Egy internetes vita után úgy érzed jól alakult, valahol bent kellemesen duruzsol a sikerélmény. Mi a valószínűbb, hogy mi okozza ezt nálad:

a.) Sikered volt - a vita úgy zárult, hogy neked lett igazad, vagy ha ez nem is lett nyíltan kimondva, azért érezhetően feléd hajlott a nézősereg szimpátiája,

vagy pedig

b.) sikerült a saját, a témához kapcsolódó elméleteidet csiszolni, esetleg azokban tévedéseket találni és kiküszöbölni, netán valami újat tanulni?

Na, legyünk csak őszinték önmagunkkal, hiszen anélkül semmit sem ér az egész.

Ha inkább az a.) válasz felé hajlasz, akkor te szellemi értelemben egy gyerek vagy, akinek komoly vitákban semmi keresnivalója. Ha ez szíven üt, megnyugtatásul közlöm, az emberek ~90%-a ugyanúgy van ezzel, mint te, szóval nincs veled semmi kirívó probléma. Csak ne menj felnőtt emberek közé vitázni, mert hozzátenni semmit nem tudsz a dologhoz, legföljebb akadályozhatod őket. Te, mint általában a gyerekek, az egódon keresztül éled meg a világot, vagyis a saját univerzumod középpontjaként neked az a legfontosabb, hogy jó sok pozitív jelzőt elmondhass magadról. Te okos vagy, bölcs, tájékozott, haladó szellemű, és még ki tudja mi minden. Nagyon fontos, hogy ezt mások is így lássák, mert ez mutatja, hogy mennyire értékes vagy valójában.

Persze ez azt jelenti, hogy téged nem nagyon érdekel az igazság. Ha te vitázol, az nem azért van, mert a vitapartnerrel közösen egy tőled független igazság-darabka felé törekedtek egymás segítségével, hanem hogy sikerüljön még néhány olyan embert gyűjtened, akik neked igazat adva az egódat pumpálják. Ha beismernéd, hogy az eredeti álláspontod nem volt tökéletes, akkor kiderülne, hogy nem vagy az erkölcsösségnek és mindentudásnak az a kifogyhatatlan tárháza, aminek szeretnéd, hogy mások lássanak. Ebből nincs bajod egészen addig, amíg a saját köreidben mozogsz, hiszen a posztmodern vitakultúra a jóbarátod. Ideológiailag központosított körökben öröm egymás egóját fényezni, mindenkinek jut egy simi a nagy egyetértés okán, hiszen ha ugyanazt a szlogent fújják, akkor a párbeszédből mindenki győztesen kerül ki.

Ugye milyen frankón bebifláztam a prospektusunkat? Aha, te is nagyon jól kened.

Gond akkor van, amikor találkozol egy felnőttel, aki szarik az egóra, mert kinőtt a gyermeteg játékokból. Őt az igazság érdekli, a valóság, a tények. Hidegen hagyja a májhízlalás - ő megismerni akar és megérteni. Éppen ezért nem hajlandó csatlakozni a zárt körben végzett verbális maszturbációhoz, nem éri be előre megcsócsált szlogenekkel és lózungokkal, és nem fog neked igazat adni akkor sem, ha nagyon kitartóan ismételgeted a mondandódat. Ő az igazat nem kitartás vagy népszerűség alapján adja, hanem igazságtartalom alapján, ami számodra valószínűleg egy teljesen újszerű koncepció (és ezt most nem bántásként mondom). Mivel téged az egód vezet, és elhiteti veled, hogy mindenki más is ugyanúgy működik, el sem tudod képzelni, hogy valaki tényleg azokkal a hülye tényekkel foglalkozna, amik olyan szárazak, unalmasak, érdektelenek, és ráadásul sosem akarnak önmaguktól igazodni a tuti ideológiák jogos elvárásaihoz.

Kit érdekel, hogy amiről egy órája papolsz, az a valóságban nem létezik??? Az csak egy pavlovi gomb, amit megnyomva a többiek bólogatással jelzik egyetértésüket. Aki ehhez nem csatlakozik, az gonosz ember, a véleménye beteg, ezért nem is kell komolyan venni. Azért, hogy a vele szembeni vita végén meglegyen a belül duruzsoló sikerélmény, nem azt kell bebizonyítani, hogy a témában tett állításod igaz, hanem le kell győzni az ellenfelet. És mivel ő gonosz ember, ezért vele szemben minden megengedett. A vita tárgya nem a tulajdonképpeni téma, hanem az, hogy a "Ladik27" nevű felhasználó egy sötét barom, aki alapvető dolgokkal sincs tisztában, és amúgyis rasszista, szexista, sátánista. És ha ezekkel a vádakkal elég néző egyetért, akkor te győztél, a te egód lett validálva, boldogan hajthatod álomra a fejed anélkül, hogy bármi újat tanultál volna aznap.

Nézők hiányában az is elég, ha a vitapartnert megfutamodásra lehet kényszeríteni. Jó érzés elegánsan, sznob módra győzni, de végső esetben az is belefér, ha csúnyát mondással vesszük el az ellenfél kedvét a vitától. A lényeg, hogy hátráljon meg fülét-farkát behúzva, akkor már egyértelmű, hogy ki is itt a bakter.

Igazi tragédia, hogy oktatásunk, kultúránk és civilizációnk odáig süllyedt, hogy ezek az infantilis vitázók kerültek túlnyomó többségbe. A teljes politikai spektrum 95%-a ilyen szavazókra épít, akik érzelmi alapon csordákba tömörülve ész nélkül rohannak az "ellenséges" csapatoknak, anélkül hogy akár egyetlen percet a konkrét társadalmi problémák feltárásának vagy megértésének szentelnének. Nem az számít, hogy hány százalékos TB lenne ideális a nyugdíjrendszer stabilitásának fenntartásához, hanem hogy a szemét komcsikat/nácikat ki kell túrni a hatalomból és el kell hallgattatni.

Kedves b.) pontot választó olvasóm, ha a cikk közben végig bólogattál, és tudtad, hogy ez voltaképpen egy bizonyos politikai/világnézeti/vallási csoportra vonatkozó kritika, akkor súlyos tévedésben vagy. Egy katolikus éppúgy lehet éretlen szellemiségű vitázó, mint egy ateista, és ez más témákra is ugyanúgy vonatkozik. Jó ügyekhez is lehet rossz okokból csatlakozni; vak tyúk is talál szemet alapon beszélhet valaki igazat anélkül is, hogy arra gondos megfontolás árán jutott volna el. Nem csak az fontos, hogy jó csoporthoz tartozzunk, hanem az is, hogy értsük, miért kerültünk oda.

Annyit persze hozzá kell tenni, az igazság kedvéért, hogy az egóközpontú vitakultúra a progresszív, posztmodern, relativista filozófiai ágazatokban kristályosodik ki igazán, vagyis ezeknek a képviselői garantáltan vitaképtelenek. De aki azt hiszi, hogy az ő ideológiai ellenfeleik immunisak az infantilizmusra és/vagy egoizmusra, az borzalmasan naív.

Nőjünk fel. Előbb-utóbb mindenkinek el kell jutnia oda, hogy a pszichéje képes legyen feldolgozni, ő is csak ember, mint mindenki más. Tévedhet, átverhetik, és holtig tanulnia kell. Ez olykor azt is jelenti, hogy a vitapartnerének van igaza, amit illik beismerni. Az egó-önkielégítő fázison túl kell lépni, és helyette az igazság kiderítésébe fektetni az értékes energiát. Persze ez napról napra nehezebb a posztmodern világban, de aki ténylegesen ad magára, és nem csak a gyermeki énje kedvéért, az nem tehet másképp.