HTML

Deansdale

Férfiszféra: antifeminizmus, nőzés, satöbbi. Ja, és táplálkozás.

Utolsó kommentek

Pedofilügy

2024.02.13. 09:44 Deansdale

Előszóként annyit, hogy a pedókat minden normális ember elítéli, amelyik pedig gyerekhez nyúl azt minden normális ember drasztikus büntetéssel sújtaná - aki ezzel mismásol az utolsó féreg, vagy haladár, de ez a kettő voltaképp ugyanaz. Viszont én személy szerint sajnálom, hogy a pedók rühellése afféle mértékegység lett a nemzeties jobboldalon, mintha versenyezni kellene hogy ki akarja erősebben agyonverni őket, és ha nem te nyered ezt a versenyt, akkor gyanús vagy. Ez undorító, orbitális hülyeség.

A konkrét ügyben talán sosem fognak kiderülni a miértek, bár lassan elég info-morzsát kapunk, hogy legalább egy magalapozottnak tűnő vélemény kialakulhasson. Az biztos, hogy ha Novák Katalin ismerte az ügy részleteit, akkor borzasztó hülyeség volt aláírnia a papírt, és talán nyomást gyakorolhattak rá ezügyben, ha viszont nem ismerte rendesen a körülményeket, akkor ő lett csúnyán átverve - de ez esetben a szemére lehet vetni, hogy hagyta magát, nem volt elég alapos.

Persze bármiféle higgadt helyzetelemzést lehetetlenné tesz, hogy a konkrét ügy szinte senkit nem érdekel, a közvélemény érzelemvezérelt táborokban óbégat mindenféle hülyeséget. A baloldal értelemszerűen szarik a tényekre, őket sosem érdekelte semmi a saját hatalmukon kívül, tehát egyszerűen csak fújják a beprogramozott robotrizsát, hogy [aktuális célpont] monnyonle, mer' egy ilyen botrány miatt le kell mondani - holott balosok sosem mondanának le, még tízszer ekkora botrány miatt sem. A jobboldal két részre szakadt, az egyik brancs párthűségből félszívvel védte Novákot, mert muszáj volt, de nem tudták hogyan védjék normálisan, hiszen fogalmuk sem volt az ügy részleteiről, így eleve kudarcra voltak ítélve és csak magukat járatták le. A másik banda meg nyomta a fentebb említett versenyt, hogy a pedókat ki akarja a legvéresebben agyonverni, és csöppet sem érdekelte őket, hogy a kegyelmet kapó nem volt pedofil. Ez márpedig pedofilügy, tehát csak az számít embernek aki spanyolcsizmával belezné ki őket, Novák monnyonle.

Olyan talán nem is volt aki rendesen informálódott volna és aztán elgondolkodott az ügyön. Hogy ez valójában 2016-os téma, ami után K. Endre már leült cirka 2 évet azért, mert 2 gyerek az ő irodájában írt meg egy papírt, és ezzel bűnrészessé vált. Ha ez a helyzetleírás korrekt, akkor talán mégsem akkora probléma, hogy a büntetésből hátralévő pár hónap háziőrizetet elengedték - de ezzel a véleményemmel nyilván kiteszem magam azon hülyék haragjának, akik szerint csak az számít embernek aki spanyolcsizmával belezne ki mindenkit aki bármilyen pedógyanús ügyben érintett. Aki elolvassa a linkelt levelet K. Endrétől, az szerintem rájön, hogy mekkora szarvihar volt ez az egész ügy már a kirobbanásakor is, hogy a bíróság valószínűleg a közfelháborodás miatt ítélete el, talán hamisan - és hogy ez az illető amúgy egy hülye kretén, amiért a megkapott kegyelem után még tovább próbált erőlködni a kúriánál, ami miatt a sajtó újra felfigyelt az ügyre.

A kegyelemadási részre visszatérve: nem tudjuk, hogy Novák asztalára konkrétan ki milyen papírokat tett le. Nem tartom valószínűnek, hogy minden benyújtott kérvény eredeti formájában eljutott hozzá, mert akkor a következő évi kegyelemadásig sem tudná elolvasni az összeset. Feltételezem, hogy vannak erre szakemberek, akik valamilyen összegzést tettek Novák elé, és itt kezdődhet a feltételezésekre épülő detektívmunka. Novák vagy nagyon hülye volt (amit nem feltételezek róla), vagy csúnyán átverték/megszívatták (ami nem lehetetlen), illetve ott van még opcióként az, hogy nyomást gyakoroltak rá, és kényszerből írt alá (ami szintén valószínűbb, mint hogy hülye). Budaházy videójáig úgy gondoltam a 3. lehetőség a nyerő, de most már hajlok arra, hogy a 2. a legvalószínűbb. Ha csoportos kegyelmi kérelmet tettek Novák asztalára, amiben a szűrési paraméterekre fókuszáltak (első bűnelkövetés, nem erőszakos, jó magatartás, stb.), és nem volt különösebben részletezve, hogy amúgy ki milyen tágabb bűnügy keretein belül került a bíróságra, akkor nyugodt lélekkel aláírhatta a kegyelmet. Van az a szitu, amit el tudok képzelni ezügyben: Novák olvassa a papírt, amin nagyjából az áll, hogy az illetőt konkrétan kényszerítésért és zsarolási kísérletért ítélték el, a kegyelmi feltételeknek megfelel - hurrá, pápalátogatás, ez a jelölt pont ideális. Ha "véletlenül" nem volt ott a papíron, hogy mintegy mellesleg egy pedofilügyről van szó, akkor Novák ártatlan. Ha ott volt a papíron, csak nem olvasta át rendesen, akkor hanyag volt, bár szerintem egy lemondást ez akkor sem ért meg. A felelősség elsősorban azokat terheli, akik a papírt elétették, hiszen ez szakmailag az ő asztaluk volt - Novák nem szakértőként vett részt a folyamatban, "csak" közméltóságként, akinek annyi a szerepe, hogy az arcát adja az ügyhöz. Hát, ebbe most belesült. Talán jobban bízott a szakembereiben, mint kellett volna.

De nem akarom őt kifejezetten áldozatként láttatni, neki is van felelőssége az ügyben, csak mint említettem, szerintem ez nem ért meg egy lemondást. Inkább tisztáznia kellett volna a körülményeket, és marhára érdekes, hogy ezt nem tette meg. Feltehetően a pártvezetés utasította, hogy kussoljon az ügyben, mert különben miért ne beszélt volna? ...és ez már ahhoz a feltételezéshez vezet, hogy vagy eleve ki akarták őt csinálni, vagy menet közben határoztak villámgyorsan, hogy ezt a balhét ő viszi el, és nem hagyják hogy más is a sajtó kereszttüzébe kerüljön. (Kivéve Varga Juditot, akit szintén nem értek, hogy miért mondott le, ugyanazon okokból, mint Nováknál.) Megvallom őszintén, hogy nem olvastam el minden sajtóanyagot az ügyben, bár talán mentségemre szolgál hogy ez eleve lehetetlen lenne, szóval ha létezik frissebb hír vagy magyarázat ezügyben akkor azt bárki nyugodtan linkelje, de én ott tartok, ahol ez a népszava cikk is, hogy Novák valamiért nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a kegyelemadás indoklását, holott megtehette volna. És ez a részlet kicsit gyanússá teszi az egész ügyet - emiatt gondoltam én eleve, hogy valami sunyiság húzódik meg a háttérben.

Miért ne mondhatná el Novák, amit K. Endre levele is tartalmaz, hogy az illető nem követte el amivel megvádolták, és téves bírói ítélet született? Persze ez a bírónak és az ügyésznek kellemetlen lenne, dehát b+, az ő hibájukból keletkezett az egész rohadt ügy, szóval egyáltalán nem lett volna indokolatlan kicsit rájuk pirítani. Meg hát eleve is sánta elképzelés, hogy mondassuk le a köztársasági elnököt, nehogy kiderüljön hogy a bíró tévedett. Pfff.

Felröppentek hírek, hogy egy fideszes képviselő / református lelkész lobbizott a kegyelem megadásáért, de ez egy olyan mellékszál aminek semmi jelentősége - Novák simán megmagyarázhatta volna az ügyet anélkül, hogy ezt az illetőt komolyabb katyvaszba lökte volna, mint amiben eleve is van a sajtó csámcsogásának köszönhetően. Az meg, hogy szerinte ártatlan ember kegyelméért lobbizott, nála sem lett volna ok a lemondásra. (Azt nevetséges elképzelésnek tartom, hogy az illető kényszeríthette volna Novák Katalint.)

Novák azt is nyugodtan kifejthette volna - ha az az igazság -, hogy a szakemberek akik előkészítették számára az anyagot fontos részleteket kihagytak abból, és ő ezen információk hiányában adott kegyelmet. Ez nyilván a szóban forgó szakértők elbocsátásával járt volna, de ha az az igazság, akkor meg is érdemelték volna, a felelősség az övék.

Szóval érthetetlen számomra, hogy Novák mit nem akar elmondani és miért, mert bármiféle magyarázat jobb lett volna, mint a magyarázat megtagadása.

...

A tanulság számomra annyi, hogy az emberek zöme hülye, érzelmileg reagálnak kamu sajtóhírekre, és az alapján fröcsögnek bárkire és mindenkire tudatlanul. Nem először esik meg ilyesmi, és biztos nem is utoljára, de ilyen magas beosztású áldozata azért ritkán van az ilyen hőzöngésnek.

Azzal pedig 100%-ban egyetértek, hogy ha a baloldalnak valaha is lett volna gerince, akkor kussban maradnak ezügyben, azok után amit a gyermekvédelmi törvény ellen tettek, egészen Brüsszelig menve. Ideológiai alapon pártolják és népszerűsítik a gyermekek mindenféle aberrált megrontását, de Novák Katalin mondjon le, mert kegyelmet adott egy talán ártatlan embernek, aki még a hamis vádak szerint sem volt pedofil. Rohadt tetves banda.

65 komment

Címkék: politika

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2024.02.13. 15:59:17

Voltaképpen azért kellett lemondania, mert a társadalom elegendő információ nélkül ítélt, ahogyan könnyen lehet a bíróság is. Novák mégsem mondhatja, hogy "Tisztelt Nép! Marhák vagytok.". Inkább szó nélkül lemondott. De az biztos, ezzel a helyzettel kezdeni kell valamit, ne forduljon elő ilyen többet! A média felelősségét egyértelművé kell tenni minden esetben és a társadalom ellenőrzése alá kell vonni valamilyen módon! A népet meg felkészíteni az információk szigorú bevizsgálására!

Madarász Henrik 2024.02.13. 16:59:46

Most lesz egy vicces helyzet, a Mi Hazánk Bicskén fog tüntetni a pedofília ellen, a Momentum meg ellentüntetést szervez mert a MH szerintük a homokosokat egybeveszi a pedofilokkal ( ami a konkrét esetben tény ), szóval ez úgy fog lejönni az átlagembereknél hogy a Momentum a pedofilokat védi.

Deansdale 2024.02.13. 17:27:19

@Madarász Henrik: A Momentum progresszív szervezet lévén nyilván mindig ellentüntet a normalitásnak, csak megkeresik a mentséget amit a sjaát szavazótáboruk bevesz. Egy pedofil mellett tüntetni egyelőre még sok lenne a libsiknek is, de ha egyben buzi akkor a buziság mellett már lehet tüntetni. És ezek azok akik égre-földre esküdöznek, hogy Mo-n soha nem lesz nemváltó műtét gyerekeknek, hiszen nincs ilyen igény a libsi tömegbázisban, ők nem olyanok...

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2024.02.13. 20:21:03

@Madarász Henrik: Én is most hirtelen megsajnáltam szegény momentumosokat az alaptalan összemosás miatt. Szegények.

Á, vicceltem. Minden pofon jó helyre megy. Gennyes népség, hazudozó, álságos, alattomos és rendkívül tudatlan buta népség. Mégha történetesen ez esetben a látszat szól csak ellenük, arra jó, hogy tapasztalatokat szerezzenek az általában általuk előállított helyzetek kárvallottainak érzéseiből.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2024.02.13. 20:22:57

Csak egy lényegtelen közbevetés.
Spanyolcsizmával nem lehet belezni. Nem inkább a vasszüzre gondoltál?
Ezt leszámítva minden szóval egyetértek.

Madarász Henrik 2024.02.13. 20:58:53

@F.M.J.: Én sem sajnálom őket, kifejezetten viccesnek tartom hogy annyira fanatikusan védik a homokosokat, hogy magukra fogják húzni a pedofília támogatást is :)

Madarász Henrik 2024.02.13. 21:03:25

@Deansdale: Nyilván idővel el fognak jutni a pedofília legalizálásáig is, csak még túl nagy a társadalmi ellenállás és kifizetődőbb a politikai ellenfelek ellen vádként felhozni.

Deansdale 2024.02.13. 21:39:11

@F.M.J.: Az vicc akart lenni, csak nem sikerült :)

valis47 2024.02.13. 23:19:15

Nagyon be van pörögve az ellenzék, Azahriah és Pottyondy Edina szervez tüncikét a Hősök terére.

valis47 2024.02.14. 00:24:58

"K. Endre már leült cirka 2 évet azért, mert 2 gyerek az ő irodájában írt meg egy papírt, és ezzel bűnrészessé vált."

Intézetis, cigány gyerekek nem tudnak önállóan megfogalmazni egy ilyen papírt, kérdés, hogy ő írta-e meg helyettük, vagy az igazgató.
Mivel bűnsegédként elkövetett kényszerítés kísérlete és vesztegetés kísérlete miatt elítélték, nyilván pénzt is ajánlott fel a vallomásuk visszavonásáért.

Borathan 2024.02.14. 04:40:25

Az Orbán által felépített feudalista rendszer így működik.
A Pártért végzett hű szolgálatáért cserébe kértek egy szívességet, ez lett volna a kegyelem. Azt hitték, hogy nem derül ki, ezért belementek. A hírek arról szólnak, hogy Balog Zoltán erőltette a kegyelmet. A pedofíliát rá lehet fogni a balos ellenzékre, de a tények egyelőre még azok, hogy nem ők, hanem a katolikus egyház az, ahol rendszerszintűen megy a pedofília.
Itt nem az a baj, hogy kényszerített hamis tanuvallomásra, hanem, hogy mint gyermekvédelmis, nem védte meg a gyerekeket az általa is tudott bűnöktől. Tudta, hogy mi folyik, és falazott neki, ahelyett, hogy megakadályozta volna

Deansdale 2024.02.14. 07:34:15

@valis47: Szerintem K. Endre levele egészen hihető, a tények összevágnak azzal amiket ő hozzáad. Pl. az hogy ugyanazt a vallomást a 2 gyerek többször is leírta több felnőtt jelenlétében, de kizárólag őt vonták ezért eljárás alá, minimum furcsa. A szóban forgó 2 gyerek azt vallotta, hogy K. Endre nem volt jelen amikor az igazgató elmagyarázta nekik, hogy mit kell írni, és amikor írtak K. Endre hozzájuk se szólt. Ésatöbbi.

A vesztegetésre is azt állítja, hogy nem történt meg, és az a vicces, hogy a közvélemény ezügyben szavahihetőbbnek tart egy enyhe értelmi fogyatékos kábszeres cigánygyereket, mint egy 40 éve a pályán lévő pedagógust, mert PEDÓÜGY!!!44!!!

Deansdale 2024.02.14. 07:40:35

@Borathan: A katolikus egyházban kevesebb pedofília van mint az oktatási rendszerben. Egy keresztényellenes hazugság áldozata lettél. Ennek az ügynek sincs semmi köze a katolikus egyházhoz, K. Endre nem pedofil és nem is pap, Balog Zoltán pedig református, de sebaj :)

Olvasd el K. Endre levelét, fent a cikkben linkelve van. Semmiféle falazásról nem volt szó, az ügy 3. vádlottját ő maga jelentette fel.

Ha valaki ismeri az ügy részleteit és hisz K. Endrének akkor teljesen normális dolog, hogy lobbizik a kegyelemért, bár Nováknak tudnia kellett, hogy hiába ártatlan az illető, a közvélemény akkor is meglincseli őt.

Az Orbánc-rendszer g*cisége itt abban nyilvánult meg, hogy Novákot és Vargát koncként dobták az ellenzék és a nyilvánosság elé, holott simán megvédhették volna őket.

Deansdale 2024.02.14. 07:43:42

@Deansdale: "Az Orbánc-rendszer g*cisége itt abban nyilvánult meg, hogy Novákot és Vargát koncként dobták az ellenzék és a nyilvánosság elé, holott simán megvédhették volna őket."

Na igen, ha valaha is lett volna ingerem fideszes karrierre, én ezért nem próbálkoznék vele, mert nyilvánvaló hogy Orbánon és talán Rogánon kívül bárkit kicsinálnak, ha az érdekük úgy hozza. Teljesen mindegy, hogy 20 éve dolgozol nekik keményen és becsületesen, ők maguk fognak a saját sajtójukban megszégyeníteni és karaktergyilkolni ha nekik épp az a jó. Kb. olyanok szövetségesnek, mint az EU vagy az USA. Izrael szintjét még nem érik el :)

Madarász Henrik 2024.02.14. 14:25:06

@valis47: Van azért más is a kezdeményezők közt, például két közismert buzi, csak hogy hitelesebb legyen a tüntetés :)

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2024.02.14. 14:31:49

@Madarász Henrik: Ha még küldenének két pöcsösnénit is erős borostával vastagon kifestve, tuti lenne a hatás.
Én drukkolok nekik. Csak őszintén, hogy mindenki lássa.

GABOR2 2024.02.14. 15:39:59

Ha Novák nem akarta, hogy tisztán lássunk az ügyben, akkor valamit minimum hibáztak...

Azt sem árt nem elfelejteni, hogy a Fidesz nagy és a segítőgárdájába is hatalmas, biztos van sok beépített ember. Meg ugye volt már családi értékekért küzdő meleg képsviselőjük is...

A baloldali lemondatási dologhoz azt raknám hozzá, hogy hozzájárultak Magyarország ELSŐ női Köztársosági Elnökének megbuktatásához... Igazi történelmi tett. Ha az illető Fideszes nem számít, hogy nő, ahogy az USA-ban sem számít, ha valaki fekete, ha Trumpot támogatja.

GABOR2 2024.02.14. 15:41:56

@megamovieboy: "De az biztos, ezzel a helyzettel kezdeni kell valamit, ne forduljon elő ilyen többet!"

Azért az fura, hogy ezt úgy akarják megoldani, hogy a Köztársosági Elnök ezt ne tehesse meg. Mi lenne inkább, ha olyan elnököt választunk, akinél ez fel se merülhet. Elvégre, ő valahogy az ország értékeit is képviseli vagy mi...

GABOR2 2024.02.14. 15:50:09

"Felröppentek hírek, hogy egy fideszes képviselő / református lelkész lobbizott a kegyelem megadásáért, de ez egy olyan mellékszál aminek semmi jelentősége "

Ha megnézed a friss 444 főcímet nekik ez a legfontosabb:

"Akinél a propaganda is jobb"

"Balog Zoltán bemutatta, milyen az, amikor a rendszer egyik prominense fentről jövő utasítások nélkül dönthet és szerepelhet. Saját egykori védencét megalázta, egyházát összekente a pedofília mocskával."

Az Egyház összekapcsolását a pedofiliával sohase hagyhatják ki...

Deansdale 2024.02.14. 16:01:31

@GABOR2: Na igen, az ellenzéknek egyetlen dolog számít a bicskei gyermekotthon lakóinak ügyében: hogy minél többet mocskolhassák a fideszt. És ebben nem gátolja őket semmiféle gerinc vagy tisztesség...

Madarász Henrik 2024.02.14. 16:09:58

@GABOR2: Gerinctelen ember Balog és síkhülyék akik a maradására szavaztak, ráhúzták a református egyházra a pedofíliát, eddig csak a katolikusokat köpködték ezért a balos sajtóban.

GABOR2 2024.02.14. 16:17:38

@Madarász Henrik:Én se merültem bele ebbe az ügybe úgyhogy még azt se tudtam, hogy felmerült, hogy ő távozzon. De igazából az Egyház azért csinálja ezt, mert maga Jézus adott ebben iránymutatást... ha egyházi embereket vádolnak valamivel ne üljön fel az ügyre az Egyház mert a gonosz erők majd az ártatlanokat is el akarják intézni és az ilyen alkalmakat fel fogják erre használni...

Madarász Henrik 2024.02.14. 18:15:44

@F.M.J.: Helyettük ott lesz Vona, a gusztustalan köpönyegforgató.
magyarjelen.hu/vona-egyutt-tuntet-osvath-zsolttal/

rrh19 2024.02.14. 22:32:32

Kónya Endre magyarázkodása nekem inkább tűnik egy inkoherens szófosásnak, helyenként teljesen értelmetlen és logikátlan mondatokkal.

A legkevésbé sem meggyőző, bár a teljes igazságot ebben az egész történetben mi valószínűleg úgysem tudjuk meg soha.

Deansdale 2024.02.15. 07:23:35

@rrh19: Tény, hogy bő lére eresztette és vannak benne ismétlések, de ettől függetlenül konkrét tényekről is beszél, pl. olyasmikről amik benne vannak a per anyagában.

Igen, az igazság nem fog kiderülni. Én magánvélemény szintjén Kónya verzióját hitelesebbnek tartom, mint azt, hogy ő valami gonosz pedósegítő aki azzal segített pedógonoszul hogy egy papírt megírtak az irodájában, amiről a 2 gyerek azt vallotta hogy az igazgató adta ki nekik az utasításokat és Kónya azt sem tudta miről van szó.

Az viszont tényszerűen tudható, hogy a konkrétan gyerekeket dugó tesitanár felfüggesztettet kapott, az irodájában ülő Kónya meg 3 évet, szóval valamit baromira elkúrtak ott a bíróságon.

vodkasprite 2024.02.15. 23:07:33

Egy ilyen ügyre hogy össze lehet terelni a birkákat egy holnapi tüntetésre, de az hogy devizahitelek miatt hányan lettek öngyilkosok, hány ember vesztette el az otthonát, és került függő helyzetbe, az senkit nem érdekelt (ennyire)

valis47 2024.02.16. 00:54:19

@GABOR2: Vagy Balog is fedez valakit, mondjuk Orbánt. A DK állítása szerint Orbán döntött a kegyelemről.
Nem tudom miért tett volna ilyet, de állítólag a testvére birkózósulijába hordták a gyerekeket a nevelőintézetből, és így személyes ismeretség volt K. Endre és legalábbis Orbán tesója között.

Deansdale 2024.02.16. 07:21:41

@vodkasprite: Ráadásul ezügyben még csak fogalmuk sincs, hogy voltaképp miért is háborognak, mert pl. a per részleteiből nem ismer egyik sem semmit. Nem is érdekli őket. Párthiszti az egész, csak már baromira unalmas a gerinctelenségük.

Deansdale 2024.02.16. 07:27:20

@valis47: Persze, mindenért O1G a felelős, ő a galaxisunk középpontja, mint vmi fekete lyuk :) Amúgy azért beteg az egész ügy, mert ha Balog és/vagy Novák hitt a fószer ártatlanságában, akkor teljesen jogos volt kegyelmet adni és senkinek nem kellett volna lemondani, csak közölni kellett volna a sajtóban, hogy ők hittek az ártatlanságában, az ellenzék meg bekaphatja. Ezt a fityisz itt kúrta el, hogy nem védte meg az embereit mikor lehetett, és kellett volna. (Benne van a pakliban, hogy ki akarták csinálni a 2 nőt, bár nem tudom miért, és miért így.)

A birkózósuli nevetséges hülyeség, Orbán nem az az ember aki merő kedvességből gondot vesz a saját nyakába valaki miatt aki szimplán csak egy olyen intézményben dolgozott aminek köze volt egy birkózóegyesülethez aminek köze van az öccséhez. Ilyen komolyságú "kapcsolatban" tízezrekkel van, nem fog mindenkinek szívességeket tenni.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2024.02.16. 08:59:45

@valis47: Igazából a K.Endrének volt egy macskája, ami egyszer egy hétvégi sörpartin véletlenül megette az Orbán unokatestvérének a papagáját. Akkor a Viktor bosszúból elintézte a Putyinnál, hogy fejlesszenek ki egy pedovírust, amivel meg akarta fertőzni titokban a K.Endrét, de véletlenül az igazgató itta meg a löttyöt. Na erre muszáj volt leültetni az igazgatót, de senkit sem érdekelt, mert nem volt senkinek senkije, viszont a macskatulajdonos K.Endrét így is sikerült jól megszívatni. Így lett ennyire aránytalan a bírósági ítélet. A fejlemények viszont tovább bonyolódtak, mert amikor egyszer a K.Endre szomszédságába költözött az Orbán volt óvodatársa, amelyiknek volt egy foxija, és az megfojtotta a K.Endre macskáját, akkor megesett rajta a Zorbán szíve, és megbocsátott. Megkegyelmezett, de mivel neki ehhez törvény szerint nem volt jogköre, és attól is lehetett tartani, hogy a Putyin lehallgatja és kiderül, hogy elbénázta a pedomérgezést, így rávette a Balogot, hogy lobbizzon a Nováknál a szabadulásáért. Az meg megtette, mert a Zorbán még régen egyszer elintézett neki a Borkai buliján egy kellemetlen lelepleződést, és így a Balog megúszta a botrányt.

Na pontosan így történt, és ehhez nem férhet semmi kétség, mert a minap nagyon berúgtunk a haverommal, és ezt lázálmodtuk, tehát igaz. UFF!!!

Bayaz 2024.02.16. 14:22:26

@Deansdale: hiába mondják hogy ők hittek az ártatlanságában, az átlagfószert nem fogja meggyőzni.

Úgy látom, hogy ez tényleg rá fog égni a Fideszre, főleg ha Balog a helyén marad.
He megnézed az ellenzéki sajtót ott megy a támadás a 'pedofilok' ellen, csak nem a papok, hanem az árvaházak kapcsán.
Ebben még igazság is van, mert legtöbb pedofil nem a papok, hanem a pedagógusok között van, és azon belül is valószinüleg az árvaházak (ahol a gyerekek védtelenek) a legrosszabbak.

A demokrácia hátrányairól mondjuk sokat elmond az, hogy épp ez a kvázi semmi ügy amin felbasszák magukat az emberek.
Az elmúlt években főbb politikai botrányok abból lettek, hogy Borkai kivel prostituált, Szájer kivel bulizott, Vona meleg-e, nem pedig a nemzet jövőjét valóban érintő kérdésekben.

Bayaz 2024.02.16. 14:31:17

@Bayaz: @Deansdale: talán az elején még meg lehetett volna védeni, de az hogy a kormánymédiában az ilyesféle (valós és ál) botrányok után jellemzően pár napig hallgatás van, az nem segit.

Onnantól kezdve meg hogy még Vargát aki nem akarta aláirni lemondatták, jogos a kérdés hogy Balog miért nem vállal felelősséget.

Deansdale 2024.02.16. 14:44:01

@Bayaz: "hiába mondják hogy ők hittek az ártatlanságában, az átlagfószert nem fogja meggyőzni"

Az átlagember a jelenlegi botrány miatt is pikkelhet a fityiszre, szóval tökmindegy. Egy határozott, egységes kiállás talán még hitelesebb is lett volna, mint az a káosz ami van. Ráadásul úgy a saját embereiket sem döfték volna hátba, és akkor a Magyar Péter-féle fiaskót is elkerülhették volna.

"Úgy látom, hogy ez tényleg rá fog égni a Fideszre, főleg ha Balog a helyén marad."

Egen, triplán szúrták tökön magukat a 2 nő lemondásával, mert beismerték hogy hibáztak, viszont az ellenzék nyilván nem elégszik meg semmivel, további lemondásokat követel, vagyis a lemondásnak semmi haszna nem volt, csak most már mások is borotvaélen táncolnak, a református egyházat is bemocskolták, és már ki sem hátrálhatnak a helyzetből azzal, hogy szerintük K. Endre ártatlan volt, mert akkor miért mondott le a 2 nő... Ha Balog is lemond akkor mondjon le Orbán is, ha ő is lemond akkor mondjon le akárhány további random fideszes akiről kitalálják hogy köze volt az ügyhöz, és ha mindenki lemondott akkor a fidesz számolja fel önmagát és kérje fel Gyurcsányt kormányalakításra. Nyilván.

"legtöbb pedofil nem a papok, hanem a pedagógusok között van, és azon belül is valószinüleg az árvaházak (ahol a gyerekek védtelenek) a legrosszabbak"

...ami balos kormányzás alatt is ugyanúgy igaz, sőt, még inkább. A lengyel példán látszik, hogy ha hatalomra jutnak egyből nekiállnak az LMBT&P minden fronton történő legalizálásához.

Bayaz 2024.02.16. 16:28:18

@Deansdale: Igen, vérszemet kaptak.

Kicsit emlékeztet ez engem arra, ahogy Strache-t megbuktatták (később kiderült hogy nem volt korrupt de addigra már mindegy volt), de ezúttal ez tényleg nem titkosszolgálati ügy hanem véletlen.

GABOR2 2024.02.16. 16:36:36

"Elhunyt Jakab Ferenc virológus, egyetemi tanár"

Kiemelik, hogy a koronavírus oltások nagy támogatója volt, de nem írják meg az okot, hogy miért halt meg. Pedig csak 46 éves volt. Csak nem valamitől ami oltás mellékhatásra utalhat?

mandiner.hu/belfold/2024/02/elhunyt-jakab-ferenc-virologus-egyetemi-tanar

Mme.Brioche 2024.02.16. 17:01:02

Láttam egy riportot, amiben az az ügyvéd beszélt, aki a tárgyaláson a 10 gyerek közül asszem 8.at csoportosan védett, és a K.Endrés tárgyalásban ő nem volt benne, mert azt egy teljesen más bíróságon tárgyalták, ő csak az igazgató elleniben volt benne, de elmondta, hogy 2011-ben volt már egy feljelentés az igazgató ellen, ahol szintén több gyerek elmondta mit tett velük az igazgató, és ott kijelölt gyámként ez a K.Endre kísérte a gyerekeket a vallomástételre, ami teljesen törvénytelen eljárás. Na a lényeg az, hogy akkor, 2011-ben ezt az ügyet ejtették, és még öt éven át erőszakolgatta a srácokat az igazgató meg egy másik nevelő (aki a 2016-os perben csak felfüggesztettet kapott BTW), szóval semmiképp nem lehetett ez a K.Endre olyan semmit sem sejtő ártatlanság ebben a történetben. Ja és hab a tortán, hogy ebben az 5 évben az a református pap kitüntette az igazgatót valamiért, szóval ez a történet szerintem úgy gáz ahogy van.

Nagyon furcsának találom én is, hogy Novák Katalin minden magyarázat nélkül csak kussol és lemondott, itt tuti valami susmásolás van a háttérben. Mert ha tényleg ártatlan volt K.Endre, akkor mondják azt. Mindenképp kellett volna magyarázat. És felmerül a kérdés, hogy kiknek adnak még kegyelmet ezek szerint a nép tudta nélkül? Nem értek egyet azzal, hogy mielőtt a sajtó ezt nem hozta fel, a kutyát se érdekelte. Nem nem érdekelte, hanem nem tudott róla senki, mivelhogy nem szokták nyilvánosságra hozni az ilyen ügyeket, ez azért különbség. A népnek azért nem dolga átbogarászni minden jogi dokumentumot.

Ami pedig a kegyelmet illeti, ebben nekem az volt ami leginkább ledöbbentett, hogy a fickónak a büntetéséből már csak 9 hónap háziőrizet volt amúgy is csak hátra, szóval nem azért kapott kegyelmet, mert mondjuk annyit kínozták a börtönben, és megbűnhődött már a tettéért vagy ilyesmi, hanem úgy tűnik, hogy az egész arra ment ki, hogy a kegyelemmel megkapja a teljes büntetlenség állapotát, nem lesz priusza, elutazhat, újra dolgozhat pedagógusként, szavazhat, szóval olyan jogokhoz jut, amik nem járnak vissza automatikusan, ha leüli a büntetést. Legalábbis az ügyvéd szavaiból azt vettem ki, hogy ez így működik, de lehet hogy tévedek. Meg amiket ír a levélben K.Endre, hogy nem ő terjesztette fel a kegyelmi kérelmet, és nem is tudja kicsoda, nos, az ügyvéd szerint a fő érintett aláírása nélkül az irodából se jut ki egy kegyelmi kérelem, nemhogy az elnök asztaláig...

Mme.Brioche 2024.02.16. 17:09:59

itt van az interjú, amit említettem:
youtu.be/3DfLVOxk1mg?si=gHXqD8-ic4eKxer6

Nekem elég korrektnek tűnik.

valis47 2024.02.16. 18:08:41

@Bayaz: Véletlen volt az lehet, de látszik belőle, hogy rá van állítva egy rakás ember arra, hogy minden adatot átnyálazzon, hátha találnak valamit, amiből ügyet lehet csinálni.

GABOR2 2024.02.16. 18:16:16

@F.M.J.: Köszönöm az infót!

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2024.02.16. 19:03:24

@GABOR2: Igazán nincs mit. Gondoltam összeesküvéselméletek gyártása helyett inkább utánnanézek. 20mp veszett rá az életemből. Ennyit igazán megér, hogy ne tegyem magam nevetségessé. :)

GABOR2 2024.02.16. 23:39:32

@F.M.J.: Én is több helyen megnéztem, volt ahol tán több oldalon át írtak róla, csak azt nem, hogy mi okozta a halálát; ezért kérdeztem, mert fura a sok szöveg, de a halálokról semmi.

Frederick2 2024.02.18. 17:04:18

@Deansdale: @Mme.Brioche: Sokan elég durván rácuppantak a témára. Én minimális szinten foglalkoztam vele. Igazából túlságosan sokat nem is akarok foglalkozni a témával, de mivel van egy aspektusa, ami zavar, reagálok rá pár dolgot. Ugyanis ez érinti azt, amit úgy hívnak, hogy GYERMEKVÉDELEM. És nagyon úgy néz ki, a pártpolitikának köszönhetően immár veszélyben vannak a legvédtelenebbek: a GYERMEKEK. Nálam pedig a gyermekekhez való egészségtelen, negatív hozzáállás erős indulatokat vált ki. Ennek következtében én egyenesen lenézem azokat, akik támogatják a gyermek-megrontásban is utazó LMBT-t (ez elég sok ember!!!).

Pár gondolat akkor:

1, A bicskei gyermekotthonban történtek egy régi ügy. Erről lehet tájékozódni több forrásból is. Sajnálatos és szégyenteljes, hogy ilyesmi megtörténhet Magyarországon. A helyzet még rémisztőbb, ha hozzá vesszük, hogy nem ez az egyetlen gyermekotthon, ahol pedofil bűn-elkövetés történt.

Herczog Mária neve nem tudom, mennyit mond az idejáróknak. Ő egy régi motoros szociológus, aki valóságos ellensége a gyermekotthonok intézményének. Rögeszméje, hogy a gyermekotthon egy toxikus közeg a gyermekek számára, és a nevelőszülőknél vannak biztonságban. Már régóta kardoskodik az ügyben, hogy Magyarországon számolják fel a gyermekotthonokat, és hozzanak létre helyettük nevelőszülői hálózatot.

2, A „pedofília” is az a témakör, ami sok más témához hasonlóan átpolitizálódott az országban. Csak gondoljunk, milyen diskurzus folyik a „korrupció” témakörében! A korrupt MSZP elmondja a Parlamentben, hogy a jelenlegi FIDESZ korrupt, a FIDESZ meg azt ecseteli, hogyan lopták el a közpénzeket MSZP-s politikusok, mikor hatalmon vannak. Most ugyanez zajlik pedofília ügyben is. Az a FIDESZ kívánja megvédeni a gyermekvédelmi törvény révén a gyermekeket a tényleg gyermeknyomorító LMBT-től, amely maga is bevéd olyan pedofilokat, mint Kaleta és a bicskei szörnyetegek. És azok a pártok, civil szervezetek és influencerek szerveznek tüntetést a FIDESZ ellen a gyermekek megóvása érdekében, akik gátlástalanul asszisztálnak az LMBT gyermekellenes programjaihoz. Hova hányjak ettől a képmutatástól? ?

Azért „tökjó”, hogy van két olyan politikai elitünk is, ballibek és fideszesek, akik különféle szofisztikált praktikákkal tág teret nyitnak a pedofíliának. ? És akkor az ember ne adjon hitelt az olyan elméleteknek, mint a Pizzagate és a QAnon!

3, Van egy dolog, ami még „tökjobb”! A bicskei szörnyetegek pedagógusok voltak. A gyermekotthonokban elkövetett pedofil bűncselekmények egy részét is pedagógus végzettségűek követték el. Nemrégiben lebukott egy LMBT-szimpatizáns pedagógus, hogy pedofil. És az általános iskolák és középiskolák, gimnáziumok tele vannak olyan tanárokkal, akik szintén szimpatizálnak, asszisztálnak, agitálnak az LMBT politikája mentén, nem törődve azzal, egyenesen leszarva azt, mekkora veszélyt jelentenek a gyermekekre.

Vagyis: mind a magyar iskolarendszer, mind a gyermekotthon-hálózat tele van olyan pedagógus értelmiségiekkel, akik veszélyt jelentenek a gyermekekre! Ez ijesztő! Hadd tegyem fel a kérdést: hogyan alakulhatott ki ma ez a horror? A Kádár-rendszer jobban védte a gyermekeket, mint a mai NER!

4, És akkor ott van az a probléma is, hogy a politika színtér leszűkül három pólusra. Az Orbán Viktor-féle fideszesek, a Gyurcsány Ferenc-Gulyás Márton-féle balliberálisok és a Toroczkai László-féle nemzeti radikálisok. Ebből egyedül a Toroczkai-féle gyülekezet az, ami nem jelent veszélyt a gyermekekre. (És ugye a Mi Hazánk az egyetlen párt, ami konfrontálódik a cigány maffiákkal is.) És ez nem csak azért szomorú, mert az a Mi Hazánk válik lassacskán az egyetlen alternatívává, MÁR GYERMEKVÉDELEM KÉRDÉSÉBEN IS, amellyel azért szintén vannak gondok, mondjuk az egysíkú történelemértelmezés miatt (lásd Becsület Napja). Hanem mert mind a balliberális scéna, mind a fideszes értelmiségi holdudvar régen kitermelt azért sok olyan felelős értelmiségit, akik foglalkoztak gyermekvédelemmel, és tettek is le az asztalra ez ügyben. Most a balliberális és fideszes politikai elit, karöltve a saját értelmiségi bázisával, a sarokba hajítja ezt az örökséget.

Összegezve ezt a négy pontot: ki issza meg mindennek a levét? A gyerekek!

Frederick2 2024.02.18. 17:24:11

"Az a FIDESZ kívánja megvédeni a gyermekvédelmi törvény révén a gyermekeket a tényleg gyermeknyomorító LMBT-től, amely maga is bevéd olyan pedofilokat, mint Kaleta és a bicskei szörnyetegek."

Itt egy kicsit helyesbítek:
Kaleta Gábort és Kónya Endrét védte be a NER. Vásárhelyi Jánost nem.

Bayaz 2024.02.19. 01:39:03

@Deansdale: "Teljesen mindegy, hogy 20 éve dolgozol nekik keményen és becsületesen, ők maguk fognak a saját sajtójukban megszégyeníteni és karaktergyilkolni ha nekik épp az a jó. Kb. olyanok szövetségesnek, mint az EU vagy az USA. "
hát igen:
www.bbc.co.uk/news/world-asia-68137582

békaapu 2024.02.19. 09:13:32

@Frederick2:
Nézd úgy, hogy tanárnak lenni egyre kevésbé jó.
Ezért egyre kevesebben maradnak azon a pályán.
És ha többet fizetnek azért ami nem jó, elkezdenek más szempontok is érvényesülni mint a küldetéstudat.

Gyerekek..
..ja, tényleg - vannak gyerekek is a tanári pálya környékén.

Mia and Me 2024.02.21. 18:26:13

A vihogó novákkal végeztettek el minden piszkos munkát.
Aukrajna s@ggnyalás, véháo szerződés, kegyelmi szivesség.

Már mikor kinevezték közt elnöknek, látni lehetett hogy csak felhasználják arra hogy megtegye /nyilatkozza/ aláírja azokat amikről a vezére nagy mellel az ellenkezőjét nyilatkozza AZ "mimagyarok" népnek.

Novák meg vigyorogva megtett mindent, van az a pénz.
Legutolsó húzásnál meg szóltak hogy igyekezzen elvinni a teljes balhét.
Szerintem ennyi a sztori.

Amúgy ha megvezették is, a lemondás jogos, olyan ne lgyen közt elnök aki bármit aláír ami elé raknak. Ennyi erővel a takarítónő is lehetne.. csak ott törölt port ahol mondták. ... A köztársasági elnök egy felelősségteljes és mindentől " független " pozició, az a minimum hogy amit aláír arról tájékozódik, körbejárja.

Mia and Me 2024.02.21. 18:31:47

@Frederick2: A gyerekek meg akik tényleg foglalkoznának velük.

Lényegében sok éve itt a legelesettebbek és legkiszolgáltatottabbak szívnak minden téren, minden intézkedéssel, minden "történéssel", áremelássel, inflációval, mindennnel.

Nálunk a népírtó "soros terv" az maga a maffiaállam.

Deansdale 2024.02.21. 18:53:54

@Mia and Me: Karakán vélemény, de teljesen jogos :)

valis47 2024.02.21. 23:07:14

@Frederick2: Kaleta nem tudom, hogy jön ide. Ja, hogy gyerekpornó volt a gépén Peruban. De ehhez az ügyhöz nem kapcsolódik semennyire. Meg a Fideszhez sem tudok róla, hogy köze lenne azon kívül, hogy 2001-ben lett diplomata, amikor még Martonyi volt a külügyminiszter (Szíjjártó aztán kirúgatott szinte mindenkit a külügyből, amikor átvette). Sima karrierdiplomatának tűnik. Hogy hazahozták Peruból? Az érthető lépés volt, nem akartak még nagyobb botrányt. A bíróság meg úgy ítélkezett, ahogy, az ügyész olyan büntetést kért, amilyet. Képek birtoklásáért nem tudom mennyivel kaphatott volna súlyosabbat akkor.
Vásárhelyi János és Kónya Endre viszont ezer szálon kapcsolódik a Fideszes körökhöz, még az Orbán-családot is ismerték minden jel szerint.
Balog Zoltán pedig Orbán "lelkiatyja" volt egy időben. Novák Katalinnal meg együtt utazgatott. Meg elutazott Kónya szüleinek erdélyi falujába is, persze lehet ez puszta véletlen. Csak sok itt a véletlen. Vásárhelyit és Kónyát is fideszes körökhöz köthető ügyvéd védte stb.
Az teljesen érthetetlen, hogy miért kapott kegyelmet a pedofil igazgató fedezéséért elítélt Kónya, ha csak nem azért, mert Novák tényleg ismerte.

Deansdale 2024.02.22. 08:42:50

@valis47: Kaleta: érdekes, hogy emberek összefüggéseket látnak oda ahol nincsenek, a nyilvánvaló összefüggéseket viszont elutasítják olykor.

Kónyáról: leírtam már többféle elméletemet szerte a neten, pl. itt is, amikhez általában hozzá is fűztem hogy csak elméletek, és amiről utólag kiderült hogy hülyeség volt azt férfiasan beismertem. Szerintem nincs baj az elméletek gyártásával amíg az ember nem kamuzza oda hogy ő tud valamit amit más nem, és hajlandó beismerni ha tévedett. Ennek szellemében folytatnám most is a kirakósjátkozást...

Először is el kéne dönteni, hogy Orbán vagy Balog, mert ha Kónyának Orbán-kapcsolatai lennének akkor Balog fölösleges a képbe. Mellesleg az Orbán-családnak szerintem többtucat, ha nem többszáz alapítványhoz, céghez, egyesülethez, polgári körhöz, istenf*szához van köze, amiknek pedig többezer más intézményhez van közük, tehát olyan szintű "kapcsolatban" ahogy Kónya állt Orbánékkal még minimum többtízezren vannak az országban - szerintem ez nudli. Szóval hagyjuk az Orbánozást és nézzük Balogot.

Eddig nem láttam semmi olyan információt, ami szerint Balog már a kegyelmi kérvény előtt is ismerte volna Kónyát, tehát valószínű, hogy a kérvény miatt, református alapokon ismerte meg az ügyet, mivel (állítólag) Kónya is református vallású. Azt el tudom képzelni, hogy valami pap közbenjárására Balog elkezdett utánanézni az "ártatlan" Kónya ügyének, elvégre a vizsgálódás teljesen normális és legális. Azt, hogy Kónya valahogy személyes befolyással lehetett volna Balogra, szerintem kizárhatjuk. Mivel Kónya végig kitartott amellett, hogy ő ártatlan, a leglogikusabb elképzelés az, hogy erről meggyőzte Balogot, aki ezért felvitte az ügyét Novákhoz, valószínűleg azzal, hogy a kegyelmi ügyek nem nyilvánosak, tehát elengedhetik ezt az ártatlan embert, nem lesz belőle gond. (Aztán a kúria seggbekúriázta őket, de ez már más tészta.) Itt kihangsúlyoznám, hogy ha Kónya nem volt kenyeres jópajtása Balognak - és úgy tudjuk nem volt -, akkor az egyetlen dolog amivel hathatott Balogra az a saját ártatlansága. Balognak semmi oka nem lett volna segíteni rajta, ha nem hisz neki. Nagyjából ugyanezt gondolom Novákról is. Mi a f*szért járt volna el akár Balog, akár Novák egy olyan ember érdekében, akit nem ismertek az ügy előtt, és úgy gondolják hogy bűnös, ha ráadásul még azzal is tisztában vannak, hogy ezzel ők maguk vállalnak kockázatot? Ugyanakkor az viszont elképzelhető, hogy egy református hívő a református papjával és a református szüleivel meggyőzi a református egyházvezetőt, hogy ártatlan, és támogassa a kegyelmi kérvényüket.

Az érdekes kérdés az, hogy ha hittek Kónya ártatlanságában, akkor voltaképpen miért probléma, hogy kegyelmet adtak neki. Azt értem, hogy a pórnép fröcsög, hogy Kónya pedó és pedóbarát és pedósegítő és pedópedó, tehát mindenki monnyonle, kétszer, de se Kónya ártatlanságát, se Novák vagy Balog "bűnösségét" nem a vasvillás tömeg határozza meg. Ha HITTEK az ártatlanságában akkor erkölcsileg teljesen jogosan adták a kegyelmet.
(Ha nem hittek, akkor visszakerültünk a startmezőre, és még mindig érthetetlen az egész ügy.)

Amúgy a fityisz a botrányt lelőhette volna azzal, ha Novák azt nyilatkozza, hogy hitt Kónya ártatlanságában, mert bár az ellenzék továbbra is ugyanúgy nyomta volna a lázító dumát, de arról előre is tudta mindenki, hogy az események alakulásától teljesen függetlenül a világvégéig fogják nyomni a lázító dumát, SEMMIVEL nem lehet őket leállítani, még ha Orbán felakasztaná magát az sem elégítené ki őket, nyilván. Szóval ha meg sem próbálnak az ellenzék kedvére tenni, akkor a legegyszerűbb megoldás benyögni, hogy Kónya ártatlan volt, és akkor Novákék kapnak egy erkölcsi alapot ahhoz amit csináltak - a normie-k pedig vagy elhiszik, vagy nem, ez szerintem már nem kellett volna hogy a fityiszt érdekelje. Ennek a megoldásnak rengeteg előnye lett volna, és semmilyen hátránya.

Az igazi vicc az, ha TÉNYLEG így volt, csak a hülyék valamiért nem akarták ezt beismerni, és inkább választottak egy olyan alternatívát, amivel százszor akkorát szoptak. Simán el tudom képzelni, hogy ez a helyzet. Persze ha valamiért ki akarták golyózni Novákot és Vargát, akkor fél fokkal érthetőbb ez a hülyeség, ugyanakkor nekem valamiért sokkal egyszerűbbnek tűnne, hogy ha a párton belül akarják kigolyózni őket, akkor szépen megkérik őket a lemondásra, mondjuk azzal a dumával hogy több időt akarnak tölteni a családjukkal. Nem egyszerre, nyilván, de meg lehetett volna oldani sokkal értelmesebben és kevesebb kockázattal. Mert ha tényleg ki akarták golyózni Vargát, és így valósították meg, akkor ezzel a Magyar Péter-féle következményt b*szták a saját nyakukba, ami a pedó-botrány összes szopását még négyzetre is emelte nekik. Hmmm.

valis47 2024.02.23. 15:11:59

@Deansdale:

Kónya mégis csak segített eltussolni egy elítélt pedofil bűneit, vagy az igazgató ártatlanságában is hitt valaki? Lehet, hogy nem K. ismerte személyesen Balogot (de ismerhette, mondom hogy a szülőfalujában jártak Novákkal, meg persze Orbán testvérét is például, ahogy persze még akár sok ezren, ahogy mondod, hiszen Orbán szűkebb pátriájában van Bicske is) de a kapcsolatain keresztül kijárta magának az elnöki kegyelmet és meg is kapta. Lehet, hogy nem Balog volt ez a kapcsolat, csak neki kellett elvinni a balhét, de ez már konteó. A NER különböző figuráinak kicsinyes érdekei már egyre gyakrabban szembe mennek a rendszer fősodrával és ezzel nagy kényelmetlenséget okoztak magának Orbánnak is ezúttal.
Ahogy Magyar Péter esetéből is látszik, egyes NER-lovagok már azt hihetik, hogy megbuktathatják Orbánt is, ha szembe megy az ő érdekeikkel, és ők majd vígan élik a világukat azután is, majd kiegyezhetnek a ballibekkel, és megtarthatják a szerzett vagyonukat, pozícióikat. Amiket veszélyben látnak például Orbán kitartásában az EU-val szemben (zárolhatják az EU-s pénzeket), vagy egyáltalán a nyugati mainstreammel szemben, a NATO-bővítés akadályozásával mostanáig stb. Utóbbival Orbán nagy stratégiai hibát követett el, arcvesztés nélkül visszakozhatott volna, de ő elment addig, amíg egyszerűen a lesöpörték és szégyenszemre kell látványosan megalázkodnia szemben mindazzal, amit nagy hanggal mondott korábban, amiről nemzeti konzultációt rendeztetett.

Deansdale 2024.02.23. 15:55:30

@valis47: Kónya azt állítja, hogy nem segített. Kicsit furcsállom, hogy mintha az emberek 90%-a nem értené a koncepciót, hogy valaki lehet ***nem*** bűnös abban amit ráfognak.
Én NEM állítom, hogy Kónya ártatlan, csak nem értem miért nem képes szinte senki elgondolkodni a lehetőségen, hogy mi van ha nem segítette a pedofilt, ahogyan ő maga 2016 óta folyamatosan állítja.
A fair right-os csávó legutóbbi videójában kvázi azt mondja, hogy hát lehet hogy ártatlan, de akkor is bűnös, mert pedofilt segített. Erre az agyam majdnem ledobta a szíjat.

A vádak szerint az irodájában írtak meg egy papírt, amiről még a papírt megíró gyerekek is azt mondták, hogy Kónya nem tudta mi van benne. Ez lófasz, nem pedósegítés. A másik vád az volt, hogy meg akart vesztegetni egy gyereket 5EFT-tal, ebben meg csak kettejük szava van egymás ellen, semmiféle bizonyíték nincs semmire se pro, se kontra. A szóban forgó "gyerek" amúgy elvileg egy huszonéves kábszeres cigány. Ha az utcán jönnének szembe ők ketten, nekem van sejtésem melyiket gondolnám szavahihetőbbnek, csak ugye Kónya a pedó-ügy miatt vesztette el a szavahihetőségét, viszont ha ártatlan... Eh.

Magyar Péternek szerintem csak elege lett abból, hogy a fityiszben a saját elvtársai úgy bántak vele, mint a legrosszabb maffiózók a legutolsó trógerrel, és elment a sajtóhoz kitálalni. Nem hiszem, hogy bármit is remél a baloldaltól. Húzzunk már egy határt, hogy mi az amit politikai célokért még hajlandóak vagyunk benyelni a fidesznek, és mi az ami már sok. Ha Magyar Péter gyerekeit árokba lövik, akkor is kussoljon, mert párthűség? Mi történt ezzel a világgal?

És most nem téged akarlak piszkálni, csak tényleg nem értem a világot. Meghallgattam MP teljes interjúját, szerintem több benne az őszinteség mint a párt összes többi részében együttvéve.

Mme.Brioche 2024.02.25. 17:49:24

@Deansdale: "hogy mi van ha nem segítette a pedofilt, ahogyan ő maga 2016 óta folyamatosan állítja."

a 2011-es dolog sem rendítette meg a bizalmadat? mert nálam az tette be a kaput. Semmiképp nem állíthatja, hogy fogalma sem volt az egészről, és simán ott dolgozott még öt évig az igazgató keze alatt, és utána is csak azért nem, mert végül ügy lett belőle, de az sem azért mert ő jelentette volna fel a főnökét. Meddig lett volna hajlandó szemet hunyni? A szavahihetőségére emiatt nem adnék egy fityinget sem.

A Magyar Péter interjú nagyon érdekes volt, kiváncsi vagyok lesz-e utóélete még, esetleg mások is kilépnek-e a sorból, meg hogy ez volt-e az egyik első dominó, ami berogyasztja a fideszt. (mondjuk azt egy kicsit megmosolyogtam, amikor arról mesélt, hogy elege van abból, amikor a gyerekeivel autózva ha azok megkérdezik, hogy ez vagy az a hotel kié, akkor mindig ugyanazt a nevet kell mondania, én meg magamban: mégis melyik átlagos gyerek kérdezi meg random hotelekről, hogy az kié? nekem ilyen soha eszembe se jutott gyerekkoromban, ha pedig az övéinek igen, akkor elég gyakran toppon lehet a téma otthon, hogy ki mit birtokol :-D)

Deansdale 2024.02.25. 19:12:11

@Mme.Brioche: Írtam, én nem állítom hogy ártatlan, csak azt furcsállom, hogy egyeseknek mintha hibát dobna vissza az agya mikor találkoznak a feltételezéssel, hogy lehet akár ártatlan is. Zsigerből gyűlölik az illetőt mert benne van egy pedóügyben, TEHÁT bűnös mert zsigerből gyűlölik. Hogy mi van, ha nem követte el amivel vádolják? Hát akkor ártatlan lenne, de az kizárt, hiszen bűnös. Engem ez képeszt el, a "tudom hogy bűnös, hiszen tudom" fából vaskarika.

És azért foglalkozom ezzel ilyen mélységben, mert a férfijogi pályafutásom során több olyan esettel is találkoztam, ahol a sajtó hazudott valakiről, és aztán a fröcsögőknek nem lehetett megmagyarázni, hogy akit legszívesebben agyonvernének az nem követte el azt amit ők "tudnak" hogy elkövetett. Ezért van bennem mindig egy kis kétség, ha azt látom hogy a tömeg fel akar koncolni valakit, hiszen az RTL klub bemondta hogy pedó, érted...

Mellesleg, ha már a szóbeszédeket elemezgetjük, 2011-ben még más fiatalokról volt szó és azok visszavonták a vádakat, tehát Kónya gondolhatta, hogy kamu volt az egész. 2016-ban meg konkrétan Kónya jelentette fel a harmadik vádlottat, ez nekem nem tűnik pedósegítésnek. Az külön vicc, hogy akit Kónya jelentett fel, és akiről bebizonyosodott hogy gyerekekkel kufircolt mint tanár, az felfüggesztetett kapott, Kónya meg 3 évet, holott nála szóba sem került hogy megkörnyékezett volna bármilyen gyereket. Érdekes módon a sajtó nem azon forrong, hogy egy pedofil hogyan kaphatott felfüggesztett büntetést, hanem hogy a nem-pedofil miért kapott kegyelmet 2 év börtön után. Az egész ügy is hülye, meg úgy általában az emberek is hülyék. Tisztelet a kivételnek.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2024.02.25. 20:08:44

@Deansdale: "Az külön vicc, hogy akit Kónya jelentett fel, és akiről bebizonyosodott hogy gyerekekkel kufircolt mint tanár, az felfüggesztetett kapott, Kónya meg 3 évet"
- Ez engem sem hagy nyugodni. Két dolog jut róla eszembe.

1. Ha a megpottyant Edina, meg a többi fröcsögő hülyegyerek tényleg a gyerekekért aggódna, akkor nem a bíróság elé kellett volna vonulniuk, hogy számonkérjék az igazságtalan ítéletet? Egy bizonyítottan pedo tanár szabadlábon távozhatott, míg egy vitathatóbb személyt leültettek, és a diri is megúszta egy nyolcassal, pedig kaphatott volna huszat is. Én nem tudom elfogadni a korábbi kitüntetéseire való hivatkozást, mert pont azért kellett volna makulátlanabbnak lennie. Olyan mintha felmentenénk egy bemindenezett sofőrt a gázolásért, mert szegény nem volt magánál.

2. Az eddig kiderült infók fényében felvetődik, hogy talán NK is azért adott kegyelmet, mert nem volt más eszköze kicsit kiegyenlíteni a felfüggesztett pedofil tanár meg a leültetett helyettes közötti ordító igazságtalanságot. Én egészen más módon függesztettem volna fel. Ha igazam van, akkor azért nem indokolt, mert talán nincs joga a bíróságok minősítéséhez, pedig talán nem lenne hátrány kicsit a körmükre nézni.

Bayaz 2024.02.25. 20:23:52

@Deansdale: @F.M.J.: Kaleta Gábor ügyén is sokan felháborodtak, de az az igazság, hogy a büntetés amit kapott, az nagyjából annyi mint amit bárki más aki hasonló ügyben biróság elé került, nem részesült semmiféle 'előnyös elbirálásban' (azonkivül, hogy Magyarszágon került biróság elé, mint diplomata, ami mindig is igy volt).

Szóval itt a jelenlegi törvények és a birósági gyakorlat az amit valójában meg kéne változtatni.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2024.02.25. 20:35:28

@Bayaz: Azért az sem volt igazságos. Értem én az egyenlősdi elvét, de azért mégsem korrekt, hogy egy hétköznapi ember, aki amúgy nem szolgál közügyet, semmilyen módon sem számít ikonnak, meg a jövedelme is átlagos, ugyan úgy legyen mérve, mint aki egy ország nevében ténykedik, influenzás, rocksztár, miniszter, akármilyen főember, és ennek megfelelően a bevételei is nagyságrendekkel komolyabbak. Úgy kell ezeket hazavágni, hogy megfeleljen a kontextusból adódó igazságérzetnek is. Kaletát rendesen meg kellett volna hurcolni. Részint a fogadó országgal szembeni igazságtétel miatt, mert minket szégyenített a rohadék, másrészt a példa kedvéért, hogy ne gondolja egyik sz@rházi se, hogy csak mert többet van módja eltapsolni egy hétvégén, mint amennyire büntették, akkor ezzel minden el van rendezve.

Deansdale 2024.02.26. 07:40:58

@F.M.J.: Az emberek általában úgy akarnak mindenféle bűnözőknek nagyobb büntetéseket adni, hogy nem gondolják át, mit jelent pl. 10 év börtön. A diri kaphatott volna akár 20 évet is, ja, csak akkor már egyszerűbb kivégezni, egyrészt mert ha elképzeled, hogy a következő 20 évedet egy celláben kell töltened, szerintem lehet hogy te is inkább az eutanáziát választanád, másrészt legalább 50 éves lehet az illető, így rozzant aggastyán lenne 20 év börtön után, úgy már kár kiengedni. Talán az a 8 év is elég neki, hogy megértse, irgum-burgum - feltéve hogy leüli. Szerintem racionális a 8 év, ha nem engedik ki a felénél jó magaviseletért, vagy elnöki kegyelemmel, lol. A 8 nem nagy szám, de ismétlem, képzeld el, hogy milyen lenne ha az életed következő 8 évét börtönben kellene töltened. Számomra elég horrorisztikus.

Kaletánál az 1 év felfüggesztett tényleg nevetséges volt, bár tekintve hogy jpeg-ek letöltéséért ítélték el kb. arányos lett volna, ha azt az 1 évet ténylegesen le kell ülnie.

Az oké, hogy közszereplőként eshetne súlyosabb megítélés alá, de a "kontextusból adódó igazságérzet" kétélű fegyver - szerintem jogosan mondhatná bárki, hogy erkölcstelen dolog azért nagyobb büntetést kapnia mert a sajtó felhergelte ellene a tömegeket. Mondjuk pont Kaleta egy olyan közszereplő, akiről amúgy senki nem tudott semmit, egy arctalan diplomata volt mint ezer másik, és csak a peréből ismerte meg az ország. Nem nevezném rocksztárnak, ha érted mire gondolok.

Azzal viszont egyetértek, hogy az ilyen embereknél a pénzbüntetés nevetséges, szerintem eleve arra használják, hogy a feltűnően enyhe büntetéseket ál-súlyosbítják vele.

Deansdale 2024.02.26. 07:48:36

@Mme.Brioche: (Mármint ja, a cikkben úgy fogalmaztam, hogy feltételeztem Kónya ártatlanságát, de ez ott is csak egy feltételezés akart lenni, nem állítás. Nem kardoskodom Kónya mellett, csak Novák szemszögéből próbáltam kitalálni, hogy mi lehet az ügy hátterében.)

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2024.02.26. 17:14:23

@Deansdale: Szerintem ugyan arról beszélünk. Ha a büntetési tételek a meghozott ítéletek szerint lennének végrehajtva, még igazat is adnék, csakhogy ha valóban nyolc évre akarja a bíró bevarrni, akkor legalább 15-re kell ítélnie, mert úgyis felezik, de lehet hogy harmadolják. Aztán ott van a Kendre is. Háziőrizteben volt. Én alig várom, hogy hazaérjek, neki meg büntetésből kellett otthon lennie. Talán együtt él az anyósával, vagy ez mitől büntetés? Amúgy meg a hozzászólásom nem feltétlenül a mértékről szólt, hanem az aránytalanságokról. Míg az Endrécskéről még jóindulattal el tudom képzelni, hogy gyakorlati tapasztalatai alapján nem feltétlen hiszi el egy zacis kamasznak, amit mond, és kétségei merülnek fel (csak feltételezés), addig elég nehezen tudom elfogadni, hogy a nevelőtanár csak csúnya nézést kapott. Ha a diri mint vezető egy nyolcast ért, akkor a nevelőnek is kijárt volna mondjuk egy 4-5 letöltendő, de ha a dirih 3+, akkor a tényleges pedofil miért nem 10-15? Az azért kevés, hogy túl öreg mire kijön, mert ha tudta a farkát gyerekekben hegyezni, akkor ez igazán másodlagos. Nem hiszem, hogy a törvények várható élettartam szerint mérnének.

Az meg külön megérne egy misét, hogy milyenek a BV intézmények. Van olyan, hogy valaki, nem szándékosan követ el valamit. Azt eszi is a fene miatta. Ismertem egy mandarint, aki egy munkás kisbusszal ment elé a vonatnak. Van már vagy 30 éve. Volt néhány halott is. Magasról lesz@rta a büntetést. Azt mondta, ha azzal vissza tudná csinálni, leülne kétszerannyit is. Egyszerüen csak volt egy rövidzárlata, és lett belőle foglalkozáskörében elkövetett ... Az ő esetében elfogadhatónak tartom a humánus börtönkörülményeket.
Csakhogy a szándékos elkövetés egészen más. Nem lehet véletlenül kirabolni, hülyére verni, vagy megerőszakolni valakit. Ami engem illet, a farkánál fogva kötném fel a kékesi TV-torony csúcsára. Ilyen bűnöket csak előre megfontolt szándékkal lehet elkövetni, úgy is kell megítélni. Török, orosz, ukrán börtönkörülmények épp kielégítőek és kellő visszatartó erejüek lennének.

Kaleta-ügy. Valóban igaz, hogy senki sem tudta, hogy ki is az a Kaleta, de nem is így kell értelmezni. Ha itthon csinál ilyesmit, akkor csak a "rohadt Gabi", de ő külföldön csinálta, mint diplomata. Így viszont a nevünkben volt ott, és már nem egy lebukott pedo a sokból, hanem a "rohadt magyar". Ez amúgy is becsípődés nálam, hogy ha valaki személyében azonosítva van a hazánkkal, és nem tud ennek megfelelő méltósággal viselkedni, akkor azt legalább kétszeres szorzóval kell büntetni, mert a ganéságaival nem csak magát járatja le, hanem egy egész országot.

Deansdale 2024.02.26. 18:02:59

@F.M.J.: Nagyjából tényleg ugyanarról beszélünk.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2024.02.26. 18:59:47

@Deansdale: Őszintén örülök, hogy végre sikerül valamiben egyetértenünk.

Deansdale 2024.02.26. 20:56:23

@F.M.J.: Én úgy emlékszem több dologban is sikerült, mielőtt kisiklottunk :)
süti beállítások módosítása