Mivel az előző cikkben egy adott anyagra válaszoltam, kevés tér maradt azzal a kérdéssel foglalkozni, ami elvileg a vita sarokpontja. Azt alaposan kiveséztük, hogy mi a helyzet a baloldalon, érdemes lenne ugyanezt megtenni a jobboldallal is. Ehhez felhasználhatnám a Válasz vitaindítóját, amiben ők is erre tesznek kísérletet, de ezúttal inkább egyszerűen csak leírom amit gondolok, vélhetően produktívabb lesz mint az ő elképzeléseikre reagálni.

Kezdjük talán ott, hogy miért is van szükség "új" jobboldalra, mi a gond a régivel. Egy normális világban a dolgok úgy működnek, hogy az emberek egyik fele megvédeni akarja amije van, a másik fele pedig változást szeretne, és e két erő egyensúlya lassú, megfontolt haladást eredményez egy jobb világ felé. Ez a társadalom organikus fejlődésének záloga, amit nem társadalommérnökök erőltetnek ránk valamilyen utópia jegyében, hanem az embertömegek lelki-szellemi fejlődésével párhuzamosan stabilan mozgatja előre az emberiséget. Ahogy sokan észrevételezték már: a konzervativizmus igazából nem konzervál semmit, egyszerűen csak egy fék a haladáson. Persze ez abszolút nem jelentéktelen dolog, sőt, ez biztosítja hogy társadalmaink fejlődőképesek legyenek, ugyanakkor ne ugorjunk fejjel előre mindenféle káprázatba, ahogy sok "haladó" szeretné.

Legalábbis ez az elv.

A gyakorlatban a 2. VH-tól nagyjából 2010-ig működő mainstream konzervativizmus tehetetlen és impotens volt. Semmiféle értéket nem tudott megvédeni, folyamatosan engedte át a teret bárkinek akinek kedve támadt elfoglalni azt.  Az igazikonzervatívok tevékenysége kimerült annyiban, hogy a kultúrrombolást látván rosszallóan csóválták a fejüket, aztán másnap már a megváltoztatott, sérült, a már annyival rosszabb kultúrát "konzerválták" tovább. Az előző cikkemben említettem, hogy nem a jobboldal radikalizálódik, hanem a bal, és ez igaz, de nem a teljes igazság; valójában a jobboldal is balra tolódott. A konzervatívok zöme (egészen a progresszív terror bevezetéséig) folyamatosan egyre megengedőbb lett, felmérések mutatják, hogy lassan megbékéltek olyan gondolatokkal mint a melegházasság, a család fogalmának kibővítése, a nők másodrendű férfiakká történő transzformációja, a kereszténység háttérbe szorítása, stb. A lassú haladásnak a konzervatívok nem képesek ellenállni, apró változások ellen nem lehet komoly haragot gerjeszteni, így nem lehet ellenük tömegeket mozgósítani sem.

A modern progresszivizmus viharos térnyerése a hagyományos konzervativizmust szánalmasan tehetetlenné, voltaképp okafogyottá tette. A frakkos-lornyonos szalonkonzervatívok legvadabb rémálmaiban sem szerepelt az, így nyilván felkészülni sem tudtak az ellen, hogy a velük hozzávetőleg egyensúlyban álló és őket legitim politikai ellenfélként kezelő hagyományos baloldalt 2-3 választási ciklus alatt mindenféle figyelmeztetés nélkül felváltja egy az emberség minden aspektusából kivetkőzött, mérgező eszmékkel megetetett hasznos hülyékből álló agymosott tömeg, ami a konvenciókat felrúgva nem törődik olyan fogalmakkal mint igazság vagy tisztesség, egyszerűen csak totális hatalmat akar, bármibe is kerüljön az, és ennek érdekében észvesztő tempóban radikalizálódik, akkor is ha nyerésben van, és akkor is ha vesztésre áll. Erre egy konzervatív elveket és értékeket valló, a demokráciában és a tárgyalásos vitarendezésben hívő embernek semmiféle válasza nincs.

[Nem szívesen tántorgok a megalapozatlan teóriák területére, de van egy olyan sejtésem, hogy ezzel a lelkük mélyén az igazikonzervatívok is tisztában vannak, és ez az egyik oka annak, hogy az erőfeszítéseiket meg sem próbálják a progresszívek ellen fordítani (tudják, hogy nem lenne értelme), hanem inkább a jobboldal egyéb szereplőit ekézik, mert azokkal még tudnak egyáltalán érdemben kommunikálni. A Válasz is például úgy tűnik, mintha a kultúrmarxizmus elleni harcot már az első pillanatban feladta volna, inkább ekézi a fideszt, mert erre még képes. A modern baloldal ellen tehetetlenek, így ha nem akarják beismerni a vereséget és hazakullogni, akkor az egyetlen dolog amit tehetnek, az megtámadni a modern jobboldalt. Azt az egyet nem értem, hogy ha ez így is van, azt miért nem fogják föl: ezzel kizárólag a progresszíveknek tesznek szolgálatot, vagyis beszállnak a kultúrpusztításba a hagymázas őrültek oldalán, azzal a dumával hogy az összedőlő civilizációt védő utolsó erők nem képviselik vegytisztán a konzervatív értékrendet, tehát "ellenségek".]

Nade végső soron mi is az a modern jobboldal?

Tűpontos és minden részletet lefedő válasz erre nem létezik; az én definícióm szerint azon emberek összessége, akik alapvetően jobbos kötődésűek, de a szigorú elvhűség helyett inkább pragmatisták, és felismerték hogy a hagyományos baloldalnak kampec, ezért átfókuszálták a harcot az új ellenségre, a kultúrmarxizmusra. Persze nevetséges lenne azt állítani, hogy ezt mind egy szálig tudatosan, a helyzetet megértve és átlátva teszik - az emberek többsége nem elég tájékozott az ilyesmihez és a helyzetet kandalló mellett szivarral analizálni sem jut mindenkinek végtelen ideje. Az új jobbosok zöme egyszerűen csak látja, hogy óriási bajok vannak a nyugati társadalmakkal, érzékeli hogy ezek forrása az új baloldal, ezért - abszolút helyesen - zsigerből ellenáll. Van akit a balos politikusok teljes mentális leépülése juttat el a felismerésig, másokat a szervezett populációcsere amivel a fehéreket célozzák, megint másokat pedig a végtelen degeneráció amivel a kultúrmarxisták újabban pl. a pedofíliát akarják normalizálni. Épp ezért az új jobboldal nem egy koherens vezérlő eszmét követő csődület, hanem a nyugati civilizációra leselkedő különböző veszélyekre különbözőképpen reagáló csoportok kavalkádja. Történt kísérlet az egyesítésre, már ha azt annak lehet nevezni, de egy pillanatig sem volt kétséges hogy az ilyesmi nem járhat sikerrel, mert ha a saját radikálisaik nem járatják le kellőképpen a (tágan értelmezett) mozgalmat, akkor az ellenfeleik tesznek róla hogy false flag akciókkal és hazugságokkal bemocskolják őket. Trump megválasztása környékén talán egy fél évig úgy tűnt, lehet esély egy egységes újjobbot létrehozni, de ez a lehetőség elszállt, sőt, a Charlottesville-i fiaskó után a különálló csoportok közül egy páran inkább még a (szintén tágan értelmezett) klubtagságot is visszamondták. Hiába no, a progresszíveknek olyan társadalmi befolyásoló ereje van, ami szinte bárkit képes megfélemlíteni és bekussoltatni. Ők ennek érdekében nem riadnak vissza semmitől, a politikusaik egyszerűen börtönbe küldik aki nem szimpi, a tömegbázisuk pedig házak elé vonul fel családokat terrorizálni, fejeket tör be, internetes kampányokkal rúgat ki állásukból és tesz tönkre embereket. Akinek kedves az élete, mármint ahogyan éli, az nem hülye szembeszállni olyanokkal akiknek hatalmában áll hazugságokkal és terrorral tönkretenni őt vagy a szeretteit.

Itt most szaporíthatnám még a szót a hagyományos és az új jobboldal különbségeiről, vagy a kultúrmarxisták által jelentett veszélyről, de úgy érzem hasznosabb ha tisztázok egy olyan kérdést, amiről úgy tudom még senki nem tisztázta érdembe menően, legalábbis a magyar sajtóban.

A progresszívek nemes egyszerűséggel mindenkit lenáciznak aki nem progresszív, de a szóismétlés elkerülése végett használnak olyan kifejezéseket is mint a fehér nacionalista, fehér szupremacista (felsőbbrendűség-hívő), rasszista, fasiszta, ésatöbbi. Vegyük elő nagyítóinkat...

A fehér felsőbbrendűségi elképzelés a 80-as, 90-es évek tájékán lecsengett, felmorzsolta az (akkor még legalább részben organikus) társadalmi fejlődés, itt keleten meg nem is igazán volt mire ugrálni, itt nem voltak négerek vagy arabok, csak cigók, és velük kapcsolatban inkább egy őket lenéző, nem pedig a fehér fajt felmagasztaló viselkedés vált általánossá. Amúgyis, a hosszú béke és a javuló életszínvonal nem kedvez az ilyesféle nézeteknek, az emberek nem érezték veszélyeztetve kultúrájukat vagy életformájukat, az volt a vezényszó hogy éljünk békében egymás mellett, így folyamatosan kopott a felsőbbrendűségi eszme. Ennek a folyamatnak - meglepő módon, pfff - a progresszívek tevékenysége vetett véget, akik az éljünk békében elképzelést félrehajították és egy elmebeteg fordított felsőbbrendűségi eszmét ültettek a helyére, ami szerint mindenki egyenlő és egyforma, kivéve hogy a fehér faj a világ gonosza, aki kolonizált, rabszolgát tartott, elnyomásban tartja a színeseket, és ezért az elnyomottaknak föl kell lázadni a fehér faj ellen. Ez persze ténylegesen elmebeteg elképzelés, nem csak azért mert a fehér faj szemére vet olyasmit amit egyfelől minden más faj is pont ugyanannyira csinált, másrészt amihez a ma élő fehér emberek 99%-ának semmi köze, hanem mert nyilvánvaló, hogy egy ilyen eszme terjesztése kizárólag faji konfliktusokhoz és erőszakhoz vezethet, megbékéléshez semmiképp. Ez egyben tökéletes látlelet a kultúrmarxizmus valódi lényegéről és céljairól, ugyanis a békéről papolás semmit nem jelent ha közben az embereket egymásra uszítják. S ez egyúttal lerántja a leplet arról is, kik a gyűlöletkeltők, az ellenségképzők, a megosztók - hát nem a konzervatívok, az biztos.

Erre a mélyen destruktív kultúrmarxista akcióra adott válasz a régóta halványuló kollektív fehér öntudat visszaerősödése, de valójában ez ebben a formában még csalóka kissé, ugyanis nem a felszámolt fehér felsőbbrendűségi eszmék tértek vissza, hanem egy merőben defenzív, a fehér fajt a minket érő  támadásoktól megvédeni kívánó verzió van erősödőfélben. Amit az új jobb ezirányban képvisel, annak a faji felsőbbrendűséghez semmi köze, faji önvédelemről beszélünk, amire semmi szükség nem lenne, ha a progresszívek nem hoztak volna létre egy fehérellenes faji nyomást a teljes nyugati világban. De amíg tagadhatatlan jelei vannak, hogy a balos politikai világvezetés szándékosan és durván a fehér faj felszámolására játszik, addig egy épelméjű embernek nem lehet kifogása a fehér faji önvédelem ellen. Nem kívánunk többet, mint hogy hagyjanak minket békében élni, ne akarjanak minket idegenekkel lecserélni, sem pedig a saját hazáinkban ellenünk szóló elmebeteg propagandát, fehér faji öngyűlöletet és öngyilkosságig hajszolt önfeláldozást ránk erőszakolni. Mint minden más fajnak, nekünk is jogunk van élni a saját életterünkben, ezt senki ne akarja elvitatni tőlünk.

Hasonló a helyzet a fehér nacionalizmussal is: halvány távoli köze sincs ahhoz a nácizmushoz amivel össze akarják mosni, mindössze arról van szó, hogy az USA-féle "olvasztótégely" országokban ugye nem létezik koherens nemzet, így ott - értelemszerűen ámde némileg paradox módon - nemzeti alapú nacionalizmusról nem lehet beszélni. Akik korábban hittek egy kézzelfogható amerikai nemzetben, azok mostanára vagy gyökeresen feladták ezt az elképzelést, vagy pedig átváltottak arra, hogy az USA felemelkedését és viszonylagos kulturális egységét a XX. században két lehetséges tényező valamelyikének köszönhette: 1. az "amerikai eszme", egyféle világlátás ill. értékrend, 2. az európából származó hasonló kultúrájú népek együttműködése. Az előbbit nevezik polgári nacionalizmusnak (angol eredetiben: civic nationalism) , az utóbbi pedig a fehér nacionalizmus. Az előbbi szerintem teljesen értelmetlen, mivel egy eszme képviseletéhez olyan emberek szükségesek akik képesek és akarják magukévá tenni azt, ami nyilvánvalóan nem áll fenn a nyugati eszme és a harmadikvilágbeli migránsok vonatkozásában. Nincs az az erő, amivel többtízmillió bevándorlót a nyugati klasszikus liberális értékrendre lehetne kényszer-integrálni, még akkor sem ha ezt eleve el nem utasítanák a progresszívek. Emellett azért tegyük hozzá azt is, hogy sokra mennénk az eszme fennmaradásával, ha közben mi magunk, a nyugati emberek kikopnánk a létezésből, és helyünket - mégoly felvilágosult - arabok és négerek vennék át. A sokszínűség, a diverzitás szempontjából a fehér faj az emberi világ hatalmas értéke, aminek fennmaradása valójában mindannyiunk érdeke lenne, csak hát ezt pont ugyanolyan nehéz elmagyarázni a felsőoktatásban agymosott öngyűlölő fehér értelmiségnek, mint az általuk felhergelt fehérgyűlölő színesbőrűeknek. Az "amerikai eszme" a fehér faj létét semmilyen formában nem helyettesíti vagy pótolja. A fehér nacionalizmus pedig arra megy ki, amit már leírtam fentebb: faji önvédelem, a fehér ember által épített civilizáció átörökítésének szándéka lehetőleg a fehér emberek következő generációinak, ami egyébként egy teljesen normális emberi vágy. Legtöbbünk szereti a saját nemzetét, családját, kultúráját, és amiért egy életen át dolgozik azt szeretné ezen a körön belül átadni a saját utódainak, amivel nem igazán egyenértékű ha a világ másik feléről ideköltözik valaki és beleül. Ennek a rasszizmushoz semmi köze, alapvető emberi ösztön jobban szeretni a rokont mint az idegent, és ezzel nincs semmi baj.

Az új jobboldal defenzív törekvéseit bár közvetetten össze lehet kötni a fehér nacionalizmussal, de a felsőbbrendűségi mítoszokhoz semmi közük. Így ezek közül bármelyiket bármelyik másikkal összemosni vagy oltári ostobaság, vagy szándékos hazudozás. Szóval amikor a nemzetközi sajtó és a progresszív aktivista-bázis mennydörög, hogy Richard Spencer fehér nacionalista, tehát fehér szupremacista, tehát alt-right szélsőjobbos, tehát nácifasiszta tömeggyilkos, akkor tudhatjuk, hogy ennek semmi értelme, üres szófosás. Spencer az alt-right prominens alakja, mármint abban az értelemben hogy a balosok őróla szeretnek beszélni mikor az új jobboldal kerül szóba, hiszen alaposan elhitették egymással, ez az illető totál náci, tehát bárkit és bármit le lehet járatni azzal ha valahogyan összekötik vele. Pedig Spencer soha semmilyen publikus megnyilvánulása során nem buzdított semmiféle erőszakra, és nem is követett el semmit, egyszerűen a fehér faj önvédelméről beszél, amire égető szükségünk lenne, tekintve hogy jelenleg a világ népességének kb. a tizedét adjuk, ami rohamosan csökken, és még a saját országainkban is kisebbségekké fogunk válni a színesbőrűekhez képest 20-30 éven belül. A fehér faj önvédelme abszolút legitim téma, amit a nácizmussal összemosni nyilvánvalóan hazug támadás a fehér fajt védő erők ellen, vagyis ez a kígyó is a saját farkába harap: azok fröcsögnek a leginkább náci új-jobbról, akik amúgy az egész fehér fajt a nácizmus egyfajta megnyilvánulásának tartják, és folyamatosan lobbiznak a megszüntetéséért.

Tömören: a fehér nacionalizmus természetes reakció a fehér fajt ért támadásokra, fehér felsőbbrendűségi mozgalom pedig a gyakorlatban nem létezik - persze néhány szélütött hablatyolhat arról, hogy a fehér faj a világ csúcsa és a többi faj alsóbbrendű, épp csak ezek börtönökben, elmegyógyintézetekben és eldugott netes fórumokon habzanak, az új politikai jobboldalhoz fikarcnyi közük sincs.

Említésre érdemes még a "race realism", a faji realizmus témája, ami természetesen böki a progresszívek csőrét, hiszen szembemegy az ostoba ideológiájukkal, ezért azt is összemossák a nácizmussal, mint mindent. A faji realizmus mindössze annyit jelent, hogy elismerjük a mérhető és igazolható faji különbségek nyilvánvaló létét. A négerek magasabbak mint a hong-kongiak, jobban is kosaraznak, ugyanakkor kevesebb köztük a kvantumfizikus. Ezt csak olyan agyhalottak képesek tagadni, akiknek az utópiája arra a gondolatra épül, hogy minden ember abszolút egyforma, tehát minden különbség valamilyen elnyomás eredménye. A négerek azért jobb kosarasok mint a fehérek, mert a fehérek elnyomják a négereket, amúgy semmi különbség nincs a fajok közt. Világos. Amúgy ez a tudományág nem hozza ki a fehéreket "győztesnek", a távol-keletiek és a zsidók is rendelkeznek olyan tulajdonságokkal amik a modern világban tőlünk sikeresebbekké teszik őket, úgyhogy a faji realizmust a fehér faji felsőbbrendűségi tudattal összekeverni kapitális ostobaság.

S akkor most ezt az egészet a magyar helyzetre vonatkoztatva: az itteni új-jobbos kísérletek sajnos eddig kudarcba fulladtak. A Jobbik erős felütéssel indított, de hamar kiderült hogy ocsú vegyült a búzába, és sajnos az ocsú helyezkedett szemfülesebben, az irányította a pártot, egyenesen a progresszív kezekbe. A Magyar Gárdát betiltották, meg voltak-vannak még más versenyzők is, akik túl gyengék ahhoz hogy labdába rúgjanak. Jelenleg a Mi Hazánk csírázik, meglátjuk mi lesz belőle. Addig viszont az marad az egyetlen levonható következtetés, hogy Magyarországon csak annyi új-jobbolali erő működik stabilan, amennyit a fidesz magáévá tett, magába olvasztott. Manapság idehaza egyetlen erő van ami a kultúrmarxizmusnak képes érdemben ellenállni, a választásokon pedig arra ikszelünk, hogy ez az erő marad hatalmon, vagy feloldódunk a globális mocsokban. Leírtam már ezt korábban is, a helyzet azóta nem változott.

A régi-új konzervatív vitára pedig annyit mondhat bármilyen épelméjű ember, hogy lehetne szép dolog az elvhű, merev és dogmatikus konzervativizmus, de a jelenlegi helyzetben a pragmatizmus mindent visz. A kultúrmarxizmus kése a nyakunkon van, így aki a fideszt gyengíti, az ebben a szituációban a magyarságot gyengíti, csökkenti az esélyünket a túlélésre. Majd ha a kultúrmaxizmus teljesen lecsengett és az írmagját is kiirtottuk, akkor elkezdhetünk azon vitázni, hogy egy elvontabb, papíralapú konzervativizimus jobb, vagy pedig egy harapósabb, földhözragadt változat.

Jelen pillanatban a hagyományos konzervativizmus a szó legszorosabb értelmében még a létünket sem tudja megvédeni - ha csak rajtuk múlik, akkor a magyarság, a fehér faj pár generáción belül eltűnik, és nem jön vissza soha többé. A kultúránk, értékeink konzerválásáról pedig ne is beszéljünk, arról nincs mit. Számtech-es hasonlattal élve a konzervativizmus egy olyan víruskereső, ami egyetlen vírustól sem tudta megvédeni a számítógépünket, és most azt várják tőlünk, hogy ebben a víruskeresőben bízva szándékosan tegyük tönkre minden más védelmünket. Ez már-már ugyanaz az utópisztikus agyrém, amiben a marxisták hisznek: ne törődjünk azzal, hogy a helyzet folyamatosan romlik, úgy fogunk nyerni, hogy ha már minden elpusztult akkor egy varázsütéssel hirtelen egy földi paradicsomba jutunk majd. Az mindenesetre kétségbevonhatatlan, hogy óriási eszetlenség a civilizációnkat védő egyetlen utolsó erőtől elhatárolódni, akár mert EU-s pénzeket zsebrevág, akár mert a náci-vádak csúnyák és sokszor ismételgeti őket az ellenfél.