Idézek: "A férfiakkal úgy bánnak mint a sz*rral. Fellöknek bárhol, senki nem köszön meg neked semmit, és soha nem kapsz dícséretet."

Jaj, megint egy nyávogós pasi - gondolja most a többség, főleg a feminista hajlamúak. Igen ám, de az idézet egy nőtől származik, aki férfivá operáltatta magát. Ha valaki, ő aztán tudja, kinek vannak privilégiumai. Ráadásul mindezt azok után, hogy leszbikusként állandó pletykák és piszkálások céltáblája volt... Férfinak lenni macerásabb, mint olyan transzszexuálisnak, akinek beszólogatnak az utcán? Mik vannak. Eltűnődöm, hol vannak azok a bizonyos "férfiprivilégiumok", amitől olyan jó férfinak lenni.

Mindez egy régebbi esetet juttatott eszembe, mégpedig Norah Vincent-ét, aki másfél éven keresztül játszotta a férfit, mert egy jó kis könyvet akart írni, amivel nagyot kaszálhat. Van-e tanulság? Attól függ. Azért hagyta abba, mert idegösszeomlást kapott.

Eredetileg arra számított, hogy összejön valami szaftos anyag a csúnya patriarchákról, amit majd kapkod a feminista közönség, mint a cukrot. Ehelyett egy teljesen másik világba pottyant. Egyfelől nem találta a nőgyűlöletet, amiről femcsi körökben éjjel-nappal papolnak. 8 hónapon át volt a legbénább balek egy helyi teketársaságban, de "meglepő módon" a pasik mindig tisztelettel beszéltek a feleségükről és általában a nőkről. (Azt ugye tudjuk, hogy csajtársaságban mennyi tisztelet pezseg a férjek, férfiak irányába.) Másfelől meglepve tapasztalta, hogy férfinak lenni nem az a csokimáz, aminek női körökben hiszik; például mikor randizgatni próbált férfimaskarájában, elképedt, hogy mennyi arrogáns elutasítást kap nőktől, sokszor kifejezetten kellemetlen csomagolásban. Prekoncepciói, miszerint a férfiak ridegek és távolságtartóak, a nők viszont meleg szívűek és befogadóak, kártyavárként dőltek össze. Elsősorban a neten leszervezett ~30 randit, amikre olykor rejtett kamerát is vitt. Nem volt kellemes élmény - összegzi a tapasztaltakat. Szinte összeroppantotta a teher, hogy folyamatosan "bizonyítania kell" a nőnek, szórakoztatni őt; hogy teljes egészében az ő felelőssége a randi menete. Mintha munkahelyi vagy iskolai felvételi vizsga lett volna, hasonló kaliberű stresszélménnyel. Azon külön meglepődött, hogy a nők többsége kifejezetten nem kedveli az érzékeny, érzelmes férfiakat. "Azt hittem az ideális férfi egy nő férfitestben. Rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. A legtöbb nő férfias férfit akar, akinek szerves része a sztoicizmus."

A tekeklubban arra is rájött, hogy a férfiak világa nyíltabb és egyenesebb - már a köszönésként használt kézfogás is bensőségesebb volt, mint a hamis és üres női légbepuszi. A pasik azonnal befogadták, nem volt szükség játszmákra és trükkökre; bár a bowlinghoz alig értett valamit, inkább segítették és bátorították, mint hogy kiutálták volna. A "kísérlet" rámutatott, hogy ő maga volt az előítéletes, nem pedig a férfitársadalom.

Meglátogatott egy sztriptízbárt is, és azzal a tapasztalattal távozott, hogy az egész élmény pokoli és mélyen megalázó, és nem annyira a táncosoknak, hanem elsősorban a férfiaknak. Arra is rájött, hogy az erősebbik nemnek némiképp mást jelent a szexualitás, mint a szebbiknek. A tesztoszteronszint különbsége miatt ami a nőknek rózsaszín édelgés, az a férfiaknak sürgető testi szükséglet, amit a nők nem igazán tudnak megérteni. (Az ő szavai.)

Persze nem is lenne nő, ha ne értené félre a férfilét néhány tapasztalatát még azután is, hogy maga is "alámerült". 3 hétig egy kolostorban élt (amíg ki nem dobták a váddal, hogy meleg), és ezzel kapcsolatban azt írja, a férfiak nagyon szeretnék kimutatni egymás felé intim érzéseiket, de képtelenek megtenni. Férfiként mondom: ilyet csak egy nő gondolhat :)

Annyi nehézséggel szembesült férfiként, hogy depresszióba esett és idegösszeroppanást kapott. Ez olyannyira nem vicces (bár akár az is lehetne), hogy a következő könyve arról szól, hogyan próbálták a depressziójából kikúrálni 3 különböző elmegyógyintézetben. Saját bevallása szerint a kísérlet óta elképesztően örül annak, hogy nő lehet.