HTML

Deansdale

Férfiszféra: antifeminizmus, nőzés, satöbbi. Ja, és táplálkozás.

Utolsó kommentek

Doctor Who

2015.10.20. 14:25 Deansdale

A magyarul savanyú kényszerből "Ki vagy, Doki?"-nak elkeresztelt sorozat sosem érdekelt igazán, úgy gondoltam afféle kis költségvetésű brit bohóckodás - mint a Waczak szálló, csak humor nélkül. A neten böngészve véletlenül megláttam, hogy nagyon magasra értékelik egy specifikus epizódját, így sci-fi rajongóként azt gondoltam egy fél órát talán mégis megér. Be kell ismerni, a Blink (S03E10) tényleg kihozza az alacsony költségvetésű thrillerből a maximumot amit ki lehet. Ha az ember képes felfüggeszteni a hitetlenkedését (ahogy az angolok mondják), vagyis beleélni magát (ahogy a magyarok), akkor nagyon ütős darab. Ennek köszönhetően elkezdtem végignézni a sorozatot, de 6 és fél évad után arra a következtetésre jutottam, hogy a feministák kretének.

A sorozat többnyire kreatív és a maga módján szórakoztató, az időnkénti üresjáratokkal együtt is megérné nézni, ha nem lenne gyomorforgatóan polkorrekt. A BBC alaposan kitett magáért: ebben a sorozatban nem az a tudományos fantasztikum, hogy idegen lények lövöldöznek egymásra az űrben, hanem az, hogy egy alternatív földi jelent mutat be a BBC progresszív elképzeléseiről. Szerintük igazából így kellene kinézni a világunknak, úgyhogy társadalommérnökként szent küldetésük ezt a világképet a többnyire mit sem sejtő nézők fejébe sugározni.

Kezdjük egy érdekes kérdéssel, a családokkal. Talán erről beszélünk a legkevesebbet a férfiszférában, de azért nem árt mindenkinek tudni, hogy a progresszívek egyik fő célja a hagyományos családok szétverése. A BBC ehhez úgy teszi hozzá a magáét, hogy a Doctor Who-ban egyetlen stabil, boldog családot sem mutatnak, soha. Ezek helyén szinte kizárólag szingli anyák szerepelnek, természetesen azért, mert a férfiak mind hülyék és szemetek, akik alkalmatlanok tartós együttélésre.

Ha családok nincsenek is, vannak randizó párok... amelyek szinte minden esetben fehér nő - néger férfi felállásban futnak. Értem én, hogy diverzitás, de azért legyen már Nagy-Britanniában legalább egy pár, ami véletlenül fehér. Vagy fehéreknek egymással randizni bűn? Olyat tévében mutatni tilos?

Muszáj volt egy transznemű lovat is beerőltetni valahová, aki szeretné ha tiszteletben tartanák, hogy ő csődör létére "Susan", meg helyenként homoszexuális párokat, akik kéretlenül is arról beszélnek vadidegeneknek, hogy igen, ők homokosok, mert ez nagyon fontos a történet szempontjából.

Végül pedig ott van a nemek harca, amiben szintén nincs túlságosan eltitkolva a BBC álláspontja. 6 és fél évad alatt nem tudtak prezentálni egyetlen épkézláb férfi szereplőt sem, ugyanakkor a legtöbb nő habzik a grrrl powertől. A sorozat mindössze kétféle férfi archetípust ismer: a töketlen, tutyi-mutyi lúzert, illetve az erőszakos, macsóskodó nőcsábász karikatúráját. A Doktor többnyire kívül esik ezeken a sablonokon, de azért időnként ő is esetlenebb a szükségesnél. És mit gondoljak egy olyan sorozatról, amiben az egyetlen (félig-meddig) pozitívan megformált férfi karakter egy idegen lény? Több egymást követő női partneréről is kiderül, ők valami hihetetlenül fontosak és egyediek, az univerzum szemszögéből még különlegesebbek és értékesebbek mint a Doktor, rajtuk múlik a világ sorsa, ésatöbbi. A csúcs viszont egyértelműen az, amikor az utcáról felszedett random huszonéves szöszik leckéztetik a cirka 1000 éves időlordot erkölcsi kérdésekben, ők akarják morális iránytűként megmutatni, hogy mi a jó és a rossz - mert nyilván a nők civilizálják a barbár férfiakat, tudjuk.

Az egész baromság az S07E02-ben csúcsosodik ki, amikor (a Dokin kívül) 6 emberi karakter kerül össze egy űrhajó fedélzetén: két belevaló, tökös nő, akik lepofoznak és megszégyenítenek minden férfit, miközben szó szerint gender politikáról hablatyolnak; illetve 4 férfi, azaz két csetlő-botló használhatatlan idióta, egy puncimániás macsó, meg a fajirtásban és rabszolgakereskedelemben utazó főgonosz, aki nyilván fehér férfi, mert mi más lehetne. Ez egy kib*szott feminista lázálom, aminek semmi keresnivalója nem lenne egy nagymúltú sci-fi sorozatban.

Ami erre a komplett szituációra felteszi a koronát, az pedig az, hogy a feministák szerint a Doctor Who szexista és nőgyűlölő. Számolgatják a perceket, amikor női karakterek beszélnek a képernyőn, erőltetik a bechdel-tesztet, és közben nem marja ki a zápult agyukat a felismerés, hogy nem ezeken múlik a dolog. Teljesen mindegy hány percet beszél az ikszedik epizódban Donna, ha alapvetően arról szól az egész elb*szott sorozat, hogy van vagy 40 női fő- és mellékszereplő, akik mind fontosak és értékesek és erősek és kitartóak és önfeláldozóak és tiszták és szárazak, miközben van kb. feleannyi férfi szereplő, akik szinte kivétel nélkül azért vannak ott, hogy rajtuk lehessen röhögni. A kultikus státuszú Rose nigger pasija összepisili magát a saját árnyékától megijedvén, a nyíltan feminista Amy pasija a faterjával együtt sem tud összedadogni két épkézláb mondatot, River kolléganő puszta kedvtelésből szégyeníti végig a galaxis férfijait, a karácsonyi erdő pedig nyíltan kijelenti, hogy a Doktor gyenge, minden férfi gyenge, hiszen csak a nők erősek. Komolyan mondom, aki a Doctor Who-t bármiféle nőellenességgel vádolja, annak nincs két ép agysejtje, amik közül az egyik alaposan seggberúgná a másikat az ilyen degenerált gondolatokért.

...

Szerk.: Ja, el is felejtettem, gyakorlatilag minden évadban elcsattan 1-2 pofon, amit természetesen mindig nő ad férfinak, elfogadható indok nélkül, és soha senki nem jelzi, hogy ezt talán mégsem kellene. Mert ugye a nők elleni erőszak világméretű katasztrófa, a férfiak elleni erőszak viszont vicces és jelentéktelen. A nemi egyenlőség nevében, természetesen.

47 komment

Címkék: média feminizmus

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zriff 2015.10.20. 16:37:49

Ebből magamra ismerek sajnos. Régen mikor még polkorrekt voltam amiatt haragudtam a sorozatra hogy a doctor csak férfi lehet, meg fehér. A mostani szériát viszont ahogy nézem a kommenteket, már sokan megutálták. A karakterek teljesen egydimenziósak lettek, izgulni nincs miért mert mindig győz a jó, időtörvények nincsenek. Az egésze elment totál mesébe. A legtöbben moffattot okolják ezért. Nekem egy másik dolog jutott az eszembe. Nem csak moffat az oka, hanem a bbc maga bele is szól, hogy ilyen legyen. Ott volt ugye a savile botrány. Talán a legismertebb sorozatuk, minél, könnyedebbé, szórakoztatóvá, és így sikeresebbé tételével, akarják elfeledtetni mindenkivel, a csatorna felelősségét az ügyben. A feketékre alkalmazott n szó egyébként nagyon támadható, csak szólok.

Deansdale 2015.10.20. 17:04:52

@zriff: Mármint a nigger? :) Semmi gond, direkt polgárpukkasztásból írtam, illetve inkább liberálispukkasztásból. Nem hiszek abban a hülyeségben, hogy szavak jók vagy rosszak - az érzelmi töltet, a mögöttes tartalom számít, nem a szó. Találjanak csak ki a progresszívek ötévente újabb szót a négerekre, én maradok a jól bevált magyar kifejezésnél, sőt, néha rá is teszek egy lapáttal, hátha infarktust kap valamelyik mimózalélek :)

A témával kapcsolatban meg úgy vagyok, hogy ha egy karakter fehér férfinak lett kitalálva, az maradjon is fehér férfi, nem kell a gyűlölködő progresszívek kedvéért megváltoztatni. Nem várom el, hogy női vagy színesbőrű karaktereket fehér férfiakká változtassanak a kedvemért, és cserébe csak ugyanennyit várnek el viszont is (sajnos hiába).

Aurelius Respectus 2015.10.20. 17:33:26

Ilyenkor és máskor felmerül az emberben a kérdés, érdemes e egyáltalán ezeket az elfajzott társadalmakat félteni. Lehet hogy tényleg megértek a pusztulásra és az elkorcsosult fehérek átadják a helyüket egy új életerős iszlám társadalomnak. Igazából csak a kulturális örökségét sajnálom a nyugatnak, a műemlékeket, a művészeti alkotásokat, a levéltárakat, múzeumokat, könyvtárakat. A degenerált többség iránt nem érzek szánalmat.

2015.10.20. 18:07:49

@zriff: @Deansdale: Hadd rakjam fel a koronát:

A Doctor Who állitólag Douglas Adams örökségéből merít. Ami azért érdekes, mert a híres sci-fi szerző nem volt éppenséggel a polkorrektség híve.

2015.10.20. 18:08:24

@Aurelius Respectus: Mi ez a nihilizmus, Respectus? :)

zriff 2015.10.20. 18:15:15

@Deansdale: A sorozatjunkien van doctor who kibeszélő amin a sorozatról beszélgetnek. Megírjam oda hogy van egy a kritika (doctor who csak egy polkorrekt propaganda) ezen az oldalon, és érdemes megnézni mert nem hülyeség amit ír?

Deansdale 2015.10.20. 18:21:51

@zriff: Ahogy gondolod... Mindig reménykedek, hogy értelmes vitát folytathatok a kommentelőkkel, de többnyire csak trollok jönnek :D

Aurelius Respectus 2015.10.20. 19:27:58

@Ahasverus: Kiakaszt ez az állam által végzett agymosás, ennél már csak Németország rosszabb, ahol gyerekműsorokban nyomják a politikai propagandát és óvodásoknak tartanak előadást a homoszexualitás természetes voltáról.

2015.10.21. 00:01:23

"arra a következtetésre jutottam, hogy a feministák kretének"
Ennyi antifeminista munkásság után azért talán éppen ideje volt ráébredni erre. ;)

Egyébként én a dr. House-ra vagyok újabban rácuppanva.
Piszok jó sorozat, rengeteg értemes és normális megnyilávnulása van, tele humorral. Külön tetszik magában a House karakterben nem csak a bunkó-tapló stílus, hanem a háttérben másokért tevő, saját belső problémákkal küzdő, és közben önfeláldozó férfi mintaképe is.
(Ezen utóbbbi jellemzőket egyébként ismerőseim többsége egyáltalán nem vette észre benne. Ahogy meghfigyeltem, a legtöbb ember csak a vicces-taplót látja House-ban; a szenvedő-jótevőt nem.)

Kár, hogy (főleg az újabb évadokban) gyakran előjön a sorozatban ez a grrrrrrl poweres baromság, na meg természetesen az orvosok harmada színesbőrű, másik harmada zsidó, és persze House-t leszámítva minden férfit simán megaláz bármely nő. Mert hát úgy polkorrekt. Szerencsére azért a végéig nézhető a sorozat. :)

zriff 2015.10.21. 08:12:48

@Deansdale: A sorozatjunkiera írtak után, este volt egy válasz rajta miszerint a polkorrektség nem újdonság a whoban, meg ugyanúgy értelmetlen a női férfi arányokat nézni, mert a feministák is azt csinálják, de az utolsó két mondattal egyetértet. Amikor ma megnéztem a sorozatjunkiet már az eredeti kérdésem és az az egy hozzászólás is törlődött.

Deansdale 2015.10.21. 09:10:01

@zriff: Ezt vajon minek kellett moderálni? Úgy látom nem csak a BBC viszi túlzásba a polkorrektséget, bár ezt nyilván eddig is tudtuk.

2015.10.21. 09:38:29

@zriff: @Deansdale: Azért a Sorozatjunke-n meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy ott is eluralkodott a PC.

zriff 2015.10.21. 10:53:06

Itt egy másik kritika ami szintén meglátta a who problémáit:
jimmy.sfblogs.net/2011/09/16/huuu-ez-a-doktor/

Aurelius Respectus 2015.10.21. 12:19:24

@zriff: Nem igazán értettek vele egyet az olvasói, pedig elég visszafogott volt, jól látta a dolgokat.

zriff 2015.10.21. 13:22:19

Ami egy másik kritikából megmaradt hogy a xénia láz szintűnek nevezték a whot, a karakterek, a cselekmény, ostobasága, jelmezek kidolgozatlansága, miatt. És ha belegondol az ember tényleg olyan. Egy ilyesmi pedig egy nagy híres nemzeti sorozat, beszarás.

Mr Pickles 2015.10.21. 16:05:40

Sok baromságot összebeszélsz, de ez ugye nem baj.

Numfar 2015.10.21. 17:01:41

Én se vagyok nagy rajongója az erőltetett polkorrektségnek, a Doctor Who néha túlzásba is viszi, de azért neked is sikerült belelovalnod magad a dologba.
"a Doctor Who-ban egyetlen stabil, boldog családot sem mutatnak, soha. Ezek helyén szinte kizárólag szingli anyák szerepelnek, természetesen azért, mert a férfiak mind hülyék és szemetek, akik alkalmatlanok tartós együttélésre." Vagy éppen azért, mert az egyik fél meghalt. Csak úgy mondom.
"Ha családok nincsenek is, vannak randizó párok... amelyek szinte minden esetben fehér nő - néger férfi felállásban futnak." Igen, a 3 kísérő közül akinek volt hosszabb kapcsolata, kettőnek fekete barátja volt. Amy és Rory, a Doktor és aktuális reinkarnációjának szerelmei (Rose és River) mind fehérek.
A nemek harcára áttérve, abban egyetértek, hogy a Doctor Who kicsit feltűnően akarja az orrod alá dörgölni, hogy tessék, nálunk van "erős női karakter", igazán feministák vagyunk.
De figyelembe kell sorozat klasszikus felállása a férfi Doktor, női kísérő páros, így nyilván több lesz a női főszereplő, mint a férfi(Doktorokat leszámítva). Épkézláb férfi szereplőket is találni, Captain Jack Harkness tökéletes példa erre, Rory is több mint Amy dadogós pasija. Karakterfejlődés is van a világon: Mickey, aki "összepisili magát a saját árnyékától megijedvén", a 2. évad végére egy Cybermen-ellenes csapat vezetője lesz. Vagymi.

Kolléga 2015.10.21. 17:34:57

Csak annyit akarnék mondani, hogy teljesen feleslegesen pazaroltad az idődet arra, hogy megnézz ennyi részt. Egy szavát se értetted. Nem baj, van a piacon neked való sorozat elég.

2015.10.21. 20:02:03

@Mr Pickles: @Kolléga: Miután megvolt a primitív személyeskedés (mint az óvodában, ugye), jöhetnek az érvek. Ja, hogy azok nincsenek. Bocsi.

zriff 2015.10.21. 20:39:29

@Mr Pickles: @Kolléga: A doctor who egy kalap szar. Mgvolt a lehetősége hogy jó legyen de nem tettek semmit a készítők. Ott van a doctor pacifizmusa ami teljesen értelmetlen mert a ellenfelek röhejes rajzfilm gonoszok még is feleslegesen moralizálnia kell, de természetesen valaki más, legtöbbször nő még is kicsinálja őket. Szabályok nincsenek. Az árnyék egyezményről nem tudunk meg semmi alaposabb ismertetőt. A híres idő törvényei is hülyeség, mert akármit meglehet csinálni az idővel, nincs semmi rendszer pl. reaperek akik az idő paradoxonok ellen vannak, eltűntek. A fix pontokat is el lehet kerülni, egy sima robottal a doctor halálakor, értelmetlen. A dalekok hogy akárhányszor kinyírják őket de visszajönnek, már egy vicc. A time of the doctorban meg elpofázták az időt pedig ezerszer megölhették volna doctort, a végén meg kinyírta őket. A síró angyal szabadságszobornak nem lenne szabad mozognia, vagy az angyalok paradoxont esznek, még is a paradoxon öli meg őket. A csend először mint az emberiséget ősidők óta irányító szervezet, utána meg mint papok akik arra valóak hogy elfelejtessék a gyónást baromság. stb. A doctor who egy szar.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2015.10.21. 20:51:54

Humorosnak beállítani az idióta férfit, az a feminizmus csúcsa!
A feministák valójában mentális betegek!

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2015.10.21. 20:55:19

Az „egészséges iszlám” majd megmutatja a nő valódi helyét a társadalomban!
Egy normális világban pszichiáternek kéne kezelni minden feministát!

Mr Pickles 2015.10.21. 21:09:35

@Ahasverus: Véleményt fejeztem ki nem primitívkedtem.
Érveket akarsz, hát legyen.
Abban az epizódban amelyik Pompejiben játszódott a mellékszereplők egy fehér hetero család.
en.wikipedia.org/wiki/The_Fires_of_Pompeii
Mellesleg Capaldi itt tűnik fel először,illetve az általa játszott szereplő hatására veszi fel ezt a arcot. Mert ilyen egydimenziósak a karakterek...
Rose Tyler a modernkor első kísérője szerintem az elején egy kifejezett szőke bimbó.
Miki a faszi egy hülye, de hatalmas karakter fejlődésen megy végig. Aminek a végén egy ijedős hülye gyerekből, eljut addig hogy csatlakozik a UNIThoz és idegenek ellen küzd.
Rose anya azért neveli egyedül a gyerekét mert a férje meghalt.
Mellesleg mikor Rose ki íródik a sorozatból a másik dimenzióban élő apjával összejön az anyja. Még egy fehér heteró pár.
Ja és igen Rose is végre összejön a doki halandó verziójával,nem annyira humán de fehér heteró pár.
Donnát az esküvőjéről rabolja el valami. (Csak hogy legyen min háborognod fekete a vőlegénye,botrány.) heteró és esküvő csak megjegyzem.
Tény Jack bi és mindenre rámászik amire lehet, de ettől még jó karakter. A Torchwood-ot ne nézd meg mert ott aztán tényleg mindenki mindenkivel. Viszont nem a Doktor whoféle édelgős dolog. Gondolok arra a részre amikor a saját fiát kell feláldozni, hogy megmentessen egy csomó gyereket. Neki abban a sorozatban látszik a karakter fejlődése.
Tény hogy Amy egy nagyon erős női szereplő. nem titkoltan az. Majdnem egyenértékű a doktorral, de szerintem ezzel nincsen semmi gond.
Rory tény és való hogy puhányként kezdte, de nem hiszem, hogy a sorozat elbírt volna két jelmű kísérőt. Rögtön az elején és azért Amy mégis többet volt a képernyőn. Mellesleg ő is nagyot fejlődik. Míg AMy szerintem nem igazán. Lásd
www.youtube.com/watch?v=OHPhAlOMyKc
jaj azt ne felejtsük el, hogy ők is összeházasodtak. Gyerekük is lett River Song aki meg a doktor felesége lett. Mik vannak.
A jelenlegi kísérő nem a kedvencem. Viszont fekete faszi alapból egy veterán ami azért nem rossz (bár nem kedveltem őt sem).

ja igen továbbra is fenntartom amit mondtam
(Még valamit ha személyeskedni akartam volna egy primitív retardált fasznak hívtalak volna, de ezt nem tettem.)

Jazo 2015.10.21. 23:14:11

Ez egy könnyű kis B-C kategóriás tévés scifi. Felesleges belegondolni, mögé gondolni olyan dolgokat, amik nincsenek benne. A költségvetésbe nem fér bele jobb író, ezért is eléggé sablonos, gyakran ismétlődő elemekkel. Inkább az aktuális színészi gárdán múlik a "sikeressége", mint a sztorin. A legtöbb epizódban nem is akarja kiemelni a mellékszereplőket, a hangsúly az aktuális doktoron és az aktuális kísérőjén van.

TrollEdomer 2015.10.22. 09:19:05

Na igen, a megunhatatlan nácik...
Bár Joss Whedon elmondás szerint maga is femcsi hajlamú, de jó példát mutatott a Shielddel, ott Daniel Whitehall valóban náciként kezdte, de a modern Hydra sokkal inkább egy multinacionális cég.

Kopi3.14 2015.10.22. 12:45:01

Tessék mondani, melyik sorozat mutat normális családot, mint példát? Ezek közül melyik tartozik a soft-hard sci-fi kategóriába?

KalmanBlog 2015.10.22. 15:40:37

@Kopi3.14: Lassan ott tartunk, hogy ha normális családot mutatnak az már önmagában SCI-FI.

Kolléga 2015.10.22. 16:15:21

@Ahasverus: Miért volna ez primitív személyeskedés? Lehet, hogy van veled egy kis probléma, ha támadásnak vetted amit írtam.

A Doctor Who egy mese. Felnőtteknek szóló mese. Persze, nem egyforma a színvonal, vannak erősebb részek és vannak gyengébbek. De megkérdőjelezni egy olyan sorozatot, ami 50 éve a lengépszerűbb Nagy Britanniában és 9 éve az egész világon nézik és népszerű. Csak elgondolkodnék, hogy valami felett elsiklottam.

Kivéve, ha nagyon okos bloggernek gondolnám magamat. (Na ez volt a személyeskedés.)

De ha neked nem jönnek be a mesék, az sem baj. Biztos vannak olyan sorozatok, amik neked valók okostojás.

Eliot Rosewater 2015.10.22. 16:41:43

Jé, már megint pár MRA akar kényszeresen elnyomást beleképzelni minden létező dologba a földön és csavarintanak a kommentszekcióban a DW-írás alatt egy hülyelibsikvégeavilágnakozást?

Lol.

Ez meg végképp: "Mármint a nigger? :) Semmi gond, direkt polgárpukkasztásból írtam, illetve inkább liberálispukkasztásból."

Polgárpukkasztani az tud, akire figyelnek. Te egy hufnágel #2839 vagy törpe olvasottságú bloggal.

2015.10.22. 18:32:32

@Kolléga:
"50 éve a lengépszerűbb Nagy Britanniában és 9 éve az egész világon"

A Való Világ és a többi valóságshow is nagyon népszerű...

2015.10.22. 18:35:01

@Eliot Rosewater:
"Polgárpukkasztani az tud, akire figyelnek."

Azért csak idejöttél te is, hogy figyelj és pukkanj párat. :)

zriff 2015.10.22. 20:44:16

@Deansdale: @Ahasverus: A férfihangon most van egy hír, hogy petíciót csináltak, hogy legyen a fiúgyermekeknek világnap, mert lány gyermeknek is van. A petíciót a citizengo oldalon lehet aláírni. Az ötlet jó. De ahogy megnéztem az oldalt, melegházasság ellenes. Bár alapból támadják a férfijogi aktivistákat, de eszembe jutott, hogy talán ez is muníciónak bizonyulna a férfijogi mozgalom ellen, ha egy ilyen oldallal hoznák összefüggésbe. Mi a véleményetek?

2015.10.22. 22:37:13

@zriff:
Én is melegházasság-ellenes vagyok, ha az gyerekneveléssel is párosul.

2015.10.23. 07:21:03

@zriff: Ugyebár, erről beszélünk:

www.ferfihang.hu/2015/10/18/ha-van-lanygyermekek-vilagnapja-akkor-miert-nincs-fiugyermekek-vilagnapja-is/

Én aláírtam. Érdekes, hogy a Férfihangról erről is kialakult egy vita. Úgy néz ki, nem mindenki tartja ezt jó ötletnek. Mondhatni: megosztó lett a kezdeményezés.

Magam egyébként meleg házasság-ellenes és hideg házasság-párti.

Deansdale 2015.10.23. 12:05:51

@Numfar: "Vagy éppen azért, mert az egyik fél meghalt."

Oké, van aki meghalt, ez a lényegen nem változtat, hogy nem mutatnak egységes családokat. Megtehetnék, csak nem akarják. Valaki más említette az ókori Pompeit, nahát az sem volt egy mintacsalád, és ha ezzel együtt is csak az ókori Rómából tudunk egyetlen példát mondani az már régen rossz.

"Amy és Rory"

Ők történetesen fehérek, üdítő kivétel lehetne az esetük, ha nem esnének bele a többi polkorrekt csapdába (lúzer pasi + grrrl power csaj, válóper). Rose és River szerintem sosem jutnak el valódi kapcsolat szintjére, legalábbis az első 6 és fél évadban.

"Épkézláb férfi szereplőket is találni, Captain Jack Harkness tökéletes példa erre"

Mondjuk ő is macsóként indul, de némi karakterfejlődés után már egészen normális, ezt elismerem.

Nem lenne bajom a polkorrekt klisékkel, ha néha-néha becsúszna egy-egy, csak így együtt már nyomasztóak. Mikor Donna első néger férjjelötje után a második is néger, akkor már kicsit megharagszom, mert alapvetően nem vagyok rasszista jellem, csak amikor erővel akarja valaki lenyomni a torkomon az ideológiáját, az valamiért nem tetszik. Sajnálom, hogy a Doctor Who-nak ezzel az extra teherrel is meg kell küzdenie, mert egyébként jó sorozat (lehetne).

Deansdale 2015.10.23. 12:45:15

@Mr Pickles: Pompei-be nehéz lett volna vegyes nemű párokat rakni - ez nem érv amellett, hogy ne vinnék túlzásba a polkorrektséget. És ha ehhez kell nyúlnod, mint kivételhez...

Rose szőke, de az első pillanattól tökösebb mint a pasija. Az meg a szövegkörnyezetből gyakorlatilag egyértelmű, hogy Rose szülei kizárólag azért egy fehér pár, mert a csaj fehér, így nem adhattak neki néger apát. És természetesen azt is bemutatják, hogy a faterja egy simlis kretén, akit jobb is, hogy elütöttek, mert a felesége már úgyis gyűlölte. Persze amikor a párhuzamos világban milliárdos, ott már változik a helyzet :)

"heteró és esküvő csak megjegyzem"

Nem is jön össze :) Azt mondjuk sehol nem állítottam, hogy a sorozatban mindenki meleg - csak megemlítettem, hogy olykor fölöslegesen beszélnek a homoszexuális beállítottságukról a történet szempontjából abszolút lényegtelen karakterek. És Donna persze a néger faszival való besült esküvője után megint egy néger faszival jön össze. Nem lenne ezzel sem semmi bajom, ha nem érződne mögötte az ideológiai szándék, hogy terjeszteni kell a diverzitás eszméjét mert az a "helyes". Szerintem ez fárasztó, lekezelő és oda nem illő propganda-tevékenység, kábé ugyanolyan, mint amikor a szovjetek vagy épp a nácik tették bele a saját ideológiájukat a filmjeikbe. Hülyének nézik a saját nézőiket.

"Tény Jack bi és mindenre rámászik amire lehet, de ettől még jó karakter"

Nem mondtam, hogy nem jó karakter, szerintem a végére egész korrekt lett, sőt, amikor a Doktor "ajándékként" összehozza egy randira valami faszival azt még viccesnek is találtam. Annak volt alapja és értelme a történet saját logikája szerint, nem csak egy kívülről beerőltetett politikai baromság volt. Viszont amikor megismerjük még ő is a hülye macsó karikatúrát hozza, kell neki pár epizód, hogy kinőjön belőle.

"Tény hogy Amy egy nagyon erős női szereplő. nem titkoltan az. Majdnem egyenértékű a doktorral, de szerintem ezzel nincsen semmi gond."

Az erős női karaketerekkel sincs bajom, bár azért valljuk be, egy 1000 éves időlord mellé egy cirka húszéves szöszit "egyenértékűnek" betenni kicsit azért ellentmond a sorozat belső logikájának. Az ő karakterfejlődése viszont kifejezetten negatív, mert egy aranyos, kissé esetlen de azért szerethető figurából változik jó 2 évad alatt egy rideg, kiégett, gúnyos, kötekedő libává aki ellenséget lát mindenkiben, de eslősorban persze a férfiakban.

Rorynak amikor a feleségét és gyerekét elrabolták lehetősége lett volna egy hatalmas jellemfejlődésre, amiből elszórtak pár morzsát (where is my wife? a videódban, ugye), de aztán visszanyomták töketlen idiótának, ami szerintem hatalmas baklövés volt és egyértelmű arculcsapás a karakternek.

"jaj azt ne felejtsük el, hogy ők is összeházasodtak. Gyerekük is lett River Song aki meg a doktor felesége lett. Mik vannak."

El is váltak. Mik vannak :) A River-sztori szerintem nagyon gyenge lett, legalábbis a Doktorral való románc tekintetében, mert a Doktor részéről eddig SEMMIT nem láttam, ami indokolná, hogy miért is tetszik neki ez a nő, vagy miért akarná feleségül venni. Mindig csak River beszél arról, hogy az ő múltjában milyen frankó pár voltak, de ebből a sorozatban (ameddig én láttam) nem jön át semmi. Gyakorlatilag nem is töltenek együtt semennyi időt, néha összefutnak itt-ott, aztán a nő megy vissza a cellájába. Eddig ez a legerőltetettebb szerelmi szál a sorozatban...

Ahogy fentebb említettem másvalakinek, nem lenne gondom egy-egy ilyen dologgal, csak az összes együtt nagyon fárasztó. Ha valaki csinálni akar egy sci-fi sorozatot, akkor ne propagandának használja azt az ideológiája terjesztésére. Illetve lehet azt is, elvégre ez egy szabad világ, csak én meg fenntartom magamnak a jogot, hogy ellenálljak amikor így akarnak agymosni. Most mondd azt, hogy levont volna a sorozat értékéből, ha Donna második férjjelöltje fehér, ha mutatnak időnként egy-egy boldog családot, vagy mondjuk a ló nem transznemű. Gondolom ezek nélkül egy rakás white power és homo- meg transzfóbia lett volna az egész... És ahogy linkeltem, még így is megvádolták nőgyűlölettel, hogy Ami feminizmusról papol. Beszarás.

Deansdale 2015.10.23. 12:51:21

@Kolléga: "De megkérdőjelezni egy olyan sorozatot, ami 50 éve a lengépszerűbb Nagy Britanniában és 9 éve az egész világon nézik és népszerű. Csak elgondolkodnék, hogy valami felett elsiklottam."

Nem "megkérdőjeleztem" a sorozatot, csak bosszant, hogy a BBC sok más saját gyártású műsora mellett ezt IS a polkorrekt baromságok terjesztésére használja. Azt ugye mindenki tudja a BBC-ről, hogy erősen progresszív szellemű, így igazából ha ennek a jelei feltűnnek a Doctor Who-ban is, az valószínűleg nem a véletlen műve. Bármi olyan kérdés kerül képernyőre, amiben a progresszívitás szerephez juthat, az esetek 99,9%-ában meg is teszi, és erre nem lehet ráfogni, hogy alacsony a költségvetés, ügyetlenek az írók. Ez egyértelműen a sorozatot gyártó cég politikai hatása.

A népszerűség pedig nem érv, az emberek 90%-a kretén, birkaként néznek minden szart. A Barátok közt is népszerű, ezek szerint azt sem szabad "megkérdőjelezni"?

Deansdale 2015.10.23. 12:53:50

@Eliot Rosewater: Na és te ki is vagy? Mindegy, hagyjuk is, semmit nem tettél hozzá a párbeszédhez, csak trollkodsz. Gratulálok, fogd az ajándék perecedet és húzz a fenébe.

Aurelius Respectus 2015.10.23. 13:00:17

@Deansdale: Különben a Barátok közt is rendesen terjeszti / terjesztette a polkorrektséget, akárcsak a két nagy szennytévé összes nagyobb nézettségű sorozata / vetélkedője / egyéb műsora. Mielőtt rákérdezne valaki, az első két évben néztem, aztán ráuntam a bárgyúsága és a pc erőltetése miatt.

mezei katáng 2015.10.23. 15:13:19

Nem ismerem a sorozatot, úgyhogy csak az utolsó bekezdésre reagálnék, miszerint "a férfiak elleni erőszak viszont vicces és jelentéktelen". Ezt a videót a minap találtam, gondoltam megmutatom nektek. Mindenki vihorászik rajta, és csomó férfi is lájkolta. Elgondolkodtam, hogy fordított felállásnál mik lennének a reakciók...
www.facebook.com/YoDigoQueDeberiamos/videos/447460275332538/?pnref=story

zriff 2015.10.24. 13:12:52

@Mr Pickles: Jack egyébként omniszexuális volt. Ami ha belegondolunk (MINDENszexuális) teljesen beteg és vállalhatatlan lenne a tv-ben, de a sorozatban ahogy átnéztem, ezt csak úgy ártették hogy felnőtt idegenekkel is szexel valaki, később meg jack csak egy sima meleg karakter lett. Idióta liberális propaganda az egész doctor who szarság.

Numfar 2015.10.24. 13:14:40

@Deansdale: Amy és Rory válóperének egyetlen szerepe az volt, hogy a rajongók tudjanak azon izgulni, hogy szétmegy-e a kedvenc párjuk. Spoiler, nem, együtt élnek boldog házasságban amíg meg nem halnak kb 80 éves korukban.
Rory még ha az 5. évad elején be is sorolható "töketlen lúzer" kategóriába, az évad végére teljesen kinő belőle, legalábbis én így látom.

"azért valljuk be, egy 1000 éves időlord mellé egy cirka húszéves szöszit "egyenértékűnek" betenni kicsit azért ellentmond a sorozat belső logikájának."
Nem értem miért mondana ellent. Az útitársak nem tudás, tapasztalat, ismeretek vagy világmegmentő képesség alapján egyenértékűek a Doktorral, hanem abban az értelemben, hogy nem alsóbbrendűek hozzá képest. Nem fogadják el mindent döntését automatikusan helyesnek, képesek ellentmondani neki, nem feltétlenül csak azt teszik amit mond. Ez szerintem teljesen rendben van, láttuk már, hogy a Doktor képes arrogáns vagy éppen kegyetlen lenni.
"Az ő karakterfejlődése viszont kifejezetten negatív, mert egy aranyos, kissé esetlen de azért szerethető figurából változik jó 2 évad alatt egy rideg, kiégett, gúnyos, kötekedő libává aki ellenséget lát mindenkiben, de elsősorban persze a férfiakban."
Itt mégis kiről beszélsz? Ha Amyről, akkor csak megjegyezném, hogy sose volt szőke, de komolyan nem értem, ez hogy jött le neked.

Bambano 2015.11.02. 00:38:42

@Mr Pickles: jaja, amy és rory, mint hagyományos pár. amy egy vörös skót csaj, rory meg egy római kori robot, akinek a kézfejében lézerágyú van. valóban egy mindennapos fehér heteró pár...

jack harkness százados, mint férfi... persze, pc-k vagyunk, de ettől még nem kellene mellébeszélni.

@Kolléga: ha 50 éve a legnépszerűbb angliában, akkor az angolok józan eszét kell megkérdőjelezni:P annyi hiba van a sorozatban, hogy napestig lehetne sorolni, és az utóbbi időben egyre jobban leült. és ha kiírják Klárika nénit belőle, akkor a csöcsfaktor is nullázódik.

Deansdale 2015.11.02. 10:31:46

@Bambano: Clara számomra nem hozza a csöcsfaktort, mert bár lehetne szexi, a BBC gondosan ügyel arra, hogy még véletlenül se legyen az. A potenciál mindig csak bujkál és soha nem manifesztálódik. A magas szárú cipők és vastag harisnyák biztosítják, hogy ha látjuk is deréktól lefelé egy pillanatra (ami elég ritka), akkor se támadjon a férfiembereknek semmilyen bűnös gondolata. Felül meg majdnem mindig gondosan nyakig zárt ruházatban mutatkozik:
www.google.hu/search?tbm=isch&q=doctor+who+Clara+Oswald

Amyvel is ugyanez volt a helyzet, az állandósult rövid szoknyák ellenére is teljesen aszexuálisnak tűnnek mindketten. A polkorrektség szelleme annyit enged meg, hogy szépen sminkelt aranyos kis pofikákat lássunk, azon kívül semmit, mert még véletlenül ki tudja mi történne.

zriff 2018.03.25. 09:36:27

Itt egy 2016-os interjú, amiben szó van róla, hogy erőltetik a fekete karaktereket benne:
www.bbc.com/news/entertainment-arts-36442982

Ez is 2016-os, rajongói oldal, ami a sorozat romlását tárgyalja, egyébként az sjw ideológiát is jól kritizálja az oldal:
burrunjor.com/2016/11/21/why-third-wave-feminism-and-social-justice-warriors-have-ruined-doctor-who/
süti beállítások módosítása