Deansdale

Közérdekű közlemény következik, mindenki jól nyissa ki a szemét akit az ilyesmi érdekel :)

A nők a férfiak 80%-át átlag alatti kinézetűnek tartják.

Ezzel nagyjából beigazolódott, hogy a nők az "alfákra" buknak, vagyis a férfiak felső 20%-ára. További következtetés, hogy nem a férfiaknak vannak irracionális elvárásai a másik nem kinézetével szemben, hanem a nőknek.

További érdekes hír a témában, ahogy a fentebbi linket is szolgáltató cikk írói megállapították: a nők az alsó 80%-ra gyakorlatilag vakok. Tehát ha azt kérdezik egy nőtől, hogy milyen férfit talál vonzónak, akkor a válasza csak és kizárólag a felső 20%-ra értendő. Vagyis, példával: egy nő nem a dzsentlemanusokhoz vonzódik, hanem az alfákhoz, akiktől ő azt szeretné, hogy dzsentleman módjára viselkedjenek.

Ilyen módon az összes randizással kapcsolatos női kijelentést, ami a férfiakra vonatkozik át lehet - kell! - hangszerelni úgy, hogy a "férfiak" szó helyére az "alfák"-at kell helyettesíteni.

[Még további érdekes következtetés, hogy ez egyébként a feministák szövegeire is sokszor igaz. Például amikor egy feminista arról nyafog, hogy a férfiak elvárásai a női szépséggel szemben túl magasak, akkor valójában úgy érti, hogy az alfák elvárásai túl magasak. (Ahogy a tesztek is mutatták (lásd fenti link), az átlagos férfiak elvárásai teljesen átlagosak.)]

Az a helyzet, hogy férfinak nőre hallgatni randizás ügyében gyakorlatilag tilos. Akkor esetleg van némi halvány értelme, ha a nő szövegében a megfelelő szócseréket elvégzi. A női tanácsok az alfákra vannak irányozva, és arról szólnak, hogy a nő mit szeretne, az alfák hogyan viselkedjenek vele.

A helyzet iróniája, hogy erről maguk a nők sem tudnak az esetek 99%-ában. Akinek ezt egy férfi elmagyarázza, azt fogja tapasztalni, hogy a nő (ha/amint megérti) helyesel és elismeri. Ő maga sosem gondolta ezt végig - fogja majd mondani -, de tökéletesen igaz.

Magyarországon még nincs igazi hírértéke, de létezik a nemzetközi apák napja. Tegnap volt. Lemérhető akár ezen is, hogy micsoda patriarchátusban élünk, ahol a nőket és az anyákat külön-külön napokon ünneplik - az apák napja valahogy elmaradt, férfiak napjáról meg csak a legvadabb antifeministák hallottak még egyáltalán. Persze egy feminista ezt az érvet is lesöpörné az asztalról annyival, hogy mit számít az ünnep, meg különben is, az anyák és nők ünneplése valójában ellenük van. Hja.

Nade amiért most kéjbordát ragadtam, az a "nőkért" vonatkozó cikke, amiről az index feminista topikjában már leírtam ugyan a véleményem, de jobb az ha van egy "tartósabb" emlékeztető is.

Mit is írhatna egy "feminista pszichológus" apák napjára?

1. Az apákra nagy szükség nincs. - Ez persze nem igaz, de feminista dogmának megteszi.

2. Az apákkal sok a gond. Elnyomnak, vedelnek, püfölnek. - Ugyan ez is csak egy vékonyka százalékra igaz, dehát mikor sütögessük el a régóta spájzban tárolt férfiellenes általánosításainkat, ha nem pont apák napján?

3. Csak a feminista apa a jó apa, de legvégső esetben talán még hozzájuk lehet csapni azokat, akiket a feleségük már kidobott, és végső kussukban rendszeresen küldik a csekket. - Hát szép. Én mint apa pont ilyesmire vágytam az "ünnepnapomon". Hogy radikális férfigyűlölők írjanak arról cikket, hogy én tróger vagyok, mert a családomban nem helyezek mindent az "egyenlőség" hülye mítoszának bálványa elé, és nem áldozom fel a józanságom és a boldogságom az oltárán. Hogy a családomban mindenki él és virul, mindenki boldog, az a kutyát sem érdekli - feministákat még kevésbé -, csak annyi számít, hogy feminista vagyok-e vagy nem. Ezen dől el hogy jó apa vagyok-e. Nem is tudom lehetett volna-e bármi másra számítani egy feminista cikktől. Valószínűleg nem. Nem tudnak átlépni a saját árnyékukon.

És arra is van ötletem, hogy miért. Nem kell sokat találgatni, leírják ők maguk:

Írta: Katica, június 20, 2011

szomorú lettem ettől a cikktől. megint gondolkoztam, hogy kéne apák napi zeneposztot, vagy cikket írni, de egyszerűen nem megy. nem tudom mit írhatnék... nekem ez sajnos még mindig nem megy.

Írta: Rita, június 20, 2011
Nézd, személyes okom nekem sincs ünnepelni (nagypapát lenne, de Őt meg már nem lehet, mert nincs velem ), de én úgy vagyok vele, hogy azok az apák, akik megérdemlik, igenis kapják meg az elismerést.

Nem kell hozzá PhD hogy az ember lássa, ezeknek a feministáknak gondjuk volt a saját apjukkal. Lehet hogy verte őket, lehet hogy még ennél is rosszabb.

Ez mind nagyon sajnálatos, és fogadják érte részvétemet. Ellenségeimnek sem kívánok ilyen sorsot.

Nade azért a kérdés megmarad: az ilyen személyes tragédiából miért kell politikai mozgalmat építeni? Miért kell minden lehetséges fórumon és médiában támadni és mocskolni a férfiakat, minden férfit, "csak" azért, mert az ő apja rosszul bánt vele?

Vagy komolyan elhiszi bárki, hogy egy rossz apa "igazolja" vagy "hitelessé teszi" a bolond feminista dogmákat, amire az egész vallás épül, például hogy a férfiak húszezer éve az egész világról összegyűltek egy nagy asztalhoz és megegyeztek, hogy onnantól elnyomják a nőket "patriarchális társadalom" néven? Ha valakinek - neadj'isten - rossz apa jut, akkor az feljogosítja egy gyűlöletmozgalomban való részvételre?

Már megbocsássatok, nehéz sorsú feministák, de nem inkább meggyógyulni és megbocsátani kéne fröcsögés és hazudozás helyett? Legalább apák napján...

A feministák egyre vadabbul harcolnak, de “ellenfeleik” egyre inkább láthatatlanok. Régen, a szüfrazsetteknél ez még máshogy volt, ugyanis ők rá tudtak mutatni bizonyos konkrét törvényi paragrafusokra, amik különbséget tettek férfi és nő között. A szüfrazsettek célpontjai mindenki által láthatóak és megvizsgálhatóak voltak, létezésük pedig vitathatatlan. (Az más kérdés, hogy sok egyéb körülmény miatt kijelenthetjük, sem a céljaik, sem az eszközeik nem voltak annyira tiszták, mint ahogy azt igyekeztek feltüntetni.) Mivel ezeket a látható célpontokat megsemmisítették, a mai feministáknak szinte már csak láthatatlan célpontjai maradtak. Tudna-e manapság bárki egy olyan feminista törekvést mutatni, aminek célja egy konkrét törvény módosítása, amely törvény vizsgálhatóan és leszögezhetően hátrányosan érinti a nőket a férfiakkal szemben? Ugyan, ne áltassuk magunkat.

A legfőbb mumus, a patriarchális társadalom

Kérdezzünk meg bátran egy feministát, hogy mi is konkrétan az a patriarchális társadalom. Nem tud értelmes és egységes választ adni rá, mivel az egész fogalom szándékoltan homályos; inkább “sokat sejtető”, semmint kézzelfogható. Nem véletlenül. Ugyanis ha a feminizmus sallangjaitól mentesítjük a fogalmat, semmi mást nem jelent, mint a jelenlegi civilizációnkat és kultúránkat, amiben élünk. Ez ellen küzdeni elég furcsa elképzelés, bár akadnak azért ennek is fanatikusai. Amire a feministák gondolnak – és amiről már írtam korábban is –, az egy összeesküvés, ami szerint a férfiak az egész bolygón(!) összeültek és elhatározták hogy márpedig azután jó alaposan elnyomják a nőket. És ez állítólag ment is évezredeken keresztül, anélkül hogy akár csak egyetlen beavatott is elkotyogta volna. Normális ember az ilyen rémeszmék hallatán valószínűleg sírna vagy nevetne, ha nem tálalná ezt a média olyan komolysággal, ami elbizonytalanítja a “kívülállókat”: annyian beszélnek erről, lehet, hogy mégis van benne valami...? Nincs. Nincs benne semmi, csak Hitler aranyszabálya, miszerint ha egy hazugság eléggé pofátlan, akkor könnyebben elhiszik az emberek. Csak elégszer kell ismételni.

Pontosan ez történt a nőelnyomás eszméjével is. Egyes helyeken még a csapból is ez folyt, annak ellenére, hogy a történelem során a férfiak 99%-ának “kézzelfoghatóan” rosszabb sorsa volt, mint a vele egy társadalmi szinten élő nőknek. Egy férfi sosem dolgozott kevesebbet, mint a felesége, beszéljünk akár földművesről, akár iparosról, akár kereskedőkről. (Nyilván elesettek és özvegyek mindigis léteztek, de az ő sorsuk sem jelenti azt, hogy őket bármiféle férfiak “kihasználták” volna.) Akikre a feministák mutogatnak, azok a maradék 1% férfi, vagyis a királyok és hercegek, akik... hát szóval úgy éltek mint a királyok és a hercegek. Arról persze nem szól a fáma, hogy a királybácsit nem a parasztnénivel kéne összehasonlítani. A feministák nagyon hangosak és nagyon kitartóak, de egyúttal nagyon kevéssé ragaszkodnak a tényekhez és az igazsághoz.

Az a fajta “patriarchális társadalom”, ami napjainkban az ikszedik hullámos feminizmus fő mumusa, nem létezik. Épp ezért a feministák is úgy beszélnek róla, mintha láthatatlan lenne. A király nemhogy meztelen, nincs is ott. Mutogatni rá persze lehet, csak ügyesen kell suttogni közben, hogy a nőelnyomás “rejtett, burkolt”. Vegyük csak az egyik hazai főfeminista, Sándor Klára szavait: “az anyák nem azért nem tudnak visszamenni dolgozni, mert nem jók a szakmájukban, hanem mert érvényesül a rejtett diszkrimináció”. Mégis mi a csudáról beszél ő itt konkrétan? Miféle diszkrimináció él a munkahelyen éveket kihagyó nők ellen, ami a férfiak ellen nem él? Létezik egyáltalán olyan, hogy egy évekig nem dolgozó férfi könnyedén, ripsz-ropsz visszamehet a munkahelyére, vagy találhat újat? A nők meg nem? Na ne nevettessen már a tisztelt ex-képviselőasszony. Az a “rejtett diszkrimináció” amiről beszél, az a biológia, vagyishogy a nők szülnek, a férfiak meg nem. Értem én, hogy vicces dolog a biológiát a "patriarchális társadalom" számlájára írni, de azért nem teljesen őszinte, hogy úgy mondjam. A munkaerőpiacot a cégek HR-irodái irányítják (amiket többségükben nők vezetnek), és a cégeknek az elvégzett munka számít, nem pedig az alsónemű tartalma. Ha az adott nő 3 év gyes után is képes a cégnek hasznot termelni, akkor tárt karokkal várják, ha nem, akkor jöhet a könnyes búcsú. Nincs ebben semmi diszkrimináció.

További érdekes szavak ugyanebből a cikkből Sándor Klárától: “Ha a család együtt megy valahova, legyen bár a nőnek is jogosítványa, többnyire a férfi vezet… A kultúránk szembeállítja a nőket és a férfiakat.” Már megbocsásson, de az hogy a férfi vezeti a családi autót, nem a férfiak és nők szembeállítása. A legkevésbé sem. A szembeállítás az, amikor erre a gyatra álproblémára hivatkozva hirdeti meg a feminista dzsihádot, mikor azt ordibálja, hogy a nőket elnyomják és ez ellen harcolni kell.

Mindenesetre a lényeg az, hogy a legnagyobb mumus gyakorlatilag láthatatlan. Sosem olvastam még feministáktól olyat, hogy rá tudtak volna valamire mutatni konkrétan, amiben tetten érték volna a feltételezett patriarchális nőelnyomó mechanizmusokat. Példának okáért amikor a parlamenti nőkvótáról ment a vita, akkor sem tudtak konkrétan mutatni semmit, hogy XY pártlistaösszeállító kisiparos szexista lett volna vagy nőgyűlölő, vagy felsőbb utasításra direkt a péniszhiányuk miatt sorolt volna lentebb képviselői posztra áhítozó nőket. Nem volt ilyen, most sincsen és remélhetőleg a jövőben sem lesz, de ez nem akadályozza meg a feministákat abban, hogy úgy tegyenek, mintha mégiscsak létezne ilyesmi. [És ha már itt tartunk, engedtessék meg nekem egy rövid kitérő: milyen érdekes, hogy Sándor Klára fennakadásmentesen, sőt, elegáns természetességgel veti oda úton-útfélen mindenkinek, hogy a magyar diplomások többsége nő. Álljon meg a menet! Hiszen ez egy nemi egyenlőtlenség, ami ellen ő foggal-körömmel harcol - legalábbis papíron. A valóságban persze sz*rik ő erre az egyenlőtlenségre, hiszen ez a nőknek kedvez. Nade akkor megintcsak álljunk meg egy szóra... A magyar társadalomban egy ilyen fontos tényező, mint a felsőoktatás, a nőknek kedvez, és közben a feministák mégis a férfiuralomról beszélnek? Micsoda szemét hazug banda.]

A láthatatlan férfierőszak

Minden negyedik egyetemista nőt megerőszakolnak - sulykolják a feministák. Teszik ezt annak ellenére, hogy a létező egyetemeken (szemben a feminista rémálmokkal) az adott évben kötelezően jelentett esetek száma legtöbbször nem éri el még a két számjegyet sem. Nem a százalékról beszélek, hanem az esetszámról! Könnyű elvégezni a számítást, ami szerint az amcsi egyetemekre legfeljebb ha száz nő járhat, hiszen így jönne ki az az esély, hogy 5 év alatt, évi 5 esettel számolva eljussunk a “minden negyedik” hülyeségig. De gondoljuk tovább ezt az ál-statisztikát. Ha minden negyedik nőt még iskolás korában megerőszakolnának, akkor még ennél is több nőt érne egyéb erőszak, hiszen egy nyakleves mégiscsak könnyebben eldördül, mint egy nemi erőszak. Ha megpróbálnánk ez alapján képet festeni a nőket ért erőszakról, akkor nagyjából azt kéne hinnünk, hogy minden egyes nőt rendszeresen vernek. Ez persze megintcsak önleleplezően abszurd, de ezen a feministák a legkevésbé sem akadnak fenn. A bucira vert és megerőszakolt nők feltűnő hiányától cseppet sem zavartatják magukat, hanem egyre vadabb eszméket izzadnak ki. Nem csodálkoznék, ha hamarosan tényleg eljutnánk odáig, ami egyelőre még csak amolyan vicc az értő közönség soraiban, vagyis azt kezdenék hirdetni, hogy minden három nőből hetet erőszakolnak meg a gonosz férfiak. Mindenesetre megint azzal kell szembesülnünk, hogy a feministák tengernyi áldozatról beszélnek, akik... láthatatlanok. Valahogy a számok sosem testesülnek meg abban, hogy az utcán sétálva százméterenként látnánk arcukat takargató nőket, vagy bármi ilyesmi. A számok számok maradnak, valós emberek nincsenek mögöttük.

Ugyanez érvényes a családon belüli erőszakra, ami a sok feminista szervezet szerint járványszerű, borzalmas és azonnal csinálni kell ellene valamit – annak ellenére, hogy valós statisztikák szerint egyáltalán nem elterjedt, és ahol igen, ott is az esetek többségében kölcsönös; ráadásul már így is van egy rakat törvényünk, ami az erőszaktevőket kriminalizálja. (Vigyázat, az előbbi link túloldalán fertőzően gennyes hazudozás és ipari méretű férfigyűlölet zajlik. Én szóltam.) Persze a létező törvények a feministáknak sosem elég jók, így hát jönnek a láthatatlan, de belilult szemgödrű nőtömegek, akikre hivatkozva lehet újabb paragrafusokért lobbizni – amik kifejezetten a férfiak ellen szólnak.

A prostitúció is ugyanez a tészta. A feministák évről évre belebuknak a nagyívű hazudozásba, miszerint ennyi- meg annyi tízezer prostituáltat csempésznek a gonosz emberkereskedők a világszintű sportesemények színhelyeire. A helyi rendőrség erősítést kér és kap, járőrözik és razziázik, aztán nem talál semmit és csendben elül a “botrány”. A rengeteg embercsempészett és kényszerített prosti láthatatlan. Csakúgy, mint maguk a csempészek, vagy a “futtatók”, akiket hiába keres például az angol rendőrség a feministák bevonásával. A feministák mutogatnak, de mire odanézünk, minden köddé válik. Tízezer, százezer, egymillió kényszerített gyermekprostituált – riogatnak minket, aztán amikor vizsgálódni kezd a rendvédelem, hirtelen minden “eltűnik”. Ha nagynéha találnak egy-egy kósza áldozatot, attól hangos az egész média. Csakhogy az ilyen eseteknek van egy érdekes mellékzöngéje: legtöbbször az embercsempész - vagy szimpla prostifuttató - biznisz haszonélvezői között szép számmal akadnak nők. Hogy egyeztethető ez össze a feminista elmélettel, miszerint a férfiak rosszak, a nők jók? Sehogy. Illetve dehogynem: szegény ártatlan embercsempész nőket megrontotta a láthatatlan patriarchátus. (Arra azért külön felhívnám a figyelmet, hogy az előbbi három link, amit a témában találtam, 6 év alatt "gyűlt össze".)

Szerencsére hazánkban még nem “divatos”, de angolszász területeken már mindennapos feminista hallucináció a “rape culture”, vagyis a “nemierőszak-kultúra”, amivel, csak amúgy lekezelően, arra próbálnak utalni, hogy a férfiak mind-mind cinkostársak abban, hogy egyesek nőket erőszakolnak meg. Mert az ugye mindenki számára világos – hirdetik –, hogy amikor Lakatos Dzsokijúing értelmi fogyatékos bűnöző két késelés és egy bolti lopás között megerőszakol egy nőt, akkor nem arról van szó, hogy egy bűnöző megerőszakolt valakit, hanem arról, hogy minden férfi erőszakolt meg minden nőt. Kizárt, hogy van 1-2 ezer bűnözésre hajlamos gyökér, akit a társadalomból kitéve nyugalom lenne és béke – minden férfi potenciális nemi erőszakoló. És hogy hol van ez a “rape culture”? Hááát, mindenütt. Vagyis sehol. Láthatatlan. A tévében láthatatlan a bemondó, aki drukkol a nemi erőszakolóknak, vagy egy-egy hír után jó ízzel odamondaná, hogy “nagyon helyes, csak így tovább”. Láthatatlan az utcán beszélgető csoport is, akik azt tárgyalják, hogy több nőt kéne megerőszakolni “valakiknek”, vagy neadj’isten ők maguk tervezgetnének ilyesmit. A feministák beszélnek róluk és mutogatnak rájuk, de a mutogató ujj túlfelén csak a rejtelmes köd habzik, semmi más.

Üvegplafon?

Miért jó az üvegplafon? Mert láthatatlan. Mert úgy lehet rá mutogatni, hogy valójában nincs is ott semmi. “Azért nem látod, te lüke, mert üvegből van” – oktatják ki képletesen az értetlenkedőket. A női felsővezetők alacsonyabb számának nyilván semmi köze a 2-6 év kihagyáshoz a gyermekvállalás miatt; a “verseny-hormon”, vagyis a tesztoszteron alacsonyabb szintjéhez; a más irányú érdeklődéshez; a kisebb áldozatvállaláshoz... Ez mind lári-fári. Üvegplafon van és rejtett nőelnyomás. Az meg, hogy a középvezetők között már több a nő mint a férfi, az semmit nem jelent azon kívül, hogy a nők okosabbak, ügyesebbek, jobb vezetők és amúgyis mindenben sokkal jobbak a férfiaknál. Na ugye, megy ez. És hogy a társadalom alján több a férfi, mint a nő, az meg egyenesen nem is érdekel senkit. Az természetes. Alul legyen sok férfi, felül meg sok nő, mert így kívánja az egyenlőség. A jólétet amit a férfiak létrehoztak, azt sürgősen adják oda a nőknek, de a sanyarúságot viseljék csak nyugodtan egyedül.

A mindent átszövő nőgyűlölet

Adassék hála az úrnak, hogy tényleg “elmaradottak” vagyunk a nyugathoz képest, mert nálunk még nem hallani percenként nőgyűlöletről. “Odakint” sokkal rosszabb a helyzet, amit a neten elég könnyű tetten érni. Egy feministának minden nőgyűlölet, amit férfi egyáltalán mondhat - kivéve talán ha azt hangoztatja, hogy ő mennyire nagyon feminista. Sőt, ez még nem is elég! Akár egy feminista nő is lehet “nőgyűlölő”, ha nem a megfelelő módon feminista – lásd Christina Hoff Sommers esetét, akit “kiátkozott a feminista egyház”, mert nem volt hajlandó ész nélkül szajkózni a dogmát. Azért Magyarországon is bele lehet már botlani ilyesmibe, ha feministákkal tárgyal az ember. Nem egyszer hallottam már tőlük, hogy a neten, vagy az utcán csak úgy tombol a nőgyűlölet. Hogy pontosan hol is? Hát keresd meg magadnak, egy feministát nem kérhetsz meg arra, hogy bizonyítsa az állításait. Keresd, keresd, amíg meg nem találod. De jó ha tudod: láthatatlan. Vagy épp banális: egy szőkenős vicc borzasztó “nőgyűlölet”, ami ellen törvényt kell hozni.

Szélmalomharc

Don Quijote többé-kevésbé szimpatikus alak, aki azért megy neki a szélmalmoknak, mert óriásokat lát beléjük. Az ő sztorijából "nemesedett" közismert szófordulattá a szélmalomharc, ami a nem létező dolgok elleni hiábavaló küzdelmet jelenti. Itt tart jelenleg a feminizmus: minden, ami kiváltja belőlük a hisztériát, illúzió. Még ha kézzel foghatónak látszó dolgok ellen harcolnak is olykor (mint a prostitúció), annak a hátterében is valami láthatatlan ellenség áll, vagy olyan érvek, amik a semmibe mutatnak. "Burkolt, rejtett". Nem tudnak semmire konkrétan rámutatni, hogy az a férfiaknak jó, a nőknek rossz, és törvénybe van iktatva. Ilyen dolgok a nyugati kultúrkörben már rég nincsenek. Aki máshogy gondolja, mutasson csak egyet. De ne olyat, mint a legutóbbi törvénytervezetek után világra öklendett ormótlanság, miszerint a kizárólag nők részére biztosított nyugdíjkedvezmények valójában a nőelnyomás eszközei.

Kiegészítés

Felhívták a figyelmem (kösz, Abszolút Igazság) egy további érdekes dologra, amit muszáj most ide hozzáfűznöm: ez a "láthatatlan férfialkotmány". Először is egy kicsit csodálkozok azon, hogy erről a felettébb fontos ..."dokumentumról" még sosem hallottam, pedig már nem kicsit harminc fölött járok. Aztán csodálkozok azon is, hogy egy - feltételezhetően - férfi mi az isten fűzfánfütyülőjéért talál ki ilyen szélütöttségeket. Amin viszont egyáltalán nem csodálkozok az az, hogy minden egyes baromságát csípőből meg tudom cáfolni, sőt, némelyiket már ő maga megcáfolja a hagymázas beszédében.

Nade vegyük észre, hogy már megint témánál vagyunk: ez a "férfialkotmány" természetesen láthatatlan. Nem azért nincsen nyoma sehol máshol a szerző beteg agyán kívül, mert csak ott létezik, hanem mert láthatatlan. Pf.

Aki elolvasta az előző cikket (és esetleg a kommenteket is), az lehet, hogy most nem igazán tudja, mit is kezdjen az információval. Jó volt ez az elméleti fejtegetés, de mit jelent ez a mindennapokban?

Nem kell semmi igazán radikálisra gondolni. Nem kell semmit végleg és teljesen törölni az ember étrendjéből. Változtatni persze érdemes.

Bontsuk kétfelé a szénhidrátokat édesre és nem édesre.

1. Nem édes szénhidrátok. Nem nehéz felismerni, hogy a szerepük az étkezésben csak afféle "ballasztanyag" az értékesebb illetve finomabb táplálék mellett. Kenyér, tészta, rizs, krumpli: köretek. Körítés a főfogás köré. Ezeket érdemes visszaszorítani, amennyire csak lehetséges. Csak akkor együk, ha nincs más választásunk. Ha van zöldköret, válasszuk azt, ha nincs más köret akkor akár ne együnk köretet. Viszont - és ez lényeges - ha úgy alakul, ehetjük bármelyiket nyugodtan és "feltűnés nélkül". Ne csináljunk úgy mint a hisztis vegák, akik balhét rendeznek ha olyan edényben főzik a kölesüket amiben már készült hús is. Étteremben, vendégségben, stb. nyugodtan együnk bármit. De otthon azért inkább ne, ha már csak rajtunk múlik :)

Próbálok példát mondani de nem könnyű. Sebaj. Ha teszem azt vasárnap hajnalban korgó gyomorra ébrednénk, de a hűtőben egy darab kenőmájason kívül semmi nincs, akkor kenjük fel egy szelet kenyérre és hajrá. Hülye fanatikusok lennénk ha inkább éheznénk. De ha a hűtőben van egy paprika is vagy egy darab sajt, vagy bármi más, akkor kenyér helyett inkább azokkal együk a kenőmájast. A kenyeret elhagyni csak egy-két hétig furcsa, aztán fel sem tűnik az embernek. Legfeljebb a körülötte élőknek az, hogy az illető karcsúsodik :)

Egy "nagy" gondunk lehet, ha reggelire vagy uzsonnára akarunk szerezni valamit. Ilyen esetekre szinte semmi más nem adódik, csak valami pékáru. Ezt kivédhetjük, ha előre készülünk, de ez persze nem mindig lehetséges. (kivédés=pakolunk valami húst + zöldséget és/vagy sajtot, netán az egész helyett valami gyümölcsöt) Ha éhesek vagyunk és csak beugrunk valami útba eső boltba, akkor is lehetőleg kerüljük a "tiszta" szénhidrátot (pogácsa, croissant), és csináljunk inkább valami szendvicset. Abból is inkább egyet jó vastagon telepakolva, mint kettőt vékonyan :) És nyilván lesz olyan eset hogy marad a pogácsa vagy croissant, ezt később kell levezekelni :D

2. Édességek. Ha szokásunk szénhidrátot nassolni (csoki, chips, bármilyen tészta/piskóta/keksz alapú édesség, stb), kellemetlen lesz, de le kell szokni róla. Tapasztalataim szerint a legjobb szemléletet váltani, és a mindennapos majszolás helyett afféle ünnepként tekinteni az édességekre. Ha folyamatosan szénhidrátot zabálunk akkor az elhízás garantált, és lehet készülni sok egyéb problémára is. Ha sosem eszünk többet csokit, akkor viszont hülye fanatikusok lettünk akiknek besavanyodott az élete. Együnk minőségi édességet ritkán, így a káposzta is megmarad és a kecske is jóllakik. Tanuljuk meg élvezni az életet és legyünk igényesebbek. Tegyük félre a mindennapi t*szkó gazdaságos kakóhoz hasonlítható ízesítésű tejtáblákat, és helyette inkább együnk havonta egy igazán finom somlói galuskát, vagy hasonlót, amit tényleg szeretünk.

Aki éppen leszokófélben van az édességekről az tapasztalhat édesség-vágy "rohamokat", amikor "muszáj" valami édeset enni. Ilyen esetekre tudom ajánlani - nálam bevált - a gyümölcsöket, vagy ha az nem elég tartalmas, akkor a gyümölcs+túró kombinációt, végszükség esetén 1-2 kanál mézzel :) Aki még nem evett ilyet annak szokatlan lehet (mint minden újdonság), de már a második kanálnál rá lehet érezni az ízére. Vágjunk össze 1-2 banánt és némi őszibarackot, tegyük rá egy zacskó sima túróra, keverjük össze és voilá.

Akire gyakran jön rá az éhségérzet - és ez kezdő fogyókúrázóknál szinte törvényszerű - az egyen nyugodtan bármit amiben nincs szénhidrát. Ha tévézés közben valamit rágcsálni kell, együnk sonkát, sajtot, répát. Szokjuk meg hogy az éhséget étkezéssel verjük el és nem nassolással. Étkezni persze lehet a tévé előtt is; a kettőt nem a helyiség különbözteti meg egymástól, hanem hogy mi az amit eszünk.

Azt gondolom mondani sem kell (már úgyis megtettem korábban), hogy a cukrozott üdítőket felejtsük el.

Végül egy kis "személyeskedés"... Ez nem egy énblog, és nem is szeretnék magamról sokat írni, de annyit azért mégis muszáj, hogy még 100 napja sincs, hogy ilyen étrend szerint élek, de még a rosszakaróim is elismerően biccentenek, hogy látványosan fogytam. Pedig sosem éhezek, mindig eszek és mindig jóllakásig, ráadásul változatosan. Egy személyes anekdota nyilván nem tudományos bizonyíték, de azért lehet érdekes. Léteznek ennél gyorsabb fogyókúrák is, de egészségesebbek, megengedőbbek és változatosabbak aligha.

A tízmillió szakértő országában mindenki mindent tud. Természetesen a táplálkozás területén is mindenki tökéletesen tájékozott, viszont rajta kívül mindenki más hülye - ahogy azt bárhol láthatjuk ahol egy táplálkozási cikkhez szabad a hozzászólás. A probléma az, hogy ezenközben az emberek 99%-ának fogalma sincs arról, hogy valójában mit is beszél, csak a médiában, az ismerősöktől, illetve a guruktól felcsípett dolgokat szajkózza. Vannak fanatikus vegák és fanatikus húsevők, de egyik se tudná megmondani, hogy miért jó az amit csinál. Illetve dehogynem: mert az szent, egészséges, neki az esik jól és különben is, az ő táplálkozása adja a legjobb alapot a felsőbbrendűségi komplexus kiépítésére. Hiszen mindenki tudja hogy a vegák "felsőbbrendűek", nem?

Egyszóval szomorú a helyzet, mert mindenki okosabbnak hiszi magát mindenki másnál, de most lássuk, ha felteszek néhány egyszerű kérdést, akkor ki tud rá válaszolni konkrétan:

1. Mi az a szénhidrát?

2. Milyen hasznos funkciói vannak az ember szervezetében?

3. Milyen lehetséges káros hatásai vannak?

4. Mi történik a szervezetünkkel amikor szénhidrátot fogyasztunk?

5. Mi történik a szervezetünkkel, ha egyáltalán nem fogyasztunk szénhidrátot?

Most nem csak hasraütögetni fogok, hanem komolyan utánajárok ezeknek a kérdéseknek, és erre biztatok mindenki mást is. Minden magyarázatom mellett ott lesz a link. Ha nekem nem hisz, járjon utána! Higgye el, megéri.

1. A szénhidrát - ahogy a nevéből látszik - olyan vegyület, amiben szén van és "víz", vagyis hidrogén+oxigén. Ezt ne úgy képzeljük el, mint "vizes szenet", mert kémiailag más a szerkezete, de amikor elnevezték, még valami hasonlót gondoltak. Ha emlékszünk általános iskolából a szőlőcukor képletére, amit kémiaórán tanítgattak, az c6h12o6, vagyis igen, a cukor tulajdonképpen szénhidrát. Legtöbbször az élelmiszerekben található szénhidrátok bonyolultabb vegyületek, mint az egyszerű cukrok, de az emésztésünk amit le tud egyáltalán bontani, azt mind egyszerű cukrokká (monoszacharid) bontja le, tehát ha az emberi szervezet szempontjából nézzük, akkor az elfogyasztott szénhidrát = cukor. Ez persze csalóka dolog, hiszen szénhidrát sok élelmiszerben található, amik nem édesek, tehát egyáltalán nem cukorként gondolunk rájuk, pedig a gyomrunkba kerülve "azzá változnak". Ilyen a kenyér, a tészta, a rizs, a burgonya, stb. Ezeknek mind jelentős cukortartalma van, amiről nem tudunk, mivel nem édesek. Szerencsére a modern táplálkozási táblázatokban, és újabban a bolti termékek címkéin már fel van tüntetve az élelmiszerek szénhidrát-tartalma, tehát ez nem képezi vita tárgyát: amiben szénhidrát van, abban bizonyítottan van, és ha megesszük, akkor abból az emésztőrendszerünkben cukor lesz. Apelláta nincs.

A cukornak a szervezetünk szempontjából 3 alapvető csoportja van (kémiailag nyilván sokkal több, de mi most a táplálkozást vizsgáljuk). Ezek a glükóz, fruktóz és a laktóz, vagyis a szőlőcukor, gyümölcscukor és tejcukor. (A szacharóz az egy glükóz és egy fruktóz molekula összekapcsolódása.) Ezekről azt érdemes tudni, hogy a szervezet a glükózt tudja hasznosítani, tehát a többit át kell alakítania. Ez egyesek szerint pozitív, mivel az átalakítás miatt lassabban emelkedik a vércukorszint, tehát nem okoz olyan vércukor-megugrásokat mint a glükóz. A glükózt a szervezet glikogén formájában tárolja, amiből szükség esetén vissza tudja alakítani glükózzá. Csakhogy létezik egy másik folyamat is: szervezetünk zsírból is tud glükózt csinálni, mégpedig gond és erőlködés nélkül, és ez a zsírból előállított glükóz tökéletesen elegendő és megfelelő a szervezetünk glükóz-igényének fedezésére. A folyamat lényege: a zsírok glycerol-t tartalmaznak (nem összekeverendő a glikogénnel), ami a szépen hangzó "gluconeogenesis" nevű folyamat során (többek között) glükózra bomlik. Csak hogy egyértelmű és tiszta legyen a kép, ollózok a wikipédiáról:

"Fats (...) are broken down in the body to release glycerol and free fatty acids. The glycerol can be converted to glucose by the liver and thus used as a source of energy." - Magyarul: a zsírok a szervezetben glycerol-ra és zsírsavakra bomlanak. A glycerol glükózzá alakítható a májban és így felhasználható mint energiaforrás. [forrás]

"[Gluconeogenesis] is one of the two main mechanisms humans and many other animals use to keep blood glucose levels from dropping too low" - Magyarul: a gluconeogenesis a két alapvető módszer egyike, amivel az emberek és állatok megakadályozzák, hogy a vérük glükóz-szintje túl alacsonyra essen. [forrás]

2. Mire jó nekünk a szénhidrát? Erről igen sokan igen sokat papolnak, de szinte minden ilyen szöveg arra vezethető vissza, hogy a glükóz energiaforrás. Egyesek szerint "igen fontos", meg "legfontosabb", meg "nélkülözhetetlen", de ez sajnos mind csak üres fecsegés - ha nem akarjuk egyenesen hazugságnak nevezni. A szervezetünknek semmiféle szüksége nincs arra, hogy kívülről, táplálék formában vigyünk be szénhidrátot, amint azt az 1. pont végén, illetve nemsokára az 5. pontban is bizonyítok.

Modern korunk jellemző problémája az elhízás, amit sokan a túlzott kalóriabevitelre egyszerűsítenek le. Most még ne menjünk bele, hogy ez nem ennyire egyszerű, foglalkozzunk csak a kalóriákkal. Tehát miért is lenne nekünk olyan fontos és nélkülözhetetlen a cukor, ha semmi más nincs benne, csak kalória? Nincs benne vitamin, se ásványi anyag, se zsír, se fehérje. Csak kalória. Magyarázza meg valaki, hogy akkor mégis miért lenne nélkülözhetetlen, hiszen kalória más élelmiszerekben is van. A szénhidrátok egyetlen "megmentője" a glükóz lehetne, de azt "sajnos" zsírból is tudunk csinálni - és azt remélem tudjuk, hogy zsírt enni muszáj. Az egyik legeredményesebb "zsírégető" fogyókúra a szervezetet rávenni, hogy a zsírpárnákat alakítsa glükózzá, és ezt nyilván úgy a legegyszerűbb elérni, ha nem eszünk glükózt. Ilyen egyszerű az egész: ha nem eszel cukrot, a szervezeted lebontja a zsírpárnáidat. Na jó, talán mégsem ennyire egyszerű, de ez a lényeg.

Ha olyannal találkozunk, hogy "napi energiabevitelünk 30-50-80%-a szénhidrát", akkor ennek ne dőljünk be, hiszen a napi energiabevitelünk abból van amit megeszünk, és ha nem eszünk szénhidrátot, akkor másból lesz az a 30-50-80%. Az eszkimók évezredekig nem ettek jóformán semmi mást csak halat, szóval rájuk például semmilyen formában nem vonatkozott ez az X%-os táplálkozás-áltudományi bölcsesség. Másfelől ha túlsúllyal küzdünk, ez egyben figyelmeztetés is, hogy sok energia származik a szénhidrátból, tehát a bevitel csökkentésével jelentősen csökken a fölös kalóriák száma.

Aki berzenkedik a radikális elképzelésektől, és fogyni akar, de fél teljesen elhagyni a szénhidrátokat, azt megnyugtathatom: a szénhidrátot tökéletesen kizárni nem lehet, még akkor sem ha azt akarná az ember. Egyrészt a zöldségekben és gyümölcsökben is akad, másrészt a feldolgozott húskészítményekbe is "belekerül", ideértve a sonkáktól a szalonnákig bármit amit húspultból veszünk és nem kifejezetten nyershús. A tejtermékekben is van, továbbá a szószokban, krémekben, ízesítőkben, bébiételekben, stb. Tehát ha valaki azt mondja, hogy a szénhidrát fontos, és ezért muszáj gabonát vagy finomított cukrot enni, az egyszerre kétféleképpen is hazudik: egyrészt ha valaki tökéletesen kizárná a szénhidrátot, akkor sem lenne baja, másrészt amúgyis fogyasztunk több mint eleget, még ha nem is eszünk olyan táplálékot amiben "túlteng".

Sajnos a régimódi táplálkozástudomány igencsak beleragadt a szénhidrát népszerűsítésébe, de akárki akárhogyan is erőlteti a fogyasztását, nem tud okosabbat mondani annál, hogy a glükóz energiaforrás, és mint láttuk, ez az érv tulajdonképp egyáltalán nem érv. Ezen felül a szénhidrátoknak semmilyen hasznos szerepük nincs a szervezetben, és ezt jó ha alaposan megrágjuk.

Vannak persze akik ennél tovább mennek, és a sejtek felépítéséről meg az immunrendszerről beszélnek a szénhidrátok kapcsán, de ezeknek tudományos alapja nincs. Olykor még olyannal is lehet találkozni, aki szerint a szénhidrátból származó szén nagyon fontos - mintha más élelmiszerek nem tartalmaznának elemi szinten szenet. Paff. Külön ajánlom mindenki figyelmébe az angol wikipedia vonatkozó részét:

"Carbohydrates are not necessary building blocks of other molecules, and the body can obtain all its energy from protein and fats. The brain and neurons generally cannot burn fat for energy, but use glucose or ketones. Humans can synthesize some glucose (in a set of processes known as gluconeogenesis) from specific amino acids, from the glycerol backbone in triglycerides and in some cases from fatty acids." - magyarul: A szénhidrátok nem szükségesek más molekulák felépítéséhez, és a szervezet az összes szükséges energiához hozzájuthat fehérjéből és zsírból. Az agy és a neuronok általában nem tudják elégetni közvetlenül a zsírt, de a glükózt és a ketonokat igen. Az ember képes előállítani glükózt (gluconeogenesis) bizonyos aminósavakból, glycerol-ból és zsírsavakból.

Továbbá: "Carbohydrates are not essential to the human diet, as they are relatively low in vitamins and minerals, and energy can be provided from excess fats and proteins in the diet." - magyarul: A szénhidrátok nem szükséges részei az emberi táplálkozásnak, mivel kevés bennük a vitamin és az ásványi anyag, energiát pedig szolgáltatnak a zsírok és fehérjék.

3. A cukrok lehetséges káros hatásait nehéz felmérni, mert a cukorlobbi ködösít. Naponta adják ki az anyagokat, miszerint a cukor nem hizlal, nem okoz cukorbajt és egyébként is a legjobb dolog a világon, és ezzel nehéz felvenni a versenyt azoknak akiket a propaganda helyett az igazság érdekel. Figyeljük meg egy átlagos "cukormisztifikáló" cikk belső ellentmondásait és ködösítését:

A víz fogyaszt, a cukor diabéteszt okoz - 5 tévhit a táplálkozásról

"Ilyen direktben nem tehetünk egyenlőségjelet a kettő közé, csupán annyiról van szó, hogy a cukor hozzájárul a súlynövekedéshez, ami pedig növeli a diabétesz kockázatát."

Hadd ne kelljen elmagyaráznom, hogy a kettes típusú cukorbetegség a hasnyálmirigy elfáradása, ami pedig a folyamatosan (vagy gyakran) magas vércukorszint miatt következik be, ami pedig egyértelműen a cukorfogyasztás miatt van. Nade folytassuk, és nézzük meg, hogy mit is ír maga a cikk erről a "tévhitről":

"Néhány kutatás ennek ellenére megállapította, hogy a túlzott cukorfogyasztás a súlytól függetlenül is megnövelte a kockázatot: egy tanulmány szerint azoknál a nőknél, akik egy 4 éves perióduson belül a heti egy cukros üdítőről napi egyre tértek át, közel megkétszereződött a betegség esélye."

Nocsak. Napi egy pohár kóla megduplázza a cukorbetegség esélyét? Ezek szerint mégiscsak lehet valami probléma azzal a cukorfogyasztással.

A fő gondunk az, hogy az élelmiszerlobbi elmaszatolja a kutatási eredményeket. Aki nem hiszi, hogy ilyen lobbi létezhet, az gondoljon arra, hogy a világ globális feldolgozott-élelmiszer kereskedelmének túlnyomó többsége valamilyen szénhidrát: gabonapelyhek, édességek, keményítőt tartalmazó levesporok, satöbbi. A n*stlé-nek és a hozzá hasonló gigantikus cégeknek pedig bőven telik arra, hogy lefizessenek pár kutatót aki fennen hangoztatja ezután, hogy márpedig a cukorral semmi baj. (A n*stlé 2009-es össz árbevétele 120 milliárd $ [alig valamivel kevesebb mint az éves magyar GDP, ami 129 milliárd $] körül mozgott, kutatás+fejlesztésre 2,24 milliárd dollárt költöttek.) Ha esetleg olyat hallanánk, hogy a cukorfogyasztás egyenesen testsúlycsökkenéssel jár, akkor tudhatjuk hogy ki pénzelte azokat a felméréseket amik ilyen "eredményeket" hoztak.

Ennek a "maszatolásnak" az egyik legalapvetőbb eleme, hogy a cukor és a hatásai közé "beiktatták" afféle elhatároló elemnek az elhízást, amint az a díványos cikkben gyönyörűen látható volt: "a cukor hozzájárul a súlynövekedéshez, ami pedig növeli az xy kockázatát". Ez így nem igaz. A cukor igenis közvetlenül befolyásol rengeteg dolgot (például a cukorbetegséget), ráadásul még elhízást is okoz. Nem véletlenül döntöm és vastagítom a betűket, ugyanis egy ilyen kényes témában szinte már az egyes betűknek is külön jelentősége van. A sokat emlegetett cukorbetegséget, és sok egyéb egészségi gondot amit az elhízás számlájára írnak, azt valójában a cukor okozza. Ilyenek a szívérbetegségek, a teljes szervezetet érintő gyulladások, magas vérnyomás, agyvérzés, stb. Elég csak azt vizsgálni, hogy amíg az eszkimók nem ettek cukrot (csak zsírt zabáltak két pofára...) addig ezek a betegségek ismeretlenek voltak a körükben, de miután betette a lábát hozzájuk is a nyugati stílusú táplálkozás, azzal együtt megjelentek a civilizációs betegségek is. Sven Ebbesson orvosi kutató foglalkozott a témával és ezt mondta: "Until 1970, there was basically no diabetes or heart disease in Eskimos" - magyarul: az eszkimóknál 1970-ig lényegében ismeretlen volt a cukorbetegség és a szívbetegségek. [forrás]

Itt érdemes tovább olvasgatni cukor és egészség(telenség) témakörben.

4. Mi megy végbe a szervezetünkben, ha szénhidrátot fogyasztunk? Kis mennyiség esetén, illetve "természetes" élelmiszereknél általában nincs nagy gubanc, mivel kevés bennük a szénhidrát, és/vagy lassan szívódik fel, tehát a vércukorszintet nem különösebben "rángatja", és így a szervezet le tudja kezelni a dolgot. Mert a lényeg a vércukorszint, vagyis a glükóz mennyisége a vérben. Van ezzel egy érdekes dolog, amiről nem sokat hallani, pedig elgondolkodtató: a magas vércukorszint kifejezetten káros, és a szervezetünk védekezik ellene. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy a szervezetünk úgy viselkedik, mintha a cukor méreg lenne, amire az inzulin az ellenanyag. Ha ez elsőre furcsának tűnik akkor figyeljünk:

A magas vércukorszint káros. Olyannyira, hogy külön orvosi név alatt foglalkoznak vele, vagyis nevezhetjük akár betegségnek is: ez a hiperglikémia. Magyarul nincs róla sok anyag, ezért néhány más, korábban említett fogalomhoz hasonlóan erről is angolul érdemes tájékozódni. Azért a lényeget ide lefordítom: az átmeneti magas vércukorszint nem jelent gondot, de ha hosszabban tart vagy gyakran jelentkezik, a következőket okozhatja: gyakori erős éhségérzet, szomjúság, vizelési inger; látászavarok; fáradékonyság; nehéz sebgyógyulás; merevedési zavarok; visszatérő fertőzések; szívritmuszavarok; kábultság; kóma. Hát ez nem szép.

Szervezetünk ez ellen inzulinnal védekezik. Az inzulin feladata eltüntetni a cukrot, bármi áron, bárhová. Elsősorban megpróbálja a sejtekbe betuszkolni, hogy azok használják el mint energiaforrást. Ha ez működik, akkor nincs nagy gond: szervezetünk cukrot tüzelve működik és a vér glükóz-szintje csökken. (Baj akkor van, ha a sejtfalak átjárhatatlanok és nem veszik fel a cukrot - ez a kettes típusú cukorbetegség, amit az omega3 zsírsav hiánya, illetve az omega6 túltengése okoz.) Ha a sejtek zabálják a cukrot, de a vérben még mindig túl sok van, akkor jön az inzulin B terve: a glükózt zsírrá kell alakítani és elraktározni a szervezetben zsírpárnák formájában. Ez egy nagyon érdekes gondolat, jól tesszük ha megértjük a maga teljes jelentőségében: a szervezetünk számára az elhízás - annak minden következményével - kisebb rossz, mint a magas vércukorszint, tehát ha muszáj választani a kettő közül, akkor az elhízást választja. Az elhízás az emberek 99%-ánál nem genetika, vagy mozgáshiány, hanem a szervezetük védekező reakciója a túl sok cukorra. Megmérgezzük magunkat szénhidráttal, és ez ellen szervezetünk hájasodással védekezik.

5. És itt jön a tulajdonképpeni "csattanó", az egész elmélet afféle királyvizes végső próbája: mi van, ha nem eszünk szénhidrátot? Nyilván valamiféle hiánybetegségnek kell kialakulnia, amiből ismerünk egy párat. Majd' mindenki hallott már például a skorbutról, ami a C-vitamin hiánya miatt alakul ki. A beri-beri a B1-vitamin hiánya, a pellagra a B3-é. (Itt engedtessék meg nekem egy nagyon rövid kitérő: ahogy a linkelt weblapokon is olvasható, az említett hiánybetegségek ott gyakoriak, ahol a fő táplálékforrás rizs (a beri-beri esetén), vagy a kukorica (pellagra). Ezek igen gazdagok szénhidrátban... Tehát aki szinte csak szénhidrátot eszik az beteg lesz. Elgondolkodtató.) Ott van még a kwashiorkor és a marasmus, amik fehérje-hiány miatt alakulnak ki. A zsír hiánya a zsírban oldódó vitaminok hiányát okozza, és még sok egyebet (például a titokzatos "nyúl-éhezést").

Mit okoz a szénhidrát hiánya, vagyis mit okoz, ha nélkülözzük a "nélkülözhetetlent"? Nagy büdös semmit. Az orvostudomány nem ismer olyan betegséget aminek akár csak enyhe okozó faktora lenne a szénhidrátfogyasztás hiánya. Íme a wikipedia táblázata a hiánybetegségekről. A sok szénhidrát elhízást okoz és cukorbetegséget, a túl kevés semmit. Az összes nagyívű orvosi mellébeszélésből és élelmiszeripari lobbiból, miszerint a szénhidrát fontos tápanyag, ami erre meg arra kell a szervezetben, végülis semmi nem igaz, mert ha egy deka szénhidrátot nem eszik valaki egész életében, akkor sem lesz semmi baja.

És azt hiszem ezek után már nem is kell tovább csépelnem a szót, akinek van esze, mostanra megértette hogy miről beszélek, aki meg továbbra is azt hiszi, hogy "jobban tudja", annak úgyis mindegy.

A feministák általában kerülik a kézzelfogható valóságra történő hivatkozást, mivel ha - teszem azt - az ablakon kimutatva akarnák szemléltetni a nők sanyarú helyzetét, vagy a "patriarchális társadalom" nőelnyomását, igencsak nehéz dolguk lenne. Az ablakon kinézve ugyanis egy férfiak által felépített világot látunk, amiben nőnek lenni nem rossz dolog. A feminista propagandával ellentétben az utcán nem látunk bucira vert arcú nőket, nincs 20 méterenként építkezés ahol a munkások tapogatnák az arra járó nők hátsóját, és nincsenek elszórt sötét sikátorok sem, ahol tucatszám erőszakolnák a nőket a "patriarchák". A társadalom él és virul, az emberek nyugodtan és a saját méltóságukhoz mérten végezhetik napi teendőiket - egy pár szerencsétlen koldus és hajléktalan kivételével, akik többségükben férfiak.

A feministák tehát kénytelenek ködösíteni, illetve olyan "nőelnyomásra" mutogatni, ami időben vagy térben távol van, esetleg "megfoghatatlan", "rejtett" vagy "burkolt". Ha rákérdeznénk, hogy mi is van a titokzatosság leple alatt, csak kitérő válaszokat kapnánk, ugyanis a király meztelen; a "burkolt" nőelnyomásra azért nem tudnak konkrétan rámutatni, mert nem létezik. A hétköznapi férfiak semmiféle patriarchális előnyt nem élveznek a nőkkel szemben, és nem uralkodnak rajtuk.

Nade mai témánk a történelem. Lássuk hát, hogy a feministák miként ferdítik úgy a tényeket, hogy abba nőelnyomást lehessen belemagyarázni.

Amikor a történelemre tekintenek, a feministák egy általános trükkjüket használják: a "nagy egésznek" csak bizonyos jellegzetes részeit vizsgálják, a többit egyszerűen elfelejtik, mintha ott se lenne. A feminista történelem kizárólag két dologgal foglalkozik: a nehéz helyzetben lévő nőkkel és a jó helyzetben lévő férfiakkal.

1. A nehéz helyzetben lévő nők

Aki egy cseppet is foglalkozott a témával, unalomig ismerheti a feminista mantrát, miszerint a nőket történelmileg "elnyomták", hiszen nem tanulhattak, nem szavazhattak, sokat kellett dolgozniuk, satöbbi. Ezek a panaszok mind hasonlítanak egymásra egy dologban: kizárólag a nőkkel foglalkoznak. Tulajdonképpen a feminista történelemképnek ezt a részét össze lehet foglalni ennyiben: "a nőknek rossz volt". Ez persze objektív értelemben lehet igaz, hiszen a történelem során a legtöbb embernek - köztük a nőknek - nem volt könnyű az élete. Éhezések, járványok, háborúk gondoskodtak róla, hogy így visszatekintve azt mondhassuk, nekik "rossz" volt. Csakhogy van egy nagyon fontos kitétel, amit feministától soha nem fogunk hallani: a történelem bármely szakaszát tekintve, a világ bármely pontján, ha a nőknek "rossz volt", akkor 99% biztonsággal kijelenthető, hogy az ottani, akkori férfiaknak még rosszabb. Tehát a "nőknek rossz volt" kijelentés önmagában értelmetlen, feminista célokra használni pedig egyenesen vérlázító, hiszen nőelnyomásról beszélni kizárólag a nők nehézségeire mutogatva szemérmetlen csalás. A nők nehézségeiről - különösen gender témakörökben - csak a férfiak nehézségeivel összehasonlítva van értelme beszélni, és azt könnyű belátni, hogy a régi korok férfijainak cseppet sem volt könnyű életük.

Ha a férfiak túlnyomó többségét kitevő mezőgazdasági munkásokat tekintjük (jobbágyok, földművesek ugye), akkor egyértelmű, hogy semmivel sem dolgoztak kevesebbet, mint feleségeik, és a munkájuk egyáltalán nem volt irigylésre méltó. Egy "átlagos" jobbágy látástól vakulásig robotolt a kopár szik sarján vagy a téli hideg erdőn, hogy a családnak legyen elég liszt, bab vagy krumpli télire, és persze tüzelő a fagyhalál ellen. Ez nehezen lenne nevezhető a nők elnyomásának, akik mindezenközben ruhát varrtak, babot fejtettek és vigyáztak a gyerekekre, vagy - urambocsá' - kapálgattak a házikertben. Hogy nem lehetett vagyonuk? Kinek volt akkoriban "vagyona"? Nem tanulhattak? Ki tanulhatott akkoriban és mit?

Ha az iparosokról beszélünk, a helyzet ugyanez. Egy patkolókovács, ács vagy kőműves véres verejtékkel dolgozott, és még akkor sem maradt volna alkalma vagy ereje a nőket elnyomni ha ilyen sületlenség egyáltalán eszébe jutott volna. A feleség helyzete - csakúgy mint a jobbágyoknál - szinte csak jobb lehetett, mint a férfié.

Ha kicsit előrébb szaladunk a történelemben - akár a világháborúkig, vagy a TSZ-dolgozókig, napszámosokig -, akkor sem sokat változik a helyzet. Sőt, napjainkig sem. A nehéz munkákat a mai napig férfiak végzik, a könnyebbeket pedig inkább a nők. Milyen értelemben lehetne mondjuk egy óvónő, bolti eladó vagy önkormányzati ügyintéző "elnyomásáról" beszélni egy kamionsofőr, hegesztő vagy autószerelő által? Főleg ha tekintetbe vesszük, hogy a férfiak (statisztikai értelemben) sokkal inkább a termelő szektorban dolgoznak, vagyis munkájukkal előállítják azt a terméket, aminek hasznából részesülnek, míg a nők (szintén statisztikailag) inkább a közszférában dolgoznak, vagyis a férfiak által megtermelt pénzt teszik zsebre állami közvetítéssel?

Állításaimat alátámasztják egyrészt a statisztikák: a munkahelyi balesetek és halálesetek elszenvedőinek 93%-a férfi; másrészt a "popkultúra": megnézhetjük akár A legnehezebb munkák, akár a Piszkos munkák sorozatokat, nem sok nőt, vagy női munkát fogunk benne látni, erre mérget vehetünk.

2. A jó helyzetben lévő férfiak

A másik történelem-specifikus feminista érvelés szerint a férfiaknak a történelem során "jó" volt, hiszen mindig ők voltak az uralkodók. Ez két okból is nevetséges hazugság. Egyrészt léteztek női uralkodók, másrészt a férfiakra mint uralkodókra utalni erős csúsztatás, hiszen a férfiak egy százezred része sem töltött be semmiféle vezető szerepet.

Ehhez még az is hozzátartozik, hogy a régebbi korok felsőbb osztályba tartozó férfijai az életükkel tartoztak az országnak kiváltságaikért, vagyis háború esetén ők vonultak hadba, nem a parasztok. Egy csatatéren megnyomorodni vagy meghalni pedig korántsem az a nőelnyomó kiváltság amiről minden férfi álmodna. A Hitlery Clinton-féle radikális feministák agymenéseivel ellentétben a túlélőknek nem rosszabb a sorsa, mint a halottaknak.

Másfelől a vezetők férfitöbbsége egész egyszerűen magától következett az adott idők politikai és katonai viszonyaiból. Amíg a fizikai erő szerves része volt a vezetői képességeknek, addig a nőknek nyilván nem sok babér termett, de ez biológia, nem pedig elnyomás. Aztán divatba jött az örökletes hatalomgyakorlás, akkortól viszont már a nők is a húsosfazék közelében mocorogtak. Hogy az öröklés férfiágon történt, az pedig egy társadalmi hagyomány, ami minden valószínűség szerint abban gyökerezett, hogy a fiúgyermek nagyobb valószínűséggel meg tudta tartani a "családi vagyont" a külső behatásokkal szemben. És hát a leányági öröklés mellett sem szól semmivel sem több érv, így hát nehéz lenne a nők elnyomásának tekinteni a férfiági öröklést. A vagyont mindenesetre a férfiak munkája halmozta fel, és minden joguk megvolt rá hogy a fiukat nevezzék meg örökösként.

A lényeg, hogy a feminista történelemfelfogás erősen sántít, mert a nehéz sorsú nőket a királyokkal és a császárokkal hasonlítja össze. Ha ugyanígy vizsgálnánk Egyiptomot, csak fordítva, nyugodtan kijelenthetnénk, hogy a férfiakat elnyomták, hiszen Kleopátra uralkodása alatt számtalan férfi meghalt illetve szenvedett. Amelyik feminista azt mondja, hogy a nőket régen elnyomták, annak vagy fogalma sincs a témáról, vagy pedig tudatosan hazudik.

Ahhoz, hogy e kérdést eldöntsük, három tényezővel kell tisztában lennünk. Kezdem a legkevésbé "mérhetővel"; akik kőkemény és sziklaszilárd tudományos érveket várnak, azok lapozzanak a második ponthoz.

1. A növényi olajoknak nyilván nem pontosan ugyanolyan a kémiai összetétele, mint az állati zsíroknak. Nagyon sok részletben hasonlítanak, olykor meg is egyeznek, de azért a két dolog nem ugyanaz. Ez pedig azt jelenti, hogy az évmilliók alatt finomhangolt emésztőrendszerünk biztosan jobban fel van készülve az állati eredetű zsírra. A modern ember téveszméje, hogy ő okosabb az evolúciónál, és ebből a téveszméből sajnos a civilizációs betegségek is csak igen-igen nehezen tudják felébreszteni. Nem lehet a táplálkozásunkban bármit "büntetlenül" lecserélni. Van amit talán igen, de ha van egy kis eszünk, akkor a táplálkozásunk nagyobb változtatásai után felmérjük az eredményeket. Nosza, mérjük: elhízás, szívbetegségek, cukorbetegség, satöbbi. Valamit tehát elszámoltunk. Hogy ezeknek van-e konkrét köze a zsírhoz/olajhoz, vagy pedig valami más tényező okozza őket, azt megvizsgáljuk tüzetesebben.

2. Zsírsavak
A zsírsavaknak (táplálkozási szempontból) két alapvető csoportja van: az esszenciális és az összes többi. Az esszenciálist a szervezetünk nem tudja előállítani sehogy sem, ezért muszáj táplálkozással bevinni, a többi zsírsavval viszont nagyon vegyes a helyzet. Van amit jó ennünk, és van amit kifejezetten káros. Probléma, hogy a táplálkozástudomány még nem rendezte kellően, hogy tulajdonképpen melyiknek mi a szerepe, mi hogyan működik, stb., és ezért rengeteg tévhit él még ma is velük kapcsolatban. Néhányan megpróbálták leegyszerűsíteni a kérdést annyira, hogy az ún. telített zsírsavak jók, míg a (többszörösen vagy egyszeresen) telítetlenek meg rosszak (vagy pont fordítva), de ez az egyszerűsítés több kárt okoz mint hasznot. A zsírsavak ugyanis nem kategorizálhatóak ilyen egyszerűen, mivel a szervezetben mindegyik máshogy működik. Lehet, illetve van "jó" telített és telítetlen zsírsav, de ugyanígy van "rossz" telített és telítetlen zsírsav is.
Ami tutibiztos, hogy az ipari folyamatok során keletkező transz-zsírsavak kifejezetten károsak, vagyis a margarinokat felejtsük el ha nem akarunk egyébként elkerülhető egészségi problémákat okozni magunknak.
Nade, hogy az olajak és zsírok kérdésére visszatérjünk, az állati zsírok az esetek többségében többféle zsírsavat tartalmaznak, mint a növényi olajok, amikben inkább 1-2 fajta zsírsav található meg jóval nagyobb koncentrációban. Ha ez a tömény zsírsav történetesen "jó", akkor semmi gond, de ha "rossz", akkor töményebben mérgezzük vele magunkat mint bármiféle zsírral tehetnénk.

3. Esszenciális zsírsavak, vagyis az omega3 és az omega6
A magyar wiki nem tartalmaz külön bejegyzést az esszenciális zsírsavakra, de az angol igen, és érdemes komolyan venni a legelső mondatot: "Essential fatty acids are fatty acids that humans and other animals must ingest because the body requires them for good health but cannot synthesize them." - vagyis: Az esszenciális zsírsavakat az állatoknak és embereknek muszáj táplálkozással bevinni, mert a szervezetnek szüksége van rá az egészséghez, de maga nem képes előállítani.
Ezek az O3 és az O6. Már itt a legelején leszögezném: mindkettőre szüksége van a szervezetnek. Lényeges viszont az arányuk. A kutatások eredményei szerint az omegák aránya még - éppencsak! - megfelelőnek mondható, ha a a táplálékban O6-ból nincs több, mint az O3 tízszerese. Tehát a 10:1 arány még rendben van, olyan értelemben, hogy nem vezet egyértelmű egészségromláshoz. Ha szeretnénk kifejezetten egészségesen táplálkozni, az arányt le kell vinnünk 3:1 vagy 2:1 közelébe.

És itt most tennék egy rövid kitérőt, legalábbis a táplálkozásról és az omegák forrásáról áttérek a hatásukra. Sok más egyéb teendője mellett az O3 egyik igen fontos feladata az emberi testben található sejtek membránjának rugalmassá tétele, rugalmasan tartása. A sejtek ezeken a membránokon keresztül veszik fel a véráramból a nekik szükséges tápanyagokat. O3 hiányában a sejtek falába O6 épül be, ami egy igen kellemetlen pótmegoldás, mert ennek a hatására a membránok jóval kevésbé lesznek rugalmasak. És hogy ennek átlássuk az igazi jelentőségét, ez a folyamat összekapcsolódik az általam korábban már sokszor emlegetett cukorbetegséggel, vagyis annak a II. típusával. Az történik ugyanis, hogy a vércukorszint emelkedésére termelődő inzulin a vércukrot a sejtekbe akarja "benyomni", hogy a szervezetre veszélyes szintű vércukrot eltüntesse. A sejtek többsége fel tudja használni a cukrot a saját energiaellátására, tehát ezzel a folyamattal önmagában nincs semmi gond. A szervezetünk okos, és tudja hogy mit csinál. Csakhogy az O6-al keményített membránokon a cukor nem tud áthatolni, tehát hiába a sok inzulin, a cukor a vérben marad. Ezt nevezik az orvosok inzulinrezisztenciának - csak arról nem esik sok szó, hogy mi is okozza ezt. Az olvasó most már szerencsére tudja. Nem véletlen, hogy a korábban alig ismert, és kizárólag felnőtteknél jelentkező II. típusú cukorbetegség egyre inkább terjed, és a fiatalok körében is. Ennek oka a zsírok lecserélése növényi olajokra és/vagy margarinokra. Az O3/O6 egyensúly felborulásának következménye a sejtfalak keményedése és az inzulinrezisztencia. Hihetetlen fontosságú megértenünk, hogy mindez a magzatoknál már az anyaméhben elkezdődik, az édesanya táplálkozásával. Áldott állapotban tehát minden nőnek foglalkoznia kell(ene) azzal, hogy miféle olajakat és zsírokat fogyaszt, mivel a gyerekkori cukorbetegség már a méhben "megalapozódik".

Fontos megjegyezni, hogy az O3 és az O6 gyűjtőnevek, tehát egyik sem valami egyedi, homogén dolog, hanem mindkét kategória több zsírsavat is magában foglal - és mindkét csoporton belül vannak jobb és rosszabb zsírsavak is. Aki bővebben foglalkozik ezzel a témával, rövidítések egész hadával fog találkozni, mint az LNA, EPA, DHA. Ezekről sokan sokat beszélnek - akinek az én fejtegetéseim nem elég szakszerűek, az nyilván még utánaolvas majd valami netes szaklapon. A lényeg, hogy az O3 ill O6 felhasználásával a szervezetünk több különböző anyagot is előállít, és ezek mind-mind különböző hatással vannak a test működésére. (Lásd az előző bekezdést a sejtmembránokról.) Mindezt azért mondtam most el, hogy kellő alapot adjak a következő idézethez, ami egyébként egy rövid és hasznos cikkből származik, olvasását tudom ajánlani :)

"az omega-3 tartalmú növényi olajokban az omega-6 zsírsavak is megtalálhatóak és ezeknek az aránya többszöröse az omega-3 zsírsavnak (a lenmagolaj kivételével, melyben több az LNA omega-3, mint az omega-6), míg a halolajokban nincs omega-6, tehát a helyes omega-3 – omega-6 arány visszaállításához érdemesebb halolajat fogyasztani. Továbbá a növényi olajak LNA típusú omega-3 zsírsavat tartalmaznak, melyet csak kis mértékben képes a szervezet EPA és DHA típusú omega-3 zsírsavvá alakítani!"

Vagyis még ha O3 van is egy adott növényi olajban, akkor sem biztos, hogy az ugyanolyan jó, mint az állati eredetű. Ez igen fontos, mert még ha valaki arra is hivatkozik, hogy például egy adott olajban az O6/O3 arány ugyanolyan, mint egy állati zsírban, az nem jelenti, hogy a szervezetünk ugyanúgy fel is tudja használni! El kell fogadnunk, hogy az emberi test az állati eredetű omegákra van beállva, és azt növényi olajokkal nehéz, vagy lehetetlen pótolni.

És itt már jöhet a leglényegesebb pont: annak a vizsgálata, hogy akkor tulajdonképpen melyik élelmiszerünkben mi van. Nem feltétlenül egyszerű egy olyan táblát találni, amiben mindkét zsírsavat feltüntetik, mert például a wikipédián is teljesen külön kezelik a kettőt, ami megnehezíti az adatok értelmezését. Mindenesetre ezen a linken található egy táblázat, én ennek a legfontosabb "tanulságait" megpróbálom ide kivonni. A lényeg először szavakban: A halolajokon, valamint a lenolajon és a nálunk gyakorlatilag ismeretlen perilla-olajon kívül mindenben több az O6 mint az O3, tehát az arányuk nem igazán jó - bár rossznak csak 10-es arány fölött lehet nevezni, ahogy azt korábban említettem.

Ha mindenképpen olajban utazunk, a repce- és a mustármagolaj egészen jó (de kevéssé ismert). Az első általánosan használt olaj a listán egy szójaolaj-típus, a maga 7,5-szeres O6/O3 arányával (de mint tudjuk a szójával egyéb gondok vannak), aztán az oliva már 13,2, és a többi mind ezalatt. A napraforgó, mint leggyakrabban használt otthoni olajunk, többféle változatban képviselteti magát a listán, 18,7-től egészen a 200-szoros arányig, illetve bizonyos változataiban már egyáltalán nincs O3(!).

Az állati eredetű zsírok ezekben a táblázatokban nem szerepelnek, de más források szerint egy "átlagosan" tartott állat zsírjában az O6/O3 arány 10:1, ami a takarmányozástól függően ettől jócskán eltérhet - lehet jobb és rosszabb is. Ennek oka, hogy a hagyományos állati táplálkozás fő eleme a fűfélék és hasonló "mezei" növények fogyasztása, amik igen kevés O6-ot tartalmaznak. Viszont a modern takarmányozás, melynek fő elemei a kukorica, illetve a gabonák, már sokkal több O6-ot tartalmaz, ami sajnos az állat zsírjában is kimutatható. Nem mindegy tehát, hogy honnan szerezzük be a zsírt.

Összességében elmondható, hogy ha egészséges agy- és sejtműködést szeretnénk, akkor szükségünk van az O3-ra - amit legkönnyebben halak és tengeri herkentyűk fogyasztásával vihetünk be szervezetünkbe -, de emellett oda kell figyelni a zsírok és olajak omega-arányára illetve minőségére is, mivel egy O6 "lökettel" könnyen el lehet rontani még az egészséges táplálkozás pozitív eredményeit is. Akik igazán paranoidok, azok fogyaszthatnak direkt erre a célra gyártott O3 (halolaj) kapszulákat is, de erre semmi szükség amíg megnézzük hogy mit eszünk napi rendszerességgel. Ha megtehetjük, próbáljunk hagyományosan tartott disznókból származó zsírt találni. Nem könnyű, de megéri.

Zárásként az angolul tudóknak egy értekezés, ami ennél sokkal behatóbban foglalkozik a problémával, és kellőképpen szakszerű is.

Kezdjük a HVG cikkével, miszerint:

"Az elhízott tizenévesek körében gyakori a D-vitamin alacsony szintje - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók."

Elsősorban jegyezzük meg, hogy bár a fogalmazás módja ("Akinek D-vitamin hiánya van, az túlsúlyos?") mintha erre akarna utalni, a valóságban természetesen nem a D-vitamin hiánya "okozza" az elhízást. A vitaminhiány és az elhízás más okokra vezethető vissza, amik között akadnak szép számmal közösek, de itt és most vizsgáljuk inkább csak konkrétan a D-vitamint.

"A D-vitamin zsíroldékony vitamin, másik neve a kalciferol. Ez a vitamin is képződhet előanyagaiból a szervezetben, méghozzá ultraibolya sugárzás hatására. Az elővitamin képzésében viszont a koleszterinnek van fontos szerepe, tehát néha ennek a vegyületnek is van hasznos tulajdonsága. Sajnos, a napfény hatására képződő D-vitamin mennyisége az időskorra erősen csökken.
Kétféle D-vitamin különböztetünk meg: a D2 és a D3 vitamint. D2 vitamint tartalmaznak inkább a növények, vegyesen mindkettőt pedig az állati eredetű élelmiszerek. A D3 vitamin sokkal aktívabb, mint a D2, és ez keletkezik a napsugárzás hatására a bőrben is."

Na vegyük akkor sorra:

1. A D-vitamin zsírban oldódik, tehát a teljesen zsírmentes (vega, vagy csak szimplán "korszerű") táplálkozás hátráltatja a képződését.

2. Napfény hatására termelődik az ember bőrében, vagyis az ózonlyukkal meg a bőrrákkal való pánikkeltés is hátráltatja a képződését. Erről itt még nem esett szó, de az a propaganda, amit a napozás ellen bevetnek, rengeteg ember egészségét és közérzetét teszi tönkre. Nem is beszélve a "napvédő" krémek és egyéb löttyök vagy spray-k bőrkárosító hatásáról. Egyes tanulmányok szerint a bőrrák okozói között az első helyen nem a napfény található, hanem a bőrvédő krémek. Gondoljunk csak arra, hogy elődeink nagyságrendekkel többet voltak a napon, mint mi, és mégsem volt közöttük általános a bőrbetegeség.

3. A koleszterin fontos szerepet játszik a D-vitamin termelésében. Pedig a koleszterin nagy "mumus", ugye mindenki tudja, hogy micsoda szörnyűség, és hogy tilos koleszterinben gazdag ételeket enni. (élc)

4. A hasznosabb és fontosabb D3 változat elsődleges forrása a hús. Mehet a kukába a zsír, a napozás és a koleszterin mítosza után a húsoké is. Érdekes, ahogy egyetlen vitamin 4 hülye tévhitet dönt romba...

És csodálkoznak az amcsi kutatók, hogy a gyerekekben kevés a D-vitamin, pedig nem esznek zsírt vagy húst, vagy bármit amiben koleszterin van, és persze napra sem mennek, vagy ha igen, akkor csak centi vastagon bekenve.

Az angol nyelvű "férfiszférában" régóta használják ezt a mátrixos hasonlatot arra, hogy érzékeltessék, nem csak a mozik világában, de a valóságban is léteznek olyan illúziók, amiket az emberek szeme elé vetítenek, hogy eltakarják az igazságot. Persze furcsa dolog ilyesmivel foglalkozni, hiszen túlságosan könnyen és gyorsan rávágja az ember, hogy "ez mind baromság, egy film az csak egy film", és egy nagyon picit igaza is van. A mi földi életünknek nyilván semmi köze nincs egy robotok által uralt világban létrehozott virtuális hálózathoz. Nade a "valós" valóságunkban igenis léteznek olyan tévinformációk, amik hasonlóan hülyítik az embereket, mint "a mátrix", és ezért használják sokan ezt a hasonlatot.

Jó példa a táplálkozástudomány, amit egy ideje már feszegetek. A hivatalos médiákból ömlik, hogy ne egyél zsírt (holott a szervezetednek, és különösen az agyadnak szüksége van rá), sót (szintén szükséges, de még ha nem is lenne az, nélküle semmit sem érnek az ételek), húst (tele van fehérjével, ásványi anyagokkal és vitaminokkal, egyértelműen az emberi táplálkozás alapköve évmilliók óta), satöbbi.

Viszont tömd magad gabonákkal (madáreledellel, amire az emésztőrendszered nincs felkészülve, nomeg szénhidráton és rostokon kívül szinte semmit nem tartalmaz, tehát nincs benne semmi olyan ami a szervezetednek szükséges - viszont hizlal mint állat és cukorbetegséget okoz), margarinnal és növényi olajokkal (felborítják az omega3/omega6 egyensúlyt), szójával (felborítják a hormonháztartást), satöbbi.

Aztán ott van az orvostudomány. Senki nem reklámoz olyan tényeket, hogy például a gyógyszergyáraknak egyáltalán nem a gyógyítás, hanem a kezelés az érdeke - lehetőleg minél hosszabban. Az a tökéletes, ha életed végéig szedned kell a bogyókat, mert az a gyárnak garantált bevétel. Ezért van az, hogy az egyszerű és természetes módok, amikkel gyorsan és mellékhatások nélkül meg lehet gyógyítani valakit, azok senkit nem érdekelnek. Vannak helyettük élethosszig szedhető csökkentők, gátlók meg fokozók.

És persze a két terület átfedése: mi van, ha orvoshoz mész, mert szívpanaszod van, cukorbetegséged, emésztési problémád? Mellőzd a húst, egyél teljes kiőrlésű gabonát. Persze.

Említhetném még a "nőzést", amiről elméletileg szintén szólna ez a blog, bár még nem sokat írtam itt róla. (Angolul viszont annál többet). A médiából, és úgy általában a társadalomból az ömlik szerencsétlen fiatalemberek nyakába, hogy légy kedves és megértő, csendes és szerény, nyald ki a popsiját álmaid asszonyának és akkor minden rendben lesz. Hát ehhez képest a valóság az, hogy egy nő csak olyan férfit tud szeretni és kívánni, akit tisztel, aminek biztos ellenszere a meghunyászkodás és a seggnyalás. (Erről még sok más alkalommal lesz szó, most nem akarom mellékvágányra terelni ezt a cikket.)

Hasonló téma a feminizmus is, csak kissé más természetű mint az eddig említettek. Gyakran hallhatunk a nők esélyegyenlőségéről, vagy elnyomásáról; esetleg a patriarchális társadalomról vagy a sztereotípiákról, előítéletekről. Hát ehhez képest az igazság mindig a tökéletes ellentéte annak, amit a feministák mondanak. Erről is volt, és még lesz is szó bőven, akit a részletek is érdekelnek az nézzen vissza időnként :)

...vagy akár a magyar történelem. A hivatalos akadémiai álláspont szerint finnugorok vagyunk, akik az urálból indultak el "honfoglaló" útjukra, mint karikalábú mongoloidok, néhány rénszarvassal. Ezek még beszélni sem tudtak rendesen, hiszen - mint nyelvészeinktől tudjuk - a néhányszáz finnugor "alapszón" kívül mindent valaki mástól vettünk át: törököktől, szlávoktól, satöbbi. Tehát elindultunk mint párszáz fogyatékos eszkimó rénszarvasháton, és mire megérkeztünk a Kárpát-medencébe, európa-szerte rettegett lovasíjászok lettünk, szigorúan közép-európai genetikával és egy olyan nyelvvel, ami annak ellenére teljesen egységes, logikusan felépített és intuitív, hogy úgy szedtük össze mindenféle jött-mentektől akikkel útközben találkoztunk. Aki ezt a hülyeséget elhiszi, csak magára vethet.

Szóval a nép sokmindent "tud", ami a valóságban máshogy van - sokszor éppen pont ellenkezőleg. Azért hiszi, mert tömik a fejébe. Hogy szórakozásból, pénzsóvárságból vagy puszta rosszindulatból tömik, azt nehéz megállapítani, de nem is annyira lényeges, mint a tény: ahhoz, hogy normális életet élhess, "fel kell ébredned" ezekből az illúziókból. És ez nagyon nehéz. Egy átlagembernek kevés nehezebb dolog létezik annál, mint hogy megértse és beismerje, valamit rosszul gondolt.

Mindenki mindent tud, sőt, mindent jobban tud. Ahogy a focival kapcsolatban gyakran emlegetik, mi a tízmillió szakértő országa vagyunk. Hogy ő tévedett volna? Kizárt. Aki meg ilyen blogot ír, ahol megkérdőjelezi a köztudomásút, az csak valami habzó szájú őrült lehet.

Azért én mégis azt mondom, nem árt ha megkérdőjelezünk pár dolgot, amit másoktól hallottunk - akár tanártól, akár tévéből. A világra ránézve feltűnő, hogy (a technikai fejlődés mellett, vagy annak dacára) egyre nagyobb kakiban vagyunk. Az emberek egyre hülyébbek, kicsinyesebbek, igénytelenebbek, betegebbek és hájasabbak. És ebbe a slamasztikába pontosan a jelenlegi hiteink, hiedelmeink juttattak. Nem a vallásosak, hanem a világiak.

És kezdem is a freeblogos cikkgyártást egy korábban már érintett téma érdekes új fejleményével:

A CNN-en találkoztam azzal a cikkel, aminek az eredeti forrása a health.com ("egészség.com"). Ezen cikk szerint az új kutatások azt állapították meg, hogy a sószegény táplálkozás növeli a szívbetegségek kockázatát.

Magáról a sóról, és a fogyasztásáról most nem akarok sokat papolni, hisz elmondtam már a véleményem (fogyasszunk "átlagosan"), amit ezután is tiszta lelkiismerettel tartani tudok. Inkább mesélnék az iróniáról, amire a bejegyzés címében utaltam: a CNN oldalán ugyanis a sószegény étrend ártalmai között egy olyan - automatikusan generált, de célzott - reklám jelent meg, ami a sófogyasztás csökkentésére ösztönöz. Ez a modern és hivatalos táplálkozástudomány igazi hátulütője: semmit se tudnak igazán jól, de amit igen, azt is rosszul; ráadásul olyan mélyen és szélesen beépítik a köztudatba a hazugságaikat, hogy aztán tüzes vassal sem lehet kipurgálni.

A tanulság mindenesetre az, hogy az ember mindig - ismétlem: mindig - használja a saját józan eszét, mielőtt/ahelyett hogy a "szakértőkre" hallgatna kajaügyben.