HTML

Deansdale

Férfiszféra: antifeminizmus, nőzés, satöbbi. Ja, és táplálkozás.

Utolsó kommentek

A választásokról dióhéjban

2022.04.09. 16:57 Deansdale

Utólag mindenki hápog, hogy erre az eredményre senki nem számított, holott ha engem kérdeznek a választás előtt, nagyjából lekottáztam volna nekik. Persze lehet azt mondani, hogy csak utólag okoskodok, és erre mindenki azt gondol amit akar, de szerintem ennél kiszámíthatóbb választásunk nem volt a rendszerváltás óta.

Kezdjük alulról, a kishalakkal. Az nyilvánvaló volt, hogy az 5%-os küszöb a vicc- és egyéb mikropártoknak túl magas lesz. A kutyák erőn felül teljesítve sem tudták beokádni magukat a parlamentbe, a NÉP és a MEMO meg annyira esélytelen volt, hogy arra nehéz lenne adekvát jelzőket találni.

Az is abszolút kiszámítható volt, hogy a Jobbik 2.0, vagyis a Mi Hazánk az anyapárt illetve a fityisz csalódott szavazói közül elegendő számút be fog húzni a bejutáshoz. Balról nem sok szavazatot vehettek el (a Jobbikot itt nem balosként értelmezve), de nem is volt rá szükségük. A Jobbik óta nyilvánvaló, hogy hazánkban van tömegigény a kifejezetten nemzeti politizálásra, úgyhogy nem kellett Nostradamusnak lenni ahhoz, hogy valaki az MH dobogós helyére fogadjon. Jómagam is így tettem, rájuk szavaztam, mert bár ingadoztam kissé, de végül eléggé biztos voltam az összefosás bukásában ahhoz, hogy meg merjem lépni ezt.

Mert az ugye szintén evidens volt, hogy az ellenzék semmit nem tanult a 4 évvel ezelőtti fiaskóból, és csak szarabb lett mint akkor volt, ráadásul a véghajrában az ukrán háborúval kapcsolatos töketlenkedésük még az álmaikban meglévő hajszálnyi kis reményüket is tönkrevágta. Ha a politikai állásfoglalásaik nem lettek volna elégségesek a koalíció mélybe rántására, a magyar emberek Don-kanyarba való visszaküldésének rémképe bőségesen elég volt. Az lehet, hogy ők a nyugat felkent csicskáiként úgy gondolták, a NATO seggét akár magyar életek árán is fényesre kell nyalni, de az átlagemberek többsége még ebben a szénné hülyült korban sem elég aberrált ahhoz, hogy idegen háborúkba akarja küldeni a saját gyermekeit.

Az egyetlen kérdés tehát az volt, hogy meglesz-e megint a kétharmad, de ez igazából nem is volt annyira lényeges, mert az sem lett volna óriási baj ha nincs meg, sőt, ha a fidesz 50% alatti eredménnyel csak "simán" nyer, és rákényszerül az MH-val a koalícióra, az sem lett volna gond.

Szóval üdvözlöm a nagyságos politikai elemzőket és szakértőket - ha van a szakmában egy csipetnyi gerinc akkor küldenek postán egy tiszteletbeli politológusi diplomát :)

146 komment

Címkék: politika

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deansdale 2022.04.09. 21:47:28

@-JzK-: Milyen érdekes, hogy Magyarországon a transztéma még nem jelent problémát, itt nincs is ilyesmi, csak hülye széljobb propaganda az egész, ennek ellenére már így is több transznemű egyesület üzemel errefelé...

-JzK- 2022.04.09. 21:49:10

@Deansdale:
Még csakazolvassa is nemmel szavazott a transzos kérdésekre.

Gógita 2022.04.09. 21:51:13

@-JzK-: Igen. A hazaárulás külföldön/külföldieknek, amellyel KONKRÉT károkat okoznak az országnak című BTK. paragrafust is időszerű lenne átírni!!! Vagy megírni.

#szájbergyerek# 2022.04.10. 06:57:37

Meg az is sokat számított, hogy valamelyik kutató a választások előtt egy nappal lehozta, fej- fej mellett van a fityesz és az összefosás.
MZP fasságai ellenére (vagy éppen azért?)
Ilyenkor nagyjából az összes előzetes esélylatolgatást le lehet húzni a wc-n.
Ennek hatására egy csomóan elmentek, akik otthon maradtak volna, mert addig azt hitték lefutott meccs. Ha már elmentek nem bízták a véletlenre, hogy esetleg az összefosás egy paraszthajszállal is nyerjen. Így lett 2/3 negyedszerre.

Murometz köztársasági elnök 2022.04.10. 09:43:19

@Deansdale: a háttérhatalom meg gonosz bilderberg meg cia ügynökök, mocskos amerikaiak ezt értem. De ettől még Putyin egy őrült diktátor lehet. Nem függ össze a két ügy.
Érdekes módon az ukránok hazugsága zavar téged. De putyin egész országát agymosó média hazugsága meg orbán hazudozása - az okés.
Hogy kiplakátolja hogy az ellenzék háborút akart, ő meg békét.

Érdekes kettősmércéd van, de jól áll neked, sose add fel!

Deansdale 2022.04.10. 10:33:23

@Murometz köztársasági elnök: Putyin nem őrült és nem diktátor, mégpedig azért, mert

1. Ránézésre látható rajta, hogy intelligens, épelméjű ember, nem egy Che Guevara vagy Sztálin. A nyilatkozatai koherensek, intelligensek, ellentétben pl. Bidennel, ráadásul egyenesnek és őszintének tűnnek, ellentétben pl. Zelenszkijjel.

2. KIZÁRÓLAG azok mondják rá, hogy diktátor, akik Orbántól Trumpon át a sarki fűszeresre is ugyanezt a szélütött baromságot mondják, csak mert ezek az emberek nem progresszív-globalisták. Még soha senkit nem hallottam Putyint diktátorozni akinek a véleménye egy fabatkát is ért.

3. Az országában az emberek nyugodtan élnek, sőt, mindenféle értelemben fejlődés tapasztalható. Az ellenzéke nyöszörög, hogy el vannak nyomva, meg diktatúra, meg istenfasza, pont úgy, ahogy a magyar ellenzék is ugyanezt a dumát nyomja, tehát hazudnak. Putyin nem foglalta be a semleges médiát (mint Zelenszkij), nem tiltotta be az ellenzéket (mint Zelenszkij), és nem valamilyen idegen hatalom képviseletében helytartóskodik (mint Zelenszkij). Semmilyen bizonyítékot nem láttam arra, hogy kinyíratná az ellenzéki újságírókat vagy politikusokat, bár ezzel az egy dologgal kapcsolatban elismerem, hogy Putyin oldala sem meggyőző, a vádakban talán lehet valami, de ez a >gyanú< önmagában fényévekre van attól hogy diktátorozzam miatta Putyint.

Viszont ahogy ez már neked is elmagyaráztam, szerintem kb. 80% az esélye hogy Putyin maga is a globálhatalom zsebében van, csak a jó zsarut játssza mint Orbán. Arra, hogy kirobbantsa a great resetet elősegítő nemzetközi konfliktust simán utasíthatták a great reset kiagyalói. Ez őt nem mentené fel az erkölcsi felelősség alól, csak jelzem, hogy folyamatosan hülyeséget beszélsz azzal hogy engem valamiféle Putyin-rajongónak próbálsz beállítani.

Minden hazugság zavar. Az ukránoké azért zavar duplán, mert ők bele akarnak rángatni minket is a konfliktusba, plusz teljesen nyilvánvalóan részei az internacionalista bábszínháznak ami most mesterségesen szítja a konfliktust, hogy az egész világ minél nagyobb szarban legyen. Az ukránok ezerrel tolják az elmebeteg progresszív dumát többek között arról, hogy a cancel culture-t be kell vetni a világ összes orosz embere ellen, mert Putyin. Zelenszkijről sikítva visít hogy a Shwabok és Sorosok csicskája, a hazugságai pedig gyökerek és átlátszóak, de ami még rosszabb, destruktívak a teljes nyugati világra nézve.

Az, hogy Putyin az orosz kormánymédiában az orosz népnek mit magyaráz, engem kurvára nem érdekel, az se Mo-ra nincs hatással, se a nyugati világ egészére. A nemzetközi médiából már rég cancel culture-ölték Putyint, szóval azt elég nagy hülyeség lenne állítani, hogy számottevő nemzetközi propagandát folytat. Emellett ami Putyin PR-tevékenységéből mégiscsak kiszivárog hozzánk, az ezerszer hihetőbb és sokszor kézzelfoghatóan bizonyítható. Biofegyver-laborokról beszélt, amik tényleg ott vannak, az ukrán seregek atrocitásairól beszélt a saját lakosságuk ellen, amik tényleg megtörténtek, stb. Nem tudnék mondani így fejből semmit, ami Putyin-propaganda volt és azóta hitelt érdemlően megcáfolta volna bárki is. Ha te tudsz ilyet, linkeld be, kíváncsi vagyok.

Orbánnak nem tudom milyen hazugságairól beszélsz és hogy ez hogy jön ide egyáltalán, egy olyan cikk alatt amiben leírtam hogy nem a fideszre szavaztam, illetve egy olyan szituban ahol Orbán egyszerűen csak megpróbálja hazánkat kint tartani a háborúból. Az, hogy a NATO fegyvert szállít az országon keresztül miután Orbán azt mondta hogy mi nem fogunk fegyvert szállítani egyrészt nem hazugság, másrészt ha szándékos torzításnak veszed, akkor is bőven belefér a politikai retorikába. Orbán - az ellenzékkel szemben, illetve hát bizonyos értelemben az ellenzék rejtett egyetértése mellett - A MAGYAROK ÉRDEKEIT NÉZI amikor nem akarja elzárni a gázcsapokat, nem akar magyar életeket áldozni a globalisták háborújában, nem akar fölösleges ellenségeskedést szítani se a ruszkikkal, se a nyugattal, ésatöbbi. Úgy tűnik a világon jelenleg Orbán az egyetlen épelméjű politikus. És nem rá szavaztam :)

"Hogy kiplakátolja hogy az ellenzék háborút akart, ő meg békét."

Ja, hogy ez a "hazugság"? Egy tucat ellenzéki politikus nyilatkozta kamerákba, többek között a miniszterelnök-jelöltjük, hogy a NATO minden kérését teljesíteni kell, vagyis adjunk/szálítsunk fegyvert, küldjünk katonákat, stb. Ebben mi a hazugság??? Nem vagy te kissé túlságosan Orbángyűlölő, olyannyira hogy az már vakká tesz az objektív tényekre is?

Murometz köztársasági elnök 2022.04.10. 11:05:28

@Deansdale: "nem tiltotta be az ellenzéket" persze, mert előbb novicsokkal megmérgezi őket.
Ééééédes vagy hogy ennyire kifordítottan tudod szemlélni a világot és már semmi valóságelem nem számít neked csak az hogy a libsi oldal ellenzéke legyél. Amit azok mondanak annak ellenkezőjét visszhangzod.
"orosz kormánymédiában az orosz népnek mit magyaráz, engem kurvára nem érdekel"
Tulajdonképpen ilyen alapon semmi nem kéne hogy érdekeljen. Ismered az 1984 regényt? Megérkeztünk pont abba a világba. Te meg tapsolsz ennek.

Gógita 2022.04.10. 11:26:21

@Murometz köztársasági elnök: Mérő László elég nagy név. Főleg a ballibsi oldalon. Lement egy faluba szavazatszámlálónak, mert ugye az ellenzéki örök mantra, hogy a jobb-konzi-ker.-nemzeti oldal mindig csakis csalással nyer (het, hogy máshogy?) választásokat.
Szóval, ment ellenőrizni, megakadályozni.

Aztán hazament Pestre és azt mondta, hogy lehet, hogy nem is a teljes vidéki magyarság agya van átmosva, hanem az övék Pesten!!!

Hogy ők/ti ülnek fordítva a lovon.
Ezen te is elgondolkodhatnál.

Deansdale 2022.04.10. 11:38:40

@Murometz köztársasági elnök: Ja, persze, Putyin mindenkit megmérgez, és te ezt onnan tudod hogy a 444-en olvastad. "Valóságelem", mi? Adj már linket valamire ami bizonyítja, hogy Putyin bárkit is megmérgeztetett, és bizonyítás alatt nem azt értem, hogy valami balos újság azt állítja.

"Tulajdonképpen ilyen alapon semmi nem kéne hogy érdekeljen."

Ja, mert ha az orosz média nem érdekel, akkor nyilván semmi se, tök logikus. Ember, szedd már össze magad.

Deansdale 2022.04.10. 12:01:00

@Gógita: www.facebook.com/drmerolaszlo/posts/1316189428877934

Köszönöm, ez tényleg tanulságos volt. Vannak még normális ellenzékiek, de ahogy Mérő példája is mutatja, pont a normálisságuk miatt távolodnak az ellenzéktől. Ha nem lesz lényegi változás a magyar pártpolitikában, akkor 4 év múlva a fityisz háromnegyeddel nyer, és az MH lesz a fő ellenzék, az összefosás tagjai meg örülnek ha az 5% meglesz.

Murometz köztársasági elnök 2022.04.10. 18:09:32

@Gógita: ezzel abszolút egyetértek, a baloldal is egy súlyosan torz és zárt buborékban ücsörög.
Biztos nem tudod, de én nem vagyok se balos, se fideszes. Ciki, ugye?
@Deansdale: Az hogy az oroszok sorban mérgezik az ellenzékieket azt nem a 444 írja, hanem minden világlap. De te simán rásütöd mindenre, hogy libsi sorosiszta és akkor máris folytathatod a valóságtagadást. Engem nem zavar, csak tudj róla milyen buborékban vagy te is. De te imádod magadat az igazság bajnokaként látni/láttatni.

vodkasprite 2022.04.10. 22:29:45

@Murometz köztársasági elnök:
Videó arról, hogy lövi az ukrán tüzérség az ukrán épületeket, és hogy nem engedik lelépni a lakosságot a humanitáriánus folyosón keresztül, hogy továbbra is pajzsként használhassák őket:
www.bitchute.com/video/9eTC7kUdwbE4/

Reactor 2022.04.11. 05:34:37

Nem tudom, az ellenzéknek mi volt a szándéka azzal, hogy lépjünk be a háborúba Ukrajna oldalán. Gondolom a hadvezetést is úgy képzelték el, mint a Red Alert-ben: legyártunk ötszázcsilliárd tankot, oszt jól ráküldjük az ellenségre, közben azért a biztonság kedvéért elmentjük a játékot előtte, hátha mégis ők lesznek az erősebbek...

"Building..."
"Construction complete."
"New construction options."
"Unit ready."

Deansdale 2022.04.11. 07:55:25

@Reactor: A választások kapcsán olvastam tegnap, hogy valami ellenzéki p*csa arról írt, a vidéki fityiszesek identitása a félelem, mert pl. rettegnek a háborútól. Ökölbe szorult a kezem b+, hogy a retardált belpesti huszonéves p*csa annyira el van szakadva a valóságtól, hogy szerinte a háborútól félni valamiféle mucsai ostobaság - mivel számára ez a háború legföljebb annyit jelenthet, hogy valami katonákat küldünk, akiket ő nem ismer személyesen, tehát irrelevánsak. Az ő péppé kényeztetett seggét a Gerbeaud kávéházban semmilyen veszély nem fenyegeti, neki a háború merőben médiaesemény, mint amikor a barinő megírja fészre hogy O1G. A szenilis vidéki hülyék meg nem akarnak háborút, bakker...

Deansdale 2022.04.11. 09:02:22

mediaforras.com/nemetorszag-bunkerek-es-elelmiszer-tartalekok-1495?fbclid=IwAR0FRUb6xA5RQt1byaBdBMJ1X7EdJgjc_l3lQCKNW9uqoch8D8m_cQxytPM

Azon filózok a németeknek mi szüksége lenne óvóhelyekre, ha egyáltalán nem foglalkoznának az ukrán kamuval. Jogos lenne attól félniük, hogy Oroszország egyszercsak megtámadja őket? LOLOLOLOLOL

Viszont úgy, hogy mindenáron meg akarják támadni a ruszkikat, már lehet létjogosultsága a bunkerezésnek (attól függetlenül, hogy 99% valószínűséggel kamu ez is). A németeknek már lámpavasra kellett volna húzni azokat a politikusaikat akik háborúba akarják sodorni az országot az oroszokkal.

Deansdale 2022.04.11. 10:58:38

@Murometz köztársasági elnök: Csodálkozom, hogy a NATO-ról még nem hallottál...

Levettem a válladról a döntés terhét, ugyanis meguntam a trollkodást. Bár már nem vagyok olyan türelmes mint régen, azért még így is elég sokáig bírom a trollkodást, de amikor már nagyon elborult és eléggé személyeskedő azt nehezen tolerálom. Egy ideig nyomtad, hogy itt mindenki moszkovita ukrángyűlölő alusapkás, csak te vagy helikopter, és reméltem észhez térsz ha rávilágítunk az ordító tévedéseidre, de sajnos nem vált be, sőt.

Deansdale 2022.04.11. 14:51:56

Mérőnek nem csak facebook-bejegyzése van, hanem interjúja is:
www.youtube.com/watch?v=jxfZW4T3Avk

icipicicsipa 2022.04.11. 15:18:50

@Deansdale:

"A választások kapcsán olvastam tegnap, hogy valami ellenzéki p*csa arról írt, a vidéki fityiszesek identitása a félelem, mert pl. rettegnek a háborútól. Ökölbe szorult a kezem b+, hogy a retardált belpesti huszonéves p*csa annyira el van szakadva a valóságtól"

Nekem meg ez volt ugyan ilyen, nagyjából:
Finn miniszerelnök: „Fel kell adnunk kényelmünket” a háború lezárása érdekében
liner.hu/finn-miniszterelnok-kenyelem-haboru/

Szóval ül benn a melegben az adófizetők pénzéből, prioritást élvezőként a jólétben és kényelemben, és megmagyarázza jobbágynak, hogy mi "együtt" most majd sajnos fel kell adnunk a kényelmünket.

Semmi gond nincs ezzel.
Csak ki kell rángatni a rezidenciából az utcára aztán mutasd meg, hogy mennyire is vagy szolidáris meg kényelmet feladó.

Madarász Henrik 2022.04.11. 17:58:39

@Deansdale: A földbuta jobbikos Potocskáné meg azt mondta a választások előtt hogy ő támogatja katonák küldését Ukrajnába, mert aki magyar katonának megy az vállalja a halált is. Miközben a magyar katonák egyetlen feladata Magyarország védelme lenne és amíg NATO tagok vagyunk segíteni azt a tagállamot amelyiket megtámadtak. Az már a komcsi kormányok sara hogy USA vazallusként háborús térségekbe küldtek magyar katonákat, mint Afganisztán.

Madarász Henrik 2022.04.11. 18:00:35

@Madarász Henrik: A sors mindenesetre megbüntette őt, már nem rontja a levegőt a mostani parlamentben képviselőként.

KalmanBlog 2022.04.11. 18:11:40

@Deansdale: Műsorvezető: "Van egy olyan narratíva, hogy a vidéki embereket nem tudja megszólítani a budapesti értelmiség."

Ezen röhögök a legjobban. Mert tényleg így van, és ebben csakis a budapesti "értelmiség" a hibás. Valójában a legkevésbé sem értelmesek, a valóság tagadásától képtelenek a legegyszerűbb gondolatok felfogására is.

Én ha akarom, akkor meg tudom érteni az ő logikájukat. Mármint logikus nem lesz, de ha akarom értem. De ők ugyanerre nem képesek, mert a valóság tagadása miatt egyszerűen elvesztették az eszüket.

Deansdale 2022.04.11. 18:45:44

@KalmanBlog: Abszolút. A nagyvárosokban mindigis burjánzott az elitizmus és a degeneráció, ezt az 'elit' sikeresen összekapcsolta azzal, hogy a mucsai parasztok általában tradicionalisták, tehát egy értelmiségi per definitionem progresszív kell legyen, és innen már nem volt visszaút. Ehhez Pesten hozzáadódik, hogy rengeteg ember dolgozik nemzetközi cégeknél, amik ezerféle módon nyomják az alkalmazottaikra a globalista propagandát. Így szerencsétleneknek olyan gránitkemény véleménybilibe szorult a fejük, hogy a fal adja a másikat, mármint minden választás után az utóbbi 12 évben, és mégis képtelenek tanulni belőle. Mérőt is szerintem kiközösítik a penészbe, ahelyett hogy elgondolkodnának a mondandóján.

Amúgy az évszázad top 10 legzseniálisabb húzása között volt a háttérhatalom részéről kiépíteni az értelmiségi rétegben azt a képzetet, hogy a széles látókör, a műveltség, a kifinomultság összefonódik a kultúrmarxista világnézettel, így a libsizmus gyakorlatilag beépült a személyiségükbe ill. az önértékelésükbe. Ki az, aki hajlandó nyitni a konzervativizmus irányába, ha egész életében szentül hitte, hogy az az ostobaság szinonímája, és még akkor is ezt hiszi amikor a valóság péklapáttal veri arcon? Szegény agymosott kretének.

Deansdale 2022.04.11. 18:49:31

@Madarász Henrik: Én csak azon csodálkozom, amikor ellenzékiek telibe tagadják a fekete-fehéren rögzített tényeket. Márpedig az ellenzék nem támogatja a magyar katonák Ukrajnába küldését a NATO-val, ez csak Orbán hazugsága... Pfff. Fura ez, mert ismerem a természetüket, tudom hogy folyamatosan ezt csinálják, és mégsem tudom megszokni. Ez az én természetemtől annyira távol áll, hogy minden egyes alkalommal újra meghökkent.

Reactor 2022.04.11. 21:40:40

@Deansdale: Simán kipakolnám a frontvonalba az ilyet. Ha ennyire apróság a háború, nosza, vegye ki belőle a részét. Semmi gond: ha lelövik, majd felszed izé, medikittet, vagy csak simán beírja hogy IDKFA és örökélete lesz :D
Hát basszus, én még a Dűnében is vigyázok rá, hogy a lehető legkevesebb veszteséget szenvedjem el, és kimenekítem a katonáimat bázisfoglalás után, ez meg...mindegy is...

rrh19 2022.04.11. 21:59:32

@icipicicsipa: Lásd még:

www.youtube.com/watch?v=T-zlYBIpj7w

"Nehéz időszaknak nézünk elébe. De persze nem mi, csak önök."

KalmanBlog 2022.04.12. 00:55:39

Ez a videó sem létezik, csak összeesküvés elmélet: NSFW - az alkotók által gyerekeknek szánt videó, de csak felnőtteknek javaslom tájékozódás céljából, másként nem: www.youtube.com/watch?v=sQvTZRZCoPw

icipicicsipa 2022.04.12. 02:49:02

"gránitkemény véleménybili"

Már emiatt megérte idetévedni anno...
:D

icipicicsipa 2022.04.12. 02:50:57

@rrh19:

Köszi.
Király! :)
Ezt majd le is töltöm akkor... :D

valis47 2022.04.15. 20:17:15

@-JzK-: Nocsak, a végén szimpatikus lesz... Bár nincs nála esélyem :D

valis47 2022.04.15. 20:30:59

@Deansdale: A NATO egy védelmi szövetség ugyebár, ami senkit sem fenyeget (NPC ellenérv).

@Murometz köztársasági elnök:

Szóval az ártatlan tündibündi Ukrajnácska nem fenyegette az oroszokat. 2014-ben ezért szónokolt a Majdanon a néhai McCain, hogy Ukrajnát ki kell húzni az orosz érdekszférából (lefordítom: behúzni az amerikaiba), ezért kaptak ígéretet NATO tagságra stb.
Az orosz annyira nem hülye, hogy ne tudja, hogy mit jelent ez számára. Valamiért a globohomo nagyon akarja az egész bolygó feletti uralmat, elintézni mindenkit, aki nem pucsít be nekik teljesen. Most hagyjuk, hogy ezek milyen országok, mérgeznek-e ellenzékieket (meg hazaárulókat, mert hát aki átáll az ellenség titkosszolgálatához, azt annak hívják mindenütt) vagy hogy állnak emberi jogok tiszteletben tartása terén stb. (amíg Amerika barátai, ez nem feltétlenül szokott gond lenni, van amelyik feldarabolt a követségén egy oda becsalt disszidenst... egy kis fejcsóválás, ejnye-bejnye volt csak miatta). A lényeg, a globohomo a világot akarja, ami hatalma van, az láthatólag nem elég. Az orosz és a kínai az a két jelentős szuverén állam, amelyet nem uralnak (ha csak nem hiszünk a konteókban, hogy Putyin vagy a CCP, illetve a WEF, az amerikai mélyállam között igazi összefonódás lenne), ezért ezt a kettőt akarják bedönteni, a nagy sakktáblán ugyanis ez a kettő még ellenőrzi Eurázsia északkeleti részét. Ezután már a világ könnyedén leuralható, megvalósulhat a globális világkormány, a nemzetállamok korának vége.

F. Szabó 2022.04.15. 21:16:09

Nem túl optimista jövőkép: A Nyugatnak szüksége van a III. világháborúra. (Valójában mondták már közgazdászok, hogy 30-as évek világválságaiból nem is a Roosewelt-féle New Deal, hanem a II. világháború révén lábalt ki a világ):

www.bitcoinbazis.hu/legendas-penzugyi-elemzo-a-nyugatnak-szuksege-van-a-iii-vilaghaborura/

F. Szabó 2022.04.15. 21:25:20

Biden kezet fogott a levegővel:

hirado.hu/kulfold/cikk/2022/04/15/biden-kezet-fogott-a-levegovel-majd-zavartan-szedelgett

Jót röhögnék, ha nem ő lenne a világ legerősebb hatalmának elnöke, és nem neki kellene meghozni a végső döntést krízishelyzetekben.

VT 135 2022.04.15. 21:35:13

@valis47: Kína tutira nem szuverén állam. Az az elnyomó gépezet, amelyet ott tesztelnek, van szánva az egész világ számára. Most éppen a totális karantént, totális kiszolgáltatottságot tesztelik 25 millió shanghai-n. A világ többi részét meg érzékenyítik erre is.

Elég jól kezd összeállni a kép a tervekről: a nyugati világot fajkeveredéssel, identitás-kultúra megszüntetéssel kiherélni. Az USA-t és az oroszokat, valamint az EU-t egy mesterhúzással legyengíteni. Kína feljön és a kínai elnyomás lesz a standard, amit már szintén elkezdtek importálni a kovid diktatúra képében, valamint az azt megelőző woke-diktatúra képében az egész világba.

B., opció: szellemi osztályt lépünk, energiaszintet lépünk.

VT 135 2022.04.15. 21:52:39

@Murometz köztársasági elnök:
"a háttérhatalom meg gonosz bilderberg meg cia ügynökök, mocskos amerikaiak ezt értem."

Ezen a ponton elvesztél. NPC vagy. A világhatalmi elit, manipulált érzelmi drótján rángatott bábja. De mondhatom úgy is, h annyira totálisan más a valóságértelmezésünk, h teljesen felesleges bármit is mondanunk egymásnak mert tökéletesen felesleges idő-, és energiapazarlás.

Részemről elegem lett a fajtátokból. Nem utállak, nem gyűlöllek benneteket. Nem akarok nektek semmi rosszat. Alukáljatok, amíg a fejetekre nem ég a ház, vagy úgy nem döntötök, h fel akartok ébredni. Én nem akarlak titeket felébreszteni és minden ébredezőt lebeszélnék arról, h ezt a felesleges és eredménytelen dolgot erőltesse.
Nem utállak benneteket, de taszítotok. Mint a penészes étel. Nem kérek belőle. Elég volt.

Szenvedjetek, féljetek, ameddig csak akartok. Csak minket, ébredőket hagyjatok békén. Boldogítsátok egymást. Ne akarjátok ránk erőszakolni erőszakkal a hétköznapi elmebajotokat. Azt tartsátok meg magatoknak. Aki pedig ébredő, az kezdjen el kapcsolódni és együttműködést, együttélést tanulni a többi ébredővel. Mert ettől tud továbbfejlődni ebből a köztes állapotból. Fókuszálj, ifjú Padawan! Nem oda, ami leépül - oda, ahol valami újat, magasabb energiájút lehet teremteni!

Deansdale 2022.04.16. 09:57:27

@VT 135: Nem tud válaszolni, ne piszkáljátok fölöslegesen.

Amúgy kicsit visszás a válaszod, mert mintha olyanokhoz beszélnél lefitymálóan, akik hisznek a világhatalmi elitben, közben meg te is hiszel a világhatalmi elitben. Kicsit pontosabban kifejthetnéd, hogy kik azok akiket elítélsz és lenézel, mert így nem világos.

Frederick2 2022.04.16. 09:57:52

@Madarász Henrik:

"Miközben fél éve a nyugatiak 99 %-a azt sem tudta, hogy létezik egy olyan ország hogy Ukrajna."

Azt sem tudja a legtöbb amcsi, hogy Magyarországot eszik vagy isszák.

Frederick2 2022.04.16. 10:14:54

@VT 135: Deansdale-nek az egyik közkedvelt témája a nacionalizmus. Kedvenc példája erre Japán.

Ha engem kérdeznének, melyik országban a legerősebb a nacionalizmus, én azt mondanám, Kína. Szerintem Kína teremtette meg a legbrutálisabban működő nacionalizmust. Elég csak megnézni az akciófilmjeinek nagy részét - át van hatva erőteljesen kínai nemzettudattal. Meg persze némely film visszataszító Japán-, Amerika- és Európa-ellenes sovinizmussal is. A kínai állam hatalmas embertömeget képes mozgósítani a nacionalizmussal, és ebben a műveletben fontos szerepet játszik a kultúra.

Azt is érdemes megfigyelni, hogy Kínában nem nyert teret a posztmodern. Mert nem engedtek neki teret. A kínai társadalomban nem vert gyökeret semmiféle posztmodern ideológia, az LMBT, a Gender Studies, a Metafizikai Tradíció és egyéb elmerohasztó ökörség. A kínai állam tudja, hogy a posztmodern kikezdené a nemzeti mítoszokat, és ezáltal gyengítené a nacionalizmust. Pontosan ezért vaskézzel elfojtja a posztmodernt.

Magyarországon egy alter jobbos elmélkedhet azon, hogy a Habsburg Birodalom részeként volt jó Magyarországnak, és valójában a nemzeti függetlenséget zászlójára tűző kurucok és 1848-as szabadságharcosok hazaáruló kutyák voltak. Megteheti, mert a társadalmat, és annak értelmiségét áthatja a posztmodern.

Kínában megteheti-e vajon egy értelmiségi, hogy kijelenti, miszerint Kína akkor járt jól a történelemben, amikor a Mandzsu Birodalom része volt, és valójában a mandzsu-ellenes kínai mozgalmak mind aljas hazaáruló férgek voltak? Nem teheti meg. Mert ha megteszi, jobb esetben kiveti magából a kínai értelmiség, rosszabb esetben átköltözhet a kényelmes lakásából egy munkatáborba. Kínában nincs posztmodern. Aki értelmiségként posztmodernkedni akar, ha a társadalom margóján találja magát.

Ugyanakkor Kína arra is jó tanítómester, miként lehet működtetni egy többmilliós társadalomban egy erőteljes nacionalizmust. Totalitarizmussal, meg terrorral.

Számomra ellenszenves geopolitikai szereplő ez a Kína. De valahol el kell ismernem, a maga sötét módján egy ügyes zsarnok. Igen, a maga sötét módján Kína egy érdekes sztori.

valis47 2022.04.16. 12:26:24

@Frederick2: Tudtommal a kínai történetírás a mandzsu dinasztiát (Qing, magyar átírásban Csing dinasztia) is kínainak tekinti, nem idegen megszállásnak. Végül is a mandzsuk asszimilálódtak, mára kihaltak, beolvadtak.

VT 135 2022.04.16. 12:58:08

@Deansdale:
Igaz, de elsősorban nem neki íródott, hanem a többi NPC-nek, csak ő váltotta ki belőlem.

Hát, ööö, én úgy értelmeztem ezt a mondatát, h szarkasztikusan írta, h "blablabla, összeeskűvés-hívők, alusapkások". Ha ezt a részét komolyan írta, akkor visszavonom az írásom azon részét, ami neki szól ebben a témában, sajnálom, még én is tévedhetek. ;)

Deansdale 2022.04.16. 13:33:49

@VT 135: Valószínűleg neked van igazad :)

valis47 2022.04.16. 13:38:07

@Deansdale: @VT 135: A "világhatalmi elit" elég ködös kifejezés, nem úgy kell elképzelni, hogy ezek mind gonoszak és szivarfüstös szobákban tervezgetnek. Igazából ők is ülnek egy lovon, amiről igyekeznek nem leesni. Lehet nagyot esni, triviális okok miatt is. Weinstein, Epstein elég nagymenők voltak például, most az egyik roncs, a másik hulla (ha igaz).
Valójában a szándékaikat teljesen nyíltan közlik, csak vannak, akik nem akarják elhinni, mert az alusapkás konteó. Pedig ők maguk írják, mondják, milyen társadalmat szándékoznak kimérnökölni. És van sok-sok millió követőjük, akiknek ez az utópia, amire vágynak. A woke ideológia úgy formálja át a nyugati világot, mint Rómát a kereszténység annak idején. Vagy mint amikor az iszlám meghódította az akkori ismert világ felét, nem csak karddal, hanem mert a tömegeknek adott valamit.
A woke ideológia is kielégít egy lelki igényt a "szójafiúkban" és a nők jelentős részében, nem lehet ezt nem látni.

VT 135 2022.04.16. 14:24:13

@Frederick2:
Mi itt a távolban nem sokat tudunk Kínáról. Ezért érdemes néhány hiteles forrást nézni, mint a China Uncensored, Serpentza, Lawhy86. Miért hitelesek? Kicsik, nem mainstreamek és utóbbi kettő pl. 10+ évet élt Kínában, kínai családjuk lett - aztán őket is elüldözték.

Kínát nemzetiszocialistának érdemes nevezni.
Kínában nem nacionalizmus van, hanem sovinizmus. Nagyon fontos a két kifejezés különbségét megértenünk! A globohomo, de most Putyin is sokat tesz azért, h a kettő tartalma összeolvadjon. A nacionalizmus - hazaszeretet. Ahogy (jobb esetben) szeretem magamat, a családomat, a barátomat, a kultúrámat, az indentitásomat, a hazámat.
A sovinizmus pedig saját egójába szorult faszfejség, kollektív szinten. Azaz: én és a népem, kultúrám sokkal királyabb, mint a tied, éppen ezért a te dolgod, h az én szolgám, rabszolgám légy és a nyomi kultúrád idővel felolvadjon az én überkirály kulturámban.

VT 135 2022.04.16. 14:30:15

@valis47:
Lehet, nem voltál jelen, amikor erről a témáról elég hosszú és alapos vitát, eszmecserét folytattam Dean-nel. Ebben a témában eltérő a véleményünk.
Én mindig azt mondtam, h a világhatalmi elit nem egy különálló "gonosz különítmény", hanem annak a világrendszernek és világszemléletnek a természetes produktuma, amelyet mindannyian támogatunk, aktívan, vagy passzívan. Éppen ezért nem lesz megoldás - még ha valami csoda folytán fizikailag megvalósítható lenne - az, h kiiktatjuk őket és majd az utódaik ettől "jók" lesznek.

Mivel erről már tényleg rengeteget írtam, nem fogom újra leírni, ha érdekel, keress rá a hozzászólásaimra.

Deansdale 2022.04.16. 15:24:03

@VT 135: Szerintem a rócsildok nem valamiféle spirituális eredményei annak, hogy a modern ember anyagias, hanem egyrészt csak bejátszották magukat a hatalomba az évszázadok alatt, másrészt pontosan ők teszik az emberiséget anyagiassá azzal amit a médián, oktatáson, politikán, stb-n át sugároznak (pl a kereszténység lerombolásával ami küzdött az emberi anyagiasság ellen). Éppen ezért a te spirituális felemelkedésed nem fogja őket eltávolítani.

De, sokadjára is, ne legyen igazam.

Frederick2 2022.04.16. 16:07:52

@VT 135:

"Részemről elegem lett a fajtátokból."

Értelmiségi társaságban felvetődik a kérdés:

Putyin vagy Zelenszkij?

Én hol finoman, hol durván jelzem: nem értem a kérdést. Mind Putyin, mind Zelenszkij egy olyan alternatívát képvisel, ami valójában nem is alternatíva. Gazdasági erőforrások birtoklása, totalitarizmus, sovinizmussal terhelt nacionalizmus, a legalantasabb emberi ösztönök felkorbácsolása, oszt meg és uralkodj, great reset. Egyik sem vezet el a valódi szolidarításhoz.

Ha mindezt közlöm, jön a rácsodálkozó kioktatás. Itt igenis választani kell a kettő között! Nincs olyan, hogy nem választok. Nincs lehetőség a kivülállásra. Tessék választani! Putyin vagy Zelenszkij?

Putyin vagy Zelenszkij?

Rossz a kérdés! Szomorúan látom, hogy sokan igyekszenek megválaszolni. Mikor nem kellene.

Frederick2 2022.04.16. 16:31:56

@valis47: Én megpróbálom elmagyarázni a VT135 és Deansdale féle elképzelés közötti különbséget.

DEANSDALE: Az Assassin's Creed mintájára le kell vadászni a háttérhatalom embereit.

Valahogy így képzeld el a leszámolást!
www.youtube.com/watch?v=Eawu67joQnE

"Egy bűnözővel kevesebb. A csatát megnyertem, de a háború csak most kezdődik."

Ez nagyon romantikua!

VT135: Itt egy világrendet és egy világszemléletet kell megváltoztatni. Ha nem változik meg a világrend és a világszemlélet, akkor hiába iktatunk ki egy lobbit, jön majd egy másik. Felszámoljuk a háttérhatalmat, kitermelődik egy másik háttérhatalom. A lényeg a paradigmaváltás.

Valami ilyesmi a különbség kettöjük nézetei között.

icipicicsipa 2022.04.16. 21:10:14

@Frederick2:
Még egy:

Szereti valaki úgy pozicionálni önmagát, hogy ő a "jó" oldal.
Csakhogy abban a pillanatban, mikor követelőzik abban, hogy te csak "válassz" mindenképpen - mert választanod KELL! - abban a pillanatban egy agresszorrá vált és hatalmat akart feletted gyakorolni ellent mondást nem tűrve, diktatórikus módon.

GABOR2 2022.04.18. 16:26:33

"DEANSDALE: Az Assassin's Creed mintájára le kell vadászni a háttérhatalom embereit."

És ez volt az a pillanat amikor a TEK és az FBI rátörte az ajtót Frederick2-re és senki se hallott róla többet.

www.youtube.com/watch?v=GxM3wstBcD4

békaapu 2022.04.18. 17:07:54

@GABOR2:

Ezzz de milyen jó slusszpoén volt.. :-)))

GABOR2 2022.04.18. 21:45:47

@békaapu: Igen, kösz, jó poén volt, de azért ilyeneket leírkálni valóban rádhozhatja a TEK-et.

Deansdale 2022.04.19. 08:47:10

@GABOR2: Ott még messze nem tartunk. Nem is hallottam ilyen esetről Mo-n.

vodkasprite 2022.04.19. 14:56:29

@Deansdale: A TEK érkezése attól függ, hogy "mekkora okosságot írsz" x ""mekkora hallgatósághoz juttatod el az üzeneted"

vodkasprite 2022.04.19. 14:58:25

@vodkasprite: + sok esetben nem is neked szól, hogy mekkora létszámmal jelennek meg, inkább majd a híradó nézőinek, akikben tudatosítani szeretnék, hogy az okoskodás az nem csak játék

Frederick2 2022.04.19. 17:33:57

@GABOR2: Miért fújták le az öregembert gázspray-vel? Micsoda kegyetlenség!

Frederick2 2022.04.19. 17:37:59

@GABOR2: Akkor nagy valószínűség szerint rajtam kívül vinnék a bloggazdát is, meg még néhány kommentelőt is. Ahhoz meg az kellene, hogy ez a fórum nemzetbiztonsági veszélyt jelentsen - magára a nemzetre! Ugyan már! :P

Komolyan, itt fórumozunk, aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat másnap, hogy egy zord helyiségben velünk is megtörténik "Az ötödik pecsét". :D

Deansdale 2022.04.19. 22:33:03

@-JzK-: Te minek kínzod magad ezzel a nővel? :) Oké, ezúttal a véleménye nem a legrosszabb, ugyanakkor a stílusa csapongó és ömlengő, baromi nehezen tér a tárgyra és nem tudja levetkőzni a saját jellemhibáit, a narcisztikus személyiséget, a dühödt egoizmust, a férfigyűlölő feminista ostobaságokat.

Deansdale 2022.04.19. 22:38:10

@GABOR2: Nem kétlem, hogy akik arra az iszlamista debilre lecsaptak olykor szétnéznek az ilyen blogokon is, csakhát messze nem ugyanaz az ISIS-el levelezve bombát gyártani, mint itt azon ábrándozni hogy a háttérhatalomtól jó lenne megszabadulni. A TEK velem mit csinálna, lefoglalják a billentyűzetemet amin leírtam hogy a rócsildok világuralomra törnek? LOL

GABOR2 2022.04.19. 23:35:09

@Deansdale: ""DEANSDALE: Az Assassin's Creed mintájára le kell vadászni a háttérhatalom embereit.""

Ezt már vehetik erőszakra/ terrorizmusra való felhívásnak. Egy vörösvonal átlépésének.

Meg tudod, lehet a jövőben majd visszanéznek, amikor már hisztériuksan fogják vadászni ki mit irogatott korábban.

Vigyázni kell a szavakkal... felhasználhatják ellened.

Amúgy ez nem a te írásod, hanem Frederik felvetése volt.

Deansdale 2022.04.20. 08:59:38

@GABOR2: Híve vagyok az egészséges paranoiának, de ez szerintem már túlzás :)

Mia and Me 2022.04.20. 09:24:04

@Deansdale: minden kommunikációs eszközödet (csaladi fotóknak annyi) plusz akkora pénzbírság hogy ne tudd kifizetni ;)

Deansdale 2022.04.20. 09:37:38

@Mia and Me: Úgy értettem se okuk, se jogalapjuk bármit is tenni, csak túl absztrakt lett a poén... Nem hiszem, hogy olyan durva rendőrállamban élnénk mint amit az ellenzék vízionál, hogy még ha nem sértek törvényt akkor is elvisznek mert bántja az önérzetüket amit mondtam. A törvénysértéstől meg fényévekre vagyunk, Fred is.

VT 135 2022.04.20. 11:03:32

@Deansdale:
A mai világban nem lehetsz már elég óvatos. Ami le van írva, az már bizonyíték lehet ellenünk. Amikor egy Budaházy-t simán terroristaként elítélnek, amikor a Tolvajkergetős csapatot "jogerősen" üldözték és elítélték - pillanatról-pillanatra látható volt Tomcat beszámolóiból az "igazságszolgáltatás" menete -, akkor már bármi megtörténhet. Szóval jobb az óvatosság.

Deansdale 2022.04.20. 11:13:47

@VT 135: Budaházy és Tomcaték is az utcára mentek lázongani, plusz utóbbinál ha jól tudom bombagyártáshoz használatos dolgokat találtak (némileg túlegyszerűsítve a dolgot). N+1-edjére is nyugodt szívvel mondom, ami itt eddig elhangzott az mérföldekre van a büntethetőségtől.

Amúgy meg annyit tudok mondani, mindenki kalibrálja be magának hogy mit mer kimondani online és mit nem. Szerintem a fityisztől félni hülyeség, de azt nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő... VISZONT! előre rettegni a legnagyobb hülyeség a világon, totális önsorsrontás. Nem vagyok hajlandó - még a rócsildok kedvéért sem - azért nem mondani ki amúgy teljesen törvényes dolgokat, mert mi van ha 20 év múlva ők fognak uralkodni és akkor esetleg majd visszakeresik, hogy 20 évvel azelőtt egy Deansdale nevű blogger csúnyákat írt róluk. Mit csinálnak, elveszik az FNA-mat? Szarok rájuk.

VT 135 2022.04.20. 14:07:47

@Deansdale:
Tomcatet igaz, h a Gyurcsány-rezsim megpróbáltam lesittelni koholt vádakkal, mint a nevetséges bombagyártás (...aminek alapjaként találtak nála kristálycukrot...), de nem ezért kezdték el kicsinálni.
Hanem azért, mert Tolvajkergetők néven elkezdtek egy civil szerveződést létrehozni, amely levadászta törvényes eszközökkel a biciklitolvajokat. Mivel ez bizonyította a Rendőrség bénaságát és Tomcat már amúgy is számos magas rangú rendőr vezető bögyében volt, ezért bántak el velük.

Ehhez mondjuk hozzátenném, h a jelenlegi civilizációs mintázatban a hatalom mindenhol konkurrenciát és ezért ellenséget lát minden VALÓDI civil szerveződésben, ezért amint lehet betiltja, kicsinálja, ellehetetleníti őket - ha éppen nem saját magukat teszik tönkre az együttműködésre képtelenségünk miatt.
Ezért tiltották be anno a Magyar Gárdát is, sőt, ezért volt már ellene akkor is hatalmas nácizás, amikor konkrétan még semmit sem csinált, csak megalakult (!).

De zártak börtönbe Orbánék alatt környezetvédőt is, mert ellene mert szólni, h Győrnél a Natura 2000-es természeti terület helyén AUDI gyár épüljön... Szóval, bár nincsen nálunk diktatúra, de ha éppen útjában vagy a hatalomnak, akkor gyorsan el fog tüntetni.

Frederick2 2022.04.20. 15:21:19

@GABOR2:

"Amúgy ez nem a te írásod, hanem Frederik felvetése volt."

Ez egy poén volt. Nem esett le? :D

Gyakori jellemhibád, hogy túlságosan is átmész komolyba. Szinte alig jellemzi a posztjaidat és a kommentjeidet, a kommunikációdat humor. Természetesen időnként alkalmazol poénokat, de azt is csipetnyi mértékkel. Ellenben nem egy esetben vérkomolyan veszel egy-egy poént.

Deansdale-hez hozzárendeltem egy popkulturális elemet (Assassin's Creed). VT135-höz is mindjárt hozzárendelek egyet (Dr. Who). Te is kapsz egyet (Watch Dogs 1).

XDDD

Próbálj meg lazítani
www.youtube.com/watch?v=rjZy9QIvlfQ

Frederick2 2022.04.20. 15:27:11

@VT 135:

"a jelenlegi civilizációs mintázatban a hatalom mindenhol konkurrenciát és ezért ellenséget lát minden VALÓDI civil szerveződésben, ezért amint lehet betiltja, kicsinálja, ellehetetleníti őket - ha éppen nem saját magukat teszik tönkre az együttműködésre képtelenségünk miatt."

Ne feledkezzünk meg az ál-civil szervezetekről sem - mely egyaránt van a "baloldalon" és a "jobboldalon" is.

Deansdale 2022.04.20. 16:10:42

@VT 135: A tolvajkergetők Tomcat egyik legkésőbbi projektje volt, a politikába már jóval azelőtt belefolyt - emlékeim szerint a cukros eset idején a tolvajkergetők még nem is létezett.

A tolvajkergetésről meg annyit, hogy bár erkölcsileg védhető, a maszek bűnüldözés és az önbíráskodás törvényellenes, ezzel ebben a formában nincs mit tenni.

"Tomcat már amúgy is számos magas rangú rendőr vezető bögyében volt"

Ja, nagy troll volt az arc a fénykorában :)

"Ezért tiltották be anno a Magyar Gárdát is"

A MG a magyarellenesek csőrét bökte, az aktuális kormányt amúgy nem kellett volna hogy érdekelje, mivel se törvényelleneset nem tettek, se a kormány ellen nem szervezkedtek. Annyi volt velük a baj, hogy magyarok voltak, és nem szégyellték, ezt pedig a globalista-progresszívek meg a zsidók nem tűrhetik.

"zártak börtönbe Orbánék alatt környezetvédőt is, mert ellene mert szólni"

Úgy sejtem ott a szólásnál több történhetett... Nem mintha Orbánékat védeném, de szerintem ebben a témában az egyetlen bűnük az, hogy az igazságszolgáltatást libsi kézen hagyták, így legföljebb közvetetten felelősek azért amit a libsik azóta is csinálnak, mondjuk Budaházyval. Persze ez a végeredményen semmit nem változtat - úgy kell élnünk, mintha ellenséges idegen megszállás alatt állna az ország, mindegy ki van kormányon.

Seldonius 2022.04.21. 09:02:52

@Deansdale: "A tolvajkergetésről meg annyit, hogy bár erkölcsileg védhető, a maszek bűnüldözés és az önbíráskodás törvényellenes, ezzel ebben a formában nincs mit tenni."

A csalikerékpárt a benne elrejtett GPS-jeladóval nyomon követték a tolvajig/orgazdáig, akit választás elé állítottak: vagy visszaadja a jogos tulajnak a "zsákmányt", vagy kihívják a rendőrséget. Ez mióta törvényellenes?

Ráadásul a tevékenységükről YouTube-sorozat is készült, amiből akár egy random epizódot is bármikor meg lehet nézni, csak sajnos sokan még mindig csupán a mainstream-ből tájékozódnak... :P

Deansdale 2022.04.21. 09:16:44

@Seldonius: Úgy tudom a rendőrség nem teheti meg ugyanazt amit a tolvajkergetők csináltak, mert az valamilyen idióta technikai oknál fogva bűncselekményre való felbujtásnak minősül, és feltételezem hogy Tomcatéket is ugyanezen az alapon állították le, plusz náluk ugye erősen bejátszott az önbíráskodás, amikor verekedésbe keveredtek egyes tolvajokkal. Nem kizárt, hogy ha simán csak lekövetik a lopott bringákat és a tolvajokkal NEM konfrontálódnak, csak kihívják a rendőröket, akkor a mai napig is nyugodtan működhetnének, csakhát nekik fontosabb volt az elégtétel meg a trollkodás meg a videóikon a nézőszám, mint a józan megfontolás.

(Hasonlóképp bukott el az FBI is a Whitmer kormányzó elrablásával kapcsolatos akciójukban, érdekes párhuzam.)

Deansdale 2022.04.21. 09:17:49

@Seldonius: Ne keverd össze azt, ami szerinted erkölcsileg okés azzal, amit a törvény betűje mond.

Seldonius 2022.04.21. 09:20:24

Egyébként pedig: Üdv mindenkinek! :)

Az előző volt az első kommentem a blog(pont)hu-n, eddig olvasóüzemmódban működtem (és fogok is, azt hiszem).

Seldonius 2022.04.21. 09:23:32

@Deansdale: Nem keverem össze. Tomcat a sok peres ügye miatt kvázi kényszerjogásszá lett, tudja, mit csinál.

Deansdale 2022.04.21. 09:41:24

@Seldonius: Isten hozott!

"Tomcat a sok peres ügye miatt kvázi kényszerjogásszá lett, tudja, mit csinál."

Igen, csak sajnos még mindig nagyobb troll mint amekkora jogász :D A nem kicsit egoista alaptermészetéből fakad, hogy fejjel megy a falnak, emiatt él most Kanadában. Fontosabb neki a saját igazságérzete, mint az hogy a bíróság a törvény betűjét követve elmeszeli. Persze ez önmagában nem feltétlenül rossz dolog, ha valakinek szilárd erkölcsei vannak és meg van győződve az igazáról az menjen szembe akár az állammal is, oké... Csak életstratégiának nem jó ez, ahogy a mellékelt ábra mutatja.

Ha csak jelzik a rendőrségen, hogy ellopták a bicajukat, amiben - tök véletlenül - GPS nyomkereső van, akkor soha nem kerültek volna bíróság elé. Ott cseszték el, hogy odamentek a tolvajokhoz emberkedni, mert itt került a képbe a felbujtás és az önbíráskodás is. A videókból nyilvánvalóvá vált, hogy "szándékosan lopatták el" a biciklijüket, ami neked erkölcsi értelemben lehet édesmindegy, de az igazságszolgáltatás nem komálja, sajnos törvény van ellene.

VT 135 2022.04.22. 12:22:05

@Deansdale:
Melyik ez a törvény? Elég érdekes, mert akkor ezek szerint törvényellenes az is, amikor:
- Amikor egy nő szexi ruhában mászkál az utcán, várva, h jöjjenek erőszakolók.
- Amikor valaki nyitva hagyja a lakása, háza ajtaját, h jöjjenek a betörők.
- Amikor rendőrségi ügynökök kiskorú lányoknak adják ki magukat a neten, h pedofilokat fogjanak.

Deansdale 2022.04.22. 12:34:49

@VT 135: Az első példád kissé erőltetett és a valóságban nem létezik, a második szerintem érdekes vitákhoz vezetne a bíróságon, a harmadikkal pedig eltaláltad, igen, ennek a legalitása országról országra változó, és pont ezért nem foglalkozik ilyesmivel sok ország rendőrsége.

Bocs, de nem fogom most elkezdeni bújni a BTK-t, de szerintem az állításom általános bizonyítására pont elég az ahogy a tolvajkergetőket elcsapták, és nem azzal az indokkal, hogy rossz fényt vetettek a rendőrökre. A magyar bíróságok annyira azért nem vadak, hogy megsértett törvény hiányában elítéljenek bárkit is "csak úgy". Az lehet, hogy kicsit feszegetni kell a törvényt amíg ráillik valamire, de a tolvajkergetők esetében ez nem volt annyira nehéz.

VT 135 2022.04.22. 13:11:05

@Deansdale:
Ha végignéznéd Tomcat videóit az "igazságszolgáltatás" működéséről, akkor lehet, megváltozna a véleményed...

Seldonius 2022.04.22. 17:35:01

@Deansdale: Hatályos btk.-ból:
"14. § (1) Felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír."

Akkor lenne szó felbujtásról, ha egy cetlit hagytak volna a bringán ehhez hasonló szöveggel: "Vidd haza nyugodtan, ajándék! :)". Vagy ha Gipsz Jakabot szóban rábeszélik a dologra.

Az pedig teljesen mindegy, hogy milyen szándékkal hagysz ott egy biciklit, autót, rollert, laptopot stb. egy helyen, lakattal vagy anélkül, ezzel még nem "bírod rá" az elkövetőt, hogy lopja el.

Amint láthatod, nem a (valós) bűnözők vérét követelve hisztériázok, csak egy(-két) definíciós tévhitet szeretnék eloszlatni.

Tomcat stílusa, magatartása sokszor nekem sem tetszik. Nem ismerem személyesen, csak az egyik olvasója voltam/vagyok. Viszont ez a könnyed, kényelmes, felületes "önbíráskodó" (még majd erre is kitérek) bűnözőnek titulálás szemet szúrt egy "redpillezős" blogon. ( Egy vérlibernyák oldalon látva erre csak legyintettem volna.)

Deansdale 2022.04.22. 17:58:26

@Seldonius: Én azt magyarázom hogy szerintem az állam mit és miért csinált vele, NEM AZT, hogy én mit gondolok róla, és ez baromi nagy különbség. Attól, hogy leírok valamit az még nem feltétlenül a saját véleményem, itt például arról beszéltem hogy a bíróságok milyen indoklással meszelték el, aminek az én magánvéleményemhez semmi köze. Ezt te mintha úgy értelmezted volna, hogy (erkölcsileg) egyetértek a bírósággal, pedig nem. Rám ne haragudjon senki azért amiért ismertetni próbálom hogy mi történt és mások milyen indoklást fűztek hozzá...

Seldonius 2022.04.22. 18:14:31

@Deansdale: Nem az erkölcsről beszélek. Olvastad egyáltalán a hozzászólásomat?

Leegyszerűsítem.

Azt mondod, felbujtás és önbíráskodás történt. Idecitálom a btk.-t, cáfolva az állításodat. (Egyelőre csak az első felét.)

Nem a véleményed miatt szóltam be, hanem azért, mert az ténybeli tévedésen ("Mi számít felbujtásnak?") alapul.

Deansdale 2022.04.22. 18:24:35

@Seldonius: NEM azt mondom, hogy felbujtás történt.

Azt mondom, hogy A BÍRÓSÁG EZT MONDTA.

Miért rajtam akarod ezt számonkérni?

Seldonius 2022.04.22. 19:10:14

@Deansdale: "NEM azt mondom, hogy felbujtás történt."

Aha.

"Ott cseszték el, hogy odamentek a tolvajokhoz emberkedni, mert itt került a képbe a felbujtás és az önbíráskodás is. A videókból nyilvánvalóvá vált, hogy "szándékosan lopatták el" a biciklijüket, ami neked erkölcsi értelemben lehet édesmindegy, de az igazságszolgáltatás nem komálja, sajnos törvény van ellene."

"sajnos törvény van ellene"

Deansdale 2022.04.22. 19:35:18

@Seldonius: Válasszuk már szét a dolgokat. Önbíráskodás tuti volt, azt szerintem még a hülyék sem tagadhatnák, mivel a 'kergetők összeverekedtek tolvajokkal. A rizsát szerintem hagyhatjuk, hogy "ki kezdte", főleg mivel a bíróság szempontjából ugye eleve adott, hogy ők mentek oda a tolvajokhoz emberkedni (ahelyett hogy a rendőrséget hívták volna). Ez tény, és már ez is elég lett volna arra, hogy bűnösnek mondják ki őket.

A felbujtás vitatható, arra mondtam, hogy vannak rá törvények, és a bíróság azt a vizes lepedőt is rájuk húzhatta, ha nem pont úgy értelmezték a törvény betűjét, ahogy Tomcat. Részemről ERKÖLCSILEG nem értek egyet azzal, hogy törvény bünteti ha szándékosan azért teszel valamit valahová hogy ellopják, ugyanakkor ha van ilyen törvény akkor a bíróság elmeszelhette érte Tomcatet, függetlenül attól hogy te velem akarsz kötekedni fölöslegesen és értelmetlenül.

Hogy végülis egészen konkrétan mivel cseszték arcon a tolvajkergetőket, azt nem tudom, mert a bírósági ítéletet nem láttam, ahogy gondolom itt senki más sem. Ezért beszéltem arról, hogy önbíráskodás + felbujtás lehetett a bíróság indoklása az elmarasztaló ítéletért, amiknek az ERKÖLCSI jogossága bárki által vitatható, viszont a helyzet JOGI megítélése a bíróság dolga volt, és ha a bíró megítélte a felbujtást, azzal te vagy én hiába is akarnék vitatkozni. Ha a bíró a peranyag alapján úgy döntött, hogy Tomcaték tevékenysége megfelelt a felbujtás definíciójának, akkor te hiába akarod itt nekem bebizonyítani, hogy szerinted nem volt az, ennek semmi jelentősége.

...

Nemrég olvastam arról, hogy vannak emberek akik egyszerűen nem képesek megérteni bizonyos feltételes fogalmazásmódok logikáját, pl. van akinek ha azt mondod, hogy "mi lett volna ha tegnap nem reggelizel?", akkor simán azt fogja ismételgetni, hogy de ő reggelizett, és hülyének néz amiért lehetetlen dologról beszélsz. Nekem meg vénségemre kellett azzal szembesülnöm, hogy ugyanez a jelenség megvan azzal is, amikor arról beszélsz hogy egy tőled független szituban mi történt, vagy mások mit mondtak/tettek. Bizonyos emberek egyszerűen képtelenek felfogni, hogy az nem a te véleményed, hogy nem azért mondod mert te egyetértesz azzal a döntéssel.

Fura dolog az emberiség.

Amúgy sajnálom, hogy pont ilyen hülye témával nyitottál itt, amúgy értelmes embernek tűnsz.

Deansdale 2022.04.22. 19:41:58

@Seldonius: Kicsit egyszerűbben fogalmazva... Az, hogy én a tolvajkergetők ügyéről mit gondolok abszolút lényegtelen, csak az számít, amit a bíró gondolt. Én itt fentebb végig arról beszéltem, hogy szerintem a bíró mit gondolt. Az, hogy valakiknek ez esetleg nem volt egyértelmű, az egyszerű félreértés.

Seldonius 2022.04.22. 20:04:04

@Deansdale: Az utolsó egyszavas kommentem arroganciája miatt elnézést kérek, fölösleges volt.

Nem a téma hülye (feltétlenül). És én is ismerem a feltételes módot. Inkább arról van szó, sőt biztos vagyok benne, hogy csak elbeszélünk egymás mellett. Ez rajtam is, de nem csak rajtam múlik.

A témát nem fogom annyiban hagyni, remélem, ezt nem elvakultságként fogod értékelni. (Ha viszont már eleged van belőle, szólj rám, és befogom, végtére is ez a te "otthonod".)

Mára viszont befejezem a fotelhuszárkodást, szép estét kívánok Neked és a többi látogatónak is!

Deansdale 2022.04.22. 20:11:51

@Seldonius: Tőlem dumálhatunk erről napokig is, de a nézőpontom valószínűleg nem fog sokat változni :) Esetleg ha valaki ismeri a konkrét ítéletet, az előremozdíthatja a párbeszédet, amúgy csak körözni fogunk akörül, hogy ki miben nem ért egyet a bíróság feltételezett ítéletével, akár jogértelmezés tekintetében, akár erkölcsileg - sajnos egyiknek sincs túl sok jelentősége, a múlton nem változtathatunk.

Frederick2 2022.04.24. 11:14:27

@Deansdale: FAM véleménye a választásról:

www.reddit.com/r/hungary/comments/tvjuhr/farkas_attila_m%C3%A1rton_meglep%C5%91en_j%C3%B3_anal%C3%ADzise/

"Aki most árulókat, bűnbakokat, csalást keres, az magát csapja be. A Mi Hazánk kétszer annyi szavazatot vitt el a Fidesztől, mint a kutyák az összefogástól. Ha volt is csalás valamely zsákfaluban, annak befolyása az eredményre elenyésző. A szavazók egészen egyszerűen egyetértenek a kormány politikájával, és ezt kifejezésre juttatták. Ennyi. Akinek egy csöppnyi sütnivalója van, annak nem kérdés évek óta, hogy a fideszt nem lehet leváltani. Ennek nem a közmédia az oka (legfeljebb részben), hanem, hogy rengeteg ember megélhetése függ ettől, egy tökéletesen kiépült hűbéri rendszerben. Plusz a tekintélyelvű kormányzás adta biztonságérzet, főleg a rengeteg idős ember fejében. Itt az ún. liberális demokráciára nincs igény. Nincs hagyománya, ami volt, az pedig csődöt vallott. A "Nyugat" pedig jóval nagyobb szitokszó, mint a Kádár korban volt. Az EU nem fog ezen változtatni, mert Magyarország maximálisan teljesíti a funkcióját a nemzetközi munkamegosztásban. Akik pedig most az ellenzék hitvány, tehetségtelen, inkompetens voltával jönnek, meg ellenzékváltással, azok felcserélik az okot az okozattal. Ki az, aki elmegy ellenzéki politikusnak? Miért lenne utánpótlás bárhonnan is? Milyen feltételek adottak ahhoz, hogy itt tehetséges és elkötelezett profik nevelődjenek ki olyan alternatív programmal, amire vevő a társadalom nagyobb része? (Főleg, ha még jó is a társadalom nagyobb részének ez a mostani rendszer?) Hogyan alakulhat egy új erő, és milyen közegben, milyen eséllyel? Láttuk az LMP sorsát. Azt se belülről verték szét, hanem csak annyi történt, hogy nem tudta magát függetleníteni a magyar társadalomban meglévő törésvonalaktól. Mindennek az lenne az oka, hogy a társadalom annyira elmaradott és hülye, hogy felült a kormány demagógiájának? Ha így van, akkor minek ezzel a társadalommal bármit is kezdeni? Ha így van, akkor ugyanez a társadalom miért szavazta meg korábban az SZDSZ-t, Hornt, Medgyessyt, Gyurcsányt? Akkor nem volt ostoba? Szerintem ha van valami, nem is tisztesség, inkább önérzet az ellenzékben, akkor holnap feloszlatja magát. Nem ül be a parlamentbe. Legyen egypártrendszer formailag is, nem csak gyakorlatilag. És nem kell a duma, hogy ezzel elárulnák azokat, akik rájuk szavaztak."

Deansdale 2022.04.24. 11:48:37

@Frederick2: FAM részéről ez csak alternatív önáltatás, másféle kibúvókat keres mint az ellenzékiek zöme. Semmivel sem igazabb ez az analízis, mint bármelyik ami az ostoba viékieket ekézi, vagy csalásról beszél.

A kommentek is igen tanulságosak. Van aki kifejti, hogy a vidékiek megdöglésére vár - és nem érti miért nem szavaznak rájuk. Ezek az emberek funkcionális elmebetegek.

A valódi válasz a kérdésre amúgy tökegyszerű: az ellenzék semmit nem tudott ajánlani az embereknek az aberrált libsi virtue signaling-on kívül. A fidesz egész egyszerűen jobb volt, ezért szavaztak rá. Ennyi. Minden más önáltatás.

Az ellenzék majd akkor fog nyerni, ha lesz programja, ami jobb mint a fityiszé, és lesznek a program mögött vállalható arcok. Addig hiába nyekeregnek mindenféle sületlenségeket hűbéri rendszerről meg istenf*száról, ezzel nem mennek semmire. Teljesen mindegy, hogy milyen formában gondolják a választókat hülyének, amíg az analízisük ott megreked, hogy a fidesz-szavazók hülyék, addig folyamatosan bukni fognak.

Esetleg megpróbálkozhatnak csalással, mint Bidenék.

Deansdale 2022.04.24. 11:50:34

@Frederick2: A hungary subreddit amúgy egy rákos fekély az univerzum testén, orbitális pályáról kellene miszlikbe bombázni.

Frederick2 2022.04.24. 11:51:35

@Deansdale: Na, úgy látom, FAM-est lesz itt! :D De annyi frankó megjegyzése van, hogy ebből muszáj megosztanom néhányat. :D

Egyrészt itt van ez az amerikai faszkalap, aki igyekszik bebizonyítani, hogy az amerikai és az európai jobboldal fasiszta.
merce.hu/tag/igy-mukodik-a-fasizmus/

A Mérce, mily meglepő, promózza!

És itt FAM reagálása:

mandiner.hu/cikk/20211204_a_merce_egy_jason_stanley_nevu_szerzo_konyvet_ismerteti_melybol_megismerhetjuk_a_fasizmus_termeszetet

"A Mérce egy Jason Stanley nevű szerző könyvét ismerteti (sőt, egész fejezeteket közöl belőle), melyből megismerhetjük a fasizmus természetét, a fasiszta gondolkodásmód jellemzőit, mintázatait. De vajon milyen baloldali jellemzők és mintázatok állíthatók szembe ezekkel, melyek hathatós fegyverként vehetők be a terjedő fasizmussal szemben? Nos, erre teszek egy rövid kísérletet, élesen szembeállítva a jeles szerző által felsorolt fasiszta jellemzőket a (kulturális) baloldal jellemzőivel.

1. A fasizmus egyik ismérve a »történelem közös értelmezésének lerombolása«, s helyette egy mitikus múlt felépítése, mely úgymond »támogatja a jelenről alkotott eszményképüket«. Így igaz! A baloldal ezzel szemben lerombolja a történelem közös értelmezését, s alkot egy sokkal nagyszerűbb mitikus múltat 30 ezer éves férfiuralomról, a nemi és egyéb hierarchiák kialakulásáról, mely hathatósan támogatja a múlt teljes eltörlésének vágyát.

2. A fasiszták átírják a lakosság közös valóságértelmezését az eszmények nyelvét kiforgató propagandával. Ezzel szemben a politikailag korrekt nyelvezet és propaganda mindenkit megóv a köznapi nyelvtől (ami maga is fasizmus), s emel az eszmények világába, valamint átírja a lakosság közös valóságértelmezését.

3. A fasizmus további jellemzője az értelmiségiellenesség, az egyetemek és oktatási rendszerek megtámadása, azok ugyanis kétségbe vonhatnák elképzeléseiket. A cancel culture és a woke ezzel szemben befogadó és elfogadó alapon támadja az egyetemeket és oktatási rendszereket, tiltat be előadásokat és rúgat ki tanárokat, és leplezi le az összes tudományágat, mint avítt szexista és rasszista képződményt, minthogy azok kétségbe vonhatják folyton változó progresszív elképzeléseit.”

Frederick2 2022.04.24. 11:55:06

@Deansdale:

"4. A fasiszták sajátja az áldozati tudat, azaz áldozatnak állítják be az általuk képviselt vagy képviselni akart csoportot. Ezzel szemben az áldozat tudat felhasználása idegen a baloldaltól, kivéve az összes nemi, etnikai és kulturális valós és kitalált kisebbséget, a nőket, az állatokat és mindent, ami él és mozog, megóvván őket az elnyomóktól (népszerű nevükön a náciktól), akik lehetnek bárkik, akár a felsoroltak is.

5. A fasiszták pótvalóságot hoznak létre konteóikkal és álhíreikkel. Ezzel szemben a pc és a woke a legigazabb megkérdőjelezetlen valóságot hozza létre a megfenyített szórakoztatóipar révén (megtudhatjuk pl, hogy nem csak az antik hősök voltak afroamerikaiak, hanem a brit arisztokrácia is), és a kőkemény realitás talaján állva lehet bárkiből bármi, akár transznemű őzike.

6. A fasizmus további ismérve a "szexuális szorongás", a másik, az ellenfél jelentette fenyegetés szexualizálása. Ezzel szemben a kulturális baloldal folyamatosan rámutat arra, hogy a (jobbára fehér) heteroszexuális férfi már tárgyiasító tekintetével is folyton megerőszakolna mindenkit, a keresztény egyházak pedig pedofil intézmények.

7. Ott van még a rendpártiság is, mely a baloldalra köztudomásúlag sose volt jellemző, Amerikában is csak halovány kísérletek vannak rá a covid okán, ami egyébként is teljesen más rendpártiság, mint a jobboldali.

8. Természetesen nincs fasiszta a hierarchia kultusza nélkül. Ezzel szemben a baloldal az egyenlőség és elfogadás alapján megfordította a hierarchiát, melynek alján a ciszhetero fehér férfi található, s onnan emelkedünk fokról-fokra a társadalmi nemek és bőrszínek bonyolult, bizánci jellegű létráján az abszolút áldozati kisebbség elérhetetlen egeibe.

9. A fasiszták kettéosztják a társadalmat, mert megszólítják a vidéket. Valóban. A progresszívek ezzel szemben kettéosztják a társadalmat, a vidéket is megszólítván. A megszólítás: mucsai bunkó.

Stanley szerint a mai fasizmus csak kultúrharcban tudja kifejezni magát. Ezzel szemben a mai baloldaltól semmi nem áll távolabb, mint a kultúrharc, hiszen a munkásosztályt képviseli a nemzetközi nagytőkével, főleg a transznacionális cégekkel és a neoliberális globalizációval szemben, ugyebár.

Úgy örülök, hogy végre megtudhattam, mi is az a fasizmus!" /FAM/

Deansdale 2022.04.24. 12:01:04

@Frederick2: FAM nem mindig hülye, csak olykor :)

Frederick2 2022.04.25. 06:47:07

@Deansdale:

1, "A kutyák erőn felül teljesítve sem tudták beokádni magukat a parlamentbe, a NÉP és a MEMO meg annyira esélytelen volt, hogy arra nehéz lenne adekvát jelzőket találni."

Azért valószínűleg ezek a gazember-pártok... elnézést, vicc- és mikropártok zsebre raktak valamennyit a választási pénzekből. A Kutyapárt, ha bejutott volna a parlamentbe, még zsebre rakhatott volna néhányat. Állitólag anyagi gondjaik vannak.

„Bruck András szerint százmilliós magánbizbisz a Kétfarkú. Ez jó hír annak a KKP aktivista és önkormányzati képviselő barátomnak, aki a minap részletezte nekem a csóróságát. Itt a tömérdek pénz! Szemben a koldusszegény DK-val." (FAM)

Nem sajnálom őket. Az anarchisták nemzetközileg mindenhol az LMBT és a harmadvonalas feminizmus verőemberei. (Mily meglepő, hogy még az ukrán anarchisták is támogatják Zelenszkijt!) Nálunk a hazai anarchisták, az ilyen Konok Péter féle férgek és a Kutyapárt szintén az LMBT és a Gender Studies verőemberei - igaz, csak verbálisan!

2, Mi Hazánk - "Jómagam is így tettem, rájuk szavaztam, mert bár ingadoztam kissé, de végül eléggé biztos voltam az összefosás bukásában ahhoz, hogy meg merjem lépni ezt."

Én majdnem rájuk szavaztam. Én örülnék neki, ha Toroczkai és társai minden kapcsolatot megszakítanának a hazai náci szubkultúrával. Engem nem érdekel, hogy itt vannak régi barátságok és haverságok - iszonyat gázak az ilyen dolgok!
betyarsereg.hu/a-szent-korona-megmentojere-szalasi-ferencre-emlekezett-a-betyarsereg/

A JOBBIK is félig-meddig ebbe bukott bele. Jó lenne kigyomlálni az ilyesmiket a nemzeti radikalizmus testéből.

3, "rákényszerül az MH-val a koalícióra, az sem lett volna gond."

Ilyen koalicióról ne is álmodozz! Azon nyomban hiteltelenné válna az MH - aminek az eredménye az lenne, hogy elvesztene egy csomó szimpatizánst. Leginkább most, hogy erősen nyomatja az MH az antikorrupciós politikát (teszem hozzá: jóval színvonalasabban, mint Szél Berni és Hazdházy Ákos). Toroczkai egyenesen azzal vádolja a FIDESZ-t, hogy közük van a kilakoltatási maffiához. Kötve hiszem, hogy lesz itt bármikor is koalició. Hacsak nem élesedik a nemzetközi helyzet...
süti beállítások módosítása