Deansdale

Az egyik legfélreértetteb téma a világon, pedig a megértése nagyban segítheti más területek (pszichológia, szociológia, táplálkozás, nőzés, stb) megértését is. Az egyik legelső problémája "vallásos jellegű", vagyis:

Evolúció vs Teremtés

Amerikában nagy vita megy arról, hogy melyik igaz, az USA-n kívül nincs az ügynek akkora visszhangja, de azért a speckó fórumokon mindenütt ezrek tárgyalják az örök kérdést: Isten teremtette a világot, vagy pedig a Darwin-féle evolúció-elmélet az igaz? Kevesen jutnak el odáig, hogy rájöjjenek, a kérdés teljesen értelmetlen, hiszen a teremtés és az evolúció két teljesen különböző dologra vontakozik. Az evolúció ugyanis az élet fejlődését magyarázza, a keletkezését nem. Az evolúció tudományos elméletében nincs olyan rész, ami azt magyarázná, hogy hogyan jött létre az élet "a semmiből". Az ősleveses elmélkedések nem képezik szerves részét az evolúciónak, az ugyanis mindössze annyit taglal, hogy hogyan változik egy adott faj generációról generációra. Ahhoz, hogy evolúcióról beszélhessünk, az első generációnak már meg kell lennie.

Természetes kiválasztódás

Az evolúció nem valamiféle rejtélyes - és főleg nem megszemélyesített, tudatos - erő vagy hatás, ami valamerre terelné egy faj egyedeit; még csak fejlődésről sem feltétlenül beszélhetünk. Az evolúció önmagában mindössze annyit tesz: változás. A gyermek nem pont ugyanolyan mint a szülő. Arról, hogy ez a változás valamerre "haladjon", a természetes kiválasztódás tehet. A természetes kiválasztódás azt jelenti, hogy a kevésbé alkalmazkodóképes, illetve gyengébb egyed nagyobb valószínűséggel pusztul el, mint az alkalmazkodó és erős. Az oroszlánok a beteg gazellát falják fel előbb.

Az evolúció működése

Egy faj úgy fejlődik, hogy a gyengébb egyedek hamarabb meghalnak, tehát kevesebb utódot hagynak maguk után, mint az erősek, és így a faj génkészletéből kipereg a gyengeség. Csak az "erős gének" maradnak fenn hosszú távon. Az evolúció fő eszköze a halál - a gyengék elpusztulásával "erősödik" az, ami túlél. Ne úgy képzeljük el az alkalmazkodást, hogy ha például egy faj fő táplálékforrása eltűnik, akkor az egyedek gyomra átalakul, és mást kezdenek enni, hanem amelyik egyed nem képes új táplálékforrás emésztésére, az megdöglik. Csúnyán hangzik, de ez vonatkozik az emberekre is: a földművelés vagy a tejfogyasztás bevezetésekor akik nem bírták az adott új táplálékot, azok meghaltak, és nem hagytak hátra utódokat. Ezért mi olyan emberek utódai vagyunk, akik bírták. De jó ha látjuk azt is, hogy ha ma kerül be az étrendünkbe valami új táplálékfajta, akkor mi sem fogunk hozzá úgy alkalmazkodni, hogy átalakul a gyomrunk. Ha holnaptól kizárólag fakérget vagy hínárt kéne ennünk, rengeten belehalnának mire kiderülne, ki az aki bírja, és ki az aki ilyen formán továbbadhatja a génjeit a következő generációnak.
Ez a folyamat zajlik jelenleg a szénhidrátokkal, gluténekkel, transz-zsírokkal, stb. Sokan tönkremennek vagy meghalnak ezek miatt a viszonylag új étrendi változások miatt, és nem fogja őket vigasztalni az, hogy évszázadok múltán az "új emberiség" már nyugodtan eheti majd ezeket. Abban az emberiségben az ő génjeik (utódaik) már nem lesznek benne, mivel az ő génjeik nem bírták a strapát. Persze ők - és utódaik is - fennmaradhatnának, ha visszatérnének a "régi" táplálkozáshoz - de mint tudjuk, a paleo csak egy divat...

Ahhoz, hogy egy faj "megengedhesse magának" azt a luxust, hogy egy környezeti változásra elpusztuljanak azok az egyedek, amik azt a változást nem bírják, nagy genetikai variációra van szükség. Ez biztosítja, hogy lesznek akik bírják a változást. A genetikai variáció kialakítására szolgál a mutáció, vagyis a gének ilyen-olyan apró, nem tervezett módosulásai, amik vagy hasznosak, vagy károsak. Ha hasznos, akkor valószínűleg az egyednek több esélye van szaporodni, tehát a génjei fennmaradnak - ha káros, akkor az egyed valószínűleg elpusztul mielőtt ivarérett lenne. Ilyen genetikai szórás az embereknél az egyéni érzékenység a gluténre. Van akinek olyanok a génjei, hogy bírja a glutént, másoknak olyanok a génjei, hogy nem. Aki gluténérzékeny, az nagyobb eséllyel hal meg gyermektelenül, tehát a következő nemzedékben a gluténérzékenyek száma csökken. Íme az evolúció működés közben... Persze mi emberek ebbe már beletúrtunk, és nem hagyjuk meghalni azt sem, aki gyenge, beteg vagy életképtelen, és ennek meg is isszuk a levét, dehát így jár az aki erkölcsöt és morált fejleszt ki magának pragmatizmus helyett :)

Szex és NY evolúció

A táplálkozás vizeiről a nőzés területére átevezve, könnyen le lehet modellezni azt is, hogy miért vagyunk a nemi életünkben olyanok, amilyenek. Ha feltételezzük, hogy létezik egy széles variációjú "alap emberi őstörzs", akik a kőkorszak peremén üldögéltek valahol, és akiknek a leszármazottai vagyunk, akkor néhány gondolatkísérlettel végig lehet zongorázni, hogy miért buknak a férfiak a feszes cicikre, a nők meg a vastag pénztárcára.

Tegyük fel, hogy az ős-törzsünkben a férfiak mindenféle nőt kívánnak. Az egyik a karcsút, a másik a dagit, emez a magasat, amaz az alacsonyat, ezek a fiatalt, azok az öreget, satöbbi, satöbbi. Namármost egyértelmű, hogy ősmuksóink közül annak lesz a legtöbb gyereke, aki a legtermékenyebb nőket kívánja - vagyis annak az őshapsinak a legnagyobb az esélye arra, hogy génjeit továbbadhatja a következő generációnak, aki a fiatal, széles csípőjű, egészséges, stb nőket kívánja. Aki megvénült satrafákra vagy gümőkóros vízfejű egészségügyi rokkantakra bukik, az nem fogja tudni a saját génjeit továbbadni. Ha vesszük azt, hogy "őstörzsünk" óta eltelt több mint kétmillió év, vagyis ennek a kiválasztási szempontnak többszázezer generációnyi ideje volt érvényesülni, megérthetjük, hogy a mai modern férfiak 99%-ának miért elsősorban(!) a playboy-nyuszikra áll a zászló. Azért, mert az apjának, nagyapjának és az ükapjának is arra állt, visszamenőleg kétmillió évre, hiszen ha nem arra állt volna, akkor nem lett volna gyereke (vagy legalábbis kevesebb/satnyább, ami szintén csökkenti a további szaporodás esélyeit).

A férfiak szexualitásának másik vetülete a nemi vágy erősségének kérdése. Tételezzük fel, hogy az őskrapekok szexuális fűtöttsége nullától végtelenig terjed. Az egyiket abszolút hidegen hagyja a szex, a másik csak arra tud gondolni. Egyértelmű, hogy amelyiket nem érdekli a szex, annak nem lesz gyereke, tehát a "szexmentes gén" igen gyorsan kipereg az emberiség génkészletéből. Amelyiket csak a szex érdekli, az valószínűleg más problémák miatt nem lesz sikeres a szaporodásban, például elhanyagolja az élelemszerzés, menedéképítés teendőit, és ezért ő is kipereg a génkészletből. Azok a legsikeresebben szaporodó férfiak, akik nagyon akarnak szexelni, de azért képesek amellett más dolgokat is szem előtt tartani. Tehát mi modern férfiak mind olyan ősapák leszármazottai vagyunk, akik nagyon akartak szexelni - ezért mi is nagyon akarunk; ezeket a géneket örököltük tőlük.

A harmadik vetület az, hogy annak van a legtöbb gyereke, aki több nővel szexel [vegyük észre, hogy ez fordítva, nőknél, mennyire nem igaz!] - tehát az a férfi adta tovább a legtöbb gyermeknek a génjeit, akinek nem voltak erkölcsi aggályai a hűséggel kapcsolatban.

Összegezve azt kapjuk, amit manapság mindenki tud a férfiakról: a legtöbbjük olyan szexmániás, aki a karcsú, ámde nagymellű fiatal csajokra bukik, de azért megdugnak mindent ami él és mozog, akár a legyet röptében. Ez természetes, hiszen az ilyen mentalitású férfiaknak van a legtöbb gyereke, tehát nekik van a legnagyobb esélyük arra, hogy a génjeik fennmaradnak. Aki nem ilyen volt, annak kevesebb gyereke lett, és sok-sok generáció sodrában szép lassan kikopott az emberiségből.

A nőknél teljesen más a helyzet. Egy nőnek a férfi "termékenysége" - fiatalság, szépség - nem elsődleges szempont, hiszen egy 14 éves jóképű fiúnak ugyanúgy születhet utódja mint egy 50 éves csúnya pasinak. Ezért a nők közel sem helyeznek akkora hangsúlyt a másik kinézetére, mint a férfiak. Egy nőnek sokkal fontosabb, hogy a gyermek olyan géneket örököljön, amik segítik a túlélésben, tehát egy nő az olyan férfiakra fog bukni, akik úgy néznek ki, hogy mesterei a túlélésnek. Ezért van az, hogy a patkányképű Christiano Ronaldora tapadnak a nők, míg a jobb arcú, kedves, nagylelkű és diplomás Géza még a szomszéd Rozinak sem kell.

A túlélésnek viszont több formája is lehetséges: a nehézségekkel megbirkózhat az, aki maga egészséges, erős és agresszív; akinek társadalmi hatalma van (tehát követői, szolgái, beosztottai); akinek kiterjedt baráti köre van; és még ki tudja mit ki nem felejtettem. Ezekben a túlélési formákban egy a közös: van valamiféle erőforrásuk, amit ki tudnak aknázni. Az evolúció során pedig azok a nők voltak sikeresek, akik ilyen férfiakat kívántak, és ilyen férfiakat fogtak maguknak. Ezért van az, hogy a nők nem elsősorban a férfiak arcélét nézik, hanem azt, hogy mit tudnak "felmutatni": vagyon, jó állás, magas státusz. Egy férfias arcél nem garancia arra, hogy a gyerekek épségben felnőnek és maguk is tudnak majd szaporodni, de a vagyon és státusz már annál inkább.

Intermezzo: "erkölcsösebb" a férfiak ízlése, mint a nőké? Nem. Erkölcsösebb a nők ízlése, mint a férfiaké? Nem. Mindkettő praktikus túlélési és fajfennmaradási okok miatt alakult úgy, ahogy, tehát nem személyes választás kérdése egyik sem, hanem a legmélyebb ösztönszinten berögzült kényszer. De hogy a félreértéseket eloszlassuk: az ösztön arra vonatkozik, hogy kit kívánunk, és nem arra, hogy ki a szimpatikus, kivel élünk, vagy milyenek a barátaink. Durván, de egyszerűen megmondva: a férfiaknál azokra a nőkre merevedik a szerszám, akikről (tudat alatt) úgy látják, hogy a leginkább képes egészséges gyereket szülni - a nőknek pedig attól a pasitól lesz nedves a bugyijuk, akiről (tudat alatt) úgy látják, olyan erőforrásokkal és génekkel rendelkezik, amiknek köszönhetően a közös gyerekeknek magas lesz a túlélési esélye. Az intermezzo ott folytatódik, hogy a nők az erőforrásokat és a géneket szét is választhatják úgy, hogy összeállnak egy erőforrásokkal rendelkező pasival, de gyereket közben titokban egy jó génű férfival csinálnak. Ezért olyan fontos egy férfinak a nő hűsége, mert genetikai értelemben öngyilkosság más gyermekeit nevelni abban a hiszemben, hogy sajátok. Egy nőt így nem fenyegeti a férfi hűtlensége, hiszen attól teljesen függetlenül 100%-ig biztos lehet benne, hogy a gyerekei a sajátjai.

Namármost van viszont egy óriási buktató a nők párválasztásában: míg a férfiak első ránézésre megállapíthatják egy nőről, hogy kívánatos-e vagy nem, addig egy férfin nem feltételenül látszik, hogy milyen erőforrásokkal rendelkezik. A strandon két úszógatyás pasiról hogyan döntöd el, hogy melyik olajmágnás vagy herceg, és melyik csetlő-botló banki ügyintéző? Rejtett viselkedési jegyekből. Mert az erőforrásokkal rendelkező férfiak többsége hasonlóképpen viselkedik, akkor is, ha az erőforrásaik más természetűek. Egy túlélőképes pasi legfontosabb általános jellemzője az önbizalom - és ezzel el is érkeztünk az elsőszámú tényezőhöz, amire egy férfinak gyúrnia kell, ha szeretne elérni valamit a nőknél.

Persze az evolúciót meg kell érteni, és el kell fogadni, hogy mindannyiunkra "hatással van". Sokan szeretnék elbagatellizálni a kérdést, általában azzal, hogy modern korunkra már leráztuk magunkról az állati sors láncait. Ez hatalmas hülyeség, és nagyon könnyű azzal bizonyítani, hogy megkérjük az akadékoskodókat: a pasik izguljanak fel Margaret Thatcher képére, a nők meg valami "örök vesztes" pasira, aki még 30 évesen is szűz. Nem tudják megtenni, hiszen a szexuális vonzalom nem irányítható tudatosan. Az, hogy kit találunk szexuálisan izgatónak, az ösztöneinkben gyökerezik, azokat pedig az elmúlt többmillió év csiszolta olyanra, amilyenek. Nem fogjuk tudni levetni őket, mint egy megunt ruhát, függetlenül attól, hogy mennyire modernnek vagy felvilágosultnak gondoljuk magunkat. Sőt, ha tudatlanok vagyunk, vagy tagadunk, azzal csak azt érjük el, hogy az ösztöneink annál inkább irányítani fognak minket. Az egyetlen út, hogy kezünkbe vehessük a gyeplőt, ha megértjük és elfogadjuk az igazságot.