A magyar gazdaság határai már a rendszerváltással megnyíltak, aztán az EU-csatlakozás rátett még egy lapáttal. A modern magyar gazdaság első találkozása volt ez a globalizmussal, amitől azonnal egy lefelé vezető spirálba csapott. Így utólag visszanézve nem nehéz átlátni a helyzetet, szerintem a kirakósjáték darabkái mindenkinél megvannak, még akkor is ha nem sokan vették a fáradságot a saját fejükben összerakni a nagy képet. Íme a sztori zanzásítva:

A gazdasági határok megszűntek. Az egyik oldalról betörtek az erősebb nyugati gazdaságok a hatalmas anyagi erőfölényükkel, a másik oldalon pedig elkezdtek beszivárogni az olcsó termékek (kefírtől a kézitükrön át a kannásborig) a világ minden pontjáról. Jött a Danone és megvette a joghurt- és sütigyárainkat, aztán jól bezárták őket, és ugyanilyen mintára jöttek még más francia, német, angol, ésatöbbi cégek is piacot venni. Ők már eleve globalisták voltak, mi meg még nem tudtuk mit jelent az, ezért naív fejjel bámultuk hogy szénné szopatnak minket a saját hasznukra. Ennek a lényege annyiban állt, hogy - számukra - fillérekért bezáratták az itteni gyárakat, ők ott termeltek ahol a régióban a legolcsóbb volt a munkaerő (joghurtot mondjuk Szlovákiában), aztán onnan terítették a cuccot mindenfelé. Ennek, illetve hasonló machinációknak esett áldozatul a cukoriparunk is, meg biztosan mindenkinek megvannak az emlékei azokból a nem túl régi, nem túl ködös 20-25 évvel ezelőtti időkből. Ez igen gyorsan, igen drasztikusan nyomta lefelé az életszínvonalat hazánkban, amit akkor nem is fogtunk fel igazán, a maga teljességében, de így utólag egyértelműen látható. A zuhanás viszonylag töretlen volt nagyjából 10-15 éven keresztül, aminek a végefelé voltak azok az újsághírek, hogy a magyar háztartások egyharmada rezsihátralékkal küszködik, meg ilyenek. Ott már kőkeményen szemeztünk az általános nyomorral.

Ezen a ponton váltunk eléggé olcsókká a német autógyáraknak.

A nyomor küszöbén jött el az, hogy a régióban itt keletkezett a legtöbb és legolcsóbb munkaerő, egyes multicégek pedig úgy határoztak, megcsapolják ezt az erőforrást. Ez állította meg a halálspirált, persze más egyéb tényezők mellett, de talán mondhatom, hogy ez volt a legfontosabb mind közül. Rengeteg új munkahely, több adózó és kevesebb eltartandó munkanélküli, a szakadék pereméről visszatáncoló középosztály, ésatöbbi.

Ebből az egészből szerintem két nagyon fontos dolgot kell megérteni:

1. A globális nyitás alapvetően mindig egy lefelé tartó spirált eredményez, amiben csak kisebb fellendülő szakaszok azok amikor a nálunk gazdagabbak épp előnyösnek látják itt termeltetni. Ahogy az egész globalista világgazdaság szép folyamatosan süllyed a nigériai bérszínvonalhoz, idővel itt is lecseng az átmeneti fellendülés, még ha a multicégek ittmaradnak is. A nagy és erős gazdaságok, mint az amcsi meg a német már jóideje maguk is küszködnek ezzel a problémával: a reálbérek nem nagyon nőnek, inkább csökkennek, és ami mégis nő, az a munkanélküliség, főleg a bevándorlással megspékelve. Ahogy a húzógazdaságok gyengülnek az idetelepített üzemeik sorsa is egyre kérdésesebbé válik, és szerintem el fog jönni az idő, mikor a lefelé húzó spirál ismét bekapcsol, a bérek megint elkezdenek Etiópia felé vándorolni, és kezdhetünk imádkozni, hogy minél hamarabb elég olcsókká váljunk valami gazdagabb brancsnak, ha lesz még olyan.

2. Amit a sors adott azt el is veheti. A német autógyárak bármelyik pillanatban leléphetnek, és akkor ugyanott folytathatjuk, ahol előttük tartottunk. A sorsunk nincs a saját kezünkben, pl. ha az EU újabb országokkal bővül, ahol jelentősen olcsóbb a munkaerő, akkor egy sor magyarországi üzemnek annyi, és ezt nem tudjuk kivédeni. Amíg erősebb gazdaságokkal és olcsóbb külföldi munkaerővel kell harcolnunk addig mindig folyamatosan ki leszünk szolgáltatva mindkettőnek, ill. a nemzetközi trendeknek. A globalizmus számunkra azt jelenti, hogy vazelines tubussal a kezünkben várjuk, hogy mi történik velünk - a nálunk gyengébbek folyamatosan nyomulnak a pozíciónkra, az erősebbek meg azt csinálnak velünk amit akarnak. Mi nem tudunk kihasználni senkit és az akaratunkat sem tudjuk másokra erőltetni, a globalizmus előnyeiből tehát nem élvezünk semmit, csak a hátrányait szenvedjük el.

Kivéve, hogy gagyi kínai vackokat vehetünk olcsón. Ez nekünk két dolog miatt jó (vigyázat, szarkazmus): egyrészt még az a pénz is kimegy az országból, másrészt amit külföldről veszünk meg, annak a magyar ipara bedől. A globalista gazdasági nézetek fő fegyvere az olcsó külföldi termék. Hát nem akarsz te is olcsóbban vásárolni? Szlovák tej, francia sajt, német szalámi, kínai ruha és cipő, satöbbi, satöbbi. Az olcsóság kánaánja ez kéremszépen! Épp csak a saját gazdaságunkkal kell fizetni érte cserébe, mert nem létezik olyan termék amit valaki más valahol a világban ne tudna olcsóbban előállítani, tehát ár tekintetében magyar termék sosem lesz világelső - legalábbis amíg a magyar minimálbér magasabb mint a mozambiki addig biztosan nem. Madagaszkáron az átlagbér például 127.000 Ft. Évente. Versenyezz ezzel, kedves magyar polgártársam! Termelj olcsóbban mint ők, mert ha nem teszed, akkor hosszú távon kiszorítanak az árversenyben.

Vagy, mondjuk, tehetünk a külföldi szarokra vámot, s bár akkor az olcsóság kánaánja megszűnik, ugyanakkor a magyar ipar nem dől be. Sőt, akár még virulhat is, ha megvesszük egymástól amit megtermelünk. Ezzel a verseny nem szűnik meg, mert ezer magyar tejtermelő versenyezhet árban és minőségben egymással, csak az az opció szűnik meg, hogy jön egy szlovák vagy francia cég és letarolja a teljes magyar piacot.

El lehet gondolkodni azon, hogy mi lett volna, ha nem nyitjuk meg a határainkat a rendszerváltással és az EU-csatlakozással, és a Danone meg a társai nem löknek minket a nyomor szélére. Mi lenne, ha az ország nem német autógyárral lenne tele, hanem mondjuk magyar autógyárakkal? Mi lenne, ha nem függenénk a nemzetközi trendektől meg az erősebb gazdaságok kényétől-kedvétől, mert a határokon belül nagyjából meg lenne oldva minden, és csak azon felül kereskednénk, legalább annyit exportálva mint amennyit importálunk? Hát, ahelyett hogy mertünk volna nagyot álmodni, mi mertünk kicsik lenni. Persze nem elsősorban a mi döntésünk volt, a vezetőink nem voltak igazán őszinték amikor az orrunknál fogva belevezettek minket minden szarba, a saját zsebükre. Ugyanakkor szerintem egyértelmű, hogy a jelenlegi helyzetünkből a pozitív kiút a nacionalista gazdaságpolitika felé vezet, nem a globalizmus irányába.