HTML

Deansdale

Férfiszféra: antifeminizmus, nőzés, satöbbi. Ja, és táplálkozás.

Utolsó kommentek

Az év legfontosabb híre

2018.05.27. 20:13 Deansdale

Korea atomtalanítása lópikula, a terrortámadások lényegtelenek - ami most fontos, és mégis elsiklik a tömegek ingerküszöbe alatt: Tommy Robinsont letartóztatták és bebörtönözték, mert a politikai véleménye nem tetszett az angol kormánynak. Az utcáról vitték el a rendőrök, holott semmi illegálisat nem követett el és semmilyen fel- vagy bejelentés nem érkezett róla, és még aznap(!) 13 hónap börtönre ítélték. Aki valaha is hallott már bíróságokról, az tudhatja, hogy mennyire abszurd valakit a letartóztatása napján már el is ítélni - erre előre készülni kellett, tudatosan, az érintetteknek időben szólva, hogy olajozottan menjen minden.

A magyar sajtóban is megtalálható cikkek azt írják azért csukták le, mert az egyik tömegesen nemi erőszakoló muszlim banda tárgyalásáról tudósított, de ez tévedés - az csak egy körülmény volt, nem ok. Ott kapták el, mert tudták, hogy ott lesz, de előre készültek a dologra. A letartóztatás valódi oka az, hogy Tommy nem hajlandó sem áttérni az angol kormány által elfogadott politikai nézetekre, sem bekussolni - évek óta pimaszkodik azzal, hogy saját véleményt merészel formálni, ami a hatalomban ülőkével nem egyezik. Ez a felforgató elem ellenzi a radikális, militáns iszlám terjedését Nagy-Britanniában! Manapság az ilyesmi nem polkorrekt, ez gondolatbűn, amit az állam nem tűrhet. Igen, visszazuhantunk cirka 60 évet, egyenesen a hidegháborús korszakba: a liberális és felvilágosult, EU-tag Britanniában politikai disszidenseket tartóztatnak le és börtönöznek be. És ha ez egyvalakivel megeshet, akkor megeshet bárkivel. Ez olyannyira bizonyos, hogy már meg is történt - nem Tommy az első, és nem is az utolsó. Bármennyire is hihetetlen, elképzelhetetlenül abszurd: nyugat-európában nincs szólásszabadság és nincs jogbiztonság - akinek más véleménye merészel lenni, az megy a börtönbe, egyenesen az utcáról, indok nélkül, gyorsított eljárásban. És ha ez a "más vélemény" történetesen az iszlámmal kapcsolatos, akkor akár bele is nyugodhat, hogy az állam halálos ítéletet mondott ki rá, mert az angol börtönöket (a hatóságok hallgatólagos tudomása mellett) muzulmán bandák uralják, amik örömmel teszik el láb alól vallásuk ellenségeit. Erre is van példa, senki ne gondolja, hogy túlzok: Kevin Crehan azt a félelmetes bűnt követte el, hogy szalonnát hagyott egy mecset előtt, ezért nyilván börtönbe küldte az angol igazságszolgáltatás, ahol rejtélyes körülmények (vagyis a muszlim bandák kezei) között meg is halt.

Robinson ügyében hab a tortán, hogy a bíróság hírzárlatot rendelt el, vagyis még beszélni is tilos a dologról - ha egy angol lap hasábjain szóba kerül az illető emberi jogainak sárba tiprása, azt komolyan megbüntetik. Kezd már eléggé orwellinek látszani az ügy? Szó szerint eltüntetnek valakit, akinek a létezése tüske az állam oldalában, aztán betiltják, hogy a sajtó szóba hozza a dolgot. És még vannak hülyék, akik szerint itt nincs sajtószabadság, de bezzeg a felvilágosult nyugaton...?

...

Képzeljük el mi történne, ha valami hasonló a hazánkban játszódna le. Mi lehet erre analógia? Mondjuk egy nyilvános kormányellenes tüntetésen megjelenik pár rendőr, letartóztatják az éppen beszédet mondó Tamás Gáspár Miklóst "a közrend megzavarásáért", még aznap el is ítéli a bíróság, és bedobják egy olyan börtönbe, ahol közismerten radikális skinheadek és neonácik ülnek, akik már korábban is tettek el láb alól libsiket ugyanabban az intézményben. Mit mondana erre az ellenzék? Semmit, mert a fidesz betiltaná, hogy a sajtó beszéljen az ügyről. Kezd már eléggé orwellinek látszani az ügy? Még a nemzetközi sajtó is arról zengene, hogy a magyar kormány nyíltan fasiszta, elnyomó és zsarnoki, és nemzetközi fellépés szükséges az Orbán-kormány azonnali eltávolítására. Ugyanakkor viszont ez a szitu simán előállhat Nagy-Britanniában, és a kutya sem fütyül rá, ugyanis ott nem egy globalista-progresszívet ítélt el a kormány, hanem egy nacionalista-konzervatívot, és azt szabad, azzal nincs semmi gond, azoknak nincsenek emberi jogai.

509 komment

Címkék: szép új világ piros és kék pirula Tommy Robinson

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deansdale 2018.07.06. 14:41:24

@Mia and me: "nem iskolában tanítják :) hanem az egész társadalom minden gyereknek kb 2 éves kortól"

Na, te is vadfeminista lettél? A nyugati társadalmak mindenre nevelnek, csak hímsovinizmusra nem. Szerintem te ezt a fogalmat összetéveszted a férfigyűlölettel - abból van bőven.

TrollEdomer 2018.07.06. 14:54:28

@Mia and me: A normális fiúk egy jelentős része attól szenved mostanság, hogy nem tanulja meg gamet, pozitív férfimintákat.

Aurelius Respectus 2018.07.06. 15:14:10

@Mia and me: A tibetológia teljesen ártalmatlan dolog, én az egyetemek balos tenyészeteit számolnám fel, a szociológia, esztétika, filozófia szakokat és kutatóintézeteket.

Mia and me 2018.07.06. 17:35:32

@Deansdale: de én nem a nyugati társadalmakban élek hanem egy újfeudális "dakota"keresztény társadalomban.

Lehet hogy svédországban nem nevelnek hímsovinisztán, de magyarországon többnyire olyan az uralkodó "társadalmi elvárás" mindkét nem felé.

@TrollEdomer: valóban, ugyanis nem nagyon van pozitív ffiminta, nincs védelmező, óvó, értéket sugárzó, erős (nem erőszakoskodó), határozott (nem leugató) minta.

A férfi oldal kifacsart mintái vannak csak, és a nőknél is sok kifacsart, túlzott minta. Általában két fél-lény találkozik egymással és nem két különnnemű de egész és felnőtt ember.

Mia and me 2018.07.06. 17:41:51

@Aurelius Respectus: jaja. végülis a filozófusok jöttek rá először hogy a föld gömb alakú pusztán gondolati úton...

TrollEdomer 2018.07.06. 17:42:17

@Mia and me: ahogy elnézem neked a biológia a hímsovinizmus :p

Ja egy csicska országban ahol hagyják hogy arabok ezerrel erőszakolják nőket ott nincs hímsovinizmus

TrollEdomer 2018.07.06. 17:43:42

@Mia and me: nem vagy képben.
Nem gondolati úton jutottak el oda hanem megismételhető kísérleti eredmények által

Aurelius Respectus 2018.07.06. 17:50:44

@Mia and me: A filozófusoknak sok bajt köszönhetünk, a jakobinizmus, a marxizmus és a kultúrmarxizmus is a szellemi termékük.

Mia and me 2018.07.06. 17:57:11

@TrollEdomer: te bemondod a telóba a hsz-ást és az pötyögi be hogy sosincs se írásjel se névelő ? :)

Nem kötekedés, csak ezt a mondatot már így vesszők meg névelők nálkül tényleg nem értem.

Mia and me 2018.07.06. 17:58:57

@TrollEdomer: Arisztotelész meg Platón abból következtette ki hogy a föld gömb alakú, hogy az (a gömb) a legtökéletesebb forma.

De lehet hogy keverem, már rég tanultam filozófiát ;-)

Mia and me 2018.07.06. 18:01:46

@Aurelius Respectus: meg sok egyéb más....

Ennyi erővel az összes vallás, az összes művészet is tök felesleges (vagy akár árt is) ....

Hajrá 12. szín...

TrollEdomer 2018.07.06. 18:06:16

@Mia and me: az szart sem ér, hogy szerintük gömb a tökéletes, az számít, hogy méréseket végeztek és az alapján megbecsülték Föld sugarát. A valódi megismételhető eredményeket produkál. Ezért gázak áltudósok kuruzslók akik ezt nem teljesítik. Pl Trianon gyász kapcsán arról beszélnek milyen gáz az áldozatmentalitás, az fel sem merül bennük, hogy femcsik BLMesek esetén is az

TrollEdomer 2018.07.06. 18:07:04

@Mia and me: az szart sem ér, hogy szerintük gömb a tökéletes, az számít, hogy méréseket végeztek és az alapján megbecsülték Föld sugarát. A valódi megismételhető eredményeket produkál. Ezért gázak áltudósok kuruzslók akik ezt nem teljesítik. Pl Trianon gyász kapcsán arról beszélnek milyen gáz az áldozatmentalitás, az fel sem merül bennük, hogy femcsik BLMesek esetén is az

Aurelius Respectus 2018.07.06. 18:24:24

@Mia and me: Néhányat nem ártana betiltani, én személy szerint, az iszlámot, a hit gyülekezetet és a szcientológiát simán betiltanám.

Aurelius Respectus 2018.07.06. 18:26:21

@Aurelius Respectus: A modern művészeteknek pedig nem adnék egy fillér állami támogatást sem.

Mia and me 2018.07.06. 20:24:32

@Aurelius Respectus: ami jó vagy szép vagy elgondolkodtató.. .annak nem is adnak :)

kiknekX 2018.07.06. 21:12:51

@Miad and me: @TrollEdomer:
Onnan gondolták a görögök, hogy a Föld gömb alakú, hogy a tengeren a horizonton feltűnő hajóknak először az árbóca látszik mindig.
Másrészt meg a Föld árnyéka mikor a Holdra vetül, mindig körív.
Meg még egy volt, hogy az egyes égitestek ugyanabban az időpontban különböző helyen megfigyelve különböző magasan látszanak a horizont felett.
Szóval azért megfigyelésekből következtettek de nem akarták bizonyítani, vitatkozgattak, logikázgattak.
Inkább természet filozófia volt talán, a mennyiségi leírás, kísérletek Galilei meg Newton óta vannak. Ill. még talán először Kepler a bolygó mozgásokra, pont most olvastam ezeket.

Mia and me 2018.07.06. 23:48:23

@kiknekX: :)

google a barátunk, most nem túrtam fel az egyetemi könyveimet...

Nem Artisztotelésre gondoltam - hanem rá - ez nagyon megragadt hogy a gömb a legtökéletesebb :) :) - amit valóban igazoltak megfigyelésekkel is, de az "alapgondolat" csak elméleti oldalról kiötlött volt
:

"A püthagoreus csillagászok (pl. Hérakleidész, i. e. 390 k. – i. e. 322) minden égitestet, így a Földet is, gömb alakúnak vettek, mert szerintük – nyilván teljes szimmetriája miatt – a legtökéletesebb mértani test a gömb. Nézetüket alátámasztotta az az észrevételük, hogy a Hold világos oldalának határvonala mindig körív, tehát a Hold gömb alakú. Ha pedig ez így van, akkor a többi égitest és a Föld is ilyen lehet."

kiknekX 2018.07.07. 20:39:20

@Mia and me:
Na jó, de volt a görögöknek egy csomó filozófusuk s mindent mondtak, pl. volt a Földre az az elmélet is korábban, hogy korong alakú.
Vagy pl. Demokritosz már kitalálta az atomelméletet filozofágatással ugyanakkor meg Ariszotelésznek volt, hogy a 4 őselemből állnak a doglok. Tehát így valameylik csak bejött :-).
S eleve a filozófia nem iylen telejesen befordult dolog (volt) hanem tulképp egy csomó megfigyelést logiaki következtetést tettek, csak volt amyeliyk hülyeség volt s nem volt igényük a kísérleti bizonyításra, hanem csak így érveltek meg "levezették" a dolgokat.

IGazából asszem a mai értelemben vett természettudomány ott kezdődött, ohgy egy kisérlet vagy bármi, amit leír, eredményét pontosan meg tudja jósolni, hogy mi fog történni, hová fog esni a dolog, hol lesz egy adott időpontban a bolygó stb.
S az egy külön történet, ha meg tudja magyarázni, hogy miért van ez így.

De pl. a filozófusok eléggé átfedtek a matematikusokkal a régi időkben.

No mindegy én már ezeket a keményebb filozófiai dolgokat sosem szerettem/értettem.

VT 135 2018.07.09. 21:48:16

@Frederick: "a Férfihang már jobboldali, konzervatív emberek száján is szitokszó. Ja, erősödik, a büdös francokat!"
Én már a Férfihangon is elmondtam n+1-szer, h lehet a végtelenségig a virtuális faszt verni férfiként és arról álmodozni, h mekkora bátorsággal, mekkora tetteket hajtunk végre az interneten szájtépéssel - de ezzel csak az ÖNÁMÍTÁS nevű, világszerte közkedvelt hobbit űzzük magasabb szinten. Változást csak a fizikai világban, valós, fizikai cselekedetekkel, összefogva, együttműködve, vezetve és követve, férfiként, a feminizmus által már nem agymosott nők támogatásától kísérve lehet elérni. Vagy tököt növesztünk, vagy jönnek majd olyan kultúrák, ahol még megvan a maszkulinitás. Ennyi.

VT 135 2018.07.09. 22:02:34

@Mia and me: "hanem az egész társadalom minden gyereknek kb 2 éves kortól."
Mire gondolsz?
Hogy lassan a fiúk 50%-ának nincsen semmilyen hiteles férfimintája?
Vagy arra, hogy egyre-másra derül ki a pszichológiai kutatásokból, hogy azok a férfiak, akik nőket erőszakolnak, vagy egyéb módon ellenségesek a nőkkel, lődözve ámokfutnak, szinte mindig egy elnyomó, férj/apa nélküli anyának a fizikai-verbális erőszak-uralma alatt nőttek fel?
Te tényleg úgy tűnik átmentél vadliberálisba... :(
Mesélj még, de tényleg! Az, h minden mocskolódás, semmibe vevés, kasztrálás ellenére a férfiak többsége lovagias (lenne) a nőkkel, h ha egy nő kér segítséget, sokkal nagyobb eséllyel kapja meg, mint egy férfi, hogy a nemi erőszakot a társadalom 99,9%-a elítéli és drasztikus büntetések sújtják az elkövetőket, holott ez a bűntény minimális arányú a többihez képest és fokozatosan tovább csökken. Ja nem, elfelejtette: csak a nők megerőszakolását ítéli el a társadalom - a férfiak, pl. börtönökben való megerőszakolását teljesen rendben valónak tartja...
Na mindegy, nálad úgy látszik tényleg teljesen elmentek a Feminista-szigetekre nyaralni, akkora zöldségeket sikerült kiadnod magadból...

Mia and me 2018.07.09. 22:45:50

@VT 135: "Mire gondolsz?
Hogy lassan a fiúk 50%-ának nincsen semmilyen hiteles férfimintája?"

Ez igez, ez viszont nem mond ellent annak hogy ami van minta az viszont egy klasszikus alá-fölérendelésen alapszik. (és igaz hogy van amikor egy nő lesz fölérendelt néha, de alapjaiban egy ffiaknak "kiépített" világban élünk- és nagyon kevés helyen vagy területen van tényleg egyenjogúság)

"Vagy arra, hogy egyre-másra derül ki a pszichológiai kutatásokból, hogy azok a férfiak, akik nőket erőszakolnak, vagy egyéb módon ellenségesek a nőkkel, lődözve ámokfutnak, szinte mindig egy elnyomó, férj/apa nélküli anyának a fizikai-verbális erőszak-uralma alatt nőttek fel? "

Örülök hogy kiemelted az elnyomó erőszakos anyát, de érdekes módon sosem látom ezekben a magyarázatot vagy a számonkérést, hogy hol volt az APA, hogy a "nincs" mintája helyett valami alternatívát mutatott volna az elnyomó anya helyett/mellett ?

" h ha egy nő kér segítséget, sokkal nagyobb eséllyel kapja meg, mint egy férfi,"

Tévedés. Csak akkor ha szép/csini.
Ha nem akkor rosszabb esélyei vannak mint egy átlagffinak.
A segítés, előnyben részesítés nemtől függetlenül a szépeknek, csiniknek "jár". :).

" hogy a nemi erőszakot a társadalom 99,9%-a elítéli és drasztikus büntetések sújtják az elkövetőket, holott ez a bűntény minimális arányú a többihez képest és fokozatosan tovább csökken."

De mivel nemi erőszakot is és más bűntényt is statisztikailag ffiak követnek el gyakrabban, ezt a többi ffival kellene megbeszélnetek.

" Ja nem, elfelejtette: csak a nők megerőszakolását ítéli el a társadalom - a férfiak, pl. börtönökben való megerőszakolását teljesen rendben valónak tartja..."

szintén a ffiak követik el - csak épp mivel ott csak ffiak vannak- ezért ellenük. Mivel a "társadalom" felét mégiscsak a ffiak alkotják... így ha szerinted a börtönökben való erőszakot a társadalom helyénvalónak tartja, akkor ezek szerint a ffiak helyénvalónak tartják ezt. (egyébként nem hiszem h helyénvalónak tartja a társadalom, legfeljebb a "börtöntársadalom" veszi ezt természetesnek -de mivel zárt rendszer, nyilván aki kint van nem fog nagy erőkkel küzdeni ellene, amíg ő maga nem érintett)

Aurelius Respectus 2018.07.10. 01:18:08

@VT 135: Tévedés, a propaganda a legfontosabb, saját igazunk elterjesztése a köztudatban, a nyugati marxisták is ezt tették az elmúlt 50 évben és ma ők vannak hatalmon minden szférában, csak a Férfihang sajnos nem túl olvasott oldal.

TrollEdomer 2018.07.10. 08:45:22

@Mia and me: Mintha az alá fölé rendelés helytelen lenne. Egyébként nők verbális képességeit figyelembe véve, ha férfi nem fölérendelten indul, biztos hogy végére papucsférj lesz.

TrollEdomer 2018.07.10. 09:42:35

@Aurelius Respectus: Mondjuk ahogy elnézem, kormánypárti sajtó mostanság jól rászállt genderre, az jó hír.

Papírsárkány 2018.07.10. 13:39:14

@-JzK-: Próbálom elképzelni a sajtómunkás arcát, amikor nem a megszokott "jajdehogyisméltóságosuram, mink kérem ezt itt ellenezzük, fel is jelentjük-kirúgjuk-megöljük aki írta" választ kapta :)

Deansdale 2018.07.10. 14:31:44

@-JzK-: Ember, minek jársz te ilyen agyhalott libsi weblapokra? :)

Deansdale 2018.07.10. 14:44:50

@-JzK-: A második linked mondjuk érdekes, már annak aki tud annyira angolul hogy megnézze a csákó youtube videóit. Vannak nagyon jó meglátásai, annak ellenére hogy bizonyos kérdésekben reménytelenül balos és felül a konzervatív-ellenes propagandának. Ilyen az, amikor egy klasszikus liberális aki baloldalinak érzi magát nem tud sehová em kötődni, mert látja hogy a modern baloldal egy rakás szar, de a jobboldal ellen meg be van oltva gyerekkorától, elhitte a dajkameséket hogy az a gazdag elnyomók és nácirasszisták pártja akik szegény kisebbségiek vérével töltik fel az úszómedencéiket.

Mia and me 2018.07.10. 16:42:06

@TrollEdomer: az alá-fölérendelés helytelen.
A nő meg a ffi egy fajta, csak kétnemű. Azaz kiegészítik egymást, egyik ebben másik abban "jobb", üdvös ha kialakulnak azok a dolgok hogy melyik miben döntőképesebb, és a másik ezt belátja- természetesen oda-vissza. Felemásan nem működik. Olyan nincs hogy egyik a másik fölött áll. Ill. van, de az akkor nem kapcsolat, nem együttműködés, és nem válhat sosem egészséges jól működő "családdá".

Aurelius Respectus 2018.07.10. 17:49:08

@TrollEdomer: Pont ezt akartam mondani, hogy nem kedvelem a Fideszt, de kommunikációs téren volt néhány ügyes húzásuk, például a migráció kérdésében közönyös magyarokat sikerült átnevelni néhány év alatt migrációellenesnek.

TrollEdomer 2018.07.10. 17:57:47

@Mia and me: ez már évezredek óta így van. Családi ügyekben nő szava számít többet, házon kívül férfié

VT 135 2018.07.10. 17:58:08

@don Fefinho: "Nincs mese, be kell lépni a téeszbe."
Lehet, h viccből mondtad, de nagyon is fején találtad a szöget! Igen: be kell lépni a szövetkezetbe - szövetkezni kell, ha túl akarunk élni! A civilizációt sosem öntörvényű, mindenkit leszaró individuumok építették fel, hanem rend, struktúra, szervezés, vezetők és együttműködés mentén. EZ férfi esszencia - a "magányos farkas" az meg az egójába szorult, szellemi-lelki kisgyerek-kamaszkorban rekedt, szánalomra méltó férfikezdemény.

VT 135 2018.07.10. 17:59:32

@VT 135: Tőlünk nyugatabbra amúgy, ahol a szocializmusban nem kényszerítették az embereket egy mesterséges keretbe, a legtermészetesebb dolog a termelő szövetkezet! Így nem kell mindenkinek minden gépet megvennie, sokkal jobban tudják a piacon érvényesíteni az érdekeiket, stb. Biztos ők a hülyék. :)

VT 135 2018.07.10. 18:03:21

@Mia and me: Szeretnék kérdezni tőled valamit: szerinted azzal, hogy a társastáncban a férfi vezet, a nő pedig követő, ezzel alá-fölérendeltségi viszony van? Az alá-fölérendeltségi viszony automatikusan elnyomatást, diktatúrát jelent? A kapitány elnyomja az elsőtisztet, meg az összes többi tengerészt? Ha elmegyünk kirándulni és van egy túravezető, akkor ő elnyomja a túra többi tagját? Ha a háztartást, otthont a nő vezeti, akkor ő elnyomja a férfit?
Táncoltál már valaha társastáncot (úgy, h nem te vezettél)? Ugyanis a társastánc tökéletesen lemodellezi a férfi-női (és család) viszonyt.

VT 135 2018.07.10. 18:06:38

@Deansdale: "Ember, minek jársz te ilyen agyhalott libsi weblapokra? :)" - néha szórakoztatóak. :) Az elmebajukon meg nem kell felhúznunk magunkat. Emellett tény, h valamiért a libsi "újságírók" sokkal viccesebben, frappánsabban tudnak írni akármiről, mint a jobboldali társaik. Néhány kivétel van, pl. Aristo, de a trend akkor is ez. A 444-en néha érdekes a geekz részleg is. Meg ha mégis sikerült felcsesznünk az agyunkat, akkor beszállhatunk a dühöngőbe (komment) és oszthatjuk az észt. :D

VT 135 2018.07.10. 18:08:28

@VT 135: A mai napig röhögök, ha eszembe jut pl. hogyan tálaltak egy mínuszos búlvárhírt, h egy indiai vonaton egy kígyót találtak.
"Utas fogta meg a dzsakartai vonaton ámokcsúszó kígyót"
Vigyázó szemünket vessük az indonéziai Dzsakartára, a globális felmelegedésnek hála, talán meg a magyar vasúton is lesz hasonló jelenet.

Egy csúszómászó rejtőzött el az egyik szerelvényben, amely miatt leállították a vonatot, és a rendőrség is kiszállt. Ám a lábatlan állattal nem nagyon tudtak mit kezdeni.

Szerenécsre egy utas értett a kigyófogáshoz és egy egészen laza mozdulattal előkapta, és agyoncsapta a feltehetően jegy nélkül utazó állatot. A technikának hála, egy másik utas videóra rögzítette a jelenetet, íme"

Mia and me 2018.07.10. 19:29:02

@TrollEdomer: erről beszélek, hogy már nem teljesen. Van amelyik nő jobb érdekérvényesítő kifelé, és jobban átlátja világot, a család összességének jobb döntést tud hozni - és van olyan ffi, aki jobban tudja összatartani a családot, vagy a napi dolgokat koordinálni.
Ha az évezrdes "szerepek" szerint adjuk meg a döntési jogokat, akkor egyre élesebb szakadék lesz a "családapa" státusza szerint a családok között (ez az évezredes minta - "apák bűnét a fiú fizeti meg", "beleszületsz a kasztodba" stb.)- ha meg a két összekerülő ember megismeri egymást és tényleg egyenrangú félként viselkednek egymással, akkor a mindennapokban fél-egy év alatt kiderül, hogy melyik fajta szerepben kinek jobb a döntési képessége.

@VT 135: "Az alá-fölérendeltségi viszony automatikusan elnyomatást, diktatúrát jelent? A kapitány elnyomja az elsőtisztet, meg az összes többi tengerészt?"

Nem feltétlenül, de a szituban akár benne van hogy igen. Ahhoz egyenrangú félként kell tekinteni a vaamilyen szempontból "aládrendeltekre" hogy meghalld és mérlegeld amit ők mondanak/észlelnek. A döntés persze a kapitányé, de ha süket a többiekre, akkor úgy lehet járni mint a Titanic.

" Ha elmegyünk kirándulni és van egy túravezető, akkor ő elnyomja a túra többi tagját?"

Ha minden téren az ő szava dönt - abban a váratlan helyzetben is, amiben ő még nem volt, de az egyik mezei túrista már igen, és tud rá megoldást....- nos akkor igen.

"Ha a háztartást, otthont a nő vezeti, akkor ő elnyomja a férfit?"

Ha nem a nő akarja vezetni és mégis neki kell tennie, akkor a ffi nyomja el a nőt ;-) :D

TrollEdomer 2018.07.10. 19:36:39

@Mia and me: Ez azért nem túl valószínű, de ha mégis, akkor olyan partnert kell találni, akivel ez működik, ezért ne neveljék félre az összes többi fiút.

A Titanic os példád nagyon rossz, ugyanis kapitánynak semmi szerepe nem volt balesetben, ébren sem volt akkor. Azért kellett úgy sietni, mert kevés szenük volt, annak egy része is égett, nem nagyon fért bele ebbe a gyorsítás lassítás.

VT 135 2018.07.10. 21:19:51

@Mia and me: Örülök, h megértetted és, még ha indirekten is, elismerted, amiről beszéltem. Az, h mi is lehet...nos: a késsel lehet vágni, nagyon hasznos, nélkülözhetetlen eszköz az életünkben. Lehet vele szúrni, ölni is - akkor dobjuk ki és tiltsuk be az összes kést?

"a mindennapokban fél-egy év alatt kiderül, hogy melyik fajta szerepben kinek jobb a döntési képessége." - Mégis, szerinted mi lehetett az oka, h sok(száz?)ezer éven át fennállt és sikeresen működött a férfi-női szerepes családmodell és munkamegosztás? És amióta modernség van, meg önmegvalósítás, meg feminizmus és sikerült ezt szétverni, azóta semmi sem működik, a családok szétesnek és tele van a világ boldogtalan, magányos emberekkel és 41 feletti, gyereknélküli nőkkel... Hiába próbálod az egészet összekutyulni: a szerepek nem véletlenül alakultak ki - mivel biológiailag is teljesen különbözőek vagyunk, amellyel párhuzamosan szellemileg-lelkileg is, ez önmagában magával hozza azt, h eltérő szerepekben vagyunk jók. Ez nem zárja ki - sőt nagyon fontos! -, nőként megélni az Amazon/Bölcs Boszorkány korszakot is. Megélni, h nőként képesek vagytok harcolni, fejeket vágni, függetlenként mindent megoldani. Aztán beleunni, belefáradni, "belehalni" - és bizonyos mennyiségű szenvedés után továbblépni a Hölgy -> Királyné korszakba. Fontos ez, hiszen, ha nem lenne meg ez a korszak, akkor mindig ott lenne a "mi lett volna ha" vágya. De ha ez a vágy kiégett, már könnyű lesz belesimulni a harmónikus, valóban női szerepekbe.
Ugyanígy férfiként is fontos a Vándor korszakban felfedezni a lágy, befogadó, feminim oldalunkat. De férfiként is van tovább: a "vad" férfi, ahogy Richard Rohr írja A férfi útja c. könyvében, illetve Lovag -> Király, ahogy a Joós István-i korszak ábrán szerepel. Ajánlom egyébként is figyelmébe mindenkinek Joós István írásait, videóit. Nem tesz csodát, de a világkép, amit közvetít, az egy koherens, érthető poszt-feminista, gyakorlatilag Red Pill világkép. (Bár ő nem így nevezi, ez csak az én jellemzésem. :) )

VT 135 2018.07.10. 21:27:09

@Mia and me: Idéznék a bloggazda egyik írásából:

deansdale.blog.hu/2016/03/09/nemi_szerepek_215/

"A csúnya gonosz hagyományos nemi szerepekben mindenkinek elég volt 1 területen sikeresnek lennie, és máris flottul mentek a dolgok. Mindenkinek világos volt, hogy mik és mekkorák az elvárások, valamint hogy miket lehet azok teljesítéséért cserébe elvárni. Egy ilyen rendben az egyébként nem túlságosan egetverő képességekkel megáldott emberek is lehettek sikeresek, mert végtelen számú minta és példa volt előttük, amit nem volt nehéz követni. Lehet, hogy egyeseknek ez nem elégítette ki az önmegvalósító igényeit, ugyanakkor fix sikerélményt kínált és mindenkinek megadta a lehetőséget mások tiszteletének, megbecsülésének kivívására.

Manapság mindenkinek több fronton kell helyt állnia, ami - mily meglepő - sokkal nagyobb lelki-szellemi terhet ró az emberekre. Annakidején szétosztottuk a feladatokat kétfelé - ma mindenki egyszerre csinál mindent. Akkora hülyévé váltunk, hogy egy manufaktúrás rendszerről visszaálltunk egy céhesre, amivel úgy lerontottuk az életvitelünk hatékonyságát, hogy még a technológiai fejlődés ellenére is sokkal többet stresszelünk és sokkal kevésbé érezzük sikeresnek magunkat, mint ükszüleink. Minél többféle elvárásnak kell megfelelnünk, annál valószínűbb, hogy lesz olyan amiben nem vagyunk érdekeltek vagy tehetségesek, és máris jöhetnek a kudarcok meg az önértékelési problémák."

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2018.07.11. 12:01:20

@Frederick: "A lobbizás az iránt, hogy Orbán vegye fel a kesztyűt, és számoljon le a kulturmarxistákkal. Nagyon furcsa ilyet az én számból hallani, leginkább, hogy továbbra is vannak ellenérzéseim"

Nem furcsa, tekintve hogy ez az egyetlen reális elképzelhető út a jövőre nézve. Más esély nincs.

KalmanBlog 2018.07.11. 15:36:07

@Sipi81:
Ránéztem az oldaladra, egész ígéretes dolgok vannak rajta, meg fogom nézegetni. (A JavaGC-s téma jó mély, látszik, hogy nem újszülött csirke vagy a témában :-) )

Két megjegyzésem van:

"Az oldal megtekintéséhez minimálisan 1024x768-as felbontás szükséges" - abkal jön fel, pedig sokkal nagyobb a moncsim. (Firefox 61.0 (64-bit) Mozilla Firefox for Ubuntu)

Kikapcsolt JavaScripttel szürke "védőfólia" van a tartalmon, pedig szerintem bőven értelmes lenne az oldal JS nélkül.

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2018.07.11. 22:31:40

@KalmanBlog: Örülök, ha tetszett. :-) Jelenleg is három cikk van készülőben ezért is nem nagyon írok hozzászólásokat blogokba meg nem is igazán olvasom őket. A szabadidő sajnos véges. :-)

Felbontásos hibajelentést kösz, meg fogom nézni, csak ezen a gépen itt se Ubuntu nincs se FF, de majd egyik kollégát megkérem hogy nézzen rá, jön-e nála.

Jól látod hogy nagyrészt plain html az egész de vannak olyan funkciók és aloldalak amikhez kell rajta a JS. Ezzel kapcsolatban nem te vagy az első aki kifogásolja, de szerintem 2018-ban a JS már nem luxus, a legtöbb weboldal használja. Ami nagyobb baj sajnos az az, hogy nincs mobilos nézet, de mivel a cikkek fix tördelést használnak (ezért is készült anno a felbontásos hibaüzenet), ez eléggé megoldhatatlan. A mobil nem az összetett és hosszú cikkek olvasására lett kitalálva, úgyhogy egyelőre hagyom is az egészet, marad így. Jobban érdekel a cikkek írása mint az oldal farigcsálása, hogy mobilon is élvezhetően menjen.

Mia and me 2018.07.11. 22:33:36

@VT 135: "Manapság mindenkinek több fronton kell helyt állnia, ami - mily meglepő - sokkal nagyobb lelki-szellemi terhet ró az emberekre."

Mily meglepő :), kezdjük érteni egymást.... legalébb egy kicsit. :)

Viszont a "több front" nem azt jelenti hogy összekutyultuk vagy szétosztottuk még bonyolultabban a feladatokat (mint ahogyan eddig milyen egyszerű volt), hanem hogy ténylegesen a világ az emberekre (függetlenül hogy nő v ffi) sokkal sokkal több szerepet, kihívást, feladatot tukmál rá, ha be akar illeszkedni a társadalomba. Tehát mint a nőnek mind a ffinak többféle dolognak kellene megfelelnie mint aminek ketten megtudnak. Ezért kellene "MI"ként működni, és a sok dologból kiválasztani hogy "Mi" minek akarunk megfelelni , és azokból meg egyesével a feladatokat leosztani úgy hogy aki jobb benne, függetlenül attól hogy évezrdesen ez ffi feladat volt vagy női. Mert a hagyományos dolgokon kívül van egy halom, ami eddig nem volt senki szerepe, vagy az intézőé volt, vagy a rabszolgáé, vagy a 3. cselédé, vagy a család könyvelőjéé... stb. amit most atomizélt világunkban első körben a két embernek kell megoldania, aztán ha van gyerek és nagyobbodik akkor őt/őket is bevonva, szintén képességeiknek ill. az ő tudásuknak megfelelően.

" Mégis, szerinted mi lehetett az oka, h sok(száz?)ezer éven át fennállt és sikeresen működött a férfi-női szerepes családmodell és munkamegosztás? "

az okok között szerepel az is hogy évezredeken keresztül a család inkább volt gazdasági közösség és "munkaerőtermelő" egység (legyen sok gyerek dolgozni a földeken, stb,)- mintsem érzelmi közösség. A nőknek és ffiaknak a "sikeres működés" többnyire egy kényszerű igavonás volt, az hogy "felosztott" szerepek szerint, még nem tette "boldoggá" vagy örömtelivé a létet. A gyerekek még 150 éve is majdnemhogy fogyóeszközként szerepeltek a paraszti családban, kb. db db szintjén. Szóval a "sikeres" azért még nem jelent feltétlenül megfelelőt vagy boldogat - tök midnegy meddig "állt fenn" az a modell.

KalmanBlog 2018.07.12. 02:22:13

@Sipi81:

Végigolvastam a cikket, nagyon király, sok új infó is volt benne, pedig foglalkoztam már a GC témával sokat.

Ebbe azért belekötnék:

"és végül: a finalize() egyáltalán nem biztos, hogy valaha is meghívódik, hiszen nincs garancia arra, hogy az adott objektumot a GC fel fogja szabadítani az alkalmazás vagy a JVM életciklusa alatt

Ha azonban van egy referencia sorunk, akkor ezek a problémák nincsenek."

Szerintem ez a probléma referencia sorral pontosan ugyanúgy működik. Sőt, a harmadik pont is hasonló a referencia sorokkal, mint finalizerrel.

Na de ez itt tényleg offtopic :-)

KalmanBlog 2018.07.12. 14:29:54

@-JzK-: Ezt lopom :-)

Mai Demokrata címlapon van ez a cikk: demokrata.hu/hir/belfold/magyarorszag-vilag-egyik-legbiztonsagosabb-orszaga

"Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa"

Erről az jut eszembe, hogy sajnos ennek nem az az oka, hogy olyan rettenetes nagy volna a rend itthon, hanem hogy a hagyományosan biztonságos helyek a diverzitásnak köszönhetően jócskán lecsúsztak.

Emlékszem gyerekkoromban olyanokat meséltek a felnőttek - és nehéz volt elhinni - hogy nyugaton nyaralva ottfelejtették a pénztárcájukat valahol egy egész napra, és mikor este visszamentek természetesen a helyén volt. Innen indultak, alig 30-40 évvel ezelőtt.

Frederick · http://cassetto-tiroir.blogspot.hu/ 2018.07.12. 14:35:54

@-JzK-: @KalmanBlog: @Sipi81: @Aurelius Respectus: @Deansdale:

Már megint rasszizmus-botrány, meg bántsák a cigókat. A téma: legyen-e kizárólag cigányokból álló cserkészcsapat? Az külön vicces, hogy kifejezetten szegregációs ötlettel állt elő egy liberális, magát integráció-pártinak nevező alter iskola (amelybe csak cigányok járnak), és amikor azt egy integrációpárti cserkészszervezet (melyben egyaránt vannak magyarok és cigányok) visszautasította, mert szerinte túl szegregált a koncepció, akkor megkapta mint az alter iskolától, mind a ballib iskolától a rasszista vádat. Én már ki sem ismerem magam a témában. Most akkor ki a szegregációpárti, és ki az integrációpárti? Mindegy, mindenesetre megint rassziztáznak a progresszívok.

pestisracok.hu/aljas-hazugsaggal-probalja-lejaratni-az-ellenzeki-media-a-magyar-cserkeszszovetseget/

Mia and me 2018.07.12. 14:53:50

@KalmanBlog: "hogy nyugaton nyaralva ottfelejtették a pénztárcájukat valahol egy egész napra, és mikor este visszamentek természetesen a helyén volt. Innen indultak, alig 30-40 évvel ezelőtt"

:D
mi meg onnan indultunk hogy emlékszem apámnak volt az a mondása, hogy "ami nincs lebetonozva- azt viszik -sőt ami le van, azt is" - ... és eltelt 30 év ... és most is ugyanott tartunk... ;-)

KalmanBlog 2018.07.12. 15:08:38

@Mia and me: Viszont legalább nem basznak meg fényes nappal akaratod ellenére, ezért a legbiztonságosabbak között vagyunk. Ez is valami.

Aurelius Respectus 2018.07.12. 15:35:16

@Frederick: Szerintem nem rossz ötlet amúgy a csak cigányokból álló csapat, ha ezt igénylik.

Aurelius Respectus 2018.07.12. 15:37:11

@KalmanBlog: Ebben igazad van, beengedték a sok migránst, itt az eredmény, nálunk is elég rossz a helyzet a cigányok lakta részeken.

Frederick · http://cassetto-tiroir.blogspot.hu/ 2018.07.12. 16:12:46

@Aurelius Respectus:

"Szerintem nem rossz ötlet amúgy a csak cigányokból álló csapat, ha ezt igénylik."

Jó, persze, joguk van megfogalmazni egy ilyen igényt. (Meg egy cigány cserkészcsapat szerintem sem akkora gáz. Láttam én már cigány kőműves- és favágóbrigádot is.) Ami nekem problémás, az a rasszistázás, méghozzá egy olyan ügyben, ahol nyoma sincs rasszizmusnak. Mindegy, ezzel még inkább hozzájárultak a cigány-magyar ellentét elmélyüléséhez. Ki tudja? Talán ez is volt a szándék.

Mia and me 2018.07.12. 22:00:53

@KalmanBlog: viszont ez is 30 éve is így volt ....

som tam 2018.07.13. 13:05:52

@Aurelius Respectus:
Ez szerintem nem annyira migrans kerdes, illetve nem lehet leegyszerusiteni erre. Peldaul az Emiratusokban sokkal tobb a migrans, mint a helyi, es megis a vilag talan legbiztonsagosabb orszaga. Csakhogy ott szigoru a rendfenntartas. Eloszor is a helyi populacio nem veszelyeztetett, mert az expatoknak 65 eves korban el kell hagyniuk az orszagot, hacsak nem sajat tulajdonu ceguk van, ami igazabol maximum 49%-os tulajdoreszt jelenthet. Persze gyakorlatban a helyi tulajdonosok jo resze csak nevlegesen van benne a cegekben valami eves juttatasert. Igy a kulfoldiek dolgozhatnak sajat joletukert, es az orszag hasznara valnak. Utana mehetnek haza, mindenki jol jart. Aztan ha valami gazosat csinal valaki, repul, de csak nemi bortonben toltott ido utan. Ha peldaul ket ember osszeverekszik, mindkettonek annyi, fuggetlenul, ki kezdte. A taxis nem tartja meg a kocsiban hagyott penztarcat, sem a benne levo penzt, mert huzhat haza Pakisztanba, ha kiderul. Innen jut eszembe, hogy a taxisok megregulazasa is csak szandekon mulik. Benne van a GPS a kocsiban, a kozpontban pedig nyilnvantartjak az utvonalakat. Nincs atveres. Ott felejtesz valamit a kocsiban, elfelejted az azonositojat, masnap bemesz a kozpontba, ott megnezik, ki jart azon az utvonalon, felhivjak a sofort, o meg atadja neked a cuccodat. Olyan egyszeru! Ma mar nem nagy dolog ilyen rendszert kiepiteni. A nok meg nyugodtan setalhatnak az utcan egyedul az eiszaka kellos kozepen. Nem azert, mert az eh s muszlim ferfiak nem olyanok, hanem mert a csaladtol tavol ket evig ott dolgozo melosok a szallasaikon vannak, amik kivul vannak a varosokon. A muszlim tudja, hogy muszlimot csak kokemeny rendfenntartassal lehet kezelni. Ez csak politikai akarat kerdese.

som tam 2018.07.13. 13:07:47

@som tam:
Tanulhatnank toluk eszszeruseget...

Aurelius Respectus 2018.07.13. 16:46:37

@som tam: Igen ők megtehetik, mert nincs demokrácia, Európában öt perc alatt ott lenne 10 jogvédő, akik megtámadnának minden ilyen rendelkezést.

som tam 2018.07.13. 18:51:42

@Aurelius Respectus:
Ezzel nem tudok egyeterteni. Egy demokratikus orszagban az allampolgarok dontenek, nem a jogvedok. Ha otthon demokracia lenne, akkor megkerdeznek az allampolgarokat, mit szeretnenek. Szerinted mit valasztananak? Az emiratiak szinte egytol egyig egyetertenek ezzel a szabalyzassal. Ennek nem sok koze van a demokraciahiz, inkabb a helyi szabalyzashoz. Nem a jogok milyensege teszi a demokraciat, hanem a meghozataluk modja.

Deansdale 2018.07.13. 19:00:21

@som tam: A helyzet az, hogy az araboknál nincs meg az a külföldről pénzelt globalista sáskahad ami a nyugati demokráciákat belülről rágja szét. Ott tökéletes egyetértés van arról hogy mi a normális - nálunk emberek ezrei élnek abból hogy az itteni normalitást támadják és rombolják.

A döntéseket meg a kormány hozza, a népnek semmi köze azokhoz. Pont ez a baj. Sőt, ha egy kormány egy kicsit közelít a népakarathoz azt a környező kormányok megtámadják, hiszen az populizmus, ami mint tudjuk szinte már nácizmus!

som tam 2018.07.13. 19:21:18

@Deansdale:
Igen. Ezert sem beszelhetunk demokraciarol. Kozvetlen demokraciaban tobb eselye lenne az ilyen kezdemenyezeseknek. Teljesen nyilvanvalo, hogy nem demokratak vezetik az EU-t.
www.telegraph.co.uk/news/worldnews/europe/eu/10967168/Jean-Claude-Junckers-most-outrageous-political-quotations.html

KalmanBlog 2018.07.13. 21:36:40

@som tam: Pont ma jelent meg egy jó kis elemzés, hogy mi is a demokrácia - a Stormeren: dailystormer.name/if-fake-news-is-a-problem-for-democracy-then-democracy-is-a-problem/

A kulcsmondat: " if “fake news” can change the outcome of an election, then the reverse is also true: the results of every election in history, since the dawn of mass media, was determined by those who controlled the media."

"Ha a "fake news" meg tudta változtatni a választás eredményét, akkor a fordítottja is igaz: az összes választást a történelemben a tömegmédia megjelenése óta az döntötte el, aki a médiát irányította."

Aurelius Respectus 2018.07.13. 21:49:38

@KalmanBlog: Ez így igaz, már az első világháborút is az USA sajtó döntötte el, 1914 óta uszított a németek ellen és támogatta az USA hadbalépését Németország ellen.

VT 135 2018.07.13. 22:31:45

@Deansdale: Az 5 Csillag mozgalomról olvastál részleteket? Én csak egy indexes cikket olvastam, de az is rettentően érdekes volt: persze a libsik nem tudnak mit kezdeni azzal, ha egy mozgalom valódi értékek, valódi közösség, valódi célok mentén szerveződik, de becsületükre legyen mondva, nem kezdtek el a cikkben manipulálni. Hogy mi lesz végül belőlük, ellen tudnak-e állni a rendszer szétrohasztó hatásának, abban kissé szkeptikus vagyok. De az, h egy autentikus állampolgári mozgalom úgy tudott a hatalomba jutni, h nem kurvult rommá, mint pl. a Jobbik, vagy az LMP (pedig ők még a hatalomig sem jutottak!), az mindenképpen figyelemreméltó!
index.hu/kulfold/2018/06/11/beppe_grillo_ot_csillag_mozgalom_eszaki_liga_di_maio_salvini_olaszorszag_valasztas_koalicio_szelsojobb/

Bambano 2018.07.14. 01:46:35

offolni fogok, bocs:
ez is megérne egy posztot:
www.out.com/out-exclusives/2018/7/13/exclusive-scarlett-johansson-withdraws-rub-tug

így ment le SJ libába a pc miatt. röviden a lényeg: nem fog eljátszani egy transznemű szerepet, mert a transzneműek hisztiztek, hogy azt miért nem transznemű játssza. Ezzel kapásból van vagy négy problémám:
1. filmszerepet eddig filmszínészek játszottak.
2. úgy elképzeltem, ahogy a Dr. Csontban Bonest nem E.D. játssza, hanem egy igazi boncmester... a gyilkosokat meg ezután csak gyilkosok fogják játszani? és ha csinálni akarnak egy királynőről filmet, akkor kénytelenek lesznek Böskét odacibálni?
3. fordított irányú következmény: ha adott karaktert csak annak megfelelő ember játszhat, akkor egy filmszínész csak filmszínész karaktert alakíthat. éhen fognak dögleni.
4. amerikában minden ellen van egy csoport. ha tehát valaki mindig elfogadja az aktuálisan leghangosabban raplizó banda véleményét, akkor soha nem fog csinálni semmit, mert bármit akar majd tenni, lesz rá ellenvélemény.

Hát így lett SJ-ből liba számomra.

som tam 2018.07.14. 07:47:07

@KalmanBlog: @Aurelius Respectus:
Ez a problema arrol szol, hogy az emberek honnan szereznek mennyi es milyen informaciot. En ezt elkulonitenem az ugynevezett demokracia rendszerenek az alapveto problemaitol.
Nekem ugy tunik, mintha minden a feje tetejen allna. Talan valami olyan rendszert kene felallitani, ahol nincsenek alapveto jogok. Jogok csak es kiazarolag felelosseggel es kotelezettsegekkel jarhatnanak. Valami olyasmit kene felismernunk, hogy peldaul egy gyereknek nem joga a tanulas, hanem a szuloknek volt joguk gyereketvallalni, es ezzel az a felelosseg jar, hogy a gyereket tanittatni kell. Amennyiben ezt nem teszik meg, felelossegre lehet vonni oket. Minel tobb jog, annal nagyobb a kotelesseg, annal nagyobb a felelosseg. A felvallalt felelosseg es ebbol fakado jogok erzesem szerint hasonloan alkalmazhato lenne monden szituaciora. Peldaul az autovezeto es rendor eseteben. Mindkettonek a felvallalt kotelessegei szerint lennek jogai, es aszerint vallalnak felelosseget. Leegyszerusitve nem az autos joga, hogy peldaul ne disakriminaljak, hanem a rendor kotelessege. Ugyanis az egyen felvallalt kotelessegei masoknak nem biztosithatnak jogokat! Mas szoval nem kezelhetem masok kotelessegeit ugy, hogy azok az en jogaim.
Nyilvan egy szovevenyes rendszerben a kotelesseg/jog/felelosseg meghatarozasa is bonyolult lenne, viszont sok kerdesben jo tampontot adna a jelenlegi rendszer, csak eppen meg kene forditani az okot es okozatot. Es maris megoldodhatna a media es demokracia kerdese is.
Nem gondolkodtam el reszleteiben ezen a kerdesn, nincs valaszom minden ezzel kapcsolatos problemara, csak egyszeruen jott egy ilyen felismeres, hogy valahogyan igy lenne logikus felepiteni egy jol mukodo rendszert.
Mit gondoltok?

KalmanBlog 2018.07.14. 13:53:01

@Bambano: A Scarlet egy jókis dögös bige. Azt csinálja, amit a menedzsere javasol neki. A helyzet gáz, de nem az ő sara. Egyébként meg inkább olyan szerepet vállaljon, ahol az egyetlen értékét - hogy szép - ki tudja használni. Eleve szar ötlet volt ez a buzis cucc.

KalmanBlog 2018.07.14. 13:57:14

@-JzK-: Nekem majdnem mind megvan a listáról :-). Keresztény mondjuk nem vagyok de a pogányságot természetesen felsőbbrendűnek tartom annál, amit a banya hisz.

Aurelius Respectus 2018.07.14. 14:38:45

@KalmanBlog: Én kilenc pontot értem el a listán :) Viszont érdemes a kommenteket is elolvasni, nyíltan vállalja hogy kommunista szimpatizáns, így már érthető hogy miért utálja a férfiakat annyira.

Aurelius Respectus 2018.07.14. 14:50:36

@KalmanBlog: Amúgy ami miatt hápog, az teljesen jogos felvetés, a jobboldali kultúrát kellene támogatni, én az oktatási rendszerrel kezdeném, a nyolcadikos irodalomkönyvből kiszórnám a balosokat, helyettük a kor népszerű jobboldali szerzőit raknám Tormay Ceciltől Wass Albertig.

Mia and me 2018.07.14. 14:51:59

@som tam: "Jogok csak es kiazarolag felelosseggel es kotelezettsegekkel jarhatnanak."

egy együttműködő és összetartó közösségben ez szerintem automatikus. Amelyik egyed nem vállalja a felelősséget vagy kötelezettséget, azt kiközösítik, és nincs joga a közösség tagja lenni.

Az alapötlet jó szerintem. Kérdés inkább, hogy hogyan megy egy ilyen közösségben a "kötelezettségek és felelősség" kijelölése, meghatározása.

" Valami olyasmit kene felismernunk, hogy peldaul egy gyereknek nem joga a tanulas, hanem a szuloknek volt joguk gyereketvallalni, es ezzel az a felelosseg jar, hogy a gyereket tanittatni kell." -- azaz a gyereknek a szülő kell biztosítsa a tanuláshoz való jogát, mert az neki kötelessége és felelőssége, hogy a gyereke tanulhasson.

Ez kicsit messzire visz, mert ekkor kerülnek fel olyan krdések, hogy oké, de amelyik nem teszi, ott mit csinálsz? Mit teszel a szülővel és mit teszel a gyerekkel? Ha te mint közösség a gyereket akkor is tanítod ha a szüleik "nem tudják", akkor ott belépett egy harmadik fél köttelezettsége: a közösség kötelezettsége a következő generáció felé.

Vagy a szülőket bünteted, vonod felelősségre? oké, ettől még fogják taníttatni a gyereket? A felelősségrevonással lehet a gyerek kerül még szarabb helyzetbe...

Az alapgondolat jó, mert valóban csak akkor érnek valamit a jogok, ha melléjük van téve egy kötelezettség-rendszer - viszont egy nem egyenlőségen (!) alapuló társadalomban nagyon nehéz úgy összerakni ezeket párba, hogy senki ne sérüljön.

de nem lehetetlen.

KalmanBlog 2018.07.14. 15:02:13

@Aurelius Respectus: Ha csak kilenc, akkor én nyertem :-)

Aurelius Respectus 2018.07.14. 15:15:37

@KalmanBlog: elismerem, győztél :)
de már én is az ördög szintjén állok nála a lista alapján, te egy kicsit szőrösebb vagy és nagyobb a szarvad :)

Deansdale 2018.07.14. 19:19:16

@VT 135: "Az 5 Csillag mozgalomról olvastál részleteket?"

Nem ismerem őket, csak annyit tudok amit a választások kapcsán pár perc alatt összeolvastam a nem libsi médiában.

don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2018.07.14. 20:08:55

@-JzK-: Mindent leural a náczyfasisztanyilas kulákburzsoá ciszfehér macsóerőszakpénisz!

KalmanBlog 2018.07.14. 21:34:22

@KalmanBlog: Közben megjelent a helyzet elemzése a stormeren is, természetesen hasonló értékeléssel mint amit én adtam:

"Honestly, I think you dodged a bullet with this, Scarlett. Why you would want to play a tranny is beyond me. I think you’re being gaslit by your managers that this will be a ground-breaking role or w/e, but honestly, I don’t think that this will fly with whatever normal people are left."

dailystormer.name/scarjo-bows-out-of-tranny-role-after-pressure-from-freak-mafia/

som tam 2018.07.14. 21:56:06

@Mia and me:
“egy együttműködő és összetartó közösségben...”
Vagy inkabb egy alulrol szervezodo kozossegben. Ilyesmi talan a motoros klubbok. Senkinek sincs joga csak ugy csatlakozni. Ha megengedik valakinek, attol meg semmi joga nincsen az adott klubban. Aztan ha erdemesnek talaljak, akkor kaphat es felvallalhat kotelezettsegeket, aztan az hozza maga utan a jogokat. Valamikor motoroztam. Osszefutottam ilyen csoportokkal.

“hogyan megy egy ilyen közösségben a "kötelezettségek és felelősség" kijelölése, meghatározása.”
Kotelessegek mindehol vannak szamlalatlanul, nem kell azokat kijelolni, de akar lehet olyan eset is. Az ember vagy felvallalja oket, vagy nem. Ebben rejlik a szabadsaga. Vannak magitol ertetodo dolgok, amiket valakinek fel kell vallalni, es mindig vannak olyanok, akik ezt megteszik. Jol mukodne egy alkotmeny ilyen alapokra helyezve. Nem ordongosseg, csak ki kell forditani a jelenlegi rendszert. Vagyis inkabb visszaforditani normalisba.
A felelosseg mas teszta. Az inkabb a kotelesseg elmulasztasanak a kovetkezmenyeirol szol.

“a gyereknek a szülő kell biztosítsa a tanuláshoz való jogát”
Lehetoseget. Nincs joga, amig nem vallalja fel a szukseges kotelessegeket. Nem annyira idegen ez a gondolat most sem! Ha nem tanulsz, nem mehetsz egyetemre. Nesze neked jog! Ha gyerekkortol ilyen ertekrendszerben nevelkednenek az emberek, sokkal tudatosabb es felelossegteljesebb eletet vezethetnenek.

“de amelyik nem teszi, ott mit csinálsz? Mit teszel a szülővel és mit teszel a gyerekkel?“
Ma ebben az adott rendszerben mit csinalnak? Ez a felelosseg kerdeskore. Ha a szulo nem gondoskodik kotelessege szerint a gyerekrol, vallalnia kell a felelosseget, es nyilvan nincs joga a gyerekhez.

“akkor ott belépett egy harmadik fél köttelezettsége”
Ez nem belep. Ezt valaki felvallaja, meghozza az ezzel jaro jogokkal, kotelezettsegekkel es felelosseggel.

“a közösség kötelezettsége a következő generáció felé”
Joga nem csak egyennek lehet. A kozossegnek - tegyuk fel az egy allam formajaban nyilvanul meg, - ugy lehet ilyen kotelessege, ha jogai is vannak. A kozosseg kepviseloinek vannak jogai es kotelessegei egyenre pevetitve is. Teljesen rendszerbarat.

“Vagy a szülőket bünteted, vonod felelősségre?”
Igen.

“ettől még fogják taníttatni a gyereket?”
Nem lehet minden nem tanittatott gyereket tanittatni, ez ma sem tortenik meg. Viszont minden csoportban megvannak azok az emberek, akik hajlandoak ilyen kotelessegeket felvallalni. Ehhez kell jogokat biztositani.

“A felelősségrevonással lehet a gyerek kerül még szarabb helyzetbe...”
Lehet. Viszont lehet, hogy nem. Mibol gondolod, hogy ugy lenne? Legalabb annyi ervet lehet felhozni az allitasod ellen, mint mellette. Ma sem engednek meg mindent a szuloknek. Nem olyan nagy ugy ez! Persze olyan rendszert is fel lehetne allitani, hogy a tanittatasi kotelessegukrol nem gondoskodo szuloket peldaul nem feltetlenul valasztjak el a gyerekektol.

“viszont egy nem egyenlőségen (!) alapuló társadalomban nagyon nehéz úgy összerakni ezeket párba, hogy senki ne sérüljön”
Ugye nem akarod mondani, hogy a jelen ertekrendszerben senki nem serul? Az emberek serulnek, es ezen valtoztatni nem hiszem, hogy lehetne. Ilyen szempontbol nem nehez jobb rendszert kitalalni.
Aztan meg ki beszel egyenlosegen alapulo tarsadalomrol? Az eltero felvallalt kotelessegek az azokkal jaro felelossegekkel egyertelmuen egyenlosegtelenseghez vezetne. De alljon meg a menet! Melyik tarsadalmi szervezodesben nincsenek egyenlotlensegek?

Egyebkent meg az ilyen ertekrendszer jol szetbaszna legalabb az ostoba balos rendszert, ahol az embereknek csak ugy jogai vannak, a jogvedok azokra hivatkoznak, mikozben semmit nem teszenek a vedenceik, hogy barmilyen jogokat is kierdemeljenek. Meg csak meg sem szulettek (aktiv cselekves), mert oket hoztak vilagra. Ezert jar jog? Peldaul az ilyen jogok miatt sok, egy eleten at robotolo, rendesen adozo angliai nyugdijasnak alacsonyabb az eletszinvonala, mint a bortontoltelekeknek. Egyenloseg? Ugyan mar!

som tam 2018.07.14. 22:14:09

@Mia and me:
As egyenlosegrol jut eszembe. Gondolom, nem hallgatsz Jordan Petersent. Az emberisegen belul az orszagok, az orszagokon belul a kulonbozo csoportosulasok azert vannak, hogy a tagjaiknak ebbol elonyuk legyen. Ha egy tagsag nem jarna elonyokkel, mi ertelme lenne tartozni valahova? Az elonyok es igy az egyenlotlenseg determinalt a szocialis csoportosulasokban. Es meg csoportosulas szinten sem egyenloek a tagok. Nincsen olyan tarsadalmi rendszer, ahol mindenki egyenlo.

icipicicsipa 2018.07.14. 23:07:57

@KalmanBlog:
Scarlett-et senkinek nem kell sajnálnia, egy vérfeminista, megkapta a saját nyomoronc nézőpontját és hozzáállását egy másik nyomoronc bagázstól, ennyi történt.

Aurelius Respectus 2018.07.14. 23:11:13

@icipicicsipa: Én sem sajnálom, eleve minek kezdett bele egy ilyen filmbe a saját pénzén.

KalmanBlog 2018.07.15. 11:16:00

@icipicicsipa: Én lehet, hogy azért vagyok elnézőbb, mert évek óta nem nézek filmeket. Amikor még néztem, akkor még hosszú hajú dögös nőstény volt. Feminizmusra nem emlékszem, bár akkor még nem voltam érzékenyítve rá.

Érdemes kontrasztként így is rákeresni: duckduckgo.com/?q=scarlett+johansson+2008&iar=images&iax=images&ia=images

Aurelius Respectus 2018.07.15. 13:16:54

@KalmanBlog: Amúgy az a érdekes hogy félzsidó, de egyáltalán nem látszik rajta, volt már néhány fiatal színésznő akivel így jártam, eszembe nem jutott volna és tetszett: Sarah Michelle Gellar, Alyson Hannigan, Gwyneth Paltrow, persze ma már látszik rajtuk.

KalmanBlog 2018.07.15. 16:00:21

Matinésztori (16+!) egy perpatvarról londonisztán buzijai között: kuruc.info/r/6/187980/

Könnyed szórakozás vasárnap délutánra. Aki megfejti, hogy mit jelent az, hogy "transactivism erases lesbians", az vendégem egy italra.

Aurelius Respectus 2018.07.15. 16:27:52

@KalmanBlog: A konliktus lényege hogy a leszbikus nőknek nem tetszik, hogy férfiak érzik magukat leszbikus nőnek :)

Frederick · http://cassetto-tiroir.blogspot.hu/ 2018.07.15. 18:55:13

@Bambano:

"nem fog eljátszani egy transznemű szerepet, mert a transzneműek hisztiztek, hogy azt miért nem transznemű játssza."

Bár tudom, hogy ez egy műbalhé, egy csöppet megértem. Csak példa, ami engem is kiakasztott:

1, A dél-amerikai sorozatok között futott olyan, hogy Betti, a csúnya lány, meg még volt egy szappanopera egy kövér nőről. Az volt a magyarázó indokuk, hogy már elég volt a sztereotípiákból, hogy csak szép lányok köré építenek romantikus szappanoperákat. Ez még oké; viszont az már kifejezetten álszent és kétszínű mutatvány volt a részükről, hogy mind a "csúnya lányt", mind a "kövér lányt" egy karcsú és szép topmodell játszotta. Kb. ennyit a nemes célokról.

Pár ellenpélda: mikor filmre vitték Kosztolányi Pacsirtáját, ami egy csúnya lányról szólt, azt valóban egy csúnya színésznő játszotta, Nagy Anna. Renée Zellweger felhizlalta magát a Bridget Jones szerepre, Christian Bale lesoványította magát A gépész c. filmre. Na, ez az igazi színészet!

2, A Van Helsing c. filmben a cigány hercegnőt egy olyan fehér nő játszotta, akiről lerítt, hogy nincs benne vonó (Kate Beckinsale).

3, A Benyovszky Móric c. filmsorozatban a fehér emberek be voltak festve afrikai négerre.

Avagy: tudom, hogy műbalhé, és a hiszti is felesleges, de most egy picit megértem őket.

Papírsárkány 2018.07.16. 07:48:48

@KalmanBlog: istenem, na, megijedtek, hogy a férfiak még leszbikusnak is jobbak :)

-JzK- 2018.07.16. 10:29:42

@KalmanBlog:

Guglizz rá arra, hogy TERF (Trans-Exclusionary Radical Feminist). A konfliktus lényege az, hogy a feminizmus egyik szárnyát felháborítja az, hogy holmi fütykössel született lények kikerülhetnek a "disznó patriarcha férfi" skatulyából "pusztán" azzal, hogy kinevezik magukat transznőnek és (eseleg) levágják a farkát. És ezzel nemhogy átkerülnek az áldozati olimpián az "elnyomott nő" kategóriájába, de még meg is előzik az igazi nőket, akiknek nem sújtja még a transzság bélyege is.
Ez náluk egy komoly konfliktus, ami miatt még verekedni is szoktak...

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2018.07.16. 10:59:48

@KalmanBlog: Hú, na ez igen! Végre valaki aki el is gondolkodott a cikken! :-) Látszik, hogy azt a megjegyést kritikátlanul átvettem a forrásból. :-)

Megnéztem a fantom refernciás fejezetet és mondjuk nekem az tűnt fel hogy a concatToBuffer metódusnak ott igazából semmi keresnivalója, szerintem csak véletlenül került be a példakódba egy másikból, azt törölni fogom.

A harmadik pontban egyetértek, amikor a fantom referencia bekerül a sorba, akkor már kevés a memória, ez ugyanúgy fennáll mint a finalize(). A negyedik ponton gondolkodtam, hogy a referenciasorral esetleg meg lehetne-e oldalni valahogy de sajnos nem találtam megoldást. Nem biztosítja semmi, hogy nem lesznek olyan objektumok amik nem kerülnek be a sorba. :-(
Átírom azt a mondatot. :-)

Az egalizeres dialógusablakot megnéztük egy kolléga gépén amin Debian van meg FF, de nála nem jelentkezett. :-(

-JzK- 2018.07.16. 11:19:11

Pár napja volt a hír, hogy százezer rendőr, kommandós és katona lett mozgosítva Franciaországban a vb-döntő idejére. Na már akkor dörzsöltem a tenyerem, hogy na vajon miért :D Gondolom Zágrábban nem volt szükség a hadseregre, hogy ne törjenek ki zavargások. "Franciaországban" meg ez történt, képzeljük el, mi lett volna, ha veszítenek? :D

www.facebook.com/ultrainfo.hu/videos/1024591297706190/

videa.hu/videok/foci-vb-2018/sport/ketten-meghaltak-a-parizsi-zavargasokban-donto-foci-franciaorszag-4jvA383lIVEfluqu

KalmanBlog 2018.07.16. 15:16:30

@Sipi81: Ahol nincs referenciaszámlálás, vagy úgy is mondhatnám, hogy "Mark" alapú a GC, ott nincs garancia rá, hogy mikor lesznek finalizálva az objektumok. A GC periodikus futtatásával elvileg lehetne garanciát adni rá, de valamiért az a trend, hogy ne építsünk a finalizerre, hanem inkább használjuk a try(AutoCloseable x=...){} mintát.

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2018.07.17. 14:38:44

@KalmanBlog: Ez szerintem így jól is van mert önmagában a finalizer hogy úgy mondjam filozófiailag annál azért jóval tágabb fogalom mint hogy expliciten lezárjunk egy erőforrást. Viszont a cikkben említett példán kívül én valójában nem igazán tudok elképzelni olyan feladatot amire a finalizer kínálna megoldást.

Aurelius Respectus 2018.07.17. 17:08:25

@-JzK-: Kár hogy nem vesztett a franciának nevezett csapat, nyertek volna a horvátok és olyan rombolás és fosztogatáshullám kezdődött volna Franciaországban, ami talán észhez térített volna sok franciát.

-JzK- 2018.07.17. 21:08:30

@Aurelius Respectus:

Politikai indittatásból előre meg volt rendezve, hogy ők nyerjenek, ezzel is propagálva a multikulti győzelmét. Fogadni kellett volna... :)