Deansdale

Vee barátunk videójából értesültem arról, hogy új Star Trek sorozat van készülőben, és önmagában a tényből, hogy a nagyszájú román gyerek beszél a témáról, máris tudtam, hogy szart sem fog érni az egész. A tervezett sorozatot taglaló cikk legelőször is leszögezi, hogy a főhős nő lesz. Ezredjére is elmagyarázom (akik már rég értik a kérdést azok nyugodtan ugorjanak két sort): ezzel nem az a baj, hogy az illető nő, hanem hogy politikai ügyet csinálnak belőle, ami egyértelművé teszi, hogy a sorozat készítőit politikai okok vezérlik. Vagyis ez az egész egy propaganda-projekt. Én nem azért nézek sci-fit, hogy proresszív agymosásnak tegyem ki magam, tehát az új ST sorozatnak már itt lőttek - köszönöm, nem kérek belőle.

Most persze azt lehet mondani, hogy túl hamar ítéltem, talán csak a cikkíró tűntetett fel egy huszadrangú részletet a valóságosnál fontosabbnak.

A következő két dolog ami kiderül, hogy a női főszereplő diverz lesz, és biztosan lesz a sorozatban meleg karakter.

Köszönjük, Emese.

Magáról a sorozatról, mármint a valóban lényeges tényezőiről, annyit lehet tudni, hogy a Kirk kapitány előtti időkben játszódik. Na bammeg, ha egyáltalán egy makulányit is érdekelt volna a dolog a marxista agymosás ellenére is, itt aztán végképp becsődölt az egész, mert egyáltalán semmi szükségünk nem volt egy n+1-edik előzményfilmre vagy -sorozatra. Nem visszafelé kellene menni az időben, hanem előre; az ezerszer szarrá csépelt ST történelemnél ugyanis sokkal izgalmasabb lenne, hogy mi jön azután.

Én mindenesetre rosszul vagyok attól a mentalitástól, hogy a szórakoztatóiparban újabban nem a kreativitás, de még csak nem is a szórakoztatás az elsődleges szempont, hanem az ideológiai megfelelés. Mit tudunk a legújabb bármiről? Semmit, azon kívül hogy polkorrekt klisékkel lesz tele. K*rvajó.

Antonio Gramsci (1891 – 1937) olasz születésű marxista volt, aki örömmel fogadta az októberi szocialista forradalom hírét, majd elvtársaival együtt csalódottan látta, hogy a dolog mégsem igazán működik. Addig minden rendben ment, hogy a burzsoákat agyonverték és kihirdették a proletár egyenlőség kánaánját, de aztán félresiklottak a dolgok. A munkások, a parasztok, a közemberek ellenálltak a marxista igéknek, s bár a szabadrablás gondolata még népszerű volt, az utána következő végeláthatatlan nyomor és robotolás már nem annyira. A mezei ruszkik szemmel láthatóan csak addig szimulálták a nagy hitet a proletárdiktatúrában amíg mögöttük sorakozott fegyveres brigád - annak hiányában azonnal visszavedlettek "normális" emberekké. A forradalom pedig nem terjedt tovább, nem sikerült az egész világot felforgatnia; a környező országok alsóbb rétegei nem kértek a marxizmusból. Az ideológia nem talált utat az emberek szívéhez, így a nagy októberi emberkísérlet kudarcra ítéltetett.

Gramsci sokat töprengett azon, hogy mi lehetett a hiba, és végül arra jutott, hogy Marx gondolata jó volt, csak nem elég széles hatókörű. Marx ugyebár gazdasági alapon képzelte el az egész sztorit (nem véletlenül írt a Tőkéről), vagyis úgy hitte: elég a vagyonosokat kibelezni és az elnyomottak kezébe tenni az egyenlőség kulcsát, onnan már menni fog minden magától. Gramsci látta, hogy ez nem elég, mert a társadalomban, illetve magukban az emberekben számos olyan hatás van, ami a proletárdiktatúra ellen hat. Börtönnaplójában leírja, hogy a megoldás ezen hatások kiiktatása, majd a szoci forradalom megismétlése amikor már nem kell tartani a "visszaeséstől". A marxi utópia csak úgy jöhet el, ha semmi nem áll szembe vele, így minden renitens elképzelést, ideológiát és intézményt ki kell irtani. A politikai elméletekben jártasak ezt a tervezett irtóhadjáratot úgy ismerik, mint "hosszú menetelés a kultúrán át" (vagy az intézményeken át, szó szerintibb fordításban), és ez képezi az ún. kulturális marxizmus alapját, ami a hagyományos marxi eszmék továbbfejlesztése, ill. adaptálása a gazdaságról a kultúrára. A menetelés azért hosszú, mert Gramsci arra is rájött, hogy évszázados beidegződéseket és intézményeket nem lehet egy villámháborúval kiirtani - ezeket szép fokozatos aknamunkával kell elpusztítani. Az úttörő kultúrmarxisták utókorra maradt tervei szerint évtizedek alatt, az árnyékokból támadva kell felmorzsolni a kultúra minden olyan elemét, ami nehezíti a forradalmárok dolgát.

Namármost hogyan lehet értékrendeket, eszméket, elképzeléseket, intézményeket, hitet, vallást felmorzsolni? Egyfelől találni kell az alapvetéseikben valamilyen támadható pontot, amit valami más "nemes eszmény" nevében folyamatosan darálni kell. (A nemzeti érzés mint összetartó erő ellenáll a proletárdiktatúrának? Hirdessük, hogy a nacionalizmus veszélyes idegengyűlölet.) Másfelől az emberek többsége úgysem elég figyelmes, így egyszerű pletykával, rémhírekkel, lejáratással be lehet feketíteni bármit, csak kitartóan kell csinálni. (A kereszténység mint összetartó erő ellenáll a proletárdiktatúrának? Hát nem hallottad, hogy a papok pedofilok?) Ilyen egyszerű a recept, csak sokáig kell csinálni, sokaknak, türelmesen, és a társadalom meg fog változni. Nem árt hozzá uralni a médiát és az oktatást - de lehetőleg burkoltan, a háttérben maradva, hogy a hadművelet ne legyen könnyen támadható, és akik felismerik a veszélyt azokra rá lehessen fogni, hogy csak hülye összeesküvés-hívők. (Nincs itt semmi Soros-befolyás, oszoljanak kérem.)

Ezeket a dolgokat nem én állítom, ezeket Gramsci és kortársai, követői (mint Lukács György, Dutschke, Marcuse, Bloch, stb.) maguk vetették papírra még a múlt század derekán, mint az egyetlen lehetséges tervet a marxizmus győzelmére. Ennek utána lehet olvasni feketén-fehéren, úgyhogy a tudatlanság innentől kezdve nem mentség - aki szerint a kultúrmarxizmus csak valami kamu jobbos szöveg a baloldal lejáratására, az ezzel a nézetével csak a saját tájékozatlanságáról tesz tanúbizonyságot.

Mik azok az elemek, amiket a Gramsci-féle mozgalom el akar pusztítani? A kereszténység, a házasság és a család, a tradíciók, a konzervativizmus és a kapitalizmus, a patriarchátus, a hazafiság és a nemzettudat, az (alapvetően keresztényi) erkölcs, az erre az erkölcsre épülő normák és megszokások, a közrend - vagyis minden olyan emberi kapocs, összetartás vagy lojalitás ami nem marxista alapokon szerveződik, legyen az akár rokoni, faji, nemzeti, nemi, vallási, stb.

Hogyan kell Gramsci szerint elpusztítani a kereszténységet? Le kell járatni, gúnyolni kell, a sajtóban csak a kereszténység bűneit, negatívumait és a papok/hívők botlásait tárgyalni, stb. Emellett az oktatásban és a sajtóban támogatni kell az ateizmust és a materializmust (utóbbit nem csak mint világmagyarázó filozófiát hanem mint életelvet, a konzumerizmus alapját). Ismerős? Ha igen, akkor azért, mert az utóbbi ~50 évben folyamatosan ez volt műsoron. Ami érdekes, hogy míg ez a szocialista rendszerben valamelyest érthető volt, a helyzet a rendszerváltás után sem változott - sőt, azóta csak még erősebb a keresztényellenes propaganda.

Hogyan kell Gramsci szerint elpusztítani a családot? Már Engels megírta, hogy a család a nő elnyomásának eszköze, úgyhogy csak ezt kell szajkózni amíg a nők el nem hiszik. Be kell vezetni a köztudatba, hogy a hagyományos család mint fogalom "elnyomó" a másféle családokkal szemben, holott valójában minden családforma "egyformán értékes". Emellett össze kell kötni a hagyományos családot más elpusztítandó fogalmakkal, így kombinált lejárató kampányokat kreálva: a hagyományos család fehér, heteró, keresztényi, stb., így nyilván része az interszekcionális össznépi elnyomósdinak. (A fehérek gonoszak, tehát ha a hagyományos család egy fehér találmány akkor nyilván az is gonosz.) Végül pedig el kell hinteni a nép között, hogy a család csak nyűg és teher, az áldott karrier kerékkötője, a monogámia rabigája ahol a szex kötelesség és erőszak, ahol a szeretteinkkel való törődés fizetetlen cselédmunka, ésatöbbi. Ismerős? Egy egész politikai mozgalom épül erre a hülyeségre, gondolom nem kell nevén neveznem ahhoz hogy mindenki felismerje.

Hogyan kell Gramsci szerint elpusztítani a nemzeti/faji/vallási összetartást? Úgy kell feltüntetni mint a mások gyűlöletét, amiből automatikusan népirtás következik. Ha szerintem a magyarság érték, a fehér faj nem a sátán serege, vagy a kereszténység követendő erkölcsi alapvetéseket tartalmaz, akkor nyilván náci vagyok aki mások lemészárlására játszik. Fel kell számolni a nemzeteket, be kell olvasztani a fajokat és meg kell szüntetni a vallásokat (legalábbis azokat amik egybentartják a nyugati társadalmakat - amik ez ellen dolgoznak azok egyelőre maradhatnak). Ezt kívánja a diverzitás meg a tolerancia, a minden más értéknél értékesebb szuperértékek. Ismerős?

A baloldal papíron a szociális (közösségcentrikus) értékek képviselője az individualista jobboldallal szemben - szegények támogatása, özvegyek és árvák megsegítése, alanyi jogon járó oktatás és egészség, ilyesmik. A sokmillió forintos kérdés, hogy ezek miért ne lennének kompatibilisek a kereszténységgel, a hazafiassággal, a házassággal, a tradíciókkal, az erkölccsel? Attól hogy valaki törődik a betegekkel és öregekkel még semmiféle érdekellentéte nincs a kereszténységgel, sőt, tagadhatatlanul keresztényi sablonok szerint gondolkodik. Egy "valódi" balos legfőbb szövetségese a kereszténység, tekintve hogy pontosan ugyanazt akarják és csinálják mindketten. A szociálisan érzékeny gondolkodásnak egyáltalán nem része vagy következménye a társadalom oszlopainak lerombolása. Ez egyértelműen kívülről érkező ideológiai hatás, az egyszerű közösségközpontú gondolkodáson messze túlmutató marxista célkitűzés.

Az eredeti balt így nem nehéz megkülönböztetni a kultúrmarxizmussal fertőzött modern változattól: ami az elesettek megsegítésére irányul, mégpedig az elesettséget önmagával definiálva és egyénileg megítélve, az a hagyományos balos gondolkodás, és mint ilyen, teljesen pozitív, érthető, üdvözlendő.

Bármilyen más politikai szándék, ami az "elesetteket" valamilyen osztály szerint definiálja, ezzel elindítva vagy fenntartva egy osztályharcot, kulturális marxizmus. Bármilyen politikai tett vagy akarat, ami a társadalmat elnyomó és elnyomott csoportokra bontja, ezzel a társadalom kohézióját bomlasztva, a kulturális marxizmusból ered.

Ma Magyarországon nincs olyan parlamenti párt vagy politikus, ami a klasszikus baloldali értékeket képviselné, viszont van több is, ami kultúrmarxista. Akkor is, ha ezt nem vállalják fel nyíltan, és akkor is, ha a retorikájukkal igyekeznek azt a látszatot kelteni, mint ha az előbbi csoporthoz tartoznának.

Fontos megérteni, hogy az alapgondolat sajnos könnyen leválasztható a következményeiről, vagyis a Gramsci-féle társadalomromboló ideológia simán megbújhat a háttérben, míg az általa népszerűsített eszmék hasznos hülyéi megvívják helyettük a csatákat. Egy politikailag tájékozatlan, naív átlagember (különösen a fiatalok, azon belül is főleg a felsőoktatásban agymosottak) mindenféle romboló szándék nélkül elhiheti, hogy a nacionalizmus, a "heteronormativitás", a kereszténység rossz és üldözendő dolgok. Nem kell ahhoz marxistának lenni, de még csak ismerni sem kell a gondolat gyökereit, hogy valaki torkaszakadtából üvöltse a társadalomromboló eszméket. A fehérek rasszisták, a tradicionalisták nácik, a keresztényi erkölcs nőelnyomó - tízezrek kakukkolják mechanikusan ezeket a sületlenségeket, miközben fogalmuk sincs arról, hogy rég halott marxisták nevében ássák a saját nemzetük, kultúrájuk sírját. Tele a sajtó liberális értelmiségiekkel, akik talán sejtik, hogy a fizetésük nemzetellenes forrásból származik, de vagy elaltatja a lelkiismeretüket a rendszeres átutalás, vagy egyszerűen csak elhitték az egyetemi profoknak, hogy az a jó ember aki a marxisták által kijelölt ellenségképet gyűlöli.

A kommunista, szocialista és marxista címkékhez annyi sár tapad, hogy azokkal épelméjű ember ma már nem szívesen azonosul, így a modern gramsciista bázisnak új megnevezésre volt szüksége. Erre az egyik megoldás a liberális címke kisajátítása volt, aminek ugyan semmi köze nincs a kultúrmarxista nézetekhez, de ez nem jelentett akadályt. A mai magyar balos politika liberálisokkal, liberáldemokratákkal van tele, holott együtt sem tudnának összerakni egyetlen épkézláb klasszikus liberális gondolatot. A másik megoldás az egyébként üres, de jól csengő címkék kisajátítása, például a demokratáé. Ha szocialistának már nem is nagyon nevezik magukat, a szociáldemokrata még éppen belefér. A végső megoldás viszont sokkal sunyibb és rombolóbb - a legtöbben semmilyen néven nem hajlandóak megnevezni magukat, úgy beszélnek és úgy viselkednek, mintha ők lennének az átlag, a normális, a semleges, a középutas, a kívülálló (lehet más a politika, ugyebár), amihez képest ami jobbra van az mind náci, balra pedig... Arról nem beszélnek, hogy tőlük balra nincsen semmi, talán csak a Munkáspárt. Nincs elég bőr a pofájukon vállalni a balos pártállást, ezért azt hazudják, hogy nincs is semmilyen pártállásuk. Ez az igyekezet nem csak egyéneknél feltűnő, hanem az SZDSZ utódpártjainál is, amik folyton próbálnak távolodni a balos gyökerektől, de sosem jutnak elég messzire.

Bármilyen internetes vitában onnan lehet megismerni a kultúrmarxistákat, hogy 1. nem hajlandóak megnevezni a hovatartozásukat, vagy ha igen, akkor következetesen semlegesnek mondják magukat; 2. nem hajlandóak kifejteni a saját véleményüket, kizárólag a vitapartner véleményének formai szétcincálásában utaznak; 3. mindent támadnak ami jobbos, miközben jól bejáratott kultúrmarxista frázisokat puffogtatnak. Ezek azok az emberek, akik felháborodnak ha balosnak nevezik őket, miközben balos terminológiától terhes cikket írnak a jobbosok sározására. A Gramsci által célpontnak kijelölt társadalmi oszlopokat fűrészelik izomból, de nem elég tökösek nyíltan csinálni, mert annak esetleg káros következményei lennének az ő megítélésükre, így ők "semlegesek", centralisták, s csak azért használják a kultúrmarxista gondolati paneleket (a rasszizmustól és szexizmustól kezdve a hagyományok nevetségessé tételén át a keresztényellenességig) mert az "normális", hiszen minden "középutas" értelmiségi ugyanígy csinál. A marxista gondolkodás és szóhasználat a modern világban a centralizmus jele...

Mindez együtt végül pedig arra vezet, hogy a kultúrmarxisták mellé-, a tájékozatlanok pedig félrebeszélnek amikor erre a témára terelődik a szó. Kultúrmarxizmus nem létezik, csak egy jobbos téveszme, hiszen bárki tudhatja: a parlamentben nem ül senki aki kultúrmarxistaként hivatkozik magára. Az nem számít, hogy a modern baloldalnak semmi köze a hagyományos balos értékekhez, és az sem, hogy 60-80-100 évvel ezelőtti dokumentumokban pontosan leírt tervek valósulnak meg a szemünk láttára. Nincsen semmi összefüggés aközött, hogy a marxisták kitervelték és elkezdték végrehajtani a társadalom szétverését, meg hogy a társadalom amiben élünk pontosan úgy van szétverve. A szétvertség véletlen egybeesés, vagy a semleges tömegek morális fejlődésének szerves eredménye, aminek semmi köze a kultúrmarxizmushoz.

Ez az írás egy válasz a válasz válaszának a... Eh, értitek. Sok értelme nincs, a tárgyi vitától valószínűleg el fog kanyarodni az értelmetlen internetes dráma irányába, ezért csak az olvassa, aki nem fog a végén felháborodni, hogy "dehát ez csak értelmetlen internetes dráma volt!". Na jó, próbálok azért józan maradni, de nyóc feles meg sok bekezdésnyi egócsattogtatás után már semmire sem tudok garanciát adni. Az egyetlen dolog ami biztos, hogy ez irdatlan SZÖVEGFAAAAaaaaaAAAAAL lesz, elsősorban a saját szórakoztatásomra, úgyhogy ha senki nem olvassa végig akkor sem vetem Dunába magam.

Pizka professzor cikket írt a frusztrált fiatal férfiakról, amivel nem lett volna nagy gond, ha nem mossa bele a politikai jobboldal szapulását, illetve néhány általános férfifikázó feminista panelt. Válaszomban kifejtettem, hogy többnyire semmi baja a férfiaknak és a jobboldalnak, köszönik szépen megvannak, csak az zavarja őket hogy túl sok hazug fikázás érkezik azon körökből akik rühellik őket. Viszontválaszként (az eredeti cikk alatti kommentekben) nagyjából annyit kaptam, hogy jómagam is frusztrált jobbos hülyegyerek vagyok... de ezt bővebben inkább "élőben" elemzem:

Igen, újabb kiváló illusztráció a cikkhez, pont erről a férfitípusról írtam.

Nyilván. Kíváncsi vagyok hogyan tudta megállapítani, hogy frusztrált vagyok; abból szűrte le, hogy nem értek egyet vele, vagy talán valami távolra is működő gondolatolvasó készüléke van? Idéz pár sort az iszlámos cikkemből, majd megismétli, hogy ennek a frusztrációnak a gyökerét keresi.

Barátom. A világ bajait felismerni, és azok ellen tenni akarni nem "frusztráció". Vagy ha szerinted az, akkor a frusztráció egy teljesen normális, sőt, üdvös dolog. A magyarság tényleg fogy, a kultúránk tényleg hanyatlik, a kultúrmarxista romboló erők tényleg egyre nagyobb teret nyernek. Ez ellen fellépni nem valamiféle lelki nyűg, nem jellemhiba. Ha máshogy gondolod, akkor vitassuk meg a témát, ne a személyemet akard fellengzős módon "elemezni". Ha újraolvasod az előző cikkemet, talán feltűnik, hogy nem téged baszogattalak, hanem a véleményedre reagáltam - remélem érted és értékeled a különbséget. Valami hasonlót várnék viszonzásképpen.

Aztán Terdikgabor kommentelő kolléga imigyen köhint az ottani szerző felé:

Például elemezhetnéd, hogy miért is nem tudsz érdemben reagálni egy cikkre, és miért személyeskedsz ahelyett, hogy érveket használnál a másik cikkíró érveivel szemben.

Szerintem 10 pont, és Pizka is úgy érezhette, hogy betalált, mert elkezdett ténylegesen a cikkemre reagálni.

én ugye itt már szép lehetek, de okos nem

Erről szó sincs - azt elemeztem ami oda volt írva, és ahol egyetértettem azt ki is fejtettem.

Jómódú értelmiségi családban felnőtt, saját vállalkozást üzemeltető fiatal fehér férfiként vagyok állandóan lebaloldalizva

Nem mintha a származás determinálná a politikai nézeteket... Ez a leírás a legtöbb balos politikusra ráillik Gyurcsánytól Bajnaiig. Egyébként ez a tiltakozás pont a balosságot látszik alátámasztani, mert tipikus kultúrmarxista elképzelés, hogy a származás meghatározza a politikát. Egy jobbosnak eszébe sem jutna azzal tiltakozni, hogy dehát ő fekete/fehér/hetero/homo/férfi/nő/gazdag/szegény. Aki nem szopta be a marxista dumát az identitáspolitikáról az nem gondolja, hogy a középosztálybeli fehér férfiak per definitionem konzervatívok.

Nade nem kenyerem elvitatni mások önmeghatározását - tőlem aztán überradikális szélsőjobbos is lehet az illető, nem különösebben érdekel, mert nem őt vitatom, hanem csak amit leírt. Márpedig ha olyat ír le amit kizárólag a progresszív, liberális, feminista táborok szoktak hangoztatni, akkor azt ennek a fényében fogom elemezni, nem tettetem azt hogy ez amúgy egy "semleges" elképzelés. Mellesleg jobbosoknak is lehetnek balos elképzelései, úgyhogy ennek az egész "nem is vagyok balos" felháborodásnak semmi értelme.

ezen a ponton már rizsázó hülye feminista vagyok, az érvek és a tisztelet jegyében.

Ez egyszerű félreértés, ugyanis a "feminista rizsát" nem a cikkíró személyére tett célzásnak szántam, hanem arra utal, hogy ha a témához kapcsolódó feminista mázat félretesszük, akkor lehet tényszerűen vizsgálni a kérdést. Még csak azt sem írtam, hogy a feminista mázat Pizka barátunk kente volna a témára. Az eredeti szöveget olvasva szerintem egyértelmű a különbség, bár éppen félre lehet érteni, ha valaki nem jóhiszeműen olvas.

a blogger kolléga tehát nem nőellenes, az egész média túlzottan nőpárti. Nyilván.

Nem "az egész média", csak a túlnyomó többsége, de amúgy igen. Ha valaki szerint én vagyok nőellenes az linkeljen akár csak egyetlen sort, amit jómagam vetettem képernyőre, és nőellenesség olvasható ki belőle... Ennek hiányában az üres vádaskodást mellőzzük, inkább ismerjük be, hogy a sajtó nagyobbik része nyilvánvalóan nőpozitív - elég csak a nagyobb tévécsatornák vagy hírportálok stílusát megvizsgálni. Ha valaki nincs erről meggyőződve, azzal hajlandó vagyok érdemi vitába kezdeni a témában, de ismételném, hogy az üres személyeskedést hagyjuk ki a dologból.

Én: “A jobbos tömeg egy működő világra vágyik, nem pedig valamiféle aranykorista skanzenre.”

Pizka: A “jobbos tömeggel” pont ez a bajom. Ez a világ működik, legfeljebb nem mindenki szereti. Tenni meg vágyni két külön dolog.

A szakadék felé száguldó kocsi is "működik". És persze nem mindenki szereti. Ha ilyen tempóban fogy tovább a magyar, 100 éven belül megszűnünk létezni. Szerinted ha valakinek ez nem tetszik az jellemhiba, netán az ostobaság jele? És miért gondolod, hogy az a bizonyos jobbos tömeg olyasmire vágyik ami bárkinek is ártana? Szerinted minden jobbos náci, vagy mi?! Hadd áruljam el, hogy a legtöbb olyan ember akire a baloldal nagyon fúj, az ún. nacionalisták, a fehér faj érdekeit képviselők, a szélsőjobbosok (a lejáratóbb címkéket már inkább nem is sorolom) mindössze annyit szeretnének, hogy hagyják őket békében élni a saját elveik szerint, hogy ne kényszerítse rájuk senki a saját ideológiáját, meg annak az eredményeit. Ettől félsz te annyira? Attól, hogy vannak akiknek tetszenek a hagyományos nemi szerepek, és a saját családjukban (nem a tiédben!) szeretnék azokat alkalmazni?

Egyébként ha félre is tesszük a szakadék felé rohanást, ha valami működik, akkor jobb már nem is lehet? Ez a társadalom eldöcög úgy-ahogy, sokmilliárdos bankhitelekkel, lázongásokkal, gazdasági válságokkal, stb. Baj az, ha valaki jobbra vagy többre vágyik?

A “baloldal” szétvert olyan dolgokat, amelyek akkor már háromszáz éve okoztak rendszeres háborúkat Európában.

A család, a kultúra, a társadalmi kohézió, az erkölcs, az egységes vallás szétverését pozitívumnak feltüntetni egyértelmű balos pártállást jelez - bár lehet hogy Pizka kolléga valami más dolgok szétverésére gondolt, amik nem tudom mik lehetnek. Amúgy a háborúk nem szűntek meg azóta sem, vagyis a baloldal fantasztikus rombolása nem javított a helyzeten semmit, viszont annyi mindent elvett az emberektől, hogy abba émelyítő belegondolni.

S csak mintegy mellesleg, a következő 100 év európai háborúinak zömét már előre megköszönhetjük a baloldalnak, hiszen azok a merkelek és vallsok által tömegesen importált vallási fanatikusok miatt fognak zajlani. Pardon, nem is annyira "fognak", tulajdonképpen már megkezdődtek. De lehet hogy ez sem valódi probléma, csak én vagyok frusztrált amiért az utóbbi 2 hét alatt nagyjából egy tucat halálos támadást intéztek Európa különböző országaiban a progresszívek üdvöskéi.

Az újjáépítéshez meg a baloldalnak kell mennie, ez egy Európa-szerte jellemző folyamat, ennek köszönheti többek között Orbán Viktor, hogy még nem nyomták le, mint a bélyeget.

Orbánnal én sem szimpatizálok, bár a rendszerváltás óta kipróbált miniszterelnökök fölé emeli egészen a sztratoszféráig, hogy nem engedte be a migránsokat. Hülyeség azt hinni, hogy mindenki Orbánista aki nem balos. A baloldal kiebrudalásával egyetértek, bár ha a cikkíró így gondolja akkor nem tudom miért veszi "frusztráltnak" a jobbosokat, akik pontosan ugyanígy gondolják. Lehet, hogy Pizka professzor is frusztrált? Hm.

Én: A fiatal férfiak többségének semmi baja az életével, köszönik szépen megvannak.

Ő: Ennek a kijelentésnek az igazságértéke megegyezik az én kijelentésemmel, miszerint jelentős részük nincs meg jól. Egyetérteni nem kell, éljen a véleménypluralizmus.

Gondolhatjuk így is, de ha kinézek az ablakon én valahogy nem látom a frusztrált fiatal férfiak tömegeit, akik valami dicső (hortista?) múltról álmodoznak. Nem csesztetésképpen, komolyan: hol vannak ezek? Lehet hogy csak én nézek rossz irányba. Mondjuk hihetném azt, hogy a Huffnágel blogon vagy a Férfihangon tobzódnak, de a két orgánumnak együtt sincs egy jó 50 fős aktív rajongótábora, akikre némi rosszindulattal rá lehetne sütni a frusztráltság vádját. Ez azért messze túl sovány ahhoz, hogy általános társadalmi jelenségként kezdjünk beszélni a dologról.

Az orbáni kommunikáció nagy része a furfangos magyarokról szól, bár tény, hogy pár éve nem követem, csak ha kifejezetten az arcomba tolódik.

Ezzel én is így vagyok. Keblemre, komám! :) Abban viszont látatlanban is biztos vagyok, hogy Orbán nem szólítja meg célzottan a fiatal férfiakat a dicső múlt hívószavaival. Bárki egyetlen linkkel bizonyíthatja hogy tévedek, de az lehetőleg Orbán szavaira mutasson, ne az ellenzék "értelmezésére".

Igen, pont erről szól az írásom

Nahát, egyetértünk. Igaz, hogy mennyivel jobb a témával foglalkozni, mint a vitapartner lejáratásával? :)

Végképp nem értem, hogy jön ide Orbán.

Egyrészt mivel korábban többször is említésre került, másrészt mivel ő a jobboldal megtestesítője (papíron). Kitől várjak példát a jobbos retorika bejáratott formuláira, ha nem Orbántól?

nem érzem magam lenyomva

Ez a gondolat hosszabb választ igényel.

1. Sokan azért nem látják át a szitut, mert senki nem beszél róla. Aki véletlenül mégis, arra rámondják hogy frusztrált, és szőnyeg alá söprik. Van szó a magyar közéletben arról, hogy pl. a női vállalkozók támogatása kvázi férfiellenes? Nincs. Miért is lenne, elvégre a nők támogatása csodaszép és haladó szellemű varázslat, ami a férfiaknak nem árt, annak ellenére sem, hogy igen. A férfi vállalkozók nincsenek hátrányba hozva, csak a nők előnybe, az pedig csak a jogos bosszú a fiktív történelmi sérelmekért. Ettől léteznek még sikeres férfi vállalkozók, akik érezhetik magukat nem lenyomva, hát persze. Épp csak statisztikailag van lenyomva a réteg, amiben ők a szerencsés kivételek, akik ezen státuszukat azzal ünneplik, hogy korrekt helyzetelemzésre képtelenül nyomják az ignoráns szöveget, miszerint ha ők nem éreznek valamit akkor az csak valami szélsőségesek téveszméje. De a vállalkozások csak egyetlen példa, szinte nincs olyan területe az életnek ahol a nőket ne támogatnák a férfiakhoz képest. Az oktatástól a politikán át az egészségügyig mindenütt a nők vannak helyzetbe hozva, amit a régivágású férfiak lovagiasan nem hoznak szóba, a modernebb gondolkodású fiatalok meg azt hiszik ez a normális, ez az alapállapot.

2. Ahogy az félig-meddig érintve lett, a férfiak lenyomását következetesen valamilyen kompenzációként vagy kiegyenlítésként adják elő. A férfiak női kvótákkal, pluszpontokkal, segítő programokkal, állami támogatásokkal történő hátrányba hozása a feministák szerint "egyenlőség". Klasszikus példa erre a mentalitásra a Világgazdasági Fórum jelentése, ami szerint az USA egyenlőségi mutatóját rontja, hogy ott csak 3 év különbség van a várható életkorban a nők javára, szemben a máshol tapasztalt 6-7 év női előnnyel. Az "egyenlőség" fogalma kissé át lett gyúrva - manapság már színtiszta női felsőbbrendűséget jelent. Ahhoz képest pedig persze hogy nincs semmiféle férfilenyomás, sőt, akármennyire támogatja is az állam a nőket a férfiak kárára, ebből van szükség még többre!

3. Kicsit paradox dolognak tartom, amikor valaki a "frusztrált fiatal férfiakról" ír cikket, amiben a férfiak általános, illetve bizonyos csoportjaik specifikus elsüllyedéséről értekezik, ráadásul helyesen azonosítja ennek egyes kulturális-társadalmi okait, aztán arra hivatkozik hogy a férfiak lenyomásáról nem tud vitázni, mert nem érzi lenyomva magát. Nem akarok személyeskedni, csak valahogy nem áll össze ez a dolog. Mégis mit gondolunk, mitől csökkent a férfiak iránt tanúsított tisztelet, miért révednek egyesek a múltba, miért téma egyáltalán a férfiak hanyatlása, ha nem akarjuk beismerni, hogy ezeknek politikai okai vannak? Ez az egész nem valami alulról érkező (grassroots) változások organikus eredménye, hanem jól körülhatárolható politikai erők tevékenységéé. Amíg az ENSZ-nek és az EU-nak többtucatnyi nevesített feminista bizottsága van ("férfipárti" meg egyetlen egy sem, hmmmm), addig senki ne tettesse hogy szerinte a férfilenyomással járó nőfelemelés valamiféle belső társadalmi igény vagy a közemberek világnézetbeli "fejlődésének" eredménye.

Aki trükkre hőbörgéssel és nem trükkel válaszol, megérdemli.

Érdekes elképzelés, hogy aki a csalásra felháborodással reagál, az hülye, mert inkább vissza kellene csalnia. Gerinces embernek tartom magam, nem utazom hazugságokban és manipulációban, akkor sem ha azok lennének a nyerő stratégiák. Többek között azért nem, mert számomra a "nyerés" állapotának definíciója egy olyan társadalom amiben nincs semmiféle hazugság és manipuláció, így meglehetősen faramuci lenne ha ezt pont ezekkel az aljas eszközökkel akarnám elérni.

Ezt külön vastag betűvel szedi, aminek örülök, mert én is ezt írtam, ezért lettem nagyon lecseszve bizonyos feminista oldalakon.

Egen, itt van egy apró probléma, mégpedig az, hogy a cikkem nem elsősorban neked szólt, hanem az olvasótábornak. Amit írok, illetve ahogyan írok, az mindig próbál jelenségekről beszélni, azokat magyarázni, és így előfordul hogy akinek az írására reagálok tévesen vonatkoztathat magára bizonyos dolgokat. Ez nem ellened szóló szalmabáb - ahol egyetértünk ott nyilván nem a te véleményed vitatom, hanem az adott álláspontot használom ugródeszkának egy tágabb jelenség vizsgálatához. Ahol nem tegezlek, azt ne magadra értsd :)

Csak épp én a még nehezebb sorsba nem vágyok vissza, mert örülök hogy az Arany Vitézségi Érem Sebesülési Szalagom nélkül is tisztelnek.

Ha tisztelnek, az a státuszod miatt van, nem a fehér férfi voltod miatt. Amúgy senki se a nehézségbe vágyik (ezt tényleg magyaráznom kell?), hanem egy olyan társadalomba, ahol az elvárások egyértelműbbek és jobban optimalizáltak, és ami még fontosabb, egy olyan közegbe, ahol a férfi és a nő nem ellenség, hanem partner. Még csak az sem kell, hogy ez az egész a múltban legyen...

Nyilván tele vagyunk hamis statisztikákkal és teljesen alaptalanul van hetente legalább egy hír amikor valakit csak azért ölnek/nyomorítanak meg mert nő.

Hűha. Kezdjük az ordító hibával: SENKIT nem ölnek meg "azért mert nő". Hagyjuk a kretén feminista rizsát az értelmetlen kiszólásaival - a hetente megjelenő cikkekben azokat a bizonyos nőket valamilyen más ok miatt ölik meg: hirtelen felindulás, dühroham, kéjvágy, haszonszerzés, ésatöbbi. Az, hogy nők, nem ok, csak körülmény. Ha esetleg kételkedsz ebben, válaszolj kérlek: ha egy feleség nyakonszúrja a részeges férjét, azért teszi, mert az illető férfi? Na ugye hogy mekkora égbekiáltó ökörség ez.

A statisztikák ott hamisak, ahol a feministák keze van a dologban. Ahol az állam pénzt ad a NANE-nek, ami cserébe azt terjeszti hogy a családon belüli erőszak 95%-át férfiak követik el, a maradékot a nők pedig kizárólag önvédelemből, na ott bajok vannak. Egyébként nem gondolkodtat el, hogy a CSBE vagy a nemi erőszak női áldozatainak milyen óriási jelentőséget tulajdonítunk (a nőpárti sajtó, ugye), a férfi áldozatoknak viszont jóval kevesebbet? Neked is rögtön beugrott, hogy hetente hír a nyakonvágott feleség, bezzeg az eszedbe sem jut, hogy palacsintasütővel fejbevert férjek is léteznek a világon, csak ők nem hírértékűek.

Mert nyilván jobb egy életet boldogtalan házasságban leélni, mint a régi szép időkben.

Nem az a kérdés, hogy jobb-e egy rossz házasságban mint anélkül, hanem hogy a hagyományos patriarchális férfielőnyöket réges rég megszűntették, viszont van egy politikai csoport ami a mai napig is úgy rikácsol, mintha még léteznének. A férjeknek, apáknak, férfiaknak SEMMIFÉLE plusz joga nincs a feleségekhez, anyákhoz, nőkhöz képest, úgyhogy talán ideje lenne leállni a "patriarchális" rizsával, mert ez a társadalom már rég nem az. (Az "ideje leállni" nem rád vonatkozott, hanem azokra akik ezt a dumát nyomatják - a magyarázatot lásd fentebb.)

Igen, ezt az érzést nevezzük frusztrációnak, erről írtam.

Ha ilyen értelemben használod a "frusztráció" szót, mármint hogy a létező problémák felismerése és az azokra érkező változtatási szándék, akkor minden normális ember frusztrált - aki nem, az pszichopata. Persze te is tudod, hogy a frusztrált jobbára pejoratív jelző, főleg férfiakkal kapcsolatban, a többség a "hisztis" szinonímájaként használja (hogy helyesen vagy helytelenül azt most ne tárgyaljuk).
Mellesleg ha úgy gondolod, hogy amit írok az kizárólag saját magamra vonatkozhat, illetve saját tapasztalatból táplálkozik, akkor erősen mellélősz. Amikor problémákról beszélek az a társadalomra vonatkozik, nem a saját helyzetemre, így azzal vádaskodni hogy csak a saját dühömet szellőztetem harmatgyenge ad hominem.

…mekkorát kapnál te ezért a drága Kati néninktől, Isten nyugosztalja…

Értsem úgy, hogy a nők által, férfiakon elkövetett erőszakot rendben levőnek tartod? :D Nem tudom kit mennyire háborít fel a gondolat, hogy a női tanerő egyre nagyobb része képtelen az elszemtelenedő fiúk kordában tartására, de azt hiszem nevezhetjük tényszerűnek. Ahogyan az is tény - bár egyelőre szerencsére még csak nyugaton -, hogy erre egyetlen áthidaló megoldásként a fiúk gyógyszerezését használják.

Komolyan, ha nem lennék végtelenül jólnevelt, a frusztrációnak erre a fokára tudnék kétkezi, (pontosabban egykezi) megoldást javasolni.

Ez szerinted most érdemi vita? Javasolni egy utolsó tapló is tud mindenfélét, konstruktív párbeszédet folytatni egy adott témáról (a vitapartner személyes betámadása nélkül) viszont már jóval kevesebben. Feltételezem, hogy te büszkén tartod magad az utóbbi táborba tartozónak, úgyhogy kérlek vedd már elő a kulturáltabb arcodat és próbálj a témára koncentrálni.

Amit közvetlenül előtte írtam, egyszerű tény, és nincs benne semmi "frusztráció". A nőket semmiféle férfiösszesküvés nem tartja vissza bármilyen irányú továbbtanulástól - a feministák ilyen értelmű handabandázása ellenére sem. Akarod ezt vitatni? Tudod ezt vitatni? Akkor tedd azt.

Igen, és a szerző a kontextust a konteótól nem tudja megkülönböztetni. Én meg igen.

Nem, csak ahogy már jeleztem fentebb, jelenségekről és témákról beszélek, amikhez a kritizált írás néha csak kiindulási alap.

Tromb74 ráérünk társblogista észrevételei a kritikámmal kapcsolatban:

mink itten ezt az egészet nem a nők és férfiak közötti ádáz harcnak képzeljük el, ahol a szélsőséges feminácik és hímsoviniszták közötti dinamika határoz meg mindent, és ennek semmi más kifutása nem lehet csak az, hogy az egyik oldal maga alá gyűri a másikat.

Én sem ezen a síkon gondolkodom, viszont ha valaki a frusztrált fiatal férfiakról ír, akkor azért mégiscsak eléggé releváns a feminizmus, és annak társadalmi hatásai. Olyannyira, hogy annak a figyelembe vétele nélkül nem lehet érdemben tárgyalni a témát - csak amolyan langyos, impotens zagyvaság lehet az eredmény, mint amilyen végülis a ráérünk cikk lett. A férfiak társadalmi helyzetét úgy tárgyalni, hogy nem ejtünk szót a nemi szerepek terén látható degradáció, illetve a vonatkozó társadalmi változások legfőbb motorjáról, meglehetősen suta dolog.

A kifutásról meg annyit, hogy nagyon kezdő tévedés összekavarni a nőket a feminizmussal, vagy a feminizmus elleni fellépést a nők elleni harccal. Senki nem akarja a nőket maga alá gyűrni, legalábbis társadalmi értelemben biztosan nem (és négyszemközt is csak közös megegyezéssel) - de azt hiszem ez pár perc értő olvasás után akárkinek nyilvánvaló lehetne, aki nem feministapárti előítéletekkel érkezik a blogomra.

Amivel talán érdemes vitatkozni az az, hogy a linkelt cikk abból indul ki, hogy uszkve 70 éve még minden rendben volt, a azóta romlottak el, jórészt a feminizmusnak meg mindenféle baloldali és liberális mozgalmaknak köszönhetően blablabla.

Szó sem volt "mindenről", csak arról, hogy bizonyos dolgokat igenis jól csinált az a sokat szapult patriarchális társadalom, amikből lehetne élő és működő mintákat kreálni a jövőben is. Az viszont teljesen igaz, hogy a feminizmusnak és a modern baloldalnak sok rombolást köszönhetünk, az ideológiai csörtetésük közben nagyon sok pozitív dolgot szétvertek, többnyire szándékosan. Ez a véleményem szerintem teljesen jogos és vállalható, bármikor bárkivel hajlandó vagyok vitába szállni a védelmében.

A rendben volt csak akkor lenne igaz, ha ezt nem csak a férfiak, de a nők is így érezték volna.

Sajnos meglehetősen kevés fogalmunk van arról, hogy a nők többsége mit érzett, egyrészt mert manapság szinte csak a feminista narratíva érvényesül a témában, másrészt már akkoriban is sokkal nagyobb hír volt a néhány berzenkedő, mint a csöndes tömeg. Az viszont tuti, hogy a szüfrazsettek egy nagyon kisszámú banda voltak, és a nők többsége határozottan ellenállt nekik, amiből azért lehet következtetni dolgokra. Mellesleg az, hogy a nőknek bajuk volt a rendszerrel azon a feminista dogmán alapul, hogy a nők el voltak nyomva, ami eleve nem igaz, így nem is igazán értem miért ne tetszett volna a nők többségének a patriarchális rend.

A cikkben a konzervatív kifejezés semmilyen kontextusban nem említődik meg. Nem véletlenül.

Nem vágom milyen sunyi hátsó szándékot szeretne ide vetíteni Tromb74, de az mondjuk magától értetődik hogy a baloldallal szemben a jobboldal van. Legalábbis ha a kultúrmarxista árnyékháborút félretesszük, ami bekebelezte mindkét oldal nagy részét. Konteó!

Működő világ. Itt utalás arra, hogy bezzeg régen működött. No comment.

Mivel a cikketek a férfiakról szólt, illetve a nemi szerepekről, a működő világ is erre volt válasz. Nem tudom miért és hogyan vitatnád, hogy a hagyományos nemi szerepek működtek - nekem úgy tűnik kihozták az emberiséget a kőkorszakból és egy egész pofás civilizációt is sikerült felhúzni a használatukkal. Ez a fegyvertény gyakorlatilag semmilyen más rendszernek nem jött össze, a patriarchális társadalomnak viszont igen, tehát a "működés" itt nem kérdés, hanem tény. Arra is felhívnám a figyelmet, hogy kb. 70 évvel ezelőttig (ha már ezt a számot használgatjuk) a nemi szerepek nem egyéni választás vagy társadalmi nyomás kérdése voltak, hanem a túlélésé és a fizikai képességeké. Nem azért vágta a fát a férfi és szült a nő, mert erre kényszerítette őket a nőellenes társadalom, hanem mert mindenki azt csinálta amire képes volt, vagy amire jobban képes volt mint a másik. Bezzeg régen működött? Igen, régen működött.

egy cikket nem lehet mondatonként v. bekezdésenként elemezni

Fisking. Biztos létezik jobb megoldás is kritikára, nekem ez a default, meg sok más embernek is. Én elsősorban azért használom, mert lusta vagyok többször végigolvasni egy cikket, inkább ahogyan olvasom máris reagálok, mondatonként, bekezdésenként. Szerintem nincs ebben semmi ördögtől való, akinek nem tetszik az mondjon rám csúnya szavakat.

Nem gondolnám, hogy a “csille tologatás” át lett volna címkézve a nők “elnyomására”. Ez ugye ökörség?

Nem, nem az, hanem a feministák ökör siráma, hogy "a nők nem dolgozhattak". Mintha a paraszt, a kovács vagy a vájár erővel tartotta volna vissza a feleségét az áldott munka élvezetétől, merő önzésből. Ne mondd, hogy nem hallottad még a "nők nem dolgozhattak" szöveget, vagy hogy a nőelnyomás jele ahogy a férfiak távol tartották őket a munkától, tele vele a padlás. Arról szó sem esik, hogy ez a férfiak részéről áldozat volt a családért.

Talán annyi történt, hogy kiderült, a nők is tudnak ilyet, oszt veszített kicsit misztikus mivoltából.

Jaja, lol. A régi emberek hülyék voltak és azt hitték a nők pudingból vannak, ezért nem akarták őket dolgozni hagyni. Már attól eltekintve persze, hogy a nők mindigis dolgoztak, csak mást mint a férfiak. Fordítva ülünk a lovon: a régi emberek okosabbak voltak, mert értelmesen megosztották a munkát, ahelyett hogy mindenki csinált volna mindent, ami jóval kevésbé hatékony. A paraszt nem járt haza a kapálásból mosogatni, az asszony meg nem járt kisdeddel a keblén a bányába. Micsoda nőelnyomás uralkodott akkoriban kéremszépen!

Olyan nincs, hogy valaki a társadalmi körülmények vétlen áldozata.

Szerintem az iskolákból kikerülő fiatalok, akikről itt szó volt, igenis lehetnek azok. Mit tehet Kiss Jóska 18 éves ropogósan friss géplakatos arról, hogy hogyan néz ki a társadalom? Ha hiányzott számára a minta, arról sem ő tehet... S ha már itt tartunk, a hiányzó férfimintákról jobbára a feministák tehetnek, akik egyfelől mocskolnak mindent ami férfias, másfelől keményen dolgoznak a családok szétveréséért.

A férfiak helyzete is javult. Pont.

Mármint milyen értelemben? A technológia fejlődése miatt mindenkinek javult a helyzete, ez oké, de nem erről volt szó. A férfiak nőkhöz viszonyított szubjektív, illetve a nőktől független "abszolút" társadalmi helyzete egyaránt sokat romlott az utóbbi évtizedekben - nem lehet csak úgy ex katedra kijelenteni, hogy márpedig javult és kész. A férfiak, férjek, apák társadalmi megítélése, a médiában róluk kialakított kép, a törvényi jogaik, stb. mind romlottak amióta a nők felemelése címén a feministabarát program van műsoron, vagyis már jópár évtizede. A magyar alkotmány rögzíti, hogy a nőknek többletjogai vannak a férfiakhoz képest, szóval miről is beszélünk tulajdonképpen?

Nem tudom, mi ilyenkor a helyes. Egyrészről valóban a vita lenne a progresszív megközelítés, másrészről jó lenne, ha a témáról, és érdemben.

Nem tudom hogyan reagáljak erre a felvetésre érdemben, tekintve, hogy az eredeti kritikám színtiszta érdemi reakció volt, ami csak elvétve tartalmazott olyan mondatokat amiket félre lehetett érteni ad hominemnek vagy szalmabábnak. Szokásom tisztán a témával foglalkozni, legalábbis olyan emberekkel szemben mindenképpen, akik nem nyíltan segghülyék. A ráérünk blog íróit nem tartom annak, ha esetleg ez valakinek nem lenne egyértelmű :)

Nem azért mert teljesen alaptalanok ezek az állítások, hanem valamiféle kielégületlenségtől terhesek, ezért kissé félre vannak csúszva. Persze ez csak feltevés.

A témáról, érdemben, ugye :) A személyemre vonatkozó dehonesztáló "feltevések" nem igazán zavarnak, nem vagyok egy egoista típus, de az bosszant hogy a vitát hátráltatják. Ahogy jeleztem, nem a saját panaszaimat sírom ki ezen a blogon, hanem társadalmi jelenségekről beszélek. Kielégületlen sem vagyok, az asszony is köszöni szépen, megvan, bár erről nyilatkoznom teljesen értelmetlen dolog, mert úgyis mentegetőzésnek/kompenzációnak/bárakárminek lehet interpretálni, kellő rosszindulattal.

korábban a nők és férfiak egymáshoz való viszonyát a jogok, kötelességek és konvenciók szabályozták. Ez gyakorlatban úgy nézett ki, hogy jogból kevesebb, kötelességből más, konvencióból meg az, ami jutott ki nekik.

Az a "kevesebb" nagyon erősen sántít, mert a feminista vetítésre épül, ami mellőz minden szakmai alapot és őszinteséget. Régen a jog lekövette a kötelességeket és konvenciókat, aminek eredménye a különböző jogok lettek, de ez nem egyenlő azzal, hogy "kevesebb". Amennyi relatív előnye a férfiaknak volt, annyi a nőknek is más tekintetben, csak arról a feministák nem beszélnek, így olyan mint ha nem is léteztek volna. Pedig évszázadokig törvény volt pl. a férjet büntetni a feleség bűneiért, amit még a szüfrazsettek is kihasználtak a kampányaikban. Szerintem ez elég jelentős női többletjog, ami több mint kompenzálja például azt, hogy a családonkénti 1 szavazatot globális átlagban 2 egymást követő szavazáson a férj adta le, amíg be nem vezették hogy legyen mindenkinek külön szavazata. (Azért 2 szavazáson, mert a fejlett világban átlag 10 év telt el a férfiak és nők szavazójogának törvényesítése között - ez aztán a történelmi jelentőségű nőelnyomás, igen.)

Ez persze a papírforma, a valóságban azért nem mindig így alakult. Az meg kutyát nem érdekelte, ki mennyire boldog ebben az állapotában.

A szerepeket a fizika és a biológia nyomta az emberekre, nem a társadalom vagy az "elnyomó férfiak". A korai házasság azért volt, mert tudták hogy a tinikben már tombolnak a hormonok, így előbb-utóbb úgyis besikerül egy gyerek, akkor már inkább jöjjön házasságba, mint egyedülálló anyához, akit aztán nem szívesen vesz feleségül egy tisztességes parasztember. A sok gyerek a fogamzásgátlás hiánya miatt volt, a nő pedig azért vezette a háztartást, mert sokkal szarabbul jár ha neki kell vetni-aratni-fát vágni, így ráhagyták a könnyebb melót, amit gyereknevelés mellett is végezhetett. Fura elképzelés lett volna a nőnek menni izomszakasztó robotba míg a férje otthon főzőcskézik. Persze ha lett volna jól fizető irodai munka légkondival és forgószékkel... De nem volt.

Ezzel szemben a nők felszabadítása, a klasszikus modellekkel és konvenciókkal való részleges v. teljes szakítás valóban maga az anarchia, s mint olyan nagyon félelmetes annak, akinek nehezére esik alkalmazkodni a körülményekhez.

Ne gyerekeskedjünk már, nem arról van szó, hogy a nők kiszabadulása a fiktív rabigából "félelmetes" a barom férfiaknak akik nem tudják ezt lelkileg feldolgozni. A helyzet az, hogy a szerepkáosz mindenkinek megnehezíti a dolgát, mert 1. több fronton kell helyt állni mint régen (a nők sírnak is emiatt eleget); 2. minden új párkapcsolatban lehetnek ezek teljesen új frontok amire az illető esetleg nem készült vagy nem alkalmas; 3. mindenki egyszerre csinál mindent, ami nem hatékony (lásd céh vs. manufaktúra); 4. a szerepek körül kialakult ideológiai állóháború rengeteg fölösleges kapcsolati konfliktus forrása. Emellett ez az egész bohóckodás folyamatos állami tatarozást tesz szükségessé, mert alacsony állami szerepvállalás mellett, egy tiszta versenyalapú gazdaságban a nők alapvető hátrányban vannak a férfiakhoz képest. Ezért az államnak folyamatosan segélyekkel, támogatásokkal, ingyen oktatással, kvótákkal, pluszpontokkal, stb. kell segíteni a nőket az élet szinte minden területén, hogy aztán az eredményekre nézve úgy tűnhessen hogy "egyenlőség" van. Ez persze milliárdokba kerül évente, dehát mi ez az ár ahhoz képest, hogy néhány nő önállóbbnak érezheti magát?! /s

Ámde vannak olyan férfiak, s nők akik azt mondják, hogy akkor most ők ehhez a megváltozott környezethez fognak alkalmazkodni, mert ez célszerűbb, mint visszamenni a múltba

Igen, sokan rákényszerülnek a szarhoz való alkalmazkodásra miután a normálisat sikerült a szemétdombra hajítani. Vannak persze olyanok is, akik élvezik ezt, de azok a régi rendben is nyugodtan csinálhattak volna amit akartak - a patriarchális társadalom nem akasztotta fel a renitenseket, akik mertek másféle szerepmodellek szerint élni. Az jobbára csak mese, hogy régen a társadalmi nyomás mindent betöltő és irgalmatlan lett volna, bár tény hogy erősebb volt mint manapság. (Ennek tükrében érdekes hogy sokan még manapság is hisztiznek miatta, pedig...)

Egyébként a fő probléma nem az, hogy a szerepek "felszabadultak", mert ha mindenki azt csinál amit akar akkor elméletileg nyugodtan lehet nyomatni a hagyományos szerepeket is. A fő gond az, hogy a feministák a hagyományos szerepeket tűzzel-vassal támadják, irtják, mocskolják, és a parlamentben lobbiznak hogy azokat tegyék törvényileg tilossá. Ez biztos hülyeségnek tűnik első hallásra, de utána lehet olvasni: volt már tüntetés meg petíció meg interpelláció a nyugati világ számos parlamentjében arról, hogy törvény kötelezze a férfiakat a házimunkára, GYES-re, istenf*szára. Magyarul a legfőbb gond az, hogy a feministáknak nem elég hogy nekik szabad; az kell, hogy legyen mindenkinek kötelező. Én meg aszondom, kösz, de nekem ne határozza meg Spronz Juli vagy Paprika Kinga hogy a partneremmel hogyan osztjuk be a házimunkát.

A konvenciót ugyanis felváltja a konszenzus. Azt meg nem lehet levenni a polcról. Harcolni kell érte, vitatkozni, kompromisszumot kötni. Magunkkal, a társunkkal, a társadalommal. Ebben sokan sebeket szereznek, sokan elhullanak, és lesznek, akik veszik az akadályt.

Ez elég jó érvelésnek tűnik a modern rendszer ellen...

Ezzel szemben áll egy népes csoport, aki azt mondja, ez így nem jó, valamit elrontottunk, valamit elveszítettünk. Menjünk már vissza, keressük meg! Ennek semmi más akadálya nincs, csak az, hogy “TI” nem akartok, mert ilyen liberális baloldali izék vagytok (nem nem azok, jófajta konzervatívok), akik módszeresen kiirtjátok az emberiséget. Nem értitek, mindjárt itt az apokalipszis, de rögvest. Nincs mit tenni.

Bocsáss meg, de ez a "népes csoport" nem létezik. Ezt a blőd szöveget még sosem láttam sehol, pedig jómagam vagyok az egyik leghangosabb forrása az ehhez kissé hasonló eszméknek a magyar neten. Vehetjük úgy hogy költői túlzás volt, de ez sajnos most annyira túlment, hogy értelmetlenné tette amit állítasz. Azért válaszolnék a részletekre részletekben: Nem "visszamenni" kell, senki nem akar az 1800-as években élni, csak egyes szerepmintákat szeretnénk a modern korra adaptálni. Ennek nem az az akadálya, hogy vannak akik élvezik a modern szabadságot, vagy hogy vannak balosok akik úgy élnek ahogy akarnak. Az akadály az, hogy ha valaki akár csak beszélni mer a hagyományos szerepekről, a libsik úgy támadnak rá mint a sakálok. Emlékszel még, amikor egy interjúban megkérdezték Ákost, hogy mit gondol a nemi szerepekről, és válaszában kifejtette a senkire nézve nem kötelező magánvéleményét? Na ez az. Lehet sunnyogni, hogy a hülye jobbosok ok nélkül mutogatnak a balosokra, csak időnként becsúszik egy-egy ilyen gikszer amikor balosok ezrei őrjöngenek hogy egy kanál vízben kellene megfojtani valakit, mert a magánvéleménye tradicionális. A népirtás és apokalipszis a népességfogyásra vonatkozik, és van benne igazság, akkor is ha ez sokaknak ma még nem feltűnő. A magyar születésszámokat eltorzítja a más nemzetiségekkel való összemosás, egyes források szerint a magyar nemzetiségű párokra ma átlagban 1,0 gyerek jut, ami azt jelenti, hogy amíg nem lesz javulás addig generációnként megfeleződünk. Lehet azt gondolni hogy ez nem baj, de azért mások meg hadd gondolják úgy, hogy baj. És azt is ismerjük be, hogy egy konzervatívabb családpolitika javíthatna a helyzeten, meg hogy a liberális családpolitikának erős szerepe van abban hogy ide jutottunk.

igazából vissza lehet menni ám nélkülünk is. Annyiban nehezedett csak a dolog, hogy most már a nő beleegyezése is szükséges hozzá.

Nem lenne ezzel baj, vannak még manapság is konzervatív természetű nők - a gond az, hogy a média és az oktatás erős balos befolyás alatt van és teljesen nyíltan, szándékosan, durván agymossa a fiatal nőket a hagyományos szerepmodellek ellen. Amikor olyat látsz a tévében, hogy egy professzornő szerint a nő legfőbb ellensége a gyerek, mert akadályozza a karriert, akkor azért elkezdhet mocorogni valami kellemetlen érzés a torkod vagy a gyomrod táján, mert ez azért már nem csak nem normális, de radikálisan életellenes és aberrált. Senki nem akarja a profnő karrierjét elvenni, de épp ezért nyugodjon le kissé és hagyja abba a nézők gyomorforgatását...

Tehát meg kell találni azt a nőt, aki aszongya: uram, s parancsolóm

Oké, nem reagálom túl, karikatúra. A valóságban sosem volt ilyen, legföljebb egyedi esetként az idióták elenyésző számú táborában - te is tudod, én is.

Ja, hogy nincs elegendő ilyen fehércseléd, hogy minden legénynek jusson?

Miféle hülye kérdés ez, hiszen nem akar minden legény ilyet... Vagy valaki úgy képzeli, hogy a férfiak alapból mind elnyomó természetűek, és szolgát keresnek partner helyett? Netán valaki szerint a férfiak "a" konzervatívok, a nők meg "a" progresszívek? Hát, végülis van némi aránykülönbség, de közel sem akkora hogy indokolja a kérdésfeltevés mögött megbúvó gondolatot. Egyébként ez megintcsak egy kilógó lóláb, hogy Tromb74 kolléga lenézi a konzervatív gondolkodású nőket, szerinte azok önként jelentkeznek "szolgának", mert nincs bennük ambíció, vagy valami ilyesmi. Bezzeg a balos nők!!! Furcsa kettősség ez azzal összerakva, hogy válasszanak csak nyugodtan egyesek hagyományos szerepeket, bárkinek a szabadságában áll - legföljebb lenézzük és ócsároljuk őket érte, dehát na, ez csak azért van mert a balosok tisztelik a nőket, a jobbosok meg nem. Ööööö...

A helyzetük alatt itt inkább a potenciált, meg az alapvető jogokat értem, hogy harcolhatnak ezért-azért.

Ha mutatsz nekem csak egyetlen jogot a magyar törvényekben ami a nőknek nincs meg, a férfiaknak viszont igen, itt és most elismerem hogy mindenben igazad van és én mindenben tévedtem. Persze nincs ilyen, hiszen a jogrendünk szerint mindenki egyenlő, kivéve hogy a nőknek többletjogai vannak. Ha a feministák valóban az egyenjogúságért akarnának harcolni akkor a férfiak mellett kellene síkra szállniuk.

A nő uralom mint olyan nyilván túlzás, mert hát mégis miben nyilvánul ez meg?

Érdekes téma. Ha egy pillanatra képesek vagyunk elvonatkoztatni attól, hogy mi van a miniszter lába közt, akkor úgy tudjuk megállapítani, hogy kinek kedvez a hatalom, ha ...kapaszkodjunk... megnézzük kinek kedvez. Márpedig ez egyértelműen a nők, a feministák hülye sirámaitól függetlenül. Nekik az a bajuk, hogy hány nő van a parlamentben, ami a magyar nők 99,99%-át nem érinti, hiszen sosem kerülnének be, ha 100%-os női kvóta lenne akkor sem. A parlamentben szavazgató férfiak viszont alapvetően a nőknek kedveznek, mivel sokkal inkább lovagiasak mint amennyire "nőgyűlölők" (mekkora hülyeség ezzel dobálózni, istenem), és a többi férfiban inkább vetélytársat vagy lúzert látnak, mint a nőkkel szembeni harc bajtársait. A képviselők tehát a nőket tolják, például korkedvezményes nyugdíjjal, női/anyasági támogatásokkal, a női és feminista szervezetek pénzelésével, meg még egy rakás közvetlen és közvetett szabályzással, intézménnyel, stb. Szóval a "férfihatalom" miben nyilvánul meg? Abban, hogy van jó 200 férfi a felső politikában, akiknek jut valami zsíros állás? Mit érdekli ez a többi 5 millió férfit? Nekem attól nem jobb, hogy Orbánnak f*sza van, ő ugyanis egy büdös fityfenét sem "szivárogtat le" a hatalmából nemi alapon. Az a hatalom nem a férfiaké, hanem Orbáné, aki többnyire nemileg semlegesen használja, de amikor éppen mégsem, akkor kivétel nélkül a nőknek kedvez vele. Aki szerint hülyeséget beszélek az mutasson linket bármilyen Orbáni akcióra ami előnybe hozza a férfiakat a nőkkel szemben.

Amivel sokan elő szoktak hozakodni az a női bíró által váláskor a feleség javára döntött pálya. (...) Adminisztratív dolgokat nem lehet jól csinálni mamutvadász mentalitással, más a dimenzió.

Csak egy apró meglátás: váláskor a nagy veszekedéseket az esetek többségében a nők kezdeményezik, úgyhogy a klasszikus férfihibáztató "mamutvadász" beszólás itt kapufa. Azon mondjuk el lehet gondolkodni, hogy miért ösztönösen a férfiakban keresed a hibát.

Na jó, itt már nem húzom tovább, aki eddig kibírta az fogadja minden tiszteletem. Rég írtam ennyit egy szuszra.

Az internet vadonjában kószálva szóváltásba keveredtem egy "kultúrkritikussal". Megírtam neki, hogy a filmek, játékok, képregények rajongóinak semmi baja a nőkkel, melegekkel, stb.; nekik azzal van bajuk, hogy a hobbijukat a progresszív mozgalom kisajátítja és szócsövet csinál belőle, ami értelemszerűen kiöl a témából mindenféle könnyedséget és szórakozást. Erre azt válaszolta, hogy akinek ez nem tetszik az eltűnhet a süllyesztőben, és hogy a többiek (értsd: a progresszívek) jól szórakoznak.

Ez a "jól szórakoznak" szöget ütött a fejembe. Az ugyanis nyilvánvalónak tűnik, hogy a progresszívek nem az átpolitizált szórakoztatóipari termékek fogyasztásával szórakoznak jól - senki ne mondja nekem, hogy a libsi tömegek könnyesre röhögték magukat az új Szellemirtókon, vagy hogy az abból készült játékot nyomatják éjjel-nappal. Már csak azért se, mert ahogy a film, úgy a játék is hatalmas anyagi bukás volt - és ez nem egyedi eset, hanem egyértelmű trend. A progresszívek nem fogyasztják azokat a termékeket, amik az ő igényeik követeléseik szerint készülnek.

Az ok magától értetődik: a politikai hátsó szándékkal létrehozott művek nem szórakoztatóak. A progresszívek egyfolytában arról pofáznak, hogy ilyen meg olyan (elsősorban férfi-, fehér- és heteroellenes) szórakoztatóipari termékekre van szükség, aztán viszont csesznek fizetni a végtermékért. Anita Sarkeesian egyes videóiban megpróbálkozott "haladó" játékok ajánlásával, de jóformán egy darabbal sem vettek meg többet az ajánlott termékekből.

Mindez egyszerű tény, fekete-fehéren leolvasható statisztikai adat. Nade akkor honnan jön az a bizonyos "jó szórakozás"?

A progresszíveknek az okoz örömet és élvezetet, hogy elvehetik másoktól amit azok szeretnek. Az új Ghostbustersben nem az a libsi örömforrás, hogy be lehet ülni a moziba és csodás élmény, hanem a káröröm ahogy egy újabb kulturális ikont vettek el a konzervatívoktól. Az agymosott aktivistáknak az a buli, ha az ideológiai ellenfeleiket megfoszthatják azoktól az egyébként ártalmatlan dolgoktól, amiket azok szeretnek.

Ez, hölgyeim és uraim, színtiszta gyűlölet.

Az átlagos progresszív nem nézte meg a filmet és nem vette meg a játékot - azon szórakozik jól, hogy ismét sikerült egy övön aluli ütést bevinni a retkes konzervatívoknak, meg mindenkinek akit (a balosok szerint) a konzervativizmus képvisel: a férfiaknak, fehéreknek, heteróknak.

Az új Ghostbustersnek kétféle kritikája létezik: az őszinte fikázás és a gerinctelen dícséret. Talán nem meglepő, hogy a kétféle vélemény nem a moziban ülve alakul ki, hanem kizárólag az egyén pártállásától függ. A haladó baloldal (ismertebb nevükön a libsik, progresszívek, kultúrmarxisták) szerint a film csodálatos, a színésznők fantasztikusak, a humor sziporkázó, az egyetlen gond csak az, hogy a nézők nőgyűlölők. Mindenki más szerint a film egy rakás szar, vagy némi jóindulattal gyenge középszer, hármas alá. Mivel szerintem egy film élvezeti értékét nem a pártállásnak kellene meghatározni, ezért hajlamos vagyok a politikailag pártatlan nézősereg véleménye felé hajlani - már csak azért is, mert egészen biztos infóm van arról, hogy a legkevésbé sem nőgyűlölők. Folyamatosan jönnek ki filmek női főszereplőkkel, amiket senki nem utál úgy mint az új Szellemirtókat, így a gubanc nyilván nem a nőkkel van, hanem ezzel a filmmel. Amit én őszintén szólva nem láttam, és nem is fogok megnézni, mert nem őrültem meg. Nem csak a mozijegy árát sajnálnám ezektől a dilettánsoktól, de az időmet sem fogom ilyen hulladékra pazarolni.

Így igazából nem is a filmről szeretnék beszélni, hanem a sajtójáról, sőt, még inkább egy jóval tágabb jelenségről aminek a sajtó reakciói csak egy részét képezik. Manapság a balosok hajlamosak hülyének tettetni magukat, és úgy csinálni mintha nem értenék a világ történéseit. A szokásos forgatókönyvről már beszéltem a sci-fi irodalom és a képregényes szubkultúra kapcsán, de épp ezért lassan már a vakok szemét is kell hogy üsse a hasonlóság:

1. Adott egy műalkotás, franchise, szubkultúra, vagyis bármilyen művészeti/szórakoztatóipari termék vagy szerveződés. Ez önmagában politikailag és ideológiailag semleges, egyszerűen arra épül, hogy valakik szeretik az adott terméket/szerveződést, ezért önként fizetnek érte, csatlakoznak hozzá, stb. Példának okáért Batman havi rendszerességgel kiadott füzetkékben püföli a jegesembert vagy a szódás lovát, amiket sokan megvesznek, mert szórakoztatja őket; vagy mondjuk valaki filmet forgat arról, ahogy egy rakás jó nevű komikus vadul improvizál miközben rajzolt szellemeket hajszol. Ez alapvetően két dologról szól: az egyik az emberi kreativitás ünneplése, a másik pedig a pénz. A politika képbe sem kerül, hiszen miért is kerülne? A fizetőképes közönséget csak megosztja a szükségtelen ideológiai maszlag.

2. A politikában és közéletben már évtizedek óta zajló kultúrmarxista térnyerés eléri az adott terméket/szerveződést, és megkezdődik a transzformáció. A végcél mindig az, hogy a szóban forgó dolog a progresszív eszmék terjesztő bázisává változzon, hogy onnan kezdve ne hozzon létre semmi mást, kizárólag kultúrmarxista propagandát. Batman és a szódás lova le van tojva, csakúgy mint a fizető közönség szórakozása; denevérünk attól fogva minden egyes füzetkében arról beszél, hogy minden ami konzervatív az gonosz és rossz, a progresszivizmus pedig természetesen jó és üdvözítő. Aki nem hiszi az vizsgálja meg például azt a Thor képregényt, amiben a női Thor a feminizmusról papol miközben péppé veri a gonosz férfi fejét, vagy az új Amerika Kapitányt, amiben a náci vöröspofa a muzulmán bevándorlás ellen szónokol. Olyan ez, mint a vírusok klasszikus működése; ahogy a progresszív eszme megfertőz egy egészséges sejtet, áthangolja azt a saját maga reprodukálására.

A feminista térnyerés egyik kevésbé nyilvánvaló aspektusa a hagyományos maszkulinitás és a férfias értékek minden formájának üldözése, ócsárlása, eltüntetése, vagyis a helyettesítése feminizált, grrrl power üzenetekkel és karakterekkel. Nyilván születnek még manapság is olyan alkotások, amikben van maszkulinitás, de ezeket egyrészt folyamatosan támadják emiatt, másrészt az alkotók már automatikusan gyúrják hozzá a férfias jellegű megnyilvánulásokhoz a legalább egyenlő mértékű grrrl powert. Mintha a férfi igényekre figyelni, azokat kielégíteni nőellenes bűncselekmény lenne. Kizárólag a női igényekre koncentrálni természetesen a legkevésbé sem férfiellenes, sőt, ezt követeli az egyenlőség.

Az alkotásodban bikinis csajok röplabdáznak és/vagy nincs benne legalább 2 "erős női karakter"? Rohadt nőgyűlölő!

Manapság mindennek a nőket kell megszólítania (vagy minimum a nőket is, legalább egyenlő mértékben mint a férfiakat), ráadásul kizárólag a feministák által meghatározott módon, különben jön a bojkott, a lejárató kampány, a dunát rekesztő süket duma a nőgyűlöletről.

Viszont a balosok - jó szokásuk szerint - a szándékot süvöltve tagadják; miért is lenne bennük annyi gerinc, hogy kard-ki-kard, felnőtt emberek módjára nyíltan akarják rábeszélni a többséget az elveikre, ha egyszer sunyi módon hazudozással, manipulálással, fenyegetésekkel is lehet? Hívd fel a figyelmet arra, hogy a Ghostbusters filmben feminista okokból cserélték ki a férfiakat nőkre, máris megkapod, hogy hülye nőgyűlölő vagy, és nincs ott semmiféle "ok". A férfiak lecserélése nőkre véletlenszerű, ok nélkül érkezik a semmiből - egy rendező vagy producer kósza egyéni ötlete amiben nincs semmi feminizmus. Akkor is, ha szervezetten zajlik a Mad Max-től a Csillagok háborúján át a Szellemirtókig.

3. A népek persze érzik, hogy valami nincs rendben, de a túlnyomó többség egyfelől nem figyel eléggé, hogy pontosan lássa a lényeget, másfelől nem eléggé ügyes ahhoz, hogy precízen és értelmesen írja le azt youtube kommentekben vagy internetes fórumokon. Így keletkezik az, hogy az elégedetlen, a hobbijaiból kiforgatott átlagember odabiggyeszti a Szellemirtók trailer alá, hogy "nőkre cserélik a férfiakat? dislike!". A kretén balos sajtó erre persze azzal reagál, hogy hangosan sikítozik az egyre terjedő nőellenességen. Holott egyébként nem nehéz megérteni, hogy nem a nőkkel van baja senkinek, hanem a cserével. Ugyanaz a kommentelő negyedjére is ujjongva nézi végig a Nyolcadik utast, pedig annak is női főszereplője van... Semmi baja a nőkkel, csak nem tudja értelmesen szavakba önteni, hogy elege van a férfiellenes feminista nyomulásból, hogy sorra teszik tönkre a népszerű műveket a filléres grrrl power propaganda kedvéért, hogy mindenbe beleerőltetik a kisebbrendűségi komplexusos feministák kábítószerét: a férfiak háttérbe szorítását, hülyének ábrázolását, megalázását. A rajongóknak azzal van baja, hogy a férfiak szemmel látható ideológiai okokból szorulnak másodhegedűs, bukdácsoló idióta vagy gyökér főgonosz szerepekbe a mindentudó, mindenható nők mögött.

Röviden és tömören: a rajongóknak azzal van baja, hogy a szórakoztatóipar nagy része a progresszívek kezére került, akik szórakoztatás helyett propagandát gyártanak.

Az új Ghostbusters kapcsán például teljesen egyértelmű, hogy nem a közönség gyűlöli a nőket, hanem a készítők a férfiakat. Elég csak Paul Feig ámokfutását nyomon követni, vagy a színésznők interjúit, hogy ez nyilvánvalóvá váljon bárkinek. Az új Szellemirtók egy rakás férfigyűlöletre épült minden szinten, és mikor ez a rajongóknak nem tetszik, akkor a balosok nőgyűlöletről kezdenek okoskodni. Ideje, hogy ezt lassan a semleges tömegek is átlássák, mert a konzervatívoknak önmagukban nincs elég ereje visszatartani a progresszív nyomulást. Amíg ez meg nem történik addig számíthatunk a folyamatos mocsokáradatra, az egyre újabb filmekre, könyvekre, képregényekre, játékokra, amik mind a kultúrmarxista üzeneteket terjesztik a szórakoztatás egyre inkább kiüresedő máza mögé bújva. Nameg persze a sumák balos sajtóra, ami szerint az egyértelműen látható, nyíltan férfiellenes feminista hatások valójában nem is léteznek, csak a moziba járó emberek háromnegyede nőgyűlölő.

A Zindex címlapján fent van, hogy Hillary lett a demokrata párt elnökjelöltje, de az nem, hogy hogyan.

Egyrészt a demokrata jelöltválasztó ülés helyszínét kerítésekkel vették körül, mert Hillaryék féltek a nyilvánosságra került becstelenségek és csalások miatt feldühödött Sanders-támogatók tömegétől. Azok meg is érkeztek, néhányan át is másztak, állítólag a gázspray is előkerült - igazi jó libsi, progresszív móka volt.

Közben kiderült az is, hogy ki szivárogtatta ki az információkat a demokrata jelöltválasztáshoz kapcsolódó csalásokról; az illetőt két golyóval a hátában szállították kórházba, ahol meg is halt. Hajnalban, az utcán lőtték agyon, nem hiányzott sem a pénze, sem az iratai.

Amúgy az megvan, hogy a demokrata párt elnöke (aki egyben a jelöltválasztó bizottság elnöke is) az a nő, aki Obama ellen még Hillary kampányfőnöke volt? Az előző pártelnök, aki erről a posztról önként lemondott, most Hillary alelnök-jelöltje. Nyilván nincs itt semmi összefüggés, akik azt rebesgetik hogy Hillary a saját embere pártelnökségét az alelnökség ígéretével bundázta meg mind alusapkások.

Na mindegy, a lényeg az, hogy kínnal és keservvel, de Hillary végre elnökjelölt, és ehhez csak pártucat igen komoly bűntényt kellett végrehajtani, meg alig egy pár ember halt bele.

És ezek a "demokraták" mondják azt, hogy Trumptól félni kellene...

Az Athenaeum Kiadó szerint egyre kevesebb férfi olvas, ezért mozgalmat indítottak a visszacsábításukra. Az ötlet nem rossz, de van egy olyan érzésem, hogy nincsenek teljesen tisztában a helyzettel, vagy ha igen, akkor a szándékaik nem őszinték. A férfiak irodalom iránti rajongása részben azért van csökkenőben, mert az irodalom egésze (a művek, a könyvkiadás, a kritika, a díjak és kitüntetések, meg úgy általában az egész miliő, ami a témát körbeveszi) az utóbbi évtizedekben nem csak nőközpontú lett, de egyenesen férfiellenes. Példának okáért az Athenaeum vonatkozó felhívása is ilyen - ennek fényében nem igazán értem miért csodálkoznak a fogyatkozó olvasótáboron. Nézzük az elbocsátó szép üzenet sorait elemezve, hogy mit is kellene változtatniuk:

Készítsünk mémeket, ajánlókat, videókat, amelyek segítenek visszavezetni a férfiakat az olvasáshoz! hashtag: ‪#‎segitsdaferfit‬

Először is egy kissé lekezelő, vagyis megalázó dolog úgy állni a témához, mintha a férfiak hülyegyerekek lennének, akiket másoknak kell a helyes útra terelni. A nőknek nem annyira erőltetniük kellene a férfiakat az olvasás felé, mint inkább hagyni - a probléma bizonyos értelemben már így is a túlzott női jelenlét, és ezen egy ilyen akció nem fog segíteni. Ha egy férfi a modern irodalmat teljesen átfeminizálódott dolognak tartja, akkor a nők egyre erősebb részvétele csak még jobban el fogja távolítani a céltól.

(Mellesleg ez a modern hashtag-ezés annyira banális, hogy az már a szánalmasság határát súrolja.)

A nők 150 éve küzdenek a jog előtti egyenlőségért...

Bla, bla, bla, lóf*sz és esti fény. A férfiak többek között pont azért nem foglalkoznak a modern irodalommal, mert azt belengi ez az orrfacsaró feminista bűz. Nem tudom kinek az ötlete volt a férfiakat olvasásra biztató kampányt egy olyan felütéssel kezdeni, ami a férfiakat hibáztatja, fárasztja és undorítja, de én valahogy nem látom ebben a rációt. Hagyjuk a süket dumát a gonosz férfiakról akik elnyomják a nőket, s máris jobb kedvvel nyúl az ember a témához.

Az emancipációs (és egyéb gender) mozgalmak eredményeit, további céljait könyvtárnyi irodalom foglalja össze

Amit épelméjű ember nem olvas, úgyhogy remélem nem is erre gondoltatok a kampánnyal...

Tisztelet a nőknek, akik a többi nőért harcolnak!

A férfiakat is tisztelni kellene, ahelyett hogy ilyen ideológiai mocsokkal dobáljátok őket, és talán elkezdenének újra olvasni.

Az olvasás az elmúlt 25 évben elveszítette a férfiakat.

...aminek az egyik oka az, hogy egyre kevesebb anyag szólítja meg őket pozitívan - a maszkulin témák egyre inkább a perifériára szorulnak.

Az olvasás humanizál, fejleszti az empátiás képességet, háttérbe szorítja az agresszióra épülő magatartásmintákat.

Kilóg a lóláb, hogy az elsődleges cél a férfiak nevelése akar lenni. Hát miért nem hajlandóak az un-empatikus, agresszív szubhumánok rendben megnevelődni? Mintha eszükbe sem jutna azért ajánlani a férfiaknak az olvasást, hogy a férfiaknak jó legyen... Megzabolázni való vadembereknek látnak minket, akiknek feminizált olvasnivalót kellene fogyasztani, hogy magunk is feminizálódjunk.

Felhívást intézünk olvasóinkhoz, hogy ajánljanak olvasnivalót férfi ismerőseiknek itt a Facebookon #segitsdaferfit hashtaggel, készítsenek mémeket, amelyek a párok közös olvasását, az olvasás, férfiakra gyakorolt hatását jeleníti meg!

Pont az hiányzik a férfiaknak, hogy nyaggatással próbálják őket beleszégyeníteni az olvasásba. Köszi, nem kell a férfiakat "segíteni" - nem vagyunk sem hülyék, sem gyerekek. Ha azt akarjátok, hogy olvassunk, akkor legelőször is beszéljünk felnőtt emberek módjára, kölcsönös tisztelettel, és hagyjuk az ilyen gyerekes sületlenségeket.

Márai klasszikus mondata: Gondold meg, hogy csak az ember olvas.
Ma ez így érvényes: Gondold meg, hogy csak a nő olvas.

Ennek a felhangjairól inkább nem is kezdek értekezni.

És meggyőződésünk, hogy csak az olvasó nő az, aki segíteni tud abban, hogy ez megváltozzon.

Én pont az ellenkezőjéről vagyok meggyőződve: ahhoz, hogy a férfiak újra akarjanak olvasni, az iparágnak kell megváltozni töviről hegyire. Vegyük sorra, hogy mi tudna igazi javulást hozni:

0. Először egy általános jellegű probléma, amit meg kell oldani mielőtt a konkrétumokra térhetnénk: a könyvek minősége nagyot zuhant az utóbbi évtizedekben. 20-30 évvel ezelőtt jobbára csak azok írtak könyvet akik ezt hivatásuknak tekintették, s bár nyilván nem volt minden mű remek, a léc viszonylag magasra volt téve. Manapság már tele vannak a boltok szeméttel, 30-40 könyvet kell félredobni míg előbukkan alóluk egy olvasásra érdemes példány. Egyszerűen túl sok a könyv, és ez nem csak a túlzó lehetőségek bénító hatása miatt problémás, hanem mert az átlagembernek nincs se kedve, se türelme több időt fordítani egy jó könyv megtalálására, mint az olvasására. A könyvkiadók felelőssége lenne újra magasabbra tolni a lécet, mert amíg ez meg nem történik az emberek többsége nem fog bízni a boltokban látható könyvtengerben.

1. Ahhoz, hogy a fiúk olvasni akarjanak hagyni kell őket megszeretni a könyveket az iskolákban. Kevesebb kötelező olvasmány kell, és azok a fiúk számára legyenek maszkulin jellegűek, értelemszerűen a korosztályhoz igazítva. Ha minden fiú torkán lenyomják a két Lottit meg a Vörös és feketét, akkor sokkal többen fogják megutálni az olvasást, mint megszeretni. Emellett szükség lenne az egyéb szórakozási lehetőségek bizonyos mértékű háttérbe szorítására, mert amíg ott a tévé meg a számítógép, amik kevés figyelmet kérnek és azonnali izgalmat nyújtanak, addig a könyvek mindig hatalmas hátránnyal fognak indulni.

2. Az irodalomba hagyni kell visszatérni a férfiasságot, sőt, gondozni és bátorítani kell, hogy szárba szökkenjen. A férfiak és a nők nem egyformák, így hiába is erőltetik a nőies könyveket a férfiakra, soha nem fogják azokat tömegesen olvasni. Épp ideje leszámolni az olyan férfiellenes babonákkal, mint hogy a hagyományos maszkulinitás valami negatív dolog lenne, amit haladó korunknak kötelessége irtani. Az irodalommal foglalkozó körök álljanak le a férfiasság ostorozásával ill. a femininitás erőltetésével (lásd a fentebbi dumát empátiáról és agresszióról), s máris nem fogják úgy érezni a férfiak, hogy az egész hacacáré ellenük van.

3. Kezeljék az olvasó fiúkat, férfiakat tisztelettel, úgy akarják őket "segíteni" hogy az nekik legyen jó - ne a progresszív körök önfényezése legyen ahogy a saját csodálatosságuk bizonygatásaként erőlködnek a "mosdatlan tömegek" felemelésével. Nincs szükség a piszkálásra, a tolakodásra, a megszégyenítési kísérletekre. Csak annyi kell, hogy hagyják a férfiakat békében olvasni azt, amihez éppen kedvük van. Ha nincs kedvük, akkor kérdezni kell, érdeklődni, hogy mit olvasnának mégis, nem pedig megmondani nekik, hogy mit kellene tenniük.

A helyzet mindenesetre elég sötét, mert akivel nem szerettetik meg az olvasást fiatalon, az szinte sosem lesz igazi könyvmoly. A fiúkat az iskolákban kellene megfogni, felnőttként már sokkal nehezebb - az iskolarendszer viszont semmiféle hangsúlyt nem fektet arra, hogy a srácokkal megszerettesse az olvasást. Ledarálják a kötelezőket, amit a többség megnéz filmen vagy átfutja a rövidített verziót, megkapják rá a kegyelemkettest aztán el lehet felejteni a bohóckodást a következő kötelezőig. Álljon itt elrettentésül, hogy mivel is kínozzák a középiskolások első osztályát kötelező jelleggel:

Homérosz: Iliász (részletek)

Homérosz: Odüsszeia (részletek)

Szophoklész: Antigoné

Biblia (részletek)

Dante: Isteni színjáték (részletek)

Boccaccio: Dekameron (részletek)

Shakespeare: Rómeó és Júlia vagy Hamlet és egy vígjáték

Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem (részletek)

Moliére: Tartuffe

Veretes, jelentőségteljes világirodalmi alkotások, amiknek a felületes ismerete elvárható egy művelt embertől. Ugyanakkor alig van a listán olyan, amit egy 15 éves fiatal szeretne vagy élvezne olvasni. Futószalagon gyártjuk a félműveltség illúzióját teherként cipelő szerencsétleneket, akik a felsorolt 10 olvasmányból talán fel tudnak idézni összesen 5 gondolatfoszlányt huszonéves korukban - de nem azért mert magukévá tették a kultúrát, hanem mert annyi pislákol a hajdani magolásból, amit gyűlöltek. Mi értelme van ennek? Már azon kívül persze, hogy aki ezeket 15 évesen végigrágja az büntetésként fog gondolni az olvasásra amíg csak él...

...

A női olvasók magas számának van még egy sajátos oka: a pirospirulás körökben csak "női pornónak" csúfolt romantikus/erotikus könyváradat. A férfiak a hasonló igényeiket inkább vizuálisan élik ki, valódi pornóval, ami a nők többségét nem köti le ugyanolyan mértékben. Azt tudjuk, hogy a pornó milyen hatalmas biznisz, úgyhogy talán nem kell csodálkozni ha igazán sikeres a hasonló funkciót betöltő, nőknek szóló irodalom is. Ez mindig el fogja torzítani az olvasók nemi arányát, mivel az egyik legnagyobb forgalmú területként egyértelműen női monopólium.

...

Lehetne a férfiakat olvasásra buzdítani, csak nem így. Persze a kiadónak így is lehet némi extra bevétele, ha a felhíváson felbuzdult nők könyvet vásárolnak a pasijaiknak, csakhát ez azért mégsem ugyanaz az eredmény, mint amire papíron áhítoznak. Ha tényleg szeretnénk, hogy a férfiak újra olvassanak, talán azzal szerettessük meg velük a témát, ami valóban és ösztönösen érdekli őket - akkor is, ha az a modern kiadóknak és kritikusoknak esetleg túlságosan barbár vagy ódivatú.

Úgy tűnik a HVG pszichológiával foglalkozó részlege kizárólag értelmi fogyatékosokat alkalmaz, illetve olyan szélhámosokat akik azt hintik a népnek amit az hallani szeretne, legyen az bármekkora bárgyú baromság. Most éppen arról írnak cikket, hogy miért is harcolnak egymással a nők, s bár még csak 2 bekezdést olvastam el, máris annyi idiótaságot találtam, hogy muszáj reagálnom. Úgyhogy szokás szerint a cikk olvasása közben írom rá a reakciót, mondhatni "élőben". Előszóként még annyit, hogy a HVG-s kérdésre a válasz egyszerű: a nők azért harcolnak a nőkkel, mert a két nemnek külön hierarchiája, külön versenye van, ahol a másik nem kegyeiért értelemszerűen nem a másik nemmel kell megküzdeni, hanem az azonos nemű versenytársakkal. Kíváncsi vagyok eljut-e eddig a következtetésig a cikkíró szakmunkás, vagy inkább végig mellébeszéléssel és feminista hazugságokkal pusztítja az olvasók agysejtjeit.

Évszázadok óta klasszikus szerzők kedvelt témája a nemes férfibarátság, a férfiakra jellemző, hőstetteket ihlető csapatszellem és szolidaritás. Sokan, sokat írnak erről magasztos és emelkedett stílusban – általában férfiak.

Sejthetjük, hogy mire fog kilyukadni az író ha a nőkről szóló cikkében azonnal a férfiszapulás feminista elméleteit kezdi építgetni. Miért harcolnak a nők? Hát tudjátok az úgy van, hogy a gonosz férfiak... Nyilván minden a férfiak hibája - kíváncsian várom hogy a női cicaharc pontosan miért is.

A nőket bármiképpen méltató írások többsége is hosszú időn át „férfimunka” volt, így érthető, hogy a nőkkel kapcsolatos, férfiak által megfogalmazott és alaposan elterjedt társadalmi vélekedések még ma is mélyen gyökerezve élnek a gondolatainkban

Szegény nőket megfertőzte a férfiirodalom. A férfiak a nők méltatását(!!!) is csak azért nyomatták évszázadokon keresztül, hogy ártsanak vele. A rohadt elnyomói ravasz módon dícsérettel nyomták el a nőket.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy jelentős eltérés tapasztalható a férfibarátság és a nőbarátság társadalmi értékelése és megbecsültsége között. Ez a vélemény mostanában alakul át, s noha a folyamat már hosszú évtizedek óta zajlik, még mindig az átmenet korában élünk.

Vagyis a két különböző dolog valójában egyforma, csak a hülye emberiség kezeli őket különbözőképpen. A pórnép annyira hülye, az iskolarendszernek kell bemagyarázni a fejükbe, hogy a férfi és a nő totálisan azonos, vagyis a viselkedésük, vágyaik, természetük is teljesen megegyezne, ha a férfiak nem nyomnák el a nőket.

Az a kettős erkölcs, miszerint egy cselekedet elkövetőjének a nemétől függően ítél a közösség, a társadalom, más kettősségeket – magyarán: képmutatást – is okoz.

Itt kellene szociálpszichológusunknak visszaadni a diplomáját, mert ilyet még egy laikus sem írhat le komoly presztízsveszteség nélkül, nemhogy egy "szakértő". Amellett, hogy a nemek különbözősége miatt értelemszerűen más következményekkel járnak bizonyos cselekedetek, garantálom, hogy a nemfüggő ítéletekben maga a cikkíró is "bűnös" - például biztosan súlyosabban ítéli meg a családon belüli erőszakot, ha férfi követi el. Nincs abban semmi képmutatás, ha bizonyos tettek erkölcsi súlyát realisztikusan mérjük fel, ahelyett hogy egy külső ideológia szabályai szerint kényszeresen egyenlőnek tekintenénk őket.

Mert bizony nem az a nő a legkelendőbb, akinek a fánkján legszebbre pirul a szalag – hanem a legvonzóbb.

Mi köze ennek akár a témához, akár a mellékvágányhoz amin eddig haladtunk? Az, hogy a férfiak szeretnének szexuálisan vonzó párt találni, teljesen független úgy a nők közötti harctól, mint a nemek szerint különböző erkölcsi mércéktől. Cikkírónk összekeveri a lányok háztartási munkára tanításának meséit az erkölcsi mércékkel? Mi a frász?!

Nem az a lány tetszik a legtöbb fiúnak, aki a legjobb fizikadolgozatot írja – hanem a legcsinosabb.

Itt a modern feministák ordító hülyesége bukik ki, amivel nem értik a nemek különböző működését. Ugye míg egy pragmatikus, a jövőjére is gondoló nő nyilván tekintetbe veszi a párválasztásnál a férfi ambícióit és karrier-potenciálját (vagyis a jövőbeli egzisztenciáját előrejelző faktorokat), addig a férfiak tojnak a nők várható pénzkereső lehetőségeire. Ki találta ki azt a hülyeséget, hogy a férfiaknak kellene a nők fizikadolgozatára figyelni párválasztáskor?! Sejtésem szerint a csúnya nők, akik féltékenyek voltak a kelendőbb társaik szépségére. Tipikus eltévelyedett csúnyanői mentalitás, hogy "a férfiak márpedig szeressenek azért amit én előnyösnek látok magamban a többi nőhöz képest". Ez nem így működik, kedves Szvetelszky Zsuzsa - a férfiaknak az tetszik, ami tetszik nekik, és ezt nem lehet feminista agymosási kísérletekkel megváltoztatni.

Ute Ehrhardt német pszichológus e témát feldolgozó könyvének címével összefoglalva: a jó kislányoknak nem terem babér.

Ute kolléganő is láthatóan retardált, a "jóságnak" ugyanis semmi köze semmihez. A csúnya nők folyton kísérleteznek azzal, hogy a "jó" jelzőt a csúnyaság szinonímájaként használják, de nem fog menni. Be kellene fejezni a gyerekes hisztit, amiért nem találtok menő partnert - az élet által osztott lapokkal nem lehet vitázni, el kell őket fogadni, és abban megtalálni a boldogságot ami így is elérhető. Sokkal tiszteletreméltóbb az a csúnya nő, aki megtalálja a lelki nyugalmát egy hasonló kvalitású partner oldalán, mint akárhány diplomás liba akik könyveket és újságokat írnak tele felháborodásukban, amiért a férfiak nem őket találják vonzónak.

A fenti kettősség hatja át a kommunikációt és a versenyt is.

Kíváncsi vagyok miféle logikai összefüggést fog ténylegesen felállítani a "fenti kettősség" és a cicaharc között, mert nekem úgy tűnik hogy ezeknek semmi köze egymáshoz - cikkírónk csak félre akarja vezetni az olvasókat. A női rivalizálást valahogy rá akarja kenni a társadalomra, ami ugye patriarchális, vagyis voltaképpen minden a férfiak hibája. Hogy miért, vagyis milyen összefüggésekkel? Az a kutyát sem érdekli - elég ha leírja a hülyeségeit egymás utáni bekezdésekbe, és odabiggyeszti, hogy az egyik "áthatja" a másikat. Tipikus szemfényvesztő posztmodern műzsargon, az összefüggés látszatának keltése olyan kézzelfoghatatlan fogalmak használatával, mint az "áthatja".

A nők rivalizálásáról, egymás fúrásáról és szekálásáról lenyűgöző mennyiségű sztereotípia él és terjed a köztudatban, a médiában, és a művészet is előszeretettel ábrázolja ezt a jelenséget.

Vagyis a női cicaharc nem azért közismert dolog, mert gyakori jelenség és mindenki találkozott már vele, hanem mert a hülye (patriarchális) társadalom tele van (férfiak által gyártott) sztereotípiákkal. Aha. Tehát amikor Gizi a kiszemelt pasi előtt burkoltan lejárató megjegyzéseket tesz Julcsira, az nem azért van, mert szeretné ha a férfi figyelme inkább rá irányulna, hanem mert a köztudatban valamiféle sztereotípiák csinálnak valamit.

A kettősségnek, a társadalmi képmutatásnak sok tízezer évre visszanyúló gyökerei vannak, amelyek megmagyarázhatják, miért különbözik a férfiak és a nők versengése – és miért ítéljük meg azt eltérő módon.

A linkelt cikkben röviden annyi áll, hogy a két nem elsősorban a saját nemén belül irigykedik másokra; a nők inkább kinézetre, a férfiak viszont vagyonra. Ez voltaképpen köztudott dolog (milyen frankó hogy pármillió dollárért most már hivatalos papír is van erről!), de nem igazán értem hogy mitől lenne ez társadalmi képmutatás. A nők arra irigyek amivel pasit lehet fogni, a férfiak meg arra amivel nőt. Ez teljesen értelmes, logikus és kiszámítható dolog, nincs benne semmi "képmutatás" - legföljebb azok szemében, akik hülye módon rá akarják erőltetni az egyik nemre, hogy akarja ugyanazt amit a másik. Ha a férfi mást lát vonzónak a nőben, mint a nő a férfiban, az a félkegyelmű modern szociálpszichológusok szerint kettős mérce és képmutatás.

És miért is kellene azonosan megítélni a nemek nemen belüli harcait, ha egyszer különböznek? Már megint a hülyeségben gyökerező progresszív téveszmébe ütközünk, ami ránk akarja erőltetni a különböző dolgok azonos megítélését.

Már a szocializálódásban is alapvető a különbség. A nők kapcsolatokban szocializálódnak, míg a férfiak csapatban

Vagyis a különböző megítélés teljesen indokolt.

Eltérést figyelhetünk meg a versenyzés szocializációjában is. A férfiak legitim és objektív versenyekre szocializálódtak: az erő, az ügyesség, a gyorsaság mind-mind jól mérhető, és nem utolsósorban a csoport, a közösség szolgálatába állítható. Ezzel szemben a nők kettős versenyre szocializálódtak. Egyfelől a biológiai evolúció során azok a tulajdonságok bizonyultak kifizetődőnek, amelyekkel az utódaik számára a legelőnyösebb tulajdonságokkal bíró (legerősebb, legügyesebb, leggyorsabb) leendő apát meghódíthatták: a szépség, a kedvesség, a báj – a vonzerő.

Vagyis a különböző megítélés teljesen indokolt. Még szép, hogy máshogy nézünk egy nyilvános és objektív versenyre, ami a csoport érdekeit is szolgálja, mint két nő cicaharcára amiben lealacsonyító megjegyzésekkel akarják kevésbé kívánatossá alázni egymást a pasik szemében. Viszont ez nem azt jelenti, hogy a női verseny nem is létezik vagy nem legitim, hanem azt, hogy más síkokon zajlik (így másképp megítélni nem nőlenyomó férfigonoszság).

Mivel ezek igencsak szubjektív jellemzők, így nyerhetett teret az „összehasonlító kritika”: a vonzóbb egyedeket más tulajdonságaik becsmérlésével lehetett rosszabb színben feltüntetni.

...ami tipikus női sportág, a cicaharc egyik legelterjedtebb fegyvere, és egyben cikkírónk (nameg Ute Ehrhardt német pszichológus) vesszőparipája: miért nem kívánják a szemét pasik az "okos" nőket a csinosak helyett, akiknek nincs semmi egyéb pozitívuma a dekoratív külsőn kívül?! Az azért már jelent valamit, ha egy szociálpszichológus cikket ír valamiről és még a saját vonatkozó projekcióival sincs tisztában.

Nyilvános dicséret a ropogós pulykasültért, a hibátlan hímzésért vagy újabban a tanulmányi versenyen elért kiemelkedő eredményért jár.

A dícséretek mögötti hátsó szándék állandó feltételezése a számító természetű nők rosszhiszeműsége, semmi több. Egy férfi amikor valakit dícsér általában őszintén teszi, azért amit az illető letett az asztalra, és nincs a dícséretben semmilyen rejtett motiváció. A nők ezzel szemben képesek 2-3 réteget alátenni (vagy aláképzelni) bárminek, így a dícséreteik lehetnek bújtatott sértések, vagy vehetik annak egymáséit. Persze mindennek semmi köze a párválasztáshoz - egy férfi nem azért dícséri meg a pulykasültet, mert attól szexibbnek kezdte látni a nőt, hanem mert ízlett neki. Ez a két külön dolog csak a nők fejében keveredik össze - legalábbis azokéban, akik egy teljesen valótlan és fölösleges, viszont állandó és mindenható státuszharcban élnek nőtársaikkal, amiben egy sült dícsérete afféle pirospont a női szexuális versenyben. Ez az egész hülyeség 99%-ban csak a nők képzeletében létezik, és mégis képesek cikkezni róla, a férfiakra is rávetíteni az egészet, sőt, a nyakunkba varrni a felelősséget mindenért.

a valódi verseny a férfiakról szól: értük zajlik, közülük is a legjobbakért. Miközben a férfi státusát is emeli, ha minél több nő harcol érte – így hívja életre a nők rivalizálását a férfihierarchia.

Az nyilvánvaló, hogy a nők végső soron a férfiak kegyeiért versenyeznek (a férfiak meg a nőkéért). De mi az a sületlenség, hogy a nők rivalizálását a férfihierarchia hívja életre??? Mintha a szegény, ártatlan nők csak úgy üldögéltek volna a folyóparton cserszömörcét rágcsálva, mikoris arra ment a gonosz férfihierarchia, és egy ármányos varázslattal örök versengésre kényszerítette őket. Mintha nem lenne magától értetődő dolog evolúciós szempontból, hogy mindenki törekszik a legjobb elérhető partner megszerzésére, és ez a belülről jövő fajfenntartási ösztön szerves része, nem pedig valami kívülről erőltetett paradigma.

A nők számára a valódi versenyeken a részvétel sokáig (néhány kivételtől eltekintve) nem is jöhetett szóba

Na itt megint badarságot beszél szegény cikkírónk, amennyiben a feminista tévképzetek rabjaként kizárólag a férfiversenyt tekinti "valódi" versenynek. Ez ugyanaz a feminista babonaság, mint hogy anyának vagy háztartásbelinek lenni értéktelen dolog a férfimunkához képest. A feministák szemében a férfi a mérce, amihez mérik magukat, és ennek fényében érzik úgy, hogy csak akkor valakik, ha ugyanabban és legalább ugyanúgy teljesítenek, mint a férfiak. Ezért hisznek abban a badarságban is, hogy a nőket be kell erőszakolni a férfiversenybe, mert csak az a valódi. Kisebbrendűségi komplexus, feminizmus a te neved.

Gondoljuk végig: van egy férfiverseny, és van egy női, amiknek célja a saját nemen belüli "szexpiaci érték" felmérése. Erre jön egy mozgalom, és elkezdi hirdetni, hogy a nőknek át kellene menni a férfihierarchiába, és a férfiakkal versenyezni. Mintha a nők és férfiak vonzóságát ugyanazok a tényezők szabnák meg, s mint ha szükség lenne annak eldöntésére, hogy egy nő vonzóbb férfi-e mint egy férfi. Ennek az egésznek semmi értelme nincs, csak zavart kelt a hierarchiákban, és ezzel a párválasztás rendszerében. (Esetleg a leszbikusoknál működhet a dolog logikája, ami részben érthetővé teszi a feminista igyekezetet, de ezt itt és most ne részletezzük.)

mivel azonban a verseny evolúciós, biológiai és társadalmi igény is, a nők között sajátos belső verseny alakult ki

Tehát evolúciós és biológiai szemszögből a női verseny is teljesen valódi, amennyiben a lehető legjobb elérhető partnerért zajlik. Az más kérdés, hogy sok nő félreérti ennek a versenynek a szabályait, és azt hiszi, hogy azzal csíphet fel jobb partnert ha 1. beszáll a férfiversenybe (lásd az eggyel fentebbi bekezdést); 2. a férfiszempontok figyelmen kívül hagyása mellett valamiféle mesterséges műszempontok alapján harcol a többi nővel (pl. divat).

Vélt vagy valós férfielvárásoknak megfelelve küzdenek tehát egymással, kvázi a férfiak parancsára, s amikor egymás között vannak, akkor is érzik a hátukban a férfitekinteteket.

Na, erre már csak a klasszikussal tudok válaszolni: hülye vagy lányom, ülj le, egyes. A férfiak parancsára, mi?! A gonosz férfiak kényszerítik a nőket arra, hogy jó partnert akarjanak találni. Ha ez a szociálpszichológia hivatalos álláspontja akkor ideje porig rombolni az egyetemi tanszékeiket és behinteni a helyüket sóval. Nyilván nem azért akarja egy nő elmarni a romantikus vetélytársait, mert kell neki a közös célpont, hanem mert ezt parancsolta neki a gonosz patriarchátus. S még amikor négyszemközt vannak sem az ösztönös rivalizálás és ellenszenv miatt csípi két nő egymás szemét, hanem mert a patriarchátus mumusának láthatatlan keze mindenhová elér.

A nők egymás közötti versenye kemény férfikontroll alatt van – így hát ez nem is igazi verseny, hanem passzív agresszióval megvalósított manipuláció.

Péppé röhögöm magam, ahogy a passzív-agresszív manipuláció mestere a saját negatív viselkedését és tulajdonságait a férfiak kollektív nyakába akarja varrni passzív-agresszív manipulációval. Hát nyilván a férfiak kényszerítik a nőket arra, hogy közvetett és gerinctelen módszerekkel nyírják egymást - amit a férfiak máskülönben visszataszítónak találnak, amikor egyáltalán észreveszik (ami nem gyakori, ugyanis a legtöbb férfi nem olyan penge a társas kommunikáció finomságaiban mint a nők). Cikkírónk hiperpasszív női elméjében a saját vágya a jó partnerre nem is a sajátja, hanem a potenciális jó partnerek vonzósága által rákényszerített külső tényező. Egy menő pasi, anélkül hogy bármit is tenne, pusztán a saját menőségével passzívan kényszeríti a nőket az érte való harcra, aminek a szegény nők nem tudnak ellenállni - így a nők harca értelemszerűen a férfiak hibája. Ezek a rohadt patriarchák még akkor is nőelnyomók, ha nem is tudnak róla, nem is gondolnak ilyesmire, sőt, kifejezetten nem akarnak elnyomni senkit.

Verseny ugyanis az, ahol szabályok vannak – ebben a játékban, ebben a harcban nincsenek, sőt sokszor övön alulról indul a küzdelem.

Aha, és az hogy a nők aljas módon nyírják egymást nem a női természet sötét oldalára vet fényt, hanem a férfiak elnyomó természetére. Ha a férfiak nem kényszerítenék a nőket azzal hogy vonzóak, akkor a nők áldott és ártatlan kis báránykák lennének akiknek esze ágában sem lenne piszkálni egymást.

Az effajta rivalizálás felerősödik, és új színezetet nyer a modern munkahelyeken.

N+1-edik ok amiért a nőket kár volt feminista módra beerőszakolni a munkahelyekre. Mondani sem kell, hogy ez a cicaharc árt a termelékenységnek, vagy hogy belesodorhatja a már monogám kapcsolatban élő nőket egy munkahelyi főnökért folytatott harcba, aminek fődíja az előző család lerombolásával jár.

Így a nők közötti verseny tétje már nem csupán a párválasztás sikere – bár a munkahelyeken ez a szempont is jelen van –, hanem az előléptetés, a fizetésemelés, az elismerés is.

Ha egy nő előléptetést akar arra is a férfiak kényszerítik!!!

Na és persze a nők számára a párkeresés a munkahelyeken is szempont, de ha egy férfi kezdeményez az munkahelyi zaklatás, nyilván.

az összehasonlító kritika fúrássá lényegül át. Legelterjedtebb eszköze a kommunikáció, azon belül is a másik háta mögött terjesztett negatív információ: a rágalom, az intrika

...ami megintcsak nem azt mutatja, hogy a nők természetéhez passzoló harcmodor a közvetett, tagadható, passzív-agresszív, hanem hogy a patriarchátus olyasmire kényszeríti a nőket ami mindenkinek káros, a férfiaknak is, úgy egyénileg mint közösségileg.

Ennek a meccsnek nem a győzelem az eredménye, hanem a függés. Függés az elképzelésektől, amelyeket a férfiaknak tulajdonítunk: így érthető, hogy az alacsony önértékelésű nők rivalizálnak a legkártékonyabban.

LoL... A rohadt férfiak a szexuális vonzóságukkal függőségben tartják szegény nőket!

És nyilvánvaló, hogy a küzdelem már elszakadt a férfiak közvetlen vágyaitól, már önálló entitássá nőtte ki magát ami kizárólag a nők belügye, hiszen általuk is tudottan és beismerten olyan szempontok alapján zajlik, ami a férfiakat nem érdekli. Mi a tökömért kényszerítenék a férfiak a nőket, hogy olyan módon küzdjenek ami a férfiaknak érdektelen?!

Az alacsony önértékelésre vonatkozó meglátás passzol, csakhogy öngól, ugyanis nyilvánvalóan a csúnya nőket sújtja jobban, akiket ez az egész cikk ártatlan áldozatoknak kíván feltüntetni. A feministák, a HVG-s szociálpszichológusok, a német könyvírónők pontosan az alacsony önértékelés miatt érzik szükségesnek egyfolytában arról papolni, hogy a férfiaknak őket kellene kívánnia, nem pedig a csinos csajokat (akikre az említett csoportnak számtalan becsmérlő jelzője van).

Az a nő vesz részt ebben a harcban a legritkábban, aki nem hasonlítgatja magát másokhoz, hanem a saját értékeire koncentrál.

Értsd: a szép nők általában nem olyan kicsinyesek mint egyes csúnyák, mert nem érzik úgy hogy mások eltiprásával kellene érvényesülniük. Akinek a "saját érték" a jó fizikadoga, az viszont egy életen keresztül fog panaszkodni az üresfejű szépségek érvényesülése miatt.

Napjainkban a várható élettartam megnövekedése is bizonyára hatni fog a nők egymás közötti versengésének megváltozására, hiszen a menopauza csökkenti a nők közötti biológiai indíttatású rivalizálást.

Akkor mégsem a férfiak parancsa a dolog, hanem biológiai indíttatású? Nahát...

Megbújik a cikkben egy olyan nem rendesen kifejtett felhang, hogy a nők biológiai eredetű csatározása nemes és szép dolog lenne, csak a férfiak parancsára változott át aljas pletykálkodássá és burkolt sértegetéssé. Kíváncsi lennék a cikkíró hogyan képzeli el az eredeti női harcot - vajon milyen eszközökkel nyírták egymást a nők amíg a gonosz patriarchátus bele nem szólt a dologba? Nyíltan és őszintén megbeszélték, hogy ki a jobb, és automatikusan az nyerte el a férfi kegyeit? Hm. Ha magát a harcot az evolúció alakította ki, akkor logikusan az eszközeit is, nem? Vagyis a nők szimplán azokkal a fegyverekkel harcolnak, amiket a természet adott nekik, ez mindigis így volt, és semmi köze a nőelnyomáshoz. A nők azért cicaharcolnak, mert a természet erősen korlátozza számukra az akaratlagos megszépülést, és az ösztönviláguk még nem idomult hozzá a plasztikai sebészet lehetőségeihez.

A paleóval, atkins-el, ornish-al, mediterrán diétával, ésatöbbivel kapcsolatos végeláthatatlan vitával nem az a fő bajom, hogy unalmas (bár az), hanem hogy teljesen meddő és értelmetlen. Idióta dolog pártoskodni ebben a kérdésben, hit vagy elköteleződés alapján ragaszkodni egyes étrendekhez, és amennyire én is elkövettem ilyesmit a múltban, annyira szánom-bánom e bűnömet.

Az étrendekkel ugyanaz az alapvető probléma, ami a politikai pártokkal: egymástól független részterületeket próbálnak egyetlen egységbe erőltetni, mintha lenne valamilyen logikai összefüggés a nyugdíjkérdés és az autópályák, vagy a karfiol és a lazacpástétom között. Csomagban, egyszerre ajánlanak és tiltanak dolgokat, amiket a valóságban külön-külön lenne szükséges vizsgálni. A tökéletes diéta összeállítására egyetlen módszer létezik, mégpedig egyesével végigjárni minden élelmiszert és megvizsgálni, hogy az az átlagember szervezetében mit okoz. Hasznos-e vagy káros, netán fölösleges? Ez alapján fel lehet állítani egy elméleti optimális étrendet, amihez aztán hozzá lehet mérni minden már létező elképzelést, hogy mennyire voltak jók vagy rosszak.

Most persze hallom, hogy egyesek az örök hülyeséggel tiltakoznak, miszerint "mindenkinek más a jó". Ez egyáltalán nem igaz, mivel az emberi emésztőrendszer univerzális valami, amiben az egyéni eltérések jobbára apróak és csak finomhangolást igényelnek. Nincs ember akinek a cián tápláló és vitamindús, vagy akinek egyáltalán nincs szüksége fehérjére semmilyen formában. Mindannyian azonos biológiai öntőformából kerültünk ki, s bár vannak egyéni eltérések, ezek mint kivételek nem cáfolják a szabályt. Létezik az optimális diéta, ami az emberek 99%-ának jó, a maradék 1% meg kísérletezzen magának az egyedi gondjainak megfelelően.

Naszóval a tökéletes étrend úgy készül, hogy végignézzük a listát, mi jó és mi nem. Ezt én itt értelemszerűen nem fogom megtenni, nincs rá ezer oldalam és másfél évem. De hozzávetőleg így nézne ki a dolog:

Pisztráng: jó fehérje és minőségi zsírforrás, szénhidráttartalma elenyésző, nyomelemeket és vitaminokat X mennyiségben tartalmaz, allergén hatása nem ismert, emésztése könnyű, ésatöbbi, ésatöbbi - értékelés: fogyasztása erősen ajánlott.

Búza: glutént, lektint, és számtalan egyéb összetevőt tartalmaz amire a lakosság változó arányban érzékeny, hatásuk általánosságban véve erősen negatív. Vitamin- és nyomelemtartalma relatíve magas, de a növényi rostok bélrendszerben tapasztalt folyadék-felszívó hatása miatt a hasznosulás rossz hatásfokú. Szénhidráttartalma jelentős, vagyis a kalória/tápérték aránya igen rossz. Ésatöbbi, ésatöbbi. Értékelés: fogyasztása nem ajánlott.

Ha ez a lista megvan, akkor kész a tökéletes étrend. Ezután pedig már csak annyit kell tenni, hogy az eddig ismert diétákat összevetjük ezzel a képpel, és megkapjuk, hogy kinek volt (többé-kevésbé) igaza az elmúlt évtizedek nagy vitáiban. Persze a lényeg nem ez, mert hát kit érdekel hogy ki mit mondott 10-20 éve, de azért nem árt ha egy-két ego a helyére kerül. A lényeg az, hogy elkezdhetnénk végre jól táplálkozni. Mert ugyan magyarázza már meg valaki, hogy mi értelme összevetni a mediterrán diéta ideológiáját (a mediterrán területeken sokan egészségesek, tehát edd azt amit ők) a paleó ideológiájával (edd azt amit az utolsó egészséges ősöd evett)? Mindkettőben van fantázia, meg persze buktatók is, dehát ennek semmi jelentősége annak tükrében, hogy minden ideológia teljesen fölösleges, ha van egy tudományosan összeállított és igazolt étrendünk. Nincs szükség más vezérlő elvre, mint arra, hogy mi mit csinál az emberi szervezetben, és teljesen lényegtelen, hogy meddig élnek a japánok, hogy mit esznek a mediterrán, hogy egészségesek voltak-e az ősemberek. Önmagunk átverése ilyen külső (és jobbára fiktív) tényezők alapján szervezni az étrendünket, miközben csinálhatnánk olyasmit is aminek van értelme.

Namármost a helyzet az, hogy voltak ilyen próbálkozások, pl. Atkins is valami hasonlót akart megvalósítani, és viszonylag jó eredményeket ért el. Az étrendek nagy skáláján vannak amik egész közel járnak a tökéleteshez, és pragmatikus értelemben teljesen mindegy, hogy malacuk volt és ráhibáztak, szerencsésen választottak (amúgy fölösleges) vezérlő elvet, tudományosan kutattak, vagy bármilyen más úton jutottak közel a csúcshoz. A lényeg, hogy ezek az étrendek jobbak, mint a rosszabb étrendek, így a követésük is jobb eredményekre vezet. Itt a pártállás vagy az ideológia lényegtelen: a "hivatalosak" által mostanában ajánlott mediterrán étrend sok szempontból van olyan jó, mint a legnagyobb ellentábor, a paleó, mégpedig azért, mert igen nagy közöttük az átfedés. Persze ez leleplezi, hogy mekkora szemfényvesztés és szarpofozás az egész vita, hiszen a "hivatalosak" és az ellenfeleik még akkor is csépelik egymást, mikor az étrend amit követnek már gyakorlatilag azonos. A gond az, hogy ennek az ideológiai állóháborúnak az átlagemberek az áldozatai, akik egymásnak ellentmondó és érzelmektől túlfűtött üzeneteket látnak a médiában, így megnehezítve, hogy kikaparják a maguk gesztenyéjét. Ez a vita többet mérgezett a táplálkozástudomány megítélésén, mint a legrosszabb lehetséges étrend. Teljesen értelmetlen a különböző étrendek hatása helyett a vezérlő elveiket vitatni, divatnak vagy tudományellenes hóbortnak csúfolni őket. Ha én most létrehozok egy étrendet úgy, hogy dobókockával dobok minden egyes élelmiszerre, és csak azt ajánlom ami 4-es fölött van, az is lehet teljesen frankó, ha véletlenül pont ráhibázok az egészséges kajákra. Azután vitathatja a nagytudású szakértő a tévében, hogy a kockadobás nem tudományos - és akkor mi van? A légyölő galóca egészségtelen voltát nem cáfolja az, hogy én csak azért nem ajánlom mert 1-est dobtam rá a varázskockáimmal. Vagyis nem az a lényeg, hogy ki mit gondolt mikor összerakta a diétáját, hanem hogy az egyes elemek mennyire passzolnak az elméleti optimális étrendhez. Így aki azt képzeli, hogy a paleót "cáfolja" történelmi adatokkal vagy a kőkorszakra vonatkozó okfejtésekkel, az valamit erősen félreértett.

Összegzésképpen: a modern táplálkozási problémákat és betegségeket ismerve nem nehéz összerakni egy általános étrendet, ami a túlnyomó többség számára megváltó erővel hatna. Jóval kevesebb szénhidrát, gabonák és a tej csökkentése, mesterséges szir-szarok (mint a margarin és az édesítőszerek) és omega-6 túlsúlyos növényi olajok kizárása, stb. Nem azért, mert valami megmondóember szerint ez a királyság, hanem mert ezek okozzák a leggyakoribb táplálkozási eredetű problémákat az elhízástól az érrendszeri panaszokig. Aki nagyjából ezt ajánlgatja a tömegeknek, az jót tesz velük, függetlenül attól, hogy paleó, mediterrán, atkins, vagy kutyafüle néven teszi ezt. Aki nem ilyesmit ajánlgat a tömegeknek, vagy aki az előbbi csoportot félreértett okokból támadja, az rosszat tesz, függetlenül attól, hogy miben hisz vagy milyen tudományos fokozata van.

Tök hülyeség az étrendeket egészükben támadni vagy védeni, mintha minden egyes ajánlásuk igaz vagy hamis lenne. Nem az a kérdés, hogy a paleó tökéletes vagy sarlatánság, hanem hogy kell-e egyes részein finomítani, és ha igen akkor mit, hol, mennyit. Persze ugyanez a kérdés minden más étrend esetén is. Hacsaknem kizárólag forró salakot ajánl valami, akkor nem lehet teljesen rossz étrend, és amíg a tudományos alapokon álló optimális diéta el nem készül, addig semmire nem lehet azt mondani, hogy tökéletes.

Gyakran olvasom Szendi Gábor írásait, és többnyire egyetértek velük, mivel nem a presztízsféltő áltudományos őskövületek dumáját visszahangozza, hanem a saját eszét és gondosan felépített tudását használja a dolgok elemzésére. Legjobb példa erre a Boldogkőivel való közvetett sajtóvitájuk, amiben a fehérköpenyes megmondóember hasraesik a saját titulusától, Szendi meg egyszerűen felmossa vele a padlót. Éppen ezért furcsállom egy kicsit, hogy van egy olyan téma amiben még az ő véleménye is rongyosra nyűtt, alaptalan társadalmi sztereotípiákból táplálkozik - legalábbis ez az érzésem támadt annak kapcsán, amit az apák felelősségéről ír. (Nem kritizálom az egész cikket, csak ott szólok hozzá ahol nem értek egyet.)

A fogamzásgátlás megjelenésével a szex kockázatmentessé vált (...) A férfinek többé nem kellett a szexért házasodnia, (...) A megváltozott keretrendszerben egészen más személyiségű férfik és nők nőnek fel, akik merőben mást kezdenek gondolni házasságról, családról, gyermekvállalásról. A nők végre tanulni akarnak, a férfiak pedig egyre messzebbre szeretnék kitolni a legényélet végét, és szeretnék jó sokáig felelőtlenül élvezni az élet gyönyöreit.

Ez itt kezd úgy csengeni, mint az evolúciós pszichológiában gyökerező, a kollektív túlélést segítő, ugyanakkor objektíve hamis nőpozitív és férfinegatív néphit. A nő jó, a férfi rossz, ugye mind hallottuk már. A civilizáció fejlődése lehetővé tette a nők számára az önállósodást, amit korábban nem a férfiak elnyomó természete, hanem a technológia fejletlensége hátráltatott. A "végre tanulni akarnak" megfogalmazás kissé megtévesztő, hiszen legtöbbjüknek a tanulás akadály a státusz, az anyagi függetlenség felé vezető úton. Az absztrakt intellektuális kíváncsiság, a valóság megismerésére és megértésére irányuló vágy mindigis a férfiak sajátja volt, függetlenül az ostoba feminista elképzelésektől amik szerint a nők is ugyanolyanok lennének mint a férfiak, ha a férfiak nem nyomnák el őket.
A mérleg másik serpenyője sem teljesen kóser, ugyanis az is csak egy fáradt sztereotípia, hogy a férfiak többsége "fél az elköteleződéstől", és csak az ingyenszexért él. Persze, a buliközpontú 21. században szinte nincs olyan fiatal aki kezét-lábát törné a mihamarabbi családalapításért, de ez a nőkre pont ugyanannyira érvényes. Vagy talán valakinek olyan illúziója támadt, hogy a 20 körüli csajok kétségbeesetten keresik az apajelölteket, de nem találnak? Ez, amennyire a sajtóból meg lehet állapítani, inkább a 35 fölötti nők sportja.

A nő, mi mást tehet, kényszerűen alkalmazkodik a helyzethez.

Ez bizonyos egyedi esetekben lehet így, de társadalmilag pont fordított a helyzet. Ahogy Szendi pont ugyanebben a cikkben máshol meg is jegyzi, a férfiak alkalmazkodnak a női igényekhez, mivel máskülönben nem jutnak szexhez - így a megoldás kulcsa a nők kezében van. Nagy hiba tehetetlen áldozatoknak látni őket, főleg mivel ez turbózza fel a férfilélek nősegítő ösztöneit, amit a hölgyek köszönnek szépen és szemérmetlenül kihasználnak, nem csak egyénileg, de társadalmi méretekben is - lásd feminizmus.

Egy ideig egy nőnek ez nem is esik nehezére, hiszen a nők végre először a történelemben, tanulhatnak, és kiélhetik önmegvalósítási vágyaikat.

Bár ebben a szövegkörnyezetben a "tanulás" nem olyan jelentős kérdés, nekem mégis böki a szemem az ismételt szóba hozása. Régebben is tanultak a nők, rengeteg olyan dolgot ami szükséges és hasznos volt az életben maradásukhoz. Persze ezt általában nem iskolákban tették, hanem anyuci szoknyája mellett, de vegyük észre, hogy a férfiak túlnyomó többségére is pont ugyanilyen sors várt az apjuk mellett. A magasszintű iskolai tanulás kevesek kiváltsága volt, nem pedig olyasmi, ami a férfiaknak járt volna, a nőknek meg nem. Viszont az internet korában ideje lenne újraértelmezni, hogy mit is takar a tanulás iránti vágy, hiszen ma már autodidakta módon bárki megtanulhat bármit teljesen ingyen. Nők milliói élhetnének ezzel a lehetőséggel, böngészhetnék az elérhető anyagokat kvantumfizika, táplálkozás vagy evolúciós pszichológia terén - 99%-uk mégsem teszi, inkább a facebookon trécsel, plázákban szédeleg vagy szappanoperát néz. Ne tegyük a nőket túl magas piedesztálra, még megütik magukat amikor leesnek.

Ám amikor a biológiai óra jelez, hogy most már ideje volna a gyermekvállalásnak, a nő, ha körülnéz, csupa elköteleződni nem akaró korabeli férfit lát, akik élvezni akarják az életet, nem pedig terhek és felelősség alatt nyögni.

Ebben ugye implicite benne van, hogy a nők is buliznak amíg meg nem kondul a belső vészharang. A "hová tűntek az igazi férfiak?" jellegű akaratlan humoreszkek többnyire 40-hez közeli, vagy akár azon túli nők tollából származnak, akiknek jó 100 éve ilyen korukban már a nagymamaszerepre kellett gyúrni. Ebben a helyzetben viszont korántsem igaz, hogy a korukbeli férfiak éretlenek lennének - inkább az a gondjuk, hogy a hátuk közepére sem kívánják a kiöregedett, megkeseredett, az anyaság felé észvesztve rohanni kívánó nőket, akik egy párkapcsolatban semmit nem tudnak a férfi asztalára tenni. Teljesen normális dolog, ha egy férfi az elköteleződéshez olyan nőt keres, aki mellett egyenrangú partner lehet egy kölcsönös és őszinte érzelmi kapcsolatban, nem pedig egy eszköz amire a nő a hőn áhított szülés elérésének érdekében fanyalodik. Minden józan emberi számítás azt diktálja, hogy családot alapítani és gyermekeket nemzeni egy a huszas éveiben járó, érzelmileg stabil, erkölcseiben szilárd nővel érdemes. A helyzet az, hogy nem az igazi férfiak tűntek el, hanem ezek a nők. Garantálom, hogy férfiak hordái rohannának a házasságkötő termekbe, ha találnának ilyen nőket, akik a termékenységük és szépségük csúcsán lennének hajlandóak elköteleződni a férfi mellett.

Az éretlen fiatal férfiak (a 30 alatti korosztályról beszélünk) számának növekedését pedig az okozza, hogy a nők által felállított szexpiaci körülmények között a lazítást látják optimális stratégiának. Minek erőlködjenek, ha a jó nők túlnyomó többsége egészen a kapuzárási pánikig úgyis csak a Rócsildokra és Donhuánokra kíváncsi? A férfiak ~80%-ának az emancipált szexpiac nem azt jelenti, hogy dőzsölnek mint George Clooney amíg egy szupermodell be nem fogja őket, hanem 1. önkéntelen cölibátusban, vagy ahhoz közelítő körülmények között várják, hogy rájuk fanyalodjon egy vénlány akinek már nincs jobb választása; 2. kezdeti igényeiket erősen csökkentve próbálnak monogám kapcsolatra hajlandó nőt találni az olyanok között, akiknek a relatív szexpiaci értéke jóval kisebb a sajátjuknál. A férfiak négyötöde egyszerűen nem elég vonzó ahhoz, hogy a hipergám természetű attraktív nők figyelmét fel tudja kelteni. A jóképűek, a pénzesek nagyot kaszálnak, de a többség csak kallódik és sodródik, és nem azért mert ezt akarják, hanem mert reményük sincs bármi másra. S csak hogy teljesen egyértelmű legyen: ez nem az ő hibájuk. A monogám patriarchális rendben ők is hamar párt találtak volna, produktív dolgozók és felelősségteljes apák lennének. Jelen nőközpontú rendszerünkben ők az igazi vesztesek, de nem aláznám meg őket azzal, hogy áldozatoknak nevezem őket, ahogy a nők tennék hasonló szituban.

A 20. századi individualizmus terjedésével a válás is egyre könnyebbé vált, s ma már a házasságok fele válásba torkollik. Nem ritka a két-három gyermekes párok szétválása sem. Az élettársi kapcsolatok pedig még bomlékonyabbak. Olyan világot teremtettünk, amiben a férfi a legrosszabb tulajdonságait valósíthatja meg.

Na ez már teljesen torz elképzelés, a tipikus női férfiszapulás internalizált változata: a gonosz férfiak lelépnek a családjaikból, otthagyva szegény nőket ebek harmincadjára. A valóságban a válások többségét nők kezdeményezik, s még csak nem is azért, mert a férfi kibírhatatlan, hanem mert kiszeretnek belőle, és anélkül már nem is olyan vonzó dolog az elköteleződés, amire elméletileg annyira hajtottak a házasság előtt. Michelle Langley könyve a témában korszakalkotó (lenne, ha elegen olvasnák). A nők egyrészt a totális kontroll iránti vágyukkal, másrészt a férfi túlélőképességének folyamatos próbálgatásával (shit test) kikezdik a vonzalom alapjait, amit a férfi iránt éreznek, és ahol nincs szexuális vágy, ott hamarosan házasság sem lesz. Ráadásul a poligám hajlamú férfiak sokkal inkább tartanak szeretőt titokban, mint hogy szétrobbantsák a saját családjukat, ugyanakkor a hipergám nőknek mindig csak egy férfi kell, de az mindig az elérhető legvonzóbb - tehát ha van jobb jelentkező, akkor ők igenis inkább újítanak, a régi meg mehet a híd alá. A nők könnyebben köteleződnek el, de ez náluk felszínes dolog, és könnyen felbomlik; ezzel szemben a férfiak nehezebben köteleződnek el, de komolyabban gondolják.

A világ, amiben élünk, továbbra is erősen agymossa neveli a férfiakat az elköteleződés, a felelősségvállalás irányába - legalábbis az oktatási rendszer és a média errefelé hat, amit jóformán csak a kortársak esetleges különvéleménye ellensúlyoz. Ezzel szemben a nők fejét manapság már a bölcsőtől kezdve hülyeségekkel tömik, az aberrált feminista grrrl power eszményekkel: önállóság, férfias viselkedés, az arroganciáig menő versenyszellem (ami persze alig burkoltan a férfiakkal szembeni kisebbrendűségi komplexusból táplálkozik), ésatöbbi. Nem véletlen a kapcsolatok bomlékonysága, csakhogy ezt a női oldal okozza, nem a férfi.

Az élettársi kapcsolat olyan kompromisszum, amiben a nő lement a kapcsolati minimumig, ami viszont a férfinek az elköteleződés maximuma.

Ez megintcsak egy nőpozitív és férfinegatív fikció. Manapság a legtöbb nő 20-30 között tanulni akar és karriert építeni, amit esze ágában sincs "tönkretenni" egy gyerekvállalással. Éppen ezért megváltozott a kapcsolatok szerkezete is, mert míg régebben a nők pár évvel idősebb férfiakat kerestek a plusz státusz és egzisztencia miatt, addig mostanában inkább a kortársakat részesítik előnyben kényelem, társadalmi megszokás vagy nyers szexuális vonzalom okán. Lennének bőven 30-as férfiak akik szívesen elköteleződnének 20-as csajokkal, de jobbára a kutyának sem kellenek - a tipikus modern azonos korú kapcsolatokban pedig már mások a szabályok: a biológiai óra csörgéséig a nők nem akarnak elköteleződni, utána meg nem értik hogy a velük egykorú pasiknak mi a baja.

Az élettársi kapcsolat minden szempontból bizonyíthatóan hátrányt jelent, egyedül azt a célt szolgálja, hogy a férfi szabadnak érezhesse magát.

Ne varrjunk már mindent vakon a gonosz férfiak nyakába, illetve ne vitassuk el a nőktől az önrendelkezés képességét, ha kérhetném. Senki egyetlen nőt sem kényszerít élettársi kapcsolatra, ha nem vállalnák akkor nem lenne egy sem. Ami a világban jelen van, azt a nők pont ugyanannyira akarják mint a férfiak, még akkor is, ha ez valószínűtlennek tűnik, vagy homályosak az okai. Még a csiklócsonkítást is elsősorban nők csinálják más nőkkel, nem lehet mindenért a férfiakat okolni. Mintegy mellesleg: a nők szexuális hatalma sokkal nagyobb a férfiakénál, azt hiszem ezt nem kell magyaráznom senkinek aki egy kicsit is konyít az evolúciós pszichológiához, de pont emiatt a nyitott kapcsolatok sokkal több "szabadságot" adnak a nőknek mint a férfiaknak (a pár százaléknyi rocksztárt és filmszínészt kivéve, akikre vadásznak a nők). A szigorú monogámia elsősorban az átlagos férfiak érdekét szolgálja (és azon keresztül az egész társadalomét), míg azon mindennemű lazítás a nők és a piramis csúcsán tobzódó alfahímek számára előnyös. Még ha egy átlagférfi álmodozik is szabad szexről dögös csajokkal, a realitásérzéke azt diktálja, hogy jobb neki a partnerével kölcsönös hűségben, mint nyitott kapcsolatban lézengeni, hiszen a nője bármikor talál egy tucat kant aki szívesen elszórakoztatja, neki viszont véres verejtékkel jár becserkészni egy semmivel sem jobb nőt mint a sajátja.

Sok férfi bizonygatja, hogy a házasság "csak papír", de ha "csak papír", miért is ne lehetne aláírni?

(Félretéve, hogy manapság a nők sem akarnak házasodni...) Azért, mert azon a papíron az áll, hogy a férfi egy életre szerződik, a nő viszont csak addig amíg kedve van rá. A férfira az állam rákényszeríti, hogy a válás után is teljesítse a vállalt kötelezettségeit (gyerektartás és nőtartás formájában, illetve a vagyona megosztásával), de a nőre nem. Így minden házasság egy potenciális bomba, ami a férfi vesztét okozhatja. Talán alakítsuk vissza a házasságot egy kicsit korrektebb szerződésre, amilyen régen is volt, és akkor kisebb lesz a férfiak ellenállása.

az [élettársi] kapcsolatokban felnőtt gyerekek nélkülöznek a legtöbbet

Fogadni merek rá, hogy ez inkább az egyedülálló anyákra igaz, főleg az olyan élettársi kapcsolatokkal szemben ahol a gyermek biológiai szülei élnek együtt. Tágabb értelemben azt lehet mondani, hogy a gyerekeknek az egyedülálló anyjukkal a legrosszabb, függetlenül attól, hogy tartósan magányos, vagy más "pótapákat" próbál a csonka családba hozni. Persze e tekintetben a nők felelősségét szóba hozni tilos és életveszélyes.

Jó okunk van azt gondolni, hogy sok férfitől meglehetősen idegen a gyermekért vállalt felelősség gondolata.

Ez jobbára csak a fiatalokra igaz, illetve azokra akik a válással, vagyis a férfiak kisemmizésével és a családból való kihajításával járó rossz példát láttak a környezetükben (akár saját szüleiken). A férfiak többsége magától eljut oda, hogy szeretne megállapodni, csakhát ehhez nagyon nehezen talál megfelelő párt. Mire a nők biológiai órája elkezd csörömpölni addigra a férfiak feje lágya is benő, csakhogy, amint már többször is jeleztem, egy 35 körüli férfi nem olyan hülye, hogy egy 35 körüli nővel akarjon családot alapítani. Míg egy ilyen korú férfiban még simán benne van 20-30 év kemény munka a családért, addig egy ilyen korú nőben már rég nincs benne az, hogy könnyedén szül és felnevel 2-3 gyermeket.

Sok férfi gond nélkül lelép

Öööö, nem. Ez a kivétel - a szabály meg az, hogy a férfiak többségét akarata ellenére dobják ki a saját családjából. Statisztika.

Egyre több a diszfunkcionális család, s az ebben felnőtt fiúk megismétlik gyermekikkel saját sorsukat: nem vállalnak igazi, mély felelősséget a felnevelésükért és boldogulásukért.

Talán változtassunk úgy a társadalmon, hogy ne legyen divat eltaposni és kihajítani a férfiakat a házasságaikból, sőt, állítsuk vissza a férfiak és az apák tiszteletét úgy a közbeszédben, mint a médiában, és akkor talán nem lesz annyi diszfunkcionális család. Miért kellene a fiatal srácoknak hajtani a házasságra, ha mindenhonnan azt látják, hogy a férjek és apák bumfordiak, nevetségesek, szánalmasak, fölöslegesek, és voltaképpen csak nyűgöt jelentenek az egyedülálló anyából és a gyerekekből álló család nyakán? Amíg a kultúránk legismertebb családjai a Bundyk és a Simpsonok, addig ki az a hülye aki töri magát a férj- és apaszerepre?