A feminista nők többsége szerint a maradi (hegemón patriarcha ésatöbbi) férfiak nem tudják feldolgozni a nemi szerepek változását. Aztán ugyanezek a nők megfordulnak, és azt kezdik kérdezgetni, hogy hová lettek az igazi férfiak, merthogy nekik olyan példány kellene, amilyen a 100 évvel ezelőtti minta volt, és a modern nemi szerepeket megélő férfiak nem jók. Sírjak vagy nevessek?

Hol vannak a hagyományos nemi szerepeknek megfelelő, régivágású férfiak, akik ugyanakkor nem várják el a nőtől a hagyományos női szerepek betöltését? (Hiszen az nőelnyomás lenne!!!)

Az antifeministák nem értik, hogy a nemi szerepek megváltoztak - ugyanakkor mit csinál ez a sok hülye modern férfi, akik nem képesek felnőni? Ez a generáció selejtes, mert nem olyanok mint a nagyapáik, akik még tudták, hogyan kell úriemberként viselkedni. Kell a fenének a sok alternatív nemi szerepet követő piperkőc, metroszexuális, nerd, gamer, hipszter, lópikula.

...

A modern nők családalapítási elvárásai szerteágazóak és önellentmondóak. Egyfelől ott a dolog romantikus oldala, amiben az elvárások nem sokat változtak az utóbbi 100 évben: a férfi legyen kezdeményező, spontán, romantikus, gáláns, humoros, ésatöbbi. Aztán ott a randizás pragmatikus része, amiben megintcsak nincs változás az elvárásokban: a férfinak legyenek erőforrásai, legyen megbízható és érzelmileg stabil, vállalja a családért a felelősséget és a munkát, etcetera. Ezekkel szemben viszont keletkezett a párválasztásnak egy vadiúj, merőben fölösleges és erősen káros ideológiai oldala is, ami a nőkben elültetett egy rakás újfajta elvárást: a férfi fogadja el a nő függetlenségét és a közöstől független érdekérvényesítését, ugyanakkor ő kötelezze el magát teljesen, szánja mindenét a nő boldogulására, amellett, hogy cserébe nem vár el semmit. A modern férfi attól modern, hogy a hagyományos iga húzása mellett hagyja magát bepalizni a feminista egyenlőségesdivel, ami a mindennapokban úgy csapódik le, hogy nem vár a nőtől háztartásbeli munkát, bármiféle áldozathozatalt vagy akár szexuális hűséget, hiszen az ilyesmi patriarchális nőelnyomás lenne. Nem kell hozzá sok ész, hogy rájöjjünk, ez teljesen egyirányúsítja a kapcsolatokat: ez a rendszer attól modern, hogy a hagyományos női szerepek minden feladatát és felelősségét a férfiakra tolta át, miközben a férfiakról nem vett le cserébe semmilyen terhet. A férfiak felé a hagyományos nemi szerepeik betöltése ugyanúgy elvárás, mint 100 éve, csak most mellette még az új szerepeknek is meg kell felelni. A nőknek ezzel szemben se új, se régi szerepeknek nem kell megfelelni, mert feminizmus.

Hurrá, egyenlőség!

...

Nyilván nem fog minden nő ideális rabszolgát találni, rákényszerülnek a kompromisszumokra. Viszont a hosszútávú kapcsolatban élő felek hozzáállásán erősen látszik, hogy miféle ideológiai startvonalról indultak. Manapság a nők többsége kesereg, hogy a pasija nem eléggé rabszolga. Ellátja ugyan a hagyományos feladatait, vagyis heti 40-60 óra munkával hozza a pénzt, ami mellett valamennyire ellátja a modern feladatait is, hiszen leviszi a szemetet meg ilyesmi, de mégis... Sokkal optimálisabb lenne, ha még többet vállalna, hiszen a nőt túlságosan lefárasztja a feministák elvárásainak való megfelelés. A cél a tökéletes karrier, tökéletes életmód, tökéletes párkapcsolat és tökéletes szülőség egyidejű és folyamatos fenntartása, amiből a legtöbb nő egyet sem képes megvalósítani, nemhogy mindet. Ez természetesen a férfiak hibája. A modern nő életmódja szegről-végről a hagyományos férfimodellt tükrözi, amennyiben az egzisztencia megteremtését helyezi az első helyre, és annak rendeli alá a családi életet. Ugyanakkor azt nem akarják tudomásul venni, hogy ez a férfiaknál mindigis áldozathozatallal járt: a napi X óra munkával a saját gyerekeik neveléséről maradtak le, aminek így az összes öröme, élménye és tapasztalata a nőknél csapódott le. Ez mint férfiellenes sztereotípia vert gyökeret a köztudatban, miszerint a rohadt patriarchák a szegény feleségeikre hagyják a saját gyermekeik nevelésével járó poklot, míg ők vidáman hancúroznak a szénbányákban és a futószalagok mellett. (Kevés munkával és sok pénzzel járó melója a férfiak 1%-nak van talán, ne róluk általánosítsunk.) A modern nők azt hiszik, hogy ők majd a férfiaknál sokkal ügyesebben is meg tudják oldani ezt a problémát, és a teljes karrier mellett teljes családanyák is tudnak lenni. Ez máris lehetetlen, és nem is sikerül senkinek, de ők emellett még a tökéletes párkapcsolatot és a nagyvilági életmódot is követelik! Ha a 21. században egy nőnek nincs lehetősége a fantasztikus karrier mellett mintaanyának lenni, plusz egy testileg-lelkileg-szellemileg önkiteljesítő és kielégítő párkapcsolatban élni, plusz élvezni mindennek a gyümölcsét luxusnyaralásokkal és szomszédpukkasztó léhűtéssel, akkor ott sürgős feminista közbelépésre van szükség a patriarchális nőelnyomás megszüntetésére.

Így hát apuci egyrészt vegye ki a részét a pénzkeresésből, másrészt tehermentesítse a feleségét a házimunkában és gyereknevelésben, harmadrészt 20 év házasság után is legyen romantikus, figyelmes és megértő (ugyanakkor ezekért cserébe ne legyen semmilyen szexuális elvárása), negyedrészt pedig prezentálja magát úgy, hogy a nő lefőzhesse vele a barátnőit, különben jön a válóper.

Ötödrészt csinálja mindezt örömmel és zokszó nélkül évtizedeken át, mert a véleményére senki nem kíváncsi, ráadásul, ahogy már elhangzott vagy féltucatszor, ne várjon cserébe semmit, mert az nőelnyomás. Hogy a férfin mennyi a teher, az a kutyát nem érdekli - az a fontos, hogy a nők elérhessék az álmaikat. Abban a paradoxonban élünk, hogy a nők sok szerepben akarnak egyszerre sikeresek lenni, de szétforgácsolódnak a feladatok között, egyetlen szerepbe se tudják belefeccölni a szükséges energiát, így még a másodosztályú eredmények eléréséhez is folyamatosan a férfi segítségére szorulnak, akinek így a saját feladatai mellett a nőéit is vinnie kellene. Aztán csodálkozunk, hogy a férfiak többsége kimerült, ingerült, és 7 évvel a felesége előtt teszik a sírba.

A csúnya gonosz hagyományos nemi szerepekben mindenkinek elég volt 1 területen sikeresnek lennie, és máris flottul mentek a dolgok. Mindenkinek világos volt, hogy mik és mekkorák az elvárások, valamint hogy miket lehet azok teljesítéséért cserébe elvárni. Egy ilyen rendben az egyébként nem túlságosan egetverő képességekkel megáldott emberek is lehettek sikeresek, mert végtelen számú minta és példa volt előttük, amit nem volt nehéz követni. Lehet, hogy egyeseknek ez nem elégítette ki az önmegvalósító igényeit, ugyanakkor fix sikerélményt kínált és mindenkinek megadta a lehetőséget mások tiszteletének, megbecsülésének kivívására.

Manapság mindenkinek több fronton kell helyt állnia, ami - mily meglepő - sokkal nagyobb lelki-szellemi terhet ró az emberekre. Annakidején szétosztottuk a feladatokat kétfelé - ma mindenki egyszerre csinál mindent. Akkora hülyévé váltunk, hogy egy manufaktúrás rendszerről visszaálltunk egy céhesre, amivel úgy lerontottuk az életvitelünk hatékonyságát, hogy még a technológiai fejlődés ellenére is sokkal többet stresszelünk és sokkal kevésbé érezzük sikeresnek magunkat, mint ükszüleink. Minél többféle elvárásnak kell megfelelnünk, annál valószínűbb, hogy lesz olyan amiben nem vagyunk érdekeltek vagy tehetségesek, és máris jöhetnek a kudarcok meg az önértékelési problémák.

...

Ráadásul új nemi szerepek voltaképpen nem is igazán léteznek; a férfiaknál totál káosz uralkodik, a régi női helyébe pedig csak a hagyományos férfiszerep némileg csonkolt változatát tettük. A családanya és háziasszony helyére a menedzser- vagy üzletasszony került, dehát mivel ilyen pozíció csak minden századik nőnek jut, a többi 99-nek be kell érnie ugyanennek a lebutított változatával. Magyarul a modern (feminista) női szerep a kilátástalan babramunkában való megöregedés, a cél és tervek nélküli csapongás munkahelyek és kapcsolatok között egyaránt, amíg valahol 30 és 40 között el nem kezd visítani a belső sziréna. Ez sajnos nem azt jelzi, hogy hamarosan baj lesz, hanem hogy a baj már megtörtént. Ilyenkor már veszett fejsze nyele után kell szaladgálni, vészmegoldást találni olyan problémákra amik pár évvel azelőtt még örömteli lehetőségek lettek volna.

(A hülyék kedvéért szúrnám közbe - remélhetőleg fölöslegesen, hátha nem olvassák a blogomat -, hogy ez nem minden egyes nőre igaz, hanem "csak" a fiatal nők többségére vonatkozó általános kilátás. Aki olyat kommentel, hogy általánosítok, és nem minden nő ilyen, az számítson a retardáltaknak kijáró automatikus moderációra.)

Jogos felvetés lehet persze, hogy minek is kellenének rögzített szerepek - csinálja mindenki azt ami boldoggá teszi, csak találja meg hozzá a megfelelő párt! Ez papíron frankó, de a való életben nagyon keveseknél válik be. A helyzet az, hogy bár fiatalon még sok a különc, 30-40 éves korára a legtöbb ember rájön, hogy a valódi boldogságot a családalapításban találja, vagy találta volna meg. A családfenntartáshoz kapcsolódó optimális munkamegosztó szerepek felrobbantása nem adott hozzá semmit az emberek lehetőségeihez, csak összezavarta őket. Most mindenki keresgél, önmegvalósít, kiéli magát, de ez egy beteg illúzió, amivel pont a legértékesebb időt sikerül elpocsékolniuk öncélú, értelmetlen bohóckodásra. A sok "önmegvalósítás" eredménye a rengeteg szingli, jobb esetben a csonka családok (ott legalább már van gyerek!), a lasszóval fogott apajelöltekkel kényszerűségből futtatott kapcsolatok, amikben szinte garantált a válás.

Leromboltuk a hagyományos nemi szerepeket, mert "korlátozták a nőket". Mit jelentett ez a korlátozás? Azt, hogy a nőknek a férfiakkal egyenlő mennyiségű munkája és felelőssége volt. (Csak éppen olyan fronton, amin jobban tudtak teljesíteni mint a bányában.) A feminista mozgalmak nem tűrhették, hogy a nőkön bármiféle felelősség legyen, vagy bármiféle áldozatot kelljen hozniuk a családért. Az ilyesmi férfidolog, ugyebár - mondják a nemi sztereotípiák fő ellenségei. A hagyományos nemi szerepeket muszáj volt szétverni, de mit kaptunk helyettük? Lelki bizonytalanságérzetet, afféle gyökértelenséget, mivel lassan már fogalmunk sincs, hogy mit is kellene csinálnunk, mi számít sikernek vagy sikertelenségnek, és hogyan lehetünk hosszú távon boldogok. Személyes jellegű sikerélmények hiányában csak az objektív siker marad, a pénz, így hát azt tettük az emberi élet megmérettetésének legfőbb eszközévé. A gazdag nyert, a szegény az lúzer, és arról hogy közben a többség stresszes és boldogtalan inkább ne beszéljünk.

Azt ezen a ponton talán már magyarázni sem kell, hogy a hagyományos nemi szerepek bár a fiatalokra korlátozólag hatottak, hosszú távon pont az ő érdekeiket szolgálták: megakadályozták hogy elfecséreljék a fiatalságukat. Korán a családalapítási pályára, és a legkönnyebb, legstabilabb nemi szerepek felvételére állították őket, hogy minél könnyebb legyen viselniük az élet terheit, illetve hatékonyan tudjanak együttműködni a házastársukkal. A tradícionális szerepek boldoggá tették az emberek többségét, vagy legalábbis megteremtették erre a lehetőséget.

Szinte hallom a progresszív tiltakozást, hogy de nem mindenkinek ugyanaz a boldogság! Na ja. És mivel van egy kisebbség, ami stabil család nélkül képzeli el az életét, vegyük el a többség eszközeit a teljes életre. Világos.