HTML

Deansdale

Férfiszféra: antifeminizmus, nőzés, satöbbi. Ja, és táplálkozás.

Utolsó kommentek

Nemi szerepek

2016.03.09. 19:12 Deansdale

A feminista nők többsége szerint a maradi (hegemón patriarcha ésatöbbi) férfiak nem tudják feldolgozni a nemi szerepek változását. Aztán ugyanezek a nők megfordulnak, és azt kezdik kérdezgetni, hogy hová lettek az igazi férfiak, merthogy nekik olyan példány kellene, amilyen a 100 évvel ezelőtti minta volt, és a modern nemi szerepeket megélő férfiak nem jók. Sírjak vagy nevessek?

Hol vannak a hagyományos nemi szerepeknek megfelelő, régivágású férfiak, akik ugyanakkor nem várják el a nőtől a hagyományos női szerepek betöltését? (Hiszen az nőelnyomás lenne!!!)

Az antifeministák nem értik, hogy a nemi szerepek megváltoztak - ugyanakkor mit csinál ez a sok hülye modern férfi, akik nem képesek felnőni? Ez a generáció selejtes, mert nem olyanok mint a nagyapáik, akik még tudták, hogyan kell úriemberként viselkedni. Kell a fenének a sok alternatív nemi szerepet követő piperkőc, metroszexuális, nerd, gamer, hipszter, lópikula.

...

A modern nők családalapítási elvárásai szerteágazóak és önellentmondóak. Egyfelől ott a dolog romantikus oldala, amiben az elvárások nem sokat változtak az utóbbi 100 évben: a férfi legyen kezdeményező, spontán, romantikus, gáláns, humoros, ésatöbbi. Aztán ott a randizás pragmatikus része, amiben megintcsak nincs változás az elvárásokban: a férfinak legyenek erőforrásai, legyen megbízható és érzelmileg stabil, vállalja a családért a felelősséget és a munkát, etcetera. Ezekkel szemben viszont keletkezett a párválasztásnak egy vadiúj, merőben fölösleges és erősen káros ideológiai oldala is, ami a nőkben elültetett egy rakás újfajta elvárást: a férfi fogadja el a nő függetlenségét és a közöstől független érdekérvényesítését, ugyanakkor ő kötelezze el magát teljesen, szánja mindenét a nő boldogulására, amellett, hogy cserébe nem vár el semmit. A modern férfi attól modern, hogy a hagyományos iga húzása mellett hagyja magát bepalizni a feminista egyenlőségesdivel, ami a mindennapokban úgy csapódik le, hogy nem vár a nőtől háztartásbeli munkát, bármiféle áldozathozatalt vagy akár szexuális hűséget, hiszen az ilyesmi patriarchális nőelnyomás lenne. Nem kell hozzá sok ész, hogy rájöjjünk, ez teljesen egyirányúsítja a kapcsolatokat: ez a rendszer attól modern, hogy a hagyományos női szerepek minden feladatát és felelősségét a férfiakra tolta át, miközben a férfiakról nem vett le cserébe semmilyen terhet. A férfiak felé a hagyományos nemi szerepeik betöltése ugyanúgy elvárás, mint 100 éve, csak most mellette még az új szerepeknek is meg kell felelni. A nőknek ezzel szemben se új, se régi szerepeknek nem kell megfelelni, mert feminizmus.

Hurrá, egyenlőség!

...

Nyilván nem fog minden nő ideális rabszolgát találni, rákényszerülnek a kompromisszumokra. Viszont a hosszútávú kapcsolatban élő felek hozzáállásán erősen látszik, hogy miféle ideológiai startvonalról indultak. Manapság a nők többsége kesereg, hogy a pasija nem eléggé rabszolga. Ellátja ugyan a hagyományos feladatait, vagyis heti 40-60 óra munkával hozza a pénzt, ami mellett valamennyire ellátja a modern feladatait is, hiszen leviszi a szemetet meg ilyesmi, de mégis... Sokkal optimálisabb lenne, ha még többet vállalna, hiszen a nőt túlságosan lefárasztja a feministák elvárásainak való megfelelés. A cél a tökéletes karrier, tökéletes életmód, tökéletes párkapcsolat és tökéletes szülőség egyidejű és folyamatos fenntartása, amiből a legtöbb nő egyet sem képes megvalósítani, nemhogy mindet. Ez természetesen a férfiak hibája. A modern nő életmódja szegről-végről a hagyományos férfimodellt tükrözi, amennyiben az egzisztencia megteremtését helyezi az első helyre, és annak rendeli alá a családi életet. Ugyanakkor azt nem akarják tudomásul venni, hogy ez a férfiaknál mindigis áldozathozatallal járt: a napi X óra munkával a saját gyerekeik neveléséről maradtak le, aminek így az összes öröme, élménye és tapasztalata a nőknél csapódott le. Ez mint férfiellenes sztereotípia vert gyökeret a köztudatban, miszerint a rohadt patriarchák a szegény feleségeikre hagyják a saját gyermekeik nevelésével járó poklot, míg ők vidáman hancúroznak a szénbányákban és a futószalagok mellett. (Kevés munkával és sok pénzzel járó melója a férfiak 1%-nak van talán, ne róluk általánosítsunk.) A modern nők azt hiszik, hogy ők majd a férfiaknál sokkal ügyesebben is meg tudják oldani ezt a problémát, és a teljes karrier mellett teljes családanyák is tudnak lenni. Ez máris lehetetlen, és nem is sikerül senkinek, de ők emellett még a tökéletes párkapcsolatot és a nagyvilági életmódot is követelik! Ha a 21. században egy nőnek nincs lehetősége a fantasztikus karrier mellett mintaanyának lenni, plusz egy testileg-lelkileg-szellemileg önkiteljesítő és kielégítő párkapcsolatban élni, plusz élvezni mindennek a gyümölcsét luxusnyaralásokkal és szomszédpukkasztó léhűtéssel, akkor ott sürgős feminista közbelépésre van szükség a patriarchális nőelnyomás megszüntetésére.

Így hát apuci egyrészt vegye ki a részét a pénzkeresésből, másrészt tehermentesítse a feleségét a házimunkában és gyereknevelésben, harmadrészt 20 év házasság után is legyen romantikus, figyelmes és megértő (ugyanakkor ezekért cserébe ne legyen semmilyen szexuális elvárása), negyedrészt pedig prezentálja magát úgy, hogy a nő lefőzhesse vele a barátnőit, különben jön a válóper.

Ötödrészt csinálja mindezt örömmel és zokszó nélkül évtizedeken át, mert a véleményére senki nem kíváncsi, ráadásul, ahogy már elhangzott vagy féltucatszor, ne várjon cserébe semmit, mert az nőelnyomás. Hogy a férfin mennyi a teher, az a kutyát nem érdekli - az a fontos, hogy a nők elérhessék az álmaikat. Abban a paradoxonban élünk, hogy a nők sok szerepben akarnak egyszerre sikeresek lenni, de szétforgácsolódnak a feladatok között, egyetlen szerepbe se tudják belefeccölni a szükséges energiát, így még a másodosztályú eredmények eléréséhez is folyamatosan a férfi segítségére szorulnak, akinek így a saját feladatai mellett a nőéit is vinnie kellene. Aztán csodálkozunk, hogy a férfiak többsége kimerült, ingerült, és 7 évvel a felesége előtt teszik a sírba.

A csúnya gonosz hagyományos nemi szerepekben mindenkinek elég volt 1 területen sikeresnek lennie, és máris flottul mentek a dolgok. Mindenkinek világos volt, hogy mik és mekkorák az elvárások, valamint hogy miket lehet azok teljesítéséért cserébe elvárni. Egy ilyen rendben az egyébként nem túlságosan egetverő képességekkel megáldott emberek is lehettek sikeresek, mert végtelen számú minta és példa volt előttük, amit nem volt nehéz követni. Lehet, hogy egyeseknek ez nem elégítette ki az önmegvalósító igényeit, ugyanakkor fix sikerélményt kínált és mindenkinek megadta a lehetőséget mások tiszteletének, megbecsülésének kivívására.

Manapság mindenkinek több fronton kell helyt állnia, ami - mily meglepő - sokkal nagyobb lelki-szellemi terhet ró az emberekre. Annakidején szétosztottuk a feladatokat kétfelé - ma mindenki egyszerre csinál mindent. Akkora hülyévé váltunk, hogy egy manufaktúrás rendszerről visszaálltunk egy céhesre, amivel úgy lerontottuk az életvitelünk hatékonyságát, hogy még a technológiai fejlődés ellenére is sokkal többet stresszelünk és sokkal kevésbé érezzük sikeresnek magunkat, mint ükszüleink. Minél többféle elvárásnak kell megfelelnünk, annál valószínűbb, hogy lesz olyan amiben nem vagyunk érdekeltek vagy tehetségesek, és máris jöhetnek a kudarcok meg az önértékelési problémák.

...

Ráadásul új nemi szerepek voltaképpen nem is igazán léteznek; a férfiaknál totál káosz uralkodik, a régi női helyébe pedig csak a hagyományos férfiszerep némileg csonkolt változatát tettük. A családanya és háziasszony helyére a menedzser- vagy üzletasszony került, dehát mivel ilyen pozíció csak minden századik nőnek jut, a többi 99-nek be kell érnie ugyanennek a lebutított változatával. Magyarul a modern (feminista) női szerep a kilátástalan babramunkában való megöregedés, a cél és tervek nélküli csapongás munkahelyek és kapcsolatok között egyaránt, amíg valahol 30 és 40 között el nem kezd visítani a belső sziréna. Ez sajnos nem azt jelzi, hogy hamarosan baj lesz, hanem hogy a baj már megtörtént. Ilyenkor már veszett fejsze nyele után kell szaladgálni, vészmegoldást találni olyan problémákra amik pár évvel azelőtt még örömteli lehetőségek lettek volna.

(A hülyék kedvéért szúrnám közbe - remélhetőleg fölöslegesen, hátha nem olvassák a blogomat -, hogy ez nem minden egyes nőre igaz, hanem "csak" a fiatal nők többségére vonatkozó általános kilátás. Aki olyat kommentel, hogy általánosítok, és nem minden nő ilyen, az számítson a retardáltaknak kijáró automatikus moderációra.)

Jogos felvetés lehet persze, hogy minek is kellenének rögzített szerepek - csinálja mindenki azt ami boldoggá teszi, csak találja meg hozzá a megfelelő párt! Ez papíron frankó, de a való életben nagyon keveseknél válik be. A helyzet az, hogy bár fiatalon még sok a különc, 30-40 éves korára a legtöbb ember rájön, hogy a valódi boldogságot a családalapításban találja, vagy találta volna meg. A családfenntartáshoz kapcsolódó optimális munkamegosztó szerepek felrobbantása nem adott hozzá semmit az emberek lehetőségeihez, csak összezavarta őket. Most mindenki keresgél, önmegvalósít, kiéli magát, de ez egy beteg illúzió, amivel pont a legértékesebb időt sikerül elpocsékolniuk öncélú, értelmetlen bohóckodásra. A sok "önmegvalósítás" eredménye a rengeteg szingli, jobb esetben a csonka családok (ott legalább már van gyerek!), a lasszóval fogott apajelöltekkel kényszerűségből futtatott kapcsolatok, amikben szinte garantált a válás.

Leromboltuk a hagyományos nemi szerepeket, mert "korlátozták a nőket". Mit jelentett ez a korlátozás? Azt, hogy a nőknek a férfiakkal egyenlő mennyiségű munkája és felelőssége volt. (Csak éppen olyan fronton, amin jobban tudtak teljesíteni mint a bányában.) A feminista mozgalmak nem tűrhették, hogy a nőkön bármiféle felelősség legyen, vagy bármiféle áldozatot kelljen hozniuk a családért. Az ilyesmi férfidolog, ugyebár - mondják a nemi sztereotípiák fő ellenségei. A hagyományos nemi szerepeket muszáj volt szétverni, de mit kaptunk helyettük? Lelki bizonytalanságérzetet, afféle gyökértelenséget, mivel lassan már fogalmunk sincs, hogy mit is kellene csinálnunk, mi számít sikernek vagy sikertelenségnek, és hogyan lehetünk hosszú távon boldogok. Személyes jellegű sikerélmények hiányában csak az objektív siker marad, a pénz, így hát azt tettük az emberi élet megmérettetésének legfőbb eszközévé. A gazdag nyert, a szegény az lúzer, és arról hogy közben a többség stresszes és boldogtalan inkább ne beszéljünk.

Azt ezen a ponton talán már magyarázni sem kell, hogy a hagyományos nemi szerepek bár a fiatalokra korlátozólag hatottak, hosszú távon pont az ő érdekeiket szolgálták: megakadályozták hogy elfecséreljék a fiatalságukat. Korán a családalapítási pályára, és a legkönnyebb, legstabilabb nemi szerepek felvételére állították őket, hogy minél könnyebb legyen viselniük az élet terheit, illetve hatékonyan tudjanak együttműködni a házastársukkal. A tradícionális szerepek boldoggá tették az emberek többségét, vagy legalábbis megteremtették erre a lehetőséget.

Szinte hallom a progresszív tiltakozást, hogy de nem mindenkinek ugyanaz a boldogság! Na ja. És mivel van egy kisebbség, ami stabil család nélkül képzeli el az életét, vegyük el a többség eszközeit a teljes életre. Világos.

749 komment

Címkék: feminizmus szép új világ

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.03.09. 21:54:04

Pengeéles érveid vannak, jó volt olvasni!

A túlterheltséghez még annyi, hogy régen a nőknek, pedig nem is jártak el dolgozni, volt segítségük: tágabb család, vagy középosztálytól és felfele személyzet, legalább egy fő. (Persze akkor a házimunka és a főzés is nehezebb volt, de gyerek mellett most se egyszerű, mindent ezerszer lassabban lehet elvégezni, ráadásul fáradtabb is vagy.)

Annyira szörnyű, hogy manapság sok nő egymással versenyez abban, hogy minden legyen handmade, meg ők kiteszik a lelküket a gyerekért, ha kell, két hétig nem mosnak hajat etc., egymással versenyeznek, ki a jobb háziasszony/anya, közben meg széjjel mennek az idegeik, mert egy nőnek egyszerre kell tudnia egy-két gyerek ugráló cselédjének, tökéletes takarítónőnek lenni és minden nap háromfogásost főzni, lehetőleg a saját kiskertjében termesztett cuccokból (aztán posztolni a fészbukra). Pedig a régi nőknek se kellett mindezt egyedül csinálniuk, ahogy írtam. Nem tudom, mióta van benn a nőkben ez a teljesítménykényszer, de ijesztő. Talán a Facebook meg a többi magamutógatós site hozta ezt ki, mert különben ki a franc tudná, hogy rendelted az ebédet, nem te főzted éjjel 11-től hajnali 2-ig, miután lefeküdt a család, mint tökéletes máríranya és -feleség. (Hogy aztán az idegtől, kimerültségtől, kialvatlanságtól minden hülyeségen összeveszel a férjeddel, az meg nyilván az ő hibája..., de legalább a facebookon írogatják a barátnők, hogy szuperanyuka vagy!)

Ne haragudj, kicsit elkanyarodtam a bejegyzés témájától - de talán mégsem... Biztos benne van a keze a feminista legyél szupernő baromságnak ebben is. Azt hisszük, hogyha csak egy feladatunk van, mert nem dolgozunk és gyerekezünk-háztartást vezetünk, hanem csak gyerekezünk-háztatást vezetünk, akkor ha ebben nem vagyunk a tökéletesnél is tökéletesebbek, akkor élősködők vagyunk. Bűntudat lehet a gyerekeikkel otthon levő nőkben, hogy nem dolgoznak, hanem "csak" az otthoni feladatokat látják el, ezért állítanak fel maguk elé a gyereknevelésben és háztartásvezetésben irreális elvárásokat.

2016.03.09. 22:47:50

@Gazzella: @Deansdale: Egyszer úgy elolvasnék egy Deansdale-Gazella közös cikket. :)

2016.03.10. 00:45:46

"Aki olyat kommentel, hogy általánosítok, és nem minden nő ilyen, az számítson a retardáltaknak kijáró automatikus moderációra"

DE HÁT NEM MINDEN NŐ ILYEEEEEEEN!!!!!!!
www.supagif.com/gif/supagifdotcom-hiszti.gif
;)

.

"csinálja mindenki azt ami boldoggá teszi, csak találja meg hozzá a megfelelő párt! Ez papíron frankó, de a való életben nagyon keveseknél válik be"
Pedig beválna az.
Csak ahhoz olyan társadalom kellene, ahol tényleg megvalósul a valódi egyenlőség - minden tekintetben. (Igazából a feministák papíron erre törekedtek volna, csak valahogy mégsem.)

Csak annyi kellene, hogy:

1. Jogi szempontból mindenki egyenlő legyen.
És ne legyenek egyenlőbbek. Persze itt nem csak jogi, hanem más szempontból sem szabad ember és ember között különbséget tenni. Pl. a törvényekben, juttatásokban és hasonlókban ne legyen sehol feltüntetve nő, férfi, cigány, zsidó, magyar, hetero, homo, szegény, gazdag, stb.

2. Válásnál a gyerek érdekét nézzék.
A bíróság minden esetben Közös Felügyeletet és Váltott Elhelyezést ítélne. Ebből kifolyólag a tartásdíj megszűnne - kivéve, ha egy szülő lemond a gyereke neveléséről, akkor kell fizetnie. Plusz a vagyon elosztásánál csak a házasság alatt megszerzett vagyon feleződik - ami előtte volt vagyon, az nem.

3. Kapitalista gazdaság bevezetése.
Nem megyek nagyon bele, mert tudom, kényes téma. :)
- Szociális háló döntő részének megszüntetése: állami helyett magánnyugdíj, állami EÜ helyett magánbiztosítás, ingyenes közép- és felsőoktatás helyett fizetős, családi pótlék természetben juttatása a gyereknek, gyes helyett magánjellegű előtakarékosság, stb. Szociális háló (EÜ, oktatás, stb.) csak gyereknek járjon.
- Állami bürokrácia drasztikus csökkentése kb. az ötödére. (Pl. egy egységes állami informatikai rendszerrel.)
- Állami fizetések és munkák racionalizálása. (Egy aktatologató titkárnő csak a töredékét kapja meg annak, amit egy ápolónő vagy egy tűzoltó. És persze ne legyen előírás a diploma/érettségi az olyan munkák többségéhez, amit egy 12éves gyerek is meg tud csinálni 2 hét betanítás után.)

4. Oktatási rendszer valódi reformja.
A pedagógusokkal szemben támasztott követelmények emelése. Fizikai és szellemi téren egyaránt.
Legkésőbb 5évente:
- IQ és EQ teszten való megfelelés (min. 110-es IQ, legalább átlagos érzelmi intelligencia).
- Pszichológiai alkalmasságvizsgálat (szűrve a depressziós, gyűlölködő, pedofil, frusztrált és hasonló embereket, plusz szűrve őket döntéshozatali képesség, váratlan helyzetekre reagálás, stressztűrés és hasonlók alapján), mind írásbeli tesztekkel, mind elbeszélgetéssel, mind gyakorlati feladatokkal való teszteléssel.
- Legalább átlag emberi kognitív képességek (figyelemteszt, koncentrálóképesség, stb.) elérése.
- Futás, fekvőtámasz, felülés, úszás felmérése (egységesen mindenkinek, ugyanolyan követelményekkel, nemtől és kortól függetlenül), legalább átlag emberi fizikum elérése.
- Orvosi vizsgálat (dohányosok, alkoholt rendszeresen fogyasztók, drogosok, erősen túlsúlyosak szűrése; idegrendszeri és testi elváltozásbeli problémák szűrése).
- Emellett elvárás lehetne feléjük, hogy nem pedagógiai területen legalább 2 év munkaviszonnyal bírjanak, mielőtt pedagógusok lesznek (ez esetben irodai és hasonló munkák nem számítanak, illetve állami beosztásban is csak a tűzoltó, katona és rendőr jöhet szóba, és ott sem lehet irodai/személyügyi és hasonló beosztása).
Majd miután ez megvan, és kiszórtuk az alkalmatlanokat (2 éve van mindenkinek, hogy megfeleljen) lehet emelni a fizetésüket is.
- Oktatási rendszernél 10 éves általános iskola (16 éves korig), ami nem kötelező, de az első 5 év anyagából (bárhol is tanul) vizsgáznia kell (az 5. év végén). Az oktatás elsősorban fakultatív tantárgyakból állna, szabadon választott a diák által, napi max. 2X2 óra (plusz 1 testmozgás, meg egy beszélgetés/osztályfőnöki). Egyedül az első 5 évben lennének fix órák (logika, magyar nyelv, idegen nyelv, környezetismeret, művészet) - napi 1X2 órában. (Ezekből kéne vizsgáznia 5. végén: tudjon olvasni, írni, szöveget érteni, gépelni, matekból összeadni, kivonni, osztani, szorozni, ismerje a százalékot, hatványozást, gyökvonást. Környezetből ami most az első 4 éves tananyag, idegen nyelvből tudjon megszólalni. Ennyi.)

.

Ezzel a feministák vágya is teljesül, mert mindenki azt csinál, amit szeret. És a te elved is megvalósul, mert ezzel az (egyébként valódi egyenlőségen alapuló) rendszerrel a nők döntő része visszatérne a háztartásba meg 18 évesen szülni. És válni sem érné már meg annyira, főleg, hogy a vagyon nem feleződik, tartásdíj sincs, és még a gyereket is fele részt az apjánál kell hagynia.
(Persze ha mégis karriert akar építeni, akkor nekivághat, hogy felvegye a versenyt a férfiakkal. Nekikezdhet gépészmérnökösködni, mert a kommunikáció/média/büfé szakos diplomáját a kutya sem fogja neki kifizetni és körömreszelő állami munkák sem lennének, ahol ellézenghet kedvére. Na meg korai nyugdíja sem lenne, pontosabban eleht - ha magának félretesz.)

Egyszerű ez kérem! :)

2016.03.10. 01:11:55

@Gazzella:
"Nem tudom, mióta van benn a nőkben ez a teljesítménykényszer, de ijesztő."

A LEGIJESZTŐBB AZ, HOGY EZT A GYEREKRE IS RÁNYOMJÁK!

Birkózás, aerobik edzés, táncóra, lovaglás, úszás, tenisz, 3 idegen nyelv, különóra, tanfolyam, szakkör. Mellette legyél mindenből ötös, indulj versenyeken, tanulj hétvégén is, csináld meg a házit, fogadjunk magántanárt, stb. Ezt nyomja a tanárnő is és az anyuka is. Sőt, már óvodában ezt tolják.
A gyereknek meg nincs ideje arra, ami igazából a leginkább fejlesztené: a játékra. Kamaszkorára vagy beleszarik, vagy a terheltség miatt depressziós/beteg lesz. De hogy kiég, az tuti.

Mellette ugye az anyuka szinte semmit nem törődik a gyerekkel, már kiscsoportos korában a kezébe adja a tabletet meg a mobilt, hogy addig is kussoljon a gyerek. (Nehogy már anyunak olvasnia kelljen mesét, hiszen az még a végén tényleg fejlesztené a gyereket!) Igazából a tanfolyamok, szakkörök nem csak azért vannak, hogy anyu tudjon dicsekedni a gyerek eredményeivel a többi anyu előtt a Facebook-on, hanem azért is, mert így anyunak addig se kell a gyerekkel foglalkoznia. Le tudja passzolni a kölyköt és ezzel - jó női szokáshoz híven - le tudja passzolni a vele járó munkát és felelősséget is. A neveletlen gyerekbe meg próbáljon majd az edző, a tanár meg a többi szerencsétlen valami fegyelmet erőltetni, vagy legalább veszkődjön az vele, mert progresszív anyukának van fontosabb dolga is. De természetesen ezt csinálja az óvónő és a tanárnő is. A sok dilinyós egymást túllicitálva kényszerítik bele a gyereket ebbe a versenybe, amiben anyu meg a tanító néni csak a pályán kívülről kiabál be. (Mert nehogy már személyes példával nevelje! Ahhoz neki is tenni kéne.)

- A gyerek érdekének a figyelembevétele nulla.
- Személyes példamutatás és ezzel való nevelés nulla.
- Önálló gondolkodásra, kreativitásra nevelés nulla.
- A gyerek alapképességeinek a fejlesztése nulla.
- Normális gyerekkor (játék, barátok, stb.) nulla.
Stb.

Helyette van:
- Apától elszakítás (annak minden következményével).
- Túlterhelés (persze értelmetlen dolgokkal).
- TV és számítógép előtt ülés, tőle való függőség.
- Kisgyerekkortól túlsúly és mozgásszervi gondok.
- Kamaszkortól szenvedélybetegségek.
- Állandó stressz és fáradtság.
- Önállótlanság, mások hibáztatása.
- Kiábrándultság, nihilizmus, depresszió.
Stb.

És máris létrejött a feminizált társadalmunk új generációja...

AnikoKovacs 2016.03.10. 06:33:13

Én vitatkozok pár dologgal.
A dolgozó nő nem a menedzser/üzletasszony (egyébként figyelitek, hogy ha dolgozó nő előkerül, mindig menedzsernek ábrázolják? A társadalom egy igen kis százaléka menedzser)
Dolgozó a tanár, a lakberendező, az orvos, a gyógypedagógus, az ápoló, a cukrász, a színésznő, stb. Fontos, nélkülözhetetlen tagjai a társadalomnak.
A régi világban nem is léteztek olyan szakmák, mint most. Mást jelenetett a munka, mint a 21. században.
A férfiak egy jelentős része is el volt vágva a tanulástól.
Régen sem tudott minden férfi jól eltartani egy családot. Nem lehet mindenki a tápláléklánc tetején. Voltak, akik jól éltek, és rengetegen nem. A különbség az, hogy ha akkor egy nő tehetséges volt, de alacsony státuszú, akkor hozzáadták egy hasonlóan alacsony státuszúhoz, most meg tanulhat, vagyona, magántulajdona lehet.
Régen is dolgoztak a nők, csak a nagyon tehetősek nem, de azoknak most sem muszáj.
Dehogy törődtek a nők csak a gyerekekkel...hogy tudott volna egy gazdaságban? Zavarták a gyerekeket is dolgozni.
Az, hogy a férfi brutál sokat dolgozik ez is a modern kor egy tünete, nem egészséges, ugyanúgy családban a helye, a gyerekeknek szükségük van apai nevelésre.
Az emberek napi átlag 3-4 órát TV-znek, amit magam körül látok, még a legtöbbet dolgozó férfiaknak/nőknek is lenne idejük együtt lenni a családdal, ehelyett TV, internet, stb. Manapság ez rombolja a legjobban az emberi kapcsolatokat. A családok önként dobják el a minőségi időt, emberi kapcsolatokat.
Nem attól lesz egy nőnek kevés ideje, ha sok pénzt keres. Leginkább az iskolai végzettség/állás jellege határozza meg a keresetet. Egy fogorvos csak napi 6 klienssel többet keres, mint egy tesco pénztáros, aki 12 órázik. A leginkább az alacsonyan kvalifikált nőket kell sajnálni (jellemzően pont őket nem sajnálják soha) mert egy "karrierista" vagy magas végzettségű sokkal jobb eséllyel talál magának jó munkát, ahol megfizetik, és mindig nagyobb/több választása van, hogy azt csinálja, amit szeret, és amiben tehetséges.
Ha nagyon nagy az eltolódás, és a férfi csúcsragadozó (ezt a kifejezést egy volt tanárom használta) akkor persze elvárható, hogy a másik fél otthon aládolgozzon, de ez egy szűkebb réteget érint, egyrészt. Másrészt ez sok veszélyt hordoz magában, jópár nőt ismertem, aki így lett zugivó meg depresszió. Vagy épp kirámolt a férje alól válás esetén.
A legtöbb helyen nincsenek brutális aránytalanságok (tehát az egyik nagyon sokat keres, a másik semmit) kiegyenlítettebb a helyzet, ezért osztják el az otthoni munkát. Ma már nem teknőbe mosunk, meg mángorlózunk, hanem gépek vannak, bedobálni pár ruhát egy gépbe és megnyomni két gombot nem nőies, csak egy mozdulat, de nagy segítség lehet.
A férfiaknak is volt régen sok ház körüli teendőjük, nagyapám, apukám még tudta, értette ezeket, mindent kézzel szereltek, sőt..Apu bár értelmiségi munkát végzett, annyira igényelte a gyakorlatias férfias munkát, hogy ragaszkodott ahhoz, hogy mindent Ő csináljon itthon. A házunk építésénél hatalmas szerepe volt, és bár szellemi munkát végzett, és soha nem tanult iskolában asztaloskodást, mégis hobbi szinten bútorokat készített. Mai napig azon az ágyon alszom, amit Ő csinált. Namármost..ezt a fiúk többsége ma már nem csinálja meg (ha mégis, respekt) de akkor egy nőtől se várja el, hogy száz százalékig vigye a házimunkát. Kivéve, ha persze, egyáltalán nem dolgozik, és úgy is jól élnek, de akkor meg eltarthatják egy életen át, ami nem biztos, hogy a férfinak hosszú távon jó lesz.
A gyerekek túlterhelése, versenyeztetése létező dolog, mivel anyukám pedagógus, de ezt az esetek 90%-ban az otthon ülő anyák követik el. Nem vicc, első kézből tudom, mivel ezer éve van a pályán.
Az utolsó hozzászólónak üzenem, hogy a régi világot nem kell megidealizálni, nem volt gyerekvédelem, tudnék arról mesélni, a nagymamámnak milyen gyerekkora volt, egyáltalán nem voltak „jó anyák” vagy legalább is, arányaiban semmivel sem volt több jó anya, mint most.(inkább kevesebb) Eleve nem kényeztették a gyerekeket, és a család egy gazdasági egység volt, ahol a gyereknek dolgozni kellett. Ha verték, verték, ha éhes volt, éhes volt
Olvass Móricz könyveket, és akkor majd nem gondolod, hogy most szörnyű feminizált világ, régen pedig aranyvilág volt. Hogyisne…

AnikoKovacs 2016.03.10. 07:00:25

A család meg..fontos, de nem igaz, hogy elhozza a boldogságot. Mondom ezt egy kiemelkedően jó családi háttérrel. A jól működő család igen, de azért rengeteget kell tenni. A családi problémákról beszélni tabu, mert álszentség lengi körül, csak úgy mint a gyerekvállalást, ami nem mindig egy szentség, a hétköznapokban feladat, sokszor embert próbáló.Ez nem úgy van, hogy szülsz, azt boldog leszel. Ez most ilyen kdnp-s retorika. Az emberek jelentős része szenved családban, a házasságában, szégyell, vagy nem tud róla beszélni, megszokja, belefásul. Jó családot működtetni nehéz. feladat. Tudatosság, és sokan azt sem tudják hogy kell, mert már a szüleiknek sem működött, meg az ő szüleik is egy megalkuvásrendszerben éltek. Pont most hallgattam Zacher Gábort, erről beszélt, és arról milyen összefüggésben van ez a szenvedélybetegségekkel, amiben élen járunk. Családokban terem.
A legjobban a fogamzásgátlók feltalálása szorította vissza a gyerekvállalást, mert onnantól lehetett szexelni következmények nélkül. Régen már csak azért is fontos volt hamar házasodni, mert egy szexuális kapcsolatból általában gyerek fogant, és az fontos volt, hogy családba érkezzen.
Régen nem azért házasodtak hamar, és szültek mert különbek voltak. Effektíve beszűkült, lehetőségeiben korlátozott emberek (főleg vidéken, falun) népesség nagy része analfabéta, orvostudomány fejletlen, semmi születésszabályozás, és szültek (és sokan életben sem maradtak). De,nem védem a mai embert, mert ez egy dekadens kor, csak nem érzem a régit különbnek. Legfeljebb másként borzalmasnak.

2016.03.10. 07:47:21

@AnikoKovacs: Érett felnőtt embernek nem szabadna azt gondolnia, hogy bármilyen hivatásnak csak örömteli percei vannak, és nem embert próbáló. Azt nyaralásnak hívják, nem hivatásnak. Amikor valaki a háztartásbeliséget és az anyaságot dicséri, azt nem úgy kell érteni, hogy az olyan, mint a mennyország. De még mindig boldogítóbb egy nő számára, mint ha emellett még húznia is kéne valahol az igát, vagy az iga / karrier lenne család helyett.

Csak hát ugye az a baj, hogy manapság még 20 felett is kevés az érett, felnőtt ember, ezért lesz frusztrált sok nő, ha gyereke lesz, mert azt hitte, hogy igaz, amit a Facebookon meg a baba-mama magazinok címlapján lát, hogy az egész olyan, mintha 0-24 végtelenül boldog lennél és áradna benned a dopamin. Ilyenkor jön az, hogy "nem bírom otthon" meg "rettenetes ez a bezártság", mert az irreális elvárásaikhoz képest jön a pofára esés. Pedig nem a htb-skedés a rossz, hanem egyrészt hülyeségeket képzeltek róla (tökéletes és megszakítás nélküli örömérzet), másrészt túl sokat vártak el önmaguktól, hogy ők majd egy-két 3 év alatti gyerek mellett majd milyen háztartást vezetnek meg milyen ételcsodákat készítenek, hiszen "egész nap otthon vannak". Hja, de egy-két idő- és energianyelővel. :-) De nem, ő az Istenért se rendelné az ételt vagy hívna néha takarítónőt (pedig ha megnézzük, mennyibe kerül, mindez egyáltalán nem luxuskategória), mert hiszen ő egész nap otthon van, és akkor minek van otthon, ha nem főz és néha takarítónő segítségére van szüksége, mondjuk időnként egy nagytakarítást csinálni? Hát elsősorban annak van otthon, hogy foglalkozzon a gyerekeivel meg ha otthon van, a férjével, és pihenje ki magát, hogy ne legyen a szeretteivel idegbeteg. Nem azért, hogy posztolgatni tudjon a Facebookon arról, hogy kitakarította a gáztűzhelyt éjjel fél 1-kor, meg milyen csicsás reggelit dobott össze hajnali 5-kor egy óra munkával, hogy aztán befalják 5 perc alatt.

Summa summarum, szerintem nem a htb-séggel van a baj meg az anyasággal, hanem arról, hogy mit képzelnek erről a nők.

2016.03.10. 07:56:44

@Gazzella: Még annyit ehhez, hogy a legszomorúbb az egészben az, hogy olyan nők várják el maguktól, mikor gyerekük lesz és így otthon vannak, hogy tökéletes anyák, szakácsnők és háziasszonyok legyenek, akiket egyáltalán nem neveltek így, és a halvány segédfogalomnál többjük nem nagyon van se a főzésről, se a gyerekgondozásról és -nevelésről, se a takarításról. Még olyan nők háztartásán is látszik a saját bevallásuk szerint, hogy csecsemőjük van, akik amúgy tüchtig kis háziasszonyok és a kisujjukban van a főzés tudománya is.

Persze ehhez nem tesz hozzá sok férfinak az a véleménye sem, hogy a háztartásvezetés meg a főzés az manapság semmi. Minden tiszteletem azoké a férjeké, akik segítik a feleségeiket abban, hogy ne zakkanjanak meg. (Nem feltétlen úgy, hogy beszállnak a házimunkába, hanem hogy nincsenek olyan nagy elvárásaik. De mai kortünet az is, hogy sok férfi a portalan és tökéletes mamahotelből kijöve nem veszi észre, hogy a 40 éve főző és takarító nyugdíjas anyja és a csecsemős/kisgyerekes felesége közt van különbség teljesítőképességben.)

Barbaarb 2016.03.10. 08:32:44

A nemi szerepek a társadalom változásával változnak, jó ideig ez viszonylag praktikus módon működött, legalábbis a keresztény világban. Még az első feminista törekvések elérése is ide tartozik, de valahol a második világháború környékén elszaladt a ló, és a praktikum háttérbe szorult.

@AnikoKovacs:

"A férfiak egy jelentős része is el volt vágva a tanulástól.
Régen sem tudott minden férfi jól eltartani egy családot. Nem lehet mindenki a tápláléklánc tetején. Voltak, akik jól éltek, és rengetegen nem. A különbség az, hogy ha akkor egy nő tehetséges volt, de alacsony státuszú, akkor hozzáadták egy hasonlóan alacsony státuszúhoz, most meg tanulhat, vagyona, magántulajdona lehet."

Értem mit akarsz mondani, de ha elírod, hogy a férfiak is kb. ugyanúgy el voltak vágva a tanulástól, akkor végül miért csak a nőkre hozod fel azt, hogy ma tanulhat, stb.?

"egy "karrierista" vagy magas végzettségű sokkal jobb eséllyel talál magának jó munkát, ahol megfizetik, és mindig nagyobb/több választása van, hogy azt csinálja, amit szeret, és amiben tehetséges."

Igen, csak ebben a csoportban a legjellemzőbb a boldogtalanság, főleg 40 éves kor körül, amikor csörög a biológiai óra, és már sokkal rosszabb a helyzet. Még feminista is volt, aki így járt, ki is tagadták a feministák...

"a nagymamámnak milyen gyerekkora volt, egyáltalán nem voltak „jó anyák” vagy legalább is, arányaiban semmivel sem volt több jó anya, mint most.(inkább kevesebb) Eleve nem kényeztették a gyerekeket, és a család egy gazdasági egység volt, ahol a gyereknek dolgozni kellett. Ha verték, verték, ha éhes volt, éhes volt"

Kérdés milyen a jó anya. Nyilván a túlzásba vitt testi és lelki terror károkat tehet a gyerekben, ugyanakkor ezek teljes hiánya legalább annyira káros lehet.
Mondták már nekem, hogy aki a gyereket ütés nélkül nem tudja nevelni, az buta/béna, és törekszem is a verés nélküli nevelésre, de például amikor az járni nem tudó gyerek az alacsonyra tett konnektorral és hosszabbítóval akart játszani, csak a kézre ütéssel tudtam leszoktatni róla.

"A család meg..fontos, de nem igaz, hogy elhozza a boldogságot."

Önmagában nem hozza el, de szerintem alapvető szükséglet hozzá. Én soha nem szerettem a gyerekeket, igazából ma sem, mégis az életem legnagyobb öröme nálam a saját gyerek lett olyannyira, hogy amikor fát ültetek, vagy a házon/kertben építek/alakítok valamit, akkor az a legfőbb szempont, hogy neki hogy lesz a legjobb. Aztán ha sikerül, akkor ez tovább növeli a boldogságot. Amióta van gyerekem már nem akarok állandóan pénzt keresni, csak amennyi szükséges, már nem járok el napi 2-3 órát szórakozni, csak ritkábban, mert otthon jobb szórakozásom van mellette.

"A családi problémákról beszélni tabu, mert álszentség lengi körül"

Minden családban adódnak problémák, azokat meg kell oldani, ez az élet velejárója, ezek nélkül az élet is kevesebb lenne. 100 éve is voltak családon belüli problémák, és ma is vannak, de nem láttam, hogy nagyszüleim boldogtalanabbak lettek volna, mint mi.

"Tudatosság, és sokan azt sem tudják hogy kell, mert már a szüleiknek sem működött, meg az ő szüleik is egy megalkuvásrendszerben éltek."

Persze, hogy megalkuvás. Minden családban kompromisszumokat kell kötni, mert nincs (vagy igen ritka) két teljesen összeillő ember. De míg korábban mindkét félnek meg kellett alkudni, addig manapság elvárnák, hogy csak a férfi tegye ezt.

A gyerekvállalási hajlandóság egyébként több összetevős, nem lehet egyiket, vagy másikat kiemelni, a fogamzásgátlási módszereket sem. Ugyanakkor mostanában hallottam egy érdekes kutatásról, amelyben két szinte hörcsögfajt vizsgáltak, mert míg mindenben hasonlítottak, az utódlás és a "társadalmi élet" teljesen más volt közöttük. Ebben kiderült, hogy amelyik jó körülmények között élt, azok "szingli" életvitelt élnek, és a nőstények maguk nevelik az utódaikat, egyébként rosszabb hatékonysággal, míg amelyik rossz körülmények között élt, azok párkapcsolatban éltek, és együtt nevelték hatékonyabban az utódokat. Szerintem ez az emberekre is rányomta a bélyegét.

2016.03.10. 09:04:29

@Barbaarb: Végre valaki, aki így vélekedik a kézre ütésről! És nem is kell sokáig alkalmazni, csak amíg meg nem tanulja a gyerek, hogy mihez nem nyúlhat hozzá. És nem lesz tőle lelki sérült egyáltalán. :-) Viszont sokkal kevésbé ön- és közveszélyes! Korunk egyik debilitása, hogy az indokolt kézre ütés és a verem a gyereket, mint a répát, hogy levezessem rajta a feszültséget között nem tesz különbséget. A legtöbb anyatársam, ha most olvasná, amit te vagy én írtunk, vadállatoknak tartana minket, akinek a gyereke felnőtt korára egy dadogó roncs lesz.

Deansdale 2016.03.10. 09:12:59

@zombigyilkos: "Kapitalista gazdaság bevezetése.
Nem megyek nagyon bele, mert tudom, kényes téma. :)"

Amit ebben a pontban leírtál annak a 90%-ával még mindig egyetértek, és mindigis egyetértettem. Az egészségügyet nem tenném magánfizetőssé, mert a létező példa (gyakorlatilag csak az USA-ban) elrettentően szar. A fizetős egészségügynek már a gondolata is beteg, ha megengeded ezt a szóviccet.

Az általad leírt reformok nem hiszem, hogy tömegesen indítanák a nőket 18 éves korukban szülésre, valószínűbb hogy "csak" visszafordítanák a jelenlegi trendeket, és gleccsersebességgel kezdenének szép lassan kicsit hamarabb szülni a nők. Az elképzelések nem rosszak, de nem mentél elég messzire - nem motiválod a nőket az otthonmaradásra semmivel. Ahhoz, hogy az állam motiválni tudjon ugye kell az adóztatás meg a pénzosztás. Szopás.

A "csinálja mindenki amit szeretne" azért nem működik - mint ahogy az ablakon kinézve épp láthatod is -, mert az emberek huszonéves korukban hülyék mint a segg, a 99%-uk nem tud és nem is akar családot és gyereket tervezni, csak a bulizás érdekli őket meg a kényelem. Mire rájönnek, hogy ez nem vezet sehová, addigra viszont már késő. A népesség fogy, amire nem létezik más megoldás, mint szülni, azt pedig nem lehet 35 fölött elkezdeni. Ezt a dilemmát nem lehet feloldani anélkül, hogy ne motiválnánk a fiatalabbakat a családalapításra. Megint egy olyan eset, ahol papíron jól hangzik a libertárius gondolat, csak hosszú távon a társadalom összeomlásához vezet. A végtelen individualizmusnak hátulütői is vannak :| Persze léteznek emberek akik úgy gondolják, hogy inkább menjünk szabadon a pokolba, mint hogy kötöttségekkel éljünk túl - én inkább hajlanék egy olyan kompromisszumra, ami társadalom a hosszú távú érdekeinek figyelembe vétele _mellett_ maximalizálja az egyéni szabadságot.

Barbaarb 2016.03.10. 09:31:00

@Gazzella: Nem igazán vélekedek én így, egyszerűen ez a tapasztalatom. Próbáltam én ütés nélkül elintézni az ilyen problémákat, de nem vezettek eredményre, ezért rákényszerültem, és bevált. És igen, nyilván ettől nem lesznek problémái a gyereknek.
Egyébként engem viszonylag keményen vert az anyám, és lehet hogy bizonyos fiatalkori problémáim adódtak is ebből, de összességében azért egy egészséges, értelmes (merem állítani, mert komoly iskolát végeztem és komoly állásokat töltök be komoly eredményekkel) és szociálisan érzékeny ember lett belőlem. Megjegyzem a tőlem idősebbek között meg keresni kell az olyat, akit nem vertek gyerekkorában, mégis egy egészen normális társadalmat alkottak, alkotnak.

Deansdale 2016.03.10. 09:53:12

@AnikoKovacs: "Én vitatkozok pár dologgal."

Azért vagyunk itt :)

"A dolgozó nő nem a menedzser/üzletasszony"

Ezzel arra próbáltam utalni, hogy a feministák modern nőképe ilyen. Szerintük a nőknek karrier kell, és mélyen hallgatnak arról, hogy a tanári vagy orvosi pálya (amik még messze nem a legrosszabbak!) nem karrier, hanem egy állás, amiben évtizedekig lehet dolgozni a valódi előrelépés lehetősége nélkül. A többségnek viszont még ennyi se jut, ők mennek a teszkó pénztárakba vagy valahová papírokat tologatni ötszámjegyű nettóért.

"Fontos, nélkülözhetetlen tagjai a társadalomnak."

Hát, nem akarlak lelombozni, de amiket felsoroltál, azokat férfiak is meg tudják csinálni. Ami a társadalomnak nélkülözhetetlen, az az, hogy a pozíciók fel legyenek töltve, de ez megtörténhet férfiakkal is. Ami a társadalomnak _valóban_ hasznos, az a következő generáció megszülése és felnevelése, nem pedig az, ha egy nő napi 8 órában levelezést iktat.

"Régen sem tudott minden férfi jól eltartani egy családot."

Ez igaz, de ezzel még ma sem tudunk mit kezdeni. Szegények minden korban és helyen léteztek, erre a modern civilizáció sem tudott megoldást találni. A hagyományos szerepek lerombolása nem segített makulányit sem...

"A különbség az, hogy ha akkor egy nő tehetséges volt, de alacsony státuszú, akkor hozzáadták egy hasonlóan alacsony státuszúhoz, most meg tanulhat, vagyona, magántulajdona lehet."

Ugyanakkor a felmérések szerint ezek a nők fikarcnyival sem lettek boldogabbak, mint a nagyanyáik voltak, sőt, számszerűen kimutatható hogy boldogtalanabbak. Ennek egyik oka lehet, hogy a karrierért be kell áldozniuk a gyerekvállalást, ami hosszú távon úgy tűnik hogy az emberek többségének mégiscsak fontosabb, mint a vagyon. Magyarul a nőket beetették a vagyon ígéretével, amiért cserébe a családi életük romlott le, csak ezt előre nem közölték velük, utólag meg már hiába panaszkodnak.

"Dehogy törődtek a nők csak a gyerekekkel...hogy tudott volna egy gazdaságban?"

Oké, a háziasszony szerephez hozzátartozott a konyhakert is, de ez nem változtat azon, hogy a szerepmodell egységes volt. (Senki nem állítja, hogy a nők régen ne végeztek volna hasznos és fontos munkát.)

"A legtöbb helyen nincsenek brutális aránytalanságok (tehát az egyik nagyon sokat keres, a másik semmit) kiegyenlítettebb a helyzet, ezért osztják el az otthoni munkát."

Nyilván - csak az a kérdés, van-e ennek értelme. A kölköknek az általános iskolában megtanítják, hogy a manufaktúra miért jobb mint a céh, közben meg a munkamegosztásról visszatértünk egy olyan rendszerbe ahol mindenkinek mindent csinálnia kell. Ez egetverő hülyeség. Nem csak azért, mert nem hatékony, hanem mert megkétszerezi az embereken a szerepelvárásokat, így a stresszt. Aztán nem csoda, hogy a dupla műszak után nincs erejük "minőségi időt" tölteni a családdal.

"ezt a fiúk többsége ma már nem csinálja meg (ha mégis, respekt) de akkor egy nőtől se várja el, hogy száz százalékig vigye a házimunkát"

Oké, nade még mindig az a kérdés, hogy jobb-e az új rendszer a réginél. Olyan nosztalgiával beszélsz a régi rendszerről, hogy úgy érzem ezt a kérdést nem is szükséges explicite megválaszolni. (Egyébként ez az egésznek a kulcsa amivel a teljes párbeszédet le lehetne zárni. Valahol mélyen szerintem mindenki érzi, hogy a nemi szerepeknek való megfelelés adott egy nehezen definiálható többletet az emberek életéhez, amit eldobva mindenki szegényebb lett a modern világban.) Manapság folyamatos szerepzavarban küszködünk egymással, mert ami régen volt azt leromboltuk, újat a helyére nem építettünk, ezért a romokon bukdácsol mindenki, és fogalma sincs, hogy a következő partnere vajon mit és mennyit fog a hagyományos szerepekből felvállalni, illetve mit és mennyit fog azokból rá hárítani. A nők panaszkodnak hogy nekik kell a hivatalos ügyeket intézni, ami szerintük családfői feladat lenne, a férfiak meg panaszkodnak, hogy a feleségük nem főz és nem mosogat. Van ennek értelme? Tényleg olyan szar volt az a megoldás, amiben mindenkire "rákényszerítették" (erősen idézőjelben!) azt a szerepet, ami egyébként rá szabva volt optimális?

"Móricz könyveket"

Régen az általános nyomor miatt volt rengeteg probléma, amit a civilizáció elméletileg már megoldott. Aki ma szegény az Móricz idejében fényűzően gazdagnak számított volna. Oké, ne idealizáljuk a régi világot, de azért nem kell komplett leírni sem, mert van pár dolog amit jobban csináltak mint mi.

Folyt. köv.

2016.03.10. 10:16:40

@Deansdale: Jó a cikk. Több ilyen kellene még.

Amúgy mennyire figyeled a kulturmarxisták mozgolódását?

Most pl. a pszichológiát akarják a saját képükre formálni.

kettosmerce.blog.hu/2015/12/05/kritikai_pszichologiat_vitaindito_a_pszichologia_es_a_pszichologusok_tarsadalmi_felelossegerol
www.youtube.com/watch?v=QS3Ci7UWPoc

pucros 2016.03.10. 10:27:53

Fogalmam sincs, mennyire valós probléma ez ma, idősebb generáció volnék.

Viszont járható útnak a szerepek eldobását tartom. A család ugyanúgy áll össze, mint egy team - aki csapatember, az elvileg helyt tud állni benne.

Az meg, hogy valaki csapatember legyen, úgyis szükséges készség.

A jól működő családok, amiket látok, ilyen "elven" működnek. Persze sehol nincs a sztoriban herceg fehér lovon, vagy világszép királykisasszony - csak hétköznapi értelmes emberek, akik célszerűen, egymásra tekintettel intézik a dolgaikat.

Afrika steht an der Elbe 2016.03.10. 10:35:34

Be kell vezetni a semlegesnemet mint Svédországban és nem lesz itt kérem semmi gond. Vagy mégis?

KalmanBlog 2016.03.10. 10:35:50

Óriási szerencsém, hogy nagyjából akkor találtam rá az antifeminizmusra, amikor összeköltöztünk a feleségemmel (gyk. akkor még barátnőmmel). A te blogod volt az első, ahol a témáról olvastam, úgyhogy nagyon köszönöm a felvilágosítást!

Előtte elég sok maszlagot megettem én is a feminizmus hülyeségeiből. Volt is egy csajom, aki emiatt lépett le (persze akkor még nem tudtam). Ha úgy maradok, most nem tudom mi lenne velem. Mondjuk van a baráti körömben olyan, aki feminizmussal súlyosan fertőzötten gondolkodik és házas. Egyelőre még működik, de én aggódom értük. Látni vélem a felpattogzó rozsdát annak ellenére, hogy az alaptermészetükben meglévő férfias tulajdonságok védik őket valamennyire.

A családunkban sikerült nagyjából felépíteni a hagyományos szerepeket. Komoly munka van benne, de harmonikusan működik. Annyi volt a trükk, hogy kis lépésekben kellett elmozdulni a szokásos gondolkodásmódról. Többnyire együtt fejlődtünk, amint egy új gondolatot felfedeztem beavattam a feleségemet is, és meggyőztem. Érdekes módon a karrierhez ragaszkodott leginkább. Szoktam gondolkodni rajta, hogy vajon a feleségem extra könnyű eset, vagy a többi nőt is meg lehet szelidíteni? Persze nem látok a jövőbe, ki tudja sikerül-e fenntartani a kedvező helyzetet? Remélem igen.

A kislányunk szerencsére lányosan viselkedik. Mindenhova magával viszi a babáját, eteti, pelenkázza. Rendezgeti a ruhákat (szanaszét pakolja :-), söpröget, törölgeti a dolgokat. Ha nem a saját szememmel látnám, akkor nem hinném el.

Érdekes dolog az elmélet és a gyakorlat közötti különbség. Mostanra egészen meg vagyok győződve róla, hogy egy nőnek ideális minél fiatalabban házasodni, és túl sokra nem megy azzal, ha például van egy diplomája. Mégis nehéz lesz arra nevelnem a lányomat, hogy tudatosan férjet keressen magának már egészen fiatalon, és ha sikerül találnia, akkor alapítson családot akár 18 évesen is.

Nálunk nem nagyon van szigor. Én bírom a rendetlenséget, meg a koszt is. Ha véletlen a tegnapi zoknimat kell felvennem, egyáltalán nem zavar :-). Kábé annyi a szabály, hogy minden kaja paleós legyen, és ne dobjunk ki semmit - mindent együnk meg mielőtt megromlik. Ritkán segítek egy kicsit, vagy ha kedvem van főzök valami finomat, de alapvetően a feleségem dolga. Most már lehet paleo kaját azonnalra rendelni, úgyhogy azóta előfordul, hogy azt eszünk. Járt hozzánk egy takarító, de a feleségemnek elege lett belőle, úgyhogy az utóbbi néhány hétben maga takarít (meglátjuk meddig...). Én soha nem nyúlok takarító eszközhöz, max néha (ritkán) mosogatok.

A gyereket úgy neveljük ahogy az indiánok: soha nem hagyjuk magára, akkor sem ha alszik. És emellett a testünkön hordozzuk, illetve most már néha a lábán jön velünk kézenfogva. Ez azért plusz erőfeszítés volt - ami főleg a feleségemet terhelte - de úgy tűnik, hogy megérte, mert tényleg sokminden nagyon könnyen ment. Különórákra minimális mértékben tervezzük hordani, mert szerintem azzal, hogy a tevékenységét folyton kívülről irányítjuk a gyerek belső motivációját öljük meg hosszútávon. Inkább csináljon amit akar, tanulja meg (ne felejtse el) elfoglalni magát.

Hogy ne legyen túl nagy erőfeszítés a gyereknevelés az a terv, hogy 3 évente fognak jönni a kistesók. Ezt volt a legnehezebb feldolgoznom, mert én a kisebb korkülönbség mellett is tudnék érvelni, de a feleségem meggyőzött, hogy így lesz jó (az indiánok is így csinálják :-). A legpesszimistább terv szerint 7 év múlva megy vissza dolgozni, az optimista szerint 13 év múlva :-).

Összességében úgy érzem, hogy az életmódunk hosszútávon fenntartható. Nem látom a kimerültség vagy a depresszió kezdeti jeleit sem a feleségemen, meg magamon sem. Naponta kétszer háromszor együtt eszünk, ilyenkor gyertyát gyújtunk, leállítunk minden zajforrást, és csak egymásra figyelünk. Minden napot ünnepként élünk meg - legalábbis azt a néhány órát, amit együtt töltünk mindenképpen. A TV már évek óta tilos mindenkinek. A legrosszabb szokásom, hogy kommentelgetek, meg blogokat olvasok. Majd ha errős is sikerült lejönnöm azt észreveszitek abból, hogy eltűntem :-).

Szóval meg lehet valósítani ezt is. Igazából nem is túl nehéz, csak meg kell találni a megfelelő tudást és elszántan követni az elveket.

Remélem olvassák feministák is, és szörnyülködnek :-).

KalmanBlog 2016.03.10. 10:56:45

@Barbaarb: Ha elekrüéhetetlen, akkor én sem ítélem el mondjuk a kézrecsapást - még mindig jobb, mintha megsütné a kezét a 220-szal.

De szerintem nincs szükség semmilyen félelmen alapuló eszközre a nevelésben. Az ember eleve társadalmi lénynek születik. Van bennünk egy belső iránytű, ami azt diktálja, hogy a csoport elvárásai szerint akarunk cselekedni. Ha ki tudunk alakítani egy szoros bizalmi kapcsolatot a gyerekünkkel, amiben az autoritás helyére kerülünk, akkor a gyerek magától hallgatni akar ránk és könnyű irányítani. Csak ha kikerülünk ebből a szerepből, akkor válik nehézzé a dolog. A belső iránytűről Szendi Gábor - Az önértékelés csapdájában című könyvében lehet olvasni. Arról meg, hogy hogy lehet ezt a nevelésben használni Gordon Neufeld: A Család ereje című könyvet tudom jószívvel javasolni.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.10. 11:07:56

@Gazzella:

A nők azt képzelik magukról, hogy csak ők tudnak főzni, mosni, takarítani, miközben nagyon úgy tünik, hogy a Férfiak által irányított technológiai fejlődés már nem csak a házimunka, de a házasélet terhét is leveszi a lányok, asszonyok válláról.

Lassan már csak a szülés marad az egyetlen női principium, amit egyelőre csak a nők tudnak. Eközben egyre bíztatóbb eredmények érkeznek a mesterséges anyaméh háza tájáról.

Főleg azért kínos ma a házimunkáról picsogni, amikor nők manapság átlagosan 0.4 gyereket szülnek, szemben a 25 évvel ezelőtti 1.9-es egy nőre jutó átlaggyermekszámmal.

MAKACS TÉNY: Nagyságrendekkel kevesebb gyerek pedig = nagyságrendekkel kevesebb házimunka.

A NŐK NEM A KONYHÁBA, HANEM A BARLANGBA LESZNEK VISSZAZAVARVA.
Oszt építhetnek maguknak saját civilizációt a pinájukkal, hölgyeim! :D :D :D

Kertes_Kata 2016.03.10. 11:14:46

Hát, valahol igaz amit írsz, de azért megjegyzés kent hozzáfűzném 'a régi szép időkben amikor a nőkön semmilyen felelősség nem volt csak a háztartás meg a gyerekszülés-nevelés es minden milyen rendben volt' jellegű összefoglalóhoz, hogy ott ugyan válás nem volt, csak csendes boldogtalanságban és unalomban együttélés, ahol apa azért el-el járogatott a klubba meg a hivatasosokhoz, mert nem bírta otthon a gyerekzsivajt és igazából nem is akart benne aktívan részt venni, anya meg vigasztalhatta magát azzal amivel tudta, hogyhát hiába szeretne mást csinálni, ez a női sors, MINDEN nőnek, nincs, nem lehet más. Szex ugye amugy sem volt, csak hivatásosaknál, meg otthon sötétben paplan alatt gyerekcsinalas céljából, beszélgetés sem, mert anya sem tájékozott, sem tanult nem volt, apát meg nem érdekelték a háztartási meg gyerekekkel kapcsolatos dolgok, uh 'tisztesen, csendben' lehetett (és illett) egymás mellett megöregedni , és unalomban élni, amíg meg nem haltak. Hah, igen, az aranykor, amikor minden sokkal jobb volt. Boldogság akkor is csak keveseknek adatott meg; 2016-ban is, csak annyi valtozott, hogy urambocsá' nőként én is csinalok pár dolgot, amit tulajdonképpen szeretek, és nem csak a háztartást, főzést, gyereknevelést. Na, ettől felborult a rendszer... A feminizmus alapvetően jó gondolat, de el kell fogadni, hogy biológiailag egy nő mindig kicsit korlátoltabb lesz, mint egy ferfi. Egészséges szinten ez annyit jelent, hogy szülni szoptatni ezutan sem a férfiak fognak, tehát ez a legnagyobb feminizmus mellett is a nőkre hárul, emiatt mi csak extrém esetben tudunk pl ezzel egyutt igen jól kereső munkát végezni. Szoval arra, hogy mit várunk el, az annyi, hogy sok nő családanya, vezeti a háztartást, es emellett ha nem is igazgatóként, de dolgozik, hoz ő is a családi kaszzához, tanul, él. Emellett annyit var el egy pasitól, hogy igen, a fő kenyérkereső ő legyen (mivel ő mint fő gyerek nevelő sosem lesz az), de ez meg nem jelenti azt, hogy azt, amiben ő biológiailag nem korlátozott (háztartás, pelus csere) kivegye valamilyen szinten a részét. Az meg, hogy legyen szexis, romantikus etc annak semmi koze a feminizmushoz, mert ha ket ember nem akar unalomban és boldogtalanságban megöregedni, akkor ez elvileg nemtől függetlenül mindenki érdeke kene legyen. És mióta már nem kotelezo boldogtalanságban megöregedni egy számodra közömbös ferfi/nő mellett, hat van aki veszi a kalapját és átigazol máshoz. Mas lett a dinamika, de ettől még az alapértékek nem változtak, csak a megkozelites. Én ugy fogalmaznam meg: a regi ferfi-nő viszony erős függést (a nő részéről) es egyoldalú érdekérvényesítést jelentett többnyire; a mai viszonylatok ezt a függési rendszert tették választhatóvá (figyelem, nem mindegy, hogy 'ez van' vagy 'ezt akarom'!), és ezen vonal mentén egyensúlyozunk. És valoban, ehhez meg a férfiak de még a nők sem szoktak hozza egészen. A szabad választáshoz és döntésekhez. Ennyi a feminizmus.

KalmanBlog 2016.03.10. 11:25:15

Indexcímlap, wazze! Én meg azt hittem itt csak romantikusan beszélget a törzsgárda.

nnnnnnnn 2016.03.10. 11:36:50

szerintem nem olyan nagy ördöngösség ez. egy kapcsolatban a férfi legyen az irányító, ő mondja ki a végső szót, ő döntse el mi lesz, mi nem lesz, ennyi. ha a nőnek nem tetszik, lehet lelépni. evolúciósan is ez a megfelelő viselkedés.

2016.03.10. 11:42:34

@AnikoKovacs: Tökéletes komment, minden szavad aranyat ér. Gratulálok az objektív, kiforrott véleményedhez. :)

Sajnos nincs most időm saját véleménnyel kiegészíteni (fogadom, ennek sokan örülnek ;) - de álljon itt egy hasonlóan tűpontos megfogalmazás:

"A vicc az, hogy tényleg komolyan kreáltok magatoknak egy alternatív történelmet, ami alátámasztja az alternatív valóságotokat és a görcsös kapaszkodásotokat egy olyan vágyálomba, aminek ezek az kitalált világok képezik az alapját.

A valóságban ezzel szemben a gyereknevelés, mint fogalom és cselekvés valamikor a 17-18. század környékén kezdődött, addig a családmodell és a munkamegosztás is jelentősen eltért a mai békebeli idilltől. Az ipari forradalom tájékán is csak egy szűk, tehetős középosztálybeli réteg számára volt valóság, a többiek még csak nem is álmodtak róla, mert annyira nem ismerték.

Ehhez képest a mindennapokban a munkaképes korban lévő nők és férfiak, illetve a mi mércénkkel mérve gyerekek is a nagycsalád megélhetését biztosító munkát végezték vagy a kötelező robotot, ajándékot, mifenét szolgálták le közösen, míg a ház körüli teendőket az idősek, betegek, nem annyira munkaképesek látták el, beleértve ebbe a nagyon kicsi gyerekek gondozását is. A családi birtokon, kézművesek esetében műhelyen kívüli pénzkeresés viszonylag ritka volt, de abban a nők is részt vettek. Még középkori építkezésekről is vannak feljegyzések női munkásokról - nem, nem prostikról és szakácsnőkről, hanem az építkezéseken dolgozókról. Az ipari forradalom terjedésével a nők kereső tevékenysége is általánosabbá vált, főképp az alsóbb osztályokban. Gyárakban, bányákban rengeteg gyerek és nő dolgozott, rendszerint rosszabb feltételekkel, mint a férfiak. Ennek köszönhetjük a feminizmus kialakulását, mert kurva sok nőnek lett kurvára elege. A következő lökést ennek a folyamatnak az adta, hogy a két nagy világháborúban a hátországot sok helyen a nők vitték a vállukon - hasonlóan egyébként az előző korok háborúihoz, csak a technológiai fejlettség és a példátlanul nagy pusztítás miatt az egész látványosabb volt.

A "férfi dolgozik és megteremti a megélhetést, míg a ház asszonya csipkésíti a meleg otthont" című romantikus kéjelgés a 20-as, 30-as évek feltörekvő munkásosztályának álma, amit mint középosztálybeli áhított státuszszimbólumot kezdtek magukévá tenni, és amire a háborús propaganda és a születőfélben lévő "média" is rásegített.

Tulajdonképpen az 50-60-as évek amerikai propagandáját veszitek át "hagyományként", mint a piros ruhás Mikulást, kiegészítve a hazai 20. század eleji árvalányhajas, búzakalászos népi-nemzeti romantikával, amit a kommunista diktatúra által erőltetett fejlődésmodellel még egy kicsit tovább barmoltak.

Sose létezett igazán, de ti visszasírjátok. Hurrá."

feminfo.444.hu/2016/03/05/nonek-lenni-kulonleges-a-noi-let-maga-a-csoda#comment-2555159598

2016.03.10. 11:44:09

@Barbaarb: Szerintem van egy időszak, amikor elkezded megnevelni a gyereket, hogy mit szabad és mit nem, mert már felfogja a tiltást (1 éves kor körül), és ilyenkor alkalmazni szükséges a kézre csapást, ha másra nem hallgat. Aztán egyre ritkábban kell. Az enyém most 21 hónapos, és nagyon-nagy ritkán kell a kezére ütnöm. Már elég a nem szabad, ha elkezdene valami rosszaságot, vagy pedig el se kezdi, mert szépen leneveltük róla a férjemmel. Komolyan nem gondoltam volna, hogy egy gyerek, aki még 2 éves sincs, ennyire lehet rendes és szófogadó, de bevált nála nagyon a következetesség, hogy amit tiltunk, azt mindig tiltjuk (még ha ez azt is jelenti, hogy egy nap százszor kell elmondani, hogy nem szabad... ez szépen lecsökken majd nullára!), és hogyha valamire azt mondtuk, hogy nem, akkor nem gondoljuk meg magunkat, vagyis hisztivel nem érthet el semmit. Szépen megtanulta ezt is, leginkább csak akkor hisztizik, ha fáradt, de ezeket is rövidre tudjuk zárni a legtöbbször, és nem kell hozzá megütni. Persze biztos vannak nehezebb természetű gyerekek, akiknél lassabban és nehezebben megy a nevelés, de a következetesség és a nem engedünk a hisztinek elv náluk is biztos beválik, csak ki kell tartani. Majd meglátom, milyen lesz a másodikkal, aki augusztusban érkezik.

Wildhunt 2016.03.10. 11:49:52

@pucros: Így van. Csak az a gond, hogy a legtöbben nem idősebb generációként ennek tudatában házasodnak össze, hanem a mindenünnen fülükbe ordított elvárásokból indulnak ki. Aztán meg, ez a felismerés vagy megjön (és működni fog a család), vagy nem - akkor meg jobb esetben válás, rosszabban minimum 2, gyerekekkel meg még több ember életének tönkretétele következik. Ezt a felismerési időt lehetne erősen lerövidíteni, ha nem akarnánk következetesen kiirtani minden sztereotípiát a nemi szerepekkel kapcsolatban.

2016.03.10. 11:56:01

@KalmanBlog: Kibeszéltük már, hogy egész másképp állunk a neveléshez, mégis jó olvasni, amiket írsz. :-) A három év szerintem még nem sok! Mi úgy voltunk vele, hogy minimum legyen 2 év, de onnantól szabad a pálya. Na majd most meglátjuk, milyen lesz a 2 év 2 hónap korkülönbség. Én már éreztem, hogy mintha üres lenne az életünk, vágytam a második gyerekre, amit megkönnyít az is, hogy könnyű a fiammal már, mert szófogadó és nagyon segítőkész.

Nálunk van mesenézés, van tv (az adást lemondtuk, de youtube-ról tudunk kitenni meséket), de nem mesélés, kertben ugrálás, sétálás, közös családi csikicsaták és önálló játék helyett... hanem mellett. (Most is épp egy kis ebéd utáni "rossz szokás" gyakorlás megy, én kommentelgetek, ő meg nézi az éneklő tojásokat :D) De megértem, ha valaki teljesen tiltja, mindenesetre ha ez egy program a sok közül, és nem az állandó és egyedüli program, akkor nincs vele gond.

Amúgy a fiam is szokott takarítani. :-))) Van neki egy saját kis szivacsa, azzal törölgethet, mert látja tőlem és utánozni akar. Igyekszem rendre szoktatni, nem gondolom, hogy csak egy lányt kell megtanítani ilyesmire. Pl. felvesz dolgokat a földről vagy feltörli a kicsöpögött kakaót, de nagyon szeret dolgokat kidobni a kukába is, meg elpakol maga után, ha megkérem - növekvő hassal ez igen nagy segítség, mert nem kell annyit hajolgatnom. Az az elvem, hogy maga után tartson rendet és tisztaságot, amennyire egy gyerektől ez várható. (Pl. ha én csöpögtetek ki valamit a földre, amíg nem lett nagy hasam, nem kérem meg, hogy takarítsa fel, csak ha ő csinálta). Persze egy gyerekkel nem tartom magam nevelési szakértőnek, de nálunk ezek nagyon bejöttek. :-)) És ő is élvezi, mert még játéknak fogja fel. Szeretem látni, ahogy egyre több mindent tud és egyre önállóbb. Nem mamahotelre akarom nevelni, hanem arra, hogy megálljon a saját lábán. :-) Főleg, ha megszületik a kistesó, nem tudom majd körbeugrálni még annyira se, mint amennyire most tudnám, ha akarnám.

Na hát látszik, hogy anya vagyok, mennyit dumálok a gyerekemről.. nagy élvezettel.

Wildhunt 2016.03.10. 12:02:12

@: Ha végre a feminizmus nemes képviselői abbahagynák a középkori/kora újkori szar életkörülmények összemosását a nők önmegvalósításának tagadásával, tán eljutnánk oda, hogy érdemlegesen lehet beszélni a kérdésről. Kb mint annak az esete, hogy az utcán megtámadnak egy férfit és egy nőt. Az előbbit megkéselik, az utóbbit megerőszakolják. Az előbbi egysoros hír (jó esetben), az utóbbi miatt tüntetést szervezünk, hogy mondjon le a belügyminiszter.

szuperpocok 2016.03.10. 12:15:30

"merthogy nekik olyan példány kellene, amilyen a 100 évvel ezelőtti minta volt"

Valóban, ez a feminizmus igazi csapdája szerintem, ami a férfiakat sújtja, de aztán ez gellert kap és a nőkre csapódik vissza kb. 2X nagyobb erővel.

Bemesélték a férfiaknak azt, hogy már nem kell nekik betölteni a biztonságot és stabilitást jelentő szerepet a nők életében. Elég csupán kedves "jófiúnak" lenni. Mondanom se kell, hogy ez mekkora átbaszás ugye? Persze fontos, hogy egy férfi legyen gyengéd és figyelmes, sőt kedves is. De ezek nem fognak vonzalmat ébreszteni a nőkben.

Pont azok a tulajdonságok ébresztenek vonzalmat, amelyekről a feministák szerint a férfiaknak le kellene mondaniuk.

Ez sok férfit már gyermekkorában teljesen összezavar. Fingjuk sincs arról hogyan kellene közeledni a lányokhoz. Egyetlen merítési lehetőség a média, ahonnan viszont az árad, hogy a nők fennséges éteri lények, akikhez közönséges halandó nem szólhat.
Többek közt ez a felelős a rengeteg "nice guy" szindrómában szenvedő szerencsétlenért.

Szarazinda 2016.03.10. 12:34:41

Jó írás, évek óta ugatom ezt, megírni talán nem tudtam volna ilyen jól. Az alapproblémával egyetértek, van két aspektus, amivel nem teljesen. Egyfelől implicit módon azt sugallja az írás, hogy régen minden jobb volt, ha, elméletben vissza lehetne csinálni, az lenne a legjobb. Ez szerintem nem ígyvan, a nők emancipációjára igenis szükség volt, az ancien regime-ben a patriarchális berendezkedésnek tényleg voltak a nők alapvető emberi jogait csúnyán semmibevevő gyakorlatai. A megoldás inkább az lenne, hogy végigvigyük a nemi szerepek átalakítását, és az írásban nagyon tisztán megfogalmazott, és általam nagyon is osztott, mindenkinek káros mentalitást megváltoztassuk. Szinte biztos vagyok benne, hogy a posztszerző is így gondolja, de az írásban inkább a régi rendszerrel való összehasonlítás jön át

A másik inkább terminológiai ügy. A szerző folyamatosan feministának nevezi ezeket a modern nőket. Ezt éppen ők szokták kikérni maguknak, hiszen a fenizmussal pont ez a szerző által kifejtett, és általam csak cherry picking (na jó, kívánságműsor) emancipációnak nevezett hozzáállás nem összeegyeztethető.

De tényleg jó az írás.

szuperpocok 2016.03.10. 12:43:33

"a nők emancipációjára igenis szükség volt"

Igen szükség volt. Csak tudod ezzel az a baj, hogy a sok feminista nem hajlandó belátni azt, hogy ez már megvalósult. A nőket korlátozó valós írott törvényi korlátokat valóban meg kellett szűntetni, ez tiszta sor. Ezt elismeri mindenki. A tiszta feminizmus tulajdonképpen erről szólt, amivel szerintem minden jóérzésú ember egyet ért.

Van ma már törvényi korlátja annak, hogy egy nő elmehessen szavazni, vagy hogy betöltsön valamilyen magas pozíciót? NINCS. Valóban ott vannak még az előítéletek és a sztereotípiák, de azok majd el fognak tűnni. De nem, semmiképpen se hagyjuk a dolgokat természetesen lefolyni, hanem hozzuk be ezt a kvóta dolgot, ami ráadásul a nőket fogja jobban sérteni.

Eszter8826 2016.03.10. 12:49:01

Ez de egy fos poszt...
"Így hát apuci egyrészt vegye ki a részét a pénzkeresésből, másrészt tehermentesítse a feleségét a házimunkában és gyereknevelésben,"
Ez volt a kedvencem. IGEN BAZDMEG! Ugyanúgy dolgozom mint a férjem, ugyanúgy hozom haza a pénzt mint a férjem. (mert ugye egy fizetésből nem lehet megélni) Tehát ha mindketten dolgozunk, mindketten keresünk, illene a férjnek (apucinak) is kivennie a részét a házimunkából 50 %-ban.
(az más kérdés, ha a nő otthon van és nem dolgozik. értelemszerűen ebben az esetben a nőnek kutyakötelessége megcsinálni otthon mindent. De gondolom abban egyet értesz velem, hogy a családok nagyon kevés része engedheti meg magának, hogy csak apa dolgozzon...)

2016.03.10. 12:52:14

@mistinguett: +100000000000ⁿ fiatalember. :)

Az antifeminista "érvek" rendszeresen tele vannak olyan motívumokkal, hogy az "érvelő" egymással ellentétes szerepekre panaszkodik, párhuzamosan. Magyarán a férfiakat a családfői szereppel is elnyomták (ennek mutatott fricskát a zseniális Esther Vilar...); meg a modern szereppel is: mert abban meg neki is gyereket kellene nevelnie (mint utalsz rá, máskor a lehetőség hiánya a probléma) és nem lehetne családfenntartó. :)

Nem beszélve arról, hogy rendszeresen keverik a hagyományos nőket (és az elvárásaik, frusztrációik által okozott károkat) a feministákkal és a feminizmus hatásaival.

HaCS 2016.03.10. 12:52:25

@:

"A vicc az, hogy tényleg komolyan kreáltok magatoknak egy alternatív történelmet, ami alátámasztja az alternatív valóságotokat és a görcsös kapaszkodásotokat egy olyan vágyálomba, aminek ezek az kitalált világok képezik az alapját."

Ne haragudj! Kissé egysíkú a gondolkodásod. Elképzelted mi jár a jelen lévő férfiak fejében, és az nem is lehet másképp.

Én például azért olvasok ilyen írásokat, mert féltelek benneteket, aggódom értetek.
Azért, mert sokszor olyan dolgokat feszegettek, amiknek jól láthatóan nem kívánjátok a következményeit, csak (sokszor éppen az egyoldalú gondolkodás, ill. a "wishful thinking" miatt) nem látjátok, nem gondoltok bele.

Hogy egy előző hozzászólót idézzek:

@Kertes_Kata:

"És valoban, ehhez meg a férfiak de még a nők sem szoktak hozza egészen. A szabad választáshoz és döntésekhez. Ennyi a feminizmus. "

Ezt annyiban egészíteném ki, hogy nem a szabad választáshoz nem szoktak sokan hozzá (az könnyen megy), hanem egy döntés következményeinek a felméréséhez. Az egyéni szabad döntések, ugyanis egyéni felelősséget hordoznak. A döntéseiteknek mindig következményei vannak, és ezeket el kell fogadni, ill. ezek szerint kell a későbbi lépéseket tervezni.

Ehhez képest folyamatosan meg vagytok lepve, fel vagytok háborodva, ha férfiak egy kicsit is az egyenlőség, vagy továbbmegyek a saját egyéni szabad döntéseik szerint cselekednek veletek szemben (ahogyan azt teszi hálisten kisebbségben lévő részetek).

Egy férfi részegen megy haza? Hűha! Megkérdik tőletek interjún szeretnétek-e a közeljövőben gyereket vállalni? Skandallum! Párotok azt vallja, szerinte elég 6 havonta port törölni, azt osszátok ketté. Na nehogy már! A megsemmisült családmodell miatt pár év után nem megy egy kapcsolat, és a válás után ott maradsz a gyerekkel. Ezt sosem gondoltam volna!

Hölgyeim!
Baromi jó dolog a személyes szabadság, de súlyos árat kell fizetni érte. A szabadság ugyanis együtt jár az önállósággal, és a személyes felelősséggel. Én nem ítélem el, aki ilyen életre törekszik, de elvárom, hogy ezzel a ténnyel tisztában legyen.

A poszt írójának (stílustól függetlenül) sajnos nagyon sok mindenben igaza van. Közületek néhányan arra törekednek, hogy változtassanak a világon, lehetőleg úgy, hogy annak a változásnak csak jó oldalai legyenek! Ne járjanak nem várt, nem kívánt következményekkel! A nagyobb szabadság ne járjon több felelősséggel, sőt kevesebbel!

Szerintem nem én élek vágyálomban.

2016.03.10. 12:55:49

@HaCS: Kedves vagy, kösz. Nem egy vagy kettő ember helyett döntök naponként. De engem nyugodtan félthetsz. A te dolgod. ;)

KalmanBlog 2016.03.10. 13:06:27

@szuperpocok: ""a nők emancipációjára igenis szükség volt"

Igen szükség volt. ... Ezt elismeri mindenki."

Nem ismeri el mindenki. Vannak akik megkérdőjelezik ezt. Csak nem lehet hallani őket, mert el vannak nyomva.

HaCS 2016.03.10. 13:08:12

@:

Írtam is, hogy azokkal nincs bajom, akik döntenek, és vállalják a következményeit. Sőt!

Az egyértelmű közvetlen következményekért történő nyafogást gyűlölöm. Az azt jelenti, hogy valaki kipróbálta a szabad döntéseket, de a keletkezett helyzet nagyon rossz. Azt oldja már meg más! Lécci, lécci, lécci!

Ez ezek szerint nem rád vonatkozik.

Szarazinda 2016.03.10. 13:09:29

@HaCS: ott a pont. Ezt neveztem én kívánságműsor emancipációnak. Elég ránézni bármelyik randioldalra. A női profilok hemzsegnek az ilyen belső ellentmondásoktól. Ott a rommá emancipált nő, annyival, hogy legyél FÉRFI, én legyek számodra a NŐ. Minden egyéb az ő hihetetlen modern nemi szerepfelfogásáról szól. És tényleg azt gondolom, hogy ettől rengeteg normálisan gondolkodó nő is szenved. Nem kell férfinek lenni ahhoz, hogy az írás alapvető mondanivalójával egyetértsen valaki, sok nőt ismerek, aki modern, felvilágosult, és és tiszteletre méltóan él az emancipáció vívmányaival.

Férfiként én rohannék ki a világból, egy otthon, gyereket nevelő, meleg vacsival engem hazaváró nőtől. Fel akarok nézni rá, büszke akarok lenni a szakmai, szellemi, sport, bármilyen sikereire. Ki akarok venni a részemet mindenből egyenlő módon. Ilyen családból jövök én is, nehéz lenne hímsovinisztának nevezni.

De a minden kell, ami jó az emancipaciból, de semmi, ami kényelmetlen mentalitásból rohadtul elegem van nekem is, sok nő pedig szenved tőle. Meg kell találni az összhangot, ha nehéz is.

KalmanBlog 2016.03.10. 13:10:27

@: www.theatlantic.com/health/archive/2014/11/why-to-marry-someone-your-own-age/382520/

Teljesen értelmetlen a korkülönbség alapú válási statisztika akkor, ha nem vesszük külön az idősebb nő/idősebb férfi párokat. (Kivéve, ha félre akarjuk vezetni az embereket.)

2016.03.10. 13:11:19

"A feminista nők többsége szerint a maradi (hegemón patriarcha ésatöbbi) férfiak nem tudják feldolgozni a nemi szerepek változását. Aztán ugyanezek a nők megfordulnak, és azt kezdik kérdezgetni, hogy hová lettek az igazi férfiak, merthogy nekik olyan példány kellene, amilyen a 100 évvel ezelőtti minta volt, és a modern nemi szerepeket megélő férfiak nem jók. Sírjak vagy nevessek?"

Te, szerintem ezek nem ugyanazok a nők. :)
Akad pár nő, akinek gondjai vannak a létfenntartással, nem jött össze a modern kapcsolat, és feltűnőek, no meg hangosak a neten.

"Hagyományosan" ma főképp negatív kiválasztás által házasodnak az emberek.

www.hookingupsmart.com/2013/09/27/relationshipstrategies/women-like-older-men/

Férfiak között tényleg sokaknak egyik szerep se jó (ha anyagias a nő az a baj, ha meg saját egzisztenciát akar az) - de nőben egy ilyet se ismerek.

Illetve bejátszhat még a dologba, hogy a férfiak egy része mindent "feminizmusnak" minősít, ami a nők viselkedésében neki nem tetszik.

Kertes_Kata 2016.03.10. 13:11:35

@HaCS: kiváncsi vagyok, ha a férfiak személyes szabadsága lett volna korlátolt az idők során, ők most hogyan reagálnának erre. Csak azért, mert így születtek. Pont mint a feketék, akiket szolgálatra, munkára teremtettek, nem is akarhatnak mást. Kicsit ilyen a nőkkel is. Az asszony állat ne akarjon semmit. Mi lett volna, ha a férfiakat is érinti ilyesmi, életre szólóan, megváltoztathatlanul? Vajon ők nem akartak volna mást esetleg?

pucros 2016.03.10. 13:15:23

Ezek álproblémák. Az egész kérdés csak abban az esetben merül fel, ha nem is feltételezzük, hogy az embereknek volna autentikus egyéniségük, hanem valami férfi-klón vagy nő-klón mindegyik. Csak ekkor lehet ilyen hülyeségekről beszélni, hogy _melyik_ minta a jó, a feminista-e vagy a patriarchális inkább.

És ebben benne van egy mélységes tiszteletlenség az egyes individuumokkal szemben. A tisztelet azt jelenti, hogy olyannak látom az embert, amilyen magától, és soha nem jutna eszembe arra mutogatni, hogy akár a hagyományos, akár a modern felfogás szerinti szerepében mi kéne legyen a dolga.

A feminizmusnak meg a hagyománytiszteletnek esetleg politikában, szociológiában, statisztikákban lehet keresnivalója - ugyanis azt tényleg lehet vizsgálni, értékelni, vitatni, hogy adott társadalomban milyen trendek érvényesülnek, és hogy jó-e ez vagy sem. De konkrét emberek konkrét kapcsolatában semmi! Ott már "megvették" egymást a felek, le vannak osztva a lapok, azzal kell gazdálkodniuk, amijük van. A "te vagy a férfi, a te dolgod" meg "te vagy a nő, a te dolgod" mondatok nem férnek össze az intimitással.

Senkin nem lehet számonkérni valamit csak azért, mert azt valamilyen régi vagy új nézetek előírják a neme számára. Valószínűleg a többségét úgyis mindenki hozza azoknak a vonásoknak, képességeknek, preferenciáknak, amik a nemére statisztikailag jellemzők - különben nem olyan nemű volna - de egy részét meg valószínűleg nem. Mindig az adott egyedi mixre vonatkozik, hogy take it or leave it.

Amiről persze elmondhatnám a régi okosságot, miszerint a házasságkötéskor a nők mindig abban bíznak, hogy a férfi majd meg fog változni, a férfiak meg abban, hogy a nő majd nem fog megváltozni - és aztán mindketten csalódnak :) De ez a sztereotípia is csalóka (nálunk például pont fordítva van).

2016.03.10. 13:20:55

@Szarazinda: Ez a férfiak jelentős részére szintúgy igaz. :)

Domináns szerepben akarnak tetszelegni, családfőként, de a vezető szereppel járó felelősség, a gyengébbel szembeni előzékenység, a nagyobb(!) önfegyelem már nem játszik. És persze eltartani se kelljen a nőt. Meg okosabbnak, határozottabbnak lenni nála, mert az fáradság, teher, aránytalan áldozat. (egy igazán domináns embernek nem lenne az)
Szegényeket egyébként is bétásítani tudják, és simán megerőszakolhatja őket verbálisan(!) az asszony (az, aki felett szerintük nekik kell gyámkodni); mert értjük, a férfi az ilyen IS.

Én nem helyeslem ezt a fajta családmodellt, de a férfiak nagy része alkalmatkan is lenne rá: kiindulva abból, amire maguk panaszkodnak folyamatosan.

Muad\\\'Dib 2016.03.10. 13:21:25

@Kertes_Kata:
Csak szólok, hogy a férfiakat sokáig érintette - sőt mai napig érinti - az ilyesmi. Mert bizony még dédszüleim-nagyszüleim idejében is úgy volt, hogy ha valaki úri hóbortból háborúzni kezdett, akkor jöttek a faluba és elvitték a férfiakat meghalni valami idegen országba. Pont. Nem volt kivétel, a nők maradtak, a férfiak mentek. Szerintem ez elég erősen nemi alapon érintette a férfi lakosságot hosszú-hosszú ideig.

Barbaarb 2016.03.10. 13:22:23

@Kertes_Kata:

Hát elég kifordított képed van a korábbi társadalmi rendről, legalábbis az alapján, amit nagyanyáim meséltek. Ők sem dögunalomban öregedtek meg, csak akkor nem a fészbuk, meg Mallorca volt a szórakozás. Akkoriban sokkal nagyobb szociális élet volt, amit a nők nagyon szeretnek. Azt meg abszolút nem értem, hogy az apa miért ne akart volna részt venni a gyereknevelésben, illetve, hogy ez miért változott volna meg.
Ezért téves az a gondolatod is, hogy a feminizmus alapvetően jó, legalábbis akkor biztosan, ha a mai feminizmusra gondolunk.

@Eszter8826:

Azt gondolod, hogy cáfolod, holott alátámasztod. Ugyanis ha az összehasonlítást nézed, akkor épp az a lényeg, hogy miközben a férfinak ugyanúgy kell dolgozni mint korábban, plusz teher rakódott rá a háztartásban. A nő is ugyanúgy eljár ma már dolgozni, miközben a háztartási munkában nem elég terhet vett le a technológiai fejlődés, de még a férfi is vegyen le róla. Tehát míg a nő a plusz(ként felvett) teher mellett kap tehermentesítést is, addig a férfi csak plusz terhet kapott.

@: Antifeministák állítják, hogy a családfői szereppel el voltak nyomva a férfiak? Nem hallottam még ilyet.

bölcsuhu 2016.03.10. 13:24:21

@Ahasverus: Ez már évtizedek óta a céljuk! S egyre közelebb kerülnek hozzá, sajna.

2016.03.10. 13:25:12

@Szarazinda: "Férfiként én rohannék ki a világból, egy otthon, gyereket nevelő, meleg vacsival engem hazaváró nőtől. Fel akarok nézni rá, büszke akarok lenni a szakmai, szellemi, sport, bármilyen sikereire. Ki akarok venni a részemet mindenből egyenlő módon. Ilyen családból jövök én is, nehéz lenne hímsovinisztának nevezni."

Ha ez tényleg így van, neked is sok + :)

Barbaarb 2016.03.10. 13:29:01

@Kertes_Kata: Mégis mennyi ideig volt ordas különbség a férfiak és nők szabadságának korlátozása között? Nem is olyan régen még a férfiak ugyanúgy ki voltak zárva például a szavazásból, mint a nők, csak a felső 0,1% döntött mindenben. A férfiak országtól függően csak néhány évtizeddel hamarabb kaptak hamarabb például szavazójogot, de a teljes szabadság elnyerése majdnem egy időre esik. Csak hát a feminista világunk szereti azt hirdetni, hogy csak a nők voltak elnyomva a történelem során...

2016.03.10. 13:31:34

@Barbaarb: Igen, bár nem a ti klánotokból valók. De én nézelődöm többfelé is, marha sokan egyik szavukkal a sikeres, másikkal a "htb" nőket szidják. A sikeres nő nem tud semmit adni a férfinek, kitúrja a szerepéből.
Amit a "htb" ad az meg szart se ér, élősködés, nem tesz hozzá semmit a civilizációhoz. :)

Dönteni kell. A feudalizmus már nem jön vissza, ahol a nő produktív munkát végzett a családi gazdaságban, megtermelte, amit fogyasztott, mégis alá volt rendelve a férfinek

2016.03.10. 13:39:14

@Barbaarb: Bocs, nem a sikeres nőt, inkább magát a női munkavállalást.

A feudalizmushoz egyébként a férfiak 90%-kának "emancipációját" is vissza kellene fordítani. A modern világ násképp épül fel, átrendeződtek a munkafolyamatok. Szerintem említettek ennek sem örülnének túlságosan.

2016.03.10. 13:40:47

@Barbaarb: Akkor miért küzdetek mégis, amikor a régi "rend" után vágyakoztok? :)

bölcsuhu 2016.03.10. 13:54:16

@Barbaarb: az ilyen eszterek elfeledkeznek arról, hogy létezett - nem is olyan rég - olyan kor, amikor nem volt villany, elektromos ketyerék, mosogatógép, mosógép, mikro, porszívó, fagyasztó, stb, stb. Ezeknek a munkáját a háztartásban kézzel végezték - főleg - a nők. Saját autó nőknek meg csak a mesében volt. A vizet sok helyen a kútról hordták vederben, a kályhán melegítették fürdéshez, a kályhát, spórt, fával, szénnel, stb. fűtötték, amit be kellett hordani, előzőleg felaprítani. S mindez még valóság volt 50-60 éve is az ország elég nagy részén! Ergo a mai fiatal párok nagyszüleinek idejében! S ez nem mese, mert saját tapasztalatom. S nem falun, hanem nagyvárosban.
Tehát nem ártana átgondolni a terhek megosztását, ahogy itt már jelezték józanul gondolkodók.

HaCS 2016.03.10. 13:55:19

@Kertes_Kata:

Nem korlátolt sem a férfiak, sem a nők személyes szabadsága! Az asszony nem állat, ne is gondolj ilyesmire!

Ezt azért tisztázzuk!

Mindenkinek jogában áll úgy élni az életét, ahogyan szeretné. Ez tiszta sor. Csak ne higgye azt, hogy egyedül van a világban, és az ő élete, és a körülötte lévő világ között csak pozitív kölcsönhatások vannak.

Ha már feltetted a kérdést:
Milyen lelkesedéssel fogadja a női társadalom azt a férfit, aki nyíltan kijelenti, hogy ő nem lesz családfenntartó, neki elég az a pénz, amit alkalmilag lébecolva megkeres, és ebbe senki ne szóljon bele!
Tulajdonképpen rájöhetnél, hogy az ilyen férfit ti le sem sz*rjátok, észre sem veszitek.

Ehhez képest fordított esetben foglalkoznak veletek. És nem azért, mert egyébként ne lenne bőven elég nő, akinek nincsenek ilyen problémái. Hanem, mert érdekel mit gondoltok, mik a gondjaitok? Érdekel, mit szeretnétek ezzel elérni? Hátha találni lehet valami megoldást. Csak lépten-nyomon abba ütközöm, hogy a fő probléma, hogy ti sem tudjátok mit is akartok igazán, azon kívül, hogy mindennek csak a jó részét.

De ezt is szívesen csinálom. Csak egyszer sikerüljön végre ráébrednetek, hogy ti indítottatok el valamit, vállaljátok hát, amivel jár! És csináljátok végig! Hiába kürtölitek tele a világhálót hétről-hétre, hogy oldja már meg valaki más úgy, hogy nekem legyen jó! Épp ez az egyik lényege a szabad életnek. Senki más nem fogja megoldani a te problémáidat. Más nem is tudja neked mi a jó (bár szorgalmasan törekszik ;D). És ne legyenek illúzióid, a tetteidet reakciók, következmények fogják követni, és azt is neked kell majd megoldanod. Jó lesz előre végiggondolni. És esetleg arra is jó lesz felkészülni, hogy mire az utad végére érsz, és visszanézel rájössz, hogy teljesen máshol vagy, mint ahová eredetileg készültél.

Arról már rengeteget olvastam, hol kellene a férfiaknak megváltoznia. Azt szeretnétek, hogy a világ egyenlőbb legyen? Ti szerintem akkor kezdjétek ezzel!

bölcsuhu 2016.03.10. 14:01:20

@: okoska, az ember szociális állat! S minden szociális állatfajnál működik az alá- és felérendeltségi rendszer. Vannak alfa himek, sőt nőstények is. Ez mindig felelősséggel is jár. Aki a döntés, azé a felelősség is érte. A régi megosztás az volt, hogy a háztartásban a feleségé a döntés és a felelősség, a többiben meg a férjé. S ez nagyon jól működött évezredeken át. A feminizmus - mint minden libsizmus - tévedése, hogy nem ismeri a felelősség, kötelesség fogalmát, csak a jogokat. Normális párkapcsolatban ma is eldöntik a felek, hogy kinek mi a dolga, miben dönthet, miért felel. A közös felelősségnek rendszerint turos a háta! vagyis senki sem a gazdája a hibának.

2016.03.10. 14:05:25

@Barbaarb: A férfinak ma is egész nap földet kell túrni vagy ezzel releváns fizikai munkát végezni? Azt nem gépiesítették véletlenül?
Plusz teher nekik a házimunka, ami a nőknek pont azért nem az, mert könnyebb lett...? :)

2016.03.10. 14:07:56

@bölcsuhu: Okoska, rossz emberrel vitázol. Pont erről papoltam. A többit a patriarchátusról látom így. Azt nem tudod, hogyan működött évezredeken át. Nem voltál ott. ;)

bölcsuhu 2016.03.10. 14:10:22

@: nagyokos, mert a traktoron ül a férfi attól még nem könnyű munka! Nem véletlenül nem ajánlják nőknek, csak elvbarátaitok a komcsik kényszerítették rá a nőket. Az autó otthoni bütykölését, kerékcserét , stb. meg szintén a férfiak végzik többnyire, nemde?

2016.03.10. 14:11:24

@bölcsuhu: Egyébként most látom, hogy nem is arra a kommentemre írtad, amire először gondoltam.

bölcsuhu 2016.03.10. 14:12:17

@: Miért, te igen? Viszont a humánetológiai a szakmám, ergó valamennyit csak kell tudjak róla, s arról is hogy hogyan alakult az évezredek, tízezerévek folyamán, nemde.

bölcsuhu 2016.03.10. 14:13:36

@:Tévedni is emberi szokás...az állatvilágban, a természetben rendszerint igen kemény a bűnhődés...

2016.03.10. 14:16:00

@bölcsuhu: És ennek mi köze ahhoz, hogy 90% nem traktoron ülő se akarja elvégezni a házimunkáját?

Az autó bütykölése ÉLVEZET, fiatalember. Szórakozás. ;)
A kerékcsere meg 5 perc.

Sőt, én minden pár havonta jelentkező szerelési műveletet elvégzek, csak valaki naponta főzzön-mosson rám (főz, mos is... mert ő meg ezt teszi szívesebben)

Ettől függetlenül szerintem én jártam jobban.

2016.03.10. 14:17:59

Az elvált és a 20 feletti nők sírásával van tele a világ, hogy nem találnak igazi férfit. Hogy legyek én igazi férfi, hogyha otthon főzök, mosogatok, vasalok, takarítok, a gyerekeket hordom iskolába. A nők elvárják, hogy a házi munkában aktívan részt vegyek, de ugyanakkor legyek macsó, férfias, olyan akitől elalélnak. A nők igazából egy másik nőt szeretnének állandó partnernek és egy férfit szeretőnek.
Volt egy barátnőm, aki megmondta, hogy ne merjek mosogatni, főzni, takarítani, mert az az ő dolga, ő férfit akar maga mellé, aki irányítja, aki mellett nőnek érezheti magát. Ő már tudta, hogyha a férfiak elnőiesednek, akkor az a kapcsolat rovására megy.

steery 2016.03.10. 14:20:26

Embernek lenni olyan nehéz, hogy ez igazából még az Istennek sem sikerült soha. Szóval reménytelen megpróbálkozni az emberré válással.
Ugyanez a helyzet a férfi szereppel is. Lehetetlenség ennyi elvárásnak megfelelni, így belekezdeni sem érdemes. Én büszkén mondhatom magamról, hogy még soha, senkinek nem tudtam megfelelni, senkinek semmilyen téren nem voltam elég jó. Cserébe viszont soha, senki nem tudott nekem megfelelni és senki sem volt elég jó nekem. Így szép az élet. Se elvárások, se csalódások nem mérgezik remete életemet. No megyek is vissza a barlangomba, ahol nincs térerő.

bölcsuhu 2016.03.10. 14:22:26

@: de a házimunka családonként eltérő s nem a feministák kell eldöntsék, hogy hol és mikor ki kell végezze, hanem az érdekelt felek! Mint írtam, a döntés/felelősség viszonylatában.

chrisred 2016.03.10. 14:22:44

Amióta nem vagyunk az állatvilág részei, hanem társadalomban élünk, lényegében csak "eltorzult" nemi szerepek váltogatják egymást az adott kulturális-technológiai környezetnek megfelelően. Van, akinek egy adott korra rászabott eltorzult szereposztás jobban tetszik, mint a saját korában szokásos, ilyen a blog szerzője is. Az információs társadalomban a párkapcsolat, a házasság csapatmunkává változott, van, aki alkalmas erre, van, aki.nem.

2016.03.10. 14:24:23

@bölcsuhu: Jaj de jó. Végre valaki véleményt tud nekem mondani erről. Nem humán, de kapcsolódik.

evolution-institute.org/article/how-to-have-healthy-offspring-nature-says-allow-females-to-choose-mate/

Hallgatom, professzor úr!!! :)

2016.03.10. 14:26:04

@bölcsuhu: Na, ezzel egyetértek. A "patriarchátus" se mondja meg. Sok tragikus kapcsolat lehet abból, ha egyénileg mást preferálnak, mégis a normákat követik.

HaCS 2016.03.10. 14:27:26

@roli101:

Azért nem minden nőt lehet egy kalap alá venni. A nők nagy részének sikerül hozzáillő párt találnia. A nők többsége azért most is a céltudatos, döntésképes férfiakat keresi, és tisztában van ennek előnyeivel, hátrányaival. Van egy jó részük, aki erősebb akarattal rendelkezik, és belátta, hogy az ilyen élethez kevésbé karakteres férfi illik. Ilyen esetekben a hölgy viseli a nadrágot, de vállalja is a döntéseit, és ez is jól van így.

És vannak az álmodozók, akik csak a jó tulajdonságokat szeretnék sűrítve. Ők bizony bajban vannak.

2016.03.10. 14:29:39

@roli101: A barátnődnek ugye hosszabb volt a gyűrűsujja a mutatóujjánál? Kérlek írd le ha emlékszel, fontos statisztikai mintavételhez kellene. :)

2016.03.10. 14:30:52

@HaCS: Nem a nadrágot, a szoknyát...

bölcsuhu 2016.03.10. 14:37:22

@: mit kellene mondjak róla? Az állatvilágban a hímek rendszerint elpusztítják vetélytársaik ivadékait, ez történik az oroszlánoknál, sőt a nem szociális életet élő medvéknél is. A nőstények anyai ösztöne meg arra készteti őket, hogy védjék a fiatalokat, sőt idegen, nem egyszer fajidegen kölyköket is felneveljenek.

Black_Lady 2016.03.10. 14:40:50

Na és mi a helyzet azzal a szituval, amikor a nő férjhez menne, uram bocsá', már babázna is, delikvensünk viszont hanyatt-homlok, visítva menekül a felelősség és a kötöttség elől, majd a kocsmában meséli a hasonlóan debil haverjainak, hogy "na, ez a liba is csak rám akarta erőszakolni magát, meg valami vertyogó kölyköt, de gyorsan kiraktam ám a szűrét, mielőtt még két éhes szájat kellene etetnem"...hát gratulálok uraim!! A nő meg nézhet, hogy "élete párja" elszart 3-5-10 évet az életéből, mialatt csak rabszolgája volt a pasinak, viszont a szülésre való lehetőséget már el is vették tőle pl. koránál fogva.?

bölcsuhu 2016.03.10. 14:41:58

@: de hol van ma nálunk patriarchátus? Még a vándorcigányoknál sem az igazi ma már. A szerepmegosztás nem okvetlenül jelent patriárchátust, sőt matriárchátust sem.

Deansdale 2016.03.10. 14:42:06

@AnikoKovacs: "A család meg..fontos, de nem igaz, hogy elhozza a boldogságot."

A boldogságot nem garantálja semmi, de a legtöbb ember család nélkül garantáltan boldogtalan. Fiatalon ezt nem mindenki látja előre, de előbb-utóbb rájönnek.

"Ez nem úgy van, hogy szülsz, azt boldog leszel."

Nem is akartam ilyesmit sugallni. Ugyanakkor biztosan sokkal kevésbé stresszes szülni és gyereket nevelni, mint szülni, gyereket nevelni és mellette még dolgozni IS. Vagyis még mindig nem látom, hogy az új modell miért lenne jobb a réginél. Amennyi terhet levett a nőkről a férfiak bevonása a házimunkába, annak a sokszorosát tette a nők vállára a saját bevonódásuk a munka világába. Ráadásul most ketten keresik meg azt a pénzt amit egy normális rendszerben a férfi egyedül megkapott, magyarul kétszer annyit dolgoznak ugyanannyiért, és utána még a házimunkán is veszekedhetnek. Ezen az üzleten mindenki veszített.

"Az emberek jelentős része szenved családban, a házasságában, szégyell, vagy nem tud róla beszélni, megszokja, belefásul."

Az, hogy a családi életben is vannak problémák, nem jelenti, hogy anélkül tuti a boldogság. A legtöbb ember úgy van ezzel, hogy a problémás család is jobb mint a magány. Illetve, ahogy már sokszor mondtam, a fiatalok vannak ezzel fordítva, EGÉSZEN ADDIG, míg fülsiketítővé nem válik a biológiai órájuk ketyegése. Akkor viszont már rákényszerülnek a kapkodós párválasztásra, ami egyenes út a problémás családhoz.

"Régen nem azért házasodtak hamar, és szültek mert különbek voltak."

Azt se állítottam, hogy régebben mindenki szent vagy zseni lett volna. Viszont amit csináltak az nem fenyegette őket kihalással, amit mi csinálunk az meg igen. Sőt, a felmérések szerint boldogabbak voltak mint mi. Olyan problémákat okozunk magunknak amik az ő idejükben még nem léteztek, és talán nem lenne nagy hülyeség megvizsgálni, hogy van-e valami a módszereikben ami megoldást jelenthetne a modern gondjainkra.

bölcsuhu 2016.03.10. 14:46:43

@Black_Lady: ja, ja, van ilyen. De ki kötelezi a nőket arra, hogy a választható férfiak közül a leginfantilisebbeket válasszák párul?
Amúgy, az ilyen fiúcskák rendszerint anyuka egy szem fiacskái, gyakran apaminta nélkül felnőve s nőkkel körülvéve, harminc éves koruk után is körülrajongva, kiszolgálva.

2016.03.10. 14:49:19

@bölcsuhu: A nőket vonzzák az infantilis férfiak. Ennek oka a "lefelé válogatás ösztönében" rejlik. :)

2016.03.10. 14:51:06

@bölcsuhu: Normák szintjén minimum(!) annyira ki akarja osztani a szerepeket, mint a feminizmus.

Black_Lady 2016.03.10. 14:51:21

@: Sajnos elég szűk a repertoár a felfelé válogatás lehetőségében :-D

HaCS 2016.03.10. 14:52:15

@Black_Lady:

Ebben az esetben jó eséllyel a férfi nem áll készen a gyermeknevelésre. És ezzel minden érintett tisztában van. És véleményem szerint jobb is, ha ilyenkor a gyermek vagy később születik, vagy másik férfitól (egyedi körülmények tükrében).

bölcsuhu 2016.03.10. 14:54:29

@: no nem, hanem a lehetséges alfa szerep miatt! Csak hát, az infantilis nem = a papucsférjjel! Az utóbbi gyenge akaratú férfi, az előbbi meg egy be nem nőtt fejelágyú kamasz (aggastyán korában is!).

bölcsuhu 2016.03.10. 14:57:44

@: Nem értem, ki és mit akar kiosztani két felnőtt ember belső ügyében? Még az anyós beleszólását sem szokták tolerálni. Rád szólt valaha valaki, hogy ne cserélj kereket az autón, vagy ne nyírj füvet, vagy a párodra, hogy miért mosogat? Hogy fogadnád? Ja, nem a FB-kon kell megtárgyalni az ilyesmiket, ugyebár?

KalmanBlog 2016.03.10. 14:58:43

@Black_Lady: Ennek oka a "Minek hazavinni a tehenet, ha ingyen van a tej?" kérdéssel magyarázható. Egy katolikus világban a férfi ha nem házasodott nem kapott szexet (vagy csak igen drágán). Ha viszont házasodott, akkor be kellett vállalni a gyereket is (benne volt az esküjükben ugyebár). Ma meg a harmadik randi körül "kötelező" a szex. Tehát akinek nem belső indíttatása a gyerek, annak nem is lesz soha. Ilyen egyszerű. Reklamálni a szexuális forradalmároknál lehet.

2016.03.10. 15:03:30

Szerintem meg a női egyenjogúság és a hagyományos nemi szerepek leépülésének egyetlen oka van, ez a technikai fejlődés. A feminizmus már csak következmény.

Ugyanis a hagyományos paraszti társadalomban a munkavégzés és az életmód deklarálta mindenkinek a szerepét. Alig akadt ember, akinek döntési lehetősége lett volna. A technikai fejlődés, a munkamegosztás fejlődése, a városiasodás, az iparosodás mindezt megváltoztatta, később a szolgáltató szektor még inkább. Az embereknek maguknak kell dönteniük, hogs mit kezdenek az életükkel, akár férfiak, akár nők. A férfi fizikai munkák mellett az otthoni munkák mennyisége is visszaesett, gondolok itt a háztartási gépek előre törésére például.

Ugyan a feminizmusnak vannak vadhajtásai, de a legtöbb gondja a magyar konzervatív embereknek mégis a döntési lehetőségekkel van. Nem képesek élni a szabadságukkal, ezért meg akarják rendszabályozni a társadalmat, hogy ismét mindenki előre deklarált szerepek szerint éljen. De ez nem is csoda, egy olyan országban, ahol késve számolódott fel a feminizmus, majd a 20. századi diktatúrákban és féldiktatúrákban szintén nem kellett önálló, felnőtt döntéseket meghozniuk az embereknek.

Black_Lady 2016.03.10. 15:04:09

@HaCS: Értem, ha egy pasi nem áll készen a gyereknevelésre, az rendben van. A nő malmozzon, fonja be a haját, és várja ki, még a szívszerelme felnő. Csak erre nincs idő, biológiai óra és társai...ha meg másol "jön össze" a gyerek, rögtön jön a kurvázás.
Ha meg a nő nem áll készen a gyereknevelésre szintén bármilyen okból, akkor meg megy az ujjal mutogatás, hogy jééézusom feminista!!! Tiszta inkvizíció...

chrisred 2016.03.10. 15:06:08

@Deansdale: Az emberiséget a kihalás fenyegeti? Ez új információ.

KalmanBlog 2016.03.10. 15:07:31

@nagybalfasz: "késve számolódott fel a feminizmus" Te a jövőből jössz? Mesélj, mi is szeretnénk látni! :-)

bölcsuhu 2016.03.10. 15:09:17

@Black_Lady: okoska, tudtommal a húszas korosztályban a férfiak többsége facér! Harmincon túl már csökken a számuk, a negyvenesek közt meg főleg azok vannak, akik vagy senkinek nem kellenek vagy már nem kellenek! Tessék fiatalon (s jól) választani a nőknek is s nem akkor, amikor már a körmükre égett a gyertya!

2016.03.10. 15:09:39

@roli101:
A házimunka mitől nőiesít? Ha nincs épp nőd, akkor a vasalatlan ingekkel férfiasabb leszel talán, mint ha kivasalod? Vagy a mosatlan ruháiddal? Ha képtelen vagy ellátni magadat, az férfias?

2016.03.10. 15:10:14

@KalmanBlog:
Feudalizmust akartam írni :-)

2016.03.10. 15:10:37

@KalmanBlog: Értem. Tehát a férfi prostituálta az apaságát a szexért.

Ha erre nem kényszeríti semmi meg "magszóróként" prostituálja magát, az olyan helyzetekre "nedvesedve", amelyek anno azt garantálták, hogy a nő helyette is erőforrásokkal látja majd el a közös utódokat. :)

2016.03.10. 15:13:17

@Black_Lady:
Nem kell várni, el lehet menni, és keresni egy olyan férfit, aki akar gyereket. Vagy attól függ, mi a nőnek a fontosabb.

Vagy az lenne a helyes, ha egyik fél nem akar gyereket, akkor mégiscsak legyen?

Black_Lady 2016.03.10. 15:13:42

@bölcsuhu: Megnézted te mostanában a 20as generációt? "Nőt" "Férfit" egyaránt? A döglött macskámat nem bíznám rájuk, nemhogy egy gyereket! És ez sajnos a korosodásukkal sem fog változni...

2016.03.10. 15:15:28

@Black_Lady:
De egyébjént ha fordítva vázolom fel ugyanezt, akkor meg szemét férfi, miért akar gyereket, hiszen a nő a testével maga rendelkezik...

Egyszerűen ha az egyik fél nem akarja, akkor nem szabad erőltetni, csak a gyerekeknek lenne rossz.

bölcsuhu 2016.03.10. 15:17:09

@Black_Lady: de hát a mai csonka családoknak s hétvégi apáknak köszönhetően, ti nők nevelitek fel őket! Egyedül. Saját magatoknak s a feminizmusnak köszönhetitek ezt is.

2016.03.10. 15:17:15

@Black_Lady:
Minden generáció silányabbnak tartotta az utánuk következőt.

Egyébként a kommentjeidet olvasva szerintem megalapíthatnád a KDNP feminista tagozatát.

Aztmondodhogy 2016.03.10. 15:18:45

Ma már egy munkahely mást jelent, mint régen. Az antifeministák mindig a bányával meg egyéb fizikai munkákkal jönnek, holott az ilyen blogokra írók zöme bányát még ne látott. Az az igazság, hogy a munkahelyek jelentős hányada kényelmes irodai közeget jelent, szakmai kihívásokat, szellemi munkát, míg a házimunka főleg több gyerek mellett lelketlen 24 órás robot. Ezért szeretnének a nők is értékes szellemi munkát végezni, és szeretnék, ha a férfi kivenné a részét a háztartási munkákból.

2016.03.10. 15:19:46

@bölcsuhu: Ellentétesek a tapasztalataim. Épp a hagyományos nemi szerepeket valló férfiak önállótlanabbak (nem tud/akar magára kimosni/megfőzni) és ők halogatják a gyerekvállalást is. Aztán apaként is hajlamosak hanyagolni a gyereket.

A modern partnereim önellátók, háziasak és gyerekpártiak voltak, beleértve a mostanit is.

Sokat számít a családi minta. Ha a szülei hagyományos szereposztás szerint élnek, esélyes, hogy első csoportba tartozik.

Az olyan "fiúcskák" általában hagyományos nők fiai...

Black_Lady 2016.03.10. 15:21:37

@nagybalfasz: ja, savanyú a szőlő? :-D egyébként meg nem érthet egyet mindenki mindenkivel max. egy tökéletes világban, csak olyan mint tudjuk, nem létezik.

2016.03.10. 15:22:03

@Ilona 79:
Valójában anno a házimunka sokkal keményebb volt, mint ma, és a jövőben még kevesebb lesz, mert egyre több dolog lesz az otthonokban automatizálva.

2016.03.10. 15:23:08

@bölcsuhu: Ez még nem az a generáció, csak szólok. :)

A férfiak meg ne válás után akarjanak hirtelen gyereket nevelni, mikor addig "a nő dolga" volt. ;)

Deansdale 2016.03.10. 15:23:42

@mistinguett: "Nem ismered vagy nem erted a feminizmust"

Óh.

"egyaltalan nem azokat a dolgokat allitja es varja el a ferfiaktol, amikrol te beszelsz"

A feminizmusnak nyilván csak az elvárások felét köszönhetjük - a másik fele a hagyományos. Erről szól a cikk. Vagy szerinted a feminizmusnak nincs köze ahhoz, hogy a férfiaktól manapság elvárják a házimunkát? Ezt azért tartanám furcsának, mert szó szerint a parlamentben lobbiznak, hogy legyen törvény ami a férfiakat házimunkára kötelezi. Hogy a barátnőid mit vártak el vagy mit nem, az az ő dolguk, de talán nem lenne szerencsés a feminizmusra vonatkozó megállapításokat az exeidre alapozni. Már csak azért sem, mert legtöbbször a mezei feministáknak van a legkevesebb fogalmuk arról, hogy miről is szól a mozgalom aminek a hasznos hülyéi. Nagyjából olyanok, mint a multi-level marketing által elhülyített szerencsétlenek, de persze vérig sértődnek ha valaki felhívja erre a figyelmüket. Szerintük a feminizmus madárdal meg virágeső, és aki mást állít az a nőket gyűlöli, ugyebár.

"amikor arra panaszkodsz, hogy a ferfiak nem orulhetnek eleget a gyerekeiknek, mert a tarsadalom mast var el toluk, klasszikus feminista ervet hangoztatsz"

Frankó elképzelés, hogy 100 éve a paraszt megtehette volna, hogy ő marad otthon főzni miközben az asszonyt küldi ki a reggel 5-től este 10-ig kaszálni, csak a társadalmi elvárások nem engedték. Egyszer kellene ezt végiggondolni, és máris nem mondanánk ekkora égbekiáltó baromságokat, ugye?

A férfiaknak nem azért nem volt ideje gyereknevelésre, mert gonosz patriarchátusban éltek, hanem mert azt az áldozatot vállalták a családért, hogy ételt tettek az asztalra meg tetőt a fejük felé, AMI MUNKÁVAL JÁRT. Ha a férfi nem akart volna feleséget és gyereket, akkor negyedannyi munkával is eléldegélhetett volna. Ezen a feministák nem könnyítettek semmit, sőt, a nőket is belesodorták ugyanebbe a helyzetbe. Ma már a nőknek SINCS ideje gyereket nevelni, mert nekik is dolgozni kell, hiszen a munkapiacra való beáramlásukkal a felére törtek le minden munkabért, így már nem elég egy ember munkája a családfenntartáshoz. Hurrá, és köszönjük, feminizmus.

2016.03.10. 15:24:38

@Black_Lady:
Nem éppen. Elég öreg vagyok már ahhoz, hogy a korosztályom fele már az utánunk következőt fikázza. Márpedig pont az a fele, akiket anno volt miért szidnia az előzőknek.

HaCS 2016.03.10. 15:25:35

@Black_Lady:

Khm... Elnézést, tényleg nem hittem volna, hogy félreérthető.

A másik férfitól születő gyermeket természetesen úgy értettem, hogy másik kapcsolatban. Ami azt illeti ezért is írtam, hogy minden érintett tisztában van minden ténnyel. Ha a gyerekvállalás az első, és sürgős cél, akkor mi a jó eget töltött egy hölgy "3-5-10 évet" egy arra ismerten alkalmatlan férfival (vagy fiúval). Az istállóját! Hát hozott a hölgy egy döntést. Mit egyet? Ezret. Minden áldott nap a saját céljaival szembemenve döntött, és most (mikor már késő) a világ oldja meg, mert neki nagyon rossz.
Tessék mondani hányan mondták a 3-5-10 év alatt a baráti, családi körből, hogy ez nem lesz így jó, ennek nem lesz jó vége? Éppen ezt magyarázom, itt egész nap, hogy nem feltétlenül ellenség, aki másképp gondolkodik, nem feltétlenül csak "társadalmi elvárásból" alakulnak ki dolgok. És a történéseknek nem csak a jó oldalaival találkozik nemtől függetlenül minden ember, hanem előbb utóbb a dolgok kényelmetlen oldala is elő fog jönni, és azt is neki kell vállalnia.
Minél később néz vele szembe az ember, annál nehezebb lesz.

bölcsuhu 2016.03.10. 15:27:48

@: furcsa körből valók az ismerőseid. Mivel, szerencsére, azért a családok többsége mai a hagyományos keretek közt él, ergo a fiaik többsége infantilis kellene legyen! Ezzel szemben az anyukák, nagynénik által körülrajongott túlídős ifjak, akik ráadásul sokszor saját lakással is rendelkeznek, ózkodnak a legjobban a kötöttségektől. Persze, számukra egy állandó "kapcsolat" jól jön, nem kell koslatni szexpartnerek után...

DennisVT1 2016.03.10. 15:29:17

@roli101: "Ő már tudta, hogyha a férfiak elnőiesednek, akkor az a kapcsolat rovására megy."

Miközben olvastam a cikket, és a kommenteket, pont ez járt a fejemben, hogy a cikkben lévő gyakorlati problémák mellett ilyen, a háttérben első látásra meghúzódó problémák is fennállnak. Hiába rombolunk le néhány 10 éve mindenféle nemi szerepet, és erőltetünk újakat az emberekre, a férfi még mindig nőt keres, a nő meg férfit, és nem találnak. Gondolom Deansdale fejében is ott volt végig ez a gondolat is, de már túl hosszú lett volna kifejteni még ezt is.
Nekem egyáltalán nem imponálnak egy nőben a férfias tulajdonságok, és bár lehetek büszke a barátnőmre, ha sikere van a munkahelyén, de szeretni meg kívánni nem ezért fogom. És akkor ott a dolog következő logikai lépcsője: minél sikeresebb ő maga, annál többet vár el az adott férfitól is, és ha az nem tudja megugrani ezt a lécet, akkor vagy ki sem alakul egy kapcsolat, vagy gallyra megy. Ezt egy angol oldalon úgy fogalmazták meg, hogy ezek a nők a randipiacon felverték a saját árukat, miközben semmit sem emeltek a saját értékükön... Szomorú.

Na szóval örülök, hogy más is felvetette ezt a gondolatot, és jó volt azt is olvasni, hogy lehet találni olyan nőt, aki ezekkel valahol tisztában van, és úgy is éli az életét.

2016.03.10. 15:29:19

@Deansdale: Az anyák se csak otthon főztek.

hajnal-anett.blog.hu/2015/12/19/a_nagycsalad_legendaja

Az apák meg "htb-ként" jóval többet foglalkozhattak a gyerekeikkel, mint most. A kisfiúk már 10-12 éves kortól az apjuk mellett voltak.

Visszatérő érzésem, hogy a (fiú)gyerek érdekeitől független módon az írásaid lényege, hogy hogyan lehetne otthon tartani a nőket.

mno.hu/tudomany/kulcsfontossagu-az-apak-szerepe-1094557

Wildhunt 2016.03.10. 15:30:00

@Black_Lady: A rózsaszín ködből felébredni nem nagy öröm. Mivel a társadalmi elvárásokból sikerült kiirtani az elkötelezettséget, a házasságot, meg az érzelmi számonkérhetőséget, akkor ez a feminizmus szempontjából jó és dicséretes eredmény kéne legyen, vagy mi.

Eszter8826 2016.03.10. 15:31:13

@Barbaarb: HA figyeltél volna, azt írtam, 50-50 %-ban. (Függetlenül attól mi volt régen) Most az van, hogy anya is dolgozik, meg apa is dolgozik egy munkahelyen. Tehát akkor nem úgy lenne igazságos, hogy 50-50%-ban kiveszi a részét mindkét fél a házimunkából gyereknevelésből?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.03.10. 15:31:17

Deansdale, jól felhúztad magad, látom. :-))

A gondolataid egy részével egyetértek. Ellenben a nő szerepvállalási szándéka a pénzkeresésben nem feltétlenül feminista karrierépítés, hanem mert egy keresetből nehéz jól megélni; akkor pedig szinte lehetetlen, ha több gyereket is nevel a család. Igaz, hogy a megkeresendő jövedelem a feminista stílusban a férfiuralmat támadó nők elég nagy részénél, az általános benyomás szerint, olyan életszínvonal megteremtéséhez lenne szükséges, amely az elégedett, békés élethez szükséges szintnél talán több valamivel.

Ez persze rögtön támadható azzal, hogy mindenki teljes joggal törekedhet egy kényelmes, sok más ember számára luxusnak tűnő életmód megszerzésére. Viszont az a gond, és a poszt is erre világít rá, hogy valamit valamiért, a jómód megteremtése csak a szerencsés 1% számára járhat együtt egy gyerekek nevelését is a feladatainak tekintő, klasszikus szemléletű családmodell megvalósításával.

Az egész probléma gyökere talán ott van, hogy a "modern" nő fontosabbnak érzi a saját kényelmes életvitelét és a valamiért benne kialakult igényt az önkiteljesítő, sikeres (= győztes) életpálya megvalósítására, mint a nőkben elméletileg meglevő, erős igényt a gyerekek nevelésére, a családi fészek kialakítására. Azt, hogy a nők egy része helyesnek érzi, hogy 40 éves kora felé közeledve szül gyereket, nem vagyok képes érthetőnek és megengedhetőnek tekinteni. És a társadalom szempontjából sajnos nem lehet másnak venni az egyéni életpálya és életvitel központi fontosságúvá tételét, mint kissé önző, hosszú távon káros törekvésnek. Igen, káros, mert az, hogy a kényelmet a családteremtésnél fontosabb célnak érzők sokszor csak egy, esetleg két gyereket "vállalnak", ami a lakosság fogyásával jár, és annak számos hátrányával. Míg a lélekszám fenntartásához szükségesnél több gyereket szülő nők családjában a jelenleg kívánatosnál kisebb arányban szerepelnek a gyerekek sok törődéssel, odafigyeléssel való felnevelését célként kezelő szemléletű emberek. Aminek az évtizedek alatt megfigyelhetővé váló következménye a társadalom eltartásában részt vevő dolgozók számának apadása. Ezt egy kicsit leegyszerűsítő szemlélet megengedésével rövidebben is megfogalmazhatnám, de most nem teszem.

Szóval a feminista nő célja más, mint ami a nő célja lehetne a klasszikus "patriarchális" szemléletben. Ebben az a tévedés, hogy a nőnek nem kellene elnyomva éreznie magát, ha nem jut alkalma férfiakat legyőzni az üzleti életben és a cégek döntéshozatali mechanizmusában. Én semmivel sem becsülöm kevesebbre azt a nőt, aki egy régies anyaszerep betöltésében éli ki a sikereket, elismerést kereső törekvéseit. Egy olyan nő, aki az anyaságot fontosnak tekinti, és egyéni áldozatvállalások sorozatával teljesíti be, ettől nem lesz sem műveletlen, sem jelentéktelen. És a karrier építésének nagy szerepet tulajdonító nő sem lesz feltétlenül okos, vonzó, elismerést ébresztő.

A kis gyereknek, ahhoz, hogy a személyisége egészséges irányba fejlődjön, ma minden tudásunk szerint anyára van szüksége, az apa nem tudja pótolni. Ez így van programozva évmilliók óta, és ezen nem lehet tüntetésekkel vagy erőszakos súlypontáthelyezésekkel változtatni. A bizonytalan szexuális identitás, a közösségi szerep megtalálásának nehézsége a "modern" korban annak is a következménye, hogy az ösztönök szerint elvárt családmodell és a gyakorlatban megvalósuló nevelési folyamat már sokszor jelentősen eltér egymástól.

A férfi is vállal áldozatokat, a poszt ezt külön hangsúlyozta. A nőnek is vállalnia kell áldozatokat, és azok között a mai, mesterségesen gerjesztett felfogásnál kisebb jelentőséget kellene kapnia a szintén áldozattal járó fenékformáló tornáknak, hogy csak előrántsak egy beszédes példát. De ez már egy szerteágazó külön probléma.

margaritt 2016.03.10. 15:31:39

Deansdale: Bírom, amikor folyton egymás ellen uszítják a népet, az meg uszul.

Hol a nők verik a tamtamot, mert el vannak nyomva, és aki mást mond, azt agyonverik egy klumpával, hol meg férfiak nyavalyognak, h kihasználják őket. Mégis mi értelme van? Gondolod, h ez olyan téma, ahol bárkinek is igaza lesz, v. nyerni fog valaki?

A párkapcsolat olyan játék, ami felnőtteknek való. Az az alap, h tudd, ki vagy, és hová tartasz, hát illik a másikat is megismerni. Aztán közös célokat és szabályokat kell kialakítani. (Igen, önállóan, és ezt senki nem csinálja meg helyettetek, hiába keresed a gugliban.) Folyamatos munkát és kompromisszumokat igényel, és hát idő is kell hozzá.

Nem könnyű, mert részben önállóságot, részben meg 'csapatmunkát, összedolgozást' igényel. Ez az önállótlan, felszínes, követelőző és mindentkészenkapniakaró de tegnapra népeknek nem megy.

Ha netán rá is jön, h nem megy, nem azt nézi, miért nem áll meg az alap sem, hanem nekiáll szarozni a részleteken - kinek is kéne gatyát mosni, v. kereket cserélni, és heti hány órában - és hát a felületes műveltségével, még le is vezeti, szigorúan ideológiai alapon. Megsúgom, kurvára mindegy. Sőt még az is tökmindegy, hogy 100 évvel ezelőtt ki ment szántani és ki etette a disznót. Az akkor volt, most meg most.

Ja, és a kedvencem, 'a nők' és 'a férfiak'. Könyörgöm, ne a nőkkel akarjál valamit kezdeni úgy tömegében, hanem keress egy szimpatikus csajt, és vele kezdjél valamit.

2016.03.10. 15:32:00

@bölcsuhu: Mást értünk a fogalmak alatt. Nektek minden elvált nő modern, és minden házaspár hagyományos.

A partnerem szülei sem váltak el, az enyémek se, de mindkét család modern nemi szerepek szerint él.

2016.03.10. 15:32:40

@Deansdale:
Na de a feminizmus, ha nem a vadhajtásait nétlzed, pontosan azt mondja, hogy ne a nemed, hanem a azemélyiséged határozza meg, hogyan éljél. Aki nőként karriert akar, az megteheti, aki férfiként inkább a gyerekekkel foglalkozna sokat, az is. Ez csak azoknak nem jó, akik azt akarják, hogy a társadalom mondja meg, mit tegyenek.

Igen, vannak olyan nők, akik a hagyományos és a feminista nézetek számukra előnyös kombinációját akarják, de ezt ne azonosítsd a feminizmussal.

Deansdale 2016.03.10. 15:34:29

@Szarazinda: "a patriarchális berendezkedésnek tényleg voltak a nők alapvető emberi jogait csúnyán semmibevevő gyakorlatai"

És te ezt azért tudod így, mert a feministák ezt mondták. Nyugodtan elhiheted, hogy erősen sarkítanak, sőt, kifejezetten direkt félretájékoztatnak az ügyben, mert ez a saját érdekük. A nőknek sosem volt rosszabb, mint a férfiaknak. A férfiak sosem nyomták el a nőket. A legegyszerűbb és legbiztosabb tény, amit a történelemről elmondhatsz, hogy ha bárhol és bármikor az utóbbi 1 millió évben valami nehéz volt, veszélyes vagy egészségtelen, akkor a férfiak csinálták. Ez még ma is így megy, lásd a munkahelyi balesetek és halálok statisztikáit. Ezen kell elgondolkodni, a feminista parasztvakítást meg a helyén kezelni. Furcsa egy elnyomott réteg az, aminek az elnyomói önként végeznek el minden nehéz feladatot, hogy az "elnyomottak" a lehető legnagyobb biztonságban és kényelemben élhessenek.

Azt nem állítom, hogy régen minden jó volt. Régen elsősorban az nem volt jó, hogy technológia hiányában nagyon kevés volt az erőforrás, így a puszta megélhetésért kellett látástól vakulásig gürcölni. Ez a nőkre is nagy terhet rótt, így természetesen bármilyen múltbanézés ami a nőkre irányul azt fogja mutatni, hogy a nők helyzete nehéz volt. A gond az, hogy az ilyen múltbanézések 99%-ban következetesen leszarják, hogy a férfiaknak ugyanakkor még sokkal nehezebb volt. Ha ezzel is törődnének, akkor nem lehetne azzal a hülyeséggel beetetni a népet, hogy a férfiak elnyomták a nőket.

"a fenizmussal pont ez a szerző által kifejtett, és általam csak cherry picking (na jó, kívánságműsor) emancipációnak nevezett hozzáállás nem összeegyeztethető."

Hááááááááát, ezzel erősen vitába szállnék. Ha megnézzük a világsajtóban az elmúlt év feminista termését, garantálom, hogy a zöme kifejezetten a cherry picking-ről szól. Az más kérdés, hogy a feminizmus szótári definíciója nem ez, dehát a mozgalmat az aktivisták tevékenysége haátrozza meg elsősorban, nem egy száraz szótári definíció, amihez a valóságban közük sincs.

bölcsuhu 2016.03.10. 15:34:33

@: de biza az! Nézz meg az M3-an egy VH előtti filmet és meglepődve tapasztalod, hogy a férfi főszereplők közelebb vannak a negyvenhez, mint a harminchoz és mind házasulandó fiatalemberként szerepel!
Igen, mert akkora építettek maguknak egzisztenciát, amire családot lehetett alapítani. Nos, ma a nők akarnak ebben a szerepben lenni, csak éppen őket a biológiai nyomás is szorítja!
Ezért a normális párkapcsolat, családalapítás kora a 20-30 év közt marad. Már csak azért is az, mivel a hibás párválasztást még van idő korrigálni a delikvenseknek.

5perc 2016.03.10. 15:35:44

"A tradícionális szerepek boldoggá tették az emberek többségét"
Te tudsz valamit. Régen az emberek nem váltak. Inkább boldogságukban arzénoztak.
Ebben az elba.ott feminizmusban is van az embereknek idejük és erejük a poszt tejedelmében gyuzmázni a fikával.

margaritt 2016.03.10. 15:37:10

@Androsz: "Azt, hogy a nők egy része helyesnek érzi, hogy 40 éves kora felé közeledve szül gyereket, nem vagyok képes érthetőnek és megengedhetőnek tekinteni."

Muhaha, és ezt mégis hogy tervezed megvalósítani?

2016.03.10. 15:37:54

@DennisVT1: Jaja... emiatt a 40-es, mutánsra gyúrt, pénzes férfiak azt hiszik, azért nem találnak senkit, mert nem elég idősek, izmosak vagy macsók. ;)

www.dailymail.co.uk/femail/article-2857348/Women-attracted-groomed-men-Tinder-gym-bunnies.html

Persze közrejátszhat, hogy a nők gyakran hazudnak saját maguknak is. :)

onlinedatingmatchmaker.com/lie-online-dating-profile/

robertburns 2016.03.10. 15:38:57

@Deansdale:
Az volt már, hogy a poszt kövérrel szedett alapvetése, miszerint "ez a rendszer attól modern, hogy a hagyományos női szerepek minden feladatát és felelősségét a férfiakra tolta át, miközben a férfiakról nem vett le cserébe semmilyen terhet" elég ordas csúsztatás?
Hogy ha a nő is tanulhat, karriert építhet, valag pénzt kereshet, akkor hogy ne venne le ezzel egy családon belül terhet a férfi válláról? Épp a férfi legkomolyabb terhét osztja meg ezzel, azt, hogy kenyeret tegyen az asztalra.
És normálisan gondolkodó felekből álló családok esetében ez prímán működik is.
Valaki mondta már fentebb: csupán arról van szó, hogy még nem szoktuk meg az új helyzetet. Van aki egyből megtalálta a helyét, valaki sosem fogja - a "régi világban" sem volt ez másképp. Hogy most több boldogtalan ember lenne? Hadd röhögjek.
Ezt az egész szerep-marhaságot el kéne már felejteni, túlhaladott dolog.

bölcsuhu 2016.03.10. 15:39:42

@Eszter8826: csak éppen a férfiak jórésze még plusz munkákat is elvállal, nemde? Vagy olyan a munkaköre, hogy az otthoni kiegészítést is megkövetel. Ez a női munkakörökre nem annyira jellemző (kivéve a tanárit).

2016.03.10. 15:40:44

@AnikoKovacs:

"ezt az esetek 90%-ban az otthon ülő anyák követik el"
Plusz a pedagógus nők. ;)
Félelmetes látni, hogy milyen terheket rónak a gyerekekre, miközben annak a felét/harmadát sem írja elő senki számukra. És ráadásul észre sem veszik, hogy micsoda károkat okoznak a gyerkőcökben.
Hogy egy példát mondjak:
A gyereknek óriási igénye lenne a mozgásra. És sehol nem tiltja meg a tanároknak semmi, hogy a gyereket mozgatva, mondjuk kint a szabad levegőn tanítsák. Megteszik? A fenéket! Beültetik a tanterembe, bekussoltatják, ha a gyerek mozog, akkor büntetik, és semmi mást nem csinálnak, mint előadást tartanak nekik (ugye azért azt az oktatási módszert választják, mert az a legkönnyebb - nem igényel komolyabb tudást, szakértelmet, odafigyelést, kreativitást meg felelősséget). A gyerek meg le van szarva részükről. Vagy amikor ők erőltetik a gyereknek a versenyt meg a különórákat. Ha meg a gyerek nem akarja, akkor odamennek anyuhoz (a másik hibbanthoz), és rábeszélik, hogy az milyen jó lenne neki. A húgom kislánya átlagos képességű volt olvasásból, egyáltalán nem volt elmaradva a többiekhez képest (ráadásul elsőben ez bővel elég is, ráérne tanulni). Erre két tanár is elkezdte erőltetni neki a felzárkóztató foglalkozásokat. Hát hová a büdös p.csába zárkóztatják fel, ha már eleve átlag teljesítményt nyújt (és mellette matekból átlag feletti)? Miért kell erőltetni neki? Ráadásul ez a gyereknél sokszor úgy jön le, hogy ő nem elég jó. Hihetetlen.

"a régi világot nem kell megidealizálni, nem volt gyerekvédelem"
Viszont ha azt is figyelembe vesszük, hogy sokkal rosszabbak voltak az életkörülmények, akkor bizony mérföldekkel jobb volt a gyereknevelés, mint manapság. A gyerek persze, hogy dolgozott, hiszen enélkül éhen halt volna a család. Muszáj volt, nem volt helye ilyen téren gyerekvédelemnek. De ha ettől eltekintünk, akkor a régi gyereknevelés sokkal minőségibb volt, mint a mai. Erre pont a Móricz és hasonló könyvek a példák. Megmutatják, milyen nehéz is volt az emberek élete, meg megmutatja az előforduló hátrányokat, aberrációkat is. Ugyanakkor a legtöbb művében éppen azt mutatja meg, hogy a nehézségek ellenére sokkal több figyelmet fordítottak a gyerek megfelelő nevelésére, mint manapság.
Tehát mondhatjuk, hogy bizony van mit tanulnunk a régi korok gyerekneveléséről.

Egyébként a mondandód döntő részével teljesen egyetértek. Csak ez a rész volt az, amivel nem értettem egyet. :)

Deansdale 2016.03.10. 15:43:59

@Eszter8826: "Ez de egy fos poszt...
"Így hát apuci egyrészt vegye ki a részét a pénzkeresésből, másrészt tehermentesítse a feleségét a házimunkában és gyereknevelésben,"
Ez volt a kedvencem. IGEN BAZDMEG! Ugyanúgy dolgozom mint a férjem, ugyanúgy hozom haza a pénzt mint a férjem."

És láthatóan milyen boldog vagy te ettől! Minden karakteredből sugárzik a kirobbanó életöröm, hogy egy ilyen rendszerben élhetsz. Milyen szar is lenne ha a férjed egyedül hozna haza annyit, mint most ti ketten, és nem kellene dolgoznod! Megköszönheted a feministáknak, hogy ilyen választási lehetőséged ma már nincs - helyette viszont mindketten gürcöltök és aztán lehet veszekedni, hogy ki mosogat. Halleluja!

"Tehát ha mindketten dolgozunk, mindketten keresünk, illene a férjnek (apucinak) is kivennie a részét a házimunkából 50 %-ban."

Látom az nem tűnt fel neked, hogy én ennek sehol nem állítottam az ellenkezőjét. Amiről beszélni próbáltam, csak elszállt a fejed felett, az az, hogy ez a rendszer alapjaiban szar, pont azért, mert mindketten dolgoztok és mindketten házimunkáztok, ami kurvára nem hatékony, ráadásul dupla stressz és szerepelvárás MINDKETTŐTÖKNEK. Komolyan olyan nehéz ezt megérteni?

"gondolom abban egyetértesz velem, hogy a családok nagyon kevés része engedheti meg magának, hogy csak apa dolgozzon"

Sajnos igen, és ez annak köszönhető, hogy a nők munkába állása a felére vitte le a béreket. Most pusztán a matek kedvéért: ha minden nő háztartásbeli lenne, akkor nemhogy nem lenne munkanélküliség, de elég nagy munkaerőhiány lenne, így a munkaadók kénytelenek lennének a férfiaknak jóval többet fizetni, akik ebből nyugodtan fenntarthatnák a családot. Erről szólt az amerikai álom, és tökéletesen működött is náluk évtizedekig, amíg a feminizmus szét nem barmolta.

2016.03.10. 15:45:44

@bölcsuhu: "According to the Office for National Statistics the average woman gives birth just a week short of her 30th birthday while first-time mothers are also older, at just over 28. The average age of fathers is now 32 years and six months.

Women are born with all their eggs, but male sperm is constantly replicating. Each time sperm replicates there is a chance for a mutation in the DNA to occur. As men age, they are also exposed to numerous environmental toxins which have been shown to cause DNA mutations in sperm.

Molecular genetic studies have shown that the sperm of older men have far more mutations than those of younger men.

Professor Dagan Wells, a leading fertility expert at Oxford University said that older women may find it easier to get pregnant with a younger man.

"We know that the DNA in the sperm of older men suffers a loss of integrity. The DNA should be a nice long uninterrupted molecule but in older men it breaks up into little bits.

"The egg is rich in enzymes which repairs DNA damage but it could be that (as women age) that the egg is getting more challenged. There might be a tipping point."

It means that men who become fathers in their 50s or 60s are not more virile, they are just likely to have a younger partner whose egg has repaired their mutated sperm.

Professor Charles Kingsland, consultant gynecologist at Liverpool Womens NHS Foundation Trust, added: “There are biological reasons why an older woman would benefit from a younger man.

“Not only are male sperm likely to be healthier but woman live a lot longer."

The research was presented at the American Society for Reproductive Medicine annual meeting in Hawaii."

www.telegraph.co.uk/news/science/11181138/The-Cougar-phenomenon-why-older-women-should-choose-young-lovers.html

Wildhunt 2016.03.10. 15:46:04

@Eszter8826: Nem, nem így van. Ismerős házaspár: a nő tesztmérnök, a férfi tanár. A házimunka javát a férfi végzi, mert a felesége napi 10-12 kell esetenként dolgozzon. Az 50-50%-al igencsak rosszul játnának.

bölcsuhu 2016.03.10. 15:46:06

@robertburns: nincs igazad, ugyanis minden család saját döntése, hogy milyen életszínvonalon akar élni! Ha benne szerepel a rendszeres külföldi nyaralás, utazás, wellneszezés, vendéglői kajálás, évenkénti autócsere, elektronikus ketyerék vétele, luxus, stb. akkor biza ehhez nem elég a nadrágszíjat meghúzni, hanem hajtani kel mindkét félnek. Ha meg sokkal kisebbek az igényeik, akkor jóval kevesebbel is beérik és ettől még boldogok is lehetnek, sőt.

Indie Crawford · http://indiecrawford.blog.hu 2016.03.10. 15:47:57

@szuperpocok: törvényi korlátja nincs, társadalmi ettől még lehet, és elég csak a fizetések vagy vezetői állások közti egyenlőtlenségre ránézni és szembetűnik, hogy van is. többek között ezen egyenlőtlenségek megszüntetése a feminizmus egyik célja. de persze a dolog itt nem áll meg. ha egy férfi van egy szobában sok nővel akkor izgatottá válik. ha egy nő van így, akkor félni kezd. egy nőt sokkal gyakrabban félbeszakítanak, mint egy férfit. a sort hosszan lehet folytatni. nem a törvények jelentik általában az egyéni megítélés gátját, hanem a neveltetés, a társadalmi beidegződések, a tanult és propagált minták.

Advanced Flight 2016.03.10. 15:48:17

"Mit jelentett ez a korlátozás? Azt, hogy a nőknek a férfiakkal egyenlő mennyiségű munkája és felelőssége volt. "

Igen, csak épp egyenlő jogaik nem voltak emellé. Vagyis a nők csak beletettek a közösbe, de vissza már nem kaptak semmit.
Mellesleg kár a feminizmust meg a nőjogi mozgalmakat okolni a változásokért, azok ugyanis már előtte megtörténtek: az ipari forradalommal kezdődött, az 1. vh-val folytatódott, a 2. vh. és a piacgazdaságra épülő, demokratikus jogállamok, valamint a számos nemzetközi emberi jogi egyezmény aláírásával záródott le a folyamat.
A feminizmus okozat volt, nem ok. Hosszú idő után először volt lehetőség a nők felszabadítására és ők megragadták ezt a lehetőséget. De a lehetőséget a férfiak teremtették meg, többek között azzal, hogy gyors egymásutánban két világháborút is levezényeltek, porig rombolták Európát és jó részük el is hullott a fronton (kivéve öregek, gyerekek), ami azt eredményezte, hogy óriási szükség volt a nők munkájára az újrakezdéshez. Így az önállóan dolgozó és kereső nő "kialakulása" befejeződött és általánossá vált.
Ha zavar titeket a női egyenjogúság, menjetek olyan országokba lakni, ahol nincs ilyesmi. Öööö.....ja, hogy épp ők jönnek ide. Pedig azt hinné az ember, hogy a muzulmánok milyen jól elvannak a patriarchiális világukban, ahol szabadon alázhatják, verhetik, erőszakolhatják a nőket. Erre tessék, nem tetszik nekik és jönnek ide, a jólétbe. Amelyben az önállóan dolgozó nők munkája is masszívan benne van. Ki érti ezt? :-)

2016.03.10. 15:48:41

@Deansdale: Újra megkérdezem: régen volt olyan választási lehetősége a nők kb 90%-ának, hogy ne robotolja át az életét?

Ha a jogokról akarsz vitatkozni, írd azt. Ne azzal érvelj, ami régen sem létezett.

robertburns 2016.03.10. 15:50:27

@bölcsuhu: Aha... de miben is nincs igazam?

bölcsuhu 2016.03.10. 15:50:43

@: tudod, én azonos véleményen vagyok Churchillal: annak a statisztikának hiszek, amit én hamisítottam!-:))
Semmi újat sem mond ez a kutatás sem. Sajnos egyre több van belőlük.

bölcsuhu 2016.03.10. 15:52:30

@robertburns: "Az volt már, hogy a poszt kövérrel szedett alapvetése, miszerint "ez a rendszer attól modern, hogy a hagyományos női szerepek minden feladatát és felelősségét a férfiakra tolta át, miközben a férfiakról nem vett le cserébe semmilyen terhet" elég ordas csúsztatás?
Hogy ha a nő is tanulhat, karriert építhet, valag pénzt kereshet, akkor hogy ne venne le ezzel egy családon belül terhet a férfi válláról? Épp a férfi legkomolyabb terhét osztja meg ezzel, azt, hogy kenyeret tegyen az asztalra".
Ebben!

DennisVT1 2016.03.10. 15:52:51

@Eszter8826: "Tehát akkor nem úgy lenne igazságos, hogy 50-50%-ban kiveszi a részét mindkét fél a házimunkából gyereknevelésből?"

De, elméletben így lenne igazságos, csak a gyakorlatban ez nem feltétlen (sőőt) tud eredményesen megvalósulni.
Az egyik problémám az, hogy most egyenlőségjelet tettél munka és munka közé, miközben egyáltalán nem ritka jelenség, hogy a férfi konkrét óraszámban is többet dolgozik, és/vagy fizikai/szellemi értelemben fárasztóbb a munkája, a nőé meg könnyebb. Arról nem beszélve, hogy a női párválasztás egyik preferenciája miatt mindezekmellett az is borítékolható, hogy a férfi munkája több teherrel és felelősséggel jár, és több pénzt hoz haza. Ha nem így lenne, akkor nem lett volna házasság sem.

A másik problémám az, és erről szólna a cikk is, hogy a férfiak és a nők másban jók, máshoz értenek jobban és sokkal célszerűbb lenne, ha mindenki azt csinálná, amit jobban tud, amihez jobban ért. A férfiak outputja a munkában nagyobb és jobb, jellemzően motiváltabban, ambíciózusabbak, terhelhetőbbek, többet bírnak, a nők pedig saját adottságaikból adódóan jobbak a gyerekekkel, főleg az első években.
Épp ezért semmi értelme ráerőltetni mindkét dolgot mindkét emberre 50-50%ban.

Amúgy pedig a "nők több házimunkát végeznek" című műsor is addig állja meg főleg a helyét, amíg a "házimunkát" azon feladatok alapján definiáljuk, amiket jellemzően a nők látnak el. Ez ilyen róka fogta csuka - csuka fogta róka. Ha elkezdenénk beleszámolni a házimunkába a jellemzően férfiak által végzett dolgokat is, akkor rögtön nem tolódna el annyira ez a dolog. Csak épp a család furikázása nem minősül házimunkának, ahogy a bevásárlás/cipekedés sem, az autószerelés sem, stb.
Az ENSZ végzett egy felmérést a témában ahol utólag bevallottan szándékosan követték el ezt a "hibát", és szándékosan kihagyták a felmérésből a jellemzően férfiak által végzett feladatokat, aminek eredményeképp "természetesen" kihozták, hogy szegény nőknek jaj de szörnyű, miközben a férfiak a kanapén nézik a meccset, söröznek és böfögnek. Addig tartott az egész hazudozósdi, amíg egy Warren Farrell nevű (amúgy egykori nőszervezeti elnökségi tag, a NOW történelmében egyedül - de ha ebben tévedek, majd Deansdale kijavít) tag utána nem járt ennek az egésznek, és nem szembesítette az ENSZ-t azzal, amit talált. Mire az ENSZ beismerte a csalást és azzal védekeztek, hogy őket a jó ügy vezette. Az egész sztori megtalálható Warren Farrel könyvében: www.libri.hu/konyv/warren_farrell.miert-nem-ertik-a-nok-amit-a-ferfiak-nem-mondanak.html

robertburns 2016.03.10. 15:55:32

@Deansdale: "ha minden nő háztartásbeli lenne, akkor nemhogy nem lenne munkanélküliség, de elég nagy munkaerőhiány lenne, így a munkaadók kénytelenek lennének a férfiaknak jóval többet fizetni, akik ebből nyugodtan fenntarthatnák a családot. Erről szólt az amerikai álom, és tökéletesen működött is náluk évtizedekig, amíg a feminizmus szét nem barmolta"
Tehát álom, meg működött. Mindenki szerint jó is volt? Akkor miért nem maradt úgy? Honnan jött a feminizmus? (kormány-féle jokerválasz nem ér, hogy Soros : ))

2016.03.10. 15:55:38

@Deansdale: "Sajnos igen, és ez annak köszönhető, hogy a nők munkába állása a felére vitte le a béreket. Most pusztán a matek kedvéért: ha minden nő háztartásbeli lenne, akkor nemhogy nem lenne munkanélküliség, de elég nagy munkaerőhiány lenne, így a munkaadók kénytelenek lennének a férfiaknak jóval többet fizetni, akik ebből nyugodtan fenntarthatnák a családot. Erről szólt az amerikai álom, és tökéletesen működött is náluk évtizedekig, amíg a feminizmus szét nem barmolta."

Szerintetek a nők nagy része látszatmunkát végez "büfészakon" szerzett diplomával. Ha férfi végezné ue-t helyettük, az rögtön értékes munka volna, dupla pénzért?

Illetve azok a fizikai munkások, akiknek nem jut munkahely, feltétlenül beválnának ápolónak vagy titkárnak...?

Mellesleg egy halom melóhely tényleg megszűnne, ha otthon maradnának a nők. Minek kellene üzemi konyha, szociális otthonok, délutáni foglalkozás gyerekeknek? Tehát oda már eleve nem nyomhatnád be "kvótával" a férfiakat.

nincs1itt 2016.03.10. 15:58:20

Hát nekem ez az írás rohadtul tetszik. 48 éves családanya vagyok, felnőtt gyerekekkel, akik már a maguk útját járják.

Deansdale 2016.03.10. 15:59:05

@Ilona 79: A bányát és a földtúrást a múlttal kapcsolatban szoktuk emlegetni, például mivel a feministák szerint a férfiak régen a patriarchális társadalmi elvárások miatt nem foglalkoztak gyerekneveléssel. Pf.

"a munkahelyek jelentős hányada kényelmes irodai közeget jelent, szakmai kihívásokat, szellemi munkát, míg a házimunka főleg több gyerek mellett lelketlen 24 órás robot"

Abban az ún. kellemes irodai közegben sokkal inkább lelketlen robot dolgozni, mint otthon lenni a saját gyerekkel. A gyereknevelés fáradságait sokan úgy eltúlozzák, hogy az hajmeresztő, ugyanakkor az örömeiről egy szót sem ejtenek. Manapság az internet és a háztartási gépek korában egy nő évekig elbulizhat otthon a gyerekeivel anélkül, hogy meg kellene szakadnia vagy unatkozna. Ahogy Bill Burr mondta: az a meló amit a pizsamádban végezhetsz nem a világ legnehezebbje...
www.youtube.com/watch?v=Hitc8haEu_g

Ugyanakkor egy vadidegen főnök alatt dolgozni, akik között legalább ugyanannyi a megalomán szociopata, mint aki nem az, hát, nem egy felüdülés. A legtöbb modern munkában nincs semmi "kihívás" vagy önmegvalósítás - agypusztító táblázat-töltögetés meg papírmunka az egész, zéró előrébbjutási lehetőség mellett.

robertburns 2016.03.10. 15:59:45

@bölcsuhu: Ja hogy ezen a szinten beszélgetünk? Nem vagy képes cizellálni, hogy miben és hogyan cáfolja a korábban általam mondottakat a hozzászólásod?
Mindegy, ha akkora faszságot képes voltál leírni, hogy "minden család saját döntése, hogy milyen életszínvonalon akar élni" akkor amúgy se sok értelme lenne veled vitatkozni.

2016.03.10. 16:00:29

@Deansdale:

"mert a létező példa (gyakorlatilag csak az USA-ban) elrettentően szar"
Szerintem egyrészt nem különösebben szar, másrészt nem az az egyetlen példa.
Az Ausztrál egész jól működik.
De ezen nem veszünk össze. :)

.

""csak" visszafordítanák a jelenlegi trendeket, és gleccsersebességgel kezdenének szép lassan kicsit hamarabb szülni a nők"
Összességében nézve igen, ezt látnánk.
De egyénileg nézve az új fiatal generációknál azt látnánk, hogy a 16-18 éves csajok többsége az egyetemi bulikázás helyett inkább pasira vadászna.
Persze nyilván nem egyik pillanatról változna meg az egész. Szépen, folyamatosan, lépésről-lépésre.

.

"nem motiválod a nőket az otthonmaradásra semmivel"
Nem is kell külön motiválni.
Ha meg akar élni, akkor két lehetősége van:
- Felvenni a versenyt a férfiakkal (nekik amúgy csak az az egy van).
- Találni egy férfit, aki eltartja őket.
Ha nem akar versenyszektorban gürizni (márpedig többségük nem fog akarni), akkor a megélhetés elég komoly motiváló erővel fog bírni. Külön extra motiváció csak belepiszkálás lenne egy tiszta rendszerbe, ami idővel vakvágányra vezetne.

.

"mert az emberek huszonéves korukban hülyék mint a segg"
Az emberek azért hülyék, mint a segg, mert eltartják őket és nincsenek rákényszerülve, hogy gondolkodjanak, felelősséget vállaljanak. Azért buliznak, mert megtehetik, meg mert senki nem nevelte őket felnőtté. Gyakorlatilag huszonévesen is kamaszok. Viszont ha a kutya se tartja el őket, akkor rákényszerülnek, hogy felnőjjenek és felelősséget vállaljanak. Ha ingyen van az egyetemi bulikázás, akkor persze, hogy bulikázni fog többségük. De ha annak ára van, akkor nem fog. Akkor csak azok fognak egyetemen tanulni, akiknek valódi céljuk van vele, nem csak 'felvételizek, oszt majd lesz valami'.

Nálam egy 16 éves már felnőtt. Fiatal, de felnőtt. Akként kezelem. És ha a társadalom is akként tekint rá, akkor fel is fog nőni. Ahogy régen is megtörtént ez szépen. Egyszerűen ha kénytelen lesz eltartani magát (mert az elég valószínűtlen, hogy tömegek tudjanak majd bulikázni anyu meg apu pénzén - arra csak a tehetősek fognak ráérni), akkor az lesz nekik a trendi is, aki el tudja tartani magát. Nem az anyu-apu pénzén élősködő léhűtő bulikázó lesz köztük a példakép, hanem az, aki már fiatalon is letesz valamit az asztalra.

Egy kamaszt két dolog alakít felnőtté:
- Nevelés
- Nehézségek
Az elsőben benne van a valódi példákkal való nevelés, benne van a kamasz felé megnyilvánuló elvárások, stb. A nehézség meg maga az élet lesz. Hidd el, gyorsan felnőtt lesz bárki, akit megfelelően neveltek és aki nehézségekkel szembesül. Ha valakit nem tartanak el csak úgy a két szép szemééért, az bizony rövid időn belül fel fog nőni.

.

Egyébként a 16 évesre visszatérve.
Én 16 évesen már adnék választójogot az embereknek. Ugyanakkor csak az kapna választójogot, aki részt venne egy 2 hónapos katonai kiképzésen (alapkiképzés). Ez lányokra is vonatkozna (nyilván náluk inkább a katasztrófavédelmi és egészségügyi kiképzés lenne a fontosabb, nem a fegyveres, de nagy eltérés nem lenne). Amíg nem csinálja meg a 2 hónapos alapkiképzést, addig nincs választójoga senkinek. (Visszamenőleg nyilván nem vezetném be.) A kiképzést, amit adnék nekik, nem részletezném, mert hosszú lenne. De lenne értelme, és még inkább lenne nevelő hatása. Egy végső próbának, kihívásnak való megfeleléssel tenne pontot annak a folyamatnak a végére, amit felnőtté válásnak nevezünk.

DennisVT1 2016.03.10. 16:04:20

@Deansdale: "A gyereknevelés fáradságait sokan úgy eltúlozzák, hogy az hajmeresztő, ugyanakkor az örömeiről egy szót sem ejtenek. Manapság az internet és a háztartási gépek korában egy nő évekig elbulizhat otthon a gyerekeivel anélkül, hogy meg kellene szakadnia vagy unatkozna. Ahogy Bill Burr mondta: az a meló amit a pizsamádban végezhetsz nem a világ legnehezebbje..."

www.reddit.com/r/TheRedPill/comments/2aj3ia/i_just_did_the_hardest_job_in_the_world_in_under/

bölcsuhu 2016.03.10. 16:05:42

@: a robot az amit kényszerből és kedvetlenül végez az ember! A házimunka javarészét viszont élvezték is a nők! A feleségem imád főzni, sütni, kertészkedni, varrni, s így voltak vele a többi nők is. Másokat meg folyvást a FB-kon (régen a bérház folyosóján, vagy a kapu előtti padon) láthattál pletykálkodni.
Nem kellene figyelmen kívül hagyni, hogy a modern női munkavégzés módja alig pár évtizedes, viszont a hozzá szükséges kognitív tulajdonságok százezer évek alatt alakultak ki. A monotónia tűrése, a szórt figyelem és látás, a sajátos fájdalom érzékelés, az agy szerkezetének és működésének sajátos jellege mind ennek a hosszú ideig tartó evolúciónak és szelekciónak az eredménye. Ezt nem lehet felülírni pár évtized változásai révén! A feministák pont ezeket a biológiai tényezőket nem akarják tudomásul venni. A szexualitás szempontjából tudathasadásos elmebetegek (transzneműek) létezése és szerepvállalása ennek nem mond ellene. A többi társadalmi folyamatnál sem a schizofrének szempontjai a mérvadóak!

HaCS 2016.03.10. 16:07:03

@Androsz:

Egy keveset azért veled is vitatkoznék. Legfőképp azért, mert axiómaszerűen használsz olyan fogalmakat, melyek egyáltalán nem alapigazságok. Érdemes lenne ezeket körüljárni.

"Viszont az a gond, és a poszt is erre világít rá, hogy valamit valamiért, a jómód megteremtése csak a szerencsés 1% számára járhat együtt egy gyerekek nevelését is a feladatainak tekintő, klasszikus szemléletű családmodell megvalósításával."

Ezt például nem is értem. Teljesen egyértelműnek tartod, miközben más-más társadalmi modellek, a vagyon, vagy jövedelem más szétosztása teljesen más értékeket eredményez. És erre mi emberek, ill. képviselőink vannak ráhatással. Ez egyáltalán nem természeti törvény.

"Az egész probléma gyökere talán ott van, hogy a "modern" nő fontosabbnak érzi a saját kényelmes életvitelét és a valamiért benne kialakult igényt az önkiteljesítő, sikeres (= győztes) életpálya megvalósítására, mint a nőkben elméletileg meglevő, erős igényt a gyerekek nevelésére, a családi fészek kialakítására."

Ez teljességgel igaz, csak nem korlátozódik a nőkre.

"Igen, káros, mert az, hogy a kényelmet a családteremtésnél fontosabb célnak érzők sokszor csak egy, esetleg két gyereket "vállalnak"... "

Nos. Először is egy család gyermekvállalásában sem a klasszikus, sem a modern felfogás szerint sem a nő dönt egyedül. Ez, mint az előbbi pontban is írtam közös felelősség.

"...ami a lakosság fogyásával jár, és annak számos hátrányával."
"Aminek az évtizedek alatt megfigyelhetővé váló következménye a társadalom eltartásában részt vevő dolgozók számának apadása."

Álljunk meg egy pillanatra. Miért is akkora katasztrófa a dolgozók számának apadása, a fogyás? A társadalmat nem a dolgozók tartják el, hanem a megtermelt érték. Nyilván vannak összefüggések, de egy társadalom fogyása korántsem mindenhol katasztrófa, működnek modellek.

Ami az évtizedek alatt megfigyelt dolgokat illeti, vedd számba az átlagos iskolában töltött időt, a lakhatás nehézségeit, a bölcsődék, óvodákkal kapcsolatos változásokat, egyáltalán a vagyoni, jövedelmi eloszlások változását.

Egyszóval lehet, hogy igazad van sok dologban, de járd körül a dolgokat, mert nem minden egyértelmű.

2016.03.10. 16:07:52

@zombigyilkos: A kiképzéses ötleted határozottan tetszik; leszámítva, hogy a tudósok és zsenik többségének így nem lehetne választójoga... az izomjóskáknak annál inkább.

Egyébként tényleg tetszik, csípem az ilyesmit, de én mellé azért csináltatnék IQ tesztet is. ;)

2016.03.10. 16:10:17

@Ilona 79:
"a munkahelyek jelentős hányada kényelmes irodai közeget jelent"

Nőknek biztosan.
Lásd:
- irodai asszisztens
- könyvtáros
- titkárnő
- óvónő, tanárnő
- HR-es
stb.

Férfiaknál lássuk csak:
- kukás
- útépítő munkás
- asztalos, ács
- kőműves, rakodómunkás
- szalag mellett dolgozó betanított
- katona, rendőr, tűzoltó
- mérnök, informatikus
- menedzser
Ezek mindegyike vagy fizikálisan, vagy szellemileg nehéz, és általában vagy undorító/piszkos, vagy veszélyes, vagy pedig nagy felelősséggel jár.
(Ellentétben a jellemző női mukákkal, ahol nincs sem fizikai megterhelés, sem kooly szellemi munka, felelősség alig, veszély meg gyakorlatilag semmi.)

.

"míg a házimunka főleg több gyerek mellett lelketlen 24 órás robot"
Mármint a házihobbi-ra gondolsz? :)
Mert az bizony max hobbi.
Milyen lelketlen robot az, ahol 5 kg ruha kimosása kb. 2 perc meló. Meg a bevásárlás egy felüdülés? A gyerekkel foglakozás meg egy örömteli dolog?

.

"és szeretnék, ha a férfi kivenné a részét a háztartási munkákból"
1. Ha lenne háztartási MUNKÁJA a nőknek, akkor kivennénk belőle magunk részét.
De mivel az csak hobbiszintű könnyű tevékenység, ezért inkább keményebb tevékenységeket végzünk.

2. A férfiak is végeznek házi munkát (ami tényleg munka).
Tetőjavítás, fűnyírás, bútorcipelés, festés, javítási munkák.
Már régen be lett bizonyítva, hogy a férfiak is közel hasonló időt töltenek ház körüli tevékenységgel. Csak ott is ők végzik a nehezét.

.

Szóval elég nagy marhaságokat beszéltél most...
Feminista-e vagy?

Szarazinda 2016.03.10. 16:12:15

@: @Deansdale: MEG NÉVTELEN HOZZÁSZÓLÓ :-)lehet, hogy én nem fogalmaztam elég világosan, de szerintem totálisan félreértetted, amit írtam. Legalábbis az indulati töltetből így tűnik.

Azt próbáltam mondani, hogy alapvetően egyetértek veled, tényleg. A feministák lófaszt sem hitettek el velem, annyit akartam volna mondani, hogy az a mentalitás, amiről írsz, és ami engem is kiakaszt, az a "félig befejezett", a cherry picking emancipáció tünete, és nincs köze a feminizmushoz (ettől még az a véleményem, hogy a feminizmus mára egy teljesen beteg, szélsőségesen indoktrinált elmebaj, ha politikai hatalmat kapnának diktatúra lenne a vége), nem védem a feminizmust. Csak annyit mondok, hogy, ha a félig befejezett emancipációról beszélünk, érdemes a terminológiával vigyázni, mert a feminista vádat pont azok söprik le az asztalról, akikről írsz, meg akikről beszélünk. És ez így teljesen logikus is, hiszen a feminista ideológiába nem fér bele a női szerepekből a kényelmes, kellemes elemek megtartása. Ettől nekem még nem beszéltek be semmit a feministák, hidd el, nem szeretem őket.

A másik: nem állítottam,hogy régen a férfiaknak könnyebb volt, de pont azokon a területeken volt akár nehezebb is az életük, amelyekért a női emancipáció harcolt, hogy a nők is kivehessék belőle a részüket. És szerintem ez idáig rendben is van, és az is, hogy cserébe a férfiak is vegyék ki a részüket. A gond pont az, hogy rohadt sok "félig emancipált nő", szépen kiválogatja, hogy neki mi kell a tradicionális nemi szerepekből, azok maradjanak szépen meg szerintük, ami meg kellemes, meg jó nekik a modern nemi szerepekből, szabadság, önmegvalósítás, mittomén mi, az meg persze jár, hiszen nem a középkorban élünk. De erre nem az a megoldás, hogy idealizáljuk a hagyományos nemi szerepeket, hanem az, hogy befejezzük azok újradefiniálását végre, mert így végső soron mindenki szív.

Ha ez az állításod, akkor teljesen egyetértünk, ha nem, akkor csak bizonyos dolgokban.

A régi időkben pedig attól, hogy nem volt könnyebb a férfiak élete, az nem jelenti azt, hogy nem volt elnyomás. Nézz körül ma a világban. Inkább férfi lennél, vagy inkább nő Afganisztánban, ahol egy nő kis sem mozdulhat otthonról, meg megkövezik, ha más férfire ránéz, meg mittudomén. Férfi lennél, vagy nő Afrikában, ahol női körülmetélést erőszakolnak a nőkre? És igen, lehet, hogy pepitában, de a 20. századig hasonló volt a dinamika Európában is, lehet, hogy nem metélték őket körü, lehet, hogy nem kövezték meg, de igenis volt elnyomás, voltak olyan hasonló nemi alapú jogtiprások, amikhez én nagyon nem térnék vissza. És ennek semmi köze ahhoz, hogy nehezebb, vagy könnyebb, vagy egyformán nehéz volt a férfiak és a nők élete.

Az az állításom, hogy az emancipációnak nem szabad itt befejeződnie, és most, 2016-ban egy kicsit valóban a női nemi szerepek körül van az elsődleges zavar. Ennek igenis a női egyenjogúsításról kell szólnia, de úgy, hogy mindkét nem nemi szerepeit újra kell értelmezni, nemcsak a nőkét, miközben a férfiakkal szembeni elvárásokat és feladatokat érintetlenül hagyjuk, csak azért mert az úgy kényelmes a férfielnyomás alól felszabadított nőknek, meg mert genderpolitikailag ez hú de korrekt. Mindenki szenved ettől, nők és férfiak egyaránt.

Erre sem a szélsőséges, minden férfi dögöljön meg, bosszút állunk 100 ezer év szenvedéseiért típusú feminizmus nem válasz, sem pedig a nekem minden jár, ami jó, de semmi nem kötelességem, ami lemondás lenne a régi szerepek pozitív részéről. Azért persze legyen virág, meg legyél határozott, meg hordj a tenyereden. Na én ettől (is) kapok agyfaszt.

Másképp fogalmazva: nagyon sok férfi nem macsó, és nem is akar az lenni. Az emancipáció hadd tegye már ezt számunkra lehetővé. ENNYI

2016.03.10. 16:12:50

@bölcsuhu: Ne a feleségedből indulj ki a többi nőt illetően, mert hibás módszerrel fogsz dolgozni. Én sem a saját partnerem alapján állítom, hogy a férfiakat boldoggá teszi a házimunka, hanem pl ez alapján. ;)

napidoktor.hu/blog/friss-hirek/napi-hirek/a-mosogatas-a-ferfiboldogsag-titka/

bölcsuhu 2016.03.10. 16:13:10

@robertburns: nem is kértelek rá! Szerinted, nem a család dönti el, hogy addig nyújtózzon ameddig a takarója ér? Pedig, lásd a milliónyi devizahitelest... ők döntöttek úgy, hogy erejükön felül vállalnak...Hiszen józan ésszel senki sem gondolhatta, hogy a svájci frank 20-25 éven át megmarad a 150 forintos áron!

bölcsuhu 2016.03.10. 16:15:55

@: na igen, de rajta kívül az utóbbi sok-sok évtizedben számos más háziasszonyt is láttam, ismertem. S olyanokat is, akik puccosan flangáltak, s közben a lakásukban ujjnyi vastagon volt a kosz és kimondhatatlan a rendetlenség.

2016.03.10. 16:15:55

@:

"leszámítva, hogy a tudósok és zsenik többségének így nem lehetne választójoga"
A katonai kiképzés nem arról szól, hogy ki erős és nem az. Gyenge fizikumú emberke is meg tudja csinálni, mint ahogy anno is megcsinálták. (Tudom, képeztem nem kevés embert.)

"én mellé azért csináltatnék IQ tesztet is"
Ennyi erővel lehetne EQ teszt, figyelemteszt meg sok más is. Amit elég nehéz reálisan mérni. Nem tartom jó ötletnek (még ha sok esetben logikus is lenne).
Inkább így csinálnám:
www.ferfihang.hu/2016/01/02/nemileg-egyenlobb-tarsadalom-nagyobb-szaporulat/#comment-55949
Ezzel nem azt néznénk, hogy ki mennyire okos. hanem hogy mennyivel járult hozzá a társadalom működéséhez. Ez még igazságosabb lenne, mint az, hogy egy okos de semmirekellő ember döntse el, hogy merre tovább, míg egy társadalom számára hasznos embernek (butasága miatt) ne legyen beleszólása.

chrisred 2016.03.10. 16:17:32

@robertburns: Bizony, tök jó is az, amikor az emberiség töredéke éli fel a föld javait. Abból bármilyen aberrált társadalmi berendezkedést meg lehet valósítani. A mai családoknak viszont szembesülni kell vele, hogy egyre kevesebb jut majd a közösből, az utódoknak még kevesebb és így tovább.

Wildhunt 2016.03.10. 16:17:36

@: Aki nem ér el 120-at, csak az menjen kiképzésre! Támogatom.

2016.03.10. 16:17:44

@bölcsuhu: Dehogynem akarják elismerni. Bizonyára ez az oka, hogy a nők agya jobb nagyítógráf. :)

www.elte.hu/hir?id=NW-7196

"azt is megmutatták, hogy mind a jobb-, mind pedig a bal agyféltekén belül, akárhogyan is osztjuk ketté az agyféltekét két egyforma részre, a két rész között futó kapcsolatok minimális száma – amit minimális kiegyensúlyozott vágásnak is neveznek – a nők esetében nagyobb. Ezt a mutatót régóta használják – többek között – számítógépes hálózatok minőségének leírására: annál jobb egy hálózat, minél nagyobb ez az érték"

2016.03.10. 16:18:48

@bölcsuhu: Dehogynem akarjuk elismerni a különbségeket. :)

"azt is megmutatták, hogy mind a jobb-, mind pedig a bal agyféltekén belül, akárhogyan is osztjuk ketté az agyféltekét két egyforma részre, a két rész között futó kapcsolatok minimális száma – amit minimális kiegyensúlyozott vágásnak is neveznek – a nők esetében nagyobb. Ezt a mutatót régóta használják – többek között – számítógépes hálózatok minőségének leírására: annál jobb egy hálózat, minél nagyobb ez az érték"

HaCS 2016.03.10. 16:19:23

@:

Óh, azok az áldott brit tudósok.

:D

Deansdale 2016.03.10. 16:21:01

@margaritt: "Bírom, amikor folyton egymás ellen uszítják a népet, az meg uszul."

Elvi síkokon matatok, társadalmi problémákat elemzek, ebben nincs semmi uszítás. Különösen nem férfi-nő fronton; esetleg azt mondhatod, hogy feminista-ellenes vagyok, de az meg teljes joggal, hiszen ők az egyik legnagyobb uszítók az utóbbi évtizedekben, és már tele velük a tököm. Felmérhetetlen károkat okoztak a társadalomban, amit az emberek többsége túl hülye megérteni.

"Gondolod, h ez olyan téma, ahol bárkinek is igaza lesz, v. nyerni fog valaki?"

Két dolgot remélek: azt, hogy minél többen megértik a probléma elvi hátterét, illetve hogy minél többen tudnak erre építve a saját életükben rendet tenni. A teljes "munkásságomat" az olyan kommentek validálják, mint föntebb Kálmáné. Ha csak őrajta segítettem, már megérte az egész.

"A párkapcsolat olyan játék, ami felnőtteknek való."

Ez jól hangzik, csak sajnos a többiek is csinálják, nem lehet őket kizárni :) Ha csak olyanok élnének kapcsolatban akik arra teljesen érettek és alkalmasak, akkor a tévében mutogatnák őket mint különcöket.

"Igen, önállóan, és ezt senki nem csinálja meg helyettetek, hiába keresed a gugliban."

Úgy érzem talán abban a félreértésben vagy, hogy én itt a saját problémámat ecsetelem. Sajnos nem :) Ahogy jeleztem, számomra ez egy társadalmi probléma amivel szerintem többet kellene foglalkozni, mert jelenleg a szőnyeg alá söpört gennyedző fekély az egész (a képzavar szándékos).

"Megsúgom, kurvára mindegy."

Na itt van a tévedésed. Azt hiszed, hogy bárki bármilyen formában üzemeltethetne kapcsolatot sikeresen, csak akarás és csapatmunka kérdése. Ez közel sincs így. Az emberek többségében ott élnek az ösztönök, amiket évmilliók természetes kiválasztása tett beléjük, és amiket nem lehet modern elméletekkel felülírni. Nem véletlen, hogy a női sajtóban (nők lapja, kiskegyed, ilyesmi) egyfolytában műsoron van, hogy a nők "igazi férfit" keresnek akik mellett "nőnek érezhetik magukat". Lehet ezt elbagatellizálni, azt mondani hogy kisszerű libák értelmetlen sóvárgása, de valójában nagyon is jól érthető alapjai vannak. Csak mivel korunk fő ideológiája ezzel szembemegy, így sokan összezavarodtak. Nem mindenki atomtudós, mint te, aki fél kiló cérnametéltből is örökégő szerelmet tud barkácsolni a partnerével, van akinek pont jól jönne némi mankó ahhoz, hogy egy kicsit könnyebb és örömtelibb legyen az élete. Ezeket a középszerű, de jobb sorsa érdemes tömegeket ítélitek lelki nyomorra amikor félrerugdossátok a mankóikat.

2016.03.10. 16:21:08

@:
Nem kéne a napidoktort hozni példának, mert semmilyen forrásmegjelölése nincs. Saját magára hivatkozik, nem kérdéses cikkekre, tanulmányokra. Igazából egy oylan oldal, amit egy nő szerkeszt a hasraütés alapú "tanulmányokból", pusztán a látogatószerzés miatt. Van egy célcsoportja, aminek szájíz szerint ír cikkeket, érdemi tények nélkül.

Pláne nem kéne ilyen forrást mutatni, mert a valós adatokkal ellenkezik:
www.ferfihang.hu/2012/09/28/en-szoltam/
Mivel valójában éppen a házimunka az, ami csökkenti a szex esélyét.

Advanced Flight 2016.03.10. 16:22:58

@zombigyilkos: "Ellentétben a jellemző női mukákkal, ahol nincs sem fizikai megterhelés, sem kooly szellemi munka, felelősség alig, veszély meg gyakorlatilag semmi."

Hát téged se az eszedért szeretnek....szociális munkás? ápolónő? aki majd a te maga alá szaró-hugyozó, 120 kilós apádat is forgatja a kórházi ágyon, hogy ne legyenek felfekvései? nettó 78 ezerért? megvan? óvónő napi 8 órában 25 gyereket öltöztet, vetkőztet, sétáltat, törli a seggét, fújja az orrát, felelőssége az egekben, hiszen kisgyerekek élete van rábízva? rémlik? és a szalag melletti melósok csak férfiak? nagyüzemi csirkefeldolgozás, élelmiszeripar? láttál már olyat? az egész nap rohangáló pincérnők? árufeltöltők, pénztárosok, raktárosok a hiperben? leltárfelelősséggel megspékelve a jó kis nettó 90 ezres fizetésük?

Most vagy pofátlanul hazudni próbálsz, vagy csak szimplán elmebeteg vagy.

2016.03.10. 16:24:29

@Szarazinda:
"a nők emancipációjára igenis szükség volt"

Igen?
Akkor ezt előbb olvasd el:
www.ferfihang.hu/2012/07/25/az-elnyomott-nok-hangja/
Utána rájössz, hogy a történelem során a legtöbbször egyáltalán nem a nők volktak hátrányosan megkülönböztetve, hanem a férfiak.

bölcsuhu 2016.03.10. 16:24:38

@: marhaság, a szociológiát, pszichológiát pont az ilyesmik miatt nem tartom tudománynak! Szófosás, tudományos alap nélkül. Már írtam, hogy a férfi/női szerepek nem véletlenül alakultak az elmúlt százezer évek alatt úgy ahogy s ezt szolgálta a szelekció is! Az hogy minden mai generációban is születnek férfias nők és nőies férfiak (nem csak szexuális, hanem fenotípus és viselkedés szempontjából is), csak a kivételeket mutatja, de nem jellemző az egész társadalomra. Csak ma már nincsenek kirekesztve belőle, mint hajdanán.

Deansdale 2016.03.10. 16:24:45

@nagybalfasz: "Igen, vannak olyan nők, akik a hagyományos és a feminista nézetek számukra előnyös kombinációját akarják, de ezt ne azonosítsd a feminizmussal."

Szerintem ez utóbbiak vannak többen, vagy legalábbis ezeknek van sokkal nagyobb hangja a sajtóban és ereje a törvényhozásban. Szerintem a feminizmust azzal kell azonosítani, amit az aktivistáik csinálnak az utcán, a tévében és a parlamentben. Márpedig ez jellemzően pont az, hogy minden munka és felelősség a férfiakra legyen lőcsölve, miközben a nők kedvükre buliznak.

robertburns 2016.03.10. 16:28:30

@chrisred: Ezt biztos nekem szántad? Bocs, de nem látom, hol/hogyan kapcsolódik ez az én hsz-emhez.

bölcsuhu 2016.03.10. 16:29:20

@Advanced Flight: mindenki magának választja a szakmáját, munkakörét, nemde? A védenceid is választhattak volna kényelmesebb és könnyebb munkát nemde? A férfiak által választhatóak viszont jórészt ilyenek vagy jóval nehezebbek!
Ilyen amikor egy macsó feminista felhúzza magát, ha szembe találkozik az igazsággal! S csodálkozik rajta, hogy a kutyának sem kell!

2016.03.10. 16:32:30

@Advanced Flight:

Először is hadd gratuláljak a színvonaladhoz.
Kivételesen megpróbáltam normálisan kommunikálni D. blogján (ami nem szokásom), erre idejössz fröcsögni. Nem szégyelled magad, te majom?

Másrészt meg ha lenne agyad (ami nincs), te is tudnád, hogy a fizikailag vagy szellemileg nehéz, a felelősségteljes, a veszélyes és hasonló munkák 95%-át férfiak végzik.
- Az, hogy hoztad az egészségügyet, mint egy példát (és amit régebben ki is emeltem, hogy az áplónőket emiatt tisztelem) az kevés, mint mackósajtban a brummogás.
- A húsfeldolgozásban is nagyobb részt férfiak dolgoznak (mert nem csak csirkét, hanem sertést meg marhát is feldolgoznak - de csirkefeldogozásnál is bő 50% a férfiak aránya és a veszéylesebb résezekt ott is férfi végzi általában).
- A bolti eladót, pénztárost meg hadd ne röhögjem már ki! Főleg ne akkor, mikor a nehezebb bolti eladói munkáknál (éppen árufeltöltés, tudom, csnináltam - ellentétben veled) nagyobb részt megint csak férfiak dogloznak.
- Óvónőt említettem, hát nem esek hasra rőle. 20 kisgyerekkel való bánás igen piszlicsáré meló. Tudom, foglakozom manapság is gyerkekkel, kicsikkel meg nagyokkal is. Felelőssége? Hogynepersze. Mert olyan sok baj történhet a gyerekkel, mikor beülteti a homokozóba meg nem engedi kimenni az udvarra (mert be van szarva, hogy jaj mi lesz).

Ennyit az "eszedről", aranyom...
Ülj le, egyes. Mehetsz haza a rinyáddal.

Deansdale 2016.03.10. 16:34:23

@robertburns: "Az volt már, hogy a poszt kövérrel szedett alapvetése elég ordas csúsztatás?
Hogy ha a nő is tanulhat, karriert építhet, valag pénzt kereshet, akkor hogy ne venne le ezzel egy családon belül terhet a férfi válláról? Épp a férfi legkomolyabb terhét osztja meg ezzel, azt, hogy kenyeret tegyen az asztalra."

Aha, ezek szerint a férfiak manapság már nem is kell hogy dolgozzanak, vagy elég csak 4 órát, ugye? Ja nem, bocs, egy férfi ma is pontosan ugyanúgy főmunkaidőben dolgozik az iskola végétől a nyugdíjig, mint bármikor ezelőtt. Milyen teher lett levéve a válláról? Semmilyen. Sőt, még házimunkát is végeznie kell, ami korábban nem volt.

Ja, vagy arra gondolsz, hogy manapság már 2 kereset kell a megélhetéshez, így a nőnek is be kell segítenie? Ez teljesen igaz amióta a nők munkába állása a felére verte le a fizetéseket. Magyarul most ugyanannyit keresnek egy családban ketten, mint elméletben kereshetne a férfi egyedül, ha a nők nem dolgoznának. Micsoda fejlődés! A férfi ma is ugyanúgy dolgozik, mint régen, csak most a felét kapja a potenciális fizetésének, amit kvázi a nőnek kell hazahoznia azzal, hogy ő IS gürizik.

"Valaki mondta már fentebb: csupán arról van szó, hogy még nem szoktuk meg az új helyzetet."

Kérdés az, hogy érdemes-e hozzászoktatni magunkat. Ahogy Dennis fentebb kifejtette kommentben, vannak ennek a dolognak egyéb oldalai is, amikkel hely hiányában nem foglalkoztam. Komolyan tökönszúrtuk magunkat ezzel a lépéssel, csak az emberek nem akarnak vagy nem képesek elgondolkodni azon, hogy tulajdonképpen mi is változott, miért és hogyan. Ők csak azt látják, hogy frankó ha a nők is tanulnak és dolgoznak, aztán együtt sírnak a 40-hez közelítő ismerőssel akiről kiderült hogy nem lehet gyereke mert lecsúszott a dologról. Az emberek túlnyomó többsége sajnos úgy jön ki a suliból, hogy a kritikus gondolkodás képességének az írmagját is kiirtják belőle, így csak ismételgeti a bebiflázott propagandát. Ennek nincs sok értelme.

2016.03.10. 16:35:29

@Advanced Flight:
Arról nem is beszélve, hogy arányokról beszéltem.
Nézd már meg a legtipikusabb női munkát: irodai asszisztens.
Csókolotatom az agyadat, bárhol is hagytad el...

2016.03.10. 16:37:00

@Deansdale:
De miért baj az, ha mindketten dolgoznak. Ha a férj és a feleség is intelligens és szakmailag érdeklődő, motivált, akkor miért kellene egyiküknek feladnia a szakmai karriert, hogy otthon ülhessen. Mert esetleg mondhatod, hogy akkor az ilyen keressen magának egy otthon ülős párt, de én például igénylem, hogy a feleségem szellemi társam legyen, egy otthon ülő feleséget meg nem tudnék annak tekinteni.

robertburns 2016.03.10. 16:37:46

@bölcsuhu: "mindenki magának választja a szakmáját, munkakörét, nemde?"
Jaja, meg a családok is az életszínvonalukat. A te alternatív valóságodban, gyengeelméjű.

Advanced Flight 2016.03.10. 16:38:17

@bölcsuhu: A férfiak által választhatóak viszont jórészt ilyenek vagy jóval nehezebbek!

Pff.....hogyne, a férfiaknak előírja a többi férfi a parlamentben a törvényekben, hogy csak nehéz fizikai munkát választhatnak :-)
Egyébként milyen igazságról beszélsz? te magad sem tagadod, amit írtam, sőt elismerted az első mondatoddal :-)
Sajnos te is ostoba vagy, mint a hímsovik általában. Hogy felhúztam magam? igen, egy kicsit, mivel a hülyék kihoznak a sodromból általában, itt meg jó sok van belőlük :-P
De azért néha nem árt az orrotok alá dörgölni, hogy mennyi sok éktelen fasságot beszéltek.

Szarazinda 2016.03.10. 16:39:44

@zombigyilkos: köszi elolvastam, sok újdonság nekem abban nem volt, hogy bizonyos korokban és bizonyos társadalmi osztályokban nem voltak a nők viszonylag jó helyzetben. A késő reneszánszban az itáliai nemesség körében például pont igen, ez ismert. De mondjuk milyen volt a 17 századi amerikai puritán közösségekben, milyen volt a boszorkányégetések során, milyen volt a 19. századi Magyarországon. A történelem során szerintem igenis sokkal többször fordult elő, hogy az adott társadalmi viszonyok közepette a nőket nagyobb mértékben korlátozták, mint a férfiakat az élet legtöbb területén, és a nők életéről, sorsáról, életútjáról inkább a férjeik, bátyjaik döntottek, mint az, hogy a férfiakéról a feleségeik, vagy névéreik. Ez szerintem vitathatatlan, még akkor is, ha a késő reneszánszkori velencei polgárság körében voltak ellentétes tendenciák is. Ez inkább kuriózum, mint általánosság.

Ezen szerintem igenis kellett változtatni, nem világos, hogy miért ne szavazhatnának a nők, miért ne lehetnének orvosok, fizikaprofesszorok, úgy általában a saját életük felett miért ne rendelkezhetnének ugyanolyan mértékben a mint a férfiak. Azt pedig te sem gondolod komolyan, hogy ez a modern időkig általánosan így lett volna.

Szóval fenntartom: az emancipációra szükség volt, de most, némi leegyszerűsítéssel fogalmazva, rajtunk, férfiakon a sor :-)

2016.03.10. 16:39:52

@bölcsuhu: Te, csak szólok, hogy nekem a biológia és genetika (bár leginkább a matematika) a kedvenceim. Azt viszont jó ha tudod, hogy a biológia jelentős része is valami homályos, mögöttes magyarázat.

Lásd:

journals.plos.org/plosbiology/article%3Fid%3D10.1371/journal.pbio.1001851

www.sciencedaily.com/releases/2012/06/120626092714.htm

jezebel.com/one-weird-trick-female-animals-use-to-control-who-gets-1686766202

A biológia eddig pontatlan mítoszai fokozatosan dőlnek le a tények által.

bölcsuhu 2016.03.10. 16:40:23

@: ugyan, jó évszázada ismert és tanítják, hogy a kérges test, az elülső fehér ereszték a nőknél jóval vastagabb mint a férfiaknál, ergo sokkal több tengelynyúlványt tartalmaz, tehát több idegsejt kapcsolódik egymáshoz a két agyféltekében! Ennek a gyakorlati eredménye pedig az, hogy a nőknél a kát félteke sokkal gyakrabban közösen működik, míg a férfiaknál, hol a bal, hol a jobb, külön külön. Szintén agyszerkezeti és működési különbség, hogy míg a nők érzelem központúak, addig a férfiaknál a racionalitás, a logika a döntő. Hogy jól működik vagy sem az már egyedi jelleg.
Ezen a poszton is ez a két hozzáállás ütközik, s ha megnézzük akkor a feminizmus is egy érzelmi túltengés eredménye. Az évezredes, évszázados frusztráltságé, sértettségé, a bosszúállás vágyáé.

HaCS 2016.03.10. 16:40:31

@Advanced Flight:

„Le style est l' homme même”

(Georges-Louis Leclerc)

2016.03.10. 16:41:34

@:
Amit még hozzátennék, az az, hogy egy ilyen tanulmányt, amit te is linkeltél, én is olvastam nemrég. Valami svéd cucc volt (feminizmus világbirodalma). De a lényeg, hogy amit a tanulmány magyarázatánál is írtak, az az volt, hogy:

Valóban jobban érzi magát a férfi, ha házimunkát végez ...
Már ha ezt a munkahelyi munkája HELYETT végzi!
Egyfajta kikapcsolódás számára az, amikor a nő munkáját végezheti, mert kanyarban nem olyna stresszes.

Hidd el, én is elhiszem, hogy könnyebb otthon porszívót tologatni meg bablevest főzni, mint a szalag mellett állni, vagy a főnök üvöltését hallgatni. :)
Szóval az ilyen felmérések nem sokat árulnak el a valóságról.

2016.03.10. 16:41:42

@zombigyilkos:
Pl. az informatikus mióta nem (fizikai szempontból) kényelmes, irodai munka? A takarító munkát meg nagyobb részt nők végzik. Rengeteg ellenpéldát lehetne hozni, de egyébként is ezlgyes, amúgy is kihalóban lévő nehéz fizikai munkák kivételével bármelyiket el tudja végezni férfi és nő is.

bölcsuhu 2016.03.10. 16:44:18

@: biológusként nem tudok ilyesmiről! A biológia tényeken alapul, ami nem tény, az csak elmélet vagy hipotézis. A tényeken nincs mit vitatni, legfeljebb ki lehet egészíteni, míg az utóbbiak a vita kötelező tárgyai, területei. Semmiféle tény nem dől meg, a mitoszok meg nem tények. Legfeljebb egyesek eként szeretnék eladni őket.

2016.03.10. 16:45:12

@Deansdale:
A feminista aktivisták pont hogy nem várják el a hagyományos férfi szerepeket a férfiaktól. Egyesek közülük még meg is sértődik, ha azért udvariaskodsz vele, mert nő.

A Nőnap amúgy pont attól egy elbaszott egy ünnep, mert elvileg a női egyenjogúságot lenne hivatott szolgálni, miközben a hagyományos férfi szerepeknek megfelelően kell felköszönteni a nőket.

robertburns 2016.03.10. 16:47:54

@Deansdale: "egy férfi ma is pontosan ugyanúgy főmunkaidőben dolgozik az iskola végétől a nyugdíjig, mint bármikor ezelőtt. Milyen teher lett levéve a válláról? Semmilyen. Sőt, még házimunkát is végeznie kell, ami korábban nem volt"
Hát bunkó faszkalapéknál csakugyan nem volt korábban házimunka a férfi részéről, de ez hadd ne legyen már etalon. (Mindkét nagyapám végzett házimunkát.) Most ha a párok normálisan gazdálkodnak, az egyik fél keresetéből kihúzzák addig, amíg a másik két állás között van vagy mondjuk munkaképtelen lett. Nem borul rögtön az egész család megélhetése, mint régen. Fentebb már valaki mondta, klasszikus irodalmat kell olvasni.
"Magyarul most ugyanannyit keresnek egy családban ketten, mint elméletben kereshetne a férfi egyedül, ha a nők nem dolgoznának"
Nem, természetesen nyugodtan kereshet kétszer annyit is két tanult, a munkaerőpiacon értéket képviselő ember. Vagy háromszor annyit.
"Ők csak azt látják, hogy frankó ha a nők is tanulnak és dolgoznak, aztán együtt sírnak a 40-hez közelítő ismerőssel akiről kiderült hogy nem lehet gyereke mert lecsúszott a dologról."
Hát a hülyéken sose lehetett segíteni, régen se. Megint csak: miért kéne hogy így legyen? Ez csak egy alternatív valóságban kényszer.
"Az emberek túlnyomó többsége sajnos úgy jön ki a suliból, hogy a kritikus gondolkodás képességének az írmagját is kiirtják belőle, így csak ismételgeti a bebiflázott propagandát."
Az "antifeminizmus" is csak egy bebiflázott propaganda... a vallás és a férfigyávaság szerelemgyereke, akként is kell kezelni.

2016.03.10. 16:48:04

@zombigyilkos:
Az óvónői munka az egyik legfelelősségteljesebb, csak nem fizikai, hanem szellemi szempontból. Ott lehet a legtöbb kárt vagy hasznot okozni a gyerekeknél a szülői ház után, igaz az eredmény nehezen ellenőrízhető és csak utólag derül ki.

DennisVT1 2016.03.10. 16:49:49

@nagybalfasz: Azóta, amióta 5 (hülye vagyok, 10) évet kell sz*pni hozzá a BME-n, és 10szer annyit tanulni, mint az összes kommunikáció, nemzetközi gazdálkodás, marketing, és lingvisztika szakon együtt.

Utána már lehet, hogy egy kényelmes székben ülsz, és van légkondi, de van határidős munka is, és ha van a világon idegörlő tevékenység, akkor a debugging. (Hibakeresés a programkódban, ami jellemzően azzal jár, hogy ha megtalálsz és kijavítasz egyet, akkor hirtelen 3 másik jelentkezik...:))

2016.03.10. 16:50:08

@Szarazinda:

"A késő reneszánszban az itáliai nemesség körében például pont igen, ez ismert."
Meg úgy a teljes középkorban is. De oda se neki. :)
Amúgy meg a hölgy nem a nemesekről írt, ha észrevetted volna. Hanem az átlagemberről.
Nem ártott volna elolvasnod, ha már reagálsz rá.

"milyen volt a boszorkányégetések során"
Amikor 2-3X annyi férfit öltek meg vallási megfontolásból, mint nőt?
Valóban érdekes kérdés. Feltennéd magadnak is? :)

"milyen volt a 19. századi Magyarországon"
Munkamegosztás volt.
A nők bizonyos körökből ki voltak tiltva.
A férfiak meg más körökből voltak kitiltva, avagy más kötelességeik voltak.
Amíg egy nő az 1800-as évek közepén, vagy 1914-ben nem mehetett egyetemre, addig a férfiak tömegeit küldték a vágóhídra.
Vajon melyiknek volt jobb?

"igenis sokkal többször fordult elő, hogy az adott társadalmi viszonyok közepette a nőket nagyobb mértékben korlátozták, mint a férfiakat az élet legtöbb területén"
Mesélj még! :)

"még akkor is, ha a késő reneszánszkori velencei polgárság körében voltak ellentétes tendenciák is"
A baj csak az, hogy természetesen nem olvastad el a cikket.
Érdekes, hogy mégis véleményt formálsz róla.
nem ártott volna pedig elolvasni.
Ugyanis nem csak a késői reneszánsz itáliai nők voltak így vele.
Ugyanezt írta 100 évvel később Párizsban egy másik nő. Meg ezt írta 100 ével korábban német területen egy férfi. Meg ezt írta az 1300-as években egy újabb nő.
Évszázadokon keresztül rabszolgaként kezelték a férfit.
Ez vitathatatlan tény.

"nem világos, hogy miért ne szavazhatnának a nők"
Nem világos, hogy miért csak férfiak mennek háborúba.

Az emancipáció azért egy baromság, mert csak az egyik fél problémájával foglakozik. A másikkal meg nem. Akkor lenne értelme, ha mindkét fél esetében megvalósítaná az egyenlőséget. De a női emancipációnak rohadtul nem az a célja, hogy egyenlőség legyen a két nem között.
A feminizmus a női emancipációval egy fasiszta megnyilvánulás.

2016.03.10. 16:50:09

@Deansdale:
Nem mindig volt a szombat szabadnap és nem mindig volt 40 órás munkahét. Na meg egy hagyományos parasztházban több otthoni munka jutott férfiaknak és nőknek is, mint egy panelban.

Deansdale 2016.03.10. 16:50:13

@Advanced Flight: "Igen, csak épp egyenlő jogaik nem voltak emellé. Vagyis a nők csak beletettek a közösbe, de vissza már nem kaptak semmit."

ROTFL

Azért tart itt a világ, mert ilyen képtelenségekben hisznek az emberek, akik a történelemet nem értik, nem ismerik, és még életükben 5 percet nem gondolkodtak azon, hogy hogy is mentek a dolgok annakidején.

Sebaj, segítek.

Az ipari forradalom utánig az emberiség ~95%-át kitevő parasztcsaládokban a férfiak a házasság pillanatától a koporsójukba kerülésükig folyamatosan dolgoztak a feleségükért. A nőnek azért nem kellett magának kaszálni meg vetni-aratni a nagyobb földeken, mert az ínszakasztó és lélekölő robotot megcsinálta neki a férje. Közben a nő mosott-főzött-takarított és nevelte a gyerekeket. Aki szerint ez a nők kizsákmányolása a férfiak által arra inkább már nem is halmozom a dehonesztáló jelzőket.

És ha valaki nem tudja fejben összerakni a dolgot, fordítsa meg gondolatban a nemi szerepeket. Ha a férfiak maradtak volna otthon főzni míg a nő reggeltől estig arat, az a férfiak elnyomása lett volna? Broáf.

"Mellesleg kár a feminizmust meg a nőjogi mozgalmakat okolni a változásokért, azok ugyanis már előtte megtörténtek"

A feminizmus sem egy mai gyerek, a modern formáját tulajdonképpen Engels találta fel. De már az ókori Rómában is kivették a részüket a társadalom szétveréséből, csak akkor nem hívták őket feministáknak. A gondolat egyáltalán nem új, csak a tájékozatlan emberek hiszik azt.

"először volt lehetőség a nők felszabadítására"

A nőket nem kellett felszabadítani, nem voltak elnyomva. A férfiak nem hülyék, hogy el akarják nyomni a saját anyjukat, lányukat, feleségüket. De még ha akarnák is, a nővédő ösztöneik miatt képtelenek lennének rá.

"Ha zavar titeket a női egyenjogúság"

Ne fárassz már ilyen színvonaltalan szófosással. Már bánom hogy ilyen komolytalan embernek kezdtem választ írni.

2016.03.10. 16:51:28

@nagybalfasz:
Ezért is fogalmazzunk inkább úgy, hogy az LENNE a leginkább felelősségteljes. Csak a mai rendszerben semmilyen elvárás nincs feléjük.

bölcsuhu 2016.03.10. 16:53:01

@robertburns: ha valaki nem akar tanulni az iskolában, nem akar jól kereső szakmát választani, ha nem akar túl sokat melózni és megelégszik alacsonyabb jövedelemmel, ha erején felül vállal gyerekeket, stb, az vajon kényszerítve lett erre? S ki a hibás, hogy annyi az amennyi? Talán tudatosan, perspektívát követve is lehet élni s nem csak máról holnapra vegetálni, ugyebár?

Peter100 2016.03.10. 16:53:54

Festett hajú, szilikon mellű, műkörmös, szoláriumbarna hölgy keresi az IGAZI férfit.

2016.03.10. 16:58:52

@nagybalfasz:

"az informatikus mióta nem (fizikai szempontból) kényelmes, irodai munka?"
Szövegértés! Felhívnám rá a figyelmedet. Nagyon!
Az informatikus megerőltető SZELLEMI munka.
/Ellentétben a szintén számítógép előtt ülő titkárnővel./
Ha figyelmesen olvasod, amit írtam, ezt érted te is alatta.

"takarító munkát meg nagyobb részt nők végzik"
A veszéylesebb/ganébb takarító munkát (pl. duguláselhárítás, szennyvíztistítás/ férfiak. A társadalom "alján" lévő emberek. És ott is megoszlik a munka neheze. A férfi végzi abból is a nehezét.
Ahogy anno a bányában is a nő bányaajtót csukogatott meg csillét tolt (amit ano a gyerekekre is rábízták). A férfi meg a sziklát törte a végeken.

odamondó 2016.03.10. 17:00:07

Jó cikk. Erősen hiánypótló a mai fertőben.

Amúgy sohasem értettem mi a baj az otthon maradással. Sokkal jobb idióta munkatársakkal, főnökkel és ügyféllel szívni nap mint nap...

Ráadásul egy nőnek azért nem igazán kell izgulnia, hogy elveszíti a férjét. Igen egyszerűen működünk amíg van mit dugni meg enni addig a férfiember ott marad.

Deansdale 2016.03.10. 17:00:12

@nagybalfasz: "De miért baj az, ha mindketten dolgoznak."

Egyáltalán nem lenne baj, ha egy alapvetően jól működő rendszerben az embereknek erre is lenne lehetősége, és páran ezt választanák. Nem akarom kicsavarni a kezükből a lehetőséget :) A baj az, hogy manapság az emberek többsége rá van kényszerülve erre, de sajnos nem abban a formában, hogy mindketten kihívásokkal teli szellemi munkát végezhetnek kedvükre, hanem a nő pénztáros vagy aktatologató, és ez nem hogy sikerélményt nem ad, de egyenesen lélekölő.

Vagyis egyeseknél nem lenne gond, hogy mindketten dolgoznak, de a párok többségénél igenis az. Nem akarnak mindketten dolgozni, csak már olyan a rendszer, hogy muszáj. És ha mindketten dolgoznak akkor a házimunkát is meg kell osztani, jön az azon való veszekedés, stb.

DennisVT1 2016.03.10. 17:00:27

@Advanced Flight: "jáháháhá, ezen sírva röhögök! a nővédő ösztönök! persze"

Azért a Titanic süllyedésénél milyen kényelmes volt nem? Vagy szerinted honnan jön a "nők és gyerekek előre!"?
Miért férfiak milliói halnak meg a csatatéren és nem a nők? Miért a férfiak teszik ki a munkahelyi balesetek és halálok 90+%át és nem a nők? Nem gondolod, hogy ha bárhol is nőelnyomás volna, akkor ez pont fordítva lenne??

2016.03.10. 17:00:54

@zombigyilkos: Rendszeresen hm-zó férfiakról volt szó. :)

robertburns 2016.03.10. 17:02:51

@Deansdale:
"A férfiak nem hülyék, hogy el akarják nyomni a saját anyjukat, lányukat, feleségüket. De még ha akarnák is, a nővédő ösztöneik miatt képtelenek lennének rá."
Ez most tök komoly?
A férfiak egy része még mai is háztartási robotot akar otthonra.
Csak nézd meg itt fentebb a Kálmánblog féle hszt, aki rád hivatozik, mint szemei felnyitórája:
"Mostanra egészen meg vagyok győződve róla, hogy egy nőnek ideális minél fiatalabban házasodni, és túl sokra nem megy azzal, ha például van egy diplomája. Mégis nehéz lesz arra nevelnem a lányomat, hogy tudatosan férjet keressen magának már egészen fiatalon, és ha sikerül találnia, akkor alapítson családot akár 18 évesen is"
Mi ez, ha nem elnyomás??? Csak szegény annyira buta, hogy észre sem veszi.
Nesze nővédő ösztön.

DennisVT1 2016.03.10. 17:03:17

@DennisVT1: Szépen eltűnik a komment(részlet), amire válaszolok :)

ami szabad 2016.03.10. 17:03:22

Alá- fölé rendelt viszonyok helyett, mellérendelt viszonyok az egészségesek. Részben igaz, sok nő kiheréli a palit, aztán számon kéri rajta. Egyébként meg nem igaz, nem attól férfi valaki kizárólag, hogy sokat melózik valahol, és a családot - az otthoni szerepvállalást tolja rá a nőre. Egyensúly. Erre kell törekedni. A feminizmust sokan a csúnya nők értelmetlen harcának tartják, és nyilván, a jelentés- tartalma furcsán változott, de az egyenjogúságban bizony, hiszek. És ez még messze van, noha a száz évvel ezelőtti állapothoz képest, nyilván javult a helyzet. Talán nem száz évnyit, de egyszer majd csak meglesz az is, hogy nem nemi alapon születnek döntések, hanem tehetség/ tudás, hozzáértés, bárakármi alapon. Ennyi.

2016.03.10. 17:04:18

@:
Rendszeresen van idejük házimunkázni a rendes meló helyett. :)

2016.03.10. 17:05:56

Deansdale!

Nyakamat tettem rá, hogy azért van ennyi látogató, mert index címlapon vagy. És igen, valóban ott van a cikk.

Gratula! ;)

bölcsuhu 2016.03.10. 17:06:31

@Advanced Flight: a Vivien szülei talán fel kellett volna okosítsák a lányukat, hogy ne a fővárosi kétes hírű szórakozóhelyen ünnepelje a születésnapját, ne kószáljon egyedül - gondolom némi alkoholos befolyás alatt - hajnalnak hajnalán, ne üljön be kétes fickók autójába, mert ezzel csak kivívjátok amit nem szeretnétek! Jobb félni, mint megijedni!
Gazemberek, potenciális gyilkosok mindkét nemből mindig előfordultak. Nyilván a nők nem fiatal lányokat gyilkolásznak, hanem rendszerint férfiakat. Vagy szerinted ilyen esetek nincsenek? Akkor miért hoztad fel a példát? Csak feminácizásként?

2016.03.10. 17:06:32

@zombigyilkos: Akinek megerőltető, mehet mosogatni. ;)

Vagy ez amolyan férfistratégia, mint amikor órákon át, homlokráncolva telepítitek a rendszert? :)
(a férfihaverok nagyon szoktak haragudni, hogy mi a francért tanítom én meg a csaj ismerősöket, hogyan kattintgassanak a tovább gombra ;)

robertburns 2016.03.10. 17:07:28

@bölcsuhu:
"ha valaki nem akar tanulni az iskolában, nem akar jól kereső szakmát választani, ha nem akar túl sokat melózni és megelégszik alacsonyabb jövedelemmel, ha erején felül vállal gyerekeket, stb, az vajon kényszerítve lett erre?"
Igen, gyengeelméjű, tudod itt most pont arról beszélgetünk, hogy a nők anno kényszerítve lettek erre, mivel konkrétan más választásuk nem volt, mint hogy ne tanuljanak, ne válasszanak jól kereső szakmát és erejükön felül vállaljanak gyereket.

Deansdale 2016.03.10. 17:08:45

@robertburns: "Ez most tök komoly? A férfiak egy része még mai is háztartási robotot akar otthonra."

Az, hogy van egy férfi-kisebbség, ami úgy gondolja, hogy ha már ő viszi haza a pénzt akkor a nő szolgálja ki, nem jelenti, hogy a férfiak mint csoport elnyomják a nőket. Olvasd el Dennis kommentjét a tiéd felett kettővel, arról van szó.

"Mi ez, ha nem elnyomás???"

Te figyelj már, mi a pitypangos fityfene az "elnyomás" abban, ha valaki a lányát úgy akarja nevelni, hogy fiatalon menjen férjhez??? El-nyo-más? Micsoda? Ha úgy nevelné, hogy későn menjen férjhez, az oké, de ha hamar, az nem? Komolyan nem értem miről beszélsz.

bölcsuhu 2016.03.10. 17:09:10

@ami szabad: a feminizmus a női gondolkodásmód érzelmi központuságának a túltengése! Kihegyezve a férfiak elleni ellenszenvre.

Deansdale 2016.03.10. 17:10:09

@zombigyilkos: "Gratula! ;) "

Örülök is... /s

Ilyenkor mindig megjelenik egy rakás, khm, "érdekes" kommentelő, akiket aztán moderálni szükséges.

kukatr 2016.03.10. 17:10:11

@Deansdale: Az amerikai álom arról szólt, hogy a világégés után legépebben megmaradt szuperhatalom olyan számára kedvező gazdasági érdekrendszert tudott kiépíteni, mely évtizedekig biztosította az amúgy teljesen nonszensz gazdasági tévhitet, miszerint a végtelen növekedés fenntartható, ezáltal mesterségesen fel tudta fújni saját középosztályát. Aztán ez a jólét elolvadt a csillagháborús projekteknek, kimerülő erőforrásoknak és az egyre erősödő gazdasági versenynek köszönhetően. Biztos az olajválságokat is a feministák robbantották ki...

Az a gáz, amikor mindenre ész nélkül ugyanazt a magyarázatot erőlteted. Mindezt azért, hogy még egy jól hangzó 'érved' legyen saját igaznak vélt ideológiád mellett.

Arról nem is beszélve, hogy a munkából, ezáltal a kutatás-fejlesztésből is, a populáció felét kizárni faji öngyilkosság. Ha már elvi síkon mozgunk.

bölcsuhu 2016.03.10. 17:11:08

@robertburns: s az mikor volt te lökött? Téged biztos, hogy kényszerítettek rá, hogy ne tanulj, ne gondolkodj, az fix. Ergo, magadból indultál ki? Részvétem...

2016.03.10. 17:11:35

@bölcsuhu: 1. felében másról beszélsz. 2. felére kizárólag pszichológiai feltételezések vannak, az agyszerkezetből nem olvasható ki közvetlenül.

A másik kommentedre annyit, hogy még a fizikának is "csupán" kb 10%-a "tény". A többi erősen az értelmezésen múlik. Csak a gravitációra van vagy hatféle elmélet.

És ez még jó arány...

2016.03.10. 17:11:53

@robertburns:

A nőnek logikus, hogy először fiatalon szüljön. Ez biológia.
Fiatalon könnyebb szülnie, kisebb megterheléssel jár a fiatal szervezetnek, a baba is egészségesebb lesz, illetve nem kell annyira tartania az elvetéléstől és hasonlóktól sem. Plusz a megtermékenyülés esélye is jóval magasabb. Nőgyógyászok is azt tanácsolják, hogy a nők 18-25 között szüljenek, mert az az ideális kor számukra.

Már ha nem akarja a nő, hogy majd 30 éves kora után szüljön (vagy soha), és majd akkor törje derékba a karrierjét, ott aggódjon az elvetélés meg a beteg gyerek miatt, ott szakadjon ketté a gyerek és a munka között, stb.

És utána még mindig építhet karriert.

Ez nem nőelnyomás. Minden értelmes apa és anya csak ezt tanácsolhatja a gyerekének, ha jót akar neki. (Meg ha unokát is akar - amit nyilván minden szülő akar.)

A nőelnyomás az, mikor a nőknek erőltetik a korai karriert a feminácik, ahelyett, hogy ne manipulálnák őket a baromságokkal.

2016.03.10. 17:14:51

@:
"Akinek megerőltető, mehet mosogatni. ;)"

Sajna nem lehet, mert a férfi nem engedheti meg magának, hogy mosogasson otthon. Neki ez általában nem opció. A nő választhat a karrier és a házimunka között. A férfi viszont nem. A férfi nem állhat oda egy nő elé azzal, hogy 'te majd dolgozol és meg otthon szöszmötölök a levessel'. Nekünk ilyen lehetőségünk nincs. Nektek ott van mindkettő, választhattok.

2016.03.10. 17:15:52

@Deansdale: Jaj, de nem irigyellek most. :-)) Köszi, hogy véded a normalitást!

Hálával:
egy szenvedő, elnyomott, korán férjhez ment háztartási robot..

(akinek olyan rémes napja volt, hogy pl. aludt egy órát délután :)) Be jó is lenne inkább egy irodában vagy tesco pénztárban építeni a szoci... kapitalizmust!!!)

robertburns 2016.03.10. 17:16:27

@Deansdale: "Te figyelj már, mi a pitypangos fityfene az "elnyomás" abban, ha valaki a lányát úgy akarja nevelni, hogy fiatalon menjen férjhez??? El-nyo-más? Micsoda? Ha úgy nevelné, hogy későn menjen férjhez, az oké, de ha hamar, az nem? Komolyan nem értem miről beszélsz."
Akkor lassan mondom, hogy megértsd:
Az idézetben az is szerepelt ugye, hogy "egy nőnek ideális minél fiatalabban házasodni, és túl sokra nem megy azzal, ha például van egy diplomája". Tehát ha lesz egy fia is, az majd tanulhat, a lányának meg megmondja, hogy a te tandíjadra nem futja, te szüljél gyereket. Akkor is, ha kétszer olyan tehetséges vagy, mint bátyáid, öcséid. Nos, nem is olyan régen még ez volt a gyakorlat.
Ha ezzel mindenki elégedett lett volna, még ma is így lenne. Mese vége. Most már érthető?
Mondjuk hogy a zombigyilkos-féle gratuláknak örömködsz, az már magában akkora gáz, hogy inkább lépek.

Deansdale 2016.03.10. 17:17:28

@ami szabad: "az egyenjogúságban bizony, hiszek. És ez még messze van"

Tudnál egy törvényben rögzített jogot mondani, ami a férfiaknak megvan, a nőknek meg nincs? Ahogy én látom a törvénykönyveinket, már nagyjából 30 éve objektív jogelőnyben vannak a nők a férfiakhoz képest, úgyhogy ha valaki egyenjogúságot akar annak manapság antifeministának kell lennie...

Egyébként a nemi viszonyok bizonyos értelemben mindigis mellérendelőek voltak, csak a modern feministák hirdetik, hogy nem. Régen a jobbágyok nem gondolták, hogy a feleségük fölösleges vagy haszontalan. Tudták, hogy a nők munkájára is szükség van, plusz arról is volt fogalmuk, hogy ők szülik a gyerekeket, így valójában sosem létezett széles körűen az a feminista rémálom, hogy a nőket adták-vették és ütötték-verték volna. Ez csak egy idióta rémmese amit sajnos túl sokat ismételgettek és túl sokan elhitték. Már Hammurabi törvénykönyvében is büntetik a nemi erőszakot és rendezik a válás utáni gyerek- meg nőtartás mértékét, úgyhogy azt hiszem igen hasznos lenne ha az emberek fejében helyreállna a normális kép a múltról.

2016.03.10. 17:17:40

@Deansdale:

A hírnév ára. :)

De egyébként nagyon jó, ha odakerül a cikk. Jó és okos dolgokat szoktál írni, amit nem árt, ha sokan olvasnak és kicsit felnyitják a szemüket. Persze mindig lesz egy rakás femináci (ebben a társadalomban már megszokott), de ettől még jó, ha sokak elé kikerül egy ilyen cikk. Ez az egy-két cikk, ami kikerült az index címlapra, gyanítom ért annyit, mint a fél ferfihang.

2016.03.10. 17:18:46

@Deansdale:
Na de ez nem a feminizmussal függ össze, hanem azzal, hogy azzal a munkával, amit bárki el tudna végezni, nem lehet egykeresős modellben eltartani egy családot. Ez mindig is így lesz. 200 éve is így volt, csak akkor nem úgy látszott. Akkor a női házimunka több volt (a férfi is), és egész embert kívánt, de a tehetősebb férfiak feleségeinek nem kellett.

Na de én például simán keresek annyit, hogy avfeleségem akár ne dolgozzon. De nem lenne jó, mert akkor unatkozna, szellemileg elmaradna tőlem. Ő is vágyik a fejlődésre.

bölcsuhu 2016.03.10. 17:19:14

@kukatr: bocsi, a kutatás-fejlesztés kreativitást követel meg! Nos ez pont az agyszerkezet/működés jellegzetességei eredményeként jórészben hiányzik a nőknél. Van más, ami a férfiakból hiányzik s mi ezt nem is vitatjuk s nem akarunk okvetlenül szert tenni rá. Több mint évszázada virágzik az emancipációja nőknek a tanulás terén, ennek ellenére ténylegesen új, eredeti és tömeges tudományos eredményeket nem tudnak felmutatni. Ahogy nincsenek igazán nagy írók, zeneszerzők, képzőművészek sem köztük. Persze, genetikailag a két véglet 100%-s nő/férfi közt számtalan átmenet van, így a fenti "hiányszakmákban" is vannak átmenetek és ilyen-olyan nemű képviselők.

robertburns 2016.03.10. 17:20:11

@Gazzella: Természetesen háztartási robotok is kellenek, van rájuk igény. Mindenkinek tehetsége szerint. : ))

bölcsuhu 2016.03.10. 17:20:46

@nagybalfasz: szerinted csak a munkahelyen lehet valaki fejlődőképes?

2016.03.10. 17:20:49

@robertburns:
Az miért baj, ha egy nő a gyerekszülés UTÁN épít karriert?
Mert logikus? :)

2016.03.10. 17:21:55

@zombigyilkos: Nem véletlen dicsérnek mindig az orvosok, hogy már a másodikat szülöm 23 évesen. Bár a feministák szerint ez biztos nem azért van, mert értenek a biológiához és az anatómiához, hanem mert patriarcha elnyomók. :-)

2016.03.10. 17:23:59

@Gazzella:
"egy irodában vagy tesco pénztárban építeni a szoci... kapitalizmust!!!"

Ne tetézd, ne tetézd!!! ;D

DennisVT1 2016.03.10. 17:24:05

@zombigyilkos:
"Nektek ott van mindkettő, választhattok."

Van nekik harmadik is. Golddiggerkedni, jól házasodni/válni, és aztán nem csinálni EGYIKET SEM....

2016.03.10. 17:24:11

@robertburns: Tökéletes példa vagy a tökéletes feministára, aki lenézi azokat a nőket, akik nem úgy élnek, ahogy szerinte kéne. Szerintetek csak az háztartásbeli, aki máshoz hülye, nem is értem, hogy lehet valaki ilyen előítéletes, az nem szép dolog... :-)

Deansdale 2016.03.10. 17:24:47

@robertburns: Nem hiszem, hogy abortáltatja a 18 körüli lányát ha az mégis egyetemre akar menni, tudod a szülői szándék egy rugalmas valami. Az is érdekes gondolat számomra, hogy a szülők azon vágya, amivel a gyerekeik boldogságát akarják megteremteni, "elnyomás" lenne. Annyi itt a csavar, hogy Kálmán szerint a férfi és a nő nem ugyanolyan és csereszabatos valamik, amiknek ugyanolyan sors lenne az optimális. Ebben tökéletesen egyetértek vele; szerintem csak agyhalottak hiszik, hogy minden ember egyforma nemtől függetlenül.

Tételezzük fel egy pillanatra, hogy a cikkben leírtak igazak - ebben az esetben pont az a legjobb a lányának és a fiának, ha az előbbi korán férjhez megy, míg az utóbbi jó állást szerez és jó egzisztenciát teremt, amibe háztartásbeli feleséget hozhat. Ez esetben nem elnyomta őket, hanem a lehető legjobb úton indította el őket az életben.

2016.03.10. 17:25:38

@Gazzella:
És remélem te is érzed, hogy el vagy nyomva!

- Ha érzed, akkor nyilávn igaz és el vagy nyomva.
- Ha meg nem érzed, akkor azért nem érzed, mert el vagy nyomva.

Érted te is, ugye? :)

2016.03.10. 17:25:56

@bölcsuhu: Akkor a férfi zsenik nagy részének miért épp nőies huzalozású agyfelépítése volt?

Megint mítoszokról beszélsz; és tényekkel kevered őket. :)

disqus.com/by/disqus_raiden/?l=hu

robertburns 2016.03.10. 17:26:21

@Gazzella: "Nem véletlen dicsérnek mindig az orvosok, hogy már a másodikat szülöm 23 évesen."
Akkor 40-ig még meg lehet a 19db is. Grat! : ))

bölcsuhu 2016.03.10. 17:27:28

@: a gravitációra persze, hiszen előbb a pontos okkal kellene tisztában lenni (miért nem jó rá a tömegvonzás?).
A természettudományokban csak a tények számítanak. Csak hát pont a tények felfedezése és bizonyítása a tudományos kutatás alfája és omegája. A többi csak tapogatózás a többé-kevésbé sötétben. Viszont a megjelent tudományos közlemények túlnyomó része pont az utóbbi kategóriába tartozik.

2016.03.10. 17:27:33

@robertburns:
Túl összetett volt számodra a mondat? Máshogy kérdezzem?
Vagy csak az érvekből fogytál ki? :)

Deansdale 2016.03.10. 17:28:40

@robertburns: "Mondjuk hogy a zombigyilkos-féle gratuláknak örömködsz, az már magában akkora gáz, hogy inkább lépek."

Szerintem nem olvastad figyelmesen amit neki válaszoltam.

A /s a szarkazmus egyezményes jele a weben, bár tény, hogy elsősorban angol nyelvterületeken, de azt hittem ide is beszivárgott.

szuts 2016.03.10. 17:28:49

Na! A szívemből szolt ez a írás. Ugyan ezt mondogatom én is már kb.:30 éve, csak nem ilyen összeszedetten. Jó volt olvasni, tetszett.
köszönöm:szuts

2016.03.10. 17:29:12

@zombigyilkos:
A munkaerőpiac annyira nem díjazza a 30 éves pályakezdőket. Ha 23 évesen elvégzi a nő az egyetemet, majd 28-32 évesen szül, az kevésbé teszi tönkre a karrierjét, mert 33-34 évesen nem üres lesz az önéletrajza.

Én anyám bátyámat 27 évesen szülte, majd még 2 gyereket, pedig ez nem mostanában volt.

2016.03.10. 17:29:27

@robertburns: Köszi. :-) Ők legalább majd felköszöntenek szülinapomkor és fogják a kezemet a halálos ágyamnál, nem úgy, mint a macskák. :-)

Opi87 2016.03.10. 17:30:00

Nekem az jutott eszembe, hogy a régi nemi szerepek által megkövetelt dolgok nem tűntek el (keress sok pénzt, legyen jó és stabil karriered stb.), csak bejöttek újak, amiknek egyre kevesebb férfi tud megfelelni:

legyél magas, jóképű, népszerű, alfahím, kigyúrt testtel, sok pénzzel és szabadidővel, de legyél okos, intelligens, tudd mikor mit kell tenni hogy az ő neki tökéletes legyen, legyen nagy, de legalábbis nem kicsi farkad, legyen végtelen libidód, de legalábbis csak akkor akard csinálni, amikor ő, más nő ne érdekeljen akkor sem ha végtelen opcióid vannak, mivel ugye minden nő ezt akarja

Megjegyzem sok nőtől hallom, hogy őt a "pénz nem érdekli", mert ugye ő azt hiszi, hogy az, hogy valakit a "pénz érdekel" az azt jelenti, hogy csak multi-milliomossal áll szóba, de nem sok diplomás nő van, aki pl. egy segédmunkással áll össze. Ennek ugye a másik oldali megfelelője, amire szép számmal van példa, hogy az orvos srác a nővérrel, vagy a cégvezető a titkárnőt dugja.

az elvárások elég nagyok, ehhez képest a legtöbb nő nem tud sokat nyújtani. már bocs

2016.03.10. 17:30:36

@zombigyilkos: Hogy érteném? Csak egy buta htb vagyok. :-))

Szarazinda 2016.03.10. 17:31:05

@zombigyilkos: azért nem kicsit kevered a a társadalmi függelmi viszonyokat, a nemi szerepekkel. A férfiakat nem a feleségük küldte a vágóhídra, hanem a földesúr. De az a férfi, akit a földesúr a vágóhídra küldött, az előtte kiverte az asszonyból a szuflát, ha nem volt meleg a kaja.

Nehezen látom be, hogy az, hogy megtagadod az egyetemre járást, a választójogot, az önrendelkezést a saját társadalmi szinteden, családodban, faludban, akárhol a nőktől, attól neked mitől lesz könnyebb a vágóhídon, ahová a szintén férfi feljebbvalóid, és nem a feleséged, lányod küld. A vágóhíd a társadalmi hierarchiából adódik, a nők jogai, vagy azok hiánya pedig a nemi szerepekből, a kettőnek semmi köze egymáshoz. Ez a poszt pedig arról szól. Az a baj ma, és ebben itt értek egyet a poszt szerzőjével, hogy, ha a pont a te vágóhidas példádnál maradunk, akkor rohadt sok nőnek az az elvárása, hogy amíg ő önmegvalósít, addig te még mindig menj a vágóhídra. Pont azt mondom, hogy rendben, egyetértek, legyél orvos, atomtudós, szavazz, akármi, de ne várd el, hogy én meg örömmel menjek a vágóhídra. Másképp fogalmazva: régen se te, se a feleséged nem volt boldog attól, hogy a hülye földesúr a vágóhídra küldött, de attól csak a feleséged szenvedett, hogy nem mehetett egyetemre, vagy, hogy pofánverhetted, ha nem volt meleg a kaja. Sántít az analógia. Ráadásul a vágóhídra nyilván a fizikailag fittebb férfi megy, ha emanacipált a társadalom, ha nem, ez biológia, mint az is, hogy a nő meg szül, a férfi meg nem.

Mind mind az egyetemet, mind a földesurat kéretik átvitt értelemben érteni, modellnek szánom.

És akkor nem is beszéltünk arról, hogy, ha a nők az érdekeiket jobban tudják érvényesíteni, azaz szavazhatnak (ti., hogy apuka otthon tudjon lenni vele és a gyerekekkel és ne a vágóhídon), akkor ritkábban kellene mennünk arra a bizonyos vágóhídra. Így az emancipáció a te érdekedet is szolgálja, ha rendesen végbemenne és nem ilyen felemásan. Míg a közel keleten ma is vágóhíd van (lásd tradicionális nemi szerepek), addig ma egy svéd-dán háborút kicsit nehezen képzelek el.

2016.03.10. 17:31:59

@DennisVT1:
Na várjál!
Én itt nőkről beszélek ám, nem ribancokról! Nálam a goldigger nem nő, hanem ribanc. Eszemben nincs a nőket azzal degradálni, hogy egy kalap alá veszem őket az aranyásókkal. A prostituált (kurva) nálam nő, mert felvállalja, hogy pénzért szexel. (Valahol tisztelem is őket.) A goldigger messze ez alatt a szint alatt van. (Különbséget teszek kurva és ribanc között is. :) )

/Mint ahogy a feminista nőneműt is szukának nevezem, hiszen az nem nő. Nagyon gáznak tartanám, ha őket is nőnek nevezném. Sértő lenne a valódi nőkre nézve. Külön szótáram van ám, bakker! :) /

2016.03.10. 17:32:10

@Deansdale:
Az Ószövetségben viszont a nemi erőszakoló büntetése az volt, hogy el kell vennie a lányt, és kártérítést fizetnie érte a szülőknek. Egyes cigány közösségekben ma is így megy amúgy.

robertburns 2016.03.10. 17:32:26

@Gazzella: Nem gondolom így... Inkább úgy mondanám, hogy egy értelmes nőt éppúgy nem elégít ki a háztartásbeli lét, mint egy férfit. Tudni kell választani, dönteni, szabadnak lenni. Aki otthon akar maradni gyereket nevelni, az tegye. De ha nem tanult előtte, utána meg a gyerekek miatt nem tud, akkor ne sírjon majd, ha csak szar melót kap, mondjuk. Ha soha nem akar htb-n kívül dolgozni, akkor persze ez is pipa. Nincs itt gond. : )
No school, no job, no problem.

bölcsuhu 2016.03.10. 17:32:55

@: ezt meg honnan a fenéből veszed? Az elhunyt tudósok elenyésző részének vizsgálták az agyát. Tudósokról van szó s nem kutatókról! Ugyanis az előbbiek a kreatívak, az utóbbiak meg a sokszorosítók, alkalmazók. A kreatívok jellemzője pl., hogy nem igen bírják a monotóniát, szétszórtságot, viszont kiválóan tudnak koncentrálni az adott dologra..

2016.03.10. 17:33:50

@bölcsuhu: Megint másról beszélsz. :)

Persze, hogy csak a tények számítanának, ha nem vennének ténynek olyasmit is, ami nem az, vagy nem bizonyítható közvetlenül.

Pl a legkreatívabb férfizseniknek "nőies" irányba huzalozta az agyát az alacsony prenatális tesztoszteronszint, mire te azzal érvelsz, hogy a "férfiagy" kreatívabb.

robertburns 2016.03.10. 17:34:19

@Gazzella:
"Ők legalább majd felköszöntenek szülinapomkor és fogják a kezemet a halálos ágyamnál, nem úgy, mint a macskák. :-) "
Mondanám, hogy erre ne vegyél mérget, de nem vagyok gonosz : )

2016.03.10. 17:36:00

@bölcsuhu: Az ujjaik arányából. Einstené és Tesláé elég jól dokumentált. Néhány profi sakkozóé is fellelhető a neten.

2016.03.10. 17:37:09

@bölcsuhu:
Nem. Mindenkinek a saját útját kell megtalálnia. De a kijelölt szerepekben ritkán jön össze a fejlődés.

2016.03.10. 17:37:22

@robertburns: Lefogadnám bármiben, hogy sokkal több időm van művelődni, olvasni és autodidakta módon tanulni, mint bármilyen dolgozó nőnek. A szellemi igényeket nem csak házon kívül, főállásban végzett munkával lehet kielégíteni. Sőt, a legtöbb munka kifejezetten gátolja. Még akár az ún. "értelmiségi" foglalkozások is a mai állapotok miatt.

bölcsuhu 2016.03.10. 17:38:06

@: marhaság, a szexuális orientáció veleszületett! De mivel az emberek elég nagy százaléka veleszületetten biszexuális, rájuk a környezeti hatások vannak döntő eredménnyel. Egy 100%-ban heteróból vagy homóból nem lehet az ellenkezőjét nevelni semmiféle módszerrel, egy bi-ből viszont bármit!

2016.03.10. 17:38:08

@robertburns: 19-ből csak lesz legalább egy normális. :-))

HaCS 2016.03.10. 17:39:21

@:

Vajon milyen lehetett születésükkor a csillagok állása?

Ennyi erővel.

Wildhunt 2016.03.10. 17:40:14

@: Ja, akkor a te informatikai ismereted kimerül abban, hogy lopott XP-t varázsolsz a facebookozó P-III-ra? Nincs több kérdésem...

bölcsuhu 2016.03.10. 17:40:39

@: kiragadott példák, amelyek vagy igazak vagy sem! Hipotézisek s nem tények! Szerinted hány tudós (valódi,kreatív) él jelenleg a Földön és hány olyan aki kutatásban dolgozik?

2016.03.10. 17:42:10

@Gazzella:
Szerintem teljesen más a munkahelyi fejlődés és a hobbi, szabadidős fejlődés, de nem tennék közéjük rangsort. A hobbi szint nem mérettetik meg a piacon (ha sport, akkor sem, a verseny nem piac), viszont kedvtelésből csináljuk.

2016.03.10. 17:43:05

@Wildhunt: Szerinted ezt írtam?
Az emberek 99%-a a saját hiteivel és vágyaival vitázik. ;)

2016.03.10. 17:43:27

@bölcsuhu:
Nem, a bi az bi is marad, max. titkolja az egyik irányt.

Wildhunt 2016.03.10. 17:44:10

@: Amit a fizikáról írsz, az konkrétan NEM igaz. M-elmélet, meg húrelmélet van, ami TALÁN ütközik. Meg egy csomó minden, amit nem tudunk. De ha szerinted a fizika ad hoc magyaráz, akkor ne csak repülőre ne ülj, de autóba se nagyon. A GPS használatról nem is beszélve, ha már a gravitációt emlegeted.

robertburns 2016.03.10. 17:44:17

@Deansdale: Nem vágom a jeleket, nem vagyok nagy fórumbubus, bocsi : )

"Nem hiszem, hogy abortáltatja a 18 körüli lányát ha az mégis egyetemre akar menni, tudod a szülői szándék egy rugalmas valami."
Csak remélem, hogy ebben igazad van. Egyébként az, hogy megint egyre többe kerül az oktatás, az abba az irányba hat, hogy az alapból ilyen gondolatvilágú szülők igenis a fiúkat fogják taníttani, nem a lányokat.
"Az is érdekes gondolat számomra, hogy a szülők azon vágya, amivel a gyerekeik boldogságát akarják megteremteni, "elnyomás" lenne. Annyi itt a csavar, hogy Kálmán szerint a férfi és a nő nem ugyanolyan és csereszabatos valamik, amiknek ugyanolyan sors lenne az optimális."
A szülőknek mindig nehéz dolga van, de ez nem is lehet másképp. Ha én azt látom, hogy a világban az boldogul jobban, aki nagyobb szemétláda, akkor vajon erre kell-e nevelnem a gyereket, az ő érdekében? (mondjuk ez nem valós dilemma, mert ha én nem vagyok szemétláda, akkor ez úgysem fog menni) Szerintem ha egy bizonyos életkor után nyilvánvalóan szembemész a gyerek akaratával, akkor már elnyomod, igen. Egy fenti helyzetben, ha nyomást gyakorlosz a lányodra 18 évesen, hogy bár okos és tanulna, inkább menjen férjhez, akkor elnyomod, még ha ezt "finom" eszközökkel teszed is (érzelmi zsarolás).
"Ebben tökéletesen egyetértek vele; szerintem csak agyhalottak hiszik, hogy minden ember egyforma nemtől függetlenül."
Ez így van. Viszont: két ember között nem feltétlenül a neme a legnagyobb különbség, ezt kéne már végre belátni.

"Tételezzük fel egy pillanatra, hogy a cikkben leírtak igazak - ebben az esetben pont az a legjobb a lányának és a fiának, ha az előbbi korán férjhez megy, míg az utóbbi jó állást szerez és jó egzisztenciát teremt, amibe háztartásbeli feleséget hozhat"
Ez egy valós lehetőség - a sok közül. De (már) nem alap és nem etalon.
A tévedés jogát természetesen fenntartom. : )

2016.03.10. 17:45:37

@bölcsuhu: Mi az, hogy vagy igazak vagy sem? Ha valami, ez aztán tényleg "kézzelfogható" tény. :)

Deansdale 2016.03.10. 17:46:17

@nagybalfasz: Nem a nemi erőszakra vonatkozott az, hanem a teherbe ejtésre. Te mint apa férjhez adnád a lányodat valakihez aki megerőszakolta? Pfff. Ez lenne a legkönnyebb módja a jó feleség szerzésének, a legutolsó hülyegyerek is megerőszakolhatná a legjobb nőt a környéken és máris meg van oldva a feleségszerzés problémája. Garantálom, hogy ilyen törvény ebben a formában sohasem létezett. Régi szövegeket könnyű félremagyarázni, mert a régi korok embereiről bármi barbárságot elhiszünk. Arról szólt ez a dolog, ha fiatalok suttyomban összejártak és a lány "úgy maradt", akkor jött a sürgős kényszerházasság. Ez az intézmény nyomokban még ma is létezik, az amcsik például shotgun weddingnek hívják - laza magyarításban sörétes esküvő :)

2016.03.10. 17:46:29

@nagybalfasz:

"A munkaerőpiac annyira nem díjazza a 30 éves pályakezdőket."
Állami szektorban lehet.
A versenyszektorban a teljesítmény számít, függetlenül életkortól.

"Én anyám bátyámat 27 évesen szülte, majd még 2 gyereket, pedig ez nem mostanában volt."
Bizonyított az alábbi:
- 30 éves korban szült gyereknél 2X akkora a debilek aránya, mint a 20 éves korban születetteknél.
- 35 évesnek 60% esélye van megtermékenyülésre 1 évnyi próbálkozás után. A 20 évesnek közel 100%.
- A 30 éves korban született gyerek nagyobb eséllyel lesz beteg, allergiás, fogyatékos, depressziós, stb.
- 30-40 éves korban nehezebb a szülés, több az elvetélés.
Ezek bizonyított tények, nem légből kapott infók.
Bármelyik nőgyógyászt megkérdezheted róla.

Nem azt mondom, hogy mindenki beteg lesz, ha későn születik. De ha valaki gyereket akar, akkor valószínűleg nem beteg gyereket akar és mindent meg akar tenni azért, hogy az egészséges legyen. Igazából az összes szülő ezért aggódik. Na, 20 évesen szülve sokkal kevésbé kell aggódni.

A "betegség" nem feltétlen nagy és látványos betegség lesz. A nők petesejtje életük kezdetétől bennük van, így onnantól kezdve folyamatosan ki van téve a sejt a külső hatásoknak (sugárzás, vegyszerek, stb.). Ergo folyamatosan kisebb-nagyobb hibák keletkezek benne. Minél több idő telik el, annál több a hiba.
Ha 10 évvel hamarabb születtél volna, akkor esélyes, hogy nem lenne benned annyi hiba. (Ezt ne személyeskedésnek vedd. Inkább nézd meg, hogy hol nem vagy annyira tökéletes. Bőrelváltozások, gyengébb fizikum, itt-ott elcsúszások, betegségekre hajlamok, gerinc- és egyéb csontproblémák, stb. Természetesen nem csak ez számít, de erősen közrejátszik. minél fiatalabb korban szüli a nő a gyereket, az annál egészségesebb lesz.)

A karrierről meg:
- 35-40 évesen, miután a gyerekek kirepültek, elkezdhet tanulni.
(Meg igazából gyerek mellett is.)
- Egy 35-40 éves nőt hamarabb felvesznek ugyanarra a munkára, mint a 25 éves vetélytársát. Ugyanannyi munkatapasztalat, de az utóbbinál már nem lesz gyerek és higgadtabb, nyugodtabb emberrel van dolguk, kevésbé lesz problémás. Tipikus női munkákra meg még inkább jobb. Óvónőnek vajon melyik alkalmasabb? A 22 éves kis műkörmös csajszika, vagy a 40 éves nő, aki már felnevelt 2-4 gyereket? vagy menedzserként melyik emberre hallgatnak majd a beosztottak inkább? A 25 éves csajra, vagy a 40 éves tapasztalt nőre? Egyet találhatsz. Ergo nincs hátrányban egyáltalán.
- A háta mögött (miután kirepültek a gyerekek) ott a családi támogatás. Ami eddig a gyerekeket támogatta, az most őt is támogathatja. Nincs izgulás azon, hogy megkapja-e az ösztöndíjat vagy az állást. Hiszen a stabil háttér ott van mögötte továbbra is.
- 100%-osan tud foglalkozni a munkával, nem hátráltatja a gyerek. Vajon melyik a hatékonyabb karrierépítés? Amikor teljes erővel tudod csinálni, vag yamikor kettő dologra kell figyelned egyszerre? Egyet találhatsz ismét.

ÉS AMI A LEGFŐBB:
A gyereknek is jobb, ha egy teljes értékű anya van mellette, nem pedig egy munkától leharcolt frusztrált ember.
Márpedig ez még társadalmi szempontból is sokkal többet jelent, mint a legtöbb eddigi érv.

Aztmondodhogy 2016.03.10. 17:46:48

@zombigyilkos: Igen, feminista lettem. Nem voltam az, amíg nem szültem egy koraszülött gyereket egy erősen patricarchális családba. Onnantól kezdve nem értettem, hogyha nekem pusztán a gyermek gondozása (gyógytorna, 40 percenként etetés éjjel-napal..stb.) kitesz napi 15 órát, akkor miért kell egyedül tolnom az összes hétvégét, éjszakát, házimunkát. Azóta az együttműködésben jobban hinnék. Rossz, amikor egy anyuka a hagyományos szerepleosztásokra hivatkozva a legkritikusabb helyzetekben (3 hónap nulla alvás) sem kap segítséget. Ahogy szerintem egy férfinek is rossz, ha az összes anyagi felelősség őt terheli.

robertburns 2016.03.10. 17:46:58

@Gazzella: Ezzel totál 1etértek. Ha valaki ügyes, a htb-ként most sokkal több lehetősége van képezni magát, mint valaha. De azért jó, ha az autodidaktizmusból papír is lesz, amit lehet lobogtatni egy állásinterjún.

2016.03.10. 17:47:08

@Gazzella:
Én kérek elnézést! ;)

2016.03.10. 17:50:02

@Wildhunt: Meg ott vannak a klasszik fizikai megközelítések, + a holografikus. Az M meg a húr/szuperhúrelmélet viszonya még nem is akkora gáz.

2016.03.10. 17:50:59

@Deansdale:
Ez konkrétan benne van az Ószövetségben. Hogy mennyire alkalmazták, nem tudom, de cigányoknál manapság is hallottam ilyen esetről, pedig ők nem a Bibliából indulnak ki, hanem a saját hagyományaikból (konkrétan volt, hogy a csajt azért bújtatták a vidéki rokonai, mert kinézte magának egy csávó, és ha sikerül neki, akkor nem mondhatnak nemet).

robertburns 2016.03.10. 17:52:16

@Wildhunt: Bántottalak, barátom? Nem volt szándékos. Te kis magasröptű.

HaCS 2016.03.10. 17:53:29

@:

www.theguardian.com/education/2004/oct/20/science.highereducation

Na hát ahogy nézem, akkor ez a kutatás (illetve annak csak egy, az agyi hasonlítgatás része) éppen most dőlt meg. 12 év egyrészt nagy idő. Másrészt pszichológusok ne vonjanak le neurofiziológiai következtetéseket.

Ettől még a hormonális része feltehetően igaz.

Wildhunt 2016.03.10. 17:53:57

@nagybalfasz: Ezt legaláb megoldottuk azóta. Mostanra szerencsére az erőszak és a pedofília vádja is elég ahhoz, hogy valakit kitaszítsanak miatta.

Deansdale 2016.03.10. 17:54:06

@Ilona 79: "feminista lettem. Nem voltam az, amíg nem szültem egy koraszülött gyereket egy erősen patricarchális családba"

Nem igazán hiszem, hogy egy egyéni tapasztalat pár másik emberről jó alap egy társadalmat megnyomorító politikai mozgalomhoz való csatlakozásra. Ez olyan, mintha én mondanám, hogy a feleségem nem akart mosogatni, ezért csatlakozok egy nőellenes politikai mozgalomhoz. (Mondjuk ilyen nem létezik, dehát na.) Szerinted ez nem lenne logikátlan?

2016.03.10. 17:54:26

@zombigyilkos:
Pont a versenyszférában fontos, hogy a papíron túl fel tudjon mutatni valamit.

bölcsuhu 2016.03.10. 17:55:10

@: ez a "huzalozás" jól hangzó mese! Az emberi test embrionális fejlődése során elsősorban a genom által kódolt jellegek alakulnak ki. A férfias jelegek - pl. az agyszerkezet is - az Y kromoszómán vagy az azon levő gének hatására alakulnak. A prenatalis anyai hormonszint ezt befolyásolhatja, de csak a nemi szervek alakulásában okozhatnak komolyabb eltérést, de ezért vannak 100%-ban férfias férfiak és nők mellett az átmeneti fenotípusok is.
Jellemző, hogy a a férfi homoszexuálisok érzelmi töltöttsége, színészeti és általában verbális képességei igencsak közel állnak a nőkhöz, míg a nőknél a férfias jelegek vannak többségben s nemcsak fenotípikusan.

2016.03.10. 17:57:04

@zombigyilkos:
Na a legfőbb érved a legnagyobb fals érv. Pont azok az anyukák a legfrusztráltabbak, akik 3 gyerek után, 30 évesen úgy érzik, nem tettek le semmit sem az asztalra, és vágyaikat a gyerekeiken keresztül akarják kiélni, nyomatva őket ezerrel. Sajnos túl sok ilyet láttam...

Wildhunt 2016.03.10. 17:57:33

@: Igen, ezt írtad le, mint informatikai munkát, ahomlokráncolva telepítést. Ahogy Csurkától kérdezték: te olvasod is, amit írsz?

bölcsuhu 2016.03.10. 17:58:05

@HaCS: de sajna levonnak, mert Pavlovhoz hasonlóan a szervezetet gépnek nézik s úgy is kezelik az ösztönöket, képességeket, hajlamokat. Ezért tekintik ellenfélnek az etológiát!

2016.03.10. 17:59:33

@Szarazinda: "azért nem kicsit kevered a a társadalmi függelmi viszonyokat, a nemi szerepekkel. A férfiakat nem a feleségük küldte a vágóhídra, hanem a földesúr. De az a férfi, akit a földesúr a vágóhídra küldött, az előtte kiverte az asszonyból a szuflát, ha nem volt meleg a kaja."

Ezt már én is mondtam neki. :)
Rendszeresen a férfiak közötti hierarchiával próbálja cáfolni a férfi és nő közöttit... ami mellet ugyanakkor érvel is.

Deansdale 2016.03.10. 18:00:56

@nagybalfasz: Ööööö, ez már olyan szinten szürreális, hogy nem igazán tudok mit kezdeni vele. Ha megfeszítem a fantáziám végülis el tudom képzelni, hogy egyes cigányok ennyire agyalágyultak, de semmiképpen sem tartom ezt mérvadónak úgy általában a nyugati kultúrákra nézve.

Azt tartom valószínűbbnek, hogy az ilyen sztorikban van egy hajszálnyi őszintétlenség - mondjuk azt a csajt azért bújtatták, mert ő is akart kufircolni, amit a család helytelenített, vagy egyszerűen csak nagyon rástartolt valami bűnöző arc és tudták hogy az bármire képes lenne. Nem szeretném hinni, hogy akár a cigány apák is annyira hülyék legyenek, hogy férjhez adják a lányukat annak megerőszakolójához. Szerintem hamarabb vágnák el a torkát az illetőnek...

Persze az emberi hülyeség határtalan, biztos minden baromságra lehet példát találni, de ahogy jeleztem, szerintem ez nem mérvadó a széles néptömegekre nézve. Az emberek általában véve normálisak, legalább hozzávetőlegesen :)

2016.03.10. 18:01:12

@Deansdale:
A feminizmus nem férfiellenes.

bölcsuhu 2016.03.10. 18:01:54

@nagybalfasz: s az fel sem merül bennük, hogy a tudásuk, szakismereteik, képességeik révén mire lettek volna képesek? Azért frusztráltak mert csak szimpla pénztáros, nővér, óvónő vagy ügyvivő lett s nem vált főpénztárossá, osztályvezetővé, főnővérré, óvoda igazgatóvá? A három gyerek nem elég kompenzáció számukra?

Wildhunt 2016.03.10. 18:02:29

@Ilona 79: Az a család nem patriarchális, hanem bunkó, önző. Mielőtt belekerültél ezt hogy titkolták el?

2016.03.10. 18:02:45

@Deansdale:
Nem szürreális, így működött minden olyan társadalom, ahol az apukák majd férjek tulajdona volt a nő. Ha valaki férjes asszonyt erőszakolt, azt természetesen súlyosan büntették.

2016.03.10. 18:02:56

@Wildhunt: Egy példa volt a "férfias" hozzáállásra, nem az informatikai munka definíciója.

Wildhunt 2016.03.10. 18:04:23

@: Akkor ajánlom figyelmedbe a 2.-os gimnáziumi anyagból a perturbáció fogalmát. Biológusként ezt tudnod kellene.

2016.03.10. 18:05:12

@HaCS: Egyedül a hormonális része számít. Nem következtetésről van szó, az pont nem kellett volna bele.

2016.03.10. 18:07:23

@Wildhunt: Megint sikerült mást kiolvasnod abból, amit írtam. :)

whoamiohmy 2016.03.10. 18:08:01

"A nőknek ezzel szemben se új, se régi szerepeknek nem kell megfelelni, mert feminizmus."

Ezen felröhögtem. A kedvenc MGTOW vloggerem a Youtube-on (ehun, e: www.youtube.com/user/MorgueToeTag) ezt igy mondana: because VAGINA.

Ja, egyebkent, a szuper erveidhez (tenyleg nagyon jo a cikk) meg talan ennyit: a temaban kötelezö irodalom az alabbi könyvecske:

www.amazon.de/Myth-Male-Power-English-ebook/dp/B00IDHV5EM/ref=sr_1_1?ie=UTF8&qid=1457629567&sr=8-1&keywords=the+myth+of+male+power

2013-ban adtak ki masodszor, az a megdöbbentö, hogy a helyzet RENGETEGET romlott a könyv 1994-es kiadasahoz kepest... gyakorlatilag minden fronton.

Mindenkinek ajanlom, oriasi szemfelnyitogato olvasmany. Raadasul KÖKEMENY tenyekre alapul.

HaCS 2016.03.10. 18:09:16

@:

Te jöttél itt a "huzalozással".
Én arra hördültem fel.

2016.03.10. 18:09:34

@Szarazinda:

"kiverte az asszonyból a szuflát, ha nem volt meleg a kaja."
Ez a kiverte dolog egy erős csúsztatás.
Olvasgass a nőverés mítoszáról:
unknownmisandry.blogspot.hu/2011/10/societys-acceptance-of-domestic.html
(Férfiakat nem védett így a társadalom a női bántalmazás ellen. Meg a gyerekeket sem. Ahogy most sem teszi.)

.

"hogy megtagadod az egyetemre járást"
Nem tagadok meg semmit.

1. Választójog:
- Férfiaknak sem volt az 1800-as évek végéig.
- Akkor is cenzushoz és egyebekhez kötötték.
- Férfiak százezrei haltak meg érte a múltban.
- A női választójogért is több férfi halt meg, mint nő.
És amin meglepődsz majd:
- A NŐI VÁLASZTÓJOG LEGNAGYOBB ELLENZŐI NŐK VOLTAK!
Olvasgass Viktória királynőről. Tudod, azt a kort éppen róla nevezték el, mint a világ legbefolyásosabb emberéről. A női választójog azért nem valósult meg egyből, mert a nők nagyobb része ellenezte. Mikor meg a nők nagyobb része támogatta, a férfiak egyből megszavazták. Megtehették volna, hogy nem szavazzák meg? Igen. De nem tették. Ennyit a választójogról.

2. Önrendelkezést a saját társadalmi szinteden
A férfiak/fiúk helyzete ugyanaz volt, mint a nőké. Nekik is hasonló önrendelkezésük volt. A fiúk sem maguk döntöttek a házasságról, hanem a szüleik. (Igen, szüleIK, tehát anyu is.) Munkamegosztás volt a társadalomban, nem elnyomás. A férfi feladata a külvilággal folytatott harc és kapcsolat volt. Ő harcolt, épített, politizált, stb. A nő meg a belső dolgokért felelt. Kisgyerekért, háztartásért, stb. Pl. a középkorban a lady egyenrangú volt a lorddal, csak más feladata volt. A lady irányította a gazdaságot, nem a lord. A lordnak nem volt abba beleszólása, mert nem az ő dolga volt. (Igen, nőknek a középkor évszázadai során inkább tanítottak bármit is, mint a férfiaknak. A férfiak többsége - már ha tanították - katonáskodni tanult, meg vadászni, politizálni. A nő meg gazdaságot, matekot meg a hét szabad művészetet tanulhatta. Már ha tanult ő is, mert ugye a társadalom tömegei nem tanulhattak.) Munkamegosztás volt, nem elnyomás.

3. Tanulás
Az évszázadok alatt itt Európában a nők legalább annyira tanulhattak, mint a férfiak. (Lásd fentebb.) A Viktoriánus korban (ugye, megint ez a fránya Viktória királynő) is tanulhattak, csak sok országban egyetemre nem mehettek. (Erre rinyálják azt manapság a feminácik, hogy 'szegény nők a múltban nem tanulhattak!'. Hazug hiszti. Az egész múltra vetítik ki a Viktoriánus kor kevesebb, mint 100 évét.) Ezt a mintát az angoloktól, mint akkor másolt világbirodalomtól vette át a legtöbb állam. És ott is azért nem tanulhattak a nők egyetemeken, mert a férfi KÖTELESSÉGE volt eltartani a családját. nem lehetősége, hanem kötelessége! És ugye ha egy egyetemi helyen egy nő van, akkor azzal egy férfi elől veszi el a helyet, aki így nem tudja eltartani a családját. és mivel az egyetemen lévő nők döntő része nem dolgozott tovább a szakmában (ahogy manapság sem teszi), így nem érte meg fizetni a képzését, sőt káros is volt.
Valóban nem volt jó megoldás, mert nem egyénileg osztotta le, hogy ki mire alkalmas, hanem nemileg. De ettől még nem elnyomás volt, hanem nemek szerinti munkamegosztás.

.

"ahová a szintén férfi feljebbvalóid, és nem a feleséged, lányod küld"
Ez butaság.
A női vezetők is (volt azért jópár a múltban) a férfiakat küldte meghalni.
Mindenki a férfiakat küldte meghalni.
Földesúrtól meg úrnőtől, illetve társadalmi hierarchiától függetlenül.
Nekik volt ez a dolguk, KÖTELESSÉGÜK, SZEREPÜK.
Az a szerep, amit te írsz.

.

"És akkor nem is beszéltünk arról, hogy, ha a nők az érdekeiket jobban tudják érvényesíteni, azaz szavazhatnak akkor ritkábban kellene mennünk arra a bizonyos vágóhídra."
E is egy ócska duma.
Ezt terjesztették 1916-ban az USA feministái is, mikor lett női választójog. Hogy majd a nők megakadályozzák a háborúkat, és örök béke köszönt a világra, mert majd leszavazzák a gonosz férfiakat. ... Nos, azóta az USA mikor is nem volt háborúban?
Nem kéne bedőlni a feminista hazugságkampányoknak.
A választópolgárok nagyobb része manapság is nő!
Ennyit erről.

A nők ugyanannyira agresszívek, mint a férfiak.
A férfiak nem agresszívebbek, hanem üthetőbbek!
Nézd:
youtu.be/N4t2tToJ-Qg?t=14m50s
Csak 10 percet nézz végig és megérted, miért mondom ezt.
Ennyit a "békés" nőkről...

2016.03.10. 18:10:20

@nagybalfasz:
Mutas légyszi erre valami felmérést, mert én meg máshogy látom.

2016.03.10. 18:11:51

@nagybalfasz:

De a kezdő 25 éves meg a kezdő 40 éves egyike sem tud semit felmutatni a diploma mellett! Csak ugye a 40 évesben jobban megbíznak. Ennyit erről.

/És a gyerekkel kapcsoaltos legfőbb érvet miért nem nézed?/

Wildhunt 2016.03.10. 18:12:00

@: Hát a saját érdemeink felfújása mindenféle szerepléssel nem egy fiatal találmány. Ha a csávó másképp nem kap elismerést/figyelmet a csajától, mint ha mutatja, milyen szenvedéssel telepít, akkor viszont inkább sajnálnám szegénykét.

2016.03.10. 18:14:34

@bölcsuhu: Nem az anya prenatál tesztoszteronjáról volt szó elsősorban.

És kicsit te is másról beszélsz. Ki vitatta az y kromoszómát?

2016.03.10. 18:18:31

@Ilona 79:

"Azóta az együttműködésben jobban hinnék."
Kár, hogy az nem a feminizmus.
Ebből is látszik, hogy a feministák többsége gyűlölködő, acsargó, megkeseredett, bosszúszomjas nő, aki nélkülözi a realitást, és csak érzelmi alapon nyilvánít ki dolgokat. Egy részük idióta barom, másik részük (hozzád hasonlóan) átesett problémákon és ezért utálja a férfiakat. (Érdekes egyébként, hogy még a legcudarabb sorsú apáktól, akiktől elvették a gyereküket - aminél nagyobb kár nem érhet szerintem egy embert - még ők sem gyűlölik a nőket emiatt. Maximum csak a feleségüket. De ez csak megjegyzés részemről.)

.

A feminizmus nem az egyenlőséget hirdeti.
hanem a férfiak hátrányos megkülönböztetését.
És ehhez használja fel az ostoba, avagy a megkeseredett nők tömegeit.
De ez nem az egyenlőség. hanem fasizmus.
Az egyenlőség az, mikor a két fél valóban egyenlő, és nem csak az egyikkel foglalkozunk.

.

"Rossz, amikor egy anyuka a hagyományos szerepleosztásokra hivatkozva a legkritikusabb helyzetekben (3 hónap nulla alvás) sem kap segítséget."
Rossz, amikor egy apuka a hagyományos szerepleosztásokra hivatkozva a legkritikusabb helyzetekben (válás) sem kap segítséget.
Melyiket vállalnád be inkább?
- 3 hónap nem alvás a gyerekeddel, ahogy már megtetted?
- Soha többé nem láthatod a gyerekedet?

Kíváncsi vagyok, melyiket gondolod rosszabbnak, nehezebbnek.
Mert a feminizmus ezeket az apákat nagyban leszarja.
Senki nem áll ki értük a feminista világunkban.

Mr. Waszabi 2016.03.10. 18:18:44

Igazán nem szeretnék ünneprontó lenni, de kár volt ennyit fáradni ezen igen alapos poszttal. Ugyanis onnan indulunk, hogy miért lesz egy nő feminista? Saját negatív tapasztalataiból kifolyólag, ami sokszor már az apuka viselkedése által hagyott rossz minta, és/vagy a férfi partnerek által hagyott negatív élmények szummája. Kérdem én, mennyiben értelmes valakinek a személyes, lelki sérelmeiből az értelemre, gondolkodásra hatást gyakorló axiómákat kovácsolni? Semennyire. Gyakorlatilag nem létezik feminista nő, mert aki felministának áll nő létére, az nem nő. Csak rosszul választott általában az életben - kivéve, akiknek az apjuk idióta barom volt - arról nem a gyerek tehet. De azért tudom ezt is fokozni - habár gyermekként szűk a mozgásterünk a szülői minta ellenében - azaz, kénytelenek vagyunk elszenvedni - , azért felnővén, az a magunk személyes dolga, hogy megértsük, mit kell nekünk helyretennünk felnőttként saját életünkben, tudatunkban. Aki felnőttként is másokat vádol kialakult állapotáért, ahelyett, hogy ráébredne, van lehetősége változtatni azon, nos, az akárminek mondhatja magát, de igaza az nem lesz. Tessék elgondolkodni ezen állítás lényegén. Sérelmet szenvedni kiszolgáltatottként egy dolog - de egy másik dolog felnőttként, szabad emberként is megtartani magát abban a nézetben, hogy ő szabad korában is az, ami kényszerített korában volt. Ébredni kéne, hogy ez nem így van. Erőt venni és invesztálni a gyógyulásba, kiteljesedésbe. Ilyesmit, még csak a csodamadzag végét villantottam meg - ám az ember bármit képes megváltoztatni, ami benne van.

2016.03.10. 18:20:05

@zombigyilkos:
A huszonéves pályakezdőknek egy rakás gyakornoki program van, ahová 40 évesen nem fogják felvenni.

2016.03.10. 18:20:21

@HaCS: Persze, mert a magzati tesztoszteron "huzalozza" fiús irányba az agyat.

Einstein agya pl súlyában is egy átlag nőéhez állt közelebb. :)

Van a témában egyébként ilyen kutatás is:

www.mcgill.ca/newsroom/channels/news/can-you-judge-man-his-fingers-242473

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.10. 18:20:43

@zombigyilkos: Remek összefoglaló,bro! Ehhez én már csak annyit tennék hozzá, hogy

""A nők az állam segítségével eddig is sikeresen semmizték ki a Férfiakat a jelenlegi családjogi törvény és bírói gyakorlat segítségével. A kormány ahelyett, hogy valóban a családokat támogatná, csak még érdekeltebbé teszi ezeket az eddig is könnyen váló nőket abban, hogy a jelenlegi családjogi törvényt kihasználva tönkretegyenek és elszakítsanak gyermekeitől egy Férfit.

Ha családokat és egészséges gyermeket szeretne a társadalom, emelett a szemünk előtt zajló Férfiholokausztot is szeretné felszámolni, akkor a nők pazarló életvitelének értemetlen támogatása helyett elég lenne elfogadni egy olyan családjogi törvényt, amit például 2011-ben vezettek be Kínában.

Ott mindenkinek csak az jár egy esetleges bontóper után, ami előtte is a nevén volt. Így a feleségek nincsenek érdekelve abban, hogy egy válással kiforgassák vagyonából gyermekeik apját.

Ezzel az intézkedéssel a kormányzat pont azt a válságot mélyíti el, amit eddig is a nők túlzott helyzetbe hozása, a ginocentrikus szemlélet okozott. Ha azt akarjuk, hogy megállítsuk a népességfogyásfogyást, amit a nők “emancipációja”, a feminizmus okozott, akkor könnyen beláthatjuk, hogy ezt a válságot nem lehet a nők további parttalan támogatásával orvosolni.

Már a férfijogi mozgalom puszta léte is arra hívja fel a figyelmet világszerte, hogy a jelenlegi rendszer velejéig romlott, rossz és korrupt, aminek a javítgatásától nem remélhetünk valódi eredményeket. Hazugság, és rendkívül kártékony szemlélet az, hogy a nők szülési kedvét kell növelni. Amíg a Férfiak érdekeit semmibe veszi a társadalom, addig nem számíthatunk arra, hogy a Férfiak is figyelembe vegyék a társadalom elvárásait.

Addig, amig a politika nem ismeri fel, hogy a civilizációnk fennmaradásához elsősorban apákra, és a Férfiak támogatására lenne szükség, addig nem fog változni semmi. A jelenlegi családjogi törvény megváltoztatásáig egy Férfi jobban teszi, ha soha nem nősül meg, vagy ha nagyon gyermekre vágyik,akkor követi Cristiano Ronaldo példáját, aki egyedülálló apaként neveli kisfiát.

Amikor már a harmincéves nők 60, a negyvenévesek 40 százaléka gyermektelen, akkor a családjogi törvény mellett a Férfiakat diszkrimináló nyugdijrendszert is meg kellene változtani. Az olyan nőket, akik nem szültek, meg kell fosztani az olyan előjogoktól, hogy a Férfiaknál 5 évvel rövidebb szolgálati idő után nyugdijba mehessenek.

A törvények megváltoztatása azonban önmagában nem elegendő. Ami sokkal fáradságosabb feladat lesz, az a feminista tudatipar manipulációjának felszámolása. Ha Kövér László valóban tenni akarna a a népszaporulatért és a gender-örület ellen, akkor elsősorban ez ellen a tudatipar ellen kellene hathatósan fellépnie. Mert igen látványos megoldás nem meghosszabbítani néhány szerződést a Telekommal, de miért vannak még mindig gender tanszékek a magyar felsőoktatásban?"

INGYENPÉNZT OSZTOGATVA A NŐKNEK A KORMÁNY FELPÖRGETI A HAZAI GOLDDIGGER KULTÚRÁT

www.huffnagelpista.com/a-kormany-ingyenpenzt-osztogatva-a-noknek-felporgeti-a-hazai-golddigger-kulturat.html

2016.03.10. 18:22:30

@zombigyilkos:
A feminizmusnak sokféle iránya van, a liberális feminista irányzatok a nemek közötti egyenjogúságot hirdetik, és nem férfiellenesek. Nyilván vannak női felsőbbrendűséget hurdető gendernáci irányzatok is.

2016.03.10. 18:22:42

@nagybalfasz:
"A feminizmus nem férfiellenes."

LOL :)
Ezen most nagyot nevettem. :D

Szerintem Deansdale erre már korábaban válaszolt neked:
deansdale.blog.hu/2015/06/02/mersekeltek_es_radikalisok

2016.03.10. 18:25:21

@Mr. Waszabi: Érdekes, hogy az objektív eredmények szerint inkább korrelál az IQ szinttel a dolog. :)

„As in past research (Kasser and Sharma 1999), women's reported preferences for the traits Good Financial Prospect, Favorable Social Status or Rating, and Ambition and General Intelligence were combined into one variable: Financial Provider. Consistent with our prediction, Pearson correlations revealed a negative relationships between women's SAT verbal score (M=558.58, 50=60.58) and their desire for a financial provider (M=1.82, SDa0.65), ra-0.21, pa0.007.”
„As expected, there was a negative relationship between women's intelligence and how much they adhered to traditional gender ideology (r=-0.42. p<0.001), which remained even after controlling for age (r= –0.3, p<0.001) (see Table I ).”

Egyébként mindkét nemnél fordítottan korrelál az IQ és hagyományos nemi szerepek preferenciája.

2016.03.10. 18:25:47

@Mr. Waszabi:
Szerintem te kevered a feministákat azokkal a buta libákkal, akiknek imponál az erőszakos, de ostoba férfi, aztán csodálkozik, ha utána ő is pórul jár.

2016.03.10. 18:28:23

@zombigyilkos:
Jó ideje olvasom Deansdeal munkásságát, meg a Férfihangot is. Sok dologban egyetértek velük, de általában mindig kibújuk a szög a zsákból, hpgy valójában az elkeseredettség szól belőlük, amit a feministákra próbálnak zúdítani.

robertburns 2016.03.10. 18:30:25

@: "Egyébként mindkét nemnél fordítottan korrelál az IQ és hagyományos nemi szerepek preferenciája."
Bazz, miért nem vagyok meglepve...

whoamiohmy 2016.03.10. 18:32:25

@zombigyilkos: Ez pont a munkamba vag egy kicsit (orvos vagyok), es pont most Volt egy erdekes statisztika erröl (mar nem tudom hol).

A lenyeg, hogy 20 evesek köreben 1600 szülesböl egyre jut Down-szindroma. A 38 eveseknel pont tizszer akkora az esely (160 szülesböl egy).

Persze nem feltetlenül helyes az összes reproduktiv sikerre vonatkozo meröszamot ebböl az egy adatbol extrapolalni, de azt hiszem, az aranyokat jol szemlelteti. Egy kesei 30-as nönek kB. 10-ed akkora eselye van egeszseges utodot a vilagra hozni, mint egy 20 evesnek. Ezt persze a feministak vergözösen tagadjak.

bölcsuhu 2016.03.10. 18:35:54

@: az agyat a genom (Y kromoszóma) "huzalozza" fiús irányba! A tesztonszteronszínt csak befolyásolhatja!
Az agy mérete meg nem nemi jelleg. A nők agya rendszerint azért kisebb, mert a koponyájuk is az! De egy kisebb koponyájú férfi agya is kicsi, ahogy egy nagyfejű nőé is nagy. Ezen az alapon a szív méretével is érvelhetnél...

2016.03.10. 18:37:29

@nagybalfasz:
Szerintem meg tökéletes választ kaptál ott a felvetésedre.
Csak talán túl kínos számodra szembenézni az igazsággal.
(Ezt támasztja alá, hogy érdemi reagálás helyett most is csak kitáncoltál a kínos dolgok alól.)

De nyugodtan tépd ám darabokra azt, amit D. írt a linkelt cikkben!
Érdeklődve olvasnám. :)

Mr. Waszabi 2016.03.10. 18:39:16

@nagybalfasz: szerencsére a nőknek nem ez a benyomásuk rólam :)
Egy dolog a kritika, meg egy másik, hogy ki mondja. Én mondhatom, mert nem sértődnek meg. Mert nem a kritikában merül ki minden tudományom :)

2016.03.10. 18:39:52

@whoamiohmy:
Nehéz számukra a logika. ;)

/Ha megvan a forrás, légyszi rakd már be. Menteni szoktam egy ideje az ilyeneket./

2016.03.10. 18:42:11

@bölcsuhu: Az y kromoszóma közvetlenül semmit nem "huzaloz". :)

Ezért születhetnek kis számban pl olyan "nők" is, akik genetikailag(!) hímneműek, viszont valamilyen hiba folytán nem termeltek elegendő tesztoszteront/nem voltak rá érzékenyek a megfelelő receptoraik. Női testük lesz, női agyuk, nőies nemi szerveik - csak a belső szaporítószervek hiányoznak.

Mindezt y kromoszómával.

HaCS 2016.03.10. 18:46:23

@:

Na akkor leírom még egyszer. Fiziológiailag nem létezik, olyan, hogy fiús, ill. nőies agy.

Pszichológusok, de egyébként senki más se vonjon le semmilyen biológiai következtetéseket 100-150 fős, minőségében a teljes emberiségre egyáltalán nem reprezentatív mintákból!

A cipész maradjon a kaptafánál! Ez különösen igaz a tudományos életre.

nincs1itt 2016.03.10. 18:48:10

@: atyaúristen! a sok "feminista"!

ki nyomott el kit? éltél te akkoriban? honnan ered a gáláns, lovagias, férfias férfi archetípusa? csak nem abból az "elmaradott" korból???

még valamit!

relatív kevés kazánkovács, uránbányász, géplakatos nővel volt szerencsém összefutni. csak nem a rohadt kirekesztő, elnyomó patriarchális szemlélet miatt??

mellesleg, ha már annyira büszke vagy a női mivoltodra, akkor viselkedj nőként!!! ne valami férfipótlék, rinyáló qrva legyél 1,5 személyi számmal...

bölcsuhu 2016.03.10. 18:48:57

@: Ez igaz, de fordítva is! DE miért kellene az abnormális fejlődést mintának tekinteni? Születnek akár agy vagy fej nélküli újszülöttek is, nemde? Ezek torzszülöttek. Ha nem lenne a genomjában Y kromoszóma, akkor is férfi lenne genetikailag? Az mindig fejlődési rendellenesség ha az embrió/magzat nem a "tervnek" megfelelően fejlődik, alakul. Az nem normális állapot. A mi témánk pedig a normális emberek agyműködése, jellegei.

whoamiohmy 2016.03.10. 18:49:38

@zombigyilkos:

Gugli a baratunk:

www.ds-health.com/risk.htm

Nagyon fasza kis tablazat. Mondjuk az erdekes, hogy a "low-risk" szintet 1:250-nel huztak meg, ami 36 es 37 ev között van - ez pont a nök atlagos eletkora az elsö szülesnel most a nyugati orszagokban. Az orvosi vizsgalatokban altalaban azokat a nem kivant mellekhatasokat szoktak low risk kategoriaba sorolni, amik 1:1000-nel kisebb esellyel fordulnak elö. 1:10.000 a very low risk, 1:100 mar moderate risk es 1:10 mar high risk.

Hehe, "buffing the Charts" the Feminist way... Okos.

Mr. Waszabi 2016.03.10. 18:52:48

@: mi korrelál mivel? Emberek vagyunk bmeg, nem statisztikai képletek materializálódott akármilyei. Mindenek előtt. Gondolom, te sem szeretnéd a férfi mivoltodat hasonló bullshitek átlagaként besorolni. Nos, a jó hír, hogy a nők is emberek, és ők se szeretik az ilyen balfék kimutatásokat. Amelyeknek annyi közük van a valósághoz, mint Orbánnak a gazdaságpolitikához. Aki az internetes statisztikai kínstatisztikák, vagy akármely közvélemény kutatásokra akarja építeni a másik nem ismeretét, az nagyon rossz mellékvágányt választott - ha ismerni akarod az emberek valóját, akkor bizony muszáj megismerni őket. Azaz, egyesével, sokukat. És lesznek barátaid, és csalódásaid, személyes kapcsolatok mentén, amelyekbe invesztáltál energiát, időt a saját életedből. Amikor azt állítod, hogy mit tudsz, akkor csak is az ilyetén tapasztalataidról állíthatod, hogy valóság, működik. Az elképzelés vagy mit hittem el mások posztjaiból kategória nem a valóság, nagyon nem az. Amit nem láttál, nem tapasztaltál, az attól még létezik, de a valóság teljessége nem annyi, mint amit sajátmagad tapasztaltál esetleg. Mert annak fiaskói rólad legálább annyira szólnak, mint a másik nem képviselőről, azaz bármelyiktek aktuális gondolkodásmódjáról, felfogásáról. Gondolom, nincs vita köztünk arról, hogy még ha ugyanaz a nő s ugyanaz a férfi is találkoznak egymással 5 évvel később, akkor egészen másképp viszonyulnak egymáshoz. Legalábbis remélem, hogy ez nem csak számomra egyértelmű, különben nagy bajban az emberiség. Az értelem mindkét nemben megvan, arra, hogy megértse, korábban mit nem szemlélt megfelelően - azaz, miért nem aratta az általa képzelt, várt sikert. Nem a vágy a rossz senkiben, korszakosan - csak alkalmasság nincs meg benne ahhoz, hogy vágya teljesüljön. És aki érti az ebben rejlő csapdákat, az változik, változtat hülyeségein, s végül jobb élethelyzetben találja magát, mint ahonnan elindult. Szerintem nem írtam bonyolultat - legfeljebb szokatlant.

2016.03.10. 18:54:51

@nincs_itt: Az semmi öregem, én manapság már uránbányász férfit se ismerek!!! Te? ;)

@bölcsuhu: Megint másról beszélsz. :)
Nem mintának tekintem, azt viszont alátámasztja, hogy az y kromoszóma nem közvetlenül fejti ki a hatásait.

bölcsuhu 2016.03.10. 18:54:53

@HaCS: Szentágothainak, Hámorinak, Freundnak, Vízinek, stb. azért erről más a véleménye! Igaz nem abban az értelemben, ahogy @ a "huzalozást" értette!-:)

bölcsuhu 2016.03.10. 18:56:23

@: hát hogy a fenében fejti ki? Nem a DNS szekvenciákban, génekben, van kódolva a testünk felépítése?

nincs1itt 2016.03.10. 18:57:38

ja, ez ezt nem a zasszony írta, hanem az embör!!! továbbá aszonta a zanyukám, hogy én 2000 évvel ezelőtt lettem volna szép és férfias! manapság, csak elnyomó pátriárkának tekintenek, akinek még véleménye is mer lenni! t. feministák! tessék végre eldönteni, hogy mit akartok!

2016.03.10. 18:57:40

@Mr. Waszabi: Khm... a mimet?

De. A nők speciel szeretik. ;)
És mi ez az érzelemvezérelt, liberális duma az "egyéniségről" és "humán jellegről"? :)

nincs1itt 2016.03.10. 18:58:35

@: képzeld! ismerek, de a kérdés NEM ez volt! ne terelj, nem vagy libapásztor!

2016.03.10. 18:59:57

@:
Jaj de tetszik! :)

Tehát _nőket_ vizsgáltak, hogy a férfiak mennyire termékenyek és mennyire egészséges utódot nemzenek. :D
És az jött ki nekik, hogy az idősebb férfiaknál nagyobb az esély arra, hogy beteg legyen a gyerek.

Itt máris egy kérdés:
Az idős férfinak fiatal a felesége, vagy idősebb? Mert ha idősebb, akkor nem valószínűbb véletlenül, hogy éppen az idősebb a nő miatt beteg a gyerek és nem a férfi miatt? :)

Magyarán olvastunk egy cikket, amiben hangyafasznyi forrásmegjelölés sincs (!!!), és ez a cikk visszafordította a hiteles felméréseket. Megpróbálja az idős férfiakra kenni azt, hogy a feleségük (idős nő) kevésbé termékeny és betegebb utódot szül).
Gratulálok! :)

Persze ezzel nem azt mondom, hogy az idősebb férfi esetében nem lehetnek gondok. De azért csak megnéznék egy komolyabban vehető felémérést is ezzel kapcsolatban.

zriff 2016.03.10. 18:59:59

@Huffnágel Pista: Ez hogy a férfit nagy f-el írod, jó tanács abba kéne hagyni. Csak erősíted azt a képet hogy az antifeministák, hímsoviniszták.

whoamiohmy 2016.03.10. 19:00:44

@: Hehehe, hat ez gyönyörü. Elöször is az összes linked daily mail-es, new York Magazine-os vagy huffington post-os. Mindharom közismerten feminista felület.

Masodszor nezzük csak meg, mekkora is a riziko növekedes:

Advanced paternal age (over 40) increases the risk of breast cancer in their daughters by around 60 per cent, according to one of the studies the American researchers looked at (one of five to find a link between advanced paternal age and breast cancer).

Children conceived by fathers over 40 also have a 30 per cent increased risk of epilepsy, a 37 per cent higher risk of Down's syndrome, a 14 per cent greater chance of childhood leukaemia, and a 70 per cent greater likelihood of central nervous system cancers (such as brain tumours).

If the father is over 45, there is a threefold increased risk of retinoblastoma, a rare type of eye cancer. Older fathers are thought to be at higher risk of having children with autism and schizophrenia.

37%-kal nö a Down-szindroma eselye... ezzel szemben a nök hasonloan "erett" (45 feletti) eletkora eseteben a riziko 1:1500 helyett 1:25... vagyis HATVANSZOROS a riziko. Maskeppen fogalmazva 6000%-kal nö...

De a legjobb a retinoblasztoma kerdese... a retinoblasztoma prevalenciaja a fejlett orszagokban 1:15.000 es 1:16.000 között van az elsö eletevben... Ezt növeljük haromszorosara... vagyis 1:5000 es 1:5333 között vagyunk.

Ehhez kepest ha a nö 45 eves, az esely a Down-szindromara 1:25.

Ezt a cikket azert irtak, hogy megnyugtassak a feminista kedelyeket: nem csak a nök öregszenek. Ez teny, de a ket nem öregedese nem összehasonlithato.

2016.03.10. 19:02:04

@whoamiohmy:
Köszi, mentettem. ;)

whoamiohmy 2016.03.10. 19:02:18

@zombigyilkos: "Itt máris egy kérdés:
Az idős férfinak fiatal a felesége, vagy idősebb? Mert ha idősebb, akkor nem valószínűbb véletlenül, hogy éppen az idősebb a nő miatt beteg a gyerek és nem a férfi miatt? :)"

Ott a pont. Ez nekem nem is jutott eszembe.

2016.03.10. 19:02:26

@nincs_itt: "mellesleg, ha már annyira büszke vagy a női mivoltodra, akkor viselkedj nőként!!! ne valami férfipótlék, rinyáló qrva legyél 1,5 személyi számmal..."

Mit válaszoljak? Nekem nem szokásom mások ingét magamra húzni, annyira kényelmes a sajátom. ;)

2016.03.10. 19:05:08

@zombigyilkos: Egy 40-es faszi 4-szer nehezebben ejt teherbe egy fiatal(!) nőt, mint egy huszonéves.

Az érved meg kétélű - ha 35+-os csajokat vizsgálnak, ott is meg lehetne nézni a partner életkorát. :)

2016.03.10. 19:07:07

@zombigyilkos: Különben nem egészen. A benne hivatkozott kutatások szerintem "önállóan" is hozzáférhetők.

2016.03.10. 19:09:31

@HaCS:
"Fiziológiailag nem létezik, olyan, hogy fiús, ill. nőies agy."

Majd szólj azoknak is, akik hivatásból foglakoznak ezzel.
Jó ha tudják ők is. :)
www.psychologytoday.com/blog/hope-relationships/201402/brain-differences-between-genders

2016.03.10. 19:09:34

@whoamiohmy: Neked jobban kellene ismerned ezeket a kutatásokat - és nem arra hivatkozni, hol közölték le őket.

A nők vizsgálatánál figyelembe vették az apák életkorát? :)

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.10. 19:10:44

@zriff:

Tudod, az antifeminizmus rendkívül sokrétű és rengeteg irányzata van! Nem a radikálosokból kell kiindulni, akik amúgy is csak a branding részeként írják nagy F-el.
:D :D :D

nincs1itt 2016.03.10. 19:11:31

@: megint mellébeszélsz, tolod az ultraliberális ökörséget. tényleg eldöntötted már, hogy "ing" esetleg "blúz"??

semmi gond, ha hol ez, hol az! csak nekem kínos már a sok ökörség, amiket válasz címén összehordasz!

2016.03.10. 19:11:56

@zombigyilkos: A két nem agyban is különbözik, de itt is az eredeti tanulmányt kell figyelembe venni. A PT egy mítoszhalmozó, áltudományos "bulvárlap", semmi több. :)

Mr. Waszabi 2016.03.10. 19:13:38

@: sztem magadról rajzolsz itt most olyan képet, amit inkább nem kellene. Már csak abból gondolva, hogy a nők érzelemvezérelt lények. Elsősorban. Remélem, nem árultam el ezzel titkot. De, ha mégis, akkor legalább nem nőtől tudtad meg, ami előny :)
A liberális meg nem szitokszó valójában, pláne párkapcsolati vonatkozásban, hanem inkább a kölcsönös tisztelet - mélyebb emberi kontaktusban a szeretet garanciája. Magam úgy vagyok a témával, hogy mindenki a magáét kovácsolja. Én is, te is. De, ha nekem inkább jobb, sokkal több a pozitív élményem, akkor a tiéd a rossz megközelítés. Szerintem számodra az a nagy kihívás, hogy a nők szeretetét vagy a félelmét akarod-e kivívni. A nők egyik fele ahhoz a férfihoz csapódik, aki őt birtokolja, és egyben fenyíti, zsarnokként uralkodik rajta, a másik fele viszont a szeretet mentén hóditható kezes báránnyá. Nos, amiben biztos vagyok, hogy jobb az utóbbi - nem kell erőlködni, se verni ahhoz, hogy azt tegye, amit kellene. Ez olyan, minthogy mosolyogni 16 izom megmozdulását követeli meg egy embertől, a haragos arc meg 64-et. Az már csak matek, hogy melyik a hatékonyabb út.
Harmadrészt, én a minőségre esküszöm, nem a mennyiségre. Bár lehet millió nő, akit erőszakkal lehet bármire kényszeríteni, az én fogalom táramban az erőszak már mínusz pont. Azért, mert a nő akkor igazán nő, amikor magától mászik fel feltétként a vajaskenyérre. Mondd, ha rosszul vagy nem elég hatékonyan szemlélem az élet valóságát. De, csak akkor válaszolj, ha megpróbáltad ezt az ágát is, különben hiteltelen. Én is írok néha meggondolatlan posztokat, de van bennem annyi önbecsülés, hogy visszateszem vázletba, ha nettó hülyeséget írtam. Nos, javallanám neked is - a szerénység nem hibája a férfinak, hanem előnye, akár más férfiak, akár nők szemében.

HaCS 2016.03.10. 19:14:11

@bölcsuhu:

www.newscientist.com/article/dn28582-scans-prove-theres-no-such-thing-as-a-male-or-female-brain/

Ha más a véleményük, majd vitába szállnak vele. Érvekkel, adatokkal, cáfolatokkal, kutatással, megismételhetőséggel, stb. Megtehetik. Erről kell, hogy szóljon a tudományos élet.

2016.03.10. 19:14:12

@:
A lényegét whoamiohmy már leírta neked, ő szerintem amúgy is jobban ért hozzá, mint én.

A partner életkorát is meg lehet nézni, persze. Sőt, érdemes is lenne. De amit én olvastam kutatást, ott inkább azt nézték, hogy mennyire is változik/sérül meg a petesejt az évek alatt. És ez a sérülés sokkal drasztikusabb, mint a férfiak esetében. nem mondom, hogy egy 50-es férfi ugyanúgy tud gyereket nemzeni, mint egy 20-as. De még mindig drasztikusan jobban, mint egy 50-es nő a 20-ashoz képest.

2016.03.10. 19:14:24

@nincs_itt: Konkrétan? Mert a saját képzeteiddel vitatkozol. Ebből semmi tényszerűt nem tudtam kihámozni. Már az előzőből sem.

Velem így nem mész sokra, mert speciel pont azt képzelsz rólam, amit akarsz, a te dolgod. ;)

bölcsuhu 2016.03.10. 19:17:47

@: Tudod, az az előnye a dolognak, hogy az ember idős, hogy biztosan volt annyi mint a fiatal, de az utóbbi nem biztos, hogy lesz annyi mint az idős, ergo nem fog annyi élettapasztalattal sem bírni.
Az közismert, hogy az idősebb, menopauza előtt álló, vagy utólag hormonálisan kezelt nők esetében a genetikai fogyatékossággal született gyerekek száma elégé magas, viszont számos idős férfit ismerünk akinek ép és egészséges gyereke született fiatal nőtől (ld. Czeiczelt is).

HaCS 2016.03.10. 19:18:04

@HaCS:

Ill. azért linkelem ezt, mert ez a legfrisebb (tudomásom szerint), és nem cáfolja igazán az eddigi kutatásokat, mintsem kiegészíti.

2016.03.10. 19:19:52

@HaCS:
"the group identified 29 brain regions that generally seem to be different sizes in self-identified males and females"
Köszönjük, hogy alátámasztottad, amit írtuk. :)

"they found that very few people had all of the brain features they might be expected to have, based on their sex"
Aha.
Tehát ha némely jellemzők nincsenek meg egytől egyik mindegyik férfiban avagy nőben, akkor már nem is létezhet különbség női és férfi agy között. Eszem-faszom mekora csúsztatás!!! :D
Azt meg simán figyelmen kívül hagyja, hogy azért jellemzően van külöbség csak esetleg nem mindre igaz. Mondjuk newscientist cikkektől nem is várok el sokat. :)

2016.03.10. 19:22:27

@Mr. Waszabi: Köszönöm szépen fiatalember. Jól jön majd, ha csajozni akarok. Bár az eddigi tapasztalataim alapján nem lennék meglepve, ha ez is a férfiakon válna be jobban. ;)

És ugye, hát hogy mindenki a saját képzeteivel bajlódik.
Míg az embert feszíti valami belülről, egyszerűen nem tud figyelni másokra. Ez van.

Egyébként ha ezt Deansdale-nek akartad írni, az más. ;)

2016.03.10. 19:22:28

@:
Légyszi keresd! Kívánom!
Ma este mindenképpen spermáról akarok olvasni. :)

/Mondom, whoamiohmy felvetését olvasd, abban ott a lényeg./

Szarazinda 2016.03.10. 19:23:25

@zombigyilkos: Na, nagyon csalódtam volna, ha Viktória kimarad. Már vártam, de tényleg.

Irtózatosan sarkítod a dolgokat, és irtózatosan sarkító dolgokat adsz a számba. Pont mint a feministák.

Először is, mindig, minden korban annál sokkal bonyolultabbak voltak ezek a viszonyok, mint azok az elképesztő leegyszerűsítések, amelyekkel operálsz. Úgy is mondhatnám, tökéletes ellentétpárja vagy a feministáknak.

Ugyanazzal a dogmatikus dumával jössz. Szerintük minden férfi, minden korban rohadt szemét, nőgyűlölő. Szerinted mindig, minden rendben volt e tekintetben, és úgy volt minden jó ahogy, minden szempontból. Pontosan ugyanolyan leegyszerűsítés.

Ha visszaolvasol hol állítottam én olyat, hogy a nők kevésbé agresszívak, mint a férfiak? Hol állítottam én olyat, hogy a nők uralkodnának, nem lenne háború???? Hogy a nők békések???? Sehol. Te nem érted, vagy nem akarod érteni, hogy a társadalom felére sok korban, sok helyen és sok kultúrában, kizárólag azért mert nők, több restrikciót helyeznek, mint a férfiakra. Nem mindig, nem feketén-fehéren, nem restrikciótól mentes férfiak tartottak rabszolgasorban bezárva nőket, de az se igaz, hogy itten egy idilli nemi munkamegosztás volt. A kérdés a történelem nagy részén egyáltalán nem merült fel, olyan szinten volt mindenki elnyomva. De ettől függetlenül az is nehezen tagadható, hogy létezett ilyen dimenzió. Egyetlen példa: ugyanazon tudományos elismertségért Marie Curienek még a nemi szterotipiákkal is meg kellett küzdenie, egy mindenben ugyanolyan férfi tudósnak nem. És nyilván ilyen sztoriból még van ezer.

"Ezt terjesztették 1916-ban az USA feministái is, mikor lett női választójog. Hogy majd a nők megakadályozzák a háborúkat, és örök béke köszönt a világra, mert majd leszavazzák a gonosz férfiakat. ... Nos, azóta az USA mikor is nem volt háborúban?"

Teljesen egyetértek veled abban, hogy ez faszság, ezt a feminista dumát ismerem, és én is hülyeségnek tartom. Feminista demagógia. Csak ne add már a számba, hogy én ezt nyomom. De ennek nem mond ellent az, hogy, ha a társadalom egésze szavazhat, akkor valszeg igazságosabb döntés fog születni, mint, ha csak a férfi fele. Azt, hogy háború lesz e nem az dönti el, hogy az egyik nem agresszívabb e mint a másik, hanem az, hogy mi az aktuális érdek, ami akár lehet az is, hogy a nők szerint inkább a gyereket neveld, mint háborúzz (más körülmények közt meg védd, tehát háborúzz).

Annyi az állításom, talán így megérted, hogy a világ nem statikus a múltban minden dimenzióban jó volt, erre jöttek a feministák, és elbaszták. Ahogy jó, hogy nincs már emberáldozat, hogy a gyereket nem lehet korlátlanul bántalmazni, hogy már nem kis felnőttként kezelik őket, hogy Kínában nem nyomorítják meg a nők lábát, mert az milyen szép, stb, stb, úgy az is jó, hogy a nők, ma szabadabbak bizonyos szempontból, mint régen. Miért kellene ezt visszacsinálni? Az, hogy a társadalmi normák mindenki szabadságát jobban korlátozták akkoriban, mint ma, a gyerekekét, a szintén nem szabad akaratból házasodó férfiakét is, ez tény, nem állítottam az ellenkezőjét. Erre az érvedre is pont úgy fogadást kötöttem volna, mint Viktóriára, már vártam. De mindez nem jelenti azt, hogy ezekre a társadalmi, kultúrális korlátokra (nem mindig, nem minden kultúrában, nem minden társadalmi csoportban) nem rakódott rá egy olyan dimenzió, amin a nők emancipációja javított, esetenként az emancipáció előtti korban ezek pluszként rakódtak a nőkre. Egyszerűbben fogalmazva, attól, hogy szar volt fiúgyereknek lenni, az nem jelenti, hogy nem volt még szarabb lány gyereknek lenni. Vajon miért volt azért értékesebb a fiúgyerek, mint a lánygyerek sok korban, sok helyen? (mielőtt jössz a 11 századi normannokkal, mondom, nem mindig, nem mindenütt, de azért ez is egy visszatérő mintázat). Ha olyan fene nagy egyenlőség volt, akkor a szüleit eltartó férfi agricolára pont akkora szükség volt, mint az őt támogató leendő anyákra, mégis visszatérő elem a tradicionális nem szerepeket nyomató társadalomakban, hogy a fiúgyermek értékesebb, mint a lány. Attól, hogy a férfinek is a szülei, gyakran az anyja is választott párt, attól még azért meglehetősen gyakran az is előfordult, hogy azért annak a fiatal férfinek egy kicsit több beleszólása volt abba, hogy kihez kényszerítsék hozzá, mint a nőnek. Ismétlem, nem mindig, nem minden esetben természetesen.

Ez a mindig minden esetben valami így volt, vagy úgy ez amúgy is a te világképed. Az enyém meg az, hogy nem, ezerféle módon elnyomták magukat az emberek, a gyerekeket, a nőket, a jobbágyokat, a zsidókat, stb, stb ennek egyikének igen is volt egy nemi dimenziója. Ahogy a feministák ilyen leegyszerűsítését is utálom, úgy a tiéddel sem tudok egyetérteni.

Olvasd el a korábbi hozzászólásaimat, látni fogod, hogy ráadásul totálisan mellékszálról vitatkozunk. Más kérdés, hogy ebben nem értünk egyet, azaz részben dehogynem, ezt egyébként pont kiolvashattad volna, ha a korábbi hozzászólásaimból indulsz ki, és nem az egyik utolsó, egyetlen mondatára reagálsz

Szarazinda 2016.03.10. 19:25:16

@zombigyilkos: az meg csak hab a tortán, hogy maga a blogposzt, amiről itt beszélünk, kurvára nem is erről szól (mondjuk szó se róla, a deviációban nekem is van szerepem)

bölcsuhu 2016.03.10. 19:26:27

@HaCS: De hiszen minden orvostanhallgató amikor egy aygat tart a kezében és elvágja a kérgestest mentén a kapcsolatot a két félteke közt, rögtön látja a különbséget a fehér eresztéki rostkötegek vastagsága közt! Szabad szemmel, más különbségeket meg mikroszkópi metszeteken. A köztiagy bizonyos magjából még a meleg férfi jelleget is ki lehet mutatni. S ezek az anatómiai jellegek kötelezően élettaniakkal is járnak, másképpen miért lennének?
Nem ártana tudomásul venni, hogy nem kell mindent elhinni ami nyomtatásban megjelenik, bárhol és bárkinek a tollából! A tudomány nem a hit, hanem a konkrét tények terepe! És a naponta megjelenő sok-sok ezer tudományos cikkeknek csak kis része közöl ténylegesen új, eredeti és értékes tudományos eredményt! A többi csak a régi gondolatokat csűri-csavarja, kiegésziti vagy vitatja.

whoamiohmy 2016.03.10. 19:29:11

@: A nök miota vilag a vilag, gazdasagi ertelemben veve parazitak. A gazdasagi javak többseget mindig is a ferfiak allitottak elö. A problema ott kezdödött, mikor a nök altal az elszivott eröforrasokert cserebe felmutatott szolgaltatasok minösege es mennyisege annyira leromlott, hogy a ferfiaknak mar nem erte meg az eredeti tarsadalmi berendezkedest fenntartani.

Egy pelda erre. Az elsö marketingkutatasok 1945 utan kezdödtek az USA-ban, ugyanis ki kellett talalni, hogyan fogyasztatjak el a haborus termeles miatt felfuttatott nehezipar termekeit bekeidöben. Ekkor neztek meg elöször azt is, hogy melyik nem mennyit termel, es mennyit fogyaszt. Nos, ebben az idöben a nök a GDP 10%-at allitottak elö, es kB. a fogyasztas 30%-arol döntöttek.

2015-ben ugyanez a kutatas: 20%-ot allitanak elö es 85%-at iranyitjak a fogyasztasnak.

Az un. "emancipacio" tehat nem Volt mas, mint a parazita funkcio magasabb fokozatba kapcsolasa: a szexert es a reprodukcioert 1945-ben meg a GDP 20%-at fizettük a nöknek, ma 65%-ot fizetünk. Es semmi sem eleg - termeszetesen.

Ugyanezen logika menten ertehetö meg a nök munkaba allasa is: Megerte a GDP 10%-anak termeleset beletenni a tarsadalomba, cserebe 45%-nyi extra nyeresegert. Föleg ugy, hogy az atvallalt munkak jo resze "bullshit", valami kenyelmes kis irodai melo, aminek valodi ertekteremtö haszna nincs. Raadasul a nök munkavallalasi kedve mostanaban mar csökken, egyre többen szeretnenek inkabb "hagyomanyos" szerepkörben elni, most, hogy a gazdasag hanyatlik. Es persze mindeközben ma mar a nök kezeben több vagyon van, mint a ferfiak kezeben, a tarsadalom fenntartasanak költsegeit 80%-ban a ferfiak alljak, ugyanakkor a nökre költjük a tarsadalombiztositasi kiadasok 75%-at. Maris erthetö az is, miert nött ilyen vizfejüve az allam MINDEN olyan orszagban, ahol a nök is szavazati jogot kaptak. A nöknek szavazni befektetes: minel erösebb az allam, annal erösebb a penzszivattyu, ami a ferfiak zsebeböl az ö zsebükbe szivja a penzt. Az allamnak a nöknek szavazati jogot adni oriasi biznisz: a nök Eleve többsegben vannak a tarsadalomban, igy mindig szamithatnak ra, hogy a szavazok többsege meg több hatalmat, meg több penzt, meg több lopasi lehetöseget ad a kezükbe.

Ismetlem: a problema ott kezdödik, hogy a ferfiak kezdik atlatni a helyzetet, es mara mar nem csak azt latjak, hogy a modern, feminista, gynocentrikus vilag maximalisan kihasznalja es tönkreteszi öket, hanem azt is, hogy bizony, a tradicionalis, "patriarchalista" tarsadalomban is mindig nekik jutott a bot szaros vege. Holnap reggelig sorolhatnam a statisztikakat erröl, de egyszerübb, ha Ismet ramutatok a fent mar emlitett könyvre.

Mindez, kombinalva a globalis tarsadalom szamos egyeb gondjaval-bajaval (környezetszennyezes, eröforrasvalsag, energiacsapda, stb.) eleg csunya civilizacios valsagot vetit elöre, tekintve, hogy a civilzacionkat meghajto innovacio 98%-at meg ma is a ferfiak viszik. Magyaran a nökre nemigen szamithatunk, ha problemakat kell megoldani. DE persze a markukat tartani, azt tudjak.

Mindemellett MINDEN, amit a nök adhatnak vagy valamikor adtak, valsagba jutott: kevesebb gyerek születik, mint valaha, kevesebb a szex, mint valaha, egyre több a valas, a gyerekneveles csapnivalo, stb. stb.

Na, ezert van tele a tökünk a feministakkal.

Barbaarb 2016.03.10. 19:29:32

@: Azért azt ne feledjük el, hogy a feudalizmusban a nők szültek vagy 10 gyereket, ami értelemszerűen jelentős időre kivette őket a termelésből.

"Bocs, nem a sikeres nőt, inkább magát a női munkavállalást."

Azért ez nem mindegy.

"A feudalizmushoz egyébként a férfiak 90%-kának "emancipációját" is vissza kellene fordítani."

Nagyon jó meglátás! De hogy jutottunk a feudalizmushoz?

"Akkor miért küzdetek mégis, amikor a régi "rend" után vágyakoztok? :) "

Bocs nem tudom, hogy mikor mire kérdezel rá, mert egy hozzászólásomra háromban válaszoltál. Először azt hittem tudom, ne most már nem.
Én nem vágyok és nem küzdök a régi rend után, vagy legalábbis nem tudom milyen régi rendre gondolsz.

"A férfinak ma is egész nap földet kell túrni vagy ezzel releváns fizikai munkát végezni? Azt nem gépiesítették véletlenül?
Plusz teher nekik a házimunka, ami a nőknek pont azért nem az, mert könnyebb lett...?"

Az mindegy, hogy ezeket a munkákat gépesítették-e vagy sem, mert az ugyanannyi időt vesz el tőlük, ellentétben például a mosással, vagy más házimunkákkal, ahol a gépesítéssel idő szabadult fel. Megjegyzem a jobbágyok állítólag kevesebb időt töltöttek munkával mint amennyit ma dolgozunk...
És igen, plusz teher nekik a házimunka, mivel előtte ilyet egyáltalán nem végeztek (ha nem számoljuk ide a házon kívüli házmunkákat), míg a nőknek csökkent az ezekkel eltöltött idő. Szerintem elég egyértelmű az összefüggés.

@Eszter8826:

Én ezt értettem, de te nem érted, amit a poszt ír. A férfi plusz terhet kapott a házimunkában való részvétellel, miközben a nő nem kapott plusz terhet, hiszen addig is dolgozott, csak nem munkavállalóként. Ezt nyilván a technológiai fejlődés is lehetővé tette, így amit ezen felül mentesítenek rajta, az tehercsökkenés.

whoamiohmy 2016.03.10. 19:32:36

@: Melyik a nagyobb rizikonövekedes? A 37% (idös apa eseten a Down-szindromara) vagy a 6000% (idös anya eseten a Down-szindromara).

Nos?

2016.03.10. 19:34:50

@whoamiohmy: Ezek a mérések pontosan hol és hogyan történtek? Van forrásod?

Azt tudom, hogy Kínában a nők pl a GDP felét(!) adják. Ott a legmagasabb a női vezetők aránya is, illetve a mérnőkök kb fele is nő.

Az egykepolitika óta ugyanis nem költenek a szülők négyszer abnyit egy fiú taníttatására, mint egy lányéra.

Ha igazad van, itt valamit nagy elszúrtak. Kérdés, hogy kik és miért.

Mr. Waszabi 2016.03.10. 19:35:47

@: hát, igen örömteli a válasza. Azonban kénytelen vagyok kiábrándítani pár aspektusban. Egyrészt, sosem nyilvánulok meg olyan témában, amiben nincs tapasztalatom. A fiatalember megszólítás meg igazán kedves, de nem talált. És ez bizony összefügg az első mondatommal. A nőket az ismeri, aki már bizonyos kort s élményt megért. Egy huszon éves a saját korosztályában ismerkedve nem rendelkezhet releváns tapasztalatokkal a női nem egészére nézve. Ennyi előnyt jelent, ha az ember negyven felett is rendelkezik tapasztalatokkal. Nos, ezért ajánlottam a vázlatba való visszatevését a posztnak - szerintem nagyon égő az általánosítás. Magam azt szoktam mondani, hogy a férfinak akkorra nő be a feje-szíve lágya, amikorra a kora utóléri a lábméretét. A nőknél ez nem tud igaz lenni, mert az ő lábuk átlagosan 40-es alatt van - ám fejben-szívben ők is 40-ről indulnak érdemben. Ez meghatározza annak értékét is, hogy mennyiben is értékes egy 18-25 éves nőt lefektetni. Szerintem zéró értékű, hisz még önmagát keresi az illető. S ha ,lehetek még felháborítóbb, akkor azt mondom, hogy 40 korú az a nő, aki azért szexel veled, mert veled valóban jó. És akkor még csak a szexuális élményről beszéltünk, a párkapcsolat egyéb aspektusairól egy szót sem ejtettem. Szerintem ne legyél önelégült fasz Nőnap után 2 nappal. Ez senki hímneműnek nem áll jól. Nem a farok állásáról beszélek, remélem, ez lejött.

2016.03.10. 19:37:55

@whoamiohmy: Megnézték, hogy a nőknek fiatal partnerrel mekkora a rizikó?

A csajok jellemzően idős férjekkel lehettek. Az idős fószereknek meg talán fiatal nőjük volt. Először ezt kellene tisztázni.

Este részletesebben is átnézem az adatokat.

HaCS 2016.03.10. 19:40:13

@bölcsuhu:

Nem is arról szól a cikk, hogy ne lennének egyértelmű különbségek. De idézek, hátha érteni fogod.

"This means that, averaged across many people, sex differences in brain structure do exist, but an individual brain is likely to be just that: individual, with a mix of features. “There are not two types of brain,” says Joel."

Ezt különösen ajánlom. :D

"If a neuroscientist was given someone’s brain without their body or any additional information, they would still probably be able to guess if it had belonged to a man or a woman. Men’s brains are larger, for example, and are likely to have a larger number of “male” features overall. But the new findings suggest that it is impossible to predict what mix of brain features a person is likely to have based on their sex alone."

whoamiohmy 2016.03.10. 19:42:40

@: Olvasd el a könyvet, amit fent belinkeltem. Minden benne van, pontos forrasmegjelölessel.

"Ha igazad van, itt valamit nagy elszúrtak. Kérdés, hogy kik és miért."

Mi, ferfiak szurtuk el. Mikor engedtünk nektek, nöknek. Be kellett volna verni a pofatokat jo 40 evvel ezelött. No, de sebaj, ahogy összeomlott a nyugati civilizacio, majd jönnek az iszlamistak, ök majd leverik rajtatok helyettünk. En mar arabul olvasom a Korant, es a közvetlen fönököm egy sziriai arab föorvos. Nektek meg azt javaslom, majd szoritsatok össze a fogatokat, mikor jön a fajdalomcsillapitas nelküli csiklokivagas. Mert jön, arrol ne legyen ketsegetek.

Hahaha, Kina, röhögnöm kell:

www.youtube.com/watch?v=IPB0ubeg1RU

Az lehet, hogy a kenyelmes igazgatoi poziciokba be tudtak magukat picsogni (föleg, hogy 80 millioval több pasi van, mint nö), de hogy a lapat veget nem fogjak meg, abban biztos lehetsz. Ebben a nök a vilagon mindenhol egyformak.

bölcsuhu 2016.03.10. 19:45:51

@: de hisz nyilvánvaló! Kik cserélgetik a ruháikat, cipőiket, frizurájukat, kozmetikumaikat, stb. szinte hónaponként? Kik vesznek olyan ruhákat, cipőket, stb. amit csak egyszer vesznek fel? Kik panaszkodnak, hogy nincs mit felvegyenek adott alkalomra tele ruhás szekrények mellett? Kik olvasnak friss divatlapokat és követik az ottani trendeket? Kinek szólnak a divatbemutatók? Kiből él a divatszakma, a férfiakból vagy a nőkből?

nincs1itt 2016.03.10. 19:46:18

@: olyan unalmas a mellébeszélésed!

eddig kb 3-4-5-6 sok hozzászóló döngölt a porba...

én nem képzelek rólad semmit, de kialakul egy kép rólad, a hozzászólásaid alapján.

2016.03.10. 20:12:48

@whoamiohmy: Mit engedtetek? ;)

Az egyik(!) melómban pont "veletek" mérettem meg - bármelyikőtök írhatott volna jobb programokat, mint én. Egyiknek se sikerült.

Abban egyetértünk, hogy a nyugati civilizáció össze fog omlani; mert a férfiak miatt levitték a reál területeken az elvárásokat. Ma a fiúk csupán 10%-a választ reál pályát magának.

"majd jönnek az iszlamistak, ök majd leverik rajtatok helyettünk"

Mit? :)

A tudásoddal kellene érvényesülnöd, a "férfikvóták" visszakövetelése helyett. Az nem az én hibám, hogy nekem van 3 jól fizető melóm, te meg a feminizmusra kened, ha valami esetleg nem sikerült.

A legjobbat úgy szereztem, hogy férfiakat(!) preferáltak a területen. Nem én mentem utánuk: a mérce az volt, hogy működik vagy sem. Ha jobbnak látták volna, hogy egy férfit alkalmaznak, nyugodtan megtehették volna. Én választottam a jelentkezők közül, hogy kinek dolgozom. ;)

A kínai nők nem "bepicsogták" magukat; épp a magánszektorokban sikeresebbek. Egy youtube videóval akarsz meggyőzni?

Itt váltál hiteltelenné. :)

2016.03.10. 20:13:58

@nincs_itt: De hát mire vagy kíváncsi?

Én nem értek a homályos célozgatásokból. Az a te dolgod. ;)

2016.03.10. 20:17:46

@Szarazinda: Ez igen!

Ez legalább egy értelmes komment.

"Ha visszaolvasol hol állítottam én olyat, hogy a nők kevésbé agresszívak, mint a férfiak? Hol állítottam én olyat, hogy a nők uralkodnának, nem lenne háború???? Hogy a nők békések???? Sehol."

Kicsit unalmas, hogy folyton mással próbálnak vitatkozni, mint amit a vitapartner állít. Látom, nem csak nekem tűnt fel. :)

nincs1itt 2016.03.10. 20:19:42

@: konkréten veled kapcsolatban semmire! viszont azt sejtettem, hogy nem sok mindenből értesz!

le is zárom ezt a meddő vitát! mert értelmetlen, egy vaknak beszélni a színekről

whoamiohmy 2016.03.10. 20:31:50

@: hehehe ha mar a reszedrol nem letezo faszunkat mericskeljuk: tavaly HAVONTA 30.000 eurot kerestem, tudod mivel? Azzal, hogy HAROMSZOR kemenyebben dolgoztam mint barmelyik no. Jovore havi 55.000et fogok keresni azzal amit most tanulok, harom ev mulva pedig 128.000et. Eurot. Havonta.

Tudod, hogy jutottam idaig? Ugy, hogy mialatt az osszes kollegina ott bujt ki a munka alol ahol tudott, en mindig azt neztem, hogyan tudok a betegeim es a korhazam javara tenni, illetve hogyan tudok meg tobbet tanulni es meginkabb kompetensse valni. Marpedig az orvoslas olyan terulet, ahol a vegzosok 70%a no - viszont 90%uk meg a szakorvosi szintig se jut el soha eleteben. 80%uk meg csak el se kezd klinikai szakellatasban dolgozni, mert ahogy dolgozni kene, hirtelen "veletlenul" teherbe esnek vagy siman lelepnek valami kenyelmes kis irodai meloba. Ebbol pedig az kovetkezik, hogy hiaba kepezunk egyre tobb orvost, megis egyre nagyobb az orvoshiany - mivel a kepzettek tulnyomo tobbsege nemenel fogva alkalmatlan erre a munkara.

Ennyit arrol hogy a feminizmust hibaztatom az "elbaszott" eletemert.

2016.03.10. 20:41:12

@whoamiohmy: Én legfeljebb hüvelyizomzatot méregetek, fiatalember. A pénisz egy passzív szivacsos állomány.

És sosem árulom el, mennyit keresek. Sok az anyagias férfi. ;)

4467uz30jck042fmd24v8roc.wpengine.netdna-cdn.com/wp-content/uploads/2010/04/relationship_predictors_infographic-800.gif

onlinedatingmatchmaker.com/lie-online-dating-profile/

Nekem aztán nem kell bizonygatnod semmit. Mindig csak és kizárólag magadnak.

healthland.time.com/2013/10/17/women-make-better-doctors-than-men/

Hát igen, a női orvosok talán nem a pénzt hajkurászták... ;)

www.medicaldaily.com/female-doctors-better-male-doctors-women-provide-quality-care-does-it-come-expense-productivity

graphics 2016.03.10. 20:43:19

Ha megnézel egy utcán a kirakatokat, újságos bódén a címlapokat, azt találod te is, hogy a társadalom gyakorlatilag a nőkről szól. Persze, vannak jócskán a férfiaknak készült termékek is, de ha őszinték akarunk lenni, akkor ezen a téren a nők utcahosszal vezetnek. :)

Ha a családban kinyitod a szekrényt, ott is hasonló arányokat találsz majd a ruhák, lábbelik között -- feltéve, hogy a ,,ház ura'' nem valami piperkőc.

Magát a fanatikus feminizmust elítélem, mert sehová sem vezetett.

Ugyancsak nem vezet sehová a magyar rosszul értelmezett emancipáció sem, mert reménytelen helyzetbe hozza az érintetteket és partnereiket, sőt gyerekeiket is.

Gondolj bele: az 1960-as évek végén egy 20éves nő már eléggé vénlánynak számított, mondván, hogy nem kell senkinek(sic!).
Ma, 2016-ban a 30-as nők _többsége_ még ,,ráér''. Sajnos, mert addig keresik önmagukat, önmegvalósítanak, bölcsész szakon végeznek vmi olyat, amit soha sem fognak használni az életben. A karrier sem jön össze, aztán késve jön a gyerek. Tapasztalataim szerint nem túl jó munkaerők, mert a munkaidőből sok időt töltenek fecsegéssel és egymás lelki gyilkolászásával.
Persze olyan férj/apa kellene, akinek mindene megvan, csak hát ezekből kevés akad. Akinek meg nincs, az meg örüljön, hogy szóbaálltak vele... és kb. így is kezelik Mr. Papucsot. S ha ez még nem lenne elég, akkor éreztetik vele, hogy bármikor lecserélhetik egy jobbra (akár egy háztartási gépet, vagy mobiltelefont).
Miközben a világ a nőkről szól! Nem minden nő olyan, mint fentebb írtam, de eléggé sok hasonló esetet sikerült megfigyelnem. Lehet, hogy rossz helyen élek?
És vannak üdítő kivételek! :)

Mondhatod, hogy nőgyűlölő vagyok, pedig dehogy! Imádom a nőket, csak az aranyásókat vetem meg.
Szerintem az tragédia a család számára, ahol az erőviszonyok _bármely_ fél javára jelentősen eltolódnak.
A családomért nekimegyek a kétajtós szekrénynek is, de a családomon belül mindennap csatázni... azzal, akit szeretek? Szerencsére az elmúlt 10 évet megúsztuk kisebb összezördülésekkel (többsége hülyeség , apróság miatt volt).

2016.03.10. 20:46:13

@whoamiohmy: Warren Farrell könyvére gondolsz?

Tartalmazza a részletes adatokat - vagy ezen adatok eredeti forrását?

2016.03.10. 20:49:23

@graphics: "Ha megnézel egy utcán a kirakatokat, újságos bódén a címlapokat, azt találod te is, hogy a társadalom gyakorlatilag a nőkről szól. Persze, vannak jócskán a férfiaknak készült termékek is, de ha őszinték akarunk lenni, akkor ezen a téren a nők utcahosszal vezetnek. :)"

Ez mit bizonyít?
A dél-korai férfiak az egész világon vezetnek a kozmetikumok és divatcikkek fogyasztásában. Kínában is kezd elterjedni a "keleti-metroszex" irányzat (a gazdag üzletasszonyok igénylik is)

Ez akkor most olyasmit jelent, hogy a világ egyre inkább a férfiakról kezd szólni? :)

Habár felőlem nyugodtan, én ennek speciel örülök. ;)

www.dailymail.co.uk/femail/article-2857348/Women-attracted-groomed-men-Tinder-gym-bunnies.html

whoamiohmy 2016.03.10. 20:55:32

@: el is olvasod amiket belinkelsz vagy csak nyomod az entert esz nelkul? Mindket cikk arrol szol, hogy a nok szolgalelkubben kovetik a guidelineokat mint a ferfiak. Vagyis joval kevesbe kepesek a helyzeteket egyenileg mérlegelni es individualis donteseket hozni. Ennyi. Kreativitas teljes hianya. Ahogy megszokhattuk. Semmi arrol hogy tenylegesen mennyit dolgoznak vagy hogy hany beteget latnak el.

Itt egy cikk ami megmagyarazza a valodi helyzetet

www.avoiceformen.com/feminism/male-doctors-make-less-than-female-doctors/

A ferfiak HATVAN szazalekkal tobb beteget latnak el. A teljesitmeny aranyaban a nok JOVAL tobbet keresnek - csak azert mert nok. A felet se hozzak annak amit kene de alig keresnek kevesebbet.

Elarulom neked hogy a tenyleges munka 80%at ferfiak vegzik annak ellenere hogy a vegzettek 80%a no. Talan a nok 4-5%a lehet azon a szinten ahol a ferfiak vannak.

Lehet hogy te hazudni szoktal a match.com-on de ez engem rohadtul nem erdekel. Te kezdtel dobalozni azzal hogy mekkora luzer vagyok te meg micsoda supergirl vagy a jol kereso meloddal. Gondoltam, tisztazom az eroviszonyokat.

Na en elmentem endoszkopozni. Szevasztok.

csakférfi 2016.03.10. 20:57:18

A poszt komoly társadalom kritika!gyakorlatilag egy tanulmány doktori szinten.Nekem ez a véleményem.Hozzáfűznivalóm csak annyi hogy a szerepek ilyentén szétforgácsolásának ára van.Ezt "büntetlenül" nem tehetik a nők sem nem a férfiak.Utaltál deansdale arra hogy néhány évvel előbb teszik a sírba a férfit ez miatt.Nos addig míg van öregkor.Azt sajnos nem lehet megspórolni.Előttem lebeg egy "általános" feminista cikkbéli nyanya akit a pénzéért fiatal férfiak undorral elégítenek ki s közben fiatal nőkkel lebzselnek épp mikor nem ápolgatják nyanyás pénzes nagyanyjukat.Szomorú sors azért hogy fiatalon porig alázzuk (törvény és pszichológia) saját kortárs férfiakat.Nos utaltam a "büntetlenségre".Az élet helyrehozza az egyensúlyt.Az effajta nők jutalma a pokoli irigység és a múltbavesző ifjúság siratása időskorban.Majd a szellemi leépülés és a ......!hagyjuk.Mint a poszt is írja "akkor már késő".Nekem szerencsém van azzal a nővel akit a feleségemnek hívok.Ő több annál mint ahogy én is több vagyok neki "csakférfi"-től.Mellesleg ő találta ezt a cikket.Borzadva tapasztalja a valóságot!! minden jót deansdale.Bölcs embernek tartalak. :) :) :)

2016.03.10. 21:16:22

@whoamiohmy: "Mindket cikk arrol szol, hogy a nok szolgalelkubben kovetik a guidelineokat mint a ferfiak."

Ez már a te szubjektív magyarázatod. :)

Semmiféle objektív korreláció nem mutatható ki ilyen alapon.
Hm... olyankor is bedobod ezt, ha valami fordítva jön ki - és a férfiak felelnek meg "jobban" a követelményeknek?

"A ferfiak HATVAN szazalekkal tobb beteget latnak el."

Pont erről szólt az eredeti: úgy tehetik meg, hogy "pörgetik" a melót és kevesebb időt, energiát szánnak a betegekre. Nyilván nem véletlenül határozható meg az objektív szempontok alapján javasolt idő/energia ráfordítás.
Én magam sok-sok éve nem jártam orvosnál, de ha ez megnyugtat, az ismerőseim tapasztalatai is azt mutatják, amit az általam hivatkozott cikkek - ha neked az ilyesmi esetleg (látom :) mérvadóbb.

"Elarulom neked hogy a tenyleges munka 80%at ferfiak vegzik annak ellenere hogy a vegzettek 80%a no. Talan a nok 4-5%a lehet azon a szinten ahol a ferfiak vannak."

És ez persze a te egyéni tapasztalataidból jött le. :)

"Lehet hogy te hazudni szoktal a match.com-on de ez engem rohadtul nem erdekel."

Megint nem jól érvelsz. A felmérés 0%-ban szól rólam vagy rólad. Egy objektív statisztika arról, mit kamuznak elsősorban a ti(!) elvárásaitok miatt a nők - és hogyan viselkednek aztán.

"Te kezdtel dobalozni azzal hogy mekkora luzer vagyok te meg micsoda supergirl vagy a jol kereso meloddal. Gondoltam, tisztazom az eroviszonyokat."

Jah... tökéletesen sikerült.
Hidd el, részemről maximálisan rendben a kapott eredmény. ;)

Szerintem te is érzed azokat a fránya erőviszonyokat, ha másodjára is szükségét látod kihangsúlyozni. :)

Mellesleg nem én kezdtem dobálózni - te írtál még csak nem is "általában" a nőkről, hanem többes számban nekem címezve a dolgot. Gondoltam, lereagálom - ha ennyire rendben van minden, fel sem kellett volna venned.

Láthatod, én aztán nem nyomom tovább a magamét kétszer-háromszor is.

Találj erre is valami magyarázatot, szórakoztatnak az "érveitek". ;)

www.huffingtonpost.com/2014/05/22/women-better-leaders_n_5374107.html

2016.03.10. 21:20:29

@whoamiohmy: Csak mert Warren Farrell egyik könyvén régebben már átküzdöttem magam és egy deka objektíven értékelhető tényadatot se találtam benne; a magyarázkodás meg túl szubjektív volt ahhoz, hogy megtegyem még egyszer. Ezért kérdezem.

A számadatokat mindig szívesen olvasom, lehetőleg eredetiben, vagy minimum hivatkozva és idézve. Akkor teszek rá, melyik bulvárlap közli, csak legyen ott a szerző neve, tanulmány készítője és az objektív mérőszámok. :)

Mr. Waszabi 2016.03.10. 21:39:18

@: miért akartam volna akárki másnak írni, mint akinek a posztját olvashattam itt? Nem tudsz rá értelmes választ adni - engem régóta nem érdekel, hogy ki, miről, mit vél, amit nem tapasztalt, s ezáltal nem is érthetett meg. Nem véletlenül protestálok itt ma. Hanem azért, mert egy másik, nagyon tapasztalatlan és éretlen ember véleményét osztod itt meg ma, anélkül, hogy csekkoltad volna, vajon igaz az, amit ír, vagy csak képzelgése. Te elhitted, hogy tutit ír, én meg azt mondom, csak képzeleg. Szerintem ebben a helyzetben nincs okod sem megsértődni, sem élcelődni. Én nem írok soha, sehol, semmiről olyasmit, amit nem tudok. Le lehet követni - például a fociról sosem nyilatkoztam soha, sehol , semmikor. És semmi másról sem, amit például te is fontosnak tarthatsz. De, amiben én vagyok otthon, abban én diktálok mindenkor. Férfi vagyok, aki tudja, mi a saját illtősége az élet különböző dolgaiban. Azaz, azt is, hogy mihez nincs semmi közöm. Nem lenne ártalmas, ha te is tisztába kerülnél azzal, amiben hozzáadhatsz e társadalomhoz, és azzal is, amiben nem. Szerintem.

2016.03.10. 22:09:26

@Mr. Waszabi: Nézd, igazán kedves vagy, hogy ennyi energiát szánsz rám, de mielőtt még Deansdale végképp megsértődne (vagy büszke lenne magára - ez az ő dolga ;), hogy összekeverted velem: nem én írtam ezt a posztot.

Azért tényleg kösz, biztos valami fontos mondanivalója van annak, aki pont ezen szavak által döbben rá az élet nagy igazságaira. :)

Arra tényleg nem tudok értelmes választ adni, ki miért ír ehhez hasonló mítoszokat - de folyamatosan kutatom a témát és a férfielme ezzel kapcsolatos működését!!!

ez a nick már létezik 2016.03.10. 22:36:31

@whoamiohmy: nagyon szórakoztató amiket írsz, kár, hogy köszönőviszonyban sincs a magyar valósággal, de azért szórakoztató...

Pista70 2016.03.10. 22:44:22

Oswald Spengler A Nyugat alkonya. II. kötet (1922) Idézet

"Ahol születési indokok egyáltalán tudatosulnak, ott maga az élet vált már kérdésessé. Ott elkezdődik a születésszám „ésszerű” korlátozása – amit már Polübiosz Görögország végzeteként sirat, de ami persze már előtte is régóta szokásos volt a nagyvárosokban, és a római korban szörnyű méreteket öltött - , amit kezdetben az anyagi kényszerűséggel magyaráznak, de aztán nagyon hamar már semmivel sem fognak indokolni. Ott kezd (mégpedig a buddhista Indiában ugyanúgy, mint Babilonban és Rómában ugyanúgy, mint a jelenkor városaiban) a női „élettárs” – választás is szellemi problémává válni – a paraszt és minden természeti ember anyát választ gyermekeinek. Megjelenik az „ibseni házasság”: a „magasrendű szellemi közösség”, amelyben mindkét fél „szabad”, szabad mint intelligencia, „szabad” a vér növényszerű unszolásától, mely szaporodni akar; Shaw mondja ki végül is a lényeget: „…az asszony nem emancipálhatja magát, ha nem dobja el magától nőiességét, kötelességét férjével, gyermekeivel, a társadalommal szemben, mindennel szemben, ami nem ő maga.” Az ősasszony, a parasztasszony, anya; gyermekkorától kezdve vágyott minden női sajátossága ebbe a fogalomba fut össze. Most azonban megjelenik az ibseni nő, a barátnő – az egész világvárosi irodalom legfőbb hősnője a skandináv drámától a párizsi regényig. Gyermekek helyett lelki konfliktusai vannak, a házasság iparművészeti feladat, és az lesz a legfőbb probléma, hogy a felek „kölcsönösen megértsék egymást”. Teljesen mindegy, hogy egy amerikai dáma azért nem talál elég okot a szülésre, mert nem akar kihagyni egyetlen szezont sem; hogy egy párizsi nő azért, mert attól retteg, hogy szeretője kereket old; vagy egy Ibsen-hősnő, mert „önmagának akar élni”. Mindannyian önmaguknak akarnak élni és mindannyian terméketlenek."

2016.03.10. 22:55:15

@Szarazinda:

"Először is, mindig, minden korban annál sokkal bonyolultabbak voltak ezek a viszonyok, mint azok az elképesztő leegyszerűsítések, amelyekkel operálsz."
Te egyszerűsítetted le azzal, hogy a női emancipáció fontos volt.
Ahelyett, hogy figyelembe vettél volna ezernyi más dolgot is.

.

"Szerinted mindig, minden rendben volt e tekintetben"
Hol is írtam ilyet? Idéz már! :)

.

"hol állítottam én olyat, hogy a nők kevésbé agresszívak, mint a férfiak?"
Te vetetted fel, hogy ha a nőknek nagyobb beleszólása lenne a dolgokba, akkor kevesebb lenne a háború.
(Amit ugye részben ezzel cáfoltam.)

.

"kizárólag azért mert nők, több restrikciót helyeznek, mint a férfiakra"
Sorold hát!

.

"ugyanazon tudományos elismertségért Marie Curienek még a nemi szterotipiákkal is meg kellett küzdenie"
Ugyanilyen sztereotípiák a férfiakkal szemben is voltak - nagyjából pont abban a korban. Ha egy férfi női tevékenységet akart folytatni, ugyanúgy kinézték, mint a férfi szakmát végző nőket. 1:1
Ebből is látszik, hogy teljesen figyelmen kívül hagyod a másik felet a nagy emancipunci során.
Látod? EZÉRT káros a női emancipáció!
Mert csak az egyik oldalt nézi.

.

"Csak ne add már a számba, hogy én ezt nyomom."
Hát akkor idézlek, jó?
'ha a nők az érdekeiket jobban tudják érvényesíteni, azaz szavazhatnak akkor ritkábban kellene mennünk arra a bizonyos vágóhídra'
Csókoltatlak! :)

.

"Miért kellene ezt visszacsinálni?"
Ki mondta, hogy ezt vissza kell csinálni?
Ne adja számba olyat, amit nem mondtam.
Annyit írtam, hogy régen ez egy munkamegosztás volt. Nem volt jó, mert nem egyénileg, hanem nemi alapon osztotta meg a feladatokat (és nem csak a nőét határozta meg, hanem a férfiét is). De nem elnyomás volt, hanem munkamegosztás. Nagy különbség!

.

"attól, hogy szar volt fiúgyereknek lenni, az nem jelenti, hogy nem volt még szarabb lány gyereknek lenni"
Attól, hogy szar volt lánygyereknek lenni, az nem jelenti, hogy nem volt még szarabb fiúgyereknek lenni.

"Vajon miért volt azért értékesebb a fiúgyerek, mint a lánygyerek sok korban, sok helyen?"
Vajon miért volt azért értékesebb a lánygyerek, mint a fiúgyerek sok korban, sok helyen?
/Vajon miért volt értékesebb a nő, mint a férfi szinte MINDEN korban, MINDEN helyen?/

.

Egyébként ez a Viktóriás dolog láthatóan nagyon kellemetlen volt neked. :) Pedig igaz, amit írtam.
A női választójog legnagyobb ellenzői nők voltak.

2016.03.10. 22:56:32

@ez a nick már létezik:

Nini!
Megint itt a Gumiszoba, 2 hozzászólásos fikanickel?
Olyan édik vagytok, drágáim! :D

2016.03.10. 22:59:45

@whoamiohmy:
Rövid, lényegretörő és okos érvelés. Grat! ;)

2016.03.10. 23:29:06

@:

"Kínában a nők pl a GDP felét(!) adják. Ott a legmagasabb a női vezetők aránya is, illetve a mérnőkök kb fele is nő."
Érdekelnének a források a GDP feléről, a legmagasabb női vezetői arányról, na meg a mérnökök fele nő kijelentésről is.

.

Egyébként meg ha megnézed tipikusan milyen jellemző munkát végeznek a nők és a férfiak, és megnézed a fizukat is, rájössz, hogy a nők erősen túl vannak fizetve.
Mutatok pár tipikus női és férfi munkát, melyeknek hasonló a fizetésük.
- Könyvtáros - Szalag mellett dolgozó munkás
- Titkárnő, recepciós - Tűzoltó, rendőr, kukás
- Tanító, tanár - Tűzoltó, rendőr (vezető)
(A legjellemzőbb női munka a titkárnő.)

A könyvtáros munkáját egy 8-10 éves kisgyerek is meg tudja csinálni. Az (elvileg diplomás, de legalább érettségizett) titkárnőét nyaranta 15-16 éves diákok végzik pár napos betanítás után (de szerintem 12 évesek is képesek lennének rá). A tanári/tanítói munkát meg körberöhögöm (tudom, mert hasonlót csináltam és csinálok ma is. Ami ma követelmény van feléjük, azt egy 16 éves kölyök is megcsinálja simán.) De vajon a szalag mellé oda lehet rakni a 10 éves gyereket? Vagy rendőrnek, kukásnak a 12-16 évest?
Nem.

Innentől lehet azon agyalni, hogy vajon valójában mennyit is ér egy tipikus nő munkája, meg mennyit egy férfié. Mert ha azt nézzük (logikusan), hogy a fizu annyi, amennyire nehéz embert találni rá, akkor láthatjuk, hogy könyvtárosnak a 10 éves kortól a 100 évesig bárkit odarakhatunk, míg a szalag mellé csak felnőtteket (ott is elég kevés a jelentkező). Vagy titkárnői pozícióba 14 éves kortól akárkit odarakhatunk pár hetes betanítással, míg tűzoltónak jó, ha a férfitársadalom tizede alkalmas.
Ergo ha a szalag mellett álló 80-at keres, akkor reálisan a könyvtáros csajszikámnak jó, ha 15-öt szabadna adni. Meg ha a kukás 120-at keres, akkor a titkárnőnek jó, ha 30-at szabadna.

De nem ennyit kapnak! Miért?
Mert állam bácsi garantálja nekik a magasabb fizut.
Miből? Hát a férfiak adójából! De ugye papíron az állami alkalmazott is adózik. Micike is a hivatalban, meg a könyvtáros csajszika is (mind a 7 átrsával együtt, akik a seggüket meresztik egy olyan munkával, amit 3 tízéves gyerekre is rá tudnék bízni). És ez látszani fog a GDP-ben is.
Ennyit a GDP hitelességéről...

/Erre jön rá, hogy mennyit is költ egy átlag állam a nőkre-férfiakra. Csak a nyugdíjrendszeren keresztül 450 milliárd forintot pumpálunk át évente a nők zsebébe. Ez ha a 1,2 millió női nyugdíjas nézzük, fejenként 360ezer Ft. Azaz havonta 30ezer forintot kapnak fejenként a nyugdíjas nők, amit az állami elosztás garantál nekik. És ez csak a nyugdíj!/

.

"nem költenek a szülők négyszer abnyit egy fiú taníttatására, mint egy lányéra"
Megmutatnád azt a felmérést, ahol kimutatják, hogy korábban 4X annyit költöttek rájuk? Köszi!

2016.03.10. 23:36:33

@:
"mert a férfiak miatt levitték a reál területeken az elvárásokat. Ma a fiúk csupán 10%-a választ reál pályát magának"

Hülyeséget beszélsz.
Arányaiban jóval több férfi választ reál pályát, mint nő.
És éppen miattatok gyengébb a követelmény. Hadd ne említsek egyetemi szakokat külföldön, ahol külön pont jár a nőknek csak azért, mert nők. Meg hadd ne mutassak már csak lányoknak szóló külön felzárkóztató informatikai képzéseket. :)
(Meg azért, mert a tanárok többsége nő, és emiatt béna az oktatási színvonal is.)
De nézhetnénk a svéd és egyéb képzéseket is, ahol a lányokra külön összegeket fordítanak:
valodiegyenloseget.blog.hu/2015/02/17/440_millio_sved_koronat_a_fiuk_oktatasara

Itt váltál hiteltelenné...

Szarazinda 2016.03.10. 23:52:46

@zombigyilkos:

"Te egyszerűsítetted le azzal, hogy a női emancipáció fontos volt.
Ahelyett, hogy figyelembe vettél volna ezernyi más dolgot is."

Miért is? Annyit állítottam, hogy voltak nemi alapú restrikciók, ezek megszüntetése nem baj.

"Hol is írtam ilyet? Idéz már! :)"

Idézzem a teljes hozzászólásodat? Minek? Az egész arról szól, hogy soha, semmilyen nemi diszkrimináció nem létezett. Nézd kérlek, hülye vagy? Lást lejjebb.

"Te vetetted fel, hogy ha a nőknek nagyobb beleszólása lenne a dolgokba, akkor kevesebb lenne a háború.
(Amit ugye részben ezzel cáfoltam.)"

Jogos, valóban, a nagyobb beleszólása önmagában ezt nem garantálja, aláírom, rosszul fogalmaztam (bár azt hiszem, tényleg kevesen szavaztak volna arra, hogy persze, menjél dögölj meg a földesúrért, majd én a földet is megművelem, meg ellátom a szokásos feladataimat is). Lófaszt se cáfoltál, de valóban jól idéztél.

""kizárólag azért mert nők, több restrikciót helyeznek, mint a férfiakra"
Sorold hát!"

https://en.wikipedia.org/wiki/Timeline_of_women's_rights_%28other_than_voting%29

tessék, googlizni és copypastelni nem nehéz nekem se. Szeretném külön felhívni a figyelmedet a nők választhatóságának svájci engedélyezését i.sz. 1971-ben.

"Ugyanilyen sztereotípiák a férfiakkal szemben is voltak - nagyjából pont abban a korban. Ha egy férfi női tevékenységet akart folytatni, ugyanúgy kinézték, mint a férfi szakmát végző nőket. 1:1
Ebből is látszik, hogy teljesen figyelmen kívül hagyod a másik felet a nagy emancipunci során.
Látod? EZÉRT káros a női emancipáció!
Mert csak az egyik oldalt nézi."

Amit te mondasz, ismét mondom, a feminizmus ellentétpárja, ugyanolyan leegyszerűsítő. Akármilyen szterotípiák is voltak a férfiakkal szemben, valahogy kevesebbet hallok férfi egyenjogúsítást követelő mozgalmakról, mint nőiekéről. Biztos kurva sok férfi akart mosónő lenni, meg minden vágya ellenére nem egyetemre menni, hanem otthon teregetni, és biztos mindebben a kor női gátolták meg, de valahogy suffrage mozgalmakról kevesebb adat maradt fenn, mint a suffragette-ről (mielőtt elkezdesz észt osztani, köszi, tudom, hogy eredetileg ez kizárólag a szavazati jogról szólt). Értsd már meg, hogy nincs egyik, meg másik oldal, olyan nehéz ezt felfogni?????

"Annyit írtam, hogy régen ez egy munkamegosztás volt. Nem volt jó, mert nem egyénileg, hanem nemi alapon osztotta meg a feladatokat (és nem csak a nőét határozta meg, hanem a férfiét is). De nem elnyomás volt, hanem munkamegosztás. Nagy különbség!"

Ó de még mekkora különbség, csak éppen szerintem meg nemcsak munkamegosztás volt, de volt nemi alapú diszkrimináció is, nevezd elnyomásnak, ha akarod. Ha eddig nem győztelek meg, valszeg már nem is foglak.

"Vajon miért volt értékesebb a nő, mint a férfi szinte MINDEN korban, MINDEN helyen?"

Nem volt az, attól, hogy te ezt axiómaként kezeled.

"Egyébként ez a Viktóriás dolog láthatóan nagyon kellemetlen volt neked. :) Pedig igaz, amit írtam.
A női választójog legnagyobb ellenzői nők voltak."

Biztos, bár említettem, hogy már vártam. Azt azért megbocsátod ugye, hogy nem fogok előre foglalkozni minden előre látható érveddel (a nem előreláthatókkal perzse nyilván nem, arra jók a válaszkommentek. A női választójog legnagyobb ellenzői nők voltak? Ismert közhely, de kétlem, hogy bárki megszámolta, vagy megmérte volna. Azt viszont nehéz eltagadni, hogy a legnagyobb támogatói is nők voltak (tudom, szerintem férfiak, de azt is nehezebb mérni, mint azt, hogy azért valahogy mégis nők vezették a küzdelmet, ők vonultak fel, stb. Ezek azért eléggé látható dolgok.

Csókoltatlak :-)

2016.03.10. 23:53:03

@:
Szépen beeszed a feminista 'felmérések' eredményeit.
Külön tetszik, hogy egy eleve egy hasraütésszerű elvek alapján kiragadott realitás nélküli felmérés, még inkább kiragadott huffingtonpost-os baromságának sikerült bedőlnöd.
Tényleg szórakoztató. :)

És kár, hogy alig tudsz startup céget mutatni, amelyiket nők (női vezetők) futtattak volna fel a nulláról, saját erőből. (Pedig nekik is lehet ám céget alapítani. :) ) Amit a női vezetők elérnek, az általában az, hogy beleülnek a kényelmesbe (meglévő cég megalkotott hálózatába) és lepasszolják a munkájukat (a döntéshozatalt) az alattuk lévő döntéshozókra. Kivételek persze vannak, de ugye a versenyszektor az versenyszektor. Ott általában az kerül vezető pozícióba, aki alkalamsabb, nem pedig az, akit a femiista 'felméréek' annak tartanak. (Feltéve ha a femináci kvóta meg a nőkel való pozitív diszkrimináció nem szól közbe.) És lám, kik is a vezetők? :)

Santer 2016.03.10. 23:58:08

Óriási cikk, és a kommentmenedzsment is remek munka.
Subscribed.

Szarazinda 2016.03.11. 00:09:47

@zombigyilkos: meg amúgy is, nem kurvamindegy, h a női választójog ellenzői és támogatói között mennyi volt a nő, meg mennyi a férfi? Ez min is változtat? Szóval, ha sok fehér támogatta a feketék amerikai, vagy dél afrikai emancipációját az azt bizonyítja, hogy a faji szegregáció, meg az apartheid rendben volt? Ja, munkamegosztás, hogyne

2016.03.11. 00:15:55

@Szarazinda:

"Annyit állítottam, hogy voltak nemi alapú restrikciók, ezek megszüntetése nem baj."
Nem. Annyit állítottál, hogy a NŐI emancipáció jó.

.

"Az egész arról szól, hogy soha, semmilyen nemi diszkrimináció nem létezett."
Kurvára nem arról szól.
Nem megy a szövegértés, vagy mi?

.

"Jogos. (...) Lófaszt se cáfoltál, de valóban jól idéztél.
Szépen ellentmondtál magadnak. :)

.

"wikipedia"
Ugyanennyit fel lehet sorolni a másik oldalról is.
Épp ezt mondtam.

.

"Szeretném külön felhívni a figyelmedet a nők választhatóságának svájci engedélyezését i.sz. 1971-ben."
Én meg arra, hogy ugyanabban a Svájcban még 2016-ban is a férfiaknak kell menniük harcolni háború esetén.
Ja, meg náluk is, meg úgy az egész világon is.
Csókoltatlak! :)

.

"Amit te mondasz, ismét mondom, a feminizmus ellentétpárja, ugyanolyan leegyszerűsítő."
Éppen amit te mondasz, az a feminizmus egy enyhébb formája.
Én azt mondom, vegyük figyelembe MINDKETTŐT.
Te meg azt mondod, hogy csak az egyik van.

.

"valahogy kevesebbet hallok férfi egyenjogúsítást követelő mozgalmakról, mint nőiekéről"
Talán azért, mert a férfiakat nagy ívben leszarja mindenki. A férfi nem panaszkodhat, mert akkor kinézi a társadalom. Még a többi férfi is. Ha picit is értenél ahhoz, hogy hogyan működik a társadalom, ezt le se írtad volna.

.

"Értsd már meg, hogy nincs egyik, meg másik oldal, olyan nehéz ezt felfogni?????"
Ezt pofázom én is neked.
Csak nem értem, hogy akkor te éppen miért választod ketté és miért csak a női egyenjogúság szükségességét hozod elő. Éppen te vagy, aki két oldalt mutat, nem én.

.

"Nem volt az, attól, hogy te ezt axiómaként kezeled."
Aha. :)
- Azért is írta nem egy nő és férfi, hogy a nő az értékesebb? míg a fordítottjával alig találkozni?
- Meg azért írtak a férfiak szerelmes verseket, míg a nők ilyet alig írtak férfiaknak?
- Meg azért volt általános elv, hogy veszély esetén a nőt mentik?
- Meg azért foglalkozik a szülő többet a lánygyerekkel, mint a fiúval?
Mert nem a nő volt az értékesebb.
Hát persze! Folytasd kérlek. :DDD

.

"Azt azért megbocsátod ugye, hogy nem fogok előre foglalkozni minden előre látható érveddel"
Persze.
Megbocsátom, hogy ügyesen kitáncoltál a neked kínos érvek elől.
:D

2016.03.11. 00:18:03

@Szarazinda:
Ennyi erővel nem kurvamindegy, hogy mi volt a múltban?
(Márpedig emlékeim szerint te hoztad fel ezt a rinyát, nem én.)
Miért nem a mával foglalkozunk, ahol a férfiak vannak hátrányban, míg a nőknek a nyugati társadalomban jóformán semmilyen hátrányos megkülönböztetésük nem maradt?

Szarazinda 2016.03.11. 00:31:16

@zombigyilkos: erről ugatok, nemcsak basszus évek óta, az összes korábbi hozzászólásom is erről szól itt. Ma totál szét vannak kúrva a nemi szerepek, a férfiakat gyakorlatilag kasztrálják a félreértelmezett emancipacival. A múlt csak azért érdekes, mert a mai bajokra nem az a megoldás, hogy csináljunk vissza mindent, mert az volt a normális, mert az sem igaz, hanem, hogy továbblépjünk, és a férfiakkal szembeni elvárásokat és a férfiak igényeit is vegyük figyelembe az "új rendszerben". Hát ennyire vagyok feminista.

Szarazinda 2016.03.11. 00:41:31

@zombigyilkos: mivaaaaan? Szerelmes levelek? Szerinted don quijote módon működött a világ? Te atyaúristen. Eddig csak munkamegosztás volt, most már a nő az értékesebb. Persze, h a nőt mentették először, meg a gyerekeket. Ja, meg a nyájat.

2016.03.11. 00:43:44

@Szarazinda:
Hol írtam, hogy az a megoldás, hogy csináljunk vissza mindent?
Emlékeim szerint sehol. :)

"Szerelmes levelek?"
Viktória királynő után tudtam, hogy ráharapsz, azért hagytam benne a felsorolásban. Szép kiragadás volt. ;)

2016.03.11. 00:46:18

@Szarazinda:
Neked is jó pihenést! ;)

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.11. 00:57:19

@zombigyilkos:

@ = Raiden disqus.com/by/disqus_raiden/?l=hu (Comments 5640) és másik nickel ebben a befulladt kifuladt blogban tolják a spanjával

nokesferfiak001.blog.hu

Ők tolják a feminfo-t és bérkomentelnek minden létező felületen különböző nick-ek alatt. Szerintem ne vedd azért annyira komolyan. Inkább köszönjük meg @deansdale-nek ezt a remek cikket, az @index-nek a főoldalt.

Újabb csapást mértünk az elnyomó gynocentrikus hazugsággyárra.

JÓ MULATSÁG, FÉRFIMUNKA VOLT!!!

don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2016.03.11. 00:58:38

"ha a nőknek nagyobb beleszólása lenne a dolgokba, akkor kevesebb lenne a háború"

Persze, mert a háborúhoz államok kellenek, de legalábbis városok, olyat meg a nők nem tudnak építeni. /Noked-Lee

2016.03.11. 00:59:11

@Huffnágel Pista: Jókor jöttem fel. :)

A feminfót nem én tolom kölyök. Ezt egyszer már tisztáztuk. ;)
Veled ellentétben én nem PÉNZÉRT, hanem szórakozásból, ismeretterjesztésből nyomom; van rendes melóm, három is.

Egyébként most kurva nagy titkot árultál el. ;)

2016.03.11. 01:01:23

@Huffnágel Pista: Milyen "minden létező" felületen...?

Még legnagyobb jóindulattal is 3-at tudok összeszámolni és abban Deansdale blogjának pár havonként látogatása is benne van.

Ha blokkolnak a feminfón azért meg ne rám durcizz. Nekem a büszkeségem se hagyná, hogy bizonyos szint alatt vagy akár felett bárkit moderáljak.

Komolyan venni tényleg nem kell, magam szoktam mondani. Mindenkinek a maga dolga, mit vesz komolyan. ;)

2016.03.11. 01:03:14

@zombigyilkos: "Arányaiban jóval több férfi választ reál pályát, mint nő."

Türelmem végtelen - de a statisztikák értelmezésével komolyan kezdetek kiakasztani. Ez nálam kurva nagy szó ám. ;)

Ember - NEM erről beszéltem. Mi a bánatos bús franckarika köze van annak, hogy nyugaton a fiúk ~10%-a választ reál pályák, a lányoknak meg sacc per kábé 3%-a ahhoz, hogy pl Kínában mindkét nemből közel 50% ez az arány - magasabb követelmények mellett?

A kettő nem üti egymást. :)

Nyugaton a fiúk is kifelé áramlanak a területről - csak lassabban, mint a lányok.

Az érved szépen hangzik. Ha már csak 10 kicsi fiú marad a mérnöki karon, meg egy kicsi lány, te akkor is hangzatosan bemondhatod, hogy TÍZSZER annyi lesz a mérnökök között a férfi, mint a nő. Ettől viszont még vígan temetheted ebből a pályát.

"És éppen miattatok gyengébb a követelmény."

Nafene. Akkor mégis miért azokban az országokban teljesítenek JOBBAN a lányok, ahol magasabb? ;)

Itt valami nagyon nem jól sikerült.

wais.stanford.edu/ztopics/week120104/china_041201_womenengineers.htm

"Chen Saijuan, academician of the Chinese Academy of Engineering, won the nomination for World Outstanding Female Biologist with her contribution in the biomedical field. Females in the 750 Team of the Shanghai Institute of Technical Physics designed and built MVISR for China meteorological satellites, which furnishes eyes for the satellites. Hu Ankang, president of the Vessel and Marine Engineering Design and Research Institute, presided over the design of Yuanwang surveying ship, which filled a design gap for this kind of ships in China. Female engineer Sa Benmao invented the world's first GRP stern shaft. Xie Qihua, board chairwoman and general manager of Shanghai Baosteel Group, led Baosteel into the group of World 500 and so on.

As the society develops and potentials of modern females in engineering and science and technology areas are exploited female engineers are displaying increasingly important role in scientific and technological innovation and economic growth as a strong intellectual group.

According to statistics Chinese female engineers have been involved in all industries such as national construction, transportation, shipping, instrument, textile, metallurgical and chemical industries. They are frequently seen in cutting-edge technological and engineering areas such as biology, energy sources, environment, information and new material, and even in the design, manufacture and test of rockets, spacecrafts and missiles."

www.computer.org/web/pressroom/wie

"In China, women make up approximately 40 percent of the STEM workforce according to the Chinese Academy of Science, while in the United States women account for only 24 percent of the STEM workforce according to recent statistics from the U.S. Department of Commerce.
Work-life balance, lack of support and encouragement for female students, and cultural perceptions about roles of women are among a few reasons why the engineering field is male-dominated in most parts of the world."

"In four out of the six best-performing countries and economies overall, there is little or no gender difference in mathematics performance. Among these, in the partner country and economies Chinese Taipei; Shanghai, China and Singapore, at least 10% of girls attain proficiency Level 6 in mathematics; in no OECD country, except Switzerland, do even 10% of boys reach this level. While this shows girls' potential to perform at the very highest levels in mathematics, in OECD countries, on average, 4% of boys, but only 2% of girls, reach Level 6."

2016.03.11. 01:04:27

@zombigyilkos: beijingmath.com/about-news03.html

graphics8.nytimes.com/packages/pdf/national/10math_report.pdf

"Meg azért, mert a tanárok többsége nő, és emiatt béna az oktatási színvonal is."

Az olyan országokban is többségében nők, ahol a kisfiúk (és kislányok) a világon a legjobbak lesznek ezeknek a női tanároknak a keze alatt. ;)
Nem lehet, hogy az egész "nyugat" béna lett valahogyan?

Nem érdekelnek a svéd képzések. A felzárkóztatások sem; rossz az egész oktatási rendszer. Utólag már minden ilyesmi haszontalan - akárcsak a kvóta.

Mondjuk a fiúknak szövegértésből nem ártana. ;)

"Szépen beeszed a feminista 'felmérések' eredményeit."

Ellenkezőleg. A ti bizonyíthatatlan mítoszaitokat nem veszem be. Engem az adatok és számok érdekelnek. Meg az, mekkora eltérés van az emberek "tudatos" normakövetése és a spontán, akaratlan értékítéleteik között. (lásd a cikk)

A szubjektív véleményed sem érdekel a női vezetőkről. :) Ezt magatokban kellene rendbe tennetek - ösztönös alapjai vannak, ami torzítja az értékítéletet. Hiába hajtogatsz mítoszokat, nem érsz velük semmit.

Milyen érdekes, hogy Kínában ez is sikerült.

www.catalyst.org/knowledge/women-management-global-comparison

www.hrportal.hu/c/kinaban-egyre-tobb-a-no-a-vezetoi-posztokon-20130310.html

www.stop.hu/bulvar/kinaban-egyre-tobb-a-noi-milliardos/1241768/

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.11. 01:13:37

@:

Én pont ez birom, ezt a vetítést. Te ÁLLÍTÓLAG egy álláshalmozó rendkívül jól kereső IT girl vagy, aki emellett természetesen gecijól néz ki, testömegindex rendben. Ezt már csak a barinő, már nem emlékszem a nickre tudja überelni, aki egy időben azt tolta minden harmadikposztban, hogy neki ÁLLÍTÓLAG van egy olyan találmánya, amivel már mindenki találkoztahott, aki már volt kórházban, és abból keres csiliárdot.

Két igazi sikersztori, mint ha posztmodern leányregényből, akarom mondani tévésorozatból léptetek volna elő. Rendkívül életszerű, szinte látom magam előtt a rendkívül elfogalt tudós nőt meg a 3 munkahelyen gályáző IT-s csajszit, aki a nők híres multitasking képességeinek köszönhetően nem csak szakmájában, de az online vitafelületeken is megállja a helyét.

A barinőnek nem volt gyereke? Vagy azt már nem mertétek behazudni, bár a feminfo 444-re átzavarása után még azzal kezdtetek, hogy a szerzők gyerrmekekkel kürölvett fiatal nők, jól emlékszem?

2016.03.11. 01:20:53

@Huffnágel Pista: Te, ha megszakadnék se tudnék abban a stílusban írni, mint a feminfós csajok.

Ezt a részét nyugodtan rábízom az objektív szemlélőkre. Olvassanak el egy feminfós cikket, döntsék el. :)

Aztán abban is igazad lehet, hogy az általam hazudott szakmákból is direkted tájékozódtam, hogy aztán potompénzért a 444-re írogassak. ;)

Látod: ez a mítoszgyártó-agy...

"Vagy azt már nem mertétek behazudni, bár a feminfo 444-re átzavarása után még azzal kezdtetek, hogy a szerzők gyerrmekekkel kürölvett fiatal nők, jól emlékszem?"

A feminfós csajokról speciel semmit nem nyilatkoztam, ezt mástól hallhattad.

2016.03.11. 01:27:32

@Huffnágel Pista: Egyébként még mindig ugyanaz a probléma.

Mikor éreztem én kényszert arra, (vagy frusztrációt miatta), hogy a te "sztoridat" kétségbe vonjam, vagy leminősítsem?
Nincs a sztoriban semmi különös. Néha napi 12 órát dolgozom, 4-5 órát alszom, megvan az ára.

Te mást választottál, de felőlem aztán az is lehet sikersztori, hogy pár órát melózol és a hobbidnak élsz, a te dolgod.

Ezek a problémák benned vannak, te nem tudod kimosni magadból a szükségét, hogy a nőket egységesen sikertelennek (és férfifüggőnek) lásd.
Ez is a függés egyik formája.
Szakadj el tőlük. A sikertelenségüktől, a sikereiktől, a kudarcaiktól, a képzetüktől. Tanuld meg őket levegőnek nézni, mert addig tök mindegy neked, együtt élsz-e valamelyikkel vagy sem, róluk szól az életed.

Elhiszed, hogy én tennék rá, ha te milliókat keresnél havonta?

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.11. 01:40:47

@ aka raiden:

Fetrengetem, amikor a netre felrakott jegyzeteid között megtaláltam ezt:

""Azert irtam a Huffnagellel valo frusztraciodra, mert te hoztad fel eloszor, es minden forduloban fel kellett emlegetned."

Jó elemzési anyag volt. Ritkán idegesítenek az ilyesmik. Te frusztrált vagy a szaúdi helyzettel kapcsolatban? Különben kösz most ezt- remek példa a légből kapott, elfogult, merőben szubjektív véleményeidre. Látod, ez is az. Nem szidtam a Huffnágelt, hanem elemeztem. Amit vele kapcsolatban írtam, általános szabályszerűségek. Szerintem filmet kellene készíteni róla, olyasmit, mint a Borat. Jópofa, még sikeres is lehetne. :)

"Gondolom, ez annak koszonheto, hogy vagy raneztel az adatlapomra, vagy szorgalmasan olvasgatod a blogjat, mert hogy en magamtol nem emlitettem, az biztos."

Nem nézek meg mindent, időm sem lenne erre. Az adatlapodra Nico nézett rá. Én Huffnágeltől életemben összesen 2-3 posztot olvastam, annak köszönhetően, hogy egyszer-kétszer kint volt az index főoldalon is. Illetve Nicoval keveredett egy kis vitába a feminfón, azt olvastam. Különben szellemileg vonz a pszichésen különös, "torz", meghasonlott lélek, több elemzést is írtam már ilyenekről, de Huffnágelt nem kívánom felvenni a listára. :) (nem is minősítem)

"Mar az elejen is jeleztem, hogy fogalmam sincs, miert jottel fel vele. Kulonben nem gondolom, hogy kulonosebb ellentmondas lenne a Tamasi Erzsebet interjuban. (De ehhez a “bukas” kifejezeshez van egy perverz viszonyod.)"

Gyerekkoromban megbuktam egyszer-kétszer matekból és fizikából (tudod, mint Einstein, csak nekem nincs Milevám), azóta frusztrál a dolog. Van ez így. :)

"Te nem ertesz, vele egyet, a ferfihang.hu-n sem ertenek vele egyet es az sem biztos, hogy a Huffnagel egyetert vele. Ez csak azt mutatja, hogy tobb logikusan spekulalt velemeny lehetseges."

Ácsi. Ez megint maszatolás. A véleményeket egymás mellé kellene állítani és ellentmondásosság szempontjából megvitatni. De ez is felesleges, Tamási önmagában ellentmondásos.

"Az viszont teny, hogy Tamasinak megalapozottabb es komolyabb publikacioi vannak, mint neked, eppen ezert a kovetkeztetesei hitelesebbek. Az ellentmondasok pedig attol fuggenek, mennyire tudsz vagy nem tudsz szabadon godolkodni.""

www.scribd.com/user/254380628/Kalechtor

Szarazinda 2016.03.11. 01:41:35

Húúú, mi folyik itt

2016.03.11. 01:47:40

@Szarazinda: :) Csak egy kis hiszti. Majd elmúlik. ;)

@Huffnágel Pista: Jajj... a kis egós. :)

Figyelted, hogy én soha nem gyűjtögetem se a jót, se a rosszat? Tudomásul veszem, de kb meg se jegyzem.

Örülök, hogy jól szórakozol, ezen most én is. ;)

Egyébként érdekel, mit elemeztél ki az idézetből magadnak.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.11. 01:56:30

@: Azt se vágod, hogy most ismerted el, hogy te vagy akkor a kalechtor, mondjuk adtam neki esélyt.

Most majd az army szépen átnézi a kis szövegygűjteményedet, azt eldöntik, hogy mennyire vagy te IT dreamgirl, vagy inkább amolyan Szabó Mónika-féle Férfigyűlölő pszichológus, aki esténként manginákkal csetel feminista mitoszokról, miközben minden 6 pontnál jobb csaj addigra mér rommá dugva alszik a szubmisszív pasija oldalán.

Ennyit a feministák, a feminizmus sikeréről. Megpróbáltok Férfiak lenni, de eközben szószerint és átvitt értelemben is maximum csak töketlen férfiak lehettek, akiknek ráadásul fél kilóval kisebb az agya. Egyenlőség, hát nem ez a legnagyobb mítoszotok?

2016.03.11. 01:59:00

@Huffnágel Pista: Mivel ismertem el? :)

"Ennyit a feministák, a feminizmus sikeréről."

Na, már megint... komolyan el kéne ezt dobnod. Nem miattam, magad miatt.

"Megpróbáltok Férfiak lenni"

Távol álljon! Abszolút nincsen semmiféle szubmisszív fantáziám. ;)

"Most majd az army szépen átnézi a kis szövegygűjteményedet, azt eldöntik..."

:)

Nagyon fog zavarni, ha férfigyűlölő pszichológusnak látnak. Eddig is annak láttál aminek akarsz. ;)

2016.03.11. 02:01:48

@Huffnágel Pista: "miközben minden 6 pontnál jobb csaj addigra mér rommá dugva alszik a szubmisszív (???) pasija oldalán"

Ki kéne aludnod magad.
Vagy nézzem meg, ki törte fel a profilod? ;)

2016.03.11. 07:09:07

@zombigyilkos: "Arányaiban jóval több férfi választ reál pályát, mint nő."

Türelmem végtelen - de a statisztikák értelmezésével komolyan kezdetek kiakasztani. Ez nálam kurva nagy szó ám. ;)

Ember - NEM erről beszéltem. Mi a bánatos bús franckarika köze van annak, hogy nyugaton a fiúk ~10%-a választ reál pályák, a lányoknak meg sacc per kábé 3%-a ahhoz, hogy pl Kínában mindkét nemből közel 50% ez az arány - magasabb követelmények mellett?

A kettő nem üti egymást. :)

Nyugaton a fiúk is kifelé áramlanak a területről - csak lassabban, mint a lányok.

Az érved szépen hangzik. Ha már csak 10 kicsi fiú marad a mérnöki karon, meg egy kicsi lány, te akkor is hangzatosan bemondhatod, hogy TÍZSZER annyi lesz a mérnökök között a férfi, mint a nő. Ettől viszont még vígan temetheted ebből a pályát.

"És éppen miattatok gyengébb a követelmény."

Nafene. Akkor mégis miért azokban az országokban teljesítenek JOBBAN a lányok, ahol magasabb? ;)

Itt valami nagyon nem jól sikerült.

wais.stanford.edu/ztopics/week120104/china_041201_womenengineers.htm

"Chen Saijuan, academician of the Chinese Academy of Engineering, won the nomination for World Outstanding Female Biologist with her contribution in the biomedical field. Females in the 750 Team of the Shanghai Institute of Technical Physics designed and built MVISR for China meteorological satellites, which furnishes eyes for the satellites. Hu Ankang, president of the Vessel and Marine Engineering Design and Research Institute, presided over the design of Yuanwang surveying ship, which filled a design gap for this kind of ships in China. Female engineer Sa Benmao invented the world's first GRP stern shaft. Xie Qihua, board chairwoman and general manager of Shanghai Baosteel Group, led Baosteel into the group of World 500 and so on.

As the society develops and potentials of modern females in engineering and science and technology areas are exploited female engineers are displaying increasingly important role in scientific and technological innovation and economic growth as a strong intellectual group.

According to statistics Chinese female engineers have been involved in all industries such as national construction, transportation, shipping, instrument, textile, metallurgical and chemical industries. They are frequently seen in cutting-edge technological and engineering areas such as biology, energy sources, environment, information and new material, and even in the design, manufacture and test of rockets, spacecrafts and missiles."

www.computer.org/web/pressroom/wie

"In China, women make up approximately 40 percent of the STEM workforce according to the Chinese Academy of Science, while in the United States women account for only 24 percent of the STEM workforce according to recent statistics from the U.S. Department of Commerce.
Work-life balance, lack of support and encouragement for female students, and cultural perceptions about roles of women are among a few reasons why the engineering field is male-dominated in most parts of the world."

"In four out of the six best-performing countries and economies overall, there is little or no gender difference in mathematics performance. Among these, in the partner country and economies Chinese Taipei; Shanghai, China and Singapore, at least 10% of girls attain proficiency Level 6 in mathematics; in no OECD country, except Switzerland, do even 10% of boys reach this level. While this shows girls' potential to perform at the very highest levels in mathematics, in OECD countries, on average, 4% of boys, but only 2% of girls, reach Level 6."

beijingmath.com/about-news03.html

graphics8.nytimes.com/packages/pdf/national/10math_report.pdf

"Meg azért, mert a tanárok többsége nő, és emiatt béna az oktatási színvonal is."

Az olyan országokban is többségében nők, ahol a kisfiúk (és kislányok) a világon a legjobbak lesznek ezeknek a női tanároknak a keze alatt. ;)
Nem lehet, hogy az egész "nyugat" béna lett valahogyan?

Nem érdekelnek a svéd képzések. A felzárkóztatások sem; rossz az egész oktatási rendszer. Utólag már minden ilyesmi haszontalan - akárcsak a kvóta.

Mondjuk a fiúknak szövegértésből nem ártana. ;)

"Szépen beeszed a feminista 'felmérések' eredményeit."

Ellenkezőleg. A ti bizonyíthatatlan mítoszaitokat nem veszem be. Engem az adatok és számok érdekelnek. Meg az, mekkora eltérés van az emberek "tudatos" normakövetése és a spontán, akaratlan értékítéleteik között. (lásd a cikk)

A szubjektív véleményed sem érdekel a női vezetőkről. :) Ezt magatokban kellene rendbe tennetek - ösztönös alapjai vannak, ami torzítja az értékítéletet. Hiába hajtogatsz mítoszokat, nem érsz velük semmit.

Milyen érdekes, hogy Kínában ez is sikerült.

www.catalyst.org/knowledge/women-management-global-comparison

www.hrportal.hu/c/kinaban-egyre-tobb-a-no-a-vezetoi-posztokon-20130310.html

www.stop.hu/bulvar/kinaban-egyre-tobb-a-noi-milliardos/1241768/

Deansdale 2016.03.11. 07:22:02

@Pista70: Ez ütős volt, köszönöm.

Aztmondodhogy 2016.03.11. 07:59:12

@zombigyilkos: Azért kiváncsi vagyok, az ide író férfiak hány százaléka végzett valaha tetőjavítást. Budapesti társasházakban :-) Igen, vannak nagyon kemény fizikai munkát végző férfiak, de jellemzően nem ők szoktak ilyen blogokra írni. Ami a házihobbyt illeti, ez nőfüggő valóban. Van, aki lazábban veszi, pl nem főz minden nap, vagy igyekszik elkerülni a vasalást, ha lehet. Mindennapi főzéssel a házimunka MINIMUM napi 2,5-3 óra, ami ha ugyanannyi napi munkahelyi meló mellett kizárólag a nőre marad a gyerekkondozással együtt, az nagyon nehézzé teszi az életet. Pont a napi meló után az egész családot teljes egészében kiszolgáló (minden nap két fogásos vacsora, minden élére vasalva..stb.) lesznek az igazi verbális agressziót kifejtő házisárkáyok. Ugyanis azzal ellentétben, amit te írtál, egy színvonalas vacsora, szépe tiszta lakás igenis nagy munka. És sok nő csinálja, és tönkre mennek bele. Teszem hozzá, én nem csinálom, és nőként is - már rég túl vagyok a fiammal való nehzéségesen és sok munkával,, de egészséges gyereket csináltam belőle, ami a legnagyobb büszkeségem - jól érzem magam.

Hosztoló 2016.03.11. 08:00:32

Jó cikk.
Meglep, hogy lejöhetett az indexen.
Örülök neki.
Kösz.

Semper Augustus 2016.03.11. 08:49:39

"Soha senki nem fogja megnyerni a nemek csatáját. Túl gyakori a barátkozás az ellenséggel."

Henry Kissinger

TrollEdomer 2016.03.11. 09:07:35

@: Women better leaders?

Gondolom Merkelre gondolnak :DD Hála neki, pár évtozeden belül tényleg megismerik mi az igazi nőelnyomás.

TrollEdomer 2016.03.11. 09:09:15

@: Kínában nem is a női kvótákról picsogók definiálják a feminizmust.

2016.03.11. 09:11:50

@TrollEdomer: Hm... :)

Amikor a férfiakra írják, biztos Hitlerre gondolnak...?
Nekem nincs bajom senki érvelési technikájával. Csak legyen egységes. ;)

Egyébként nem "gondoltak" senkire. Egy felmérés volt.

Barbaarb 2016.03.11. 09:13:50

@Huffnágel Pista:

"Azt se vágod, hogy most ismerted el, hogy te vagy akkor a kalechtor, mondjuk adtam neki esélyt."

Én meg ebben voltam biztos, bár nem értem mi jelentősége, nincs ezzel semmi gond.

@Ilona 79:

Én úgy látom, hogy zsák megtalálja a foltját. Ahol a nő igényes a tisztaságra, főzésre, gyereknevelésre, ott a férfi is vagy ugyanilyen igényes a ház körüli munkákkal, vagy pénzkereső munkát végez munkaidő után is. Ahol pedig igénytelen, koszos, lusta a nő, ott jellemzően a férfi is hasonló kategóriát képvisel. És nem következik egyik a másikból, csak jellemzően valamit így van, kivételek persze ebben is lehetnek.

Nálunk egyébként úgy gondolom, hogy kb. egyenlően sokat dolgozunk, csak nem lehet napra lebontani. Az év 9 nem téli hónapjában én dolgozom egy kicsivel többet, a 3 téli hónapban meg a párom többel többet. Bár én a télben azt élvezem, hogy sok időm jut a gyerekekre, és nem tekintem munkának, hogy velük vagyok és gondoskodom róluk.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.11. 09:21:45

@: Kacagok!

"Természetes, hogy egy nő a "függetlenséget" úgy érheti el legkönnyebben, ha egzisztenciát épít
-
és egyedül is képessé válik felnevelni az utódait. A férfi ellenben _azért_ épít egzisztenciát, hogy szerezzen valahogy egy nőt, akitől utódai lesznek. Az MGTOW férfiak nem hajtanak egzisztenciaépítésre, mivel "függetlenítették" magukat ettől, attól meg nem kell tartaniuk, hogy valaki teherbe ejti őket, aztán nem vesz részt mellettük az utódgondozásban
-
ezért a szűkös anyagi erőforrásaik, miegymás miatt egyedül nem lesznek képesek rá; avagy egy tahó lesz az illető, aki ezek után visszaél a helyzetével."

Irod tavaly decemberben itt: www.scribd.com/doc/291849443/2015-12

Egyre több a tahó everywhere, mi, Raiden/kalechtor? Nem elég, hogy tahók, még vissza is élnek a helyzetükkel, mi? Ilyenekről miért nem picsogsz itt, aranyvirágszálam?

@Semper Augustus: Ezt Kissinger akkor mondta, amikor még hire-hamva se volt a manapság mindent elborító online pornográfiának, ami nagyságrendekkel gazdaságosabb, biztonságosabb alternatíváját kínálja annak a szexualitásnak, amit a nőstényektől szerezhetünk meg indokolatlanul sok pénz, idő és energia ráfordításával.

Manapság még a maga Kissinger is belátná, hogy egy Férfinak pontosan annyi szüksége van nőre, mint egy halnak kerékpárra.

sas70 2016.03.11. 09:34:53

A világban egy dolog állandó, a változás. Aki, akik alkalmazkodni tudnak azok fennmaradnak, akik nem, azok kihalnak. A változással, pedig sokszínű lesz a világ is, ebben a sokszínűségben kell megtalálnia mindenkinek a saját identitását. Nyilván nem egyszerű és tipizálni is nehéz. Nincs tuti recept, változatok vannak.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.11. 09:39:48

@Barbaarb: @: @TrollEdomer:

Na, itt van egy gyönyörű gondolatmenet a mi kis Raiden/kalector trollunktól:

"„Ez egyébként izgalmasabb, mint a szex. Az emberek már évekkel ezelőtt megunták a sok képükbe tolakodó nemi szervet, de itt vannak a pornók új távlatai! :D”

A férfiak úgy vélik, nekik kedvez a férfipornó. Pedig a patriarchális férfi
-
elit, alias háttérhatalom ezzel éppen
egy szuper-
poligám társadalom létrejöttét segíti elő. Első lépésként rájöttek, hogy a fizikai munkás férfiak ma már a robotikai mérnöknők által feltalált eszközökkel is pótolhatók. Második lépésként leszögezték, hogy ők feminin férfiként voltaképp gyűlölik ezeket a férfias férfiakat. Harmadik lépésként szövetkeztek a radikális
(!)
feminizmussal, és kitalálták, hogyan lehetnének a nőknél is pótolhatók a férfiak. Hetero pornóktól és velük együtt a férfitól való elfordulás
-
leszbikus és meleg pornók előnyben részesítése. (a meleg férfiak úgysem jelentenek "potenciális veszélyt")

A hetero pornót tehát a nők számára egyre élvezhetetlenebbé kell tenni. + Párhuzamosan kell a férfit elvadítani a nő számára élvezhető szextől és a nőt rászoktatni a leszbikus szexre. Így a férfiak 80%
-
a előbb
-
utóbb valóban tök feleslegessé válik.

Ezzel a folyamattal csak egy módon lehetne felvenni a harcot: ha a nők maguk mondanának nemet a "leszbulásra" és igent a férfira.

Ez viszont csak akkor teljesülhetne, ha a férfiak olyanokká válnának, mint ez a tajvani, magas státuszú, karrierista, domináns virágfiú. :)
www.dramafever.com/news/this-real-life-flower-boy-may-be-the-hottest-bean-curd-seller-in-taiwan/

A történet nem ennyire egyszerű. Alternatív lehetőségként felmerült, hogy a férfi most már ne a nőért, hanem a guminőkért és szexrobotokért fizessen. A folyamat ugyanaz: szexuálisan függővé tenni, majd rávenni, hogy robotoljon, aztán kihúzni a zsebéből a pénzt, ami hová is vándorol? A férfi

elithez és a robotikába. Dupla haszon: békén hagyja a nőket, akik szintén dolgozhatnak és termelhetnek; + továbbra is dolgozik, hogy enyhíthesse a szex függését.
*
A kiutat vagy a szexuális függés teljes levetkőzése jelenthetné, vagy a fent említett „pálfordulás”, no de
ha
a férfi inkább akar biorobotként robotolni (és háborúzni a nőkkel), mint „virágfiúként” szeretkezni (és nem háborúzni a nőkkel)
? *A munka
folyamatok családi gazdaságból munkaerőpiacra történő átcsoportosulásával a nőt az elit többé már nem rendelheti „férfigyámság” alá; nem vonhatja ki a munkaerőpiacról, mert főképp az alacsony státuszú, gépekkel pótolhatatlan, „emberközeli” munkafolyamatok java részét nők végzik (ápolónő, eladónő, ügyintéző, stb.) De olyan törvényt sem hozhat, hogy a nő nem nyithat bankszámlát, bérével pedig a férje rendelkezhet.

A nők nem akarják „eladni” magukat, illetve az elit sem tudja többé eladni a nőkről való rendelkezési jogot (nem magát a nőt, akit a férfi sosem tartott el)
-
mást kell tehát eladni a férfinak.

A történet nagy vonalaiban hasonló lesz a régihez: a nők egyedülálló anyaként a gyerekeikért dolgoznak majd, a férfiak meg a szexért."

Ezek szerint már egyes leszbikus feministáknak is kezd leesni, hogy létezik egy globális elit? Aki a nők hóna alá nyúlva, helyzetbe hozva őket végre megbüntizi ezeket a gaz elnyomókat?

Milyen érzés a globális elit hasznos idiótájaként felszámolni az európai társadalmat? Terjeszteni ezt a rendkívül kártékony ideológiát, amit direkt az ilyen kis sértett, frusztrált génhibásoknak fejlesztettek ki az elit think tankjei?

Ha már csúnya és dagadt nőnek születtem, aki kényzseleszbiként, Férfinak öltözve kénytelen fasz és az intelligenciáért felelős y kromoszóma nélkül tengetni az életét, legalább megfizetnek érte, Raiden?

2016.03.11. 09:41:22

@Huffnágel Pista: Még mindig túlzottan függsz mások hogylététől. Tényleg el kellene dobnod a nőfüggést. ;)

Milyen fura, hogy a "független" férfiak a nemek természetébe is azt látják bele, mekkora szüksége van rájuk a nőknek.

Ne keseríts el, hogy független férfi nem is létezik. ;)

Aki nem függ mások figyelmétől... pl.

Egyébként ha ez nyugtatja meg a pici lelked, bátran gondold, hogy szomcsi vagyok a csúnyagonosz tahók miatt, akik nem foglalkoznak velem, pedig én annyira odáig vagyok értük!!! :)

Wildhunt 2016.03.11. 09:45:09

@: Minden tiszteletem mellett, Kínával nem jó ötlet példálózni. Egyrészt a statisztikáik 99,99%-a hamis. Erre az IMF-től az AI-ig már mindenki rájött. Másodsorban hála az elb.-szott családpolitikájuknak, lassan akkora a munkaerőhiány, hogy a nehéz fizikai munkát nem igénylő munkakörökbe lassan gyerekeket vesznek fel.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.11. 09:53:15

@: Nem szóltál, hogy ilyen fasza dolgokat tölcsiztél fel scribedre!!! :D :D :D

@TrollEdomer: @don Fefinho: @zombigyilkos: @Pista70: @whoamiohmy:

Ahogy a Nagy Könyvben meg van írva, LET THE FEMMIE TALK! Ime:

"Az análszexet egyébként kb. a nők 30%
-
a szereti. Az análszexelő férfiak tehát az anál
-
körhintán pörögnek. De hasonló a helyzet másik oldalon is, a prosztata
-
masszázst is a férfiak 30
-40%-
a preferálja egyértelműen. Itt is érdemes belegondolni
-
ha prosztata masszázsra adjuk a fejünket,
-
hogy azt a segget talán több nő ujja is szétkúrta már!!! (mint tudjuk, más nők ujja tisztátalan és beszennyezi a férfiánuszt) Remélem azért legalább mindenki húz kesztyűt. ;)

A hagyományos szexnél jelenlévő testnedv
-
keveredés is kétoldalú: a hüvelyváladék a pénisz bőrén át felszívódhat. Ha nem szeretnénk idegen nők hüvelyváladékával akaratlanul is érintkezni, lehetőleg kerüljük a kiélt férfiakat. :) Pláne, hogy ez a hüvelyváladék a péniszen át aztán a mi szervezetünkbe juthat vissza és a férfiváladékokhoz hasonló hatást fejthet ki!

„A biszexuális férfiak iránti preferenciákhoz is eljuthatnánk!”

A biszexuális férfiak abban az értelemben jutottak eszembe, hogy az idegen sperma felszívódása a prosztatán át viszont oda is vezethet, hogy az ilyen férfi örökítő anyaga „genetikailag kevertté” válik. Itt valóban bejuthat maga az y kromoszóma is, amit a női szervezet idegen anyagként kivet magából, s nem engedi „hatni”
-
illetve a fiúmagzaté a közös vérkeringés által az agyba jutva inkább csak betegségek formájában gyakorolhat hatást; a férfipartneré meg többnyire sehogy, mert ennyi erővel a nyers zöldségek genetikai anyaga is átalakíthatná az emberét.

Ám
-
ha teszem azt mégis, hasonló a helyzet, mint a „szétkúrtságnál”. Tökmindegy, hogy egyetlen férfi y kromoszómái „szennyezik-e” éveken át a női szervezetet, vagy több partneréi.

Megoldás gyanánt hirtelen csak a szexmegvonás és az y kromoszómákat pusztító dohányzás, mint módszerek jutnak eszembe.

Nincs tehát telegónia, ha egy antifeminista futóbolond ír róla (www.huffnagelpista.com/blog/telegonia-miatt-kizarolag-szuz-novel-erdemes-csaladot-alapitani) megcáfolták, Dawkins szerint is hüjeség, de ennek ellenére kalecthor azért belső körökben osztja az észt, hogy "psszt, létezik", de miért nem gáz egy nőnek a Faszkörhintán pörögni.... Ma egész nap ezt az aranybányát fogom böngészni, úgy látom.

2016.03.11. 10:04:10

@Wildhunt: A kínai arányokról ebből a szempontból a globalis statok is ue-t mondják. Az állam egyébként erősen hagyományos. Nem sok érdekük fűződne a nők magasztalásához.

2016.03.11. 10:09:10

@:

"van rendes melóm, három is"
Mesélj még! :)
Olyan, mint a programozói? Légyszi, áruld már el, pontosan mit is szoktál kódolni. Kifejezetten érdekelne a hozzáértésed. Picit van rálátásom, meglátnánk, mennyire is vagy jobb a férfiaknál. :)

.

"Kínában mindkét nemből közel 50% ez az arány"
Hagyjál már Kínával bakker! :D

.

"Nyugaton a fiúk is kifelé áramlanak a területről - csak lassabban, mint a lányok."
Akkor ezek szerint mégsem a fiúk miatt csökkentették a követelményeket?
Csak mert éppen azt mondtad (hazudtad), hogy miattuk csökkennek a követelmények. És ere hoztad példának, hogy ez azért van, mert egyre kevesebb fiú megy reál szakra. Most meg kiderül, hogy a lányoknál még nagyobb a kiáramlás.

Ergo most szépen beégetted magad. :)

.

"Az olyan országokban is többségében nők, ahol a kisfiúk (és kislányok) a világon a legjobbak lesznek ezeknek a női tanároknak a keze alatt. ;)"
A világon jóformán mindenhol:
- Csökken a színvonal.
- Egyre több a fizikailag beteg gyerek (holott egyre jobb életkörülmények között élünk).
- Egyre több mentálisan sérült gyerek.
- Egyre több drogos, alkoholista, dohányos, szenvedélybeteg.
- Egyre több viselkedési zavaros, kezelhetetlen gyerek.
Stb.
Gratulálunk a női nevelésnek! :D

.

"rossz az egész oktatási rendszer"
Én is ezt mondom. Csak én az okát is tudom. :)

"Mondjuk a fiúknak szövegértésből nem ártana. ;)"
A fiúk szövegértésével sem lenne akkora gond, ha:
- A fiúknak a szüleik ugyanannyi mesét olvasnának kiskorukban, mint a lányoknak. (Kb. fele-harmada annyit olvasnak nekik.)
- A fiúkkal a tanárok ugyanannyit törődnének, mint a lányokkal. (Kb. feleannyit szoktak.)
- A fiúk többet mozoghatnának és nem ültetnék le őket a női tanárok a padba napi 8 órákra.
- A fiúkat nem kezelnék hátrányosan a női tanárok.

.

"A ti bizonyíthatatlan mítoszaitokat nem veszem be."
LOL Édi vagy a hazugságoddal. :D

"Milyen érdekes, hogy Kínában ez is sikerült."
Mondd miért nem költözöl Kínába? :D

2016.03.11. 10:13:12

@Huffnágel Pista: Akkor már inkább ez, amit az a rossz tahó kalechtor mítoszolt össze természettudományos tényekből. ;)

nokesferfiak001.blog.hu/2015/12/31/megse_macsokkal_lepnek_felre_a_nok

A vége a legjobb!!!

robertburns 2016.03.11. 10:14:50

@Huffnágel Pista:
"Ezt Kissinger akkor mondta, amikor még hire-hamva se volt a manapság mindent elborító online pornográfiának, ami nagyságrendekkel gazdaságosabb, biztonságosabb alternatíváját kínálja annak a szexualitásnak, amit a nőstényektől szerezhetünk meg indokolatlanul sok pénz, idő és energia ráfordításával.
Manapság még a maga Kissinger is belátná, hogy egy Férfinak pontosan annyi szüksége van nőre, mint egy halnak kerékpárra."
Hát a magadfajta "férfinak" lehet, de légyszi ne általánosíts. Az igazi férfi életmódja, mi? "Kacagok", hogy téged idézzelek : )
Beteg vagy, viszont szerencsére plurális társadalomban élünk, úgyhogy hajrá: recskázz csak tovább a monitor előtt az online pornóra, és akkor nem kell "nőstényektől megszerezned" a szexet. Ha ez neked jó...
De nem nagyon értem, hogy lenne a fenti a hagyományos nemi szerepek mellett szóló érv, már bocsi.

2016.03.11. 10:27:34

@Ilona 79:

"az ide író férfiak hány százaléka végzett valaha tetőjavítást. Budapesti társasházakban"
Budapestet kerülöm, de itthon csináltam már. Meg betonoztam, falat húztam fel, épületet bontottam, festettem és hasonlók. Pedig férfitársaim között javítási-szerelési munkákban bizony rendkívül bénának számítok. igazából csak nagyon alapdolgokat tudok megcsinálni, és nem is igazán szeretek ilyennel foglalkozni. /Az edzőm viszont pl. rendszeresen szokott ilyet csinálni otthon, saját házon, meg haveroknál. Aláfalazás, csempe felrakás, járólapozás, vakolás, autószerelés, festés-mázolás, lakatos munkák, hegesztés, stb. Miközben valójában asztalos a végzettsége. ... Bár én inkább ezermesternek nevezném azok után, amiket csinál. :) Azért szokta ő csinálni magának, mert így megspórolja a szakembert./

.

"vannak nagyon kemény fizikai munkát végző férfiak, de jellemzően nem ők szoktak ilyen blogokra írni"
A blogokra általában értelmiség ír (nő is és férfi is).
Na meg a feministák... :)

.

"Mindennapi főzéssel a házimunka MINIMUM napi 2,5-3 óra"
Borzalmas! Micsoda megterhelés kevergetni a levest!!! Bezzeg azok a szemét férfiak eközben csak túlórázgatnak a gyárban. Skandallum!!!
(Baj, ha én sokszor magamra főzök meló mellett? Meg magamat látom el minden téren? Sőt, van, hogy rokon/ismerős gyerkőc van nálam, akire vigyázok. Meg mellette sokszor edzést tartok, csak úgy, fizetség nélkül.)

.

"Pont a napi meló után az egész családot teljes egészében kiszolgáló lesznek az igazi verbális agressziót kifejtő házisárkáyok."
Nem. Teljesen más az ok.
Házisárkányok a shit test és a női ösztön miatt lesznek.
A nőknek örömet okoz, ha a párjukat idegesnek látják:
www.telegraph.co.uk/women/sex/9126265/Research-finds-women-feel-happy-when-their-husband-or-partner-is-upset.html

Meg ugye a shit test, ami ebből következik:
www.ferfihang.hu/2011/11/05/kiegeszites-shit-test-temaban/

Na ETTŐl lesz házisárkány a nő!

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.11. 10:29:44

@robertburns:

Tőlem azt csinálsz, amit akarsz. Ha neked megéri a kockázat és a befektetés, hajrá!

Ezt a womansplainget azonban kalechtor/raidentől ne mulaszd el:

"Érdekesség, hogy Weininger édesanyja egyszerű asszony volt, s ezt az apja valószínűleg éreztette is vele. Gyermekkorban mindez egyfajta meghasonláshoz vezethet, főleg ha az apa hideg, távolságtartó személyiség, a fiú pedig _inkább_ az anyával tud érzelmi közösséget vállalni (külsőre is jobban hasonlított az anyjára); látod, ő tipikus példája annak, amikor egy törékeny férfi egész (esetében rövidke) életében a nagy, erős, „elnyomó” „alfahímek” tetteit próbálja a külvilágra vetítve önmagának igazolni. Weininger valójában és elsősorban önmagában akarta megölni a „nőt”, azt, amit ő tartott (saját szülei viszonyából kiindulva?) „nőiesnek”, s amihez mégis annyira kötődött, hogy azonosulnia is sikerült vele.

Már az elején lenyűgözött a személyiségének összetettsége
-
a zsidósággal kapcsolatos vonalról most csak annyit, hogy az anyja zsidó volt (ami alapján ő is annak számított), az apja viszont állítólag antiszemita. Zsidó hitben nevelkedett, felnőttként tért át, s szinte közvetlenül ezután öngyilkosságot követett el. De nem is maga Weininger a legérdekesebb itt
-
ő csak valaminek a „végterméke”
,-
hanem a szülők; az antiszemita, magát sokra tartó férfi, aki mégis (feltételezem szándékosan) vesz feleségül egy műveletlen, zsidó nőt. A tény, amikor az ember valamilyen oknál fogva szándékosan olyasvalakit „imád”, akit lenéz és degradál. Vagy azért akarja lenézhetőnek és degradálhatónak, mert annyira „imádja”…?

konyvkultura.kello.hu/kritika/2014/09/weininger

Kár érte…

de biztosan őt idegesítette volna legjobban, ha a nők a törékeny alkata, bájos arca (mindezt emberi értelemben) és személyisége(!), a kecses csuklója, érzékeny, kötődő, rajongó lelke miatt szeretik, s nem amiatt, mert „nagy, erős, agresszív, határozott, vezető, domináns”, látod, sikeresen el is kerülte, hogy ezzel szembesülnie kelljen.

És ő írta meg a „Nem és jellemet” (ami filozófiailag fabatkát sem ér

- a „tükör”, amit a személyiségéről mutat, viszont (igazi kincs), nem Szergej, a kiugró tesztoszteronszintű, hangos, agresszív, faék egyszerűségű jellemmel bíró favágó, akiben klasszikus értelemben szemernyi „nőiesnek” tekintett(!) tulajdonság sem volt…

Szergej csak fát vágott, evett, ivott és szexelt, mert ezek a dolgok is „faék egyszerűségűek” (noha a maguk nemében, átfogó távlatból szemlélve nem biztos, hogy alacsonyabb rendűek, csak kevésbé differenciáltak)

Mindig elsősorban a saját dolgainkkal bajlódunk. Ez van."

TrollEdomer 2016.03.11. 10:33:18

@: A.H. legalább elfoglalta Európát mielőtt tönkretette az országot és nem nyitott nagy kaput annak, hogy elfoglalják...

Ha már felmérés : alfahir.hu/mit_gondol_egyenloek_magyarorszagon_a_ferfiak_es_a_nok
Többség szerint igen.

www.sciencevsfeminism.com/

Nem tudom nagyon ellenőrizni hogy kínai statisztika mennyire hiteles vagy nem, de nálunk feminizmus a következő okok miatt elfogadhatatlan :
- női kvótákról picsogás
- egyértelműen bebizonyosodott házasság és fehér férfi ellenesség
Mikor Kölnben valódi rape culture el találkozhattak tömegesen, femcsi szervezetek kussoltak.

alfahir.hu/iszonyhu_noknek_szol
Ákoson odáig vannak, ilyenkor egy hang nem jön ki rajtuk, hogy becsmérlik a nőket, azt sugallják, hogy házasságtörő ribik.

Aztmondodhogy 2016.03.11. 10:36:28

@zombigyilkos: Azon gondolkozom, hogy az ilyen antifeminita témákhoz kizárólag normális férfiak szólnak hozzá, vagy ez képmutatás? Az ilyen blogokhoz hozzászóló férfiak zöme mind keményen dolgozik, szeretne nőt eltartani, családért felelősséget vállalni, és töri magát, hogy a gyerekével tarthassa a kapcsolatot, imád a gyerekeivel lenni. Hol vagytok a való életben? Igen, ahogy te is írod, az ilyen blogokra valóvan zömmel értelmiségiek szólnak hozzá, ezért nem tudom a gyárban való túlórába beleeélni magam, míg az asszony csak főz. A környezetemben gyakoribb az iroda utáni fitness terem, haverozás, számítógépes játék,,stb. , míg az asszony csak főz.

Wildhunt 2016.03.11. 10:36:28

@: Azért kell az okokkal is foglalkozni. A statisztika alapján a háborúk után is kimutatható, hogy a nők végzik a nehéz mezei munkát, a férfiak meg a könnyű ház körülit - mert az előbbit el KELL végezni, de a hadirokkant nem alkalmas rá.
Ha pedig valóban mérnök vagy, akkor neked is kell legyen egynél több ajánlatod kínai cégektől, akkora ott a munkaerőhiány.

Wildhunt 2016.03.11. 10:39:39

@zombigyilkos: Nem tudok erről sem statisztikát, sem elemzést, de ha jól tudom, a magyar tudomány hőskora akkoriban volt, mikor középiskolai tanár csak kvalifikált, középosztálybeli férfi lehetett. (20. század eleje ugye, olyan elhanyagolható eredményekkel, mint Teller, Wiegner, stb.)

TrollEdomer 2016.03.11. 10:39:40

@Ilona 79: Hol vagytok a való életben?

Ez költői kérdés akart lenni?

robertburns 2016.03.11. 10:44:30

@Huffnágel Pista:
Nemtom mi az a "womansplaing" vagy mi, nem ismerem se a feminista, se az antifem terminológiát. A bekopizott zagyva részletből se sokat értek.
"Ha neked megéri a kockázat és a befektetés, hajrá!"
Én nem helyezném szimplán közgazdasági alapokra a férfi-nő (vagy férfi-férfi, nő-nő : ) kapcsolatot, ennél kicsit komplexebb a dolog (szexszerzés befektetéssel, kockázat mellet - hehe).
Fem és antifem oldalon is jobbára csak a csalódásból, félelemből és szimpla butaságból táplálkozó keserűséget, haragot és csömört látom, nem tudom, miért és kinek jó ez.
No de: hajrá.

Barbaarb 2016.03.11. 10:49:58

@: Hát igen, manapság egyre többen gondolják úgy, hogy nagyon értenek valamihez, vagy több dologhoz is, és ezt ki akarják adni magukból...
Igaz elég keményen kell csűrni csavarni a tényeket, de a végén csak ki lehet hozni abból bármit.

2016.03.11. 10:51:26

@Ilona 79:

"kizárólag normális férfiak szólnak hozzá, vagy ez képmutatás?"
Nem vagyok normális, így nem lehet képmutatás sem. :)

"zöme mind keményen dolgozik"
Eddig stimmel.

"szeretne nőt eltartani"
Eszemben nincs ilyet tenni. :)
Családban gondolkodtam ,de amíg ilyen férfiellenes társadalmunk és joggyakorlatunk van, addig véletlenül sem.

.

"töri magát, hogy a gyerekével tarthassa a kapcsolatot"
A LEGTÖBB FÉRFI töri magát, hogy a gyerekeivel lehessen!
Csak sajna a feminizált világunkban elszakítják őt a gyerektől. Magyarországon a válási arány 67%, ami azt jelenti, hogy a gyerekek kétharmada átél egy válást. (Most abba ne is menjünk bele, hogy a válások 70-80%-át a nők kezdeményezik, mert nincs vele vesztenivalójuk. Ráadásul a kapcsolatok döntő részét is ők teszik tönkre, pont a korábban már linkelt ösztönük miatt.)
Ezen esetek döntő részében nem váltott elhelyezéssel osztják meg a gyereket (ami jobb lenne neki: seveled.cafeblog.hu/2013/11/09/9-tevhit-a-kozos-felugyeleti-jogrol/ ), hanem szinte automatikus döntéssel egyedül az anya kapja a gyerkőcöt (utána persze sír, hogy egyedül kell nevelnie - holott ha azt mondanák neki, hogy váltott elhelyezés lenne, akkor azért sírna, hogy nem kap tartásdíjat). Az apa meg hiába akarná, esélye sincs nevelnie a gyerekét. (Sőt, azt nevelte bele a hülye társadalom is, hogy 'úgyis anyánál a helye a gyereknek'.) Ergo a gyerekek több, mint fele kénytelen apa nélkül élni az életét.
Holott a férfiak többsége igenis örülne, ha nevelhetné a gyerekét:
www.apakazigazsagert.org
Csak őket magasról leszarja a társadalom.

.

"Hol vagytok a való életben?"
Tudod, a nők többsége alapvetően teljesen figyelmen kívül hagyja a férfiak többségét. Észre sem veszitek őket, még kevésbé érdekel benneteket, hogy mi a problémánk. Elvárjátok, hogy a ti bajaitokkal mindenki foglalkozzon, miközben nagy ívben szartok a másik félre. Felülértékelitek a saját problémáitokat és képességeiteket, míg alulértékelitek a férfikét. (Érdekesség, hogy a férfiak is ezt teszik: felülértékelik a nők teljesítményét és külön gondot fordítanak a nők problémáira, míg a saját érdemeiket alulértékelik és a saját problémáikat elbagatellizálják- mivel az nem férfias.)
Emiatt van az, hogy nem látod az apákat meg az igazi férfiakat.
Pedig bizony ők vannak többségben.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.11. 10:51:54

@robertburns:

womansplaining-et akartam írni, ha nem érted, nem baj.

"Én nem helyezném szimplán közgazdasági alapokra a férfi-nő (vagy férfi-férfi, nő-nő : ) kapcsolatot, ennél kicsit komplexebb a dolog...

Azért ezt nézd meg, tök szépen elmagyarázzák a szex közgadaságtanát, egy amúgy feminista befolyás alatt levő, amerikai kutatóintézet remek videójában:

The Economics of Sex (The Austin Institute)

www.youtube.com/watch?v=cO1ifNaNABY

robertburns 2016.03.11. 10:59:17

@Huffnágel Pista:
Ja hogy woman meg explaining, ilyen szexista műszó, már látom, klassz.
Namost az, hogy a nők is csináljanak azt, ami nekik tetszik, meg a férfiak is, szerintem nem feminizmus, csak normalitás. Ennél tovább én nem megyek.
A világ változik, ez az alaptermészete, ez nem jó vagy rossz, így van. A régi (jó?) dolgokhoz (aka "nemi szerepek") ragaszkodni bizonyos körülmények között akár dicséretes is lehet, tágabb perspektívában azonban ilyenformán mindig természetellenes. Ez van.
Mint a poszternek is írtam, ha a hagyományos nemi szerepek tényleg álomszerűen működtek volna, mint azt sokan hinni szeretnék, akkor nem változott volna semmi. De szerencsére változott.

2016.03.11. 11:01:56

@Wildhunt:

Igazából az egész tudomány hőskora nem csak nálunk, de a nyugati világban is akkor volt. A 19. második fele és a 20. század eleje. Azóta csökkenés tapasztalható (mert ugyan több a találmány, de összességében a technológiai fejlődés lassul).

Igazából az oktatási rendszer akkor sem volt jó, mivel az egy jóval korábbi termék. 50-80 évvel az általános oktatás bevezetése után rájöttek, hogy a magoltató, padban ülő módszernél több kell a gyereknek. Voltak is kezdeményezések a reformra (Summerhill, Waldorf, stb, de nálunk is beszéltek már arról, hogy nem jó, ami van - abból jött az általam 'új poroszosnak' nevezett megoldás). De mivel akkorra már a tanárok egy jelentős része nő volt, és a komoly reformhoz sok tanárt kellett volna elbocsájtani az alkalmatlanságuk miatt (ergo nők tömegei kerültek volna utcára a nem megfelelő szint miatt), így maradt minden a régiben.

Magyarán a mai oktatási rendszer az a régi, 100-150 évvel ezelőttinek egy toldott-foltozott maradványa. Annyi különbséggel, hogy régen a tanárok többsége valóban jó tanár volt, míg ma a tanárok 80%-át mihamarabb ki kéne rúgni. Tudja mindenki, hogy változtatni kellene, mert ez cseszett rossz a gyerekeknek, de egyik ország egyik kormánya sem mer bevezetni egy komoly reformot, mert azzal egyből megindulna a hiszticunami a nők tömegei részéről.

Képzeld csak el, mi lenne, ha ezt megvalósítanák az oktatásban
(a 4. pontban írtakat olvasd, az oktatási reformot):
deansdale.blog.hu/2016/03/09/nemi_szerepek_215/full_commentlist/1#c29741900

2016.03.11. 11:02:21

@Wildhunt: Már voltam itt biológus, mérnök, annak ellenére leszbikus, hogy az alacsony végzettséggel, meg a férakkal szembeni divat(!)szubmisszivitással korrelál, úgy hogy a végén a csajok pasikkal már élvezni se képesek a szexet és teljesen átállnak a nőkre, még az elfojtott dominanciájukat is rajtuk élik ki.

Munkaerőhiány mindenütt van a pályán. Nyugaton is. Nekem az az érdekes, hogy Kínában hiába sokkal több a férfi, mégsem tudták ezeket a területeket kisajátítani.

2016.03.11. 11:09:46

@Barbaarb: Ott van minden forrás. Egész nyugodtan vitatkozhatsz velük. Számszerűek, objektívek. ;)

margaritt 2016.03.11. 11:16:08

Deansdale: "Elvi síkokon matatok, társadalmi problémákat elemzek"

Szép, szép. Azért annyira komolyan ne vedd magad. Néztem az angol blogodat is - aránytalanul sok időt/energiát pocsékolsz ezekre, pedig nem tűnsz rossz képességűnek, és úgy tűnik, tanult ember is vagy - nem lenne jobb valami értelmes, építő jellegű dologgal foglalkozni? Mármint, úgy értem, első körben én is angol bölcsészként végeztem, és ismerkedtem pl. feminista irodalommal is, de Betty Freedan, Audree Lourde, Bell Hooks után nem volt kedvem tovább boncolgatni a témát, írtam belőle pár szép essszét és éltem szépen tovább az életemet.

A mai napig ráklikkelek néha ilyen tágyú a cikkekre, és bár mosolyogtatóak, a kommentekből kitűnik, h az emberek többsége képtelen a helyén kezelni őket.

Elvi problémákat elvi szinten lehet elemezni, a gyakorlatiakat meg a gyakorlatban kell megoldani. Lássuk az általad példának felhozott Kálmánt - emberünk kommentjéből kijön, hogy befolyásolható, önállótlan személyiség. Az exe leuralta, ami miatt lehet, dörmögött a bajusza alatt, de se arra nem volt képes, h érvényesítse a kapcsolatban az érdekeit, sem pedig arra, hogy kilépjen. A nő lelépett, ő meg csalódott. Nos, ezért ki is a hibás? Hát persze, a feminizmus, és ezt remek blogodban igazolni is látta (le van írva, szóval hivatalos). Ezek után persze a többi kudarcát is ennek fényében értelmezte, mígnem egy sokkal kevésbé nyíltan irányító nővel össze nem akadt, aki tudja kezelni. Élnek is, mint hal a vízben. Kálmán a múltbéli kudarcait úgy dolgozza fel, hogy mást hibáztat (feminizmus), a nője meg ráhagyja, s szép csendben elgardírozza. Viszont ha netán ez a nője is dobja, akkor félő, h ahelyett, h elkezdene gondolkodni, h miért is nem képes ő irányítani a saját életét, a tőled átvett gondolataidat fogja szajkózni, s óhatatlanul megint frusztrálódik. Megoldani nem fogja az életét, de legalább megvan a bűnbak. Tényleg jobb neki így? Perszek szíved joga, h a fentek fényében is 'validálva érezd a munkásságodat'.

Fenntartom továbbra is, hogy a párkapcsolatokhoz mindenekelőtt felnőtt, felelősségteljes emberekre van szükség, ez az alap. Mivel többnyire nem felnőtt emberek próbálkoznak vele, nem meglepő módon kevés a normális kapcsolat. Ha ezen változtatni akar valaki, nem az alapoknál kellene kezdeni?

Az én megközelítésem legalábbis ez. Egy felnőtt, érett ember tanul a kudarcaiból, és képes a vélt, vagy valós sérelmein felülemelkedni annak érdekében, hogy a kívánt célt elérje. Én a blogod (és a hasonló, női szempontból kisarkított posztok is) hibájának azt tartom, hogy pont ezeken a sérelmeken lovagol (ezzel, bár nem szándékoltan, hergeli a jónépet), nem az alapot és a célt nézi.
Végezetül, (lazán érinti a témát) egy szösszenet.
Jogon záróvizsgázom 9 hónapos terhesen, aznap az én feleletem volt a legjobb (jogbölcselet, ezt jó könnyen bevette az agyam, míg sokan mások szenvedtek rajta). Így gratuláltak a profok:
- Gratulálunk, és reméljük, hogy ezt a tehetséget és szorgalmat továbbörökíti a fiának, aki biztos jó jogász lesz majd.
- Ááá, kizárt, én szeretném, ha a fiam inkább férfiasabb pályára menne - mérnök legyen, mint az apja!!!

A profok arca a mai napig előttem van, pedig ez már volt, vagy 11 éve:)))

Deansdale 2016.03.11. 11:17:46

@sas70: "A világban egy dolog állandó, a változás. Aki, akik alkalmazkodni tudnak azok fennmaradnak, akik nem, azok kihalnak."

Ez elméletileg tök igaz, csakhogy a jelenlegi rendszert mesterségesen alakították ilyenre, és a nők "függetlensége" adóforintok milliárdjaiba kerül az államnak évente. Amint homokszem kerül a gépezetbe, vagy netalán jön egy háború vagy természeti katasztrófa, azonnal összedől a kártyavár. Lehet tettetni, hogy a nők pontosan ugyanolyanok mint a férfiak, csak ez nem igaz, és ha már nem lesz pénz a tettetést fenntartani akkor valószínűleg visszaáll a régi rend. Igen fájdalmas felismerés lesz az sokaknak, és ne gondoljuk, hogy ilyesmi úgysem fog velünk történni soha, mert az ukránok meg a fukushimaiak is ezt gondolták, és ők is tévedtek.

2016.03.11. 11:21:52

@robertburns: Az utolsó bekezdésed fején találta a szöget. Lényegében Esther Vilar is erre mutatott rá. ;)

A hagyományos férfi nem családfő lehetett, akire őszintén felnéznek; legfeljebb pénztárca. :)

No meg ha annyira jól működne, az előbbi összefüggés sem állna fenn. A nők képzetlenebb rétege szignifikánsan hagyományosabban gondolkozik. És ez az a réteg, ahol szignifikánsan több a biszex nő is, akik lényegében kényszerleszbik. Férfiakkal csak megfelelésvágyból nyomják, férfit csak divatból tartanak.

Wildhunt 2016.03.11. 11:27:41

@: Talán mert a férfiak nem is akarnak területeket kisajátítani? Vagy lehet, hogy hetero fehér férfiként csak én vagyok az egyetlen, aki kimarad abból az összeesküvésből, hogy mindenki mást kiszorítsunk a jól tejelő területekről? (Kivéve a tejgazdaságokat, pun intended.) A besorolásod oka talán tényleg az, hogy csak az ide írt kommentjeid alapján voltál már biológus is, meg felkapott IT szakember is, személyesen meg (sajnos) nem ismerlek. Kína, hála az ellőtt népességpolitikájának, munkaerőhiánnyal küzd. És akkor most nézzük az ottani helyzetet:
Hála az elhibázott népességpolitikának (egykék, szelektív abortusz) nincs fiatal korosztály. Mivel nincs társadalombiztoasítás, ezért mindenkinek fiú kellett, mert az dolgozik, majd eltarthatja a szüleit, családban marad. Mivel a gyermekvállalás későre tolódott (ha úgyis csak egy lehet, minek sietni), ezért mire az a fiú felnő, el kell tartania a szüleit. Mivel tud azonnal elhelyezkedni, amivel még keres is? Pontosan ott, ahhol a legnagyobb unkaerőhiány van, mert arra külföldiek nem jönnek, a nők meg (többségében) alkalmatlanok (rajtuk kívül álló okok miatt) - nehéz fizikai munkával. Kire marad ezen kívül minden más munka (könnyű fizikai, könnyű/nehéz szellemi, stb) - természetesen a nőkre, meg importált szakemberekre. mert bányásznak/földművesnek senki nem fog bevándorolni Kínába.

robertburns 2016.03.11. 11:36:45

@: Nem fogok úgy tenni, mintha ismerném az idevágó szakirodalmat (bármilyet), mert nem.
Egyébként a "kreatív bűnbakkeresés" nevű alkalmazott tudomány segítségével bármilyen, szembeszökően magától értetődő érv is simán aláásható. Lássuk csak az enyémet: tehát ha működtek volna a hagyományos szerepek, nem is következett volna be változás.
Bűnbakot keresek:
De igen, mert valakiknek érdekükben állt. (a nőknek is és a férfiaknak is, mert valójában szar volt? á, dehogy)
Nézzük csak: dolgozzanak a nők is, nyomják le a béreket. Ez a tőke érdekében állt. Tőke meg egyenlő zsidók, mint tudjuk.
Meg is vagyunk. De hogy arca is legyen a dolognak (istent is muszáj szakállas bácsiként lerajzolni itt nyugaton, csak hogy a szimplák is fogják az adást): legyen mondjuk Soros György.
Tökéletes. És még meg se erőltettem magam. : )

KalmanBlog 2016.03.11. 11:40:15

@Wildhunt: "hetero fehér férfiként" - helyesen: ciszheteró kaukázusi nem nő

Wildhunt 2016.03.11. 11:43:37

@KalmanBlog: Haggyámá, a másikat is alig tudtam megjegyezni.

2016.03.11. 11:43:38

@KalmanBlog:
A végén a "nemnő" nem fedi le teljesen a férfi fogalmát.
Hiszen a nő és a férfi mellett annyi minden lehet még...! :)

szuperpocok 2016.03.11. 11:44:35

"a nők sok szerepben akarnak egyszerre sikeresek lenni, de szétforgácsolódnak a feladatok között, egyetlen szerepbe se tudják belefeccölni a szükséges energiát, így még a másodosztályú eredmények eléréséhez is folyamatosan a férfi segítségére szorulnak"

Ez nagyon igaz. Volt alkalmam megismerkedni a MetLife, a Morgan Stanley magyarországi igazgatóival. Zolnay Judittal, és Juvancz Beával. Karrier szempontjából azt hiszem, hogy tipikusan a feminista ideáltípus mindkettő. Irigylésre méltóan tehetségesek, és nem elhanyagolható szempont, hogy mindkettejüknek 3 gyereke van. Nem egyszerre, hanem külön külön.

Mindkettejük esetében az volt a közös, hogy a férjeik teherbírása nélkül nem sikerült volna megtalálni az arany középutat a munka és a család között.
A férjeik képesek voltak magukra venni azokat a terheket, amelyek akkor jelentkeztek, amikor mind2 nő kénytelen volt otthagyni a munkahelyét a gyerek miatt.

Önmagában egyik nő se tud megfelelni ezeknek a modern elvárásoknak. Ezekhez egy férfi is kell, és azok közül is csak a töredék alkalmas ezekre.

KalmanBlog 2016.03.11. 11:45:57

@margaritt: Nekem is jólesik, meg gondolom a professzoraidnak is jólesett, hogy sértegetted őket. Biztos szükség van erre a mondanivalód átadásához?

KalmanBlog 2016.03.11. 11:46:48

@zombigyilkos: Nem, mert ciszheteró. A magyar nyelv attól is szép, hogy nem ismételgeti magát. Ha egy információmorzsát már egyszer átadtunk, akkor nem kell többet ismételni.

2016.03.11. 11:53:18

@Wildhunt: Épp a nehéz fizikai munkában van túlkínálat munkaerő terén. A folyamatos gépiesítéssel a legképzetlenebb réteg járt legrosszabbul. A hiányszakmákba mehetnénék, ha tudnának és akarnának.

Nem képzellek összeesküvőnek, de sokakra jellemző (pláne itt) hogy a női háztartásbeliség mellett/karrierépítés ellen küzdenek. :)

Ma már ("hála" az egykepolitikának) a lányok is el tudják tartani az idős szülőket. Tudod, már nem kötik el a lábukat. ;)

2016.03.11. 11:56:24

@robertburns: Jó kis gondolatmenet. :)

Deansdale 2016.03.11. 11:59:05

@margaritt: "Azért annyira komolyan ne vedd magad."

Ilyen veszély sosem fenyegetett, azt viszont nem igazán értem miért akarsz engem kioktatni. Ha nem tetszik amit írok nem kell olvasni, az indexet sem én kértem meg hogy linkeljenek rám - minden az ő hibájuk :)

"aránytalanul sok időt/energiát pocsékolsz ezekre"

Akkor lenne pocsékolás ha a szórakozáson kívül bármi másért csinálnám, de szerencsére azért csinálom. Ami ezen felül jön, például egyesek pozitív visszajelzései, voltaképpen csak bónuszok.

"nem lenne jobb valami értelmes, építő jellegű dologgal foglalkozni?"

Arra ott a munkahely - nekem ez hobbi. Egyébként mi lenne építő jellegű? Járjak másokhoz lekezelni és kioktatni őket, mint te?

"Lássuk az általad példának felhozott Kálmánt - emberünk kommentjéből kijön, hogy ..."

Rólad az jön le, hogy mindenkit lenézel. Az ilyen emberekkel van a legkevesebb értelme társalogni, nem lehet tőlük tanulni semmit az arrogáns hozzáálláson kívül, ráadásul egy kínszenvedés az egész, holott a párbeszéd lehetne öröm és szórakozás is. Veled nem az. Fogadd építő kritikaként.

Egy kommentből akarsz pszichoanalizálni valakit és visszafejteni az egész életét, ami mindig merész vállalkozás, de te meg vagy győződve, hogy jobban ismered mint ő saját magát.

"Ha ezen változtatni akar valaki, nem az alapoknál kellene kezdeni?"

Mint például a nemi szerepeknél? Hm, ebben lehet valami.

Sajnos nem tudok olyan cikket írni, ami személyesen szólít meg többszáz vagy ezer embert, és mindegyiknek személyre szabott megoldást ajánl a problémáira. Az ilyen kóklerek mint én még kénytelenek általánosságban értendő dolgokat leírni, amiből mindenki azt tesz magáévá, amit akar.

"Én a blogod hibájának azt tartom, hogy pont ezeken a sérelmeken lovagol"

Akkor valami baj lehet a szemeddel, mert nekem semmilyen sérelmem nincs (se személyesen, se kollektíve mint férfi), így lovagolnom is nehéz lenne rajta. Itt pl. marhára nem "sérelmekről" van szó, hanem arról, hogy a nemi szerepek változása hogyan befolyásolja az emberek kapcsolatait, illetve az aktuális rend mennyire méltányos vagy konstruktív. Egy kumma betű nem pazarlódott arra, hogy az exem lelépett és ezért sírdogálok. Már csak azért sem, mert hosszú évek óta stabil párkapcsolatban élek - többek között ez az ami miatt úgy érzem talán "jogom van" beszélni a témáról.

2016.03.11. 12:02:00

@KalmanBlog:
Na várjá! Bár bevallom, nem vagyok szakavatott ismerője a témának, így lehet, hoyg tévedek. De a ciszheteró ha jól tudom, csak a nemi irányultságot jelenti. Így attól, hogy neki a nemi idenitása valami, még testileg lehet férfi és nő mellett bármi más is. Ne becsüld te alá az orvostudomány képességeit és a progresszívek idiótaságát! :D

KalmanBlog 2016.03.11. 12:02:14

@zombigyilkos: Egyébként sokat gondolkodtam, hogy lehetne kifejezni a férfi fogalmát PC módon. Sehogy. Legésszerűbb lenne betiltani a férfiakat, ha már PC nevük sincs.

Barbaarb 2016.03.11. 12:03:56

@: Köszi, számomra már kiderült arról a blogról, hogy ott a vita cenzúrázott (nem trágárságra gondolok) hozzászólásokkal, és leírt mondatok mentségként kifacsart és elrugaszkodott értelmezésével (mellébeszéléssel)jár.

@robertburns:

Kár, hogy már az elején elbukik ez az egész, mert attól, hogy valami újabb, nem biztos, hogy jobb. Leszögezem, hogy nem küzdök azért, hogy visszatérjünk a hagyományos nemi szerepekhez, de az kétségbevonhatatlan, hogy működött, méghozzá nagyon sokáig kis változásokkal. Ehhez képest ma gyors változás megy végbe, a mellékhatásokat látjuk, hogy a végeredménye mi lesz, azon csak gondolkodhatunk.
Csak arra akartam utalni, hogy mivel a történelemben már párszor bebizonyosodott, hogy az újabb nem jobb, vagyis az elődje (jobban) működött, az ironikus okfejtésed már az elején elbukott.

Wildhunt 2016.03.11. 12:04:09

@: Elbeszélünk egymás mellett. A gépesítés nem igazán érinti a rizstermesztést, bányaipart, építőipart, stb. Az, hogy a Foxconn robotokra cseréli a raktárosokat meg a szalagmunkások jó részét, erre nem vonatkozik. A gyermekek megoszlása (Kínában) azért is szerencsétlen, mert a tehetősebb családok vállaltak inkább lányt, hiszen tudták taníttatni. A szegények egyetlen választása (akármilyen kegyetlen dolog is) a fiú volt, mert abba nem kell annyit fektetni, iskola után azonnal (vagy akár iskola nélkül is) képes olyan munkát végezni, amivel ha szűkösen is, de eltartja majd a családját/szüleit. Ennek egyik eredménye mostanra az, hogy férfiak/nők nem találnak párt - az értelmiségi munkák elnőiesedtek (nem azért, mert a férfiak nem tudtak/akartak tanulni, lásd fent), az osztályok közötti átjárhatóság meg majdnem nulla. Ez nálunk is így van, egy távol-keleti, erősen hierarchikus társadalomban meg méginkább. Elég vastag cinizmus tehát ezzel magyarázni, hogy a nők alkalmasabbak az értelmiségi pályára.

szuperpocok 2016.03.11. 12:10:37

@Deansdale:

Amúgy, hogyhogy az Index kitesz a főoldalra egy ilyen "szexista-hímsoviniszta" írást? :D

szuperpocok 2016.03.11. 12:11:15

@Deansdale: "a nők sok szerepben akarnak egyszerre sikeresek lenni, de szétforgácsolódnak a feladatok között, egyetlen szerepbe se tudják belefeccölni a szükséges energiát, így még a másodosztályú eredmények eléréséhez is folyamatosan a férfi segítségére szorulnak"

Ez nagyon igaz. Volt alkalmam megismerkedni a MetLife, a Morgan Stanley magyarországi igazgatóival. Zolnay Judittal, és Juvancz Beával. Karrier szempontjából azt hiszem, hogy tipikusan a feminista ideáltípus mindkettő. Irigylésre méltóan tehetségesek, és nem elhanyagolható szempont, hogy mindkettejüknek 3 gyereke van. Nem egyszerre, hanem külön külön.

Mindkettejük esetében az volt a közös, hogy a férjeik teherbírása nélkül nem sikerült volna megtalálni az arany középutat a munka és a család között.
A férjeik képesek voltak magukra venni azokat a terheket, amelyek akkor jelentkeztek, amikor mind2 nő kénytelen volt otthagyni a munkahelyét a gyerek miatt.

Önmagában egyik nő se tud megfelelni ezeknek a modern elvárásoknak. Ezekhez egy férfi is kell, és azok közül is csak a töredék alkalmas ezekre.

2016.03.11. 12:13:38

@KalmanBlog:
Igaz is! Amúgy sincs már ránk semmi szükség, hiszen a nők mindent úgyis jobban tudnak. :)

Azért poénból megnéznék egy női, meg egy férfi társadalmat, hogy hogyan is muzsikálnának egymástól külön pár évig. Teszem azt mindkettő kapna egy megyényi területet/lakosságot, a most benne lévő dolgokkal, terméseztesen külkapcsolatok nélkül, lezárt határokkal.
Utána figyelném, hogyan élnének.
reactiongifs.us/wp-content/uploads/2013/02/popcorn_stephen_colbert.gif
:)

robertburns 2016.03.11. 12:19:52

@Deansdale:
"Rólad az jön le, hogy mindenkit lenézel. Az ilyen emberekkel van a legkevesebb értelme társalogni, nem lehet tőlük tanulni semmit az arrogáns hozzáálláson kívül ...

Egy kommentből akarsz pszichoanalizálni valakit"

Mintha te nem pont azt tennéd, amivel vádolod. Egyetlen kommentje alapján sommásan megítéled. De gondolom "az más".

2016.03.11. 12:22:02

@Barbaarb: Nincs cenzúra - késleltetés is egyedül nálad volt, amikor sorozatban szándékosan másról beszéltél. Egy hosszú és tényszerű vitában azért elvárható bizonyos szabályok betartása. :)

Barbaarb 2016.03.11. 12:26:28

@:

Rosszul emlékszel, vagy ismét mellébeszélsz. Több szálon folyt a vita, amiből te mindenképpen ki akartál emelni egyet, és csak abban vártál választ. Ráadásul végül meg is kaptad a választ, mert nem volt abban nagy csuda, az viszont árulkodó, ha valaki moderálással akarja a maga által kívánt mederbe terelni a vitát.

robertburns 2016.03.11. 12:27:14

@Barbaarb:
"Csak arra akartam utalni, hogy mivel a történelemben már párszor bebizonyosodott, hogy az újabb nem jobb, vagyis az elődje (jobban) működött, az ironikus okfejtésed már az elején elbukott."
Dehát a poszter szerint "amerikai álom"-szerűen működött. Miért szakadtak el ezektől a szerepektől a felek akkor? Indokok? Okok? Célok? Fárasztó konteók vannak csak, amelyeket occam beretvája elintéz.
Én nem tudom, miért van benne a világegyetemben inherensen a változás, nem én csináltam : )
De talán azért, mert a fejlődés lehetőségét hordozza. A lehetőségét tehát, nem a garanciáját (bár talán kimondható, hogy az általunk előre-hátra belátható időtávok vonatkozásában a garanciáját is).

2016.03.11. 12:28:50

@Deansdale: A férfiak függetlensége is. Azok a férfiak vannak (és voltak mindig is) legkevésbé megfizetve, akik a legtöbbet termelik.

A csúcspozíción lévő férfiak többsége is kipusztulna egy nagyobb katasztrófa esetén. A legagresszívebb, legerősebb réteg maradna életben, ez azonban fordítva korrelál az IQ-val. A tudós, az értelmiségi az "analfabéta" rabszolgája lenne.

2016.03.11. 12:31:44

@robertburns: +1 :)

Te egy kifejezetten értelmes ember vagy. És ami fontos, nem érzelmi alapú az érvelésed.

2016.03.11. 12:33:43

@Barbaarb: Na, ha valami nem jellemző, az pont a moderálás. ;)

robertburns 2016.03.11. 12:46:19

@: Köszönöm, de a helyzet az, hogy a kifejezetten nőgyűlölők között is sok az értelmes ember... (na persze nem a zombigyilkos-kalmanblog kombó szintjére gondolok : )
Ezért jutok oda végül mindig, hogy érzelmi okok, sértettség, félelem állhatnak csak a háttérben, még ha nem is vallják be. Mert ezek felülírják a rációt - ez emberi dolog.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.11. 12:47:56

@zombigyilkos:

"Igaz is! Amúgy sincs már ránk semmi szükség, hiszen a nők mindent úgyis jobban tudnak. :)

Azért poénból megnéznék egy női, meg egy férfi társadalmat, hogy hogyan is muzsikálnának egymástól külön pár évig. Teszem azt mindkettő kapna egy megyényi területet/lakosságot, a most benne lévő dolgokkal, terméseztesen külkapcsolatok nélkül, lezárt határokkal."

Erre mondom azt, hogy nem a konyhába, hanem a barlangba lesznek visszazavarva a nők, ha a femcsik tovább picsognak.

Mindig hangosan röhögök, amikor egy nő azt mondja, neki nincs szüksége Férfira. Közben csak Férfiak által tervezett eszközöket használ, Férfiak által épített épületben él és dolgozik mindegyikük. Van ugyan vibrátoruk, de az nem rendel pizzát a szex után, meg nem hallgatja meg a hülyeségeiket a szexért cserébe.

Nem a feudalizmusba, meg az ötvenes évek Amerikai Álmába vagyunk vissza. Az Igazi Férfi előretekint. A Civilizáció fenntartásához illetve továbbfejlesztéséhez nincs szükségünk többet nőre.

Ezért kár a mára meghaladott nemi szerepek miatt aggódni. Nem a Férfiasság van válságban, hanem azok a nők, akiknek évezredek óta a golddigger életmódra rendezkedtek be és emiatt mára már genetikalilag is elcsökevényesedtek, lásd fél kilóval kisebb agy, satnya izomzat és az intelligenciáért felelős y kromoszóma hiánya.

Ezt az evolóciós hátrányukat a nők már soha nem fogják tudni ledolgozni. Emiatt van az, hogy a kormányzatok mindenütt a világon kétségbeseetten próbálják a Férfiakra lőcsőlni ezeknek a lusta, buta és fantáziátlan lényeknek az eltartását.

A nők hihetlen mohóságának, no meg a hazai MGTOW mozgalom megcombosodásának köszönhetjük a CSOK-ot is. A kormány felismerte, ezeket a nőket semmivel nem lehet motiválni, csak és kizárólag pénzzel. Ha pedig pénz kell nekik, akkor szüljenek, aztán innentől élősködjenek szegény apukákon életük végéig.

Csak mi Férfiak szeretnénk nagyon elhinni, hogy azokban a szirupos hollywood-i filmekben ábrázolt világ, amelyben a Férfi minden munkájának a jutalma a nő, a nő eltartása, az létezik, és hogy ezek a mai nők tényleg érdeklődnek a külső vagy belső tulajdonságaink iránt. Hogy képesek szerelmet érezni.

Fel kellene ébredni és végre annak látni ezeket a mai nőket, amik. Számító, toxikus lények mind. Köszi, feminizmus!

don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2016.03.11. 12:52:23

@sas70:

Emlékszem, mekkora változás volt, amikor bejöttek a múlt század elején a haláltáborok, hát, aki tudott alkalmazkodni, az túlélte.

Wildhunt 2016.03.11. 12:54:33

@Huffnágel Pista: Te, keress már egy normális barátnőt inkább. Aztán alapíts családot, adj normális mintát a gyermekeidnek. Ha mind ezt tennétek, akkor max 1-2 generáció mulva a deviancia simán kipusztul gyakorlatilag mindkét oldalon. A nevemben viszont légyszíves ne sajnáltasd magunkat. Férfinak lenni nettó szopás, tudjuk, mindig így volt. De csak az utóbbi pár évben lett szokás picsogni miatta.

2016.03.11. 12:54:39

@robertburns: Ebben egyetértünk. :)

Nem az értelmi képességeikkel van gond, a tisztánlátás hiánya érzelmi alapú. A függést önmagukban kellene legyőzniük, addig nem múlik el az amiatti kínzó frusztráció, hogy a nőknek márpedig kellenek, sőt, a nők erősen függenek tőlük.

2016.03.11. 13:00:55

@robertburns: Még egy + :)

Kevés ember jut el az objektivitás és tárgyilagosság azon szintjére, hogy képes külön kezelni (egyáltalán: észrevenni), hogy a negatív karaktereknek is lehet pozitív oldala vagy részigazsága. Illetve a tényszerű tényszerű marad, függetlenül attól, melyik fél mondja ki.

Az objektív vita alapja, hogy minden tartalomban el tudjuk ismerni a tényszerű elemeket.

don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2016.03.11. 13:05:31

@TrollEdomer:

Kölnröl nem hallgattak, bocsánatkérő nyílt levelet írtak és virágot osztogattak a migriknek.

2016.03.11. 13:07:55

@Wildhunt: Hagyd, a magánügye, hogy él. Egyrészt nem akarja, másrészt mint kifejti nem hisz abban, hogy egy férfi nem csak mint vásárló, pénztárca, hanem mint ember, szexpartner is érhet valamit egy nőnek.

Egyébként miért kellene mindenkinek nővel élnie?

Számtalan példa van rá, hogy férfiak is eljuthatnak a függetlenség azon szintjére, amikor nem frusztrálja őket a nőhiány. Biztos ismered a példézatot a két tibeti szerzetesről. ;)

KalmanBlog 2016.03.11. 13:11:56

@robertburns: Szóval már nőgyűlölő is lettem?

Barbaarb 2016.03.11. 13:12:10

@robertburns:

Az lehet, hogy különböző hipotézisek vannak csak a változás bekövetkeztére, de ez nem jelenti azt, hogy ami újabb, az automatikusan jobb lenne.

@: Azt nem tudom mennyire jellemző, nálam bekövetkezett, indokolatlanul. Azt nem tudom indoklásnak tekinteni, hogy nem akartam kizárólag csak az általad feltett kérdésre válaszolni, ugyanis egy vita nem így kell működjön.

@Huffnágel Pista: Tudom, hogy szeretsz túlozni, de azért egyrészt a nők nem agya nem félkilóval könnyebb, csak tizenegynéhány dekával (kb. 10%-kal), illetve sem ennek, sem a gyenge izomzatnak nem olyan evolúciós oka van, ami a férfiakon való élősködésből származna.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.11. 13:15:10

@Wildhunt:

Én egy gyermekét egyedül nevelő anyuka egyetlen fiú gyereke vagyok. A két lábon járó deviancia, aki a kora miatt rangidősnek számíít a szintén hasonló körülmények között felnőtt gyermekek egyre növekvő táborában.

Én alkalmatlan vagyok megfelelő minta továbbadására. Ahogy minden igyekezeted ellenére a Te gyermekeid is alkalmatlanok lesznek erre egy válás után, akármennyire is másképp tervezed most.

Persze tudom, Te ki fogsz fogni egy olyan nőt, aki NEM OLYAN. Akit te megérdemelsz, hiszen olyan jól látod a helyzetet, meg keményen is dolgozol. És akkor majd Te meg fogod mutatni ennek az egész topiknak, hogy mekkora Igazi Férfi vagy. Sok sikert!

Weininger egyébként azt mondja a Nem és Jellemben, hogy feminizmus, nőizmus 500 éves ciklusonként jelenik meg, mert ilyen időközönként szaporodnak meg a "mutánsok", az ő elmélete szerint azok a nők, akikben több Férfi sejt van, illetve azok a Férfiak, akikben több női.

Ezeket a magasabb Férfitartalmú nőket azonban pont saját nő részük akadályozza meg abban, hogy valaha is egyenlőek legyenek a Férfiakkal. A feminizmus tehát maga a tiszta picsogás, womansplaining, amivel nem vitatkozni kell, hanem nevetségessé tenni.

Aztán ezek kiszelektálódnak, ahogy Te mondod, a deviancia kipusztul és magától megszűnik a feminizmus. Nekünk azonban épp azt az időszakot dobta a gép, amikor a hetven éve tomboló nőizmus eredményeire kezd ráébredni a lakosság, elsősorban az ilyen blogok, az ilyen felvilágosító cikkek miatt.

Egyre több dühös Férfival találkozni az online térben és a mikrokörnyezetünkben. Egyre nehezebbé válik a feminista mítoszok terjesztése. Ezért az index címlap és ezért tépik itt a szájukat feminfós és gumiszobás trollok. Ha kiderül a turpisság, ugrik a gender költségvetés... :) :) :)

Barbaarb 2016.03.11. 13:15:31

@KalmanBlog: A mai progresszív világban ez bizony elég gyorsan megesik. :)
Persze nem csak ez, nagyon könnyű fasisztává, rasszistává, homofóbbá, stb. válni. :)
Sőt politikai vitában én voltam már fasiszta, kommunista, fideszbérenc és maszopos is. :)

robertburns 2016.03.11. 13:16:48

@: Hát a "vélemények piactere" elmélet nem tök hülyeség szerintem, hogy nem szabad tiltani semmilyen véleményt, mert nem tudhatjuk, hogy az idő múlásával milyen új igazságokra derülhet általuk fény. Csak mikor ezt kitalálták, még nem volt internet, az írott szó még eleve a műveltség egy szintjét/szűrőjét képviselte. Ma meg bármilyen faszságra találhatsz "igazolást" és támogatókat a neten, ez pedig felerősíti a szélsőséges vélemények veszélyességét.
De persze ez is csak változás... : ) We'll see.

Richard Xenos 2016.03.11. 13:17:50

Tökéletes írás, minden következtetése pontos.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.11. 13:19:59

@Barbaarb:

"Tudom, hogy szeretsz túlozni, de azért egyrészt a nők nem agya nem félkilóval könnyebb, csak tizenegynéhány dekával (kb. 10%-kal)"

Az én gimnáziumi biológia tankönyvemben (nyolcvanas évek) még 20-30% szerepelt, de ez is olyan mozgó szám lehet, amin vitatkoznak a szértők, mint a holokauszt áldozatainak száma.

Ma, ha a google-el bármilyen nyelven rákeresel a a nők és férfiak agya közötti különbségre, csak és kizárólag olyan cikkekt találsz, ami úgy kezdődik, hogy "semmi különbség nincs, de ha van, az a nők jobb képességeit bizonyítja". Azt a makacs tényt, hogy az agytérfugatunk jelentősen eltér, mindegyik cikk elhallgatja.

Hmmmm....

Deansdale 2016.03.11. 13:22:42

@szuperpocok: "hogyhogy az Index kitesz a főoldalra egy ilyen "szexista-hímsoviniszta" írást? :D"

Feltételezem, hogy egyszerűen a reklámbevételek miatt. Úgy gondolják ez sok kattintást fog hozni, és mivel ők a blog.hu-val egy cég, az egész hercehurca pénzt hoz a konyhára. Az viszont egyértelmű, hogy nem értenek egyet a mondanivalómmal, mert mindig következetesen olyan szöveggel küldik ide a látogatókat, ami előfeszíti őket a mondandóm megértésével szemben.

2016.03.11. 13:27:01

@robertburns: Pontosan! Ezért ikádom én Roosh cicát is. Töhbször inspirált. A véleményeket csak a hülyék és gyávák nem szeretik ütköztetni. ;)

Apropó, a Katedrálisok és bazárok megvan?

Az emberi elme információs egységeire is igaz.

whoamiohmy 2016.03.11. 13:27:22

@don Fefinho: Ott a pont, en is ezt a musort akartam felhozni. Ahogy nem lehet a ferfiakat kihasznalni, leszivni, a nök azonnal amortizacionak indulnak.

robertburns 2016.03.11. 13:28:49

@KalmanBlog:
ezt írtam: "a kifejezetten nőgyűlölők között is sok az értelmes ember... (na persze nem a zombigyilkos-kalmanblog kombó szintjére gondolok : )"
Tényleg félreérthetően fogalmaztam, én a "nőgyűlölő értelmes ember" kategóriából akartalak kivonni, de nem kívántalak ezzel a nőgyűlölő (de nem értelmes) kategóriába besorolni. Azt rád bízom ;)

Barbaarb 2016.03.11. 13:33:43

@Huffnágel Pista:

Persze, azt tudom, hogy ma mindennel próbálják a nemek EGYFORMA szellemi képességeit bizonygatni, de a mai szakirodalom szerint átlagosan kb. 10%-kal kisebb a női agy. Persze szeretik azt hozzátenni, hogy de ez nem számít, mert a felépítése fontosabb, stb., de az azért elég egyértelmű, hogy az ember fejlődése és az agytérfogata között összefüggés van, vagyis aligha lehet a méretet figyelmen kívül hagyni. Nem beszélve arról, hogy a különböző fajok értelmi képességei és agytérfogata között is hasonló a kapcsolat.
Csak pontosítani akartalak.

2016.03.11. 13:35:38

@robertburns:
Ugyan már, Gumikám! Az, hogy valaki nem férfigyűlölő, mint te, még nem jelenti azt, hogy baja van a nőkkel. :)

robertburns 2016.03.11. 13:36:51

@: Kat és baz nincs meg (sőt, Roosh-t se tudom, hogy ki), de mindig szívesen veszem az olvasmányajánlásokat. Első blikkre nagyon érdekesnek tűnik.

2016.03.11. 13:37:27

@:
"Az objektív vita alapja, hogy minden tartalomban el tudjuk ismerni a tényszerű elemeket."

Érdekes, hogy ezt pont a te hozzászólásaidban nem látni sehol.
Oly elegánsan kitérsz a tények elől, mintha félnél, hogy megfertőz.
Vajh' miért is...?! :)

robertburns 2016.03.11. 13:38:13

@zombigyilkos:
Amit erre kalmanblognak válaszoltam értelemszerűen rád is vonatkozik.

2016.03.11. 13:38:15

@Barbaarb: Minimális a korreláció, és csak nagy mintán. :) A felépítés meg tényleg fontosabb. Nem egyforma a két nemé, lásd az említett prenatális tesztoszteron hatásait.

További érdekesség, hogy sok zseninek kifejezetten kicsi agya volt, az idoliótáknak meg általában(!) nagy van. ;)

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.11. 13:38:41

@: Kalechtor!

Neked Roosh csak "Yes My Master!" :D :D :D

Amúgy ha már a Világ Legnagyobb Nemierőszakolóját idézgetjük, szerintem ez a mostani cikke zseniálisés van magyar vonatkozása is:

Letter From A Member Of The Global Elite

www.returnofkings.com/82081/letter-from-a-member-of-the-global-elite

"Even though we control all Eastern European media, we have not been able to get their sheep into completely accepting multiculturalism. Progress has been too slow and I think it’s because of some odd strain of nationalism that our comrade Stalin failed to completely stamp out.

The nerve of these people, to think that their borders are something sacred and should be defended with the sweat and blood of their people. We’ll test their commitment soon enough, and see how much blood they are willing to sacrifice for our vision of unified world governments that ensure international order and stability.

Polish, Hungarian, and Czech politicians must have been secretly avoiding our testosterone lowering chemicals and foods to gather enough testicular fortitude. They showed other Europeans that accepting millions of brown men will decrease their standard of living and make their streets more dangerous and unwelcoming.

Our media channels, even in the USA, a country we’ve already bombed with millions of invaders with hundreds of our strategically placed “refugee centers,” were not able to silence this grassroots resistance or control it. Every wannabe nationalist tried to be a hero and yell about how the “elite” is controlling the West. Unfortunately for us, it was working."

------------------------------

"You have to admit this is genius, especially since there are still women who think feminism is about female empowerment. It is about empowerment—for us! Our research has calculated that a woman begins to be unsatisfied with corporate work after 13 years, but by then she is too withered, barren, and emotionally broken from being pumped and dumped so many times that she will be unsuccessful in finding a mate and reproducing, forcing her to work for the rest of her life.

And even if she has kids, she’ll be such a horrible mother that her kids will be sterile degenerates anyway."

------------------------------------

"After we recently put the nail in the coffin of the Western family unit with homosexual marriage (code name “AIDS Marriage”), you’re probably thinking that we’re going to introduce some zany new cause like bestiality, but honestly we don’t need to.

Your birth rates are ruined and your most fertile young women are already taking birth control pills at the same time we have them on a schedule of HPV vaccines with delicious long-term side effects.

You didn’t hear it from me, but if a woman has been on birth control for over five years, her endocrine system is so ravaged that at least a quarter of them will remain sterile forever. Therefore you’ll probably agree that no more cultural bombs are needed. We can focus instead on cementing our media control even further."

2016.03.11. 13:39:28

@zombigyilkos: Előbb mutathatnál valamit, ami elől kitérhetek. Eddig még nem sikerült. ;)

2016.03.11. 13:39:59

@:
"Te egy kifejezetten értelmes ember vagy. És ami fontos, nem érzelmi alapú az érvelésed."

:DDDDDD LOOOOL
Ez a nyelv most aztán csontig behatolt! :))
www.youtube.com/watch?v=po1GUcxSqyo

2016.03.11. 13:41:10

@robertburns:
Csak nehogy túlzottan belezavarodj majd a saját magyarázkodásodba. ... Ja, bocs. Már sikerült belezavarodnod. :)

Szarazinda 2016.03.11. 13:41:52

@Huffnágel Pista: a férfiak testtömege is nagyobb, mint a nőké, a te logikád szerint az elefántok tehát még nálunk, a teremtés koronáinál is intelligensebb lények lennének. Az pedig szintén biológiai tény, hogy az agyméret nem kizárólag az egyetlen tényező a kognitív képességek szempontjából, az agy összetettsége, szinapszisok száma számít, az embernél egyértelműen. Amúgy sincs semmi bizonyítéka annak, hogy a nők hülyébbek lennének.

A holokauszt áldozatai számát tekintve pedig a történettudományban nem sok vita va.

Ha poénból trollkodsz itt, hogy felhúzd a polkorrekteket, akkor viszont profin csinálod. Dőlj hátra és röhögj.

Ha viszont komolyan gondolod ezt a sok agymenést, akkor szerintem .nyiss egy új lapot a böngészőben, készíts elő zsepit, a többit tudod

2016.03.11. 13:41:54

@:
Eddig több is volt, csak ugye sikeresen 'elkerülte a figyelmedet'.
Van az úgy, hogy némely dolgok gecikínosak egyeseknek... :)

robertburns 2016.03.11. 13:43:40

@zombigyilkos: Mintha azt is mondtam volna már neked, hogy bocs, de van egy szint...

2016.03.11. 13:45:16

@Huffnágel Pista: Persze már. Egy kis migtau a sok közül. ;)

Bár a múltkor egész megkedveltem, szexi volt róla az az "összrpisilte magát" cikk. ;)

Apropó, asszem ő volt, aki kimítoszolta, hogy az y kromoszóma a spermában férfiasítja a nőket. Erre az ember első körben ad egy esélyt neki, hátha EZÚTTAL igazat beszél és megoldást keresve rámutat az y kromoszómákat pusztító dohányzás és szexmegvonás hasznosságára... azt a végén az se tetszik!!!

Wildhunt 2016.03.11. 13:45:51

@Huffnágel Pista: Figyelj vazzeg, ha te azt hiszed, hogy a társadalom szabja meg, hogy működjön a házasságod, az kb annyi, mint mikor Lákátos Ronáldó elvárja, hogy az állam tartsa el, mert ő szegény. Ha félsz a kisemmizéstől, feltalálták pár éve a házassági szerződést, mint olyat, abban lehet rendelkezni az utolsó kiskanáltól az első gyerek elhelyezéséig válás esetén. Meg, sajnos ezt nem én írtam, de azóta is terjesztem (by Mr. Newmark):

"Férfihang fanclub: Őszintén irigyellek titeket, hogy nincs elég problémátok, csinálnotok kell magatoknak egy álproblémát szórakoztatásul.

Komolyan kérdezem, hogy KONKRÉTAN milyen hatással van az életetekre a harcos feministák vernyogása? Mi a jó kurva életért csináltok belőle ekkora központi problémát?

Nekem is ellenszenves a harcos, túltolt feminizmus, de annyira kurvára semmi vizet nem zavar, hogy magasról, taccsanósan szarom le.

Nektek miért keresztes háborútok ez?
Továbbá mit akartok elérni? A médiából történelmi csúcs szinten ömlik a csöcs, a jelenlegi arcba tolt női példakép a celebkurva, a férfiak még mindig kb másfélszer többet keresnek a nőknél és a diszkrimináció majdnem 100% pozitív a férfiak firányában.

Milyen megítélésre számítotok? PONTOSAN ugyanannyira vagytok ellenszenvesek, mint a harcos feministák, és pontosan ugyanazon okból: túltoltátok, ráadásul nyertes helyzetből osztjátok a hülyeséget, ami még rátesz egy lapáttal. Ezek után milyen megértést és szimpátiát vártok?"

2016.03.11. 13:45:57

@Szarazinda:

"a férfiak testtömege is nagyobb, mint a nőké, a te logikád szerint az elefántok tehát még nálunk, a teremtés koronáinál is intelligensebb lények lennének"
A testtömeg szerinted befolyásolja az intelligenciát?
Agytérfogatról írt, nem testtömegről.

"az agyméret nem kizárólag az egyetlen tényező a kognitív képességek szempontjából"
nem is írta, hogy az.
Azt írta, hogy ez IS befolyásolja.
És ezt az írásod alapján te sem tagadod.

.

"A holokauszt áldozatai számát tekintve pedig a történettudományban nem sok vita va."
Főleg, mióta börtönbüntetés jár az ezzel kapcsolatos esetleges eltérő véleményekért. Azóta tényleg elég kevés a vita ezen a téren. :)
Érdekes úgy 'vitázni', hogy az eseteleges ellentétes véleményűeket bebörtönzik a véleményük miatt, majd tapsikolunk, hogy nincs is eltérő vélemény...

2016.03.11. 13:47:27

@robertburns:
Én is örülök, ha meg sem szólítasz. Tudod, ahogy neked is van egy szint, ami fölé nem tudsz emelkedni, úgy nekem is van egy szint, ami alá már nem vagyok képes lemenni.

robertburns 2016.03.11. 13:47:58

@Huffnágel Pista:
"testosterone lowering chemicals"

Már megint a konteo-bullshitcunami. Nem fárasztó?
Ha soros nincs mindig jól jön a kemtrél, mi?
Kajáljad csak.

2016.03.11. 13:48:06

@robertburns: Az a vicc, hogy én zombibébit először nagyon értelmesnek láttam. Biztos nálam is működik valami projekció. ;)

robertburns 2016.03.11. 13:51:15

Mikor szólítottalak én meg téged, törpeagy? Te találsz meg folyton. Valami kényszered lehet (miért nem vagyok meglepve).

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.11. 13:54:14

@zombigyilkos: Már a cím is!!!!!

Nagyobb agy, nagyobb ész – legalábbis a ragadozóknál

Amerikai kutatóknak több állatfaj bevonásával sikerült kísérletileg is megerősíteniük a sejtést, hogy pozitív korreláció van az agy relatív nagysága és az intelligencia között.

Bár már korábban is sok spekuláció látott napvilágot arról, hogy összefüggés van az agy testtömeghez viszonyított nagysága és az állatok értelmi képessége között, eddig viszonylag kevés alapos kísérletet végeztek ezzel kapcsolatban.

Amerikai kutatóknak az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmánya azonban most alátámasztotta a feltételezést, hogy a nagyobb relatív agyméretű állatok intelligensebbek.

www.origo.hu/tudomany/20160130-allatok-agy-intelligencia-kutatas.html

Emberre persze ez természetesen nem LEHET igaz, hiszen a nők egyenlőek a Férfiakkal....

Az agyuk is csak, mennyit is mondtál? Jó, legyen, 10%-al, mindössze 10-20 dekával kisebb.

Gyerekek, de 10-20 deka az már parizerből is számít, nem hogy az ember legnemesebb szervéből, nem gondoljátok?

2016.03.11. 13:55:04

@Huffnágel Pista:
Megmondom őszintén, én ezzel egyáltalán nem értek egyet.
Hiszed vagy sem, én a nőt és a férfit társként képzelem el, nem pedig mint ellenséget. És szerintem együtt sokkal hatékonyabb, mint külön-külön. Vannak dolgok, amiben a nő a jobb. Ráadásul egyénileg nézve is vannak nők, akik bizonyos dolgokban jobbak, mint egyes férfiak.

Pláne fontos ez, mert enélkül a nyugati társadalom ki fog pusztulni. Említettem már neked, hogy a radikális MGTOW az gyakorlatilag a feminizmus hatására létrejött ellenpólus/okozat. Ebből kifolyólag pedig (mivel a feminizmus farvizén halad) egyenes út a kipusztulásunkhoz. Hiszed vagy sem, én nem szeretném, ha egy arab-néger társadalom élne itt 100 év múlva a romjainkon...

Az előrelépés nálam azt jelenti, hogy kihasználjuk mindkét nem előnyeit (és az egyéni előnyöket is), nem pedig azt, hogy csak az egyiket.

2016.03.11. 13:55:54

@robertburns: Sorost csak hagyjuk. Ha ebben a hónapban is elfelejt fizetni, megnézheti mikor reklámozom legközelebb a dohányzást.

2016.03.11. 13:57:38

@robertburns:
Említettél egy hozzászólásodban Kalmannal együtt.
Már nem is emlkékszel rá?
Sima amnézia ez nálad, vagy alzheimer? :)

robertburns 2016.03.11. 13:58:11

@: egyébként én vagyok a naiv, most látom csak a megfejtést:
nyilvánvaló, hogy a kemtrél is zsidó huncutság
tádááá:
meg is van a kretének szent grálja

Deansdale 2016.03.11. 14:02:24

@robertburns: A mutatott stílusát egy szóval jellemezni közel sem ugyanaz, mint amit ő 3 bekezdésben összeírt Kálmánról, hogy szerinte milyen múltbeli traumái voltak ésatöbbi. De gondolom ezek a nüanszok manapság már nem számítanak, össze lehet mosni bármit bármivel.

2016.03.11. 14:02:30

@Wildhunt:
"milyen hatással van az életetekre a harcos feministák vernyogása?"

A többi liberálfasiszta eszmével karöltve kipusztítja a társadalmunkat. A feminizmus (jogi egyenlőtlenség férfi és nő között), a szocializmus (gazdasági újraelosztás a paraziták részére a termelőktől elvéve) és a multikulti (idegenek tömeges beengedése) okozza a nyugati világ népességcsökkenését, elgyengülését, stb.

Nekem ez a gondom vele.

KalmanBlog 2016.03.11. 14:03:19

@robertburns: "ezt írtam: "a kifejezetten nőgyűlölők között is sok az értelmes ember... (na persze nem a zombigyilkos-kalmanblog kombó szintjére gondolok : )"
Tényleg félreérthetően fogalmaztam, én a "nőgyűlölő értelmes ember" kategóriából akartalak kivonni, de nem kívántalak ezzel a nőgyűlölő (de nem értelmes) kategóriába besorolni. Azt rád bízom ;) "

Ha nem akartál abba a kategóriába sorolni, akkor azt nem így kellett volna megfoglamazni. A magyarban ugyanis ez pontosan azt jelenti, hogy engem a nőgyűlölő nem értelmes kategóriába soroltál. Ugyanis a kategória, ami a folytatásra vonatkozik a nőgyűlölők volt, nem pedig az értelmes. Gyönyörű finomságai vannak a magyar nyelvnek. Vannak akik arra próbálják használni, hogy implicit állításokat szőjenek a mondandójukba, amit mindenki ért és tudat alatt akár be is fogad, viszont utólag le lehet tagadni ha kellemetlen. Én az egyenesség pártján állok. Ha valakiről dehonesztáló megjegyzést akarok tenni, akkor inkább egyenesen kimondom: véleményem szerint a megfogalmazásod görénység volt.

2016.03.11. 14:06:41

@Huffnágel Pista: Nagyon okos virágszálam, a ragadozók agyánál annak van jelentősége, mennyire bonyolult motorikus mozgást kell végezniük. :)

index.hu/tudomany/2014/05/26/kisebb_az_agyunk_a_kokorszaki_osembernel/

A tesztoszterontól nagyobb a férfiagy, ez viszont az agresszióval van összefüggésben.

Ahogy az ember egyre intelligensebb lett, úgy csökkent az agymérete. Mivel az IQ-ját használta fel a boldogulásra, tervezett, hosszútávon tartalékolt, termelt. A tesztoszteronszint is jóval alacsonyabb mind az ősemberénél, mind az állatfajokénál.
Minél inkább nem testi erővel és agreszió által maradt életben, annál inkább igaz a fenti.

Ezért láthatod a zsenik többségébél is a relatíve könnyebb agyat és nőies 2D:4D indexet.

robertburns 2016.03.11. 14:10:29

@KalmanBlog: Dehát nekem nem kellemetlen. Szerintem tökhülye vagy, annyira, hogy nem is veszed észre. Mikor fentebb írod, hogy egy nő nem veszi hasznát a diplomának szerinted. Meg hogy presszionálod a lányodat hogy 18 évesen menjen férjhez. Nettó faszság. Tessék.
Viszont az általad felhozottban tényleg nem akartalak nőgyűlölőként besorolni, és tényleg nem a kellő gondossággal fogalmaztam. Hát ennyi, bocsi.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.11. 14:11:08

@robertburns: @zombigyilkos: @:

a kemtrél:? Az micsoda?

Feminizmus: zsidó harc a nőiesség ellen (I. rész) - Aberráltak, férfigyűlölők és a család ellenségei
Forrás: kuruc.info/r/9/154610/

Feminizmus: zsidó harc a nőiesség ellen (II. rész) - Femen, Pussy Riot és a nők elárulása
Forrás: kuruc.info/r/9/154720/

Állítólag készül a harmadik, hazai feministákat bemutató rész is... :D

2016.03.11. 14:11:27

@Huffnágel Pista: Dehogy egyenlőek a nők a férfiakkal
Akármilyen aranyos, magának a fene se akar ilyen férfilogikát. ;)

2016.03.11. 14:14:03

@Huffnágel Pista: De hát ezek csak amolyan patriarchátus által beépített feministák voltak. Tudod, olyan belső rendszerbomlasztók, amilyen elvileg te vagy az antifeminizmusban.
Nekik persze nem felejtettek el fizetni!!!

KalmanBlog 2016.03.11. 14:16:05

@robertburns: Köszi! Így már rendben van. Én ilyen pedáns típus vagyok, zavar a félreérthető foglamazás, vagy a megalapozatlan vélemény. Ez a kommented viszont korrekt. Nem tudok és nem is akarok vele vitatkozni :-).

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.11. 14:19:02

@: Megbízható forrás? Lemaradt a link, raiden! :D

Egyébként ha még 10 000 cikkben összehazudoztok ilyesmit, akkor egyszer majd a Szexmisszó című lengyel utópia egyik jelenetében találjuk magunkat:

www.youtube.com/watch?v=fRFVPKrKYww

Einstein was a woman, mint egy The Sun cimlap! :D :D :D

robertburns 2016.03.11. 14:22:35

@KalmanBlog: Kivételesen örülök, hogy nem akarsz vele vitatkozni, mert mennem kell...

További jó szórakozást mindenkinek!
Szivárvány, béke, egyenlőség ! : )

Deansdale 2016.03.11. 14:28:31

@Huffnágel Pista: "Letter From A Member Of The Global Elite"

Köszi a linket, nagyon ott van.

2016.03.11. 14:30:17

@Huffnágel Pista: A szexmissziót egy férfi írta férfilogika segítségével. Ezért semmi köze nincs a nőkhöz. ;)

www.businessweek.com/articles/2014-05-22/your-brain-is-smaller-than-a-cavemans-dot-heres-why#r=hpt-fs

Ott van benne a könyv linkje, kellemes olvadgatást két Kalechtor mestermű között!!!

TrollEdomer 2016.03.11. 14:33:38

@Wildhunt: Majdnem 100% a diszkrinimáció a férfi irányban, melyik országban él ez? Nem itt, az biztos. Az hogy ők 40 év után nyugdíjba mehetnek, az egyértelműen az ő részükre irányuló törvényi diszkrinimáció.

Tény, hogy mi még nem ott tartunk, hogy gendersemleges nevelés, női kvóták, plusz pontok egyetemen, ha nő vagy, börtön apasági vizsgálatért, hogy Amerikában egyetemi zaklatási ügyekben már ártatlanságot kell bebizonyítani...

És nem is akarunk.

Wildhunt 2016.03.11. 14:34:54

@zombigyilkos: Ezzel együtt csak gumicsont. garantáljuk tehát a kvótákat, holnaptól rendeljük el, hogy minden munkában 50-50% kell legyen a férfiak/nők aránya. A kőművesek cserélhetnek máris a pénztárosnőkkel. Ne értem, miért kell olyasvalami mellett vagy ellen küzdeni, ami amúgy is lehetetlen. Finoman szólva sem érdekel, hogy kötelező-e, hogy a parlmaent fele nő legyen, vagy egy multicég managementje kötelezően felerészt nőkből álljon. Rendben, legyen kötelező. Nem hiszem, hogy a politikus nő kevésbé lenne korrupt/műveletlen/szemét/hazug/mocsok/tolvaj, mint az aktuális politikusaink, szóval itt nem lenne minőségi változás. A nőkből álló kőművesbrigádok meg vagy ledolgoznák a napi 12-16 órájukat, vagy nem hívná őket a kutya sem a kirakatmegrendeléseken kívül. Az meg, hogy ki hogy teszi tönkre a saját életét, mert szétveri a családját, hadd legyen már mindenkinek magánügye.

2016.03.11. 14:36:05

@:
Nem a tesztoszteron okoz agressziót még ha ezt is próblod sugallni.
www.mipszi.hu/cikk/131016-ereinkben-folyo-vadallat-tesztoszteron

A tesztoszteron a kockázatválalási hajlamot növeli.
Pl. a nők is ugyanolyan agresszívek, mint a férfiak (lásd korábban általam linkelt videót). Csak a kockázatvállalási hajlamuk kisebb, mint a férfiaké, így kevésbé mernek cselekedni.

Ez látszik azon is, hogy pl. gyerekbántalmazásnál, ahol a másik fél (gyerek) nem jelent a bántalmazóra nézve kockázatot, ott a nők még erőszakosabbak is, mint a férfiak:
archive.acf.hhs.gov/programs/cb/pubs/cm06/cm06.pdf
Míg kint az utcán, ahol esetleg vissza is ütnek, ott a férfiak támadnak többet másokra. Esélyes, hogy sok esetben a nők is rátámadnának meg rabolnának annyit, mint a férfiak, csak nem merik megtenni.

Wildhunt 2016.03.11. 14:37:23

@: De, egyenlőek, vagy azok kell legyenek a társadalomban, családban, törvény előtt. Csak nem egyformák. De ezért már az evolúciót/teremtőt (világnézet szerint) tesség hibáztatni.

Wildhunt 2016.03.11. 14:38:30

@Huffnágel Pista: Az utolsót kérem. De amúgy a film valami jugoszláv volt talán.

Koriander 2016.03.11. 14:41:52

megrendítően jó írás (már a férfiak és a romantika is nagyon tetszett) és el se tudom mondani, hogy mennyire féltem a gyerekeimet, kûlönösen a fiamat.

TrollEdomer 2016.03.11. 14:41:53

@Wildhunt: " Az meg, hogy ki hogy teszi tönkre a saját életét, mert szétveri a családját, hadd legyen már mindenkinek magánügye. "
Az közügy, ha azért történik ez, mert kuruzslók hamis recepteket adnak neki.
(Lásd pl pszichológiában is egyre nagyobb teret nyer feminizmus, pl a Bagdy Emőke vs 100 kuruzsló vitát)

2016.03.11. 14:41:56

@Wildhunt:

"garantáljuk tehát a kvótákat"
Milyen kvótát? Még csak az kéne!
Nem vagyok femináci.

"Ne értem, miért kell olyasvalami mellett vagy ellen küzdeni, ami amúgy is lehetetlen."
Miért nem azzal szemben érvelsz, amit írok, ahelyett, hogy a képzeletedben lévő dolgok ellen viaskodnál?
Itt szerintem egyik antifeminista sem akarna kvótákat. Én meg végképp nem.
Egyenlőséget akarok (az nem kvóta).

"Nem hiszem, hogy a politikus nő kevésbé lenne korrupt/műveletlen/szemét/hazug/mocsok/tolvaj, mint az aktuális politikusaink, szóval itt nem lenne minőségi változás."
A probléma a kvótával van.
- Ha a kőművesnél meg a bányásznál vezetnél be kvótát, akkor az adott munka megsínylené. Mert nem a legalkalmasabbak kerülnek oda, hanem nemi alapn válogatnád össze a munkásokat (azt néznéd, mi van a lábuk között, nem pedig azt, hogy mit teljesítenek).
- Ugyanez a felső vezetésnél és a politikánál.
Vezetői pozícióba az a jó, ha a legjobb jut be. Ergo ne nemi alapon döntsük el, hogy ki legyen főnök, hanem a képességei döntsenek.

Politikában meg ha jól sejtem, demokrácia van.
Mindenki (nők is) szavazhatnak. Ráadásul több női szavazó van, mint férfi. Ergo miért kéne nemi alapon bejuttatni oda bárit is?
Az fasizmus, nem pedig demokrácia!
Nekem a fasizmussal bizony bajom van.
Neked megfelel?

Wildhunt 2016.03.11. 14:43:03

@TrollEdomer: A korai nyugdíjazás azért onnan indult, hogy mikor bevezették, a nők szervezete eléggé elhasználódott a gyerekszülésben (ratkó korszak). Vagyis indokolt volt. Az nem a nők hibája/tuljadonsága, hogy nem mondanak le önként a szerzett jogokról, ezt más sem teszi. Lásd tanárok/rendőrök/vasutasok stb. kedvezményei, az aktuális hatalom meg soha nem vállalja be, hogy a lakosság minimum 50%-ának népszerűtlen döntést hozzon. Csak a teljesség kedvéért.
A munkahelyek brendezkedése viszont (hatékonyság mindenek előtt) kifejezetten a férfiaknak kedvez. A szocialista módszer (kapun belüli munkanélküliség) volt az, ami utoljára "nőpárti" volt. Ja, hogy nem működött. Evvan.

2016.03.11. 14:43:21

@zombigyilkos: Nem erőszakosabbak, csak több időt töltenek a gyerekkel. Asszem 10 éves kor fölött egyenlítődik.

Nem én mondom, hanem a kutatók többsége. A nőkről egyébként sosem írtam, hogy jobbak, ezt nem velem kell megvitatnod.

Másik, hogy az állatfajoknál az alacsonyabb tesztoszteronszintűek egyértelműen kevésbé mutatkoztak agresszívnak.

2016.03.11. 14:46:07

@Wildhunt: Hát pont ezt mondtam én is. Egyenlőek, de "férfiagy" azért nem kéne. ;)

Wildhunt 2016.03.11. 14:47:16

@TrollEdomer: Biztos, hogy én vagyok paraszt itt, de részemről az aki hülye haljon meg elvet követem. Vagy neked még nem volt olyan tapasztalatod, hogy ha valaki akarata ellenére akarsz segíteni, akkor bármit is teszel, csak utálni fog érte? persze, a társadalom most totálisan káros irányba nevel (lásd a hozzászólás celebkurva részét), de ezt tette ezelőtt 30 évvel is, a kommunizmus fennsőbségét hirdetve. Akkor is tudta mindenki, hogy ez marhaság, otthon korrigálunk, most is tudni kellene (elvileg) ezt. Én értem, hogy mindenkinek jár kocsi, ház, lapostévé, Karib-tengeri nyaralás kombót jobban esik elhinni, mint azt, hogy harcos népünk győzni fog.

Wildhunt 2016.03.11. 14:51:10

@zombigyilkos: Alapból NEM felel meg nekem semmilyen izmus. Ettől függetlenül a többség nem egy működő rendszer akar valahogy létrehozni, hanem ideológiákat próbálgatna, hogy na majd azok szerint berendezkedve minden jó lesz. Sok hülye meg belemengy, mert akkor nem kell gondolkodni. Részemről a mindenki csinálja azt, amire legalkalmasabb rendszer híve vagyok. Határozotan ellenzem a mindenki csinálja azt, amit akar, ahogy akar típusú berendezkedéseket.

2016.03.11. 14:54:20

@:
"Nem erőszakosabbak, csak több időt töltenek a gyerekkel. Asszem 10 éves kor fölött egyenlítődik."
Forrást légyszives.
Hiteleset! :)

"állatfajoknál az alacsonyabb tesztoszteronszintűek egyértelműen kevésbé mutatkoztak agresszívnak"
Mert nekik is kisebb a kockázatvállalási hajlamuk.
Nem az agressziójuk kisebb, hanem kevesebb kockázatot vállalnak.
Melyik része nem volt érthető számodra a mondandómnak?

Wildhunt 2016.03.11. 14:54:29

@: Neked meg kell olyan érvekkel vitatkozni, ami teljesen irreleváns a téma szempontjából. Az egyetemi felvételin se az agy-, se a láb-, se más méretemet nem kérdezték.

2016.03.11. 14:56:18

@Wildhunt:
Éppen én is (meg a többi antifeminista) is IZMUS-ellenes.
antifeminista = feminizmus-ellenes

Wildhunt 2016.03.11. 15:00:17

@zombigyilkos: A feminizmus most divatirányzat. Ez azt jelenti, hogy trendi támogatni, meg tolni előre még akkor is, ha valakinek fogalma sincs róla. Ha a férfiakkal kiprovokált viták végén meg személyeskedés lesz (ez férfiak között teljesen normális), akkor jön a visítás az agresszív férfiakról. Amit nem értek, hogy minek asszisztálni hozzá.

csakférfi 2016.03.11. 16:23:51

@Wildhunt: @zombigyilkos: Még mindig nyomjátok a poszt elemzését?vagy már csak egymás érveivel vitatkoztok? :) :) Jól birjátok!!Sajna mi nem leszünk megoldás a posztbéli viselkedési státuszra.A "nép nagy többsége a cikket olvasni sem fogja ,sőt még nem is tudja mekkora bajban vannak itten a "zemberek".sajna majd a történelem elsöpri azon társadalmakat ahol a tagjai ennyire boldogtalanok és elszekadtak a gyökereiktől.Fájni fog bizonyára.Így jártak még eddig az olyan birodalmak akik tekintélyre építették vagy a tudásra a hatalmat.aztékok,maják.Spanyolok,Anlia,német,orosz,Kínai,római,...stb.már a "jóisten sem ment meg bennünket.Ennyire még nem volt keserű a tudás fájáról leevett gyümölcs.:) :) :) Sok sok tudós......bakker.Rakás szerencsétlenség!

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.11. 16:39:54

@Deansdale: Igazán nincs mit! :)

A héten volt még egy, szerintem azt is értékelni fogod, bár elsőre off-nak tűnik:

THE CASTRATION OF BILL CLINTON

www.righton.net/2016/03/10/the-castration-of-bill-clinton/

"Now, Slick Willie is preparing to return to the White House, not as President, but as First Spouse. Unfortunately, Hillary Clinton’s campaign rests on an uneasy balance regarding hubby Bill. She needs him for the same reason Imelda needed Ferdinand:

without Clinton’s name and prestige, Hillary would just be another sexually frustrated lesbian working in middle management."

Pontos elemzés, majd saját videó a Clintonné megroggyant férjéről. Ilyen a gonzo újságírás, ha jobbról jön és nem a Szily Laci bácsi billetyűzetéből.

A szerző az a Matt Forney, akinek a Hogyan gondozd asszonyodat, meg Hogyan verjük el barátnőnket, feleségünket és ússzuk meg a feljelentést című cikkét lefordítottam.

mattforney.com

Kellemes hosszú hétvégét, bro!

2016.03.11. 21:10:10

@:
"Nem erőszakosabbak, csak több időt töltenek a gyerekkel. Asszem 10 éves kor fölött egyenlítődik."

Ami még eszembe jutott, az az, hogy attól, hogy valaki több időt tölt a gyerekkel, még nem jelenti azt, hogy a bántalmazott gyerekek száma nagyobb lesz. Ugyanis a felmérésekben (amiket mutattam) nem a gyerekbántalmazások darabszáma, hanem a gyerekbántalmazók száma/aránya volt.

Ergo mindegy, hogy mennyi időt tölt valaki egy gyerekkel. Ha idióta, akkor 1 év alatt is bántalmazni fogja, meg 10 év alatt is. Magyarán a bántalmaZÁSOK száma valószínűleg valóban azért nagyobb a nők esetében, mert többet vannak a gyerekkel. De a bántalmaZÓK arányát már lényegét tekintve nem befolyásolja a gyerekkel töltött idő.

Magyarán úgy gondolom, hogy az érved nem állja meg a helyét.
Bár a forrásodat azért megnézném, hátha árnyal a képen.

2016.03.11. 21:20:09

@Wildhunt:

"A feminizmus most divatirányzat."
Immáron vagy 50-60 éve.
Ideje lenne 'divatot' váltani.
A változás meg csak úgy jön el, ha teszünk érte.

"Amit nem értek, hogy minek asszisztálni hozzá."
Teljesen mindegy, hogy asszisztálunk-e hozzá, avagy nem. Így is, úgy is agresszív vadállatnak bélyegez minket a feminizmus. Igazából nyugaton sok helyen már azért annak bélyegeznek, ha egy metróban ülve nem zárod össze a lábadat.

A feminizmus a női princípium megnyilvánulása. Egy társadalmi szinten művelt női hiszti. Ezt úgy lehetne legyőzni, ha nem vennénk róla tudomást, vagy kiröhögnénk. Igazából már annak idején, mikor a szüfrazsettek megjelentek, ezt kellett volna tenni. Figyelmen kívül hagyni és menni a józan ész útján. Sajnos azonban a férfiak 90%-a papucs, a nők 90%-a meg hajlamos a feminista eszmék (részben vagy egészben történő) elfogadására. Ergo a feminista hisztinek már régen bedőlt a társadalom, és szépen aláfeküdt. Amit a hisztis kislány (feminizmus) követel, az megvalósul.

Ha a családban a hisztis-durcis kislány akarata szerint történik minden, csak mert hangosan rinyál, akkor a család élete tönkremegy. Ha mindig megadjuk neki a követelt csokit, ha mindig elvesszük mástól a javakat, csak mert magának akarja, ha mindig a kedvében járunk, ha mindig odarohanunk megsimizni a buksiját, ha épp úgy érzi, hogy neki nem jó, akkor azzal nem érünk el célt.
Ugyanis a hiszti - ha kiszolgálod - soha nem fog véget érni!

2016.03.11. 21:30:56

@csakférfi:
Én azért még bízom benne, hogy megfordítható a folyamat.
És erre vannak is bőven biztató jelek. Pár éve még a férfiak érdekeiért kiállásnál még teljesen hülyének nézték az embert, ma meg már kicsit jobb a helyzet. Pár éve még ha felvetettem valahol, hogy a kapitalista gazdaság lenne a helyénvaló, simán lehúztak - most meg már egyre többen gondolják így. Szóval szerintem még van remény.

Férfi vagyok. Ez pedig - többek között - azzal a kötelességgel jár, hogy tegyek a közösségemért. És ezt a harcot nem fogom csak úgy feladni. Nem önmagamért, hanem másokért. Ha biztosan tudnám, hogy a halálom után egy normális, élhető társadalom lenne a mostani helyett, ahol a európai fehér (azon belül a magyar) kultúra és társdadalom újra fellendül, akkor már ugranék is le a háztetőről, vagy vágnám fel az ereimet, hogy minél hamarabb bekövetkezzen.
Szerintem még megmenthető a nyugati társadalom és kultúra.
Muszáj tenni érte, legalább a magam szintjén.

Szarazinda 2016.03.12. 01:09:08

Határozott fejlődésnek érzem, hogy csak több száz komment után kezdődött el a zsidózás. Ez egyértelmű haladás. Különösen annak fényében, hogy valójában a világ minden bajáról a zsidók tehetnek. Ja, meg persze a nők. Meg a biciklisták.

2016.03.12. 01:27:22

@Szarazinda:
Ahogy nézem, a zsidózás mind Hufi, mind robertburns részéről szarkazmus volt. És nem is most, hanem már az elején elkezdték mindketten. (Te meg most csatlakoztál hozzájuk.)

chrisred 2016.03.12. 04:31:17

@zombigyilkos: '"A feminizmus most divatirányzat."
Immáron vagy 50-60 éve.
Ideje lenne 'divatot' váltani.'

Korábban meg évszázadokig tartó divatirányzat volt, hogy a nőket tárgynak vagy árucikknek tekintették, ez ahhoz képest rövid időszak.

Pillanatragasztó (törölt) 2016.03.12. 08:34:33

@chrisred: "Korábban meg évszázadokig tartó divatirányzat volt, hogy a nőket tárgynak vagy árucikknek tekintették, ez ahhoz képest rövid időszak."
^ citation needed

csakférfi 2016.03.12. 10:58:32

@zombigyilkos: Nem értek veled egyet gyakorlatilag semmiben. :) Nem kinevetlek hanem hallgasd (olvasd ) az én érveimet.
1.saját magadért és a családért köteles vagy kiállni!Erre nyugodt szívvel az életedet ráteheted.A közösségért nem szükséges.Így egy csomó bosszúságtól kíméled magad. :)
2.Most akarsz boldog lenni a boldogtalanságod okán pedig megjelölöd a "férfias" másokért önfeláldozni képes embert.Bizonyosan az vagy ,mármint férfi.A nő a gyerekeit és azok jövőjét jósolná előbbrevalónak a férfi helyett.Ezért tartunk itt.Úgy ez cetera "társadalmi" szinten.
3.A harcnak addig van értelme amíg meg nem lelted a helyed.egy nő mellett aki életed végéig szeret jóban rosszban.Na ez a kisebbség.nagyrabecsülöm az elveidet de a kapitalista társadalom nekem nem jön be.én híve vagyok a családnak ahol két felnőtt ember gyakorlatilag a pénz teljes hiánya mellett is szeretni tudja egymást.Sőt az élelemet is megtermelhetik maguknak.Hogy romantikus lennék.Iugen bizonyára ez csal könnyeket emberek szemébe. :) Félretéve a viccet.A család ahol már vannak gyerekek is onnan kezdődik a demokrácia.Az az ideális ha a szülők és gyerekek nem a diploma vagy más érdemjegyek alapján (neadj isten pénz,vagyon) szeressék egymást.Nos ez elismerem utópia és azért vannak az ilyen családokban is súrlódások veszekedések..
Azért köszönöm hogy időt szakítottál rám és beavattál a gondolkodásodba. :) :) :)

KalmanBlog 2016.03.12. 11:42:52

@zombigyilkos: Most hogy elmentek a trollok, kiváncsi lennék, hogy ti mit gondoltok arról a problémáról, hogy elméleti szinten beláttuk, hogy a lányoknak megéri minél előbb házasodniuk, viszont a diplomával többnyire sokat nem érnek. Viszont apaként elég kemény döntés ebbe az irányba terelni a lányunkat.

Minden nagyon logikus, de ha ott van az embernek a 18 éves "kis"lánya, és egy 21 éves "nyikhaj" csapja neki a szelet, akkor rohadtul nehéz lesz azt mondanom, hogy csináljatok gyerekeket, a suli várhat, a srác meg biztosan el fog téged tartani, hiszen az az ő szerepe a kapcsolatban. Mit gondoltok, ti mit tennétek ebben a helyzetben? Rá mernétek bízni a lányotokat egy fiatal férfire?

csakférfi 2016.03.12. 11:51:44

@KalmanBlog: :) Én esem merném rábízni. Viszont van két fiam.illetve három.Azt nem tudjuk megjósolnoi hogy hogyan alakul a szerelmi élete.De már most is a diplomáról ábrándozik és egy élhetőbb munkahelyről.Most még az idősebb 17.Azért kíváncsiak leszünk az anyjával hogyan fog ez menni neki.Mármint amit Te felvázoltál."a tanulás várhat". :)

Koriander 2016.03.12. 11:52:16

@KalmanBlog: én igen, ez pont az az ideális korkülönbség, ami hosszú távon működik.
sokkal nagyobb problémának tartom a fiúk nevelését. Egy lányt simán felnevelhetsz a trendekkel szemben, viszont ha srácod van, akkor nem csak a szülők nevelik. az idei évünk az óvodánkban egyszerűen nevelők terén egy katasztrófa.

Koriander 2016.03.12. 11:54:16

@KalmanBlog: nekem egyébként a szüleim házasodtak így, anyukám 18, apukám 21 volt, 39 évet éltek együtt, (anyukám meghalt).

2016.03.12. 13:31:53

@Koriander: @csakférfi: @Pillanatragasztó: @Deansdale: @Huffnágel Pista:

Ezek a mocsadékok "bebizonyították" Boldizsár Ildikóról és Feldmár Andrásról, hogy "szexisták", "nőgyülölők" és "antifeministák". Például mert kiállnak a hagyományos nemi szerepek mellett. Az külön kiemelendő, hogy míg B. Ildikó és F. András több emberen is segített terapeutaként, addig a feminista pszichológia egyetlen sérült pszichét sem tett helyre. Undorító társaság...

sajatszoba.hu/az-anyak-es-a-nok-helye-feldmar-andras-vilagkepeben/
sajatszoba.hu/mesehosnok-kovetendo-vagy-elrettento-peldak/

2016.03.12. 14:23:04

@KalmanBlog: Én 18 voltam, mikor összejöttem a férjemmel, ő 25 és fél, már évek óta dolgozó ember, stabil állással. 20 és fél voltam, mikor hozzá mentem, ő meg aznap töltötte a 28-at. Szerintem ez így pont jó. :-) Én a min. 5, max. 12-13 év korkülönbséget tartom ideálisnak.

Egy nyelvi 3 éves BA szak (remek munkának tartom az otthoni nyelvtanítást) vagy 4 éves lányos szakma (pl. óvónő, tanítónő) elvégzése nem árt egy lánynak, 21-22 évesen végez, ha akkor megy férjhez és egy-két éven belül megszületik az első gyerek, még semmiről nem késett le.

Viszont egy fiú szerintem manapság 21 évesen ne házasodjon meg, hacsak nem érettebb a koránál és nincs olyan végzettsége, amivel el tud tartani egy családot. A 3 év korkülönbséget egyébként is kevésnek tartom.

Persze ezek nem kőbe vésett törvények, sokat számít az egyéniség. Inkább csak vezérfonal a részemről.

2016.03.12. 14:40:48

@KalmanBlog: Még eszembe jutott pár dolog. Szerintem teljesen jó, ha a lányodat majd htb-skedésre neveled. Én is arra szeretném, ha lesz. De azért jó, ha van olyan tudása és/vagy szakmája, ami nőies, és esetleg otthonról is tud majd dolgozni. Abba meg nem lehetsz biztos, hogy már 18-20 évesen megtalálja élete párját. Vagy olyat talál, aki el tud tartani egyedül egy családot. De ha el is tud, történhet bármi. Hogy a lányodnak (is) kell majd dolgoznia, előfordulhat. Akkor meg már ne csak tesco pénzárba tudjon beállni. Amíg nem megy férjhez vagy nem lesz gyereke, addig szerintem még segíthet is az anyaságra készülésben, ha tapasztalatot szerez mondjuk gyerekekkel dolgozva. Nagyon sok szép nőies szakma van, védőnő, óvónő, csecsemőgondozó, tanítónő, ilyesmi. Ha nekem lesz lányom, biztos arra nevelem majd, hogy htb akarjon lenni, de emellett szeretném majd, hogy egy-két nyelven tudjon felsőfokon, esetleg végezzen valami nőies szakmát. Persze nem fogom ráerőltetni olyasmire, amihez semmi affinitása, vagy totálisan tehetségtelen benne. Ha mindennek ellenére mondjuk vegyészmérnök akar lenni, nem fogom eldugni a kémia tankönyvét, hogy ne tudjon tanulni és megbukjon. :-) De nyilván az átlagból és a női természetből kell kiindulni első körben. Mindenesetre biztos nem fogom elnyomni a tudásvágyát, nekem is nagy tudásszomjam van bizonyos területeken. Szerintem simán összefér a hagyományos nemi szerepekkel és a htb életmóddal az előítéletek ellenére.

Fiam már van egy, neki is a nyelvtudást, illetve a mérnöki és hasonló szakmákat tudom elképzelni. Arra fogom nevelni, hogy vegyen komolyan a tanulást és a szakma megválasztását, és arra készüljön, hogy el tudjon tartani egy htb feleséget és egy nagycsaládot. Nem dicsekedni akarok, de nagyon jó képességű, intelligens, jóképű ( :) ) és testileg is erős, magas fiú a gyerekem, minden reményem megvan rá, hogy testileg-lelkileg-szellemileg kiváló férfipéldány váljon belőle, biztos vagyok benne, hogyha jól neveljük, és nem kallódik, nem züllik el, akkor tud majd olyan végzettséget és szakmát szerezni, hogy családfenntartó váljon belőle. De neki se fogok kényszeríteni olyasmit, ami taszítja és semmi tehetsége benne.

Persze mindez még csak terv és elképzelés. :-) 20-25 év múlva visszatérünk rá... :-))

2016.03.12. 14:42:03

@Gazzella: Az elírásokért meg bocsánat... "abba".. jaj de kínos. :-))

Szarazinda 2016.03.12. 15:07:33

@zombigyilkos: ja, simán lehet, akkor csak nem olvastam eleget vissza

nincs1itt 2016.03.12. 15:37:04

@: hosszasan és keményen küzdesz a blog "hüjéje" címért. szerintem már kiérdemelted a korábbiakkal.
ez már csak hab a tortán! az intelligens, tanult, magas pozícióban tevékenykedő férfi, vajon miért lenne halálra/rabszolgaságra ítélt, egy "összeomlás" esetén? az agresszió és az IQ távolról sincs ilyen szoros összefüggésben.

értem, hogy buta, pattanásos kisgyerekként állandóan te voltál akinek elvették az uzsonnáját és még el is vertek. de mint láthatjuk, az elkövetők, valószínűleg magasabbra jutottak mint te...

szerintem időszerű lenne, ha tartanál egy-két nap szünetet, átgondolandó az eddigi életed, majd ha ez maradéktalanul sikerült ismét megpróbálkozhatsz az írás értelmezésével!

Budorka 2016.03.12. 16:40:38

"A modern nő életmódja szegről-végről a hagyományos férfimodellt tükrözi, amennyiben az egzisztencia megteremtését helyezi az első helyre, és annak rendeli alá a családi életet. Ugyanakkor azt nem akarják tudomásul venni, hogy ez a férfiaknál mindig is áldozathozatallal járt: a napi X óra munkával a saját gyerekeik neveléséről maradtak le, aminek így az összes öröme, élménye és tapasztalata a nőknél csapódott le."

Ennél a résznél azért mosolyogtam egy jót XD!
Hallottam én nem egy férfi szájából, hogy a nő magának szül és pont, kb eddig tartott a nevelési szerepe. A férfiak nem áldozatot hoznak, amikor a nőre hagyják a gyerek nevelését, gondozását.
A többivel egyet kell értsek. Nőnek nem egészséges a férfimodellt élnie. Egy nő férfiszerepben lehet tökösebb a férfinél, de akkor már nem lesz nő.

KalmanBlog 2016.03.12. 17:03:32

@Ahasverus: "Kíváncsi voltam arra, mennyire alapos a kritikája, ..., megkérdőjelezi-e saját maszkulin attitűdjeit"

Feldmár vette a bátorságot, és nem kasztrálta magát a cikkíró lelki üdvösségéért.

Nekem Bagdy Emőke az egyik kedvencem, őt is kikezdték. Ez bizonyíték, hogy jó úton járok, ha elfogadom a gondolatai nagyrészét :-).

KalmanBlog 2016.03.12. 17:09:06

Mindenkinek köszönöm a válaszokat!

@Koriander: Nem értem, hogy miért nevel egy fiút jobban az óvodai/iskolai közössége, mint egy lányt?

2016.03.12. 17:51:29

@KalmanBlog: Mik azok a gondolatok, amikkel egyetértesz Bagdy Emőkével?

Koriander 2016.03.12. 18:30:31

@Gazzella: "és arra készüljön, hogy el tudjon tartani egy htb feleséget és egy nagycsaládot. "

sosem mondanám ezt a fiamnak. amúgy meg a gyerekek úgysem abból tanulnak, amit mondasz, hanem abból amit látnak. ha működő modellt lát, azt viszi tovább, ha nem, akkor mgtow lesz. amivel egyébként nekem semmi bajom. Egy férfi életében a nő csak kellék, nő nélkûl is kiteljesedhet. A nő viszont az anyaság megtapasztalása nélkül aligha.

@KalmanBlog: "jobban" biztosan nem. az egész oktatási rendszer lánypárti, ha egy kisfiú nem lányként viselkedik, akkor biztosan konfrontálódni fog a rendszerrel és a rendszer vagy effeminizálja, vagy igyekszik a saját elképzeléseire formálni. most próbáljuk a fiunknak elmagyarázni, hogy hiába van neked igazad, de akkor sem mondhatod az óvónődre, hogy "buta tehén" (nem tőlem, és pláne nem a férjemtől tanulta). Három évvel ezelőtt kértem az óvónőket, hogy figyeljenek oda a csúnya beszédre, mert olyan német cuccokat hallok a gyerektől, hogy szótáraznom kell ( kb fasszá ütöm az orrod jellegű), ja és ez mind ilyen kis jómódú fehérkrém gyerek. Erre a válasz az volt, hogy oh gyerekek, meg huncutok, eleve tegezik az óvónőket, az óvónő csicska, most meg kikéri magának és vigyem el sűrgősen gyónni a kölköt. Nyilván beszéltünk vele, hogy ez így egyáltalán nincs rendben. Aztán a fiunkat büntetik amikor szájon ütött egy kislányt (nála egy fejjel magasabb iskolás kiscsajt, mert iskolai napközi is van), miközben a többi kissrác szinte könyörögve szól az óvónőnek, hogy a lány köpt le A.t elsőnek kétszer is és csak utána húzott be neki, de a válasz, hogy lányokat nem verünk. Én meg mondtam neki, hogy jól tetted. Azóta a kiscsaj nem köpköd legalább. ilyenek.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.12. 18:41:19

@Koriander: Majd ő eldönti, mi lesz. Ültesd le a gép elé:

ATYAI JÓTANÁCSOK HÚSZAS ÉVEIKBEN JÁRÓ FIATALEMBEREKNEK

"Látni fogod, hogy a mai törvények mellett egy Férfinak gyakorlatilag nem is lehet saját gyereke, csak egy nőnek. Az elvált nők ezeket a gyereket az "őket elhagyó" apjuk ellen hangolják annak ellenére, hogy a válóperek 80%-át a világon mindenütt a nők kezdeményezik. Ezen nem kell csodálkoznod, a társadalom, amiben élünk, anyagilag érdekeltté tette a nőket a válásban. Így aztán nem is nagyon lepődhetünk azon, hogy manapság ők igazából nem jól házasodni szeretnének, hanem sokkal inkább jól akarnak majd válni. Nem társra vagy férjalapanyagra van szükségük, hanem olyan valakire, akitől jobban megéri megéri elválni. A te feladatod emiatt az, hogy minimalizáld a válás során téged ért veszteségeket.

A mai nők, akiket a feminista propaganda gépezet a hetvenes évek óta sikerrel hangolnak a Férfiak ellen, alig várják már, hogy végre meg tudják mutatni valamelyikünknek, hogy mekkora hatalmuk van a Férfiak felett. Mert akármennyit is hablatyolnak a nem létező patriarchális elnyomásról, mi bizony egy gynocentrikus világban, nőuralom alatt élünk. A patriarchizmust pontosan ennek a nőuralomnak a leplezésére találták ki. Azt terjesztik, hogy mi nyomjuk el őket, és közben uralkodnak felettünk.

Az egész feminizmus a kormányok és a multinacionális cégek bulija, ahol a feministák csak a hasznos idióta szerepét töltik be. A mindenkori rezsimnek és a multiknak azért éri meg a feministákat pénzelni, mert a feminista tevékenység hatására széthulló családok többet fogyasztanak, mint ha együtt maradtak volna. A széthullott családokban élő embereket pedig egyszerűbb kontrollálni. Ilyen egyszerű az egész.

Ezért olvashatsz nap mint nap arról, hogy már minden ötödik nőt bántalmaznak a Férfiak, ezért hazudoznak folyamatosan a nem létező üvegplafonról, ami megakadályozza őket abban, hogy magasabb pozíciót érjenek el a munka frontján, és ezért terjedt el a világ minden pontján az a hazugság, hogy egy nő egy ugyanabban a pozícióban dolgozó Férfi fizetésének csak a 70%-át kapja. Az egész arról szól, hogy a nők gyűlöljenek minket.

Annak ellenére, hogy a net tele van ezen hazugságok cáfolataival, kérdezd csak ezekről bármelyik nőt a környezetedben. Mind egyet fog érteni abban, hogy a Férfiak évezredek óta elnyomják őket. Hogy miattunk nem tudnak karriert csinálni. Hogy bántalmazzuk őket. Nem mondják, de alig várják az alkalmat, hogy revansot vegyenek a vélt sérelmeikért.

Göbbels óta tudjuk, hogy az emberek a legszemenszedettebb hazugságot is elhiszik, ha eleget ismétlik nekik. A nők készségesen elhiszik ezeket az égbekiálltó hazugságokat, mert nehezebb és főleg kényelmetlenebb lenne belátniuk azt, hogy személyes kudarcaik oka saját tehetségtelenségükben keresendő.

Amikor a patriarchizmust emlegetik, akkor magáról a Civilizációról beszélnek. A Civilizáció, amit mi Férfiak a két kezünkkel hoztunk létre, tulajdonképpen azért, hogy hozzáférhessünk a nők pinájához. A világ összes épülete azért épült, a világ összes találmánya azért készült el, mert mi Férfiak egy nőnek akartunk imponálni vele. Ha nem lettek volna Férfiak, a nők még mindig barlangban élnének. Légy büszke ezért arra, hogy Férfi vagy!"

www.huffnagelpista.com/atyai-jotanacsok-huszas-eveikben-jaro-fiatalembereknek.html

Koriander 2016.03.12. 18:41:21

effeminizálja szó nincs, elnőiesítet akartam mondani az effemináltra.

Koriander 2016.03.12. 18:50:13

@Huffnágel Pista: ebben egyetértünk, hogy ő döntsön, de a cikkedben leírtak szerint csak kényszerpálya van, ez nem szabadság.

2016.03.12. 18:51:48

@Koriander: Abban hiszek, hogy "nem jó az embernek egyedül lenni", még ha egy férfit kevésbé is visel meg, mint egy nőt. Nem véletlen teremtettünk meg mi, nők mint segítőtársaik.

KalmanBlog 2016.03.12. 19:22:10

@Ahasverus: Az érintés fontosságáról tartott egy előadást, azt hallgattam meg. Szerintem nagyon fontos téma, és úgy hallottam ez a fő kutatási iránya. Abban az előadásban semmi kifogásolhatót nem találtam. Ez eleve ritka nálam, ha valakit egy órán keresztül hallgatok.

Ezenkívül ezt a mondatot idézték tőle mostanság a bírálói: "a genderidentitás-elmélet egy bizarr, teljességgel képtelen és a fejlődési törvényeknek ellentmondó áramlat”. Ebben is tökéletesen egyetértek vele.

Azt hiszem régebben megnéztem egy előadását még, azzal sem volt bajom, de arra már nem emlékszem. Egy könyvét megvettem, de aztán mégsem volt hozzá kedvem, úgyhogy az még várat magára. Szóval nem ismerem töviről hegyire a munkásságát, de amit láttam belőle, az tetszett.

whoamiohmy 2016.03.12. 19:53:12

@zombigyilkos: "A feminizmus a női princípium megnyilvánulása. Egy társadalmi szinten művelt női hiszti. Ezt úgy lehetne legyőzni, ha nem vennénk róla tudomást, vagy kiröhögnénk. Igazából már annak idején, mikor a szüfrazsettek megjelentek, ezt kellett volna tenni. Figyelmen kívül hagyni és menni a józan ész útján. Sajnos azonban a férfiak 90%-a papucs, a nők 90%-a meg hajlamos a feminista eszmék (részben vagy egészben történő) elfogadására. Ergo a feminista hisztinek már régen bedőlt a társadalom, és szépen aláfeküdt. Amit a hisztis kislány (feminizmus) követel, az megvalósul."

Tegnap egy MGTOW vloggert hallgattam a kocsiban hazafele jövet, és pont arról beszélt, hogy a gynocentrizmus fenntartására a nők képtelenek volnának a férfiak segítsége nélkül. Ma Roosh weboldalát nézegettem, és erre a videóra találtam:

youtu.be/4uRKv0DfOvk

Két és fél perc tömény tömegpszichológia. Mi történik? Roosh lemegy csajozni valami kanadai bárba, néhány testőr kíséretében (ez már a legalize rape cikke körüli hiszti után történt). Beszélget valami csajjal, a csaj rájön, hogy ki ő, és leönti sörrel. No, erre a barátnője is odamegy, és ő is leönti sörrel. A körülöttük lévő pasik többnyire még csak félrészegen álldogálnak körülöttük ekkor. Aztán odamegy még 2-3 nő, és mindenki elkezdi Roosht lökdösni, kiabálni vele, stb. Egyszer csak beindulnak a pasik, és elkezdik TÖMEGÉVEL üldözni Roosht, a testőrei alig tudják kimenteni. Egész a lakásáig követik.

Mikor ezt végignéztem, kicsit elgondolkodtam, aztán eszembe jutott ez a kép:

www.rjgeib.com/thoughts/french/french.html

Utána eszembe jutott az is, hogy az 1. világháborúban a nők szabályosan megfélemlítették azokat a férfiakat, akik nem vonultak be (white feather mozgalom). A legprofánabb sztori az volt, mikor egy, a villamoson utazó, 2 évet leszolgált veteránra aggatták fel a fehér tollat, aki ezek után nemes egyszerűséggel fölrúgta az illető hölgyikét.

És ekkor megértettem valamit.

A nők SOHA nem maguk vállalják fel az érdekeiket szolgáló politikai, katonai, társadalmi, stb. harcokat. MINDIG férfiakat vesznek rá, hogy harcoljanak helyettük. Elég egy kis sírás, picsogás, esetleg szex kilátásba helyezése, és a kanos white knight-ok máris tömegével indulnak a harcba.

Érdekes az is, hogy pl. a francia forradalmat ábrázoló Delacroix festményen a férfiakat harcba vezető nő melle fedetlen. ÍGY MINDENKI TUDJA RÓLA, HOGY Ő NŐ - vagyis nem fogják merni lelőni, ugyanakkor a férfiak tömegével követik, hogy megvédjék. Az ellenség nem mer rálőni, a saját oldal mindent megteszi, hogy ott harcoljon, ahol ő van (nehogy baja legyen).

Pontosan ez a helyzet a feminizmussal és a nők társadalmi szerepvállalásával is. Ha semmi mást nem tennénk, csak szépen hagynánk, hogy a nők megpróbálják egyszer ebben a rohadt életben MAGUKNAK kikaparni a gesztenyét, pillanatok alatt visszaállna a "patriarchátus" (Vagyis az a rendszer, amiben a férfiak csinálnak mindent, de nemcsak a felelősség, hanem az autoritás is az övék). Girrrrrl power? Jól van, aranyom, csináld, de akkor csináld magad. Mutasd meg, mit tudsz. Ja, hogy nem megy egyedül? Hát, drágám, hiába sírdogálsz, nem segítünk. Tudod, ezt te akartad... tied a felelősség is... ja, hogy az nem kell, csak az előjogok meg a hatalom? Hát, tudod, drágám, a kettő nem megy egymás nélkül.

Feminizmus addig lesz, amíg white knight-ok vannak. Ha áttörést akarunk elérni, akkor nem a nőkkel kell vitatkozni, hanem a pasikat kell ráébreszteni, hogy mennyire átverték őket. Csak ennek van értelme. Hagyjátok a francba ezt az idióta picsát is, aki itt anoniman kommentelget. Nem éri meg a fáradságot. Mért hallgatna az észérvekre? A saját érdekeit védi, valahányszor a rationalization hamster-ét követve fölgugliz valami baromságot "érvként". Még meg is értem. Ha lenne egy politikai mozgalom, ami megígérné, hogy megkapok bármit az élettől, amit csak akarok, "mert férfi vagyok és nekem jár", a nők meg majd elviszik helyettem a balhét, én is rájuk szavaznék. Nem ettem meszet.

Kizárólag férfiakkal érdemes beszélgetni, velük érdemes foglalkozni, csak nekik érdemes segíteni. A nők egyetlen egy dologra jók, de azt fillérekért meg lehet kapni a prostiktól is. Nem érik meg a fáradságot.

KalmanBlog 2016.03.12. 20:15:54

@whoamiohmy: Amúgy a PUA-k kapcsán felmerül bennem az is, hogy nem csoda, ha megverik őket a srácok. Teljesen ösztönös érzés, hogy ha egy arc bepofátlankodik a kedvenc klubomba, ahol évek óta próbálom befűzni a csajokat, azzal, hogy ő eljárja a saját táncát, és megdugja a legjobb csajokat, akkor bizony ökölbe szorul az ember keze. Nem csoda, hogy a még ösztönösebben működő helyeken (pl Oroszország, Ukrajna) megvolt a sansz, hogy rendesen elpicsázzák a Roosh-t. Tulajdonképpen pontosan ez az ami miatt félelmetes dolog ismeretlen nőknek csapni a szelet: mert ösztönösen a lelkünk mélyén érezzük, hogy ha itt hibázunk, akkor elpicsáznak, vagy akár ki is nyírnak minket. Legalábbis ezt hozzuk az ösztönszintű örökségünkből. Nyilván ma már ennek kicsi az esélye. Bár vannak helyek, ahol észnél kell lenni.

Amúgy egyetértek azzal, hogy a feminizmus a férfiak hathatós segítsége nélkül nem működne. Nagyon gáz az a férfi aki partner ebben, de el kell ismerni, hogy nagyon okosan ki van alakítva a rendszer, és ezért nehéz felébredni belőle. Ugyanis ma már arról van szó, hogy a gondolkodásunk "megkérdőjelezhetetlen alapjai"-t kell megkérdőjeleznünk, ha bírálni akarjuk a feminizmust. Ezt pedig a legtöbben nem merik megtenni.

Például az antifeministák közül is sokan azt gondolják, hogy a nők szavazati joga még jó ötlet volt, és embertelen dolog lenne visszacsinálni, hogy a politika csak férfidolog legyen. Ez ma már annyira kikezdhetetlen tétel, hogy említeni is csak félve merem. (Hiszen bármikor visszajöhetnek a trollok.)

csakférfi 2016.03.12. 20:21:59

@Huffnágel Pista: @Ahasverus: Kezdjük az elején! :)
A poszt egy társadalmi össznépi marhaságokat ír le.A nemi szerepek felborultak(nagy többségre céloz) és a .....stb. Ez mind igaz.Ezek tények.
De csak azért mert hülyék a zemberek.Nem ez sem igaz.
A titok itten leledzik:"-NSZ: Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke boldog lenne. Vannak-e jó receptjeid, mit tehetünk szülőként? Mire figyeljünk oda, hogy kiegyensúlyozott, boldog gyermekeket nevelhessünk?.......
válasz:--.......Ez azért különösen fontos, mert egy-két évtizeddel ezelőtt, mi pszichológusok beszéltük tele a Szülők fejét azzal, hogy nem szabad a gyermeket korlátozni, mert boldogtalan lesz, sőt, traumatizálódik. Mára világosan látszik, hogy a korlátok nélkül felnőtt generáció semmivel sem boldogabb, sőt inkább elveszettnek látszik.
Ez a valódi probléma oka.Nem a hülye "zemberek".Magyarul a modernkori papoknak köszönhetjük ezt a "genderbuzi" stílust.Én bebörtönözném az összes lélekgyógyászt- értsd pszichomajom..Ennél még a papok is rosszabbak! :) :) vagy jobbak? :)

Koriander 2016.03.12. 20:33:04

@Gazzella: az ember soha nincs egyedül- én meg ezt a hitet adom tovább.
egy élete van és egy tétje: az örökkévalóság, de hogy melyik úton halad? önmagában a biosz angelikosz életformára törekvő szerzetesek sosem voltak vmi valóságtól elrugaszkodott fantaszták, ennek nyilván egy szenvedélyekkel terheltebb alternativája, amit Huff Pista javasol.

heptakontanonaéder 2016.03.12. 20:49:01

@Kertes_Kata: Megsúgom, a férfiak személyes szabadsága legalább annyira korlátozott volt mint a nőké. Na persze, ha a főurakat és a leggazdagabb polgárokat nézed csak embernek, akkor van miért nyígni. De egy jobbágyfiúnak milyen jogai is voltak?

2016.03.12. 21:17:12

@chrisred:
"Korábban meg évszázadokig tartó divatirányzat volt, hogy a nőket tárgynak vagy árucikknek tekintették, ez ahhoz képest rövid időszak."

Szép hazugság, de nem jött be.
Évszázadokig éppen a férfi volt rabszolga, míg a nő a kiemelkedett:
www.ferfihang.hu/2012/07/25/az-elnyomott-nok-hangja/

2016.03.12. 21:20:39

@Koriander: A szerzeteseknek, papoknak különleges hivatása van. Én úgy látom, hogy az átlag férfinak és nőnek a házasság az útja. A többi különlegesség. :-) Isteni ki- és elragadás. Az ilyesmire szerintem az Úr választja az embert, nem pedig az ember választja ezt az utat. Persze ettől még megértem, ha vki így dönt. Csak nem tartom ép dolognak. Egy beteg világra adott beteg reakció a lelki túlélés érdekében.

2016.03.12. 21:21:20

@chrisred:
Egyébként meg ha volt is nőelnyomás mondjuk 200 éve, azért miért a ma élő férfiak feleljenek? Miért az áll bosszút valakin, akit soha nem szenvedett el semmit? És miért olyanon áll bosszút, aki soha nem követett el semmit?

Ennyi erővel menjünk el Törökországba és álljunk bosszút rajtuk az 150 évnyi ittlétért, nem? Vagy jöhetnek ide a németek, hogy ők bosszulják meg a kalandozásainkat? Mint a holokauszt és hasonló dolgoknál, ahol azok fizetnek jóvátételt, akik semmit nem tettek, sok esetben olyanoknak, akik semmit nem szenvedtek el, mert még nem is éltek akkor?

2016.03.12. 21:29:31

@csakférfi:

1. A közösség egy tágabb család.
Éppen úgy kötelességem kiállni érte, mint családomért. Nem olyan erősen, de muszáj. Már csak genetikai szempontból is. Minden élőlény a hozzá genetikailag közelebb állókat támogatja a távolabb állókkal szemben. (A testvér is azért fogja inkább kockáztatni az életét a testvéréért, mert az genetikailag közelebb áll hozzá, mint az idegen.)

2. Nem vagyok boldogtalan, így ezzel kapcsolatban tévúton jársz.
Én kifejezetten élvezem az életet.

3. Hogy lehetőségem legyen egy nő mellett élni, ahhoz meg kell szüntetni a mai rendszert és helyette egy valódi egyenlőségen alapulót kell alkotni. (A kapitalizmus pedig az igazságos gazdasági egyenlőséget jelenti.) És még csak nem is miattam, hanem még inkább a gyerek miatt. Eszemben nincs a mai liberálfasiszta világnak kitenni egy gyereket.

A harc pedig soha nem ér véget.
Éppen az a lényege, hogy örökké tart.
Hiszen az az élet mozgatója.

2016.03.12. 21:35:16

@KalmanBlog:
"Rá mernétek bízni a lányotokat egy fiatal férfire?"

Egy másik társadalomban jó eséllyel igen.
Abban a társadalomban, amelyikről beszélünk, a 22 éves srác vagy éppen most szerez diplomát (aminek újra lenne értéke a maival szemben - nem lenne tömeges diplomaszerzés, hanem helyette kevés de érétkes diploma lenne, jól fizető állással), vagy már pár éve dolgozik (hiszen az én rendszeremben 16 évesen már felnőtt lenne, így ha nincs rendes munkája, hanem anyuval-apuval él, akkor egyből leszűrhető róla, hogy problémás.)

Ergo látszik a srácon, hogy mi várható tőle. Ha van munkája, vagy éppen diplomája, akkor tudni lehet róla, hogy képes eltartani a családját. Szerintem menne ez szépen a maga útján, ahelyett, hogy bele kelljen avatkozni. Mint ahogy volt is már ez a múltban és egész jól működött pár ezer éven keresztül.

2016.03.12. 21:45:48

@Koriander:
"idei évünk az óvodánkban egyszerűen nevelők terén egy katasztrófa"

Javaslom, vedd ki onnan.
És iskolába se írasd be. Jobb neki, ha magántanuló. Minden szülőnek csak ezt tudom javasolni manapság. A mai oktatási rendszer csak árt a gyereknek - főként éppen a nevelők, tanárok miatt. Az oktatási rendszer nem a gyerekért van, hanem azért, hogy eltartsuk a tanárokat.

Még jobb, ha többen is vagytok szülők, akik ezt teszitek. Lehetőleg olyanok, akik kijönnek egymással és a gyerkőceik is kijönnek egymással, tudnak együtt játszani. Ha vagytok 3-4-5-6-an, akkor elég a több családból mindig egy ember, aki figyel rájuk (hol egy anyuka, hol egy apuka, hol egy nagyszülő). A gyerkőcök otthon tanulhatnak, saját tempóban, hatékonyan, stressz nélkül, problémás társak nélkül (ennyien akár egy valóban jó magántanárt is tudtok fizetni napi 2-3 órára). Délután meg így nincs házi, hanem egész délután játszhatnak, szórakozhatnak, ami a legjobban kell a fejlődésükhöz.

Hosszú távon hatékonyabb, mintha iskolába járna. Sőt, már az iskolába járókat is érdemes mielőbb kivenni (lehetőleg pont így, csoportosan). Igaz, ilyen esetben átállni a magántanulói dolgokra eltart nekik akár pár hónapig, de akár egy évig is, de utána jobb lesz. (Végzősöknél lehet egyedül gond ilyen esetben.)

A magántanulói státuszt simán a szülő kérelmére is lehet kezdeményezni. ha meg sportol a gyerek, akkor arra hivatkozva még inkább. Be kell adni a kérvényt és az igazgató engedélyezi (ha jól tudom, manapság így van). Akkor nem szokták engedni, ha várhatóan gond lesz vele otthon (problémás háttérrel bíró szülők, stb.). Egyébként simán engedik, mert az iskolának is jobb, ha az osztályban kevesebb a diák egy tanárra.

Ráadásul a magántanuló gyerek ugyanúgy diákja az iskolának, ergo amelyik órára akar, arra bejárhat nyugodtan továbbra is. Csak nem kell mindegyikre, nem kell gyötrődnie mindennel, stb. Félévente tesz egy vizsgát (hasonlót, mint a féléves-éves témazáró - sajna ez még kötelező), oszt jóccakát. Erre nyilván érdemes jobban készíteni, ergo a vizsga előtt egy hónapig azért muszáj erőltetni neki a magolást. De a maradék időben nyugi van, nincs terhelve a gyerek, a saját tempójában tanulhatja ami őt érdekli, sokkal több ideje jut mindenre, stb. Nyugaton is egyre gyakoribb, de idehaza is egyre többen választják.

Koriander 2016.03.12. 21:57:38

@Gazzella: anno a nyári szüneteimben egy kolostor renoválásánál segítettem. Ez egy férfi kolostor volt, de nők is vendégeskedhettek, ill segíthettek (varrás, főzés, ének). én csak átlagos férfiakkal találkoztam, volt akinek elég terhelt múltja volt (pl. csecsenháborús veterán 20 évesen) vagy volt valaki, aki a börtönből szabadult, az évek során 1993 -2000, aztán 2006ban voltam még láttam az átváltozásukat. mIndenesetre amikor valaki szerzetes lesz az elsősorban hátat fordít a világnak, amivel nem ért egyet és csak utána kapja meg a fáradságos lemondásokért a kegyelmet.

Koriander 2016.03.12. 22:00:47

@zombigyilkos: nem egészen. németország, kell a nyelv, még olyan lehetőségem sincs, hogy karácsonykor hazajöjjünk egy nappal hamarabb, mert simán lekapcsolhat a rendőrség, hogy az iskolás gyerekem iskolatanítási napon nincs benn a suliban. kivárunk, aztán ha nagyon szarra fordul a helyzet lelépûnk.

2016.03.12. 22:05:13

@whoamiohmy:

"A nők SOHA nem maguk vállalják fel az érdekeiket szolgáló politikai, katonai, társadalmi, stb. harcokat. MINDIG férfiakat vesznek rá, hogy harcoljanak helyettük."
Pontosan!
Ez egyébként azért van így, mert korántsem annyira kockázatvállalóak, mint mi.
Meg azért, mert a férfiak 90%-a papucs, és azt csinálja, amit a nők akarnak.
/Ócska hülyeség azt gondolni, hogy a világot a férfiak irányítják. Soha nem tettek ilyet. Mindig a nők irányítottak, mert tudták kontrollálni a 90%-nyi papucsot./

.

"szépen hagynánk, hogy a nők megpróbálják egyszer ebben a rohadt életben MAGUKNAK kikaparni a gesztenyét, pillanatok alatt visszaállna a "patriarchátus""
Így van.
Általában mindig akkor erősödött meg a férfi princípium, mikor nehézségek jöttek. Olyankor a nők odatolták a férfiakat a frontvonalra és a háttérből nézték az eseményeket. mikor meg bejött a jólét, olyankor kinyílt a csipájuk meg az arcuk, és jött a grrrrrl power-es baromság.
Amit valahol érthető is, hogy ezt csinálják.
Azért tudják megtenni, mert a férfiak 90%-a balfasz papucs.

.

"Ha áttörést akarunk elérni, akkor nem a nőkkel kell vitatkozni, hanem a pasikat kell ráébreszteni, hogy mennyire átverték őket."
Szerintem a kettő együtt kellene.
Ugyanis a papucsokra éppen a nők tudnak leginkább hatni.
Szerencsére azért vannak értelmes nők, akik tisztában vannak azzal, hogy a feminizmus káros a társadalomra (így rájuk nézve is), meg talán még tisztelik is a férfiakat. Ha az ő arányukat növeljük, akkor a papucsok hasonló aránya is meg fog változni ezeknek a nőknek a hatására.
Ezért próbálnám nem csak a férfiakat, hanem a nőket is meggyőzni.

Csak a nőket nem racionalitással lehet meggyőzni, hanem érzelmekkel. Ők máshogy vannak felépítve. Többségüknél ha meggyőzöd az érzelmi lényét, utána már a racionális lénye is követni fogja. Viszont jó tudni, hogy ezt leginkább az alfák tudják megcsinálni. A férfitársadalom 90%-át a nők irányítják. Viszont az alfák minden nőt tudnak irányítani, mivel értük megőrülnek a nők. Csak fel kellene ismerniük ezt. Ezért én legelőször az alfákat állítanám az oldalunkra, utána a nőket, végül pedig a papucsokat (de azok amúgy is jönni fognak, ha a nők jönnek).
Alfákra van szükségünk! ;)
/Ha pedig a férfiak jelentős része alfává válik - pontosabban alfaként viselkedik - akkor eljuthatunk odáig, hogy egy normális, erős társadalmat építsünk./

2016.03.12. 22:10:37

@Koriander:
Húbazz, az gáz. Részvétem ezért.
/És még szidom a magyar oktatási rendszert... Nem is tudtam, hogy Németország ilyen téren is ennyire fasiszta lett. :( /

Esetleg próbáltad ott a Waldorf iskolákat/óvodákat? Azok általában jobbak, mint a hagyományos sulik. Nem tökéletesek, de még így is fényévekkel jobbak szoktak lenni (bár ott is vannak problémásak). Meg érdemes olyan sulit választani (ha lehet - nem ismerem a német oktatási törvényeket), ahol arányaiban nagyobb részt férfiak nevelnek. Általában ők jobb nevelők mind lányok, mind fiúk számára, főleg iskoláskortól. Még jobb, ha sikerül olyan iskolát/óvodát találni, ahol személyesen is tudod, hogy a nevelők jó nevelők (függetlenül a nemétől).

Ilyenkor sajnálom a gyerekeket... -.-

2016.03.12. 22:22:42

@KalmanBlog:
"sokan azt gondolják, hogy a nők szavazati joga még jó ötlet volt, és embertelen dolog lenne visszacsinálni"

Hogy mást ne mondjak, én sem venném el tőlük a szavazati jogot. :)
Én más alapján dönteném el, hogy ki szavazhasson.
Itt írtam:
www.ferfihang.hu/2016/01/02/nemileg-egyenlobb-tarsadalom-nagyobb-szaporulat/#comment-55921
És itt:
www.ferfihang.hu/2016/01/02/nemileg-egyenlobb-tarsadalom-nagyobb-szaporulat/#comment-55949

És máris nem mondhatja senki, hogy megvonjuk a nők szavazati jogát. Mert nem is vonjuk meg. Pont olyan joguk lenne, mint a férfiaknak. Ráadásul a nők egy része még szerintem támogatná is ezt.

2016.03.12. 22:31:54

@csakférfi:

"mi pszichológusok beszéltük tele a Szülők fejét azzal, hogy nem szabad a gyermeket korlátozni, mert boldogtalan lesz, sőt, traumatizálódik. Mára világosan látszik, hogy a korlátok nélkül felnőtt generáció semmivel sem boldogabb, sőt inkább elveszettnek látszik.
Ez a valódi probléma oka."

Bárcsak ez lenne az ok...!
De sajnos nem ennyi. Sőt, nagyon nem.

A korlátozások nélküli nevelést a legtöbb pszichológus soha nem mondta. Csak a legtöbben úgy értelmezték, mert nem értették, mit is mond a pszichológus. A szülőnek könnyebb volt lemosnia magáról a felelősséget és hivatkozott (hamisan) a pszichológusra. De ez csak mellékszál volt az egészben.

A gyerekek, fiatalok problémáját a női nevelés okozta.
Bizonyított tény (pszichológusok is mondják és mondták is már korábban, lásd: utveszto.uw.hu/os/apatlan-tarsadalom.html ), hogy az apák, férfiak szerepe óriási abban, hogy a külvilággal megismertesse a gyereket. A nők a kis csecsemők nevelését végzik jó, abban jobbak. A férfiak meg a nagyobbakét - ők jobbak a külvilággal való megismertetésben. Na ez tűnt el mára! És helyette bejött az, hogy a gyerekeket nők nevelik, női minták alapján. Így a gyerek (mivel mintákat, példákat követ), női mintát vesz át.

Bizonyított tény, hogy férfi nevelőkkel a gyerekek (lányok is) jóval kisebb arányban lesznek problémásak (drogosok, alkoholisták, figyelemhiányosak, iskolából kibukók, depressziósok, stb.). Ez nem jelenti azt, hogy minden férfi nevelő jó, és minden női nevelő rossz. Hanem csak azt, hogy általában a férfi nevelők jobbak. De mivel alig lát a gyerek férfiakat maga körül (apától elvált anyu, óvodában nők nevelik, általános iskolában 90%-ban nők nevelik), így mire eléri a kamaszkort, szinte csak női mintákat vesz át, és nincs meg a külvilággal való szembenézés mintája.

Ez a fő oka a mai fiatalság problémáinak.
(Ezt egészíti ki a számítógép meg a TV, de az már csak rátesz egy lapáttal. Megfelelő neveléssel az a szenvedély is kiküszöbölhető lenne.)

2016.03.12. 22:39:42

****************************
***** KEDVES MINDENKI! *****
****************************

.

Kérlek, nevezd meg a 3 legjobb tanárodat!

.

- Legjobb alatt azokat értem, akiket leginkább példaértékűnek tartasz, akik a legtöbbet adták neked az életedhez, akik a legjobban tanítottak, akiket a legjobb nevelőnek/pedagógusnak tartasz, stb.
- Azok közül írj, akik általános és középiskolában tanítottak.
- Írhatod csak a keresztnevüket is, nem kell teljes név.
- Írd meg azt is, hogy te hány éves vagy.
- Írd meg, hogy férfi, avagy nő vagy.

.

****************************
******** Köszi. ;) *********
****************************

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.13. 00:24:03

@whoamiohmy: "Kizárólag férfiakkal érdemes beszélgetni, velük érdemes foglalkozni, csak nekik érdemes segíteni. A nők egyetlen egy dologra jók, de azt fillérekért meg lehet kapni a prostiktól is. Nem érik meg a fáradságot."

Na, végre, valaki gondolkodik.

3 éve élek önkéntes cölibátusban. Idén már a munkahelyemet is élősködőmentesítettük nem kevés pénzért, így munkaidőben sem kell vesződnöm ezekkel a parazitákkal.

Meggondolom, hogy hol és mit fogyasztok és igyekszem úgy vásárolni, hogy a pénzemből minél kevesebb jusson a nősténynek. Négyórás, könnyű fizikai munkát végzek végre, sok mozgással, és sokat vagyok a levegőn. A diplomás minimálbér után fizetek jövedelemadót és járulékokat.

Amig eddig nem jut el a Férfiak jelentős része, addig nem lesz változás.

Érdekesnek tartom továbbá, hogy kezd kicst úgy kinézni a dolog, hogy a PUA és a MGTOW mozgalom lesz a Men's Right Movement. Azért, mert ez a kettő vonal az, amelyik igazából NEM kommunikál a nőkkel. A PUA megvezeti őket, a MGTOW meg leszarja, míg a Férfijogi aktivista azt képzeli, hogy szép szóval, meg a logikusan érvelve meggyőzhetőek azok, mind a nők, mind a feministák, akik anyagilag érdekeltek a jelenlegi elnyomó rendszer fenntartásában.

NEVER TRUST A WOMAN!

2016.03.13. 00:56:00

@Huffnágel Pista:
Ennek a gondolatmenetnek a legnagyobb szépséghibái:

1. A férfiak döntő részét nem tudod meggyőzni arról, hogy ne akarjanak jobban élni és ne termeljenek egyre többet. Már itt bukott a dolog.

2. Ha mégis meggyőzöd őket erről, akkor a gazdaságunk nem bedől majd, hanem simán szépen lehanyatlik. Ezzel Európát sikerül majd Afrika mögé raknod gazdasági szempontból, ami már magában beláthatatlan következményekkel járhat (hiszen a Földön nem vagyunk egyedül).

3. Nem számolsz a bevándorlással, amit (pont a kivonuló MGTOW-k miatt és a fejlődésben megállt gazdaság miatt) képtelen lesz Európa feltartóztatni.

Ergo ahelyett, hogy érdemben küzdenél a feminizmus ellen, inkább puszta sértődöttségből és bénaságból pont támogatni fogod abban, hogy kipusztítsa a fehér lakosságot és a nyugati kultúrát. Ahelyett, hogy férfi módra harcolnál, inkább egy ócska bétaként arrébb húzódsz a konfrontáció elől, elvonulsz picsogni a sarokba, és inkább kinyírod magadat is az ellenségeddel együtt, csak mert nem vagy képes tököt növeszteni. Nagyjából pont ezt csinálják azok a kisfiúk is, akiknek a lányok lekevernek pár pofont és ők visszaütni nem mernek, mert ahhoz beszariak. Helyette inkább gyáván eloldalognak a lányok elől és sértődötten durciznak magukban.

Ami pedig különösképpen szánalmassá teszi ezt a fajta felfogást, az az, hogy nem számol a gépesítéssel. Ugyanis a robotok hamarabb be fognak jönni, mintsem a férfiak döntő arányban áttérnének a MGTOW-ra. Ergo a mostani életszínvonalat nagyjából meg tudják majd tartani a nők is a kevés megmaradt férfival. Fejlődésre nemigen lesznek képesek (így a vetélytársak kipusztítják őket), de nem fogják felfogni, hogy szükség lenne a férfiak tömegeire. Ergo nem ér el semmilyen eredményt ez a fajta megoldás.

Ha az a célod, hogy 50-100 év múlva Európában helyettünk négerek és arabok éljenek és vigyék az egykori kultúrát a szarba, akkor kiváló megoldás az, amit kínálsz. A feministák sem csinálhatnák jobban a nyugati kultúra és népesség kipusztítását.

A feminizmus női hiszti. Amit írtál, az meg kisfiús hiszti.
A hiszti pedig értelmetlen. És jelen esetben káros is.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.13. 02:56:06

@zombigyilkos: Téged az én hisztim ne tartson vissza attól, hogy három tölténnyel a tárban oroszrulettet játsz. Csak arra ügyelj, hogy a leánygyermekeidet időben abortáltasd el, ne terheld ingyenélőkkel a környezetet.

2016.03.13. 07:39:17

@Koriander: Most nézem, hogy talán félreérthető volt a kommentem. Nem a szerzetességre értettem, hogy beteg reakció egy beteg világra, hanem a szélsőséges MGTOW-ra. Szerintem a szerzetesség ideális esetben nem választás kérdése, mert undorodsz a világtól, hanem Isten erre hív. Akár miközben a legjobban élvezed a világot.

chrisred 2016.03.13. 08:48:09

@zombigyilkos: Milyen kétszáz év? Száz évvel ezelőtt sem volt a nőknek választójoga Magyarországon.

Ne másokat hibáztass, ha nem vagy képes férfihoz méltó módon élni. Ez egyedül rajtad áll vagy bukik.

2016.03.13. 09:11:44

@Huffnágel Pista:

"Érdekesnek tartom továbbá, hogy kezd kicst úgy kinézni a dolog, hogy a PUA és a MGTOW mozgalom lesz a Men's Right Movement. Azért, mert ez a kettő vonal az, amelyik igazából NEM kommunikál a nőkkel."

Ezt azért ne vedd biztosra!

Itt már egy PUA-s ütközteti a kettőt:
www.ferfihang.hu/2016/01/24/merre-lejt-a-palya-pua-vs-mtgow/

www.ferfihang.hu/2016/02/23/alfasag-tegnap-es-ma/

A második cikk szóra sem érdemes, viszont alant, a kommentszekcióban, Wastrel és AlterEgo kritikái a PUA-ról, több, mint elgondolkodtatóak.

"A PUA megvezeti őket"

Csak akkor, ha a nő a tartós kapcsolatra épít. Ha viszont kufircolni akar, nem többet, akkor nem.

Hülye példa, de talán ezzel jobban tudom érzékeltetni, mire is gondolok:

Ha egy PUA megkívánja egy bárban a feminista dögöt, és megpróbálja megfektetni, a feminista dög úgyszintén nem kíván a PUA-tól elköteleződést, csak egy jó szexet, akkor nem látom, hogyan is kerülhet ki ebből vesztesként a feminista dög. A PUA szex terén egyaránt a mindkét félnek való örömszerzésre, a jó szexre, a kölcsönös kielégülésre megy rá - vagyis hogy mindkét fél élvezze az együttlétet. Persze lehet a PUA célja önző is, mert ha a feminista dög élvezi a szexet, akkor egyrészt meg van elégedve a hímmel, vagyis máskor is szóba jöhet egy kis kufirc, másrészt többet is ad bele a szexbe. Vagyis ha a PUA és a feminista dög nem akar többet egymástól, mint egy kellemes éjszaka, akkor bizony egyik fél sem vesztesen fog távozni az együttlétből - sem a PUA, sem a feminista. Mindkettő meg lesz elégedve az eredménnyel.

Nem véletlenül vádolja néhány MGTOW a PUA-t azzal, hogy kiszolgálja a nőket és a feministákat. Egy biztos: mind a PUA, mind a Gender Studies bizonyos szinten betámogatja a rendszert, valamilyen formában.

TrollEdomer 2016.03.13. 09:58:59

@Ahasverus: Baromság. A Pua pont arról szól, a fèrfiak ne hagyják megvezetni magukat, ne váljanak papuccsá, ès az igy kigyógyult bèták nagy antifemcsik lesznek, látva hogy a társadalom nem segitette hanem akadályozta őket.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.13. 10:17:12

@Ahasverus:
@zombigyilkos:

Vigyázó szemeteket a Távol-Keletre vessétek! Kínára, ahol a korábbi egykepolitikának köszönhetően a lakosság már szavazott, és egyes területeken nőhiány alakult ki annak következtében, hogy a családok nem akartak lánygyermeket, amelyik felnevelése sokkal több költséggel, de kevesebb eredménnyel jár.

A feministák hiába riogatnak "pinaéhséglázadással", valahogy csak nem akar ilyesmi kitörni, lévén a kínai Férfiak is élvezik a technológiai fejlődést gyümölcsét, ami feleslegessé tette a nőket a hálószobában.

Japánban dübörög a fűevő mozgalom, a lakosság több mint fele már nem él klasszikus értelemben vett nemi életet. Aggasztóak a demográfiai adatok, ennek ellenére a japán kormányzatnak eszébe sem jut bevándorlással, vagy a nőstények szülésre való hajlandóságának anyagi eszközökkel való növelésével kezelni a problémát, mint ahogy Európában Angela Merkel, vagy nálunk a Fidesz vezette kormány teszi.

Ázsiában ehelyett a kilencvenes évek óta gőzerővel folynak a mesterséges anyaméhhel kapcsolatos kutatások. Egérrel, sőt kecskével már komoly eredményeket értek el és a a mostani reményeik szerint 50 év múlva az emberek (értsd: Férfiak) 70%-a már ilyen módszerrel fog megszületni.

Persze a nők petesejtjére továbbra is szükség lesz, de anyákra, lusta, buta és fantáziatlan női munkaerőre, akiket egy életen keresztül élősködnek a társadalmom a szülés LEHETŐSÉGÉÉRT cserébe, már nem.

Ha belegondolsz abba, hogy ma például nyolcszor többet költ minden európai állam a nők egészségügyére, mint a Férfiakéra, akkor beláthatod, mekkora pénzről van szó. Ehhez még tedd hozzá az oktatás problémáját, ahol szintén csak viszik a pénzt a nőstények a büfészakos diplomáikkal, amire anyaként se nekik, se a társadalomnak semmi szüksége nincsen.

Nem a régi rendszer javítgatása a cél, hanem az, hogy olcsóbban, hatékonyabban jussanak jóminőségű (Férfi) munkaerőhöz. Felismerték, hogy a Civilizáció fennmaradásához ugyanis egyedül és kizárólag apákra van szükség. A helyzetet leginkább egy süllyedő léghajóhoz lehetne hasonlítani, amiből ki kell dobnunk azokat a felesleges terheket, amelyek a felemelkedést akadályozzák.

Évezredekig cipeltük magunkkal ezeket az élősödőket, de a mesterséges anyaméh segítségével nem lesz rájuk többet szükség. Főleg annak fényében nem, hogy a szexualitás is át fog alakulni az alternatíváknak (virtuális valóság, szexrobotok) köszönhetően.

www.youtube.com/watch?v=4x5YDCj-wiE

TrollEdomer 2016.03.13. 10:51:45

@Huffnágel Pista: szerencsère pár aberrált barmot leszámitva senkinek nem lesz szüksège szexrobotokra

KalmanBlog 2016.03.13. 11:04:19

@zombigyilkos: "Egy másik társadalomban jó eséllyel igen."

Oké, de én nem egy elképzelt világban élek, hanem ebben, ami most és itt van. Ebből a világból kell kihoznom a legtöbbet magunknak. Nem lehet dimenziót ugrani, és megnézni a párhuzamos világegyetemeket. És az a válasz sem opció, hogy ne legyen gyereked, mert ez a világ beteg. A kérdés az, hogy antifeminista fejjel a mai világban merre irányítsa az ember a lányát?

2016.03.13. 11:25:12

@TrollEdomer: Az AlterEgo-Wastrel és DennisVT-BigG közötti (amúgy kimondottan igényes és színvonalas) vita és eszmecsere nem éppen arra utal, hogy a PUA bármikor is képes lenne betámogatná a férfijogi mozgalmat.

Még egyszer a cikk, ami alatt kritikus Wastrel- és AlterEgo-kommentek elmélkednek többek között azon, hogy a 3 férfiszféra (MRA, PUA, MGTOW)között lehetséges-e az együttműködés.

www.ferfihang.hu/2016/02/23/alfasag-tegnap-es-ma/

Nem másolok be kommenteket; akit érdekel, utánaolvas. Az én véleményem az, hogy a PUA szélsőségesen individuális és egyfajta férfiak közötti versengésként értelmezi a csajozást (ami egyébként tényleg azzá is süllyedt a tőkés rendszerben), míg az MRA egyfajta férfiak közötti szolidaritásban gondolkodik, ahol a normális férfiak összefogása, szövetkezve a normális nőkkel, gátat vet a feminizmus rombolásainak.

A magam részéről én abban bízok, hogy a három férfiirányzat közötti szakadékok áthídalhatóak. Már csak azért is, mert az ellenség nem alszik, és szervezkedik folyamatosan.

2016.03.13. 11:29:07

@chrisred: És azt tudtad, hogy a századelőn a magyar lakosság 6%-a szavazhatott? A férfiakból is csak egy szűk réteg. Erre a feministák nőelnyomás miatt hisztiztek és a nők szavazati jogáért küzdöttek - lepippentve magasról, hogy a férfiak közül is szinte senki se szavazhatott azt a néhányat leszámítva, aki megfelelt a cenzusoknak.

2016.03.13. 11:46:08

@Huffnágel Pista: Sajnos néhány dologban ellent kell mondanom neked. Megint.

1, Japán, mint alternatíva? Az a szigetország annyira messze jutott a valóságtól való elidegenedésben, hogy már lassan a saját önfelszámolását kockáztatja meg. Ha halad ezen az önkasztráló úton, akkor lassan a nagy vetélytárs, Kína, mind gazdasági, mind katonai értelemben úgy fogja lenyomni, mint a bélyeget.

Érdekesek voltak az előbb @zombigyilkos: gondolatai. Ugyebár, szerinte ez a fajta európai mentalitás kiszolgáltatja az öreg kontinenst a bevándorló tömegeknek. Pesszimista jóslatok szerint néhány éven belül még ennél is nagyobb bevándorlótömeg fog elindulni Európa felé Afrikából. Az ISIS, az Al-Kaida és a radikális muszlim pedig nem igazán nézi, melyik nyugati ember feminista és antifeminista, MGTOW, PUA és MRA, neki az hitetlen, lövi bele a meszes gödörbe.

Japán kb. ugyanezt teszi, mint mi, csak ő meg Kínának szolgáltatja ki magát. Ez az egész fűevés, robotizálás, virtuális valóságba való menekülés és egyebek egy nagyon gyenge japán társadalmat eredményez, amit majd az izmosodó kínai állam felfal reggelire. Fosnak is a japánok rendesen!

2, Ha be is jön ez a robotnő trend, az is csak a férfiak egy szűk rétegének fog a rendelkezésére állni. Elég csak, ha az ember kicsit szétnéz a guminő-piacon.

Meglepően korrekt cikk az Index-től, 2014-ből, a guminős férfiakról, gondolom, ők lennének az omegahímek:

www.origo.hu/kultura/20141120-ferfiak-akik-guminovel-elnek.html

Az Abyss Creations a leghíresebb guminő-gyártó cég, amely élethű babákat gyárt nemi szervvel, végbélnyílással, szájjal.

“…egy baba ára 4000 dollárról, vagyis közel egymillió forintról indul, speciális igények esetén ez felmehet akár 40 000 dollárig, vagyis majdnem tízmillió forintig…”

Ami azt jelenti, hogy az igazán élethű babákat a felső-középosztály gyűjti be, a 10 000 és 100 000 Ft közötti vackok, melyek semmilyen szinten sem hasonlítanak az igazi nőkre, megmarad az alsóbb néposztályoknak. (Érdemes felnézni egy-két sex-shop-ra, milyen gagyit lehet kapni félelmetes árakon, persze nem milliókért. A minőség 1 000 000 fölött.) Érdekes, hogy még a guminős MGTOW-ok között is megjelenik az egyre szélesebb társadalmi olló, mely szerint a jobb termékek és szolgáltatások mennek a felső-középosztálynak és a felső tízezernek, a szar pedig marad a proliknak. (lásd analógiának az egészségügyet)

Vagyis ha lesznek is szexrobotok, ott is az élethű modellek a férfiak 1%-nak állnak majd a rendelkezésére.

2016.03.13. 12:04:59

@Huffnágel Pista:
"Téged az én hisztim ne tartson vissza attól, hogy három tölténnyel a tárban oroszrulettet játsz."

Két külön dologról beszélünk.
- Az egyik az, hogy kiáll valaki a társadalomban tapasztalható liberálfasizmus (többek között a feminizmus) ellen.
- A másik meg a magánélete.

Én sem házasodom és én se vállalok gyereket a mai körülmények között. De az csak a magánéletem. Ettől még a férfijogi oldal lényegesen hasznosabb, mint a hiszti.

.

"a leánygyermekeidet időben abortáltasd el, ne terheld ingyenélőkkel a környezetet"
Na ez az a szint, amire már nem megyek le.
Eljutottál oda, ahol a radikális feministák vannak. Eddig egyetlen nőgyűlölőt sem láttam életemben, de te bizony az vagy a javából. Ugyanolyan fasiszta vagy, mint ők.
Pont annyira is tartalak ezek után.

2016.03.13. 12:09:36

@chrisred:
"Milyen kétszáz év? Száz évvel ezelőtt sem volt a nőknek választójoga Magyarországon."
Hülye vagy kisfiam.
- Egyrészt a női választójog mellett a férfiaknak sem volt választójoguk igen sokáig.
- Másrészt a női választójog legnagyobb ellenzői éppen nők voltak (olvasgass Viktória királynőről, akiről azt a kort elnevezték). Több férfi halt meg a női választójogért, mint nő.
- Emellett a férfiaknak háborúzni kellett menmniük, míg a nőknek nem.
Nem nőelnyomás volt, hanem munkamegosztás.

Persze a berakott liunket ne olvasd ám el az "elyomott nőkről", amiből kikderül, hogy évszázadokig éppen a férfi volt hátrányosan megkülönböztetve! Megerőltető lehet szembesülni az igazsággal a belédnevelt hazugságok helyett. Inkább nyomd helyette az idióta mantrádat, kis papucs. :)

2016.03.13. 12:11:07

@chrisred:
Egyébként meg a 200 évet példként mondtam.
(Csak nem értetted, mert annyi agyad már nincs.)
Hiszed vagy sem, 100 éves sem éltem.

Miért engem hibáztatsz azért, amit valakik 100 éve tettek? Próbálj tököt növeszteni, és ne másokat hibáztass, ha nem tudsz férfiként élni! :D

2016.03.13. 12:16:59

@KalmanBlog:
A felvetésed alapja pont az volt, hogy ha megvalósul a kapitalista gazdaság meg a nemek közötti valódi egyenlőség (tehát megszűnik a szocialista nőtartás és a feminizmus - amire éppen megoldási javaslatokat adtunk), AKKOR mit tanácsolnék a lányomnak. Na én ebből indultam ki, ez az az "elképzelt világ".
Ezért most nem értem, miért mondod, hogy ne elképzelt világban gondolkodjak. Hiszen éppen te mondtad, hogy ha az megvalósul, akkor mit tennék.

/A mai világban egyébként gyereket sem vállalok - főképp pont a gyerek, meg másodsorban a saját érdekem miatt./

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.03.13. 12:33:54

@zombigyilkos: "n sem házasodom és én se vállalok gyereket a mai körülmények között."

Lényegében már mindent úgy csinálsz, mint én, csak még nem vagy fasiszta. Remek, inne már nincs sok hátra, hogy megértsd. Ezekkel a mai nőkkel nem szabad semmiféle közösséget vállalni.

Egy Ausztriában élő ismerősöm mesélte, hogy feljelentették, mert a munkahelyén egy kollégájával "verbálisan megerőszakolták" egy munkatársnőjüket. Évekkel később kapott egy levelet, amiben Hibatal még a kitalált párbeszédet közli.

Írt nekik, hogy kamu az egész, mert a másik magyar srác, akivel a vádirat szerint németül beszélgettek, így sértve meg az illető hölgy önérzetét, NEM IS TUD NÉMETÜL.

Nemrég egy újabb Hivatal kereste meg, akik már beídézték. A jelenleg munkanélküli lány természetesen nem tud megjelenni a szembesítésen, mert annyira megviselték a történtek, de 5000 eurót követel a volt munkahelytől, illetve 2-3000 eurót az elövetőktől.

Ausztriában már ratifikálták az Isztambuli Egyezményt és létrejöttek azok a Hatóságok, amelyeken keresztül a nők próbálkozhaztnak. Ha bejön, lesz egy kis pénzük, ha meg nem jön be, akkor majd a következő nő panaszánál már figyelembe vehetik a megvádolt személy előéletét.

Gondolom, azt mondanom sem kell, hogy a lány szintén egy kint dolgozó magyar.

Ezek a nők köztünk élnek, nap mint nap látod őket az utcákon. Velük akarsz Te bármit is megbeszélni?

chrisred 2016.03.13. 12:43:54

@Gazzella: Hogyne tudtam volna. Szerinted kétféle társadalmi igazságtalanság kiegyenlíti egymást?

chrisred 2016.03.13. 12:47:28

@zombigyilkos: Nem én siránkozom itt nő módjára, hogy a másik nem elnyom...

2016.03.13. 12:53:32

@chrisred:
"Szerinted kétféle társadalmi igazságtalanság kiegyenlíti egymást?"
Szerinted csak az egyik társadalmi igazságtalansággal kell törődni?

"Nem én siránkozom itt nő módjára, hogy a másik nem elnyom"
Ha tudnál olvasni, látnád, hogy nem magamért teszem, hanem a társadalmunkért. Azért küzdök a feminizmus meg a szocialista gazdaság ellen, mert ez az oka a nyugati világ népességcsökkenésének, a rengeteg problémás gyereknek, a társadalmi devianciáknak és hasonlóknak.
De nem kell ám olvasnod, az bonyolult...

chrisred 2016.03.13. 15:36:25

@zombigyilkos: A legkevésbé sem csak az egyikkel kell törődni, sőt... De az egyikkel igazolni vagy magyarázni a másikat, az kifejezetten gusztustalan.

A feminizmus ugyanolyan érdekképviselet, mint bármi más, ami egy társadalmi csoport helyzetének javításáért történik. Lehet küzdeni is ellenük, a hatalom számára az a lehető legkényelmesebb, ha a társadalom különböző rétegei egymás ellen fordulnak, és nem az ő torkukra teszik a kést.

A nyugati világ népességcsökkenése nem létező probléma, sőt, a Föld erőforrásait a gazdagabb országok népességrobbanása viselné meg leginkább. A valós probléma a társadalom elöregedése, az, hogy a magas életszínvonalnak és az az egészségügyi ellátásnak köszönhetően a nyugati országok lakosainak aktív időszaka egyre inkább kitolódik, ezért a generációk nem váltják egymást a korábban megszokott módon, a fiatalok egyre inkább kiszorulnak a társadalomból.

Olvasni is érdemes, de az is, hogy megértsd, amit olvasol. Az talán még bonyolultabb, de őszintén javaslom, vedd a fáradságot hozzá, megéri.

2016.03.13. 16:01:51

@chrisred:
"De az egyikkel igazolni vagy magyarázni a másikat, az kifejezetten gusztustalan."
Mi van?
Mivel bizonyítunk bármit is?
Egyáltalán mi az a másik?

.

"A feminizmus ugyanolyan érdekképviselet, mint bármi más, ami egy társadalmi csoport helyzetének javításáért történik."
Ez a hazugság része, amit gyönyörűen beettél.
- A feminizmus valójában nemi alapon működő fasiszta ideológia.
- Az antifeminizmus pedig egyfajta antifasizmus, ami a feminizmusból (fasizmusból) eredő megkülönböztetés ellen szólal fel. Az antifeminizmus egyáltalán nem a másik oldal, mivel a másik oldal a feminizmus ellentéte lenne (nőelnyomás vagy hasonló). De az antifeminizmus egyáltalán nem arról szól, hogy a nők legyenek elnyomva. Hanem arról, hogy mindkét nem egyenlő jogokkal bírjon. Az antifeminizmus a középút a nőelnyomás meg a férfielnyomás (feminizmus) között. Nem véletlen, hogy a legtöbb antifeminista egyre inkább a "valódi egyenlőség" jelszót használja.

Persze nevezheted a feminizmust érdekképviseletnek is. Ahogy Hitler is a német nép érdekét képviselte a zsidók ellenében. A probléma az, hogy az olyan messze van a demokráciától, mint Makó Jeruzsálemtől.
Aki a feminizmust támogatja, az ízig-vérig fasiszta.
Legfeljebb csak nem tud róla.

.

"A nyugati világ népességcsökkenése nem létező probléma"
Lószart mama!
Egy jóléti társadalomban a népesség STAGNÁLÁSA lenne a normális, nem pedig az, hogy 10évente 1millióval kevesebb magyar él, vagy hogy 10évente 9%-al kevesebb a német a Földön. Nem népességrobbanás kell (az nem is lesz, hiszen máshol is csökken már a népességnövekedés üteme). Hanem az, hogy ne dögöljünk ki. A fehér lakosság a világ népességének lassan alig tizedét teszi ki. Ha erre rárakjuk a népességcsökkenést, az azt fogja jelenteni, hogy kipusztulunk a francba.

Persze ha jó liberálfasisztához híven ki akarod nyírni a fehér népességet a Földről (segítségül szólítva hozzá a feminizmust meg a többi fasiszta szart), akkor értem, miért nem okoz számodra problémát a nyugati világ népességcsökkenése.

.

Ráadásul kiragadtad magában a népességcsökkenést.
De nem nézted a többi problémát, amit a feminizmus okoz:
- Társadalmi devianciák.
- Egyre több problémás gyerek.
(Drogos, dohányos, alkoholista, játékfüggő és egyéb szenvedélybeteg; depressziós, viselkedési zavaros, figyelemhiányos; iskolából kibukó; csökkenő eredmények; kiábrándultság, pesszimizmus; felelősség hiánya; testi problémák és torzulások, allergia, stb.)
- Egyre több válás (szintén a gyereknek rossz leginkább).
- Magas adók, óriási és felesleges bürokrácia, nagy korrupció.
Stb.

Koriander 2016.03.13. 16:21:48

@Huffnágel Pista: szedsz is vmit vagy ez amit itt összehordtál alapjárat?

tekerd maxra, nyomd a farkad a subwooferbe, amíg kész lesznek a robotjaid...
www.youtube.com/watch?v=T9kanFTSI6o

vhogy normálisabbnak képzeltelek.

Koriander 2016.03.13. 16:28:43

@zombigyilkos: ez is egy alternatív ovi, annyira mondjuk nem gáz, mostanában csak hetente háromszor mennek (amikor dolgozom) és eleve csak 9-15.00 szóval messze nem olyan lélekölő, de az idei év vhogy kirívóan nehéz.

KalmanBlog 2016.03.13. 17:00:42

@zombigyilkos: Én úgy értettem, hogy a kiindulási helyzet az, hogy a mostani világban élünk, születik egy lányuk, és eldönthetjük, hogy hogyan neveljük. Oké, hogy antifeministák vagyunk, de a mai világban annyira hazárdjátéknak tűnik egy fiatal nőnek a férjére bíznia magát, hogy apaként nehéz szívvel bíztatja az ember erre a lányát. Mondjuk ha egyébként jó feje van, lehetne belőle jól kereső ügyvéd, vagy mérnök is, ha rááldozná a fiatalkorát. Az apában feszülő ellentmondásos érzésekre próbáltam kihegyezni a kérdést. Bocs, ha félreérthető volt.

Egyébként én azt gondolom, hogy akármennyire is rémesnek látjuk a mai világot, kötelességünk gyerekeket gyártani, és őket a lehető legjobban felnevelni. Ugyanis a világot sokkal jobban meghatározzák a benne lévő emberek, mint a szabályok. Ha segíteni akarsz az emberiségen, akkor először a saját életedet kell rendbetenned.

Deansdale 2016.03.13. 17:17:05

@KalmanBlog: "Mondjuk ha egyébként jó feje van, lehetne belőle jól kereső ügyvéd, vagy mérnök is, ha rááldozná a fiatalkorát."

Ha lenne lányom, talán olyan pályára állítanám, ami egyfelől nem jár a fiatalkora elherdálásával, másrészt a családban/háztartásban is hasznosítható. Lehetne mondjuk séf vagy masszőr. Egyikkel sem keresné hülyére magát, de azért megélhet belőle amíg megtalálja a következő partnerét, vagy szükség esetén nyomathatja részmunkaidőben.

Koriander 2016.03.13. 17:21:39

@KalmanBlog: mi már kb. összeraktuk, hogy mit mondunk a gyerekeinknek. egy teste van, egy lelke van vigyázzon rá.
mindkét félnek jobb a korai elköteleződés a nőknél érthető, a férfiaknál meg azért, mert csak fiatalon lehet biztos benne, hogy valóban önmagáért szeretik és nem a megteremtett státuszért (ezt teremtsék meg együtt), viszont ne rögtön vállaljanak gyereket, legalább 3-5 évet éljenek ebbe simán belefér a tanulás csináljanak őrültségeket, amikhez majd emlékképekként vissza lehet nyúlni. Az első gyerekkel nem változik meg senki élete radikálisan, de kettő már párkapcsolat szemszögéből húzósabb, főleg ha nincs közelben tevőleges segítség (tudom nálatok besegítenek a nagyszülők). én is abban hiszek, hogy lehet a trendeken fordítani, a liberalizmusnak igazából európában vége. Most konzervatív szessön jön, itt vannak a tartományi választások az orronkun, amerikában is lehet, hogy nyer a bohóc.

TrollEdomer 2016.03.13. 17:24:10

@Deansdale: Én nem akarnám megszabni neki hogy mivel foglalkozzon, tény hogy arra nevelnénk, hogy ne hisztizzen picsogjon, és a család fontosabb a karriernél.

Egyébként meg azért megnézném, hogy töltenék be összes megüresedő helyet kórházakban, boltokban, ha nőket tömegesen hazaküldenék... Hivatalnokokra, irodistákra, ügyintézőkre, szépségszalonokra sem csak nők miatt van szükség.

Deansdale 2016.03.13. 17:41:58

@TrollEdomer: Nyilván nem kell erőszak, de lehet terelgetni a gyereket. Azt azért csak nem nézem végig tétlenül, hogy valami baromsággal tönkretegye az életét - például hogy elhülyítsék a feminista eszmék és beáldozza a családot a karrierért.

Nem igazán értem mi ez a modern félelem a gyereknevelés körül, mint ha a szülő bármiféle befolyása vagy beleszólása a gyerek életébe elítélendő lenne és káros. Jó dolog önállóságra nevelni a gyereket de azért a fiatalok elég tapasztalatlanok ahhoz, hogy ne ártson nekik egy kis szülői iránymutatás. Ez sem fekete-fehér dolog, lehet ésszel csinálni.

2016.03.13. 18:42:55

@KalmanBlog:
"kiindulási helyzet az, hogy a mostani világban élünk"

Ebbe a világba nem fogok gyereket vállalni.

1. Minél több férfival volt már korábban a nő, annál valószínűbb, hogy válás lesz a vége (socialpathology.blogspot.hu/2010/09/sexual-partner-divorce-risk.html). Ez a jó nőkre hatványozottan igaz. És mivel én roppant válogatós vagyok és most is csak a legjobb nőkkel létesítek kapcsolatot, így nyilván hosszabb távú kapcsolat szempontjából sem fogom ez alá adni (sőt). Ergo egy olyan nőre van szükségem, aki 18, max. 20 éves, nagyon dögös (10-es listán 10+), emberileg normális, nem fertőzte meg a feminista eszme, és ... szűz!
Na ha találsz nekem ilyet, mindenképpen szólj! :)

2. A nőtartó szocialista rendszer miatt egy nő látszólag férfi nélkül is meg tud élni. A könyvtáros, az irodista, a tanár, az óvónő és társaik voltaképpen eltartottak. Az ellátásukat nem a valós teljesítményükért kapják (mert akkor töredékét sem kapnák a mostani fizujuknak meg egyéb juttatásaiknak), hanem a látszatteljesítményért. A gond ezzel az, hogy növeli a válás esélyét, ha a nő érdemi munka nélkül is meg tud élni (mások adójából). Ergo amíg a mostani gazdasági felállás van, nagyobb a rizikóm arra, hogy elválik tőlem, mert a munkahelyéből (meg a válás után kapott szociális juttatásokból) meg tud élni.
Megint egy pont, ami miatt ne házasodjak.

3. A törvények és a joggyakorlat miatt anyu bármikor elválhat. Viheti a házat, pénzt, na meg a gyereket is. Emiatt (meg a fentebb írtak miatt) a válási arány idehaza 65% feletti, de más országokban sincs 50% alatt. És mivel a válások 80%-át nők kezdeményezik, van bő 50% esélyem, hogy önhibámon kívül megszívjam.
Még egy nyomós ok, hogy ne házasodjak.
(Azt meg nem szívesen vállalnám be, hogy hosszú évekig kezelgessem a shit testjét egy nőnek, csak hogy velem maradjon.)

4. A válás leginkább a gyereknek káros.
És még károsabb, ha csak anyu neveli.
Tegyem ki a gyereket annak, hogy az élete 50-60%-ban el fog csesződni? Francokat! Inkább megváltoztatom a rendszert. :)
És azzal már nem csak magamért tettem, hanem másik pár millió emberért is, meg úgy az egész társadalomért.

2016.03.13. 18:44:32

@Koriander:
"Most konzervatív szessön jön, itt vannak a tartományi választások az orronkun"

Bízzunk benne, hogy igazad lesz! ;)
/Valahol talán a bevándorlók most jókor jöttek, hogy megmutassák a liberálfasiszta világ hátulütőit. Lehet, jöhettek volna hamarabb is. :) /

2016.03.13. 18:55:10

@TrollEdomer:
"megnézném, hogy töltenék be összes megüresedő helyet"

- kórházakban:
Orvosok és EÜ kérdésben egyik itteni orvos olvtársunk leírta, hogy igazából pont káros az EÜ-re nézve az, ami most folyik, és nők nélkül jobban menne. Igazából az ápolók területén lennének gondok (orvosok terén nem), de az ápolói az tipikusan női terület volt még 100-200 évvel ezelőtt is. Tehát hiába jönne be a nők tömeges HTB-skedése, az ápolói területen a létszámuk megmaradna.

- boltokban:
A jövő a webshopoké meg az automata pénztáraké.
Már most is le lehetne cserélni a boltosok döntő hányadát. (Ráadásul ahol komolyabb hajtás meg követelmény van a boltokban, ott most is nagyobb a férfiak aránya. Pl. a nagyobb áruházakban, teszkóban, lidiben igen szép számmal látsz férfiakat - nálunk a lidiben jelenleg több a férfi, mint a nő. Ergo simán el tudnák látni a munkát. Kis boltokban viszont, ahol nincs nagy hajtás, nem látsz egy férfit sem.)

- Hivatalnokokra, irodistákra, ügyintézőkre:
Na ezekre rohadtul nincs szükség. Legalábbis nem ennyire.
Nagyjából az ötödük az, amire reálisan tényleg szükség lenne (vagy még kevesebb). Simán pótolható lenne a munkájuk egy korszerű informatikai rendszerrel. Ergo nem csak, hogy a nőket lehetne kirakni onnan, hanem még a férfiak egy részét is.

- szépségszalonokra:
Amire szükség van, arra úgyis lesz ember. Mindig is volt. ha megnézed, régebben sem nők voltak a női fodrászok, manikűrösök, stb.

Ergo a férfiak bizony simán át tudnák venni a megüresedő helyeket (illetve sok szektorban a tendencia racionalizálná a helyzetet).
Ezzel nem azt mondom, hogy a nőket rúgjuk ki. Inkább azt, hogy fordítsuk meg a dolgot: racionalizáljuk a munkahelyek számát, fizetéseket, elvárt végzettséget, képzéseket, oktatást, és utána maradjon egy munkakörben az, aki arra alkalmasabb (függetlenül attól, hogy nő avagy férfi az illető).

TrollEdomer 2016.03.13. 19:07:45

@zombigyilkos: Volt is vhol egy cikk, hogy azon aggódnak, az automatizálás hatására jóval több nő fogja elveszteni a munkahelyét. (Másik oldalról persze a betanított munkások is elvesztenék az állásukat.)

chrisred 2016.03.13. 19:22:08

@zombigyilkos: A korábban részedről belengetett szociális érzékenységet komolytalanná teszi, hogy a bőrpigmentációra alapozod. Hitler soha senki ellen nem védte a német nép érdekeit, az ő hatalomvágyának a német nép volt az első és a legnagyobb áldozata.

Nem is sikerült Németországnál nyugatabbra jutnod a nyugati népek állítólagos népességcsökkenésének bizonyításával. Náluk a történelem egyik legnagyobb vér nélküli integrációs folyamata zajlott le a két Németország egyesülése után. Ami valós európai és demográfiai szempontból jelentős probléma, a kelet-európai, szovjet rendszerből kiszakadt látszatdemokráciák és álpiacgazdaságok munkaerejének megállíthatatlan áramlása a nyugati országok felé.

A fiatalok helyzetével kapcsolatos legnagyobb problémáról már írtam, de egy szót sem vesztegettél rá, helyette felsoroltad az összes okozatot, ami ebből ered.

KalmanBlog 2016.03.13. 19:52:30

@zombigyilkos: Számomra nagyon fura egy emberen belül az, hogy aggódsz a kihaló társadalomér, de amellett "ebben a világban" nem vállalsz gyereket. De talán érdekesebb kérdés az, hogy hogy fogod megváltoztatni az embereket? Kommenteléssel? Nem mondom, hogy nincs értelme a felvilágosító munkának (szerintem Deansdale nagyon jól csinálja, nekem is szemnyitogatóak voltak az írásai), de a stílusoddal inkább elijesztesz mindenkit, aki nem volt eleve antifeminista. Aki meg az, azt már nem kell felvilágosítani.

2016.03.13. 19:59:38

@TrollEdomer:
Így van. Persze az automatizálás elkerülhetetlen lesz.

2016.03.13. 20:10:52

@chrisred:
Nem tudom, milyen 'szociális érzékenységemről' beszélsz. Ezt kifejthetnéd, mert így első olvasásra nagyon zagyva az a rész, amit írsz velem kapcsolatban.

.

A 'bőrpigmentációra' természetes, hogy alapozok. Hiszed vagy sem, nem szeretném, ha kipusztulna a fehér népesség és a nyugati kultúra. Ellentétben veled én nem szándékozom kiirtani az egyik népcsoportot sem.

.

"Hitler soha senki ellen nem védte a német nép érdekeit, az ő hatalomvágyának a német nép volt az első és a legnagyobb áldozata."
Ez egy nagyon szép, ugyanakkor nagyon együgyű vélemény.
Hitler célja nyilvánvalóan nem az volt, hogy a saját hatalmát növelje, hiszen az már a csúcson volt. (Óriási baromság azt gondolni, hogy a legtöbb diktátor saját hatalomvágyból csinálja, amit csinál.)
A célja a német nép számára élettér kialakítása volt. Az, hogy hogyan tette, már más kérdés. (Egyébként semmivel sem volt rosszabb, mint a vetélytársai - csak éppen ő vesztett.) De a célja nem az volt, hogy önmagának jobb és szebb legyen.
De azért szépen felmondod azt, amit a suliban bemagoltál erről...

.

"Nem is sikerült Németországnál nyugatabbra jutnod a nyugati népek állítólagos népességcsökkenésének bizonyításával."
Ebből is látszik, hogy tájékozatlan vagy.
Európa szinte minden nemzeténél tapasztalható népességcsökkenés.
Anglia, Svédország, Benelux államok, Spanyolország, Olaszország, Portugália, Norvégia, stb. Franciaországban a bevándorlás tartja szinten az egészet, de igazából alig van olyan európai ország, ahol ne csökkenne a népesség (néhol még a mienknél is jobban, pl. Németország, Olaszország). De az USA és Kanada is megállt a növekedésben, és szépen-lassan átborul. Japán pedig úgy zuhan, mint a szél - ha így halad, 2050 körül feleakkora népessége lesz, mint ami a 90-es évek végén volt. Ausztrália esetében is csak a bevándorlás tartja szinten a népességet.
Nem ártana tájékozódnod, mielőtt butaságokat hordasz össze.

.

"A fiatalok helyzetével kapcsolatos legnagyobb problémáról már írtam, de egy szót sem vesztegettél rá, helyette felsoroltad az összes okozatot, ami ebből ered."
Nem tudom, mire gondolsz ezzel Kapcsolatban.
Légyszi mutasd már meg azt a hozzászólást, amit írtál.

2016.03.13. 20:13:42

@Deansdale: A legtöbb gyereknek még 18 évesen sincs halvány segédfogalma arról, hogy mi akar lenni azon felül, hogy kevés pénzzel sokat keressen, úgyhogy szerintem egy-kettőn felül, aki tényleg elhivatottságot érez valami iránt vagy valami nagyon-nagyon érdekli, könnyű a szülő dolga abban, hogy terelgesse a pályaválasztás terén.

2016.03.13. 20:16:49

@KalmanBlog:

"aggódsz a kihaló társadalomér, de amellett "ebben a világban" nem vállalsz gyereket"
Én csak egy ember vagyok. De ha sikerül ennek áldozatán elérnem, hogy másoknak könnyebb legyen, akkor összességében többet tettem, mintha lenne 50 gyerekem.

"hogy fogod megváltoztatni az embereket? Kommenteléssel?"
A kommentelés csak tanulás, meg egy kis szórakozás.
Hiszed vagy sem, van munkám is. ;)
Meg terveim. Azt meg úgy tudom megvalósítani, ha egyedül vagyok. A gyerekek hiánya kisebb támadható felületet jelent, illetve több rászánható időt. (Amennyire ismerem magam, ha gyerekem lenne, minden időmet rászánnám.)

"a stílusoddal inkább elijesztesz mindenkit"
A stílusomról másik bejegyzésben már írtam, hogy miért ilyen.
Ennek is oka van.

Infomaniac 2016.03.13. 20:21:01

Nagyon érdekes, meghökkentő, néhol ijesztő dolgokat olvastam itt.
Az a baj, hogy nem tudom magam elhelyezni az antifeministák koordinátarendszerében.
Gyerekként azt láttam, hogy anyukám (gimnáziumot végzett), amikor dolgozott, nagyon későn ért haza (kocsi persze apámnál volt), aztán inkább htb lett és néha varrt bedolgozóként. Később kényszerűségből htb lett, ebből anyagi gond nem volt. De nem tett neki jót, egyáltalán, teljesen tönkrement bele.
Szóval én hasznos tagja akartam lenni aztán a társadalomnak - és a leendő páromnak. Ezért inkább tanultam és megpróbáltam egy sikeres szakmai pályát elérni.
Voltam közben átmenetileg htb is, amikor nem találtam megfelelő állást, de hosszútávon teljesen alkalmatlan vagyok rá. Viszont mérések szerint jó szellemi képességeim vannak.
Ami szerencse, mert másfél éve úgy alakult, hogy én vagyok a családfenntartó egyedül. Manapság ilyen megtörténhet. Mihez kezdenénk, ha nem tanultam volna, vagy nem gyűjtöttem volna munkatapasztalatot az elmúlt 15 évben?
Egyébként nehéz a mostani helyzetünk, én beláttam, hogy egyedüli családfenntartónak lenni nem könnyű dolog, nem kis teher, másrészt a párom meg iszonyat frusztrált a helyzet miatt. Nem ezt a felállást szokta meg az ember, na.
De amikor ugyanannyit hozunk a konyhára, igenis jólesik, hogy főz, mosogat, bevásárol, én meg csinálom, ami nekem fekszik, a takarítást (már amit nem a takarítónő végez), család szervezését, mosást, mosogatást jellemzően.
Mi ezzel a baj? Megosztjuk az otthoni dolgokat képességeink, kedvünk, vagy aktuális energiaszintünk szerint.

Azért írtam a fentieket, mert néhány hozzászólásból kicsit úgy éreztem, hogy ha alkalmatlan vagyok htb-nek, akkor Taigetosz, annak ellenére, hogy magas IQ-m van, sok olyan dolgot tudok, ami értékessé tesz a munkaerőpiacon és nem a páromnak, vagy az antifeminista anyatípusnak való megfelelés az egyetlen életcélom.

2016.03.13. 20:21:19

@chrisred:

Tudom, hogy a hozzád hasonló embereket nem érdeklik a tények, de azért próbálkozzunk!

Németország lakossága 1939-ban 69 millió volt (Ausztria nélkül), ez 1945-re 63 millió környékére csökkent.

2012-ben Németország 82 millió fős lakosságából mindössze 65,5 millió tekinthető németnek (hivatalos statisztika).

Ezen képet nagyban árnyalja, hogy 1944-1948 között legkevesebb 12 millió német (akik TÉNYLEG menekültek voltak) települt át nagyrészt a későbbi NSZK területére.
Tehát a német etnikum csökkenése alsó hangon 10 milliós, de ennél nagyobb nagyságrendű lehet, ha a VALÓDI menekülttömeget 14-15 millió főre tesszük.

A születésszámokat figyelembe véve a németek száma néhány évtized alatt LEGALÁBB a négyötödére zsugorodott.

csakférfi 2016.03.13. 20:26:38

@zombigyilkos: Most épp ráérek,kicsit.olvastam a válaszodat. nekem ezek szerint a boldogság mást jelent mint neked.engem a harc nem boldogít.Sőt zavar hogy legyőzhetőek az emberek.Esetleg frusztrál! :) na félretéve a viccet.Én 20 év házasság után váltam el egy egoista kurvától,a közös gyerek nála maradt.Nem ez a lényeg,hanem az ami utána jött.én megnősültem ujra ő nem !viszont a gyerek láthatási jogomat megtámadta a bíróságon.Nem akarom részletezni az aljasabbnál aljasabb húzásait,mind az ügyvédeknek,pszichológusoknak,volt "barátoknak".Tavaly veszített másodfokon is.tehát győztem.nem veszítettem,kb. fél millát echte,közvetve meg ugyanennyit a kiesett idő miatt a vállakozásomban.egyébként 3 műszak az alap amihez jön a "vállalkozás".Namármost hiába bizonyítottam az igazamat a gyerek rühell,- ez engem annyira már nem zavar.Ő elveszítette az apját én meg a gyerekemet.A vol kurva exem meg azt hogy ő legyőzhetetlen a diplomájával meg a nyelvtudásával.Tehát így a harc csak veszteseket szül.
Más a bopldogság most is és ezelőtt is a feleségem nélkül nem megy.az nem boldogít hogy kiáll mellettem vagy segít,vagy nás apró örömök.Ő másképp tesz boldoggá--:) ne értsd félre nem a sexre gondoltam.Egyszerüen csak azért mert van.Szerintem sokaknak az a legnagyobb tévedése, a poszt is utal rá,-hogy a félelem nélküli élet a boldog.Ha kiéled a vágyaidat és nincs mitől félned állítólag nincs szenvedés.Legalábbis ezt hitetik el a mostani papok.reklámok..stb.
Te mit gondolsz? :)

2016.03.13. 20:34:21

@chrisred:

"Nem is sikerült Németországnál nyugatabbra jutnod a nyugati népek állítólagos népességcsökkenésének bizonyításával."

Ha a németországi születésszámok az utóbbi évtizedekben STAGNÁLTAK VOLNA, az ott élő német etnikumúak száma alsó hangon 80 millió körül mozogna, szemben a mai 65,5 millióval.

"Náluk a történelem egyik legnagyobb vér nélküli integrációs folyamata zajlott le a két Németország egyesülése után."

Az egykori NDK ugyanolyan szegény, mint két és fél évtizede. Csak közben demográfiailag kiürül.

chrisred 2016.03.14. 06:56:56

A stílusod olyan, hogy még arra sem emlékszel, amit pár sorral korábban írtál "Szerinted csak az egyik társadalmi igazságtalansággal kell törődni?", és annak sem vagy képes utánanézni, mit írtam korábban szintén pár sorral a fiatalok társadalomból való kiszorulásából. Csak a saját egybites konteódat ismételgeted vég nélkül, mint egy metronóm.

Nem írtam semmit a hatalom növeléséről, ez csak a szokásos, olvasási problémáid szülte gondolat. Hitler célja a saját diktátori pozíciójának megőrzése volt, bármi áron. Csak egy gyerek gondolhatja azt, hogy elég valakinek, hogy egy időpillanatban övé a hatalom, utána már minden mindegy. Nem a német népnek volt szüksége nyersanyagokra, a lotharingiai vasra és szénre, az ukrajnai gabonára, a kaukázusi és közel-keleti olajra vagy a norvég nehézvízre, hanem hatalmi elnyomó gépezetnek, ami eszközként használta a német embereket. Azt a társadalmi berendezkedést csak erőszakkal és rablással lehetett fenntartani, egyébként magától összeomlott volna, mint a Szovjetunió. (Csak sokkal gyorsabban, mert Németország híján volt az ipari társadalmak ellátáshoz szükséges nyersanyagok többségének.)

Európa nyugati országainak többségénél semmilyen népességnövekedés nem tapasztalható. A demográfiai mutatók a déli és a keleti országokban mutatnak aggasztó jeleket. Ha már ragaszkodsz hozzá, hogy elhagyjuk Európát, az USA népessége 1980-ban 230 millió volt, most 320 millió, Kanada 1980-ban 24 millió, most 35 millió. Japánban valóban csökkenésnek indult a lakosság, és pár száz év múlva az 1960-as szintre csökkenhet - de azt azért említsük meg, hogy jelenleg Japánban négy Magyarországnyi területen él tizenháromszor annyi ember, mint Magyarországon. Ausztrália lakossága bevándorlás nélkül lényegében nem is létezne.

chrisred 2016.03.14. 06:58:15

@savanyúaszőlő: Ez valami vicc volt? Ha már a tényeknél tartunk, ismert számodra, mi történt 1939 és 1945 között Németország népességével?

csakférfi 2016.03.14. 12:11:22

@Deansdale: ujraolvastam a posztot. :)Végül is ugyanazt gondolom mint az elején amikor először olvastam.
Némileg összegezve a nemi szerepek ilyentén felborulását, a fiataloknál és gyakorló szülőként.Azt állítom a demokráciát a szólás és vallás valamint gondolati szabadságot összekeverik a szabadosság eszményével.Ehhez a fogyasztói társadalom elvárása (miszerint dobd el a régit van jobb mert neked fejlesztettük) társul a pszichomajmok álszenteskedő magatartásával és gondolatiságával.Gyakorlatilag az emberi mohóságot és kapzsiságot alapul véve.Csakhogy a boldogtalanság oka mindig a be nem teljesült vágy!Ezért int a vallás a vágyak önként feladásáról.Mivel az egyéni boldogulást csak párban képzelhető el.Ez pedig állandó a másik érdekeit is szem előtt tartó ember !A másik pedig a nőnek a férfi a férfinak a nő.A kereszténység is ezen a szellemen alapul.Viszont tudományosnak álcázott freudi és decartesi gondolatok ennek ellentmondanak.Mivel az ember gyarló volta az önkontroll hiányából adódik.Ezt szabadította ki a két eszmerendszer platón után szabadon.Nos ennek az életellenes dogmáknak a teljes átvétele mind a szülők mind a fogyasztók és a könnyű élet reménye szüli.
Namármost az ember is egy faj itt a földön smint olyan köteles az élet törvényeit betartani.Ez a törvény pedig erkölcsi tartást ad az egyénnek,mint ember.Ezekre a keresztény vagy tao vallás áll a legközelebb.A tízparancsolat és út és erény könyve.Hitem szerint nincs isten. :) sem nem természetfeletti.Csak még nem ismerjük a természet egészét.Ezért hihetünk a sejtéseknek és dogmáknak.Ezért befolyásolható az ember.De az az állapotot amit pl.Buddha vagy Lao-ce,esetleg Salamon említ azt elérhetné minden ember számára amikorra párt választ.Így békésebb lenne a társadalom. Nos eddig ennek az ellenkezőjét sikerült talán maximálisan bebizonyítani a történelmünk során.Hogy hogyan lesz később? reményeim szerint aki nem fogadja meg a "tanácsot" és életellenes társadalmat hoz létre ami az egyéni érdeket a család és társadalom fölé helyezi---az menthetetlenül összeomlik.Erre is volt jónéhány példa,lásd római birodalom,aztékok és ,maja "kultúrák,gyarmat birodalmak...stb. .Így nem nehéz megjósolni a vész elejét.Amiben a közhiedelemmel ellentétben nem pusztul ki az emberiség. :)Csakhát nehéz lesz.Ha az észérvek nem hatnak a csoport vagy egyéni szinten akkor saját kárán kell megtanulnia ! Mindazonáltal jó írás és előrevetíti a sötét jövőt. 10-100-200- év lényegtelen de be fog következni. Sajnos. :) minden jót neked.Végül is a társadalom lehet bármilyen birka és oktalan,a lényeg hogy Te és a párod szeressétek egymást "holtodiglan holtomiglan".A "világ" meg hadd örjöngjön. :) :) :)

2016.03.14. 12:21:59

@Infomaniac:
"kicsit úgy éreztem, hogy ha alkalmatlan vagyok htb-nek, akkor Taigetosz"

Akkor szerintem eléggé félreértetted az antifeminizmus mondandóját...

2016.03.14. 12:24:59

@csakférfi:
"Ő elveszítette az apját én meg a gyerekemet."
No, akkor már látod is, miért nem házasodok meg. :)

"Tehát így a harc csak veszteseket szül."
Így igen. Ennek oka pedig a mai feminista társadalom. Hiszen olyan emberek között generál harcot, akiknek egyébként nem harcolniuk kéne egymással, hanem együttműködni. Élet- és természetellenes a feminizmus.

2016.03.14. 13:00:37

@chrisred:

"még arra sem emlékszel, amit pár sorral korábban írtál"
Emlékszem, csak te nem tudod hova tenni, amit írtam, mert nehezedre esik szöveget értelmezni.

"és annak sem vagy képes utánanézni, mit írtam korábban szintén pár sorral a fiatalok társadalomból való kiszorulásából"
Írtál valamit, amire reagáltam is.
Ha felfogtad volna, miért írom azt, amit, akkor tudnád, hogy azért, mert merőben más az álláspontunk arról, amit írtál. Szerinted te megmagyaráztál valamit. Szerintem meg rohadtul nem. Ezért írtam, hogy ugyan mutasd már meg, hogy hol is írtál érdemben arról, amiről most beszélsz. Mert szerintem sehol.

.

"Hitler célja a saját diktátori pozíciójának megőrzése volt, bármi áron."
Ahhoz pedig rohadtul nem lett volna szüksége más országokat megtámadnia.
De nem baj, ha a történelmi ismereteid is hiányosak.

"Nem a német népnek volt szüksége nyersanyagokra"
Persze. Nyilván Magyarországnak sincs szüksége az orosz földgázra meg olajra.
Mondogasd még sokat, hátha te is el fogod hinni ezt a baromságot. :)

"mert Németország híján volt az ipari társadalmak ellátáshoz szükséges nyersanyagok többségének."
Nini! Mik ki nem derülnek, ugye!? :D
Ezek szerint akkor mégis szüksége volt a német népnek nyersanyagokra?! Baszki, ezek a fránya tények csak kibukkannak még a te mondandódból is! Kár, hogy két mondatodon belül is önmagadnak mondasz ellent. De azért aranyos. :)

.

"Európa nyugati országainak többségénél semmilyen népességnövekedés nem tapasztalható."
Nem ezt pofázom én is, te szerencsétlen? :D
Hogy CSÖKKEN a népességük. Ki beszélt itt növekedésről???
Erről beszéltem:
ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/File:Total_fertility_rate,_1960%E2%80%932013_%28live_births_per_woman%29_YB15.png
Alig találsz olyan EU országot, ahol a termékenységi ráta elérné a 2-t. Az, hogy a nyugatabbra több országban stagnál (vagy nem annyira csökken) a népesség, az annak tudható be, hogy oda még Európa többi részéről is települnek be emberek (a keleti EU országokban azért csökken még jobban a népesség, mint nyugatabbra - és a nyugati látszólag azért jobb valamivel). De attól az adott ország termékenységi mutatói negatívban vannak már évtizedek óta.
Ennyire nem megy az olvasás? Irány vissza elsőbe! Utána ha kijártad az általánost, gyere vissza újabb pofonért.

"az USA népessége 1980-ban 230 millió volt, most 320 millió"
És 2010 óta ott is megfordult a termékenységi tendencia:
data.worldbank.org/indicator/SP.DYN.TFRT.IN
Pont ezt pofáztam. Sőt, igazából mér régóta stagnál az is, csak a korábban megvalósult bevándorlás ellensúlyozza.
Kanadával még inkább ez a helyzet. Ott most a termékenységi ráta közel olyan rossz, mint nálunk (1,6).
Japánról meg ne is beszéljünk az egy nőre jutó 1,4 gyerekkel.
Kicsit gondolkodhatnál mielőtt baromságot kezdesz beszélni. Persze nem elvárás, csak hasznos.
Ráadásul azt írtam, hogy a fehér népesség csökken (még a fentebb linkeken láthatónál is gyorsabban). Tudom, ez téged, mint liberálfasisztát nem érdekel, de engem igen. Én nem szeretném, ha az európai fehér népesség kipusztulna.

"jelenleg Japánban négy Magyarországnyi területen él tizenháromszor annyi ember"
Mint ahogy Japánban már 1600-ban is annyian éltek azon a picsafüstnyi területen, mint amennyi a korabeli Anglia, Franciaország, Spanyolország és Portugália népessége volt együttvéve. És?

"Ausztrália lakossága bevándorlás nélkül lényegében nem is létezne."
Pfffff...
gifsec.com/wp-content/uploads/2015/08/Nicolas-Cage-Facepalm1.gif

2016.03.14. 13:04:06

@chrisred:
Eszedbe jutott esetleg, hogy olvtársunk valószínűleg azért hozza a világháborús adatokat is a mostani mellé, mert azzal próbálja értésedre adni, hogy a mostani német népességcsökkenés annyira durva, hogy vetekszik egy világháborúban meglévő csökkenési adatokkal???

/Nyilván nem, mert akkor nem írtál volna megint sületlenségeket.../

csakférfi 2016.03.14. 14:32:34

@zombigyilkos: .Ő másképp tesz boldoggá--:) ne értsd félre nem a sexre gondoltam.
A mostani feleségem az utolsó.Olyan élményben volt vele részem amit még nyomokban sem találtam a neten.Mint leírást.Tényleg nem szexuális. :)Néha belegondolva félelmetes ahogyan két egymást szerető ember mennyire össze tud gondolati szinten hangolódni.Eddig ez a "fajta élet" ismeretlen volt számomra pedig ötven vagyok.Az meg hogy egyszerre érezzünk meg egy jövőbeni pillanatot.---nos ez az ami bennünket összeköt életünk végéig.Ez meg nekem és neki is azt jelenti jól döntöttünk.Nem állítom hogy csak ilyen élmények tesznek boldoggá avagy ezek ellenére nincs "súrlódás" közöttünk,mégis azt ajánlom mindenkinek leljen társra.Én az első házasságom után éltem egyedül.Az rossz--sosem szerettem a magányt.Ha nincs akivel megoszthatom a bánatot és örömöt.Félelem nélkül beszélgetni a lépcsőn ,kegvelt szokásaink egyike.Gyanítom az élet elvárja tőlem és Tőle hogy gyereket neveljünk ,ő szüljön én pedig a segítségére legyek.Mivel ezt évtizedeken át tesszük,így a boldog öregkor (mivel mindenki megöregszik aki nem fiatalon hal meg :) )jutalomjátéka lesz az életünknek.Egyébként a Maslow piramis ugyanerre a következtetésre jutott. :) a harc meg a bolondok fegyvere. :) :) :)

don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2016.03.14. 14:44:38

@csakférfi:

Nem is feltételezte senki, hogy bármiféle szexhez köthető dolog lenne köztetek.

csakférfi 2016.03.14. 20:37:09

@don Fefinho: ? Ezt hogyan érted? házasság sex nélkül?Hmmm. az nem az én kategóriám! :) :)

chrisred 2016.03.15. 08:01:57

@zombigyilkos: Sajnálattal tapasztalom, hogy egy hosszabb szöveg értelmezése megint meghaladta az értelmi képességeidet. Egyszerűen képtelen vagy felfogni egy ország lakosságának és egy adott állam vagy politikai hatalom szükségletei közötti különbséget.

Bizony, a magyar lakosság hozzájut olajhoz és földgázhoz, annak ellenére, hogy nem foglaltuk el Oroszország gáz- és olajmezőit. A Harmadik Birodalomnak azért volt szüksége arra, hogy elrabolja másoktól azt, amit normál körülmények között kereskedelmi úton megszerezhet, mert egy fenntarthatatlan társadalmi rendet kellett működtetnie, milliós létszámú katonai és félkatonai szervezetek kontrollálták a lakosságot, és kényszerítették lényegében rabszolgamunkára. Németország azért kényszerült hódító háborúkra, hogy ezt a rendszert fenntartsa.

Tovább pörgeted az imamalmot a termékenységi rátával, de egy szót sem szóltál az általam említett igazi demográfiai problémáról, az egyre emelkedő átlagéletkorról és a fiatalok kiszorulásáról az aktív társadalmi kapcsolatokból. Pedig az egészséges ütemű generációváltáshoz az szükséges, hogy a fiatalabb nemzedékek tagjai a reproduktív korukban önálló egzisztenciával rendelkezzenek, hogy el tudják tartani és európai módon felnevelni a születő új korosztályt. De hiába, a papagájt erre a szövegre nem tanították be.

A bőrpigmentációról már korábban beszéltem, csak egy idióta gondolhatja, bármilyen társadalmi következménye lehet. A globális felmelegedés korszakában hamarosan amúgy is evolúciós hátrány lesz, ha az emberi szervezet elsődleges védelmi vonala a sugárzással szemben fogyatékosan működik.

2016.03.15. 12:21:06

@chrisred:

Élvezetes olvasni az írásodat. A 20. századra vonatkozó ismereteidet nem tudod elválasztani az 1945 utáni dogmatizmustól, holott a reductio ad Hitlerum már nem mindenütt divat:

www.kurrenstortenelem.hu/pdf/recenzio/2010/.../goldberg_2010.07.pdf
"Majd ezt [tudnillik a baloldali forradalmat] örökli meg Wilson háborús szocializmusa. Ez a wilsoni rendszer, továbbá Hitler és Mussolini fasiszta kísérletei lettek Franklin Delano Roosevelt New Dealjének modelljei. Továbbá ez utóbbi él tovább a II. Világháborút követő amerikai belpolitikában is. Goldberg érve annál is inkább érdekes, mert nem ő fasisztázza le FDR-t, hanem már a kortársak is: Al Smith, Herbert Hoover, vagy Norman Thomas."

ujkor.hu/content/nemet-tortenelem-nemzetkozi-kontextusban-interju-kiran-klaus-patellel
"A két általam vizsgált szervezettel kapcsolatban ugyanis sikerült kimutatnom, hogy nemcsak összehasonlításuknak lehet haszna, de figyelemreméltó kapcsolatok is voltak köztük. Ennek egyik legfontosabb példája, hogy Franklin Delano Roosevelt 1938-ban beszámolót kért a Reichsarbeitsdienstről és további német intézményekről, ugyanis úgy vélte, ezek mélyebb megismerése fontos tanulságokkal járhat."

Mit értesz az alatt, hogy "fenntarthatatlan társadalmi rendet kellett működtetnie"? A Harmadik Birodalmat külső erők rombolták le.

"milliós létszámú katonai és félkatonai szervezetek kontrollálták a lakosságot" - Szerinted mennyivel jobb ma, hogy szélsőbaloldali bandák ellenőrzik Berlin és más nagyvárosok egyes kerületeit, szövetségben az arab-néger bevándorlókkal?

chrisred 2016.03.15. 13:33:26

@savanyúaszőlő: Akármennyire is divat vagy nem divat, folyamatosan vele hozakodtok elő, én csak reagáltam rá.

"Szerinted mennyivel jobb ma, hogy szélsőbaloldali bandák ellenőrzik Berlin és más nagyvárosok egyes kerületeit, szövetségben az arab-néger bevándorlókkal?"

A mai divat, vagyis reductio ad migrantum? És még én vagyok dogmatista. :)

don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2016.03.15. 19:47:51

@csakférfi:

Engedje meg hogy megkövessem, félrement.

Barbaarb 2016.03.16. 09:17:01

@:

Nyilván mint minden átlagot, az agyméretet is nagy mintán vizsgálják, ami azt az eredményt hozta, hogy a férfiak agya kb. 10%-kal nagyobb, mint a nőké.
És persze nem egyforma a férfi és női agy felépítése, de ez egyiket sem emeli a másik fölé.
Aztán lehet itt olyan modern "adatokat" hozni, hogy a zsenik agya kicsi, míg az idiótáké nagy, ez nem leplezi a tényt, hogy a evolúcióban a nagy agy előnyt jelentett. Minél fejlettebb volt az ember, vagy elődje, annál nagyobb agya volt, vagyis a nagyobb agy, jobb teljesítményt hozott. És ugyanígy az állatvilágban is egyértelmű az összefüggés.

2016.03.17. 08:50:05

@KalmanBlog: Na, itt vannak azok a hölgyek, akik támadást indítottak Bagdy Emőke ellen. Megérvelik, miért veszélyes Bagdy a magyarságra. :P
www.szeretlekmagyarorszag.hu/nem-az-anyasag-ellen-irtak-a-pszichologusok-a-levelet/

Kis kritikus véleményem a Férfihangról: a feminista kurzus több olyan személyt is betámadott, akik kiálltak a hagyományos nemi szerepek mellett (pl. Kovács Ákos, Bagdy Emőke), és a Férfihang szó nélkül elment ezek mellett. Olyan témák mellett, amik férfijogi szempontból nem elhanyagolhatóak, s talán még a férfiszférát is felpörgették volna. Egy-két cikket megérdemeltek volna azok a személyek, akik kiálltak a normalitás mellett, és akiket betámadott a mocskolódó feminista horda. Helyette pörögtek ezek a "fontos" PUA-témák.

2016.03.17. 15:35:48

@KalmanBlog: Na, elkészült a Bagdy Emőke-ügyről való cikk. Nyílt levél formában. Egyenlőre a blogomon, de ma még elküldöm a Férfihang szerkesztőségének. És felveszem a Bagdy-ellenes petíció szerzőivel a kapcsolatot, hogy ők is tudjanak a nyílt levélről.

Íme:
www.boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2016/03/nyilt-level-bagdy-emoke-ellen-inditott.html

TrollEdomer 2016.03.17. 16:18:26

@Ahasverus: Nem azért, de ez elég gyenguska, nincs benne a szakmaiságnak a látszata se, csak bedob egy adag vádat.

Vekerdyről meg nem csodálom, hogy csatlakozik egy ilyenhez, mert egy soros talpnyaló agyalágyult lett.

2016.03.17. 17:19:30

@TrollEdomer: Egy nap alatt írtam. Vázlatos, az tény. Én csak kérdőre vonok, semmi több. Ha belevittem volna egy kis pszichológiát és pedagógiát is, jóval túlléptem volna a nyílt levél formai kereteit.

Figyelj, ha a petició szerzői tudnak válaszolni pár kérdésre, tudják tisztázni magukat a vádak alól (amit amúgy kétlek), akkor oké, elfogadom. Most direkt nem törekedtem a szakmaiságra. A cél igazából az lenne, hogy elinduljon egy disputa a szembeálló felek között. (Ebben szkeptikus vagyok.)

Amúgy felhívtam az általam feltételezett három szerző figyelmét. Ha akarnak, válaszolnak. Vagy szarnak rám nagy ívben.

Tudom, hogy nem ez a legrészletesebb és legkomplexebb írásom! :P :D

2016.03.17. 17:31:56

@TrollEdomer: Mondjuk mentségemre legyen mondva, hogy a petició, melyre válaszul született, szintén "elég gyenguska, nincs benne a szakmaiságnak a látszata se, csak bedob egy adag vádat".

kettosmerce.blog.hu/2016/01/11/100_pszichologus_allasfoglalasa_nem_igaz_allitas_hogy_csak_az_anyasagban_teljesedhet_ki_egy_no_elete

Vekerdy kapcsán mire alapozod az ítéleted? Mitől sorosista?

TrollEdomer 2016.03.17. 17:49:13

@Ahasverus:

www.origo.hu/kultura/20160309-vekerdy-tamas-interju-oktatas-pszichologia-gyerekneveles-finn-pelda.html

"Nekem úgy rémlik, Soros György, akit manapság elátkoznak, azt mondta, ő kifizeti ezt az adósságot, de ezt anno nem fogadta el az Antall-kormány."

2016.03.17. 18:16:26

@TrollEdomer: Vekerdy legalább letett valamit az asztalra. Nézd meg a többi nevet! Aki ismerős volt nekem, az leginkább, mint szarkeverő és szélhámos (a Gumiszobára írogató Láng Judit is köztük van), a többi meg ismeretlen.

A 656 aláíró listája, ha érdekel:)
docs.google.com/spreadsheets/d/10Wr9O05aa-yRYLSSBt8llxjgz8TmSVAuSs1LqGU_t04/edit?pref=2&pli=1#gid=1434725219

2016.03.17. 18:30:38

@TrollEdomer: Vekerdy waldorfista, szerintem ez sok mindent elmond a pedagógiai nézeteiről.

2016.03.17. 19:40:11

@Gazzella: Hát igen, neked mindent elmond. Szerintem is így dobjunk ki emberi életműveket a kukába.

Vekerdy Tamás waldorfista, mindent elmond, kuka. Bagdy Emőke és Boldizsár Ildikó jungiánusok, mindent elmond, kuka. És így tovább...

Az a csávó Mars-csokit. Szerintem ez mindent elmond. Kukába vele!

Mecsoda érv! :P

2016.03.17. 19:41:06

Mars csokit eszik.

Én meg lassan elteszem magam holnapra, mert fáradt vagyok.

Infomaniac 2016.03.17. 19:59:45

@zombigyilkos:

"@Infomaniac:
"kicsit úgy éreztem, hogy ha alkalmatlan vagyok htb-nek, akkor Taigetosz"
Akkor szerintem eléggé félreértetted az antifeminizmus mondandóját..."
Ez megnyugtatóan hangzik. Azonban nehéz megállapítani, hogy a kommentelők közül ki hangoztatja az igazi antifeminizmus érveit és ki az, aki azon túllépve radikálisabb "Nők vissza a konyhába" elveket vall. Mert voltak azért árnyalatok a hozzászólásokban.

2016.03.17. 20:11:44

@Ahasverus: Már megint keltenéd a feszkót... A sok minden nem egyenlő a mindennel.

2016.03.17. 20:38:46

@Gazzella: A Sanyi lángost eszik. Szerintem ez mindent elmond. Kalodába vele. :P

Most pedig bedobok egy kis zenét lefekvés előtt.

KalmanBlog 2016.03.17. 22:36:39

@Infomaniac: Az igazi antifeminizmus annyi féle ahány embert megkérdezel. Például a Férfihangon ahány kommentelő van, annyiféle elképzelése van. De külföldi oldalakon sem láttam totális egyetértést. Zombigy persze pontosan tudja, hogy mi az igazi antifeminizmus: az, amit ő annak gondol :-).

Éppen ezért ne várd, hogy legyen egy egységes álláspont arról, hogy milyennek kell lenni egy feleségjelöltnek.

Szerintem nincs értelme feleségül venni olyan nőt, aki nem akar anya lenni (szeretőnek, vagy hosszú távú kapcsolatnak persze tökéletes lehet). Egy anyának pedig otthon kell maradnia a gyerekkel legalább 3 éves koráig. És legalább 3 gyerekben érdemes gondolkodni (tudod, adókedvezmény, CSOK :-), minimum 2 év korkülönbséggel. Ezekből ki lehet számolni, hogy minimum 7 év HTB-skedést be kell tudnia vállalnia egy nőnek ahhoz, hogy szóba jöhessen házasság. De mondom, ez magánvéleményem. Én nem állítom, hogy ez lenne az igazi antifeminizmus.

KalmanBlog 2016.03.17. 22:51:13

@Ahasverus: Szerintem ezekre nem lehet máshogy reagálni, mint hogy kineveti az ember őket. A kedvencem ez a mondat:

"Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a gender tudományokra, ahogy az elnevezésben is szerepel, tudományokként kell tekintenünk" - ehhez a mondathoz nem tudok se hozzátenni, se elvenni belőle úgy, hogy viccesebb legyen :-).

TrollEdomer 2016.03.18. 12:37:00

@Ahasverus: engem sem èrdekel ezek után mit tett le az asztalra, MOST egy demenciával szenvedő sorostalpnyaló

2016.03.18. 12:56:23

@TrollEdomer: @KalmanBlog: Vekerdy Tamáson nem fogunk összeveszni. Természetesen megbocsáthatatlan vétek, hogy kiszolgálja a rendszert.

Amúgy egyszer érdemes lenne azt is kitárgyalni (természeten többen), hogy ki lehet ezek mögött a nemzet- és kontinensromboló személyek és csoportosulások mögött.

Általában a következőek a "megfejtések":
Soros Alapítvány. A Rothschild-dinasztia. Az amerikai állam. Az izraeli állam. Zsidó tőkések lobbija. Az Európai Unió. A svéd állam. Az IMF és a Világbank. Ezek összessége.

Szerintetek van bábjátékos, és ha igen, kik?

Tényleg érdekelne a válasz.

2016.03.18. 13:04:24

@KalmanBlog: @TrollEdomer:

Közben kicsit kiegészítettem és javítottam a nyílt levélen:
www.boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2016/03/nyilt-level-bagdy-emoke-ellen-inditott.html

Nagyon úgy néz ki, hogy a petíció kiagyalói nem akarnak válaszolni. Nem mintha csodálkoznék rajta. (Facebook-on is megkerestem őket.)

A Férfihang azon a véleményen volt, mint te, TrollEdomer. Szerintük is túl vázlatos. Ők még annyit hozzátettek, hogy a nyílt levél formátum nem a legszerencsésebb. Plusz kiegészítették annyival, hogy nem ártana részletesen kifejteni a Gender Studies ideológiai irányultságát és szakmaiatlanságát, a "feminista pszichológia" szakmaiatlanságát és politikai irányultságát.

Igazuk van. A blogomon marad, de a Férfihangra nem kerül ki egyelőre. Lehet, hogy társszerzők révén összehozzunk majd egy minőségibb cikket a témában.

Én mindenesetre szívesen fogadom mindkettőtök, TrollEdomer és Kálmán tanácsait, a cikkemmel kapcsolatban.

TrollEdomer 2016.03.18. 20:12:18

@Ahasverus: Első bekezdés teljesen rossz, hogy így meg úgy baloldaliak meg liberálisok, innen az egészet ignorálni lehet azzal, hogy ja az a fő baj, nem elég fideszesek.
Úgy általában minden bal jobb dolgot ki kéne szedni belőle.

Raon 2016.03.21. 15:14:36

Emberek, Vekerdyre ilyeneket írni... egy egy szabad ország, és természetesen mindenki úgy csinál magából hülyét, ahogy neki tetszik, de azért néha gondoljatok már arra is, hogy aki nem szeret hozzászólni a dolgokhoz, csak olvassa ezt az egészet (megjegyzem: ez úgy az olvasók 90+ %-a), az mikre gondolhat magában, amikor ilyen sarkításokkal találkozik.
Kezdve ott, hogy ki az a marha, aki elhiszi a netes propagandaoldalak cikkeit, nyilatkozatait? Mármint hogy lehet eljutni odáig, hogy egy netes nyilatkozat kapcsán először az ember kezdjük elővenni, és nem az oldalt, aki ki tudja, miket csúsztatott-ferdített az elhangzottakból a számára bevett módon? Emberek, egy index/hvg/origo úgy általában meg akkor sem tudna igazat írni, ha külön megfizetnék érte - egyszerűen ott a betevő oxigénnel szívják magukba a cikkírók az efféle elhajlításokat (vagy ha ők nem is, majd korrigál a főcenzor-szerkesztő).
De tegyük fel, hogy Vekerdy tényleg ezt és így mondta (amire amúgy elég kicsi esély van) - és akkor ez voltaképpen mit is jelenthet?
Itt jön be az, hogy aki csak rendszeren belül képes értelmezni az elhangzottakat, az a saját hülyeségét teszi kirakatba, ha erről beszél. Mintha az ilyen ember a bal-jobb, velem/ellenem szűrön kívül nem ismerne mást - pedig akad ott még rengeteg szín... sőt, az érdemi világ még csak ott kezdődik.
Vekerdy, mint a rendszer kiszolgálója? Viccnek jó, bár kicsit morbid: olyan HollóSzínházas. :)

A Waldorf filozófiát, pedagógiát amúgy nem kell vitán felül szeretni, elismerni, tisztelni, de ténynek tény, hogy TELJESEN más világot építene az a generáció, amelyik a nevelésben, oktatásban ilyen hátteret kapna. A mai társadalom egyik legnagyobb tragédiája, hogy ebből szűk számú kiváltságosok elitképzője lett, és jó eséllyel pont azok a gyermekek nem részesülhetnek az áldásaiban, akiknek nagyságrendekkel jobb élete lehetne tőle.
Az értelemszerűen nem baj, ha valaki nem tud erről - ez bárkivel előfordulhat. Az is igaz, hogy aki a szülőkön/felnőtteken keresztül nézi a waldorfosdit, könnyen eljuthat odáig, hogy itt is micsoda borzalmak vannak. De hát ezt is emberek éltetik, és ahol emberek vannak, onnan nem zárható ki semmilyen ártány, kreténség.
De ha elfogadtok egy tippet, aki érdemi tapasztalatokra kíváncsi a waldorffal kapcsolatban, az nézze meg az ilyen szellemiségben nevelt gyerekeket. A legjobb, ha kamaszok, mert ott már nagyon látványos különbségek tudnak lenni. A legtöbb Waldorf közösség megtartja a Szent György ünnepet, általában nyílt vásárral, játékokkal, közösségépítéssel valamikor májusban. Érdemes ellátogatni oda, és megfigyelni, mennyire más emberek dominálnak ott. Az emberi jellem legtermészetesebb, leghumánusabb része természetesen sokféleképpen elővarázsolható, de nekünk ebben a nyugati kultúrkörben kicsit szűkebb a mozgásterünk, mint a világ más részein, és innen nézve a steineri alapvetések többsége abszolút kézenfekvő és könnyen elérhető választás. Persze akinek csőlátása van, leviheti ezt az illiberál-madesz-fiszop szintre, csak ezek a dolgok messze nem effélékről szólnak.

TrollEdomer 2016.03.21. 16:57:28

@Raon: Ha az origo megmásította Vekerdy szavait, akkor az ő dolga lenne sajtópert indítani.

Be kell valljam, nem ismerem a teljes munkásságát, de inkább mondta volna azt, hogy elvitték az UFOk és szondát raktak a seggébe, azzal kevésbé égette volna le magát, mint ezzel, hogy így benyalt a sorosnak...
Úgy általában, nyilván mindenkinek megvan a saját véleménye politikai meg egyéb témákban, de miért is nem volt képes azt mondani, hogy ne evezzünk politikai vizekre, maradjunk a szakmai dolgoknál? Tudta jól, hogy ezzel (bármilyen fájdalmas) az ország jelentős része szemében hiteltelenné teszi a szakmai mondandóját is.
Úgy tűnik fontosabb volt számára, hogy megkapja a megfelelő helyről a támogatást...

Még 1X ha ezek után azt látom, hogy sajtópert indít, én nem ajnároztam a sorost meg hasonlók, akkor természetesen visszaszívom az eddigieket.

Raon 2016.03.21. 17:06:42

@TrollEdomer: nem tudom, hogy az origo mit mennyire hamisított - azt tudom, hogy ez arrafelé nem szokatlan gyakorlat, a sajtópereskedésbe meg az átlag magyar bele sem kezd, egyszerűen nem éri meg. Itt, északbalkánon ugyanis a helyreigazításnak sincs semmiféle kultúrája, csak az erőből politizálás megy, azaz a sajtós tükör maximum a celebeket meg a politikusokat érdekli.

Viszont amit írtál, az jól rámutat arra, milyen az, amikor valaki meglátja azt, hogy Soros, és innentől csakis a benyalásos vetületre tud asszociálni. A Vekerdy féle életfilozófusok kb. magasról tesznek az efféle vetületekre, az egészre nagyon messziről és nagyon kivűlről látnak rá, és onnan az néz ki ufónak, aki képes a politikai keretek közé szorulva, teljesen értelmetlen módon ítélkezni. Félre ne érts, ez nem a személyed ellen szóló támadás, egyszerűen ez sokszor tényleg ilyen. Vekerdy ízig-vérig liberális, na nem a mai, politikában elkoptatott értékdegeneráció, hanem az eredeti dolgok szerint, és ebbe neki bőven belefér, hogy egy közérthető példát használjon, tekintet nélkül annak politikai értelmezéseire. Abban a kontextusban arról volt szó, hogy egy gazdag faszi zsebből kifizette volna az egészet, de nem kellett, így jártunk.

TrollEdomer 2016.03.21. 17:23:35

@Raon: nekem még úgy általában szinte senki ne mondja még a frankót a magas lóról, de egy elvont èletfilozófus aki komolyan gondolja hogy mr. Spekuláns szivjóságból megváltott volna minket, de mi elutasítottuk különösen ne.

Raon 2016.03.22. 10:15:53

@TrollEdomer: elvont? Hát... mindenki véleményét illik tiszteletben tartani, így a tiédet is, de a leírtak alapján neked halovány lila fingod nincs arról, ki az a Vekerdy Tamás.

TrollEdomer 2016.03.22. 10:27:57

@Raon: Van pár jobb dolgom is, mint utánanézni a teljes munkásságának.
De ha fele akkora koponya lenne, mint amilyennek beállítják, akkor eljutott volna oda, hogy mikor a tanárok a tüntetésen nyilvánosan azt akarják bizonyítani, hogy nem, nem a soros meg az ellenzék pénzeli és uszítja őket, ezek után egy olyan interjút adni, amelyben tövig benyal SGYnek, hát finoman szólva kontraproduktív...
Ha jobbikos lenne, és azt mondta volna, hogy Putyin szívjóságból kifizette volna adósságunkat, visszaadta volna elcsatolt területeket stb, akkor is elkönyvelném egy naiv bolondnak.

2016.03.22. 22:59:49

@Raon: Számomra a Waldorf az okkultista szellemi alap miatt ellenszenves. Elhiszem, hogy bizonyos dolgokban jobb lehet, mint egy átlagos iskola, vagy bizonyos gyerekeknek jobb, vagy hogy sok kedves waldorfos szülő meg gyerek van, de keresztényként sose íratnám a gyerekemet olyan helyre, ami okkultista szellemi gyökerekkel bír. Azt is elfogadom, hogy valakinek ez belefér, sőt, előnyt jelent, és nem érti, nekem mi a bajom ezzel.

-JzK- 2016.03.22. 23:06:00

@Gazzella: Szerintem nem az a legfőbb baj vele, hogy az irányzat alapítója anno milyen spirituális dolgokkal foglalkozott, hanem ez a gyerektutujgató, fegyelemnélküli, rendkívüli, antiporosz szellemiség, amely csak arra jó, hogy elkényeztetett nyimnyam, egy széteső kis nyikhaj legyen a gyerekből. Hacsak nem konkrétan szellemi fogyatékos a gyerek, nem való neki a gügyögés. Az ábécét nem csak eltapsolva lehet megtanítani, sőt kifejezetten káros. Az ellentéte a NAPOLA-nak, amely még egy azt ellenségesen bemutató filmen is szimpatikus, igaz, egy liberális-nevelés-párti ettől kitépné a haját. Kell lexikális tudás, kell a rend és kell a fegyelem, és a manapság hirdetettnél sokkal kevesebb az olyan gyerek, aki valóban speciális nevelést igényel.

2016.03.22. 23:29:03

@-JzK-: Nem választanám ketté azt, amit írsz, meg amit én írtam, mert ez a fajta gyereknevelési (már ha lehet ezt nevelésnek nevezni) és tanítási mód az alapító okkultizmusából következik.

Raon 2016.03.22. 23:55:51

@Gazzella: ha hithű keresztény vagy, megértem a berzenkedésed - noha (minden tiszteletem mellett) elfogadni nem tudom, lévén az "okkultista" jelző úgy hülyeség, ahogy van, és aki azt kellett volna boszorkányüldözni anno, aki ezt kitalálta. A legszebb az egészben, hogy amit az alapító, Rudolf Steiner felépített, az sokkal inkább kompatibilis és összhangban van az eredeti, krisztusi tanításokkal, mint az az elnyomó jellegű, monoteista borzalom, amit a keresztény egyház összehozott belőle. Erre egyébként még hívőként is érdemes alaposabban ránézni, mert nem kicsit beszédes, amikor a nem vallási irányból jött nyugati bölcsek a legnagyobb körültekintéssel és tisztelettel el tudják helyezni Jézust a piramis tetején a maguk világszemléletében, addig a csodás egyház ezekre a bölcsekre a történelem során csakis válogatott, dehonesztáló címkék sokaságával tekintett, hogy mindenkibe jó mélyen beleverje, hogy még véletlenül se akarjon foglalkozni az ördög eme rettenetes műveivel. Ezt valahol még morbid is a 21. században említeni, de aki pejoratív értelemben használja az okultista jelzőt, abból bizony ez az ősi egyházi ítélet beszél, akár tudatában van ennek, akár nincs.

A Waldorf pedagógia Rudolf Steiner antropozófiai tudományán alapul, ami egyáltalán nem átláthatatlan borzalom, egyszerűen csak egy, a keresztény vallási dogmákhoz képest szélesebb látókörű, nyitottabb, humánusabb, azaz másféle szemlélete az emberi szellem, lélek, test, és a minket körülvevő világ dolgainak. Ezt egyrészről valóban lehet a rózsakeresztes hagyományok továbbviteleként értelmezni, mert mint oly sok "okkultista" tanítás, ez is átfogó, körbehivatkozó, összegző jellegű (a hamvasi definíció szerinti analógiás logika mozgásterével). Viszont aki legalább felszínesen képben van ezzel kapcsolatban, az tudhatja, hogy ez sem az ördög bibliája, sőt, mivel kb. az egyetlen érdemi hagyományunk a nyugati világban, annyira hozzá kellene tartozzon egy világlátott, bölcselkedő típusú nyugati ember általános műveltségéhez, mint keleten a lélekkel kapcsolatos ismeretek, a reinkarnáció és a karmikus tanok.
Másrészről meg a keresztény egyház mondhat/gondolhat bármit, Steiner munkássága olyan meghatározó volt, hogy bár ezt kevesen tudják, máig számos modern tudomány (többek között a modern pszichológia egyik iskolájának) alapját képezi. Persze ettől sem kell hasraesni, ez csak annyit jelent, hogy a modern tudomány (nagyon helyesen) nem feltétlenül a vallási köntösön keresztül, hanem a tényleges értékeken át látja őt.
Az antropozófia amúgy valóban nem könnyű tudomány, és elsőre még annak is meredeknek tűnhet, aki amúgy szimpatizál a keleti hagyományokkal - de ez Steiner munkásságnak csak az egyik része. És bár a Waldorf pedagógia tényleg ezen alapul, maga a Waldorf az antropozófiai ismeretek nélkül is kiválóan működik, az ilyen irányú ismeretek csak fokozzák a hatékonyságát. És ez nagyjából el is dönti, mennyire számít Steiner okultistának - erről mindenki azt gondol, amit akar, a tény az, hogy amit kitalált, az már száz éve látványosan működik. Aki nem hiszi, ismerje meg kicsit belülről a gyerekeken át, és ha jó érzésű ember (és miért ne lenne az, alapjaiban mindenki ilyen), akkor meg fogja érteni, érezni, hogy mennyire más ez, mint amit korábban, a felszínes ismeretei alapján gondolt róla.

Raon 2016.03.22. 23:57:20

@TrollEdomer: nem szeretem ismételni magam, úgyhogy maradjunk abban, hogy ezeket nagyon máshogy látjuk :)

Raon 2016.03.23. 00:06:04

@-JzK-: bocs, de ez színtiszta baromság. Van szerencsém ismerni olyan felnőtteket, akik végigmentek a teljes waldorf iskolai rendszeren, majd egyetemekre (a többes szám nem elírás) tovább. A különbség... hát, ha leírnám, úgy nem hinnéd el. Meg nyilván pár példa lehet véletlen szélsőség is, ezért bárki mondhatja rá, hogy irreleváns.
Ami biztos, hogy a Waldorf kutyául nem az, amit leírtál, még véletlenül sem. Bevallom, én valahol sajnálom is azt, aki csak ennyit lát belőle, mert ezzel csak magát csapja be.
Nyilván ez sem isteni szentség, és mivel emberek vannak benne, ezt is lehet rosszul csinálni. Csinálják is rosszul sokan, főleg mostanság, amikor sok szülő menekül az állami rendszerből a gyerekével, a Waldorf intézményekben már alap a sokszoros túljelentkezés, úgy általában erőn felül vállalnak csoportokat, osztályokat, így nem meglepő, ha megfelelően képzett szakemberből meg hiány van. De az, ha egy szülő semmit nem ért a waldorfból, csak beadja az "elitképzőbe", és kész, vagy az, hogy egy pályakezdő pedagógus bénázik, semmiben nem érinti a Waldorf lényegét - ez nem a pedagógia gondja, hanem az emberi gyarlóságok története.
Egyébként pont ezért van az, hogy a Waldorf nem való akárkinek. Aki nem tanulja ezt együtt a gyerekével, aki nem ugyanabban a rendszerben él otthon is, mint ami az oviban/suliban megy, annál sokszor tényleg az lesz a végeredmény, amit írtál, erre még én is tudok példát a szülői közösséges tapasztalatokkal - de ahogy írtam, ez a béna emberek, és nem a nem megfelelő tanítások hibája,

Az meg mondjuk bevallottan az én heppem, hogy valaki miért ítélkezik dolgokról úgy, hogy fogalma nincs, mi is az valójában. :)

savanyúaszőlő (törölt) 2016.03.23. 03:57:29

@Raon:

Minden művelt ember számára nyilvánvaló, hogy Rudolf Steiner egy kötöznivaló bolond volt. Máskülönben nem írt volna hőből álló és légnemű emberekről vagy a Naprendszer két elődjéről. Az antropozófia már 20. század eleji létrejöttekor is szemben állt a természet- és társadalomtudományok eredményeivel, hát még napjainkban.

Megdöbbentő és szánni való, hogy akadnak emberek, akik a 21. században a sok szempontból L. R. Hubbard előképének számító Steiner-féle szellemi környezetszennyezésre tudományként (!) hivatkoznak.

A magam részéről nem szavatok bizalmat egy középszerű sarlatánnak, aki korábbi földtörténeti korokban légnemű emberekkel számolt.

savanyúaszőlő (törölt) 2016.03.23. 04:22:09

@Raon:

Ha az önismétléseid mellett olvasnál is, látható lenne, hogy az antropozófiában semmi eredeti sincs. Nem adnék nívódíjat plagizátoroknak: márpedig tény, hogy a "teozófus" H. Blavatsky máshonnan lopta a műveit, R. Sneider meg csak azzal foglalkozott, amivel előtte kismillióan: a nyugati és keleti hitrendszerek kulturális relativizmusból fakadó összeollózásával.

don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2016.03.23. 07:21:11

@savanyúaszőlő:

Nem tudom, én ismerek waldorfos embereket, életképtelen az összes. Rózsaszín mesevilágban éltek, de az első alkalommal amikor szembeköszönt a nagybetűs Élet/Valóság, összeomlottak.

TrollEdomer 2016.03.23. 07:34:31

@Raon: Én sem tudok sok mindent hozzátenni, talán csak annyit, hogy magam is szeretnék időmilliomos lenni, mindenkinek utánanézni az életművének, sajnos nem vagyok az.

Ha egy természettudós azt mondja, mi ez a hülyeség, ez az antifeminizmus, legyintek rá, attól még lehet elsőrangú szakember.
Ha viszont vki állítólag abban nagy ász, hogy kell bánni gyerekekkel, emberekkel, akkor attól én elvárom azt is, hogy ne nyilatkozzon válogatott baromságokat. Vagy ha origo megmásította szavait, menjen el másik helyre, és nyilatkozzon, hogy az origo hazug disznók gyülekezete.

TrollEdomer 2016.03.23. 07:38:38

@don Fefinho: Nem ismerek waldorfosokat hogy hitelesen tudjak ítélkezni, mennyire működik a tanítási módszer, egy linket láttam ahol vmi waldorfos srác lenyomott valami beszédet, Einstein így meg úgy, kommentelők meg hú mekkora penge a srác meg minden.
Én a magam részéről azt láttam, hogy demagóg politikusnak biztos jó lesz, másban nem biztos.

De ez nyilván kevés a hiteles véleményformáláshoz, látni kéne pár felmérést, hogy teljesítenek a waldorfosok a teszteken az életben, ilyesmi.

TrollEdomer 2016.03.23. 07:42:48

Azzal egyébként magam is egyetértek, hogy poroszos rendszer rossz, az internet korában nem lexikális tudást kell magoltatni ezerrel, a jövőben sztem kulcsfontosságú lesz a kreativitás fejlesztése, hogy oldjanak meg közösen problémákat.

2016.03.23. 07:51:24

@Raon: Tudom-tudom, minden okkultista meg gnosztikus azt akarja eladni magáról, hogy ő az igazi keresztény meg ő érti igazán Jézust, nem a gonosz egyház(ak) meg "hagyományos" keresztények.

Raon 2016.03.23. 09:22:22

@savanyúaszőlő: ajaj, ahol a ciános Hubbard is bejött Steiner mellé a képbe, ott van gond rendesen. Ez olyan indexess színvonalú, zsigeri okoskodás, amikor valaki olvasott pár dolgot, és az voltaképpen már elég is egy sommás ítélkezéshez - az ilyet jobb messzire elkerülni. Nem tudom, van-e gyereked, de ha van/ha lesz, az azért majd jusson eszedbe, hogy ha csak állami oviba kerül, részben akkor is a steineri dolgok ártánya fogja nevelni, lévén a két világháború között történt innen némi infó frissítés az állami anyagba, anno átmentették az akkoriak, amennyit lehetett, szóval ezzel majd próbálj együtt élni valahogy :)

2016.03.23. 09:22:27

@TrollEdomer:

"Azzal egyébként magam is egyetértek, hogy poroszos rendszer rossz"

JZK ennyiben olyan, mint Zombigyilkos. Vagyis ami neki jó, az jó másnak is.

A porosz oktatásról annyit, hogy annak nem a léte a problematikus, hanem hogy rendszerszintű. Mert tény, hogy kitermelt olyan vezérférfiúkat, mint Charles de Gaulle, de ugyanakkor számos elrontott identitást is eredményezett. A porosz oktatás nem ördögtől való, csak nem való mindenkinek, ennyi.

Aztán hiba ezt a dolgot a Waldorf Suli - poroszos állami oktatás szembenállására leszűkíteni. Ezen a kettőn kívül még számos alternatíva létezik az oktatásban. Csak hogy katolikus példát mondjak: Don Bosco- és Montessori-típusú iskolák.

Raon 2016.03.23. 09:30:07

@don Fefinho: cimbora, én ismerek olyan nemzeti érzelmi embert, aki echte náci, de olyan keményvonalasan, hogy azt látva az alapítók is csak hümmögni tudnának. A logikádat követve akkor minden nemzeti érzelmi magyar ilyen náci?
Hülyék mindenhol vannak - és az efféle dolgokban a tájékozódás minimuma egy-egy waldorf közösség ismerete. De még ott is ki lehet fogni extra retteneteket, ha épp úgy jöttek össze. Én szerencsés helyzetben vagyok, a munkám során teljesen más irányból ismerhetek több ilyen közösséget, és ami a legfőbb, tanárokat is, hát az tényleg más világ, minden tekintetben, ha az illető rutinos és ért hozzá, laikus számára kb. elképzelhetetlen érdemi magasságokban van a szokvány ezo-izé képhez képest.
Abban egyébként semmi meglepő nincsen, hogy a waldorf vonzza a való világban nehezen boldoguló, sokszor tényleg életképtelen szülőket, merthogy ez anno pont az ilyen lelki defektet gyógyítására lett kitalálva. Gond akkor van, amikor az oda járó szülök és gyerekek nem végzik el a kapott feladatokat, nem élnek a lehetőségekkel, és ugyanolyan defektesek maradnak.

Raon 2016.03.23. 09:32:29

@Ahasverus: szerinted az ilyen színvonalon ide írogatok legalább nagyjából képben lehetnek ezekkel az iskola típusokkal kapcsolatban? Szerintem ha így lenne, nem írogatnának ilyeneket.

Raon 2016.03.23. 09:35:26

@Gazzella: ó, te szent ég... más témákban korábban egész jókat írtál, kár, hogy itt ilyen könnyen elértük a korlátokat

2016.03.23. 09:42:22

@Raon:

"Ez olyan indexess színvonalú, zsigeri okoskodás"

Bár magam sem vagyok a Waldorf-irányvonal híve, de abban egyetértek, elég felszínes ítélkezés megy itt (is). Sajnos a konzervatív kritika elég gyenge Magyarországon; általában sommás ítéletekkel operál, és nem színvonalas kritikákkal. Nem véletlen, hogy a pár éve elhunyt Molnár Tamás, Amerikába emigrált magyar konzervatív értelmiségi elégedetlen volt a magyarországi jobboldal és konzervativizmus állapotával. (Többek között annak felszínessége miatt.)

Én általában eleve szkeptikus vagyok a Felvilágosodás és a modernizmus örökségével szemben. Az egymással (is) szembeálló Johann Heinrich Pestalozzi-féle poroszos oktatás és a Rudolf Steiner-féle waldorfos oktatás egyaránt a Felvilágosodásban gyökerezik, modernista fundamentumokkal rendelkezik; alapvetően mindkettő hisz az emberi természet megváltoztatásában, alapvetően a nevelés és az oktatás, a pedagógia eszközei által. Ami mindkettőben erény, hogy közösségközpontú; a poroszos elvek, ráerősítve a nemzeti érzelmekre, egyesítették és teremtették meg Németországot; a waldorfos elvek ugyancsak közösségi életszemléletet próbálnak átadni a gyerekeknek több-kevesebb sikerrel.

Rudolf Steiner, amit lerakott filozófiát, az tényleg katyvasz, bár tudom, itt most a dekonstrukció lenne szükséges. Vagyis pontról pontra levezetni, részletesen, mi a baj a Steiner-féle antropozófiával. Ez időigényes, ha lesz időm, talán ejtek róla egy-két szót. Talán, ha szerencséd lesz, Gazzella és JZK kilép a bulváros nyelvezetből, s részletes kritikát adnak erről a vulgárfilozófiáról.

A Waldorf-iskola kapcsán abból tudok kiindulni, amit más pedagógusoktól hallottam. Azok nagy része negatív kritika volt. Nincs fegyelem, rengeteg a széteső és agresszív diák, habkönnyű minden; olyan antiautoriter nevelés, ahol maguk a tanárok az autoriter személyek, és ahol a diákoknak egyenesen tilos kritizálniuk Rudolf Steiner személyét és életművét.

A leglátványosabb a Burattino-iskola, ami egészen addig egy minta Waldorf-suli volt, míg ki nem derült egy pedofil-botrány. Tesitanár fajtalankodott a neki kiszolgáltatott fiúgyerekekkel több éven keresztül. Az igazgató pedig, mikor kamerák elé került, és kérdezték az esetről, azt nyilatkozta, hogy ezt a tesitanárt szerették a gyerekek és a tantestület; ők nem ilyen embernek ismerték. Elhatárolódás helyett jött ezzel a mismásolós dumával.

A magam részéről inkább a katolikus kísérleteknek vagyok a híve, mint a Montessori-pedagógia, vagy a Don Bosco-féle, aminek egyik leghíresebb képviselője magyar területen Böjte Csaba. De érdekesnek találom a Summerhill-t is, ami egyébként szintén kritikus a Waldorffal szemben.

Koriander 2016.03.23. 09:46:56

@Raon:
"Nem tudom, van-e gyereked, de ha van/ha lesz, az azért majd jusson eszedbe, hogy ha csak állami oviba kerül, részben akkor is a steineri dolgok ártánya fogja nevelni"
tévedés. Maria Montessori pedagógiai elveit épültek be a jelenlegi óvodai nevelésbe (korosztályi fejlesztès, gyerekre szabott minivilág, felnôtt világot lemodellezô játèk, autoriterség helyett tisztelet a másik személye iránt).

" anno pont az ilyen lelki defektet gyógyítására lett kitalálva"
megint kevered, Montessori foglalkozott értelmi fogyatékosokkal (mert neurológus volt) és a velük elért eredmények adták az alapot az általános nevelèsi elvek kidolgozásához.
Steinert Emil Molts szektatárs kèrte fel, hogy a cigigyár munkásgyerekeinek szervezzen gyerekfelügyeletet.
a nemzeti szocializmus ès antropozófia összefüggèsèt meg guglizd ki.

Raon 2016.03.23. 09:57:26

@Ahasverus: látod, ez lenne az alap: nem feltétlenül értünk egyet, de hasznos eszmecsere megy - köszi a jó példát, gratulálok! Erre érdemben csak este tudok válaszolni, de nem felejtem el :)

2016.03.23. 09:59:11

@Raon:

"Én szerencsés helyzetben vagyok, a munkám során teljesen más irányból ismerhetek több ilyen közösséget, és ami a legfőbb, tanárokat is, hát az tényleg más világ, minden tekintetben, ha az illető rutinos és ért hozzá, laikus számára kb. elképzelhetetlen érdemi magasságokban van a szokvány ezo-izé képhez képest."

Ez az "érdemi magasságok", vagyis intellektuális minőség talán abban rejtezik, hogy rengeteg értelmiségi megy a Waldorf-pedagógiába. Általában baloldali és liberális értelmiségi (és most ezt nem MEGKÖVEZNI felkiáltással kísért szitokszóként használom).

De ez megfigyelhető a másik oldalon is.

Vagyis... Bár nem vagyok a szimpatizánsa a poroszos elveknek, de számos olyan poroszos tanárt ismerek, akik előtt le a kalappal. Ezek között olyan is akad, aki a poroszos típusú oktatásába kever drámapedagógiát, mesepedagógiát, montessoris és waldorfos elemeket.

Te egyébként miként lettél a waldorfos oktatás híve? Mi a sztori?

Raon 2016.03.23. 10:00:57

@Koriander: nincs tévedés, csak van átfedés a két iskola között. Akkor és ott pozitív egymásra hatás történt, nem rivalizálás. A munkásgyerekes rész pedig persze, innen indult az egész.
De ha az a kérdés, hogy melyikből többet, akkor én is azt mondanám, hogy Montessori, ez vitán felül áll.

2016.03.23. 10:03:28

@Raon: Azt azért hozzáteszem, hogy időnként a montessoris és summerhilles pedagógusok is kritizálják a Waldorf-pedagógiát.

01732895 (törölt) 2016.03.23. 10:42:38

@Raon: Nem baj az, nem kell mindenben egyetérteni. :-) Antifeminista témában egy húron pendülünk, ebben nem. Van ilyen. Egyébként jól látod, ebben a témában 101%-osan hajlíthatatlan vagyok, kár rám pazarolni az időt. :)

01732895 (törölt) 2016.03.23. 11:17:03

@Koriander: www.keresztenyszo.katolikhos.ro/archivum/2012/december/7.html Ez a cikk érdekes kérdéseket vet fel Montessorival kapcsolatban is.

TrollEdomer 2016.03.23. 13:34:50

@Gazzella: Érdekes írás volt, persze a leglényegesebb kérdés továbbra sem az számomra, hogy ki alapította az adott módszert és pontosan miben hitt, van e vmi számszerű összehasonlítás arról, kik hogy teljesítenek utána az életben, vagy legalább vmi összesítés, milyen konkrétumokban nyilvánulnak meg különböző szemléletek?

savanyúaszőlő (törölt) 2016.03.23. 13:52:51

@Ahasverus: @Gazzella: @Raon: @-JzK-:

Az okkultizmus kérdése kapcsán perdöntőnek számít, hogy R. Steiner számtalan alkalommal használta az 'okkult, okkultizmus' kifejezést (elég megtekinteni néhány előadásszövegét), többek között saját életművére vonatkozóan.

Tehát NEM az egyébként helytálló megállapítással élő Gazzella és NEM néhány katolikus gondolkodó állt elő az álfilozófus-álpedagógus okkultista gyökereivel, hanem utóbbi alkalmazta nagy vígan saját vizsgálódásaira (pl. okkult fiziológia, okkult történelem).

Raon: a nyilvánvaló, magától értetődő és közismert kimondása mióta számít bulvárnak vagy zsigeri okoskodásnak?

Koriander 2016.03.23. 14:10:27

@Gazzella: tényleg klassz cikk. katolikus apologetika szemszögébôl nem tudom megítélni, de nem szeretném a figyelmeteket most elvonni a Nagyhéttôl ne szalaszdd el!
www.youtube.com/watch?v=N
www.youtube.com/watch?v=Zz4LBjysReA
www.youtube.com/watch?v=V6WR6A-r8SY

Koriander 2016.03.23. 14:14:59

Barber Agnus dei-jét elrontottam:
www.youtube.com/watch?v=FOwRW8ee4S8
én is visszabábozódom, Raon még beszélünk, vmikor.

01732895 (törölt) 2016.03.23. 20:48:36

@Koriander: Köszönöm! Én holnap tűnök el. Úgyhogy áldott szent háromnapot és húsvétot!

Raon 2016.03.24. 09:00:38

@savanyúaszőlő: köszönöm ezt a választ - úgy megkönnyítetted vele a dolgomat, hogy az már szinte érdemtelenül kapott segítség.
Igen, Steiner valóban használta ezeket a kifejezéseket - amelyek önmagukban kutyául nem azt jelentik, mint amilyen értelemben te használod, és a pejoratív zöngéket is kizárólag te töltöd fel magadnak melléjük. Mert mit jelent az okkult kifejezés? Rejtett, titkos - ennyi. Az izmus meg az ezzel való foglalkozás, az ebbe vetett hit - ennyi.

A válaszod kiválóan rámutat arra, milyen az, amikor valaki belegabalyodik a modernkori azonosságlogika bűvöletébe, és azt sem feltétlenül veszi észre, hogy már egyes szavakat is kilúgozott jelentéstartalommal próbál használni. Nem szeretem a reklámot, de írtam erről még régebben egy összegzőt, ami kb. egy az egyben ide vág:
www.ferfihang.hu/2012/10/03/az-informacio-bortone/

Ha nincs kedved végigrágni magad, íme a lényeg: azért bulvár/zsigeri okoskodás, mert amit te elővezetsz, az egy szimpla döntési logika, amellyel számodra elhelyezed a dolgokat, hogy tetszik neked vagy sem, jó, vagy rossz, mellett vagy vagy ellene. Amiről meg én beszélek, az a rendszer működését kutató megközelítés, a miértek részletein való elcsámcsogás, a folyamatokban való gondolkodás része - és ebben a vonatkozásban az általad közvetített tartalom kb. csak egy irreleváns trollkodás, már elnézést.

Raon 2016.03.24. 09:17:31

@Gazzella: elnézést, tegnap munkába menet sietve daráltam be a hozzászólást, így kicsit javítanom kell magam, mert amit írtam, az félreérthető: szimplán csak arra gondoltam, hogy ott hagytuk abba, ahonnan szerintem kb. pont kezdett volna érdekes lenni. Nem egy alkalommal értekeztem már erről hívő emberrel, és még olyan szerencsém is volt, hogy kiváló jellemű, ritka értékes emberpéldánnyal sikerült ütköztetni a magunk nézeteit (aki gondolom hívőként is figyelemreméltó lehet), és számomra mindig kellemes élmény volt, amikor észre lehetett venni a tanok mögött az embert is.
De ha neked ez töréspont, természetesen semmi gond nincsen, egyedül csak a Steiner lenézés zavart, de ezzel is együtt lehet élni. :)

Raon 2016.03.24. 12:20:24

@Ahasverus: hát itt jó sok minden összegyűlt, de igyekszem mindenre sort keríteni. :)

Sok mindenben egyetértünk. Ami a jobboldali kritizálási gyengeségről írtál, sajnálatos telitalálat: ez valahol annak is a következménye lehet, hogy kies hazánkban errefelé manapság nincs olyan régen kialakult értelmiségi kör, mint ami a bal oldalon egyértelműen meghatározható. És hát a nácikártya miatt ez még sokáig így maradhat, sok más fehér folttal egyetemben (mint amilyen pl. a nemzeti liberális).

A "felvilágosodáshoz" tényleg sok necces dolog kapcsolódik, de nem téves meglátás ezt az ördögi métely kútfőjének tekinteni? Minden ilyen horderejű esemény az újradefiniálások és átrendeződések időszaka volt a történelemben, és a fősodor csak egy dolog, ami mellett elfért sok minden más is. Metafizikai értelemben egyébként ez ilyenkor mindig egy extra LEHETŐSÉG az érdemi változásra, változtatásra - előjelek nélkül értve.

Az is tény, hogy az emberi lélek megváltoztatása volt a kiindulópont, és sokaknál már eleve ez kiveri a biztosítékot. A legtöbb ember abszolút statikus életet él ilyen értelemben, megszületik, elfogadja magát/együtt él az "eleve elrendelt dolgaival", és egész életében azt ontja magából, hogy ennek így is kell lennie.
Nálam pl. kb. az egész életem egyik legfőbb alapvetése, hogy az ember legfőbb ereje (és létezésének értelme) a változás, hogy jobbak, többek, erősebbek legyünk. Azt egyébként a materialisták is elismerik (egyfajta evolúciós parancsként), hogy a természeti törvények a tökéletesedés irányába mutatnak, és metafizikai értelemben is minden arról szól, hogy az emberi lélek ilyen-olyan módon kiteljesedjék. Innen nézve az efféle változás elleni berzenkedésnek valahol logikus oka van... és hát nem feltétlenül humánus ezt kimondani, de ez mindig is a gyengék akarnoksága marad, amikor a saját komfortérzet fontosabb, mint egy értelmesebb, tartalmasabb élet.

Lehet, kicsit feleslegesnek tűnt ezt kifejteni, de innen kanyarodnék vissza a lényeghez: sok esetben tapasztaltam már, hogy a Steiner ellenes ítélkezések többsége is erről szól. A Steiner filozófia lehet, hogy katyvasznak tűnik, de csak az azonosságlogika felől nézve: Steiner ugyanis sosem szedte ezt dogmatikus rendszerbe (mint amit a legtöbb ember ismer, átlát és megszokott), ezek nála csak előadásssorozatok, rengeteg átfedéssel, ismétlődéssel, ugyanazon kérdésekben hagymaszerűen egymásra simuló rétegekkel. Hát ez nem az az anyag, hogy előveszem a definíciót, elolvasom, és képben vagyok. Az efféle dekódolás amúgy is egy jól ismert okult trükk: erről a többség szépen lepattan, és csak azok láthatják át, akiknél biztosan megvannak a kellő alapok.
(a félreértés elkerülése végett: én sem tartozom közéjük, bevallottan csak egyes részletekre látok rá)
De ha egyszer lesz kedved egy steineri értekezésnek, részemről bármikor: az értelmes kritikának mindig helye van. :)

Ami a liberális, értelmiségi háttérről írtál, szintén abszolút helytálló megállapítás: és természetes, hogy a poroszos iskolában is lehetnek kiváló jellemű tanárok, a Waldorfra soha senki nem mondta, hogy egy univerzális abszolútum, csak egy lehetséges módja egy minőségibb, teljesebb élet megalapozásának. De ezt lehet, hogy külön kellene megtárgyalni, mert messzire vezetne, bár kétségkívül erre is áll, hogy a fenti, jobbára felszínes ítélkezésparádé helyett kb. itt kezdődne a lényeg az érdekes részletekkel: miben lenne jobb, és miben rosszabb/nehezebb a Waldorf. Ahogy fentebb írtam, egyáltalán nem való minden gyereknek, ez abszolút lelkialkatfüggő. Óvodában még csak-csak, ott sokkal többeknek hasznos lehet, de az iskolánál már tényleg erősebb szűrés kell. És hát pláne nem való minden családnak, mert a szülői háttér (reálisabban szólva: félreértés, korlátoltság, defektfaktor) alapvetően meg tudja határozni, hogy mit lehet kihozni ebből a módszerből, és mi az, ami az emberi gyarlóságok miatt adott esetben kb. lehetetlen, hiába van a pedagógia remekül kitalálva.

Raon 2016.03.24. 12:20:53

@Ahasverus: A fiam egy év állami ovis rettenet után került át Waldorfba, már végzett, most megint az állami rendszerben van az iskolában, mert nem sikerült jó w-sulit találni/bekerülni. De a cél az, hogy oda vigyük, nem egyszerűen a és b, hanem a és y a két világ (pedig még jó tanárai is vannak, de akkor hülyeségek tobzódnak ott, amelyekkel kiölnek a gyerekből rengeteg szépet és jót, és cserébe ráadásként nem is adnak semmit).
Én egyébként Steiner dolgait már korábbról ismertem, a Waldorfra csak az ovi kapcsán néztem rá, és meg is lepődtem, hogy mennyire más és gyakorlati, mint tőle bármi más. Azóta rengetegszer tapasztaltam már, hogy amikor a laikusok (nem te, úgy általában) próbálják elhelyezni Steinert valahová, akkor a Waldorf kapcsán az jön náluk elő, hogy "ja, ez az az ürge, aki szerint az előző földtörténeti korban a Vénuszról repültünk ide szellemalakban? Hogy az mekkora egy kókler!", és ezzel elintézettnek is veszik a lényeges kérdéseket. Ez ismételten csak az azonosságlogika (velem vagy ellenem) áldása a mai világnak, ami egyébként remekül betokozz egy csomó minden mást is, csak sokan fel el sem jutnak odáig, hogy ezt felismerjék (amibe születsz, az is maradsz).
Persze ebben a kérdésben bevallottan én vagyok az ufó, mert engem nem különösebben hat meg a tekintélytisztelet, sosem érdekelt, hogy ki az, akitől a bölcsesség ered, mindig az foglalkoztatott, hogy mit mond. És hét innentől kezdve természetesen Steiner is mondhatott extra hülyeségeket, ez a része engem nem zavar - de a Waldorfosdit remekül összerakta, az fix. Kis továbbgondolással és modernizálással (mert azért lassan eltelt már száz év) remek dolgokat ki lehetne hozni belőle. :)

2016.03.29. 14:32:31

@chrisred:

Itt valahogy eltűnt pár hsz-em, pedig azt hittem, ott van az.
Megpróbálom újraírni.

.

"Egyszerűen képtelen vagy felfogni egy ország lakosságának és egy adott állam vagy politikai hatalom szükségletei közötti különbséget."
Inkább te vagy képtelen felfogni, hogy mit írok.
Majd ha megérted, nem vitázol olyannal, amit nem is írtam.

.

"a magyar lakosság hozzájut olajhoz és földgázhoz, annak ellenére, hogy nem foglaltuk el Oroszország gáz- és olajmezőit"
Nem tudom, mond-e az neked valamit, hogy valami ingyen van, vagy valamiért fizetni kell. Ha nem, akkor nem szóltam.

.

"milliós létszámú katonai és félkatonai szervezetek kontrollálták a lakosságot"
Kanyarban nem voltak milliós létszámú fizetett rendfenntartó erőik.
Pláne nem 33-36 között.
Szóval ez most nem jött be.

.

"az egészséges ütemű generációváltáshoz az szükséges, hogy a fiatalabb nemzedékek tagjai a reproduktív korukban önálló egzisztenciával rendelkezzenek"
Aha. Szóval Maliban meg Zimbabwében megvan az önálló egzisztencia a fiataloknak.
Csak Németországban, Olaszországban, Japánban, Angliában, Spanyolországban, Svédországban meg a többi európai országban nincs ez meg.
Légyszi, mesélj még! :)

.

"A globális felmelegedés korszakában hamarosan amúgy is evolúciós hátrány lesz, ha az emberi szervezet elsődleges védelmi vonala a sugárzással szemben fogyatékosan működik."
A globális felmelegedés hatására a Golf áramlat leáll és Európa hidegebb éghajlatú lesz. Ergo ez sem jött be. Éppen előny lenne a kevésbé pigmentált bőr. :)
De továbbra is látom, neked az európai kultúra és társadalom, aminek az életedet köszönheted, semmit nem jelent. Na amit te képviselsz, AZ a színtiszta nácizmus! Amikor egy népesség sorsát simán kidobod az ablakon, csak mert a sajátod számodra előbbre való.

DennisVT1 2016.04.01. 02:19:53

@Deansdale: Na hát nem tudom, hogy van-e időd, meg ingerenciád végigolvasni kb 200 kommentet, de teljesen ideillik a dolog...

csajokespasik.blog.hu/2016/03/31/takaritas_inkabb_tevezik_netezik_rajzol

Annyira jó képet ad a férfiak és nők hozzáállásáról a dolgokhoz...

VT 135 2016.04.21. 15:53:15

Deansdale, mivel nem látok privát elérhetőséget, itt kérdezem meg tőled, h vendégposztként közzétehetem-e a "Nemi szerepek" írásodat? Egy kis látogatottságú, "kibeszélős" blogra, amit elsősorban nők írnak/olvasnak.

Deansdale 2016.04.26. 16:30:26

@Gazzella: @Ahasverus: @Raon: @don Fefinho: @TrollEdomer:

Most találtam egy cikket, ami szerint a fél szilícium-völgy waldorf suliba járatja a gyerekeit, többek között a Google, Apple, Yahoo, HP és az Ebay vezetői. Mindezt annak ellenére, hogy (illetve pontosabban talán épp azért mert) a suliban nincsen semmiféle számítástechnikai eszköz, és bevinni is tilos. Mondjuk a google vezetőiről sokmindent el tudok képzelni, de azt nem hogy ostobák, úgyhogy talán mégsem olyan nagy hülyeség az a waldorf :)

www.nytimes.com/2011/10/23/technology/at-waldorf-school-in-silicon-valley-technology-can-wait.html?_r=0

2016.04.26. 16:40:27

@Deansdale: Ezen én meg sem lepődöm. A neoliberális világrend könnyedén adaptál magába olyan New Age-szerű képződményeket, mint a Scientológia vagy a Waldorf.

Én azon csodálkoznék, ha a gigacégek vezetői Montessorri-iskolába járatnák a gyermekeiket.

Mondjuk szívük joga az iskolaválasztás. :)

A jövő elitjét a Waldorf-iskolákban készítik fel a világ vezetésére. :P

Raon 2016.04.26. 19:35:13

@Ahasverus: egy mondatban említeni a ciánt a waldorffal... hát, nem tudom, te ennyire tájékozatlan vagy az előbbi kapcsán, vagy ennyire berzenkedsz az utóbbitól?

Raon 2016.04.26. 19:41:25

@Deansdale: remek cikk és nem is lepődtem meg :)
Annak, hogy a suliban nincs extra technika, amúgy sok érdekes vetülete van. Egyrészt minden értelmes szülő tudja, hogy úgy is csak idő kérdése, amíg ez rászakad a gyermekére, azaz itt maximum annyit lehet tenni, hogy az ember szűr és minimalizál, amíg lehet. Ez a környezetemben lévőket látva kb, azt jelenti, hogy ha valaki a gyerek hét éves koráig (amíg ovis) eléri, hogy a gyerekénél a mesélt mese legyen hangsúlyosabb a tv helyett, és/vagy mondjuk nyolc-tíz éves korig ki tudja tolni azt, amíg a technológiai cuccok bűbája végérvényesen magába szippantja, akkor már ezzel kb. behozhatatlan előnyt adott a gyermekének a kortársaival szemben. És ahhoz még waldorf sem kell, hogy ki-ki belássa, hogy egy gyerek életében mennyivel többet ér bármilyen aktív játékkal (pláne mozgással) töltött idő, mint a passzív (tv/monitor előtt végzett) "kikapcsolódás". Sőt, akiben van egy kis kurázsi, és akár a felnőttkori tapasztalatai révén be meri vallani magának, egy idő után ez utóbbi konkrétan az élete egy jelentős részét elrabolja az illetőtől, de legalább semmit nem ad cserébe :)

2016.04.26. 20:43:00

@Raon: Feltűnt, hogy mindenki "tájékozatlan" a te részedről, aki egy picit is kritizálni merészeli a Waldorfot.

Egyébként meg csak annyira utaltam, hogy a neoliberális rendszernek mindkettő lefekszik - van az a pénz. Simán adaptálhatóak a jelenlegi szisztémához. Csak ennyiben tettem a kettő közé egyenlőségjelet. Bár a részemről mind Ron Hubbard, mind Rudolf Steiner szakmailag kifogásolható, mondhatni kókler és dilettáns.

Raon 2016.04.26. 21:01:54

@Ahasverus: itt nem a megmerészelésről van szó, sőt, ha kritika jönne, annak is meglenne a helye. A felületes lózungokat viszont nem tartom kritikának, ahogy a nemtörődöm gépelés és a zsigeri ellenszenv különféle megnyilvánulásait sem. Ez pedig nyilván összefügg a tájékozottsággal - és arról nem én tehetek, hogy a fentiekben egy helytálló mondat nem hangzott még el. Az sosem baj, ha valaki laikusként belefolyik egy témába, de hát akkor ne csodálkozzon, ha majd esetleg jobban tudnak nála dolgokat.

Én abban hiszek, hogy olyan kevés érték van a mai világban, és annyi hülyeség, hogy a dezinformálás kapcsán nincs mérlegelési lehetőség, mindenképpen védekezni kell. Győzködni persze senkit nem érdemes, ha helytálló információk vannak az étlapon, az már elég, onnantól már működhet a tiszta, korrekt egyéni választás.

A ciánnal viszont ezek szerint alaposan mellélőttél, lévén az konkrétan a huszadik század egyik legveszedelmesebb szektája - és már megint csak tájékozottság... ha ismernéd a hátteret, azért az egy mondatban említésért te magad kérnél itt sűrűn elnézéseket. Nem arról van szó, hogy ne lenne világos a példa, amire használtad, de a háttér ismeretében te most kb. egy kitudjahogy17vagy19 éves csaj popsijára esetleg rálegyintő udvarló és egy gyermekerőszakoló vadállat közé tettél egyenlőségjelet, mondván, hogy a te példádban mindkettő csak az ismerkedés rögös ösvényeit gyakorolgatja épp.

2016.04.26. 23:44:19

@Raon: Az tény, hogy a multinacionális cégek (egyike és másika) benyomul a scientológiai vagy a waldorfos irányzatok mögé. Hogy miért teszik, az persze megérne egy alaposabb elemzést. Talán mert mind a scientológus kurzusok, mind a waldorfos pedagógia egyfajta elitképzést lebegtet meg a céges nagykutyák előtt. Lehet csűrni-csavarni a dolgokat, de a neoliberális eszme valamiért egyszerre merít a Scientológia Egyházának tanaiból és a Waldorf sulik pedagógiájából (lehet, sőt biztos, hogy szelektálva, mazsolázva de merít). És ami a legrosszabb, hogy egyik sem zavartatja magát ezen, sőt magát a rendszerkritikát sem engedik meg maguknak, nehogy lekéssenek pár befektetőről. (Mert hát annyiban is hasonló mindkettő, hogy mindegyik üzlet is valamilyen szinten. Ugyebár, egy Waldorf iskola sem olcsó.)

Ennyit állítottam, nem többet.

Biztos, hogy nem ugyanaz a kettő. Lehet, hogy a Waldorfos közösség különb, mint a Scientológia közösség, mind elmélet, mind gyakorlat terén. De ez semmit sem cáfol abból, hogy valamiért mindkettőt megtalálták maguknak a multik, meg a neolib apologéták.

Íme egy analógia...

Böjte Csaba Dévai Szent Ferenc Alapítványa és a G. Fodor Gábor Századvég Alapítványa sem ugyanaz a dolog. Az egyik egy tiszta és becsületes célzatú civil szervezet, a másik egy korrupt, állami pénzeket elnyelő civil szervezet. Nem lehet egy szinten mérni a kettőt - de mégis mindkettő fontos támasza a FIDESZ-nek.

Természetesen egy hosszabb elemzést érdemelne az egész kifejtése, elhiszem. De röviden ennyi a véleményem.

Sajnálom, ha félreérthető voltam.

2016.04.27. 20:10:55

@Deansdale:

Mert van eszük.
Egyébként másik tendencia náluk, hogy otthon tanítják a gyerekeiket (homeschooling), ami szintén egy remek alternatíva az oktatási rendszerrel szemben.

Magyarán arra jöttek rá, hogy:

- Aki állami iskolába íratja a gyerekét, az idióta.
- Aki az állami iskola balfasz pedagógusainak kezei közé adja a gyerekét, az idióta.
- Aki a TV meg a számítógép elé ülteti a gyerekét, az idióta.

Egyébként ezt már évtizedek, sőt, lassan egy évszázada tudja az értelmesebb réteg, aki kicsit is konyít a pedagógiához meg a gyerekek fejlődéséhez. Egyszerűen alternatívát keresnek az állami iskola helyett.
Én is csak azt tudom javasolni minden értelmes szülőnek, hogy azonnal vegye ki a gyereket az iskolából (nálunk ez sok esetben a magántanulói státusszal érhető el a legkönyebben).

.

Mondok egy érdekességet a gyerekek fejlődésével kapcsolatban.

Az a gyerek, aki nem mozog, hanem csak ül egy számítógép előtt (még ha a gépen matematikai meg egyéb készségfejlesztő dolgok vannak is), sokkal valószínűbb, hogy bénább mérnök lesz, mint az a gyerek, aki mászókán mászkál meg fogócskázik. A mérnöki munka alapja a térbeli és kinetikus intelligencia - magyarán az, hogy én hol vagyok és hozzám képest mi hol helyezkedik el. Amikor mérnöki rajzot készít valaki, vagy egy 3D-s ábrát tanulmányoz, akkor ezt használja. És ez bizony mozgás közben fejlődik a legjobban. Ha a gép előtt ül, ott ez sokkal kevésbé fejlődik ki. Bizonyított tény, hogy azok a gyerekek, akiknek jobb a térbeli intelligenciája és az egyensúlyérzéke, azok általában jobbak geometriából. A Waldorf iskolákban és óvodákban nem véletlen, hogy ezeket a képességeket szándékosan fejlesztik is speciális mozgással, játékkal, tánccal.
/A Waldorf-nak egyes tanárai valóban bénák, illetve a megfelelő kereteket (fegyelem, stb.) hiányolom belőle. Ugyanakkor az tény, hogy oktatás-módszertani és gyerek-pszichológiai szempontból az elérhető oktatási módszerek közül az egyik legjobb a Waldorf módszer./
Ezért is szajkózza minden értelmes pedagógus, neurobiológus, gyerekpszichológus, hogy a gyereknek minél többet kell(ene) játszania.

Ahogy én szoktam mondani:
A JÁTÉK NEM JÁTÉK!

A játék a leghatékonyabb fejlesztő tevékenysége a gyereknek (embernek). Évmilliók alatt kialakult önfejlesztő tevékenység, amely az alapképességeket fejleszti (ahelyett, hogy egy adott tevékenységet gyakorolnánk be, mint pl. matek képletek, stb.). Amikor a gyerek a többi gyerekkel játszik, akkor valójában fejleszti saját magát. (Ezért is örül közben, hiszen az agy jutalmazza saját magát a fejlesztésért.) Amikor a pedagógusok többsége nekiáll matekot, magyart meg a többi szart tanítani a gyereknek, akkor pont azt akadályozza benne, hogy az alap képességeket (szociális készség - érzelmi intelligencia; logikai-; kinetikus-; és egyéb intelligenciák) fejlessze. És utána csodálkozunk, hogy a gyerek ugyan be tudta magolni a matek képletet, de érdemben használni már nem tudja, mivel az ehhez szükséges alap képességek hiányoznak.

KalmanBlog 2016.04.28. 12:20:14

Érdekes, hogy amikor a Waldorfot kitalálták, akkor még nem volt TV, mégis benne van a rendszerben a vizuális túlstimulálás elleni szembeállás. Ugye az a szabály, hogy a Waldorf babáknak nincsen érzelmet kifejező arca. Szerintem ez túlzás, viszont a trendre mégis nagyon ráérzett Steiner, hogy a vizuális túlstimulálás lesz a legnagyobb probléma a jövőben. Ha az arc nélküli baba az ára, hogy ne találkozzon a Disney hercegnőkkel a gyerekem, akkor legyen!

Voltunk egyik ismerősünknél, akikkel bejártuk a Waldorf óvodás sétautat. A gyerekek minden hétfőt azzal kezdenek, hogy elsétálnak egy gyönyörű völgybe, egy tisztáson játszanak, és utána mennek vissza az óvodába. Erre én irígy vagyok. Egészen biztos vagyok benne, hogy jót tesz a gyerekek lelki életének.

Összességében jónéhány valóban lényeges dolgot jól ragad meg a Waldorf.

A számítógép használat pedig a programozást kivéve csak árt a fejlődő emberi agynak. Az a jelszó, hogy minden gyerek kezébe tabletet, és az majd megteremti az egyenlőséget csak egyféle értelemben igaz: minden gyerek egyforma felhasználó-zombivá válik.

A programozás ismerete viszont valóban rengeteget segít a mai életben szinte bármilyen területen dolgozó embernek. Ráadásul az algoritmikus gondolkodás minél korábban alakul ki, annál többet segít. Aki ezt gimis kora végéig (de inkább 4. osztályos koráig) nem ismeri meg, az valóban hátrányból indul. Viszont a mai gépek elé nem szabad leültetni egy gyereket, mert 99%, hogy magába szippantja. Ennek az ellentmondásnak a feloldására találtam ki azt, hogy a gyerekeket kizárólag programozásra használható szöveges üzemmódú számítógépeken kellene tanítani. (Mint amilyen egy C64 BASIC interpreter volt - persze játékok nélkül.) Ez lenne a leginkább Waldorf-kompatibilis számítógép :-).

2016.04.28. 16:25:27

@KalmanBlog:

A Waldorf baba arca azért olyan, hogy a gyerek maga "határozhassa meg", hogy éppen milyen hangulatú. A gyerek a babára vetíti ki a saját érzelmeit, ezért csinálják így. Nem volt céljuk a túlstimulálás elleni védelem. Persze ettől még manapság lett kapcsolat, ahogy írod is.

Az algoritmikus gondolkodást lehet fejleszteni számítógép nélkül is. Sőt, néha jobban is. Bár tény, hogy a számítógép segíthet ebben. Ugyanakkor jó tudni, hogy az algoritmikus gondolkodás a legtöbb esetben (persze nem mindig) azt jelenti, hogy ne gondolkodjon az ember, hanem hogy kész megoldókulcsokat használjon, esetleg azokat módosítsa. Magyarán hogy adott problémákra legyen a zsebében kész válasz, amit elő tud rántani. Ez szép meg jó, néha hasznos is, de ez pont a problémamegoldási képességet veti vissza. Hiszen mi van, ha nincs a zsebünkben megoldóképlet a problémára? A világban a legfőbb értékek egyike a problémamegoldás, nem pedig az, hogy egy már korábban megoldott problémára a kész megoldókulcsot tudjam.

A többi gondolatoddal egyetértek. Főleg a 'felhasználó-zombi' kijelentéssel. Valóban azt képez a rendszerünk.

KalmanBlog 2016.04.28. 17:40:13

@zombigyilkos: Ugyanakkor jó tudni, hogy az algoritmikus gondolkodás a legtöbb esetben (persze nem mindig) azt jelenti, hogy ne gondolkodjon az ember, hanem hogy kész megoldókulcsokat használjon, esetleg azokat módosítsa.

Én úgy értem az algoritmikus gondolkodást, hogy ha adott egy probléma, akkor képes legyen az ember algoritmusként megfogalmazni a megoldását. Tehát semmiképpen sem az algoritmus megtanulására és végrehajtására gondoltam.

2016.04.28. 23:24:31

@KalmanBlog:
Ja értem. Valójában akkor ott is a problémamegoldás lenne a lénye, illetve az, hogy az adott problémát átlássa a gyerkőc.
Nemrég találkoztam egy oldallal, ami a programozási logika alapjait tanítja - főként gyerekeknek. Igazából ha a gyereket érdekli ez a dolog, akkor ezek a játékok jól kiegészíthetik a szabadtéri játékot:
studio.code.org

KalmanBlog 2016.04.29. 10:24:47

@zombigyilkos: "Igazából ha a gyereket érdekli ez a dolog, akkor ezek a játékok jól kiegészíthetik a szabadtéri játékot:
studio.code.org"

Pont ezt próbálom magyarázni, hogy én ezekben a grafikus izékben nem hiszek. Hiába tolja mindenki ezt, hogy így kell tanítani mert leköti a gyereket, satöbbi, szerintem nem ez a helyes út. Szerintem programozást tanítani fekete-fehér (vagy fekete-zöld :-) üzemmódú képernyőn kell valamilyen interpreter környezetben.

Eleve gyanússá teszi a dolgot, hogy Zuckerberg vigyorog vissza róla. A "pályák" között videók vannak, amit én a célcsoport korában még biztosan tiltanék (a kezdőszinttől próbáltam ki, ami szerintem max 6-7 éves kor). Elemezgethetném tovább is, de nem teszem.

2016.04.29. 12:05:28

@KalmanBlog:
Hinni sok mindenben lehet. A hatékonyság meg megint más.

Nem csak azért érdemes ezt csinálni, mert leköti a gyereket. Eleve fordított a hozzáállás. Nem azért kell csinálni, hogy lekösse. Hanem ha leköti, akkor kell ezt csinálnia - máskülönben nem is érdemes foglalkoznia vele.

Emellett ez a programozási logikát tanítja, nem a konkrét programozást. Magyarán a logikus gondolkodás alapjait. Nem kész képleteket, programnyelveket tanít, hanem azt az alapot, ami utána bármely programnyelvnél szükséges lesz.
Kb. mint amit fentebb írtam a térbeli intelligenciáról.
Az, ha odarakjuk a gyereket matekpéldákat csinálgatni, nem lesz jó mérnök. Nem csak azért, mert a legtöbb gyereket rohadtul nem érdekli. (Azért is.) Hanem azért, mert az lesz jó mérnök, akinek az alapjai (térbeli intelligencia) fejlődnek rendesen. Később a matekképleteket pár hét alatt képes megtanulni és alkalmazni, ha az alapok kifejlődtek nála, meg van motivációja. De ha az alap nincs meg, akkor tolhatod te neki évekig a matekot, akkor sem kapsz jó mérnököt.
Ugyanez van itt is. Nyomhatod te neki a programnyelvet, ha a mögötte lévő logikai intelligencia alap nincs meg. Nem csak hogy érteni nem fogja, hanem rövid idő alatt meg is unja.

Egyébként meg nagyon egyszerű, hogy hogyan érdemes tanítani a gyereket. Rohadt fontos, hogy a gyereket érdekelje az, amit csinál. Magyarán hogy kedvét lelje benne. Mert olyan esetben 10-100X gyorsabban tanul. Ami érdekli, azt gyorsan megjegyzi az ember. Ami nem érdekli, azt meg gyorsan elfelejti.
Ezért is baromság az oktatási rendszer, ahol elvárják a gyerektől, hogy éppen az érdekelje őt órán, amit a tanár mond neki. Minden gyerek más, minden gyereket az adott időpillanatban más és más érdekli. Ezért is érdemes mindig azt tanítani neki, ami éppen akkor érdekli. Mert lehet, hogy csak fél évig fogja érdekelni a matek, de az alatt a fél év alatt többet képes tanulni (és hosszabb időre vésődik be nála), mint a normál suliban 12 év alatt erőltetett tananyag. Egyszerűen azért, mert érdekli, lelkesedik iránta. Amikor a gyerek (de a felnőtt is) lelkesedik valami iránt, akkor az agy 'turbó fokozatba' kapcsol és sokszoros kapacitással képes megjegyezni dogokat. Amikor viszont, mikor nincs meg a lelkesedés, olyankor csak magolás van, ami nem csak azért értelmetlen, mert rohadt lassan tanul, hanem azért is, mert a magolt anyag 90%-át pár éven belül elfelejti.

Nézd:
www.hrportal.hu/hr/aki-fel-az-nem-kreativ-es-nem-tanul-igy-latja-az-agykutato-20150325.html
www.hetek.hu/interju/201402/atprogramozott_agyak

Ezért is érdemes olyat csinálnia a gyereknek, amit szeret csinálni. Ha a játékos logika-tanulást szereti jobban (általában igen), akkor azt érdemes csinálnia. Pláne, hogy ott alapképességet fejleszt, nem programnyelvet magol. Lentről építkezik, nem pedig fentről. Ha megvan az alap képessége, utána a programnyelv már bármelyik könnyen fog menni. De ha programnyelvvel akarod megtanítani neki a logikát, úgy nehezebb lesz.

KalmanBlog 2016.04.29. 12:25:37

@zombigyilkos: Ezzel mind egyetértek, egyet kivéve: ahhoz, hogy játékos térbeli feladatokkal játsszon a gyerek egyáltalán nem kell számítógép. Számítógép akkortól kell, ha már érdekli az a kérdés is, hogy hogyan lehet mindezt gépekre applikálni, működő dolgot létrehozni. Ekkor lép képbe a valódi számítógép, előtte papír-ceruza, könyvek és építőjátékok vannak. És amikor képbe kerül, hogy szeretné a számítógépen működésre bírni, amit elképzel, akkor már nem akadály, hogy csak szöveges a felület, mert már látja a magasabb szintet, hogy ő most ezt az eszközt valamilyen céllal használja, és nincs többé szüksége vizuális stimulációra.

2016.04.29. 13:03:08

@KalmanBlog:
"hogy játékos térbeli feladatokkal játsszon a gyerek egyáltalán nem kell számítógép"
Persze, ezzel én is ígetértek. A számítógép csak egy plusz lehet a fejlesztésben, feltéve, ha érdekli a gyereket.
Viszont ha már van számítógép, akkor szerencsésebb odarakni elé mindkét verziót (grafikus illetve szöveges felület), hogy a gyerek döntse el, melyik érdekli jobban.

Pash Cutter (törölt) 2016.05.07. 19:35:30

@Raon: @KalmanBlog: @Deansdale:

Hejőkeresztúri modell - IV. Béla Általános Iskola

Körülbelül 5 éve ez az egyik slágernek számító modell a liberális scénában. Szétnézve a neten, csak dicsérő cikkeket találtam róla (kb. olyanokat, hogy erre a modellre kéne átállni az egész oktatási rendszernek, meg hogy ez az élő cáfolata a szegregált oktatásnak), bírálót nem. Nekem kicsit vegyes a benyomásom: tetszenek a módszerek, leginkább, ami a kooperációra épül, de mintha a megnyilatkozó pedagógusok, leginkább az igazgatónő eléggé a "progresszív" táborhoz húzna.

Ti mit gondoltok a videókban látottakról?

www.youtube.com/watch?v=tnnbJ8dyHMA
www.youtube.com/watch?v=N6oKvsYg_aY

GABOR2 2016.05.29. 21:12:52

@Deansdale: "igazi férfit" keresnek

Igazából ha megnézzük inkább preferálják a bétákat mert azok nyújtják a biztonságot, az alfákat hajtaja a hormon, a béta nem megy sehová... Ha az alfa nem teszi meg neki amit kér (gyerekszülés és gondoskodás) akkor repül az alfa is és majd szül egy bétának.

Pash Cutter (törölt) 2017.07.02. 07:21:17

@Raon: Ez talán érdekelhet.

Vekerdy Tamás interjú - Emésztjük föl a jövőnket
www.pressreader.com/hungary/somogyi-hirlap/20160604/281603829727257

Raon 2017.07.03. 16:04:03

@Pash Cutter: láttam máshonnan, de köszi. :)
Vekerdy jól beszél, mint mindig - ha akarnék, sem tudnék belekötni abba, amit mond.

Pash Cutter (törölt) 2017.07.03. 17:23:09

@Raon: Én azért meglepődtem, hogy Vekerdy elismerően szól Klebelsberg Kunóról. Oké, szerintem is remek szakember volt oktatásügyben, de mégis csak a poroszos pedagógia híve volt, a Waldorf pedig, mint kritikai irányzat, a poroszos oktatással szemben jött létre. Árnyalt Vekery - és nekem ez az árnyaltság tetszetős. Vannak a poroszos oktatásnak hibái, de mégsem kell kiönteni a vízzel együtt a gyereket is a kádból - voltak annak pozitívumai is. Szerintem ezt Vekerdy is látja...

A Summerhill-pedagógia egyik magyarországi propagátora, Fóri Péter pl. kifejezetten megvetéssel szól az egész poroszos oktatásról. Mikor a világ nem ilyen fekete-fehér...
Véleménye a Waldorf-ról:
www.foti-peter.hu/waldorf-summerhill.html

Mostanában tervezem, hogy jobban elmélyedek Vekerdy Tamás munkásságában. Szerintem egy pedagógus számára megkerülhetetlen szakember - tanítani kellene a tanító- és tanárképzőkben!

Szerintem ezt is ismerheted. Egész jól bemutatja a magyarországi Waldorfot.
www.youtube.com/watch?v=-3_KDLWKE-U

heptakontanonaéder 2017.07.05. 02:01:04

@GABOR2:
Félreértés. Mióta világ a világ, a homo nőstény elsősorban egy alfának óhajtja széttenni. Viszont a bébit föl is kell nevelni, márpedig ez egészen a múlt század közepéig nem ment egyedül. Vagy a baba ment lelencbe, vagy éhenhaltak. (Hét krajcár, a mosónők korán halnak) Ma viszont rövid, átmeneti majális után (dugok az alfával, hozzámegyek a bétához és fölneveli a fattyút) a DNS teszt a Damoklész kardja.
Majd meglátjuk mi lesz ebből. A teszt tiltása nem megoldás, az már biztos, hiába nyígnak a femik.

Frederick 2017.09.06. 17:42:09

@Raon: @TrollEdomer:

Nem akarom kiélezni a Vekerdy-vitát, de nagyon látszik, ki mellé állt a jelenlegi magyarországi polgárháborúban.

www.youtube.com/watch?v=mGGEtKyda9s

www.youtube.com/watch?v=PQ1mGYHVF_o
(40.20-tól)

És nem ez az egyetlen megnyilatkozása. A következőekbe botlottam más forrásoknál (videók, cikkek):
- a menekültügy bagatellizálása
- a Gender Studies bevédése (a linkelt OSZK-előadáson)
- sok esetben a jobboldal démonizálása
- a férfiasság, az általa megvetően "macsósság" szapulása
- a Bagdy Emőke elleni petició aláírása

Küldhetek még linkeket, ha gondoljátok.
süti beállítások módosítása