Léteznek okos és hülye, szorgalmas és lusta, szerencsés és szerencsétlen emberek. Egy tisztán kapitalista rendben, ahol senki nem oszt újra vagyont, ez elkerülhetetlenül vezet a vagyoni különbségek növekedéséhez. Ez önmagában nem lenne probléma, hiszen aki okos és szorgalmas, az éljen jobban mint aki buta és lusta. Világos. A baj ott van, hogy visszacsatolás vagy kontroll hiányában a vagyoni távolodás nem áll le soha; a különbségek folyamatosan nőnek, egészen a végtelenségig. Egyszerű analógiával: az olimpiai futó és a sánta nyugdíjas versenyében az előbbi folyamatosan távolodni fog az utóbbitól, egészen addig, míg a futó meg nem unja, vagy a nyugdíjas ki nem purcan. Nincs olyan természetes mechanizmus, ami a nyugdíjas lemaradását akadályozná. Ilyesmit egyedül a társadalom, az állam hozhat létre mesterségesen - dehát a szabadkapitalista rend az ilyesmit nem komálja.

Erre a problémára laissez-faire körökben alapvetően háromféle reakció létezik:

1. Aki hülye haljon meg. Ez puszta logikai alapon érthető, de nem számol azzal, hogy nagyon sokat kellene önként a rendőrök zsebébe perkálni, hogy ezektől az emberektől megvédjenek minket, amikor azoknak már nincs más választása a törvényen kívüliségen felül. Teljesen mindegy, hogy a gazdasági rendszerre milyen címkét teszünk, ilyenális vagy olyanista, az emberi természetet ez nem fogja megváltoztatni. Akinek sír a gyereke, mert nincs mit ennie, az előbb-utóbb lopni, rabolni, ölni fog. (A börtönöket és árvaházakat pedig adományokból fogjuk működtetni, ugye.)

2. A csórók majd valahogy eltartódnak - gondoskodik róluk a család, a közösség, vagy ha azok nem, akkor a gazdagok jótékonysággal. Ez nem több, mint szép álom. Még a mai Magyarországon is fagynak meg hajléktalanok. Őket miért nem támogatta a család vagy a közösség, nekik miért nem adott semmit Gyurcsány vagy Orbán? (Itt nem mint politikusokat, hanem mint milliárdosokat említem őket.) Ha színtiszta kapitalizmusban élnénk, akkor ezeket valaki mégiscsak eltartaná, önként és dalolva? Ki az a naív ember, aki ebben hisz?

3. A kapitalizmusban nem lesznek szegények, lesz elég munkahely mindenkinek, ráadásul mind jól fog fizetni. Ez annyira utópisztikus elképzelés, hogy nem kis erőfeszítésbe kerül komolyan venni. Nincs okunk azt képzelni, hogy egy laissez-faire rendszerben a vállalkozók természete különbözne attól, amilyenek most. Első a pénz, második a haszon, harmadik a nyereség - minden más szempont csak azután jön, vagyis teljesen lényegtelen. A melósoknak annyit adnak, amennyit muszáj, a szó szoros értelmében. Azt, hogy a piacorientált cégeknek nincsenek erkölcsi aggályai a munkások szanaszét szipolyozásával kapcsolatban jól mutatja, hogy folyamatosan költöznek a legolcsóbb munkaerő irányába. Amikor egy nyugati cég Kambodzsában napi fél dollárt ad valakinek ruhák vagy cipők gyártásáért, akkor ne beszéljen nekem senki arról, hogy ezek a cégek egy laissez-faire rendszerben majd "fair" bért adnának a munkavállalóiknak. Azt se mondja senki, hogy a munkáért annyit adnak, amennyit ér - amíg egy 30 dolcsis cipőn a nyugati cégnek 1-1 dolcsi az anyag- és munkaköltsége, meg még 2 az egyéb járulékos, és a többi 26 nyereség, addig egyszerűen értelmetlen arról papolni, hogy minden rendben menne ha az állam nem szólna bele a dolgokba. Ha itt bevezetnék a tiszta szabadversenyt, és eltörölnék a minimálbért, legföljebb annyi változna, hogy a napi fél dollár munkabért nem valami kambodzsai szerencsétlen kapná, hanem egy magyar. Hurrá!

De amiről most valójában beszélni akarok, az a középosztály szerepe ebben az egészben. Megpróbálom egy példába sűríteni:

Képzeljünk el egy 100 családból álló közösséget, ahol mindenki középosztálybeli. Takaros kertes házak, mindenhol 1-2 autó, évente nyaralás, satöbbi. Ez a közösség simán el tud tartani a vásárlóerejével 3 utazási irodát, 3 kertépítő vállalkozást, egy rakás élelmiszeripari céget, féltucat különböző éttermet és házhozszállítót, és még sorolhatnám. Ebben a rendszerben adott az is, hogy a felsorolt cégek munkavállalói maguk is középosztálybeli életszínvonalon élhetnek.

Mi van akkor, ha a 100 családos közösségben egyvalaki marhagazdag, a középosztályt 6-8 család képviseli, a többiek meg éhbérért tengődnek a mindent vivő vállalkozónál? Utazási iroda legföljebb egy él meg, kertépítő szintén. Az élelmiszeriparban az igények megváltoznak: ki kell szolgálni egyvalakit luxusszinten, meg a többségnek fillérekért kell tolni valami ipari hulladékot. Az éttermek bezárhatnak, illetve talán 1 megmaradhat ami a nagyzolókat szolgálja ki égbekiáltó árakon. Akik ezeken a helyeken dolgozhattak volna, azoknak egyetlen lehetősége sorba állni a vállalkozónál munkahelyért. Ki más adna nekik munkát? Senkinek nincs pénze alkalmazottakat fizetni. Esetleg vállalkozhatnának ők maguk... Mire? Hogyan? Vegyenek fel bankhitelt? Még ha kapnak is, mit érnek vele? Az embereknek nincs költőpénze, nincs szabad vásárlóerő, így csak azok élnek meg a piacon, akik a legolcsóbban gyártanak. Hiába dob piacra valaki jobb minőséget, elkerülhetetlenül magasabb lesz ára, amit az emberek többsége nem fog megfizetni. Vásárlóerő hiányában minden olyan iparág lejtmenetbe kerül, aminek a termékei nem szükségesek az alapvető életbenmaradáshoz. (Meséljek a színházak vagy a könyvkiadás aktuális helyzetéről?)

A valódi kereslet, legalábbis ami cégeket tud eltartani, a középosztályból jön. A csórók a fillérjeiket olcsó szarokra költik, amiket olyan gyárakban állítanak elő, ahol szükségképpen minimálbért osztanak a melósoknak, hiszen az árrések nagyon karcsúak. A gazdagok pedig kevés mennyiségű luxuscikket vesznek, ami egy nagyon vékony piaci szegmenst tud csak életben tartani. Gyurcsány milliárdos, de nem fog havonta 3 tonna közepes minőségű szalámit megenni, hogy a vagyonával arányban legyen a fogyasztása, vagy hogy segítsen a középosztálynak termelő cégeken. 1 gazdag ember vásárlóereje semmilyen értelemben nem helyettesíti 100 közposztálybeli vásárlóerejét, hiába van százszor akkora vagyona. Azt is hiába képzeli bárki, hogy majd jobb minőséget gyártva betör a minimálbéresek és munkanélküliek piaci szegmensébe, mert azok úgyis a legolcsóbbat veszik mindenből. Piaci versenyben bárhová betörni elsősorban a középosztály felől lehet - amennyiben az létezik.

Mi lenne, ha egy jótündér felaprítaná a teljes gazdaságot, mindent szétosztana egyenlően az emberek között, és eldördítené a laissez-faire startpisztolyát? A Gyurcsányok és Orbánok pillanatok alatt magukhoz ragadnák a kezdeményezést, hiszen megvannak hozzá a képességeik. Ismerik, megszokták, élvezik a versenyt, tudják hogyan kell boldogulni a piacon. Egy Átlag Alajos a maga képességeivel akkor sem tudna velük ringbe szállni, ha akarna. Gyakorlatilag semmi más esélye nem maradna hosszú távon, mint elmenni az előbbiekhez munkavállalónak. És ha nincs minimálbér, nincs állami kontroll, nincs semmi, akkor Orbán nem fog Alajosunknak egy fillérrel sem többet adni, mint amennyiért az utcáról fel tudna venni valakit a helyére. Ha létezik az országban olyan éhező szerencsétlen, aki havi húszezerért vállalná, akkor annyit. Átlag Alajos meg mehet reklamálni a szopóágügyi minisztériumhoz, hogy politikai és gazdasági érdekérvényesítő képessége nulla, kizsákmányolják, és ha ez nem tetszik neki akkor éhenhalhat. A válasz az, hogy szabadverseny van; a munkájáért annyit kap amennyit az ér, és ha ez nem tetszik neki, akkor vállalkozzon. Irány a bank, vegyen fel sokmilliós hitelt (a húszezres fizujára biztosan adnak, vagy ráteheti esetleg a lakást zálogba), próbáljon meg újoncként versenyezni azokkal akik évtizedek óta ezt csinálják, és már rutinjuk van a hasonló amatőrök lenyomásában. Körülbelül olyan ez, mintha azt mondanánk a nyugdíjas néninek, hogy szabadversenyben indulhat az olimpiai futó ellen, a házát zálogba téve kaphat kölcsön futócipőt. Ha nyer, mindent visz, ha nem, akkor a bank visz mindent. Micsoda üzlet...

A középosztályt életben kell tartani, ez nem csak társadalmi érdek, de gazdasági is. A középosztály hanyatlása az egész gazdaság hanyatlása - ez egy ördögi kör, egy önmagát erősítő folyamat. Ha csökken a gazdaságban jelen lévő vásárlóerő, csökkenni fog a kereslet munkaerőre is, ami viszont tovább csökkenti a vásárlóerőt. Ezen nem segít semmiféle befektetés vagy pénzpiaci manipuláció, amitől egyesek a megváltást várják. Majd a gazdagok befektetnek! Mibe, ha egyszer vásárlóerő híján nem fogják tudni eladni azt, amit kínálni akarnak? Ahhoz, hogy az új terméket valaki megvegye, először is normális fizetést kell adni a dolgozóknak, ez pedig máris kiveri a biztosítékot a kapitalistáknál. Méghogy "normális fizetés"... A munka annyit ér, amennyiért az utcán sorban álló csórók elvállalják! Ugye? Aztán majd azok veszik meg az autót, a lakóparki lakást, a külföldi nyaralást, stb. Felveszik az 1200 évre szóló hitelt, és még MZ/X is törleszteni fog - máskülönben nem fog menni.

A kapitalista rendszer egyik központi eleme, hogy sikeresnek lenni csak alacsony eladási árral lehet, amit csak alacsony bérekkel lehet produkálni, ami viszont tovább élesíti az árversenyt, hiszen a keveset kereső munkavállalók kizárólag a legolcsóbb termékeket tudják megvenni. Az ördögi kör beindult, kiszállni lehetetlen. A laissez-faire rendszerben mi védi meg a középosztályt? Az elképzelt munkahelyek, ahol a vállalkozók majd önként adnak jó bért, merő szívjóságból? Sajnos ezek a vállalkozók azonnal tönkre fognak menni - elpusztítja őket a konkurrencia, ami fillérekért dolgoztat, így olcsóbban adja portékáját. A szakszervezetek? A kapitalisták azokra sem néznek jó szemmel, kommunizmusnak tartják már a gondolatot is, hogy a munkavállalók összefogjanak a saját érdekeik képviseletében. Akkor talán az, hogy az emberek bizonyos bér alatt nem lesznek hajlandóak elmenni dolgozni? Aha, és ezek az emberek miből vesznek majd élelmiszert a boltban? Önérzetre nem adnak kenyeret. Van még az az elképzelés, hogy annyi vállalkozás, annyi potenciális munkahely lesz, hogy a munkáltatók egymással fognak versenyezni a munkaerőért, így felverve annak az árát. Hogy ez a rengeteg munkahely honnan teremtődne, arra nincs konkrét válasz, csak annyi, hogy ha az állam nem szól bele a gazdaságba akkor az ilyesmi magától megoldódik, szóval ne aggódjunk.

Korunk egyik tragédiája (az sajnos van bőven), hogy a vezetői réteg kizárólag a saját jólétével törődik, amihez a legrövidebb út a középosztály lerablása. A csóróktól nincs mit elvenni, a gazdagok pedig ők maguk. Ahogy a középosztály szűkül lassul a gazdaság is, amit állami és egyéni szinten egyaránt kölcsönökkel igyekeznek elfedni. Már nincs pénz megvenni az új cuccot, de egy kis törlesztőrészletecske talán még belefér. A mai fogyasztásért fizessünk a holnapi munkánkkal... Ahelyett, hogy megpróbálnánk rendet tenni - onnan elvenni ahol fölösleg van, és nem azokat zaklatni, akik hónapról hónapra élnek. A fölösleget elvenni kommunizmus és fasizmus, úgyhogy sanyargassuk csak tovább a középosztályt. Esetleg álmodozhatunk egy soha el nem jövő szabadkapitalista paradicsomról, ahol a gazdagok majd maguktól fognak jótékonykodni. Most is megtehetnék, mégsem teszik, dehát ez biztos nem az ő hibájuk, hanem a rendszeré.