Deansdale

[Ezt a cikket JzK kolléga kommentelte egy másik cikk alá, úgy döntöttem hasznosabb lesz ebben a formában. Ezt a szöveget nem én írtam és nem is értek egyet mindennel ami benne áll, tehát csak vitaindítónak van itt, senki ne higgye az én véleményemnek.]

Régóta nem titok, hogy világszerte egyre mélyebb politikai szakadék nyílik férfiak és nők között. A jelenséget már „nagy nemi szakadékként” is emlegetik.
Írta: Jaimee Marshall
2026. szeptember 17.

A probléma azonban úgy tűnik, túlmutat azon, hogy a két nem politikai nézetei egyszerűen eltérnek egymástól. Egyre markánsabb aszimmetria rajzolódik ki abban is, ahogyan a férfiak és a nők általában vélekednek egymásról.

A brit Merlin Strategy közvélemény-kutató cég nemrégiben készült felmérése egyre táguló szakadékot tárt fel a fiatal férfiak és nők között, ráadásul meglepő eredményekkel. A fiatal nők jóval kisebb arányban nyilatkoznak pozitívan az ellenkező nemről, mint a fiatal férfiak, a harminc alatti nők pedig háromszor nagyobb eséllyel vélekednek negatívan a férfiakról, mint fordítva.

A férfiak nők iránti ellenszenve valódi probléma – de helyesen kell bemutatni

Az elmúlt években valóságos médiapánik alakult ki amiatt, hogy az androcentrikus, vagyis férfiközpontú ideológiák népszerűsödésével állítólag egyre terjed a nőgyűlölet a fiatal férfiak körében. Az új közvélemény-kutatások azonban arra utalnak, hogy a fiatal férfiak összességében lényegesen pozitívabban viszonyulnak a nőkhöz, mint a nők a férfiakhoz. Ez viszont aligha derült ki abból a rengeteg véleménycikkből, dokumentumfilmből és kormányzati intézkedésből, amelyek már-már egy A szolgálólány meséjébe illő puccstól féltették a nőket, amely majd visszakényszeríti őket a konyhába.

Az érvelés alapja az volt, hogy olyan szubkultúrák, mint a manoszféra, a „red pill” mozgalom és az incelközeg egyre népszerűbbé és láthatóbbá váltak, miközben olyan mérgező „alfahím” influenszerek is ismertségre tettek szert, mint Andrew Tate. A nőkkel mint társadalmi csoporttal szembeni növekvő neheztelés valóban létező társadalmi jelenség, amelyet komolyan kell venni; azt azonban már jóval nehezebb felmérni, hogy valójában mennyire elterjedt. Mivel ezek a nézetek nagyrészt az interneten születtek, jelentős részük az online anonimitás árnyékában fortyog.

Az új felmérések szerint a fiatal férfiak lényegesen pozitívabban viszonyulnak a nőkhöz, mint fordítva.

Azt is nehéz megállapítani, hogy az ilyen tartalmak közönségének mekkora része származik az Egyesült Államokból vagy általában a nyugati világból, és mekkora része olyan társadalmakból, ahol a patriarchális kulturális minták erősebbek. Mindezek ellenére még tavaly is olyan, kulturálisan nagy visszhangot kiváltó médiatartalmak és közpolitikai kezdeményezések egész hullámát láthattuk, amelyek azt a bizonyos „gyűlöletből és nőgyűlöletből álló örvényt” kívánták kezelni, ahogyan azt Keir Starmer korábbi brit miniszterelnök megfogalmazta.

A Netflix bemutatta az „Adolescence” című fikciós sorozatot, amely az online nőgyűlöletet, az incelkultúrát és a fiatal fiúk radikalizálódását járta körül. A sorozat kulturális jelenséggé vált, majd a kormányzati vitákban is rendszeresen hivatkoztak rá az online nőgyűlölet kapcsán. Starmer támogatásával a Netflix lehetővé tette, hogy az ország középiskoláiban ingyenesen levetítsék a sorozatot, hogy ezzel országos párbeszédet indítsanak „a nőgyűlöletről, az online tartalmakról, valamint arról az érzésről, hogy a gyerekeket – különösen a fiúkat – beszippantja ez a világ”.

2022-ben az FBI és az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma úgy értékelte, hogy az önkéntelen cölibátusban élő erőszakos szélsőségesek – vagyis az erőszakos incel szélsőségesek – tartós fenyegetést jelentenek a nőkre, heteroszexuális párokra és másokra nézve, akiket sikeresnek látnak a szexuális vagy romantikus kapcsolatok terén. A valóságban világszerte mintegy ötven ember vesztette életét nagyjából egy tucat, ideológiailag motivált incelgyilkosságban.

Bár az önmagukat incelnek valló emberekkel teli online fórumok valóban vonzzák a dühös és szexuálisan frusztrált fiatal férfiakat, William Costello, a Texasi Egyetem austini kampuszának evolúciós pszichológiai doktori kutatója és az incelközösségről eddig készült legnagyobb kutatás egyik szerzője arra figyelmeztetett, hogy a szenzációhajhász ábrázolások eltorzították a közvélemény képét ezekről a közösségekről. „A szakpolitikai döntéseknek józan kutatásokon kell alapulniuk, nem pedig erősen érzelmi töltetű dramatizálásokon” – írta arra reagálva, hogy brit tisztviselők szakpolitikai vitákban hivatkoztak az Adolescence-re, sőt volt, aki „dokumentumfilmnek” nevezte.

Costello, aki az incelközösségek egyik vezető kutatója, körülbelül 7 és 15 közé teszi a bizonyítottan incel indíttatású gyilkosok számát. Összehasonlításképpen: a legnépszerűbb incelfórumnak jelenleg több mint 41 000 aktív tagja van. Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban élő incelekről készült legnagyobb felmérésben mindössze 5 százalék állította, hogy az erőszak gyakran igazolható, míg korábbi kutatások szerint nagyjából 80 százalékuk elutasítja az erőszakot. Mindezek ellenére több nyugati országban potenciális terrorfenyegetésként kezelik az inceleket, noha jóval nagyobb valószínűséggel küzdenek depresszióval és öngyilkossági gondolatokkal.

Ezután jelent meg Louis Theroux „Inside the Manosphere” című dokumentumfilmje, amely a manoszféra influenszereit mutatta be, és többek között arra világított rá, hogy számos, ebben a közegben meghatározó gondolkodó apa nélküli, széthullott családban nőtt fel. A címek ismét a nőgyűlölet miatti pánikról szóltak. Ausztrália eSafety biztosa 2026 májusában arra figyelmeztetett, hogy a fiúknak és fiatal férfiaknak az algoritmusok rendszeresen manoszféra-tartalmakat ajánlanak, függetlenül attól, hogy keresik-e őket. Elismerte, hogy az önsegítő és tanácsadó tartalmak valódi előnyökkel járhatnak, ugyanakkor szerinte „gyakran átjáróként és álcaként szolgálnak az egyre szélsőségesebb és rosszindulatúbb manoszféra-tartalmakhoz”, amelyek „szándékosan rájátszanak a fiúk és fiatal férfiak bizonytalanságára, sértettségére és szégyenérzetére”.

Az Ofcom egy másik, nemrégiben végzett kutatása azonban 38 olyan férfit vizsgált, akik különféle online manoszféra-tartalmakat – köztük Andrew Tate videóit – fogyasztottak, és arra jutott, hogy a társadalom talán túlbecsülte a veszélyt. A résztvevők a beszámolók szerint „képesek voltak elvetni azokat az üzeneteket, amelyek nem álltak összhangban az értékeikkel”, egyikük pedig azt mondta, úgy tekintett ezekre a tartalmakra, mint szórakozásra – akárcsak egy horrorfilmre vagy videojátékra. A résztvevők közül senki sem értett egyet Tate legszélsőségesebb nőgyűlölő kijelentéseivel.

Az Institute for Family Studies márciusi felmérése azt találta, hogy a legtöbb fiatal férfi a férfiasságot felelősséggel és áldozatvállalással társítja, és figyelemre méltó módon „nem rajongott az online influenszerekért példaképként”. A fiatal férfiak elé ismert férfiak – például Barack Obama, Mark Zuckerberg és Andrew Tate – listáját tették, akik mindegyike „a férfilét különböző megközelítéseit” volt hivatott képviselni, majd megkérdezték tőlük, mennyire tekintenek fel rájuk példaképként.

Ezután arról kérdezték őket, mennyire tekintenek példaképként személyes életük szereplőire – például szüleikre, vallási vezetőikre, főnökeikre, edzőikre és tanáraikra. A lista élén az anyák és az apák álltak, őket az edzők és tanárok követték. A híres közszereplők között Barack Obama és LeBron James örvendett a legnagyobb megbecsülésnek, Andrew Tate pedig a legkisebbnek.

A nőkkel szembeni szexista nézetek hangos és nyilvános hangoztatása ma is komoly következményekkel járhat: az illetőt kitilthatják különféle platformokról, banki szolgáltatásokat tagadhatnak meg tőle, sőt akár potenciális szélsőséges fenyegetésként is besorolhatják. De mi a helyzet azzal a nemek közötti ellenszenvvel, amely nem az árnyékban rejtőzik, hanem a háztetőkről kiabálja világgá önmagát?

Az új felmérések szerint nem a férfiak, hanem a nők táplálnak ellenségesebb érzéseket a másik nem iránt

A New Statesman egyik nemrég megjelent cikke – amelyet aligha lehet jobboldali, de még csak centrista lapnak is nevezni, hiszen mind az AllSides, mind a Ground News határozottan baloldali irányultságúnak minősíti – „a fiatal nők új radikalizmusáról” számol be. A közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a férfiak nők iránti pozitív érzései látszólag viszonzatlanok.

A megkérdezett 2000, 18 és 30 év közötti brit fiatal közül a harminc év alatti férfiak megdöbbentő, 72 százaléka nyilatkozott úgy, hogy pozitívan tekint a nőkre. További 21 százalék semleges érzésekről számolt be, és mindössze 7 százalék vélekedett negatívan róluk.

A nők esetében egészen más kép rajzolódott ki. A harminc év alatti nők mindössze 50 százaléka mondta azt, hogy pozitívan tekint a férfiakra. További 29 százalék semleges volt, 21 százalék pedig negatívan vélekedett róluk. A 25 év alatti nők legfiatalabb korcsoportja mutatta a legellenségesebb hozzáállást: mindössze 35 százalékuk vallott pozitív érzésekről a férfiak iránt, míg 27 százalékuk negatívan vélekedett róluk. A legnagyobb csoport, 37 százalék semlegesen nyilatkozott.

A férfiak arról is beszámoltak, hogy túlnyomórészt úgy érzik, hogy a nők megértik őket, és nagyobb bizalmat tanúsítottak az ellenkező nem tagjai iránt. A nők mindkét kérdésben jóval alacsonyabb értékeket adtak. Több mint 40 százalékuk mondta azt, hogy szerinte a férfiak nem ugyanúgy értelmezik a beleegyezést a szexuális kapcsolatokban, mint ők; ugyanezt a férfiak 25 százaléka állította.

De hogyan lehetséges mindez? Hiszen folyamatosan azt hallottuk, hogy a szexista, ellenséges nemi attitűdök kizárólag az egyik irányból érkeznek: a szélsőjobboldali, nőgyűlölő, Andrew Tate-ért rajongó férfiak új nemzedékétől.

Az adatok nemcsak ettől egészen eltérő képet mutatnak, amelyben a negatív érzések nagyobb része a nők oldalán jelentkezik, hanem – ahogyan a Merlin Strategy alapítója, Scarlett Maguire fogalmazott – „a fiatal férfiak részéről még csak viszonzás sincs”.

Ha valamivel mélyebbre ásunk ezekben a felmérésekben, egy tágabb kép kezd kibontakozni. A fiatal nők nemcsak a férfiakkal kapcsolatban cinikusabbak: általában is cinikusabbak. Alacsonyabb boldogság-, lelkesedés-, kiteljesedés- és ambíciószintről számolnak be, mint a fiatal férfiak.

Annak ellenére, hogy az Egyesült Királyságban gazdaságilag kedvezőbb helyzetben vannak az azonos korú férfiaknál – ahogyan ez a harminc év alatti nőkre egyes amerikai városokban is igaz –, a New Statesman szerint a fiatal nők nagyobb valószínűséggel hiszik azt, hogy a gazdasági rendszer ellenük dolgozik. A kommunizmust is lényegesen kedvezőbben ítélik meg, mint a kapitalizmust. Ez összhangban állt azzal az általánosabb eredménnyel, hogy a leginkább „privilegizált” csoportok rendelkeztek a legpesszimistább világszemlélettel. A fiatal fehér nők kevésbé érzik úgy, hogy a társadalom megbecsüli őket, mint a nem fehér nők, a középosztálybeli nők pedig kisebb valószínűséggel hisznek abban, hogy kemény munkával sikeresek lehetnek, mint a munkásosztálybeli nők.

A harminc év alatti nőknek mindössze 50 százaléka tekint pozitívan a férfiakra.

Azzal a széles körben elterjedt elképzeléssel ellentétben, hogy a fiatal férfiak és nők közötti növekvő politikai szakadékot a férfiak erőteljes jobbra tolódása hajtja, a férfiak politikai helyzete nagyrészt változatlan maradt. A nők ezzel szemben viszonylag rövid idő alatt jelentősen balra tolódtak.

A Financial Times már 2024-ben beszámolt a férfiak és nők között világszerte növekvő politikai szakadékról. Ez a megosztottság különösen a Z generáció esetében volt feltűnő. A Gallup adatai szerint az Egyesült Államokban a 18–30 éves nők között 30 százalékponttal magasabb volt a liberálisok aránya, mint az azonos korú férfiak körében. Ez a különbség mindössze hat év alatt alakult ki, miután évtizedeken át viszonylagos politikai egyensúly volt a két nem között.

A Financial Times szerint „a legtöbb országban az volt a tendencia, hogy a nők balra mozdultak, miközben a férfiak nagyjából ugyanott maradtak”, bár néhány országban – például Németországban – a férfiak valóban jobbra tolódtak.

Két évvel később a New Statesman saját exkluzív közvélemény-kutatása ugyanezeket a tendenciákat mutatta ki. A harminc év alatti nők gazdasági kérdésekben jóval inkább baloldali nézeteket vallanak, mint az azonos korú férfiak, és nagyobb arányban támogatják a vagyon újraelosztását.

A kapitalizmussal szemben is jóval kiábrándultabbak, mint a férfiak; a 25 év alatti nők körében a kapitalizmus kedveltsége ugyanolyan alacsony volt, mint a fasizmusé. Kedvezőbben ítélik meg a társadalmi igazságosságot, a kommunizmust és a környezetvédelmet is, és jóval kevésbé hajlandók olyan férfiakkal ismerkedni, akiknek társadalmi vagy politikai nézetei eltérnek az övéiktől. Egyesek még a párthovatartozáson átívelő barátságra sem nyitottak férfiakkal.

Minden negyedik fiatal nő azt mondja, hogy egy partner eltérő politikai nézetei „vörös zászlónak”, vagyis intő jelnek számítanának számára, tízből hat pedig nehezen tudna randizni valakivel, aki nem ért vele egyet az izraeli–palesztin konfliktussal vagy Donald Trumppal kapcsolatban. Megdöbbentő, 74 százalékuk szerint nehéz lenne kapcsolatban élniük valakivel, aki nem osztja a társadalmi igazságossággal kapcsolatos nézeteiket. A fiatal nők a fiatal férfiaknál nagyobb arányban zárnának ki kapcsolatot olyan személlyel is, aki nem ért egyet velük a bevándorlás kérdésében.

A fiatal nők kétszer akkora valószínűséggel mondták azt is, hogy nem szeretnének gyereket: 15 százalékuk nyilatkozott így, szemben a férfiak 8 százalékával. A harminc év alatti fehér nők esetében ez az arány minden ötödik nőre emelkedett.

Szinte minden mérőszám alapján úgy tűnik, hogy a férfiak és a nők teljesen eltérő nézetekkel, értékekkel és életmódbeli preferenciákkal rendelkeznek. A legsúlyosabb azonban az, mennyire mérgezővé vált sok fiatal nő általános hozzáállása a férfiakhoz. Ezek aligha meglepő eredmények annak, aki használja az internetet, vagy valaha öt percnél hosszabban beszélgetett egy harminc év alatti nővel.

A barátjuk miatt érzett szégyenérzettől, a gyakorlatilag teljes férfibarát-hiányon át egészen addig a mindenütt jelen lévő félelemig, hogy valakit azzal vádolnak majd, hogy nem igazi „girl’s girl”, vagyis nem vállal kellő női szolidaritást, vagy – ami még rosszabb – hogy egy férfiak elismeréséért versengő „pick-me”, miközben a „heteropesszimizmus” kifejezés is bekerült a köznapi szókincsbe: egyértelmű, hogy valami történt a férfiak és a nők kapcsolatában.

Ez legélesebben a női oldalon érzékelhető, miközben egyes férfiak már nyíltan kimondják azt, amit eddig csak gondoltak:

„Képzeld el, milyen lehet most fiatal férfiként randizni, amikor a nőknek alig egyharmada kedveli egyáltalán a férfiakat mint olyat.”

Miért gyűlölik a fiatal nők a fiatal férfiakat?

Nem pusztán arról van szó, hogy a fiatal nők bizonyos vagy akár a legtöbb fiatal férfival nem akarnak randizni. Úgy tűnik, kifejezetten nem kedvelik őket.

A New Statesman kapcsolódó cikkében Emily Lawford azt vizsgálja, hogyan járult hozzá ehhez az ellenségességhez a nők részvétele az úgynevezett „femoszférában”: egy kialakulóban lévő online ökoszisztémában, amely a manoszférához hasonlóan sérelmi politizálás révén erősíti a nők férfiaktól és a társadalomtól való elidegenedését.

Lawford szerint bár a femoszféra „a hangnemek széles skáláját” öleli fel, „jelentős része erősíti ezt a férfiakkal szembeni ellenségességet”, függetlenül attól, hogy a tartalom progresszív politikáról, valamely szörnyűség elleni aktivizmusról vagy nyíltan férfiellenes randitanácsadókról szól, akik arra biztatják a nőket, hogy teljesen különüljenek el a férfiaktól.

A közös nevező láthatóan az, hogy a világ nyomorúságos hely a nők számára – még akkor is, ha történelmileg soha nem volt ilyen kedvező a helyzetük –, és a férfiak csak tovább rontják ezt a nyomorúságot.

Tudjuk, hogy minél több időt töltünk az interneten, annál könnyebben torzul a valóságról alkotott képünk. Ez különösen veszélyessé válhat, ha ezt az időt politikai visszhangkamrákban töltjük, amelyek a mások szenvedésén való folyamatos felháborodásból élnek – valóságos szenvedéspornót termelve.

Lawford olyan nőkkel beszélgetett, akiket látszólag ideológiailag teljesen foglyul ejtettek az algoritmusaik. Önmagukra mogorva forradalmárokként tekintenek, férfi kortársaikat viszont szánalmas, empátia nélküli automatáknak látják, akiket alig érdekelnek a „valódi problémák”, hacsak nem lehet valahogyan szexhez jutni általuk.

Vagy éppen az bosszantja őket, ahogyan a férfiak kifejezik a törődésüket: például tervezéssel, szervezéssel és konkrét cselekvéssel, ahelyett hogy együtt sírnának azon, milyen szörnyű minden.

Úgy tűnik, pontosan ez történt Lawford több olyan interjúalanyával is, akik a gázai háborúval kapcsolatos tüntetésekben és aktivizmusban vettek részt. Ezek a nők a férfiak cselekvési vágyát az empátia hiányával azonosították, ahelyett hogy elfogadták volna: az együttérzés eltérő módon is kifejeződhet. Ezek a nők politikai radikálisok voltak, akiknek az aktivizmus az egész életét betöltötte.

Minél több időt töltünk az interneten, annál könnyebben torzul a valóságról alkotott képünk.

Egyes nők arról beszéltek, hogy szerintük a nők azért hajlamosabbak a progresszív nézetekre, mint a férfiak, mert „valamivel szorosabb kapcsolatban állnak a saját testükkel, testi érzeteikkel és érzelmeikkel”. Lawford felhívta a figyelmet arra, hogy ez „szokatlanul esszencialista, sőt akár reakciós nemfelfogás”.

Beszámolója szerint sok más nővel is beszélt, akiknek a szexualitásról alkotott nézetei a szexellenes radikális feministák, például Andrea Dworkin álláspontját idézték. A legtöbben úgy beszéltek az empátiáról, mintha az a nőknél veleszületett természetesség lenne, a férfiaktól viszont alapvetően idegen.

Az interjúalanyok nehezen tudták elképzelni azt is, hogyan lehet valakit nem érdekelnie a híreknek, hogyan lehet valaki nem progresszív, vagy hogyan lehet valaki nem dühös. Egy nő úgy beszélt a fájdalomról, mint a női tapasztalat egyik meghatározó eleméről, a menstruáció, a szülés és az első szexuális élmények fájdalmára hivatkozva.

A nők életét azonban nem elsősorban a nemi alapú erőszak miatt látták ennyire sötéten. Hanem gyakorlatilag minden miatt.

Míg a Financial Times 2024-es beszámolója ezt a növekvő, nemek szerinti politikai polarizációt egészen a MeToo mozgalomig vezette vissza, a New Statesman lehetséges tényezőként a fiatalok „COVID-generációként” szerzett élményeire is rámutatott: arra, hogy meghatározó fejlődési éveiket megzavarta a világjárvány. Az egyetemi tanulmányok, a sok internetezés és a gázai háborúhoz hasonló, erősen polarizáló erkölcsi-politikai kérdésekkel való intenzív foglalkozás szintén összefüggést mutatott a radikalizálódással.

Minél inkább egyformán kezeljük a nőket és a férfiakat, annál nagyobbak lesznek köztük a különbségek?

Más tényezők is szerepet játszhatnak. Az egyik lehetséges magyarázat a nemek közötti egyenlőség paradoxona, amely szerint „azokban a társadalmakban, ahol nagyobb a jólét, nagyobb a politikai egyenlőség és több nő van jelen a munkaerőpiacon, nagyobb személyes, társadalmi és politikai különbségek figyelhetők meg a férfiak és a nők között”.

„Más szóval – írja Rob Henderson pszichológus és szerző –, minél gazdagabb és egyenlőségelvűbb egy ország, annál nagyobbak a nemek közötti különbségek.”

Henderson kifejti, hogy ez a jelenség messze túlmutat a politikai ideológián: megjelenik a temperamentumban, a személyiségben, sőt még bizonyos testi tulajdonságokban is.

Azokban a társadalmakban, ahol a nemek közötti egyenlőség a legmagasabb, és amelyek „a legmesszebb mentek abban, hogy a nőket és a férfiakat egyformán kezeljék”, számos területen élesebbé válnak a nemek közötti különbségek. Ez az iskolai érdeklődési területektől és az önbecsüléstől kezdve a sírás gyakoriságán és az alkalmi szex iránti érdeklődésen át egészen olyan testi jellemzőkig terjed, mint a testmagasság, a testtömegindex, az elhízás vagy a vérnyomás.

Az adatok azt mutatják, hogy minél magasabb egy országban a nemek közötti egyenlőség szintje, annál hangsúlyosabbá válhatnak az olyan szexuálisan dimorf, vagyis a két nem között eltérő testi tulajdonságok, mint a testmagasság. Másként fogalmazva: az egyenlőségelvűbb országokban a férfiak szó szerint magasabbak és nagyobb testűek.

Ez talán magyarázatot adhat arra a sajátos helyzetre, amelyben jelenleg a férfiak és a nők találják magukat, egy olyan korban, amely technológiai és reprodukciós értelemben is történelmileg szokatlan.

A nők olyan társadalomban próbálnak eligazodni, amelyben a feminista retorika több egymást követő hulláma hangsúlyozta, hogy a nőket különféle patriarchális erők elnyomják, miközben mára maguk a nők kerültek viszonylag erős társadalmi pozícióba. Az oktatás minden szintjén jobban teljesítenek a férfiaknál, és egyre inkább előnybe kerülnek a munkaerőpiacon, a kereseti lehetőségekben és általában véve az élet számos kimenetelében is.

Számos technológia tette lehetővé azt is, hogy a nők nagyobb ellenőrzést gyakoroljanak saját életük és reprodukciójuk fölött. Ilyen például a fogamzásgátló tabletta, a társkereső alkalmazások vagy az abortuszhoz való hozzáférés, amelyek nagyobb befolyást adtak nekik párkapcsolati életük, autonómiájuk és családalapításuk alakítására.

A MeToo mozgalom társadalmi számonkérést indított el, amely felelősségre vont hatalmi helyzetükkel visszaélő, ragadozó módon viselkedő férfiakat – és talán néhány olyan embert is, aki egyszerűen rosszkor volt rossz helyen.

Minél nagyobb a nemek közötti egyenlőség egy országban, annál kifejezettebbé válhatnak az olyan nemek közötti testi különbségek, mint a testmagasság.

Összességében ezek az erők sok hagyományos különbséget kiegyenlítettek a férfiak és a nők között – ha éppen nem fordították meg őket.

A „nemi esszencializmus” állítólagosan progresszív újracsomagolása talán valójában annak a következménye, hogy a férfiak és a nők között már eleve meglévő különbségek – például a neuroticizmus, a fenyegetések iránti érzékenység és a kockázatkerülés területén – a nemek közötti egyenlőség paradoxona révén hangsúlyosabbá válnak.

Más különbségek pedig sajátosan modern környezetünkkel léphetnek kölcsönhatásba. Nem titok, hogy a nők általában kapcsolatorientáltabbak, és erősebben irányulnak a gondoskodásra. Ez az egyik oka annak, hogy olyan sok nőt látunk az ápolói, tanári és más gondoskodó hivatásokban.

Ha a közösségi média kapcsolati jellegét összekapcsoljuk a modern politika erkölcsi túlfűtöttségével, az eredmény társas fertőzéshez, egyfajta társadalmi ragályhoz hasonló jelenség lehet. Elég csak megnézni a Lindsay Clancy-ügyet a TikTokon.

Egy konkrét kutatás szinte diagnosztikai kézikönyvként olvasható Lawford dühös fiatal nőkről készített etnográfiájához. Hatvanhét ország adatai alapján a nők a férfiaknál magasabb értékeket értek el a gondoskodás – vagyis mások szenvedése irá nti érzékenység –, a méltányosság – vagyis az igazságos elosztás iránti érzékenység –, valamint a tisztaság – vagyis a lelki vagy testi beszennyeződéstől való tartózkodás – erkölcsi dimenzióiban.

A férfiak és a nők erkölcsi ítéletei közötti különbségek nagyobbak voltak a nemek közötti nagyobb egyenlőséget mutató társadalmakban, és a gondoskodás dimenziójában mérhető eltérés az egyenlőség növekedésével tovább szélesedett.

Talán ez is segít megmagyarázni a férfiak és nők politikai nézeteiben, empátiájában és neuroticizmusában megjelenő fokozott különbségeket, valamint a női empatikus késztetések egyfajta túlzott aktiválódását, amely ma társadalmi és politikai aktivizmus felé irányul.

Bármi legyen is azonban az ok, a fiatal nők elidegenedésre, polarizálódásra és radikalizálódásra való hajlamát még csak megközelítőleg sem kezdtük olyan sürgősséggel kezelni, mint amilyen gyorsan a fiatal férfiakkal kapcsolatban cselekedni kezdtünk – miközben a felmérések szerint a fiatal férfiak valójában kifejezetten kedvelnek bennünket.

Forrás: www.eviemagazine.com/post/the-gender-war-is-increasingly-fueled-by-women

Paks és Tibet* aktuális példái mutatják, hogy vízgazdálkodásilag semmi sem biztos, és a jövő még bizonytalanabb. Egy épelméjű magyar kormánynak MOST kell elkezdeni készülni a jövőre, ha már az eddigi elmeroggyant magyar kormányok nem tették meg. Fel kell készülnünk az árvizekre éppúgy, mint az aszályokra.

Szerencsére van egy dolog, amivel egyszerre lehet tenni a két ellentétes probléma ellen, és nem is ördögtől való gondolat: mesterséges tavakat kell kialakítani. Sőt, sok helyen egyszerűen csak meg kell nyitni a leválasztott holtágakat, a tómeder kialakítását már elvégezte a természet. Az ügyben egy AI-t kérdeztem, tehát a válaszok pontossága vitatható, ugyanakkor szerintem semmilyen szakember vagy szervezet sem lenne képes kapásból pontos számokat mondani, szóval tökmindegy; a lényeg, hogy a Dunára lehetne telepíteni 10-30 nagyobb kapacitású, illetve 50-100 kisebb tavat, de ha a teljes magyar vízrajzot nézzük, 3-5000 ilyen víztározót is építhetnénk. Ezeket árvizek idején fel lehetne tölteni, aztán nyáron lehetne belőle locsolni a környező mezőgazdasági területeket, vagy ha az nem megvalósítható vagy nem hatékony, akkor is egyrészt a talajba szivárogva rengeteg vizet megőrizne a táj, másrészt a párologtatással jelentősen javulna a helyi mikroklíma és keletkezne pár felhő is, amiből ránk is jutna vissza némi csapadék, nem menne ki minden felhő a határon.

Persze most sem én találtam fel a spanyolvigaszt, időnként foglalkozik a témával a szakma és a politika is, csakhát a "foglalkozásból" gyakorlatilag lóf*sz sem valósul meg, általában azért mert fontosabb a pénzt a holdudvarok és egyéb tolvajok zsebébe tokolni, mint az ország ügyét előremozdítani.

A témával kapcsolatban (az építési költségeken való nyígáson túl) egyetlen fő ellenérv létezik: sok alacsonyan fekvő terület amit tavasítani lehetne jelenleg is mezőgazdasági terület - viszont ez az érv folyamatosan gyengül, ahogy az egyre gyakoribb és egyre erősebb aszályok egyre nagyobb károkat okoznak. Kenheti a hajára a frankó szántóföldjeit a tulajdonos, ha egész évben nem esik oda másfél milliméter csapadék sem. A földek egy részét simán érdemes lenne beáldozni azért, hogy a többi terület rendesen művelhető legyen/maradjon. És ha esetleg kárpótolni kell pár tulajt a beáldozott földje miatt, na bumm, egyszer kell fizetni érte és a mesterséges tó kvázi örökre megmarad.

Azt nyilván nem állítom, hogy pár víztározóval a maga teljességében benyelhető lenne mindenféle árvíz, de erre nincs is szükség - ha éppen csak annyit sikerül lefölözni, ami a károk dandárját okozná, az már több mint elég. Gépagy szerint ez a Dunán például 30-40 centiméter, attól függően hogy hol és hogyan védekeznek, ill. hogy mekkora az árvíz. Példával: "Budapesten a 2013-as rekordárvíz 891 cm-rel tetőzött. Ha ezt a tetőzést kb. 40 cm-rel sikerült volna lejjebb szorítani (850 cm alá), a fővárosi védekezés stresszmentessé vált volna, és a Batthyány téri metróállomás lezárására vagy a Margitsziget teljes körbekerítésére sem lett volna szükség. A vidéki gátszakaszokon ez a 40 cm-es hiány azt jelentette volna, hogy szinte sehol nem kellett volna homokzsákos gátmagasítást végezni."

Emellett - bár nem vagyok szakember szóval ez csak laikusi ötlet - egy értelmesen kiépített csatornarendszerrel az ilyen mesterséges tavakból fel lehetne tölteni a természetes tavainkat, pl. a Velenceit. Nincs az annyira messze a Dunától, hogy fizikailag lehetetlen legyen a dolog, tehát csak pénz és akarat kérdése, az pedig legyen a mindenkori magyar kormányban, és ne máshová tegyék.

Szintén laikusként, de az AI biztatásával, szerintem annak is lenne értelme, ha Paks mellé tennénk egy meglehetősen nagy víztározót, ami alapvetően hideg vízzel lenne tele, és amikor a Duna vízállása alacsony, akkor a Dunából már nem kivehető, illetve a Dunába már vissza nem engedhető vizet ebből a víztározóból nyernék ki és oda is engednék vissza, ami által a tározó hőmérséklete szép lassan emelkedne, de jó esetben hetekig képes lenne a Duna alacsony vízállását kompenzálni egyetlen reaktor leállítása nélkül. Ez persze komoly mérnöki munkát igényelne és rengeteg pénzt, dehát sokadszorra is: mi a francra költsön az állam, ha nem ilyenekre? (Értem azt is, hogy a szakértők inkább hűtőtornyokat akarnak, de miért ne lehetne mindkét megoldást párhuzamosan alkalmazni? Ha tényleg megépül Paks 2., akkor nagyon oda lesz koncentrálva minden, egy krízishelyzetben a mostaninál nagyobb pofon is jöhet, szóval ezügyben nem lehetséges túlzásba vinni a katasztrófabiztosságra való törekvést.)

* Tibetet azért említettem, mert ott egy hegycsuszamlás hozott létre egy mesterséges gátat, és ezzel okozott közvetetten árvizet, tehát még eső sem kellett a dologhoz - ez mutatja, hogy bármikor felléphetnek váratlan helyzetek, amire az ember nem gondol előre, tehát faramuci módon olyasmire is készülni kell amire nem lehet készülni. Erre is jó a mesterséges tórendszer, mert annak tökmindegy, hogy mi okozta az árvizet és honnan jön, felveszi a fölösleget és kész. Amúgy eszem ágában sincs Magyarországot Tibethez hasonlítani vízgazdálkodásilag.

Felebarátaim, az agyi MRI szkenekről és szkennerekről kiderült, hogy az egész orvostársadalom félreértette az egészet, és mellesleg amúgyis megbízhatatlanok. Nincs kedvem a videó (angol nyelvű) anyagát lefordítani, minden érdeklődő nézze meg magának, itt csak két kósza részlet a sok közül: a különböző gyártóktól származó MRI-k mást mutatnak, nem lehet rajtuk replikálni a másik eredményeit, illetve az alapfelvetés ami alapján az MRI eredményeket értékelik, vagyis hogy a nagyobb lokális agyi aktivitás és a nagyobb helyi vérbőség együtt jár, eleve téves. Ebbe beleszaladt a Pista...

Hatezredjére is pusszantom az összes kedves "szkeptikust" és tudományhívőt, aki csak azt hiszi el ami tudományos :)

Mindigis mondtam, hogy szerintem a Blizzard elleni vádaskodás totál hülyeség, és természetesen kiderült hogy igazam van. Nem volt semmiféle tömeges szexuális zaklatás vagy erőszak, az egész ügy orbitális kamu volt amivel arra zsarolták a céget, hogy több nőt (és színest meg buzit) vegyenek fel, a heteró fehér férfiakat meg rugdossák kifelé.

Amúgy nem akarok senkinek a lelkébe taposni, de aki elhitte, hogy egy multimilliárdos világcégnél külön szobák vannak nemi erőszakra és a menedzsment a bejelentett tömeges zaklatásokkal nem törődik, az természetellenesen hiszékeny és jobb ha a nigériai hercegektől érkező emileket nem nyitja meg.

Mostanában kezd nyilvánvalóvá válni, hogy ki önállóan gondolkodó konzervatív aki eddig racionális megfontolásból olykor a fideszre szavazott, illetve ki a vérfideszes, akinek csakafidesz, mer' azon kívül nem létezik semmi más a világon. Ez utóbbinak persze semmi értelme, egyrészt mert Orbánék szemmel láthatóan beáldozták az országot azért hogy még utoljára jól megszedhessék magukat, és most szétszélednek, vagyis eleve hiba volt ekkora bizalmat beléjük vetni, másrészt meg mert semmi esélyük újra nyerni, vagyis aki kitart mellettük az éppen egy vasmacskát köt a saját nyakába, jó erősen.

Ráadásul ha a vezetőség már úgyis lelépett, akkor mi a francért kellene a pártnévhez ragaszkodni? Nosztalgiából? Orbán, Szijjártó, GG, ésatöbbi nélkül mi a fidesz? Egy rakás szakértő? Na ne vicceljünk már, a fideszt soha senki nem a szakértelméért szerette, és amúgyis, a "szakértői kormány" hülyeséget már az MSZP agyonverte, elégette és elásta. Ami a fideszben megmarad, az a rengeteg arctalan káder, aki eddig felső utasításra gombokat nyomogatott, és most levágott fejű csirkeként kóvályog. Talán az a nagy remény, hogy egy esetleges választási győzelem után Orbán majd beállít maga helyett valami szócsövet a parlamentbe és a háttérből mondja meg, hogy milyen gombokat kell nyomkodni?

Abban egészen pontosan mi is lenne a jó? Hogy az folytatódna amit a fidesz eddig csinált?

Én mindigis objektív próbáltam maradni a fidesszel szemben, ha hazugságokkal vádolták őket akkor kiálltam mellettük, de ez nem rajongás, és nem fogok velük együtt elsüllyedni. Sosem voltam a katonájuk, eleve ordító ostobaságnak tartom a "pártlojalitást", hiszen én is, a párt is, és a helyzet amiben létezünk is garantáltan változik az idők során, én pedig fenntartom magamnak a jogot, hogy racionális emberként továbblépjek, ha a nézeteink már nem egyeznek úgy mint régen. A saját igazságérzetemhez vagyok hű, nem egy vezetőhöz. Mindezek miatt azt is látom és be is ismerem, hogy a fityisz az utóbbi időben nem sok értelmeset csinált. A rezsicsökkentésből, a Brüsszellel és a multicégekkel való bulvár szélmalomharcból, meg a háborús riogatásból éltek még idén márciusban is, és közben ostobaságokra b*szták el az ország pénzét és idejét, fontos kérdésekben szarul döntöttek vagy meghátráltak, és közben nem csináltak semmit a saját korrupciójuknak nem csak a lecsendesítésére, de még az eltakarására sem.

Miféle racionális ok létezik arra, hogy valaki ezt vissza akarja tenni hatalomba? Az, hogy "ne a tisza"? A tiszát bárki más is megverheti, sőt, mivel Petyáék eleve azzal nyertek, hogy "ne a fidesz", így a fidesz ezügyben hátrányból indul. Sőt, a látványos, kétharmados bukásukkal az vált nyilvánvalóvá, hogy a többségnek már elege lett belőlük, és lehet hogy a mostani Orbánellenes protestszavazók nem fognak 2030-ban is a tiszára voksolni, de hogy a fideszre sem, annál semmi sem biztosabb.

A 2022-es és 2026-os választások között a fidesz elveszített ~600.000 szavazót, a választási vereséggel (pszichológia, ugye) elveszítettek még párszázezret, Orbán törvényi kitúrásával megint párszázezret, főbb pártarcok visszavonulásával még valamennyit. És semmi jele nincs annak, hogy a fidesz saját erőből szavazókat gyűjtene vagy szerezne vissza. Nem mondtak vagy csináltak semmi olyat április óta, ami miatt bárki is lelkesen csatlakozna hozzájuk. Az egyetlen dolog ami segítheti őket az a tisza bődületesen szar kormányzása, amiatt lehetnek páran akik visszaódalognak a fideszhez, csakhogy ez egyrészt nudli, többféle értelemben is, másrészt többen, de a legrosszindulatúbb becslések szerint is legalább ugyanannyian pártolnak inkább a Mi Hazánkhoz.

Az a bazi nagy helyzet, hogy a fidesz több ingadozó választót mozgat meg a baloldalon, mint a jobbon, vagyis a jelenléte többet árt, mint használ. Extra százezrek fognak csakazértis a tiszára voksolni ha/amíg a korábbi fidesz-galeriből bárki a politikai porondon marad, viszont senki nem fog kifejezetten Kövérre vagy Lázárra vagy Deutschra szavazni, vagy ki a tököm van még egyáltalán terítéken, aki nem mondott le vagy vonult háttérbe.

Ebből az egészből pedig az következik, hogy a fidesz csak valami hatalmas, mondhatni tisza-szerű újjászületéssel válhatna újra nyerni képes erővé, de szinte semmi esély arra, hogy ezt meg is tudja tenni, és a rengeteg korrupt gennyládát félresöpörve makulátlanul jöjjenek ki a túloldalon. Ez pedig már hozza azt a gondolatot is, hogy akkor egyáltalán mi szükség lenne a fidesz név megtartására. Ha jön egy valódi új erő, őszinte és tehetséges, hazaszerető konzervatív fiatalok, akkor mi a búbánatos lópikuláért akarnák saját magukat összemocskolni a fidesz örökségével?

...és ahogy anno megalakult a Momentum, Párbeszéd, meg a száz egyéb hülye mikropárt, most ugyanez eljöhet a jobboldalon is. A következő választáson indulhat "új konzervatív fiatalság" meg "júdea népe front", versenyben a fityisz romjaival és a miatyánkkal, és akkor a jobbos szavazatok szépen eloszlanak közöttük, garantálva hogy a tisza maradjon hatalmon akkor is, ha a népszerűsége erősen zuhan. Ha a jobbos mikropártok fejenként 15%-ot szereznek, a tisza meg egyedül huszat, akkor a tisza alakít kormányt, felebarátaim, hiába ad ki a jobbos szavazatok összessége 80%-ot. Ezt a balosok 16 éven át szívták, mire végre megértették. (Illetve alusapkás körökben úgy is lehet ezt mondani, hogy a baloldal szándékos felaprózásával tartották hatalomban a fideszt egészen addig amíg úgy akarták, de ez most mellékes.)

Mekkora hülyék lennénk mi, ha most ugyanazt csinálnánk amivel a baloldal ennyit szenvedett? Akárhány hibája vagy következménye is legyen ennek a szisztémának, a tény tény marad, hogy egyetlen erős pártot csak EGYETLEN erős ellenzéki párt tud legyőzni, tehát a jobboldalnak most egyetlen erős pártra van szüksége, és az nem lehet a fidesz. Nem azért, mert én nem szeretném, lol, hanem mert

1. A fidesz mindenféle értelemben levitézlett, elbukott. A kormányzásuk nem volt jó, bár tartalmazott pár jó elemet, de összességében a teljesítményük messze nem volt elégséges. Vármegyézés, határon túli magyar foci meg akksigyárak helyett az átlagemberek életszínvonalával kellett volna tovább foglalkozni, kb. ahogy 2014 és 2018 között tették - de valamiért megváltoztak a prioritások. A választási kampányuk is sz*r volt, a kommunikációjuk is, szinte semmit nem csináltak jól, és semmi értelme nem lenne ezt visszaszavazni hatalomba. Emellett túlságosan felgyűltek a korrupciós vádak, amikre egyre kevésbé tudott érdemben reagálni a párt, sőt, úgy tűnt egy ideje már nem is akart. A választásokig tartó cirka másfél év egyetlen tétova vállvonás volt, "hát igen, lopunk, ez van". Ha gúnyolódni akarnék azt mondanám, még ebben is inkompetensek voltak, bár az összegeket sejtve ez a vád mégsem ül. (És igen, a tisza is lopni fog, sőt, máris javában lop, de ez nem érv a fidesz mellett, ahogy a tisza mellett sem volt érv a fidesz lopása.)

2. Az országot fenyegető valódi egzisztenciális problémákkal a fidesz sosem kezdett semmit, csak a sajtóban voltak radikális nagy vitézek, a törvényhozásban megmaradtak kisegérnek. A migrációról ordítottak, persze, aztán a saját gyáraikban "vendégmunkásokat" alkamaztak, pffff. (És senki ne jöjjön azzal, hogy nincs elég magyar munkaerő, cirka 1,5 millió magyar munkanélküli vagy gazdaságilag inaktív, és amit egy fülöp-szigeteki betanított meg tud csinálni a futószalag mellett azt ezek is meg tudnák. Ja, hogy magyaroknak esetleg magasabb a bérigénye, vagy utaztatni kell őket? Na aki ezért elfogadja a vendégmunkások behozatalát az soha többé ne merjen nemzetről vagy magyarságról beszélni.) A cigánykérdést látványosan a szőnyeg alá söpörték, s bár nyilván az is jobb volt mint a szadeszi antimagyar cigányhergelő örökséget éppen újramelegítő tiszabaromság, de a gondok elhessegetésével csak elodázták és felerősítették azokat. A fidesz impotenciájának közvetlen eredménye, hogy most a tisza újra a magyarság ellen tudja uszítani a cigányokat. A buzilobbi ellen papíron nagyon hadakozott a fidesz, a gyakorlatban meg alig tett valamit - a 16 évnyi kétharmad közben a magyar fiatalság folyamatosan és zökkenőmentesen csúszott bele a globális degenerált mocsokba. A gyermekvédelmi törvény egy cuki zsiráfos gyermek-sebtapasz volt egy nyílt combcsonttörésen.

3. A fidesz vezetése voltaképp máris szétszéledt, a párt arca és identitása megszűnt. Ami megmaradt, az a renomé. Innen az egyetlen visszaút a siker felé egy teljesen új, fiatal brigád felépítése lenne, azokat meg minek elátkozni a fidesz örökségével? Bárki is áll elő a közeljövőben, hogy ő a fidesz új arca, "az új Orbán", az emberek zöme ezt úgy fogja értelmezni, hogy ő a következő tolvaj aki most jutott sorra, a következő főispán aki majd stadionokat épít minden tanya mellé. A fidesz mint brand fertőző, sugárszennyezett. Aki hozzáköti a karrierjét, annak cipelnie kell az évtizedek alatt felhalmozott mocskot és gyűlölködést is. Igaz ugyan, hogy van ott egy stabil szavazóbázis, de ez mostanára már nyilván nem elég a győzelemhez, 2026 tavaszán az akkor aktuális legerősebb szavazóbázisuk is veszített a tiszával szemben, és abból azóta százezrek párologtak el, tehát annyi emberrel lehetetlen választást nyerni. Ami a fidesznek most van, az a fanatikus 20%, meg némi apró. A maszop 2006-ban még 43%-al nyert, aztán egy ideig még nekik is megvolt a mániákus 20%, majd szép lassan kikoptak a létezésből - csak persze a híveknek 16 év kellett a vereség teljes megemésztéséhez, és ez a luxus a jobboldalnak most nem áll rendelkezésre. Sokan vannak akik azt gondolják, hogy egy új gárdával a fidesz majd pikk-pakk visszaerősödik egy választási győzelemig, különösen ha a tisza sokat veszít a népszerűségéből, de szerintem a választói hangulat most a középutasok, ingadozók, sőt, még az ex-fideszesek körében is erősen fityiszellenes, és ez 4 év alatt nem fog gyökeresen megváltozni. Ilyen gyorsan senki nem fogja elfelejteni azt amiért most a fidesz ellen voksolt, és nem fog vakon bizalmat szavazni egy új galerinek, csak mert az nem a Zorbán.

4. A fidesznek eddig sem volt és most sincs semmi eszköze vagy mondandója amivel új szavazókat tudna megszólítani, különösen a fiatalokat nem. Ha nem tesznek valami csodát a következő 3 évben akkor 2030 eleve bukta - hiába hoznak új arcokat a pártvezetésbe, vagy tartanak meg bárkit a régi brancsból, azzal még nem szereznek szavazatot, se vissza, se újat. A fidesznek a mentalitásában és az üzenetében kellene gyökeresen megváltoznia, hogy felkeltse a szavazók érdeklődését és bizalmát - akkor meg az már nem ez a fidesz, hanem egy másik párt, tehát megint oda lyukadtunk ki, hogy a fideszi örökség csak kolonc. A modern fiatalok állítólag megosztottabbak, mint bármilyen eddigi generáció, és a tisza sikerrel állította hadba a friss huszonkörüli agymosott kreténeket, akik azt sem tudják merről virrad, csak hogy a Lölbán ellen kell szavazni mer' demokrácia! Ehhez képest a jobbra radikalizálódó fiataloknak a fidesz egy rossz vicc, egy tavalyi mém ami idén már cringe. A fidesz, legalábbis elvileg, pénzzel akarta megvesztegetni a fiatalokat, de ez nem vált be, részben azért mert a fiatalok azonnal levágták, hogy pl. a sok ingyenhitel az egekbe verte a lakásárakat és ezzel nemhogy segített volna rajtuk, de tovább rontott a helyzetükön, másrészt aki a megvesztegetésbe úgy nőtt bele, hogy az ilyen támogatások neki "eleve járnak", azt már frankón nem érdekelte, hogy azokat a fidesz hozta létre valamikor régebben. Az emberek csak azért hálásak ami abban a pillanatban történik, ami tegnapi téma az már beépült a normalitásba, és ami "van" azért minek hálásnak lenni... A fidesznek jelenleg az egyetlen szavazógyűjtési eszköze a "ne a tisza", amivel szerintem választást nyerni sosem fognak.

A lényeg ebből az egészből, hogy ha nyerni szeretnénk a tisza ellen akkor vagy EGYETLEN teljesen új jobbos populista pártot gyártunk a semmiből, és abba olvad a fidesz és az MH kollektív szavazóbázisa, vagy pedig az MH-t próbáljuk megerősíteni. Mindkét esetnek alapfeltétele, hogy a fidesz zombija minél hamarabb húzzon el a vérbe. Ha létezik a fidesz vezetésében bármilyen valódi patrióta, az szerintem előbb-utóbb magától is rájön, hogy azzal teheti a legjobbat az országnak és a magyar nemzeti oldalnak, ha bejelenti, hogy a párt 2030-ig ellátja a parlamenti funkcióit, de a választáson már nem indul.

Erre persze semmi esély, úgyhogy most borítékolom a jóslatomat az elkövetkező 8-12 évre: a fidesz, az MH, és bármilyen új jobbos párt a leendő választásokon 55-60%-ot fog elérni közösen, megosztva, és a tisza röhögve fog folyamatosan nyerni 40-45%-ot besöpörve.

Nem én vagyok aki ezzel kapcsolatban feltalálja a spanyolviaszt, de tényleg, az egész csoportkörben nincs egyetlen igazán érdekes meccs sem. Értem én, hogy pár olyan csapat ami az én szemszögemből másodvonalbeli igazából elég magasan jegyzett, és talán velem lehet a baj, de egyszerűen nem tudnak lázba hozni olyan mérkőzések, mint az angol-horvát, spanyol-uruguayi, vagy a brazil-marokkói. Még talán a holland-svéd lenne valamirevaló, ha Ibra nem vonult volna vissza évekkel ezelőtt. És 3 hét elmegy ezzel a szarakodással... Ez a VB a kieséses szakasszal fog kezdődni igazából, addig csak egy elnyújtott, idióta bemelegítő fázist láthatunk. De még a kieséses rész is egy egész fordulóval hosszabb lesz mint legutóbb, 32 csapatos, az Isten szerelmére, ennyi csapat eddig elég volt az egész világból egy VB megrendezésére, mi a tököm az, hogy még a csoportkör után marad ennyi??? A csoportokból továbbjut a 8 legjobb harmadik, vagyis valószínűleg a kieséses szakaszban is ott lesz néhány huszadrangú viccnemzet, mint Curacao, Haiti, vagy a Zöldfoki szigetek. Az persze világos, hogy az ott élőknek ez hatalmas élmény, de a torna színvonalát egyértelműen rontja. Korábban arról szólt a foci-VB, hogy a világ 32 legjobb csapata szállt ringbe a bajnoki címért, most meg bohóckodik a FIFA a nagyobb bevétel kedvéért. (Valószínűleg igaza van a fentebb linkelt videónak abban, hogy Kínát és Indiát akarták elsősorban beszuszakolni a mezőnybe, csak nem sikerült.)

A korábbi 64 meccs / 29 nap = 2,2 napi meccsátlag helyett most 104 meccs / 39 nap = 2,6 napi meccsátlaggal számolhatunk, ami szerintem minden szempontból szívás. Már a 29 nap sem volt igazán pörgősnek nevezhető, de a 39 nyilvánvalóan rosszabb, és az sem üdítő, hogy minden napra több meccs jut.

Báááááár, tekintve hogy ez az egész villámgyorsan dögunalmassá válna, ha végig nézni akarná az ember, talán nem is olyan nagy baj, hogy a csoportkört gyárilag nézhetetlenre szervezték, így tulajdonképp át lehet értelmezni az egész hajcihőt úgy, hogy az új VB 32 csapatos, tisztán kieséses, 22 napon át fog tartani és június 28-án kezdődik. Így a korábbi VB-khez képest egy hetet még spóroltunk is, hurrá. Ráadásul ezzel a fő gikszert is kiiktathatja az ember, mármint hogy az összamerikai rendezésű VB szarik az európai nézőkre, a csoportmeccsek zöme késő éjjel vagy kora hajnalban kezdődik, vagyis csak a legádázabb fanatikusok fognak itt rendszeresen élőben nézni dolgokat, a többségnek marad a felvételről, sokszor spoilerezve, nyilván. A kieséses szakaszt sokkal inkább Európára optimalizálták, ott kevesebb ilyen gond lesz. Szóval, feleim, találkozunk 28-án :)

Aki esetleg nem tudná ez egy új Pókember sorozat Nicholas Cage főszereplésével, ami egy fiktív múltbeli New-Yorkban játszódik, és elvileg "noir". Sajnos ez így leírásszerűen jobban hangzik, mint ahogy sikerült :\

Végülis maga a sztori elég érdekes volt ahhoz, hogy végignézzem a 8 epizódot, de azon kívül szinte semmi más nem ütött meg egy normális színvonalat. Spoilerezni nem fogok, aki akarja elolvashatja ezt a rövid kritikát mielőtt megnézné a sorozatot.

A fő problémám, hogy ezeknek fogalmuk sincs mit jelent a film noir. Néhány külsőségre néha adtak egy kicsit, főleg az első epizódban amikor a nézők még jobban odafigyelnek az ilyesmire, de egy film (vagy sorozat) nem attól lesz noir, hogy magándetektív van benne meg cicababa, feszült vonósok és sötét sikátor. Ezek maximum a kellékek egy része. A lényeg a hangulat és a tónus, és ezeket itt komplett elcseszték. Hangulat alatt olyasmit értek, hogy az egész alkotáson érződik valami feszültség, valami készülő dráma előérzete, vagy egy megtörtént dráma nyomasztó érzelmi hatása. A film noir sikátorok nem azért sötétek mert az egy sajátságos esztétikai választás ami megkülönbözteti őket a nem-noir filmektől, hanem mert a szereplők helyzetét és kilátásait tükrözik, azok hangulatát árasztják. Tónus alatt pedig azt értem, hogy a karakterek stílusa, viselkedése, beszéde, stb. legyen komoly és kimért, viselkedjenek úgy mintha a valós életről lenne szó és tisztában volnának a helyzet súlyával. Egy noir magándetektívnek maximum sötét akasztófa-humora van, nem pedig elvicceli a komoly dolgokat. (Az Ford Fairlane meg Nagy Feró.) Nem létezik noir Marvel-humorral. A manapság divatos ironikus folytonbeszólós rálicitálós párbeszédek sem passzolnak. A Spider-Noir ezeken úgy elbukik mint a huzat. Az első epizódban felmutatnak pár kelléket, hogy lássuk nem vicceltek a címmel, de ezzel szerintem a készítők úgy érezték le is van tudva a noirság, és a 2. epizódtól a fináléig sokkal inkább emlékeztet az egész egy szabvány marvel sorozatra, mint bármire amit valaha is előadtak noir témában. Sok karakter, színhely, jelenet és aláfestő zene kifejezetten, sőt, túlzóan színes-szagos, kedélyes.

A másik problémám a bújtatott woke hülyeség, amiből nem volt túl sok, ezért a többséget valószínűleg nem zavarja, de én - szakmai ártalom - a keveset is észreveszem. Minden néger okos és tisztességes, segítőkész és udvarias, miközben minden negatív karakter (nemcsak a bűnözők, de bárki aki szánalmas, nevetséges, alantas, stb.) fehér férfi. Gondolom véletlenül. Nicholas Cage titkárnője felvágott nyelvű dagadt picsa aki beszól, kioktat, lealáz, és persze olykor morálisan is kiigazít. Bár a történethez nem szükséges, de nyilván többször is szóba kerül a rasszizmus, mer' a fehér faj gonosz és a szegény fekák, ugye érted. Plusz a főhős sokszor láma, bénázik, mások segítségére szorul, ésatöbbi, mivel fehér férfi főhős manapság már csak ilyen lehet. (Nem mellesleg ordító logikai hiba, ahogy jelenetenként változik hogy Cage éppen szánalmas vénember aki már a cipőjét sem képes egyedül felhúzni, vagy pedig szuperképességekkel rendelkező figura, aki autókat hajigál.)

És ami számomra egy óriási vicc, hogy TERMÉSZETESEN szóba kerülnek a nácik, sőt, mérhető szerepet és műsoridőt kapnak. Egy New-Yorkban játszódó noir Pókember sztori miről is szólhatna, bammeg, ha nem a nácikról? Dehát a (((hollywoodi))) producerektől ezt várjuk. Bár ez itt még logikai hiba is, hiszen a sorozat elvileg a '30-as években játszódik, ők mégis az évekkel azelőtti háborúról beszélnek a nácikkal, holott az 1.VH-nak köze sem volt a nácizmushoz, a 2.VH-ra meg még 10+ évet kellett volna akkor várniuk.

CGI nem volt túl sok, de az zömében fölösleges és gyenge. A hátterekről ordított, hogy rajzolva vannak - ennél az 50-es években 3 kategóriával jobbat csináltak, olcsóbban és egyszerűbben. Ennyi szerintem még manapság is kitelhetne hollywoodtól.

Az utolsó említésre méltó specifikus gikszer az, hogy a sorozatban a nők nem túl szépek, ha finoman akarok fogalmazni. A cicababa szerepét alakító ázsiai nő meglepően változó, eleinte csúnyának látszott, aztán relatíve megszépült (smink, haj, ruha, világítás csodákra képes ugye), de valahogy sosem láttam benne azt a csodát aki miatt egy salakká égett lelkivilágú klasszikus noir magándetektív főhős odáig süllyed, hogy akár ölni is hajlandó. Ja, és sajnos azt kell mondanom, Cage túl öreg volt már ehhez a szerephez, nem volt igazán hihető mint kemény arcélű magánkopó akibe a világszép királykisasszony hipp-hopp beleszeret, és az arca a képernyőn sokszor olyan, mintha digitálisan beletúrtak volna, feltűnően.

Ezektől eltekintve a sorozat zöme tisztes iparosmunka, jó színészi alakításokkal, de pont a végére lekonyul az egész, az utolsó epizódon párszor röhögtem és párszor felháborodtam, hogy mekkora hülyeségeket voltak képesek összeírni a sorozat készítői. Direkt nem spoilerezek ezért fiktív példát találok ki: ha mondjuk valaki egy jelenetben megérkezik valahová biciklivel, leszáll, dumál valakikkel, majd sietve távozik gyalog, mert valami sürgős dolga van máshol, a bicikli meg elfelejtődik, akkor ugye nem kell SZFE-s díszdoktori ahhoz hogy az ember lássa, azt a jelenetet gyökerek írták. Ilyesmikből van a Spider-Noir végjátékában legalább három.

Namost erre én a szívem szerint az iMDB-n adtam egy erős 5-öst a 10-ből, főleg mert az össz műsoridő 90%-nak semmi köze nem volt semmiféle noir értelmezéshez, és ez engem zavar. A többi szösz igazából nem sokat nyomott a latban, ha azok maradnak szarul de a noir hangulatot eltalálják akkor simán lehetett volna 8/10. Ettől függetlenül a'szondom nyugodtan nézze meg bárki, aki akarja, az én 5/10-es értékelésem ellenére nem felháborítóan szar - aki nem ragaszkodik ahhoz, hogy a noir noir legyen annak simán beválhat.

(ui. Aki értelmes modern noirt akar látni az próbálkozzon a Brick c. filmmel.)

Mostanában ez a téma szaporodott el a blogon, ami amúgy nem volt tervben, de nem is gond. Arra megyünk amerre a Jóisten visz minket, aztán majd kiderül hogy mi volt a terv :)

Ez a "cikk" mindenesetre csak egy gondolat lesz, és még annak sem túlságosan egyedi: a rengeteg adatközpont amit világszerte mindenhol építenek nem a civil felhasználású AI vagy a felhők miatt kell, ezek a globális megfigyelési hálózatot fogják kiszolgálni, illetve a ráépülő szociális kreditrendszert. Ezért fontos és sürgős mindenhová szerverparkokat telepíteni, ehhez kell a végtelen+2 számítási és tárolási kapacitás, meg az AI-ok világbajnok mintafelismerő képessége, nem ahhoz, hogy egy tizedmásodperccel gyorsabban rajzolják meg a legújabb vicces mémedet. A globális rendőrállam telephelyeit építik.

Gondoltam kipróbálom, hogy helyesírási hibákat kerestetek egy AI-val, ezért betettem >>>az előző cikk szövegét<<<, de balf*sz módon ment egy enter még mielőtt a valódi kérésemet beírtam volna, ezért a gépagy értelmezte a cikket és reagált rá. Ezt közlöm alább, csak kattintás után látható formában, szigorúan csak érdeklődőknek:

Gyors eszmefuttatás lesz ez egy olyan témában amit így-úgy már végtelen+2-ször érintettem, és kb. ugyanannyiszor fogok is még. Nem jóslás, nem konteó, nem vészmadárság! Egyszerű morfondírozás a jövőről.

Pár egyéb mellett 2 nagyobb válság látszik közeledni a nyugati civilizációban, az egyik az AI miatti tömeges munkahelymegszűnés, a másik az élelmiszerválság, amit majd a klímaváltozásra és a műtrágyák hiányára fognak ráfogni. Ha ezekbe beleszaladunk annak az lesz a következménye, hogy sok ember fog otthon ülni munka nélkül, éhesen.

Tisztelt Magyar Péterünk a tiszájával már most elkezdhetné előkészíteni a programot, hogy szeptembertől az általános ill. bizonyos középiskolákban a kötelező tanterv része legyen a kisméretű hidropóniás rendszerek tervezése, összerakása és üzemeltetése - bekerülhetne ez a biosz tananyagba éppúgy mint a technikaórákra. A lurkókat el lehetne vinni egy-egy órára az önkormányzati mintatelepet megnézni, ott élőben látni hogy hogyan megy a dolog, de akár egyes iskolákban is lehetne helyi hidropóniás rendszer, nem sok helyet foglal.

Ugyanezen országos program második harmadaként valami egyetemmel meg lehetne terveztetni egy olcsó, szabványosított  moduláris rendszert, amit aztán fillérekért tömeggyárthatna akár az állam, vagy bárki.

Harmadik oszlopként pedig ki lehetne adni önkormányzatoknak (természetesen a kellő anyagi és tárgyi feltételek biztosítása mellett), hogy kötelező legyen üzemeltetniük minimum egy hidropóniás mintarendszert, de akár olyan üvegházi rendszereket is, amikben értékelhető mennyiségű élelmiszert termesztenek, mondjuk a helyi óvodai/iskolai menzák számára. Erre alkalmazhatnának a jelenleg megengedett létszámon felül X mennyiségű közfogist. A minden nagyobb községben megtalálható kötelező mintarendszert bárki megnézhetné, ott kérhetne tanácsot, ésatöbbi. Önkormányzatok egyedi megítélés alapján adhatnának kölcsön felszerelést olyanoknak akiknek nincs pénzük megvenni.

Így pár éven belül elkezdene feltelni az ország olyan emberekkel, főleg fiatalokkal, akiknek van fogalma a hidropóniás termelésről, és lehetőségük is az otthoni megvalósítására, mert kb. egy éttermi ebéd árából már aznap beindítható rendszert tudnának rittyenteni, amiből 3 hét múlva már lehetne szedni a salátát. Ugyanakkor az elképzelés nem kényszerít senkit semmire, azon meg ne nyávogjon senki, hogy technikaórán nem valami random hülyeséggel verik el az időt a gyerekek, hanem egy létező hidropóniás rendszer csöveit dugdossák. Ráadásul óriási költségekkel sem kell számolni, ha a politikusok nem lopják szét a projektet akkor az államnak két marék lyukas mogyorójába kerülne a téma. (Megkértem egy AI-t, hogy soroljon fel 3 olyan orbitális hülyeséget amire a magyar állam évente elkölt(ött) 1-2 milliárd forintot, de nem tudott megállni háromnál, és a huszadiknál ki kellett húznom a gépet a konnektorból, mert félő volt hogy sosem áll le. Na ezek bármelyikének a feléből elindulhatna a hidropónia-program.)

Ez az elképzelés szerintem azért is elegáns, mert mindenféle állami erőszak nélkül teremtené meg egy új életmód alapjait, amiben családonként csak egyvalaki dolgozik, viszont az otthonmaradó fél is tudna valami értelmeset csinálni, mégpedig kis befektetéssel és kevés munkával nagyon hasznosat. Az első években nyilván nem lenne tömeges átállás erre a paradigmára, de az nem is elvárás!!! A lényeg nem a holnapi nap, hanem a távolabbi jövő, és azon belül is az, hogy amikor minden más ország letolt gatyával pucsít a krízis előtt, akkor nekünk legalább egy kis vazelinünk legyen. Az is valami. Ha meg nem jön el a válság, annál jobb, nem vesztettünk semmit. Azt, hogy egyre többen értenek az országban a hidropóniához semmilyen értelemben nem lehet veszteségnek tekinteni, az állami költségek pedig - korrupció hiányában - nevetségesek lennének. A legrosszabb ami történhet, hogy az önkormányzati üvegházakból érkező paradicsom kiváltaná a vásárolt spanyolt, lol.

...

Én a mindenkori magyar kormánytól nagyjából annyit várnék, hogy szerezzen pár embert akinek nem káposztalé van a fejében, ültesse le őket egy asztalhoz és találjanak ki dolgokat, akár ilyen apróságokat mint a hidropóniák bevezetése a közoktatásba, hogy felkészítsék az országot minden potenciális jövőre. Ahogy a világra nézek egyetlen nyugati ország sem tesz semmit sem, hogy készüljön a jövőre, csak a pánikkeltés megy meg az adószedés, és ez elborzaszt. Főleg mivel pár embert egy asztalhoz ültetni abszolút ingyen van. A nyugat "nagy jövőbiztossá tevő projektjei" nem ott akadnak el, hogy a sok jó ötletre nincs elég pénz, hanem hogy a politika képtelen még az ötletelést is elkezdeni - és itt elkanyarodhatnék a konteós irányba, de direkt nem teszem.