HTML

Deansdale

Férfiszféra: antifeminizmus, nőzés, satöbbi. Ja, és táplálkozás.

Utolsó kommentek

Már megint elmélkedek, ezúttal vitakultúra ügyében

2023.10.24. 15:29 Deansdale

Jobbára önszórakoztatásból írom le egy eszmefuttatásomat, úgyhogy akinek az ilyesmi nem pálya az ne panaszkodjon miután a figyelmeztetés ellenére elolvasta ezt a cikket :) Ugyanakkor leszögezném, hogy nem magamról akarok itt beszélni, csak épp a saját "esetem" jó példa egy általános jelenséghez.

Egy kedves ismerős miatt megpróbáltam visszakeresni a sok-sok évvel ezelőtti index-fórumos tevékenységemet, és közben meglepetten láttam, hogy egyesek kedvenc szórakozása a különböző cikkeimből és hozzászólásaimból részleteket idézgetni, általában úgy, hogy az én eredeti szövegkörnyezetemet is lenyisszantják, illetve a célfórumon ők maguk sem adnak hozzá semmilyen kontextust. Ez előhozta belőlem egy vesszőparipámat, miszerint egy értelmes ember a vitában azonnal és félreérthetetlenül nyilvánvalóvá teszi a véleményét, és csak szellemi toprongyok szoktak úgy kommunikálni, hogy az álláspontjuk kétértelmű legyen vagy rejtve maradjon. Ugyanez az elmeroggyantság pepitában, amikor valaki azt képzeli, a véleményét egyáltalán nem is kell előadni, hiszen az nyilvánvalóan az egyetlen lehetséges helyes vélemény, a beidézett szöveg meg annyira triviálisan téves, hogy vitának nincs is helye. Sőt, még az sem sokkal jobb amikor valaki egyetért az idézett szöveggel, és ezt felejti el odaírni - bár az idézett személy szempontjából ez nyilván elfogadhatóbb hiba :)

Amikor egy magára valamit is adó ember egy vitába beszáll, akkor azzal nyit hogy előadja a saját véleményét, érvekkel is megtámogatva. De még egy középszerű nyikhaj is legalább elmondja amit gondol, bármi legyen is az. Ehhez képest a békasegg békasegge amikor valaki azt képzeli, neki elég beidézni másvalaki szavait és abból teljesen nyilvánvaló hogy ő egyetért vagy sem, hogy miért, és milyen elvek vagy érvek alapján. Persze a netes vitakultúrát és az emberiség általános szellemi színvonalát ismerve igazából nem csodálkozom ezen a jelenségen, meg azon se, mikor néha érkezik egy párszavas válasz, hogy "micsoda hülyeség", nyilván az is érvek nélkül.

A fentebb linkelt anyaggal kapcsolatban, engem uram'bocsá tökre érdekelne, hogy akkor most ez az illető egyetért vagy sem, a szövegnek melyik részével van baja és miért, és ha ő máshogyan gondolja, akkor milyen érvek alapján. Hátha megtudok valami újat - még velem is megesik néha ilyesmi :)

79 komment

Címkék: címkétlenség

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2023.10.25. 23:28:27

Tyűha. Évek óta olvaslak. Sokszor nem értek egyet veled és sokszor gondolatébresztő amiket írsz. Egyszerű lenne azt mondani, hogy " nácifasiszta idióta", dehát semmikor see olvastam senki kiirtásáról, azt viszont igen, hogy olvasott, művelt, idegen nyelven is publikáló ember vagy.

Na. Szóval a fentiekből nekem nem derül ki, hogy meddig tart az idézet. De ha az eleje te vagy: mekkora terület legyen autonóm? Mi akadályozza meg őket, hogy utána a határainkon túl lévő területet is teleszüljék és terjeszkednek?

2023.10.25. 23:35:58

Még annyit. Feminizmus témában jó sok cikk elérhető, de a deansdale cigány kereső kifejezésre is találtam most jó sok blogbejegyzést. Kíváncsian várom. Remélem tényleg nem egy rasszista barom vagy, hanem érvelő írásokat fogok most egy ideig olvasni. :)

Deansdale 2023.10.26. 00:09:07

@Esőthozaszél: Ahogy angolul mondják, rassz realista vagyok. Nem hiszek a libsi hülyeségben, hogy minden és mindenki egyforma, csak a fehérek gonoszak, ilyen értelemben nevezhetsz rasszistának is. Szerintem a békére az egyetlen megoldás a külön élés, amire tökéletes példa, hogy amíg külön országokban éltünk addig nem voltak országon belüli faji feszültségek. Nem kell ehhez rakétasebészi diploma...

A cigányoknak én semmiféle rosszat nem akarok, de a magyarságnak se, úgyhogy itt is a különélést látom megoldásnak. Még ha lehetne is őket egyáltalán asszimilálni, ki az a hülye aki egy alacsonyabb átlag IQ-val és egyértelműen pocsékabb kultúrával rendelkező népességet a sajátjába szeretne olvesztani? De mivel 600 év alatt nem tudtuk őket asszimilálni szerintem ezután se fog sikerülni, tehát a lehetséges kiutak száma erősen korlátozott. Vagy deportáljuk őket, ami az esetükben magyar anyanyelvűként és állapolgárként meglehetősen macerás lenne, vagy valami eugenikus dologhoz próbálunk nyúlni, ami ízléstelen és valószínűleg vérengzéshez vezetne, vagy pedig olyan dolgot vázolunk fel, mint az indián rezervátumok. Csak persze más néven. Akinek van ennél jobb ötlete most szóljon...

Naszóval ha a magyarság nem akar pár évtizeden belül a saját hazájában kisebbséggé válni a cigányság között, mármint tekintve a demográfiai trendeket, akkor az egyetlen erőszakmentes és relatíve civilizált megoldás kikiáltani, hogy a gonosz fehérmagyar elnyomás alól felszabadítjuk őket, és autonómiát kapnak. Lehegesztjük Borsodot, izraeli mintára 7 méteres falat emelünk távvezérelt gépfegyverekkel és drón-őrjáratokkal, aztán odabent azt csinálnak amit akarnak. (Ha a zsidóknak lehet akkor nekünk is.) Persze idáig eljutni sokéves folyamat lenne, de minél hamarabb kezdenénk annál hamarabb érnénk el a célt.

A kérdéseidre, akkora területet tartanék optimálisnak ami a lakosságban való arányuk az ország területére vetített része, persze pár km2 ide vagy oda igazából nem számít. Az egyszerűség kedvéért tényleg kaphatnának egy megyét, persze úgy hogy a magyarokat onnan kiköltöztetnénk, őket meg be, békésen, önként, egyszeri anyagi juttatásért cserébe. Tökmindegy mennyit költenénk erre, egy évvel azután megtérülne hogy en bloc megszüntetnénk a segélyezésüket. Elvégre autonóm területen a boldogulásuk már csak maguktól függ, ne tartsák a markukat további segílyért. A teleszülés mellékes amíg áll a fal és a terjeszkedés lehetetlen. Szerintem gyorsan csökkenne a termékenységük amikor a saját kétkezi munkájukból kellene eltartani a teljes népességüket. A határon fal lenne és nem engednénk be őket, ennyi a nagy titok.

Hogy ez rasszizmus lenne? A libsik szerint biztosan, de szerintük a fehér embernek már a léte is rasszizmus, szóval leszarom. Szerintem a létező elképzelések közül ez a legracionálisabb még úgy is, hogy a való életben erre sincs semmi esély, mivel Orbáncék vagy az utódaik nem fognak ennek nekiállni. A politika azt a megoldást preferálja, hogy ők most jó gazdagok és a jövőt leszarják, és ha végül a magyarság kisebbség lesz a hazájában, hát akkor így jártunk. Majd élünk mint a dél-afrikai farmerek, rettegésben, és az akkori libsik szerint még mindig mi leszünk majd a rasszisták. Persze ha lesz kormányváltás akkor a számítottnál hamarabb fulladunk a négerek és arabok tengerébe, egyszerűen ki fogunk kopni a létezésből, mint a piktek.

Deansdale 2023.10.26. 00:18:44

@Deansdale: Az kimaradt, hogy a területükön felőlem úgy élnének ahogy akarnak, ebben nem követném a zsidó példát, vagyis nem akarnám kiirtani őket. Ha kiderül hogy a területük alatt vibránium lelőhely van, és 20 év múlva ott lesz Wakanda, hát egészségükre, örülök a szerencséjüknek és pezsgőt bontok a lelki üdvükért. Egyetlen kavicsot nem angednék az irányukba átdobni a kerítésen, legyen tényleg korrekt autonómia, sőt, az lenne a legjobb ha saját országot alapítanának, csak ne legyen tagja a schengeni övezetnek.

2023.10.26. 00:39:27

Köszönöm a válaszod! Most éppen eléggé be vagyok rúgva már, szóval érdemben nem reagálnék. Annyit azért engedj meg, hogy emlékeim szerint az Aggteleki Nemzeti Park is Borsodban van, kar lenne odaadni az orkoknak. Jópár cikked elolvastam cigány témában - csodálkozom is, hogy még elérhetőek:) Erősen nemzeti elkötelezettségű embernek véllek. Liberálisnak mondom magam, mégsem tudok belekötni a cikkek tartalmába - talán más se, ezért maradhattak fent:).
Azt nem értem, hogy ha deportálni nem lehet őket, miképpen lehetne egy adott területre szorítani ezt a népséget? Ha benne van a válaszban, bocs, ismétlem, már eléggé berúgtam.

2023.10.26. 00:44:53

Még annyit:
"Szerintem gyorsan csökkenne a termékenységük amikor a saját kétkezi munkájukból kellene eltartani a teljes népességüket"
Dolgoztam együtt pár cigánnyal akik tényleg dolgoztak - hevenyészett számításom szerint úgy tíz százalék - bár lehet kevesebb inkább. Többségük lopott csalt hazudott illetve valamelyik nőnemű rokonát árulta ( egyébként középkorú magyaroknak). Szóval lehet igazad van, ha munkából kéne megélni, kevesen maradnának - bár kötve hiszem, hogy a bűnözői zsírcigányt bármivel munkára lehet szorítani.
Remélem nem vagyok rasszista, utóítéleteim vannak és némileg részeg vagyok, ezért szókimondó.

Madarász Henrik 2023.10.26. 01:03:55

@Deansdale: Én az Indiába deportálásukat látnám az ideális megoldásnak.

Deansdale 2023.10.26. 09:12:03

@Madarász Henrik: Ha találnánk országot ami befogadja őket, akár úgy hogy fizetünk érte, akkor nyilván az lenne a legjobb, bár a deportálásból könnyebben lennének véres konfliktusok, mint az országon belüli átköltöztetésből.

Deansdale 2023.10.26. 09:45:21

@Esőthozaszél: Mindegy milyen területet adnánk nekik, mindenhol van valami értékes ami nekünk veszteség lenne, mint pl. Aggtelek, de szerintem az előnyök így is felülmúlnák a hátrányokat. Én is Borsoban lakok úgyhogy ha ezt a területet kapnák meg az nekem is szívás lenne a költözés miatt, de személyesen is hajlandó lennék erre az áldozatra, nem csak más f*szával verem a csalánt.

Igen, nemzeti elkötelezettségű vagyok, szerintem ez a normális. Nemrég még majd' mindenki így gondolta, amíg a társadalommérnökök el nem kezdték kinevelni belőlünk azzal a dumával, hogy fehér embernek a nemzetét szeretni fasizmus, színeseknél és zsidóknál viszont nem az, mert csak. Én az a fajta nacionalista vagyok, aki mosolyogva kezet fog más nemzetek nacionalistáival, hogy "te is szereted a saját nemzeted? nagyon helyes, ettől szép a világ". Persze vannak akik máshogy értelmezik a nacionalizmust, azokhoz semmi közöm.

Feltételezem te klasszikus liberális lehetsz, nem a posztmodern woke fajta, azok két sort nem bírnának elolvasni a cikkeimből, mert a józan ész úgy hat rájuk mint sátánra a szenteltvíz :)

A cigók egy területre sűrítése egyszerűbb lenne mint a deportálás, csak ésszel kellene hozzáállni. Pl. a parlament már most meghozhatná a törvényt, hogy jövő jan. 1-től magukat cigónak vallók bármiféle juttatást, segélyt, ésatöbbit csak és kizárólag akkor kaphatnak, ha az autonóm területen laknak. Ezzel egy nagy részük magától odamenne, csak persze egy olyan állami programot is be kellene indítani, ami anyagilag támogatná a magyarok ki- ill. a cigók beköltözését. Lehetne állami pályázatot kiírni tömeges ház/lakásépítésre is, hogy könnyebben menjen a dolog, erre szívesebben adnék pármilliárdot az adófizetők pénzéből, mint sok más hülyeségre amire jelenleg elfolyik. Olyan törvényt is lehetne hozni, hogy roma bűnözőket csak ott lehet börtönben tartani és a szabadulásuk után nem is hagyhatják el a területet. Más cigók kaphatnának garantált munkahelyeket, mivel nyilván a saját területükön nekik kellene csinálni mindent a tűzoltástól a tanítóságon át az önkormányzatok vezetéséig. Igazából csak kreativitás kérdése, hogy az állam milyen módokon szorgalmazná / forszírozná a nagy nemzeti szakítást, meg lehetne oldani fokozatosan és vérontás nélkül.

Amúgy lehetne a területet rugalmasan bővíteni ahogy töltődik velük, Aggtelek pedig maradhat a folyamat végére, és ha oda már nem jutnak akkor marad a miénk :) Miskolc lehetne Cigányia fővárosa, bár emiatt sok miskolci biztos lerúgná a vesém de a megyeszékhelyeink közül talán az lenne a legkisebb veszteség. Pár relatíve kisebb kultúrértéktől eltekintve a nagyja egy betondzsungel, és a kertvárosi részek se burjánzóan édeniek.

Számomra a rasszizmus fogalmának akkor van értelme, ha egy olyan érzelmet takar ami ártani akar más rasszoknak, ennek hiányában csak abszolút természetes és normális "törzsi" összetartozásról beszélünk. Erkölcsileg teljesen elfogadható dolog, ha egy feka a fekákat kedveli, egy zsidó a zsidókat, egy fehér meg a fehéreket. Sőt, az is abszolút jogos, ha az ember meglát bizonyos faji különbségeket, pl. hogy a négerek között átlagban több a tehetséges kosaras mint az eszkimóknál. Sőőőőt, igazából még azzal sincs semmi gond ha valaki a saját etnikumát/rasszát szeretné megóvni olyannak amilyennek ő kapta a szülei generációjától, és nem kér a diverzitásból meg a multikultiból. Aki szerint az ilyesmi rasszizmus az egy retardált barom, csakhát ezzel most csúnyát mondtam a modern balosok zömére, mert őket már beetették ezzel a sületlenséggel.

Sajnálatos, hogy manapság egyre bajosabb szókimondónak lenni, mert a globalista-progresszív tábor bünteti az ilyesmit. Na most akkor ki is a zsarnok? Pfff.

Mia and Me 2023.10.26. 13:54:52

@Deansdale: @Madarász Henrik: Na ja. Én sem adnék "nekik" külön területet. Eleve az ő életük a vándorlás, Mária Terézia telepítette le őket, ha jól emlékszem.
Valószínűleg ebből is adódik a nem beilleszthetőségük. De már ez is sokat változott, szóval szerintem munka alapú gazdaságba beilleszthető, csak másféle munkafegyelem, másféle ellenőrzés és másféle kifizetés az amit ők igényelnek.
Ebben lehetne egy megközelítőleg jó beillesztő programot csinálni, de ezeddig leragadtunk ott, hogy eus pénzen tabletet a zsákfalu 8 éveseinek... Természetesen nem működik.

Ahogyan a saját autonóm területükön munkára tudnád szorítani őket, pont ugyanúgy lehetne kint is - közöttünk- tehát egy bármilyen értéktelen földterület csakúgy átadása szerintem pazarlás lenne és a probléma elodázása vagy áttranszformálása másféle problémába.

Deansdale 2023.10.26. 14:29:59

@Mia and Me: Az igazi probléma nem a munkamoráljuk, hanem maga a tény hogy közöttünk élnek, ezt kellene kiküszöbölni. Nem jó lakótársak, pedig már 600 éve próbáljuk megnevelni őket, de még mindig beleesznek a másik kajájába a hűtőben, nem húzzák le maguk után a vécét és hangosan nézik a TV-t. Szimulálhatjuk a hitet, hogy a munkahelyi ellenőrzésük majd megoldja a problémát, de nem fogja megoldani. És persze nem polkorrekt ezt a dolgot csak így, durrbele kijelenteni, ez raccizmus, dehát na, ha egyszer ezek a tények. Épelméjű ember egyszerűen nem akar velük egy közösségben élni, akkor sem ha van köztük normális, mert összességében annyira más a kultúrájuk, hogy kultúrember számára tolerálhatatlan. Ha lehetséges lenne válogatni közülük és csak a problémásakat eltávolítani akkor esetleg az lehetne megoldás, de egyrészt erre a baloldal és a háttérhatalom még jobban sikítozna mint a totális deportáció gondolatára, másrészt sokkal több erőforrást igényelne és sokkal nagyobb hibalehetőséget adna mint a teljes szeparáció.

Szóval ja, én se szívesen adnék nekik saját területet, de van valakinek jobb ötlete? Adjunk fel apróhirdetést a világsajtóban, hogy országot keresünk ami kilóra átveszi őket azzal a feltétellel, hogy nem is engedik vissza?

Deansdale 2023.10.26. 19:39:04

@Esőthozaszél: Ha a rezervátumon kicsinálják egymást az már az ő dolguk... Csak ne magyarok legyenek az áldozatok, nálam ez a prioritás. Sajnos amíg összekeverve élünk addig szándékosan a magyarokat célozzák, mivel sokkal rasszistább természetűek mint mi. És nekem sincsenek illúzióim, hogy a saját területükön dolgoznának mint a kisangyal, de az teljességgel kizárt hogy az autonóm területükre magyarok járjanak át dolgozni, szóval magukra lennének utalva. Megmutathatnák mire jutnak az elnyomásunk alól kiszabadulva :) Nekem nem szándékom hogy nekik rossz legyen, de amit egymással tesznek az az ő felelősségük, nem a magyarok hibája ha ők nem képesek normális emberi együttélésre még egymással sem.

Hogy sarkosan fogalmazzak Gázával a zsidók a baj. Mohók és g*cik, egy kétharmad Budapestnyi gettóba összedózeroltak 2,2 millió embert, és így is ott szopatják őket ahogy tudják, még az a terület is kéne nekik. Ha egy kicsit nagyobb területen hagynák az arabokat békében élni, akkor nem lenne ennyi terrorizmus, a palesztinok meg beállnának egy olyan életvitelre ami tőlük telik, bármi legyen is az. Ezzel nincs mit csinálni, nem minden nemzet épít ugyanolyan civilizációkat, na bumm. A cigó autonóm területen is el kellene fogadni, ha nekik az az életmód megfelelő hogy inkább nem dolgoznak de beérik varjúlevessel. A másik opció a végtelenségig segélyezni őket, de ennyi erővel el is égethetjük azt a pénzt vagy feneketlen kútba szórhatjuk, a természetüket ill. kultúrájukat nem változtatja meg a segély, legföljebb csak ront rajta.

Másféle szemszögből meg azért nem lenne gond egy cigó Gáza Borsodabn, mert nincs fegyverük amivel ártani tudnának nekünk, és különösebben okuk se lenne rá hogy ilyesmire adják a fejüket. Persze nem lehetetlen, hogy valakik megpróbálnák őket illegálisan felfegyverezni, de erre elég kicsi az esély, elvégre senkinek nem komái vagy bajtársai, hogy ingyen tegyék belük az erőforrásokat. Esetleg a CIA képezne valami jó kis dzsipszi terrorcsapatot ha színes forradalmat akarnak Magyarországon :\

Mia and Me 2023.10.27. 08:13:43

@Deansdale: "Nem jó lakótársak, pedig már 600 éve próbáljuk megnevelni őket, de még mindig beleesznek a másik kajájába a hűtőben, nem húzzák le maguk után a vécét és hangosan nézik a TV-t"

Hát ez mondjuk nem csak az ő mentalitásuk. És gazdagnál nem tudom jártál-e már, nos ott a márványpadlóról enni lehet. Tehát ez nem a népség ismérve, inkább a szegénység-igénytelenség-úgyis mindegy típusú életérzésé.

"A cigó autonóm területen is el kellene fogadni, ha nekik az az életmód megfelelő hogy inkább nem dolgoznak de beérik varjúlevessel. A másik opció a végtelenségig segélyezni őket,"

Harmadik opció, a nép sajátosságait figyelembe véve bekapcsolni a munkaerőpiacra, és a munkától függővé tenni egyéb kiváltságokat.
Nos ez a harmadik az amire soha nem volt akarat a döntéshozók részéről mert jó nekik így hogy van egy bármikor előkapható, fokozható, felhasználható ellentét a magyarok és a cigók között.

békaapu 2023.10.27. 09:10:42

@Mia and Me:
Mondd kérlek : az hogy nem CSAK az ő mentalitásuk..
hm.
Inkább azt mondd meg, hogy csak bűntelen ember üldözheti-e a bűnöst?
Mert ha nem, akkor ne bújkáljon senki tolvaj amögé hogy más is lop. Loptál – bűnhődj.
Szóval az hogy „ez nemcsak az ő mentalitásuk”, az nem fogadtatja el hogy az övék ez.
Nem a szegénység teszi a cigányt cigánnyá, és nem a gazdagság fogja átváltozatni.
Ja és nem is a bőrszín, mert a romungróknak már nem barna a bőrük. (Zámbójimmi, meg a DamuRoland se boxos) Szóval hidd csak el hogy a cigányság az viselkedés, és a viselkedés a népség ismérve.

Én még emlékszem amikor erővel voltak bekapcsolva a munkaerőpiacra, és biztos vagyok benne hogy dolgozni csalogatni őket csak irreálisan magas fizetséggel lehetne – és azt is csak időlegesen.

Még annyit mondj meg kérlek : milyen messze laksz tőlük, és milyen létszámuktól – hogy ilyen biztosan állítod amit állítasz?

Mia and Me 2023.10.27. 11:50:57

@békaapu: Nem messze :) ( 8 ker. - igaz már kicsit felfejlődött a környék- de van részünk bennük)

Viszont amit írtál meg amit Deansdale is kifogásolt mint viselkedést, az nekem inkább a proli mentalitás, és az független a bőrszíntől. Nem cigány jellemző, hanem a városi prolik jellemzője. És itt válik ketté mindez, mert vidéken és városban is "munkásember" sok van aki amúgy cigány, csak valahogy mégse soroljuk azok közé mert nem hozza ezt a lumpen proli jellemzőket - tehát rögtön kiemeljük, hogy nem is cigány, hanem "biztos" erdélyi magyar , biztos ukrajnai magyar mondjuk rá. Közben meg látszik hogy cigány- tök mindegy hogy itteni vagy jött.

És mi az irreálisan magas fizetés? Ja, az ami alatt a magyarnak se meg a koreainak se meg senkinek nem kellene elmennie dolgozni?

Deansdale 2023.10.27. 13:27:47

@Mia and Me: A lakótársas dolog hasonlat akart lenni :), és az nehezen tagadható hogy átlagban antiszociálisabbak mint a magyarok.

A munkaerőpiacos javaslatod még mindig az integrálásuk / asszimilálásuk lenne, amit egyrészt akar a fene, másrészt lehetetlen. Attól, ha esetleg egy kicsit többen állnak át segílyről és bűnözésről munkára, még ugyanúgy köztünk élnek és túlszaporodnak minket idővel. Ha morbid akarok lenni az integrálásuk olyasmi, mint kísérletet tenni egy folyton növekvő rosszindulatú daganat esetén a jóindulatúvá tételre, ahelyett hogy kioperálnánk és punktum.

békaapu 2023.10.27. 15:38:50

@Mia and Me:
Ha nem a közvetlen szomszédodban élnek, akkor csak láttál olyant aki ott él mellettük.

Amit a proliságról írsz, az szerintem ugyanaz az átnevezés volt valamikor, mint a roma mostanában.
Tehát amikor valaki nem akarta megsérteni az emberi zaccot, akkor elkezdte proliságnak mondani azt amit addíg cigányságnak neveztek.
És ettől kezdett összemosódni a szegénység és a mocsokság. Pedig a lényegi különbség az az, hogy a szegénység a szinte semmiből akarja fenntartani magát, a mocsokság pedig a máséból.

Amit a rendes cigányokról írsz, az is a megvezetett jó szándékodról szól.
Mert szerintem aki nem ÚGY viselkedik, az nem cigány. Az magyar. Talán cigány származású magyar ..hm.. de nem cigány.

Csak hát az agymosoda hatékony és kitartó. És ha az elkezdi csepegtetni a mosószert a fülekbe, akkor nekem még véleményt alkotnom is nehéz.. mert tiltott szavakat és fogalmakat próbálok megérteni.

Irreálisan magas fizetés? Hm. Ami nem az elvégzendő munka értéke, hanem arról szól hogy aki meghallja az elkezdjen ábrándozni arról hogy annyiért azt a kis semmi ténykedést talán ő is csinálhatná. Szóval csali.
Igazad van : az ésszerűtlenül magas fizetés helyett csalifizetést kellett volna írnom.
Mert aki csak a „kirájság” -ért kelne fel az ágyából a tévé elől, azt az övénél csak mégegyszer magasabb szintet biztosító fizetés nem mozdítja meg onnan.

Madarász Henrik 2023.10.30. 00:14:02

Na igen, annak idején a cionisták rosszul döntöttek amikor Palesztinát, ezt a sivatagos területet választották, mert ha ki is paterolnák az összes palesztint Gázából és Ciszjordániából, akkor sem lenne elég hely a világ összes zsidójának. Nekem az a véleményem hogy egyetlen békés megoldás létezne, mivel az USA a zsidók tulajdona korlátlan mennyiségű pénzük van. Tehát fel kellene ajánlani egy nagyobb összeget minden palesztin családnak aki hajlandó lemondani a visszatérésről és áttelepül egy arab országba végleg önként, mondjuk 1 millió dollárt.

Deansdale 2023.10.30. 08:03:56

@Esőthozaszél: Cigóügyben:

Nem látom okát, hogy a mostani magyarországi cigány értelmiség ne létezhetne a cigány autonóm területen. Sőt, ez a garancia a felemelkedésükre. Ha ezt ők büntetésnek élnék meg, az nem a mi gonoszságunkra bizonyíték, hanem arra hogy a cigánysággal valami nem stimmel, tehát jogosen autonomizálnánk őket.

De ha valakinek nagyon nagy igénye van rá, hogy néhány értelmes és magyarbarát cigó itt maradjon, lehetnek afféle nagykövetek - mondjuk annyian maradhatnak amennyien egy nagykövetség üzemeltetéséhez kellhetnek, talán kéttucatnyian.

Egyébként én kiirtásról nem beszéltem, egynek sem ártanék amíg ő maga nem nyúl erőszakhoz. Békepárti vagyok.

Deansdale 2023.10.30. 08:27:48

@Esőthozaszél: Zsidótémára:

Ahogy többször kifejtettem, nincs automatikus fajgyűlöletem minden zsidóval szemben, egyszerűen csak nem tudok napirendre térni afölött, hogy egy jelentős százalékuk a totális világuralmon és a fehér faj kiirtásán dolgozik. Radnóti, Rejtő az én szememben magyarabb mint sok fröcsögő ultranacionalista, és ha te elsősorban magyarnak vallod magad akkor bizalmat szavazok neked is. Ha zsidónak tartod magad, akkor - tekintve a közelgő konfliktust - talán a legjobb lépés ha Izraelba mész (nem Gázába, Izrael azért jóval nagyobb mint Gáza) és megpróbálod ott egy kicsit visszafogni a világhódító terveket, hátha megússza a világ apokalipszis nélkül. De ha végül győztök akkor is örülhetsz :)

Annyit szeretnék ha megértenél, hogy mint a cigánykérdésben, itt sem a magyarságnak/fehéreknek köszönheted a problémát, a konfliktus NEM RAJTUNK MÚLIK. Nem tudom neked milyen rálátásod van a helyzetre, de szerintem ha most még nem is érted, egy kis utánajárással megértheted ha azt mondom: a zsidóság ha szimplán megelégedett volna azzal, hogy elszipkázza a fehérek erőforrásait és krőzusként élnek a világban, akkor örökre élvezhették volna ennek a gyümölcseit, mert a fehérek ezt gyakorlatilag már elfogadták, senki nem lázadozott hogy miért a zsidók a gazdagok. Az elit zsidóság ott kúrta el, hogy a gazdagság és a hatalom nem volt elég, ők ÁRTANI AKARNAK másoknak, elszegényíteni, rabszolgasorba taszítani, irtani, tönkretenni propagandával, migrációvla, a gyermekeik agybarmolásával és meddővé tételével, ésatöbbi. A világ a jelen problémáinak a túlnyomó többségét annak köszönheti, hogy a nemzetközi elit ezeket megtervezte és végrehajtja, amúgy mindenki ellenne mint a befőtt, és mindenek kb. a duplája lenne az életszínvonala mint amilyen most. Nem lennének a világban ezermilliárdos államadósságok, háborúipar, gyűlölködésbe forduló politikai megosztottság, gyógyszermaffia, stb. Illetve ez-az nyilván lenne ezek közül, csak sokkal kisebb mértékben, és nem globális szervezettséggel, csak lokálisan.

Na, szóval a lényeg annyi, nekem semmi bajom veled, tőlem élhetsz akár milliárdosként is amíg szeretnél, csak ne akarj ártani a magyaroknak/fehéreknek. Amíg nem terjeszted, hogy fehér embernek ne legyen gyereke mert klímaváltozás, vagy hogy fogadjunk be migránsokat mer' rasszizmus, stb, addig épelméjű embernek nem lesz veled baja. Sőt, ez a recept arra, hogy hogyan kerüld el a visszalendülő ingát.

Deansdale 2023.10.30. 09:42:31

@Deansdale: Ja, azt remélem nem kell külön magyarázni, de ha mégis akkor itt van, hogy nem egy hatalmas összeesküvésről van szó aminek minden zsidó be van avatva minden aspektusába - a legfelső pártucat szereplőn kívül nyilván mindenki csak részleteket tud, vagy még annyit sem. Ennek ellenére illetve ettől függetlenül a háttérhatalmi piramis zömében zsidókkal van feltöltve, bőségesen felül vannak reprezentálva a Soros-féle finanszírozóktól kezdve a politikusokon és újságírókon át az aktivistákig, minden szinten. A rócsildok szeretik a saját fajtájukat pénzelni ill. őket használni a terveik megvalósítására, akkor is ha amúgy simán beáldozzák őket, ha úgy látják jónak.

békaapu 2023.10.30. 12:55:49

A cikkhez :
Az írásodra az a válaszom, hogy válogatnod muszáj abban is hogy kikkel vitatkozol.
Felvilágosítani egy kérdezőt lehet távolságtartóan is – de vitatkozni nem lehet.
Amennyi indulatot beleépítesz a válaszodba, arról tudj lemondani is. Mert a látványos gondolatok még láthatóbbak ha indulatok emelik őket.. de a közzététel azt is jelenti, hogy az eszméd átkerülhet a köz tulajdonába.

Nna.. a befejező kérdésedre pedig csak annyit tudok mondani hogy felderíthetetlen hogy ki volt az a Törölt nick, és mit gondolt akkor amikor ezt idézte tőled.

De hát te már sok gondolatot adtál a környezetednek, nagyon valószínű hogy önálló életre is kelt a nagy részük.
Baj ez?

Deansdale 2023.10.30. 13:47:21

@békaapu: Nincs azzal bajom, ha mások idéznek, meg azzal se ha vitázni akarnak, csak attól viszolygok, ha valaki úgy kommunikál hogy a saját véleményét el se mondja, mintha titok lenne. Pl. ha valaki itt bekommentelné, hogy "XY valahol máshol azt állította, hogy a víz nedves", akkor abból én honnan tudjam, hogy a kommentelő ezzel egyetért vagy sem, illetve hogy egyáltalán mi a penészt akart azzal elérni hogy ezt ide beidézte.

A minap néztem egy videót a hun-magyar rokonságról, amiben még 10 perc után sem lehetett eldönteni hogy a készítője voltaképp mit is gondol, mert csak monoton hangon sorolta, hogy "X ezt állította, de Y szerint az hülyeség, viszont Z mindkettejüket cáfolta", a végtelenségig. Namost ez szerintem tökre impotens hozzáállás, mert oké, papíron az frankó hogy hallgassuk meg mindkét oldalt, de ha egyszer valamelyiknek igaza van és a másik téved, akkor ne adjuk már úgy elő, mintha mindkét oldal egyenlő súllyal esne a latba. És egy ilyen szituban derüljön ki az első percben, hogy aki beszél az mit gondol, ne kelljen 10-15-20 percet meghallgatnom ahhoz hogy erre fény derüljön. Ez az időhúzás vagy tetű youtube-os arcátlanság, hogy több legyen a bevétele mert hosszabb ideig vagyok kénytelen nézni a videóját, vagy pedig tudományos értelemben vett gerinctelenség, a saját véleményének a fel nem vállalása. Ugyanez pepitában amikor valaki az Zindex fórumon idézgeti a dolgaimat, és se nem magyarázza el hogy mi a tökömér', se nem fűzi hozzá hogy MIÉRT ért egyet vagy miért nem. Abból én semmit nem tudok tanulni, hogy valakik hümmögnek a szavaimon, márpedig én ezt az egész netes hülyeséget azért csinálom, hogy tanulhassak belőle, és lehetőleg mások is.

békaapu 2023.10.30. 14:42:57

@Deansdale:
Van közvetett tanulság is, amikor összegzed a sokféle személyiséget vagy véleményeket.

Az is tanulság, ha ismered azt a fajtát aki mint a csigabiga úgy nyilvánít véleményt.. hogy nehogy véletlenül őbelőle bármi is láthatóvá váljon.
Fél.
Egész életében azt tanulta hogy a nyilvánosság veszélyes, de feltörne belőle is a vélemény.

Te már tudsz eleget ahhoz hogy ne félj – minek akarod érteni azt aki még fél?
Tanulj azoktól akikre kíváncsi vagy. Akikre hasonlítani szeretnél.. ha egyáltalán van még ilyen.

GABOR2 2023.10.30. 22:38:17

Sziasztok írtam egypár... inkább egy halom cikket, de pár ami itt is érdekes lehet:

A mostani izraeli-palesztin háború talán a wokeizmus és diverzitás imádás végét hozza el:

ujtechkor.blog.hu/2023/10/30/a_wokeizmus_es_diverzitas_imadat_vegenek_kezdete

Az állam bele akar költözni az okostelefonunkba:

ujtechkor.blog.hu/2023/10/30/az_allam_az_okostelefonjainkba_fog_koltozni_i_don_t_feel_comfortable

Az önvezető autók találkozása a valóssággal; visszavonták az engedélyeket:

ujtechkor.blog.hu/2023/10/30/mar_megint_az_a_franya_valosag_megtiltottak_az_onvezeto_autok_mukodeset_csak_egy-ket_gyalogos_kellet

GABOR2 2023.10.30. 22:43:40

Pár napja élőben néztem, hallgattam egy darabig ahogy non-stop szorják a bombákat Gázára. Ma azt hallottam, hogy állítólag a lakóépületek felét megsemmisítették. Sok ezer áldozat... A gázai lakosság fele gyerek.

Mandineren milyen hírt látok: Izraeli fiatalok féltek és bezárkoztak a könyvtárba ami előtt elhaladt egy tiltakozó menet, ami egyébként békés volt mint kb. az összes palesztinok melletti tüntetés, de hogy ezek a zsidó diákok micsoda horrort éltek át. Meg, hogy a zsidók érzelem világa "bonyolultabb(?)", nekik jobban fáj ez mint a palesztinoknak amit kapnak (??!!) WTF??!!!

Deansdale 2023.10.31. 07:32:26

@GABOR2: A média 90%-a zsidó irányítás alatt áll, és ez a papíron jobbos helyekre is vonatkozik. Az egyszerűség kedvéért nyugodtan úgy lehet venni, hogy minden platform ami nem emlegeti a zsidókérdést az ő zoknibábjuk. Szomorú, de ez van.

GABOR2 2023.10.31. 13:16:35

Deansdalenek és minden angolul értőnek ajánlom, hogy hallgassa meg ezt a videót arról, hogy hogyan jött létre a people of colors és a zsidók szövetsége az emögött álló egyik legfontosabb zsidó szerint:

youtu.be/qrwnvEc4ZeY?t=240

valis47 2023.10.31. 14:59:54

@Deansdale: És amelyik emlegeti, az sem biztos, hogy nem az.

valis47 2023.10.31. 21:33:17

@Deansdale: Azt sem mondanám, hogy ártani akarnak, a kórházi rezisztens szuperbaktérium sem akar ártani, a csirkeólba bejutó dúvad sem akar ártani. Mármint tudatos rosszindulatból, csak élni akar, és úgy él, ahogy tud. Másképp nem tud és nem is képes. A zsidókat is ideális esetben el kellene valahová szigetelni, ahol csak egymást boldogíthatják, de nem élősködhetnek másokon. Lehet, hogy sok szellemi kapacitást vesztenénk ezzel, de talán jobb lenne a világ nélkülük. Persze nem lenne utópia, lenne erőszak, kizsákmányolás, barbár szokások és minden (ilyen, őket nélkülöző világokra példák az ókori India és Kína civilizációja, Japán a középkorig, az Újvilág az európai hódítók megjelenéséig stb. - mivel a kereszténység és az iszlám sem lettek volna zsidók nélkül, az ókori Közel-Kelet és Mediterráneum civilizációira pedig már hatással voltak, illetve ők maguk is annak a termékei.) A zsidók mindig is arra hivatkoztak, hogy ők gyógyítani, javítani akarják a világot ("tikkun olan"). Szerintük a gójok a "betegek" és ők a "terapeuták". A zsidót mindig is jellemezte a pszichológiai intenzitás (magyarul talán úgy lehetne mondani "szenvedélyesség") és a magas verbális intelligencia (nagy dumásság), persze nem mindegyiket, de ez egy jellemző típusuk. Ez az intenzitás, energia teszi őket képessé arra, hogy bábozzanak a gójokkal (a magasabb átlag IQ-juk az kevés lenne, mert a "sárgák" átlag IQ-ja is magasabb elvileg az európaiakénál is, mégsem képesek erre.) Ezért termelték ki folyamatosan a kisebb-nagyobb prófétákat, a Bibliából ismertektől kezdve Marxig, Freudig, Leninig, a Frankfurti Iskoláig stb. A próféta szint alatt meg persze a megmondóemberek tömkelegét - a klikkesedésen kívül emiatt is vették át az uralmat a médiában, a tömegkultúrában.

Deansdale 2023.10.31. 22:34:24

@valis47: Hajlok arra hogy elfogadjam Blackpilled magyarázatát, miszerint nem okosabbak, csak rasszistábbak.

És a szenvedély szó helyett a neurotizmust használnám, azt meg - többek között - Woody Allen mondta, ha jól emlékszem.

Érdekes, hogy náluk a világ meggyógyítása a más etnikumok és kultúrák kiirtásával jár :\

GABOR2 2023.11.02. 17:13:35

Már megint aggasztó dolgok történtek. Ahogy egyre többször téma, hogy nincs elég ukrán katona - nemrég arról nyilatkozott az egyik ukrán fő ember, hogy a meglevő technikát is sokszor nincs aki kezelje - Zelensky ugye Romániába látogtott, most meg náluk országos hadgyakorlat lesz, civil szféra bevonásával és NATO-sokkal:

"Bejelentették: országos hadgyakorlat lesz Magyarországon, a civil szféra is érintett"

www.portfolio.hu/global/20231102/bejelentettek-orszagos-hadgyakorlat-lesz-magyarorszagon-a-civil-szfera-is-erintett-649223

Tudom azt gondolják sokan, hogy Orbán független, nem tenne ilyet, hogy magyar katonákat küld oda. Viszont most is megmutatta, akárcsak a koronavírus járvány alatt, hogy tudja, hogy meg kell felelnie legalább egy magasabb hatalomnak... Olyan országok mellett szavazott nemmel Magyarország a tűzszünet ellen Palesztinában mint:

Fidzsi-szigetek, Guatemala, Izrael, a Marshall-szigetek, Mikronézia, Pápua Új-Guinea, Paraguay és Tonga meg még pár ország köztük persze az USA.

Orbán nagyon meg akar felelni, reménykedve benne, hogy a többi zsidó hálásabbfajta mint Zelensky. Talán kap is majd valamit... lehet, hogy semmi mást, mint hogy létezhet tovább, de lehet, hogy többet.

Vagy tőle kérnek többet és majd valahogy belekavarja az országot a háborúba, vagy lesznek magyar önkéntesek, békefenntartók vagy valamik...

GABOR2 2023.11.02. 18:09:29

Az egyik legnagyobb zsidó lobby maga rakta ki ezt a saját maga által készített klippet amiben elmagyarázzák, hogy az elmúlt hatvan évben minden amerikai vezetőt... meglobbizták ( legális korrupció ), nem számít, hogy ki milyen párthoz tartozik... tartozik nekik:

www.youtube.com/watch?v=rlKmWa8p4UM

valis47 2023.11.02. 23:17:43

@GABOR2: Mi is történt (3 hét híján) 60 éve? Volt egy bizonyos esemény, ami azóta is foglalkoztatja a konteósokat.

GABOR2 2023.11.03. 10:33:45

@valis47: 6 napos háború picit később volt, de máskor azt mondják vízválasztónak...

GABOR2 2023.11.03. 10:56:06

Tavaly mit írt a Times címlapja Zelenskyről és jobboldalt kis nyil... mit ír ma:

www.youtube.com/post/UgkxV_mI5obAnr5q2kMPRTFai2oSceOEjBrK

GABOR2 2023.11.03. 10:56:51

@Mme.Brioche: Igen, de a filmecske két éve készült 2021-ben...

Mme.Brioche 2023.11.03. 11:03:56

@GABOR2: gondolom kicsit kerekítettek :-) suttogják, hogy Kennedynek azért kellett meghalnia, mert nem úgy táncolt, ahogy fütyültek neki. (nem tudom hogy ez igaz-e vagy sem, mármint hogy ő ne lett volna korrupt valamilyen szinten, szerintem aki politikusnak áll, az eleve pszichopata, úgyhogy posztumusz se bízom egyikben sem, de a kanyarodó varázsgolyókban sem hiszek, szóval valamiért mennie kellett, és ez egy alapos indíték lenne.)

Deansdale 2023.11.03. 11:10:52

@Mme.Brioche: "suttogják, hogy Kennedynek azért kellett meghalnia, mert nem úgy táncolt, ahogy fütyültek neki"

Szerintem teljesen igaz. JFK elkezdte felszámolni a központi bankot és már nyomtatta is az attól független kormányzati dollárokat, amit az utódja kb. 30 mikroszekundum alatt beszüntetett és visszacsinált...

GABOR2 2023.11.03. 11:25:51

@Deansdale: Erről jut eszembe az új amerikai házelnökkel kapcsolatban mondják, hogy mekkora nagy győzelmet aratott Trump és a republikánusok.

És, hogy arról híres, hogy nem szeretné az amerikai adófizetők pénzét Ukrajnába küldeni.

Node, mi volt az első bill amit megszavaztatott miután megválasztották:

youtu.be/l0jI4n23lLc?t=24

Legelső tette az volt, hogy megszavaztatta az Izraelnek szánt pénzt.

Aztán most frissebb, ami mutatja, hogy mennyire számít neki az USA. Az USA határvédelemi hatóságtól akarja elvenni a pénzt, hogy még többet tudjon adni Izraelnek:

"Mike Johnson wants to pay for Israel aid by cutting the IRS budget. Some Republicans aren’t sold."

www.semafor.com/article/10/30/2023/israel-aid-johnson-republicans

Plusz egyesek előkotortak róla dolgokat. Mint pl. hogy az egyik interjújában arról beszél, hogy az igazi fia mellett van egy fekete fogadott gyermeke és hogy az igazi gyermekének szokott "oktatásokat" adni arról, hogy ő milyen kivételezett és hogy a fekete testvérének mennyivel nehezebb az élet.

Meg megszavazott egy csomó olyan dolgot korábban amit a republikánus szavazók nem szeretnének. Ezért volt jó még a Demokratáknak is. Micsoda nagy győzelem...

"Donald Trump nagy győzelmet aratott az amerikai képviselőházban"

www.origo.hu/nagyvilag/20231025-megvalasztottak-amerika-kapviselohau-elnok.html

Mme.Brioche 2023.11.03. 11:42:24

@Deansdale: Hát igen, az, hogy megmerényelték, kétségtelenül mellette szól. Tény, hogy ő egyike azon kevéske politikusoknak, akik ténylegesen tettek is olyasmit, ami jó volt, vagy legalábbis megpróbálták, és akikről feltételezem, hogy nem voltak teljesen romlottak a lelkük legmélyéig. Fura módon ezekben a politikusokban az a közös, hogy idő előtt távoztak az életből (vagy legalábbis megpróbálták eltenni őket láb alól).

zriff 2023.11.04. 19:44:41

@GABOR2: Gondoltam megemlítem van egy dokumentumfilm a kovidról, már csak két hét-a covid-járvány valódi története, érdemes megnézni. A kovidról jutott eszembe ahogy kimondták elmúlt(jött az ukrán háború) mintha semmi következménye nem lett volna a 2 és fél évig tartó, orwelli állapotoknak. Ekkor nagyon megzuhant az emberekben a hitem, a többségükben túl erős a nyájösztön. Gyanítom ha a wokenak vége, még ha nem torkollik az egész jugoszláv szintű etnikai háborúvá (bár már erre kicsi az esély), előbb vagy utóbb jön helyette valami más és azt is vakon követik, mit sem tanulva a múltból.

Még a wokeról. Az angoloknál volt egy könyv brilliant black british history ami kvázi azt állítja a feketék a kezdetektől angliában voltak, idén augusztusban adták ki, plusz a bbc horrible history programban volt egy zene: been here from the start, ami ezt a képet közvetítette, ezek már rendesen kivágták a biztosítékot az átlag angolokban is akik a woke agymosásról nem is tudtak.

Deansdale 2023.11.04. 21:18:57

@zriff: Gyorsulnak az események.

GABOR2 2023.11.07. 18:04:57

Annyi új érdekes dolog van, amitől a dolgok megvilágítása annyira megváltozik.

Amikor a Hamasz megtámadta Izraelt azt gondoltam, hogy igen, a vezetők hatalmas véráldozatot követelnek meg a lakosságtól, de magukat se kímélik, mert 99%-os eséllyel halálra ítélték magukat.

És papiron ezen vezetők igen magasan vannak de,... szállíngóztak a hírek, hogy ezek nem a legfőbb vezetők mégha a rangjuk alapján azt gondolnánk.

Nem, nem az igazi legfőbb Palesztin vezető nincs is Palesztinában, hanem Katarban van és az USA és Izrael bármikor elfoghatná egy kommandós akcióban. Ja és nem simán milliomos, hanem milliárdos az illető. És nemcsak egyről van szó, van több is és egy kivételével egyik sincs Palesztinában és mind multimilliárdos. Aki meg most éppen Palesztinában van az is tán, 14 év USA-ban töltött idő után tért most vissza nemrég...

Aztán most egy újságíró megkérdezte a logikus kérdést az egyik Fehér Házi sjtótájékoztatón, miután a legfőbb vezető harcias videó tett közzé, hogy ha az USA tudja hol, és simán elkaphatná... miért nem teszi.

És a szóvivő szenvdett, hogy ezt a kérdést jobb lett volna nem megkapnia, de választ valami olyasmit, hogy... az illető, a Hamasz igazi, legfőbb vezetője, fontos kapcsolati forrás az USA-nak, vannak dolgok amiket csak rajta keresztül tud az USA elintézni és... partnernek tekintik. WWWWTTTTTTFFFFFFF...

www.youtube.com/watch?v=MTA6aGgE5Wo

Ez olyan mintha az lenne, hogy utánna megyünk minden nácinak, csak Adolf Hitler maradhat sértetlen mert ő fontos partnerünk...

És a fura dolgok folytatódtak. Tegnap már az Ultrahangos Király Tamás fullosan Izrael mellett állt- igazából azon csodálkoztam, hogy eddig nem tette - amikor Robert C. Castel volt a vendég.

Viszont volt egy olyan hogy Castel bevallotta egy olvasói kérdésre, hogy igazából a Hamasz Izrael emelte fel, mert annó volt valami általános felhívás Izrael ellen az arab világban, de a Hamasz nem volt hajlandó résztvenni benne és Izrael elkezdte támogatni őket és... felemelni. De Castel persze hozzátette, hogy szerinte Izrael nélkül is meg tudták volna csinálni...

De aztán tegyük össze: Izrael emelte fel őket, a legfőbb vezetők multimilliárdosok, nem laknak Palesztinában és hajuk szála se görbűl pedig bármikor kinyirhatnák őket... Azt hiszem ezen új infók birtokában az Oct. 7-et mint tisztán belső munkát egyre jobban elhiszem...

Összehozták ezt, hogy a Palesztinokat kicsinálják.

GABOR2 2023.11.07. 18:10:49

Most meg Jemen küldött rakétát Izraelbe tán.

GABOR2 2023.11.07. 18:24:40

Másik hasonló érdekes dolog. Most állítólag az ukrán fegyveres erők legfőbb vezetője és Zelensky között nől a feszültség. Ennek a helyetese halt meg tegnap nagyon bizarr körülmények között, simán lehet Zelensky intézte el:

www.portfolio.hu/global/20231107/dramai-informacio-erkezett-sajat-fia-okozhatta-az-ukran-katonai-vezeto-halalat-650109

Ugye a fegyveres erők legfőbb ukrán parancsonoka nemrég nyilatkozott egy olyat, hogy szerinte patthelyzet alakult ki a harcmezőn és abba kéne hagyni a harcot és béketárgyalásokat kezdeni. Zelensky meg tán valami olyasmit mondott, hogy kussoljon, nem patthelyzetvan, hanem az oroszok jobban állnak a levegőben, de majd ha megkapják a megfelelő eszközöket minden rendben lesz és nem hajlandó béketárgyalásra.

Viszont a "külföldi parnterek" elkezdtek állítólag pánikolni, hisz mégis az az ember aki legjobban átlátja Ukrajna katonai helyzetét mondta azt, hogy békét kéne kötni és most pl. nemrég egy lengyel tábornok azt mondta, hogy az, hogy a katonai vezető nem akar tovább harcolni az árulás.

És persze az első fura dolog, hogy mi a f. köze van egy lengyel tábornoknak hozzá... Nos nem kevesen azt hiszik, hogy a lengyelek szeretnének majd mint békefenntartók vagy valami visszamenni a régi lengyel területekre. Mert az Lengyelország volt, de Sztálin német területekért elvett tőlük keleti területeket.

A másik meg az az érdekes amit csak úgy mellékes mond további bizonyítékként az árulásra. Még pedig azt, hogy az ukrán katonai vezetés direkt harcol a csapataival, hogy minél több ukrán katona haljon meg. Szándékosan rosszul vezetik az egész harcot.

"Senior Polish General Waldemar Skrzypczak has attacked his Ukrainian counterpart Valerii Zaluzhnyi over the latter’s forthright comments about the state of Ukraine’s NATO-backed offensive, accusing him of deliberate “sabotage” and suggesting his decisions as commander constitute a “crime.”"

Szóval más, elvileg szakértőnek is úgy tűnik mintha az ukránok szándékos írtása is folyik. És ezért nem akar békét Zelensky, pedig világos, hogy nem nyerhet. A cél a minél több ukrán és orosz halott, semmi más...

Deansdale 2023.11.07. 18:56:48

@GABOR2: A kézigránátos sztori elképesztő kamu, szemben azzal, hogy Zelenszki szándékosan irtatja az ukránokat, ami nyilvánvaló. Eleve sem volt semmi esélyük, attól hogy mondjuk a miénknél nagyobb volt a seregük a ruszkik ellen pont ugyanannyira nem volt semmi esélyük. Kb. olyan az erőviszony mint amikor az USA lerohanta Irakot. Ezen nem segített semmiféle külföldi támogatás, a pénzt egyszerűen elsikkasztották, a fegyverek és lőszerek nagyját meg eladták a feketepiacon.

GABOR2 2023.11.08. 01:10:08

Nem tudom Magyarországra eljutott-e egyáltalán. Idén, hónapokkal ezelőtt volt egy olyan eset, hogy egy transgender diák elment egy keresztély iskolába és ott mészárlást követett el. Az illető hagyott hátra írásokat arról, hogy mit miért tett.

Az USA-ban ezeket mindig nyilvánosságra hozták korábban... Most viszont nem. Nagyon sokan szerették volna, hogy kiderüljön mi van benne, de a hatóságok nem árulták el.

Most viszont, hogy az LGBT emberek is Izrael ellen vannak, valahogy, valakik kiszivárogatták egy jobboldali Youtubernek és a média meg is erősítette, hogy hiteles az anyag ( honnan tudják, no mindegy ). Amikor az illető bejelentette, hogy fel fogja olvasni a menifestót másnap, a szocial média letiltotta, és nem engedi, viszont így is kikerült több oldal...

Ebből kiderül, hogy egyértelműen a szélsőbalos, fehérgyűlölő oktatás vitte rá, hogy kivégezze a gyerekeket. Mert fehérek és előjogaik vannak stb.

Viszont a teljes anyagot nem engedi a social média, hogy bemutassa valaki:

"Nashville Shooter Decried ‘Crackers’ And ‘White Privilege,’ Leaked Manifesto Pages Reveal"

www.allsides.com/news/2023-11-06-1553/violence-america-nashville-shooter-decried-crackers-and-white-privilege-leaked

GABOR2 2023.11.08. 01:14:31

@GABOR2: 28 éves volt... akkor talán mint korábbi diák olvastam tán róla... Nem volt diák, de trans volt.

Deansdale 2023.11.08. 08:48:58

@GABOR2: Igen, korábbi diák volt. Ki kellene végeztetni azokat akik tudatosan terjesztik a fehérellenes gyűlöletkeltést.

Wildhunt 2023.11.09. 08:29:01

@GABOR2: A lengyel megszállásra már több mint egy éve megvannak a megfelelő ukrán törvények, jó reggelt. Az meg hogy szándékosan írják a saját rohamdandárjaikat, teljesen logikus. A jobb katonák meg a valóban harcolni akaró nácijaik ezekben vannak, ha a management túl akarja élni a vereséget ahhoz ezektől meg kell valahogy szabadulni. Erre az orosz géppuska jelent megoldást.

Wildhunt 2023.11.09. 08:33:13

@GABOR2: az ukrán bankok visszaállították a háború előtti készpénzforgalmi limiteket és valutabetétre vonatkozó kamatokat. Jelenthet ez valamit?

valis47 2023.11.09. 09:23:32

@GABOR2: Az amerikai hadsereg nyári és mostani toborzóvideója:

youtu.be/xrXxKCXXwow
youtu.be/luc9saxt_YQ

Észrevesz valaki valami különbséget?

Ahogy te is céloztál rá, megindult zsidó támogatással a "visszahatás a woke ellen", ami annak a jele is lehet, hogy háború várható. Mármint a mostaniaknál komolyabb. Szükség lesz a fehér férfiakra, persze könnyen lehet, hogy csak ágyútöltelékként (ahogy az ukránokra most). És hát azok nem fognak lelkesen harcolni egy olyan hatalomért, amely nyíltan gyűlöli őket.

GABOR2 2023.11.09. 17:12:36

@Wildhunt: Zelensky és legjobb barátai nemrég brit állampolgárságot kaptak. Az előző katonai beszerzőt, aki Zelensky régi közeli barátja rajtakapták a korrumpción. Büntetésből leváltották, de semmi börtön vagy ilyesmi, hanem ő lett briteknél az ukrán nagykövet. Azt hiszem ez jelenthet valamit...

GABOR2 2023.11.09. 23:53:50

Képzeljétek egy angol nyelvű oldalon egy olyan reklám fogadott, hogy ingyen osztogatják, sőt kérik, hogy kérd te magad az ingyen USA és Izraeli zászló "Flag Pin"-t, ilyen kitűdőcskét. Ilyet kéne hordani mindenkinek az utcán, hogy kifejezze az USA Izrael mellett áll... Ingyen osztogatják. IFCJ.org

GABOR2 2023.11.10. 12:19:53

@keresemazigazat: Érdekes gondolatok.

Igen a pénz nagyon sokakat képes irányítani... Talán csak a valóban nagyon spirituális embereket nem.

A pénz arra való, hogy valaki aki idegen neked megtegyen dolgokat. Bár egymáshoz közeli embereknek is lehet használni, de lehet, hogy nem kell, mert egyik ad ilyen szívességet, a másik meg cserébe valami mást.

A pénz jobbá tudja tenni annak az életét akinek van. Lényegében ha van elég, bármit elérhet az ember vele pótolhat minden hiányt amit érez... vagy legalábbis leszimulálhatja.

És saját magad boldogsága sok embernek az igazi célja. És ha magától az emberek nem partnerek ebben, akkor ott van a pénz...

A globális hatalom pedig megtalálta a közel limit nélküli pénz gyártásának a módját, amivel finanszírozni tudja a programmjait amik társadalmak megsemmisítését hozzák el.

Viszont van a pénz hatalmának is határa. Egyrészről... tényleg vannak akik nem megvehetők. Másrészről még ha limit nélkül is tudsz előállítani, akkor is igazából csak a vezetőket és egy szük réteget tudsz igazán megvenni vele, mert ha mindenkinek sok pénze lenne... elvesztené az értékét.

Így a vezetők lehet, hogy lojálisak maradnak, de az alattuk levők látva, hogy a vezető "nemigazember" lehet, hogy valamikor majd nem fogják őt követni. Vagy vágynak arra, hogy övéké legyen a lové és elérik, hogy az eredeti vezető eltünjön az útból.

De még az elvileg lojális vezetők is elszabotálhatnak projekteket, hisz tudják, hogy addig van jó életük amíg van probléma és ha megoldanák többé nem jönne lové.

Pénz, még sok pénz se garancia igazi lojalitásra.

valis47 2023.11.10. 13:10:20

@GABOR2: Vagy az is lehet, hogy a nem létező háttérhatalom mégsem annyira mindenható, szervezett és okos, mint beállítják? A Ne nézz fel című filmet idézve "Srácok, az igazság ennél is sokkal nyomasztóbb: nem elég okosak, hogy olyan gonoszak legyenek, mint amilyennek hiszitek őket."
Küzdenek a nyeregben maradásért ők is, és nem tudnak mindent irányítani, nem minden eseményt ők terveztek meg gondosan és pontosan ugyanúgy, ahogy bekövetkezett. Legfeljebb próbálták.

Az például nyilvánvaló, hogy Izrael ügyben most visszanyalt a fagyi. Kevin MacDonald újabb cikket írt a témában:

www.unz.com/article/will-the-gaza-war-threaten-jewish-power-in-the-u-s-and-their-status-as-occupying-the-moral-high-ground/

Az, hogy a zsidó hatalomnak nyíltan ki kell mutatnia a foga fehérjét most, nem fog használni a népszerűségüknek. Éppen azok a baloldali, woke tömegek, akiket agymostak a fehérellenes kultúrmarxista ideológiával, Izrael tettei ellen vannak, még zsidók is. A muszlimok, akikkel elárasztották Nyugat-Európát, szintén. Az USA-ban pedig a feketék szimpatizálnak az "elnyomott testvér" palesztinokkal.

valis47 2023.11.10. 13:12:35

A fideszes, hitgyülis Ábrahám Róbert pedig nem kevesebbet állított, mint hogy Izraelt most Isten bünteti. Amiért istentelen lett, ünnepelte a szexuális devianciákat stb. Ahogy Bibliában olvasható számos ókori példa ilyenekre.

youtu.be/_CKB_wPbfLQ?t=909

GABOR2 2023.11.10. 13:37:02

@valis47: Gonosznak gonoszak, hisz a szándék világos volt, hogy fehérek ellen akarják küldeni a többi raszt, de azt hitték, hogy ők is benne vannak az elnyomott kisebbségek klubjában, de kiderült, hogy az elnyomott kisebbségek őket is fehérnek nézik és nem fogadják el őket mint ilyent.

Nem tévedhetetlenek.

GABOR2 2023.11.10. 13:39:19

@valis47: Amikor Isten büntette a zsidókat, akkor ráküldtött népeket akik győztek felette és egy darabig uralkodtak rajta. A palesztinok amit tettek... Szúnyogcsípés, ami tartott két napig.

Madarász Henrik 2023.11.10. 14:52:58

@GABOR2: Úgy jártak mint a fehérellenes BLM tüntetésekre járó balos fehér agyhalottak, akik szerint a fehérek rossz emberek, de persze ők kivételek, persze egy fehérellenes fekete BLM aktivista őket is ugyanolyan ellenségnek tartja mint a többi fehért.

GABOR2 2023.11.10. 15:06:22

@Madarász Henrik: Emlékszem egy fekete "gondolkodó" BLM-es + feminista nő fejtegetéseire, hogy igazából majd a fehér nők is az ellenségek oldalára kerülnek majd elkerülhetetlenül, amikor majd végre meglátják igazából milyen következményekkel jár a gyerekeikre az, hogy a BLM hatalomra kerül.

A baloldali csoportok szövetsége totál logikai összeütközésben vannak egymással, de úgy tűnik nem minden fél olyan h@lye, hogy nem látná már előre hogy ez tarthatatlan.

Madarász Henrik 2023.11.10. 15:29:29

@GABOR2: A legviccesebb a buzik és az iszlám bevándorlók szövetsége.

GABOR2 2023.11.10. 15:34:18

@Madarász Henrik: Feministákat is mondhattad volna...

GABOR2 2023.11.10. 15:35:22

@Madarász Henrik: De azt is elemezték már, hogy az LGBTQ+-on belül is ahogy definiálja magát egyes csoportok kizárja a másik létét...

Madarász Henrik 2023.11.10. 15:51:28

@GABOR2: Igen a klasszikus feministák, akik a nőket nyomják a férfiak rovására ellentétbe kerülnek a transzokkal akik férfi létükre nőnek képzelik magukat és a nők rovására érvényesülnek, ezért is van ellenségeskedés J K Rowling, aki régi feminista és a transzok közt.

Madarász Henrik 2023.11.10. 15:53:25

@GABOR2: Őket nem akarják megölni az iszlámistak, csak jól elverni, ha nem engedelmeskednek nekik.

GABOR2 2023.11.10. 16:25:38

A Hamasz felajánlotta Izraelnek 50 túsz elengedését, 5 nap nyugalomért cserébe, de Izrael elutasította az ajánlatott.

Úgy tűnik nagyon rosszat tenne az egész image-nek, ha kiderülne, hogy a túszoknak nincsen tömegesen semmi baja, nincsenek szétkínozva meg ilyenek...

"Hamas offered Israel 50 hostages for a 5-day cease-fire but the deal got rejected, reports say"

www.businessinsider.com/hamas-gaza-offer-50-hostages-5-day-ceasefire-israel-rejected-2023-11

GABOR2 2023.11.10. 16:27:07

@Madarász Henrik: Hát... sokszor az apák a saját lányukat megölik elég kevés dologért... Elég a sejtelem, hogy valami történt aminek nem kellett volna...

Madarász Henrik 2023.11.10. 16:30:40

@GABOR2: Nem érdeklik őket nagyon a túszok, sokkal fontosabb nekik hogy leszámoljanak a Hamasszal.
süti beállítások módosítása