Deansdale

Félreértések elkerülése végett: tévésorozatokról fogok beszélni, mert arra van kedvem. További tisztázásképpen azt is közölném, hogy tévém ugyan nincs, de netem az van, ezért belenézegetek pár izgalmasnak ígérkező sorozatba, többnyire angol eredetiben. Naszóval...

Zsibbad a fél agyam a hollywoodi kaptafáktól, amiket majd' minden sorozatba belegyömöszölnek. Nem is az apróságokon van a hangsúly, hanem az alapvető dolgokon, mint a műfaj, a mondanivaló. Annakidején, a Star Treknél formabontó újítás volt, hogy sci-fi sorozat létére társadalmi / szociális kérdéseket is boncolgatott. Mára már ettől sebes az összes farpofánk. Minden sorozatból ez ömlik a nyakunkba, kéretlenül és ügyetlenül, messze túlerőltetve.

Nézzünk pár példát. Mondjuk kezdjük a Csillagközi rombolóval (Battlestar Galactica), ami a femináci szellemű újragondolás miatt eleve sántán indult, de azért elboldogult valahogy. Űrcsaták, robotok, lövöldözés, izgalom, tragédia. Nézhető volt, igaz elsősorban mint "rágógumi a szemnek", de hát az sem feltétlenül megvetendő. Aztán az egész átment politikai kötélhúzásba. Mikor 3-6 epizódon keresztül semmi nem történt, csak a párezer fősre csökkent emberi faj demokratikus elnökválasztásának kampányproblémáit ecsetelték, azt mondtam: elmentek ti a büdös picsába. Ez nem sci-fi, hanem lófasz, és ha bármiféle politika érdekel akkor nézem inkább a híreket.

Némileg hasonló utat járt be a Totál szívás (Breaking Bad), ami elméletileg egy rákbeteg kémiatanár kábszergyártási kísérleteiről szóló pszicho-triller-akció-krimi-valami, de szinte azonnal átmegy családi melodrámába. Bocs, de marhára nem érdekel a selejtes személyiségű feleség és a fogyatékos gyerek nyávogása meg hisztije. Nem vagyok antiszociális, de egyszerűen semmi érdekeset vagy izgalmasat nem találok abban, hogy kitalált emberek a saját gigászi jellemhibáik okán elviselhetetlen személyiségük súlya alatt nyögve a kiutat mások szellemi-lelki kínzásában látják.

Ha már fogyatékos gyerekeknél tartunk, ettől szenved a Zöld íjász (Arrow) is. Értem én, hogy a szigetről hazakerült csávónak van családja, de muszáj nekem a tinilázadás karikatúrájába merevedett hülyegyerek világellenes hisztijét végignézni? Élőben sem érdekelne, még ha egy rokon csinálná is inkább rácsuknám az ajtót - ez lenne a "szórakozás" amit szabadidőmben nézek? Na ne fárasszanak. Tényleg ne.

(Íjászunknak van 2 másik hibája, amik az elviselhetetlenség határát súrolják. Az egyik, hogy anyucin és a rendőrbácsin kívül mindenki 22 éves, skatulyából kihúzott topmodell. Nem vagyok a femcsi esztétikaellenes baromságok híve, de azért mindennek van határa. A másik gond, hogy mintha spórolni akartak volna a színészekkel: mindenki legalább 5 szerepet ellát, mindenki mindenkinek a mindenkije, és egy ~8-10 főből álló körön belül zajlik a város teljes élete. A gyerekkori pajtás az ex-nővel kavar, és egyikőjük apja egyszemélyben a várost zsigerelő milliárdos hókuszpók és a szuperharcos szuperíjász főellenség, a másik papa meg a főhősünket üldöző rendőrcsoport vezetője - aminek másik "nevesített" tagja főhősünk volt iskolatársa, a 22 éves topmodell csajszi akivel mellesleg újra összejön. Nem túl tömör ez így egy kicsit? Ez legalább 10 "funkció" amit 3-4 emberbe sűrítettek. Minek? Attól tartottak, hogy ha több az ismeretlen arc, akkor nem tudjuk őket megjegyezni?)

A Dexter is ezen vérzett el (stílusos szóképpel élve): egy ideig izgalmas volt a gyilkosok és nyomozók versenyfutása, de mikor átment az egész két sérült személyiségű ember randizási fiaskóinak naplójába, inkább letettem az egészről.

A walking dead-et még nem volt szerencsém megtekinteni - nagyobbrészt pontosan azért, mert ugyanezt olvastam arról is. Hogy zombi-katasztrófasorozatnak indul, de hipp-hopp átmegy melodrámába, amiben a szereplők személyes zűrjei és lelki vergődései kerülnek a főszerepbe a címszereplők helyett.

A továbbiakat nem is fejtegetném, csak említésképpen: ebbe fulladt bele a Voyager, az újabb Csillagkapuk, a Heroes, részben a Lost, és ki tudja még mennyi sci-fi/fantasy/akció sorozat.

Félreértés ne essék: nem azzal van baj, ha egy sorozat a szereplők lelkivilágáról vagy interakcióiról szól. Baj azzal van, ha egy másról szóló sorozat váratlanul átvált erre. Amikor van jó sztori, lendületes cselekmény, de ezeket hirtelen félretesszük a melodráma kedvéért.

Ha már itt tartunk: hollywood átruccanhatna japánba leckéket venni történetmesélésből, eredetiségből. Egynémely anime - a maga látszólagos gyerekességében is - kenterbe veri a legújabb multicsilliárdos amcsi műremekeket minden létező szempont szerint. És nem valami elvont művészdologra gondolok, hanem arra, hogy a Naruto sztorija még a sokszázadik epizódnál is izgalmas, fordulatos, grandiózus; a karakterek még mindig fejlődnek és megújulnak; az akció látványos, részletgazdag, (többnyire) átgondolt; ésatöbbi. Szóval a hollywoodi szaroknak pont az ellentéte. A BS:G vagy a Dexter 15 epizódot képtelen volt túlélni anélkül hogy lesüllyedtek volna a Született feleslegek szellemi / művészi horizontjára, ahol a műsor összes mondanivalója kábé annyi, hogy Gizi jófej mert nem haragszik a Juditra akkor sem ha az flörtölni kezd Bélával. Fuck.

Kedves médiamágusok Los Angeles határában, ugyan szedjétek már össze magatokat, mert a teljesítményetek egy kollektív lófasz esti fénnyel. A Firefly-t kinyírtátok idő előtt, a Castle hullámzó teljesítményt nyújt (a legutóbbi 2 epizód mestermunka), a Person of Interest meg egymagában nem viszi el a vállán az egész iparágat. A Sherlock okésnak tűnt (nem ez a szar, össze ne keverd), de évadonként 3 epizóddal fél fogunkra sem elég, ráadásul nem is amcsi hanem angol. (Jól mutatja az angol-amerikai minőségi kontrasztot a kétféle feldolgozás különbözősége.)

Ideje lenne kicsit komolyabban venni az egészet, főleg sci-fi fronton, mert nemhogy a nézők elkényeztetéséről nem beszélhetünk, de kifejezetten éheztetve vannak. És szálljatok már le végre a folyamatos melodrámáról, mert végtelenül unalmas és fárasztó. Tudjuk, hogy ha egy sorozat sikeres, akkor addig kell ütni amíg meleg, tehát a végtelenségbe hosszabbítják a megrendeléseket, és ez árt a sztorinak... De ne az legyen az egyetlen sablonmegoldás, hogy az ilyen esetekben elfelejtjük az eredeti irányt és átmegyünk családi vagy társadalmi pszichoanalízisbe. Ahogyan azt is tudjuk, hogy több nő néz tévét, mint férfi, és a nők imádják a "lelkizést", a párkapcsolati szálakat. De azt is lehetne ésszel csinálni, mint például az említett Firefly-ban. Nem kell, hogy a pink lószar kiszorítsa a lényeget. Lehet díszként szórni is, mint capuccinora a kakaóport.

Barca szurkolóként meglehetősen kellemetlennek találom, hogy ha nyerünk az unalmas, ha kikapunk az idegesítő. A "világ legjobb csapata" (tényleg az) nem a világ legszebb játékát játssza, hanem szürke és kiszámítható. Persze hülyeség lenne bukást meg korszakvéget kiáltani, mint ahogy egyesek évek óta minden egyes vereségünk után azonnal. Apokalipszis nincs, de problémák azért vannak.

Nem tudom hogy én vagyok-e hülye, vagy a többség vak, de szerintem a Barcából részben kifakult az, amitől Barca volt. A győzelmeinket az okozza, hogy a játékosok egyéni kvalitásai messze felülmúlják az ellenfelekét (kivéve félmaréknyi európai topcsapatot). Viszont minden más tragikus - és emiatt buktuk el gyakorlatilag mindazt, amit az utóbbi 2-3 évben elbuktunk. A főbb gondok:

1. Nincs középcsatár. A barcát szokás úgy bemutatni, mint ami 4-3-3-at játszik, de ez valójában 4-6-0. Ha pályára is lép Villa - aki gyakorlatilag a teljes keret egyetlen igazi csatára - általában a szélre száműzik ahol szart sem ér, mert nem szélső. Lassan hörghurutot kapok amikor meccsenként tucatszor látom, hogy elmegy valaki szélen, és nem tud középre adni mert nincs kinek. Bazmeg.

2. Nincs kreativitás. Ez persze "a nagy hármas" mellett holdkóros hülyeségnek tűnik, de valahogy ők is beleszürkültek a sablonszerepükbe. Rövid passzok ide-oda, ritkábban egyérintős előrerohanások 2 ember részvételével - ennyi a repertoár 99%-a, amit lassan mindenki kiismer és már a Levante szintű csapatok is fel tudnak húzni ellene valamiféle védelmet. A góljaink többsége úgy esik, ha "véletlenül" sikerül valakit egy csatornába futtatni, a védelem mögé, de ezt az egyetlen tehenet nem lehet a végtelenségig fejni. Ha feláll középen 2-3 jó hátvéd, akkor a meccsenkénti kapura lövéseink számát szinte a nullára tudják redukálni. (Lásd az utóbbi hetek példáit.)

3. Képtelenek vagyunk alkalmazkodni bármilyen szituációhoz. 2-3 éve még oké volt, hogy megvan a saját stílusunk, és ezt erőltetve előbb-utóbb bedarálunk mindenkit, de elszállt fölöttünk az idő. Szembántóan képtelenek vagyunk reagálni bármilyen váratlan szituációra, például ha a Madrid vezetést szerez, akkor pontosan ugyanazt a szöszmötölést csináljuk mint addig, csak a játékosok rezdülésein érződik némi extra idegesség. Ez teljesen értelmetlen és zsákutca. Ennek az egykaptafásságnak a legszembeötlőbb jele, hogy szinte minden (és ezt szó szerint kell érteni, szinte minden) akciónkat ugyanúgy akarjuk vezetni:

Megvárjuk, míg mindenki feláll a szokott helyére, vagy legalábbis minimum 3-4 ember felveszi a "default" támadási pozíciókat. Ha lehetne is kontrázni, vagy ész nélkül rohanni, bármilyen hátvéd jelenlétének első jelére "beijedünk" és azonnal a fékre taposunk. Semmi váratlan csel, semmi kreativitás, semmi céltudatosság, semmi gólra törés. Aztán mikor felállt a támadósor, akkor elkezdődik a puhatolózás, hogy hol lehetne valakit lyukra tenni, de persze mivel nincs középcsatárunk, ezért meg kell várni míg valamelyik középpályás a 6 közül (vagyis 5 mert Busquets ebben nem játszik) veszi a bátorságot a 16-os közelébe merészkedni. Ekkor megpróbálják indítani, ami vagy bejön, vagy nem (mostanában sokkal inkább nem mint igen), de még ha helyzetbe is jut valaki, inkább megpróbálja a gólvonalig cselezni vagy passzolgatni a labdát ahelyett, hogy egyszerűen kapura küldené.

És ugyanezt csináljuk 3-0-ás vezetésnél meg 3-0-ás hátrányban is. Tra-gé-di-a.

Már az Inter ellen elbukott jómúltkori BL-menetelésnél is látszott, hogy képtelenek vagyunk érdemben lekezelni, ha hátrányba kerülünk. Minden más csapat ilyenkor rákapcsol, belehúz, megerőlteti magát - csak mi tili-tolizunk ugyanolyan értelmetlenül, mintha minden rendben lenne és nem épp a Real picsázna el minket, vagy a Milan verne ki a BL-ből. Hátrányba kerülés esetén illenék szerkezetet váltani, a passzokat és a futkosást gyorsabbra venni, és persze kicsit nagyobb számban az ellenfél kapuja elé koncentrálódni - amit nagyban akadályoz, hogy nincs csatárunk. Említettem már?

4. Messi a hírnevéből él, meg a tehetsége 20%-ából. Fáradt, szürke, monoton, azt a meccsenkénti 3 cselt is beleértve, ami egyébként látványos, de egyre kiszámíthatóbb. A kupazakón is levették a pályáról, ahogy Milánóban is, és nem kellett hozzá sok, csak áttanulmányozni három videót az unalomig ismert helyezkedéséről, mozgási irányairól és kedvenc cseleiről. Ennyiből egy valamirevaló védő mindent levág, és sajnos meg is tették. Túl nagy a teher Messin, mindenki tőle várja a csodát, és hiába a világ legnagyobb focistája, ha fix szerepkörbe szorítják (vagy megengedik hogy ezt csinálja, ha ezt szereti?), akkor levágják a szárnyait, és szánalmas látni a vergődését. Az ilyen meccseken, mint a tegnapi, az első félidőben lecserélném, mert lóf*szt sem ér az alibizése, illetve amit nyújtani tud a jólképzett védők gorillaszerű szorításában.

Mi lehet a megoldás?

1. Xavi, Iniesta és Messi menjen 3 hét szabadságra, lehetőleg úgy, hogy közben távolról se lássanak labdát. Fáradtak, szürkék, meccsenként 5-10 percre tudnak azon a szinten koncentrálni ahogy 50-60 percet kellene. Üdüljenek egyet Disneyland-ben, vigyék el az asszonyt valami trópusi szigetre, mindegy, csak szülessenek újjá, mert zombiként szart sem érnek. Aztán le kell ülni velük elbeszélgetni, hogy a rövidpasszos tiki-takának vége, illetve sürgősen és drasztikusan bővíteni kell, mert a jobb ellenfelek már röhögnek rajta. Szabadabb szerepeket kell adni nekik, illetve kényszeríteni rájuk: Messi időnként menjen vissza a régi helyére a jobbszélre, vagy át balra, vagy ácsorogjon 10 percig az ellenfél 11-es pontján, csak hogy a frászt hozza az értetlenkedő védőkre. Csináljon valami újat, mert a Totti-szerep a körmére égett. Nem érdekel, hogy ő akar lenni az "árnyékcsatár" a valós csatár hűlt helye mögött. A taktikát ne ő határozza meg, hanem az edző.

2. Fel kell gyorsítani a csapat játékát úgy a játékosokkal, mint a taktikával. Újra kell tanulni a gyors támadásvezetést, a kontrákat, a szélen elfutást és középre adást. Ezeket messze elhanyagoltuk, és most fizetjük az árát. Olyan játékosokat (is) kell játszatni, akik gyorsak és tetterősek, mint pl. Sanchez, Tello, meg ki tudja még kik a fiatal saját nevelésűek közül. Több teret kell hagyni ezen új emberek kreativitásának, nem kell őket másodhegedűs kiszolgáló szerepekbe szorítani a "nagy hármas" (persze főleg Messi) mögött. Sanchez ha formába lendülne a csapat legnagyobb ütőkártyája lehetne, amihez meg kell neki adni a bizalmat és a játéklehetőséget.

3. Középre csatárt, a szélre szélsőket. Messit a legfölső vonalból egy kicsit hátrébb hozni, hogy ne rajta legyen 2-3 hátvéd, hanem Villán - akkor talán újra bejönnek majd a cselei. Ha már a 4-3-3-ról papolunk és támadófociról, akkor csináljunk úgy, mintha. A mostani barca nem csak nem játszik támadófocit, de ha akarna se tudna. Türelemfocit játszanak alkalmankénti lyukra futtatással, ami nem ugyanaz.

4. Az egyetlen használt taktika helyett felépíteni újabbakat, amiket lehet használni ha pl. hátrányba kerülünk. Mindenesetre jó lenne, ha egy barca meccs - az összes! - nem úgy nézne ki, mintha tavalyelőtt felvettek volna 5 perc demóanyagot a középpályások passzolgatásáról, és azt kéne néznünk végtelenített szalagon. Változatosság, intenzitás, újdonságok, látványos játék - ezt várnám tőlük. Tegnap a Madrid ellen a második félidőre már Puyol vagy Piquet helyett Villával kellett volna kijönni, de az edző nem volt elég tökös, hogy ezt meglépje. Nincs változtatás - biztos megoldódik minden magától - hát nem oldódik meg.

5. A szabadrúgásokat ne Messi meg Xavi lövöldözze az égbe vagy a kapu mellé, mert ennek semmi értelme. Igen, igen, tudom, rúgnak néha szép gólokat, de sokkal több lehetőséget puskáznak el. Kellene némi fifika, trükközés, oldalra passz, kombinációk, bármi. Az ilyenek sokkal jobban passzolnának a csapat stílusához, mint az, hogy M és X felváltva lövik körbe a kaput. De ne úgy kombináljanak, mint a szögleteinknél, amikből alapvetően kétféle létezik: a kis szöglet amikor visszapasszírozzuk a labdát a középpályára, és kezdhetjük a default rövidpasszos építkezést mintha épp támadást vezetnénk, vagy ha középre ívelnek ami szinte teljesen értelmetlen mert százból egyszer van belőle valami. Hiába no, az ívelgetős-befejelős megoldás hosszú évek óta nem a Barca erőssége.

6. Félretenni a szent teheneket - valós, aktuális teljesítmény alapján ítélni. Lecserélni Messit, Xavit, Puyolt, bárkit, ha formán kívül játszik. És nem a 88. percben, hanem félidőben, vagy bármikor. Akár kihagyni a kezdőből, lefelejteni a kispadról, külön edzésmunkára küldeni, vagy szabadságra. Messi is csak ember, és még ha tiszteletben is tartják, figyeljen oda az edző az emberi korlátaira.

7. Kitalálni valami motivációt (Guardiola talán ebben volt kiemelkedő, ha már taktikában nem is). Ha a csapat egy hazai classico-ra is unatkozva kocog fel, akkor lehúzhatjuk a rolót. Olyan embereket kell játszatni, akik még éhesek a sikerre (itt megint képbe jön Sanchez és a fiatalok). Meg kellene szabadulni az olyan játékosoktól, akik már csak jobbhíján vannak a pályán, mint Dani Alves.

7. b) El kellene adni legalább egy középpályást, mert annyira sokan vannak, hogy néhányan mindenképpen meccshiánnyal fognak küzdeni, aminek semmi értelme. Szerintem Fabregas a pótkerék, akire nincs igazi szükség, de Pedro is többet árt mint használ már hónapok óta (őt esetleg ki lehetne próbálni középcsatárként, hátha). Persze mindkettőnek van szép múltja meg jó pillanatai, de ez ide kevés, főleg úgy, hogy az egyébként ígéretesebb Sanchez és Tello padozik miattuk. A védekező középpályások közül is kaphatna valaki elbocsájtó szép üzenetet - Busquets és Mascerano mellé plusz egy Song totál fölösleges. A kispadunkból kijönne két másik világszínvonalú középpálya, amitől dülledhetne a mellünk a büszkeségtől, de szívesebben nézném őket jó formában játszani valahol máshol, mint nálunk reménykedni abban hogy legalább a kispadra odaférnek.

8. Az "univerzális" és nem-egészen-világszínvonalú játékosok vásárlását abba kellene hagyni. Song és Adriano éppolyan fölösleges volt, mint kicsit korábban Mascerano. Mindegyikük képes többé-kevésbé hátvédet játszani, de bezzeg egy igazi középhátvédünk nincs Puyol vagy Piquet pótlására, ha épp sérültek. Oké, persze, tudom én hogy időnként marha jól jöttek a csapatnak, de ha helyettük konkrét posztra igazoltunk volna valakiket akkor jobban jártunk volna. Aki "több helyen is bevethető" az általában sehol sem igazán penge, aminek az élő szobra Adriano. Bal- és jobbhátvéd, középpályás - épp csak egyik pozícióban sem tudja hozni a barca-szintet. Nem véletlen, hogy csak akkor játszik, ha valami gebasz van. Mascerano volt az egyetlen, aki ebből a szerepből valamelyest ki tudott nőni, a többiek sérülésekor fontos elemévé vált a csapatnak - de most ő is padozik, mert sehol nincs saját helye. Ha az ilyen kvázi-fölösleges játékosok közül 1-2-t eladnánk, és beütne valami sérüléshullám, még mindig ott vannak a fiatalok, mint Bartra, Thiago, stb. Ki tudja mekkora ászok lennének, ha kapnának elég lehetőséget bizonyítani és fejlődni?

+1 bónusz pont: A balerináskodást célzottan csökkenteni kellene. A kupameccsen legalább féltucat ordító műesést produkáltunk, aminek semmi értelme, és még akkor is keserű ízt hagynak a rajongók szájában, ha véletlenül beválnak és segítenek az eredmény elérésében. Szerintem a barca nem egy olyan csapat, aminek műesésekre van szüksége a győzelemhez. Inkább kicsit több küzdeni akarás kellene...

A csapattal igazából nincs alapvető gond, az edzőkkel van problémánk. Őszintén szólva ezeket a hibákat részben már Guardiola is elkövette, vagy épp ő maga honosította meg. Nem lehet azt mondani, hogy az új vezetés a hibás, mert csak továbbvitték amit kézhez kaptak. De ez így nem működik, szükség van a szellemi megújulásra, mert a játék már nem látványos, és sajnos nem is annyira eredményes. A bajnokságot vezetjük, de az igazi topcsapatok már közel sem rettegnek tőlünk annyira, mint 1-2 éve. Sajnos joggal. A rajongók véleménye megoszlik, de pl. szerintem az igazi érdekesség a BL és a királykupa megnyerése, mert ott azért mégiscsak élesebb a verseny és töményebb az izgalom. Pont ezeket bebukni, és a bajnokságot megnyerni szerintem intő jel: a másodvonalat mi verjük a legbiztosabban, de az első vonal utolért, és lehagy minket, ha nem kapunk észbe.

A nagy koponyák ideákról beszélgetnek, a közepesek történésekről, a sekélyesek emberekről.

- Eleanor Roosevelt

A Zindex szöveges közvetítést ad a Pistorius-ügyről. A magánvéleményem szerint az történt, hogy a lábatlan futó felébredt hajnal 4-kor arra, hogy valaki a lakásban matat, és lepuffantotta. Úgy sejtem a saját lábatlansága miatt még kevésbé érezte magát biztonságban, mint egy átlagos ember. Az amcsi közhangulat meg amúgyis "kedvez" az előbb lő, aztán kérdez mentalitásnak.

A bíróság azt mondja valószínűleg előre megfontolt szándékkal ölte meg a barátnőjét. Erre valójában csak egy dolgot kérdeznék: ki az a hülye, aki előre megfontolt szándékkal úgy öl meg bárkit, hogy semmilyen kibúvója nincs és egyértelmű hogy ő a gyilkos? Ha én akarnék hidegre tenni valakit, biztosan nem a saját lakásomon tenném, hogy zokogva várjam a rendőröket meg a bilincset.

Ja, ennek semmi köze semmihez, csak megírtam ezt a gondolatot.

Újabb fejezet az egészségügy csodáiból: Elsunnyogják a kórházak a félregyógyszerezést.

Amerikai kutatók mintegy 840 000 önként jelentett téves gyógyszerezést vettek szemügyre, az 1999 és 2005 közötti időszakra vonatkozó adatokat 537 amerikai kórházból gyűjtötték be. A felmérés szerint a betegek vagy családjuk alig két százalékát értesítik a kórházak.

Ez mindent elmond, nem? Évente 120.000 olyan eset, amire az alanyok rájöttek, és be is jelentették a kutatóknak. Mi van azokkal, akik nem jelentkeztek a felmérésbe, illetve azokkal akik nem is tudják, hogy félrekezelték őket??? Utóbbiak tábora igencsak széles lehet, ha a fentebbi idézet második mondatát is figyelembe vesszük. A legkevésbé sem elképzelhetetlen, hogy évente 1 millió embernek adnak be tévesen gyógyszereket az USA-ban. Persze a cikkben olvashatjuk, hogy ez általában nem ártalmas, és csak egészen kevesen szoktak belehalni... Évente 15-16 ember. Szóval minden rendben. Már ha nem gondolunk bele, hogy mi van ha az ilyen elhalálozásoknak is csak a 2%-át ismerik be hivatalosan (ha nem még kevesebbet).

(...) aki a felmérést vezette, elmondta, hogy a kórházak téves gyógyszerezési gyakorlata, illetve az esetek elhallgatásának magas aránya nem lepte őket, hiszen a szakirodalom már korábban is cikkezett a jelenségről.

Sajnos a szakirodalom nem jut el a nagyközönséghez. Vagy ha igen, akkor a többség átsiklik felette.

Ilyet se csináltam még, de a Skyfall annyira szar volt, hogy muszáj valahol levezetnem az idegzsábát. Az imént fejeztem be a filmnézést, de ahogy egyre többet gondolkodok, úgy látom egyre gyatrábbnak ezt a halom szart.

Vigyázat, spoilerek! Keményen, az összes fordulattal és a végcsattanóval együtt.

Kezdjük a pozitívumokkal, mert azokat jóval könnyebb lesz felsorolni... Az egész film egyetlen valódi pirospontja a klasszikus Aston Martin újrahasznosítása, amit ráadásul a Bond-dallamok felcsendülése kísér (amiért járna a buksisiomgatás, ha az idióták fel nem robbantanák azt a gyönyörű autót 10 perccel később). A színészi munka többségében oké, a képek és a hangok rendben voltak - olyan apró dolgoktól eltekintve, mint hogy a skót télben a színészek párálló lehellete mintha számítógéppel lenne rajzolva, amire mi a f*szom szükség volt??? Kábé ennyi, lássuk a tragédiát.

Három nagy problémám van a filmmel: a forgatókönyvírók alibiztek; nem volt benne semmi "Bond"; a franchise megújulása egy kalap szarnak ígérkezik.

1. Mi a túró ez a katyvasz? Kezdjük a legdurvább kib*szással, ami tulképp az egész filmet bedönti: az MI6 központjában felállított szuperbiztos cellában raboskodik főgonoszunk, és a néző már jóelőre azon rágja a körmét, hogy vajon hogyan fog ebből kiszabadulni... Rejteget valami titokzatost az ánuszában? (Erre még visszatérünk. Sajnos.) Külső segítők ragadják el? A szeme mögé beépített lézerrel vágja át az üvegkalitkát? Nem, egyik sem nyert. Hiába is tippelgetnénk, a valódi megoldás az, hogy a forgatókönyvírók nem tudtak kitalálni semmi okosat, ezért nem mutatják meg, hogy hogyan szabadul ki. Bond megtalálja a levert őröket, mi meg baszódjunk meg egy dupla whisky társaságában, a filmkészítők szíves ajánlásával. Ennél nagyobb elb*szást nehéz elképzelnem egy ilyen filmben. Mintha a forgatókönyvírók nyíltan és férfiatlanul bevallanák, hogy ezt elkúrták, tehetetlenek, töketlenek, és nem tudták továbbírni a jelenetet, ezért egy vágással túltették magukat a problémán. Itt mégis mi fog történni? Nem tudom, ugorjunk 5 percet és folytassuk mintha mi sem történt volna...

(...feltételezhetjük, hogy talán a számítógépes program segítette a kijutásban, aminek annyi értelme van, mintha a csillagkapus Asgard-ok teleportálták volna ki. A világ legnagyobb hackerét egy olyan cellában őriznék, aminek a zárja számítógépes hálózatról távvezérelhető? Egyáltalán minek olyan cellazár, ami távolról manipulálható? Jó hogy külön weblapot nem csinálnak neki. És ez persze még mindig nem magyarázza, hogy a felfegyverzett őröket hogyan intézte el Szilvánk, akiket ráadásul kvázi előre figyelmeztet, hogy mindjárt ki fog szabadulni, tehát nyugodtan rászegezhetik pisztolyaikat...)

Node közel sem ez az egyetlen bond gond. A sztori tele van olyan lyukakkal, amiken át vígan meg lehetne tekinteni más filmeket. Például Bond két lőtt sebbel (amikből az egyik nagy erejű és nagy kaliberű mesterlövész puskából származik [amiből a csaj az első mellétrafálás után valamiért elfelejt még egyszer tüzelni, broáf]) nyolcvanezer métert zuhan a (cseppet sem sablonos) híd alatti folyóba, és se a hulláját nem keresteti az MI6, se azt nem tudjuk meg, hogy hogyan élte túl mégis. Nekem úgy rémlik, hogy a hídról a Dunába ugrók még kifejezett odakoncentrálás mellett is rendszeresen töréseket szenvednek - James két lyukkal a mellkasában egy mega-hátast simán leporol a válláról és elsétál. Vagy ott van az a szitu, mikor a film másik végén James apánk teljes utcai ruházatban(!) lékbe esik, a jég alatt dulakodik 10-15 percet, aztán természetesen kiszabadul (miért, mire számítottál?!), ami oké - a hitetlenkedés felfüggesztése, ahogy filmes körökben emlegetik. Nade hogy közvetlenül ezután a főgonosz után szambázik, és nemhogy nem fagy halálra, s még csak nem is didereg(!!), de hogy nem is vizes(!!!), az bazmeg kriminális. De ezek csak apróságok, nézzünk valami nagyobbat. Mondjuk az egész sztorit. Ami ugye kissé sablonos. Közel sem először látok olyasmit, hogy ellopnak egy szupertitkos és szuperveszélyes ügynöklistát (pl. M:I). Az is sokadik hatványú deja vu, hogy a csúnya gonosz előre eltervezi, hogy elfogattatja magát és így a tűz közelébe kerülve végrehajtja grandiózus gonoszságait - csakhogy ez a Skyfallban totálisan, teljesen, abszolút értelmetlen. És hihetetlen. Főhőseink megnyúlt tésztaképpel konstatálják, hogy a főgonosz direkt akarta elkapatni magát, és az én arcom is a köldökömig omlik, mert frankón semmi oka nem volt a főgonosznak, hogy ezt tegye. Nem ért el vele semmit, nem volt kihagyhatatlan része a tervének. Mert mi volt a terv? Kinyírni Bond főnökét. Aki éppen egy nyilvános bizottság előtt ad számot az MI6 problémáiról. Nem tudom látja-e mindenki a buktatót, miszerint ahhoz, hogy a fényes nappali nyílt utcáról az őröket lelőve besétáljon a nyilvános meghallgatásra és ott golyót röpítsen "M" fejébe (ahogy kvázi meg is teszi!), semmi de semmi szükség nincs arra, hogy előtte elfogassa magát és aztán mágikusan kiszabadulva nagy üldözési jelenetek sorával kússzon-másszon el a célszemélyhez. És ha már az üldözési jelenetnél tartunk, a metró- és egyéb szervíz-alagutak labirintusában jóelőre elhelyezett bombával is elmehetnek a forgatókönyvírók a jó büdös picsába, mert nincs olyan lángelme a világon aki évekre előre megtervezi, hogy Bond majd pont ott és akkor fogja utolérni, amikor ő mászik fölfelé azon a létrán, és természetesen pont ott fog megállni beszélgetést kezdeményezni, ahol elegánsan a fejére lehet hajítani egy metrószerelvényt (ami természetesen másodpercre pontosan akkor érkezik, amikor bemondják a végszót). No, Mr. Bond. I expect you to die...

Nade térjünk rá a második legnagyobb gondra, ami a főgonosz. Aki buzi. Mit szépítsük, erről van szó. Oké, értem én, hogy követni kell a trendeket, meg a polkorrekt vizsgálóbizottság is csak akkor adja a pecsétet, ha megvannak a strigulák minden neoliberális rubrikában - de azért remélem sürgősen benő az ezért az atrocitásért felelős hígagyúak segglyuka. Mert tudjátok feleim... Elfogadok én bármit, amennyiben van értelme és funkciója a film belső struktúrájának, történetének és kohéziójának szempontjából. De ennek nincs. Hókuszpókunk azért buzi, mert polgárpukkasztó ahogy a megkötözött Bond arcát cirógatja és combját markolássza, de a ferde hajlam se ez előtt, se ez után nem játszik semmilyen szerepet a filmben, tehát tökéletesen öncélú és oda nem illő. Ja, arra viszont pont jó, hogy a főgonosz viselkedését és stílusát gagyi és sablonos buzi-szterotípiákkal lehessen fűszerezni, amikre megintcsak igen nagy szükség volt, hiszen enélkül a történet üres lenne és eladhatatlan. Viszont sokat dob az izgalmakon, hogy az utóbbi évek legdurvább főellensége, aki nemcsak Bondot kapja el fél kézzel, de az egész titkosszolgálatot is kedvére csicskáztatja - félelmetes mint állat, érted -, úgy néz ki mint Terry Black egy romantikus film nézése közben, ahogy bármelyik pillanatban spontán elsírhatja magát.

Aztán ott van még egy szekérderék apróság. A számítástechnikai mambó-dzsambók ("ilyen védelmi programot csak hatan tudnak írni a világon"), a retardált karakterek (az éjszaka leple alatt zseblámpával menekülni, hogy a hülye is észrevegye őket akár kilométerekről is?!), a tolakodó reklám ("Mik voltak ezek? VW bogarak, azt hiszem"), a vörösingesek és a birodalmi rohamosztagosok célzási képességeinek több évtizedes kliséi, a vasúti kocsiban békésen olvasgató emberek akiknek nem tűnik fel, hogy közvetlenül a fejük felett lövöldözés zajlik, nameg helyenként Bond is egy ügynökhöz méltatlanul logikátlanul cselekszik (egy bérgyilkost akar elkapni, de azért direkt megvárja míg az kinyírja a célpontját), ésatöbbi, ésatöbbi.

2. Mitől Bond egy mozi? Bond-kocsik, Bond-kütyük és Bond-lányok - akiknek meghódításához kell a Bond-sárm. Mind a négy téren drabálisan szűkmarkúak voltak a filmkészítők. Az Aston még hagyján, bár egyetlen útra használják ~10 perc erejéig, plusz James lekaszál 3 muksót a beépített géppuskával, aztán kaput. Bond-kütyük? Lófasz. Kap egy pisztolyt, ami csak az ő markában sül el (...köh-köh...), aminek semmi értelme az égegyadta világon, azon kívül, hogy a forgatókönyvírók nyilván megírtak egy jelenetet ahol azzal akarják lelőni Bondot. (Dredd utánérzés, de a Pengében is láttuk már, meg legalább féltucat más helyen.) Ezen kívül van egy jeladója, ami bekapcsolásra... jelt ad. Itt visszautalnék az első pontra, ilyen gagyi minimalisztikus forgatókönyvírást rég nem láttam: csak az szerepel a történetben aminek muszáj szerepelnie, illetve ami szerepel annak rendre megvan az egyszeri felhasználási lehetősége, amikor pont arra a cuccra van szükség, de nagyon, mert semmi más nem húzná ki a csávából. Ez tré. A felejtés bére c. filmben tökéletesen érthető volt, hogy egy borítékban talál a csákó egy rakás értelmetlen holmit, ami egyszercsak mind fontos lesz és életmentő - de jövőbelátás nélkül ez bullshit, a forgatókönyvírók lustasága és töketlensége.

Szóval a kocsival megtesznek egy utat A-ból B-be és kampec, a "kütyük" egy pisztoly és egy rádió, mi van még? A Bond-lány. Hát, itt is a szokásos szint alá lőttek, nem is kicsit. A nő tök értelmetlenül kerül a képbe és gyengén imitálja a fém fatálat; a "Bond-sárm" kimerül abban, hogy Daniel Craig rezzenetlenül mered egyenesen előre pár percig; aztán gyors dugás és csapó, a nőt egy vállrándítással kinyírják és még csak azt se nézi senki, hogy hova esik a hullája. Bazmeg! Funkciótlan, értelmetlen, és még csak nem is igazán szexi, ami pedig az elvárások békasegge.

Ezt a filmet simán el lehetne adni egy n+1-edik noname B-vonalas akciófilmnek, mert a neveken kívül jóformán semmiben nem ragaszkodik a franchise-hoz. Oké, elhangzik a minimálkötelező "Bond. James Bond.", de pl. a martini rázva-nemkeverve már kimaradt, csak utalás esik rá. Amiktől egy Bond-film különbözik a 12-egy-tucat akciómoziktól, olyat ez a műalkotás legföljebb nyomokban tartalmazott, mint mogyorót és egyéb magvakat.

3. A béna sztori kézenfogva átvezet minket azon, hogy lecserélik az egész stábot, mert egyrészt mindenki kiöregedett, másrészt decens és gerinces színészek manapság már úgysem élhetnek meg akciófilmekben. Ennek szellemében az új gárda egy rakás nyápic, mitugrász, tenyérbe mászó pofájú tinédzser, akik körülbelül annyira hitelesek a szerepeikben, mint ha random válogatták volna őket egy józsefvárosi óvodából. Az új Q-ra jobb ha nem is pazarlom a jobb sorsra érdemes szitokszavakat, "Pénzfillér" asszonyság (argh) pedig agyonlövi Bondot, és ezen elévődgetnek az egész filmen át, persze több helyen jelezve, hogy a polkorrekt strigula néger nőnk azért felveszi a versenyt James Bonddal keménytökűségben. Hová is lennénk a grrrl power nélkül...?!

Ez Q? Lófaszt! Ez Q:

Ja, az egyetlen valamirevaló beszólás a filmben a rövidéltű Bondlány szájából hangzik el, aki az egyszer nem a feminista ikont adja, hanem James alá a lovat, és egyszerűen csak odamondja amit kell. Némileg levon a jelenet értékéből, hogy teljesen irracionális, dehát ez legyen a legkisebb baj - egy Bond-filmben az már igazán megszokott, hogy flört vagy sárm nélkül is kazalszám dőlnek James fegyverébe a nők...

Teszkó gazdaságos akciófilmnek talán nem lenne annyira rossz a Skyfall, de Bondnak egyértelműen kevés. Sokkal több potenciál volt benne, mint amennyit kihoztak belőle. A forgatókönyvet odaadhatták volna egy tökös (vagy legalább épelméjű) fazonnak, aki tűzzel-vassal kiirtotta volna belőle az ocsmány polkorrekt muszájstrigulákat, a hozzájuk kötődő klisés nyögvenyelést, nameg a történetben rendszeresen felbukkanó logikátlanságokat... És akár még jó film is lehetett volna.

Egy 8.000 oltatlan gyermeket az általános népességhez (vagyis az oltottakhoz) hasonlító német tanulmány szerint az oltott gyermekek szinte minden létező betegséget és rendellenességet nagyjából kétszer gyakrabban kapnak el, mint az oltatlanok. Az adatok szerint az oltott gyerekeknek 2,5-szer nagyobb esélyük van migrénre, allergiákra és autizmusra, 5-szörös asztmára, és 8-szoros esélyük hiperaktivitásra.

Más források arról beszélnek, hogy bár az USA világelső az oltásokban (26 adagnyit osztanak ki fejenként még az első szülinap előtt), az 1 éves kor előtt bekövetkező gyermekhalálozások tekintetében egy 34 országból álló lista utolsó (=legrosszabb) helyén áll, többek között Kubát is udvariasan maga elé engedve.

...ami egyébként nem is csoda, tekintve, hogy az oltások rendszerint a következő hozzáadott anyagokat tartalmazzák az amerikai egészségügyi minisztérium szerint: alumínium, higany, formaldehid, ésatöbbi.

Azt ugye minden tisztességes érzésű liberális ember kívülről fújja, hogy vannak ezek a tökkelütött paranoiások, akik szerint a world trade center lerombolása "belső meló" volt. Micsoda hülyeség, normális ember ilyesmibe bele sem gondol - annak ellenére, hogy a BBC élő riportjában az időeltolódást elszámolva már azelőtt a harmadik toronyház leomlásáról beszéltek, hogy az megtörtént. Tudjuk, ez az az épület ami jó 3 utcányira állt a 2 toronytól és nem csapódott bele semmi, de mégis leomlott... Illetve nem biztos, hogy tudunk róla, mert a hivatalos hírekben meglehetősen keveset foglalkoztak vele.

Sebaj.

Volt most legutóbb ez a Sandy Hook lövöldözés, ami szintén hatalmas tragédia. 26 áldozat, többségében iskolás korú kisgyermek... Még szép, hogy változtatni kell az amerikai alkotmányon. Persze most is jön a "konspirátorok" hada, és az idióták olyan mondvacsinált apróságokon akadnak fenn, mint hogy egy kiszivárgott vágatlan médiafelvételen az egyik "áldozat" "apja" vigyorogva mondja, hogy kezdhetik a felvételt, és aztán "átszellemül" az interjú erejéig; vagy hogy az áldozatok családjainak megsegítésére létrehozott alapítvány weboldalát 3 nappal a lövöldözés előtt regisztrálták; vagy hogy az első napon még több elkövetőről beszéltek, akik közül legalább egyet egy erdőbe űztek és ott akartak elfogni - de aztán ez a sztori eltűnt, szó sem esik a továbbiakban ilyesmiről. Emellett nem készült egyetlen kép sem a lövöldözés helyszínéről vagy áldozatairól, és a biztonsági kamerák felvételeit sem látta soha senki. Dehát ezek mind csak véletlen egybeesések, félreértések, apróságok.

A Férfihangon süllyedt el a kommentek között egy érdekesebb, amit szerintem érdemes megmenteni az utókornak. Íme, kissé bővítve, vágva és tupírozva:

Érdekes polkorrekt világban élünk, ami mintha be akarná tiltani a nemtetszést. A “slutshaming”-en van kiakadva a fél internet, hogy az micsoda szörnyűség – mármint a ledér nők lenézése, a nemtetszés kifejezése. Merthogy "neki joga van megélni a szexualitását". Hát persze! Hogy a túróba ne lenne?!?! De nekem meg jogom van azt gondolni az ő megélt szexualitásáról, amit csak akarok, és ha egyeseknek nem tetszik, hogy én a ledér nőkről X vagy Y véleménnyel vagyok, akkor nyalhatnak követ vagy rághatnak hangyát, de ne akarják az én véleményemet cenzúrázni.

Érdekes neoliberális fordulat állt be a világban, mert régen szabad volt a vélemény, de sok dolgot nem illett megtenni – most meg bármit megtehetsz, de elítélő véleményed nem lehet semmiről. Ezzel sikerült elérni, hogy nincsenek standardok, normák, vagy morál – minden mocsok gát nélkül ömlik a nyakunkba, nekünk meg muszáj tűrni, mert elítélni tilos. Az nem polkorrekt, ha neked nem tetszenek a kurvák, tudod… Épp ezért manapság egyetlen “ellenség” létezik csak, akit el kell nyomni minden erővel: az az ember, akinek negatív véleménye merészel lenni az erkölcstelenségről – vagyis az erkölcsös ember akinek nem tetszik a züllés, a romlás, a fertő. Lásd: melegfelvonulás. Szexshopos bőrszerkóban, lila boával a nyílt utcán a Biblia megdugását imitálni szabad, ez ellen tiltakozni tilos. Hajrá neoliberalizmus :)

Így változtak szép lassan a dolgok a saját kiforgatott ellentétükké:

1. Kezdetben vala a "polgári erkölcs", egy rögzített (többségében keresztényi) értékrend, ami szerint létezik olyan dolog ami szép, jó és értékes, de létezik olyan is, ami csúnya, rossz és értéktelen. És ennek megfelelően a jót támogatni kell, a rosszat kigyomlálni. Aztán jött a neoliberalizmus első sugara, a tolerancia. Ugyan már ne üldözzük szerencsétleneket, akik nem tudnak (vagy nem akarnak) a hagyományos értékrendbe beilleszkedni, elvégre ők is emberek, lehet hogy valami nyomós okuk van amiért kilógnak a sorból. Példának okáért szerencsétlen nem tehet arról, ha meleg, épp ezért csúnya dolog ha üldözzük őt. Oké. (Aztán ez a védelem a melegekről "kiterjesztődött" a bűnözőkre és mindenféle társadalomellenes elemekre, akik viszont tehettek a saját sorsukról, dehát na.)

2. A következő lépés az értékrend megtorpedózása: Kimondhatjuk, hogy a hagyományos értékrend hibás volt, hamis, hiszen most kiderült, hogy minden egyenlő: meleg a heteróval, buta az okossal, tapló a művelttel, nemes a nemtelennel, bűnöző a rendőrrel. Nincsenek is értékek, mindenki a saját sorsának kovácsa.

3. A harmadik lépés az eredeti rend fejreállítása: Mivel elfogadtuk, hogy a meleg is ugyanolyan ember, mint a hetero, és senkinek semmi oka ferdén nézni rá, ezért aki mégis kifogásolja, azzal valamilyen probléma van. Az kirekesztő, másokat üldöző gonosz ember. "Rossznak" lenni teljesen normális, ugyanakkor ezt kifogásolni tilos. Senkivel semmilyen probléma nincs, nem is lehet, hisz egy értékrend-mentes világban minden egyformán elfogadott - kivéve a rosszallást, mert az "kirekesztő". Tehát egyetlen dolog van amit üldözni és irtani kell: az ember aki megőrzött valamennyit a hagyományos értékekből. Mindent el kell pusztítani ami jó, értékes vagy szép, mert létével diszkriminálja a csúnyákat, rosszakat és értékteleneket.