Úgy érzem az USA-ban különböző embereknek és csoportoknak feltett szándéka széles körű erőszakba fojtani a jobboldal lázadását, ami elsősorban Trump megválasztásában, illetve a cirka 50 éven keresztül fogcsikorgatva viselt gyökér balos demagógia friss elutasításában nyilvánul meg. Az épelméjű embereknek elege lett a dumából, miszerint a fehérek, a férfiak, a heterók, és persze a konzervatívok a világ minden gondjának okozói, és hogy ezeket ki kellene irtani a világbéke érdekében.
A nyílt vérengzés felé vezető úton a legutóbbi állomás Charlottesville, ahol a különböző jobbos szervezetek és ideák közös tüntetést szerveztek, többek között a városban található, fehér történelmi figurákat ábrázoló szobrok eltávolítása ellen. Ezen természesen feltűnt egy rakás troll is, ahogy az ilyen rendezvényeken lenni szokott. Pár kretén náci zászlókat lengetett, talán mert viccesnek gondolták, talán mert ezért fizették őket a fake news fotósok. Ez persze fantasztikus alkalmat adott a balos sajtónak, hogy belekössenek Trumpba, hiszen nyilván az ő felelőssége, hogy a 300 milliós országban van talán ezer troll is.
A korábbiakkal ellentétben ezt az eseményt sajnos nem sikerült halálos áldozat nélkül megúszni. A felvonulók, az ellen-tüntetők, az ellen-ellen-tüntetők és ki tudja még kicsodák tengerében egy baromállat a kocsijával egy tömegbe hajtott - bár a videófelvételek tanúsága szerint elkezdték a kocsiját dobálni, és állítólag ő is azzal védekezik, hogy pánikba esett. Ez szinte mindegy - a tény, hogy egy ember meghalt. Amit én nem helyeslek. Nem csak azért, mert egymás vérének ontása helyett ésszel kellene rendezni a konfliktusainkat, hanem azért is, mert ha valaki már ilyesmire vetemedik akkor ne a hippiagyú bájgúnárok tömegébe hajtson az autójával, hanem keressen magának olyan célpontot aminek a likvidálása a saját ügyét előremozdítja, nem hátráltatja. Például szervezzen egy látogatást egy magyar származású milliárdoshoz, akit az emberiség többsége szívesen látna végre egy gyászjelentésben. De mi értelme halálra gázolni egy random szerencsétlent, csak azért, mert jó heccnek gondolta a barinőkkel kivonulni nácizni egy kicsit?
Érdekes adalék, hogy a HVG eddig 8 (nyolc) cikket szentelt a charlottseville-i eseményeknek, természetesen olyan színben előadva a dolgokat, mintha náci seregek bújtak volna elő Trump golfnadrágjának zsebéből mindenféle előzmény nélkül. A teljesen normális és legitim jobbosok évek óta tartó lenácizásának semmi köze ahhoz, hogy egy páran mostanra tényleg elkezdtek radikálizálódni - az antifák és társaik csak előre látták, hogy ez a dolog majd tőlük függetlenül be fog következni. Előre ittak a medve bőrére, vagy valami ilyesmi. Viszont a HVG 1 (egy) cikket sem szentelt annak, hogy kevesebb mint egy hete egy agyalágyult balos kretén két fejlövéssel, a felesége szeme előtt végzett a szomszédjával, mert az Trump támogatója volt. Ez a HVG számára nem hír, bazmeg, erről minek is írnának. Jobbosokat előre kitervelten, közvetlen közelről agyonlőni nyugodtan lehet, ez a "semleges" sajtót nem érdekli, de ha valaki egy összecsapásokkal tűzdelt tüntetésen, miután a kocsijára támadnak, a tömegbe hajt, az világszenzáció. Feltéve, hogy ő jobbos, az áldozata meg balos. Ellenkező esetben valószínűleg erről sem hallanának a HVG nagybecsű olvasói.
Na mindegy, a lényegre visszatérve: a helyzet fokozódni látszik, ősi csengésű magyar szóval: eszkalálódik. Az erőszak felé haladunk. Biztos vagyok benne, hogy többtucat, ha nem többszáz antifa és egyéb szélsőbalos sejtben már tervezik a bosszút, az erre számító jobbosoknál az ellen-bosszút, és hamarosan még több vér fog ömleni. Az amcsi sajtó pedig, ami ugyanannyira semleges mint nekünk a HVG, a konzervatívok és Trump nyakába akarja varrni az egészet. Mert ugyebár mint tudjuk, ha egy allahakbározó turbános a kamionjával a karácsonyi vásárba hajt, annak semmi köze az iszlámhoz és a legfontosabb hogy az iszlamistákat megvédjük az esetleges reakcióktól, de ha egy jobbos elüt egy embert akkor minden konzervatív náci és Trump mongyonle.
Hogy ez a dolog átgyűrűzik-e Európába... Az Isten a megmondhatója. Megvan nekünk a magunk baja, púp lenne a hátunk közepén még ezt a baromságot is importálni, de sajnos szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy a magyar/európai balosok ugyanúgy nekiállnak hergelni és üldözni az itteni jobbosokat, mint az elvtársaik odaát, és ez igen könnyen vezethet ugyanarra az eredményre. Végülis az alapozás már megvan, évek óta hallgatjuk itt is, hogy aki nem haladó az mind náci. Ezzel a módszerrel az USA-ban már sikerült kitermelni pár valódi szélsőségest, hátha itt is beválik.
Deansdale 2017.08.14. 15:11:04
Szergej Csagajev 2017.08.14. 20:03:41
Aurelius Respectus 2017.08.14. 20:08:19
Deansdale 2017.08.14. 20:49:14
ibankcoin.com/zeropointnow/2017/08/14/report-unite-the-right-organizer-jason-kessler-was-occupy-movement-obama-supporter-8-mos-ago/#sthash.NKPv80xN.dpbs
-JzK- 2017.08.14. 23:18:09
Miért csodálkozik bárki, hogy a fehérek frusztráltak?
don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2017.08.14. 23:33:05
Aurelius Respectus 2017.08.15. 00:11:54
Barbaarb 2017.08.15. 07:59:28
csi szi 2017.08.15. 08:14:39
Deansdale 2017.08.15. 09:11:26
Free Helicopter Rides 2017.08.15. 11:04:23
akkor az első három találat - a legnépszerűbbek - a #killallwhites #killallmen és a #killallwhitemen
Szabad erről nemtetszést nyilvánítani, vagy az már nettó nácizmus lenne?
KalmanBlog 2017.08.15. 11:21:41
Go Jóska 2017.08.15. 12:14:20
willyloman.wordpress.com/2017/08/13/charlottesville-attack-brennan-gilmore-and-the-stop-kony-2012-pysop-what/
imgur.com/a/d3sFx
Deansdale 2017.08.15. 12:40:34
heartiste.wordpress.com/2017/08/14/pax-dickinson-virginia-state-police-had-explicit-orders-to-drive-unite-the-right-into-the-antifa-so-wed-be-assaulted/
Az egésznek nagyon deepstate-szaga van, és a balos média reakciója is túl szervezett volt. Az első pillanattól arra mehetett ki a játék, hogy Trumpot támadják, illetve szándékosan nyomulnak a polgárháború / puccs felé.
Aurelius Respectus 2017.08.15. 17:22:07
Deansdale 2017.08.15. 17:33:41
2017.08.15. 17:50:46
csi szi 2017.08.15. 21:58:40
Aurelius Respectus 2017.08.16. 12:55:13
Deansdale 2017.08.16. 13:04:05
Aurelius Respectus 2017.08.16. 13:39:25
Deansdale 2017.08.16. 16:39:47
Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2017.08.16. 16:47:55
csi szi 2017.08.16. 21:14:53
Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2017.08.16. 21:31:36
Én nem bánom, hogy ezek vannak, mert enélkül még kevésbé lenne ellensúlya az ellenzéki sajtónak. Inkább az bosszant, amilyen amatőrök és dilettánsok tudnak. Legalábbis a 8, azt viszonylag gyakrabban olvasom, bár leginkább csak egy-két kommentelő miatt.
-JzK- 2017.08.17. 02:36:31
Megdöbbentő ez a nagy antirasszista boszorkányüldöző lincshangulat. Azonban a libsi fehérek hiába nyalják a kokerók seggét, utóbbiak szemében akkor is csak mocskos fehérek maradnak, akiknek el kell tűnniük.
Deansdale 2017.08.17. 07:28:22
Ahogy Vee szokta mondogatni, ha a renitensekből munkanélküliek lesznek akkor egyrészt az adófizetők pénzén fognak éldegélni, másrészt sokkal több idejük és motivációjuk lesz harcolni. Tiszta nyereség az SJW-knek, nem? Persze nekik mindegy, csak árthassanak.
-JzK- 2017.08.17. 10:02:28
Most már konkrétan elmondható, hogy Németország után az USA-ban a legerősebb antifa-huliganizmus. Gondoskodik róla, hogy ha az első kiegészítés tiltja a "gyűlöletbeszéd" állami szankcionálását, azért csak ne lehessen büntetlenül csak úgy akármit mondani. A mainstream közeg örömujjongása mellett lehet őket verni, életüket megnyomorítani. Ezek után kétszer meggondolja mindenki, hogy milyen tüntetésre merészkedjen ki.
Hogy is volt a buzifelvonulás kapcsán a libsi érv? Hogy az államnak nem elég nem tiltani, másoktól is védeni kell pl. a gyülekezési szabadságot.
-JzK- 2017.08.17. 10:44:43
... hasonló lesz a légkör
Deansdale 2017.08.17. 11:23:40
Na igen, érdekes hogy a jobbos felvonuláshoz engedélyt kértek, azzal huzavona volt, de végül megkapták, erre odament egy rakás balos huligán baseball-ütőkkel és egyéb maszek fegyverekkel, a rendőrség meg félreállva nézte hogy verekedések alakulnak ki, aztán ki a hibás? Nyilván a jobbosok. A felvilágosult és toleráns balosok csak véletlenül arra jártak, és teljesen békésen protestáltak husángokkal meg biciklilakatokkal. A politikusaik meg nemhogy nem hajlandóak elítélni őket, még fel vannak háborodva hogy Trump szerint az "alt-left" is hibás, holott semmi keresnivalójuk nem volt ott, és ha nem jelennek meg egy fikarcnyi erőszak vagy rongálás sem történt volna.
Aurelius Respectus 2017.08.17. 12:21:18
888.hu/article-minden-kezdodik-elolrol-nemetorszagban-mar-megint-felnek-a-zsidok
Aurelius Respectus 2017.08.17. 12:26:15
-JzK- 2017.08.17. 12:31:37
"A közvélemény láthatólag elítéli az erőszakot, ha az esélyegyenlőségért kiállókat bántják, de a nácik szétverését nemcsak helyeslik, hanem asszisztálnak is hozzá."
index.hu/kulfold/2017/08/16/altrite/
Ld. még: index.hu/kulfold/2017/08/17/egyesult_allamok_usa_virginia_alt_right_donald_trump_charlottesville/
Deansdale 2017.08.17. 12:53:38
-JzK- 2017.08.17. 13:08:26
Arra jó volt, hogy katalizálja az eseményeket. Én azért elég sokat olvasok az ottani hírekről, de ez még engem is megdöbbentett. Konkrétan boszorkányüldöző a közhangulat.
-JzK- 2017.08.17. 13:37:56
Aurelius Respectus 2017.08.17. 13:38:53
Aurelius Respectus 2017.08.17. 13:45:11
-JzK- 2017.08.17. 17:19:15
Nézd meg a cikkek és a Youtube-videók alatti kommenteket. A kommentek 90 %-a szélsőbalos. Alapjellemzők:
- királyi többesben fogalmazás, sokak vagyunk, egységesek vagyunk, többen vagyunk
- triumfalizmus: szorgos népünk győzni fog életérzés, nem kérdés, hogy el lesztek söpörve
- alapmeggyőződés, hogy aki náci, rasszista, bigott, az megérdemli, hogy megverjék, megöljék, életét tönkretegyék, hiszen hogy merészel gyűlölködni?
- mob mentality, mint egy veszett csőcselék, hordában ordít, kb. mint Krisztusnál, hogy keresztre vele
Csak néhány alternatív vélemény van, de az se a mieink, hanem maximum klasszikus liberálisok, akiknek eszükbe jut, hogy a jogállamiság nem azt jelenti, hogy a népítélettel, kb. piactéri kivégzések hangulata mellett "elintézzük" azt, aki az aktuális kurzus értelmében az ellenségnek minősül.
Persze őket is leugatják, hiszen "ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest."
A 444 kommentjei is hasonló szellemiségűek, megy a gyávázás, meg a "mi van, féltek?!" és hasonlók. Kíváncsi lennék, ha fordítva állna a dolog, akkor ők vajon bátrán kiállnának-e az elveikért, ha ezzel konkrétan az életük tönkretételét vagy akár elvesztését kockáztatnák.
Mindenestre a helyzet egyre rosszabb lesz, egyre szorosabbra kattan a bikincs, a haladár vonaton pedig nincsen fék.
Mondhatnám, hogy polgárháború várható, csakhogy ahhoz két, nagyjából egyenlő erejű erő kéne. A weimari köztársaság idején Németországban minden politikai pártnak volt félkatonai szervezete, a náci pártnak pl. ugye az SA, de volt a szocdemeknek és a kommunistáknak is, és bizony elég sokszor egymásnak mentek, de a helyzet nagyjából kiegyenlített volt.
Ma ezt nem lehet, hiszen antirasszista, antifasiszta, black lives matter és hasonló szélsőbaloldali huligán, félkatonai szerveződés nem csak, hogy megtűrt, hanem támogatott, ha fehérpárti, "szélsőjobboldali" egyletet akarnál szervezni, hamar rádszállnának a hárombetűs szolgálatok és a rendőrség...
-JzK- 2017.08.17. 17:26:07
De mostanában a bigott kb. azt jelenti, hogy reakciós, aki "homofób", "transzfób", nem nyitott a szép új multikulti világra. Bővebben?
Deansdale 2017.08.17. 17:47:12
Aurelius Respectus 2017.08.17. 18:33:59
-JzK- 2017.08.17. 20:01:17
Vannak a fehéreknek fegyvereik, de a füstösöknek is (ráadásul alighanem nagyobb arányuknak), és ugye utóbbiak mindig is erőszakosabbak, a vérükből fakadó szilaj barbár vadság miatt, így ők nagy valószínűséggel mindenféle aggályoskodás nélkül használni is fogják, valszeg gyakorlatuk is több van.
Képzeld el, hogyha nálunk mindenkinek lenne lőfegyvere. Ki tudna szerinted jobban lőni? Kinek remegne meg kevésbé a keze, ha el kéne sütni? Egy civilizált, tanult, szelíd fehérnek, vagy egy barbár cigánynak?
Aurelius Respectus 2017.08.17. 20:13:26
-JzK- 2017.08.17. 20:18:30
Nem tőlük kell félni, a fehér kultúrmarxisták alacsony tesztoszteronszintű sörösüvegválló gyökér kis nyikhajok, egy legyet sem bírnak lecsapni, csak rinyálni, sivalkodni tudnak. Ellenben az általuk felheccelt alacsony fokban neotenizált, a neocortex helyett a törzsdúcok által vezérelt füstös vademberektől igen. Ők gondolkodás, megremegés, aggály nélkül ütni, lőni, ölni fognak, kb. mint a zombik harapni.
Aurelius Respectus 2017.08.17. 20:30:52
-JzK- 2017.08.17. 20:48:05
1. Hüllőagy (Reptilian complex), amelyet a hüllő őseinktől örököltünk és százmilliós örökségként hordozzuk, lényegében minden szárazföldi gerinces élőlénynél hasonló szerkezetű összetettségű. Ezek az ún. bazális ganglionok vagy törzsdúcok (nuclei basales), az agyféltekék mélyén található szürkeállomány alkotja. Ez felel a legprimitívebb ösztönkészletek, territoriális védelem, agresszió, reprodukció, társas dominancia. Vö: „mit nézeee?! megölleeek! megbászom az anyádat”
2. Ősemlős agy (Paleomammalian complex), azaz a limbikus idegrendszer, amelyhez tartozik az érzelmek, rutinszerű viselkedésminták, szülői invesztáció, empátia.
3. És végül az emberi agy csodája az ún. neocortex, azaz új agykérég. Ez az emberi agynak az a része, amelynek mérete sokszorosa minden más főemlőshöz képest. Ez a rész felel a nyelvért, az absztrakt gondolkodásért, a képzetért, az öntudatért, ez tesz minket tulajdonképpen emberré, művészi víziókért. Lényegében ez tesz minket emberré, és minél inkább a necortex dominál, annál emberibbek vagyunk, minél inkább az első kettő, annál állatiasabbak, animalisztikusabbak.
Tehát a humán viselkedésért ez a nagyon frissen kifejlődött agyrész felel, és azt hogy milyen lesz az illető ember, tulajdonképpen az dönti el hogy mennyire lesz domináns a másik kettő, ősibb agyrészhez képest.
Mivel a neocortex agysejtjei evolúciós szempontból a legújabbak, ezek a legsérülékenyebbek. a hüllőagy meg egyszerű és stabil. A neocortex neuronjai nagyon érzékenyen reagálnak hormonális változásokra is. Nem véletlen, hogy aki pl. agyvérzést kap, nem az alapösztönök ellátására lesz képtelen.
Az r-K szelekció elve miatt az északi, hidegebb éghajlatra települt emberekre gyakorolt evolúciós nyomás miatt ezek az embercsoportok lettek a legneotenizáltabbak (ld. en.wikipedia.org/wiki/Neoteny_in_humans ), melynek következtébena szelídség azt jelenti, hogy nem a hüllőagy, hanem a neocortex dominál. Ezen túlmenően valószínűleg a melanin is hátráltatja a neocortex működését, bár erről még nem ártana többet kutatni. Ez még egy egyénnél is működik: ha tél van, és a sötétség akkor elvontabbak, nyugodtabbak ,filozofikusabbak leszünk, ha pedig nyár, lebarnulunk, lazák, komolytalanok, komoly kérdések iránt érdektelenek leszünk, csak a hawai, haverok, buli, lazaság, forr a vérünk.
Ha egy embernek a neocortex valamiért nem, vagy kevésbé dominánsan működik, a szerepét a hüllőagy veszi át, az alapösztönök dominálnak, és olyan buták primitívek és vadak lesznek, mint a zombi apokalipszis filmekben a fertőzöttek. Amikor még szabad volt az ilyesmit kutatnak, akkor kimutatták, hogy pl. a négereknek a neocortexe sokkal fejletlenebb a fehérekhez képest.
Ld. még: www.henriwtartt.com/articles/Biological%20and%20Political/MenCreatedPt2.html
-JzK- 2017.08.17. 21:20:46
Cunctator (törölt) 2017.08.19. 08:13:08
"- Halottak vagyunk - szólalt meg Winston.
- Halottak vagyunk - visszhangozta Julia kötelességtudóan.
- Halottak vagytok - ismételte meg egy érces hang a hátuk mögött."
Deansdale 2017.08.19. 09:28:30
-JzK- 2017.08.19. 10:19:15
Abban, hogy nem lesz bejárása a Fehér Házba, és a globalista faszok lesznek ott, amikor dönteni kell és Trump fülébe súgják a "megfelelő" dolgokat.
Deansdale 2017.08.19. 10:36:11
-JzK- 2017.08.19. 10:43:34
168ora.hu/donald-trump-volt-strategiai-fotanacsadoja-ennek-az-elnoksegnek-vege/
Asidotus 2017.08.20. 21:59:24
Mint például a vikingek?
Frederick 2017.08.25. 21:26:03
"ha fehérpárti, "szélsőjobboldali" egyletet akarnál szervezni, hamar rádszállnának a hárombetűs szolgálatok és a rendőrség..."
Aha. Betyársereg. Identitesz. Vígan megvannak.
-JzK- 2017.08.25. 21:32:07
Először is az USA-ról beszéltem, másrészt honnét veszed, hogy az általad említett szervezetek oszlopos tagjait nem kísérik figyelemmel a hírszerző szolgálatok?
Aurelius Respectus 2017.08.28. 16:01:49
magyaridok.hu/kulfold/filmtortenet-klasszikusat-fujja-el-harag-2138302/
magyaridok.hu/kulfold/anglia-kereszteny-kislanyt-kenyszeritettek-muzulman-csaladba-2138743/
magyaridok.hu/kulfold/james-cook-kapitanyt-torolnek-multbol-2134750/
2017.08.29. 10:09:32
ÁronB1 2017.09.12. 21:35:22
youtu.be/4S2TZOdXAtQ