Már azelőtt Barca szurkoló voltam, hogy divattá vált volna. Tetszett a stílusuk, ami arra épült, hogy a kreatív középpályások addig sasoltak, amíg valami extravagáns ötlettel kihagyhatatlan helyzetbe nem tudták hozni a tehetséges csatárokat, akik aztán díszlépésben vonultak az ellenfél kapujába. Ez volt az a korszak, amikor meccsenként 3-6 gólt rúgtunk, olykor még a Real Madridnak is.
Érthető okokból a spanyol válogatottal is szimpatizáltam, hiszen a fele-harmada a kedvenc csapatomból került ki. Eleinte megvolt a saját stílusuk, de aztán fokozatosan a válogatott is "elbarcásodott". A kezdetekben még ennek is örültem, mert látványoabb lett tőle a spanyol játék, és sikereket is hozott.
Ezek az idők elmúltak.
Először a Barca táján kezdett felhősödni az ég. Nem tudom kinek az ötlete volt a csatár nélküli játék, de nekem nem tetszik. Az amit nagyvonalúan 4-3-3-nak csúfolnak a barcával kapcsolatan, az valójában 4-6-0, és a játék képe is ennek megfelelő. Hányszor átkoztam a hülyeségüket, mikor valaki elszaladt szélen, és tökéletesen adta középre a labdát, amit 40 méterről figyelt 6 ember, ugyanis az ellenfél 16-osának környékén csak hátvédek voltak, barcások nem. Ha csak ezeket a szitukat nézem, egy szezonban legalább 20-30 gólunk "elment" azon, hogy nem volt egy csatárunk aki ott állt volna a kapuval szemben, hogy a ziccereket bepöckölje.
Azt már végképp nem értettem, amikor vettünk csatárokat, és a középpályára tettük őket. Henry vagy David Villa tipikus befejező csatárok, akiknek a tizenegyes ponthoz szögezve kellene ácsorognia az egész meccsen, vagy maximum egy pár méteres pórázon. Ehelyett ki lettek téve a szélekre, ahol lópikulát sem érnek, mert nem szélsők. És amióta Villa lesérült, megint nincs egyetlen csatár sem a csapatban. Pedro akár lehetne az is, de ez nem az ő szezonja, és egyébként őt is a szélre erőltetik.
Ami viszont betette a kaput, az az, hogy a spanyol válogatott is ugyanezt az utat járja be, és ráadásul vannak többen is, akik követik a példájukat. Az EB-n megfigyelhető volt, hogy egyre többen próbálkoznak a tili-tolival, és ettől néhány meccs annyira unalmassá vált, hogy az valami elképesztő. Ha 90 percből 85 azzal telik, hogy két ember egymástól 5 méterre szembe felállva a passzolást gyakorolja, az nem foci, hanem kínzás.
Úgy tűnik elfelejtették a módszer lényegét, amiről fentebb beszéltem: hogy az egész passzolgatós hülyéskedés kizárólag arra volt jó, hogy a középpályásoknak legyen lehetőségük megtalálni azt a rést, a lehetőséget, hogy indítsák a csatárokat. Ez csatárok hiányában meglehetősen nehézkes, és a régi barcás meccsenkénti 10-20 helyzetből 3-6 gólos átlag lecsökkent arra, hogy a 6 középpályás megpróbálja megtalálni azt az 1-2 indítási lehetőséget, amivel valamelyik másik középpályás a kapuig osonhat. Ez túró.
Az meg, hogy ezt a módszert akarja mindenki másolni, egyenesen botrány.
Egy spanyol-portugál a foci ünnepe kellene, hogy legyen, mivel a világ legkreatívabb és legtehetségesebb játékosai közül a pályán láthattunk minimum hármat, de egyébként Nani, Fabregas vagy Silva sem egy labdaszedő gyerek. Ehhez képest a rendes játékidő végén simán kinyomtam a közvetítést, mert nem érdekelt, hogy a 0-0 után a hosszabbításban még mit vergődnek. Utólag úgy tűnik jó döntés volt, mert ott sem változott az állás. Hogy ez a két csapat 120 percig ne tudjon egyetlen gólt sem belőni, az szégyen. Mondanám, hogy a futball szégyene, de inkább a spanyoloké.
Ha errefelé halad a foci, akkor pár éven belül lehúzhatják a rolót. Nem tudom ki lesz az a hülye aki kijár a meccsekre, ha kábé annyira lesznek izgalmasak és élvezetesek mint egy 30 km-es kocsisor az autópályán.
A következő szezon elején még megnézem, a Barca mit tud felhozni mentségére, de ha ezt a vonalat viszik tovább akkor búcsút intek a futball világának.
Utolsó kommentek