Ha valakit érdekel, hogy mi is az a ketózis, és szétnéz a neten, nem fog két forrást találni, ami ugyanazt állítaná. Vannak pártolói és ellenzői, de még ezek a táborok is végtelen számú altáborra szakadnak, attól függően, hogy ki hogyan és mennyire érti félre a folyamat lényegét. Van aki szerint áldás, van aki szerint veszélyes állapot, van aki szerint "betegség".

Ketózisról - az orvosi definícó szerint - akkor beszélünk, ha a vérben felszaporodnak a "ketonok". Ez akkor fordul elő, ha a máj glikogén-tartalékai (~glükóz, vagyis cukortartalékok) kiürülnek. Ekkor a test érzékeli, hogy a mindennapi üzemeléshez elégetett cukor elfogyott, és más energiaforrásra van szükség a sejtek számára.

Mindenféle ellentétes híreszteléssel szemben ez nem betegség, nem káros, nem vészleállás. A testünk egyszerűen tudomásul veszi, hogy "A" üzemanyag elfogyott, és átáll "B" üzemanyagra. Ez a "B" üzemanyag a zsír. A fogyókúrázók egyelőre még ne bontsák a pezsgőt, olvassanak tovább türelmesen.

Az emberi agy nem tud zsírral üzemelni, aminek a legfőbb gyakorlati oka az, hogy a hosszú láncú zsírmolekulák nem tudnak átjutni a vér-agy gáton. Most persze a ketózis vészmadarai bontanák a pezsgőt, de ők se kapkodjanak túlságosan. A zsír nem, de a ketonok átjutnak, és ezért cukor hiányában az agy ketonokkal is üzemelhet. És van még egy általános tényező, amivel eddig nem számoltunk az egyenlet egyik oldalán sem.

A vérben azért van vércukor, mert a sejtek azt használják "benzinnek". Az agy különösen szereti a vércukrot, csak úgy zabálja. Ezért a szervezetünknek marhára ügyes mechanizmusai vannak a vércukorszint szabályozására. Ennek az az értelme, hogy mindig legyen elegendő cukor a vérben az agynak és az izmoknak egy esteleges vészhelyzetre, de ne legyen túl sok cukor a vérben, mert az betegséget, kómát vagy akár halált is okozhat. A vércukorszint szabályozásának két főnöke a hasnyálmirigy és a máj. A máj bőség idején raktároz, ínség idején a raktárakból pótol. A hasnyálmirigy bőség idején inzulint termel, ami csökkenti a veszélyes vércukorszintet, ínség idején viszont inzulin helyett glükagont termel, ami emeli a vércukrot. Tehát ha (rövid távon) sok szénhidrátot eszünk, vagy ha semennyit, attól azért még nem dől össze a világ. A szervezetünk stabilan tartja a vércukorszintet, és az izmok és az agy is üzemelhet kedvére.

Na de akkor hogy jön a képbe a ketózis? Nem arról volt szó, hogy akkor van ketózis ha nincs vércukor? Ez nem ilyen egyszerű. De azért annyira nem is bonyolult :)

Amint a szervezet "rájön", hogy a gyomor felől nem érkezik a szénhidrát utánpótlás, a máj elkezdi a vérbe nyomni a tartalék glükózt. Egyúttal arra is felkészül a test, hogy tartósan nem lesz szénhidrát, és ezért más üzemanyagot kell a sejteknek rendelkezésre bocsátani. De ezenközben a vércukorszint kontrollja végig tökéletesen működik! Tehát a vércukorszintünk nem fog nullára esni sehogysem.

Szóval a máj elkezdte felélni a tartalékokat, az emésztés felől meg még mindig nem érkezik újabb glükóz. Ekkor a szervezet a következő fokozatra kapcsol, hiszen a máj tartalékai sem végtelenek. Ha azok kimerülnének, és nem lenne valami "B terv", akkor a vércukorszint tényleg leesne, és az gubanc. A következő fokozat, illetve a B terv lényege a glükoneogenezis, vagyis az, hogy ha semmilyen glükózt nem juttatsz a szervezetednek, az akkor is képes magának legyártani valamennyit zsírból. Ekkor az történik, hogy a testeden tárolt zsírpárnák elkezdenek "feloldódni", a zsír elúszik a vérben a májhoz, ami két baltával szépen felaprítja mint a tüzifát. (A két balta neve Lipolízis és Glükoneogenezis.) Ekkor a zsírból glükóz és ketonok keletkeznek. A vércukorszint tehát még mindig nem csökken, hiszen a máj gyártja a glükózt, szükség esetén kifejezetten nagy mennyiségben - napi fél kg-ot is képes előállítani, tehát nem kell senkinek attól tartania, hogy ha nem eszik kenyeret akkor lenullázódik a vércukra és szörnyet hal.

Ja, és amellett, hogy a zsír lebontásával keletkezik elegendő glükóz, amin az agy vígan tobzódik, a "mellékesen" keletkezett ketonok szintén használhatók a sejtek számára üzemanyagként, tehát a lipolízis/glükoneogenezis dupla haszon. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a testünk nem hülye, és ha már egyszer felépítette a zsírraktárakat a pocakon és/vagy a csípő környékén, akkor képes azokat lebontani és felhasználni is. Máskülönben semmi értelme nem lenne raktározni...

Tehát a ketózis akkor indul be, amikor a májban glükoneogenezis zajlik. Az pedig akkor zajlik, ha a glikogén-raktárak már ürülnek, de az emésztés nem szállít új szénhidrátot. A szemfülesebbek észrevehetik, hogy ez korántsem annyira ritka dolog, mint azt gondolnánk; ha 1-2 napig máshogy eszünk, vagy kevesebbet, mint a megszokott, akkor könnyen beindulhat a máj cukorgyártása és az óhatatlanul ketonokat is juttat a vérbe. Ez mindannyiunkkal relatíve gyakran megesik, és észre sem vesszük. Ha gyászolunk vagy betegek vagyunk és nem nagyon eszünk két napig, akkor komoly összegeket tehetünk arra, hogy a vérünkben már ott úszkálnak a ketonok. Igaz ez azokra is, akik keveset ettek aznap; éjszakánként sok embernél termelődik "némi keton". Éppen ezért igen nagy szakmai melléfogás lenne azt állítani, hogy a ketózis vagy maguk a ketonok "károsak". Nincs bennük semmi káros, egyszerűen csak azokat égeti a testünk ha éppen nincs a láthatáron cukor.

Az azonban igaz, hogy a ketonok savas jellegűek, ezért van pár "mellékhatásuk", amiktől egyáltalán nem kell megijedni, mert csak akkor jelentkeznek, ha testünk már derékig áll a ketonokban - és ezt legfeljebb minden tízezredik ember tapasztalja élete során (elsősorban a kemény alkoholisták és a cukorbetegek). Amúgyis, ezek nem olyan mellékhatások, mint a legtöbb gyógyszertári piruláé. Mindössze arról van szó, hogy a lehelletünk vagy a vizeletünk esetleg más szagú lehet, mint egyébként. Ha ilyet tapasztalnánk, fontos hogy igyunk elég vizet, együnk napi plusz egy almát, és ezzel megoldottuk a "hatalmas problémát".

Ide tartozik még az is, hogy elvakult fanatizmus hiányában képtelenek vagyunk "túlpörgetni" a ketózist, ugyanis manapság gyakorlatilag minden feldolgozott ételben van valamennyi szénhidrát. Ha semmi mást nem eszünk, csak bolti sonkát, szalámit és zöldséget, azokban is lesz annyi szénhidrát, ami lehetetlenné teszi, hogy akár csak a lehelletmegváltozás fázisáig is eljussunk. Ha tényleg nullára akarnánk csökkenteni a szénhidrátbevitelt, kizárólag saját előállítású, nagyon kevés változatosságot mutató étrendet kéne folytatnunk, ami kimerülne 2-3 féle hústermék és 2-3 féle zöldség fogyasztásában.

Egyértelmű tehát, hogy a ketózistól nem kell félni, sőt, fogyókúrához a leghatékonyabb megoldás. Afelől sem kell aggódnunk, hogy nehogy "túl kevés" szénhidrátot fogyasszunk, ugyanis hetekig kéne NULLA szénhidrátot fogyasztani ahhoz, hogy bármi bajunk lehessen a dologból. Hamarabb fogunk éhenhalni, semminthogy "szénhidráthiány" mutatkozzon a szervezetünkben. Adódik ez értelemszerűen abból, hogy a szervezet zsírból is tud cukrot gyártani, tehát csak akkor kerülhetünk bajba, ha a testünkben egy grammnyi szénhidrát, és egy grammnyi zsír sincs. Ha meg a tükörbe nézve egy csontvázat látunk akkor valószínűleg magunktól is rá fogunk jönni, hogy ideje táplálkozni.

Egyébként a ketogén diétát orvosilag alkalmazzák epilepsziás gyerekek kezelésére, ugyanis az agyban a ketonok csökkentik az epilepsziás roham esélyét. Egyes kutatások szerint a ketogén diéta felnőtteknél is jó hatással van az idegrendszerre, illetve idegrendszeri betegségek ellen alkalmazható. Na erre varrj gombot.
Ja, és persze ott vannak az eszkimók. Ők egész életüket ketózisban élték, amíg be nem tette a lábát hozzájuk a nyugati konyha, szóval ők elég jó érvet jelentenek amellett, hogy nincs a ketózissal semmi baj.