A Ráérünk blog szerint frusztráltak. Az ilyesmit rögvest mindig fenntartással kezelem, mert szapulták már eleget a férfiakat ahhoz, hogy még a jóindulatú kritika is inkább piszkálásnak tűnik. Senki ne mondja a fiatal férfiakra hogy frusztráltak, hacsaknem nagyon jó oka van rá. Lássuk blogírónknak van-e ilyenje:

Mi a közös a Putyin-rajongókban, a Trump-szimpatizánsokban, a magyar és német rendpártiakban és az iszlám szélsőségesek által elcsábított, Európában született és felnőtt, de bevándorló származású fiatalokban? Sok közöttük a Frusztrált Fiatal Férfi.

Egyáltalán nem kell frusztráltnak lenni ahhoz, hogy valaki átlássa a balos ideológia tarthatatlanságát - de oké, végülis ettől lehetnek még frusztrált férfiak is a jobbosok között.

Ennek a férfitípusnak a jellemzője a nőkkel szembeni ellenséges attitűd

Itt bukott az egész, mert ha a hülye feminista rizsát félretesszük akkor egyértelmű, hogy nagyon kevés férfi nőellenes. A magyar neten van talán 20 nick is amiről ezt ki lehet jelenteni, és a felük troll. Aki szerint a jobbos mozgalmak tömegbázisa nőellenes annak lövése sincs sem a jobbosokról, sem a nőellenességről.

Csak a fogalmak tisztázása végett szúrnám ide, hogy semmi köze a nőellenességhez ha valaki szimplán csak nem emeli a nőket piedesztálra, nem tartja őket különbnek a férfiaknál, realisztikusan látja a hibáikat és gyengeségeiket, vagy mondjuk elítélően nyilatkozik egy (azaz 1) nőről. A modern média ezeket nagy előszeretettel címzi nőellenességnek, ami persze egyértelmű jele annak hogy a média nőpárti.

kedvelt politikai irányzata valamiféle férfiideál autoriter rendszere, vagy a hagyományos férfi-női szerepeket követő és betartató ország rendszere

A jobbos tömeg egy működő világra vágyik, nem pedig valamiféle aranykorista skanzenre. Működő nemi szerepeket szeretnének látni, működő társadalmat, igazságszolgáltatást, törvényhozást, civil szférát. Ez a vágyuk azért olyan erős, mert az utóbbi 70 évben ezek a dolgok szét lettek verve, és mostanra már egyértelműen nem működnek normálisan. Balról pedig értelemszerűen nem kaphatnak megoldást ezekre a gondokra, tekintve hogy pont a baloldal vert szét mindent tervszerűen.

Tipikusan úgy véli, hogy a hierarchikus rend jó dolog, és hogy az ország vagy rendszer, amiben él, ezt a hierarchikus rendszert valamilyen bűnös szabadosság kedvéért elhagyta, és ez egyben magyarázat arra is, hogy személyes sikerei miért maradnak el.

A hierarchikus rend elkerülhetetlen. A demokratikus rend is hierarchikus, épp csak választjuk hogy ki ül a csúcson. Viszont nem minden hierarchikus rend egyenlő. Amikor Mao parancsára irtották a tanárokat és mérnököket az közel sem volt egyenértékű azzal, mikor Mátyás volt az igazságos. Van jó rend és rossz rend, amit nem feltétlenül a politikai címkék különböztetnek meg. Például van rá egy huszasom hogy egy óra alatt össze tudnék szedni egy tucat embert aki szívesebben élne Gyurcsány királysága, mint Orbán miniszterelnöksége alatt.

A lényeg viszont az idézet utolsó két tagmondata, ami sajnos óvodás szintű próbálkozás a jobbosok megszégyenítésére. A fiatal férfiak többségének semmi baja az életével, köszönik szépen megvannak. Nem azért kezdi valaki unni a progresszív dumát vagy tisztelni a hagyományos értékeket, mert "sikertelen". Azok akikre ez a vád mégis igaz lehetne, vagyis a randizásból kiábrándult balszerencsések nem lesznek reflexből Orbánisták - már csak azért sem, mert Orbán semmit nem tesz a helyzetük javítására, még annak sem adja jelét hogy egyáltalán tudna a probléma létezéséről. A keserű vagy savanyú MGTOW vonal sokkal inkább politikamentes, mint jobboldali; egyformán utálják a tradicionális konzervatívokat és a progresszíveket.

Politikai kampányokban a 3F a régi dicső napok felemlegetésével szólítható meg.

A nehéz helyzetben lévő modern fiatalokat vajmi kevéssé érdekli a dicső múlt, egyrészt mivel töriórán általában a tanáraik erőltették rájuk a kegyelemkettest, másrészt mivel a törinél csak az aktuálpolitika érdekli őket kevésbé. Mikor szólított meg Orbán utoljára frusztrált fiatal férfiakat a dicső múlt emlegetésével? Nem tudom hogy történt-e ilyesmi valaha is.

Szeretném viszont ezt az érvelést más irányból is támadni: nincs abban semmi kivetnivaló, ha valaki egy működésképtelen társadalomban egy működőről álmodozik, legyen az akár a jövőben, akár a múltban. A férfiak sok téren sokkal rosszabbul állnak a társadalomban, mint a történelem más pontjain, és ez egy olyan probléma ami teljesen legitim módon zavarja őket. Az csak a nőközpontú felfogás csökevénye, hogy a férfiak bármely problémája lényegtelen és per definitionem illegitim, s ha egy férfi mégis foglalkozik velük akkor nyilván csak egy nyafogó lúzer akinek fel kéne nőnie. A férfiaknak igenis vannak valós társadalmi gondjai, amikkel ugyanolyan joguk foglalkozni mint a nőknek a női problémákkal.

Ezekben a régi szép időkben a nők tisztelték a férfiakat (...)

Igen, az egyik legitim probléma a férfiak iránti tisztelet teljes eltűnése, sőt, az ellentétébe fordulása. A férfiak számára a tisztelet mindigis érték volt, amit úgymond kitermeltek maguk között kitartással és kemény munkával. A nők nem azért tisztelték a férfiakat, mert máskülönben bucira verték őket, hanem mert látták a férfiak munkájában és önfeláldozásában az értéket. Az a nő aki úgy vezette a háztartást hogy közben a férje 40 évig tolta érte a csillét, az teljes joggal tisztelte a férfit. Ez mára köddé vált, főleg mivel a férfiak kitartó munkáját a feminizmus átcímkézte nőelnyomásra, és tisztelet helyett lebaszást osztogat érte.

(...) főztek-mostak-takarítottak, teherautót csak férfi vezethetett

Ez viszont megint dedós férfiellenes propaganda, ami szerint a férfiak cselédnek tartották a nőket és tobzódtak a saját dicsfényükben, amit a teherautóvezetés okozott. Ez a múltferdítés közelebb áll a nyílt hazugsághoz mint a tényekhez.

A honvédség tele volt nehéz vasakkal, a levegőben vadászgépek süvöltöttek, az autók csikorogva kanyarodtak. Minden, nekik szóló kampány ezt a hamis nosztalgiát harsogja és az aktuális problémát azt egyszerűen csak felfűzi rá.

Kíváncsi lennék Orbán mikor említette utoljára bármelyik beszédében a vadászgépek dicső nosztalgiáját, de úgy sejtem ez - az előzőekhez hasonlóan - soha nem történt meg. Aki ma jobbos az nem a csikorogva kanyarodásra vágyik, hanem az agyhalott progresszív kultúrrombolás megállítására és a károk kijavítására. Nem a dicső múltba révedés okozza a szembenállást a balosokkal, hanem a balosok jelenbéli ámokfutása.

Ez a réteg nagyon jelentős és nagyrészt figyelmen kívül hagyott társadalmi változások terméke.

Ez viszont igaz. A furcsa az, hogy mégis mintha ők lennének hibáztatva a saját sorsukért, le vannak hordva múltbanéző hülyéknek, holott a valóban megtörtént társadalmi változások vétlen áldozatai. Mit is tehet egy mai 20 éves arról, hogy az elmúlt cirka 70 évben fejreállt a társadalom, és a nők felemelésének jegyében mocskosul lenyomták a férfiakat? Amikor Sándor Klára a parlamentben nyomta a hülye szöveget a női kvótáról akkor a mai 20 évesünk még negyedikesként ült az általános iskolában. Most meg ő a hülye "szélsőjobbos" aki merészeli észrevenni, hogy egy olyan kultúrába dobták fejjel előre ami értéktelennek és veszélyesnek tartja annak ellenére, hogy ő produktív és veszélytelen szeretne lenni, valamint mindenki mást helyzetbe hoznak vele szemben miközben őt szapulják mindenki elnyomásáért. Mindenki másnak van kvótája és érdekképviselete, csak neki nem, és ha szerinte ez jogtalan, akkor büdös náci.

a női sorsok és azok minden keserűsége (melyeket egy percig sem áll szándékomban vitatni) napjaink társadalmi diskurzusában nagyobb szerepet kapnak

A női sorsok keserűsége mindigis nagyobb szerepet kapott a társadalmi diskurzusban, legalábbis már Hammurabinál is megvannak a nyomai ennek. Egy örök nőközpontú trükk mindig nőelnyomást hazudni mindenhová ahová a köz kollektív tekintete nem ér el, legyen az időbeli vagy térbeli távolság. A muzulmán imám jelen pillanatban is azzal korbácsolja hívei indulatait, hogy a tetű nyugat milyen alja módon bánik a nőkkel: erkölcstelen bikiniben mutogatják, ahelyett hogy a helyes csadorban járatnák őket. Ugyanezt csinálta és csinálja jóformán minden kor minden politikusa és vallási vezetője - soha senki nem indult a nőelnyomás platformján. Ahogy Obama is nőpártilag jutott trónra úgy a 100 évvel ezelőtti elődje is pontosan ezt tette, hiszen az örök jelszó mindigis "a nők és a gyerekek". Sőt, ami azt illeti ez inkább csökkent mint erősödött az utóbbi időben, úgyhogy azt lehet mondani: a nyugat régen nőbarátabb volt mint ma, és teljesen elhűlnének a modern vádak hallatán, miszerint anno nőelnyomás volt divatban.

A trükk lényege egyébként abban áll, hogy a nők nehézségeiről beszélni éppolyan könnyű mint az előnyeiket elhallgatni és a férfiak nehézségeit a szőnyeg alá söpörni. A modern ember megzápult fejében az a tévkép él a múltról, hogy szegény nők az elnyomás igájában görnyedtek míg a patriarchák a függőágyban szürcsölték a koktélokat, holott ennél mi sem áll távolabb a valóságtól. Mint általánosítás bármikor kijelenthető és garantáltan megállja a helyét, hogy bármilyen nehéz is a nők sorsa egy adott helyen vagy korban, a férfiaké ugyanott még nehezebb. Ha Kenyában ezrével erőszakolják a nőket a milicisták az azért lehetséges, mert a nőket védő férfiakat már rég agyonlőtték mint a veszett kutyákat.

a XX. század mélyen férfiellenes rendszerekből állt

Igen, és ezen a modern, progreszív férfiellenes rendszerek sem javítottak a női kvótákkal, a folyamatos férfigyalázással, a hamis statisztikákkal a nemi erőszakról, családon belüli erőszakról, stb. Ma egy férfinak semmivel sem jobb a társadalmi helyzete mint egy 100 évvel ezelőtti ősének, és ez szöget kell hogy üssön a nem teljesen hülyék fejébe.

Ez volt az a század, amely fetisizálta a frontra masírozó katona alakját, és a gyárban nehéz vasakat emelgető munkást. Ezért cserébe nyilván dicsőséget és megkérdőjelezhetetlen családfői tekintélyt adott és erősített fel, de ez valójában hazugság volt.

Mindig minden társadalom fetisizálta a katonáskodást, ebben a 20. század nem hozott változást. A különbség csak annyi hogy régebben karddal meg íjakkal mentek egymásnak, újabban meg géppisztolyokkal. A férfi mindig minden társadalomban "töltény" volt. Viszont a megkérdőjelezhetetlen családfői tekintélyt sajnos épphogy elvette a 20. század a férfiaktól, ahelyett hogy adta volna. E tekintély utolsó morzsája a szabad válással lett eltaposva, amivel egy nő bármikor kidobhatta a, khm, "családfőt" a saját családjából. Nem meglepő módon nagyon sok nő ezt meg is teszi, és általában jól jár vele anyagilag. Jelenleg se a törvényekben, se a hallgatólagos modern szokásjogban nincs a férfiaknak semmiféle plusz családfői joga vagy előnye a nőkhöz képest, sőt, kifejezetten a nők vannak előnyben hála a bírósági gyakorlatnak, hogy a gyereket (és azzal együtt a lakást) kvázi automatikusan kapják meg váláskor. Ahogy a 20. század lerombolta a kereszténységet, a hazafiságot, a kultúra és a tudomány "elitizmusát", ugyanúgy hazavágta a családokat és a férfiak tekintélyét is.

Pont ez a probléma, ami elől nem menekülhetünk vissza a 20. századba...

Keleten és Nyugaton egyaránt több egymást követő generációban volt az természetes, de legalábbis elterjedt (nálunk most is az), hogy a férfi 50-60 éves kora között átmegy a halálzónán, amikor a fizikai kizsákmányolás eredményeképp vagy meghal

Ez a fajta vérszívás MINDIG érvényes volt az emberi társadalmakra, csak régen kaszával-kapával és csillével történt, egy ideje meg futószalagokkal, gyárcsarnokokban és irodaépületekben. Mondjuk az speciel igaz, hogy az utóbbi időkben a nők is beszálltak a ringlispílbe, de még mindig egyértelmű előnyben vannak a tekintetben, hogy az ő munkahelyeik kényelmesebbek, biztonságosabbak, kevésbé fárasztóak. Érdekes módon ~70 évnyi feminista forradalom után az egyenlőségesdi még mindig nem változtatott azon, hogy a munkahelyi balesetek és elhalálozások 95%-a a férfiakat érinti. Igazi rejtélye ez az aktuális évnek, ahogy Trüdó kolléga cinikus kritikusai mondanák.

A probléma ott van, hogy a gépesítés fölöslegessé tette a munkaerő nagy részét, így a férfiak nagy hányadából nincs mit kiszívni, nem rendelkeznek elvehető erőforrásokkal - horribile dictu a nők által befizetett adókból kell segélyezni a rohadt ingyenélőket! A férfiak nagy része a társadalom számára fölöslegessé vált, így a szemétdombra hajították őket, és csak akkor kerülnek műsorra amikor lehet rajtuk gúnyolódni. A frusztrált fiatal férfiak, ugyebár... A rohadt hegemón patriarchái nem akarják fejlehajtva tűrni hogy ki lettek szorítva a társadalom testéből, hogy csak afféle kullancsként tűrik meg őket úgy-ahogy amíg kussban maradnak és nem kerülnek az uralkodó kaszt szeme elé vagy lába alá.

Illetve álljunk csak meg; paradox módon az is a feministák baja, hogy ezek a férfiak fejlehajtva tűrik ahogy ki lettek szorítva a társadalom testéből, és szép csöndben leülnek játszani, tévézni, sörözni, anélkül hogy követelelőznének, rendet bontanának vagy (szélsőjobbos!) lázadást szítanának. Igazán eldönthetné a nőközpontú társadalom, hogy mi is a baja ezekkel a férfiakkal, mert egyszerre vádolni őket valamivel meg az ellentétével is kissé tudathasadt dolog.

Ezeknek a rendszereknek az oktatása is a fegyelemre és a küzdelemre épült. Aztán meg csodálkoznak, hogy a fegyelemre épülő, monoton oktatás az ilyesmit jobban tűrő kislányoknak megy jobban

Mintha összekeveredne itt pár dolog... Miféle küzdelem van manapság a feminizált oktatásban? Irtják tűzzel-vassal. A fegyelem sem azt jelenti, mint régen, amikor körmös járt a trécselésért. Akkor még volt férfikép az iskolákban, volt hierarchia és rend, amit a libsik annyira gyűlölnek. Manapság viszont tehetetlen és tehetségtelen, feminizált tanerő küszködik a diákokkal, és más eszköz híján orvoshoz küldik a rakoncátlankodókat, egy kis antidepresszáns-kúrára a rejtélyes módon szaporodó figyelemhiányos problémák enyhítésére. Régen az oktatás annyiban volt fiúpárti, hogy (mint a sorkatonaság) fegyelmet és önmegtartóztatást nevelt a fiúkba, valamint magas követeleményeket állított amik mellett átlagos képességekkel nem lehetett kitűnő tanulónak lenni. Így a képességeik nagyobb szórása révén a tehetséges fiúk kiemelkedhettek a tömegből. Mára a követelmények a békasegg simogatásában merülnek ki, így a zseni fiú pont ugyanazt az értékcsökkent ötöst kapja mint egy magolni képes lány. Fegyelemről meg ne is beszéljünk egy olyan rendszerben ahol a szülő hamarabb verheti meg a tanárt mint hogy az rászólhasson a gyerekekre.

az olyan értelmiségi pályák, mint a tanári, bírói hivatás, elnőiesedtek

...egyértelmű bizonyítékaként annak, hogy a nőket semmiféle férfiösszeesküvés nem akadályozta abban hogy bármilyen tanirány vagy karrier területére betörjenek, ha akarnak. (Így az is csak hülye maszlag, hogy a reáltudományoktól a férfiak tartják vissza a nőket, mert azok jól fizetnek.)

A XX. század férfija ezekbe a rendszerekbe belerokkant.

Nem szeretem ismételgetni magam, de ez pont ugyanúgy történt ahogy a XIX. és XXI. századi férfiak rokkantak/rokkannak bele az éppen aktuális nőközpontú, férfivérszívó társadalom elvárásaiba.

A magyar vidék egyik legjellemzőbb női figurája az erős asszony. Már a nagyanyja is a hátán cipelte a családot, amikor a családfő légnyomástól süketen, fél lábbal került haza az Isonzótól.

És már megint ott tartunk hogy a női nehézségek tükrében mintha ignorálnánk a férfiak gondjait. Milyen nehéz is volt szegény nőknek, megkeményítette őket a sors. Ja, hogy a férfi közben megnyomorodott, meghalt? Hátizé, azzal nem törődünk mert rontaná a nőelnyomás illúzióját. Nem akarom elvitatni a nők érdemeit, de vegyük már észre, hogy mindennek van kontextusa.

a férfiakat pedig dicsőséggel, plecsnikkel és a családfői szereppel honorálta a rendszer azért, hogy elhasználta. A nőket meg leginkább semmivel, mert az anyaság dicsőségét már akkor se vették be túl széles körben

Már úgy érted a 20 évvel hosszabb élet, a lerokkanás vagy bélkiontás jelentősen kisebb esélye, a vért izzadó életforma helyett a gyerekekkel való törődés nem elég "honorálás"? Úgy érzem a védelmezett és anyagi javakkal ellátott szerep önmaga jutalma még akkor is, ha valahol az út során egyszercsak kidől az ökör ami védett és ellátott. Miféle beteg szemléletmód azt sajnálni, akire mások dolgoztak és akit mások védtek, mert miféle nőelnyomó sorscsapás hogy egyszercsak megszűnt a kivételezett helyezete?

Az anyaság dicsőségét pedig a feminizmus gyalulta le, ők kezdték el a mantrát hogy csak az "érték" amit a férfiak csinálnak, és erre hivatkozva lökték a nőket a férfiringbe. Anno egy parasztembernek eszébe nem jutott volna pocskondiázni a saját feleségét azért, mert az "csak" azt a munkát végezte amire alkalmas volt, és megszülte, felnevelte a gyerekeit. A régi emberek nem voltak feltétlenül hülyék is egyben, tisztában voltak például azzal hogy szülés-szoptatás közben nehéz a csillét tolni, ezért nem is vártak a nőktől erőn felüli munkát. Ez volt a patriarchális társadalom, ahol a nőknek nem kellett a férfiakkal versenyezni és mégis megkapták a tiszteletet.

ekkoriban jelent meg (...) annak az orvosi-tudományos háttere, hogy egy nőnek ne kelljen négy gyereket szülnie azért, hogy kettő megérje a felnőttkort. Ezzel a nők a saját fizikai kizsákmányolásuk jelentős részétől megszabadultak.

Nem nevezném kizsákmányolásnak, hogy gyerekeket szültek és neveltek. Faramuci dolog lenne valami patriarchális nőelnyomást ködösíteni annak a hátterébe, hogy az orvostudomány nem volt elég fejlett és a nők annakidején többször estek teherbe, illetve több gyerek halt meg. Hagyjunk már meg bizonyos tényezőket egyszerű biológiának, illetve fix életkörülményeknek, amiket nem kell senkinek a nyakába varrni.

A nőjogi mozgalmak (...) megkezdték lebontani azokat a falakat, amelyeket a férfiak dicsőítése húzott köréjük.

Ez ebben a formában nem túl intelligens elképzelés - mintha a szerző úgy látná a múltat, hogy szegény nőket kényszerítették a férfiak dicsőítésére, de a nőmozgalmak ez ellen fellázadtak. A hagyományos nemi szerepek fizikai-biológiai szükségszerűségekre épültek, nem nőelnyomásra, és ha a nők - nem dicsőítették, "csak" - tisztelték a férfiakat, annak az oka a férfiak áldozata és munkája volt. Jusson már be minden agyba, hogy a férfiak munkájának és áldozatának elsődleges haszonélvezői a nők voltak, akikre így "elnyomott" státuszt húzni erősen ellentmondásos.

És sok sikert értek el, többek között azt, hogy noha a Föld állandóan háborúzik azóta is, elmaradtak a komplett Nyugatot táborokra osztó leszámolások, és elmaradozik lassan az óriási volumenű hadiipari tömegtermelés.

Ez így nettó hülyeség: a hadiipari termelés nagyobb mint valaha, a két világháború közbeni ámokfutást kivéve. Ráadásul ezeknek semmi köze a nőmozgalmakhoz. Hogyan lehetne a nyugaton uralkodó hozzávetőleges békét a feminizmus számlájára írni?! Ideje lenne leszámolni azzal a mítosszal, hogy a nők békésebbek mint a férfiak; a történészek kimutatása szerint a királynők több háborút kezdeményeztek mint a királyok, nem kevesebbet.

Maradt viszont egy csomó férfi, akinek nem kell hatvanévesen meghalnia, nem kell a frontra mennie, nem kell nehéz vasakat emelgetnie. Ezzel a szabadsággal azonban férfiak tömegei nem tudnak mit kezdeni.

Érdekes dolog a munkanélküliséget, a beilleszkedés lehetetlenségét szabadságként aposztrofálni. A frusztrált férfiaknak nem az a baja, hogy túl nagy a szabadságuk, hanem hogy nem kapnak lehetőséget az előrejutásra az életben, hiszen a férfiak által betöltött munkahelyeket már lefoglalták a náluk szemfülesebb férfiak, a többi munkahelyen meg nők ülnek. Van ezekben a férfiakban egy halványan motoszkáló tudatalatti érzet, miszerint ha a feminizmus nem löki be a nőket a munkaerőpiacra akkor most nekik nem csak biztos munkahelyük lenne, de családjuk is, ugyanis szívesen osztanák meg munkájuk gyümölcsét egy munkanélküli nővel (amit kulturáltabb nyelven háztartásbelinek neveznek). Így meg otthon ülnek karrier, élettárs és kilátások nélkül, a sok hülye pedig őket hibáztatja amiért nem produktív tagjai a társadalomnak. Na és ha egy ilyen talál munkát, akkor mi van? Azt jelenti hogy másvalakit lökött ki a nyeregből, akivel így helyet cseréltek. A társadalom szemszögéből nem történt változás, és nem is fog amíg a korlátozott számú munkahelyekért azoknál több férfi és nő küzd egymással.

Generációk vannak még hátra addig, ameddig a férfiak nem abban fognak felnőni, hogy ők John Rambo

Na ne kezdjük már megint a hülyeséget. A férfiak 99,9%-a sosem képzelte magát Rambonak, és most sem ezt a szerepet hiányolják. Az utcán szétnézve nem az látszik, hogy a férfiak háborúra vágynak, hanem az előrejutás lehetőségét keresik. Paradox módon eljutottunk egy olyan pontra, ahol sokaknak ezt ténylegesen csak egy háború tudná megadni, a status quo felforgatásával, de ennek ezek az emberek szerencsére nincsenek tudatában. Nem recés tőrt nyomnak a bakancsukba, hanem a munkaügyi központba járnak meg az önkormányzatokhoz segélyért.

Ahogy a társadalomnak nagy feladata volt (és még most is az) megtalálni a nők új helyét abban a társadalomban, amely nem mészárolja le magát húsz-harminc évente, úgy kellene a férfiakét is.

A probléma az, hogy a túlélésre optimalizált régi szerepek helyét egy idióta ideológiára alapozott új szerepek vették át, amik önmagukban működésképtelenek, csak folyamatos állami támogatással lehet őket a sikeresség illúziójával felruházni. Amíg az állam a férfiaktól többet von el és a nőknek többet juttat addig a nők "függetlenségéről" beszélni ostobaság. Folyamatosan erőforrásokat kell abba ölnünk, hogy a feminista rend döcöghessen, mert ha egy pillanatra is leállnánk azonnal összedőlne. Csakhogy túl mélyen vagyunk már a bankhitelben, nem lesz mindig pénz amit erre cseszhetnénk el. Egyszercsak el kell jönni a felismerésnek, hogy az "új női szerepek" egy politikai mozgalom működésképtelen és életellenes víziói voltak, amikhez a társadalom egészének nem alkalmazkodni kell, hanem inkább az általuk okozott kárt mérsékelni.

A nők új szerepének tarthatatlansága pedig többek között pont azon látszik, hogy nincs hozzá passzoló férfiszerep. A munakerőpiacról a férfiakat kiszorító nők nem akarnak munkanélküliekkel párkapcsolatokat kialakítani, a családok szétesőben vannak, kevés a házasság és sok a válás, nameg persze kevés a gyerek és gyorsan fogyunk. A modern ember gondolkodásának egyik legostobább vakfoltja, hogy képtelen megtalálni az összefüggést cselekvés és következmény között. Rengeteg problémája van a modern társadalomnak, de a birka tömeg nem képes meglátni, hogy ezeket mi okozzuk azzal amit csinálunk. A népességfogyás nem valami misztikus és érthetetlen jelenség, hanem az új női szerepek egyenes következménye. Azok a bizonyos frusztrált fiatal férfiak nem azért keresik a jelen problémák megoldását a múltban, mert hülyék, hanem mert van elég eszük kitolatni a zsákutcából. A modern progresszívek egyik legkarcosabb jellemvonása, hogy bármely fal láttán azonnal fejjel akarnak nekirohanni azzal a felkiáltással, hogy a túloldalán vár az utópia. Csak valamiért az a szemét jobboldal ellenáll, a hülye férfiak nem hajlandóak magukévá tenni ezt a mentalitást.