Az írás eredetije itt található, és zseniális. Szokás szerint a lényeget próbálom átadni, ezért nem lesz betűpontos fordítás. Akinek ez problémát jelent az maradjon az eredetinél.

A logikátlanság logikája

Miért olyan rossz a modern sci-fi? Miért olyan rosszak a modern képregények?

Miért olyan hihetetlenül, borzalmasan szörnyű a modern művészet? Azt hihetnénk, hogy direkt csinálják rosszra.

És tényleg!

De ezekre az egyszerű kérdésekre bonyolult a válasz, az univerzum egyik sarkából a másikba vezet, a mennyből a pokolba.

A modern művészet felületes áttekintése is megmutatja, hogy a szépséget (ami elvileg a művészet célja és lényege) nem csak elutasítják, de egyenesen lenézik. Nem tévedésből vagy igénytelenségből készítenek olyan munkákat, amik visszataszítóak, esetlenek, retardáltak vagy obszcének. A modernség célja a szépség tökéletes ellentéte, vagyis minden ami ronda, felháborító, aberrált; bármi ami az embert zavarja és undorítja. Ha ezt megértjük közelebb kerülünk ahhoz, hogy miért zuhan és züllik a hivatalos sci-fi irodalom.

A hivatalos sci-fi rabszolgamód járja körbe a politikai korrektség fáradt kliséit, ostoba dogmáit. Hangsúlya a kollektivizmuson, az áldozat-kultuszon és a radikális egalitarianizmuson nyugszik - nincs már helye a hősöknek, kalandoknak, feltalálóknak, egzotikus színhelyeknek, űrhercegnőknek vagy emberbarát és embert szolgáló technológiának.

A polkorrekt sci-fi hihetetlenül szűklátókörű, mert úgy hiszi, a jövő világa mindörökké a viktoriánus korban megfogalmazott társadalmi problémák körül fog forogni, ahogyan Marx leírta azokat. A hagyományos sci-fiben a jövő különbözik a jelentől - a PC sci-fiben a jövő és a múlt egyforma, semmi sem változik.

Más szavakkal a polkorrekt sci-fi a sci-fi ellentéte.

A sci-fi mindigis a rácsodálkozásról szólt. A polkorrektség a reménytelenségről. A kettő szembenáll egymással. A PC sci-fi így önellentmondás.

Két példa

Íme az idei Nebula-győztes novella: "Ha dinoszaurusz lennél, kedvesem". Ezer szónál rövidebb, és a sztorija annyi, hogy pár rasszista fehér megver egy illetőt az esküvője napján, s ezután az ara azon mereng, hogy ha a szerencsétlen dínó lenne, akkor szétmarcangolhatta volna a támadókat. (Ő maga pedig virággá változna.) Tiszteltetem az írót, és gratulálok a díjhoz, de meg kell jegyeznem, hogy ennek a sztorinak semmi köze semmiféle tudományos fantasztikumhoz.

Második példánk a Hugo-díjra jelölt "Doi Saket tintaolvasói", ami arról szól, hogy Thaiföldi buddhista szerzetesek megölnek egy gyereket annak leplezésére, hogy nem tudnak kívánságokat teljesíteni. Egyetlen mondat erejéig megjelenik ugyan egy folyami istennő, aki a gyilkost elpusztítja, de a gyereket nem menti meg. A történet értelmetlen, a stílus száraz, a szóhasználat köznapi, a leírások felszínesek. Más szóval távolról sem díjnyertes kaliber, és egy fikarcnyi sci-fi sincs benne. Az egész a céltalanságról és a reménytelenségről szól - rácsodálkozásra nem ad okot.

A Hugo-díjra ezeken kívül még jelölt két novella szintén csak nyomokban tartalmaz sci-fi elemeket. A jelenben játszódnak, ezen a világon. Témájuk a "társadalmi igazságosság", mint például a melegek helyzete.

Miért olyan sztorik nyernek sci-fi díjakat, amik a sci-fi tökéletes ellentétei?

A modern múzeumok már jó ideje tele vannak olyan kacatokkal, amik ránézésre az öntelt modernisták tehetségtelen alkotásainak paródiái. És most a sci-fi irodalom is megtelik olyan szeméttel, ami mintha az önnön fontosságának tévhitében sütkérező posztmodern literatúra paródiája lenne.

A bukás megvilágítása

A különböző területeken bekövetkező sorozatos összeomlás nem szándékos olyan értelemben, hogy az illuminati vezetői összeültek volna a főhadiszállásukon, és megszavazták előbb a festészet, aztán az irodalom tönkretételét. Nincs összeesküvés. Van viszont nagy elmék, nézőpontok, filozófiák találkozása, ami a művészetet tönkretevők hozzáállásában közös. Ez a filozófia - amit néha politikai korrektségnek neveznek, néha pedig balosságnak - a logikátlanság trónra emelése.

Attól függetlenül, hogy egy filozófiai rendszernek nincs belső logikája, a belőle eredő következmények kiszámíthatóak. Figyelmen kívül hagyhatod a valóságot, de tetteid következményei akkor is létrejönnek. Ha valaki elfogad egy bizonyos kiindulópontot, akkor az abból eredő logikus következtetéseket is el kell fogadnia - hacsak nem akar hasraütéssel indokot gyártani arra, hogy miért nem. Ez akkor is igaz, ha az a bizonyos kiindulópont az, hogy "a logika illogikus".

Hét lépéssel jut el a politikai korrekt gondolkodásmód egy hibás, de értelmezhető alapgondolatból a gügyögő, viháncoló, sikító lovecrafti őrületig.

(Megjegyzés: nem minden balos viselkedik következetesen ezeknek megfelelően. Magától értetődik, hogy senki nem képviselhet következetesen egy filozófiát, ami nyíltan és szemtelenül képmutató. Bár mindegyiküknek erős motivációja van az út követésére, a motiváció nem végzet. Aki ezen az úton jár megállhat vagy megfordulhat. Valószínűtlen, de megeshet.)

Első lépés: Tudományimádat

Először is félre kell söpörni mindent, ami nem tudományos. Ha összeadjuk a természettudományok által okozott ipari és technológiai fellendülést azzal, hogy a vallások és filozófiák nem tudták megakadályozni a társadalmi szakadékok egyre gyorsuló növekedését, teljesen érthető az európai elit undorral teli igyekezete, amivel visszavonult az absztrakt, metafizikai és erkölcsi területekről. Arra koncentráltak, ami egzakt és kiszámítható: fizika, mérnöki tudományok, gyógyszerészet. Mindent nevetségessé tettek ami nem volt kísérletileg megfigyelhető és leírható.

Két módszer használatával lehet a nem kívánt tanokat féleállítani: (1) az általunk nem jóváhagyott tanokra azt mondjuk, hogy kizárólag személyes vélemény kérdései, és (2) a nekünk tetsző dolgokra rámondjuk, hogy tudományosak, vagy hamarosan azok lesznek. Mindkét módszer arra a gondolatra épül, hogy kizárólag a tudományos tudás valódi tudás. Sajnos ezt az alapgondolatot semmilyen tudományos módszerrel nem lehet bizonyítani - vagyis megcáfolja önmagát.

A végeredmény (lásd Hume, Kant és Nietzsche) a nyugat metafizikai fővesztése. Eddig bármit is hallottál a metafizikáról, az nem a New Age álspirituális kitalációira vonatkozik, hanem olyan gondolkodásmódbeli alapokra, amikre a tudomány és a logika épül.

Ironikus módon a metafizika elutasítása azzal, hogy az "nem logikus", csak "személyes vélemény", önbeteljesítő jóslattá vált: hiányában lehetetlen cáfolni, hogy a fizika önkényesen kialakított axiómákon alapszik, valamint teret kaptak az olyan inkoherens elméletek, miszerint a semmiből teremhet valami, a véletlen szerepet játszik a folyamatok alakulásában, stb.

Második lépés: A valóság fejreállítása

A szubjektív és objektív helyet cserél. A tény kitaláció és a kitaláció tény. A valóság irreális. Az igazság nem igaz.

Miután az emberi tudás összességét az egzakt tudományokra redukálták, minden más (a formális logikát, metafizikát, erkölcsöt is ideértve) a magánvélemény birodalmába száműzetett. Minden csak elbeszélés, mese, ami akkor igaz ha hiszel benne - ha nem hát nem. A személyes választás felmagasztosul: azzal, hogy egy ember valamit választ, isteni magasságokba emeli, kritizálhatatlanná teszi. A párbeszéd a kritizálhatatlan személyes választások birtokosai között elkorcsosul. Minden idézőjelbe tevődik - a szavak bármit jelenthetnek amit a beszélő beléjük gondol.

Ez azonnal megszabadítja a beszélőt a gondolkodás nyűgétől. Az emberek már nem igazságtartalom alapján választanak hitet, hanem a különböző csomagolások tetszetősségét összehasonlítva.

A jó reklám felváltja a logikát.

Ha előállsz egy jó egysoros, vagy akár egyszavas szlogennel, ami ugyan teljesen értelmetlen, de érzelmileg túlfűtött ("homofóbia", "szexizmus"), akkor a hitrendszeredet eladhatod a hiszékenyek tömegeinek. Te, akárcsak a médiaszereplők és a szórakoztatók, elmondod a tömegeknek, hogy szerinted miben kellene hinniük. Erre nincs semmi alapod vagy végzettséged, de ez lényegtelen. A vevők ránéznek az eszmék felhozatalára, épp csak odapislantanak, hogy ebben a hír-ciklusban mi megy műsoron. Általában márkahűség alapján választanak: a balosok maradnak a balos szlogeneknél, és így tovább.

A vevő magáévá teszi amit a szájába rágnak, és amíg bírja odafigyeléssel, úgy tesz, mintha az lenne az igazság. Ez megnyugtatólag hat, betájolja az életében és garantálja a hasonszőrű jólgondolkodók barátságát. Mindent megtesz, amit egy jó eszme, kivéve hogy bármit is mondana a valóságról.

A valóság untatja. Lusta, kövér, boldog, és a valóság évek óta nem harapta seggbe - ez az úgynevezett "valóság" talán már csak az őslénykutatók szakkönyveiben létezik.

A második lépés lényege, hogy az ideák fogyasztási cikkek. Persze ritkán mondják ki ilyen nyíltan - inkább úgy fogalmaznak, hogy minden embernek joga van saját vélemény megformálására (ami igaz), és hogy bárki véleménye ugyanolyan jó, mint bárki másé (ami nem igaz).

Tényszerű dolgokat (mint pl. közgazdasági törvények vagy erkölcsi szabályok) puszta magánvéleményként söpörnek félre arra hivatkozva, hogy a felek között véleménykülönbség van. Mintha elképzelés még soha nem lett volna téves.

Véleménykérdéseket (mint pl. az ember által okozott klímaváltozás) tudományos tényként kezelnek, arra hivatkozva, hogy a felek között nincs véleménykülönbség: kizárólag boszorkányok és sátánimádók vonják kétségbe a nagytestvér és a New York Times igazát. Márpedig a boszorkányok és sátánimádók véleménye elemzés vagy vizsgálódás nélkül félresöpörhető, hiszen gonoszak és boszorkányosak. (Ez persze csak hasonlat. A polkorrektség hivatalnokai a valódi sátánimádókat tárt karokkal fogadnák a diverzitás nevében.)

Ahogy fentebb, úgy "az igazság nem igaz" gondolat is megcáfolja önmagát, dehát a logika nem erős oldala az előrecsomagolt eszmék fogyasztóinak.

Harmadik lépés: De-racionalizáció

Ebben a fázisban a gondolkodás helyett az érzelmek válnak a megismerés és megértés fő eszközévé.

Ez a lépés annyira egyszerű és elkerülhetetlen, miután a valóság magánvéleménnyé degradálódott, hogy szinte említést sem érdemel. Mivel már nem az igazság a gondolkodás alapja, a logika értelmetlenné válik. Az az igaz, amit annak ÉRZEL. A szó, hogy "igazság" már nem valami logikai kapcsolatra utal tárgy és jelkép között, hanem az önbizalom érzésére, a szenvedélyes hitre bármilyen tárgy irányába.

Ennek mellékterméke, hogy a megismerést felváltja az érzelgősség; semmi sem igaz vagy hamis, csak van ami erős érzelmeket vált ki belőled, más dolgok pedig nem. Márpedig senki nem érez erős kötődést mély, rejtett, vagy absztrakt dolgok irányába. A felszín mozgatja az érzelmeket, mert a tárgyak, személyek, történelmi események felszíne az, amivel először találkoznak. Az ember, esemény vagy filozófia mélyebb megértése logikus gondolkodást igényelne, azt pedig szemétdombra vetették. Innentől a felszínesség uralkodik. A személyt kizárólag az alapján ítélik meg, hogy melyik társadalmi érdekcsoport (kisebbség) tagja. Az egyéni teljesítmény, jellem vagy érdem nem számít. Bármilyen vélemény azonnal érvényteleníthető mindössze annyival, hogy a hirdetőjének személyét egy már előre lejáratott csoporthoz csatolják - a boszorkányokhoz.

(Csak viccelek. A valódi boszorkányokkal semmi gond nincs. Akik manapság szemmel vernek és átkokat szórnak, azok a fehér hetero férfiak. Kivéve a zsidókat.)

Negyedik lépés: Sekélyesség

Ezen a szinten kifejlődik a hit, hogy minden konfliktus és háború oka az emberek közötti véleménykülönbség. A keresztes hadjáratokat istenhitbéli véleménykülönbség okozta, a hidegháborút meg gazdaságtani.

Természetesen csak egy nagyon sekélyes ember hihet ilyen hülyeségben. Egy teljes generációt kell az előző lépések erőszakkal ésszerűtlenített idiótaságában felnevelni ahhoz, hogy kellő számban álljanak rendelkezésre ilyenek.

De ez a fokozat két nagyon is csábító ígérettel kecsegtet, bár mindkettő hamis, és egymásnak is ellentmondanak:

(1) Mivel a valóság vélemény kérdése, te, és minden más ember istenszerű erővel rendelkezik, és maga definiálhatja a saját valóságát - feltéve, hogy hajlandó félrelökni a realitás, a közmegegyezés bilincseit.

(2) Mivel minden háború és konfliktus oka a véleménykülönség, minden szenvedés azonnal eltűnik a föld színéről amint mindenki elfogadja ugyanazt a standardizált, politikailag korrekt gondolkodásmódot. Ha a valóság vélemény kérdése, akkor minden egyes embernek oda kell rögzíteni magát a legszigorúbb konformista véleményhez, és addig szorítani a bilincseket, amíg vére nem fakad.

A két elképzelés közötti ellentmondás nemhogy nem állítja meg a progresszíveket, de még csak le sem lassítja. Sajnos e két idea logikus következménye a kritikus gondolkodás hiánya, sőt, a gondolkodásra való képesség teljes elvesztése.

A progresszív bármilyen elképzelését immunissá teszi a kritikára az első ígéret, mivel a magánvélemény szent. Te a globális felmelegedésben hiszel, én a globális lehűlésben, és ezeknek semmi köze a tényekhez - így hisszük, tehát nekünk így van. A klímáról éppúgy nem tudjuk meggyőzni egymást, mint arról, hogy a szőke vagy a barna tetszetősebb. Nincs miről beszélni.

A második ígéret ugyanúgy bármit immunissá tesz a kritikára, csak pont fordított gondolatmenet szerint: a kritizáló eretnek, boszorkány, érvénytelen személy. Bármit is mondjon a (progresszív) közmegegyezés ebben a hírciklusban, az a megkérdőjelezhetetlen valóság. A tudomány megállapította! Róma szólt, a dolog be van fejezve.

Ötödik lépés: Konformizmus

A második ígéret azt jelenti, hogy bárki aki ragaszkodik a magánvéleményéhez (ahelyett hogy elfogadná a progresszívek kollektív magánvéleményét igazságnak) akarva-akaratlanul magában hordozza a háború és konfliktus vírusát. Szükségtelen haragot provokál, ami faji lázongásokhoz és hasonlókhoz vezet. Ő egy boszorkány, démon, homofób-ciszmaszkulin-antiszemi-szexrasszista, vagy bármilyen új szitokszó amit az aktuális hírciklus feltalál.

Ő egy rossz ember; ő Emmanuel Goldstein, a két perces gyűlölet céltáblája. [Aki nem érti az utalást az nézze meg a linket, mert az író erre többször is visszatér - D]

Egy józan ember, egy igaz ember, egy becsületes ember meg tudja vizsgálni a saját és mások hitét egyforma szempontok szerint, és fel tudja ismerni a tévedéseket anélkül, hogy a másikat gonosznak bélyegezné. Egy sekélyes ember ilyesmivel egyáltalán nem foglalkozik - nem azért mert a komoly fejtörés fárasztó, hanem mert magánvéleményeket összehasonlítani, azokban hibát keresni "gyűlöletbűn".

A kritikus pont a lépcsőfokokon való lesiklásban ez, az ötödik, mert itt a gyűlölet kötelességgé válik, szórakozásmóddá és erénnyé - hogy a függőséget már ne is említsük. A véleményvezérek elmagyarázzák neked, hogy "a rossz emberek" gyűlölésével és elhallgattatásával minden háború, konfliktus és boldogtalanság beszüntethető. A rossz embereket már meghallgatni is tilos - és aki mégis megteszi, maga is gyűlöletkeltőnek minősül.

Ironikus módon az első lépés eredményeként a progresszív azt kell higgye, hogy ezek a vezérlő ideái kizárólag a saját - bátor és független! - gondolkodásának eredményei. A progresszív szekta legfőbb dogmája, hogy az ő dogmáik nem dogmák. Képtelen lennék közérthető formába öntve elmagyarázni azokat az egymásba ágyazott paradoxonokat, amivel a totális dogmatikus konformitás hívei önbecsapva hirdetik, hogy non-konformisták és dogmamentesek. Az ember csak bámulhat sokkos szótlanságban, mint vonatkatasztrófáknál vagy két lakott bolygó ütközésekor.

Hatodik lépés: Kritizálhatatlanság

Az imént kiderült, hogy aki ragaszkodik a saját eszméihez, az Emmanuel Goldstein. S mivel minden konfliktus oka a véleménykülönbség, a világ összes gondjáért Goldstein a felelős. Ő a bűnbak, a boszorkány; minden gonoszság és szenny forrása, ami az emberiséget sújtja.

Ha a világban bármilyen tökéletlenség tapasztalható - mint például a férfi és női aktok egyenlőtlen száma egy római kori művészeti kiállításon, vagy a litván és néger kosarasok eltérő száma a ligában -, az egyértelmű bizonyíték arra, hogy Goldstein ott járt és viszályt szított, elnyomást teremtett.

Bárcsak túloznék. A törvény szerint az Egyesült Államokban bármilyen területen bármiféle statisztikai eltérés a demográfiai adatoktól per definitionem rasszizmus, diszkrimináció. És ez akkor is igaz, mikor egyértelműen nem igaz; például a német sörfőzők számarányát vizsgálva.

Ha nyitok egy bisztrót és a két jelentkező séf egyaránt francia, a törvény elítélhet amiért diszkrimináltam az aztékokat, etruszkokat vagy bárkit. Eszerint bármi, a nagyívűtől a nevetségesen jelentéktelenig (az aktok számának különbözősége mint diszkrimináció nem kitalált példa volt), felhasználható egy két perces gyűlölet felizzítására az adott Goldstein ellen, aki az aktuális hírciklus fröcsögésének céltáblája. Nem számít mi történik, lényegtelen mik a tények - a rossz emberek akkor is rasszista szexista heteronormatív idegengyűlölők.

Ha a tények homlokegyeneset szembemennek a hirdetett tanokkal, az is bizonyíték. Egy négert szavazni az elnöki székbe csak annyit jelent, hogy az emberek gyávák párbeszédet kezdeményezni a rasszizmusról, vagyis mind egy szálig rasszista kutyák, akik méltatlanok az életre.

Minden, és az ellenkezője is csak arra bizonyíték, hogy a kiválasztottak jobbak és többek mint mi, közemberek: ők az igazság védelmezői, a civilizáció fáklyavivői, az adakozás bajnokai. Számszerű felmérések szerint a konzervatíok négyszer annyit adakoznak, mint a progresszívek, valahogy mégis ők azok, akik szívükön viselik a szegények sorsát - mi pedig fösvényeknek vagyunk bélyegezve.

A gyűlölet hisztérikus kell legyen, mivel félrelöktünk minden logikát és megfontolást. Az érzelmeknek sikítva és őrülten kell lángolnia, hiszen az eszmék piacán a legfeltűnőbb és legharsányabb hirdetés szerzi a legtöbb vevőt. Az eszmének pedig kritikán felül állónak kell lennie, hiszen az eszme a felháborodás motorja, ami az egész balos gépezetet hajtja - a gépezetet, amivel elveszik ami nem az övék.

Ezek rablók. Az egész gazdaságpolitikai platformjuk egyetlen dologra épül: rablásra.

A kritizálhatatlanság szükséges, sőt, kritikus eleme a politikai korrektségnek, mert előfeltétele a felháborodásnak, ami előfeltétele a rablásnak. Ha a hitük bizonyítékokkal alátámasztható vagy cáfolható lenne, akkor a polgárháborúnak vagy a polgárjogi törvénynek ki kellett volna elégíteni a színesbőrű jogok harcosait, a 19. alkotmánykiegészítésnek pedig a feministákat. De ha a hitük zárt, nem érheti kérdés, bizonyíték vagy vizsgálat, akkor semmi sem elégítheti ki, soha.

A rabló nem vezet nyilvántartást, ezért a felé való tartozásod végtelen.

Hetedik lépés: Morbiditás

A polkorrektség áldozata érthető büszkeséggel indul a tudomány eredményeire tekintve, nameg egészséges bizalmatlansággal a filozófusok és vajákosok handabandája iránt - és sikító őrültként végzi egy eszmerendszer fogságában, ami:

- kritizálhatatlan: az ideáit nem lehet semmilyen módon vizsgálni, mivel személyes hitre alapuló dogmák;

- konformista: a tömeg szava szent; az igazság nem érdekli;

- sekélyes: mindent egyszerű feketére és fehérre oszt szét, semmi sem összetett vagy mélyreható; minden gondolata lökhárító-matrica egyszerűségű;

- irracionális: az egysoros szlogenek nem képezik logikus értelmezés vagy vizsgálódás tárgyát;

- a valóságtól elrugaszkodott: a hite érzelmeken alapul, nem tényeken; minél félelmesebb és zavartabb az érzelem, annál jobb;

- tudománytalan: tetteti, hogy a hite tudományos és modern, de ennek az ellenkezője igaz.

Eljutottunk a diliház dohos pincéjébe, ahol az ápoltak maguk alá csinálnak és ordibálva verik magukat a falhoz. Közben pedig választott hivatalnokok, vezetők, médiaszemélyiségek, szerzők, akadémikusok és bírók. Hogyan tudnak egyáltalán létezni? Úgy, hogy a magánéletükben elfelejtik az eszmerendszert - mint a farizeus, aki szombaton házasságot tör és istent káromol, de vasárnap ott ül a templomi padon.

Kizárólag képmutatóként tudnak a társadalomban funkcionálni. A szent ideológiát mindössze három esetben veszik elő:

1. amikor szavaznak;

2. amikor egymást zsarolják a kihágásaik miatt (amiből mindig van bőven, hiszen az eszmerendszer gyakorlatilag követhetetlen);

2. amikor a kívülállókat kritizálják, támadják, rágalmazzák és gúnyolják.

Ez az egész felépítmény valójában nem világnézet, hanem vírus, ami egy másik világnézet elpusztítására hivatott. A vírus önellentmondó és értelmetlen, de nem is lényeges, hogy legyen értelme - feladata az értelem elpusztítása.

A progresszívek szerint a civilizáció személyes nézőpont kérdése, ahogyan a valóság is az. Úgy hiszik lefűrészelhetik az ágat amin csücsülnek, és a fa fog kidőlni, ők meg ott maradnak a levegőben a semmire támaszkodva.

Viszont itt beüt a valódi realitás kérlelhetetlen logikája. Az őrültek azt hiszik, hogy bármilyen hitüket a valóságra erőltethetik, mint Isten a "Legyen világosság!" parancsával (de természetesen Isten nemes céljaitól mentesen). A hitnek viszont ára van, és sokszor mellékhatásai. Amint valaki ledöntötte a racionalitást és a valóságot, amint szemétre vetette a dolgok hitelességét és mélységét, amint végleg kizárta a saját dogmáinak tényszerű vizsgálhatóságát, azzal elveszti a képességet bármilyen probléma megoldására, bárhol, bármikor. Teljesen reménytelenné és impotenssé tették saját magukat minden téren, kivéve az egyetlen dolgot amire a vírus képes: szaporodik és fertőzi a következő generációt.

A sátán lábnyomai

Nem írtam le, hogy milyen előnyökkel kecsegtetnek a mélybe vezető lépcsőfokok, de gyorsan össze lehet őket foglalni:

1. Bármely kijelentésedre ráfoghatod, hogy modern és tudományos, akkor is ha nem - ez jót tesz a kevélységnek.

2. Káposztalétől dagadó fejjel is komoly gondolkodónak hazudhatod magad, ha arra alapozol, hogy a realitás szubjektív, de a magánvélemény objektív. Ez kielégítheti az irigységet, amit az ostobák éreznek a bölcsek, a műveletlenek a tanultak irányába.

3. Az érzelmek felmagasztalásával út nyílik a vágyak kiélése előtt, legyen az nemi, vagy hatalom utáni.

4. A sekélyesség jutalma a gondolkodás fárasztó műveletének elhagyása, teret engedve a henyélésnek.

5. A konformitás jutalma a (jogosnak hazudott) harag szabadon engedése.

6. Ha mindig te vagy az áldozat - még ha ennek semmi jele vagy bizonyítéka nincs is -, akkor igényt tarthatsz "elnyomód" minden eredményére, tulajdonára. Ezzel a kifogással az egekig fokozhatod kapzsiságod, magadénak követelhetsz mindent ami szerinted neked jár az élettől. Ha a tulajdonlás lopás, akkor a te lopásod csak a jogos tulajdonod visszatérítése. S mivel az eszméd gyárilag kritizálhatatlan, sosem kell azt megvédened. A kifogásaid futószalagon jöhetnek, amiből sosem fogy ki a szufla.

Csakhogy van egy probléma. Ezek a dolgok, a kevélység, irigység, henyélés, harag, kapzsiság, és a vágyak hajszolása elviselhetetlenné teszik az életet, undorítóvá és elkeseredetté.

Ahogy a meggyötört lélek lassan ráébred, hogy élete keserű és kilátástalan, önpusztító viselkedések felé fordul. Gyógyszert szed a depressziójára, mértéktelen ivó lesz vagy kábítószerfogyasztó, esetleg a zabálásba menekül. Politikai szinten ugyanez az önpusztítás arra hajtja, hogy gyűlöljön mindent ami védi őt (hadsereg, rendőrség), de szeressen és bátorítson mindent, ami pusztít és öl (kommunizmus, dzsihád). A feminista nem annak ellenére, hanem pont azért mászik Bill Clintonra, mert az elnök múltjában ott a zaklatás, bántalmazás, nemi erőszak.

A torkosságban nem az a bűn, hogy sokat eszik valaki, hanem hogy tönkreteszi magát a félresiklott vágyai kiélésével. Az igazi öröm nem önpusztító: aki élvez egy sakkjátszmát, focizik egyet a gyermekével a napsütésben, táncol a feleségével a holdfénynél, olvas egy könyvet, megnéz egy színdarabot, meghallgat egy koncertet, az ezekkel nem árt önmagának. A hamis élvezet ennek az ellentetje: minél jobban belemerülsz, annál kevesebb örömet nyújt. Minden dózisnak meg kell haladni az előzőt, hogy ugyanazt az élvezetet elérd.

Következtetés: Élet a semmiben

Ha valaki kikapcsolja józan gondolkodását, hogy a polkorrektség kiméráját kövesse, annak jutalma változó mértékű érzelmi és spirituális üresség, morbiditás. A humor egy ideig takargathatja a meztelen valót - a tőke elé térdelő mondhatja a hóhérnak, hogy csak egy kicsit vágjon a tetejéből. De ez csak felszínes figyelemelterelés, és amúgysem tart ki sokáig. A polkorrekt népeknek nincs humorérzéke: mindig mindent túl komolyan vesznek, önmagukat is beleértve. Nem élcelődhetnek a kiválasztottakon és nem lehetnek engedékenyek a gonoszakkal szemben. Az ő céljuk a háború és konfliktus végleges eltörlése, ami szigorú feladat, nem tűr könnyedséget.

A másik dolog, amivel elfedhető az üresség, az a sekély élvezetek divatszerű követése, különös tekintettel a szexuális eltévelyedésekre.

A valódi örömök közül a művészet áll a legmagasabb fokon. Az állatok nem értik a szépséget; tehén sosem könnyezte meg a naplementét, pacsirta nem énekelte meg az éji csillagot. A szépség a Menny végső válasza az ember kicsinyes tévedéseire és figyelemeltereléseire. Az igazi szépség eksztázist hoz a lélekre, kihúzza az embert a beszűkült önvilágából egy tágasabb létezésbe - úgy, ahogy a nászágy felelős férfit és családfőt érlel a fiatalemberből, egy tágabb világba dobva őt.

Szóval miért olyan ronda, szándékosan undorító a modern művészet? Mert az üres, aberrált szex szinonímája a lélek számára: önkéntes amputálása a szervnek, amivel megkülönböztetjük a valódit a talmitól, a szépet a csúnyától, a tartalmast a felszínestől. A modern műkritikus felemeli a rondát és azt mondja tartalmas, de a szépségről azt mondja felszínes.

Az önző, önpusztító ember világnézete abszurd és keserű. A művészeteket ugyanúgy ki akarja önmagukból fordítani, mint a képregények és űroperák egyszerű világát. A polkorrektség egyaránt üldözi a mély, katartikus hatású szépséget és a könnyed mókát, kalandot, akciót. A rácsodálkozás, ami a sci-fi alapja, nem létezhet ebben a szellemi környezetben.

Persze senki nem állítja, hogy sci-fi csak optimista és utópista lehet. Egy rémálom is okozhat rácsodálkozást, illetve annak egy sötétebb válfaját, amit nevezhetünk megrázkódtatásnak vagy sokknak.

A disztópiák és pesszimista intések a kezdetektől részei a tudományos fantasztikumnak. Frankenstein és a Morlockok sötét karakterek, amint Eddore, Mordor és Z’ha’dum birodalmai sötét helyszínek - de a maguk csodás, földönkívüli és különleges módján azok. A pokol ígérete sejtelmesen lengi körül ezeket a neveket. Az Egyes Leszállópálya vagy a Ford után 632-vel világa közelebb áll földi realitásainkhoz, de még mindig túl van azokon.

Írhat valaki polkorrekt tanmesét egy világ veszélyeiről, amiben valami vallási csoport átveszi az uralmat, vagy polkorrekt utópiát a leszbikus amazonok paradicsomáról - de hogy ez mennyiben lenne science fiction, az kérdéses. Annyi bizonyos, hogy a sci-fi és a PC elemek ellentétben állnának egymással. Ha bárki is sikerrel könyvbe öntött egy ilyen sztorit, én még nem láttam.

A politikai korrektség természeténél fogva humortalan, irigy, keserű, hisztérikus, irreális, kicsinyes és szűklátókörű. A fantasztikus irodalom - beleértve a legsötétebb disztópiákat is - intelligenciát igényel, mélységet és nagyságot, valószerűséget és nyitottságot.

A rácsodálkozás a sci-fi fizetőeszköze - a polkorrektségé az elkeseredés, a valósággal szembeni sziszifuszi küzdelem törődöttsége, ahol Sziszifusznak még azt is tettetnie kell, hogy nem is görgeti a sziklát.

Azt hihetnéd, hogy egy sci-fi történet dínóval vagy folyami istennővel odavág, és valószínűleg csak ninjákkal vagy kalózokkal lehetne tovább fokozni. De nem. A progresszívek utálják magukat, utálják az életet, és mindenben csak a gyűlöletet látják maguk körül. Remény nélkül élnek és bátorság nélkül halnak. A menő dolgok, mint a dínók nem izgatják őket, csak a bosszúállás fantáziaképei...

...ellened.

Te vagy az akit gyűlölnek, kedves olvasó.

Csak nem hiszed, hogy szívesen szórakoztatnának egy jó sztorival?