HTML

Deansdale

Férfiszféra: antifeminizmus, nőzés, satöbbi. Ja, és táplálkozás.

Utolsó kommentek

A szexista baloldal

2017.04.22. 21:44 Deansdale

A haladó agytrösztök, akik szerint Hillary azért nem nyert mert a jobbosok mind szexisták, érdekes módon csöndben vannak a francia választásokkal kapcsolatban. Az a sok jobbos nőgyűlölő ugyanis mind egy szálig női elnököt szeretne Franciaország élén látni, a rettentően nőpárti balosok viszont kivétel nélkül férfi jelöltek mellett kampányolnak.

Ez mellesleg Milo Yiannopoulos esetét juttatja eszembe, akit az állítólag homofób jobboldal nagyon komál, a melegpárti balosok viszont agyonvernék egy szatyor dunakaviccsal, ha megúszhatnák börtön nélkül. A libsik csak addig érdeklődnek a kisebbségek iránt amíg a jobboldalt lehet mocskolni általuk - ennek hiányában felőlük felfordulhat mindegyik. Persze ezt mi eddig is tudtuk, de néha jó erre a tényre felhívni a kívülállók figyelmét.

Azoknak pedig, akik elhiszik a balos sajtó hülyeségeit arról, hogy Le Pen esélytelen, csak annyit üzennék: Trump még annál is sokkal esélytelenebb volt.

122 komment

Címkék: politika szép új világ piros és kék pirula

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Deansdale 2017.04.24. 16:37:16

@Barbaarb: Az egyéb jelöltekre szavazók azért korántsem biztos, hogy Macronra fognak szavazni, mert néhány témában Macron pont az ellentétét képviseli annak amit ők. Pl. akinek a bevándorlás fontos kérdés annak hiába mondják, hogy szavazzon a bevándorláspárti Macronra...

Egyébként itt válik igazán érdekessé az a bizonyos félmillió dupla szavazat, ha azok nincsenek akkor ki tudja hogyan állnának a százalékok, lehet hogy Le Pen vezetne.

A balos sajtóval meg nem az a fő probléma, hogy ki kell szűrni a hülyeséget a mondandójukból, hanem hogy rengeteg fontos dologról egyszerűen szót sem ejtenek. Aki onnan tájékozódik annak ezek nem is léteznek... Aki tud angolul annak érdemes pár napig egyszer-egyszer benézni a the_donald subredditre, garantálom hogy legalább féltucat világszenzációt fog látni amiről a sajtóból egy mukkot sem hallhat.

Pash Cutter 2017.04.24. 17:51:29

@Deansdale:

"Nálunk ilyet találni a 888-on kívül szinte művészet."

A 888 jobbos, ezen most jót nevettem. :) Azok a zsoldosok, bérhuszárok mindennek nevezhetőek, de jobbosnak nem. Ha valódi jobbosok lennének, nem másolták volna le a 444 botrányosan szar stílusát. Ők nem elhatárolódtak az ilyen "csácsumihaver" retorikától, hanem elirigyelték és elsajátították azt.

Ez volt a stílus, most nézzük a tartalmat. Az nem jobboldali ideológia, hogy MINDENBEN egyetértünk a kormánnyal, és MINDENKIT letámadunk, aki kritizálja a kormányt. Bérből és fizetésből élő gazemberek nem gyártanak jobbos tartalmat, az az igazság.

Tudod, mi volt jobboldali újság? A Konzervatórium. Voltak hibái, de azért jobbos volt. Csak befuccsolt.

Aurelius Respectus 2017.04.24. 18:21:28

@Ahasverus: Lecseng a dolog nemsokára. Egész ötletes volt a tüntetés.

Pash Cutter 2017.04.24. 18:24:41

@Aurelius Respectus:

"Lecseng a dolog nemsokára."

Én arra gondoltam, hogy amióta elkezdődött a CEU-botrány, azóta tüntetésorgiák vannak Budapesten.

"Egész ötletes volt a tüntetés."

Tetszett? Gondolom, nem vagy nagy értékelője a Békemeneteknek. :D

savanyúaszőlő (törölt) 2017.04.24. 18:50:59

@Ahasverus: "Tudod, mi volt jobboldali újság? A Konzervatórium. Voltak hibái, de azért jobbos volt."

Arra a Konzervatóriumra gondolsz, melynek Panyi Szabolcs volt a szerkesztője?
konzervatorium.blog.hu/2007/10/01/impresszum_35#more1456909

A szélütött, szélsőliberális, szombatblogos Szabika?
szombatfolyoirat.blog.hu/authors/panyi.szabolcs

Hallottál Gramsci módszeréről? A nagy menetelés az intézményeken át így zajlott, nem mindig észrevehetően. Pár fővárosi liberális hülyegyerek jobboldalinak álcázta magát, aztán beült a nagyobb lapok szerkesztőségébe.

Aurelius Respectus 2017.04.24. 19:22:28

@Ahasverus: Nem vagyok annyira vonalas, értékelni tudom a humort és tényleg ötletes volt.
Egymást közt szólva tényleg elég szánalmasak voltak ezek a menetek, főleg a Bencsik féle seggnyalók vezető szerepe miatt.

Barbaarb 2017.04.24. 19:55:23

@Deansdale:

Nekem ebből a hozzászólásból nem az jön le, hogy nagyon otthon vagy a politikában. Az emberek túlnyomó részének, ha azt mondja a maga politikusa, hogy arra szavazzon, akkor arra fog szavazni, vagy nem szavaz.
Mind a szocialistáknak, mind a konzervatívoknak elfogadhatóbb a centrista Macron, mint a szélsőjobbosnak titulált Le Pen.

Meg merem kockáztatni, hogy legalább 60-40 -re fog nyerni Macron, de akár 65-35 is lehet belőle. Amit egyébként erősít az is, hogy valóban balos túlsúly van a sajtóban.

@Ahasverus:

A választásokra készülve hangulatkeltéssel próbálkoznak, aminek lehet is némi eredménye, de korainak érzem. Tovább, amíg az igazán komoly kérdések helyett apróságok kapcsán tüntetnek, az erősorrendben nagy változás nem lesz.

Pash Cutter 2017.04.24. 19:57:19

@savanyúaszőlő: Nem a Panyi Szabolcs a lényeg. A Konzervatorium kezdetben egy normális antikommunista, konzervatív közösségként indult. Persze, később elkurvult. De a későbbi hanyatlását nem is tagadtam. Már csak azért is nehéz lenne, hiszen a Konzervatorium vezéregyéniségei, Lánczi András és G. Fodor Gábor mára elvtelen, korrupt gazembereké lettek.

De a Konzervatorium egy konzervatív csapatként indult, mely később elkurvult. A 888 viszont eleve kurvaként lépett a színpadra. Ez pedig nagy különbség - bár a végeredmény szempontjából tök mindegy.

Pash Cutter 2017.04.24. 20:04:20

@Barbaarb:

"mint a szélsőjobbosnak titulált Le Pen."

Szerintem Marie Le Pen nem szélsőjobbos, hanem egy mérsékelt jobboldali. Mint ahogy Vona Gábor sem náci, hanem egy szalonkonzervativ. De most komolyan, hol van a Nemzeti Front és a JOBBIK egy Arany Hajnalhoz képest?

Szerintem Marie Le Pen teljesen vállalható. Szívesebben látnék magam is egy hozzá hasonló politikusasszonyt Magyarország miniszterelnöki székében, mint a jelenlegi mucsai seggfejt.

Deansdale 2017.04.24. 21:04:40

@Barbaarb: Sok ember párthű és a sátánra is szavazna ha az indul a pártja színeiben, viszont ha a jelöltjük kiesik utána vezényszóra egy más pártbelire szavazni már kevesebben szoktak. Ha mondjuk egy jobbikos azt mondaná, hogy szavazzanak az MSZP-re, nem mindegyik tenné meg, sőt. Egyébként a következő fordulóig még történhet néhány terrorcselekmény vagy lázongás ami megváltoztatja az emberek véleményét. Reménykedjünk, hogy anélkül is sikerül...

som tam 2017.04.25. 06:19:30

@Deansdale: ezt a velemenyt az Iron Lady esete is megerositi.

Barbaarb 2017.04.25. 06:50:02

@Ahasverus:

Így van, viszont az ilyen a mai világban annak is örüljön, ha nem nácizzák le.

@Deansdale:

Igen, már kevesebben mennek el szavazni arra, akire mondják, a másikra viszont még kevesebben. A szocialisták és a radikális baloldaliak semmiképp sem fognak Le Penre szavazni. A konzervatívok meg szerintem nagyon megosztottak lesznek.

Aurelius Respectus 2017.04.25. 13:55:44

@-JzK-: Úgy látszik, olvasni szokta ezt a blogot csaó. Idézett Ashaverus oldaláról.

Pash Cutter 2017.04.25. 19:18:37

@Aurelius Respectus: Csak viszonozta a szívességem. Ugyanis egy cikkemben megemlítettem a nevét. És most ő is megemlítette az enyémet. Ő is reklámozott, én is reklámoztam egy kicsit. Így fair. Volt is azóta két feminista kommentem, de mivel sajnálatosan megsértették a netikett szabályait, töröltem őket. Mindenesetre rendes picsa ez a Gerle Évi... :P

@-JzK-: TGM-nek ez egy régi cikke. Ha jól emlékszem, Deansdale írt is rá egy választ. Te most vetted csak észre?

Pash Cutter 2017.04.25. 19:22:08

@Aurelius Respectus: @Deansdale: Ezen mondjuk jót nevettem. A kemény picsák! Csak érteném, hogy ha egy nő lesüllyed egy keménykedő proli szintjére, az mire az büszkeséget. Nagyon felborult a világ. Ma mindegy, ez állítólag nagyon menő, íme...

columbofelesege.transindex.ro/igy-tuntetnek-a-nok-ikonikussa-valt-fotok/

Wastrel 2017.04.25. 20:04:16

@Aurelius Respectus: Nekem egyszer egy Férfihangos KOMMENTEMET (tehát nem cikkemet) idézte be boncolandó szövegként, szóval a nő egész alaposan vizslatja a férfilapokat :)

Aurelius Respectus 2017.04.25. 20:17:10

@Ahasverus: Már évek óta nem olvastam szerencsére, de olyan visszataszító mint volt, a nőket sajnáltatja, a kevésbé szerencsés férfiak sorsa felett pedig kárörvend.

Aurelius Respectus 2017.04.25. 20:21:39

@Wastrel: gondolom szóban lenyomott a mocsár aljára :)

Wastrel 2017.04.25. 21:14:01

@Aurelius Respectus: Azóta is keresem a helyem a világban. :)

Aurelius Respectus 2017.04.25. 22:44:17

@Wastrel: megsemmisítő az érvelése :) azért szerzett derűs perceket, amikor az asztrológusokkal és a biciklistákkal vívott harcot :))

KalmanBlog 2017.04.26. 12:40:25

@Ahasverus: Amúgy én nem értem, hogy miért jó neked saját névvel nyomulni? Simán álnéven is blogolhatnál, nem?

A beszólogatás, meg az antifeminizmus még egy dolog, de problémákat nyilvánosan bevállalni nem szerencsés.

KalmanBlog 2017.04.26. 12:49:06

@Ahasverus: Nem olvastam el a sztorikat, de a Svédország 85 egy korszak ikonja lehetne. A fegyelmezett, hazájáért aggódó jó kiállású fiatal férfit egy szipirtyó hátulról egy szatyorral csapkodja követelve, hogy a szólásszabadság jegyében hallgattassák el.

Nem csodálkoznék, ha a bevándorlás ellen tüntetett volna.

Deansdale 2017.04.26. 13:13:15

@KalmanBlog: A legfontosabb közös dolog az összes fotón lévő összes női tüntetőben, hogy tökéletesen biztosak voltak abban, bármit tehetnek és egy hajuk szála sem fog görbülni, mert védi őket a női mivoltuk.

Ez nagyjából mostanára ér véget, mondhatni a napokban szűnik meg - 150 év feminista nyomulás kellett hozzá, de végre elértük ezt az egyenlőséget. Ma már fejenb*sszák a női tüntetőt is (feltéve hogy okot ad rá), hiszen független és erős nő, ne sírjon hogy "nőt nem szabad megütni". Aki manapság még ilyesmiket emleget az vaskalapos soviniszta és a nemi egyenlőség esküdt ellensége!

KalmanBlog 2017.04.26. 13:26:33

@Deansdale: Ez a lényeg, amire rátapintottál! Hogy a tüntető fiatalember annyira fegyelmezett volt, hogy úgy tett mintha észre sem venné a banyát. A többi esetben hasonlóan senki nem veszélyeztette a harcoskodó amazonokat.

És igen, van az a mostani videofelvétel, ahol kapott egy jobbegyenest az antifanő valahol az USA-ban. De szerintem még azért nem tartunk itt, hogy leüssék őket a férfiak. Ebben az esetben előtte a "hölgy" valami veszélyes dolgokat dobált, illetve támadólag lépett fel. Ergó önvédelem volt. Ha egy üres bevásárlószatyorral csapkodott volna, ahogy a boszorka 85-ben, akkor haja szála sem görbült volna.

Szóval ez még nem a teljes egyenlőség, ha nem kereste volna direkt a bajt a jelenléten felül is, nem lett volna ütés. Én legalábbis így látom.

Aurelius Respectus 2017.04.26. 13:55:05

@KalmanBlog: egyik kép sem tetszett, ha engem csapott volna meg a banya hátulról, nem úszta volna meg.

KalmanBlog 2017.04.26. 14:03:31

@Aurelius Respectus: Én még jólnevelt vagyok, nem tudnék rendesen odacsapni még egy ilyen banyának sem, ha nem önvédelemről lenne szó.

Pash Cutter 2017.04.26. 18:47:22

@KalmanBlog: @Deansdale:

"Amúgy én nem értem, hogy miért jó neked saját névvel nyomulni? Simán álnéven is blogolhatnál, nem? A beszólogatás, meg az antifeminizmus még egy dolog, de problémákat nyilvánosan bevállalni nem szerencsés."

Az internet lehetővé teszi, hogy emberek tömegei gyáván elrejtve valódi kilétüket, osszák az észt, ahelyett, hogy bátran felvállalnák önmagukat. Én felvállalom a nevem, vele együtt az erényeimet és a hibáimat. Igen, a hibáimat is. Ezáltal vagyok különb, mint az ellenségeim. Természetesen nem osztok meg mindent a múltamból, sőt, nagyon ritka a személyes bejegyzés.

Gyengeségeim felvállalásában egyébként két ember példája adott mintát: Wastrel és Puzsér (mindketten a szüleikkel való viszonyról beszéltek őszintén és bátran). Becsülöm is érte őket. A gyengeség felvállalása valójában bátorság.

Pash Cutter 2017.04.26. 18:50:46

@KalmanBlog: @Deansdale: Természetesen nem osztok meg minden személyes infót. A magánéletem nagy részét én sem tárom a világ elé. A facebook-ról, arról az orbitális szeméthegyről pont azért is töröltem magam, mert azt az emberek (mondhatnám: véglények) többsége arra használja, hogy vájkáljon mások magánéletében. Az identitás megvédésében a facebook-ról való távolságtartás (önmagában annak megtagadása, ami a Facebook) alap.

Deansdale 2017.04.26. 19:55:00

@Ahasverus: "A gyengeség felvállalása valójában bátorság."

Lehet hogy bátor dolog, de nem túl okos :) Nekem például nem hiányzik a valós életben történő zaklatás, én elvagyok a magam príma kis anonimitásával, köszönöm szépen. Nem hiszem, hogy gyáva lennék, csak kell a tökömnek hogy feministák vagy sorospártiak próbáljanak a munkahelyemről kirúgatni, meg ilyenek. Megértem ha valaki úgy látja, hogy a nyílt kiállás hozzátartozik a hitelességéhez, de én nem látom így. Nekem a neten nem az a célom hogy hiteles önmagam legyek, hanem hogy a személyemtől független érveimet, gondolataimat megosszam és ütköztessen mások érveivel és gondolataival (tehát nem a személyükkel, így az ő valódi azonosságuk sem érdekel).

Pash Cutter 2017.04.27. 07:09:23

@Deansdale: Belátom, igazad van. Én lennék a hülye, ha vitába szállnék veled. Jó párkapcsolat, jó munkahely, remek blog, népszerűség bloggerként - te valamit nagyon jól csinálsz. Én meg töketlenkedek. De igyekszem tőled tanulni...

Deansdale 2017.04.27. 07:45:07

@Ahasverus: Azért enyire nem kell túldramatizálni a kérdést, messze nem vagyok tévedhetetlen én sem :D Egyszerűen csak a szeretteim védelmének tekintem hogy nem adok magánéleti támadási lehetőséget a netes ellenfeleimnek. Ha bajuk van velem azt intézzék el online, a magánéletem tabu.

KalmanBlog 2017.04.27. 12:10:14

@Ahasverus: Épp most mentek a Férfihangon a kommentek, amikben kitárgyaltuk, hogy a nők előtt is öngyilkosság felvállalni a gyengeséget. Na most ha megteszed a csajod előtt (tudatlanságból vagy véletlenül), akkor őelőtte lebétulsz, aztán vagy papucsként tengődsz, vagy lecseréled. De a következő ezt nem fogja tudni! A szó elszáll.

Ellenben ha az Interneten van a nevedhez köthetően panaszkodás, azt a jövőbeli nőjeid is mind látni fogják. Márpedig ha beveszed azt a piros pirulát, lemész végre a terembe edzeni és megteszel mindent, hogy optikailag közelebb legyél egy alfához, akkor rá fogsz jönni, hogy ezt a netes múltat is törölni kellene. Ha csak egy nick lenne, akkor nem is lenne probléma. De névvel nem olyan egyszerű.

VT 135 2017.04.28. 13:06:18

@Ahasverus:
Ez sajnos nagyjából minden női politikusra igaz. :( Lásd akár Szél Bernadettet, aki valaha szép nő lehetett, ma már csak elég ránézni az arcára... Ugyanez igaz Morvai Krisztinára is - neki a szörnyen irritáló hangszínén is látszik -, bár ő talán jobban tartja magát, annyira szép nő volt régen.
Nem lehet mindezen csodálkozni: az a kegyetlen harc, amely a politikában zajlik, illetve a rendszer lélekpusztító gyaluja megteszi a hatását és ez aztán kiül az arcra is.
Eggyel több bizonyíték arra, h mennyire nem való a nőknek a direkt politikai vezetés.
A nő ne hadvezér legyen a csatatéren, hanem női habitusát, erősségeit megélve legyen tanácsadója, lelki segítője a hadvezérnek - ahogyan régen is az volt.

VT 135 2017.04.28. 13:22:57

@Ahasverus: Azt kéne mindenkinek megérteni a médiával, mindenekelőtt a médiamunkásokkal kapcsolatban, h itt is a rendszer befolyásolja cselekedeteiket és torzítja el a lelkeket, jószándékot. Tudom, én is voltam újságíró - igaz, csak egy számtech magazinnál, de még ott is volt olyan eset, amikor egy kis magyar szoftverfejlesztő cég gazdasági érdeke cenzúrázta, átiratta az adott cikket. Na most el lehet képzelni, h akkor mi megy ennél nagyobb gazdasági, politikai érdekek esetében!
A médiamunkás ugyanúgy ember, akinek meg kell élnie valamiből. Ráadásul mivel többségében számlás, vállalkozóként foglalkoztatják a helyzete még kiszolgáltatottabb, mint azé, aki fix havi jövedelmet kap - ugyanis, ha nem fogadják el a cikkét, akkor egyszerűen nem kap pénzt! Nyilván nem véletlen, h a hatalom ezt a foglalkoztatási keretet megtűri, sőt ezáltal támogatja...hiszen kiszolgáltatott és ezáltal engedelmes szolgákra van szükség. (A kevés nagy médiageci, aki nem kiszolgáltatott (?) nem oszt, nem szoroz az egyenletben.) A médiakurválkodás pedig szükségszerűen eltorzítja a jellemet, személyiséget, ugyanúgy, ahogy a politikusoknál, vagy gyilkosoknál.

A hiteles újságírás esélye akkor valósulhat meg, ha a média, vagy az egyes szerzők **anyagilag** függetlenek, véleménynyilvánítási szabadság van és sok féle forrásból tájékozódhat az olvasó, ezzel kontrollálva a hitelességet és teljesebb képet látva. Abba most ne menjünk bele, h rajtunk, az intellektuális kisebbségen kívül a nagy tömegeknek van-e erre igénye...maradjunk az elméletnél. Na most viszont éppen ott tartunk, h a véleménnyilvánítási szabadságot szüntetik meg törvényekkel számos nyugati "demokráciában".

Gazellla · http://prochristo.blogspot.hu 2017.04.30. 10:54:30

@KalmanBlog: Sajnos azért vele kapcsolatban meg ott van az a csúnya tény, hogy 3 hónapos korukig volt csak otthon a gyerekeivel. Én ezt nem tudom egyszerűen hova tenni... :-(

Szeretnék két érdekes videot linkelni:

Marion Le Pen explains why feminists are hypocrites in brilliant 3 minute speech (English subtitles)
www.youtube.com/watch?v=cmhFLUesQBs

Agymosás: gender, avagy „társadalmi nem”
A norvég televízió 2010-ben bemutatott, nagy sikerű ismeretterjesztő filmjében Harald Eia politikusokat és tudományos kutatókat kérdez a nemi szerepek eredetéről.
vimeo.com/204385197

Amúgy ha belegondoltok, a politikával foglalkozó nő nem újdonság, bár régen öröklés révén kerültek hatalomba, és kivételek voltak. (fáraónők, királynők...) Egy jó rendszer fel tudja dolgozni és helyén tudja kezelni a kivételeket, aztán megy tovább minden az alapvetően helyes kerékvágásban. Ti mit gondoltok erről?

Pash Cutter 2017.04.30. 11:33:51

@VT 135: Igazából nem tudok érdemben mit válaszolni a hozzáfűznivalódra, mert mindkét kommenttel maximálisan egyetértek. Legfeljebb kiegészíthetem ezzel-azzal.

"az a kegyetlen harc, amely a politikában zajlik, illetve a rendszer lélekpusztító gyaluja megteszi a hatását és ez aztán kiül az arcra is. Eggyel több bizonyíték arra, h mennyire nem való a nőknek a direkt politikai vezetés."

Nem csupán a politika az, ami roncsolja a női természetet.
Ott van az egyetem:
deansdale.blog.hu/2017/01/08/haladas_364/full_commentlist/1#c32554971

Vagy a munkaerő-piac:
www.ferfihang.hu/2015/12/27/miert-problematikus-a-noi-munkatars-a-munkahelyen/

A médiamunkásokkal kapcsolatos véleményedhez még ennyit sem tudok hozzáfűzni. Csak független jobboldali értelmiségieket szabad olvasni: Deansdale, Molnárgörény, Alfőmérnök, Falafel. Akikről sejthető, hogy nincsenek Habony zsebében. Nálam a legnagyobb csalódás Puzsér - ő már echte Simicska zsoldosa, ez leszűrhető a mostani Orbán-ellenes megnyilvánulásaiból. Persze, megértem az ilyet - a független újságírás hosszú távon nem fenntartható.

@Gazellla: Harald Eia videóját láttam. Tetszett, hogy racionális érvek mentén cáfolta a gender-ökörségeket.

"Egy jó rendszer fel tudja dolgozni és helyén tudja kezelni a kivételeket, aztán megy tovább minden az alapvetően helyes kerékvágásban. Ti mit gondoltok erről?"

Nekem az egyetlen szimpatikus magyar női politikus Tétényi Éva volt. Ő tényleg úgy politizált polgármesterként, hogy megőrizte a nőiességét. DE! néztem róla képeket, plusz láttam egy-két tévés szereplését, és látszik az arcán, hogy a politikában eltöltött idők (és volt ott minden, rágalmazás, feljelentés, fenyegetés, szóbeli atrocitások stb.) erősen megviselték, megterhelték, mentálisan mindenképp. Nem is véletlen, hogy otthagyta a politikai pályát.

Szerintem a politika még mindig férfiterep. És azok a nők, akik részt vesznek benne, kénytelenek felvenni egy férfiszerepet. "A háború a politikának folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel". (Clausewitz) A magyarországi politika meg egyfajta polgárháború (nemcsak itt, máshol is). Én kifejezetten szánalmasnak tartottam Szél Bernadettnek, az LMP-s és PM-es politikusnőknek a panaszkodását, hogy bunkók velük a férfipolitikusok. Már elnézést, de a politika egy csatatér, és ha már egyenrangúak a nők a férfiakkal a politikában is, akkor viseljék el a durva szavakat és sértéseket! És ha már ragaszkodunk "a politika, mint a háború folytatása" képlethez, hadd jegyezzem meg, hogy a II. világháborúban sem voltak udvariasak a német katonák a szovjet partizánnőkhöz.

A politika egy durva terep, ami durvává teszi a politizáló nőket is. Aki meg nem bírja a durvaságot, az kihullik egy idő után (Tétényi Éva, Csiba Katalin).

KalmanBlog 2017.04.30. 12:45:14

@Gazellla: Ja, én csak külsőre írtam. Nem követem a magánéletüket. De ez is jelzi, hogy egy nőnek a politika mindenképpen kompromisszummal jár. Mondjuk ha a gyerekei felnevelése _után_ szállna be a buliba, akkor talán nem. Én is azt tartom, hogy néhány (3-4) évig a gyereknek az anyjával van a helye.

KalmanBlog 2017.04.30. 12:57:24

@Gazellla: Le Pen-t elkezdtem hallgatni. Hát... Nem értek vele egyet:

* "A nők 47%-a gazdasági okból dönt az abortusz mellett." - valóban? És ezek a gazdasági okok a fogantatás időpontjában még nem álltak fenn? Esetleg az a gazdasági ok, hogy az apuka nem is akart gyereket, talán nem is tud róla? Mert ez nem gazdasági ok, hanem felelőtlenség. És a felelőtlenséget nem kellene bátorítani azzal, hogy még több ingyenpénzt ad a társadalom.

Vagy az a gazdasági ok, hogy a gyerek mellett nem fog utazgatásra és bulikázásra telleni? Gondolkodott volna előre.

A migris résszel nagyjából egyetértek.

KalmanBlog 2017.04.30. 13:01:20

@Gazellla: "Egy jó rendszer fel tudja dolgozni és helyén tudja kezelni a kivételeket" - jó megfoglamazás. A politikusnő kivételként képzelhető el. Valaki, akinek a többségétől jelentősen eltérő küldetése van. Valószínűleg hormonális különbségekkel is együtt jár.

Tehát erre bíztatni lánygyermekeinket nem helyes, de ha valakin látszik, hogy erre a pályára termett, akkor talán helyénvaló engedni neki.

Gazellla · http://prochristo.blogspot.hu 2017.04.30. 13:46:08

@KalmanBlog: Igen, én se biztatnám ilyesmire, ha lenne lányom. Családanyaság mellett főleg nem. Nem tudom, hogy bírja valaki cérnával azt a rivaldafényt és mocskot, ami politikusnőként éri. Még az se pereg csak úgy le rólam, amit néhanapján a nicknév alatti netes tevékenységemért kapok, nem tudom, a politikusnők hogy dolgozzák fel, ami éri őket. Szóval milyen lelkivilága lesz így, mi jut aztán otthon a férjének meg a gyerekeinek. Mert vagy kikészül, vagy úgy megkeményedik, ami esetleg már a nőiessége rovására megy. Nem tudom.

Gazellla · http://prochristo.blogspot.hu 2017.04.30. 13:51:18

@Ahasverus: A fenti, Kálmánnak írt kommentemet, kélek, vedd neked írt válasznak is!

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2017.05.06. 17:59:38

Mi a jó büdös franc köze van a greenpeace-nek a francia választásokhoz?
www.rt.com/in-motion/387264-greenpeace-eiffel-tower-banner/
Ráadásul ilyen szöveggel, amit felfüggesztettek. Eddig azt hittem, hogy az egy környezetvédő szervezet (igaz, sokszor nem zöld, hanem sötétzöld), de úgy látszik, az is csak egy a sok balos gyülekezet közül. Összenő, ami összetartozik.

Aurelius Respectus 2017.05.06. 18:18:03

@Sipi81: Régen lehet tudni, hogy balos társasság. Amúgy elég túltolják a biciklit időnként ezek sötétzöld szervezetek, például az atomenergia ellenzése ész nélkül, Németországban ennek eredményeként megnőtt a légszennyezés, mert a leállított atomerőművek miatt hiányzó energiát szénerőművekben termelik meg.

Deansdale 2017.05.06. 20:11:57

@Sipi81: Gondolom Le Pen kimenne lánszóróval elolvasztani a jéghegyeket, vagy valami ilyesmi. Ideje lenne már mindenkinek felébredni, és meglátni a TELJES "haladó" szférában a kultúrmarxista gyökereket. Ezek, fussanak bármilyen zászló alatt, egyetlen közös brancs, és a céljuk egyáltalán nem az amiről papolnak, hanem a hatalomátvétel. A greenpeace szarik a természetre, politikai és pénzügyi szerveződés, ugyanúgy mint a feministák, faji/nemzetiségi jogvédők, LGBT aktivisták, demokráciaféltők, civil szervezetek, ésatöbbi.

Pash Cutter 2017.05.07. 10:11:24

@Deansdale: @Aurelius Respectus: @Sipi81:

Már megint a "nemek közötti bérkülönbség" módszerével próbálják egymásra uszítani a magyar férfiakat és nőket.
www.fairfizu.hu/

Mocskos uszítás! Undorító! :(

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2017.05.07. 10:33:35

@Ahasverus: Mondjuk amire hivatkozik, azt meg akartam nézni, de ahogy látom, sajna fizetős kiadvány. Mert egyébként azt írják, hogy ugyanazzal a munkával.

Nekem ezzel így első látásra több poblémám is van: ahogy elnézem ez egy banki kezdeményezés, innentől kezdve bűzlik az egész.

Na de ha lejjebb mész, mi jön be?

"Magyarországon a fizetések összege tabutéma. Úgy gondoljuk, az ebből eredő információhiány a legnagyobb akadálya annak, hogy megszűnjön a férfiak és nők fizetése közötti különbség.
A FairFizu oldalon bárki megismerheti, hogy saját szakmájában mekkora a nőket érintő hátrányos fizetéskülönbség.
Az adatbázis folyamatosan gyarapszik a beírt adatokkal, így használatával a tabu ledöntésében is segítesz."

Na inkább nem írom be szó szerint, mi jutott eszembe, mert Deansdale kimoderálná...
A jó édes anyukájuk zsebében turkáljanak, ne az enyémben.

És persze add meg a fizetésedet, meg egyéb adataidat: nemed, melyik megyében dolgozol, szakma, pozíció, eltöltött évek száma, képzettség, nettó bér. Ez egy szimpla adatgyűjtési próbálkozás a nemek közötti bérkülönbség indokával.

Pash Cutter 2017.05.07. 10:37:43

@Sipi81:

"Ez egy szimpla adatgyűjtési próbálkozás a nemek közötti bérkülönbség indokával."

Nekem van egy sanda gyanúm, hogy ezek az adatok nem csupán a bank számára halmozódnak fel. Nem csodálkoznék, ha egy Soros-gyanús szervezet számára menne az adatgyűjtés.

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2017.05.07. 10:44:59

@Ahasverus: Ja különben meg jut eszembe... arra hivatkoznak, hogy a KSH adatai alapján. Ha megvannak az adatok a KSH-nál amihez ők is hozzáfértek, hiszen nem hivatkoznának rá, akkor nekik minek még külön ezek az adatok? Azért már nem kéne ennyire pofátlannak lenni.

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2017.05.07. 10:46:39

@Ahasverus: Sajnos nem vagyok meggyőződve, hogy ehhez bármi köze lenne a Soros-szervezeteknek. Ez ugye valami banki kezdeményezés, bár nem vagyok tisztában, hogy milyen formáció is az az MagNet bank. Van már itt annyi ideológus Soros nélkül is, hogy szerintem önerőből is képesek ilyet kitalálni.

Deansdale 2017.05.07. 10:51:20

@Sipi81: "Mert egyébként azt írják, hogy ugyanazzal a munkával."

Ez egyszerű hazugság, a KSH-ra hivatkoznak ami a teljes népességre vonatkozó statisztikákat készít. Még ha egy bizonyos foglalkozásról beszélnek is, pl. vájár (most ez ugrott be, mindegy), akkor sem foglalkoznak azzal, hogy ki mennyit túlórázik, mennyit hiányzik, mennyi a tapasztalata, mekkora a terhelhetősége, stb. Ez az átka a modern közéletnek és politikának, hogy egy rakás tetű rájött, pénzért hazudni nemcsak lehetséges, de totál megéri, mert sok hülye beveszi és ha lebuknak sem jár érte semmi büntetés.

"Na inkább nem írom be szó szerint, mi jutott eszembe, mert Deansdale kimoderálná..."

Van amikor indokolt az indulat, én sem mindig tartóztatom meg magam :) Nem érdemes az embernek magába fojtani, még megárt.

"Ez egy szimpla adatgyűjtési próbálkozás a nemek közötti bérkülönbség indokával."

Igen, megérné megfontolni egy feljelentést, mondjuk a Férfihang civil szervezetnek, már csak elrettentő szándékkal is.

Pash Cutter 2017.05.07. 11:27:24

@Deansdale: Belvedere most elég frankó kis cikket hozott össze.
www.ferfihang.hu/2017/05/02/politikai-metamorfozis/

Bár a végkövetkeztetése hátborzongató. Ugyanis szerinte a jobboldal be fog olvadni a baloldalba. Vagyis a jobboldal megszűnik létezni.

Deansdale 2017.05.07. 12:09:14

@Ahasverus: Említettem a kultúrmarxizmusról szóló írásomban, hogy az nem csak a baloldalba szivárgott be, de a jobboldalba is, csak a baloldalon sikeresebb volt. Úgy tűnik ebbe a folyamatba most némileg belesz*rt a nacionalizmus felébredése, ami pár évvel ezelőtt még teljesen váratlan és előreláthatatlan volt, de a migrációs válság kihozta az emberekből. A többség, főleg ahogy B is mondja: vidéken, normális, csak sajnos nagyon csendes és lomha. Amíg nem érzi a saját nyakán a hurkot addig hagyja hogy az országát bármi szarba belevezessék. Az elit valószínűleg kicsit elméretezte a dolgot, látták hogy az emberek birkák és azt hitték be fogják nyelni a migrációt, ami nyugaton be is vált, de keleten nem. És az, hogy mi meg a lengyelek ellenállunk sok nyugati embert is felébreszt. A brexit meg Trump az eddig alvó hangos többség lassú ébredését jelzi, ami remélem csak gyorsulni fog. Hajrá Le Pen...

Pash Cutter 2017.05.07. 12:55:07

@Deansdale:

"Hajrá Le Pen..."

Attól nem tartasz, hogy a kulturmarxizmus megfertőzi Le Pen-t is?

Deansdale 2017.05.07. 13:29:32

@Ahasverus: Hát, végülis bárkiről kiderülhet, hogy az elit színésze aki ügyesen alakítja a kívülálló szerepét. Nehéz megállapítani hogy ki mennyire őszinte, például Trump is afféle kettős ügynök. Viszont éppen Le Pen tűnik a legőszintébbnek az egész bagázsból.

Persze a legegyenesebb vezetőt is lehet korrumpálni, és biztos vagyok benne hogy ha Le Pen nyer akkor meg is próbálkoznak ezzel. Az a helyzet, hogy az emberiség nagyon elkúrta mikor hagytuk létrejönni a nemzetközi pénzügyi elitet, aminek lehetősége van beleszólni a világpolitikába, és csak az ő kedvükön múlik hogy megteszik-e. Sokan nem hisznek a "háttérhatalomban", és nem akarom ezeket megsérteni, de kb. értelmi fogyatékosok, ha abban hisznek, hogy bár vannak olyan emberek akik sokezermilliárd dollárok felett rendelkeznek, de soha nem volt és nem is lesz közöttük egy sem akinek eszébe jut, hogy ezzel esetleg befolyásolhatná a politikát a saját céljaira. Ezek az emberek pontosan azért lettek hipergazdagok, mert szociopaták és hatalommániások, úgyhogy szinte természetes, hogy amint a pénzügyi céljaikat elérték átváltanak valamiféle nyersebb hatalmi törekvésre, mint pl. Soros. Uralkodni akarnak, csak nem az előtérben mint a politikusok, mert az egyrészt veszélyes, másrészt a választásokon akár meg is bukhatnak, úgyhogy ők inkább az árnyékból manipulálnak. És ez több mint egyértelmű, a sok "szkeptikus" folyton valamiféle bizonyítékot követel erre az "összeesküvés-elméletre", miközben Soros egyértelmű politikai manipulációkban utazik, Macron pár éve még a rócsild banknak dolgozott, ésatöbbi.

Ha Le Pen-t is elkapják akkor nem tudom mi lesz, valószínűleg addig feszítik a húrt míg vagy nyernek és egy globális rendőrállamban fogunk élni, vagy széles körű lázadás lesz és a felháborodott tömegeknek sikerül megcsípni a grabancukat.

Aurelius Respectus 2017.05.07. 15:20:56

@Deansdale: Érdekes lenne egy ilyen lázadás, de lehet akkor sem érné utol a megérdemelt vég, hiszen senki nem ismeri őket. Olyan pofák vannak előtérbe tolva mint Soros, aki egy kishal hozzájuk képest, pedig hát a FED tulajdonosai rendelkeznek az igazi vagyonnal és befolyással.

Pash Cutter 2017.05.07. 22:03:37

@Aurelius Respectus: @Deansdale:

Kicsoda Soros György? Elmagyarázza a Soros-ügynök:
www.youtube.com/watch?v=pi5hmK9Rils

(50 perc. Csak belepörgetés javasolt.)

KalmanBlog 2017.05.07. 23:44:10

@Aurelius Respectus: Igen ez egy érdekes kérdés, hogy egyáltalán hogy lehetne ezektől megszabadulni. A pénz mint adósság rajzfilm végén a bankot megrohamozta a tömeg és a vöröspajzsossal megküzdött a vezető.

Na ezt tuti nem lehet megtenni. Amit lehetne, az az hogy a nemzeti bankot saját kézbe vesszük (lásd, JFK vagy Hitler), az adósságot meg vagy kifizetjük (valószínűtlen), vagy azt mondjuk nyasgem és nem fizetünk. Ez működne, a bökkenő csak annyi, hogy innentől önellátásra kellene beállni, illetve a nemzetközi sajtóban azonnal gyerekmolesztáló anyagyilkos rasszista homofóbok lennénk és jönne a békehadsereg.

Ezért az egyetlen esély az, ha nemzetközileg összehangoltan, egyszerre lázadnánk fel. 1-1 lázadót külön simán levernek, ha az összes kultúrnép egyszerre lázadna, akkor viszont ők lennének esélytelenek. Ennek azért kicsi az esélye, mert egymás ellen is jól behangoltak minket, meg van 1-2 atomhatalom, ami kivételezett helyzete miatt tuti nem akar lázadni, viszont az atom miatt senki nem mer ujjat húzni vele.

Aurelius Respectus 2017.05.08. 02:20:31

@KalmanBlog: Az agymosott tömegekkel nehéz lesz. Ma a franciák lehet hogy az utolsó esélyüket játszották el a fennmaradásra. Ez Macron nevű balliberális szélesre fogja nyitni az ajtót a harmadik világ bevándorlói előtt, milliók áramolhatnak be onnan. Még kisebb esélye lesz egy nemzeti érzelmű jelöltnek győzni a következő választáson.

yotta 2017.05.08. 06:39:58

@Ahasverus:

"Kicsoda Soros György? Elmagyarázza a Soros-ügynök:"

Végignéztem. (azt állította, soha nem volt CEU-s és nem is lesz) Én még ilyen tenyérbemászóan gusztustalan féreggel, mint ez a Gulyás, az életben nem találkoztam. (na jó, 1-1 biztosan összejött még)
Azonban, ha lehántom a szövegről azokat a szerintem nyilvánvaló hazugságokat, zsidózást és antiszemitázást, egyszerűen jókat mond.

Itt van két további megnyilvánulása, amelyekkel kapcsolatban szintén pislogok, mint hal az akváriumban, mert nekem nagyon tetsző dolgokat mond, s az meg külön érdekes, hogy a nagypofájú Puzsérnak szinte egyenrangú partnere volt itt...

hirtv.hu/videok/172193
hirtv.hu/videok/180139

Barbaarb 2017.05.08. 07:18:08

@Aurelius Respectus:

Ráadásul nem is csak hazájában akarja ezt a vonalat vinni, de az EU-ban is. Na de ez az eredmény borítékolható volt, csak hát a remény hal meg utoljára. Őszintén szólva annak ellenére, hogy én milyen magabiztosan kijelentettem Macron győzelmét, egy pici remény bennem is mocorgott.

Pash Cutter 2017.05.08. 07:19:15

@yotta: Gulyás szociálisan érzékeny - bár nem tudom, mennyire álca ez nála. Csak hogy értsd, a fővonalbeli feministák is előszeretettel éreznek együtt az alsóbb rétegekkel, de ez náluk legtöbbször taktika (pl. Papp Réka Kinga). Meg számomra Gulyás identitása sem tisztázott: mintha nem tudná eldönteni, hogy most anarchista vagy jakobinus akar lenni (ámbár mivel mindkettő bele akar szólni az egyének magánéletébe, oly mindegy). Emellett pedig nála is sokat jelent a kis zsebpénz, amelyet innen-onnan összeszed a (na, vajon ki által pénzelt?) civil szervezetektől és alapítványokról - ami erodálja a függetlenséget.

Puzsérnál is egyre jobban előtűnik, hogy Simicska egyik zsoldosa. Aki persze időnként megteheti, hogy bírálja (egy kicsit) Simicskát, de igazából az ő szekerét tolja pl. az Orbán-kritikákkal.

Deansdale 2017.05.08. 08:37:57

@Ahasverus: Ez a videó mindenről szólt, csak arról nem, hogy kicsoda Soros. Szánalom, hogy a kommentekben annyian tapsikolnak.

yotta 2017.05.08. 09:46:42

@Deansdale: "csak arról nem, hogy kicsoda Soros"

Na, de miért nem? Az a bejátszott filmrészlet, amikor kijelenti, hogy a zsidóktól elszedett vagyon, az na bumm, ha ő nem, megtette volna más, tulajdonképpen el is döntötte kicsoda Soros! Bármi, ami ehhez hozzájön, egyfelől relativizálja tetteit, másrészt enyhíti ennek a gonosztevőnek a megítélését - lásd a mai "progresszív" megítélést. (Papp Réka Kinga felkutatta, hogy az iskolatejet is neki köszönhettük anno...-agyrém)

Deansdale 2017.05.08. 09:54:41

@yotta: Az elejéből megnéztem 5 percet, aztán beletekertem 5 helyre - arról szólt hogy a kormány, meg Orbán, meg a magyarok nácik, meg hogy Orbán is Soros pénzen tanult, meg hogy a rendszerváltáskor a "kapitalisták" akik szétlopták az országot azért tettek jócselekedeteket is. Vattafák... Lehet, hogy valahol pár perc erejéig foglalkozott a videó Sorossal is, én pont nem találkoztam ezzel.

yotta 2017.05.08. 10:11:56

@Deansdale: "Az elejéből megnéztem 5 percet, aztán beletekertem 5 helyre "

Én is ezt tettem előszőr, hiszen Ahasverus szerint is: "Csak belepörgetés javasolt." Na, de aztán mégiscsak végignéztem. Igen, amit te is említesz, azok Gulyás gyűlöletes dolgai, de azt hiszem 15 perc utántól csak Sorossal foglalkozik. Itt is le kell hántani a hernyó összekötő szövegeit (éppen ezek miatt nevezem hernyónak). A történet lényege nagyrészt egyezik Schmidt Mária általad is elolvasott cikke lényegével, illetve, amit ezen a blogon is össze lehet gereblyézni a véleményekből, linkekből.

KalmanBlog 2017.05.08. 11:46:02

@Ahasverus: Az elejét néztem csak meg. Amikor Gulyás azt mondja, hogy "a magyarság elvesztette kezdeményező szerepét" és közben hadonászik a kezével... Na, abból annyira süt a magyargyűlölet, hogy akár ezért önmagában ki lehetne utasítani az országból. Tulajdonképpen ő is erre vár, végre lazíthatna egy kicsit. Kemény élet lehet fizetett felforgatónak lenni.

KalmanBlog 2017.05.08. 12:07:18

@Barbaarb: Nem szoktam magánéletben turkálni, de bakker ez a makaróni az anyját vette feleségül? Hogy a faszba lehet egy ilyen alakban megbízni? A franciáknak tényleg végleg elmentek otthonról. (Vagy csalás volt az egész - a legkevésbé sem tartom kizártnak.)

Szokás utálni őket például Trianon miatt, de én megelőlegezem nekik, hogy nem a valódi franciák voltak a hibásak, hanem ugyanaz a banda, aki a Tanácsköztársaságot, vagy a szovjet vörösöket vezette. Úgyhogy kicsit sajnálom a franciákat is.

Barbaarb 2017.05.08. 12:29:01

@KalmanBlog:

A csalást szerintem kizárhatjuk, ez az eredmény borítékolható volt.

Aurelius Respectus 2017.05.08. 12:37:40

@KalmanBlog: A franciák a 1789-es forradalom óta elég egy balos tárasaság, egy valódi jobboldali párt esélytelen náluk a győzelemre, inkább behódolnak az iszlámnak majd, önsorsrontó idióták. ( persze a többi fehérek lakta ország sem sokkal jobb náluk )

Deansdale 2017.05.08. 12:38:04

@Barbaarb: Ja, a félmillió dupla szavazócédula sem volt csalásgyanús, ilyen véletlenek bármikor előfordulhatnak :)

Nem mondom, hogy az eredmény kizárólag valamilyen csalás miatt alakult így, de azért kíváncsi lennék az igazságra, hogy volt-e valami susmus. Mármint azon felül hogy a globalista bagázs mindent bevetett amit csak lehetett Obama videóüzenetétől kezdve a nyílt nácizásig.

A tanulság egyébként az, hogy azt a folyamatot ami ide vezet már korábban meg kell állítani, mert ha idáig jut akkor már tehetetlen ellene a jobboldal. Franciaországban is úgy kezdődött, ahogy nálunk, csak nekünk még lenne lehetőségünk lépni ellene.

Pash Cutter 2017.05.08. 18:38:26

@Deansdale: @Aurelius Respectus:

Ehhez mit szóltok?
444.hu/2017/04/11/az-lmp-kozosseg-elleni-uszitas-miatt-feljelenti-bayer-zsoltot
mandiner.hu/cikk/20170508_szel_bernadett_feljelentem_bayer_zsoltot_ismet

Most függetlenül attól, hogy milyen ember Bayer Zsolt... Följelenteni?

Szeretem, amikor a jogállam eszközeivel (vissza)élve próbálnak elhallgattatni egy újságírót. Fasza!

Természetesen a balliberális média üdvözli a feljelentést. Mi mást is tenne? :P

KalmanBlog 2017.05.08. 19:20:19

@Ahasverus: Szerintem vihar a biliben. Se a Bayer, se a Széll sem különösebben érdemes a figyelemre.

Pash Cutter 2017.05.08. 19:57:29

@KalmanBlog: Természetesen percemberek. És azt sem szabad elfelejteni, hogy közeledik a 2018-as választás.

Ami érdemes a figyelemre, az a jelenség.

Egy párt jogállami eszközökkel (rendőrségi feljelentés) igyekszik elhallgattatni egy újságírót, a homályos "közösség elleni uszítás" meg "gyűlöletbeszéd" címszó használatával, és ezt helyesli a balliberális közeg.

Ezek csak az apró jelei annak, hogy lassan felzárkózunk Svédországhoz.

KalmanBlog 2017.05.08. 20:10:52

@Ahasverus: Jól értem, hogy ez a kifogásolt mondat:
"Aztán majd megtapasztaljátok, milyen érzés üldözöttnek és fenyegetettnek lenni."

Nem tudom mennyire lehet ezt fenyegetésnek venni. Talán lehet. Mindenesetre ha belegondolunk hogy a "béke harcosai" mit meg nem engednek maguknak egy "náci"-val szemben, akkor ez semmi.

Barbaarb 2017.05.09. 12:18:15

@Deansdale:

Igen, a kampányban voltak "furcsa" elemek, de ez nem jelenti azt, hogy nem a nép szavazta ezt meg. Ezt szavazták meg, függetlenül attól, hogy milyen eredménye lesz ennek.
Az első fordulóban jól látszott, hogy négy jelölt nagyon közel állt egymáshoz, és azt is lehetett tudni, hogy a kiesők nagy része inkább balra szavaz, mint jobbra. Hogy ebben mekkora szerepe van a nácizásnak, azt nem tudhatjuk, de elég jól működik ez még ma is.
Régen kb. az volt náci, aki a többi népet kiirtotta volna, ma már az is, aki ki meri ejteni a száján, hogy a további integráció talán, esetleg, nem biztos hogy jó.

Aurelius Respectus 2017.05.09. 12:35:12

@Barbaarb: Ezért vicces amikor ezek a nyomoronc hazudozók szélsőjobboldali, populista veszéllyel ijesztgetnek, amikor az agymosott tömegek akkor sem szavaznának rájuk, ha már a szomszédaikat mészárolnák az iszlámisták.

Deansdale 2017.05.09. 13:30:05

@Barbaarb: "Hogy ebben mekkora szerepe van a nácizásnak"

Szerintem elég nagy, a francia média (szokás szerint) balos kézen van, ott is ezerrel megy az agymosás. A Macron-botrányokról legföljebb a kifejezetten jobbos forrásokból értesülhetett volna a francia nép. Kíváncsi vagyok Mo-n is ki mennyit tud abból, hogy kiszivárogtak Macron emilek, amikben mindenféle csúnya dolog akadt, például hogy puszipajtások a választást levezénylő miniszteri hivatallal, korlátlanná akarják tenni a migrációt (és nem csak Fo-ban hanem az egész EU-ban), dícsérően nyilatkozott az iszlamista dzsihádról, kábszereket vásároltak pártpénzen, meg ilyenek.

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2017.05.09. 14:47:50

@Deansdale: Vagyis ezen információkat a média egy nagy része elhallgatja. De hát nincs itt semmi összeesküvés, oszoljunk kérem!

Pash Cutter 2017.05.09. 19:40:04

@Deansdale:

"korlátlanná akarják tenni a migrációt (és nem csak Fo-ban hanem az egész EU-ban)"

Az ATV-n úgy kommentálták Macron győzelmét: a mérsékeltség győzelme a gyűlölet felett. (Ugye, Macron = mérsékeltség, Marie Le Pen = gyűlölet).

Szerintem meg Macron győzelme egy jelzés arra, hogy Európa nem kerülheti el a vérfürdőt. Mekkora mészárlás lesz itt, bele sem merek gondolni! :(

KalmanBlog 2017.05.16. 20:24:31

@-JzK-: Úgy látszik a mi oldalunk is elkezdte a módszert, hogy befutott ellenoldaliakat vesz meg kilóra, vagy eleve fedett ügynököket futtat fel, hogy aki véletlenül beér, az aztán egy fordulattal demoralizálhassa a közösséget. Így kell ezt csinálni! (Nem néztem meg, a nyitókép a piros és kék pirulával erős, ha lesz alkalmam ránézek a videóra.)

KalmanBlog 2017.05.17. 11:39:05

@Ahasverus: Én egyet sem láttam, a legújabbat pedig nyilván nem fogom megnézni. Ezeket a mai filmeket már nem érdemes.

Olvastam a könyvet, és a legutóbbi játékot végigjátszottam. Mindkettő jó volt. Sőt, az Alien játék (nemrég jelent meg Linuxra) csemege volt, tele volt újításokkal (legalább számomra, mivel nem ismerem az összes játékot) és emellett remek a hangulata. Annyi baja volt a játéknak, hogy értelmetlenül van vége. Remélem nem spoilereztem ezzel el senkinek.

-JzK- 2017.05.17. 12:36:27

Íme a legújabb női partyruha trend, a szigetelőszalag (!!!):

www.dailymail.co.uk/femail/article-4506748/Is-black-tape-trend-risqu-yet.html

... de ha "gusztálod" (copyright Csao) őket, akkor tárgyiasító szexista patriarcha vagy :D

Mondjuk legalább olcsó - mindenféle értelemben :)

Pash Cutter 2017.05.17. 12:37:09

@KalmanBlog:

"a legújabbat pedig nyilván nem fogom megnézni. Ezeket a mai filmeket már nem érdemes."

Engem személy szerint nem érdekel az új STAR WARS, az új STAR TREK, az új ALIENS, az új PREDATORS, az új TERMINATOR stb. A régi brandeket szeretem, ezeknek a mostani posztmodernizálása már kifejezetten taszít. Emellett én abban hiszek, hogy a régi brandeket fokozatosan el kell hagyni, és új brandeket kell kitalálni. Ahogy a japánok teszik az animek terén - ők új világokat és új univerzumokat, új brandeket és új trendeket hoznak létre. Míg az amerikaiak alig alkotnak új világokat és új brandeket, helyette a régiekbe próbálnak új életet tölteni.

Pash Cutter 2017.05.17. 12:45:59

@-JzK-: Nekem, amin legutóbb felcsillant a szemem, mármint elismerően, azok a japán vintages lányok. Férfi szemmel is vonzóak, érdekesek és izgalmasak.

Például ő:
ae01.alicdn.com/kf/HTB1oCloQVXXXXX5XVXXq6xXFXXX8/-font-b-Japanese-b-font-Women-font-b-Vintage-b-font-Long-Sleeve-Plaid-Patchwork.jpg

Az általad linkelt blődségek semmilyen hatást nem keltenek bennem. (Ahogy kivettem a kommentedből, rád sem tett mély benyomást.) Ez már igazi lumpenproletár színvonal, a szexualitásnak egy olyan fajta lealacsonyítása, amire nem vagyok kíváncsi.

A másik, amitől hányingerem van, az a texasiak "little cowgirl" mániája. Mikor mini cowgirl-nek öltöztetik ki a gyereklányaikat. Pfúj!

KalmanBlog 2017.05.17. 14:12:00

@-JzK-: @Ahasverus: Legalább nem tetoválás. Ha nem fotózzák le, akkor megpróbálhatja letagadni, hogy valaha ilyenbe öltözött.

De aki ilyen szubhumán környezetbe kerül, az valószínűleg menthetetlen. Kár értük, mert némelyik egyébként egész normálisan nézne ki rendes környezetben és rendes ruhákban.

Pash Cutter 2017.05.17. 15:22:33

@KalmanBlog:

"De aki ilyen szubhumán környezetbe kerül, az valószínűleg menthetetlen."

Mondjuk azt érdemes leszögezni, hogy az európai/amerikai, sok esetben nemzetközi modern divatvilág mélyen dekadens.

De szerintem felesleges a kesergés. Mivel vannak pozitív tendenciák is, még az öltözködés terén is. Gondolok itt a vintage-re, ami megjelent az USA-ban, Európában, Japánban és Kínában is. (Ha jól tudom, Reiná-tól se áll távol a vintage.)

Avagy egyaránt találunk pozitív és negatív példákat is a divatban. Mint szinte mindenben.

Pash Cutter 2017.05.18. 18:01:30

@DennisVT1:

Csak néhány gondolat jutott eszembe erről a mocsokról:

1, Azért felesleges a kormánynak bezárnia a CEU-t, mert már a jelentősebb magyar egyetemeket megfertőzte a feminiszmus. pl. ELTE, Állatorvostudományi Egyetem

2, Ha meg kellene neveznem egy olyan intellektuális területet, ami tele van elférfiasodott nőkkel, akkor: az a JOG. Taszító és ellenszenves, hogy elférfiasodott nők akarják megmondani, mi a jó minden nőnek.

3, És ha már jog, akkor érdemes ezt a még nem befejezett cikket végigböngészni:
tuzfalcsoport.blogstar.hu/2017/04/24/hogyan-szovi-be-soros-haloja-a-magyar-igazsagszolgaltatast-1-resz-/37515/
tuzfalcsoport.blogstar.hu/2017/05/04/hogyan-szovi-be-soros-haloja-a-magyar-igazsagszolgaltatast-2-resz-/37866/
tuzfalcsoport.blogstar.hu/2017/05/15/hogyan-szovi-be-soros-haloja-a-magyar-igazsagszolgaltatast-3-resz-/38243/

KalmanBlog 2017.05.18. 20:41:51

@DennisVT1: "Nem előnyöket kell adni a nőknek, hanem el kell ismerni, hogy ugyanolyan tehetségesek, okosak, rátermettek, alkalmasak stb., mint a férfiak."

Hehe, ez jó. Elismerem, hogy a nők pontosan ugyanolyan tehetségesek, okosak, rátermettek, alkalmasak stb., mint a férfiak. Ezzel végeztünk, nincs itt semmi látnivaló, mindenki mehet haza, a feminizmus elérte minden célját :-).

Gazellla · http://prochristo.blogspot.hu 2017.05.19. 08:10:50

@KalmanBlog: Nem olvastad végig? :)

"Női jogászok számára érdekes tapasztalati tény lehet, hogy a hátrányos megkülönböztetés bármely szakma bármely szintjén elérhet minket. Azonban ez a családalapítással mélyül el, emiatt is hangsúlyozzák többen: „your biggest career decision is who you marry”, hiszen nagyon sok a férj hozzáállásán, segítségén is múlik. Ezalatt értendő, hogy a nők karrierje olyan, mint egy nagy U, a szülés után újra kell kezdeni az egészet. A valódi egyenlőség csak akkor valósulhat meg, ha ebben a nőket pozitívan diszkriminálják, hiszen az egyenlőkkel egyenlően, a különbözőkkel különbözően kell bánni."

Mégis csak előnyöket kell adni tehát. :-D

Amúgy a feministák végre eldönthetnék, hogy a család és a karrier összefér-e, vagy pedig a család valamiféle hátrány, amit minél inkább ki kell küszöbölni (bölcsi magzat kortól stb.), mert kezdek összezavarodni... most akkor lehetek egyszerre minden, és nagy hazugság, hogy a karrier és a család nem fér össze, vagy pedig a társadalomnak minden úton és módon segítenie kell engem, hogy ezek a rettenetes kis izék (ciszheterok kedvéért: gyermekek) ne akadályozzanak a karrierépítésben??

KalmanBlog 2017.05.19. 12:50:38

@Gazellla: Beismerem, a harmadánál belefáradtam és becsuktam. Pedig esküszöm képes vagyok hosszabb szövegek értő végigolvasására is. Kivéve, ha feminista írta.

Pash Cutter 2017.05.22. 15:28:22

@-JzK-: Beleolvastam, de nem vettem a fáradtságot, hogy el is olvassam. Őszintén: engem a jakobinus baloldalon való belharc nem érdekel. Sőt, szinte sajnálom, hogy ez szellemi síkon zajlik egymás ellen, nem pedig fizikai síkon. Ha vennék a fáradtságot, és kiiktatnák egymást a közéletből, akkor még tennének is egy szívességet.

Kevésbé PC-nyelven megfogalmazva:
FELŐLEM KI IS NYÍRHATJÁK EGYMÁST!
(bárcsak ez tennék!)

Számomra a baloldal bármely oldala felvállalhatatlan. Sőt, remélem, a baloldal egyetlen árnyalata és színe sem lesz domináns és egyeduralkodó Magyarországon. Egy vegytiszta jobboldali gondolkodás kell ide, kész!

(Jópofa, hogy a cikk Farkas Attila Mártont említi hivatkozásnak. Ha van jobboldali figura, aki a jelenlegi jobboldaltól való undor miatt lett baloldali, és ott kurvára impotens, akkor az pont FAM! Ha lenne benne egy cseppnyi ész is, akkor Deansdale-hez hasonlóan ő is az alt right-et választaná. Ehelyett bohóckodik, mint hiteltelen "baloldali" - ahelyett, hogy bátran felvállalná az újjoboldali, alt-right identitását. Kilóg a baloldalról...)

Kedves JZK, számodra a következőek a kérdéseim:
Miért mérgezed magad ilyen újjakobinus, szélsőbaloldali szarokkal?
Ki nem szarja le, mit ír a Kettős Mérce?

Kálmán mondja jól: nem szabad az ellenségtől (az un. "liberálisoktól" és "baloldaltól") olvasni semmit. Mert mérgező.

Egy a lényeg: legyen egy jobboldal, ami felszámolja a baloldalt. Végleg.

KalmanBlog 2017.05.22. 16:23:23

@-JzK-: "Erényfitogtatás" Végre valaki lefordította a "virtue signalling" kifejezést, nekem nem sikerült.

A cikket amúgy nem bírtam elolvasni, egyszerűen leolvad az agyam mindentől, aminek az első két mondatából nem derül ki, hogy mit akar mondani. Beleolvastam itt-ott, de nem tudtam eldönteni, hogy "kivel vannak". Én a világos fogalmazás pártján állok. Ennek a cikknek a mondatai nekem olyan TGM-esek. Értem a szavakat külön-külön, de képtelen vagyok felfogni, hogy mit akar ezzel mondani: "Semmi magától értetődő nincs abban, hogy ki képvisel társadalmi ügyeket: ez mindig bonyolult folyamatok eredménye." MI A FASZ?

Pash Cutter 2017.05.22. 16:53:02

@KalmanBlog:

"Az az állítása, hogy nincs bizonyíték a pornó és a nők elleni erőszak közti kapcsolatra valóban óriási tájékozatlanságra vall. Nem más a pornó ilyenfajta „tabudöntögető” mosdatása, mint a szexista elvárásokat visszaigazoló jófej csaj toposzának helyi megjelenése."

Na vajon kivel vannak?

Ez belharc a (szélső)baloldalon belül. Mikor Sztálin meggyilkolta Trockijt - oly mindegy, ki volt a "jófej" a konfliktusban, mindkettő kész volt erőszakkal beleavatkozni a privát szférába, az intim területbe, a magánéletbe. Mindkettő kész volt embert ölni a "szent cél" érdekében.

Nem teljesen értem, miért linkelte be ezt JZK.

Nem mindegy, ki működteti a cenzúrát, a halálosztagokat, a koncentrációs táborokat? A terrort? A rendszer, mely megnyomorít?

A hatalomért mindig is küzdöttek a szélsőbaloldalon belül. Az indok nem érdekes. Mindig is a hatalom íze volt a fontos. Ezeknek.

Te mondtad jól régebben: nem szabad baloldali cikkeket olvasni, mert csak összezavarják az embert. Írod: nem közérthető a cikk. Nem véletlen. Hiszen ha világosan fogalmazna, lelepleződne. Semmit sem veszítesz, ha nem olvasod el ezt a vacakot.

Még egyszer: egy olyan (szociálisan érzékeny) jobboldalra van szükség, mely felszámolja a baloldal morzsáit is. Ezt a szeméthegyet, úgy ahogy van, el kell hordania valakinek.