HTML

Deansdale

Férfiszféra: antifeminizmus, nőzés, satöbbi. Ja, és táplálkozás.

Utolsó kommentek

Mérsékeltek és radikálisok

2015.06.02. 09:52 Deansdale

Feminista frontról egyfolytában azt halljuk, hogy néhány radikális mérgezi csak az összképet, de a feminizmus valójában egy kedves, aranyos mozgalom amit kizárólag az egyenjogúság érdekel. Vessünk hát egy pillantást a közelmúlt feminizmushoz kapcsolódó eseményeire, vagyis pontosabban a személyiségekre. Kik voltak azok a feministák, akik az elmúlt hónapokban a sajtóban vitték a prímet?

Amy Schumer, Lena Dunham, Emma Sulkowicz... Soroljam még? Schumer olyasmit csinált, amiért egy férfit börtönbe zártak volna; Dunham nyíltan beszél arról, hogy a saját húgát molesztálta, valamint hamisan vádolt egy férfit nemi erőszakkal; Sulkowicz a diplomaátadójára is matraccal ment, holott már rég bebizonyosodott, hogy egyszerű hazudozó és merő személyes bosszúvágyból tette tönkre egy ember életét, aki azóta be is perelte az egyetemet, ami helyet adott ennek a kutyakomédiának.

Ezek a nők elvetemült, aljas hazudozók, gyerekmolesztálók és erőszakolók, ártatlanok életének tönkretevői és megkeserítői. Ugyanakkor a feminista mozgalom nemhogy fellépne ellenük, de egyenesen védelmezi, támogatja őket. Namost akkor hogy is van ez, kéremszépen? Valami bennfentes feminista magyarázza már meg, hogy ha a feminizmus nem egy politikai érdekérvényesítő csoport vaginával rendelkező lényeknek, hanem a nemek egyenjogúságáért küzdő mozgalom, akkor mi a fészkes fenéért támogatja ezeket a köztörvényes bűnözőket a férfiak ellen indított személyes kis háborúikban?

Na jó, sorolom még. Ott van Bahar Mustafa, a Goldsmith egyetem jólfizetett "diverzitási felelőse", aki annak ellenére is megtarthatta ezt a pozícióját, hogy "öljünk meg minden fehér férfit" vallásháborút hirdetett a twitteren. Vagy Sarah Silverman, aki multimilliomosként arról beszélt, hogy kezdő komikus korában hogyan diszkriminálták őt a szemét férfiak - amiről kiderült, hogy üres hazugság. Ellen Pao szinte már majdnem normálisnak tűnik; bár a volt munkaadója elleni pereskedést elvesztette (bíróságra ment mert szerinte nemi diszkrimináció miatt nem léptették elő), mostanában a reddit egyik igazgatójaként már személyesen intézi el, hogy ne vegyenek fel senkit a céghez aki fehér vagy férfi nem eléggé feminista és multikulti.

Hol van a mainstream feminista tiltakozás ezekkel szemben? Hol vannak a híres-hírhedt feminista vezéregyéniségek, a Hillaryk, Valentik, Marcotteok elítélő nyilatkozatai? Hol a fenébe van az a híres "mérsékelt feminizmus" ami állítólag a többség, ami állítólag a nemi egyenjogúságot képviseli és halvány köze sincs a férfigyűlölethez vagy a női felsőbbrendűség hirdetéséhez? Miért láthatatlan a feminizmus többsége, illetve némileg pontosabban: miért hiszi el minden balek, hogy a feminizmusnak van egy láthatatlan többsége? Mit ér ez a láthatatlan többség, ha egyszer nem tesz semmit - se jót, se rosszat? Miért nem beszélünk arról, hogy a modern feminizmus szinte minden ismertebb képviselője szélsőséges, gyűlölködő, nyíltan férfiellenes?

Én elhiszem, hogy a szomszéd Gizi, meg Julcsa a facebookról aranyos, naív csajok akik tényleg hisznek a nemi egyenlőségben, nade a feminista mozgalmat nem ők irányítják és nem ők határozzák meg. Legnagyobb sajnálatomra ők csak félrevezetett birkák, akik egyetlen párszavas szlogenbe vetett hittel (mi csak egyenlőséget akarunk!) követnek egy tisztességtelen, lelke mélyéig korrupt és ideológiailag beteg vezetést. Aki hisz a nemek közötti egyenlőségben, az megteheti ezt anélkül is, hogy csatlakozna egy mozgalomhoz aminek legfőbb szószólói gyerekmolesztálók, rasszisták, szexisták, radikális férfigyűlölők és mániákus hazudozók.

348 komment

Címkék: feminizmus

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zriff 2015.06.02. 18:12:49

Itthon is volt egy eset nemrég, ami jó példa a femináci kettős mércére:
www.origo.hu/itthon/20150530-lany-17-eves-verekedes-korhaz.html

Hárman megvertek egy lányt. A cikk nem kommentelhető, mert a lány bántalmazói maguk is nőneműek, ha férfiak lettek volna tuti lett volna most is femináci tüntetés, és férfi mocskolás.

Még valami. A damu meg a könyve körüli híreket szoktad követni? Antifeminista szempontból az ügy szerinted bírhat valamilyen jelentőséggel, vagy ez már bulvártéma?

alte trottel 2015.06.02. 20:28:02

@zriff:
És jellemző módon, NEM KOMMENTELHETŐ!

zriff 2015.06.02. 21:34:22

@alte trottel: Még a könyvesblog az ami az utóbbi időben behódolt a polkorrekt gender feminácizmusnak, a nő, nemi előítélet, gender,feminista témájú cikkekre nem lehet kommentelni.

vvvv15 2015.06.03. 01:07:40

@zriff: A könyvesblog ráadásul ezt olyan nyilvánvalóan csinálja, hogy az összes többi cikkhez lehet kommentelni, csak azokhoz nem. Ma is 2 feminista cikk volt, azoknál nem lehetett kommentelni, a többinél lehetett.

Mindenesetre én ma hozzászóltam a Facebook oldalukon az egyik cikkhez (ott még lehet)...

Go Jóska 2015.06.03. 01:08:59

Schumer, Dunham, Sulkowitz, Silverman - ejnye, de azonos népcsporthoz tartozónak hangzó nevek! (Igen, amerikai, mi másra gondolhattam volna.)

@zriff: @alte trottel: A média kezdetben szerette a kommenteket, mert növelték a kattintásszámot. De mára kényelmetlenné vált számukra, mert azok miatt a szemét trollok miatt (troll az, aki nem ért egyet) nehezebb hazudni. Némely őszinte pillanatban ezt így le is írják, mint pl. Bede Márton a 444-en.
(De azért nem kell félteni őket, nem a kommentek fogják megingatni a pozíciójukat.)

Barbaarb 2015.06.03. 11:16:58

@zriff:

Én akkoriban foglalkoztam azzal a témával, miután láttam egy ezzel kapcsolatos műsort az M1-en (fekete doboz? vagy valami ilyesmi címmel), és számomra egyértelműen az derült ki, hogy az ítélet bizonyíték hiányában történt.

Deansdale 2015.06.03. 11:43:23

@zriff: Nincs otthon tévém, nem követem a bulvárt. Damu meg amúgysem volt soha szimpatikus, nem érzek motivációt az ügyével való foglalkozásra. Lehet, hogy antifeminista indíttatásból utánajárok, de az ilyen irányú energiáim a Férfihang bulvárosodásával arányosan megcsappantak.

aldum · http://aldum.pw 2015.06.03. 22:48:14

Marcotte, Valenti, es Hillary Clinton maguk is olyan szelsosegesek, akiktol el kene hatarolodnia a nemletezo kozeputas egyenlosegparti feministaknak.

Christina Hoff Sommers, aki a "choice feminism" hivenek mondja magat, talan az egyetlen kepviseloje ennek a seholnincs mersekelt iranyzatnak, aminek koze van minden szephez es johoz, amit a szotar ir, mint definicio.

2015.06.04. 06:35:39

@aldum: Az a gond, hogy a Christina Hoff Sommers-féle mentalitás és irányvonal eleve hiányzik a magyar feminizmus térképéről.

Nálunk többnyire az Antoni Rita, Jóó Mária, Papp Réka Kinga, Betlen Anna és Szél Bernadett által képviselt jakobinus vonal hallatja hangját.

Én régebben Kóczián Máriában reménykedtem, és mint személy, kedves és aranyos, de amint Deansdale két cikke is megmutatja, ideológiailag ő is problematikus:
www.ferfihang.hu/2011/12/01/a-koztunk-elo-oxymoron/
www.ferfihang.hu/2014/06/07/a-konzervativ-progresszivizmus/

Bár a Talitha-nak van egy előnye a NANE-jakobinusokkal szemben. Nem pszichopaták. Már ez is egy nagy szó... a jelenlegi helyzetben.

Barbaar 2015.06.05. 07:15:11

@Deansdale: Én sem követem a bulvárt, és számomra sem szimpatikus Damu, de épp az után a műsor után kezdtem el foglalkozni a témával, amiben mellékesen szó volt erről. Ráadásul feministákkal történt vita során is szóba került már ez természetesen, de nem tudták felmutatni, hogy milyen bizonyíték alapján ítélték el.
Az viszont kifejezetten szemléletes, hogy a fellebbezés után már nem foglalkoztak az új bizonyítékokkal, mert az nem feladata annak a bíróságnak. A bemesélt nemi erőszak cáfolatára vitt filmre pedig azt mondta a bíró, hogy ha egy filmen Bud Spencer állon vág valakit és az felkel, nem biztos, hogy a valóságban is így lenne. Csak azt felejtette el, hogy ez nem egy szórakoztató film lett volna, hanem erre a célra készített bizonyító erejű videó.

Deansdale 2015.06.05. 08:06:29

@Barbaar: Az a baj, hogy én sem tudnék tényeket felmutatni. A magánvéleményem az, hogy a vádak fele-kétharmada igaz, csak hozzátettek egy kicsit a szenzáció kedvéért - a bíróság pedig partner volt a showműsorban. Egyáltalán nem lep meg amit a bíró ténykedéséről írtál, nincs semmilyen pozitív tapasztalatom a bűnüldözéssel és az igazságszolgáltatással kapcsolatban. Az a gond, hogy az igazságot kívülállóként lehetetlen kideríteni, mert Damu is azt mond vagy ír amit akar - még ha szimpatikus lenne is az ürge, akkor sem hinnék el neki "becsszóra" semmit.

2015.06.05. 10:12:28

@Barbaar:

"A bemesélt nemi erőszak cáfolatára vitt filmre pedig azt mondta a bíró, hogy ha egy filmen Bud Spencer állon vág valakit és az felkel, nem biztos, hogy a valóságban is így lenne."

A példa csak azért rossz a bíró részéről, mert azok a verekedős jelenetek kifejezetten irreálisak (nem valósághűek) a Bud Spencer-filmekben. Ember úgy nem verekszik, ahogy azokban a filmekben. Jaj, micsoda egy félművelt ez a bíró... jaj, ha az ostobaság fájna...

2015.06.15. 11:52:09

@Deansdale: Na, most küldök neked valami igazi gusztustalant. Gerle Éva és egyéb ismert feministák örvendeznek, hogy Huffnágel a padlón van. Csak erős idegzetűeknek! :(

www.facebook.com/gerleeva/posts/892069887528970

(Nem kell hozzá face-regisztráció.)

2015.06.19. 12:18:48

@Deansdale: Ha lesz időm, megnézem mindenképp.

2015.06.29. 21:20:30

@Deansdale: Belvedere bekeményített a Férfihangon, és egy csomó mindenkit leoszt. Köztük téged is.

Idézet:

"Elmondom, hogy zajlik: egy női hozzászóló elereszt néhány mondatot a férfiak alacsony szellemi szintjéről és faragatlan tuskó mivoltáról, mire néhány finom vagy durva válasz érkezik. Erre hgyi/Koriander/Reina felelne, miszerint egyetemet végzett, tanult nőként jogosult a probléma megválaszolására – míg férfi és nő között elképzelhető intellektuális összhang, nem egy náluk primitívebb férfit ismernek. Disszonáns hangként megjelenik libsifemcsiszingli, aki saját bevallása szerint az akadémiai szférában minden férfit felülmúl kognitív képességeivel és a férfiállatok legrosszabb példányait fogta ki. A drámai végkifejlet sem marad el: Deansdale sarkos véleményében kifejti, hogy férfi és nő egyformán értelmes – szeressük egymást, gyerekek."

Érdemes megnézni a lájkokat. :(

Deansdale 2015.06.29. 22:09:40

@Ahasverus: Nem különösebben érint meg érzelmileg, tulajdonképpen kiszálltam a Férfihangból. Kb. 2-3 hónapja teljesen megváltozott a profil és a hangulat, ehhez én már nem tudok és nem is akarok hozzászólni. Antifeminista vagyok, nem nőgyűlölő.

Raon 2015.06.30. 01:12:27

@Ahasverus: @Deansdale: legközelebb szóljatok már, hogy a link megnyitása a nyugalom megzavarására alkalmas :(
Ennyi buta gyűlölködőt, az ember esze megáll, komolyan. Attila meg (sajnos a szokásos töketlenkedésével) csak sodródik a fő áramlattal, és még véletlenül sem mer rendet vágni. Kár érte, mert nagyon jó dolgot talált ki, rengeteget dolgozott is vele, de sajnos régóta nem tudja átlépni a saját korlátait, és így az oldal sem.

2015.06.30. 06:34:02

@Raon: Szerintem Cs. Attila attól fél, hogy ha kivágná az ilyen Belvedere és Brandon féle szarkeverőket, azzal szimpatizánsokat veszítene. És az a baj, hogy pont ezzel veszíti el a legtöbb szimpatizánst. Inaara-t régóta nem láttam az oldalon (tartok tőle, megelégelte a személyért ért támadásokat). Mostanában Reina Nicolasa és Adolf Weininger sem mutatkozik az oldalon. Deansdale meg "tulajdonképpen kiszálltam a Férfihangból".

Sajnos úgy látom, az a antifeminizmus is kitermelte a maga Antoni Ritáit és Gerle Éváit. Szomorú.:(

Szerintem ami megmenthetné a Férfihangot, az a kemény moderáció és a kitiltás. Persze innentől sokan kiáltanák: "antidemokratikus". És valószínűleg Cs. Attila már ebbe nem fog belemenni.

Alter_Ego 2015.06.30. 11:22:28

Elmondom, hogy miként fest a dolog az én nézőpontomból.

Dean, az a megállapításod, hogy "2-3 hónapja teljesen megváltozott a profil és a hangulat, ezért nem akarok közreműködni" szerintem felcseréli az okot és az okozatot. A profil megváltozásához nagy mértékben járult hozzá az, hogy sokkal kevesebb időt tudtál írásra fordítani. Szerintem mindig is egy nyilvánvaló dolog volt, hogy tartalmi szempontból a te írásaid fontos szerepet töltöttek be a Férfihangon, a témaválasztás és a tárgyalás módja tekintetében is folyamatosan irányvonalat, mintát jelöltek ki az írásaid. Szükségszerűen változott bizonyos mértékben a tematika, amikor nagyobb mértékben megcsappant az írásra fordítható időd illetve kedved. Deansdale cikkeit viszont sajnos senki nem tudja Deansdale helyett megírni...

Kedves Raon, nem sodródok én semmivel sem; az okozza leginkább a Férfihang projekt nehézségeit, hogy szűkös humánerőforrásokból gazdálkodik, nyilván azért is, mert a lapnak nincs említésre méltó bevétel termelő képessége a jelenlegi formában, így a lap körül felmerülő apró-cseprő munkákat (segítség a szerzőknek a publikációk előkészítéséhez, eseti moderáció) ki-ki kedve szerint végzi, így érthetően nekem semmilyen jogom nincs senkit sem utasítani semmire sem. Így történhet meg, hogy teljesen önjáró módon csinál mindenki mindent, még egy olyan egyszerű kérésnek sem tudtam érvényt szerezni, hogy senki ne moderáljon a szerzői nickje alatt, hogy ne keveredjenek össze a személyes kommentvitái a moderációs jogosultságával. Minden moderációhoz egy személytelenített nick alatt kellene moderációs figyelmeztetést fűzni és legkésőbb egy hét alatt közismertté válna, hogy mi az, amit a Férfihangon "jóízlést sértő" tartalomnak nevez a szabályzat moderációra vonatkozó része. Ha minden kérésem ellenére ehelyett óhatatlanul is személyeskedésbe hajló értelmetlen vitákat folytatnak inkább a szerkesztői, moderátori jogkörrel felruházott közreműködők, én nem tudok ezzel mit kezdeni. Akkor sem, ha előre tudva tudom, hogy félreértésekhez fog vezetni és olyan káros módon fogja befolyásolni az adott személyek imidzsét, mint ami megjelenik a Belvederetől Deansdalenek címzett kritikában. Az ugye nem egy professzionális lapüzemeltetés, ha "összevesztem JóskaPistával, most jól kidobom a lapról" alapon zajlik a moderáció. Ha valamihez nem, akkor például ehhez meg én nem szeretnék partner lenni. És ez itt most nem egy kifejezetten Deansdalenek szánt kritika akart lenni, mert akadt más közreműködő, aki az én észrevételem szerinte sokkal inkább ezen a vonalon képzelte el a moderáció intézményét. Senki nincs, aki a moderációs feladatokat szabályosan elvégezné és szerintem ez jelentős tényezőként járult hozzá a kommentviták hangnemének nem kívánatos irányba való eltolódásához. Pont így a szerzők segítésével kapcsolatos feladatokat sem igazán végzik el a szerkesztői jogkörrel felruházott közreműködők. Újabban odáig fajult a helyzet, hogy ha én nem csinálom meg önmagamra utalva, akkor a férfihangon hetekig sem jelennek meg a szerzők által beküldött írások.

Nagyon kevés alapelvhez ragaszkodom az alapítói és technikai üzemeltetői jogkörömből kifolyólag, ezek közül az egyik, hogy a Férfihang.hu nem egy csakazolvassa blog, ahol ideológia és személyes tetszésen-nemtetszésen alapuló moderációt folytatunk, hanem kizárólag a cikkek és a hozzászólások tartalmát szerkesztjük és moderáljuk elfogulatlanul, a szabályzatunknak megfelelően. Egyébként is a férfihangnak annál sokkal jelentősebb társadalmi küldetést szántunk, minthogy azzal foglalkozzunk napi nyűglődés szintjén, hogy a havi tízezer olvasóból mit ír le az a tucatnyi, aki hozzá is szól. Az sem lehet mérvadó, hogy kinek mennyire szimpatikus egyik-másik szerző személye, egyedül a cikkek tartalmával szemben érdemes követelményeket támasztani. Ha még ezeknek az egyszerű és szerintem méltányolható alapelvnek sem tudok érvényt szerezni, mert érdemi közösségi munka helyett folyton mondvacsinált vitákba bonyolódnak a közreműködők, akkor az nem az én hibám.

Szóval kedves Raon, nem hiszem, hogy az én korlátaimról kell itt értekezni. A lap élén olyan cselekvőképes szerkesztői gárdának kellene állnia, amely széthúzás helyett megszervezi önmagát, nem egy emberre hárítja, hanem elvégzi a feladatait és nem az üzemeltető hibájának vagy esetleg "töketlenségének" rója fel, ha képtelen az önként vállalt feladatait megfelelően megvalósítani. Ennek hiányában egyértelműen az egész projekt értelme fog megkérdőjeleződni.

Raon 2015.06.30. 20:43:24

@Ahasverus: ezt már sokadszorra játssza el - és igen, leginkább ott lóg ki a lóláb, hogy nem ismerte fel az ottani dolgok igazi értékeit. De talán majd utólag, egyszer.

Raon 2015.06.30. 21:08:09

Dean: az egész a te hibád, nem is értem, hogy az 568 cikked mellé hogy mertél nem összegályázni még 467-et. Rég láttam már ennyire csúnya cserbenhagyásos gázolást.

@Alter_Ego: hát ez így vicces lesz...

Egyrészt örvendetes, hogy ezúttal reagálsz, bár most inkább talán nem is kellett volna. Az elmúlt években emlékeim szerint háromból háromszor nem reagáltál magánlevélre, de amikor nyilvánosan kell fenntartani egy látszatot, akkor egyből igen - az embernek ebből az a benyomása támadhat, hogy nem is nekem válaszoltál, hanem kifelé akartál felmutatni valamilyen képet. És ez az ide írtakból sajnos több helyen is tetten érhető... de ezzel még nem lenne gond, az ember gyarló, tudjuk, hogy működik ez.
Viszont.
Most komolyan: ezeket miért is fejtetted ezt ki nekem? Nem szívesen mondom, hogy én ezt már két éve megmondtam - de ezt bizony már két éve megmondtam. Sőt, mindenre, amit leírtál, komplex megoldásterveket kaptál (és nem csak tőlem) már akkor.
A moderációt is csináltam, köszönöm, tudom, hogy megy ez. Nem véletlenül mondtam mindig, hogy aki kurvának megy... ezért kellene jobban kitartani a normalitás mellett, ez van.

Szomorú látni így ezt az egészet, mert a leírtak alapján ezekben a dolgokban te ezek szerint még mindig nagyon tapasztalatlan vagy, sőt, amit nagyobb gondnak látok, hogy a reális helyzetértékelésben csak nagyon laza kapcsolatban vagy a valósággal.
Dehogynem a te korlátaidon múlik sok minden: hát még most is másra tolod a felelőséget, amikor 50+ százalékban te vitted maszkulin csakazolvassa irányba az oldalt, amit mások másféle tartalommal építettek volna. Legalább legyen már tököd felvállalni a döntéseid következményeit!

Az meg a legmorbidabb az egészben, hogy az oldal kommentekben messze legértékesebb szekcióját, a hölgyeket nem megvédted a frusztrált kis pöcsköszörűs bekóstolásoktól, hanem te is beálltál a sorba...
Amit sosem akartál megérteni, hogy nem feltétlenül az elveiddel van a baj, egyszerűen a gyakorlati megvalósításban ennyit érnek - egy Deansdale ezek szerint szerinted is kikezdhető, a korrekt és nőies nők is kikezdhetők, a színvonaltalan gyűlölködéseknek meg te biztosítasz akolmeleges menedéket. Senki nem beszélt össze a hátad mögött, erre mindenki magától jött rá, ezért le is léptek - tetszik, nem tetszik, a sok jó ötleted mellett lényegében ezt hoztad össze. Azaz szerintem semmi értelme feltételes módban beszélni a projekt értelméről, annak már rég annyi, és amiről most beszélünk, az már inkább a dolgok végső summázata. Tény, hogy tanulságnak mondjuk hasznos lehet.

2015.06.30. 21:45:01

@Raon: A Férfihang áldozatul esett annak, ami ellen valójában fellépett: a nemi sovinizmusnak!

Továbbra is tartom magam a véleményemhez: a Férfihang még megmenthető lenne egy erős fellépéssel. Persze ehhez Férfi kell...

zriff 2015.06.30. 22:38:27

Ahogy néztem a férfihangot az értelmetlenségekkel trollkodó naoooval vagy hogy hívják, az elég férfiellenes feministának tűnő libsimfemcsivel, meg a nőellenes brandonnal vannak a fő gondok.

Alter_Ego 2015.07.01. 01:51:35

@Raon: Két okból maradt válasz nélkül a leveled: egyrészt időm sem volt válaszolni, bár talán ettől még írhattam volna valamilyen udvarias fordulatot neked, de őszintén szólva kedvem sem volt hozzá, hiszen mi kifejezetten rossz viszonyban váltunk el annak idején és azok után a sértések után nem szeretnék békülékeny hangnemet megütni veled.

Jól sejted, most sem neked akartam valójában válaszolni - pusztán a (szokásos) kisstílű személyeskedésed okán szőttelek bele a mondandómba -, hanem ha már nyilvános témává vált ezen a helyen a Férfihang ügye, akkor el akartam mesélni, hogy miként látom én a problémákat. Tényleg ez csak a közönségtájékoztatás volt. Szemmel láthatóan nem sok minden ment át belőle számodra. Süt a manipulációs szándék már abból is, hogy egyenesen arra a következtetésre akartál erőltetetten jutni, hogy bármiféle számonkérést akartam Deanel szemben megfogalmazni. Ne erőlködj, korábban egy párbeszédben már szót ejtettem vele erről, hangsúlyozva, hogy a helyzetért senki sem hibáztatható.

A "vicces" az egy gyenge szó arra a logikára, amely szerint te itt nekiállhatsz engem "töketlenezni", pocskondiázni, hibáztatni, de ha én elmondom, hogy nem én moderálom a lapot, hanem egy szerkesztői közösség, akkor "másra tolom a felelőséget". Moderátori szerepkörre deklaráltan soha nem vállalkoztam, más feladatköreim vannak a lap fejlesztőjeként, üzemeltetőjeként, szerkesztőjeként. Sőt még csak nem is igazán olvasom a hozzászólásokat. És tényleg tudod te ezt nagyon jól, hiszen te voltál a Férfihang első kinevezett moderátora és most úgy tűnik, jó alkalmat érzel feleleveníteni azt a feloldhatatlan vitát, amelyben a te álláspontod szerint már annak idején is a férfi hozzászólók jelentős részét (90%-át?) ki kellett volna hajigálni a Férfihangról. Így fest a "komplex megoldási javaslatod" gerince. Soha nem fogok tudni azonosulni az empátiát nélkülöző, lenéző megközelítéseddel. Két külön világban élünk.

Van egy médiaszerte szokásos elveket követő moderációs szabályzata a Férfihangnak, csak érvényt kellene szerezni neki és tized annyi probléma sem lenne. Nem vagyok híve az olyan megközelítésnek, amely "a jobb körök szabályai szerint rendszámnyilvántartásba" veszi az embereket. (Remélem pontosan idéztelek.)

A legteljesebb mértékben felvállalom a döntéseim következményeit: mivel nem vagyok hajlandó személyek kitiltására épülő moderációs elveket rendszeresíteni a tartalmi moderálás helyett és ragaszkodom hozzá, hogy ez nem az én feladatom és a legkisebb mértékben sem az én felelősségem, ezért egyes közreműködők elégedetlenek, sőt az sem kizárt, hogy elhagyják a projektet, ahogyan te is két éve. Egyes esetekben tényleg őszintén sajnálom, más esetekben meg cseppet sem.

Alter_Ego 2015.07.01. 02:07:09

@zriff: Ahasverus véleménye szerint a nősoviniszta LibsiFemcsiSingli a Férfihang belső ellenzéke, aki fontos szerepet tölt be a lapon. De akkor hogyan kell nevezni a hímsovinisztákat?

Alter_Ego 2015.07.01. 02:11:31

@Ahasverus: Mondjuk inkább úgy, hogy ehhez egy-két elfogulatlan moderátor kell, aki ha már egyébként is olvassa a hozzászólásokat, egyúttal rászán plusz tizenöt percet pár törlésre és moderátori nick alatt megfogalmazott figyelmeztetésre is. Egyébként ha vállalkozol rá, akkor te is betölthetsz moderátori feladatokat a Férfihangon.

Alter_Ego 2015.07.01. 02:31:45

@Raon: "Az meg a legmorbidabb az egészben, hogy az oldal kommentekben messze legértékesebb szekcióját, a hölgyeket nem megvédted a frusztrált kis pöcsköszörűs bekóstolásoktól, hanem te is beálltál a sorba..."

Jah, amúgy meg elmész te a jó büdös, ótvaros picsába! Mutassál már egy példát arra, amikor én "frusztrált kispöcsköszörűs beszólással bekóstoltam" egy hölgyet!

Raon 2015.07.01. 05:46:46

@Alter_Ego: hiába hisztizel, ezek ott vannak, bárki láthatja őket. Indirektben pedig még jobban, amikor mások ezt nálad valóban egyértelműbben megtették, te pedig nem védted meg, akiket illet volna, hanem szó nélkül hagytad az egészet.

Raon 2015.07.01. 05:52:22

@Alter_Ego: nagyon rossz irányban gondolkozol, ez nem rólam szól, bármennyire is ezt próbálod belelátni. Értem én, hogy ezt könnyebb így értelmezni, mert ezzel a probléma is kisebbnek tűnik - de teljesen lényegtelen, hogy ezeket éppen én írom neked, ez csak egy x+1-dik eltávozó véleménye a sorban, ezt próbáld megérteni. De az már voltaképpen a te dolgot, hogy miben milyen tendenciát, ok és okozati vonalat látsz, és ezt hogy akarod kezelni.

Az ide írt, engem érintő válaszok jó része egyébként tényszerűen nem igazak, de az indulatok tükrében ez valahol érthető, ezért nem kezdem el tételesen megcáfolni.

2015.07.01. 07:27:51

@Alter_Ego: "Egyébként ha vállalkozol rá, akkor te is betölthetsz moderátori feladatokat a Férfihangon."

Köszönöm, de inkább olyan vállalkozzon rá, aki képes naponta olvasni a kommenteket, és moderálni, ha kell. Leginkább annak tükrében, hogy Belvedere, Brandon és Sydra olyan határokat lépett át a mások mocskolásában, hogy én már rég kivágtam volna őket az oldalról. Avagy inkább lássa el ezt a feladatot olyan, aki nálam kevésbé "fasiszta", és képes háttérbe szorítani a szubjektivitását.

Megmaradok inkább cikkirónak, ha persze a "feminista", "liberális" és "kommunista" cikkeim nem zavarják a továbbiakban Belvedere @ Tsa kényes ízlését.

2015.07.01. 08:07:09

@Alter_Ego: Mivel látom, hogy a Raon iránti ellenszenved kinyírja nálad az objektivitást, és ezért még inkább betámogatod a Belvedere által képviselt vonalat (igen, felnéztem a Férfihangra, és elolvastam a kommenteket), ezért válaszolok egy eddig megválaszolatlan kérdésre. Ugye, amit Raon felvetett, és ami előtt te állítólag értetlenül állsz.

"Az meg a legmorbidabb az egészben, hogy az oldal kommentekben messze legértékesebb szekcióját, a hölgyeket nem megvédted a frusztrált kis pöcsköszörűs bekóstolásoktól..."

A Migtáú-lovagok már egy jó ideje betámadják a Férfihangon előforduló hölgyeket. Nézzük, kik voltak ezek az áldozatok: Inaara, Hgyi, Reina, Koriander, Mdmselle (csak hogy a legértékesebb szekció tagjait nevezzem meg, amibe régen beletartozott a tündéri Inaara is, aki valószínűleg a támadások miatt végleg távozott az oldalról). Te egy esetben sem védted meg ezeket a hölgyeket - egy esetben sem. Míg Deansdale, Reszet Elek és más tisztességes férfitársaink igen.

"hanem te is beálltál a sorba..."

Megmondom, mivel álltál be a sorba. Amikor Deansdale két esetben is hosszú időt szánt arra, hogy megvédje a férfihangos csajokat, és szembemenjen az önérzetes Migtáu-szárnnyal, megvolt bennem a remény, hogy a Férfihang az az oldal, ami nem tolerálja a nemi sovinizmus sem a női válfaját (nösténysovinizmus), sem a férfi válfaját (hímsovinizmus). Sajnos én egyre inkább úgy látom, hogy te kifejezetten polkorrekt módon kezeled a hímsoviniszta elfajzást mutató regisztrált tagokat, még akkor is, ha azok éppen a Férfihang értékes és tisztességes női frakcióját támadják be ocsmány módon. Hogy míg keményen felléptél Libsifemcsiszingli nősténysoviniszta ordas baromságai ellen (hozzáteszem: jogosan), addig Brandon és Belvedere nőket betámadó hülyeségeit úgy fordítottad le, mint nőkritikát.

Amivel beálltál a sorba, az a PC. Méghozzá szomorúan egy olyan embertől, akit valaha kimondottan sokra tartottam.

Raon 2015.07.01. 08:34:29

@Ahasverus: ez igen! Őszintén szólva titkon reméltem, hogy Dean ezt majd megírja (Attila tőle jobban elfogadta volna, mintha én írom meg), de így talán még neki sem ment volna - ez csillagos ötös, gratulálok.

2015.07.01. 08:38:41

@Alter_Ego: Itt egy komment Belvedere-től, ami eléggé rámutat, ő milyen politika mentén képzeli el az antifeminizmust.

"Egy antifeminista oldalon a nők jelenléte – még az antifeminista nőké is! – relativizáló és destruáló.

1) Egyfelől a női “tömegek” jelenléte önmagában nyomást gyakorol a szerzők és szerkesztők zömére, tehát mennyiségüknél (és nem minőségüknél) fogva középre pozicionálják a közösséget. Végül részben a nőolvasók megtartása miatt – ez az argumentum ad consequentiam elve miatt jövő időben is érvényes! – tudatosan nyesegetnek minden “jobboldali elhajlást”, ami a honlap népszerűségvesztését okozná.

2) Másrészt a nők fennléte öncenzúrára kényszeríti a szerzők és hozzászólók nagyobb részét. A népszerűséghajhászás jegyében elsikkad a mondanivaló, a férfijogok és férfiérdekek melletti karakán kiállást felváltja a két nem együttműködésének víziója. A valódi, karakteres antifeministákat hirtelen a nőolvasók mellett a társutas férfiak is zaklatni kezdik, tehát a nők jelenléte a férfiak közötti konfliktusokat is felizzítja

3) Harmadrészt a hozzászóló nők érdemben semmivel nem járulnak hozzá a diskurzushoz. Alkatilag képtelenek rá, mivel saját korlátolt felfogásukat szajkózzák. Kiváló példa erre bármely párkapcsolati témájú cikk: mivel a nők kivétel nélkül hozzájutnak a partnerhez és az ingyenszexhez, így képtelenek felfogni, hogy egy férfinak milyen nehézségekkel jár az ismerkedés (nem csupán egy kapcsolat működtetése, hanem csak az ismerkedés is!). Innen egyenes út vezet a feminista mantrák önismétléséig és a kollektív férfialázáshoz."

Érted te, mit mond a fenti kommentben? Mi a rejtett, de lényeges üzenete?

Azt, hogy a nők jelenléte a Férfihangon relativizáló és destruáló. A női kommentelők, a női szerzők és a női szerkesztők relativizálnak és destruktív munkát végeznek az oldalon. A nők (még az antifeminista nők is) veszélyt jelentenek a Férfihangra (és az antifeminista mozgalomra). Szépen meg is érveli, miként. És innentől kivehető, milyennek is képzeli a "valódi" Férfihangot (és a "valódi" antifeminista mozgalmat): olyannak, amibe nincsenek nők. Vagyis ő neki az lenne a szimpi, ha a Férfihangon belül (és az antifeminista mozgalomban) nem lennének nők. A Férfihangon (és az antifeminista mozgalomban) csak férfiak legyenek, kizárólag egy maszkulin vonal érvényesüljön.

Egyébként Belvedere és Deansdale vita is arról szólt nagyobb részt, hogy Deansdale szerint az egészséges mentalitású férfiaknak és egészséges mentalitású nőknek kell felvennie a kesztyűt a feminizmussal szemben, míg Belvedere szerint a nők ecte kezdeményezettjei a feminizmusnak, vagyis ahogy Huffnágel Pista megfogalmazta, nincs olyan nő, akit ne fertőzött volna meg a feminizmus. Avagy míg Raon, Deansdale, ÉN, sőt tudtommal TE is úgy gondolod, hogy az egészséges férfiak és nők kötelessége fegyvert fogni a feminizmus ellen, addig Belvedere, Brandon és Huffnágel szerint a férfiaknak kell legyőznie a nőket, mely értelemben a feminizmus a nők érdekeit kiszolgáló ideológia és mozgalom.

Itt bizony, vannak az érdekkülönbségek mellett nagyon is ideológiai különbségek is, amit azért érdemes lenne megvitatni. Mert lehet, hogy Belvedere fenti kommentje csak egy vélemény, de mint olyan, az összes többi kommentbe öntött véleménnyel együtt egyfajta kritikát és másfajta alternatívát fogalmaz meg a Férfihanggal szemben. Hogy neki mi baja a Férfihanggal, és hogy ő miként képzeli el a Férfihanggal. Neked pedig, mint az oldal főszerkesztőjének, reagálnod kellene az ő ilyen irányú felvetéseire, természetesen nem moderációval, hanem válasszal. Ez pedig sokkal fontosabb, mint a Raonnal való konfliktusod.

Reina, Koriander, Mdmselle, Szoffy, Hgyi és még egy páran (a távozó Inaara is) értékes tagjai a "csapat"-nak, az oldalnak és a mozgalomnak. Többet érdemelnek... Tőled például annyit, hogy legalább EGYSZER kiállj mellettük.

zekaxzi 2015.07.01. 08:50:00

Amikor olvastam ezt a cikket, akkor az jutott eszembe, amiről az utóbbi időben a hozzászólások folynak: hogy ugyanez van a Férfihangon. Nem veti ki magából a nőgyűlölőket. Sőt, ez lett a fő és támogatott csapásirány.

@Raon, @Deansdale, @Ahasverus köszönet azért, amit a Férfihang és így az antifeminizmus normalitása érdekében írtatok, és hogy megvédtétek a női írókat, köztük engem is.

(@Ahasverus, neked külön köszönet, azok után, hogy enyhén szólva negatívan álltál hozzám régebben, úgy látszik, felül tudtál ezen emelkedni)

Nagyon remélem, hogy jó irányt vesznek majd a dolgok. Bár szomorúan látom, hogy @Alter_Ego a Belvedere-féle vonalat támogatja.

Szerintem egyébként egy jól kiszámított és tervezett lerombolása zajlik a Hangnak. Elnézve a hozzászólásait, megeszem a kalapom, ha Versus nem direkt romboló céllal jött az oldalra. Persze lehet, hogy csak paranoiás vagyok...

2015.07.01. 09:03:50

@Reina Nicolasa:

"@Ahasverus, neked külön köszönet, azok után, hogy enyhén szólva negatívan álltál hozzám régebben, úgy látszik, felül tudtál ezen emelkedni"

Nem tesz semmit! :)

"Nagyon remélem, hogy jó irányt vesznek majd a dolgok."

Én is.

"Bár szomorúan látom, hogy @Alter_Ego a Belvedere-féle vonalat támogatja."

Ezzel kapcsolatban mindig várom a magyarázatot. AlterEgo és Deansdale írta talán a legtöbb és legerősebb cikkeket az oldalra. AlterEgo és Deansdale sokat tett az antifeminizmus meghonosodásáért és megerősödéséért. (AlterEgo és Deansdale cikkei és kommentjei által csiszolódott ki az én antifeminista meggyőződésem is.) Pont ezért nem értem, miért véd be olyan embereket AlterEgo, akik ezt az egész munkát gajra vághatják.

2015.07.01. 09:05:19

Most olvastam Mdmselle kommentjét:

"Nem sértődtem meg, és nem is haragszom, őszintén. Rosszul esett, de inkább csak annyi, hogy tisztán látom mostmár, hogy milyen irányt képvisel a Hang. Eddig is világos volt az utóbbi hetekben-hónapokban, de azt hiszem tényleg nincs miért erőlködni a magamfajtának. Sajnálom, mert nagy Férfihang drukker voltam, és őszintén hiszem, hogy képtelenség előre jutni a feminizmus elleni harcban úgy, ha két egymásra acsarkodó fél áll szembe egymással, nemi alapon elkülönülve, és hogy csakis úgy lehet tenni valamit, ha legalább antifeminista oldalon megvalósulhat a férfiak és nők harmonikus együttműködése, de itt úgy látom ez csak merő vágyálom a részemről. Az itteni urak jó része esélyt se ad nekünk, még csak nem is feltételezi rólunk a jószándékot, és így nehéz bármit mondani.

Mivel a Férfihang is mostanra jórészt csak nők elleni acsargásról szól (tisztelet a csöndes kivételnek), nem tudom jószívvel támogatni, mivel mégiscsak nő vagyok, és borzasztó rosszul esnek némely megnyilvánulások, ugynakkor természetesen csak emiatt továbbra sem fogok a femik oldalára állni, mert továbbra is mérgezőknek tartom őket, úgyhogy marad a középút, az az idő, amikor még nem ismertem a Férfihangot. Jó volt az is, kicsit magányos, de elviselhetőbb, mint ami most van.

Ja, és még mielőtt… Ezeket nem azért írtam le, hogy sajnáltassam magam, vagy a nőket, vagy hogy manipuláljak vagy nyomást gyakoroljak, és semmi olyasmi, amivel itten meg lettünk vádolva, mindössze szükségesnek tartottam, hogy a fentiek után álljon itt egy nő véleménye is mementóként. Ennyi."

Mdmselle is ott hagyja a Férfihangot.
Hurrá! :(

Mme.Brioche 2015.07.01. 09:11:25

@zriff: pont nem ővelük van baj. Naooo egy házitroll, akiről mindenki tudja hogy mi, és még humora is van, viszont mindig is erőskézzel moderálva lett, és ez így van jól, szinte családtag. Ha megfigyelted, igazából soha senki nem áll le vitatkozni vele, mert mindenki tudja, hogy trollkodik. Valójában az a furcsa, hogy Naooot néha sokkal mérsékeltebb dolgokért moderálják, mint másokat, Belvedere simán leírhat olyan alpári személyeskedést, mint amit Kálmán kapott, vagy amit a 40 fölötti férfiszerkesztőkről írt, vagy leírhatja azt, hogy a Férfihangon feleslegesek a házassággal, válással és gyerekneveléssel kapcsolatos írások, mert az ő világában az ilyen bagatell dolgok kevés férfit érintenek, ezért ők egyáltalán nem is számítanak, és erre a beszólásra nemhogy nem kap még egy halvány moderátori intést sem, egyetlen beszólást sem Altertől, hogy hé öcskös vegyél kicsit vissza, hanem jóformán még fel sem kapják rá a népek a fejüket. Ez az igazi probléma.

Meg Versus az igazi probléma, aki tudatosan és módszeresen bomlasztja a közösséget, mint egy alattomos kígyó mindenkibe belemar és mindent megmérgez maga körül, pár szavas mondatokkal hergeli és irányítja a Belvedere-féléket, olyan szintű személyeskedést enged meg magának, amit régen sose tolerált volna senki a Hangon, aki talpig férfi (és itt most nem arra gondolok, amit a nőkről mondott, hanem amit a többi férfiről!), önözős áludvariasságba csomagolt sértés és gúny minden egyes hozzászólása. Olvassátok vissza, egyetlen konstruktív kommentje sem volt, csak harapás és olcsó poénkodás.

Libcsi nem probléma, mert ő nem csak férfiellenes feministának tűnik, hanem deklaráltan az, amivel szintén mindenki tisztában van, és mindenki ennek megfelelően reagál rá.

Brandon és Visu voltak régen a szélsőséges hangok, mostanra már kezdő óvodásnak, és szinte józan vitapartnernek tűnnek Belvedere és Versus mellett, de leginkább csak a sleppjük már.

Deansdale 2015.07.01. 09:12:14

@Alter_Ego: Raonnak: "álláspontod szerint a férfi hozzászólók jelentős részét (90%-át?) ki kellett volna hajigálni a Férfihangról"

Ott van a bibi, hogy te ezt férfi-nő harcként látod, ami eleve bukta. NEM a férfi hozzászólókat vagy a női hozzászólókat kell kitenni, hanem az idiótákat, amiből mindkét oldalon van egy pár. Normális viták csak normális emberekkel működnek, hülyékkel lehetetlen ötről a hatra jutni. Az Ahasverus által felsorolt női kommentelők normális emberek, szemben a jelenlegi gárda néhány oszlopos tagjával - ezért régen kész öröm volt számomra bejárni a Férfihangra, manapság viszont dögunalom és kínszenvedés. (Másnak attól még lehet jó, mondjuk úgy hogy ez ízlés kérdése.)

Azt hiszem teljesen máshogy látom ezt az egész kérdést, mint a vitázók többsége. Nincs itt semmi tragédia, egyszerűen csak a Férfihang fejlécében ki kell cserélni az "antifeminista férfimagazin" feliratot "piros pirulás férfimagazin"-ra, esetleg "MGTOW férfimagazin"-ra, és minden mehet tovább. A jelenlegi közösség már nem az, akik 1-2 éve látogattak minket, úgyhogy teljesen érthető, ha a változó igényekhez igazodik a tartalom is. Mi más lehetne a végkövetkeztetés úgy, hogy jelenleg ha valaki benyögi, hogy a huffnágelistákon kívül minden férfi mangina, meg minden nő kurva, akkor több lájkot kap mint korábban a lap történetében bárki, bármire?

Nem tudom ki mennyire ismeri a "Legenda vagyok" c. film alapjául szolgáló regényt, ami úgy végződött, hogy a főhős a zombihadak között ücsörögve rájött: nem ő a jófiú és a zombik a rosszak, hanem a megváltozott világban ő a zombi lakosság kegyetlen mészárosa, a rettegett gyilkos aki nem vette észre, hogy eljárt felette az idő. Ez tökéletes analógia a Férfihang jelenlegi állapotára. Most vagy kivágjuk a kommentelők háromnegyedét és megpróbáljuk szinte a nulláról újrakezdeni az egészet, vagy inkább szarunk bele, és kiszolgáljuk a zombik igényeit. Mármint azok akik képesek és hajlandóak - én nem tartozom ezek közé. Semmi bajom a nőkkel, és ezt nem érzem problémának.

Teljesen fölösleges személyes ügyet csinálni ebből a profilváltásból, ahogy ezt már az első pillanatban is leszögeztem. Egyesek távoznak, mások csatlakoznak, ez a dolgok természetes rendje és semmi értelme ezt sértődésekkel meg vádaskodásokkal megbonyolítani. Én nem haragszom senkire és nem hibáztatok senkit semmiért. Remélem a huffnágelista közösség egyszer csak kiforrja magát, és ki tudja, talán közös nevezőre jutunk valahol.

Mme.Brioche 2015.07.01. 09:35:48

@Deansdale: Így van, át kell nevezni az oldalt, és akkor minden rendben.
De így Férfihang - Antifeminista férfimagazin címmel és a jelenleg benne lévő tartalommal, a kommentekkel(!) csak lejáratja a férfiak és az antifeminizmus ügyét is, ami óriási felelőtlenség, tekintve, hogy ez az egyetlen ilyen oldal Magyarországon.
Igaza van Raonnak abban, hogy a Férfihang egy kirakat, és nagyon nagy baj van azzal, aki nem érzi folyamatosan át a jelentőségét annak az olvasói közönségnek, aki nem ír, csak csendben olvas, és magában dönt arról, hogy csatlakozzon-e az ügyhoz vagy ne.

Amikor például én visszakérdezek Belvederenek, hogy komolyan gondolta-e, hogy a férfiak jórészének problémái érdektelenek és felesgesek, akkor természetesen nem azért kérdezem, mert ne lennék tisztába azzal, hogy igenis komolyan gondolta, és hogyan értette, nem vagyok én hülye, kizárólag azért tettem rá megjegyzést, mert senki más nem tett, és fontosan éreztem, hogy ha ilyet leírhat egy Belvedere, akkor legalább azzal védjem a férfimagazin becsületét a csöndben olvasó elvált/házas férjek és apák előtt, hogy nem hagyok szó nélkül egy ilyen döbbenetes kijelentést. Hogy legalább picit éreztessem, hogy van azért olyan aki szerint helytelen, amit beszél, és nincs hallgatólagos egyetértés.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2015.07.01. 11:00:38

Sziasztok!

Csak annyit, hogy egyelőre nem releváns a reakciók hiánya meg a banhammer, mert olyan szinten szakad az oldal, hogy csak a legelvetemültebbek kommentelnek.
Én is leírnám a véleményem, de nem szeretném Dean blogját teleszemetelni vele. Ott majd részletesen kifejtem.
Csak egy mondatban: Én sem tartom jónak az irányt, amerre a Férfihang megy.

hgyi 2015.07.01. 11:10:22

@Ahasverus: Erre jártam, és mit látok? Köszönöm neked is! (Mielőtt bárki azt gondolná, hogy én alkalmaztam véleményterrort, biztosítom róla, hogy nem. De attól függetlenül, hogy nem kedvelem Ahasverust, köszönöm neki, hogy kiáll a Férfihang nőnemű kommentelői mellett - még ha nem is kedvesek egymásnak.)

Egyéb: Mint a Férfihang egyetlen nőnemű szerkesztője köszönöm mindenkinek, aki az eredeti irányvonalat támogatja, hogy megpróbálják visszaterelni a folyamot az eredeti mederbe. De ha nem sikerül, hát nem tragédia, de minthogy akkor már más mederben folyik a megváltozott vizű folyó, a neve is változzon - nehogy belefulladjanak az eltévedt emberek.

Koriander 2015.07.01. 13:51:50

Hello Gonoszok :) ( összeszámoltam, pont heten vagytok.)
Sajnos a Hangra nem tudok belépni, szóval én is idetaláltam. Mindenkitôl szeretnék elnézést kérni a kialakult helyzetért ( hogy ilyen szintû indulatokat váltok ki emberekbôl) ua. szeretném egy kicsit megvédeni Belvederét.
Ô tényleg csak belesétált Versus jól elhelyezett csapdájába és észre sem vette, hogy szócsôként használják. (nyilván van egy saját pakkja, de valahol a férfias bajtársiasság azt kivánná, hogy van akit egyszerûen nem heccelünk , és ô ilyen), ô a legHangosabb, de nem a legkártékonyabb.
Attila "kontraproduktív nôi kommentelôk " címû brillírja ezerszer gázabb (nem magam miatt), hanem azok miatt, akik idejüket nem sajnálva rengeteget tettek az oldal felépítéséért és mûködéséért- ez a kollegialitás teljes lejáratása.
Semmi gond nem lett volna, ha csak engem emel ki, túlélem. (történetesen tényleg érdekelt volna, hogy mi áll a szerencsejátékozási hajlam mögött és semmi sejtelmes férfidémonizálás nem volt benne, hanem konkrét érintettség miatt kérdeztem. Így a mai napig csak pislogok, hogy az a hsz lett offként kiemelve, na mindegy).

Az alap gond a düh és a személyes fruszt (amit Attilában is egy jó ideje figyelek)- neki ezért jönnek kapóra a srácok. Plusz, az ami az Alter Egos maszkjához nem passzol, azt Versusként megteheti... .
Tök mindegy egyébként ki Versus, de ahhoz túl jól ismeri az ott kommentelôket, hogy csak egy szimpla "újfiú" vagy tudatos romboló legyen. Sokkal inkább vki, aki haragszik a többiekre, méghozzá nagyon.

hgyi 2015.07.01. 14:33:19

@Koriander: Huhh, most megint darázsfészekbe nyúltál! :o)) Egy nő csak ne keljen Belvedere védelmére! Mégis hogy képzeled? És különbenis van neked doktori iskolád? ;o)))
A kontraproduktivitásban nyilván én vagyok a bűnösebb. Gondoltam, ha már ostoba, érzéketlen, feministoidnak vagyok elkönyvelve, akkor csak csevegni járok, a cikkekhez nem is szólok hozzá, mert nem vagyok rá érdemes. De úgy tűnik, tökmindegy, hogy van-e rajtam sapka, vagy nincs.

Amit odaadtam, azt odaadtam, nem sajnálom, nem is kérném vissza, de a kollegialitást és a lojalitást erősen megtépázza.

Közben eszembe jutott egy kedves versrészlet:
"Ha mennél hideg szélben
a réten át, a réten át,
rád adnám kockás takaróm,
öleljen át, öleljen át! ..."
R.B.

(Több kockás takarót kaptam!) :o)

DennisVT1 2015.07.01. 14:36:45

@Deansdale: "ki kell cserélni az "antifeminista férfimagazin" feliratot "piros pirulás férfimagazin"-ra, esetleg "MGTOW férfimagazin"-ra, és minden mehet tovább"

Ebben valamennyire én is "sáros" vagyok, hoztam pár írást onnan, és hát eleve egy bizonyos típusú, antifeminizmushoz nem szorosan (sőt) tartozó fordításokra jelentkeztem. De egyrészt azt láttam, hogy régebben is voltak hasonlóak - némelyikhez két év késéssel kommenteltem - másrészt még ha a szövegek a nők "sötét oldalával" is foglalkoznak, én igyekeztem mérsékletes lenni, hogy úgy mondjam, mert semmi sem áll távolabb tőlem a nőgyűlőlettől... bár kritikáim ettől vannak:)
De, ha a szerkesztők, köztük te is (múltidőben), úgy érzik, hogy a pirospirulás-mgtows témák nem illenek oda, vagy nem kell belőlük ennyi, akkor ne jelentessétek meg őket. Ti döntitek el, hogy merre megy az oldal, nem mi.:)
Ami 1-2 kommentelőt illet, ha lehet véleményem: nálam egyedül Versus veri ki a biztosítékot, de, ha jól emlékszem elsőként is küldtem el melegebb éghajlatra.
Útóiratként - és ne vedd seggnyalásnak:) - annyit mindenképp megjegyeznék, hogy miattad találtam az oldalra, Te adtál 1-2 tanácsot ott is, hogy merre fele olvasgassak, így aztán sokat köszönhetek neked, szóval nekem tényleg hiányoznak az írásaid, kommentjeid, magyarázataid.

Greifswalder 2015.07.01. 14:46:42

Mondjam azt, hogy megértem azokat, akik huszonévesen gyűlölik a nőket?

Csak éppen:

1. ettől semmi nem lesz jobb, se ők, se én nem haladok előre
2. vannak üde kivételek, amik visszaadják a reményt
3. Amikor egy újabb lehetetlen viselkedésű példánnyal találkozik az ember, érvénybe lép az első két pont

Szóval én szeretném a régi Férfihangot vissza. Ahol keményen meg volt mondva, és be volt hajtva, hogy nem általánosítunk, nem minden férfi szemét, nem minden nő kurva, az ilyesmi tiltott. Nem azért, mert az embernek néha nincsenek ilyen érzései, hanem mert lásd fent.

Egy valaki van, akinek kifejezetten bomlasztónak látom a tevékenységét, mást nem is csinál, a többi kezelhető lenne, csak el kellene magyarázni nekik a dolgokat úgy, mint a régi szép időkben.

Deansdale 2015.07.01. 14:54:59

@DennisVT1: Nincs azzal semmi baj amit csináltál. Az alapvető probléma nem ott van, hogy foglalkoztunk a csajozással vagy a női természettel, mert az előfordult már korábban is.

A Férfihangnak és az összes ott folytatott tevékenységünknek sokáig megvolt egy szilárd elvi háttere, ami egy szakadék egyik oldalán tartott minket: arra a kérdésre, hogy a nők potenciális partnereink, avagy ellenségek, kőkeményen az volt a felelet, hogy partnerek. Ettől még lehetett nyugodtan a női lélek sötét oldaláról beszélgetni, csak ésszel és objektíven, nem pedig ellenségesen és fröcsögve. Sajnos az oldal átlendült a szakadék másik partjára, jelenleg ellenségnek tekinti a nőket, ami szerintem értelmetlen és elfogadhatatlan. Ugyanazokban a témákban amiket korábban már érintettünk most sokkal alpáribb és sokkal kevésbé előremutató a párbeszéd. A profilváltás nem zavar, de az igen, hogy a nőellenesek jelenleg az antifeminizmust járatják le a hülyeségeikkel.

Szóval még egyszer hangsúlyozom, nem veled van a baj, vagy a cikkeiddel.

Deansdale 2015.07.01. 15:11:01

@Greifswalder: A nőket gyűlölni tök felesleges és orbitális baromság. Minden korban voltak béták, akiknek nehezen ment a csajozás, ez nem 21. századi találmány. Ebbe belesavanyodni tulajdonképpen a vereség beismerése, az a döntés, hogy munka helyett inkább sajnáltatja magát az illető. Akinek van töke és gerince annak manapság sokkal könnyebb, mint 50 vagy 500 éve volt, mert 5 perc kereséssel könyvtárnyi anyagot talál az önfejlesztéshez, és onnan már csak önmagán múlik, hogy mire megy. Világszerte százezrek vagy tán milliók mentek végig ugyanazon az úton a PUA anyagok segítségével, és köszönik szépen, megvannak. Ezzel szembehelyezkedve azt követelni, hogy a társadalom kötelezze a nőket a nekik nem tetsző férfiak kiszolgálására, hogyismondjam, nem produktív. Persze ezeket már leírtam egy párszor odaát is.

Szóval megértem azokat akiknek a magány kellemetlen - de ha erre válaszul elkezdenek nőgyűlölni, annak értem ugyan az okait, de elfogadni nem tudom. Dolgozzanak a saját céljaikért és/vagy tűrjék emelt fővel a nehézségeket, az tiszteletre érdemes.

Persze mindig lesznek nőgyűlölők, ahogy férfigyűlölők is, ez a világ rendje. Arra viszont nem számítottam, hogy átveszik az uralmat a Férfihangon, amihez Admin barátunk is asszisztál arra hivatkozva, hogy ha a férfiak ezt mondják, akkor ez a "férfiak hangja" és ezt kell szeretni...

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2015.07.01. 16:02:42

@DennisVT1: Ahogy Dean is mondta, nincs azzal semmi baj, amit írtál szerintem.
Pistit sajnálom kicsit, mert az Ő nevében művelnek egy páran katasztrofális dolgokat a Hangon, holott Ő is leszögezte azt kulturáltan, miszerint a Férfihangot szereti, tiszteli, de baromira nem ért egyet vele, mert szerinte nem tárgyalni kell, hanem ellene menni, ennek az útja a MGTOW. Ennek ellenére a betelefonálásakor is azt mondta, hogy helyes, hogy van ilyen oldal és igenis kell.

Szerintem egyébként közvetve Pisti blogjának lezárása és az afelett dögkeselyűként megindult feminista fröcsögés indította meg azt a dühöt, mind Alter Egoban, mind Belvedereben, mind Versusban és vélhetően sok más emberben.
Megértem őket, én is csalódott voltam. De felül kell ezen emelkedni. Higgyétek el, én pontosan tudom, milyen gyűlölni a nőket, de ezen túl kell lépni. A magány rossz, de számos előnye is van. Élvezzétek ki, amíg tudjátok, hogy van időtök és pénzetek (na jó, a pénz nem vészes) :)

Szóval nosza, szedjük össze magunkat, és térjünk vissza az eredeti útra! Legyünk büszkék, hogy vannak a sorainkban antifeminista nők, akik saját elképzelésükből akarnak a Hangon lenni, nem azért, mint a manginák, akik azt hiszik, ha bólogatnak, kapnak nőt. Legyünk többek, mint a fröcsögő feministák Antoni Ritástól, Gerle Évástól, nőkertestő, feminfóstul!
Nőket gyűlölni egyedül is tudnék! Szeretném azt, hogy a hitvallásom, az antifeminizmus szalonképes háttérrel rendelkezzen, ne mondhassák rám, hogy De Ti is! Így is árral szemben kell úsznia annak, aki anti-feminista. Legalább egymást ne nyírjük ki, ugyanis tudjátok kik járnak ezzel legjobban? Így van, a feministák.

Reszet Elek 2015.07.01. 17:07:13

A Red Pill jó hely, ami a női ösztönök sötétebbik oldalának a megismerésére is szolgálhat. A gond inkább azzal van, hogy ezt a tudást mire használja fel az olvasó. Nagyon más ha a női ösztönöket megértve, annak erejét egy jó kapcsolat vitorlájába fogja be vagy felhasználva mintegy kihasználja a nőket és megint más ha indokként szolgál, mintegy általánosító alátámasztásaként saját kisebbrendűségi érzéseiből, kudarcaiból, családi viszonyaiból és félelmeiből eredő nőgyűlöletéhez.
Ami az eredeti problémát illeti, a magam részéről nem vagyok a cenzúra, ktiltás és hasonlók híve de a megengedő magatartás nem juthat el odáig, hogy kiöntjük a mosdóvizzel a gyereket is, azaz jelen esetben az acsarkodás hangjai elnyomják a csendes és józan véleménynyilvánítást. Amíg viszont ezzel kapcsolatban nincsen közös nevező problémás lenne magánakciókba kezdeni. A közös nevezőhöz viszont többeknek felül kellene vizsgálnia a témával és a Férfihanggal kapcsolatos viszonyát, saját beállítódásait...

Suum Cuique · http://magyarkodo.blog.hu 2015.07.03. 09:48:25

Gyerekek, ez kezd olyan lenni, amikor Csakazolvassáéktól kiszakadt a Szeretőmvan Madár Adél, és vitte magával a radikális szárnyat, megalapítva a Gumiszobát. Legalább nekünk legyen több eszünk!

Mme.Brioche 2015.07.03. 10:26:08

@Suum Cuique: és ez lenne a radikális szárny? mert én eddig azt hittem, hogy a mérsékeltek vagyunk. :-)

zekaxzi 2015.07.03. 11:00:56

@brioche (FR): jaja, szerintem ez olyan, mintha a Csakazolvassán átvették volna gumiszobáék a hatalmat, és a mérsékeltek keresnék a kiutat

Aurelius Respectus 2015.07.03. 12:29:18

@Suum Cuique: Ez nem lenne rossz megoldás itt sem. A radikális szárny létrehozhatna egy saját oldalt, mondjuk MGTOW néven és ott konfliktusok nélkül hirdethetné az álláspontját.

hgyi 2015.07.03. 12:49:14

@Suum Cuique: A nénédet hasonlítgasd a Csakazolvassához!! :o))

2015.07.03. 15:32:37

@Reina Nicolasa: @brioche (FR): @Suum Cuique: @Deansdale: @Raon:

Mivel látom, mostanában nem jöttök a Férfihangra (és bizonyos szinten meg is értem, mivel én is lehangolva távozok minden egyes férfihangozás után, látva Belvedere & Tsai aknamunkáját), ezért ide is bemásolom a véleményem.

Nekem gyanús ez az egész!

Belvedere káros elemnek tartja a Férfihangon Dean-t és Raon-t. Pont azt a két embert, akiknek oroszlánszerepe volt abban, hogy a Férfihang elérte azt a minőségi szintet, ami egykor tapasztalható volt.

Belvedere eddig annyit tett hozzá ehhez a közösséghez, hogy írt egy elfogadható cikket az ökofeminizmusról (ami a maga módján kiemelkedik a többi lapos és felszínes cikke közöl, ami nem más, mint gyerekes hisztéria arról, mennyire igazságtalanok a nők), ugyanakkor tudatosan rombolja ezt a nehéz munka árán felépített virtuális közösséget, és öntudatlanul(?) remek szolgálatot tesz Antoni Ritának és híveinek, “bebizonyítva”, hogy a Férfihang egy “nemi soviniszta portál”, “nem különb a Nőkert-nél”. (Remélem, az idézőjelek érthetőek!)

Különös, hogy ez a destruktív manó kevés hasznot hozva és több kárt okozva akar olyan embereket is eltávolítani a Férfihangról, akik vért izzadtak azért, hogy ez a virtuális közösség megszülessen. Deansdale, Hgyi, Raon, Adolfo Weininger, Reina – csak pár név azok közül, akik hozzájárultak az oldal fejlődéséhez. És ez a trójai faló most ezeket az embereket el akarja távolítani, hogy ezáltal is gyengítse az oldalt. Tényleg nem tudatos az olyan tevékenység, mely egyszerre teszi tönkre az oldal immunrendszerét, és tesz szolgálatot az ellenségnek? Nekem kimondottan különös ez az aknamunka.

Az a baj, hogy ez már hatalmi harc, ami teljesen szétcseszi az oldalt. Belvedere tapasztalhatóan nem akar saját birodalmat (oldalt), hanem ezt a birodalmat (Férfihangot) akarja megszerezni magának. Neki, úgy néz ki, a Férfihangra fáj a foga!

Ha persze nem tudatos provokátor, és nem áll valaki egészen más a háttérben. (pl. Antoni Rita vagy valamelyik másik démonhercegnő)

A maga gusztustalan módján ügyes. Mondhatni, megemelem a nem létező kalapom ez előtt a romboló-művész előtt. Destruktivitásból ötös!

2015.07.03. 15:39:45

@DennisVT1: Most jól látom, hogy Belvedere és Brandon (a két Nagymester-B) megint bekóstolt téged az új cikked alatt?

A migtáus csávók mintha ellenérzéssel viseltetnének a puás srácok iránt. Ha tényleg így van, akkor mi ennek az oka?

Mme.Brioche 2015.07.03. 16:10:41

@Ahasverus: Ejnye, olyan igazságtalan vagy vele! Ne felejtsd el, egy olyan embert vádolsz te mostan itten ügynökösködéssel, akinek az egyik cikkét már 17 különböző ember is megosztotta a Facebookon. T-i-z-e-n-h-é-t! Az annyi, hogy két kezemen nem tudom megszámolni! Hát ki más mondhatja még ezt el magáról a Férfihangon? Ugyan kinek lenne több joga megmondani, hogy ki maradhat és kinek kell mennie, hogy miről lehet írni, és miről felesleges, mint az, akinek minden egyes kommentjét csutkára fölpontozzák az áhítattól néma rajongói? Ki más érdemelné meg ennél jobban, hogy a Férfihang Istenkirálycsászárává koronázzák, és a teljhatalmat, hogy végre eltávolíthassa V.Örsöt mind az öt felhasználónevével együtt?

;-)

zriff 2015.07.03. 16:45:58

@Ahasverus: A belvedere kommentjeit megnéztem, borzasztóan arrogáns, és ki kellene vágni, mielőtt teljesen tönkre vágja az oldalt.

2015.07.03. 16:47:34

@brioche (FR): Jelenleg nagy szolgálatot tesz a NANE-nak (és az olyan ügynökeinek, mint Antoni Rita). Ez tény, amit nem kell vitatni (persze meg lehet próbálni). Ami vita tárgya lehet, az, hogy melyik verzióban történik ez a szolgálat:

1, hasznos idiótaként

2, tudatos provokátorként

Akármelyik verzió is áll fenn, egyik se válik a dicsőségére.

Ami még érdekes, a gyávasága. A Férfihangon bátran osztja az észt, mert ott gyülekezik körülötte és körbeveszi a rajongótábora. De ide, Deansdale blogjára már nem merészeli ide tolni a képét, mert látja, hogy itt azok gyülekeznek, akiknek nem tetszik a romboló tevékenysége, de ugyanakkor egy sincs a hívei között. Nézi a Deansdale blogot, nézi, mit írunk, DE MEGJELENNI ITT, NEM MER!

Ilyenre mondják azt: gyáva oroszlán!

DennisVT1 2015.07.03. 16:55:43

@Ahasverus: Én nem érzem magam betámadva, tudom, hogy az én témáim eléggé megosztóak, nem is valóak mindenkinek, és persze mindenkinek meg van a maga joga, hogy mást gondoljon, és ezt kifejtse. A hangvétellel sem volt semmi bajom, kivéve most Brandon egy kommentjénél, amit a családi példámra írt egy érvelésem után. De majd a moderátorok intézkednek ha úgy látják, szerintem kicsit túlment egy határon, de hát ez van. Több személyes példa nem lesz.

Én nem látom, hogy PUA meg az MTGOW miért ne férne el egymás mellett, egyrészt az MGTOWnek csak 1 szintje van, amelyik teljesen elutasítja a nőket, másrészt pedig nem szól minden cikk mindenkinek.
Plusz téríteni sem akarok senkit:)

Deansdale 2015.07.03. 17:04:57

@Ahasverus: Kérlek ne hergeld a hülyéket, semmi kedvem itt küszködni velük.

Deansdale 2015.07.03. 17:08:40

@DennisVT1: Egy ideje nincsenek moderátorok, részben ez okozta a problémát.

Nem a témákkal van baj, hanem a hülyékkel van akik mindenbe a saját nőgyűlöletüket mossák bele. Az MGTOW és a red pill nem eredendően nőgyűlölő témák.

Belvedere_ (törölt) 2015.07.03. 17:14:53

@Ahasverus: Álljunk meg egy szóra. A Férfihangot tekintem fő fórumnak, másfelől a blog.hu-n ezidáig nem is voltam regisztrálva! De ha már voltál szíves gyávának nyilvánítani - ami elsősorban nem az én stílusom minősíti -, állok a támadások elébe.

A Férfihang szerkesztőinek és szerzőinek üzenem: a vita rég túllépett azon a medren, hogy nőkritikáról vagy nőellenességről beszéljünk, a konfliktus néhány férfi között zajlik. PC-vel több vitám volt, mint pl. Reinával vagy Korianderrel - előbbit tudtommal személyében nem sértettem meg, utóbbival szemben stilisztikai és formai észrevételeim voltak.

2015.07.03. 17:15:11

@DennisVT1: Ment privátba az üzenet a Férfihangon. A kérésedet amúgy teljesítem. Remélem, a másik fél is.

2015.07.03. 17:19:29

@Deansdale:

"Kérlek ne hergeld a hülyéket, semmi kedvem itt küszködni velük."

Már megjelent! :D De eleget teszek a te kérésednek is (Dennis kérése mellett). Vagyis befejezem a vitát, sok értelmét amúgy sem látom. Emellett rád hagyom, hogy megvitatod-e Belvedere-vel a köztettek is meglévő ellentétet, vagy élsz moderátori jogoddal.

2015.07.03. 17:25:43

@Belvedere_: Én kilépek a vitából, egyrészt mert Deansdale és Dennis érthető okokból megkért rá, másrészt mert amúgy sem látom értelmét.

Végezetül csak annyit, hogy szerintem kifejezetten rossz úton jársz. Az ökofeminizmus cikked jó volt, kár volt az ilyen nemi soviniszta uszítással elrontani. Erősíthetnéd a Férfihangot, de te inkább rombolod. Bár te leírsz engem, én nem teszem, látom benned a tehetséget. Mindez a te döntésed, szerintem rossz döntésed. Persze nem késő változtatni... (Ajánlom, nézz utána, mit írt Csernus a makacsságról!)

A véleményemet fenntartom, miszerint ártasz a Férfihangnak, és szolgálatot teszel az ellenségnek, ugyanakkor megváltoztatni nem akarom a gondolkodásod, hanem elfogadom, hogy ez a véleményed. A vitát a részemről lezártam. Ha akarod, elkönyvelheted győzelemnek, bár én óva intenélek ettől az olcsó egotripptől...! Egyszerűen nem jutottunk dűlőre, ennyi!

2015.07.03. 17:27:25

@Belvedere_: Ja, még valami! Kérlek, vedd figyelembe te is Dennis kérését! Ne cseszd szét a cikke alatt kialakult diskurzust! Ő nem ártott neked, ezt vedd figyelembe!

Deansdale 2015.07.03. 17:35:52

@Belvedere_: Részemről nincs itt semmi konfliktus. A Férfihangra azért szerettem bejárni, mert időnként lehetett új dolgokat tanulni érdekes emberektől. Ez sajnos megszűnt, manapság agyalágyult vérpistikék osztják az észt, ami végtelenül unalmas és fárasztó. A ti legnagyobb problémátok nem az, hogy szélsőségesek vagytok, hanem hogy érdektelen amit összehordtok. Ja, ja, a nők hülyék, a nők kurvák, hova ásítsak? Azért nem öröm már bejárni a Férfihangra, mert az olyanok mint Brandon akkor sem ismernék fel az igazságot, ha kiverné két fogukat egy logarléccel. Egy ilyen ember vitapartnernek még rosszabb mint Libsifemcsi, mert ő legalább egy idő után befogta, mikor rájött, hogy a hülyeségeivel rossz súlycsoportba tévedt. A nagy migtauknak viszont létfontosságú, hogy mindenkinek bizonyítsák, az ő faszuk a legvéreresebb. Ebben én nem találok semmi érdekeset, ahogy már jeleztem. Számomra ez az egész nem "férfiak konfliktusa", hanem 1-2 fölöslegesen legénykedő műmájer szabotázsa az évek munkájával felépített nevünk és hitelességünk ellen, akik tévedésből azt hitték, hogy ez valami közösségi játék ahol az nyer aki a legnagyobb alfának mutatja magát. A Férfihang fél éve még eséllyel pályázhatott volna arra, hogy civilszervezetté előlépve esetleg leteszi a névjegyét a közéletben vagy politikában. Ennek egyszer és mindenkorra lőttek, hála az olyan fröcsögő balfaszoknak, akik szerint a nők olyan ellenség akiket el kell taposni. Szánalmas.

Abban viszont találok valami furcsán mulattatót, hogy ti akartok engem kioktatni ezekben a témákban.

Na mindegy.

Arra viszont felhívnám mindenki figyelmét, hogy ami miatt a Férfihangról leléptem azt nem fogom a saját küszöbömön is átengedni, vagyis itt szarrá-huggyá moderálok bármit ami nem tetszik, és nem lesznek álmatlan éjszakáim emiatt. Lehet nyugodtan terjeszteni bárhol, hogy a köcsög Deansdale cenzúrázik.

DennisVT1 2015.07.03. 18:15:20

@Deansdale: "A Férfihang fél éve még eséllyel pályázhatott volna arra, hogy civilszervezetté előlépve esetleg leteszi a névjegyét a közéletben vagy politikában. Ennek egyszer és mindenkorra lőttek"

Ezt mondjuk rohadtul sajnálom, de én még azt gondolom, hogy ha sikerül összekapni egy egymással egyetértő moderátori gárdát, és visszaterelni a dolgokat az eredeti kerékvágásba, akkor ezt az egészet még fegyvertényként is lehetne használni: "amikor nagyon elszaladt a szekér az olvasó/kommentelőtáborral, akkor a Férfihang szerkesztői erős kézzel terelték vissza a mederbe a dolgokat ezzel is bizonyítva, hogy antifeminista és nem nőellenes magazin".

Talán még pont most, amikor csúcsán van ez a vita, most lehetne igazán látványosan megragadni a gyeplőt.

Deansdale 2015.07.03. 18:26:32

@DennisVT1: Ehhez elsősorban Admin szándéka kellene, de úgy tűnik szerinte nincs semmi probléma.

Belvedere_ (törölt) 2015.07.03. 19:31:31

Az utóbbi hónapok során egy erőszakos kisebbség oly mértékű ízlésterrort és karaktergyilkosságot folytat a Férfihangon, hogy a továbbiakban nem kívánom látni a társaságukat, harcomat más fórumokon folytatom. Az egyre inkább elharapódzódó politikai korrektség és férfiellenesség, különösen a papucslovag-rohamosztagok (főként pöcs cutter) tevékenysége megakadályoz bármifajta konstruktív munkát. Létrehozok egy oldalt, mely a valódi, karakteres antifeminizmust szolgálja majd, a Férfihangon pedig maradhat a női hisztériakampányok, rágalomhadjáratok és a mérsékelt feminizmus játszótere.

zriff 2015.07.03. 20:38:38

@Deansdale: Ahogy látom van még remény, most láttam hogy naooo többet nem kommentelhet, ez is haladás.

Deansdale 2015.07.03. 20:49:24

@zriff: Szerintem vele volt a legkevesebb gond...

Mme.Brioche 2015.07.03. 20:54:42

@zriff: nem lett minden kommentje letiltva, csak az "olyanok". De azok eddig is moderálva voltak.

zriff 2015.07.03. 21:46:13

@brioche (FR): Nem tudom, szerintem már rég kikellet volna tiltani, a kommentjei főleg ahogy megfigyeltem már ténylegesen rasszistának néznek ki. Teljesen felesleges, és káros.

Mme.Brioche 2015.07.03. 22:00:12

@zriff: ez igaz, teljesen rasszista, és teljesen troll... mégis a sok trollkomment között valahogy elő-előfordul, hogy pengeéles logikával mutat rá a dolgok leglényegére :-) Nem véletlen, hogy nem lett kitiltva soha.

Alter_Ego 2015.07.03. 22:03:22

Ahasverus, nem csinálok titkot belőle, nem szívelem Raont, de az iránta táplált ellenszenvem korántsem "nyírja ki az objektivitásomat", sőt éppen ellenkezőleg: Raon segít rávilágítani arra, hogy miképpen nem szabad egy Férfihangféle portál közreműködőihez, olvasóihoz viszonyulni. Elárulom neked, ha két évvel ezelőtt nem mondok nemet a kitiltásokra vonatkozó javaslatára, akkor ma te sem társalognál itt velünk a Férfihang közreműködőjeként, sőt még olvasójaként sem. Ha nem csal meg az emlékezetem, akkor egy novelláját többek között azért vonta vissza, mert te is hozzászóltál. Amilyen módon megnyilatkozott veled kapcsolatban, egyáltalán kész csoda, hogy most elviselte azt,hogy a kommentetek széle egymáshoz ért, sőt még osztogatta is neked a "csillagos ötösöket" nagylelkűen. (Meglehet, hogy nem tudta az eltérő nickek miatt, hogy kivel is beszélget?) Remélem ezzel nem romboltam le egy egész világot benned azok után, hogy az elmúlt két napon kishíján az egekbe magasztaltad őt, miközben valójában semmit sem tudsz a közreműködéséről. Az meg egyenesen az év vicce lesz, ha atyáskodó arisztokratizmussal megveregeti majd a válladat, hogy félreismert téged, én meg maradok az a szar gonosz ember mindenki szemében, aki mindenkinek szót akar adni. Nevetséges. Mindezt még véletlenül sem azért mondom, hogy Raon ellen hangoljalak, szeressétek csak egymást bátran, csupán kézzelfoghatóvá akartam tenni, hogy mit is jelentettek már akkor is az ő Férfihangra vonatkozó javaslatai és mihez vezet az, ha egy-két ember előítéleteire alapozzuk annak eldöntését, hogy ki szólalhasson meg egy online fórumon.

Koriander, értem, te nyilván kritikán felül állsz, mert ha nem tartom produktívnak a fellépésedet, akkor az "gáz". Világos, mint a vakablak. Azon meg egyenesen könnyesre röhögtem magam, hogy szerinted most már én vagyok a Versus nevű olvasó is. Ezúton megkérjük Deansdalet, aki a Férfihang egyik technikai szintű hozzáféréssel is rendelkező adminisztrátora, hogy legyen kedves nézze meg, hogy az IP címünk alapján még csak nem is egy városban tartózkodunk Versus-al. Most vagy az van, hogy mindegy hogy miként, de mindenképpen bosszút akarsz állni rajtam kritkus hangvételért egy jó kis lejárató kampánnyal, vagy a gyér pszichológiai érzékedről tettél éppen tanúbizonyságot. Ennek fényében mindenki szabadon mérlegelheti majd, hogy mennyire lehet helytálló az én "személyes dühömről és frusztrációmról" szóló véleményed is. De valójában hálás vagyok a hozzászólásodért, mert semmi sem bizonyíthatta volna jobban, hogy mennyire igazam volt, amikor kontraproduktívnak neveztelek.

Hgyi, a kollegialitást és a lojalitást az tépázza meg először is, ha azért függeszted fel deklaráltan a közreműködésed, mert nem tetszik egyes olvasók véleménye és arra célzol, hogy ezt a problémádat nekem kellene megoldanom. Ha neked az az elsődleges prioritás, hogy milyen párbeszédeket, vitákat folytatsz a lapon és azok miként mérgesednek el, akkor az szükségszerűen hozza magával azt, hogy górcső alá kerül az is, hogy egyébként te magad milyen formában alakítod a lapon zajló párbeszédet...

Alter_Ego 2015.07.03. 22:04:44

Amikor létrehoztuk a Férfihangot, akkor kijelentettük, hogy azon a helyen nem fogunk senkit sem kitiltani, ahogyan azt a feminista ihletettségű blogoszférában láthatjuk; bárkivel tisztességes, éveken alapuló vitát fogunk folytatni. Gondoltunk itt egyenesen akár a nősovinisztákra, feministákra is. Az a gond, hogy amikor olyan és hasonló kérdéseket teszek fel, minthogy: "Ahasverus véleménye szerint a nősoviniszta LibsiFemcsiSingli a Férfihang belső ellenzéke, aki fontos szerepet tölt be a lapon. De akkor hogyan kell nevezni a hímsovinisztákat?" - Akkor senki nem ad erre semmilyen választ sem. Ha jó okkal nem tiltunk ki "LibsiFemcsiSzingliket", akkor miért akar bárki is kitiltani "MgtowHuffnágelistaPistákat" pusztán az ideológiai illetve életvezetési meggyőződése miatt? Nekem ezek az emberek nem csupán "szalonképtelen alakok, akiknek nem érdekel a problémája", hanem a férfitársadalom egyik jelentős gondokkal küzdő rétege. Persze, a lélektani, mentálhigiénés problémáik miatt sokkal több türelmet, toleranciát igényelnek, mint azok, akik éppen semmilyen társadalmi, magánéleti nehézséggel nem küzdenek, illetve sokszor talán még az is elég lehetne, ha nem akarná őket mindenáron meggyőzni valaki. Én nem gondoltam, hogy ennek a megértése hatalmas nehézségbe ütközik sokak számára. Nem hiszem, hogy egy olyan férfiakért tevékenykedő lapon, mint a Férfihang az lehet az egyetlen kollektív bölcselet, hogy a mgtow férfiak a türelmetlenné vált párbeszéd egyetlen okai és ki kellene tiltani őket a lapról. Ez nekem cseppet sem volt szimpatikus már akkor sem, amikor először fogant meg egyesek fejében. Ehhez hasonló bűnbakképzés és meggyőzési rohamok ellen érveltem már hosszú ideje több fronton, biztosan ez vezetett kétbites sablonok mentén félreértésekhez, mindenesetre még véletlenül sem akartam semmiféle (egyébként sem létező) nőgyűlölő frusztrációimat kiélni, aztán mégis kaptam a szart a nyakamba én is vastagon. Vannak akik fűevőket akarnak erőszakosan rábeszélni a húsra, mások üres előítéleteik alapján dobálódznak a mindenféle lekicsinylő címkéikkel. Senki nem tud meggyőzni ennek az ellenkezőjéről, mert ezt minden ízében megtapasztaltam a saját bőrömön is; és mindezek alapján is mondhatom, nem az az igazi gond, hogy a Férfihangon ilyen vagy olyan tábor hangja hallatszik éppen hangosabban, hanem az, hogy az önteltség, a kisstílű manipuláció, ellenségeskedés, szarkeverés szaporodott meg vastagon jobbról is, balról is, középről is... Itt már lassan mindenki kommunista, imperialista, feminista, huffnágelista, álnickes-álruhás, nőgyűlölő és még a tököm tudja miféle ügynöknek nevezi ki a vitapartnerét. Elképesztő! Az egyik intoleranciaroham szüli a másikat, aztán végül persze nincs egyetlen élő ember sem, aki meg tudná mondani, hogy a tyúk vagy a tyúkszar volt-e előbb... Kedves Deansdale, soha nem mondtam, hogy nem lenne szükség intenzívebb moderációra, de mindig is hangsúlyoztam, hogy a kitiltásokon kívül léteznie kell jobb megoldásnak is. Mindenesetre ha az én értékítéletemre lenne bízva, hogy kiket kell kitiltani, az meglepő eredményt hozna, mivel érdekes módon azoktól kaptam a legpitiánerebb, legvisszataszítóbb személyeskedő támadásokat, akik állítólag egytől egyig csupa jó dolgot kívánnak a Férfihangnak. Az egyszer biztos, hogy én ebben már nem kívánok tovább részt venni. Részemről megmondtam a magamét, a továbbiakban nem válaszolok semmilyen kisstílű, lejáratószándékú, hibáztató, észosztó baromságra. Aki szeretne egy Férfihang.hu nevű civil lapot az interneten látni, az maga is inkább írjon, szerkesszen és beszélgessen értelmesen a sok ellenségeskedő, kivagyi hisztéria helyett. Még egyszer mondom: a lapnak régen lefektetett tematikája és korrekt szabályzata van, minden adottt a kulturált, érdemi szórakozáshoz és munkához. A többi nem rajtam múlik, hanem azon, hogy a közreműködők képesek-e élni a keretekkel.

Alter_Ego 2015.07.03. 22:41:57

Belvedere közbeékelődött hozzászólása esetleg félreértésekhez vezethet, ezért jelzem, hogy fenti utolsó hozzászólást még a korábbi summázatának szántam, tekintve, hogy részemről bizonytalan időre visszavonulok a lap szerkesztői munkáitól.

Deansdale 2015.07.03. 22:49:17

@Alter_Ego: "Amikor létrehoztuk a Férfihangot, akkor kijelentettük, hogy azon a helyen nem fogunk senkit sem kitiltani"

Azóta rájöttem, hogy ez hiba volt. Szép eszmény, de aki valamit képvisel és annak nevében el akar érni valamit, az ezt a luxust nem engedheti meg magának.

Illetve az a kérdés, hogy egyszerűen csak hangot akartunk adni a férfiaknak, vagy pedig vinni akartuk valamire az antifeminizmust. A kettő sajnos nem kompatibilis, ugyanis az antifeminizmust annyira veszik komolyan az emberek, amennyire civilizált képet mutatnak a képviselői. Ha a Férfihangon az olvasható, hogy a nőket el kell taposni, akkor a kívülállók fejében ez összekapcsolódik velünk, minket minősít.

Írtam valahol fentebb: a legfontosabb választóvonal, hogy a nőket partnernek vagy ellenségnek tekintjük. Egy antifeminista közegnek kőkeményen ki kell moderálni minden olyan megnyilvánulást, ami a nőkben az ellenséget látja. Nem azért, mert mangina vagy piedesztál vagy bármi hasonló barom vádaskodás, hanem mert az antifeminizmus célja a nemek együttműködése, nem pedig az állandósított genderháború. Én nem vagyok hülye, nem akarom eltaposni a nőket, ezért kizárólag olyan platformon vagyok hajlandó szerepelni, ami ugyanilyen elvek mentén működik.

A bűnbakkeresést meg a vádaskodást hagyjuk már a picsába. Azzal, hogy a nem létező és rád nem hárított felelősséget folyamatosan másokra akarod kenni csak fölösleges ellentéteket hozol létre. Nem tudom hogyan vagy képes nem látni, hogy csak csapkodsz magad körül és azokat fordítod magad ellen akik éveket lehúztak melletted kemény munkával.

Le kellene ülnöd egy csöndes félórára alaposan végiggondolni, hogy milyen távlati céljaid vannak, és mi az ami azokat szolgálja. Ha neked mindegy, hogy az emberek mit gondolnak a Férfihangról, akkor tényleg mindegy, hogy kik írnak oda. Csak akkor fölösleges civilszervezetről álmodozni, mert a Versusokra és Brandonokra olyasmit nem lehet építeni. Emellett az is egyértelmű, hogy ha az ő társaságukban mutatkozol, akkor civilizált ember soha nem fog szóba állni veled, mint habzó szájú nőgyűlölővel. Nem tudom mennyire helyes stratégiai döntés ezeknek hangot adni, miközben az épelméjűekét meg hagyod elveszni.

Most tucadjára is kimondom, hogy ez az egész vita tök fölösleges, mert szemmel láthatóan más irányokba fejlődtünk az együtt lehúzott évek során - ami nem tragédia, amíg felnőtt emberek módján kardcsörtetés nélkül fel tudjuk dolgozni. Te úgy tűnik idejét érzed a radikálisabb fellépésnek és ezért jónak tartod a huffnágelista irányt, több más közreműködővel együtt. Pár másik közreműködő nem tartja ezt jó iránynak. Ilyenkor van az, hogy egymás hátát megveregetve és további sok sikert kívánva elválnak az utak, vagy pedig valamilyen kompromisszum mentén kisebb súrlódásokkal ugyan de együtt marad a társulat. Az nem érdemi opció, hogy a két fél elkezdi sértegetni egymást, mindenki hisztizik, elkezdődik a szardobálás, aztán jön a nagy pártszakadás meg az örihari. Sajnos úgy tűnik mégis ez a változat van műsoron, ami engem fáraszt. A feministák meg röhögnek a markukba, jól tökönszúrtuk magunkat.

Mme.Brioche 2015.07.03. 22:49:18

@Alter_Ego: Alter, javíts ki ha tévedek, de én egyszer sem olvastam Deantól olyat, hogy ki kéne tiltani az MGTOW-sokat, csak mert azok. Hiszen az első MGTOW cikket pont ő írta vagy három éve.

Ellenben éppenséggel Belvedere és Versus voltak azok, akiktől az elmúlt hetekben számolatlanul lehetett olvasni olyan kommenteket számos embernek címezve, hogy
"az ilyeneknek a Férfihangon nincs helyük"
"a hozzád hasonlókat el kéne távolítani a Férfihangról"
"téged ki kéne tiltani az oldalról"
"te semmit nem tettél le itt az asztalra"
"ilyen cikkek nem valók a Férfihangra"
"ezeknek és ezeknek a cikkeknek az írói tehetségtelen dilettánsok"
"ez a cikk a Férfihang szégyene"
"ilyen és ilyen férfiproblémákról felesleges cikket a Férfihangra"
stb.

Te ezeket talán nem vetted észre? mert kivülről úgy tűnt, hogy nagyon is észrevetted, és kvázi hallgatólagosan igazat is adtál nekik, aztán meg Deant támadod, hogy agyba-főbe akarja kitiltani az embereket pusztán mert nem ért egyet a véleményükkel.

Deansdale 2015.07.03. 22:52:49

@Alter_Ego: "bizonytalan időre visszavonulok a lap szerkesztői munkáitól"

Na jó, hát erre mit lehet lépni? Átmegyek és rendet teszek. Akinek nem tetszik reklamáljon nyugodtan.

Raon 2015.07.03. 23:11:28

@Alter_Ego: Alter, biztos voltam bennem, hogy kijátszod ezt a kártyát (is) - és őszintén szólva sajnálom, hogy semmi meglepő nem jött ki belőle.

Az emlékeid kicsit megcsalnak, ezért tényszerűen tegyük helyre ezeket a dolgokat is:
- PC régi dolgairól valóban megvolt és meg is van a véleményem, ebben nincs semmi titkok, lévén ezt vele is közöltem párszor, erre biztos ő is emlékszik
- ez a sokadnickes megjegyzés, de ez mellément
- a lájk funkciót nem használtam, így ez is mellément

- a kitiltásos részt bátran olvasd vissza, ez így sokadszorra is dezinformáció. Én mindvégig tartalmi alapú moderációról beszéltem, és nem személyhez köthetőről, ezért erről ne hazudozz légyszíves.
Igen, én mindig azon voltam, hogy sokkal erősebb moderálást kellett volna már az elejétől kezdve, pont a kényes témák kényes jellege miatt - de nem terror, hanem építő, rávezető célzattal. Emlékeim szerint ezzel egyedül nekem volt tapasztalatom, ezek működő dolgok, és az úgy nem megy, hogy egy embernél x a mérce, a másiknál meg y. Ez úgy korrekt, ha kétszeri figyelmeztetés után jön a következmény - a teljes kitiltás pedig teljesen más tészta, ott is a figyelmeztető jellegű, időtartamhoz kötött verziók a hatékonyabbak a végleges (és értelmetlenül kemény) megoldások helyett.
Egyébként, ahogy az oldalon is írtam, bátran utánam lehet csinálni, az mindig eldönti a lényeget - és hidd el, semmi örömet nem érzek attól, hogy az idő engem igazolt.

- a távozásom kapcsán sem kellene így csúsztatni, mert most vagy szándékosan trükközöl (bár ezt nem hinném), vagy egyszerűen már akkor is csak ennyit értettél meg az egészből (erre adnék több esélyt). Az beazonosíthatóságomból adódó probléma (én 1998 óta ezt a nevet/nicket használom mindenhol - kíváncsi lennék, hányan tudják ezt elmondani magukról), illetve a veled való együttműködési lehetetlenség vezetett ehhez - de ezen szemlátomást csak te nem léptél túl, én már rég fátylat borítottam a múltra. Te vagy az, aki sérelmeket ápolgat ezzel kapcsolatban, és magunk közt szólva ez nem egészen kerek dolog nálad, elképzelni sem tudom, milyen lelki sebek kellhetnek hozzá.

- ami Ahasverust illeti, teljesen átlátszó ez a nagy leleplezés, én ugyanis ténylegesen az adott ügyek, eszmecserék mentén szoktam értekezni emberekkel. Ahogy időközben vele is több mindenben egyetértettünk, és eszmét cseréltünk, és ez így szerintem teljesen jó és örömteli fordulat volt, úgy nekem veled sem okozna problémát bármikor egy asztalhoz ülni. Persze arra van esély, hogy rákérdeznék a régi dolgokra, hogy "na akkor beszéljük meg, ki hogy gondolta ezt", mert ez azért kicsit máshogy szokott menni élőben, a másik szemébe nézve - de ez csak eszmecsere, közös tanulság keresés, és abból sincs semmi baj, ha nem fogunk egyetérteni a végén. Belvedere kapcsán is megnézném, hogy élőben hogy tartaná ezeket a dolgokat, pláne egy nagyobb társaság előtt, amikor az ember pár poénnal elütheti az őt zavaró dolgokat... Innen nézve egyébként szerintem neked tényleg többet kellene valós emberek közé járni, és nem csak a neten keresztül érintkezni velük, mert a fél oldalas hozzászólásoknál ezek inkább normálisabbak és előremutatóbb dolgok.

Zárszóként csak azt tudom mondani, mit már magánban megtettem, és válasz nélkül hagytál: hogy te hogy döntesz, az a te dolgot, részemről biztos nincs harag.

Koriander 2015.07.03. 23:28:54

@Alter_Ego: nincs miért IPket nézni, nem érdekel ki Versus, csak annyit írtam, hogy kapóra jött neked. V.örs is multinick, de nem multi-karakter, nálad meg azért a közismert multinickjeid hol kúl Alterként, hol szexi Jampiként, hol meg az éjszakából elôsuhanó Sötét Lovagként nyírják ki a karaktereket. ugye Férfi?!
Giordanoèrt haragszom rád a legjobban, sorra áldozod be a "védenceidet" egy kis oldaltpörgetô mónikasóra.
Huff utolsó tangója is a Guminô levadászása volt, adtad alá a lovat, aztán ìrtál egy krokodilkönnyes kis nekrológot...
Ember, felismered azt a felelôsséget, hogy ha Belvnek idôben szólt volna egy modi, hogy önmérsékelje magát, akkor nincs most ez az egész? Milyen segìtségrôl és toleranciáról beszélsz te, amikor tehetséges ua túlérzékeny srácokat támogatsz az önkívületbe, csak azért mert neked a "lassez faire"a hitvallásod?
nem gondollak rossz embernek, de vminek a fônökének lenni felelôsséggel jár, különösen ha sebzett lelkeknek is szeretnél segíteni. Nem az a szeretet, ha ráhagyod, hanem az, ha megmutatod a labirintusból a kiutat.

Deansdale 2015.07.03. 23:29:15

@Higgins professzor: Sok sikert. Remélem tudunk majd egymástól függetlenül egymás mellett létezni anélkül, hogy fölöslegesen szarnánk egymás palacsintájába.

Aurelius Respectus 2015.07.03. 23:39:37

@Higgins professzor: Remélem sikeres lesz a blogod. Kell egy ilyen blog amelyik a fiatal férfiak nőkkel kapcsolatos gondjaival foglalkozik. A Férfihang nem alkalmas erre, mert célja egy férfiellenes ideológiai irányzat, a feminizmus elleni fellépés, a nők támogatását is keresve ehhez.

Koriander 2015.07.03. 23:42:54

@Higgins professzor: ilyen már van..
" kedves olvasóim. Miután a murder, a nyiltan feminista-ellenes nőgyűlölő férfihazugság oszlopos tagja, minden alkalommal törli a feminista topikból a frissen regelt nickeim, így kénytelen vagyok a feministán tobzódó gyűlölködő hímsoviniszta falkát a saját oldalukon rendre utasítani. Mivel tisztában vagyok vele, hogy azonnal törlik, mint teszik ezt a feministáknak nyitott topikon is, és hogy az utókor számára is fennmaradjanak a nevelő célzatú írásaim, ezért ez a bejegyzésem tulajdonképpen végtelen lesz."

Asszem ebbôl az indexes topikból jött létre a Férfihang és talán "murder" az hgyi vagy hermit volt.

Alter_Ego 2015.07.04. 00:08:20

@brioche (FR): Valószínűleg mégis én voltam jobban értesült:

"Törölve lesz néhány cikk, komment és kommentelő." - Deansdale - 2015. július 3. péntek 23:15 - Férfihang.hu

Alter_Ego 2015.07.04. 00:14:40

@Raon: Sem lájkokról sem a te nicked váltpzásáról nem beszéltem.

Majd akkor nevezz hazugnak, ha hozzájárulsz Pash Cutterről írott három mondatnyi véleményed közléséhez.

Könnyen lehet, hogy nálad kiterjedtebb társasági életet élek. Remélem nem ér össze semmiképp sem a te köreiddel.

Deansdale 2015.07.04. 00:19:44

@Alter_Ego: Senkit nem törlök azért mert MGTOW. Speciel én is annak tartom magam.

Egyébként nagyon egyszerű válaszút előtt álltunk: vagy átmegyek és szétcsapok néhány fejet, vagy lelép a gárda fele és ottmaradsz Belvederékkel. Mivel jelezted, hogy szabira mész, valakinek lépni kellett helyetted, az a "valaki" meg kizárólag én lehettem. Ha nem tetszik a megoldásom, akkor talán nem kellett volna elhárítani magadtól a döntés felelősségét. Tulajdonképpen csak azt teszem, amit itt fentebb is számon kértél rajtunk: végzem a szerkesztői/moderátori munkát.

Már csak azt remélem mindenki alszik kéttucatot az egész hülyeségre és egyszercsak majd újra értelmesen tudunk kommunikálni, sőt, együttműködni.

Alter_Ego 2015.07.04. 00:24:17

@Koriander: Rosszabb esetben gusztustalan és hazug vagy, jobbik esetben idióta. 2 nicken beszélgettem a férfihangon. Alter Ego és Jampi One. Mindkettő nick alatt írott kommentjeimet vállalom.

Különös, hogy Giordano távozását az én nyakamba varrnád, miközben valóban őt a "pártfogoltamnak" tekintettem, mivel egy kifejezetten tehetséges szerző.

Igen, borzasztó szemét alak vagyok, aki azzal mulasztja el a kötelességét, hogy nem szekíroz másokat a véleményéért.

Megtennéd, hogy nem szólsz hozzám soha többé?

Raon 2015.07.04. 00:43:10

@Alter_Ego:
> "sőt még osztogatta is neked a "csillagos ötösöket" nagylelkűen"

Ha nem lájk, akkor itt mire gondoltál, mit osztogattam?

Nick kapcsán nem az enyémről beszéltem, hanem arról, hogy ne tudnám, ki kicsoda.

> Majd akkor nevezz hazugnak, ha hozzájárulsz Pash Cutterről írott három mondatnyi véleményed közléséhez.

Emlékeim szerint sok oldalas belső egyeztetéseket folytattunk a továbbfejlődés lehetőségeiről, és ennek részemről sarkalatos pontja volt az olvasók számára biztonságot jelentő, értékvédő környezet, és ehhez a moderátorok által egységesen elfogadott, értékszemléletű moderációs háttér megteremtése. És igen, ebben a vonatkozásban én rossz példaként hivatkoztam PC akkori dolgaira, hogy miért kell ez. Sőt, emlékeim szerint elég otromba minősítéseket is használtam rá - és azóta is úgy látom, remekül tette, hogy elhagyta azt a stílust, és a tartalomra összpontosított helyette.

Szövegkörnyezetből kiragadva látszólag természetesen téged igazolhat, ha beidézel, de szerintem ezt te most nem gondoltad végig, hogy ténylegesen jól jársz-e vele... de ha ettől jobban érzed magad, részemről nem gond, idézd ide bátran.

Viszont ezen az alapon azt is kirakatba teszed, hogy miért nem lehetett ezekről a dolgokról egy cikk alatt nyilvános vitát tartani? Merthogy én azt pártoltam, az lett volna a legtisztább dolog a világon.

> Könnyen lehet, hogy nálad kiterjedtebb társasági életet élek. Remélem nem ér össze semmiképp sem a te köreiddel.

Örülök, hogy ez változott, mert régen kifejezetten elhatárolódtál még egy szimpla szerkesztői megbeszéléstől is. Talán sok minden nem itt tartana, ha ez másképp alakul.

zekaxzi 2015.07.04. 01:02:43

@Alter_Ego: Maga Belvedere kérte, hogy töröljék a cikkeit.

Alter_Ego 2015.07.04. 01:11:56

@Deansdale: Csapnivaló munkát fogsz végezni a fejek csapkodása terén, mert minden látszat ellenére túlzottan konformista vagy, ami már önmagában is tévedésekre vezet. Ráadásul vagy az épelméjűségről alkotott fogalmaid furcsák, vagy túl sok embert ismersz félre.

Nem azért felesleges a vita, mert más irányokba fejlődtünk vagy eredendően mást gondoltunk volna az alapvetésekről, hanem azért, mert mindenképpen borzalmasan rosszul működik az emberismereted, ha nem értetted meg annak ellenére sem, hogy többször elmondtam, hogy nincs semmiféle más irány való fejlődés, csak eltérőek a prioritásaink, ha emberekről van szó.

Hiába tiltottál ki embereket és töröltél ki cikkeket, azzal csak a saját komfortérzetedet szolgáltad ki, de nem oldottad meg a Férfihang.hu valódi problémáit.

Raon 2015.07.04. 01:23:00

@Alter_Ego:
> Nekem ezek az emberek nem csupán "szalonképtelen alakok, akiknek nem érdekel a problémája", hanem a férfitársadalom egyik jelentős gondokkal küzdő rétege. Persze, a lélektani, mentálhigiénés problémáik miatt sokkal több türelmet, toleranciát igényelnek, mint azok, akik éppen semmilyen társadalmi, magánéleti nehézséggel nem küzdenek, illetve sokszor talán még az is elég lehetne, ha nem akarná őket mindenáron meggyőzni valaki. Én nem gondoltam, hogy ennek a megértése hatalmas nehézségbe ütközik sokak számára. Nem hiszem, hogy egy olyan férfiakért tevékenykedő lapon, mint a Férfihang az lehet az egyetlen kollektív bölcselet, hogy a mgtow férfiak a türelmetlenné vált párbeszéd egyetlen okai és ki kellene tiltani őket a lapról. Ez nekem cseppet sem volt szimpatikus már akkor sem, amikor először fogant meg egyesek fejében. Ehhez hasonló bűnbakképzés és meggyőzési rohamok ellen érveltem már hosszú ideje több fronton, biztosan ez vezetett kétbites sablonok mentén félreértésekhez, mindenesetre még véletlenül sem akartam semmiféle (egyébként sem létező) nőgyűlölő frusztrációimat kiélni, aztán mégis kaptam a szart a nyakamba én is vastagon.

És miből gondolod, hogy te egedül látod ezt így?
Kár, hogy nem ezekre a dolgokra koncentráltál jobban, mert ezek lennének azok, amiért annak idején többen csatlakoztak az oldalhoz.

Még mindig segítő szándékkal, és nem a te csesztetésedért: innen kívülről úgy tűnik, annyira belegabalyodtál abba, hogy minél szélesebb körnek próbálj jót tenni, hogy egyszerűen elveszítetted a reális érzékeléseket. És emiatt felesleges indulatokat generálnod magadnak, mert ez egy elképesztően nehéz feladat, és nem véletlenül tudják csak nagyon kevesen jól csinálni - de ez a lényegen nem változtat, hogy amikor nálad már a brandon igen, hgyi nem kérdés egyáltalán felmerül (akár csak az itteni hozzászólásokból szemezgetve), akkor az sok embernek még extra toleranciával is már valami nagyon összegubancolódott-eltorzult jószándékot jelent.

És igen, ha értékvédelem, valahol meg kell húzni a vonalat, ha ténylegesen segíteni akarsz, akkor meg pláne. Ebből keletkezhet a tiszta, átlátható viszonyok biztonságérzete, amelyek valahol egyben a létező legfontosabb dolgok a férfiak életében (azaz ilyen keretek között tudják kihozni magukból a legtöbbet, ez a maszkulin jelleg egyik alapja).

Az pedig a dolgok másik oldala, hogy nem csak neked voltak és vannak meg ezek az indíttatások - és az, hogy te ezeket sokszor nem ismerted fel, vagy félreértelmezted, vagy szimplán csak nem tudtál erre elég figyelmet fordítani, sajnos teljesen logikusan eredményezett olyan helyzeteket, mint amilyen a mostani. Innentől az eredeti szándékaid tükrében kemény kritika lehet azzal szembesülni, ha a felelősséged firtatják (pláne ha nem én teszem, hanem olyanok, akiknek többet adsz a szavára), de a súlyánál fogva ezek sokkal lényegesebb elvi dolgok (alapok), mint az általad amúgy kiválóan megteremtett technikai háttér (a körítés).

Nem lehet, hogy szimplán csak annyi a gond, hogy nem látod-érzed, mi az, ami érted van és nem ellened?

Alter_Ego 2015.07.04. 01:24:29

@Raon: nem foglak idézni, mert tényleg taszít a személyeskedés. Maradjunk annyiban, hogy tényleg egy univerzum választ el minket egymástól.

Raon 2015.07.04. 01:35:04

@Alter_Ego: ez jó lenne, ha ebben maradhatnánk, de Korit épp egy órája gusztustalanoztad, hazugoztad és idiótáztad le. Pedig arról nem ő tehet, hogy több nicken éltél életet, és nem tudta pontosan, hogy hányféleképpen.

Komolyan, ha néha elismernéd, hogy te is emberből vagy és tévedsz (és pl. nem rám vetítenél ki arisztokratikus gőgöt - amikor éppenséggel most te nem engedsz egy jottányit sem), az egészet egy legyintéssel le lehetne zárni (félre ne érts, nem a mi dolgainkat, abban én tiszteletben tartom az álláspontod - de azt rossz nézni, hogy másokkal szemben hogy zúzol tönkre mindent).

Higgins professzor (törölt) 2015.07.04. 01:35:59

Csak a tisztesség kedvéért:

Mivel van gerincem és tartásom, magam vetettem fel a távozásom a kommentek között és a vezérlőpulton. Mivel a cikkeket más helyen akartam megjelentetni, egyfajta demonstrálásként kértem a törlésüket; más kérdés, hogy amúgy is eltávolították volna őket, de így a morális győzelem az enyém maradt.

Palotaforradalom nem volt - hogy a rendteremtésből Deansdale milyen politikai és hatalomtechnikai konzekvenciákat von le, már nem az én problémám.

Deansdale 2015.07.04. 08:17:40

@Alter_Ego: "Csapnivaló munkát fogsz végezni a fejek csapkodása terén"

Kösz a bizalmat :)

"túlzottan konformista vagy"

Szerintem aki nyíltan foglalkozik az antifeminizmussal az eleve nem lehet konformista. Ez nem az a szakma ahol az embert a közvélemény irányítaná. A helyedben talán inkább az "elvhű" kifejezést használtam volna: ezerszer leszögeztem, hogy anti-FEMINISTA vagyok és nem anti-NŐISTA. A nőgyűlölet felbukkanása pedig árt az antifeminizmusnak.

"eltérőek a prioritásaink, ha emberekről van szó"

Igyekeztem diplomatikusan fogalmazni, mert alaptermészetem a konfliktusok csitítása az élezésük helyett. Különösen akkor, ha az a konfliktus fölösleges és értelmetlen, vagy ha hosszú távú célok forognak kockán. Úgy érzem ha másoknak is hasonló lenne a mentalitása, és nem éleznék a felesleges vitát, veszekedést, akkor már hetekkel ezelőtt kipukkanthattuk volna ezt a lufit.

A prioritásokról... Szeretnék jobb világot teremteni, és ez egyértelműen igényli a feminizmus visszaszorítását. Erre egy hiteles és erős antifeminista mozgalom adja a legnagyobb esélyt. Bárkivel és bármivel szívesen együttműködök, nincsenek különösebb személyes elvárásaim vagy feltételeim azon felül, hogy amit a projektünk közreműködői tesznek, az előrevigye a munkánkat és ne hátráltassa. Ebbe belefér mindenféle panasz és kesergés, amíg nem nyílt nőgyűlöletként csapódik le. Tőlem Belvedere vagy Brandon napi hússzor elmondhatná, hogy a nők a rosszfiúkra buknak és ez a bétáknak kellemetlen, mert ez önmagában igaz és nem nőgyűlölő. A baj azzal van, amikor elkezdik a baromságot, hogy minden nő kurva akiket valamiképpen kényszeríteni kellene a férfiak kiszolgálására. Ez egy nőgyűlölő náci baromság, aminek egy antifeminista mozgalom közelében sincs helye.

"a saját komfortérzetedet szolgáltad ki, de nem oldottad meg a Férfihang.hu valódi problémáit"

Ha szerinted a komfortérzetemről van szó akkor nincsenek tiszta fogalmaid arról, hogy a kívülállók szemében milyen a honlapunk megítélése, és hogy ez milyen következményekkel jár a céljainkra nézve. Nem érzed át annak a fontosságát, hogy ha egy normális, gerinces férfi rátalál a Férfihangra, akkor egy Belvedere komment instant felfordítja a gyomrát, és onnantól kezdve hat ökörrel sem lehet majd visszavonszolni hozzánk, sőt, önszorgalomból fogja hirdetni hogy mind egy szálig nőgyűlölő kretének vagyunk. És ha a Férfihangot valaha is meglátogatók többsége ezt hiszi, akkor egy életre elástuk magunkat a közéletben, semmilyen támogatást nem fogunk kapni senkitől, semmilyen célunkat nem tudjuk majd megvalósítani, mert senki nem vesz minket komolyan. Egyszerű példával: nem fogsz találni parlamenti pártot vagy politikust aki hajlandó lenne Belvederék véleménye mellett kiállni. Sőt, az igazi gebasz, hogy mivel a Férfihang az antifeminizmus fő bázisa Mo-n, nem lesz majd egyetlen politikus sem, aki az antifeminizmushoz a nevét adná, mert tudja, hogy ha bárki rákeres a neten az antifeminizmusra, akkor Brandonék elvetemült nemi fasizmusával fog találkozni, ami elfogadhatatlan.

A Férfihang legégetőbb problémája nem a cikkhiány vagy az egysíkúság, hanem a brigantik és bomlasztók jelenléte, akik lerombolják mindazt amit felépítettünk. Ha nem lesz új cikk, csak havonta 1, akkor szép lassan feledésbe merül az oldal, de még az is jobb, mint ha a fröcsögő faszkalapok melegágyává változik.

Alter_Ego 2015.07.04. 08:30:35

@Raon: Ha Koriander nem tudja, hogy hány nicken beszélgettem, akkor fogja be a gusztustalan, lepcses száját és ne írja le sehova a paranoid kitalációit. Amúgy sincs semmi köze hozzá, hogy hány nicken beszélgetek, annyin teszem, ahányon kedvem tartja. Egyiken sem mondok mást mint amit gondolok, legfeljebb az egyiken nem beszélgetek IRL részletek is sejtető dolgokról. Ehhez minden jogom megvan anélkül, hogy ő csupa hazugságból álló alantas lejáratókampányt folytatna ellenem. Kicsit sem vicces, ha egy pszichopata próbál meg pszichologizálni, annak csak olyan siralmas vége lesz, mint amire ő jutott, de ezt nekem nem kötelességem szó nélkül tűrnöm. Ha olyan bátor, hogy valamiféle felelősséget firtasson azzal kapcsolatban, hogy én mely (egyébként felnőtt embereket) igyekszem irányítás alá vonni és kit nem, akkor nyugodtan tudomásul veheti, hogy az ő esetében semmilyen szociális vagy mentálhigiénés körülmény nem hátráltat abban, hogy félretegyem az udvariasságot és kijelöljem számára az irányt a melegebb éghajlatok felé. Pont így igaz ez rád is. Én elismerem ha tévedek, csak azt a tévedést előbb bizonyítani szükséges. Attól, hogy egymillió veréb eszik lószart, attól a lószar még csak lószar marad. - Ha féltucat egymással jót szót értő emberke nyalja egymás seggét egy online fórumon és zavarja őket mindenki más eltérő véleménye (mint ahogyan zavarta őket az én Jampi One nicken elmondott véleményem is és azóta is emiatt rugóznak vég nélkül), attól még korántsem váltak tévedhetetlenné.

Mme.Brioche 2015.07.04. 09:15:48

@Alter_Ego: bocs de azt hiszed ennyivel megválaszoltad a kérdésemet? hogy idevetsz egy ahhát, hogy Dean lám nekiállt törölni (amikor már menthetetlen a helyzet, és máshogy nem lehet megoldani a kialakult helyzetet), tehát végig ez volt a mocskos kis terve?

Koriander 2015.07.04. 09:31:13

"kijelöljem számára az irányt a melegebb éghajlatok felé"
@Alter_Ego:
Köszi :) jó lenne végre nyaralni menni, de sajnos itt a nyáriszünet augusztusban kezdôdik.

"Különös, hogy Giordano távozását az én nyakamba varrnád, miközben valóban őt a "pártfogoltamnak" tekintettem, mivel egy kifejezetten tehetséges".

Mikor beszéltél a "pártfogoltaddal" utoljára?

Giordanonak sosem volt szüksége a te mecenatúrádra. Köszöni, jól van. Csak "éppen, véletlenül" ô is azok egyike, akinek elfelejtettél (a távozása után) írt levelére válaszolni és ilyen háttéri lepcsesként próbál az ember magyarázatokat találni a viselkedésedre.
Tiszteletben tartom a kérésed, többet nem szólók hozzád, ha lehiggadtál, megbeszélhetjük.

Deansdale 2015.07.04. 09:56:53

@Alter_Ego: "zavarja őket mindenki más eltérő véleménye"

Mindenképpen érezned kellene, hogy ilyesmiről szó sincs. Hosszú évek óta vagyunk ott többtucatnyian, és alig-alig akadnak azonos vélemények. Két olyan ember meg nincs is aki mindenben egyetért.

Engem a vélemény sosem zavart. Amikor 1-2 mentálhigiénés napalmtámadás évek munkáját teszi tönkre a zagyva gyűlölködésével, na az zavar. Tudjunk már különbséget tenni vélemény, meg uszítás és becsmérlés között.

Alter_Ego 2015.07.04. 10:29:55

@Koriander: Nem véletlenül állt a idézőjelben a "pártfogoltam", gondoltam így érthetővé válik, hogy a te szóhasználatodat adom vissza és még véletlenül sem akarok semmi többet sugallni annál, mint ami a valóság: pártoltam, hogy a cikkeinek helye legyen a Férfihangon és ha nem küldött be írásokat, akkor magam kértem el a blogjáról egyet-egyet. A legkisebb mértékben sem volt közöm ahhoz, hogy végül számos parázs vita után úgy döntött, hogy nem tud a Férfihang közegében íróként funkcionálni. Ha jól emlékszem pont akörül bonyolódott nem egy konfliktusa, hogy túlságosan egysíkúnak és ítélkezőnek érezte sokak véleménynyilvánítását. Ha nem csal meg az emlékezetem, akkor végül Deansdale-el bonyolódtak egy olyan szóváltásba, amely a távozásához vezetett. Részemről őszintén sajnáltam, hogy két egyenként értékes világnézet találkozásának ez lett a vége. Ha még jól emlékszem, akkor végül annyira relativizáló irányokba mozdult el Giordano véleménye, amivel már nekem is kisebb vitáim támadtak... ha minden igaz, akkor éppen egy ilyen ideológiai bonyodalom közepén maradt félbe a levelezésünk. Sokáig tervezgettem egy levelet neki, amiről éreztem, hogy kisregény hosszúságúnak kellene lennie, hogy csak a közelébe jussunk a szálak kibogozásának, aztán addig-addig halogattam az egyéb teendőim mellett, míg végül értelmét veszítette. Újra mondom: nem volt semmilyen szerepem abban, hogy kibékíthetetlenül idegennek érezte végül a Férfihang közegét. Ezúton is elnézését kérem az elmaradt válaszért!

Remélem kielégítettem a kíváncsiságodat.

Alter_Ego 2015.07.04. 10:32:23

@Koriander: Jah, bocs, visszaolvastam és nem is "pártfogoltamnak", hanem egyenesen "védencemnek" nevezted...

Alter_Ego 2015.07.04. 11:23:06

@brioche (FR): "Mocskos kis terve" - Fene a mocskos fantáziádat!

Ha nekem volt bármiféle tervem, akkor legfeljebb az lehetett, hogy mindenki beszélje meg a világnézeti vitáit (ha nagyon szükséges, akkor az antipátiájuk okát is) a másikkal. Eléggé ostoba logika, hogy ha bárki nem képes erre mocskolódás nélkül, akkor az az én hibám.

hgyi 2015.07.04. 11:37:17

@Alter_Ego: "Hgyi, a kollegialitást és a lojalitást az tépázza meg először is, ha azért függeszted fel deklaráltan a közreműködésed, mert nem tetszik egyes olvasók véleménye és arra célzol, hogy ezt a problémádat nekem kellene megoldanom."
A közreműködésemet nem teljesen függesztettem fel, hiszen a cikkek szerkesztését csináltam. Széles a vállam, sokminden ráfér, az idegeim is elég erős kötélből vannak és nem vagyok egy hisztikés, sértődős, túlérzékeny fajta nő. De ha folyamatosan pocskondiáznak, aláznak, és egyedül maradok, akkor már az érzékenységem is előjön. Nem kommenteltem sokat, nehogy megsértsem vele azokat, akik nem tartanak partnernek. Amit sérelmeztél, hogy offolok, hát valóban. Gondoltam, azért csak szabad csevegnem, ha már csak ledorongolást kapok más kommentekért, vagy azért mert merészelem idézni Dean korábbi szavait, cikkét a Férfihang elképzeléseivel kapcsolatban. Benned bíztam, hogy esetleg kiállsz mellettem - nem megvédesz, mert védelemre nem szorulok, de jólesett volna. (Persze, ha a nagymamám meg trolibusz lett volna...) Azon pedig teljesen elhűltem, és rettenetesen rosszulesett, hogy pont te és pont rám mondod, hogy "férfiellenes sztereotípiák"-at rejtek el ezen az oldalon.
"majd Hgyi elmeséli nagypapa történetét, aki dologtalan dzsentriként elszerencsejátékozta a család pénzét és helyette nagymamát dolgoztatta rabszolga módjára, akkor azért talán okkal érezhetik néhányan úgy, hogy bár értik is és szeretik is a férfiak iránti érdeklődést itt a Férfihangon, de ez a női jelenlét nem kifejezetten produktív. Az szerintem szintén nem sokat lendít a két nem békés párbeszédén, ha ugyan nőies társalgási módszerekkel, “lehelet finoman sugalmazva”, de mégis az írások felvetéseit erőteljesen ellenpontozó férfiellenes sztereotípiák kerülnek tendenciózusan a cikkek alá."
Mindenesetre nem gondoltam, hogy a folyamatos nőpocskondiázás elfogadott, az egyedi történet pedig férfiellenes sztereotípia lesz.
A kollegialitásomat és lojalitásomat ez tépázza. A problémáim megoldását sosem kértem tőled. Egy ideig nem adtam át magam az érzelmeimnek, de én sem vagyok kőből.
Mondd nyugodtan, hogy hülye női érzelmi síkra tereltem, de nő vagyok, így működöm, nem akarok feministagyártmány, férfias nő lenni.

"Ha neked az az elsődleges prioritás, hogy milyen párbeszédeket, vitákat folytatsz a lapon és azok miként mérgesednek el, akkor az szükségszerűen hozza magával azt, hogy górcső alá kerül az is, hogy egyébként te magad milyen formában alakítod a lapon zajló párbeszédet... "
Hogy jön ez ide? Mit szeretnél ezzel mondani? Ezt nem értem, de ne is kezdjünk ennek boncolgatásába.
Dolgozom tovább, ha nem tetszik akkor viszont nem célozgatásokat, hanem egyenes, konkrét közléseket kérek.
Nem offolom tovább Dean cikkét.

Mme.Brioche 2015.07.04. 11:38:30

@Alter_Ego: fene a tiédet :-)

Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre, de mindegy. Nem a te hibád Alter, hogy ők nem voltak képesek mocskolódás nélkül megbeszélni az antipátiájuk okát, a gond az volt, hogy kvázi bátorítottad őket, hogy adjanak csak mindent bele.

hgyi 2015.07.04. 11:42:32

@Koriander: :oDDDDDDDDDDDDDDDDDD
De nem, nem az indexesből jött létre, csak a Férfihang indulásakor sokan jöttünk ide onnan. :o)

"és talán "murder" az hgyi vagy hermit volt."
Nem. :o)))))))))))))) Én ott nem voltam moderátor, ellentétben Murderrel. Hermit sem volt.
Sőt hecker sem voltam - és Mikulás sem -, pedig forintocska szerint vigyázni kell velem, mert csokikat teszek mindenki gépébe. :o)))

Alter_Ego 2015.07.04. 11:44:08

Egyébként ezen a ponton jelzem minden fekete-fehérben gondolkodónak, hogy nem csak egy üres népi bölcsesség az, hogy "kettőn áll a vásár". Aki bármilyen elfajult vitája kapcsán nem moderációs levelet írt a Férfihangnak (és méginkább, ha valaki moderátori jogosultság birtokában korrekt moderáció helyett), hanem résztvevője volt kifogásolható tartalmú vitáknak, semmivel sem vádolhatja a Férfihangot (vagy népszerű bűnbakként esetleg személyesen engem), kizárólag önmagában kell keresnie a problémák forrását.

Alter_Ego 2015.07.04. 11:50:06

@brioche (FR): Bátorítottam? - Majd megpróbálok visszaemlékezni rá, mert most nem rémlik.... még "kvázi" sem...

Mme.Brioche 2015.07.04. 11:52:45

@Alter_Ego: ja hogy moderációs levelet kellett volna írni a Férfihangnak, amikor Versus és Belvedere megegyeztek, hogy nyilván azért nem szólt hozzá egy női kommentelő sem az egyik cikkhez, mert nagyfarkú négerekkel henteregünk Jamaicában, vagy amikor Versus beböffentette, hogy ugyan mikor volt Hgyi hűséges valaha a Férfihanghoz?

Belvedere írt moderációs levelet listával hogy ki mindenkit kellene kitiltatni és milyen témákat tart feleslegesnek a Férfihangon?

Mme.Brioche 2015.07.04. 12:16:39

@Alter_Ego: Nem kell megpróbálnod visszaemlékezni, beidézek neked én példát, itt van egy mondjuk:

"Részemről azt a szerepet vállalom most magamra, hogy a másik oldalról felvetett kritikát támasztom alá saját benyomásokkal. [] okkal érezhetik néhányan úgy, hogy bár értik is és szeretik is a férfiak iránti érdeklődést itt a Férfihangon, de ez a női jelenlét nem kifejezetten produktív."

Nézd, Alter, én azt gondolom, hogy valahol teljesen jogos az újabb tagok felvetése, hogy miért vannak nők is egy Férfihang nevű oldalon, de mivel már az oldal történetének legeleje óta jelen voltak, szerkesztői, moderátori jogokat kaptak, cikkeket kértek tőlük, meghallgatták a vélményük, okkal gondolhatták, hogy ennek van oka, hiszen te Adminként soha nem tettél még halvány megjegyzést sem rá, hogy ezt valamilyen szinten nehezményezed. épp tegnap olvastam egy régebbi cikket, és ott találtam egy kommentet, amiben így írsz Hgyiről:
"Hgyi az egyik legelkötelezettebb antifeminista (sőt férfijogi aktivista) nő, akit valaha láttam. :)”
Ezt majdnem pontosan egy évvel ezelőtt írtad, nem olyan régen. Nem tudom mi változott meg benned azóta, de ha már nem gondoltad így, hogy nem érezted többé hogy helyünk van az oldalon, akkor te Adminként nyugodtan megmondhattad volna, hogy figyeljetek lányok, az utóbbi időben kicsit túlzásba vittétek a dumát, ez mégiscsak egy férfioldal, most egy ideig ne írjatok cikkeket, ne kommenteljetek annyit, stb., Lehet hogy nem fogadtuk volna szó nélkül, de az egész nem kerül nyilvánoságra, és legalább tiszta sor lett volna az ügy.
Ehhez képest azt látjuk, hogy bizonyos hangok elkezdik nyakló nélkül gyalázni a női kommentelőket, destruktívnak meg véleményterroristának nevezni meg indítványozni a kitiltásunkat, te erre annyit reagálsz, amit fönt beidéztem, két szerencsétlen női kommenttel alátámasztva érvelésedet, semmi mást, majd elvonulsz a színről, és utánad a vízözön, a poénkodás a nagyfarkú négerekről, és a többi.
Közben meg azzal vádolod Hgyit, hogy nem dolgozik már eleget, mint szerkesztő. Vagy háttérkulimunkát végezhet, más tekintetben nem produktív csak a jelenléte?
És amikor Raon rámutat, hogy nem védted meg a női kommentelőket, hanem cserbenhagytad őket, akkor meg lealjashazugozod.
Pedig az az igazság hogy cserbenhagytál minket, és Belvedere és tsaivel végeztetted el a piszkos munkát. Mert ha még mindig úgy gondolnád, hogy helyünk van az oldalon, akkor ezt elmagyarázhattad volna Belvnek meg Versusnak és a többieknek is, mint ADMIN, ha pedig egyetértesz velük, akkor azt is kerek-perec meg kellett volna mondanod mint ADMIN, méghozzá egyenesen nekünk, mint ahogy egy tökös férfi tenné, nem pedig ködösíteni ezzel a "bár értik is és szeretik is a férfiak iránti érdeklődést itt a Férfihangon"-dumával.

Most meg azt mondod, hogy hát miért nem írtunk moderációs levelet.

zombigyilkos 2015.07.04. 13:11:04

@Deansdale:

Ugyan nem vagyok fent a Férfihangon (bár sokat gondolkodtam már rajta), de ha nem baj, megjegyeznék pár dolgot; nyilvánvalóan a saját szubjektív szemszögemből (mint kívülállóként) nézve.

...

"Azóta rájöttem, hogy ez hiba volt."
Szerintem éppen az volt hiba, amit most tettél.

1.
Libsifemcsiszingli hónapok/évek óta ad közre olyan dolgokat, amelyek nyíltan férfigyűlölő avagy hazug tartalommal rendelkeznek. Emellett erősen provokatív stílust testesít meg több esetben. Ráadásul ha jól rémlik, kifejezte már nem egyszer magának a Férfihangnak az értelmetlenségét, együgyűségét is. Tehát nem csak egyes személyek odavalóságát kritizálta, hanem az egész Férfihang mivoltát kérdőjelezte meg!
Mégsem került kitiltásra.
Erre jött pár ember, akik hasonló (de ugyanakkor lényegesen racionálisabb) érvekkel hozakodnak elő, és egyből kitiltást kapnak.
Ez korrekt?

2.
Az, hogy Belvedere és pár másik ember megfogalmazza, hogy kinek nincs helye a Férfihangon, az csak egy VÉLEMÉNY. És korrekt az lenne, ha a véleményt - még ha ellentétes is a nézeteddel, avagy akár a Férfihang nézetével - nem tiltanátok. Ha a feminista véleménynek (sokszor hazugságnak) teret engedtek, akkor a másiknak miért nem? Mivel másabb ez utóbbi? Tény lehet, hogy a nőgyűlölet rossz fényt vet a Férfihangra, ha valaki azt látja. (Bár én nem láttam nőgyűlöletet ott - inkább csak erősen kritikus véleményt.) De ugyanígy rossz fényt vethet az is rá, ha feminista véleményekkel lenne tele a Férfihang. Ha Libsin kívül odaenne a fene még vagy 50 feministát, és elkezdenék hangoztatni a véleményüket, akkor őket is tiltanád, csak mert a látogatók abból azt veszik le, hogy egy feminista oldalról van szó?
Ugye, hogy nem?

Valahol szerintem bevallhatod magadnak, hogy bizony valóban azt tetted, amit Belvedere-ék is írtak. Valaki megfogalmazott egy - a tiédnél is radikálisabb - kritikát a nőkkel szemben, és máris tiltod. Amikor felmész egy feminista oldalra, és akár leheletfinoman le mered írni a női természet esetleges sötétebb oldalát, máris kitiltanak. Pedig csak a véleményedet írtad le (akár érvekkel alátámasztva is). Te most ugyanezt tetted egy nálad is radikálisabb nézettel, amely még nálad is jobban támadja(?) a nőket(?). Tehát nem olyan nagy butaság az, hogy valahol tényleg egyfajta manginaként keltél a nők védelmére. Ahelyett, hogy a szabad véleménynyilvánítás oldalát erősítenéd.
(Nem sértésnek szánom, amit írtam, pláne, hogy tisztelem az ez irányú munkásságodat, csak kívülről ez látszik.)

...

"Ha a Férfihangon az olvasható, hogy a nőket el kell taposni, akkor a kívülállók fejében ez összekapcsolódik velünk, minket minősít."
Ha a kommentekben ilyen jelenik meg, az miért baj?
A cikkek minősítik a Férifangot, nem a látogatók hozzászólásai!
Megértem, ha a szerzői jogot elveszed valakitől.
De a hozzászólás jogát...

...

Konkrétan a kitiltottról:
- Belvedere (és társai) jóformán mindig racionálisan közelítettek a témákhoz. Ezt akárhonnan nézem, bármely irányból is próbálok belekötni, mindig így látom. Lehet, hogy radikálisan, de racionálisan.
- Az őket ért személyeskedő támadások korábban kezdődtek, mint amiket ők írtak másoknak. Voltaképpen a racionális érveikre kaptak a legtöbb esetben személyeskedő reagálásokat (bár láthatóan nekik sem kellett utána a szomszédba menni hasonlóért).
- Belvedere, Versus, Brandon, SIL, Alter Ego és Sydra (meg újabban redgreg <- jó stílusa van, tetszik! :) ) hozzászólásai szerintem igen nagy értékkel bírnak a Férfihang szempontjából, mert melletted (esetleg még pár másik ember mellett) leginkább ők képviselik a racionális oldalt a hozzászólók között. Márpedig ebben a témában csak a racionalitás vezethet eredményre.
- Külön problémának látom, hogy a cikkei is törlésre kerültek, bár ha jól értem, ő kérte ezt. (Ráadásul elég bután lett törölve. A megszűnt cikkeknél egy rendes 301-es átirányítást kellene alkalmazni, hogy ne legyen gond.) Azon cikkek egy része bizony nagyon is komoly értékkel bírtak. Ha Belvedere beleegyezne, én meghagynám a cikkeit.

Folyt. köv.

zombigyilkos 2015.07.04. 13:13:10

@Deansdale:

Folyt.

"Egy antifeminista közegnek kőkeményen ki kell moderálni minden olyan megnyilvánulást, ami a nőkben az ellenséget látja."
Nem hinném, hogy bárki azt írta volna a Férfihangon, hogy a nők az ellenség.
Vagy amikor te azt írod, hogy a nők hasonló (vagy éppen nagyobb) arányban követnek el CSBE-t, mint a férfiak, azzal te ellenséget látsz a nőkben, avagy csak tényeket közölsz? Mert szerintem az utóbbi.
Ha jól olvastam, Belvedere azt fogalmazta meg, hogy az oldalon a nők bomlasztó jellegűek. Ezzel lehet egyetérteni, meg ellenezni. De ez nem nőgyűlölet, hanem vélemény.
Ráadásul valahol tény!
Mert ha megnézed, most miről is megy a perpatvar?
Az oldalon lévő nőkről! :)
Jó, ez nem kicsit sarkosított volt, de azért van benne igazság.

Persze azzal a nézettel, hogy "minden nő kurva akiket valamiképpen kényszeríteni kellene a férfiak kiszolgálására" valóban nem értek egyet én sem, akárcsak te.
Viszont a cenzúrát (pláne ilyen egyoldalú megoldásban) semmiképpen nem tartom követendőnek ebben az esetben sem. Helyette inkább racionalitást alkalmaznék, avagy hatékony megoldás kialakítását, mert az őket is meggyőzné arról, hogy a felvetésük hibás (és működésképtelen).

Ráadásul nem azt mondom ezzel, hogy a nők ne legyenek a Férfihangon. Sőt, én is támogatom azt, hogy ott legyenek, hiszen velük együtt lehet csak eredményt elérni az antifeminizmus oldalán. A társadalmat mindig is a nők elvárásai/érdekei irányították. A férfiak csak végrehajtották/megszerezték azt, ami a nők elvárása/érdeke volt. (Most is ez történt. A nőket "támadás" érte - erre a férfiak jó része a védelmükre kelt. Te is. Sokkal nagyobb vehemenciával, mint amilyennel a férfiak jogait véded.) Szóval azt akarom ezzel mondani, hogy én sem értek egyet azzal, hogy nők ne legyenek a Férfihangon. Igenis szükség van rájuk, és nem csak azért, mert az eredményhez őket kell magunk mögé állítanunk, hanem azért is, mert sokan közülük igenis jó meglátásokat adnak közre.

...

"A bűnbakkeresést meg a vádaskodást hagyjuk már a picsába."
A probléma megoldásának az első lépése mindig a probléma valódi okának megtalálása és KIMONDÁSA.
Enélkül a probléma nem oldható meg.
- Ha nem mondjuk ki, hogy létezik a shit test, akkor az abból eredő problémákat (rossz párkapcsolatok) nem tudjuk megoldani.
- Ha nem mondjuk ki, hogy a nők mindegyikének számít párkapcsolatnál a férfi egzisztenciája, akkor az ezzel kapcsolatos gondokra (pl. válás) sem tudunk hatékony megoldást találni.
- Ha nem mondjuk ki, hogy elsősorban a nők a haszonélvezői a szocialista gazdasági rendszerünknek (szociális hálónak, stb.), akkor az ebből eredő gondokra (válás, problémás gyerekek, népességcsökkenés!) sem találunk majd jó megoldást.
- Ha nem mondjuk ki, hogy a férfiak _általában_ jobb nevelők, mint a nők (fiúgyerekek esetében mindenképpen), akkor az ebből eredő gondokra (oktatás) sem találunk hatékony megoldást.
Tehát ha a célunk a feminizmusból eredő problémák megoldása, akkor ahhoz az kell, hogy kimondjuk a problémák okait. Még akkor is, ha az éppen kellemetlen egyeseknek. Még akkor is, ha az éppen a nőknek kellemetlen. Éppen ezért lenne fontos, hogy ne a nők pillanatnyi kellemetlenségét próbáljuk meg kezelni egy cenzúrával, hanem hosszú távú és hatékony megoldásokat keressünk általános társadalmi problémákra.

...

"Az nem érdemi opció, hogy a két fél elkezdi sértegetni egymást"
Ezzel maximálisan egyetértek.
Ugyanakkor abban tökéletesen igaza van Alter Ego-nak, hogy egy ilyen kitiltással a problémát nem oldod meg, hanem csak a tünetet fogod kezelni. Belvedere helyett jön majd más, majd egy harmadik. Ez - akárhogy is nézed - a férfijogi mozgalom egyik ága. Ráadásul egy olyan ága, amelyik a leginkább racionális. Hiba lenne kihagyni őket a számításból. Ha a középúton haladsz, akkor óhatatlanul is találkozol majd azokkal, akik jobbra vannak tőled, meg azokkal is, akik balra. (És nagy hiba az egyiket engedni magad mellé, a másikat meg nem, mert akkor már nem a középutat járod.)
Amit egyébként javasolnék:
Engedd vissza a kitiltottat, beszéljétek meg (lehetőleg személyesen, Skype-on, mert ott emberibb módon kommunikál mindenki, mint neten), illetve pár napra blokkoljátok a kommentelést. Azon idő alatt majd lenyugszanak a kedélyek, és helyreáll a nyugalmi állapot. ;)

...

Egyébként szabad kérdeznem, hogy a Férfihangnak nagyjából mennyi a napi átlag egyedi látogatószáma?
Pár százra tippelek, ami sajnos elég kevés, de lehet, hogy tévedek.
Csak kíváncsiságból kérdezem. :)

Mme.Brioche 2015.07.04. 13:21:24

@zombigyilkos: "- Ha nem mondjuk ki, hogy a férfiak _általában_ jobb nevelők, mint a nők (fiúgyerekek esetében mindenképpen), akkor az ebből eredő gondokra (oktatás) sem találunk hatékony megoldást."

Ezt például pont tegnap konkrétan többen is kimondták a kommentekben, ráadásul nők mondták ki, nem is egyszer. Sőt még azt sem tették hozzá, hogy _általában_.

Alter_Ego 2015.07.04. 14:04:29

ja hogy moderációs levelet kellett volna írni a Férfihangnak, amikor Versus és Belvedere (...)

Természetesen kellet volna írni. Különösen a Jamaicás komment miatt. Kifejezetten ízléstelen, az összes női kommentelőre nézve személyeskedő hozzászólás volt. Csodálom is, hogy nem akadt egyetlen moderátor sem, aki törölte voln.

Meg fogsz lepődni, Belveder írt egyfajta bejelentést a szerzői cseten keresztül a kommentekben tapasztalható hangvétellel kapcsolatban. Az egy más kérdés, hogy nem lehet azt érdemben vizsgálni, már csak azért sem, mert nem konkrét hozzászólás miatt tett panaszt.

"Nézd, Alter, én azt gondolom, hogy valahol teljesen jogos az újabb tagok felvetése, hogy miért vannak nők is egy Férfihang nevű oldalon" (...)

Én egyáltalán nem tartom jogosnak ezt a felvetést. A Férfihang nem egy nemiszeparatizmust hirdető oldal. Azt gondolod, hogy valaha is ezzel egyetértenék, amikor körömszakadtáig azért érvelek, hogy a Férfihang ne éljen semmiféle kitiltással?

A Véleményterrorizmusra való utalásokkal történetesen egyetértek. Túlságosan elharapódzott az intolerancia a Férfihangon. Amennyire nekem átjött, a kitiltogatás, (csak éppen volt olyan is aki ékes magyarsággal "kibaszásnak" nevezte, (azt is ki kellett volna moderálni csuklóból egyébként)) felvetése egyáltalán nem volt egyoldalú. Megfelelő moderáció hiányában egyáltalán nem csoda, hogy ilyen párbeszéd zajlik...

"...nyakló nélkül gyalázni a női kommentelőket, destruktívnak meg véleményterroristának nevezni meg indítványozni a kitiltásunkat"

A véleményterrorizmuss és az destruktivitás miatt kritizálni bárkit nem nőgyűlölet. A valódi gyalázkodást kíméletlenül moderálni kell.

"...nem érezted többé hogy helyünk van az oldalon, akkor te Adminként nyugodtan megmondhattad volna, hogy figyeljetek lányok, az utóbbi időben kicsit túlzásba vittétek a dumát, ez mégiscsak egy férfioldal, most egy ideig ne írjatok cikkeket, ne kommenteljetek annyit (...)"

Volt olyan időszak régebben, amikor a kommentek 80-90 százalákát a női társalgást töltötte ki a Férfihangon és megérzésem szerint ez talán egy kisebb pressziót is jelentett a társalgás "elvárt" módjára nézve és öngerjesztő folyamatként távoltartotta a férfi hozzászólókat is, de akkor is ellenkezett volna az elveimmel, hogy erővel beleavatkozzak a közösségi folyamatokba.

"két szerencsétlen női kommenttel alátámasztva érvelésedet."

Jóval többel is alá tudtam volna támasztani. Egyes párbeszédeknél a saját bőrömön tapasztaltam meg olyan véleményterrorizmust, amit semmi nem is indokolt valójában. Bármiben is tévedhetett Belvedere és nyilván elragadtatta magát némely ponton, de szerintem ebben cseppet sem. Pontosan tudom azt is, hogy az ilyen finoman sértegető, de azért határokat nem ismerő presszió miként sodorja egyre mélyebbre az embert egy ilyen elfogult vitában. Aztán látszólag az győz, aki nem küldi el a kurva anyjába a másikat... Bizonyos veleszületett pszichológia adottságok miatt ez többnyire nem egy férfi...

Kisebbrészt kommentviták, nagyobbrészt pedig a moderáció módjárol folytatott viták során romlott meg a "munkakapcsolatunk" Hgyivel. Nyilván utasítani senkit sem lehet egy civil lapon semmire, azonban kértem többször, hogy ne keverje azt, amikor szórakozásképpen beszélget a lapon és amikor moderátorként jár el. Ne utaljon a jogköreire személyes beszélgetésben, ne hagyjon moderációs üzenetet csak személytelenített moderátor nickel, Ne töröljön egész kommenteket egyetlen szóért. Ilen vitákat követően több ízben kijelentette, hogy akkor inkább nem moderál. Nem olvasom a kommenteket kilószámra, de nem tartom kizártnak, hogy az ezzel kapcsolatos frusztrációját átvezette a viták élezésére, mintegy talán passzívagresszív demonstrációként. Ebben az esetben nem tartom véletlennek, hogy odáig fajulhatott a helyzet, hogy valódi gyalázkodások is megeshettek. Ha ez egy munkahely lenne, akkor úgy mondanák, hogy nem tartotta be a vezetői utasításokat, ebben az esetben természetesen csak nagyon udvariasra hangolt kérésekről volt szó. Persze, kifejezetten igazságtalan dolog lenne bármit egyszemélyben Hgyin számonkérni, hiszen tucatnyi kinevezett szerkesztője és egyben moderátora van a lapnak, tehát az egész szerkesztői közösség együttes felelőssége, hogy a moderáció a minimális színvonalon sem valósult meg.

Alter_Ego 2015.07.04. 14:05:17

Ha nagy betűvel írod, akkor is az Admin szó a honlap üzemeltetés terén egy technikai adminisztrátort jelent és nem többet. És egyébként is, egy közösség által üzemeltetett interntes lap felelős szerkesztője sem egy mindenbe az orrát beleütő atyaisten. Vannak feladatok amelyeket magamra tudtam és akartam vállalni, mások esetében pedig határozottan visszautasítottam a közreműködői szerepet. Ilyen például a moderáció területe. Nem tudtam reggeltől estig az időmet arra fordítani, hogy a rendszeres szerkesztői, lektori feladatok mellett napi 200 kommentet olvassak át és ráadásul még a vitákat eldöntő, az olvasókat is rendszabályozó pátriárka szerepét is magamra öltsem... Szóval bocs, két dolgot tudok kezdeni a mindenben az én felelősségemet firtató felvetésekkel, esetleg jól felcseszem rajta az agyam, vagy kiröhögöm... Jobbat nem tudok, mert egyébként nyilvánvalónak kellene lennie, hogy egy folyamatosan növekvő civil lap fenntartási feladatait azoknak kellene közösen ellátnia, akiknek szívügye a lap működése.

Deansdale 2015.07.04. 14:05:32

@zombigyilkos: 1. Libsit nem is tudom mikor láttam utoljára, amúgy meg pont arra jó, hogy szemléltesse, mennyire képesek a feministák. Szerintem soha nem tett olyat, ami miatt ki kellene tiltani - ahogy azt megtettük néhány nála idiótább feministával régebben.

2. Belvederrel nem az volt a baj, hogy szinte mindenkit mocskolt és gyalázott, hanem hogy nem volt elég esze megérteni: rossz helyen nyomatja a gyűlölködő propagandáját. Ahogy egy receptoldalról vagy egy autós fórumról kitiltották volna off miatt, ez ugyanígy történt itt is. Ő nem antifeminista volt, hanem nőgyűlölő ami két teljesen különböző dolog.

Ha valaki ezt nem is érti, vagy nem ért egyet, oké, de az tény, hogy B. semmi értelmeset nem mondott, csak az ellenségeskedést szította, én meg nem vagyok köteles ehhez asszisztálni. Egy közösséget szét lehet bomlasztani tetveskedéssel, és ő pontosan ezt csinálta.

"azt tetted, amit Belvedere-ék is írtak. Valaki megfogalmazott egy - a tiédnél is radikálisabb - kritikát a nőkkel szemben, és máris tiltod."

Szerintem mindannyiótoknak megvan az értelmi képessége megérteni, hogy A NŐK NEM EGYENLŐEK A FEMINIZMUSSAL. Mi a feminizmut kritizáljuk, nem a nőket, és aki mégis a nőket szeretné kritizálni, az húzzon el a leprás picsába. Bocs a nyers fogalmazásért, nem neked szól, csak már egyszerűen elképzelni sem tudom hogy hogyan kellene ezt a gondolatot leegyszerűsítenem hogy mindenki átlássa. Belvedere nagyon, nagyon keményen megdolgozott azért amit kapott és ninc lelkifurdalásom amiért elválasztottam az útjainkat. Azt meg nevetségesnek tartom, ha valaki bemegy valahová ahol szívesen fogadják, elkezdi mocskolni a házigazdákat, lehordja őket minden gecinek akik majd úgyis kitiltják, aztán mikor tényleg kitiltják, akkor sipít hogy ugye megmondta. Kitehettem volna csak azért, amit rólam összehordott, mert aljas volt és sunyi, de mégsem ezért tettem ki, hanem mert rombolta az oldal közösségét és hírnevét.

Nem tudom miért gondolja bárki, hogy a Férfhangnak kötelessége mindenkinek minden baromságát eltűrni, ha az történetesen olyan valakitől érkezik akinek pöcse van.

"manginaként keltél a nők védelmére"

LoL Remélem a fentebbiek tisztázták ezt a kérdést, de ha nem: nem a nőket védtem, hanem az antifeminista mozgalom jövőjét és megítélését. Nem vagyok hajlandó tudatlan, fröcsögő birkákkal egy platformra kerülni, mert engem járatnak le a bégetésükkel és sokéves antifeminista munkát tesznek tönkre.

Másfelől félreértitek a manginaságot. Ha egy részeg elkezdi inzultálni a feleséged a nyílt utcán, akkor nem lépsz közbe, mert "ne haragudj kedvesem de nem vagyok mangina, védd meg magad"? Használjátok már az eszeteket bammeg, számotokra a nőgyűlöleten kívül minden manginaság? Van amikor tényleg oktalan támadás ér valakit, aki történetesen (egyszerű kommentelőként) nem tudja magát megvédeni, míg nekem adminisztrátorként kötelességem és felelősségem rendet tartani az oldalon.

"Ahelyett, hogy a szabad véleménynyilvánítás oldalát erősítenéd."

A saját blogján szabadon véleményt nyilváníthat, de fogadjunk hogy ő is kitilt engem ha odamegyek és napi 20-30 mocskolódó kommentet hagyok nála... Vagy ha nem, akkor annál hülyébb, mert hagyja hogy másvalaki tönkretegye azt amiért dolgozik.

A szólásszabadság egyébként szintén egy félreértett dolog: arra vonatkozik, hogy az államnak nem szabad az embereket elhallgattatni. Hogy én mint magánember az általam üzemeltetett fórumon nem tűröm a mocskot, annak nincs köze Belvedere szólásszabadságához. A Férfihangra írni nem alapvető emberi jog, amit most csúnyán megvontunk tőle.

"A cikkek minősítik a Férifangot, nem a látogatók hozzászólásai!"

Ugyan már, ne viccelődjünk. A közösség nyilvánul meg a kommentekben is, legalábbis a kívülállók szemében mindenképpen, hiába is vitatnánk.

"De a hozzászólás jogát..."

Szóljon hozzá épelméjű módon....

"Az őket ért személyeskedő támadások korábban kezdődtek, mint amiket ők írtak másoknak"

Ezt nem kísértem figyelemmel, de az tuti, hogy engem már javában szapultak mikor a "szabadságom után" újra megjelentem.

"Nem hinném, hogy bárki azt írta volna a Férfihangon, hogy a nők az ellenség."

Ez megint csak a szavakon való lovaglás. Egyértelmű, hogy a huffi szekció erősen nőellenes volt, el is martak egy rakás női kommentelőt.

"Belvedere azt fogalmazta meg, hogy az oldalon a nők bomlasztó jellegűek"

Hja, az évek óta ott dolgozó nők bomlasztóak, nem pedig Belvedere, aki a megjelenése után pár hónappal már ilyen szakadást okozott a lapon... A ajelenlegi helyzetért pont ő maga a leginkább felelős, ő bomlasztotta a közösséget, nem Hgyi vagy Mdmselle.

...folytköv...

Alter_Ego 2015.07.04. 14:05:53

@zombigyilkos: Havi 10 000 egyéni olvasója van a lapnak.

zombigyilkos 2015.07.04. 14:09:01

@brioche (FR):
Azt is leírták már többen (nők is), hogy a shit test valóban jellemző rájuk. Példának szántam amit írtam.

A problémákat meg kell nevezni, mert máskülönben nem lehet rájuk megoldást találni.

(Egyébként azért írtam oda, hogy _általában_, mert azért vannak jó női nevelők is. Az oktatás hatékonyabbá tétele, illetve a nevelőkkel/tanárokkal szembeni sokkal komolyabb követelmény már magában azt eredményezné, hogy több férfi tanár lenne a mostaninál. De mégsem lenne nőellenes, hiszen azok a nők, akik megfelelnek a nagyobb követelménynek, simán maradhatnak. Nem kell fasiszta kvóta meg hasonlók, mert az baromság. Egyenlőség kell, meg magas követelmények. Utána a többit rendezi az élet.)

zombigyilkos 2015.07.04. 14:11:27

@Alter_Ego:
Köszönöm az infót.
Tehát mondhatjuk, hogy napi 3-500 körül mozog, beleértve a tagokat és a visszalátogatókat is. Muszáj ezen agyalnom, mert kevés. Kellemetlenül kevés! ;)

Deansdale 2015.07.04. 14:25:52

@zombigyilkos: "Helyette inkább racionalitást alkalmaznék"

Persze, szívesen elmagyaráznám Belvedernek, hogy hagyja abba a fröcsögést, higgadjon le, legyen objektívebb és ne a nőket mocskolja hanem a feministákat... Máris nem lenne vele semmi baj, eszem ágában sem lenne kitiltani. Ez lenne racionális. Nem rajtam múlt, hogy ez az út járhatatalan volt.

"A nőket "támadás" érte - erre a férfiak jó része a védelmükre kelt."

A kommentelő csajok mocskolása bár nagy tetűség volt, de mégis csak másodlagos az elvekhez képest, hogy a Férfihang NEM nőgyűlölő oldal, sosem volt az, és soha nem is lesz az amíg közöm van hozzá. A kitiltás oka - beszélhetek erről hiszen egyedül én csináltam - elvek terén jelentkező összeférhetetlenség volt, nem Hgyi vagy Koriander védelme. Én egyiküket sem féltem, elküldenek bárkit a fenébe ha arra van kedvük, nem kell nekem őket megvédeni. Másfelől viszont ahogy már mondtam, mint adminisztrátornak felelősségem a normális kommentelők védelme IS.

"A probléma megoldásának az első lépése mindig a probléma valódi okának megtalálása és KIMONDÁSA."

A valódi ok az, hogy néhány kretén nem értette a különbséget a nők és a feminizmus között, és az utóbbit támadó fórumon tévedésből az előbbit kezdték mocskolni. Ennyi.

Az általad felsorolt problémákat lehet nőgyűlölet nélkül tárgyalni, bizonyítja ezt a Férfihang eddigi pár év munkássága. Nélkülünk a többség azt se tudná mi az a shit teszt, és mégis ki tudtuk úgy tárgyalni, hogy közben nem neveztünk minden nőt kurvának. Ezek után ne jöjjön nekem senki a hülye dumával, hogy én nem értek a témához és a nőgyűlölet az egyetlen megoldás, mert kivágom mint macskát szarni.

"ha a célunk a feminizmusból eredő problémák megoldása, akkor ahhoz az kell, hogy kimondjuk a problémák okait"

A feminizmusból eredő problémák oka... a feminizmus.

"egy ilyen kitiltással a problémát nem oldod meg, hanem csak a tünetet fogod kezelni"

Attól függ honnan nézzük. A Férfihang szemszögéből a tünet maga volt a probléma: ha nem lesz ott nőgyűlölet, akkor a közösség problémája igenis megoldódott. Társadalmi szinten ezzel nyilván nem oldódott meg a kérdés, dehát azt nem is fogjuk tudni csak úgy ripsz-ropsz megoldani. Belvedere kitiltása nem a társadalmat akarta megjavítani, hanem kizárólag a Férfihangot, ez pedig sikerült.

"Belvedere helyett jön majd más, majd egy harmadik."

A Férfihang már létező közösségét és munkáját tartsák tiszteletben, vagy ha ez nem megy, akkor tipli van. Az értetlen gyűlölködőket mindig ki fogom vágni. Gyülekezzenek egymásnál, nem fogom a saját köreiket zavarni, tőlem azt csinálnak amit akarnak.

"Ez - akárhogy is nézed - a férfijogi mozgalom egyik ága"

Nem, ez a redpill ébredés egyik fázisa, a düh. Remélem egyszer kinőnek belőle.

"Engedd vissza a kitiltottat"

A Férfihang továbbra is nyílt, tehát ő is bármikor visszatérhet, akár ugyanazzal a névvel. (Törölve lett de újrakreálhatja.) Egyelőre nincs IP- vagy emilcím-szűrés. Nem vagyok sértődős vagy haragtartó, bármikor bárki visszajöhet (Brandon kb. a hetedik "utolsó esélyét" tölti nálunk), de abban a pillanatban hogy elkezdi a nőgyűlölő nótát, vagy a közösség tagjainak szapulását, újra kivágom a fenébe. Ez vonatkozik mindenki másra és mindenkinek a másod- meg harmadnickjeire is. Szerintem ez megintcsak egy olyan hozzáállás, aminél nehéz lenne korrektebbnek lenni.

"a Férfihangnak nagyjából mennyi a napi átlag egyedi látogatószáma?"

A tippednél jóval több, de erről Admin tud bővebbet.

zombigyilkos 2015.07.04. 14:42:15

@Deansdale:

"amúgy meg pont arra jó, hogy szemléltesse, mennyire képesek a feministák"
Ebben egyetértünk. :)

"Belvederrel nem az volt a baj, hogy szinte mindenkit mocskolt és gyalázott"
Ahogy őt is mocskolta más.

"Mi a feminizmut kritizáljuk, nem a nőket"
Ezt teljesen értem, és egyet is értek.
De ha a nőkről (vagy férfiakról) ír valaki véleményt (tényt), az attól miért baj?
Akárhogy nézzük, kapcsolódik a témához.
Ha kimondom, hogy minden nőnek számít a férfi pénze, a legtöbben máris azt mondják, hogy kurvának bélyegzem a nőket. Pedig nem. Csak kimondtam egy tényt/véleményt. Sokak szerint nőgyűlölet. Kevesek szerint nem. A határ mindenkinél máshol van.

"Nem tudom miért gondolja bárki, hogy a Férfhangnak kötelessége mindenkinek minden baromságát eltűrni"
Amit írtam, egy kívülálló véleménye volt.

"nem a nőket védtem, hanem az antifeminista mozgalom jövőjét és megítélését"
Lehet, hogy ő is ezt tette, csak radikálisabban.
Ugyanakkor azt megértem, hogy amit felépítettetek, azt ne tegye tönkre más.
Tehát ezügyben elfogadom az érvelésed.

"számotokra a nőgyűlöleten kívül minden manginaság?"
- Nem emlékszem, hogy bárhol is nőgyűlölő hozzászólást írtam volna.
- B.-t is érte hasonló támadás. Adminként azt is hasonlóan kellett volna szankcionálni, nem? (Persze az összes beszélgetést nem láttam, pláne, hogy jellemző a "privát hozzászólás", amit nagyon utálok. Elkezdődik egy eszmecsere, utána szembejön egy ilyen. Én meg tépem a hajam, hogy mi lett a vége. :D )

"Hogy én mint magánember az általam üzemeltetett fórumon nem tűröm a mocskot"
Ezzel egyetértek. Valahol meggyőztél.
Bár akkor ezt már a kitiltás előtt érdemes lett volna tisztázni B.-vel. Tehát kiírni, hogy megváltozott a rendszer és innentől már lesznek kitiltások. Úgy korrekt.

"A közösség nyilvánul meg a kommentekben is"
Nézd meg a 444 cikkeit. A hozzászólók nagyobb része kritizálja a cikket, teljesen más a nézőpontja, mint a 444 liberálfasiszta cikkíróinak.

"Egyértelmű, hogy a huffi szekció erősen nőellenes volt"
Én annyira nem láttam nőellenesnek.
De mint mondtam, a privát részekre nem látok rá, meg nyilván nem az egészet olvastam.

"nem pedig Belvedere, aki a megjelenése után pár hónappal már ilyen szakadást okozott a lapon"
Ezt azért szerintem nem csak ő tette.
Inkább azt láttam, hogy nézetkülönbség adódott, amit nem tudtak a felek kezelni.
De ettől még elfogadom az érved. Nyilván az új embernek kellene alkalmazkodnia.

"Persze, szívesen elmagyaráznám Belvedernek"
Megtetted?

"néhány kretén nem értette a különbséget a nők és a feminizmus között"
Nem erre gondoltam itt.
Hanem arra, hogy ha kimondjuk a nőkkel (vagy férfiakkal) kapcsolatban az igazat, az még nem nőgyűlölet (vagy férfigyűlölet).

"mégis ki tudtuk úgy tárgyalni, hogy közben nem neveztünk minden nőt kurvának"
Miközben a látogatók többsége azt gondolja rólatok, hogy kurvának bélyegzitek az összes nőt.
Középutat jártok (antifeminizmus terén), ahol a két véglet messze van tőletek. Főleg a feminista.

"A feminizmusból eredő problémák oka... a feminizmus."
Ez eddig oké. :)
De azért azt szerintem te is el tudod fogadni, hogy vannak dolgok, amelyek a feminizmust létrehozták. Meg vannak egyéb kapcsolódó dolgok, amelyek felerősítik a feminizmus is.

"A Férfihang már létező közösségét és munkáját tartsák tiszteletben"
Ebben teljesen egyetértek.

"A Férfihang továbbra is nyílt, tehát ő is bármikor visszatérhet"
Ezt nem tudtam.
Így a felvetésem nagy része - belátom - értelmetlen volt.

"A tippednél jóval több, de erről Admin tud bővebbet."
Értem, köszi. ;)

Alter_Ego 2015.07.04. 14:46:43

Nem több. Napi 300-500 fő egyedi látogató tesz naponta kb 1000 látogatást az oldalon. Nem titok, szóval íme az elmúlt 30 nap pontos analitikája:

Munkamenetek
29 226
Felhasználók
13 198
Oldalmegtekintések
91 666
Oldal / munkamenet
3,14
Munkamenet átlagos hossza
00:06:32

zekaxzi 2015.07.04. 14:52:09

Van azért pikantériája annak, hogy ez alatt a blogbejegyzés alatt kell elmagyarázni a dolgot. :-)

Mi - jogosan - ujjal mutogatunk a feministákra amiatt, mert a Dworkinokat nem irtották el maguk közül, hanem őket is csak egy női hangnak tartották a sok közül, akik kicsit radikálisabbak. És hogyha ők a Dworkinokat megtűrték, akkor ne dumáljanak már arról, hogy egyenlőséget akarnak és nem férfigyűlölők.

Akkor ha mi, antifeministák megtűrjük magunk között a huffnágelista hangokat, sőt hagyjuk, hogy már az ilyenek oltogassák meg akarják kitiltani azokat, akik antifeministák és nem nőgyűlölők, akkor az embereknek nem lenne joga ugyanúgy ránk mutogatni, hogy mit adjuk az ártatlant, hiszen megtűrjük magunk közt a nőgyűlöletet?

Ha Belvedere-ék is csak egy radikális antifeminista hang, akkor az antifeminizmus egy nőgyűlölő eszme, csak épp a nem radikálisok ezt nem hangsúlyozzák annyira. Hiszen a radikális azt jelenti, hogy határozottan és a gyökerénél ragadja meg a problémát. Belvedere-ék ezt teszik? Úgy gondolkoznak, mint te vagy én, csak épp határozottabban és keményebben? Nem. Ők egy egész más platform: nem a nemek közötti békét akarják, hanem ugyanúgy a nemek közötti harcot, mint a feministák, csak ők épp a másik csapatban harcolnának.

Én úgy látom, hogy nem feministák és antifeministák vannak, hanem vannak a férfigyűlülők (aka. feministák), vannak a nőgyűlölők, ezek mindketten a nemek harcának az ostoba katonái, és van egy harmadik csoport, az antifeministák, akik nemek közötti békét akarnak és igazságosságot. Én kikérem magamnak, hogy Versus és a hozzá hasonlóak épp úgy gondolkodnak, mint én, vagyis antifeministák, csak kicsit éppenséggel radikálisabbak. Az én szememben ők is ellenségek, mert a tevékenységük ugyanúgy arra irányul, hogy a nemek gyűlöljék egymást, csak ők épp a férfiakban szítják a másik nem gyűlöletét, a nőkertesek meg fordítva.

Az a baj Belvedere-vel és a többivel, hogy mivel antifeministának mondják magukat, ezért a gyűlölködő, nemek harcát tovább görgető véleményükkel az antifeminizmust járatják le. És egy átlagos olvasó nem fog disztingválni, hogy ezt egy kommentben írja valaki vagy épp cikkben. Főleg úgy, hogy ez az ember írhatott is cikket. Az utóbbi hónapokban ők voltak a leghangosabbak, a legnépszerűbbek, a legerőszakosabbak, és már teljesen eluralták a honlapot, egy kívülálló simán velük azonosíthatta a Hangot.

És ami nem baj egy libsifemcsivel: az, hogy ő feminista. Ő nem antifeministaként írkál baromságokat, amivel minket éget le, hanem feministaként, vagyis világos az olvasók számára, hogy ez nem az antifeministák véleménye, amit ő leír. Ráadásul az is jó benne, hogy már csak egy kis logikával és igazságérzettel is be lehet bizonyítani egy vele való vitában, hogy a feminista érvek gyengék, mint a harmat.

Röviden összefoglalva: ha nem akarjuk, hogy az antifeminizmusról is olyan cikkek születhessenek, mint Deansdale-nek ez a bejegyzése a szélsőséges és maguk közül ki nem vetett (sőt, támogatott) feministákról, akkor nagyon erősen ki kell fejeznünk, hogy mi az antifeminizmus iránya és célja, és mi az, ami nem antifeminizmus, hanem nőgyűlölet.

Higgins professzor (törölt) 2015.07.04. 15:07:40

@Deansdale:
2013-ban regisztráltam és 2014 májusában jelent meg az első cikkem, tehát nem hónapok óta ténykedek, mint az páran feltételezik.

A stílusra visszatérve: néhány elvbarátod minden további nélkül mocskolódhat, minthogy ki akar baszni - nem pedig kitiltani! - az oldalról:
www.ferfihang.hu/2015/05/16/megszunt-a-huffnagel-blog-hu-szeljegyzet-egy-pro-ferfi-blog-utolso-margojara/#comment-50016
Vajon figyelmeztetést kapnak a rágalmazók? Dehogy, megy a kedélyes bájcsevegés.

Ha már szóba kerül az erőszakspirál és a stilisztika, Deansdale sem makulátlan. Aki nincs vele egy véleményen, az "nem értelmes", "hisztizik", nincs esze" vagy egyenesen "kretén."

Ehhez annyi hozzáfűznivalóm van: megértem, mit írsz, csak nem értek vele egyet.

zombigyilkos 2015.07.04. 15:14:07

@Reina Nicolasa:
Értem, és elfogadom az érvedet.
Ugyanakkor megjegyezném, hogy tiszta nőgyűlöletet én nem láttam sehol a Férfihangon. Ellenben Dworkin és a hozzá hasonlók esete teljesen más.
Vagy voltak nőgyűlölő hozzászólásai B.-ek, és csak én nem láttam? Mert akor mea culpa és nem jártatom tovább a billentyűzetemet.

Higgins professzor (törölt) 2015.07.04. 15:18:21

@Reina Nicolasa:
A hozzászólásaim körüli vita különösen bájos, mivel emlékeztet egy másik helyzetre: olyanok támadták a magyar alkotmányt és a médiatörvényt, akik el sem olvasták.

Amit leírtam: többek között a nők JELENLÉTE okozza a kommentháborút ,mert mindig akad férfi, aki a nők mellett áll ki, nem feltétlenül a nők robbantják ki a kommentháborút. Sajnálatos, hogy sokaknak nincs szövegértése.

www.ferfihang.hu/forum-page/?mingleforumaction=viewtopic&t=56.0#postid-1004

Másrészt a nőolvasókat nem pusztán tartalmi, hanem stílusbeli alapon kritizáltam. Néhány kommentfolyam nőlátogatók női fórumtémájává vált. Senki sem kíváncsi olyanféle tartalom nélküli locsogásra, amit pl. mdmselle visz végbe. Az oldalon például több bejegyzésben írta le hosszadalmasan a vele való beszélgetésem tartalmát (!), amit egyébként bárki vissza tudott keresni.

zekaxzi 2015.07.04. 15:20:23

Még egy gondolat. Itt nem csak rólunk, nőkről volt szó. Azokat a férfiakat is erősen cseszegették, akik nem osztották az ő véleményüket és nem akartak részt venni a nemek harcában, hanem amellett álltak ki, hogy létezhet boldog párkapcsolat és harmónia férfi és nő között.

zriff 2015.07.04. 15:28:07

@Higgins professzor: Én kálmán kommentjét láttam, és ő pont a radikalizmus (hím, nősovinizmus) ellen van, akkor nem értem mi a a bajod.

Ez a sok férfi blog meg ha a huffnágelista irányt fogja követni csak bukás lessz, a férfiak se tökéletesek.

zekaxzi 2015.07.04. 15:29:01

@zombigyilkos: Majd keresgethetek is konkrétan, de szerintem nőgyűlölő hozzáállás, amit itt is tapasztalhatsz, hogy valaki férfi-nő ellentétet lát, és nem feminista - antifeminista (legyen az férfi vagy nő) ellentétet. Ha valaki gondnak tartja a női jelenlétet az oldalon, mert így lesznek férfiak, akik a nők mellett állnak ki, akkor azok a nőket ellenségnek tekintik. Miért lenne baj, ha férfiak nők mellett állnak ki, ha azok éppen az igazságot, az antifeminsta álláspontot képviselik? Belvederével az a baj, hogy nem képes átlátni, hogy itt nem férfiak és nők vannak egymással szemben, hanem feministák, akik szét akarják verni a családokat és meggyűlöltetni egymással a nemeket és antifeministák, akik nemtől függetlenül képviselik a nemektől független igazságot. Az is elég érdekes véleményt sejtet a nőkről, ha valaki kékpirulás manginának bélyegzi azokat a férfiakat, akik szerint együtt lehet működni nőkkel és ki lehet velük alakítani boldog párkapcsolatot. A mostani kommentjeiből simán látszik, hogy a nőket valami veszélyes lénynek tekinti, akik eltérítik a férfiakat az igazságtól és az őszinteségtől.

zriff 2015.07.04. 15:30:22

@Higgins professzor: Tévedsz, súlyosan tévedsz.

zekaxzi 2015.07.04. 15:31:54

@zombigyilkos: Még annyit fűznék a fenti kommentemhez, hogy Belvedere nem veszi észre, hogy a férfiak nem nemi alapon állnak ki vki mellett. Libsifemcsi velük ellentétes véleményen volt, és eszükbe se jutott, hogy egyetértsenek vele vagy hozzá igazítsák a véleményüket, csak azért, mert nők. Belvedere fejében nők vannak és férfiak, nem pedig feministák és antifeministák, ez itt a probléma.

Deansdale 2015.07.04. 15:32:13

@zombigyilkos: "De ha a nőkről (vagy férfiakról) ír valaki véleményt (tényt), az attól miért baj?"

Nem baj, amíg nem nyíltan sértő. Ha azt írnád, hogy minden nő angyal, az tévedés lenne, de kit érdekel. Ha azt írod, hogy

"minden nőnek számít a férfi pénze",

akkor már egy kicsit grízesebb a helyzet, de mint véleménynyilvánítás még simán belefér (bár tévedés). A Férfihangon hangzottak el ennél jóval csúnyább dolgok is.

"A határ mindenkinél máshol van."

A házigazdához kell alkalmazkodni, és ne mondja senki, hogy Belvedernek nem lett szólva többször is, hogy túllőtt a célon.

"Nem emlékszem, hogy bárhol is nőgyűlölő hozzászólást írtam volna."

Nem személyes vád volt, csak általános jellegű válasz a felvetésedre.

"Adminként azt is hasonlóan kellett volna szankcionálni, nem?"

Kb. negyed éve belefáradtam a dologba és csak alkalomszerűen jártam be a Férfihangra. Nem kísértem figyelemmel a kommenteket, Belvedere "felemelkedését", a helyzet elmérgesedését. Pár hete mikor egyszer visszanéztem láttam hogy megváltozott a helyzet, akkor írtam néhány kommentet, a hülyék értetlenkedtek és ezzel megint elvették a kedvem pár hétre a Férfihangtól. Gyakorlatilag a végjátékra csöppentem újból a képbe, és meglepett, hogy nyakig ér a mocsok.

Első reakcióm az volt, hogy megbeszélem Alterrel, aki viszont azt mondta, hogy jó az a mocsok, inkább a régi törzsgárdával van baj, azok a "felbujtók".

Második reakcióm az volt, hogy ha ez a szitu, akkor lelépek a picsába mert ehhez én nem adom a nevemet.

Aztán jött Alter azzal, hogy bizonytalan időre visszalép, amivel gyakorlatilag nem hagyott más választást, mint hogy kezembe vegyem az ügyet. Alapvetően ketten irányítottuk az oldalt, ő elsősorban a technikai részeket, én inkább a tartalmit. (A "tulaj" ő egyszemélyben és én ezt mindig tiszteletben is tartottam.) Ha mindketten beleszarunk, akkor az oldal becsődöl, ami még annál is rosszabb, mint ha huffnágelista közegként üzemelne tovább.

Az elmúlt hónapok eseményeiért nem tudok felelősséget vállalni, ugyanis a lassú hanyatlás elején hibernációba vonultam, amiből csak az armageddon előszele tudott visszahúzni. És ez nem a felelősség másra hárítása, csak egy tényszerű beszámoló, hogy mindenki értse a helyzetet. Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy ha én egy időre lelépek akkor magamra vessek ha visszatérve egy fostalicska fogad.

"ha kimondjuk a nőkkel (vagy férfiakkal) kapcsolatban az igazat, az még nem nőgyűlölet (vagy férfigyűlölet)"

Óvatosságra inteném a Brandon-féle huszonéves suhancokat a "nagy igazságok" kimondásától, mert az élet általában éveken belül rácáfol a hülyeségeikre, olykor nagy pofonokkal, másszor meglepő pozitív fordulatokkal. A feminizmusról azért könnyű beszélni, mert 90%-ban ténykérdés meg statisztika, vagyis elég hozzá egy megfelelő IQ, és bárki nyomathatja.

A női szexualitás meg ösztönvilág nem ez a kategória, ebben egy egyetemista suhanc két csalódás után ne kezdje el osztani az észt, mert csak magát járatja le vele. Vagy ez esetben minket :) Különösen igaz ez azokra, akik érezhetően sötét tónusban nyomatják. Belvederék "igazságaival" az egyik legnagyobb baj, hogy nem voltak igazak. Téves általánosításokban utaztak, ami zsigeri szinten könnyen szólítja meg a hasonló cipőben járó keserű fiatal férfiakat, de a "minden nő ilyen meg olyan, és ezt csinálja meg azt csinálja" sosem lesz valóban igaz.

VISZONT!

Még ha igaz is lenne, akkor is tudni kell diplomatikusan megfogalmazni, mert a Férfihang célközönsége nem a fortyogó tizenéves debil omegahímek tábora, hanem intelligens, felnőtt férfiakhoz ÉS NŐKHÖZ próbálunk szólni. Ez a diplomáciai érzék totálisan hiányzott a huffnágelista bagázsból - ha az életük múlott volna rajta, akkor sem tudták volna a nők vérig sértése nélkül előadni a téveszméiket. Össze kell hasonlítani a mostani szarkavarást a Kujon-cikkekel, és szerintem zongorázni lehet a különbséget. Régen is volt szó a nők ösztöneiről, csak akkor nem hülyebarom módjára.

"Miközben a látogatók többsége azt gondolja rólatok, hogy kurvának bélyegzitek az összes nőt."

...a Belvederék és Brandonok miatt, köszönjük szépen.

Raon 2015.07.04. 15:36:40

@Higgins professzor: ezekkel voltaképpen mit is szeretnél mondani? Sokszor ott volt előtted az esély, hogy férfias, nyílt vitában érvekkel bizonyíts. Nem éltél vele, csak a szokvány lúzerfordulatos fázisok jöttek: előbb a nemtörődömség, a gőgös elutasítás, majd a dühös vagdalkozás. A sokadik kikéredmagadnak bejegyzés arra utal, hogy ez már a következő fázis, nem véletlenül nem tudod annyiban hagyni a dolgot - és innen idővel talán még odáig is eljuthatsz, hogy felismerd, ki mit miért írt neked valójában. Ha ez azzal is párosul, hogy azt is belátod, teljesen mindegy, hogy mit állítsz másokról, alapvetően mindenki mindig a saját bőrét viszi a vásárra (azaz mindenki mindig magából tud a leghatékonyabban hülyét csinálni, te is, én is, Alter is, bárki és mindenki - és mindig ott dől a lényeg, hogy hogy jön ki egy vitából, mit ért el és mit tud a végén felmutatni), akkor talán már lesz értelme ezekről beszélgetni, de addig miért jó neked még mélyebbre ásni magad?

Dean sok sikert kívánt az oldaladhoz, odaát kilinkelte, hogy a rajongóid könnyebben odataláljanak, itt direkt kijelentette, bízik abban, hogy működhet a pocskondiázás nélküli egymás mellett élés, mi kell még?
Te írtad, hogy van benned tartás és gerinc - ez az a pont, amikor ezt mutatni és nem csak leírni kellene.

zombigyilkos 2015.07.04. 15:57:03

@Reina Nicolasa:

"szerintem nőgyűlölő hozzáállás, amit itt is tapasztalhatsz, hogy valaki férfi-nő ellentétet lát, és nem feminista - antifeminista (legyen az férfi vagy nő) ellentétet"
Én nem látok nő-férfi ellentétet.
Csak egy másfajta jelenséget.

"Miért lenne baj, ha férfiak nők mellett állnak ki, ha azok éppen az igazságot, az antifeminsta álláspontot képviselik?"
Azzal semmi.
Visszakérdezek:
Miért baj, ha valaki kritizálja a női természet egyes jellemvonását, ha azzal éppen az igazságot képviseli (és még - a saját értékrendje alapján - segíti is az antifeminista vonalat)?

"mostani kommentjeiből simán látszik, hogy a nőket valami veszélyes lénynek tekinti"
Tegyük fel, hogy valóban így gondolja.
1.
Alátámasztotta valamivel, amit mondott?
- Ha nem, egyetértek azzal, amit írtok.
- Ha igen (én inkább ezt láttam), akkor:
2.
Tudtad érdemben cáfolni?
- Ha igen, mi a baj?
- Ha nem, mi a baj?

"Belvedere nem veszi észre, hogy a férfiak nem nemi alapon állnak ki vki mellett"
Pedig az esetek döntő százalékában bizony jellemző rájuk. Tehát ebben valahol igaza van szerintem. Nem feltétlen tudatosan teszik ezt. Ahogy ti sem a shit testjeiteket. A férfiak egyik ösztöne, hogy a nőket védik. A nők egyik ösztöne, hogy gyengének tetteik magukat, ezzel szerezve meg a védelmet és az odafigyelést. Nem tudatos dolog ez egyik félnél sem. Így önmagában az ember elég ritkán fedezi fel.

"Belvedere fejében nők vannak és férfiak, nem pedig feministák és antifeministák, ez itt a probléma."
Nem tudom, ő mit gondol pontosan.
Azt tudom, hogy te mit gondolsz őróla. ;)

Deansdale 2015.07.04. 15:57:30

@Higgins professzor: "tehát nem hónapok óta ténykedek, mint az páran feltételezik"

Ez az egész nem csak rólad szól, te csak fókuszpontja voltál a problémának, így rajtad csapódott az ostor. A probléma maga az volt, hogy 3-4 hónapja felszaporodtak a huffnágelista hangok az oldalon, amik félrevitték az eredeti elképzelést. Mi sosem akartunk huffnágelista fórum lenni, úgyhogy aki azt hitte igen, az benézte. Te régebb óta ott voltál, igen, de a "bukás" elsősorban az utóbbi 3-4 hónap termése.

"néhány elvbarátod minden további nélkül mocskolódhat"

Nem fogom péppé moderálni az atyaúristent is mindenféle indokokból, megpróbálom a lehető legkisebb érvágással megúszni a problémát. A karcosabb hangnem mindigis meg volt tűrve valamilyen szinten (ez részben válasz arra is amit egyenesen nekem címzetél), de ez sosem jelentette azt, hogy akkor toljuk erőből a nőgyűlöletet.

"Deansdale sem makulátlan. Aki nincs vele egy véleményen, az "nem értelmes", "hisztizik", nincs esze" vagy egyenesen "kretén.""

Ez nem a véleménykülönbségről szól, hanem az értetlenkedésről. Véleménykülönbség egy vita, hogy a fény hullám, részecske vagy mindkettő. Brandon véget nem érő önismétlő ostobaságai pl. a férfi és női fizikum azonos voltáról (jaj) nem "véleménykülönbség", hanem vagy egy buta ember direkt szembeszegülése azzal, hogy megértsen valami újat, vagy pedig egy normális ember idióta trollkodása. Ilyenkor megesik, hogy erősebben szólok, ez sosem volt titok. Ugyanakkor hasonlóért nem moderálnék senkit, mert ha én megengedek valamit magamnak azt másnak is megengedem.

"többek között a nők JELENLÉTE okozza a kommentháborút"

Érdekes módon a nők jelenléte évekig nem okozott ilyesmit, pedig annakidején még többen voltak. Csak azóta okoz a női jelenlét kommentháborút, mióta felszaporodtak a huffnágelisták. Ez az én logikám szerint inkább azt mutatja, hogy a huffnágelisták okozzák a kommentháborút...

"mindig akad férfi, aki a nők mellett áll ki, nem feltétlenül a nők robbantják ki a kommentháborút"

Úgy látom kifelejtetted az első lépést és rögtön a másodikkal kezdted. Minek kellene a nők mellé állni, ha senki nem támadná őket fölöslegesen??? A baj nem a védéssel van hanem a támadással, bakker. Teljesen értelmetlen és gerinctelen dolog volt ANTIFEMINISTA nőket megtámadni, akik közül egyesek évek óta dolgoztak a magazinunk felvirágoztatásán. Az egésznek a hátterében az a féreértés áll, hogy nektek mindenki ellenség akinek nincs fasza, és nem értettétek meg, hogy a Férfihang nem erről szól. Az antifeminizmus lényege nem a nők megalázása és üldözése.

"Néhány kommentfolyam nőlátogatók női fórumtémájává vált."

Na és?! Ami nem tetszik azt nem olvasod, probléma megoldva.

"Senki sem kíváncsi olyanféle tartalom nélküli locsogásra, amit pl. mdmselle visz végbe."

Ez egyértelmű tévedés, ugyanis akik ott locsogtak azokat érdekelte. TE nem voltál ezekre kíváncsi, ezért úgy gondoltad a te szent küldetésed őket elmarni onnan.

Azt is elfelejtetted, hogy a Férfihang az antifeminista fórum mellett egy közösség is, aminek a tagjai olykor eltrécselgetnek egymással, neadjisten offolnak is. Ez nem bug, hanem feature. A legtöbben bizonyos értelemben barátokként gondol(t)unk egymásra, és ilyen helyzetekben nem fogjuk gestapósok módjára vegzálni egymást olyan "sérelmek" miatt, mint hogy valaki trécsel.

Deansdale 2015.07.04. 15:59:38

@Reina Nicolasa: A hosszabb kommented telitalálat, büszke lennék ha én írtam volna :) És nem azért mert nő vagy hanem mert igaz és velős :D

Higgins professzor (törölt) 2015.07.04. 16:01:22

A Férfihangra többé nem térek vissza (még ha a technikai feltételek adottak, akkor sem), az itteni vitát pedig részemről befejezettnek tekintem.

zriff 2015.07.04. 16:07:45

@zombigyilkos: Az a baj hogy a belvedere, brandon félék amit ki tudtam olvasni a kommentjeikből hogy azt hiszik a nők a gonoszak, hibásak a férfiak meg a jók a tökéletesek, ez beteg.

zriff 2015.07.04. 16:10:04

@Higgins professzor: legalább nem mérgezed az oldalt.

zekaxzi 2015.07.04. 16:12:01

@zombigyilkos: Nem baj. Én is kritizálok bizonyos jelenségeket, hogyne tenném, hiszen amióta az eszemet tudom, látom, mi van egy nőben és mit művel. :D Hidd el, tudom, milyen a nő sötét oldala, hiszen látom magamban is, de igyekszem legyőzni a fénnyel. (Még ha ez nyálasan is hangzik.)

A gond nem azzal van, ha valaki azt mondja, a nők hajlamosak erre vagy arra (tetszőleges negatív dolog), hanem ha azt mondja, minden nő ilyen, vagy en bloc károsnak bélyegzi a női jelenlétet a Férfihangon, de még azokat a férfiakat is ekézi, akik nem értenek vele egyet(és ezt a véleményét nem csak leírja, hanem folyamatosan és erőszakosan tolja minden fronton).

Szóval az a baj, hogy amikor neki szépen el lett magyarázva a dolog, meg megkértük rá, hogy kicsit legyen toleránsabb meg nagyobb tisztelettel mások felé, meg hogy tök normális, hogy ide nők is írnak, ő nem tágított, ugyanúgy erőszakosan tolta a véleményét, hogy mit kéne így meg úgy a Férfihangon csinálni, és szította az ellentétet férfiak és nők között, párkapcsolatban élő vagy azt igenlő férfiak és az ettől elzárkózók között. Huffnágel Pistire hivatkozva többször, aki pedig pont hogy remekül együtt tudott működni a Hanggal és a blogján mindig pozitívan írt róla, a markáns különbségek ellenére is.

Én úgy látom, hogy a férfihangos vitákban nem álltak ki vki mellett soha csak azért, mert nő (ld. libsifemcsi vagy a trolltartózott értetlenkedő femcsi nők). Belvedere egyenesen azt állította, hogy a férfihangos nem huffnágelista férfiak nem mernek vele egyetérteni az ott megjelenő nők miatt, de ő majd mint önjelölt szabadságharcos a férfiak hangja lesz, akik miattunk lapulnak. Hogy is mondjam, ez elég durva lenézése a férfiaknak, mintha nem lenne önálló véleményük, vagy azt nem mernék megfogalmazni, mert van az oldalon pár nő is.

zombigyilkos 2015.07.04. 16:18:33

@Deansdale:

"de mint véleménynyilvánítás még simán belefér (bár tévedés)."
Értem.
(Ugyanakkor egyáltalán nem tévedés. Megalapozott biológiai okai vannak, több felméréssel alátámasztva. Ráadásul szerintem egyáltalán nem sértő a nőkre nézve. Amikor azt mondjuk, hogy a férfinak minél több minél jobb nő kell, az sem sértő szerintem. Így alkotott minket a természet. A nőket meg úgy. És jól is működik. Miért ítélném el?)

"Nem személyes vád volt, csak általános jellegű válasz a felvetésedre."
Ja értem.

"Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy ha én egy időre lelépek akkor magamra vessek ha visszatérve egy fostalicska fogad."
Azért annyira nem rossz a helyzet. :)
Egy kis csörte még nem a világ. Ilyen minden fórumon előfordul, még azokon is, amelyik alapvetően politikamentes. Egy ilyen kényes témánál pedig kifejezetten meglepő, hogy csak ennyi összetűzés van. Ez is rávilágít arra, hogy az antifeministák sokkal kulturáltabb és racionálisabb értékrendet követnek, mint a többség.

"Belvederék "igazságaival" az egyik legnagyobb baj, hogy nem voltak igazak."
Én ezt máshogy láttam. Mármint abból, amit olvastam tőlük.
Amit olvastam tőlük, az logikailag elfogadható volt, alátámasztott érveknek tűnt (avagy ha nem támasztották alá, én a korábbi utánakereséseimmel igazolni tudtam).

"Még ha igaz is lenne, akkor is tudni kell diplomatikusan megfogalmazni"
Evvel megint egyetértek.

"...a Belvederék és Brandonok miatt, köszönjük szépen."
Nem miattuk. Ők még nem is voltak, mégis ez a visszajelzés a legtöbb esetben. A legtöbb ember úgy tekint a Férfihangra, mint a kurucinfóra, csak női-férfi-feminista-antifeminista nézőpontból. Azt gondolják, hogy a Férfihang egy nőgyűlölő oldal. Nem a hozzászólásokból (addig nem is jutnak el). Hanem a cikkekből (bár azokat sem olvassák el végig a legtöbbször). Meglátják a cikk címét és sokan már el is könyvelik hímsoviniszta-nőgyűlölő oldalnak.

Ez egyébként egy általános társadalmi jelenség. A feminizmus elhitette az emberekkel, hogy a feminizmus egyenlő a nőkkel. És innentől ami antifeminista, az náluk nőgyűlölő. A férfiakban meglévő nővédő ösztönt, a bétákban meglévő papucs-jellegű viselkedési mintát, valamint a nők döntő többségében meglévő felelősségáthárító-neménvagyokahibás ösztönt lovagolták meg. Pont ugyanaz játszódik le, mint CSBE esetében, ha éppen a nő veri a férfit. Ilyen esetben a nő - annak ellenére, hogy ő az elkövető - jellemzően a férfit hibáztatja, míg a férfi (meglepő módon legtöbbször) szintén önmagát hibáztatja, hiába áll ki az ő hátából a kés.
Mivel manapság a nők döntő része feminista, avagy erősen fertőzött a feminizmussal, így az utánuk kajtató béták döntő többsége szintén az lesz. Hiszen ők mindig a nők után mennek, arra bólogatnak, amerre a nők. Így nem meglepő ez az elítélő jelenség. (Meg a legtöbb embernél egyébként is könnyebb hirtelen felindulásból fikázni, mintsem végigolvasni egy hosszú cikket. :) )

Raon 2015.07.04. 16:19:29

@zombigyilkos:
> A férfiak egyik ösztöne, hogy a nőket védik. A nők egyik ösztöne, hogy gyengének tetteik magukat, ezzel szerezve meg a védelmet és az odafigyelést. Nem tudatos dolog ez egyik félnél sem. Így önmagában az ember elég ritkán fedezi fel.

Ez létező jelenség, de jelen esetben elég nagy félreértés, mondhatni a valóban létező jelenség sablonos kivetítése. Páran ott ugyanis elsősorban Emberként tekintenek másokra, függetlenül attól, hogy mi fityeg a lábak között - ez lenne a jó példa, ezt kellene minél többeknek felismerni.

Ha visszanézed, egyébként én is három pontot említettem problémaként, amelyből csak az egyik volt a női szekció értelmetlen betámadása.

zombigyilkos 2015.07.04. 16:23:14

@zriff:

Ha tényleg azt hiszik, az valóban beteg.
De tényleg ezt hiszik?

Egyébként nem meggyőzhetőek?
Mert szerintem valós érvekkel simán lehetne.

Pl. az, hogy "minden nő kurva" egy baromság.
De az, hogy minden nőnek számít a párkapcsolatban a pénz, az igaz. Csak nem kell keverni a kettőt.
(Ez csak egy példa volt a sok közül, ahol esetleg meggyőzhetőek lehetnek.)

zombigyilkos 2015.07.04. 16:27:16

@Reina Nicolasa:

"hiszen amióta az eszemet tudom, látom, mi van egy nőben és mit művel. :D"
:D

Én még midig eben látom a megoldást a kérdésre:

"Tegyük fel, hogy valóban így gondolja.
1.
Alátámasztotta valamivel, amit mondott?
- Ha nem, egyetértek azzal, amit írtok.
- Ha igen (én inkább ezt láttam), akkor:
2.
Tudtad érdemben cáfolni?
- Ha igen, mi a baj?
- Ha nem, mi a baj?"

zombigyilkos 2015.07.04. 16:29:24

@Raon:

"jelen esetben elég nagy félreértés, mondhatni a valóban létező jelenség sablonos kivetítése"
Mondhatjuk, hogy sablonos kivetétítés.
De ettől még létező jelenség. A Férfihangon is észrevehető kívülállóként olvasva. Sőt, néha még magamon is észreveszem ezt a viselkedést.

zriff 2015.07.04. 16:31:24

@zombigyilkos: A kis csörtéről, meg a meggyőzhetőségről, már volt egy ilyen időszak a férfihang történetében, talán egy éve már, még amikor üzemelt a huffnágel, amikor elkezdték pocskondiázni az oldalt, hogy gyenge, nem férfias stb. brandon is akkor jelent meg ha jól emlékszem, és azóta is elég radikális maradt.

Deansdale 2015.07.04. 16:49:47

@zombigyilkos: "Ugyanakkor egyáltalán nem tévedés. Megalapozott ..."

El ne kezd magyarázni, ahogy vagy hússzor elmondtam az utóbbi 24 órában, legalább 10 éve írom és olvasom a cikkeket a témában :) A pénz tényező, de nem mindig és nem mindenkinek. Amire gondolsz az inkább a státusz, illetve annak a látható jelei. Ha egy nő ténylegesen a pasi pénztárcája után tapogatózik, az vagy prosti, vagy már a házasságra gondol. Vagy mindkettő :) Egyéjszakás kalandoknál pl. sokszor keveset számít a pénz, kevesebbet mint a jó duma, a rámenősség, a humor vagy akár csak a helyzetfelismerés.

Amúgy meg vannak dzsigolók is, meg "művészlelkek", akik pénzes csajokkal tartatják ki magukat. Szóval nem, nem igaz, hogy "minden nőnek számít a férfi pénze".

"Nem miattuk. Ők még nem is voltak, mégis ez a visszajelzés a legtöbb esetben."

A feministák nyilván folyamatosan nyírtak minket, meg volt sok bamba csávó is, akik úgy akarták magukat fényezni, hogy minket próbáltak lehúzni. De azért én úgy hiszem hogy volt egy olyan értelmes réteg, ami a saját szemével akart megbizonyosodni arról, kik is vagyunk, és őket nem csapta be a sok rágalom. Számomra ráadásul ez legfontosabb réteg, hiszen a többiek túl hülyék és/vagy túl feministák ahhoz, hogy a véleményük számítson. Ezt a réteget veszíthetjük el, ha bejönnek szétnézni és azt látják, hogy _tényleg_ a Férfihangon nőgyűlölet uralkodik.

Pontosan a feministák rágalmazásai miatt kell extra figyelmet fordítani arra, hogy a vádjaik soha ne álljanak meg a lábukon. Amint jogosan kiáltanak fel, hogy "na látjátok igazunk volt", megszívtuk, és csak magunkat okolhatjuk.

Mme.Brioche 2015.07.04. 16:52:03

@Higgins professzor: drága Belvedere, hogy nevezheted tartalom nélküli locsogásnak azt, amikor a Te beszédeid tartalmát közvetítem másoknak? ;-9
Egyébként csak azért nem linkelni szoktam a hozzászólásaidat, hogy ne darabolják fel a mondanivalómat méteres linkek, de ha neked az jobban megfelel, akkor felőlem okés.

Ami a kommentháborús véleményedet illeti, ne aggódj, pontosan átjött amire gondolsz. Elég lesújtó véleményed lehet a férfitársaidról, ha az a fixa ideád, hogy ha teszel egy kijelentést a női nemről egy kommentben, példának okáért ezt (utolsó bekezdés)
www.ferfihang.hu/2015/06/26/szemleltessuk-mit-ert-az-europai-unio-nemek-kozotti-egyenloseg-alatt/#comment-49920

majd ezen állításodat alátámaszod ezzel az érveléssel:
www.ferfihang.hu/2015/06/26/szemleltessuk-mit-ert-az-europai-unio-nemek-kozotti-egyenloseg-alatt/#comment-49938

akkor kizárólag azért fordulhat elő, hogy más férfi olvasók a nemegyetértésüket fejezik ki feléd, mert félnek a "jelenlévő" nők helytelenítő ciccegésétől. => papucslovagok

Deansdale 2015.07.04. 16:52:07

@zriff: "már volt egy ilyen időszak a férfihang történetében, talán egy éve már, még amikor üzemelt a huffnágel, amikor elkezdték pocskondiázni az oldalt, hogy gyenge, nem férfias stb. brandon is akkor jelent meg ha jól emlékszem"

Jól emlékszel, azt a támadást még visszavertük. Ezúttal már a spájzból kellett kiebrudalni őket :)

hgyi 2015.07.04. 17:10:55

@Alter_Ego: Tucatnyi nincs. Veled együtt heten vagyunk. Én közöltem, hogy nem moderálok, mert amikor töröltem don Fef egyik személyeskedő hozzászólását - pont egy olyan időszakban, amikor megbeszéltük, hogy a személyeskedő kommenteket korlátozzuk és nem sokkal az után, hogy engem helyretettél, hogy ne akarjak korlátozni senkit a vitában -, s igaz, hogy pont libsi nickjével játszott számomra már durva szójátékot és közölte valakivel, hogy libsivel nem érdemes vitatkozni, és donFef kivonult körünkből, mondván, hogy ilyen korlátozó légkörben ő nem hajlandó tovább jelen lenni, még meg is feddtél, hogy ezzel a túlzó moderációmmal elvesztettünk egy remek fordítót és egy felkért szerkesztőt, aki az informatikához is ért és tudott volna neked segíteni. Ha moderálok, az a baj, ha nem teszem, az a baj.
"A moderátorok feladatukat az Üzemeltető felkérésére, társadalmi munkában, eseti jelleggel, a teljesség igénye nélkül végzik. A moderálás a körülményekből adódóan szubjektív; egyetlen kontrollja, hogy a különböző véleményű, vérmérsékletű moderátorok figyelik, véleményezik és alkalmanként felülbírálják egymás tevékenységét, intézkedéseit. A moderátorok jogosultak fellépni a jogszabály vagy Szabályzat sértő tartalom, technikai rombolás, nick-hamisítás, témarombolás, közösségrombolás és a moderátorok álláspontja szerint nem kívánatos hangvétel, viselkedés ellen is. A moderátorok jogosultak a kifogásolt tartalom előzetes értesítés nélküli módosítására vagy törlésére, a Felhasználók korlátozására, Szolgáltatás használatából való időleges vagy végleges kitiltásra. Az Üzemeltető nem vállal felelősséget a moderálás elégtelenségéből vagy eltúlzott voltából adódó semminemű kárért vagy kényelmetlenségért."

zombigyilkos 2015.07.04. 17:42:49

@Deansdale:

"vagy hússzor elmondtam az utóbbi 24 órában"
Attól, hogy sokszor mondod, még nem lesz igaz. ;)

"Ha egy nő ténylegesen a pasi pénztárcája után tapogatózik, az vagy prosti, vagy már a házasságra gondol. Vagy mindkettő :)"
Nem tapogatózik. Ez a nőnél nem tudatos. Mint ahogy nálad sem tudatos, hogy kibe szeretsz bele. Egyszerűen csak jön. Amelyik nőnél ez mégis tudatos - na az a prosti! ;)
(Ne kérdezd, hogy állapíthatod meg a határt a kettő között. Sehogy. :D )

"Egyéjszakás kalandoknál pl. sokszor keveset számít a pénz"
Igen?
www.dailymail.co.uk/femail/article-1121122/Why-rich-men-better-bed--Women-orgasms-wealthy-partners-study-finds.html
:)

"Amire gondolsz az inkább a státusz, illetve annak a látható jelei."
Nem azonos a társadalmi státusszal, csak kapcsolatban van vele. A társadalmi státusz és az egzisztencia kéz a kézben jár, nem is igazán elválasztható egymástól ilyen szempontból. De a lényegét nézve mindkettő a meglévő erőforrásokról szól. Ezt manapság a pénz jelenti. Tehát ha azt mondod, hogy a státuszra hajt a nő, akkor azzal azt is mondod, hogy a pénzre hajt. Avagy fordítva - a lényeg ugyanaz marad.

"Amúgy meg vannak dzsigolók is, meg "művészlelkek", akik pénzes csajokkal tartatják ki magukat. Szóval nem, nem igaz, hogy "minden nőnek számít a férfi pénze"."
A kettő mondatod nem zárja ki egymást.
Nem azt mondtam, hogy csak ez számít.
Nyilván sok tényező van.
Azt mondtam, hogy számít.
Mindegyik nőnek, kivétel nélkül.
Ahogy a magabiztos férfi is minden nőnek vonzó.

"én úgy hiszem hogy volt egy olyan értelmes réteg, ami a saját szemével akart megbizonyosodni arról, kik is vagyunk"
Ez tény. Valóban volt ilyen réteg.
De ők a kisebbség.

"hiszen a többiek túl hülyék és/vagy túl feministák ahhoz, hogy a véleményük számítson"
Választáskor viszont ők is kapnak szavazati jogot.
Ezt (sajnos) nem szabad elfelejteni!

Deansdale 2015.07.04. 18:11:05

@zombigyilkos: Nem vagyok egy kötekedős típus, de nem szeretem ha a vitapartner nem hajlandó közeledni egy félúton találkozáshoz akkor sem, ha egyébként jogos lenne :) Szóval mi van azokkal a társadalmakkal ahol nem ismerik a pénzt?

A nők (több más tényező mellett) az erőforrások meglétére utaló jelekre indulnak be, már ami a testbeszédet, a testtartást, esetleg az öltözködést illeti.

Mintegy mellesleg volt már, hogy a nőm tartott el amíg egy jódarabig munkanélküli voltam, és egyetlen feddő szava nem volt egész idő alatt - szóval persze, a nőknek _általában_ tényező a pénz valamilyen szinten, de azért mégsem annyira, hogy kategorikus általánosításokat lehessen tenni róluk.

"Ez tény. Valóban volt ilyen réteg. De ők a kisebbség."

Kisebbség vagy sem, én őket tekintem elsődleges célközönségnek, például azért, mert közülük kerülnek ki azok az emberek akik nekem is újat tudnak mondani. Ritkán, de megesik :D A sok birkát soha nem fogjuk tudni meggyőzni semmiről, számukra az a szent amit az első indoktrinátor a fejükbe vert, onnantól minden más humbug.

zriff 2015.07.04. 22:17:56

@Deansdale: Felnéztem a sokférfi hangjára, döbbenet. Eddig kb, csak te, meg a férfihang démonizálása megy.

hgyi 2015.07.04. 22:32:38

@zriff: Szeintem vicces. :o) Ugyanúgy, mint pl.: manekedholnapnekunk.blog.hu/2012/10/04/himsovika_kalandozasai_a_ferfihuzugsagon#c18797352
Olyan végtelen lett, hogy csak az na!:o)))

zriff 2015.07.04. 22:33:17

@Deansdale: Megint felnéztem törölték a kommentet amit írtam, ezt:
"Ez a blog egy vicc. Ez a fejlődés, a segítő szándék.? A férfihangot, meg deansdale-t démonizálod, undorító, és szánalmas. Te csak egy idióta arrogáns nőgyűlölő vagy, semmivel sem vagy jobb a férfigyűlölő feministáknál.”
Bár sajnos elismerem, elragadott a hév az írásánál, amikor megláttam mi megy ott.

zombigyilkos 2015.07.04. 22:34:50

@Deansdale:

"de nem szeretem ha a vitapartner nem hajlandó közeledni egy félúton találkozáshoz akkor sem, ha egyébként jogos lenne"
Pedig pont ezt tettem.
Ellentétben veled.

"Szóval mi van azokkal a társadalmakkal ahol nem ismerik a pénzt?"
Ismerik helyette a földet (földterületet), mint értékmérőt, avagy más vagyontárgyat. Nem a pénzen van a hangsúly, hanem az egzisztencián.

"az erőforrások meglétére utaló jelekre indulnak be"
Nyilvánvaló, hogy ha egy férfi csóró hajléktalannak néz ki, akkor a valóságban hiába van milliárdos vagyona, egyik nő sem fog felfigyelni rá. És fordítva ugyanez.
Tehát igen, mondhatjuk, hogy a jelekre indul be. De nem azért, mert a jel a fontos, hanem azért, mert a jel mögött alapértelmezetten ott az egzisztencia.

"mégsem annyira, hogy kategorikus általánosításokat lehessen tenni róluk"
Nem értek egyet továbbra sem.
Az utódok felnőtté válása sokkal fontosabb, mint az, hogy az utód mennyire lesz egészséges. Az utód egészségében az apa genetikai mivoltja játszik szerepet (férfias kinézet). Az utód felnőtté válásában pedig olyan tényezők játszanak szerepet, mint az apa kitartása a nő mellett; az apa magabiztossága, határozottsága, dominanciája (ami jelzi, hogy hol foglal el társadalmi pozíciót, mennyire életképes, stb.), és az apa egzisztenciája (ami biztosítja az utód és az anya ellátását).
Egy bármelyik életforma inkább választja azt, hogy az utódja ne legyen annyira egészséges, de legalább életben maradjon és szaporodjon tovább, mint azt, hogy egészséges legyen, de 1 éven belül éhen pusztuljon.
Ergo a férfi egzisztenciája hasonlóan fontos tényező a nők párválasztásában, mint a férfi kinézete. Márpedig azt szerintem te sem kétled, hogy az egyik legfontosabb.

Deansdale 2015.07.04. 22:47:12

@zriff: Szerintem ne fáradj ezzel, a saját vackukon hadd legyenek nyugodtan. Én is valami ilyesmit várnék tőlük, gondolom nekik se hiányzik hogy ott zaklassuk őket.

Egyébként a Férfihangnak csak előnyére válik ha vannak ilyen orgánumok, mert bármikor rájuk lehet mutatni, hogy azokhoz képest mi vagyunk a megtestesült középút. Nélkülük a femcsik azt mondhatnák, hogy mi vagyunk a szélsőségesek, így sokkal nehezebb.

RedGreg 2015.07.04. 22:53:46

@zriff: Miután azzal kezdtétek a működéseteket, h feltörtétek, és töröltétek véleményem szerint megint eljutottunk oda, h ők a gonoszak, mert visszaütöttek...

RedGreg 2015.07.04. 23:01:10

@zombigyilkos: Egyedfenntartás vs fajfenntartás. Ahogy írtam tegnap. Meg lehet, h a közbeszéd ezt ma már tagadja humán vonalon, de biológiai tény, ha egy faj szempontjából az egyik nem értéktelenebb mint a másik, akkor a populációban az a nem alulreprezentált lesz. Az emberben a nemi arány közel 50%-os.

hgyi 2015.07.04. 23:03:05

@RedGreg: Mármint ki törölt és micsodát? Vagy ez olyan, mint ahogy én csokikat heckelek a felhasználók számítógépeibe?

Deansdale 2015.07.04. 23:05:57

@RedGreg: Nem tudom ki állt elő ezzel a mesével, de nagy hülye lehetett. A blog.hu-t "feltörni" szerintem nem annyira egyszerű, mint azt sokan képzelik, emellett az egyetlen maradék lehetőség ismerni Belvedere jelszavát amit tegnap adott a blogjának... Ugyan menjetek már lónak az ő véreres fütykösére az ilyen vádaskodással. Eleve ki a fene fárasztaná magát olyan hülyeséggel, hogy "feltörje" azt a blogot, letöröljön róla valamit, aztán még csak a jelszót se változassa meg kitolásból?

RedGreg 2015.07.04. 23:14:00

@Deansdale: Igazi liberális. ahogy írtad férfihangon is. Minden vélemény egyenlő, kivéve a náciké. Csak aki nem ért velünk egyet az náci...

Deansdale 2015.07.04. 23:21:47

@RedGreg: Te annyira hülye vagy, hogy az már szórakoztat :)

RedGreg 2015.07.04. 23:36:51

@hgyi: Tudod, ma felmentem arra az oldalra, és az fogadott, h ne engedjük, h a soviniszták hangja legyen a férfiak hangja, ezért feltörtük, összes bejegyzés el volt távolítva. Tudom-tudom, ez csak egy gonosz nőgyűlölő összeesküvés része, és inkább higgyek nektek, mint a szememnek...

Deansdale 2015.07.04. 23:40:46

@RedGreg: Tudod barátom ezt Belvedere-nek a saját blogján elintézni három kattintás, és van egy jó sztorija... Bárki másnak világbajnok hacker teljesítmény teljesen értelmetlenül. Nem is tudom melyik tűnik valószínűbbnek.

De, várj, mégis tudom.

Egyébként a drága jó lélek most ide spammeli a szánalmas vádaskodását, ezzel is mutatva, hogy micsoda meg nem értett zseni ő. Remélem nem csodálkozik, hogy törlöm.

Mme.Brioche 2015.07.04. 23:49:16

@RedGreg: nem vádaskodni kell, hanem megírni a blogszolgáltatónak, hogy mi történt, ők biztos meg tudják állapítani, hogy ki volt a hacker, ha volt ilyen.

RedGreg 2015.07.04. 23:49:18

@Deansdale: Gondolom, ha erre most válaszolok, akkor én kezdtem a személyeskedést. Legalábbis a logikád szerint.

Deansdale 2015.07.05. 00:12:43

@RedGreg: "az én logikám szerint" idejártok az én blogomra engem pocskondiázni miközben énfelőlem békén lehettek, sőt, másokat is arra kértem hogy hagyjanak titeket békén. Szerintem ez nagyjából mindent elmond a helyzetről.

hgyi 2015.07.05. 08:49:48

@RedGreg: Nem én tettem csokit a szerverbe!
És ígérem, ezután sem fogok arra blogra írni. Örülök, hogy megtaláltátok egymást és jól elvagytok a saját homokozótokban, mivel szemmel láthatóan a miénkben nem éreztétek jól magatokat. A kutyaszart viszont kérlek, ne dobáljátok át nekünk!

Ezt a sértett játékot tényleg csak a fent linkelt bloghoz tudom hasonlítani. Alaptalan vádaskodások, üres vagdalkozás - totálisan nevetségessé és hiteltelenné teszi a blog szerkesztőjét.

zombigyilkos 2015.07.05. 10:16:38

@RedGreg:

Egyáltalán nem vontam ezt kétségbe sehol. Pláne, hogy magam is így gondolom. Meg igazából nem erről írtam, hanem a nők párválasztási szokásáról.

(Amúgy mire jó ez a fajta sárdobálás, amit csináltok Deansdale-el? Meg úgy az egész két részre szakadt bagázzsal. Van akárcsak picike értelme is? Persze nem csak tőled kérdezem. :) )

2015.07.05. 11:42:04

@Deansdale: @brioche (FR): @Koriander: @zombigyilkos: @Alter_Ego:

Szerintem Versus jóval régebbi tagja a Férfihang-nak, mint hiszitek. Engem a stílusa nagyon emlékeztet Slasher-re. Én nem csodálkoznék azon, ha Versus és Slasher egy személy lenne.

hgyi 2015.07.05. 11:51:55

@Ahasverus: Azt mindenki tudta eddig is, hogy régi. De hogy ki, az szinte teljesen mindegy. Túlzásba vitte magát és ez a lényeg.

Alter_Ego 2015.07.06. 07:53:13

Köszönöm Zombigyilkosnak, hogy igyekezett megvilágítani, hogy mennyire magas prioritást érdemel a mások véleményével szembeni tolerancia. Nagy kár, hogy az ezzel kapcsolatos vita pont úgy semmire sem vezetett, mint amikor én mondtam el az ő véleményével teljes mértékben összecsengő érveket több esetben is.

Kedves Deansdale, bizony komoly problémák vannak a vélemények és érdekek félúton történő találkoztatásával kapcsolatban is, hiszen nem egy esetben hangsúlyoztam, hogy a moderáció tisztességes szintre emelése automatikusan megoldaná azokat a problémákat is, amelyek olyannyira zavarnak téged, mégsem voltál hajlandó semmiféle véleményközelítésre, kompromisszumra. Bár totálisan egysíkú, önmagában záródó és alkut nem ismerő az álláspontod, de mégis hajlandó lennék mérlegre tenni annak is az igazságtartalmát, ha a körülmények nem hiteltelenítenék el azt teljes mértékben. A "nőgyűlölet" vádjával dobálódzó közösség éveken keresztül elvolt például a Naooo által folyamatosan generált, szándékosan destruktív, kifejezetten kártékony, neonáci szartenger kellős közepében ücsörögve is, anélkül, hogy Naooo végleges kitiltását bárki is felvetette volna. Jaahh, mert a vég nélkül kifelé lapátolt több tonna szégyenteljes mocsok közepén néha véletlenül írt egy talán elviselhető viccet is... Remélem nem azt akarod mondani, hogy mindez nem veszélyezteti a Férfihang általad olyannyira féltett szalonképességét. Hogy mást ne mondjak, a nagy rendcsinálást meghirdető cikked alatt is zavartalanul meinkapfol per pillanat is, de Belvedere még véletlenül sem érdemelte ennek a végtelen türelemnek az ezredrészét sem. Egyetlen oka van ennek: egy régi, jól összezáró, leginkább csak a közösségi önérdekei mentán gondolkodni képes, saját ízlésvilága mentén erősen kirekesztő online társaság durva részrehajlása irányítja főként a Férfihangon a közösségi folyamatokat. Jól szemlélteti ezt például a nem csak a személyem ellen, hanem lényegében a Férfihang működésével szemben is folyamatosan intrikáló Mdmselle teljesen indokolt és valójában régen kiharcolt szerzői közösségből való kizárása elleni protestálás. Ezer bocsánat, de a Férfihang nem a feminista-antifeminista kérdéseket taglaló indexfórum baráti körének a folytatása.

Különösen aggaszt az objektivitásod tekintetében, hogy azt állítod, hogy nem lett a felelősség rám hárítva, merthogy ennél sokkal-sokkal több is történt: egyenesen különböző lejárató kitalációkat, mocskolódásokat írtak le egyesek, a lehazugozástól kezdve a "mocskos kis tervek"-ig volt itt aztán minden. És mindehhez nem volt egyetlen szavad sem. Ha ilyen éleslátással akarsz rendet csinálni, akkor lesz csak igazán szarban a haza...

Alter_Ego 2015.07.06. 08:25:09

Ettől függetlenül én szurkolok a nagy rendrakásnak, bár az érdeklődésem mint tudod, főleg más irányokba mutat: engem az érdekel leginkább, hogy az inkompetens, impotens moderatúrát és a cselekvésképtelen szerkesztőséget miként virágoztatod majd fel, ha végeztél az általad legfontosabbnak tartott tisztogatással.

Deansdale 2015.07.06. 08:49:31

@Alter_Ego: Barátom, ~3 hétig nem csináltál semmit, csak mindenkivel veszekedtél, aztán közölted, hogy szarsz mindenbe. Én csak ezután léptem, ami jelen pillanatig kimerült annyiban, hogy 1 (azaz EGY) embert töröltem a Férfihangról.

Ilyen körülmények mellett légy oly kedves és ne gyere nekem ilyen szöveggel, mert az az érzésem hogy direkt generálod a fölösleges feszültséget, amit én általában hamar meg szoktam unni.

Egyébként ami Belvedere kirakása után történt, 100%-ig engem igazol, mert kiderült hogy egy paranoid skizofrén idióta, aki a fröcsögésen kívül szinte semmire nem képes. Ha ennek az egyetlen embernek a törlése titeket ennyire felháborít, akkor invitáljátok vissza. De hagyjuk már a baromságot, hogy én valami intoleráns, cenzúramániás szemétláda lennék, aki diktatúrát vezet a Férfihangon... Ezen már tényleg csak kacagni tudok. Azt még megértem, hogy Belvedere sértődöttségében hülyeséget beszél, de hogy te mellé állsz velem szemben...

Meg lehet nézni a Férfihangon a témában írt cikkemet, egyetlen feltételt szabtam: nyílt nőgyűlölet tilos. Szerintem ez lófasz esti fénnyel, nem diktatúra. Aki nőgyűlölő az terjessze a hülyeségeit máshol - legalábbis nekem az volt az illúzióm mikor létrehoztuk az oldalt, hogy nem kreténeknek akarunk szócsövet adni, hanem értelmes, érdemi párbeszédet akarunk a társadalom normálisabbik oldalával. NEM az entellektüell sznobokkal, csak azokkal akiknek az IQ-ja magasabb mint egy elgörbült szeneslapáté.

Nincs itt semmi különleges, csak elindult a moderáció. Ezt akartad, nem? Kiraktam 1 embert aki rendszeresen szembeköpte a legfontosabb alapelvünket. Az egyetlen "hiba" ami történt, az az, hogy ezt sokkal régebben meg kellett volna lépni, mielőtt idáig fajultak a dolgok.

Naooo egy troll, akinek a grízesebb kommentjei mindigis törölve voltak. Viszont ő nem kezdett hadjáratba a törzsgárda ellen, nem mocskolta a szerzőket és közreműködőket, nem szítja az oldalon a széthúzást. De ha neked nem tetszik a munkássága, akkor töröld, én nem fogok nyilvánosan nekedrontani, mert tiszteletben tartom a döntéseidet. Én sem szoktam gyakran moderálni, törölni meg átlagosan évente egyszer sem, úgyhogy alkalmanként te is nyugodtan megteheted annak ellenére, hogy neked sem szokásod. Mellesleg Naooo nem tagja az indexes körnek, úgyhogy az érvelésed hibás alapokra építetted. Pont ő bizonyítja, hogy nagyon sokat eltűrünk, amíg a kommentelő mutat bármi hajlandóságot az együttműködésre, és a szándéka nem egyértelműen destruktív.

A te csörtéidbe direkt nem szóltam bele, Raonnal, Hgyivel vagy Korianderrel tőlem úgy vitázol ahogy neked tetszik. Miért kellene nekem a Férfihangon embereket moderálni azért mert a blogomon összevitatkoztatok? Oldjátok meg egymás közt, nem vagyok sem főnökötök sem apukátok.

A lényegre térve, úgy érzem a személyiséged lehetetlenné teszi, hogy bármiféle konfliktust hagyj elcsitulni, egészen egyszerűen addig eszkalálod és erőlteted míg valami szakadás be nem következik. Ha ezúttal is errefelé haladunk, akkor szerintem spóroljuk meg a fölösleges köröket és ugorjunk rögtön a végkifejletre. Tudunk szerinted együtt dolgozni a jövőben vagy nem tudunk? Akarunk? Van értelme? Csak tőled függ. Annak semmi értelme, hogy én megpróbáljak rendet tartani te meg folyamatosan aláaknázd a munkámat, hogy aztán pár hét vagy hónap múlva nagy veszekedések közepette egyikünk látványosan lelépjen.

Mme.Brioche 2015.07.06. 08:58:54

@Alter_Ego: Távol álljon tőlem hogy belepofázzak a Deanhez írt kommentedbe, de a "mocskos kis terv" kitétellel kapcsolatban szeretném megvédeni magam, mivel azt én írtam, és akkor most jóhiszeműen azt feltételezem, hogy azért vetted magadra, mert nem értetted meg pontosan amit írtam, vagy félreértetted, esetleg nagy felindultságban nem olvastad el rendesen.

itt a kérdéses hozzászólás:

brioche (FR) 2015.07.04. 09:15:48
@Alter_Ego: bocs de azt hiszed ennyivel megválaszoltad a kérdésemet? hogy idevetsz egy ahhát, hogy Dean lám nekiállt törölni (amikor már menthetetlen a helyzet, és máshogy nem lehet megoldani a kialakult helyzetet), tehát végig ez volt a mocskos kis terve?

Ééérted? "terve". Nem "terved". Még ha feltételesen nézzük, mivelhogy feltételesen értettem, még akkor is Deanre vonatkozott a kitétel nem rád. Egy szóval sem írtam olyat, hogy neked lettek volna mocskos kis terveid, mivelhogy nem is gondolom, hogy lennének, vagy lettek volna.

Mme.Brioche 2015.07.06. 09:30:11

@Alter_Ego: Ja, és ami meg Naooo és az én dolgomat illeti. Ha évek óta úgy gondoltad, hogy Naooo destruktív és kártékony, akkor miért nem törölted őt te magad? Ne mondd, hogy azért mert tolerancia mindenekfelett, hiszen engem fél éve simán töröltél egy személyes ellentét miatt. Nem valami szép tőled, hogy ezt így felhoztad most, hiszen annak semmi köze sincs a mostani helyzethez, és te is pontosan tudod, hogy elismertem a felelősségemet és a hibámat abban a dologban, rengetegszer bocsánatot kértem miatta tőled, te pedig a sokadik bocsánatkérésemre azt mondtad, hogy megbocsátasz, és miután visszaállítottad a tagságomat, direkt nem kommenteltem a Férfihangra hetekig, talán hónapokig sem, azért hogy ne érezd úgy, hogy huzogatom a bajszodat.

Raon 2015.07.06. 10:02:19

@brioche (FR): nyugi, ezzel nem csak te vagy így. Amikor fentebb Ahasverus gyomrában kellett megfordítani a reggelit, akkor előjött az, hogy milyen egyeztetések mentek a moderáció kapcsán - de éppenséggel egy bizonyos kulcsmondat úgy hangzott, hogy "PC és Naooo bizonyos kommentjei voltak a rossz példák, amiket már nem kellene megengedni". Ennyit az elhangzottak szavahihetőségéről.

Dean: ez már rég nem az én dolgom, de szakmai oldalról nézve ennyi marhaságot nehéz szó nélkül hagyni.
Az egy teljes agyrém, hogy az erősebb moderáció megoldhatna bármit is - ez inkább afféle "ahogy azt móriczka elképzeli" álom. Ilyenre ugyanis egy jó példát sem találni a neten. Kinek lenne arra ideje/energiája, hogy napi tizenplusz órában, folyamatosan szondázza az oldalt? Megjegyzem, hogy erre még a főállású moderátorok sem képesek, vagy ugyan ki van adva nekik ez a feladat, de a munka, ami elvégeznek, messze nem hozza el a kívánt eredményt. Még egyszer hangsúlyozom, fizetésért sem.

Ennél sokkal hatékonyabb az, ha deklarálva van, hogy mi az a szint, ami az oldal szerint helyes és mi nem, és van egy törzsgárda, amely ezzel egyetért, ezt támogatja, és segít betartatni. És ehhez még csak moderációs jog sem kell, egyszerűen elég az ésszel használt tekintélyelvűség, és a példamutatás pozitív hatása. Na ezekre viszont már sok jó példát találni a neten.

Persze ennek is megvan az a veszélye, hogy ha ez félremegy, az könnyen átcsaphat önkényes úrhatnámságba - ezért kell erre egy olyan keménymag, akik a lényegben egyetértve egymásra is figyelve, befelé nézve is meg tudják valósítani az önszabályozást. Szerencsére azért erre is találni jó példát a neten.

Deansdale 2015.07.06. 10:17:32

@Raon: Nem is úgy értettem, hogy a Férfihang legyen deklaráltan mocskolódó oldal, erős moderációval mocskolódás ellen :) De amint az látható, egy ember törlésével normalizálódott a helyzet annyira, hogy 1-2 moderátor már le tudja szűrni az alkalmankénti alpáriságokat. Sosem voltam a moderáció híve - ahogy te is írod, én is inkább a színvonal magasan tartásával reméltem távol tartani az alacsony színvonalú embereket. Sajnos nem sikerült tökéletesen, főleg amikor hetekig be sem léptem :|

Alter említette, hogy a moderáció hiánya vezetett idáig, erre válaszoltam, hogy akkor semmi hiba, mert most újra elindult a moderáció, tehát mindenki örülhet.

Amíg az én fakanalam is beleér a fazékba addig ott nem lesz úrhatnámság, mert a sznobokat ugyanannyira rühellem mint az ostobákat. Lehet intelligensnek lenni entellektüell gőg nélkül is, minden sznobnak javaslom hogy próbálja ki egyszer :)

Deansdale 2015.07.06. 10:19:59

@Deansdale: ...kicsit kuszán fogalmaztam, bele lehetne kötni, de remélem mindenki úgy érti ahogy gondoltam.

Alter_Ego 2015.07.06. 12:33:40

@brioche (FR):

Valóban félreértettem azt a kommentedet, de bőven megvolt az oka annak, hogy kialakultak a reflexpályáim erre a félreértésre. Bőven megszoktam már, hogy én vagyok a huszonkét micken feszültséget szító, csakis a nézettségre hajtó, azért agyonmoderálni nem akaró, érdekvezérelt főgonosz.

Kár, hogy még mindig itt tartunk, hogy újra le kell írnom: nem egy személyes ellentét miatt vontam vissza a közreműködői jogosultságod, hanem azért, mert nem tudtál együttműködni a Férfihang keretivel, például 2013 óta még mindig azon rugóztál, hogy milyen szar szemét férfiak laknak a férfihangon, hogy a dagadtnős beszólástól nem határolódtak el, nem tiltották ki, megatöbbi... majd ezt a szituáció teljes félreértésére alapozott ellenségképedet tovább építgetted konkrétan az én személyemmel kapcsolatban (ki lehetne más a hibás, ha egyszer én vagyok az admin), amikor nézetkülönbségünk támadt egy vitában és ezt egy közösségi bizalmat erodáló, leleplezőnek szánt nyilvános kirohanásban tárgyiasítottad... Hogy mennyit ártottál személyesen nekem, azt az én meggyőződésem szerint a jelenlegi állapotok is szimbolizálják. (Szükségtelen erre válaszolva leírni, hogy én csak magamnak ártottam, mert egy ilyen-olyan alak vagyok...) Bár a többiek felülírták a döntésemet, a mai napig nem írtál egyetlen cikket sem, ami számomra csak azt bizonyítja, hogy semmi más, csak a vitahajlamod köt a Férfihang.hu-hoz. Nem vagyok haragtartó ember és nem rendelek személyes ellenszenvnek alá fontosabb kérdéseket, de meggyőződésem szerinti objektív döntést hoztam: a lelki alkatod alapján eredendően nem tudsz beilleszkedni egy olyan közösségbe, ahol zömmel férfiírók dolgoznak, férfias hangvétellel fogalmaznak, férfias logika mentén érvelnek és vitatkoznak, így állandó konfliktusforrás lehet a közösségi részvételed, mondhatni egy időzített bomba vagy a ki tudja mikor újra bekövetkező sértődésed és nyilvános méltatlankodásod bekövetkeztéig. Nem a te hibád és nem is "hiba", hogy érzékeny, szenzitív alkat vagy, de attól még a fent írtak igazak az én meggyőződésem szerint, így hitem szerint helytelen volt felülírniuk a többieknek a döntésemet. De ha a többiek így szeretnék, akkor elférsz a Férfihang.hu több mint 50 szerzője között te is és eszemben sincs a veled való személyeskedő vitákkal szórakoztatni magam, és javasolnám is, hogy kellő önuralommal kerüljük ezt a jövőben (én eddig is nagyon igyekeztem, hogy meg se szólítsalak), viszont részemről a te történetedet is annak a bizonyítékának tekintem, hogy a régi ismeretségek működtetik a közösségi folyamatokat az objektivitás helyett.

Alter_Ego 2015.07.06. 12:49:54

@Raon: Többször elmondtam korábban is, a moderációhoz indoklást, moderációs üzenetet kell mellékelni minden esetben, ez nagyon pontosan képes felvázolni a határokat. Érdekes módon még a legvadabb közellenség Belvedere-nek is elegendő volt egy olyan szimpla moderációs üzenet egy személyeskedő kommentre, hogy "Ez nem egy érvelés és nem is úriemberhez méltó... stb..." ahhoz, hogy önként moderálja magát és a sértő hozzászólást mindenféle erre irányuló felszólítás nélkül is átírja. No most, vagy az van, hogy ez egy borzalmasan kivételes eset vagy pedig nem mindig Raonnál van a bölcsek köve... vagyis te vagy "móriczka".

Mme.Brioche 2015.07.06. 13:33:15

@Alter_Ego: nem, nem tartunk itt, csak te kezdtél ezen rugózni megint. Tisztázva lett, hogy félreértetted a "mocskos kis terv"-es hozzászólást, stimmt, fátylat rá, bárkivel megeshet. Miért nem volt ennyi elég?

Amúgy meg ami a legszomorúbb ebben a kedves kis szösszenetedben, az az oltári nagy csúsztatás, hogy te a szerzői jogosultságomtól fosztottál volna meg. Nem értem miért mondasz ilyet, mikor pontosan tudod, hogy egy az egyben kitiltottál az oldalról, a teljes profilomat törölted, sem belépnem, sem kommentelnem nem lehetett. ("Hozzászólásra vagy más lappal összefüggő szolgáltatás igénybevételére a jövőben nincs lehetősége.")
Ami pedig a többit illeti, ismételni tudom csak magam, elismertem a teljes felelősségemet abban a vitában veled, rengetegszer bocsánatot kértem tőled, a mai napig is rettenetesen sajnálom, de te az ismételt bocsánatkéréseimre azt mondtad hogy megbocsátottál. Ha ez nem így volt, nem kellett volna ezt mondanod. Nem vagyok gondolatolvasó.

Alter_Ego 2015.07.06. 14:00:20

@brioche (FR): A további nyilvános vitát kerülendő tiltottam a hozzászólásaidat is, de a profilodat nem töröltem. Mint mondtam, nem haragszom, csak az indulataim (emberből vagyok) ellenére is van objektivitásra törekvő véleményem. Mindemellet fennáll közöttünk egy szemmel láthatóan kölcsönös "interpeszonális inkompatibilitás" (hú de modoros, de nagyon PC) is, de tényleg nem célom sem utálkozni, sem személyeskedő vitákat folytatni.

hgyi 2015.07.06. 14:05:25

@brioche (FR): Bármelyikünk megtehette volna, hogy azonnal "beprivátolja" már az első kommentjeiteket. És akkor talán kevésbé lett volna fájó mindenkinek. De tudom, ha a nagymamám trolibusz lett volna...

Mme.Brioche 2015.07.06. 14:07:15

@Alter_Ego: Én azt gondolom, hogy eredendően nem állt fenn "interperszonális inkompatibilitás", hanem valahol valamikor valami végzetesen félrecsúszott, de akármennyit is töröm a fehjem, nem tudom hogy mi és hol, csak azt hogy túlságosan elmérgesedett, méghozzá mindkettőnk hibájából. Mindazonáltal őszintén hiszem, illetve nem vagyok hajlandó belenyugodni, hogy ha legalább egyszer félre tudnánk tenni az ingerültséget, akkor ne tudnánk higgadtan megbeszélni a kettőnk dolgát. Kérlek hidd el, hogy semmire sem vágyom jobban. És borzasztóan bánt, hogy egészen komolyan azt gondolod, hogy én ellened vagy a Férfihang ellen intrikálnék valaha.

Alter_Ego 2015.07.06. 14:07:54

"Miért nem volt ennyi elég?"

Úgy általában nagyon megfeszültek már a húrok. Eljött a nagy őszinteségek ideje...

Mme.Brioche 2015.07.06. 14:15:03

@Alter_Ego: tudom, Alter tudom, hogy megfeszültek, nálam is megfeszültek, de ez még nem ok rá, hogy feltétlenül el is kelljen szakadniuk. Csak rajtunk múlik, hogy lazítsunk rajtuk. Annyira de annyira nem szeretnék ellenség lenni veled. Utálom ezt az egész vacadékságot ami zajlik, szívszakasztó komolyan. Hiányzol, és nem csak nekem. :-(

Alter_Ego 2015.07.06. 14:20:41

"És borzasztóan bánt, hogy egészen komolyan azt gondolod, hogy én ellened vagy a Férfihang ellen intrikálnék valaha." - Azért ne emészd magad ezen semmiképp. Ha megtalálod, akkor olvasd vissza a legutóbb a "dagadtnős" téma körül bonyolódó beszélgetésünket. Egyszerűen egészen máshol vannak a prioritások: neked az egész hülye történetnek egy másik aspektusa domborodott előtérbe, mint a jelenlévő férfiaknak. Ez még nem jelenti azt, hogy nem volt ízléstelen az a megjegyzés, csak nemünk valami más gondolatnak a kiemelése volt fontosabb. Úgy vélem, hogy ismerem a karakteredet és a jelenséget: ha személyesen beszélgetnénk, egy óvatlan pillanatban megeshetne, hogy én észre sem venném, hogy vérig sértettelek valamivel és csak mondanám a magam logikája mentén a mondandómat. Szerintem tűz és víz a mi személyiségünk. - Most hogy gondolkodtam, arra jutottam, hogy ebből származhat az ösztönös ellenszenved is... :)

Mme.Brioche 2015.07.06. 14:31:38

@Alter_Ego: tényvalóság, hogy nehezen szokom hozzá, hogy férfiak hogyan képesek néha egymáshoz, egymásról szólni, úgy hogy láthatóan fel sem veszik, erre tényleg túlérzékeny vagyok, de ha valamit tanultam abból az esetből, az pont az volt, hogy megértettem hogy ne csináljak belőle nagy ügyet, ha a férfiak nem teszik, és ne védjem meg őket egymástól. Nem mondom hogy ez valami könnyű nekem, mármint ezt a fejembe verni, és időnként nem is sikerült szó nélkül hagynom, de igyekszem. Ezt nem kell elhinned, ha nem akarod, de sokat dolgozom rajta magamban. Ahogy te is mondtad, én is emberből vagyok, de igyekszem.

Az utolsó mondatodból látszik, hogy mennyire nem ismered a karakteremet, ha azt hiszed, hogy ösztönös ellenszenvvel viseltetem irántad. Ennél nagyobbat nem is tévedhettél volna belem kapcsolatban. Annál már azért jóval felnőttebb vagyok, hogy egy normális beszélgetés során csak úgy vérig sértődjek egy óvatlan beszóláson, mint egy csitri.

De OK, nem erőlködöm, ha szemmel láthatóan nem akarod, csak akarom hogy tudd, hogy nem gyűlöllek, nem vagyok az ellenséged, nem gyanúsítlak semmi rosszal, és őszintén szeretném rendezni veled a vitáinkat. Innentől rajtad múlik, élsz-e vele vagy nem, a te döntésed. Az is rendben van ha nem, nem fogom neked felróni egy szóval sem.

Mme.Brioche 2015.07.06. 14:39:58

@Alter_Ego: Pontosan azért szeretem annyira a Férfihangot, mert az évek alatt rengeteget tanultam ott a férfigondolkodásról, és főleg magamról, hogy miben kell változnom, miről kell leszoknom, miben kell megfékeznem a természetemet. Nem vagyok olyan konok, mint aminek képzelsz, nagyon sokat csiszolódtam, még ha nem is hiszed el, de így van. Nekem ez egy önfejlesztő tanfolyam az egész, nagyon sokat tépelődöm, és folyamatos önvizsgálatot tartok az ott olvasottak - cikkek és kommentek - fényében, és nemegyszer fordult elő, hogy beláttam: megbuktam.

Alter_Ego 2015.07.06. 14:44:00

@brioche (FR): Értem, akkor lehetséges, hogy rosszul tipizáltalak. Én is igyekezni fogok, hogy szót értsünk.

Mme.Brioche 2015.07.06. 14:48:06

@Alter_Ego: köszönöm, őszintén, és nem is kérek többet.

Mme.Brioche 2015.07.06. 15:13:11

@brioche (FR): Ja, és még annyit - mert szóbakerült, hogy nem írtam cikkeket - az az oka, hogy nem írtam cikket, hogy egyszerűen nem éreztem kompetensnek magam hogy osszam az észt, amikor még saját magamban is ennyi változást kell lejátszanom, ennyi érzelmet kell megfékeznem. Egy dolog, hogy kommentelgetek és elomondom a véleményem, és teljesen más dolog a cikkírás felelőssége. Ehhez nem éreztem és most sem érzem magam elégnek. Az az egy cikkem volt az, amit vissza is szeretnék tenni, amiben halálosan biztos vagyok, mert olyan életvezetési tanácsok voltak nőknek, amik mögött 10 év tapasztalata és egy olyan abszolute veszekedésmentes házasság áll, amiben az esetleges vitáinkat képesek vagyunk toleranciával és kellő humorérzékkel kordában tartani.
Ennyi. Másban nem érzem, hogy tanácsot adhatnék, vagy hogy annyira szilárd alapokon állna az érvelésem és hogy annyira minőségi lenne az íráskészségem, hogy magamra vállaljam egy cikk megírásának felelősségét. Ezt nem érzem olyan hibának, amit a szememre lehetne vetni. Tartalom nélküli töltelékanyagot meg nem szeretnék kiadni a kezemből.

2015.07.06. 16:10:31

@Deansdale:

"Lehet intelligensnek lenni entellektüell gőg nélkül is, minden sznobnak javaslom hogy próbálja ki egyszer :)"

Itt, ugye, nem két egykori Férfihang tagra, Brunó-ra és Parsifal-ra gondolsz? :P

Deansdale 2015.07.06. 16:21:08

@Ahasverus: Igazából nem nevesítettem gondolatban sem, de tulajdonképp nem lőttél mellé :)

aldum · http://aldum.pw 2015.07.06. 20:54:08

Naooot szerintem is indokolt lenne kivagni. Nem azert, mert nem birom a trollkodasat, de egyszeruen nem tartom szorakoztatonak, csak azt erzem, hogy osszeszemeteli a kommentfolyamot az egysorosaival.
Nem is kell kivagni, csak a tok folosleges hozzaszolasokat kigyomlalni, hatha elkezd erdemben hozzatenni a beszelgeteshez.

@Deansdale, @Alter_Ego: Szerintem nem csak az en velemenyem, hogy ti vagytok az oldal ket legerosebb szerzoje. Igazan nem szeretnem, ha "egyhazszakadasra" kerulne sor kettotok kozott.

Aurelius Respectus 2015.07.07. 02:05:18

@aldum: Én kedvelem Naooot, jó humora van, nekem hiányozna.

Deansdale 2015.07.07. 11:54:28

@Ahasverus: Lebuktál haver, jobb ha nyomban átlépsz a határon, még mielőtt kész a kerítés :D

www.ferfihang.hu/2015/07/03/palotaforradalom-torolve/#comment-50878

hgyi 2015.07.07. 12:30:04

@Deansdale: Navazze! Én vagyok a csokis hacker, PC meg a birodalmi lépegetős?

2015.07.07. 14:22:35

@Deansdale: Amikor megláttam a "birodalom" szót, már tudtam, hogy rám akarja kihegyezni.

Két dolog miatt éreztem feleslegesnek, hogy reagáljak rá:

1, Annyira béna a vád, hogy nem éri meg a választ sem. Hogy én hacker lennék, miközben enyhén szólva felhasználói szinten állok az egész informatikához, a hackerséghez pedig olyanfajta profi szintű tudás kell, amivel nem hogy én, de a társadalom 98 %-a nem rendelkezik. A hackerek az informatika világának arisztokratái, akiknek állami szervek és cégek keresik a kegyeit. Sajnos az enyémet nem keresik, igaz, magam még a rendszergazdai funkcióhoz is kevés vagyok.

2, Már meguntam ezt a vitát. Szerintem jól tennénk, ha legyintenénk rá, és hagynánk, hogy ez az egész szar lecsengjen.

Vajon kit takar a Katinka nick. :D Az ökofeminista cikke után azt hittem, hogy legalább a félművelt szinten megkarcolja Belvedere, de a mostani primitív fröcsögéseit nézve már-már kijár neki az ostoba jelző.

zombigyilkos 2015.07.07. 15:49:46

@Ahasverus:
"Két dolog miatt éreztem feleslegesnek, hogy reagáljak rá:"

Pedig épp most reagáltál rá.
Te is tudod, hogy olvassa/olvassák ezt a blogot is.
Úgy teszel, mintha nem állnál velük szóba, közben éppen ugyanúgy folytatod a sárdobálást. Csak ez egy kicsit szánalmasabb, mintha szemtől szemben tennéd...

Deansdale 2015.07.07. 16:39:10

@zombigyilkos: Ez most azért nem egészen igaz, mert megszólítottam az ügyben.

Alter_Ego 2015.07.08. 12:46:56

@Deansdale:

"~3 hétig nem csináltál semmit, csak mindenkivel veszekedtél, aztán közölted, hogy szarsz mindenbe. Én csak ezután léptem, ami jelen pillanatig kimerült annyiban, hogy 1 (azaz EGY) embert töröltem a Férfihangról."

Én úgy éltem meg, hogy nem 3, hanem több hónapig én csináltam szinte mindent, majd amikor emellé még szerintem mondvacsinált problémákkal is foglalkoznom kellett volna, akkor azt mondtam, hogy visszavonulok a szerkesztői munkáktól, de nem azt, hogy szarok mindenre(!). Szóval meggyőződésem szerint nem én generálok felesleges feszültséget.

Többedszer született olyan döntés, amely felülbírálta az állásfoglalásomat, az úgy egy kicsit erős lenne, ha még a véleményemmel is zavarnék. Szóval kénytelen leszel elviselni, hogy nekem még maradt mondanivalóm, legfeljebb ha nagyon nem bírod már tovább, akkor kitiltasz. :)

"Egyébként ami Belvedere kirakása után történt..." - Mindig a "kirakásig" eszkalált, erőpolitikával megoldani akart viták végén törnek ki a mindenféle háborúk...

"Nincs itt semmi különleges, csak elindult a moderáció." - Nem kicsit érzem cinikus csúsztatásnak a kitiltás és a moderáció összetévesztését, tekintve, hogy pont a kitiltások ellen érvelek ősidők óta.

"sokkal régebben meg kellett volna lépni, mielőtt idáig fajultak a dolgok." - Megkockáztatom, hogy sokkal régebben felelős módon hangnemet kellett volna váltania egyeseknek, hogy csillapítsák és mederben tartsák a vitákat. Csak reménykedni tudok, hogy akiknek fontos szerepe van a Férfihang működtetésével kapcsolatban, nem ragadtatják el magukat a "paranoid skizofrénia" szintjéig... Jó előre szóltam, hogy bármilyen véleménykényszerrel és kitiltással járó erőpolitika a totális intolerancia benyomását kelti és élezi a konfliktusokat. Ma reggel szomorúan tapasztaltam, hogy a hozzászólások tetszési indexelését is kikapcsoltad, aminek kifejezetten rossz üzenete lesz sokak számára. Egy olyan javaslattal élek (és több olvasó is kérte), hogy állítsd vissza ezt a szolgáltatást, mert szerintem úgysem oldasz meg ezzel semmit sem, már csak azért is, mivel attól tartok, hogy ennek a pszichológiának a nyomvonalán végtelen hosszúságú lesz az ellenségeskedés, addig meg talán mégsem kellene nélkülözni a lap egy nagyon fontos szolgáltatását.

"Miért kellene nekem a Férfihangon embereket moderálni azért mert (...) összevitatkoztatok? Oldjátok meg egymás közt, nem vagyok sem főnökötök sem apukátok." - Szinte nem is reméltem, hogy "bele sétálsz a csapdámba" és rá tudlak bírni, hogy kimondd azt, amit én magam gondoltam, amikor Hgyi azzal keresett meg, hogy valamit tenni kellene egyes olvasókkal, közreműködőkkel, mert ő már nem tud szót érteni velük, mert úgyis kapásból kap 18 dislike-ot, ha mond valamit... illetve amikor néhányan az én felelősségemet firtatták a kommentekben zajló ilyen-olyan viták miatt...

"Mellesleg Naooo nem tagja az indexes körnek, úgyhogy az érvelésed hibás alapokra építetted." - Nem építettem hibás alapokra az érvelésem, csak volt a mondandómnak egy olyan implicit tartalma is, amit nem ment át. Nem azt akartam állítani, hogy Naoo tagja az indexes körnek. - "Viszont ő nem kezdett hadjáratba a törzsgárda ellen." - Pontosan erről beszéltem.

"tiszteletben tartom a döntéseidet" - Ha én szüntetném meg most a saját meggyőződésem mentén az egyik közreműködő jogosultságait, akkor belenyugvással, demonstráció nélkül tudomásul vennéd?

Maestro, Zoli, Giordano, Don Fefiho, Belvedere... - Egyikük sem a velem való konfliktus miatt távozott, lett kitiltva vagy szüntette be a közreműködését ilyen-olyan mértékben... Annak ellenére sem, hogy állítólag, jujj, én marok el még a végén valakit a közösségből... A jelenlegi kitiltástól és a túlfokozott állapotoktól is óva intettem előre... Ennél jobb megoldásokat is láttam volna, de a problémafelvetéseim és a javaslataim süket fülekre találtak. Aggasztó közösségi folyamatokat, tendenciákat látok, szerintem le kellene vonni néhány konzekvenciát a jövőre nézve...

"Tudunk szerinted együtt dolgozni a jövőben vagy nem tudunk? Akarunk? Van értelme? Csak tőled függ."

Korántsem csak tőlem függ, de mint ígértem, nem túl sok vizet fogok zavarni a közeljövőben és immár el is mondtam, amit szerettem volna.

Deansdale 2015.07.08. 14:23:01

@Alter_Ego: Mindannyiunknak megvoltak a maga kisebb-nagyobb szünetei, egy hobbit nem lehet éveken át minden nap nyomatni. Volt hogy én éreztem a vállamon az oldal súlyát, máskor mások cipelték. Ez egy ilyen játék, és ezért kell minél több embernek megosztani a terhet.

Belvedere kitiltását nem fogom újra meg újra indokolni vagy körbemagyarázni, szerintem egyszerűen nem kérdés, hogy ez volt az egyetlen lehetséges jó döntés. Azóta nyugalom van az oldalon és felfrissült a civilizált társalgás. Ha az az idióta meg tudott volna férni ezen keretek között, akkor most is vígan lubickolhatna a Férfihangon. Nem nekem köszönheti a kitiltást, hanem önmagának.

A felelős hangnemváltásról annyit, hogy utólag ezen kár vitázni. Amikor időszerű lett volna akkor nem lépett senki, amikor már körmünkre égett a dolog akkor én felvállaltam a hálátlan szerepet aminek köszönhetően most egy rakás hülye ócsárol a neten. Persze nem érdekel a véleményük, nem is olvasom a hülyeségeiket, csak jelzem, hogy nem szórakozásból kezdtem a kármentésbe, hanem mert muszáj volt.

Nem érdekel az intolerancia vádja, pontosan ugyanúgy pereg le rólam, mint a feministák nőgyűlölettel való dobálózása vagy a progresszívek erőlködése hogy rasszista vagy homofób lennék. Én tudom magamról hogy milyen vagyok, aki meg annyira nem ismer hogy az ellenkezőjét hiszi azzal nem tudok mit csinálni. A Férfihangról egy destruktív, fröcsögő gennyzsákot kivágni nem intolerancia, hanem józan megfontolás.

"Szinte nem is reméltem, hogy belesétálsz a csapdámba"

Úgy érzem neked ez az egész egy Berne-féle emberi játszma, ahol egymást kell legyőzni és vannak vesztesek meg nyertesek. Pedig nem én vagyok az ellenséged, nem is Hgyi, meg nem is Raon. Rosszul álltál bele ezekbe a konfliktusokba, amikor a személyes tekintélyedet igyekezted védeni a Férfihangot ért kritikákkal szemben. Én, Hgyi, meg még egy páran nem azt a játékot játsszuk, ahol egymást kell legyűrni, hanem azt, ahol közösen építünk valamit és közösen védjük meg azoktól akik le akarják rombolni. Te mintha nem tekintenéd magad a csapat részének, mintha nem is az oldal jövője érdekelne, hanem az hogy a pitiáner konfliktusokból mindig te kerülj ki győztesen. Minden kritikára (még ha nem is téged ért) azzal válaszolsz, hogy erővel akarod a másikat meghátrálásra kényszeríteni, folyamatosan emelve a tétet amíg ez meg nem történik. Nem sorolom a neveket akikkel ezt végigjátszottad, szerintem tudod miről beszélek. Csak mellékesen jegyzem meg, szerintem több embert tiltottál/töröltél a Férfihangon mint én.

"Ha én szüntetném meg most a saját meggyőződésem mentén az egyik közreműködő jogosultságait, akkor belenyugvással, demonstráció nélkül tudomásul vennéd?"

Nem kezdtem verni a tamtamot mikor ezt megtetted Raonnal és Mdmselle-el. Így utólag már látom, hogy ez hiba volt, mert már akkor fel kellett volna lépnem ez ellen, és talán nem jutunk ide.

Meglehetősen kevés energiám van teljesen fölösleges részleteket magyarázni, például hogy Naooo esetében a Férfihangos törzsgárdára utaltam, nem a Zindexesre. Ha van felvetésed amire nem válaszolok az általában ilyesmi, amit egyszerűen nem érzek elég fontosnak ahhoz hogy fejtegessem, mire te válaszul újra belekötsz, aztán hetekig rugózunk azon hogy hány káka van a csomón.

Senki nem állította hogy minden lelépő miattad lépett le. Már megint a saját segged véded ahelyett hogy a Férfihangot védenéd. Kb. huszadjára mondom, hogy jelenleg nem a te szubjektív szociális státuszod a tét, hanem az oldal léte és jövője, úgyhogy talán ideje lenne végre nem azzal foglalkozni, hogy te mit és hogyan nem érzel magadra nézve terhelőnek, mert ez eleve nem érdekelt senkit. Hogy egy példával érzékeltessem a mondandómat: 168 óránk van hogy egy lezuhant repülőgépet újraépítsünk, és míg a csapat megfeszül a munkában hogy ez megtörténjen, addig te folyamatosan arról beszélsz hogy a lezuhanás nem a te hibád volt. Leszarjuk. Nem bűnbakra van szükségünk hanem egy Férfihangra ami él, virul és vállalható. A felelősökről ráérünk vitázni majd ha semmi más problémánk nem lesz az életben és szikkadtra unjuk a mellékvesénket más tennivaló híján.

Annyit leszögezek, hogy a nőgyűlölőket én mindig ki fogom vágni a picsába, mert az ostobaságukkal pillanatok alatt rombolják le amit évek alatt felépítettünk. Szerintem egyáltalán nem aggasztó közösségi folyamat hogy kivetjük magunk közül a korlátolt bunkókat meg a szándékosan uszítókat, sőt, ez egy jól működő közösség egészséges önvédelme.

A nők kollektív gyűlölete a Férfihangon tilos. Aki nőgyűlölő, az ennek ellenére nyugodtan kommentelhet vagy akár cikket is írhat, csak ezekben ne jelenleg meg a nőgyűlölete. A feministákat lehet utálni, a politikusokat is, meg általában bármilyen önkéntes alapon szerveződő csoportot. De ahogy nekem böki a szemem a feministák férfigyűlölete, úgy elfogadhatatlan a faszarcúak nőgyűlölete is.

Normális ember nem fröcsög, a többieknek meg tilos. Ennyi.

Koriander 2015.07.08. 15:59:35

(Arra van esetleg tippetek, hogy mitôl buggyant meg megint a ferfihangos server? Kb. tizedik próbálkozásra tölti be a kezdô oldalt, de tovább nem megy :/ )

zekaxzi 2015.07.08. 16:18:34

Számomra többször vált már a Férfihang feszültségforrássá. Személyeskedő dolgok miatt is volt, és akkor nagyon jól esett Alter, a te hozzáállásod, és Hgyié, mert meggyőztetek róla, hogy ne távozzak végleg az oldalról és tényleg innentől kezdve jobban odafigyeltetek a személyeskedésre, akárkit ért. De most az utóbbi időben az általánosan eluralkodó nőgyűlölet és destruktivitás zavart. Egy idő után már fel se mentem az oldalra, vagy max. felmentem, megnéztem pár utolsó kommentet, és megint arról volt szó, hogy a pénzéhes unintelligens kurvák, úgyhogy inkább ki is léptem, mert nem akartam ilyenekkel mérgezni magam. Most, amióta határozottan más irányt vett az oldal, újra azt látom, hogy értelmes hozzászólások vannak, normális a hangnem, öröm felvenni, jót lehet beszélgetni. Újra szívesen megyek fel az oldalra, mert úgy érzem, épít, nem pedig felhúz és elkeserít. Ebből a két esetből én úgy látom, hogy fontos a moderáció. Nem az ellentétes vélemények elfojtására, hanem hogy ne legyen személyeskedés és ne forduljon át az oldal egy destruktív hellyé. Vannak, akik élvezik a netes háborúkat és feszültségeket, de normális ember nem szívesen megy fel egy site-ra, ha rosszul érzi ott magát.

Deansdale 2015.07.08. 16:22:06

@Koriander: Nem akarok paranoiásnak tűnni de ez első ránézésre egy DDOS támadásnak tűnik. Úgy tűnik a hackerek mégsem a mi oldalunkon állnak :)

Persze az is lehet, hogy a szerver-szolgáltatónál döglődik valami, reméljük csak átmeneti gond. Mindenesetre most kell gyorsan egy biztonsági mentést csinálni az egész oldalról...

Alter_Ego 2015.07.08. 20:11:25

""Szinte nem is reméltem, hogy belesétálsz a csapdámba" - Úgy érzem neked ez az egész egy Berne-féle emberi játszma..." - Egy érveléstechnikáról beszéltem és nem játszmázásról.

Ez egy furcsa pszichológiai helyzet lesz: tekintve, hogy semmi affinitásom nincs bármiféle "játszmázásra", sőt viszolygok tőle, így aligha lehet igazad. Kölcsön is venném a mondatodat: "Én tudom magamról hogy milyen vagyok, aki meg annyira nem ismer hogy az ellenkezőjét hiszi azzal nem tudok mit csinálni." Viszont annál inkább úgy érzem, hogy túl sokon játszmáznak itt ezerrel helyettem is. Majd ki-ki próbálja megfejteni, hogy mi lehet az oka az ennyire eltérő benyomásoknak, valóságérzékelésnek...

"Én, Hgyi, meg még egy páran nem azt a játékot játsszuk, ahol egymást kell legyűrni..." - Pont az a problémám, hogy úgy érzem, hogy mégis. Legyűrni Belvederet, legyűrni a körülményeket, amelyek ennek útjában állnak, ha kell akkor engem is, aki a számotokra mit sem jelentő elveivel az útjában áll ennek...

Nem tettem én semmit sem Raonnal sem Mdmselle-el, de a téveszmés vagy szándékosan rosszindulatú személyeskedést nem szívelem, ilyesmire nem az a válaszom, hogy még én kezdem el önmagam magyarázni, hanem megszüntetem a kommunikációba fektetett energiákat és szerintem tök jogosan: én nem fogom magam vég nélkül tornáztatni mások előítéleteinek a megválaszolásával. Egyébként pont az ilyen bizalomhiányos, "paranoiás", öntörvényűen alulértékelő megközelítés ellen tiltakozol a "nőgyűlölőkkel" kapcsolatban, így én nem is értem, miért nem ismered fel más szituációkban ugyanezeket a viselkedési modelleket.

"Ha van felvetésed amire nem válaszolok az általában ilyesmi, amit egyszerűen nem érzek elég fontosnak ahhoz hogy fejtegessem." - Úgy érted, ilyen felesleges felvetés volt a moderáció magasabb szintre emelésére vonatkozó javaslatom a deklarátumok és a kitiltások helyett, a szerkesztői közreműködéssel kapcsolatos problémákra vonatkozó panaszaim, a hozzászólások tetszési indexelésére vonatkozó kérésem? (Visszakapcsoltam.) Mert mindezekre egyaránt nem válaszoltál, pedig nem itt és most vetettem fel először ezeket a számomra elsődlegesen fontos, kizárólag a lap működésével foglalkozó gondokat.

A jövőbeli közös munkát arra lehetne alapozni, hogy felismered és elveted az én játszmázásomra vonatkozó tévedéseidet és elfogadod, hogy engem pont úgy elvi kérdések foglalkoztatnak, mint téged, csak legfeljebb másként állítom azokat fontossági sorrendbe.

No, már túl sokat magyaráztam önmagam... és mint a fentiekben kiderülhetett, erre csak kevesek kedvéért vagyok hajlandó...

Nincs DDOS támadás, azt kiszúrhatnád a látogatási gyorsstatisztikából is a vezérlőpulton, mert egy időben nagyon sok látogatója lenne a lapnak, mindössze alul lehetnek skálázva a szervererőforrások, a bejelentésemet meg tologatja egymás között a tárhelyszolgáltató helpdesk és technikus stábja még egyelőre.

Alter_Ego 2015.07.08. 20:27:40

@Reina Nicolasa: Örülök, hogy jobban érzed magad, de azért én nagyon sajnálom, hogy ehhez egy ember véleményének kompromisszumok nélküli elhallgattatásán (és talán lelki állapotának jelentős megingatásán) keresztül vezetett el az út, és így egy színnel máris szegényebbek lettünk és félő, hogy talán modelleket építettünk a problémák intoleráns rendezéséhez is.

zekaxzi 2015.07.08. 20:38:17

@Alter_Ego: Köszönöm!
Olyan furcsa nekem, hogy csupán egy színnek tekinted azt, amit és ahogy Belvedere írt. Miért gondolod, hogy az antifeministáknak toleránsnak kell lenniük az ilyen viselkedéssel szemben, csak azért, mert egy magát antifeministának valló férfi csinálja? Ő totálisan intoleráns volt a nőkkel és a vele ellentétes véleményt valló férfiakkal. Kíváncsi lettem volna, mit csinál, ha olyan jogokkal bír az oldalon, mint Deansdale.

DennisVT1 2015.07.09. 11:57:29

@Deansdale: Sikerul valamit kezdeni az oldallal, mond valamit a tarhelyszolgaltato? Van valami infotok?
Koszi :)

Alter_Ego 2015.07.09. 12:52:35

@Reina Nicolasa: Köszönöm, hogy feltetted ezt a nagyon fontos kérdést!

Korántsem biztos, hogy minden kommentet elolvastam, amit Belveder írt (és annak, amit végső elragadtatásában írt én nem is tulajdonítok jelentőséget), viszont volt olyan hozzászólása korábban, amelyből az én javaslatomra született cikk (Megszégyenítő verbelás erőszakot alkalmaznak a nők(...)?) és a más írása is meggyőződésem szerint lélektani feltárulkozásként magyarázza Belvedere és a hozzá hasonló helyzetben lévő férfiak lelki állapotát. Én nagyon sajnálom, hogy már nem olvasható a Férfihangon. Nagyjából az a lényeg, hogy ha valaki már fiatal férfiként átél egy csomó kudarcot a partnerkeresés során, akkor az óhatatlanul, az eredeti pozitív szándékok ellenére is kialakít(hat) egyfajta gynofób reflexet szerintem bármely alapvetően értelmes és jószándékú emberben is. És ezen nem lehet vezényszóra felülemelkedni, és az is totálisan reménytelen és értelmetlen, ha kritikával vagy valamiféle presszióval (vagy az érintett fél számára annak ható fellépéssel) akarja bárki ilyenkor megmutatni a "helyes utat". Sokkal mélyebb pszichológia reakció ez annál, hogy ilyen egyszerűen kezelhető lenne. Szerintem a társtalanság mind lélektani, mind pszichoszexuális értelemben egy nagyon disszonáns, kifejezetten gyötrő állapot, minden mgtow "arcoskodás" ellenére. Attól függetlenül, hogy mentálhigiénés értelemben nem egy egészséges állapot ez, ezek az emberek nem rosszándékúak és olyan értékes felismeréseik is lehetnek, amelyeket senki más nem tud megfogalmazni helyettük. (Ezért nevezem egy értékes színnek.) Szerintem ezt a lelki egészség tekintetében kifejezetten rossz lelkiállapotot kellő empátiával illetve felkészültséggel egy Férfihang című lap bármely közreműködőjének át kell látnia és tudnia kell konfliktuskerülő módon kezelni. Ami nem jelent egyetértést, nem jelent nőgyűlöletpártolást, pusztán egy segítően passzív, vitahajlamot kikapcsoló megközelítést.

Ha már szóbajött Berne, akkor létezik egy játszma, aminek talán az lehetne a címe, hogy "na ugye, hogy te vagy a bolond?". Tetszés szerint bármely ember szereplőjévé válhat ennek, aki szeretné meggyőzni a vele szemben álló felet vagy a környezetét arról, hogy a másik ember egy totálisan antiszociális bolod, akivel egyetlen értelmes ember sem lehet képes szótérteni. A játszmában a felek egyre inkább igyekeznek a másik szavahihetőségét, lélektani stabilitását kikezdeni, a másik felet totálisan ellehetetleníteni. Az veszít a játszmában, akinek előbb fogynak el a szociális tartalékai, a lelki nyugalma, a türelme és elkezd egyre irracionálisabb módon reagálni... Egy Belvedere típúsú ember, bármilyen intelligens is, szinte szükségszerűen vesztese lesz egy ilyen játszmának.

Szerintem semmi oka a Férfihangnak az ünneplésre, hogy a mgtow férfiak végsőkig elkeserítő emberi problémáira azt a megoldást szülte meg, hogy ki kell dobni, utálni őket az olvasók, hozzászólók közösségéből. Én ezt nem egy örömteli pillanatként, hanem kifejezetten egy kudarcként élem meg. Még ha népszerűtlen dolog is, de én azt érzem tisztességesnek, ha elmondom ezeket az aggályaimat... Én nem tudok, nem akarok egy olyan közegben tevékenykedni, amely nem képes az eddigieknél jobb megoldásokat találni a mgtow férfiak nehezen kezelhető lelki problémáira. Mivel ez emberi sorsokról szól, nekem fontosabb, mint az, hogy mit mond bármely pökhendi, rosszándékú ítélkező a Férfihangról...

Alter_Ego 2015.07.09. 12:58:27

@Reina Nicolasa:

"Kíváncsi lettem volna, mit csinál, ha olyan jogokkal bír az oldalon, mint Deansdale."

Én pedig arra lennék kíváncsi, hogy mit csinálna Deansdale, ha olyan tapasztalatokkal rendelkezne, mint Belvedere.

hgyi 2015.07.09. 13:18:44

@Alter_Ego: "Én pedig arra lennék kíváncsi, hogy mit csinálna Deansdale, ha olyan tapasztalatokkal rendelkezne, mint Belvedere."
Erre én is tudok válaszolni: Elkezdi magát is vizsgálni, hogy esetleg ő csinál valamit rosszul. Ő valószínűleg nem utasítaná el azoknak a véleményét, tapasztalati beszámolóit, javaslatait, akik segíteni szeretnének neki. Bár Dean alapból nem panaszkodná át magát a belvederei térfélre.

Koriander 2015.07.09. 16:27:18

Belvnek figyelemreméltó látásmódja van ( pl. a Jókai Annás posztja szuper volt), a matriarchátusos és az ökofeministásban d u r v a csúsztatások voltak, amelyek szakmailag komolytalanná tették a mondanivaló 80% át. Az ökofeministás után úgy voltam, hogy szívesen felajánlom a szakmai lektorságot, hogy egyszerûen demagóg butaságokon ne csússzanak el komoly dolgok, aztán egy kicsit felgyorsultak az események...
A profilja törlésével nem értek egyet, alapvetôen szerkesztôi hibának tartom, hogy a
tehetsége nem megfelelô irányba bontakozott ki. A nôi verbális megszégyenítés rikoltozása már-már a feministás csébéezéshez volt hasonló, az önhergelés csak még mélyebb bugyrokba taszít.
Feltételezem, a profilja visszaállítható, de újra regelhet , szóval nem vmi végzetes dolog történt.

Alter_Ego 2015.07.14. 13:11:55

@DennisVT1: Az történt, ami a Férfihang.hu fejlődése során már máskor is megesett: a folyamatosan növekvő látogatószámnak köszönhetően a lap most újra kinőtte a rendelkezésére álló szervererőforrásokat. Ennek a problémának a megoldása halaszthatatlan feladat, mivel a lapot csak egy nagyobb sávszélességű környezetben tudjuk kielégítő minőségben tovább üzemeltetni. Már körvonalazódik a megoldás, de sajnos még eltarthat néhány napig a kivitelezés. Addig is mindenkinek a türelmét kérem az időszakonként tapasztalható oldalbetöltési nehézségek miatt.

zombigyilkos 2015.07.15. 23:26:06

@Alter_Ego:
Elég durva látogatószám lehet, ha napok óta 503-at ad az oldal. Írtad, hogy napi 300 látogatója volt. Ez elég kevéske egyébként. Ezt a legkisebb bérelt szerver sem érzi meg. Ha nem duzzadt ennek vagy 10-20-szorosára, akkor nem értem.

Egyébként átrakni egy ilyen - viszonylag - kis oldalt egy nagyobb tárhelyre, kb. 1-3 óra. Lépései a következők:
- Phpmyadminban adatbázis mentése.
- FTP-n a honlap forrásának és anyagának mentése.
- Adatbázis új helyre való beimportálása.
- Honlap anyagának új helyre való felrakása.
- Új adatbázisadatok megadása, kisebb beállítások elvégzése.
- Domain átirányítás (amennyiben új szolgáltatóhoz is költözik).
Pont.

Ha szükség van segítségre, szólj nyugodtan, szívesen segítek, ha tudok.
/Illetve ha adatvesztésetek lenne, akkor is nyugodtan szólj. Ugyan csak sima oldalmentésként, de az utóbbi pár cikk kivételével megvan az összes cikk anyaga a gépemen. ... Túl jó cikkek, hogy csak úgy veszendőbe menjenek. ;) /

Reszet Elek 2015.07.17. 23:42:18

@zombigyilkos: Már hetek óta ez megy. Kezdem szándékosnak nem pedig technikai malőrnek tekinteni az egészet.

Alter_Ego 2015.07.18. 04:20:05

@zombigyilkos: Mióta a jelenlegi helyen van az oldal, folyamatosan növekedett a forgalom, de úgy tűnik, hogy talán leginkább a szolgáltatónknál változott meg az utóbbi időben az osztott tárhely kapacitására vonatkozó előirányzat, mert közölték, hogy a forgalmunk már nem fér bele a jelenlegi keretekbe. De igazából egyetlen szavunk sem lehet, mivel a cég nagylelkűségének köszönhetően azonos feltételekkel egy VPS-re költözik az oldal. Nincs adatvesztés és az adatmentéseinket is rendeben sejtem, biztosan nem lesz semmi gond. Egyelőre úgy tűnik, hogy bár nincs VPS üzemeltetési tapasztalatom, de megbirkózom majd a feladatokkal, mivel a szerverüzemeltetést leegyszerűsítő (servermanager) szoftverkörnyezetet ígér a szolgáltató. A következő hét folyamán minden elválik. Köszönöm az ajánlkozásod, ha szükségessé válik, akkor kérni fogom a segítségedet.

zombigyilkos 2015.07.18. 11:22:47

@Alter_Ego:

VPS? Napi 300 látogatóval???
Nekem nem kell VPS még napi 10ezerrel sem.
Egy VIP osztott tárhelyen fut vagy két tucat oldalam (köztük van pár WordPres is), összesen napi 10ezer körüli látogatószámmal. És nincs semmilyen komolyabb akadály, leállás meg egyebek már évek óta.
Ugyan az oldaltól is függ, mit igényel, de egy pár százas látogatószámnál egy WordPressnek simán el kell fusson egy kis kapacitású tárhelyen is. A ferfihanghoz hasonló oldalak tucatjai mennek éves 8-12ezer Ft-os költségű osztott tárhelyeken.

Valami zizi van ott vagy a honlappal, vagy a szolgáltatóval. A WordPress ha nincs telerakva bizbasz pluginekkel meg hasonlókkal, akkor nem eszik azért olyan sokat.
Tehát én a helyedben gondolkodnék egy másik szolgáltatóban is. Ha gondolod, még ki is fizetem az első éves díját egy normális osztott tárhelynek. Meg akár tanácsot is adhatok, hogy melyikek közül válassz. De előtte mindenképpen átnézetném én azt a WP-t, mert ha vannak benne olyan lekérések, amelyek zabálják az erőforrásokat, az valóban okozhat komoly gondokat. És az később a VPS-en is gondot fog okozni - csak ott hozzáértés nélkül már nehezebben fogod kezelni.

Amit még javaslok (bár nem hiszem, hogy támadnák a cuccot), az az, hogy a szolgáltató szerverstatisztikáját vesd össze a Google Analytics-el. Ha az előbbnél kirívóan magasabb látogatószámot látsz, akkor tényleg lehet szó támadásról.

Alter_Ego 2015.07.18. 18:41:50

@zombigyilkos: Köszönöm a segítőkészséged! Azt hiszem, bölcsebb lesz ha technikai természetű társalgással és a tárhely szolgáltatók szempontjából is üzletileg érzékeny kérdésekkel nem terheljük Dean blogját. Felvennéd velem a kapcsolatot a csuzi.attila.janos@gmail.com címen?

virgo 2015.07.20. 12:04:39

@Alter_Ego:
"Maestro, Zoli, Giordano, Don Fefiho, Belvedere... - Egyikük sem a velem való konfliktus miatt távozott, lett kitiltva vagy szüntette be a közreműködését ilyen-olyan mértékben... Annak ellenére sem, hogy állítólag, jujj, én marok el még a végén valakit a közösségből..."

Bocs, de ennek semmi jelentősége. Ennyi ember nem fogja mind szeretni egymást, még akkor sem, ha van egy téma, ami egy helyre hozta őket. Ebbe jobb, ha beletörődünk, és közben el lehet kezdeni gondolkodni, azon, hogyan lehetne mégis kulturált formában tartani az egészet.

virgo 2015.07.20. 12:08:10

Lehet hogy nem teljesen jó a párhuzam, de szinte a kezdete óta olvasom az AVFM-et. Ott aztán volt robbanás, ami az olvasók, szimpatizánsok számát illeti, és Paul mégis kordában tudta valahogy tartani, igaz sokszor kemény kézre volt hozzá szüksége.

virgo 2015.07.20. 12:33:24

@Deansdale: "Annyit leszögezek, hogy a nőgyűlölőket én mindig ki fogom vágni a picsába, mert az ostobaságukkal pillanatok alatt rombolják le amit évek alatt felépítettünk. Szerintem egyáltalán nem aggasztó közösségi folyamat hogy kivetjük magunk közül a korlátolt bunkókat meg a szándékosan uszítókat, sőt, ez egy jól működő közösség egészséges önvédelme."

100%-ig egyetértek...Igenis, ez egy közösség. Valaki vagy illik ebbe a közösségbe, vagy nem (ebben az esetben még mindig alkalmazkodhat). No de nehogy már a lekvár tegye el a nagymamát. Ha nem hajlandó alkalmazkodni sem, meg kell mutatni, merre van a kijárat.

zombigyilkos 2015.07.22. 10:05:51

@Alter_Ego:
Írtam neked pár napja.
Megkaptad?

DennisVT1 2015.07.30. 12:47:08

@Deansdale: Vissza az egész, látom már foglalkoztál ezzel:)

2015.08.03. 22:53:07

@Deansdale: Megnéztem az általad ajánlott Szent-Györgyi Albert videókat. Elképesztő, hogy 1930-ban és 2015-ben ugyanazok a gondok az oktatási rendszerrel.

Magam is írtam a problémáról:
www.boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2015/07/habony-arpad-gimnazium-es.html
www.boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2015/08/nehany-gondolat-az-oktatasi-rendszerrol.html

Te mit gondolsz a dologról?

Deansdale 2015.08.04. 17:50:05

@Ahasverus: A véleményem összeesküvés-elméletnek fog hatni, ugyanis úgy gondolom, nem véletlenül ugyanazok a gondok 1930-ban és 2015-ben. Az, hogy a kölkök meggyűlölik a tanulást, a tudományt, a művészeteket, és kritikus gondolkodásra képtelen, műveletlen taplók maradnak egész életükre, nem bug, hanem feature. Az államnak ilyen emberekre van szüksége a termeléshez és fogyasztáshoz, tehát olyan iskolákat üzemeltet amik ezt fogják neki futószalagon szállítani. Beszélhetnek az egymást váltó kormányok reformokról, semmi sem fog változni amíg az emberek nem veszik vissza saját kezükbe az utódaik nevelését.

Deansdale 2015.08.04. 17:52:09

@Ahasverus: ...a cikkedre reagálva még annyit, hogy a külföldi állami oktatási rendszerek sem (sokkal) jobbak, csak más utakon érik el ugyanazokat az eredményeket. Talán az alternatív rendszerekben van némi ráció, mint a Waldorf.

2015.08.04. 19:04:46

@Deansdale: A porosz iskolarendszer nem mindenhol és nem mindenkor egyforma. Igenis vannak különbségek; mondhatni, nem egyfajta porosz iskolarendszer van, hanem több. Gondolok itt…

- országonkénti eltérésekre (pl. lényeges eltérés van egy japán és egy amerikai poroszos iskolarendszer között, gondoljunk a japánoknál a dress code-ra)

- időbeli eltérés (szerintem felesleges magyarázni, mennyire más volt egy 18. századi, egy 19. századi és 20. századi porosz iskolarendszer)

- már egy országon belül is lehetnek eltérések, leginkább, hogy mostanában történnek kísérletek (nemcsak nálunk) a porosz iskolarendszer megreformálására (pl. különféle feminista, zöld és liberális hatások, vagy a Montessori- és Waldorf-elvek némelyikének beépítése néhány porosz teóriák mentén működtetett iskolába, ami igazából csók a halálos sebre, mivel magával az alapstruktúrával vannak a súlyos problémák)

Nálunk a poroszos oktatás Mária Teréziával honosodott meg, a Horthy-rendszer a monarchiabeli poroszos rendszert vitte tovább, és a Kádár-rendszerben, radikálisan átalakítva bár, de ugyanazt a szart görgették maguk előtt, míg eljutottunk a rendszerváltás utáni évekig. Sokan hozzátettek eme beteges képződmény még elviselhetetlenebbé tételében, köztük a jobboldal által talpnyalásig tisztelt Klebelsberg Kunó is.

A porosz iskolarendszer Johann Heinrich Pestalozzi és Wilhelm von Humboldt kreálmánya, a Felvilágosodás jegyében fogant. Semmi sem fekete és fehér, így nem tagadom a poroszos állami kísérlet bizonyos érdemeit, például oroszlánszerepe volt a német nemzet egyesítésében. Maga az egyik szellemi szülőatya, Pestalozzi sem véletlenül minden tévedése ellenére a nagy pedagógusok egyike. S az sem tagadható, hogy a poroszos iskolarendszer a rengeteg lelki roncs mellett kitermelt normális emberfőket is, mint például a poroszos neveltetésére büszke Charles de Gaulle-t. Ugyanakkor a negatív tendenciák sem tagadhatóak le, amit egyébként gyönyörűen bemutat Erich Maria Remarque Nyugaton a helyzet változatlan c. regénye.

Mindenesetre a porosz iskolarendszer hanyatlik, még a reformálgatása mellett is. Előbb-utóbb összeomlik, és ha nem cselekszünk, a fiatalabb generációk fejére fog omlani. Vagyis az alternatíva keresése és megtalálása továbbra is fontos. Csak éppen nem mindegy, mi az alternatíva.

2015.08.04. 19:09:49

@Deansdale: A Waldorffal nekem egyrészt pedagógiai problémáim vannak, másrészt politikaiak. Például elgondolkodtató, hogy a balliberális és feminista brancs előszeretettel propagálja a Waldorf-sulikat. (Papp Réka Kingának és a 4K!-nak is a Waldorf-sulik a kedvencei.)

Magam inkább a Montessori-féle pedagógiát részesítem előnyben. Meg a Néri Szent Fülöp és a Don Bosco Szent János pedagógiai örökségét tovább vivő Böjte Csaba munkásságát. De még a Summerhillt is egy érdekes kísérletnek tartom ez ügyben.

2015.08.04. 19:10:20

@Deansdale: A Habony Árpád-jelenségről mi a véleményed?

Deansdale 2015.08.04. 20:30:47

@Ahasverus: Úgy értem a világ legtöbb állami iskolarendszerének fő célja a gyerekek hasznos hülyévé alakítása - a módszerek különbözhetnek, a cél és az eredmény nem. Néha minden igyekezetük ellenére is kijön a rendszerből egy-egy tehetséges lurkó, de a vezetői réteg nem véletlenül járatja magánintézményekbe a gyerekeit.

Lehet azt gondolni, hogy az angol, japán vagy norvég iskolarendszer jobb, de valójában azokat is ugyanannak a nemzetközi elitnek a megrendelésére alakították ki, úgyhogy lehetnek látszatra humánusabbak, technológiailag fejlettebbek, neveléselmiletileg haladóbbak, de akkor is csak hasznos hülyéket gyártanak. Állami iskolák sehol nem tanítanak kreativitást, nem helyeznek hangsúlyt a kritikus gondolkodásra, nem nevelnek a szó nemesebb értelmében vett gondolkodókat a gyerekekből.

Mire emlékszünk a suliból? Az ott tanultak 95%-át soha nem használtuk semmire. Fölöslegesen erőltették belénk, egyetlen eredménye a vizsgadrukk volt, a megmérettetésektől való irtózás, ami közvetlenül hozta magával minden olyannak az utálatát amit számon kértek. Utáljuk a törit, utáljuk a magyart, utáljuk a kémiát, utálunk mindent - legföljebb 1-2 tantárgyat nem, ami valamiért annyira közel állt hozzánk, hogy nem tudták kiölni belőlünk az érdeklődést iránta. És ez nem az egyes tanárok vagy iskolák bűne, ez valójában az egész rendszer célja.

Ezt írod: "az ösztöndíj és a főiskolai felvételi elérhető egyaránt csalással és magolással"

Igen. Amivel NEM érhető el, az a kreativitás, a kritikus gondolkodás, a magas szinten használt problémamegoldó intelligencia. Amivel az életben boldogulnál, amivel hozzá tudnál tenni a társadalomhoz, azzal az iskolában semmire nem mész - sőt, ha rendelkezel ezekkel a képességekkel, akkor pont ez teszi pokollá számodra az iskolát. Egy tehetséges gyereknek egy átlagos iskola a kínok kínja.

A sokmilliárd forintos kérdés, hogy szerinted ezt "odafent" nem tudják? Hogy a túróba ne tudnák. Orbánnak egy csettintésébe kerülne a pincétől a padlásig megreformálni az iskolarendszert, hogy eljöjjön a kánaán. Épp csak érdeke sem fűződik hozzá, meg nem is néznék jó szemmel azok akiknek a bársonyszékét köszönheti. Többnyire elvan kussban, néha elmondja az előre megírt robotszöveget az oktatás fontosságáról meg a reformok szükségességéről, és közben nem változtat semmit.

Ha a felnövő fiatalok megtanulnának GONDOLKODNI, akkor a közéletben semmire nem lehetne menni a feminista vagy a "fajvédő" propagandával, se semmi progresszív baromsággal, amiről csak úgy ordít a kultúrmarxista "osszd meg és uralkodj" szándék. Az értelmesre nevelt közemberek átlátván a sok porhintésen egy hónap alatt kihajítanák a teljes politikai vezetést, egy év alatt talán még az országot is rendebetennék. Kész katasztrófa...

És ez nem csak ránk igaz, hanem minden fejlett országra. Az elitre semmi nem jelent nagyobb veszélyt, mint a gondolkodó emberek kritikus tömege. Ha úgy gondolod a magyar oktatás elmaradott, nézz meg egy átlagos nyugati egyetemistát...

Deansdale 2015.08.04. 20:48:22

@Ahasverus: "A Habony Árpád-jelenségről mi a véleményed?"

Ahogy írtam: ez nem bug, hanem feature. Az oktatásunk nem azért ilyen, mert az állam másmilyet akar csak valamiért "véletlenül" mégsem az sikerül, hanem ez... Az oktatásunk azért ilyen, mert az állam ilyet akar. Azt kapja, amiért fizet, a szó legszorosabb értelmében. Az élet nagy éttermében az állam a fizetővendég, akinek a pincér azt hozza ki, amit kért. Ha tróger, trágyahalom oktatási rendszer van a tányéron, az nem hiba vagy tévedés.

Azért ragozom ezt ennyire túl, mert tudom hogy egy átlagember számára mennyire érthetetlen ez a gondolat. "Hát miért akarna Orbán direkt szar oktatást?" - kérdik. Mert a céljait az szolgálja a legjobban, és szarik a pórnép érdekeibe. Amikor milliárdokat harácsol az adófizetők pénzéből, azt mindenki érti és nem tartja hihetetlennek, de ha azt mondom, hogy az egészségügy, a bűnüldözés, az oktatás mind azért szar, mert nekik így felel meg, akkor Orbán hirtelen olyan emberré változik, akiről ilyesmit feltételezni alusapkás őrültség.

Nem tudom megírtam-e már máshol, vagy csak akartam: az "oktatásnak" az állam szempontjából mindössze annyiból kellene állnia, hogy üzemeltet városonként egy számítógéptermet, ahová bárki bármikor beeshet az utcáról vizsgát tenni bármilyen tárgy bármelyik évfolyamából. Ennyi. Az iskolákat üzemeltesse aki akarja, pénzért - persze cserébe az állam ne vegye el az emberek erre szánt pénzét adóba. Maradjon a zsebedben az a havi plusz 5-10-20% a fizudból amiből a gyerekedet beirathatod valahová, fogadhatsz neki magántanárt, vagy bármi ilyesmi. Ha nagyon aggódunk az elesett emberek gyermekeiért akkor osszunk nekik oktatásra szóló kuponokat.

Aztán ha ennek a rendszernek az lesz az eredménye, hogy valaki irodalomból csak a jelenlegi általános iskolai második osztályos szintre vizsgázik le, kvantumfizikából viszont PhD-zik, akkor ez van. Legyen mindenkinek a magánügye, hogy mit akar kezdeni az életével, és ne gyűlöltessük meg ezekkel az emberekkel a tanulást csak azért, mert mindenki fejéből ugyanazt a kockát akarjuk kifaragni.

Ebben a rendszerben egyébként a tehetségtelen, rossz tanárok problémája is nagyon gyorsan megoldódna...

zombigyilkos 2015.08.04. 22:09:13

Ha szabad két gondolatot hozzátennem, akkor megtenném.
Kezdem az elsővel.

Szerintem ez bizony csak bug az oktatási rendszerben.
És nem azért nem változik, mert nem akarják odafönt. Változik és talán még fejlődik is az, csak piszok lassan, és nem mindig a jó irányba.

1. Egyrészt azért nem változik érdemben, mert a legtöbb ember meg van győződve arról, hogy ez a normális. Érti és érzi itt-ott a hibát, de elképzelni nem tudna másmilyen oktatást. És ez nem csak az alsó rétegre igaz, hanem a felsőre is!
Ha megnézel egy elit iskolát, ahol pénzért képzik a vezető réteg kölykeit, ott is pont ugyanezeket a metódusokat találod. Ne gondold azt, hogy ott sokkal kreatívabb meg jobb problémamegoldással bíró gyerkőcöket nevelnek. Frászt! Ott is nyomják bele a sok hülyeséget a gyerekbe. Beszélgettem magántanárokkal, akik ilyen gyerekeket tanítanak, és semmivel nem jobbak, mint egy átlag középiskolai tanár. A módszereik meg dettó ugyanazok.
Tehát ez nem azért nem változik, mert nem akarják. Hanem azért, mert ők sem tudnak elképzelni ennél jobbat. Még odafönt is meg van győződve a legtöbb ember, hogy a gyereknek az iskolapadban ülve kell magolnia mindent, és akkor lesz sikeres, ha minél több tantárgyat minél hamarabb minél erőszakosabban tolunk bele a fejébe.

2. Másrészt azért nem változik érdemben, mert már nagyon régóta nők dominálnak az oktatásban. Ha emelnéd a színvonalát az oktatásnak, ha nem csak a padban ülve, a gyereket bekussoltatva kellene oktatni, hanem mondjuk kreatívan, mentor jelleggel kellene, meg ha a nevelők felé tényleg komoly elvárások lennének támasztva, akkor a temérdek nő az oktatásból szépen kiszóródna.
Az oktatás egy könnyű munka:
- Fizikailag nulla.
- Tudásszint szempontjából max. 1-es egy 5-ös skálán. (Általános iskolás meg középiskolás anyagot kell könyv alapján elmondani.)
- Szellemi terheltsége 1-es, talán 2-es szintű. (Hol van egy programozóhoz képest?)
- Felelősség minimális. (Mi baj történhet egy gyerekkel a tanteremben ülve? Nem véletlenül ültetik le meg kussoltatják be őket. Úgy kevesebb a felelősség.) A tesitanár az egyetlen, akinek van némi felelőssége az óráján, mert van némi balesetveszély. Lám, éppen ott vannak még általános alsóban is többségben a férfiak.

Magyarán egy nagyon könnyű munkáról van szó, ami ahhoz képest egész jól keres. Át is vették szépen a nők a nevelést a férfiaktól még a század elején, és azóta is egyre jobban szorítják ki a férfiakat a nevelésből. Így hiába jelent meg már a századelőn több haladó gondolkodású pedagógus elmélete, nem tudják véghezvinni, mert ahhoz kismillió alkalmatlan tanárt ki kellene rúgni az állásából. És mivel többségük nő, ezért nem rúgják ki őket. (Láttál te már női tanárt kirúgni azért, mert alkalmatlan tanárnak? Ha nem verte véresre a gyereket, akkor mindegy mit csinál, tanár marad. Max. elrakják máshová, de nem rúgják ki.) Pont ugyanezért nem csökken egyik országban sem érdemben a bürokrácia. Nőket kellene hozzá elbocsájtani tömegével. Azt meg ugye egy feminista társadalomban nem lehet.
Éppen emiatt nem növelik a követelményeket a tanárok felé. Sőt, folyamatosan egyre gyengébb színvonalat várnak el tőlük. Ma már olyan a tanárok többsége, hogy egy vasgolyót sem bíznék rá, nem hogy gyereket. Folyamatosan romlik a minőség. Ha emelnénk a követelményeket, akkor növekedne a színvonal.

Szóval szerintem ez nem szándékos.
Lehetne tenni ellene. Arra kell hivatkozni, hogy az oktatás minőségét javítanánk, reformálnánk, fejlesztenénk, mindezt a gyerekek érdekében. Így el lehet adni. Persze így sem lesz könnyű, de talán azért lehetséges.

zombigyilkos 2015.08.04. 22:26:40

A másik felvetés, amihez megjegyzést fűznék, az a poroszos oktatás.

Manapság nincs poroszos oktatás!
A valódi poroszos oktatás nagyjából a második világháború idején, meg egy kicsit még utána volt (amíg ki nem hullottak a korábbi tanárok). Azóta nincs olyan. Sajnos.

Régen, még az 1800-as években az angolszász és a poroszos nevelés azonos volt. Ez a drillszerű, kemény, magoltató rendszer volt. De akkor még nem is beszéltünk kétféléről, mivel mind a kettő azonos volt - nem voltak megkülönböztetve. Egyszerűen akkoriban mindenhol úgy neveltek.

Utána az 1800-as évek végétől kezdve ez kettévált.
- Az angolszász oktatás (jellemzően angol) megmaradt a drillnél, a magoltatásnál, az önálló gondolatok eltiprásánál.
- A porosz viszont elkezdett változni, fejlődni. Az 1900-as évek elejére már elég nagy számban voltak német és osztrák-magyar nevelők, akik ugyan megtartották a kemény fegyelmet, ugyanakkor nem ölték már ki az önálló gondolatokat, hanem éppen elkezdték támogatni azt. Ez a második világháború idején a német és magyar katonai nevelésben csúcsosodott ki. Ha megnézzük az angol vagy francia nevelésű katonákat, látjuk, hogy képtelenek voltak az önálló döntésekre. Ellenben a németekkel, akiknél követelmény volt, hogy felső utasítások nélkül is képes legyen önállóan tenni a dolgát. Persze nem volt mindenhol és mindenkire igaz a fent írt, de ez volt az általános. Plusz később megjelent az angolszásznak egy még gyengébb változata (USA-ból jött), aminél még a fegyelmet is elhagyták.

Magyarán az igazi poroszos oktatás éppen az egyik legjobb módszerré vált.
Négy módszer van ebből a szempontból (lehet, hogy nem pontos a megfogalmazásom, de a lényeg érthető lesz):
- fegyelmezettség + önállóságra nevelés
- fegyelmezettség + önállóság tiltása
- fegyelmezetlenség + önállóság tiltása
- fegyelmezetlenség + önállóságra nevelés
Ebből a poroszos az első.
Az eredeti angolszász a második.
Az új angolszász (USA) a harmadik.
A skandináv a negyedik.
Ha valaki ért a neveléshez, az tudja, hogy ebből az első módszer a legjobb.
A mai tanárok ebből a harmadikat használják legjellemzőbben (a legszarabbat), míg egy részük a másodikat, másik részük a negyediket. Rendkívül kevés nevelő használja az elsőt.

Tehát én örülnék, ha a századelőn lévő poroszos módszer lenne. De sajnos nem így van. Még jobb lenne, ha kiegészítenénk a modern pszichológiai és pedagógiai elvekkel, mert az lenne az igazi.

Deansdale 2015.08.05. 09:01:12

@zombigyilkos: "Szerintem ez bizony csak bug az oktatási rendszerben."

Három alapvető ellenvetésem van:

1. Túlságosan nagy véletlen egybeesés az nekem, hogy az államnak hasznos hülyékre van szüksége, nem pedig értelmes emberekre, és közben az állami oktatás """tévedésből""" hasznos hülyéket gyárt értelmes emberek helyett. Ilyen véletlenek nincsenek. Rég nem vagyok már annyira naív, hogy elhiggyem, az elit érdekeinek megfelelő történések """véletlenül""" következnek be az esetek 100%-ában.

2. A világ túlnyomó részén ugyanaz megy. Porosz vagy nem porosz, lényegtelen: az eredmény azonos. Ha mindenhol jó lenne, csak itt rossz, akkor azt mondanám, hogy a hülye magyar rendszer bukdácsol, nosza, megszereljük. Így viszont vagy az van, hogy a világon mindenki téved és mindenki hülye, vagy pedig valami nagyon mélyen nem stimmel a szituval. Lehet, hogy vannak olyan tényezők a háttérben amikről az átlagember nem tud...

3. A videók amiket Vérus kollégával tárgyaltunk tényleg jól mutatják, hogy 100 év alatt sem változott semmi. Szent-Györgyi nem kisebb csiszolgatásokról beszél, hanem gyökeres változásokról, amik nemhogy nem következtek be azóta sem, de még csak nem is beszél róluk senki (főleg az állami felelősök nem). Csak szemfényvesztés ahogy a politika folyton a reformokról papol és közben folyamatosan csak romlik minden. Még síkhülyéknek vagy egy kockadobásnak is lenne esélye, hogy nagyjából az esetek felében véletlenül jót csináljon, de az oktatási rendszerünkben ilyen gyakorlatilag soha nem történik. Ez pedig többet feltételez, mint az egyszerű hozzá nem értés. Egyetértünk-e abban, hogy az utóbbi 20-30 évben nem történt semmi, ami ténylegesen pozitív irányba mozdította volna az oktatást? (Ellentétben azzal, hogy egy intézkedés papíron fantasztikus volt, de a megvalósítás nem azt hozta amit vártak tőle.) Mert ha igen, akkor komoly gebasz van.

Az ember sokáig harcolhat az elkerülhetetlen következtetés ellen, miszerint palira vagyunk véve, de előbb-utóbb fel kell hogy adja. Nem hiszek abban, hogy az állam a javamat akarja. Ez az az alapvető paradigma ami mélyen az emberekbe van vésve, de a legkevésbé sem igaz. Mindenki abból indul ki, hogy az állam a javát akarja, csak mindig téved, mindig hiba csúszik a dologba, valahogy sosem az az eredmény jön ki aminek kellene. Ez a naivitás egy határon túl már önsorsrontás. Az állam alapvetően két érdeket szolgál: a saját magáét (hatalma van az emberek fölött, és ennek megőrzésére vagy növelésére törekszik), illetve azokét, akiknek van elég ereje kívülről befolyásolni (és ezek sajnos nem az állampolgárok, hanem a nemzetközi bankok és politikai szervezetek). A választási rendszerünk egy nevetséges illúzió, 4 évente egy X semmiféle lehetőséget nem ad az embereknek az ország dolgait nemhogy befolyásolni, de még megismerni sem. Gyakorlatilag hetente derülnek ki ügyek, amik egyértelműen jelzik, hogy az állam nem az alattvalóit szolgálja, de ezek az alattvalók valahogy mégsem tudják (nem merik?) levonni a következtetést, hogy az állam nem barátjuk, hanem ellenségük. Az eltüntetett adóforintok, a megbundázott közbeszerzések, az egyre hülyébb törvények, a bírósági és rendőrségi visszaélések, a leszart választási ígéretek, és még sorolhatnám, mind egyértelműen jelzik, hogy az állam nem szolgálja a polgárokat, hanem élősködik rajtuk. És akkor még nem beszéltünk az USA-ban egyértelműen kiderült balhékról, amikor a CIA az utcáról rabolt el ezreket, tudósokat és katonákat kényszerített a halálba, ésatöbbi. Az emberek nem lehetnek annyira hülyék, hogy még az ilyenek sem ébresztik rá őket a valóságra.

Attól, hogy Orbánra szavaztál, még nem téged fog képviselni, hanem saját magát meg a világbankot - ELLENED. Persze ugyanez vonatkozik Gyurcsányra és bárki másra aki a fazék közelébe kerül. Az államnak nem az az érdeke, hogy te jól járj. És az sem az érdeke, hogy a fiad-lányod felnőve kritikusan gondolkodó, az állami machinációkat átlátó, neadj'isten lázadazó ember legyen, aki a rokonokkal és ismerősökkel összefogva egyre erősebb ellenállást fejt ki a rendszer ellen ami szipolyozza és szivatja. És micsoda véletlen: az állami oktatás garantálja, hogy ne legyenek ilyen emberek. Vannak helyettük engedelmes termelő és fogyasztó robotok, akik a darabokra esett társadalomban inkább fordulnak segítségért az államhoz, mint egymáshoz.

Elkanyarodtam a fő témától, de úgy érzem amíg valaki hisz az állam jóindulatában addig nem fogja elfogadni, hogy az oktatás nem véletlenül szolgálja az állam burkolt érdekeit. És mindenkit megnyugtatok: Skandináviában ugyanolyan hasznos hülyék jönnek le a futószalagról, mint Ausztráliában vagy Portugáliában. Micsoda véletlen, hogy nincs állami oktatás a világon ami maga alatt vágná a fát... És micsoda véletlen, hogy a fejesek gyerekei mind magánintézményekben tanulnak, a legfőbb fejeseké meg egyenesen otthon. De ez a pórnépnek nem csak nem ajánlott, hanem egyenesen TILOS. Hmmm.

2015.08.05. 10:04:28

@zombigyilkos:

"- fegyelmezetlenség + önállóságra nevelés"

Kb. ide lehet sorolni a sokak által szétdicsért Waldorf-oktatást is. Annak különösen a magyar mintasuliját (és szerintem magyar állatorvosi lovát), a Burratinót.

zombigyilkos 2015.08.05. 11:45:41

@Ahasverus:
Magával a Waldorf oktatással nincs komoly gond. Az alapelve egész jó, még ha pár apróságtól el is kell tekinteni. Sokkal inkább magával a megvalósulásával van probéma. Tehát az elve egész jó, csak a kivitelezésben olyan tanárok vannak, akik nem veszik figyelembe a fegyelem szükségességét. Lehetne a Waldorfot is fegyelemközpontúvá tenni. Nincs azzzal baj sem ott, sem más hasonló iskolatípusoknál, hogy a gyereket engedik maga dönteni arról, hogy mit csináljon. A tág határok nem jelentenek probémát. Szerintem inkább a határok képlékenysége a gond.

zombigyilkos 2015.08.05. 11:56:01

@Deansdale:

Sejtettem, hogy lesznek ellenvetéseid. És ez így jó. :)

1. Ez hit kérdése.
Ezzel nem tudok mit kezdeni, pláne nem vitába szállni.

2. Nem megy mindenhol ez.
Nagyon sokféle oktatási módszer van. A kínaiak pl. teljesen máshogy szarják el a sajátjukat, mint mi a miénket. :)

3. Nem hogy az utóbbi 20-30 évben, de az utóbbi 50 évben sem történt semmi. Ebben egyetértünk. És nem csak Szent-Györgyire gondoltam, mikor írtam, hogy már 100 éve is voltak jó kezdeményezések, amelyek abbamaradtak. Volt egy rakás ilyen, mert látták sokan, hogy nem megy, nem jó. És egyedül a németek tettek ez ügyben valamit az új poroszos stílussal - ami nyilván a világháború elvesztése után szintén kihalt.

Viszont megírtam, hogy szerintem mik okozzák:
- Mindenki meg van győződve arról, hogy ez a járható út.
- Nők viszik a nevelést.
(A bürokráciáról is mindenki tudja, hogy szar, és még állami érdek is lehetne, hogy csökkentsék. Mégsem teszik sehol.)

Azt is írtam, hogy a fejesek gyerekei a magániskolákban is pont ugyanolyan hibás elvek szerint tanulnak, mint a többség az állami iskolában. És a magántanárok is ugyanúgy tanítanak. Annyi csak a különbség, hogy a magániskolában meg otthon több idő jut egy gyerekre. De a nevelési/oktatási elv teljesen azonos.
Vajon a saját kölykeikből is hülyét akarnak csinálni?
Nem hiszem.

Deansdale 2015.08.05. 11:57:45

Látom az összeesküvés-hívőt módszeresen figyelmen kívül hagyjátok :D Túlságosan holdkóros amit állítok?

_Nem_ az állításaimat bizonyítandó, csak érdekességképpen mondom, keressetek egy értelmes fiatalt és tegyétek fel neki a kérdést, miszerint egyetért-e a következő állítással:

A legfontosabb eredmény amit az iskola elért nála, az a tanulás, a tudomány és a művészetek megutáltatása.

Én egyelőre egy fiatalt kérdeztem meg, azonnal igent mondott.

Végső soron egy szülő szempontjából, aki épp iskoláztatni szeretné a gyerekét, szinte mindegy hogy az állami iskolák szándékosan, vagy inkompetencia miatt szarok. Más megoldást kell keresni, különben bedarálják a gyereket és fasírt lesz az agyából mire megszerzi az áhított papírokat.

Deansdale 2015.08.05. 12:15:51

@zombigyilkos: Nyilván :)

1. A velem ellentétes álláspont is ugyanúgy hit kérdése :)
Ez alapvetően kétféle paradigma küzdelme: az állam jóindulatú csak az esetek 99%-ában hibázik, vagy pedig az állam rosszindulatú. Hogy ebben dönteni hit kérdése-e... Végülis perdöntő bizonyítékok nem állnak rendelkezésre, ez igaz - de közvetett bizonyítékok tonnaszám.

2. Nem úgy értettem, hogy mindenütt a magyar rendszert nyomatják, hanem hogy a rendszertől függetlenül az eredmény ugyanaz. Ezt továbbra is fenntartom.

"Viszont megírtam, hogy szerintem mik okozzák:
- Mindenki meg van győződve arról, hogy ez a járható út.
- Nők viszik a nevelést."

A "mindenki meg van győződve" legfeljebb a birkákra igaz, a valódi szakemberekre nem. A magam részéről biztos vagyok benne, hogy minden korábbi kormányunkban volt legalább 2 tucat olyan ember, aki látta hogy baj van és tudott volna javaslatokat tenni megoldásokra. Azért nem jutottak szóhoz, mert felülről nem hagyták őket. Szerinted az oktatásügyért felelős minisztériumnak nincs olyan embere, akinek az IQ-ja megütné a 120-at és olvasott legalább 2 könyvet a témában? Ugyan már... Vannak ilyen emberek, csak fiókok mélyén lapul a véleményük.

Igen, nők kezén van az oktatás, nade miért? Most ugyanazt kérdezem újra: szerinted nincs ember a minisztériumokban aki tudná, hogy a feminizálódás ilyen hatással van az oktatásra? Hogy a p_csába ne lenne... Ha mi kibicek látjuk a problémát akkor a szakemberek valószínűleg még annál is jobban, szóval nem az agyvelő hiányzik itt a probléma megoldásához, hanem az akarat. Magyarul: NEM AKARJÁK megoldani a problémát. Tudnák, de nem teszik.

A magyar oktatás ÖSSZES hibájával tisztában vannak odafent, nem tudunk olyan problémát mondani ami nekik új lenne. Vannak embereik akik egy délután alatt felskiccelnének egy ezerszer jobb rendszert. Amiért ez nem történik meg, na az a VALÓDI probléma.

...

A magániskolákban azért mégsem teljesen ugyanaz a rendszer. Sok kis finomság összeadódva óriási különbségeket jelent. Kisebb csoportok, értelmesebb tanárok, válogatott gyerekek akik nem hátráltatják egymást... Stb.

zombigyilkos 2015.08.05. 13:54:12

@Deansdale:

Nem tudok mit kezdeni az összeesküvés-elméletekkel.
Amelyiknek látom a megalapozottságát, az oké. De itt nem látok ilyet.

"Túlságosan holdkóros amit állítok?"
Kellőképpen. ;)

"Én egyelőre egy fiatalt kérdeztem meg, azonnal igent mondott."
Én rengeteggel beszéltem már, és többségük ezt mondta.
Tehát nem cáfolom, hogy az oktatási rendszer szar.

"A velem ellentétes álláspont is ugyanúgy hit kérdése :)"
Ha az egyik logikusan igazolgató, az nem feltétlen hit.

"az állam jóindulatú csak az esetek 99%-ában hibázik, vagy pedig az állam rosszindulatú."
Ez nem 99%.

"de közvetett bizonyítékok tonnaszám"
Mégpedig?
Az, hogy szar az oktatási rendszer, még nem igazolja, hogy amiatt szar, mert direkt csinálják.

"rendszertől függetlenül az eredmény ugyanaz"
Ebben nem is kételkedem egy pillanatra sem.

"A "mindenki meg van győződve" legfeljebb a birkákra igaz, a valódi szakemberekre nem."
Persze, ez oké.
De a valódi szakemberek nem mindig tudják elérni azt, amit kellene. Az emberek a legtöbbször érzelmi alapon hoznak döntéseket, nem pedig logikai alapon. Így hiába van minden kormányban pár tucat értelmes ember, aki értené a problémát, mégsem csinálják meg, mert az nem egyezne az emberek érzelmével.

"Igen, nők kezén van az oktatás, nade miért?"
Azért, mert könnyű munka.
Kifejtettem már párszor (talán errefelé is), hogy a könnyű munkákból miért szorítják ki a nők a férfiakat. Ha két ember jelentkezik egy munkára (egy nő és egy férfi) úgy, hogy mindkettő megfelel a munkára (hasonló elvárásoknak), akkor az esetek 70-80%-ában a nő fogja kani a munkát. Ha ki kell rúgni kettő közül egyet, akkor azonos feltételek esetén 80-90%, hogy a férfit fogják.
Így történt, hogy pár évtized alatt a korábbi férfiak által uralt oktatás és bürokrácia is női kézbe került.
És azért nem változtatnak rajta, mert ahhoz ezt be kéne ismerni.
Egy feminista társadalomban élünk, ezt te is tudod. Hiába tudnák, hogy mit kell tenni, nem teszik. Tudják fent azt is, hogy a feminizmus óriási károkat okoz, hogy a férfiak hátrányosan vannak megkülönböztetve, meg még sorolhatnánk. Mégsem történik semmi. A társadalom a nőket támogatja, és ez igaz a politikusokra is. Egyik sem meri felvállalni, hogy változtasson érdemben a rendszeren.
Nem fentről van ez elkészítve. Hanem alulról.

"Kisebb csoportok, értelmesebb tanárok, válogatott gyerekek akik nem hátráltatják egymást... Stb."
Ez csak annyiban más, hogy több pénz áll a rendelkezésre. A finnek is sokkal többet költenek az oktatásra. Mégis ugyanolyan droidokat képeznek arrafelé is, mint náluk.
De az alap ugyanaz a magániskolákban is.

Egyébként továbbra is azt mondom, hogy a bürokrácia csökkentése is az elit érdeke lenne. Mégsem történik ott sem változás, holott azt is meg tudnák reformálni az okosak. De nem fogják. Alulról kell kezdeni, vagy felülről kell egy nagyon erős csoport, aki átlátja a gondot és képes is szembe menni a széllel.

Deansdale 2015.08.05. 15:00:15

@zombigyilkos: "Ha az egyik logikusan igazolgató, az nem feltétlen hit."

Nyilván, de ez nem igazolható logikusan.

"Ez nem 99%."

Mivel te is beismerted, hogy az utóbbi 50 évben zéró pozitv intézkedés történt, inkább 100%. Udvarias akartam lenni, na :)

"Az, hogy szar az oktatási rendszer, még nem igazolja, hogy amiatt szar, mert direkt csinálják."

Elég sok dologról beszéltem itt, nem sorolhatom fel újra. Szerintem ezek összességükben már tekinthetőek közvetett bizonyítéknak. Egyébként az érvelésed arra emlékezet, mintha azt mondanád, hogy az atomvillanást nézni kivezényelt párezer katona halála nem igazolja, hogy direkt vezényelték ki őket meghalni. Ööööööööö.... Izé. Az állam "rosszindulatára" van bizonyíték tengernyi, csak az emberek általában szemet hunynak felette mert így hárítják el a pszichológiai terhet amit a beismerés jelentene.

"Így hiába van minden kormányban pár tucat értelmes ember, aki értené a problémát, mégsem csinálják meg, mert az nem egyezne az emberek érzelmével."

Remélem érzed hogy ez nem éppen átütő erejű érvelés. Azért hagyják 100 éve rohadni a szar oktatási rendszert, mert az emberek dühösek lennének a reformoktól? Az utóbbi évben több olyan rendszer is volt amit a legkevésbé sem érdekelt a népek érzelmi világa.

"Azért, mert könnyű munka."

Ez nem válasz - megkerüli a valódi kérdést, hogy a kormány miért hagyja ezt, miközben egy tollvonással megakadályozhatná.

"Ha két ember jelentkezik egy munkára (egy nő és egy férfi)..."

Lementél az egyéni, eseti szintre, ott ezeket a kérdéseket nem lehet megvitatni. Persze, az adott helyzetben ezek a dolgok játszódnak le amit leírtál, ezt aláírom, de a kérdés az, hogy miért ez a helyzet adott. Adhatna más helyzetet is az állam, ha akarna.

"Egy feminista társadalomban élünk, ezt te is tudod."

Igen, a feminizmus is egy eszköz az elit kezében elérni azt amit akarnak :) Nem Antoni Rita lobbija intézte el, hogy az ENSZ-ben meg az EU-ban ülnek a feministák, elhiheted... Felsőbb körökből tolták be őket oda, konkrét céllal. Ilyen értelemben ez számomra ugyanaz a probléma, ugyanaz az érv: az elit nem minket szolgál, hanem ellenünk van.

"Nem fentről van ez elkészítve. Hanem alulról."

Ebben nem értünk egyet. Ez azt feltételezné, hogy a politikusok tűkön ülve figyelik a választók igényeit és érzelmi állapotát, és igyekszenek ezeknek megfelelni. Ez pedig elég távol áll az igazságtól, esetleg a választások előtt látható némi populista törekvés nyugdíjemeléssel, meg ilyesmi. Amúgy szarik a parlament az emberek véleményére.

"Egyébként továbbra is azt mondom, hogy a bürokrácia csökkentése is az elit érdeke lenne."

Miért is?

zombigyilkos 2015.08.12. 09:43:12

@Deansdale:

"Nyilván, de ez nem igazolható logikusan."
Ebben eltér a véleményünk.

"Mivel te is beismerted, hogy az utóbbi 50 évben zéró pozitv intézkedés történt, inkább 100%."
A hatását tekintve valóban nem volt pozitív intézkedés.
De én arra gondoltam, hogy erőfeszítés azért volt, hogy jobb legyen. Csak az irány volt hibás.

"Szerintem ezek összességükben már tekinthetőek közvetett bizonyítéknak."
Felsorolnál párat? Csak címszavakban.

"Az állam "rosszindulatára" van bizonyíték tengernyi"
Én továbbra sem az állam rosszindulatát látom benne.
Sokkal inkább azt, amit írtam már: tudatlanság, tévedés, hibás értékelés, érzelmek.

"Azért hagyják 100 éve rohadni a szar oktatási rendszert, mert az emberek dühösek lennének a reformoktól?"
Azért IS.
És itt a reformok most főként nőket érintetnének.
Nagy ívben sz@rtak arra, amikor a tűzoltók felvonulgattak a korai nyugdíj meg egyebek ellen. Miért? Mert ott döntő részben férfiakat ért hátrány és azt meg a társadalom is nagy ívben lesz@rja. Na de itt nőket érne hátrány! nem gondolod te se ugye, hogy ez ugyanazt eredményezné?
Egyetlen törvényt nem tudok mutatni az elmúlt 50 évből, amelyik a nők tömegeit hátrányosan kezelte volna.
Képtelenek ilyen törvényt hozni, és ha hoznának is, már másnap megbuknának.

"a kormány miért hagyja ezt, miközben egy tollvonással megakadályozhatná."
Mert nőkről van szó. Lásd fentebb.

"Lementél az egyéni, eseti szintre, ott ezeket a kérdéseket nem lehet megvitatni."
Nem. Hanem általánosságokról beszéltem.
Általánosan ez a jellemző - és ez kihat az egészre.

"miért ez a helyzet adott"
mert a nőkkel mindig is kivételezett a társadalom.

"az elit nem minket szolgál, hanem ellenünk van."
Ha én elit lennék, akkor mi érdekem lenne abban, hogy kiirtsam a saját népességemet?

"a politikusok tűkön ülve figyelik a választók igényeit és érzelmi állapotát, és igyekszenek ezeknek megfelelni"
És így is van.
Kismillió értelmetlen döntést hoznak csak azért, mert a választók nem nyelnék le a racionális verziót. A nyugdíjrendszer is egy ilyen. Mindenki tudja, hogy sz@r a mostani, de mégsem mernek változtatni. Persze politikusok egyéni érdeke közrejátszhat. De egy általános "ELIT"-et feltételezni szerintem merész.

"Miért is?"
Egyszerű. A kisebb bürokrácia kisebb állami kiadást jelent - több lopható el. Ráadásul a bürokráciában értéktelen munkát végeznek emberek tömegei, magyarán eltartottak. Miért lenne jó egy elitnek, hogy rajtuk kívül másokat is eltartson a rendszer? minden parazita küzd a többi parazita ellen, hogy neki több maradjon. A penészgomba által kibocsátott anyag (penicillin) megöli a baktériumokat, hogy a gombának több maradjon. Az elitnem nem az az érdeke, hogy legyen egy óriási réteg, akik eltartottak. Hanem az, hogy aki nem tartozik az elitbe, az gürizzen és termeljen, mint az állat.
Ezért nem lenne érdeke az elitnek (ha lenne olyan) a nagy bürokrácia).

Deansdale 2015.08.12. 11:59:13

@zombigyilkos: "Ebben eltér a véleményünk."

Ez a gondolatsor az állam jó- vagy rosszindulatára vontakozott, illetve hogy melyik nem hit kérdése. Kíváncsi lennék hogyan igazolod, hogy az állam jóindulatú (csak az esetek 100%-ban téved). Van bizonyítékod az állam jóindulatára azon felül, hogy az emberek ezt gondolják?

"erőfeszítés azért volt, hogy jobb legyen"

Ez megint egy olyan dolog, hogy erőfeszítés célt téveszthet egyszer, kétszer vagy ötször, de egy évszázadon át folyamatosan... Na ebben hinni kell az erős hit :D Hát PERSZE hogy minden kormány papol a saját erőfeszítéseiről, épp csak valamiért minden intézkedés negatív irányba visz. Tényleg olyan irracionális dolog azt feltételezni, hogy az a sok "erőfeszítés" csak kamu rizsa? Nem lehet, hogy a politikusok esetleg hazudnak?

"Felsorolnál párat? Csak címszavakban."

Említettem párat fentebb, de ez igencsak nehéz vita lesz, hiszen te bármire mondhatod, hogy "tévedés", míg én azzal érvelek, hogy a tévedések halmaza egy méreten túlnőve már szándékosságot feltételez. Áthidaló megoldásként it van ez:
en.wikipedia.org/wiki/Unethical_human_experimentation_in_the_United_States
Magyarországról nem tudok hasonló listát adni, és nyilván nincs is meg mindennek a magyar megfelelője, de nagyon jó példa ez arra, hogy egy államszervezet saját érdekekkel rendelkezik, ami a polgárok érdekeitől TELJESEN független, olykor pedig egyenesen ellentétesek - olyannyira, hogy az állam egy vállvonással öldökli halomra a polgárait ha épp úgy hozza a helyzet. Az állam bizonyos értelemben önálló entitás, bármennyire is úgy hisszük hogy a polgárok hozzák létre a polgárokért, amint létrejött, már önálló "lényként" funkcionál, aminél semmi nem garantálja, hogy jóindulatú lesz velünk szemben. Mint az MI-k a sci-fi sztorikban :)

"tudatlanság, tévedés, hibás értékelés, érzelmek"

Úgy érzem ezzel nem fogunk zöldágra vergődni :) Hinnék abban, hogy bármely adott magyar kormány esetleg dilettáns, és sokat téved. Ami miatt mégsem tudom ezt elfogadni, az az, ha egy kormány SEMMILYEN mérvadó problémában nem tud előrelépni, és hogy ez a civilizált világ országainak 90%-ára folyamatosan igaz, évtizedeken keresztül, teljesen eltérő politikai és filozófiai hátterekkel, pártokkal, stb. Amikor az egymást váltó balos és jobbos (tehát papíron ellentétes értékeket képviselő) kormányok egy az egyben folyatatják egymás tevékenységét, és soha semmilyen problémát nem tudnak megoldani, akkor én ott már nem hiszek az őszinte tévedésben. Arról nem is beszélve, hogy az állam szakértői elméletileg a legjobban képzett és legintelligensebb szakemberek, ha ők folyamatosan tévednek akkor lehúzhatjuk a rolót.

"nem gondolod te se ugye, hogy ez ugyanazt eredményezné?"

Az állam pont ugyanannyira szarik a nőkre mint a férfiakra. Ahogy Sztálin mondta, milliók halála statisztika. Amivel az állam törődik, az a hasznos hülyék csoportja akik által a saját érdekeit előmozdítja. Jelenleg a feminizmus a társadalom megosztásának eszköze, de jövőre csinálhatják ugyanezt már a férfijogi mozgalom álcája mögött is, a nők előjogai ellen harcolva.

"mert a nőkkel mindig is kivételezett a társadalom."

Nem foghatsz rá minden "tévedést" a nőknek való kedvezésre. Az oktatás helyzete igazából a nőknek sem kedvez. Az egészségügy is hihetetlen szarban van, holott ott is sok nő dolgozik. Frankó módon a gyógyszergyártás is ugyanazon famíliák érdekköre, mint a média, a bankvilág, a fegyvergyártás, az olaj, stb. Nem az emberek érdeke érvényesül, hanem a legpénzesebb lobbiké.

Az elit nem Orbán, ő csak egy közvetítő :) Tudom, alusapkás vagyok meg minden, de mostanra szerintem eljutott ez a beszélgetés arra a pontra, ahol fölösleges újra meg újra körülírni a dolgokat: a rócsildok és rokkefellerek uralják a civilizált világot, és minden kormány úgy táncol ahogy ők fütyülnek. Az oktatás, az egészségügy, a bankszektor, a törvényhozás és a rendfenntartás, a kisebbségek ügye, stb. _világszerte_ abba az irányba halad ahogy a rócsildok érdekei diktálják. Nem az embereké, nem a politikusoké, hanem a nemzetközi elité. Namost vagy az van, hogy a civilizált világ összes kormányának folyamatos tévedései és hibái véletlenül kedveznek a rócsildoknak kivétel nélkül már többszáz éve, vagy a világméretű vagyonukkal maguk tesznek azért, hogy ilyen jó legyen a szerencséjük. Nevezz hülyének, szerintem valószínűbb az utóbbi.

Pl. a 2008-as bankválságban csak a világ lett szegényebb, ők azon is jól kerestek. Milyen érdekes, hogy a gyakorlatilag a tulajdonukban lévő Federal Reserve vezetőinek sorozatos hibái hozzájárultak a válság kirobbanásához, pont mint az 1930-as évek nagy világválságánál...

Persze lehet, hogy én vagyok túl hiszékeny és tényleg csak véletlenek meg hibák eredménye, hogy a leggazdagabbak hatalma folymatosan gyarapodik míg mindenki más szopóágon van :)

Aurelius Respectus 2015.08.12. 13:59:20

@Deansdale: Elég egyértelmű a cél, egy világméretű összeomlás előidézése, ahol éhenhal néhány millárd ember és összeomlanak az államok. Azután a túlélők örömmel fogadják el a 300 család uralmát, akik megmentették őket az éhenhalástól és magánhadseregeikkel fenntartják a rendet, a demokrácia pedig miután betöltötte szerepét mehet a történelem szemétdombjára.

Deansdale 2015.08.12. 14:19:54

@Aurelius Respectus: Ha ezt én akartam volna összefoglalni akkor legalább ötször ilyen hosszú lett volna :) Hál'istennek vannak még emberek akiknek nincs szófosása.

zombigyilkos 2015.08.13. 00:04:37

@Deansdale:

"Van bizonyítékod az állam jóindulatára azon felül, hogy az emberek ezt gondolják?"
Először is mit nevezel jóindulatnak?

"erőfeszítés célt téveszthet egyszer, kétszer vagy ötször, de egy évszázadon át folyamatosan..."
Több évszázadon keresztül égettek boszorkányokat, tapsikoltak hozzá a máglya mellett, holott az okosabbak tudták, hogy boszik nem léteznek.

"épp csak valamiért minden intézkedés negatív irányba visz"
Mit értünk negatív alatt?
Azt, hogy amióta én élek, azóta az életszínvonal óriásit javult?

"Tényleg olyan irracionális dolog azt feltételezni, hogy az a sok "erőfeszítés" csak kamu rizsa?"
Tényleg olyan irracionális dolog azt feltételezni, hogy az a sok "elitbe" tartozó ember csak kamu rizsa?

"Nem lehet, hogy a politikusok esetleg hazudnak?"
Mindenki hazudik.

"Áthidaló megoldásként it van ez"
Felírom majd magamnak, hogy a felsorolás újabban az is, ha egy dolgot írok csak le.

"Úgy érzem ezzel nem fogunk zöldágra vergődni :)"
Ezt mondtam én is. :)

"Az állam pont ugyanannyira szarik a nőkre mint a férfiakra."
Lássuk hát akkor azokat a nőellenes törvényeket!

"Amivel az állam törődik, az a hasznos hülyék csoportja akik által a saját érdekeit előmozdítja."
Az állam fogja magát és hasznos hülyéket képez. Azért, hogy legyen állam. És ki az az állam? Ja az elit. Akik saját maguk alatt is vágják a fát, mert szegények annyira segghülyék.

"a feminizmus a társadalom megosztásának eszköze"
A feminizmus kiirtja a fehér népességet.
mindig elcsúszol mellette, pedig már többször felvetettem:
Vajon egy fehér elitnek, akik jajde okosak és irányítanak mindent, miért érdekük kiirtani a fehér népességet és helyette egy fekete-arab népességet behozni? A fekete-arab népességben ők nem tudnak elvegyülni, sőt, veszélyes rájuk nézve. Plusz termelni sem termelnek annyit.
Tehát szerinted az elit olyan okos és ügyes, hogy irányít mindent. De azt az egyszerű dolgot nem veszik észre, hogy amit csinálnak, azzal a saját pusztulásukat segítik elő.
Érdekes. :)

"Nem foghatsz rá minden "tévedést" a nőknek való kedvezésre."
Ez nem tévedés. Ez ösztön.

"Az oktatás helyzete igazából a nőknek sem kedvez."
Hosszú távon nyilván nem.
De hány nő is dolgozik az oktatásban, bizbasz könnyű munkával keresve annyit, vagy még többet is, mint egy férfi? Rengeteg.
Rövid távú érdekek - akárcsak a feminizmus.

"Az egészségügy is hihetetlen szarban van, holott ott is sok nő dolgozik."
Az EÜ helyzete a szocialista rendszer miatt van. Túl sok eltartott - túl kevés befizető.

"Nem az emberek érdeke érvényesül, hanem a legpénzesebb lobbiké."
Aha. Érdekes, hogy ennek ellenére nem kell már meghalnom járványokban, mint amiben 100 éve még vígan meghaltak milliók.

"a rócsildok és rokkefellerek uralják a civilizált világot, és minden kormány úgy táncol ahogy ők fütyülnek"
És ezek a rócsildok jól kipusztítják a fehér népességet, amiben simán el tudnának vegyülni. És lecserélik egy feketére, amiben ők maguk is kipusztulnak.
Érdekes elmélet. :)

"2008-as bankválságban csak a világ lett szegényebb, ők azon is jól kerestek"
És mire mentek a több pénzzel, amikor elméletben amúgy is minden az övék? :)

"a leggazdagabbak hatalma folymatosan gyarapodik míg mindenki más szopóágon van"
1. A leggazdagabbak hatalma éppen nem gyarapodik. 200 éve egy egyszeri embert igen könnyen kinyírt még egy középszintű vezető is. Mára ez megnehezült.
2. Az egyszeri emberek meg nem halnak meg járványokban, tele a hűtő, évente nyaralnak mindenfelé, minden másodiknak van autója, a 10 éves kölyköknek mobilja, sokkal könnyebb munkájuk van, mint bármikor, sokkal több idejük van, mint bármikor, és a világ tudásának 80-90%-a pár kattintással a rendelkezésükre áll.
Mert ugye ők most éppen "szopóágon vannak".
Látom mennyire. :)

zombigyilkos 2015.08.13. 00:12:47

@Aurelius Respectus:

Úgy nagyjából 12 éves korom óta hallom ezt a jajveszékelést arról, hogy összedől a világunk és jönnek a gonoszak. Ráadásul elvileg már ugye az 1929-es világgazdasági válság mögött is ott voltak.

Baszottul bénák lehetnek ezek, ha még mindig nem sikerült elérniük ezt a nagy összeomlást, és még mindig nincs meg az az áhított hatalom. :) Volt már két világháború meg milliók halála, de valahogy csak várjuk még ezt a világégést. Mint az Antikrisztust meg a világvégét a Jehova Tanúi. "Higgyétek el, jön. Csak nem tudjuk, mikor. De már itt is van, érzem, közeledik!" :)

Kezükben a média, kezükben az összes politikus, az ipar, a mezőgazdaság, a gyógyszergyártás, meg alapvetően minden.
1. Ha minden a kezükben van, akkor mit akarnak még többet?
2. Ha nincs minden a kezükben ennyi minden mellett, akkor miért nincs?
Ennyire bénák? 100 éve uralnak kismillió dogot, és még mindig kaparniuk kell bizbasz feminizmussal meg hasonlókkal? Ha ennyi minden a kezemben lenne, és ki akarnék irtani sok milliárd embert, akkor már rég megtettem volna. Miből tartana mondjuk egy új halálos kórt elterjeszteni? Egy módosult pestis vagy ebola? 100 év alatt nem futotta rá? :D

Deansdale 2015.08.13. 09:27:26

@zombigyilkos:

Azt mondtad, az állam rosszindulatában hinni csupán hit kérdése, mert nincs rá bizonyíték. Erre válaszoltam, hogy az ellenkezőjére sincs bizonyíték. Tényleg nincs, és mégis sokan hisznek benne vakon. A szemantikát meg hagyjuk, ha már az a kérdés, hogy mit jelent a jóindulat, akkor itt már nem érvek ütköznek hanem egók :)

Az életszínvonal javulása technológiai kérdés, a politikának nincs túl sok köze hozzá - illetve csak annyiban, hogy még ennél is sokkal jobban állhatnánk, ha az állam megfelelően csatornázná a technológiai fejlődés eredményeit a köz szolgálatára. Az életszínvonal emelkedését nem a politikusoknak vagy a bankároknak köszönhetjük, arra mérget vehetsz.

"Tényleg olyan irracionális dolog azt feltételezni, hogy az a sok "elitbe" tartozó ember csak kamu rizsa?"

Nem irracionális, ugyanakkor eléggé valószínűtlen. Igazad van abban, hogy sok intézkedés nem szolgálja a politikusaink érdekeit. Miért jó az Orbánnak ha fogyunk, ha szar az egészségügy, az oktatás, stb? Nem jó neki. És nekünk se jó. Mégis ez van. Adódik a kérdés, hogy akkor mégis kinek szolgálja az érdekeit ez az egész. HA (és itt hangsúlyos a HA) létezik egy külső elit, akkor annak ezek az intézkedések 100%-ban szolgálják az érdekeit. Ez nem bizonyíték a létére, de azért kurvára elgondolkodtató, nem? Van körülöttünk egy rakás érthetetlen dolog, aminek mind egy szálig logikus hátteret ad, HA létezik egy külső elit. Erről vitázunk már hetek óta, hogy melyik logikusabb és valószínűbb: a modern világ összes kormányainak összes embereinek 98%-a hülye dilettáns, akik évtizedeken keresztül értelmetlen döntéseket hoznak, vagy pedig van egy külső befolyás aminek ezek az "értelmetlen" döntések szolgálják az érdekeit. Elismerem, hogy egy olyan embernek aki nem filózott ezen túl sokat, annak valószínűtlenül hangzik az utóbbi, ugyanakkor pusztán logikailag nézve az előbbi még annál is sokkal valószínűtlenebb.

"Felírom majd magamnak, hogy a felsorolás újabban az is, ha egy dolgot írok csak le."

Biztos nem nézted meg a linket, mert egy igen hosszú lista volt a túloldalán.

"Lássuk hát akkor azokat a nőellenes törvényeket!"

Ha egy kicsit is belegondolsz a törvényeink többsége ugyanannyira szivatja a nőket is. Az emelkedő nyugdíjkorhatár, a szar oktatás, a fos egészségügy, ésatöbbi, szerinted a nőknek jó? Van pár törvény ami nyilván nekik kedvez, de ha azt hiszed, hogy az állam a szívén viseli a nők sorsát akkor csúnyán tévedsz. Minden "nőpozitív" döntésük hátterében található valamilyen hátsó szándék, a családok szétrombolása, a nemek egymás ellen fordítása, stb.

"Az állam fogja magát és hasznos hülyéket képez. Azért, hogy legyen állam. És ki az az állam? Ja az elit. Akik saját maguk alatt is vágják a fát, mert szegények annyira segghülyék."

Itt már direkt összemosol dolgokat. Az állam hasznos hülyéket képez, igen. Nézz ki az utcára, 10-ből 10 ember el van veszve agyilag az oszdd meg és uralkodj labirintusában: egymással marakodnak olyan mesterséges lövészárkokból, mint a feminizmus, a jobb-bal politikai hülyeség, a cigánykérdés, stb. Mit gondolsz az állami intézkedések meg a média baromságai a cigánykérdésben miért mindig azt az eredményt hozzák, hogy a két oldal csak egyre jobban utálja egymást? "Véletlen", ugye? És az USA-ban is véletlen meg Angliában és Franciaországban is véletlen, hogy sodródnak a faji polgárháború felé.

Az államszervezetben az a pár ezreléknyi ember van, aki haverok és népszerűség útján a húsosfazék közelébe jut. Köztük is vannak hülyék, akik komolyan veszik a jobbos-balos hülyeséget, de ha megnézed nincs köztük akkora ellentét, mint amit vetítenek. Ezek az emberek többnyire csak azzal foglalkoznak, hogy minél tovább lophassanak minél többet. Az elithez viszont semmi közük. Az elit az olyan bankok tulajdonosainál kezdődik, amik országoknak adnak kölcsön. Az állam alattunk vágja a fát az elit érdekeit képviselve. Nem olyan bonyolult gondolat ez, hogy ne lehessen megérteni. És ebben a képletben senki nem hülye, csak az államapparátusnak nincs lehetősége kiszállni a külső erők szolgálatából, így arra játszanak, hogy legalább magukat és a családjaikat kimentsék a szarból. Biztos láttad a fotót ahol Orbán és Gyurcsány egy zsinagógában fognak kezet, amiből olyan következtetést vonsz le amilyet akarsz.

"Vajon egy fehér elitnek, akik jajde okosak és irányítanak mindent, miért érdekük kiirtani a fehér népességet és helyette egy fekete-arab népességet behozni?"

Az elit nem annyira fehér, és egyértelmű, hogy direkt játszanak a fehér népesség visszaszorítására. Vannak köztük akik nyíltan beszélnek erről. A népcsoportok összemosása is szándékosan zajlik - mit gondolsz miért lobbizik minden fejlett országban egy jelentős politikai réteg a menekültek és bevándorlók mellett? Marhára kell mindenhová egy rakás muzulmán bűnöző, ugye, és ezek a politikusok olyan buták, hogy nem látják előre a következményeket.

Deansdale 2015.08.13. 10:00:12

@zombigyilkos: "Tehát szerinted az elit olyan okos és ügyes, hogy irányít mindent. De azt az egyszerű dolgot nem veszik észre, hogy amit csinálnak, azzal a saját pusztulásukat segítik elő. Érdekes. :)"

Ne keverd már össze a rócsildokat Orbánnal, nagyobb köztük a távolság mint Orbán meg a legutolsó hajléktalan csöves között. Nem akarom feltételezni, hogy hülye vagy, mert nem vagy az, de akkor viszont amit itt csinálsz az szándékos értetlenkedés, a hülyeség tettetése. Nem kell velem egyetérteni, de azért annyit elvárnék, hogy a véleményemet a saját belső logikája szerint vizsgáld.

"Az EÜ helyzete a szocialista rendszer miatt van. Túl sok eltartott - túl kevés befizető."

És szerinted erről a kormány emberei nem tudnak? Egyiké sem? Soha, sehol? Ha meg tudnak, akkor miért nem tesz ellene senki semmit? Ja, mert félnek a választóktól, akik 4 évente amúgyis össze-vissza szavaznak. Nincs egyetlen tökös politikus a világon aki azt mondaná, hogy szarik a tömeg véleményére, akkor is azt csinálja ami helyes?

"Aha. Érdekes, hogy ennek ellenére nem kell már meghalnom járványokban, mint amiben 100 éve még vígan meghaltak milliók."

Gondolom Orbánnak köszönheted, hogy evés előtt kezet mosol, meg a fekália és a hullák nem rohadnak a nyílt utcai csatornákban :)

"És ezek a rócsildok jól kipusztítják a fehér népességet, amiben simán el tudnának vegyülni. És lecserélik egy feketére, amiben ők maguk is kipusztulnak. Érdekes elmélet. :)"

Eszük ágában sincs közöttünk elvegyülni. Bárhol lakhatnak az egész világon ahol épp kedvük tartja, és akkora magánhadsereggel védhetik a seggüket amik egy-egy átlagos országot simán letarolnának. (Léteznek ma a világon magánhadseregek amiknek több tankja és vadászgépe van mint Magyarországnak.) Gondolod, hogy az óceáni szigeteiken / dubai birtokaikon / Izraelben / francia kastélyaikban majd aggódni fognak egy rakás géppisztolyos arab miatt, akik azt sem tudják, hogy ezek egyáltalán léteznek, arról meg végképp halvány fingjuk sincs, hogy kik ők és hol lehetne őket megtalálni?

"És mire mentek a több pénzzel, amikor elméletben amúgy is minden az övék? :)"

Szarnak a pénzre, őket a hatalom érdekli. Irányítani akarják az emberiséget, és ez tulajdonképpen már javarészt így is van. Nézd meg a youtube-on hogy hány vezető politikus beszélt a világkormányról, aztán gondolkodj el hogy ezeknek a politikusoknak miért lenne érdeke ilyesmi.

"A leggazdagabbak hatalma éppen nem gyarapodik. 200 éve egy egyszeri embert igen könnyen kinyírt még egy középszintű vezető is. Mára ez megnehezült."

Nem az a hatalom, hogy van pár rabszolgád vagy jobbágyod akiket szivathatsz. Az a hatalom, amikor te adsz elő a Bilderberg csoport évi rendes ülésén, és Hillary Clinton feszült figyelemmel hallgatja a mondandódat, majd annak megfelelően cselekszik. Az a hatalom, amikor Tony Blair meg George Bush egy olyan világkormány létrehozásáról beszél, amit a te családod fog (a háttérből) irányítani.

Az elit az utóbbi évszázadokban arra játszott, hogy láthatatlanná váljon a közemberek számára (bejött), hogy magáévá tegye az országok pénznyomtatásának jogát (bejött), illetve hogy gyakorlatilag mindenkit az adósává tegyen állami szintű hitelezéssel, amivel a föld bolygó GDP-jének jelentős része folyamatosan vándorol a zsebükbe (bejött). Ahogy már említettem korábban, az angolok a mai napig fizetik az államadósságot amit még az 1700-as években halmoztak fel. Gondolj bele, hogy ez mit jelent.

Igen, az életszínvonal javult, de közben érdekes módon minden fejlett ország faji polgárháborúk felé halad, a kultúráink elmosódnak és eltűnnek, mindenhol egyre durvábban nyomul a rendőrállam és a titkoszszolgálatok, stb. Tudod mi az amiről beszélsz, a nyaralás és az internet? A kenyér meg a cirkusz ami elvonja a birkák figyelmét arról, hogy maholnap Orwell rémálmaiban fognak feleszmélni.

Persze lehet ebben nem hinni, én nem vetem a szemedre ha azt mondod hogy nem látsz elegendő mennyiségű hiteles bizonyítékot, így ezeket az elméleteket elveted. Mindenkinek szíve joga azt gondolni amit akar. Mindenesetre számomra egyértelmű, hogy bár az emberi hülyeség végtelen, de azért mégsem okolható minden problémáért a világban. Van amire sokkal logikusabb magyarázat, hogy azért történt mert valakinek az állt érdekében. És ha nem látod ezt az illetőt, az nem azt jelenti, hogy nem létezik.

zombigyilkos 2015.08.13. 13:44:14

@Deansdale:

Csak egyetlen mondatodra reagálnék, mert itt a lényeg:

"HA (és itt hangsúlyos a HA) létezik egy külső elit, akkor annak ezek az intézkedések 100%-ban szolgálják az érdekeit."

Miért?
Miért szolgálja az érdeküket az, ha kiirtják a fehér lakosságot? Mert a multikulti, a feminizmus, meg a szocializmus pont ezt teszi. A fehér lakosság a világ népességének kevesebb, mint ötödét jelenti. Főleg, ha nem nézzük a mulatt és hasonló népességet is Dél-Amerikában.
És ez a népesség rohamosan csökken. Míg az arab és a fekete népesség, plusz a kínai és indiai folyamatosan növekszik.

Ez nekik pont, hogy rossz lenne, ha léteznének.
Esetleg akkor lehet nekik ez jó, ha kínaiak és hasonlók képzik ezt a vezető réteget. Nekik valóban érdekük lehet a fehér népesség eltüntetése. De egy feltételezett zsidó (fehér) elitnek a legnagyobb baromság lenne kiirtani a fehéreket. Egyetlen parazitának sem érdeke a gazdatest elpusztítása, hiszen akkor ő is elpusztul.
Ha kiirtják a fehéreket, akkor nem lesz, ki dolgozzon nekik, meg megépítse a luxuslakosztályokat (ami egyébként is adott már), meg kitaláljon új dolgokat. A fekete-arab, gettókban élőktől ezt hiába várnák el.
Ha az elit a jövőben is jól akar élni, akkor szüksége van a fehérekre.
Egyébként meg ha ki akarták volna irtani a fehéreket (már ha léteznének), akkor már régen nem élnénk. Egy egyszerű járvánnyal gyanú nélkül is meg tudnák tenni, hogy létrehozzák a káoszt.

SŐT!
Ha kiindulunk abból, hogy ezeknek a jólétre van szükségük úgy, hogy azt mások valósítják meg nekik, akkor éppen az lenne az érdekük, hogy a feketéket és az arabokat irtsák ki, és a helyükre fehéreket telepítsenek. És ez semmibe nem kerülne nekik! Miből tartana a multikulti erőltetése helyett a nemzeti érzelmeket erőltetni, és utána nekimenni Afrikának? Semmiből.

Ebből is látszik, hogy nincs ilyen háttérhatalom. Nagyon szép a teória, még akár igaz is lehetne. Egyetlen bökkenő pont az INDOK. Nincs okuk rá, hogy ilyet tegyenek, amit most, hiszen maguk alatt vágnák a fát.
Vagy ha mégis léteznek, akkor kínaiakból, meg esetleg indiaiakból állnak, és nem fehérbőrű elitről lenne szó.

Deansdale 2015.08.13. 16:08:31

@zombigyilkos:

Gondolod a malájok vagy afrikaiak nem fognak dolgozni nekik? Inkább éhenhalnak, vagy micsoda? Már most is majdnem mindenki nekik dolgozik, tekintve hogy majdnem minden a bankoké, így vagy úgy. Szerinted lesz valami nagy, közös, elvekre épülő ellenállás a globális vezetés ellen? Nem tudom te miféle emberek között élsz, ahogy én látom a tömeg 99%-a fel sem fogja hogy mi van, és akik mégis, többnyire azok is szarnak bele.

Egyébként nem a teljes kiirtásról van szó, hanem egy általános létszámcsökkentésről, meg a fajok összekeveréséről. Hawaii példája mutatja, hogy mi a végcél, ott már szinte nincs is család ami kizárólag őslakosokból állna. Egy hatalmas turmix lett az egész, japánok, amcsik, egyebek keveredtek beléjük és most egy kultúráját vesztett, identitás nélküli, atomizált tömeg az egész, amit gond nélkül lehet terelgetni. Az elit egyik legnagyobb gondja mindigis az ellene összefogó emberek voltak, ezért ennek az összefogásnak a lehetőségét akarják kiküszöbölni. Úgy tűnik sikerrel.

"Egy egyszerű járvánnyal gyanú nélkül is meg tudnák tenni, hogy létrehozzák a káoszt."

Ne vegyél rá mérget, hogy nem lesz ilyen :) Egyébként viszont nem olyan egyszerű faj-specifikus vírusokat csinálni, a génjeink nem különböznek olyan nagyon hogy a vírusok csak úgy különbséget tegyenek zsidó, fehér meg néger között.

A források szerint az elitnek csak kb. félmilliárd emberre lenne szüksége globálisan, hogy meglegyen a "kiszolgáló személyzet". Kíváncsian várom, hogy mit fognak lépni a népességcsökkenés érdekében... Bár már eddig is mentek a próbálkozások, ahogy az nyilvánvaló, hiszen a Rokkefeller alapítvány nem csak a feministákat pénzelte, de a fogamzásgátlást meg az abortuszklinikákat is (planned parenthood). Bill Gates is faszán elszólta magát, hogy népességcsökkentésre van szükség, mert túlterheljük a bolygót, de majd az oltásokkal megoldják ezt a problémát. Hogy ő milyen viszonyban van az igazi elittel azt nem tudom, de talán őrá sem árt figyelni :)

Már megbocsáss, de a teóriáid nem tűnnek valami kiforrottnak, attól meg igazán távol állnak, hogy cáfolják a háttérhatalom létét :) Nem biztos, hogy pontosan ugyanúgy látnak minden kérdést, mint te, és talán vannak olyan érdekeik amik számodra nem tűnnek logikusnak. Például még olyat is elképzelhetőnek tartok, hogy a többgenerációs dinasztiák egyszerűen a történelmi ellenségeskedések miatt utálják a fehér embert. (Meg az arabot.) Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy gyakorlatilag mindent ők pénzeltek ami nekünk kárt okozott, kezdve azokkal amiket te is felsoroltál, a multikultitól a szocializmusig. Én a magam részéről úgy gondolom, hogy a fehér embert az esze és találékonysága miatt tartják veszélyesebbnek. Sokkal egyszerűbben boldogulnak egy olyan csoporttal, ami nem az eszéről híres és könnyebben manipulálható az alapvető ösztönein keresztül. Az elitnek a birkák összefogásán kívül a másik nagy ellensége az intelligens forradalmár...

zriff 2015.08.13. 21:04:38

@zombigyilkos: Ajánlom az empíria magazint tanulmányozásra. Az epán is rajta van szóval nem jelentéktelen, és a deansdale által említett világkormányról mint reális veszélyről is ír, ez a cikk, a jelenkor rovatban található.

Belveder (törölt) 2015.08.19. 12:44:58

Szép napot!

Azért írok, mivel egy fejezetet szeretnék lezárni.

Mindenkitől bocsánatot kérek, akit a Férfihang oldalán vérig sértettem.
(Úgy vélem, talán az utóbbi napokban megártott a hőség.)

Személy szerint elnézést kérek hgyi-től, akit súlyosan megbántottam. Szeretném, ha békésen válnának el az útjaink.

Üdvözlettel:
Belvedere

hgyi 2015.08.19. 13:34:13

@Belveder: A személyemre vonatkozók nem ráztak meg, így nincs is mit megbocsájtanom.
Visszacsinálni a történteket nem lehet.
Én nehezen felejtő típus vagyok.
Nem én háborúztam, hanem te, én békés vagyok. Magaddal köss békét - nem könnyű feladat!

Belveder (törölt) 2015.08.19. 13:36:37

@hgyi: Nézd, meg kell találnom a lelki egyensúlyomat és rendezni kell az életemet. Épp elég büntetés, hogy ezt az életet kell élnem.

Most komolyan feljelentést tesztek?

Deansdale 2015.08.19. 13:45:56

@Belveder: Én egy őszinte ember vagyok, nem fogok veled kamuzni, akkor sem ha talán stratégiailag jobb döntés lenne: az Admin kolléga által jó régen beállított általános üzenet áldozata lettél, amit mindenki megkap aki bannolás után is be akar lépni. Nem tudom miért írt bele olyan részt, ami feljelentéssel fenyeget, erről talán majd többet mond ő, ha még valaha is előkerül. Nem lesz ellened semmiféle feljelentés.

Viszont az a helyzet, hogy most két út áll előtted. Ezek után a kommentek után amiket ideírtál, nagy gerinctelenségről tenne tanúbizonyágot ha visszatáncolnál és megpróbálnád mégis folytatni a Férfihangos stáb zaklatását. A másik lehetőség, hogy tényleg elválnak az útjaink viszonylag békésen és végre nem kell időt meg energiát egymásra pazarolnunk. Részünkről nem fog senki téged cseszegetni, és cserébe mi is csak ugyanennyit várunk el tőled.

hgyi 2015.08.19. 17:48:58

@Belveder: Nem tudok róla, hogy akadályoztalak volna a lelki egyensúlyod megtalálásában és az életedbe sem szóltam bele.
Úgy gondolom, eléggé türelmes voltam veled.
Ha elveszetted a kontrollt magad felett, és nem vetted észre akkor sem, amikor szóltunk, sajnálatos, de nem a mi kompetenciánk ennek szakszerű kezelése. A mi elsődleges feladatunk a Lap védelme, remélem ez érthető és elfogadható. Ha nem, akkor is így van.

Belveder (törölt) 2015.08.22. 14:36:16

@Deansdale:
Ez esetben tisztelettel arra kérem a szerkesztőket, hogy oldják fel az IP címem blokkolását. Ugyan többé nem szólok hozzá a laphoz, de továbbra is szeretném olvasni.

zombigyilkos 2015.08.22. 15:36:40

@Deansdale:

"Gondolod a malájok vagy afrikaiak nem fognak dolgozni nekik?"
Gondolod, hogy ők fogják feltalálni az új dolgokat nekik?

"Nem tudom te miféle emberek között élsz, ahogy én látom a tömeg 99%-a fel sem fogja hogy mi van, és akik mégis, többnyire azok is szarnak bele."
Akkor mi szükségük nekik a feminizmusra meg a szocializmusra, ha amúgy is mindenki a kezükben van már? Nem érzed a kettősséget az érveidben? El akarnak minket taposni mert már amúgy is eltapostak minket. El akarnak venni mindent tőlünk, mert már amúgy is minden az övék. Azért csinálják ezt, mert hatalmat akarnak, holott már minden hatalom a kezükben.

"Egyébként nem a teljes kiirtásról van szó, hanem egy általános létszámcsökkentésről, meg a fajok összekeveréséről."
Miért lenne jó nekik a fajok összekeverése?

"Az elit egyik legnagyobb gondja mindigis az ellene összefogó emberek voltak, ezért ennek az összefogásnak a lehetőségét akarják kiküszöbölni. Úgy tűnik sikerrel."
Nem te írtad éppen, hogy már minden a kezükben van és senki nem fog össze ellenük?

"Ne vegyél rá mérget, hogy nem lesz ilyen"
Miért nincs már?
Ennyire hülyék lennének? Milliónyi lehetőség lenne rá, ha valaki valóban rendelkezne ilyen hatalommal.

"Egyébként viszont nem olyan egyszerű faj-specifikus vírusokat csinálni"
És miért kellene nekik fajspecifikus kórokozó, ha amúgy is keverni akarják a népeket?
Megcsinálnak egy kórokozót, amihez csak nekik van ellenszerük, és máris megoldva a népességcsökkenés. Sőt, még jöhetnének is, mint megmentők, akik kitalálták az ellenszert.
De neeeem!
Ők összeesküdnek és inkább kiirtják saját magukat is. :)

"A források szerint az elitnek csak kb. félmilliárd emberre lenne szüksége globálisan"
Akkor csak megoldás lehet egy jó kis pestis meg egy picinyke influenza. A katonai raktárakban olyan kórokozókat eszkábáltak már össze, ami simán megöl 10 emberből 8-at, és ég ellenszerük is van hozzá. Ki akadályozza meg már évtizedek óta ezt a hűde veszélyes elitet, hogy bevessék? Ja, talán az, hogy nincs ilyen elit, ha meg mégis van, akkor k&rvára nem akarnak ilyet csinálni.

"Kíváncsian várom, hogy mit fognak lépni a népességcsökkenés érdekében"
Semmit. Mert egyrészt nincs ilyen elit, másrészt nem zavarja őket a népességcsökkenés, pláne, hogy magától meg fog állni.

"Már megbocsáss, de a teóriáid nem tűnnek valami kiforrottnak"
Az enyém? Nem én írok olyan dolgokról, aminek semmi alapja nincs és két perc alatt cáfolható.

"Nem biztos, hogy pontosan ugyanúgy látnak minden kérdést, mint te"
De persze te tudod, hogy mit hogy látnak. :)

"egyszerűen a történelmi ellenségeskedések miatt utálják a fehér embert. (Meg az arabot.)"
Azért szaporítják az arabokat, mi?
Ahelyett, hogy az arabok már megtámadtak volna minket, mi meg őket, ők meg röhögnének a markukba, helyette a muszlim /főként arab/ népesség lassan az egyik legnagyobb lesz a világon. Mert ők utálják őket. Érdekesen mutatják ki. :)

"gyakorlatilag mindent ők pénzeltek ami nekünk kárt okozott"
Mint ahogy azt is, ami nekünk előnyt jelentett.
Meg azt is, ami más népeknek kárt okozott.
Meg mivel mindent ők irányítanak, így mindent ők okoztak.

Hidd el, tisztelem a munkásságodat, meg rengeteg dologban egyetértünk, de ez a háttérhatalmas sületlenség nem vall rád. Sokkal logikusabban szoktál te gondolkodni annál, mint hogy olyan elmélet mellé állj, amit 2 perc alatt cáfolni lehet átlagos IQ-val is.

zombigyilkos 2015.08.22. 15:46:03

@Deansdale:

Egyébként miért nem írsz a Férfihang-ra? Tele van újabban olyan baromságokkal az egész, hogy a fejemet fogom.
A legutóbbi oktatási agymenésnél egyáltalán nem értem, hogy hogyan kerülhetett oda. Nincs valami szűrő nálatok, hogy az ilyen förmedvényeket legalább átnézze valaki, és az orbitális mellélövéseket kijavítsa benne? Vagy hogy az oktatásról/nevelésről mondjuk olyan írjon, akinek van is fogalma róla, meg talán még csinálta is? Vannak ugyan benne okos gondolatok is (mindenki által ismert közhelyek), de összességében a falra másztam tőle. Főleg a végén amit ajánl megoldásként.
De ugyanez a Merre lejt a pálya meg hasonló manginás agymenések ... Értem én, hogy helyet kell kapjon más vélemény is. De legalább lenne benne némi megalapozottság. De az ilyen cikkek pont olyanok, mintha a egy mszp-s sajtóorgánum Orbán jóságáról meg szükségességéről ecsetelne. Nem csak baromság, hanem még félre is viszi az oldal lényegét. Ha valaki baromságot akar írni, arra ott vannak a kommentek. De a cikkeknél nem kéne, hogy ilyenek nyomják le a színvonalat.

Amióta a régiek nem írnak, erősen züllik ez a színvonal. Te, DonQujon, Vasgerinc, Angelo01, don Fefinho és még egy páran nagyon jól összeszedett, és logikával, valamint forrásokkal alátámasztott cikkeket írtatok. Néha fel-felbukkan hasonló akár még újaktól is (Veram és társai), de ahogy nézem, az irányvonal egyre inkább elmegy a "tutujgatás" meg a baromságok összehadoválásának irányába. Nem írnál inkább oda?

2015.08.23. 13:10:49

@zombigyilkos: Na, látod, ez az a mentalitás, ami miatt Deansdale elhagyta az oldalt, mint szerző. Ami miatt elege lett az egészből.

Persze, nem veszed észre. Nem veszed észre, hogy ugyanazt teszed, mint Belvedere. Hogy a saját egyéni, szubjektív ízlésedet kéred számon az oldalon, mint "objektív mércét". Szinte ugyanabban a stílusban. S mivel nem felel meg az "objektív mércé"-nek kinevezett szubjektív ízlésének, az egész oldalt leminősíted. Ahogy tette azt Belvedere is.

Leszarom, ha a cikkem nem tetszik. Hogy ostobának tartod. Ízlések és pofonok.

Az külön vicces, hogy a saját világnézeted visszatükröződését várod el a Férfihangtól. De miért is ne? Hiszen az az "igazság"!

Elárulom, nekem például egyáltalán nem tetszenek Dennis írásai, a főbb gondolataival nem is értek egyet, mégsem zaklatom az egyik szerkesztőt sem, köztük Deansdale-t, hogy nekem nem tetszik, nem felel meg az egyéni ízlésemnek, azonnal szedjék le az oldalról, stb. Elfogadom, hogy a többségnek tetszik, és hogy a többségnek ez kell - és nem minősítem le az oldalt.

(S bár nem tetszenek Dennis írásai, nem tartom őket "baromság"-nak, "förmedvény"-nek, "agymenés"-nek. Sajnos az ilyen nagyképű fikázás nekem nem megy, bár egyeseknek kifejezetten jól áll.)

"hogy ilyenek nyomják le a színvonalat"

A te kommentjeid ugyanakkor csöpögnek a színvonaltól, simán elmehetnének cikknek a Férfihangra. :P De ha annyira akarsz segíteni az oldalon, jelentkezz szerzőnek! Mérettesd meg magad, tessék! Nem akadályozz meg benne senki!

Egyébként még jó, hogy nem mindjárt listázol is hozzá, mely szerzőket is kellene eltávolítani az oldalról! Jó magyar szokás szerint! :(

2015.08.23. 13:35:49

@Deansdale: Mellesleg megjegyzem, nem kellene belemenni ebbe a színvonal dologba.

Egyrészt mert az egyéni ízlést sosem lehet háttérbe szorítani, bármennyire is szeretné az ember.

Másrészt, mert már sok szerző ki lett pécézve "leronccsa a színvonalat" meg "nem ide való" vonalon. Mások által.

Az elmúlt 1-2 évben (követve egyesek kommentjeit) "színvonaltalan"-nak vagy "nem ide valló"-nak bélyegeztettek a következő szerzők (mármint azok bizonyos cikkei, de nem egyszer maga a személy is): Pash Cutter, Dennis, Reina Nicolasa, Ottó Weininger, Giordano Bruno, Reszet Elek, Kálmán, Suum Cuique. Legutóbb Hgyi szerkesztői személye kérdőjeleződött meg egy másik kommentelő/olvasó szemében. Sokat árt az oldalnak, mert elvált. :P

Pash Cutter "túl antikapitalista, komcsika". Suum Cuique "túl keresztyén". Kálmán "túl manginya". Hgyi "elvált nő". Reina Nicolasa "túlságosan feminyista". Ottó Weininger "okoskodó és homályos". Stb.

Nem arról van szó, hogy nem tetszik az adott szerző stílusa, és nem értek egyet a gondolataival, hanem hogy "leronccsa a színvonalat", és "nem illik az oldal profiljába".

Össze is lehetne írni egy jó kis listát!

Remek vonal ez, személykedés a köbön - ha a Férfihangot akarjuk dekonstruálni, egy romhalmazzá!

Még egyszer leírom: nekem sem tetszik minden cikk az oldalon, de tolerálom, mert még így is vannak kedvenc szerzők, akik megörvendeztetnek egy-egy jó cikkel.

Persze, lehet nyavalyogni, hogy nem tetszik a fejléc... :P

(Tudom, neked ezt nem kell magyarázni, csak a fejemet csóválom, hogy mind a Férfihangon, mind a privát blogodon még mindig ott tartunk, hogy egyesek a saját egyéni ízlésüket követelik meg egy online magazinon.)

Aurelius Respectus 2015.08.23. 14:58:11

@Ahasverus: Ez érdekes. Tudnál mondani egy példát Dennis gondolataiból, amivel nem értesz egyet ? csak kiváncsiságból kérdezem.

2015.08.23. 19:53:01

@Aurelius Respectus: Hasonló problémáim vannak az egész PUA-val, mint Wastrelnek. Ő több kommentben is részletesen kifejtette, miért érzi problematikusnak.

Lehet, hogy egyszer én is részletesen kifejtem, ha lesz rá időm. (Igazából ugyanazt mondanám el, mint Wastrel.) Egy másik posztban. Vagy egy cikkben, a Férfihangon.

Dennis egyébként egy jó srác. Még akkor is jó srác, ha nem értek egyet a gondolataival és azzal, ahogy a világot nézi. Jó srác, ellentétben az olyan állandóan elégedetlen izomtibikkel, mint Belvedere és Zombigyilkos, akik csak panaszkodnak, milyen szar az oldal.

2015.08.23. 19:56:11

@Aurelius Respectus: @Deansdale: Amúgy szerintem még mindig nem szar a Férfihang. Tény, hogy nem olyan, mint fénykorában volt. Lehet ennek keresni az okait. De még mindig minőségibb újságírás, mint mondjuk a 444!. Persze, van hova fejlődnie. De nem szar.

aldum · http://aldum.pw 2015.08.23. 21:05:59

@Deansdale:
Egy reakciot erre nem tervezel?
ataszjelenti.blog.hu/2015/08/23/kisokos_a_tudatos_antifeminista_reszere
(Olyan szivesen olvasnek egy klasszikus Deanes pengeeles logikaval szetcincalos "hulye vagy edes fiam, megpedig ezert es ezert" cikket :3)

Aurelius Respectus 2015.08.23. 21:45:11

@Ahasverus: a 444 sima kommentgeneráló :) direkt vitagerjesztő témákat raknak ki.

Aurelius Respectus 2015.08.23. 21:53:13

@Ahasverus: Bevallom nekem is vannak ellenérzéseim a módszer miatt, olyan mintha teljesen feladná magát az ember hogy a nőnek megfeleljen és folyamatosan vigyázni kell nehogy valamit elrontson, valahol ez olyan megalázó, mintha egy nő értékesebb lenne mint egy férfi, pedig sokszor fordított a helyzet. Ezért meg tudom érteni azokat, akik az MGTOW mellett döntenek, mert ennyi áldozatot nem ér meg nekik az egész.

2015.08.23. 22:10:16

@aldum: Azért tanulságos látni, hogyan tolta bele a NANE a saját ügynökeit a TASZ-ba. Bár én régen sem voltam megelégedve vele, mivel az egész, úgy ahogy volt, kaotikusan működött. Most viszont olyan szarul funkcionál az egész, hogy azt se értem, minek létezik még.

zombigyilkos 2015.08.23. 23:15:16

@aldum:

Szegények úgysem értenék meg. :)

aldum · http://aldum.pw 2015.08.23. 23:17:19

@zombigyilkos: A feministakkal sosem az o kedvukert kell vitatkozni, hanem hogy a figyelo harmadik szemelyeket kiokositsd vagy intellektualis gyakorlatkent :)

zombigyilkos 2015.08.23. 23:30:26

@aldum:

A harmadik személyek esete stimmel, bár azt nem feltétlen itt érdemes megtenni, hanem ott, ahol nyomják a baromságaikat. Itt célközönség van, akiknek a többségét nem kell meggyőzni. Az itteni cikkeknek olyannak érdemes lennie, ami mondjuk kikerül az index címlapra, hogy minél többen olvassák és felnyíljon a kis szemük.
De ettől még ebben egyetértünk.

Intellektuális gyakorlat? Egy feministával??? :)
Ugye te most csak vicclesz? Ennyi erővel akváriumi halakkal is beszélgethetek. Ráadásul azok nem mondanak baromságokat se! ;D

Go Jóska 2015.08.24. 07:29:01

@zombigyilkos: Ajánlom figyelmedbe ezt a cikket:
kkbk.blog.hu/2015/08/18/a_kaufman-terv#more2676588
(Ne csak az elejét nézd meg! A relevánsabb részek a közepe-vége táján vannak!)

Ezen felül, az ugyebár nyilvánvaló tény, hogy az USA világhatalom, óriási külpolitikai befolyással.
Manapság az is nagyjából köztudott, hogy ott gyakorlatilag legális a korrupció: pl. kampányfinanszírozással, vagy jó állás ígéretével a mandátum lejárta utánra ("forgóajtó effektus").
Ebből következik, hogy tőkeerős lobbiérdekek keresztül tudják verni az akaratukat a kongresszuson, azon keresztül pedig tetszőleges országon. (Na meg persze nem olyan nehéz ott sem korrumpáni, ahol ez amúgy nem legális.)
Akkor meg mi olyan hihetetlen az ún. háttérhatalomban?

Aztán, a fősodratú médiába társadalommérnökösködése is gyakorlatilag nyílt titok. A Sony meghackelése során kiszivárgott levelezés bizonyítékot is szolgáltat a holywood-i célzott manipulációra. Ahol - mily meglepő - a multikultit, feminizmust, egyéb sjw szarságokat (és kiemelten a filoszemitizmust (avagy anti-antiszemitizmust)) szándékoznak erőltetni, a jövőben még jobban. És véletlenül a szakmai érdeken túl EGYÉB érdek is összeköti a cég vezetőségét.

Vagy ott van a nem is annyira rejtetten munkálkodó Soros Gyuri bácsi. Aki szintén multikulti, feminista, egyéb sjw projektekre "jótékonykodik" számolatlanul. Gondolod, hogy önzetlenségből, esetleg tévedésből? Ugyebár arról az emberről van szó, aki, amikor épp nem "jótékonykodik" akkor valutákat shortol, súlyos gazdasági károkat okozva egy-egy országnak; aki, ha teheti, közvetlenül is beleavatkozik egy-egy ország belpolitikájába a saját üzleti érdekeit egyengetve, pl. legutóbb kiderült ez Ukrajnában (ha akarod, előkeresem a forrást); valamint, aki abbahagyta a FEMEN finanszírozását, amikor azok meghirdették a FEMEN Israel-t.

Deansdale jól mondja:
"Nem biztos, hogy pontosan ugyanúgy látnak minden kérdést, mint te"
És ehhez nem kell pontosan tudni, hogy ők hogy látják. Már az is hasznos, ha nem békaperspektívából nézzük a dolgokat. Van a zöldeknek ez a mottójuk, hogy "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" Na, ez úgy általánosságban is érvényes a poloitikára.

hgyi 2015.08.24. 09:31:11

@Aurelius Respectus: Szerintem pua-problémád egyik oka, hogy egy falatként értelmezed az egész pua-módszert. Szerintem csak át kell tekinteni, kiválasztani az első lépést, kipróbálni, aztán jöhetnek a következők. És nem kell a teljes repertoárt végigpróbálni, mert sokaknak már megvannak bizonyos készségei, amelyeket esetleg csak le kell porolni.
"mintha teljesen feladná magát az ember" - Azzal, hogy húzd ki magad, beszélj érhetően, ne hadarj, ne őőőő-zz, határozottan fogj kezet, stb. nem adod fel magad csöppet sem. És ha nem kifejezetten csajozásra gondolsz, akkor ezek segítségével bárkivel könnyebben tudsz kommunikálni.
No és igen,az érintést nem használjuk bárkivel - itt valóban egy nővel állsz szemben. De itt sem önfeladásról és a nő kedvére tevésről van szó, hanem arról, hogy egy nő figyelmét - amelyet nyilvánvalóan el akarsz nyerni, ha tetszik neked és járni is szeretnél vele - MAGADRA irányítsd. Egy csomó dolog pedig ennek a figyelemnek a fenntartására vonatkozik. Persze, ha nem akarsz csajozni, akkor ne próbáld ki az ajánlott módszereket, mert minek. És az is lehetséges, hogy valóban nem kell tenned semmit azért, hogy felkeltsd egy nő figyelmét - de ez igen ritka. Ha bármit, bárhol, bármiben el akarsz érni, meg akarsz kapni, ismerni akarsz, azért neked is kell tenni. Még úgy is, hogy esetleg bizonyos dolgokat feladsz - pl. ha szereted az elnyúlt, fakó cuccokat, kitérdesedett, kopott nadrágokat, zsíros hajat, akkor ezen kényelmet fel kell adni, hogy olyan típusú nő figyelmét is fel tudd kelteni, aki nem vonzódik az előbb vázolt stílushoz -, kilépsz a komfortzónádból. (Pl. írni, olvasni is így tanultunk meg. Egyhelyben kellett ülni, keményen gyakorolni kellett, értek kudarcok, nem játszhattunk a hülye írás meg olvasás helyett, cseszegettek minket, hogy nem jól csináljuk, sokszor összetéptük mérgünkben a papírt, mert nem sikerült a cica-vonal, az olvasásnál nem volt elég, hogy elnyökögtük szótagolva, de még emlékezni is kellett (volna) arra, mit olvastunk. Önfeladás? Bizonyos szempontból igen, talán ráfoghatjuk. De ha nem tesszük meg, analfabéták maradunk. És jó az nekünk?

Én most három napig önszántamból ültem egy jobbagyféltekés rajztanfolyamon. Egy csomó apró önfeladást éltem át. Ha nem vállalom, vagy ott jövök rá, hogy én ezt nem akarom, akkor nem jelentkezem rá, vagy felállok és eljövök. Szerintem a puát is valahogy így szemléld és máris "emberibb" lesz. :o)

Deansdale 2015.08.24. 09:37:27

@Aurelius Respectus: "olyan mintha teljesen feladná magát az ember hogy a nőnek megfeleljen és folyamatosan vigyázni kell nehogy valamit elrontson, valahol ez olyan megalázó, mintha egy nő értékesebb lenne mint egy férfi"

Ez a default ellenvetés azoktól akik nem szeretnék megérteni, hogy nem erről van szó :) Bármely más témában eszedbe sem jutna ilyet mondani - egyedül a nőzés az ahol valamiért az van az emberek fejébe ültetve, hogy arról tanulni (vagy azt gyakorolni) alantas, megalázó. Ha 10 éven keresztül hajómodelleket építesz palackokba, és odamegy valaki, hogy "figyu, ha így tartod a csipeszt meg így használod a ragasztót akkor jobban fog menni a dolog", akkor soha nem válaszolnál neki olyasmit, hogy ez "olyan mintha teljesen feladná magát az ember hogy a makettezésnek megfeleljen és folyamatosan vigyázni kell nehogy valamit elrontson, valahol ez olyan megalázó, mintha egy makett értékesebb lenne mint egy férfi".

A game elméleti oldala egyszerűen csak tudás arról, hogy a nők ösztönei hogyan működnek. TUDÁS. Nem tudni és nem érteni nem valami nemes dolog, amit az ember hősiesen nyomat, hogy mártírként emlékezzenek rá a kortársak...

A fejetekben valamiért az a tévképzet él a game-ről, hogy az olyasmi mint egy kötött atlétikai formagyakorlat, amit be kell tanulni és lépésről lépésre végrehajtani, amit aztán a nő pontoz, és ha elég jól ment akkor jöhet a szex. Ez égbekiáltó hülyeség. Ha ez lenne a dolog hátterében akkor megérteném, hogy megalázónak tartjátok, de ilyesmiről szó sincs. A game annak a megértése, hogy a verbális és nonverbális kommunikációddal sugárzott jelzéseid a nők szexuális ösztöneiben pozitív, semleges vagy negatív húrokat pengetnek. Ha kihúzod magad pozitív, ha görnyedsz mint egy kérdőjel negatív. Ha lesütött szemmel tördeled a kezed negatív, ha tartod a direkt szemkontaktust míg a nő félre nem néz: pozitív. Ha azt mondod az utolsó nőd kidobott mert az inkontinencia-gyógyszered impotenciát okozott nálad az negatív, ha azt mondod hogy meguntad az üresfejű fotómodelleket és valami tartalmasabbra vágysz az pozitív. Mindebből azt kell megérteni, hogy ez nem EGY kötött sínpálya, hanem végtelen számú mikroszkopikus döntések mátrixa. Ha tudod valamiről, hogy pozitívan hatna a nőzési sikereidre, de valamilyen személyes aggályod van azzal kapcsolatban, akkor leszarhatod, és fordulhatsz másfelé. Ha nőzni akarsz de a "páváskodó nőcsábász vagyok" stílus nem tetszik, és a "menő vállalkozó vagyok" stílus sem tetszik, és a "drogdíler vagyok és kinyírlak ha ferdén nézel" stílus sem tetszik, akkor ezeket nem választod, hanem választasz valami mást a végtelen lehetőségek tárházából. SIMÁN megteheted, hogy maradsz saját magad, csak egy kicsit ügyelsz a testbeszédedre meg odafigyelsz arra hogy ne beszélj hülyeségeket, és máris több sikered lesz. A lényeg, hogy bármit is teszel, annak a hátterében ott lesz a tudás arról, hogy a nőkre mi van hatással.

Igazából ezt nagyon sokan próbálták már elmondani nagyon sokféleképpen, és szerintem spirituális oka van annak hogy egyesek fejébe mégsem megy be. Van akinek egész egyszerűen nem része a sorsának e tudás elsajátítása, úgyhogy ha az atyaúristen sugdossa a fülébe az aranyfényű igazságot, arra is immunis lesz. És ez nem lekicsinylés, nem úgy értem hogy ezek az emberek hülyék. Egyszerűen csak a gondolatviláguk meg a game két olyan külön halmaz ami semmilyen ponton nem találkozik.

zriff 2015.08.24. 18:22:04

@Deansdale: A mostani bevándorlást nézve eszembe jutott a feminizmus agyhalál alá írt kommented. Tényleg dermesztő volt visszaolvasni. Szerinted tippre, mennyi időnk maradt amíg minden tönkre megy. Ennél a cikknél a kommentek sokaságát nézve inkább jobb lenne, ha a hugós cikkez írnád a választ.

zombigyilkos 2015.08.24. 20:30:28

@Go Jóska:

Elolvastam a cikket, és sem az, sem a leírtak nem győztek meg. Ami továbbra is kérdés maradsz számomra, az az ok.
Miért tesznek olyat, ami saját maguk kiirtását is okozza?

zombigyilkos 2015.08.24. 20:51:38

@zriff:
Ugyan nem tőlem kérdezted, de azért én is találgatnék, ha szabad. :)

Európa legtöbb országában a bevándorlók (nálunk cigányság) aránya 5-15% közötti, egyes országokban (Svédország, Norvégia, Anglia, Spanyolország) ezt meg is haladja. Ezek pár évvel ezelőtti adatok, tehát azóta romlott az arány.
Ha a fiatalok és gyerekek arányát nézzük, még rosszabb a helyzet. Ott sok országban már 20-25% körül tartunk.

Eközben Európa őshonos népessége évről évre drasztikusan csökken. Magyarországé 10 év alatt 1millióval, Németország még ennél is rosszabb. Ráadásul ez az ütem sok esetben fokozódik is.

Ebből látszik, hogy ha a tendencia a mostani mértékben folytatódik (tehát nem javul, de nem is romlik - amire, valljuk be, van esély), akkor nagyjából 2050-2060 tájékán fordul át a legtöbb országban az arány, és lesznek kisebbségben a korábban őshonos nemzetek.
Ugyanakkor ha figyelembe vesszük, hogy itt a teljes lakosságot nézzük, akkor még korábban lesz fordulat. Nagyjából 2030-2040 környékén a fiatal/gyerek lakosság körében már többségbe kerülhetnek a bevándorlók.

Tehát nagyjából akkorra fog eldőlni, hogy kipusztul-e az európai kultúra, avagy nem.

Sőt, talán még tovább is megyek. Mivel a fehér népességnek nincsenek szóba jöhető külső tartalékai, így más egy 30%-os bevándorlói arány is veszélyes lehet hosszú távon. Nem beszélve arról, hogy a fehér népességet már egy 25-30%-os bevándorlói arány is nagyban leronthatja (IQ és hasonlók tekintetében).
Egy kisebb, 10% körüli idegen népesség 100 évente teljesen jól jöhet egyfajta vérfrissítés gyanánt, de az ennél nagyobb arány veszélyes lehet.

Ha pedig figyelembe vesszük, hogy egy komoly változtatás a társadalmunkban (szociális háló megszüntetése, feminizmus helyett egyenlőség bevezetése) nem két év, hanem mondjuk 10-20, akkor egyből látszik, hogy k&rva szarul állunk. Ha most tennénk meg drasztikus lépéseket, akkor is 2030 körül lenne, mire annak komolyabb hatása lenne.

.

Ergo három lehetőségünk lesz:

1. Pár éven belül radikális változás a társadalomban. Felszámoljuk a liberálfasizmust (beleértve a feminizmusnak nevezett nemi fasizmust, és a rasszok és vallások közöttit is), valamint a szocialista gazdasági berendezkedést felváltjuk egy kapitalista rendszerrel.
Ha ezt meglépjük időben, akkor talán még van esélyünk.

2. Az arányok váltásának környékén a a rasszok és vallások között polgárháború tör ki, amit vagy túlélünk, vagy nem. (Ugyan a saját területünkön még tudnánk eredményesen harcolni, viszont nincs utánpótlásunk emberanyagban, emellett ki tudja, hogy kik avatkoznának közbe, akik ronthatják az esélyét.) Avagy ha nem a rasszok között tör ki polgárháború, akkor a túlzott mértékű szociális háló fog összeomlani, ami hasonlóhoz vezet. De hogy mindenképpen szívnánk, az tuti. Ráadásul ha kitör egy európai szintű polgárháború, akkor addig a többi régió elhúz mellettünk technológiai s egyéb fejlődés tekintetében, tehát alávetettek maradnánk egy jó időre.

3. Nem történik semmi radikális, és szépen lassan kipusztulunk, átadva a helyünket egy arab-fekete, főként muszlim népességnek.

Én részemről az elsőre szavaznék.

zriff 2015.08.24. 21:12:29

@zombigyilkos: Kösz a választ. Borzalmas belegondolni ezekbe, sőt hogy ezeket még megélhetjük.

zombigyilkos 2015.08.24. 21:24:03

@zriff:
Én az elsőt szívesen megélném.
Szeretnék egy olyan társadalomban élni, ahol mindenki valóban egyenlőként van kezelve, minden szempontból.

- Nem lenne kötelező a pénzemet odaadni olyanoknak adó formájában, akiknek nem akarom. (Gazdasági egyenlőség.)
- Nem lennék sem törvényileg, sem a joggyakorlat szempontjából hátrányban a nőkhöz, cigányokhoz, négerekhez, arabokhoz és hasonlókhoz képest.

Ez nekem már maga lenne a kánaán. :)

Go Jóska 2015.08.24. 23:39:36

@zombigyilkos: Nyilván azért, mert nem okozza a saját kiirtásukat is.
Ha másért nem, hát azért, mert - mint Dean is írta - akiknek a kezében koncentrálódik a vagyon, azoknak nem okoz gondot megvédeni magukat. Nem tudom, van-e fogalmad róla, milyen mértékben koncentrálódott a vagyon néhány kézben? Most inkább nem írok százalékokat, mert biztos nem lenne pontos, de elképesztő mértékben. Ennek nem túl nehéz utánanézni, szerintem még a Wikipédián is megtalálható.

zombigyilkos 2015.08.25. 14:31:30

@Go Jóska:

Nézzük azt a néhány kezet, amiben a hatalom összpontosult.
Legyen mondjuk 100ezer ember.
Ha ez a 100ezer ember kiirtja a fehér lakkosságot (amiben kiválóan el tudna vegyülni és élősködni - már itt bukik az indokuk a kiirtásról), akkor marad 100ezer ember, akivel tudnak szaporodni. Eléggé belterjes, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy egymás között is vannak ellentéteik. Ez már önmagában is a kipusztulásukhoz vezetne.
Erre jön rá, hogy rajtuk kívül van még röpke 7milliárd ember, akikkel ha elvegyülnek, akkor is kipusztul a vérvonaluk.
Plusz rájön még az, hogy a világ többségét alkotó kínaiakat és indiaiakat nem tudták a hatalmuk alá vonni. És fehérek nélkül nem is fogják tudni.

Három ok a kipusztulásukra, ha a mostani rendszer fennáll. Miért nem tesznek ellene semmit? Miért nem a feketéket-arabokat irtják ki (az arabokat amúgy is utálják, nem)? Miért nem azzal Kínával meg Indiával packáznak meg ott hintik el a feminizmus magját, amelyik valóban reális veszélyt jelent rájuk nézve?

Valószínűleg azért, mert nincs ilyen háttérhatalom.
Ha én lennék a helyükben, Afrikát már megszálltuk volna, és Kínát meg Indiát sem engedtük volna, hogy megerősödjön, illetve technológiailag fejlődjön. ha van egy ilyen nyugati (zsidó?9 háttérhatalom, akkor annak elemi létérdeke lenne a fehér népesség fennmaradása. Általános iskolai biológiából tudható, hogy a gazdaszervezet elpusztulásával a parazita is elpusztul. Ennyire hülye lenne a világot uraló háttérhatalom?

Deansdale 2015.08.26. 15:55:18

@zriff: "Szerinted tippre, mennyi időnk maradt amíg minden tönkre megy?"

Őszintén szólva nem tudom. Kicsit olyan ez mint a jehovatanúk világvége-várása, mindenki elég hamarra tippeli aztán valahogy mindig csúszik. Most például a kínából kigyűrűző gazdasági válságra mondogatják, hogy a vég előhírnöke... Nem lehet biztosat mondani, illetve csak annyit, hogy a végtelenségig nem fogjuk tudni kihúzni, 1 vagy 10 vagy 20 év múlva mindenképpen lesz valami banzáj, mert a jelenlegi irány és tempó fizikailag tarthatatlan. A csodákban meg sajnos nem hiszek :|

2015.10.02. 15:42:13

@Deansdale: Kicsit visszatérve az iskolarendszerről való vitánkra...

www.boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2015/10/lassan-elhagyom-palyat.html

Én olyan 16 hónap alatt eljutottam a kiégéshez. Májusban vagy júniusban végleg ott hagyom a magyar iskolarendszert. Embertelen ebben dolgozni.

zriff 2015.10.02. 16:16:00

@Ahasverus: Sajnálom. Remélem másfajta munkában jobb lesz.

zombigyilkos 2015.10.02. 17:03:47

@Ahasverus:
Nem akarok nagyon belemenni ebbe az oktatási dologba, de pár megjegyzést azért tennék.

1. A könyvtáros pedagógusról.
Ez pont egy olyan szakma, amire már hosszú évekkel ezelőtt sem volt semmi szükség. A könyvtáros a legértelmetlenebb munkakör, amit valaha kitaláltak. Tipikusan olyan munka, amit egy 10 éves gyerek is meg tud csinálni, de hogy mégis pénzt adjanak érte embereknek, ezért diplomához kötötték. Nem vonom kétségbe a tudásodat, de maga a könyvtáros szakma egy nulla.
Ha összekötjük a pedagógiával, akkor sem lesz jobb.

.

2. A diákok mindegyike értékes.
Csak tudni kell velük bánni. Bár tény, hogy ha középiskolában próbáltad, akkor már elérték a kamaszkort, így sokkal nehezebb. Hiszen helyre kellene hozni bennük azt, amit előtte hosszú évek alatt a szülők, pedagógusok, az oktatási rendszer, és persze maga a társadalom tönkretett. Valóban nem könnyű. De nem is lehetetlen.
Viszont nem a diákban a hiba. Ha valaki így áll hozzá, az nem való pedagógusnak, ezért azt kell mondjam, jobb is, hogy otthagyod. (Bár hozzáteszem, a pedagógusok 4/5 része szerintem teljesen alkalmatlan pedagógusnak.) A diák egy csiszolatlan drágakő, amit vagy meg tudsz csiszolni, vagy nem. Van, amelyiket nehezebb, és van, amelyiket könnyebb. De egyik esetben sem benne a hiba.

.

3. Vadkapitalista rendszer.
Soha nem volt még nálunk vadkapitalista rendszer. Bárcsak lenne végre egy kis kapitalizmusunk a sok szocializmus után...! Ami most van az nem kapitalizmus, de még kevésbé vadkapitalizmus. Ez szocializmus, abból is a durva verzió. Ha kapitalizmus lenne, akkor az emberek többsége azon agyalna, hogy hogyan tegye jobbá a dolgokat, hogyan tegyen önmagáért és másokért, hogyan fejlessze magát, hogyan érjen el eredményeket, és hogy mindezért felelősséget vállaljon.
Ehelyett a legtöbb ember azon agyal, hogy hogyan játssza ki a rendszert, hogyan követelőddzön, hogyan kapjon a semmiért még többet, és hogy hogyan rázza le magáról a felelősséget.
Valóban szar az, ami most van, de a szóhasználat helytelen.

.

+1.
Ami mindezt okozta (mármint az oktatási rendszerrel), pár szóban is leírható, meg hosszú regényekben is kifejthető. A lényege a feminizmus és a szocializmus. Ergo az egyenlőség hiánya. Továbbá még az, hogy sem a pedagógusok, sem pedig a szülők nem tudnak gyereket nevelni (meg sokan talán nem is akarnak). Sokan sem emberileg nem alkalmasak rá, sem pedig tudás szempontjából nem megfelelőek.
A fentiek miatt szar az oktatási rendszerünk, emiatt van annyi problémás gyerek, emiatt béna a legtöbb pedagógus, stb.

A társadalmunkr majd akkor fog helyrejönni, ha megvalósítunk egy valódi egyenlőséget ember és ember között mind jogi/joggyakorlati, mind gazdasági, mind egyéb szempontból. Ergo a mai liberálfasiszta (multikulti, feminizmus, stb.) elvek helyett valódi egyenlőséget teremtünk (ahol nem diszkriminálunk pozitívan/negatívan senkit, csak mert valamelyik rasszba vagy nembe tartozik); a parazita életmódot támogató szocialista ellátórendszer helyett kapitalista elveket vezetünk be (ahol szintén a képességek számítanak, nem pedig az, hogy ki tartja magát szegénynek - és a mai diktatórikus felrovó-elosztó rendszer helyett mindenki csak annak ad a javaiból, akinek akar); valamint az oktatási rendszert is megreformáljuk (egy olyan módon, ami valóban a társadalom és a gyerek érdekét nézi, nem pedig a tanító néniét).
Ha ez megtörténik, akkor rövidesen helyreáll a társadalmunk.
Ha nem, akkor kipusztulunk.

Deansdale 2015.10.02. 18:54:27

@Ahasverus: "Embertelen ebben dolgozni."

Akkor a kölyköknek milyen lehet... Gyökerestől kellene felforgatni az egész rendszert, itt a reformokkal való toldozás-foldozás semmit nem segít.

2015.10.02. 20:05:51

@zombigyilkos: A KLIK-ről mi a véleményed?

zombigyilkos 2015.10.02. 20:48:42

@Deansdale:

Szinte naponta látok gyerekeket óvodás kortól a középiskolásokig. Rossz nézni, mit művelnek velük. 7-8-10-12 éves kiskölykök, reggeltől délután 4-ig padban ülnek, délután anyu viszi tanfolyamra, szakkörre, edzésre, este 6-7-ig terhelve van folyamatosan, néha még utána csinál házit. Ha van szabadideje, sokszor akkor sem engedik ki játszani, hanem leültetik a gép elé (amúgy is függő lassan), mert hideg/meleg/eső/hó/szárazság van. Szabad játék maximum a szünetekben, meg talán ebéd után egy fél órában van, holott napi több óra önfeledt játékra lenne szüksége még a kamaszkorúnak is, nem hogy egy 8-10 éves kiskölyöknek. A nap döntő részében folyamatos odafigyelést várnak el tőle, sokszor olyan dolgokban, ami nem is érdekli őket. Hol anyu erőlteti, hol a tanárok, hol mindkettő. Arra meg, ami a legfontosabb lenne a fejlődéséhez (játék a haverokkal) semmi ideje nincs.

A gyerekek harmada, fele apa nélkül nő fel. Vagy azért, mert anyu megunta/tönkretette a kapcsolatot, vagy mert apu egyébként is papucs és gürizik, anyu meg mindent diktál a családban, beleértve azt is, hogy hogyan neveljék a gyereket. (Nem kevés gyereknél apunak nincs beleszólása abba, hogy a gyerek milyen tanfolyamra jár. Még akkor sem, ha a gyerek nem is szeret járni, és apu engedné, hogy ne járjon.) Az óvodában, suliban frusztrált nők hada "neveli" őket, akiknél abból áll a tudomány, hogy leültetik a kölyköt, és számára érdektelen baromságokat erőltetnek rájuk, napi 6-7 (középiskolásoknál 8-10) órában. Mire a gyerek eléri a kamaszkort, alig látott férfit. Akiket látott, azok egy jó része is elnőiesedett mangina. A tanítás meg abból áll, hogy bemagolja azt, ami nem érdekli, visszamondja, majd pár hónapra/évre rá elfelejti. Önállóság legtöbbször tiltva, a szabad játék kizárt, a terhelés folyamatos, valódi gyerekkor kanyarban nincs. Mindezt olyan tanárok teszik, akik nem csak hogy pedagógusnak, hanem sokszor még embernek is alkalmatlanok. Szakmailag nullák, emberileg semmilyen pozitív példaképet nem mutatnak, lelkileg gyengék, kiállásuk nincs, stb. (Vajon normális az, hogy egy pedagógus dohányozzon, avagy el legyen hízva? A gyerek példákból tanul. Vajon milyen példát mutat egy dohányzó pedagógus? ... És csodálkozunk, ha a 16 éves kölykök negyede aktív dohányos. Vagy normális az, ha egy 10 éves gyerekkel tegeződik a tanára? Utána meg csodálkozik a tanár, hogy a kamaszkorba lépve a gyerek leszarja a fejét. Erre persze a frusztrált nő elkezd üvöltözni a gyerekkel, mint ahogy a Gumiszobás ribanc is: koloknet.hu/iskola/ebben-az-evben-meg-nem-kellett-uvoltoznom-a-egy-pedagogus-modszert-valt-es-mukodik Hihetetlen egyébként, hogy a Gumiszobás szukák már ide is beették magukat...) Erre tesz rá jópár lapáttal a környezet (internet, családi helyzet, haverok, stb.).

És máris eljutottunk a figyelemhiányos, viselkedési zavaros, koncentrálni képtelen, túlhajtott, egészségtelen életmódot folytató, függő, depressziós fiatalokig.
A nyugati világban manapság ezt hívják gyereknevelésnek.
Jobb helyeken kiskorú szándékos veszélyeztetésének neveznék...

Nők nevelik a gyerekeket, mint ahogy az egész nyugati világ is nőies mintákat követ. (Migránskérdés - lásd a legutóbbi ferfihang cikket - jobb, férfiasabb korokban mi mennénk oda tankokkal, hogy területet szerezzünk magunknak, most meg megvédeni sem tudjuk magunkat tőlük, sőt, segítjük a saját kipusztításunkat. Szocialista gazdasági berendezkedés - segítsünk mindenkit mások pénzén, mert szegény nyavajog és nincs kedve dolgozni. Pozitív diszkriminációk egyenlőség helyett, stb. Lehetne sorolni sokáig.)

Rossz nézni, amit ez a feminizált világ művel a gyerekekkel. Meg úgy az egész nyugati társadalommal. Nem felülről vezérelt dolog ez, hanem bizony alulról jön. És még csak észre sem veszik, mennyit ártanak.

zombigyilkos 2015.10.02. 20:53:37

@Ahasverus:

Röviden: egy újabb tök értelmetlen sallang a rendszerben.
Talán az elvi célja még jó is lenne, de a gyakorlati kivitelezése (ahogy azt a Fidesznél már megszoktuk) egy rakás trágya. Egyben tovább növeli az amúgy is nagyméretű bürokráciánkat, bonyolítva mindent. Sokkal egyszerűbb, áttekinthetőbb, hatékonyabb rendsezrt lehetne építeni ugyanebből a pénzből/energiából.

2015.10.03. 05:49:37

@zombigyilkos: Egész jó gondolataid vannak az oktatásról, gyereknevelésről. Írhatnál róla egy cikket. Szerintem a Férfihang Admin-jával megbeszélhető lenne, hogy ki is kerüljön az oldalra.

Deansdale 2015.10.03. 09:07:05

@zombigyilkos: @Ahasverus:

Szerintem az állami oktatási rendszer nem csak hazánkban rossz, de az egész világon teljesen értelmetlen. Amit megpróbálnak a szerencsétlen kölykök fejébe 10-20 év alatt belegyömöszölni, annak a 99%-a totálisan felesleges baromság, és egymilliószor többet árt az egész, mint amit használ.

Papíron két célja van az oktatásnak: a munkára való felkészítés, meg az általános műveltség terjesztése. Kezdjük az utóbbival: pont az ellenkező hatást érik el a dolog erőltetésével, mert a kölykök csak megutálnak mindent, ami a kultúrával kapcsolatos. Manapság az emberek egy ezreléke sem foglalkozik semmi olyannal, amit a suliban mint általános műveltséget nyomtak rájuk. Nem járnak színházba, nem olvasnak, nem hallgatnak komolyzenét, stb. Jobb esetben csak szarnak ezekre, rosszabb esetben rühellik mindet. Ráadásul az is kipereg a fejükből amit beletöltöttek - kíváncsi vagyok az utcán összeszedett 100 emberből mennyien tudnának megnevezni egy görög drámaírót, mondani egy verscímet egy nem magyar költőtől, vagy hallás alapján felismerni Beethoven n+1-edik szonátáját. Lófaszt sem tudnak a kultúráról, csak utálják, mert az iskola megutáltatta velük. Ami nem is csoda, hiszen művészetet nem megtanítható tényekre és számokra redukálva kellene tanulni, hanem egyszerűen csak nézni/hallgatni, élvezni, befogadni. Ahelyett, hogy heteken keresztül hallgatsz Shakespeare-ről egy monoton, száraz és unalmas dumát, meg kell nézni egy színielőadást és máris előbbre vagy. Felnőttként sosem kérdezik vissza tőled az író halálának dátumát, vagy hogy a költő mire gondolt, így diákként sincs semmi értelme ezekkel húzni az időt ahelyett, hogy a gyerekek (báb)színházba járnának vagy az életkorukhoz igazított sztorikat hallgatnának. Sokat tenne az általános műveltség érdekében, ha a teljes irodalom anyagot lecserélnék egy egész éven át tartó Harry Potter felolvasásra, amiből nem kellene felelni semmilyen formában. Minek osztályzatot adni arra, hogy mennyire érdekelt téged a Vörös és fekete? Ha semmennyire, akkor ez van, ettől nem vagy hülyébb vagy rosszabb ember. Nem kell, hogy mindenkit minden érdekeljen. Röviden: bármiféle művészetet kötelezően és szarul oktatni emberiség elleni bűncselekmény, mert embermilliókkal utáltatja meg az éneklést, festést, olvasást, stb., miközben semmilyen kézzelfogható haszna nincs. Azt a néhány tehetséget, akit a suli indít el valamilyen művészeti vonalon más módszerekkel is ki lehetne szűrni, és őket valószínűleg amúgyis érdekli az a dolog, vagyis maguktól is utánajárnak - HA VAN RÁ IDEJÜK. Ami a jelenlegi iskolarendszer mellett nem biztos, hogy fennáll.

A munkára való felkészítés nagyjából egy vicc, tekintve, hogy a mai állások 90%-ához elég egy általános iskolai 2. osztály plusz 2 nap betanítás (legalábbis elindulni elég ennyi, a tapasztalat meg úgyis közben jön). Aki tud írni-olvasni, meg 10-ig számolni fejben, és a jelen fiatal generáció tagjaként képernyők fényében nőtt fel, azt mennyi idő alatt lehetne betanítani akár arra, hogy egy futószalag mellett szöszmötöljön, akár arra, hogy excel táblákba írkáljon számokat? "Félkomoly" melókhoz kellene mondjuk 1-2 hónap betanítás, na istenem. Nagyon kevés olyan munka létezik, amihez tényleg kell a sokéves tanulás, de ahogy a művészeteknél, úgy itt is ki lehetne szűrni a tehetséges gyerekeket akikből aztán biokémiai kutató vagy asztrofizikus lesz.

Az állandó feleltetések viszont állandó stresszben tartják a kölyköket. Milyen jó is az, ha már 6 éves kortól szokja a gyerek a műszakba járást meg az állandó feszültséget... Ami érdekli azzal nem foglalkozhat, ami nem érdekli abból meg felelni kell, és otthon lebasszák ha nem jó a jegy.

Ha valóban jót akarnánk a gyerekeknek, akkor kötelező óra nem lenne napi 3-nál több (elsősorban írás-olvasás és alapszintű matek terén), azon felül meg foglalkozzanak olyasmivel ami érdekli őket. Persze lehetne a reform még ennél is gyökeresebb - ahogy már említettem, szerintem el kellene törölni a kötelező állami oktatást.

Viszont ha bármi változást akarunk, először is el kell venni a gyerekektől a netet (de legalábbis a szociális médiát mindenképpen). Amíg van fészbuk, addig a többséget semmi más nem fogja érdekelni, hiába is mutogatunk nekik bármit. A virtuális haverok, buli, fanta olyan szinten szívja magába a kölykök figyelmét, hogy azzal semmi nem tud versenyezni, és lehet hogy dinoszaurusz vagyok, de szerintem ez kifejezetten rossz hatással van a felnövekvő nemzedékre. A fiataloknak nincs belső igénye hobbikra, kvázi nincs érdeklődési körük, mert teljesen leköti őket az emberi kapcsolatok illúziója + a fail videók a youtube-on.

Deansdale 2015.10.03. 09:28:01

Még annyit, hogy a sulirendszer egyik legfontosabb feladata lefoglalni a gyerekeket, akiket a dolgozó anyák nem tudnának máshová elsuvasztani. Ahhoz, hogy a gyerekeket ne tegyük tönkre vissza kellene őket adni az anyáknak - ahhoz viszont az anyákat kellene visszaadni a családoknak, vagyis kiengedni (kitessékelni) őket a munkából.

2015.10.03. 09:42:46

@Deansdale: Sok a gondolatom erről a témáról. Már csak a szakmámból kifolyólag is.

Az érettségi úgy baromság, ahogy van. Egyrészt nem ad valódi érettséget, másrészt a munkapiacon csekély az értéke, harmadrészt pedig magolással szerzi a gyerek.

A facebook-ról annyit, hogy számomra sokatmondó, miszerint ez a Mark Elliot Zuckerberg nevezetű nyálas seggfej mind jobboldalról, mind baloldalról rengeteg ember részéről agyon van dicsérve. Miközben szerintem a facebook sokat tett az emberiség megnyomorodása érdekében, szellemi színtéren mindenképp. Egy alkalommal talán írok a facebook-ról is egy cikket(mellesleg tőled is szívesen látnék egy cikket a face-ről, Deansdale :D).

Bár nem egy jó cikk a részemről, meg inkább a pszichológia egyik vonalát, a humanisztikus pszichológiát veszi nagyító alá, a pasztorálpszichológiára hegyezve ki a kérdést, de valami ilyesmi szemlélet kellene a pedagógiában is. Carl Rogers szerint fontos a pszichológus és páciens (pszichológia), s a tanár és a diák (pedagógia) között egy szoros bizalmi kapcsolat, mely megértésre és elfogadásra épül.
www.boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2015/09/humanisztikus-pszichologia-kereszteny.html

Van olyan érzésem, hogy lesz még néhány cikkem a témában.

Deansdale 2015.10.03. 21:02:36

Történelmet például így kellene oktatni:
www.youtube.com/watch?v=3ieaDfD_h6s
Egy ilyen videó többet érne mint fél évnyi száraz szöveg.

zombigyilkos 2015.10.12. 11:36:03

@Ahasverus:
Köszönöm. Igazából saját blogot tervezek indítani, aminek része lesz egy oktatási terület is. Utána persze jó eséllyel senki nem fogja olvasni, de legalább kiírom magamból. :)

zombigyilkos 2015.10.12. 12:07:57

@Deansdale:

A legtöbb felvetéseddel sajnos egyet kell, hogy értsek. (Mármint nem miattad sajnos. :) )
Valóban az egész világon rossz az oktatási rendszer. Itt-ott próbálkoznak valamivel (finnek, hollandok, stb.), de az is elég lagymatag. És valóban sz@rt sem ér sem a munkára való felkészítés, még kevésbé az általános műveltség. Sőt, még ront is a gyerekeken, mind testi, mind szellemi egészség szempontjából.

A kötelező oktatást viszont nem törölném el, ugyanakkor lehetőséget adnék arra, hogy ha az állam elfogadja egy más jellegű iskola oktatási modelljét, akkor oda járathassa a szülő a gyerekét. Emellett az államinál is a mai helyett be kellene vezetni egy sokkal inkább fakultatív jellegű oktatási modellt. Egy gyerek (mint ahogy mindenki) azt tanul meg, ami érdekli, amiben motivált. Amiért lelkesedik, azt még a 60 éves nagypapa is piszok gyorsan megtanulja. Ezért érdemes a gyereknek (ahogy te is írod) azt tanítani, ami érdekli, mert azt gyorsan megtanulja, és nem is felejti el olyan könnyen. Nem elvenni az idejét tök értelmetlen dolgokkal, hanem foglalkozhasson azzal, amit szeret csinálni. Abban úgyis jó lesz.

Ugyanakkor megjegyezném, hogy oktatni sem úgy kellene, ahogy most. Meg még úgy sem, ahogy te írtad/linkelted. Nem az a helyes módszer, ha a gyereknek elmondjuk, hogy mit kell tudnia. Persze, szükség van erre is (főleg kisebbeknél van az, hogy várják a választ a kérdéseikre). Ugyanakkor az igazi nevelő nem úgy nevel, hogy kiáll a tábla elé, és megmondja a frankót, vagy hogy okos videókkal, bemutatókkal oktat. Hanem úgy, hogy eléri, hogy _a gyerek maga találja meg a választ a kérdéseire_.
A nevelőnek/tanárnak valójában mentornak kell lennie. Elsősorban nevelnie kell tudni, és nem a tananyagot kell ismernie. Az sem baj, ha a tanár nem tud annyit mondjuk kémiából egy részterületen, mint a gyerek. Persze azért nem árt, ha ért a tananyaghoz, de nem ez az elsődleges. A legfontosabb az, hogy tudja motiválni a gyerkőcöt arra, hogy az maga utánajárjon a kérdésnek, és megtalálja a kérdéseire a válaszokat. Motiválni pedig leginkább példákkal lehet. A gyerek elsősorban példákból tanul. Ha a tanár példaértékű felnőtt, emellett ért a pedagógiához/pszichológiához, akkor huszadrangú dolog az, hogy mennyire ért a történelemhez, vagy a fizikához. A gyerek követni fogja őt, mint példaértékű felnőttet, emellett a mentor segítségével meg fogja találni a saját útját is.

Sajnos manapság igen kevés ilyen tanár van. Döntő részüknél abból áll a nevelés, hogy kiáll a tábla elé, és elmondja azt, amit anno ő is bemagolt. Utána hazaküldi a gyereket, hogy az otthon tanulja meg, mivel a suliban - ami elvileg pont arra szolgálna - nem bírja neki megtanítani. (Hol máshol? Nehogy már majd az iskolában tanuljon a gyerek! Mit képzelünk mi? :D ) Utána visszamegy a gyerek, számon kérik, vizsgáztatják, stb., ami bizonyos mértékig ugyan nem baj (ismernie kell ezt is), de a mai mindennapos stressz (amit te is nehezményeztél) nagyon nem oké. Végső lépésként pedig az történik, hogy a gyerek elfelejti az egészet. Mert az tuti, hogy ami nem érdekli, azt minden ember pár hónapon, esetleg 3-4 éven belül elfelejti, akárhogy nyomták nekik. Ergo elveszünk a gyerek életéből napi 6-8-10 órát, és ebből maximum 1 órának van értelme (mert az az, ami érdekli valamennyire). Mindezt frusztrált, idióta, pedagógiához semmit nem értő, példaként szóba sem jöhető emberek végzik.

Nemrég néztem egy általános iskola FB oldalát. A sulikezdéskor valami sportnap-szerűségük volt, egészséges életmódról csupa szép és jó dolog, nagy szavak, szép digitális bemutatók, gyümölcstálak, játék a parkban, stb. Ahogy azt kell. És közben néztem a tanárokat is. A 12 tanárból akiket a képeken láttam, 7 erősen túlsúlyos volt (beleértve az igazgatónőt is), de a többinél sem volt sokkal jobb a helyzet. A tanárok közül talán ha 1-2 lett volna képes lefutni pár száz métert anélkül, hogy szívrohamot kapott volna. Hízódisznók papoltak az egészséges életmódról a gyerekeknek. Ez ám a példa, amiből a gyerek tanulhat! :)
De még durvább egy másik iskola tanára. 160-165 centi magas nő, és tippelve mintegy 90-100 kiló körül lehet. Persze nem az izomtól. Könnyebb lenne átugrani, mint megkerülni. És ő a kettő közül az egyik TESITANÁR a suliban! Ez már a röhej kategória. :D
Gyászolom a jövőnket. :)

Raon 2015.10.12. 19:40:07

@zombigyilkos: jó ideje kétféle tanár végez a fősulin. Akinek életcélja, hogy taníthasson (ők vannak egyre kevesebben), és akik az x+1-edik helyen jelölik be, utolsó esélyként, hogy azért legyen valami diploma. Ők vannak túlnyomó többségben, sokuk még a választott tárgyát sem kedveli, ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy milyen színvonalon tanítanak.
Mondjuk amilyen rendszert kitalált a narancsbrigád, azt már tényleg csak a legfanatikusabbak/a a totál agyhalottak tudják ép ésszel elviselni.

A dolgok következménye az lett, hogy aki teheti, be is támadta a magániskolákat. Itt is elég nagy a szórás, ráadásul most már kb. mindegyik többszörös túljelentkezőkből szelektálhatja le a számára szimpatikus gyerekeket, családokat, számlaegyenlegeket - de még mindig itt van a legtöbb esély valami normálisat kifogni, sajnos.

Én az óvodai szekciótól kezdve ismerem a Waldorf pedagógiát, az a gyermekorientált megközelítés felől nézve még kb. az utolsó menedéknek számít. Persze ott is ki kell fogni iskolát/tanárt, de az elvi háttér legalább tiszta és előremutató.

2015.10.13. 09:42:10

@Raon: @zombigyilkos: @Deansdale:

Frusztráció és kiégés.

Csak nézzünk két elemet: a diákot és a pedagógust.

A diákok többségében nincs valódi motiváció. A diákok azért járnak be minden hétköznap az iskolába, azért tanulják meg a tananyagot, azért olvassák el a kötelező olvasmányt, azért mozognak tesi órán, azért végzik el a házi feladatot, azért vesznek részt az iskolai ünnepségeken, MERT TELJESÍTIK A PARANCSOT! A parancs megtagadásért pedig kijár a büntetés, mely kellően változatos: rossz jegyek, beírás az ellenőrzőbe, szülők behívása. A diákok börtönként élik meg az iskolát, annak minden szegletét, az osztálytermet, a tornatermet, az aulát. Az a diák, aki lóg, az valójában szökne az egész intézményből. Az iskola nem ad valódi szabadságot a diáknak, mert a gyermek- és kamaszévei többsége lemegy az iskola tantermeiben, a maradék meg a hétvége és a szünetek. Mire felnő, mehet is a munkaerő-piacra humán erőforrásnak.

A tőkés rendszer folyamatainak kitett poroszos iskolarendszerben a pedagógus is hamar elveszti a kezdeti lelkesedését. A monotónia, a megfeszített munka, a nem túl jó fizetés, a kevés magánélet, az egyre romló gyermekanyag mind odavezet, hogy már csak egy dolog motiválja: a bér, vagyis a zsold. A pedagógus immáron pedig nem nemes hivatás, hanem zsoldosmunka. Rengeteg tanár a mostani iskolarendszerben zsoldos. A pedagógusokra leselkedő legfőbb lélektani veszély a kiégés, melyre egyébként nem kapják meg a megfelelő pszichológiai segítséget. A pedagógusok ugyanúgy a parancsnak engedelmeskednek, csak ők a diákokkal szemben ezért megkapják a szerződés biztosította, két-három évente emelkedő zsoldjukat is.

A porosz iskolarendszer mindezek miatt nem humánus, hanem antihumánis környezetet teremt. Frusztrációt okoz az iskolaközösség minden egyes tagjában: nem kíméli sem a diákokat, sem a pedagógusokat, sem az iskola vezetését. A frusztrációt le kell vezetni valahogy, különben felfalja az embert. A diákok levezetik egymáson, meg a gyengébb pedagógusokon. A pedagógusok a diákokon, meg az „unszimpatikus” kollegákon. A vezetés tagjai könnyedén megtalálják a célpontjaikat. Minden héten háború! Az iskolai erőszak létező jelenség, csak annak polgári értelmezése semmit sem érő: egyrészt mivel nem csupán a diákok között tetten érhető, hanem a teljes iskolaközösségben szervesen meglévő elem, vagyis az iskolarendszer része, másrészt generálója a poroszos iskolarendszer által okozott frusztráció. Az erőszakmentes létezés a poroszos iskolarendszerben csak egy szép elmélet, semmi több.

zombigyilkos 2015.10.13. 13:55:31

@Raon:

Én nem kifejezetten a narancsbrigádban látom a probléma okát. Persze ők sem piskóták azzal, amit művelnek, de ez már jóval régebben elkezdődött. Hosszú évtizedek óta zajlik ez a folyamat, és egyre rosszabb. Valahol a probléma okát részben (!) abban látom, hogy nagy többségben nők vannak az oktatásban, és emiatt a pedagógusok felé támasztott követelmény a béka segge alatt van. Ma már bárki lehet pedagógus (voltaképpen ezt írtad te is, helyesen). Ha emelnék a pedagógusok felé támasztott követelményszintet, az magával hozná egyrészt azt, hogy nem vakegér majmok nevelnék a gyerkőcöket, másrészt valószínűsítem, hogy a férfiak aránya is elkezdene növekedni. De ez egyelőre hiú ábránd. Hiszen mi lenne szegény Micikével, ha nem felelne meg a követelményeknek és elvesztené az állását? Nehogy kirúgjuk már! Micikének kell a megélhetés, még ha ez a gyerek (tömegesen meg a társadalom) rovására is megy.

Ha jobban megfigyeljük, mind az oktatási színvonal, mind a gyerekek színvonala és egészsége (több iskolakerülés, több depressziós gyerek, több szenvedélybeteg fiatal, stb.) egyenes arányban van azzal, hogy egyre nagyobb mértékben nők nevelik őket. Hiába élünk egyre jobb életkörülmények között, a gyereknevelés (még idősebb, azaz iskolás, de részben még óvodás korban is) átkerült a nők kezébe, és látjuk az eredményét. Otthon sem nevelik az apák a gyereket, és az óvodától a középiskoláig is szinte csak nőkkel találkozik a szerencsétlen. Ez leginkább a fiúkra van káros hatással, de a lányokra nézve is negatív a dolog. Nem mondom ezzel azt, hogy nők ne tudnának gyereket nevelni. Vannak közülük is megfelelő pedagógusok, stb., mint ahogy a férfiak között is van egy rakás silány. Meg persze női mintára is szükség van ugyanúgy, mint a férfiéra. De a történelem folyamán szinte mindig a férfiak készítették fel az életre a fiatalokat (főleg a fiúkat), és ebben - ha tetszik ez egyeseknek, ha nem - általában ők a jobbak (mint ahogy a kisgyerkeek nevelésében, csecsemőgondozásban meg a nők jobbak).
Erről a problémáról Ranschburg Jenőtől, az egyik legjobb magyar gyerekpszichológustól van egy jó megfogalmazás: utveszto.uw.hu/os/apatlan-tarsadalom.html

Szóval lényegét tekintve egyetértek, csak szófosásom volt. :)

2015.10.13. 14:06:34

@Deansdale: Megkérdezhetem, mi a véleményed az otthonoktatásról?

Mint amit pl. ő is csinál: www.catholicallyear.com/2015/08/everything-i-ever-thought-about.html (ezen a linken az otthonoktatós bejegyzéseit gyűjti össze)

zombigyilkos 2015.10.13. 14:07:35

@Ahasverus:

Szerintem mást értünk poroszos rendszer alatt.
Sokan a csökött, kezdeményezőkészséget kiölő, parancsuralmi nevelést értik alatta, ami jó ideig igaz is volt. De nem csak arra, hanem akkoriban mindegyik oktatási területet úgy csinálták (angolok, franciák, stb.). Viszont a múlt század elején elkezdődött (éppen poroszéknál, azaz a németeknél, meg részben az osztrákoknál és nálunk) egy változás. Egy olyan változás, aminél rájöttek, hogy a gyereket hagyni kell kibontakozni, önállóan gondolkodni. És érdekes módon éppen a katonai nevelésben kezdődött el ez a legerősebben, és a németeknél az első világháború után erősödött fel igazán. Ebben az új poroszos rendszerben ugyan megőrizték a fegyelmet, a parancs iránti engedelmességet; ugyanakkor a parancsnak való engedelmességen belül a beosztottnak sokkal nagyobb (szinte korlátlan) szabadságot adtak.

Ez a második világháború idején mutatta meg a hatékonyságát (említettem, hogy először a katonai nevelésben lett egyre több követője - Guderian, Rommel, stb). A második világháború német egységei nem véletlenül voltak szinte mindig sokkal hatékonyabbak, mint a szövetséges alakulatok. Teljesen más parancsnoki (és azt megelőzően más nevelési) elvek szerint dolgoztak. Amíg egy angol vagy francia katonának/parancsnoknak az volt a megszokott, hogy kap egy parancsot (ami jellemzően minden részletre kiterjed és pontosan megmondja, hogy mit kell csinálnia, semmi önállóságot nem hagyva), és azt vakon végrehajtja; addig a németek a parancs esetében nem mondták meg minden részletre kiterjedően, hogy mit csináljon a beosztott. Az új parancsnoki elv az volt, hogy egy CÉLT határoz meg a felsőbb parancsnok a beosztottnak, és a beosztott a cél érdekében cselekszik. Magyarán használja a saját eszét. Akkoriban ez kiválóan működött (bár nem minden német parancsok használta, voltak vaskalaposak is a régebbi időkből, de egyre több volt az új). Az 1940-es Franciaország elleni támadásnál a németek egy túlerőben lévő ellenfelet támadtak meg, és két hét alatt letaposták a francia-angol-holland-belga csapatokat. A francia parancsnok azt szokta meg, hogy mindig megmondják neki, hogy mit csináljon. Így ha a helyzet változott (mert háborúban mindig változik), nem tudott rá reagálni, meg általában nem is mert. Nem szokta meg, hogy önálló döntést hozzon. A német parancsok felé viszont még elvárás is volt, hogy merjen önállóan gondolkodni és döntést hozni. Ez nem kis mértékben járult hozzá a németek térnyeréséhez.

Ezt a vezetési módszert manapság küldetés-orientált vezetési stílusnak nevezik. (Az amcsik pár évtizede fedezték fel újra a spanyolviaszt, és kezdték úgy eladni a NATO-n belül, mintha valami új okosságuk lenne, holott már a németek is alkalmazták korábban.) A lényege, hogy a beosztottnak nem mondják meg, hogy mit hogyan csináljon, hanem csak annyit, hogy mi a cél - a többit rábízzák. Itt olvasható a mintája - abból a 2. pont (mission), ami a harcparancs lényege:
en.wikipedia.org/wiki/Operations_order#Format
A beosztottnak ez a mondat a voltaképpeni küldetése. Persze a parancsot kidolgozzák sokkal részletesebben is (hiszen ez egyben egy terv is arra, hogy mit fogunk csinálni), de ha borul a bili, akkor sem esik kétségbe senki, mert ha a többi részét ki is lehet kukázni a parancsnak (mert mondjuk nagyobb az ellenség létszáma, mint amire számítottunk, avagy nem sikerült összeköttetést létesíteni), akkor is tudja a beosztott, hogy minek érdekében kell cselekednie.
Voltaképpen egy célt határoznak meg a beosztottnak, és onnantól az ő saját kis okos eszére bízzák a feladat végrehajtását (hiszen ő látja át legjobban a helyzetet, ráadásul ha kérdezgetné mindig, hogy mit csináljon, azzal csak az idő menne). Hagyják dönteni, felelősséget vállalni.

Ugyanezt az elvet kezdték a németek (meg részben mi magyarok is) bevinni a polgári nevelésbe is. El is kezdődött valami, csak mivel a németek elvesztették a világháborút, ezért ez megállt. Ennek a nevelési elvnek a lényege az volt, hogy ugyan megőrzi a fegyelmi részt (ami fontos a nevelésben), ugyanakkor a meghatározott kereteken belül a neveltnek meghagyja a szabadságot, a döntési jogot (és egyben a felelősséget is).
Nem mondom, hogy ez a legjobb nevelési módszer, mert lehet rajta csiszolni, de ettől még rendkívül hatékony.

És bizony ez poroszos. Nem a régi poroszos, hanem egyfajta új poroszos (mert mi más lenne poroszosabb, mint a világháborús német hadsereg :) ). Amit a legtöbben ma poroszosnak neveznek, azt ugyan használták a poroszok is anno az 1700-1800-as években, de használták mások is. Ezt az újat viszont elsősorban csak a németek és pár szövetségesük használta, tehát én ezt nevezném inkább poroszosnak. :)

De értem, hogy te a felülről való parancsuralmi, kezdeményezést és önálló gondolkodást kiölő nevelést nevezed poroszosnak. (És kifogásolod is - nagyon helyesen.) Csak nálam a poroszos nem azt jelenti, hanem egy sokkal hatékonyabbat. Amúgy minden mással egyetértek, amit írtál, csak ma ilyen írhatnékom volt. :D

2015.10.13. 14:09:16

@Ahasverus: Szerintem azzal semmi gond nincs, ha egy gyereknek azért kell csinálnia valamit, mert a hierarchiában felette álló azt mondta. Az a baj, ha hülyeséget vár el / méltatlan személy. De a szülő, tanár etc. kezében ott kell legyen a "mert én azt mondtam" hatalma, különben nem tud nevelni.

2015.10.13. 14:14:58

@zombigyilkos: Nagyon tetszik, amit írsz! :-) A gyereknevelésben is ez a jó, szerintem. Lehet a gyerek kreatív és ötletes (sőt, legyen az!), de csinálja meg, amit kell.

Amúgy az engedelmességre szoktatás vészhelyzetben a legfontosabb. Ha jön az autó, és mondom a gyereknek, hogy gyere ide, akkor ott már van tétje, ide jön-e, vagy magasról tesz arra, amit mondtam, mert azt szokta meg, hogy nincs súlya a szavaimnak.

zombigyilkos 2015.10.13. 14:51:35

@Gazzella:

Köszönöm. :)

A vészhelyzet valóban fontos, bár manapság már ritkább sokkal, mint régebben. Ugyanakkor az engedelmesség (a felnőtt dominanciájának nevezem nevelési szempontból) nem csak emiatt fontos.

Hanem azért is, mert a gyereknek biztonságra van szüksége.
Ezt a biztonságot pedig részben (több más dolog mellett) az adja neki, hogy olyan felnőtt van a közelében, aki felette áll. A mellette álló felnőtt nem ad biztonságot, hanem csak az, aki fentebb van a hierarchiában. (Az ember hierarchikus lény.) Az nem nyugtatja meg, ha a haverja (mellette álló) segíti, hiszen hogyan is támaszkodhatna arra, akivel bratyizik. Viszont a domináns felnőtt biztonságot ad a gyereknek, amitől a gyerek megnyugszik és igazi gyerekként élhet.
Utána a határokon belül már szabadjára lehet őt engedni. :)

Emellett társadalmi szempontból is fontos a felnőttek dominanciája.
Ha egy gyereket a szülei nem úgy nevelnek, hogy az tiszteljen másokat, engedelmes legyen, stb. (magyarán ha nincs meg a szülő dominanciája), akkor az óriási károkat okoz később. Egy gyereknek általában a szülő a legmagasabb szintű felnőtt az életében. Namármost ha a szülei nem állnak a hierarchiában nála magasabb szinten (nem dominánsak), akkor nem csak frusztrált/ideges/szorongó lesz a gyerek (mert nem ad neki biztonságot), hanem ha bekerül az iskolába/óvodába, akkor az ott lévő felnőtteket sem nézi semmibe. Miért is nézné? Reggel még rávágta az ajtót a legmagasabb szintű felnőttre (anyjára, apjára), miért engedelmeskedne a tanárnak? Rengeteg időt és energiát emészt fel a nevelők részéről az, hogy a gyerekek tetemes részével szemben a szülei nem dominánsak. Így a tanár mikor megpróbálja kivívni a tiszteletet és megteremteni a fegyelmet, akkor órán elér egy szintig, majd mikor a gyerek hazamegy, megint azt tapasztalja, hogy ő az úr. magyarán sok szülő nekifutásból rúgja fel azt, amit a tanár talán valamennyire kiépített.
(Persze ez meg a tanárok feladata lenne megtanítani a fiataloknak, hogy hogyan neveljenek gyereket. De ilyen oktatás nemigen van sajnos.)

KalmanBlog 2015.10.13. 17:40:15

@Gazzella: @Deansdale: Engem is érdekelne mindkettőtök véleménye. Elkezdtem ebben az irányban gondolkodni a lányom (és remélhetőleg a majdani kistesói) miatt. Még csak 1 éves, úgyhogy van még időm álláspontra jutni, és elrendezni a dolgokat :-). De nem lehet elég korán foglalkozni a kérdéssel.

KalmanBlog 2015.10.13. 17:55:05

@zombigyilkos: Egyetértek. Éppen erről a témáról olvasok egy könyvet:
"Dr. Máté Gábor - Gordon Neufeld: A család ereje - Ragaszkodj a gyermekeidhez!"

Őszerintük a gyerek mindenképpen felállít magának viszonyítási pontot, amik mai körülmények között a szülők (felnőttek) helyett a kortárs gyerekek lesznek. Ezt a jelenséget kortárs-orientációnak hívja. Kulcsgondolat az, hogy a gyerek attól nem lesz önálló, hogy példaképként a szüleit lecseréli kortársakra, illetve pop-ikonokra. Tévedés azt a folyamatot önállósodásnak nevezni. Sőt, valójában a hosszútávú önállósodás ellen hat ez. Tehát a szülő dominanciája (hatalmi helyzete) kívánatos a fejlődés érdekében.

Ők a problémát nem a dominancia hiányának, hanem a kötődés hiányának nevezik. Ez eléggé hasonló fogalom, mert hierarchikus kötődésről van szó, de talán mégsem teljesen ugyanaz. Egy kicsit más megközelítés adódik belőle, hogy hogy lehet a problémát elkerülni. Ott még nem tartok a könyvben, hogy pontosan meg tudnám mondani, mi a javaslatuk :-).

Deansdale 2015.10.13. 18:52:43

@Gazzella: "Megkérdezhetem, mi a véleményed az otthonoktatásról?"

Szerintem ez lenne a legjobb út, csak sajnos a jelenlegi rendszerünk teljesen ellehetetleníti. Persze kell hozzá egy olyan anya, aki képes és hajlandó átadni bizonyos elemi ismereteket a gyereknek (amik nem feltétlenül vannak fedésben az iskolai tanyaggal). Amihez persze az is kell, hogy az anya háztartásbeli legyen... És már el is jutottunk a klasszikus patriarchális családmodellhez, amit jó 100 éve szétvertünk. Persze meg lehet próbálni a család környezetében keresni embereket, akikkel létre lehet hozni egy otthon oktatási közösséget, de ez vagy bejön, vagy nem, és ki tudja milyen lesz a hatásfoka.

Sajnos túlságosan bele vagyunk ragadva a paradigmába, hogy a jó élet legfontosabb feltétele a pénz, annak meg a papír, ezért muszáj a gyerekeket iskoláztatni. Pedig a jó életnek talán mégsem a pénz a legfontosabb feltétele, vagy a pénznek mégsem a papír, és akkor egy félreértés miatt járatjuk a kölyköket 12-16 évig olyan helyekre, ahol kiölik belőlük a kreativitást meg a gondolkodás képességét - de cserébe legalább állandó stresszben vannak és nincs idejük gyereknek lenni.

Az emberek azt hiszik, hogy a suli "muszáj", mégpedig önmagától fogva, mert csak. Pedig a világon szerte milliók nőnek fel otthoni oktatással, és nem mind halnak éhen. Sőt, megkockáztatom hogy némelyik még boldogabb is mint például egy olyan nő aki keményen megdolgozott a gender studies diplomájáért :)

2015.10.13. 19:41:39

@Deansdale: Köszönöm a választ! :)

Elég sok katolikus/protestáns anya blogját olvasom, és szinte mind otthon oktatja a gyerekeit, van, aki maga is otthonoktatott volt. Ott megvan ennek a kultúrája elég jól. Az ember elveszik a bőség zavarában. Csak katolikus otthonoktató program/közösség van 4-5, legalábbis amiről tudok. Meghatározott tanrenddel napra(!) leosztva, hogy ne az anyának kelljen beosztani. Direkt erre a célra írt tankönyvekkel. A nyelvkönyveket úgy írják, hogy olyan is tudja tanítani, aki esetleg nem profi benne.
Pl. itt egy program: www.motherofdivinegrace.org/
Amíg nem lett gyerekem, eszembe se jutott az otthonoktatás. Bár nem szerettem se óvodába, se általános iskolába járni, mert nagyon kilógtam a sorból, a gimnáziumomat szerettem, meg arra gondoltam, ha megláttam egy ilyen családot, hogy "Úristen, nem elég, hogy van egy rakás gyereke, mind otthon is van egyszerre?! Hogy bír életben maradni??"

Aztán most egyre inkább gondolkozom rajta, hogy legalább óvodában és alsóban otthonoktassam majd a gyerekeimet. (Eddig a szintig biztos képes lennék rá segítség bevonása nélkül.) Miért kéne, hogy egy csomó dologba más avassa be a őket, mint pl. az írás, olvasás, számolás, amikor ők az enyémek? Ráadásul biztos, hogy nem az ő ütemükben. Miért toporogjanak a B betűnél, ha ő már rég tudnak olvasni? Akkor minek ülnek ott?

Igazából az a gond itt, Magyarországon, hogy az otthonoktatás úgy néz ki, hogy ugyanazokból a tankönyvekből, ugyanazt az anyagot kell elsajátítani, és aztán vizsgát tenni egy megadott iskolában.

Bár még kicsi a fiam, de már most sokat gondolkozom ezen... Nem akarom elzárni a világtól vagy rátelepedni, csak azt szeretném, hogy normálisabb körülmények között nőjön fel, mint amit egy mai iskolai közeg adhat. Úgy gondolom, Isten elsősorban a férjemre meg rám bízta az ő nevelését és tanítását. Aztán persze járhatna tanulás után közösségbe, játszótérre, szakkörre, nem falaznám be. :-)

KalmanBlog 2015.10.14. 11:05:36

@Deansdale: Abban nagyjából biztos vagyok, hogy középiskola végéig simán meg tudnám tanítani a fontosabb dolgokat a gyerekemnek. Sőt, az igazán fontos dolgokban sokkal előrébb járna, mint aki iskolába jár. A tudás miatt egyáltalán nem aggódnék. A papír miatt sem, egyetemre bejuttatni a gyereket sem lenne gond.

Ami számomra kérdéses az a sokat emlegetett "szocializáció". Addig oké, hogy nem az iskolára van szüksége, hanem a közösségre. De hogyan biztosítok közösséget a gyerekemnek, ha minden más gyerek az iskolában van? Amit az iskola tud, az az, hogy az osztály alig változik, így van egy viszonylag biztos közösségük. Amolyan törzs-modell. Persze tudom, hogy amit az iskola ad, az közel sem ideális, de lehet hogy jobb, mint amit iskola nélkül lehet biztosítani neki.

Elkezd járni egy szakkörre, ahol megismer gyerekeket. Aztán a következő évben az a szakkör megszűnik. Aztán megismer másokat a sportklubban, aztán a sportklub bezár. És így tovább. Ha nincs iskola, akkor nagyon nehéz biztosítani az állandóságot.

Ha az otthonoktatók csinálnak maguknak egy közösséget, az lenne jó. De van a közelben elég otthonoktató, és van esély arra, hogy egy ilyen közösség évekig stabilan üzemeljen?

Persze azt is el tudom képzelni, hogy már a probléma megfogalmazásával tévedésben vagyok. Csak magamból tudok kiindulni, nekem nagyon fontos kapcsolataim vannak a volt sulimból.

Deansdale 2015.10.14. 11:28:32

@KalmanBlog: Szerintem a szocializációt túlértékelik, afféle varázsszó lett belőle amit mindenki elfogad de senki nem tudja miért. Én speciel valahogy nem látom értéknek, ha a gyerek hozzászocializálódik a kortársaihoz, tekintve hogy azok többsége idióta kretén, akiket a TV nevel meg a popkultúra. A kortárs csoportokból jön a legdurvább nyomás a kábszerre, piára, cigire, stb. A bölcsődétől kezdve onnan jön a legtöbb betegség, csúnya beszéd, a felborult értékrend... A legjobb érv ez ellen a bizonyos szocializáció ellen ha ránézel egy átlagos mai tinédzserre. Ha ezt tudja nyújtani az iskolai szocializáció, akkor miért is van rá szükségünk? Ha nem a szép elméletekre figyelek, hanem a tényekre, akkor azt látom, hogy az iskola inkább _antiszocializál_. (Ugyanez a bajom az iskola adta általános műveltséggel is - papíron jól hangzik, hogy az kell mindenkinek, dehát az eredmény láthatóan lóf*sz esti fénnyel, akkor meg miről beszélünk egyáltalán?)

A gyereket az otthoni oktatással nem kell bezárni, mint egy kalitkába, nyugodtan lehet engedni a tágabb családi és ismerősi körben játszani a barátokkal, mehet sportolni, stb. Nem lesz a gyerek attól szociálisan visszamaradott, ha nem lóg minden nap egy olyan közösségben amit szülőként nem tudsz megszűrni és nincs semmilyen ráhatásod.

A világban sok helyen oktatnak otthon gyerekeket, akik nem lesznek tömegesen "sérültek", úgyhogy szerintem a szocializációval kapcsolatos félelmek tényleg túl vannak dimenzionálva.

2015.10.14. 11:42:08

@KalmanBlog: Remélem, nem gond, hogy én is válaszolnék erre a kérdésre. Szerintem a kulcs a lakhely. A szomszédban, az utcában, a játszótéren csak találni olyan gyerekeket, akikkel összejárhat a lurkó. Esetleg keresni olyan csoportot, ami nem valószínű, hogy csak úgy megszűnik. Keresztényeknek plébániai közösség, esetleg cserkészet, vagy más stabilan fennálló helyi közösség. Ha meg nincs, akkor alapítani egyet és nem hagyni megszűnni. Persze az probléma, hogyha a gyerek barátai mind óvodába/iskolába járnak, mert egy csomó dolog nem lesz közös. Épp ezért lenne jó, ha több család csinálná egy településen/környéken az otthonoktatást, és ők összejárhatnának, vagy legalábbis a gyerekeik. Amúgy szerintem az iskola olykor épp a szocializáció ellen van. Ha a gyerek kilóg a sorból (mondjuk mert sokkal intelligensebb a korosztályánál vagy mert más elvek szerint él, mert nem divatos, mert nincsenek neki olyan kütyüi, mint a többieknek stb.), akkor kifejezetten rossz hatással lesz rá. Kiközösítik, bántják, csúfolják. Nem vagyok pszichológus, de szerintem az iskola/óvoda eleve egy mesterséges közeg, mert összetesznek egy rakás egykorú gyereket, holott a való világban mindenféle korosztály együtt van, kapcsolatba kerül, vagy ha nem is mindenféle, de sokkal nagyobb skála, pl. egy munkahelyen nagyjából 20-tól 60 évesig.

2015.10.14. 11:46:10

Még egy gondolat. Miét normálisabb, ha a gyerek tanárokkal és idegen gyerekekkel tölti a legtöbb idejét, mint a saját szüleivel és testvéreivel?

2015.10.14. 13:57:23

@Gazzella: @zombigyilkos: Köszönöm az észrevételeiteket.

Igen, tisztában vagyok vele, hogy több típusú poroszos rendszer létezik. És hogy a mai magyarországi több szinten felhígított, köztük a feminizmus és a (szélső)liberalizmus eszméivel.

Én jelen pillanatban egy szakmunkás suliban végzem a könyvtáros pedagógus teendőimet, és látom az elkeserítő tendenciákat mind a tanárság, mind a diákság körében.

Őszintén megmondva: nem vagyok túl lelkes. :(

2015.10.14. 13:58:21

@Gazzella: Téged, mint anyukát, talán érdekelhet ez a cikkem. Szívesen fogadnám az észrevételeidet.

boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2015/02/az-anyasag-az-eloiteletek-tukreben.html

2015.10.14. 17:56:54

@Ahasverus: Elolvastam. Az emberek sajnos ilyenek. Megítélnek és mindenbe beleszólnak. Nem tudunk ezzel mit csinálni.

A gyereknek való panaszkodás dolgot nem igazán tudom megítélni, mert még nincs akkora gyerekem, hogy előfordulhasson, hogy panaszkodom neki.

Ma van egy olyan ideológia, amely szerint 99%-ban (ha nem 100%) a szülőn múlik, milyen lesz a gyerek, de olyan dolgokon, hogy együtt alszol-e vele. Én ettől a falra tudok mászni. Egyesek annyira beleájulnak ebbe, hogy szinte rosszabb szülőnek néznek, mintha molesztálnád a gyereked, ha nem hordozol/alszol vele/ha határozottabban rászólsz/babakocsiban tolod etc. Szerintem ezzel amúgy azt a frusztrációt vezetik le, ami abból a görcsből fakad, hogy a gyerek jövőjét 100%-osan a saját gyerekgondozási és -nevelési stílusuk milyenségétől teszik függővé. Azt gondolják, jobb, ha más is ilyen frusztrált. :D

KalmanBlog 2015.10.15. 13:04:07

@Deansdale: @Gazzella: Köszönöm a válaszokat! Nagyjából egyetértek az általatok mondottakkal, de az otthonoktatás így is nehéz döntés marad. Szerencsére még van néhány évünk ezen gondolkodni.

KalmanBlog 2015.10.15. 13:10:07

@Ahasverus: @Gazzella: Szerintem jó az, ha az embernek van egy határozott véleménye arról, hogy mi az ideálisan jó út. Nem kellene ezen megsértődni senkinek. Persze ehhez az is kell, hogy ne mondjuk, csak ha kérdezik (nekem ez nem mindig sikerül).

Azt kell az elmélet mellé tenni, hogy saját magam sem feltétlenül tudom követni az általam tökéletesnek vélt életet, mástól pedig pláne nem várhatom el. De az sem jó megoldás, ha elkezdek relativizálni, hogy mindenkinek igaza van, mindenki jól csinálja. Mert akkor nem mondtam semmi mást, csak azt hogy marhára liberális vagyok.

Deansdale 2015.10.15. 13:34:12

@KalmanBlog: "ne mondjuk, csak ha kérdezik"

Jobban örülnék egy olyan világnak, amiben mindenki szabadon közölheti a véleményét, és senki nem sértődik meg fölöslegesen azt képzelve, hogy az beleszólás az ő dolgába... Magyarul nem az érzelmileg éretlen jellemekhez kellene alkalmazkodni, hanem meg kellene követelni egy bizonyos szintű érettséget mindenkitől.

2015.10.15. 17:17:15

@KalmanBlog: @Deansdale: Egyetértek veletek, de az milyen, mikor minősíted is a másikat? Pl. "ha nem alszol együtt a gyerekeddel, lelki sérült lesz és miattad lesz érzelmi nyomorék felnőttként" Mert sok nő így tolja... Nyilván van, amire minden épeszű ember azt mondja, hogy így kell nevelni a gyereket, mondjuk, hogy nem vered péppé minden nap, vagy hogy nem engedsz meg neki mindent, amihez csak kedve szottyan, de vannak olyan dolgok, amelyek igazából csak részletkérdések, és attól függ, hogy milyen típusú a szülő/a gyerek. Szerintem a gyereknevelés és -gondozás egy része olyasmi, ami stílusfüggő, és sokszor egy szülő kénytelen máshogy csinálni az egyik gyerekével, mint a másikkal, mert az egyiknél ez válik be, a másiknál meg az. (Épp ezért van az, hogy általában a második gyereknél a megmondó anyukák kicsit visszább vesznek.) Erre sokan fogják, kikiáltanak egy stílust Megváltó Útnak, és mindenkire azt akarják rákényszeríteni, mert ha nem úgy csinálod, a gyereked szocio- vagy épp pszichopata lesz. És olyan szintű dolgokkal teszed tönkre a gyereked lelkivilágát és fenőttkorát, hogy a babakocsi mondjuk előre néz, és nem a te fejedet kell bámulja egész végig, hanem nézelődhet. Mert akkor nem lát téged és nem fog kötődni, és érzelmi roncs lesz. És nem túlzok, ez komoly, bizonyos divatos anyaberkekben ma ez megy. :D

2015.10.15. 17:21:26

@Deansdale: Ezt kicsit meggondolnád szerintem, hogyha anyuka lennél, és nem tudnál úgy kilépni az utcára, hogy legalább egy-két vadidegen ember ne kérdezne tőled rendkívül intim dolgokat vagy épp szólna bele, hogy mit hogy csinálsz a gyerekkel, miért van/nincs rajt sapka, nem fullad-e meg a hordozóban... Napi szinten egy idő után eléggé fel tudja húzni magát az ember, hogy a rajta lógó / maga előtt tolt gyereket mindenki felszólításnak veszi, hogy beleszóljon az életébe.

zombigyilkos 2015.10.19. 10:45:18

@Deansdale:
"némelyik még boldogabb is mint például egy olyan nő aki keményen megdolgozott a gender studies diplomájáért :)"

Ha valakinek gender studies diplomája van, annál már szinte alapból borítékolható, hogy boldogtalan, vagy legalábbi erősen frusztrált személyiség. ;)

Egyébként a gender studies (magyar felsőoktatásban: társadalmi nemek tanulmánya) pont annyira hiteles szak, mint ahogy a homeopátia megjelent az orvosképzésben (külső nyomásra - a mai napig nehezen hiszem el, hogy ilyen történhetett :D ).
Ráadásul oda csak az megy, akiben már alapból benne van az "engem elnyom a gonosz patriarchátus"-féle zsigeri gyűlölet. Értelmes és egészséges ember messzire elkerüli a gender studies szakot, és csak a távolból röhög a frusztrált hisztis picsákon meg a pincsijeiken. :)

2015.10.19. 11:53:06

@zombigyilkos: A Gender Studies a kulturális antropológia egyik kutatási területe – volt. Nem társadalomtudományi ág, hanem egy kutatási terület. Három férfi kezdett el először foglalkozni azzal, hogy a társadalmi elvárások mennyiben befolyásolják az emberek nemét, nemi identitását (alapítóatyáik John Money, Robert Stoller és Ralph Greenson). Mindenféle ideológiai körítés nélkül, szigorúan tudományos alapon. Aztán a feministák felfedezték maguknak, mint ami legitimálhatja, tudományos mázba öltöztetheti agyrémeik jelentős részét – és innen átment az egész egy szitokszóba, egy kutatási terület rothadásnak indult.
Nem is csoda, hiszen a feministák csak a romboláshoz értenek – ahhoz, hogy hozzányúljanak és tönkretegyenek dolgokat.

(Megjegyzem: egyik hazai propagálójának, Antoni Ritának az ezzel kapcsolatos “tanulmányai” tudományos szempontból teljesen használhatatlanok és értéktelenek.)

www.ferfihang.hu/2015/01/06/atkozott-gender-studies/

Ha van időd, keress rá Vajda Kornél "A gender studiesról: hideget és meleget fújva" c. cikkére. Elég informatív...

zombigyilkos 2015.10.19. 19:50:08

@Ahasverus:
Az első mondatban a "volt" szónál jobban nem is lehetne kifejezni az egészet. Tömören és röviden összefoglalod vele, hogy miért nem ér már semmit a gender studies szak. Mondjuk eleinte sem sok értelme volt, főleg nem úgy, hogy világszerte tízezrek mennek ilyen szakokra (állami pénzből), de amit a femik műveltek ezzel (is), az valóban kritikán aluli.

Sóhajtás Barnabás 2017.11.07. 17:10:17

Oktatáshoz, tanárokhoz:
Szerves kémiából tanultuk (középiskolában), milyen átalakulások folytán termelődik az energia az izmokban.
Előtte erről elég sokat olvastam az akkor a Testnevelési Egyetemre járó unokatesóm egyik ajánlott olvasmányában, érdekelt is a téma, feleléskor elmondtam hát az ATP-ADP átalakulást meg a többi kapcsolódót. AKKORA KARÓT KAPTAM, MIND ADDIG MÉG SOHA!
A tanárNŐ még ki is kérte magának, hogy nem tanultam meg a (jópár éve kiadott) tankönyvbeli tananyagot. Következő órára bevittem az X-szeres olimpiai bajnoknevelő amerikai edző könyvét, de bele sem nézett, hanem elkobozta (csak év végén kaptam vissza), majd még egyszer feleltetett ugyanabból a témából, ÚJABB KARÓVAL.
Év végén alig mentem át kettessel.
Ironikus, hogy mindezek ellenére engem akart küldeni a megyei kémia tanulmányi versenyre, mert az iskolai és a városi fordulót megnyertem. (A versenyeken központilag kiadott feladatok és megoldókulcsok voltak, nem az ő értékítéletére voltam bízva).