Gyakran olvasom Szendi Gábor írásait, és többnyire egyetértek velük, mivel nem a presztízsféltő áltudományos őskövületek dumáját visszahangozza, hanem a saját eszét és gondosan felépített tudását használja a dolgok elemzésére. Legjobb példa erre a Boldogkőivel való közvetett sajtóvitájuk, amiben a fehérköpenyes megmondóember hasraesik a saját titulusától, Szendi meg egyszerűen felmossa vele a padlót. Éppen ezért furcsállom egy kicsit, hogy van egy olyan téma amiben még az ő véleménye is rongyosra nyűtt, alaptalan társadalmi sztereotípiákból táplálkozik - legalábbis ez az érzésem támadt annak kapcsán, amit az apák felelősségéről ír. (Nem kritizálom az egész cikket, csak ott szólok hozzá ahol nem értek egyet.)

A fogamzásgátlás megjelenésével a szex kockázatmentessé vált (...) A férfinek többé nem kellett a szexért házasodnia, (...) A megváltozott keretrendszerben egészen más személyiségű férfik és nők nőnek fel, akik merőben mást kezdenek gondolni házasságról, családról, gyermekvállalásról. A nők végre tanulni akarnak, a férfiak pedig egyre messzebbre szeretnék kitolni a legényélet végét, és szeretnék jó sokáig felelőtlenül élvezni az élet gyönyöreit.

Ez itt kezd úgy csengeni, mint az evolúciós pszichológiában gyökerező, a kollektív túlélést segítő, ugyanakkor objektíve hamis nőpozitív és férfinegatív néphit. A nő jó, a férfi rossz, ugye mind hallottuk már. A civilizáció fejlődése lehetővé tette a nők számára az önállósodást, amit korábban nem a férfiak elnyomó természete, hanem a technológia fejletlensége hátráltatott. A "végre tanulni akarnak" megfogalmazás kissé megtévesztő, hiszen legtöbbjüknek a tanulás akadály a státusz, az anyagi függetlenség felé vezető úton. Az absztrakt intellektuális kíváncsiság, a valóság megismerésére és megértésére irányuló vágy mindigis a férfiak sajátja volt, függetlenül az ostoba feminista elképzelésektől amik szerint a nők is ugyanolyanok lennének mint a férfiak, ha a férfiak nem nyomnák el őket.
A mérleg másik serpenyője sem teljesen kóser, ugyanis az is csak egy fáradt sztereotípia, hogy a férfiak többsége "fél az elköteleződéstől", és csak az ingyenszexért él. Persze, a buliközpontú 21. században szinte nincs olyan fiatal aki kezét-lábát törné a mihamarabbi családalapításért, de ez a nőkre pont ugyanannyira érvényes. Vagy talán valakinek olyan illúziója támadt, hogy a 20 körüli csajok kétségbeesetten keresik az apajelölteket, de nem találnak? Ez, amennyire a sajtóból meg lehet állapítani, inkább a 35 fölötti nők sportja.

A nő, mi mást tehet, kényszerűen alkalmazkodik a helyzethez.

Ez bizonyos egyedi esetekben lehet így, de társadalmilag pont fordított a helyzet. Ahogy Szendi pont ugyanebben a cikkben máshol meg is jegyzi, a férfiak alkalmazkodnak a női igényekhez, mivel máskülönben nem jutnak szexhez - így a megoldás kulcsa a nők kezében van. Nagy hiba tehetetlen áldozatoknak látni őket, főleg mivel ez turbózza fel a férfilélek nősegítő ösztöneit, amit a hölgyek köszönnek szépen és szemérmetlenül kihasználnak, nem csak egyénileg, de társadalmi méretekben is - lásd feminizmus.

Egy ideig egy nőnek ez nem is esik nehezére, hiszen a nők végre először a történelemben, tanulhatnak, és kiélhetik önmegvalósítási vágyaikat.

Bár ebben a szövegkörnyezetben a "tanulás" nem olyan jelentős kérdés, nekem mégis böki a szemem az ismételt szóba hozása. Régebben is tanultak a nők, rengeteg olyan dolgot ami szükséges és hasznos volt az életben maradásukhoz. Persze ezt általában nem iskolákban tették, hanem anyuci szoknyája mellett, de vegyük észre, hogy a férfiak túlnyomó többségére is pont ugyanilyen sors várt az apjuk mellett. A magasszintű iskolai tanulás kevesek kiváltsága volt, nem pedig olyasmi, ami a férfiaknak járt volna, a nőknek meg nem. Viszont az internet korában ideje lenne újraértelmezni, hogy mit is takar a tanulás iránti vágy, hiszen ma már autodidakta módon bárki megtanulhat bármit teljesen ingyen. Nők milliói élhetnének ezzel a lehetőséggel, böngészhetnék az elérhető anyagokat kvantumfizika, táplálkozás vagy evolúciós pszichológia terén - 99%-uk mégsem teszi, inkább a facebookon trécsel, plázákban szédeleg vagy szappanoperát néz. Ne tegyük a nőket túl magas piedesztálra, még megütik magukat amikor leesnek.

Ám amikor a biológiai óra jelez, hogy most már ideje volna a gyermekvállalásnak, a nő, ha körülnéz, csupa elköteleződni nem akaró korabeli férfit lát, akik élvezni akarják az életet, nem pedig terhek és felelősség alatt nyögni.

Ebben ugye implicite benne van, hogy a nők is buliznak amíg meg nem kondul a belső vészharang. A "hová tűntek az igazi férfiak?" jellegű akaratlan humoreszkek többnyire 40-hez közeli, vagy akár azon túli nők tollából származnak, akiknek jó 100 éve ilyen korukban már a nagymamaszerepre kellett gyúrni. Ebben a helyzetben viszont korántsem igaz, hogy a korukbeli férfiak éretlenek lennének - inkább az a gondjuk, hogy a hátuk közepére sem kívánják a kiöregedett, megkeseredett, az anyaság felé észvesztve rohanni kívánó nőket, akik egy párkapcsolatban semmit nem tudnak a férfi asztalára tenni. Teljesen normális dolog, ha egy férfi az elköteleződéshez olyan nőt keres, aki mellett egyenrangú partner lehet egy kölcsönös és őszinte érzelmi kapcsolatban, nem pedig egy eszköz amire a nő a hőn áhított szülés elérésének érdekében fanyalodik. Minden józan emberi számítás azt diktálja, hogy családot alapítani és gyermekeket nemzeni egy a huszas éveiben járó, érzelmileg stabil, erkölcseiben szilárd nővel érdemes. A helyzet az, hogy nem az igazi férfiak tűntek el, hanem ezek a nők. Garantálom, hogy férfiak hordái rohannának a házasságkötő termekbe, ha találnának ilyen nőket, akik a termékenységük és szépségük csúcsán lennének hajlandóak elköteleződni a férfi mellett.

Az éretlen fiatal férfiak (a 30 alatti korosztályról beszélünk) számának növekedését pedig az okozza, hogy a nők által felállított szexpiaci körülmények között a lazítást látják optimális stratégiának. Minek erőlködjenek, ha a jó nők túlnyomó többsége egészen a kapuzárási pánikig úgyis csak a Rócsildokra és Donhuánokra kíváncsi? A férfiak ~80%-ának az emancipált szexpiac nem azt jelenti, hogy dőzsölnek mint George Clooney amíg egy szupermodell be nem fogja őket, hanem 1. önkéntelen cölibátusban, vagy ahhoz közelítő körülmények között várják, hogy rájuk fanyalodjon egy vénlány akinek már nincs jobb választása; 2. kezdeti igényeiket erősen csökkentve próbálnak monogám kapcsolatra hajlandó nőt találni az olyanok között, akiknek a relatív szexpiaci értéke jóval kisebb a sajátjuknál. A férfiak négyötöde egyszerűen nem elég vonzó ahhoz, hogy a hipergám természetű attraktív nők figyelmét fel tudja kelteni. A jóképűek, a pénzesek nagyot kaszálnak, de a többség csak kallódik és sodródik, és nem azért mert ezt akarják, hanem mert reményük sincs bármi másra. S csak hogy teljesen egyértelmű legyen: ez nem az ő hibájuk. A monogám patriarchális rendben ők is hamar párt találtak volna, produktív dolgozók és felelősségteljes apák lennének. Jelen nőközpontú rendszerünkben ők az igazi vesztesek, de nem aláznám meg őket azzal, hogy áldozatoknak nevezem őket, ahogy a nők tennék hasonló szituban.

A 20. századi individualizmus terjedésével a válás is egyre könnyebbé vált, s ma már a házasságok fele válásba torkollik. Nem ritka a két-három gyermekes párok szétválása sem. Az élettársi kapcsolatok pedig még bomlékonyabbak. Olyan világot teremtettünk, amiben a férfi a legrosszabb tulajdonságait valósíthatja meg.

Na ez már teljesen torz elképzelés, a tipikus női férfiszapulás internalizált változata: a gonosz férfiak lelépnek a családjaikból, otthagyva szegény nőket ebek harmincadjára. A valóságban a válások többségét nők kezdeményezik, s még csak nem is azért, mert a férfi kibírhatatlan, hanem mert kiszeretnek belőle, és anélkül már nem is olyan vonzó dolog az elköteleződés, amire elméletileg annyira hajtottak a házasság előtt. Michelle Langley könyve a témában korszakalkotó (lenne, ha elegen olvasnák). A nők egyrészt a totális kontroll iránti vágyukkal, másrészt a férfi túlélőképességének folyamatos próbálgatásával (shit test) kikezdik a vonzalom alapjait, amit a férfi iránt éreznek, és ahol nincs szexuális vágy, ott hamarosan házasság sem lesz. Ráadásul a poligám hajlamú férfiak sokkal inkább tartanak szeretőt titokban, mint hogy szétrobbantsák a saját családjukat, ugyanakkor a hipergám nőknek mindig csak egy férfi kell, de az mindig az elérhető legvonzóbb - tehát ha van jobb jelentkező, akkor ők igenis inkább újítanak, a régi meg mehet a híd alá. A nők könnyebben köteleződnek el, de ez náluk felszínes dolog, és könnyen felbomlik; ezzel szemben a férfiak nehezebben köteleződnek el, de komolyabban gondolják.

A világ, amiben élünk, továbbra is erősen agymossa neveli a férfiakat az elköteleződés, a felelősségvállalás irányába - legalábbis az oktatási rendszer és a média errefelé hat, amit jóformán csak a kortársak esetleges különvéleménye ellensúlyoz. Ezzel szemben a nők fejét manapság már a bölcsőtől kezdve hülyeségekkel tömik, az aberrált feminista grrrl power eszményekkel: önállóság, férfias viselkedés, az arroganciáig menő versenyszellem (ami persze alig burkoltan a férfiakkal szembeni kisebbrendűségi komplexusból táplálkozik), ésatöbbi. Nem véletlen a kapcsolatok bomlékonysága, csakhogy ezt a női oldal okozza, nem a férfi.

Az élettársi kapcsolat olyan kompromisszum, amiben a nő lement a kapcsolati minimumig, ami viszont a férfinek az elköteleződés maximuma.

Ez megintcsak egy nőpozitív és férfinegatív fikció. Manapság a legtöbb nő 20-30 között tanulni akar és karriert építeni, amit esze ágában sincs "tönkretenni" egy gyerekvállalással. Éppen ezért megváltozott a kapcsolatok szerkezete is, mert míg régebben a nők pár évvel idősebb férfiakat kerestek a plusz státusz és egzisztencia miatt, addig mostanában inkább a kortársakat részesítik előnyben kényelem, társadalmi megszokás vagy nyers szexuális vonzalom okán. Lennének bőven 30-as férfiak akik szívesen elköteleződnének 20-as csajokkal, de jobbára a kutyának sem kellenek - a tipikus modern azonos korú kapcsolatokban pedig már mások a szabályok: a biológiai óra csörgéséig a nők nem akarnak elköteleződni, utána meg nem értik hogy a velük egykorú pasiknak mi a baja.

Az élettársi kapcsolat minden szempontból bizonyíthatóan hátrányt jelent, egyedül azt a célt szolgálja, hogy a férfi szabadnak érezhesse magát.

Ne varrjunk már mindent vakon a gonosz férfiak nyakába, illetve ne vitassuk el a nőktől az önrendelkezés képességét, ha kérhetném. Senki egyetlen nőt sem kényszerít élettársi kapcsolatra, ha nem vállalnák akkor nem lenne egy sem. Ami a világban jelen van, azt a nők pont ugyanannyira akarják mint a férfiak, még akkor is, ha ez valószínűtlennek tűnik, vagy homályosak az okai. Még a csiklócsonkítást is elsősorban nők csinálják más nőkkel, nem lehet mindenért a férfiakat okolni. Mintegy mellesleg: a nők szexuális hatalma sokkal nagyobb a férfiakénál, azt hiszem ezt nem kell magyaráznom senkinek aki egy kicsit is konyít az evolúciós pszichológiához, de pont emiatt a nyitott kapcsolatok sokkal több "szabadságot" adnak a nőknek mint a férfiaknak (a pár százaléknyi rocksztárt és filmszínészt kivéve, akikre vadásznak a nők). A szigorú monogámia elsősorban az átlagos férfiak érdekét szolgálja (és azon keresztül az egész társadalomét), míg azon mindennemű lazítás a nők és a piramis csúcsán tobzódó alfahímek számára előnyös. Még ha egy átlagférfi álmodozik is szabad szexről dögös csajokkal, a realitásérzéke azt diktálja, hogy jobb neki a partnerével kölcsönös hűségben, mint nyitott kapcsolatban lézengeni, hiszen a nője bármikor talál egy tucat kant aki szívesen elszórakoztatja, neki viszont véres verejtékkel jár becserkészni egy semmivel sem jobb nőt mint a sajátja.

Sok férfi bizonygatja, hogy a házasság "csak papír", de ha "csak papír", miért is ne lehetne aláírni?

(Félretéve, hogy manapság a nők sem akarnak házasodni...) Azért, mert azon a papíron az áll, hogy a férfi egy életre szerződik, a nő viszont csak addig amíg kedve van rá. A férfira az állam rákényszeríti, hogy a válás után is teljesítse a vállalt kötelezettségeit (gyerektartás és nőtartás formájában, illetve a vagyona megosztásával), de a nőre nem. Így minden házasság egy potenciális bomba, ami a férfi vesztét okozhatja. Talán alakítsuk vissza a házasságot egy kicsit korrektebb szerződésre, amilyen régen is volt, és akkor kisebb lesz a férfiak ellenállása.

az [élettársi] kapcsolatokban felnőtt gyerekek nélkülöznek a legtöbbet

Fogadni merek rá, hogy ez inkább az egyedülálló anyákra igaz, főleg az olyan élettársi kapcsolatokkal szemben ahol a gyermek biológiai szülei élnek együtt. Tágabb értelemben azt lehet mondani, hogy a gyerekeknek az egyedülálló anyjukkal a legrosszabb, függetlenül attól, hogy tartósan magányos, vagy más "pótapákat" próbál a csonka családba hozni. Persze e tekintetben a nők felelősségét szóba hozni tilos és életveszélyes.

Jó okunk van azt gondolni, hogy sok férfitől meglehetősen idegen a gyermekért vállalt felelősség gondolata.

Ez jobbára csak a fiatalokra igaz, illetve azokra akik a válással, vagyis a férfiak kisemmizésével és a családból való kihajításával járó rossz példát láttak a környezetükben (akár saját szüleiken). A férfiak többsége magától eljut oda, hogy szeretne megállapodni, csakhát ehhez nagyon nehezen talál megfelelő párt. Mire a nők biológiai órája elkezd csörömpölni addigra a férfiak feje lágya is benő, csakhogy, amint már többször is jeleztem, egy 35 körüli férfi nem olyan hülye, hogy egy 35 körüli nővel akarjon családot alapítani. Míg egy ilyen korú férfiban még simán benne van 20-30 év kemény munka a családért, addig egy ilyen korú nőben már rég nincs benne az, hogy könnyedén szül és felnevel 2-3 gyermeket.

Sok férfi gond nélkül lelép

Öööö, nem. Ez a kivétel - a szabály meg az, hogy a férfiak többségét akarata ellenére dobják ki a saját családjából. Statisztika.

Egyre több a diszfunkcionális család, s az ebben felnőtt fiúk megismétlik gyermekikkel saját sorsukat: nem vállalnak igazi, mély felelősséget a felnevelésükért és boldogulásukért.

Talán változtassunk úgy a társadalmon, hogy ne legyen divat eltaposni és kihajítani a férfiakat a házasságaikból, sőt, állítsuk vissza a férfiak és az apák tiszteletét úgy a közbeszédben, mint a médiában, és akkor talán nem lesz annyi diszfunkcionális család. Miért kellene a fiatal srácoknak hajtani a házasságra, ha mindenhonnan azt látják, hogy a férjek és apák bumfordiak, nevetségesek, szánalmasak, fölöslegesek, és voltaképpen csak nyűgöt jelentenek az egyedülálló anyából és a gyerekekből álló család nyakán? Amíg a kultúránk legismertebb családjai a Bundyk és a Simpsonok, addig ki az a hülye aki töri magát a férj- és apaszerepre?