Vee barátunk még youtube videót is csinált arról, hogy a kritikusok mekkora idióták, és nagyjából egyetértek vele. Ha a "mezei" nézők több mint kétszer annyi pontot adnak a filmre, mint a vájt szemű megmondóemberek, ott talán valami nincs rendben...

Tartalom kattintás után, spoilerekkel.

A Batman-Superman film nem volt alapvetően rossz, ha az ember tudta, hogy mire számítson. És pont ez a lényeg: manapság ki az a hülye, aki egy ilyen filmnél nem tudja mire számítson?! A DC-nek nem volt túl sok tere a variálásra, a sinek amiken haladnak már egy ideje le vannak fektetve. Nem vall túl nagy intelligenciahányadosra beülni erre a filmre és aztán panaszkodni, hogy pont olyan volt mint a trailer, nagyjából olyan mint a Man of Steel, meg úgy általánosságban olyan mint a DC mozifilmek az utóbbi 15 évben.

A legtöbben arra panaszkodtak, hogy a film hangulata nyomott, nem olyan oldott és humoros mint mondjuk az Avengers-filmek. Ugyanezek az emberek arra is panaszkodnának, hogy a DC a Marvelt másolja, ha a DC filmek is oldottak és humorosak lennének. Szerintem a DC vezetősége jó sokáig tárgyalta a témát, és valószínűleg arra jutottak, hogy nem baj, ha meg lehet őket különböztetni a Marveltől. Ráadásul ők pont a bohókás vonalba buktak bele Batmannel és Supermannel egyaránt, még a 80-as, 90-es években - a sikereket pedig a Dark Knight trilógia hozta vissza nekik, a maga fogcsikorgató stílusával. Mi okuk lett volna most drasztikusan változtatni? Megpróbálták a Man of Steel hibáit javítani, ami többé-kevésbé sikerült is nekik. Persze a sztori így sem lett igazán pacifista, a két címszereplő nem a legtisztább képregényes formáját hozza, dehát ez van. Ha a képregények világát megpróbálják a valóságra adaptálni, abban nem élnek meg az eredeti, makulátlan szuperhősök. Én sem kifejezetten örülök például annak, hogy Batman ölni is képes, de míg a Pingvinek és Mr. Freeze-ek vicces világában egy képregényhős megengedheti magának, hogy soha ne öljön, egy automata gépfegyverekkel, bombákkal, és sebezhetetlen lényekkel telerakott reál-közeli világban 5 percig sem húzná, ha mindenkit puszta kézzel akarna lepofozni. Valamit valamiért...

Mások arra panaszkodtak, hogy a film túl hosszú és a sztori túlságosan kusza, céltalan, unalmas. Egyiket sem tapasztaltam - szerintem a film története abszolút egyszerű és egyértelmű, nincs egyetlen pillanat sem amikor ne lehetne tudni, hogy honnan jövünk és merre megyünk. Meggyőződésem, hogy sok kritikus olyasmire építi a kritikáit, ami fölött ő maga siklott el, mert a sztoriban közel sincs annyi lyuk, amennyivel vádolják. (Azt azért nem mondanám, hogy egy sincs, dehát na.)

Megint mások azt kifogásolták, hogy Batman túl gyorsan békül ki Supermannel, mikor kiderül, hogy Martha. Szerintem ezt is csak olyanok hihették, akik nem figyeltek oda igazán a helyzet és a történet finomságaira. Oké, nyilván lehetett volna egy kicsit többet adni a nézőknek, hogy azok se maradjanak le akiknek a popcornos vödörbe szorult a feje, de azért közel sem volt ez annyira rossz, mint amilyennek beállítják.

A film összességében nem volt szar, az IMDB-n látható 7,3-as népítélet szerintem reális, szemben a kritikusok által összerakott 2,9-el.

Nade beszéljünk azért a problémákról is. A legelső érdekes módon pont az, amit a legtöbb kritikus istenített: Lex Luthor. Előre féltem Jesse Eisenbergtől és az általa alakított figurától - sajnos igazam lett. Egy beteges, antiszociális kretén, ráadásul tinédzser. A képregények arrogáns, hataloméhes üzletember Luthorát lecserélték egy "őrült tudós" verzióra, aki, talán már említettem, tinédzser. A szó, ami folyamatosan a tudatom peremén villogott mikor őt láttam a képernyőn, a KÍNOS. Kínos ahogy szerepel, és nem csak a karakterének, hanem nekem mint nézőnek is. Beszédet tart egy állófogadáson, és belesül, dadog, szerencsétlenkedik. Ráadásul a mondandójának eleve semmi értelme, ami még nagyobb baj. Ez lenne a főgonosz? Hűha. Érteni vélem a szándékot, ahogy hírügynökségünk is gondolta, hogy színt akartak vinni Batman és Superman színtelen világába, de talán másféle irányba kellett volna tapogatózni.

(Ben Afflecktől is féltem, ő szerencsére nem lett annyira szar mint amennyire lehetett volna. Minden idők legjobb Batman-eként emlegetni azért enyhe túlzás.)

A következő lényeges gond (ami mostanság viszonylag sok franchise-filmet sújt), hogy túl sokat akarnak markolni. Ilyen értelemben ez a film erősen elkapkodott volt, hiányzott neki az az előkészítettség, ami a Marvel Avengereinek jutott. Ha egyszer két órában kell bemutatni Supermanen kívül minden karaktert, egymás ellen fordítani majd kibékíteni őket, elsütni valami közös ellenséget ami ezt elősegíti, plusz előkészíteni a következő DC-filmeket, az óhatatlanul is leterheli a nézőt. Túl sok ez egyszerre, ráadásul nem is minden cél és elképzelés kompatibilis, így a film kissé szétesik. (Mondom ezt annak ellenére, hogy a sztorija tényleg érthető volt.) Nem lehet elkerülni az érzetet, hogy ennek a filmnek egyszerre féltucat célja volt, így nem tudott egyre koncentrálni rendesen, aminek hála csak féltucat félsikert érhetett el. Ennek tükrében meglepően jó eredmény a 7,3-as pontszám, amit végülis összehoztak.

Egy rakás dolgot ki kellett volna purgálni a filmből, és akkor kifejezetten jó is lehetett volna. A batman-eredetsztorit már negyvenszer láttuk és mindenki unja. A következő filmek előkészítése valójában teljesen kimaradhatott volna - értelmesebb lenne azok elejére tenni az új karakterek ismertetését, mint ebbe beleszőni. Doomsday és a hozzá kapcsolódó történetszál (ami a képregények világában megölte a halál fogalmát) ideerőltetése és meggyalázása hatalmas baklövés, bár az is igaz, hogy mivel nagyon sokan ismerik, külön filmet már úgysem lehetett volna csinálni belőle. Mindenesetre Doomsday a DC-mítoszban az egyik legdurvább karakter, az "átlagos" földi szuperhősök szintjén messze túlmutat - ehhez képest most 20 perc alatt letudták édeshármasban. A benne rejlő potenciálnak ez kb. egy százaléka volt. És hogy miért pont Lex Luthor génjei kellettek a létrehozásához...?!

Külön pirospont viszont a DC-nek, hogy a filmből teljesen hiányzik a progresszív propaganda - vagy legalábbis én nem vettem észre, ha volt. Nem erőltették nagyon a grrrl powert, nem volt szereplő aki kéretlenül is az orrunkra kötötte volna, hogy ő a betűleves közösség tagja, és egyetlen bejáratott karakter nemét, színét, vagy nemi irányultságát sem változtatták meg fölöslegesen. Ennek eredményeképpen a sztori egy rakás hetero fehér férfi köré épült, mindenki más mellékszerepet kapott. Ez nem önmagában eredmény, vagyis nem önmaga miatt jó, hanem a progresszív agyrohasztás hiánya miatt. A DC szuperhősös rajzfilmekben és sorozatokban már egy ideje dúl a hülyeség, úgyhogy érdemes addig értékelni az ilyesmit, amíg még lehet :| A következő reboot után Batman valószínűleg néger lesz, Superman pedig leszbikus.

A lényegre visszatérve: nem értem a kritikusokat, hogy mit bírnak ennyit feszengeni a témán. Annyira vádolják a DC-t a negativizmussal, hogy észre sem veszik, a saját negativitásuk messze túlmutat a DC-én és az átlagos mozinézőén. Sír a szájuk és nem bírják "csak úgy" élvezni a filmet, amire a nagyközönség szemmel láthatóan képes. Tudni kell, az ember mire számíthat mikor moziba ül, és ha már előre érzi, hogy neki az nem fog bejönni, akkor inkább ne erőltesse. Nézzen olyan filmet, ami neki tetszik.

Emellett mintha egyre szélesebb lenne az a réteg, aminek teljesen elszálltak az elvárásai, ráadásul személyes sértésnek veszik ha valami nem pont az ő igényeikre lett tervezve. Mintha elfelejtették volna, hogy nem lehet minden egyes film forradalmian sziporkázó és minden igényt kielégítő. Senki nem állítja, hogy a Batman v Superman tökéletes, de aki szerint ez a teljesítmény 10-es skálán 2-est vagy 3-ast ér az talán kalibrálja újra az elvárásait.

...

ui.: a Deadpool kurvajó volt (nyilván ahhoz is érdemes előre tudni, hogy mire ül be az ember). A napokban néztem meg Vin Diesel Utolsó boszorkányvadászát is, ami ugyan nem volt filmtörténeti műremek, de a rengeteg franchise-film között üdítő változatosságképpen hatott, hogy mindössze egy sztorit akart elmesélni, nem pedig 5 másik filmet előkészíteni. Jó néha emlékezni arra, hogy egy film lehet csak egy film, nem kell feltétlenül egy bonyolult és nehézkes univerzum építőkövének lennie. Az Aljas nyolcas viszont egy rakás híg fos volt, érdektelen öncélú vizuális maszturbáció. A felénél abbahagytam.

S ha már fentebb szóba került a DC-s rajzfilmek világa, épp most jött ki a "Justice League vs Teen Titans". Sajnos már az első 5 percen agyhúgykövet kaptam - DC-s berkekben valamiért jó ötletnek tartják Batman fiát egy agresszív okostojásnak ábrázolni, a tenyérbemászás világbajnokának, akinek a permanens tinédzserkori lázadását számora kínszenvedés végignézni. Oké, nem minden DC-s anyag szól felnőtteknek, de ettől még nem lenne muszáj, hogy 18 éves kor fölött nézhetetlen legyen. Amúgyis, Damien egy huszadrangú mellékkarakter, a jelentőségéhez és népszerűségéhez mérten messze túl sokat foglalkoznak vele. És ebben a szövegkörnyezetben kifejezett hátrány a képregény-világok időtlensége, mivel szerencsétlen mitugrász kiscsávó örökre ebbe a búvalbélelt pózba van merevedve, nincs lehetősége felnőni, megváltozni. Ha egy sztoriban fejlődik is valamennyit, a következőben megint nulláról indul, hiszen neki ez a karaktere...

ui. 2: Ja, mindent összevetve a Batman v Superman nyilván lehetett volna sokkal jobb is, például így.