Mint konzervatív beállítottságú játékos, olvasó, filmnéző és zenehallgató, szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba a tekintetben, hogy mit is várok a szórakoztatóipartól. Ez első ránézésre fölösleges billentyűzet-koptatásnak tűnhet, de a progresszív hangadók annyit hazudoznak a témában, hogy muszáj reagálni valamit. Elöljáróban még annyit, hogy egyszerre beszélek könyvekről, filmekről, játékokról, ésatöbbi - nem fogom mindenütt külön felsorolni, hogy mindegyikre vonatkoznak a leírtak.

Nem érdekel a szereplők bőrszíne. Will Smith, Denzel Washington, Morgan Freeman, Samuel L. Jackson, Laurence Fishburne, Eddie Murphy, Martin Lawrence, Danny Glover a kedveinc színészeim közé tartoznak. Nincs szükségem fehér főhősre ahhoz, hogy érdekesnek vagy izgalmasnak találjak egy sztorit. Bajom azzal van, ha oda nem illő helyekre erőltetik a színesbőrű karaktereket (egyesek négereket követelnek a középkori európaiak ábrázolásai közé is, mint pl. a vikingek), vagy ha létező fehér karaktereket írnak át színesbőrűre csak azért, hogy a progresszívek előtt tetszelegjenek vele. Tiszteljük a történelmet és a már létező művészi alapanyagot is, ha lehetséges.

Nem érdekel a szereplők nemi szerve. Rengeteg film készült régebben, és készül mostanában is női főszereplővel, vagy társ-főszereplővel, ami engem a legkevésbé sem feszélyez. Az Alien sorozatot, az Angelina Jolie és Sandra Bullock akciófilmeket, a Terminátort, a legújabb Star Wars-t nyugodtan végignéztem, sőt, a felsoroltak többsége tetszett is. Nincs szükségem férfi főhősre ahhoz, hogy érdekesnek vagy izgalmasnak találjak egy sztorit. Bajom azzal van, ha:
 1. a női főhős szándékosan olyanra van megformálva, hogy megszégyenítse, férfias erősségeikben és tulajdonságaikban megalázza a férfiakat, mintegy feminista tüskeként a férfiak felé;
 2. a női főhős teljesen irracionális képességekkel rendelkezik, amik miatt kizökkent a film élvezetéből;
 3. férfi karaktereket írnak át nőre csak azért, hogy a progresszívek előtt tetszelegjenek vele;
 4. egy alkotásban minden kompetens és intelligens karakter nő, míg minden ostoba és nevetséges karakter férfi.
Teljesen rendben van, hogy Ripley össze-szigszalagoz két fegyvert és nekiáll idegeneket irtani egy kislány védelmében, viszont az abszolút nincs rendben, hogy a Thor filmekben az emberi főhősnő végigpofozza és végigalázza a teljes skandináv istencsaládot, amit mindenki lesütött arccal tűr. Szarok a progresszívek és feministák véleményére, engem a nyílt férfigyűlölet nem szórakoztat - az pedig egyenesen elborzaszt, hogy milyen üzenetet közvetít a felnövekvő fiatalok agyába.

Nem érdekel a szereplők szexualitása. Ha az érdekelne, akkor pornót néznék, a szórakoztatóipartól viszont mást várok. Nem tartom egetverő problémának ha a szereplők között kialakul valamiféle romantikus szál, bár általában erőltetettre sikeredik, de végső soron illeszkedik a valóságba, amit szobám ablakának túloldalán láthatok. Az embereknek vannak érzelmei és vágyai, nem szükséges ezeket szigorúan titkolni - ugyanakkor egy másról szóló sztoriban fölösleges és zavaró lehet. Nincs szükségem deklaráltan hetero főhősre ahhoz, hogy érdekesnek vagy izgalmasnak találjak egy sztorit. Ugyanakkor elképesztően zavarónak és értelmetlennek tartom, ha szereplők csak és kizárólag azért kezdenek beszélni a szexuális beállítottságukról, hogy ki lehessen pipálni a megfelelő rubrikát: a film tartalmaz LGBT karaktert. Nincs annál szánalmasabb, mint amikor valaki teljesen oda nem illően benyögi, hogy "ja, én leszbikus vagyok". Az alkotók nyilván próbálják ezt elviselhető köntösbe öltöztetni, de akárhogy csűrik-csavarják, mindenképpen kilóg a lóláb. Amikor egy filmben senki nem beszél a szexuális beállítottságáról, csak és kizárólag az az egy ember aki a betűleves közösség tagja, akkor ökölbe szorul a talpam a gagyi progresszív propagandától. Körülbelül olyan ez, mintha politikai pártok reklámjait nyomnák filmekbe - képzeljünk el egy akciójelenetet, ami közben a főhősnő minden előzmény nélkül arról kezd beszélni, hogy Orbán milyen fantasztikus miniszterelnök. Szinte látom magam előtt a baloldal kollektív felháborodását... A legegyszerűbb megoldás, ha a szereplők szexuális beállítottsága nincs deklarálva egyáltalán, és mindenki azt képzel beléjük amit akar. Aki szerint a nyitva hagyott szexualitás egyenlő a heterósággal és ezért az LGBT tagoknak nem elég jó, az csak a saját előítéleteit okolhatja.

Összefoglalva: amíg az alkotás jó, addig teljes mértékben hidegen hagy a szereplők neme, bőrszíne, szexualitása. S csak hogy biztosan tiszta legyen: egy alkotás nem attól lesz jó, hogy a szereplők neme, bőrszíne, szexualitása megfelel egy politikai csoport elvárásainak.

Az alkotók sem érdekelnek, kizárólag az alkotás. A rendező, író, díszlettervező, producer, szobrász, festő, ésatöbbi neme, színe, szaga abszolút hidegen hagy. Az alkotás értékére nézve nem tartom mérvadónak az alkotó biológiai paramétereit. Ha a leszbikus néger filharmonikusok jobb zenét játszik mint a hófehér hetero patriarcha band, akkor azt fogom hallgatni. Olyasmi pedig soha eszembe nem jutna, hogy faji és nemi alapon szűrjem a fogyasztott műveket, mert a progresszívekkel ellentétben nem vagyok egy bigott fajgyűlölő majom.

Nagyon fontos probléma még a progresszívek élet- és férfiellenessége, ami miatt tűzzel-vassal akarnak irtani mindent, ami a férfiaknak tetszik. A valóságban nincs azzal semmi gond, ha egy szórakoztatóipari alkotásban dögös csajok vagy jó pasik láthatóak. Lehet háborogni, hogy ez a nők elleni erőszak vagy tiszteletlenség, de a hülyének is egyértelmű, hogy mindössze puritán férfigyűlöletről van szó, a férfiak vágyainak és érdeklődésének lenézéséről. Kiviláglik ez abból is, hogy a tiltakozók a férfiak "tárgyiasítását" (pfff) nem tartják problémának, csak a nőkét, mert hiszen ugyanaz a dolog teljesen természetes és jó ha nők teszik, viszont mocskos és üldözendő ha férfiak. ...amiből ugye logikusan következik, hogy nem a cselekvéssel van bajuk, hanem a cselekvő nemével; értsd: a férfiakkal. Az mindenesetre egyértelmű, hogy soha semmilyen mérvadó kutatás nem mutatott ki összefüggést a szórakoztatóipar nőábrázolása, és a valódi nők helyzete között. Az erőszakos, vagy dögös csajokat felvonultató játékok és filmek egy miligrammnyi nők elleni erőszakot vagy diszkriminációt sem okoztak a valóságban. Éppen ezért nem szól semmiféle valódi érv amellett, hogy a dekoratív nőábrázolást kivonjuk a szórakoztatóiparból - mindössze a feministák csőrét böki, hogy a férfiak élvezik a formás idomok látványát.

Elsősorban a filmekre vonatkozó kikötés, hogy amennyiben nem kifejezetten fantasy jellegűek, úgy próbáljanak meg alkalmazkodni a nézők valóságról alkotott tapasztalataihoz. A leghülyébb valóságtagadókon kívül mindenki tudja, hogy a férfiak általában erősebbek, magasabbak, súlyosabbak, agresszívebbek mint a nők, ráadásul a mozgáskoordinációjuk is precízebb, így egy verekedés során alapvető előnyben vannak a nőkhöz képest. Ha azt látom, hogy egy 50 kilós, manöken-alkatú virágszál magánál kétszer drabálisabb férfiakat pofoz le könnyedén, akkor nagyon sürgősen elvárok valami magyarázatot, hogy ez miképp lehetséges. Nem, a "grrrl power" nem magyarázat. Szupererő, varázsital, több évtizedes kőkemény nindzsa képzés szóba jöhet, de a feminista "egy nő mindenre képes amire egy férfi" nem. S még mielőtt valami gyengeelméjű kötekedni kezdene: nem valamiféle macsó önérzetemet sérti ez a dolog, hanem a józan valóságképemet. Kb. ugyanannyira irrealisztikus a dolog, mint ha egy korhű drámában II. Bélát egy kétfejű varánusz alakítaná, míg mindenki mást rendes színészek. (Vagy mondjuk Árpád vezért Franco Nero... köh-köh...)

Muszáj megemlíteni még ugyanebben a kontextusban az "erős női karakter" körül kialakult félreértéseket. Sajnos a posztmodern értelmezésben az a női karakter "erős", aki férfiakkal versenyez férfias szerepekben, és győz. (Megj.: ezért van az is, hogy a modern médiában nagyon sok nő néz ki jól, mégsincs bennük valódi szépség vagy nőiesség.) A hagyományos irodalomban a női karakterek a saját nőies feladataikban és szerepeikben voltak sikeresek, így váltak "erős női karakterekké". A királynő nem ragadott kardot hogy a csatamezőn nyiszálja le az ellenséges katonák fejét, hanem udvari intrikákban mozgatta a szálakat, vagy a szerettei testi-lelki épségére vigyázott. Ezek fontos nőies szerepek amikben sikeresnek lenni nem lenézendő dolog - legalábbis a feministákon kívül mindenki érzi, hogy egy nő tud fontos lenni anélkül is, hogy férfiakkal versengene. Beteg az a progresszív gondolat, ami először is leszögezi hogy csak az a fontos amit a férfiak csinálnak, és aztán erre hivatkozva erőlteti a férfias szerepeket a nőkre, mondván hogy ellenkező esetben csak lenézendő mellékszereplők. Egyértelmű, hogy nem a nagyközönség értékeli le a nőiséget, hanem pont a progresszívek, amikor a hagyományos női szerepeket értéktelennek bélyegzik.

Ezen felül talán már csak annyit érdemes megjegyezni, hogy az említett politikai csoport végeláthatatlan hisztériája és bojkott-kísérletei fárasztóak és ostobák. Nem kell minden alkotásba kisebbség vagy ideológia, úgyhogy ha egy adott termék nem tartalmaz ilyet, akkor mást kell választani helyette és kész. El kell felejteni a cenzúrát és az alkotók zaklatását.

Végezetül pedig egy rövid, ámde konkrét kitérő: a Ghostbusters trailert nem azért utálja mindenki, mert nők, hanem mert 1. férfi karaktereket cseréltek nőkre politikai okokból (amiben a kulcsszó nem a nők, hanem a politika); 2. a trailer egy humortalan rakás szar, amiből arra lehet következtetni, hogy a film is nyögvenyelős és unalmas lesz; 3. az eredetinek kult státusza van, meg az ahhoz dukáló fanatikus rajongói, akik nem szeretik ha a kedvencüket átszabják mindenféle ok vagy magyarázat nélkül. Ha készülne egy Thelma és Louise feldolgozás amiben a két főhősnőt lecserélnék férfiakra, vagy a következő Penge filmben a címszereplő fehér lenne, a rajongók akkor is felháborodnának.