Deansdale

A sótémát érintettem már régebben, és a véleményem azóta sem változott, de a tudományos (és áltudományos) cikkek egyre-másra jönnek, szóval az érdeklődés nem lankad. Az emberek eszik, pedig méreg... Vagyis inkább kerülik, pedig szükség van rá?

Is-is.

A paleo elv ez esetben is kíválóan alkalmazható: fogyasszuk azt, és úgy, ahogy az őseink, és akkor nagy gond már nem lehet. Az őseink pedig igenis fogyasztottak sót, nem is keveset. Erre utal például az, hogy a sókereskedelemről elég sok feljegyzés fennmaradt, és tudhatjuk, hogy szekérszám szállítgatták a bányászott sótömböket jobbra-balra. A sózott hús és hal is régi "hagyomány", a tartósításnak ez a módja mutatja, hogy felmenőink nem ijedtek meg a sós ételektől.

Most éppen a dívány közölt le egy okfejtést a sózásról, nagyjából hasonló következtetésekkel, mint amit én is leírtam. Viszont érdekes módon a józan megfontolások ellenére is mintha elhatalmasodna rajtuk az elmúlt 30-40 év orvosi pánikolása: bár kifejti, hogy a magzatvíz, a vér és a könny 1%-os sóoldat, később azt írja, a szervezet a sót méregnek érzékeli. Ez a kettő szerintem üti egymást, legalábbis nem tartom logikusnak hogy mérget keringtessünk az ereinkben...

Vagyis minden logikus következtetés arra mutat, hogy az optimális sófogyasztás az átlagos. Együnk annyit, amennyit szoktunk, és amennyit átalában esznek az emberek. A sokkal több vagy sokkal kevesebb káros.

Eddig nincs semmi rendkívüli még a dívány cikkében sem, de aztán a végefelé ezt írja:

Két tipp azoknak, akik igenis sózni akarnak: az egyik a csökkentett nátriumtartalmú só.

A "nátriumcsökkentés" esetünkben azt jelenti, hogy a hagyományos kősó, illetve tengeri só egyharmadát kicserélik kálium-kloridra, ami nagyban hasonlít a nátrium-kloridra, de azért mégsem az. És itt én automatikusan felhördülök. Már megint milyen gőgös az emberiség, hogy azt képzeli, a többmillió éves evolúciót, és az az alatt kialakult emberi biológiát egy tollvonással felülbírálhatja. És amit évmilliókig fogyasztottunk, azt lecserélheti valami másra, amitől majd "jobb lesz". Eddig egyetlen ilyen kísérlet sem vezetett pozitív eredményre, soha. A kálium-klorid egy ipari melléktermék, vagy fogalmazzunk erőteljesebben: hulladék. És az "okosok" kitalálták, hogy ezt az ipari hulladékot nekünk egészségesebb fogyasztani, mint azt, amit a történelem hajnala óta naponta ettünk. Na ez az amit nem vesz be a gyomrom.

Az összeesküvés-elméletektől függetlenül, hogy kinek jó ha mi KCl-t eszünk NaCl helyett, és milyen céllal propagálják, én egyszerűen csak a paraszti józan ész oldaláról közelítem meg a kérdést: ha választani kell, hogy olyat egyek, ami a természetben mindenütt jelen van, a saját véremben is megtalálható, ráadásul az étrendem részét képezi jó 3 millió évre visszamenőleg - vagy pedig olyat egyek, ami a salétromsav-gyártás ipari mellékterméke - akkor az nem is igazán választás. Itt nincs helye "mérlegelésnek".

Az emberi faj sosem fogyasztott KCl-t nagyobb mennyiségben (itt a nagyobb mennyiséget mondjuk a NaCl-el összevetve kell érteni), legfeljebb mint nyomelemet fogyasztotta - a "rendes" só elenyésző részeként - milligrammok és mikrogrammok formájában. Talán jobban tennénk, ha ezután sem fogyasztanánk ennél többet.