Antifeminizmus tárgyában mindigis afféle "bölcs öregként" tekintettem Rob Fedders-re, a No Ma'am blog írójára. Általában 2-3 lépéssel a többiek előtt járt, mivel szokása mindig a nagyobb képet szemlélni. Viszont éppen ezért az ő írásainak megértéséhez kell egy bizonyos "alapműveltség", legalábbis feminizmus és marxizmus terén, mivel olyan dolgokról beszél, amit az átlagembernek még senki nem magyarázott el, tehát valószínűleg nem fogja könnyen megérteni.

Annak idején nem ért nagy arculcsapásként a rengeteg új felismerés, amit ő inspirált, mert többé-kevésbé jó irányba tapogatóztam, csak felnyitotta előttem a távlatokat. Most viszont egy kicsit más a helyzet: egy olyan perspektívát írt le az utóbbi néhány cikkében, ami alapjaiban helyezi más megvilágításba a teljes kérdést. Ezt most zanzásítva adom elő, ami az esetek többségében hiba, mert ha egy gondolatmenetet az emberek nem tudnak követni, akkor elutasítják - holott csak arról van szó, hogy nem rendelkeznek a kellő tudással a megértéséhez. De nekem nincs arra lehetőségem, hogy végigpasszírozzam az olvasót azon az úton, amit Rob barátunk bejárt, és amiről maga is ír: a több évnyi olvasáson, utánajáráson, morfondírozáson, megértésen - és nem csak a feminizmus, hanem a történelem, a társadalom, az evolúció, a szociológia, pszichológia, és még ki tudja mi minden terén. Egy hasonló utat magam is bejártam, és én is tettem már róla említést. Aki viszont a marxizmus világhódító útjával és a feminizmus társadalomellenes gyökereivel kapcsolatban ismeretlen vizeken evez, az most legföljebb annyit tehet, hogy kapaszkodik, és az ismeret-béli hiányosságokat jóhiszeműséggel pótolja. Ha valamiben nem látja a rációt, ne azonnal támadjon, hanem próbálja megérteni, akkor is, ha a szövegben nincs részletesen kifejtve a téma alfától omegáig.

Szóval a lényeg dióhéjban: a feminizmusnak gyakorlatilag vége. A hívek még nem tudják, de a mozgalom "halott", hiszen elvégezte amiért életre hívták, és a továbbiakban nincs rá szükség. A nők többsége dolgozik; a család intézménye szétverve, romokban hever; a válás hétköznapibb mint maga a házasság; természetesnek számít, ha egy gyermek apátlan, csonka családból érkezik; ésatöbbi. A feminizmusnak ezek voltak a (rejtett) céljai, és ezeket el is érte - így az elitnek már nincs rá tovább szüksége. Sőt, pont ellenkezőleg: a szokásos marxista társadalomformálási módszer szerint elérkezett az idő az "ellenoldal" fellendüléséhez.

Ami 5-10 éve még elképzelhetetlen volt (most nem kifejezetten Magyarországról beszélek, hiszen hazánk csendben meghúzódik a nemzetközi trendek árnyékában, sokszor - szerencsére! - azoktól alig érintetten, vagy azoktól lemaradva), hogy az antifeminista hangok teret kapjanak a sajtóban, mára egyre gyakoribb. A neves, patinás újságok weboldalain egyre több az antifeminista hozzászólás, amit tegnap még moderáltak volna, de ma már nem teszik.

A marxista terv részeként most annak van itt az ideje, hogy az inga a másik irányba lendüljön, és most a másik oldal is kapjon némi "állami lendületet". A terv maga ugyanis az, hogy a legvégén minden hatalom az állam kezébe kerüljön, mindenki minden problémájával az államhoz szaladjon, minden kérdésben az állam legyen az egyetlen, a végső, az abszolút hatalom. A család az állam ellensége volt, tehát bevetették a feminizmust, hogy elpusztítsa. Ez gyakorlatilag megtörtént. Jelenleg még a legtöbb ütőkártya a nők kezében van - úgyhogy ez még nem a végcél, csak egy állomás. Innen arrafelé kell továbbhaladni, hogy a nők ütőkártyái is az állam kezébe kerüljenek. Mit is jelent ez konkrétan? Egy példa a gyermekelhelyezés. A történelem ködbe vesző régióiban egy gyermek helye az apja mellett volt (ezért nem volt sok válás, mert a nők nem akarták elhagyni a gyermekeiket). Most - a feminizmus hatására - a gyermek helye az anyja mellett van. (A következményeket ismerjük.) A közeljövő trendje a "shared custody", vagyis a válás utáni megosztott gyermekelhelyezés, amikor a kölök hol az egyik szülőjével van, hol a másikkal. Itt már abban a fázisban vagyunk, hogy az állam bele-beleszól a gyermekkel kapcsolatos ügyekbe. Gyámfelügyelő jelenlétében történő gyermekláthatás, a család- és gyermekvédelmi hatóságok "ellenőrzik" a szülőket, a körülményeket, satöbbi. Mindezt persze "a gyermek érdekében". Mert az államnak semmi sem fontosabb, mint a gyerek érdeke... Ezért is nézte látszólag tétlenül - a háttérben persze gyorsítva és irányítva a folyamatot - a családok szétverését, mert az oly nagyon érdeke a gyerekeknek. És ha az inga elég messzire lendül a másik irányba, akkor eljutunk oda, hogy a gyermek érdekeinek képviseletében egyetlen kompetens fél lesz csak: az állam. A szülők beleszólása egyre kisebb lesz, és ki tudja hova vezet ez az út; talán Huxley Szép új világába, ahol a gyermekeknek nincsenek is szülei, hiszen az divatjamúlt, barbár dolog. Mindenkit felnevel az állam, aminek már most is majdnem megvan hozzá a teljes szükséges apparátusa. Még néhány bölcsőde, és kezdődhet a buli.

Ehhez mindössze az kell, hogy a feminizmus elleni, teljesen jogos és megérdemelt ellenállás a tudtán kívül úgy táncoljon, ahogy Marx fütyül. Két út áll előttünk, és sok múlik azon, hogy melyiket választjuk:

Balra a sztráda, amit elképzeltek nekünk: amelyiken az országház elé megyünk panaszainkkal, ami nagykegyesen meghallgat minket, és hoz néhány új törvényt, ami a nők jelenlegi hegemóniáját megtöri. Persze a megtört hegemónia nem állítja helyre a régi rendet, hanem a "hatalmi vákuumba" maga az állam nyomul be, hogy átvegye a szülők helyét - lásd fentebb.

A jobb oldali ösvény sokkal rögösebb és meredekebb. A távoli hegycsúcson csak ködösen látható végcél az, hogy helyreálljon a rend, a családok önrendelkezése, a szülők szülői jogai a saját gyermekeik boldogulásának irányításában - hogy az állam visszahúzza szőrös mancsát a magánéletünkből és a családi életünkből, és tegyen le róla, hogy helyettünk nevelje a gyermekeinket a saját engedelmes szolgáivá.

A férfijogi és apajogi mozgalom céljai nemesek, a jelen férfiellenesség feletti felháborodásuk pedig tökéletesen érthető. Ez nem jelenti azonban azt - sajnos -, hogy ne lehetne őket is kihasználni más célok érdekében, ha valaki kellő alapossággal tervez és kellően rejtve marad a tásadalmi mozgások hátterében. Épp ezért nagyon fontos, hogy tudjuk, több zajlik a társadalomban, mint ami a felszínen úszva az ember szemébe ötlik. Vannak, akik akár évtizedeken átívelő, nagy társadalmi mozgalmakat rittyentenek a saját sötét céljaik érdekében, és igazán nagy kár lenne, ha mi is balekként vennénk részt ebben, ahogy a feministák tették az utóbbi 50 évben. Tudjuk, hogy a feminista "tömegek" csak hiszékeny idióták, akik tudtukon kívül a felsőbb tervezők szekerét tolják - ne higgyük azt, hogy a mi mozgalmunk erre alapból immunis. Nagy blama lenne ugyanebbe a hibába beleesni, és 1-2 évtized múlva szembesülni azzal, hogy ugyanúgy palira vettek minket, mint őket. Nem tudom ki hogy van vele, de én nem szeretnék egy csavar lenni abban a gépezetben, ami a családok - és általában az emberek - magánélete feletti irányítást az állam kezébe játssza.

Akármennyit is változott a társadalom és a kultúra a feminizmus uralma alatt, mi nem érhetjük be azzal, hogy az állam segítségét kérjük a férfiellenesség csökkentésére. Nem lehet az a célunk, hogy a rossz feminista törvények mellé "hozassunk" antifeminista törvényeket, amik végső soron (ámde rejtetten) egyre több hatalmat adnak az állam kezébe az emberek magánélete fölött. Hiába töri le papíron a férfiellenes nőhegemóniát egy törvény, ha a férfiak saját élete feletti irányítást nem a kezükbe helyezi vissza, valamint a családjaik életét nem a normális mederbe tereli vissza. Egyszerűen megmondva: a rossz törvények ellen nem megoldás a rossz ellentörvény. Főleg nem, ha a háttérből kajlán vigyorog ránk Marx torzonborz maszkja mögül a Rócsildok és Rokkefellerek pofája. A rossz törvények ellen a jó megoldás azok megszüntetése, és az eredeti állapot helyreállítása.

Ez közel sem annyira lehetetlen, mint egyesek gondolnák. Nem a történelem kerekét kell visszaforgatni, hanem csak egy folyton változó könyvben kisatírozni pár paragrafust. Ez naponta megtörténik, csak általában nem a mi érdekünkben. Valahogy ki kellene lobbizni, hogy ezúttal így legyen.