HTML

Deansdale

Férfiszféra: antifeminizmus, nőzés, satöbbi. Ja, és táplálkozás.

Utolsó kommentek

Retardáltak világháborúja

2022.03.05. 12:08 Deansdale

Ahogy írtam, a háttérhatalom tökélyre fejlesztette a szektásítás pszichológiáját, és az agymosott hordáival úgy legózik, ahogy neki tetszik. Ennek egyik folyománya, hogy ami a világban történik, illetve amit a média erről hazudik, annak jó része már kifejezetten a szektatagoknak szól, ők a célközönség. Ha egy normális ember nem érti mi a frász történik körülötte, akkor jó eséllyel egy fiatalabb, neonhajú, mindenre elszánt bolsewoke aktivistáknak szánt pantomimjáték közepébe csöppent. Például amikor az ukrán nagykövet ragaszkodik ahhoz, hogy a fradi rúgja ki az edzőjét, mert orosz, akkor egy átlagos felnőtt ember fel sem képes fogni, hogy mi a túró. Egy ilyen követelés nem egy normális világ normális emberéhez szól, hanem az identitáspolitikával babpürévé turmixolt agyú zoknibáboknak, akiknek már az a természetes, hogy identitás-alapon kell büntetni a közösségeket és azok minden tagját. Ha a megfelelő TV-csatorna bemondója kihirdeti, hogy Putyin gonosz, akkor ki kell rúgni a fradi edzőjét - ennél semmi sem magától értetődőbb, ez a helyes gondolkodás és viselkedés egy liberális demokráciában. És talán nem is az előző link a legrosszabb... Az, hogy 10 évvel ezelőtt ugyanők még homlokegyenest ellenkező dolgokat hirdettek, és köptek a kollektív büntetésnek már csak a gondolatára is, abszolút nem zavarja őket. A szekta folyamatosan változik, de a folyamatosan változó nézetei mindig az abszolút igazságot jelentik, és a máshogy gondolkodókat el kell taposni, azokat is akik csak leragadtak a tegnapi abszolút igazság mellett.

Megváltozott a talpunk alatt a világ - a politikusok, a média, a közösségi média, a szórakoztatóipar már nem minket céloz, nem hozzánk beszél, nem nekünk szól. Ez persze szélütött hülyeségnek tűnik a részükről, tekintve hogy még jócskán mi vagyunk a többség, de kizárólag így lehet logikusan értelmezni, ami a világban zajlik. Amikor Trudeau egy debil papucsállatka szellemi szintjén a kamerába hazudja, hogy a szabadság konvoj rasszista és nőgyűlölő, amikor Biden magabiztos, sztentori hangon zúgja a közönségnek, hogy truinnerashuvaduprezure, mikor a mainstream média videójátékokból származó "felvételeket" mutat az ukrajnai háború kapcsán, az egész egyszerűen nem nekünk, épeszű embereknek szól. Minket leszarnak, mert mi úgyis tudjuk, hogy hitványak és hazudnak és gerinctelenek, de a mi véleményünk eleve lényegtelen, hisz ki vagyunk zárva a véleménynyilvánítás főbb csatornáiból. Aki nagyon kinyitotta a száját, az már rég ki lett dobva twitterről, facebookról, youtuberól, ésatöbbi - egészen az USA elnökéig bezárólag. A politikusok közvetlenül a hasznos hülyékhez beszélnek, és mi csak mint kívülállók halljuk ezt a kommunikációt. Mi azok vagyunk akikről beszélnek, az aktuális napi célpont: oltatlanok, oroszbarátok, klímatagadók, fantomnácik, ésatöbbi.

És ez a hülyeség sajnos nem maradt meg a média keretein belül. A háttérhatalom elérkezettnek látta az időt az illúzióvilág eggyel magasabb szintre emelésére, így elkezdték a valóság bolsewoke verzióját a webóriásokon keresztül rávetíteni az orosz népre. Az orosz hírforrásokat blokkolják, a mobilra szánt appjaikat levették a google és az apple boltjaiból, a facebook és twitter letiltja az orosz fiókokat, a youtube demonetizálja az orosz felhasználókat, de még domainnév-regisztráló cég is van, ami mostantól nem hajlandó oroszokkal üzletelni. Kitették a ruszkikat a SWIFT rendszerből, így nem tudnak a bankkártyáikkal nemzetközi szolgáltatásokat igénybe venni. Még a moszkvai metró is majdnem lebénult, miután a google és az apple fizetési szolgáltatásai elérhetetlenné váltak. A netflix, az oracle, a WWE (lol), és más cégek is kivonultak Oroszországból.

Mindennek természetesen semmiféle értelme nincs, mármint ha az ember klasszikus stratégiai szemmel nézi, hogy mi lehet hatással az orosz-ukrán háborúra, és mi nem. Az, hogy egy rakás nyugati cég milliárdokat veszít az orosz piacról való kivonulással aligha fogja meghátrálásra kényszeríteni Putyint, sőt, ez a helyi versenytársaknak az évezred legnagyobb lehetősége és áldása. Minél inkább arra kényszerítik a ruszkikat, hogy az idegenektől való függés helyett álljanak a saját lábukra, az hosszú távon annál jobb lesz nekik. Ez az egész degenerált erényfitogtató bolhacirkusz nyilánvalóan nem katonai célokat szolgál, legalábbis ezer százalékban garantáltan nem azokat, amik mögéjük vannak hazudva. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a cancel culture-t próbálják elterjeszteni és felfejleszteni, globalizálni.

Ez a globalista világállam, az új világrend cancel culture funkcióinak tesztüzeme.

A következtetés pedig máris nyugodtan levonható: nemcsak lehetséges, de kifejezetten várható, hogy a jövőben bizonyos közösségek, akár nemzetek, nemzetiségek, kultúrák, vallások, rasszok gombnyomásra eltűnnek a netről, a pénzügyi szolgáltatások rendszeréből, a közösségi és a hagyományos médiából. Onnantól kezdve pedig egyrészt csak azt hallod róluk amit a rendszermédia szeretne, hogy hallj, másrészt a közösség tagjai - azok is akik semmi rosszat nem tettek senki ellen - kizuhannak a globális társadalomból, és digitális, vagy akár szó szerinti hajléktalanok lesznek a szép új világban. Ez a disztopikus filmekben már korábban is látott ötlet, egy ember gombnyomással történő "megszüntetésének" a tömegskálára való emelése.

Alex Jonest egy nap alatt tönkretették, elvették a megélhetését, kizárták az email- és egyéb webes fiókjaiból, törölték a felületekről ahol addig a hangját hallatta. Ezt hamarosan egész országokkal is meg fogják majd csinálni.

De hogy ne ezzel az amúgy jó, bár sötét tónusú végszóval hagyjam itt a cikket, a lényeg, hogy mit tudunk lépni ez ellen. Azt megakadályozni, hogy megtegyék velünk ha akarják, lehetetlen. Már ma megcsinálhatják ugyanazt Magyarországgal, amit a ruszkikkal, elég valami flepnis kamu szöveg, pl. hogy Orbán megtagadta a katonai segítségnyújtást Ukrajnának, vagyis Putyinbarát, nesztek. Ki tudna ez ellen bármit is csinálni?

Amit tehetünk, az az, hogy felkészülünk a következmények csökkentésére. Ne a neten éljük az életünket, ne tartsuk minden pénzünket a bankban, ne üzleteljünk olyan cégekkel amikről egyértelmű, hogy a háttérhatalmi világkontrollt építik, és legelsősorban is ne finanszírozzuk a saját pénzünkkel a saját rabigába döntésünket. Aki előfizet a netflixre azt a saját forintjaira fogják felkötni, nem feltétlenül csak képletes értelemben. A nacionalizmus halálával a globalizmus egyetlen ellenszere a lokalizmus lett, szóval ideje feltűrni az ingujjakat és nekilátni építkezni.

383 komment

Címkék: összeesküvés elmélet szép új világ

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frederick2 2022.03.05. 12:55:52

Dean! Arra is fel vagy készülve, hogy megszűnik a deansdale.blog.hu? Természetesen nem önszántadból, hanem külső beavatkozás hatására.

Deansdale 2022.03.05. 13:21:16

@Frederick2: LoL, konkrétan erre még nem gondoltam, de azon a korszakomon már túlvagyok, hogy függőségem legyen a blogolás, szóval nem örülnék neki, de nem is vágna túlságosan földhöz. Több időm lenne másra...

2022.03.05. 13:27:33

A cikkben két dolog mosódik össze: a valóban idióta és veszélyes cancel "kultúra" és szélsőbalos mozgalmak.
És az idióta putyin háborúja miatti nyugati tehetetlenség frusztrációja.

Mindenki ki akarja venni valahogy részét a nem fegyveres küzdelemből és egymásra licitálnak az idiótasággal.
Ez a frusztrációból következik, hogy tolják a borzalmas pusztítás képeit és nincs ellenerő ami ezt a pusztítást megakadályozná.

Igen, idiótaság minden oroszra haragudni és súlytani őket. Emellett az ő nemzetük termelte ki putyint, az oligarchákat és a sok tízezer katona is akik gyilkolnak, ők mind oroszok. Ezt azért nem kéne túlliberalizált és túlhumnizált ideológia nevében elfelejteni. Jelenleg putyint csak az orosz nép állíthatja meg.

Deansdale 2022.03.05. 13:52:12

@Murometz köztársasági elnök: "És az idióta putyin háborúja miatti nyugati tehetetlenség frusztrációja."

Úgy érzem a nyugati médiából veszed az elképzeléseidet arról, hogy mi is ez az ukrán háború, ami kurvanagy hiba. Az az egy dolog abszolút kizárt, hog Putyin idióta lenne, ehelyett két eshetőség van: 1. ő is a háttérhatalom embere, így a háború is szerves része a great reset tervnek amit rajtunk végrehajtanak; 2. Putyin nem tagja a háttérhatalomi galerinek, amely esetben sarokba szorították és csak védekezik az ellen, hogy bedarálják az országával egyetemben.

"Mindenki ki akarja venni valahogy részét a nem fegyveres küzdelemből és egymásra licitálnak az idiótasággal."

Ez az a fullextrásan agymosott hasznoshülye hozzáállás, amiről a cikk szól. Így csak azok az NPC-k gondolkodnak, akik a rendszermédiából kapják a rendszeres firmware frissítést. Épelméjű emberek nem licitálnak egymásra virtue signalingban, főleg ha az kifejezetten negatív előjelű, ártatlan embercsoportok tönkretételére történő elvetél próbálkozás, amivel csak önmagukat tudják tökön szúrni. (Pl. az EU-s mozgalom arra, hogy ne vegyenek orosz gázt, mert azzal a háborút finanszírozzák... Pfff.)

Szerintem abszolút nyilvánvaló, hogy Trudeaut, Bident, Macront sokkal fontosabb lenne megállítani, mint Putyint, mert amazok ezerszer nagyobb veszélyt jelentenek a nyugati civilizációra, pl. mert szervesen részt vettek a többtízmilliós globális bolsewoke lemmingsereg létrehozásában, ami Putyinról nem mondható el, sőt. Putyinnak sokkal valósabb oka volt lerohanni Ukrajnát, mint amilyen oka a nyugatnak van beavatkozni a dologba.

Mellesleg ahogy ezeket a sorokat olvasod Izrael épp lövi Szíriát, az USA bombázza Szomáliát, és Szaúd-Arábia is támadja Jement, én meg kíváncsi vagyok hogy azokra is leírtad-e ugyanezeket, amiket az oroszokra és Putyinra. Izraelt és az USA-t ki állíthatja meg?

Deansdale 2022.03.05. 14:06:56

Putyintörvénybe iktatta, hogy a dezinformáció terjesztéséért börtön jár, mire a CNN 2 órával később kijelentette, hogy kivonul Oroszországból :)
old.reddit.com/r/conspiracy/comments/t715df/they_left_real_quick/

Mia and Me 2022.03.05. 15:04:03

@Deansdale: hajlok a masodikra, sztem az se veletlen hogy a kovid hadgyakorlat alatt vegul a kínai sós vizet is elfogadta nyugat csak pont azt az orosz oltast nem, amitől jellemzően egyik ismerősömnek se volt semmi baja, es koronasok se lettek...

békaapu 2022.03.05. 16:10:58

Nekem az jut eszembe, hogy a nyugati kultúrát megváltoztatni nem tudom - úgyhogy harc helyett akár ki is vonulhatok belőle.

Valami Kaukázus környéki kellemes klímájú vidéket tudok elképzelni elfogadható úticélnak.
Közben tudva tudom, hogy ha nem lehetnék magyar - akkor biztosan nagyon szeretnék magyar lenni.

Deansdale 2022.03.05. 16:17:03

@békaapu: Ha lenne valami szabad, lakatlan vidék ahová el lehetne vándorolni, csábítana a dolog, de már minden terület foglalt. Ahol nincs senki, mint mondjuk Kanada vagy Alaszka nagy részein, az is egy konkrét országhoz tartozik, kretén törvényekkel. A jobb klímájú helyek meg mind viszonylag sűrűn lakottak is ráadásul, idegenek között migránsnak lenni meg nincs sok kedvem, akkor már inkább valami faluszél itthon, vagy egy tanya.

békaapu 2022.03.05. 16:58:31

@Deansdale:
Szinte teljesen egyetértek veled - de nekem nagyon nem mindegy, hogy Iván Szergejevics Nyekraszov elől kell-e menekülnöm vagy Kovács 13 József altörzsőrmester elől.

Mert a jóska a mieink közül jön.

Madarász Henrik 2022.03.05. 17:06:39

Igen, újra érvényesül a kollektív bűnőség ahogy 1945 után a németek és a magyarok ellen és akik ártatlan embereket büntetnek a származásuk miatt, még jó embernek is tartják magukat emiatt. A másik dolog hogy elvileg a magántulajdon szent, erre simán elveszik olyan emberek és államok tulajdonát, akikkel még csak háborúban sem állnak. Persze ennek megvannak a gyökerei, a kultúrmarxizmus és a milliárdosok szövetsége a fehér emberek ellen, az elmúlt években is számos jelét láttuk nyugaton, a BLM söpredék akadálytalan tombolásától a gyerekek ellen irányuló homokospropagandáig. A cél a mostani orosz vezetés megdöntése és nyugatbarát kollaboráns rendszer létrehozása, ahol a nyugatiak kezébe kerülnek az orosz nyersanyagok, a következő lépés a kínai rendszer megdöntése lenne. Ezután az USA lenne a világ ura és kezdetét vehetné a világállam megteremtése, ahol kipusztulnának a fehérek és a színesek a milliárdos kaszt rabszolgáiként termelnék a profitot.

transmodifyer 2022.03.05. 17:11:23

Két gondolat:

" Aki nagyon kinyitotta a száját, az már rég ki lett dobva twitterről, facebookról, youtuberól, ésatöbbi - egészen az USA elnökéig bezárólag."
> Toroczkai László még lélegzi! ;) hálisten

"A nacionalizmus halálával a globalizmus egyetlen ellenszere a lokalizmus lett, szóval ideje feltűrni az ingujjakat és nekilátni építkezni."
... együtt összefogni: közösségben, mert a sejteket nagyon könnyű csikként elnyomni...

transmodifyer 2022.03.05. 17:13:38

@Deansdale: szerintem, ha a great reset ellen lenne, akkor hangot is adna neki, legalábbis említené amikor az önvédelmi előtámadásról beszél... így félő, hogy inkább az első verzió lesz az igaz :( Az viszont great szopacs

Mme.Brioche 2022.03.05. 17:17:47

@transmodifyer: szerintem is így van, én is az elsőre tippelek. Ha nem akart volna részt venni az egészben, akkor nem is játszotta volna el az oltáshisztit.
Én egyik félben sem bízom, és azokban sem, akik látszólag great reset ellenesek, de nem hallgattatta el őket a média, pl Toroczkai.

Madarász Henrik 2022.03.05. 17:18:35

A kínaiaknak ha van esze, akkor most segítenek az oroszoknak, nekik sem lenne jó egy velük szomszédos, ellenséges nyugatbarát Oroszország. A Netflix meg egy hulladék csatorna, minden sorozatukba beépítenek színes és homoszexuális szereplőket.

2022.03.05. 19:45:55

@Murometz köztársasági elnök:

"Egyszerűen így működik az ember, hogy ami hozzá hasonló és közel van, annak a tragédiája elevenebben megérinti. "

Ezt én is így gondolom.
Csak attól még, amit Dean írt, azt létező dolog és ez nem törli el.
És annak súlyát nem csökkenti.

Ellenben azt is megmutatja, hogy az ember egy irányítható zombi.
Amiről nem tudsz, az nincs meg amiről beszélsz, ahogy beszélsz, az van a buksiban:
Megyünk terroristát ölni, mert én azt mondom, hogy ő az: és máris hős vagy.
És kész.
És ha valaki elkezdené boncolgatni a hős kérdését, az azonnal ellenség lesz ugyan úgy.

Szóval, ja...
:)

békaapu 2022.03.05. 19:47:52

@Murometz köztársasági elnök:

Dehogy jártam.. épp ezért szívesen olvasok tapasztalatokat.

A tiéd tapasztalat, vagy vélemény?

2022.03.05. 20:47:08

Nem szoktam nagyon meg ennyire belefojni, kb 6-7 perc környékén kezdődik:

www.youtube.com/watch?v=attX_mqcGz8

Wildhunt 2022.03.06. 00:11:22

@Murometz köztársasági elnök: @békaapu: plusz ott még alkalmasint a lepra meg a tífusz a probléma, nem a koronanátha.

békaapu 2022.03.06. 00:19:38

@Murometz köztársasági elnök:
Nem is tartom nagyra azt a barátságot, amit nem kell kiérdemelni.
:-)))

Köszönöm elnök úr - amit mondasz, attól csak jobban tetszik a Kavkaz vidéke.

békaapu 2022.03.06. 00:22:27

@Wildhunt:
Kaland az élet.

Hm? ;-)

VT 135 2022.03.06. 17:34:48

@Deansdale:
Hasznos lenne elmenteni a blog tartalmát/lementeni a blogot. Mondjuk érdekelne, tud-e valaki olyan progit, ami ingyenesen ezt tudja. Én a worpress-ről szeretném átköltöztetni, de le is menteni a több mint 10 éves vasútmodell blogomat.

VT 135 2022.03.06. 17:39:56

Nem tudtok hová elmenekülni (...elszakítva minden gyökereteket a nyelvetektől, kultúrátoktól), mert ha az egész világon kiépült a világdiktatúra, akkor annak a keze mindenhová elér. "Itt élned, halnod kell."

Deansdale 2022.03.06. 18:51:59

@VT 135: Szerintem itt a bloghun van export funkció, feltételezem hogy a wordpressen is, ha máshogy nem akkor valami pluginnal.

Ma olvastam egy elgondolkodtató kommentet redditen, a lényege az volt, hogy az illető Kanadából valahova délkelet-ázsiába költözött, egyrészt mert felismerte hogy ha beüt a krach akkor a hideg vidékeken semmi esélye, nincs meg benne a megfelelő kitartás és tudás a túléléshez ami mondjuk anno a pionírokban megvolt, másfelől pedig, ami talán még fontosabb, a nyugati népek egyfolytában arról írkálnak, hogy krízis esetén ki hogyan fog agyonverni kicsodát a készleteiért, miközben ázsiában olyan emberek élnek akik segítik egymást a bajban.

Hmmmmmmmmmmmmmmmmm.

Én nem szándékszom elköltözni, de elgondolkodtatott a dolog, ugyanis nem csak rólam van szó, hanem a család fiatalabb tagjairól is akik iránt felelősséget érzek, bár már felnőttek.

békaapu 2022.03.06. 18:59:11

@VT 135:
Igazad van VT 135.. sokszor tartott ez a sor itthon, amikor rezgett a léc.

De akkor volt remény hogy élnem is lehet.
De ha az enyémek ellenében.. az ellenem tüzelt enyémek ellenében kéne fegyvert fognom?
Az nincs írva a Szózatban hogy itt ölnöm vagy halnom kell.

Ha elegen mondják hogy nem vagyok idevalósi, akkor mennem kell.

Tudod, ez olyan mint mikor azértis hazaköltöztem innen az édesanyám házából a volt otthonomba. Mert a tulajdonjog fele az enyém. És ott laktam két.. hm.. kétésfél hónapig. És amikor láttam hogy a volt feleségem házat keres hogy megvegye és elköltözzön, akkor elfogadtam hogy el kell jönnöm onnan ide vissza édesanyámhoz.
Az enyémekkel nem harcolok.. inkább megyek.

Érthető tudtam lenni?

Gógita 2022.03.06. 19:18:00

Ez őrület és csak fokozódik! Kollektíven bűnös minden orosz? Putyintól a karmesterekig, edzőkig, légtornászokig?!
A haladó nyugat ma rosszabb, mint egy diktatúra! Vagy már diktatúra?
Orosz nagytőkések vagyonát csak úgy elvenni? Mert ők oligarchák? Vagyis a KIJELÖLT oligarchák!!! Az amerikai nagytőkések meg nem oligarchák?...
Ez őrület!

A szankciós politikával is magunknak ártunk!

kuntakinte100.blog.hu/2022/03/04/europa_bombazasa

Gógita 2022.03.06. 19:29:14

@Murometz köztársasági elnök: Hány arab, afgán, iraki, szír, stb. gyerek ér egy ukránt? ...Mert nyilván nem egy-egy az arány. :-(

Gógita 2022.03.06. 19:31:15

@Madarász Henrik: "Igen, újra érvényesül a kollektív bűnőség ahogy 1945 után a németek és a magyarok ellen és akik ártatlan embereket büntetnek a származásuk miatt, még jó embernek is tartják magukat emiatt."

A művelt, haladó nyugati ember nyugodtan a tükör elé állhat és szembeköpheti magát ezért!!! :-(

Gógita 2022.03.06. 19:34:34

@Deansdale: Vujity is melegebb éghajlatra költözött! Pár hónapja. Megérzés?

Deansdale 2022.03.06. 19:36:41

@Gógita: "A szankciós politikával is magunknak ártunk!"

Azzal légy tisztában, hogy ezt azok is tudják akik a szankciókat kitalálják, vagyis pontosan az a céljuk, hogy a nyugatnak ártsanak velük.

Gógita 2022.03.06. 19:37:10

Az meg van, ha ez a nyugatszopó, kritikátlan, szervilis ellenzék nyer áprilisban, akkor bedarálnak minket is?

Gógita 2022.03.06. 19:42:08

@Deansdale: Persze. Ennyire hülye csak szándékosan vagy pénzért lehet valaki.

Amikor egy német vezető azon örvendezett, hogy sikerült maguk elől elzárni az Északi Áramlat 2-őt, kész voltam. És azóta naponta találnak ki újabb önszívatásokat.

Kollégák pénze ragadt a Sberbankban, sorra állnak le autógyárak, itthon kell tartani a búzát, hogy ha még jobban elkúrják, legyen mit enni...
Őrület ami megy.

Deansdale 2022.03.06. 19:47:24

Hiába vagyunk mi többen, mégis mi vagyunk az outgroup, a kívülállók, a "mások". Egy globális hatalomátvétel történt a rivaldafénytől gondosan elzárva, és bizonyos értelemben mi normális emberek lettünk a migránsok, akiket a globalista-progresszív ingroup gyűlöl, és akiket vagy erőszakkal beolvaszt magába, vagy eltapos. Idegen megszállás alatt élünk a saját szülőföldjeinken.

Gógita 2022.03.06. 19:57:09

@Deansdale: Értem, de világos, hogy ez az idegen megszállás kb. totális lesz, ha az ellenzék ül a kormányhoz és szélesre tárja a kapukat mindaz (és mindazok!) előtt, amitől (akiktől) most még valamennyire védettek vagyunk!? :-(

Madarász Henrik 2022.03.06. 20:28:35

@Gógita: Tényleg így van, MZP már deklarálta hogy fegyvereket szállítana és magyar katonákat küldene meghalni Ukrajnába ( egyértelmű hogy az USA érdekeit képviseli ),belerántva az országot a háborúba, ami atomcsapást is eredményezhetne Magyarországra, a fekete jómadár meg elzárná az orosz gázt, nem érdekelné hogy ez azonnali gazdasági csődöt jelentene és megfagyott magyarok tömegeit.

Deansdale 2022.03.06. 20:51:01

@Gógita: Borzasztó elmeállapotban vannak a tömegek, dehát pont erről szól a cikk ami alatt kommentelünk. A nemzetközi rendszersajtó kiadta az NPC-k firmware frissítését, miszerint Ukrajna jó és Putyin gonosz, úgyhogy most ezrek mennek utcára akiknek ennyire terjed ki a szellemi horizontjuk.

Amúgy szerintem az van, hogy ha valaki elkezd utánajárni a dolgoknak, minél több HITELES infót szerez, annál inkább a ruszkikkal szimpatizál. Tomcat videója mondjuk eléggé ilyen irányba hat, bár ő is hozzáfűzi, hogy nem célja mentegetni az oroszokat. Dehát teljesen nyilvánvaló, hogy akik most Putyinékat sározzák, azok a nyugati világ elpusztítására játszanak, szóval velük szimpatizálni fizikai képtelenség. Ép elmével, legalábbis.

Deansdale 2022.03.06. 20:52:38

@Gógita: ...öööö, az a komment igazából csak egy kis részlet volt amiről úgy éreztem a cikkből kimaradt, nem csatlakozik szervesen a diskurzushoz.

Diorella Queen 2022.03.06. 22:11:49

Ha már a világ és a média felállította ki a jó és ki a rossz, akkor nem ártana a rossznak valahogy csendben meghalnia. Mert úgy lenne kerek a történet és végre mindenki lenyugodhatna a picsába.

Az igazság nem érdekel senkit. Ez nem egy bírósági tárgyalás, hanem véres háború.

Deansdale 2022.03.06. 22:24:53

@Diorella Queen: Erkölcsileg kissé problémás, ha a hazug hatalmi média irányításával kinyírogatnánk azokat akikre rámutatnak... Itt valódi lenyugvás csak akkor lesz, ha azt a bizonyos "világot és médiát" nyírnánk ki, amelyik háborúk gerjesztésével és a tömegek hülyítésével szórakozik.

Gógita 2022.03.06. 22:38:53

@Diorella Queen: Oké, a háború rossz! Putyin várhatott volna még vele.
De akkor ugye rossz volt az összes többi is? Irak (hamisított casus belli alapján! kit kértek számon miatta???), Afganisztán, Szíria... Viszonylag stabil országok voltak, most???

És ki merte kérdőre vonni az USA-t? Senki.
Az egyiknek bármit, bárhol lehet? A másiknak a jogos biztonsági igénye is le van sz.rva?

Nem ez a tipikus kettős mérce?
Ja, és a milliós orosz kisebbség sorsáról még nem is beszéltünk!
A kárpátaljai magyarok is az UKRÁNOKTÓL rettegnek, hogy rajtuk fogják leverni, ha veszítenek, meg úgy általában a feszültségüket!!!

Itthon meg most ajnározzuk őket? Ezt az Ukrajnát? A korrupció, a kisebbséggyűlölet földjét, ahol évek óta - a puccs óta - egy bábkormányt üzemeltetnek az amerikai "tanácsadók"???!

Oké, hogy őket támadták meg, ami nem jó, sajnálok is minden áldozatot, de tettek is érte, hogy ebbe a helyzetbe kerüljenek.
És főleg az oroszokat sarokba szorító USA tett érte:

"Henry Kissinger, az amerikai külpolitika máig magasan legkiemelkedőbb alakja már 2014-ben, az Euromajdan-válság idején megjövendölte: ha a nyugati külpolitika célja nem az ország két részének megbékítése és az, hogy Ukrajna híd legyen az oroszok és Európa közt, hanem az a stratégiai cél, hogy a nyugati részt a keleti orosz blokkal szemben egyoldalúan támogatva még inkább sarokba szorítsák Moszkvát, annak nagyon hamar tragikus következményei lesznek. Igaza lett. "

index.hu/velemeny/2022/02/27/kgst-orszagkent-szerepelunk-a-medve-halallistajan/

Deansdale 2022.03.07. 10:13:05

...ööö, lehet hogy csak én vagyok szenilis, de mintha egy coviddal foglalkozó cikkem szőrén-szálán eltűnt volna 3-4 hónappal ezelőttről.

GABOR2 2022.03.07. 22:09:45

Én évekkel ezelött írtam több cikket is arról, hogy az amerikai nagykövet megmondta Orbánnak, hogy ne kínaikkal építesse ki az 5G-t, mert az amerikai nagykövet szerint:

"miután magukkal hozzák az új 5G-technológiát, ők fogják irányítani annak felhasználását is. A kínai kormány kezére akarja játszani a saját és gyermekei jövőjét? Én aggódnék emiatt."

Ez mutatja, hogy igazából az 5G nem arról szólna, hogy kicsit gyorsabb lesz a neted, hanem azt akarják használni az önvezetőautókhoz, Ipar 4.0-hoz, okosházakhoz, IoT-hoz... Vagyis pl. azt akarják, hogy a gyári termelés legyen netre kötve egy felhőbe ami ott van mondjuk kint az USA-ban. És úgy van megépítve a rendszer, hogy ha nincs felhő akkor nincs termelés.

És az amerikai nagykövet szavaiből látszik, hogy irányításra, zsarolásra akarják haszni... vagyhát ezen jár az eszük. Nem tetszik a politikátok... cancel az ipari termelésetekre.

ujtechkor.blog.hu/2019/04/10/orbanek_sajnos_kiabrandito_valaszt_adtak_erre_a_sorsdonto_kerdesre_5g

GABOR2 2022.03.07. 22:44:41

Az is érdekes, hogy a hosszú ideig mindenáron semleges országok is beálltak a hülyébbnél hülyébb bolykotokba... szinte egy díszfelvonulás arról, hogy az a bizonyos hálózat már megszerezte őket is magának.

Amúgy hiába küldenek fegyvereket egy olyan országba ahol a repülőterek kilőve, a földi konvojokat a felderítés simán kiszúrja és szétbombázza mielőtt célbaérne.

2022.03.07. 23:12:53

A szerbek léket üthetnek a szankciókon?

index.hu/gazdasag/2022/03/07/haboru-orosz-ukran-konfliktus-oroszorszag-szerbia/

Alekszandar Vucsics szerb elnök kijelentette, hogy Szerbia nem fogja szankcionálni Moszkvát. A két ország között fennálló kapcsolat gazdasági, politikai és identitási alapokon nyugszik. Ezt a szilárd kapcsolatukat a történelmük alatt már sokszor bizonyították.

Scholz visszautasította az orosz olaj és gáz betiltására vonatkozó felhívásokat

Kijev és Washington nyomása ellenére a kancellár szerint Európa egyik napról a másikra nem tudja leválasztani magát az orosz energiáról.

Európa szándékosan mentesítette az energiaellátást Oroszországtól a szankciók alól" – mondta Scholz, hozzátéve: "Jelenleg Európa hőtermeléshez,

mobilitáshoz, energiaellátáshoz és iparhoz való energiaellátása semmilyen más módon nem biztosítható. Ezért alapvető fontosságú a közszolgáltatások

nyújtása és polgáraink mindennapi élete szempontjából."

www.politico.eu/article/germany-rejects-calls-for-banning-russian-oil-and-gas/?fbclid=IwAR2OVtGNbxmM-l7ZfXjg2xeouAVNjMtS92Sxvhmiu-Nk-SFnT7Hk4G3jfPM

Frederick2 2022.03.08. 05:36:25

@Deansdale:

"a nyugati népek egyfolytában arról írkálnak, hogy krízis esetén ki hogyan fog agyonverni kicsodát a készleteiért, miközben ázsiában olyan emberek élnek akik segítik egymást a bajban."

A nyugati civilizációban a marxizmusnak és a liberalizmusnak sikerült szétvernie a szolidarítást a társadalmakban. Szomorú!

Deansdale 2022.03.08. 08:03:38

Civiliek azt követelik Elon Musktól, hogy kapcsolja ki az oroszországi Teslákat...
outsider.com/news/elon-musk-asked-deactivate-all-teslas-russia-over-ukraine-invasion/

Iszonyatos ostobaság és felelőtlenség volt hagyni, hogy a bolsewoke haladás jegyében MINDENT átpolitizáljanak a kultúrától és művészettől a közösségi médián át a versenypiaci cégekig.

...és ez egyben intő jel mindenkinek aki internetről elérhető "okos" technológiával rendelkezik, vagy ilyesmi vásárlását tervezi.

GABOR2 2022.03.08. 09:09:52

@Deansdale: Pontosan ezt akarják az iparral is... most még talán túl korai és nem teszik meg, előbb megvárják, hogy minél többen menjenek be a zsákutcába, majd utánna.

Frederick2 2022.03.08. 10:28:59

@Deansdale: Nem ért véget a hidegháború, Deansdale! Csak új fokozatra kapcsolt.

2022.03.08. 13:02:50

Ezt csak áthoztam egy másik topikból, nem tudom, mennyire lehet igaz:

informatialibera.ro/hu/egy-kulfoldrol-toborzott-zulott-szintarsulat-vezeti-ukrajnat-az-ukran-kormany-valodi-osszetetele-ez-sok-mindent-megmagyaraz-amirol-hallgat-a-mainstream-media/

Aktuális, Külpolitika
Egy külföldről toborzott, zülött színtársulat vezeti Ukrajnát? !- Az ukrán kormány valódi összetétele… ez sok mindent megmagyaráz, amiről hallgat a mainstream média
07/03/2022 21:43 által Szőke Mária Nézetek: 1151

Miközben folyik az orosz-ukrán háború, vessünk egy pillantást az ukrán kormány összetételére:

Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök alapvető döntéshozói belső köre tulajdonképpen a színészkori baráti körén alapul.
Az ukrán kormány-társulat:

Az elnöki palota kabinetfőnöke, Andre Yemark vígjáték-producer;
Az elnöki adminisztráció vezetője, Andre Bodin a szórakoztatóiparban tevékenykedő ügyvéd;
Az elnök fő politikai tanácsadója, Sergey Sheffey vígjáték-író;
Ivan Bakanov, az Ukrán Legfelsőbb Hírszerző Szolgálat elnökhelyettese, egy vígjátékfilmeket készítő cég főnöke;
Szergej Sivoko, az Ukrán Nemzetvédelmi Bizottság vezető tanácsadója szintén humorista, és Zelenszkij partnere a színészetben. (A színpadon és a politikában is. )

Frederick2 2022.03.08. 13:09:44

@Deansdale: Oroszországban az állam fellépett a Szcientológia Egyháza (2021) és a Jehova Tanúi (2020) ellen.

mandiner.hu/cikk/20210926_gyakorlatilag_betiltottak_a_szcientologia_egyhaz_tevekenyseget_oroszorszagban
mandiner.hu/cikk/20201124_orizetbe_vettek_a_jehova_tanui_felekezet_tobb_vezetojet_oroszorszagban

Káros szekták ezek. Igazi zsebbe turkáló, agymosó, embernyomorító társaságok.

Remélem, az orosz állam ugyanígy fog eljárni a Gender Studies, az LMBT és az újbalos társaságokkal is.

Elvileg egy államnak meg kell védenie a saját állampolgárait.

Deansdale 2022.03.08. 14:02:59

@Frederick2: Jehováék szerintem ártalmatlanok, őket kár vegzálni, a kommented többi részével egyetértek. Mondjuk a ruszki JT egyházról nincsenek információim, lehet hogy ott valami szart kavartak? A fene tudja.

KalmanBlog 2022.03.08. 14:09:40

@Frederick2: Én úgy tudom, hogy az ilyen homoszexuálisos felvonulásokat és hasonlókat már régóta tiltják és erővel elfojtják egyből az ilyen próbálkozásokat. Voltak fenn videók neten feminist VS cossak vagy hasonló címekkel.

Arról, hogy Gender Studies van-e valami ottani "egyetemen" nem tudok, de arra tippelnék, hogy nincsen.

valis47 2022.03.08. 16:33:46

@Deansdale: Az ázsiaiak nem fogják a fehér embert segíteni a bajban, addig jó nekik, amíg pénze van.

Mme.Brioche 2022.03.08. 17:24:39

Az fordult meg a fejemben, hogy jópár olyan cég lehet azok között akik kivonultak most Oroszországból, mint pl az IKEA meg a Zara meg ilyen bolthálózatok, akik azért húztak el onnan, mert a határlezárások miatt most egyszerűen csak nem megoldott a számukra az ottani boltok folyamatos árufeltöltése és olcsóbb nekik becsukni a boltokat, kirúgni minden alkalmazottat és még be is söpörni érte pár jófejkedés pontot nyugaton az Ukrajnával való "szolidaritásukért", mint fizeti az alkalmazottakat meg a bolthelységek rezsijeit, azalatt is míg konganak az ürességtől, és ölbetett kézzel várni, míg véget ér a balhé? Csak mert simán el tudom ezt is képzelni, és mert egyszerűen nem látok rá értelmes indokot, hogy máskülönben miért veszítenének el készakarva egy akkora piacot mint Oroszország.

2022.03.08. 17:32:41

@Mme.Brioche:
"hogy máskülönben miért veszítenének el készakarva egy akkora piacot mint Oroszország.
"

Teljesen reális az, amit írtál.
De ne becsüld alá a mainstream irányvonal hatalmát.

Ahogy írtam pár embernek: nyugaton lefoglaltak többek közt 54 milliárd(!) forint értékben oroszoktól magántulajdont, csak mert oroszok és oligarchiáknak vannak mondva.

Aztán levezettem, hogy azokat a házakat, hajókat, amiket 54 milliárd forintnyi euróért vettek mondjuk, na, az a pénz addig nem volt büdös bevételbe, fizetésbe, adóba, illetékbe, GDP-be eddig, neeeem, addig nem volt ez a pénz büdös, meg mocskos, addig mindenkinek volt belőle bevétel meg habzsidőzsi.

Most meg hirtelen szentekké váltunk.
Úgy "demokratikusan".

Nézd a folyamatot.
Most jön rá majd mindenki, hogy csak még jobban bedönti az országát és az eu-r ez az egész szankciósosdi, amivel ki jár rosszul?
Nem az, aki erőlteti - USA - hanem egyedül az EU.

És a képviselőink - akik a szolgáink - asszisztálnak hozzá.

Persze ez az én meglátásom, amiben bőven van ostobaság meg érzelem, szóval nem olyan tuti ezek miatt (is)...
:)

De valami ilyenre gondolok, hogy így lehet, többek közt osztom veled a te elképzelésed is IKEA ügyben például, hogy lehetséges, nagyon is ez a dolog..

2022.03.08. 18:06:55

Ezt egy gazdasági fórumon írták nemrég:

BIDEN: I AM CALLING ON OIL COMPANIES NOT TO RAISE PRICES EXCESSIVELY.

Egyenlőre hivatalost nem találtam, hogy van ilyen, de nagyon is elképzelhető ez már a "kapitalizmusban" is...
:)

Frederick2 2022.03.08. 18:10:14

@Deansdale: @VT 135: Visszautalok egy vitára a harcoló ukrán nők kapcsán. VT135 az egyik kommentben hiányolta a feminizmus megnyilvánulását az orosz-ukrán konfliktus kapcsán. Nem kellett hozzá sokat várni, íme!

hu.euronews.com/2022/03/08/az-ukran-nok-elott-tisztelgett-az-europai-parlament-ahol-egy-ukran-iro-mondott-beszedet

"A nők csak harcolnak, harcolnak a totalitárius sötétség ellen, amely hamarosan felemészti az országukat. Mivel Putyin azt állította, hogy nem lesz Ukrajna, nem kellene, hogy legyen Ukrajna, és ez azt jelenti, hogy mindannyiunktól megtagadják a létezésünket. Megvédik tehát hazájukat, városaikat, otthonaikat, családjukat és szeretteiket. Ezzel pedig minden különösebb megfontolás nélkül védik Európát"

Van egy mini cikk az Index-en, az alábbi címen:

"Az ukrán nők 70 százaléka kész fegyverrel védeni országuk függetlenségét"

Ezt most nem linkelem be.

Helyette itt van ez:
mandiner.hu/cikk/20220308_kulfold_ukrajna_oroszorszag_ukran_nok_haboru

„Minden gyerekért, nőért, idős emberért, romos házért, utcáért, még a pajtáért is lelövünk titeket, mint a veszett kutyákat”

Frederick2 2022.03.08. 18:12:22

@Deansdale: Emlékszem még a FEMEN-re? Az is ukrán volt. Hmm...

Mme.Brioche 2022.03.08. 18:39:34

@Frederick2: ó, ők még mindig megvannak, épp itt mutogatják az ukrajnásra festett pucér cickóikat Párizsban az Eiffel-torony előtt (biztonságos távolságban a harcoktól...), ha ettől nem hátrál meg Putyin, akkor semmitől :-D

Mme.Brioche 2022.03.08. 18:46:10

@Mme.Brioche: gondolom a hülyeség fűtheti őket, mert amúgy írtó hideg van és az az egy szál vékonyka ukrajnaszínű festékréteg nemigen melegítheti őket, még a végén tüdőgyulladást kapnak szegénykék, és akkor az utcai cicikukkolók kénytelenek lesznek megint a neten keresni a női bájakat :-D

2022.03.08. 19:03:14

Bereznay István
3 perce
Frans Timmermans: Kapcsolják le a fűtést, ha segíteni akarnak az ukránoknak!

Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke a The Guardian szerint azt mondta: az európaiak azzal segíthetnek a „Vlagyimir Putyin elleni küzdelemben", ha lekapcsolják a fűtést otthonukban. „Ez egy kemény döntés. Nagyon kemény döntés, de lehetséges. Meg tudjuk csinálni, méghozzá gyorsan” – mondta az uniós politikus, utalva arra, hogy szerinte szükség lenne arra, hogy az oroszok elleni szankciókat az energiaszektorra is kiterjesszék.

Frans Timmermans hozzátette: „Egyedül bátorság és kitartás kell ahhoz, hogy így tegyünk. Az önök döntése – hogy mennyi energiát fogyasztanak – fogja azt meghatározni, hogy milyen erős lesz az Oroszországgal szembeni reakciónk".

index.hu/kulfold/2022/03/08/haboru-oroszorszag-ukrajna-vlagyimir-putyin-volodimir-zelenszkij-hirosszefoglalo-kedd-percrol-percre/#p5131448

Mme.Brioche 2022.03.08. 21:16:31

@icipicicsipa: "De ne becsüld alá a mainstream irányvonal hatalmát."

Lehet, hogy igazad van nem tudom, de szerintem a nagy cégek csak akkor szoktak meglovagolni ilyen mainstream idea-hullámokat, ha abból financiálisan jól jönnek ki, de legalábbis nem veszítenek semmit. Most viszont látszólag nem ez a helyzet.

Arra is gondoltam, hogy lehet hogy lenne valami jogi akadálya is ott a gyors felszámolásnak, mondjuk végkielégítést kéne fizetniük a többezer kirúgott orosz alkalmazottnak, de ha ebből valamiféle ilyen erkölcsi pr truvájt csinálnak, hogy ők kénytelenek kivonni onnan az érdekeltségüket, mert nekik elveik vannak: az ukránok cukik, az oroszok meg köcsögök, akkor erre lehet hogy nincs jogi precedens, és elmismásolhatják a kifizetéseket meg a következményeket.

Mia and Me 2022.03.08. 21:23:38

@Mme.Brioche: "em megoldott a számukra az ottani boltok folyamatos árufeltöltése és olcsóbb nekik becsukni a boltokat"

pontosan.
nem kockáztatnak, ez csak ennyi.
Felszámolják ott a befektetést, majd visszamennek ha kiderült ki nyert.

Mia and Me 2022.03.08. 21:26:43

@Frederick2: Nem tudom, nekem vannak JT ismerőseim, nem azok a nyomulós fajták, és kondkértan nagyon sok dologban hasonlóan látják a világot mint a szerintem normálisak :) , csak ők annyit tesznek hozzá, hogy ezek már a végidők és ezt majd már csak Isten oldja meg nekünk.

Mia and Me 2022.03.08. 21:29:15

@icipicicsipa: "Az ukrán kormány-társulat"

Mondjuk a fő bohócon cserélhetnének végre ruhát, esküszöm már csak azt figyelem mindig, hogy tök ugyanabban a helyzethez illő terep-zöld pólóban van 14 napja... (vagy csak ilyen pólói vannak :D)

2022.03.08. 21:57:20

@Mia and Me:
Mia.

Hát nem tudom.
A férfiak hatékonyságot néznek, nem divatot az öltözködésben sem.
:)

Nekem egyfajta zokniból van 7-8 pár is, mert tuti meg pólóból is 5-6 darab ugyan az.
Szóval....
:)

2022.03.08. 21:58:22

@Mme.Brioche:

"ha abból financiálisan jól jönnek ki, de legalábbis nem veszítenek semmit. Most viszont látszólag nem ez a helyzet."

Shell:
Irdatlan mennyiségű üzemanyagot loptak el a Shelltől
Üzlet
Akciósan vett orosz olajat a Shell, közfelháborodást váltott ki vele
Portfolio
2022. március 07. 09:15
A Shell közölte, hogy az orosz olajból származó nyereséget az ukrajnai válság enyhítésére fordítja, miután a vállalat orosz nyersolajszállítmányra tett ajánlata közfelháborodást váltott ki.
www.portfolio.hu/uzlet/20220307/akciosan-vett-orosz-olajat-a-shell-kozfelhaborodast-valtott-ki-vele-531453

2022.03.08. 22:07:21

Boris Johnson: Megegyeztünk, hogy a V4-ek katonai támogatást nyújtanak Ukrajnának
ellenszel.hu/2022/03/08/boris-johnson-megegyeztunk-hogy-a-v4-ek-katonai-tamogatast-nyujtanak-ukrajnanak/

Fasza

2022.03.08. 22:16:02

Ti most hány százalékra becslitek azt, hogy itt a 3. világháború, és mi is belesodródunk a Great Reset magasztos eszméjéért?

Mia and Me 2022.03.08. 23:09:46

@icipicicsipa: megint messziről fogalmaztam :)
Nem a divat a lenyeg hanem hogy siman lehet hogy az utóbbi 10 napos minden media megjelenése előre felvett panelek voltak.
Asszem ma volt más hatterrel es volt a zöld pólón egy terepszínű kabát is... ;) Lehet ezt vették fel legelőször.

2022.03.08. 23:13:55

@Mia and Me:

Hmm..meglehet hogy sok-sok jelenetet egymás után vettek fel ugyan azzal a ruhában?
:)

békaapu 2022.03.09. 00:47:53

@vodkasprite:
Nem nulla - de mondjuk egy százalék.

Deansdale 2022.03.09. 08:11:58

@vodkasprite: "Ti most hány százalékra becslitek azt, hogy itt a 3. világháború"

Arra a verzióra, hogy sokfrontos nemzetközi konfliktus lesz én 1% esélyt sem látok. Arra - bár az nem VH - talán 4-5%-ot, hogy elnyújtott helyi konfliktusokban lesz lekötve Mo is, mint ahogy nem túl rég a NATO-val Afganisztánban. Ahogy Ukrajnában látszik a ruszkik nem igazán világverő katonai hatalom, magukat meg tudnák védeni ha kell, de a támadó kapacitásuk véges. Emellett Putyin nem őrült, szerintem soha eszébe nem jutott semmilyen hódító háború, Ukrajnában csak speciális körülmények egész sora koncentrálódott, azért léptek közbe.

Arra szintén közel nulla az esély, hogy a NATO közvetlenül Oroszországot támadná, úgyhogy a legrosszabb esetben is csak Ukrajnában fognak (fogunk?) egymásra puffogtatni egy ún. "proxy" háborúban, mint anno Vietnámban. Ez jó a hadiiparnak, meg a rendszermédia is gyárthat belőle narratívákat és pánikot, de Mo-t nem veszélyeztetné közvetlenül.

A politikai vonatkozásokat tekintve, szerintem ha Orbánék úgy dünnyögnének a nemzetközi sajtóban, ahogy Makizajék képzelik, kb. hogy bombázni akarjuk Moszkvát, akkor eléggé megromlana a viszonyunk Oroszországgal, de ha a NATO teljes mellszélességben bevonul Ukrajnába, és ennek keretein belül minket is köteleznek, ezért Orbán odaküld 30 embert meg 3 teherautót, az szerintem az oroszok ingerküszöbe alatt lenne. Mármint a nagykövetük biztos tiltakozna, de amúgy leszarnák.

Ebből a hülyeségből akkor lehetne VH3, ha a NATO közvetlenül Oroszországot támadná, amire Kína beszállna a ruszkik oldalán, de igazából még ez sem feltétlenül veszélyeztetné Mo-t, mert Kína errefelé nem lövöldözne, meg a ruszkik se, amíg van jobb dolguk. Kína és Oroszo. egy tényleges VH3-ban az USA-t akarnák szétverni, ezért oda koncentrálnák az erejüket, amazok meg emezekre. Mi nem is kishalak vagyunk ezen a szinten, hanem talán még ebihalnak sem nevezhetőek, ránk nem pocsékolnák fölöslegesen az értékes hadianyagot. Nem az lenne a helyzet mint az előző VH-kban, hogy szárazföldön akarnak ide-oda jutni a harcoló felek, meg szomszédos országokat bekebelezgetni - ez sokkal inkább légi, tengeri, meg persze rakétázós háború lenne.

Atomcsapás nem lesz, az nem áll a háttérhatalom érdekében semmilyen formában.

Frederick2 2022.03.09. 08:20:38

@Mia and Me: @Deansdale: A jehovaisták aranyosak. Meg bosszantóak, mikor nyolcadszor kell megkérnem őket, hogy hagyják abba a térítésemet. Ilyenkor mindig egy szitkomban érzem magam. :D

Amúgy miért van az az érzésem, hogy ti emberileg (nem meggyőződésileg) jobban szimpatizáltok a Jehova Tanúival, mint a Katolikus Egyházzal?

Már más kommentben is lejött, hogy azért kritikus a hozzáállásotok a Katolikus Egyházhoz.

Deansdale 2022.03.09. 08:30:32

@vodkasprite: ...a great resethez nem kell VH. Az oroszok és ukránok rengeteg dolgot exportáltak és importáltak, ennek az elvágásával a nemzetközi gazdasági válság tovább mélyül, az energiaárak az egekbe szöknek, gabonahiány lesz észak-afrikában és a közel-keleten, újabb migrációs hullámok, élelmiszerárak is az egekben. Kína is biztos bojkott alá kerül előbb-utóbb, úgyhogy az ócsó kínai biszbaszoknak is lőttek, emellett további csiphiány, esetleg akkumulátorhiány, napelemhiány, meg ki tudja hány dolog van még amihez jelenleg nemzetközi bányász-, feldolgozó- és gyártó hálózatokat használnak.

A népesség éhes lesz és fázni fog mindenféle globális fegyverropogtatás nélkül is.

Aki tud, építsen ki fatüzelésű fűtést (is)...

Deansdale 2022.03.09. 08:30:58

@vodkasprite:

"A PA brit hírügynökség idézte tévesen Boris Johnson miniszterelnököt, miszerint a britek megegyeztek a V4-ekkel arról, hogy katonai segítséget nyújtanak az ukránoknak. A keddi tárgyalásokról kiadott közös nyilatkozatban katonai segítségnyújtásról nem esik szó. Az idézet valójában a brit-lengyel egyeztetésen hangzott el."

Deansdale 2022.03.09. 08:43:51

Valahogy ki kellene építenünk egy alternatív útvonalat/lehetőséget az orosz energiahordozók importálására, ami nem az ukránokon keresztül jön, és lehetőleg az EU sem tud nagyon belepofázni... A V4-ek nevében a Lengyelek lehetnének a közvetlen fogadó ország Beloruszon keresztül, aztán ők oszthatnák tovább az anyagot. Amilyen jövő elé nézünk, még az is megérné ha tankerkocsikon hordoznák a cuccot, de egy csővezeték nyilván faszább lenne, bár az egyúttal támadhatóbb is.

Frederick2 2022.03.09. 09:28:13

@Deansdale: @Mia and Me: Amúgy abban lassan igazat adok a Jehova Tanúinak, hogy ez tényleg a Sátán világa. Szinte alig látok olyan területet az életben, amit ne uralna a sötétség.

Deansdale 2022.03.09. 09:35:13

Állítólag az ukrán kormány csak azoknak folyósítja a háborús segélyt, akik oltva vannak...
odysee.com/@wayoftheworld:7/globojab:5
A hír hitelességéért nem vállalok felelősséget, de (sajnos) elképzelhetőnek tartom, hogy igaz.

Deansdale 2022.03.09. 09:39:10

@Frederick2: Társadalomszervezésre jobb a katolicizmus, de általában véve jehováék elkötelezettebb hívők. A mainstream kereszténység mindigis a tömegek terelésére szolgált, ahol sokan csak mímelik a hitet, hogy ne közösítsék ki őket, de amúgy inkább divatbemutatónak, erényfitogtatásnak meg pletykapartinak használják a templomba járást, miközben egyformán szarnak az elvont hitelvekre éppúgy mint az elvárt emberi magatartásra. Mondjuk a szomorú igazság az, hogy társadalomszervezésre már ez is elég, a tettetéssel is kiemelkedett a keresztény kultúrkör a többi közül.

Deansdale 2022.03.09. 09:52:29

Egyesek azzal riogatnak, hogy a földműveléshez kapcsolódó különböző költségek (műtrágya, növényvédelem, magok, stb.) 60-600%-al emelkedtek a tavalyihoz képest, ami egy minimum 100%-os áremelkedést jelent majd az élelmiszerárakban.
old.reddit.com/r/conspiracy/comments/t9grnj/my_family_farms_my_brother_got_the_pricing_friday/
Ideje átállni az OMAD diétára, azt hiszem :P
podornovakreka.hu/omad/

KalmanBlog 2022.03.09. 10:09:03

@Deansdale:
> Valahogy ki kellene építenünk egy alternatív útvonalat/lehetőséget az orosz energiahordozók importálására, ami nem az ukránokon keresztül jön, és lehetőleg az EU sem tud nagyon belepofázni...

Az orosz hadsereg éppen most akvirálja hozzá a földterületet :-)

Wildhunt 2022.03.09. 11:14:39

@Deansdale: nem igaz. Annyi van, hogy aki kapott oltási támogatást annak az ott megadott adatok szerint folyósítják, a többinek meg külön kell igényelni.

Mme.Brioche 2022.03.09. 12:36:03

@vodkasprite: Nem nagyon hiszem, hogy egy atomháborúig viszik a helyzetet, egy madmax világban nem lehet totális kontrollt kiépíteni, ahhoz áram kell meg működő logisztika. A mesterségesen gerjesztett világválság is épp elég a great resethez úgy látom. Pont tegnap volt egy riport az egyik francia rádióban, hogy két hét alatt 10-szeresére emelkedett itt a gáz ára a vállalatoknak.

Na meg az atombomba következményei nem válogatnak, úgyanúgy hat Klaus Schwabra is mint Herpeszes Ödönkére, és szerintem ezt nem akarják.

Arról nem is beszélve, hogy még mindig úgy gondolom, hogy ez az egész egy megrendezett cirkusz. Putyin is Schwab nebulócskája volt, a tavalyi CyperPolygonnak az egyik főtámogatója a Sber-bank volt, asszem valamikor egy éve jelentette be Putyin, hogy Ororszország is részt vesz a Negyedik Ipari Forradalomban, és elkezdték telepítgetni az arcfelismerő rendszereket, stb, szóval ez az egész egy akkora kamu, hogy a hajam égnek áll tőle.

"Nem lesz semmid és boldog leszel" => most éppen a "nem lesz semmid"-szakaszon dolgoznak, aztán majd jön a boldogságos rész.

Mia and Me 2022.03.09. 14:42:47

@Deansdale: tehat magyarul az aranylag jóléti társadalmakat visszavezetik a kozepkori élet közlemények közé, hagy hulljon ...

Mia and Me 2022.03.09. 14:51:42

@Frederick2: nem a katolikushoz kritikus :), csak személyes tapasztalat hogy jehovák közt több a normalis es tenyleg hívő ember, meg jezusnak jobban tetsző ;) eletet élnek, míg masik banda tagjai erősen csak látszat es csak mímelős nekem, persze tisztelet a kivételnek.
Amúgy a terítést tök jól le lehet szerelni, en kurva jókat szoktam beszelgetni, ha konzekvensen bele kérdezel meg logikusan mondod a sajat nezopontodat, van hogy engem vegul ők hagynak ott :D

Mia and Me 2022.03.09. 14:53:09

@Mme.Brioche: a boldogságos részhez még nem eleg az oltas szám :)

2022.03.09. 15:20:21

Én csak azon filóztam egy-két napja, hogy nálunk van egy kínai büfés/étterem.
Természetesen kínai házaspár, de mit tudom én, szerintem ha 10 éve nincsenek itt, akkor egyet sem.

Aztán arról volt szó, hogy ők azt mondták - pontosabban a nő - hogy inkább menne ő haza meg élne ott, mert, hogy ott jobb.
Csak a gyerek/gyerekek(?) meg már ide születtek, meg minden ide köti már őket életmódba, de ő menne vissza Kínába, mert ott jobb.

Szóval ha ott akkora elnyomás meg minden van, hogyan lehet az, hogy mégis oda kívánkozik vissza?
Vagy ez is ennyire egyéni?

Meg nem tudom most.
Itt egy éves videó egy kínai útról.
Most itt egyébként tényleg az van, hogy diktatúra meg félelem meg elnyomás vagy mi?

Egy hónap utazás Kínában - Ezt tapasztaltuk | Hosszú filmek #1
www.youtube.com/watch?v=qbb1iWKNPtU

Biztos jó az a propaganda, ami elkezdett a félelemre építeni, hogy Kína meg chip meg ilyenek meg világvége vagy aki ezt terjeszti, az ennek a terjesztésében érdekelt?

Nem tudom, csak megint van az, hogy ha arról beszélek, hogy valami meg valahol szörnyű, akkor miről szól egy ilyen videó tartalmában, hogy ilyet itt nem látunk....

Lehet ez egy propaganda?

2022.03.09. 15:29:21

@icipicicsipa:

Szóval nézzétek meg a videón az embereket bárhol az utcákon.
Most úgy néz ki, mint valami diktatúra?
Meg valami rendőrállam?

Biztos, hogy az van, hogy Kína itt a világ ellenség?
Meg, hogy totális elnyomás meg ilyenek.

Vagy ezt valaki ki akarja csak találni, hogy az legyen?
Nem tudom, csak nem fér össze a rettegtetés meg az, amit látok minden napokat.

Szerintem ugyan az, mint EU vagy USA mindennapok, hétköznapok és hétköznapi emberek.

Persze tévedhetek, meg lehetek naiv, csak hát almát láok, akkor nem mondhatom azt rá, hogy körte.

2022.03.09. 15:34:21

Na találtam egy ilyet és érdekes, nézzétek már meg légy szíves, az van megint, hogy mit mondunk félelemből és mi lehet megint a realitás, hogy mit és mire használunk, érdekes:

A kínai Társadalmi Kreditrendszer / The Chinese Social Credit System
www.youtube.com/watch?v=hmI3ItWFIk8

Mia and Me 2022.03.09. 15:37:26

@icipicicsipa: aki elfogadja a szabályokat annak jó. De egyebkent szerintem is kurvajól elvannak aki mondjuk ott közep osztály
A szegény embernek meg mindenhol szar.

2022.03.09. 16:16:56

@icipicicsipa: Nekem az a véleményem, hogy ezt lehet jó és rossz dologra egyaránt használni. Tegyük fel, hogy most van a beetetési időszak, ezért mindenki imádja ezt a rendszert. Aztán később már csak ez a rendszer lesz, mert a többi kevésbé jó, és akkor azt csinálnak, amit akarnak, mert már mindenki elfogadta, és nélküle nem tudsz létezni, akkor már hiába lesz sírás.

2022.03.09. 16:32:56

@vodkasprite:

Igen.
Lehetséges.
De mi van akkor, ha mindez csak két dolog:
Emberi okoskodás. A jó és rossz tudás fája.
Félelem a jövőtől. A hit nélküli élet, abban, hogy valami magasabb eszme és dolog is lehet a világban, amitől nem félni kell, hanem előbb józanul átgondolni a dolgokat.

Csak elkezdtem filózni.

De kérdés továbbgörgetve:

Kellett-e bármilyen megfigyelőrendszer, meg MI meg minden ilyen ahhoz, hogy embereket bezárjanak, munkájuktól megfosszanak, hogy megszabják, hogy bemehetnek-e ilyen-olyan helyekre vásárolni, hogy letiltsák bankkártyájukat. Lásd Kanada.

Nem.
Semmi ilyen nem kellett.
Kellett egy ember vagy emberi csoport aki ezeket megteszi.

Semmilyen más rendszer nem kellett.
Kanada.
Egyetlen egy ember plusz a képviselőcsoport hozzá plusz rendőrök plusz banki alkalmazott.
Semmi más nem kellett hozzá, csak az ember.

Tehát miről is megy az okoskodás akkor?

Tudod mi ez?
Ez a kép, csak a szavakat kellett kicserélni és végigment a világon.
Mondjuk Kína meg mondjuk Fenevad bélyege

cdn.shopify.com/s/files/1/0535/3509/products/buy_sell.jpg?v=1575931707
De ez csak elmélkedés erre a dologra.

De visszatérve: elég volt és működik a mostani rendszerrel, itt van már csak az ember által a mostani "demokráciában" a totális kontroll?
Szerintem igen, levezettem: működött, működik és itt van.
Kellett hozzá az, amiről az emberi okoskodás megy, hogy "majd ez meg az lesz a technológiával"? Nem

Én csak ezen elmélkedtem és ezek jöttek ki matekra és ezt kellene konkrétan akkor cáfolni, hogy nem azok vannak, amiket leírtam, hogy lássam, hol a hiba.

2022.03.09. 16:36:52

@Mia and Me:

"aki elfogadja a szabályokat annak jó."

Szabály mindenhol van.
Kell szabály.
Mert van olyan ember, aki miatt kell.
Meg némely szabály iránymutató és segítő, a szabály nem jelent elnyomó korlátot azonnal, hanem segítőt is jelent illetve ilyen jellegű is, ez megint helyzet függő.
"Tilos fürdeni"
Mert olyan mocskos mondjuk a víz, hogy belebetegszel.
Vagy tele van cápával.

"De egyebkent szerintem is kurvajól elvannak aki mondjuk ott közep osztály
A szegény embernek meg mindenhol szar. "

Ez meg általános, ez nem indol semmit.
A lovaskocsis korban is ez volt, nem technológiafüggő ez, nem a kínai megfigyelőrendszer oka ez, tehát ez csak egy általános mondat és megjegyzés, nincs értelme, már bocsánat, a logikai láncban.

2022.03.09. 16:38:57

@Mia and Me:
Megnéztem, kb 3 percre rá írtad a választ, a 35 perces videóra, hogy mi van, amit kértem, hogy nézzetek meg.

Légy szíves nézd meg.
Azért írtam azt amit, mert úgy teljes a képe annak, amiről írtam, hogy egy gondolatfonal.
:)

2022.03.09. 16:51:11

@Mia and Me:

Mia.
Van a film arról, hogy az az "anya" meg az "apa" van.
Vagy mi.
:)

A farkas gyermekei

Ridley Scott sci-fi sorozata a nem is olyan távoli jövőben játszódik. Az emberiség kezdi uralma alá hajtani a világegyetemet. A gyarmatosítás korai szakaszában két android történetét követhetjük nyomon, akiknek az a feladata, hogy emberi gyerekeket neveljenek az egyik ismeretlen bolygón. A két androidnak – Apának és Anyának – komoly kihívással kell szembenéznie, amikor a növekvő kolóniát széteséssel fenyegeti egy vallási konfliktus. Az emberek hitének ellenőrzésre nehéz és hálátlan feladat.
Én azt mondtam, Isten üzen a filmeken keresztül is.

Mi van, ha minden ok eredendően az ember Tudása - mert ő tud, meg tudja mondani, mi a jó és mi a rossz AGY-ból - meg az, hogy mellette fél és építi ezeket a jövőképeket a bucijában a félelemből meg a tudásból és akkor jönnek az ilyen teóriák?
Mármint amit itt beszélünk a jövőről.
Passz, csak filózom.

Megy az ötletelés jobbra meg balra.
És én meg azt számolom, hogy mindent ugyan úgy cáfolhatok, mint helyeselhetek, szóval minden csak kizárólag az lesz a fejemben, hogy mit mondok rá, hogy "ez nem az, hanem ez most beetetés igazából, nem azt látom, ami van, bezzeg mondjuk a demokratikus nyugaton meg az csak teszt, amit megtettek úgy, ahogy leírtam, totális technikai kontroll nélkül"

Mia and Me 2022.03.09. 17:51:44

@icipicicsipa: útközben voltam, nem arra írtam amit te 3 perccel azelőtt írtál :), hanem az egyel korábbi szösszenetedre.
A videós hozzászólást még nem láttam akkor.

Mindjáert megnézem.
Nekem meg tapasztalataim vannak szinte elsőkézből, és amúgy nem negatív értelemben írtam a szabályelfogadást.

(viszont amit @vodkasprite: írt, a szabályokkal az a gond- mihelyst rossz kézben rosszra is lehet használni onnantól lőttek az "igazságos" krediteknek :)

Mia and Me 2022.03.09. 18:03:41

@icipicicsipa: Farkas gyermekei a szerelmem most :)

tűkön űlök az újabb részekért - remélem azt még megvárják a net lekapcsolásával :D

A héten egy orosz sorozatot (vagy legalábbis oroszul beszéltek) néztem végig 2 éjszaka alatt nehogy levegyék a netflixről.

De persze ennyi gondunk legyen csak ebben a háborúban... :)

Visszatérve Anyára, másik topik alatt őt emlegettem, hogy mennyire brilliáns a karaktere és az ereje (és nem a szuperhősöké az nekem), de egyébként minden szereplő szerethető és érthető és bámulatos fejlődésen megy keresztül.

Viszont a filmben eredendően már felsejlik hogy akit a "hívők" imádnak, az mindenkinek sugall valamit , amitől akkor éppen jó lesz neki vagy úgy általában, viszont mindenkitől kér valamit cserébe (ami általában már nem jó neki vagy a közösségnek), és aztán magára hagyja. Úgyhogy kiváncsi vagyok a végkifejletre a hit/tudás/ateisták ellentétben és akármennyire robotok, drukkolok anyának meg apának meg a családjuknak.

2022.03.09. 18:11:25

@Mia and Me:
(viszont amit @vodkasprite: írt, a szabályokkal az a gond- mihelyst rossz kézben rosszra is lehet használni onnantól lőttek az "igazságos" krediteknek

Értem.
De ez megint az, hogy SEMMIT nem használhatsz mert MINDENT használhatsz rosszra.

Lásd a "toll" és az "újságírók".
Billentyűzet és weboldal.

Isten szabályait is lehet gyilkolásra is használni.
Használták?
Persze.
Inkvizíció.

Nem a szabály vagy annak léte a hiba és annak mibensége.
Itt erre is a képlet!
Hanem az ember.
Aki erre vagy arra használja.

De megint elmondod azt, amit meg cáfoltam, hogy semmilyen központi világrend meg egy pénz meg totális digitális technika és kreditrendszer nem kellett és Kanda mindezek nélkül megcsinálta azt, hogy:
- embereket korlátozott
- pénzüket letiltotta
- pusztán emberi akarat, kiadott utasítás, amit papírra írtak és ember megcselekedte.

Az elmélet megborítva, hogy amit itt lobogtatunk, hogy attól lesz rossz, mert az lesz és kész.
Ez csak egy általunk kitalált okoskodás és elbukott dolog: mert nem kell hozzá.
Ember kell hozzá, az akarata, meg esetleg toll és papír, amire ráveti és aláírja és utána ember végrehajtja ma és most.

Bukott a teórai, hogy a kreditrendszer csakis és kizárólag arra épül, hogy: az rossz.

Mi gátolja meg ugyan úgy az embereke a tüntetésben credit rendszeres diktatúra esetében egyébként?
Mert nincs különbség abban, hogy Trudeau alá ír valamit, több ember hátrányba kerül emiatt és kimennek az emberek tömegével, meg credit rendszer több, több ember hátrányba kerül és kimennek az emberek tömegével.

Itt is mi a különbség?

Szóval minden egyenlőre abba mutat számomra logikailag, hogy semmi mást nem teszünk, csak feltötljük olyan fantáziákkal a dolgokat, amik ma is itt vannak a rendszerben, ami kizárólag az emberi akaraton múlik, hogy megteszi-e vagy nem.
És mint itt a mában , ugyan úgy kimennek az emberek, ugyyan úgy, mint akkor is kimehetnek majd az emberek, ha nem tetszik az a rendszer.

Szóval értelmetlen azt démonizálni.
Sőt.

Mi van, ha ahogy a videó sorolja, igazából az egy olyan rendszer, ami óv.

Semmi olyat nem tudtok a jövőre a teljes megfigyelési és credit rendszerre vonatkoztatni, amit:
- a mai rendszerbe nem tudnának és nem tesznek meg
- ami nem garantál inkább egy totális jót és biztonságot.

Mert kérdem én: miért nem láthatjuk azt például, hogy egyedül sétálok az úton és szívrohamban összeesem és lát engem a rendszer és jön a mentő?
Vagy látja a rendszer - ahogy egyébként látják, ahol van kamera - hogy csúnya bácsik másznak be a kertbe a lakásomba és riasztják a rendőrséget?

Illetve ami a videóban van.

És mi van ha ez a technológiai rész igazából a javunkat szolgálja?

Most nem tudnak rólad semmit?
Hát lehúzod a bankkártyádat a boltba és tételes bevásárlókosár van adatként, amit vettél.
Rákeresel valamire a neten és dobja majd ki a találatokat reklámként.
Stb-stb...

Szóval érdekes ez, hogy biztos, hogy rettegni kell, mert valami ilyennek gondoljuk a jövőt?
Csak próbálom összerakni a mai jelent és ezt az elképzelt dolgot, hogy vajon valós alap van-e ténylegesen ebben....

2022.03.09. 18:33:46

Várjuk a világkormányt meg a totális kontrollt majd a jövőben!

- világkormány - háttérhatalom. Van? Van. A létezése van. Most az, hogy rejtve van vagy nincs, vagy nyilvánvaló vagy nincs, az mindegy, mert azt mondjuk: ez van.
- totális kontroll - egyszerre maszkok és oltások? - most van totális kontroll, tehát MOST és nem a jövőben? Igen.
És mit mondunk rá? Egy világhatalom totális kontrollja.

Hát akkor most mit is várunk meg jósolunk, mikor ez már megvan?
Ezt mondjuk, hogy ez történik, akkor nivcs mire várni, hogy majd lesz, mert már van.

Mia and Me 2022.03.09. 18:50:22

@icipicicsipa: "igazából az egy olyan rendszer, ami óv."

... és meghozza helyetted a döntéseket.

Hol a szabad akarat? Hol a jobbá válás, fejlődés lehetősége?

Ez az egyik. A másik hogy bármennyire is a technológia rajongója vagyok sok területen, azért a technológiát felül kell bírálja az emberi-esség és képesnek kell lennünk felülírni emberként.

Erre ténleg jó pl. az én a robot film (könyv), a technológia azt mondja a robotnak hogy az ürgének nagyobb %ban van esélye túlélni - az életjelei stb alapján - és azt menti nem a kislányt. Az ember tudja, hogy van amikor 1% is elég.
De ha már említetted a farkas gyermekiben is, Anya robot és úgy is viselkedik, de aztán mégsem. A valóságban egy robot vagy bármilyen technológia nem képes azt meglépni 1 mp alatt, amit egy ember igen, bármiféle pontozás meg számítások nélkül.
(ja és egy állat is, ők sem gépek)
Nekem ezért aggályos.

Amíg olyan szinten van hogy csak a dm hűségkártyádon gyűjtöd a pontokat és azért majd valamilyen előnyöket kapsz, oké, de ha már minden terület egybekötve elemzi az adataidat és mindent és ez alapján választhatsz feleséget és lesz jogod vagy nem jogod szaporodni is akár, akkor már nem oké.

2022.03.09. 19:26:06

@Mia and Me:

Mia and Me
@icipicicsipa: "igazából az egy olyan rendszer, ami óv."

... és meghozza helyetted a döntéseket."

Hol a szabad akarat? Hol a jobbá válás, fejlődés lehetősége?"

Ez hol van?
Példa?
Az, hogy valami azt mondja, hogy "kösd be az öved" az is ez.
És büntet, ha nem kötöd be magad.
Hol a szabad akarat?
És miért mondja meg, mit csinálj?

"Ez az egyik. A másik hogy bármennyire is a technológia rajongója vagyok sok területen, azért a technológiát felül kell bírálja az emberi-esség és képesnek kell lennünk felülírni emberként.

Erre ténleg jó pl. az én a robot film (könyv), a technológia azt mondja a robotnak hogy az ürgének nagyobb %ban van esélye túlélni - az életjelei stb alapján - és azt menti nem a kislányt. Az ember tudja, hogy van amikor 1% is elég."

Ez egy film.
Egy fikció erre a jelentre, nem tudhatod, hogy valóban az történik-e.
Illetve egy előre beprogramozott gépről beszélünk, ami megmondta a robotnak: az 1% ebben az esetben ilyen és ilyen eljárást vonjon maga után: EMBER MONDTA NEKI MEG
Ez nem az MI.
Hanem egy ember által lekövetett parancs!
Érted?
Ott ebben a filmjelenetben ez láttad: az ember utasítását.
Ezt nem írhatta felül egy utasításokból élő gép.

"De ha már említetted a farkas gyermekiben is, Anya robot és úgy is viselkedik, de aztán mégsem. A valóságban egy robot vagy bármilyen technológia nem képes azt meglépni 1 mp alatt, amit egy ember igen, bármiféle pontozás meg számítások nélkül.
(ja és egy állat is, ők sem gépek)
Nekem ezért aggályos."

Ezt mondjuk.
Meg ki tudja.
Én pont ezen filóztam egy órája kb:
Ha van már MI - és lehet, hogy van - az az MI - feltéve ha rá van kötve a világhálóra - az talán egyetlen egy perc alatt, vagy óra vagy nap, vagy másodperc is talán, olyan mennyiségű információ birtokába jutott és számolt, tudott, tanult és fejlődött, hogy olyan léptékű felemelkedést is tudott talán produkálni önnön magán ennyi idő alatt, ami félistenné tette.
És ebbe a mérhetetlen tudásba az is benne van, hogy ezt elrejtette önmagába és a viselkedésében és létezésében, hogy nem is tudja az ember, aki működteti és felügyeli.
De ez egy fikció, csak eszembe jutott, hogy simán lehetséges ez szerintem. :)

"Amíg olyan szinten van hogy csak a dm hűségkártyádon gyűjtöd a pontokat és azért majd valamilyen előnyöket kapsz, oké, de ha már minden terület egybekötve elemzi az adataidat és mindent és ez alapján választhatsz feleséget és lesz jogod vagy nem jogod szaporodni is akár, akkor már nem oké. "

De ez megint egy fikció, ezt te találtad ki, hogy ez lesz.
Illetve megint visszakanyarodhatok a múltba, mert ez volt és még van is egyes emberi csoportoknál, ahol van a papír meg a toll meg max egy mobiltelefon csúcstechnikában, hogy ezt ember megint csak a saját akaratából és döntéséből tette meg és teszi meg: ehhez megint nem kell az, amit Te egyébként most megint idefikciózol csak, fantáziálsz csak, ideológizálsz csak, hogy ez lesz és kész.
Miközben ez mellette már volt és van is: ember által, minden technológia nélkül.

2022.03.09. 21:29:23

Két dolog van.

Ez a világ egy hazugság, valami rabszolgatartó lény által - ahogy van minden csak egy mátrix szintű a fizikai dolgokkal - és a totál szellemivé válás a cél, hogy ki tudjon lépni belőle az ember.
Mert egyébként fogoly.

Ez a világ egy teremtett világ - a játékszabályokkal, amik hozzá tartoznak, egyszerre fizikai és szellemi dolgok - és mi tesszük olyanná fizikai szinten - illetve van hatás vice-versa - amilyen szellemi szinte vagyunk illetve haladunk és élünk a buksiban.

Tessék választani.
:)

De amúgy meg talán mindegy.
Mind a két esetben a szellemit kell erősíteni ahhoz, hogy hatással legyünk a fizikaira.
Mind a két esetben az anyag tud eluralni minket vagy az anyag uralma alá kerülünk, ha csak annak élünk.
Viszont az a kérdés, hogy ha valaki túl akar lépni az agyagi szinten és el akarja magát tolni - már ha ez lehetséges tudatosan -a szellemi felé, az vajon hazugság és csak önámítás és káros lesz-e számára - értsd, nem eszem, mert szellemi vagyok, meg elé állok a pisztolygolyónak, álá Neo :) - vagy ez sikerülhet mind a két esetben, mert az egyikben legyőzi a hazug világot, a másik esetben meg Isten engedi ezt, mert olyan úton van az a személy, hogy tovább léphet azon, aminek teremtette itt a Földön illetve a Földre.

Bocsi ezt.
:D

Csak talán kapcsolódik a jövő kérdéséhez, úgy gondolom, mint elgondolása az egyénnek, hogy mi az, amit lehet és van körülötte illetve ami felé megyünk.

GABOR2 2022.03.09. 23:51:17

@Mia and Me: Azt akarják, hogy semmi se legyen a tiéd, mindent csak bérelj... vagyis egész életedben fizess valamiért ( amíg birod), de az életed végén ne legyen semmid amit átadhatnál... ellenben szuperkevés valakinek rengeteg mindene lesz.

A középkori társadalom bevezetésével az lesz a baj, hogy amíg van külső ellenség aminek fontos hogy erős társadaloma legyen, az idővel legyőzné őket.

GABOR2 2022.03.09. 23:51:55

Amúgy most hallani, hogy még a netet is megvonnák... És akkor épüljön olyan világ, hogy a felhő nélkülözhetetlen elem legyen, meg IoT és minden sz@rság. Azt mondják majd, hogy nem tetszik egy ország döntése és szépen lekapcsolják és akkor bye-bye adatok és ( az elméletei jövőben ) akár az ipari termelésnek.

2022.03.10. 00:13:00

@GABOR2:

De ez mind ellent mond annak, hogy működtessék azt a jóléti társadalmat, amit kiépítettek eddig, és ha most leállítanák valahogy, akkor azok az emberek, akiket erre szocializáltak, azok nem behódolni fognak, hanem kimenni az utcára.

Nem ez jön ki matekra?

Mia and Me 2022.03.10. 07:06:44

@GABOR2: "életedben fizess valamiért ( amíg birod), de az életed végén ne legyen semmid amit átadhatnál... "

Ez a lenyege a rabszolgaságnak.

VT 135 2022.03.10. 13:19:40

Nem tudom, nektek is van-e ilyen élményetek.
Régebben elolvastam az indexet, újabban a telexet is, az alternatív, elsősorban angol nyelvű yt, odysee hírforrások és a mandiner mellett. Mert tény, h a balosok sokkal érdekesebben, időnként viccesebb stílusban tudnak írni. Emellett vannak olyan hírek (környezetvédelem, valódi tudomány), amelyről a jobbos lapok, a nagy seggnyalás közben már nem tudnak időt szakítani.

De újabban egyre jobban taszít, undorít az a szintű hazugság és propaganda, amit tolnak. Persze, régebben is hazudtak, de mintha egyre jobban átjárná őket a woke-femináci vonal. De a Mandiner is egyre lejjebb süllyed a színvonalban (a fórum az konkrétan maga a fertő). Nektek mi a benyomásotok? Ez vajon szubjektív a részemről, vagy tényleg egyre magasabbra állítja a "függetlenobjektív" média az ÜZENETET?

2022.03.10. 13:37:51

@VT 135:

Az van, amit mondasz.
A coviddal beleléptek és most fokozni kell, mert a coviddal nem fostak annyira az emberek.

GABOR2 2022.03.09. 23:51:17
@Mia and Me: Azt akarják, hogy semmi se legyen a tiéd, mindent csak bérel

Ezt megint hogy?
Igen, mindenkinek bedöntik a hitelét és viszi a bank.
Ja.
Lesz egy országban mondjuk 10-20 százalék lakástulaj, akinek elveszik a cuccát, meg mellette lesz a férj-feleség, amivel együtt már szív 30%.
Azok meg kimennek az utcára, mondjuk a lakosság 30% kimegy az utcára azzal megint mit teszel?

Szóval mondjuk nálunk olyan 3 millió az utcán van, azokat lebombázod vagy mit teszel?

Szóval nagyon jók ezek a fikciók, csak azt mondjátok meg utána, hogy azzal az országonként úgy 30% lakossal, akinek kihúzod a lába alól a talajt - meg a barátaik is ott vannak azoknak, szóval ugrunk olyan 40-50%-ra - no azzal mit teszel, ha kimegy az utcára és az adott ország parlamentjét beledózerolja képviselőstül az adott ország Dunájába?

Nagyon jókat elpuffogtattok, csak azért utána is kéne számolni, hogy ezt ez a sok ember kinn az utcán ücsörögve a járdán majd elnézi és kész, vagy ez miért nincs a képletben?

Értitek, miről beszéltem tegnap, hogy elmondunk valamit és kivesszük aztán az embertőmeg cselekvési vágyát az ilyen lépések válaszaira?

Szóval hogyan képzeljük el akkor, hogy van mindenhol milliós embertömeg, akiket a sarokba szorítunk és ellehetetlenítünk papírra írott aláírt törvényekkel, amiknek meg igazából ezen sarokba szorított embertömegek a tulajdonosai, csak el lett ez felejtve...

Nem kritizálni meg lenézni szeretnélek, csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy mi a realitás és vezessük le azt, hogy az embertömegnek van azért erre egy válasza...

Bevezették a szankciókat az oroszokra, aztán lett egy brutál gáz meg üzemanyagármegugrás meg ilyenek, a németek aztán pár nap múlva - fejesek - kapcsoltak, hogy hopika, itt azért egy brutál szívás lett a végén.

Aztán képzeld el, hogy Ahmed meg kis csapata - pár százezer/millió - ott Németben nem tudja teletölteni az Audit, meg leugrik az életszínvonal úgy 20-30-50%-ot hirtelen, az kit fog megszeretni ott Németben?
Szóval vannak olyan dolgok, amiket át kell gondolni, hogy mi és hogy azért, mikor itt mi kijelentjük, hogy ez lesz meg az lesz...

Nyugtával a napot, tudod!
:)

2022.03.10. 13:56:46

Ukraine is bombing Ukrainians

www.youtube.com/watch?v=7gxJr6b9PvM

The US alone has spent over $5 billion in persuading/destabilizing Ukraine and its governments over the past 8 years. This is not about people's struggle for freedom or saving them from oppression, this is about western commerce and big business wanting a fresh market to exploit.

French reporter Anne-Laure Bonnel tells the atrocities towards civilians that she witnessed in Donbass on French news network CNEWS. She believed it was the Ukraine government that was bombing Ukrainians living in that region since 2014. Thousands of civilians were killed. As much as we sympathize people in Ukraine for what they are going through right now during this war, it's important to point out what happened to people living in Donbass too.

www.youtube.com/watch?v=ZHIDbAgAPLg

Deansdale 2022.03.10. 14:44:23

@VT 135: Én évek óta így vagyok a balos sajtóval - egyszerűen képtelen vagyok olyat olvasni amiről lerí hogy szándékos hazugságokkal teli, tudatosan társadalomromboló agymosás. A gyomrom forog tőle már egy mondat után is.

A hivatalos jobbos média egy fokkal jobb, mert azok egyszerű önérdekből torzítanak, ráadásul kevesebbet, mint a haladárok. A jobboldal maradibb ilyen szemszögből (is), emberibb, érthetőbb, elfogadhatóbb motivációkkal. Ők nem azt akarják, hogy a nyugati civilizáció a harmadik világ mocskába fulladjon 20-30 éven belül, ők egyszerűen csak szeretnének egy kicsit lopni, miközben minél tovább a húsosfazék közelében maradnak, és ennek érdekében akár még arra is hajlandóak, hogy néha olyasmit tegyenek ami a népnek jó.

Az igazi számomra az alternatív jobbos média. Aki az igazságot keresi, ott találja meg a leginkább. 90%-ban ilyesmiket fogyasztok, a maradék 10% mandiner és társai, csak hogy a napi helyi hírekkel nagyjából tisztában legyek.

Frederick2 2022.03.10. 17:59:32

@Deansdale: @VT 135: Ha már megemlítődött a neten lévő sok szar, én az alábbi "csodás" kommentet találtam a Moly-on, egy újabb nőket felszabadító, férfiakat pocskondiázó kiadvány kapcsán:

moly.hu/ertekelesek/5050828

Csak egy részlet belőle:

"Összességében a csodálat és a düh az ami keveredik bennem.
Dühös azért vagyok, mert a vicces stílus ellenére, tényleg ott tomból bennem a kérdés: hova is jutottak a nők szabadság terén az elmúlt kb. 2000 évben? Kb. sehova…. (írom ezt most amikor Szilágyi Liliána színt vallott, és már megjelentek a kétkedők, akik az „apának” hisznek, meg hogy a lánynak kell bizonyítani, és egyébként is az anyjuk miért tűrte ilyen sokáig. Hát tessék szépen elolvasni a könyvet és legalább a felszínt végre megkapargathatnák… Csak ki tudja mi derülne ki azoknak az életéről, akik megkapargatják.)
Csodálatos!!!!
Kicsit a düh és elnyomás érzését háttérbe szorítva – mint egy „rendes nő” – azt kell, hogy mondjam, ezt a trilógiát kötelezővé kéne tenni, legkésőbb általános iskola 8. osztályában.
Ilyen szépen, érzékletesen, alaposan és persze nem kevés öniróniával és humorral nyúlni ehhez a témához, nem kis feladat. Pont amikor épp összeomlottam volna a tragikus valóságon, akkor jött egy kis humor, ami lenyugtatta, „háborgó idegeimet” és az „agyamba vándorolt méhemet”. A felépítés is tökéletes, és egy-egy témával pont kellő mennyiségben foglalkozott, olyan értelemben, hogy ebbe a könyvbe, ebbe a felépítésbe sajnos nem fért volna bele több. -De a végén lévő irodalom jegyzék segít elindulni, ha valaki tovább akar olvasni. –"

Mi, magyarok rosszabbul bánnunk az asszonyainkkal, mint a tálibok. Szörnyű. Bűntudatom van.

Jaj, ez a tengernyi hülye ember! Annyi van belőlük, mintha tenyésztenék őket. Talán így is van.

Mia and Me 2022.03.10. 18:01:39

@Mia and Me: bővebben majd otthonról :)
Sose becsüld le a hatter hatalmat se.

Frederick2 2022.03.10. 18:11:51

@Deansdale: A könyvtárunk most kapta meg. Beleolvastam.

moly.hu/konyvek/budai-lotti-rizsporos-hetkoznapok-3

Van szó benne az antifeminizmusról, az MRA-ról, a MGTOW-ról, a PUA-ról. Találd ki, milyen címszó alatt! "21. századi nőgyűlölet". Össze van mosva a fentebb soroltak az Incel-gyilkosságokkal. Mint szellemi táptalaj az Incel-erőszakhoz.

A PUA nem randizási tippeket ad, hanem "fizikai, emocionális és szexuális abúzus különféle formáira buzdítja a férfiakat".

Remek. Örülök, hogy ilyen könyveket is kiadhatok a kölcsönzőpultnál az olvasónak. :P

Mia and Me 2022.03.10. 19:35:10

@icipicicsipa: "csak azt mondjátok meg utána, hogy azzal az országonként úgy 30% lakossal, akinek kihúzod a lába alól a talajt - meg a barátaik is ott vannak azoknak, szóval ugrunk olyan 40-50%-ra - no azzal mit teszel, ha kimegy az utcára és az adott ország parlamentjét beledózerolja képviselőstül az adott ország Dunájába"

50 % ember meg bőven semmi egy igazi rendszerváltáshoz.

Tehát nem akarok ötletek adni a háttérhatalomnak, de volt már ilyen a történelemben, még egy ország felét is simán likvidálni lehet - és ez már bőven elrettentő példa hogy a maradék lemond az ükunokája jogairól is csak hagyják élni.

a másik pedig az, hogy fel lehet szeletelni az elégedetlen tömeget (ezt kormányunk csinálja is jópár éve amióta kiderült hogy ámítás az ő politikájuk is és csak 100 család barátja ez a rendszer) - és egymás ellen kijátszani.

Aztán lehet igérgetni. A házadat elveszem de milyen jó, visszabérelheted és amig ránk szavazol addig örökbérleted van.

Aztán lehet az is hogy akitől minden elvettek ingyen kap alapető élelmet akkor is ha nincs munkája.
stb stb
stb.

A mai rendszer is egy kicsit rabszolgarendszer, de még (amíg van bármi kicsid is, saját lakásod, kocsid,) addig tudsz mihez nyúlni és van "lehetőséged" valamire, vagy bármire "nemet" mondani.
ha egy törvénnyel elvesznek mindent, akkor nem tudsz nemet mondani ha a halál - éhhalál és egyéb nyomorúságok vannak hősi halál opcióként (hacsak nem inkább azt választod:)

Deansdale 2022.03.10. 19:45:38

@Frederick2: "Örülök, hogy ilyen könyveket is kiadhatok a kölcsönzőpultnál az olvasónak."

Szép csöndben dobd ki a kukába, ki fogja megtudni?

GABOR2 2022.03.10. 20:31:42

@icipicicsipa: "Szóval nagyon jók ezek a fikciók, csak azt mondjátok meg utána"

Nézd... nyugaton sok helyen már az emberek eleve nem lakástulajdonosok, hanem bérlik. Amíg az illető fiatal és dolgozok addig nem lesz gond... csak majd utánna, vagy mi van ha hirtelen beteg lesz és nem tudja fizetni a részleteket? De talán ezért is kell a feltétel nélküli alapjövedelem, hogy amikor a változások lesznek, mondhassák, hogy úgyse lesz olyan, hogy nem tudsz semmit se fizetni.

Mia and Me 2022.03.10. 22:20:05

@Frederick2: "Örülök, hogy ilyen könyveket is kiadhatok a kölcsönzőpultnál az olvasónak."

esetleg rögtön mindenkinek ajánlhatnál mellé egy nemváltó műtétet :D, ha már ilyen sz.r mindenkinek :)

Frederick2 2022.03.10. 22:21:02

@Deansdale: Ilyet egy könyvtáros nem tesz. Nincs könyvégetés. Elvek. Én még a Mein Kampf-ot is megőrizném az állományban, és rendelkezésére bocsátanám az olvasónak, ha igényt tart rá.

Amit én hiányolok ilyenkor, az a konzervatív ellenpropaganda, a jobber ellenhangok a kultúrában. Jobboldali kormányunk van, mégis a baloldal hangja erősebb, mint a jobboldalé. Abszurd.

Frederick2 2022.03.10. 22:30:02

@Mia and Me: Olvasd el alatta a kommenteket.

moly.hu/konyvek/budai-lotti-rizsporos-hetkoznapok-3

Nem értem, mi baja van amúgy ezeknek a nőknek. A 21. századi Európában nincsen rendszerszinten elnyomva a nő. Egyes esetek előfordulnak, de tömegesen nem. Sőt, ellenkezőleg, a modern európai nő olyan szabadságjogokat élvez, hogy bánatos irigykedéssel bámul utánuk a pakisztáni, az indiai, a dél-afrikai és az észak-koreai nő.

MI BAJUK VAN?

Az égvilágon semmi komolyabb problémájuk nincsen, amiért felelőssé tehető a férfi. Egyszerűen a feminista propagandaanyagok, mint ez a könyv is, meggyőzte őket, hogy a férfiak mekkora rohadtak velük szemben. Ezek a nők alapjáraton frusztráltak voltak, maguk sem tudják az okát, a feminizmus pedig adott egy bűnbakot, akin levezethetik a feszkót: ez a férfi.

Nem, nem értem ezeket a nőket. Számomra a haragjuk értelmetlen, irracionális. "Nem logikus" - mondaná rájuk Mr. Spock.

2022.03.11. 00:16:46

Nem tudom ki ez meg mennyire őszinte, vagy nem, de az első kb két perc után most ide teszem, mert tetszetős szerintem, amibe belekezd:
Ted Cruz LASHES OUT On Nancy Pelosi And The Entire Democrats In Congress

www.youtube.com/watch?v=NH7-GQh-M5Y

2022.03.11. 02:00:37

Még egy érdekes, nem hosszú, szerintem nagyon jó ez is, kb 10 perc:

Candace Owens Gets Up And HUMILIATES Dr. Fauci And The Entire Democrats
www.youtube.com/watch?v=OgGxOK3qBDE

Deansdale 2022.03.11. 07:39:45

@icipicicsipa: Ted Cruz texasi republikánus szenátor, 2016-ban a párton belül Trump fő ellenfele volt az elnökjelölti pozícióért, aztán mikor ott megszívta a mainstream jobbosságból átváltott az alt-right irányba, azóta szimpatikusabb lett és jócskán megnőtt a népszerűsége.

2022.03.11. 13:05:23

@Deansdale:

Ez a srác is elég jó arcnak tűnik.
Helyretesz egy "újságírót".

Ron DeSantis ‘schooled’ journalist over education bill
www.youtube.com/watch?v=tmQQj5f9ByY

2022.03.11. 13:08:30

A Facebookot és az Instagramot működtető cég, a Meta bejelentette, hogy néhány országban lazítanak a gyűlöletbeszédet korlátozó szabályaikon az orosz-ukrán háború miatt – írja a Reuters.

A Reuters minderről azáltal értesült, hogy hozzájutott néhány, a cég belső levelezéséből származó e-mailhez. A hírügynökség szerint ezekben többek közt azt írták, hogy a változtatások által

MÉG AZ SEM FOGJA SÉRTENI AZ IRÁNYELVEKET, HA VALAKI VLAGYIMIR PUTYIN OROSZ ELNÖK VAGY ALJAKSZANDR LUKASENKA BELARUSZ ELNÖK HALÁLÁT KÍVÁNJA.

A hírügynökség szerint ugyanis a Meta egyik belsős e-mailjében azt írták: a két elnök halálát kívánó posztokat is engedélyezni fogják abban az esetben, ha azokban nincs konkrét felszólítás arra, hogy hol, illetve miként kellene végrehajtani a gyilkosságot.

index.hu/kulfold/2022/03/11/a-facebook-engedelyezi-az-oroszok-elleni-gyuloletbeszedet-lehet-vlagyimir-putyin-halalat-kivanni/

Semmiben nem különbözünk egymástól.
Csak ideológiákat gyártunk a hazugságra, arra, hogy mi jobbak vagyunk a másiknál.

2022.03.11. 13:11:39

Kezdődött azzal, hogy rámutattunk valakire, hogy orosz: elvesszük a házát, autóját, munkahelyét.

Jogállam meg demokrácia zászló alatt.
Most jött ez.
Kíváncsi vagyok, mikor jön az, hogy most akkor 1-2 órán át össze lehet verni orosz embereket az utcán és nem lesz büntetve.

Aztán meg a gyilkolás.

Vajon mennyi ideig jutunk el addig?

2022.03.11. 13:15:49

Egyébként milyen görbe tükör a társadalomra az, hogy leírunk valamit az orosz részről, hogy ott milyen mocsok van, majd egy kis idő múlva - persze a szükséges idoelógiákat mellé téve - ugyan azon az úton elkezd menni ez a társadalom is.

Ügyesek vagyunk, nem?
:)

Deansdale 2022.03.11. 14:54:25

@icipicicsipa: "Egyébként milyen görbe tükör a társadalomra az, hogy leírunk valamit az orosz részről, hogy ott milyen mocsok van, majd egy kis idő múlva - persze a szükséges idoelógiákat mellé téve - ugyan azon az úton elkezd menni ez a társadalom is."

Ez semmit nem mond a társadalomról, ugyanis amiről beszélsz az a háttérhatalmi propaganda, amit felülről nyomnak ránk. Ne keverd össze azt, amit egy szűk elit akar és reklámoz, azzal, hogy milyen az emberiség. Ez más témákra is vonatkozik, pl. amikor egy sci-fiben azt látod, hogy a csudaszupi jövőben keveredve élnek a fajok és kicsattannak a harmóniától, az ugyanannak a háttérhatalomnak az ugyanolyan debil propagandája, mint hogy a ruszkikat gyűlölni kell. Ne az irányítsa már az elméd, hogy mit látsz a tévében, ember, szedd össze magad.

Mia and Me 2022.03.11. 18:36:37

@Frederick2: Mindenkinek van baja.
Egyik nem se érti a másikat, mert nőként és pasiként vizsgálgatják egymást.
Nem emberként.
Egyébként a bajuk is gondolom nagyrészt a társadalom működésének ilyen jellegű problémáiból adódik: hogy bizonyos helyzetekben a nőket "nézi" embernek a rendszer és a férfiakat agyatlan f.szoknak, bizonyos helyzetekben meg a férfiakat nézi csak embernek, a nőket meg valami szükséges koloncnak a szaporodáshoz. És aztán ennek az ezernyi vetülete a mindennapi életben.
Szóval hidd el, mindenkinek van baja :).
Ezen nem sokat segít az, hogy örüljünk mi nők hogy már szavazhatunk ;-)

(bár én nem olvastam a könyvet)

Mia and Me 2022.03.11. 18:38:13

@icipicicsipa: jé ilyen halálkivánós rész is volt a Balck Mirrorban ....

2022.03.12. 01:05:13

Estére bedobok egy ilyet, úgyis régen volt ilyen jellegű cucc:

www.youtube.com/watch?v=7LuSP4QaXiQ

További szépeket!
:)

2022.03.12. 10:25:08

Egy elgondolkodtató poszt az Uncut News Hungary telegram csatornáról:
"Mint látjátok, az ukrajnai laborok témája nem csak a mainstream médiában, de már az alternatív csatornákon is terjed, mint a futótűz. A Telegram csatornák egyik fontos témája lett. Ennek a terjesztésében az orosz hivatalos források is részt vesznek. A lényeg: hogy eljusson mindenhova. Egy olyan dezinformáció ez, ami szépen fű alatt eljut mindenhova. Még a másként gondolkodók fejébe is befúrja magát, hála az alternatív csatornák "felébredt" tulajdonosainak, akik képtelenek rájönni a manipulációra. Szerintetek mégis minek az előkészítése ez? A háború miatt esetlegesen kiszabaduló kórokozók? Lehet gondolkodni mindenkinek. Főleg a kedves "alternatív" csatornák "felébredt" tulajdonosainak - akik részt vesznek ennek a HOAX-nak a terjesztésében."

Deansdale 2022.03.12. 13:27:37

@vodkasprite: Jó lenne tudni mire alapozza, hogy nincsenek ott biolaborok, baszki, mert ennyiből csak úgy tűnik, hogy nulla tudással osztja az észt. Körbement Ukrajnában és látta, hogy nincsenek ott a laborok, vagy mi?

GABOR2 2022.03.12. 13:56:21

@vodkasprite: Ez már nem kérdés, hogy vannak.

Frederick2 2022.03.13. 05:46:59

@Deansdale: Ha már említetted a cigányokat...

Három népcsoport menekült át Ukrajnából Magyarországra:
- ukránok
- kárpátaljai magyarok
- ukrajnai cigányok

Felteszem a költői kérdést:
Vajon ezek az ukrajnai cigányok a nyakunkon maradnak-e? Vagy visszamennek Ukrajnába?

Válaszolok: a nyakukon maradnak. Több lett a cigány. Ugye, örülsz neki? :D :P

Frederick2 2022.03.13. 05:49:35

@Deansdale: Na jó, negyedik népcsoportként ott vannak a néger "egyetemisták". Akik valszeg migráncsok. De abból kevés érkezett. Meg amúgy is vadásszák őket a magyar hatóságok.

Frederick2 2022.03.13. 06:48:46

@Mme.Brioche: Nézd csak! Itt egy lista azon pedagógusokról, akik támogatják az LMBT-t. (Nem teljes. Állitólag folyamatosan frissitik.) Érdemes elolvasni a néhány név alatti jellemzést is.

szentkoronaradio.com/blog/2022/03/12/a-magyar-iskolak-szegyenei-ok-tanitjak-lmbtqp-ideologiaval-fuszerezve-gyermekeinket-1-resz/

Már folyik az érzékenyítés a magyar iskolákban, méghozzá a liberális pedagógusok által. Osztályfönöki órákon jönnek elő az LMBT-témák. Van olyan tanár, aki már érzékenyít transz témában is. Ijesztő, nemde?

A FIDESZ nyomatja a gyermekvédelmi népszavavázt, viszont simán benn hagyja a magyar iskolarendszerben ezeket a gyermekekre veszélyt jelentő pedagógusokat. Listázni kellene, a lista alapján pedig ki kellene rúgatni őket az állásukból. Az ilyen ember ne neveljen és okítson gyerekeket! Menjen inkább műkörmösnek, fodrásznak vagy virágkötőnek!

2022.03.13. 11:02:53

@Deansdale: Úgy értem, hogy az Ukrajnában lévő biolaborok témájának felszínen tartása + a háború jó ürügy lehet a következő vírus elindításához Billyéknek.

-JzK- 2022.03.15. 02:36:40

@Frederick2:
Kifelejtetted az ezerszámra érkező feketét. Állítólag mind egyetemista volt Ukrajnában. Bár szerintem egy jó részük ugyanaz a banda, aki Lengyelországba akart átmenni nem is olyan rég. Magyarul a sima betolakodó kokerók, csak tudják, hogy azt kell most hazudni, hogy ukrajnai egyetemista volt. Pont úgy, mint 2015-ben mindenki szírnek hazudta magát.

24.hu/kozelet/2022/03/09/orosz-ukran-haboru-afrikai-menekultek-almassy-ter/

Frederick2 2022.03.15. 06:59:29

@-JzK-: Láttam a 24 és a 444 által készített riportfilmeket az ukrán menekültekről, ahol megszólaltatnak feketéket is. A 24 és a 444 riporterei nagyon kedvesek, nagyon elfogadóak voltak a négerekkel. Cseppet sem volt gyanús! :P Semmi kétség, az "érzékeny" balliberális értelmiség segíti őket.

Deansdale 2022.03.15. 08:24:30

@-JzK-: A haaretz-es link indokolja a világ összes antiszemitizmusát.

Wildhunt 2022.03.15. 11:33:19

@Frederick2: nem nyert. Jelenleg az ukrajnai cigányok ingáznak a határon : naponta átjönnek, összeszedik az elérhető segélyt és ingyenkaját majd hazamennek. Megtekinthető a Surány - Barabás - Lónya vonalon.

Frederick2 2022.03.15. 12:17:45

@Wildhunt:

"nem nyert."

Tudtom nélkül részt vettem egy nyereményjátékban? És mit nem nyertem?

"Jelenleg az ukrajnai cigányok ingáznak a határon : naponta átjönnek, összeszedik az elérhető segélyt és ingyen kaját, majd hazamennek."

Akkor az én rossz híremet üti a te jó híred. De akkor ez jó, nem? :) Én meg itt ijesztgettem Deansdale-t ilyen fake news-szel!

Dobsz egy linket is ezzel kapcsolatban?

Frederick2 2022.03.15. 13:07:42

@Deansdale:

"A haaretz-es link indokolja a világ összes antiszemitizmusát."

Szerintem neked nincs szükséged zsidókra az antiszemitizmushoz. Elég csak arra gondolnod, hogy "zsidó", és már jön is az élmény.

békaapu 2022.03.15. 13:30:20

@Frederick2:
Mesélek egy élményemet, gondold tovább a témában.

A horvát háború idején vonatoztunk késleltetett nászútra a feleségemmel.. Görögországba. Szerbián keresztül.
Nem féltünk, mert mit lehetne tőlünk elvenni.. két bőrönddel mentünk összesen. A Hellas expressz Szerbián keresztül belföldi gyorsvonatként közlekedett : egyre többen jöttek.
Amíg egy-egy szerb ült bent mellettünk, addíg egész jól szót értettünk, mert még hatott az orosznyelv-oktatás. Időjárás, úticél, vonatkésés, lakodalom.. nászút.. volt beszédtéma.
Aztán mikor már kettőnél többen ültek bent a fülkében, akkor elkezdtek vallatni bennünket a háborúról, a horvátoknak szállított magyar fegyverekről, a "fizessünk nekik egy sört" -ről.. aztán az ezer márkáért megvásárolni kívánt feleségemről..
És mikor egy nagyobb állomáson leszálltak elegen, akkor megint visszavettek az arcukból.
Egyszerűen a megfelelő létszám előhozta belőlük azt a stílust, amit csak egyféleképpen lehet értelmezni.
De ha ezt az értelmezésemet ők utóbb egyénenként olvasnák, akkor kikérnék maguknak - mert ez előítéletesség, meg rasszizmus.

Ugyanezt a véleményedre átfordítva : egyénenként lehet hogy hibátlan zsidó identitású ismerőseid vannak. DE..
..de volt már dolgod közösségükkel is? Ellenérdekelt ügyed?

2022.03.15. 13:45:33

@békaapu: Nem kell ismerni egyetlen zsidót sem, alapból is lehetnek ellenszenvesek, csak úgy. Mint ahogy azt sem kell megindokolnom, hogy miért nem szeretem a kék színt.

Nekem meg azért ellenszenvesek, mert kikiáltották magukat a kiválasztott népnek, és mindenki más pedig goj, aki állattal egyenértékű szerintük, és lehetne sorolni.
Lol, hát szeretgesse őket, aki akarja, de én had döntsem már el, hogy kivel szimpatizálok.

békaapu 2022.03.15. 15:09:45

@vodkasprite:
Az érzelmeken alapuló viszonyulás elég síkos terep.
Viszont ezen az alapon sokkal könnyebb elhatározásra jutni.

Az a nehéz az érzelmi alapú viszonyulással, hogy csalódás esetén át kéne gondolni a többi módszerhez képest ennek a buktatóit.

Irigylem, hogy megmaradhattál ennyi idős korodra is ilyennek.

2022.03.15. 15:55:52

@békaapu: Abban mi az érzelmeken alapuló viszonyulás, ha megismertem a vallási alapszövegeik nem zsidókra vonatkozó részét, és zsigeri védekező reakciót váltott ki? :D

2022.03.15. 15:59:13

@vodkasprite: Na de, hogy ne feszítsem túl a témát. A zsidók legnagyobb része nyilván nem az általam kiemelt résszel van elfoglalva, úgyhogy velük semmi bajom.

békaapu 2022.03.15. 17:48:40

@vodkasprite:
Ebben így semmi a világon.
Ez egy józan felfogás helyes ítélete.

Csak amit 13 45 -kor írtál, az volt olyan..

Jó hogy jobban érthetlek.

Wildhunt 2022.03.15. 18:09:37

@Frederick2: linket? Menj le Surányba és nézd meg.

2022.03.17. 15:24:02

Lavrov: Ez a háború elsősorban nem Ukrajnáról szól
index.hu/kulfold/2022/03/17/haboru-oroszorszag-ukrajna-szergej-lavrov-egyesult-allamok-europa-beketargyalas/
.......
A Nyugat nem akart békés megoldásokat A külügyminiszter elmondta, hogy a Nyugat nem akarta a konfliktus békés megoldását. „Ez egyáltalán nem Ukrajnáról szól. Nem csak és nem is annyira Ukrajnáról, hanem a világrendről” – jelentette ki a miniszter. Hozzátette: az Egyesült Államok Joe Biden elnöksége alatt Európa leigázását tűzte ki célul, és elérte, hogy megkérdőjelezhetetlenül ragaszkodjon az amerikai irányvonalhoz.
......
Ukrajna demilitarizálása kulcsfontosságú Ukrajna demilitarizációjával kapcsolatban elmondta, hogy ki kell vonni azokat a fegyvereket a térségből, amelyek nagy veszélyt jelentenek. Ugyanakkor megjegyezte, hogy úgy gondolja, az ukrán politikát nagyban befolyásolja az Egyesült Államok hatása. Nem emlékszem ilyen abszolút őrült politikára, amit az Egyesült Államok folytat – tette hozzá. Megjegyezte, hogy egyáltalán nem látnak érdeklődést a kialakult helyzet gyors rendezése iránt az Egyesült Államok részéről. Elmondása szerint ha erre törekednének, akkor minden lehetőségük meglenne rá. Lavrov szerint el kellene magyarázniuk az ukrán elnöknek, hogy kompromisszumokat kell keresni, megérteni a másik fél követeléseit, „álláspontjaik jogszerűségét”. De nem teszik, mert szerintük jogellenesek vagy illegitimek, mégpedig azért, mert uralni akarják a világot, és nem akarják magukat arra a kötelezettségre korlátozni, hogy figyelembe vegyék mások érdekeit. Ledarálták Európát – fogalmazott. Hozzátette, hogy szerinte az is nyilvánvaló, hogy a német területen tartózkodó amerikai csapatok hatalmas száma is befolyásolja a döntéshozatal függetlenségét.

2022.03.17. 15:42:26

"Ukrajna csendben bejelentette, hogy ő az első ország, amely végrehajtja a WEF 'Great Reset"-jét, és a Diia alkalmazáson belül létrehozza az egyetemes alapjövedelmet (UBI), a digitális személyazonosítót és az oltási útlevelet ötvöző szociális kreditrendszert."
twitter.com/SikhForTruth/status/1504146438007230466?
t=s9EzqC5EtanSRQHOBnmXwg&s=09

Mia and Me 2022.03.17. 16:02:10

@Deansdale: vannak. plusz azzal is kihúzta a gyufát, hogy atomfegyverekkel is szemeznek. Már tavaly ilyenkor azzal fenyegetőztek hogy ha nyugat nem öleli őket keblére, na akkor ők is beállnak atom-gomb tulajdonosnak, csak akkor még mindenki a kovidnáthával volt elfoglalva.
www.hetek.hu/cikkek/online/ukrajna-berlini-nagykovete-kijev-atombomba-beszerzeset-fontolora

Mellesleg csinálni is tudnak mert ott a sok atomerőmű.

2022.03.17. 16:20:54

@Mia and Me:

Atomfegyver birtoklása: emberiség elleni bűn.

valis47 2022.03.17. 16:51:19

@Wildhunt: Amíg hazamennek, addig jó.

2022.03.17. 17:49:59

Most jutott eszembe.

Gesztus értékként vajon melyik kormány illetve parlament miniszterelnökei mondanak le a fizetésükről a dolgok állása végett vagy mondjuk ugyan ilyen módon - gesztusként - egységesen megszavazzák azt, hogy mondjuk a tizedéért "dolgoznak" a továbbiakban?
:)

2022.03.17. 17:54:09

"parlament miniszterelnökei"
+ miniszterei és képviselői
Na, így kicsivel jobb. :)

2022.03.18. 01:12:13

Ez ugye vicc?
"Európai politikusok nyílt levélben kérik a Nobel-bizottságot, hogy tegyék lehetővé Zelenszkij és Ukrajna jelölését a béke-Nobel-díjra"
444.hu/2022/03/17/europai-politikusok-nyilt-levelben-kerik-a-nobel-bizottsagot-hogy-tegyek-lehetove-zelenszkij-es-ukrajna-jeloleset-a-beke-nobel-dijra?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=europai-politikusok-nyilt-levelben-kerik-a-nobel-bizottsagot-hogy-tegyek-lehetove-zelenszkij-es-ukrajna-jeloleset-a-beke-nobel-dijra

Figyu:

Nobel-békedíj
Alfred Nobel szándéka szerint a díjazott „legyen az a személy, aki a legtöbbet vagy a legkimagaslóbban tette a nemzetek barátságáért, a fegyveres erők csökkentéséért vagy megszüntetéséért, vagy békekongresszusok tartásáért és előkészítéséért.”
hu.wikipedia.org/wiki/Nobel-b%C3%A9ked%C3%ADj

Érted?
Szóval aki kiosztja a fegyvert a lakosság minden tagjának meg ellenállásra buzdít meg harcra, meg közben "a sírban lesz nyugalmatok" szöveget nyomja, az békedíjas legyen.
:D

Mi van itt, mi ez a baromság, ez az beteg őrület.
Mit csinálnak a "vezetőink", mi ez??
:)

2022.03.18. 08:23:53

@icipicicsipa: Hi*tler is volt az év embere.

2022.03.18. 08:24:41

@icipicicsipa: Amúgy eszembe jut egy játék, ott az amerikai katonák mindig azt mondták, hogy "We fight for peace"

Deansdale 2022.03.18. 08:32:55

@icipicicsipa: Bohócvilágban élünk, ez van. Eljutottunk abba a fázisba, hogy a nyugati világban már van elég péppé hülyített agymosott szerencsétlen NPC, akikkel bármit meg lehet etetni, és a médiával rájuk mutogatni, hogy ők a közvélemény, amivel a normális, csendes többséget be lehet kussoltatni. Már ebben élünk, csak az a bizonyos csendes többség ezt még nem látja át, mostanában kezd ráébredezni hogy valami mintha nem stimmelne a politikával és a médiával, meg a világ "vezetőivel".

2022.03.18. 09:35:30

@Deansdale: csak idő kérdése, és saját magukra fogják ráhívni a karantén rendőrséget az emberek, mert a karanténtábor jelenti számukra az egyetlen biztonságos helyet a Földön. :)

Mia and Me 2022.03.18. 11:39:01

@vodkasprite: amíg magukra hívják addig teljesen oké. csak rám a szomszédra ne hívják :)

Igazából az egész társadalom ott van elb.szva hogy mindenki (vagy legalábbis sokan) a másik dolgával, kinézetével, helyzetével, egészségi állapotával, akármijével foglalkozik.

2022.03.18. 13:18:35

@Mia and Me:

Az egész társadalom ott van elbaxva, hogy mindenki ideológiákkal mentegeti magát.

Azért szabad nekem, azért nem baj, hogy én ezt meg azt csinálom, azért csinálhatom ezt meg az, mert a másik is ezt tette.
Ez az egyetlen egy baj.

Attól nem lesz baj, mert valaki a másikkal foglalkozik.
Az egy dolog.

Ketten vagyunk és egymással foglalkozunk.
Na paff, maximum nyomoronc életünk lesz, mert boldogtalanok lehetünk tőle.

De az, amikor ezt cselekszük meg, amit leírtam, hogy ha két ember a társadalom és egymás hazug tetteit nem elítéljük és elkezdjük a fenti módon ping-pongban cselekedni, tenni és élni, na akkor lesz végünk.

Nincs olyan, hogy valaki azért tehet meg valamit, mert a másik is megtette.
Pont.
Az semmivel nem több, csak egy ugyan olyan aljas, mocskos, semmirekellő hazug utolsó sz@r senkiházi.

Mindenki.
Már bocsánat.
De ez a helyzet.

Ha majd ebből a mocsokból kihúzza az ember a fejét, akkor elindulhatunk a javulás útján.
Addig meg egykupacnyi mocsok vagyunk, csak azt hisszük magunkról, hogy különbek.

2022.03.19. 13:37:34

Egyébként filózgattam azon, hogy ez a "Nato"-sdi meg minden olyan, ami a háborúba húz - fegyverkezés ide-oda - vajon mire jó meg mi is?
Kell nyitni egy Youtube-Tik-Tok-Twitter-Facebook csatornát a kormánynak illetve nemzetközi híradást is meghirdetni, és kijelenteni azt, hogy a ettől és ettől a naptól fogva Magyarország semleges állapotba kíván lépni és minden háborút - és fegyverkezést is ezáltal - elutasító országgá nyilvánítja magát.
Ezt közölni az egész világgal, hogy minden agressziót és háborút elutasítunk a világban de azáltal, hogy a hazugság ilyen mértékű lett, Magyarország kilép a nemzetközi hírek és beszédek világából és a semlegességet és a békét választja ezáltal.
Valami ilyet kellene lépni talán.
Egy kósza gondolat.

GABOR2 2022.03.20. 13:44:03

Sziasztok írtam egy cikket, az egyik globalizációs elméletről, miszerint a globalizáció miatt eljön a béke... és hogy ez most hogyan is működött igazából a gyakorlatban. Meg pár egyéb story:

ujtechkor.blog.hu/2022/03/20/a_globalizacio_visszavag_es_egyeb_storyk

GABOR2 2022.03.20. 15:37:28

Egy izelíő az írásomból. Az egyik ukrán képviselőasszony azt mondja, hogy ők nemcsak Ukrajnáért, hanem az Új Világrendért harcolnak:

www.youtube.com/watch?v=sKFdNnlTbG4

2022.03.21. 13:02:36

Egy volt ukrán képviselő felesége közel 10 milliárd forint értékű készpénzzel akart átjönni a magyar határon
2022. március 21. 10:54
Lekapcsolták.

Ukrainian media report that the wife of former MP Kotvytskyy tried to take $28 million and 1.3 million euros out of #Ukraine via #Zakarpattya.

The money was found by the #Hungarian border guards and forced to declare it.

mandiner.hu/cikk/20220321_egy_volt_ukran_kepviselo_felesege_kozel_10_milliard_forint_erteku_keszpenzzel_akart_atjonni_a_magyar_hataron

KalmanBlog 2022.03.21. 16:28:28

@icipicicsipa: Olvastam valahol hogy ez a képviselő nagyon hangosan korrupció ellenes volt.

Gondolom a 10 milliárdot a fő és mellékállásával kereste a felesége :-)

Mme.Brioche 2022.03.21. 16:32:02

@KalmanBlog: megspórolta a kosztpénzből :-D

2022.03.24. 17:10:54

A gyógyszeripar megpróbálta megszűntetni az ivermectint:
www.bitchute.com/video/vJ3tqpugTPiu/

2022.03.24. 18:57:44

Ezt nézzétek meg kérlek, 11 perc.

EP-ben:
"Köszönjük, egy ilyen demokráciaellenes nem kell az EP-be, kérem húzzon innen"
felszólalás a kettőből az egyik.
:)

PM Justin Trudeau Met Harsh Criticism from European Parliament MEPs

www.youtube.com/watch?v=QhKF4KdO4Bk

2022.03.24. 23:51:54

Trudeau-t már hárman zavarjták el az EP-ből:
A fourth European MP rebukes Mr Trudeau
www.youtube.com/watch?v=aOuJ2OVoPuE

Deansdale 2022.03.25. 07:53:33

@icipicicsipa: Most kicsit cinikus leszek és azt mondom, sokra megyünk ezzel a színházi előadással amiben Trudeaut böködik, a kamionosokat szétzavarták és a hatóságok zaklatják őket, a covid-intézkedések nagy része pedig továbbra is életben van Kanadában. Ez kb. olyan parasztvakító pótcselekvés mint Trump teljes munkássága volt: a konzervatívabbak jót szórakoztak a beszólásain meg a tweetjein, miközben a világ és az USA szép csöndben csúszott tovább a lejtőn.

2022.04.12. 03:14:59

Ne ítéld előre el a szöveget:

"Több mint 13 millió baromfit vágtak le Franciaországban a madárinfluenza miatt"

Franciaországban ritkán látott ütemben terjed a rendkívül fertőző vírus okozta járvány, amely feltehetően a vadon élő vándormadarak révén került az országba.

A mezőgazdasági minisztérium a Reuters brit hírügynökséggel hétfőn közölte: a kényszervágások száma azután tetőzött, hogy a vírus elérte a legnagyobb baromfitenyésztő vidékeket.

Április 8-áig 1230 gócpontot regisztráltak az ország baromfitelepein, amióta az elsőt november 26-án azonosították. Ez nyolcnaponta 10 százalékos növekedést jelent.
QP | Quality Placement

A rendkívül agresszív és fertőző H5N1 vírus gyorsan terjedt Európában az elmúlt hónapokban, több országban – például Olaszországban – tömeges kényszervágásokat hajtottak végre. A madárinfluenza terjedése aggodalmat váltott ki az ágazatban és a kormányok körében, mivel súlyos pusztulást idézhet elő az állományban, kereskedelmi korlátozásokat vezethetnek be miatta, és a vírus akár emberre is átterjedhet.

A madárinfluenza többnyire fertőzött vadmadarak ürülékével terjed. A fertőzött szárnyasból készített termékek fogyasztása révén az ember nem fertőződik meg, előfordul azonban, hogy a fertőzött baromfival érintkezve elkapja a betegséget.

Árnövekedéssel járhat a madárállomány megcsappanása, amelyről az orosz–ukrán konfliktussal összefüggésben ide kattintva olvashat.

index.hu/kulfold/2022/04/11/madarinfluenza-franciaorszag-kenyszervagasok-baromfiallomany-gazdasag/

2022.04.12. 03:24:40

És akkor folytatása:

Szóval jött egy "világjárvány", arra öt perc alatt lett teszt meg gyógyszer.
De ami van több éve és csak az élelmezéshez kapcsolódik, arra valahogy nincs ilyen dolog, ott nem lehet állományt menteni, ott olyan folyamat kell, hogy ilyen formán idézzen elő veszteséget és problémát a gazdaságban.

És milyen véletlen, pont most jött ez is a legnagyobb gazdasági rottyban.....hát mit tegyünk, ekkora balszerencsét, ugye.....

Deansdale 2022.04.12. 07:34:53

@icipicicsipa: A nyugati világban, főleg az USA-ban az utóbbi 2-3 évben rendszeresen pusztítanak el haszonállatot és terményt hasonló indokokkal, aztán meg széttárják a karjukat, hogy nincs mit tenni a hiányokkal és az inflációval. Pl. 2020-ban annyi tejet öntöttek ki, hogy attól már a halak kezdtek pusztulni.
www.greenmatters.com/p/dairy-industry-dumping-milk-killing-fish

Az a baj, hogy bármit megtehetnek, az emberiség kollektíve elég hülye ahhoz hogy a háttérhatalom úgy sakkozzon velünk ahogyan épp kedve tartja.

Deansdale 2022.04.12. 14:01:17

@icipicicsipa: Én a "szankciók" bejelentésének pillanatától mondogatom, hogy ezek a nyugati civilizáció tönkretételéről szólnak, a ruszkiknak nem fognak ártani semmit, sőt. Hogyan bünteti az Oroszországot, hogy az olajukat az EU helyett India veszi meg? Hát az, hogy a meki kivonul? LoL

2022.04.13. 10:52:11

Oroszpárti tüntetést szerveznek Budapesten
Az Oroszországot támogató felvonulás aprilis 30.-an 13 órakor indul a Hősök teréről, és az orosz nagykövetséghez tart majd. A szervezők azt szeretnék, hogy ne érje több szankció Oroszországot, illetve kijelentették, hogy elegük van az Európai Unió, az Egyesült Államok és az ukrán kormány folyamatos hazugságaiból, a NATO terjeszkedesebol az USA és nyugati gyarmatai világuralmi törekvéseibol.
---
God Bless Russia! Halal a khakhol fasisztakra! :)
www.youtube.com/watch?v=p-fm88TQDLA
Гимн России - Любэ

_Bubba4400 2022.04.13. 11:17:23

@Deansdale: "Én a "szankciók" bejelentésének pillanatától mondogatom, hogy ezek a nyugati civilizáció tönkretételéről szólnak, a ruszkiknak nem fognak ártani semmit, sőt. Hogyan bünteti az Oroszországot, hogy az olajukat az EU helyett India veszi meg? Hát az, hogy a meki kivonul? LoL"

Teljesen egyetértek. Csak én gondolom azt, hogy a "soha nem látott válság jön ránk az ukrajnai háború következményeként" kezdetű magyarázat inkább úgy szólna helyesen hogy "soha nem látott válság jön ránk az EU idióta oroszellenes szankciói miatt"? Értem én hogy elvek meg mi az etikus meg mi nem, de ezt még mindig le lehet nyomni értelmes emberek torkán, hogy az óriás drágulásért a ruszkik a hibásak?

Deansdale 2022.04.13. 11:18:19

@тельня́шка: Az ilyenfajta fasisztázást nem kedvelem, akkor sem ha az ukrán csapatok egy töredékénél majdnem jogos. (Nácik, nem fasiszták.)

_Bubba4400 2022.04.13. 11:20:50

@icipicicsipa: "A madárinfluenza többnyire fertőzött vadmadarak ürülékével terjed."

Azon röhögök, hogy eszembe jutott hogy két évig itt a szennyvízből jósolták meg hogy jövő héten Kecskeméten és Pécsett emelkedni fog a koronás betegek száma (nyilván úgy is lett), valamiért eszembe jutott erről az ürülékes sztoriról :D

Deansdale 2022.04.13. 11:29:59

@_Bubba4400: Az a röhej, hogy igazából még a szankciókat is bőven beelőzi a mesterséges válság, mert pl. mi a franc indokolja a magyar élelmiszerárak emelkedését az elmúlt hónapokban? Amennyire tudom gyakorlatilag semmilyen élelmiszert nem importálunk egyik háborús féltől sem, mégis 10-20-30%-al drágult minden. A benzinár sem indokolja ezt, főleg mivel fixesítette a kormány, de a szállítási költség úgyis csak töredéke a dolgok árának. Sőt, maga a benzinár emelkedése is kérdéses, ugyanis a világpiacon volt már drágább az olaj, és akkor a benzin olcsóbb volt.

Minden jel arra mutat, hogy a krízis abszolút mesterséges - szándékosan belezik ki a nyugati világ középosztályát illetve a KKV-kat, előbb a covid ürügyén, most meg a háborúén. Az infláció 99%-ban annak a következménye, hogy a bankster elit vagonszámra nyomtatja a dollárt, amit a saját haverjaik között osztanak szét, amivel gyakorlatilag felvásárolják a világot, így egyszerre két fronton nyomnak minket a great reset felé. A mi kis pénzünk egyre kevesebbet ér, közben a kézzelfogható vagyon hozzájuk vándorol, mi meg majd bérelhetjük.

Soha nem látott válság jön ránk az elit akaratából...

Ja, India felajánlotta, hogy szállít élelmiszert bárkinek, de a WTO nem hajlandó kereskedni velük :)
economictimes.indiatimes.com/news/india/modi-says-india-ready-to-supply-food-stock-to-world-if-wto-gives-nod/articleshow/90795076.cms

2022.04.13. 15:38:54

@Deansdale: Hát lehet nagyon visszatetsző lesz, ami eszembe jutott, de szerintem nincs nagyon mit tenni, muszáj több pénzt keresni. És ennyi, több pénz = nagyobb mobilitás, szabadság, több lehetőség, ha helyzet van. Szóval, aki fosik a jövőtől, az képezze magát, és keressen több pénzt.

Deansdale 2022.04.13. 16:23:47

@vodkasprite: Természetesen igazad van, legalábbis bizonyos értelemben. Viszont én már túl öreg vagyok ahhoz, hogy az időmet és energiámat a munkára akarjam fókuszálni, a jobban fizető munkahelyért való házalás gondolatától a gyomrom forog, az érdektelen dolgok erőltetett tanulásáról pedig ne is beszéljünk, szóval inkább más megoldásokat keresek. Amit te a krízisben majd megveszel tripla áron, én azt vagy már betáraztam, vagy megtermesztem magamnak, vagy keresek rá olcsó alternatívát/kerülőutat :) Aztán a jövő majd eldönti, kinek milyen stratégia volt helyes vagy helytelen, és simán lehet, hogy mindketten jól döntünk a magunk módján. Ebben a helyzetben nincs "egy helyes út", vagy legalábbis egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik lesz az...

2022.04.13. 20:27:32

@Deansdale: így van; a pénz csak eszköz, ebből pedig következik az, amit írtál.

más: TikTokon, telegramon naponta jönnek már a kínai karanténtáboros videók. Jól megszerkesztettek is, így biztosan a kondicionálás is benne van a szép új világra. Vajon miért nem emelik fel ez ellen a szavukat nemzetközi szervezetek? (A kérdés persze csak költői, a célom csupán rávilágítani a valóság természetére).

Dr. Oz, (török-amerikai televíziós személyiség, nyugdíjas orvos ) a wuhani bezárásokról: „Le kell másolni, amit tettek! Fogjuk a tervüket, és ismételjük meg itt, ebben az országban.”

VT 135 2022.04.14. 08:33:21

@тельня́шка:
'Halal a khakhol fasisztakra"

Ezt ne. Ez ugyanaz a hányadék, gyűlöletpropaganda mintázat, mint ami a nyugati médiából árad az oroszok felé.

Támogatom a jogos önvédelmet, a békés együttműködést, a háttérhatalmi elit elleni fellépést, de a régi, egymás ellen uszító mintázatokat nem - az ugyanis pont a háttérhatalmi elit céljai felé visz. A bűnösöket büntessék meg, de önmagában az, h valakire ráaggatod, h "trappista", az ugyanaz a szélsőbalos, totalitárius világszemlélet és valóságértelmezés, mint amelyik most Oroszországot támadja és támadta.

2022.04.14. 11:51:03

@Deansdale:

"Minden jel arra mutat, hogy a krízis abszolút mesterséges - szándékosan belezik ki a nyugati világ középosztályát illetve a KKV-kat, előbb a covid ürügyén, most meg a háborúén"
+ a dollárnyomtatással is egyet értek, hogy saját maguknak csinálnak annyi pénzt, amivel bármit megvehetnek.
Valahogy ezeket így gondolom én is, ahogy ezt te leírtad.
De van itt még valami.
Ami ezektől független, az pedig az emberi mohóság.
Mondok példákat.
Bérlemény kiadások.
Magán illetve vállalkozási célú, lakás és munkahely célú.
Mikor már régen kitermelte már az árát vagy ha csak a régi árban tartaná a bérleti díjat, akkor is egy csodálatos kényelmes bevételi forrás lenne minden téren, de nem.
Mert egész egyszerűen, az egyénnek is mindnél több kell.

Engem már "köpködtek" meg gazdasági fórumon azért, mert felvetettem, hogy akinek csillió dollárja van - és mellé még mondjuk már 70-80-90 évét tapossa - miért az a cél, hogy kétszer annyi csillió dollárja legyen???
És erre én voltam a hülye.

Szóval nagyon kényelmes lenne az, hogy ráfogjuk ezt a hatalomra, de az van, hogy egyrészt ebbe a "kisember" is benne van egyszer így is, legalábbis egy elég jelentős tömeg.
A mohóság és a szerénység egészséges meglétének hiánya is kellene illetve kellett volna....

VT 135 2022.04.14. 11:56:31

@Deansdale:
Lehet, h tévedek, de tudtommal egyelőre senkinek nincs megtiltva, h exportáljon az országból élelmiszert. Ha pedig kifelé kétszeres áron tudja eladni, akkor 1., Itthon is növekedni fog az ár. 2., Itthon végül kevesebb lesz belőle, ezért a hiányból fakadóan nő az ár.

Deansdale 2022.04.15. 09:00:24

@VT 135: Gabonaexport már le van állítva, meg szóját se lehet kivinni :)
index.hu/gazdasag/2022/03/06/haboru-ukrajna-gabonakivitel-tiltas-export-rendelet/

Szerintem az infláció 90%-a mesterséges (dollárnyomtatás, profittermelés), és csak 10% az ami ténylegesen ráfogható a világeseményekre. A benzinárnál is kiderült, hogy az olajcégek rekord nyereséget termelnek - akkor miről beszélünk? Nem azért emelkedett az ár, mert különben csődbe mentek volna, mert Ukrajna, hanem mert így többet (vagy legalábbis ugyanannyit) kaszálnak. Aztán hogy ez szimpla mohóság, vagy a great reset megvalósítása, arról mindenki azt gondol amit akar.

2022.04.15. 13:53:25

@Deansdale:
" Aztán hogy ez szimpla mohóság, vagy a great reset megvalósítása, "

A "great reset" dolog atttól tud megvalósulni, hogy az ember ekkora gyarló.
Ok-okozat és a saját farkába harapó kígyó, azt hiszem.

A komolyabb folyamatok kezdete: a Covid.
Ahol tudták, hogy lesznek olyanok - a megbízott és fizetett embereken kívül - akik tudják, hogy ez egy kamu, de belemennek a "játékba" a pénzért. A hírnévért, a pozícióért, státuszért. Lásd mondjuk "víruskutató meg járványmatematikus"
(ez a járványmatematikus szerintem illetve számomra az egyik legnagyobb bullshit, ami röhejes és abszurd baromság és egy vödörnyi fos - már bocsánat - csak lehet a világban)

Tehát ezek a dolgok ilyen-olyan formában.

És akkor hozzácsapjuk a többi gyarló emberi reakciót és beépítjük - illetve tudjuk is, hogy mi várható - előre a folyamatokba, hogy mi fog következni nagy valószínűséggel.
És így lehet meg a "great reset" dolog, hogy az ember hozzárakja a maga kis kb 50%-át szerintem...
:)

2022.04.15. 13:58:05

Modsok még egy példát, keressetek rá vissza.
A magyar műtrágyagyár ellenzéki milliárdos kezében van, jött az ukárn háború meg a "gázhiány", sajnos nem tudunk gyártani.
Orbánék nyertek, Orbán nyilatkozata: akkor megvizsgáljuk ezt a műtrágyagyártást jogszabályilag.
Másnak cikkek között: közli a gyár, jön tőlünk a hír, beindul a gyártás, minden oké,

Keressetek rá, keressétek kis a cikkeket meg az eseményeket, ez most volt a választásoknál, most nem rángatom ide összerakva ezt az eseménysort, vissza lehet keresni és összerakni a dolgot.

Eladja az anyját is öt forintért, képes volt arra, hogy visszafogja a termelést még nagyobb problémát okozva ezzel az élelemezésben egy ilyen helyzetben.

És akkor mondjuk a sok kis ilyen itt-ott a világban mindenhol.
És a dominósor dőlöget tovább....

2022.04.15. 14:09:38

Én sem voltam szent a dologban.

Mikor elkezdődött ez a covid, először azt hittem, hogy ez a világvége járvány.
Aztán rájöttem, hogy ez egy kamu.
Aztán tőzsdéztem maszkos cég részvényeivel és nyomtam a sódert a fórumokon, hogy felbeszéljem az árat, hogy " a maszk szuper és hogy ez életet ment".
De ez saját célú volt olyan téren, hogy szerettem volna magasabb árat nyilván.

Mondjuk akkor még azt hittem, ez egy ilyen rövid semmiség nem lesz a világban, csak egy kamu dolog ami átszalad, mert csak egy ilyen relatív "szokásos tőzsdei manipuláción" átmegy és kész. Aztán talán egy-két hét alatt rájöttem, hogy ez nem így van és ez egy globális mocsok kezdete és kifaroltam ebből az egészből.

Szóval anno én is beletettem a részem ebbe ilyen formán, mit kishal. Vagy egy kicsi dominó.
De aztán ahogy leesett ha jól emlékszem azalatt az egy-két hetes időszak alatt, hogy itt valami qrva nagy gebasz van, mondhatni "véres szájú" ellenvéleményessé mentem át és vagyok azóta az, ami vagyok és látom úgy a világot, ahogy.

Hogy ha ugyan azt teszem, amit addig - a pénzt tekintsem egy életcélnak - akkor mind magam mind a társadalmat a lejtő felé lökdösöm illetve ebben veszek részt, hogy afelé menjünk.

És szerintem aki ugyan így látta és látja és még mindig úgy tesz, ahogy anno én tettem, annak ugyan úgy fel kellene adnia, mert az a jó, ha így tesz, azt hiszem....

VT 135 2022.04.15. 15:08:39

@Deansdale:
Köszi az infót. Megláss'uk, ezt mennyire lehet a gyakorlatban is megvalósítani. Sajnos abban nem hiszek, h pici Magyarországként ki tudunk maradni azokból a világgazdasági folyamatokból, ami lesz.

Igen, ez az infláció dolog egyre inkább úgy tűnik, így működik. Van egy TIK nevű fantasztikus 2. VH-s történész yuotuber, akit érdekel a téma, feltétlenül ajánlom, mert még számomra, aki történelem diplomás, is alapvető, döntő szemfelnyitogatást hozott a témában.
No, de a témához úgy kapcsolódik, h levezette: a döbbenetes, 1. VH utáni német infláció is azért következett be, mert már a háború előtt elkezdték a pénz hígítását és ahogy telt az idő, egyre durvább szintre emelték. (Hmm, honnan ismerős ez...)

Frederick2 2022.04.15. 16:15:40

@Deansdale: Az agymosott francia diákságot már mozgosították Le Pen ellen.

index.hu/kulfold/2022/04/15/parizs-franciaorszag-sorbonne-egyetemfoglalas-elnokvalasztas/

"A szélsőjobb nem mehet az Elysée-palotába"

2022.04.20. 18:02:24

@icipicicsipa:

Ezt írtam múlt héten. fentebb:
index.hu/kulfold/2022/04/11/madarinfluenza-franciaorszag-kenyszervagasok-baromfiallomany-gazdasag/

Ami véletlen ugye az ukrán dolgok miatt is most már kisebb húshiányhoz illetve dráguláshoz vezet.

És véletlen most már nálunk is "lett" ilyen, aminek gyógyítása csak az állomány kírtása által mehet.

Tombol a madárinfluenza Magyarországon
index.hu/belfold/2022/04/20/madarinfluenza-jarvany-nebih/

Súlyosan betegítő madárinfluenza-vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma Békés és Csongrád-Csanád megyében. Az érintett telepeket felszámolják.

"A megbetegedések több mint 65 ezer baromfit érintenek, ezek mellett Bács-Kiskun megyében is terjed a betegség – írták a közleményben."

Most úgy higgyétek el a világban a dolgokat, ahogy akarjátok, hogy mi miről szól.
"Véletlenül"
Jaj, hát ilyenek ezek a dolgok, meg biztosan csak egy alusipkás lehet az ember és kész...

2022.04.20. 18:07:36

Szóval a "világjárványra" - burhhahahaha - öt perc alatt lett gyógyszer az összes szent gyógyszergyár által, de ami van már évtizede és csak az élelmezés múlik rajta, arra sajnos nincs ilyen megoldás, nagyon sajnálja a legnagyobb jótékony ember is mint mondjuk Bill Gates, de ezt csak így tudjuk "orvosolni", hogy az ételnek valót azt megsemmisítjük.

Eddig sajnos nem terjed a zsenialitása sem embereknek semmilyen módon.

Érted a logikai és értelmi nyomorékságát, hogy egy ember sem kérdezi meg, hogy az összes abszurd dolog micsoda?

Nem kell gondolkodni.
Leírják az újságba és együk.
A híreket.
Mert a csirkét úgyis csak kinyírják.. :)

Frederick2 2022.05.17. 14:48:02

@Deansdale: Most őt akarja széttépni a woke horda.
24.hu/kultura/2021/10/21/netflix-dave-chappelle-tuntetes-transzfob/

Találd ki, mi a bűne? A stand upos parodizálni merészelte az LMBTQ-közösséget és a #MeeToo-mozgalmat. A liberális média (köztük a 24 is) úgy kommunikálja, hogy ez "gyűlöletkeltő tartalom". Az, hogy paródizált és humorizált egy politikai mozgalmat. Hát csesszétek meg, humorista, ez a dolga!

Sok magyar komikus (Dé;nash, Bödöcs, Kutyapárt) példát vehetne róla - ha lenne bennük gerinc!

Deansdale 2022.05.17. 17:01:16

@Frederick2: A netflix nem fog "megjavulni", csak a semlegesség hajszálvékony látszatát tartják fenn, és ugyanazt a bolsewoke vonalat fogják erőltetni a továbbiakban is.

valis47 2022.05.17. 20:27:25

@Deansdale: Lehet, hogy vissza fog kissé látszólag szorulni a legvadabb wokizmus, de ez csak látszat lesz, később ismét új rohamra indulnak.
Miután megszerezték a hatalmat, és eltakarították az ellenségeiket, le fognak számolni a "túlzókkal" is persze. A forradalmak története legalábbis ezt mutatja. Robespierre-éknek fejét vették végül, de már előtte is a legveszettebb sans-coulotte-okat ő küldte a guillotine alá.

2022.05.17. 20:39:31

Próbálják visszaszerezni a bizalmat, hogy aztán újra el tudják terelni a tudatod valami mással. Most itt vannak például az ufók: index.hu/kulfold/2022/05/17/ufo-foldonkivuliek-kongresszusi-meghallgatas-egyesult-allamok/
Már csak néhány ilyen "körre" van szükségük, aztán a fél világ karanténtáborban lesz addigra, leszedálva oltásokkal, chemtraillel (ezt 1 évvel ezelőtt még baromságnak tartottam, de azóta az egyik telegram csatorna felnyitotta a szemem), szándékosan szennyezéssel felturbózott kajával, elektromágneses sugárzással, stb..

2022.05.17. 20:41:51

@vodkasprite: De közben jó fejek, és megadják a lehetőséget a felébredésre, sőt, aktívan hozzátesznek néha (pl engedik leforgatni a Mátrix című filmet :)). Aki nyitott, és nem birkaként való terelgetésre vágyik, az megtalálja az információt, van lehetősége felébredni. Mondjuk akit már általánosban beoltanak, azokat sajnálom, mert 24 éves korom előtt még én is birka voltam. És tíz év múlva pedig annyira másként fogom látni, azt fogom modani, hogy most is birka voltam :)

KalmanBlog 2022.05.17. 21:12:12

@vodkasprite: Chemtrailre van jó forrásod?

Mióta elkezdték mondogatni, hogy alumínium(?) szemcséket kiszórva lehetne küzdeni a felmelegedés ellen, azóta én is nyitottabb lettem erre az elméletre. De meggyőző infót nem találtam eddig róla.

Frederick2 2022.05.18. 08:42:11

@vodkasprite: @KalmanBlog: Ti lassan azt is elhiszitek, hogy az UFO-k teremtették az emberiséget. Chemtrail, zsidók, UFÓ-k, Sátán, oltásellenesség, nem léteznek gázkamrák. A magyarok a Sziriuszról jöttek?

Vannak ismerőseim, akik lassan már csak röhögni járnak ide. Nem hibáztatom őket.

Agyalágyultfölde.

2022.05.18. 09:08:08

@Frederick2: "UFO-k teremtették az emberiséget": részemről nincs akadálya :D. Nem lenne nagyobb scifi annál, minthogy Isten teremtett minket..

Én azt vettem észre, hogy ez a "háttérhatalmi hálózat" hajlandó arra, hogy egy-egy témával csak az emberek 1%-áért "hajoljon le". Ezt úgy értem, hogy van arra erőforrása, hogy olyan témákat nyomasson, ami csak az emberek 1%-át találja meg.
Mivel ilyen témából van 100 különböző, így nincs olyan ember, akihez az agyzsibbasztó tevékenységük ne érne el. Az ő médiájuknak az a célja, hogy különböző témákkal lefoglalják az agyad, amíg ők csinálják a dolgukat, lényeg, hogy addig se a saját önállóságodon felépítésén dolgozz..

Szóval az én véleményem szerint az az agyolágyult, aki nem veszi észre, hogy a különböző lobbiszervezetek összejátszanak, szóval nyugodtan felsorolhatsz akár 10-et is.

@KalmanBlog: Chemtrailre kigyűjtöttem 9 linket, de nem enged ennyi linket egyszerre elküldeni, úgyhogy kicsit dolgozni kell érte. Miután megnézted az első linket, a link végén lévő számot le kell cserélni a követekző sorban lévő számra, és úgy megnyitni.

t.me/ebredes2017/11178
10988
12451

t.me/Nature_shot/6135
6030
5816
3996
3768

2022.05.18. 09:11:06

@Frederick2: Az oltásokkal kapcsolatban pedig itt van Dr. Malone videója, akinek több szabadalma van az mRNS oltásokkal kapcsolatban, jópár dologra rávilágít: t.me/ebredes2017/12480

KalmanBlog 2022.05.18. 14:49:07

@Frederick2: Megint sokat tettél hozzá a beszélgetéshez.

> UFO-k teremtették az emberiséget.

Sosem mondtam ilyet. Nem kizárt, de számomra nem tűnik valószínűnek.

> Chemtrail

Ez annyiról szól, hogy a repülők üzemanyagában és ezáltal az égéstermékében vannak oda nem való dolgok, amiket csak azért tesznek oda, hogy a levegőbe kerüljenek, nem a hatómű miatt. Semmi hihetetlen nincsen benne, érdemes vizsgálni a kérdést, hogy van-e ilyen. Pláne, hogy mostanában MSM cikkben is jelent meg ilyen, hogy gondolkoznak ilyenen a klímaváltozás elleni harc részeként. Mi a bajod azzal, ha erről beszélgetünk?

> zsidók, UFÓ-k

Zsidók bizonyítottan léteznek, UFÓ-k nem. Hogy kerültek egymás mellé a listádon? :-)

> Sátán

Nem úgy volt, hogy te keresztény vagy? Akkor szerinted létezik a Sátán, vagy nem? Én egyébként nem vagyok keresztény és nem vagyok biztos abban, hogy létezik-e ilyen gonosz entitás, vagy csak az emberben meglévő rossz megszemélyesítéseként kell-e gondolni rá. Akárhogy is van valójában, hasznos fogalom.

> oltásellenesség

Te hol voltál az elmúlt másfél évben, egy kő alatt?

A történelmi ismereteim hiányosak, csak azt tudom hogy Magyarországon akár börtönnel is büntethető ha valaki eltérőt állít.

> A magyarok a Sziriuszról jöttek?

Ilyet sem láttam még senkitől itt.

Ez a hozzászólásod trollkodás volt, a diskurzus szétbombázása. Inkább mondd el, hogy szerinted miért lehetetlen az, hogy chemtrail létezzen, aminek ez az általam javasolt definíciója: "a repülők üzemanyagában és ezáltal az égéstermékében vannak oda nem való dolgok, amiket csak azért tesznek oda, hogy a levegőbe kerüljenek, nem a hatómű miatt."

Deansdale 2022.05.18. 20:58:51

@Frederick2: Most ugyanazt a fogyatékos dumát nyomatod mint HypocritSlayer: ha valaki szerint a covid körül nem volt minden tiszta, esetleg kétségei vannak a chemtrailekkel kapcsolatban, akkor nyilván laposföld meg gyíkemberek. Remélem ez nálad csak pillanatnyi elmezavar volt, az ismerőseidet meg csókoltatom, járjanak röhögni nyugodtan. Én mindenesetre mélyen elszégyellném magam ha a telexes agymosás jeleit látnám viszont magamon, az ő általuk programozott NPC-k szellemi színvonala van ott, hogy ha valaki a napisajtóban megírt dolgok körén kívülre merészkedik, az alusapkás hülye.

valis47 2022.05.18. 22:57:22

@KalmanBlog: A chemtrail 20+ éves elmélet, arról sincs szó, hogy üldöznék a híveit, legfeljebb kiröhögik. De emlékszem régen még az index is írt róla, meg Sebestyén Balázs is hitt benne. Pedig ők elég maistream arcok.
Egyszerűen csak hülyeségnek tartom, mert elég könnyű lenne bizonyítani, ha így lenne, de nem bizonyította senki tudtommal.
Az összeesküvés-elmélet kifejezést és az elméletek jelentős részét is a "háttérhatalom" találta ki az emberek összezavarására, figyelemelterelésre.

Mia and Me 2022.05.18. 23:59:16

@Frederick2: "Ti lassan azt is elhiszitek, hogy az UFO-k teremtették az emberiséget."

Lehet hogy 5 év múlva bejelentik és aki nem ezt hiszi, azt berakják a stadionokba állandó megfigyelésre.

"Chemtrail"

Nem tudjuk miaz, de valami van, mert látszik.

"A magyarok a Sziriuszról jöttek?"

Az ufók teremtettek kinyilatkoztatáshoz illik.
Lényegében az azért elég hihető, hogy szellemcsaládok vannak, tök mindegy hgy minek nevezzük őket, vannak típus-emberek, embertípusok és látható a többféle gondolkodás és szellemi hovatartozás. Hogy ezt azzal magyarázzuk hogy a sziriuszról jöttünk-e vagy a genetikával, lényegében tök mindegy. A géneket se láttuk, csak elhisszük mert valaki "láthatóvá" tette bizonyítékként féligmeddig tudományos hipotézisek és megfigyelések mellé.

"Agyalágyultfölde."

Az egész bolygó az.

2022.05.19. 04:53:36

@Mia and Me:

"Agyalágyultfölde."
"Az egész bolygó az. "

Egy hete sem volt, hogy azon járt a fejemben a daráló, hogy "mi ez az egész idiótizmus és beteg agyi nyomoronc viselkedés és élet itt ebben a világban, életben, létezésben, amit mi alkotunk és teszünk úgy szinte egészében nap, mint nap"....

Aztán elengedtem...
:)

2022.05.19. 19:23:26

Na bedobom a következő konteót :D, úgyis olyan békés itt most minden.

444.hu/2022/05/19/mar-amerikabol-spanyolorszagbol-es-portugaliabol-is-jelentettek-majomhimlos-esetet

Eddig csak konteó volt, hogy ez lesz a következő járvány, de mostmár mainstreamben is kezdenek jönni az ezzel kapcsolatos hírek.

2022.05.19. 19:39:18

@vodkasprite:

Ezekben nem ez a vicc meg az abszurd.
Hanem ez, amit az Indexen írnak róla:

"A betegség leggyakoribb tünetei a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás és a kimerültség. "

Ez konkrétan egy influenza, egy nagyon nagy kimerültségtől is lehet - mondjuk túledzés - vagy egy megfázás, vagy bármi általánosnak mondható dolog.

Holnapra megírom a tücsöklázat, hogy elkezdett terjedni az emberek között.
Tünetei: enyhe vagy magas láz, torokkaparás, rekedtes hang, orrfolyás, levertségérzés.

És kész is.

Tetszik érteni, hogy miről szól körülöttünk a világ.....

2022.05.19. 21:26:26

@icipicicsipa: Hát igen, de Dánia állítólag már berendelt 10 millió db oltást, ami jelzés értékű, hogy mekkora bulit terveznek :)

Reactor 2022.05.20. 00:32:23

@KalmanBlog: Semmi nem igaz belőle. Eleve a kiszórt alumínium (mivel kiváló hővezető) méginkább növelné a felforrósodást, arról nem is beszélve, mennyire nem volna jó dolog, ha a vizekbe, kajába kerülne.
Személy szerint én továbbra is a nátrium-hidrooxidot tartom a legjobb megoldásnak. Ha van mivel megkötni a fölösleges "cokettőt", nem kell csökkenteni a kibocsájtást se számottevően, hisz meg tudjuk kötni.

@Frederick2: Egyetértek Deansdale-lel, ez a komment teljesen fölösleges volt, a gyíkemberes szalmabábra semmi szükség nincs. Tény és való, sok összeesküvés-elmélet totál baromság. Nem is azokkal kell foglalkozni. A gond az, hogy a 10%-uk sajnos valamilyen formában igaz.
A háttérhatalom léte továbbra se vitatéma. Ha törvénytelen globális szervezetek létezhetnek (Yakuza, camorra, Triad), akkor törvényes (vagy annak látszó) globális szervezetek nem? Fuck logic.

@vodkasprite: 444...a Zsindex kutyakölyke. Ugyanaz a legalja hazugsággyár, mint a szülőanyja, vagy mint a "mentőcsónak" telex. 4chan-színvonal. Az se igaz ott, amit kérdeznek. Ezeket már tényleg csak a legostobábbak olvassák.

2022.05.20. 04:23:32

Mindenki higgyen amit akar címszóval, azért ezt ide rakom:

Elon Musk
@elonmusk

In the past I voted Democrat, because they were (mostly) the kindness party.

But they have become the party of division & hate, so I can no longer support them and will vote Republican.

Now, watch their dirty tricks campaign against me unfold …

2022.05.20. 09:45:06

@Reactor: Nem is azért hozok híreket a MSM-ból, mert bármilyen igazságtartalmat gondolok mögéjük.., hanem azért, hogy szimplán külső szemlélőként szemmel tartsuk, hogy milyen irányt vesz az épp aktuális propaganda, mi az, amitől "éppen rettegni kell", mi az, aminek a létezését próbálják elhitetni, vagy épp milyen elmebajt akarnak holnaptól normálisként eladni.

Frederick2 2022.05.20. 11:57:01

@Deansdale: Nem eresztem én ezt bő lére.

Ha te választás elé kerülsz, hogy baloldalról vagy jobboldalról mossák az agyadat, akkor te a jobboldali agymosást választod. Én úgy vagyok vele, hogy nekem senki ne mossa az agyam, se balról, se jobbról, sehonnan. Szkeptikus vagyok a legtöbb hírportállal szemben. Az alt-right-os, "red pill" portálokkal szemben is. Ők nem tévedhetnek? Ott nincs fake news? Mitől is szent iratok ezek?

Amióta a hazai alt-right-os szubkultúrában népszerű és közkedvelt véleményvezér lettél, megnövekedett az egód. (Múltkor két fideszes ismerősöm szóba hozott téged, és úgy beszéltek rólad, mint valami prófétáról. Rajongva. Őket is csókoltasd!) Egy saját egódba szorult seggfej lett belőled, aki minden vele egyet nem érő embert lefogyatékozik.

Igen, látom, hogy vannak itten emberek, akik imádnak. Tapsolóemberek. Kabát-feladogatok. Cipőpucolók. Én nem tartozok közéjük.

Deansdale 2022.05.20. 14:46:49

@Frederick2: "Ha te választás elé kerülsz, hogy baloldalról vagy jobboldalról mossák az agyadat, akkor te a jobboldali agymosást választod."

Ezt a következtetést abból vontad le, hogy Kálmán szóba hozta a chemtrailt? :) Az, hogy 2-3 konteó felé nyitottabb vagyok mint te közel sem jelenti, hogy kritikátlanul elhiszek bárkinek bármit, szóval amit rólam képzelsz tévedés.

Megbeszéltük már párszor, hogy nem tekintem magam véleményvezérnek, az egóm köszöni szépen jól van, egyszerűen csak leírom amit gondolok, aztán aki akarja elolvassa - sőt, akinek kedve van, még kommentálhatja is. Eddig még soha senkit nem piszkáltam azért ha a véleménye különbözött az enyémtől, kizárólag a bunkókat moderáltam.

A tapsolóemberek is vicces vád, mert nem tudnál itt mutatni egyetlen olyan embert sem, aki legalább a témák felében egyetért velem (vagy bármelyik másik kommentelővel). A legtöbben nem gondolkodunk ugyanúgy senkivel semmiben, ebből van a párbeszéd.

Te pont ugyanúgy nem értesz egyet velem a dolgok zömében, mint mások, és te is ugyanúgy része vagy a társalgásnak mint a többiek, csak te kb. félévente valamiért bekattansz és elkezdesz kötekedni. Fene a gusztusod :) Feltételezem ilyenkor valami ismerőseid rádpirítanak, hogy minek jársz ilyen hülyék közé, és a feléjük irányuló megfelelési vágyból elkezdesz itt beszólogatni.

Vagy nem.

2022.05.20. 14:50:30

@Frederick2: neked amúgy mi fáj pontosan? Ha tényleg lenne, aki imádja Deansdale-t, az miért is fáj neked?

2022.05.20. 14:52:13

@Deansdale: Szerintem csak féltékeny: "úgy beszéltek rólad, mint valami prófétáról. Rajongva." :D

Frederick2 2022.05.20. 15:06:09

@vodkasprite: @Deansdale:

"Szerintem csak féltékeny"

Igen, cseszd meg, vidd le az egész beszélgetést egy török szappanopera szintjére! :P

Nekem amúgy nem csupán ezzel a fórummal vannak gondjaim. Hanem az egész alt-right-tal, mint olyannal. Annyi faszság, agymenés van az "új jobboldalon" belül, hogy az kb. annyira veszélyes az agysejtekre, mint a kannás, műanyagflakonos bor napi szintű fogyasztása. Jelzem: ez nem csak ezen fórum termése, hanem több ehhez hasonlóé. Sorolom, milyen hülyeségek jöttek szembe velem az elmúlt másfél évben alt-right vonalon:

1, Chemtrail. (Nem részletezem.)

2, Nem járt ember a Holdon. (Nem részletezem.)

3, Földönkívüliek. UFÓ. A földönkívüliek teremtették a Földbolygót, az életet a bolygón, az emberiséget. Daniken.

4, Zsidók. Nem vagyok PC a zsidósággal kapcsolatban. Sok köztük a szarkavaró mind a hazai, mind a nemzetközi politikában. (Komolyan, erről egyszer majd rittyentek egy cikket, mert jó lenne ezt tisztázni egyszer, mit is gondolok erről én.) De hogy minden társadalmi problémáért őket tegyük felelőssé, az nekem irracionális.

Pl. Ukrajnai konfliktus. Zsidók műve természetesen. Izrael 2.0 projekt. A zsidók létre akarnak hozni Kelet-Európában egy új zsidó államot. Ez lenne a vadi új Ukrajna – ukránok nélkül. Ehhez először ki kell irtani az ukránokat – ennek végrehajtói Zelenszkij és Putyin. Agyfasz! Lefagy a rendszer! Game over!

5, Háttérhatalom. Kb. ugyanaz, mint a zsidók. Sőt, szerintem annak szinonimája. Minden társadalmi problémáért a háttérhatalom a felelős. COVID, Ukrajna, gazdasági válság – a háttérhatalom műve. Oroszország, USA, Kína, Izrael mind a háttérhatalom bábja. Great reset, Irracionális, szánalmasan leegyszerűsítő képlet.

6, Szabadkőművesség. Ami kb. a zsidók és a háttérhatalom szinonimája. Mindenért ők a felelősek. "Miért nem olvasom már végre a Raffay Ernőt?" - baszogat egyre erőszakosabban a haver. A francia forradalom, az orosz forradalom, a két világháború, Trianon, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása mind a szabadkőművesek műve. Ady Endre, a Nyugat, a Galilei Kör, Jászi Oszkár, Károlyi Mihály, Kun Béla és a magyar kommunisták mind a világuralomra törekvő, titkos szabadkőműves páholy beépített ügynökei, akiknek céljuk a bomlasztás. Marx is szabadkőműves ügynök. Irracionális, végletekig leegyszerűsítő magyarázatok.

7, COVID. Természetesen szkeptikus vagyok egyrészt mind az állami COVID-politikák, mind a vakcinák kapcsán. Amit Kína csinál, az külön botrány. De az alt-right-en belül is rengeteg primitív agymenés terjed mémként. Mondjuk azt sikeresen elérték nálam mind az állami politikai visszásságok, mint a COVID kapcsán született összeesküvés-elméletek, hogy egyszerűen nem tudom, kinek higgyek ebben a témában. Valami szörnyűséges az a dezinformáció-hullám, ami volt/van a témában. Egyáltalán mi itt a dezinformáció?

8, “Rohadt nők”. Nőgyűlölet. A feminista képlet megfordítása. Mindenért a nők a felelősek. Nőuralom van. Újra be kellene vezetni a párkapcsolatokba a stricipofont. Időnként felbukkanó Incel-baromságok. Satöbbi. Itt egy konkrét oldalról van szó. Viszont némely jobber ismerőseimen érzékelem, hogy elég előítéletesen képesek gondolkodni a nőkről, függetlenül az adott oldaltól. (Valamelyik olvassa, valamelyik nem.) Igen, itt természetesen a FÉRFIHANG-ra gondoltam.

9, Sátán. A baloldalt a Sátán irányítja. Itt a Világvége! Ez a nagyon vallásos, vérkeresztény jobberek vesszőparipája. Minden a vérjobbos világképükbe be nem férő jelenséget a Sátánnal magyaráznak. A Jehova Tanúival kezet foghatnak.

Most kb. ezek jutottak eszembe. Ennyi is elég. Kis hazai termés. Persze a külföldi alt-right oldalak sem jobbak. Sőt, a magyar a külföldi másolata. Másolják a hülyeséget.

Ez három okból szomorít el.

– Azért ez mégis egy alternatíva akart lenni a hivatalos, mainstream jobboldalra. De komolyan, ennél a hülyeséghalmaznál még a FIDESZ szellemi légköre is jobb!

– A sok baromság árt a tisztességes, normális, egészséges rendszerkritikának. Oké, hogy az újbaloldal is lerontotta a rendszerkritikát, a maga hülyeségeivel. De jött az új jobboldal, és még lejjebb vitte a mocsárba.

– Állítólag ez lenne az, ami szembehelyezkedik a baloldallal, SJW-vel, woke-kal. Örülnöm kéne? Jaj de jó! :P

Deansdale 2022.05.20. 16:46:19

Amerikai kormányzati weblapra feltöltött tanulmány arról, hogy a covidhelyzet kezelése nélkülözött bármiféle tudományosságot és kizárólag bizonyos kezelések (vakcinák) erőltetésére irányult:
www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC9062939/

2022.05.20. 18:13:12

@Deansdale:

Ha egy üzlet beindul...

Nagy a baj: a WHO már globális majomhimlő járványra készül
naphire.hu/cikk/nagy-a-baj-a-who-mar-globalis-majomhimlo-jarvanyra-keszul

Ahogy írtam, én a tücsöklázat már lefoglaltam, keresek valami gyógyszergyárat, hogy legyen rá majd elkészítve oltás, jópénzért...
:)

2022.05.20. 18:59:24

@Frederick2: Van igazság abban, amit írsz, de sajnos az egész hitelét veszti, amikor azt mered állítani, hogy a Chemtrail nem létezik :D.

Frederick2 2022.05.20. 19:22:30

@vodkasprite: Jogotok van hinni bármilyen hülyeségben. Meg ahhoz is, hogy különbnek tartsátok magatokat a többi embernél. Ez a blog is csak azért létezik (több más felülettel együtt), mert semmilyen veszélyt nem jelent a rendszerre. A rendszerre nem jelentettek veszélyt, normális és egészséges közösséget nem hoztok létre. Hiába a "piros pirula", megmaradtok fotelforradalmároknak és kommenthuszároknak, cybergyereknek. A tevékenységetek nem több puszta kommunikációnál, puszta időtöltésnél a virtualitásban. Megrekedtettek egy szinten. Ennyit tudtatok letenni az asztalra. Vagytok, és kész.

Mindezt szomorúan írom.

Ez itt az utolsó kommentem. Meguntam ezt a szellemi maszturbálást, ami itt megy. Ezt az egót növelő recskázást.

Csatlakozom egy valódi közösséghez. Ami nem csupán a virtuálitásban játsza az agyát, hanem igazából létezik a valóságban. Szerencsére van választásom.

2022.05.20. 19:32:00

@Frederick2: Poénnak szántam az előző kommentem, de elfogadom a döntésed :)

amjamdaynA 2022.05.21. 16:51:09

@Frederick2: én is így gondolom, röviden összefoglaltad azt, ahogy én is látom, köszönöm.

2022.05.23. 20:01:27

Megint van 3 párhuzamos valóság, ki melyikre szavaz?

1. Úgy alakult, hogy véletlenül, spontán kitört a majomhímlő járvány. Eddig is itt volt Afrikában, de most úgy döntött, hogy más országokra is átterjed. Szerencsére már van rá PCR tesztünk :D.

2.
- Kiderült, hogy a Petagon 300 külföldön lévő biolaborjában egyebek mellett hímlőn is végeztek function gaining kutatásokat (jelentése: vírus továbbfejlesztés olyan irányba, hogy ami eddig nem tudott embert fertőzni, azt tegyük képessé rá, továbbá, ami fertőz, az legyen még fertőzőképesebb)
- Ebben a 2019-es doksiban részletezik azt a szimulációt, amit majomhímlő járványra végeztek el. Ezen doksi alapján a járvány 2022 május 15-én indul. Egy héttel később, mint a MSM bejelenti a valóságban is ugyanezt. Ugyanilyen szimulációt végeztek a covidra is, mielőtt kitört (lásd Event 201).
www.nti.org/wp-content/uploads/2021/11/NTI_Paper_BIO-TTX_Final.pdf
- A fertőzöttek szinte kizárólag WEF barát vezetéssel rendelkező országban jelennek meg.
- Bill Gates hímlőjárvánnyal fenyegetett egy korábbi videójában, egy másikban pedig arra, hogy jönni fog egy új járvány a Covidot követően, amire majd jobban oda fogunk figyelni.

3. A majomhímlő tünetek valójában az övsömör tünetei. A médiában ráadásul a legtöbb esetben ugyanazokat a képeket használják a tünetek illusztrálásához. Az övsömör pedig azért jelenik meg tömegesen éppen most, mert a 2-3. oltást követően az immunrendszer folyamatosan gyengül, és egy idő után nem tudja kordában tartani az amúgy mindenki szervezetében jelenlévő övsömört kiváltó kórokozót.
www.egeszsegkalauz.hu/betegsegek/fertozo-betegsegek/ovsomor-fajdalmas-kiutest-is-okozhat-az-oltas/e38s92d

Tehát nem tudni, hogy most tényleg elengedtek egy vírust, vagy csak kezdenek kijönni az oltásmellékhatások.

2022.05.23. 20:03:51

@vodkasprite: Még melléteszem a teljeskörű tájékoztatásért, hogy konteós körökben volt már arról is szó, hogy marburg lesz a következő vírus, továbbá arról is, hogy madárinfluenza.

Mme.Brioche 2022.05.23. 20:15:23

@vodkasprite: plusz még az is nagyon érdekes adalék, hogy minden országban, ahol megjelent, ott 1-1-esetet találtak csak, vagy többet, de nem gócszerűen. Itt az egy szál francia betegről azt nyilatkozták, hogy nem utazott a közelmúltban sehová, és nem is volt együtt senkivel, aki utazott volna. Akkor mégis kitől kapta el? És az miért nem beteg a környezetében, családjában? és ugyanígy a többi országban is. Asszem csak Spanyolországban meg Angliában van több beteg, máshol csak 1-2-őt diagnosztizáltak eddig országonként.
És az is marhaság, hogy szexuális úton terjed, mert pont ugyanúgy terjed, mint a bárányhimlő.

2022.05.23. 20:21:06

Mi is tövig benyaltunk a WHO-nak:
t.me/ebredes2017/12907

2022.05.23. 20:24:24

@Mme.Brioche: További érdekesség, hogy a majomhímlő pont a WHO szerződés aláírása előtti két hétben indul el. Ez egy erős motivációt adhat a szerződés aláírására.

KalmanBlog 2022.05.23. 20:38:00

@vodkasprite: Ez olyan volt mintha betanulta volna a propagandaszöveget. Hamarabb jött a következő forduló mint vártam, azt hittem őszig nyugi lesz. Bamme, valami pride fesztiválon megbetegedett összesen max párszáz ember, és máris kongatják a harangot.

Hihetetlen.

Mme.Brioche 2022.05.23. 20:49:33

@KalmanBlog: én is azt hittem, hogy azért kicsit hosszabb időre engednek ki minket a ketrecből... de hamar itt az a 2030, igyekezniük kell.

@vodkasprite: na igen, be kell rémiszteni valamivel a nemzeteket, hogy végképp lemondjanak az önállóságukról.

Mia and Me 2022.05.23. 21:18:43

@vodkasprite: hát ennyit ov nagy nemzet védelméről... Pont úgy eladtak kilóra mindenkit mint kovidkor.

Deansdale 2022.05.24. 07:40:26

Orbán nem csak a 2030-as agendáról beszélt burkoltan, de azt is emlegette már, hogy "most a járványok kora jön".
www.facebook.com/watch/?v=714078356502131

Deansdale 2022.05.24. 09:19:42

A davosi konferenciát a mezei helyi rendőrök mellett olyanok is védik, akik "world economic forum police" jelvényt viselnek. Nem orwelli ez egy csöppet?
twitter.com/JackPosobiec/status/1528802191040987138
Le is tartóztatták Jack Posobiec újságírót.

A jelvényen két hosszú szarvú kos fejel össze, ami elméletileg és hozzávetőleg a helyi kanton címeréből van "továbbfejlesztve", de a kanton-rendőrök eleve nem viselnek hasonló jelvényt, szóval az egészről messziről ordít a szándékos sátáni áthallás.
www.alamy.com/mesocco-graubnden-switzerland-16th-july-2020-view-of-the-police-logo-sign-of-the-canton-graubnden-hanging-on-a-building-in-mesocco-switzerlan-image368276460.html

2022.05.24. 12:07:47

@Deansdale: Egyedül akkor lenne vége, ha összegyűjtünk egy valag pénzt kommandós osztagra, aki meglátogatja őket elbeszélgetés céljából.

KalmanBlog 2022.05.24. 13:40:43

@vodkasprite: Nagyon erős anyag!

Nem tudom eldönteni, hogy a zenét a megosztó keverte-e rá, vagy eredetiben is így szólt-e?

Mme.Brioche 2022.05.24. 13:48:26

@KalmanBlog: szerintem a megosztó tette alá, nem hinném, hogy a gyülekezetben Eminemet pengetnek az ima alá :-DD bár igazából ezután még azon sem lepődnék meg :-D

2022.05.24. 14:47:47

@KalmanBlog: Hát igen, ezekben a nehéz időkben kemény anyagokra van szükség!

Mia and Me 2022.05.24. 20:20:18

@vodkasprite: éjféltől ismét vészhelyzet, azt csinálnak amit akarnak, rendeleti kormányzás, bármit kinyilatkoztatás....

Deansdale 2022.05.24. 21:43:10

Biden véletlenül elkotyogta, hogy szándékosan és mesterségesen emelik az üzemanyagárakat, "felsőbb utasításra":
www.forbes.com/sites/davidblackmon/2022/05/24/biden-says-the-quiet-part-about-the-energy-transition-out-loud/?sh=4e5c4d3a5306
De amúgy nincs itt semmi összeesküvés, csak hülye alusapkások :)

GABOR2 2022.05.25. 16:26:00

@Deansdale: Volt egy másik nagy "mellébeszélése" is most, az amerikai lapok azt hitték először, hogy itt egy bátor szakításról van szó egy évtizedes amerikai politikával... de aztán a Fehér Ház helyesbített, hogy igazából semmi se változik, megint csak egy mellébeszélés volt. Simán lehet egy háború kitörésének oka ma már Biden "mellébeszélése", olyan szinten van ez már:

ujtechkor.blog.hu/2022/05/25/joe_biden_nem_kicsit_veszelyes_ujabb_elszolasai

A gond csak az, hogy ezt nagyon nehéz most mellébeszélésnek mondani, másról van itt szó...

2022.05.25. 17:36:15

Mindenhol mindet meg kell tenni azért, hogy minden szegmensben valami problémát okozzunk.
Ezt csak úgy mondtam.

Deansdale 2022.05.27. 09:08:46

A média bejelentette, hogy az influenza 2 év rejtélyes szünet után visszatért :D
www.cnbctv18.com/healthcare/influenza-vaccine-may-offer-bonus-protection-from-covid-as-flu-cases-surge-13620902.htm

A jó hír az, hogy az influenza elleni oltás véd a covid ellen is! Bátran menjen mindeki oltakozni influenza ellen, dupla haszon :)

valis47 2022.05.27. 10:00:08

www.israelnationalnews.com/news/328102

Egy kutatás szerint a COVID vakcinák károsíthatják a vírussal szembeni hosszú távú immunitást
A kutatások szerint a COVID elleni mRNS-vakcinákkal történő oltás csökkentheti a szervezet azon képességét, hogy kulcsfontosságú típusú ellenanyagot termeljen.

2022.05.27. 10:14:42

@valis47: Érdemes arra is visszatekinteni, hogy konteós berkekben, hogy alakultak az ezzel kapcsolatos hírek:
- fél évvel az első oltás megjelenése előtt már mondta nem egy kutató, hogy az mRNS állatkísérletekben is ugyanez történt, ezért nem ajánlják az oltást; ott kicsit durvábban fogalmaztak.
- oltás megjelenését követően röviddel több videó szólt laborvizsgálati eredményekről, amelyek azt mutatták, hogy az egyik immunsejt szám drasztikusan leesik

Lámlám, most, hogy már a kutya se oltja magát kovidra, lassan elkezdi adagolni a média, hogy hát bocsi, de lehetnek bajok... :)

2022.05.31. 20:58:57

Drábik János az orosz ukrán háborúról
www.youtube.com/watch?v=PylUh6tbXLI

valis47 2022.06.01. 15:12:09

Ennek a tredi izrali b.zinak a könyveit (Sapiens, Homo deus) OV is forgatta egy időben, hírek szerint nagy hatással voltak rá, és találkozni akart vele (nem tudom megtörtént-e a találkozás). Mindenesetre állítólag ő írja Klaus Schwab szövegeit is.

www.youtube.com/watch?v=5qOHwplbt7E

2022.06.01. 21:33:42

Afrika, Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika, Irán, Malajzia és Brazília nem írta alá a WHO szerződést, ezért a világkormány még várat kicsit magára.
www.onenation.org.au/who-forced-into-humiliating-backdown
Magyarország aláírta egyébként, ha jól tudom.

KalmanBlog 2022.06.01. 22:56:24

@valis47: Nem egy szimpatikus alak. Külön dühítő, hogy az IRL köreimben többen is kedvelik és minden felől hivatkozási alapként hallom. Elkezdtem én is olvasni a könyveit, hogy tudjak vitatkozni róla, de nem volt cérnám hozzá, hogy befejezzem akár az elsőt is.

Az a baj, hogy azt érzem rajta, hogy ellenséges a szándéka, de nem tudom pontosan kifejezni, hogy mitől az. Mert lehet azt mondani, hogy ő csak leírja, hogy mi van a világban. De ugye mi itt tudjuk, hogy ezek a dolgok, amikről beszél nem véletlenül maguktól alakultak ki (családok szétesése, emberek izolálódása például), hanem ennek a szellemi és hatalmi körnek a termékeként. De ez összeesküvés-elmélet, a művelt normik el fogják utasítani ezt a gondolatot.

Mme.Brioche 2022.06.01. 23:07:50

@KalmanBlog: "többen is kedvelik és minden felől hivatkozási alapként hallom"

ezen most meglepődtem, azt hittem teljesen köztudott, hogy ő Schwab egyik kedvenc kutyuskája. A francia sajtó legalábbis soha nem utal rá másként, mint a WEF egyik vezető tanácsadójára. Na persze én abból indulok ki, hogy a WEF rossz, de ha valaki szerint nem az, akkor tűnhet jófejnek végülis. Szerintem nagyon veszélyes alak.

KalmanBlog 2022.06.02. 00:01:07

@Mme.Brioche: A kedveliket úgy értem, hogy a könyveit kedvelik. Úgy van a köztudatban, hogy ez valami amit a művelt közönségnek ismerni kell.

Magáról a szerzőről nem beszélnek sokat, azt általában tudják hogy homoszexuális és hogy zsidó, de a WEF kötődéséről eddig IRL nem hallottam.

Deansdale 2022.06.02. 07:41:56

@vodkasprite: Nem is értem miért nem akarták ezek az országok a WHO irányítására bízni magukat, hiszen olyan jól teljesített már a covid alatt is az a szimpatikus és hozzáértő társulat, élén az etióp kommunista terroristával.

Madarász Henrik 2022.06.02. 18:46:14

@KalmanBlog: Egyszer valakinek írni kellene egy könyvet ezeknek a társadalomellenes bomlasztóknak a történetéről, hogyan vették át lépésről lépésre a hatalmat nyugaton 1945 után, a Frankfurti iskolával kellene kezdeni.

GABOR2 2022.06.02. 19:27:35

@Madarász Henrik: Igazából Nyugaton már 45 előtt bőven megszereztek annyi hatalmat ami fontos döntéseknél segített, hogy úgy alakuljanak a dolgok ahogy ők szeretnék. Az elgondolások nem fejlődtek még annyit. Először ugye volt az emlélet, hogy "elkerülhetetlen, hogy a munkásság átvegye a hatalmat", aztán ez nem vált be, az emberek a csatamezőn nem ölelkeztek össze, hogy te is munkás én is munkás. Kitalálták, hogy kell az "élcsapat" ami rásegít a történelem elkerülhetetlen dolgainak megtörténtére... ez se jött be. Azt gondolták, hogy meg kell semmisíteni előbb a nemzeti érzést, hogy akkor végül mégis megtörténjen... aztán persze még volt jópár "fejlesztése" az elméletnek és itt vagyunk az LGBT+ és társainál. A munkások már sehol.

Amúgy meg az is csalóka, hogy az ilyen szervezetek "ráveszik a hatalmat"... igazából azoktól kaptanak csómó pénzt és szinházat adnak elő legtöbbször, hogy ááá ők veszik rá a nagy cégkeket, hogy ezt és ezt csinálják. Esetleg azok a cégek amig nincsenek az irányításuk alatt lesznek terrorizálva ezen aktivista csoportok áltál.

GABOR2 2022.06.02. 19:47:00

Amúgy félelmetes, hogy mennyire nincsen új a Nap alatt. Olvastam az Együtt 1-et, ami az oroszországi zsidók történetével foglalkozik a Szovjetunió előtt és félelmetes, hogy mennyire hasonlít a mai jelenünkre amik ott lezajlottak kicsit több mint száz éve.

Pl. ott is ment a "Defund the Police". Még mielőtt sikerült végül a cár rendszert megdönteni előtte több mint tíz évvel már olajozottan ment a harc ellene, ami nagyon hasonlított a mára.

A külföldi sajtó Nyugaton ezerrel támadta Oroszországot, rengeteget hazudott, felturbózta a dolgokat ezerszeresére, meg lett teremtve a hangulat, hogy senki se sajnálja majd a cárt. Meg akárcsak mintha az EU lenne... küldtek az USA-ból pl. vizsgálóbizottságot, amikor egy meg nem vesztegethető ember került egy nagyvárosban hatalomra és betartatta a törvényt, miszerint oda nem is költözhetnének be a zsidók és jött a vizsgálóbizottság aki "megfigyelt". Meg külföldi nagy emberek közölték, hogy csak a zsidók egyenjogúsága esetén adnak hitelt, meg amúgy is meg kell oldani, mert amúgy halálra van a cárság ítélve. Az USA az addig nagyon jó kapcsolatait is beáldozta, felmondta a kereskedelmi megállapodást.

Ami a defund the police-t illeti... A cár hirtelen úgy döntött, hogy teljesíti kb. minden kérésüket a zsidóknak. Hirtelen beleegyezett, hogy korlátozzák a hatalmát, legyen "duma" vagyis parlament és várta a küldöttséget a zsidóktól, hogy akkor most végre megdícsérik majd.

Ehelyett azt közölték azok, hogy az összes rendőrt, összes katonát távolítsa el a nagyvárosokból, mert a "katonaság az igazi probléma" és fogadja el, hogy ezután az ő saját csapataik vigyáznak a "békére". Akkor ott még nemet mondtak erre.

Volt egy nagyváros ahol viszont a helyi polgármester vagy ki ebbe beleegyezett, elmentek a rendőrök és katonák és a zsidók egyből bementek a városházára és széttépték az uralkodó képét és mindenféle uralmi jelképeket megaláztak + csináltak egy "bíróságot" és szépen halálra ítéltek azt amit akartak, a lakosság meg egy békés vonulást szervezett tiltakozásként, amibe belelőttek és megöltek egy kisfiút... és akkor a lakosság visszavágott és lett egy pogrom... de a zsidóknak ekkor már voltak fegyvereik, meg szervezett miliciáik.

Az egyetemeken szervezkedtek.

Átalában véve el lehet mondani... teljesen mindegy, hogy mit tett a hatalom. Velük volt, teljesítette a kérüsüket vagy sem... mindenáron meg akarták semmisíteni, mindig a lehető legrosszabbnak mondták el.

Amúgy meg akkor a zsidóknak akkor összeségében több joguk volt mint a normál lakosságnak. Ki is találták, hogy nekik már nem egyenjogúság kell, hanem "teljes jogúság".

GABOR2 2022.06.02. 20:12:40

Lehetetlen persze ez így átadni néhány sorban.

De akkor is a cári rendszer bukása előtt kb. 10 évvel, a külföldi sajtó örök szégyenpadra ültette Oroszországot. A németek féle Holokauszt előtt is volt ám "holokauszt" és ezért az oroszokat hibáztatták.És szószerint így hívták, hogy holokauszt.

Az új parlament és a helyi sajtó is nyomta ezt a tényektől totál elzárkozott örületeket, mást, de a tényektől ugyanúgy elszakadva mint ami manapság is megy. Akkor viszont a terror is ment ezerrel. A legelső orosz miniszterelnököt egy zsidó ölte meg; az illető amúgy "középúton járt", még az uralkodót megkerülve is elintézte, hogy a zsidók szabadabban mozoghassanak az országban, de azért mindent nem fogadott el amit kértek... így járt a középútas.

Amúgy az is vicces, hogy az uralkodó a parlamentnek adta, hogy döntse el ő, hogy a zsidók mennyi jogot kapjanak, de ők nem szavaztak erről mert... az csillapította volna a gyűlöletet és az aktivizmust.

Szóval tehetett az uralkodó akarmit minden út odavezetett, hogy ki kell nyirni a "zsarnokot". Még azután is, hogy hirtelen megkaptak mindent amit kértek és lemondott szinte minden hatalmáról. Még akkor is, ha pogromok alkalmával védte őket, akkor is az volt, hogy igazából biztos az uralkodó szervezte az egészet...

És persze ilyen kommunikációs hadjárattal nem tudtak az akkoriak még ennyire se kezdeni semmit mint a maiak. Azt hitték, ha engednek és megtesznek mindent akkor jó lesz... de minél többet adtak meg annál többet követeltek, semmi se volt jó.

Szóval ajánlom a könyvet. Zselenszkij lelkülete már megvolt több mint száz éve is. Ez az esztelen tényektől elszakadt, minden követelése, de még tegnap... pont ugyanaz.

Madarász Henrik 2022.06.02. 20:13:09

@GABOR2: Ez érdekes, erről a történetről még nem hallottam, a magyar történetírás gondosan elhallgatta ezeket. Amúgy különben sok számunkra kedvezőtlen folyamatot, nem úgy kell elképzelni hogy összeül 10 milliárdos egy titkos helyen és eldönti, hanem hogy olyan emberek kerülnek döntési pozíciókba akiknek hasonlóan destruktív, társadalomellenes nézetei vannak és ezért hoznak ilyen döntéseket, ezeket vagy otthonról hozzák vagy az oktatási rendszerben szedik össze. Ezért egy igazi jobboldali fordulathoz meg kellene tisztítani az oktatási rendszer minden szintjét a destruktív elemektől, a tanárképzéssel kezdve, ha szükséges egész egyetemi karokat is felszámolva, mint a társadalomtudományi kar.

GABOR2 2022.06.02. 20:22:22

@Madarász Henrik: Vannak tervek, hosszútávúak. A milliárdosok lehet igazából nem is az agy, akik kitalálják, mi hogy legyen, hanem arra ugye vannak a think-tank "gondolatműlyeik" ahol a konkrét hogyan továbbot kitalálják. Fontos pozicókba meg kipróbált emberek kerülnek, akiket már előválogattak.

Madarász Henrik 2022.06.02. 20:31:20

@GABOR2: Erről jut eszembe hogy egy ilyen amerikai kutatócsoport már 2018 körül kiadott egy tanulmányt ami arról szólt hogyan lehetne újra USA gyarmat Oroszország mint Jelcin alatt, erre egy háború kirobbantását találták a legjobb megoldásnak, ami kivérezteti a rendszert és Ukrajnát az ideális helyszínnek erre. Addig kell az oroszokat sarokba szorítani az ukránok segítségével. hogy már csak a háború maradjon az egyetlen megoldás nekik.

GABOR2 2022.06.02. 20:35:42

@Madarász Henrik: Nekem az érdekes, hogy az oroszok is nem oldják meg gyorsan ezt a háborút. Most haladnak már a keleti részen, viszont békén hagyják a többi területet. Vagy még most így tűnik. Viszont ha van nem mennek tovább és az ukrán vezetőknek van egy háttérországa ami viszonylag békén van hagyva és jöhet oda utánpótlás és megszervezhet újabb seregeket+ a vezetés egy pszichopata aki beáldoz akármennyi ukrán... ez hosszú ideig tartó háborút jelent.

GABOR2 2022.06.02. 20:36:32

Valamiért az orosz vezeté se akar ennek gyorsan végetvetni... lehet kiszámolták, hogy a Nyugat végül jobban megszenvedi vagy nem tudo

Madarász Henrik 2022.06.02. 20:52:22

@GABOR2: Úgy néz ki hogy Putyin nem az a ördögien ravasz vezető ahogy nyugaton elképzelték, például elég ostoba dolog volt nyugati bankokban tartani az orosz valutatartalék felét és az is érthetetlen miért működik még mindig az ukrán vasút, szállítva a fegyvereket, üzemanyagot az ukrán hadseregnek, már rég le kellett volna bombázni.

Mme.Brioche 2022.06.02. 20:54:26

@GABOR2: ez a Szolzsenyicin-féle Együtt?

GABOR2 2022.06.02. 21:09:57

@Mme.Brioche: Igen. Első rész. Igazából nagyon próbálja bemutatni az összes oldalt és túlságosan tényekről ír ami miatt több mint a fele nem annyira tartozik a legélvezetesebb könyvek közé... De tényleg félelmetes, hogy mennyi minden már akkor ott megtörtént.

Jó nehéz volt beszerezni. Évekig kerestem.

GABOR2 2022.06.02. 21:11:22

Én ajánlom a könyvet. Ugye tényleg azt hinnék, hogy bezzeg akkor még az újságok mennyivel jobbak voltak, nem voltak annyira prostik az újságírók, meg tisztelet övezte a hatalmat... Pedig nagyon nem.

Deansdale 2022.06.02. 21:14:50

@Madarász Henrik: Ha egy politikus érthetetlen dolgokat csinál, az általában nem azért van, mert hülye, hanem mert nem ismered a valódi céljait. Örök szabály a politikában, hogy nem azt kell figyelni ki mit mond, hanem meg kell nézni mi lett az eredménye annak amit csinált, és abból lehet visszakövetkeztetni, hogy azt akarta elérni.

Deansdale 2022.06.02. 21:16:16

@GABOR2: Digitális formában el tudom küldeni a szóban forgó könyvet bárkinek.

GABOR2 2022.06.02. 21:20:23

@Deansdale: Zelensky olyan aranyos, ő békét akar, de... meghaltak ukrán katonák... az ő vérük nem engedi, hogy beleegyezzen egy kompromisszumos békébe, csakis ha mindent megkapnak az az elég... minimum.

Vlami ilyesmi dumát nyomott. Szegény ukránok vére miatt nem köthet békét ami miatt persze sokkal több vér fog folyni... persze igazából esze ágában sincs abbahagyni.

GABOR2 2022.06.02. 21:21:26

@Deansdale: Olvastad? Főeg ami az utolsó 150 oldalon megy... nagyon durva. És ott eljutott oda a dolog, hogy kezdődtek a terror akciók. Itt talán csak azért nem mert Biden lett az elnök.

Madarász Henrik 2022.06.02. 21:22:23

@Deansdale: El nem tudom képzelni mi haszna lenne annak, hogy a nyugat el tudott lopni az amúgy sem gazdag oroszoktól 300 milliárd dollárt.

GABOR2 2022.06.02. 21:29:48

@Madarász Henrik: Nézd, én évekkel ezelőtt olvastam erről túl sok hitelt nem adtam neki...

Az oroszok nem akarják a NATO-t a határuknál. Azért nem mert így felborul a rendszer amire a béke épült. Ez a rendszer pedig a kölcsönös megsemmisítés elve. Egyszerűen ha a NATO olyan közel kerül, akkor - kombinálva a támadást vadiúj űrből indított eszközökkel - tud olyan támadást indítani, hogy az oroszok nem tudják teljesen megbosszulni.

A hidegháború azért maradt hideg elméletileg, mert ha valaki a nagyok közül támad, akkor ő is megsemmisül.

Ha le tudják győzni így az oroszokat, akkor nem 300 milliárdra tesznek szert, hanem hihetetlen mennyiségű mindenféle nyersanyagra... és ha nem lenne rádióaktív rengeteg területre.

A rádióaktív vándorló felhők probléma lenne, de talán ma már vannak olyan időjárás befolyásoló cuccok amik tehetnek ez ellen valamit. Lehet a felhő nem jutna el már tovább:

"Dubai makes it rain by 'zapping' clouds with electricity"

www.9news.com.au/world/dubai-news-drones-make-rain-middle-east-weather/1231bf6e-8856-408a-a819-aab9239fe076

Madarász Henrik 2022.06.02. 21:36:08

@GABOR2: Én arról beszélek ha háborúra készülök, nem tartok pénzt egy olyan országban és a szövetségesei bankjában sem, akik gyakorlatilag nyíltan támogatják az ellenséges országot és már rengeteg szankciót hoztak az országom ellen.

GABOR2 2022.06.02. 22:02:16

@Madarász Henrik: Lehet, hogy ez volt a megtévesztés. Úgy se támadunk... akkor visszahívtuk volna a pénzünk.

GABOR2 2022.06.02. 22:03:36

Sztálin is azért gondolta, hogy Hitler úgyse támad, mert egy normális felkészülésnek lettek volna közvetet nyomai. És ugye nem voltak. Így viszont... végül nem nyert.

Madarász Henrik 2022.06.02. 22:39:58

@GABOR2: Elég alábecsülte Hitler a szovjet hadsereget a finn háborúban nyújtott teljesítménye miatt, azt hitte néhány hónap alatt legyőzik őket. Tulajdonképpen még igaza is lehetett volna, ha felszabadítóként érkezik, de mivel előre deklarálta hogy az oroszokból részben kiirtandó rabszolgák lesznek és ezt a szovjet állampolgárok is tudták, az életükért harcoltak ellene, számukra a kommunista diktatúra volt a kisebbik rossz.

GABOR2 2022.06.03. 12:57:11

Képzeljétek tegnap este volt a rádióban beszélgetés szakemberekkel és nem hallottam az egészet és nem vagyok teljesen biztos, hogy most gázról vagy az olajról beszéltek, de tán az olajról.

A szakértő simán elmondta, hogy az, hogy hiány lesz az sima matematika. Végigsorolta, hogy kik azok akiktől alternatíva beszerezni az olajat ( vagy gázt ), mennyit tudnak most szállítani és mennyit jó pár év múlva a bővítéssel amit ígérnek és... kiderül, hogy még a bővítéssel együtt se tudnának adni annyit mint ami kiesik.

Szóval programozva van Európa számára a katasztrofa. Szerintem ha a spájzotok készlete lemerült... ideje még most feltölteni, mert hamarosan baromi durva dolgok fognak itt lenni.

A bankokra most is "lehet számítani":

"Még le se csapott rájuk a kormány különadója, máris eltűnt a bankok nyeresége"

„A jelenlegi környezeti feltételek mellett 2022 első negyedévében a hazai bankszektor jövedelemtermelése megszűnt” – közölte pénteken délelőtt a Magyar Bankszövetség, kifejtve ellenkezését a kormány különadóterveivel szemben.

www.portfolio.hu/bank/20220603/meg-le-se-csapott-rajuk-a-kormany-kulonadoja-maris-eltunt-a-bankok-nyeresege-548721

Tegnap még volt rekord nyereség... most hipp-hopp már nincs.

Deansdale 2022.06.03. 13:40:05

@GABOR2: "programozva van Európa számára a katasztrofa"

Ez sajnos már nyilvánvaló. Jó lenne tudni a pontos ütemtervet...

GABOR2 2022.06.03. 14:04:03

@Deansdale: Már nyárra várják a hiányokat.

"Itt a figyelmeztetés: üzemanyaghiány lehet nyáron"

"Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt minden korábbinál mélyebb és hosszabb energiaválság alakulhat ki, amelynek következő, nyári szakaszában üzemanyaghiány sújthatja Európát - mondta a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője egy keddi interjúban."

www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/uzemanyag-hiany-energia-valsag-hiany.753436.html

A csirke farmod nagyon jó befektetés lesz... Tényleg ezekkel hogy állsz? Én már ma elkezdem egy második vészhelyzeti készlet felhalmozását kajából és pár másik dologból. Fokozatosan...

GABOR2 2022.06.03. 14:34:53

Amúgy képzeljétek van egy okostelefon játék amivel szoktam játszani és bár birom, baromi drága ott minden.

Na most... "Pride Month" alkalmából minden napra adnak valami ingyen ajándékot... Egy hónapon át. Karácsonykor nem volt semmi ingyen cucc.

Így is próbálják nyomni ezt a "kultúrát".

Nem kértem az ingyen ajándékaimat. Egyszerűen undorok ettől.

Deansdale 2022.06.03. 15:43:03

@GABOR2: "Tényleg ezekkel hogy állsz?"

Lassan haladnak a dolgok, de eleve számítottam erre. A családban senki sem olyan típus, hogy nekiugrunk és éjjel-nappal meg sem állunk :) Remélem a programozott válság fokozatosan jön el, és még van időm az építkezésre.

Deansdale 2022.06.03. 16:36:54

@vodkasprite: Ennél jóval feszesebb tempóra számítok, hálát adok az Úrnak ha a jövő nyárig kihúzzuk hiperinfláció, közműkimaradások és újabb vírus- ill. oltásfasizmus nélkül. Vannak akik szerint kb. egy hónapunk van hátra az SHTF pillanatáig.
www.youtube.com/watch?v=Nfvym7UOJf0
Persze ez az USA-ra vonatkozik, de kétlem hogy nálunk minden rezzenéstelenül továbbmegy miközben körülöttünk maga alá rottyant a nyugati világ :\

GABOR2 2022.06.03. 17:34:38

Hát beszxrok. Tegnap írtam le, hogy mennyire hasonlít a Szojvetunió előtti kb. tíz év a mai világra, de még nem jutottunk el a sorozatos merényletekig, erre itt olvasom ezt ma:

"‘Distressingly’ High Level of Support for Assassinating Politicians Among Young Democratic Men"

ussanews.com/2022/06/02/distressingly-high-level-of-support-for-assassinating-politicians-among-young-democratic-men/

Aggasztóan sok demokrata fiatal támogatná a politikai merényletek elkövetését. Szóval... ha olvassátok az Együttet az kb. talán megmutatja a jövőt...

GABOR2 2022.06.03. 17:44:18

Egyébként szó van még benne a hivatalnok rettegéséről, nehogy haladásellenesnek tünjenek, meg az "értelmiség" totális zsidók mellett állásáról... az a fajta hozzáállás, hogy minden bűnök felett szemethunyni, ha oroszokat ér valami azt lesz@rni, vagy drukkolni érte.

Igazából a cárral csak a népe volt, minden hatalmi kör elfoglalva, mindenki csak el akarja már őt tüntetni.

Ugye ez úgy oldódott meg, hogy jöttek a vörösök és korábbi kiabálók befogták a szájukat és még azt is boldogan csöndbe türték amikor "az övéik" pl. Sztálin kiírtották őket.

2022.06.03. 20:16:25

@Deansdale: Az látszik, hogy kb 10 év alatt szeretnék a lakosság kezében lévő autóállományt legalább megfelezni. Ezt az új/használt autók árának emelésével, benzin drágítással, és a (közelgő) hiánnyal már el is érték.

Madarász Henrik 2022.06.03. 21:25:13

@Deansdale: Az olcsó olajnak vége nálunk, az EU átvágta Orbánt. Remélem tanult belőle és a gázembargót már vétózni fogja.

hvg.hu/gazdasag/20220603_importvam_orosz_olaj_koolaj_orban_viktor_baratsag_olajvezetek_olajembargo

2022.06.03. 22:53:52

@Merész Vlagyimir:

Jön a benzinjegy és a "fejadag", yeeeeee.....
:)

2022.06.04. 09:50:56

Henry Makow oldalán még jópár puzzle darab előkerül:
www.henrymakow.com/

2022.06.04. 10:42:14

@vodkasprite: Az miért baj, ha kevesebb autó van?

Igazából érdekes, de vannak jó oldalai is ennek az egésznek. Pl. drágább lett az étolaj, mint az olivaolaj, nem lenne rossz, ha tömegek átszoknának ez utóbbira.

Azon is szörnyülködnek sokan, hogy milyen intézkedések mennek nyugaton (ne fűts sokat, ne hűts nagyon). Nem az lenne a normális, ha az ember 21-22 foknál nem fűtené be többre a házát és nem hűtené le a lakását 25 fok alá? Persze azt érzem, hogy a csesszünk ki Putyinnal - indítóok SJW ostobaság, de maga az eredmény nem rossz.

Deansdale 2022.06.04. 11:56:39

@Gazella1116: Kevesen vannak akik hajlandóak a saját életszínvonalukból áldozni olyan homályos célokért, mint hogy "mentsük meg a bolygót", miközben a szennyezés 99%-a a harmadik világból ill. multicégektől jön. Százszorosan igaz ez, ha olyan libsi politikusok kényszerítik ránk az életszínvonalunk összeomlását, akik gyűlölnek és lenéznek minket, és a tönkretételünkre hazugságokból épített mesterséges világválságot használnak hiányokkal, éhezéssel, háborúval, miközben ők maguk sosem látott luxust építenek az egyre exkluzívabb köreiknek. Mi röghöz leszünk kötve és sáskát eszünk, mert nem lesz más, ők meg röhögve fognak a magánrepülőiken trópusi paradicsomokba repkedni vállon veregetni egymást miközben mindazt zabálják amit nekünk megtiltottak. A környezetszennyezés pedig fikarcnyit sem fog csökkenni, mert azt eleve sem mi okoztuk.

Persze ha olyan a mentalitásod, akkor ebben is megláthatod a jót :)

Mme.Brioche 2022.06.04. 12:09:56

@Gazella1116: "drágább lett az étolaj, mint az olivaolaj, nem lenne rossz, ha tömegek átszoknának ez utóbbira."

Ja. Ha nincs kenyér, miért nem esznek kalácsot?

KalmanBlog 2022.06.04. 12:53:22

@Gazella1116: Semmi baj nem lenne, ha fele annyi autó lenne mint most. Például nekem két kocsim van, ha csak egy lenne akkor is boldogan autózgatnék pont annyit mint most :-)

Ha 17 fok lenne itthon télen, azt is kibírnám, légkondink meg eleve nincs is.

A baj az, hogy sajnos az is benne van a pakliban, hogy miután teljhatalomhoz jutottak egyszerűen kicsinálnak minden "useless eater"-t. A saját nyilatkozataik legalábbis erre utalnak, hogy ez a terv. Ez az ami zavarna. Egy kis életszínvonal esés alig. De sajnos azzal együtt a jogainkat és a lehetőségeinket is elveszítjük a védekezésre.

Az oliva olaj egyébként szintén nem egészséges sütéshez, mert a telítetlen zsírsavai oxidálódnak. (A napraforgóolaj pedig sehogy sem egészséges.) Kókuszzsírban vagy állati zsírban érdemes sütni. Ezeknek az ára hogy viszonyul az étolajhoz? Sosem néztem, a mi szintünkön ezek még nem számítanak, de azért együttérzek azokkal akiknek igen.

GABOR2 2022.06.04. 14:31:31

@Deansdale: Igen, a nagy cégek nevelik az embereket, hogy ne szennyezzék a Földet, miközben ők a baromi nagy szennyezők. Ők gyártanak direkt silány, vagy részben silány cuccokat, hogy gyorsan vegyél újat.

Most hogy talán kimerülési, környezetvédelmi okok miatt ez nem mehet tovább, kitalálták nekünk a "ne legyen semmid, hanem bérelj mindent" világát.

Így talán nem fog olyan hamar tönkremenni a cucc... de cserébe sohase lesz a tied, hanem egész életetben, minden hónapban fizetsz majd érte. Állandóan ugyanazért és sohase lesz a tied.

Aztán persze, ha betegség miatt kiesel, nem lesz állandó bevételed, majd ott leszel hirtelen egyedül, úgy hogy semmid sincs. Sőt, a gyerekeidre se fogsz hagyni semmit egy ledolgozott élet után...

Ez az ő "megoldásuk".

GABOR2 2022.06.04. 14:32:44

@Alfőmérnök: Én évekig nem néztem már Drábikot, mert semmi újat nem mondott és állandóan csak Trianon érdekelte, mert megválasztották egy Trianon szervezet elnökének.

Nemrég láttam, hogy végre újra releváns, mai témákkal is foglalkozik újra. Örülök neki.

GABOR2 2022.06.04. 14:41:25

Mi az amit most nem akarnak meglátni az európai vezetők és lesz@rják, de majd amikor milliónyi menekült lesz a határnál meghatódnak és mindet beengedik:

"Vészhelyzetet hirdettek az afrikai országban: sürgős segítséget kérnek"

www.portfolio.hu/gazdasag/20220603/veszhelyzetet-hirdettek-az-afrikai-orszagban-surgos-segitseget-kernek-548739

De azért persze az se normális, hogy egy egész kontinens egy másik konktinenstől várja a kajáját.

Elég minimum lenne, hogy ne így legyen.

Mme.Brioche 2022.06.04. 14:48:24

@GABOR2: "Ők gyártanak direkt silány, vagy részben silány cuccokat, hogy gyorsan vegyél újat."

sőt néha még nem is silányat gyártanak, hanem csak beleraknak egy gyenge láncszemet, ami ha behal, akkor az egésznek annyi. Mi most két gépünkkel is jártunk így, elromlott egyszerre a szkennerünk meg egy nyomtatónk, egy Samsung színes nyomtató. Egyikbe sem lehetett sehogy életet lehelni, legalábbis Windowsos gépen, Linux alatt a szkenner gond nélkül dolgozik tovább, a nyomtatót meg kicsit komolyabban meg kellett hekkelni, de végül az is működik újra. Van a dobjában egy chip, amit ki kell szedni, és rövidre zárni, és az lenullázza a tervezett elavulás számlálót benne (jó, ennél kicsit bonyolultabb, de van róla youtubevideó), és azóta újra nyomtatunk vele zavartalanul. Na de aki nem hallott erről, az simán kivágja és vesz egy újat. Elképesztő a pofátlanságnak ez a mértéke, még csak el se romlik, csak lejár benne a számláló.

GABOR2 2022.06.04. 15:04:33

@Mme.Brioche: Az is nemrég kiderült, hogy a Samsung direkt lassítja az okostelefonajai processzorát egy idő után.

2022.06.04. 16:18:20

@Mme.Brioche: Messze nem tartunk ott, hogy az embereknek ne legyen pénze olívaolajat vagy épp zsírt venni és főzni, úgyhogy nem értem a beszólásodat.

2022.06.04. 16:19:43

@Deansdale: Ezért mondtam, hogy nyilván az okok debilek, de valóban, valahogy nem tudom úgy érezni, hogy minden jaj de rossz. Remélem, emiatt nem kell halálra szégyellnem magam. :-)

Deansdale 2022.06.04. 16:37:18

@Gazella1116: Nem az a gond a véleményeddel, hogy van benne optimizmus, hanem hogy nélkülözi a realizmust. Talán nem informálódtál kellő mélységben, ezért nem tudod, de a helyzet az, hogy a globális vezetés szándékosan nyomja a nép fejét a pöcegödörbe, és ENNEK A FOLYAMATNAK MÉG CSAK AZ ELEJÉN TARTUNK - hamarosan talán üres polcokat fogsz találni a boltokban, szóval a "használjatok olívalajat" kissé sánta elképzelés.

Nem szégyen a hurráoptimizmus, de ha nincs kiegyensúlyozva némi realizmussal akkor könnyen elmehet "egyenek kalácsot" irányba.

Deansdale 2022.06.04. 17:37:47

@Gazella1116: Van ez a vicc:
www.napivicc.hu/vicc.php?Oj86OTc8JisqJg==&tipus=&PHPSESSID=jldjbkjc

A jóisten nem azt várja tőled, hogy vakon bízz a sorsban mosolyogva, hanem azt, hogy figyelj a jelekre amiket küld neked. Ha gyermekeid vannak, akkor még nagyobb ez a felelősséged. És ezzel nem azt mondom, hogy légy pesszimista vagy paranoid, abszolút nem, hanem azt, hogy ne utasítsd el a nehézségekre való felkészülést azzal, hogy az optimizmus, a tiszta szív vagy az erős hit majd úgyis megvéd. Elfogadni a gondolatot, hogy talán nehéz idők jönnek, nem egyenlő azzal, hogy elvesztetted a hited az Úrban. Azt meg aztán abszolút ne gondold, hogy ami most van az úgy is marad, piszokgyorsan megváltozhatnak dolgok, és sajnos nem csak jó irányba. Karácsonykor még az ukránok 90%-a is azt hitte, hogy nem jöhet semmi baj.

Mia and Me 2022.06.04. 19:09:48

@Gazella1116: nem tudom melyik országrészben laksz, én egyre sűrűbben látok a polc előtt merengő és fejben számoló embereket, a kosarukban csak pár legszükségesebb cucccal. Mi vajban mérjük a drágulást, cirka egy hónap alatt közel a duplájára ment fel, minden héten veszek és minden héten drágább lett egy bő 100assal.

Mme.Brioche 2022.06.04. 19:20:07

@Mia and Me: én most az uborkától dobtam egy hátast tegnap, mi ilyenkor félelmetes mennyiségű kígyóubit be tudunk falni, úgyhogy minden bevásárlásnál kerül a kosaramba. Tegnap nagy büszkén ki volt írva, hogy ha két uborkát is veszel egyszerre, akkor "csak" 2,5€-ba kerül, jippííí... Tavaly ilyenkor, meg azelőtt is általában a két darabos akciónál 0,99€ volt a jippí összeg. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy egy helyben termelt, szezonális zöldség hogy kerülhet hirtelen ennyibe.

Mia and Me 2022.06.04. 19:31:17

@Deansdale: "a nép fejét a pöcegödörbe, és ENNEK A FOLYAMATNAK MÉG CSAK AZ ELEJÉN TARTUNK - "

Igen. És nem pöcegödör, hanem kiirtás a cél. Mint mi a házba beköltözött bogár családot, akkor is ha lényegében nem zavarnak nem a mi ksjánkat eszik... A haszontalan tömeg likvidálása a cél a bolygóról, az ő bolygojukról, merthogy ezt már leigázott saját tulsjdonnak tekintik és mi vagyunk a kád alján a svábbogarak akik zavarják őket mert szarul mutatunk a márványon. Csak mivel tudják hogy a svábbogaraknál egy kicsit több eszünk van, direktben nem kezdtek neki kiirtani. hanem megvannak hozzá a projektek. Egymás után minden fázisra a b C D terv

Mme.Brioche 2022.06.04. 22:30:30

@KalmanBlog: ha már a minap szóbakerült Harari, gondoltam beteszem ezt a linket, pont ma csinált róla egy videót a Médiavadász is:
youtu.be/yjfCMiQDEgM

Annyira arrogáns ez a pasas, csodálom, hogy még nem csapta agyon egy villám.
Sátán azt mondta Ádámnak és Évának, hogy a segítségével olyanok lesznek mint Isten (aztán abból is milyen gebasz lett), most meg jön ez a Harari, és azt mondja, hogy a segítségével jobbak lesznek mint Isten, sőt ők lesznek Isten, jobbat alkotnak mint Isten/természet valaha is, és ehhez nem kell más, csak pár tudós, meg pénz. Az organikus világ neki már tök gagyi, elavult elképzelés, ami semmi haladást nem tudott felmutatni a létrejötte óta.
Na persze... mutasson már nekem ez az okostojás egy gépet, szerkezetet, bármiféle emberalkotta holmit, ami képes legyártani saját magát, reprodukálni saját magát pusztán információból (ha már itt tartunk mutasson olyan csippet is, ami több információt tud tárolni, mint akár egyetlen DNS egy béka seggében), energiavesztés nélkül, szükséges eszközök nélkül, tudósok és pénz nélkül, ami tisztán napenergiával működtet egy hihetetlenül összetett ökoszisztémát amiben minden mindennel összefügg, és minden mindentől függ, mégsem omlik össze ha külső behatásra módosulnak a változók, hanem velük módosul, alkalmazkodik és mindez fennáll évcsilliárdok óta beavatkozás vagy javítócsapat nélkül, és ez a csoda végül odaig jutott, hogy kitermelte magából Hararit, aki szerint lehetne ennél sokkal jobban is csinálni, simán csak sok számítógép, gyár, nyersanyag, pénz és tudós kell hozzá, Isten/Természet meg mehet szépen nyugdíjba, innentől van aki átveszi a stafétát.

Félelmetes, hogy odáig jutott az emberiség, hogy a saját kipusztítását haladásnak gondolja.

Madarász Henrik 2022.06.05. 16:40:31

Ez a cikk valahol az újságírás alja, a hihetetlenül suttyó, pofátlanul követelődző és fenyegetőző Zelenszkij, nála egy kedves, szimpatikus úriember.

hvg.hu/elet/20220604_Putyin_kontra_Zelenszkij_ki_az_igazi_ferfi

KalmanBlog 2022.06.07. 16:48:36

@Mme.Brioche: Köszi a linket, nem láttam még ezt a Médiavadász videót. Sajnos szerintem Médiavadász érvei nem fogják meggyőzni azokat akik Harari hatása alá kerültek. Médiavadász érvei ugye pont azok a gondolatok, amit a transzhumanisták meghaladni készülnek. Külön érdekesség, hogy van nagyon katolikus ismerősöm is aki Harari rajongó. Nekem sehogy sem fér a fejembe, hogy a két dolog hogyan nem üti egymást.

Van egy modern elmélet arra, hogy a gének intelligens szerkesztése milyen módon vezet majd a fajunk katasztrófájához. Ez a könyv az, szerintem zseniális: www.amazon.com/Revolutionary-Phenotype-amazing-story-begins/dp/1729861563 The Revolutionary Phenotype: The amazing story of how life begins and how it ends

Az elmélet lényege az, hogy ha a gének másolását egy újfajta mechanizmus veszi át, és az újfajta mechanizmus hatékonyabb, akkor az újfajta mechanizmus uralkodóvá fog válni. Ebből az következik, hogy ha számítógéppel szerkesztjük a géneket, akkor az evolúció arra fog fordulni, hogy az ember érdekei helyett a gép érdekei fognak előtérbe kerülni, és az ember pedig a gép szolgájává válik.

Alfőmérnök 2022.06.18. 11:11:13

@Frederick2: Megszólalt (illetve írt is, csak még nem olvastam) Ablonczy (Oli bácsi) is szabadkőművesség-Trianon témában.

www.valaszonline.hu/2022/06/02/uj-trianon-legendak-szabadkomuvesek-ablonczy-balazs-podcast/

Azt elismeri, hogy Raffay sok anyagot átnézett, és - ha jól értem - nyitott a párbeszédre is.

Frederick2 2022.06.18. 12:03:11

@Alfőmérnök: Éppen most foglalkozok egy keveset Trianonnal. A kezembe jutott Földi Pálnak egy "tanulmánya" Benesről. Tudom, Földi Pál nem egy minőség, de keveset tudtam Benesről, ezért nekiestem, és olvastatta magát. Elképesztő, micsoda egy magyargyülölő egy féreg volt ez a Benes! Egy igazi ellensége a magyarságnak!

Frederick2 2022.06.18. 12:10:29

@vodkasprite:

"Saját magunknak is ezt ajánlom: legyen mindenki a saját sorsának kovácsa."

Mondja egy olyan ember, aki a saját kisebbség rendűségi érzését sutyerák zsidózással igyekszik kompenzálni. Rengeteget foglalkozol a kiválasztottsággal. Hogy a zsidók a kiválasztott nép - közben meg dicsekszel (mint a többi sutyó itten) a red pill tabletták kétpofára zabálásával, amitől ti vagytok az elit. Vicces, ez a red pill-es egóskodás sem több, mint egyfajta kiválasztottság tudat, az annyira utált és természetesen irigyelt zsidóság másolása. Mint mondtam, kisebbség rendűségi érzés. :P

Biztos vagyok benne, hogy masszívan tech függő vagy. A napjaid 80%-a számítógép és internet előtt telik. Eltaláltam? Igen, eltaláltam.

Deansdale 2022.06.18. 15:42:38

@Frederick2: Hagyd abba a személyeskedést.

Mia and Me 2022.06.19. 23:18:19

@Frederick2: Benes dektrétummal igensok magyar meg lett fosztva mindentől... Csak erről mély homály van még a törikönyvekben is.

Frederick2 2022.06.20. 09:15:49

@Mia and Me: Benes nevéhez kötődnek magyarok elleni gyilkosságok is. 1945 és 1949 között.

Ligetfaluban 90 legénykorú magyart lőttek tömegsírba a szlovák miliciák.

Prerovban 20 magyart lőttek tömegsírba.

Irtották a német kisebbséget is. 250 000 áldozat.

Vigh Károly: A szlovákiai magyarság kálváriája 1945-1948. De ír róla Földi Pál is a "Benes és a magyarok" c. könyvében is.

Még egyszer: a Benes-érában cseh és szlovák milíciák magyar és német civileket gyilkoltak meg tömegesen.

Nagyon nincs róla disputa a közbeszédben.

Frederick2 2022.06.20. 09:25:11

@Mia and Me: El sem merészelem képzelni, hogy a Zelenszkij-érában mennyi magyart ölhettek meg az ukrán milíciák. Az, hogy az ukránok által megölt magyarok száma 0, szomorúan nem hiszek. Tartok tőle, hogy vannak áldozatok. Egyelőre még nincsenek erről tiszta adatok.

A magyarság megélése Ukrajnában. Ugye, milyen érdekes identitáspolitikai téma?! Különös, hogy ebben a témában nem készülnek regények az identitáspolitikai témákban utazó szerzők részéről. Muszlim migráncsokról, buzikról és transzformerekről igen. Ukrajnában szenvedő magyarokról nem.

Sírdogálnak a vérző szívű liberális fiúk és lányok, hogy jajj, Jancsi és Petya nem fogadhat örökbe egy 7 éves kisfiút, hogy aztán szexpartin gyakorolhassák vele az "édes hármas"-t. Rohadt pedofiltörvény, hát Orbán, nincs szíved?! :P

Azért már nem sírnak a libsi fiatal értelmiségiek, hogy ukrán szélsőségesek úgy bánnak a magyarokkal, mint a kutyákkal. Megalázzák őket. Megverik őket. Megkínozzák őket. Sőt, bizonyos esetekben meg is ölik őket.

MICSODA ROHADT FARIZEUSOK!

Frederick2 2022.06.20. 09:31:04

@Mia and Me: A Dean-nek linkelt interjúban Moskát Anita azért panaszkodik, mert a magyarok nem hisznek az ukránoknak. Az persze a karrierista hülyepicsát nem érdekli, az ukrán sovinizmus milyen károkat okozott a kárpátaljai magyarságnak. Leszarja!

Ezek a balos magyarok úgy sírnak az ukránokért, mintha maguk is ukránok lennének. Közben úgy szarják le a kárpátaljai magyarok szenvedését, mintha maguk is résztvevői lennének a magyarbántalmazásnak. Bár... igazából ezek a balos ál-magyarok is bántalmazzák a magyarságot - Magyarországon belül.

Frederick2 2022.06.20. 09:58:18

@Deansdale: Magyarországon a magyarokba bárki belerúghat.

Belerúghatnak a cigányok.

Belerúghat az LMBT.

Belerúghatnak a feministák.

Belerúghatnak a jogvédők.

Belerúghat a balliberális értelmiség.

Úgy rugdalják a magyarokat a magyarság ellenségei Magyarországon, mint a focilabdát.

Ezt a fajta magyarságot hozta el nekünk Orbán Viktor. A bárki által megrugdalható magyarságot. Azt ígérte nekünk Orbán Viktor, hogy megvédi a magyarságot. Ehelyett még mindig hagyja, hogy rugdalják a magyarságot.

Igaz, a FIDESZ is rugdalja. Sőt, a teljes politikai elit, kormányostul és ellenzékistül. (Kivéve a MH, persze.)

A focilabda-magyarság. Bárki belerúghat.

Deansdale 2022.06.20. 10:10:54

@Frederick2: Ez a globalista rezsim akarata, és ezért szavaztam én az MH-ra. Nem mintha a világ megváltását remélném tőlük, de a szimbolikus tetteknek is megvan a maguk jelentősége.

Frederick2 2022.06.20. 10:33:00

@vodkasprite: a frankót.

Nem is értem el vele semmit.

Csak annyit, hogy kiment a testemből egy kis feszkó!

Frederick2 2022.06.20. 10:33:43

@vodkasprite: Tehetetlenség. Az ellenségeinkkel szemben. Ezt érzem.

Frederick2 2022.06.20. 10:37:28

@Deansdale: Én egyelőre azt érzem, Toroczkai is békésen, demokratikusan akarja megvívni a harcot. Ugyanakkor fel van készülve arra, hogy ha durvul a helyzet (mi jöhet még?), ki kell rántani a pengét a hüvelyből.

De most meg van kötve a keze. Demokratikusan kell eljátszania a kurucot.

valis47 2022.06.20. 16:15:26

@Frederick2: Nem bízok 100%-ig Toroczkaiban. Jó a beszélőkéje, pontosabban jól begyakorolta pár témában a szöveget. De kicsit azért egy öltönyös biztosítási ügynökké avanzsált vidéki srác feelingje van neki is. A rendőrspicli vádat is persze tagadja, de vannak furcsaságok a múltjában.
Pl. a körmendi gyerekgyilkosságot megpróbálta egyfajta második Tiszaeszlárnak beállítani, Berkovicsékat gyanúsítva. Fogalmam sincs, mi az igazság, de semmi baja nem lett belőle, nem rontott neki a ballib sajtó sem. Ez két dolgot jelenthet, talán tényleg igaz, és nem inkább hallgattak. Vagy azt, hogy Toroczkai védett ember volt, ügynök, akinek a feladata az volt, hogy "új vérvádat" kreáljon belőle, és lehessen Magyarországot ismét antiszemitázni. Azonban a közvélemény nem akart ráharapni, így elhalt a dolog.
Na meg ott van az is, hogy 2006 után neki semmi baja nem lett, Budaházy Gyurival ellentétben. Bár állítólag Budaházy bízik benne.
De én is MH-ra szavaztam listán. Egyéniben a fideszesre (nem nyert egyébként, Budapesten mindenhol kikaptak egyéniben)

Mia and Me 2022.06.20. 21:58:16

@Frederick2: "mert a magyarok nem hisznek az ukránoknak"

Eddig még csak olyat láttam, akik nálunk a felső középosztály vagy még fentebbi milliő. Azoknak itthon se hiszek nem hogy még ha nem is magyar :).

Mia and Me 2022.06.20. 22:01:50

@Frederick2: Nincs róla semmi, én is csak azért tudom mert a család egyik fele érintett volt és az öregek meséltek, hogy hogy menekültek át egy óra leforgása alatt mindent otthagyva.

Töriből se nagyon érintettük szerintem, olyan mintha ezt valamiért nem lenne ildomos tanítani, tudni....

KalmanBlog 2022.06.21. 12:20:34

@Mia and Me: Igen, hasonlóan a németek kitelepítéséről se sokat tanítanak.

Egyébként az is lehet, hogy jó ha nem tépkedjük ezeket a sebeket, mert még a végén oda vezetne, hogy a népek kezdik újra gyűlölni egymást a vezetőik helyett.

Ahogy Zelensky és sleppje viselt dolgaiért sem volna helyes kollektíve az ukránokra haragudni.

valis47 2022.06.21. 12:36:09

@Mia and Me: Igen, nekünk a felvidéki rokonaink "reszlovakizáltak", ezzel úszták meg a kitelepítést. Aztán ténylegesen is elszlovákosodtak, mint sokan mások. A mai szlovák lakosságnak szerntem a fele elszlovákosodott magyar. Sokan értik is még a magyart, bár úgy tesznek, mintha nem értenék.
Ott van pl. az elhíresült "Rezesova". Nem a börtönben tanult meg magyarul az se, csak nem akart megszólalni magyarul addig, tipikus újszlovákként.

valis47 2022.06.21. 12:44:52

De persze kevert volt a lakosság évszázadok óta. Azon felmenőim, akik onnét származtak, magyarosították a vezetéknevüket ("tótos" hangzásúról magyarosra), de a dédanyám még tudott tótul, ők tulajdonképpen "szlovákok" voltak eredetileg (ahogy egyébként Petőfi vagy - félig - Kossuth stb.)
Sajnos a kib.szott oroszoknak, angoloknak, franciáknak, amerikaiaknak (no meg a tudjukkiknek, de nem akarok megint antiszemitáskodni) köszönhetjük saját magunkon kívül Trianont, és azt, hogy nem egy középhatalomban élünk, amely a világ 10 legfejlettebb országa között van, egyes területeken az első 3-ban, nagyobb területtel, mint Németország.

Bayaz 2024.02.22. 03:12:04

@valis47: Nem a törököknek?

Horvátországot leszámitva a Magyar Királyság lakossága 1910-ben 18 milliós volt, ebből kicsit kevesebb mint 10 millió magyar anyanyelvű.
Összehasonlitásképpen, a mai Lengyelország területén majdnem 26 millióan éltek 1910-ben.

Vagy ha a Monarchiára gondolsz, azt nem hiszem hogy hosszú távon fenn tudott volna maradni valami történelmi csoda hiján.

Bayaz 2024.02.22. 03:16:19

@Bayaz: @valis47: és ugye a magyarositás nem volt valami nagy siker.

1870-ben 45% volt a magyar anyanyelvűek aránya, 1910-ben 54% - ebből 5% zsidó vallású akik jórészt magyarul beszéltek, szóval valószinüleg ez felelt a növekedés feléért.
süti beállítások módosítása