HTML

Deansdale

Férfiszféra: antifeminizmus, nőzés, satöbbi. Ja, és táplálkozás.

Utolsó kommentek

Ismétlés a tudás anyja + oroszukrán helyzet sokadik elemzése

2024.04.25. 12:58 Deansdale

Roosevelt cirka egy évszázada mondta ezt, amit azóta is sokan idézgetnek tőle:

in_politics_nothing_happens_by_accident.jpg

Magyarul nagyjából annyit tesz, hogy a politikában semmi nem történik balesetszerűen - bármi is az eredmény, azt úgy tervezték, úgy akarták.

Amilyen egyszerű ez az állítás, olyan nehéz megérteni, ill. elfogadni.

Amikor egy politikus kiáll a köz elé és azt mondja, hogy az alcsony szülésszámok problémát jelentenek, és ezt úgy fogják orvosolni, hogy ügyesebben és okosabban tolják be a nőket a munkahelyekre, akkor az óhatatlanul is bekövetkező eredmény, vagyis a születésszám további csökkenése NEM baleset, tévedés vagy hiba. Eleve tudták, hogy a nők munkahelyre tuszkolása tovább fogja csökkenteni a szülési kedvet, és ez volt a cél amit el szerettek volna érni. Ugyanakkor azt is tudták, ha a médiában elhintik, hogy ők ezzel segíteni akarnak, a tömeg el fogja hinni, mert a tömeg birka. Tehát amikor a valódi szándék megvalósult, és tovább csökkent a szülésszám, akkor a politikus egyszerűen széttárja a karjait és azt mondja, ő jót akart, csak valami érthetetlen okból nem sikerült.

A birkák pedig ezt is elhiszik, és legközelebb is rá szavaznak.

Ha az ember a modern nyugati világ jelenségeit nézi, a hivatalos médiamagyarázat MINDENRE az, hogy tévedés. Jó 50 éve semmilyen problémát nem old meg semmilyen politikai megoldási kísérlet, a helyzet folyamatosan csak romlik. Az oktatási rendszer döglődik. Az EÜ dettó. Igazságügy, migráció, vallási és faji villongások, hadügy, belügy, farügy, minden folyamatosan csúszik széjjel. (Az életszínvonal e tekintetben bonyolult kérdés, pl. mivel az ex-szoci blokk fellendülést mutat(ott), de ha a nagyobb nyugati országok statisztikáit nézzük az átlagember vásárlóerejéről, ott is egyértelmű a kép.) És a politikusok meg a médiájuk folyamatosan azt mondja, hogy a jószándék megvan, és az okos szakértők nagyon szakértenek, csak valahogy mégis homokszem kerül minden gépezetbe, és sosem azt kapjuk eredményként, amit a politikusok akartak.

Hmmmmmm.

Szalvador elnöke, Bukele megmutatta, hogy milyen az, amikor egy politikusnál egybeesik amit mond, és amit valóban akar. Azért szenzációszerű a dolog, mert ennyire ritka. És az embereknek mégsem esik le a tantusz, hogy a fehér holló példája rávilágít, a világ összes problémája faék egyszerűségű, csak egyetlen nyugati politikus sem akarja megoldani őket, mert ők pontosan abban érdekeltek, hogy minél több probléma legyen. Tehát amikor egy amerikai elnök ugyanazt mondja, mint Bukele, de az ellenkezőjét iktatja törvénybe, akkor tudni lehet, hogy a célja nem az amit mondott, hanem amit törvénybe iktatott.

És az eklatáns példa, ami 2 éve közszájon forog, hogy Putyin az ukrajnai háborúval tévedett, elszámolta, nem értette, rosszul gondolta, félrevezették a szakértői, satöbbi, satöbbi... Mind üres szócséplés. Nyilvánvalóan és egyértelműen itt is igaz Roosevelt kijelentése: Putyin pontosan azt kapja, amit eltervezett. És ha ez nem egyezik azzal, amit mondott, akkor nyugodtan félre lehet söpörni amit mondott, mert az volt a kamuzás.

Ugyanez igaz az ukrán és az amerikai félre is, mellesleg. Ők is pontosan azt kapják, amit ők elterveztek. Zelenszkij 3 új palotát és 2 yachtot akart, meg kiirtani a fehér ukrán férfiakat, az USA politikusai pedig dollármilliárdokat akartak átmosni a saját zsebeikbe, illetve a Blackrockéba, Ukrajnán keresztül. Az, hogy közben ott valami szerencsétlenek puskával lövöldöznek egymásra az istenhátamögötti lövészárkokban, nem érdekli őket - az csak a paraván, ami mögött a történések zajlanak. Ahogy a médiában naponta bemondják, milyen fontos érdek ennek vagy annak nyerni, és hogy ki milyen hibákat követett el a hadszíntéren, egyszerű parasztvakítás.

Putyinnak, Bidennek vagy Zelenszkinek egyetlen hibája vagy tévedése sem volt a háború során, és nem is lesz. Ami történik, az azért történik, mert úgy akarták, akkor is, ha úgy néz ki mintha baklövés lenne. Ebben persze sokat segít, hogy az említett politikusok pszichopaták, és ha meghal 20.000 katona meg 10.000 civil, azt tőből leszarják - szóval ha lehozza a sajtó, hogy az ukránok visszafoglaltak valami területet és meghalt x-ezer fehér férfi az egyik oldalon és y-ezer fehér férfi a másik oldalon, azt egyik vezető sem éli meg tragédiaként. A sajtó csámcsog rajta pár napig, meg néhány közember kitárgyalja, hogy a hülye Putyin már megint elk*rta, és dagadhat a keblük, hogy okosabbak mint az ex-KGB-s orosz elnök.

Az érdekes kérdés, hogy valójában mit is akar Putyin ezzel az egésszel, mert a többiek céljai olyan átláthatóak mint egy üres ablakkeret, de az övéi kicsit kevésbé. Persze ha minden jól megy akkor szerez valamennyi területet Oroszországnak, de szerintem ez őt személyesen nagyjából annyira érdekli, mint hogy ki lesz a következő szinkronúszó bajnok Tahitin. Már nem abban a korban élünk, hogy értelmes dolognak tűnjön feláldozni többszázezer embert és többszázmilliárd rubelt egy darab földért, miközben amúgy annyi földje van Oroszországnak, hogy nem tudja hova rakni. Különösen úgy, hogy előre számolhatóak voltak a következmények a nemzetközi embargókkal és szankciókkal, meg amúgy Putyinnak elég tiszta képe lehetett arról is, hogy a nyugat ezúttal messze túlmegy a hagyományos kéztördelésen és sipákoláson a számlazárolásokkal, cégkivonulásokkal, stb. Putyin nem hülye, maga a terület neki nem ért volna ennyit, szerintem ez világos.

Esetleg ha hozzávesszük, hogy azok oroszlakta területek, és onnan orosz embereket szabadítottak ki az ukrán elnyomás alól, az már jelenthet valamit, de kétséges, hogy Putyinnak ilyen erős nemzeti érzelmei lettek volna. A politika ezen szintjére gyakorlatilag csak pszichopaták jutnak fel, akiknek édesmindegy, hogy valahol külföldiában az ő honfitársaiknak sanyarú az élete. Arról nincs információm, hogy az orosz választópolgárok körében volt-e akarat Ukrajna lerohanására, de mivel ezt elsősorban az orosz média kontrollálta, ami azt csinált ezügyben amit akart, nem hiszem, hogy olyan nyomás nehezedett Putyinra ami az inváziót hozta ki belőle.

Persze vannak egyértelmű dolgok, pl. az orosz hadsereg megújítása és a modern harci techológiák ill. taktikák tesztelése, fejlesztése, de ez önmagában nem indokol egy háborút.

Mi az, ami történik, zajlik, létezik, és Putyin akarhatta, függetlenül attól, hogy mit mondott?

Akarhatta a szankciókat, hiszen azoknak a többsége roppant hasznos volt a ruszkiknak. Kivonult tőlük egy szekérderéknyi multicég, ami ezermilliárd dolláros felszabaduló piacot jelentett az orosz vállalatoknak, és csökkenő munkanélküliséget, miközben a nagyobb negatív hatásokat erősen tompította, vagy egyenesen lenullázta a BRICS kapcsolat. Az olajat, földgázt eladják Kínának, az EU meg bekaphatja. Csakhogy ehhez az kellett, hogy előre tudjon a szankciókról, ami simán lehetséges, viszont érdekes konklúziókra vezet.

Mindazonáltal ez a kép így kicsit fura, ugyanis úgy látszik, hogy a szankciók szerves részei voltak a háborús céloknak, viszont nem a harcoló felek csinálják és elsősorban nem rájuk irányul, tehát itt az arcunkba tapos a következtetés, hogy a háború olyan célokért (is) robbant ki, amik nem kapcsolódnak közvetlenül magához a háborúhoz. Az EU gondolkodás nélkül kihasználta a háborút arra, hogy saját magának alávágjon, aminek semmi értelme nem lenne, ha ez nem lett volna eleve egy tervezett cél. Azt ugye senki nem veszi komolyan, hogy az egész EU-ban egyedül Orbán épelméjű, egyedül neki jut eszébe, hogy télen fűteni kéne és ahhoz nem árt az olcsó földgáz...? És ugye azt se nyeli be senki húzóra, hogy a német és belga és portugál politikusok annyira odavannak Ukrajnáért, hogy a saját országaik alapvető stratégiai érdekeit és jólétét is félrerúgják olyan elvetélt hülyeségekért, hogy ha az oroszok az EU helyett Kínának adják el a földgázt, az majd meghátrálásra kényszeríti őket az ukrán fronton?

Roosevelt szavai alapján ami a szankciók eredménye lett, az volt a céljuk, viszont ez egyenesen vezet a felismeréshez, hogy a háború eleve része volt a terveknek amik elvezettek a szankciók meghozásához. Aki a szankciókat tervezte, az tervezte a háborút is, és volt annyi befolyása az EU politikusokra, hogy a rájuk nyomja a szankciótémát, illetve volt annyi befolyása Putyinra, hogy rányomja a háborút. Ha ez nem így van, akkor nincs értelme az egésznek, mindenki hülye és téved, mindenki ostoba, Putyin elmebeteg zsarnok, az EU-s politikusok az utolsó emberig (kivéve orbáncot) agyhalott baromállatok, többdiplomás emberek tízezrei képtelenek felismerni a legalapvetőbb tényeket amiket egy csoffadt vízfejű óvodás le tudna kottázni nekik, vagyis az egész világ egy diliház, színjáték, átverés. Ha az oroszukrán konfliktust nem a háttérhatalom tervezte, akkor minden értelmetlen, mindenki bolond, és minden vezető az ellenkezőjét cselekszi annak amit mond, ami az ellenkezője annak amit a választói elvárnak tőle.

Viszont ha az oroszukrán konfliktust a háttérhatalom tervezte, akkor teljesen világos minden ami történik, mindennek látszik az értelme és célja, ráadásul minden egyes résztvevő, Putyintól Zelenszkin át Wunderscheisse-ig tökéletesen racionálisan cselekszik. Ha létezik ez a terv, akkor kiveri a szemünket, hogy minden vezető ezt a tervet követi, és baromi frankón meg is valósítják minden egyes pontját, hiba nélkül.

Persze értem én, hogy alusapka. Az az elmélet, ami végig logikus és mindent megmagyaráz, az csak hülyeség lehet, mivel feltételezi, hogy a sokszáz éves nemzetközi bankárdinasztiáknak (akik a világ pénznyomtatását uralják) több hatalma van, mint a 4 évre választott nemzeti politikusoknak, és ez nevetséges elképzelés, hiszen a TV nem mondta be. Sokkal valószínűbb, hogy Putyin tévedett, Zelenszkij tévedett, az EU tévedett, meg úgy általában az egész nyugati világ egy gigászi, többszáz éves tévedéssorozat.

Roosevelt, az USA 32. elnöke pedig csak egy futóbolond volt a hülyeségével, hogy a politikában nincs baleset.

A politikában minden baleset, soha semmi nem történik szándékosan.

87 komment

Címkék: politika összeesküvés elmélet szép új világ

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G. Nagy László 2024.04.25. 13:18:08

Ha minden így van, ahogy írod, az olyan szempontból megnyugtató volna, hogy nem kéne világháborútól tartanunk. Azon meg már meg sem lepődünk, hogy pszichopaták irányítják az országokat, akik bárkit feláldoznak a kicsinyes érdekeikért - ez többnyire így volt a történelem során.

Ami igazán érdekes, hogy a nyugati, mainstream narratívát - Zelenszkij egy hős, nincs más út, csak a háború, működnek a szankciók, le lehet győzni Oroszországot stb. - ezt a sok idióta baromságot hogy beszopja az átlag nyugati választópolgár. Ez egészen elkeserítő.

A stílus, ahogy írsz, számomra továbbra is etalon. Olvasva a posztot néha hangosan felröhögtem.

Wildhunt 2024.04.25. 16:51:24

A cikk jó. 99%-ot adok, hogy a háborút megtervezték, kirobbantása szándékos volt. Én annyit teszek hozzá, hogy az oroszokat vagy át akarták verni, vagy csak rájöttek arra, hogy nyerhetnek többet, mint amit (valószínűleg) ígértek nekik.

Kexes 2024.04.25. 17:11:04

Hát az van, hogy minden igaz lehet, meg annak az ellenkezője is.

Számomra az egy érdekes dolog volt, illetve érdekes dolgok akkor, mikor egy ország háborúban van éppen:
"2024. jan. 27. — Ukrajnában a folyamatban lévő hadműveletek ellenére a tavalyi évben mutatkozott a legnagyobb fellendülés az elektromos autók piacán, ."

ma7.sk/kavezo/ukrajnaban-tizszeresere-nott-a-tesla-elektromos-autok-eladasa-a-haboru-idejen

Ukrajnában tízszeresére nőtt a Tesla elektromos autók eladása a háború idején

"Míg 2021 végén – néhány hónappal az orosz-ukrán konfliktus kezdete előtt – még csak 8 és fél ezer elektromos autót regisztráltak Ukrajnában, tavaly novemberre számuk már meghaladta a 83 ezret – számolt be cikkében a francia Le Figaro. A háború sújtotta országban különösen népszerűek az olcsónak semmiképpen sem mondható Tesla egyes típusai, amelyek eladása a vizsgált időszakban 454 darabról több, mint 4600 darabra emelkedett."

Számomra érdekes, hogy most akkor itt embertömegek mennek háborúzni az ország védelmében, közben meg a társadalom így tesz, így éli a napjait?

Vagy én érzékelek valamit ellentmondásfélét rosszul ebben az egészben, vagy nem jól tekintek a világra, hogy hogyan kellene egy ilyen helyzetben a dolgoknak, mikor egy ország elvileg háborúzik és ezrek halnak meg illetve lövik szét a fél országot itt-ott.
Szóval ez a cikk így felvetett nekem ilyen jellegű kérdéseket, hogy mit "számolok" meg látok és gondolok rosszul, hogy ez igazából teljesen normális folyamat, amiről értekezik a cikk.

GABOR2 2024.04.26. 01:09:46

Nos ha már múltkor úgyis felmerült, hogy Ószövetségi szemmel nézzük a dolgokat gyorsan ide két dolgot:

Isten amikor el akart törölni bizonyos országokat, népeket a föld felszínéről volt, hogy elvette a vezetőik eszét, akik feleslegesen olyan háborúba vezették az országukat ami a vesztük lett.

Egy másik fura szöveg az pedig az, hogy az országok bölcseit bolondokká teszi mint legelső lépés amikor elkezdi az országot büntetni...

GABOR2 2024.04.26. 01:35:40

És akkor nem vallásos szemmel...

A véletlen létezhet.

Egyik ilyen példának Sztálint szokták mondani. Sztálin egy max. harmadrangú valaki volt, akit sohase akartak volna legfőbb vezetőnek; Trockijt akarták legfőbb vezetőnek, aki kapcsolatban állt, a nevezzük háttérhatalomnak.

És Trockij terve az volt, hogy olyanná teszi a világot mint a Szovjetunió; ehhez forradalmakra lesz szükség.

De ugye Leninnek nem tetszett, hogy a betegsége miatt egyre joban háttérbe szorol és megadta Sztálinnak azt az alaphatalmat, amit használva egyre nagyobb lett és Sztálin kivégezte annak a gárdának a nagyrészét akiket valóban akartak vezetőknek a háttérhatalomból.

És elveszítették az irányítást, pedig volt idő amikor lényegében mintent ők irányítottak ott.

Szóval igenis lehet, hogy nem mennek időnként a terv szerint a dolgok.

Ami az ukrán háborút illeti: Miért lépett Putyin?

Elmondta már előre: a NATO egyre csak közeledik Oroszországhoz korábbi igérete ellenére és Ukrajna vörösvonal.

Drábik még évekkel ezelőtt, jóval a háború előtt megjosolta, hogy oroszok ellen mennek majd.

Röviden, sok mindent kihagyva: Ha olyan közel lesznek majd a NATO atomfegyverek telepítve, + elkészülnek majd bizonyos űrből indítható fegyverek akkor egy atomháború megnyerhető lesz a Nyugat számára, ha ő lép elsőnek. Ezt pedig az orszok nem hagyhatják.

Ami sokkal inkább fura számomra, hogy miért így vívja Oroszország a háborút. Az elején nem küldött elég embert az tényleg lehet azért, mert a felderítés előre lebuktatta volna a támadást, de utánna hónapokig miért nem küldött több embert. Talán kevesen tudják, de amikor az oroszok támadtak, az ukrán hadsereg jelentős túlerőben volt és ez így maradt jópár hónapon át, sőt ezen idő alatt is egy jelentős része védelmi vonalakat épített; aztán pedig körülbelül 1:1 lett, ami ide-oda hullámzik.

És 1:1-gyel nem lehet nagyon győzelmet várni. Egy kb. befagyott alig valamit változő frontvonal van, ami csak arra jó, hogy a lehető legtőbb emberi élet pazarlódjon el. Köze sincs a második világháború dinamikus harcaihoz.

Azt mondják azért, mert a tökéletes felderítés miatt bárni nagy csapatösszevonást előre észrevennének és nem lehet megcsinálni.

Ezért felörlés van. Haladás alig, viszont maximálisan legtöbb ember hal meg így. Pár napja mondták az oroszok, hogy megvan a félmilliomodik ukrán halott...

Ami az EU-t illeti: totálisan szembemennek a saját érdekkel. A német ipar sokkal drágábban fog nyersanyaghoz jutni, ami miatt drágább lesz a termék is, ami miatt versenyhátrányba kerül. És kitől veszi 4-szer drágábban az erőforrásokat? USA--ától.

Az oroszok eladják Kínának, meg Indiának az olajat olcsóbban, ez ha úgy vesszük hátrány, mert olcsóbban kell adniuk, de mivel giga készleteik vannak... bírni fogják simán. India meg adja megemelet árral az EU-nak.

Az EU vezetők totál megörültek, akik korábban folyton a béke fontosságát hangsúlyozzák, most imádják a háborút és mindenféle hülyeséggekkel riogatnak.

Soros és hasonlók örülnek, mert a háború miatt veszik fel a hiteleket az EU országok, akik közben vágják saját maguk alatt a fát.

Van ismerősöm aki évtizedek-en át, németeknek dolgozott itt Magyarországról, de most felmondott és az egyik oknak azt nevezte meg, hogy a németek úgy elcseszték magukat, hogy most alig tudnak munkát szerezni.

Szóval megy az a dolog, hogy az emberek fogadják el, hogy szegényebbek lesznek, meg az "új gazdaságot", ahol majd mindent csak bérelni tudsz, mert megfizethetetlen lesz majd.

Putyin lehet ennek örül, hisz végülis szarabb lesz nekünk.

A háború tényleg csak egy kamu indoknak tűnik. Két éve tart és igazából az EU nem tett semmit, hogy erősebb legyen katonailag, csak odaadja a készleteit, de nincs semmi termelés felfutás, vagyis igazából a vezetőség egyáltalán nem fél, hogy Putyin majd lerohan minket.

Nagyon sok minden nem úgy történik, ahogy kellene normálisan történnie az biztos.

GABOR2 2024.04.26. 01:44:12

@GABOR2: Pár idézettel:

"Hol vannak bölcseid? Mondják meg neked, ha tudják, mit határozott a Seregek URa
Egyiptom felől!
13 Bolondok lettek Cóan vezérei, Nóf vezérei becsapódtak. Tévútra vezették Egyiptomot
a tartományok vezetői.
14 Mert beléjük öntötte az ÚR az ámítás lelkét, hogy tévútra vezessék Egyiptomot minden
vállalkozásában, ahogyan a részeg beletéved okádékába. "

"1 Milyen ostobák Cóan vezérei, a fáraó legbölcsebb tanácsosai! Esztelen tanácsot
adnak. Hogy meritek mondani a fáraónak, hogy bölcsek vagytok, régi királyok sarjai?!"

"Így szól az Úr: Mivel ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít
engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat,
14 azért én úgy bánok majd ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog, igen csodálkozni: vége
lesz a bölcsek bölcsességének, az értelmesek értelme homályos marad. "

"5 Fegyvert küldök a káldeusok ellen - így szól az ÚR -, Babilónia lakói ellen, vezetői és
bölcsei ellen;
36 fegyvert a hazugok ellen, derüljön ki, hogy bolondok!"

7 Lerészegítem vezetőit, bölcseit,
helytartóit, elöljáróit és vitézeit. Örök álmot alusznak, és nem ébrednek föl - így szól a
Király, akinek Seregek URa a neve.

GABOR2 2024.04.26. 01:49:21

Különben ha meg így akarják elpuszítani az európaiakat majd, akkor ehhez nem jön jól, hogy korábban évtizedeken át nyomatták a háború ellenességet, hogy semmi más se számít, csak az egyén... ezek az emberek nem fognak Ukrajnárt meghalni, ahogy csak tudnak ki akarnak bújni; nemrég hallottam, hogy még azok is akik most katonák tömegesen mondanak fel a nyugati hadseregekben, hogy felmerült, hogy lehet Ukrajnába küldenének NATO csapatokat. Egyszerűen ez az ember anyag olyan mértékben szabotálná az egészet valahogy hogy nem menne. Európa impotens katonailag.

GABOR2 2024.04.26. 02:03:03

@Kexes: Ukrajna kap egy csomó fegyvert és felszerelést. Sok-sok milliárdért. Már jópár hónappal ezelőtt írták: Nagy részét eladják a feketpiacon igazából és egyéb módon is lenyúlják a pénzt. Jópáran valósággal meggazdagodtak, és vannak akik kifizetik, hogy ne kelljen háborúzniuk. Meg lehet örülnek is, hogy a konkurens férfiak elhullanak.

Amúgy meg a front szinte teljesen be van fagyva, alig alig megy valamit; most az oroszok javára. És azt is elmondják, hogy az oroszok alapvetően nagyon kíméletesen bánnak az ukránokkal, akkor indítanak valami kampányt, amikor az ukrán vezetés nagy kiprovokálja, pl. az orosz energetikai vállalatok elleni támadás miatt most az ukrán oldal is kap, mert Putyin mondja, hogy ez válasz erre. De sok területen nem történik semmi.

Deansdale 2024.04.26. 07:40:40

@GABOR2: Ebben a NATO-s dologban én nem hiszek, a legelvadultabb kényszergyógyintézeti elmebetegeken kívül senki nem akarna atomháborút, még olyat se amit "megnyerhet" - de bármilyen közel is lenne a NATO a ruszkikhoz, olyan sose lesz hogy ne tudnának visszacsapni. Ráadásul a NATO és az oroszok nem voltak igazi ellenségek az ukrán szitu előtt. A hidegháborúnak rég vége, szerintem semmilyen szervezkedés nem volt Oroszo. atomozására, még távlati álmodozás formájában sem. Ennél még az is racionálisabb, hogy felvegyék őket a NATO-ba.

Persze én sem tudok mindent, csak ha feltételezem, hogy a politikusok épeszűek, akkor nem látok más logikus magyarázatot a viselkedésükre, mint hogy "megrendelésre" csinálják a hülyeséget a háttérhatalomnak.

A bibliai magyarázat 2000 évvel ezelőtti dolgokra passzolhat, mármint olyan értelemben, hogy ókori királyok elveszíthették a józanságukat így vagy úgy, de modern politikusoknál nem tartom lehetségesnek. Illetve ha afféle metaforaként értelmezzük, spirituálisan, hogy az Úr a saját tervei szerint egyes embereket "gonosszá" tesz, hogy a "jóknak" legyen kivel harcolni, ez a 21. században megnyilvánulhat abban a formában, hogy a politikai vezetők a legdurvább emberiségellenes bűncselekményeket követik el a háttérhatalom utasítására. Nem hiszem, hogy szó szerint megbolondulnának, egyszerűen csak gonosz dolgokat tesznek ami a közember szemszögéből irracionális. Pl. törvényt hozni a gyermekek transzneműsítésének támogatására nyilvánvalóan abnormális dolog, de a politikusok akik szavaznak rá konkrétan nem zakkantak (legalábbis a többségük), csak meg vannak félemlítve/zsarolva/vesztegetve.

GABOR2 2024.04.26. 13:56:08

@Deansdale: A NATO nagyon nincs felkészülve egy hagyományos háborúra. Atomtámadás: Az oroszok valószínű vissza tudnának vágni, de a Nyugat nagy része megúszhatná. A NATO első csapás megsemmisítené az orosz atomfegyverek jó részét, plusz talán a döntéshozókat is, a maradékot meg megfognák a rakétavédelmi rendszerek. A tengeralattjáróikat tudják követni. De persze lehetnek még atomtáskák az USA-ban esetleg, amik egy aktatáskányi kisebb atombombák. Plusz az atomfelhők átjöhetnének Európába is... De ha nem is megsemmisítés miatt alakítanának ki ilyen poziciót, hát azért, hogy megfegyelmezzék az oroszokat.

Az Ószövetségben ezek a dolgok sokszor akkor történtek, amikor Izrael nem követte Isten parancsait és rájuk küldte más népeket, hogy addig sanyargassák őket, amíg vissza akarnak térni. Volt olyan, hogy teljesen békés földművelő népet alakított át Isten a Biblia szerint harcias néppé... Vagy amikor egy országot el akart törölni tette ezt az uralkodójával, hogy mondjuk egy másik nála sokkal hatalmasabb ország csak adót akart szedni tőle, de az uralkodó kiprovokálta, hogy inkább eltöröljék őket.

GABOR2 2024.04.26. 14:04:10

Most az oroszok úgy tűnik nagyon szeretnék jelezni, hogy nem tetszik nekik ami folyik. A JP Morgan-től lefoglaltak $439.5mn-t.

Ugye meghozták a döntést, ami lehetővé teszi, hogy az oroszoktól elvehessék a Nyugaton kamatoztatott orosz állami pénzt, plusz az ukránok az energetikai létesítményeket is támadják, bár az USA állítólag ezt nem helyesli és kéri, hogy hadják abba... az elnökválasztásig, mert a magas olajár rontja Biden esélyeit.

"Russian court orders seizure of $440mn from JPMorgan"

www.ft.com/content/c2fc7827-fdce-458b-8416-1476208c22da

A másik meg... emlékszem annó 2015-ben olvastam egy cikket, hogy egy német tanár mennyire szuper boldog, hogy az újdonsült diákjai szinte mind egy másik nyelvet beszél. Mire gondoltam, hogy oké, de szuper, de akkor hogyan adod át nekik a tudásodat te....

És most itt egy ilyen cikk:

"Kiégett tanárok, erőszakos diákok – lesújtó felmérés a német oktatásról"

infostart.hu/kulfold/2024/04/26/kiegett-tanarok-eroszakos-diakok-lesujto-felmeres-a-nemet-oktatasrol

"A rendszeres időközönként végzett, a német iskolákban kialakult helyzetet vizsgáló barométer szerint a tanárok több mint negyedét egyre erőteljesebben foglalkoztatja, hogy elhagyja a pályát."

"A válaszadók – mint arról több mérvadó német médium is beszámolt – egy sor rossz, több esetben lehangoló "élményről" számoltak be a mindennapos iskolai élet során. A tanárok 47 százaléka tapasztalt problémásnak minősített fizikai vagy lelki erőszakot a gyermekek és a fiatalok részéről. Nem ritkák a verekedések, mint ahogy egyre többször fordul elő, hogy a tanárokat agresszív szülők fenyegetik. A szociálisan hátrányos környezetben lévő iskolákban ez az arány még magasabb, 69 százalékos volt."

"A tanárok 35 százaléka a diákok magatartását jelölte meg a munkája legnagyobb kihívásaként, míg a második helyre a megkérdezettek az osztályok heterogenitását sorolták, elsősorban az általános iskolákban. Ezzel összefüggésben említették a gyermekek egyéni tanulási körülményeit, az eltérő kulturális, illetve családi hátteret, továbbá sok esetben a különleges támogatási igényeket."

"Mindez jelentősen rányomja bélyegét a tanárok hangulatára. A megkérdezettek 36 százaléka fogalmazott úgy, hogy hetente többször is "érzelmileg kimerültnek" érzi magát."

"A német médiumok által idézett Helmut Klemm erlangeni középiskolai igazgató, a legjobb német iskoláknak járó Deutsches Schulpreis 2023-as kitüntetettje az arányt katasztrofálisnak nevezte. "

" Az oktatási miniszter riasztónak nevezte a helyzetet."

GABOR2 2024.04.26. 14:07:05

@Deansdale: Különben nem bibliai történetek, de voltak elmebeteg római császárok, de Európa nagy szerencséjére is amikor a muzulmánok a csúcson voltak hatalom szemponjából egymást váltogatták a legfőbb vezetők akik összegyűjtötték ami kell Európa megtámadásához, aztán jött ilyen nagyon perverz valaki ( muzulmánoknál kb. mint a pápa pozicióban ) aki elpazarolta az egészet, míg végül megölték őt, aztán jött egy szigorú alak aki megint elkezdte a gyűjtést, hogy aztán megint valaki más utánná elpazarolja.

GABOR2 2024.04.26. 14:09:13

@GABOR2: "a munkája legnagyobb kihívásaként, míg a második helyre a megkérdezettek az osztályok heterogenitását sorolták"

Na mi van a diverzitás nem az erőséggük?

valis47 2024.04.26. 22:16:02

@GABOR2:

„Kurvára irritáló vagy, megöllek!” – brutálisan megverte a tanárnőjét egy szolnoki diák"

Nálunk is van ám probléma, a "kátrányos helyzetűek" miatt főleg.

GABOR2 2024.04.27. 02:23:48

@valis47: Elhiszem. De mi nem importáltuk nagy örömködések közepette.

Deansdale 2024.04.27. 08:24:32

@GABOR2: Feleannyi hazugságban élünk, mint a németek :)

Hartrigel 2024.04.30. 22:51:12

Szerintem, ha létezik is valami erő, ami a háttérből irányit mindent, akkor rendkívül rugalmas, azaz, csak bedobja Erisz aranyalmáját a térbe aztán nézi a többiek hogyan ölik egymást érte. Vagy Sakk hasonlattal élve olyan helyzetet teremt, amelyben egy ellenfélnek, akár akár akarja akár nem, bábut kell áldoznia, a kérdés csak hogy királynőt vagy futót-e. És ebben van a dolog csínja-bínja, elvégre hétköznapi életünkben is tele vagyunk helyzetekkel, hogy vagy hatalmas ego val kell rendelkeztünk vagy semminyivel, hogy eltudjunk kényszerhelyzetekből táncolni.
És van, hogy minden és semmi kb. ugyan az, vagy annyira semmi vagy, hogy leszarod, vagy akkor nagyság, hogy leszarod. Sok, a politikusok zöme középszerű.
Tudja, melyik fele vajas a pirítósnak, fél a tömegtől vagy eleve zsarolható, és a demokrácia játékszabályait a köz ellen fordítva, bármi kihozható belőle.
s itt még csak hinni sem kell, csak nyitott szemekkel és józan paraszt ésszel tekinteni a világra, hogy átlássuk ezt.
Roosevelt, aki Gaulle hoz hasonlóan nem volt beszari vagy nem csináltak végül semmit vagy meghaltak.
Ehhez még a törnélem is elég. Az átlag ember, max, a kerékkötő örömével vigasztalódhat, hogy az egyenes és könnyű út helyet, a döcögösre kényszeríti a gonoszt.

De nem akarok negatív lenni, bár Bogár Laci szavaival érve a háttérhatalom, hogyha még a pudingjába köpnek is azt mondja, hogy "hát így még jobb" és lehúzza, "like a champion".

De lehet nem így van és csak a nagyon-magyar beszél belőlem, akibe belenevelték, hogy egyetlen eszköze a passzív-ellenállás. XD
Azaz, ott gáncsoskodni, ahol éppen tud. Napjainkba is ezek az ösztönök munkálkodnak. A kollektív-tudatalatti azért ébren van. :P
Akiben nem, azok a megszállók utódai elvileg.

zriff 2024.05.01. 20:33:01

Érdekesség: mandiner.hu/kulfold/2024/03/erik-a-botrany-nemetorszagban-tobbet-artottak-mint-hasznaltak-a-lezarasok

www.metazin.hu/index.php/item/4529-a-korai-nemvaltas-kritikaja

Van egy könyv még a 90-es évek elejéről, ami gyakorlatilag előre látta a mostani woke ámokfutást: christopher lasch/revolt of the elites and the betrayal of democracy.

Deansdale 2024.05.02. 08:17:46

@Hartrigel: "Szerintem, ha létezik is valami erő, ami a háttérből irányit mindent, akkor rendkívül rugalmas, azaz, csak bedobja Erisz aranyalmáját a térbe aztán nézi a többiek hogyan ölik egymást érte."

Szerintem ennél közvetlenebb a helyzet, végtelen pénzzel gyakorlatilag azt a politikust veszik meg amelyiket akarják. Pl. mindig elképesz amikor eszembe jut, hogy az 1700-as években az angol királynak adott kölcsönt pár éve fizette vissza kamatostul az angol állam, és senkinek nem tűnik fel, hogy 300 éven át fizetni a kamatos kamatokat esetleg nem teljesen normális dolog, valami nem stimmmel a biznisszel. A nemzetközi elit régóta matat a világgal, csak régebben arra voltak korlátozva, hogy a látható vezetőkkel üzleteljenek, ma viszont már úgy tűnik közvetlenül uralkodni akarnak a világon - a nagy reszet, ugye. Persze még mindig a látható vezetők mögé rejtőznek, de egyre átláthatóbb az álca.

"Roosevelt, aki Gaulle hoz hasonlóan nem volt beszari vagy nem csináltak végül semmit"

Igen, ez az igazán szomorú, hogy tulajdonképp már 100 éve is olyan hatalmuk volt, hogy még az USA elnökei sem mertek ellenük tenni semmit, aki meg igen, azt simán kinyírták. Ha az emberiség ki akar mászni ebből a slamasztikából, az kemény menet lesz.

Deansdale 2024.05.02. 08:34:04

@zriff: Lezárások: Nem lesz igazi botrány, mert a mainstream sajtó eltussolja a dolgot, ha meg csak pártízezer ember hőzöng az nem jelent semmit. Felelősségrevonás sose lesz. Ráadásul sok oltottnak most már személyes sérelem lenne beismerni, hogy palira vették őket, éveken át, úgyhogy szerintem őket még az mozdítaná meg, ha a mainstream sajtó is beismerné a problémát. És persze itt is érvényes ami mindig, hogy a politikusok és minden más résztvevő is simán széttárja a karját, hogy ők jót akartak, csak tévedtek... Hogy a világszintű lezárások szervezett akció keretein belül történtek? Ugyan már.

A nemváltásos témával nem szeretem, amikor valakik úgy próbálják vitatni, hogy elfogadják legitim problémának, és csak a részleteket pedzegetik, statisztikákon szöszmötölnek, mert az egész téma nyilvánvalóan az alapjaiban beteg, és erkölcsi alapon lenne kötelessége minden épelméjű embernek elutasítani. Nem az a kérdés, hogy a churchilli statisztikák szerint hány százalék fiatalkorúval mi történik, hanem hogy gyereket nem csonkítunk meg és nem sterilizálunk, akkor sem ha hisztériázva követeli, bakker. A normális nemi fejlődését tönkretevő hormonokat és egyéb szarokat sem adunk neki, nyilván. De persze a téma még úgy is beteg ha a gyerekeket kivesszük a képből, jelen helyzetben szerintem a "rossz testbe született" felnőtteket diliházba kellene zárni, és ha egy gyerek áll elő ilyesmivel, ott meg kell keresni a felelősöket (szülő, pedagógus, stb), és azokat zárni börtönbe. Amíg Terry Blacken röhögött az ország addig komoly veszélyt nem jelentett a téma, de ezen sajnos már messze túlvagyunk. Az ilyen tudományosnak álcázott viták többet ártanak mint használnak, mert megragasztják a köztudatban az elképzelést, hogy ez egy legitim jelenség amiben tudományos gondolkodással kell valami kompromisszumos megoldást találni, holott a lóf*szt. Ne felejtsük már el, hogy ez az egész hacacáré 20 éve még nyomokban sem létezett, és a világ tökéletesen működött. Abszolút mesterséges szarkavarás az egész, ideológiai célokkal, amit pont ezért, hogy úgy mondjam "anti-ideológiai" jelleggel kell 100%-ban elutasítani. Amint elfogadjuk, hogy erről vitát kell nyitni, vesztettünk.

GABOR2 2024.05.03. 20:18:03

Amerikai iskolákban békésen tüntettek a palesztínokkal való izraeli bánásmód miatt; ezekre a békés tüntetőkre rátámadtak Izrael párti ellentüntetők erőszakkal; a rendőrség beavatkozott, de nem az agresszív támadókat megállítani, hanem felszámolni a békés tüntetők létesítményeit

Közben szupergyorsan átment a törvény ami csak a zsidókat védi és megtilt, hogy kimondj olyan dolgokat is, amik mindenki szeme előtt történnek. Új definiciója lesz az antiszemitizmusnak a törvény által, amit zsidók határoztak meg.

"House passes GOP antisemitism bill amid college unrest"

abcnews.go.com/Politics/house-vote-gop-antisemitism-bill-amid-college-unrest/story?id=109830325

Ez egyébként lényegében a tüntetéseket is illegalizálja, mert mégha a ténybeli történéseket mondanak majd ki, az is illegális.

Pont a napokban szidta Biden pl. talán Indiát, hogy idegengyűlölő, mert nem szeretné ha idegenek lepnék el az országukat, nos viszont ha a zsidók akarják ugyanezt és őket nevezed rasszistáknak akkor megsérted a törvényt, mint ahogy például azért is, hogy nácikhoz hasonlítod őket azért mert emberiség ellenes bűnöket követnek el:

" The definition includes denying Jewish people their right to self-determination by claiming that the State of Israel is a racist state and drawing comparisons of contemporary Israeli policy to that of the Nazis."

Ha már emberiség elleni bűnök. Nemrég felmerült, hogy a híres hágai bíróság izraeli katonákkal, sőt Nethanjauval szemben emberiség elleni büntettek miatt vizsgálatot indítana. Nagy lobbi indult meg, hogy ne történjen meg, sőt állítólag ezt úgy kommentálták az izraeliek, ha ez megtörténne ezután minden palesztin fogjot agyonlőnek majd, mert az a legegyszerűbb nekik!!!!!!

És persze ki is van jelentve, hogy a hágai bíróság antiszemita és gyűlölet bünt követnek el, hogy izraelieket mernének felelőségre vonni:

"Netanyahu: ICC arrest warrants would be antisemitic hate crime, distortion of justice"

www.timesofisrael.com/netanyahu-icc-arrest-warrants-would-be-antisemitic-hate-crime-distortion-of-justice/

DennisVT1 2024.05.04. 22:19:17

Na jó, de mi van a medvékkel!?:)

Deansdale 2024.05.05. 09:13:58

@DennisVT1: Egy túlkomplikált pszichológiai játszma hülye női fejekben, amivel próbálják a férfiakat még vadabb seggnyalásra ösztönözni. Kérdéses, hogy a jelen helyzetben mennyire sikeres ez a stratégia.

2 közvetetten kapcsolódó tweet, angolul:
twitter.com/Devon_Eriksen_/status/1785673620729073911
twitter.com/Devon_Eriksen_/status/1786158184689725497

GABOR2 2024.05.07. 18:14:44

Születtek nálam új cikkek. Ezúttal semmi politika. Bár... azért az érinti a politikát, hogy állítólag globális szinten tudtak kormányzati rendszerekben kémkedni egy hiba miatt:

ujtechkor.blog.hu/2024/05/07/egy_aprocska_hir_egy_nagyon_sulyos_dologrol

GABOR2 2024.05.07. 18:19:28

A Világbanknak van egy terve, hogy élelmiszerárakba kell építeni az éghajlatváltozás árát, magyarán mesterségesen növelni az árakat, hogy kevesebbet fogyasztsanak a népek:

"Mesterségesen megdrágított húsok és tejtermékek – leleplezték a Világbank tervét"

www.portfolio.hu/gazdasag/20240507/mestersegesen-megdragitott-husok-es-tejtermekek-lelepleztek-a-vilagbank-tervet-684823

Mia and Me 2024.05.08. 16:24:45

@Deansdale: amennyire tudom, egy olyan usa államból indult ki ahol a nemi eröszakbol teherbe esett nö sem mehet abortuszra. A FFI vs medve közül ezért találkozna több amcsi nö medvével az erdőben mint ffival, mivel a medve az ritkább és akkor nincs min görcsölni hogy mennyire hurcolnak meg a találkozás után.

Mia and Me 2024.05.08. 16:28:16

@GABOR2: szerencsére ebben élen járunk, lassan már minden környező országban olcsóbb minden, 2x többször nagyobb fizetéshez.
Ukrajna vállalta a háborús halált, Magyar ország meg valószínű a teljes kifosztásos halált. Ha már az oltás nem működött itt olyan jól mint máshol.

Wildhunt 2024.05.08. 16:38:43

@Mia and Me: Magyarország meg valószínű a teljes kifosztásos halált.

Ez szerintem ritka jó meglátás. Amire a nyugati országokat évtizedekig kondicionálni kellett, abba mi önként vetettük magunkat.

Deansdale 2024.05.08. 17:12:57

@Mia and Me: Mindenképp beteg az egész sztori, mert azzal ugye minden épelméjű ember tisztában van, hogy a férfiak 1%-a sem erőszakos bűnöző, viszont a medve simán megesz ha éhes, és olykor még ki sem nyír előtte, hanem élve zabál meg, szóval aki a medvét választja az nem épelméjű. Akkor sem ha abortusz.

Fentebb linkeltem 2 tweetet, azokban van a helyzet igazi megoldása: a nők akik medvéznek csak azért lökik a süket vakert mert figyelemre és törődésre vágynak. A tweetben ki van fejtve "tudományosan". Az én szemszögemből ez is csak egy megszégyenítési kísérlet férfiak ellen, és bevált, mert egy rakás hülye most kétszeres erőfeszítéssel nyalja a női seggeket, hogy hát igen, mi férfiak borzalmasak vagyunk, tök világos ha egy nő inkább az élve felfalás általi öngyilkosságot választja, mint hogy egy random férfival találkozzon.

Én ehhez már túl cinikus vagyok 20+ év aktivizmus után, legszívesebben kerítenék valami jótündért aki elintézné nekem, hogy minden nő aki szóban a medvét választja oda is kerüljön a medve karmai közé. Mennyivel nyugodtabb lenne a világ, bakker.

Amúgy a transzhülyeség óta bárki lehet férfi, tehát eleve okafogyott az egész banális agyfasz, s mellesleg ha úgy tették volna fel a kérdést, hogy medve vagy néger, akkor a medvéző csajok 90%-a kussban marad, mert ami a férfiak ellen szabad, az a négerek ellen ugye rasszizmus.

Deansdale 2024.05.08. 17:22:11

@Mia and Me: @Wildhunt: Nem tudom mit tehetnénk az ellen, hogy a boltok itt ugyanazért a cuccért többet kérnek mint máshol. Ha rajtam múlna lázadnék, de egyedül nem sokra jutnék egy ilyen akcióval.

Viszont az az érdekes, hogy a tömegek nagyjából mindenhol ugyanolyanok, szerintem Szlovákiában vagy Belgiumban sem gyújtanák fel a fél országot, ha a felével drágább lenne minden a boltokban, szóval nem értem miért vagyunk mi erre így kipécézve, és mások miért nem. A háttérhatalom ugyanezt sok helyen megcsinálhatná büntetlenül, miért csak minket szívatnak?

Wildhunt 2024.05.08. 17:27:21

@Deansdale: mert mi fogadtuk el a legegyszerűbben Európában, hogy hitelekből fogyasszunk, talán a legnagyobb banki önkény mellett.

Wildhunt 2024.05.08. 17:29:32

@Deansdale: hát ez olyan, mint hogy a háború jobban sújtja a nőket, mint a férfiakat, mert őket megerőszakolják és még a férjüket/apjukat/fivérüket is elveszítik.

Mia and Me 2024.05.08. 19:03:00

@Deansdale: szerintem nincs ebben ennyi, az egész baromságot férfiaktól hallottam, már hogy most van ez az ügy... és nem nőktől... :) :) úgy látszik titeket jobban izgat, mint a nőket.

Mia and Me 2024.05.08. 19:14:48

@Deansdale: itt több mindent lehet ellopni.

A magyar lakosság még mindig aránylag nagy %-ban "Gazdag", mert van lakása, kertje, valamennyi megtakarított pénze. na nem mindenkinek, de amit vmikor a kormány is kihozott, hogy még 10 milla "megtakarítás" simán van családonként átlagban. Na ezt el kell lopni, mert addig amig egy kanyi is van a lakosságnál, addig van mihez nyúlni.
A bankokkal karöltve a kereskedők pofátlanul szívják ki a pénzt tőlünk.
Jómúltkor számoltam ki, hogy az államadósság 1 4 tagú családra vetített összege kb egy kisebb lakás ára.
de mivel a magyar lakosság még mindig nagyobb lakásokban lakik, mint a fő/nm kvóta a great resetben, ezért még mindig van mit eladósítani, hogy majd el lehessen venni.
Sokan hitelből élnek is, meg főleg vesznek mindenfélét. Ha most ki kellene fizetni az államadósságot, akkor az átlag lényegében a vagyona 3/4ét elveszítené.

na ez most olyan mintha nem lenne semmi köze a tejárakhoz, de a fejemben mégis összefügg :)

egy ország nemzeti vagyonát és értékeit el lehet zálogosítani és adott esetben kérni a hitel fejében.

Ennyiből amúgy érthető hogy O-ék miért magánosítanak mindent, vagy azt ami kell nekik... azért mert azt nem lehet íyg majd lefoglalni pl. az állam adósság fejében.

az viszont már nyilván nem úgy lesz, hogy a great reset után O visszaoszt mindent a lakosságra :D és magyar nemzetre.

Kexes 2024.05.12. 10:28:57

Szevasztok.

Itt az én "beteg" ma reggeli gondolatom, amit azért megosztok.
:)

Tehát:
A lakosságcsere egyik formája olyan irányban, hogy konfliktus által bedaráltatjuk Európa - legfőképpen - munkaképes férfiait, akiknek fizetési igénye sok és lecseréljük őket olcsóbb munkásokra.
Illetve így csökkentjük is a létszámot.
Szépen bedaráltatjuk ezeket az embereket egymással, kézifegyverekkel.
És behozzuk mondjuk a kínai meg keleti - olcsóbb - munkaerőt.

És ezt így tervszerűen, okosan, szépen lassan főzve a dolgokat, mert hát hirtelen ez nem megy, mert nagy az ellenállás.

Vagy valami ilyen.
:)

Nagyon beteg, mert igazából félig hiszem azt, hogy itt most van háború vagy nincs és milyen formában, igazából van egy ilyen vonala a világ történéseinek a buksimban.

Hogy mi van, ha ilyen megy éppen, okosan eltervezve......

Kexes 2024.05.12. 10:32:55

Bassszus, leírtam a kommentem, aztán úgy voltam vele, hogy "áááh, mirét foglalkozom igazából ilyennel", hagyom a francba, aztán hátradőltem a székemen és rányomtam a "komment küldése" gombra automatikusan.
:D

Akkor most így járt(am)...
:)

Deansdale 2024.05.12. 11:39:49

@Kexes: Semmi "beteg" nincs abban, ha felismered hogy a dolgok nem véletlenül történnek a világban.

Kexes 2024.05.12. 11:57:15

@Deansdale:

Mint mondtam, számomra azért "beteg", mert fingom nincs az igazságról valójában, mert azt gondolom, hogy olyan betegek tudnak lenni az emberek ilyen-olyan okból - legfőképpen a pénzért szerintem - hogy bármilyen variácóba belemehetnek azért, hogy pénzt szerezzenek és simán el tudom képzelni azt is, hogy valami olyan van, amit írtam, de simán el tudom képzelni azt is, hogy nincs, vagy szinte nincs is semmilyen háború, csak eljátszanak valami olyat, ami mondjuk csak arról szól, hogy a pénzt ehhez a - kreált - helyzethez ilyen-olyan módon és módszerrel hogyan tudnák megszerezni.

Szóval ez nálam a sok közül az egyik ilyen teória, amit elképzelhetőnek tartok a világ vezetőinek részéről - meg úgy unblock, az emberekről - mert sokan a saját érdekük végett simán leírják az ismeretlen embert zéróra.

Nálam is ez megvan, én legfőképpen anyázni szoktam és azt kívánom, hogy szórják már meg akkor a világot atommal, hogy vége legyen már ennek az őrületnek, amit az ember(ek) csinálnak itt a Föld nevű bolygón, de ez nálam a munkahelyi meg minden stressz csúcspontján szokott lenni "javaslatként" a levegőbe kiabálva.
:D

Szóval nálam tehát játszik egy ilyen is, mert vagyunk olyan elmebetegek sajnos, hogy egymást így lássuk és csináljunk ezért egy ilyen kifutását a dolgoknak akár....
:)

Deansdale 2024.05.12. 12:30:32

@Kexes: Azért fonák a helyzet, és azért vagy te is megkavarodva, mert a normális, civilizált nyugati emberek között nagyon kevés a valódi pszichopata, 1 ezrelék sincs az arányuk, és az életed során nem találkozol velük szemtől szembe - ezért nehéz elhinni ill. elfogadni, hogy azok akik a háttérből matatják a világot, azok viszont 100% aberrált pszichopaták akik semmibe veszik az emberéletet. Ők simán megtervezik tízmilliók kiirtását ha úgy érzik hogy az az érdekük, akkor is ha ez az átlagember számára elképzelhetetlen szörnyűség. Ráadásul még az sem érdekli őket igazán, hogy a szemétdomb amit uralnak legalább kinézzen valahogy. Simán bedaráltatnak mindent ami szép és jó és nemes és értékes, csak azért, hogy kisebb legyen az esély az ellenük való lázadásra. Sajnos ez a valóság.

Éppen ezért kell a magánéletünket úgy intézni, hogy legalább az rendben legyen. Magunkat és a szeretteinket meg kell védeni ettől a szartól, amennyire csak lehetséges, és ki kell élvezni a maradék értéket és örömöt ami még megtalálható a világban. Nem kell attól nekünk is besavanyodni, hogy a világ urai őrültek. A nehéz idők is idők, túléljük, aztán jön a következő felemelkedés.

Kexes 2024.05.12. 12:38:53

@Deansdale:

"Azért fonák a helyzet, és azért vagy te is megkavarodva,"

Ezt valahogy jó látni, hogy ha kívülről azt mondja neked valaki, hogy természetes az, amit látok és ahogyan érzem maga, mert elég valószínű, hogy a helyzet az, ami.

És bocs az előző "üres" válaszért, csak valahogy melléütöttem gépelés közben és elküldte a megkezdett válaszablakot üresen a rendszer.

Kexes 2024.05.12. 12:46:57

@Deansdale:

"Éppen ezért kell a magánéletünket úgy intézni, hogy legalább az rendben legyen. Magunkat és a szeretteinket meg kell védeni ettől a szartól, amennyire csak lehetséges, és ki kell élvezni a maradék értéket és örömöt ami még megtalálható a világban. Nem kell attól nekünk is besavanyodni, hogy a világ urai őrültek. A nehéz idők is idők, túléljük, aztán jön a következő felemelkedés. "

Adalék:
Kb 10-15 perce - a beszélgetésünk, írásom kapcsán - volt egy ilyen tartalmú gondolatsor a fejemben, hogy annyit tehetünk és tegyünk - és minden másra xarjunk rá és kész - hogy ami bennünk van korrektség, egyenesség, őszinteség, tisztelet meg szeretet, aszerint tegyünk az életünkben és kész.

Aztán akinek ez nem elég - legfőképpen egyébként és talán önmagának mindenki számára - az meg tényleg tehet egy szívességet.
:)

Én nem igazán látok más utat és nem is igazán akarok már nagyon más utat.
Illetve életet.

Aztán vagy a bennünk lévő baromi nagy jó lép - illetve lépni kell majd ha kell - vagy akárhogyan is tekergetem, a rajtunk kívül álló legnagyobb jónak kell lépnie, ha ezt a dolgot tovább akarja vinni valahogy, mert eddig a pontig juthatunk szerintem csak olyan téren, ami a legigazabb és legkorrektebb és legőszintébb a megnyilvánulásunkban, a jelenlétünkben és a létezésünkben.

Aki vagy ami ennél többet akar látni, tudni, érezni, tapasztalni belőlünk annak nem tudok mit mondani, mint hogy részemről a fene megette az egészet és ennyi lesz és lehet akár a jóisten is az, aki ennél többet szeretne vagy akarna, annak is üzenném így a mai napon, hogy:

Nem megy és nem megy több, ha elég ennyi akkor elég, ha meg nem, akkor mindenki - ő is(!) - tehet egy szívességet!
:D

És nincs több ebben az életben, nincs több bennünk és nincs több már sehol bennünk.
:)

Szóval előre és hajrá.
:)

békaapu 2024.05.13. 06:57:08

@Deansdale:
Jó, hogy azért egy-egy csepp reményt is felmutatsz, mert az állandó gyanakvás elsorvaszt.
Az igaz hogy egy alusapkást nem érhet kellemetlen meglepetés, és az is igaz hogy ábrándozás az élet megrontója.. és a többi satöbbi is igaz.
De ha nincs remény, akkor minek mennék egy lépést is tovább ?
Akkor már csak a méltósággal történő lezárás a feladat.

Ez értékeli a szokásosnál is följebb az utolsó mondatodat.
Használd ezt a szemcseppentőt is, ne legyen csak keserű a hangulatunk.

Tisztellek.

Deansdale 2024.05.13. 09:03:50

@békaapu: Időnként szoktam itt mondogatni, hogy el kell különíteni a magánéletet a közügyektől, különben meghülyül az ember, de nem tudom ki mennyire képes ezt megvalósítani a hétköznapjaiban. Remélem az én írásaimtól senki nem savanyodik be, mert nem az a célom.

Kexes 2024.05.14. 21:41:08

@Deansdale:

"De ha nincs remény, akkor minek mennék egy lépést is tovább ?
Akkor már csak a méltósággal történő lezárás a feladat."

Mikor azt mondod magadban barátom, hogy "nincs remény", akkor tudod, mi marad?
Tudod mi marad meg egyedül?

Önmagad.
A te szabad önmagad végre, amit nem köt a remény béklyója sem meg abban, hogy szabadon tehess végre önmagadért, önmagad boldogságáért, szabadságáért.

Mert eddig mindaz, amit nap mint nap tettél, az egy olyan remény volt a jövőre, hogy azért, mert te a "jót" teszed - "jófiú" vagy - a reményed volt arra, hogy legalább a békés, nyugalmas életed meglesz.

Ezért keltél fel és mentél munkába, ezért nem szóltál vissza a főnöknek a hülyeségre, a munkatársaidnak, akik hülyébbek nálad, a sok marhának, picsának, baromnak az utakon, néztél félre és hagytad nagyobbként, erősebbként, nagyobbként rá mindenkire azt, ha lenéz, beszól, semmibe vesz, többnek gondolja magát, tiszteletlen veled szembe.

Ez volt a reményed a jövőre, hogy ha "rendesen" viselkedsz - ha "jófiú" vagy - akkor legalább az a világ, amit építettél - és amiért, ami miatt nem vágsz vissza egy téged ért sérelem végett így vagy úgy - az legalább megvan és meglesz.

Ez volt a reményed.
A reményed, ami miatt rabbá tetted magad.

És most dönthetsz.
Dönthetsz úgy, hogy beletörődsz és lefeküdsz várni valami vélt vagy valós "véget".

És dönthetsz úgy, hogy felemeled a fejed és azt mondod, hogy: akkor most éljünk másképpen, csináljuk másképpen.
És lázadsz.

Szolidan.
Finoman,
Eleganciával.
Humorral. Kicsit morbiddal, kicsit pofátlannal, mikor hogy.
:)

Ha vesztenivalód már nincs, akkor lesz viszont választásod.

Nem annak kell félnie, aki felépítette ezt a világot és lehajtott fejjel él benne, tűrve, hogy ha már ő nincs mint érték a világban bizonyos emberek számára, akkor legalább a világ meglegyen békében.

Annak kell félnie, aki elveszi ezt a világot, mert annak, aki eddig lehajtotta a fejét és tűrt a világ békéjéért, annak már nem lesz miért ezt tenni.

www.youtube.com/watch?v=wmJfGp0IXKc

Kexes 2024.05.14. 22:05:32

Bocsánat.
Ez békaapunak ment.

GABOR2 2024.05.15. 13:34:29

Blinken félzsidó amerikai külügyminiszter elment Kijevbe és azt igérte, hogy gamechanger fegyvereket kap Ukrajna. Az oroszok pedig tán közben nyitottak két új frontot is... Ezért is tartották fontosnak ezt a találkozót.

Viszont a találkozó után Blinken elment egy kijevi night clubba és gitározva énekelt a szabadságról... Miközben a frontok állítólag kezdenek összeomlani.

www.youtube.com/watch?v=qdYAy-ObNKA

békaapu 2024.05.15. 17:30:58

@Kexes:
Nézd Kekszes, én nem olyan vagyok ahogyan képzeled.
Tőlem elég sokféle reményt elvettek már, és valahogy mindíg akadt valami másmilyen remény amiért érdemes volt folytatni. És elég sokféle.
Amikor fogyatékosnak született az első gyerekünk, akkor az jött hogy segítsünk az utánunk következőknek egy szülősegítő hálózattal, a srácnak meg legyen sok testvére.
Amikor a volt feleségemnek először lehetett elege belőlem, akkor a harmadik "férjét" egy hónap múlva elvitte egy mélyvénás trombózis, és vissza tudtam csalogatni a nőt magamhoz.. kb 14 évre.
És mikor újból elege lett belőlem, akkor már megvolt a két kisebb gyerekünk is.. és mikor elköltözött ővelük együtt itthonról, akkor már volt nekem olyanom is aki meggyőzően bizonygatta hogy fontos vagyok neki. ..és idővel lett olyanom is, aki pont az én hüje ízlésemnek megfelelő látvány és fantázia tulajdonosa.
És mikor meghalt a második fiam, akkor már lett körülöttem olyan baráti társaság, akik nem hagytak magamba fordulni. És mikor a harmadik fiam egyszercsak a tornasor utolsójából felnyurgult a tornasor másodikjának, akkor már ott voltam előtte példának, hogy a kézisúlyzó csodákra képes. És most hogy Felsőzsolcáról ide jár hozzá a barátnője (mert szerinte is megéri).. most úgy tűnik hogy ráadásul ránk fog szakadni a pénzjegynyomda, és abból elindul egy önálló vállalkozás.. és vége a kiffijam alkalmazotti életének, és valószínűleg az enyémnek is (pedig ez most már krrvajól fizet)
Szóval nem maradtam remény nélkül.
DE

De a bloggazda amikor azt mondja hogy sötét idők következnek, akkor mindíg tudom hogy igen.. tényleg lehetne még rosszabb - és biztos hogy lesz is.
És ha kiderül hogy a nagyreményű kisfiamnak az oltásvegyszer következtében nem lehet gyereke, akkor megint eltűnik egy reménység.. és ha a kislányomnak se, akkor még egy.
És ha nincsen miért tovább, akkor az nem elég hogy na most akkor elértem azt a szintet amit egy blogos ismerős a rabságom határának nevezett.
Mert én nem annak látom.
Amíg csak elmondod a "szerinted tutti" -t, addíg egy másik véleményt hangoztatsz a milliárdnyi többi másik vélemény között.
Ha itt a képernyőn olvasnám, akkor biztos hogy Hitler se lenne eléggé meggyőző.. és azt hiszem hogy Jézus sem.
Úgyhogy ne érezd bukásnak hogy te sem vagy eléggé OLYAN.
Ha jön a sötét, akkor én inkább a méltósággal való befejezést választom.

Kexes 2024.05.15. 18:38:28

@békaapu:

"Amíg csak elmondod a "szerinted tutti" -t, addíg egy másik véleményt hangoztatsz a milliárdnyi többi másik vélemény között."

Ennyit írtam:
Van választásod, hogy mit döntesz.

Nem írtam sehol olyat, hogy mi kellene tenned, mindössze ezt:
Van választásod és dönthetsz így meg úgy.

Pálcát nem törtem feletted és nem mondtam meg, mit tegyél.

Kexes 2024.05.15. 19:30:30

@békaapu:

De egyébként most, hogy leírtad, hogy milyen szívások voltak az életedben, akkor mi a lótúróért nem intesz be a következőnek, ráadásul olyannak, amit csak elképzelsz "tuttira", mint jövőt?

Te a fantáziád vetíted bele a jövőbe, hogy ez lesz és kész.
És a múltbéli események miatt elkezdesz kijelenteni egy jövőképet biztosra, mert: csak.
Máshogy nem lehet, csak úgy, ahogy te kijelented.

És ez nem az a kategória tőlem nézetként, ami ignorál minden xart a világban, hiszen olvashatod tőlem is azt, amin filózok, mint lehetőség és lehetséges történés a világban, ami kakiról szól: lásd orosz-ukrán balhé kapcsán amit írtam pár napja.

De egy kérdés: miért is engedném meg magamnak azt, hogy valami olyan horrortörténetet vegyek fixre az agyamban a komplett világról mondjuk, mint "tutti" dolgot, amit a jövővel kapcsolatban jelentek ki?
Miért nem jelenthetném ki ezt helyette a fejemben magamnak, mint lehetséges valóság: szarul néz ki a helyzet és a világ, de én ezt baromira nem akarom és kész! De ha mégiscsak a xar lesz, akkor bekaphatja mindenki - még a jóisten is, bizony, dühömben ezt is kimondom, mert így gondolom néha - mert ÉN JÓ VAGYOK és NEKEM JÁR az - ha nem így van, akkor is! :) - hogy a jó legyen az álmom és a vágyam a világban és ez legyen meg és kész! És ha ennek ellenére mégsem lenne, én akkor is lexarom és akkor is bekaphatja mindenki! Még a jóisten is!
:D

Nem tudom, érthető-e?

Majd ötven évem alatt úgy éltem a világban - ahogy sok mindenki más is tette gondolom, itt is olvasók és beszélgetőtársak - hogy a jóra vágytam és kész. Jóra a világban magamnak és a világban mindenki másnak.

Akkor csak ezt, hogy így gondoljak és tegyek és álljak ma így a világhoz az ilyen életem után, azt miért nem engedhetem meg magamnak?

Ez az egy, amit azt hiszem, egész biztosan nem mondhat meg senki, nem kényszerítheti senki: hogy így cselekedjek abban, hogy így gondoljak.

És teszek inkább így, mint lefeküdjek bármilyen halálmadárnak - ami a világvégét hirdeti - ami legyen bárhol is.

De nem kell senkinek így tennie.
Mert ez is "csak" egy döntés, ez is "csak" egy választás.

Az én döntésem erről: gondolhatok így a világról, a jövőmről, hogy ezt akarom és gondolhatom azt, hogy az én vágyam az, ami a jó.
És ezért tehetem meg: mert én jó vagyok.

És élek így és nézek így inkább a világra.
Amennyire csak tőlem telik....
:)

békaapu 2024.05.15. 20:57:08

@Kexes:
"nem írtál sehol olyant hogy mit kellene tennem"
Hm
Azt írtad hogy tehetem ezt, és tehetem amazt. Két lehetőséget, egy passzívat és egy aktívat. Ha nem látod ebben a határokat amiket elém állítottál, akkor újra kizárod magad a vitaképes létszámból.

Mindegy hogy a második hozzászólásodban mennyi betűt írtál egymás után. A lényeg az hogy látod-e, hogy hiba azt állítanod először hogy csak két választásom van (egy passzív és egy aktív) - másodszor pedig azt állítani hogy te nem mondtad meg nekem hogy mit kellene tennem.

GABOR2 2024.05.15. 22:12:09

Amikor a fehér emberek léte zavarta a kollégium lakóit, az rendben volt. De mostmár ez palesztínok melletti tüntetés túl sok és az egyik egyetem úgy döntött, hogy a Diversity, Equity and Inclusion (DEI) részlegtől elvon több millió dollárt és inkább az őket leverő rendőrségnek adják... A rendőrségnek!!!!!!

"UNC-Chapel Hill to Divert Millions in DEI Funding Into Law Enforcement"

www.bestcolleges.com/news/unc-chapel-hill-divert-dei-funding-law-enforcement/

Látszik, hogy nagyon olyan témához nyúltak amihez "nem szabadna".

valis47 2024.05.16. 02:23:01

Gondolom mindenki hallotta a híreket a Felvidékről.
Szóval lehet, hogy a globalisták elkezdik kiszedni fizikailag a nekik nem tetsző politikai vezetőket. Ahogy annak idején Haidert.
Felkészül Orbán? Esetleg Trump is?

Kexes 2024.05.16. 04:36:12

@békaapu:

Oké.
Akkor úgy van, ahogy mondod.
:)

Na, most akkor jobb lesz?
Jobb lesz az életed?
Igen?

Akkor örülök!
;)

További szép napot!
:)

Deansdale 2024.05.16. 06:58:22

@valis47: Trump szerintem az ő emberük, csak akkor nyírnák ki ha polgárháborút akarnának gerjeszteni, egyébként szerintem épp azon dolgoznak hogy ő legyen a következő elnök.

Orbánról is hasonló a véleményem, csak egy picit talán függetlenebbnek képzelem Trumpnál, de ügyesen manőverezik a neki hagyott mozgástérben, úgyhogy szerintem a háttérhatalom nem akarja kicsinálni. Az persze lehet, hogy valami túlbuzgó antifarok felbátorodik a Fico-példán, a fene tudja.

Őszintén szólva elég nagy baj, hogy a balosok ebben "előnyben" vannak, sokkal több köztük az erőszakos elmebeteg, a jobbosok meg alapvetően békés természetűek. A legkevésbé sem szélsőséges jobbos politikusok, mint pl. Orbán vagy Trump, nagyobb veszélyben vannak mint a legelbarmultabb haladár gennyládák, akik pl. meghozzák az olyan törvényeket hogy a "transz gyerekeket" el kell venni a szülőktől ha nem támogatják a nemváltást.

békaapu 2024.05.16. 11:59:53

@Kexes:
Örülök hogy örülsz, maradj továbbra is ilyen elfogadó és jószándékú.

:-)

GABOR2 2024.05.16. 14:59:54

A japán történelmet is átírnák... fekete szamurájok vannak egy új játékban:

www.youtube.com/watch?v=vovkzbtYBC8

Legelső komment jelenleg: "The most heroic thing about this trailer is that they left the comments open."

Deansdale 2024.05.17. 21:39:03

@GABOR2: Időnként érzem így a neten keresztül is hogy sokan hülyének néznek, amiért mondogatom, hogy a baloldalon minden párt az SZDSZ utóda, aztán ilyenkor kiderülget, hogy igazam van :)

Deansdale 2024.05.19. 18:06:35

@JusztinaEufrozina: ...és amikor a normális emberek azt mondják, hogy teljesítmény alapján kellene díjazni, akkor kezdődik a nácizás meg a rasszistázás. Bohócvilág.

Az a gond, hogy a pénzvilág (és az abban rejlő hatalom) formálta ilyenre a kultúrát, tehát amíg a pénzvilág fejét le nem nyisszatjuk addig a kultúra sem fog javulni, csak romlani. A beteg fehérgyűlölő ideológia hatalomban van és ott is tartja magát, mert megteheti.

GABOR2 2024.05.20. 17:09:41

@JusztinaEufrozina: Mostantól fogva akkor egy hiteles történelmi film se fog készülni...

GABOR2 2024.05.20. 17:10:02

@GABOR2: Vagyis hát... Oscart nyerni.

JusztinaEufrozina 2024.05.20. 17:38:32

@GABOR2: igen, és hány író már megírt regényének megfilmesítése sem kerülhet a bírák elé mint "legjobb film", mert annó nem azzal foglalkoztak, hogy hány szerecsen, hány féllábú, hány bőrszínű szereplő, saját nemét szerető főszereplő, stb. legyen a műben.
Megírni pedig ilyeneket... hát hol az alkotói szabadság?

Szinopszis alapja, ha törik, ha szakad:
"Szereplők (ezek közül az egyik kritériumnak meg kell felelni)
- egy főszereplőnek vagy fontosabb mellékszereplőnek valamilyen faji vagy etnikai kisebbségből kell származnia;
- a mellék- és kisebb szerepek 30%-át valamely két alulprezentált csoportból kell betölteni ("alulprezentált" kisebbségnek írják a nőket, a faji vagy etnikai csoportokat, az LMBTQ-embereket, valamint a fogyatékossággal élő személyeket)
- a történetnek vagy a központi témának az alulprezentált kisebbségek egyikéről kell szólnia."

Hát nem nevetséges, hogy valaki egészen mást talál megalkotni valónak és ezen kell gondolkodnia, hogy vagy ilyet csinál alapból, vagy az ötletébe próbál beletenni ilyen szereplőket.

És akkor még jön a stáblista hozzá.
A gála főfő produkciója a "legjobb film" kategória, azt várják legtöbben, legjobban, a többi egyéni teljesítmény leginkább.

valis47 2024.05.21. 10:13:11

@JusztinaEufrozina: Régen is "szabályozta" Hollywood a filmeket, csak akkor az akkori erkölcsi elvárások szerint (nem lehetett szexjelenet (de túl szenvedélyes csók sem), meztelenkedés, drogozás, vallásgyalázás, fajkeveredő kapcsolat ábrázolása stb.) Ez volt az ún. "Hays Kódex", az 1930-as évektől az 1960-as évekig.
Most ugyanez lesz, csak a feje tetejére állítva, a woke/PC moralitás szerint.

valis47 2024.05.21. 10:15:39

hu.wikipedia.org/wiki/Hollywood_els%C5%91_%C3%B6nkorl%C3%A1toz%C3%B3_szab%C3%A1lygy%C5%B1jtem%C3%A9nye

Ez volt az első önkorlátozó szabálygyűjtemény, most meg csak végig kell menni a pontokon és azok ellenkezője az ami ma szinte elvárás.

Deansdale 2024.05.21. 10:44:01

@valis47: Anno a szórakoztatóipar zsidó tulajai tudták, hogy az amcsi társadalom elutasítaná a mocskot és degenerációt, de sok évtizedes munkával aláásták az erkölcsköet, most már mehet a full weimar. Érdekes módon ha a zsidók irányítanak mindig weimar a vége. Az se nagy titok, hogy az egyik oka, illetve célja ennek a fehér kultúrák szándékos rombolása, ami most kicsúcsosodott a szabályba iktatott és számszerűsített fehérgyűlöletben. Márpedig minden filmben kötelező színeseknek lenni és punktum. És nem csak az oscar nyomja ezt a hülyeséget, finanszírozási fronton a Blackrock is.

Deansdale 2024.05.21. 10:54:25

@Deansdale: Na ja, és kínai mozikban nem mehet le olyan film amiben nincs kínai szereplő, így a kvótanégerekkel és meszticekkel együtt a fehérek szinte mindig kisebbségben vannak a vásznon, ráadásul a kínaiakat nem lehet ugye megsérteni, és a niggerek is tiltakoznak ha valami nem polkorrekt, tehát a fehéreknek gyakorlatilag csak gonosz/tróger/szánalmas/nevetséges szerepek jutnak. Jól megfigyelhető ez olyan franchise-oknál is, amiknek a főszereplője fehér férfi - ott azt az egy karaktert még viszonylag normálisra csinálják, hiszen papíron róla szól az egész történet, de ha egyáltalán van rajta kívül másik fehér férfi a filmben, az 100%-ban kizárólag gonosz főellenség lehet, vagy nevetséges láma pöcs aki azért van ott, hogy rajta röhögjünk, és hozzá képest tűnjön menőbbnek minden "diverz" karakter.

Deansdale 2024.05.21. 11:42:43

@zriff: Nekem az furcsa Who-ügyben, hogy az emberek mennyire vakok ill. toleránsak a woke szarfaszúságra. Én évekkel ezelőtt kiszálltam a DW-ből mert már akkor nem bírtam elviselni a fehér- és férfiellenességet meg az LMBTP nyomulást, másoknak meg még csak most esik le, hogy valami nem normális. A Matt Smith-éra végefelé számomra már nézhetetlen volt a sorozat, Capaldiba bele se kezdtem. Amúgy kár érte, voltak nagyon jó epizódok meg sztoriszálak, de ahogy a woke hülyeség erősödött azzal párhuzamosan még a színvonal is csökkent, tehát dupla sebességgel ment szarrá a sorozat.

GABOR2 2024.05.21. 18:17:58

@zriff: Rekord alacsony kezdőepizód nézettség. Azt a sorozatot annyira szétcseszték, hogyha valaha újra akar éledni ki kell dobni az utobbi pár szezont az ablakon.

GABOR2 2024.05.21. 18:22:40

Írtam pár friss cikket; párat berakom ide ajánlónak:

Matolcsy vs Varga: Nagy Márton rájött, hogy Matolcsy nem a barátja:

ujtechkor.blog.hu/2024/05/21/matolcsy_vs_varga_hamis_barat

Technológia: a Google felhője helyrehozhatatlanul törölte egy nyugdíj alatt több százezer tagjának minden adatát, ennyire lehet benne bízni:

ujtechkor.blog.hu/2024/05/21/fustbement_nyugdij_a_felho_miatt

Aztán a külügyminisztériumunk teljes infrastruktúrája megbízhatatlanná vált orosz hackerek miatt és Szijjártó is azt mondta, hogy ha lehet nem is ér digitális eszközhöz, mégis a lakosságnál tovább nyomatjáka a "digitális állampolgár" programot:

ujtechkor.blog.hu/2024/05/21/a_digitalis_allamunk_eddigi_csodje_nem_eleg_hogy_kormanyunk_ne_akarjon_meg_tobbet_belole

És végül néhány "AI fejlesztés" aminek nincs sok értelme, de rengeteg áramot fogyasztanak... meg pénzt:

ujtechkor.blog.hu/2024/05/21/idiota_de_nagyon_kornyezetszennyezo_ai_fejlesztesek

GABOR2 2024.05.21. 18:35:15

@zriff: Amúgy nem film, hanem videójáték... Itt is a készítők nem tudom hányszor nyilatkozták, hogy utálják a játékosokat, plusz a játékosok szeretett karaktereit ( a karaktert amit több játékon át, több mint tíz éve játszanak a játékosok és nagyon megkedvelték) rendkívül megalázó módon kivégzik ebben az epizódban.

Nos ez a játék 200 millió dollárt bukott a vállalatnak és igazából többen megemlítik, hogy valószínű sokkal többet csak még nem vallják be.

Ezeket a nagy játékokat már akár több ezer fős cégek gyártják több százmilliós költségekkel.

A probléma ott van, ha nem jön be a dolog akkor csődbemehet egyből az egész cég. És mégis... a cégek a wokeságot választják, ami biztos pusztulás. Bár... lehet ha mást akarnának akkor máshogy pusztulnának és azt hiszik a játékosokat könnyebb lesz megtéveszteni, hogy mégis szeressék amit adnak nekik woke szemetet, de nem:

"Warner Bros. Says the Failure of Suicide Squad Kill the Justice League Contributed to a $200 Million Hit to Revenue"

www.ign.com/articles/suicide-squad-kill-the-justice-league-flop-leads-to-200-million-impairment-charge-warner-bros-confirms

GABOR2 2024.05.22. 00:49:56

Bréking newsként: A Microsoft úgy tűnik dobta a "az AI a felhőben lakik" koncepciót és új AI alapú PC-ket mutatott be.

Amik viszont ha jobban megnézed a felhasználóknak egy rémálom lesz. Hogy miért... Erről szól az új cikkem:

ujtechkor.blog.hu/2024/05/22/meglepo_lepes_a_microsoft-tol_ugy_tunik_dobja_az_az_ai_a_felhoben_lakik_koncepciot_mert_tul_draga

GABOR2 2024.05.22. 13:08:29

És a korábbi cikkek mellett most még csináltam még egyet ami mutatja, hogy a Microsoft az AI kedvéért totál kidobta az ablakon a klimavédelemmel való törődést:

ujtechkor.blog.hu/2024/05/22/az_ai_fontosabb_mint_a_klimavedelem

Deansdale 2024.05.25. 15:14:21

@Wildhunt: Remélem egy páran csak felébredtek a legutóbbi esetnél...

GABOR2 2024.05.25. 19:43:56

@Deansdale: Nemrég többen kiakadtak, hogy a Como ( nem tudom hogyan kell leírni a nevét ) páros - egyik tv bemondó, másik politikus- megjelent újra a nyilvánosság előtt és arról beszéltek, hogy a vírus miatti lezárásokat ha akarták volna se tudták volna betartatni, nem is kell, egyszerűen a polgárok döntése volt, azt hogy ő a kormányzó döntöttek egy illizió volt, mert ha az emberek tömegesen mást nem akartak volna, a lezás nem lett volna lehetséges.

A kiakadást persze az okozta, hogy ők rendelték el és eröltették ahogy csak tudták most meg azt mondják, hogy az emberek együttes döntése volt és az is rendbe lett volna, ha az emberek elutasítják a lezárásokat, győztek volna az emberek.

GABOR2 2024.05.25. 19:46:57

Meg is lett a rövid verzió az egyikről; azt is mondja, hogy az emberek többé nem bíznak úgy bennük:

www.youtube.com/watch?v=Z7dAFR0dVoc

Deansdale 2024.05.25. 19:57:32

@GABOR2: Hülyének nézik az emberiséget, csak az a baj, hogy van is köztünk elég hülye ahhoz hogy ezt megtehessék. Az értelmesek keze meg van kötve :\

Kexes 2024.05.25. 20:46:19

@GABOR2:

Tudjátok ez olyan dolog, hogy van a teória - illetve valamilyen filmek is erről igazából - hogy olyan világ lesz majd "nagytestvér" módon, ahol az emberek egymást osztályozzák mondjuk vásárlásnál mint eladó és vevő, illetve mögöttük a sorban állok és így vannak-lesznek a szociális kreditek.

És tudjátok ez a szöveg nyomva van mellettük, az ilyen témák mellett, hogy "ez akarják tenni velünk, ezt akarják, hogy ilyen világ legyen, hát mit akarnak ezek vaaaaaaaa!!!!" :)

És akkor azt mondom, azt mondtam erre:
Tudod miért létezhet egy ilyen utópia? Tudod? Na? Mert az emberek cselekszik azt, hogy a másik embernek szar legyen.

Mert az, hogy a másik ember - egy, a sorban a pénztáros és a vevő mögött álló - értékelést adjon az egyikükről, ahhoz neki - illetve így nekik, a tömegnek - ez a szabad akaratuk kell, hogy így döntsenek, hogy: így tesznek és ezt teszik.

valis47 2024.05.26. 00:25:49

@Kexes: "Nosedive" című rész, a Black Mirror 1. szériában.
Érdekes sorozat volt.

GABOR2 2024.05.26. 00:35:15

@Kexes: Szerintem azért mert nincsenek organikusan kialakult, harmonikus humán közösségek.

A vezetőség lényegében teljesen el van vágva az emberektől.

Most jönnek választások, egyre másra kapon a mosolygós, általában nagyon idősnek tűnű politikusokról a kampányszórólapokat akik megígérnek mindent, hogy ők állítólag csak miértünk léteznek... de sem nekem, se a többségnek igazából fogalma sincs róla ki ez az illető... ami azt is mutatja, hogy nem, nem értünk él, hisz akkor nem lenne idegen.

Meg nincs megszervezett természetes közösség, ami visszavágna a vezetők baromságaira.

És az is amit írtál... az emberek visszarántják egymást.

Kexes 2024.05.26. 17:41:47

@GABOR2:

Persze.

Az emberek szarok.
Van egynémely kivétel.

Én ilyen vagyok.

És már csak azért sem fogok ezért a szar világért, meg a szar emberekért megdögleni, mert valaki kitalálta.

Mert van bennem szeretet.
Van bennem szeretet önmagam iránt, hogy élni akarok, és azt úgy, hogy ahogy tudom korrektségben és tisztességben.
És nem úgy, hogy azért áldozom fel magam, mert az azt mondja nekem, hogy ha nem teszem, akkor bennem nincs szeretet.

Nem.
Abban nincs szeretet, aki azt várja a másiktól, hogy áldozza fel önmagát és mindenét.
És az egy gyilkos.

És az a rossz ember és nem én vagyok az.

Mert én vagyok a szeretet.
süti beállítások módosítása