HTML

Deansdale

Férfiszféra: antifeminizmus, nőzés, satöbbi. Ja, és táplálkozás.

Utolsó kommentek

A modern orvostudomány gerinctelensége egy példával illusztrálva

2023.05.26. 13:51 Deansdale

Ebben a cikkben 3 egyszerű lépésben bebizonyítom, hogy a modern orvostudomány és gyógyszeripar lelketlen, agyatlan, senkiházi haszonlesők gyülekezete. Nem vicc, nem trollkodás, szó szerint értem. Nincs semmilyen orvosi végzettségem, csak tudok angolul, van józan eszem, és egy ismerős megkért hogy szánjak egy kis időt a téma kutatására, úgyhogy kedves barátaim, most elmondom hogyan lehetne egyetlen kapszulával örökre meggyógyítani a köszvényes betegeket.

Elöljáróban a köszvényről egy rövid leírás: az orvostudomány a húgysav izületekben történő kikristályosodásának, illetve ennek a begyulladásának tartja, ezért a gyógyszeres kezelése a húgysavszint csökkentésével történik. Minden emberben természetesen előfordul a húgysav, sőt, antioxidáns hatása is van, tehát alapvetően nem káros, csak egyesekben túltermelődik, kikristályosodik és begyullad. Ahogy az orvostudomány jelenlegi állása szerinti gyógyszerezésen látszik, a húgysavszint kismértékű csökkentése is elég a köszvényes rohamok megfékezésére. Húgysav a fehérjék lebontásakor - tehát például emésztéskor - keletkezik, az emésztőrendszerünk pedig olyan, hogy a szervezet a belekbe ki is ürít, illetve onnan (vissza) fel is szív húgysavat.

1. Egy 2016-os kínai tanulmány szerint a köszvényesek bélflórája különbözik az egészséges emberekétől, olyannyira, hogy a bélflórából közel 90%-os pontossággal ki tudják mutatni, ha valaki köszvényes. Ez nem túl meglepő annak a tükrében, hogy egyes baktériumtörzsek termelik a húgysavat, míg más törzsek lebontják, tehát ha valakiben ez az arány felborul, az okozhat húgysav-többletet.
Ezt a bélflórás elméletet közvetetten alátámasztja az Allena Pharmaceuticals gyógyszeripari cég klinikai vizsgálatok alatt álló ALLN-346 kódnevű terméke, egy szintetikus húgysav-lebontó enzim, ami szájon át bevéve a bélrendszerben marad, nem szívódik fel, de a bélrendszerben található húgysav egy részét lebontja. Ezzel a cég állítása szerint a tesztek során 15-20%-os húgysavszint-csökkenést értek el a vérben mérve, mivel megakadályozták a húgysav (újra)felszívódását az emésztőrendszerből.

2. A bélflóra manipulálása nem egy bonyolult dolog. Antibiotikumokkal lehet irtani az emésztőrendszer baktériumtörzseit, probiotikumokkal pedig új törzseket lehet telepíteni vagy gyengéket megerősíteni. Sőt, létezik széklet transzplantáció is, amivel egészséges emberekből származó tisztított törzseket be lehet juttatni a betegek bélrendszerébe, nem csak "alulról", de modern eljárásokkal akár szájon át bevehető, csak a bélben oldódó kapszulával is. (Ezt a világon alig pár helyen csinálják, de az egyik pont a Pécsi Tudományegyetem.)

3. Adódik a faék egyszerűségű következtetés, amire amúgy az Allena Pharmaceuticalsnál nyilvánvalóan rá is jöttek, hogy a bélflóra manipulálásával gyógyítható a köszvény. Csakhát ha egy bélflóra transzplanttal a betegbe beültetnek olyan baktériumtörzseket, amik megtelepednek a bélrendszerben és onnantól a világ végéig folyamatosan bontják a húgysavat, azzal a gyógyszeripar nem tud nyerészkedni. Ezért inkább létrehoztak egy olyan szintetikus enzimet, ami a testben nem termelődik újra, de ugyanazt a funkciót látja el mint a "jó" baktériumtörzsek, és ezt már lehet szabadalmaztatni, illetve a páciens élethosszig fizethet az aktuális havi adagért. Pedig a tudomány jelenlegi állása mellett játszi könnyedséggel kiválaszthatnának 2-3 megfelelő baktériumtörzset, azokból pármilliárd egyednyit beletehetnének az imént említett bélflóra kapszulába, és kész, a köszvénynek annyi. A kínai tanulmányban fel is sorolnak pár "jó" baktériumtörzset, ez kiinduló alapnak bőven elég.

Namost kérdem én, hogy ha ez ennyire egyszerű és nyilvánvaló, és a gyógyszeripar szemmel láthatóan tud is róla, akkor miért nem foglalkozik ezzel a témával senki? Addig megértem, hogy maguk a gyógyszergyárak nem verik nagydobra a dolgot, hiszen nem érdekük, de az orvostársadalom miért kukult meg? Nincs orvos akit érdekelne a téma annyira, hogy utánaolvasson ennek és összerakja a 2+2-t? Miért én vagyok az első és eddigi egyetlen, aki ezzel foglalkozik, laikusként, szabadidejében? Vagy annyira félnek a Big Pharmától, hogy még ilyen elmélkedés szintjén sem mernek keresztbe tenni annak? Nem is tudom melyik lenne a rosszabb, ha még álnéven sem mernek beszélni erről a témáról, vagy ha annyira lusták szellemileg, hogy el sem jutnak a felismerésig.

...

Amíg ez a csodakapszula meg nem érkezik, azt tanácsolnám a köszvényeseknek, hogy menjenek rá a szervezet rendszerszintű gyulladáscsökkentésére táplálkozással, testmozgással, napozással (D-vitamin), illetve szedjenek kvercetint, plusz szükség esetén kurkumint tartalmazó természetes gyulladáscsökkentőket. A húgysavszintet gyógyszerrel csökkenteni keserves dolog, és nyilván élethosszig tart, szóval ha valaki ezt ki tudja váltani életmódváltással az ezerszer jobban jár.

A jelenleg kapható bolti probiotikumok egyike sem készül specifikusan húgysavlebontó céllal, tehát ezért probiotikumot szedni egyelőre nem feltétlenül hatékony, sőt. inkább lutri, mert akár ronthat is a helyzeten. Bár ha a kínai tanulmánynak hinni lehet, akkor az egészséges bélflóra inkább bontja mint termeli a húgysavat, és ha a bolti probiotikumok az egészséges bélflórához visznek közelebb, akkor statisztikai értelemben valószínűbb, hogy segít a szedésük, mint hogy árt.

61 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2023.05.26. 19:33:25

Nem szívesen szólok hozzá itt már semmihez, olyan szinten elszabadult már a paranoia ezen a blogon. De emellett már nem tudok elmenni szó nélkül-mivel az egész szakmám lett "legerinctelenezve" (meg speciel értek is a témához valamennyire). Szóval ha valaki/valami "faék egyszerűségű" az te vagy kedves szerző.
A fenti iromány egy ilyen wannabe "funkcionális gyógyító/táplálkozási tanácsadó" szintű broscience bullshit.
Lehetne kicsit mélyebbre ásni, az alapoknál kezdve.
Mondjuk ott, hogy miért nem állítunk fel komplett teóriákat 1 (egy) darab 68 fős kohorsz vizsgálatra alapozva.

Deansdale 2023.05.27. 09:57:56

Nem tudom mi ez az új divat, hogy kommentelők törlik a blog.hu hozzáférésüket ha becsúszik valami gikszer, de mindegy. Tegnap az eggyel fentebb látható kommentet moderáltam, mert marhára fáraszt a személyeskedés, de utólag meggondoltam magam, mert mégiscsak van benne egy fél érvecske, amire szeretnék reagálni.

"Szkeptikus" és egyéb szektás körökben népszerű az a retardált tévhit, hogy ha egy vizsgálatot relatíve kevés emberen végeznek, akkor annak az eredménye automatikusan téves, sőt, kifejezetten az ellenkezője igaz. Sőt-sőt, olyannyira az ellenkezője az igaz, hogy a cikkben hozzá társított egyéb tanulmányokat és tényeket is automatikusan semmissé teszi.

A valóságban a kevés emberen végzett vizsgálat eredménye nem tekinthető tévesnek csak azért mert kevés emberen végezték, legföljebb annyit lehet mondani, hogy egy szakmailag stabil, elfogadott eredményhez további vizsgálatok szükségesek szélesebb körben. Mivel például jelen esetben a kínai vizsgálat eredménye több szempontból is meg van támogatva, illetve logikus és voltaképp magától értetődő, így ez esetben a csuklóból elutasítás dupla szemellenzősség. Tudjuk, hogy az emésztőrendszer mit csinál a húgysavval, tudjuk hogy a különböző baktériumtörzsek mit csinálnak a húgysavval, gyakorlatilag nincs is szükség a szóban forgó vizsgálatra a következtetés kialakításához. Ha a bélrendszerben megfogjuk a húgysavat az nem fog felszívódni, ennyi a hatalmas ötlet, amire nem csak én jöttem rá. Viszont erre nem nekem kellett volna rájönni, hanem az orvostársadalomban kb. MINDENKINEK aki foglalkozik a témával.

A többihez még annyit, hogy az ilyen kommentek az én igazamat bizonyítják abban is, hogy az orvosi szakma tele van gőgös, lekezelő modorú emberekkel, akik érvelés helyett inkább személyeskednek ha egy laikus meg meri szólítani őket. Értem én, hogy kicsit pofátlan volt a felütés, gerinctelennek tituláltam őket és ez hasbarúghatja az érintettek egóját, de azért a felütés mögött ott van a tartalom, ami szerintem jogossá teszi az érdes modoromat. Ha valaki tudományosan meg tudja cáfolni amit leírtam, annak hajrá, de az autoritásra hivatkozás meg az ad hominemek ezen a blogon szokás szerint nem játszanak.

Amúgy szomorú, hogy a modern tudomány annyira silány, hogy a laikusoknak maguknak kell kikaparni az igazságot a rengeteg érdek, propaganda és hülyeség alól úgy az orvoslás, mint a történelem, nyelvészet, genetika, dietetika, és ki tudja mi még területén. A fősodrat olyasmi ezeken a területeken, mint egy önálló entitás ami életre kelt és immár nem az igazságot kutatja, hanem az anyagilag érintettek renoméját és érdekeit védi. Amit ők megmondanak az a nagytuti, mindenki más meg kussoljon, különösen akkor ha fájó pontokra mutat rá, mint pl. Szendi Gábor vagy Schobert Norbi a maguk területein. A modern tudomány egyetlen dologban jeleskedik igazán, és ez a kívülállók mocskolása.

kisg4677 2023.05.27. 11:49:23

:)))Dude...törlöd a kommentemet, letiltassz, majd írsz egy e-mailt a letiltott profilhoz tartozó e-mailre, másnap kiengeded és írsz egy hosszú kommentet...ez aztán a tökös és gerinces hozzáállás...személyeskedés: "szektás körök", "retardált tévhit", "szemellenzőség", "gőgös, lekezelő modorú emberek", "hasbarúgja az egóját"...Tudományos cáfolat: 1. Sehol sem állítottam, hogy a kínai vizsgálat nem igaz. Csak azt, hogy a tudomány nem úgy működik, hogy 1 darab 68 főn végzett vizsgálat után kijelentjük, hogy ez így logikus és így van. De ezt te is elismered (További vizsgálatok...). 2. Speciel bélflóra témában elég otthon vagyok. Valóban "faék egyszerűségű" megváltoztatni a bélflórát, csak nem úgy, ahogy te gondolod. Böjtölsz 24 órát? Bizonyos törzsek milliárdszámra pusztulnak, mások szaporodásnak indulnak. Elkezdessz enni? Ld fent. Több szénhidrátot eszel? ld fent. Több zsírt eszel? Ld fent. Csapvizet iszol Egyiptomban? ld fent-ez elég fájdalmas tapasztalat lesz. Magyarul ez egy rendkívül dinamikus rendszer, és nem annyi, hogy beviszel kapszulában pár törzset és onnan örökélet. Per pillanat annyit tudunk, hogy a mikrobiom erős szimbiózisban áll az emberi immun-ideg-emésztőrendszerrel, de hogy pontosan mi és hogyan történik, arról fogalmunk sincs. Egyébként a Big Probiotikum ha lehet még a Big Pharmánál is nagyobb átverés: a bevitt törzsek 99%-a nem éli túl a gyomorsavat, ami mégis bejut a meglévő flóra 1 nap alatt eliminálja-de legalább jó drága...arról nem is beszélve, hogy nincsennek "jó" meg "rossz" törzsek, az agyonsztárolt Lactobacillusoknak komoly szerepe van az IBS kialakulásában(SIBO). A lényeg: sajnos ez sem olyan egyszerű, hogy egy kapszulába berakjuk a "jó törzseket", és meg van oldva, de a rohadt "big pharma" nem engedi...(Mint ahogy írtam is a probiotikumokon már így is többet kaszálnak, mint a gyógyszereken...)3. "Általános gyulladáscsökentés" kvercetrinnel meg kurkuminnel...Nem tudom feltűnt-e, de a BiG Kvercetrin meg a Big Kurkumin drágábban ad a gyógyszereknél jóval minimálisabb kontroll mellett kapszulákat, de ez nem probléma, mert csak. Hogyan mérjük ezt a misztikus entitást ("általános gyulladás") és honnan tudjuk, hogy csökkent?

Deansdale 2023.05.27. 12:13:58

@kisg4677: A kommented a fél érvtől eltekintve egy rakás személyeskedés, amit piszkosul unok. Mára meggondoltam magam, válaszoltam arra a fél érvre, ennyi. Szerintem még mindig én vagyok pluszban, bár ez a kommented legalább már a témával is foglalkozik, ezért köszi. A viszontszemélyeskedésből meg csak annyit végy magadra amennyi releváns, többnyire általánosságban fogalmaztam.

1. Nem állítottad konkrétan, csak az a fél érv erre irányult, amit most próbálsz elkenni.

2. Nem írtam le mindent a bélflóráról amit tudok, csak pár alapgondolatot konyhanyelven, ugyanis ez a cikk alapvetően laikusoknak szól. Ha egy gasztroenterológus ír cikket a szakterületéről abban nyilván többet és precízebben beszél a témáról.

2.b Azt azért tudjuk, hogy vannak baktériumtörzsek amik termelik a húgysavat, mások meg lebontják, szóval a cikkben leírtak megállnak.

2.c Direkt írtam a pécsi tudományegyetemes széklet transzplantációs technikáról gyomorsaválló kapszulában, de a hagyományos "seggből seggbe" metódus is működik, csak az máshogyan undorító :)

2.d A "jó" és "rossz" a cikkben is idézőjelben van, jelezve hogy ez kifejezetten a cikk kontextusára értendő, nem általánosan. Szerintem teljesen világos, hogy a cikk nem arról szól, hogy léteznek cakkompakk jó törzsek meg rossz törzsek és majd mi meghegesztjük a témát.

3. A gyógyszeripar nem ad kvercetint meg kurkumint, csak NSAID-eket vagy szteroidokat, amik mind egy szálig méteres mellékhatáslistával járnak együtt, szóval ezügyben hajlandó vagyok akár egy kicsit többet is fizetni a természetes anyagokért. Az ismerős aki megkért a kutatásra Medrolt szed alkalomadtán, ha azt ismered akkor szerintem ezt a szálat itt berekeszthetjük.

3.b A gyulladást egzaktul mérni a háziorvos sem szokta, de még a specialisták se nagyon. Adnak valamit hogy szedd be, aztán gyere vissza egy hét múlva, ismerjük a metódust. Amúgy onnan tudod, hogy csökkent, hogy megszűnik a gyulladásos tünet (ez esetben a köszvényes roham), vagy ki sem alakul olyan helyzetekben amikor más esetben ki szokott alakulni.

Az egészben amúgy csak azt nem értem, hogy miért nem az volt az első reakciód, hogy ebben a témában akár még lehet is valami, utána kellene járni, hátha. Ki tudja, talán a nevedre írhatod a köszvény gyógyítását, ha nobelt nem is ér, lehet hogy emlékezni fognak rád a szakkönyvek, arról nem is beszélve, hogy kvázi végtelen számú ember szenvedését enyhítheted. Ehelyett meg se fontoltad egy nanoszekundumra sem, hogy a témában lehet valami potenciál, csak nyomtad a lekezelő dumát. Hol van már az az idő, amikor az orvosok a szenvedés enyhítésének szentelték magukat...

GABOR2 2023.05.27. 14:25:01

Nemrég írogattunk itt az AI-ról.

Most találkoztam egy olyannal, hogy az Amazon azt akarta elérni, hogy az ő AI-ja ugye ilyen polkorrekt, diverzitást stb. nagyon szerető legyen. Erről itt egy cikk márciusból:

"Responsible AI at Amazon Web Services: Q&A with Diya Wynn"

thenewstack.io/responsible-ai-at-amazon-web-services-qa-with-diya-wynn/

És állítólag olyan történt, hogy miután feltöltötték a woke update-et, az AI összeomlott.

Ez eddig még mondhatni óké, viszont az AI más mint egy egyszerű szoftver és az történt vele, hogy miután visszaállították egy korábbi verzióra se tudott működni tovább. Sőt miután még annál korábbi verzió állíották vissza, akkor is továbbra is működésképtelen maradt, elbukja a "ItemPipline regresszion" teszteket. A woke-ság talán helyrehozhatatlanul tönkrevágta.

vodkasprite 2023.05.27. 20:10:30

TikTokon láttam, hogy Karácsony Gergely szerint háborúban állunk Oroszországgal, szó szerint ezt mondta a söpredék.

valis47 2023.05.29. 09:05:08

@vodkasprite: Az EU és a NATO, amelyeknek tagjai vagyunk, gyakorlatilag háborúban áll Oroszországgal. Egyedüli tagokként lógunk ki, mint akik még nem szállítottak fegyvert Ukrajnának és nem lelkesedünk értük. Nő is a nyomás rajtunk rendesen.

békaapu 2023.05.29. 09:26:32

Deansdale
Hogy abszolút rossz helyre írjam az élményt : tessék egy írás az orvosi társadalom gerincességéről, és hogy van remény az oltottaknak is :

www.szilajcsiko.hu/single-post/a-rank-fogott-biofegyver-es-az-ellenszer-dr-karovits-janossal-beszelget-tallian-hedvig

Nem magyarra fordított angol gondolatok, hanem eleve magyarul fogalmazott tisztán érthető beszéd.

(kíváncsi vagyok hogy az itt olvasó hunglish -ok felpanaszolják-e)
:-)

Mia and Me 2023.05.29. 10:11:59

@valis47: ennek ellenére kb itt élnek és dolgoznak a legtöbben az onnan menekültek. Mi nem fegyvert adunk hanem megélhetést, lakást, jövőt nekik. Magyarul egy bújtatott új hon foglalást számukra.

valis47 2023.05.29. 10:42:57

@Mia and Me: Sokkal többen élnek és dolgoznak a lengyeleknél, cseheknél, mint nálunk, nyugaton is van jó pár, szóval ez nem egészen igaz.
Akik nálunk dolgoznak, azok még a háború előtt jöttek nagyrészt.

Deansdale 2023.05.29. 18:21:02

@békaapu: A cikk alapján nagyjából úgy számolom, országonként van 4-5 tisztességes orvos, akiknek a többsége már nyugdíjas...

Egyébként én is hasonló utat jártam be mint Karovits, a legelején óvatos voltam és másokat is óvatosságra intettem, de aztán elég gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy szervezett akció és átverés az egész.

békaapu 2023.05.30. 12:44:09

Azt hiszem hogy a „rendestisztességes” mint kategória szintén egyénileg meghatározott fogalom.

Tegnap olvastam egy cikket ami pont ezt járja körbe – szerintem nagyon tanulságosan.
neokohn.hu/2022/09/26/dennis-prager-a-rendes-emberek-sok-kart-okoznak/

Te aki egy fontos pillanatban nem volt megfélemlíthető, te alkothatsz kategóriát.. de nekem érdemesebb körülnéznem mielőtt azt mondom a szürkére hogy fekete (vagy fehér).

Szóval szerintem nem csak az a 4-5 a tisztességes, de elfogadom hogy ők a példaképnek valók.
De vannak jók a gyengébbek.. hm.. az ott és akkor gyengének bizonyultak között.

KalmanBlog 2023.05.30. 13:43:09

@békaapu: Én emiatt a jelenség miatt gondoltam újra az értékítéletemet. Arra jöttem rá, hogy a kultúránkból azt tanuljuk, hogy mennyire sokat jelent a szándék, és hogy azt kell nézni amikor megítélünk valakit. De mi van akkor, ha ez egy rossz irány és valójában a _hatást_ kell nézni? Tehát hiába teljesen tiszták a szándékai valakinek, hogyha károkat okoz! Magyarul a jó szándék kompetencia nélkül nem elegendő és nem jelent feloldozást az, hogy legalább a szándék jó volt! Főleg igaz ez abban az esetben, ha valaki tisztséget vállal. Ha valaki kompetencia nélkül vállal tisztséget, akkor ugyanannyira bűnös, mint ha szándékosan okozott volna károkat.
Az embereket a saját életükben sem menti fel az inkompetenciájuk a rossz döntéseik alól. Nem lehet azt mondani, hogy de hát nem tudta, mentségként.
Ha belegondolunk a természet pontosan így működik, nem ismeri el a jószándékot, hanem kíméletlenül büntet minden hibás lépést. És ezért talán az embertársaink megítélésében is így kellene gondolkodnunk.

békaapu 2023.05.30. 14:29:57

@KalmanBlog:
Nagyon kemény világ lenne, ha a jó szándék nem számítana - csak az eredmény.
Tisztább világ lenne.. az igaz.

Nem kerestem még értelmet abban hogy miért számít a szándék. Miközben az alkoholos befolyásoltság is volt valamikor a bíróság előtt enyhítő körülmény.

2023.05.30. 15:35:31

@békaapu: szilajcsikó szentkoronával és ugró csodaszarvassal, hmm a felütés megvan.
És a cikkben, hogy ő HÁROM ÉVVEL ezelőtt már megmondta mekkora kamu a covid járvány.
Nem uncsi már ez az utólag okosprófétáskodás?
Gondolom nem, mert lelkendezel érte.

Lehetne még cikk: "Elvis él?" címmel.

2023.05.30. 19:07:22

@KalmanBlog:

" De mi van akkor, ha ez egy rossz irány és valójában a _hatást_ kell nézni? Tehát hiába teljesen tiszták a szándékai valakinek, hogyha károkat okoz! Magyarul a jó szándék kompetencia nélkül nem elegendő és nem jelent feloldozást az, hogy legalább a szándék jó volt!"

Nem jelent feloldozást?
Ha valakit megvezetnek azzal, hogy őszintén gondolja azt, amit tesz, vagy félreért valamit butaságából, de jó szándékkal - a másiknak jót akar - teszi amit, akkor az miért nem kaphatna feloldozást?
Ha valakit esetleg elönti az önteltség utána - vagy közben - hogy ő ettől több - a jó szándék megcselekedése miatt akkor, mikor a téves kiindulási pontja vagy értelmezése, eredménye - kárt, rosszat, bajt okoz, legfőképpen másnak - neki is aztán tudatossá válik - és nem ismeri el a dolgot, sőt, még rátesz egy lapáttal, akkor persze "érdekes" lesz a dolog.

De általában mikor valakit tévesen cselekszik úgy, hogy azt hiszi, a jót teszi, azt mikor észreveszi, hogy baj lett belőle, akkor az bántja és bocsánatot kér és megpróbálja korrigálni a dolgot.

De odabenn marni fogja a lelkiismeret, illetve ott lesz az őszinte beismerése annak, hogy: tévedett.

Ezért mondtam Frederick2 2023.05.28. 11:13:02 hsz-lre is, hogy nem biztos, hogy ott azt látjuk, amit.

És tudatosítani kell magunkban azt hiszem - bár tudom, hogy baromi nehéz, mert én is meg akarom mondani mindig az "igazat" - hogy honnan jön, amit látunk és mi az, amit látunk.
Stb-stb...

Annyira össze-vissza van már fűzve az őszinte és az igaz az emberek közt, hogy senki nem tudja szerintem ma már megmondani egy hírről vagy egy cikkről vagy egy adott témáról, hogy aki annak elindítója, képviselője, tagja, stb-stb, az most milyen mértékben teszi azt, amit és mennyire igaz vagy nem.

De visszatérve a fentiekre:
Nem tudom, hogy létezhet-e valóban egy olyan, hogy a tényleges igazság meglátása egy adott személy esetében, mikor nem helyeset tesz.
És ezzel nem védeni akarnék bárkit, mert nekem is nyílik a bicska a zsebemben, sok mindenben, még egy pitiáner munkahelyi konfrontálódás esetén is.

Ez mind pusztán egy olyan filozófiai vonal, amit szeretné azt keresni és értelmezni vagy kutatni vagy bármi ilyen dolog, hogy mi az igaz és a helyes ebben a kérdésben (is).

És még egy talán idetartozó:
A "ne ítélj, hogy ne ítéltess".
Nem valami ilyen miatt van?

2023.05.30. 19:31:21

Még valami:

Ami megy itt most - világszinten - egyre nagyobb kavarásba torkollik, legalábbis úgy néz ki.
Lehet, hogy meg fog állni, lehet, hogy nem és csak egyre nagyobb lesz.
Hogy mi a motiváló ereje és az, ami által továbbmegy - ha továbbmegy - nem tudom.

De az nem megoldás szerintem, hogy elkezdjük kijelenteni - sőt, megkockáztatom, hogy az egyik olyan dolog, ami katalizátor lehet - biztosra, hogy mi van erről és arról biztosan(!) és ki áll valami mellett jól és ki nem.

Mert mindenki lát valamit, ami ilyen-olyan okból az igazságnak tűnik számára és az igazságnak tart.
És mi van akkor, ha mi tévedünk vagy "én tévedek" van?

Van, aki azt tartja helyesnek, hogy meg kell védenie magát fegyverrel a határnál, mint katona, mert a másik meg akarja út ölni a túloldalról, mert jött területet foglalni.
A másik oldalon meg ott áll a másik, akinek azt mondták, hogy az aki ott van a túl félen, az holnap lerohanja őt, mert meg akarja ölni, mert jön területet elfoglalni.

Na kinek van igaza és mi az igazság és ki teszi azt?

De hangsúlyozom, hogy ez is csak a "válaszok keresése"-hez kapcsolódó példa azért, hogy vajon mi lehet a világunkban és az életünkben, amit tényleg úgy látszik, mint az igazság és vajon tényleg az-e?

És legyen bármi vége is az életünknek, lehet ez valahogy számítani fog, vagy nagyon is egy olyan dolog, ami számíthat a végén.

De ez mind-mind nagyon is elszakadva a mindennapi élettől egy filozófiai vonal - mint téma, vélemény és véleményezésre feldobott dolog - és és nem a "megmondom a tutit".

Így olvassátok légy szíves.

Köszönet.

Deansdale 2023.05.30. 19:42:14

@keresemazigazat: "De az nem megoldás szerintem, hogy elkezdjük kijelenteni - sőt, megkockáztatom, hogy az egyik olyan dolog, ami katalizátor lehet - biztosra, hogy mi van erről és arról biztosan(!) és ki áll valami mellett jól és ki nem."

Azt hiszem ezt már négymilliószor megbeszéltük, hogy csak dumálagtunk és mindenki azt gondol amit akar, tök fölösleges itt azzal jönni hogy ne legyünk önjelölt próféták.

Igazság viszont csak egy van, és aki téved annak azt be kell ismerni. Ez nem ördöngősség, én is tévedtem már, és beismertem. Na bumm.

Deansdale 2023.05.30. 19:45:09

@Huszonhármas: Vissza lehet keresni sok anyagot a neten, vannak akik már 3 éve megmondták.

Nem uncsi már ez az utólag okoskodás, hogy ha te nem tudtad akkor mások se tudhatták? Scott Adams is ezt tolta egy darabig, de aztán csak kibukott hogy van gerince, és beismerte hogy ő volt hülye.

Deansdale 2023.05.30. 19:51:22

@békaapu: Hmmm. Az hogy valaki "rendes" még nem menti fel a következmények alól. Van ebben persze egy szürke zóna, ideig-óráig egy valóban rendes embert is meg lehet vezetni, de abban a pillanatban hogy a következmények láthatóvá válnak ez a mentség megszűnik. Sarkított példával mondjuk pártolhatja egy rendes ember a melegek egyenjogúságát, csak amikor pár évvel később az LMBTP mozgalom degenerált pedofilokat enged rá gyerekekre, akkor azonnal hátraarc, különben az az ember nem rendes, hanem egy agymosott idióta aki a sátánt szolgálja. A rendes emberség egyik legfontosabb feltétele, hogy nem lehet csoportnyomásra vagy megszokásból rosszat tenni. Tévedésből igen, de azt is csak ritkán.

békaapu 2023.05.30. 20:10:53

@Deansdale:
Körülbelül így gondolom én is.

Fellelkesülni szabad, lelkesedésből tévedni szabad.
DE..
A szerencsés tud tanulni a más hibájából, az okos a sajátjából - a buták a szilárdan elvhűek.

Opus P. 2023.05.30. 23:09:15

@KalmanBlog:

Szerintem teljesen mindegy a kompetencia.
A problema azzal van, amikor valaki valaki masnak akar jot, vagy egy nagyobb jora torekszik.

Szerintetek hitler vay sztalin nem mind jot akart?
A baj akkor kezdodik, ha szerinted neked mas lenne a jo, mint szerinte. Akkor neked annyi.

A masik baj azzal, ha valaki jot akar, hogy azzal nem lehet vitatkozni. Ha valaki deklaraltan jot akar, akkor barki aki a legkisebb mertekben is vitatja, arra lehet mondani, hogy mi van, te nem akarsz jot? Ha te nem tamogatod a jo celt, akkor te rossz vagy.

Az ilyen mozgalmak melle automatikusan odaall egy csomo ember, aki vagy csoportnyomasra vagy mert maguk is jot akarnak, ok fognak belegeppuskazni a godorbe, ha kiderul rolad, hogy te a jot maskepp kepzeled el.

Nezd mag a hisztit, ami a koronanatha alatt folyt. Barki, aki a legkisebb mertekben is vitatta a nagy jo fele valo torekvest, automatikusan gyilkosnak lett belyehezbe.

Opus P. 2023.05.30. 23:17:04

@Huszonhármas:
Szerintem nem uncsi az utolag profetaskodas.

Lehessen mar megkulonboztetni azokat az embereket, akiknek vegig igazuk volt, azoktol, akik tetszes szerint fordulnak az aktualis iranyba, ha ott epp kellemesebb.

A masik, hogy itt van egy ellentet azok kozott, akik evekig hulyesegeket beszelnek, majd mikor bebizinyosodik, hogy hulyeseget beszeltek, akkor a multat elfelejtve, utemvesztes nelkul fordulnak egyet. Ha emlekezteted oket, hogy mindvegig nem volt igazuk, akkor jonnek a te meg mindig itt tartasz dumaval.

Az o erdekuk az is, hogy ne lehessen azt elismerni, akinek vegig igazuk volt, es fedje a mult homalya, hogy korabban meg pont ok hulyeztek le oket.

Igenis a kulonbozo nezeteket hangoztato embereket az ido tavlataban konfrontalni kell egymassal.

Deansdale 2023.05.31. 07:27:14

@Opus P.: Hitler meg Sztálin elég korlátozott értelemben akartak jót, Hitler a német népnek, Sztálin csak saját magának. Nem azzal van a baj, ha valaki jót akar, csak kell mellé pár másik tulajdonság is, pl. az öncélú erőszak elutasítása, egy racionális igazságérzet, némi bölcsesség, ésatöbbi. Mivel ezek szinte senkiben nincsenek meg, voltaképp igazad van, az a legjobb ha nem nagyon erőlteti senki a jóakarást :)

Mondjuk régebben nem volt ebből olyan nagy gond, amíg nagyjából egységes volt egy társadalom értékrendje. A marxizmus kitörése óta van igazán probléma abból, hogy felülről erőszakolják a népekre a megosztó és gyűlölködő mozgalmakat, amik nevében bármilyen atrocitást el lehet követni.

GABOR2 2023.05.31. 07:58:14

Egy újabb hülye... nem igazán hatékonynak tűnű hatérhatalmi lépés...

Ugye volt egy sok-sok milliós táboruk, a feministák, de úgy voltak vele, hogy megosztják őket, a transok kedvéért, ezért vannak feministák akiket már "bigott"-nak tartanak, ellenségnek. Mert a transok fontosabbak lettek mint a nők. Pár ezer új tagért eldobnak maguktól sok milliót.

De igazából az LMBTQ+ is esik szét, mert a transzok a melegeket, leszbikusokat rühellik. Tulajdonképpen a melegek és leszbikusok ugyanúgy elismerik a biológiai nemeket, mint a heterók és ezért a transzok egyre inkább ellenségnek tekintik őket.

Itt találtam egy újabb példát. Egy leszbikusoknak kitalált társkereső oldal, transfóboknak nevezi és kitiltja a leszbikusokat, akik nem hajlandók transzokkal összeállni. Magyarán a leszbikus társkereső azt mondja a leszbiknek, hogy szeretnetek kell a f@szt, ha a tulajdonosa azt mondja magáról, hogy ő nő...

Mindezen baromira nem hatékony módszerek ellenére azért "halad" mégis a világ, mert aztán a jobboldal, a konzervatívok, vagy inkább "konzervatívok" rögtön mennek és felkarolják a kitaszított csoportokat, ahelyett, hogy hagynák kinyirni egymást. Így végül a konzervatívokra szavazás nem jelent mást, mint csak 8 év lemaradást a haladókhoz képest.

Itt a hír:

"Rossz hír az „egyedülálló bigottoknak”: törlik a társkereső alkalmazások a transzfób felhasználókat"

mandiner.hu/cikk/20230531_tarskereso_kulfold_bolond_lyukbol

"Egy kifejezetten leszbikus társkereső alkalmazás, a HER rengeteg kritikát kapott felhasználóitól, amiért új célközönséget választottak: a transzneműeket. Az applikációt használó nők úgy érzik, hogy nem létezik többé olyan felület számukra, ahol kizárólag nőkkel ismerkedhetnek, hiszen a transzok teljesen ellepték az alkalmazást. Az applikáció csapata azonban kiállt a transzjogok mellett, és transzfóbnak nevezte azokat a nőket, akik nemtetszésüket fejezték ki a felhasználói kör kiszélesítése miatt."

Deansdale 2023.05.31. 08:59:07

@GABOR2: A céljuk nem egy tömegbázis kiépítése, hanem minél kisebb részekre verni szét a társadalmat. A végcél az, hogy ne legyen a világon 2 ember aki képes lenne összefogni, mert bármely 2 ember elkerülhetetlenül talál valami identitás-ellentétet ami miatt utálhatják egymást.

Ponyvaíró néger 2023.05.31. 12:15:08

@Opus P.: Egyetértek.
Amikor túltolták a "kötelezőket", akkor már el lehetett érni azokat az információkat, hogy mire megy ki a játék.
És láthatta akinek szeme volt, hogy az emberi tömegek pszichózisban vannak. Én személyesen is komoly nyomás alá kerültem. Az ilyesmit nem felejti el az ember. A nyunyókák felejtik el.
Igen, most jöhet az ideje beszélgetni erről (eddig nem hagyták). Hogy ki az aki megbízható, és ki az aki rögtön a következő csapdába is beleesett...lásd 2022.02...

KalmanBlog 2023.06.01. 10:25:45

@Opus P.: Nézd vissza, amikor először bezártak minket, egyből mondtuk többen is hogy ez egy hülyeség. A veszélyes vakcinákról pedig több mint 10 éve hallottam David Icke is hasonló videókban. Nem volt nehéz összerakni, hogy éppen az következik, amiről ott szó volt. Annyiban volt más - szerencsére - a valóság mint a jóslat, hogy kevesebb volt az erőszak és több a psziop. A psziop alatt azt értem, hogy pszichológiai befolyásolás. Ha ezekről olvastál már (pl a reklámozás technikájának kutatásai a huszadik század közepéről), akkor ez is egyből világos volt, hogy mit miért úgy tálalnak ahogy. Hogy tök egyszerre mondják ugyanazt a világon. Például amikor azt mondták, hogy az oltatlanok tavaszra vagy halottak lesznek vagy gyógyultak (vagy valami ilyesmi). Hahaha, ha belegondolsz objektíve ebben semmi fenyegető nincsen, de mégis a pszichológiája az, hogy beszarsz. Ez volt a pont, amikor már rokonok is győzködni kezdtek, hogy oltsuk már be magunkat. Mondom miért? Nehogy gyógyult legyek tavaszra?

Ha jól emlékszem erre a fórumra is megírtam már az első tavaszon, hogy mekkora kamu ez, csak aztán amikor elkezdték bevinni az embereket, akkor én is beszartam, mert azért nem akarnám őrszobán tölteni az éjszakát. Aztán szerencsére nem lett túl erős a fizikai nyomás, de szerintem ennek csak az volt az oka, hogy a célszámokat simán a pszioppal is elérték, nem volt szükség erőszakra.

KalmanBlog 2023.06.01. 11:02:22

@Opus P.: Utólag prófétáskodásra még annyi, hogy 2020.03.30. 13:40:35-kor már hisztériának neveztem, pedig akkor szerintem még le sem voltunk zárva (pontosan nem emlékszem, tényleg nem csinált valaki idővonalat az intézkedésekről?) deansdale.blog.hu/2020/03/16/korona_172/full_commentlist/1#c38348660

Itt volt amikor jött a hír, hogy elvittek embereket én meg betojtam :-) : deansdale.blog.hu/2020/03/24/itt_a_vilagvege_legsulyosabban_erintettek_a_nok_ezerketszazadik_iteracio/full_commentlist/1#c38382690 "Meggyőztetek, kicsit jobban utánanéztem, és tényleg súlyos a helyzet. Elismerem."

Később a vakcináról is még nagyjából időben posztoltam. Persze mindig tényeket kellett forrásmegjelöléssel idézni, mert az volt a szabály, hogy azt lehet: deansdale.blog.hu/2020/12/11/felebarataim_ettol_meg_az_en_fejemrol_is_leszedult_az_alucsako/full_commentlist/1#c39807826

Vagy itt van: deansdale.blog.hu/2020/08/31/kontraszt_599/full_commentlist/1#c38934330 2020.09.14: "Lehet, hogy rosszul emlékeztem, és a vírusos rész nem ebben a videóban volt? Volt egy hasonló, ahol arról beszéltek, hogy jönni fog egy vírus, és a katonaság fog beoltani ellene mindenkit a lakosságot stadionokba terelve."

Nem utólag mondom, ahogy ez az egész bontakozott kifelé, még éppen csak elkezdtek a készülő vakcinákról cikkezni én már tudtam, hogy nagyon fogják erőltetni és hogy én nem fogok kérni belőle.

Nem utólag okoskodunk.

Frederick2 2023.06.01. 11:52:13

@Deansdale: @GABOR2: @békaapu: @Mia and Me: @vodkasprite:

A mesterséges intelligencia 10 ezer főt tesz utcára ennél az óriáscégnél
makronom.mandiner.hu/cikk/20230530_a_mesterseges_intelligencia_10_ezer_fot_tesz_utcara_ennel_az_oriascegnel

"Május második felében jelentette be a British Telecom, hogy 2030-ig a 130 ezer munkavállalójából akár 55 ezer munkahelyet is leépít. Ez utóbbi közel egyötödét, 10 ezer főt kimondottan az MI miatt."

"A Vodafone épp a napokban jelentett be hasonló lépést: 11 ezer munkahelyet szüntet meg világszerte a következő három évben. A cég történetének ez az eddigi legnagyobb létszámleépítése."

"A társaság célja továbbá, hogy érdemben profitáljon az üzleti tevékenységek digitalizálására irányuló lépésekből, és kihasználja például a mesterséges intelligencia előnyeit, amelyek segítségével olyan területek, mint a híváskezelés és a hálózati diagnosztika, kevésbé munkaerő-igényessé válhatnak."

"Főként, mivel az üvegszálas széles sávú és az 5G kiépítése befejeződik, a régi 3G (mobil) és rézkábeles (vezetékes) technológia pedig fokozatosan megszűnik. A vezető úgy nyilatkozott, hogy amikor leállítják a hálózatépítést, nem lesz szükségük a jelenlegi a létszámban az ezen feladatokat most végző munkaerőre. Mivel ugyanis az új hálózatok sokkal hatékonyabbak, így kevesebb alvállalkozóra lesz szükség, így természetes lesz a lemorzsolódás és az átképzés."

A cégek körülbelül olyan könnyedén beszélnek arról a köznyilvánosságban, hogy több tízezer embert munkanélkülivé tesznek, mintha csak az időjárásról társalognának.

Kíváncsi vagyok, mennyire lesznek aktívak a szakszervezetek.

Deansdale 2023.06.01. 13:57:02

@Frederick2: "Kíváncsi vagyok, mennyire lesznek aktívak a szakszervezetek."

Semennyire. Mit tudnak ezzel csinálni? Ha nincs igény a munkára akkor kirúgják őket, ennyi.

"A cégek körülbelül olyan könnyedén beszélnek arról a köznyilvánosságban, hogy több tízezer embert munkanélkülivé tesznek, mintha csak az időjárásról társalognának."

Igen, ez valahol vérlázító, bár az ő szempontjukból amúgy érthető. Ha hozzátennének valami céges PR picsogást, hogy mennyire sajnálják, attól talán csak még rosszabb lenne, mert tudjuk hogy úgysem gondolják komolyan. Mindenesetre frankó, hogy növekszik a bevándorlás miközben fogynak a munkahelyek (az AI-probléma mellett ugye rengeteg KKV szarik be még mindig, plusz számtalan szektort leépítenek, pl. a mezőgazdaságot), mindez kész garancia a társadalmi békére és a jólétre. De most érdemes szöcskefarmot indítani vállalkozásban, annak van jövője :)

GABOR2 2023.06.01. 19:18:42

@Deansdale: Ha szétverik saját csapatukat ( ami a sok belső ellentmondás miatt idővel amúgy is megtörténne ), akkor a konzervatívoknak csak ki kéne tartani és egybemaradni, plusz a korrupciót és blackmailt kizárni.

GABOR2 2023.06.01. 19:24:03

Most sok minden történt egyébként Matolcsy-Varga háborúban.

Matolcsy letette az asztalra a jegybank saját rekord veszteségét, plusz tönkrevágta a privát hitelezési rendszert és költsévetés kamatkiadását növelte 100%-kal hála a jegybanki alapkamat emelésnek. De most a kormány bejelentette, hogy nem fogja fizetni a jegybanki veszteséget, pedig törvény mondja ki, hogy kell...

Pár friss cikkem a témában... most az éjszaka közepén tálaltak nekünk egy új adót, bankoknak kötelező negatív reklámot és kötelező állampapír vásárlást stb.:

ujtechkor.blog.hu/2023/05/30/a_kormany_koronavirus_koruli_lazasaga_meg_ma_is_nagyon_faj_mindenkinek

ujtechkor.blog.hu/2023/06/01/matolcsy_ezt_tette_le_nekunk_az_asztalra_rekord_jegybanki_veszteseg

ujtechkor.blog.hu/2023/06/01/a_kormany_extrem_lepesei_hogy_a_matolcsy_hatast_enyhitsek

GABOR2 2023.06.01. 19:27:30

@Frederick2: 5G toronyból sokkal több kell, hogy lefedjen ugyanannyi területet, szóval ez az elképzelés alighanem nem fog igaznak bizonyulni.

2023.06.01. 19:34:38

@Deansdale:

Ez csak egy konkrétum:
(az AI-probléma mellett ugye rengeteg KKV szarik be még mindig, plusz számtalan szektort leépítenek, pl. a mezőgazdaságot)

Szóval ez az angliai cég elbocsát 10 ezer főt.
És mellette leépül a mezőgazdaság.

Ez idén januári cikk, egy példa a mezőgazdasági munkaerő hiányra. Persze ez nem irodai munka, nyilván ezért is lehet kerülendő:

"A brit mezőgazdasági termelők szövetsége (NFU) már több nyilatkozatban felhívta a figyelmet arra a kockázatra, hogy ha nem lesz elég idénymunkás, a hazai gyümölcs- és zöldségtermés jelentős része a földeken rothad el. Az NFU becslése szerint a szektornak évente 70-90 ezer idénymunkásra van szüksége a gyümölcs- és a zöldségtermés betakarítására."

www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/sulyos-munkaerohianyhoz-vezetett-anglia-kilepese-az-uniobol.766469.html

A többi ágazatból hiányzó emberekről nem is beszélve.

Ahogy már írtam:
A "kitalált" - legyen sok papírmunka mindenre, hogy foglalkoztatni lehessen és kelljen sok embert- ágazatok vannak a gazdaságban.

És lásd a cikk szerint "Több mint 300 ezer munkavállaló hiányzik a brit gazdaságból"

Csak ezek nem az irodai munkák, ahol nincs hideg vagy meleg, eső vagy szél, nehéz, büdös, fárasztó - fizikailag és szellemileg egyaránt - munka, van viszont légkondi és fűtés, kávégép és internet a számítógépen, cigiszünet és trécselés, stb-stb....

A helyzet azt gondolom, hogy kőkeményen ez.

És semmi más nem történik, mint az, hogy aki fenn van, az lenn lesz, aki lenn van, az fenn lesz.
"elsőkből az utolsók, utolsókból az elsők lesznek"

Aki szokta a szántást, annak nem lesz gond továbbra sem szántani.
Aki meg nem szokta, az most lesz bajban.

Ennyi szerintem a történet.
Egyenlőre.

GABOR2 2023.06.02. 14:24:22

Mivel mostanában felkapott itt az AI téma, íme egy friss story:

Friss hír, hogy "megölte emberi főnökét az MI által irányított katonai drón", mert úgy ítélte meg hátráltatja a feladata végrehajtásában:

"Megölte emberi főnökét az MI által irányított katonai drón"

www.vg.hu/kozelet/2023/06/megolte-emberi-fonoket-az-mi-altal-iranyitott-katonai-dron

"A rendszer felismerte, hogy bár többször azonosították a fenyegetést, az emberi vezérlő azt mondta neki, hogy azt ne semmisítse meg. Ám a drón a sikeresen megsemmisített célpontokért kapott pontot, ezért megölte emberi főnökét. "

"Miután módosították a programot – megmondták neki, hogy ne ölje meg az emberi operátort, mert azért pontokat veszít – az MI az utasítások átvitelét végző kommunikációs tornyot pusztította el."

"A szerencsére csak virtuálisan zajló, így valós áldozatokat nem hozó teszten az MI által vezérelt drón feladata az ellenséges légvédelem leküzdése volt, ám egy idő után az eszköz mindenkire rátámadt, aki a feladata útjában állt."

GABOR2 2023.06.02. 15:34:38

"Újabb őrület: fekete színészek játsszák az őshonos, szőke svédeket egy történelmi filmben"

www.origo.hu/nagyvilag/20230602-ujabb-orulet-fekete-szineszek-jatsszak-az-oshonos-szoke-svedeket-egy-tortenelmi-filmben.html

"a történelmi korokban élő személyek ábrázolása a tudományos közösség konszenzusán alapul arról, hogy miként néztek ki az első svédek."

"A színészek kiválasztása arra a hipotézisre utal, amely szerint a jégkorszak után Skandináviát benépesítő első emberek sötétebbek voltak, mint a mai svédek, ami különösen baloldali körökben népszerű elképzelés, azonban ezt a hipotézist semmilyen konkrét tény sem támasztja alá."

békaapu 2023.06.03. 06:35:19

@Frederick2:
Szia Frederick, szerintem sincsen mit csinálni a leépítési szándékkal.
A szakszervezet arra van, hogy ne lehessen törvénytelenül bánni a munkavállalókkal – de az elbocsájtás ténye nem ütközik semmilyen törvénybe.
Esetleg a módja.

Szerintem képesek lesznek azok az emberek termelni kezdeni. Vagy legalább a nagyobb részük.

Most olvasom Chaplin önéletrajzát.. hát a mai világunk szegénysége egészen vállalható életszínvonal a száz évvel ezelőtti szegénységhez képest.

Mély a gödör a hátunk mögött, és nem kötelező megjárni a legmélyét.
..pláne nem kötelező ott lent élni.

Mia and Me 2023.06.03. 08:24:27

@Frederick2: "
A cégek körülbelül olyan könnyedén beszélnek arról a köznyilvánosságban, hogy több tízezer embert munkanélkülivé tesznek, mintha csak az időjárásról társalognának."

A cégeknek a munkaerő megfizetése kiadás ami csökkenti a profitot.
Nem jótékonysági intézmény, és a kapitalizmus sem az emberről szól.

Plusz így lehet tudat alatt azt a kevés embert akinek munkát kínálnak majd, lojálissá tenni, azzal az érzéssel hogy ők kiválasztottak akiknek szükség van mégis a munkájukra.

Mia and Me 2023.06.03. 08:29:51

@keresemazigazat: Magyarországon már az irodákban sincs ember. Hozzáértő. Azért ez nem csak annyi hogy a kitalált munkákból majd a fizikai irányba terelődnek az emberek...

Frederick2 2023.06.03. 09:55:13

@Mia and Me: A munkaerő-piac globálisan szociál-darwinista és materialista alapokon áll. Az anyagi javak felhalmozásáról és vele együtt a túlélésről szól. Ideje lenne átértékelni a fundamentumait. És itt nem a kommunizmusra gondoltam...

A tech cégek meg egyes államok jelentős pénzt fektetnek bele három területbe:
1, robotika
2, mesterséges intelligencia (MI/AI)
3, virtuális valóság (VR)

Mindezek jelentős változásokat fognak eredményezni a társadalmakban, a gazdaságokban, a kultúrákban. És természetesen a munkaerő-piacokon. Erről kellene beszélnie a politikusoknak és az értelmiségnek. Nem a gumicsont woke témákról.

Mia and Me 2023.06.03. 12:00:54

@Frederick2: itt (majdnem) mindannyian tudjuk hogy miért nem beszélnek erről. Nagyjából az emberiséggel való tervük is világos. Itt ott van még homályos vagy az adott helyzetben majd változtatható pont.

A megoldáson agyalok vagy 4-5 éve. Emberi és egyéni szinten.
Mert minden állam minden vezetője és tehetős embere meg van véve.. és a tehetőset úgy értem, hogy akinek megvan meg lenne a lehetősége ( mert vagyon és egyebek által kellőképpen védett)

GABOR2 2023.06.03. 15:07:48

Deansdale te sokat írtál itt a holland gazdákról, hogy ki akarják csinálni őket.

Nos... most tán megszerezték az eszközt, hogy elhárítsák a bajt a fejük felöl. Hacsak a pártjuk nem árulja el őket... Ugyanis megszerezték a többséget a parlamentben és el tudják törölni az őket esetleg hátrányosan érintő törvényeket:

"BBB biggest senate party, GL and PvdA can give gov’t a majority"

"As expected, the pro-farmers BBB is now the biggest party in the senate, or upper house of parliament, following Tuesday’s vote by provincial councillors and representatives of Dutch nationals outside the Netherlands."

www.dutchnews.nl/2023/05/bbb-biggest-senate-party-gl-and-pvda-can-give-govt-a-majority/

GABOR2 2023.06.03. 15:10:20

@GABOR2: Vagyhát náluk máshogy van, van szenátus, meg felső-alsó ház... mindenestre nagyot nőt a befolyásuk.

Deansdale 2023.06.03. 16:10:20

@GABOR2: Kötve hiszem, hogy vissza tudnák fordítani a dolgokat, bár amúgy örülnék neki, nyilván. Talán csak túl cinikus vagyok, de nem hiszek a rendszeren belüli politikai megoldásban. A cikkben is írják amúgy, hogy a korábbi nagy pártok ha összefognak akkor el tudják nyomni a kisgazdákat.

vodkasprite 2023.06.03. 19:46:49

@GABOR2: Én meg arról olvastam, hogy az a párt is kontrollált ellenzék, de lehet keverem. "Ha valamit nem tudsz elkussoltatni, akkor állj az élére"

vodkasprite 2023.06.03. 22:02:17

index.hu/gazdasag/2023/06/03/matolcsy-gyorgy-jegybank-europai-unio-euro-bevezetes-alapkamat/

gondolom azért kell bevezetni az eurót, hogy legyen majd nekünk is digitális eurónk, ha esetleg a kormány nem akar digitális forintot

GABOR2 2023.06.03. 22:13:52

@keresemazigazat: Vannak ilyen "prank" videók, hogy kb. élőben míg beszélsz manipulálják a képedet és el akarják hitetni veled, hogy van egy ikertestvéred. Azt, hogy hogyan nézel ki, de akár a teljes hátteret is nagyon szuperül lehet manipulálni pár másodperc alatt Bár ez photoshop nem mesterséges intelligenicia. Arra is jó, hogy kipróbálj magadon rengeteg stílust.

Mia and Me 2023.06.04. 09:39:28

@keresemazigazat: félre érted. Azon agyalok hogy a gyerekeimnek ne kegy

Mia and Me 2023.06.04. 09:44:36

@keresemazigazat: na a telefon nem támogatja hogy írjak.

Szóval azt akartam írni fentebb hogy azon agyalok hogy a gyerekeknek legyen jó, vagy ne legyen olyan szar mint amit most előre vetítenek nekünk. Nem a világot akarom megváltani már, hanem benne megtalálni azt a szigetet ahol a családomat békén hagyják. Minden szinten.
És sajnos eddig csak arra jutottam hogy azok állnak védelem alatt akiknek vagy sok pénzük van, vagy eleve benne vannak a buliban valamilyen szereppel.

Opus P. 2023.06.14. 20:24:05

@Frederick2:
En angliaban elek es ha valami nagyon szar ebben az orszagban, akkor az a mobil lefedettseg. Onnan tudod, hogy megerkeztel angliaba, hogy nincs terero a telon. A szolgaltatasnal mar csak az ugyfelszolgalat szarabb. Elerhetetlen ugyfelszolgalat, ha megis sikerul valakit elerni, akkor egy indiai vagy egy filipino emberrel beszelsz, mert mindent kiszerveztek oda. Borzaszto szar az egesz ugy, ahogy van. Ha most ebbol meg leepiteseket csinalnak, az igazan elremiszto.
süti beállítások módosítása