HTML

Deansdale

Férfiszféra: antifeminizmus, nőzés, satöbbi. Ja, és táplálkozás.

Utolsó kommentek

Olyan világban élünk...

2023.08.17. 08:41 Deansdale

Megalapozottnak tűnő híresztelések szerint a maui erdőtüzeket a hatóság gyújtotta azzal a céllal, hogy lefoglalhassa a szóban forgó területeket, és bár legalább 36 ember meghalt, az ottani katasztrófavédelem vezetője kamerába mondja, hogy nem bánja hogy nem kapcsoltatta be a vészjelző szirénákat, mert szerinte az úgysem mentette volna meg azokat az embereket. Ez kemény, barátaim.

Manapság gyorsan terjed az az aranyköpés, elsősorban az újságírókkal kapcsolatban, de a háttérhatalom bármilyen embereire nyugodtan vonatkoztatható, hogy mindegy mennyire gyűlölöd őket - nem eléggé.

Amúgy nyugati hírességek egész sorának van magánbirtoka mauin - állítólag Bill Gatesnek is -, ezek közül érdekes módon egyet sem érintett a tűzvész, bár közvetlenül a szomszédjukban tombolt.

szerk.: Egy másik forrás szerint a vízügyi hatóság megtagadta a tározókból a többlet víz kiadását a tűz tombolása közben.

60 komment

Címkék: szép új világ

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2023.08.17. 13:03:35

Itt nem a konteók a fontosak, mert azt ki lehet gúnyolni, hogy nincsen rá közvetlen bizonyíték. Ami tény, hogy demokrácia ide, vagy oda, kialakult egy olyan érinthetetlen kaszt, amelyik szinte bármit megtehet. A társadalomnak nincsen fölötte ellenőrzése. Egy új arisztokrácia diktál. Nekünk speciel Brüsszelből a jogállamiság nevében.

GABOR2 2023.08.17. 22:08:27

Kínában meg úgy gondolta a vezetés, hogy a történelmi műemlékek megmentése az áradástól fontosabb mint több millió ember otthona...

GABOR2 2023.08.17. 22:11:32

Egyébként meg lehet gondolkodni azon, hogy létezik-e időjárás irányítás. Ugyanis a Kína felé tartó vihar nagyon furán viselkedett. 90 fokos irányváltás, kikerüli Japánt... nagyon szokatlan.

www.youtube.com/watch?v=nxXJARgpuzo

Deansdale 2023.08.18. 11:11:21

@GABOR2: Hja, Kínában állítólag egy hónapja megy a végítélet, tájfunok, tornádók, árvízek, földrengés, sáskajárás, ésatöbbi. Persze amit onnan hall az ember az nem feltétlenül megbízható, de ha csak a fele igaz akkor is valami nagyon nincs rendben.
twitter.com/Inversionism/status/1691887744178352600

vodkasprite 2023.08.18. 14:36:58

tiktokon külön csatorna van, ami a közép-európai régióban mutatja ezeket az időjárás befolyásolásokat. Én kezdem azt hinni, hogy ez már napi szintű. Végülis, ha a technológia rendelkezésre áll, akkor miért vetnék be csak "ünnepnapokon".

Az időjárás befolyásolás sokkal hatékonyabb, mint egy háború, szép "csendben" le lehet mindent is amortizálni (termés, infrastruktúra, stb), ezért a great resetben jó szolgálatot tesz, ha valóban ez történik (számomra nem kérdés)

vodkasprite 2023.08.18. 14:46:08

erről a maui tűzről elég sok videó készült tiktokon, csak zanzásítva a tartalmuk:
- gyanús, hogy sok olyan rész van, ahol a fák vettek körbe házakat, de a fák nem égtek le, csak az épületek; magyarán a tűz csak úgy tudott volna átterjedni, ha áthatol egy 20 méter széles erdős részen, de a fák érintetlenek
- kocsikból a fém kiolvadt, és végigfolyt az úton sokhelyen
- több helyi tett fel videót, hogy a média kurvára hazudik mindenben is
- az új konteó hogy D.E.W (direct energy weapon) energia fegyvereket vetettek be (mikróhullám ágyú) az időjárás befolyásolással egy időben, és nem erdőtűz volt; ilyen fegyverek egyébként léteznek, keress rá
- voltak ilyen kisebb méretű tűztornádók is
- van aki azt mondja, hogy DEW támadás előtt meg szokták szórni a térséget fémporral, mert azt "jó mikrózni"

vodkasprite 2023.08.18. 14:54:54

ja a kedvencem:
- van egy simpson család rész, ami megjövendöli ezt, ott is DEW sugár megy végig
- nagyon sok WEF programot terveztek már korábban mauira, ahol szeretnék az első 15 perces AI által vezérelt szigetet létrehozni

GABOR2 2023.08.18. 16:50:41

@vodkasprite: Meg ugye a nagyon szerencsés földrengések korábban... - Észak-Kórea föld alatti atomkutatási központja megsemmisült. Kínában is az egyik legfonsotabb giga nagy katonai kutatóközpont szintén.

GABOR2 2023.08.20. 15:24:56

Amúgy ez egy elég aggasztó jel:

"Összeírja az állam, hogy az intézményeinél hadiállapot idején ki nélkülözhetetlen és ki nem az"

www.portfolio.hu/global/20230820/osszeirja-az-allam-hogy-az-intezmenyeinel-hadiallapot-idejen-ki-nelkulozhetetlen-es-ki-nem-az-634463

"Augusztus elején adatszolgáltatási kéréssel fordultak a minisztériumok a hozzájuk tartozó intézményekhez - írja a Telex. Egy olyan listát kellett az érintetteknek összeállítaniuk, mely azt tartalmazta, hogy melyek a hadkötelezettség bevezetése esetén is szükséges munkakörök."

Deansdale 2023.08.20. 16:38:43

@GABOR2: Nem hiszem, hogy Orbánék valami háborúba vinnék az országot. Jelenleg nem is nagyon reális ez a lehetőség, mert az oroszokat megtámadni nem fogjuk, arra én mérget veszek, az EU és a NATO azt pedig nem engedné, hogy az ukránokat csépeljük, bár annak se lenne semmi értelme. A legrosszabb esetben is max. valami kretén "békefenntartó" címszóval vihetnének pár magyar katonát Ukrajnába, HA a NATO is belépne a háborúba, amire nagyon kicsi az esély.

vodkasprite 2023.08.21. 15:33:37

@Deansdale: kicsi esely, de nem nulla valoszinuseg. Ha mashogy nezed: nem konszenzus hanem csak egy ukran vagy pl lengyel false flag tamadas kell NATO orszag vagy sajat maga ellen, es mar eletbe is lepnek a szerzodesek. Kerultek mar feloldasra titkositas alol olyan doksik hogy vki a sajat nepet lotte szandekosan, hogy masokat belevigyen a haboruba

Madarász Henrik 2023.08.21. 17:12:26

@vodkasprite: Az USA több háborúja ilyen volt, az első és második világháborúban is kiprovokálták az ellenséges támadást, a vietnami háborúban meg egy kamutámadásra hivatkoztak.

GABOR2 2023.08.21. 18:26:11

Ugye Sorosnak van olyan terve még évekkel ezelőttről, hogy majd a kelet-európaikat kell küldeni Oroszország ellen...

És igazából szerintem... úgy tűnik... a lengyelek még élveznék is. A többieknél pedig igazából csak a bologatójános vezetők kellenek és ennyi.

Sokszor szó van arról, hogy az ukránok fogynak. Az oroszok is nemrég ilyet nyilatkoztak, hogy szerintük az ukránok közel vannak a kimerüléshez.

Egy-két napja meg volt ez a cikk, aminek már a címe is beszédes:

"Ukraine sends the powerhouse 82nd Air Assault Brigade into battle, as generals decide 'to put all their chips on the table,' says defense analyst"

www.businessinsider.com/ukraine-deploys-elite-82nd-brigade-2023-8

A cikk lényege, ez: 'to put all their chips on the table,'

Vagyis az ukránok bevetik az utolsó tartalékot is és minden kártyájukat eljátszák. Az emberek menekülnek az országból, alig tudnak állítólag sorozni valakit. Most azt csinálták, hogy ahol evakuálták a lakosságot, mert az oroszok el fogják foglalni azokat a területeket valószínű egy héten belül mondták, hogy igazából csak a nőket és gyerekeket evakuálták. A férfiakat ott helyben besorozták.

Szóval lehet, hogy jön az a fázis, hogy akkor elfogytak az ukránok... hogyan tovább.
A külföldre menekülteket kényszerítsék vissza az országba? Vagy jöjjenek, a lengyelek, románok, csehek katonának?

Madarász Henrik 2023.08.21. 18:38:03

@GABOR2: A külföldre menekült ukrán férfiak visszakényszerítése esetén bukna a humanista duma amit eddig nyomtak a nyugatiak, elég rosszul nézne ki ha tömegek látnák ahogy erőszakkal összefogdossák őket az utcán és közben ukrán nők sikoltoznának, gyerekek sírnának és persze biztos lenne aki felrakna erről felvételt a netre, a végén még a háború ellen fordulna a közhangulat. A lengyelek és baltiak beteges oroszgyűlölők, de ha arra kerülne sor azért nem akarnának meghalni egy háborúban. Azt el tudom képzelni hogy államilag szervezett önkéntes toborzás indulna el a volt szocialista országokban és felfegyverezve dobnák át őket Ukrajnába.

GABOR2 2023.08.21. 18:48:49

Az eredeti terv... legalábbis abből amit mondanak ez tünik ki, az volt, hogy az ukránokat felfegyverzik és felkészítik egy háborúra amiben ki kell tartaniuk.

Az oroszok előbb léptek mint számítottak rá, viszont nem elég erővel, tehát úgy voltak vele, hogy menjen tovább a harc. Zelensky békét kötött volna állítólag Putyinnal, de Boris Johnson lebeszélte. Putyin azt is állítja, hogy még alá is írták már a megállapodást, de az ukránok felrúgták.

Alapvetően az ukránoknak nem a harcmezőn kellett volna nyernie, inkább csak kitartaniuk kellett volna úgy tűnik az eredeti tervek szerint.

Ugyanis a szankcióknak kellett volna legyilkolnia az orosz gazdaságot és forradalaomnak kellett volna történnie, aminek a végén egy nyugati jelölt kerül hatalomra és tönkrevágja Oroszországot.

Viszont a szankciók nem működnek... bár épp aktuális, hogy zuhan be az orosz valuta. De igazából az oroszok kötöttek rengeteg új üzletet, igaz diszkont áron, dehát egy-két év diszkont ár... bele kell, hogy férjen.

És most ott tartunk, hogy monjdák is, hogy Putyin nem dobhatja be a törölközőt, mert akkor neki vége, de ha túl sok ember menne a frontra az se lenne a jó.

Óriási mértékben megemelte a fegyvergyártást és idén körülbelül április közepétől már az oroszok vannak többen a fronton mint ukránok. Addig viszont az ukránok kb. háromszor többen voltak, mostmár nem.

Mostmár kicsit több tán az orosz, de inkább védelemben vannak, van valamekkora offenzivájuk, de nem gyors.

Ugyanakkor az ukránoknak sincs kb. semmi reményük, hogy elérjenek nagy áttörést.

Tehát hogyan tovább?

Innentől, sőt már előbb igazából csak erőpocsékolás az egész.

Biden nem engedheti meg magának a vereséget szintén, szóval addig csinálnák, még ha tudják is nem ér semmit; majd Trumpra fogják a kudarcot legfőbb.

Az érdekes talán, hogy mit akarhatnak ugye a háttérhatalmi erők.

Putyin szerint Ukrajnába telepíteni atomfegyvereket, ami már olyan közel lenne az oroszokhoz, hogy lehetséges lehet ha a Nyugat támad előbb atomfegyverekkel, akkor az orosz válasz nagyrészét megakadályozzák.

Tehát az oroszoknak nem lehet olyan feltétel jó, hogy kapnak egy kis területet Ukrajnából, de aztán NATO tag lehet majd. Ukrajna területén nem lehet atomfegyver.

Zelensky maga olyan fej, amihez nem jut el a test fájdalma, az ideghálózat el van vágva... magyarán nem gond neki bármennyi ukrán beáldozása... ő igazából nem is ukrán.

Az USA-ból felvásároltak rengeteg ukrán földet, gondolom azt is meg akarják tartani a tőkés erők.

A fegyverlobbi is szupersok pénzt keres, nekik ez jó.

De igazából nem érnek el semmit.

mandiner.hu/kulfold/2023/08/amerikai-onkentesek-sulyos-vesztesegeket-szenvednek-el-az-ukranok

Ebben a cikkben még mindig az van, hogy az ukránok simán ráküldik a technikát ismert aknamezőkre... vagyis simán elpazarolják amit kapnak, pedig mindig sírnak, hogy nincs nekik elég. Ez is akkor mi?

Az egész konfliktus egy nagy pazarlás. Az oroszok csináltak egy hatalmas mélységi védelmet, aminek első vonalát az ukránok még mindig el se érték minden nyugati tech és kiképzés ellenére. Ugyanakkor az oroszok se mennek előre.

Egyszerűen az Ukránjának adott támogatások egy fekete lyukba mennek, semmi igazi siker nincs.

Ki kéne mondani, hogy ez nem jött össze... de erre se a nyugati vezetők, se Zelensky nem hajlandó, Putyin meg nem megy előre, hanem kényelmesen berendezkedett.

Teljesen felesleges pazarlás fenntartani a konfliktust.

Kína is megtanulta, hogy nyugodtan támadhat Tájvanra, max. az USA lesz akadály, de a szövetségesei egy nagy nullák igazából.

GABOR2 2023.08.21. 18:54:56

@Madarász Henrik: Igen, talán nem jó image, de... oly sokszor lesz@rják, hogy mi a jó image, vagy, hogy mi volt egy nappal korábban elképzelhetetlen. Most egyébként friss, hogy azt hiszem tán az írek megszorítanak, hogy továbbra is járna az ingyen hotel az ukrán menekülteknek, de a kaját nekik kéne állni.

Ezek a zsoldos toborzások is semmit se érnek. Amit beraktam cikket is írja, hogy az ukránok kíméletlenül bevetik a nyugati önkéntes, tapasztalt "csodaalakulatokat", de már az első bevetésen hihetetlenül durva veszteségeket szenvednek.

"Egyikőjük, a „Tango” hívójelű texasi férfi azt mondta: egysége, amely „több tucat” harcosból állt,

Nyolcvanöt százalékos veszteséget szenvedett”.

Az egység negyven százaléka harcképtelenné vált a sérülésektől."

Madarász Henrik 2023.08.21. 19:08:46

@GABOR2: Igen, az eredeti terv az volt hogy az ukránok támadnak először, nemzetközi jogilag felszabadítják a saját területeiket, ehhez a nyugatiak kiképezték és felfegyverezték az ukrán hadsereget, hasonló lett volna ahhoz ahogy a horvátok 1995-ben lerohanták a szerbek által elszakított területeiket, néhány hét alatt felszámolták az ellenállást, az ott élő szerbek meg elmenekültek. 2022 tavaszán támadtak volna a Donyecki részre, akkor még nem volt ott az orosz hadsereg, néhány hét alatt szétverték volna az ottani oroszok haderejét és az ottani oroszok milliói életüket mentve menekültek volna Oroszországba. Az orosz hadsereg meg ilyen rövid idő alatt nem tudott volna beavatkozni. Putyin népszerűsége óriásit esett volna és ekkor a nyugat reményei szerint egy nyugatbarát kormány vette volna át a hatalmat az oroszoknál. Valahogy az oroszok megtudták a tervet és megelőző csapást végeztek, így persze ők lettek a gonosz agresszorok.

GABOR2 2023.08.21. 19:12:53

@keresemazigazat: Megtervezett... nos a mintázatból úgy tűnik, hogy amikor kijelentik Nyugaton, hogy valamit nem tesznek meg - mint például, hogy nem küldenek tankot, vadászrepülőt, rakétát, aztán rakétát, ami eléré az orosz terültetet, aztán rakétát ami elérné Moszkvát, - akkor az azt jelenti, hogy kicsit később meg fogják tenni és pont nemrég jelentette ki a német kancellár, hogy Németország nem fog katonákat küldeni Ukrajnába. Vagyis könnyen lehet, hogy már megvan a terv, hogy mennek a katonák.

Kérdés, hogy a háttérhatalmisak tényleg akarják-e ezt a konfiktust és többet akarnak annál minthogy minél több orosz katona haljon meg. Mert ha igen... az ukránok nem lesznek elegen, hogy győzzenek.

Az USA feltörekvő hatalom volt. Az első világháború után Nagy-Britannia átverte és még elég erős volt, hogy ezt meg merje tenni. A britek megtagadták, hogy kifizessék az amerikai segítséget.

Erre az amerikaik emlékeztek és a második világháborúnál már a segítségért, aranyat kérték, azonnali szállítással, plusz a brit gyarmatbirodalom területén lehessen szabadkereskedni stb.. Irónikus, mert Churhillt egy nagy vezetőnek tartják. De igazából Hitler akarta, hogy legyen Brit Gyarmatbirodalom, ő kifejezetten akarta, hogy maradjon meg, de Churchill hősies védekezése a németek ellen kinyirta a Brit Birodalmat, amiben az USA-nak nagy szerepe volt. Ha meg megnézzük a mát, Nagy-Britannia szigetén magán az eredeti lakosság önfelszámolása van folyamatban, szóval... "szép" munka volt churchill.

Utánna meg az USA a saját maga pénzügyi rendszerét kényszerítette kb. a világra, minusz Szovjetunió. De az még az aranyra épült valamennyire és zárt rendszer volt, ami visszahat. Vagyis abban az első amerikai rendszerben, ha mindent magadnak akartál mint az USA az még vissszacsapot. Úgyhogy fokozatosan felvizeték. Aztán jött a Pláza egyezmény, ami kinyirta Japán esélyét, hogy nagyobb legyen a gazdasága mint az USA-é, de végül még ez se volt elég és inkább megszüntették a pénz aranyhoz kötését és azóta fedezett nélkül nyomatják a pénzt és igazából a világ legeladósodottabb országa, de ennek nincs következménye, mert pl. az olajkereskedelmél elérték, hogy közel 100%-ban csak dollárral mehessen stb..

GABOR2 2023.08.21. 19:13:09

Ma nagyon írkálós kedvemben vagyok...

GABOR2 2023.08.21. 19:16:15

@Madarász Henrik: A baltiak összesen nincsenek tán 8 millian se, de pár napja állítólag Észak-Macedónia is társult hozzájuk, hogy együtt garantálják Ukrajna területi éppségét... egy vicc az egész, ami addig tart míg ott van az USA mögöttük.

Madarász Henrik 2023.08.21. 19:22:40

@GABOR2: Az oroszoknak ha véglegesen le akarnák zárni az ukrán kérdést el kellene vágni őket a tengertől, elfoglalni az egész déli részt Moldáviáig, ezután Ukrajna egy életképtelen roncsállam lenne.

GABOR2 2023.08.21. 19:36:24

@Madarász Henrik: Ez totál elképzelhető. Merkelék időt akartak nyerni az urkánoknak, de Zelensky vezetése annyira képtelen a visszafogottságra, hogy totál nem tartott be semmit, ami... feltünő. Az oroszok észrevették, hogy ezek hamiskártyások és már megint átverik őket, de úgy tűnik nem mérték fel, hogy az ukránok előkészületei azért már nagyban zajlanak és a kevés erővel végrehajtott villámterületfoglalást nem tudják megismételni... igaz eleve nem mehettek volna oda nagyobb erővel, mert a hírszerzés kiszúrta volna. Így viszont persze az ukránok és az amerikaik tudták, hogy ha az oroszok támadnak az ukránoknak nagyon jó esélyük van ellenállni. Az egész elején az ukránoknak volt 300 ezer katonája és ma már ők halottak, ők képzettek voltak és motiváltak; az oroszok viszont tán valami 130 ezerrel támadtak rá az országra. És sokáig nem is voltak ott többen.

Most az oroszok beálltak arra, hogy védekeznek és felörölnek... csakhogy akikkel szembenállnak vezetők igazából, alighanem... az égvilágon semmit se éreznek az ukránok fájdalmából és bármennyit beáldoznának és azt is lesz@rják, ha Európában ez nagyon fáj gazdaságilag, szóval... józan számítás szerint mivel az egész további konfliktus csak emberélet és anyagiak pazarlása egy normális ország már békét akart volna... de itt egy hálózat van, ami nem érez semmit az ember élet iránt és inkább lehet úgy van vele, hogy haljanak meg sokkal többen akár teljesene feleslegesen, minthogy el kéne ismerniük... vesztettek. Zelensky bár nyilván egy báb, de a báb jelzi, hogy folyton, hogy semmilyen kompromisszum nem elfogadható...

GABOR2 2023.08.21. 19:40:33

@Madarász Henrik: Ez a fura, hogy igazából ők se tesznek meg mindent, hogy ebből gyors siker legyen. Állítólag azért mert még ők se sorozhatnának sokkal többet gazdasági és emberi nem hajlandóság okából. De amúgy igen, hagyományosan ők képesek lennének egy olyan erőt összerakni, ami elsöpörné az egész ukrán ellenállást és megoldódna minden gyorsan. Második világháborúban megoldottak nagyobb feladatokat is végül...

GABOR2 2023.08.21. 20:03:17

Most beszéltünk róla és pont itt látom a hírt, hogy a csehek már küldenék is vissza a náluk levő ukránokat... Akik nyilván mehetnének a frontra.

www.portfolio.hu/global/20230821/specialis-programot-dolgoz-ki-csehorszag-az-ukranok-miatt-634713

GABOR2 2023.08.21. 21:44:22

Inkább ide:

És megintcsak... épp feltettem a kérdést, hogy akkor hogyan tovább miután világos, hogy az eredeti tervek elbuktak... itt egy válasz:

"Nem hiszem, hogy bárkitől is hallani olyan érvet arra vonatkozóan, hogy jól halad az ellentámadás, azonban nincs B-tervünk

- nyilatkozta Samuel Charap, a Rand Corporation vezető kutatója."

www.origo.hu/nagyvilag/20230821-orosz-ukran-haboru-financial-times-raketak.html

Vagyis lövésük sincs... De amit csinálnak nem fog működni. Felesleges pazarlás az egész.
Válasz erre

vodkasprite 2023.08.22. 10:49:19

@GABOR2: igen, szokasos pszichologiai trukk, hogy behoznak egy uj koncepciot a kalapba, hogy “ezt meg azt nem fogjuk csinalni”, amit pontosan azert csinalnak, hogy elultessek egy olyan gondolat magvait, ami onnantol letezo, valosagos koncepciova valhat, csak eppen még egy ideig az ellenkezojet valljuk, de holnap mar mehet megis

vodkasprite 2023.08.22. 10:51:07

@vodkasprite: persze attol meg nagyon nem lesz egyszeru a disneyn nevelkedett libsi nemeteket ravenni a haborura, mint ahogy en is lepek le azonnal, ha helyzet lesz (bocsi)

vodkasprite 2023.08.22. 10:53:36

@vodkasprite: egy jo cikk arrol, hogy baloldal, jobboldal egy celt szolgal: henrymakow.com/geneva_versus_peace.html

Deansdale 2023.08.22. 14:47:50

@vodkasprite: Mivel most semmilyen minket érintő potenciális háborúnak nem lehet semmi köze a haza védelméhez, sőt, nyilvánvaló rócsild érdekből akarnának itt közöttünk mészárolgatni, így teljesen érthető ha az ember inkább elköltözik. Csak nehogy lekésse az ember a kritikus pillanatot.

Deansdale 2023.08.24. 09:06:45

Az utak el voltak barikádozva, így csak azok élték túl a tüzet akik hajlandóak voltak megszegni a szabályokat.
apnews.com/article/hawaii-fires-timeline-maui-lahaina-road-block-c8522222f6de587bd14b2da0020c40e9

békaapu 2023.08.26. 10:47:32

Bocsex Deansdale hogy kibeszélek a cikk témája alól, de találtam egy QBIT-cikket, amin sssimán lehetne dühöngeni - és azt kérdezem hogy tanulni tudnánk-e belőle.

Itt a címe :
qubit.hu/2023/08/24/allmalepanel-miert-nincsenek-meg-mindig-nok-a-magyar-nyilvanossagban

Csak azért, mert a mai helyzetről írja hogy mennyire nem elég és mennyire meg lehetne mindenhová is meghívni a nőket hogy végre mindenhol is beszélhessenek a saját véleményeikről

És nem arról kéne itt nekünk a cikk alapján gondolkoznunk hogy hol a hiba a női logikában és mennyire nem ez a valóság - hanem azt hogy csináljunk már minél több ilyen (végre magyar nyelvű)(hihihi).. szóval ilyen "almalé-panel" -t.
Én azt se tudtam hogy létezik ilyen.. csak azt hogy vannak bulik ahová férfiaknak nincsen bejárás.
Akkor hadd legyen mondjuk "Deansdale almalé" A Ferfihang-nak kólázása van, szegény baloldalnak ilyen nőkritikusai - beszélgess pár szót velem, hogy neked miért ne lehetne..

Deansdale 2023.08.26. 12:11:38

@békaapu: A cikkhez annyit, hogy öröm látni ahogy a paraziták egymást eszik.

A találkozókról... Eddig egyetlen netes sorstárssal találkoztam élőben (a csajokat ebbe nem számítom bele, az más tészta :), amúgy semmilyen találkozóra nem mentem el, az nem az én világom. Aki szeretne velem meginni egy sört annak fel kell kötni a gatyát, mert a falusi életmóddal kissé röghöz kötődtem, nem tudok és nem is nagyon szeretnék utazgatni, ráadásul a ház is felújítás alatt áll, úgyhogy vendéget fogadni se nagyon tudunk. Nem mentegetőzésképp mondom, csak ez a helyzet. Azt meg senkitől nem várom el, hogy a kedvemért ideutazzon a világ végére, aztán aludjon szállodában, vagy menjen is haza még aznap. Esetleg a kertben lehet sátorozni, a szúnyogok nagy örömére :)

GABOR2 2023.08.26. 13:38:29

@békaapu: Azok a nők akik bejutottak a politika sűrűjébe az ellenzék oldalán nem a politika megszelidűlését hozták, hanem fokozott gyűlöletet és minden korábbinál mocskosabb közbeszédet.

Amúgy pl. a múltban is voltak női uralkodók és akkor is olyan brutális dolgokat tettek amit mások sohase. Pl. II. Katalin orosz cárnő és Mária Terézia megsemmisítette a Lengyelországot.

GABOR2 2023.08.30. 18:31:34

@Deansdale: Pedig a migriknek állítólag a kés hozzátartozik a kultúrájukhoz is.

GABOR2 2023.08.30. 18:36:20

@Deansdale: Megáll az ész, de igazából az ilyenek miatt, az LGBT vérszemet kap és mindenféle f@szságot majd el mer követni, mert érzik a hatalom mellettük van... és ezzel igazából önmaguk csukják ki, hogy őket valamennyire is valamiféle normális jelenségnek lássa valaki, mindig a normális társadalmon kívül fognak állni.

Deansdale 2023.08.31. 07:52:32

@GABOR2: Engem elsősorban az lepett meg, hogy már Mexikó is itt tart, azt hittem ők ennél konzervatívabbak a maguk módján.

GABOR2 2023.08.31. 12:29:35

@Deansdale: Lehet, hogy picit fenyegetve érzik magukat mostanában:

"Republicans’ New Border Plan: Send Military Into Mexico"

www.wsj.com/articles/republicans-new-border-plan-send-military-into-mexico-42121a5e

GABOR2 2023.08.31. 12:39:52

@GABOR2: Nem háború lenne, csak speciális katonai művelet, napi több tucat drón és bombázó támadással, kikötők lezárásával, spec ops. hadműveletekkel. És a jelöltek szeretnek errő beszélni és népszerű ötlet:

"Declaring war on Mexican cartels is popular. That doesn’t mean it’s smart."

www.washingtonpost.com/opinions/2023/07/07/us-republicans-war-mexico-cartels-drugs/

Már be is nyújtották a törvényt, hogy ezt megtehessék. Szóval lehet, hogy a mexikói politikusok motiválva érzik magukat, hogy érzékenyek legyenek az amerikai értékek iránt.

Deansdale 2023.08.31. 12:54:13

@GABOR2: Ukrajnában is csak speciális katonai művelet zajlik :)

GABOR2 2023.08.31. 12:58:33

Trumpék csapata 250.000 katona Mexikóba átküldéséről akart dönteni pl.. A mexikói elnök szerint viszont problémás lenne, ha egy idegen ország katonáinak százezrei átjönnének és úgy tennének mintha otthon lennének az ő országában, úgyhogy nem ajánlják.

Talán ezért a mexikói elit inkább Demokrata jelöltet akar látni győzni.

"Mexican president says U.S. will not ‘intervene in our territory'"

www.youtube.com/watch?v=IZeticWHWEQ

Szegény mexikói elnök nem érti, hogy az USA a "jók" és nem olyan lenne mintha mondjuk az oroszok bemennének egy országba és eltávolítanák ott akiket nem kedvelnek.

Ja és amúgy mexikói elnök szerint ők 600.000 ezer katonával nem érik le azt amit az USA állítólag 250.000-rel megoldana.

GABOR2 2023.08.31. 12:59:56

@Deansdale: Az más, az USA a "jók" az oroszok a gonoszosok.

Deansdale 2023.08.31. 14:44:39

@GABOR2: Mexikóban is megoldást jelentene az ami Salvadorban, vagyis ha elfognák a bűnözőket :\ Évtizedek óta csak baszakodnak és a kartellek folyamatosan erősödnek, ebből ugye nyilvánvaló hogy a politika nem is akarja megoldani a problémát, csak maszatolnak. Amúgy nem a katonák száma a fontos, hiszen ez nem egy klasszikus háború amiben fel kell állni 1500km frontvonalon - a bandákat ill. a különböző telepeket elintézhetik egymás után is.

Hajmeresztő, hogy az USA más országok rendfenntartásába akar beavatkozni, különösen úgy, hogy többféle módon is felelősek a problémáért, pl. Obama idején egy rakás fegyvert juttattak a kartelleknek, kb. mint most Biden idején a talibánnak. Hmmmmmm...

GABOR2 2023.08.31. 15:13:01

@Deansdale: A cartelek Mexikóban igazából szinte egy második állam; a politikusok meg általában úgy harcolnak ellenük, hogy kiválasztanak egy-két bandát, amit támadnak, a többi meg majd elfoglalja a helyüket... az új banda meg tejel a politikusoknak és őket békénhagyják. Olykor azt hiszik a bandavezérek, hogy fordítva van, ők a górék, mert vannak olyan országok ahol még az államhatalomnál is nagyobbak lettek, de azért Mexikóban nem. De persze ott is megvannak a rendőrségbe, katonáságba beépített cartel emberek.

A dolog mozgatóereje pedig a legerősebb drog... a pénz. Ezt pedig nehéz lenyomni.

A kínai kommunisták, kommunista módszerekkel elérte( halál, hullahegyek gyártása), hogy megszakította azt amit a britek indítottak el, hogy olyan sok mindenkit függővé tettek Kínában, de ott a piac is az országuk területén volt, Mexikón viszont inkább csak átmegy a drog.

Ezért is mondja a mexikói elnök, hogy úgy kéne megoldani a problémát, hogy az USA megszűnik drogfüggő lenni.

"Mexican president to U.S.: Fentanyl is your problem"

ny1.com/nyc/all-boroughs/international/2023/03/09/mexican-president-says-fentanyl-is-us-problem

GABOR2 2023.08.31. 15:25:08

Olvastam régebben egy könyvet a drogok történetéről és érdekes volt, hogy amikor Nyugaton jött egy droghasználati hullám előtte mindig ment ez a szöveg, hogy igazából gyógyszer ez, úgy kéne ránézni.

Aztán mindig nagy szívás lett belőle.

Talán lehet mondani, hogy most van a Nyugaton a harmadik nagy hullám, és most is azt mondják, hogy ez természetes, ez gyógyszer. A bedrogozottaktól meg ne várd, hogy majd azt mondják, hogy ne legyen több drog.

A második kokain hullámot egyébként visszavezették a fiatal zsidó pszichológus Freudra.

Ő szándékosan hamisított eredményeket közölt a tudóstársadalommal a kokainról, azért hogy díjat kapjon érte és elismerést, mert... egy nemesi származású nő apjának ez volt a feltétele, hogy engedje a házasságukat.

Emiatt ha jól emékszem meghalt a legjobb barátja, egy másik barátja akire irigy volt, mert ő előbb kapott díjat, az orvos társadalomban elindított egy függőségi hullámot, majd országos probléma lett... de végül a felesége is miatta halt meg, mert elhitte a Freud által hamisított adatokat és aszerint adagolta magának a kokaint.

Ezeknek a dolgoknak a teljes eltitkolását megpróbálták, de nem sikerült; mégis persze alig tudja ezt valaki Freudról.

hvg.hu/hvgkonyvek/20210425_A_kokaineset__Amikor_meg_Sigmund_Freud_is_buzgon_ajanlgatta_a_szert

A lényeg az, hogy ez a mintázat mindig megvolt: Drog igazából természetes növény, gyógyszer, legyen szabad használni, aztán a társadalom kezdett szétesni és rájöttek ebből baj lesz.

Manapság az USA teli van drogosokkal a Demokraták városaiban.

VT 135 2023.08.31. 21:41:33

Trump, DeSantis... megint csak a felszín kapargatása, a mélyebb rétegek (deep state, illetve a világrendszerünk, illetve ennek oka a téves világszemléletünk) helyet. De jól mutatja, h a világrend problémáit nem lehet ezen világrend keretein belül sem megoldani, sem megreformálni.
...ami persze nem akadályozza meg az emberek jelentős részét, h továbbra is focimeccsként, világbajnokságként drukkoljanak az aktuális, favorizált bajnokuknak.
De nekünk nem velük kell foglalkoznunk.

VT 135 2023.08.31. 21:51:07

@Deansdale

Mi a helyzet a vidéki projekteddel?

Nyithatnál egy új bejegyzést, h a témáról fókuszáltabban értekezzünk. Én is szívesen mesélek, pl. jún. közepén ténylegesen leköltöztem vidékre, bár még intézni dolgokat sokat járok fel Bp.-re.

Most volt az idei Gyüttment fesztivál / találkozó is. Nos, nagyon élveztem, hasznos volt, pozitív energiájú volt.
Mondjuk sokkoló volt hallani, milyen szinten élet-, és emberellenes mezőgazdasági törvények születnek folyamatosan a természetes termelés ellen az agrárkamara útmutatásai alapján. Teljes elmebaj... ennyit arról, h mennyire háttérhatalom ellenes a kormányunk...

Bár az én ingerküszöbömet az lépte át, h azt a vasútvonalat is meglebegtették a megszüntetendők között, ahol én is járok időnként (Siófok-Kaposvár, 35-ös). Persze mindegyik bezárása elmbebaj. De tökéletesen látni, h az állam mindent megtesz azért, h még véletlenül se használjad a mellékvonalakat! Aztán széttárja a kezét, h "sajna nincs rá igén". Érdekes, a szintén állami GYSEV területén meg van rá igény - biztosan semmi köze nincs ahhoz, h ott kínálati szolgáltatást nyújtanak. :)

Amúgy nyilván ez csak a szokásos értelmiségi, elefántcsonttornyos okoskodás (ergo őpont ide illik ;) ), de gondoltatok-e már arra, h végül is a láthatatlan társadalmi szerződés arról szólt köztünk és az államhatalom között, h mi lemondunk az egyéni erőszak és igazságszolgáltatás jogáról és befizetjük a jövedelmünk 70-90%-át adőkként, cserébe az állam biztosítja a:

- közbiztonságot
- jogbiztonságot
- közoktatást
- közösségi közlekedést
- egészségügyet

Na most ezekből melyik működik, melyiket biztosítja ténylegesen...?

Tehát ami van, az oligarchia, illetve maffiaállam, ahol az államhatalom alig ad valamit, de védelmi pénzként elszedi a jövedelmünk döntő részét.

Deansdale 2023.09.01. 07:29:41

@VT 135: "Mi a helyzet a vidéki projekteddel?"

Halad, én is kiköltöztem a susnyásba, de egyelőre még a házzal kapcsolatos munkákon van a hangsúly. Bár már termesztettünk ezt-azt az igazi önellátós témák még csúsznak. Az a gond, hogy az asszonyt a fészekrakó ösztön vezérli, neki elsősorban szép ház kell, és hiába magyarázok neki hogy azt nem lehet majd megenni :) A még nagyobb gond, hogy nem vagyok az az örökmozgó ezermester alkat aki éjjel-nappal hegeszt valamit, én hatszor megfontolok mindent mielőtt felemelek egy kalapácsot.

Mia and Me 2023.09.01. 22:11:18

@VT 135: erre én már elég régóta gondolok :D, hogy mi a f.szért fizessek adót, ha nem csinálnak érte semmit.
És igen, lényegében ha nincs semmilyen közszolgálat meg semmi, akkor ez nem adó meg nem kétirányú szerződés, hanem simán csak rablás.
Jobban járna mindenki, ha településre fizetne adót és cserébe akkor ott megcsinálnák az utakat, ha kell kőfalat emelnének a város köré, fizetnének a településen élő tanároknak az oktatásért, orvosoknak az ellátásért ,stb.

Az állam jelenleg már csak pénzszivattyúként működik, több téren is mint egy pióca szedi le a rabszolgákról a 46 bőrt.

És demokratikusan ez ellen semmit nem lehet tenni, ezt tényleg csak úgy lehet bedönteni, hogy mindenki két hétig nem csinál semmit, de tényleg semmit, és a vízművek dolgozó meg a villamosvezető se. nem dolgozik (nem baj ha nem kap érte bért, mert akkor adót se fizet két hétig!), és nem megy vásárolni ( így az áfát se fizeti 2 hétig), stb.
nem szabadságra megy hanem egyszerűen "kiszáll" ebből az egészből.

Mia and Me 2023.09.01. 22:19:06

Ja nekem legújabb kedvencem, hogy a szemét bizniszt is kiszervezték maguknak. És majd ők eldöntik hogy fizetnek-e és mennyit érte.

ennyit a környezetvédelemről és újrahasznosításról is.

De azért karbonadót majd kivetnek ránk, hogy védjük a földet.

Deansdale 2023.09.12. 09:52:46

Amcsi energiaügyi államtitkár elektromos autókat népszerűsít, de mivel folyamatos a szopás a töltéssel ezért előreküld benzines kocsikat hogy eltorlaszolják a töltőállomásokat...
twitter.com/Travis_in_Flint/status/1701352885190033486
Nevetségesebb mint amennyire siralmas?

Deansdale 2023.09.20. 09:56:37

Sokan gúnyolódnak a "hanyatló nyugattal", ahol amúgy minden rendben van, például a pelenka-fétises Starbucks dolgozó is aki a munkahelyén időnként nyom egy kis tejszínhabot a pelenkába elöl-hátul.
www.air.tv/watch?v=2r6BWU5dTKaNLRN3148Xrg
www.libsoftiktok.com/p/breaking-missouri-dept-of-health
A nyugat teljesen rendben van és nekünk kötelességünk vakon követni, lehetőleg teljes erőből rohanva.

GABOR2 2023.09.20. 12:47:21

Nyugaton elvileg új trend lett, hogy még mindig babakocsiban szállítják a gyerekeket akiknek már régóta maguktól kéne járnkálni.

Deansdale 2023.09.21. 12:03:43

Ugyan már, az LMBTP álprobléma - kivéve mikor "transznemű" pedasszisztensek "transznemű" alsósokat ölelgetnek:
twitter.com/ExposeDarkDeeds/status/1704619639559344219
Az a gyerek nyilván soha nem lett agymosva, teljesen magától és önként találta ki, hogy "rossz testbe született". Ilyen agymosás nem is létezhet, aki nem magától transz azt nem lehet elhülyíteni, 4 vagy 8 évesen sem!

Deansdale 2023.09.21. 12:36:18

Aki szerint minden kultúra egyformán legitim és értékes az ide sasoljon:
twitter.com/Emilio2763/status/1704642097775526395

Deansdale 2023.09.29. 10:03:28

Közben a svéd kormány a hadsereg bevezetését tervezi a bandaháborúk megfékezésére, de amúgy nyugaton minden rendben van, a diverzitás az erősségünk. A szeptemberi termés 12 halott, eddig.
twitter.com/PaulEmbery/status/1707516135367729589
süti beállítások módosítása