Deansdale

Az emberek mintha nem tudnák mit jelent felnőttnek lenni. A modern ember (bár lehet, hogy ez a régebbi korokra is jellemző volt) megszületik, aztán egy rövid gyermekkor után szétesik, szétforgácsolódik. Tele a világ élhetetlen, boldogtalan emberekkel, akik akkor sem ismernék fel az elégedettséget, ha a nyakukra tekeredne.

Normális esetben a gyermekben megmarad a lélek felnőttkorára is. Egy egészséges felnőtt ember képes a játékra, tud lelkesedni és van benne életöröm. Ezt magunkkal kell hozni a gyerekkorból, mert ha valaki félúton elveszíti, abból savanyúképű ember lesz, bármit is tegyen. Tipikus félreértés azt hinni, hogy a felnőtté válással együtt jár a lélek "legyűrése".

Ellenben a szellem...! Ott kellene felmutatni a nagyobb változásokat. Ki kell nőni a gyermeteg sémákat, felelősséget kell vállalni magunkért és a környezetünkért. Használni kell az eszünket, meg kell tanulni két külön rekeszbe pakolni az érzelmeket és a stratégiai gondolkodást.

Ehhez képest a ma embere szellemileg infantilis marad egészen az élete végéig. Még felnőttként is csak az "én" áll a gondolkodása középpontjában, az azonnali kielégülés, a vágyak hajszolása. Inkább ma egy pite és holnap a cukorbetegség, csak ne kelljen korlátokat felállítani! Inkább a hitel és a sírás, de akkor is kell a csilli-villi szar, ami a vásárlás másnapjára már semmi örömöt nem ad, és két év alatt elavul, tönkremegy.

Lelkileg viszont a gyermekkorból egyenesen a vénségbe lép át, kihagyva minden közbülső fázist. Kipusztul belőle a lelkesedés, az öröm, a játék. Illetve a játékból megmarad valami, csak éppen eltorzul. Szerencsejáték lesz belőle, tőzsde, vagy emberi játszmázás. Egy modern felnőtt görcsökben él, és még a királyi luxust sem tudja élvezni, mert egyrészt másnap reggel hatkor megint fel kell kelni, hogy bemenjen a k*rva munkahelyre, másrészt a szomszéd megint vett egy új autót, tehát neki is muszáj lesz. Pedig a részvényeken veszített, a bónusz is kevesebb mint tavaly, és az asszonynak is inkább a nyaralás kéne. Hát senki nem érti meg, hogy...?!

Egy nincstelen busmanhoz képest az átlag nyugati felnőtt hülyegyerek. Tele van neurózissal, félelemmel, függőségekkel, rossz szokásokkal. Egész nap gürcöl, soha nem játszik. A gyerekeivel ordít, a főnökének nyalizik. Pedig gyűlöli.

Példát lehetne venni arról a busmanról, aki a családját ellátja - de nem csak étellel, hanem lelkileg és szellemileg is! Életvidám és egészséges embereket nevel a gyerekeiből, akiknek a család az első, mert a család a gazdagság.

Nem élhetünk úgy, mint a busmanok. De nem is erről beszélek. Hanem hogy túl sok bennünk a görcs, túl sokat dolgozunk, túl kevés értékért cserébe. Sőt, talán pont az a baj, hogy az értéket kívülről várjuk, a robotolásért cserébe. Talán ezért lett a pénz az egyetlen "érték". Holott azt valójában nekünk kellene "megtermelni" otthon, a családi körben: a valódi érték lelki.

És ez nem valami hülye vallásos rizsa. Nem arról beeszélek, hogy hajtsd igába a nyakad, mert a túlvilágon majd jobb lesz. Arról beszélek, hogy eltelik az életed valódi öröm nélkül, mert nem ismered fel, hogy az örömet nem mások fogják neked adni, hanem neked kell azt átélned azokkal, akik veled együtt szeretnék megtapasztalni. A pénz nem öröm. Illetve legföljebb addig az, amíg kapod vagy adod - azon a pár másodpercen kívül semmit nem jelent. Az új telefon vagy mosógép másnapra ugyanolyan szimpla tartozéka az életednek, amilyen az előző volt. Vagy te azt hitted, egy új tévé majd folyamatosan ontja magából a boldogságot?

Az emberek keresik a boldogságot, de nem találják. Azért nem, mert megvenni akarják, ami lehetetlen - és mert valahol tizenéves korukban a lelküket elzárták a napvilágtól.

Meg kell találni azt a társat, aki a kitárulkozásunkra nem reagál azonnali szúrkálással, aztán ki kell tárulkozni, mert máshogy nem megy. A boldogságot tenni és élni kell, várni rá fölösleges. Sokszor sokfelé idéztem már Márait, aki bár nem a végső szentség a témában, de nagyon jó ugródeszka:

Boldogság természetesen nincsen abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után!

Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit – a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek.

Márai Sándor: Füveskönyv

Ahhoz, hogy az ember boldog tudjon lenni a boldogság keresése közben, szükség van a gyermeki lélekre és a felnőtt gondolkodásra. Boldognak lenni csak más boldog emberek mellett lehet igazán, ezért tenni kell a szeretteink boldogságáért. Szerencsés az az ember, akinek olyanok a szerettei, hogy képesek viszonozni ezt a "szolgálatot". Egy család csak akkor működhet igazán jól, ha mindenki szolgál benne mindenkit, illetve magát a családot, a közösséget. Aki csak elvenni akar a közösből, oda betenni nem, az sosem lehet boldog, mert előbb-utóbb kiürül a kosár és mindenki éhezni fog. A lelki igényeinket folyamatosan kizsarolni a másikból nem egy olyan út, ami a nirvánába vezet. A röhej, hogy az átlagember nem szívesen "szolgálna" senkit, még a saját kedvesét sem, hiszen az egyrészt nem trendi, másrészt munkával jár ami nem biztos hogy "megtérül". Olyan társat kell választani, akivel megtérül - más út nincs.

A tradícionális családmodell azért működött jól (amikor jól működött), mert a család szolgálatát helyezte a középpontba. A feleség nem magának főzött, hanem a családnak, és a férj nem magáért gürcölt, hanem a családért. Mindenki megkapta a másiktól azt, amit meg szeretett volna kapni, anélkül, hogy kérnie vagy követelnie kellett volna. Az az igazi örömforrás, mikor valaki törődik velünk, nem a pénz :\

A szívetek maradjon gyermeki, a szellemetek pedig nőjön fel az életetek valódi kihívásaihoz.