Persze kérdés formában is írhattam volna: az evés öröm-e? Sokaknak nem az. Egyeseknek azért nem, mert valami már elromlott (cukorbetegség, gyomorfekély), másoknak azért, mert megbonyolítják maguknak a dolgokat - sokszor fölöslegesen.
Amikor elkezdtem foglalkozni a táplálkozással, egy fontos dolgot elhatároztam már a legelején: nem leszek fanatikus idióta semmilyen értelemben. Se a saját étrendemet nem fogom élvezhetetlenné szűkíteni, se mások képébe nem fogok kéretlenül belemászni a tanácsaimmal vagy a nyavalygásommal. Érdekes módon ezt az elhatározást Jeremy Clarkson ihlette (akit a legtöbben talán a Top Gear műsorvezetőjeként ismernek): 2010-es DVD-jén - sok más dolog mellett - azt mondta, hogy vannak emberek, akik folyton csak salátát esznek és ásványvizet isznak... De ettől vajon érdekesebb vagy unalmasabb emberek lesznek?
...
Óriási lehetőség adatott nekünk azzal, hogy ebben a kultúrában élünk, ebben a korszakban. Az élelmiszereknek soha ezelőtt nem látott bősége öntött el minket, és csúnyán kitolnánk magunkkal, ha nem élnénk velük. Száz éve az emberek 95%-a legfeljebb csak álmodhatott arról, hogy lemegy a boltba és ott a polcon a bambuszrügy és kókusztej, a garnéla és lazac, a camembert sajt és bio gyümölcsjoghurt. Ették a bablevest, a zsíros kenyeret meg a tócsnit ősztől nyárig, és örültek hogy egyáltalán van mit. Ehhez képest mi a mennyországban élünk, amit csak mi ronthatunk el saját magunknak vagy úgy, hogy rosszul élünk a lehetőséggel és belebetegszünk, vagy úgy, hogy nem élünk a lehetőséggel valamilyen mumus vagy téveszme miatt.
Ha valaki belebetegett az étrendjébe (nagy valószínűséggel a szénhidrát túlfogyasztása miatt), annak nincs mit tenni, korlátokat kell állítania ha egyáltalán élni akar. De miért görcsöl be sok ember, akinek semmilyen baja nincs?
Lehet, hogy eretnekségnek fog tűnni amit mondok - ráadásul a "hivatalos" és az "ellentábor" (atkins, paleo) számára egyaránt -, de szerintem az az egészséges, ha az ember csak annyit törődik az étrenddel (és az egészségével), amennyit mindenképpen muszáj. Letettem a gabonát és a cukrot, mert kövér voltam és lomha, és mert rájöttem hogy a szénhidrát egyenes út a cukorbetegséghez. De ugyanakkor azt is láttam, hogy azért a "kenyérevők" is elélhetnek akár száz évig is, tehát nem arról van szó, hogy ezentúl muszáj lesz szárított ajókás spenóton élnem a hátralévő életemben. Az emberi szervezet rugalmas, meg tud birkózni sokmindennel, tehát rá lehet hagyni a dolog nagy részét - amennyiben a fő "mérgező anyagokat" kiküszöböljük.
Magyarul akinek semmi konkrét orvosi baja nincs, és még csak nem is kövér, az ne foglalkozzon éjjel-nappal azzal, hogy mit tilos és mit muszáj ennie. Jó ha nem eszik gabonát és cukrot, de ezzel a fontos szabályok kifújtak! Ezzel a szigorú korlátozásoknak vége! Ne keressünk mumust minden étel mögött, és ne keressünk hiánybetegségeket testünk minden porcikájában. Lehet, hogy valami nagyon friss kutatás szerint a karfiolban vagy a tonhalban vagy a tejfölben van valami anyag, amiből ha kilókat ennénk akkor káros lenne - de ezt komolyan venni már értelmetlen, ez már a túlzásba vitele az egészség istenítésének. Ha a legszorosabb szigor szerint csak azt ennénk, ami biztosan egészséges, akkor a nap 24 órájában a saját biokertünkben kéne gondoznunk azt a 2-3 féle növényt és/vagy állatot, amit fogyaszthatnánk, és ez borzalmasan szegényes étrend lenne. Akkor inkább élek egy évtizeddel kevesebbet, de élvezetesebben.
A legfontosabb az egész témakörben az, hogy rájöjjünk, meg kell találnunk az egyensúlyt az evés öröme és a káros élelmiszerek kihajítása között. Harmóniába kell hoznunk testünk táplálását, mert akármerre billenünk is, az gondok örök forrása lehet. Ha nem törődünk semmivel akkor jön az emésztőrendszeri betegség, ha túl sokat aggódunk akkor neurózisunk lesz vagy depressziónk, ha meg túlságosan korlátozóak vagyunk azzal elszürkítjük az életünk egy - egyébként élvezhető - részét.
Ez mit jelent a gyakorlatban? Csak azt dobjuk ki amit muszáj, aztán a "maradékból" pedig együnk nyugodtan, örömmel, és minél változatosabban. Ne méricskéljünk, ne mérlegeljünk, ne számolgassunk. Ne mérjünk vércukorszintet és vérnyomást, ne csináltassunk vérképet. Ne ellenőrizzük kényszeresen magunkat, hogy nincs-e valami gond. Ha nincs látható vagy érezhető tünet, inkább örüljünk neki és élvezzük az életünket.
Ne szedjünk étrendkiegészítőket sem. Igaz, hogy az ősember táplálkozásának volt sok előnye a mai étrendekkel szemben (sokkal frissebben és nyersebben ette a kajáit), de sok hátránya is volt (higiénia, ellátottság/rendszeresség, változatosság), tehát nem kell afelől aggódnunk, hogy a modern élelmiszerekből nem kapjuk meg azt, amit az ősember megkapott a sajátjaiból. Együnk sok természetes kaját, ha mód van rá akkor bio forrásból, de egyúttal nyugodjunk is bele abba, hogy ennyivel letudtuk a testünk felé az "adósságunkat", és nem kell semmi mást beletömnünk amit valami újságcikk vagy gyógyszergyár vagy megmondóember kitalált.
Találjuk meg újra az evésben az örömet. A fő károsító élelmiszerekkel együtt tegyük félre az aggodalmakat és félelmeket is. Ne korlátozzuk a saját életünk élvezetét divatok és téveszmék miatt. Sőt, nyugodt lelkiismerettel fogyasszunk bármit amit szeretünk, még akkor is ha az történetesen porcukorral szórt búzaliszt - az ilyen esetekre a megoldás nem az, hogy örök életünkre szenvedjünk a kedvenc ételünk hiányától, és nem is az, hogy olykor fogcsikorgatva engedjünk a vágynak és begyűrjünk egy tányérral a hűtőszekrény mögé elbújva, hanem az, hogy tanuljuk meg örömmel fogyasztani ezeket úgy, hogy aztán a következő étkezésekkel helyrebillentjük a mérleg nyelvét.
Az evés fontos része az életnek, de nem az értelme. Lazítsunk egy kicsit, és a következő vérképelemzés helyett menjünk el inkább egy jó étterembe és együnk egy garnélás salátát vagy füstölt lazacos sushit, úgy, hogy benne élünk a pillanatban és élvezzük az ízeket.
Utolsó kommentek