Kritikusok nem értik miért bukás a Furiosa, hiszen a film nem rossz, van benne sok bumm meg reccs meg puff, színes és szélesvásznú, sőt, a színészek sem csak a dublőreiket küldték be ásítozni. Ennek ellenére még a mozigépészek sem nézik a filmet. Sokan sokféle dolgot állítanak, a haladárok persze a szokásos szexizmus-tésztát erőltetik hasmenésig, de ezúttal még a jobbosok is kicsit mellélőnek. Nézzük először a sokat emlegetett tényezőket, amik szerintem jelentéktelenek:

1. Sokan mondják, hogy a Furiosa azért bukott, mert woke. Szerintem ebben csak elenyésző igazságtartalom van, sajnos, mert számos woke film sikeres, mint pl. a Barbi. A tömegek szarnak arra, hogy a politikában jártas társaik mit mondanak - ha egy film érdekli őket, akkor megnézik, és a legtöbben fel sem fogják, hogy fostalicska huszadrangú szadesz-propagandát néztek hollywoodi kiadásban. Ha egy film woke, az önmagában alig 1-2%-nyi nézettségcsökkenést okoz.

2. A férfi főszereplő nőre cserélése is csak egy hajszálnyit jobb tipp, legalábbis általánosságban értve, mert ugyanaz igaz rá amit az imént leírtam. Az ignoráns tömegek szarnak a nüanszra. Furiosa esetében kicsit többet rontott a jegybevételeken, hogy kifejezetten maszkulin, és jól bejáratott hőst cseréltek le egy csenevész bigére - bár még ez is bocsánatos bűn lehetett volna, ha nem akciófilmről beszélünk. (Erről még lesz szó később.) De ha már nőt tesznek a férfi helyére, legalább megpróbálhatták volna megtartani a férfiközönséget azzal, hogy valami feszes seggű cicababát raknak a vászonra bőkezű dekoltázzsal, kb. mint Megan Fox a Transformers filmeken. Pár tizenéves suhanc garantáltan jegyet váltott volna ilyesmire, ezer éve ismert stratégia ez szórakoztatóipari körökben.

3. Az inflációt/jegyárakat is sokan okolják, ami igaz is meg nem is. Nyilván kevesebbet költenek az emberek mozira, mint pár éve, de ettől még léteznek nyereséges filmek, csak a Furiosa nem ilyen. A korábban említett Barbi egy rakás szamóca, és mégis besöpört egy milliárd dollárt, szóval a piac ott van, csak tudni kell hogy a nézők mire harapnak és mire nem.

4. A streaminget is emlegetik, de az pont az ilyen látványfilmeknél okozza a legkisebb veszteséget. Akit egy fikarcnyit is érdekel a filmvilág, az tudja, hogy ezeknél a filmeknél van a legnagyobb különbség a moziélmény meg az otthoni között. Amitől a moziban maguk alá rottyantanak, az az otthoni bármekkora tévéképernyőn is csak valami kis maszat.

A valódi indokok:

1. Az előzményfilmek senkit nem érdekelnek, és akiket igen, azok is unják őket. Egyrészt semmi érdekes újdonságot nem tudnak mondani, hiszen eleve ismerjük a folytatást, másrészt olyan kérdésekre próbálnak válaszolni, amiket senki nem tett fel, és amik jobb ha megmaradnak a misztikum ködében. Ráadásul az utóbbi időben extra rossz hírük kerekedett az olyan szarkupacok miatt, mint pl. a Solo.

2. A Furiosának nincs célközönsége. A nők magasról tesznek az akciófilmekre, akkor is ha nő a főszereplő. A férfiak olyan akciófilmeket akarnak ahol vagy azonosulhatnak, vagy közösülhetnek a főszereplővel, de Mad Max ugye hiányzik ebből a filmből, Furiosa meg nem az a kimondott szexbomba. A film papíron lehet jó, de egyszerűen nincs meg a célközönség ami izgul rá, ami előre nézegeti, hogy mikor mehet végre a premierre. Kétféleképpen ülnek be rá mégis az emberek: az egyik csoport azok, akik a popcornért mint szórakozásért mennek mozi környékére, és nem találnak aznap jobb filmet, a másik pedig a filmrajongók, akik nagyjából minden szart megnéznek, mert ez a hobbijuk. A neten is ezekből áll a Furiosát védők dandárja, akik mondhatni szakmai érdeklődésből ültek be, és ilyen alapon szerintük a film jó volt, és csak azért nem sikeres mert a rohadt széljobbosok izé izé már megint na.

3. Néhány előző pont kombinációja, hogy a Mad Max ugye a címszereplőről szól, és a maga módján műfajteremtő volt a sztoikus, magányos hőssel, aki egyedül veri agyon a gonosz posztapokalipitkus világot egy cipőkanállal. Tartozott hozzá egy Mel Gibson, aki életre is keltette a karaktert, és kultikus státuszba emelte. Talán nem kell magyarázni, hogy ez egy férfira megírt szerep, ami nőre nem működik, hiába ostobák a feministák. Namármost, a 2015-ös filmre sokan beültek azt remélve, hogy egy jó folytatást, vagy legalábbis valami hasonló stílusú reboot-ot kapnak, amiben Tom Hardy Mel Gibson méltó utóda lesz, aki bucira rugdossa a homokdűnéket. Ehelyett egy identitásválságban szenvedő katyvaszt kaptak, ami bár nem volt menthetetlenül szar, hiszen látványos volt, kreatív és akciódús, de ennek ellenére lehűtötte a kedélyeket a sorozat jövőjével kapcsolatban. Sokaknak maradt rossz szájíze attól, hogy Max mellékszereplő lett a saját filmjében, akit végigszopatnak a sivatagon, és csak pillanatokra bújik elő belőle az a karakter akivel eredetileg azonosulhattak a nézők. Már ott megpróbálták Furiosára cserélni, ami ugye kapufa, mert a nők tojnak a látványosan verekedő szupercsajokra (jobban érdekli őket a Barbi, a Szürke 50 meg a Twilight), a férfiaknak pedig, ahogy már említettem, kissé kevés volt a vásznon a csöcs. Meg amúgy is, egy ikonikus karaktert ne szorítsunk háttérbe és ne cseréljünk le a saját filmjében, köszi. A Fury Road alapján mindenki tudhatta, hogy mit várjon a Furiosától, és az pecsételte meg a sorsát, hogy arra baromi kevesen voltak kíváncsiak.

(Aki esetleg nem értené, hogy a nemi szerepek miért nem felcserélhetőek, az képzelje el az Elemi Ösztönt egy női nyomozóval, akivel szemben a férfi gyanúsított csábosan szétteszi a lábait...)

A fentebbiekből általánosítva, sok film manapság azért piszkít maga alá, mert olyan célközönséget lő be magának, ami csak haladár fikciókban létezik. Filmek mindigis úgy voltak sikeresek, hogy egy adott célcsoportnak nagyon erősen felpiszkálták a fantáziáját, ami aztán magával vitte a barátait, barátnőit, tengerimalacait a moziba. A Barbira beült százezermillió tinilány, mert a film megpendített bennük valamit, ugyanúgy ahogy a Terminator 2-t megnézte félcsillió akció-rajongó fiú és férfi. A modern filmek jelentős része egy olyan célközönségre épít, amit a hagyományos archetípusok ellenkezője izgatna fel borzasztóan, ráadásul se nem mint valami érdekes, őszinte filozófiai kérdésfelvetés, se nem mint karikatúra, humor, hanem komolyságot színlelve, mintha mindigis az lett volna a normális. Ebben a kifordított balos világban a mindenkit leverő és agyonlövő akcióhős egy vézna kislány, mert a feminista dogma szerint ő is van olyan jó férfi mint bármelyik férfi. A tudós néger, a bűnöző fehér, a gonosz keresztény, és úgy általában minden pont az ellenkezője mint amiről mindenki tudja, hogy a valóságban hogy van. És hiába tartják észben a haladárok, hogy az ideológiájuk erről szól, ez mint szórakozás nem érdekli őket, meg senki mást sem.

A női akcióhős egyszerre kompikált és faék egyszerűségű ötlet. Ahogy Sarah Connor és Ellen Ripley is, a női akcióhősök női szerepekben működnek, ahol kényszerűségből nyúlnak önvédelemhez, vagy még inkább gyermekek védelméhez - ennek van hitelessége, ez működik a tudatalattink számára is. Ha nincs jelen férfi védelmező, akkor a nőnek kell megvédenie magát és gyermekeit, ebben nincs semmi kifogásolható. Külön segít, hogy az Alien és a Terminator filmekben az ellenségek űrlények ill. robotok, így nem az a lényegük, hogy valami vézna amatőr nő harcra képzett drabális férfiakat pofozzon le. Ilyen kontextusban teljesen oké a női akcióhős, milliók rohannak értük a mozikba és minden idők legjobb filmjei közé emelkedhetnek. Csakhát ezt megérteni ész kéne, az meg nincs mindenkinek. A modern forgatókönyvírásban a női akcióhős trógeres egyszerűséggel egy férfinak megírt akcióhős akit az utolsó pillanatban nőre cserélnek, vagy ami még rosszabb, eleve a férfiak megszégyenítésére írt ostoba karikatúra. Charlie angyalai 3 átlagos alkatú bige, akikről ordít, hogy egy franciakrémesből nem bírnák kicsavarni a tejszínhabot, mégis tucatszám pofozzák a pult alá a másfél mázsás verőlegényeket, mer' csak. Majd lőn sírás és fogcsikorgatás, hogy senki nem ült be a moziba erre a szarra, biztos a gonosz patriarchátus az oka.