Időről időre szóba kerülnek ezek a témák, általában abban a kontextusban, hogy idejön egy náci és elkezdi szidni az anyámat, amiért én nem vagyok náci. Érvekre szinte sosem hallgatnak, de a középső nevem Sziszifusz, imádom a lehetetlen feladatokat, megpróbálom logikus és értelmes magyarázatokkal szembehugyozni a szelet.

Kezdjük mondjuk Hitlerrel: voltak jó gondolatai, voltak nagyon rossz gondolatai, és ezek összekeveredtek egy vállalhatatlan masszává. Például amit a művészetről vezetett elő - vagyis hogy őrizzük meg valódi művészetnek, ne cseréljük le értékromboló posztmodern álentellektüell néphülyítésre – önmagában nem lenne rossz, de összekapcsolódott azzal, hogy a náci rezsim a „nem megfelelő” műveket az állam erejével pusztította, üldözte, és nem ritkán a művészeket is deportálták, ami nyilvánvalóan elfogadhatatlan. Nem akarok olyan világban élni, ahol az állam mondja meg, hogy mi a helyes művészet, és aki nem olyat űz azt likvidálja – még ha történetesen olyan természet is lennék, aki elnézi az állami atrocitásokat amíg csak az ellenfeleit érik, akkor sem bízom abban, hogy az egymást követő államfők a végtelenségig „jól” fognak élni ezzel a hatalommal. Ha a következő zsarnoknak speciel nem tetszik Michelangelo, akkor az megy a tűzre, viszont a debil unokaöccse szobraihoz muszáj tapsolni - na engem az ilyesmiből hagyjanak ki, inkább elfogadom, hogy vannak múzeumok ahol a „művészek” széklete van kiállítva, a fogyatékos közönség pedig üdvrivalg hozzá. Nem érdekel az ostobaságuk, vagy legalábbis kevésbé zavar, mint ha nekem tiltanának valamit vagy engem köteleznének valamire.

Hitlert nem tartom a világmindenség főgonoszának, nem gondolom hogy amit ő mondott az szükségszerűen rossz, főleg nem csak azért, mert a modern libsik ezt elvárnák tőlem. Ugyanakkor viszont orbitális baromnak tartom a legfőbb hibája miatt: bár azt helyesen felismerte, hogy van párszáz zsidó, aki az országát jobbról-balról szivatja, erre a létező legretardáltabb választ adta, és ahelyett hogy ezeket az oligarchákat törvényi erővel kipicsázta volna az országából, elkezdte a mezei, névtelen zsidók százezreit vegzálni teljesen fölöslegesen, mintha azok bármit is tehetnének a rócsildok és rokkefellerek üzelmeiről. Ha a végeredményt nézzük a stratéga szemével, akkor Hitler a világtörténelem legnagyobb kudarca, hiszen a céljaiból nem ért el semmit (a zsidó elit egyetlen tagját sem sikerült eltennie láb alól), viszont tisztes-rendes német emberek millióit sikerült lemészároltatnia a kretén háborújában. Sőt, a zsidó elit egyfelől jócskán megszedte magát a II. VH közben, másfelől (a holokausztozás képében) egy évszázadra elegendő muníciót kaptak a szórványaikat befogadó nemzetek (köztük Magyarország) szívatására - tehát Hitler a zsidó elit szempontjából az Isten által küldött legszentebb angyal, annyi jót tett velük amennyit 10 Mózes sem tudott volna. Sajnálatos módon manapság is vannak olyan szerencsétlen húgyagyúak, akik a globalista elit problémáját Hitlerhez hasonlóan a zsidó közemberek lemészárlásával akarják megoldani, és képtelenek felismerni, hogy ez már a példaképüknek sem jött be. Számomra Hitler semmiféle szempontból nem tűnik követendőnek, a cselekedetei nyomán semmi jó nem keletkezett a világban, csak mérhetetlen nyomor és szenvedés, plusz az ideológiai ellenfelei megerősödése, amit azóta is nyögünk.

Hitler személyét félretéve nézzük a náci ideológiát, na azzal vajon mi bajom lehet? Hát először is az, hogy a nemzetiszocializmus szocialista, én meg kapitalista vagyok. A szocializmus és rokonai soha sehol nem tudtak semmi épkézláb dolgot alkotni a világon, egy nagyon egyszerű oknál fogva: az embereket a munkára motiválni kell valamivel, a szocializmus pedig legföljebb valamilyen büntetés kilátásba helyezésével tudja ezt megoldani (közveszélyes munkakerülésért elvisz a rendőr), aminek elkerülhetetlen eredménye a munkahelyi morál elhalálozása, a tengés-lengés, alibizés, amikből pedig egyenesen következik a gazdasági stagnálás, visszaesés. Ezt egyetlen balos rendszer sem tudta még elkerülni, jelenleg Venezuelán nézhetjük végig valós időben, ahogy ebbe a problémába fullad. A nemzetiszocialista rend is ide jutott volna, ha van elég ideje végigvinni az elképzeléseit – a kezdeti gazdasági fellendülés, ami Hitler felemelkedése idején volt tapasztalható, a nacionalizmusból és egy mesterségesen gerjesztett hurráoptimizmusból fakadt, ami aztán menetrendszerűen kipukkant, mikor a háborúval túlterhelték. A II. VH hiányában ez pár évet csúszott volna, de amikor rájönnek az emberek, hogy mindegy mennyit dolgoznak, úgyis csak népautó (volkswagen) van, hamar letört volna a lelkesedésük. A nácizmussal pontosan az volt a baj, mint minden más balos rendszerrel: a kapitalizmussal szemben nem a polgárokra bízta, hogy azok boldoguljanak ahogy szeretnének, hanem felülről, a párt szavával akarta irányítani a gazdaságot, a társadalmat. Erőszakos, autoriter, totalitárius rémuralom volt e szavak mindenféle értelmében, amiben hosszú távon semmiképpen sem jó élni, még a kivételezett árja kasztnak sem, mivel elvette az emberek önrendelkezését, a Hitler elképzeléseit megvalósító gépezet fogaskerekeivé degradált mindenkit.

Utólag visszanézve a legnagyobb baj a nácizmussal, hogy a nacionalizmus gondolatát összekötötte a fajgyűlöletével és a népirtáséval, ezzel mérhetetlen károkat okozva a nacionalizmus ügyének. Ma mindenki, aki szereti a nemzetét, meg kell küzdjön ezzel a beteg náci örökséggel – olyan ez, mint egy nyakunkba kötött malomkő. A nácikat és a II. VH-t nevetségesen könnyű volt arra felhasználni, hogy az iskolai nevelés során egész generációkat tegyenek gyanakvóvá a hazaszeretettel szemben, akik azóta „beérve” mint libsi européer megmondóemberek tolják a süket dumát, miszerint a magyarság csak babona, a nemzet hülyeség, az ország pedig mindössze azokat jelenti, akik éppen itt tartózkodnak, és egy szuahéli migráns is pontosan ugyanolyan jó magyar, mint Julcsa néni a szomszédból. Sőt, jobb, mert őt nem terheli a náci múlt. (Ami egyébként Julcsa nénit sem, de ezt próbáld meg a libsi hülyegyerekeknek elmagyarázni.)

Az meg, amit a kortárs seggarcok a nácik legnagyobb erényének tartanak, vagyis hogy irtották a zsidókat, a fentebb tárgyalt okok miatt a legkevésbé sem tekinthető valóban erénynek. Megöltek, megölettek egy rakás embert, amivel a világnak fikarcnyit sem lett jobb, de legalább elvesztettünk olyanokat, mint Radnóti és Rejtő. Akik szerint ez pozitívum, na azokat kellett volna inkább gázkamrába küldeni, hogy kicsit csökkenjen a hülyeség az emberiség génkészletében.

És igen, a modern holokauszt-ajvékolás erősen túlzó és tele van hamis állításokkal (akik egyszerűen le akarnak mészárolni valakiket azok egy gödröt ásatnak velük, nem munkatáborokat építenek nekik), ugyanakkor azért nem rugaszkodik túl messze a valóságtól, hiszen nem azért pakolták a németek a zsidókat marhavagonokba, hogy tengerparti üdülésre vigyék őket. A bankjaink, politikánk, médiánk élén most is éppúgy zsidók vannak, mint Hitler előtt (ezt a réteget még csak meggyengíteni sem tudták, nemhogy eltüntetni), csak most már beszélni sem lehet erről, hála a degenerált nácik áldásos tevékenységének.

S akkor a zsidókérdésről: ugyanúgy, sőt, gyakorlatilag ugyanazzal a párszáz fős (többnyire zsidó) elittel van bajunk, mint anno Hitleréknek, és ahogy akkor sem, erre most sem az a helyes reakció, hogy elkezdjük macerálni a százezernyi szerencsétlent, aki köztünk lakik és a haragunk számára elérhető. A zsidókérdés abban a formában, ahogy a neonácik köpködik, nem létezik, és kifejezetten káros műsoron tartani, mert csak az ideológiai ellenfeleinknek adnak vele muníciót. Foglalkoznunk nem „a zsidósággal” kell, hanem azzal, hogy a globális pénzügyi-politikai elit ne tudjon a hatalomgyakorlás eszközeinek közelébe kerülni. Őket kellene üldözni, amire érdekes módon a kortárs nácik nemhogy erőfeszítéseket, de még csak említést sem tesznek, ami számomra azt mutatja, hogy Hitler örökösei pontosan ugyanolyan baromállatok mint ő volt, és ugyanolyan impotens, elmebeteg módon fognak elmenni a probléma mellett, hasonló eredménnyel.

Viszont van a zsidókérdésnek egy másik vetülete, ami a jelenlegi korszellemben legalább annyira fontos, amennyire elhallgatott: semmi bajunk nem lenne „a zsidókkal”, ha soha nem engedtük volna őket az országba migrálni. Ugyanez igaz a cigányokra és a muzulmánokra is (legyenek bár fehérek, barnák vagy feketék, tökmindegy). A magyarság 3 legnagyobb (egyharmadrészben egyelőre még csak potenciális) sorsproblémája, amivel vért izzadhatunk, mire megoldjuk, az nem a GDP, az LMBT kérdés vagy a demokrácia állapota, hanem a cigányság beengedése, a zsidók beengedése, és az iszlám beengedése. A napnál fényesebben világító, tökéletesen egyértelmű következtetés, hogy soha egyetlen embert sem szabadna a hazánkba beengedni, akinek a kultúrája a miénkkel nem kompatibilis, illetve aki nem szigorú beilleszkedési, beolvadási szándékkal jön. Az adja ezeknek a kérdéseknek az igazán nagy súlyt, hogy ha egyszer valakit beengedünk, utána kitoloncolni már csak véráldozat árán lehet, ha egyáltalán. A cigókkal valószínűleg már soha nem fogunk tudni mit kezdeni, 200 év múlva ők lesznek az ún. magyarság, és a zsidók is úgy tűnik, hogy végleg a nyakunkon maradnak. Ugyanezt eljátszani az iszlámmal olyan szintű nemzeti önsorsrontás lenne, ami miatt a legkevésbé sem indokolatlan gondolat a felelősök kivégzése, de még a rokonságuk az országból való kiutasítása sem. (Ez utóbbira egyébként durván szükség lett volna a rendszerváltáskor is.)

E rövid kitérő után az eredeti téma zárszavaként: az említetteken felül már csak az a problémám Hitlerrel és a nácikkal, hogy teljesen fölöslegesen meghalt miattuk többszázezer magyar ember, az ország vagyonát és infrastruktúráját lenullázták, a nyakunkba hozták az oroszokat, akik előbb végigerőszakolták az országot, aztán ittfelejtették magukat 40 évre. Emellett pedig ironikus módon a nyakunkra hozták a zsidókat is, akik évente milliárdokat tesznek zsebre a mi pénzünkből, és cserébe folyamatosan átkoznak minket a holokauszt zászlaja alatt. A nácikkal pont fordított a helyzet, mint Brájenéknek a rómaiakkal: nem köszönhetünk nekik utakat, kórházakat, semmit, csak mérhetetlen pusztítást. Szerintem nincs abban semmi különös, ha valaki nem rajong értük túlságosan.