Deansdale

Az új Ghostbustersnek kétféle kritikája létezik: az őszinte fikázás és a gerinctelen dícséret. Talán nem meglepő, hogy a kétféle vélemény nem a moziban ülve alakul ki, hanem kizárólag az egyén pártállásától függ. A haladó baloldal (ismertebb nevükön a libsik, progresszívek, kultúrmarxisták) szerint a film csodálatos, a színésznők fantasztikusak, a humor sziporkázó, az egyetlen gond csak az, hogy a nézők nőgyűlölők. Mindenki más szerint a film egy rakás szar, vagy némi jóindulattal gyenge középszer, hármas alá. Mivel szerintem egy film élvezeti értékét nem a pártállásnak kellene meghatározni, ezért hajlamos vagyok a politikailag pártatlan nézősereg véleménye felé hajlani - már csak azért is, mert egészen biztos infóm van arról, hogy a legkevésbé sem nőgyűlölők. Folyamatosan jönnek ki filmek női főszereplőkkel, amiket senki nem utál úgy mint az új Szellemirtókat, így a gubanc nyilván nem a nőkkel van, hanem ezzel a filmmel. Amit én őszintén szólva nem láttam, és nem is fogok megnézni, mert nem őrültem meg. Nem csak a mozijegy árát sajnálnám ezektől a dilettánsoktól, de az időmet sem fogom ilyen hulladékra pazarolni.

Így igazából nem is a filmről szeretnék beszélni, hanem a sajtójáról, sőt, még inkább egy jóval tágabb jelenségről aminek a sajtó reakciói csak egy részét képezik. Manapság a balosok hajlamosak hülyének tettetni magukat, és úgy csinálni mintha nem értenék a világ történéseit. A szokásos forgatókönyvről már beszéltem a sci-fi irodalom és a képregényes szubkultúra kapcsán, de épp ezért lassan már a vakok szemét is kell hogy üsse a hasonlóság:

1. Adott egy műalkotás, franchise, szubkultúra, vagyis bármilyen művészeti/szórakoztatóipari termék vagy szerveződés. Ez önmagában politikailag és ideológiailag semleges, egyszerűen arra épül, hogy valakik szeretik az adott terméket/szerveződést, ezért önként fizetnek érte, csatlakoznak hozzá, stb. Példának okáért Batman havi rendszerességgel kiadott füzetkékben püföli a jegesembert vagy a szódás lovát, amiket sokan megvesznek, mert szórakoztatja őket; vagy mondjuk valaki filmet forgat arról, ahogy egy rakás jó nevű komikus vadul improvizál miközben rajzolt szellemeket hajszol. Ez alapvetően két dologról szól: az egyik az emberi kreativitás ünneplése, a másik pedig a pénz. A politika képbe sem kerül, hiszen miért is kerülne? A fizetőképes közönséget csak megosztja a szükségtelen ideológiai maszlag.

2. A politikában és közéletben már évtizedek óta zajló kultúrmarxista térnyerés eléri az adott terméket/szerveződést, és megkezdődik a transzformáció. A végcél mindig az, hogy a szóban forgó dolog a progresszív eszmék terjesztő bázisává változzon, hogy onnan kezdve ne hozzon létre semmi mást, kizárólag kultúrmarxista propagandát. Batman és a szódás lova le van tojva, csakúgy mint a fizető közönség szórakozása; denevérünk attól fogva minden egyes füzetkében arról beszél, hogy minden ami konzervatív az gonosz és rossz, a progresszivizmus pedig természetesen jó és üdvözítő. Aki nem hiszi az vizsgálja meg például azt a Thor képregényt, amiben a női Thor a feminizmusról papol miközben péppé veri a gonosz férfi fejét, vagy az új Amerika Kapitányt, amiben a náci vöröspofa a muzulmán bevándorlás ellen szónokol. Olyan ez, mint a vírusok klasszikus működése; ahogy a progresszív eszme megfertőz egy egészséges sejtet, áthangolja azt a saját maga reprodukálására.

A feminista térnyerés egyik kevésbé nyilvánvaló aspektusa a hagyományos maszkulinitás és a férfias értékek minden formájának üldözése, ócsárlása, eltüntetése, vagyis a helyettesítése feminizált, grrrl power üzenetekkel és karakterekkel. Nyilván születnek még manapság is olyan alkotások, amikben van maszkulinitás, de ezeket egyrészt folyamatosan támadják emiatt, másrészt az alkotók már automatikusan gyúrják hozzá a férfias jellegű megnyilvánulásokhoz a legalább egyenlő mértékű grrrl powert. Mintha a férfi igényekre figyelni, azokat kielégíteni nőellenes bűncselekmény lenne. Kizárólag a női igényekre koncentrálni természetesen a legkevésbé sem férfiellenes, sőt, ezt követeli az egyenlőség.

Az alkotásodban bikinis csajok röplabdáznak és/vagy nincs benne legalább 2 "erős női karakter"? Rohadt nőgyűlölő!

Manapság mindennek a nőket kell megszólítania (vagy minimum a nőket is, legalább egyenlő mértékben mint a férfiakat), ráadásul kizárólag a feministák által meghatározott módon, különben jön a bojkott, a lejárató kampány, a dunát rekesztő süket duma a nőgyűlöletről.

Viszont a balosok - jó szokásuk szerint - a szándékot süvöltve tagadják; miért is lenne bennük annyi gerinc, hogy kard-ki-kard, felnőtt emberek módjára nyíltan akarják rábeszélni a többséget az elveikre, ha egyszer sunyi módon hazudozással, manipulálással, fenyegetésekkel is lehet? Hívd fel a figyelmet arra, hogy a Ghostbusters filmben feminista okokból cserélték ki a férfiakat nőkre, máris megkapod, hogy hülye nőgyűlölő vagy, és nincs ott semmiféle "ok". A férfiak lecserélése nőkre véletlenszerű, ok nélkül érkezik a semmiből - egy rendező vagy producer kósza egyéni ötlete amiben nincs semmi feminizmus. Akkor is, ha szervezetten zajlik a Mad Max-től a Csillagok háborúján át a Szellemirtókig.

3. A népek persze érzik, hogy valami nincs rendben, de a túlnyomó többség egyfelől nem figyel eléggé, hogy pontosan lássa a lényeget, másfelől nem eléggé ügyes ahhoz, hogy precízen és értelmesen írja le azt youtube kommentekben vagy internetes fórumokon. Így keletkezik az, hogy az elégedetlen, a hobbijaiból kiforgatott átlagember odabiggyeszti a Szellemirtók trailer alá, hogy "nőkre cserélik a férfiakat? dislike!". A kretén balos sajtó erre persze azzal reagál, hogy hangosan sikítozik az egyre terjedő nőellenességen. Holott egyébként nem nehéz megérteni, hogy nem a nőkkel van baja senkinek, hanem a cserével. Ugyanaz a kommentelő negyedjére is ujjongva nézi végig a Nyolcadik utast, pedig annak is női főszereplője van... Semmi baja a nőkkel, csak nem tudja értelmesen szavakba önteni, hogy elege van a férfiellenes feminista nyomulásból, hogy sorra teszik tönkre a népszerű műveket a filléres grrrl power propaganda kedvéért, hogy mindenbe beleerőltetik a kisebbrendűségi komplexusos feministák kábítószerét: a férfiak háttérbe szorítását, hülyének ábrázolását, megalázását. A rajongóknak azzal van baja, hogy a férfiak szemmel látható ideológiai okokból szorulnak másodhegedűs, bukdácsoló idióta vagy gyökér főgonosz szerepekbe a mindentudó, mindenható nők mögött.

Röviden és tömören: a rajongóknak azzal van baja, hogy a szórakoztatóipar nagy része a progresszívek kezére került, akik szórakoztatás helyett propagandát gyártanak.

Az új Ghostbusters kapcsán például teljesen egyértelmű, hogy nem a közönség gyűlöli a nőket, hanem a készítők a férfiakat. Elég csak Paul Feig ámokfutását nyomon követni, vagy a színésznők interjúit, hogy ez nyilvánvalóvá váljon bárkinek. Az új Szellemirtók egy rakás férfigyűlöletre épült minden szinten, és mikor ez a rajongóknak nem tetszik, akkor a balosok nőgyűlöletről kezdenek okoskodni. Ideje, hogy ezt lassan a semleges tömegek is átlássák, mert a konzervatívoknak önmagukban nincs elég ereje visszatartani a progresszív nyomulást. Amíg ez meg nem történik addig számíthatunk a folyamatos mocsokáradatra, az egyre újabb filmekre, könyvekre, képregényekre, játékokra, amik mind a kultúrmarxista üzeneteket terjesztik a szórakoztatás egyre inkább kiüresedő máza mögé bújva. Nameg persze a sumák balos sajtóra, ami szerint az egyértelműen látható, nyíltan férfiellenes feminista hatások valójában nem is léteznek, csak a moziba járó emberek háromnegyede nőgyűlölő.

A Zindex címlapján fent van, hogy Hillary lett a demokrata párt elnökjelöltje, de az nem, hogy hogyan.

Egyrészt a demokrata jelöltválasztó ülés helyszínét kerítésekkel vették körül, mert Hillaryék féltek a nyilvánosságra került becstelenségek és csalások miatt feldühödött Sanders-támogatók tömegétől. Azok meg is érkeztek, néhányan át is másztak, állítólag a gázspray is előkerült - igazi jó libsi, progresszív móka volt.

Közben kiderült az is, hogy ki szivárogtatta ki az információkat a demokrata jelöltválasztáshoz kapcsolódó csalásokról; az illetőt két golyóval a hátában szállították kórházba, ahol meg is halt. Hajnalban, az utcán lőtték agyon, nem hiányzott sem a pénze, sem az iratai.

Amúgy az megvan, hogy a demokrata párt elnöke (aki egyben a jelöltválasztó bizottság elnöke is) az a nő, aki Obama ellen még Hillary kampányfőnöke volt? Az előző pártelnök, aki erről a posztról önként lemondott, most Hillary alelnök-jelöltje. Nyilván nincs itt semmi összefüggés, akik azt rebesgetik hogy Hillary a saját embere pártelnökségét az alelnökség ígéretével bundázta meg mind alusapkások.

Na mindegy, a lényeg az, hogy kínnal és keservvel, de Hillary végre elnökjelölt, és ehhez csak pártucat igen komoly bűntényt kellett végrehajtani, meg alig egy pár ember halt bele.

És ezek a "demokraták" mondják azt, hogy Trumptól félni kellene...

Az Athenaeum Kiadó szerint egyre kevesebb férfi olvas, ezért mozgalmat indítottak a visszacsábításukra. Az ötlet nem rossz, de van egy olyan érzésem, hogy nincsenek teljesen tisztában a helyzettel, vagy ha igen, akkor a szándékaik nem őszinték. A férfiak irodalom iránti rajongása részben azért van csökkenőben, mert az irodalom egésze (a művek, a könyvkiadás, a kritika, a díjak és kitüntetések, meg úgy általában az egész miliő, ami a témát körbeveszi) az utóbbi évtizedekben nem csak nőközpontú lett, de egyenesen férfiellenes. Példának okáért az Athenaeum vonatkozó felhívása is ilyen - ennek fényében nem igazán értem miért csodálkoznak a fogyatkozó olvasótáboron. Nézzük az elbocsátó szép üzenet sorait elemezve, hogy mit is kellene változtatniuk:

Készítsünk mémeket, ajánlókat, videókat, amelyek segítenek visszavezetni a férfiakat az olvasáshoz! hashtag: ‪#‎segitsdaferfit‬

Először is egy kissé lekezelő, vagyis megalázó dolog úgy állni a témához, mintha a férfiak hülyegyerekek lennének, akiket másoknak kell a helyes útra terelni. A nőknek nem annyira erőltetniük kellene a férfiakat az olvasás felé, mint inkább hagyni - a probléma bizonyos értelemben már így is a túlzott női jelenlét, és ezen egy ilyen akció nem fog segíteni. Ha egy férfi a modern irodalmat teljesen átfeminizálódott dolognak tartja, akkor a nők egyre erősebb részvétele csak még jobban el fogja távolítani a céltól.

(Mellesleg ez a modern hashtag-ezés annyira banális, hogy az már a szánalmasság határát súrolja.)

A nők 150 éve küzdenek a jog előtti egyenlőségért...

Bla, bla, bla, lóf*sz és esti fény. A férfiak többek között pont azért nem foglalkoznak a modern irodalommal, mert azt belengi ez az orrfacsaró feminista bűz. Nem tudom kinek az ötlete volt a férfiakat olvasásra biztató kampányt egy olyan felütéssel kezdeni, ami a férfiakat hibáztatja, fárasztja és undorítja, de én valahogy nem látom ebben a rációt. Hagyjuk a süket dumát a gonosz férfiakról akik elnyomják a nőket, s máris jobb kedvvel nyúl az ember a témához.

Az emancipációs (és egyéb gender) mozgalmak eredményeit, további céljait könyvtárnyi irodalom foglalja össze

Amit épelméjű ember nem olvas, úgyhogy remélem nem is erre gondoltatok a kampánnyal...

Tisztelet a nőknek, akik a többi nőért harcolnak!

A férfiakat is tisztelni kellene, ahelyett hogy ilyen ideológiai mocsokkal dobáljátok őket, és talán elkezdenének újra olvasni.

Az olvasás az elmúlt 25 évben elveszítette a férfiakat.

...aminek az egyik oka az, hogy egyre kevesebb anyag szólítja meg őket pozitívan - a maszkulin témák egyre inkább a perifériára szorulnak.

Az olvasás humanizál, fejleszti az empátiás képességet, háttérbe szorítja az agresszióra épülő magatartásmintákat.

Kilóg a lóláb, hogy az elsődleges cél a férfiak nevelése akar lenni. Hát miért nem hajlandóak az un-empatikus, agresszív szubhumánok rendben megnevelődni? Mintha eszükbe sem jutna azért ajánlani a férfiaknak az olvasást, hogy a férfiaknak jó legyen... Megzabolázni való vadembereknek látnak minket, akiknek feminizált olvasnivalót kellene fogyasztani, hogy magunk is feminizálódjunk.

Felhívást intézünk olvasóinkhoz, hogy ajánljanak olvasnivalót férfi ismerőseiknek itt a Facebookon #segitsdaferfit hashtaggel, készítsenek mémeket, amelyek a párok közös olvasását, az olvasás, férfiakra gyakorolt hatását jeleníti meg!

Pont az hiányzik a férfiaknak, hogy nyaggatással próbálják őket beleszégyeníteni az olvasásba. Köszi, nem kell a férfiakat "segíteni" - nem vagyunk sem hülyék, sem gyerekek. Ha azt akarjátok, hogy olvassunk, akkor legelőször is beszéljünk felnőtt emberek módjára, kölcsönös tisztelettel, és hagyjuk az ilyen gyerekes sületlenségeket.

Márai klasszikus mondata: Gondold meg, hogy csak az ember olvas.
Ma ez így érvényes: Gondold meg, hogy csak a nő olvas.

Ennek a felhangjairól inkább nem is kezdek értekezni.

És meggyőződésünk, hogy csak az olvasó nő az, aki segíteni tud abban, hogy ez megváltozzon.

Én pont az ellenkezőjéről vagyok meggyőződve: ahhoz, hogy a férfiak újra akarjanak olvasni, az iparágnak kell megváltozni töviről hegyire. Vegyük sorra, hogy mi tudna igazi javulást hozni:

0. Először egy általános jellegű probléma, amit meg kell oldani mielőtt a konkrétumokra térhetnénk: a könyvek minősége nagyot zuhant az utóbbi évtizedekben. 20-30 évvel ezelőtt jobbára csak azok írtak könyvet akik ezt hivatásuknak tekintették, s bár nyilván nem volt minden mű remek, a léc viszonylag magasra volt téve. Manapság már tele vannak a boltok szeméttel, 30-40 könyvet kell félredobni míg előbukkan alóluk egy olvasásra érdemes példány. Egyszerűen túl sok a könyv, és ez nem csak a túlzó lehetőségek bénító hatása miatt problémás, hanem mert az átlagembernek nincs se kedve, se türelme több időt fordítani egy jó könyv megtalálására, mint az olvasására. A könyvkiadók felelőssége lenne újra magasabbra tolni a lécet, mert amíg ez meg nem történik az emberek többsége nem fog bízni a boltokban látható könyvtengerben.

1. Ahhoz, hogy a fiúk olvasni akarjanak hagyni kell őket megszeretni a könyveket az iskolákban. Kevesebb kötelező olvasmány kell, és azok a fiúk számára legyenek maszkulin jellegűek, értelemszerűen a korosztályhoz igazítva. Ha minden fiú torkán lenyomják a két Lottit meg a Vörös és feketét, akkor sokkal többen fogják megutálni az olvasást, mint megszeretni. Emellett szükség lenne az egyéb szórakozási lehetőségek bizonyos mértékű háttérbe szorítására, mert amíg ott a tévé meg a számítógép, amik kevés figyelmet kérnek és azonnali izgalmat nyújtanak, addig a könyvek mindig hatalmas hátránnyal fognak indulni.

2. Az irodalomba hagyni kell visszatérni a férfiasságot, sőt, gondozni és bátorítani kell, hogy szárba szökkenjen. A férfiak és a nők nem egyformák, így hiába is erőltetik a nőies könyveket a férfiakra, soha nem fogják azokat tömegesen olvasni. Épp ideje leszámolni az olyan férfiellenes babonákkal, mint hogy a hagyományos maszkulinitás valami negatív dolog lenne, amit haladó korunknak kötelessége irtani. Az irodalommal foglalkozó körök álljanak le a férfiasság ostorozásával ill. a femininitás erőltetésével (lásd a fentebbi dumát empátiáról és agresszióról), s máris nem fogják úgy érezni a férfiak, hogy az egész hacacáré ellenük van.

3. Kezeljék az olvasó fiúkat, férfiakat tisztelettel, úgy akarják őket "segíteni" hogy az nekik legyen jó - ne a progresszív körök önfényezése legyen ahogy a saját csodálatosságuk bizonygatásaként erőlködnek a "mosdatlan tömegek" felemelésével. Nincs szükség a piszkálásra, a tolakodásra, a megszégyenítési kísérletekre. Csak annyi kell, hogy hagyják a férfiakat békében olvasni azt, amihez éppen kedvük van. Ha nincs kedvük, akkor kérdezni kell, érdeklődni, hogy mit olvasnának mégis, nem pedig megmondani nekik, hogy mit kellene tenniük.

A helyzet mindenesetre elég sötét, mert akivel nem szerettetik meg az olvasást fiatalon, az szinte sosem lesz igazi könyvmoly. A fiúkat az iskolákban kellene megfogni, felnőttként már sokkal nehezebb - az iskolarendszer viszont semmiféle hangsúlyt nem fektet arra, hogy a srácokkal megszerettesse az olvasást. Ledarálják a kötelezőket, amit a többség megnéz filmen vagy átfutja a rövidített verziót, megkapják rá a kegyelemkettest aztán el lehet felejteni a bohóckodást a következő kötelezőig. Álljon itt elrettentésül, hogy mivel is kínozzák a középiskolások első osztályát kötelező jelleggel:

Homérosz: Iliász (részletek)

Homérosz: Odüsszeia (részletek)

Szophoklész: Antigoné

Biblia (részletek)

Dante: Isteni színjáték (részletek)

Boccaccio: Dekameron (részletek)

Shakespeare: Rómeó és Júlia vagy Hamlet és egy vígjáték

Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem (részletek)

Moliére: Tartuffe

Veretes, jelentőségteljes világirodalmi alkotások, amiknek a felületes ismerete elvárható egy művelt embertől. Ugyanakkor alig van a listán olyan, amit egy 15 éves fiatal szeretne vagy élvezne olvasni. Futószalagon gyártjuk a félműveltség illúzióját teherként cipelő szerencsétleneket, akik a felsorolt 10 olvasmányból talán fel tudnak idézni összesen 5 gondolatfoszlányt huszonéves korukban - de nem azért mert magukévá tették a kultúrát, hanem mert annyi pislákol a hajdani magolásból, amit gyűlöltek. Mi értelme van ennek? Már azon kívül persze, hogy aki ezeket 15 évesen végigrágja az büntetésként fog gondolni az olvasásra amíg csak él...

...

A női olvasók magas számának van még egy sajátos oka: a pirospirulás körökben csak "női pornónak" csúfolt romantikus/erotikus könyváradat. A férfiak a hasonló igényeiket inkább vizuálisan élik ki, valódi pornóval, ami a nők többségét nem köti le ugyanolyan mértékben. Azt tudjuk, hogy a pornó milyen hatalmas biznisz, úgyhogy talán nem kell csodálkozni ha igazán sikeres a hasonló funkciót betöltő, nőknek szóló irodalom is. Ez mindig el fogja torzítani az olvasók nemi arányát, mivel az egyik legnagyobb forgalmú területként egyértelműen női monopólium.

...

Lehetne a férfiakat olvasásra buzdítani, csak nem így. Persze a kiadónak így is lehet némi extra bevétele, ha a felhíváson felbuzdult nők könyvet vásárolnak a pasijaiknak, csakhát ez azért mégsem ugyanaz az eredmény, mint amire papíron áhítoznak. Ha tényleg szeretnénk, hogy a férfiak újra olvassanak, talán azzal szerettessük meg velük a témát, ami valóban és ösztönösen érdekli őket - akkor is, ha az a modern kiadóknak és kritikusoknak esetleg túlságosan barbár vagy ódivatú.

Úgy tűnik a HVG pszichológiával foglalkozó részlege kizárólag értelmi fogyatékosokat alkalmaz, illetve olyan szélhámosokat akik azt hintik a népnek amit az hallani szeretne, legyen az bármekkora bárgyú baromság. Most éppen arról írnak cikket, hogy miért is harcolnak egymással a nők, s bár még csak 2 bekezdést olvastam el, máris annyi idiótaságot találtam, hogy muszáj reagálnom. Úgyhogy szokás szerint a cikk olvasása közben írom rá a reakciót, mondhatni "élőben". Előszóként még annyit, hogy a HVG-s kérdésre a válasz egyszerű: a nők azért harcolnak a nőkkel, mert a két nemnek külön hierarchiája, külön versenye van, ahol a másik nem kegyeiért értelemszerűen nem a másik nemmel kell megküzdeni, hanem az azonos nemű versenytársakkal. Kíváncsi vagyok eljut-e eddig a következtetésig a cikkíró szakmunkás, vagy inkább végig mellébeszéléssel és feminista hazugságokkal pusztítja az olvasók agysejtjeit.

Évszázadok óta klasszikus szerzők kedvelt témája a nemes férfibarátság, a férfiakra jellemző, hőstetteket ihlető csapatszellem és szolidaritás. Sokan, sokat írnak erről magasztos és emelkedett stílusban – általában férfiak.

Sejthetjük, hogy mire fog kilyukadni az író ha a nőkről szóló cikkében azonnal a férfiszapulás feminista elméleteit kezdi építgetni. Miért harcolnak a nők? Hát tudjátok az úgy van, hogy a gonosz férfiak... Nyilván minden a férfiak hibája - kíváncsian várom hogy a női cicaharc pontosan miért is.

A nőket bármiképpen méltató írások többsége is hosszú időn át „férfimunka” volt, így érthető, hogy a nőkkel kapcsolatos, férfiak által megfogalmazott és alaposan elterjedt társadalmi vélekedések még ma is mélyen gyökerezve élnek a gondolatainkban

Szegény nőket megfertőzte a férfiirodalom. A férfiak a nők méltatását(!!!) is csak azért nyomatták évszázadokon keresztül, hogy ártsanak vele. A rohadt elnyomói ravasz módon dícsérettel nyomták el a nőket.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy jelentős eltérés tapasztalható a férfibarátság és a nőbarátság társadalmi értékelése és megbecsültsége között. Ez a vélemény mostanában alakul át, s noha a folyamat már hosszú évtizedek óta zajlik, még mindig az átmenet korában élünk.

Vagyis a két különböző dolog valójában egyforma, csak a hülye emberiség kezeli őket különbözőképpen. A pórnép annyira hülye, az iskolarendszernek kell bemagyarázni a fejükbe, hogy a férfi és a nő totálisan azonos, vagyis a viselkedésük, vágyaik, természetük is teljesen megegyezne, ha a férfiak nem nyomnák el a nőket.

Az a kettős erkölcs, miszerint egy cselekedet elkövetőjének a nemétől függően ítél a közösség, a társadalom, más kettősségeket – magyarán: képmutatást – is okoz.

Itt kellene szociálpszichológusunknak visszaadni a diplomáját, mert ilyet még egy laikus sem írhat le komoly presztízsveszteség nélkül, nemhogy egy "szakértő". Amellett, hogy a nemek különbözősége miatt értelemszerűen más következményekkel járnak bizonyos cselekedetek, garantálom, hogy a nemfüggő ítéletekben maga a cikkíró is "bűnös" - például biztosan súlyosabban ítéli meg a családon belüli erőszakot, ha férfi követi el. Nincs abban semmi képmutatás, ha bizonyos tettek erkölcsi súlyát realisztikusan mérjük fel, ahelyett hogy egy külső ideológia szabályai szerint kényszeresen egyenlőnek tekintenénk őket.

Mert bizony nem az a nő a legkelendőbb, akinek a fánkján legszebbre pirul a szalag – hanem a legvonzóbb.

Mi köze ennek akár a témához, akár a mellékvágányhoz amin eddig haladtunk? Az, hogy a férfiak szeretnének szexuálisan vonzó párt találni, teljesen független úgy a nők közötti harctól, mint a nemek szerint különböző erkölcsi mércéktől. Cikkírónk összekeveri a lányok háztartási munkára tanításának meséit az erkölcsi mércékkel? Mi a frász?!

Nem az a lány tetszik a legtöbb fiúnak, aki a legjobb fizikadolgozatot írja – hanem a legcsinosabb.

Itt a modern feministák ordító hülyesége bukik ki, amivel nem értik a nemek különböző működését. Ugye míg egy pragmatikus, a jövőjére is gondoló nő nyilván tekintetbe veszi a párválasztásnál a férfi ambícióit és karrier-potenciálját (vagyis a jövőbeli egzisztenciáját előrejelző faktorokat), addig a férfiak tojnak a nők várható pénzkereső lehetőségeire. Ki találta ki azt a hülyeséget, hogy a férfiaknak kellene a nők fizikadolgozatára figyelni párválasztáskor?! Sejtésem szerint a csúnya nők, akik féltékenyek voltak a kelendőbb társaik szépségére. Tipikus eltévelyedett csúnyanői mentalitás, hogy "a férfiak márpedig szeressenek azért amit én előnyösnek látok magamban a többi nőhöz képest". Ez nem így működik, kedves Szvetelszky Zsuzsa - a férfiaknak az tetszik, ami tetszik nekik, és ezt nem lehet feminista agymosási kísérletekkel megváltoztatni.

Ute Ehrhardt német pszichológus e témát feldolgozó könyvének címével összefoglalva: a jó kislányoknak nem terem babér.

Ute kolléganő is láthatóan retardált, a "jóságnak" ugyanis semmi köze semmihez. A csúnya nők folyton kísérleteznek azzal, hogy a "jó" jelzőt a csúnyaság szinonímájaként használják, de nem fog menni. Be kellene fejezni a gyerekes hisztit, amiért nem találtok menő partnert - az élet által osztott lapokkal nem lehet vitázni, el kell őket fogadni, és abban megtalálni a boldogságot ami így is elérhető. Sokkal tiszteletreméltóbb az a csúnya nő, aki megtalálja a lelki nyugalmát egy hasonló kvalitású partner oldalán, mint akárhány diplomás liba akik könyveket és újságokat írnak tele felháborodásukban, amiért a férfiak nem őket találják vonzónak.

A fenti kettősség hatja át a kommunikációt és a versenyt is.

Kíváncsi vagyok miféle logikai összefüggést fog ténylegesen felállítani a "fenti kettősség" és a cicaharc között, mert nekem úgy tűnik hogy ezeknek semmi köze egymáshoz - cikkírónk csak félre akarja vezetni az olvasókat. A női rivalizálást valahogy rá akarja kenni a társadalomra, ami ugye patriarchális, vagyis voltaképpen minden a férfiak hibája. Hogy miért, vagyis milyen összefüggésekkel? Az a kutyát sem érdekli - elég ha leírja a hülyeségeit egymás utáni bekezdésekbe, és odabiggyeszti, hogy az egyik "áthatja" a másikat. Tipikus szemfényvesztő posztmodern műzsargon, az összefüggés látszatának keltése olyan kézzelfoghatatlan fogalmak használatával, mint az "áthatja".

A nők rivalizálásáról, egymás fúrásáról és szekálásáról lenyűgöző mennyiségű sztereotípia él és terjed a köztudatban, a médiában, és a művészet is előszeretettel ábrázolja ezt a jelenséget.

Vagyis a női cicaharc nem azért közismert dolog, mert gyakori jelenség és mindenki találkozott már vele, hanem mert a hülye (patriarchális) társadalom tele van (férfiak által gyártott) sztereotípiákkal. Aha. Tehát amikor Gizi a kiszemelt pasi előtt burkoltan lejárató megjegyzéseket tesz Julcsira, az nem azért van, mert szeretné ha a férfi figyelme inkább rá irányulna, hanem mert a köztudatban valamiféle sztereotípiák csinálnak valamit.

A kettősségnek, a társadalmi képmutatásnak sok tízezer évre visszanyúló gyökerei vannak, amelyek megmagyarázhatják, miért különbözik a férfiak és a nők versengése – és miért ítéljük meg azt eltérő módon.

A linkelt cikkben röviden annyi áll, hogy a két nem elsősorban a saját nemén belül irigykedik másokra; a nők inkább kinézetre, a férfiak viszont vagyonra. Ez voltaképpen köztudott dolog (milyen frankó hogy pármillió dollárért most már hivatalos papír is van erről!), de nem igazán értem hogy mitől lenne ez társadalmi képmutatás. A nők arra irigyek amivel pasit lehet fogni, a férfiak meg arra amivel nőt. Ez teljesen értelmes, logikus és kiszámítható dolog, nincs benne semmi "képmutatás" - legföljebb azok szemében, akik hülye módon rá akarják erőltetni az egyik nemre, hogy akarja ugyanazt amit a másik. Ha a férfi mást lát vonzónak a nőben, mint a nő a férfiban, az a félkegyelmű modern szociálpszichológusok szerint kettős mérce és képmutatás.

És miért is kellene azonosan megítélni a nemek nemen belüli harcait, ha egyszer különböznek? Már megint a hülyeségben gyökerező progresszív téveszmébe ütközünk, ami ránk akarja erőltetni a különböző dolgok azonos megítélését.

Már a szocializálódásban is alapvető a különbség. A nők kapcsolatokban szocializálódnak, míg a férfiak csapatban

Vagyis a különböző megítélés teljesen indokolt.

Eltérést figyelhetünk meg a versenyzés szocializációjában is. A férfiak legitim és objektív versenyekre szocializálódtak: az erő, az ügyesség, a gyorsaság mind-mind jól mérhető, és nem utolsósorban a csoport, a közösség szolgálatába állítható. Ezzel szemben a nők kettős versenyre szocializálódtak. Egyfelől a biológiai evolúció során azok a tulajdonságok bizonyultak kifizetődőnek, amelyekkel az utódaik számára a legelőnyösebb tulajdonságokkal bíró (legerősebb, legügyesebb, leggyorsabb) leendő apát meghódíthatták: a szépség, a kedvesség, a báj – a vonzerő.

Vagyis a különböző megítélés teljesen indokolt. Még szép, hogy máshogy nézünk egy nyilvános és objektív versenyre, ami a csoport érdekeit is szolgálja, mint két nő cicaharcára amiben lealacsonyító megjegyzésekkel akarják kevésbé kívánatossá alázni egymást a pasik szemében. Viszont ez nem azt jelenti, hogy a női verseny nem is létezik vagy nem legitim, hanem azt, hogy más síkokon zajlik (így másképp megítélni nem nőlenyomó férfigonoszság).

Mivel ezek igencsak szubjektív jellemzők, így nyerhetett teret az „összehasonlító kritika”: a vonzóbb egyedeket más tulajdonságaik becsmérlésével lehetett rosszabb színben feltüntetni.

...ami tipikus női sportág, a cicaharc egyik legelterjedtebb fegyvere, és egyben cikkírónk (nameg Ute Ehrhardt német pszichológus) vesszőparipája: miért nem kívánják a szemét pasik az "okos" nőket a csinosak helyett, akiknek nincs semmi egyéb pozitívuma a dekoratív külsőn kívül?! Az azért már jelent valamit, ha egy szociálpszichológus cikket ír valamiről és még a saját vonatkozó projekcióival sincs tisztában.

Nyilvános dicséret a ropogós pulykasültért, a hibátlan hímzésért vagy újabban a tanulmányi versenyen elért kiemelkedő eredményért jár.

A dícséretek mögötti hátsó szándék állandó feltételezése a számító természetű nők rosszhiszeműsége, semmi több. Egy férfi amikor valakit dícsér általában őszintén teszi, azért amit az illető letett az asztalra, és nincs a dícséretben semmilyen rejtett motiváció. A nők ezzel szemben képesek 2-3 réteget alátenni (vagy aláképzelni) bárminek, így a dícséreteik lehetnek bújtatott sértések, vagy vehetik annak egymáséit. Persze mindennek semmi köze a párválasztáshoz - egy férfi nem azért dícséri meg a pulykasültet, mert attól szexibbnek kezdte látni a nőt, hanem mert ízlett neki. Ez a két külön dolog csak a nők fejében keveredik össze - legalábbis azokéban, akik egy teljesen valótlan és fölösleges, viszont állandó és mindenható státuszharcban élnek nőtársaikkal, amiben egy sült dícsérete afféle pirospont a női szexuális versenyben. Ez az egész hülyeség 99%-ban csak a nők képzeletében létezik, és mégis képesek cikkezni róla, a férfiakra is rávetíteni az egészet, sőt, a nyakunkba varrni a felelősséget mindenért.

a valódi verseny a férfiakról szól: értük zajlik, közülük is a legjobbakért. Miközben a férfi státusát is emeli, ha minél több nő harcol érte – így hívja életre a nők rivalizálását a férfihierarchia.

Az nyilvánvaló, hogy a nők végső soron a férfiak kegyeiért versenyeznek (a férfiak meg a nőkéért). De mi az a sületlenség, hogy a nők rivalizálását a férfihierarchia hívja életre??? Mintha a szegény, ártatlan nők csak úgy üldögéltek volna a folyóparton cserszömörcét rágcsálva, mikoris arra ment a gonosz férfihierarchia, és egy ármányos varázslattal örök versengésre kényszerítette őket. Mintha nem lenne magától értetődő dolog evolúciós szempontból, hogy mindenki törekszik a legjobb elérhető partner megszerzésére, és ez a belülről jövő fajfenntartási ösztön szerves része, nem pedig valami kívülről erőltetett paradigma.

A nők számára a valódi versenyeken a részvétel sokáig (néhány kivételtől eltekintve) nem is jöhetett szóba

Na itt megint badarságot beszél szegény cikkírónk, amennyiben a feminista tévképzetek rabjaként kizárólag a férfiversenyt tekinti "valódi" versenynek. Ez ugyanaz a feminista babonaság, mint hogy anyának vagy háztartásbelinek lenni értéktelen dolog a férfimunkához képest. A feministák szemében a férfi a mérce, amihez mérik magukat, és ennek fényében érzik úgy, hogy csak akkor valakik, ha ugyanabban és legalább ugyanúgy teljesítenek, mint a férfiak. Ezért hisznek abban a badarságban is, hogy a nőket be kell erőszakolni a férfiversenybe, mert csak az a valódi. Kisebbrendűségi komplexus, feminizmus a te neved.

Gondoljuk végig: van egy férfiverseny, és van egy női, amiknek célja a saját nemen belüli "szexpiaci érték" felmérése. Erre jön egy mozgalom, és elkezdi hirdetni, hogy a nőknek át kellene menni a férfihierarchiába, és a férfiakkal versenyezni. Mintha a nők és férfiak vonzóságát ugyanazok a tényezők szabnák meg, s mint ha szükség lenne annak eldöntésére, hogy egy nő vonzóbb férfi-e mint egy férfi. Ennek az egésznek semmi értelme nincs, csak zavart kelt a hierarchiákban, és ezzel a párválasztás rendszerében. (Esetleg a leszbikusoknál működhet a dolog logikája, ami részben érthetővé teszi a feminista igyekezetet, de ezt itt és most ne részletezzük.)

mivel azonban a verseny evolúciós, biológiai és társadalmi igény is, a nők között sajátos belső verseny alakult ki

Tehát evolúciós és biológiai szemszögből a női verseny is teljesen valódi, amennyiben a lehető legjobb elérhető partnerért zajlik. Az más kérdés, hogy sok nő félreérti ennek a versenynek a szabályait, és azt hiszi, hogy azzal csíphet fel jobb partnert ha 1. beszáll a férfiversenybe (lásd az eggyel fentebbi bekezdést); 2. a férfiszempontok figyelmen kívül hagyása mellett valamiféle mesterséges műszempontok alapján harcol a többi nővel (pl. divat).

Vélt vagy valós férfielvárásoknak megfelelve küzdenek tehát egymással, kvázi a férfiak parancsára, s amikor egymás között vannak, akkor is érzik a hátukban a férfitekinteteket.

Na, erre már csak a klasszikussal tudok válaszolni: hülye vagy lányom, ülj le, egyes. A férfiak parancsára, mi?! A gonosz férfiak kényszerítik a nőket arra, hogy jó partnert akarjanak találni. Ha ez a szociálpszichológia hivatalos álláspontja akkor ideje porig rombolni az egyetemi tanszékeiket és behinteni a helyüket sóval. Nyilván nem azért akarja egy nő elmarni a romantikus vetélytársait, mert kell neki a közös célpont, hanem mert ezt parancsolta neki a gonosz patriarchátus. S még amikor négyszemközt vannak sem az ösztönös rivalizálás és ellenszenv miatt csípi két nő egymás szemét, hanem mert a patriarchátus mumusának láthatatlan keze mindenhová elér.

A nők egymás közötti versenye kemény férfikontroll alatt van – így hát ez nem is igazi verseny, hanem passzív agresszióval megvalósított manipuláció.

Péppé röhögöm magam, ahogy a passzív-agresszív manipuláció mestere a saját negatív viselkedését és tulajdonságait a férfiak kollektív nyakába akarja varrni passzív-agresszív manipulációval. Hát nyilván a férfiak kényszerítik a nőket arra, hogy közvetett és gerinctelen módszerekkel nyírják egymást - amit a férfiak máskülönben visszataszítónak találnak, amikor egyáltalán észreveszik (ami nem gyakori, ugyanis a legtöbb férfi nem olyan penge a társas kommunikáció finomságaiban mint a nők). Cikkírónk hiperpasszív női elméjében a saját vágya a jó partnerre nem is a sajátja, hanem a potenciális jó partnerek vonzósága által rákényszerített külső tényező. Egy menő pasi, anélkül hogy bármit is tenne, pusztán a saját menőségével passzívan kényszeríti a nőket az érte való harcra, aminek a szegény nők nem tudnak ellenállni - így a nők harca értelemszerűen a férfiak hibája. Ezek a rohadt patriarchák még akkor is nőelnyomók, ha nem is tudnak róla, nem is gondolnak ilyesmire, sőt, kifejezetten nem akarnak elnyomni senkit.

Verseny ugyanis az, ahol szabályok vannak – ebben a játékban, ebben a harcban nincsenek, sőt sokszor övön alulról indul a küzdelem.

Aha, és az hogy a nők aljas módon nyírják egymást nem a női természet sötét oldalára vet fényt, hanem a férfiak elnyomó természetére. Ha a férfiak nem kényszerítenék a nőket azzal hogy vonzóak, akkor a nők áldott és ártatlan kis báránykák lennének akiknek esze ágában sem lenne piszkálni egymást.

Az effajta rivalizálás felerősödik, és új színezetet nyer a modern munkahelyeken.

N+1-edik ok amiért a nőket kár volt feminista módra beerőszakolni a munkahelyekre. Mondani sem kell, hogy ez a cicaharc árt a termelékenységnek, vagy hogy belesodorhatja a már monogám kapcsolatban élő nőket egy munkahelyi főnökért folytatott harcba, aminek fődíja az előző család lerombolásával jár.

Így a nők közötti verseny tétje már nem csupán a párválasztás sikere – bár a munkahelyeken ez a szempont is jelen van –, hanem az előléptetés, a fizetésemelés, az elismerés is.

Ha egy nő előléptetést akar arra is a férfiak kényszerítik!!!

Na és persze a nők számára a párkeresés a munkahelyeken is szempont, de ha egy férfi kezdeményez az munkahelyi zaklatás, nyilván.

az összehasonlító kritika fúrássá lényegül át. Legelterjedtebb eszköze a kommunikáció, azon belül is a másik háta mögött terjesztett negatív információ: a rágalom, az intrika

...ami megintcsak nem azt mutatja, hogy a nők természetéhez passzoló harcmodor a közvetett, tagadható, passzív-agresszív, hanem hogy a patriarchátus olyasmire kényszeríti a nőket ami mindenkinek káros, a férfiaknak is, úgy egyénileg mint közösségileg.

Ennek a meccsnek nem a győzelem az eredménye, hanem a függés. Függés az elképzelésektől, amelyeket a férfiaknak tulajdonítunk: így érthető, hogy az alacsony önértékelésű nők rivalizálnak a legkártékonyabban.

LoL... A rohadt férfiak a szexuális vonzóságukkal függőségben tartják szegény nőket!

És nyilvánvaló, hogy a küzdelem már elszakadt a férfiak közvetlen vágyaitól, már önálló entitássá nőtte ki magát ami kizárólag a nők belügye, hiszen általuk is tudottan és beismerten olyan szempontok alapján zajlik, ami a férfiakat nem érdekli. Mi a tökömért kényszerítenék a férfiak a nőket, hogy olyan módon küzdjenek ami a férfiaknak érdektelen?!

Az alacsony önértékelésre vonatkozó meglátás passzol, csakhogy öngól, ugyanis nyilvánvalóan a csúnya nőket sújtja jobban, akiket ez az egész cikk ártatlan áldozatoknak kíván feltüntetni. A feministák, a HVG-s szociálpszichológusok, a német könyvírónők pontosan az alacsony önértékelés miatt érzik szükségesnek egyfolytában arról papolni, hogy a férfiaknak őket kellene kívánnia, nem pedig a csinos csajokat (akikre az említett csoportnak számtalan becsmérlő jelzője van).

Az a nő vesz részt ebben a harcban a legritkábban, aki nem hasonlítgatja magát másokhoz, hanem a saját értékeire koncentrál.

Értsd: a szép nők általában nem olyan kicsinyesek mint egyes csúnyák, mert nem érzik úgy hogy mások eltiprásával kellene érvényesülniük. Akinek a "saját érték" a jó fizikadoga, az viszont egy életen keresztül fog panaszkodni az üresfejű szépségek érvényesülése miatt.

Napjainkban a várható élettartam megnövekedése is bizonyára hatni fog a nők egymás közötti versengésének megváltozására, hiszen a menopauza csökkenti a nők közötti biológiai indíttatású rivalizálást.

Akkor mégsem a férfiak parancsa a dolog, hanem biológiai indíttatású? Nahát...

Megbújik a cikkben egy olyan nem rendesen kifejtett felhang, hogy a nők biológiai eredetű csatározása nemes és szép dolog lenne, csak a férfiak parancsára változott át aljas pletykálkodássá és burkolt sértegetéssé. Kíváncsi lennék a cikkíró hogyan képzeli el az eredeti női harcot - vajon milyen eszközökkel nyírták egymást a nők amíg a gonosz patriarchátus bele nem szólt a dologba? Nyíltan és őszintén megbeszélték, hogy ki a jobb, és automatikusan az nyerte el a férfi kegyeit? Hm. Ha magát a harcot az evolúció alakította ki, akkor logikusan az eszközeit is, nem? Vagyis a nők szimplán azokkal a fegyverekkel harcolnak, amiket a természet adott nekik, ez mindigis így volt, és semmi köze a nőelnyomáshoz. A nők azért cicaharcolnak, mert a természet erősen korlátozza számukra az akaratlagos megszépülést, és az ösztönviláguk még nem idomult hozzá a plasztikai sebészet lehetőségeihez.

A paleóval, atkins-el, ornish-al, mediterrán diétával, ésatöbbivel kapcsolatos végeláthatatlan vitával nem az a fő bajom, hogy unalmas (bár az), hanem hogy teljesen meddő és értelmetlen. Idióta dolog pártoskodni ebben a kérdésben, hit vagy elköteleződés alapján ragaszkodni egyes étrendekhez, és amennyire én is elkövettem ilyesmit a múltban, annyira szánom-bánom e bűnömet.

Az étrendekkel ugyanaz az alapvető probléma, ami a politikai pártokkal: egymástól független részterületeket próbálnak egyetlen egységbe erőltetni, mintha lenne valamilyen logikai összefüggés a nyugdíjkérdés és az autópályák, vagy a karfiol és a lazacpástétom között. Csomagban, egyszerre ajánlanak és tiltanak dolgokat, amiket a valóságban külön-külön lenne szükséges vizsgálni. A tökéletes diéta összeállítására egyetlen módszer létezik, mégpedig egyesével végigjárni minden élelmiszert és megvizsgálni, hogy az az átlagember szervezetében mit okoz. Hasznos-e vagy káros, netán fölösleges? Ez alapján fel lehet állítani egy elméleti optimális étrendet, amihez aztán hozzá lehet mérni minden már létező elképzelést, hogy mennyire voltak jók vagy rosszak.

Most persze hallom, hogy egyesek az örök hülyeséggel tiltakoznak, miszerint "mindenkinek más a jó". Ez egyáltalán nem igaz, mivel az emberi emésztőrendszer univerzális valami, amiben az egyéni eltérések jobbára apróak és csak finomhangolást igényelnek. Nincs ember akinek a cián tápláló és vitamindús, vagy akinek egyáltalán nincs szüksége fehérjére semmilyen formában. Mindannyian azonos biológiai öntőformából kerültünk ki, s bár vannak egyéni eltérések, ezek mint kivételek nem cáfolják a szabályt. Létezik az optimális diéta, ami az emberek 99%-ának jó, a maradék 1% meg kísérletezzen magának az egyedi gondjainak megfelelően.

Naszóval a tökéletes étrend úgy készül, hogy végignézzük a listát, mi jó és mi nem. Ezt én itt értelemszerűen nem fogom megtenni, nincs rá ezer oldalam és másfél évem. De hozzávetőleg így nézne ki a dolog:

Pisztráng: jó fehérje és minőségi zsírforrás, szénhidráttartalma elenyésző, nyomelemeket és vitaminokat X mennyiségben tartalmaz, allergén hatása nem ismert, emésztése könnyű, ésatöbbi, ésatöbbi - értékelés: fogyasztása erősen ajánlott.

Búza: glutént, lektint, és számtalan egyéb összetevőt tartalmaz amire a lakosság változó arányban érzékeny, hatásuk általánosságban véve erősen negatív. Vitamin- és nyomelemtartalma relatíve magas, de a növényi rostok bélrendszerben tapasztalt folyadék-felszívó hatása miatt a hasznosulás rossz hatásfokú. Szénhidráttartalma jelentős, vagyis a kalória/tápérték aránya igen rossz. Ésatöbbi, ésatöbbi. Értékelés: fogyasztása nem ajánlott.

Ha ez a lista megvan, akkor kész a tökéletes étrend. Ezután pedig már csak annyit kell tenni, hogy az eddig ismert diétákat összevetjük ezzel a képpel, és megkapjuk, hogy kinek volt (többé-kevésbé) igaza az elmúlt évtizedek nagy vitáiban. Persze a lényeg nem ez, mert hát kit érdekel hogy ki mit mondott 10-20 éve, de azért nem árt ha egy-két ego a helyére kerül. A lényeg az, hogy elkezdhetnénk végre jól táplálkozni. Mert ugyan magyarázza már meg valaki, hogy mi értelme összevetni a mediterrán diéta ideológiáját (a mediterrán területeken sokan egészségesek, tehát edd azt amit ők) a paleó ideológiájával (edd azt amit az utolsó egészséges ősöd evett)? Mindkettőben van fantázia, meg persze buktatók is, dehát ennek semmi jelentősége annak tükrében, hogy minden ideológia teljesen fölösleges, ha van egy tudományosan összeállított és igazolt étrendünk. Nincs szükség más vezérlő elvre, mint arra, hogy mi mit csinál az emberi szervezetben, és teljesen lényegtelen, hogy meddig élnek a japánok, hogy mit esznek a mediterrán, hogy egészségesek voltak-e az ősemberek. Önmagunk átverése ilyen külső (és jobbára fiktív) tényezők alapján szervezni az étrendünket, miközben csinálhatnánk olyasmit is aminek van értelme.

Namármost a helyzet az, hogy voltak ilyen próbálkozások, pl. Atkins is valami hasonlót akart megvalósítani, és viszonylag jó eredményeket ért el. Az étrendek nagy skáláján vannak amik egész közel járnak a tökéleteshez, és pragmatikus értelemben teljesen mindegy, hogy malacuk volt és ráhibáztak, szerencsésen választottak (amúgy fölösleges) vezérlő elvet, tudományosan kutattak, vagy bármilyen más úton jutottak közel a csúcshoz. A lényeg, hogy ezek az étrendek jobbak, mint a rosszabb étrendek, így a követésük is jobb eredményekre vezet. Itt a pártállás vagy az ideológia lényegtelen: a "hivatalosak" által mostanában ajánlott mediterrán étrend sok szempontból van olyan jó, mint a legnagyobb ellentábor, a paleó, mégpedig azért, mert igen nagy közöttük az átfedés. Persze ez leleplezi, hogy mekkora szemfényvesztés és szarpofozás az egész vita, hiszen a "hivatalosak" és az ellenfeleik még akkor is csépelik egymást, mikor az étrend amit követnek már gyakorlatilag azonos. A gond az, hogy ennek az ideológiai állóháborúnak az átlagemberek az áldozatai, akik egymásnak ellentmondó és érzelmektől túlfűtött üzeneteket látnak a médiában, így megnehezítve, hogy kikaparják a maguk gesztenyéjét. Ez a vita többet mérgezett a táplálkozástudomány megítélésén, mint a legrosszabb lehetséges étrend. Teljesen értelmetlen a különböző étrendek hatása helyett a vezérlő elveiket vitatni, divatnak vagy tudományellenes hóbortnak csúfolni őket. Ha én most létrehozok egy étrendet úgy, hogy dobókockával dobok minden egyes élelmiszerre, és csak azt ajánlom ami 4-es fölött van, az is lehet teljesen frankó, ha véletlenül pont ráhibázok az egészséges kajákra. Azután vitathatja a nagytudású szakértő a tévében, hogy a kockadobás nem tudományos - és akkor mi van? A légyölő galóca egészségtelen voltát nem cáfolja az, hogy én csak azért nem ajánlom mert 1-est dobtam rá a varázskockáimmal. Vagyis nem az a lényeg, hogy ki mit gondolt mikor összerakta a diétáját, hanem hogy az egyes elemek mennyire passzolnak az elméleti optimális étrendhez. Így aki azt képzeli, hogy a paleót "cáfolja" történelmi adatokkal vagy a kőkorszakra vonatkozó okfejtésekkel, az valamit erősen félreértett.

Összegzésképpen: a modern táplálkozási problémákat és betegségeket ismerve nem nehéz összerakni egy általános étrendet, ami a túlnyomó többség számára megváltó erővel hatna. Jóval kevesebb szénhidrát, gabonák és a tej csökkentése, mesterséges szir-szarok (mint a margarin és az édesítőszerek) és omega-6 túlsúlyos növényi olajok kizárása, stb. Nem azért, mert valami megmondóember szerint ez a királyság, hanem mert ezek okozzák a leggyakoribb táplálkozási eredetű problémákat az elhízástól az érrendszeri panaszokig. Aki nagyjából ezt ajánlgatja a tömegeknek, az jót tesz velük, függetlenül attól, hogy paleó, mediterrán, atkins, vagy kutyafüle néven teszi ezt. Aki nem ilyesmit ajánlgat a tömegeknek, vagy aki az előbbi csoportot félreértett okokból támadja, az rosszat tesz, függetlenül attól, hogy miben hisz vagy milyen tudományos fokozata van.

Tök hülyeség az étrendeket egészükben támadni vagy védeni, mintha minden egyes ajánlásuk igaz vagy hamis lenne. Nem az a kérdés, hogy a paleó tökéletes vagy sarlatánság, hanem hogy kell-e egyes részein finomítani, és ha igen akkor mit, hol, mennyit. Persze ugyanez a kérdés minden más étrend esetén is. Hacsaknem kizárólag forró salakot ajánl valami, akkor nem lehet teljesen rossz étrend, és amíg a tudományos alapokon álló optimális diéta el nem készül, addig semmire nem lehet azt mondani, hogy tökéletes.

Gyakran olvasom Szendi Gábor írásait, és többnyire egyetértek velük, mivel nem a presztízsféltő áltudományos őskövületek dumáját visszahangozza, hanem a saját eszét és gondosan felépített tudását használja a dolgok elemzésére. Legjobb példa erre a Boldogkőivel való közvetett sajtóvitájuk, amiben a fehérköpenyes megmondóember hasraesik a saját titulusától, Szendi meg egyszerűen felmossa vele a padlót. Éppen ezért furcsállom egy kicsit, hogy van egy olyan téma amiben még az ő véleménye is rongyosra nyűtt, alaptalan társadalmi sztereotípiákból táplálkozik - legalábbis ez az érzésem támadt annak kapcsán, amit az apák felelősségéről ír. (Nem kritizálom az egész cikket, csak ott szólok hozzá ahol nem értek egyet.)

A fogamzásgátlás megjelenésével a szex kockázatmentessé vált (...) A férfinek többé nem kellett a szexért házasodnia, (...) A megváltozott keretrendszerben egészen más személyiségű férfik és nők nőnek fel, akik merőben mást kezdenek gondolni házasságról, családról, gyermekvállalásról. A nők végre tanulni akarnak, a férfiak pedig egyre messzebbre szeretnék kitolni a legényélet végét, és szeretnék jó sokáig felelőtlenül élvezni az élet gyönyöreit.

Ez itt kezd úgy csengeni, mint az evolúciós pszichológiában gyökerező, a kollektív túlélést segítő, ugyanakkor objektíve hamis nőpozitív és férfinegatív néphit. A nő jó, a férfi rossz, ugye mind hallottuk már. A civilizáció fejlődése lehetővé tette a nők számára az önállósodást, amit korábban nem a férfiak elnyomó természete, hanem a technológia fejletlensége hátráltatott. A "végre tanulni akarnak" megfogalmazás kissé megtévesztő, hiszen legtöbbjüknek a tanulás akadály a státusz, az anyagi függetlenség felé vezető úton. Az absztrakt intellektuális kíváncsiság, a valóság megismerésére és megértésére irányuló vágy mindigis a férfiak sajátja volt, függetlenül az ostoba feminista elképzelésektől amik szerint a nők is ugyanolyanok lennének mint a férfiak, ha a férfiak nem nyomnák el őket.
A mérleg másik serpenyője sem teljesen kóser, ugyanis az is csak egy fáradt sztereotípia, hogy a férfiak többsége "fél az elköteleződéstől", és csak az ingyenszexért él. Persze, a buliközpontú 21. században szinte nincs olyan fiatal aki kezét-lábát törné a mihamarabbi családalapításért, de ez a nőkre pont ugyanannyira érvényes. Vagy talán valakinek olyan illúziója támadt, hogy a 20 körüli csajok kétségbeesetten keresik az apajelölteket, de nem találnak? Ez, amennyire a sajtóból meg lehet állapítani, inkább a 35 fölötti nők sportja.

A nő, mi mást tehet, kényszerűen alkalmazkodik a helyzethez.

Ez bizonyos egyedi esetekben lehet így, de társadalmilag pont fordított a helyzet. Ahogy Szendi pont ugyanebben a cikkben máshol meg is jegyzi, a férfiak alkalmazkodnak a női igényekhez, mivel máskülönben nem jutnak szexhez - így a megoldás kulcsa a nők kezében van. Nagy hiba tehetetlen áldozatoknak látni őket, főleg mivel ez turbózza fel a férfilélek nősegítő ösztöneit, amit a hölgyek köszönnek szépen és szemérmetlenül kihasználnak, nem csak egyénileg, de társadalmi méretekben is - lásd feminizmus.

Egy ideig egy nőnek ez nem is esik nehezére, hiszen a nők végre először a történelemben, tanulhatnak, és kiélhetik önmegvalósítási vágyaikat.

Bár ebben a szövegkörnyezetben a "tanulás" nem olyan jelentős kérdés, nekem mégis böki a szemem az ismételt szóba hozása. Régebben is tanultak a nők, rengeteg olyan dolgot ami szükséges és hasznos volt az életben maradásukhoz. Persze ezt általában nem iskolákban tették, hanem anyuci szoknyája mellett, de vegyük észre, hogy a férfiak túlnyomó többségére is pont ugyanilyen sors várt az apjuk mellett. A magasszintű iskolai tanulás kevesek kiváltsága volt, nem pedig olyasmi, ami a férfiaknak járt volna, a nőknek meg nem. Viszont az internet korában ideje lenne újraértelmezni, hogy mit is takar a tanulás iránti vágy, hiszen ma már autodidakta módon bárki megtanulhat bármit teljesen ingyen. Nők milliói élhetnének ezzel a lehetőséggel, böngészhetnék az elérhető anyagokat kvantumfizika, táplálkozás vagy evolúciós pszichológia terén - 99%-uk mégsem teszi, inkább a facebookon trécsel, plázákban szédeleg vagy szappanoperát néz. Ne tegyük a nőket túl magas piedesztálra, még megütik magukat amikor leesnek.

Ám amikor a biológiai óra jelez, hogy most már ideje volna a gyermekvállalásnak, a nő, ha körülnéz, csupa elköteleződni nem akaró korabeli férfit lát, akik élvezni akarják az életet, nem pedig terhek és felelősség alatt nyögni.

Ebben ugye implicite benne van, hogy a nők is buliznak amíg meg nem kondul a belső vészharang. A "hová tűntek az igazi férfiak?" jellegű akaratlan humoreszkek többnyire 40-hez közeli, vagy akár azon túli nők tollából származnak, akiknek jó 100 éve ilyen korukban már a nagymamaszerepre kellett gyúrni. Ebben a helyzetben viszont korántsem igaz, hogy a korukbeli férfiak éretlenek lennének - inkább az a gondjuk, hogy a hátuk közepére sem kívánják a kiöregedett, megkeseredett, az anyaság felé észvesztve rohanni kívánó nőket, akik egy párkapcsolatban semmit nem tudnak a férfi asztalára tenni. Teljesen normális dolog, ha egy férfi az elköteleződéshez olyan nőt keres, aki mellett egyenrangú partner lehet egy kölcsönös és őszinte érzelmi kapcsolatban, nem pedig egy eszköz amire a nő a hőn áhított szülés elérésének érdekében fanyalodik. Minden józan emberi számítás azt diktálja, hogy családot alapítani és gyermekeket nemzeni egy a huszas éveiben járó, érzelmileg stabil, erkölcseiben szilárd nővel érdemes. A helyzet az, hogy nem az igazi férfiak tűntek el, hanem ezek a nők. Garantálom, hogy férfiak hordái rohannának a házasságkötő termekbe, ha találnának ilyen nőket, akik a termékenységük és szépségük csúcsán lennének hajlandóak elköteleződni a férfi mellett.

Az éretlen fiatal férfiak (a 30 alatti korosztályról beszélünk) számának növekedését pedig az okozza, hogy a nők által felállított szexpiaci körülmények között a lazítást látják optimális stratégiának. Minek erőlködjenek, ha a jó nők túlnyomó többsége egészen a kapuzárási pánikig úgyis csak a Rócsildokra és Donhuánokra kíváncsi? A férfiak ~80%-ának az emancipált szexpiac nem azt jelenti, hogy dőzsölnek mint George Clooney amíg egy szupermodell be nem fogja őket, hanem 1. önkéntelen cölibátusban, vagy ahhoz közelítő körülmények között várják, hogy rájuk fanyalodjon egy vénlány akinek már nincs jobb választása; 2. kezdeti igényeiket erősen csökkentve próbálnak monogám kapcsolatra hajlandó nőt találni az olyanok között, akiknek a relatív szexpiaci értéke jóval kisebb a sajátjuknál. A férfiak négyötöde egyszerűen nem elég vonzó ahhoz, hogy a hipergám természetű attraktív nők figyelmét fel tudja kelteni. A jóképűek, a pénzesek nagyot kaszálnak, de a többség csak kallódik és sodródik, és nem azért mert ezt akarják, hanem mert reményük sincs bármi másra. S csak hogy teljesen egyértelmű legyen: ez nem az ő hibájuk. A monogám patriarchális rendben ők is hamar párt találtak volna, produktív dolgozók és felelősségteljes apák lennének. Jelen nőközpontú rendszerünkben ők az igazi vesztesek, de nem aláznám meg őket azzal, hogy áldozatoknak nevezem őket, ahogy a nők tennék hasonló szituban.

A 20. századi individualizmus terjedésével a válás is egyre könnyebbé vált, s ma már a házasságok fele válásba torkollik. Nem ritka a két-három gyermekes párok szétválása sem. Az élettársi kapcsolatok pedig még bomlékonyabbak. Olyan világot teremtettünk, amiben a férfi a legrosszabb tulajdonságait valósíthatja meg.

Na ez már teljesen torz elképzelés, a tipikus női férfiszapulás internalizált változata: a gonosz férfiak lelépnek a családjaikból, otthagyva szegény nőket ebek harmincadjára. A valóságban a válások többségét nők kezdeményezik, s még csak nem is azért, mert a férfi kibírhatatlan, hanem mert kiszeretnek belőle, és anélkül már nem is olyan vonzó dolog az elköteleződés, amire elméletileg annyira hajtottak a házasság előtt. Michelle Langley könyve a témában korszakalkotó (lenne, ha elegen olvasnák). A nők egyrészt a totális kontroll iránti vágyukkal, másrészt a férfi túlélőképességének folyamatos próbálgatásával (shit test) kikezdik a vonzalom alapjait, amit a férfi iránt éreznek, és ahol nincs szexuális vágy, ott hamarosan házasság sem lesz. Ráadásul a poligám hajlamú férfiak sokkal inkább tartanak szeretőt titokban, mint hogy szétrobbantsák a saját családjukat, ugyanakkor a hipergám nőknek mindig csak egy férfi kell, de az mindig az elérhető legvonzóbb - tehát ha van jobb jelentkező, akkor ők igenis inkább újítanak, a régi meg mehet a híd alá. A nők könnyebben köteleződnek el, de ez náluk felszínes dolog, és könnyen felbomlik; ezzel szemben a férfiak nehezebben köteleződnek el, de komolyabban gondolják.

A világ, amiben élünk, továbbra is erősen agymossa neveli a férfiakat az elköteleződés, a felelősségvállalás irányába - legalábbis az oktatási rendszer és a média errefelé hat, amit jóformán csak a kortársak esetleges különvéleménye ellensúlyoz. Ezzel szemben a nők fejét manapság már a bölcsőtől kezdve hülyeségekkel tömik, az aberrált feminista grrrl power eszményekkel: önállóság, férfias viselkedés, az arroganciáig menő versenyszellem (ami persze alig burkoltan a férfiakkal szembeni kisebbrendűségi komplexusból táplálkozik), ésatöbbi. Nem véletlen a kapcsolatok bomlékonysága, csakhogy ezt a női oldal okozza, nem a férfi.

Az élettársi kapcsolat olyan kompromisszum, amiben a nő lement a kapcsolati minimumig, ami viszont a férfinek az elköteleződés maximuma.

Ez megintcsak egy nőpozitív és férfinegatív fikció. Manapság a legtöbb nő 20-30 között tanulni akar és karriert építeni, amit esze ágában sincs "tönkretenni" egy gyerekvállalással. Éppen ezért megváltozott a kapcsolatok szerkezete is, mert míg régebben a nők pár évvel idősebb férfiakat kerestek a plusz státusz és egzisztencia miatt, addig mostanában inkább a kortársakat részesítik előnyben kényelem, társadalmi megszokás vagy nyers szexuális vonzalom okán. Lennének bőven 30-as férfiak akik szívesen elköteleződnének 20-as csajokkal, de jobbára a kutyának sem kellenek - a tipikus modern azonos korú kapcsolatokban pedig már mások a szabályok: a biológiai óra csörgéséig a nők nem akarnak elköteleződni, utána meg nem értik hogy a velük egykorú pasiknak mi a baja.

Az élettársi kapcsolat minden szempontból bizonyíthatóan hátrányt jelent, egyedül azt a célt szolgálja, hogy a férfi szabadnak érezhesse magát.

Ne varrjunk már mindent vakon a gonosz férfiak nyakába, illetve ne vitassuk el a nőktől az önrendelkezés képességét, ha kérhetném. Senki egyetlen nőt sem kényszerít élettársi kapcsolatra, ha nem vállalnák akkor nem lenne egy sem. Ami a világban jelen van, azt a nők pont ugyanannyira akarják mint a férfiak, még akkor is, ha ez valószínűtlennek tűnik, vagy homályosak az okai. Még a csiklócsonkítást is elsősorban nők csinálják más nőkkel, nem lehet mindenért a férfiakat okolni. Mintegy mellesleg: a nők szexuális hatalma sokkal nagyobb a férfiakénál, azt hiszem ezt nem kell magyaráznom senkinek aki egy kicsit is konyít az evolúciós pszichológiához, de pont emiatt a nyitott kapcsolatok sokkal több "szabadságot" adnak a nőknek mint a férfiaknak (a pár százaléknyi rocksztárt és filmszínészt kivéve, akikre vadásznak a nők). A szigorú monogámia elsősorban az átlagos férfiak érdekét szolgálja (és azon keresztül az egész társadalomét), míg azon mindennemű lazítás a nők és a piramis csúcsán tobzódó alfahímek számára előnyös. Még ha egy átlagférfi álmodozik is szabad szexről dögös csajokkal, a realitásérzéke azt diktálja, hogy jobb neki a partnerével kölcsönös hűségben, mint nyitott kapcsolatban lézengeni, hiszen a nője bármikor talál egy tucat kant aki szívesen elszórakoztatja, neki viszont véres verejtékkel jár becserkészni egy semmivel sem jobb nőt mint a sajátja.

Sok férfi bizonygatja, hogy a házasság "csak papír", de ha "csak papír", miért is ne lehetne aláírni?

(Félretéve, hogy manapság a nők sem akarnak házasodni...) Azért, mert azon a papíron az áll, hogy a férfi egy életre szerződik, a nő viszont csak addig amíg kedve van rá. A férfira az állam rákényszeríti, hogy a válás után is teljesítse a vállalt kötelezettségeit (gyerektartás és nőtartás formájában, illetve a vagyona megosztásával), de a nőre nem. Így minden házasság egy potenciális bomba, ami a férfi vesztét okozhatja. Talán alakítsuk vissza a házasságot egy kicsit korrektebb szerződésre, amilyen régen is volt, és akkor kisebb lesz a férfiak ellenállása.

az [élettársi] kapcsolatokban felnőtt gyerekek nélkülöznek a legtöbbet

Fogadni merek rá, hogy ez inkább az egyedülálló anyákra igaz, főleg az olyan élettársi kapcsolatokkal szemben ahol a gyermek biológiai szülei élnek együtt. Tágabb értelemben azt lehet mondani, hogy a gyerekeknek az egyedülálló anyjukkal a legrosszabb, függetlenül attól, hogy tartósan magányos, vagy más "pótapákat" próbál a csonka családba hozni. Persze e tekintetben a nők felelősségét szóba hozni tilos és életveszélyes.

Jó okunk van azt gondolni, hogy sok férfitől meglehetősen idegen a gyermekért vállalt felelősség gondolata.

Ez jobbára csak a fiatalokra igaz, illetve azokra akik a válással, vagyis a férfiak kisemmizésével és a családból való kihajításával járó rossz példát láttak a környezetükben (akár saját szüleiken). A férfiak többsége magától eljut oda, hogy szeretne megállapodni, csakhát ehhez nagyon nehezen talál megfelelő párt. Mire a nők biológiai órája elkezd csörömpölni addigra a férfiak feje lágya is benő, csakhogy, amint már többször is jeleztem, egy 35 körüli férfi nem olyan hülye, hogy egy 35 körüli nővel akarjon családot alapítani. Míg egy ilyen korú férfiban még simán benne van 20-30 év kemény munka a családért, addig egy ilyen korú nőben már rég nincs benne az, hogy könnyedén szül és felnevel 2-3 gyermeket.

Sok férfi gond nélkül lelép

Öööö, nem. Ez a kivétel - a szabály meg az, hogy a férfiak többségét akarata ellenére dobják ki a saját családjából. Statisztika.

Egyre több a diszfunkcionális család, s az ebben felnőtt fiúk megismétlik gyermekikkel saját sorsukat: nem vállalnak igazi, mély felelősséget a felnevelésükért és boldogulásukért.

Talán változtassunk úgy a társadalmon, hogy ne legyen divat eltaposni és kihajítani a férfiakat a házasságaikból, sőt, állítsuk vissza a férfiak és az apák tiszteletét úgy a közbeszédben, mint a médiában, és akkor talán nem lesz annyi diszfunkcionális család. Miért kellene a fiatal srácoknak hajtani a házasságra, ha mindenhonnan azt látják, hogy a férjek és apák bumfordiak, nevetségesek, szánalmasak, fölöslegesek, és voltaképpen csak nyűgöt jelentenek az egyedülálló anyából és a gyerekekből álló család nyakán? Amíg a kultúránk legismertebb családjai a Bundyk és a Simpsonok, addig ki az a hülye aki töri magát a férj- és apaszerepre?

Bosszant a HVG, ahogy a szokásos majomságokat adják elő, mint egy rakás éretlen és értetlen hülyegyerek. Ezúttal az apák sorsát magyarázzák (félre) gyermekeik születése után, amikoris az asszony nem akarja a szexet.

Na előszöris: a vágyhiányra nem kell semmiféle magyarázat, ugyanis önmagát magyarázza. A nő azért nem akarja a szexet a férjével, mert nem kívánja a férjét. Nem azért, mert szült, mert szoptat, vagy mert kimerült, hanem mert nem kívánja a férjét. Teljesen fölösleges egy ilyen szituban barkóbázni, megértőset vagy sértődőset játszani, netán várni türelmesen mikulásig. Vonzónak kell lenni, akkor lesz szex.

Másodszor: akivel az asszony nem szexel, az teljes joggal tart szeretőt, és akinek ez nem tetszik, az elhúzhat a sunyiba. A monogám kapcsolat egyik legfontosabb alapvetése, hogy a másik testi igényeit mindkét fél tekintetbe veszi - különben milyen jogon lehetne hűséget várni? Mással nem szexelhetsz, csak velem, de igazából velem sem, mert hónapokig-évekig nincs kedvem... Miféle hülyeség ez? Aki elvárja, hogy a partnere soha senki mással, az fizesse meg ennek az árát azzal, hogy ő rendelkezésre áll. Bizonyos időközönként még akkor is, ha fáradt, ha nyűgös, ha nincs kedve. Ha erre nem képes, akkor bontsák fel a kapcsolatot, vagy fogadja el, hogy a másik szeretőt tart - abszolút irracionális, hogy akaratlan cölibátusra kényszeríti azt az embert, akit elméletileg a legjobban szeret a világon.

Legutóbb, amikor szóvá tettem, hogy nekem bizony lennének igényeim, neki meg asszonyi kötelességei, annyira fölháborodott, hogy még a hálószobából is ki akart tiltani.

Az ilyen nőtől azonnal el kell válni, nem éri meg azt a szenvedést amit el kellene viselni mellette. Ember aki a partnerét szereti ilyesmit soha nem mond, tehát ez is egy jó példája annak amikor a nő valamilyen kretén okból szerelem nélkül ment férjhez, aztán pokollá tette a szerencsétlen flótás életét. Akiben egyáltalán felmerül a gondolat, hogy neki jogában áll a házastársát kitiltani a hálószobából, az egy utolsó tetű, aki még egy macskát sem érdemel ami mellett megöregedhet.

A pszichológiai szakirodalom a jelenséget a legtöbbször erotic silence-ként, magyarul „a vágy csendjeként” emlegeti: hosszabb-rövidebb ideig tartó térnyerése a frissen szülővé vált párok életében majdnem elkerülhetetlen.

Vagyis szakértőnk szerint ez szinte már normális dolog, amit el kell fogadni. Hát a nagy lófaszt. Oké, nem lehet a köldökzsinór elvágását egy oltári dugással ünnepelni, rendben, de nincs specifikus biológiai ok a libidó csökkenése mögött. Ha a szülés előtt kívánta a nő a pasit, a szülés után is fogja. A dolognak legföljebb az szabhat határt, hogy vigyázni kell az alkatrészek épségére. Hogy erre ki mennyi időt szán, az a konkrét szülési körülmények, illetve vérmérséklet dolga, de az esetek zömében 1-2 hétnél többet nem igényel [szerk.: bővebb magyarázatot lásd a kommentek között]. Ha ezután sincs szex, annak már semmi köze a szüléshez vagy a gyerekhez, ott már általánosabb jellegű probléma van, amit fentebb részleteztem.

Persze a szakma jobbára máshogy gondolja, mivel a szakma nőközpontú és mindenekfelett nőpozitív. Vagyis ha egy nőnek mentségre, kifogásra van szüksége bármihez, azt frissen és ropogósan tolják a keze ügyébe. Hormonok, lelkiállapot, fáradtság, ésatöbbi. Arról persze nincs szó, hogy ha a kedvenc színész vagy énekes jelentkezne egy gyors numerára, akkor hirtelen megváltoznának a hormonok, dobpergéssé válna a lelkiállapot és elpárologna a fáradtság.

Egyébként tudom, szentségtörés amit már korábban is említettem, hogy a divatjamúlt szavakkal házastársi kötelességnek aposztrofált erotikus rendelkezésre állás valójában tényleges erkölcsi kötelesség egy monogám kapcsolatban, ahol a felek életreszóló kötelezettséget vállaltak a másik testi-lelki igényeinek kielégítésére. Nem tudom azok a bizonyos szexmentes feleségek mit szólnának, ha a férj valami nagyon hasonló szöveggel állna elő, például: bocsi kedvesem, nincs kedvem ételt tenni az asztalodra, úgyhogy most 4-6 hónapig nem fogsz enni. Ja, munkát persze nem vállalhatsz, mert az hűtlenség lenne, ugye megérted... Éhezz csak, talán egyszer majd újra lesz kedvem rád költeni a pénzemet.

Mindemellett az sem ritka, hogy már önmagában a szoptatás bensőséges élménye kielégíti az anya összes intimitásigényét.

Igen durva perverzió lehet ez... Persze, persze, ők nem úgy értik, csak mellébeszélnek.

Ez korántsem véletlen, hiszen a gyerek születésével a gondoskodó anya gyakran a többi szerepet háttérbe szorítva aktivizálódik.

Akinél ez így történik, az nem jó feleség, nem jó partner, és valószínűleg eleve nem tartotta túlságosan vonzónak a férjét. Egy normális nőnél a gyermekről való gondoskodás nem jár a partner elhanyagolásával - már csak azért sem, mert ezzel például azt kockáztatja, hogy a partner lelép. A férfiúi megértés szép dolog, de vannak határai; az ember nem azért vállal monogám kapcsolatot, mert titokban cölibátusra vágyik.

izgalmas kérdés, hogy a vágy csendjét mennyiben okozhatja [...] az a belső késztetés, miszerint a jó anyának nincsenek vágyai: minden energiájával kizárólag a gyermekét szolgálja

Ez vegytiszta baromság, és fogadja részvétem minden olyan férfi, akinek a gyermekei anyja ilyen tévképzetekben szenved. Egy normális nő sosem adja fel a női mivoltát, akkor sem ha anyává válik. Az anyaság egy plusz szerep, nem pedig az addigiakat leváltó új.

A vágy csendje című hiánypótló kötetében Dalma Heyn amerikai szociológus, a női szexualitást övező tabuk kutatója mindezt arra vezeti vissza, hogy a nők évszázadokon át hagyományosan alárendelt szerepet töltöttek be a keresztény-konzervatív európai társadalmakban.

Na elmegy ez a kretén a tetves picsába. Mekkora húgyagyúnak kell lenni, hogy valaki még ezt is a patriarchális társadalom láthatatlan mumusára kenje? Az asszony azért nem akar szexelni szülés után, mert szegény nőket elnyomták a keresztény-konzervatív európai társadalmak! Az agyam kifolyik egy ilyen hülyeség láttán.

Ennek velejárójaként arra kényszerültek, hogy a házasságon belül is elfojtsák a vágyaikat.

Jaja, a férjek fő problémája mindigis az volt, hogy a feleségeik túl sokat akartak szexelni velük, ezért évszázadokig idomították őket a szexellenességre házasságon belül. Nem?

Így munkálhat a mai napig sokakban a félelem: ha a nők a saját igényeiket követik, és szabadon megélik a szexualitásukat, akkor szétesik a család, és darabjaira hullik a társadalom.

Ennek mi köze a házassághoz? Munkál ezen a világon bárkiben is olyan félelem, hogy ha a feleségek a saját férjeikkel szexelnek attól bekrepál a társadalom? Bammeg, ezek értelmi fogyatékosok.

A valós félelem a társadalom szétesésétől abban gyökerezik, hogy monogám kapcsolatok híján a nők nem az átlagbélákat választják, hanem az izgalmasabb és rejtélyesebb pasikat, így egyfelől garantálva, hogy az átlagbéláknak semmiféle motivációja ne legyen a társadalom építésére, másfelől biztosítva, hogy a következő generációban genetikailag felülreprezentáltak legyenek az agresszívebb, bűnözésre hajlamosabb férfiak.

Ismétlem: ennek semmi köze a házasságokhoz és a szülés utáni szexhez. Aki ide összefüggést képzel az kitörölheti a diplomájával.

Ma már egyre több nő hisz abban, hogy a szexualitását szabadon, a férfiéval egyenrangú módon megélheti.

Ma már egyre több az agymosott szerencsétlen, aki azt képzeli, hogy a férfi és a nő azonos, és egyformán működnek. Egyébként is, miféle búvalbaszott elképzelés a "férfiéval egyenrangú" szexualitás? Milyen értelemben "egyenrangú" két szexualitás? Két különbözőképpen megélt szexualitásnak nem lehet azonos "rangja"? A férfiaké régebben magasabbrangú volt, de ehhez most már a nők is felnőttek azzal, hogy egyéjszakás kalandokba verik magukat? Jézusom, atyám.

Számukra már mind kevésbé tabu, hogy a boldogságot harmadik félnél keresik, főleg miután partnerük a gyermek születése után nem volt elég türelmes és megértő velük

Azt a hihetetlen kurvaúristenit. Ez totális agymenés, az önbecsapás hörcsögének halálfutása, a nőmentegető pszichomaszlag rémuralma. Ugye az mindenkinek megvan, hogy a szexet megtagadó nő mellett félrelépő férfi erkölcsileg elítélendőnek minősül, míg a szexet nem megtagadó, sőt, azt nagyon is akaró férj mellett félrelépő feleségnek erkölcsi felmentést ad pont az, hogy a férje szexelni akar vele? Ha ez nem önellentmondás, akkor nem tudom mi lenne az.

Ha a nő mással akar baszni, mert a férjét unja, az a férj hibája, mégpedig azért, mert ő dugni akar a feleségével. A türelmetlen szemét! A nőknek mindent lehet, a nőktől minden indokolt, a nők még félrelépés közben is ártatlanok és csodásak. A rohadt férfi türelmetlenségből kefél félre, de ha a nő teszi meg, az is a férfi türelmetlensége miatt van. Ragozhatom reggeltől estig, a lényeg annyi, hogy mindegy ki mit csinál, mindenért a férfiak a hibásak, a nők meg értelemszerűen semmiért.

De hogy ez az író oldalakat vés tele a szülés utáni vágyhiány hormonális és pszichológiai magyarázataival, aztán meg egy huszárvágással áttér arra, hogy a nő félrekúrása érthető és indokolt, hát, ez valami új csúcsteljesítménye a mentális gimnasztikának. Ti tapló férfiak, hát nem értitek, hogy a feleségeitek szülés után nem alkalmasak a szexre? Legföljebb valaki mással. A félrekúrás ugyanis mindent gyógyít, hormonokat, lelki nyűgöt, félreértett elvárásokat, még a császármetszés hegeit is.

Igen, nemrég írtam ebben a témában, valószínűleg lesz némi ismétlés. Akinek ez probléma, az nyugodtan lapozzon, valószínűleg nem fog sokat veszteni - ezt a cikket csak azért írom, mert kedvem van rá. Ugyanezen okokból csúnya szavakat is használok, mert az jót tesz a hangulatnak.

Mandínerék voltak olyan kedvesek és linkelték a legutóbbi reakciómat a geek kultúra és a progresszívek csatározásának témájában, de azóta megint megjelent egy cikk, ami a fehér férfiakat szapulja, akik ellenállnak a szupercsodás női/színesbőrű irodalomnak, csak mert szexisták és rasszisták. Ez a téma, mint a progresszív témák általában, örök érvényűnek tűnik, mert mindegy hányszor cáfoljuk meg a fehér férfiakat szapuló elméleteiket, másnap újra jönnek ugyanazzal a szöveggel, mintha mi sem történt volna. Lássuk a végeláthatatlan maszturbatív kérődzés legfrissebb verzióját:

Geek feminista forradalom: de mi lesz a fiúkkal?

Mi lenne? Megunják, hogy piszkáljátok őket, és hátat fordítanak. Mit gondolsz miért van az, hogy egyre kevesebb férfi olvas könyveket? Nem azért nőiesedik az ipar, mert a férfiak szexisták, hanem mert különböznek a nőktől, és ha a piacon csak romantikus vackokat látnak, akkor inkább leülnek egy kicsit játszani a számítógép elé - amíg nem teszi azt is lehetetlenné a maszkulinitás modernkori üldözése és rombolása.

miért ne legyenek dühösek a többszörösen privilegizált, azaz fehér, középosztálybeli, heteroszexuális férfiak?

Milyen értelemben "többszörösen privilegizált" az a réteg a könyvpiac szövegkörnyezetében, ami politikai okokból több mint egy évtizede háttérbe van szorítva? Mi szól a könyvpiacon manapság azoknak a bizonyos fehér, középosztálybeli, heteró férfiaknak? ...azon a könyvpiacon, ahol sok kiadó kifejezetten büszke arra, hogy kizárólag progresszív maszlagot ajánl ezeknek, ami ellenük szól, ami negatív színben tünteti fel őket. Na és szerinted ki dühös? Azt látod talán, hogy férfi olvasók ezrei lázonganak az utcán, a női írók betiltását követelve, vagy mi? A szó amit kerestél nem a dühös, hanem az érdektelen. Garantálom, hogy egyetlen linket sem tudsz adni amin valakik a női, színes, vagy LGBT írók háttérbe szorítását követelik. Ilyesmi nem létezik, csak a ti politikai narratívátok beszél róla úgy, mintha igen.

Sosem törődtem kifejezetten azzal, hogy ki írta a könyvet, amit éppen olvasok.

Ezek szerint egy darabig te is normális ember voltál...

Egyszer mégis végigpörgettem a Molyon, hogy évente átlagosan milyen arányban olvasok női szerzőket, és az eredmény egészen döbbenetesen egyoldalú volt: majdnem csak férfi szerzőket olvastam.

És ez azt jelenti, hogy szexista voltál? Szégyelld magad, te bigott, maradi ősember!

Vagy mondjuk arról lehet szó, hogy a férfi és a női írók alapvetően különböző stílusban írnak, és téged az egyik jobban érdekelt mint a másik, mindenféle nőgyűlölettől függetlenül? Lehet, hogy nem voltál nőellenes, ahogy a fehér, középosztálybeli, heteroszexuális férfiak sem nőellenesek, épp csak nem érdekli őket a női típusú szövegpornó? Tegyünk egy rövid szemlét a modern könyvpiacon, mit produkálnak a női írók. Hasraütésre a fantasy könyvekből válogatok aszerint, hogy mi tűnik általánosan jellemzőnek (cáfoljon meg bárki aki tud, de ne a kivételekkel, hanem a tendenciákban):

J. R. Ward, vagyis Jessica Bird: Életre keltett szerető, Megsebzett szerető, Sóvárgás, Egy felejthetetlen hölgy, ésatöbbi. Egytől egyig női pornó ennek megfelelő borítókkal, amiken félmeztelen vagy öltönyben feszítő férfiak láthatóak. És nem valami "csók és könny" füzetke színvonal, ezen könyvek darabja 4-5000 Ft!

Cassandra Clare: Bukott angyalok városa, A herceg, Az imádott gonosz, Igaz szerelem, stb. Szintén 4-5000 forintos könyvek, szintén tipikus női romantikus lószar - már megbocsássanak a hölgyek, de az ilyesmit egy férfi gyomra nem veszi be. Számunkra a fantasy nem ott kezdődik, hogy egy vámpír beleszeret a főhősnőbe.

Rachel Vincent: Kóborok - ehhez muszáj a leírást is mellékelnem: "MÁR CSAK NYOLC FOGAMZÓKÉPES NŐSTÉNY VÉRMACSKA VAN. ÉS ÉN VAGYOK AZ EGYIK." Gratulálok.

Nalini Singh, New York Times bestseller szerző: Egy világ - két faj - állandó küzdelem. Íme néhány borító a sorozatból:

Kedves Pintér Bence a Mandínerről, szerinted mi a büdös Isten f*száért nem olvastál te könyveket női írőktól? Szerinted szexizmus, ha ezek helyett Tolkient, Salvatore-t vagy Stephen Kinget választod?

a következő magyarázatok maradtak: az általam preferált zsánerekben (sci-fi, fantasy, krimi) döntő, szinte kizárólagos többségben vannak a férfi szerzők; vagy vannak ugyan női szerzők, de ők a magyar kiadóknál valamiért nem jelentek meg

Mindkét feltételezés egyértelmű hülyeség, hiszen több a női író mint a férfi és több könyv is jelenik meg tőlük - még a férfiasnak számító műfajokban is eléggé kiegyenlített az arány. A valódi válasz, amit nem vagy hajlandó még csak megfontolni sem, itt látható fentebb. Van sok női szerző, de ezek között úgy világítanak a JK Rowlingok mint hétmérföldes kivételek, így rájuk hivatkozva még több női szerzőt követelni megveszekedett baromság, a már így is csökkenő színvonallal szembeni bűncselekmény.

Persze nyilván többen is vannak a kiadó kínálatában, de ha lehúzzuk az egyébként is inkább „női műfajként” számontartott paranormal romance-t és young adult-ot, akkor máris ott maradunk igazán fontos/jelentős női SFF-író nélkül.

Szóval ha félretesszük a női írókat, akkor a maradékban kevés a nő. A logikád tökéletes barátom, egyetemeken kellene oktatni. Már csak azt magyarázd meg nekem, hogy ha telítve a piac női szerzőkkel, akik "női műfajokban" aratnak, akkor mi a fityfene akadályozná ugyanezen nőket, vagy bármilyen más nőt abban, hogy betörjenek a "komolyabb" SFF körökbe? Mi az a misztikus hetero fehér férfi varázspajzs vagy hárítómező, ami a könyvpiac ~60%-át pisszenés nélkül átengedte a nőknek, de bizonyos műfajokban rejtélyes okokból mégiscsak ellenáll, nem hagyja megjelenni a női írók könyveit? Hol volt az a galád patriarchális összeesküvés amikor írónők sorra vették át a listavezető pozíciókat férfiaktól?

De ha már szóba hoztad a magyarhonba beszivárgó sci-fi felhozatalt, észrevetted, hogy a legsikeresebb kortárs SFF írók művei közül igen sok nem jut el a hazánkba? Különös módon pont azok, amiket konzervatív, hetero fehér férfiak írtak. Hol vannak a John C. Wright, a Larry Correia, a Vox Day könyvek? Ezekből milliószám fogy külföldön, ide mégsem jutnak el. Vajon miért? Hiszen szerinted a könyvpiacot a fehér férfiak uralják, tehát pont ezeket az írókat kellene erőltetniük orrba-szájba.

gyökeres, sőt, forradalmi változások zajlottak le az elmúlt években: a képregények, a sci-fi és a fantasy fogyasztói és alkotói között minden platformon jelentős súllyal jelentek meg a nők és a színesbőrűek

Ez a kutyát sem érdekli. Ahogy te magad is kifejtetted a saját múltaddal kapcsolatban, normális ember nem törődik az írók színével, szagával, méretével. A probléma nem az, hogy négerek és nők is írnak és olvasnak sci-fit - a baj az, hogy egyes idióták elkezdték a sci-fi "jóságát" ilyen paraméterek alapján megítélni. Aki szerint egy könyv azért jó mert az írója nem fehér és nincs f*sza, az nem normális. Sajnos az ilyen nemnormálisok kerültek többségbe több kiadóban és egyes díjátadókon. Egyébként felvilágosítanálak, hogy szó sem volt itt semmiféle forradalmi változásról, pl. az SFF írók között mindigis voltak nők. Mary Shelley, bammeg? Ursula K. LeGuin? C. J. Cherryh? Marion Zimmer Bradley? (Aki egyébként elmebeteg feminista volt, oszt' mégis világhírű íróvá tudta kinőni magát...) Az csak a modern progresszívek gyökér hazugsága, hogy a könyvkiadás terén valamiféle nőelnyomás uralkodott, ami miatt szegények nem tudtak szóhoz jutni.

A status quo látványos, díjaknál is megjelenő megváltozása pedig kiváltotta az eddig ezeket a tereket uralók nemtetszését: ez futott ki a Gamergate-re és a Hugo-körüli botrányra

Olyan unalmas már ez a vergődés, hogy sérvet kap tőle a szemöldököm. Beteg agy kell ahhoz, hogy valaki beképzelje magának, a sci-fi "terét" uralta valamiféle fehér hetero férfi-összeesküvés, akik most dühösek mert elvették tőlük a játékszerüket. Ez a titáni eszetlenség azt feltételezné, hogy Dick, Asimov, Heinlein, Clarke, stb. csak azért kaptak díjat, mert fehér férfiak voltak, a velük versenyben lévő nőket és színesbőrűeket (akik sokkal jobb könyveket írtak mint ezek a névtelen senkik) pedig diszkriminálták. Érdekes módon Ursula K. LeGuin már 1970-ben Hugót kapott, de ez biztos valami malőr volt - kihagyott a patriarchátus, vagy véletlenül azt hitték hogy férfi, csak női álnéven. Az igazi gáz, hogy ez a malőr 1975-ben megismétlődött vele. Sőt, ha csak a 2000 előtti éveket nézem, jelöltek nőket a legjobb regény díjra 63-ban, 70-ben, 75-ben, 77-ben, 79-ben, 81-ben, 82-ben, 89-ben, 91-ben, 92-ben, 93-ban, 95-ben és 99-ben. Az a barom patriarchátus még nőelnyomni sem tud rendesen!

Hurley ehhez a tényleg látható, mérhető, folyamatban lévő változáshoz kapcsolódóan

ROTFL A 70-es években 4 női regényt jelöltek Hugóra, a 90-es években ötöt - ehhez képest mi lenne a "mérhető változás"? Legföljebb az, ha manapság a jelöltek háromnegyede lenne nő, ami persze nem jelentené, hogy kilóg a lóláb, de nem ám. Nem azért jelölnek nőket díjakra mert nők, hanem mert a nők szervileg jobb írók a férfiaknál. Aki nem fogadja el ezt az egyszerű biológiai tényt, az nyilván szexista.

a nők mindig is részt vettek a háborúkban katonaként

Aki feminista fantasy íróktól tanulja a történelmet az meg is érdemli.

Gyűlölködés helyett be kell lépni a párbeszédbe

Itt egyetlen oldal gyűlölködik, mégpedig a progresszív. A sokat szapult és hazugságokkal lejáratni szándékozott semleges-jobbos közönség továbbra is ugyanúgy leszarja az írók nemét és színét, mint te amikor még normális voltál. Nem gyűlölnek ők senkit, ellentétben azzal a megveszekedett sakálfalkával, ami folyamatosan támad, támad és támad bizonyos embereket és közösségeket bőrszín, nem és nemiség alapján. Például, és ez most talán szíven üt, de a Mandineren is nem a jobbosok írják a cikkeket, hogy "le a nőkkel és színesekkel!", hanem a progresszívek, hogy "le a fehér hetero férfiakkal!". (Különösen a középosztálybeliekkel, azok a legrosszabbak.) Ti folyamatosan a bőrszínnel és az alsónemű tartalmával vagytok elfoglalva, mindent ezen keresztül vizsgáltok, és mégis minket vádoltok rasszizmussal meg szexizmussal, ami egy kib*szott abszurdum. Engem nem érdekel az író színe, téged viszont semmi más nem érdekel, csak az - akkor most melyikünk is rasszista?

[Hurley] nem ab ovo tartja gonosznak és szörnyetegnek a fent jelzett csoport minden egyes tagját, hanem igyekszik bevonni őket (engem, minket) a szerinte folyó forradalom körüli párbeszédbe

Á, értem, szóval én nem vagyok ab ovo gonosz csak a színem és nemi szervem miatt... Hanem valami áttételes hókusz-pókusz miatt vagyok mégiscsak gonosz a színem és nemi szervem miatt. Létezik erre szemfényvesztő ideológiai magyarázat, például nem azért van velem baj, mert férfi vagyok, hanem mert a "patriarchátust képviselem", mint férfi. Hogy ez mit jelent konkrétan, vagyishogy mi a különbség a két dolog között, az rejtély.

A párbeszédről meg annyit, hogy annak kizárólag egyetlen normális kimenetele létezik: visszatérni az alapállapothoz, amikoris az írók biológiai paraméterei képbe sem kerülnek a könyveik vitatása kapcsán. Az egyetlen elfogadható értékelési szempont a mű önértéke, amihez nem ad hozzá és amiből nem vesz el a bőrszín, a szexuális beállítottság, stb. Amíg a díjak megítélésénél a legapróbb mértékben is szerepet játszik az ilyen szakmaiatlan progresszív baromság, addig mindig lesznek súrlódások.

elképzelni is csak nehezen tudjuk, hogy a kirekesztésnek milyen súlyos formái lehetnek, sőt vannak jelen ma is

A nők biztos nagyon súlyosan ki vannak rekesztve még ma is, tekintve hogy a könyvpiacnak és a Hugónak kb. a 60%-át uralják. Haver, hát kapj már a fejedhez, teljesen elhülyített az ideológiai maszlag. Ezért néz titeket minden normális ember hülyének, mert olyasmiről papoltok ami egyértelműen nem létezik. Nem baj az, hogy jót akarsz a nőknek (elvégre a mangina is ember), de vedd már észre, hogy mivel az utóbbi 10 évben a különböző díjak ~60-100%-át nők kapták, már nem kell tovább emelni őket. Mégis honnan vannak szerinted súlyosan kirekesztve a nők, mondj már valami konkrétumot...

Egyszerűen nekünk nem ilyenek a tapasztalataink, ritkán kerülünk szembe valamilyen diszkriminációval.

És te olyan naív vagy hogy bemondásra elhiszed mások baromságait? Ha egy nő azt írja, hogy őt súlyosan kirekesztik, akkor nem akarod tényszerűen vizsgálni a kérdést, inkább rögtön nekiülsz cikket írni a mocskos fehér férfiak ellen? Az Isten szerelmére...

Az ikonikus történeteink jelentős része pedig nekünk szól: a fiatal fehér fiúknak/férfiaknak, férfi főhősökkel.

Az csak kreténség, hogy a szereplők színe, neme, szexualitása determinálná, hogy ki élvezheti az adott művet. Fogadok egy havi fizudban, hogy olvastál már könyvet, néztél filmet, illetve játszottál játékkal aminek nő volt a főszereplője, és nem gondoltad közben folyamatosan, hogy ez az alkotás szar, hogy nem neked szól, hogy muszáj lenne bele egy fehér férfi akivel azonosulni tudsz. Bármily hihetetlen, nők is képesek férfiak által írt sci-fit olvasni, sőt, baszki, még élvezhetik is!!! Tudom, ez úgy hangzik mintha azt mondanám az ég piros, de hidd el, teljesen igaz.

a nyugati irodalom sokat használt plotjai, avagy mítoszai egyszerűen nem is működnének, ha női főhőssel próbálnánk megírni őket

És...? Ebben mi a nagy felfedezés? A nők és a férfiak nem egyformák, ezért férfiak a meséink férfiszereplői, és ezért nők a nők. Ezek sem az életben, sem az irodalomban nem csereszabatosak, bármit is képzeljenek a feministák. Egy nő férfiszerepben általában bohóc (lásd Rey a Star Wars-ban). Ritkábban, ha az írók veszik a fáradságot és tehetséget, és megmutatják, hogy a nő miért és hogyan kényszerül(!) korlátozott férfiszerepbe, akkor kuriózum amit mindenki ünnepel (Ellen Ripley, Sarah Connor). Nincs itt semmi nőgyűlölet, oszoljanak kérem. Csak a bohócokat nem szeretjük, különösen ha nagymúltú franchise-okat tesznek tönkre.

idén a Nebula hat jelöltjéből négy, a Hugo öt jelöltjéből három, a BSFA és a Kitschies öt-öt jelöltje közül kettő-kettő nő, míg a Locus fantasy szekciójában öt jelöltből öt női szerző lett

Hadd szembesítselek a föntebbi soraiddal: "a kirekesztésnek milyen súlyos formái lehetnek, sőt vannak jelen ma is". Kellően hülyének érzed már magad? Arra mondod, hogy kirekesztett, aki a Locus díjak 100%-át besöpri, és nem arra, aki 0%-ot kap?

Az ott iszonyat maszkulinnak tűnő Brit Fantasy Díj esetében idén négy nő van a hat jelölt között.

Vagyis az egyenlőség nevében - már ha vagyunk olyan sötétek, hogy egy mérhető teljesítmény terén nemi egyenlőséget követelünk meritokrácia helyett - csökkenteni kell a női díjazottak számát, hiszen egyértelműen kiszorítják a férfiakat. Persze tudom én, hogy a feminista szlengben az "egyenlőség" a lehető legnagyobb női előny felé való törekvést jelenti - amit tökéletesen leleplez, ahogy még mindig a férfiellenes dumát nyomatják annak ellenére is, hogy a díjazottak többsége már rég nő.

Ebben a felfokozott helyzetben minden egyes vélt vagy valós területvesztés elkeseredett harcot fog kiváltani.

Hányszor kell még elmagyarázni, mire megérted, hogy nincs semmiféle harc a nők vagy színesek ellen? A harc a progresszív ideológia előretörése ellen van, ami abban éli ki magát, hogy a hetero fehér férfiakat mocskolja. Senki nem harcolt amíg a nők átvették a könyvkiadás felett a hatalmat, mert senkit nem érdekelt, hogy ki írja a könyvet, amíg a könyv jó. Harc azóta van, hogy egy rasszista és szexista politikai csoportosulás nekiállt bőrszín és nemi szerv alapján kiszorítani egyeseket. Rasszisták, mert gyűlölik a fehéreket, és szexisták, mert gyűlölik a férfiakat. Nyíltan és büszkén arra hajtanak, hogy a fehér férfiak ne kapjanak díjakat, mert szerintük a fehér férfiak valamiféle gonosz lények. Ez a bagázs nem csak megtévelyedett, de kifejeztetten ártalmas is, mert gyűlölködést és ellenségeskedést szítanak olyan területeken ahol ilyesmikről eddig szó sem volt.

A Gamergate és a Puppies-kampányok derékhadát dühös fiatal férfiak alkotják, akik dühösek a nőkre, dühösek a melegekre, a feketékre

Képzeld, nem a nőkre vagy a feketékre vagyunk dühösek, hanem rád, mert te vagy az a barom aki hazugságokkal mocskol minket. Ha egy nő jó sci-fit ír, ami nem arról szól hogy a fehér férfiak gonoszok, akkor el fogjuk olvasni és senkinek nem lesz vele baja. Te ellenben a sajtóban mocskolsz minket mindenféle aberrált vádakkal, úgyhogy ne csodálkozz ha elküldünk a halál f*szára.

Engem teljesen hidegen hagy, hogy hány nő ír SFF témában, tőlem a bolygó 3,5 milliárd nője mind felcsaphat írónak, szívből leszarom. Írjon minden színes és meleg, nem érdekel. Engem az zavar, hogy szerinted nőgyűlölő meg fekagyűlölő vagyok, csak azért, mert a bőröm fehér és f*sszal születtem. Ha a kognitív disszonancia nem süti ki az agyad, akkor közlöm én, hogy aki itt bőrszín meg nemi szerv alapján gyűlölködik, az te vagy. Épp csak palira vettek téged azok, akik elültették a fejedben a gondolatot, miszerint a fehér férfiakat gyűlölni nem csak elfogadható, de egyenesen dícséretes, mert bár csoportokat nem ítélünk el, de a fehér férfiak megérdemlik, hiszen elnyomók.

Nem kell minden zsánerműnek, játéknak és filmnek az elnyomott csoportokról szólnia, de el kell ismerni, hogy ezeknek a(z egyébként eddig is jelen lévő) műveknek, nézőpontoknak igenis egyenlő helye van a kulturális narratívákban, mítoszokban; főleg azért, mert mi is sokat tanulhatunk belőlük.

"Egyenlő helye" annak van ami képes mindenféle politikai befolyás nélkül is egyenlő helyet kihasítani magának úgy a piacon, mint a kritikusoknál. Az "elnyomottakról" szóló hülyeségetek a fasorban sem lenne kőkemény politikai nyomás nélkül - a Hugo- meg Nebula díjas vackaitok csak a port gyűjtik a boltok polcain, mert a kutya sem olvassa őket. Ismerjük már be, hogy a "Ha dínó lennél kedvesem" szintű langymeleg szarkupacokat egy lapon említeni Orson Scott Card vagy William Gibson írásaival a műfaj meggyalázása. Akkor is, ha szerinted Card homofób, ez ugyanis a könyvei értékéből kurvára nem von le semmit.

Arról meg ne is beszéljünk, hogy mit "tanulhatunk" az ilyen gyökér és gyermeteg, szájbarágós (vagy szájbarúgós?) progresszív propaganda-irodalomból... Nincs szükségem még a szabaidőmben, szórakozás gyanánt is azt olvasgatni, hogy a fehér emberek szarok, a férfiak szarok, a heterók szarok. Aki szerint ez az az SFF amiből tanulhatunk, az bástyázza el magát ilyen könyvek mögé egy lakatlan szigeten és forgassa őket élvezettel amíg csak él.

És ez az, amiről Hurley beszél: a feminista geekforradalom nem arról szól, hogy a fehér férfiakat el kell nyomni

Ha nem erről szólna akkor nem pofáznátok folyton erről, és nem látszana a nyomásotok eredménye azon, hogy a fehér férfiak már jó 10 éve lófaszt sem kapnak a díjátadókon. Kivéve ha balosok, ugye, mert az az egy mentőkártya adott nekik, ha érvényesülni akarnak. Mibe fogadjunk, hogy George RR-t sem szeretnétek annyira, ha történetesen megrögzött konzervatív lenne? (Csak az érdekesség kedvéért szúrom ide, hogy RR barátunkat pont JK Rowling ütötte ki a nyeregből a 2001-es Hugónál.) Szóval nem kell a fehér férfiakat elnyomni, elég ha minden figyelmet és elismerést a színesekre és nőkre irányítunk, ugye? Hiszen megérdemlik szegény elnyomottak.

a rajtuk kívül álló csoportoknak is megvannak a maguk eltérő, de egyenrangú történetei és nézőpontjai, amelyeknek helye van a (szub)kulturális narratívákban, a történetekben, a ma alakuló modern mítoszokban

Ezredjére is: senkit nem zavarnak ezek a történetek és nézőpontok, rekesszenek Dunát, leszarjuk. A baj az, hogy szerintetek egy könyv csak akkor lehet jó, ha ilyen történeteket és nézőpontokat tartalmaz. Holott a "diverz" könyvek is lehetnek könnyfakasztóan szarok, meg az általatok úgy lenézett hetero fehér férfiak könyvei is lehetnek jók. Ezt nem vagytok hajlandóak elfogadni, és ez tesz benneteket különösen undorítóvá. Szerintetek John C. Wright csak szar könyvet írhat, ami semmiféle díjra nem méltó, hiszen nem néger, nem nő, és még csak nem is buzi. Sőt, keresztény! Képmutató, álszent kis tetvek vagytok, akik élvezik a politikai hátszél hatalmát, amivel politikafüggetlen területekre tudtok betörni, és azokat tönkretenni. A Hugo presztízse nem most romlott le, hanem jó 10 éve folyamatosan zuhan, mióta rasszista és szexista módon osztogatjátok valós érdemek helyett.

úgy hozhatnak vérfrissítést, válaszokat a fehér férfiaknak ezek az új, idegennek tetsző narratívák

A probléma, ami elől homokba dugod a fejed, hogy ezek az "idegennek tetsző narratívák" attól újak és abban különböznek a hagyományosaktól, hogy nyíltan fehér- és férfiellenesek. Ezek semmiféle válaszokat nem hozhatnak normális embereknek. Egy fehér férfinak az nem "válasz", hogy az író nyíltan gyűlöli őt a bőrszíne és nemi szerve miatt. Legföljebb annyi a tanulság, hogy sok odakint a fehér- és férfigyűlölő, akik ellen fel kellene lépni mielőtt vérszemet kapnak.

Engem ezért nem zavar, ha az új Star Wars főszereplője nő, vagy önmagában az, ha megcsinálják a Szellemirtókat női főszereplőkkel. Hogy ez nem az én mítoszom? Miért is ne lehetne?

Ezekkel az a baj, hogy bejáratott dolgokat formálnak át az ellentétükre ideológiai okokból, vagyis szándékosan elvesznek valamit a férfiaktól hogy odaadhassák a nőknek. Mintha képtelenek lennének saját kútfőből alkotni valami újat; csak úgy tudnak nyerni, ha elorozzák a férfiak mítoszait és kiforgatják őket. Félrelökik a férfi főhőst és egy nőt nyomnak a helyébe, aki úgy áll ott mint tehénen a gatya, de sebaj, a polkorrektség elfedi a sántaságot. Aki pedig felszólal, hogy a király meztelen, azt leordítják, hogy szexista nőgyűlölő. És hangoztathatod te naponta kétszer, ebéd után meg lefekvés előtt, hogy ez nem a férfiak kiszorítása, de az. Mad Max mellékszereplő lett a saját filmjében, a Star Wars férfihősei másodhegedűsök valami Mary Sue mögött, Bill Murrayt a SONY ügyvédekkel kényszerítteti, hogy eljátsszon egy mellékszerepet a szupergagyi női szellemirtókban. Ez pontosan arról szól, hogy a férfiakat folyamatosan tolják a perifériára, mivel elterjedt a hülye feminista nézet, hogy férfi igényeket kielégíteni "nőellenes", s mint ilyen, tilos. Szinte semmi nem szól már a férfiaknak, talán csak pár másodvonalbeli akciófilm - minden mást a nőkre szabnak, még akkor is, ha a főszereplők történetesen férfiak. Ugye emlékszünk még a Thor-féle hülyeségre, ahol a grrrl power volt a mindent ütő szuperképesség? Mennyire kell vaknak lenni a férfiak kiszorítására egy olyan korban, ahol egy rakás női főszereplővel operáló sorozat van műsoron, de még a "koedukált" esetekben is a nők viszik a prímet? Jessica Jones, Supergirl, Agent Carter, Wynonna Earp... És még a zöld íjász is háttérbe szorul a saját sorozatában egy nő javára. Szinte nem is lehet olyan modern műsort találni, ami férfi főhőssel operál és nincs benne girl power - én speciel egyet sem tudok mondani kapásból. Ha valaki tud ilyet az kérem jelezze...

Az angolok után az ezüstérmet még megcsíphetjük, és most nyilván nem az EB-ről beszélek. (Ott arany kell.) De a süllyedő hajóról való leszállásban bőven jó ha követjük a briteket. Ne csak a menekültkérdésben legyen népszavazás, voksoljunk inkább egyenesen az EU kilépésről - így megspórolhatunk egy fölösleges kört.

A Ráérünk blog szerint frusztráltak. Az ilyesmit rögvest mindig fenntartással kezelem, mert szapulták már eleget a férfiakat ahhoz, hogy még a jóindulatú kritika is inkább piszkálásnak tűnik. Senki ne mondja a fiatal férfiakra hogy frusztráltak, hacsaknem nagyon jó oka van rá. Lássuk blogírónknak van-e ilyenje:

Mi a közös a Putyin-rajongókban, a Trump-szimpatizánsokban, a magyar és német rendpártiakban és az iszlám szélsőségesek által elcsábított, Európában született és felnőtt, de bevándorló származású fiatalokban? Sok közöttük a Frusztrált Fiatal Férfi.

Egyáltalán nem kell frusztráltnak lenni ahhoz, hogy valaki átlássa a balos ideológia tarthatatlanságát - de oké, végülis ettől lehetnek még frusztrált férfiak is a jobbosok között.

Ennek a férfitípusnak a jellemzője a nőkkel szembeni ellenséges attitűd

Itt bukott az egész, mert ha a hülye feminista rizsát félretesszük akkor egyértelmű, hogy nagyon kevés férfi nőellenes. A magyar neten van talán 20 nick is amiről ezt ki lehet jelenteni, és a felük troll. Aki szerint a jobbos mozgalmak tömegbázisa nőellenes annak lövése sincs sem a jobbosokról, sem a nőellenességről.

Csak a fogalmak tisztázása végett szúrnám ide, hogy semmi köze a nőellenességhez ha valaki szimplán csak nem emeli a nőket piedesztálra, nem tartja őket különbnek a férfiaknál, realisztikusan látja a hibáikat és gyengeségeiket, vagy mondjuk elítélően nyilatkozik egy (azaz 1) nőről. A modern média ezeket nagy előszeretettel címzi nőellenességnek, ami persze egyértelmű jele annak hogy a média nőpárti.

kedvelt politikai irányzata valamiféle férfiideál autoriter rendszere, vagy a hagyományos férfi-női szerepeket követő és betartató ország rendszere

A jobbos tömeg egy működő világra vágyik, nem pedig valamiféle aranykorista skanzenre. Működő nemi szerepeket szeretnének látni, működő társadalmat, igazságszolgáltatást, törvényhozást, civil szférát. Ez a vágyuk azért olyan erős, mert az utóbbi 70 évben ezek a dolgok szét lettek verve, és mostanra már egyértelműen nem működnek normálisan. Balról pedig értelemszerűen nem kaphatnak megoldást ezekre a gondokra, tekintve hogy pont a baloldal vert szét mindent tervszerűen.

Tipikusan úgy véli, hogy a hierarchikus rend jó dolog, és hogy az ország vagy rendszer, amiben él, ezt a hierarchikus rendszert valamilyen bűnös szabadosság kedvéért elhagyta, és ez egyben magyarázat arra is, hogy személyes sikerei miért maradnak el.

A hierarchikus rend elkerülhetetlen. A demokratikus rend is hierarchikus, épp csak választjuk hogy ki ül a csúcson. Viszont nem minden hierarchikus rend egyenlő. Amikor Mao parancsára irtották a tanárokat és mérnököket az közel sem volt egyenértékű azzal, mikor Mátyás volt az igazságos. Van jó rend és rossz rend, amit nem feltétlenül a politikai címkék különböztetnek meg. Például van rá egy huszasom hogy egy óra alatt össze tudnék szedni egy tucat embert aki szívesebben élne Gyurcsány királysága, mint Orbán miniszterelnöksége alatt.

A lényeg viszont az idézet utolsó két tagmondata, ami sajnos óvodás szintű próbálkozás a jobbosok megszégyenítésére. A fiatal férfiak többségének semmi baja az életével, köszönik szépen megvannak. Nem azért kezdi valaki unni a progresszív dumát vagy tisztelni a hagyományos értékeket, mert "sikertelen". Azok akikre ez a vád mégis igaz lehetne, vagyis a randizásból kiábrándult balszerencsések nem lesznek reflexből Orbánisták - már csak azért sem, mert Orbán semmit nem tesz a helyzetük javítására, még annak sem adja jelét hogy egyáltalán tudna a probléma létezéséről. A keserű vagy savanyú MGTOW vonal sokkal inkább politikamentes, mint jobboldali; egyformán utálják a tradicionális konzervatívokat és a progresszíveket.

Politikai kampányokban a 3F a régi dicső napok felemlegetésével szólítható meg.

A nehéz helyzetben lévő modern fiatalokat vajmi kevéssé érdekli a dicső múlt, egyrészt mivel töriórán általában a tanáraik erőltették rájuk a kegyelemkettest, másrészt mivel a törinél csak az aktuálpolitika érdekli őket kevésbé. Mikor szólított meg Orbán utoljára frusztrált fiatal férfiakat a dicső múlt emlegetésével? Nem tudom hogy történt-e ilyesmi valaha is.

Szeretném viszont ezt az érvelést más irányból is támadni: nincs abban semmi kivetnivaló, ha valaki egy működésképtelen társadalomban egy működőről álmodozik, legyen az akár a jövőben, akár a múltban. A férfiak sok téren sokkal rosszabbul állnak a társadalomban, mint a történelem más pontjain, és ez egy olyan probléma ami teljesen legitim módon zavarja őket. Az csak a nőközpontú felfogás csökevénye, hogy a férfiak bármely problémája lényegtelen és per definitionem illegitim, s ha egy férfi mégis foglalkozik velük akkor nyilván csak egy nyafogó lúzer akinek fel kéne nőnie. A férfiaknak igenis vannak valós társadalmi gondjai, amikkel ugyanolyan joguk foglalkozni mint a nőknek a női problémákkal.

Ezekben a régi szép időkben a nők tisztelték a férfiakat (...)

Igen, az egyik legitim probléma a férfiak iránti tisztelet teljes eltűnése, sőt, az ellentétébe fordulása. A férfiak számára a tisztelet mindigis érték volt, amit úgymond kitermeltek maguk között kitartással és kemény munkával. A nők nem azért tisztelték a férfiakat, mert máskülönben bucira verték őket, hanem mert látták a férfiak munkájában és önfeláldozásában az értéket. Az a nő aki úgy vezette a háztartást hogy közben a férje 40 évig tolta érte a csillét, az teljes joggal tisztelte a férfit. Ez mára köddé vált, főleg mivel a férfiak kitartó munkáját a feminizmus átcímkézte nőelnyomásra, és tisztelet helyett lebaszást osztogat érte.

(...) főztek-mostak-takarítottak, teherautót csak férfi vezethetett

Ez viszont megint dedós férfiellenes propaganda, ami szerint a férfiak cselédnek tartották a nőket és tobzódtak a saját dicsfényükben, amit a teherautóvezetés okozott. Ez a múltferdítés közelebb áll a nyílt hazugsághoz mint a tényekhez.

A honvédség tele volt nehéz vasakkal, a levegőben vadászgépek süvöltöttek, az autók csikorogva kanyarodtak. Minden, nekik szóló kampány ezt a hamis nosztalgiát harsogja és az aktuális problémát azt egyszerűen csak felfűzi rá.

Kíváncsi lennék Orbán mikor említette utoljára bármelyik beszédében a vadászgépek dicső nosztalgiáját, de úgy sejtem ez - az előzőekhez hasonlóan - soha nem történt meg. Aki ma jobbos az nem a csikorogva kanyarodásra vágyik, hanem az agyhalott progresszív kultúrrombolás megállítására és a károk kijavítására. Nem a dicső múltba révedés okozza a szembenállást a balosokkal, hanem a balosok jelenbéli ámokfutása.

Ez a réteg nagyon jelentős és nagyrészt figyelmen kívül hagyott társadalmi változások terméke.

Ez viszont igaz. A furcsa az, hogy mégis mintha ők lennének hibáztatva a saját sorsukért, le vannak hordva múltbanéző hülyéknek, holott a valóban megtörtént társadalmi változások vétlen áldozatai. Mit is tehet egy mai 20 éves arról, hogy az elmúlt cirka 70 évben fejreállt a társadalom, és a nők felemelésének jegyében mocskosul lenyomták a férfiakat? Amikor Sándor Klára a parlamentben nyomta a hülye szöveget a női kvótáról akkor a mai 20 évesünk még negyedikesként ült az általános iskolában. Most meg ő a hülye "szélsőjobbos" aki merészeli észrevenni, hogy egy olyan kultúrába dobták fejjel előre ami értéktelennek és veszélyesnek tartja annak ellenére, hogy ő produktív és veszélytelen szeretne lenni, valamint mindenki mást helyzetbe hoznak vele szemben miközben őt szapulják mindenki elnyomásáért. Mindenki másnak van kvótája és érdekképviselete, csak neki nem, és ha szerinte ez jogtalan, akkor büdös náci.

a női sorsok és azok minden keserűsége (melyeket egy percig sem áll szándékomban vitatni) napjaink társadalmi diskurzusában nagyobb szerepet kapnak

A női sorsok keserűsége mindigis nagyobb szerepet kapott a társadalmi diskurzusban, legalábbis már Hammurabinál is megvannak a nyomai ennek. Egy örök nőközpontú trükk mindig nőelnyomást hazudni mindenhová ahová a köz kollektív tekintete nem ér el, legyen az időbeli vagy térbeli távolság. A muzulmán imám jelen pillanatban is azzal korbácsolja hívei indulatait, hogy a tetű nyugat milyen alja módon bánik a nőkkel: erkölcstelen bikiniben mutogatják, ahelyett hogy a helyes csadorban járatnák őket. Ugyanezt csinálta és csinálja jóformán minden kor minden politikusa és vallási vezetője - soha senki nem indult a nőelnyomás platformján. Ahogy Obama is nőpártilag jutott trónra úgy a 100 évvel ezelőtti elődje is pontosan ezt tette, hiszen az örök jelszó mindigis "a nők és a gyerekek". Sőt, ami azt illeti ez inkább csökkent mint erősödött az utóbbi időben, úgyhogy azt lehet mondani: a nyugat régen nőbarátabb volt mint ma, és teljesen elhűlnének a modern vádak hallatán, miszerint anno nőelnyomás volt divatban.

A trükk lényege egyébként abban áll, hogy a nők nehézségeiről beszélni éppolyan könnyű mint az előnyeiket elhallgatni és a férfiak nehézségeit a szőnyeg alá söpörni. A modern ember megzápult fejében az a tévkép él a múltról, hogy szegény nők az elnyomás igájában görnyedtek míg a patriarchák a függőágyban szürcsölték a koktélokat, holott ennél mi sem áll távolabb a valóságtól. Mint általánosítás bármikor kijelenthető és garantáltan megállja a helyét, hogy bármilyen nehéz is a nők sorsa egy adott helyen vagy korban, a férfiaké ugyanott még nehezebb. Ha Kenyában ezrével erőszakolják a nőket a milicisták az azért lehetséges, mert a nőket védő férfiakat már rég agyonlőtték mint a veszett kutyákat.

a XX. század mélyen férfiellenes rendszerekből állt

Igen, és ezen a modern, progreszív férfiellenes rendszerek sem javítottak a női kvótákkal, a folyamatos férfigyalázással, a hamis statisztikákkal a nemi erőszakról, családon belüli erőszakról, stb. Ma egy férfinak semmivel sem jobb a társadalmi helyzete mint egy 100 évvel ezelőtti ősének, és ez szöget kell hogy üssön a nem teljesen hülyék fejébe.

Ez volt az a század, amely fetisizálta a frontra masírozó katona alakját, és a gyárban nehéz vasakat emelgető munkást. Ezért cserébe nyilván dicsőséget és megkérdőjelezhetetlen családfői tekintélyt adott és erősített fel, de ez valójában hazugság volt.

Mindig minden társadalom fetisizálta a katonáskodást, ebben a 20. század nem hozott változást. A különbség csak annyi hogy régebben karddal meg íjakkal mentek egymásnak, újabban meg géppisztolyokkal. A férfi mindig minden társadalomban "töltény" volt. Viszont a megkérdőjelezhetetlen családfői tekintélyt sajnos épphogy elvette a 20. század a férfiaktól, ahelyett hogy adta volna. E tekintély utolsó morzsája a szabad válással lett eltaposva, amivel egy nő bármikor kidobhatta a, khm, "családfőt" a saját családjából. Nem meglepő módon nagyon sok nő ezt meg is teszi, és általában jól jár vele anyagilag. Jelenleg se a törvényekben, se a hallgatólagos modern szokásjogban nincs a férfiaknak semmiféle plusz családfői joga vagy előnye a nőkhöz képest, sőt, kifejezetten a nők vannak előnyben hála a bírósági gyakorlatnak, hogy a gyereket (és azzal együtt a lakást) kvázi automatikusan kapják meg váláskor. Ahogy a 20. század lerombolta a kereszténységet, a hazafiságot, a kultúra és a tudomány "elitizmusát", ugyanúgy hazavágta a családokat és a férfiak tekintélyét is.

Pont ez a probléma, ami elől nem menekülhetünk vissza a 20. századba...

Keleten és Nyugaton egyaránt több egymást követő generációban volt az természetes, de legalábbis elterjedt (nálunk most is az), hogy a férfi 50-60 éves kora között átmegy a halálzónán, amikor a fizikai kizsákmányolás eredményeképp vagy meghal

Ez a fajta vérszívás MINDIG érvényes volt az emberi társadalmakra, csak régen kaszával-kapával és csillével történt, egy ideje meg futószalagokkal, gyárcsarnokokban és irodaépületekben. Mondjuk az speciel igaz, hogy az utóbbi időkben a nők is beszálltak a ringlispílbe, de még mindig egyértelmű előnyben vannak a tekintetben, hogy az ő munkahelyeik kényelmesebbek, biztonságosabbak, kevésbé fárasztóak. Érdekes módon ~70 évnyi feminista forradalom után az egyenlőségesdi még mindig nem változtatott azon, hogy a munkahelyi balesetek és elhalálozások 95%-a a férfiakat érinti. Igazi rejtélye ez az aktuális évnek, ahogy Trüdó kolléga cinikus kritikusai mondanák.

A probléma ott van, hogy a gépesítés fölöslegessé tette a munkaerő nagy részét, így a férfiak nagy hányadából nincs mit kiszívni, nem rendelkeznek elvehető erőforrásokkal - horribile dictu a nők által befizetett adókból kell segélyezni a rohadt ingyenélőket! A férfiak nagy része a társadalom számára fölöslegessé vált, így a szemétdombra hajították őket, és csak akkor kerülnek műsorra amikor lehet rajtuk gúnyolódni. A frusztrált fiatal férfiak, ugyebár... A rohadt hegemón patriarchái nem akarják fejlehajtva tűrni hogy ki lettek szorítva a társadalom testéből, hogy csak afféle kullancsként tűrik meg őket úgy-ahogy amíg kussban maradnak és nem kerülnek az uralkodó kaszt szeme elé vagy lába alá.

Illetve álljunk csak meg; paradox módon az is a feministák baja, hogy ezek a férfiak fejlehajtva tűrik ahogy ki lettek szorítva a társadalom testéből, és szép csöndben leülnek játszani, tévézni, sörözni, anélkül hogy követelelőznének, rendet bontanának vagy (szélsőjobbos!) lázadást szítanának. Igazán eldönthetné a nőközpontú társadalom, hogy mi is a baja ezekkel a férfiakkal, mert egyszerre vádolni őket valamivel meg az ellentétével is kissé tudathasadt dolog.

Ezeknek a rendszereknek az oktatása is a fegyelemre és a küzdelemre épült. Aztán meg csodálkoznak, hogy a fegyelemre épülő, monoton oktatás az ilyesmit jobban tűrő kislányoknak megy jobban

Mintha összekeveredne itt pár dolog... Miféle küzdelem van manapság a feminizált oktatásban? Irtják tűzzel-vassal. A fegyelem sem azt jelenti, mint régen, amikor körmös járt a trécselésért. Akkor még volt férfikép az iskolákban, volt hierarchia és rend, amit a libsik annyira gyűlölnek. Manapság viszont tehetetlen és tehetségtelen, feminizált tanerő küszködik a diákokkal, és más eszköz híján orvoshoz küldik a rakoncátlankodókat, egy kis antidepresszáns-kúrára a rejtélyes módon szaporodó figyelemhiányos problémák enyhítésére. Régen az oktatás annyiban volt fiúpárti, hogy (mint a sorkatonaság) fegyelmet és önmegtartóztatást nevelt a fiúkba, valamint magas követeleményeket állított amik mellett átlagos képességekkel nem lehetett kitűnő tanulónak lenni. Így a képességeik nagyobb szórása révén a tehetséges fiúk kiemelkedhettek a tömegből. Mára a követelmények a békasegg simogatásában merülnek ki, így a zseni fiú pont ugyanazt az értékcsökkent ötöst kapja mint egy magolni képes lány. Fegyelemről meg ne is beszéljünk egy olyan rendszerben ahol a szülő hamarabb verheti meg a tanárt mint hogy az rászólhasson a gyerekekre.

az olyan értelmiségi pályák, mint a tanári, bírói hivatás, elnőiesedtek

...egyértelmű bizonyítékaként annak, hogy a nőket semmiféle férfiösszeesküvés nem akadályozta abban hogy bármilyen tanirány vagy karrier területére betörjenek, ha akarnak. (Így az is csak hülye maszlag, hogy a reáltudományoktól a férfiak tartják vissza a nőket, mert azok jól fizetnek.)

A XX. század férfija ezekbe a rendszerekbe belerokkant.

Nem szeretem ismételgetni magam, de ez pont ugyanúgy történt ahogy a XIX. és XXI. századi férfiak rokkantak/rokkannak bele az éppen aktuális nőközpontú, férfivérszívó társadalom elvárásaiba.

A magyar vidék egyik legjellemzőbb női figurája az erős asszony. Már a nagyanyja is a hátán cipelte a családot, amikor a családfő légnyomástól süketen, fél lábbal került haza az Isonzótól.

És már megint ott tartunk hogy a női nehézségek tükrében mintha ignorálnánk a férfiak gondjait. Milyen nehéz is volt szegény nőknek, megkeményítette őket a sors. Ja, hogy a férfi közben megnyomorodott, meghalt? Hátizé, azzal nem törődünk mert rontaná a nőelnyomás illúzióját. Nem akarom elvitatni a nők érdemeit, de vegyük már észre, hogy mindennek van kontextusa.

a férfiakat pedig dicsőséggel, plecsnikkel és a családfői szereppel honorálta a rendszer azért, hogy elhasználta. A nőket meg leginkább semmivel, mert az anyaság dicsőségét már akkor se vették be túl széles körben

Már úgy érted a 20 évvel hosszabb élet, a lerokkanás vagy bélkiontás jelentősen kisebb esélye, a vért izzadó életforma helyett a gyerekekkel való törődés nem elég "honorálás"? Úgy érzem a védelmezett és anyagi javakkal ellátott szerep önmaga jutalma még akkor is, ha valahol az út során egyszercsak kidől az ökör ami védett és ellátott. Miféle beteg szemléletmód azt sajnálni, akire mások dolgoztak és akit mások védtek, mert miféle nőelnyomó sorscsapás hogy egyszercsak megszűnt a kivételezett helyezete?

Az anyaság dicsőségét pedig a feminizmus gyalulta le, ők kezdték el a mantrát hogy csak az "érték" amit a férfiak csinálnak, és erre hivatkozva lökték a nőket a férfiringbe. Anno egy parasztembernek eszébe nem jutott volna pocskondiázni a saját feleségét azért, mert az "csak" azt a munkát végezte amire alkalmas volt, és megszülte, felnevelte a gyerekeit. A régi emberek nem voltak feltétlenül hülyék is egyben, tisztában voltak például azzal hogy szülés-szoptatás közben nehéz a csillét tolni, ezért nem is vártak a nőktől erőn felüli munkát. Ez volt a patriarchális társadalom, ahol a nőknek nem kellett a férfiakkal versenyezni és mégis megkapták a tiszteletet.

ekkoriban jelent meg (...) annak az orvosi-tudományos háttere, hogy egy nőnek ne kelljen négy gyereket szülnie azért, hogy kettő megérje a felnőttkort. Ezzel a nők a saját fizikai kizsákmányolásuk jelentős részétől megszabadultak.

Nem nevezném kizsákmányolásnak, hogy gyerekeket szültek és neveltek. Faramuci dolog lenne valami patriarchális nőelnyomást ködösíteni annak a hátterébe, hogy az orvostudomány nem volt elég fejlett és a nők annakidején többször estek teherbe, illetve több gyerek halt meg. Hagyjunk már meg bizonyos tényezőket egyszerű biológiának, illetve fix életkörülményeknek, amiket nem kell senkinek a nyakába varrni.

A nőjogi mozgalmak (...) megkezdték lebontani azokat a falakat, amelyeket a férfiak dicsőítése húzott köréjük.

Ez ebben a formában nem túl intelligens elképzelés - mintha a szerző úgy látná a múltat, hogy szegény nőket kényszerítették a férfiak dicsőítésére, de a nőmozgalmak ez ellen fellázadtak. A hagyományos nemi szerepek fizikai-biológiai szükségszerűségekre épültek, nem nőelnyomásra, és ha a nők - nem dicsőítették, "csak" - tisztelték a férfiakat, annak az oka a férfiak áldozata és munkája volt. Jusson már be minden agyba, hogy a férfiak munkájának és áldozatának elsődleges haszonélvezői a nők voltak, akikre így "elnyomott" státuszt húzni erősen ellentmondásos.

És sok sikert értek el, többek között azt, hogy noha a Föld állandóan háborúzik azóta is, elmaradtak a komplett Nyugatot táborokra osztó leszámolások, és elmaradozik lassan az óriási volumenű hadiipari tömegtermelés.

Ez így nettó hülyeség: a hadiipari termelés nagyobb mint valaha, a két világháború közbeni ámokfutást kivéve. Ráadásul ezeknek semmi köze a nőmozgalmakhoz. Hogyan lehetne a nyugaton uralkodó hozzávetőleges békét a feminizmus számlájára írni?! Ideje lenne leszámolni azzal a mítosszal, hogy a nők békésebbek mint a férfiak; a történészek kimutatása szerint a királynők több háborút kezdeményeztek mint a királyok, nem kevesebbet.

Maradt viszont egy csomó férfi, akinek nem kell hatvanévesen meghalnia, nem kell a frontra mennie, nem kell nehéz vasakat emelgetnie. Ezzel a szabadsággal azonban férfiak tömegei nem tudnak mit kezdeni.

Érdekes dolog a munkanélküliséget, a beilleszkedés lehetetlenségét szabadságként aposztrofálni. A frusztrált férfiaknak nem az a baja, hogy túl nagy a szabadságuk, hanem hogy nem kapnak lehetőséget az előrejutásra az életben, hiszen a férfiak által betöltött munkahelyeket már lefoglalták a náluk szemfülesebb férfiak, a többi munkahelyen meg nők ülnek. Van ezekben a férfiakban egy halványan motoszkáló tudatalatti érzet, miszerint ha a feminizmus nem löki be a nőket a munkaerőpiacra akkor most nekik nem csak biztos munkahelyük lenne, de családjuk is, ugyanis szívesen osztanák meg munkájuk gyümölcsét egy munkanélküli nővel (amit kulturáltabb nyelven háztartásbelinek neveznek). Így meg otthon ülnek karrier, élettárs és kilátások nélkül, a sok hülye pedig őket hibáztatja amiért nem produktív tagjai a társadalomnak. Na és ha egy ilyen talál munkát, akkor mi van? Azt jelenti hogy másvalakit lökött ki a nyeregből, akivel így helyet cseréltek. A társadalom szemszögéből nem történt változás, és nem is fog amíg a korlátozott számú munkahelyekért azoknál több férfi és nő küzd egymással.

Generációk vannak még hátra addig, ameddig a férfiak nem abban fognak felnőni, hogy ők John Rambo

Na ne kezdjük már megint a hülyeséget. A férfiak 99,9%-a sosem képzelte magát Rambonak, és most sem ezt a szerepet hiányolják. Az utcán szétnézve nem az látszik, hogy a férfiak háborúra vágynak, hanem az előrejutás lehetőségét keresik. Paradox módon eljutottunk egy olyan pontra, ahol sokaknak ezt ténylegesen csak egy háború tudná megadni, a status quo felforgatásával, de ennek ezek az emberek szerencsére nincsenek tudatában. Nem recés tőrt nyomnak a bakancsukba, hanem a munkaügyi központba járnak meg az önkormányzatokhoz segélyért.

Ahogy a társadalomnak nagy feladata volt (és még most is az) megtalálni a nők új helyét abban a társadalomban, amely nem mészárolja le magát húsz-harminc évente, úgy kellene a férfiakét is.

A probléma az, hogy a túlélésre optimalizált régi szerepek helyét egy idióta ideológiára alapozott új szerepek vették át, amik önmagukban működésképtelenek, csak folyamatos állami támogatással lehet őket a sikeresség illúziójával felruházni. Amíg az állam a férfiaktól többet von el és a nőknek többet juttat addig a nők "függetlenségéről" beszélni ostobaság. Folyamatosan erőforrásokat kell abba ölnünk, hogy a feminista rend döcöghessen, mert ha egy pillanatra is leállnánk azonnal összedőlne. Csakhogy túl mélyen vagyunk már a bankhitelben, nem lesz mindig pénz amit erre cseszhetnénk el. Egyszercsak el kell jönni a felismerésnek, hogy az "új női szerepek" egy politikai mozgalom működésképtelen és életellenes víziói voltak, amikhez a társadalom egészének nem alkalmazkodni kell, hanem inkább az általuk okozott kárt mérsékelni.

A nők új szerepének tarthatatlansága pedig többek között pont azon látszik, hogy nincs hozzá passzoló férfiszerep. A munakerőpiacról a férfiakat kiszorító nők nem akarnak munkanélküliekkel párkapcsolatokat kialakítani, a családok szétesőben vannak, kevés a házasság és sok a válás, nameg persze kevés a gyerek és gyorsan fogyunk. A modern ember gondolkodásának egyik legostobább vakfoltja, hogy képtelen megtalálni az összefüggést cselekvés és következmény között. Rengeteg problémája van a modern társadalomnak, de a birka tömeg nem képes meglátni, hogy ezeket mi okozzuk azzal amit csinálunk. A népességfogyás nem valami misztikus és érthetetlen jelenség, hanem az új női szerepek egyenes következménye. Azok a bizonyos frusztrált fiatal férfiak nem azért keresik a jelen problémák megoldását a múltban, mert hülyék, hanem mert van elég eszük kitolatni a zsákutcából. A modern progresszívek egyik legkarcosabb jellemvonása, hogy bármely fal láttán azonnal fejjel akarnak nekirohanni azzal a felkiáltással, hogy a túloldalán vár az utópia. Csak valamiért az a szemét jobboldal ellenáll, a hülye férfiak nem hajlandóak magukévá tenni ezt a mentalitást.