Szokás szerint nevezhetném ezer néven a szóban forgó csoportot, a közbeszédben ők a libsik, progresszívek, regresszívek, toleránsok, balosok, kultúrmarxisták, komcsik, ésatöbbi. Amiről fel lehet őket ismerni az az, hogy mindig valaki másért aggódnak, illetve valamilyen csoportért. Jaj, a cigányok. Jaj, a menekültek. Jaj, a melegek.

Akikről ez a "jaj, a szegények" sztori eredetileg szólt, azok a szegények. Mármint a csórók, igen. Marx az osztályharcot a szegények vs. gazdagok tengelyen találta fel, és azóta is nagyon népszerű ezzel a találmányával. Arról ritkán szól a fáma, hogy az osztályharc gondolatának egyetlen biztos következménye az, hogy rögzíti és fokozza a két fél közötti gyűlölködést, aminek így csak egy végkimenetele lehetséges: elkezdik kiirtani egymást, aztán aki túléli az győzött. Mivel a szegények vannak sokan és a gazdagok kevesen, általában utóbbiak húzzák a rövidebbet: agyonverik őket a nagy házaikban rájuk törő proletárok, aztán jön az egyenlőség utópiája, amiben már nincsenek gazdagok, csak szegények. (Meg a forradalom vezetői, akik beköltöznek a kiürült nagy házakba.)

A Marx utáni baloldal rájött, hogy "osztályharc" nem csak valódi osztályok között lehetséges, hanem bármely két véletlenszerű csoport között is - elég csak rájuk fogni, hogy osztályok, aztán elböffenteni, hogy az egyik elnyomja a másikat. A férfiak és nők nyilván nem osztályok, és még nyilvánvalóbban nem nyomják el egymást, de ez nem akadályozta meg a balosokat abban, hogy osztályharcot vízionáljanak közéjük. Ugyanez zajlott le melegekkel és heterókkal, cigókkal és magyarokkal, színesekkel és fehérekkel, ésatöbbi. Amit a progresszívek a politikában erőltetnek, az szinte mind ilyen fantázia-osztályharc, ahol a hasraütéssel kettéosztott társadalom egyik felét féltik a másiktól. Még a paradoxon sem zavarja őket, amikor gazdagok féltik a szegényeket a gazdagoktól, heterók féltik a homókat a heteróktól, fehérek féltik a színeseket a fehérektől, férfiak féltik a nőket a férfiaktól. Amikor valaki erre rámutat, elintézik annyival, hogy "ja, hát én nem vagyok elnyomó, de a többség igen". Ők maguk a bizonyíték, hogy amit terjesztenek értelmetlen, de erről ne vegyünk tudomást, inkább tekintsük őket kivételnek, amiből többmillió van.

George Orwell gazdag családból származó, szocialista beállítottságú(!) íróként nem sajnálta a fáradságot személyesen utánajárni annak ami érdekelte, így többször is "leereszkedett" a szegény sorsúak közé, közvetlen közelről figyelve meg életüket. A wigani móló c. könyvében az angol bányászok sorsáról ír, ami a pokol valamelyik bugyrát juttatja az olvasó eszébe. Ami érdekesebb - hiszen azt mindigis tudtuk, hogy a bányászok élete nem leányálom -, hogy a könyv második felében azt boncolgatja, a szocializmus miért nem tud segíteni ezeken az embereken. Szerinte ennek egyik fő oka az osztályok közötti előítéletek és ellenségeskedés. A szocialisták túlnyomó többsége középosztálybeli értelmiségi, aki bár egyfolytában a szegények nyomoráról papol, valójában undorodik tőlük - nem közösködik velük semmiben, nem jár közéjük, nem ismeri őket, nem adakozik a megsegítésükre. Orwell szocialistaként tökegyedül éldegélt a bányászok között, más szocialistákat még csak mutatóba sem látott a pórnép közé leereszkedni. Inkább írogatták rendszerellenes pamfletjeiket tweedzakóban, kényelmes székekből, mahagóni íróasztalok mögül. Ez arra a következtetésre vezette Orwellt, hogy a szocialisták többsége nem a szegényeket szereti, hanem a gazdagokat gyűlöli, de mivel az utóbbi nem szalonképes, kényszerből az előbbi álcája mögé bújnak.

(Erről picit bővebben értekezik Jordan B. Peterson, akit az utóbbi hónapokban a szólásszabadság melletti kiállása miatt ismerhet a világ. Angol nyelvű videó.)

...a progresszívek többsége pedig nem a cigányokat/négereket/muzulmánokat szereti, hanem a magyarokat/fehéreket/keresztényeket gyűlöli, de gondolom az olvasó ezt már úgyis kilogikázta. Amikor egyesek arról beszélnek, hogy nem lenne baj a magyar/fehér/európai kultúra kipusztulása, akkor ugye látjuk, hogy ez nem a más kultúrák szeretetéből fakad? A feminizmus kakukktojás abban az értelemben, hogy bár alapvetően a férfigyűlölet eszköze, a követői szeretik a nőket. Ami mondjuk nem meglepő, tekintve hogy mindenki a nőket szereti jobban, nők és férfiak egyaránt. Az antifeministák is szeretik a nőket, csak nem nézik le őket annyira, mint a feministák. Dehát akkor mi szükség a feminizmusra, ami azért küzd ami eleve adott, és az ellen ami nem is létezik? Felfoghatatlan.

Orwell óta nem sok dolog változott e téren. A progresszívek túlnyomó többségének esze ágában sincs szeretni a szegényeket, a cigókat, a muzulmánokat - nem is ismerik ezeket, nem laknak a közelükben, nem járnak a társaságukba. Tartanak belőlük egyet-kettőt az entellektüell körökben, akikre lehet mutogatni ha arra van szükség, de a mutogatás után a zárt lakóközösségeikbe mennek haza, ahol a lakók 100%-a fehér és felső-középosztálybeli. Ha véletlenül összefutnak velük odakint a nagyvilágban, megütköznek és megzavarodnak, elfordítják a fejüket és továbbmennek. Fúj kisfiam, büdös, piszkos, dobd el azonnal! A szegénység és a másság számukra csak mint absztrakció és mint politikai szlogen hasznos, a gyakorlati megvalósulását ki nem állhatják.

Ők a cigányok, arabok és négerek legnagyobb barátai hazánkban. Lehet más a politika...

Érdekes adalék ehhez a tézishez ahogyan a balosok a balos forradalmak és diktatúrák eredményeit felmérik. Mit gondolunk mi, kívülállók, hogyan lehet lemérni egy "a szegények felemelkedéséért küzdő" mozgalom sikerességét? Szerintem azon, hogy a szegények sorsa javult-e. Különös módon a balosokat inkább az érdekli, hogy sikerült-e a gazdagokat agyonverni. Ha jó sok burzsujt kivégeztek sarlóval-kalapáccsal, akkor az egy frankó balos rendszer, követendő példa - attól függetlenül, hogy a csórók sorsa fikarcnyival sem javult, sőt. Castro nem azért jó ember, mert segített a szegényeken, hanem mert eltörölte a gazdagokat.

Ha te választhatnál, hogy hol legyél szegény, az USA-ban vagy Kubában, akkor ugye világossá válik a helyzet fonáksága? Hogy az a rohadt kapitalizmus a szegényeknek is jobb, nem csak a gazdagoknak. Csak az emberi hiúság és irigység az, ami az objektív helyzetértékelést félredobva a gazdagok véréért kiált, akkor is ha az a szegényeknek is rossz. A marxisták valódi célja nem az, hogy a náluk rosszabb helyzetben lévők sorsa javuljon, hanem hogy a náluk jobb helyzetben lévők megdögöljenek. A "gazdag" a balos definíció szerint az, akinek több van mint nekik. Ők maguk sosem "gazdagok" - ők a szegények megsegítését szolgáló rendszer tengelyei, akik a fáradozásukért cserébe megérdemelnek minden luxust.