HTML

Deansdale

Férfiszféra: antifeminizmus, nőzés, satöbbi. Ja, és táplálkozás.

Utolsó kommentek

Kifelé az EU-ból, amíg megtehetjük

2017.03.14. 14:35 Deansdale

Március 7-i, genfi sajtótájékoztatóján az EU bevándorlásügyi biztosa, Dimitris Avramopoulos a következőket nyilatkozta:

Az EU észak- és nyugat-afrika minden országában bevándorlásügyi központokat fog létrehozni, mert sajnos nincs elég hivatalos bevándorló. Az EU 27 tagországának hamarosan 6 millió migránsra lesz szüksége, de ezeket értelemszerűen nem az embercsempészek segítségével kívánják beszerezni, úgyhogy a legális bevándorlást népszerűsítő irodákra van szükség afrikában.

Azt is elmondta, hogy a terrorizmusnak semmi köze a migránsokhoz, valamint hogy a legsúlyosabb európai fenyegetések jelenleg a populizmus, nacionalizmus és az idegengyűlölet.

Nem, nem vicc.

225 komment

Címkék: politika szép új világ piros és kék pirula

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.03.14. 14:58:34

Akkor, látom, még mindig Brexit-párti vagy.
Mármint vagyunk. :)

Aurelius Respectus 2017.03.14. 15:08:32

Borzalmas agyrém az EU és degeneráltak a vezetői. Be sem kellett volna lépni, én annak idején a népszavazáson a belépés ellen szavaztam.

notC 2017.03.14. 15:44:00

Hú, most ezt nem értem....
Ami tény: nyugaton hiány van képzetlen munkaerőből, akit hivatalosan (adót fizetve) foglalkoztatnak olyan területeken, ami büdös az egyetemet végzett őslakosoknak. Legyen az bébicsősz, bejárónő, kukás, szalagmunkás, kuli az építkezésen, vagy mosogatólány a büfében. Ezt eddig is a bevándorlók csinálták, sokan épp kelet-európából bölcsész diplomával.
Az is tény, hogy az embercsempészekkel sokan jönnek leinformálatlan, ismeretlen származással, vallással, ilyen-olyan stiklivel bíró bevándorlók, akik eleve nem dolgozni jönnek egy új élet reményében, hanem háborúzni, belülről bomlasztani, nőket fogdosni.
A nyilatkozat ha jól értelmeztem csak keretet kíván nyújtani a bevándorláshoz, vagyis olyan ajtót akar, ahova be kell kopogni, meg kell törölni előtte a lábat, le kell zuhanyozni, és csak így szabad bejönni a házba.
Szar munka mindig is lesz, de ki az aki el is végzi? A közmunkások? A benszülött angol, akinek a segélye is több alanyi jogon, mint 5 afrikai bevándorlónak? Vagy a rátarti német, aki kesztyűben megy ki füvet nyírni a kiskertjébe?

Deansdale 2017.03.14. 15:53:00

@notC: "nyugaton hiány van képzetlen munkaerőből (...) ami büdös az egyetemet végzett őslakosoknak"

Ez egy mítosz, képzetlen őslakosok milliói munkanélküliek akik elvégeznék ezeket a munkákat, ha azok érezhetően többet fizetnének mint amennyi a segély. A béreket pedig pont az migránsok törik le, ezzel garantálva az őslakosok folytatólagos munkanélküliségét. Nem bevándorlókra van szükség, hanem arra hogy a szalagmunka is fizessen rendesen, máris nem lesz büdös a helyieknek.

Az EU-nak valójában egyetlen migránsra sincs szüksége, még ha igaz is lenne munkaerőhiány azt is megoldhatnák az EU-n belül. A 6 millió idegen akit importálni szeretnének egy szervezett népességcsere része, az a nagy terv hogy pár évtizeden belül európában ne legyen se nemzeti, se fehér identitás, csak egy drappszínű emberi massza.

Aurelius Respectus 2017.03.14. 15:53:06

@notC: Ennek a logikának az eredménye a Németországban élő törökök, a Hollandiában élő marokkóiak, a franciáknál élő arabok életveszélyes párhuzamos társadalma. Ki akadályozta meg ezeknek az országoknak a degenerált vezetőit és a EU ökör bürokratáit a józan ész használatában ? Miért nem olyan országokban toboroznak munkaerőt, ahol az európaival összeegyezhető társadalmak léteznek: Oroszország, Ukrajna, Grúzia, Dél-Amerika, Fülöp-szigetek, Vietnam, stb ? Miért az életveszélyes iszlám társadalmakban és az őskori szinten élő Afrikában teszik ?

Aurelius Respectus 2017.03.14. 15:56:47

@Deansdale: Ez így van, a Kelet-Európában toborzott munkaerő is elég lenne erre, de normális bérek esetén a helyiek is elvégeznék ezeket a munkákat.

notC 2017.03.14. 16:21:28

@Deansdale: @Aurelius Respectus: Értem én, hogy a helyiek is, meg a keleteurópaiak is, csak fizessék meg...
Visszakérdezhetek? Te mennyit adnál le a fizetésedből, hogy a takarítónéni ne lopja a budipapírt, mert simán meg tudja venni a fizujából? 10% bércsökkentés elég lenne 10 takarító 10%-nyi béremelésére.
Ne értsd félre! Én sem szeretem a lázadozó francia négereket, a kéregető arabokat, robbantgató terroristákat (a csecseneket sem!) és mondhatjuk azt is, hogy a románok meg lopnak (az angolok eléggé ki vannak rájuk akadva amúgy), a ruszki csajok kurvák, a csehek vedelnek, a magyarok okoskodnak, a lengyelek lusták, stb...
Nekem nem a bőrszínnel, vallással, származással van bajom, hanem magával az emberrel. Tróger szarházi, ha veri az asszonyt, akár fehér/keresztény, akár cigány vagy néger. És attól még lehet becsületes munkásember, mert más istennel pöröl a faszfej főnöke miatt.

Aurelius Respectus 2017.03.14. 16:25:25

@notC: Miért az emberek béréből kellene levonni ? Legyen kisebb a cég nyeresége, legfeljebb nem tíz luxusjachtja lesz az Aldi tulajdonosának, hanem csak kilenc.

Deansdale 2017.03.14. 16:36:58

@notC: A minimálbér, illetve a fizetések kérdése annál komplexebb, mint hogy én mennyit adnék a sajátomból a takarítónőnek. Ne költsön az állam mondjuk semmilyen pártra, vallásra és sportra, a megspórolt pénzből pedig csökkentse az adókat és járulékokat, máris megoldódott a gond.

Nekem sincs semmi bajom senkivel, csak maradjanak otthon, a saját kultúrájuk és társadalmuk épülésére, a miénk gyengítése helyett. Szerintem nem kell különösebben magyarázni, hogy bármely arab, afrikai vagy ázsiai állam kultúráját erősen megváltoztatná egy integrálódásnak ellenálló, nagyméretű, keresztény, fehér bevándorló tömeg, és hogy ez az adott államnak teljes joggal nem tetszene. Én meg csak azt nem értem, hogy ennek a fordítottját miért kell mégis magyarázni. Az, hogy a magyar kultúrának nincs szüksége idegenek bevándorlására, nem idegengyűlölet vagy rasszizmus, csak a saját értékeink megőrzésének igénye. Ahogy Steve King iowai képviselő twittelte a minap: a saját civilizációnkat nem lehet mások gyermekeivel helyreállítani.

Dél-Afrikában jelenleg is mészárolják a fehéreket, erről mélyen hallgat a mainstream media, de azért vannak források amikből lehet tájékozódni. Sok generáció együttélés után az ottani négerek még mindig nem képesek és hajlandóak elfogadni a fehéreket, inkább machetékkel hentelik őket darabokra a saját házaikban. Erről kuss van, a mi teljesen békés ellenállásunkról viszont egyfolytában megy az ordibálás, hogy aki nem akarja a közösségeit négerekkel meg arabokkal feldúsítani az mind náci. S persze rendre olyanok dobálóznak ezzel az ökörséggel akik egyébként színfehér, őrös-sorompós, felső/felsőközép közösségekben laknak, ahol még évtizedekig nem fogja őket zavarni ha a migrénesek a pórnép közé vegyülnek.

Szóval szép gondolat, hogy minden ember egyenlő, de nem minden ember egyenlően magyar, én pedig szeretem a magyarságot annyira hogy nem kívánom a pusztulását.

notC 2017.03.14. 16:51:11

@Aurelius Respectus: Tipikus kisemberre valló nézőpont :-)))
Bocs, nem megbántani akarlak, de a többség valóban ebben látja a megoldást, amúgy én is érteni vélem! Főleg ha alátámasztjuk olyan adatokkal, miszerint a világ laksosainak 10%-a birtokolja a világ javainak 90%-át, és ebben a 10%-ban bőven benne van akinek van autója, lakása, azaz a tipikus átlagmagyar.
Amiről beszélsz, az a kommunizmus, az egyenlőség, testvériség, szolidaritás elve. Marx örökbecsűje után szabadon.
De vajon ki fogja finanszírozni a kutatásokat, melyek fele zsákutca és csak pézkidobás? Ki fog új termékeket piacra dobni, startupokat finanszírozni, új gyárat nyitni Kecskeméten, Győrben és munkát, (viszonylagos-)jólétet adni a magunkféléknek?
OK, vegyük el a gazdagok pénzét és osszuk szét. Kinek is? És milyen arányban? És vajon mi lesz akkor, ha a kulimunkás életcélja nem egy bicikli lesz, hanem elektromos autó? Ha a kalyibában élő arab, kínai, afrikai igazi házat akar, meg hamburgerest?
Aránytalanság van, vannak fentebb és vannak lentebb. Mert ez a rendszer így működik. Kellenek elnyomók és elnyomottak, kizsákmányolók és kizsákmányoltak. Iszol kávét? Az megvan, hogy a termelő pont annyi pénzt kap egy zsák kávébabért, mint amennyit egy eszpresszóért kifizetsz a sarki kocsmában? Hogy a termelők többségének esélye sem lenne megvenni egy általa megtermelt eszközt (az autógyári munkásoktól a kínai márkás-ruha gyártókig)

Mindegy... Ez már bőven túlmutat a cikk témáján... A lényeg, hogy szar melóért szar pénzt adnak, ezért kell olyan melós, aki ennyiért is elvégzi. És úgy tűnik, hogy az EU-politika nem a Marxista elveket követi, viszont nem akar újabb terroristákat beengedni. Nem egyetértek vele, csak csodálkozom a csodálkozáson :-)

Aurelius Respectus 2017.03.14. 17:05:41

@notC: A megoldás kulcsa a túlnépesedés leállítása lenne, ha nem lennének olyan országok ahol a túl sok felesleges ember miatt fillérekért tudják dolgoztatni az embereket, a nagytőke nem tudná kijátszani egymás ellen az országokat, áthelyezni a termelését. Beállna egy minimum bérszint, ahonnan fel lehetne tornázni idővel a béreket egy normális szintre az egész világon.

notC 2017.03.14. 17:08:01

@Deansdale: "Dél-Afrikában jelenleg is mészárolják a fehéreket"
Kíváncsivá tettél! Dobsz egy linket?

Jó az érvelésed, részben egyet is értek vele. Valóban nem hiányzik a felforgató idegen horda, pont ezt akarják korlátozni.
Az asszimiláció viszont alapjában működik, csakhát ehhez két ember (illetve csoport) kell. Az egyik aki úgy képes megőrizni nemzeti identitását, hogy az ne sértsen másokat (erdélyi magyarok pl. vajon beleférnek-e ebbe? ), a másik viszont az, aki elfogadja mondjuk azt, hogy másik vallás másik istenéhez imádkozik munka után, vagy hogy máskor ünnepli a karácsonyt.

Kérdezhetek? Szituáció az alábbi: Pár hónapja mentem az egyik esti metrón, amikor is felszállt egy kisebb, láthatóan arab társaság. Az addigi szürkén nyugodt légkör megfagyott, lesütött pillantásokkal méregettük a bandát, akik szemmel láthatóan frusztráltak voltak. Többen leszálltak a következő megállónál, főleg akik közelebb ültek hozzájuk, majd amikor ők is leszálltak szinte érezni lehetett a megkönnyebbült sóhajt.
Szerinted? Fordított helyzetben, fehér diákként mondjuk japánban hogy éreznéd magad? (mert mondjuk fehér amcsik dobtak atomot japánra)
Én is féltem, én is fontolgattam, hogy leszállok, és én is megkönnyebbültem, amikor leszálltak!
És az jutott eszembe, hogy rohadjanak meg minden oldalon azok, akik hagyták, hogy a dolgok idáig fajuljanak! És szégyelltem magam miatta.

Deansdale 2017.03.14. 17:08:26

@notC: "A lényeg, hogy szar melóért szar pénzt adnak, ezért kell olyan melós, aki ennyiért is elvégzi. És úgy tűnik, hogy az EU-politika nem a Marxista elveket követi"

Az USA aranykorából tudjuk, hogy lehetséges egyszerű munkáért is normális bért adni, amennyiben az adórendszer és az államháztartás megfelelően van strukturálva - vagyis egyáltalán nem értetődik magától, hogy szar munkáért olyan kevés bért kell adni amennyiért a legtöbben már nem vállalják. Lehetne bármikor, bárhol normális bért adni kulimunkáért is, csak egy kicsit hangolni kell azon hogy a képlet szereplői milyen arányban kapnak a haszonból.

Viszont ez a vita alapjaiban értelmetlen, hiszen a migránsok egyáltalán nem dolgozni kellenek az EU-nak. Itt és most garantálom neked, nincs egyetlen EU-hivatalnok sem aki azt gondolja, hogy az EU-n belüli munkaerőhiányt lehetséges lenne afrikai vagy arab bevándorlással pótolni. A már bent lévő migránsoknak kb. 1%-nak van munkája, a többi a szociális hálón élősködik, vagyis nemhogy javítani a gazdasági helyzetet, de kifejezetten rontja, mert arra kényszeríti az EU államokat hogy még több adót szedjenek és még több kölcsönt vegyenek fel. Nem PC az arabokról így beszélni, de lássuk be, nem a munkamoráljukról híresek. A legtöbb migráns maga is megmondja, eleve a szociális háló miatt jönnek ide, mert otthon azt mondják nekik itt a semmiért kapnak majd pénzt. A migránsok másik fele meg azért jön, mert az imámjaik európa meghódítására biztatják őket azzal, hogy kerítsenek európai csajokat akik majd muzulmán kölyköket szülnek nekik. Erről sem PC beszélni de erről is vannak youtube videók, ugyebár. És ha egy kicsit is belegondolsz, egészen hajmeresztő dolog, hogy mivel a migránsok 90+%-a fiatal férfi és fiú, ha mondjuk Németo-ba beköltözik 2 millió ilyen, az 2 millió német faszi elől veszi el a német nőt. Nem mintha nekik az "járna", csakhát óhatatlanul is pofára esnek - esetleg kivándorolhatnak más országokba idegen nőt keresni maguknak. Gondolj bele, hogy mit reagálna bármely nem-fehér, nem-keresztény ország ha beköltözne 2 millió fehér keresztény férfi, és "egzotikus" voltukat kihasználva elcsakliznának egy csomó helyi nőt, hogy a következő generációban már cirka 5-7 millió kevert vérű keresztény gyerek álljon csatasorba a helyi kultúra megdöntésére.

Aurelius Respectus 2017.03.14. 17:11:51

@Aurelius Respectus: Megmondom őszintén, ha olyan gazdag lennék mint Bill Gates, a felesleges jövedelmem nagy részéből ingyen óvszert osztanék Afrikában és az iszlám országokban és abortuszklinikákat is támogatnék ott.

notC 2017.03.14. 17:18:22

@Aurelius Respectus: Fenntartható gazdaság, közgáz, elsős tankönyv legeleje, mint szép ideológia. Szebb, mint a kommunizmus :-)
A többi már a valóságról szól...

Nekem a "Gyermekkor vége" c. könyv tetszett a legjobban (Artur C. Clark) mint utópia. Jöttek az ufók, elrontották a fegyvereket, az olajvezetéken vizet pumpáltak a sivatagba, ahol fantasztikus farmokon gazdálkodtak a boldog földművesek.

Van amúgy egy saját is: egy számítógépes modell határozná meg az optimális utat, s ez irányítaná a világ gazdaságát. A kormányok csak prioritásokat fogalmazhatnának meg adott keretek között (pl. nálunk jobban támogatják a gyerekeseket, Floridában viszont a nyugdíjasok a királyok) és az emberek adott feltételek mellett szabadon költözhetnének szét meg szana a világban. A háború tilos (a hideg is) és a gazdagok is csak adott szintig lehetnének gazdagok, pl. pazarlás (arannyal futtatott autó az arab sejknek) szintén tilos.

notC 2017.03.14. 17:32:15

@Deansdale: "ha beköltözne 2 millió fehér keresztény férfi"
Mondjuk én csipáznám! Gondold el, hogy lehetne több feleséged! A koszlott olajmunkásoknál csak nagyobb jogunk lenne háremet tartani, nem? :-)
Nem mellesleg Amerika, Ausztrália őslakosai pár száz éve ezen véreztek el, ma már csak pár egzotikus vonás maradt meg belőlük. Mint ahogy egyre több a "rózsaszín néger" is, meg a bájos mandula szemű szőke lány.
Ezek a fránya férfiak nem mindig maradnak meg a bögyös-segges fehér macáknál! (na mondjuk az angol férfiakat még meg is értem...)

Aurelius Respectus 2017.03.14. 17:34:56

@notC: Ebben az esetben hatmilliárd ember költözne Európába, ha szabadon lehetne költözni. Miért, nem azon alapszik a rendszer, hogy mindig olcsóbb munkaerőt keresnek a vállalatok és a legolcsóbb ott, ahol szaporodnak az emberek mint a nyulak ? Egy stagnáló vagy csökkenő népességű világban nem tudnák ezt eljátszani.

Aurelius Respectus 2017.03.14. 17:52:31

Nincs mit csodálkozni az EU vezetőin, ha ilyen életképtelen barmok a lakói, szerintem a vikingek agyonütnék őket szégyenükben.

pestisracok.hu/svedorszag-tamogatasokkal-varja-haza-iszlamista-terroristait/

Deansdale 2017.03.14. 17:53:47

@notC: "Dobsz egy linket?"

www.youtube.com/watch?v=DRb7W_ji8Hg

Ha a videó formátum nem igazán fekszik akkor a videó alatt megtalálod a linket ahol a források vannak.

Másik: www.thenewamerican.com/world-news/africa/item/12326-south-africa-facing-white-genocide-total-communist-takeover

"Az asszimiláció viszont alapjában működik, csakhát ehhez két ember (illetve csoport) kell. Az egyik aki úgy képes megőrizni nemzeti identitását, hogy az ne sértsen másokat"

Már meg ne haragudj, de miféle elképzelés az, hogy én a nemzeti identitásomat alakítsam át úgy, hogy "ne sértsen" a saját hazámba idevetődő idegeneket, akik persze bármire rámondhatják hogy sértő. Ha engem kényszeríteni akarnak a betelepülő idegenekhez való alkalmazkodásra akkor máris sérült a kultúrám, és teljes joggal mondom azt hogy ha nem hajlandóak a teljes integrációra akkor inkább maradjanak kint. Ide betelepülni nem jog, hanem privilégium, amit minimum azzal kell kiérdemelni hogy a bevándorló nem sértődik meg a helyi kultúra megjelenési formáin és nem követeli hogy mi alkalmazkodjunk őhozzá.

"másik vallás másik istenéhez imádkozik munka után, vagy hogy máskor ünnepli a karácsonyt"

Nem ez a lényeg, ez a felfogás erősen elbagatellizálja a problémát. A lényeg az, hogy ez a mi országunk, a magyarok nagy közösségéé, az egyetlen hely a világon ahol tökéletesen normális és szabad magyarnak lenni. Sehol máshol nem lehetsz igazán magyar, csak itt, és éppen ezért ennek az országnak az identitását kötelességünk megőrizni. Nem hiszek abban a naív halandzsában, hogy bárkiből lehet tökéletes magyar, ha jó szívvel beengedjük, például mivel a cigányokkal már 600 (HATSZÁZ) éve szenvedünk, és az istennek sem tudnak integrálódni. Nincs szükségünk egy második, harmadik és negyedik cigányságra arabok, négerek és ázsiaiak képében, ha érted mire gondolok, így is elég nagy a teher a magyar gazdaságon és kultúrán. Abba meg bele sem szeretnék gondolni, hogy mivel a magyar nemzetiségűek termékenységi rátája nagyjából 1,0 körül mozog, az idegeneké meg ennek többszöröse, max fél évszázad alatt kisebbségbe kerülhetünk a saját hazánkban.

"Fordított helyzetben, fehér diákként mondjuk japánban hogy éreznéd magad?"

A japánok hírhedetten idegengyűlölők, de idegenként tiszteletben tartanám hogy minden joguk megvan azt gondolni rólam amit akarnak. Ha szarul is érezném magam a japán metrón, eszembe sem jutna követelni hogy legyenek befogadóbbak. Az ő országuk, az ő szabályaik. Ha annyira zavarna hogy kinéznek onnan, AKKOR NEM MENNÉK ODA.

Viszont a sztoridból az a tanulság, hogy az idegenek jelenléte mindenképpen zavaró, gyengíti a társadalmi kohéziót, csökkenti az emberek biztonságérzetét. És ehhez nem kell rasszistának lenni, az ember tudatalattijában (hogy úgy mondjam) genetikailag van kódolva, hogy jobban bízzon a rokonban mint az idegenben. Lehet felvilágosult módra tettetni, hogy ez nincs így, csakhát amikor az ember a metrón összefut az idegenekkel akkor a tettetésnek vége. Szóval nincs szükség itt idegenekre, nem azért mert alacsonyabbrendűnek nézzük őket, hanem mert meg akarjuk őrizni a társadalmi egységünk és az emberek közötti bizalom már amúgyis széttördezett maradékait.

És igen, rohadjanak meg azok, akik ideológiai megfontolásból ezt az egészet a közemberekre erőltetik. A merkelek és junckerek sosem fognak a metrón szenvedni ettől, azt meg leszarják ha a pórnép igen.

notC 2017.03.14. 17:54:41

@Aurelius Respectus: A modellnek része az is, hogy az elmaradott régiókat fel kell zárkóztatni, így eltűnnének a nagy különbségek is. Ahogy most is működnek kontrollok (kartell, fogyasztóvédelem, stb..) úgy a termelés-fogyasztás, gazdasági erő, helyi lehetőségek figyelembe vétele is szempont lehet. Ahol rosszak a lehetőségek, ott ne legyen sok ember, de ahol csak a feltételek rosszak (afrika, india, kína) ott azokon lehet javítani, pusztán szándék és pénz kérdése. A populáció meg alapvetően önszabályozó: ha nincs jobb dolguk, akkor szaporodnak, mint a nyúl, de ha már van valami, akkor jobban meggondolják a szülők, hogy hány gyereknek osszák szét.

notC 2017.03.14. 18:07:48

@Deansdale: "de miféle elképzelés az, hogy én a nemzeti identitásomat alakítsam át úgy, hogy "ne sértsen" a saját hazámba idevetődő idegeneket"

Bocs! Ezt elszúrtam, mert félreérthető volt! Pont fordítva: aki betelepül az addig maradhat, míg nem sért meg (pl. nem erőszakoskodik a nőkkel egy olyan országban, ahol a nő nem alárendelt) a helyi kultúra szabályait. Élni és élni hagyni.

Én nem féltem a magyarságot, mint ahogy már eleve nem is létezik ilyen. Konkrétan egy ismerősöm sincs, akinek a szárzmazását ismerve ne lenne valami szláv, sváb, dák vagy egyéb vérvonala. Amióta a kordénál gyorsabban lehet közlekedni, azóta ez sokadrangú kérdés lett.
Magyarnak lenni pedig nem azt jelenti, hogy bajuszt viselünk, meg pálinkát iszunk, mint ahogy nem leszek attól ír, hogy tudom a treble jig lépéseit :-)

Igen, én ilyen értelemben inkább vagyok világpolgár, mint magyar és alapvetően örülök annak, hogy felszállok egy repülőre és világgá mehetek anélkül, hogy ezt rossz szemmel néznék.
De nem akarlak meggyőzni, ez az én nézőpontom, és igenis, hogy szükség van ellenpontra, ezért olvaslak.

Mára üdv!

Deansdale 2017.03.14. 18:41:10

@notC: "Konkrétan egy ismerősöm sincs, akinek a szárzmazását ismerve ne lenne valami szláv, sváb, dák vagy egyéb vérvonala."

Nem számít, hogy sok generációval ezelőtt honnan jött valaki HA magyarnak vallja magát. Ez némileg mintha ellentmondana a korábbiaknak, de nem igazán. Ahhoz hogy valaki magyarrá váljon először is magyarnak kell kinéznie (bocs, négerek), másodszor pedig kell hogy ő maga akarja felvenni a magyar identitást. Radnóti zsidóként is magyarabb volt a mostani turulhívők háromnegyedénél, de Pákó sosem lesz magyar. Nem azért, mert én nem engedem neki, hanem mert ő nem kompatibilis, nem érti, nem érzi, nem akarja magára alkalmazni a magyar identitást (csak bohóckodik, amivel nem megőrzi a kultúránkat hanem lerombolja). A svábok és egyebek már rég beolvadtak, nincs sváb és egyéb identitásuk, csak magyar. Ezzel szemben abban biztos lehetsz, hogy ha ide bejön egy méretes szír vagy szudáni csapat, főleg ha muzulmánok, akkor inkább a cigányság által járt utat választják, és a miénkkel párhuzamos kultúrát építenek majd a saját kis gettóikban.

Szóval nem szeretek ilyeneket hallani, hogy magyarság nem létezik, ez nagyon tré antimagyar duma, ugyanis mindenki tudja, hogy mi a magyar identitás, csak divatos úgy tenni, mintha nem.

"Magyarnak lenni pedig nem azt jelenti, hogy bajuszt viselünk, meg pálinkát iszunk, mint ahogy nem leszek attól ír, hogy tudom a treble jig lépéseit :-)"

Ez megint csak az elbagatelizálása a kérdésnek. Köphetnékem van a nagy "européerektől" akik szégyellik a saját magyarságukat és igyekeznek úgy megszabadulni tőle, hogy folyamatosan gyalázzák és nevetségessé teszik. (Nem feltétlenül rád gondolok, azt csak te tudhatod magadról hogy hogyan gondolkodsz.) Az ilyeneket ki kellene telepíteni a Calais-i migránstelepre, hogy vegyüljenek el az általuk úgy szeretett "menekültek" között és tapasztalják meg a saját bőrükön hogy mit jelent az identitások különbsége. Nem a bajszon meg a pálinkán múlik.

A világpolgárság gondolatának pont a migráció fog véget vetni, például az EU szétesével, vagy minimum a szabad határátjárás megszüntetésével, amiről már folynak a tárgyalások. Egyébként tök frankó kísérlet volt, hogy felülhetünk egy repülőre és elmehetünk bárhová, bár ez már korábban is csak korlátozottan volt érvényes, amiről diplomatikusan nem beszélt senki. Afrika, Ázsia és Dél-Amerika nagy területeit nem volt érdemes meglátogatni, mert az ember könnyen bajba kerülhetett, ráadásul mostanában jelentősen romlott a helyzet.

www.aljazeera.com/news/2016/04/captors-kill-canadian-hostage-philippines-160425212732763.html

Ideológiailag semleges előrejelzések szerint ha így folytatódnak a dolgok kb. 100 éven belül nem lesz ország a földön amiben fehérek lesznek majd többségben - szerinted a dédunokád mit fog kezdeni a saját világpolgári mentalitásával? Főleg ha nő lesz, és csador nélkül még az ablakon sem nézhet ki, különben a saját családja veri agyon. Vagy nem tervezel utódokat létrehozni, és így nem is érdekel ha utánad minden szarrá válik?

Egyébként az is érdekes kérdés, miért érdemes repülőre ülni ha mindenhol ugyanazt a "diverz" kultúr- és etnomoslékot találod elenyésző különbségekkel. Erre halad a világ, Párizst hamarosan csak a műemlékein lehet majd megkülönböztetni Kairótól, a kultúrán, az ételeken, a zenén, az öltözködésen nem. Miért jobb egy globális világidentitás, mint ezernyi különböző? Én ha Londonba megyek akkor a torzítatlan, autentikus brit kultúrát vágyom látni, Sanghajban az originál kínait, Frankfurtban pedig az echte németet. Ehhez pedig az kellene, hogy ezek megmaradjanak élő formájukban, nem csak karikatúraként, mint a bajusz meg a pálinka. Aki csak ennyit lát az egyes identitásokból, az nagyon sekélyes ember.

imgur.com/ohadeIO

notC 2017.03.14. 20:05:50

@Deansdale: mi az, hogy sok generáció? Ha az apai dédszüleim nem is tudtak magyarul, ha az apám a mai napig részt vesz a sváb ünnepi miséken az anyámmal, akinek a szülei viszont Erdélyből költöztek ide, akkor én most magyar vagyok, vagy sem? És a gyerekeim (van 3) vajon milyen identitást kellene kövessenek, ha a nagyapjuk tótul mesélt nekik, a nagyanyjuk meg szlovák éneket tanított?
Költői volt a kérdés! Tudom, de ezek kompatibilis fehér nemzetek, igaz mind más vallásúak...
Az amiről te beszélsz szimplán kirekesztés. Utálod a buzikat, a leszbikusokat, a feministákat (na jó, őket én is), a négert, az arabot meg gondolom az összes masszát, keveréket, félvért... Mert a szülei árulók voltak, saját fajtájukat árulták el, amikor összeszűrték a levet egy fehér, kínai, néger, arab asszonnyal.
Mert az ember és a kenyér színe fehér!

Nem akarlak meggyőzni, hogy a diverzivitás jó dolog, hogy a másság inkább szexi, mintsem megvetendő, viszont nem is ellenedben fogom bizonygatni, hogy magyarnak lenni annak ellenére is jó lenni, igaz ránk a gyűlölködő nemzet sztereotípiája...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2017.03.14. 20:28:52

Az Avramopoulos egy görög névtoldalékkal ellátott zsidó név.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2017.03.14. 20:30:28

@notC: Amiről meg te beszélsz, az egy újlipótvárosi aljazsidó mondóka, amiből egy mukk nem igaz.

Deansdale 2017.03.14. 20:47:00

@notC: Azt, hogy te mi vagy, csak te tudhatod, és nem az apád misére járása dönti el. Mondjuk fentebb már kifejtetted, hogy világpolgárnak érzed magad, így a kérdésfeltevés némileg fölösleges :)

"És a gyerekeim (van 3) vajon milyen identitást kellene kövessenek, ha a nagyapjuk tótul mesélt nekik, a nagyanyjuk meg szlovák éneket tanított?"

Amit a szívük diktál. Ha szlovákok lesznek, legyenek jó szlovákok, ha magyarok akkor jó magyarok. Ha világpolgárok, akkor remélem nem fog nekik lelki problémákat okozni a gyökértelenség, nem lesz belőlük olyan ember aki azért gyűlöli mások nemzeti identitását mert neki nincsen.

"Az amiről te beszélsz szimplán kirekesztés. Utálod a buzikat, a leszbikusokat, a feministákat"

A lónak a pikuláját :) Amit csinálsz, az üres vádaskodás, olyan mint ha én fognám rád, hogy te utálod a finneket meg a kéményseprőket. Szerintem hagyjuk az ilyen hülyeségeket, sosem vezetnek értelmes vitához.

"Mert a szülei árulók voltak"

Teljesen elvadultál, inkább higgadj le mielőtt újra billentyűzetet ragadsz.

"Mert az ember és a kenyér színe fehér!"

Ezzel a vagdalkozással csak annyit bizonyítasz hogy képtelen vagy érdemi vitára, biztos hogy át akarsz váltani erre a vonalra?

Ha megnézted volna a képet amit az előző komment végén linkeltem, illetve ha elolvastad volna magát a kommentet, eszed ágában sem lenne ilyen sületlenségeket összehordani. De sebaj, türelmes ember vagyok, kifejtem még egyszer.

A sokszínűség, amit a balosok diverzitásnak neveznek, érték, még sokkal inkább mint azt ők maguk felfognák. A dolgok összemosása ezt a sokszínűséget MEGSZÜNTETI, mert a keveredéstől minden kultúra, minden ország, minden város egyforma lesz. Ha Nairobiban ugyanannyi kínai kajáldát találsz mint Buenos Airesben, akkor adtál a szarnak egy pofont, az nem diverzitás, hanem EGYFORMASÁG, ráadásul azt is jelenti, hogy se a kenyai, se az argentin kultúrát nem fogod tudni soha többé megtapasztalni a maga eredetiségében, mert mindkettőt deformálta a globalizáció.

A migrációval, a mindennek a minden mással való összekeverésével a diverzitás CSÖKKEN, nem nő. Ha egy kuvaiti ember kíváncsi a magyar kultúrára, mert szereti a diverzitást, és ezért ideutazik megnézni minket, akkor valószínűleg nem azt a kultúrszemetet akarja látni, amivé a balos EU-vezetés Mo-t (és egész Európát) tenni akarja. Az a szerencsétlen kuvaiti nem azért repül ide, hogy az utcán kebabárusokat és mecseteket találjon, hanem hogy első kézből tapasztalja meg a magyarság kultúráját. Ha Mo-n a magyar kultúra bedől, akkor onnantól legföljebb a moziban lehet majd találkozni vele archív formában, mert sehol máshol a világon nem létezik autentikus magyar kultúra.

Kell némi szellemi nyitottság megérteni, hogy valamilyen érték védelme nem a más értékek gyűlöletét jelenti. Az, hogy én szeretem a jó magyaros pörköltet nem jelenti, hogy a sushit vagy a pizzát ki akarom törölni a létezésből, sőt, tökéletesen lehetséges hogy azokat is éppúgy szeretem, egyszerűen csak nem akarom, hogy átvegyék a pörkölt helyét a magyar kultúrában. Ha az, hogy a magyar kultúrát szeretném deformálatlanul megőrizni a te szemedben egyenlő a mások gyűlöletével, akkor baj van a szemeddel.

És ha igaz ránk a "gyűlölködő nemzet sztereotípiája", az csak azért van, mert a balos magyarok oktalanul gyűlölik a nem-balos magyarokat, mert elhitték a fröcsögő kamu dumát, hogy aki nem balos az mind náci.

Eszméletlenül feldob mások nacionalizmusa, kész öröm nézni az amcsikat ahogy végre felébredtek a több évtizedes lankadt önostorozásból és újra büszkén vállalják az identitásukat, de ugyanígy felemelő látni ahogy például a Top Gear (ex-)csapata a brit identitást élteti. Ettől az én hazaszeretetem nem lesz kisebb, és nem zavar hogy ők a saját hazájukat szeretik, sőt. Sokkal nagyobb öröm büszke nemzeti identitással, VALÓDI diverzitásban létezni egymás mellett, mint összemosva, gyökértelenül, a saját hovatartozásunkat szégyellve úgy tenni, mintha attól lennénk jobb emberek hogy nincs bennünk hazaszeretet.

Az egyetlen pont ahol betaláltál, az az hogy a feministákat rühellem, szigorúan megalapozott okokból, mégpedig azért mert széthúzást szítanak és szenvedést okoznak a beteg ideológiájukkal. Egy civilizáció-romboló politikai gépezet fogaskerekei, így nem igazán érzem, hogy szeretnem vagy tisztelnem kellene őket. A felsorolt egyéb népekkel, fajokkal és identitásokkal semmi bajom, csak ne akarják megerőszakolni a kultúrámat. Ez mondjuk a balosokra is érvényes, akik azzal a szöveggel akarják szétverni a magyar kultúrát, hogy az nem is létezik, értéktelen szar, gyűlölködő vacak, meg ha idegenek beleszarnak hát istenem, egyetlen kultúra sem örök vagy változatlan, a külső erőszakot tekintsük inkább "organikus fejlődésnek". Az ilyen dumától felfordul a gyomrom.

notC 2017.03.14. 22:10:49

@Mr Falafel: Nem, én tényleg egy ilyen vidékről származom, békésben elég sok féle-fajta származású ember él.

notC 2017.03.14. 23:17:28

@Deansdale: Bocs, valóban túllőttem a célon, nem volt szándékomban megsérteni téged és az érzéseid sem. Egyszerűen csak másképp látjuk a világot.
Nem, én sem szeretném, ha nőverő hordák randalíroznának az utcákon, mint ahogy azt sem szeretem, amikor kölyköket rabolnak ki a Blahán. Nem lenne jó pörkölt nélkül sem, és valóban szar lenne, ha valaki el akarná venni a karácsonyt, csak mert azt nem ünneplik afrikában. A csabai kolbászt még a szomszéd megyében sem tudják jól megcsinálni, hát hogy tudnák egy másik országban, ahol még rendes paprika sincs? A hungarikumok híressé és büszkévé tesznek minket.
Az előzőekben nem volt rassz, származás, hanem emberek voltak. Szar emberek, akik semmilyen poltikához és izmushoz sem köthetőek, bár bizonyos csoportokban erősen túlreprezentáltak. Az utóbbiakat pedig nem a bevándorlóktól féltem, hanem a globalizációtól, aminek termékét esszük, használjuk, élvezzük nap mint nap.
Évtizedek óta vannak kínai negyedek szerte a világban, meg magyar közösségek kanadában. Mégsem kell attól tartani, hogy elnyomják a helyi kultúrát. (vicces, de igaz: békésben alapvető kérdés, hogy svábosan vagy tótosan bontsák a disznót?! - hasáról vagy a hátáról-)
Visszatérve az eredeti témafelvetéshez (mert végül is onnan indultunk, csak túlszaladtunk), én nem látom ennyire tragikusnak a helyzetet, hogy ki kellene menekülni az EU-ból. Merkel hülyeséget csinált és az egész IS-es helyzetet egészen másképp kellett volna kezelni. A nyugati gazdagság ára az elmaradott térségek még erősebb lemaradása lett. Az olaj-gazdagság koncentrálása Dubai-ban kitermelt egy extrán gazdag réteget az arab világban, miközben kizsákmányolta a melósokat. Ott élnek a nincstelenek szeme előtt, síelnek a sivatagi sípályán, mesterséges szigetet csinálnak, felhőkarcolókat építenek. Mindebből mégis a nyugat lett gazdagabb, pl. mi, akik 10 év alatt elpöfögtük a kőolaj készletet mert csaknem ingyen volt.. És még mi tartjuk lázítónak ha Lázár helikopterezik?
Én nem kultúrális kérdésnek érzem a migrációt, hanem kőkeményen gazdaságinak. Egy kontinensnyi nyomorult nincstelen fog megindulni, mert éhen döglik a gyereke. Lopni fog, erőszakkal elvenni, ha kell gyilkolni is, ott és attól, ahol és akinél talál elvehetőt. És nem a drótkerítés fogja megvédeni a nyugati világot, meg nem is a budai villa tölgyfa ajtója. A terrorizmus, a vallási fanatizmus táptalaja az éhség és a kilátástalanság. Csak az elkeseredett embert lehet fanatizálni (pl. Hitleri németország), aki jól érzi magát, az leszarja a politikusokat meg a papokat. Az iszlám egy szeretet vallás, de a buta, írástudatlan ember nem tudja ezt, mert elmagyarázzák neki! Vagy félre. Vagy csak felhasználják a hitét, meg ígérgetnek neki 100 szüzet a menyországban.

Aurelius Respectus 2017.03.14. 23:41:07

@notC: Miből gondolod hogy az iszlám szeretet vallás ? Amikor a hit erőszakos, fegyveres terjesztését írja elő követőinek ?

KalmanBlog 2017.03.15. 00:01:13

@notC: nem a drótkerítés fogja megvédeni a nyugati világot, meg nem is a budai villa tölgyfa ajtója. A terrorizmus, a vallási fanatizmus táptalaja az éhség és a kilátástalanság.

Jó, és akkor mi fogja megvédeni a nyugati világot? A vályúba kiöntött irgalmatlan mennyiségű segély?

Bambano 2017.03.15. 04:09:49

hát igen, a lengyeleket nyilván haza kell küldeni, mert micsoda osztályidegen banda, de az afrikai arab az jöhet.

egyébként magát az ötletet, hogy bevándorlási irodákat nyissanak, én jó ötletnek tartom és támogatom. nyissanak minél többet, ez a fickó is tegye át a székhelyét egy ilyenbe.
majd amikor az isis válogatás nélkül szétlövi ezeket az irodákat, akkor mindenki a helyére kerül végre.

kiknekX 2017.03.15. 06:54:41

@notC:

Szerintem ha eljutnak odáig, hogy tényleg megindulnak iylen harcias nincstelen tömegek, akkor persze van hatékonyabb fegyvere is a tölgyfabútornál a nyugati civilizációnak és fel is fognak hagyni hamar az önmarcangolással emiatt. Azt majd utólag fogják csinálni.

Ha ez elkerülhetetlen, hogy meginduljanak, akkor persze addig nincs esélyük, amíg tömegesen bent nincsenek már a nyugati területen.
Úgyhogy ez a kérdés sztem, hogy elkerülhető-e (néha úgy érzem, hogy nem de lehet rossz hatással van rám e blog) de ha igen, mivel. ill. ha azzal, hogy legálisan beengedjük őket, akkor ez tényleg anniyval csökkenti-e az agresszió kitörésének az esélyét, hogy ezért megéri-e kockáztatni, hogy ha mégis kitör, akkor sokkal véresebb lesz.

Magáról arról a témáról is akartam mondnai, hogy arra kellenek, hogy a szar munkákat elvégezzék. Ez sztem úgy megy, hogy csak addig "nem derogál" a szar munka mindneféle bevándorlóknak, amíg meg nem melegsznek annyira, hogy lássák, hogy a többieknek a környezetükben mi jut. Mindenki a környeztéhez méri magát. Így csak addig tart ki, hogy boldogan elvégzik a szart, amíg még a korábbi környezetük hatása tart bennük. Utána jobbat akarnak.

Utána újabb bevándolrók kellenének a piszkos munkára. Bár azon gondolkodom, ohgy pl. usa ezt úgy csinálta, hogy ezeket végig "illegálisan" tartotta, hogy ne érezzék úgy soha, hogy megmelegedhettek bent s így egész hatékonyan működött nekik.

kiknekX 2017.03.15. 07:13:03

@notC:

+ ezzel együtt egyetértek azzal, hogy nem kéne kiugranunk emiatt az EU-ból. Nekünk ebben nem elvi politizálni kéne, hanem gyakorlati és az meg az, hogy:
- ide nem nagyon települnek bevándorlók
- ha kitör a balhé, úgysem ússzuk meg, akár kint v. bent vagyunk az eu-ban.
- gazdaságilag jobban járunk, ha bent vagyunk.

De persze ez is elméleti dolog, mikorra mi kilépnénk, már amúgy is szétesőben lenne, sztem Orbán a valóságban nem anniyra tökös:-).

Paranoid Android2 2017.03.15. 07:29:16

Vagy talán az EU-t kellene visszafoglalni az elmebetegektől.:)

kiknekX 2017.03.15. 07:35:05

@Paranoid Android2:

Igen, kb. ez lett volna a konklúzió (kevésbé lényegretörően) csak lefelejtettem:-).

Paranoid Android2 2017.03.15. 07:46:59

@kiknekX: Szerintem sem kellene ilyen korán kommentelgetni, mert csak a lényeg marad le.:)))
Egyébként meg Éljen a Közép-Európai Unió!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2017.03.15. 08:02:31

@notC: Akkor csak szimplán ostoba vagy. A magyar nép a törzsi-nemzetségi idők óta exogám, vagyis kifelé házasodó társadalom. Lányaikat más törzsekben adták férjhez, ők pedig nőket vettek más törzsektől. Ezért a család nem vérségi alapon szerveződött, mert voltak benne egyaránt konszangvinikus (vér szerinti) és affinális (házasság útján szerzett) rokonok. Államalapítás után Szent István ezt a hagyományt nem számolta fel. Így aztán a tótul beszélő nagyanyádban is legalább 12 náció vére csörgedezik. Persze, nem csörgedezik semmilyen náció vére, hanem AB0. Ennyi. Vér szerint nem lehet ma Európában egyetlen népet, kultúrát sem leírni. Az identitás az egyetlen összetartó erő.

2017.03.15. 08:48:23

@Deansdale:

"A japánok hírhedetten idegengyűlölők, de idegenként tiszteletben tartanám hogy minden joguk megvan azt gondolni rólam amit akarnak. Ha szarul is érezném magam a japán metrón, eszembe sem jutna követelni hogy legyenek befogadóbbak. Az ő országuk, az ő szabályaik. Ha annyira zavarna hogy kinéznek onnan, AKKOR NEM MENNÉK ODA."

Azért ez is leegyszerűsítés és általánosítás. Biztos, hogy megvan az a réteg, amely gyűlölettel tekint az európai és az amerikai, önmagában a fehér emberre. Az is biztos, hogy kb. Japánban ugyanolyan nehéz megszerezni az állampolgárságot, mint Svájcban. De kötve hiszem, hogy a japánok többsége izzana a fehérellenességben. Szélsőségek mindenhol vannak, ott is.

Japánban, hasonlóan, mint Kínában, európai emberek dolgoznak, sőt, van, aki ott is lakik. Persze, nem mindegy, hol laksz Japánban, meg hogy a japán társadalom melyik rétegével érintkezel. De hogy xenofóbok lennének, nem kicsit túlzás. Szerintem, amit xenofóbiában tartunk náluk, az inkább a svájciaknál is megnyilvánuló óvatosság. Japán annyiban hasonlít Svájcra, hogy nincsenek bevándorlási problémák.

Deansdale 2017.03.15. 09:41:08

@notC: "Évtizedek óta vannak kínai negyedek szerte a világban, meg magyar közösségek kanadában. Mégsem kell attól tartani, hogy elnyomják a helyi kultúrát."

Egyrészt vannak jobban, illetve kevésbé kompatibilis kultúrák - az egészen jól megférők nem jó példa arra hogy érdemes lenne beengedni az ellenségeskedőket is.
Másrészt lényeges a mérték, egy-egy kínai negyed egy ország fővárosában össze sem hasonlítható a milliós nagyságrendű bevándorlással.
Harmadrészt vannak eleve "olvasztótégely" országok, mint az USA és Kanada, ott más ennek a jelentősége mint egy nemzetállamban. Ott a helyi kultúrát kvázi kiirtották, és már eleve egy vegyessalátát tettek a helyére, amiben nekik nem feltűnő ha változások történnek.

"békésben alapvető kérdés, hogy svábosan vagy tótosan bontsák a disznót"

Ez tökéletes példa az egymással kompatibilis kultúrák megférésére - talán kérdezz meg egy szír vagy szudáni menekültet, hogy szerinte merről kell bontani a disznót, és örülj ha nem késel meg a helyszínen.

Azt hiszem a saját sztereotípiáid vezetnek félre velem kapcsolatban - valószínűleg úgy vagy vele hogy aki a bevándorlást ellenzi az utál mindent ami idegen és semmiféle békés egymás mellett élésben nem hisz, de ez hülyeség. Ilyen ember általában csak a progresszívek képzeletében létezik, Mo-n lehet belőle összesen talán két tucat. Nincs sok értelme ezt a képet vetíteni azokra, akik teljesen más síkon vitatják a muzulmán bevándorlást, mert ez csak az értelmes párbeszédet öli meg. Valójában a vitapartnereid 99%-ának nem szükséges elmagyaráznod, hogy lehetséges különböző embereknek békében megférni egymás mellett, ők ezt már rég tudják. Viszont azt is tudják, hogy ez nem egy univerzális szabály ami minden emberre és minden helyzetre érvényes, bizonyos vallások, ideológiák, embertípusok ez alól kivételt képeznek. A vitapartnereid közül szerintem egynek sincs kifogása az ellen, ha egy osztrák vagy ukrán vagy portugál család Mo-ra költözik mert itt érzik otthon magukat. Amit kifogásolunk, az a beteg progresszív elképzelés, miszerint a bevándorlás alanyi jog és hogy a fehér országoknak (de senki másnak!) kötelessége mindenkit beengedni, akkor is ha sokmillióan jönnek, inkompatibilis a kultúrájuk, nem akarnak beilleszkedni, erőszakosak és téríteni akarnak, stb. Amiről a cikk szól, hogy az EU-nak 6 millió további migránsra van szüksége, egyértelműen hajmeresztő politikai játék, az európai nemzetállamok belső egységének szétverésére és a balos szavazótáborok megerősítésére tett kétségbeesett kísérlet. Ha az őslakosok jobbra szavaznak akkor kell egy millió migráns aki az állami tőgyön lógva értelemszerűen balra fog szavazni, és máris megoldódott a baloldal problémája. Az, hogy közben Páriszra már rá sem lehet ismerni, és hogy már odáig fajult a helyzet, hogy a kínai turisták inkább Moszkvába mennek mert biztonságosabb és rendezettebb, talán pont egy világpolgárt kellene hogy a legjobban elborzasszon.

www.nbcnews.com/storyline/europes-border-crisis/paris-streets-see-influx-migrants-after-jungle-camp-evictions-n677366
www.usatoday.com/story/news/world/2017/02/15/paris-protective-glass-walls-eiffel-tower-terrorism/97952678/
www.express.co.uk/news/world/755963/Paris-violent-crime-terror-Chinese-tourists-number-down

"Merkel hülyeséget csinált"

Aha, de a fő gond hogy továbbra is folytatják. Erről szól a cikk, hogy nem tanultak a hibából, hanem rádupláznak. Németo-ban az elmúlt héten legalább 5 támadás történt, plusz egy robbantgatást meghiúsítottak, és ezután azt nyilatkozza az EU-biztos hogy még 6 millió migráns kell? Elment ezeknek az esze???

"Én nem kultúrális kérdésnek érzem a migrációt, hanem kőkeményen gazdaságinak."

Ez esetben is maradjanak kint, mert nem kell nekünk még egy parazita réteg amellé ami már eleve megvan. Ha a gazdagságunk vonzza ide őket és el akarják belőle marni a maguk részét, akkor miért is kötelességünk beengedni őket? Azért amim van a szüleimmel és a nagyszüleimmel együtt megdolgoztam, nem hullott az ölembe vagyon az égből, úgyhogy bocsásson meg a világ ha azt mondom hogy a migránsok is inkább dolgozzanak meg a sajátjukért, mint hogy az enyémből követeljék a "részüket".

Ami nagyon fontos, hogy a nyugatnak AZONNAl BE KELLENE FEJEZNIE a háborúskodást a közel-keleten, mert a trógerság legalja hogy oda szórjuk a fölösleges bombáinkat. De pont azért, mert kvázi háborús ellenfelek vagyunk, égbekiáltó ostobaság beengednünk az onnan érkező migránsokat, hiszen eleve gyűlölnek minket, jó okkal. Ez kb. olyan, mint ha a 2. VH közepén Mo orosz menekülteket fogadott volna be, miközben magyar katonák még Oroszország területén harcolnak, aztán csodálkoznánk hogy az orosz migránsok erőszakoskodnak, lázonganak meg robbantgatnak. A nyugat lakosságát teljesen péppé hülyítette a progresszív agymosás, a johnlennonos "szeresse egymást mindenki" hippi életérzés, és sokan még akkor sem hajlandóak felébredni mikor a realitás elkezdi osztogatni a pofonokat.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2017.03.15. 09:43:14

@Ahasverus: én ismerek japánokat, nem is keveset. Amint elmondtam, hogy magyar vagyok, azonnal más szemmel néztek rám. Főleg az öregek. Egyszer egy nagyon távoli helyen egy idős japán házaspár meghallotta, hogy magyarul beszélünk, azonnal megszólítottak és kérték, hogy fényképet készíthessenek rólunk. Akkor nem értettem, de ennek hatására belemerültem a távol-keleti népek és a magyarság kapcsolatába. Ők a rokonaiknak tartanak minket tudományos szinten. Egyébként a kínaiak is. A japánok fehér ember iránti ellenszenve igazából csak az amerikaiakra értendő.

Deansdale 2017.03.15. 10:06:51

@kiknekX: "Szerintem ha eljutnak odáig, hogy tényleg megindulnak iylen harcias nincstelen tömegek"

Félreértésben vagy, ezek már itt vannak. Legalábbis az a pármillió amit beengedtünk. Pont az a gond, hogy a leghatékonyabb fegyver ezek ellen az, ha nem engedjük be őket, de erről már lemondtunk (legalábbis az EU), és amikor kitör a harc ezek a saját utcáinkon fognak lövöldözni ránk. Az iszlamista bevándorlás egy trójai faló, mi barmok meg hagytuk hogy a vezetőink megszivassanak vele, mert bár ők pontosan tudták hogy mi a helyzet, nekik ez éppen kapóra jött. Merkel eleve tudta, hogy terrorizmust és nyomort és egy permanens németellenes kisebbséget importál, hogy a fenébe ne tudta volna, csakhát neki ez nem probléma, hanem egy másik problémájára megoldás.

"Ha ez elkerülhetetlen, hogy meginduljanak, akkor persze addig nincs esélyük, amíg tömegesen bent nincsenek már a nyugati területen."

LoL

Franciao-ban legalább 10 millió migráns van (igaz egy részük még régebben érkezett, de pont ugyanannyira muzulmánok), a németeknél is van annyi, a svédeknél is a lakosság 10+%-a idegen. Hollandiában éppen lázonganak a törökök - a magyar hírekben mondjuk nem sokat közöltek belőle, dehát mit vár az ember a balos lejtésű sajtótól...

"arra kellenek, hogy a szar munkákat elvégezzék"

Semmiféle munkát nem végeznek, az csak mesebeszéd hogy utcát söpörni meg szemetet szedni jönnek ide. Nézz meg bármilyen statisztikát EU-országokból, a migránsok kb. 1%-ának (EGY SZÁZALÉKÁNAK) van munkája, a többi a segílyért jön és azon élősködik. Már nem emlékszem melyik EU-nemzet kimutatását láttam a minap, de mindegy is, a lényeg hogy az állami juttatások több mint fele máris migránsokhoz megy. Nem tudom ki volt az aki elhintette azt a hülyeséget, hogy munkaerőhiány van az EU-ban mert a helyiek nem végzik el a tré melókat, és ezt majd migránsokkal fogjuk megoldani, de gigászi baromság volt, és ne hagyjátok magatokat átverni vele.

"nem kéne kiugranunk emiatt az EU-ból"

Ezer más oka IS van amiért ki kellene lépnünk, a maradás mellett viszont nem sok érvet láttam még azon felül, hogy adnak pénzt pályázatokra. Nem kell a pénzük, ha az az ára, hogy elveszítjük a szuverenitásunkat, felülírják a törvényeinket, migránsokat nyomnak be hozzánk, ésatöbbi. Az angolok nem hülyék, hogy kiugrottak a süllyedő hajóról, és ha Wilders meg Le Pen nyernek akkor a franciák és a hollandok is kilépnek, ez pedig minden valószínűség szerint kiváltja majd az olaszok, görögök, és még egy pár szar helyzetben lévő ország távozását. Ilyen helyzetben bolondság lenne nem kidolgozni valamilyen kilépési stratégiát, nehogy ott álljunk majd tehetetlenül, letolt gatyával, amikor esetleg lépni kell.

Deansdale 2017.03.15. 10:16:20

@Ahasverus: "De kötve hiszem, hogy a japánok többsége izzana a fehérellenességben."

Japánban teljesen természetes látvány, hogy boltok kirakatában ki van téve a tábla: "csak japánoknak". Nem izzanak ők, egyszerűen csak nem komálják az idegeneket. Még külön nevük is van a nem-japánokra (mint a zsidóknál a gój): gaijin.

alohaki.jugem.jp/?eid=463

A link egy cikk ami arról szól, hogy amikor leszállsz a repülőről azt a táblát látod hogy "isten hozott japánban", de bent a városban már másféle feliratokat találsz.

Deansdale 2017.03.15. 10:17:40

@Ahasverus: Ja, a lényeg maradt ki: nem a fehérekkel van bajuk, hanem mindenkivel aki nem japán. Nem rasszisták ők, csak nacionalisták :)

2017.03.15. 10:54:07

@Deansdale: @Mr Falafel: Mondjuk ha már a nacionalizmusra keresünk pozitív példát, akkor inkább ajánlanám a kínait. A kínai nacionalizmus kifejezetten erős. A japán nacionalizmus viszont nem túl szilárd - a kínaihoz képest semmiképpen.

Rengeteg japán animét láttam, nem kevés olyat, ahol erőteljesen relativizálnak alapvető dolgokat, mint pl. erkölcs, hazafiság, szexualitás. Japánban is erőteljes a posztmodern filozófia, míg Kínában nem nyert teret. Ez a posztmodern, mindent relativizáló szemlélet aztán lecsurgott a tömegkultúrába, pl. animékbe (pl. Bakemonogatari, Excel Saga). Míg a kínai és dél-koreai filmgyártás bátran hozzányúl a saját történelméhez, s készíti tömegével a hol színvonalas, hol színvonaltalan történelmi filmjeiket és sorozataikat, a japán stúdiók többsége még mindig nem mer meríteni az alkotásaik készítése során a japán történelemből.

A japán nemzeti öntudat igazán a feudalizmus és a fasizmus idején volt erős. Az atombomba jó nagy lyukat ütött a nemzeti öntudatban. Máig nem toldozták be ezt a lyukat. Ezt jól mutatja az, hogy míg a japánok azzal vádolják az amerikaikat, hogy nem kértek bocsánatot az ellenük elkövetett háborús bűnök miatt, a kínaiak ugyancsak azt hozzák fel a japánokkal szemben, hogy nem kérnek elnézést a kínaiak ellen elkövetett népirtás miatt (s miközben a kínai állam felemlegeti a japánok háborús bűneit, maga is háborús bűnöket követ el már jó hosszú ideje Tibetben).

Arról nem is beszélve, hogy Japán nagyon fél két szomszédjától, Kínától és Észak-Koreától - annyira, hogy minden ellenszenve ellenére az USA szövetségese.

Avagy: szerintem Japán nem jó példa a nacionalizmusra. Akkor inkább Kína.

(Nekem amúgy semmi bajom az ázsiaiakkal. Ha valamiben tévedek, szóljatok!)

Aurelius Respectus 2017.03.15. 12:37:24

@Deansdale: A koreaiakat sem kedvelik nagyon :) pedig ők a legközelebbi rokonaik.

Aurelius Respectus 2017.03.15. 12:41:39

@Ahasverus: Nem sok olyan országot találunk a Földön amelyik nem követett el valamit a szomszédjai ellen, néhány szigetet leszámítva. Viszont beléjük nem verték bele a bűntudatot, hogy ők a felelősek minden bajért a világon, ahogy a nyugatiakba verték a marxisták, kultúrmarxisták és a liberálisok.

Aurelius Respectus 2017.03.15. 12:44:41

@Deansdale: Elvileg még a szabad mozgás lehetősége is jó dolog, hogy határellenőrzés nélkül lehet utazni az unión belül, de ezt meg lehetne oldani egy európai államok közti egyezménnyel is.

Aurelius Respectus 2017.03.15. 13:06:41

Ilyen pofátlanul hazudnak a rendszerpártok képviselői, szerinte a háború után hazatérnek a szírek.

mno.hu/kulfold/elmar-brok-nem-lesz-radikalis-fordulat-europaban-1390177

Belvedere_blog (törölt) 2017.03.15. 13:24:26

@Ahasverus:
A japán, kínai és koreai nacionalizmus kollektivita-konfuciánus tanokra vezethető vissza. Az összes kelet-ázsiai ország kollektivistább, mint a nyugati kultúrkörben élők – ennek oka nem valamiféle modern ideológia, egyszerűen ilyen a társadalmuk és a közösségszervező elvük.

Számos távol-keleti országban igen fiatalon tanulhatják a nebulók, hogy “ki kell ölni magadból az egyéniséget” és a “többség érdeke fontosabb, mint egy emberé.”

Ezt a jelenséget nem feltétlenül nevezném nacionalizmusnak. A japán, kínai és koreai "nemzettudat" nem pusztán a kultárán vagy a nyelven alapszik, hanem (mint Dean is írta) a fajiságon.

kiknekX 2017.03.15. 16:49:39

@Deansdale:
"Félreértésben vagy, ezek már itt vannak. Legalábbis az a pármillió amit beengedtünk. "

Jó de azért az is biztos, hogy jöhetnek még többen. De én is ezt trójai faló dolgot fejtegettem.

Így ezekben egyetértek veled. Ami a különbség, hogy én úgy érzem, hogy a jelenlegi menniységük még elférne itt ha nem jönne több és nem lenne szítva a dolog. Persze hiba volt beengedni őket, de további hiba még többet beengedni ill. a feszültséget generálni. De nagyon ijesztő módon pörgetik a témát.

Mondjuk nekem ebben az is benne van, hogy pl. Német o.-ban 5 támadás volt a héten. Ezek pl. miylen jellegű támadások? Mert sztem bmelyik 10 millió emberre vetítve(azt írtad ennyi migráns van Német-o-ban) lehet heti 5 erőszakos cselekedetet összegyűjteni.

De amúgy ugyanúgy idegesít az ellenkező oldali nagy szomorkodás a menekültek sorsán, látva azt a sok fiatal férfiembert. Ez úgy érzem kimagyarázhatatlan.
Igy én ezt csinálnám: nem engednék be többet és ezután pedig eltussolnám a témát. De pont az ellenkezője történik.

Hát ha még a szar munkákat sem végzik szívesen, az csak annyit jelent, hogy rögtön rájönnek, hogy a jobb lét nekik is "jár". Végülis ezt az érvemet akár arra is felhozhattam volna ,ha vki mondjuk azt mondja, hogy "jó, most még munkanélküliek, de majd integráljuk őket és akkor elvégzik a kétkezi becsületes munkát". Mert addigra pláne nem akrnák ők sem azt végezni.

Egyébként nyilván erre a fajta munkaerőhiáynra csak az a megoldás, ha ezekért rendesen fizetnének.
Vagy lehet igazad van és nincs is ilyen munkaerőhiány? Azért az tuti, hogy K-Európa, Ny-Európa viszonlatban megvan ez, hogy a piszkos munkát inkább nyugaton végzik el.
Bár igazából tényleg nem tudom: pár éve az oviban beszélgettem egy anyukával s ő mesélte, hogy tülekednek a takarítónő állásokért (ő is az volt) ... viszont a pénztárosnő állásra nem vállalkozott, azt mondta, az gyerekekkel lehetetlen.

EU

Ha a Franciák, HOllandok stb. kilépnek, akkor már úgyis midnegy az EU-nak. PErsze lehet erre készülni, de sztem ennek B tervnek kéne lennie s nem pedig a készüléssel a jónépet szoktatni a gondolathoz, hogy kiléptessük magunkat.

Gazdaságilag sztem nem csak a pályázati pénzekkel járunk jól. Bár én nem értek ilyen közgazdasági dolgokhoz, meg ismerem ezt az érvet, hogy csak piacnak kellünk a multiknak stb. s biztos, hogy ezeknek is van alapja, de azért sztem az a realitás, hogy ha egy gazdag régióval egyesülünk, akkor jobban járunk mintha egy szegénnyel.
Jó, hogy a "befizető tagállamok" is keresik ezen a maguk hasznát, de ha már szabad az átjárás, nem lenne az érdekük, hogy nagyon mélyre rugdossanak minket.

Ha meg büszkén hozzácspódunk egy szegény csapathoz, akkor onnantól tuti, hogy mi nem fogunk ezek közül kiemelkedni gazdaságilag. Tehát akkor meg lehet nézni, hogy mi a szint pl. Ukrajnában, Orosz o.-ban s oda fogunk tendálni.

Ennek is lehet egyébként még értelme, ha tényleg anniyra katasztrofális a helyzet és bukik a nyugati civilizáció, gazdaság stb. De ezt még én elsietett hiszitnek gondolom, hogy ennyire süllyedne ez a hajó. Sztem akik ezt sulykolják, azoknak is lehet mögöttes célja.

Bambano 2017.03.15. 18:13:02

lehet én is morognék az usákokra, ha az Enola Gay-t Ferihegy fölött látták volna...

ja, így is morgok :)

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2017.03.18. 22:14:05

@notC: Elég ellentmondásos ez a hozzászólásod. Először ilyet kérdezel:

"Visszakérdezhetek? Te mennyit adnál le a fizetésedből, hogy a takarítónéni ne lopja a budipapírt, mert simán meg tudja venni a fizujából? 10% bércsökkentés elég lenne 10 takarító 10%-nyi béremelésére."

Aztán mikor valaki erre azt mondja, hogy ne az egyszerű munkások, hanem a cég meg a tulajdonos nyereségéből vegyünk el, az már szerinted egyből kisemberre valló nézőpont meg marxizmus...

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2017.03.21. 13:49:15

@Sipi81: Mert az. Deansdale jogosan javasolja, hogy csak abban az esetben tudjuk növelni a bért, ha az adóterheket csökkentjük.
Elmondom miért nem fog csökkenni a profit. Notc már leírta, hogy vannak olyan fejlesztések, amik kidobott pénzek lesznek. Ezen kívül a kockázatot is meg kell fizetni. Látszólag a vállalatvezető csak furikázik az A8-as Audijában. Valójában az Ő vállán nyugszik az a felelősség, hogy ha egy rossz döntést hoz, rengeteg ember veszíti el a munkáját, hiszen a vállalat csődbe megy, vagy legalább is válságba kerül.
A kockázat: Jelenleg kockázatmentesen évi 3-6 % jövedelmet lehet csinálni a tőkéből Magyarországon. Európában ez 1-3% körül mozog. Ha egy kicsit kockázatkeresőbb vagy, ezt fel lehet tornázni a nemzetközi piacon 6-10% környékére (indexkövető alapok, vegyes alapok), ha sokat kockáztatsz, hosszú távon! 15-18% is elérhető (részvények, részvényalapok), de itt már komoly a bukó esélye, és még mindig nem adtál munkát szinte senkinek.
Ellenben ha vállalkozást indítasz, az egy all or nothing hozzáállás, mindent felteszel rá és dolgozol is érte.
Ebből adódóan 20% alatt nem fogsz még csak el se gondolkozni azon, hogy belevágj. Ráadásul 1-5-50 embernek fogsz munkát is adni.
Ezt azonban az állam úgy támogatja meg, hogy szarrá adóz. De csak a KKV-t, a nagyvállalatot nem, mert az sok embert foglalkoztat. (Persze ők is fizetnek adót, csak arányaiban messze kevesebbet)
Szóval igenis az adóztatást kell visszafogni, akkor lesz elég munkahely, és normális fizetés.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2017.03.21. 13:57:07

Az EU-val kapcsolatban meg igenis hiszek az Európai Únióban, mert jó és hasznos dolog. De a balfasz baloldali liberális vezetőkkel kéne leszámolni, akik még korruptak is, csak kicsit nagyobb mértékben, mint Viktorunk. (+ egy nulla)
Az EU csak együtt erős. Ezért verik szét. Az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország, bármennyire is utálják egymást történelmileg, épp azért, mert már régóta egymás nyakára járnak, sokkal jobban össze tudnának fogni, és így hárman komoly erőt képviselnének. Ehhez jön a Benelux pénze, a Skandináv államok pénze és oktatási fejlettsége, plusz a volt szocialista államok rafkója (meg a nagy lengyel embertömeg). Ha csak egy kicsit jobban össze tudnánk dolgozni, felőlem akár Nyugat Európai (nem genderpárti kultúrmarxista) vezetéssel, akkor az EU király dolog lenne.
Szóval a vezetést kell lecserélni, mert azzal van a gond, nem az EU-val. Én szeretném ha maradna.
A Brexitet meg nagyon csúnyán meg fogják szopni a Britek. A bevándorlás nem fog csökkenni, de a kereskedelem az nagyon. Senki nem akar majd 33%-al drágább dolgot venni csak azért, mert nem EU-s. (vám+áfa)

Aurelius Respectus 2017.03.21. 14:22:03

@Tzimisce: Az EU nem vegyesbolt, a multikulti projekt szerves része. Amíg simán gazdasági szervezet volt, még volt értelme, az angolok azért is léptek be annak idején. Kár hogy nem jártak sikerrel az angolok és nem tudták megakadályozni ennek a mostani degenerált korcs kozmopolita - internacionalista szervezetnek a létrejöttét, amely a fehér emberek ellensége.

KalmanBlog 2017.03.21. 22:42:03

@Aurelius Respectus: Én is így gondolom. A Tzimisce által leírt EU álomkép szép, de a mostanit nem tudjuk olyanná alakítani. Talán a romokon, ha már összedőlt az egész.

KalmanBlog 2017.03.21. 22:43:36

@KalmanBlog: Még annyit, hogy szinte az összes "szélső"-jobbosnak csúfolt értelmesebb politikus európai összefogásban gondolkodik. Úgyhogy ha sikerülne az ellenség propagandáját kinn tartani a fejekből, akkor tuti meglenne az értelmes összefogás is.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2017.03.21. 22:55:04

@Aurelius Respectus: Egyébként ők kezdték el befogadni a volt gyarmatbirodalomből a pakikat, indiaikata meg a többi muzulmánt. Őket csak a svédek előzték meg. Aztán a Németek jöttek a törökökkel, ki nem emlékezne még a nagy ünnepek idején a török vendégmunkások áradatára a határokon. De a lengyel munkás az nem kell...
@KalmanBlog: a legnagyobb röhej, hogy a nagy nacionalisták összemosolyognak. Szerintem rámisztő. No nem azért, mert milyen groteszk, hogy egy gloireban hívő francia összekacsint egy már-már náci AfD vezetővel, meg egy holland Wilders-szel, amikor elvileg utálniuk kellene egymást. Hanem mert ők már rájöttek a közös ellenségre...
Továbbra is mondom, Breivik egy zseni volt, már akkor is mondtam, amikor megtette, amit, de ha nagyon elfajul a helyzet, (sajnos Norvégiában nem fog), simán miniszterelnöknek választják ha lejár a 21 év. (Mint Mandelát)

Aurelius Respectus 2017.03.21. 23:50:00

@Tzimisce: Igen, ez igaz, csak arra vonatkozott amit írtam, hogy ők ellenezték sokáig hogy egy ilyen politikai szervezet jöjjön létre, egy gazdasági szervezetből. Szerintem sem lenne rossz ha szövetkeznének az európai nemzetek, csak pont ellentétes célokkal mint most. Eltávolítani a harmadik világból 1945 után érkezett bevándorlókat és leszármazottaikat. Közös európai haderőt felállítani Európa határai védelmére, feloszlatni a NATO-t, elérni az amerikai csapatok kivonását.

Deansdale 2017.03.22. 08:00:29

@KalmanBlog: "szinte az összes "szélső"-jobbosnak csúfolt értelmesebb politikus európai összefogásban gondolkodik"

Na igen, csakhogy ők autonóm nemzetek önkéntes szövetségeként képzelik ezt, nem egy központi diktatúra uralma alatt, így érthető hogy a jelenlegi balos vezetés foggal-körömmel ellenáll.

@Tzimisce: "a legnagyobb röhej, hogy a nagy nacionalisták összemosolyognak. Szerintem rámisztő. No nem azért, mert milyen groteszk, hogy egy gloireban hívő francia összekacsint egy már-már náci AfD vezetővel, meg egy holland Wilders-szel, amikor elvileg utálniuk kellene egymást. Hanem mert ők már rájöttek a közös ellenségre..."

Öööö, ez így egy félreértés. Két nacionalistának alapból semmi baja nincs egymással, az a természetes ha összekacsintanak. Egy nacionalista nem azért nacionalista, mert más nemzeteket gyűlöl, hanem mert büszke a sajátjára, és ez egyáltalán nem akadályozza abban, hogy elfogadja, mások meg a saját nemzetükre büszkék. Sokszor írtam már többféle fórumon, engem magyar nacionalistaként kifejezetten örömmel tölt el az angolok, amcsik, ésatöbbiek nacionalizmusa. Én is büszke vagyok, te is az vagy, mindenkinek dagad a melle, hurrá.

Máshogyan fogalmazva, nekem mint nacionalistának egyáltalán nem okozott örömet, hogy az USA belesüppedt a tipikus kultúrmarxista önostorozó, önmagát megalázó és lealacsonyító, álszerény, a posvány alja felé versenyző idióta és természetellenes mentalitásba. Örülök, hogy Trump kihúzza őket ebből, mert rossz volt nézni azt a szánalmas vergődést amit eddig produkáltak. Hogy költőien mondjam: visszatért a szemükbe a fény. Végre, bammeg.

És ennek nagyon kevés köze van a közös ellenséghez, gyakorlatilag semmi. Két nacionalista nem azért vigyorog egymásra, mert van valaki harmadik akit együtt utálnak, hanem mert megértik egymást és nincs közöttük semmiféle konfliktus vagy érdekellentét.

A szomszéd országokban az egymás utálata nem szerves része a nacionalizmusnak, az inkább irredentizmus, régi történelmi sérelmekből táplálkozó harag. Én magyar nacionalistaként például egy szikrányit sem utálom a románokat vagy szlovákokat - történtek csúnya dolgok mindkét részről, de ezért most hajba kapni teljesen fölösleges, értelmetlen és destruktív lenne. Ha egy épelméjű román vagy szlovák nacionalistával találkozom, aki büszke a nemzetére de semmi baja a magyarsággal, akkor nyugodtan megihatunk egy sört.

"Breivik egy zseni volt"

Nem biztos, hogy ezt a kifejezést használnám, de az tény hogy jobban felismerte a valódi ellenséget mint az emberek 99%-a. Szar helyzet az olyan, amikor az ember őszintén elítéli az erőszakot, de nem hagynak neki más lehetőséget. Ha a kultúrgyilkos marxistákat le lehetne valahogyan szerelni erőszak nélkül, az kurvajó lenne, de amíg a pénzvilág csúcsáról őket támogatják sajtóval, civil szférával, és ahogy mostanra kiderült, a közösségi médiával is, addig az átlagembereknek esélye sincs békés úton jobb belátásra téríteni őket. Hab a tortán, hogy ráadásul az ő szokásuk erőszakhoz nyúlni is, mint az pl. az amcsi antifa tömegverekedéseken látszik.

2017.03.22. 08:12:59

@Deansdale: @Tzimisce: Breivik.

Régen még mentek a hírek az Arany Hajnal görög szélsőjobbos szervezetről, hogy erőszakosak; balosokat, bevándorlókat, feministákat vernek meg az utcán. Volt néhány gyilkosság is. Régen elítéltem, amit tettek. Eleve gyűlölőm az erőszakot. Most meg azon a gondolaton kapom magam, hogy elképzelhető, ők csinálták jól.

Arany Hajnal. Breivik. Az orosz nacionalisták brutalitása a sorosista bajkeverőkkel szemben.

Erőszak a politikában. Az a kérdés, hogy ez mennyire járható út.

Deansdale 2017.03.22. 09:05:27

@Ahasverus: Hajmeresztő helyzetben élünk. Felülről az "oszd meg és uralkodj" szerves részeként pénzelnek egy csoportot, ami folyamatosan ássa alá a civilizációnkat, szítja a fehérek, férfiak, a többségi nemzetiség, a heterók, stb. elleni gyűlöletet, harcol a szólásszabadság ellen, szabotálja a tudományt, az oktatást és a közbeszédet, ártatlan embereket tesz tönkre az állásukból való kirúgatással és lejárató médiakampányokkal, folyamatosan és egyre durvábban üldöz mindent és mindenkit ami nem a saját kutyája kölyke. Mi a faszt lehet ezzel kezdeni?

Egy normális világban először is a sajtó írna erről, de a sajtó az ő kezükön van. Az oktatásban felvérteznék a diákokat ez ellen, de az oktatás az ő kezükön van. Lehetne segítséget kérni a civil szférától, de a civil szférát ők pénzelik. A politika tehetne valamit ellenük, de a politika is jobbára az ő kezükön van, ami pedig nem, annak a ténykedését ellehetetlenítik a sajtóval és a civil szférával. Itt látszik igazán, hogy pénz beszél, kutya ugat, mert amíg - teszem azt - a Férfihang lehoz egy épkézláb cikket a köz felvilágosítására, addig Soros és társai pénzén megjelenik egy tucat újság, harsog tucat tévécsatorna, az utcán ordibál és fütyül egy tucat civilszervezet, plusz a felsőoktatás futószalagjáról lejön párszáz agymosott hülyegyerek. Egyszerűen nincs fegyverünk a pénzük ellen. Ha lenne néhány értelmes milliárdos, aki ellentartana a kultúrmarxizmusnak...

...az úgy járna mint JFK.

Egyébként ugyanez megy nagyban is: amíg Le Pen vagy Putyin tesz egy nyilatkozatot (amit a mainstream sajtó talán le sem közöl vagy elferdít), addig a CNN-től az index.hu-ig lemegy tízezer őket gyalázó, hazudozó írás. A sajtónak akkora hatalma van amit az átlagember elképzelni sem tud; amiről ők nem beszélnek, az nem is létezik. Például mit tud az átlag magyar arról, hogy Párizstól Stockholmig NAPONTA csapnak össze a rendőrök a migránsokkal? Semmit, mert nem hír. Az alternatív médiában látja ezt az emberek cirka 5%-a, talán annyi sem. A mainstream ha véletlenül említést tesz ilyesmiről, azt nyúlfarknyi cikkekben teszi amikben ráadásul elferdíti a tényeket, amikben a saját megszokott narratíváját erőlteti.

Például Rotterdamban a minap összecsapott a rendőrség a lázongó törökökkel, vízágyúztak is egy csöppet. Hogyan jelenik meg ez a hír a nembalos és a balos sajtóban? Össze lehet hasonlítani.

hvg.hu/vilag/20170313_torok_holland_krizis_zaszloegetes_video

888.hu/article-allah-akbarral-tuntetnek-a-demokraciaert-a-torokok
www.dailymail.co.uk/news/article-4305778/Water-cannons-fired-protesters-amid-Turkey-Holland-row.html

A HVG szerint az egész dolog egy vicces kis malőr, miközben más fórumokon a képek és videók tanúsága szerint a helyzet ennél sokkal komolyabb. Csakhát a HVG-t százezrek tartják mérvadó lapnak, a 888-at meg párezer "szélsőjobbos" olvassa rendszeresen.

Szóval a témára visszatérve, egy rakás csóró szerencsétlen vagyunk akiket pár hülye milliárdos parasztként tologat a sakktábláján, és semmiféle eszközünk nincs az ellenállásra - az erőszakon kívül. Ami erősen illegális és büntetendő. Kivéve az ellenfeleinknek, hiszen egy kis pénzzel bármit el lehet intézni. Hm.

Aki egyáltalán látja és érti ezt, az is azt választja, hogy ül a seggén és tehetetlenül nézi végig a kultúrája lemészárlását - esetleg elmegy szavazni, hátha. Jó erősen belénk van nevelve, hogy irtózzunk az erőszaktól.

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2017.03.22. 15:09:29

@Deansdale: Huhh, érdekes ez a két cikk összehasonlítása. Én akkor döbbentem meg, amikor volt az ominózus röszkei eset. Néztem élőben az M1 közvetítését, ami mindent bemutatott, meg párhuzamosan a CNN és a BBC közvetítését. Na ott eleve messzebbről mutattak mindent, a lényeget nem is, a közvetítők meg olyanokat mondtak, hogy a menekültek gyümölcsökkel, meg pet palackokkal dobálják a rendőröket. Na mondom ez a híresen független nyugati sajtó?

Aurelius Respectus 2017.03.22. 16:25:41

@Sipi81: A fősodorba tartozó sajtó alapműködéséről egy pillanatra fellebbent előtted a fátyol. Elhallgatás és a tények manipulálása. Az is ilyen volt, amikor a migráns a sínekre vetette magát és azt hazudták hogy a magyar rendőrök lökték oda, csak pechjükre volt egy vágatlan videó is.

KalmanBlog 2017.03.22. 16:40:58

@Aurelius Respectus: És erre szoktam mondani, mikor távoli országokról megy a diskurzus, hogy igazából fogalmam sincs, hogy mi van ott, mert lényegében kizárólag manipulált híreket kapunk. Ha valami véletlen valódi, már azt sem hiszem el, mert azt hihetem, az is manipulált.

Ezért az ember csak a saját szemében és a józan eszében bízzon. Meg a népi bölcsességben.

Aurelius Respectus 2017.03.22. 16:57:09

@KalmanBlog: Igen pofátlanul hazudnak és manipulálnak, már nagyon régen. Az egyik híres példa ez a amerikai firkász, Walter Duranty, a New York Times újságírójaként, a virágzó, jólétben élő Szovjetunióról hazudott ( biztos jó pénzért ), miközben milliók haltak éhen Oroszországban és Ukrajnában.
en.wikipedia.org/wiki/Walter_Duranty

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2017.03.22. 17:14:45

@Aurelius Respectus: Ja, emlékszem. Egyébként utólag én úgy tudom, valami osztrák médiafelügyelet azzal kapcsolatban még ki is adott valami állásfoglalást, hogy nem volt etikus a sajtó működése.

2017.04.02. 08:51:49

@Deansdale: Sokat gondolkodtam két kommenteden, amiben az erőszak és a politika viszonyát elemzed.

deansdale.blog.hu/2011/10/03/a_vegso_erv/full_commentlist/1#c32143973

deansdale.blog.hu/2017/03/14/kifele_az_eu-bol_amig_megtehetjuk/full_commentlist/1#c32683613

Az erőszakmentesség a polgári politizálás része. Szomorúan Magyarországon a polgári politizálás lejáratódott; lejáratták egyrészt a parlamenti pártok, másrészt a Soros-gyanús civil szervezetek és újgenerációs pártok. Én a polgári politizálásban való csalódásnak fogom fel, hogy emberek egy része érdeklődéssel fordul az újbarbársággal operáló olyan jelenségek irányába, mint az Arany Hajnal, Betyársereg, orosz nacionalista tömörülések, Breivik. Mert milyen kemény, ahogy az Arany Hajnal odasóz az albán bevándorlóknak; a Betyársereg odacsattint az ostorral a cigány fatolvajnak; az orosz nacionalisták megpüfölik a Pussy Riot tagjait a kávézóban; Breivik lőfegyverrel nekimegy a szociáldemokrata politikusok gyerekeinek! Érdekes, hogy közben a radikális jobboldalnak is kitermelődött egy viszonylag konszolidáltabb, polgáribb vonulata Marie Le Pen-nel, JOBBIK-kal, Jörg Haiderrel stb. Őszintén megmondva, néha engem is megkísért, hogy a pengét válasszam. Mert az olyan férfias, olyan őszinte, olyan heroikus. Ugyanakkor a józan ész, a racionalizmus mindig lerángat a harci paripáról a valóságba. Még akkor is, ha a Gender Studies és szolgái, meg a Hódító Iszlám bennem is félelmet keltenek.

Teszem azt, a Férfihang, láthatóan, a polgári politizálás eszközeivel igyekszik elérni céljait. Nem is tehet mást. Választási lehetőség: Conan, a Kimmériai vagy Thomas Mann. Szerintem az MRA, jobb, ha megmarad Thomas Mann útján. A humanizmus útján, ami elutasítja a barbárságot. Ha azon az úton indul el, mint pl. TomCat, tartok tőle, hogy többet veszíthet, mint amennyit nyerhet.

2017.04.02. 08:54:52

@Aurelius Respectus: @KalmanBlog: @Deansdale: Mellesleg nem tudom, mennyire jártok fel mostanában a Férfihangra, de AlterEgo írt egy egész jó kis cikket.

www.ferfihang.hu/2017/03/11/igy-rombolja-le-az-isztambuli-egyezmeny-a-jogrendszert-es-a-tarsadalmat/

Deansdale 2017.04.02. 10:08:27

@Ahasverus: "Az erőszakmentesség a polgári politizálás része."

Ez így van, de ehhez két dolgot hozzá kell érteni. 1. A polgári politizálás kizárólag tisztességes módszerekkel tud működőképes maradni, nem tűri a hazudozást, szofizmust, csalást és ferdítést. Kellene olyan törvény, ami a hazugokat és haszonlesőket megfosztja a közéleti szerepléstől való joguktól, mert amíg ezek randalíroznak addig a polgári politizálás abszolút impotens. 2. Egy küzdelemben mindig a tisztességtelen oldal nyer a tisztességessel szemben, mert sokkal több és durvább eszköze van. Évszázadonként van 1-2 csoda, mint Trump, de messze nem ez a jellemző.

Az emberek többsége ezt nem érti, de a zsigereiben érzi. Valahol mélyen tudják, hogy csapdában vannak és nincs kiút, ezért fordulnak egyre többen BÁRMIHEZ, ami a csapdát kiagyalók ellen szól. A globalizmus ellen, a banki elit ellen, a bilderberg banda ellen, az olyan politikus-dinasztiák ellen mint a Bushok és Clintonok. Azt is látják, hogy a politikai és a civil szervezetek 99%-a nem foglalkozik a csapda kiagyalóival - vagy teljesen ignorálja a kérdést, vagy épp azoknak dolgozik. Kihez fordulhatna az ember, ha a Soros-félékkel van baja, a TASZ-hoz? LoL... Senki nem foglalkozik ezekkel a témákkal, csak az új-jobbosok, meg az igazi szélsőségesek, így megoldást sem fog tudni produkálni senki más. (Azért nem árt felismerni a különbséget az új-jobb meg a szélsőségesek között.)

"a Betyársereg odacsattint az ostorral a cigány fatolvajnak"

Ahogy az egyik linkelt kommentben írtam: ha az állam nem véd meg, rákényszerülsz hogy te védd meg magad, és ebben nincs semmi elítélendő. Annyira nem szabad hülyének lenni, hogy az ember összetévessze a civilizáltságot az öngyilkossággal. Az állam elméletileg úgy működik, hogy a polgárok lemondanak az erőszak-gyakorlás JOGÁRÓL az állam javára, azért, hogy az igazságosan és hatékonyan gyakorolhassa azt az ő képviseletükben, az ő VÉDELMÜKBEN. Az az állam ami ezt a KÖTELESSÉGÉT nem teljesíti nem tekinthető legitimnek, legalábbis filozófiai értelemben semmiképpen. Ha az állam nem használja a tőlem szerzett jogot az én védelmemre, akkor visszaveszem azt és én fogom gyakorolni.

hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A1rsadalmi_szerz%C5%91d%C3%A9s

"Mert az olyan férfias, olyan őszinte, olyan heroikus."

Nem szabad romantizálni az erőszakot, nincs abban semmi férfias vagy heroikus. A tisztességes emberek számára az erőszak az önvédelem végső fegyvere, amit nem azért használ, hogy csodálja őt az utókor, hanem mert valami számára értékeset már sehogy máshogy nem tud megvédeni a pusztulástól. Itt persze visszajutunk a központi kérdéshez, hogy a kultúra, a nemzet ilyen érték-e, amit jogos-e erőszakkal megvédeni, vagy a civilizáltság nevében végig kell néznünk amíg minden értékünket szétverik, és majd csak akkor nyúlhatunk erőszakhoz amikor a barbárok a koponyánkat akarják bezúzni. (Vagy még akkor sem, mert erőszakot csak az állam alkalmazhat, ugye.)

"a Hódító Iszlám"

A túlcivilizált nyugatiak nem képesek felfogni, hogy a muzulmánok még ugyabban a világnézetben élnek, mint 400 éve, hogy nekik a hódítások és vallásháborúk kora még nem járt le. Számukra még tart a hadjárat, amiben párszáz éve egy kicsit megbotlottak - Európát el kell foglalni. Sajnos az elitnek ez épp kapóra jön, semmi szükségük nincs sem erős Európára, sem erős nemzetállamokra. Felőlük jöjjön csak a horda, örömmel látják. Ahol nem lesznek polgárháborúk, ott is minimum évtizedekkel, de akár évszázadokkal lesznek visszavetve a társadalmak, amíg a milliós barbár hordákkal - pardon, bevándorlókkal - küszködnek. Tegyük fel, hogy Németo.-ban ezentúl egyetlen atrocitást sem fognak okozni az iszlamisták, akkor mi van? Van többmillió analfabéta, alacsony IQ-jú, barbár kultúrát öröklő és továbbadó kisebbségijük, akiket évszázadokon át segélyezni kell majd. Mint nálunk a cigányság, csak még rosszabb. A német gazdaság lehet kurvajó, a többmillió ember HAVI(!!!) segélye és ellátása akkor is eléri a milliárd eurós nagyságrendet, amit nem fognak tudni a cilinderből elővarázsolni. Még a legoptimálisabb, betegesen naív elképzelések szerint is mire ezekből a migránsokból német lesz, az euro-ezermilliárdokba fog nekik kerülni, amit senki nem fog nekik visszafizetni, legkevésbé maguk a migránsok. Egy gyengébb gazdaságot, mint a görög vagy az olasz, egy ilyen csapás simán bedönt. Ebből is látszik egyébként, hogy aki szerint gazdasági okokból hasznos a migráció, az vagy borzasztóan hülye, vagy gerinctelenül hazudik.

"Szerintem az MRA, jobb, ha megmarad Thomas Mann útján."

Természetesen mindig jobb a béke, egészen addig, amíg a világ arra lehetőséget hagy. Európa jelenleg borotvaélen táncol e tekintetben - Mo-n még viszonylag nyugi van, hála istennek. A fő gond az, hogy egyesek keményen dolgoznak azon, hogy mi is az öngyilkos nyugat által bejárt utat kövessük, amit nem hagyhatunk. Ezeket valahogyan jobb belátásra kell bírni. Ha van erre békés módszer, hát hajrá.

2017.04.02. 10:49:36

@Deansdale:

„Azért nem árt felismerni a különbséget az új-jobb meg a szélsőségesek között.”

Meg sem említettem az alt-right-et. A felsorolt példáimban a radikális jobboldal vadhajtásai szerepeltek.

„Ha az állam nem használja a tőlem szerzett jogot az én védelmemre, akkor visszaveszem azt és én fogom gyakorolni.”

Most Svájc jutott eszembe. Szabad fegyverviselés, egészséges munkakultúra, drogliberalizáció, prostitúcióliberalizáció, kemény bevándorlási törvény, rend és szabadság harmonikus megléte. Valahogy nagyon jól csinálják az egyensúlyozást liberalizmus és konzervativizmus között. Milyen messze vagyunk mindettől! :(

som tam 2017.04.04. 14:58:14

az erthetetlen szamomra, hogy ha annyira szukseguk van a bevandorlokra, akkor mi a francnak ragaszkodnak a magyaroszagi kvotahoz? orulhetnenek, hogy megtarthatjak mindet!

zriff 2017.04.04. 15:49:58

@som tam: Sima álszentség, már a nyugati országok is felismerték, hogy gondok lesznek a migránsokkal, ezért szabadulnának ahánytól csak lehet, csak nem merik nyíltan bevallani.

som tam 2017.04.04. 16:42:06

@zriff: ez logikus lenne. Csakhogy nem eppen meg akarnak par millat?

Aurelius Respectus 2017.04.04. 16:56:36

@som tam: Akarnak még migránsokat, csak nem ilyen sokat egy időben, nehogy ellenállás szerveződjön, lassan főzik meg a békát a fazékban, ne vegye észre, csak amikor már késő.

Deansdale 2017.04.04. 17:10:49

@som tam: Szerintem kicsit ösztettebb a kép, mint hogy jóhiszeműek voltak a migránsokkal de aztán rájöttek hogy baj van velük - ez esetben nem akarnának többet. Valószínűbbnek tartom, még ha összeesküvés-csengése is van, hogy szándékosan ássák alá az EU-országok belső (nemzeti) egységét és gazdasági erejét. Ezért pumpálják az egyre újabb migránsokat azután is, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá vált, semmi hasznuk, viszont rengeteg velük a baj. Ez megmagyarázza az önellentmondó nyilatkozataikat is, miszerint kell a migráció és hadd jöjjenek még 6 millióan, ugyanakkor a migráció probléma amit az EU-országoknak közösen kell megoldani, ha kell kvótával. Voltaképpen teljesen egyértelmű, hogy szándékosan és tudatosan nyomják a tagországok nyakába a szart, vagyis ez nem valami tévedés vagy gikszer, ők AKARJÁK a problémát. Ami történik, nekik az a céljuk, vagyis ha terror van és iszlamizálódás, akkor pontosan ezt akarták elérni.

yotta 2017.04.09. 12:29:18

Apropó, egy kérdés bárkihez: van-e valami pozitív olvasata ennek a CEU elleni fellépésnek? Egyáltalán ők-e a célpont vagy valami más?

Kérdezem ezt azoktól, akiknek több ideje van elmélkedni a közélet dolgain, mint nekem mostanság.

És igen, munícióra lenne szükségem amolyan hirtelen fellángoló vitákhoz, amely akár baráti összejöveteleken lángol fel. Valahol belül azt érzem, hogy jogos a kormányzati fellépés, hiszen ez a CEU nem is egyetem, hanem valami más, talán egy bejegyzett név csupán vagy miaszösz; egyetem a Középeurópai Egyetem - szerintem, ahol tényleg van oktatás is - ám ez kevés érvnek, az ellenoldalon sokkal koherensebb az érvelés...

Aurelius Respectus 2017.04.09. 13:33:10

@yotta: Soros a célpont. Ezek az egyetemek, azt a célt szolgálják, hogy az ő eszméivel szimpatizáló embereket képezzenek. Ezek azután fontos pozíciókba kerülnek azokban az országokban, ahol élnek és olyan döntéseket hoznak, amik egybeesnek Soros céljaival és egyfajta hálózatként segítenek egymásnak a fontos beosztások megszerzésében. Az sem baj, ha van néhány hallgató, aki elvileg más eszméket képvisel, hiszen ők is felhasználhatóak Soros intézményei megvédésében, lásd azt a püspök mellett dolgozó középkortörténészt aki kiállt a CEU mellett.

som tam 2017.04.09. 14:44:21

@Aurelius Respectus: ez a soros valoban ekkora tenyezo? nincsenek ezek a dolgok eltulozva? nincs igazan ralatasom erre a temara.

KalmanBlog 2017.04.09. 15:03:23

@som tam: Nem önmagában Soros a hatalmi tényező, hanem aminek ő a képviselője. Én biztos vagyok benne, hogy ha ellehetetlenítjük, vagy ha meghal, akkor átveszi más a helyét. Nem a személye fontos tehát, hanem az irányzata. Egyértelműen a háttérhatalom embere, akinek az a feladata, hogy a társadalmat szétrombolja. Ha kiszorítjuk a szervezeteit az országból, azzal a rombolók erejét csökkentjük.

A CEU ebben kitüntetett szerepet játszik, mert a mérgező ideológiák kidolgozásának és terjesztésének a helyszíne. Lásd pl: spiler.blog.hu/2017/04/06/ime_10_veletlenszeruen_kivalasztott_ceu-s_diplomamunka

De pont a kultúra fontossága miatt a lényeg igazából nem az, hogy a CEU működhet-e vagy nem, vagy hogy hány WC papír értékű diplomát kapnak a hibbant végzősei. A lényeg az, hogy minden jóérzésű magyar ember tanulja meg, hogy az az ellenség, és a gyerekét eszébe se jusson ilyen idióta szakokra iratni. Illetve hogy ne jusson eszébe komolyan venni azt, aki ott végzett. Ja, hogy CEU-s diplomája van? Akkor nem veszem fel a csapatomba, mert csak feszültségeket szítana. Ő írta a cikket? Akkor nem olvasom el, mert csak valami felforgatást próbálhat bevinni a tudatomba. Ennek a rendezvénynek a CEU a támogatója? Akkor oda nem engedem el a gyerekemet, nem akarom, hogy a libsik hasznos hülyét csináljanak belőle!

Aurelius Respectus 2017.04.09. 15:18:32

@som tam: Természetesen nincs egyedül, sok hasonló figura létezik rajta kívül, de a legagresszívabbak közt van. Mindent támogat az alapítványain keresztül ami rombolja a társadalmat, a drogliberalizációtól a szabad bevándorlásig a fehér emberek lakta országokba és számtalan hasonló célt. Dollármilliárdokat költ ezekre.

yotta 2017.04.09. 17:19:26

@Aurelius Respectus: "lásd azt a püspök mellett dolgozó középkortörténészt aki kiállt a CEU mellett."

Ahogy elnézem ezt a tüntetést, igencsak sokan állnak ki a CEU mellett! Bár azt hiszem ez sem egészen van így, mert ezek inkább Orbán ellen tüntetnek...

Deansdale 2017.04.09. 17:23:46

@yotta: Ez az eredménye az oszd meg és uralkodj technikának: egy rakás szerencsétlen fasz akinek nincs semmi információja a konkrét helyzetről, csak annyit tudnak hogy szemét Orcsány, vagy tetű Gyurbán. A legtöbb tüntető életében nem látta még a CEU-t, fogalma sincs hogy ott mi zajlik, de azért felvonulnak meg petíciózgatnak.

Az meg persze egyértelmű, hogy a soros-pénzelte civil (pfff) szervezetek kiállnak a soros-pénzelte egyetem mellett...

yotta 2017.04.09. 17:26:36

@KalmanBlog: "A lényeg az, hogy minden jóérzésű magyar ember tanulja meg, hogy az az ellenség, és a gyerekét eszébe se jusson ilyen idióta szakokra iratni."

Hááát, ezzel szemben ezen a tüntetésen ma rohadt sokan trappolnak látszólag a CEU mellett, mondhatnám azt is, hogy ezeknek meg sem fordulhat a fejében olyan gondolat, mint amilyeneket Ti itt most elmondtok!

Spilerblog: ez elképesztő! Ezek diploma dolgozatok? Erre kapnak ezek olyan diplomát, ami miatt dupla/tripla fizetést is elérhetnek a küldföldi multiknál? Egyáltalán, ezeket a seggfejeket mire lehet alkalmazni és hol? Kormányzati munkára? Vagy mire jók?

Deansdale 2017.04.09. 17:36:02

@yotta: Többségükben civilszervezeteknél és a médiában helyezkednek el, az index- és HVG-féle orgánumok két kézzel kapnak utánuk, csakúgy mint a TASZ, az Amnesty és társaik. Sokan az oktatásba mennek, nem véletlenül van egyre több egyetemen gender szak, hiszen aki ilyenen tanult az semmi máshoz nem ért, de ugyanazt a baromságot frankón tovább tudja adni a következő generációnak. A szerencsésebbek politikai pályára mennek, elvégre minden politikai szerveztnek az LMP-től az Európa Parlamentig van egy rakás feminista és egyéb progresszív bizottsága, és mindegyik benyel pár tucat semmirekellőt. Aztán ők gyártják a segghülye szélsőbalos propagandát a következő 30 évben...

yotta 2017.04.09. 17:36:44

@Deansdale: "egy rakás szerencsétlen fasz akinek nincs semmi információja a konkrét helyzetről,"

Hát nem tudom... nincsenek ma ehhez túl sokan? Emlékszem, amikor az első "békemenet" volt, ugyanezt mondták rólunk (lebirkáztak - legalább az egy kedves kis állat).

"soros-pénzelte egyetem mellett..."
Na, de nem is egyetem ez a CEU, mert ha jól értek mindent, az oktatás az a Középeurópai Egyetemen történik. A tanarak viszont itt is - ott is állományban/szerződésben vagy az ördög tudja milyen jogviszonyban vannak a két szervezettel!?

Deansdale 2017.04.09. 17:42:36

@yotta: Nem néztem a híradásokat, elképzelhetőnek tartom hogy a média torzít. Megfelelő kameraállásból száz ember ezernek tűnhet... Nem ez lenne az első ilyen eset.

Ahogy az sem most fordulna elő először, hogy Soros a szervezetein keresztül fizetett tüntetőket bérel. Nem kamuzok:
www.newsmax.com/Newsfront/george-soros-funded-ferguson-protests/2015/01/15/id/618934/

A maradék meg simán Orbán-ellenes hülye. Garantálom neked, hogy 2 héttel ezelőtt a háromnegyedük nem tudta volna neked megmondani, minek a rövidítése a CEU. Láttad a diplomamunkákat, szerinted miféle olyan értéket állít elő a CEU, ami miatt annyira védeni kellene?

Deansdale 2017.04.09. 17:44:42

@yotta: A CEU az a középeurópai egyetem (central european university), bár igazából "sima" egyetemi képzés nem zajlik ott, csak mesterképzés (PhD-zés), és az is kizárólag olyan szakokon, amikbe bele lehet szőni az ideológiai baromságokat: politológia, szociológia, gender, közgáz. STEM képzés nem zajlik náluk, azt Soros bá' nem tartotta fontosnak.

yotta 2017.04.09. 17:57:27

@Deansdale: "Megfelelő kameraállásból"
Nem, ez most ettől függetlenül is rengeteg ember, a Láchíd és az Ezsébet híd között bizony tömegnyomor van.

"Láttad a diplomamunkákat, "
Hát rápillantottam és azóta is pislogok...

Egyébként a hozzászólásaitok tisztítják nálam a képet, vagyis érteni vélem a helyzetet, de amiatt viszont aggódom, hogy ennyi ember ellen érveket vagy érvrendszert nehéz kitalálni (már amennyiben szükség adódhat az érvek ütköztetésére), mert válaszként lesöpörhetik azzal, hogy: összeesküvés elmélet.

Deansdale 2017.04.09. 18:03:44

@yotta: Tisztességtelen emberekkel nem lehet tisztességesen vitázni, ez sajnos így van.

Bárkitől aki nagyon védi a CEU-t kérd hogy nevezze meg azt a szakot, tárgyat vagy speciális tudást amit az ország elveszít a CEU-val. Ha nincs ilyen, akkor mi a fenéről beszélünk? Miért olyan fontos ez az egy egyetem, ha egyszer van mellette (helyette) száz másik? Ha valaki azt mondaná, hogy azért fontos a CEU mert balos, akkor persze kibújik a szög a zsákból, hogy ott nem a tantárgyak tanítása a lényeg, hanem a balos agymosás. Olyan egyetem pedig nem kell Mo-nak ami magyarellenes ideológiát oktat a hallgatóinak.

yotta 2017.04.09. 18:04:27

@Deansdale: "A CEU az a középeurópai egyetem (central european university), bár igazából "sima" egyetemi képzés nem zajlik ott"

Ezt tisztázzuk! Amit hallottam: a CEU, aminek a fordítása a középeurópai egyetem az egy USA-ban bejegyzett egyetem, de ott nincs épülete, nem folytat képzést. A Középeurópai Egyetem, az egy magyar intézmény, épülettel, tantermekkel egyebekkel és a képzés fizikailag ezekben folyik. Tehát ez két különálló intézmény. A trükközés épp a "névazonosságon" alapul, hiszen ha ezt a CEU-t kiebrudalják itthonról, a Középeurópai Egyetem attól még háborítatlanul működhet tovább. Legalábbis ezt vettem ki Lázár-Kovács-Palkovics szavaiból.

Deansdale 2017.04.09. 18:10:07

@yotta: Ez az egész hülyeség egyetlen intézmény. Soros eleve ide tervezte, csak itt nem hozhatta létre a semmiből, ezért az USA-ba kreált neki egy kamu háttérszervezetet. Így papíron a CEU (vagyis a középeurópai egyetem) úgy nemzetközi, hogy van központja az USA-ban és Mo-n is, viszont a valóságban az USA-ban nincs semmi, a megadott címen egy másik Soros-szervezet található ahol semmit nem tudnak a CEU-ról.

Olvasd el ezt:
aristo.pestisracok.hu/egyetemet-akarok/

KalmanBlog 2017.04.09. 18:15:40

@yotta: "válaszként lesöpörhetik azzal, hogy: összeesküvés elmélet" mivel az egész egy összeesküvés az európai társadalmak ellen, ezért ha nevén nevezzük, akkor az egy összeesküvés-elmélet :-).

Egyébként nekem van olyan lány ismerősöm, aki most áll továbbtanulás előtt, és eredetileg Svédországba akart menni tanulni. Mikor mondtam neki, hogy ott a legnagyobb az esélye, hogy megerőszakolják, nem akarta elhinni, ő erről nem is hallott. Most meg kinn van a CEU mellett tűntetni. Sajnos nem kérdeztem meg, hogy kap-e érte zsebpénzt, de meg fogom, ha lesz rá alkalmam. De gyanítom, hogy nem kap, csak az osztályában sikk kimenni. Valószínűsítem, hogy fogalma sincs róla, hogy mi a gendertanszék, vagy ha valamit sejt, akkor azok az "elfogadás", "tolerancia" szép eszméi, de eszébe sem jut a férfigyűlölet, vagy a társadalomrombolás, amiről valójában szól. Szerintem több hónapos kőkemény munka lenni helyrerántani az agyát, de mivel az apja nincs a helyzet magaslatán, nem sok esélye van erre. Mindenki a továbbtanulással zaklatja, de azt senki nem kérdezi meg tőle, hogy vőlegénye van-e már...

Ha véletlenül nem akad össze egy macsóbb sráccal, aki időben megneveli magának, akkor elveszett feminizmus áldozat lesz.

yotta 2017.04.09. 18:18:40

@Deansdale: Aristo-t szoktam olvasni (a hivatkozott cikket is), de inkább túlzó gúnyolódásnak vettem, eddig...

Deansdale 2017.04.09. 18:20:49

@yotta: Gúnnyal adja elő, de attól még igaz.

yotta 2017.04.09. 18:27:54

@KalmanBlog: Milyen érdekes ez: az én ismerőseim körében, akiktől az utóbbi napokban volt módom futólag rákérdezni erre a CEU balhéra, csak annyit tudtunk, hogy egy egyetem, mást nem, pedig vannak nekik is gyerekeik, de ők valamilyen "hagyományos" egyetem, "hagyományos" szakára járnak vagy jártak...

És ha tovább szövöm a gondolataim, a most kerekedett balhé után, már lámpással kell majd keresni olyat, aki nem tud semmit a CEU-ról, ergo, Soros köszöni a reklámot...
(Ha minden igaz, a MAgyaridők robbantotta a bombát?!

yotta 2017.04.09. 18:30:16

@Deansdale: Amúgy a szerző nem "piskóta"... figyelem cikkeiben a temérdek komoly műveltséget igénylő (ami nekem kissé hiányos :-( ) kapcsolódási pontokat.

KalmanBlog 2017.04.09. 18:42:18

@yotta: A való életből én sem ismerek sok embert, akinek bármi fogalma lenne róla. Ezért fontos beszélni róla minden fórumon, hogy milyen kártékony egy valami.

Én már párszor találkoztam vele az életben (egyszer egy CEU genderszakos előtt kiejtettem a számon hogy Huffnágel Pista, és azóta kerül - nem baj, kibírom), a "buzológia" szót én alkottam a gender tudományokra. Büszke vagyok rá, és szeretném minél többször, minél távolabbról visszahallani.

Deansdale 2017.04.09. 18:52:38

@KalmanBlog: Találó, ha lesz rá alkalmam terjeszteni fogom :)

yotta 2017.04.09. 19:10:59

@KalmanBlog: "buzológia" ez marha jó... :-)))

yotta 2017.04.09. 19:18:38

@KalmanBlog: "A CEU ebben kitüntetett szerepet játszik, mert a mérgező ideológiák kidolgozásának és terjesztésének a helyszíne"

Tudsz arról valamit, hogy az európai egyetemeken vannak-e olyan szakok, mint ezen a Soros izén? Vagy ez kizárólag a CEU privilégiuma? Bécsben, Németországban van valamilyen "gender" szak, akár beleszőve valamilyen "hagyományos" társadalomtudományi kurzusba?

Deansdale 2017.04.09. 19:26:54

@yotta: Tele a világ ezzel a szarral, Mo-n is több egyetemen megy már hasonló képzés - a CEU csak annyiban más, hogy teljesen erre fókuszál. Meg mondjuk a normális egyetemeken a közgázt, pszichológiát, ilyesmit _még_ normális emberek tanítják ideológiai agymosás nélkül. Nyugaton már teljesen általános az agybaj, ezt akarja Soros onnan ide exportálni, és pont ezért kell ellenállni. Ahogy az egészséggel kapcsolatban szokták mondani: egy gramm megelőzés felér egy kilogramm gyógyítással.

KalmanBlog 2017.04.09. 19:31:16

@yotta: Én lokálpatrióta vagyok, sokat nem tudok külföldről, csak amit a neten lehet olvasni. Szerencsére a BME-en végeztem amikor még épp csak alakult a gazdaságtudományi trójai tanszék. Egyszer láttam egy német állampolgár judeaisztika-szakos négert napokig füvezni Hollandiában :-). Ennyi a tapasztalatom a nemzetközi oktatásról.

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2017.04.09. 19:51:39

@yotta: Hát nekem egyik ismerősöm belinkelte, hogy a CEU-n milyen jelentős "kognitív idegtudományi" tanszék, működik, ami azért nem a genderbaromság témakörébe tartozónak tűnik:
www.babakutato.hu

Mondjuk találtam egy ilyet is:
www.ceu.edu/article/2011-01-12/ceu-s-kutatok-attoro-vizsgalati-eredmenyeit-publikalta-science-magazin-2010

Ez egy kicsit azért durvának tűnik... Arra csodálkoztak rá a kutatók, hogy ha az ember előzőleg látja begurulni a paraván mögé a labdát, akkor valószínűbbnek tartja hogy ott lesz, mint ha nem??? És az az áttörő vizsgálati eredmény, hogy ha máson látják azt, akkor ők is hasonlóan gondolják? Ez a kutatás gondolom komoly, mert viccnek azért kissé durva lenne...

yotta 2017.04.09. 19:53:55

@Deansdale: "Mo-n is több egyetemen megy már hasonló képzés".

Népszerűek ezek a szakok vagy 3-6-8 fővel mennek szemeszterenként?

Deansdale 2017.04.09. 20:44:29

@yotta: Nahát ezt látod nem tudom. Csak reménykedek, hogy az utóbbi :)

yotta 2017.04.09. 22:59:21

@Deansdale: Egy kicsit belenézegettem a honlapjukba, népszerűbbek ezek, mint gondoltam...

www.ceu.edu/sites/default/files/attachment/basic_page/8265/contributionstohungarydecember2016hufinal.pdf

kiknekX 2017.04.09. 23:55:15

@Deansdale:
Szerintem egy vitában az, hogy a CEU-ban ill. magyar testvévérében nem tanítanak hasznos dolgokat, nem elég érv az ellehetetlenítésére (max. hogy ne támogassák államilag).
Ha vannak sokan, akik ide akarnak járni és fizetnek ezért, mert van egy széles réteg, ahol ezzel jól fognak tudni boldogulni, akkor elvileg csak akkor van erkölcsi alapod a megszüntetésére, ha kifejezetten káros dolog a társadalomnak ez, de innentől újra hitvita lesz.
S mivel más egytemeken is tanítják ezeket s Európában elfogadott dolgok, így ezzel még a kormány sem mer előjönni (de persze ügyeskednek, hogy mi a probléma).

Viszont azon filóztam, mert kb. félig olvastam egy cikket (a hvg-ben volt asszem), ami azt taglalta, hgoy ezzel a lépéssel Orbán az oroszoknak kedvez, közeledik s hogy ez esetleg nem elvetendő, hogy a nyugathoz való csatlakozás látszólagos kudarca után, most ő egy híd szerepet akarna betölteni az oroszokkal s ebből profitálni.
Ennek kapcsán azon gondolkodtam,hogy ha ő ezt megteheti, akkor annyira mégsem lehet a kezében Soros hatalmának, s ez a hatalom, inkább ilyen "ideológiai trend", véleményformálás (én kb. ezt gondolom egyébként) s nem annyira gyakorlati.

Vagy ha gyakorlati, akkor minimum Putyin is már erősen rákapcsolódott az országra, ha ez végbemehet.

Haramdik lehetőség, hogy tényleg még ezzel is Sorosnak van vmi titos célja, reklámozza magát stb. (de számomra ez már tényleg túlzás - így bármi történik, meg lehet az elv szerint magyarázni).

Viszont azért ezt még elmesélem: szegről végről ismerem az ominózus ÜVD-t (aki egy kedves szerény nő amúgy) s mikor pár éve közös sportársak dícsérték, hogy menniyre szuper, 7 gyereket nevel otthon + béke Nobel díjas kutató professzor stb. akkor azért irigykedve azt gondoltam, hogy hogy a picsába csinálja, ebből valami biztos, hogy kamu. Bár vannak akik sokat bírnak.

2017.04.10. 07:58:16

@yotta: @kiknekX: @Deansdale: @KalmanBlog:

Puzsér véleménye a CEU-ügyről.

mandiner.hu/cikk/20170406_puzser_robert_sosem_volt_meg_ilyen_nepszeru_a_velemenyterror

"Végtelenül elkeserít, hogy a magyar nyilvánosságban mennyire nincs semmiféle szolidaritás az eltérő nézetek elhallgattatása kapcsán. Amikor a Facebookon tiltakoztam a kormány egyetemrombolási terve ellen, egy felhasználó sértetten jelezte, hogy tíz éve a rádióban még janicsárképzőnek neveztem a CEU-t, most pedig lám: a védelmembe veszem."

"Én történetesen már nem is emlékszem a törzshallgató által felidézett mondatra, de simán elhangozhatott, hiszen soha nem voltam valami jó véleménnyel a CEU-ról meg a falai közül kiáradó neoliberális nézetekről. A baloldali progressziót mindig is százszor inkább tulajdonítottam Noam Chomskynak meg a globális kapitalizmus kritikusainak, mint Soros Györgynek és a nyitott társadalomnak, ezek követői ugyanis hagyományosan meg akarják úszni a szembenézést azzal, hogy mit tesz a multinacionális nagytőke a bolygóval és a harmadik világgal. A nyitott társadalom imponáló eszmény, de számomra mindig is túl kevés és túl tartalmatlan volt, miközben sokszor éreztem, hogy a Közép-európai Egyetem berkein belül is bántóan erős az az intoleráns balliberális lobbi, ami a szabadság és az egyenlőség nevében épp a nyitott társadalom legfőbb alapjait, a pluralizmus, az autonómia és a kritika jogát vitatja el politikai ellenfeleitől, legyenek azok akár jobbosok, akár balosok."

"A törzshallgató nem érti, hogy azért állok ki a CEU mellett, mert joguk van a gondolataikhoz, a tudományaikhoz és a világnézetükhöz – éppúgy, ahogy nekem is jogom van tőlük eltérően látni és értelmezni a politikai, a gazdasági meg a társadalmi folyamatokat."

"Azon már meg sem lepődtem, hogy két nap múlva azok a barátaim, akik lelkesen fogadták a CEU melletti kiállásomat, nem értették, miért vagyok szolidáris a 888-cal, amelynek Facebook-oldalát épp akkor törölték Mark Zuckerberg intelligens algoritmusai."

Végül is teljesen korrekt libertariánus vélemény. Puzsér szerint mindenkinek joga van a szólásszabadsághoz. Míg, ha jól értem, Deansdale és Kálmán szerint egészen addig gyakorolhatja egy személy vagy egy intézmény a szólásszabadsághoz való jogát, míg az nem sért nemzetbiztonsági érdekeket. Jól értelmezem?

yotta 2017.04.10. 08:51:49

@Ahasverus: " Jól értelmezem?"

Nem tudom, szerintem inkább nem.

Bennem azonban motoszkál az a kérdés, hogy joga van-e bárkinek - akár egyénnek, akár intézménynek - véleményének nagyobb súlyt kapnia, mondjuk annak okán, hogy "x"-nek van rádiója, amivel világgá kürtölheti azt, vagy van neki egyeteme, ahol a véleményével tömegeket egyszerűen elérhet...

yotta 2017.04.10. 09:03:07

@Ahasverus: Illetve, miért nem elfogadható az, hogy egy személy vagy egy intézmény a szólásszabadsághoz való jogát addig gyakorolhatja, amíg az nem sért nemzetbiztonsági érdekeket - hiszen ez is egy ugyanolyan vélemény, mint a többi?

2017.04.10. 09:07:58

@yotta:

"Nem tudom, szerintem inkább nem."

Mivel Kálmán és Dean üdvözli a CEU bezárását, szerintem az értelmezésem helyes. Én egyébként egyet is értek velük (többek között) ebben a kérdésben (is).

Két okból is:

Ma a Hódító Iszlám komoly veszélyt jelent Európára nézve. Ha hivatalosan is kirobban a Harmadik Világháború, akkor a szabadságjogok korlátozása nemzetbiztonsági okokból óhatatlanul is érvényesül. Sajnos vagy nem-sajnos, ez próbára fogja tenni a libertariánus gondolkodást is. Persze, a Nagy Vérfürdő megakadályozható még most is, de a fontos actorok, így az EU, az IMF, a Világbank, láthatólag nem érdekelt a megelőzésben.

A másik ok pedig, hogy a CEU részben hazaáruló-képzés. Ma a szélsőliberális/szélsőbalos tömb, amit sokan Kulturális Marxizmusnak neveznek, igazából előkészíti a Hódító Iszlámnak a terepet. Gyengítik az európai kontinens kötőszöveteit, vagyis bomlasztanak folyamatosan. Valaki(k)nek ezt meg kell állítania sürgösen.

Ezt nem érti Puzsér. Persze ő, mint sok elvtársa (Kardos, FAM), abban reménykednek, hogy hazánk lehet egy Svájc, amely megőrizve autonómiáját, nem játékszere egy nagyhatalomnak sem. De ugyan már, ne legyünk naivak! Magyarország sosem lesz Svájc, vagyis elkerülhetetlen, hogy válasszunk a nagyhatalmak közül. Eddig Putyin a legnormálisabb alternatíva a sok közül (pl. kiszámíthatóbb, mint Trump), még akkor is, ha nekem is sok szempontból ellenszenves.

2017.04.10. 09:11:40

@yotta: Ja, szerintem a FIDESZ-kormány nem fogja bezárni a CEU-t. Múltkor úgy nyilatkozott az egyik szóvivőjük, hogy a kormánypárt készen áll a párbeszédre. Szerintem ez csak keménykedés a részükről. A jobboldal nem elég kemény a válság kezelésére. Sajnos. :(

Deansdale 2017.04.10. 09:18:43

@yotta: Nézd, az a közeg ami kitermelte Sorost nyilván állva tapsol a CEU-nak, díjazza, támogatja és tüntet mellette, de ennek a realitások szempontjából vajmi kevés jelentősége van. Olyan ez mint a Hugo díjátadás, a progresszív közegben egymás seggét nyalják és kiközösítik aki nem progresszív, de egy kívülállónak fel kell ismernie, hogy nem a fehér emberek felejtettek el sci-fit írni a leszbikus néger nők javára, egyszerű parasztvakításról van szó. Tökéletesen ugyanez a CEU szituációja is, ők is megkapják a maguk progresszív támogatását, és nagyjából ugyanannyi hasznos, értelmes dolgot tesznek le az asztalra mint a leszbikus néger sci-fi írók. Ilyen világban élünk, erre előbb-utóbb mindenkinek rá kell ébrednie.

kiknekX 2017.04.10. 09:58:40

@Ahasverus:
Így van, kb. ez az akció csak a "nemzetbiztonsági kockázat" érvvel védhető, úgy viszont igen.
CSakogy innentől lehetetlen lesz a vita, hisz máris ott vagyunk, hogy "őrült vagy!" - "nem, te vagy az őrült!" :-).

Deansdale 2017.04.10. 10:01:20

@kiknekX: @Ahasverus: Ezt most a legkevésbé se vegyétek magatokra, kicsit fel vagyok húzva és hogyismondjam, *egyértelműen* szeretnék fogalmazni, de ez NEM ellenetek szól.

Az emberek többsége szerencsétlen kretén, aki képtelen a dolgok lényegét és értékét meglátni, ehelyett beszippantják őket az okosabb emberek által generált mesterséges, a dolgok felszínén zajló értelmetlen viták. Hogy a CEU szép, meg sokan szeretik, meg szólásszabadság, ez mind a hülyék leszerelésére szolgáló szófosás. A kibaszott helyzet az, hogy a szakadék pereme felé rohanunk, a civilizációnknak gyakorlatilag lőttek, mert töketlen és teszetosza módon képtelenek vagyunk az érdekeinket érvényesíteni - belénk nevelték, hogy az önzőség, és mint ilyen, csúnya dolog. Ejnye, kislányom, nem légy ilyen önző, nem akar rosszat a menekült bácsi.

Soros egy emberiség elleni bűnöző, aki bombák és gépfegyverek helyett ideológiával öl és dönt nyomorba kontinenseket, az ő hajói hozzák európába a menekülteket, az ő tüntetői lázadnak a demokratikus közrend ellen, az ő tőzsdei manipulációi éheztetik az embereket afrikában, az ő fehérsisakosai támogatják az ISIS-t szíriában, az ő egyeteméről kerül ki a rengeteg feminista és egyéb szellemi nyomoronc, akik aztán évtizedekig fogják mérgezni a poltikát és közbeszédet isztambuli egyezménnyel meg a "nemi erőszak kultúrájával". Ja, és nyilvánosan fenyegeti meg manipulálja az EU vezetését.

www.zerohedge.com/news/2017-02-09/ngo-fleet-bussing-migrants-eu-has-ties-george-soros-hillary-clinton-donors
www.washingtontimes.com/news/2015/jan/14/george-soros-funds-ferguson-protests-hopes-to-spur/
www.americanthinker.com/blog/2009/03/record_fine_for_soros_illegal.html
www.mintpressnews.com/us-propaganda-war-in-syria-report-ties-white-helmets-to-foreign-intervention/209435/
yournewswire.com/george-soros-womens-march/
www.zerohedge.com/news/2016-09-12/george-soros-warns-europe-accept-refugees-or-face-extinction

Bomlasztó, megosztó, emberellenes tevékenységet folytat minden szinten és fronton, csak mivel nem hülye, ügyel arra hogy ne lehessen semmi illegálisat rábizonyítani. Ő csak civil szervezeteket meg iskolákat hoz létre és támogat, amik a "nyitott társadalom" mellett lobbiznak és tüntetnek, hát ebben igazán nincs semmi illegális. Az igaz, hogy kizárólag a fehér országokban akarnak nyitott társadalmat (=fajcserét fehérről színesre), máshol nem, dehát na. Ennek persze meg is van az eredménye:

www.great-replacement.com/images/india-africa-japan-england-great-replacement.png

Az ENSZ szerint(!!!) Svédország 10-15 éven belül a harmadik világ szintjére fog süllyedni.

speisa.com/modules/articles/index.php/item.454/sweden-to-become-a-third-world-country-by-2030-according-to-un.html

Mi meg itt, idióták módjára, azon feszengünk, hogy vajon eléggé kulturált dolog-e ennek a folyamatnak ellenállni, nem lenne-e illetlenség Sorossal szemben ha a kamu agymosó egyetemét bezáratnánk. Komolyan mondom, teljesen segghülye a nyugati civilizáció, és egyre gyakrabban érzem úgy, hogy megérdemeljük ha a történelem beszánt minket. Menthetetlen az a népcsoport ami úgy lesüllyed a birkaságba, hogy a vágóhídra menet azon vitatkozik, hogyan tartsa a nyakát a kés alá hogy a hóhérnak kényelmesebb dolga legyen. Vagy valami eszméletlen sebességgel összeszedjük magunkat és kimászunk ebből a ránk terített öngyilkos mélaságból, vagy megyünk a süllyesztőbe.

"Ha vannak sokan, akik ide akarnak járni és fizetnek ezért"

Azokat ki kell tiltani Mo területéről.

"van egy széles réteg, ahol ezzel jól fognak tudni boldogulni"

Akik alkalmaznák ezeket azokat is ki kell tiltani Mo-ról.

"mivel más egytemeken is tanítják ezeket"

Azokat is be kell szüntetni.

"Európában elfogadott dolgok"

Kinéztél az utóbbi hónapokban Európára, hogy mi ott a helyzet?

"a hvg-ben volt asszem"

Te a Soros-propagandát olvasod Soros ügyeiről? Mennyire találtad hitelesnek?

"nincs semmiféle szolidaritás az eltérő nézetek elhallgattatása kapcsán"

Puzsér egy fasz, nem látja a különbséget egy társadalomromboló intézmény bezárása és a szólásszabadság között. Soros azt mond amit akar, ebben a CEU bezárása nem fogja akadályozni.

"A nyitott társadalom imponáló eszmény"

Szerencsétlen, idióta baromállat. Az utóbbi időben bekövetkezett véleményváltozása elgondolkodtatott, lehet ő is fizetést kap valamilyen Soros-szervezettől.

"joguk van a gondolataikhoz"

...ami nem jelenti azt, hogy a magyar államnak kötelessége őket támogatni, vagy asszisztálni a betegségük terjesztéséhez.

"nemzetbiztonsági érdekek"

Nem annyira nemzetbiztonságról van szó, inkább arról, hogy észre kellene venni a civilizációnkat fenyegető közvetlen veszélyt (ami jelen esetben a kultúrmarxizmus), és lenni kell elég eszünknek és tökünknek ez ellen fellépni akkor is, ha a bárgyú entellektüellek és közéleti zombiarcok fanyalognak azon hogy a kultúránk alapvető túlélése Sorosnak némi futó kellemetlenséget okoz.

TrollEdomer 2017.04.10. 10:18:55

Egyelőre egyszerű jogi fogást lehet találni CEUn :) Inkvizició, orosz törvények nálunk egyelőre még ráér a dolog.

kiknekX 2017.04.10. 10:59:41

@Deansdale:
Jó, nem anniyra veszem magamra, meg midnegy is, mert pl. "libsi" emberek között is ha megpedzegetem e témát a másik oldalról, akkor is megkapom, hogy az a baj velem, hogy "túlságosan niytott, hülyeségeket befogadó" vagyok. Így ebben mindenki egyetért:-).

Igen, Soros azon van rajta, hogy a vagyonával az ideológiáját terjessze ezt lehetetlen lenne tagadni. De azért a közvélemény, elég labilis dolog, sztem nehéz stabilan, teljes biztonsággal befolyásolni.

Én egyébként a migráns témában egyetértek azzal, hogy ez egy öngyilkos ideológia és nem kéne eröltetnie viszont a megoldási mód, amit írsz (kitiltani stb., fellógatni - asszem iylen is volt már:-) ez is egy szokásos klisé "hogy most vészhelyzet van, kemény intézkedések kellenek".
Ez is radikális (jogrend, szólásszabadság, "jólét" sutba dobása) s ezzel már épp a védendő nyugati civilizációt is eléggé átformálnád.

Így tulképp arra jöttem rá, hogy orbánék azzal, hogy nem nyíltan besélznek, hanem jogi kifogásokat keresve, hazudozva próbálnak neki ellenállni, ezzel tulképp mindkét irányból a jelenlegi európai civilizációt védik. Bár vlszleg arról van szó inkább, hogy tényleg kb. ennyi áll hatalmában, navigálni.

2017.04.10. 11:02:54

@Deansdale: Én veled értek egyet. Rengeteg radikális intézkedést kellene hozni minden egyes európai országban. Kettő mindenképpen fontos:
1, a kulturmarxista kisöprése
2, egy európai bevándorló-stop érvényesítése (esetleg, amit egyszer JZK ajánlott, hogy a meglévő iszlám "kisebbség" felülvizsgálata, ha a nemzetbiztonság érdeke úgy kívánja, kitoloncolása)
Ez csak akkor valósulhat meg, ha valódi jobboldali kormányok jutnak hatalomra.

A CEU-botrányhoz meg: Kicsit olyan, mintha valaki atombombát akarna robbantani Budapest szívében, több tízezer ember pedig emberjogi aktivisták és progresszív politikusok vezetésével azért tüntetne, mert a robbantónak joga van a gyülekezéshez és a véleménynyilvánítás szabadságához. És amikor a bombaszakértő épp azon lenne, hogy hatástalanítsa a bombát, két oldalról is megragadja a karját egy-egy tüntető, azt kiabálva: "DE HÁT EZ GYÜLEKEZÉSI JOG! EZ VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS!"

A hazai CEU egy ilyen atombomba a magyar államhatárokon belül! Soros &. tsa pedig egy időzített hidrogénbomba Európa szívében! Mi pedig nem hatástalanítjuk, mert "demokrácia és liberalizmus", meg "hol benned a szeretet, öreg?"...

Ez már tiszta elhülyülés. Mi várható még?

Deansdale 2017.04.10. 11:25:23

@kiknekX: Nem akarok nagyon hazabeszélni, hiszen egy kívülálló szemében mindenki egyformán csak a saját igazát védi, de azért látok némi különbséget a jobbos és a balos hozzáállás igazságtartalma és tényszerűsége között. A balosok jobbára csak érzelmi alapon vagdalkoznak, az "érvrendszerük" 90%-a kimerül annyiban, hogy "te rossz ember vagy?! kiközösítelek!", míg a jobb oldalon azért vannak valódi érvek. A progresszív eszme, amit a CEU is tol, tényleg semmivel nem járul hozzá a társadalom fejlődéséhez, csak a beteg fehérellenes és férfiellenes hülyeségeket halmozzák egymásra. De manapság elég egyetlen kérdést feltenni: ki mit gondol a migrációról, és máris kiderül, hogy ki az aki a német, francia, svéd helyzetből képes levonni a megfelelő következtetést, és ezzel szemben ki az aki szándékosan elvakítja magát a szépen hangzó öngyilkos elvek kedvéért. A libsi gondolkodás már a charlie hebdo-val megbukott, azóta csak a hulláját próbálják élesztgetni az orvosi sokkolóval.

"ez is egy szokásos klisé "hogy most vészhelyzet van, kemény intézkedések kellenek""

Mo-n még nincs vészhelyzet, de azért a CEU bezáratása nem is kemény intézkedés. Azt én sem állítom hogy nálunk rögtönítélő kötél általira lenne szükség, de a fent említett EU-s országokban már igen, és egy libsi hülyesereg meg azt követeli, hogy őket kövessük... Az ész megáll. Nekünk, hála Orbánnak, itt elég lenne teljesen békésen és kultúráltan ***nem utánamenni*** a nyugatnak, egyszerűen csak nem akkreditálni a progresszív ideológiát, nem indítani neki egyetemi szakokat, nem hagyni hogy külföldről pénzeljék a médiában, stb. Ennyi kellene és nem több, de sajnos máris van elég agymosott hülye akik ennek is ellenállnak. MÁR ELINDULTUNK azon az úton ami a svédek által mutatott célba vezet, megállni és visszafordulni pedig több energiába kerül, mint ha el sem indultunk volna. Sajnos néhány embernek már az orrára kell koppintani, sajnos már felépültek egzisztenciák és presztízsek a hülyeségre, de minél tovább várunk ezeknek a megszüntetésével, annál nehezebb lesz a helyzet később. Minden egyes lépésért a szakadék felé emberi szenvedéssel kell majd fizetnünk, és EBBEN NEM MI VAGYUNK A HUNYÓK, hanem azok akik a háttérből lökdösnek minket. A CEU-hallgatók esetleges érdeksérelméért nem Orbánt kell okolni, hanem Sorost. Orbán csak egy tumort vág ki az ország testéből, teljesen békés eszközökkel.

2017.04.10. 15:14:11

@Deansdale:

"Puzsér egy fasz... Az utóbbi időben bekövetkezett véleményváltozása elgondolkodtatott, lehet ő is fizetést kap valamilyen Soros-szervezettől."

Igen, Puzsér Sorostól kapja a zsebpénzét. Ahogy te Putyintól, én meg a Klingon Birodalomtól. :P Szerintem hagyjuk ezt a retorikát! Puzsér hülye, mint a segg, lassan lecsúszik TGM* szintjére, ennyi! Nem kell túlreagálni!

*Mondjuk TGM nem csupán hülye, de egyben Soros-geci is.

Aurelius Respectus 2017.04.10. 16:13:03

@Ahasverus: TGM csak azt a fősodorba tartozó újbalos szöveget nyomja, ami ma uralkodó nyugaton és azt hiszi a szerencsétlen, hogy ő a rendszerkritikus :)

KalmanBlog 2017.04.10. 19:23:51

@Ahasverus: Én a hülyeségeikhez való jogukat nem venném el. Nyugodtan taníthatják is. Csak ne nevezhessék magukat egyetemnek, és amit adnak azt diplomának Magyarországon. És mondjuk egy gender szakos ne kapjon diplomásoknak való bért állami szférában - mert az a tudásért járna elvileg.

Ezenkívül azzal sem lenne gondom, ha bejegyeznék maguknak a "buzológia.hu"-t, és egy párezer forintos VPS-ről, amire összedobják a lóvét, terjesztik a marhaságaikat. Ez a szólásszabadság. De a véleményformáló sajtóba nem szabad beengedni őket. Vagy ha szólásszabadsággal jönnek, akkor akkora részben, ahányan vannak. Mondjuk 2-3%. De ne erőltethessék az életellenes hülyeségüket a társadalomra. Ne engedjük, hogy a "szakértőik" kilúgozzák a tankönyveket, hogy megmondják mit kell gondolnunk a történelmünkről, vagy önmagunkról.

Én ennyivel már beérném.

Amúgy vannak olyan emberek is a CEU kötelékében, akik értelmes dolgokat csinálnak. Őket nyilván azért pénzeli, hogy elfogadottságot szerezzen magának. A hazugság csak annyi, hogy az értelmes emberek a CEU nélkül is értelmes dolgokat csinálnának. Ja, hogy akkor nem pénzelné őket Georg Szorosz, ha nem az ő szekerét tolnák vele? Bocsika, a többieket, akik gerinces módon nem állnak CEU zászló alá, őket sem pénzeli. Éjenek meg a piacról, vagy keressenek olyan mecénást, aki nincs a társadalmunk ellen!

KalmanBlog 2017.04.10. 19:50:13

@KalmanBlog: Például Barabási Albert László (fenn volt valamelyik CEU listán) Hálózatok című könyvét olvastam. Értelmes és érdekes a témája, és jól van megírva is. És ez ha lehet még nagyobb baj, mint a gender studies. Ugyanis arról szól, hogy hogyan működnek az emberi kapcsolatok, hogyan terjednek a mémek az interneten. Na most ehhez értő emberek, ha eladják maguknak Sorosnak, akkor igazán kártékonyak tudnak lenni.

Lehet, hogy nekem túl fejlett az igazságérzetem, de egyszerűen nem tudom megérteni, hogy intelligens emberek hogyan képesek a gonosz szolgálatába állni. De hogy megteszik az nem kétséges. Nélkülük nem működne a rendszerük.

Aurelius Respectus 2017.04.10. 19:51:21

@KalmanBlog: Jobb lenne, ha nem terjeszthetnék a hülyeségeiket szabadon, a mostani katasztrofális helyzet is ennek az eredménye. Sokkal szebb világban élnénk, ha mondjuk Miklós cár elküldött volna egy merénylőcsoportot Lenin kivégzésére annak idején.

yotta 2017.04.10. 21:08:57

Újabb elgondolkodtató fejlemény (ha így hangzott el és, ha igaz):

index.hu/belfold/2017/04/10/soros_gyorgy_meguzente_soha_nem_hagyjak_el_budapestet/#32816983

A maradás ilyen erős hangoztatásának nyomósabb oka kell legyen azon felül, hogy Soros mondjuk tényleg azért tartja fenn az iskolát, hogy az ott végzettek beépüljenek a saját társadalmuk szöveteibe, s bomlasszák azt.

yotta 2017.04.10. 21:24:35

@Deansdale: "Az emberek többsége szerencsétlen kretén, aki képtelen a dolgok lényegét és értékét meglátni, ehelyett beszippantják őket az okosabb emberek által generált mesterséges, a dolgok felszínén zajló értelmetlen viták."

Ez egy borzasztó érdekes kijelentés, mert igaznak tűnik, de... nézz légyszíves a saját blogtevékenységed utóbbi éveire és áruld el, egy tízmilliós országban hányan tudják/akarják azt a hatalmas információforrást napi rendszerességgel átfutni, értelmezni, amit te megteszel folyamatosan? 1995 és 2003-4 között magam is résztvettem a napi politikai csatározásokban - akkor még csak fórumok voltak, és tudod, hogy a felkészültséghez napi 12-16 órát (igen, ez nem elírás) rohangásztam adatért, információért stb. Erre már megbocsáss, de közönséges halandó nem képes.

Ezért aztán - ha valaki egy kicsit szeretne tisztábban látni - kénytelen az inputot a fentebb okosabbaknak nevezettektől importálni. Ezt nevezheted őáltaluk történő befolyásolásnak, megvezetettségnek, de hát mit lehet tenni?

Látod, én is megjelentem itt a CEU kérdéseimmel, mert kénytelen vagyok nálam okosabbaktól olyan ismereteket szerezni, amelyeket ők/ti már megszereztetek, rendszereztetek; most akkor én egy ellenoldali, hozzád hasonló vehemenciájú véleményt nyilvánító szemében az okosabbak által megvezetett vagyok, vagy pedig tanulok, szélesítem az ismereteimet?

Asidotus 2017.04.10. 21:48:47

@Deansdale:
mostanában megy a Spektrumon (többször is belefutottam már) egy kétrészes műsor a neandervölgyi ember kipusztulásáról.
Arról szól a műsorban fejtegetett elmélet, hogy kb. 39 ezer éve Európában nehéz körülmények uralkodtak, de a neandervölgyiek jól alkalmazkodtak hozzá, mikor megjelent itt a homo sapiens (a mi ősünk). A műsor számos dologgal levezette, hogy a mai ember nem tudta volna eltüntetni a Föld színéről a neandervölgyit, mert az legalább olyan fejlett volt, mint a mi ősünk.
Csakhogy beütött egy irgalmatlan nagy vulkánkitörés, Nápoly térségben a Campi Flegrei, és az élhetetlenné tette Európa és Közép-Ázsia nagy részét. Pont ott, ahol a neandervölgyi élt.
Az Afrikából érkezett homo sapiensnek volt utánpótlása, és szépen kiszorította a neandervölgyit.
Érdekes
Ma ugyanez zajlik.
Afrikából (a Harmadik Világból) ömlik a muszlimok végeérhetetlen áradata, miközben itt, Európában, ahol a fehér ember él, a feminizmus pusztít. Drasztikusan esik a gyermekszám. A színesek szépen túlszaporodnak minket, és eltűnik a fehér faj. Éppúgy, mint a neandervölgyi.
www.youtube.com/watch?v=F-tSc1eoGto

Deansdale 2017.04.10. 22:40:11

@yotta: Nem az átlagemberre haragszom. Amikor arról beszélek, hogy hülyék, valójában inkább sajnálom mint elítélem őket, hiszen a világ neveli őket olyanná, amilyenek. Belenőnek az oktatásba, a médiába, a politikába, amik folyamatosan manipulálják őket a saját igényeik szerint, ráadásul ez egy ördögi kör, mivel csak az oktatás, a média és a politika tudná erre az egészre felhívni a szerencsétlenek figyelmét, és értelemszerűen nem teszik. A legtöbb ember szellemi horizontja addig terjed, ameddig a média húzza, és ha valaki az indexről vagy az RTL-ről szerzi be a világnézetét akkor örök ostobaságra van ítélve. Ez ellen az ész nem véd, mert hamis információkból a legnagyobb lángelme sem tudja megismerni az igazságot.

Az emberek ebben áldozatok, ezért nem rájuk haragszom elsősorban, hanem azokra akik a rendszert kitalálták és üzemeltetik. Ettől függetlenül azért az embereknek is van egy hangyányi sara a dologban, mert számtalan módon ki lehet kerülni az agymosás hatása alól, csak némi logika kell hozzá, egy minimális szellemi igényesség, meg egy rakás őszinteség, legfőképp önmagunkkal szemben. Az emberiség szégyene, hogy mennyire könnyen birkává lehet minket tenni, mert jobbára csak az ellen lázadunk ami az egónkat sérti - ennek hiányában elvagyunk mint a befőtt, bármennyi hazugságot bekajálunk, ha jól hangzik.

A libsik iszonyatosan kihasználják ezt, az elhülyített emberekben feltüzelik a haragot és a gyűlöletet a saját társaik ellen, ami után már nevetve bármit meg lehet csinálni egy társadalommal. Amikor a normális emberek tiltakoznak a legújabb hülyeség ellen, csak annyit kell mondani hogy az a szemét kirekesztő jobboldal, és a zombik azonnal támadásba lendülnek. Társadalmi értelemben nincs annál veszélyesebb fegyver, mint hazugságokkal áthangolni a naív emberek igazságérzetét, és aztán ráugrasztani őket azokra akiknél ez a manőver nem működik. Ezek örökké egymást fogják marni, és soha nem fognak az ötről a hatra jutni, mert mindkét oldal meg van győződve arról, hogy a másik "gonosz", és hogy nekik erkölcsi kötelességük legyőzni a gonoszt.

Ezt az egészet csak a média, az oktatás és a politika teljes reformjával lehetne megoldani, tehát megszoptuk, a helyzet teljesen kilátástalan. A látszat ellenére az az igazság, hogy a jobboldal (Orbánnal és Trumppal együtt) ugyanannak az elitnek a zsebében van mint a baloldal, csak színjátéknak vannak az emberek elé vetve, hogy legyen egy lyukas vödör amibe a tisztességes emberek beleönthetik az erőfeszítéseiket. Ha Orbán nem lenne a Soros-félék pórázán akkor már rég megreformálta volna a bankrendszert, a médiát, az oktatást, ésatöbbi. Az, hogy most baszkódnak a CEU-val szerintem csak cirkusz a népnek, lényegi változást nem fog hozni, hiszen ugyanazt a baromságot már a magyar egyetemeken is oktatják - egy részüket pont a fidesz irányítása alatt akkreditálták és tették államilag támogatott szakká.

Nekünk meg annyi maradt, legalábbis politikai értelemben, hogy a kis részgyőzelmeknek örülhetünk, amikor Hillary meg a hívei kikapnak, amikor Soros véletlenül 100-ból 1 tevékenységében falba ütközik, ilyesmi. Persze akinek van esze az emiatt nem lesz depis, a magánéletre kell koncentrálni és azt jól csinálni - a politika csak hobbi, szórakozás. Készülni kell a jövőre, mert egyszer úgyis összedől ez a rendszer, és akkor kell majd észen lenni. Most mit lehet csinálni? Legálisan semmit.

...

Eredetileg kicsit máshogy írtam ezt a kommentet és ahhoz kikerestem ezt a képet, most meg már nincs szívem nem belinkelni :)

pbs.twimg.com/media/C3rEakkVYAANvm4.jpg

Deansdale 2017.04.10. 22:52:22

@Asidotus: A modern ember egyik legjellemzőbb sajátossága hogy azt hiszi ő már a történelem után él, mostantól minden úgy marad ahogy éppen van, a dolgok "rendben lesznek". Ez természetesen csak illúzió, eltűnhetünk a történelem süllyesztőjében pont ugyanúgy mint neanderék. És az a helyzet, hogy a fehér fajjal együtt nem csak a vérvonalunk tűnne el, hanem a kultúránk is, mert a helyünkre beköltöző iszlamisták nem fogják a miáltalunk létrehozott kultúrkincseket megőrizni. Rembrandt, Michelangelo, Bach addig létezik amíg a fehér kultúrák emlékeznek rájuk. Könnyen meglehet, hogy 30 év múlva a legtöbb európai műemlék szétvert helyén mecsetek fognak állni. A sharia törvényekben pl. kerek perec le van írva, hogy minden szobrot és műtárgyat el kell pusztítani.

islamqa.info/en/20894

Palmirában, Mosulban és milliónyi más helyen folyamatosan pusztítanak el mindent amire rá tudják tenni a kezüket.

news.nationalgeographic.com/news/2014/08/140802-iraq-mosul-christian-muslim-islamic-state-syria-history/

www.theguardian.com/world/2015/sep/02/isis-destruction-of-palmyra-syria-heart-been-ripped-out-of-the-city

De semmi gond, hadd jöjjön csak ide bármennyire migráns, úgyis szükségünk van a kulturális sokszínűségre, a saját kultúránk úgyis értéktelen és uncsi.

Aurelius Respectus 2017.04.10. 23:25:40

@Deansdale: Ettől tartok én is, jó lenne, ha el lehetne ezt kerülni.

2017.04.11. 07:41:46

@yotta: @Aurelius Respectus: @Deansdale: @KalmanBlog: @kiknekX:

Én már régen megfigyeltem azt, hogy a magyar emberek többsége rendszeresen olyasmi mellett áll ki, ami lényegtelen faszság, és olyan ügyeket hagy parlagon, amikért kötelesség lenne kiállni. Csak ámulok magamban, hogy mekkora tömegek vetik bele magukat a Csiki Sör vs. Heineken párbajba (ami igazából egy nagyvállalkozás és egy mamutcég privát küzdelme, semmi több), vagy mekkora tömegek mozgósíthatóak a CEU védelmében. Szomorú, hogy amikor Kishantost számolta fel a FIDESZ (fölső utasításra? ki tudja!), akkor töredéke sem volt meg ezeknek a tömegeknek. Ha ennyi ember állt volna be Ángyán mögé, akkor már rég magyar kézen maradtak volna a magyar mezőgazdasági területek (a "magyar földek"). De hát tudjuk, mik a valóban "fontos" ügyek: internetadó, buzifelvonulás, Csiki Sör, CEU. Ez a tömegek demokráciája - egy olyan demokrácia, ahol tömegek mozgósíthatóak faszságok mentén.

Szomorúan látom, hogy a Kétfarkú Kutya Párt is kiáll a CEU mellett. (facebook-oldaluk) :( Ezt a sötétséget... Komolyan, néha kedvem támadna kimenekülni a magyar rögvalóságból... :(

Bár nekem megvan a magam különvéleménye az egészről, de igazán belefolyni nem merek, a kevés ismeret miatt. Van egy érzésem, hogy ez az egész ügy semmi másról nem szól, csak arról, hogy az orbáni hatalmi elit megint konfrontálódik a sorosi hatalmi elittel; az elitek harcában pedig nem kívánok részt venni. De ez az egyik forgatókönyv, az ennél rosszabb opció az, hogy valójában az egész csak egy színjáték: hogy az egykori Soros-diák fideszesek, köztük Orbán, kapott Sorostól egy utasítást, hogy indítson ál-támadást a CEU ellen, hogy ezzel is tömegeket mozgathasson meg Soros. Igen, simán el tudom képzelni, hogy maga Soros utasította Orbánt, hogy konfrontálódjon a CEU-val.

Az is elgondolkodtató, hogy a FIDESZ miért hozz olyan intézkedéseket, amivel gyengíti a gazdaságot, az egészségügyet, az oktatást és a többi lényeges területet. Miért hoz olyan belpolitikai döntéseket, amivel gyengíti az országot, a nemzetet és a társadalmat. Hiszen ez rájuk is visszaüt (akármilyen érinthetetlenek is látszanak). És itt megint jön az a kérdés, hogy mennyire autonómok. Lehet, hogy kívülről kaptak utasítást? Hiszen Sorosnak az érdeke egy gyengébb Magyarország - és a FIDESZ egy fontos actor Magyarország legyengítésében.

Mi értelme volt Kishantos felszámolásának? A magyar mezőgazdaság kiárusításának? Nem elképzelhetetlen, hogy itt is Soros volt a megrendelő?

Tudom, ez már nagyon összeesküvés-elmélet. De a probléma akkor is az, hogy nem látunk bele a nagykutyák játékaiba. Fogalmunk sincs, milyen rejtett érdekek mozgatják itt a háttérben állókat. Mégis emberek tucatjai vesznek részt ebben a játékban, melynek része a CEU.

TrollEdomer 2017.04.11. 07:54:46

Khmm kicsit túl messzire megyünk. Az hogy Trump engedelmeskedett az establishmentnek Szíria kérdésében, még nem jelenti, hogy Soros báb, az establishment inkább a fegyverlobbi rabja, meg az őskövületeké, akik még mindig ruszkik ledózerolásában gondolkodnak.
Orbán ösztöndíjat kapott Sorostól, de most már csak az érdekli, hogy bebetonozza a hatalmát, megvalósítsa álmát az olimpiarendezést. Ennek érdekében kész nemzeti témákat felkarolni, amíg nem ütközik klientúra anyagi érdekeivel ez.

Aurelius Respectus 2017.04.11. 09:54:05

@TrollEdomer: Mivel nem egy százezres látogatottságú oldalról van szó, leírom az őszinte véleményemet. Szó sincs semmilyen olajról, fegyverlobbiról, oroszellenes héjákról. A térségben kitört háborúk a neokon háborús uszítók művei, akik mindkét pártban vezető szerepet töltenek be. Ők pedig Izrael érdekében tevékenykednek, amelynek az a célja, hogy ne legyen katonailag rá veszélyes ország a közelében vagy aki fegyvert szállítana a palesztinoknak. Ezért tört ki a szíriai polgárháború, fegyverezte fel a nyugat ott az iszlámista felkelőket, ezért döntötték meg Kadhafit és Szaddam hatalmát Irakban, ezért vezettek be szankciókat Irán ellen. Gyakorlatilag Obama érdeme, hogy sikerült elkerülni az Irán elleni háborút és hogy mostanáig nem támadták meg az amerikaiak a szír hadsereget.

kiknekX 2017.04.11. 10:23:24

@Ahasverus:

Szerintem ebből most azért is lett ilyen cirkusz, mert a Soros ügyekre már nagyon figyelnek a népek mindkét oldalról.
A liberálisok fejében, ezek, hogy: New York Telaviv tengely, Soros utálat, szkíta származás, chemtrail (remélem ennek a híve nincs köztetek:-P) egy kalap alá (elmeháborodott) van véve. S nem értik, hogy ez hogyan realizálódhat, hogy egy ilyen őrült (vagy mások őrültségére apelláló, számító gonosz) irányítsa az országot. S az Eu-ból való egyre egyértelműbb kilépési kedvét is akként értelmezik, hogy így az elmebeteg kiskirályságát nem fogja kontrollálni senki s ezért csinálja. S ez rémisztő.

Nekem egyébként kb. tényleg az összes ismerősöm a CEU-ért hőzöng most a fb-on (De lehet egy speckó rétegből vagyok), így nehéz ebben tisztán látnom (meg egyébként is).
Logikusan tényleg kb. két dologgal magyarázható hogy ez a CEU ellenes kormánylépés végbemehet. Egyrészt, amit írsz ez a dupla összeesküvés elmélet (amit már írtam, hogy sztem túlzás).
Vagy hogy akkora hatalma azért nincs Sorosnak (nem teljhatalom, vagy csak ideológiai terjeszkedés) s Orbán a kül. érdekek között navigál.

Szerintem egyébként ez le fog csengeni (ugynaúgy, mint az internetadó meg mittudomén mik voltak már, nem is emlékszünk). Kettő dolog volt, amin igazán kiakadt a nép, a MAnyup. meg a Paks. Ezeket nem fogják elfelejteni.

KalmanBlog 2017.04.11. 14:45:45

@Ahasverus: Én sajnos simán hihetőnek tartom a duplacsavaros megoldásokat. Például azt is, hogy Soros utasítja Orbánt, hogy színleg balhézzon össze vele, azzal a céllal, hogy valami még nagyobb disznóságot meg tudjon csinálni.

Aminek mégis örülök, az az hogy az emberek a lényeges kérdésekkel foglalkoznak legalább. Szerintem az életünket sokkal jobban meghatározza a közgondolkodás, mint azt a legtöbben hiszik. És ezért az, hogy nálunk lehet migránsozni, meg a feminizmus/CEU társadalomromboló hatásáról vitatkozni, sőt valamennyire az állam partner ebben, hosszútávon nagyon jótékony hatású lesz. A háttérhatalomnak az ad erőt, hogy a többség nem tud róla, illetve hogy észrevétlenül bejuttatja a hülyeséget a fejekbe. Ha beszélünk róla (Sorosozás), illetve küzdünk a hülyeség ellen (migránsozás), az a háttérhatalmat gyengíti mindenképpen.

Privát véleményem szerint ez fontosabb a földkiárusításnál is. Minden anyagi jellegű kérdésnél fontosabb, mert ha a fejekben rend lesz, akkor vissza tudunk venni mindent, amit elvesznek tőlünk. De ha a fejekben nem lesz rend, akkor úgyis elveszítünk mindent - ha kihalunk tök mindegy ki a föld tulajdonosa.

KalmanBlog 2017.04.11. 15:04:13

@yotta: "Ezért aztán - ha valaki egy kicsit szeretne tisztábban látni - kénytelen az inputot a fentebb okosabbaknak nevezettektől importálni. Ezt nevezheted őáltaluk történő befolyásolásnak, megvezetettségnek, de hát mit lehet tenni?"

Ez az interneten való tájékozódás kulcskérdése. A kutya ott van elásva, hogy egy intelligens embernek el kellene tudnia különítenie a hülyeséget a kevésbé hülyeségtől. Ez valami olyasmi lenne, hogy az állításokat és a belőlük levonható következtetéseket összeveti az ember a valósággal. Mindent nem lehet ellenőrizni, de azért elég sokat igen. És akkor szépen kiderül, hogy kik/melyik oldalak a notórius hazudozók, kik azok akik wishful módon szemezgetnek az információmorzsából, kik azok akik valamennyire megbízhatóak.

Hasonló ez a fizikapéldák hihetőségi ellenőrzéséhez: mértékegységek, nagyságrendek stimmelnek? Ha nem, akkor valami bűzlik.

Ha valaki megismeri a módszereket (érvelési hibák, kultúrmarxista panelek), akkor azért meg lehet tanulni a kamu kiszűrését.

Emellett meg kell barátkozni a gondolattal, hogy valószínűségi alapon több elfogadható elmélet is létezhet, amit sem bizonyítani, sem cáfolni nem tudunk. Tehát a saját fejünkön belül is kezelni kell tudni alternatív versengő elméleteket - ameddig valamelyik nem bizonyul, vagy cáfolódik egyértelműen.

Sajnos ezt nem lehet megúszni, de szerintem nem kell napi 12 óra, napi 2-3 órával már viszonylag használható képet lehet kapni.

A baj az, hogy a legtöbben semmilyen hihetőségvizsgálatnak nem vetik alá, amit olvasnak. Még az úgynevezett intelligens, vagy iskolázott emberek sem. Nekem legalábbis a netre kell járnom, hogy kritikusan gondolkodó emberekkel találkozzak :-).

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2017.04.12. 21:12:19

@yotta: Érdemes ezen az oldalon:
888.hu/article-allitolag-lesz-valami-osszejovetel-a-hosok-teren
A kommentek között disqus1 beírását elolvasni, ő ott leírja a KEE és a CEU közötti problémákat.

Deansdale 2017.04.12. 22:24:34

@Sipi81: Amennyit tisztáz a dolgon annyit homályosít is... A CEU és a KEE még mindig ugyanannak az egy intézménynek a két különböző nyelvű megnevezése. Nem létezik külön CEU és külön KEE. Ha Disqus1 barátunk úgy érti, hogy ez az intézmény az USA-ban nincs akkreditálva, tehát ott nem fogadják el a diplomáit, akkor teljesen igaza van, de ez attól még mindig csak egyetlen intézmény :)

yotta 2017.04.12. 22:29:34

@KalmanBlog: "Ez az interneten való tájékozódás kulcskérdése."

Most már napok óta folyik a CEU ügy, én is tájékozódgatom, ha időm engedi. (Sipi81 "disqus1-es" hozzászólása nagyon sokat segített).

Ne, de nézzük azt "az" internetet: Diensdale nagyon mérsékelt és logikus levezetése alapján - rövidítve -, a Soros alapította izén a világ minden tájára jutó zavart keltő értelmiséget nevelnek.
Más helyről pedig úgy informálódtam, hogy épp az az összeesküvés elmélet, amit Deansdale mond, ugyanis Soros egy szimplán gonosz ember, aki bosszúból csinálja, amit, és még élvezi is ezt a játékot. (Ez az érvelés az életútjával kapcsolatos; nagyon szegény volt és totál balos. Ám észrevette, hogy a baloldaliság csak kapitalista módszerekkel valósítható meg. Írt egy könyvet, ami megbukott, ebbe majdnem beledöglött, de valahogy elkerült a tőzsdére, ahol szerencséje lett. Később az itt szerzett vagyonnal kezdte meg a törlesztést korábbi sorsa miatt.)

Nos, én elfogadnám bármelyik verziót az egyik igaznak, de most akkor mondd meg nekem - figyelembe véve a korábban leírt dilemmáim - ezek közül vagy akár harmadik vagy negyedik verzió közül nem a szimpátia, a hit, az irányultság, neveltetés alapján fognak a pórnépek választani, hiszen látható, hogy az egyre több utánajárás, egyre bizonytalanabbá teszi az igaz kiderítését? (Mintha mondtak volna már ilyesmit: minél többet
tudunk a világról, annál kevésbé ismerhetjük meg... vagy valami ehhez hasonló...)

Deansdale 2017.04.12. 22:32:00

@yotta: A wikin le van írva a lényeg, vagy legalábbis nem nehéz kihámozni...

hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6z%C3%A9p-eur%C3%B3pai_Egyetem

"A Közép-európai Egyetem (angol nevén Central European University, magyarul is használt rövidítése: CEU) (...)

2017. április 4-én a magyar parlament elfogadott egy törvénymódosítást, ami kimondja, hogy külföldi egyetem akkor folytathat Magyarországon oktatási tevékenységet, ha a működéséről kormányközi megállapodás született és a székhelye szerinti országban is ténylegesen felsőoktatási képzést folytat. Mivel ezeknek a feltételeknek az egyetem nem felel meg (...)"

Az egyetem nem felel meg annak a feltételnek, hogy a székhelye szerinti országban is folytat képzést, vagyis az USA-ban nincs semmi ami a CEU-hoz köthető. Ebből viszont kiderül az eredeti cslaás, mivel Soros Mo-n nem hozhatott volna létre a semmiből egy egyetemet, ezért a kamu amcsi egyetemét "honosította" ide. Egy átverés volt az egész már az első pillanattól.

yotta 2017.04.12. 22:33:13

@Deansdale: "az egy intézménynek a két különböző nyelvű megnevezése". Ezt feszegettem én is veled a múltkor, amire szintén ugyanezt mondtad, de ma Kósa is különválasztotta a kettőt.

Épületileg egy intézmény és csak a KEE van az épületben, de szervezetileg ez két intézmény. Épp ez a bibi velük.

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2017.04.12. 22:33:34

@Deansdale: Igaz, elég homályos ez az ügy így. :-) Nézegetem a régebbi hozzászólásokat meg vitákat is és számomra elég nagy a kavarodás, hogy akkor hol mikor milyen törvényről meg bejegyzésről meg egyetemről van szó... Azt hiszem, mára elég is lett ebből a ceu-történetből nekem. :-)

Viszont itt egyébként az van, hogy akkreditálva van:
www.msche.org/institutions_view.asp?idinstitution=119

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2017.04.12. 22:38:44

@yotta: Mondjuk az én összeesküvés-verzióm szerint Soros csak egy kisember azok között, akik kezében az igazi hatalom van arrafelé, csak épp ő azoktól eltérően a reflektorfényben van valamennyire, mert mondjuk valamilyen oknál fogva neki nincs problémája ezzel. Ha meghal, lényegében semmi nem fog változni.

Deansdale 2017.04.12. 22:45:52

@yotta: "a Soros alapította izén a világ minden tájára jutó zavart keltő értelmiséget nevelnek.
Más helyről pedig úgy informálódtam, hogy épp az az összeesküvés elmélet, amit Deansdale mond, ugyanis Soros egy szimplán gonosz ember, aki bosszúból csinálja, amit, és még élvezi is ezt a játékot."

Ez a kettő nem áll ellentmondásban, sőt. Ha pusztán a második elmélet lenne helyes, az első nem, akkor mi a fene a "gonoszság" abban, hogy Soros egy rakás embernek diplomát ad? Miféle bosszú lenne az, ha legitim egyetemet üzemeltetne??? Ez a bosszú attól bosszú, hogy társadalomromboló agymosást csinál. Ilyenformán viszont a második elmélet téves - vagy nevezzük inkább fölöslegesnek, mert az első önmagában is megfelelően leírja a helyzetet. Használjuk a kritikus gondolkodásunkat, ha kérhetem :)

A legegyszerűbb manipuláció az ilyen vitákban arra hivatkozni, hogy valami "összeesküvés-elmélet" - ezzel az üres vádaskodással nem kell foglalkozni, hiszen nem érv.

Deansdale 2017.04.12. 22:50:02

@Sipi81: "Soros csak egy kisember"

Szerintem is csak afféle kirakat-szerepe van, ő az arc ami a mögötte állók szándékához van rendelve.

KalmanBlog 2017.04.12. 22:56:59

@Sipi81: Nagy csalódás ez számomra. A migránsos alaptörvényes óta hülyeséget hülyeségre halmoznak, és minden esetben valami mellébeszéléssel próbálják altatni a szavazóikat, miközben elárulják a hazát. Közben annyira cukik lesznek, hogy nyíltan szavazhat rájuk a belvárosi "értelmiség" is. A választásokig megkapják a Mazsihisztól is az áldást, és akkor végre cuki ellenzékiek lesznek ők is. Beállhatnak az összefogásba.

Ha jól emlékszem azzal érveltem annó a Jobbik mellett, hogy a Fidesznek szüksége van arra, hogy lássa: a szavazóbázisát a nemzeti oldalon tudja bővíteni. (a megrögzött libsiket úgyse lehet meghódítani, mert Orbán, a hülyéket meg mindig az veszi meg, aki több gulyást és pálinkát oszt - tiszta szerencsejáték) Ezzel a Jobbik beteljesítette a küldetését, mehet a süllyesztőbe. Azért én remélem, hogy megjelenik egy új erő, ami nemzetibb a Fidesznél, lassan megerősödik és még nemzetibb irányba tereli a Fideszt. Mert ha nincs nemzetibb alternatíva, akkor még a végén újra elkurvulnak. Mióta elkezdték a keménykedést, azóta attól fosok, hogy csak színjáték lesz az egész, vagy bekurvulnak. Azt hiszem ettől még egy darabig retteghetek. De ha bebizonyosodik, hogy nem, akkor esküszöm, hogy márványtáblát és szobrot állíttatok Orbánnak a saját kertembe úgy, hogy jól látható legyen az utcáról.

yotta 2017.04.12. 23:10:48

@Deansdale: "A wikin le van írva a lényeg, vagy legalábbis nem nehéz kihámozni...
"

Pedig hááát az én májamnak leginkább a discus1 féle levezetés tetszene: 50-60ezer CEU mellett tüntetőnek mekkora blama lenne, ha évek óta törvénytelenül működne a CEU és a diplomáikkal kitörölhetik... Így is, de azt másért. :-))

yotta 2017.04.13. 00:03:38

@KalmanBlog: "hogy márványtáblát és szobrot állíttatok Orbánnak a saját kertembe úgy, hogy jól látható legyen az utcáról."

Én akkor állítanék, ha esetleg mégis csak igaz lenne a hír, miszerint az összes eddigi CEU diploma érvénytelen a törvénytelen állapot miatt.

Micsoda ördögi terv: kiszivárogtatja a Magyar Idők, hogy a külföldi egyetemi dolgokat rendbe szedi a kormány és ez bizony érinti a CEU-t!
Ráugranak a libbantak, egyre nagyobb tömegeket mozgatnak meg, majd mikor tetőfokára hág az őrület, rádiót, székházat akarnak foglalni, benyögi a kormány, hogy bizony azok a diplomák kamuk - az összes eddigi. Méregdrága fizetős kurzusok...és mind érvénytelen...

KalmanBlog 2017.04.13. 00:06:31

@yotta: Végső soron az ember a saját tudatának börtönében van. Akármennyire okonsak képzeljük magunkat, valószínű, hogy az agyunk meg tud viccelni minket, hogy azt hozza ki logikusnak, amit akar. Onnantól kezdve, hogy kilépünk a formális matematika védett kertjéből, nincsenek kikezdhetetlen tények.

Persze ettől még nekem megvan a jól felépített légváram, hogy mi igaz, és mi nem és meg is vagyok győződve róla. De azért mindig megmarad a kétely, hogy esetleg nem tévedek-e?

Az ember magán nem érzi ezt olyan jól, mint másokon. De azért van ennek neve is: az ember kerüli a kognitív disszonanciát (belső ellentmondásokat), illetve a rossz érzéssel járó felismeréseket (például annak elismerését, hogy éveken keresztül légvárakat kergettem, vagy hülyeséget sulykoltam, vagy értelmetlen dologba fektettem az összes energiámat). Ezeket tudatlanul, de tűzön vízen át kerüli az agyunk, és akár önámításra is hajlandó, hogy ne kelljen rossz érzésekkel szembenéznie.

Például, aki évekig vega volt, az a befektetett ereje miatt már nem nagyon képes hogy felismerje, hogy húsra márpedig szükségünk van. Vagy aki kijárta a CEU-t, az nem fogja elismerni, hogy semmivel nem lett okosabb. Vagy aki évtizedekig gyógyszerrel kezelte a cukorbetegeket, az eretneket kiált, ha valaki mondjuk low-carb étrenddel akarja karbantartani a problémáját. Vagy egy szülészorvos _soha_ nem látott háborítatlan szülést, és el sem tudja képzelni hogy lehetséges. Egy informatikusnak nagyon nehéz lesz megmagyaráznod, hogy a számítógépek ártalmasak az emberi gondolkodásra.

Ezeket a jelenségeket fel lehet ismerni másokon, de csak reménykedhetünk, hogy magunk nem vagyunk ilyenek. Ugyanis pont az az agy trükkje, hogy tudattalanul csal a világ észlelésével úgy, hogy tudatosan sosem bukik le önmaga előtt :-).

A (nőzős értelemben) piros pirulás ébredés egy jó jele annak a személyiségtípusnak, aki képes a régi tévedésein felülkerekedni. Ugyanis az pont arról szól, hogy éveket fektettünk abba, hogy jófiúk legyünk, és ezáltal megkapjuk a magunk pináját, és aztán rádöbbenünk, hogy tévedés volt az egész. Hiábavaló szélmalomharcot folytattunk évekig. Szerintem ez az oka annak, hogy a piros pirulás ébredők hajlamosak rá, hogy politizálni is kezdenek és többnyire Deansdale-hez hasonló eredményekre jutnak. Ugyanis hasonló mátrixból kell felébredni, amihez óriási mentális energia kell. Évek kondícionálását kell visszacsinálni. De aki elkezdte az ébredést, az rákap az ízére is tudásfüggővé válik - én legalábbis így voltam vele.

Ez az ébredés a mátrixból az, ami szerintem némi garanciát ad a tisztán látásra. De azért ezt is kritikusan kell nézni, nyilván vannak a mátrixnak további rétegei, illetve lehetséges a részleges ébredés is.

Nem tudom nálatok hogy volt ez, de nekünk már általánosban is, és aztán jó nevű viszonylag elit gimiben(!) is rendszeresen hoztak ingyen kakaót és kiflit. (Én ezt akkor totál nem értettem, hogy minek mert sosem éheztem, és úgy tűnt az osztálytársaim sem. De volt mit kiönteni, meg mivel dobálózni.) Na ezt a kiflit általánosban Demszki kakaónak hívták, gimiben meg asszem mondták, hogy Soros alapítványától kapjuk. Na most aki Soros alapítványától évekig kakaót kap, annak mekkora kognitív disszonanciát okoz felnőtt fejjel belátni, hogy ez a Soros valójában gonosz?

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2017.04.13. 00:10:59

@KalmanBlog: Hirtelen nem tudtam, hogy mire írtad a választ, aztán láttam, hogy a 888-as cikkre, csak engem abból igazából a vita érdekelt. :-)

"Közben annyira cukik lesznek, hogy nyíltan szavazhat rájuk a belvárosi "értelmiség" is."
Ja, emlékszem volt egy megrögzött munkatársam, aki csak az indexen tájékozódott és mindig hangoztatta, hogy na ő aztán a fideszre soha, a jobbikra meg pláne. Azóta már máshol dolgozik, de épp valamelyik nap jutott eszembe, hogy lehet még megérjük, hogy ő is a jobbikra fog szavazni. :-)

KalmanBlog 2017.04.13. 00:12:38

@yotta: Nekik ez is mindegy, ha esetleg jogilag érvénytelen lesz. Az ő módszerük az, hogy addig sírnak, ameddig utólag érvényessé nem teszik nekik. Hiszen az ellenkezője náci kirekesztés lenne.

A viccet félretéve, egy genderszakos diploma még ha papíron érvényes is, a versenyszférában tuti nem alkalmaz senki ilyet. Ha lenne genderes kollegám rettegnék, hogy mikor jelent fel egy nézés vagy fingás miatt. Inkább felmondanék minthogy kivárjam hogy rámhozza a bajt: esr.ibiblio.org/?p=6918

Deansdale 2017.04.13. 07:20:27

@KalmanBlog: "De aki elkezdte az ébredést, az rákap az ízére is tudásfüggővé válik"

Tudásfüggő, ez tetszik.

TrollEdomer 2017.04.13. 08:17:12

@KalmanBlog: Egyetértek, nincs szükség olyan jobbikra, ami olimpia ügyben lapít, de ilyenkor meg kormány ellen támad.

Toroczkai mondjuk még jó arc.

TrollEdomer 2017.04.13. 08:17:49

@KalmanBlog: Hackerek SJWk ellen ez jó, osztani fogom. :)

KalmanBlog 2017.04.13. 10:00:19

@Deansdale: Az ébredés elején folyton jöttek az impulzusok. Nap mint nap rácsodálkozhattam valamire, hogy az sem az aminek addig láttam. Ennek az érzésnek teljesen a rabja lettem. A függésre akkor döbbentem rá, amikor elkezdtek elfogyni. Olvastam, nézegettem könyveket túrtam a netet, és nem találtam semmi radikálisan újat. Mint egy zombi nézegettem az addig izgalmas oldalakat, és vártam az érzést, de nem jött. Most már hiába kersem, egy ideje nem találok semmit, ami miatt "360 fokos fordulatot" venne a gondolkodásom.

Persze biztosan van még ilyen, de nagyon nehéz megtalálni.

kiknekX 2017.04.13. 10:02:42

@KalmanBlog:

Az is megvan azért, hogy minden ideológia körül vannak ilyen guruk, akiknek a meggyőződéseit a követők így egy csomagban átveszik. Ez persze egy természetes dolog, hogy ha valaki valamelyik nézetével hitelesnek bizonyul akkor a másik elméletéről is feltételezik, hogy abban is igaza van, meg eleve, hogy ő egy okos ember s jól látja a dolgokat.

S így alakulnak ki aztán iylen ideológiai pakkok, amik több szinte v. teljesen független elemet is tartalmaznak (vagy jó, van ami ezek közül koherens). S így jönnek aztán a nagy kiábrándulások is, hogy vmiről feketén-fehéren (ált. a saját bőrén) az illetőnek bebizonyosodik, hogy nem igaz, akkor kidobja az egész pakkot. Az érzelmek is elég alaposan bejátszanak a meggyőződésekbe.

Tényleg egyszerűbb a matematikai logika... Ott ha valaki okos, akkor az mindent fog tudni s ebben lehet bízni.
Egyéb dolgokban viszont ez nem így van.

KalmanBlog 2017.04.13. 10:42:00

@kiknekX: Igen, a guru hatásnak megvan a veszélye. Ez az ismereti gráfunkra lefordítva az, hogy túl erősen hagyatkozunk arra, hogy a forrás hitelesíti a mondandót. Az egyetlen megoldás ha folyamatosan keressük az életben saját kísérlettel ellenőrizhető állításokat, és azokról valóban a saját szemünkkel meggyőződünk. A valódi tudós ember tehát sosem szakadhat el a való világ alapos figyelésétől.

"ha valaki okos, akkor az mindent fog tudni" - mindent ott sem fog tudni soha senki :-). Gödel tétele óta azért lettek új kétségeink.

Deansdale 2017.04.13. 11:02:39

@KalmanBlog: "Olvastam, nézegettem könyveket túrtam a netet, és nem találtam semmi radikálisan újat."

Na igen, a tudás sajnos véges, illetve a minél apróbb részletek annál kevésbé jelentős felismeréseket/változásokat hoznak. Egy jó autodidakta hamar rájön, hogy bármely területen a szaktudás 10-20%-a tartalmazza a lényeges információk 80-90%-át, úgyhogy pár nap kutatás bőven elég egy téma kivesézéséhez, onnantól kezdve mélyebbre menni jóformán csak időpocsékolás. Az iskolákból kikerülő szaktudorok persze háborognak és gúnyolódnak ezen, elvégre nekik presztízskérdés, hogy évekig tanultak és nagyon mély a tudásuk, tehát egy dilettánsnak sosem lehet igaza semmiben :)

Visszatérve az alapfelvetéshez, nekem a legnagyobb érték manapság egy új nézőpont, ha valaki meg tud világítani valami összefüggést amit magamtól nem láttam. Ez sajnos ritka mint a fehér holló - az emberek hajlamosabbak inkább újrafelfedezni a sapnyolviaszt minden egyes hullámban.

kiknekX 2017.04.13. 11:46:07

@KalmanBlog:
"A valódi tudós ember tehát sosem szakadhat el a való világ alapos figyelésétől."

IGen.
Egyébként ez a Gödel tétel - nem vagoyk otthon a magas matematikában így meg kellett néznem a googleben, hogy mit mond ki - meg is lepődtem, szóval ez számomra pont annak a bizonyítéka, hogy az emberi agy valójában menniyre funkcionális dolog s úgy működik, hogy a közvetlen szűk tapasztalatából felépít egy modellt s ezt "érti".

Én pl. fizikát tanultma az egyetemen s ott meg volt az, hogy a klasszikus fizika szépen befogható tapasztalattal, értelmezhető s aztán jött a relativitás elmélet, amikor kiderült, hogy minden, amit "józan ész"-nek hittünk, csak egy megszokásra alapuló határeset ... S akkor mondják, hogy hát igen, el kell szakadni a "józan ész"-től s marad a megfigyelés és a matematikai logika s ezzel még rengeteg dolog megjósolható.

S akkor mire ezt megszokod jön az elméleti fizika prof. s csinálja a levezetéseket, amikor egy alaptörvényből matematikai műveletek eredméyneként kijönnek a különböző törvények. S erre azt mondja, hogy azért ne higgyenek ám ennek, mert az elméleti fizikusok is úgy dolgoznak, hogy a kísérletből tudják, hogy minek kellene kijönnie s aztán tudják a módszereket amivel addig csűrik csavarják az egyenleteket, míg a kívánt eredmény ki nem jön.

Aurelius Respectus 2017.04.13. 12:09:26

@kiknekX: Nálam ez nem így működik, nincs guru hatás, senkinek a nézeteit nem fogadom el teljesen, csak mert szimpatikus. Azokat a dolgokat hiszem el, amik illeszkednek a saját világnézetemhez. Soha nem volt olyan ember vagy párt akivel mindenben egyetértettem volna, ma már nem is járok szavazni, 2010-ben voltam utoljára.

kiknekX 2017.04.13. 12:21:02

@Aurelius Respectus:

Én meg sajnos hajlamos vagyok rá, hogy higgyek a tekintélynek. Vagy nem is tudom, Valahogy úgy vagyok vele, hogy midnig van bennem kételkedés, de azt eleve megtartom magamnak s nem is vagyok biztos benne, hogy igazam van, vagy hogy van ennek jelentősége.

KalmanBlog 2017.04.13. 12:37:47

@Aurelius Respectus: Persze én is ezt hiszem magamról... De a pszichológiai megfigyelések szerint sajnos az agyunk nem egy teljesen megbízható gép. (Vagyishogy lehet hogy ennek inkább örülnünk kell és mégsem sajnos...) A lényeg, hogy belülről nagyon nehéz eldöntenünk, hogy mi magunk mennyire vagyunk racionálisak. És a túlzott önbizalom veszélyes, a kétkedést fenn kell tartanunk magunk felett is :-). Ha ellankadunk, átver a saját agyunk.

Aurelius Respectus 2017.04.13. 12:50:12

@kiknekX: Nyilván vannak határok, én sem megyek oda az utcán, ha meglátok egy számomra ellenszenves közismert embert és kezdek el vele vitatkozni vagy szidalmazni :) Megmaradok a saját gondolataimnál és a netes kommentelésnél, mások esetében nem szoktam kifejteni a nézeteimet nyilvánosan.

Aurelius Respectus 2017.04.13. 12:53:23

@KalmanBlog: Nekem ilyen az alapbeállítottságom, már az iskolában sem voltak olyan tanárok akikre felnéztem volna, csak szimpatikus és ellenszenves tanárok.

KalmanBlog 2017.04.13. 13:07:35

@Aurelius Respectus: Nem benned akarok kételkedni, hanem csak felhívom a figyelmet arra, hogy az emberi agynak ez alaptulajdonsága, ami legalább csírájában mindenkiben ott van, és komoly szellemi erőfeszítés kordában tartani.

Aurelius Respectus 2017.04.13. 14:23:39

@KalmanBlog: Nincs nagy jelentősége a dolognak, nem gyakorolok hatást a történelemre, mindegy mit gondolok, persze nyugaton már kommentelni sem tudnék, már kiszabtak volna rám néhány év börtönt azokért amiket írni szoktam, úgyhogy csak otthon hangoztatnám a nézeteimet.

2017.04.13. 17:41:29

@KalmanBlog:

"Egy informatikusnak nagyon nehéz lesz megmagyaráznod, hogy a számítógépek ártalmasak az emberi gondolkodásra."

Ezt kifejtenéd bővebben?

KalmanBlog 2017.04.15. 00:21:40

@Ahasverus: Már párszor kommentelgettem erről, a lényeg, hogy a géppel való interakcióhoz szokik az agyunk, aminek hatására az emberek türelmetlenné válnak, és az egy dologra koncentrálás képessége jelentősen leromlik. Lásd pl: www.amazon.com/Shallows-What-Internet-Doing-Brains/dp/0393339750

Persze sok múlik azon, hogy mit és hogyan használunk a számítógépen, ez csak egy trend.

2017.04.16. 08:08:42

@Deansdale: Még a CEU-ügyhöz egy megjegyzés, aztán tényleg befejeztem.

Az a baj, hogy a CEU-ügy kapcsán két fóbia találkozik egymással: az Orbán-fóbia és a Soros-fóbia. És ez a két fóbia összecsap. Egyébként mindkét figura kárt okoz Magyarországnak, csak épp az arányok tolódnak el egymástól. Mert a helyzet az, hogy 1, Soros nagyobb kárt okoz Magyarországnak, mint Orbán 2, Soros nem csupán Magyarországnak okoz károkat, hanem egész Európának, míg Orbán csak a mi országunkban játssza a porcelánboltban tomboló elefántot. Ezt kellene sokaknak felismerni, de kevesen látják világosan a történteket. Sajnos sokan még mindig a hazai baloldal vs. jobboldal párnacsatájának látják azt, ami valójában túlmutat Magyarországon, és egész Európa sorsáról szól. Ugyanis közösen kellene fellépnie az európai országoknak Sorossal és a mögötte álló háttérhatalommal szemben; Orbán magányos farkasként csak irányt mutat (meglehetősen bénán, persze, és ez is egy nagy baj).

Aurelius Respectus 2017.04.16. 13:34:25

@Ahasverus: Igazából ez egy álharc, kommunikációs fogás, nem fogják bezárni a CEU-t, nem is akarták, a hívek számára volt egy mozgósító módszer a közös ellenség felmutatásával. A balosok számára is egy jó mozgósítási módszer a következő választásokra. Egyedül az átlagemberek dőltek be ennek. Persze még így is helyeslem dolgot és jól szórakoztam rajta, mert még ezt sem merte eddig megtenni senki, félve az USA reakcióitól.

TrollEdomer 2017.04.16. 22:34:16

@Aurelius Respectus: Kezdetnek kis szivatás is elég, hogy legalább törvényes működésre kényszeríteni.

yotta 2017.04.18. 19:07:11

@Deansdale: "legnagyobb érték manapság egy új nézőpont, ha valaki meg tud világítani valami összefüggést "

Eléggé el vagyok képedve, hogy egyre többen a volt kormánypárti, vagy volt fideszközeliek közül nyilvánulnak meg valamilyen formában a CEU mellett. Mindez még inkább különös a Schmidt Máriától megjelent elemzés után...

Az elmúlt hetekben a CEU ügy számomra új nézőpontba, új megvilágításba került, s noha a magam részére leszűrtem a lényeget, azt látom, hogy olyanok, akiknek "hivatalból" van rálátása a dolgokra (Pálinkás, Jeszenszky), nem úgy nyilvánulnak meg, mintha az, ami kiderült, igaz is volna...

Deansdale 2017.04.18. 19:33:19

@yotta: S láss csodát, Schmidt Máriát megpróbálja szétcincálni a balos sajtó. Azt írják: "pedig a saját fia is ott végzett". Mi az hogy "pedig"? Többek között PONTOSAN AZÉRT van neki tisztább képe, hogy mi zajlik ott, mint a magyar átlagembernek, mert a fia oda járt. Lehet, hogy most már máshová íratná, lehet hogy azelőtt ő sem tudta mi zajlik ott.

A sok balos faszkalap meg óbégat, holott nekik semmilyen rokonuk és ismerősük nem járt oda, és ők maguk sem jártak még a közelében sem, és mégis jobban tudják, hogy mi megy ott.

Amit Schmidt ír abban nincs semmi újdonság, teljesen nyilvánvaló a helyzet mindenki számára aki csak egy kicsit is odafigyelt Sorosra és a tevékenységére. Azt sem csodálom, hogy a regresszívek tiltakoznak, mintha egy amerikai tőzsdecápa által pénzelt migráció- és kisebbségpárti, ugyanakkor magyar- és konzervatívellenes nyomásgyakorló kampány valóban "civil" lenne és organikusan magyar. Nem tudom hogyan állna a szájuk, ha Putyin leggazdagabb haverja csinálná ugyanezt, csak az ellenkező előjellel. Úgy érzem akkor a civil szféra pénzhatalom általi elnyomásáról beszélnének, meg a vadkapitalizmus káros befolyásáról. Soros persze nyomthatja a saját hülyeségeit, hiszen az ő kutyájuk kölyke. Illetve ők Soros kutyái, hogy pontosabban fogalmazzak.

yotta 2017.04.18. 23:15:28

@Deansdale: "pedig a saját fia is ott végzett"

Ez az érvelésnek egy sajátos, általam az utóbbi 20-25 év ballibekkel történt egymásnakesésére jellemző érvelési technika, amit valljuk be, mesterien művelnek.

Mesterien, mert az elhangzása után kénytelen az ember védekezni. A védekezési pozíció óhatatlanul is gyengíti az érvelés hitelét, noha az érvelés művészete típusú szakirodalmakban világosan jelzik, hogy ennek nyakló nélküli alkalmazása bizony érvelési hiba! Ja, oszt jól fel is dughatjuk...

Mit ér a közvélekedéssel szemben Kovács Zoltán, vagy Orbán, hogy szembesítették őket azzal, hogy korábban Soros támogatást kaptak? A köz ezután summáz és legyint: egyik sem jobb a másiknál!

Aztán itt van most meg az Indexen az újabb mellbevágó comingout: index.hu/belfold/2017/04/18/13_ev_hallgatas_utan_beszelt_orbanrol_az_ex-fideszes/

Deansdale 2017.04.19. 08:08:09

@yotta: "Ez az érvelésnek egy sajátos, általam az utóbbi 20-25 év ballibekkel történt egymásnakesésére jellemző érvelési technika, amit valljuk be, mesterien művelnek."

Azon majdnem hangosan felröhögtem, hogy Schmidt az egyik Soros-ellenes cikkében leírja, a Soros-birodalom közkatonái sosem érvelnek vagy vitáznak, hanem mindig a személyt támadják, erre a balos sajtó egyöntetűen azzal válaszolt, hogy Schmidt egy szemét, ostoba, értéktelen senkiházi. Tragédia, amit a progresszív mozgalom a közbeszéddel csinált - szinte lehetetlenné vált értelmes dolgokról érdemben vitázni, mert a szereplők többsége egyszerűen csak mocskolódik.

Egyébként köszi, hogy felhívtad a figyelmem Schmidt cikkeire, az egyik igazán figyelemre méltó. Ennek kellene kötelező olvasmányak lenni középiskolában, nem a Vörös és feketének...

latoszogblog.hu/blog/a_baloldal_sirasoja

2017.04.19. 08:24:40

@Deansdale: Azért azon mindig elcsodálkozom, szomorúan és sajnálkozva, amikor független és szabad bloggerek/újságírók (Deansdale, Alfőmérnők, Falafel) elismerően beszélnek bértollnokokról (Aristo, Schmidt Márta, Szilvay Gergely). Mikor fordítva kellene történnie a dolognak.

Bocs, de ha van érték, amit minden értelmiségnek őriznie kellene magában, az a függetlenség.

2017.04.19. 08:25:48

@Deansdale: És akkor abba bele sem megyek, hogy az új jobboldal (alt right) kialakulásának egyik gátja a bértollnokká aljasodó jobboldali értelmiség.

Deansdale 2017.04.19. 08:34:17

@Ahasverus: E tekintetben én egyetlen értéket ismerek, és az az igazság. Ha valaki igazat ír, akkor az sem érdekel ha ő Hitler, a Sátán, vagy ami még rosszabb, egy libsi.

Ugyanakkor látok abban egy komoly veszélyt, ha valaki embereket pártállás alapján megbélyegez és aztán az igazságot sem fogadja el, ha ők írják. Aristo hatalmas elme, és én semmiféle seggnyalást nem láttam nála Orbán irányába. Schmidttel soha nem foglalkoztam, korábban nem érdekelt, úgyhogy őróla összesen annyit tudok amit most három cikkjében olvastam - ezek alapján teljesen normális, széles tudású és a kultúrmarxizmussal szembemenő embernek látom. Ha más cikkei másmilyenek, akkor majd módosítom a véleményem, de még ha így is lesz, Sorosról és a CEU-ról akkor is tökéletesen igaz dolgokat írt.

kiknekX 2017.04.19. 19:13:56

@Deansdale:
Ami engem is zavar pl. mostanában, hogy az ilyen politikai viták, oldalak küzdelmében, már 90 vagy mennyi 99%-ban nem is vitáznak, hanem ez a "te gonosz v. hibbant vagy", vagy "nem fárasztom én magam ezzel" érvek vannak, ill. még sokszor ilyen érzelmi (erkölcsi) nagyretorikás felbuzdulás, amit a legjobban nem bírok.

De érdekes pl. van egy cikksorozat a kettősmércén az eu-ról, ami nem ezt a fenti hagyományt követi, hanem (amennyire meg tudom ítélni elemzi a doglokat- én elég nehezen is tudom felfogni - s meg is kapta már kommentben az egyik cikk, hogy minek ez ide, eztet nem érti a jónép).

SZóval ahogy értelmeztem, az volt a fura, hogy kb. 80%ban ugyanazok voltak benne, mint amit itt olvastam, csak így más volt a körítés.

Aurelius Respectus 2017.04.19. 20:01:21

@kiknekX: A politikában sűrűn megesik, hogy az ellentétes felek elfogadnak egy tényt, csak másként értelmezik. Például a légkör felmelegedését mindenki elismeri, csak a fősodor az ember művének tartja, a szkeptikusok pedig természetes folyamatnak.

yotta 2017.04.19. 21:52:32

@Ahasverus: "azon mindig elcsodálkozom, szomorúan és sajnálkozva, amikor független és szabad bloggerek/újságírók (Deansdale, Alfőmérnők, Falafel) elismerően beszélnek bértollnokokról"

Azt vallom, hogy az igazságot keresni és levezetni saját példából, véletlenül akár sikerülhet, de általában ez egy nagyon kis szelete az egésznek, tehát majd hogy nem tilos! De...

Mindenképpen elő kell hozakodjak vele: idestova 25 éve írok internetes vitafórumokra. Korábban nagyon intenzíven, 2008-ig volt úgy, hogy napi 100 kommentet is eldurrantottam kizárólag ellenséges felületeken (168óra, Klubrádió, MSZP, Index polfórumok) egyértelműen a Fidesz mellett. A 100 bejegyzés tulajdonképpen két-három megjegyzésemre elindult reakciócunamira született válasznak tekintendő és ha motivált volna, akár 300 választ is adhattam volna, mert legalább ennyiszer estek nekem.

Nem telt bele 4-5 hozzászólás és valaki biztosan leBÉRTOLLNOKozott. Leszartam, de ez így megy a kezdetektől. Nem tudok rájönni mind a mai napig, hogy mi mondatja ezt ki azzal, aki ezt leírja? Miért nem képzelhető el az, hogy szívből/zsigerből/meggyőződésből írom azt, amit. Ugyanez vonatkozik Aristora, Schmidtre is.

Nem elég, hogy elvakult fideszes, agymosottak, fidesznácik, orbánülepnyalók... stb, vagyunk, ami egy vélemény, oszt jónapot. A bértollnok viszont egy olyan mérhetetlen hazug, tényállítás, amely miatt aztán az evvel megvádolt később figyelmen kívül hagyja vádlója bármely megszólalását.

Eddig kell csak visszavezetni azt, hogy a fideszes parlamenti többség, miért szarja le nagyívben, amit az ellenzék mond...

2017.04.19. 22:07:09

@yotta: Nem érted. Elmagyarázom. Nagyon egyszerű a képlet.

Deansdale, Molnárgörény, Falafel, Alfőmérnök - független írástudók. A megírt cikkeikért nem kapnak pénzt senkitől. Szigorúan a meggyőződés vezeti a kezüket a billentyűzeten.

Aristo, Schmidt, Huth, Szilvay - bértollnok. A megírt cikkeikért kapnak pénzt a FIDESZ-kormánytól. Lehet, hogy van meggyőződés is, de azért az a zsebpénz meg egyéb juttatások mégiscsak szerepet játszanak abban, hogy ujjaikkal zongorázzanak a klaviatúrán.

Ez volt a jobboldal. Végig lehet ezt vezetni a baloldalon is.

Független írástudó vs. bértollnok.

Aurelius Respectus 2017.04.19. 22:07:25

@Ahasverus: Érdemesebb mindig a konkrét írást nézni és nem a szerzőt, ha egyetért vele az ember, szinte mindegy hogy ki írta. Én például Aristo stílusát kifejezetten kedvelem, pedig ő is írt már olyat, ami nem tetszett. Én emberileg nem kedvelem például Bayert, de sok olyan cikket írt ami tetszett és persze néhány kifejezetten undorítót is összehozott. Egyszer még TGM egyik cikke is tetszett, amíg el nem értem az utolsó bekezdéshez, ahol megint elővette a marxista hülyeségeit :)

Aurelius Respectus 2017.04.19. 22:10:20

@Ahasverus: Aki egy kormánypárti újságba ír cikket pénzért, az bértollnok, függetlenül a cikk tartalmától ?

yotta 2017.04.19. 22:16:56

@Ahasverus: "A megírt cikkeikért kapnak pénzt a FIDESZ-kormánytól."

Szerintem teljesen mindegy ki, kitől kapja a pénzt az írásokért. Ez egy másodlagos faktor, az ember azért ír, mert azt hiszi, van mondanivalója.

A bértollnok fenti levezetése azért is kétes, mert ennek alapján, aki a pártállami időkben dolgozott és fizetést kapott, analóg módon rámondhatják: mit óbégatsz, te is a pártállamot szolgáltad...

(ez is valós és gyakori tapasztalatom)

2017.04.19. 22:19:16

@Aurelius Respectus: Mondjuk nem valami jó szó ez a "bértollnok", meg kell hagyni. Ha mondjuk felkér téged a PC Gamer, hogy írj cikket a Thief 3-ról, akkor ott is bérért adtad el a tollad. Érdekes módon viszont amikor az újságíró egy számítógépes tematikájú magazin megrendelésére cikket ír egy PC-játékról, nem kerül elő a "bértollnok" kifejezés. Csak ha politikai témáról van szó.

Mindenesetre, ha valaki eladja a tollát egy politikai pártnak, az nem pozitív az én szememben.

KalmanBlog 2017.04.19. 22:39:43

@yotta: Azért mondják az emberek, mert sokszor már nem tudják elképzelni, hogy a másik tényleg magától ennyire hülye :-). Én például nem tudom egykönnyen megérteni (hiába a hírem empátiám), hogy hogy képes valaki a libsik szekerét tolni... Ezért zsigerből azt érzem, hogy ezt ő sem gondolhatja komolyan, ezért tuti fizetnek neki.

De aztán látok libsiket élőben. Olyanokat, akikről tudom, hogy valami teljesen másból élnek. Hivatalnokok, zenészek, sőt mérnökök is. És ugyanazt a hülyeséget tolják. Láttam liberálist azon szórakozni, hogy milyen jól megmondta az XY libsi. Én meg előző este ugyanazt a sztorit a kurucon olvastam, és azon szórakoztam, hogy milyen odaválaszoltak neki a nemzetiek.

Én magam pedig ahogy változik a világképem tudom, hogy ha nem akarom hogy az átlagember hülyének nézzen, akkor álcáznom kell magam. Néha poénból kimondom pontosan azt amit gondolok - az emberek azt hiszik viccelek. Libsi oldalon meg simán lebértollnokoznak. Pedig hobbiból kommentelgetek, meg olvasgatok csak - higgyétek el!

Szóval olyan nagy lett a két (vagy több) oldal között, hogy már szinte egyáltalán nem értjük az ellenoldalt. És azt hisszük, hogy ezt csak pénzért csinálhatja.

És akkor ott van az a kellemetlen érzés, hogy tényleg létezhetnek bértollnokok, hiszen az internet rohadt fontos véleményformáló közeg, és néhány okosnak tűnő álcivil itt is csodákat tehet az avatottak számára. Kellene egy TV, hogy kötelező legyen kiírniuk: "külföldiek által támogatott komment"

Deansdale 2017.04.19. 23:05:54

@KalmanBlog: "Én például nem tudom egykönnyen megérteni (hiába a hírem empátiám), hogy hogy képes valaki a libsik szekerét tolni"

Számomra egyértelmű a helyzet: a jobbosok tömegbázisa a normális, két lábbal a földön álló, nemzettársaikkal szolidáris, posztmodern handabandázástól mentes, a tényekre figyelő emberek. Ezzel szemben a modern baloldal tömegbázisa a naivitásuk kihasználásával megvezetett szerencsétlenek, akik nem feltétlenül ostobák, és nem is gonoszok, csak benyelték a kamu dumát arról, hogy sok körülöttük a gonosz rasszista meg szexista, és ezért nekik nagyon erősen össze kell fogniuk ez ellen a gonoszság ellen. Aztán már csak rá kell fogni minden nem-balosra, hogy rasszista, és mehet a csetepaté.

A libsi szellemi vírus igazán zseniális a tekintetben, hogy az áldozat jóságra való igényét fordítja önmaga (és a libsizmus ellenségei) ellen. Ezek az emberek meg vannak győződve, hogy a gonosz ellen harcolnak, és az egójuk nem engedi felismerni, hogy valójában ártatlanokat püfölnek, hiszen akkor ők rossz emberek lennének, márpedig jó emberek, hiszen tudják magukról hogy jó emberek. Ebbe aztán teljesen bele lehet hülyüni ahogy a kognitív disszonanciát a politikai ellenfelekre vetítik rá, afféle öngerjesztő visszacsatolásként. Egy idő után már csont nélkül működik az a logika, hogy Orbán/Trump/bárki azért rasszista, mert én gyűlölöm.

2017.04.20. 07:07:13

@Deansdale: @Aurelius Respectus: @KalmanBlog:

Jajj nekem! A női forradalmárok; a picsák se akarnak kimaradni a buliból! :P
www.labrisz.hu/ne-akarjatok-n-k-n-lk-l-forradalmat-csin-lni

Aurelius Respectus 2017.04.20. 10:28:56

Miközben egy pitiáner ügy miatt tízezrek vonultak utcára, most fogadnak el egy törvényt ami rabszolgát csinál az emberekből, ez ellen persze senki nem tüntet. Az ilyen húzásaik miatt rühelem a Fideszt.

jobbegyenes.blog.hu/2017/04/19/bucsu_a_cirkusztol_vagy_most_is_leszunk_hetvenezren_az_utcan?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201704

Aurelius Respectus 2017.04.20. 10:38:43

@Aurelius Respectus: Franciaországban egy ilyen ötlet után már milliók lennének az utcán és a parlamenti bejutásért küzdene egy ilyen tetű párt.

Deansdale 2017.04.20. 10:50:43

@Aurelius Respectus: A teljes politikai palettát, a teljes közéleti és civil szférát lebuktatja a süket csönd ami az ilyen dolgokkal kapcsolatban tapasztalható. Se ez EU, se Soros, se Vona, se senki nem veri az asztalt, hogy ebből legyen botrány. Az MSZP csak Orbánt ekézi, mással nem is foglalkozik. A kib*szott LMP is csak Putyinozik meg CEU-zik. Ellenzék, na persze. Nem nyálaztam végig mindent, de ahol szétnéztem ott egyedül a Munkáspárt foglalkozott a dologgal, és ők is csak annyiban, hogy átvettek egy újsághírt néhány szakszervezet tiltakozásáról. Na ilyen az amikor a háttérhatalom megmondja, hogy a kormány mit csináljon, az ellenzék meg csinál elég hangzavart hogy a kormány feltűnés nélkül végrehajthassa.

Aurelius Respectus 2017.04.20. 10:57:57

@Deansdale: Tényleg szégyenletes a parlamenti ellenzék viselkedése, már hetek óta tiltakozniuk kellene, vsz szép csendben át fog menni ez a törvény.

Aurelius Respectus 2017.04.20. 11:04:47

@Aurelius Respectus: Azt kell mondanom, hogy aki megteheti, menjen el ebből az országból, itt nincs remény a normális életre. Ilyen alávaló politikai osztály mellett, ami nálunk van, nem lesz jobb élet soha.

2017.04.20. 11:54:20

@Aurelius Respectus: Látom, beolvastál odaát Maxval-nak, a Birkának.

@Deansdale:

"Ahol Bánki Erik, a testület fideszes elnöke benyújtott egy olyan törvényjavaslatot, amely egyetlen tollvonással nem is Ázsiába, de egyenesen Dél-Amerikába, vagy Fekete-Afrikába tolja át Magyarországot."

Nekem valahogy Kína jutott eszembe. Hogy ott 24 órában melóznak a gyárban és az üzemben.

Egyébként vannak érdekes kísérletek Magyarországon is. Egy ismerősöm, aki a Mercedes-nél dolgozik, szalagon, mesélte, hogy megkísérelték a napi 8 órát felemelni 12 órára. Ez tartott kemény másfél hétig. Ugyanis a melósok az üzemen belül jelezték, hogy vagy visszatérnek a 8 órára, vagy nem lesz termelés. Így visszatértek a 8 órára.

Az tény, hogy az ázsiai, dél-amerikai és dél-afrikai melós durvábban ki van zsákmányolva, mint a kelet-európai. A gond az, hogy van egy olyan munkáltatói réteg nem csupán Magyarországon, de a teljes Kárpát-medencében, akinek igénye van arra, hogy a kelet-európai munkásosztályt (csak azért se mondok munkaerőt, személytelen!) ázsiai, afrikai vagy dél-amerikai szinten dolgoztassa.

Nincsenek amúgy illúzióim. Számítok rá, hogy a román és a szlovák parlamentben ugyancsak keresztül vernek egy ilyen törvényt. Ugyanis ez nem csupán a FIDESZ magánakciója - valószínűleg kelet-európai projekt. Talán még EU bürokraták is állnak mögötte...

KalmanBlog 2017.04.20. 11:55:05

@Aurelius Respectus: Hova? Komolyan kérdezem, szoktam ezen gondolkodni, hogy ha nagyon nagy lesz a baj, akkor hova lehet menni, de nincs jó ötletem.

kiknekX 2017.04.20. 12:01:25

@Aurelius Respectus:
Hát ez tényleg nagyon elkeserítő:-(.

Aurelius Respectus 2017.04.20. 12:01:52

@KalmanBlog: Sajnos nincs ötletem, a nyugat lenne az ideális, de oda meg özönlik a harmadik világ szemete és élhetetlen lesz néhány évtized múlva. Én Németországba mennék, ha nem lenne ez a harmadik világbeli söpredék ott.

Deansdale 2017.04.20. 12:37:55

@Ahasverus: Évekkel ezelőtt egy elektronikai multinál dolgoztam (nem a szalagon, de láttam ott mi zajlik), ahol a 12 órás műszak alapvető volt. Akkor fogtam padlót, mikor a pórnépet beterelték egy terembe és megnézettek velük egy videót valami harmadikvilág-beli gyárról, aztán közölték velük hogy el fogják venni a székeket, onnantól kezdve a 12 órás műszakot állva kell végignyomatni. Ja, és kevesebb emberre több munka lesz, mert erre vezet az optimalizáció útja. (Mondjuk hogy a székek elvételével mit spóroltak, azt nem tudom, ha már egyszer úgyis ki voltak fizetve - gondolom nem adták el őket vaterán, inkább beb*szták valami raktárba.)

Deansdale 2017.04.20. 12:47:36

@Ahasverus: "A gond az, hogy van egy olyan munkáltatói réteg nem csupán Magyarországon, de a teljes Kárpát-medencében, akinek igénye van arra, hogy a kelet-európai munkásosztályt (csak azért se mondok munkaerőt, személytelen!) ázsiai, afrikai vagy dél-amerikai szinten dolgoztassa."

Igen, ez egy olyan dolog, amit a mezei globalisták, libertáriusok, anarcho-kapitalisták úgy látszik nem értenek: ha egybenyitják a világ munkaerőpiacait akkor mindenki a legolcsóbb munkaerővel kezd versenyezni, tehát a fejlett világ munkásai elkezdenek zuhanni ázsia és afrika irányába. Amíg van egy zimbabwei szerencsétlen aki a te munkádat napi két szelet kenyérért elvállalja addig a te munkád sosem lesz biztonságban, egyrészt a cég aminek dolgozol gondolhat egyet és elköltözhet az alacsonyabb bér irányába, másrészt kiszoríthatja a piacról olyan versenytárs ami ezt már megtette. Most a folyamat közepén járunk, a harmadik világban még nincs elég képzett munkaerő hogy minden termelést odavigyenek, de nem kell már csak 10-20 év és megoldják.

Ja, persze ez nem magyar vagy kelet-eui jelenség, ez abszolút globális, és ez ellen nem hat semmi más, csak a nacionalizmus. Trump például a minap hozott egy törvényt az amcsi munkahelyek és az amcsi piac védelmére, amit szerintem nekünk is meg kellene tennünk a sajátunkkal. Kíváncsian várom a kormány mikor lép ezügyben.

Dzsendőrség (törölt) 2017.04.20. 19:02:08

Az uniós lobogó önkényuralmi jelkép.
Gondolat vége.

yotta 2017.04.21. 20:21:08

@Aurelius Respectus: "törvényt ami rabszolgát csinál az emberekből,"

Bizony, elolvastam a hivatkozás első részét kétszer is, de nem fogom agyilag miért következik valaminek a három évre való szétosztásából a rabszolgaság?

Vagyis inkább az a kérdés, hogy a cikk írója hogy lehet annyira hülye, hogy nem tudja: vannak területek, ahol ma, törvénymódosítás nélkül is rabszolgák vagyunk!

yotta 2017.04.21. 20:29:15

@KalmanBlog: "És akkor ott van az a kellemetlen érzés, hogy tényleg létezhetnek bértollnokok, hiszen az internet rohadt fontos véleményformáló közeg"

Háááát, szerintem a meggyőződésből, igazságérzetből írók felismerhetők és azok is, akiknek esetleg tényleg fizetnek a kommentelésért.

Veled ellentétben, én nem hiszek az internet véleményformáló erejében, hiszen - szemben az olyan információforrással, amelyet nem tudsz kikerülni - az internet nem szórja az "igét", csak azt éri el, aki szándékot fejez ki (tehát kattint mondjuk egy blogra). Az ilyennek, pedig már van prekoncepciója a téma iránt. Ha az ilyen felkészültségű egyént esetleg befolyásolja az internet, akkor az szerintem a látókörét szélesti, ami kifejezetten előnyös.

yotta 2017.04.21. 21:31:29

@Deansdale: "ahol a 12 órás műszak alapvető volt."

Ez már megint egy érdekes aspektus, tényleg két világ van Magyarországon egyszerre?

Eddig, aki kritizálni merte a multikat, az jól megkapta a magáét a libernáciktól, mondván, ha nem lennének multik, még mindig kézzel ennénk vályogedényből és a multi maga a megtestesült megváltó, a kultúra, akik behozták Magyarországra a munkakultúrát, a jó bérezést, az állásinterjút a portfóliót és az életutat... és akkor lám, fentebb két hozzászólás is 12 órás munkaidőről szól, egy másik pedig a rabszolgasorstól retteg, de szívesen letelepedne abban az országban, ahonnan mindez éppen ered...

Deansdale 2017.04.22. 09:01:12

@yotta: "a multi maga a megtestesült megváltó, a kultúra, akik behozták Magyarországra a munkakultúrát, a jó bérezést, az állásinterjút a portfóliót és az életutat"

A "multi" homlokegyenest ellenkező dolgot jelent két rétegnek. A pesti yuppieknak az az isten lába, hiszen a kétes értékű diplomáikkal, körömreszelgetéssel is haza tudnak vinni 2-300 nettót (és nem értik miért panaszkodik sok ember hogy nehéz megélni). Nekik a multi belvárosi irodát jelent sikkes enteriőrrel és jacuzzis csapatépítő tréningekkel. Másoknak, főleg vidéken, a multi az ahol szupergagyi angolszász dumával sütik ki a szemüket miközben a belüket is ki kell dolgozni olyan körülmények között amiért jobb helyeken lincselnének. Persze az előbbi multik inkább szolgáltató, tanácsadó, haddnemondjam: konzulting jellegűek, az utóbbiak meg fizikailag állítanak elő valamilyen terméket.

Egyébként nekem a gyomrom felfordul a portfólióktól és állásinterjúktól, vagyis inkább a közegtől ami ezt a korszellemet kitermelte és isteníti - őszintétlen, erőltetett, haszontalan és embertelen az egész vetítés, ami azt hivatott leplezni hogy emberekből humánerőforrássá csupaszítanak minket. Amitől pedig instant agyvérzést kapok az a corporate bullshit:
cbsg.sourceforge.net/cgi-bin/live
Logikusan gondolkodó, az értelmére építő emberként igencsak csikarja az agyamat a semmitmondó, körkörös érveléses, tartalom nélküli frázisokat puffogtató vállalati duma, ami kizárólag arra való hogy fenntartsa a munkavégzés látszatát azoknak akik elég magasra jutottak hogy heti 1-2 óra produktív munkánál ne kelljen többet végezniük. (Ezek küldenek hetente 3 emilt és tartanak napi meetinget arról, hogy valaki nem rendeltetésszerűen használta a kávéautomatát, vagy hogy valamelyik reportban mostantól kék helyett zölddel kell kiemelni bizonyos adatokat.)

Aurelius Respectus 2017.04.22. 16:22:23

@yotta: Az értetlenséged téged minősít. A multi mást jelent a vezetői és értelmiségi pozíciókat betöltőknek, akinek ez egy jó hely és a fizikai munkásoknak, akiket kizsigerelnek. Ami pedig hogy hol szeretne élni az ember, az is könnyen megérthető minimális ésszel. Nyilván jobb egy gazdag országban élni, ahol normálisak a bérek, ettől függetlenül az ottani cégek tetű módon viselkednek a szegény országok dolgozóival szemben, az ottani leányvállalataikban.

yotta 2017.04.22. 21:28:34

@Aurelius Respectus: " Nyilván jobb egy gazdag országban élni, ahol normálisak a bérek, ettől függetlenül az ottani cégek tetű módon viselkednek a szegény országok dolgozóival szemben,"

Logikusnak tűnne rávágni, hogy persze, jobb egy gazdag országban élni, ahol normálisak a bérek, de én nem élnék még jobb bérek mellett sem olyan gazdag országban, ahol a cégek szemét módon bánnak bárki munkavállalóval, ugyanis szerintem szemét cégek nincsenek, csak szemét emberek! Ezek pedig ugyanazok maradnak a sípályán a lifthez való tülekedésben, az autóikkal a forgalomban, egy színházban a ruhatár előtt, vagy az ügyeik intézése közben... stb.
Annyit nem tudnak fizetni, hogy erre váltsak. (Félreértés ne essék, ami itthon van az nagyon szar.)

KalmanBlog 2017.04.22. 22:06:26

@yotta: De a kizsákmányoló munkáltatók létszámban kisebbség. Tehát abból hogy ők szemetek nem következtethetünk arra, hogy mindenki az.

yotta 2017.04.22. 22:20:43

@KalmanBlog: "De a kizsákmányoló munkáltatók létszámban kisebbség. Tehát abból hogy ők szemetek nem következtethetünk arra, hogy mindenki az."

Ezzel áltathatja magát az ember, de ha egy affér a kórházi személyzettel, egy közlekedési balhé, a hazudozó újságíró, egy érthetetlen tüntetés stb. napokra elrontja az ember kedvét, akkor a mit okozhat akár egyetlen szemét munkaadó, akivel aztán minden nap kell találkozni. Általánosítunk, igen. Sok esetben hibásan.
(vegyük ezt rendszerhibának :-))

Aurelius Respectus 2017.05.06. 15:21:12

@Ahasverus: igen, néhány napja, de nem bízom bennük, fognak még próbálkozni szerintem hasonlóval.