A Zindex címlapján fent van, hogy Hillary lett a demokrata párt elnökjelöltje, de az nem, hogy hogyan.
Egyrészt a demokrata jelöltválasztó ülés helyszínét kerítésekkel vették körül, mert Hillaryék féltek a nyilvánosságra került becstelenségek és csalások miatt feldühödött Sanders-támogatók tömegétől. Azok meg is érkeztek, néhányan át is másztak, állítólag a gázspray is előkerült - igazi jó libsi, progresszív móka volt.
Közben kiderült az is, hogy ki szivárogtatta ki az információkat a demokrata jelöltválasztáshoz kapcsolódó csalásokról; az illetőt két golyóval a hátában szállították kórházba, ahol meg is halt. Hajnalban, az utcán lőtték agyon, nem hiányzott sem a pénze, sem az iratai.
Amúgy az megvan, hogy a demokrata párt elnöke (aki egyben a jelöltválasztó bizottság elnöke is) az a nő, aki Obama ellen még Hillary kampányfőnöke volt? Az előző pártelnök, aki erről a posztról önként lemondott, most Hillary alelnök-jelöltje. Nyilván nincs itt semmi összefüggés, akik azt rebesgetik hogy Hillary a saját embere pártelnökségét az alelnökség ígéretével bundázta meg mind alusapkások.
Na mindegy, a lényeg az, hogy kínnal és keservvel, de Hillary végre elnökjelölt, és ehhez csak pártucat igen komoly bűntényt kellett végrehajtani, meg alig egy pár ember halt bele.
És ezek a "demokraták" mondják azt, hogy Trumptól félni kellene...
Nahoten 2016.07.27. 07:35:26
Belvedere_blog (törölt) 2016.07.27. 09:50:42
www.magyarszemle.hu/cikk/20100406_min_nevet_az_amerikai_elnok
Valahogy a demokrata párttal összefüggésben mindig előkerül a médiaterror és a személyi kultusz...
2016.07.28. 07:15:05
Ma reggel ezt olvastam az indexen, hogy ezt mondta Obama:
"Trump esetleges elnöksége „félelmetes”, mert Trump nem tudja a dolgát ... nyilvánvaló, hogy alapvető ismeretekkel nincs tisztában, például a világról, a nukleáris fegyverzetekről, vagy arról, hogy a muszlim világban mi a különbség szunniták és síiták között”
Ez nyilvánvalóan kampányszöveg meg hangulatkeltés, de azért egy kcisit szorongani kezdtem.
Igazából anniyra nem vagyok képben, hogy milyen Trump, de ami aggaszt benne, hogy elég forrófejűnek tűnik.
Persze lehet, ohgy ez kimért (taktika) a részéről, akkor OK.
Pl. hogy egy politikus, számító, meg ravasz, nem "tiszta" midnenben stb. ez sztem alap dolog, különben nem lenne ott ahol, tehát inkább az számít, ohgy ezeken felül mit csinál.
Barbaarb 2016.07.28. 13:31:18
Nekem nem jött le az, hogy ezzel Trumpot mentesítené bármi alól is Deansdale, még akkor sem, ha egyetlen ellenfele ellen szólal ezzel fel.
Egyébként szerintem Trumpra ráillik, hogy ne azt nézzék amit mond, hanem amit tesz, mert más a kampány, és más a kormányzás.
2016.07.28. 20:01:10
Én sem arra gondoltam, hogy mentesítené - de talán még nincs is mi alól:-), hogy miket mond, nem számít, hisz ő maga is megmondta, hogy csak az a lényeg, hogy szerepeljen a sajtóban.
+ biztos, hogy van igény erre s ő erre ráérzett (tehetséges). Vlszleg épp azért mert a másik oldal is eléggé a szélsőség felé van eltolódva.
De egyébként nem nagyon értek hozzá, nem is nekem kell választanom:-). Vhol olvastam, hogy azért ilyen népszerű ő, mert végre egy "tökös" ember jelent meg a politikában. Ami lehet, hogy jó is lenne (most volt pl. egy cikk az indexen Szíriáról s abban épp az volt, hogy mennyit töketlenkedik Amerika, hogy melyik oldalon, kiket menniyre támogasson stb.).
bár sztem. ált. a társadalmi jelenségekre az "egyszerű válaszok" demagógiák.
Na lényeg, hogy én csak abban reménykedem, hogy azért higgadt/racionális ember ő, ill. az az ember higgadt lesz, aki megkapja a kezébe ezt a hatalmas élesített játékszert.
Barbaarb 2016.07.29. 07:48:18
Irracionális ember szerintem nem vitte volna ennyire a versenyszférában, persze a politika más.
És igen, azért is népszerű, mert tökös kijelentései vannak, és nehezebb körülmények között az ilyet szeretik az emberek. Amikor gond nélkül, biztonságban, jólétben élnek az emberek, jobbak a langymeleg választások, de ha lefelé tart egy társadalom, akkor tökös vezetőt keresnek. Én egyébként mindig jobb szerettem az olyan politikusokat, akik nem csak hajlonganak.
bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2016.07.29. 10:46:49
24.hu/kulfold/2016/07/29/fellazad-a-feher-kozeposztaly-es-epp-rombadonti-a-vilagrendet/
don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2016.07.29. 13:54:06
Még azt igazán hozzátehették volna, hogy ciszheteró, meg hogy keresztény.
KalmanBlog 2016.07.29. 14:49:28
Ahol épp úgy esik jól a szerzőnek, ott fehéret sinkofálja el, ahol úgy tetszik, ott a középosztálybelit. A lényeg, hogy mindent ránk kenjen :-). A szomorú csak az, hogy ha ezt erőteljesen elkezdik tolni, akkor egy-két hónap múlva az összes libsi ezt fogja komolyan szajkózni, és elkezdi a fehér középkorú férfiak (egy kis csúsztatással bele fogják venni a szegényeket is) kirekesztését követelni a rasszizmus elleni és a tolerancia melletti küzdelem jegyében.
aldum · http://aldum.pw 2016.07.30. 09:12:57
bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2016.07.30. 10:23:28
2016.08.02. 06:25:51
konyves.blog.hu/2016/07/27/a_harry_potter-rajongok_nem_trumpra_szavaznak
Mattka85 2016.08.02. 09:16:32
KalmanBlog 2016.08.02. 10:45:51
Bashti először nem vette észre, mert elmerülten faggatta Van Horn fejét. Alig néhány hónapja még élt e fej, töprengett Bashti, fürgén járt benne az ész, kétlábú testen ült, amely egyenesen állt, és fesztelenül járkált, derekán ágyékkötő és egy felövezett, önműködő pisztoly, s ez hatalmasabbá tette Bashtinál - de kevesebb esze volt, hiszen ő, Bashti, sötétséget vitt egy régi pisztollyal ebbe a koponyába, az ész székhelyébe, és levette a koponyát a hús és csont hirtelen elernyedt vázáról, amely e fejet hordozta a földön és az Arangi fedélzetén.
KalmanBlog 2016.08.02. 10:48:01
2016.08.02. 19:39:55
"azon csodálkozom, hogy Jack London-t még nem tiltották be"
Mark Twain Huckleberry Finn és Tom Sawyer c. regényei be vannak tiltva Svédországban, mert használja benn a szerző a "nigger" szót. A feminista (és jakobinus) állam szerint a mű rasszista, még akkor is, ha magának Mark Twain-nek semmi köze a rasszizmushoz.