Nem tőlem származik, de van annyira jó, hogy én is töprengjek rajta egy sort:
A haladárok feladták a családjukat, nemzetüket és hazájukat a globohomo rezsimhez tartozás igazolványáért cserébe. Ha netán kiderül, hogy ez utóbbi teljesen értéktelen, akkor a semmiért lettek árulói a mindennek, és ezt az elméjük nem képes befogadni.
A "credentials" bár gyárilag igazolványt, igazolást jelent, itt a "rezsim igazolványa" számomra inkább arra utal, ahogy a libsik a kis pontgyűjtő füzetükben szorgalmasan jegyzik hányszor voltak hithű alattvalók, amit aztán fel tudnak mutatni, hogy ők ennyire jó elvtársak. Akinek több pontja van, az a haladóbb, és le ne maradj, mert még véletlenül kiderül, hogy fasiszta vagy.
Szóval ja, a balosok feladtak mindent amit az emberiség évtízezreken keresztül fontosnak tartott - Isten, Haza, Család -, és cserébe a neokomcsi rendszer buksisimogatását kapják, egy burkolt fenyegetéssel terhes dícséretet, hogy amíg tartják a tempót és aktívan tapossák a párt ellenségeit, addig számon lesznek tartva, mint jófiúk.
Az meg már az emberi elme sajátossága, hogy utálja beismerni ha tévedett, és minél nagyobb a tévedés, annál nagyobb az utálat. Mindent feladni egy csoport kézzelfoghatatlan jóváhagyásáért cserébe csak úgy lehetséges, ha az ember az erkölcsi értékrendjét hozzáköti a csoport ideológiájához, és onnan marhanehéz vissza leválasztani. Ha valakinek szent belső meggyőződése, hogy attól jó ember ha a kijelölt csoportokat gyűlöli, és a gyűlölet hiánya egyet jelentene azzal, hogy ő maga rossz emberré vált, az egy olyan pengeél amire felmászni nem túl nehéz, de épségben lejönni szinte lehetetlen. Inkább elvisel az ember 600 tonna kognitív disszonanciát, csak ne kelljen szembesülni azzal, hogy amiért mindent feladott az valójában még egy üres illúziónál is rosszabb - egy beteg ideológia amit egyszerűen csak arra terveztek, hogy elpusztítsa azokat a dolgokat amiket fel kell adni a hozzá tartozásért cserébe.
G. Nagy László 2024.01.26. 13:24:53
Ezt látjuk Németországban a brutális méretű tüntetéshullám esetén; s ezt látjuk számos európai választási eredményt nézve is. Én bizakodó vagyok.
GABOR2 2024.01.26. 18:44:22
Megbánni viszont nincs lehetőségük minden történelmi kórban, mert van idő amikor csak akkor jön a felismerés amikor éppen vonszolják őket a kivégzők elé és nincs mit tenni. Hiába voltak "szövetségesek" őket úgyanúgy elintézik, sőt.
Másik korokban meg egy idő után rájönnek, hogy ezt az utat választva se kapják meg az élettől amit akartak, aztán onnantól választhat, mit tegyen... De nem lesz válasz ami segítene.
Ilyenek pl. a szélső feministák akik amikor már késő megbánnak mindent... Hogy nincs férfi az életükben, meg nem szültek amíg tudtak volna.
vodkasprite 2024.01.27. 00:18:16
Wildhunt 2024.01.27. 09:11:13
Visszafordulnak, az nem is kérdés. Pont ettől tartok. Mert ugye a tálibok, csecsenek, meg a nyilasok is visszafordultak.
GABOR2 2024.01.27. 13:36:13
Legyen helyette inkább a 4-szer drágább amerikai LNG gáz.
Na most... Biden most úgy döntött "klimaaktivisták nyomására", hogy megállítja a nyugat-európának szánt LNG exportot, mert közeledik a választás szerinte ezzel jó pontokat szerezhet bizonyos csoportoknál.
Ezt kapja a Nyugat-Európa, hogy lecserélte az "orosz függőség" USA függőségre. Ennyire megbízható szállítók.
Az eszem megáll...
"Biden pauses LNG export approvals after pressure from climate activists"
www.reuters.com/business/energy/biden-pauses-approval-new-lng-export-projects-win-climate-activists-2024-01-26/
GABOR2 2024.01.27. 13:37:06
KalmanBlog 2024.01.29. 01:57:38
Hát akkor importáljuk Indiából! Ja, hogy akkor meg kell kerülni egész Afrikát, mert a Hutik lezárták a Vörös-tengert... Ki van ez találva!
2024.01.29. 17:29:07
Miért? Nem pontosan ugyanigy van minden törzsi alapon szervezett csoportnál,politikai oldalnál? A mandineresek, a megafonosok, a bajerzsoltok tökéletesen ugyanilyen rendszerben élnek csak más a megrendelő.
A libsik a tudjukkiknek nyalnak, a vazallusok meg a magasságos tekintetesúrnak. Tökéletesen ugyanaz a minta, az emberi aljasság, szolgalelkűség évezredek óta ugyanolyan programok alapján fut.
Deansdale 2024.01.29. 18:32:41
Deansdale 2024.01.29. 21:23:01
Ha pl. azt mondom, hogy felőlem lehet melegházasság, attól még Orbán is meg a konzervatív tábor nagyja is simán elfogad és szavazhatok a fityiszre. De ha azt mondom, hogy nem fogadom el a melegházasságot akkor a libsik szemében nácifasiszta gyűlölködő lettem és ha rajtuk múlik akkor tartsam meg a mocskos szavazatomat, inkább kicsinálnak ha megtehetik.
De mindez csak afféle "extra" amellett, hogy a woke oldal minden hagyományos értékrendi kötődéstől elvágja a híveit és igazából nem ad semmit cserébe, ilyen a jobboldalon semmilyen tekintetben nincs.
valis47 2024.01.30. 12:42:26
Deansdale 2024.01.30. 14:01:23
Amúgy az ország a fityisz kormányzása alatt ugyanoda tart, mint bármelyik ellenzéki párt irányítása alatt tenné, csak lassabban. Igazából még az MH-t sem hiszem, hogy kivétel lenne, bár technikai értelemben talán van rá 1% esély. A globalista elit egy olyan rendszert épített ki a nyugati világban, ahol kvázi minden politikai erőt ők szponzorálnak, és legális módszer nincs a rendszer megdöntésére, tehát a demokrácia örve alatt az ő ügynökeik között válogathatsz, amitől annyi függ, hogy piros vagy kék zászlók alatt megyünk ugyanabba a pokolba. Orbán is számtalanszor bizonyította, hogy a fontos dolgokban a globalista elit akaratát képviseli, pl. a covidügyben, de itt van a digitális ID témája is, meg még tucatnyi, amiben sztahanovista módon nyalja a nagyreszetelő seggeket.
Szóval ne képzeld, hogy én vmi fanatikus fityiszes lennék, mert nem vagyok :) Csak látom, hogy a konzervatív tömegbázis alapvetően normális emberekből áll, a haladár viszont nagyon nem.
valis47 2024.01.30. 14:11:28
- Nem is igaz (tehát ez is "orosz álhír")
- Igaz, és a "lázadó" republikánus államokkal, mint Texas való kib.szás volt az eredeti cél. Ugyebár a rétegrepesztéses kitermelés nagyrészt republikánus államokban folyt.
valis47 2024.01.30. 14:33:48
Deansdale 2024.01.30. 14:56:45
GABOR2 2024.01.30. 23:03:05
És volt nagy kiakadás, hogy tán volt valami story, hogy egy veteránnak fájt a háta és az orvosa eutanáziát javasolt.
És ha pl. egy fiatal depressziósnak érzi magát neki is járhat eutanázia.
Deansdale 2024.01.31. 09:15:22
De bakker, az hogy az orvos javasolja nagyon beteg dolog. Márpedig javasolják, nem is keveset, és ettől felizzik az alusapkám. Lehet, hogy pénzt kapnak érte mint nemrég a covidosnak regisztrált áldozatokért?
Deansdale 2024.01.31. 09:23:19
righttolife.org.uk/news/canadian-paralympian-asks-for-stairlift-gets-offered-euthanasia-instead
Veterán és paralimpikon EÜ-s támogatást kért volna egy tolószékes lépcsőfelvonóhoz az otthonába, és a veteránügyi hivatal ajánlotta fel, hogy mi lenne ha inkább megförmesztené magát...
Deansdale 2024.01.31. 12:13:13
zriff 2024.02.01. 08:50:55
valis47 2024.02.01. 11:26:12
Szerintem volt ilyen korábban is, a vallásokban bizony részt vett az egész család, az egész társadalom. Voltak is "aberrációk". Hogy ez mennyire volt periférikus?
Ami a feminizmus felemelkedését megelőzte, az a "politika" tömeges üggyé válása. Korábban a vallás volt csak ilyen. A feministák egyik jelszóvá vált frázisa volt "a személyes az politikai" (the personal is political).
A szerző ráadásul egyenlőséget lát a "fasizmus" és a "kommunizmus" között: "A feministákhoz hasonlóan a kommunisták és a fasiszták is üldözöttnek érezték magukat, míg a valóságban ez fordítva volt: A másként gondolkodókat üldözték. Így az észlelésük ellentétes volt a valósággal. A fasiszták egy "cionista világösszeesküvésben", a kommunisták egy "kapitalista" és "imperialista" "osztályellenségben" hittek, őket okolva minden csavarért, ami nem fért bele. A feministák a szubjektív érzéseket és az elégedetlenséget egy kitalált 'patriarchális struktúrára' fogták, ami ugyanolyan abszurd összeesküvés-elmélet volt, mint a fasiszta változat. Soha nem tudtak bizonyítékot szolgáltatni egy ilyen struktúra létezésére. Ellenkezőleg, bizonyítható, hogy az elégedetlenségük iránya maguknak a feministáknak a rossz döntései, illetve a korábbi feminista hullámok eredményei voltak."
Szóval a németek csak képzelték, hogy a zsidó világkongresszus 1933-ban az összes zsidó kollektív nevében "hadat üzent" Németországnak?
Chaim Weizmann, később Izrael első államelnöke nyíltan dicsekedett el vele annak idején, hogy ők, a zsidók intézték el az USA belépését mindkét világháborúba. A kért ár mindkét esetben a cionista projekt támogatása volt, amely 1948-ban Izrael államának kikiáltásában és nemzetközi elismerésében csúcsocsodott ki.
A marxizmus ugyan hibás abban, hogy egy megvalósíthatatlan utópiát tűzött ki célul, de úgy gondolom, az akkori helyzetet sokban jól látta. Azt, hogy a gazdaság az alap, és a társadalom a felépítmény, ahogy az átkosban nálunk is minden "foxi-maxin" a hallgatók fejébe verték más lózungokkal együtt. A felépítmény csak az alaphoz igazodhat, fordítva nem. Az eredeti férfi-női szerepek a halászó-vadászó-gyűjtögető életmód és a törzsi háborúk korában alakultak ki, ez elég sokáig tartott ahhoz, hogy az evolúció is ennek megfelelőre formálja a férfi és női alaptermészetet. Ami utána jött, az már mind aberráció volt ahhoz képest. A letelepedéssel és a földműveléssel már nem azok a férfitulajdonságok lettek a legfontosabbak, amelyekhez a nők ösztönösen vonzódtak, tehát a "sötét triád" típusú alfahímek tulajdonságai. A nők számára innét már kényszer volt a monogám házasság, amelyet azért fogadtak el, mert azon kívül a társadalom nemigen kínált nekik semmilyen szerepet, kivéve pár kivételt, mint papnő (később apáca) vagy prostituált. Egyedül gazdálkodó vagy kézművesként dolgozó nő elképzelhetetlen volt, a társadalom nem fogadott volna el ilyeneket, és fizikailag sem lettek volna rá alkalmasak. A monogám házasságban viszont megkapták az anyagi biztonságot, cserébe már nem feltétlenül a legjobb génekkel rendelkező hímektől lett utódjuk, pedig biológiailag erre voltak programozva. Ezt a tényt nevezi a feminizmus a nők sok ezer éves patriarchális elnyomásának.
Az ipari forradalomban és főleg már azután, az I. világháborúban és azt követően a nők tömeges munkavállalása felborította ezt a rendet. Ezért lett támogatottsága a feminizmusnak.
Deansdale 2024.02.01. 13:46:53
GABOR2 2024.02.02. 12:43:41
A román miniszterelnök fontosnak tartotta, hogy nyilatkozzon, mert Romániában tán ilyen általános pánikot keltett, még sokan elmenekülhetnének:
"Romanian PM backpedals on military chief’s claims: ‘We will not engage in any war'"
www.euractiv.com/section/politics/news/romanian-pm-backpedals-on-military-chiefs-claims-we-will-not-engage-in-any-war/
"Romania “will not engage in any war”, said Prime Minister Marcel Ciolacu in an attempt to ease concerns following Lieutenant General Gheorghiță Vlad’s statement that Romanians should brace themselves for a potential conflict."
Közben Ausztrália felajánlotta Ukrajnának ad 41 Hornet vadászgépet, de az ukránok azt üzenték vissza, hogy nem kell nekik a repülő szemetük. Nekik csak top minőség elfogadható:
"Ukraine to Australia: ‘We don’t want your flying trash’"
www.afr.com/policy/foreign-affairs/ukraine-to-australia-we-don-t-want-your-flying-trash-20240130-p5f0zo
Bayaz 2024.02.05. 11:49:50
"Én nem a fizetett aktivistákra gondoltam a cikkel, hanem a tömegekre, és amikor libsit írtam azalatt nem a teljes baloldalt értettem Munkáspártostól, hanem kifejezetten a globalista-progresszív brancsot. A haladároknál hetente frissül a propaganda, ezért muszáj nekik tartani a lépést, idomulni a kihirdetett állásponthoz, különben pikk-pakk kitagadnak bárkit, mint JK Rowlingot. A libsi eszme egy folyamatosan változó szempontok alapján történő versenyfutás, amiben semmit nem jelent, hogy tegnap te voltál az élharcos. A jobboldalon nincs ilyesmi, itt nem nézik egymást sanda tekintettel az emberek, hogy na vajon ma ki lesz kipicsázva a szekértáborból, és csak nehogy én legyek. Nincs megfelelési kényszer, ami a haladároknál kőkemény alap. Ha ott valaki azt mondaná, hogy mondjuk őt a transz-téma nem érdekli, vagy nem ért egyet a hivatalos állásponttal, abban a pillanatban beindulna rá a nácizás."
Ebben nem teljesen értek egyet.
Szerintem a konzervativok/jobboldal sokkal inkább 'törzsi gondolkodásúak' - az aktuális vezetőnek kell megfelelni -, mig a haladárok 'ideologikus gondolkodásúak'. Nyilván az ideológia változik de az alapvető iránya egyértelmű.
A baj az, hogy a modern világban ez a mozgalmi alapú haladár működés sikeresebb, mert nagyobb energia van mögötte és ez csak felgyorsult az elmúlt 10 évben, mivel a 70'-es évek mozgalmárai és utódaik teljesen elfoglalták a vezető intézményeket (egyetemek, sajtó, USA kivételével biróságok) Nyugaton.
Az elmúlt 40 évben kb. csak három téma volt ahol az amerikai 'konzervativ oldal' sikereket ért el - az abortusz, a korlátlan fegyvertartás és alacsony adók&szabályozások - mert itt ők működtek aktivistaként és dobták ki azokat akik nem értettek egyet a pártvonallal akkor is, ha a pártvonal népszerűtlen volt.
Ha annyi energiát fektettek volna a migráció elleni küzdelembe mint az abortusz betiltására, akkor most nem lenne feleannyi bevándorló sem az USA-ban.
Bayaz 2024.02.05. 12:02:25
Deansdale 2024.02.05. 12:27:25
De ezzel úgy érzem még mindig nekem van igazam :) A libsik egy óriási propagandagépzet TERMÉKEI, akiknek kötelező követni a propagandát, míg a jobboldalon a többség egyszerűen csak a személyes értékrendje miatt keres magának jobbos pártokat, és figyeli csalódva hogy azok nem képviselik az érdekeit.
Hogy egy faék példát mondjak, ha holnap a magyar haladároknál elkezdik hinteni, hogy teljes mellszélességben tolni kell a gyerekek nemváltó műtéteit, akkor tolni fogják, a saját személyes véleményükként fogják előadni az igét a webes platformokon. Viszont ha Orbán holnap nyilatkozik, hogy mostantól jöhetnek a migránsok, akkor a fityiszre szavazók zöme azt fogja mondani, hogy a k. anyját Orbánnak és nem fogja a saját álláspontját megváltoztatni. (És aztán lehet hogy még mindig a fityiszre szavaz mint kisebbik rosszra, de nem azért mert fanatikus híve a vezetőnek vagy a párt ideológiájának.)
Frederick2 2024.02.06. 08:29:29
www.youtube.com/watch?v=rZakVU0mXYE
Deansdale 2024.02.06. 09:15:14
Deansdale 2024.02.06. 10:04:44
Frederick2 2024.02.06. 15:35:52
Magyarországon létezik a mainstream értelmiség. A mainstream értelmiség pedig két részre oszlik. Vannak a „liberálisok” és a „konzervatívok”, szigorúan idézőjelben. Mert akiket „liberálisok”-nak vélünk, azok neoliberális techcégeket és neoliberális nemzetközi szervezeteket kiszolgáló woke baloldaliak; akiket meg „konzervatívok”-nak, azok meg neoliberálisok. Ha nem számoljuk bele a jobboldali radikálisokat (Toroczkai), akkor igazából két választási lehetőség van: a neoliberális világrendet kiszolgáló woke baloldal és a neoliberálisok. Ez elég szar választás – szerencse, hogy itt van nekünk Toroczkai (tudom, ők sem problémamentesek, de felvállalhatóbb alternatíva, mint a két neoliberális dögkút).
Hogyan működnek ezek az értelmiségiek? Mindkét értelmiségnek van a fejében egy lista, mely azokat tartalmazza, akik felett nem gyakorolhat kritikát. A „liberális” értelmiség bárki felett gyakorolhat liberális szempontok alapján kritikát, kivéve azok felett nem, akik rajta vannak a listán (pl. LMBT, Gender Studies). A „konzervatív” értelmiség bárki felett gyakorolhat konzervatív szempontok alapján kritikát, kivéve azok felett nem, akik rajta vannak a listán (pl. Mészáros Lőrinc, Fudan).
Ugye, milyen undorító ez a működés! Te tudnál így működni? Van az a pénz?
Én vagyok olyan balfasz, hogy a legkeményebb fizetésért sem lennék képes egy ilyen működésre. Mert becsületes és hülye vagyok. :P
Így működik egy korrupt értelmiség! Egy valódi liberális értelmiség minden élő politikai entitáson számon kéri a liberalizmust; egy valódi konzervatív értelmiség minden élő politikai entitáson számon kéri a konzervativizmust. Elképesztő, milyen kevés van a valódi liberálisokból és konzervatívokból, az a kevés is elveszik a tengernyi gazember között!
Aztán nem lehet elsétálni az mellett sem, hogy a FIDESZ, annak politikusai, értelmiségei, influenszerei, médiamunkásai mennyire lejáratják a konzervativizmust. Ahogy tette a liberalizmussal az SZDSZ, vagy a baloldalisággal a Gyurcsány és bandája. Álszentnek tartom, ahogy ezek a megélhetési „konzervatívok” mutogatnak (persze sok esetben jogosan) a liberálisok viselt dolgaira (jaj de szörnyű ez a liberalizmus, de azért a liberális vezetésű Facebook-on és Youtube-n fenn vagyok!), miközben az önreflexió, az önkritika teljes hiányával nem reflektálnak arra, hogy amit az Orbán-kormány a társadalom elé rakott „konzervativizmus” címen, sem jobb alternatíva annál, amit a „liberálisok” nyújtanak. Lehet, hogy az Orbán-féle „konzervativizmus”-ban nem műtik át a kisgyerekeket más neművé, de akármikor leszúrhat egy cigány egy nagyvárosban, mert a Pintér-féle rendvédelem nem kívánja felszámolni a cigó bűnszervezeteket és az általuk fenntartott cigány bűnözést. De azt is megérhetem ebben a „konzervativizmus”-ban, ahogy a filippínó vendégmunkások lenyomják a béremet, ha éppen úgy adja a sors, hogy gyárba kell mennem melózni. Az Orbán-féle „konzervativizmus” (ami valójában neoliberalizmus), élhetetlen. Nem véletlen, hogy most megjelent konzervatív és jobboldali kihívóként a Mi Hazánk.
Frederick2 2024.02.06. 15:53:58
"Egy ideje nem láttalak, már kezdtem aggódni."
Hogy fel akasztom magam egy fára? :P Nem olyan fából faragtak.
Egyrészt durván be vagyok táblázva. Erről nem is beszélnék tovább.
A másik indok, hogy mostanában nem voltak számomra érdekes témák a fórumon.
Starship Troopers - Az akkád származású haverod az YT-csatornáján, te a blogodon felvetsz egy olyan témát, ami 27 éves. Számomra már uncsi a Starship Troopers körüli vita.
Hogy milyen emberek ezek a liberálisok? Ez is tucatszor felemlítődött nem csupán itt, hanem 1000 más helyen. Persze ehhez hozzászóltam.
Frederick2 2024.02.06. 16:38:52
Azért ajánlok pár linket a figyelmedbe, hátha felkelti valamelyik a figyelmed. Hátha adnak egy jó ötletet egy poszthoz! :D
Inspi-Ráció Szellemi Műhely
inspi-racio.hu/
kozossegivallalkozas.hu/
Messzelátó Egyesület
messzelato.hu/
Frederick2 2024.02.06. 16:50:46
joosistvan.com/
egyugyu.com/
enakademia.net/
Frederick2 2024.02.06. 16:58:54
Ő ilyen Békés Harcos! :P
A woke baloldallal kapcsolatban igazad van. Körülbelül azt kellene csinálni vele Európának és az USA-nak, mint Oroszországnak: felszámolni őket az utolsó sejtig! Az Antifa amúgy bejelentette, hogy ebbe az évbe is látogatásukat teszik Magyarországon (a Mérce már gyűjti a magyar szimpatizánsokat a következő party-ra). Szerintem nem éppen azon kellene gondolkodni, hogyan lehet velük békésen dűlőre jutni. Ők nem is terveznek ilyen békés együttélést. Terroristákkal nincs párbeszéd!
Frederick2 2024.02.06. 17:07:32
Egy darabig érdeklődve figyeltem Puzsérnak a centrumkodó kezdeményezéseit. Aztán amikor kikötött az ATV-nél és a Spirit FM-nél, meg beállt Márki-Zay Péter csicskájának, rájöttem, hogy igazából ő is egy balliberális értelmiségi. Onnantól, hogy el kezdte savazni Schiffert, el is engedtem ezt a faszkalapot.
Ma, aki centristának nevezi magát, az valójában ugyanúgy balliberális. A Partizán seggét nyaló Fókuszcsoport, Raven Croaks, Pottyondi Edina, Azariah és Bennszülött Bálna nevezi magát centristának. Meg a Kétfarkú Kutyapárt. Jajj, hagyjuk már!
Itt egy újabb mellébeszélés. És a csávó (önjelölt) szakértő!
www.youtube.com/watch?v=WdAkaLDEYL4
Deansdale 2024.02.06. 17:32:30
Na igen, a politikában minden jó kezdeményezést megszállnak a haszonlesők ill. a szabotőrök, a jobbikot éppúgy mint az LMP-t, és minden mást is ami a húsosfazék közelébe kerül. A Miatyánkban sem bízom maradéktalanul, hogy finoman fogalmazzak. Emellett még egy plusz szopás, hogy a haladárok rendszeresen építenek fel kamu-centrista embereket és mozgalmakat, szándékos néphülyítésből, szóval ebben a közegben ember legyen a talpán aki talál valamit amiben megbízhat.
Frederick2 2024.02.06. 17:46:17
"Tőlem lehet itt beszélni közösségépítésről is, csak az olyasmi amiről nem beszélni kell, hanem csinálni :)"
Inspi-Ráció Szellemi Műhely és a Messzelátó Egyesület eléggé gyakorlat-központúak.
Én inkább a Joós Istvánnál érzem azt, hogy amit létrehívott, az egy önfejlesztésre épülő értelmiségi társaság. Persze, fontos az önfejlesztés, és tök jó, ha valaki ebben tud segíteni, de ebből itt sem lett önfenntartó közösség, csak egy gyakorta összejövő értelmiségi társaság. Kicsit olyasmi, mint ami évekkel ezelőtt kialakult a Feldmár András körül.
Deansdale 2024.02.07. 09:01:37
De remélem ebből nem lesz félreértés, ez nem feléd kritika, sőt, igazából egyáltalán nem ítélem el azokat akik ezekben részt vesznek, csak nem az én világom. Szerintem ott romlottam el, hogy még a rendszerváltás előtt apám elvitt szoci brigádbulikra, május elsejékre, és hasonlókra, ahol olyan közösséget láttam amit nem kellett organizálni meg inhalálni meg deriválni, simán csak együtt volt egy rakás egyszerű ember és jól érezték magukat mindenféle ideológia meg tettetés nélkül. És ha kellett akkor számíthattak egymásra, segítettek egymáson. Kicsit sajnálom azokat akik lemaradtak erről, akik a libsi nihilbe nőttek bele és youtube-ról kell tanulniuk hogy mi az a közösség és hogyan kellene építeni, és tök őszintén mondom, remélem végül sikerül nekik.
De hogy valami építő jellegűt is mondjak, ami nekem még belefért az a Géczy Gábor-féle MAG közösségesdi, és megette a fene hogy idő előtt jobblétre szenderült az öreg, de az előadásai még elérhetőek. Ő sallangmentes magyarsággal mondja el majdnem pont ugyanazt, amit a coaching guruk.
Frederick2 2024.02.07. 10:14:07
"Nem vagyok hajlandó az időmből és energiámból arra költeni, hogy mesterségesen erőltessem a közösségesdit."
Hmm... Nekem is ez a bajom egyébként. A munkahelyem rengeteg időt és energiát elvesz tőlem. A szabadnapjaimon pedig (ide értve a hétvégéket, a szabadságokat, a betegszabadságokat, az ünnepnapokat) a megmaradt időt és energiát részben a regenerálódásra, részben arra a szűk közösségre szánom, ami a család, a barátok és a haverok.
Persze olyan téren is meg vagyok lőve, hogy nincs ilyen önfenntartó közösség a közelben, ahol élek. De ha lenne, egy ilyen közösségben aktív tagnak kell lenni; igenis elvárják azt, hogy én is tevékenyen tegyek érte! Élj a közösségért - a munkahelyed mellett! Hát kösz! :P Itt magának a közösségnek kellene egyszerre az élettérnek és a munkahelynek lennie - de sok esetben nem így van! Épp elég nekem az, hogy a munkahely elvesz egy csomó időt és energiát; egy ilyen félig-meddig működő közösség csak a maradék időmet és energiámat venné el!
ÍGY NEM LEHET!
Egy önfenntartó közösség alternatívája kell legyen egy munkahelynek!
Jó példa erre a problémás működésre a nyimi ökofalu. Ha jól tudom, azt is meló mellet csinálják a tagok. Nagyon gyerekcipőben van még.
www.facebook.com/nyimi.oko.kozosseg/?locale=hu_HU
Deansdale 2024.02.07. 10:40:32
Témához: a hirtelen életmódváltás kizárólag multimillomosoknak lehetséges, és még ők is sokan belebuknak/megbánják. Nincs értelme megpróbálni ebbe belehajszolni azokat akik hajlanának valami fejlődésre. A "közösségesdi" tömegek számára elérhetetlen.
Amit elvileg csinálni lehetne, az szép lassan tolni (vissza) a tömeges létformát a városiból a hagyományos irányába, hogy kertes házak épüljenek ne tömbök, és a kertes házak mellett ne gyep legyen, hanem kert. Aztán ha egyre többen vannak akik már legalább egymás között cserélgetni tudják a terményeiket, akkor van alap amire lehet építkezni. Persze ez így, hogy jelenleg a cselekvőképes emberek 95%-a semmiféle tevékenységet nem végez a munkahelyi meló mellett, csak utópia, de legalább egy kicsit kevésbé utópia, mint az hogy valami life coach-ok útmutatása alapján egyszercsak fenntartható közösségekbe pattan mindenki.
Frederick2 2024.02.07. 10:40:34
"Viszont tősgyökeres vidéki gyerekként a hideg ráz attól a bélpesti miliőtől amit ezek a kezdeményezések árasztanak."
Értem, hogy mire gondolsz, csak szerintem rosszul fogalmazol. A Joós István-féle értelmiségi kör tényleg fővárosi. Az Inspi-Ráció viszont nyíregyházi. Én inkább úgy fogalmaznék, ezeket a kezdeményezéseket nagyon áthatja a városi bölcsész jelleg. Engem ez csak akkor zavar, ha megmarad az egész az okoskodás szintjén. Az elmélet akkor életképes, ha következik belőle gyakorlat.
Hát érdekes, amiket mondasz. Meggondolandóak.
"szervezeti modell, coaching, digitális detox, facilitálás, a k. anyátok"
Nekem ez a kedvencem: "Organikus Szuperintelligencia" :D
Ez a munkaszociológia és -pszichológia, meg a coaching nyelvezete. Többek között olyan szakembereké, akiket azért fizettek cégek és állami intézmények, hogy segítsenek létrehozni az adott munkahelyen belül egy egészségesen működő, emberibb munkaközösséget. Hogy ez a munkaerő-piacon mennyire működik, szituációfüggő, vagyis függ az adott munkahelytől. Valahogy úgy gondolta pár vállalkozó szellemű egyén, hogy mindezt át lehet vinni a hétköznapi közösségépítésbe is.
Ebbe azért belejátszik szerintem némi sznobizmus is. Általában sznob értelmiségiek szeretik azt, hogy idegen szavakat kevernek a mondanivalójukba, miközben ezekre az idegen szavakra akadnak magyar megfelelők is, meg túlzóan tudományoskodó nyelvezettel magyaráznak meg olyat, amit lehetne az egyszerűbb emberi nyelven is.
Deansdale 2024.02.07. 10:56:41
Igen, ez szerencsésebb megfogalmazás.
"Ez a munkaszociológia és -pszichológia, meg a coaching nyelvezete. Többek között olyan szakembereké, akiket azért fizettek cégek és állami intézmények"
Szomorú vagyok, hogy a posztmodern szofizmusra épülő retardált amcsi cégkultúra megfertőzte ezt a témát is. Az egész annyira művi, őszintétlen, önfelszopó és erőltetett... Már az említett céges kultúra is színtiszta parasztvakítás, megpróbálják nagy szavakba csomagolni és elkenni, hogy mindenki utál dolgozni, de muszáj, és a többség a legszívesebben azt venné ha a munkahelyen békénhagynák, és (a főnökön kívül) csak azokkal kellene érintkeznie akik szimpatikusak neki. Ehelyett csapatépítés van meg párévente változó betűszavak mögött ugyanaz a kamu álentellektüell rizsa, hogy valamiféle fiktív céges kultúra majd nem csak a termelékenységet növeli de borzasztó boldoggá teszi a munkavállalókat is. És persze a legg*cibb aljasságot is így adják be a csóróknak, pl. emlékszem amikor az egyik munkahelyemen a melósokat beterelték egy terembe és közölték velük, hogy elveszik a székeket, onnantól állva kell dolgozni, és hogy ez milyen jó lesz nekik, mer' céges kultúra meg termelékenység. Pffff. Tömény agyrohasztó hazudozás.
És nem mondom, hogy most a közösségépítés is tömény hazudozássá vált, de egy kicsit megfertőzték vele azáltal, hogy a nyelvezetet adoptálták.
"Ebbe azért belejátszik szerintem némi sznobizmus is."
Ezerrel. Ezt megint jobban összefoglaltad mint én.
Frederick2 2024.02.07. 13:29:37
"Már az említett céges kultúra is színtiszta parasztvakítás"
Az a szomorú, hogy az állami intézmények egy része is kezdi átvenni a céges kultúra egyes elemeit. Nálunk előfordulnak már olyan marhaságok, mint meeting, csapatépítő training, coach. Lehívnak drága pénzért valami coach-t, és az játszat velünk különféle dedós játékokat. Egyszer 14 napos továbbképzésre, aminek a része volt ilyen borzalmasan dedós játékok játszatása, állítólag segíti az önfejlesztést.
"Szerintem ott romlottam el, hogy még a rendszerváltás előtt apám elvitt szoci brigádbulikra, május elsejékre, és hasonlókra, ahol olyan közösséget láttam amit nem kellett organizálni meg inhalálni meg deriválni, simán csak együtt volt egy rakás egyszerű ember és jól érezték magukat mindenféle ideológia meg tettetés nélkül. És ha kellett akkor számíthattak egymásra, segítettek egymáson."
Jól tette apád, hogy elvitt ezekre a brigádbulikra! :D
Az én ismerősi köröm nagyrészt munkásosztálybeli és alsó-középosztálybeli emberekből áll. Van egy kis fluktoáció, kiesik belőle időnként néhány ember, meg bejönnek újabbak. Van egy keménymag, ami megmarad örök havernak vagy örök barátnak.
Azt vettem észre már több éve, hogy a melós ismerőseimmel őszintébben el tudok beszélgetni sok témáról, mint a polgári értelmiségi ismerőseimmel. Persze oda-vissza vannak kivételek.
Gondolom, ez azért van, mert polgári közegben az ember eltanul kommunikációs technikákat, amivel képes úgy beszélgetni a másik emberrel, hogy közben nem teszi ki magát támadásoknak, és közben védve is van. Míg az egyszerűbb melósok meg törekednek az őszintébb beszédre, meg ha konfliktus van, ők beleállnak, akár erővel is. Csernus szerint egy értelmiségi, mivel tanultabb, képes profibb álarcokat készíteni, amivel megtéveszti a környezetét és saját magát is.
Nem véletlen az sem, hogy a woke a középosztálybeli értelmiség soraiban terjedt el, nem a munkások között.
valis47 2024.02.07. 13:40:39
www.telegraph.co.uk/news/2024/01/22/carbon-footprint-homegrown-food-allotment-increase/
Deansdale 2024.02.07. 16:56:39
Az is igaz, hogy a woke agymosás több réteg szofizmusból áll, amire az egyszerűbb emberek gyárilag immunisak. És ez egyben tragédia is, mert bizonyos szempontból a legígéretesebb fiataljainkat rabolja el tőlünk.
Deansdale 2024.02.07. 16:57:39
Mindazonáltal arra jó ez a dolog, hogy lássuk a kijelölt jövőképet. Ébresztő, emberek, a háttérhatalom már a herénken ácsorog.
vodkasprite 2024.02.07. 18:11:40
valis47 2024.02.08. 10:11:53
Ha van két almafám, amit még permetezni sem szoktam, akkor én ártok a bolygónak? :D
Deansdale 2024.02.08. 12:49:45
bomberhopper 2024.02.08. 20:35:03
Bayaz 2024.02.08. 23:18:46
"De ezzel úgy érzem még mindig nekem van igazam :) A libsik egy óriási propagandagépzet TERMÉKEI, akiknek kötelező követni a propagandát, míg a jobboldalon a többség egyszerűen csak a személyes értékrendje miatt keres magának jobbos pártokat, és figyeli csalódva hogy azok nem képviselik az érdekeit.
"Hogy egy faék példát mondjak, ha holnap a magyar haladároknál elkezdik hinteni, hogy teljes mellszélességben tolni kell a gyerekek nemváltó műtéteit, akkor tolni fogják, a saját személyes véleményükként fogják előadni az igét a webes platformokon. Viszont ha Orbán holnap nyilatkozik, hogy mostantól jöhetnek a migránsok, akkor a fityiszre szavazók zöme azt fogja mondani, hogy a k. anyját Orbánnak és nem fogja a saját álláspontját megváltoztatni. (És aztán lehet hogy még mindig a fityiszre szavaz mint kisebbik rosszra, de nem azért mert fanatikus híve a vezetőnek vagy a párt ideológiájának.)"
Ebben nem értek egyet.
Orbán 2014-ben óriásmecsetet akart épiteni Budapestre és egy kormánypárti újságiró tiltakozott ellene, a többség nem mondott semmit vagy még dicsérte is a politikát.
Amikor először kormányon volt akkor még arról beszélt hogy 500 000 bevándorlóra van szüksége az országnak és egy szavazója se fordult ellene.
Amerikában az átlag konzervativ szavazó 2004-ben teljes szivből támogatta Bush-t és az iraki háborút, ma meg már gyűlöli őt.
Ehhez képest képzeld el mi lenne ha mondjuk Biden holnap kijelentené hogy a BLM egy káros mozgalom és erősebb rendfenntartásra van szükség. A média és az aktivisták nekiesnének és a szavazók jó része elpártolna tőle.
""Hát, ha most ránézek a nyugati világban a két nagy mozgalom tömegbázisaira, a konzervatívok legalább egy nagyságrenddel kevésbé fanatikusak mint a libsik. Persze ez nagyban függ attól, hogy a szponzorok mit pénzelnek, szóval eléggé mesterséges jelenség, és tagadhatatlan, hogy a jobboldalon inkább a kiábrándulást meg a zsákutcákat pénzelik, miközben balra milliárdok jutnak a fanatizálásra. És ez egyben válasz arra is, hogy "nagyobb energia van a haladár működés mögött" - ezermilliárd dollárokat toltak az elmúlt évtizedekben a baloldalba világszerte, ezért vannak ők mindenütt előtérben, úgy is hogy számbelileg kisebbségben vannak. Soros NGO-i a legkisebb példa erre - amit a médiával, oktatással és szórakoztatóiparral műveltek az sokkal nagyobb pénzeket emésztett fel, de meghozta a gyümölcsét."
Ebben viszont jórészt igazad van.
Igazából szerintem itt nem is Soros a meghatározó (bár ő egy jó jelkép), hanem az, hogy az átlag jómodú progressziv sokkal többet foglalkozik a politikával - többet tüntet, többet irogat, többet adományoz - mint az átlag konzervativ. Ez egy jó összefoglaló:
www.richardhanania.com/p/why-is-everything-liberal
Csomó libsi elmegy oktatásba vagy újságirónak alacsonyabb kezdeti fizetésért, mert ez számukra önmegvalósitás/lehetőség megváltoztatni a világot, mig a konzervativok inkább elmennek egy jobban fizető állásba hogy korábban családot alapithassanak.
Igazából máshogy fogalmaznám meg azt amit mondani akartam: az átlag libsi fanatikusabb mint az átlag konzervativ, de a fanatizmusok máshogy nyilvánul meg: a libsik általában az 'egalitariánus' ideológiához hűek (ideológiaközpontúság), mig a konzervativok az éppen választott vezérhez hűek (törzsiség/vezérközpontúság).
Deansdale 2024.02.09. 09:43:46
Az egyenlőségesdi ideológiája napról napra változik, ahhoz hűnek lenni pontosan azt jelenti, hogy te is napról napra változtatod a "véleményed" (sic), annak megfelelően amit diktálnak. Én mint konzervatív megtehetem, hogy 20 éve nagyjából ugyanazt gondoljam, de egy haladár nem ismerne rá az 5 évvel ezelőtt énjére. (És le is nácizná.)
A jobboldallal elgondolkodtattál, mert a konzervatív beállítottság alapból pont immunis a vezér kritikátlan imádatára, de lehet, hogy itt ebbe ölik a pénzt és az energiát? Trumpnak erős személyi kultusza lett, bár azért tagadhatatlanul sokan kiábrándultak belőle. Úgy érzem a jobboldalon ez afféle Stockholm-szindróma, hogy évtizedek óta senki nem képviseli az érdekeinket rendesen, és ha valakiről úgy tűnik, hogy egy kicsit mégis, akkor a tömegek azt hiszik eljött a megmentő és extázisba esnek. Aztán meg pofára.
Nálunk a jobbik és a miatyánk is rendesen vitt szavazókat Vektortól, ráadásul nagyon sokan szavaznak úgy, hogy csak Gyurcsányt ne, szóval szerintem a tömegbázis nagyja nem kritikátlan Orbán-fan. Bár ebben lehet egy kis kivetítés, hogy a saját nézőpontomat gyakoribbnak tartom a valósnál, de remélem nem :)
"Orbán 2014-ben óriásmecsetet akart épiteni Budapestre és egy kormánypárti újságiró tiltakozott ellene, a többség nem mondott semmit vagy még dicsérte is a politikát."
Őszintén szólva nem elékszem a körülményekre, azt viszont kétlem, hogy a jobbos magyar tömegbázis dícsérte volna a mecset ötletét. A sajtóban persze biztos voltak akik nyaltak Orbánnak, ez természetes, hiszen azért fizeti őket, de egy konzervatív beállítottságú ember nem fog a saját értékrendjével szembemenni csak azért, mert a nagy Ő kitalált valami hülyeséget. Ugyanez vonatkozik minden más hasonló példára is; Orbán (azt hiszem ezt nem kell bizonygatni) sokkal inkább opportunista és köpönyegforgató, mint konzervatív, ezért a valódi konzervatívok csak jobbhíján szavaznak rá - a személyi kultuszát egy szűkebb, hülyébb csoport viszi, akik focimeccsként látják a politikát, b-közép szellemi színvonalon. Ezek persze követik is mindenhová, ahogy írtad, de ők szerintem egy kisebbség a szavazók között.
"mi lenne ha mondjuk Biden holnap kijelentené hogy a BLM egy káros mozgalom és erősebb rendfenntartásra van szükség. A média és az aktivisták nekiesnének és a szavazók jó része elpártolna tőle."
Ha Biden önszántából szembefordulna a gépezettel akkor nyilván felháborodna a tömegbázis, de ha a háttérhatalom akarná jegelni a BLM-et akkor simán megtenné és nem lenne semmi következménye. Ezt onnan tudom, hogy a BLM aktivitása és a rájuk irányuló figyelem mértéke drasztikusan változott már többször is az évek során, volt hogy minden nap lázongtak és velük foglalkozott minden hírcsatorna, volt hogy hónapokig semmi. Bidennek egy büdös mukkot nem kellene szólni a BLM-ről ahhoz hogy kifakuljanak a közbeszédből.
Persze a propagandagépezetnek van egy tehetetlensége - amit évek-évtizedek óta sulykolnak azt nem lehet egy nap alatt törölni. Ettől függetlenül jól követhető ahogy ez a gépezet folyamatosan változtatja, hogy miben kell hinni, és amit egyszer felemelt azt el is dobhatja. Jó példa erre a feminizmus, ami majd' egy évszázadig tolva volt, most meg visszaszorult harmadrangú, megtűrt cseléddé akinek kuss a neve transzügyben. De a transzmozgalmat is háttérbe tudnák szorítani ha akarnák, maximum 1 év kellene hozzá.
...
Ezeket a vitákat szeretem, amikor közelednek a vélemények és nem távolodnak. Mondtál dolgokat amik elgondolkodtattak, ami ritkaság, úgyhogy köszönöm.
(Mármint nem azért ritkaság, mert nem szoktam gondolkodni, hanem mert a többség nem tud vitázni, a sértéseken és a médiából vett kliséken és lózungokon meg nincs mit töprengeni :)
Kéne valami mélyebb megértés arról, hogy milyen viták közelítik a felek véleményeit, és milyenek távolítják. Gondolom az egóhoz lehet köze, az érzelmekhez, de ez önmagában csak egy sablonválasz, ezt még ki kellene bontani.
Frederick2 2024.02.09. 15:21:18
"A Miatyánkban sem bízom maradéktalanul, hogy finoman fogalmazzak."
Tudod, nekem mi a fura a Mi Hazánkban?
Becsület Napja. Minek minden évben ez a botrány?
Simán Lehetne egy olyan megemlékezés minden évben, aminek az lenne a lényege, hogy emlékezzünk meg mindazon magyar katonákról és civilekről, akik erőszakos halált szenvedtek Budapest ostroma során. A kegyelet mellett ki lehetne hangsúlyozni, hogy itt két diktatúra csapott össze, amely csak kárt okozott az országnak.
DE NEM!
Marad a Pax Hungarica által meghonosított narráció, aminek a lényege, hogy a hős Németország, karöltve a szövetséges Magyarországgal, keresztes hadjáratot hirdetett a Szovjetunió ellen!
Mit eredményez a Mi Hazánk azzal, hogy nyomatja a Becsület Napját?
1, A magyarság többsége, a neonáci narratíva miatt, képtelen csatlakozni a rendezvényhez. Így az a tisztességes réteg, amely kimegy egy 1956-os megemlékezésre, nem teszi ezt meg egy Becsület Napján.
2, Létezik egy kisebbség, ami a négy fal között előszeretettel ejakulál Hitlerre: Zöldingesek, HVIM, Betyársereg, Légiú Hungária, Depositum. Ők az évente megrendezett szertartás alatt kielégülnek. Jó nekik! :P
3, A balhéra váró Antifák bejönnek az országba agyon verni néhány magyart.
4, A Becsület Napja megosztja a magyar társadalmat.
5, Toroczkai maga teszi lehetővé, hogy a FIDESZ bevethesse a náci-kártyát a Mi Hazánk ellen. Ahogy tette sikerrel a JOBBIK-kal szemben.
6, A nácikártyának köszönhetően az MH-nak minden esélye megvan, hogy elbukjon minden választást.
Mindezt úgy, hogy a rendezvényt lehetne tisztességes alapokra is helyezni, amire megemlékezhetne minden magyar. De nem, ez továbbra is megmarad egy kisebbség ökörködésének.
Amúgy TomCat volt az első, még másfél évtizeddel ezelőtt felvetette, hogy ki kellene venni a Becsület Napját a nácik kezéből, és kellene egy tisztességes nacionalista rendezvényt létrehozni eme tematika mentén. Az a TomCat, akit egyébként Toroczkai és a hívei kiutáltak a nemzeti radikalizmusból.
Toroczkai rengeteg árt a saját pártjának, és megosztja a magyar társadalmat a Becsület Napjával. Ennek mi értelme?
Frederick2 2024.02.09. 15:30:18
Én egyre inkább úgy látom, hogy a nyugati civilizáció minden országában (Európa, USA) a parlamentáris demokrácia, vele együtt pedig a politikai pártok a társadalom megosztásának és a nemzet tagjainak egymásra hergelésének eszközei. Finanszírozza felülről a globális elit, a háttérhatalom. És minden egyes párt részese ennek a társadalomromboló bulinak.
Nem hiszek a parlamentáris demokráciában. Ez egy nagy rakás szar. 2022-ben minden egyes pártra behúztam az X-et - vagyis érvénytelen szavazást adtam le. A további szavazásokra pedig nem vagyok hajlandó elmenni. Ez egy parasztvakítás. Lassan úgy látom, minden politikus egy gazember!
Deansdale 2024.02.09. 18:17:27
valis47 2024.02.10. 14:07:15
Érdekes a kanadai tartózkodása majd váratlan hazatérése is (ezek szerint már nem üldözik itthon). Mindegy, én a munkásságát követtem csak, személyesen nem ismerem, lehet, hogy félreismerem. De érdekes volt, hogy a bombagyárra regisztráláshoz mindenkinek meg kellett adnia a személyes adatait. Ez a lista került annak idején valaki szerint a rendőrséghez. Bár én is regisztrálva voltam, és bajom nem lett tőle (de nem is vettem részt az általuk szervezett akciókban stb.)
valis47 2024.02.10. 14:20:45
2006-ban feltűnt ő is a tévéostromnál, ha ezért Toroczkait leprovokátorozza (ahogy az "események" fideszes verziója is), lehetett akár ő is küldve oda... bár ezt nem hiszem, bizonyára csak ott akart lenni az események sűrűjében. Valószínűleg csak egy magányos farkas kocka (a "rajongóiról" is megvetően nyilatkozott kiszivárgott szövegek szerint, de ezt csak emlékezetből mondom, nem fogom előkeresni), nagyon intelligens figura, valamennyire karizmatikus is, de nem bizonyult alkalmasnak vezetőnek. A Google-ban ha a polgári nevére keresel azt írja, hogy "Some results may have been removed under data protection law in Europe" (Egyes eredményeket az európai adatvédelmi törvények értelmében eltávolíthattak.) Magyarán kérhette a guglitól, hogy töröljenek róla találatokat, mert nem akarja, hogy a múltjában kutakodjanak. Érthető persze ez is, hogy élt "az elfelejtéshez való joggal", ami az EU bíróságának egyik ítélete szerint kérhető.
Mindenesetre a tolvajkergetők nagyon jó kezdeményezés volt, akár ő találta ki, akár csak az élére állt akkor. Jellemző, hogy emiatt került igazán összeütközésbe a hatóságokkal.
Frederick2 2024.02.11. 13:13:27
"A jobboldallal elgondolkodtattál, mert a konzervatív beállítottság alapból pont immunis a vezér kritikátlan imádatára, de lehet, hogy itt ebbe ölik a pénzt és az energiát? Trumpnak erős személyi kultusza lett, bár azért tagadhatatlanul sokan kiábrándultak belőle. Úgy érzem a jobboldalon ez afféle Stockholm-szindróma, hogy évtizedek óta senki nem képviseli az érdekeinket rendesen, és ha valakiről úgy tűnik, hogy egy kicsit mégis, akkor a tömegek azt hiszik eljött a megmentő és extázisba esnek. Aztán meg pofára."
"Orbán (azt hiszem ezt nem kell bizonygatni) sokkal inkább opportunista és köpönyegforgató, mint konzervatív, ezért a valódi konzervatívok csak jobbhíján szavaznak rá - a személyi kultuszát egy szűkebb, hülyébb csoport viszi, akik focimeccsként látják a politikát, b-közép szellemi színvonalon. Ezek persze követik is mindenhová, ahogy írtad, de ők szerintem egy kisebbség a szavazók között."
Úgy látom, te jóval realistábban látod a mainstream "jobboldal" állapotát és természetét, mint Jordan Peterson. Ha jól tudom, ő még mindig ott tart, hogy egyedül Trump és Orbán mentheti meg a nyugati civilizációt a pusztulástól. Tisztelem, mint pszichológus, és sokat hozzátett a baloldal kritikájához, de úgy látom, politikai szempontból tök sötét a pali. Már azt is visszásnak tartottam, hogy amikor látogatást tett Magyarországon, körbe udvarolta Orbán Viktort és Novák Katalint. Az viszont kifejezetten fájt, amikor dicsérni kezdte az Orbán-kormány antikommunizmusát. Pont abban az időszakban építették tovább Orbán diplomatái a Kínai Kommunista Párttal a gazdasági és diplomáciai kapcsolatokat, szó volt Fudanról és az ideépítendő akku gyárakról. Peterson ennyire nem tájékozódik? Kiábrándítóan naiv!
Frederick2 2024.02.11. 13:17:48
www.youtube.com/watch?v=SCUSXEBiwsA&list=PLtZZywslnjQExYK_xwpEA9UgE1UqCxP_o&index=5
Frederick2 2024.02.11. 13:21:33
valis47 2024.02.11. 13:46:29
youtu.be/wHfyMaftVTM
Deansdale 2024.02.14. 15:57:18
Frederick2 2024.03.02. 06:36:36
Egy nagyon korrekt beszélgetés az ökofalvakról
podcasts.apple.com/hu/podcast/038-az-%C3%B6ko-%C3%A1lom-nyom%C3%A1ban-dr-farkas-judittal/id1656034839?i=1000630620276
Frederick2 2024.03.02. 06:40:00
Kisközösségi témában még ezeket is érdemes tanulmányozni:
www.kiskozossegek.hu/
kiutak.hu/
vodkasprite 2024.03.03. 11:59:23
henrymakow.com/makow-anti-sem.jpeg
vodkasprite 2024.03.03. 11:59:44
Deansdale 2024.03.03. 12:27:51
Frederick2 2024.03.03. 13:26:36
"Azok a régi szép idők, amikor a férfiak még úgy dughattak meg bárkit, ahogy csak akartak"
444.hu/2024/03/02/azok-a-regi-szep-idok-amikor-a-ferfiak-meg-ugy-dughattak-meg-barkit-ahogy-csak-akartak
Úgy néz ki, a kedves újságíró nő nem érti a filmet. A "Volt egyszer egy Amerika" nem csupán egy gengszter film, hanem egy bukástörténet. Négy zsidó gengszternek a bukása. Kettőt tűzpárbajban megölnek a rendőrök, egy öngyilkos lesz, a főszereplő, Noodles pedig egy ópiumbarlangban múlik ki elég nyomorúságosan.
Az a nemi erőszak jelenet naturális, és szimbólumként funkcionál a filmben. Noodles gyerekként még tiszta szerelmet ápolt a hölgye felé, de felnőtt gengszterként fokozatosan elveszti az eszményeit, köztük olyanokat, mint a barátság és a szerelem. Az, amikor átadja magát az ösztöneinek, és megerőszakolja a nőt, akit egykor szeretett, pont ezt a morális bukást mutatja meg a férfi-női kapcsolatok terén. Onnantól ő végérvényesen elveszti a nőt. A film vége felé van egy beszélgetés Noodles és a nő között, ahol Noodles-szen érződik a lelki fájdalom, amit a bűntudat és a szeretett női hiánya okoz. Egyáltalán nincs idealizálva benne a nemi erőszak. A főszereplő igenis megbűnhödik többek között ezért a bűntettéért is.
Az újságíró nő nem érti a filmet, és erről rittyent egy cikket. Ahelyett, hogy megtartaná az asztalfióknak, inkább megkéri a 444-et, hogy rakják ki cikként. Ostoba és rosszindulatú iromány.
Az külön vicces, hogy a cikknek csak egy részlete olvasható, ugyanis fizetős. Aki el akarja olvasni, annak pengetnie kell a 444-nek. Ami nem is baj, mert így kevesebb embert agymos ezzel a hulladék irománnyal.
Egyszer FreddyD mondta egy Filmbarát-podcastben, hogy a 444 egy tisztességes lap. Aha, persze! Tömje csak kétpofára ennek az aljas, sok esetben kifejezetten primitív szennylapnak a cikkeit. :P
Deansdale 2024.03.03. 13:47:25
Az is nyilvánvaló, hogy egy bűn értéke a feministáknál ideológiai alapon dől el, pl. egy sorozatgyilkosnak levelet írnak a börtönbe, hogy szeretnének vele randizni, de 40 évvel ezelőtti filmekben a nemi erőszak az irgum-burgum, mer' patriarchátus. A tömeggyilkosság szexi, a nemi erőszak alól viszont nem létezik felmentés, az az ember onnantól nem ember és nincs neki megbocsátás. Érdekes erkölcsi álláspont.
Mellesleg van egy olyan sejtésem, hogy ezt az erőszakolós hülyeséget kizárólag a médiának adják elő, ez valójában színtiszta ideológiai észosztás, miközben a valóságban a nemi erőszakolókat is szexinek tartják és nekik is levelet írnak a börtönbe, hogy randizhatnának. Erről egyelőre nem láttam statisztikát, de kíváncsi lennék.
valis47 2024.03.03. 21:56:51