Az imént felvázoltam a szövegkörnyezetet, most jöhet a lényeg.

Az adórendszert alapjaiban kellene felforgatni, mert a jelenlegi fölöslegesen bonyolult, tele van kiskapukkal és nem onnan szivattyúz, ahonnan kellene - ráadásul motiváló eszközként is rosszul van alkalmazva.

Kezdjük a személyi jövedelemadóval, társadalombiztosítással, ésatöbbi: egybe kell vonni mindet. Az állam a saját berkein belül utalja úgy a pénzeket ahogy akarja, de a fizetési cetliken teljesen fölösleges különálló tételeket fejtegetni. Feltételezem, hogy alapvetően két oka van a fölösleges variálásnak: 1. így sokaknak kevésbé felháborító a levonás, mint ha egyetlen százalékként látnák; 2. a bonyolítás miatt keletkezik egy rakás értéket nem teremtő munkahely: adószakértők, bérszámfejtők, stb. Ez teljesen fölösleges és értelmetlen. Legyen az adózás kristálytiszta, és egyszerű mint egy faék - hadd lássa az utolsó napszámos is, hogy az X fizetéséből Y százalékot levonva Z forint megy az államnak és kész. Felejtsük el az olyan baromságokat, mint a "természetbeni egészségbiztosítási járulék". Jelenleg a bruttó bér ~35%-a megy az államnak összesen (nem számolva a munkáltatói oldallal), tehát a fizetési papíron álljon ez: bruttó fizetés X; adó X*0,35; nettó fizetés X*0,65. Ennyi.

A középosztály szélesítésének szándéka szerint viszont optimalizálni kellene a rendszert úgy, hogy alul kevesebbet fizessenek, felül többet. Tudom, nemrég tértünk át az egykulcsos adóra, aminek a jól kereső emberek nagyon örültek, a csórók meg méreggel, kényszerből benyelték. Libertáriusként én sem nagyon hiszek a progresszív adózásban, ugyanakkor van bennem annyi empátia, hogy mégis törekedjek valamiféle kompromisszumra. Maradjon hát az egykulcsos rendszer - legalábbis egy bizonyos értelemben -, de a minimálbérig minden jövedelem legyen adómentes. Fölötte növelhetjük a kulcsot, hogy az államkasszát kompenzáljuk a kiesésért, illetve hogy nagyobb mozgásterünk legyen az adókedvezményes motivációkkal - legyen mondjuk 50%. Ez a további változtatásokkal együtt (amikről mindjárt szót ejtünk) nagyjából azt jelentené, hogy aki havi bruttó 500 alatt keres, az jobban járna, aki afölött, az rosszabbul. C'est la vie.

A csórókon a minimálbér emelgetése segít, amivel az a gond, hogy a munkaadók helyzetét nehezíti meg, ezért tömeges elbocsátásokhoz vezethet. Sokra megy a melós a nagyobb elméleti bérrel, ha gyakorlatilag utcára kerül. Hogyan lehet úgy emelni a minimálbért, hogy ezt a gondot kikerüljük? A munkáltatói járulékok reformjával. Mivel jelenleg a munkáltatók a dolgozók fizetése után még plusz ~28,5%-ot tejelnek az államnak, ha ezt elengedjük nekik, ugyanakkor pont ugyanennyivel növeljük a minimálbért, akkor mindenki jól jár - kivéve az államkasszát (amit később még tárgyalunk). Pontosabban fogalmazva a 28,5% felét elengednénk, a másik felét beépítenénk a bérekbe, és emellett a minimálbért 28,5%-al emelnénk. Ennek eredményeképpen mindenkinek emelkedne a fizetése legalább 14,25%-al, a maradék 14,25% egy része pedig a munkáltatóknál maradna. Ha a netnek hinni lehet, a minimálbér jelenleg 101.500 fitying, erre a fenti szorzót alkalmazva ~130.400 az eredmény, ami adómentessé téve már korrekt bér az egyszerű melósoknak. Legalábbis fényévekkel jobb, mint a jelenlegi levonások után maradó 66.483Ft, ami köztünk szólva a dolgozó emberek gúnyos szemenköpése.

Hogyan kárpótoljuk az államot a csilliókért, amik a melósoknál maradnak? Egyfelől a jól keresők emelt adójával, másfelől az ÁFA-bevétel növekedésével, amit a melósok által költött kétszer annyi pénz fog a konyhára hozni. (Ha majd' mindenki csóró és van pár vagyonos, aki a bankban tartja a nagy pénzt, akkor egyértelműen kisebb az áruforgalom, mint ha az alsóbb rétegeknek is van havi "költőpénze".) Harmadrészt a céges adózás reformjával, negyedrészt pedig a vagyonadóval, amit ideje lenne végre bevezetni. Mindig sokan ágálnak ellene, nyilván azok akiknek van miért, tehát rendre lekerül a napirendről ugyanazzal a lendülettel amivel felkerült rá. Most talán megint az asztalon van, de garantáltan elkaszálják, vagy valami hülyeséget csinálnak belőle, ami a középosztályt fogja sanyargatni a kőgazdagok helyett.

A vagyonadót nem az emberekre kell kivetni, hanem a vagyonra, birtokolja azt cég, alapítvány, egyház vagy vállalkozás. Meg kell határozni külön értékhatárokat ingatlanokra, járművekre, stb. - ebbe most nem megyek bele. A cél nem az, hogy az Ayn Rand szerint keményen dolgozó Atlaszokat tönkretegyük, hanem hogy az igazán tehetősek (a milliárdos magánszemélyek és cégek) vállaljanak egy pár ezrelékes terhet a középosztály sok százalékos sanyargatása helyett. Aki a fényűző vidéki kastélya vagy a magánrepülőgépe után sajnál befizetni évente egy számára jelképes összeget, az elmehet a büdös picsába, a libertárius nézeteim mellett is. Nem kell ahhoz komcsinak lenni, hogy azt mondjuk, inkább legyen pár bankszámlán a nagy számsorok végfelé egy kis változás, mint hogy emberek milliói süllyedjenek napról napra mélyebb trágyába, ami jelenleg zajlik.

Nyilván sok cég birtokol nagy vagyont, amit a pénzkereső tevékenységében használ - gyárcsarnokot, üzlethelyiséget, szállítóeszközöket, bárakármit. Ezeket is meg kell adóztatni, hogy ne maradjon semmiféle kiskapu (az igazán tehetősek vagyonuk nagy részét alapítványokban és cégekben tartják), de lehet a valóban piaci cégeket a más adóterheik csökkentésével kompenzálni. Egyértelmű, hogy a vagyonadó bevezetésében van sok potenciális probléma, de ezeket kellő odafigyeléssel el lehet simítani.

Ha már a cégek adójánál tartunk: bevétellel operáló adóalanyok esetén az adót a teljes bevételből kellene számolni, nem a nyereségből (ez a magánszemélyként munkát vállalókra értelemszerűen így van, vonatkozzon hát a vállalkozókra és cégekre is). Senki és semmi ne vonhasson ki az adóalapjából semmilyen alapon pénzeket, illetve ne kapjon különkedvezményeket, mert abból úgyis csak visszaélések vannak. Duplán vonatkozik ez a külföldi tulajdonú cégekre. Amelyik cég ilyen formában nem versenyképes, ahelyett majd lesz másik, ami az lesz. A felső szintű adózási ügyeskedésnek, az állam zsebéből kilopott milliárdoknak véget kell vetni. (A külföldi cégek ottani állami támogatásaival szemben versenyképtelen magyar cégeket más módszerekkel kell megvédeni, erről talán egy másik cikkben lesz szó.)

A cél az, hogy ne csak a magánszemélyek, de mindenki más adózása is egyszerű legyen, mint a bot. A cégeket "kézzelfogható" társadalmi hasznosságuk szerint csoportokra kell osztani: a mezőgazdaság fizessen 10% adót (a bevételből, és nem a nyereségből, ahogy említettem), az értékteremtő cégek 20%-ot, a kereskedelem az ÁFÁ-t és még valamennyit, a szolgáltatás és egyéb meg 30%-ot. Ezt a rendszert nyilván finomítani kell, de itt és most nem a végleges nagytutit mondom meg, csak alapötletekről beszélek. Talán van még az országban egy tisztességes szakértő, aki megfelelően be tudná lőni a pontos számokat, hadd ne nekem kelljen mindent letisztázni :)

...

Az adó- és járulékhelyzet immár áttekinthető. Mindenkinek tökéletesen egyértelmű, hogy mennyit kell fizetnie. Az adóbevallást magánszemélyek és cégek egyaránt percek alatt el tudják intézni. A csórók az új szabályokkal jobban járnak, a gazdagok kevésbé, de ha már annyit pofázunk társadalmi szolidaritásról, akkor talán tehetünk is érte valamit. A középosztály így szélesedik, a szegénység csökken, a pofátlanul és szemérmetlenül gazdagok száma talán egy kicsit visszaesik. (A társadalmi feszültségek csökkennek, halleluja.)

Viszont semmit nem tettünk még a munkanélküliséggel. Sőt, ha a fentiek megvalósulnak, akkor céges adószakértők, adóhatósági tintanyalók és bérszámfejtők hada kerül az utcára, mivel a munkájuk okafogyottá válik (egyébként eddig is fölösleges volt, csak mesterséges okokból szükséges). De ez az őket elbocsátó cégeknek és az államnak megintcsak spórolás - kicsit kevesebb vérszívó az értékteremtők nyakán. Aki eddig adószakértésből élt, az keressen hasznosabb elfoglaltságot...

A gond az, hogy a munkanélküliséggel nem is nagyon lehet mit tenni. Ez egy gépesített világ, ahol ráadásul a termelő munka nagy részét már a fillérek fillérein tengődő ázsiaiak és afrikaiak végzik, akikkel senki más nem versenyezhet árak tekintetében. Egyszerűen nem jut mindenkinek munka, ha a földhöz verjük magunkat akkor sem. A kormányzat hiába ígérget egymillió (vagy akár csak egyszázezer) új munkahelyet, ez üres választási ígéret átverés hülyéknek, akik még elhiszik az ilyesmit. Ha lenne egy csepp eszünk, akkor napirendre térnénk a megváltoztathatatlan fölött, és arra koncentrálnánk, hogy hogyan lehetne hozzá alkalmazkodni.

Ez a kérdés úgy kristályosul ki, hogy ha már nem jut mindenkinek munkahely, akkor kinek az otthon maradása okozza a legkisebb társadalmi gondot. Nem akarom sokáig kerülgetni a forró kását: az anyáké, tágabb értelemben a nőké. Nem azért, mert a konyhában a helyük, vagy mert hülyébbek a férfiaknál (nem azok). Sokkal inkább a következő gondolatmenet okán:

- Legyen minden családban legalább 1 kereső ember mielőtt egyes családokban több is lenne. Talán felfogható a mögöttes gondolat, miszerint jobb ha minden családot eltart valaki "belülről", mint hogy nagy részükben ne legyen kereső, és állami segélyeken keresztül kelljen őket eltartani azoknak a családoknak, amikben viszont több kereső is van.

- Szülni még mindig csak a nők tudnak, ami önmagában persze nem kötelez senkit semmire, de a jelenlegi helyzetben mint társadalmi probléma igenis figyelmet érdemel. Az államnak lábujjhegyen kell körbeóvakodnia a témát, mivel az emberek szabadságjogait tiszteletben kell tartania - de ez nem jelenti, hogy adókedvezményekkel ne motiválhatná őket a társadalom hosszú távú érdekeinek szolgálatára. Márpedig szülni kell(ene), és azt hiszem a leghülyébb radikálfeministákon kívül mindenki látja, hogy a dolgozó nők béréből élő családokban sokkal kisebb a szülési kedv, mint ott, ahol a nő háztartásbeliként eleve otthon van.

- Talán azzal sem mondok újdonságot, hogy a fiatalság egymást követő generációi egyre rosszabbul szocializáltak, ami nem kis mértékben köszönhető az anya-gyerek (tágabb értelemben a szülő-gyerek) kapcsolat modern elsatnyulásának. Nincs annak semmi értelme, hogy a GYES-ről minél hamarabb visszalökjük az anyákat dolgozni, miközben a jobb sorsra érdemes kisgyermekek agyából állami intézmények csinálnak fasírtot. Arról már nem is beszélve, hogy a bölcsöde- és óvodarendszer az államnak súlyos milliárdokba kerül, amit természetesen mi fizetünk az adónkkal. Inkább maradjon a szülők zsebében az adóforint, és vigyázzon ugyanabból a pénzből a gyerekre a saját anyja.

Tehát ha minden családba kell kereső, és a szülésre + minőségi gyereknevelésre nagyobb szükség van mint valaha, akkor adja magát a következtetés, hogy dolgozzon minden férfi, és csak a fennmaradó munkahelyeket töltsük fel nőkkel.

Tudom, ez sokaknál kiveri a biztosítékot, mert képtelenek az eszüket használni a valóság megértésére, és megrekednek az üres szlogenek szajkózásánál, mint pl. az emancipáció. Mintha az emancipáció fizetné a munkanélküli segélyt... Tiszteltetem azokat, akiknek az ideológia fontosabb, mint a valóság, és inkább nyomnak le egyeseket szegénységbe csak azért, hogy mások tetszeleghessenek a státuszukkal - miközben a társadalom kézikosárban zuhan a pokolba, ahogy az angolok mondanák. Szarunk a holnapba, csak ma hízzon a májunk, ugyebár.

Lényegre visszatérve: az államnak adókedvezményt kellene adnia minden olyan embernek, aki házas, és a háztartásában egyedüli kereső. Mégpedig olyan mértékű kedvezményt, hogy sokaknak megérje miatta otthon maradni; mondjuk az 50% adó helyett fizessen gyerek nélkül csak 20, gyerekkel csak 10%-ot (a kedvezmény összegének ésszerű maximalizálása mellett). Erre esetleg rá is lehetne dolgozni még egy lapáttal: a többkeresős gyermektelen családokra extra adókat kellene kivetni. Azt, hogy a nemileg semleges(!) adókedvezmény miért a nőket marasztalná otthon, bízzuk az egyes családokra - elvégre ez egy szabad ország. Kellene pár év a helyzet letisztulásához, dehát úgyis hosszútávon gondolkodunk, ugyebár.

...

Itt a mérleg még mindig azt mutatja, hogy többet vettünk ki az állam zsebéből, mint amennyit más forrásokból odatettünk (a vagyonadót nem kellene túlzásba vinni). Ezt a kiadási oldal reformjával lehet helyretenni (itt nem foglalkozok a teljes költségvetéssel, csak a magánembereknek adott segélyekkel és juttatásokkal). Erre két jó okunk is van: 1. jelenleg sok olyan célra osztunk pénzt, ami a társadalom szempontjából haszontalan vagy káros; 2. az adórendszer reformjával sokféle segély és juttatás okafogyottá válik. Sajnos manapság az is vita tárgyát képezi (köszönhetően a progresszív idiótáknak), hogy helyesebb-e segély helyett munkát adni a tömegeknek - szerintem ez teljesen magától értetődik. Inkább dolgozzon mindenki aki tud, és adókedvezménnyel támogassuk az előremutató viselkedést, mint hogy kizsigereljük a dolgozókat és két kézzel szórjuk a segélyt olyanoknak, akiknek esze ágában sincs a társadalom produktív tagjaivá válni. Magyarul a gyerekneveléshez kapcsolódó juttatásokat meg kellene szüntetni, leváltva azokat a fentebb említett adókedvezménnyel. (Esetleg valamennyi GYES-t meg lehetne tartani szigorúan a minimálbéresek számára.) Hogy az adókedvezménnyel sokan nem tudnának igazán élni? Ilyen a sors. Aki a társadalom céljaival ellentétes irányba evez, az ne számítson ahhoz állami támogatásra. Akinek nincs nagy keresete, amiből eltarthatna egy nagycsaládot, az elégedjen meg 1-2 gyerekkel. Az eugenikának sem vagyok híve, de van abban valami ridegen józan megfontolás, hogy ne az unintelligens tömegeket támogassuk a szaporodásban, hanem az intelligensebb és szorgalmasabb embereket. Ne azért szüljön vagy fogadjon örökbe egy-egy család, mert a gyerek után járó pénzből akarnak megélni. Szüljenek azért, mert utódot akarnak a világra hagyni, és ha csak 1-2 trónörökösre van pénz, akkor érjék be annyival. Akinél vasvillázni kell a pénzhalmokat, az csináljon akár száz gyereket is - saját kontóra. Nem akarom senki alapvető jogait elvenni, viszont az adóforintok senkinek nem járnak alanyi jogon; azokat felelőse(bbe)n osztogatni alapvető és jogos elvárása mindenkinek, aki a közös kasszába betesz.

A munkanélkülieket természetesen továbbra is támogatni kell valahogy, mert éhen veszni senkit nem hagyhatunk. Viszont segélyt csak azoknak kellene adni, akiknek nincs egyetlen kereső sem a családjában - talán át is kellene értelmezni a dolgot úgy, hogy az állami juttatás nem munkanélküli embereknek járna, hanem munkanélküli családoknak. Magát a segélyt is meg kellene reformálni: egy részét konkrétan élelmiszerben kellene kiadni (közkonyhai étkezés formájában?), másik részét utalványokban, és csak igen keveset készpénzben. És persze maximalizálni kellene: X számú eltartott fölött nem több segély jár, hanem a gyermekjóléti szolgálat jön elvinni a nyomorgó porontyokat.

Ez a cikk már így is vészesen hosszú, úgyhogy a további juttatásokat nem vesézem ki. Az alapelv adott: nyírbáljunk meg minden kiadást addig, amíg csak a tényleg rászorulók kapnak, és csak annyit, amennyi szükséges. Ne lógjon az állam csöcsén többszázezer ember - azon a csöcsön, ami a másik oldalról nézve a dolgozó emberek pénztárcája. Ne kapjon senki egy büdös vasat sem bőrszín, nemi jelleg, politikai vagy vallási elkötelezettség, stb. okán. Ne kapjanak semmit a pártok és egyházak - de ez már általános költségvetési téma, amit inkább az államszerkezet és/vagy a pénzrendszer tárgyalása alatt vesézek ki. Ne osszuk a pénzt ész nélkül, és akkor kevesebbet kell elvennünk azoktól, akik megtermelik. S így talán az ingyenélőket is rávehetjük arra, hogy munkát keressenek - amíg segély és nettó minimálbér között egy lufi meg egy fröccs ára a különbség, addig hiába várjuk, hogy kezük-lábuk törjék a munkábaállás érdekében. Ha az ingyenkonyha és a havi 130EFt között kell választaniuk, talán felemelik a seggüket.