Deansdale

A párizsi eseményekre reagálva annyit tudok mondani: legyen ebből minél hamarabb nyílt háború, mert úgyis az lesz, ha akarjuk, ha nem, de minél később kezdődik el, annál rosszabb lesz az európai nemzeteknek. Naponta érkeznek az újabb ellenséges katonák vonaton, repülőn, hajón, mi európaiak meg baromállat módjára beengedjük őket, mert egyesek ettől érzik magukat erkölcsileg felsőbbrendűnek. Jött az iszlám már korábban is, többször elfoglaltak nagyobb területeket Eupában, és ez az alkalom csak stratégiában különbözik az előzőektől, végcél tekintetében nem. Sajnos reagálnunk is nagyjából úgy kell, ahogyan a korábbi alkalmakkor tettük, mert ezek az istentől elrugaszkodott véglények nem hagynak más választást. Akarjuk a békét, de csak harccal tudjuk megvédeni.

A radikális iszlám nem kompatibilis a mi létünkkel, és amíg a radikálisok el tudnak vegyülni a többiek között, addig semmiféle iszlám bevándorlást nem engedhetünk meg Európában. Az elsődleges cél persze nem a vérontás, hanem hogy menjenek innen kifelé. Éljenek békében a saját országaikban, semmi bajom velük amíg egymást ölik és nem minket. Viszont aki bármely nem-iszlám országba beengedi őket, az hazaáruló, és fel kell húzni az első lámpaoszlopra. Franciaországban pedig égjenek a mecsetek. Teher ilyet mondani, de inkább haljon meg most százezer ember, mint 10 év múlva százmillió. Ezt a konfliktust lehetetlen lecsitítani, de a politikusok biztos megpróbálják, ezzel csak elodázva és fokozva a bajt. Ha most valami lehetetlen módon meg is állítják a vérontást, hamarosan úgyis megismétlődik, és minden alkalom rosszabb lesz az előzőnél. Hány embernek kell meghalnia, mire az agyhalottak is beismerik, hogy egy erőszakos csoport ellen az egyedüli megoldás az elkülönülés?

Van sok bajom Orbánnal, de ha sikerül ebből a szarból valahogy kimentenie az országot, felőlem szentté avathatják.

Ja, még annyit, hogy bármelyik progresszív ujjal mutogathat rám és sorolhatja az elmeháborodott vádakat, hogy rasszista vagyok meg xenofób, szívből leszarom. Amíg európai fehér emberek halnak meg muzulmán terroristák keze által Európa fővárosaiban, addig a vérzőszívű liberálisok véleménye kevésbé foglalkoztat, mint hogy mi lesz a szarral amit lehúzok a budin. Aki szerint egy nyílt fegyveres konfliktus közepén azokkal van a baj, akik meg akarják védeni magukat, az kösse fel magát. Pontosan a progresszív szellemiségű politika vezetett ezeknek az embernek a halálához, semmi más. Valahogy nem bízok abban, hogy a megoldás a még több progresszivizmus lenne. Eddig többé-kevésbé hagytuk magunkat bekussoltatni, mert a nyílt kiállás több kellemetlenséggel járt, mint haszonnal, de ezeknek az időknek egyszer s mindenkorra vége. Akinek van gerince, az nem tűrhet tovább.

Előszó: Ez a cikk szövegfal spirituális jellegű eszmefuttatásokat tartalmaz - akinek az ilyesmi nem inge, az ne is fáradjon az olvasással. Vicces módon írás közben véletlenül bukkantam Szendi Gábor hasonló témájú cikkére, de ő "csak az igaz ami bizonyított" gondolkodásmódú ember lévén nyilván nem is érinti a spiritualitást. Ezzel nekem nincs semmi bajom, nem kell mindenkinek ugyanúgy látnia a világot. Mivel az ő cikke a hírlevelében jelent meg, ezért nem linkelek rá, de feltételezem, hogy akit nagyon érdekel a dolog az valószínűleg megtalálhatja - ő az önismeret illúziójáról beszél.

De térjünk a lényegre...

Nem hiszek a szabad akaratban. A tudat (az a tudományos értelemben megfoghatatlan valami, ami az emberek fejében lakik és figyel) azt hiszi hogy irányítja az eseményeket, de ez csak illúzió. Színházi hasonlattal élve úgy gondolom: mi a szerepek vagyunk, nem a színészek. Ami körülöttünk zajlik, az egy sztori ami megtörténik velünk - a cselekedeteink csak annyira a sajátjaink, mint Othellóé mikor megfojtja Desdemonát. Ő is hiheti, hogy szabad akaratából tette, csakhát az az igazság, hogy valaki más írta meg a darabot.

De miért gondoljuk másként? Miért hiszi az ember, hogy ő cselekszik?

Az emberi elme egyik fontos feladata elhitetni ezt a tudattal (mondhatjuk úgy, hogy saját magával, vagy tekinthetjük az elmét és a tudatot külön dolgoknak, ez most mindegy). Elgondolkodott már valaki, hogy a hipnotizáltakba programozott utasításokról miért gondolja azt utólag minden egyes áldozat, hogy a saját döntései voltak? Azért, mert ebben az állapotban éljük le az egész életünket. Történnek velünk dolgok, és az elménk folyamatosan azt bizonygatja, hogy ezeket mi akartuk. Azért emelkedik fel a karod, mert fel akarod emelni, ugye? Kivéve mikor önkéntelenül mozdul, vagy álmodban, vagy hipnotikus utasításra. Akkor nem akarod és mégis mozog, de ezek nyilván csak kivételek... Máskor meg épp azt akarnád hogy mozduljon, de nem teszi - dehát ezt is ki lehet magyarázni. A karod néha egészen úgy működik, mintha irányítanád, ezért könnyen elhiszed, hogy ez így is van. És amikor valakibe belehipnotizálják, hogy a csettintés után felébred, fogja az esernyőjét és lemegy a második legközelebbi boltba répáért, akkor később égre-földre fogja bizonygatni, hogy ezt mind ő akarta így csinálni, attól függetlenül, hogy nem esik az eső, nem szereti a répát és van bolt közelebb is.

A szabad akarat hiányát látszik alátámasztani az is, hogy az agykutatók szerint hamarabb történik meg a testi szintű akció, mint az arra vonatkozó agyi döntés. Minden józan logika szerint fordított sorrendben történnek a dolgok, mint kellene, hiszen elvileg az agyad utasítja a kezed... Benjamin Libet kísérleteiről és a szabad akarattal kapcsolatban adódó következtetésekről szó esett a magyar sajtóban is pár éve, de a kialakult vita értelmetlennek bizonyult. Az egyik fél valamiféle fizikai-kémiai determináltságot akart bizonyítani, a másik ezzel szemben a szabad akarat létét, és senkiben nem ötlött fel a harmadik lehetőség, a helyes megoldás: a spirituális determináltság. Nem vagyunk sem az elektronok vagy az idegpályák rabjai, sem szabad cselekvők akik bármelyik pillanatban dönthetnek bárhogy, cselekvésbe is fordítva a gondolatot.

Az emberi élet, jobbhíján így fogalmazva, egy felsőbb hatalom által írt színdarab eljátszása. Ebben Othello akkor is megfojtja Desdemonát, ha a fejében lakozó szemlélő voltaképpen nem akarja. A sztoriban fojtogatás van, úgyhogy az lesz, ha tetszik, ha nem. Ilyenkor jön a "hirtelen düh" és az "azonnali megbánás". Othello csak áll, értetlenül nézi a kezeit, és nem érti mi a túró történt. Persze, mérges volt, de gyilkosságról azért nem volt szó... Biztos nem tesz ilyet, ha eszénél van!

Ha folytatjuk a színházi hasonlatot, akkor viszont a fojtogatással tulajdonképpen nincs semmi baj, hiszen a színpadon történik. Nincs "valódi" áldozat, játék az egész. Ha mi a szerep vagyunk, akkor a lélek a színész, aki a lélekvándorlással szerepről szerepre ugrándozik - pont mint a valódi színészek a különböző előadásokkal. A szerepnek nincs valódi jelentősége; a színésznőnek attól semmi baja nem lesz, hogy Desdemónaként megfojtják a színpadon - másnap Kleopátrát játszik, harmadnap Bovarynét. Minden egyes darabban ölhet és meghalhat, ennek semmi jelentősége és semmi következménye: nincs karma és nincs pokol, ahogy Brad Pittet sem büntetik meg amiért valamelyik filmjében szitává lő valami statisztát.

Ez a magyarázat minden olyan kérdésre, hogy Isten miért teremtette és/vagy engedi az emberi szenvedést. Miért lenne problémája az írónak azzal, hogy színdarabjában a szereplők szenvednek, bűnöznek és bűnhődnek, meghalnak? Shakespeare talán kegyetlen és gonosz, amiért szegény Rómeó és Júlia meghal? Ez mind csak illúzió, még akkor is, ha egy-egy színész olykor túlságosan beleéli magát, és elfelejti, hogy az előadás után várja az öltöző. Gyerekek betegen születnek, ártatlanok szenvednek, gyilkosok megússzák büntetlenül - ez mind csak akkor embertelen, érthetetlen és kegyetlen, ha a szerepen belülről nézzük. Kívülről szemlélve ez egy sztori, amiben Béla megnyeri a lottót de aztán részegen fának ütközik, míg Kornél sokáig szenved a fogyókúrával majd feladja és arra hivatkozik hogy ilyen a genetikája. Egy sztori 7 milliárd emberi, és ki tudja mennyi egyéb szereplővel, amiben a folytatások végtelenjében semmi jelentősége Béla balesetének, akkor sem ha neki ez tűnik a világ legnagyobb és legfontosabb tragédiájának, amiért a rákövetkező 20 évben minden nap káromolja az Urat, akiben egyébként nem hisz.

Egy jó sztorinak szüksége van ilyen elemekre, különben nem jó sztori, hanem unalmas egysíkú szar. Egy jó sztoriban vannak konfliktusok és szövetségek, bonyodalmak és megoldások, összeveszések és kibékülések, örömök és bánatok. Egy isteni léptékű sztoriban pedig a szó szoros értelmében minden létezik: a legkisebb kellemetlenségtől a legnagyobb tragédiáig, a legkisebb örömtől az eszméletvesztésig juttató eksztázisig, a halálra fagyó hajléktalantól az aranyozott budiba szaró csilliomosig, a terroristától a névtelen hősig mindennek léteznie kell. Nincs értelme ugyanazt a tapasztalást ismételgetni végtelenítve, nincs értelme minden embernek ugyanabba a langymeleg, biztonságos és kényelmes létezésbe leszületnie. Egy olyan világ, ahol nincs konfliktus, küzdelem, tulajdonképpen unalmas. Ki nézne meg egy színdarabot, amiben nincs semmi bonyodalom? És ha mi véletlenül meg is nézzük, az akinek a földi létezésünk a színdarab, vajon kíváncsi lenne rá évszázadokon vagy ezredeken át? Nem tartom lehetetlennek, ugyanakkor túlságosan valószínűnek sem, főleg ha az emberi történelem és az annak keretében jelenleg is zajló sztori mérvadó nézőnk (és egyben írónk) ízlésére vonatkozóan.

A dolog egyik érdekes vetülete, hogy a sztori minden egyes szerepére kell színész, nade ki legyen a rosszfiú? Minden korban és minden helyen vannak "gonoszak", akik másokat bántanak és sanyargatnak, de az ember fejében lakozó szemlélő nem szeret magára rossz emberként tekinteni. Nade ha szabad akarat nem létezik, és emberek ezért akaratuktól függetlenül is egymás ártalmára vannak, akkor hogyan tudnak együtt élni a saját tetteikkel? Az ellentmondás feloldható azzal, ha a gonosz ember elhiteti magával, hogy a látszat ellenére valójában nem gonosz. A legtöbb mezítlábas gonosztevő a "körülmények áldozata"; csak azért üt-vág és káromol, mert parancsba kapta, mert ennie neki is kell, mert a legjobb védekezés a támadás. Ennél eggyel fejlettebb változat amikor az ember azt magyarázza be magának, hogy a gonoszság nem gonoszság, ha ő csinálja. Erre legjobb példa a modern progresszívek, akik szentül hiszik, hogy ha ők hurcolnak meg másokat az teljesen rendben van, hiszen magasan fejlett erkölcseik bármilyen aljasságot indokolttá tesznek az alcsonyabb erkölcsűekkel szemben. Akiket ők bántanak, azokat szabad bántani, mivel állítólag ők is valami ilyesmit gondolnak másokról, ami ugyan nem bizonyított, de indoknak a puszta vád is pont elég.

Mindig és mindenütt van gonosz, de paradox módon a legtöbbször ezt ő nem tudja magáról - így ha az ember egy konfliktus mindkét oldalát meghallgatja, gyakran az lehet a benyomása, hogy itt két "jó" küzd egymással. Jó és gonosz egyformán azt hirdeti, hogy ő az igazságért harcol, a jó ügyért, a békéért, ésatöbbi. Van egy többé-kevésbé használható módszer a valóság kiderítésére: az a "gonosz", aki bele akar túrni mások önrendelkezésébe, és az a "jó", aki csak védeni akarja a sajátját. Legyen a téma rabszolgaság, hódító háború, vagy épp politika, vallás, ideológia, ez az ellentét örök. Mindig van aki szeretne mások életével helyettük rendelkezni, akár egyszerű önzésből, akár felsőbbrendűségi tévképzet okán. Ez alapján egy másodperc sem kell annak felismerésére, hogy korunk "gonoszai" az autokrata jellemű progresszívek, akik az állam erejével visszaélve akarják mások jogait megnyírbálni, illetve saját hitüket és életmódjukat mindenki számára kötelezővé tenni. A cigányokat, menekülteket, zsidókat, nőket, melegeket, ésatöbbieket pártoló ilyen-olyan "jogvédők" nem a védenceik szólásszabadságáért küzdenek (hiszen az eleve adott), hanem a többiek szólásszabadságának elvételéért. Nem az a lényeg, hogy kiteljesíthessék a saját önrendelkezésüket, hanem hogy elvehessék másokét. Örök vesszőparipám a feminizmus: őket sem az érdekli, hogy bármelyikük élhet egyenrangú párkapcsolatban, alapíthat vállalkozást ahol olyan fizetést ad és úgy kezeli a nőket ill. férfiakat ahogy neki tetszik, vagy hogy a nővérkéikkel azt gondolnak, mondanak és tesznek amit akarnak. Ezek a lehetőségek máris adottak minden egyes feminista számára, ezen nincs mit küzdeni. Számukra ehelyett az a cél, hogy a feminista elveket mindenki másra rákényszeríthessék.

Ez a kitérő úgy tűnhet, mint egy szokásos erkölcsi ítélet jó és rossz között - bizonyos értelemben az is. A darabon belül, mint szereplő úgy érzem jobb életünk lehetne zsarnokok nélkül. Úgy gondolom a paraziták és elnyomók léte fölösleges és káros. Szerepen belül igenis elítélem őket, mert amit tesznek az az emberi erkölcsök szerint elfogadhatatlan. Ezzel együtt tudom azt is, hogy mindez csak játék, amiben oszthattuk volna fordítva is a szerepeket. Kuruc vagy labanc: szerencse kérdése, illetve a reinkarnáció során úgyis forog és kiegyenlítődik minden. Bár ellenszenvet érzek azok iránt akik el akarnak nyomni, tulajdonképpen hálás lehetek nekik amiért felvállalták az emberi és erkölcsi selejt szerepét - így legalább nem nekem kell. Biztosan szarabbul érezném magam egy progresszív ember bőrében, naponta küzdve a kognitív disszonanciával, hogy szeretné magát jó embernek látni, de amit tesz és mond az minden, csak nem jó. Maradjon csak a saját bőrében ő, nekem meg jó lesz az enyém, már úgyis beleszoktam. A saját elveimmel és erkölcseimmel nagyjából megbírkóztam: nem ártok senkinek és nem akarok beleszólni senki életébe, így nagy gondom már nem lehet :-) Minden harcom arra irányul, hogy megvédjem magam és a barátaim, szeretteim azoktól, akik ránk akarják erőltetni az akaratukat. Tudom, hogy ennek végső soron nincs jelentősége, hogy a színpadi szereptől függetlenül egyik lélek sem jobb vagy több mint a másik, de azért megnyugtató érzés a valóban jó oldalon állni - vagy legalábbis mentes a kognitív disszonanciától, és talán ez a legtöbb ami bármilyen erkölcsről vagy életelvről elmondható.

...

El lehet végezni egy kísérletet, szerintem vicces: határozzuk el, hogy nem hozunk semmilyen döntést 5 percig. (Vegyük észre, hogy ez nem egyenlő annak a döntésnek a meghozatalával, hogy szándékosan nem fogunk csinálni semmit 5 percig.) Engedjük el a tudatunkat és egyszerűen csak ne hozzunk új döntést - sem azt, hogy levegőt veszünk, sem azt, hogy ránézünk valamire, sem azt, hogy kimegyünk a mosdóba. Semmit. Érdekes módon nem csak a világ nem áll meg, de mi magunk sem. A testünk mindenféle tudatos beavatkozásunk nélkül is tovább végzi a tennivalóját: nézelődik, fészkelődik, ha kell kimegy vécére is, és nekünk ehhez egyetlen makulányi döntést sem kell meghoznunk. Ha 5 percre letesszük azt, amit szabad akaratnak hiszünk, rá fogunk jönni, hogy minden tökéletesen ugyanúgy zajlik tovább, mintha töretlenül használnánk. Persze ebben szerepet játszhat a tudatalatti, tudatfeletti, vagy bármilyen más, pszichológusok által felcímkézett mechanizmus - nincs szükség Istenre vagy lélekre ahhoz, hogy a testünk automata módban lézenghessen. Oké, de ez a szabad akaratra nézve ugyanolyan kellemetlen következményekkel jár, mint ha Isten bábozna velünk. Ha pusztán a tudományt vesszük, akkor is ott a kérdés: hányan laknak a fejünkben, akik mind irányítani akarnak? (És a még érdekesebb kérdés, hogy hogyan irányítanak ezek, ha nem az agy közvetítésével, amit Libet fentebb linkelt kísérletei kizárni látszanak. A tudatalatti nem az agyban lakik?)

Ha valaki nem hisz a szabad akaratban akkor a legtöbb ellenvetést azoktól kapja, akik szerint ez csak valamiféle mentegetőzés akar lenni azokra a rosszcselekedetekre, amiket az illető elkövetett, vagy el akar követni. Ha azt mondom nincs szabad akaratom, 10-ből 6 ember azzal reagál, hogy biztos valami szörnyűséget akarok csinálni, és ezzel a hülye kifogással remélek kibújni a felelősség alól. Hiszik ezt annak ellenére, hogy én speciel még soha senkit nem hallottam ezzel védekezni ilyen esetekben. Mintha attól tartanának, hogy ha valaki elkezd az eleve elrendelésben hinni, az azonnal valami aggresszív, felelőtlen, önző brigantivá változik, aki folyamatosan rosszat tesz és csak a vállát vonogatja, hogy ő nem tehet róla. Szerintem ez óriási hülyeség, mert ha az ember normális, vagyis nincs benne a jellemében mások sanyargatása, akkor ezen nem változtat semmiféle absztrakt hittétel. Ha valaki rosszat tesz és a szabad akarat hiányára fogja a dolgot, az már azelőtt is tetű volt hogy találkozott volna az előre elrendeltség elméletével.

Illetve az ember jellemét mégiscsak megváltoztathatja kissé a szabad akarat nyűgének elhajítása: nyugodtabbá, felszabadultabbá és békésebbé teheti, tekintve hogy nem görcsöl annyit mindenféle felelősségen, hibán és botláson. Miféle felelősségem lenne nekem másokért, ha egy előre megírt sztoriban szereplek? Ha a felelősség nem létezését felismerve az illuzórikus teher leesik a vállamról, felszabadultabb leszek és örömtelibb, ami a környezetemnek is tiszta haszon. Immár nem azért gondoskodom bárkiről, vagy töltöm vele az időmet, mert az valamiféle erkölcsi kötelességem, hanem egyszerűen szeretetből. Felelősség hiányában eltűnik az ember lelkéről a nyomás, a stressz nagy része. Ha megérted, hogy a dolgok egy bizonyos sínen mennek, és korábban is azon mentek, akkor azt is megértheted, hogy tök fölösleges rágni magad mindenféle jövőbeli buktatókon vagy múltbéli hibákon. Ez egy sztori, és a legjobb amit tehetsz, ha elkezded nézni mint egy filmet. A rossz dolgokba (amik sajnos óhatatlanul megesnek mindenkivel) nem kötelező annyira beleélni magad. Ha filmet nézel, akkor a kellemetlen jeleneteknél egyszerűen gondolhatsz arra, hogy ez csak egy jelenet, aminek hamarosan vége. Nem kell a szívedre venni, nem kell depresszióba esni, nem kell a fájdalomnak a lényed mélyéig hatolnia.

Ha létezik szabad akarat, az valószínűleg annyira korlátozódik, hogy a fejedben lakó szemlélő hogyan szemléli a filmet. Az egyetlen dolog, amire talán van befolyásod, az a belső lelki/szellemi reakciód a világban zajló eseményekre. Nem tudod megakadályozni a lábtörést, a hörcsögöd halálát, az állásod elvesztését, vagy hogy a kocsmában épp kifogyott a kedvenc söröd. Ezek a dolgok megtörténnek, és neked maximum afölött van hatalmad, hogy miképp reagálsz ezekre, hogyan éled meg őket. Nézz meg egy kutyát, hogy hogyan reagál egy lába elvesztésére: sehogyan. Megy tovább töretlenül, mintha mi sem történt volna. Számára az élet történések egymásutánja, amikben leragadni, a múlton rágódni, a saját balszerencsénket átkozni vagy kihagyott lehetőségeken siránkozni értelmezhetetlen hülyeség, az önsorsrontás netovábbja. A világ, mint olyan, adott, te viszont úgy reagálsz rá, ahogy akarsz. Kilőheti a rendőr a fél szemed egy tüntetésen, leléphet az asszony a gyerekkel, ráeshet egy űrállomás az új kocsidra - ezek mind a film részei, amikről dönthetsz úgy, hogy leszarod vagy kiröhögöd. Persze ez mindig annál nehezebb, minél inkább beleéled magad a szerepbe. Ha csak egy életed van, és az ez, akkor tényleg nagy gebasz, hogy fáj a könyököd meg felvitték a tej árát. Akkor nincs miért lazítanod, nincs miért elengedni a feszültséget, hiszen minden egyes pillanat versenyhelyzet, bármilyen apróság a különbséget jelentheti egy sikeres vagy sikertelen élet között. Rohannod kell a jóba, meg a rossz elől, döntéseket kell hoznod a szabad akaratoddal, amikről rendszerint utólag derül ki, hogy nem állt rendelkezésedre minden szükséges információ és voltaképpen csak a szerencse sodor jobbra-balra. Ha sikeres vagy mondhatod, hogy ez mind a te érdemed, de ha másnap mindent elvisz az adóhivatal akkor a balsors ártatlan áldozata lettél... Ha sikeres vagy mondhatod, hogy a szabad akaratban nem hinni csak a lúzerek mentsége. Mindenki hajlamos a saját sikereit és a mások bukásait az egyéni képességek számlájára írni, mások sikereit és a saját bukásokat viszont kívülálló okokra visszavezetni. Talán dobjuk félre ezt az egész elferdült hülyeséget, és fogadjuk el, hogy a jósors nem egyéni érdemek alapján kerül kiosztásra.

...

Elmerengtem a minap csak úgy a saját szórakoztatásomra azon, hogy tulajdonképpen mit is jelent szép magyar nyelvünkben a "szabad akarat" szóösszetétel. Ha valakinek az akarata szabad, akkor azt akar, amit csak akar. Akarhat toronyórát lánccal, habcsókot táncosnőkkel, méteres lőcsöt vagy feszes melleket - kizárólag rajta múlik. Hogy ebből aztán a valóságban mi manifesztálódik, annak viszont már semmi köze az illető akaratához. Ilyen értelemben teljes a szabadság: akarni bármit lehet. Ez sajnos nem jelenti, hogy életünk bármely pillanatában meghozhatunk bármilyen döntést, és akkor onnantól úgy lesz. Például de jó lenne otthagyni az átkozott melót, és elköltözni egy trópusi szigetre kecskét tartani - valahogy mégsem tesszük meg. Valamiért nem mentünk oda ahhoz a szimpatikus valakihez megismerkedni, és már késő. Sok dolgot szeretnénk, amire az elvi lehetőség meg is van, de valahogy nem tesszük meg. Lehetne az életünk csordultig tele örömmel, ha csak a vágyainkon múlna. Mindannyian akarunk egy rakás dolgot, amiből kvázi semmi nem valósul meg, és mégis töretlenül hiszünk valamiféle szabad akaratban.

...

Az egyik fentebbi gondolatmenet következménye, hogy világi módszerekkel sosem fogjuk tudni megszüntetni a nyomort, a betegséget, a szenvedést. Lehet egy rendszer kapitalista vagy szocialista, demokratikus vagy diktatórikus, tudományos vagy vallásos - mindegyikben lesznek elesettek és szerencsétlenek, meg persze tehetősek és szerencsések is. Moszkvában és Washingtonban egyaránt voltak és vannak hajléktalanok, sőt, egy olyan világban élünk, ahol nagyjából annyi lakás áll üresen, amennyi hajléktalan alszik az utcákon. És mégsem fognak soha beköltözni, de nem azért, mert az önző tulajdonosok nem engedik be őket, hanem mert az ő megírt szerepük az utcán alvás. Az emberi létezés törvényei (egyelőre) nem engedik másképpen. Ebből semmi más nem fog tudni kihúzni minket, csak ha a történet írója lezárja az aktuális szezont és nekilát megírni a következőt, ami feltehetőleg azzal fog kezdődni, hogy az emberiség egy spirituális jellegű ugrást tesz és felülemelkedik a jelenlegi természetén. Addig tök fölösleges azon feszengeni, hogy milyen politikai vagy gazdasági változások fogják megoldani a gondjainkat: semmilyenek. Persze az egyéni életek kavarognak, valaki felemelkedik míg más elbukik, de kollektíve nem megyünk sehová.

Én személy szerint nem igazán értem a történetet író entitás szándékait, mert epizódról epizódra romlani látszik a szituáció. A környezetünk pusztul, a növény- és állatvilágot mi magunk fojtjuk és mérgezzük meg, a legfelső politikai és pénzügyi elit pedig a legjobb úton van a többiek permanens rabszolgasorba taszítása felé. Olvasóként azt mondom: ez a könyv vagy egy kurvanagy tragédiába fullad hamarosan, vagy pedig valami hihetetlen méretű katarzissal sikerül megfordítanunk a jelenlegi trendeket. Ha nem jön a pár sorral fentebb elképzelt spirituális szintlépés, akkor csak a "földi" megoldások maradnak: a bankárok és politikusok felhúzása lámpavasakra, valamint a bolygó meggyógyítása a további sanyargatás helyett. Vajon megérjük ezek közül bármelyiket? Meglátjuk még a történet folytatását? Aki hisz a saját szabad akaratában, az tegyen valamit a szebb alternatívák érdekében. Van rá egy ezresem, hogy most többen is gondolnak valamilyen cselekvésre, amiből aztán nem lesz semmi, mert csak hisznek a szabad akaratban, de nem birtokolják azt :-)

A magyarul savanyú kényszerből "Ki vagy, Doki?"-nak elkeresztelt sorozat sosem érdekelt igazán, úgy gondoltam afféle kis költségvetésű brit bohóckodás - mint a Waczak szálló, csak humor nélkül. A neten böngészve véletlenül megláttam, hogy nagyon magasra értékelik egy specifikus epizódját, így sci-fi rajongóként azt gondoltam egy fél órát talán mégis megér. Be kell ismerni, a Blink (S03E10) tényleg kihozza az alacsony költségvetésű thrillerből a maximumot amit ki lehet. Ha az ember képes felfüggeszteni a hitetlenkedését (ahogy az angolok mondják), vagyis beleélni magát (ahogy a magyarok), akkor nagyon ütős darab. Ennek köszönhetően elkezdtem végignézni a sorozatot, de 6 és fél évad után arra a következtetésre jutottam, hogy a feministák kretének.

A sorozat többnyire kreatív és a maga módján szórakoztató, az időnkénti üresjáratokkal együtt is megérné nézni, ha nem lenne gyomorforgatóan polkorrekt. A BBC alaposan kitett magáért: ebben a sorozatban nem az a tudományos fantasztikum, hogy idegen lények lövöldöznek egymásra az űrben, hanem az, hogy egy alternatív földi jelent mutat be a BBC progresszív elképzeléseiről. Szerintük igazából így kellene kinézni a világunknak, úgyhogy társadalommérnökként szent küldetésük ezt a világképet a többnyire mit sem sejtő nézők fejébe sugározni.

Kezdjük egy érdekes kérdéssel, a családokkal. Talán erről beszélünk a legkevesebbet a férfiszférában, de azért nem árt mindenkinek tudni, hogy a progresszívek egyik fő célja a hagyományos családok szétverése. A BBC ehhez úgy teszi hozzá a magáét, hogy a Doctor Who-ban egyetlen stabil, boldog családot sem mutatnak, soha. Ezek helyén szinte kizárólag szingli anyák szerepelnek, természetesen azért, mert a férfiak mind hülyék és szemetek, akik alkalmatlanok tartós együttélésre.

Ha családok nincsenek is, vannak randizó párok... amelyek szinte minden esetben fehér nő - néger férfi felállásban futnak. Értem én, hogy diverzitás, de azért legyen már Nagy-Britanniában legalább egy pár, ami véletlenül fehér. Vagy fehéreknek egymással randizni bűn? Olyat tévében mutatni tilos?

Muszáj volt egy transznemű lovat is beerőltetni valahová, aki szeretné ha tiszteletben tartanák, hogy ő csődör létére "Susan", meg helyenként homoszexuális párokat, akik kéretlenül is arról beszélnek vadidegeneknek, hogy igen, ők homokosok, mert ez nagyon fontos a történet szempontjából.

Végül pedig ott van a nemek harca, amiben szintén nincs túlságosan eltitkolva a BBC álláspontja. 6 és fél évad alatt nem tudtak prezentálni egyetlen épkézláb férfi szereplőt sem, ugyanakkor a legtöbb nő habzik a grrrl powertől. A sorozat mindössze kétféle férfi archetípust ismer: a töketlen, tutyi-mutyi lúzert, illetve az erőszakos, macsóskodó nőcsábász karikatúráját. A Doktor többnyire kívül esik ezeken a sablonokon, de azért időnként ő is esetlenebb a szükségesnél. És mit gondoljak egy olyan sorozatról, amiben az egyetlen (félig-meddig) pozitívan megformált férfi karakter egy idegen lény? Több egymást követő női partneréről is kiderül, ők valami hihetetlenül fontosak és egyediek, az univerzum szemszögéből még különlegesebbek és értékesebbek mint a Doktor, rajtuk múlik a világ sorsa, ésatöbbi. A csúcs viszont egyértelműen az, amikor az utcáról felszedett random huszonéves szöszik leckéztetik a cirka 1000 éves időlordot erkölcsi kérdésekben, ők akarják morális iránytűként megmutatni, hogy mi a jó és a rossz - mert nyilván a nők civilizálják a barbár férfiakat, tudjuk.

Az egész baromság az S07E02-ben csúcsosodik ki, amikor (a Dokin kívül) 6 emberi karakter kerül össze egy űrhajó fedélzetén: két belevaló, tökös nő, akik lepofoznak és megszégyenítenek minden férfit, miközben szó szerint gender politikáról hablatyolnak; illetve 4 férfi, azaz két csetlő-botló használhatatlan idióta, egy puncimániás macsó, meg a fajirtásban és rabszolgakereskedelemben utazó főgonosz, aki nyilván fehér férfi, mert mi más lehetne. Ez egy kib*szott feminista lázálom, aminek semmi keresnivalója nem lenne egy nagymúltú sci-fi sorozatban.

Ami erre a komplett szituációra felteszi a koronát, az pedig az, hogy a feministák szerint a Doctor Who szexista és nőgyűlölő. Számolgatják a perceket, amikor női karakterek beszélnek a képernyőn, erőltetik a bechdel-tesztet, és közben nem marja ki a zápult agyukat a felismerés, hogy nem ezeken múlik a dolog. Teljesen mindegy hány percet beszél az ikszedik epizódban Donna, ha alapvetően arról szól az egész elb*szott sorozat, hogy van vagy 40 női fő- és mellékszereplő, akik mind fontosak és értékesek és erősek és kitartóak és önfeláldozóak és tiszták és szárazak, miközben van kb. feleannyi férfi szereplő, akik szinte kivétel nélkül azért vannak ott, hogy rajtuk lehessen röhögni. A kultikus státuszú Rose nigger pasija összepisili magát a saját árnyékától megijedvén, a nyíltan feminista Amy pasija a faterjával együtt sem tud összedadogni két épkézláb mondatot, River kolléganő puszta kedvtelésből szégyeníti végig a galaxis férfijait, a karácsonyi erdő pedig nyíltan kijelenti, hogy a Doktor gyenge, minden férfi gyenge, hiszen csak a nők erősek. Komolyan mondom, aki a Doctor Who-t bármiféle nőellenességgel vádolja, annak nincs két ép agysejtje, amik közül az egyik alaposan seggberúgná a másikat az ilyen degenerált gondolatokért.

...

Szerk.: Ja, el is felejtettem, gyakorlatilag minden évadban elcsattan 1-2 pofon, amit természetesen mindig nő ad férfinak, elfogadható indok nélkül, és soha senki nem jelzi, hogy ezt talán mégsem kellene. Mert ugye a nők elleni erőszak világméretű katasztrófa, a férfiak elleni erőszak viszont vicces és jelentéktelen. A nemi egyenlőség nevében, természetesen.

Aki nem mozog otthonosan angolban: a roasting mint műfaj afféle égetés, általában értetlen emberek verbális leégetése. Újabban egy külön alfaja is van, a redditen/imguron kérik egyesek, hogy sütögessék őket egy kicsit, amire van is sok önként jelentkező - az eredmények olykor kifejezetten viccesek. Nade térjünk a tárgyra...

A feministák egyszerűen nem bírnak napirendre térni afölött, hogy a politikai mozgalmukhoz nem minden nő akar csatlakozni. De hiszen ők minden nőért küzdenek! Ezek a hülye picsák ezt miért nem értik meg? Mindig a nőkkel van a baj, néhányuk egyenesen antifeminista, a rohadt ribancai, jól meg kellene verni őket... Ugye? Vagy ha megverni nem is, jó alaposan rájuk kellene kényszeríteni a feminista ideológiát, a saját érdekükben! Ha meg ellenállnak, akkor meg kell őket szégyeníteni ország-világ előtt. A feminizmus úgy küzd a nőkért, hogy támadja, ócsárolja, fenyegeti őket. Ilyen szakszervezet kell minden embercsoportnak!

A szexizmus ítélkezik és diktál: megmondja, hogyan leszel férfias férfi, nőies nő, jó feleség, jó anya, jó férj és jó apa.

Hülye vagy Barbi, ülj le szépen és a következő órára tanuld meg az anyagot rendesen. Amire te gondolsz, azok az ún. hagyományos nemi szerepek, amiknek a szexizmushoz még a saját ideológiátokban is csak érintőleges közük van, valójában meg semmi. A nemi szerepeket a körülmények alakították ki, nem valamiféle diszkrimináló gonosz hatalom. Egy nő nem azért szül és szoptat, mert a férje nem akarta vállalni a feladatot és inkább a nőre hárította... És a férfi sem azért dolgozik éjt nappallá téve, mert azt élvezi a legjobban egész életében, hanem mert áldozatot vállal a nőért.

Hiszek abban, hogy a nők egyenjogúak, de nem egyformák a férfiakkal, és hogy a különbözőségeink sokkal többre nyújtanak lehetőséget, minthogy az egyik fél a másik életéhez asszisztáljon.

Szóval különbözőek vagyunk... oké... és szerinted ez arra a következtetésre vezet, hogy ugyanazokat a dolgokat kell csinálnunk, különben "elnyomás" van. WTF?! Ha tényleg különbözőek vagyunk, akkor nem logikus inkább a feladatok olyan szétosztása, ami a különböző nemek különböző képességeit figyelembe veszi?

az [antifeminista nők] fogalomzavarban szenvednek, fogalmuk sincs, mi is az a feminizmus

Ők már kikérték maguknak ezt a pökhendi modort, a hülyének nézést, úgyhogy részemről ez már csak ismétlés, de akkor is zavar. Aki papíron a nőkért küzd, az vegye már a fáradságot és ne nézze le őket. Ha valaki nem ért egyet a feministákkal, az csak hülye lehet - ezek szerint tehát mivel a magyar nőknek nagyjából 2%-a feminista,  a többi 98% hülye. Még a sovinisztább férfiak többségének sem ennyire lesújtó a véleménye a nőkről...

Persze parasztvakítás az egész, csilliomodjára is csak arról van szó, hogy a hülyék szerint nem az a feminizmus amit a feministák csinálnak, hanem 6 szó egy lexikonban. Röhej. Nem az antifeministák szenvednek fogalomzavarban, hanem azok, akik szerint "a feminizmus csak nemi egyenlőséget akar", és ezért kampányol folyamatosan a nemekre nézve eltérő törvényekért.

az illető hölgyek valamilyen oknál fogva rettegnek az egyenjogúságtól

Hogyan is küzdesz te, Barbi, a nőkért, ha közben ilyen lekezelő módon írsz róluk? Vagy a feminizmus nem is a nőkért küzd, csak azokért, akik hisznek benne? Fejtsd már ki, ha kérhetem.

A nélkül, hogy bemelegítenék a feminizmus történetével, lássunk néhány példát, hogyan is néz ki torzító üvegen keresztül a mozgalom mai formája, amely olyannyira bántja nőtársaim érzékenységét.

„Nem minden férfi erőszaktevő
Nem vagyok áldozat
Nem vagyok elnyomva
A férfiaknak is vannak sérelmeik
Felelősséget vállalok a saját cselekedeteimért”

Igaz, abszolút szégyen, hogy feministáknak és más civil szervezeteknek kell a témával foglalkoznia.

Nem szívesen szakítalak félbe, kedvesem, de teljesen összefüggéstelenül beszélsz. Az a bizonyos antifeminista nő azt írja, hogy ő nem áldozat és nincs elnyomva. Erre mi a válaszod? "szégyen, hogy feministáknak kell a témával foglalkoznia". Hmmm. Nem lehet, hogy rossz paragrafust idéztél a gonosz antifeministáktól? Olykor összekeverednek a szavak...

Az állam feladata lenne biztosítani minden állampolgára számára a biztonságot, függetlenül attól, hogy nő, férfi, gyerek, idős, esetleg bármilyen szempontból hátrányos helyzetű, vagy kiszolgáltatott az illető. Nem fogom felsorolni az erőszaknak mindazon formáit, amelyekkel kapcsolatban az igazságszolgáltatás tehetetlen, vagy megbicsaklik a nagy tenni nem akarásban, de akit valóban érdekel a téma, annak elég komoly irodalom áll rendelkezésre.

Mi köze van ennek a szóban forgó témához? Hogy jött ez ide? Az állam törvények és rendőrség útján véd, illetve szolgáltat igazságot, abban pedig teljesen egyenjogú a nő és a férfi. Ugyanaz a törvény véd téged is, mint engem, ugye? Na akkor lehet szépen összepakolni és hazamenni a jogi egyenlőség harcosainak. Ja, vagy neked külön törvény kell, ami engem nem véd, mert számodra ezt jelenti az egyenjogúság...?

Nem, nem minden férfi erőszaktevő. Nem, nem minden nő áldozat. De az erőszaknak minden esetben negatív következménye kell, hogy legyen az elkövetőre nézve.

Jöjjön a fanfár és halleluja: akire az ilyesmi rábizonyosodik, azt eléri a negatív következmény. (Feltéve, hogy van f*sza, mert p*ncival a büntetés olykor kikerülhető.) Vagy esetleg a feministák szerint a bíróság megállapítja a nőverő férfi bűnösségét, aztán gratulál neki és hazaküldi egy díszoklevéllel? Beszélgessetek már el erről Damu Rolanddal, aki mennyivel is hosszabb letöltendőt kapott, mint Stohl, aki "csak" részegen és bekábítózva ütött el embereket gyorshajtás közben, nem első alkalommal...?

A feminizmus nem arról szól, hogy bárki kihajtaná a nőt a konyhából, ha épp ott érzi komfortosan magát

Látom nem értesz egyet Simone de Beauvoirral, aki szerint pontosan erről szól. Már csak az a kérdés melyikőtöknek nagyobb a szava a feminizmus lényegét tekintve.

A szabad választás védelme ellenben annál fontosabb ügy

...ezért lobbiztok szerte a világon a GYES csökkentéséért, mert fontos, hogy minden nő szabadon választhassa a munkát.

ugyanazért a munkáért sose fogsz azonos fizetést kapni nőként

Barbi, az ég szerelmére, hagyjuk már az ezerszer cáfolt hülyeségeket. Áruld el nekem, csak mintegy barátilag, hogy direkt hazudsz, hátha beszopják az idióták, vagy csak nem érted, hogy a férfiak és nők teljes bértömegeire vonatkozó átlagok között van némi eltérés, ami NEM "ugyanazt a munkát" jelenti.

Ami pedig a sokat szidalmazott női karrierizmust illeti: az a nő, aki azért tanulta végig a fiatalságát, hogy megvalósíthassa az álmát (ami ideális esetben tökéletesen megférne a családalapítással), pár év munka után még manapság is azzal szembesül, hogy választania kell.

A kurva patriarchátus hibája, hogy egy nap csak 24 órából áll, illetve hogy a nők nem kapnak részmunkáért teljes fizetést. Egy anyának ne kelljen választania karrier vagy család között, ezért minimum az egyik felelősségét vállalja át valaki más. Hát miért nem segítenek a rohadt elnyomó férfiak az erős, önálló nőkön?! Miért nem családbarát a munkahely, vagyis a profitorientált nemzetközi multi miért nem pénzeli a gyerekes nőket külön, mindenki más rovására, csak mert annyira szép a szemük? A mukáltatók létrehozhatnának ingyenes bölcsödéket saját zsebből, vagy egyszerűen csak odaadhatnák a fizetést annak az anyának is aki be se jár, mert a gyerekével lóg. Hát nem zseniális ötletek? Kizárólag az egyenjogúság nevében, persze.

miért megyünk el e mellett az egyértelműen fennálló igény mellett

Mert ilyen igénye egy mikroszkopikus kisebbségnek van csak: azoknak a sikeres karrierista nőknek, akik bele vannak buzulva a munkájukba (a nők kb. 1%-a), de azért a státuszszajhászásuk részeként gyereket is akarnak, mert csak a "have it all" fitogtatásával tudják lefőzni a szomszéd csajt és helyreállítani az önbecsülésüket. Ezzel szemben a GYES csökkentése és a hasonló hóhérságok a nők többségének érdekeivel ellentétesek. Ha el tudod ezt képzelni: egy teszkó pénztárban ücsörgő nőnek kész isteni áldás minden perc amit GYES-en tölthet és amíg nem kényszerül vissza a melóba (ami nem karrier). Ez a feminizmus: a gazdag és sikeres nők kedvéért szivassunk meg százszor annyi csóró szerencsétlen nőt! (A férfiakról nem is beszélve.) Gratulálok.

miért nem küzdünk együtt mi, férfiak és nők, egy család és gyerekközpontú rendszer kidolgozásáért?

Mert senkinek nem érdeke az anyát minél gyorsabban visszakényszeríteni a munkába. A nők többségének magától értetődően nem érdeke, a gyereknek se jobb ha az állam neveli a saját anyja helyett, a férfi pedig úgyis a gyerek és a nő érdekeit nézi elsősorban, tehát az ő szempontja totál mellékes - de neki is az a jó, ha van egy stabil családi hátországa amire számíthat, és nem kell a gyereket idegenekre bízni míg mindkét szülő a pénzért rohangál. Mivel szoptatni nem tud, nameg mivel a gyerek első éveiben kiemelt fontosságú az anyával kialakított szoros érzelmi kötődés, ezért titáni baromság ráerőltetni a GYES kivételét, csak hogy az asszony karrieristáskodhasson. Amelyik nőnek annyira fontos a pénz, a státusz és a meló, hogy sajnálja a saját gyerekére elb*szni a drága időt, AZ NE SZÜLJÖN GYEREKET, mert úgyis csak pokollá teszi a szerencsétlen életét.

„A feministáktól azt hallom:
Gyenge vagyok, sebezhető, és áldozat
Akkor lehetek sikeres, ha férfiként viselkedem
Nőiesnek lenni szégyen és baromság”

Ilyesmit az antifeminista legfeljebb olyan feministától hallhat, aki hozzá hasonló fogalomzavarokkal küzd.

Egész idáig ezekről beszéltél, Barbikám. A szőke parókádat tetted föl reggel, vagy mi van? Ken elcserélte a gyógyszeredet valami viccesebbre? Legelőször is arról beszéltél, hogy a szexizmus diktálja, milyen a "nőies nőiség", tehát a nőiességgel kapcsolatos véleményed nagyjából sejthető: a gonosz patriarchátus erőlteti szegény nőkre. Aztán a nők elleni erőszakkal és az abban követelt nagyobb állami szerepvállalással jelezted, hogy a nők gyengék és sebezhetőek, áldozatok. Aztán a munka/család vitában érzékeltetted, hogy egy nő számára a helyes cél a karrier, ami ugye klasszikus értelemben férfiterület. A te ideális nőképed férfiként él és viselkedik, csak szólok. Adódik a következtetés: neked halvány lila segédfogalmad sincs arról, hogy mi a fenét beszélsz egyáltalán. Folyamatosan papolod, hogy az ég zöld, aztán számonkéred, hogy "a tudatlan antifeministák" miért állítják, hogy a feministák szerint az ég zöld. Észbontó.

Hiszem, hogy egy nőnek lehetőséget kell biztosítani, hogy megélje a nőiségét

Aha. Kinek és miért? Hogyan? A férfiaknak biztosít valaki hasonlót, és ha nem, akkor a nőknek miért lenne szüksége ilyesmire? Ki veszi el a lehetőséget a nőktől és hogyan? Miről beszélsz itt egyáltalán, tekintve, hogy a hagyományos nemi szerepeknek hosszú évtizedekkel a születésed előtt leáldozott? Vagy az eddigi összes pasid azzal kezdte, hogy megy a bilincs a lábadra és a konyhába leszel kötve egészen szülésig, meg azután majd megint - s ráadásul amikor tiltakoztál, jött a rendőr és lecseszett, hogy ez a patriarchális törvény, vitának helye nincs? És még csak nem is szakíthattál a gonosz hegemón patriarchákkal, hogy legalább így megszabadulj a férfiak elnyomása alól, mert a törvény azt sem engedi, ugye? Szegény, szegény elnyomott nők, akik a modern Magyarországon a szexista társadalmi nyomás sanyarú rabigájában szenvednek a nőgyűlölő férfiak ütlegei alatt, minden reménytől megfosztva...

Hiszek abban, hogy a nők és a férfiak egészségesebb és boldogabb kapcsolatokra képesek, ha kölcsönösen tudnak egymásnak adni magukból

Na, és a feministák mit adnak magukból a férfiaknak? Vagy tágabb értelemben, szerinted a nőknek mit kellene adniuk a férfiak felé? Még soha egyetlen szótagot sem láttam amit feministák ilyesmire vesztegettek volna, és nem meglepő módon te sem írsz erről semmit. A férfiak felé van követelmény ezer - többek között az, hogy a nőktől ne várjanak el semmit, hiszen az gonosz nőelnyomás lenne. Akkor a nők mit adnak? Amit ők maguk akarnak, önszorgalomból, értelemszerűen. És ha az speciel egy nagy büdös semmi, a férfiak akkor is fogják be a pofájukat, örüljenek hogy lyuk van a seggükön.

Egy gond a sok közül, hogy a feministák szerint a nőknek legföljebb olyasvalamit kellene a férfiak felé nyújtani, amire azoknak általában nincs igénye: azt, hogy a nő pénzt hoz a házhoz. Csodálkoznak a karrierista nők, hogy szarnak rájuk a jólszituált férfiak. Az ideológiailag elhülyített modern nők nem túl egetverő intelligenciaszintjének ékes bizonyítéka, hogy a férfiak igényeit kifejezetten direkt félresöpörve a feminizmus által támasztott követelményeknek igyekeznek megfelelni, és nem értik hogy a férfiak miért nem futnak úgy utánuk, ahogy az szerintük megilletné őket. Hányszor hallottuk, hogy "a férfiak félnek az erős nőktől"... LoL

nem pedig a nemi szerepeikhez illőnek vélt viselkedésmintákat erőltetik egymásra és magukra

Szerinted manapság ki csinál ilyesmit és miért? Terád ki erőltetett ilyeneket, és ha megtette, miért hagytad? Ha te erőltetted ezeket magadra, akkor hülye vagy, kislányom? A gonosz patriarchális állam nyomott el, amikor Ken megkért, hogy csinálj neki egy szendvicset? Persze azzal nem volt gond, ahogy a bömösén hurcolt téged szerte a városban, az oké - de hogy szendvicset csinálj, az gonosz szerepminta amit a férfiuralom erőltet rád.

Ideje lenne felfogni (még ha nem is egyszerű), hogy a feminizmus nem a szent igazság egyetlen evilági manifesztációja, hanem egy politikai elképzelés, amivel sokan nem értenek egyet - például a nők többsége. Nem létezik olyan ideológia vagy politika, amivel kötelező lenne egyetérteni, és ez a feminizmusra is érvényes. Különösen azok után, hogy évtizedek óta hazudoznak és vádaskodnak veszettül, amibe folyamatosan bele is buknak, de nyomják tovább mint ha mi sem történt volna. A fizetési különbségekről például már csak a hülye nem tudja, hogy feminista hazugság, úgyhogy talán nem ezt kellene aduászként az ingujjban rejtegetni... Egy pénzéhes multi egyetlen férfinak sem fog egy büdös fillérrel sem többet adni egy nőhöz képest csak azért, mert lóg valami a lába között. Nincs az az elvadult szexizmus a világon (na így kell a "szexizmus" szót a jelentésének megfelelően használni, tudod, nemi alapú diszkrimináció), ami egy cégtulajdonosnak elfogadható indok lenne a nyereség csökkenésére. Képzeld el, hogy a Bosch vagy a Toyota vezérigazgatójaként kiállsz az évi rendes ülésen a részvényesek elé, és előadod, hogy a haszon lehetett volna 780 millió dollárral több, de azt elvitte a férfi dolgozók pénisz-jutaléka... Ha sikerül, akkor feminista cikkek helyett inkább írj fantasyt.

A politikai baloldal jelentős része olyan emberek kezére került, akiknek egyetlen fontos dolog létezik az életében: állandóan hirdetni, hogy ők mekkora májerek. Számukra arról szól az egész emberi létezés, hogy bizonygassák, ők az együttérzés és önfeláldozás világbajnokai, akikhez képest mindenki más náci tróger. Érdekes módon az ő együttérzésük és empátiájuk eszköze nem az ételosztás vagy az adománygyűjtés, hanem a máshogy gondolkodók folyamatos mocskolása. Ezek a vérzőszívű liberálisok, akiket nyugaton SJW-nek becéznek, de utalhatunk rájuk a progresszív vagy kultúrmarxista jelzővel is, egykutya. A lényeg, hogy számukra az élet egy hatalmas erkölcsi verseny, amit muszáj nekik megnyerni, mert erre épül a teljes önértékelésük. Ők a jó emberek^TM, akiknek joga és kötelessége lenácizni mindenki mást, hiszen azok nem jó emberek^TM. Sajnálatos módon az úgynevezett jóságuk egyúttal ki is merül a folyamatosan nácizásban, hisz valljuk be, elég keveset tesznek ténylegesen a dolgok jobbá tételére. A legtöbb vérzőszívű balos folyamatosan a neten ömleng, esetleg kimegy valami rendezvényre csujjogatni a magyarok, a fehérek vagy a férfiak ellen, de alapvetően senkin nem segít semmit. A konkrétumokat oldja meg a kormány mások adóforintjaiból, az ő dolguk kizárólag a folyamatos nácizás.

Talán unalmas, talán kiszámítható, hogy Tamás Gáspár Miklóst hozom példának, de valaki elküldte nekem a legújabb írását, amiben a menekültkérdést boncolgatja. A cikk természetesen arról szól, hogy ő micsoda világítótornya az emberi csodálatosságnak, miközben mindenki más náci. Ő aztán úúúúgy a szívén viseli a menekültek sorsát, hogy csak na! Senki nem aggódhat nála jobban azokért a vadidegenekért, akiknek előző hullámai évtizedek óta gyújtogatnak Franciaországban, molesztálnak gyermekeket Angliában és erőszakolgatnak nőket Svédországban, ölnek újságírókat és robbantanak fel ártatlanokat szerte Európában. Persze arról beszélni, hogy a migránsok problémákat hoznak magukkal, már eleve nácizmus, hiszen aki igazán együttérző az ilyenre nem is gondolhat! A jó emberek^TM segítenek az elesetteken, és soha nem nézik, hogy ez milyen következményekkel jár. Aki nem hajlandó a józan eszét félredobva mindenét ismeretlen idegenekre áldozni, az nyilván nem jó ember^TM, tehát fasiszta. Persze a "segítség" progresszív részről továbbra sem azt jelenti, hogy akár egy kukacos almát is hajlandóak lennének saját zsebből finanszírozni a menekülteknek. Mindenkitől megkövetelik az önérdek félresöprését, csak épp valahogy pont maguktól nem.

A progresszívek minden témát arra használnak fel, hogy magukat fényezzék. Ahogy TGM-nek a migránsok csak egy újabb bizonyítási lehetőség a világ felé, miszerint ő a legempatikusabb kreatúra a féltekén, akihez képest mindenki szégyellje magát, úgy egy rakás feminista, antirasszista, antifasiszta is ebben a versenyben töri magát. Ez már messze több, mint egyszerű önhittség vagy nárcizmus. Ezeknek az embereknek pszichiáterre lenne szüksége, aki megértetné velük: az önértékelésük megfelelő szinten tartásának nem a legjobb módszere egy mesterséges erkölcsi versenyben folyamatosan csavarni a célt a felismerhetetlenség felé, hogy az erre való hivatkozással önmagukat hazudhassák az új ("haladó") értékrend legtökéletesebb megtestesítőjének. Amit csinálnak az színtiszta alakoskodás, álszentség. Úgy teremtik meg maguknak az erkölcsösség látszatát, hogy valójában nem tesznek érte semmit, csak a szájukat jártatják. Ismerjük ezt az embertípust; ezekre reagálva mondja a Biblia, hogy imádkozni vagy jót cselekedni nem mások előtt kell, az elismerést vadászva. Nem az a valóban jó ember, aki fennen hirdeti a saját jobbságát másokhoz képest, hanem aki szép csöndben tesz valamit a világban tapasztalható szenvedés enyhítésére. Vagyis ha a sok nagypofájút tényleg érdekelné a migránsok sorsa, akkor élelmet és vizet hordanának nekik a saját költségükön, ahelyett hogy karosszékből ócsárolják a politikai ellenfeleiket.

Az persze egyértelmű, hogy egy hagyományos értékrendnek nem lehetnek ők a csúcsán, mert ahhoz fröcsögés helyett fel kellene emelni a kis popót és megcselekedni azt amit ők kizárólag másoktól várnak el. Nem is komálják a hagyományos értékrendet - egyik legnagyobb ellenségük, hiszen aszerint ők tartják a béka seggét, mint Atlasz a földgolyót. Új értékrendjükben a központi elem a "törődés" (néha nevezik toleranciának is), hiszen abból bármennyit lehet hazudni. Ők törődnek a cigányokkal, zsidókkal, muzulmánokkal, feministákkal - meg úgy általában mindenkivel, aki ugyanazt a csoportot akarja lelejmolni, mint ők. Némi képzavarral élve minden kisebbségi csoport a fehér férfiak tőgyén lóg, mindenki őket ostorozza, hogy kifacsarja belőlük a kényszer-empátia utolsó morzsáit is, ami köznyelvre lefordítva ugye pénzt jelent. Ti elnyomtok minket, legyetek hát együttérzők és adakozók... Ide a markunkba. Az új, progresszív értékrend bizonyos értelemben ennek a lejmolási versenynek az eredményhirdetése. A fehér férfiak vannak legalul - az ő érdekeiket képviselni tilos még saját maguknak is (hogyisne, még a végén elapad a pénzfolyam). Felettük forrong a kisebbségek érdekképviseleteinek katyvasza, amiben hol a bőrszín üti a megfelelő nemi szervet, hol fordítva, hol meg a pszichoszexuális énképzavarok ütnek minden mást. Az adakozás, az empátia pedig szigorúan alulról felfelé irányul, de úgy rögtön kötelező jelleggel. Ha fehér vagy, neked kutyakötelességed együttérezni a színesekkel - de nekik nem kell együttérezni veled, mert te csak egy szar fehér vagy, akinek kuss legyen, mert white privilege. Mint tudjuk, egy néger vagy cigány nem is lehet rasszista, ugyanakkor minden fehér automatikusan az, kivéve a progresszíveket, akik csúcsszuper ideológiájukkal megváltották magukat a fehérség bűne alól...

A TGM-félék pedig nyilván mindenhol ezt a beteg progresszív erkölcsöt hirdetik, hiszen eszerint tényleg ők vannak a piramis csúcsán. Most például a menekültkérdés kapcsán zeng ezer aberrált torokból, hogy az idegen ember értékesebb a magyarnál. Ebben az önsorsrontó, öngyilkos ámokfutásban tényleg ők az elsők, ők a vezetők és tanítók, akik okítják a bárgyú tömeget: látod én mekkora májer vagyok, én aztán annyira törődök a bevándorlókkal, hogy majd szétcsattanok csodálatosságomban - bezzeg az Orbán mekkora náci, az inkább a büdös magyarok érdekeit nézi, nem az idegenekéit! A hiszékeny balek pedig, aki szeretne TGM-hez hasonlóan erkölcsi világítótoronykodni, nem igazán fogja fel, hogy ebben a képletben ő valójában a büdös magyar, akkor is, ha a progresszívekhez pártolva szidni kezdi a saját fajtáját. Le a magyarokkal! - harsogja egyre több magyar származású szellemi véglény, akinek azért dagad a mája, mert ő annyira felvilágosult és haladó szellemű, hogy azt már csak a honfitársak lenézése és állandó ócsárlása tudja kellőképpen kifejezni. Az ő emberfeletti empátiájuk persze nem univerzális, hanem a fentebb említett lejmolási verseny győzteseinek kijáró jutalom. Aki nem nyert, annak nem jár empátia: a magyarok, fehérek, férfiak, stb. bekaphatják. Elő kell venni a legfrissebb excel táblát, és máris látható, hogy 1 pakisztáni muszlim menekült 7,2 magyar hajléktalannal ér fel, vagy 91 szegénységben élő magyar emberrel. Orbán pedig azért náci, mert nem ebből a táblázatból dolgozik. Az ő értékrendje nem helyes, hiszen nem értékeli kellőképpen alacsonyra a magyarságot. Persze ő a honi pénztárca legfőbb őre, tehát az ő verbális zaklatása elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a hazugságokkal és sértésekkel rá lehessen szorítani az adakozásra. Ha elég sokan mondják, hogy náci, előbb-utóbb muszáj lesz valamit adnia a progresszíveknek - olyan ez, mint a védelmi pénz. Amíg tejel, addig a progresszívek úgy-ahogy "megvédik" saját maguktól.

A progresszívek hírös empátiájának leggyakoribb megnyilvánulása a gyűlölet. Nézzük meg TGM cikkét: egy szó sem esik benne arról, hogy mit lehetne tenni a migránsokért. Egy fél mondatot sem veszteget arra, hogy emberek, menjünk ki és/vagy adakozzunk. Nem. Az ő mondanivalója az, hogy dögöljön meg Orbán, dögöljön meg Magyarország és dögöljenek meg a magyar emberek, hiszen itt mindenki rasszista szemét, így mi vagyunk Európa segglyuka. Ennyi. Abból látszik TGM hatalmas erkölcsi felsőbbrendűsége, hogy a megfelelő embereket gyűlöli. És erre okítja a követőit is. A "társadalmi igazságosság" eszméjének lényege a megfelelő irányba sugárzott gyűlölet, mert ugyebár ha a kijelölt politikai célpontot vagy célcsoportot gyűlölöd, akkor te nem is vagy gyűlölködő, sőt, te vagy a jófiú... Ebből merítsen jó mélyen az önértékelésed: te azért vagy jobb másoknál, mert egy fröcsögő, saját közösségét gyűlölő, kívülállókat zaklató, ártatlan embereket rágalmazó és tönkretételükön dolgozó senki vált belőled - de neked mindezt szabad, hiszen most már az elit gárda része vagy, aminél ezek a dolgok nem csak elfogadhatóak, de egyenesen dícséretesek. A te szent küldetésed ezentúl megtörni és eltaposni mindenkit, akire a gárda rámutat. És mindezt természetesen azért, mert mi vagyunk a jó emberek^TM, ők meg a gonoszak.

Kipróbáltam Kaldenekerék néhány lekvárját, gondoltam üdítő témaváltozásképpen beszámolok az élményről.

Marcipános eper: kellemesen epres és enyhén marcipános, nagyjából az amire számítottam. Nem veri pofán az embert baseball-ütővel a mennyei hozsanna, de hozza azt a szintet amit egy kézműves terméknek hoznia kell. (Nem tudom a cég mennyire nevezhető ténylegesen kézművesnek, az arculatuk alapján annak képzelem őket.) 9/10.

Vargányás körte: Vargányásra számítottam, de körte. Vannak benne méretes gombadarabok, de azoknak is körteíze van. Vargányásnak 2/10, körtelekvárnak 8/10.

Kamillás alma: a SPAR polcain láttam camembert sajttal egybecsomagolva promós termékként. Őszintén szólva korábban nem próbáltam a sajtot lekvárral, és nem is hangzott túlságosan jó párosítának. De ha az ember már unja a banánt, akkor hajlamos bármit kipróbálni - például egy olyan lekvárt amiben nem aroma van, nem kivonat, hanem egész kamillavirágok. Camembert sajttal valami hihetetlenül isteni, 11/10.

Ugyanezen sajtos akció másik résztvevője a Vilmoskörtés ribizli; ez sem volt éppen rossz, de a másik szintjét szerintem nem érte el. Az asszony szerint dominált benne a körte a ribizli kárára - hogy ez jó vagy rossz azt mindenki döntse el ízlés szerint :) 9/10.

Feketeerdő: ez kérem konyakmeggy kenhető formában, valami béna konyak helyett egy jó pálinkával. Vagyis cseresznye/meggy, csoki, pálesz. Aki a konyakmeggyet szereti, annak ez lehet a mennyország, mondjuk palacsintába, vagy gofrira tejszínhabbal. 10/10.

Tequilás almazselé: erre alapvetően azt mondanám, hogy tisztes iparosmunka, hiszen nem több és nem kevesebb mint amit az ember a név alapján vár: almalekvár pont annyi alkohollal, hogy érezhető legyen, de ne zavaró. Egy tisztes iparosmunkánál annyival mégis jobb, hogy míg a "multik" minőségi lekvárjai 50-55% gyümölcsnél általában megállnak, ennek a háromnegyede alma. Kellemes 8/10.

Fügés körte tokajival: Az első páciens ami némileg csalódást okozott. Azt távolról sem lehetne állítani, hogy rossz íze lenne, de az összetevők alapján valahogy többet vártam. A füge, körte és a tokaji annyira hasonló karakterűek, hogy nem adnak hozzá egymáshoz semmit, csak... összemosódnak. 6/10.

Aztán szóba került még két chutney, és úgy érzem talán nem árt beszélni arról, hogy az tulajdonképpen micsoda: alapvetően indiai eredetű, de könnyen honosítható szósz zöldségekből és gyümölcsökből, ami a távol-keletieknél bevett recept szerint egyszerre fűszeres, édes és sós (meg alkalomadtán csípős is). Talán úgy képzeljük el, mintha valamilyen alapvetően sós szószba valaki darabos dzsemet keverne. Húsokhoz ajánlják, máshoz nem is igen használható. Némelyiket esetleg meg lehet próbálni lekvárként fogyasztani, de általában az ilyesmi nem ajánlott :) Ahány gyártó, annyiféle szokás - némelyiknek olyan erőteljes az aromája, hogy ezek inkább fűszernek használatosak; egy kávéskanálnyival teljes családi étkezésekhez elegendő szószokat meg lehet ízesíteni. Kaldenekerék termékei ennyire nem durvák, közvetlen emberi fogyasztásra is alkalmasak.

Medvehagyma chutney: sokminden van benne, a végtermék alapíze leginkább vöröshagymás, de nem bántóan. Kellemesen fűszeres, amit az ember nem rögtön érez, hanem szép lassan tűnik fel a fogyasztása során. Lehetne medvehagymásabb - én azért próbáltam ki mert szeretem a medvehagymát, jellegzetes aromája nemhogy zavarna, de pont arra vágytam. Ebben 0,38% medvehagyma volt, ez kicsit kevés. Húsokhoz érdemes kipróbálni olyanoknak, akik szeretik a vöröshagymát... 7/10.

Indiai szilva chutney: Egy nagyon jó curryszósz és egy jó szilvalekvár párosítása. Aki ezt nem tudja még elképzelni sem, az ne aggódjon, szerintem ezzel mindenki így van. Ez már olyan messze van a hagyományos magyar ízvilágtól, hogy csak kifejezetten újdonságkeresőknek tudnám ajánlani. Az anyuci főztjéhez ragaszkodó igaz magyar embereknek valószínűleg hajmeresztő élmény lehet, és ezt nem lekezelőleg mondom, inkább figyelmeztetésképpen. Megfelelő feltét mellé 9/10.

A feministák egyik legfontosabb rejtett alapelve:

Bármi ami a nőkkel történik, az azért van úgy, mert a férfiak akarják, nyilvánvalóan önzőségből és gonoszságból, a szegény nők pedig nem tudnak ellenállni.

Kevesebb parlamenti képviselőnő van, mint férfi? A férfiak akarják így, nyilvánvalóan önzőségből és gonoszságból, a szegény nők pedig nem tudnak ellenállni.

A nők állatorvosnak jelentkeznek, gender studiesra vagy marketingesnek, nem pedig mérnöki képzésekre?

Sok nő jó pénzt keres a testének mutogatásával vagy áruba bocsátásával? Nyugaton a nők miniszoknyában "tárgyiasítják magukat" (pfff), keleten viszont burkában járnak?

Kevesebb nő vállalkozik, kevesebb nő vezet céget, sok nő inkább maradna otthon a gyerekkel, a nők általában nem vállalnak túlórát, hosszas iskoláztatás után is könnyebben hagyják el a pályájukat, inkább keresnek olyan munkát ami könnyű és emberek között végezhető még ha rosszabbul is fizet, olyan férfihoz mennek feleségül aki többet keres mint ők, ésatöbbi...

A férfiak akarják így, nyilvánvalóan önzőségből és gonoszságból, a szegény nők pedig nem tudnak ellenállni!

Tulajdonképpen minden amit a feministák az ún. patriarchális társadalomról gondolnak, összesűríthető ebbe az egy gondolatba.

A feministák szerint a nőknek nincs saját szabad akarata. Úgy hiszik a nők hiperpasszívak, vagyis egyetlen döntést sem hoznak meg maguktól - kizárólag olyasmit csinálnak, amit a férfiak kényszerítenek rájuk. Az, hogy szinte minden egyes fiatal feminista a gender studies szakot választja a gépészmérnöki helyett, bizonyíték arra, hogy a gonosz férfiak ki akarják zárni a nőket a gépészmérnökségből, nyilvánvalóan önzőségből és gonoszságból (a szegény nők pedig nem tudnak ellenállni). A feministák még önmagukról is azt hiszik, hogy nincs szabad akaratuk, hiszen fél életpályájuk arról szól, a láthatatlan "közös férfiakarat" hogyan nyomja őket jobbra-balra. Nyilván nem azért nem lett Antoni Ritából a következő Bill Gates, mert nem érdekelte a programozás, hanem mert a férfiak elnyomták. Hogyan? Hogyhogy hogyan? Hegemónikusan!

Kényelmes dolog ebben a hülyeségben hinni, mert önmagát igazolja. Mi bizonyítja, hogy a férfiak gonosz módon üldözik a nőket valahol? Hát az, hogy a nők ott kisebbségben vannak. Nade mi bizonyítja, hogy azért vannak kisebbségben, mert üldözik őket? Hát az, hogy kisebbségben vannak. Mi másért lennének kevesebben? A feminizmus kimondja, hogy a nő és a férfi egyforma, tehát mindenben azonos döntéseket kell hozniuk, és ha a nők mégsem ugyanazt a döntést hozzák mint a férfiak, akkor az azért van úgy, mert a férfiak akarják, nyilvánvalóan önzőségből és gonoszságból, a szegény nők pedig nem tudnak ellenállni.

Érdekes, hogy bár van a világon egymillió dolog, ami a nőket kevésbé izgatja, a szénbányászattól a szemétszedésen át a politikai karrierig, a feministák kizárólag amiatt panaszkodnak, aminek magas a presztízse és/vagy jól fizet. Bár Antoni Rita egyformán nem akar programozó, bányamérnök vagy géplakatos lenni, az utóbbival semmi gond, de az előbbiektől a férfiak tartották távol!!!

Vagyis:

Magas státusz + női érdektelenség = "nőelnyomás", lásd programozói szakok.

Magas státusz + női érdeklődés = ...izé, arra ne is nézzünk, hogy ahová a nők szeretnének bejutni, oda évtizedekkel ezelőtt bejutottak, pl. az orvosi meg a jogi pályára. Lárifári, hogy ugyanezt bármilyen más szakkal is megtehetnék, csak akarniuk kellene.

Alacsony státusz + női érdeklődés = a nők szar helyekre vannak kényszerítve!!! Magától egyetlen nő sem lenne pornószínésznő vagy bölcsödei gondozónő, a nők ezt nem akarhatják csinálni, tehát a férfiak kényszerítik őket! Némelyiket be is kellene tiltani, és/vagy a férfiakat jól megbüntetni miatta...

Alacsony státusz + női érdektelenség = nincs jelentősége, az ilyesmi a feminizmus látókörén kívül esik. Akkor is, ha nők ezrei szenvednek kilátástalanul teszkó gazdaságos pénztárakban ücsörögve. Ha véletlenül szóba kerülnének még megcáfolnák a feminista elképzelést, miszerint egy nőnek a gyerek átok, a munka karrier viszont "önkifejezés".

Többen kifogásolták, hogy a TGM cikkében található "férfiak felül, nők alul" kijelentést tágabb, társadalmi értelemben cáfoltam, holott lehetséges, hogy ő azt kizárólag a párkapcsolatokra értette. Oké. Bár szerintem az egész cikk társadalmi problémákat feszeget, amiben talán logikusabb ezt a pontot is úgy kezelni, rajtam ne múljék, cáfolom párkapcsolati értelemben is.

Engedtessék meg egy elméleti felvezetés, mielőtt az elemzésre térnénk.

TGM felfogásában a hagyomány egy mesterségesen létrehozott valami, a hatalomban lévők eszköze a hatalmuk megtartására, aminek az igazsággal vagy valósággal nincs semmiféle kapcsolata. Úgy tekint a hagyományra, mint az ateista közfelfogás a vallásra: egy népbutító eszmerendszer ami csak arra szolgál, hogy a birkákat könnyebben kordában lehessen tartani. Csakhogy a (népi) hagyomány legtöbbször nem egy felülről lefelé építkező valami, és nem is mesterségesen keletkezik valakik megrendelésére, hanem a nép teremti saját magának, a saját megfigyeléseire alapozva. Vagyis nem a hagyomány mondja meg mi a természetes, hanem a természet azt, hogy mi legyen hagyományos. Például a nemi szerepek (amikről tulajdonképpen beszélünk) nem egy férfiközpontú hatalmi struktúra fejéből kipattanva váltak hagyománnyá, hanem az optimális túlélési stratégia elemeit sűrítették egy könnyen átadható és átvehető, logikus csomagba. Egy emberi közösség fennmaradásának legfontosabb központi eleme a gyerek, ezért a gyerek érdeke az első. Szülni csak nő tud, ezért a nő érdeke a második. Minden másra ott a mastercard férfi... Míg a nő szül, szoptat, vagy épp a csecsemő szempontjából elementáris fontosságú anya-gyerek szálakat kötözgeti szorosabbra, addig valaki másnak kell élelmet szereznie, másnak kell a gondjukat viselnie. Lehetne vitatni, hogy erre a feladatra ki lenne a legjobb jelölt, de a monogám társadalmakban ez automatikusan a férjet/apát jelenti, értelemszerű okokból. Magyarul egy iparosodás előtt létező emberi közösség fennmaradásának optimális stratégiája az, hogy a szüléssel és gyerekneveléssel kapcsolatos feladatokat a nő végzi (hiszen azok nagy részét nem is tudná más), minden másra pedig... Tudjuk. A túlélés hierarchiája a gyerek > nő > férfi, tehát a nő a gyereknevelés eszköze, a férfi meg a nőé.

És itt van a kutya elásva, ugyanis a férfi igenis alá van rendelve a nő és a gyerekek érdekeinek, egyértelműen ráosztott visszautasíthatatlan feladata védelmük és táplálásuk. Egy klasszikus monogám társadalomban a férfi nem léphet le csak úgy, a házasság elsősorban reá nézve kényszerítő erő - benntartja a kapcsolatban amiben jóval több felelősség és kötelesség várja, mint "hatalom" vagy önző öröm. Családfőnek lenni az iparosodás előtti világban 99,9% felelősség és munka volt, meg 0,1% "hatalom".

Miért jár a férfiaknak a családfőség, ha egyszer ők vannak a nők érdekei alá rendelve, és miért jár a családfőség (bármilyen csekély) hatalommal? Ennek praktikus okai vannak, és semmi köze valamiféle patriarchális nőelnyomáshoz. Amíg a család eltartásához szükséges munka dandárját a férfi végzi, a nő ilyen értelemben automatikusan szorul kiegészítő szerepkörbe - ami, vegyük észre, nem azt jelenti, hogy az ő jelentősége lenne kisebb, sőt. A férfi kiszolgálja a családot, a nő pedig a férfit, hiszen egyértelmű önérdeke, hogy az igavonó ökör aki a családot szolgálja a lehető leghatékonyabban tudjon dolgozni. Ez egy csereüzlet, egy szimbiózis amiben a felek kölcsönösen szolgálják egymást, mert ez áll mindenki érdekében. Az ökör napközben szánt, a nő pedig esténként zabot vet az ökör elé. Mekkora hülyének kell lenni ahhoz, hogy valaki azt képzelje, a nők "elnyomott" helyzetben voltak mert vacsorát kellett tenniük a férjeik elé... "Ki kellett szolgálniuk" azt az embert aki cserébe rájuk áldozta az egész életét, véres verítékkel szántott nyáron és vágta a tüzelőt télen, kevés ünnepnaptól eltekintve nap mint nap, szabadság vagy nyaralás nélkül, amíg le nem rokkant vagy meg nem halt. Nem arról van szó, hogy a nők élete csupa habcsók és körömvirág lett volna, mert a kiegészítő munkák és a gyereknevelés sem volt túlságosan könnyű annak idején, de az egyáltalán nem véletlen, hogy a nők kizárólag akkor végeztek férfimunkát, ha valamilyen krízis elkerülhetetlenné tette.

Az úgynevezett patriarchális családmodell a gyerekek és nők kiszolgálására épült fel, mivel ez bizonyult a legjobb túlélési stratégiának. Laikusoknak talán paradoxonnak hangozhat, hogy bár a férfi a családfő, ez nem a saját érdekében, nem a saját hatalmi mániájának vagy kényelmének kiszolgálására volt így, hanem azért, hogy a lehető leghatékonyabban szolgálhassa a család érdekeit. Már a biblia is arról ír, hogy a családfőnek hogyan s miként kell szolgálnia a családot. A patriarchális családban a férfi az unverzális munkagép, a nagy teherbírású robot ami folyamatosan gürcöl, hogy mindenkinek legyen mit enni - és ezért cserébe a nő karbantartja ezt a robotot.

Sokaknak az böki a csőrét, hogy a hagyományos rendben a családfő szava szent. Nyugodtan tegyük el a kereplőt, ez sem az a globális nőellenes férfiösszeesküvés aminek a feministák rémálmodják. A mindennapokban ez a "szent szó" kimerült annyiban, hogy a férfi megmondhatta, babot vagy zabkását főzzön az asszony arra a hétre. A férjek nem ugráltatták és nem táncoltatták a családot, nem tetriszeztek velük a hátsó udvaron, nem rángatták őket dróton, mint bábukat. Ha a családfő hazaért az egész napos mezőgazdasági munkából örült ha egyenesen tudott nézni, megette a vacsorát és talán volt szex, vagy nem, de jött az alvás és másnap az ismételt gürcölés. A férfi megkérdőjelezhetetlen hatalma a család fölött a hétköznapokban egyszerű fikció volt, egy üres gondolat aminek semmi jelentősége - akkor kaphatott csak szerepet, ha valami vészhelyzet állt elő. Akkor pedig teljes joggal irányított a férfi, hiszen a képességei jobban megfeleltek erre, mint az (esetleg éppen szülő vagy szoptató) feleségéi. A férj strapabíró volt és erős, valószínűleg jártas a bot vagy a kasza forgatásában, netán harcolt is már farkasokkal, betyárokkal. Tökéletesen egyértelmű, hogy ha egy váratlan szituációban valakinek tényleg irányítani kellett a családot, erre ő volt a legalkalmasabb. Nem azért, mert a férfiak nőgyűlöletükben egy nőelnyomó rendszert hoztak létre a férfiak kényelmének kiszolgálására, hanem mert még vészhelyzetben is a férfi szolgálta a család túlélését a képességeivel, nem ritkán a saját élete feláldozásával. Amikor a gyerekre rádől a szekér vagy egy róka fosztogatja a tyúkólat nincs idő variálni, hogy a szigorúan egyenjogú és demokratikus családvezetés milyen ellenintézkedés foganatosítását szavazza meg. Kell egy vezető, aki azonnal cselekszik, és erre az univerzális munkagép, a nagy teherbírású robot alkalmasabb, mint a nő, aki ösztöneitől fogva hajlamosabb pánikba esni, döntésképtelenné válni, elveszíteni szem elől a többség érdekét a gyerekei vagy a saját túlélése érdekében. Az pedig nem működik, hogy a nő a családfő, és csak vészhelyzetekben ugrik a vezetés joga a férfira. Ehhez olyan kifinomult helyzetfelismerés és kommunikáció lenne szükséges minden érintett fél részéről, ami az emberek többségében nincs meg - arról nem is beszélve, hogy a gyerekek megértik-e, mikor kihez kell fordulni a problémájukkal, kinek az utasításait kell követniük.

Ez egy marhahosszú bevezető volt ahhoz, hogy megértsük, mit is jelent a párkapcsolatokra vonatkozóan a hagyomány, miszerint "férfi felül, nő alul". Ezek után lehet elkezdeni boncolgatni, hogy TGM miféle sületlenségeket beszél:

"Amikor megjelentek a minden emberi lény egyenlőségét föltételező vagy indítványozó tanok – keresztyénség, buddhizmus, fölvilágosodás, szocializmus –, akkor a mindenkori, adott hatalmi struktúra szószólói mindig azt mondták, hogy ezek a tanok „természetellenesek”, hiszen azt, hogy mi a „természetes”, a hagyomány mondja meg. Márpedig ha az a hagyomány, hogy a férfiak vannak fölül, és a nők vannak alul, akkor ez a természetes – és akkor azok, akik ennek az ellenkezőjét hirdetik, szétzúzzák „a civilizációnkat”, nem értik az ösztönélet mélységeit, megfosztanak bennünket a „madonna és ribanc” romantikájától."

Először is, amit ő itt hagyománynak nevez, uszkve 100 éve megszűnt a nyugati kultúrkörben. A párkapcsolatokra nézve nincsen semmilyen törvény, rendelet vagy szabály ami a férfit a nő fölé helyezné. Minden egyes párkapcsolatban szabadon dönthetnek, hogy hogyan osztják meg a feladatokat és felelősségeket, és akinek a másik fél ajánlata nem tetszik, azt semmi nem kényszeríti maradásra. Ha létezett is patriarchális recept a családok felépítésére, annak semmiféle direkt befolyása nincs a modern emberekre. Ennek ellenére TGM valami jelenleg is zajló harcot vízionál, amit egy 100 éve halott jogrend védelmében folytat Orbán Viki, mint hegemón patriarchális strukturalista, vagy valami ilyesmi. Talán időutazó lehet, akit összezavart a kvantumszél, és azt hiszi, hogy a feministák még mindig a már rég letűnt törvények ellen hadakoznak, amiben a gonosz antifeministák akadályozzák őket.

"a mindenkori, adott hatalmi struktúra szószólói"

Másodszor azt hiszi, hogy a párkapcsolatok kérdése valamiféle központi "hatalmi struktúra" asztala. Mintha a palástos-országalmás főpatriarcha szószóló döntené el, hogy Géza vagy Julcsa kapcsolataiban ki a főnök. Magánemberek a magánéletükben esetleg még ma is próbálnak igazodni a hagyományokhoz, de ez nem jelent semmiféle központi irányítást, főleg olyat nem, ami nőellenes férfiösszeesküvést feltételez. Vannak nők akik hagyományos szerepekben akarnak élni, és vannak férfiak akik nem - hol van ebben a szisztematikus nőelnyomás? Orbán nem hirdetett szent dzsihádot a hagyományrombolók ellen, senki nem nyilatkozott a tévének vagy rádiónak, hogy márpedig a férfiaknak kell felül maradni (amiről tudjuk, mennyire értelmetlen elképzelés).

"hogy mi a „természetes”, a hagyomány mondja meg"

Harmadszor azt képzeli, hogy a hagyomány ugyanennek a nem létező hatalmi struktúrának a mesterséges kreálmánya, amivel a zsarnokságukat takargatják. Az antifeministák szerint viszont nem azért természetes valami, mert egy hatalomféltő csoport szerint az a "hagyományos". Azért természetes valami, mert sokezer évre visszamenőleg ez szolgálta leginkább a túlélésünket. A jelenben talán már nem ezek a szerepek optimálisak - de mint kettővel fentebb jeleztem, ez irreleváns, hiszen jó rég leromboltuk őket.

"Márpedig ha az a hagyomány, hogy a férfiak vannak fölül, és a nők vannak alul, akkor ez a természetes"

Ez nem hagyomány kérdése, ahogy már írtam, ahogyan azt is, hogy a "férfi felül, nő alul" micsoda szemfényvesztő illúzió, micsoda félreértelmezése a patriarchális értékeknek és prioritásoknak.

"azok, akik ennek az ellenkezőjét hirdetik"

Amit TGM egész eddig magyarázott, annak ellenkezője a "nő felül, férfi alul"... Vagyis amit a feministák hirdetnek. Érdekes módon a hagyományos szerepeken nem változtatnak semmit, mert szülni most is csak nő tud, a férfitól meg ugyanúgy elvárják, hogy dolgozzon - csak a modern feminista rendben a háziasszony nem tartja karban a robotot, nem eteti az igavonó ökröt, mert az "elnyomás" lenne. A modern feminista rendben ugyanúgy a férfi van a nő érdekei alá rendelve, csak most már azokat a kis engedményeket és kompenzációkat is elvették tőle, ami korábban esetleg egy kis lelki nyugalmat adhatott. Ahogy Fedrz kolléga írta: a patriarchális rend a bot meg a répa; a feminista rend a két bot. Az új rendben nem egyenrangúság van, hanem a férfi egyértelmű rabszolga, akinek semmiféle joga nincs semmire, csak feladatai és felelősségei vannak.

"szétzúzzák „a civilizációnkat”"

Nem tudom miért tette a civilizációnkat idézőjelbe; szerinte ez vagy nem civilizáció, vagy nem a miénk. Mindegy is, a fontos az, hogy az alapállítás teljesen igaz. Az eredmények az ablakon kinézve és a statisztikákban egyaránt láthatóak: a nyugat hanyatlik, a születésszám a béka segge alatt, a gazdaság botladozik, az életszínvonal zuhan, s közben a nők a férfiak torkát szorongatják ahelyett hogy együtt oldanánk meg a közös problémákat. Egyelőre a feminizmus semmiféle civilizációépítő tendenciát nem mutatott fel - kizárólag már létező civilizációkban jelenik meg, amik aztán rögvest hanyatlani kezdenek. Mutasson fel valaki egy feminista államot ami önállóan fejlődött civilizációvá, és elkezdhetünk komolyan tárgyalni a témáról.

"nem értik az ösztönélet mélységeit"

Hogy a fenébe érthetnének az ösztönökről bármit is olyan emberek, akik entellektüell gőggel lenézik azokat? Mit érthet a nemek eltérő ösztöneiről egy olyan ideológiailag elkötelezett zombi, aki szerint a férfi és nő teljesen azonos és egyforma, csak a gonosz nőellenes társadalom neveli őket különbözőképpen? A házasságok száma csökken, a válásoké pedig növekszik, érdekes módon nagyjából pont arányosan azzal, ahogy a férfiak társadalmi státuszát mesterséges eszközökkel átszivattyúzzák a nőkhöz. Pontosan arról van szó, amit TGM gunyorosan elintéz egy kézlegyintéssel.

"megfosztanak bennünket a „madonna és ribanc” romantikájától"

Ez színtiszta szalmabáb, az antifeministák ilyen retardált hülyeségben nem utaznak. De ha komolyan vesszük a hülye szavakat is, akkor viszont adódnak a kérdések: a feminizmus megfoszt valakit a madonna és ribanc romantikájától? Hogyan? Egyáltalán mi ennek a romantikája, és hogyan lehet ettől valakit megfosztani? Azok harcolnának ez ellen a fogalmi párosítás ellen, akik slutwalkon hirdetik hogy ribancok, aztán meg arról papolnak, hogy minden nő erkölcsös, hiszen minden amit egy nő tesz erkölcsössé válik azáltal, hogy egy nő teszi? Bármely slutwalkos idióta önmagát állítja a madonna-ribanc romantika élő szobrának. Mindenesetre ennek az antifeminizmushoz nincs hangyányi köze se.

...

TGM szerint létezik valamiféle férfiösszeesküvés, ami kijátszotta, hogy a párkapcsolatokban a férfiaknak jó legyen, a nőknek meg rossz. Ennek a jelenben semmi jele vagy bizonyítéka, ezért a múltban keresi ezeket, de ott sincsenek - csakhát mivel a múlt nincs az emberek orrára kötve, oda bármit lehet hazudni. Például hogy a jobbágy nyugágyban szürcsölte a margarítát míg a felesége szántott-vetett, hiszen "férfi felül, nő alul".

Ugye milliószor hallottuk, a feministák csak egyenlőséget akarnak. Aki bármi mást gondol, az hülye, és nézze meg a lexikont, amiben feketén-fehéren le van írva, hogy a feministák kizárólag egyenlőséget akarnak, semmi mást. Sőt, a férfijogi problémákra is a feminizmus a megoldás, hiszen mivel a feminizmus minden egyenlőtlenséggel foglalkozik, nincs szükség külön férfijogi mozgalomra. Amelyik férfinek baja van, forduljon bizalommal a feministákhoz.

Ehhez képest amikor egyesek valóban az egyenlőség nevében szeretnék a férfiak kedvezményes nyugdíjkorhatárát a nőkéhez igazítani, nőszervezetek tiltakoznak és szabotálják a kezdeményezést. A jogi egyenlőség egyértelműen azt kívánná, hogy a férfiak is megkapják ugyanazt a lehetőséget amit ők, de mégis böki a csőrüket. Ez már a pofátlanság teteje, vagy a tetűség legalja, ahogy nézzük. Egy nőt a nemi egyenjogúság elméletileg nem foszt meg semmitől, csak a férfiakkal szembeni előnyétől.

És tiltakoznak!

A nőknek van, de a férfiaknak ne legyen. Tökmindegy mi van, mi a fair, mi az egyenjogú, mi az emberséges.

Ne legyen a férfiaknak!

Attól félnek, hogy ha a kormány nem növeli a kedvezményes nyugdíjra szánt költségvetési keretet, akkor a nők nyugdíja csökkenni fog. Magyarul egyértelműen a saját anyagi hasznukat pártolják a jogi egyenlőséggel szemben. Ezek után azt hiszem már tényleg teljesen fölösleges arról vitázni, hogy egyenlőséget akarnak-e a feministák, vagy sem.