HTML

Deansdale

Férfiszféra: antifeminizmus, nőzés, satöbbi. Ja, és táplálkozás.

Utolsó kommentek

[Minicikk] Ésszerű, tudományos covid-lezárások

2021.07.09. 15:26 Deansdale

A kanadai tisztifőorvos élő műsorban feltett kérdésre válaszul elmondta, az összejövetelek tilalmának egyik oka az, hogy ha emberek összegyűlnek akkor könnyen terjed mindenféle covid-tévhír és konteó.

Nem tudom értjük-e: a kanadai kormány aggódik, hogy az emberek olyanról fognak beszélgetni amiről nem szabadna, és ezért betiltották a személyes találkozást. És úgy gondolják erre joguk van. Bár annyi eszük azért volt, hogy nem kötötték a plebs orrára, csak figyelmetlenségből kiszivárgott...

504 komment

Címkék: szép új világ piros és kék pirula

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2021.07.09. 19:00:36

Túl korán jött az alkalom a zsebfasizmusra, nem volt idő kialakítani a besúgóhálózatot. Testvérek között is megesik az ilyen.

Mme.Brioche 2021.07.12. 20:01:46

Most olvasom a Figaro-ban, hogy Görögországban kötelezővé tették az idősotthonok dolgozóinak az oltást augusztus 16-tól, és aki nem oltat, azt ideiglenes letartóztatásba helyezik...

Kb 1 perc múlva fog nagy bejelentést tenni a Macron az elkövetkezendő disznóságokról, aiket el kell majd szenvednünk, lesz-e kötelező oltás, egészségügyi igazolás stb. Most eléggé parázok.

Mme.Brioche 2021.07.12. 20:16:09

Hát megtette... szemét pszichopata gyilkos köcsög.

Deansdale 2021.07.12. 20:45:50

@Mme.Brioche: ?

Franciaországban is kötelező lesz valakiknek, vagy mindenkinek?

Mme.Brioche 2021.07.12. 20:52:42

@Deansdale: Egyelőre az eü dolgozóknak (kórházak, klinikák, idős-otthonok dolgozóinak, és házi ápolóknak) kötelező, és ellenőrzéseket meg szankciókat helyezett kilátásba, (szóval minekünk kb végünk)

ezenkívül rászállnak a középiskolásokra, főiskolásokra és egyetemistákra a sulikezdéskor,

és nem zárja ki a teljes felnőtt lakosságra vonatkozó kötelező oltást sem, de egyelőre még bízik benne, hogy magunktól is beadatjuk a mérget.

Deansdale 2021.07.12. 21:28:18

@Mme.Brioche: Valamit találjatok ki, ne hagyjátok magatokat...

Mme.Brioche 2021.07.12. 21:42:29

@Deansdale: amíg fizikai erőszakkal oda nem rángatnak, addig kitartunk, az biztos.

Deansdale 2021.07.12. 21:51:24

@Mme.Brioche: Hallottam már olyan gonosz orvosokról akik egy kis pénzért lekönyvelték, hogy megvolt az oltás, pedig nem is...

Esetleg pozitív antigén teszttel nem lehet elodázni a dolgot? Nálunk arra is adnak védettségi kártyát.

Mme.Brioche 2021.07.12. 22:02:48

@Deansdale: az egészségügyi útlevelet vagy mit ki lehet váltani teszttel, de csak pár napossal, antigén teszt is jó, de az meg nem tudom van-e nekünk, még csak el se köhintettük magunkat a járvány kezdete óta, makacsul makkegészségesek vagyunk, de persze egy próbát mindenképp megér. De ez a eü papír csak arra jó, hogy mehessünk étterembe, meg 50 főnél nagyobb tömegbe, arra meg magasról teszek, amíg élelmiszerboltba még beengednek, addig nem érdekel az eü igazolvány, a egészségügyi dolgozók kötelező oltását viszont nem lehet kiváltani vele. Hát, meglátjuk mi lesz, a kis magánrendelőket egyelőre még nem említették, a kórházi rendelés nélkül meg megleszünk.

Hallottam regélni ilyen gonoszságos korrupt dokikról én is, csak mi sajnos egyet sem ismerünk egyelőre, de majd még valahogy megpróbálunk körbeérdeklődni. Fogalmam sincs hogy lehet egy ilyen beszélgetést elkezdeni. Három háziorvossal vagyunk itt kapcsolatban, mindhárom lelkes oltogató :-/

2021.07.12. 22:19:08

@Mme.Brioche: mi ez a para az oltástól?
Konkrétan tudod hogy ciántartalmú mérget fecskendeznek be?
Szomszédod a Jules bácsi keveri bele a gyógyszergyárban a mérget 1:12 arányban? Vagy gyíkká válnak akiket beoltottak?

Mme.Brioche 2021.07.12. 22:30:54

@Murometz köztársasági elnök: mi ez a nagy bizodalom az oltásban?
Konkrétan tudod, hogy ami benne van, az tényleg biztonságos és hatásos?
Vagy hogy semmilyen súlyos rövid vagy hosszútávú mellékhatás nem fenyegeti azokat, akiket beoltottak?

2021.07.13. 00:11:22

@Mme.Brioche: igen, az oltások mechanizmusa és a kifejlesztés technológiája fél évszázada ismert és ipari szabvánnyá vált. Az oltásokat orvosok, virulógusok százai fejlesztették, tesztelték páciensek tízezrein és hónapok óta már sok sok millió ember be van oltva. Én simán megbízok bennük. Hisz nem vagyok szakember hogy megítéljem, hogy káros lenne.

Az egész élet egy nagy bizalom játszma, minden másodpercben bízol az általad totálisan ismeretlen autóvezetőkben, hogy nem szaladnak fel a járdára és ütnek el téged. Egy autóvezető olyan elképesztő energiák, tonnák és erők felett rendelkezik amik egy másodperc alatt halálra zúzzák az emberi testet.
Ja és a mérnökökben is bízol, hogy a híd nem szakad le pont alattad. Minden vízügyesben bízol, hogy nem tesz mérget az ivóvízbe ami a csapból jön, vagy a palackos ásványvízből megiszol Mondjuk annak a hosszútávú hatásaival tisztában vagy, hogy mennyi mikroműanyagot nyelsz le?
Vagy hogy olyan szobában alszol, ahol legalább 4-5-10 különböző, a szomszéd lakásokból jövő wifi sugároz be? A 3-4 féle különböző mobiltelefon frekvenciák állandó jelenlétéről nem is szólva.
Egészen elképesztően ki vagyunk minden pillanatban szolgáltatva. Ehhez képest pont az életmentő oltásoktól parázni... hmmmm...

2021.07.13. 06:22:03

@Murometz köztársasági elnök: Oltás, amihez át kellett definiálni az oltás fogalmát. Ma, az új definíció szerint minden oltásnak nevezhető, amit fecskendőből nyomnak beléd. Tehát a híg marhatrágya is oltás, ha történetesen fecskendőben van. És mivel a neve oltás, ezért megbízható és biztonságos.

Ez egy kísérleti génterápiás kezelés. Gyógyszerkísérletben Mengele óta csak a megfelelően informált páciens teljes beleegyezésével lehet részt venni. A kötelező jelleg ennek valahogy ellent látszik mondani.
Te arra építesz, hogy az emberekben meg kell bízni. Ugyanazokban az emberekben, akik már régóta mondogatják, hogy a Föld lakosságát drasztikusan le kell csökkenteni, és azt is elárulták korábban, hogy ezt oltásokkal kívánják végrehajtani. Az is sejthető, hogy ezen vírus kifejlesztéséért pontosan ugyanezek a körök felelősek.
Ők döntenek a kutatási források elosztásáról is, arról, hogy melyik kutató kap pénzt, és melyik nem. Aki nem ugyanazt a kurzust tartja elfogadhatónak, az nem kap pénzt, így nem meglepő, hogy a kutatóknak pont egybeesik a véleményük.
Mengelében is megbíztál volna? Vagy netán abban hiszel, hogy az emberi jellem valamiért-valahogyan megváltozott az utóbbi évtizedben? Épp most olvasom Yeonmi Park In Order to Live könyvét, ahol leírja, hogyan kellett családjával az embertelen rezsimből az embertelen emberkereskedőkhöz menekülnie. Ha azt hiszed, hogy az emberek nem képesek bármit megtenni a hatalom megszerzése és fenntartása érdekében, ha azt hiszed, hogy az emberek millióinak lemészárlása csak egy érdekes történet a történelemkönyv lapjairól, akkor csak csodálni tudom a gyermeki naivitásodat.

2021.07.13. 09:05:37

@Merész Vlagyimir:
"Te arra építesz, hogy az emberekben meg kell bízni"
A modern elidegenedett városi létben, ahol NEM te termeled meg a kajádat és mindenféle életbentartó szolgáltatások csöveken, kábeleken jönnek hozzád és már annyira elvesztetted az önállóságodat, hogy ez az oltás egyszerűen gyikfing ehhez a kiszolgáltatottsághoz képest. És ehhez a kiszolgáltatottsághoz már simán alkalmazkodtál, simán bevette a gyomrod.

Itt a Földön az emberi élet mindig egyetlen hajszálon függ.
Olyan erős a gravitáció hogy már attól meghalhatsz ha álló helyzetből hátradőlsz és bevered a koponyádat.

Na persze, ha ÁTKERETEZED a diskurzust, hogy az oltások tulajdonképpen megele kisérletei, akkor jogos a szorongásos neurózisod.
Nem irigylem az életedet, ha tényleg eszerint élsz és nem csak velem trollkodsz most.

2021.07.13. 09:10:37

@Merész Vlagyimir: És mégis hogy képzeled az emberiség kiirtását egy náthával? Ha kiderül hogy halálos az oltás - mert kb egyetlen másodperc alatt kiderül - akkor azt még tovább tudják folytatni amig milliárdnyi embert kiirtanak?
Ja tudom, divatos ez a posztapokaliptikus depressziv életfelfogás.
Tudod miből származik ez az egész?
Abból hogy konkrétan TE akarnád kiirtani az emberiséget, mert patkányokként túlzsúfolt városokba kényszerültünk lakni. Nincs egyéni életterünk.
És ezt a frusztrációdat vezeted le ezekkel a depressziv látomásaiddal.

2021.07.13. 09:38:49

@Murometz köztársasági elnök: Még egyszer: az oltás azoktól az emberektől jön, akik magát a vírust is kifejlesztették. Milliók élete már a kezükön szárad, és teljesen biztos vagyok benne, hogy ezúttal is elmarad a felelősségre vonás. Ha szerinted jó ötlet a továbbiakban is bemondásra megbízni bennük, és rájuk bízni az életedet, az a te dolgod. Az én fejemben valószínűleg érzékenyebb a vészcsengő, és bizalmatlanabb vagyok. Nem zárom ki, sőt, bízom benne, hogy ez a kezelés hatékony, és mellékhatások nélküli lesz. De azért nem annyira, hogy magamon és a családomon kísérletezzem azt ki.

Nem akarom kiirtani az embereket, és túlzsúfolt városban sem élek "patkányként", szóval az ad hominem egy kicsit félrecsúszott. Csupán nem bízok azokban, akik mindent megtettek azért, hogy ne bízzak bennük.

2021.07.13. 09:44:23

@Merész Vlagyimir: ez is egy menekülő útvonal, hogy egy homogén csoportot képezel mindenkiből akinek köze van a virushoz - oltáshoz és egységesen "nem bízol" bennük. Ez nembaj, hogy kínaiak, oroszok, németek, usákok mindenféle sok ezer emberről beszélsz.
Azért észre kéne venni hogy ez mennyire sablonos, leegyszerüsítő szemlélet.

2021.07.13. 10:05:20

@Murometz köztársasági elnök: "kínaiak, oroszok, németek, usákok"
Nevezd csak a nevükön: ezek a globalisták.
Szerintem meg az a leegyszerűsítő elmélet, hogy minden, ami oltás nevű, az csak jó lehet. Meg ha a szomszéd Jutka néni olyan kedves és jóindulatú, akkor Bill Gates is biztosan csak a javadat akarja, amikor arról vigyorog a kamerába, hogy a következő pandémiát majd észre fogjuk venni.

Mme.Brioche 2021.07.13. 10:08:16

@Murometz köztársasági elnök: "igen, az oltások mechanizmusa és a kifejlesztés technológiája fél évszázada ismert és ipari szabvánnyá vált."

Ha neked még a mainstream média oltásismertetésből is az jött le, hogy a mostani covid oltásokat a hagyományos, több mint fél évszázados szabvány alapján készítették, akkor reménytelen bármiféle párbeszéd, mert olyan döbbenetes tájékozatlanságról teszel tanúbizonyságot, hogy az már nem is érdemli meg az ésszerű ellenvetés bókját.

Deansdale 2021.07.13. 12:26:02

@Murometz köztársasági elnök: "az oltások mechanizmusa és a kifejlesztés technológiája fél évszázada ismert és ipari szabvánnyá vált"

Kár, hogy az elmélet teljesen más mint a gyakorlat. A sebészeti beavatkozások mechanizmusa is ki van dolgozva jó régen, oszt' mégis hónapokat kell várni egy műtétre és olykor egy-egy műhiba is becsúszik, mert az ahogyan a dolgok elvben működnek és ahogy te a valóságban találkozol velük az két homlokegyenest eltérő dolog is lehet.

Tudod például, hogy melyik cég kapta az USA történetének legnagyobb bírságát, egy 2,3 milliárd dollárosat? A Phizer, 2009-ben, mert egy veszélyes terméket reklámozott ártalmatlanként. Hmmm.

Mellesleg a légúti betegségek "normális" kezelési protokollja is ki van dolgozva már jó régen, milyen érdekes hogy most mégis sutba dobták különösebb ellenőrzés vagy indoklás nélkül.

Deansdale 2021.07.13. 12:32:35

@Murometz köztársasági elnök: "Tudod miből származik ez az egész? Abból hogy konkrétan TE akarnád kiirtani az emberiséget"

Aki nem bízik a kísérleti oltóanyagban az a sátán :D Szerintem hagyjuk a pszichologizálást, legalábbis ebben a formában mindenképp.

2021.07.13. 13:45:27

"Ha kiderül hogy halálos az oltás - mert kb egyetlen másodperc alatt kiderül"
Hónapokig azt állították, hogy az oltóanyag az oltás helyen marad, csak helyi hatása lehet. Aztán hirtelen fejlődött a tudomány, és kiderült, hogy ez az anyag bizony felhalmozódik a csontvelőben, petefészekben. A világon nincs olyan ember, aki előre garantálni tudná, hogy az oltottak X százaléka nem kap-e egy jó kis leukémiát pár év múlva. Vagy a nők nem lesznek-e terméktelenek egy idő után. X önmagában nagyon kicsi is lehet, a beoltott milliárd emberrel felszorozva akkor is katasztrofális következményekkel járhat. Tehát az, hogy ha nem murdelsz meg 5 másodpercen belül, akkor tutibiztonságos a cucc, nettó hazugság, vagy olyan fokú rövidlátás, amit illene kezeltetni.

Deansdale 2021.07.13. 14:03:46

@Merész Vlagyimir: Bőven elég amúgy, ha egy-egy oltási alkalom 1% eséllyel meddőséget okoz nőknél - mire ez kiderül évtizedek eltelhetnek, és utólag persze mondhatják hogy fogalmuk sem volt róla. Közben a népet rászoktatják, hogy évente minimum két alkalommal kell ismétlősen oltani, és ha elég fiatalon kezdik akkor a gyermekvállalási korba érő nők harmadát simán meddővé tehetik. Közben a csippelős marhasággal lejárathatják a szkeptikusokat, meg mutogathatják mindenkinek hogy mennyire biztonságos az oltás (bár amúgy szart sem ér).

Deansdale 2021.07.13. 14:10:23

@Murometz köztársasági elnök: Ja, ha már így szóba került, Angliában több oltott hal meg a delta variánstól mint oltatlan, szóval az csak a minimum hogy az oltás nem véd meg, de lehet hogy egyenesen kockázati tényező.

(Persze az adatokat lehet centizni, hogy mikor mennyi oltott volt és abból részarányosan bla bla bla, a lényeg józan paraszti ésszel annyi, hogy az oltás az állítólagos covid variánsok ellen nagyjából annyit ér mint énekelni az esőben.)

2021.07.13. 14:40:00

@Deansdale: Biztos vagyok benne, hogy mint mindenhol máshol, úgy nálunk is pontosan vezetik a statisztikát arról, hogy milyenek a megbetegedési-halálozási adatok az oltottak között, illetve milyen és mennyi mellékhatást jegyeztek fel.
Az, hogy erről a statisztikáról szó nem esik, csak a nagy hallgatás van, szerintem önmagában is beszédes. Ha az adatok olyan szuperek lennének, akkor azt biztosan az arcunkba lengetnék, mint a végső érvet az oltás mellett.

Aztán, ahogyan azt sejteni lehetett, jön a következő - a Kaliforniai - variáns, amire a tüskefehérje mutációja miatt a jelenlegi oltások nem hatékonyak:
science.sciencemag.org/content/early/2021/06/30/science.abi7994
Tehát aki jelenlegi anyagokkal oltat, jobban járna a javasasszonynál egy ráolvasással, mert az is van annyira hatékony, viszont garantáltan mellékhatás-mentes.
Szeretnék egyúttal arra is rámutatni, hogy az az alusapkás teória, miszerint a pandémia közepén végzett oltakozási kampány evolúciós nyomást gyakorol a vírusra, szintén igaznak látszik bizonyulni.

2021.07.13. 18:13:25

@Merész Vlagyimir: Igen, ezt megértem, hogy a jövőbeli hatásokra lehet horror forgatókönyveket felállítani, ha hajlamos vagy erre a neurotiukus pesszimizmusra.
De oké!
Tegyük fel hogy szar az oltás, tényleg veszélyes ilyen rövid idő alatt kikisérletezni.

Te mit tennél egy komplett világgal a járvány elhárításáért, ha nincs oltás? Hogy tennéd élhetővé és mégis covidmentesen biztonságossá a világot?

2021.07.13. 19:13:56

@Murometz köztársasági elnök: Én speciel semmit sem akarok tenni a világgal, nincs ugyanis olyan felsőbbrendűségi komplexusom, ami arra késztetne, hogy előírjam a követendő viselkedési normákat. Én tisztában vagyok azzal, hogy nem tudom, nem is tudhatom a világ összes kérdésére a választ, vagy a világ összes problémájára a megoldást, és ezt a tényt én hajlandó is vagyok elfogadni. Ezért én soha nem próbálnék meg vélt vagy valós megoldásokat erővel letolni sokmilliárd ember torkán.
Az embereket felnőttként kell kezelni, tehát a döntés az ő kezükben kell legyen. Ha valaki úgy érzi, hogy egy gyógyszerkísérletben szeretne részt venni, én bizony nem akadályoznám meg. Aki meg nem akar, az nem vesz részt. Az írástudók felelőssége ebben, és más döntésekben a többieket a valódi információkkal - nem pedig propagandával - segíteni.

Én magam maradnék a józan paraszti észnél: betegen otthon kell maradni, nem terjeszteni feleslegesen a vírust. Ha mégis muszáj emberek közé menni, mondjuk a patikába gyógyszerért, akkor azt maszkban tenném. Az embernek foglalkoznia kell a saját egészségével, mert az áldozatok túlnyomó többsége bizony egészségügyileg gyenge állapotban volt. Ez megintcsak főként az egyén saját felelőssége.

Az ezen felüli beleturkálást a világ működésébe felelőtlen dolognak tartom. Azt még el tudom fogadni, hogy a pandémia elején, a terjedés lassítása, az egészségügy túlterhelésének elkerülése érdekében érdemes 1-2-3 hétnyi korlátozást bevezetni. Ami ezen felül van, az szerintem kontraproduktív, mert a lezárás nem megakadályozza, hanem csak lassítja a terjedést. Attól félek, hogy a gazdaság felelőtlen leállításáért még komoly árat kell fizetnünk.

Ezen kívül mást nem lehet tenni, mint elfogadni az ember halandó mivoltát, és aszerint élni.

2021.07.13. 19:26:16

@Merész Vlagyimir: Egyetértek veled.
Mielőtt betegség kijön rajtad, előtte két héttel már fertőzöl - állítólag.

Deansdale 2021.07.13. 21:46:27

@Murometz köztársasági elnök: Aki teleszarta a gatyáját a mezei influenzától, amit 2 éve átkereszteltek covidra, az ne beszéljen horror forgatókönyvekről meg neurotikus pesszimizmusról. Az egyetlen pánikkeltő itt a mainstream média, ami 2 éve tolja napi 24 órában a hülyeséget, hogy mind meghalunk influenzában, kivéve ha elfogadjuk hogy a politika azt csinál velünk amit akar. Hát bocs, az én életemet nem Orbán irányítja, se a Phizer részvényesei, se azok akik Wuhanban fejlesztették a vírust hogy aztán "véletlenül" elszabadítsák. És ha ezek kórusban akarnak rám erőszakolni valami szert, hát annál inkább ellenállok, mert minden sejtem azt mondja hogy ezek az emberek nem jót akarnak nekem. 99%, hogy a háttérhatalom játszmája az egész, és ha te bízol a jóindulatukban, hát a lelked rajta, de tőlem ne várj ilyesmit.

promo921 2021.07.13. 22:27:29

@Murometz köztársasági elnök: Hallod erre mit mondasz?

"A preklinikai vizsgálatok akár 2-5 évig is eltarthatnak, majd ezután áttérnek az úgynevezett humán fázisvizsgálatokra melyeknek 4 szintje van:

Az első fázis akár 2 évig is..

A második fázis már pár száz önkéntes bevonásával történik és általában 2-3 évig tart....

...

Járványügyi veszély esetén azonban szóba jöhet a vakcina gyorsított eljárás formájában történő engedélyeztetése. Ilyenkor a hatóság a fázis 2 klinikai vizsgálatok lezárása után kiadhatja a forgalomba hozatali engedélyt.
"

Matek igy jön ki, hogy 2+0+2 = 4 év az első fázist kegyesen 0-ra vettem.

www.pfizer.hu/hu/vakcinagy%C3%A1rt%C3%A1s-%C3%B6sszetetts%C3%A9ge

_Bubba4400 2021.07.14. 09:30:32

@Murometz köztársasági elnök: "Hogy tennéd élhetővé és mégis covidmentesen biztonságossá a világot?"

Covidmentesen biztonságossá? Leginkább úgy, hogy ezt a covid-nak nevezett hisztit levenném a média napirendjéről, illetve nem nulláznám le az egészségügyi protokollt szeptembertől májusig úgy, hogy egy náthába is belehalhassak ellátás hiányában, pánikkeltéssel megfejelve.

yotta 2021.07.16. 15:43:49

@Mme.Brioche:
"akkor reménytelen bármiféle párbeszéd, mert olyan döbbenetes tájékozatlanságról teszel tanúbizonyságot, hogy az már nem is érdemli meg az ésszerű ellenvetés bókját."

Nocsak? Mi lehet az a tájékozottság többlet, amellyel rendelkezel ebben a kérdésben, hogy így lesajnálsz egy számomra is valósnak tűnő érvelést???

2021.07.16. 15:47:33

@yotta: Idézem az első felét is: "Ha neked még a mainstream média oltásismertetésből is az jött le, hogy a mostani covid oltásokat a hagyományos, több mint fél évszázados szabvány alapján készítették..."
Szeretnél ezzel vitatkozni? Az mRNS kezelésnek szerinted fél évszázados története lenne, vagy pedig fél perc kereséssel meg lehet győződni az ellenkezőjéről?

2021.07.16. 16:24:52

@Merész Vlagyimir: igen, az öt féle oltásból kettő volt ilyen új, mrns alapú. De persze érvnek tökéletes.
Amúgy ha utánanéznél ténylegesen, akkor megtalálnád hogy évtizedek óta ismerik már ezt a módszert is.

yotta 2021.07.16. 16:53:52

@Merész Vlagyimir: "Szeretnél ezzel vitatkozni? Az mRNS kezelésnek szerinted fél évszázados története lenne, vagy pedig fél perc kereséssel meg lehet győződni az ellenkezőjéről?"

Fél perc keresgélés után megtalálható, hogy az mRNS módszer és ötlet igen - kapaszkodj!!!! - közel fél évszázados!!!
(A "szabvány" kifejezéssel valóban vitába lehet szállni, csak nem egy nem szakmai blogon)

2021.07.16. 17:01:44

@yotta: LOL, ezt az érvelést :)
Igen, ha holdutazás ötlete is jó régi, valamiért mégis szükség volt egy-két tesztre, mielőtt élesben elindították a rakétát. Az ötlet nem jelent megvalósítást, pláne nem gyakorlati adatokat.

De ha szerinted felesleges a tesztelgetés, akkor mi a fenének kommentelgetsz itt? Menj, gyorsan hívd fel a gyógyszergyártókat, illetékes szervezeteket, hogy itt bizony tévedés történt, mert TE már biztosan tudod, hogy az anyag hatékony és biztonságos, tehát a kísérleti státusz csak valami bürokratikus hiba, vagy a gyógyszergyártók alusapkás oltásszkepticizmusa miatt lehetséges, és a TE szakvéleményed szerint azonnal el lehet törölni.

yotta 2021.07.16. 17:28:48

@Merész Vlagyimir:
"Igen, ha holdutazás ötlete is jó régi, valamiért mégis szükség volt egy-két tesztre, mielőtt élesben elindították a rakétát."

Ki mondta, hogy nem?

"Az ötlet nem jelent megvalósítást, pláne nem gyakorlati adatokat."
De azt sem jelenti, hogy az mRNS technikának ne lenne közel fél évszázados előzménye, tudás róla, tapasztalat... stb...

"De ha szerinted felesleges a tesztelgetés"

Ezt meg ki a faszom mondta?
És egyáltalán miről beszélsz: a szövegemre megjelent a fejedben egy összefüggés, mintha mondtam volna, oszt jól elküldesz, hogy menjek az illetékes szervezethez reklamálni...
Ez legyen a Te problémád, próbálj meg arra figyelni, amit mondanak.

, akkor mi a fenének kommentelgetsz itt? Menj, gyorsan hívd fel a gyógyszergyártókat, illetékes szervezeteket, hogy itt bizony tévedés történt, mert TE már biztosan tudod, hogy az anyag hatékony és biztonságos, tehát a kísérleti státusz csak valami bürokratikus hiba, vagy a gyógyszergyártók alusapkás oltásszkepticizmusa miatt lehetséges, és a TE szakvéleményed szerint azonnal el lehet törölni.

Mme.Brioche 2021.07.16. 17:30:16

@Murometz köztársasági elnök: Ééés megint sikerült olyat mondani, ami nem egészen úgy van.

Itt egy kis összegzés:

Génbázisú oltóanyagok (Pfizer, Moderna)
A nukleinsav-vakcináknak is nevezett szerek genetikai anyagot (DNS-t vagy RNS-t) tartalmaznak, ezzel utasítást adnak a sejteknek az antigén előállításához. A SARS-nCoV-2 vírus esetében ez az antigén a virális "tüske" (Spike) fehérje. Amint az emberi sejtek megkapják az utasítást, a fehérjetermelő apparátus előállítja az antigént, amely aztán képes az immunválasz kiváltására.
Az ilyen oltóanyagok előnye, hogy könnyen előállíthatók, és ezáltal olcsóbbak is. Mivel az antigént a saját szervezet termeli, a megfigyelések szerint az immunválasz is erősebb.
Ahhoz, hogy az RNS bejusson a sejtbe, a vakcinában liposzómába vagy ún. lipid-nanopartikulumokba csomagolva található.
Hátrányuk azonban az, hogy eddig egy DNS- vagy RNS-vakcinát sem engedélyeztek emberi használatra, tehát a hosszú távú adatok hiányoznak. Ezen felül ezeket az oltóanyagokat extrém hideg, -70 ℃-os hőmérsékleten kell tárolni. Erre speciális hűtő szerkezet alkalmas, amelyhez különösen az alacsonyabb jövedelemmel bíró országok nehezebben juthatnak hozzá.

Vektor alapú oltások (Astra-Zeneca, Szputnyik V, J&J)
Abban különböznek a nukleinsav-vakcináktól, hogy egy hordozó vírust használnak, mely az antigén genetikai kódját tartalmazza. A vektor segítségével így a genetikai anyag bejut a testi sejtekbe.
A vírus leadó rendszerként viselkedik. A nukleinsav-vakcinához hasonlóan arra készteti a szervezetet, hogy az antigént elkészítse, és ezzel immunválaszt váltson ki.
Az adenovírus-vektor állatmodellekben sokat ígérőnek bizonyult, és számos klinikai tanulmány, különösen a rákterápiáról szóló irodalom középpontjában áll. Ebben az esetben a vektor egy tumorspecifikus antigént tartalmaz, rekombináns DNS vagy mRNS formájában.

TEHÁT AKKOR MIK A TÉNYEK?
- az mRns és a vektorvakcinák között az a különbség, hogy az elsőnél a genetikai kódot tartalmazó anyagot egy lipidburokban juttatják el a sejtekig, a vektorvakcináknál pedig egy kiüresített vírusburokban küldik be ugyanazt, és onnantól kezdve hogy bejutott a sejtekbe ugyanaz is történik: a sejtek a kapott kód alapján elkezdik termelni a tüskefehérjét. Azért kell valamilyen burokban bejuttatni a genetikai anyagot, mert anélkül nagyon sérülékeny.

- mivel alapvetően nem (csak) a genetikai kód bejuttatása az aggályos a covid oltások miatt aggódók számára, hanem az általa legyártatott tüskefehérjék lehetséges hatásai a szervezetben, és mivel ebben egyaránt megegyezik a mostani covid mRns és a vektorvakcinák hatásmechanizmusai, éppen ezért mindkét fajta ugyanolyan homályos terepnek számít a rövid és hosszútávú mellékhatások tekintetében, és ezért veszik őket egy kalap alá, ezért hívjük mRns alapú vakcináknak mind az ötöt itten lent a közbeszédben, és nem azért mert fingunk sincs róla, hogy mi a különbség köztük. Meg ha mindig ki kellene fejteni a fentieket, akkor kicsit nehézkessé tenné a párbeszédet, viszont tény hogy ez a sajnálatos összevonás jó esélyt ad a magadfajtáknak, hogy eltereljék a figyelmet a lényegről gúnyos beszólásokkal.

- ha jól számolom eddig 5 márkájú oltásról volt szó, ezenkívül van még a kínai Sinopharm, ami valóban a hagyományos, több mint félszázados szabványtechnikával készült (már ha igaz, hogy tényleg az van benne, amit a kínaiak állítanak), azaz a Mo.-n elérhető 6-ból csak 1 ilyen, nem pedig 5-ből 3.

yotta 2021.07.16. 17:41:39

@Merész Vlagyimir: "Idézem az első felét is: "Ha neked még a mainstream média oltásismertetésből is az jött le, hogy a mostani covid oltásokat a hagyományos, több mint fél évszázados szabvány alapján készítették..."

És úgy mellesleg a "hagyományos" oltások ötlete úgy 300 évre vezethető vissza és a módszerek azóta csiszolódnak, alakulnak...

És nem állítottam, hogy ki is dolgozták a módszereket, azt sem állítottam, hogy egyáltalán tudták volna, miért működik a dolog, azt sem állítottam, hogy egyáltalán tudták volna, hogy létezik olyan, hogy "vírus"...

2021.07.16. 17:47:18

@yotta: Csupán azt állítottad, hogy "lesajnálunk egy számodra is valósnak tűnő érvelést", mégpedig ezt:
"az oltások mechanizmusa és a kifejlesztés technológiája fél évszázada ismert és ipari szabvánnyá vált".

Igen, kivéve azt, ami ugye kísérleti stádiumban van. Értem, hogy egy bizonyos szinten nehéz felfogni a különbséget, mert mindkettő oltás nevű, fecskendőben van, és a fehér köpenyes bácsi/néni adja, de nekünk elhiheted, hogy mégiscsak egy kicsit más a lötyi, ami a fecskendőben van.

yotta 2021.07.16. 17:54:17

@Mme.Brioche: "Ééés megint sikerült olyat mondani, ami nem egészen úgy van."

Mutass már rá légyszíves, hol olvastál itt az összegzésben leírtakat vitató kijelentést????

Nem arról van inkább szó, hogy vannak, akik a tudományos bizonytalanságot és kételyeket felnagyítva beszélnek az oltakozás ellen és vannak, akik ugyanezen tudományos alapokon logikusan gondolkodva következtetnek arra, hogy jobb nem megtapasztalni hogy a szervezetünkben hogyan működik az igazi vírus, hanem inkább vállalni kell az esetleges eddig fel nem fedezett mellékhatások ellenére az oltást...

yotta 2021.07.16. 18:03:29

@Merész Vlagyimir: "Igen, kivéve azt, ami ugye kísérleti stádiumban van."

Van olyan helyzet, amikor a beteg könyörög azért, hogy egy hajmeresztőnek tűnő ötletet rajta próbáljanak ki...
és van az úgy, hogy jobb, ha nem a tényleges Covid teszteli az immunrendszerünket, hanem valami, ami olyan, mint ő, de mégsem az...

Mme.Brioche 2021.07.16. 18:18:49

@yotta: nem neked válaszoltam, hanem a Köztársasági Elnök Úrnak, tulajdonképpen csak arra hogy szerinte 5-ből csak 2 vakcina újfajta.

De az utóbbi bekezdésedre válaszolva: nem, nem erről van szó. Ahogy én látom, vannak akik a tudományos tényeket elferdítve és elhazudva olyannak állítanak be egy igazi(?)vírust, ami potenciálisan kipuszíthat mindenkit lehetőleg még az ősszel, ha nem veszi fel önként a kísérleti oltást, elvégre az elmúlt másfél év alatt el is hullott tőle a földbolygó népességének mind a 0,04%-a, míg vannak mások, akik tudományon alapokon logikusan gondolkodva következtetnek arra, hogy ilyen halálozási arány mellett nem lenne szabad zsarolással és kényszerítéssel beáldozni a földbolygó lakosságának megmaradt 99,96%-át a már eddig felfedezett és az esetleges eddig fel nem fedezett mellékhatások oltárán.

yotta 2021.07.16. 18:29:27

@Mme.Brioche: " elvégre az elmúlt másfél év alatt el is hullott tőle a földbolygó népességének mind a 0,04%-a, míg vannak mások"

Akik ilyen szöveget löknek, kötelezném, hogy amikor a COVID járvánnyal kapcsolatos híradásokban a lélegeztető képeken lévők száma 100 fölé emelkedik menjenek valamelyik rohadt kórházba és vegyék fel a közmunkát, semmi másnak, csak 40IQ-s betegtolóként, hogy megtapasztalják mi az... érted??????????? Aztán, ha ebbe nem bolondulsz bele, víríthatsz a 0,04 százalékoddal!

Mme.Brioche 2021.07.16. 18:37:35

@yotta: "Van olyan helyzet, amikor a beteg könyörög azért, hogy egy hajmeresztőnek tűnő ötletet rajta próbáljanak ki..."

Pontosan így van, csakhogy itt azon van a hangsúly, hogy ő kéri, akarja, beleegyezik, és van is erre lehetősége, és pontosan azért van protokollja a gyógyszerkísérleteknek, hogy bíztosítva legyen a beteg lehetősége erre az önálló döntésre.
A munkahelyemen szoktunk részt venni gyógyszertesztelésekben, és mindig az a három főszabály, hogy önként vállalkozzon rá, minden kényszerítő tényezőtől mentesen, tisztában legyen minden ismert és lehetséges mellékhatással, és hogy azzal is tisztában kell lennie, hogy megvan a szabadsága bármikor kiszállni a kísérletből. Ezeket meg kell kapnia írásban is, és biztosítani kell rá elég időt, hogy átolvassa, átgondolja, aláírja, vagy visszakozzon. Utána pedig olyan szoros utánkövetésben van része, hogy még arról is be kell számolnia, ha tikkelni kezd a kislábujja, miután használta az új szemcseppet.

Ehhez képest most kényszerítenek minket, törvényileg köteleznek minket, ocsmány módon zsarolnak, azzal hogy tönkreteszik az életünk munkáját, elveszik a megélhetésünket, az egész egzisztenciánkat, a hivatásunkat, nyilvánosan megaláznak minket, ha nem oltatjuk be magunkat, semmilyen tájékoztatást nem kapunk a lehetséges mellékhatásokról, senki nem vállal felelősséget, ha esetleg beledöglünk, és a kutya se foglalkozik az utánkövetéssel, egyetlen oltott ismerősöm vagy rokonom sincs, akit csak egy félmondatban is megkérzedett volna egy oltóorvos vagy a háziorvosa, hogy na, volt valami mellékhatás? ha meg volt és ő megy el vele, akkor automatikusan elhajtják bármiféle vizsgálat nélkül, hogy ez egészen biztos nem az oltástól van.

Hát hadd legyek emiatt egy picit ideges már, bocsika.

Deansdale 2021.07.16. 18:50:38

@yotta: "vannak, akik ... beszélnek az oltakozás ellen és vannak, akik ... inkább vállalni kell az ... oltást"

Szerintem kerüljük el a további felesleges vitát azzal, hogy az a normális ha ezt mindenki eldönt(het)i magának, és aki az oltást választja, az bízzon abban annyira hogy nem akarja hitleri módon baszogatni azokat akik máshogyan döntöttek. Tartsuk tiszteletben egymás szabad akaratát, és akkor fölösleges ezen konfrontálódni. Majd aki rosszul döntött úgyis megszívja, ez tekinthető afféle karmikus igazságszolgáltatásnak :)

Mme.Brioche 2021.07.16. 19:01:30

@yotta: érted???????????

igen nagyon is értem, és azt is értem, hogy semmilyen észérvvel nem tudsz jönni, csak dühből támadsz, érzelmi alapon, miközben sajnos az a rohadt valóság, hogy ezek a számok amiket figyelembe kell venni, amikor ilyen horderejű döntést hoznak a fejünk fölött. Őszintén nagyon sajnálok mindenkit, aki meghalt, de a matek akkor is az, hogy most egy kísérleti szerrel akarják beoltani a népesség 100%-t egy olyan vírus ellen, amit elkapott a népesség 2%-a, és amiben meghalt a 0,04%-a. Ezeknek a jóval nagyobbik része is idős ember volt, rengeteg alapbetegséggel küzdött, és rengeteget félrekezeltek. Minden egyes ember halála tragédia, de szerintem még nagyobb tragédia azoknak a halála, akik se veszélyeztett korcsoportban nem voltak, sem veszélyeztett egészségügyi állapotban, viszont meghaltak röviddel az oltás után, allergiás sokkban, szívelégtelenségben, vérrögökben és rengeteg más következményben, és azokért is nagyon fáj a szívem, akik hetek-hónapok óta folyamatos gyötrelemben élnek a mellékhatásoktól.
És még mindig mondhatjuk, hogy ez is az ő döntésük volt, bevállalták a kockázatot, most meg szívnak, lelkük rajta. Én nem vagyok ilyen szívtelen, nagyon sajnálom őket, hogy így jártak, de elképesztő kegyetlenségnek tartom, hogy nekem meg a férjemnek nem adják meg ugyezt a választási lehetőséget, hanem erővel kényszerítenek, hogy tegyem ki magamat ezeknek a lehetséges következményeknek. Kimondhatatlanul és végtelenül kétségbe vagyok esve, amióta bejelentették ezt hétfőn azóta egyfolytában hányok a gyomoridegtől, nem alszom, nem eszem, és nem értem mivel érdemeltem ki ezt szemét eljárást, hogy kényszeríthetnek ezek a pszichopaták arra, hogy a lehetséges halálba meneteljünk, választás nélkül, miközben rendes becsületes, adófizető polgárok vagyunk, csendesen élünk, minden rohadt szabályt betartunk, és ez az eredménye.

2021.07.16. 19:10:00

@yotta: Pontosan. Meghalt eddig négymillió ember, a tudományba vetett vak hit, és a víruskutatók önhittsége miatt. Istent játszottak, majd széttártak a kezüket, hogy bocsika. Felelősségre vonás természetesen nem lesz, bár jobb helyeken ezen áldozatszám töredékét is népirtásnak szokás hívni. Garanciák kellenek, hogy ilyen, vagy ennél akár sokkal rosszabb események a jövőben ne történhessenek meg.

Az a minimum, hogy ezentúl nem hisszük el bemondásra az eredményeket, nem hagyjuk kontroll nélkül ügyködni ugyanezeket az embereket. A tudományizmusba vetett vak hit ideje lejárt, társadalmi kontroll kell a Föld teljes népességét veszélyeztető játékszerek felett. Pontosan tudni akarom, hogy mit nyomnak az emberekbe, milliárdnyi ember egészsége többet ér, mint néhány milliárdos árbevételének biztosítása. Nyilvánosságra kell hozni a pontos statisztikákat a mellékhatásokról. És nem most van az ideje annak, hogy rövidítéseket, egérutakat keressünk, hanem be kell tartani azokat a protokollokat, amik már beváltak.

Deansdale 2021.07.16. 19:10:58

@Mme.Brioche: Nem jöttök haza Magyarországra? Itt még nincs ilyen rendelet...

Mme.Brioche 2021.07.16. 19:16:52

@Deansdale: dehogynincs, pont ma reggel jelentette be az Orbán, kötelezővé teszik minden eü-snek. Nem lehet sehova menekülni, sehova, csapdában vagyunk, és nincs kiút belőle.

Deansdale 2021.07.16. 19:37:24

@Mme.Brioche: Kemény.

Gondolom szakmát változtatni nem akartok. Bakker.

yotta 2021.07.16. 19:46:22

@Mme.Brioche: "hogy semmilyen észérvvel nem tudsz jönni, csak dühből támadsz, érzelmi alapon,"

Miféle észérvvel nem tudok jönni? Nem elég észérv az, hogy nem a vírus elleni vakcina a félelmetes, hanem maga a vírus? Nem elég észérv, hogy félrevezető módon úgy mazsolázgatsz a számokból : "egy olyan vírus ellen, amit elkapott a népesség 2%-a, és amiben meghalt a 0,04%-a.", mintha a vírus akadályoztatás nélkül terjedne? Hát védekezik a világ nagy része!
Ennek a vírusnak a fertőzőképessége 3,1. Ha nem ennyi, mondd a számot! Ez azt jelenti, hogy minden fertőző egyén közel 3 másikat tud megfertőzni. A beszorzások után láthatóvá válik, hogy a védekezés nélkül szinte pillanatok alatt megbetegszik egy népesség, amivel nyilvánvalóan a halálozás is drámaian megnőne, de csak lobogtasd a számokat és direkt ne vedd figyelembe a csúsztatást.
Megfuthatod még a Svéd kört is, figyelmen kívül hagyva azt, hogyha a svédeken kívül mindenki védekezik a környezetükben, az majdnem annyit ér, mintha ők is megtennék. Nem beszélve arról, hogy már egy maszk viselése is a védekezés valamilyen szintje, valamint az, is ha azt mondom, "hááát ma inkább itthon maradok..."

Engem megvádolsz érzelmi hozzáállással, majd iderittyentesz egy drámai kifakadást a téged ellehetetlenítő/tönkretevő rendszerről... nem kettős mércének hívják ezt?

yotta 2021.07.16. 19:56:14

@Merész Vlagyimir: " Meghalt eddig négymillió ember, a tudományba vetett vak hit, és a víruskutatók önhittsége miatt"

Ha ez azt jelenti, hogy ők az eltitkolt és nem eltitkolt mellékhatásokba haltak bele, akkor nyugodtan hajtsd álomra ma a buksidat avval, hogy ez egy oltári nagy hazugság!
Hja, és ne írj le mellé ilyet, hogy:"Nyilvánosságra kell hozni a pontos statisztikákat a mellékhatásokról.", mert úgy veszi ki magát a dolog, hogy még csak sejtés sincs a mellékhatásokról, de már négymillióan belehaltak...

yotta 2021.07.16. 20:02:42

@Deansdale: "az bízzon abban annyira hogy nem akarja hitleri módon baszogatni azokat akik máshogyan döntöttek."

Csakhogy van egy antagonisztikus ellentmondás: a vírusok a tudomány mai állása szerint fertőznek.
Aki a saját döntése értelmében nem védekezik a vírusok ellen, mert olyan bivaly vagy mert leszarja vagy mert a pénzügyi lobbi..., az akár akarja, akár nem, másokat is veszélyeztet.

A kérdés az, hogy van-e ehhez joga?

2021.07.16. 21:04:33

@yotta: Nem, ők a vírusba haltak bele. Abba, amit a laborból engedtek el, miután felelőtlen módom átalakították fertőzőbbre és veszélyesebbre.

Deansdale 2021.07.16. 21:16:44

@yotta: De ha beoltatod magad akkor nem fertőz. Vagy igen? Ha igen, akkor szart sem ér, és ne oltasd magad. És nem érdekel a pszeudo-tudományos duma, hogy a variánsok így meg úgy, angliában pl. most is TÖBB oltott hal meg az állítólagos deltától mint oltatlan, szóval azt lehet mondani hogy az oltottak jelentenek többletkockázatot az oltatlanokra.

Szerintem te járnál jobban ha ott szállnál ki a vitából, hogy mindenki cselekedjen saját belátása szerint.

Ja, most jut eszembe, a Phizerrel és társaival technikailag ugyanúgy elkapod a fertőzést és tovább is adhatod, csak a betegség lefolyását enyhíti, szóval akkor egy kívülálló szempontjából mi is a különbség egy oltatlan és egy mRNA-s oltott között? Semmi. Azért oltassam be magam, hogy nagyobb legyen a többi oltott hamis biztonságérzete? Bocs, ez egy kicsit sovány :)

yotta 2021.07.16. 23:44:44

@Deansdale: " De ha beoltatod magad akkor nem fertőz. Vagy igen?"

Minden vírus mindaddig átjut másik gazdaszervezetbe, amíg el nem ölik!!! Tehát fertőz!!! A vírus mindaddig nem mutatja meg magát, amíg el nem kezdi végrehajtani a magában hordozott programot. Tehát a gazda már akkor is fertőz ha csak ücsörög a nyavalya a gigájában és az onnan kiprüszkölődik.
Szaporodni (utasítást végrehajtani) akkor kezd, amikor okés a táptalaj, de ekkor felfedi magát az immunrendszer előtt. Ha be vagyok oltva az immunrendszer megkezdi ellene a küzdelmet és többnyire nyer. A győzelemig fertőzök, mert kihöröghetem magamból az ott ügyködő vírusokat. Ha győzött az immunrendszerem nem döglök meg. És ha egy másik oltottal találkozom, ugyanígy jár, ő sem förmedt meg.
Ha be vagyok oltva a vírusaim száma az idő múlásával lecsökken, tehát a környezetemre egyre veszélytelenebb vagyok, ha nem vagyok beoltva exponenciálisan növekszik a veszély és a halál...

Egyszerű ez, mint a faék nem?

"szóval azt lehet mondani hogy az oltottak jelentenek többletkockázatot az oltatlanokra."

Így igaz! Már amennyiben az összes oltatlan csakis és kizárólag oltottal kerül érintkezésbe... ugye milyen baromság ebben hinni/reménykedni csak azért, hogy oltottak tűnjenek veszélyesebbnek?

"Azért oltassam be magam, hogy nagyobb legyen a többi oltott hamis biztonságérzete? Bocs, ez egy kicsit sovány :)"

Arra én nagyívben teszek, hogy ki miért oltatja be magát és ki miért nem! De, ha a majd 300 éves tudás azt bizonyítja, hogy a vakcináció segít megúszni a dögvészeket, akkor - amennyiben társadalmi egymásra utaltságban élünk - ellenkező tudásig ez a tudás kötelező erejű az általános és teljeskörű oltakozásra...

yotta 2021.07.16. 23:52:34

@Merész Vlagyimir: "Abba, amit a laborból engedtek el, miután felelőtlen módom átalakították fertőzőbbre és veszélyesebbre."

Jóhiszeműen: a laborokban semmi sem történik felelőtlenül, legfeljebb emberi hiba/mulasztás történik. A laborokban a vírusokkal történő bűvészkedés sem felelőtlenség, hanem az emberi kiváncsiság/tudásvágy kiteljesedése, a teljes megismerésre való törekvés, oszt hogy evvel ki mit kezd, az más kérdés. (Lehet nyomatni a konteókat)

Wildhunt 2021.07.17. 08:53:19

@yotta: "Van olyan helyzet, amikor a beteg könyörög azért, hogy egy hajmeresztőnek tűnő ötletet rajta próbáljanak ki" - van. És ilyenkor a jó orvos ezt nem engedi.

valis47 2021.07.17. 10:39:13

@Mme.Brioche: Itthon választhatod a kínait, az hagyományos vakcina, ha ennyire félsz a "génterápiától". Persze lehet, hogy Franciaországban nem fogadják el (kapni meg pláne nem fogsz), bár a WHO jóváhagyta. Igaz, ez sok idősnél nem váltott ki elég ellenanyagot, ezért van most nálunk hiszti.

valis47 2021.07.17. 10:51:47

@Deansdale: "Angliában több oltott hal meg a delta variánstól mint oltatlan"

Azért az feltűnt, hogy tegnap csak 49-en haltak meg az Egyesült Királyságban covidban, 51 ezer új eset mellett, míg decemberben hasonló új esetszám mellett közel 1000-en? (a januári csúcson meg 65 ezer feletti esetszám és 1800-nál több napi halott volt a csúcs náluk). Azért valamit használt a vakcinázás, úgy tűnik. Bár a "delta" variáns is feltehetőleg eleve kevésbé halálos, de a UK a jelentős országok közül a legmagasabb oltottsági aránnyal rendelkezik. Mondjuk a mienké is kb. ugyanaz, mint az övék.

Deansdale 2021.07.17. 11:08:11

@yotta: Barátom, azt az egyet értsd már meg, hogy a "300 éves tudás" egy ELVI dolog, ami semmilyen formában nem bizonyít semmit a jelenlegi GYAKORLATI covid-szituban. A fecskendőkben nem elvi tudás van, hanem valami amit az evilági és erősen profitorientált gyógyszergyárak beletettek, és a saját állításaikon kívül semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy a vakcina olyan paraméterekkel rendelkezik mint amit mondanak. Az olyan felfedezések, mint hogy sok oltottban nincs ellenanyag erősen megkérdőjelezi az egész cirkuszt, úgyhogy jelenleg még mindig ott tartunk, hogy te elhiszed bemondásra a Phizer reklámdumáját, mások meg nem, és senkinek sincs fogalma arról, hogy végül kinek lesz igaza. Korántsem biztos, hogy neked.

Hiába beszélsz az elvekről, ugyanis az elveket soha nem vitatta senki. A gyakorlati megvalósítással vannak problémák, amikre az elvek nem adnak választ.

Deansdale 2021.07.17. 11:35:03

@valis47: "tegnap csak 49-en haltak meg az Egyesült Királyságban covidban, 51 ezer új eset mellett, míg decemberben hasonló új esetszám mellett közel 1000-en"

Ez akár még igaz is lehetne, bár a statisztikákban Churchill óta nem hiszek, ebben pedig különösen nem mivel tengernyi bizonyíték van arra hogy az első perctől tudatosan és drasztikusan csalnak. Ettől függetlenül ha összességében kevesebben is halnak meg, minek oltassam magam ha az oltottak között ugyanolyan vagy magasabb a halálozási arány?

Amúgy a hónapok előrehaladtával szerintem egyre nyilvánvalóbb hogy az első perctől orbitális kamu volt az egész. Persze oké, annyit elfogadok hogy szándékosan elszabadítottak egy mesterséges új influenza-variánst, vagyis a covid a szó technikai értelmében létezik, viszont a paraméterei messze nem olyan durvák, mint amit a politika és a média el akar hitetni az emberekkel. A folyamatos pánikkeltés és a lezárások így visszatekintve abszolút indokolatlanok voltak, a covid a statisztikák szerint talán 10%-al lehet veszélyesebb a már megszokott influenza-törzseknél, vagyis ha az öregotthonokba nem viszik be szándékosan akkor talán észre sem vette volna az emberiség.

A háttérhatalom legalább féltucat hivatalos anyagot kiadott az évek során amiben leírják, hogy készülnek erre a forgatókönyvre, és egyértelmű próbák is voltak már ugyanerre a sertés- meg a madárinfluenzával, csakhát most sokkal durvábban csaptak a lovak közé a médiában és a politikában, így ami korábban kétszer is besült, azt most sikeresen ráverték a világra. Egyetlen körömpiszoknyi bizonyíték sincs ami ezt a feltételezést cáfolná. Mesterséges vírusvariáns "véletlenül" elszabadul a háttérhatalom által pénzelt laborból, a statisztikákat az első pillanattól hamisítják, a média nyilvánvalóan a fölösleges pánik maximalizálásában utazik, egyes politikusok nyíltan beszélnek arról hogy meg akarták vesztegetni őket ill. nemzetközi nyomás alatt állnak covidügyben, az "oltások" meglepően hamar megvannak és az egész világon ellenőrizetlenül engedélyezik őket a "vészhelyzetre" való tekintettel, a vakcinákat elutasító országok vezetői rejtélyes körülmények között hullanak mint a legyek, és hát persze azt se felejtsük el, hogy a covidra hivatkozva a politika lábbal tiporja az emberi jogokat és az egész világ szoktatva van ahhoz, hogy birkamód elfogad bármilyen zsarnoki baromságot "a saját érdekében". De ami talán a legbeszédesebb, hogy akik a legtöbbet tudják a dologról A LEGKEVÉSBÉ SEM VESZIK KOMOLYAN AZ EGÉSZET. Minden országban bukott le egy rakás politikus azzal, hogy leszarják a saját maguk által hozott szabályokat. Akik a TV-ben sírnak, hogy mind meghalunk azok még aznap tömeges bulikba mennek maszk és távolságtartás nélkül, felhőtlenül szórakozva. Ha ők ennyire veszik komolyan, akkor nekem miért kellene jobban?

2021.07.17. 12:11:00

@yotta: Pontosan ez az a hozzáállás, amitől sürgősen meg kell szabadulni. Hoppácska, hibáztunk egy kicsit, meghalt ugyan négymillió, de hát ahol dolgoznak, ott ugye hullik a forgács.
A következő kis balesetecskénél is belefér majd nálad a négymillió többszöröse is? Az se zárható ki, hogy a következő játékszer kiirt kivétel nélkül mindenkit. Az is belefér?

2021.07.17. 12:26:06

@Deansdale: Az kimaradt, hogy a felmerülő alternatív gyógyszeres kezeléseket azonnal elnyomják, cenzúrázzák, sajtójukon keresztül teljes erőbedobással cáfolják. Érdekes módon, ha lenne hatásos alternatív kezelés, akkor az oltás nem kaphatná meg a vészhelyzeti engedélyt, tehát van minimum némi anyagi érdekük, hogy ne legyen elfogadott gyógyszeres kezelés.

Hasonló összefonódásra már volt példa a Covid kapcsán: a Google is pénzelte a funkciónyerési kutatásokat, majd az erőfölényével visszaélve a platformjain több, mint egy évig aktívan cenzúrázta azt, hogy a vírus laborból szabadulhatott ki, ezzel is eltüntetve a saját nyomait, és saját felelősségét.

Bayaz 2021.07.17. 22:23:22

@Deansdale: "Ettől függetlenül ha összességében kevesebben is halnak meg, minek oltassam magam ha az oltottak között ugyanolyan vagy magasabb a halálozási arány?"

Ez a statisztika erősen torzít, mert az oltatlanok nagyrészt 50 év alatti, krónikus betegséggel nem rendelkező emberek, akiknek az esélye arra, hogy meghaljanak covidban minimális, amennyiben megfelelően el tudják látni őket (és most el tudják, nincsenek telítve a kórházak).

Egy kis matek: 2020-ban abból a csoportból, ahova a mostani oltottak tartoznak, került ki a koronavírusos halottak >90%-a - mert kb az összes krónikus beteg és 50 év feletti ember ebbe a csoportba tartozik -az elmúlt időszakban viszont csak az 50%-a. Ez pont azt jelenti, hogy a vakcinák igen hatékonyan védenek a vírus ellen.

yotta 2021.07.18. 09:43:32

@Deansdale: "A fecskendőkben nem elvi tudás van, hanem valami amit az evilági és erősen profitorientált gyógyszergyárak beletettek"

Rendben! Válasszuk szét (erőltetetten) az elvektől a gyakorlatot! És valóban: nem tudjuk mit tettek bele!
És valóban! Nem ismerjük a paramétereket, mert csak a saját állításaikra hagyatkozhatunk. És valóban, azt sem tudjuk, hogy az egyéb laborok, amelyek utólag a világ több pontján vizsgálták, mi van bennük, mit hazudtak bele a vizsgálataikba, mert hiszen ők is csak profit orientáltak, hja, és a háttérhatalom...!

"Az olyan felfedezések, mint hogy sok oltottban nincs ellenanyag erősen megkérdőjelezi az egész cirkuszt"

Mi az, hogy felfedezés? A gyártók azt állítják, hogy a fecskendőikben lévő levek 60-90%-ban hatásosak! Most akkor mit is fedezett fel és ki? Hát ez nem azt jelenti, hogy bizony lesznek, akiknél nem hatásos?

No és a kettős mérce: "ott tartunk, hogy te elhiszed bemondásra a Phizer reklámdumáját, mások meg nem,"
te meg elhiszed ugyanolyan bemondásra, hogy "nincs benne" nem termelődik ellenanyag, mások meg ezt kezelik fenntartásokkal.

" és senkinek sincs fogalma arról, hogy végül kinek lesz igaza. Korántsem biztos, hogy neked."

ELVILEG kizárt, hogy ne nekem legyen igazam és épp az ELV megkérdőjelezhetetlensége miatt. (Valamit azért kell jelentsen az a közel 300 évnyi felhalmozódott tapasztalat!)

Deansdale 2021.07.18. 09:45:03

@Bayaz: A logikád tökéletes, de némileg megtorpedózza, hogy én is 50 alatti és egészséges vagyok :) Plusz az, hogy amint mondtam igazából egyáltalán nem bízom a közzétett statisztikákban, mivel sokszor sokféleképp kiderült hogy hamisítják, pl. az autóbalesetben elhunytakat is covidosnak jegyzik fel, meg ilyesmi. A kórházak túltelítettségéről is megvan a véleményem a kongóan üres épületeket mutató amatőr videók meg a tiktokon táncolgató ápolók után. A logikád tökéletes, így a következtetésed is az lenne, ha megbízható adatokból dolgoznál.

De ezt az ellentmondást simán feloldhatjuk azzal, hogy aki akarja az oltassa magát nyugodtan, az minden jel szerint megbízhatóan megvédi, tehát semmi szükség arra hogy a kivárásra játszóknak ártani akarjon. Főleg úgy, hogy az mRNA oltásokkal én hiába oltatom be magam, attól még simám továbbfertőzhetlek téged, vagyis a te szemszögedből az én oltottságom abszolút irreleváns.

Deansdale 2021.07.18. 10:01:18

@yotta: Nincs abban semmi erőltetett, hogy nem fogadom el ha egy elvet akarsz bizonyítékként használni egy gyakorlati kérdésre. Abszolút nem vitatom az oltások 300 éves múltját, én azt vitatom, hogy most megbízhatatlan adatokra hivatkozva akarnak kísérleti szereket beadni nekem, én meg nem akarok kísérleti patkány lenni. Írtad fentebb, hogy ha már választani kell akkor te inkább a vakcinát kockáztatod mint a betegséget, hát nálam ez pont fordítva van, és csak ennyit kellene tiszteletben tartanod. Én elfogadom a te döntésed, de te valami pszichológiai probléma miatt nem tudod elfogadni hogy én máshogy döntöttem - valószínűleg nem szereti a tudatalattid, hogy megkérdőjelezi a döntésed helyességét ha mások más következtetésre jutottak. Bele kellene nyugodnod abba, hogy a saját szempontjaid szerint a döntésed helyes akkor is ha mások MÁS SZEMPONTOK alapján más döntésre jutottak, és nekik az a helyes. Neked nem minket kell baszogatni ahhoz hogy a lelki békéd helyreálljon, hanem magadban kellene rendet tenni.

Amúgy a 300 éves múlt ott kifarol alólad, hogy a hagyományos paradigmák alapján a nyájimmumitásra vársz, holott az mRNA vakcináknál a MÁS ALAPELV miatt ez értelmetlen dolog, ugyanis nem akadályozzák a fertőződést, sem a továbbfertőzést, tehát nyájimmunitást nem képesek kialakítani. A te túlélésed szempontjából abszolút mellékes, hogy én oltatom-e magam, ha így is meg úgy is továbbfertőzhetlek. Az oltottak erőszakos háborgása az oltatlanok ellen immár abszolút nyilvánvalóan csak a saját pszcihológiai gyíkjuk, amivel járjanak pszichiáterhez, vagy a gyóntatójukhoz, ne az államnál akarják kierőszakolni hogy az oltatlanok életét tegyék szarabbá.

yotta 2021.07.18. 10:01:26

@Merész Vlagyimir: " Hoppácska, hibáztunk egy kicsit, meghalt ugyan négymillió, de hát ahol dolgoznak, ott ugye hullik a forgács."

Ha ez utalás akar lenni arra, hogy igaz az állítás, melyszerint laborszökevény lenne ez a mostani koronás, akkor ne tegyél rá magas tétet, de legalábbis pontosan annyira kellene kételkedni benne, mint abban, hogy a fecskendőkben benne van-e, amit "belehazudnak". Hja, és ki kellene mazsolázgatni az 1912 óta cirka 4 évente végigseprő influenza járványok közül azokat, amelyeket nem szándékosan zúdított ránk a, na ki/mi is...

(Ezekkel a kommentjeimmel világért sem akarom azt mondani, hogy nincs olyan látszata a világ történéseinek, mintha lenne egy/több központi akarat, amely befolyással akar bírni a globális folyamatokra, de mindenbe talán nem kellene ezt belelátni)

Deansdale 2021.07.18. 10:11:55

@yotta: Ha jól tudom az ma már a mainstreamben is elfogadott, hogy a wuhani laborból "szökött meg" a covid, bár több mint egy évig leszedték a keresztvizet arról aki ezt állította, mára beismerte az oltáspárti sajtó is. Talán hazánkban ennek nem volt akkora visszahangja, de más helyeken komolyabban vették.

Deansdale 2021.07.18. 10:16:17

Ha már itt tartunk, én személyesen nem ismertem senkit aki belehalt a covidba, de olyat igen aki másban halt meg és a covid-statisztikába behazudták, illetve olyat is aki az oltás mellékhatásaitól szenved még hónapokkal később is. Tudom, a személyes tapasztalat egy vitában nem általános érv, de nekem ahhoz pont elég hogy a saját véleményemet befolyásolja.

yotta 2021.07.18. 10:49:58

@Deansdale:
"Az oltottak erőszakos háborgása az oltatlanok ellen immár abszolút nyilvánvalóan csak a saját pszcihológiai gyíkjuk, amivel járjanak pszichiáterhez, vagy a gyóntatójukhoz"

Én pontosan ugyanezeket - és a fentebbi lélektani - fejtegetéseid - állíthatnám az oltást ellenzőkről,(legalábbis abból a mérhetetlen agresszióból, amely árad az oltakozást támogatók felé) már amennyiben komolyabban érdekelne a megnyilvánulásaok háttere. De NEM ÉRDEKEL, mert én azt tudom - és nem hiszem -, hogy az oltással (bármilyennel) megvédem magam és másokat. (Minden hónapok óta jelenlévő ellenvélemény ellenére).

Az általam kinyilvánított ALAPELVet pedig flreértetted, az alapelv az, hogy egy vakcína a szervezetben segíti az immunrendszert. És pont. Ez az, ami a cirka 300 éves ismeret. Tehát nem farol ki alólam a 300 éves alapelv, legalábbis amire vonatkoztatva eddig használtam, nem! (Az összes eddigi hozzászólásomban, ilyen értelemben használtam az "alapelv"et) Így az mRNS vakcina pontosan ugyanazt a hatást éri el, mint bármelyik másik.

A mások más SZEMPONTJAI szerint frusztrációjuk okán felbuggyanó dühöt, pedig tökéletesen át tudom érezni - tehát megértem, elfogadom és tudomásul veszem - ugyanis pontról-pontra ugyanezeket élik át az oltakozók, amikor a más SZEMPONTOSOK kíméletlen támadásaival kerülnek szembe...

yotta 2021.07.18. 11:15:27

@Deansdale: "Ha jól tudom az ma már a mainstreamben is elfogadott, hogy a wuhani laborból "szökött meg" a covid,"

Írni bármit lehet, én meg nem hiszem el ezt a verziót, akárki állítja is. Akkor talán elbizonytalanodnék, ha a nyomozás - természetesen inkább nyomozások módszertana is végiggondolható lenne. De ez legyen az én szocproblémám.

Deansdale 2021.07.18. 11:44:22

@yotta: "Én pontosan ugyanezeket - és a fentebbi lélektani - fejtegetéseid - állíthatnám az oltást ellenzőkről"

Állíthatnád, ha a szkeptikusok bármit is rád akarnának erőszakolni, vagy akár csak ha beleszólni akarnának a dolgodba, de semmi ilyesmiről nincs szó. Én semmiféle agressziót nem látok a szkeptikus oldalon az oltáspárti MAGÁNEMBEREK felé, legföljebb az állami erőszakot ítélik el, a kötelező oltást éppúgy mint a tüntetők elleni bírságokat és letartóztatásokat. Felőlem pl. úgy és annyiszor oltatod magad ahogy akarod, váljék egészségedre. Azt viszont nem értem miért akarod mindenáron bebizonyítani, hogy gonosz és hülye vagyok amiért mások a szempontjaim.

A két csoport "frusztrációja" viszont meglehetősen más természetű: a szkeptikusok mindössze annyit szeretnének, hogy hagyjűk őket békén, de még ezt sem kapják meg, míg az oltáspártiakban azon bugyog a düh, hogy jó alaposan ártani kellene a szkeptikusoknak, mert a k. anyjukat. Vannak persze egyedi kivételek és azt sem állítom hogy ez rád érvényes lenne, de ez az általános.

megj.: Itt elkalandozok a témától, akinek nem inge...

Ez amúgy felvet egy általános filozófiai kérdést is: valószínűleg összefüggés van az autoriter személyiség és a hatalomnak való vak engedelmesség között. Aki elfogadhatónak tartja, hogy mások "felülről" irányítják az életét, az hajlamosabb lehet arra is hogy a saját véleményét a "felső irányítás" segítségével másokra akarja erőszakolni. Az ilyen emberektől el kellene venni a szavazójogot, mert minden modern zsarnokság rájuk épít. Libertárius elnyomás vagy népirtás még nem volt a történelemben.

Az igazán vicces ebben az, hogy van Mo-n legalább egy millió ember, aki amúgy utálja Orbánt, de amikor O1G kijelenti hogy a covidtól félni kell és az egyetlen menekvés az oltás akkor engedelmesen sorba állnak a vakcináért. Fel sem ismerik magukban azokat a személyiségjegyeket, hogy önkéntelenül is engedelmeskednek a hatalomnak, akkor is ha utálják, illetve hogy azért látják a hatalmat zsarnokinak, mert saját magukban vannak zsarnoki hajlamok. Mivel ők szeretnék mások életét megerőszakolni, ezért ***NYILVÁN*** Orbán is megerőszakolja mások életét...

Persze meg is teszi olykor, de sokkal ritkábban mint az ellenzék agymosott hülyéi képzelik, és általában pont nem azokon a területeken amikkel vádolják. Covidügyben erőszakot tesz rajtunk, de sok ellenzéki erre vak, viszont olyan sületlenségekkel vádolják mint a sajtószabadság vagy a demokrácia leépítése, amihez ideológiai fogyatékosnak kell lenni hogy elhiggye az ember.

A háttérhatalom amúgy abszolút tudatosan játszik arra, hogy az autoriter jelleműekből hasznos hülyét csináljon saját használatra - erről szól a BLM, az antifa, az LMBTP idiótaság, a feminizmus, meg az összes többi progresszív agyfasz. A természetükből fakadóan fasisztákat csábítják magukhoz mindenféle kamu dumával alig-alig álcázva, hogy ha hozzájuk csapódnak akkor szabadon kiélhetik az aljas és agresszív hajlamaikat. Ugyanez egy kicsit kevésbé oltásfronton is látszik: a közmédia által megrémített és engedelmességre hajtott szerencsétlenek aztán mennek szerte a világban és a hatalom érdekét fröcsögik mindenki másra. Hisznek a hatalomban és hisznek abban hogy a véleményüket (amit amúgy a hatalom határozott meg számukra, de ezt ők nem érzékelik) joguk van másokra erőszakolni, mert az autoriter alaptermészetük erre predesztinálja őket. És nem véletlen, hogy az ilyen természetűek mindig vonzódnak a baloldalhoz, meg a tömeggyilkos rezsimekhez (bár ez afféle fölösleges szóismétlés), mert azok működnek összehangban ezzel a mentalitással. Egy autoriter személyiségnek a szabadság gondolata szinte feldolgozhatatlan, gyakorlatilag már az ötlet is haragot gerjeszt bennük. Méghogy mások máshogyan döntsenek, a teringettét...

A legérdekesebb kérdés, hogy képes-e egy ilyen személyiség öntudatra ébredni, felfedezni a saját milyenségét illetve az elfoglalt helyét a dolgok állásában, hogy aztán esetleg kibújhasson belőle...

yotta 2021.07.18. 12:07:49

@Deansdale: " Én semmiféle agressziót nem látok a szkeptikus oldalon az oltáspárti MAGÁNEMBEREK felé,"

Hogy-hogy nincs erőszak a szkeptikusok felől? Hogyan tudsz ilyet leírni? A szűkebb - tágabb közösségek mindenhol meg vannak osztva a magabiztos, autoriter és megingathatatlan érvrendszerrel támadó szkeptikusok által, iszonyatos mértékben ássák alá a "300 éves tudásban" hívőket, evvel félelmet és rettegést generálnak boldog - boldogtalanban, de leginkább bennünk - az oltáspártiakban. Mert mi - a szkeptikusok megingathatatlanságával szemben - bizonytalanok, tudatlanabbak vagyunk, ugyanakkor nyitottak az új dolgok befogadására, ám mivel nincs akkora alaptudásunk, ami ugyanolyan magabiztossá tegyen, mint amilyen módon a szkeptikusok nyomulnak,(feltételezem persze, hogy semmivel sem rendelkeznek több tudással) elbizonytalanít, rettegésben tart, mindent összezavar, ami aztán feldolgozást igényel az egyén számára és valamilyen választ, ami eztán az önkorlátozásban jelenik meg előszőr, és abban a kétes bizalomban, ami ekkor erőt vesz, hogy ebben a káoszban a jog eszközével, a hatalom esetleg kortában tudja tartani, kiszámíthatóvá teszi a mindennapokat!

Mi az ördög ez, ha nem egy félelmetesen terjedő lopakodva terjedő agresszió a "másikkal" szemben?

KalmanBlog 2021.07.18. 12:45:59

@yotta: Ez a mentális gimnasztika kemény! Tehát:

> A szűkebb - tágabb közösségek mindenhol meg vannak osztva a magabiztos, autoriter és megingathatatlan érvrendszerrel támadó szkeptikusok által, iszonyatos mértékben ássák alá a "300 éves tudásban" hívőket

> amilyen módon a szkeptikusok nyomulnak, ... elbizonytalanít, rettegésben tart, mindent összezavar, ami aztán feldolgozást igényel az egyén számára

> Mi az ördög ez, ha nem egy félelmetesen terjedő lopakodva terjedő agresszió a "másikkal" szemben?

Jól értem, hogy az koronaoltás-szkeptikusok információ segítségével megingatják a többség hitét, ami feldolgozást igényel? Tehát gondolkodásra próbálják bírni a többséget?

És ezt kellene "lopakodva terjedő agresszió"-ként értékelni?

Tehát ha mondok valamit, ami elbizonytalanít egy másik embert a hitében, az agresszió.

Ellenben bezárnak az otthonomba, korlátozzák a mozgásomat, egy éven keresztül próbálnak félelembe taszítani, és végül zsarolással próbálnak egy kísérleti kezelés bevállalására rávenni (és ez még csak a kezdet). Mindez nem agresszió, az a dolgok normális menete.

Ezt teljesen komolyan gondolod?

Deansdale 2021.07.18. 13:02:53

@yotta: Hát én nem igazán látok olyat, hogy szkeptikusok rájárnának az oltottak nyakára és baszogatnák őket amiért oltva vannak, legalábbis messze nem olyan mennyiségben és minőségben ahogy az oltottak háborognak a szkeptikusok ellen mindenhol. Az, hogy vannak eleve szkeptikus fórumok ahol egymással kibeszélik a dolgokat szerintem nem ugyanaz a kategória. Ha valaki ÖNKÉNT olyan helyekre megy ahol szkeptikusok véleményét látja, azt ne próbálja már úgy lefesteni, hogy a szkeptikusok őt bántják.

Ha szabad ezzel a példával élnem, mindenféle sanda szándék nélkül, nem én mint szkeptikus mentem a te blogodra hogy ott ekézzelek. Sőt, igazából még itt sem ekézlek :) És ez a felállás, ami itt is látható nálam, szerintem jóval gyakoribb mint a fordítottja.

Deansdale 2021.07.18. 13:21:53

@KalmanBlog: A fő gond, hogy a sors, tao, vagy az Isten, nevezzük ahogy tetszik, tényleg abszolút vakká teszi a "rosszfiúkat" a saját szerepükre, különben nem vállalnák, ha érted hogyan gondolom. A sors leszáll az ilyen áldozatok homlokára és a fejükbe plántálja a kiirthatatlan gondolatot, hogy a Phizer jóindulatában kételkedve az oltással kivárni az emberiség kiirtására irányuló tudatos támadás, de az oltottak részéről olyanokat mondani, hogy remélik az oltatlanok mind meghalnak, vagy hogy ne vehessenek még élelmiszert sem, az teljesen normális. Ez az értékítélet számukra magától értetődő és logikus, és nem értik hogy "mi gonoszak" miért nem ismerjük fel ezt. Hát nyilván mert gonoszak vagyunk :)

Nem is tudok haragudni ezekre, bár attól hogy spirituális értelemben megértem a szerepüket, emberi szinten mégis képtelen vagyok felfogni, hogyan nem lehet kitörni a sors ilyen igájából. Hogyan lehet nem látni ekkora ordító önellentmondásokat?!

Bayaz 2021.07.18. 13:49:15

@Deansdale: "Főleg úgy, hogy az mRNA oltásokkal én hiába oltatom be magam, attól még simám továbbfertőzhetlek téged, vagyis a te szemszögedből az én oltottságom abszolút irreleváns."
Hát ez nem igaz.
A UK-ban például a fiatalok körében 13-szor (!) annyi a fertőzött, mint a 60 felettiek között : www.dailymail.co.uk/news/article-9769177/Covid-cases-England-THIRTEEN-times-higher-young-people-compared-60s.html
A vakcina jelentősen csökkenti annak a valószínűségét is, hogy elkapod (és továbbadod) a vírust.

"Én semmiféle agressziót nem látok a szkeptikus oldalon az oltáspárti MAGÁNEMBEREK felé, legföljebb az állami erőszakot ítélik el, a kötelező oltást éppúgy mint a tüntetők elleni bírságokat és letartóztatásokat."

Hát pedig előfordul az ilyen, még ha nem is hallasz róla:
azonnali.hu/cikk/20210714_oltasellenesek-zaklatjak-szlovakiaban-az-oltast-nyilvanosan-tamogato-orvosokat

yotta 2021.07.18. 14:23:42

@KalmanBlog: "Tehát ha mondok valamit, ami elbizonytalanít egy másik embert a hitében, az agresszió."

Természetesen félremagyarázod, ha azt sugallod, szerintem minden gondolkodásra késztetés agresszió...

Nem, nem ezt gondolom, de mindegy.

yotta 2021.07.18. 14:43:22

@Deansdale: "Hát én nem igazán látok olyat, hogy szkeptikusok rájárnának az oltottak nyakára és baszogatnák őket amiért oltva vannak"

És ugyan miért látnád? Én járok olyan helyre, ahol oltottként a szkeptikusokkal konfrontálódom, nem?

Az, hogy direkt és ÖNKÉNT megyek szkeptikus blogra - (a blog egyébként a legkisebb részét teszi ki annak a kevés időnek, amit elvisz a COVID ügy, mert főképpen a kórházi helyzetet átlátó vagy a virológiát ismerőkkel folytatott személyes találkozókon alakul a saját véleményem, többnyire úgy, hogy a szkeptikusoktól begyűjtött információkat szegezem nekik.) - azt a bizonytalanságot sugallja, amit ez az egész COVID ügy hordoz magában, miután ömleni kezdett az oltás ellen egyre pontosabbnak látszó és vészjósló információ.

KalmanBlog 2021.07.18. 14:52:11

@Bayaz: Deansdale mondjuk direkt magánembereket írt.

Vannak például akik publikus személyként amellett érvelnek, hogy kísérleti oltások legyenek kötelezőek. Ezek már messze nem magánvélemények, és pont nem arról szólnak, hogy békén akarnák hagyni az embereket.

Az én meglátásom szerint a Nuremberg code az ami az orvosi kísérleteket szabályozza: en.wikipedia.org/wiki/Nuremberg_Code

"The ten points of the code were given in the section of the judges' verdict entitled "Permissible Medical Experiments":[6]

The voluntary consent of the human subject is absolutely essential. This means that the person involved should have legal capacity to give consent; should be so situated as to be able to exercise free power of choice, without the intervention of any element of force, fraud, deceit, duress, overreaching, or other ulterior form of constraint or coercion; and should have sufficient knowledge and comprehension of the elements of the subject matter involved as to enable him to make an understanding and enlightened decision."

A privát meglátásom szerint: ennek a pontnak az értelmében ha valaki publikus személyként az oltás kötelezővé tétele mellett érvel, az bűntényre való felbújtásként értelmezhető lehet. Mivel az önkéntes beleegyezés teljes mértékben hiányzik egy kötelező oltás esetén, nehéz volna vitatni, hogy ebből a szempontból nem felelne meg ennek a szabálynak a kötelző oltás. A kérdés tehát inkább az, hogy a szóban forgó kezelés valóban kísérletinek számít-e? Ismereteim szerint még nem értek véget a szükséges klinikai vizsgálatok. Ebből azt gondolnám, hogy kísérletinek számít még. TV adásban is mondott hasonlót sztárdoktor is. De a jogi csűrcsavarokhoz nem értek, nem tudom biztosan, hogy kísérletinek számít-e vagy nem. De ez a következtetési logika akár meg is állhat ahogy én látom.

(Sőt, a "fraud, deceit" rész a félrevezetést is szankcionálja. Tehát ha például a lehetséges mellékhatásokat eltagadják, az ide tartozhat. Érdekes, hogy miközben a gyártó saját leírása is rengeteg lehetséges mellékhatást felsorolt eredetileg is (ismereteim szerint), a médiában mégis azt mondták, hogy teljesen biztonságosak az oltások. A teljesen biztonságos az én értelmezésemben azt jelenti, hogy egyetlen káros mellékhatása sem lehetséges.

Illetve az "other ulterior form of constraint or coercion" már a vakcinakártyás rendeletekre is érvényes lehet akár.)

Azt kell látni, hogy a nemzetközi jogban ezek eddig nagyon komolyan vett alap tételek voltak, amiket most hirtelen sokan a szőnyeg alá kezdtek söpörni, mintha nem is léteznének. Pedig tudtommal nem helyezték hatályon kívül őket, és ezért az én meglátásom szerint nagyon veszélyes játékot játszik az, aki a fent említettekben részt vesz.

A konkrét esetet nem ismerem, hogy mivel borították ki ezek az orvosok ezeket az embereket eredetileg. Jó volna tudni, de ebből a cikkből nem derül ki, utána menni pedig nincs cérnám, annyira nem izgalmas ügy.

Szlovákiában egyébként a mienkénél kissé keményebb lezárásosdi volt (legalábbis papíron, úgy hallottam, hogy sok helyen sokáig nem tartatták be a szabályaikat). Nem csodálkozom, hogy az emberek jobban bepöccentek.

KalmanBlog 2021.07.18. 14:52:55

@yotta: > Természetesen félremagyarázod, ha azt sugallod, szerintem minden gondolkodásra késztetés agresszió...

Bocs, ezt írtad. Mármint amennyire értettem. Fejtsd akkor ki, hogy pontosan mi az aggresszió amire gondolsz!

Mme.Brioche 2021.07.18. 15:36:39

@KalmanBlog: "Mivel az önkéntes beleegyezés teljes mértékben hiányzik egy kötelező oltás esetén, nehéz volna vitatni, hogy ebből a szempontból nem felelne meg ennek a szabálynak a kötelző oltás."

Tudod milyen dumával kerülik meg most ezt problémát itt felénk? Azzal, hogy csak az eü-ben kötelező az oltás, tehát ha te eü-s vagy, és nem akarsz oltást, akkor választhatod azt is, hogy otthagyod a pályát, felmondasz a munkahelyeden, vagy bezárod az egy élet munkájával felépített praxisodat, feléled a tartalékaidat, amíg kitartanak, aztán elmész hivatásszerűen éhezni meg hajéktalankodni a híd alá.

Ez akkor lesz érdekes jogi helyzet, amikor mindenki számára kötelezővé teszik, amivel kapcsolatban egyébként a Macron azt mondta, hogy nyitva tartják ennek a lehetőségét, szóval kb egy hónapon belül az is meglesz, mert eddig mindig az volt, hogy amit is meglebegtetett, azt pár héten belül be is vezették teljes szigorral.

De szerintem addig is sorban különböző ágazatokban bevetik majd kötelezőre, amit szintén lebegtetnek, eladóknak, éttermeseknek, tömegközlekedésben dogozóknak stb.

Most konkrétan az a direktíva, hogy az élelmiszerbolton, és a legszűkebb értelemben vett helyi tömegközlekedésen kívül mindenhova eü-útlevél kell (hosszabb városközi buszra/vonatra már nem lehet felszállni), mindenkinek, függetlenül attól, hogy ott dolgozik-e vagy igénybe veszi a szolgáltatást, vagy mondjuk betegként megy-e kórházba, ami véleményem szerint ki nem mondott kötelező oltást jelent vagy 48 óránkénti tesztelést, ami nemsokára fizetős lesz, és ha ezek a helyek elmulasztják vagy megtagadják a belépők vagy ott dolgozók eü-útlevelének ellenőrzését, akkor egyből egy év börtönt plusz 16millió forintnak megfelelő bírságot kockáztatnak. Ez akár egy buszvezetőre is vonatkozik, vagy egy kalauzra akár.

yotta 2021.07.18. 15:39:16

@KalmanBlog: "Fejtsd akkor ki, hogy pontosan mi az aggresszió amire gondolsz!"

Írtad nekem, hogy: "Tehát ha mondok valamit, ami elbizonytalanít egy másik embert a hitében, az agresszió."

Így foglaltad össze, amit korábban írtam: mintha általánosságban az lenne az én véleményem a gondolkodásról, hogy az agressziót szül.

Veghetáry János 2021.07.18. 20:36:30

@Deansdale: Azt kéne megérteni, hogy a következő zárás (ha lesz) az az oltatlanok miatt lesz. Ezt már aligha fogja kibírni a gazdaság. Ez az, ami nekem, mint oltottnak, a csőrét igazán böki. Ahelyett, hogy örülnétek, hogy nálunk elérhető hagyományos elölt vírusos vakcina azok számára akik nem akarnak genetikai kisérletekben részt venni. Kényeskedtek itt, miközben a szomszédban kezd újból kitörni a zárási őrület. Ezt akarjátok? Hajrá!

2021.07.18. 21:05:49

@Mme.Brioche: "felmondasz a munkahelyeden, vagy bezárod az egy élet munkájával felépített praxisodat"
Ezért megéri egy vacak oltást megtagadni? Amit már sok száz millió ember megkapott?
Te magadat racionális embernek tartod?

KalmanBlog 2021.07.18. 21:42:03

Schmid Júlia kajakos visszamondta az olimpiai részvételt, mert nem hajlandó felvenni az oltást, a MOB pedig előírta kötelezően: www.origo.hu/sport/egyeni/20210718-tokio-2020-egeszen-elkepeszto-indulatokat-kavart-a-magyar-kajakosno-visszalepese-az-olimpiatol.html

Számomra az a legérdekesebb, hogy ő az egyetlen, aki visszamondta. A MOB pedig olvasgathatja kicsit a Nuremberg Code-ot.

GABOR2 2021.07.18. 22:16:59

@yotta: "Hogy-hogy nincs erőszak a szkeptikusok felől?"

Hát nézd, pl. meg se szólalhatnak a médiában se mint egyének és főleg nem mint csoportok. A nézetük eleve nem lehet helyes... hivatalosan.

" iszonyatos mértékben ássák alá a "300 éves tudásban" hívőket, evvel félelmet és rettegést generálnak boldog - boldogtalanban, de leginkább bennünk - az oltáspártiakban. "

Nem tudom mi az a 300 év tudás, de azt tudom, hogy az oltást legnagyobb számban ellenzők éppenséggel az egészségügyisek között van. Rengeteg cikk colt róla, hogy kifejezett erőszak nélkül nagyon kevés egészségügyi dolgozó venné fel az oltást szerte a világban...

... Mert emlékeznek rá mit mondtak az oltásokkal kapcsolatban a vírus előtt. Azt mondták, hogy fontos sok éven át tesztelni őket, ráadásul ez egy új eljárás, ráadásul egy olyan vírus ellen kéne oltani ami az egészséges és nem öreg emberekre kb. semmit veszélyt se jelent ha a százalékokat nézzük.

Szóval a törésvonal nem a szakemberek és a félős emberek között van, éppenséggel a szakemberek nem akarják leginkább beoltani magukat.

" Nem oltatják be magukat az egészségügyi dolgozók Franciaországban"

index.hu/kulfold/2021/06/17/dramai-a-helyzet-napi-95-ezer-fertozott-3000-halott/nem-oltatjak-magukat-az-egeszsegugyi-dolgozok-franciaorszagban-a-kormany-kotelezove-teheti/

Figyelj... eleve sok "nem oltáspárti" igazából oltáspárti... csak ezen oltás ellen van.

Ami pedig az elbizonytalanásd illeti...

GABOR2 2021.07.18. 22:18:41

@GABOR2: ... Helyes ha elbizonytalanodsz... sokan még addig se jutnak el.

GABOR2 2021.07.18. 22:26:58

@Murometz köztársasági elnök: Tudod a vakcináknak lehetnek sokkal később előjövő hatásai. Mint fentebb is linkeltem... éppenséggel az egészségügyi dolgozók csoportja akarja a leginkább nem önként beadni, hisz ők emlékeznek rá mint tanultak a vakcinákkal kapcsolatban.

Veghetáry János 2021.07.18. 23:22:19

@Wildhunt: Nem, ez tényleg nem. Ez járványhelyzet. Próbálok alapvető összefüggésekre rávilágítani, mielőtt megint nagy sírás-rívás lesz ősszel.

KalmanBlog 2021.07.18. 23:45:18

@Veghetáry János: Azt kell megérteni, hogy zárás azért van, mert a kormányok elrendelik. Ez nem valami természeti törvény, hogy lezárásnak kell lenni.

Az, hogy a vírusra az egyetlen lehetséges megoldás a zárás (vagy most már a vakcina) egy olyan hipotézis, amit egyelőre senki nem bizonyított. Ráadásul nincs sok rendelkezésre álló adat, de ami van az sem támasztja alá ezt a hipotézist.

Konkrétan úgy tűnik, hogy ahol nem volt lezárás, ott sehol nem alakult ki nagyon súlyos helyzet. Illetve pont a magas oltottságú helyeken - UK, Izrael - okoz problémát a delta variáns.

Tehát egy nem bizonyított hipotézisre épül az ami alapján elítélsz minket. A tudomány nevében természetesen.

Veghetáry János 2021.07.19. 00:08:24

@KalmanBlog: Nem kétlem, hogy vannak olyan kormányok akik önként és dalolva követik a trendeket, de szerintem a miénk pont nem az. Viszont ha felfutnak az esetszámok muszáj lesz zárni, különben olyan muníciót adnak az ellezék kezébe a választások előtt, amit nem engedhetnek meg maguknak.
A delta variáns. Sokkal gyorsabban terjed és sokkal fiatalabbakra is veszélyes. Az UK és Izrael példája mutatja, hogy pont az oltatlanokra igazán veszélyes. Ill. az UK-ben úgy tűnik, hogy a vektorvakcinák (Astra, Jenssen) kevésbé hatásosak a deltával szemben.

A többire nem is térnék ki, mert egyrészt valamiféle korlátozás mindenhol volt, ahol meg nem, ott nagyjából senkit sem érdekel, hogy milyen hosszabb távú kellemetlen mellékhatásai vannak a covidnak.

2021.07.19. 07:16:27

Amikor megcsúszik az ujjad a powerpointban.
www.youtube.com/watch?v=1XTiL9rUpkg
2:33:40-nél véletlenül egy olyan slide-ra vált, amit nem lenne szabad megmutatni az oltások lehetséges mellékhatásairól, ezért a másodperc töredéke alatt el is ugrik róla.

A youtube-on , és . gombokkal lehet képkockánként léptetni.

2021.07.19. 07:54:26

@Veghetáry János: "a következő zárás (ha lesz) az az oltatlanok miatt lesz."
Nem, a kormány látszatintézkedése lesz, ugyanis már bebizonyosodott, hogy a puha lezárásoknak nincs jelentős hatása a fertőzés terjedésében. Nem a vírus vagy az oltatlanok teszik tönkre a gazdaságot, hanem a kormány a birkaszavazók nyomásának engedve.

"delta variáns. Sokkal gyorsabban terjed és sokkal fiatalabbakra is veszélyes. Az UK és Izrael példája mutatja, hogy pont az oltatlanokra igazán veszélyes."
Ugyanazokat az adatokat nézzük, vagy csak a tévében ezt mondták be?

KalmanBlog 2021.07.19. 09:16:14

@Merész Vlagyimir: Te ezt hogy találtad meg? :-) Leültél, hogy ezt a 4 órát most végignézem, és közben még figyelek a pillanatokra megjelenő képkockákra is?

Szép!

Hasonló listákat már az elejétől kezdve is láttam, szerintem ez benne volt valami pdf-ben is. Időközben jó sok példa is lett ezekhez a neten. Na, nem a TV-ben...

2021.07.19. 09:29:05

@KalmanBlog: :) Természetesen nem, én is úgy találtam. Ami érdekes, hogy ez az FDA listája, így nehéz lesöpörni azzal, hogy ezek a mellékhatások csupán az alusapkások fejében léteznének.

2021.07.19. 09:31:58

@Veghetáry János:
Jó, akkor vizsgáljuk meg az izraeli helyzetet.
www.jpost.com/breaking-news/for-first-time-since-march-855-new-coronavirus-cases-in-israel-674084
"At the moment, around 60% of the patients in serious conditions have been vaccinated. Moreover, according to Hebrew University researchers who advise the government, around 90% of newly infected people over the age of 50 are fully vaccinated."
Komment, reakció?

_Bubba4400 2021.07.19. 09:48:21

Na ez a kedvencem a mostani cikkek közül:

index.hu/kulfold/2021/07/17/koronavirus-jarvany-oltas-vilag-percrok-percre/ket-oltas-kapott-viselte-a-maszkot-a-delta-varians-megis-ledontotte/

Ez a nő itt azt írja hogy megkapta a két oltást, mégis "covidos" lett (felelősségteljes rettegőként még ezután is hordta a maszkot, no comment). Elmondja még hogy olyantól kapta el, aki nem volt beoltva, ezen a részen már a könnyeim törölgettem a demagógiától és a józan ész teljes hiányától. Tehát ha én be vagyok oltva, a másik meg nem, akkor bár én értelmetlenül adattam be magamnak a kísérleti génterápiás cuccot, akkor is a másiknak a kurva anyját. A legszomorúbb, hogy a kommentelők ezt az elméletet alá is támasztják, hibáztatják azokat akik nincsenek beoltva.

Eddig ment a #maradjotthon, aztán a "BeAdOtT oLtÁs A jÓ oLtÁs", most meg az van, hogy a két oltásnak sincsen semmi értelme, és még ez sem nyitja fel az emberek szemét, hogy egy globális kamu áldozatai lettek.

Mme.Brioche 2021.07.19. 10:03:14

@Merész Vlagyimir: nem kell a képkockaléptetéssel vacakolni, az egész dokumentumot le lehet tölteni az FDA saját oldaláról: (a 17. oldalon vannak a mellékhatások)

www.fda.gov/media/143557/download?fbclid=IwAR0wqgb9jcPhvwq4SHXh2Mrcsm_j0X1_tnXgO9p2Z8xbMZAp8Sddm4yjCSI

2021.07.19. 10:10:56

@_Bubba4400: Az egyik érdekes reakció, ami az FDA listában is megjelenik, a "vaccine enhanced disease", vagy máshogyan "antibody dependent enhancement". Az oltás az esetek egy részében nemhogy segít, hanem súlyosabbá teszi a fertőzést. Kérdéses, hogy ez a reakció súlyosbodik-e a harmadik, negyedik oltás beadásával, de ezt majd a kormányunk, meg a nemzet lódoktora kikísérletezi rajtunk.

_Bubba4400 2021.07.19. 10:39:07

@Merész Vlagyimir: Ez teljesen valid. Mondjuk az "én a tudományban hiszek" kezdetű szakértők ezt azzal fogják indokolni, hogy oltás nélkül meg is halt volna, valójában az oltás mentette meg a haláltól és a lélegeztetőgéptől, olcsón megúszta, és hogy oltasd be magad.

Glokta 2021.07.19. 10:46:20

@Merész Vlagyimir: Egyszerű a magyarázat: Izraelben az 50 év felettiek több mint 90%-át beoltották.

Emellett nagyjából ugyanaz a csoport (mert kevés 50 alatti kerül súlyos megbetegedéssel kórházba) a súlyos megbetegedések mindössze 60%-át teszi ki, ami pont a vakcina hatékonyságát bizonyítja.

Egy becslés: a vakcina a nagyjából 9:1 fertőzött arányt 3:2 súlyos megbetegedés arányra csökkenti, ez azt jelenti, hogy ha valakit megfertőz a vírus, a Pfizer 83%-os hatékonysággal véd a súlyos megbetegedés ellen. Ez kisebb, mint a hivatalos érték, de megfelel annak a várakozásnak, hogy a Pfizer kevésbé véd a delta variáns ellen.

Glokta 2021.07.19. 11:00:53

@Merész Vlagyimir: Mindenesetre az adatok azt tényleg bizonyítják, hogy a vakcina nem véd jelentősen az ellen, hogy elkapd a fertőzést, és így az ellen se, hogy továbbadd.

Glokta 2021.07.19. 11:05:35

@Veghetáry János: nem feltétlenül kéne lezárás.

Annyi kellene, hogy amennyiben oltatlan coviddal kórházba kerül, ő fizesse az ellátása költségeit, hiszen ennek a kockázatát vállalta az oltás kockázataival szemben.

Nyilván kell ösztönözni az embereket az oltásra, de a kötelezővé tételt nem tudom támogatni (az eü-ben sem), mert
1) nem egy normál tempóban kifejlesztett és letesztelt vakcináról van szó, tehát elfogadható, ha valaki kijelenti, hogy a covid veszélyeit és nem ismert hosszú távú hatásait választja a vakcináéval szemben
2) úgy tűnik, hogy a vakcina nem véd igazán jól a fertőzés elkapása ellen (hacsaknem a védettség továbbterjedt valahogy az oltatlanokra is), szóval egy oltottól hasonló eséllyel kaphatod el, mint egy oltatlantól

valis47 2021.07.19. 11:08:51

@Merész Vlagyimir: A harmadik oltást azért adják, mert az ellenzék verte magát addig, hogy meg kellett lépni. Aki nem Sinopharmot kapott vagy 50-55 év alatti, annak totál felesleges, valószínűleg azok többsége sem halna bele a fertőzésbe, akinél negatív lett az ellenanyagteszt, de nem mernek kockáztatni. Persze a kormánykommunikáció véletlenül sem utal a Sinopharmra, csak arra, hogy "mi olyan f.szák vagyunk, hogy az EU-ban nálunk először lehet 3. oltásra menni".

2021.07.19. 11:33:59

@GABOR2: "a vakcináknak lehetnek sokkal később előjövő hatásai."
Igen, lehetnek. Ez feltételezés.
Az egész élet veszélyes.
Sokkkkkal nagyobb a valószínűsége egy halálos autóbalesetnek. Mégis teljes lelki nyugalommal beülsz egy autóba.

Ha racionálisan elemzed, és nem a mesterséges hiszti kampányra figyelsz, akkor beoltatod magad.
De sok ember annyira önelégült, hogy okosabbnak - ravaszabbnak szeretné látni magát és ezért gyárt elméleteket zéró szakmai tudással.

2021.07.19. 11:43:18

@Merész Vlagyimir: Nézzünk már a statisztikák mögé: ha egy országban mondjuk 90% az oltottság, akkor az intenziven levők jellemzően már csak azon körből kerülhetnek ki, akik oltottak, mert ők vannak túlnyomó többségben, nem?
Igen, az oltottak közül mondjuk 5% kerül intenzívre, az oltatlanok közül meg 30%. Ennyi az oltás haszna kb.
Senki nem mondta hogy 100%-ban minden ember és minden alapbetegség esetén tökéletes az oltás.
ÉS lehet ügyesen úgy hazudni a statisztikákat, hogy semmi értelme az oltásnak mert lám lám az oltottak vannak az intenzíven :-D
És ez pont olyan manipulativ csalás mint amit a kormánynak/ellenzéknek tulajdonítotok.

2021.07.19. 11:45:24

@Glokta: "ő fizesse az ellátása költségeit"
Ezt sajnos még a nyilvánvaló alkoholista, dohányos vagy kábszeresekkel sem csinálják meg. A részeg sofőrökkel sem, pedig az direkt bűncselekmény.

valis47 2021.07.19. 11:47:35

@Murometz köztársasági elnök: Szerintem benne van ebben a bizalmatlanság a hatalom és a globálelit iránt, ahogy Deansdale is szokta emlegetni, hogy nem hiszi el, hogy ezek jót akarnának nekünk a vakcinával. Szerintem sem a kimondott humanizmus mozgatja őket, de az sem, hogy "a vakcinával kiirtsák az embereket". Az, hogy ők is eljártak titokban bulizni meg fodrászhoz meg nyaralni, az csak azt jelenti, hogy ők sem tudnak lemondani arról, amire a köznépet kényszeríteni akarják, hogy megtegye, ők is úgy voltak vele, hogy nem krónikus beteg 60 felettiek, úgysem lesz nagy bajuk (azért volt fideszes politikus is, aki hónapokig volt kórházban, gépen, aligha rendezték meg az egészet), meg talán egy részüknek már előbb beadták a kísérleti vakcinát, ezt simán el tudom képzelni.

2021.07.19. 11:50:05

@Murometz köztársasági elnök: Nem kell elméleteket gyártani, elég ha kihúzza az ember a fejét a homokból, és tájékozódik. Ne adj isten konkrét húsvér embereket meghallgat, akik a saját tapasztalatukról számolnak be. Vagy az M1 híradó mindezek felett áll szerinted?
Aki szeretné, oltassa be magát. Aki meg úgy gondolja, hogy nem kell neki oltás, mert fiatal, és meg se érezte a kovidot, az meg had döntsön úgy, ahogy szeretne.

_Bubba4400 2021.07.19. 12:29:49

@valis47: "Az, hogy ők is eljártak titokban bulizni meg fodrászhoz meg nyaralni, az csak azt jelenti, hogy ők sem tudnak lemondani arról, amire a köznépet kényszeríteni akarják" - na ez például így is volt, de mégsem esett le az emberek nagy részének.

Tele volt az internet azzal, hogy Szájer Józsi a buzibuliból az ereszen menekült, höhö, milyen vicces, köcsög Fidesz, na jól megkaptátok konzervatívok, jöttek a mémek Tibi atyától az Indexig, de arra nem figyelt senki hogy mindez a második "hullám" közepén történt, amikor is ugye mindenki rettegett, és állítólag Európa-szerte magasak voltak a halálozások(nak hazudott számok). Ezen nem gondolkozott el senki, hogy ha ilyen történik egy felső körben lévő politikussal egy "járvány" idején, akkor most mi van.

Deansdale 2021.07.19. 12:36:32

@Veghetáry János: A faszt. A következő lezárás ugyanazért lesz amiért az eddigiek: a háttérhatalom így akarja. Ennek a denevérinfluenzához semmi köze, aki még mindig abban hisz az meg is érdemli. De mondjuk arra jó volt a dolog, hogy a hiszékenyeket ráugrasszák a szkeptikusokra, így megint egymást ütjük amíg ők röhögnek a markukba. Jaj, jaj, ha nem oltunk és nem zárjuk le a világot egy 99,9%-os túlélési arányú betegség miatt akkor nyakunkon az apokalipszis...

KalmanBlog 2021.07.19. 12:45:53

A megalapozatlan véleményem:

Valójában a mostani probléma-hegyek mind azt mutatják, hogy a big-pharma szándékosan akadályozza az információ szabad áramlását, és ebben támogatja a politika nagy része is, illetve a közösségi és hagyományos média is.

Ezekből következően a helyes következtetés nem az, hogy csak az a baj, hogy még klinikai fázisban van. Ennél sokkal nagyobb a baj: a baj az, hogy a hitelét veszítette a teljes rendszer. Ezért nem lehet kevesebb a célunk sem, mint _minden_ kezelését érintő döntést a betegre bízni, és eltörölni mindenfajta kötelezést az orvoslásból. Mindezt alaptörvénybe kell iktatni, hogy a jövőben senki ne is kísérelhesse meg ezt megváltoztatni. Kulturáltabb - nem kommunista örökségű - országokban egyébként ez volt a helyzet a közelmúltig. Ezt a standardot kell újra felállítani, mert ez az egyetlen ami hosszú távon is megvéd minket az orvos-fasizmus kialakulásától.

Nincs értelme azt a bástyát védeni, hogy ez most egy klinikai teszt alatti szer. Ennél tovább kell menni. Mivel nyilvánvaló, hogy a valóságtól akár teljesen függetlenül is a klinikai tesztek eredménye az lesz, hogy minden teljesen biztonságos és hatékony is.

Deansdale 2021.07.19. 12:46:30

@Veghetáry János: "Viszont ha felfutnak az esetszámok muszáj lesz zárni, különben olyan muníciót adnak az ellezék kezébe a választások előtt, amit nem engedhetnek meg maguknak."

Tehát zárás azért lesz, mert a fityisz nem akar muníciót adni az ellenzéknek :)

Az esetszámok felfutása pedig oltástól függetlenül garantált mindenhol ahol az influenzát átkeresztelték covidra. Már most borítékolom neked, hogy az oltottak számától függetlenül mennek majd ősztől a lezárások szerte a világban, mert ilyen variáns ellen nem véd, meg azért az esetszámok mégiscsak magasak, stb.; de azért természetesen kényelmes lesz majd az oltatlanokra mutogatni, akik körében amúgy semmivel sem lesz magasabb a fertőződés mint az oltottaknál, de az mindegy.

Deansdale 2021.07.19. 12:54:56

@Glokta: "Nyilván kell ösztönözni az embereket az oltásra, de a kötelezővé tételt nem tudom támogatni (az eü-ben sem), mert"

Végre egy normális álláspontot képviselő oltáspárti. Miért vagy olyan ritka jelenség? :)

2021.07.19. 13:00:12

@Glokta: "Annyi kellene, hogy amennyiben oltatlan coviddal kórházba kerül, ő fizesse az ellátása költségeit, hiszen ennek a kockázatát vállalta az oltás kockázataival szemben."
És aki az oltás mellékhatásai miatt kerül körházba, annak ő fizesse a költségeit, hiszen önként, saját felelősségre vett részt a gyógyszerkísérletben.

KalmanBlog 2021.07.19. 13:02:30

@Deansdale: > kényelmes lesz majd az oltatlanokra mutogatni, akik körében amúgy semmivel sem lesz magasabb a fertőződés mint az oltottaknál, de az mindegy.

Mivel a PCR teszt teljesen esetleges, ráadásul az USA-ban már be is vezették, hogy az oltottak ismétlésszáma alacsonyabb legyen (így olvastam, keressétek meg a forrást ha érdekel), ezért én simán el tudom képzelni, hogy papíron majd sokkal több oltatlan Covid beteg lesz. Aztán ha megnézzük a statisztikát közelebbről, akkor abból simán kiderülhet, hogy valójában ugyanannyi a mindenféle betegség, csak másképpen van címkézve.

Emiatt mondom a kezdetektől, hogy nincs értelme a Covid halálozás adatokat nézni, csakis az össz-halálozást, mert a Covid címkézés nem megbízható. Pláne nem az ha nemzetközi adatokat akarunk összehasonlítani, vagy időben távoliakat, mert változik a protokoll.

Az össz-halálozásról viszont nagyon fontos volna statisztikát vezetni oltottsági státusz szerint és orvosi adatok (kor, oltáskor meglévő alapbetegség, stb) szerint elkülönítve, hogy látható legyen az oltás valódi hatása. Ez az a statisztika, ami jelenleg nem létezik. És enélkül a statisztika szerint elég érdekes lesz amikor majd kijelentik, hogy véget értek a klinikai vizsgálatok. Márpedig fogadni mernék, hogy így lesz.

Más: www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/alakul-kolosszalis-botrany-olimpia-tokio-nem-szamitottak-jarvany-verseny-sportolo.733141.html

Ebbe csak poénból érdemes beleolvasni, hogy mekkora bohóc világban élünk (Clown World). Van itt minden, pozitív teszt, szexuális zaklatás és kerítések között állomásoztatott emberek, akik kimentek a kijelölt területükről. Hatalmas sztorik!

"a hét végén a tévében olyan riportokat láthattak, amelyek megmutatták, hogyan szegik meg a külföldi vendégek a mozgásukat korlátozó szabályokat. Például italozókat láthattak a zárt zónákon kívül."

Bazmeg, ha elutaznék Japánba és bezárnának az olimpiai falu kerítésén belülre, akkor nem is utaznék inkább. Ha meg ott derülne ez ki, akkor másnap hazajönnék. Nem egy állat vagyok.

2021.07.19. 13:19:11

@vodkasprite: Én egyetérthetek veled, de mi itt minden felelősség nélkül lamentálunk.
Ha rád lenne bízva egy ország akkor nem biztos, hogy ilyen egyszerűen szemlélnéd a dolgokat.
Mert neked miniszterelnökként a saját hatalmad a legfontosabb, hogy megőrizd a lájkjaidat. És ez felülír minden értelmes megoldást.
És akkor még sztem orbán próbált a normalitásnál maradni pl a nyugati kormányokhoz képest.
Aztán persze az is igaz, hogy nyugaton meg 8 hónapig megkapták a fizetésüket a lezárás miatti munkanélküliek. Nálunk meg szart se kaptak az emberek, csak a mutyis haver cégek nyúlták le a pénzeket.

2021.07.19. 13:30:28

@Murometz köztársasági elnök: Akkor ez gondolom elkerülte a figyelmedet:
"But what about hospitalization numbers and deaths? One would expect the hospitalized rate to be significantly higher for the unvaccinated than the vaccinated. According to the data set herein, the total number of hospitalizations is slightly higher in the vaccinated. "

2021.07.19. 13:39:03

@Murometz köztársasági elnök: "Mert neked miniszterelnökként a saját hatalmad a legfontosabb, hogy megőrizd a lájkjaidat. És ez felülír minden értelmes megoldást."

No igen, ebben egyetértünk. Nem az a lényeg, hogy az intézkedés hatása pozitív legyen, hanem hogy annak látszódjon, hogy a médiában pozitívként lehessen eladni. A könnyű látszatintézkedés, még ha kontraproduktív is, előnyt élvez a nehéz döntésekkel szemben.
Tök jó, hogy mindig van egy ellenségkép, amit/akit le kell győzni, aztán ha nem sikerül, az csak azért lehet, mert az ellenfél erősebb volt a vártnál. Az is kényelmes, hogy a látszatintézkedés lezárásokkal meg tudták teremteni a következő ellenségképet a gazdasági visszaesés képében. A ciklus így örökké folytatódhat, csak mi állunk a rossz végén.

Deansdale 2021.07.19. 13:55:12

@Murometz köztársasági elnök: "Mert neked miniszterelnökként a saját hatalmad a legfontosabb, hogy megőrizd a lájkjaidat. És ez felülír minden értelmes megoldást."

Ezért lenne sokkal jobb, ha az ellenzéknek igaza lenne, és Orbán valóban egy véreskezű diktátor lenne, mert akkor szarhatna erre a népszerűségi vitustáncra és törődhetne akár az ország dolgával is. Persze igazából nem Orbán személyesen, csak róla mondogatják ezt a baromságot, ezért hoztam példának, de szerintem találnánk értelmes, gerinces embert a posztra, ha sokáig keresnénk. A demokrácia az egyik legszarabb politikai rendszer a világon.

Mondjuk van egy olyan konteó, hogy az oltásszkeptikus politikai vezetőket likvidálták szerte a világon, úgyhogy lehet hogy nem mentünk volna semmire egy ilyennel. Nemrég pl. a haiti elnököt lőtték agyon, és állítólag amerikai katonák is érintettek voltak a dologban, hát nem cosdás?

"Aztán persze az is igaz, hogy nyugaton meg 8 hónapig megkapták a fizetésüket a lezárás miatti munkanélküliek."

Hogyne, és szarnak is visszamenni dolgozni, hiszen hülyék lennének. Az USA-ból minap került ki olyan adat, hogy több mint egy millióan utasítottak vissza felkínált munkalehetőségeket, mert kényelmesebb volt nekik covidcsekken maradni.

Deansdale 2021.07.19. 13:58:06

@Merész Vlagyimir: "Az is kényelmes, hogy a látszatintézkedés lezárásokkal meg tudták teremteni a következő ellenségképet a gazdasági visszaesés képében. A ciklus így örökké folytatódhat, csak mi állunk a rossz végén."

Na igen, amíg a sajtó megrendelésre hazudik és machinál addig a covid-hülyeséggel és folyományaival a végtelenségig hülyíthetik a népet. Jön a következő variáns, arra a lezárások, arra a megszorítások, kevesebb jog és több kötelesség, kuss legyen és engedelmeskedj, itt a legújabb variáns, mind meghalunk mint legutóbb is.

2021.07.19. 14:06:37

@Deansdale: nem véreskezű diktátor, hanem autokrata, hatalommániás pszichopata és beteges hazudozó. Ez alapján tökéletes lesz a magyarok vezetésére, mi ezt érdemeljük.
Igenis neki kell az a másfél millió szavazója, amivel meg tudja oldani hogy kétharmadja legyen egy elcsalt, eltorzított választási szisztémában.

Deansdale 2021.07.19. 14:36:35

@Murometz köztársasági elnök: Engem már csak az érdekelne, hogy honnan veszed az infóidat Orbánról, mondjuk mire alapozod hogy pszichopata. Miben különbözik amit te mondasz egy mezei Orbángyűlölő gyermeteg retorikájától?

Igazságos választási rendszer nem létezik, a létező szarok közül a miénk meg pont olyan mint ezer másik. A fidesz kapta a legtöbb szavazatot, kár azon lovagolni hogy egy csomó jogosult nem ment el szavazni, meg ilyenek. Ez mind irreleváns. A szabályok adottak voltak, Orbán nyert, és még csak csalnia sem kellett hozzá - elég volt hogy az ellenzék még nála is sokkal szarabb.

GABOR2 2021.07.19. 19:32:29

@Murometz köztársasági elnök: A legnagyobb ellenzők éppenséggel az egészségügyisek... szerte a világban.

" Nem oltatják be magukat az egészségügyi dolgozók Franciaországban"

index.hu/kulfold/2021/06/17/dramai-a-helyzet-napi-95-ezer-fertozott-3000-halott/nem-oltatjak-magukat-az-egeszsegugyi-dolgozok-franciaorszagban-a-kormany-kotelezove-teheti/

GABOR2 2021.07.19. 19:34:38

@vodkasprite: Én pont most találkoztam ismerősökkel, aki Astra-t kapott még mindig fáj kicsit az oldala, egy másik aki szintén Astrát kapott kb. 1,5 hónapja mindene fáj kb.. Ugyanakkor vannak akik más oltást kaptak és azt mondják semmi bajuk.

GABOR2 2021.07.19. 19:36:37

@Deansdale: Rengeteg pénzt kapnak a jegybanktól "segítségként". Ezzel finanszírozhatják a projektjeiket mint pl. a kultúrháború ahol lesz@rják, hogy amit rásóznának a népre nem kell szinte senkinek és nem profitibilis... egyszerűen kipótolják jegybanki pénzzel... vagyis inkább a utódokra felvett hitelekkel.

GABOR2 2021.07.19. 19:39:36

@Merész Vlagyimir: Aki elkapja a covidot észleli rögtön mert nem érzi majd a szagokat, elvonul két hétre otthon és nem lesz semmi baja... az esetek 99%-ban. Ennyi, így nem is adja tovább.

GABOR2 2021.07.19. 19:43:01

@Murometz köztársasági elnök: Orbánról nem derülhet ki igazán soha, hogy milyen ember... mert az ellenzék megmutatta, hogy olyan sz@r, hogy mondhat bármit őket sohatöbbé nem akarja vissza a többség. Nyugodtan mondhatnak bármit, nem kell eltiltani a beszédüket... nem kellenek semmiképpen...

2021.07.19. 20:42:27

@GABOR2: és még hány olyan lehet, aki a világért sem árulná el, hogy történt bármilyen változás (mert annyira hisz az oltásban), vagy észre se veszi magán, mert nem látványos. Nagyon ciki lenne beismerni, vagy úgy van vele, mint amit több hozzászólásban olvastam, hogy "jobb, mint a lélegeztető gép" vagy "a lényeg, hogy védettek vagyunk, ennyi belefér". Nem élek túl nagy szoc életet, de még így is tudok közvetlen közelből legalább 1 hónapja tartó mellékhatásról (azóta már lehet, hogy elmúltak), illetve 1 halál esetről.

2021.07.19. 20:43:33

mod: "Nem élek túl nagy szoc életet, de még így is tudok közvetlen közelből" több mint 5 ember esetén "legalább 1 hónapja tartó mellékhatásról (azóta már lehet, hogy elmúltak)"

2021.07.19. 20:45:49

@GABOR2: "Aki elkapja a covidot észleli rögtön mert nem érzi majd a szagokat" én elkaptam, 3 napig nem voltam a toppon, meggyógyultam kb teljesen, és csak azt követően ment el a szaglásom.

Opus P. 2021.07.20. 07:56:46

@Deansdale:
Nekem fele ennyi gondom nem lenne az oltással, ha (a megfelelő garanciák mellett) kötelezővé tennék, mint ezzel a zsarolós, manipulálós, masszírozós "ösztönzéssel".

2021.07.20. 08:21:07

@Deansdale: egy maffiavezér eleve pszichopata: nem érdekli a tettei következménye, csak a saját hatalma és pénze érdekli.
Meséljek eseteket amikor öltönyös emberek bementek egy egy étterembe kávézóba, gyárba, nyomdába, lapkiadóhoz, hogy a jövő hétig pakoljon össze mert van egy visszautasithatatlan ajánlata a Don-nak?
Ezeket nem kell elhinned, én viszont a saját bőrömön tapasztaltam meg. Szóval nem retorika, hanem véres valóság.
És ezek az emberek annyira félnek, hogy nem hozzák nyilvánosságra ezeket a sztorikat.
A fideszes ismerősöm mindig azzal válaszol ezekre, hogy bezzeg a karácsony meg a szocik... blablabla

Wildhunt 2021.07.20. 09:08:33

@Murometz köztársasági elnök: engem Orbán már 2x gyíkká változtatott, de karácsony levette a rontást. Igen, mesélj. Ha igaz és van bizonyítékod segítek feljelentést tenni.

2021.07.20. 09:49:05

@Wildhunt: vicces vagy. mintha egy alternativ univerzumban élnél.
Ja, ott is élsz.

Mme.Brioche 2021.07.20. 11:16:04

Trudeau, Kanada miniszterelnöke bejelentette, hogy szerződést kötöttek a Pfizerrel 35millió adag booster oltásra 2022-re, 30millió adagra 2023-ra, extra elővételi joggal további 30-30millióra mindkét évre, és további 60milliós elővételi opcióval 2024-re... És tárgyalnak más vakcinagyártókkal is.
www.youtube.com/watch?v=VxOEsm49hHY

Deansdale 2021.07.20. 11:52:50

@Mme.Brioche: Az úthenger nem áll meg... Nem kell sok idő és bejelentik, hogy kötelező mindenkinek évente kétszer oltatni, alkalmanként 2-3 adaggal (hiszen kétszer ismétlőzni jobb mint egyszer!).

2021.07.20. 12:35:42

@Deansdale: A következő lépés, hogy a mérget közvetlenül az ivóvizbe, palackozott ásványvízbe rakják.

GABOR2 2021.07.20. 13:07:23

Érdekelne, hogy hallott-e valaki arról, hogy a kötelező oltás miatt az egészségyüisek lépnek-e valamit... vagy lelépnek-e tömegesen?

Wildhunt 2021.07.20. 13:16:27

@GABOR2: Németországban ismerősöm közölte a kórházzal (azt mondta kollégáival együtt) hogy jó, akkor nem mennek be dolgozni. Ha vége a mostani pangásnak majd meglátja ki adja fel hamarabb - ők vagy a kórház.

valis47 2021.07.20. 13:17:16

@GABOR2: Elvileg több mint 90%-uk már oltva van, nem hiszem, hogy tömegesen lépnének le. (Az új szerződés miatt sem léptek le tömegek, minden előzetes híresztelés ellenére, emiatt annyian sem fognak)

Wildhunt 2021.07.20. 13:18:28

@Murometz köztársasági elnök: lehet. Valószínűleg az a valós univerzum ahol a zorbány eladott téged a lölönek disznószart lapátolni. Neked ez a valóság.

Mme.Brioche 2021.07.20. 13:23:13

@Wildhunt: Németországban is kötelező lett az eü-ben?

GABOR2 2021.07.20. 13:24:14

@Wildhunt: Én is beszéltem mentőssel, aki kérte egy az általám ápolt illetőnek az oltási igazolványát. Odaadtam aztán ilyen... olyan hangnemben mint aki készül elitélni engem megkérdezte, hogy no és maga... beoltatta magát? Mondom én nem.

Aztán nagy meglepetésemre mondta, hogy ő se és esze ágába sincs és ott a másik egészségügyi dolgozókat is gyorsan kérdezgette, hogy ők beoltották-e magukat és ők igen, de ők is úgy mondták, hogy "mert kellett", erre a mentős előadásba kezdett arról, hogy igazából aláírattják velük, hogy az ő felelősségük, akik beoltatják magukat és belekezdett egy oltás ellenes előadásba... Nagyon határozzan az oltás ellen volt. Ez pár nappal a kötelezővé tétel előtt volt. Nem tudom most majd mihez kezd, de nagyon elszánt volt, hogy ő nem kér a vakcinából.

GABOR2 2021.07.20. 13:29:36

@valis47: Ez konkrétan a Honvédkorházról szólt szerintem amire gondolsz, hogy amúgy mennyi az átoltották nem tudom, de korábban sok cikk volt róla, hogy nagyon kevés és gondolom pont azért kell kötelezővé tenni, mert alacsony most is:

index.hu/belfold/2021/02/19/honvedkorhaz-atoltottsag-koronavirus-covid-19-vakcina-oltas-egeszsegugy-egeszsegugyi-dolgozok/

Régebbi cikk:

"Szlávik János: az oltásellenesség miatt alacsony az átoltottság a magyar egészségügyben"

"Viszonylag magas az oltásellenesek aránya az országban, ez lehet az oka annak is, hogy eddig mindössze ötezer egészségügyi dolgozót oltottak be - nyilatkozta az ATV-ben Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa."

De ez világ jellenség... Mindenütt az egészségügyisek a legoltásellensebb csoport.

Mme.Brioche 2021.07.20. 13:33:16

@GABOR2: ez a legmocskosabb az egészben, hogy kötelezik őket, és még alá is íratják velük, hogy saját felelősségükre veszik föl. Teljesen elmebeteg az egész.

valis47 2021.07.20. 13:34:14

@Murometz köztársasági elnök:

Én erre csak egy idézettel tudok válaszolni, magyarul sajnos nem találtam, az alábbi a saját fordítás, AI nyersfordításból:

"Minden zsarnokság közül az áldozatai érdekében őszintén gyakorolt zsarnokság talán a legelnyomóbb. Jobb rablóbárók alatt élni, mint mindenható morális túlbuzgók alatt. A rablóbáró kegyetlensége néha elalszik, mohósága egy ponton talán eltelik, de azok, akik a saját érdekünkben gyötörnek minket, vég nélkül gyötörni fognak, mert ezt tiszta lelkiismerettel teszik. Lehet, hogy nagyobb eséllyel jutnak a mennybe, ugyanakkor mégis valószínűbb, hogy pokollá teszik a földet. Éppen ez a kedvességük elviselhetetlenül sértő. Ha valaki akarata ellenére "meggyógyítanak" olyan állapotból, amelyet nem tekinthetünk betegségnek, azzal egy szintre helyezik azokkal, akik még nem érték el az értelem korát, vagy azokkal, akik soha nem is fogják: a csecsemőkkel, a gyengeelméjűekkel és a háziállatokkal kerül egy osztályba."

Azt hiszem a fenti elég jól leírja a kortárs progresszíveket, és választ ad arra, hogy miért részesíthet valaki velük szemben még egy "maffiaállamot" is előnyben.

GABOR2 2021.07.20. 13:35:18

@Mme.Brioche: Franciaországban most mi a helyzet az egészségügyben?

Mme.Brioche 2021.07.20. 13:37:26

@GABOR2: polgárháborús a hangulat.

GABOR2 2021.07.20. 13:41:49

@Mme.Brioche: Főleg, hogy ott több az oltásellenes... meg lenne a hatalmuk, hogy elérjük amit akarnak. Kivéve talán akkor, ha az ország vezetőinek amúgyis is célja a minél nagyobb károkozás... amit viszont a nyugati vezetőkről feltételezhetünk.

Wildhunt 2021.07.20. 13:42:14

@Mme.Brioche: még csak ajánlott, ez volt a válaszuk. Ez egy kisebb kórház Bajorországban.

Deansdale 2021.07.20. 13:49:01

@Murometz köztársasági elnök: "A következő lépés, hogy a mérget közvetlenül az ivóvizbe, palackozott ásványvízbe rakják."

Van abban így is, BPA-nak hívják, de leszarjuk, mert kényelmes. Amúgy fölösleges az irónia, főleg ha azzal jár hogy hülyének kell tettetni magát az embernek hozzá.

valis47 2021.07.20. 13:49:50

@GABOR2: Nálunk nem hinném, én nem tudok olyan eü-sről, aki elvből oltatlan lenne még mindig. Régi cikkeket felesleges citálni, december-januárban még sokan érthetően óvatosak voltak.

Mme.Brioche 2021.07.20. 13:52:39

@GABOR2: szerintem pont ez a céljuk, csak ott követték el a hibát, hogy egyszerre akarnak mindenkit megszívatni, nem csak az egészségügyiseken csattan. Nekik deklaráltan kötelező, a többieknek meg rejtetten. Nem szállhatnak már vonatra, távolsági buszra sem, sem vendégként, sem ott dolgozóként nem léphetnek étterembe, mozikba, színházba, kórházba, bevásárlóközpontokba, és a szabályszegést azonnali börtönbüntetéssel szankcionálják, legalábbis ezzel fenyegetnek. A karanténszegőknek régebben 160+eurós bírságot kellett fizetniük, most viszont azzal fenyegetnek, hogy akit rajtakapnak, hogy eü-útlevél nélkül lép be étterembe vagy bárba, akkor 6 hónap börtön, aki pedig beengedi, annak 1 év és 45ezer eurós bírság.

GABOR2 2021.07.20. 13:55:31

@Mme.Brioche: A migriken is számonkérik?

2021.07.20. 13:56:42

@valis47: igen, ez teljesen érthető.
@Deansdale: igen, de ez nem szándékos mérgezés. Hanem csak olyan modern technológiai. Hisz az ember mértéktelen mohóságában annyira szétcincálja a világot és telerakja mesterséges anyagokkal amiről fogalma sincs mit fog okozni.
Ebben a világban mindannyian cinkosként résztveszünk.

Mme.Brioche 2021.07.20. 14:00:42

Bild-riport: németeknél van gyűjtőtábor, ahová becsűrik a visszaeső karanténmegszegőket, szögesdrótkerítéssel körbevett tábor, rácsos ablakok, akkora zárható cellaajtók, mint egy széf ajtaja... Egy fiatalkorúak börtönét használják erre a célra.
youtu.be/XjiLXBFvvPc

Svájcban az oltatlan egészségügyi dolgozókkal megkülönböztető matricát akarnak viseltetni a ruhájukon:
www.bild.de/politik/ausland/politik-ausland/schweizer-politiker-wollen-ungeimpfte-pfleger-kennzeichnen-77119286.bild.html

GABOR2 2021.07.20. 14:01:22

@Mme.Brioche: Igazából ha az emberek megszerveznék magukat és határozottan ellenállnának győzniük kéne... megintcsak, talán csak akkor nem ha a vezetők direkt rosszat akarnak.

És igazából a franciáknál jobban senki se tud szervezkedni...

Mme.Brioche 2021.07.20. 14:08:01

@GABOR2: igen, van benne gyakorlatuk. És itt a vezetők hagyományosan tartanak is a népharagtól nem egyszer fordult elő már, hogy meghátrálásra késztették a poltikusokat, még azalatt a 16 év alatt is láttam ilyet, amióta itt élek.

Nagyon remélem, hogy most is sikerül, csak utalásszerűen egy két helyen felállítottak guillotinra hasonlító építményeket a tüntetés közben, és sorban gyújtogatják fel a kormányközeli épületeket, meg az egyik párizsi bankot is megpróbálták. Csak attól félek, hogy ránkküldik katonaságot, ami most azért jóval pusztítóbb erő, mint a forradalom alatt volt.

Most hirtelen azt pedzegetik, hogy a napokban valószínűleg újabb totális karanténra lesz szükség, mert annyira dühöng a delta variáns, hogy tegnap is meghalt 20 ember. Egy olyan országban ahol a normális napi halálozás napi 2ezer.

GABOR2 2021.07.20. 14:19:09

@Mme.Brioche: A másik amitől tartani kell, hogy szinte biztos, hogy beszivárognak a mozgalmakba olyanok akik igazából ellene vannak... és meglepően sokszor vezetők lesznek hipp-hopp.

Mondjuk itthon se normális, hogy pont az érdekképviseletek akarják a kötelező oltást... de ez egy másik történet.

Mme.Brioche 2021.07.21. 17:36:17

Most megy a szavazás a francia parlamentben, vagyis a szavazás még nem, csak a vita az oltásról, igazolványról stb. Ha érdekel titeket, közvetíthetek egy kicsit.

Pillanatnyilag úgy áll a helyzet (17:15-kor), hogy a szélsőjobboldal és szélsőbaloldal kivételével széles körben támogatott a kötelező oltás az egészségügyiseknek, a tűzoltóknak stb.
A vakcinaúlevéllel kapcsolatban minden oldal enyhítést követel, hogy ne szaródjon el a nyaruk az embereknek (mert momentán ez az útlevél csak teljes átoltottsággal vagy 48 órás pcr teszttel érvényes, az egyszer oltottak is páriák még), és most azt követelik, hogy az egyszer oltottak kapjanak türelmi időt augusztus végéig, és engedjék őket is be.

Úgy néz ki, mégis megengedik, hogy bemenjünk majd olyan élelmiszerboltokba is, amik bevásárlóközpontokban vannak (ami itt elég gyakori amúgy), de még vitáznak erről is.

A szocialisták elutasítják az igazolványt, mert szerintük akkor az lesz, hogy a lakosság egyik fele (éttermesek, szolgáltatók stb) ellenőrzi a másik felét, ők helyette általános oltási kötelezettséget akarnak október 1.-i határidővel.

A kommunista és lázadó képviselők (<= ezt nem én mondom, szó szerint fordítom az "insoumis" szó engedetlen gyereket is jelent, meg magát meg nem adó gengszert...), elutasítanak minden igazolványt és kötelezőt, elutasítják az egyéni szabadságjogok elleni támadásokat, ők a meggyőzésre játszanának.

Mme.Brioche 2021.07.21. 18:05:31

Több mint 1100 módosító indítványt nyújtottak be eddig, 15:00-kor kezdődött az ülés, senki sem tudja mikor lesz vége.

Közben vannak ilyen sztorik, meg érdekképviseleti felszólalások:

A szolgáltatói és kereskedelmi szféra képviselői elfogadhatatlannak tartják, hogy a vállalkozásoknak kelljen viselni az oltási igazolvány nélküli alkalmazottak kirúgásának költségét, mert most elvileg ez a direktíva, hogy két hónap türelmi idő van, és utána ki kell rúgniuk őket, és most azt mondják, hogy megtagadják hogy ők fizessék a végkielégítéseket.

Annak ellenére, hogy még csak ma van a szavazás, mától már alkalmazniuk kell az ellőrzéseketet (szóval kb borítékolható az eredmény), egy színházigazgató elmondta, hogy ma volt valami Mary Poppinsos gyerekelőadás premierje, és ő állt ki ellenőrizni az igazolásokat, hogy ne az alkalmazottait tegye ki ennek a tortúrának, és azt mondta hogy kapott egy gépet, amivel ellenőriznie kell az az emberek telefonján a vakcinaigazolvány QR-kódját (először személyit is kellett kérnie, de aztán utasították, hogy csak a QR kódot kérje), és a gépe csak annyit csinál, hogy vagy zöld vagy piros lámpa villan fel rajta, és ha piros villan fel, akkor semmiféle indoklást nem ír ki az elutasításra, egyszerűen csak nem engedheti be a pirosakat (itt most eleve csak oltottakról beszélünk, mert csak nekik van ilyen "pass sanitaire" egészségügyi belépő/jegy/útlevél/igazolás... ilyesmi a fordítás), és az elutasítottaknak fogalmuk sem lehet róla hogy miért nem kaptak zöld utat, és arra se kapnak infót, hogy hol érdeklődhetnek róla, csak kalap-kabát, oszt' mehetnek haza.

Egy független bordeaux-i mozitulajdonos átrendezte az összes termet 49-fősre, mert így nem kell igazolványt kérnie (50 főtől kell csak), és ki van akadva, hogy soha az elmúlt évtizedekben nem kellett semmit ellenőriznie a vendégeivel kapcsolatban, szabadon jöhettek szórakozni, és ezt ezután is megpróbálja biztosítani, bár nem tudja meddig bírja, mielőtt tönkremegy.

Valami nagy nagy délvidéki élménypark vezetője kész felállítattni egy tesztállomást a parkolóban, mert ha nem teszi, akkor 60%-os visszaesés lesz a látogatottságban, ami augusztusban, amikor a legnagyobb a vendégözön, mert mindenki akkor megy szabadságra, egyenlő a csőddel.

GABOR2 2021.07.21. 20:54:23

@Mme.Brioche: Jellemző reakciók. A baloldal-ami egy hálózat része, ami hálózat mindenkit be akar oltatni- mindenkit oltani akar, de közben azért ellenkezik is, hogy később, ha ez az érdeke majd erre emlékezzenek. A többi reagálás is kb. pont az amire számítottam.

Ez a kötelező kirúgás viszont brutális és amelyik kormány ezt meglépi az kamikaze... amitől a hátralevő időre még veszélyesebb mint valaha.

Ha Franciaországban raáadásul nagy az oltásellenesség, gazdasági csőd lenne ha végrehajtanák ezt.

Brutális lépés, és mutatja az elszántságot, hogy még a nagyon jó érdekképviselettel rendelkező franciáknál is bevállalják.

protoh 2021.07.22. 00:04:00

@Murometz köztársasági elnök: igen, merhetetlen mohosagunkban mi mind egyforman hibasak vagyunk, en szemelyesen peldaul azert erzem magam vetkesnek, hogy 8 milliardan vagyunk, illetve megakadalyozhattam volna az amazonasi fakitermelest, te miert gyulolod magad?

GABOR2 2021.07.22. 15:28:02

@Mme.Brioche: Mi lett a vége a dolognak?

Mme.Brioche 2021.07.22. 15:33:57

@GABOR2: még mindig nincs vége. Hajnali 4-kor még hátravolt 600 módosítási javaslat megvitatása az 1100-ból, szerintem még eltart egy jódarabig, most közvetítés sincs. Biztos elmentek pihhenni kicsit. A kormány mindössze 4 napot adott nekik hogy megvitassák és elfogadják ezt a törvényt, és ahogy nézem minden percét ki is kell használniuk. Ezen is eléggé ki van akadva amúgy, teljesen elfogadhatatlan ez a rövid határidő.

KalmanBlog 2021.07.22. 15:56:23

@Mme.Brioche: > A kommunista és lázadó képviselők ..., elutasítanak minden igazolványt és kötelezőt, elutasítják az egyéni szabadságjogok elleni támadásokat, ők a meggyőzésre játszanának.

WUT? Ezt úgy értsem, hogy most már az számít lázadónak, aki csak simán meg akarja győzni az embereket, hogy oltakozzon? És olyan már egyáltalán nincsen, aki azt mondja, hogy mindenki döntse el maga beleszólás nélkül?

KalmanBlog 2021.07.22. 15:58:02

@Mme.Brioche: Egyébként meg együttérzek veletek, remélem hogy megtaláljátok a legjobb megoldást!

Attól tartok Magyarország is hamar ugyanide fog jutni, mert az egészségügyisek kötelezésétől odáig, hogy minden munkaadó kötelezhessen (bár erről csak beszélnek _még_), 1 hét telt el kb. Szóval nagyon fel vannak pörögve az események.

Mme.Brioche 2021.07.22. 16:04:14

A férjem mondta később, hogy van egy "ellenálló" képviselőcsoport, akik magukat Lázadóknak nevezik, ezt én nem tudtam, szóval lehet hogy erre utalt a cikk, ezért nevezte őket lázadóknak, csakhogy kisbetűvel volt írva, nem naggyal, ami egy csoportelnevezésre utalt volna.

Hát igen, szerintem szeptemberre már minden ország kiterjeszti minden felnőttre a kötelező oltást. Ezért nem is gondolkodunk pályaelhagyásban. Elmehetnénk mondjuk utcasepregetőnek vagy árufeltöltőnek, és mi a garancia rá hogy két hét múlva nem kerülnek rá ők is a kötelezőlistára...

GABOR2 2021.07.22. 16:44:36

@Mme.Brioche: Amelyik politikus ezt meglépi... tőbbé nem szavazok rá... Soha.

KalmanBlog 2021.07.22. 16:51:36

@GABOR2: > Amelyik politikus ezt meglépi... tőbbé nem szavazok rá... Soha.

Nem akarok fekete-pirulás lenni, de attól tartok erre a kemény lépésre el fognak morzsolni egy könnycseppet, aztán leszarják hogy kire szavazol. Ameddig a jelentős többség Covid-félő, addig a te szavazatod nem számít.

Mme.Brioche 2021.07.22. 17:10:01

@GABOR2: ha még lesz olyan, hogy szavazás egyáltalán... Én úgy látom, hogy ebben a témában egyszerűen nincs ellenzék. Trump után a Biden kormány is ugyanazt folytatta, Izraelben leváltották Netanyahut, és az új kormány tovább tolja a szekeret, a magyar ellenzéknek csak a kínai meg orosz vakcinákkal van baja, nem általában az egésszel, Franciaországban is ilyesféleképp áll a helyzet.

Brazíliában Bolsanaronak most törölték pár youtube videóját, azzal az indoklással, hogy "Szabályaink nem engedélyezik olyan tartalmak közzétételét, amelyek a hidroxoklorokin és/vagy az ivermectin hatásosságát hirdetik a Covid–19 kezelésében vagy megelőzésében, amelyek azt állítják, hogy van gyógymód a betegségre, vagy azt, hogy a maszk nem hatásos a vírus terjedésének megelőzésében"
Ő az elnök, rendszeresen megkérdőjelezi az egész járvány súlyosságát, a lezárásokat, a vakcinák hatékonyságát, meg "szakértők" által sátáninak nyilvánított gyógymódokat hirdet, és az országában mégis 45%-körüli az oltottság... szóval ott is legfeljebb csak kicsit le van lassítva az a bizonyos szekér, de nincs valódi ellenállás. (tulajdonképpen csodálkozom hogy még életben van)

GABOR2 2021.07.22. 17:48:29

@KalmanBlog: Igen... de ha harag elég lesz ahhoz, hogy a kovid oltásellenes emberek összefogjanak, együtt lépjenek fel, már más lesz a helyzet.

GABOR2 2021.07.22. 17:51:47

@Mme.Brioche: Nem tudom, a hazai statisztikával kapcsolatban is sokszor rámutattak, hogy hazugságok. Itt egy legutóbbi ilyen cikk:

"Ez a legértelmetlenebb magyar koronavírus-adat, ami teljesen félrevezeti az embereket"

www.portfolio.hu/gazdasag/20210708/ez-a-legertelmetlenebb-magyar-koronavirus-adat-ami-teljesen-felrevezeti-az-embereket-491758

"Ha bekapcsoljuk a tv-t vagy a rádiót, akkor a híradásokban rendre elhangzik, hogy több tízezer aktív beteg van Magyarországon. Még most is, amikor hetek óta nagyon alacsony az új fertőzöttek száma. Hogy lehet még ma is 37 ezer olyan honfitársunk, aki éppen koronavírusos (éppen pozitív a vírustesztje), amikor vége a harmadik hullámnak? A válasz az, hogy sehogy. "

2021.07.22. 19:34:33

@Mme.Brioche: és hogy látod, milyen a közhangulat? ha félmegoldás születik, és a végén ígyisúgyis oltani kell, ha az ember boltba akar menni, akkor menni fognak tovább a tüntetések vagy belefáradt már a nép?

Mme.Brioche 2021.07.22. 19:48:08

@vodkasprite: ááá, még csak most kezdenek belejönni. Akkor lesz a következő felhördüléskör, amikor elkezdődik az iskola, mert már azt pedzegetik, hogy 12 éves kor felett is csak védettségivel lehessen menni suliba. Akkor majd beindulnak a francia anyák is, főleg ha a gyerekek elkezdenek hullani. És addig még ki tudja miket találnak ki a fejünk fölött.

Mme.Brioche 2021.07.22. 20:55:04

Folytatódik a közvetítés: délután a leszavaztak egy olyan módosítást, ami kötelezné a tisztviselőket is a eü-útlevélre, különösen az országgyűlésben és a szenátusban, és azért nem fogadták el, mert - kapaszkodjatok meg - nem alkotmányos...
De a népet kötelezni az totál alkotmányos...

Mme.Brioche 2021.07.22. 21:00:19

Azon is tanakodnak, hogy legyen-e kötelező az igazolvány a kórházakba való belépéshez - eddig úgy volt hogy az lesz a látogatóknak, vagy a tervezett kezelésekhez/beavatkozásokhoz, kivéve sürgősségi eseteket - de most lehet hogy ezt végül eltörlik, mert ha meg kellene szervezniük és üzemeltetniük az ország összes kórházában az ellenőrző logisztikát, az 60 millió euróba kerülne havonta (a boltoknak éttermeknek stb saját költségükön kellene ezt megoldaniuk persze).

GABOR2 2021.07.22. 21:07:20

@Mme.Brioche: Te amúgy egy nagyvárosban élsz, vagy a vidéken?

GABOR2 2021.07.22. 21:27:01

@Mme.Brioche: Akkor talán elkerül a sok örület közül a legtöbb. A vakcina mondjuk tán nem...

valis47 2021.07.22. 21:27:49

@Mme.Brioche: Mitől kezdenének el hullani a gyerekek? A kötelező oltásoktól hullanak? Azért fullba nem kéne nyomni. A felnőttek hullanak az oltásoktól? Citáltok amerikai adatbázist, ami szerint az ott beoltott 100 milliós nagyságrendű emberből meghalt mondjuk 5 ezer (akár a vakcina mellékhatásaitól is meghalhatott, de ez nem igazolt), a vírus esetében ilyen arányokra azt mondjátok, hogy ez elenyésző. Mondom ezt úgy, hogy nem tenném kötelezővé, pláne ha az oltott is megfertőződhet és továbbadja, mert akkor a (nem beoltott) nagyi ugyanúgy meghalhat majd.

A többség nálunk be van sz.rva a vírustól, és nem fogjátok nekik elmagyarázni 25 ezer halott után, hogy veszélytelen nátha (még ha nektek egy ismerősötök sem halt bele, akkor sem). Arra, hogy a háttérhatalom a vakcinákkal akar minket kiirtani, talán többen fogékonyak, az lehet.
A járvány alatti többletmortalitás adatait (ami nem a hivatalosan kovidban meghaltként jelentettek számain alapszik, hanem egyszerűen az országok halálozási adatainak alakulásán a járvány előtti évekhez képest) pedig meg lehet nézni, persze lehet gondolni, hogy az mind hamisított statisztikákon alapszik:

ourworldindata.org/excess-mortality-covid

Vagy ksh adatait Magyarországról:

www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0065.html

A worldometers adatai alapján a pandémia ismét felszálló ágban van a világban, szépen látszik, hogy július eleje óta a 4. hullámról beszélhetünk (persze nyilván számos harmadik világbeli ország esetében nincs valós statisztika). A halálozási adatokban ez még nem látszik, csak az esetszámokon, de nem a magas oltottságú országokban sok a halott, hanem pl. Oroszországban, ahol a nép többsége vírus- és oltásszkeptikus, a vezetés pedig úgy van vele, hogy nem kényszeríti őket, ha az emberek szembe akarnak nézni a vírussal oltás nélkül, akkor tegyék, a korlátozásokat sem viszik túlzásba. Az orosz emberek úgyis hullottak 50 felett eddig is, mint a legyek, alkoholizmus és egyebek miatti szar egészségügyi állapot, az átlagosan kissé frontkórház jellegű eü. ellátás stb. miatt.

valis47 2021.07.22. 21:32:36

Én egyébként úgy gondolom, hogy még egy maradjotthont nem bír ki az ország, szó sem lehet róla, ahogy a Dr. Miniszterelnök Úr mondta, mindenkit el fog érni a vírus, mindenki beoltathatta magát, aki akarta, kényszeríteni szerintem sem kellene, én csak a nem oltottakat nem venném fel a kovid osztályra, nem állíttatnám le miattuk még egyszer az egészségügyet, feküdje ki otthon a kis náthát. Ha belehal, úgy járt...

Mme.Brioche 2021.07.22. 21:41:18

@valis47: már most sok gyerek meghalt, igazolt esetek, vagy ha nem haltak meg, akkor maradandó károsodást szenvedtek szívizomgyulladástól, szívbelhártyagyulladástól vérrögöktől, és ezt egy olyan vírus miatti oltás okozta, ami nem is veszélyes rájuk. A kötelező gyerekkori oltások évtizedek óta kipróbált és alkalmazott oltások, olyan betegségekre, amik pusztítóak, és amik nagyon-nagyon veszélyesek a gyerekekre, és nem fél év alatt összeeszkábált génterápiák.

Ajénlom figyelmedbe ezt az interjút és a másik link alatt lévő eseteket, ahol rengetek kiskorú haláláról vagy tartós egészségkárosodásáról írnak, és utána pampogjál. És ne gyere nekem azzal, hogy nem bizonyított hogy az oltástól van, mert ha egy gyerek pár nappal az oltása után három vérrögöt is produkál az agyában, vagy lebénul, az nem véletlen egybeesés, bármennyire is bizonygatják a "szakértők".

www.bitchute.com/video/aClhm8mjGf0I/

thecovidblog.com/category/vaccine-deaths/
thecovidblog.com/category/vaccine-adverse-effects/

Tisztázni szeretném, hogy amikor az oltást ellenzem, az a mostani covid oltásokra vonatkozik, a gyerekkori oltásokkal nincs bajom.

valis47 2021.07.22. 22:02:00

@Mme.Brioche: A vírus ugyanezeket a tüneteket váltja ki esetenként, mivel a tüskefehérje a kiváltója ezeknek a mellékhatásoknak. Az unokaöcsém (még "gyerekként", legalábbis nem volt még 18 tavaly) pl. átesett a víruson, valószínűleg szívizomgyulladást kapott tőle, mert hetekig nagyon gyengének érezte magát. Az anyja meg valószínűleg a Pfizer vakcinától kapott szintén, mert ő meg azután volt nagyon gyenge.

Wildhunt 2021.07.22. 23:26:42

@valis47: Nézd, itt összesen annyi a gond, hogy ha egyszer a vírus mortalitása 0,3% az oltásé meg 0,2% (a teljes lakosságra), akkor akar a fene oltatni. Főleg mert a vírus jól behatárolható csoportokra veszélyesebb, míg az oltás úgy néz ki mindenkire egyformán.

Deansdale 2021.07.23. 07:42:29

@Wildhunt: Jó meglátás, csak a helyzet szerintem még ilyenebb. Ha a vírus mortalitása akár tízszer akkora mint az oltásnál nem csak a halálozás, de a komoly szövődmények esélye, én mint relatíve egészséges középkorú akkor is inkább szedek vitamint és bízom a saját immunrendszeremben, köszi szépen. Nem félek annyira az elvi 0,3% veszélytől, hogy amiatt egy másik, abszolút fölösleges kockázatot vállaljak, még ha kisebb se. (Ebbe persze némileg az is belejátszik, hogy olyan emberek akarják rám kényszeríteni az oltást akikről tudom hogy szeretnének holtan látni - nem személyesen persze, csak statisztikailag, mint Sztálin.)

Ez az oltásos téma amúgyis teljesen szétesett már, anno ugye azzal a szöveggel "szerettették meg" az oltást a tömegekkel, hogy a magas mortalitású és/vagy tömegesen drasztikus betegségek ellen csodálatosan megvéd, és a birkák ezen az alapon foggal-körömmel védik az oltást mint valami szentséget, holott az utóbbi 10-20 évben már rég nem magas mortalitású dolgokra szórják ki az új oltásokat, mint a HPV, és most az influenza.

2021.07.23. 07:50:47

@Wildhunt: Így van. A gyerekek körében a kezelés kockázata többszörösen felülmúlja a fertőzését. Miféle társadalom az, amelyik elnézi, sőt elvárja a gyerekek magasabb kockázatát, csak azért, hogy az öregek talán egy kicsit nagyobb biztonságban legyenek. Az ilyen társadalomra azt mondanám, hogy nem életképes.

A gyerekek ugyanakkor koruknál fogva nem képesek önkéntes beleegyező nyilatkozatot adni a génterápiás kísérlethez ugyanazon okból, ahogy szerződést sem köthetnek ebben az életkorban.
A Nürnbergi Kódex - illetve az azt ratifikáló országok jogrendszere - annyit sem ér, mint egy darab WC papír, mert az utóbbit legalább seggtörlésre lehet használni, ha szükség van rá.

2021.07.23. 07:53:18

@valis47: Ahogyan már írtam: mivel a gyógyszerkísérletnek minősülő génterápiás kezelésben részvétel önkéntes és saját felelősségre történik, ezért a mellékhatások kezelése sem történhet a közös kassza terhére.

Deansdale 2021.07.23. 08:09:29

@Mme.Brioche: Te, az lehet igaz hogy a szavazóhelységekbe is csak oltottan lehet majd belépni?

Mme.Brioche 2021.07.23. 08:33:06

@Deansdale: Nem, legalábbis nem hallottam ilyenről.

valis47 2021.07.23. 10:25:32

@Deansdale: Levélben lehet majd szavazni akkor is, az USA-ban is nagyon bevált, sosem látott részvételt hozott. :)

KalmanBlog 2021.07.23. 10:54:58

@Mme.Brioche: > Tisztázni szeretném, hogy amikor az oltást ellenzem, az a mostani covid oltásokra vonatkozik, a gyerekkori oltásokkal nincs bajom.

Pedig nem ártana, mert simán amint meg lesz az engedélye (legkésőbb 2023, de hallottam már korábbi jóslatokat is), akkor kötelező lesz ez is. Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. És akkor elég lesz azt mondani, hogy de hát hiszen már annyi kötelező van, mit számít ez a plusz egy?

Nyilván meg lesz az engedély, nézd csak meg hogy hány mellékhatást okozott eddig a vakcina! Mármint hivatalosan.

Nem szabad kevesebbel megelégedni, mint hogy minden orvosi beavatkozásnak önkéntesnek kell lenni. Ha ezt nem érjük el, akkor azzal vissza lehet és vissza fognak élni. Ameddig ezt nem harcoljuk ki, addig az orvos-fasizmus alapjai megmaradnak, bármikor újra létre lehet hozni.

Mme.Brioche 2021.07.23. 11:56:15

@Deansdale: hát igen, ez tényleg ezt írja, durva... nekem nem sikerült eddig megtalálnom a teljes listát, hogy pontosan mikre vonatkozik az igazolvány majd, és mik voltak a módosítási javaslatok. Ha ez végleg átmegy még a szenátuson meg az alkotmánybíróságon is, akkor az a demokrácia halála lesz...

KalmanBlog 2021.07.23. 12:04:12

@Mme.Brioche: Alátámasztásként: www.marketwatch.com/story/the-fda-may-not-fully-approve-a-covid-19-vaccine-until-january-heres-why-11626877261

"It looks as though the first full approval of a COVID-19 vaccine will happen by January at the latest, according to the typical timeline for new therapies that are considered a priority by U.S. regulators."

Tehát a teljes értékű engedélyt januárban megkapja a vakcina, amennyiben a cikk írójának lesz igaza. Persze a szerző szerint ez is késő, és még előbb kellene :-) Nemrég én is hallottam az idén őszt mint jóslatot, amit a cikkben is említ, hogy az várhatóan nem jön be.

Egy szinttel messzebbről nézve: bármi amit egy bizottság vagy hatóság döntésére bízol, az ki van téve annak, hogy valaki rossz szándékkal eltérítse. Azért nem szabad ezt hagyni fontos kérdésekben.

Mme.Brioche 2021.07.23. 12:36:15

176 városban lesz holnap tüntetés országszerte, és ez még nem is teljes lista.

2021.07.23. 17:36:24

Macron a hálózat embere, ezért végrehajtja, amit a gazdái kérnek, a katonaságot is simán be fogják vetni a lakosság ellen szerintem, ha eldurvul a helyzet.
Azon gondolkodom, hogy Magyarországra mikor fog eljönni a kötelező oltás? Tudtok olyan reménysugarról, ami azt mutatja, hogy itt nem akarják majd bevezetni?

GABOR2 2021.07.23. 18:18:11

@vodkasprite: A reménysugár, hogy jövőre választás lesz és a lakosság fele nem akarja beoltatni magát...

Mme.Brioche 2021.07.25. 00:12:28

jópár videó a mai tüntetésekről Franciaországban. 190 város vett részt benne, a résztvevők száma milliós nagyságrendű volt: (még a mi világvégi kis városkánkban is összejött 300 ember a szakadó eső ellenére)

twitter.com/hashtag/Manif24Juillet?src=hashtag_click

GABOR2 2021.07.25. 01:22:20

@Mme.Brioche: A franciák a legjobbak ebben. De őket is egyre inkább le akarják sz@rni...

GABOR2 2021.07.25. 01:51:47

@Mme.Brioche: Franciáknál amúgy mennyire jellemző a politikai szivárogtatás?

_Bubba4400 2021.07.31. 23:18:12

Ha már oltás: április óta hezitálok ezen, mert kellene a kártya, de azóta sem vállaltam be. Zenével (is) foglalkozom, hiányoznak a koncertek (fellépõként nem kell beoltatnom magam LOL), de mRNS semmiképpen, AZ pedig szintén nem kell.

A kínait kapott ismerõsök az egyetlenek, akiknek nem lett baja eddig, plusz ez az egyetlen oltás, amivel kapcsolatban semmi hír a mellékhatásokról. Az jár a fejemben, hogy a bár a nyugati országok a keleti vakcinákat be sem engedték, idehaza meg abból van a legtöbb. Naív kérdés, de mit gondoltok arról, hogy mondjuk Orbánék pont amiatt halmozták fel a kínait, mert tudnak valamit, és nem akarnak késõbb a rengeteg mRNS-mellékhatásokban rottyra ment emberek miatt megbukni?

Deansdale 2021.08.01. 10:12:49

@_Bubba4400: Jó kérdés... És mint általában a válaszban senki nem lehet biztos. Ez a a szép a konteókban :)

Az viszont biztos, hogy ha abszolút kötelező lenne én a kínait vagy az oroszt választanám. De hál'istennek még nem kötelező.

Frederick2 2021.08.01. 14:30:11

@Deansdale:

"én a kínait vagy az oroszt választanám"

A 50-60%-os védettséget biztosító Sinopharm és a 97%-os védettséget biztosító Szputnyik hogy kerül egymás mellé?

"mit gondoltok arról, hogy mondjuk Orbánék pont amiatt halmozták fel a kínait, mert tudnak valamit"

@_Bubba4400:

Persze, tud valamit az Orbán. Kínai feneket nyalni. Sinopharm-propagandával és Fudan Egyetemmel. Esetleg arról is meggyőzhetné a magyar állampolgárokat, hogy nem Kínából szabadult el a vírus, hanem az USA-ból. :P

2021.08.01. 14:58:34

@Deansdale: én megpróbáltam előre menekülni, és full távmunkára váltottam. A célom az volt, hogy valamilyen szinten ki tudjam vonni magam a kovid helyzet szeszélye alól. Habár az előző munkahelyemen is home office-ban voltunk, időközben azért kitalálták, hogy heti 1 napot be kell járni..., emiatt pedig "oda vagyok láncolva" egy céghez közeli lakóhelyhez, plusz ki tudja mikortól kell oltás. Azzal, hogy külföldi cégnél vállaltam távmunkát, ezek alól mentesülök egy darabig. Ez volt a fő cél, az már csak hab a tortán, hogy a fizu jóval magasabb, így a legtöbb szempontból előrelépésnek tűnik, azt leszámítva, hogy nem tudok haverkodni kollégákkal.

Deansdale 2021.08.01. 16:41:58

@Frederick2: A védettségi százalékos PR szöveg engem hidegen hagy, az érdekel hogy minél kevesebb legyen a várható mellékhatás. Az mRNA eleve kiesik, az AZ-ról is sok rosszat hallani, úgyhogy csak a ruszki meg a kínai marad.

Szerintem a védettségi %-ról amúgy lóf*szt se tudnak hitelesen, csak ezt próbálják elfedni a variánsos kamuval: "azért hullanak a Phizerrel oltottak covidban, mert ez már a delta variáns, az ellen nem annyira véd"... Ilyen körülmények közt ki akar még ép elmével részt venni az mRNA emberkísérletben?

Deansdale 2021.08.01. 16:42:59

@vodkasprite: Ez jó megoldásnak tűnik, csakhát olyan szaktudás kell hozzá ami lehetővé teszi ezt, és ilyen keveseknek van. Jó szakmát válaszottál :)

Deansdale 2021.08.03. 13:29:56

Obama is annyira retteg a covidtól, hogy 500 vendéget hívott a szülinapi partijára...
nypost.com/2021/08/02/obama-holding-huge-60th-birthday-bash-despite-covid-warnings/
Annyira veszem én is komolyan a pandémiát, amennyire a politikusok A MAGÁNÉLETÜKBEN. Amit a kamerába mondanak az irreleváns.

Deansdale 2021.08.04. 21:03:47

Egy hónapos hír, de hozzám csak most jutott el, hogy Szingapúr úgy döntött leszarja a covidot, abbahagyják az esetek regisztrálását és ezentúl együttélnek vele, mint a normál influenzával.
gript.ie/singapore-were-going-to-treat-covid-like-the-flu/
Kíváncsi vagyok azóta mi történt, az államfő váratlanul öngyi lett-e, vagy ilyesmi...

Mme.Brioche 2021.08.04. 22:20:07

@Deansdale: Ne aggódj érte, az az államfő a legteljesebb biztonságban van. Azóta egy hónap alatt 55%-ról 74%-ra emelkedett az átoltottság az országban, szóval nincs gond, a terv a megfelelő tempóban halad azóta is, nem számít, hogy nincs covid. (bár "furcsamód" az esetszámok mostanában elmelkednek, biztos az a fránya delta)

www.worldometers.info/coronavirus/country/singapore/

Deansdale 2021.08.09. 09:09:00

Az USA-ban egyes cégek nem hajlandóak oltottakkal üzletelni...
www.bitchute.com/video/XDecjeeP9wtS/

2021.08.09. 10:30:39

www.augsburger-allgemeine.de/panorama/Corona-Chef-Pathologe-der-Uni-Heidelberg-draengt-auf-mehr-Obduktionen-von-Geimpften-id60235361.html

Google translate nyers fordításában:
"Már több mint 40 olyan embert boncoltak, akik az oltást követő két héten belül meghaltak. Schirmacher feltételezi, hogy 30-40 százalékuk halt meg az oltás miatt. Véleménye szerint az oltások halálos következményeinek gyakoriságát alábecsülik..."

Deansdale 2021.08.13. 08:53:24

Izraelben már a 3 oltáson átesettek között is terjed a covid, pár ember kórházba is került. Fontos, hogy ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket, az oltás nagyon frankó, csak lehet hogy 4 kell belőle, a 3 nem elég.
www.timesofisrael.com/tv-14-israelis-who-got-3rd-shot-later-infected-with-covid-19/

KalmanBlog 2021.08.13. 10:09:28

@Deansdale: Felröhögtem :-) Csakis az lehet, hogy kell a negyedik.

A másik mai gyöngyszem:
"Egy nő teljesen vakcinált apja belehalt a COVID-19-be. Az orvosok azt mondták, hogy az apukája állapota rosszabb lenne, ha nem oltották volna be."

Forrás: dailystormer.su/what-would-be-too-many-side-effects-of-the-vaccine/

VT 135 2021.08.13. 12:45:41

@vodkasprite: programozó vagy? Vagy helpdesk/ügyfélszolgálat?

VT 135 2021.08.13. 12:47:12

@Deansdale: meg hát ugye a migránsok mozgása kivételt képez a lezárások, karaténok alól. Sőt, az sem gond, ha pozitívak.

GABOR2 2021.08.13. 14:04:01

@Deansdale: Még szerencse, hogy önzetlenül olcsón kapunk oltást, hisz korábban mindig azt mondták azért drága, mert évekig kell testelni:

"Hatalmasat kaszálnak a vakcinagyártók az emlékeztetőoltásokkal"

www.portfolio.hu/uzlet/20210813/hatalmasat-kaszalnak-a-vakcinagyartok-az-emlekeztetooltasokkal-496472

GABOR2 2021.08.17. 12:57:17

Basszus, amerikában a döntéshozók milyen buborékba élhetnek röhej...

Azt követelik a táliboktól, hogy az alkuló kormányukba vegyenek fel nőket... legyen női kvóta. Ezek kurva h@lyék...

"State Department calls for Taliban to include women in its government"

www.foxnews.com/politics/anthony-blinken-speaks-on-the-fall-of-kabul?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202108

KalmanBlog 2021.08.17. 13:51:47

Olvastam az oltásosdinak a másik oldalát, hogy mennyire nagy meló volt (és van a harmadik oltás miatt) beoltani az embereket. Gondoljátok el, hogy általában ugye az emberek többsége nem fordul orvoshoz egyáltalán, csak a betegek. Most pedig elvileg mindenkit várnak (és gyakorlatban is kb a felét), és egy vizit simán eltart annyi ideig, mint egy torokvizsgálat+recept felírás. Tehát ettől is iszonyatosan túl vannak terhelve.

Olyat láttam, hogy amikor pörgött az oltás kampány, akkor simán 12 óráztak is. Erre mondom, hogy talán ez is lehetett az oka, hogy visszaszabták a kórházi ellátást: hogy legyen emberanyag, aki végigcsinálja az oltást. Mert ha az alap munkájukat kellett volna csinálniuk, akkor nem tudtak volna oltani.

KalmanBlog 2021.08.17. 13:57:37

@GABOR2: Ezt talán már ők is csak viccnek szánják. Régen átléptük a Poe törvény határterületét.

Érdemes a témában elolvasni a sztormer cikkét is: dailystormer.su/the-taliban-is-to-the-2020s-right-what-the-north-vietnamese-were-to-the-1960s-left/

Vicces, hogy az eredeti "bosszú az ikertornyokért" cél elkopása óta a nők és a homoszexuálisok jogaiért ment a háború nagyjából. Legalábbis így lett beállítva a sajtóban. Tehát aki antifeminista, vagy nem viseli szívén a homoszexuális jogokat, annak nem is egyértelmű, hogy az USA-nak kell drukkolnia az ügyben. Tulajdonképpen mit tettek a Tálibok ellenünk? Mi a bajunk velük?

GABOR2 2021.08.17. 13:57:52

@KalmanBlog: Hát de majd gyógyszerészek is beadhatják, sőt tán ma hallottam, hogy az iskolákba is beadják majd a gyerekeknek az oltásokat... bár nem biztos, hogy itthon.

Most mondták, hogy a szolovákoknál még az első oltást is csak a lakosság negyven valahány százaléka kapta meg és hogy ott jönnének a kötelező előírások egymás után...

2021.08.17. 14:33:15

@KalmanBlog: Egy háborúnak vége, kezdődhet a következő.
Ha nálunk ismét Orbán nyerne, nemnulla az esélye, hogy hozzánk is szívesen exportálnának egy kis demokráciát. A propaganda már régóta működik, Magyarország fasiszta diktatúrának van kikiáltva.

2021.08.17. 17:32:21

@Deansdale: jajjmár ez túl tudományos, oltani kell és nincs probléma!! :D

GABOR2 2021.08.17. 18:40:08

@Merész Vlagyimir: Orbán már mondta, a Tucker interjúba, hogy számítanak rá, hogy csalás és egyéb várható a választásnál, de erre fel vannak készülve.

Deansdale 2021.08.17. 18:48:58

@GABOR2: Hál'istennek nálunk egymilliószor nehezebb csalni mint az USA-ban, de azért biztosan megpróbálják.

valis47 2021.08.18. 06:09:05

@Deansdale: Igen, érdemes utánanézni a Marek-betegségnek, ijesztő sztori. Mindazonáltal a nőci nem tűnik túl meggyőzőnek, egy noname céget képvisel stb. "Dr"-ként hivatkozik magára, ami Amerikában főleg orvosra szokott utalni, de nem orvos, hanem vegyész stb. De leírták mindezeket a kommentelők.
A most terjedő variánsokat még a tömeges oltások előtt fedezték fel viszont.

2021.08.18. 10:44:47

Luc Montaignier véleményét nehezebb lesz hozzá nem értésre hivatkozva lesöpörni, ugyanis orvostudományi Nobel-díjat kapott az AIDS kórokozója felfedezéséért:
twitter.com/realityblob/status/1409947400131661825

Wildhunt 2021.08.18. 13:06:07

@Merész Vlagyimir: Watsont is kirúgták azzal, hogy nem ért a genetikához. Ő fedezte fel a DNS-t...

Deansdale 2021.08.19. 08:27:36

Izrael a világ egyik legoltottabb országa, és jelenleg a legmagasabbak közt vannak a fertőzések arányát tekintve.
www.nytimes.com/2021/08/18/world/middleeast/israel-virus-infections-booster.html?smid=url-share

A súlyos, kórházi esetek közül 64% az akit már beoltottak, 32% az akit nem.
www.jpost.com/israel-news/israel-hits-400-serious-covid-cases-ahead-of-corona-cabinet-meeting-676412

Egyéb kérdés?

Mme.Brioche 2021.08.20. 22:16:45

Nem tudom, hogy ennél van-e lejjebb, komolyan.
A külvárosokban dúlnak a drogháborúk, a minap is lelőttek két 15 éves fiút, akiknek már mostanra komoly bűnözői múltjuk volt, de az nem számít, oda nem kell rendőrség, neeem... a rendőröknek ugyanis az a dolga, hogy teljes fegyverzetben közveszélyes (=oltatlan) nyuggereket, kismamákat és háziasszonyokat szivassanak országszerte az élelmiszerboltok előtt, akik csak kenyeret akarnak venni, meg cukkínit az ebédhez.

(időközben már 250-re nőtt azoknak a városoknak a száma, ahol tüntetés lesz holnap, most még a sajtó sem tudja eltitkolni, hogy hatalmas tömegre számítanak, ezen héten ezekkel az élelmiszerbolti-lezárásokkal túllépték a határt)

twitter.com/LE__GENERAL_0FF/status/1427963944791052296?s=20

twitter.com/LE__GENERAL_0FF/status/1428749434834325513?s=20

twitter.com/LE__GENERAL_0FF/status/1427738354490220550?s=20

Deansdale 2021.08.21. 08:53:21

@Mme.Brioche: Macron veszíteni akar, vagy csalni fog mint Bidenék?

Mme.Brioche 2021.08.21. 11:01:58

@Deansdale: azt mondta a szájával, hogy az sem érdekli, ha veszít majd, de akkor sem enyhít, mert ezeket a dolgokat be kell vezetni.

Deansdale 2021.08.21. 12:14:12

@Mme.Brioche: Ez tökéletesen érthető, ha úgy vesszük, hogy megkapta az utasításokat felülről...

Mme.Brioche 2021.08.21. 23:15:40

A kandaiak mostmár nyugodtan halhatnak... ööö alhatnak... mert a kormány fogja fizetni a temetésüket ha megförmednek a rájuk zsarolt covid-vakcinától. Nem kell aggódni, el is különítettek már 75 millát erre a célra:

torontosun.com/news/national/burial-costs-covered-for-canadians-killed-by-approved-vaccines

Mme.Brioche 2021.08.21. 23:33:51

Azért nem kispályások a kanadaiak, ők nem ingyenfánkot meg ingyenesört ígérnek az oltásért, hanem egyből igyensírhelyet. A hülyének is megéri, hát nem?

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2021.08.22. 14:06:14

@Deansdale: Senki nem mondta, hogy az oltás 100%-ban hatásos mindenkin. Ahogy egyre nagyobb egy ország lakosságának átoltottsága, nyilánvaló, hogy egy pont után már nagyobb lesz azoknak a száma akiknél az oltás nem vagy csak kevésbé hatásos mint azoknak a száma akik nincsenek beoltva és rajtuk súlyosabb tüneteket okozna az oltás. Ebből következik, hogy a kórházakban is nagybb lesz azoknak a száma akik be vannak oltva mint akik nincsenek. A lényeges kérdés szerintem az, hogy a kórházak leterheltsége az átoltottság után visszamegy-e a normális szintre.

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2021.08.22. 14:07:00

@Sipi81: "súlyosabb tüneteket okozna az oltás"
Freudi elszólás! :-) Természetesen azt akartam írni, hogy a vírus. :-)

Frederick2 2021.08.23. 08:44:22

@Sipi81: @Deansdale: @Mme.Brioche: A FIDESZ nem tervez egy harmadik karantént az ősszel. Meg lehet nyugodni.

koronavirus.gov.hu/cikkek/gulyas-gergely-negyedik-hullam-magyarorszagra-megerkezik

"Az országot nem kell lezárni, a kormánynak nincs ilyen szándéka, emellett az oktatásban és a munkahelyeken sincs szükség korlátozásokra"

Remélem, nem kamuznak. Én az ősszel-télen dolgozni akarok.

2021.08.23. 09:01:26

@Frederick2: Mivel a karantén és a lezárás a kormány szerint sem hatásos, a kormány perelhető minimum a kiesett bevételek miatt. Kuruzslók ajánlásai alapján hatalmi szóval a semmiért tették tönkre a gazdaságot, adósították el az országot. Ezért felelősséget kell vállalniuk.

KalmanBlog 2021.08.23. 12:05:30

@Frederick2: Nem azt mondták, hogy nem fogják lezárni, hanem hogy "nem kell". Mit jelent ez? Hogy a tudomány pillanatnyi állása szerint nem lesz rá "szükség".

De ha mondjuk kehes lesz párszáz ember, akkor simán újra szükségessé válhat bezárni mindenkit.

2021.08.23. 14:18:48

@KalmanBlog: Pontosan. COVID alatt már többször előfordult itthon is, hogy a "nagytudásúaknak" néhány hónapon belül teljesen megváltozott a véleménye. De jó jel, hogy egyelőre nem arról szólnak a hírek, hogyha megjön a 4. hullám, akkor Ausztrália szintű kijárási korlátozást "kell" bevezetnünk.

GABOR2 2021.08.23. 14:34:45

@KalmanBlog: Mondananak mindent és annak az ellenkezőjét.

Egyszer olvasom hogy a negyegdik hullámnál már semmit se ér a maszk használata, mert a delta variáns sokkal gyorsabban terjed, aztán tegnap hír, hogy azt mondják szokjunk vissza a maszk használatának gondolatára, sőt máris kezdjük el, hogy megelőzzük a nagyobb bajt.

Azt hallom, hogy 500% nagyobb esélyézzel fertőződik meg nem beoltott, de azt is hogy csak 10%-kal, aztán elmondják, hogy a legátoltottabb országokba is szupergyorsan terjed a vírus és hogy több beoltott kerül kórházba mint nem beoltott.

Aztán mondják, hogy oltasd be magad, hogy megakadályozd a vírus terjedésést. Aztán azt, hogy attól, hogy beoltottad magad még ugyanúgy hordozod a vírust és átadod, sőt még veszélyesebb vagy, mert észre se veszed, hogy elkaptad.

GABOR2 2021.08.23. 14:38:06

Amúgy még Trumpot is kifújjolták a hívei amikor az oltást népszerűsítette:

444.hu/2021/08/22/a-sajat-tamogatoi-fujoltak-trumpot-amikor-az-covid-oltas-beadasara-buzditott

GABOR2 2021.08.23. 15:00:27

Amúgy képzeljétek azt hallottam, hogy ősszel új oltást népszerűsítő kampányt idítanak... Nem mintha a Kossuth Rádiót hallgatva nem mondnanák el minden egyes nap, minden egyes híradójukban, hogy oltasd be magad... Megy ez non-stop.

Vagy lehet, megint odamennek az emberek lakásába, hogy "meggyőzzék őket".

GABOR2 2021.08.23. 15:10:56

@Mme.Brioche: Milyen visszhangja van a nagy tüntetéseknek?

GABOR2 2021.08.23. 17:40:13

Na Szijjártó ma tartott egy sajtótájékozatót a WHO képviselőjével együtt és úgy fogalmazott, hogy lesz-e továbi korlátozás az a "oltatlanokon fog múlni".

Mme.Brioche 2021.08.23. 18:27:44

@GABOR2: Nem tudom. Enyhítést nem sikerült elérni, a sajtó meg következetesen csak szélsőséges alulsikolázott idiótáknak állítja be a tüntetőket, semmilyen valós információ nem érhető el sehol, még arról sem, hogy mennyien tüntettek.

GABOR2 2021.08.23. 22:57:59

Itt van egy olyan story, amit ha jól értem arról szól, hogy ilyen már kiöregedett mentőkutyákat elhelyztek egy helyre, hogy örökbe lehessen őket fogadni és lettek volna kik örökbe is fogadják őket, de az ausztrál hatóságok inkább lemészárolták az összes kutyát, mert attól féltek, hogy messziről jönnek majd akik örökbe akarják őket fogadni és ezzel terjesztik majd a vírust:

"Australian rescue dogs ‘shot dead by council over Covid-19 restrictions’"

www.independent.co.uk/news/world/australasia/australia-nsw-rescue-dogs-shot-covid-b1906977.html

GABOR2 2021.08.23. 22:59:25

@GABOR2: "Bourke Shire Council, in New South Wales, are said to have killed the animals to prevent volunteers from the shelter, based in Cobar, from travelling across the state to pick up the animals last week and potentially spreading the virus."

GABOR2 2021.08.23. 23:08:34

@Mme.Brioche: Már előbb elkészült mit a vírus...

2021.08.24. 10:11:56

@Mme.Brioche: hát igen, muszáj kitalálni egy új nevet, hogy mondhassák majd, hogy:
- covid 19 ellen be vagy oltva, de covid 22 ellen még nem, úgyhogy irány oltani!

2021.08.24. 19:43:51

Telex is tudosított az ausztrál eseményekről:
telex.hu/koronavirus/2021/08/21/ausztralia-sydney-melbourne-tuntetes-rendorseg-letartoztatas

Annyira hiányzik a cikkből az "emberiesség". Szimplán nyomják a propagandát, az fel sem merülhet, hogy oka van annak, hogy az emberek tüntetnek. Tehát találtak 886 fertőzöttet a PCR teszttel (most ugye egyfolytában tesztelnek mindenkit, a tünetmenteseket is, így több a fals pozitív eredmény is), napi max 3 ember halt meg eddig az új hullámban.

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2021.08.25. 16:10:20

@vodkasprite: "ausztralia-rendorallamma-valt"
Hát eleve fegyenctelepként kezdték a történelmüket...

VT 135 2021.08.26. 12:09:18

@vodkasprite: Igen, akinek van szeme hozzá, azonnal észreveszi akár egy Telex, akár egy MNO cikkben mindezt a manipulációt, amely lehetővé teszi az emberek széles rétegeinek az átverését, agymosását. Sajnos kevesen képesek olvasni a sorok között.

KalmanBlog 2021.08.26. 12:46:16

Roosh V fórumán olvastam ezt a viccet:
"Doktor úr, mikor lesz már vége ennek a járványnak?
Nem tudom, nem politikus vagyok, csak orvos."

:-)

GABOR2 2021.08.26. 19:07:02

@KalmanBlog: Találó ugyanis, pl. a mi kormányunk is plusz 300%-ban vett rendkívül drágán vakcinákat, de más politikusok is felültek erre a vonatra... Innen már nincs visszaút, majd mondjuk 50 év múlva amikor visszanéznek a történészek erre a kórra megállapítják, hogy mennyi sok buta ember volt, hogy ekkora felhajtást csináltak egy ilyen nudli vírus miatt.

GABOR2 2021.09.06. 17:14:33

@Deansdale: Én már unom. Remélem mások is. És nem kattintanak és csődbemegy az összes lap ami nem tud leszállni a témáról és az összes politikus kihullik a hatalomból aki ezt nyomatja.

KalmanBlog 2021.09.06. 19:18:08

@Deansdale: "The definition of insanity is doing the same thing over and over again and expecting a different result." állítólag Albert Einstein.

:-)

2021.09.06. 19:35:38

@GABOR2: Én is remélem... emellett még sajnos meg kell jegyeznem, hogy Magyarországon egyik nagy látogatottságú híroldal sem abból él, hogy rákattintasz a cikkre, ott reklámokat jelenítenek meg, és abból pénzt keresnek. Ez a bevétel töredékét adja csak, és a fenntartási költség töredékét fedezi csak.

valis47 2021.09.07. 09:46:20

@vodkasprite: Durva, amit nyomnak az ausztrálok, bár a kínaiak ennél is durvábbakat léptek anno, sok ázsiai ország szintén.
De ha nem kezdenek el tömegesen halni az oltottak ősszel, mint állítja ez az oldal, akkor mi lesz a szövegük?

2021.09.07. 10:49:46

@valis47: Szerintem, ha ugyanannyian halnak majd meg, mint a korábbi években influenzában, akkor az már bőven elég nekik, hogy szigorítsanak az oltatlanoknak. Az tökmindegy lesz nekik, hogy oltott és oltatlan esetleg ugyanakkora arányban hal meg.

KalmanBlog 2021.09.07. 10:52:51

@valis47: @vodkasprite: Szerintem is ez lesz, amit vodkasprite írt, hogy teljesen átlagos években is egy csomóan meghalnak télen, és az a mennyiség bőven elegendő a mai hiszterizáltság mellett arra, hogy akár lockdown is legyen.

Ha valóban az oltottak lesznek jelentősen nagyobb veszélyben, akkor abból nem lesz statisztika, viszont az oltatlanok lesznek a hibásak mindenkinek a halála miatt, ezt el fogják mondani minden egyes gyászjelentésben, hogy az oltatlanok miatt kapta el amibe belehalt az illető. (Még a motorbaleseteknek is az oltatlanok lesznek az okai...)

2021.09.07. 13:32:51

@KalmanBlog: Meg ugye lesz statisztika manipulálás ezerrel. Ha az oltatlan akármilyen okból kórházba kerül, már csinálják is a - diagnosztikára eleve alkalmatlan - jó sok iterációs PCR tesztet, ami majd hozza az elvárt számú fals pozitívot. Oltottakat természetesen nem kell tesztelni. Lehet majd nagy csinnadrattával bejelentgetni, hogy ennyi és ennyi oltatlan kovidos van a kórházakban. A halálozásoknál úgyszintén ez lesz, legfeljebb apróbetűvel odaírják, hogy a motorosnak koponyaalapi törés volt az alapbetegsége.

Mme.Brioche 2021.09.07. 14:22:37

@Merész Vlagyimir: pont ma hallgattam egy francia rádiós interjút, amiben már mosakodnak, hogy hát igen-igen, nagyon sok az oltott fertőzött, meg kórházi ápolt covidos, és magasabb náluk a vírusszám is, de ez nem azért van mert rossz a vakcina, hanem azért, mert számszerűleg több az oltott személy mint az oltatlan, logikus tehát, hogy ők lesznek többen fertőzöttek (azt nagyvonalúan elnézik a számításukban, hogy elvileg eleve azért nyomják az oltást, hogy ne legyenek fertőzöttek az oltottak, meg mindig azt kántálják, hogy a negyedik hullám az oltatlanok hulláma lesz, ehhez képest lasszóval se lehet oltatlan beteget találni, de mindegy), és még azt is mondták, hogy ők soha nem állították, hogy az oltottak nem lehetnek beteget, csak azt hogy 50% az esély rá, hogy kevésbé súlyosan betegednek meg (ami szerintem pont annyit jelent, hogy vagy igen, vagy nem...), és hogy a Pasteur Intézet azért továbbra is ajánlja az oltást, de azt javasolja, hogy az oltottak is hordjanak maszkot (ami kötelező egyébként mindenhol különben be sem engednek a boltba), és tartsák be a távolságot.

Ha már ennyit elismernek a közrádióban, akkor baromi súlyos lehet a valós helyzet.

(az oltottakat is muszáj tesz tesztelni, mert ők nem falspozitív teszteket produkálnak, hanem konkrétan betegek, tünetekkel. Egyre több ismerősünk van már otthon karanténban mostanában dögrováson klasszikus covid tünetekkel, pozitív teszttel, és be sem indult a rendes őszi influenzaszezon)

KalmanBlog 2021.09.07. 15:18:49

@Mme.Brioche:
> Ha már ennyit elismernek a közrádióban, akkor baromi súlyos lehet a valós helyzet.

Van erről angol vagy magyar nyelvű forrásod, hogy mi a helyzet most Franciaországban?

Nagyon érdekes, hogy a narratíva számára kellemetlen információ nagyon nehezen mozog határokon át az Internet ellenére is.

Végül sikerült megtartanod az állásodat? Eléggé súlyos volt a helyzet, amit legutóbb írtál.

2021.09.07. 15:36:15

Közben egy kis infó Ausztráliából (ébredés telegram csoport alapján):
A néhány hete meglépett kamion stopp következtében a polcok már üresek a boltokban. Továbbá azt dobta be az egyik politikus náluk, hogy amíg el nem érik a 80%-os oltottságot, addig lesz lezárás, és azt követően a nem oltottakat kizárják a gazdaságból.

Mme.Brioche 2021.09.07. 16:01:41

@KalmanBlog: angol forrást nem tudok sajna, csak franciát.

Egyelőre még kitartunk a munkahelyen. Már kaptunk két ejnye-bejnye levelet a kamarától, hogy tudják ám, hogy oltatlanul fogadjuk a betegeket, és fenyegetőztek benne még azzal is, hogy szólnak az ügyészségen, de elvileg szept.15-ig a határidő, utána meg még van egy hónap türelmi idő, szóval ha minden a legrosszabb verzióban történik, akkor október közepén be kell csuknunk a rendelőt. Még nem tudjuk mi lesz.
Most még teszteléssel lehet dolgozni, de egy ideje van egy olyan érzésünk, hogy ez az egész egy nagy blöff, és csak arra játszanak, hogy ijedtünkben elmenjünk oltatni, de aki kitart, azt végsősoron nem tudják kényszeríteni, mert elvileg például a teszt 72 órán át érvényes, utána menni kell megint agybaturkálni, de a gyógyszertárban önteszteket kapunk, amivel magunknak kell mintát venni, gyakorlatilag az orrlyukakból is elég, és a QR kódos papíron 6 napos érvényesség szerepel, szóval egy héten egyszer elég azt is, de azt se ellenőrzi senki.

Láttunk egy interjút egy ausztrál pártól is, akik megmutatták, hogy egyik nap kiment hozzájuk két nyomozó, a nő meg karakán volt, nem engedte be, elküldte őket a francba, el is mentek, de mondták, hogy akkor majd postán küldik ki az ezer dolláros bírságot, amiért részt vettek egy lezárások elleni tüntetésen, de azóta se kaptak semmit postán.

Van itt egy másik magyar család a városban, ők erdélyi magyarok, ők is orvosok, és vettek egy lakókocsit, hogy lesz ami lesz, ők bizony hazamennek erdélybe a családjukhoz a nyárra, és így nem kell hotelekkel vesződni, és csak a határátlépésekhez csináltattak teszteket, de egyáltalán sehol nem nézte senki, a kutya se foglalkozott velük.

Mme.Brioche 2021.09.07. 16:12:29

ja, közben meg még azt akartam elmesélni, hogy itt egy ismerős gyógyszerészhez járunk tesztelni, és ő mesélte szombaton, hogy kapott egy központi verdiktet, hogy ne áruljon nagy dózisú D-vitamint (2000NE a max), sőőőőt még a D-vitamint, C-vitamint és cinket, mint imunerősítő szereket népszerűsítő plakátokat is le kellett szednie a gyógyszertár faláról, és azt a magyarázatot adták hozzá, hogy az ilyen plakátok azt a képzetet keltik az emberekben, hogy ilyen kuruzsló-szerekkel megúszhatják a járványt, és ezt nem szabad hagyni, az oltás felé kell terelni őket.
Ebben többek között a vicces, hogy itt a gyógyszertárak teljesen magánvállalkozások, szóval elvileg ő azt árul amit akar, de ilyeneknek mégis engedelmeskednie kell, közben meg ő elkötelezett homeopátia-hívő, és a homeopátia atyjának egy akkora mellszobra van kiállítva a boltjában, amivel agyon lehet verni valakit, de a persze D-vitamin árulása számít kuruzslásnak újabban...

(amúgy én a 10ezres D-vitaminomat eddig a francia amazonról vettem, de már nem árulnak 10ezreset egyik márkától sem, sőt a múlt héten kaptam tőlük egy levelet, amiben értesítettek róla, hogy a korábban vett két évnyi adag árát visszautalják, és meg is tették, mert sajnos kiderült, hogy a termékben az egyik összetevőből túl sok van - mint később kiderült, D-vitaminból volt túl sok benne - úgyhogy legyek olyan szíves, és dobjam a kukába. Úgyhogy most az Amazon ingyenes hozzájárulásával szedjük továbbra is a D-vitamint, amit nem dobtunk ki :-D)

KalmanBlog 2021.09.07. 16:21:17

@Mme.Brioche: Köszönjük a további infókat!

Ez a gyógyszertáros nagyon kemény, ez komoly, hogy a vitamint elkezdték kiszorítani? Gondolom erre sincsen linkelhető forrás, mert csak szóban ment? Az a baj, hogy ezeknek a többségéről az emberek nem is hallanak, de ha mégis, akkor meg nem hiszik el.

Mme.Brioche 2021.09.07. 16:27:40

@KalmanBlog: gondolom ő kapott róla levelet, de ő szóban mesélte el nekünk. Viszont az én amazonos esetem alátámasztja azt hogy kezdik megnehezíteni a D-vitaminhoz való hozzájutást. Egy ideje ez tarthat egyébként, van itt egy ismerősöm, akinek az anyja orvos, és ő a D-vitamint az egész családnak olyan üveges kiszerelésben szokta felírni sok éve már, ami fel kell törni, és egyszerre benyomni az egészet, aztán pár hétig el vannak vele. Ő mindig 80ezer NE-t szokott felírni, de pár hónapja már csak 50ezreset adnak ki a gyógyszertárban, és azt is egyszerre csak annyi adagban, amennyi egy háztartásban él.
(orvosi vényre még adnak azért 2000NE-nél többet is, csak vény nélkül nem adhat el többet a polcokról a gyógyszertáros)

KalmanBlog 2021.09.07. 16:30:19

@Mme.Brioche: A D-vitamin szerencsére nem csak gyógyszertárban elérhető, legalábbis itthon sima étrendkiegészítőként lehet árulni (vagy hasonló, nem vagyok jogi szakértő, hogy pontosan minek számít), és sima bioboltban szoktuk megvenni. Vagy onnan is ki akarják szorítani?

Bár az tény, hogy arra meg sokan azt mondják, hogy akármi is lehet benne, mert azokat nem ellenőrzik ugyanúgy, mint a gyógyszertárit. Te mit gondolsz ezekről?

KalmanBlog 2021.09.07. 16:31:04

@Mme.Brioche: Ja, és azt akartam még kérdezni, hogy nálatok is meg lehet-e venni bioboltban vagy hasonlóban is, vagy csak a gyógyszertárban?

Mme.Brioche 2021.09.07. 16:44:51

@KalmanBlog: volt egy ilyen aggodalmam nekem is, és még mindig nem tudok biztosat mondani, egyedül a D-vitaminról, és azt is tapasztalatból. Olyan 6-7 éve egy más miatt végzett vérvizsgálaton kiderült, hogy D-vit hiányom van, és ráadásul pont akkor olvastam a Szendi könyvét is erről, úgyhogy rögtön elrohantam keresni, de akkor nem tudtuk, hogy föl is írhattunk volna magunknak gyógyszertári ilyen nagy dózisban, a környékünkön meg minden bioboltban csak ilyen max ezres NE kiszerelésűt lehetett kapni, és akkor vettem az amazonról egy ilyen sima étrendkiegészítőként árult 10ezreset, asszem német márkát, és pár hét szedés után nézettem egy újabb vitamin szintet, ezalatt a pár hát alatt a referencia értéken jóval aluli tartományból a felső határ felettire ugrott a D-vitamin szintem, és akkor megnyugodtam, hogy tényleg az van benne, amit mondanak, és azóta minden évben vettem egy 365-darabos dobozzal mindkettőnknek, és napi egyet szedünk. Egy ideig ugyanazt a márkát vettem, aztán egy másikat, és sosem változott a d-vitamin szintem, következetesen jó magas maradt, úgyhgy azt tudom szavatolni, hogy annál a két márkánál tényleg az volt a kapszulában, amit ígértek.
Most mindegyiket törölte az amazon az oldaláról, és egyetlen egy fajtát lehet csak 10ezres-ben kapni, de az meg nem olajkapszula, hanem olyan kis fehér tabletta, amit azelőtt soha nem láttam, és fogalmam sincs hogy az tényleg lehet-e d-vitamin vagy nem (lehet hogy az, tényelg nem tudom), de az biztos, hogy olyajkapszulákat már csak 2000NE-ben árulnak vagy 5ezresben, de azt meg K-vitaminnal keverik, ami egy marhaság, mert pont most ilyen oltásos-covidos időkben, amikor a tüskefehérjék mikro vagy rendes nagy vérrögöket okozhatnak, akkor a k-vitaminnal erre frankón rá lehet erősíteni, szóval teljesen értelmetlen D-vitamint K-val együtt szedni, és régen nem is volt ilyen kiszerelés, csak most újabban. Mintha minden áron beteggé akarnák tenni az embereket.

Mme.Brioche 2021.09.07. 16:46:33

@KalmanBlog: meg lehet venni, de pont d-ből csak nagyon kicsi dózisút lehetett kapni mindig is itt a környékünkön lévőkben legalábbis, még c-vitaminból is 250mg-os szokott lenni a maximum. De amúgy minden másból annyi van, mint a nyü.

KalmanBlog 2021.09.07. 16:56:05

@Mme.Brioche: > de azt meg K-vitaminnal keverik, ami egy marhaság, mert pont most ilyen oltásos-covidos időkben, amikor a tüskefehérjék mikro vagy rendes nagy vérrögöket okozhatnak, akkor a k-vitaminnal erre frankón rá lehet erősíteni, szóval teljesen értelmetlen D-vitamint K-val együtt szedni

Szendinél (Új vitaminforradalom című könyvében). is megjelent ez a K2-vitaminos elmélet, hogy a DK2A vitaminoknak egyensúlyban kell lenniük az egészséges kálcium anyagcseréhez, és a K2 hiánya okozza az érelmeszesedést és a csontritkulást.

Konkrétan azt is állította a könyve ha jól emlékszem, hogy a magas D vitamin szint K vitamin hiány mellett fel tudja gyorsítani a meszesedést! Mivel ő akkor már hosszabb ideje mondta, hogy D-vitamint fogyasztani kell, ezért fontosnak érezte erre figyelmeztetni mindenkit, a hírlevelében is többször megjelent annak idején.

Az A-ból rikta a hiány, viszont azt is túl lehet adagolni, ezért Szendi szerint nem aktivált vitamin, hanem karotin formájában érdemes pótolni, mert úgy pont annyit használ a szervezet, amennyit kell. Mi ilyet szoktunk bevenni olajos kapszulában.

Ezért vezették be a D-K2 készítményeket. Eddig én is ebben hittem, és mi is ilyet eszünk.

Azt értem, hogy a K vitamin kell a véralvadáshoz, de el tudod képzelni, hogy egy rögösödéssel járó betegséget éppen egy vitaminhiány segítségével lehetne túlélni? Vagy azt gondolod, hogy a K vitamint túladagolnánk, és túlságosan alvadékony lesz a vérünk?

Ráadásul én nem szándékosan a Covid ellen eszem vitamint, hanem általában az egészségem érdekében, a Covid csak marginálisan érdekel, nem tartom túlságosan veszélyesnek ránk nézve.

Szóval mi a véleményed a K vitaminról bővebben? Tényleg kerülni kellene?

KalmanBlog 2021.09.07. 16:58:36

@Mme.Brioche: Ja, és a posztomban lehet, hogy keverem a K és K2 vitaminokat, nem emlékszem, hogy a véralvadásban melyiknek van szerepe, csak arra emlékszem, hogy Szendi könyve szerint a K2 az, amiből általában hiányunk van még egy viszonylag jó étrend mellett is, azt kell pótolni. Ha jól emlékszem, akkor a K1 pótlást feleslegesnek írta, de nem vagyok biztos benne.

Deansdale 2021.09.07. 17:03:17

@valis47: "De ha nem kezdenek el tömegesen halni az oltottak ősszel, mint állítja ez az oldal"

Milyen oldal?

Deansdale 2021.09.07. 17:11:47

@Mme.Brioche: "és be sem indult a rendes őszi influenzaszezon"

Ebből nyilvánvaló, hogy a negyedik hullámot az oltással okozták.

Mme.Brioche 2021.09.07. 17:23:35

@KalmanBlog: A K1 növényi eredetű a K2 meg csak állati eredetű élelmiszerekben van.

A K-vitaminról azt gondolom, hogy az klasszikusan az a vitamin, amit egy egészséges, kiegyensúlyozott, tudatos táplálkozással abszolút kielégítő mennyiségben be lehet vinni. Mondok egy példát: az apósom vérzékenységgel született, náluk ez egy örökletes betegség, nem vészesen súlyos, de folyamatosan meg kell figyelni, és neki mindig kell szedni véralvadás segítő szert, és emellé már nemhogy K-vitamint nem szedhet, mert az olyan mértékben erősítene rá a gyógyszerére, hogy az már vérrög kialakulásához is vezethetne, hanem kimondottan le lett tiltva a magas K-vitamin tartalmú ételek fogyasztásáról, szegénynek amúgy pont azok a kedvencei. Már pusztán ilyen ételek is olyan mértékben hatnának a gyógyszerezésére, hogy az megfordítaná a hatásukat.

De egy egészséges embernél nem is lenne baj ha szedne extra K-vitamint, viszont manapság, kifejezetten a mostani időkben jó lenne kerülni, ezért lenne jó valami ésszerű tömegtájékoztatás erről az egész oltásdologról, mert most az egészséges embereknél is ráerősíthet a véralvadásra.
Nem azt mondom, hogy K-vitamin hiányra lenne szükségünk most, hanem csak nem lenne szükség extra bevitelre, elég annyi, amennyit amúgy is fogyaszt az ember.
Sok orvos foglalkozik mostanában az oltások hatásával (nem a vírus elleni védelemre gondolok, hanem hogy milyen egyéb hatásai vannak), és ha már muszáj beadatni, akkor mivel lehet elkerülni a komolyabb mellékhatásokat, és kifejezetten arra jutottak, hogy két fő területen okoz bajt, és ebből a kettőből adódik a legtöbb mellékhatás, az egyik az autoimmun reakciók, a másik meg hogy trombózisokat okoz, nemcsak nagyokat, hanem mikrotrombózisokat a kiserekben is (ami lassabban kialakuló egészségügyi problémákat okoznak, nem egyből tüdőembóliát vagy agyi trombózist), szóval éppen arra lenne szükség, hogy hígabb legyen a vérünk, szóval ha muszáj végképp beadatni kényszerből, akkor érdemes mellette aszpirint szedni már egy-két nappal előtte is, meg talomban tartani még pár olyan gyógyszert, amivel talán csökenteni lehet baj esetén a károkat.

KalmanBlog 2021.09.07. 17:54:23

@Mme.Brioche: Az oltás témája engem nem érint :-) De egyébként is szerinted sima Covid ellen is K-vitamin kiéheztetést kellene csinálnunk?

Egyébként akinek véralvadás gondja van, annak nem lehet a gyógyszer adagját csökkenteni, és mellette sok K vitamint enni?

Mme.Brioche 2021.09.07. 18:13:05

@KalmanBlog: nem tudom, hogy a covid milyen hatással lehet, furcsa egy betegség ez, egészen furcsa szélsőséges tüneteket is okozhat, amihez lehet köze annak is, hogy megbuherálták, ha igaz. De általában véve, ha fiatal vagy, egészséges, akkor egy légúton terjedő vírus ritkán kerül be a véráramba, ha meg már annyira súlyosan fertőzött lesz valaki, hogy többszervi megbetegedést okoz, akkor meg már a vitaminszedés a legkisebb problémája :-)
De azért az tény, hogy a K-vitamin zsírban oldódó vitamin, és ha nincs is olyan mértékű raktározódása, mint a D-vitaminnak például, azért valamennyi van, szóval ha most nem is aktuális az oltás, de azért ha így maradnak a dolgok, és mennek előre ezen az úton, és el tudod képzelni, hogy a végén előállhat olyan helyzet, amikor olyan mértékűre nő a kényszerítés, hogy a mindennapi életedet teszi tönkre ha nem oltatsz (és itt most nem étteremre meg mozira gondolok, hanem a család alapvető szükségleteinek előteremtésére, munka stb.), akkor előtte hagyj fel az extra K-vitamin szedéssel. Bár nem hiszem hogy igazán döntő mértékben befolyásolná a következményeket ugyan, de ha már belekényszerítenek egy ilyen gyalázatos helyzetbe, akkor jobb mindent megtenni, ami módunkban áll, mint semmit.

"Egyébként akinek véralvadás gondja van..."
nem tudom, gondolom a betegség súlyosságától függ. Súlyosabb esetben kockázatos lehet ha nem elég precízen van beállítva a gyógyszer meg az élelmezés aránya, vagy nincs betartva rendesen.

valis47 2021.09.08. 14:23:53

@Deansdale: Há' persze, ahogy a másodikat és a harmadikat is. Nem a mutánsok... :)
Amúgy nekem vicces ez az oltástól rettegés, az oltás mellékhatásai sokkal kevesebb embernél jelentkeznek. De nem vagyok kényszer párti én sem. Aki akarta az már mind beoltathatta magát, aki nem az nem, de ha nincs rá orvosi oka, akkor én akár kizárnám a kórházi ellátásból, ha súlyos covidos lesz, és túlterheltek az osztályok. De nem kell félni, ezt nem fogják meglépni...
Mo-n Orbánék láthatóan nem akarnak újabb komolyabb korlátozást, hogy pörögjön a gazdaság, jönnek a választások, mindenki saját magáért felelős... persze ha a közhangulat változik egy komoly 4. hullám miatt, akkor már lehet, hogy meglépik.

2021.09.08. 14:42:15

Ebben a videókban pont K2 és D vitaminról van szó:
www.youtube.com/watch?v=Y3HgD23XBqI

KalmanBlog 2021.09.08. 15:35:55

@valis47: > persze ha a közhangulat változik egy komoly 4. hullám miatt, akkor már lehet, hogy meglépik.

LOL, szerinted a közhangulat mitől változik meg, és mennyi esély van rá, hogy nem fog a média rettegéskampányt csinálni?

KalmanBlog 2021.09.08. 15:42:15

@vodkasprite: Köszi, ugyanez volt annó Szendi gondolatmenete is - amennyire emlékezetből meg tudom állapítani. Úgyhogy megerősödve érzem magamat abban, hogy ez a helyes út, D-K2 kombót érdemes szedni.

@Mme.Brioche: Érdemes lehet neked is megnézni a vodkasprite által linkelt videót!

Deansdale 2021.09.08. 16:43:20

@valis47: Semmi értelme ennek a vitának, csak szalmabábokat püfölsz, az érveket ignorálod. A végeredményed viszont okés - aki akarja, oltassa magát, akár havonta kétszer is, ha azt akarja a háttérhatalom. A többieket viszont hagyják békén, és ne tiporják el az emberi jogokat egy ilyen kamu járványra hivatkozva.

Szerintem a covidos kórházi ápolásból nyugodtan kizárhatod az oltatlanakat, ebbe valószínűleg ők is belemennének, mivel több embert öltek meg a lélegeztetőgépekkel mint amennyit maga a vírus. Csak hagyják az embereket ivermectint, hidroxiklorokvint, meg vitaminokat és egyéb szarokat szedni, ne akarják már gennyláda módon ezt megakadályozni csak azért, hogy többen menjenek oltatni.

valis47 2021.09.08. 18:54:34

@Deansdale: Szalmabábot püfölök, ha azt látom, hogy itt a többség büszke oltatlan, valamiféle ideológiai meggyőződésből is? Vagy az oltások (Magyarországon kínait és oroszt is fel lehetett venni, illetve kínait ma is fel lehet) mögött sejt valami háttérhatalmi ármányt? Szerintem amögött nincs semmi ilyesmi, mármint az oltásokban magukban. Sem chip, sem grafén és egyebek. :)
Nem vagyok orvos, de persze egyetértek, aki a vitaminokra, klorokinra, ivermectinre esküszik, vagy arra, hogy az ő immunrendszere köszöni szépen, lerázza magáról, mint a vizet a koronavírust, hagyni kell, felnőtt ember.

Deansdale 2021.09.08. 19:54:42

@valis47: Aki az oltástól "rettegőkről" ír az már eleve nem egy normális párbeszédben akar részt venni, már meg ne haragudj. Vannak sokan akik nem akarják oltatni magukat, de ezeknek az 1%-a sem "retteg" az oltástól, különösen úgy nem ahogy a mainstream médiás félelemkampánytól maguk alá rosált covidpánikolók teszik, akik szerint az oltatlanok lemészárolják a nyugdíjasokat, stb. Aki itt pánikol, az pont nem mi vagyunk.

Emellett szerintem magától adódó következtetés, hogy az oltás okozza az ún. negyedik hullámot, tekintve hogy ifén nyáron több volt a fertőzött mint tavaly (0% átoltottság mellett!), ráadásul pont ott volt a legnagyobb fertőződés, ahol a legtöbb oltott. Ez csak annak nem tűnik fel, aki nem használja a fejét kritikus gondolkodásra. Izraelben idén rosszabbak az adatok mint tavaly, de persze a kísérleti oltás kurvajó és frankón megvéd, csak kell belőle harmadik meg negyedik adag is... Na persze.

Most egy kicsit őszintébbre véve a szót, szerintem aki eddig nem jött rá, hogy mekkora kamu az egész, az totálisan agymosott és a média tölti a fejébe a véleményét. Egyébként ki hinné el a hülyeséget, hogy az eddig velünk élő influenza egyik napról a másikra gyakorlatilag megszűnt, de jött helyette valami egészen más, hasonló tünetekkel? És tök véletlenül ez az új szuperjárvány is pont ősszel meg tavasszal arat, mint az influenza, legalábbis ha az első év tanulságait levonjuk - mert ugyebár abban a pillanatban, hogy elkezdtek kísérleti szerekkel tömegesen oltani, a covid váratlanul megjelent nyáron is, elsősorban pont az oltottak körében. (Legalábbis ha a híreknek hinni lehet, ami amúgy közel sem biztos, tekintve hogy a politika és a média egyfolytában hazudozik.)

Szóval jó az üres gúny, hogy biztos a második hullámot is az oltás okozta, csak ilyen poénokat olyan ember nem süt el, aki az eszét is használja. Ne vedd magadra, te csak mész a többséggel.

Amúgy honnan tudod, hogy az oltásnak mennyi és milyen mellékhatása van? Sehonnan. A sajtó hiteles adatokat nem közöl, azt meg kétlem hogy a VAERS adatbázisokat böngésznéd - vagyis arra alapozod a véleményed, hogy te nem hallasz a médiában sok mellékhatásról, tehát nincs.

Túlterhelt EÜ-ről beszélni is igen érdekes, mert legföljebb a tiktokos táncvideóktól terhelődtek túl a kórházak túlnyomó többségében, amúgy számtalan intézmény üresen tátongott, több országban be is zártak kórházakat a pangás miatt. De azért RETTEGJÜNK egy esetleges túlterhelődéstől, ugye, mer' akkor nyakunkon az apokalipszis, és higgyünk abban, hogy lenne is túlterhelés ha nem engedelmeskednénk a politikának és oltatnánk magunkat serényen a szerekkel amik bármiféle gyakorlati szemszögből nézve nemcsak hogy 100%-ig hatástalanok, de egyenesen növelik a fertőzés kockázatát. (Tudom, a sajtó mást mond, csak kár hogy a statisztikák szerint még mindig a legoltottabb területeken a legtöbb a fertőzött.)

Az, hogy ki mit sejt az oltás mögött irreleváns amíg be nem bizonyítják, hogy van bármilyen pozitív hatása, és itt "bizonyítás" alatt nem azt értem, hogy a háttérhatalmi sajtószervek azt írják, hanem mondjuk olyasmit hogy a nagy átoltottságú területeken kialakul a nyájimmunitás és megáll a járvány. Te láttál ilyesmit? Mert én nem.

Amúgy a te csőrödet nem piszkálja, hogy cirka másfél éve tart ez a járvány, de semmilyen hivatalos szerv sehol a világon nem adott ki semmilyen tájékoztatót, hogy milyen vitaminokkal, étrendkiegészítőkkel vagy bárakármivel lehet a túlélési esélyönket növelni? Pedig ez lenne a LEGALAPABB ALAP bármiféle valódi járvány esetén. "Szedjétek a C-vitamint, barmok, oszt' kisebb eséllyel fogtok megförmedni!" Még ha nem is óvna meg mindenkit a fertőzéstől, azért szerintem alapvető lenne immunerősítéssel kapcsolatos tanácsokat adni a népnek, és ezeknek nemcsak a totális hiánya, de egyenesen a TILTÁSA megkérdőjelezhetetlenül mutatja, hogy már másfél évvel ezelőtt is, amikor beadható oltásokról még nem is álmodtak, már akkor is úgy készült a hatalom, hogy csak az oltást erőltessék, minden más alternatívát eltapossanak. Ezért cincálta szét a sajtó a hidroxiklorokvint, majd később az ivermectint is, mert erőltetni akarták az oltást, mindenkit arrafelé terelni - ismétlem, már a legelső pillanattól, 2019 telén is. Pedig ha ez VALÓDI járvány lett volna, akkor mindenféle megoldási lehetőség után két kézzel kapkodott volna az orvostársadalom, azonnal tömeges teszteket csináltak volna minden ígéretes szerrel. Ehelyett vizsgálat nélkül(!) azonnal és drasztikusan elnyomtak mindent, hogy csak az oltás maradjon. Ha ez nem üt szöget a fejedbe, akkor semmi.

2021.09.08. 21:03:29

@valis47: A családban van olyan, aki beoltatta magát, és volt komoly mellékhatása. Az orvosok csak hümmögtek egy sort, meg a vállukat vonogatták. Statisztikába természetesen nem került bele.
Felőlem mehet az egészségügy beszántása, nekem nem kell a hullagyár, de cserébe ne is várják, hogy befizetek a rendszerbe.

2021.09.08. 21:33:12

@valis47: Mi is ugyanazon a véleményen lennénk, mint te, ha ugyanahhoz az információ halmazhoz jutottunk volna hozzá, mint te is. Persze, ha az ember már beoltatta magát, akkor foggal körömmel próbálja megóvni a saját egóját, így természetesen megértjük, hogy szerinted mindenki hülye, aki nem oltatott.

Ha minden infót félredobok, és csak azokat a videókat (beszámolók) és kommenteket veszem figyelembe, amit húsvér emberek írtak facebook csoportokba, már akkor sem oltatom be magam.

VT 135 2021.09.08. 21:44:56

Nos, akkor én is leteszem a garast covid ügyben.

1., Aki azt mondja, nincs/nem volt vírus, vagy az egész kamu, az pont ugyanakkora valóság-elfogadási problémákkal küszködik, mint aki azt mondja, az oltások rendben vannak, nincsenek mellékhatásaik és biztosan nincsen az egésznek semmi köze a világdiktatúra-építéshez.

Ugyanis pont ez a lényeg! H valóban van vírus, valóban halnak bele emberek, vagy lesznek súlyosan betegek, akár hosszan tartó utóhatásokkal is. Én jópár második körös (ismerős, vagy ismerős ismerőse) esetet ismerek, tehát senki ne akarja elmondani ezekről, h kamuk! De értsétek meg, pont ez a lényeg! Nem tudhatjuk, miképpen programozták meg a vírust. Lehet, h bizonyos embereknél ilyen hatásokat okoz. (Azt már jó ideje tudjuk, h amerikai támogatással hozták ezeket létre Wuhanban, továbbfejlesztve a denevérek vírusait.)

Tehát, amikor egyesek tagadják az egész vírus létezését, pontosan végrehajtják azt, ami a háttérhatalom 2-3. célja: a szkeptikusok hiteltelenítése. Mert amikor azok az emberek, akik látták meghalni a pácienseiket, rokonaikat, szeretteiket, azt hallják, h "ááá, nincs is vírus", akkor egyértelmű, mit fognak gondolni...

2., Sokáig az oltás-nem oltás között álltam. Ugyanis mindkét 'oldalnak' megvan a valósága - lásd első pont -, a többi meg...káosz. Nem lehet semminek sem hinni. De tényleg nem. Az egész kizárólag megérzésre és logikára épülhet, amikor döntünk. De leginkább megérzésre. Végül nem oltottam. Miért? Mert valamivel több érv lett az oltás ellen.

3., Azóta viszont "piros pirula". Sokkal jobban látni, mi történik.

4., A legerősebb érv az oltások ellen, h ha minden annyira okés vele, akkor miért szükséges az oltások "motiválására" szinte teljes cenzúra, megfélemlítés, kényszerítés?

5., Miért gondolják emberek tömegei azt, h az amúgy FOLYAMATOSAN HAZUDÓ politikusok, mainstream média és az immár fegyvergyártásnál is nagyobb hatalmat (nyilván politikait is) birtokló gyógyszergyártás most hirtelen valamilyen csoda folytán "jó" lett és immár nem hazudik, nem még több pénzt és hatalmat akar, hanem a javunkat? Tényleg ennyire naívnak kell lenni?

valis47 2021.09.08. 22:57:04

@VT 135:

1. Lehet köze, de ez már konteók területe... vannak érdekes egybeesések, de lehet hogy csak a "ne hagyj egyetlen válságot sem kihasználatlanul" elv alapján léptek.
Igen, nyilvánvaló, hogy a vuhani laborból származik ahol funkciógyarapító kísérleteket végeztek ezzel a denevérvírussal (RatG13), hogy fertőzőbbé tegyék. És a dicső Dr. Fauci tudtával az amerikaiak is finanszírozták az ilyen kísérleteket. Nem csak Vuhanban, hanem feltehetően a világ számos ilyen BSL-4 szintű laborjában szponzoráltak ilyen fajta kutatásokat, amelyeket otthon túl veszélyesnek ítélve betiltottak egy jó pár évvel ezelőtt. Megjegyzem, azt sem zárnám ki, hogy akár Magyarországon is folyhattak ilyen jellegű kutatások, amerikai pénzügyi támogatással. Ez korábban "konteó" volt, majd amikor Trump elnök vagy az ausztrál kormányfő célozgatott erre, azt a progresszív média lehurrogta. Ma már viszont a ballib mainstream média is megírta már, pl.:
24.hu/tudomany/2021/07/06/vuhani-virologiai-intezet-koronavirus-sars-cov-2-funkciogyarapito-kiserletek/
2. Én meg oltattam, egy szúrás kevésbé kellemetlen, mintha akár rendszeresen pálcát nyomnak fel az ember agyáig. Brr... rágondolni is rossz. :) Márpedig alá kell vetetnie magát az embernek lassan, ha pl. utazni akar.
Persze nem gondolom, hogy megvéd attól, hogy elkapjam ezt a szart, előbb-utóbb megtörténik, ez van. De azt sem hiszem el, hogy betegebb lesz valaki tőle oltottan, mint oltatlanul lett volna. A következő variáns ellen már valószínűleg szart sem ér majd, már a most terjedő ellen is elég gagyi, mert nem erre fejlesztették. Majd a következő generációs oltások, peptid vakcina stb... lásd: kuruc.info/r/9/230947/ Vérnyúl elég sajátos modorú figura (a Férfihangon is publikált, nem ezen a néven, de nyilvánvalóan ugyanaz az illető), de elég képzettnek tűnik. Aki ráér, olvassa el az egész cikksorozatát.
3. Miért, mi történik? Semmi különös, csak ami már nyáron nyilvánvaló volt, a mutáns áttöri a vakcinák "védelmét". Jöhet az újabb vakcinakör, sok-sok bevétel a Pfizernek és a Modernának, ha sikerül minden versenytársát diszkvalifikáltatnia, lejáratnia... ennyi, biznisz iz biznisz. Ami nem bizonyítja, hogy eleve ezért engedték szándékosan szabadjára a kis g.cit.
4. Nem mindenhol, az orosz kormány vagy a brazil kormány kb. leszarja, nem mindenhol annyira halálrettegő a kultúra, mint a legfejlettebb országokban, ahol a legtovább élnek az emberek, krónikus betegségekkel is évtizedeket. Ahol viszont igen, ott azért, mert félnek a kormányok is, a sok halottól, rémképeik a túlterhelt intenzív osztályok (ne mondja senki, hogy nem voltak ilyenek, csak azért mert voltak dokik és nővérek akik tiktokon majomkodtak, Mo-n is kiürítettek, lezártak mindent, ami nem kovidosztály, amennyire csak tudták), mindez szavazatokba kerül ugyanis. Ennyi, nálunk OV-ék egyszerűen kitiltották a sajtót a kórházakból, megtiltották a nyilatkozgatást az orvosoknak, egészségügyiseknek, nem mindenhol lehet ezt meghúzni. Lukasenkó bátyka meg a valós számok közlését is megtiltotta. Nálunk viszont közölték a számokat, sőt szigorúan minden pozitív teszttel meghaltat beszámoltak, mert olyan hisztérikus nyomás volt az ellenzék részéről, hogy nem tehettek mást. Telekürtölték volna a médiát hogy a végstádiumos Mari néni kovidban halt meg, de elhazudja az O1G. Mondjuk így is próbálkoztak vele sokat. És ha a 4. hullámban is lesz 10-20 ezer extra hulla, arra rámehet a jövő évi választás Orbánnak. Na ezért nyomják a vakcinát, bíznak benne, hogy akkor talán kevesebb lesz. Lezárást meg gazdasági okokból próbálják az utolsó pillanatig kerülni, mert abból is bukta lesz. Szóval a "vakcinák erőltetése" sima politikusi félelem a bukástól nálunk, Amerikában meg identitáspolitikát csináltak belőle, mint a kritikai fajelméletből. Ott az oltakozás egyfajta profán áldozás a progresszívek számára (valamennyire nálunk is), a maszkviselés pedig erényvillogtatás.
5. Nem akarja a javunkat, de miért akarná pont az "engedelmes birkákat" kiirtani vakcinával? A szitán átlátó okosakat pedig életben hagyni?:) Inkább azt tenném a helyükben, hogy elengednék valami olyan variánst, ami kinyír minden oltatlant, ha én lennék a röhögcsélő főgonoszok egyike. Csak persze ezt egyszerűbb kitalálni, mint megcsinálni.

KalmanBlog 2021.09.09. 00:49:43

@VT 135:
> Aki azt mondja, nincs/nem volt vírus, vagy az egész kamu, az pont ugyanakkora valóság-elfogadási problémákkal küszködik...

> Ugyanis pont ez a lényeg! H valóban van vírus, valóban halnak bele emberek, vagy lesznek súlyosan betegek, akár hosszan tartó utóhatásokkal is. ...

Mivel manapság a tudományra divatos hivatkozni, ezért én is ezt teszem. Amit írok, azzal csak felhívom a figyelmedet az okoskodásod gyengeségére, véletlenül sem állítom, hogy ne létezne vírus. Arra hívom fel a figyelmedet, hogy a tudomány nem egy lezárt valami, hanem bizony néha megváltozhat utólag, hogy mi igaz és mi nem.

Először is az, hogy vannak furcsa és komoly betegségek, az önmagában egyáltalán nem jelenti azt, hogy vírus okozza. Okozhatja parazita, baktérium, mérgezés vagy besugárzás is. És ezeken kívül is számtalan oka lehet. Tehát ez önmagában nem bizonyíték egy vírus létére.

Másrészt a korreláció nem jelent ok-okozatot! Tehát ha a Covid tünetek és a Covid diagnózis korrelálnak, az sem jelenti azt, hogy a kettő között ok-okozati összefüggés van, a korrelációt okozhatja közös ok, vagy fordított irányú ok-okozat is! (Bár én még abban sem vagyok teljesen biztos, hogy a Covid tünetek és a PCR pozitív teszt között korreláció van, mivel ilyen irányú statisztikát sem láttam eddig. De munkahipotézisként elfogadhatjuk.)

Másrészt nézzük meg fordítva: mi kell ahhoz, hogy kétséget kizáróan bizonyítsuk azt, hogy egy betegséget egy kórokozó okoz? Erre az úgynevezett Koch posztulátumokat találták ki annó: izolálni kell a kórokozót, majd bejuttatva azzal betegséget kell okozni egészséges alanyokban. Ez bizonyítja, hogy a kórokozó okozza a betegséget.

Ha ezt valaki megcsinálja, akkor azt elég jól el lehet hinni, hogy tényleg a kórokozó okozza a betegséget. Ennél gyengébb bizonyítékot viszont nem lehet teljesen meggyőzőnek tekinteni. Tudtommal a Koch posztulátumnak megfelelő kísérletet eddig senkinek nem sikerült elvégezni ezzel a vírussal. (Andrew Kaufman beszél erről sokat a videóiban, ha érdekel nézz utána.)

Végül pedig nézzük meg, hogy hogyan találták meg a vírust eddig? Ismereteim szerint eddig nincsen róla elektronmikroszkópos kép, vagy ilyesmi. Hanem az RNS-t szekvenálták olyan mintákból, amikben mindenféle benne volt (korai Covid halottak tüdőváladékból IMHO). És a szekvenálás eredményében találták meg valahogy és döntötték el, hogy akkor ez lesz a vírus szekvenciája.

(A szekvenálás úgy működik, hogy az RNS-t kisebb darabokra törik, a kisebb darabokat már be lehet olvasni digitálisan valahogy. Ezekből nagyon sokat csinálnak, és így egymást átfedő kód darabok lesznek a számítógépben. Azt feltételezzük, hogy ugyanaz a kód sokszor sokféleképpen eltörve benne van a kiolvasott mintákban. A gép a különböző átfedésben lévő darabokat egymáshoz illeszti (fejben, ekkor már csak számítógépes információról van szó, nem RNS-ről), és ezekből kiadja a nagyobb szakaszokat, amiket fel tudott építeni. Ezeket kell megfeleltetni különböző organizmusoknak, és ezek közül választották ki azt, hogy melyik a koronavírusé.

Képzeljünk egy két vírust, aminek ezek a szekvenciái:

Első vírus: ABC
Második vírus: DBE

Ahol a nagy betűk önmagukban is hosszú kódszekvenciák. A B annyira hosszú, hogy a szekvenálás során mindenképpen több darabban szekvenálódik, tehát soha nem lehet egyben beolvasni.

Ennek következménye, hogy ha a rekonstruálás során belefutunk B-be, akkor annak az előzménye mindig lehet A és D is, és a folytatása mindig lehet C és E is!

Akkor szekvenálással és számítógépes rekonstrukcióval az alábbi kódú vírusokat fogjuk "megtalálni":

ABC, DBE, ABE - melyik a kakukktojás? Mennyire megbízható ez a technika?

(A szekvenálásról adott infóimat mindenki ellenőrizze, nem vagyok teljesen biztos benne, jómagam még sosem készítettem szekvenáló gépet és programot sem.)

KalmanBlog 2021.09.09. 00:56:21

@VT 135: De a fentivel nem akarok mondani igazából semmit, mert a vírus létezésének kérdése vörös hering, teljesen értelmetlen feltenni is.

Oké, voltak durva megmagyarázhatatlan betegségek, de nekem halt meg barátom a 20-as éveiben rákban diagnózistól kezdve pár hónap leforgása alatt. Tehát az, hogy emberek váratlanul meghalnak az mindig előfordult. És annyira nem volt sok ilyen eset most sem, hogy attól padlót kellene fogni. Csak mivel mindenki erről beszél, ezért felnagyítottuk. De statisztikailag alig több, mint átlagosan. Ráadásul a kórházak lezárásától kezdve teljesen összehasonlíthatatlanná válik minden, azt sem mondhatjuk, hogy tuti, hogy a Covid az oka a több halottnak.

Tudod, ha egy komplex rendszerben egynél több paramétert változtatsz meg egyszerre, akkor a hatásokról már nem tudod megmondani, hogy mi minek a hatása. Itt pedig nem egy paraméter volt megváltoztatva, hanem az összes.

Szóval a vírus nem számít, mert ami számít az a digitális megfigyelésre épülő diktatúra kiépítése és a great reset. Na meg a vakcina, bár egyelőre nem lehet tudni, hogy miért annyira lényeges.

A többi mind lényegtelen.

VT 135 2021.09.09. 09:19:05

@KalmanBlog:
"Szóval a vírus nem számít, mert ami számít az a digitális megfigyelésre épülő diktatúra kiépítése és a great reset. Na meg a vakcina, bár egyelőre nem lehet tudni, hogy miért annyira lényeges."

Ez így van. Hasonló, mint a klímaválság. Mindegy, h van-e globális felmelegedés, vagy nincs, mert tőle eltekintve is elpusztítjuk a bolygót, de mindenekelőtt önmagunkat, ha nem vagyunk képesek váltani is magasabb szellemi osztályba lépni.

Amúgy a vírus-projekt csak egy eszköz arra, h kiépüljön a világdiktatúra. Ha ez nincs, lesz és van más. Ezzel max. kicsit fel akarták gyorsítani a folyamatot. De ez sem biztos. A lényeg továbbra is az, h ez a folyamat a jelenlegi, még létető, de fenntarthatatlan világrendszerünk teljesen logikus és rendszerdinamikai következménye: a világszemlélet, amelyben élünk, arról szól, h "Még többet!!". Kütyüt, cipőt, pénzt, hatalmat. Ebből következik, h akinek hatalma van, az még többet akar. De azt sem tartom, h egyesek látják ennek a világrendnek a zsákutcáját, értik, h változás kell, de tévesen a világdiktatúra megvalósulásában látják a megoldást.

Kérhetek annyit, h mellőzöd az olyan kijelentést, h "okoskodásod"? Ez meglehetősen bántó és ezzel gyakorlatilag máris megszünteted az egyenlő szinten lévő, egymást tiszteletben tartó vita lehetőségét, mert lefikázod, leértékeled a másik gondolatait a sajátodéval szemben. Én ezt most ignoráltam és nem gyártok belőle egódrámát, de azért jelzem és kérek, mert fontos.

2021.09.09. 10:18:22

@VT 135: "De azt sem hiszem el, hogy betegebb lesz valaki tőle oltottan, mint oltatlanul lett volna." Sajnos ez sem hit kérdése, hanem számos eset bizonyítja (hús vér emberek beszámolója, elhunyt családtagok, kórházi dolgozók, én inkább az egyszeri embereknek hiszek, mintsem az index.hu-nak). A telex.hu youtube csatornáján volt pofája egy virológusnak azt mondani, hogy egyetlen olyan eset sincs, amikor a vakcinától meghalt volna valaki.

Ezek az infók cenzúrázva vannak, neked kell utánajárnod. Persze lehet mondani, hogy 100-ból 1-2-3 embert érint (nekem ez a tippem), és mivel téged nem, ismerőst nem, ezért leszarod. Hát én meg köszi nekem 1%-os kockázat sem hiányzik. A hosszútávú hatás pedig senkit nem kerül el. Jelenlegi infó alapján beigazolódni látszik az, hogy az oltottak immunrendszere gyengül, de ez már egy másik történet.

Persze az a te saját döntésed, ha inkább figyelmen kívül hagyod a Nobel díjas vagy elismert szakértő orvosok nyilatkozatát, labor elemzéseket, az emberek tapasztalatát a vakcináról, hisz te már biztonságban vagy, ha valamiről tudnod kell, akkor pedig Orbán majd elmondja úgyis az M1-en. :)

KalmanBlog 2021.09.09. 10:59:40

@VT 135: Bocsánat, ha sértő volt a kifejezésem, "gondolatmenet" értelemben használtam minden felhang nélkül. Matek könyvekben szokták így használni, én ezeken szocializálódtam, nem szépirodalmon.

> Tehát, amikor egyesek tagadják az egész vírus létezését, pontosan végrehajtják azt, ami a háttérhatalom 2-3. célja: a szkeptikusok hiteltelenítése.

Azért mentem bele ilyen hosszú fejtegetésekbe a vírussal kapcsolatban, mert nekem meg pont az a véleményem, hogy hosszú távon az igazság a nyerő stratégia és nem az, hogy megfeleljünk a többiek igényének. Ezért a vírus tudományos bizonyításának igényéből nem fogok engedni csak azért, mert esetleg így valakik holdkórosnak fognak nézni. Az a holdkóros, aki bemondásra elhiszi hogy valami létezik és nem néz utána, hogy tulajdonképpen mi is bizonyítja azt.

Azt elismerem, hogy egy normie-val szemben nem ezzel kell kezdeni a kommunikációt, hogy haha, talán nem is létezik a vírus, hiszen nem izolálta senki még a Koch kritériumok szerint. De titeket itt többre tartalak a normie-knál, és ezért megtisztellek titeket azzal, hogy nem az alapokat ismételgetem megállás nélkül.

Azzal, hogy bemondásra elhiszünk gyengén alátámasztott dolgokat, előbb utóbb oda jutunk, hogy elveszítjük a szilárd alapunkat. Éppen ezeknek a szilárd alapoknak a megléte az, ami a következő hasonló esetben is segíteni fog megtalálni a helyes utat.

valis47 2021.09.09. 11:05:04

@KalmanBlog: Bocs, de milyen orvosi, mikrobiológusi stb. végzettségeid vannak, hogy ezt magabiztosan előadod? Mert a laposföldes is tud "érvelni" a laposföld mellett. Ő azt kimérte, stb...

KalmanBlog 2021.09.09. 11:10:15

@vodkasprite: @valis47: Szerintem amit vodkasprite írt, az valis47-nek szólt, nem VT_135-nek, mivel valis47 idézetre válaszolt.

Egyébként egyetértek. Én is úgy hallottam, hogy nagyon erős nyomás alatt vannak az orvosok, hogy ne jelentsenek egyetlen mellékhatást sem. És érezhetően sokan fordulnak hozzájuk az oltottak mindenféle problémákkal. Nem Coviddal, hanem minden mással, ami akár mellékhatás is lehet.

Statisztika persze nincsen, miért is csinálnának statisztikákat egy klinikai kísérlet alatt? Miközben a szükséges adatokat az EESZT-ből le lehetne kérdezni, legalábbis szerintem bekerülnek oda az orvosnál tett látogatások és az injekciók is.

Az ADE-t (Andibody Dependant Enhancement, azaz az a jelenség, hogy az a betegség, amire az oltás való, még az is súlyosabb lehet oltva, mint oltás nélkül) sem tartom kizártnak, hogy valóban előfordulhat.

Az oltások hatékonyságának valódi tesztje most ősztől kezdődik, mert számomra nyilvánvaló, hogy nyáron a jó idő miatt szorult vissza a járvány. Ha télen is megvéd, akkor hatékony. Lehet megtenni a téteket.

KalmanBlog 2021.09.09. 11:12:35

@valis47: Konkrétan melyik állításommal van a probléma? Nagyon szívesen belemegyek bármelyiknek a részleteibe, csak kérdezz rá konkrétan.

valis47 2021.09.09. 12:26:12

@KalmanBlog: A vírust nem izolálták, tehát nem létezik, hogy random RNS-töredékek állnak össze valahogy mindig úgy, hogy abból tévesen a vírus genomját detektálják, ezekre.

Koch posztulátumairól: www.auckland.ac.nz/en/news/2020/11/16/kochs-postulates-covid-and-misinformation-rabbit-holes.html

valis47 2021.09.09. 12:34:34

Egyébként egy 2003-as Nature-cikk, a SARS vírus izolálása a vírusokra módosított Koch posztulátumok szerint. Említi, hogy RT-PCR-t használtak...

www.nature.com/articles/423240a/

Szerintem a SARS-CoV2 esetében is ezen értelmezés szerint megtörtént az "izolálás".

valis47 2021.09.09. 12:52:43

@KalmanBlog: Igen, az ADE az létező jelenség, és jelentek meg olyan állítások, hogy a delta variáns majd tömegesen ADE-t fog kiváltani az oltottakban, de ha ez előfordulna tömegesen, az a súlyos esetek számarányának növekedésében látszana, nem?
Mondjuk a zsidók adatai érdekesek, ott mindenkit Pfizerrel oltottak... vagy hatástalan a Pfizer a delta ellen, vagy amennyi embert megvédett, annyinál ADE-t okozott volna? Bár a fertőzöttek száma már rekordot döntött, a halottaké most kevesebb, mint tavasszal.

KalmanBlog 2021.09.09. 12:52:44

@valis47: Mondjuk ez a cikk pontosan leírja ugyanazt amit én is: nem sikerült eddig izolálni a vírust, mert a mai technológiával nem lehetséges.

Ezt egyébként Kaufman is elmondja az egyik előadásában, hogy ez ismert, hogy nem lehetséges és ezért kidolgozták a Koch posztulátumoknak a vírusokra elvben használható változatát is, de ezt sem teljesítették a SARS-CoV2 kísérletek. (Ezekbe a részletekbe nem akartam már belemenni az okoskodásomban, mert ezek már lényegtelen részletkérdések onnan nézve, ahol most vagyunk, és végtelen hosszúra nyúlt volna az írásom.)

Arról viszont nem ír, hogy sikerült-e betegséget okozni a táptalajon növesztett változattal. Pedig jó volna tudni.

Ja, és mi az ami még árulkodó az általad linkelt cikkben? Az, hogy ez sem írja le konkrétan, hogy oké, akkor nem a Koch, de tulajdonképpen mi is volt a módszer, amivel kimutatták a vírus létezését és bizonyították, hogy ez okozza a betegséget? Sajnos erre a kérdésre nincsen válasz a cikkben. Legalábbis én nem találtam meg, de örülök, ha rámutatsz, hogy itt és itt van benne.

KalmanBlog 2021.09.09. 12:54:04

@valis47: Ja, még csak az előzőre válaszoltam, ezt még meg fogom nézni később, ha lesz időm.

KalmanBlog 2021.09.09. 12:55:04

@valis47: Basszus, influenza nyáron Izraelben? Nooormális? Majd ősszel és télen meglátjuk, addig komolytalan beszélni is.

valis47 2021.09.09. 14:44:19

@KalmanBlog: A számok alapján igen, felfutott az "influenza" náluk. Egyébként az egy évvel ezelőtti és a mai magyar számokat összevetve, ugyanazon a görbén vagyunk, mint akkor.
A mai közölt számok(tavaly ilyenkor)
345 új fertőzött (411)
215 kovidos kórházban (221)
26 lélegeztetőgépen (13)
5798 aktív eset (5103)
3 új halott (2) - 628 volt 1 éve összesen, ma 30 ezer.
Na meglátjuk mit érnek a vakcinák a "delta" ellen, illetve átoltottságban rég lemaradtunk, hiába húztunk bele és el a nyugattól az elején a keleti vakcinák használatával. persze tudom szerintetek a vakcinák úgysem érnek semmit.
Midenesetre OV-ék tavaly novemberig húzták a lezárások bevezetését, idén talán a választások előtt meg akarják teljesen úszni, de mint korábban írtam, ha erős lesz a negyedik hullám is, akkor a halottakkal ("világelső" halálozás) és az eü.-vel fog kampányolni az ellenzék.

KalmanBlog 2021.09.09. 18:37:53

@valis47: Viccből írtam, hogy influenza, de a lényeg az, hogy nyáron a légúti vírusokból nem szokott járvány lenni. Oké, most már papíron ősz van, de ez még a legeleje, később szokott kezdődni a baj.

Tehát ha most valami komoly dolog van, akkor arra lehet számítani, hogy télen aztán tényleg durva lesz. Ebben a cikkben egyébként friss adatok vannak, és egyáltalán nem mutat túlságosan jól az oltások számára: voxday.net/2021/09/08/a-pandemic-of-the-vaccinated/

Itt is hasonlókról beszélnek: americasfrontlinedoctors.org/frontlinenews/immunization-expert-unvaccinated-people-are-not-dangerous-vaccinated-people-are-dangerous-for-others/

Ahogy mások is írták a számokat nézve és a különböző országokat összehasonlítva az embernek könnyen olyan benyomása lehet, hogy akár az is lehet, hogy az oltások okozzák a bajt.

KalmanBlog 2021.09.09. 20:18:18

@valis47: Mégsem olvastam végig ezt a cikket, mert ez nem SARS-CoV2, hanem az "eredeti" SARS. Tehát a mi kérdésünkben nem releváns.

2021.09.09. 21:14:56

Hmm.. "Az amerikai laboratóriumok 1500 pozitív tesztből egynél sem találták meg a COVID-19 vírust.
A CDC-t beperelték tömeges csalás miatt: A 7 egyetemen végzett tesztek MINDEN vizsgált emberről kimutatták, hogy nem Covid, hanem csak Influenza A vagy B vírusuk volt"
www.globalresearch.ca/laboratories-us-cant-find-covid-19-one-1500-positive-tests/5754978

2021.09.09. 21:16:54

Európát is elérte a karantén tábor építése. Firenzében készülnek a karantén konténer "lakások"

Mme.Brioche 2021.09.09. 22:43:53

Azt mondja a csávó, hogy most azok a legveszélyeztettebbek izraelben, akik megkapták mindkét oltást, de a harmadikat még nem. És azt is mondja, hogy sokuk nagyon súlyos beteg, még a fiatalok között is. Meg hogy az oltatlanok azért nem betegek, mert biztos mindig otthon punnyadnak zárt ajtók mögött (nyilván halálosan rettegve a vírustól, vagy azért mert nem engedik őket sehova?)

twitter.com/FreedomIsrael_/status/1435582637108863005

KalmanBlog 2021.09.10. 09:48:31

@Mme.Brioche: Ha jól értem ezt lehet beismerésnek is érteni, hogy az oltás hatástalan, de még árt is, de lehet úgy is, hogy mindenki rohanjon azonnal "felvenni" a harmadik oltást.

LOL *<:o) (<- ez itt egy bohóc emoji akar lenni)

2021.09.10. 10:02:29

Hány ilyen videót láttam, amikor kisgyerekeknek az agyukig feldugják a tesztet, aztán vérzett utána az orruk szegényeknek.
Plusz ugye van 1-2 videó arról, hogy milyen mérgező anyagot tartalmaznak ezek a mintavevő pálcák, rájuk is van írva, talán etiloxidot.
index.hu/kulfold/2021/09/10/a-covid-teszttol-folyhatott-kilenc-honapon-at-egy-ferfi-agyvize/koronavirus-teszt-szovodmenye-lehetett-hogy-folyt-az-agyvize/

Mme.Brioche 2021.09.10. 10:14:32

Mivel szóba került a ADE-reakció, gondoltam mutatok nektek egy cikket, ami szerintem nagyon fontos, és pont ezt a témát járja körül, és főleg a konklúziója miatt tartom fontosnak, mert nagyon úgy tűnik, hogy már benne is vagyunk.

A körülményekről érdemes tudni, hogy ez a cikk a Vidal-on jelent meg. A Vidal egy gyógyszerkönyv/adatbázis lényegében, amiben benne van az összesmindegyik létező gyógyszer, vakcina stb, részletes leírással: hatóanyag, hatásmechanizmus, mellékhatások stb. Ezt használja minden orvos és gyógyszerész, kimondottan nekik készül, papírformában is megjelenik minden évben, amit úgy kell elképzelni, hogy egy A4-es méretű könyv, 7-8 centi vastag, és hártyapapírra nyomtatják, szóval nem kis volumenű mű, ez nem csak egy gyógyszerkönyv, hanem ez "A Gyógyszerlexikon".
Természetesen létezik online adatbázisként is, de csak orvosok, gyógyszerészek és egyéb szakmabeliek férhetnek hozzá, viszont a Vidal oldala, ami nem zárt részhez tartozik, mindenki számára elérhető, és gyakran jelennek meg rajta orvosi témájú hírek, szakmai igényességű cikkek stb. Nem mondom, hogy egy Lancet, mert nem tanulmányokat közöl le, hanem sokszor tanulmányokról szóló cikkeket, meg egyéb írásokat, és bár így is nagyon szakmai a nyelvezetük, de nagyságrendekkel közérthetőbb, mint a tanulmányoké.

Na és itt jelent meg egy cikk még 2020 novemberében, abból az apropóból, hogy az írója az aggályait fejezi ki a heteken belül induló tömeges oltásprogram kapcsán a lehetséges ADE reakciók magas számának kockázata miatt, és erre akarja felhívni a figyelmet.

A cikk franciául van, de egy google-fordítóval szerintem egész jól követhető a gondolatmenet, a cikkhez tartozó irodalom szinte mind angol nyelvű forrásokra/tanulmányokra mutat, és még az az érdekessége, hogy talán hallottátok az elmúlt fél évben emlegetni bizonyos sikertelen állatkísérleteket korábbi koronavírus vakcinakutatásokkal kapcsolatban (olyan kaliberű virológusok/immunológusok említették meg, mint Bahkdi professzor, vagy Cahill prof, meg Dr. Yeadon meg Raoult prof, vagy a Nobel-díjas virológus Luc Montaigner, akiket a mainstream sajtó szeret mostanában úgy beállítani, mintha nyálcsorgató laposföldhívő álhírterjesztő idióták lennének), na szóval ezekre a kísérletekre ez a cikk is hivatkozik, és linkeli is az eredeti tanulmányokat, amiket amúgy elég nehéz megtalálni. (és amikből kiderül, hogy azok az állatok is az ADE-reakció miatt förmedtek meg, ezért nem volt eddig koronavírusra vakcina soha ezelőtt)

itt a cikk:
www.vidal.fr/actualites/26105-vaccins-contre-la-covid-19-doit-on-s-inquieter-du-risque-de-maladie-aggravee-chez-les-personnes-vaccinees.html

Mme.Brioche 2021.09.10. 10:15:13

Azért leírom dióhéjban a cikk tartalmát, legalább ezen az egy helyen legyen magyarul is összefoglalva, nagyon fontos szerintem.

Tehát arról van szó, hogy normál esetben ha megfertőződünk egy vírussal (vagy vakcinát kapunk ellene), akkor nagyon magas lesz a szervezetben az antitestszám, aztán amikor lecseng az aktív fertőzés, akkor lecsökken és idővel eltűnnek az antitestek, és egyfajta információ formájában marad meg az ellene kifejlesztett védekezés az immunrendszerben, ez a sejtes immunitás. Van azonban néhány vírus, amik kivételz képeznek ezalól, és a kifejlődött immunitás ellenére képes velük újra megfertőződni és megbetegedni a szervezet, sőt gyakran még súlyosabban, mint első alkalommal, ilyen például a dengue-láz, a kanyaró, a zika, az ebola és pechünkre a koronavírusok családja is ide tartozik, a SARS, MERS- vírusoknál is létezik ez a jelenség.
Az ADE jelenség leegyszerűsítve azt jelenti, hogy amíg magas az antitestszám, addig egy bejövő vírust képesek teljesen körülzárni az antitestek, egyfajta burokba zárják, elpusztítják, és kész, ha azonban már lecsökkent az antitestszám (vagy még túl alacsony), és számszerűleg nincs elég antitest ehhez a teljes védelemhez, csak néhány receptorra kapcsolódik rá antitest, akkor megfordul a hatásuk, és nemhogy nem védenek tőle, hanem egyenesen segítik a vírus bejutását a sejtekbe, amik aztán vírusgyárakká alakulnak, és bamm, már kész is a súlyos betegség.

Két fajtája van az ADE-nek, az egyik a "természetben létező", tehát a fertőzés és újrafertőződés során létrejött ADE-jelenség, ez az IAED,
a másik pedig a vakcinázás során létrejött ADE, ez a VAED. (főleg ez érdekel most minket)

Itt a cikk tárgyalja a többi említett vírussal kapcsolatban az IAED meg VAED jelenségek gyakoriságát, meg a kiutatási eredményeket, ezt nem részletezem, de érdekes, hogy a koronavírusokkal kapcsolatban azt írja, hogy ő esetükben az IAED-re kevés klinikai adat létezik, in vitro lehet tudni, hogy létezik, erre vannak tanulmányok, de in vivo kevés alkalommal figyelték meg, voltak kísérletek, amikben igen, pl volt egy amiben makákókat fertőztek meg újra, meg nyulakat, és mutattak ADE reakciót, de nem súlyosbodott a betegség.

VAED-re, azaz a vakcinázás során létrejött ADE-reakciókra viszont nagyon is sok adat van, nem is csoda, hiszen régóta és sokan próbálnak már vakcinát fejleszteni SARS-ra MERS-re, és többféle formulával is kísérleteztek, volt inaktivált kórokozós, mRns-vakcina, rekombináns vakcina stb, 9 nagyobb volumenű állatkísérletet végeztek ezekkel, és nagyon rossz eredmények születtek:
nincs itt leírva mind a 9, csak néhány példa, a görények pl hepatitist kaptak a vakcinázás utáni újrafertőzéskor, egerekben tüdőelváltozást okozott, makákókban szintén, gyakorlatilag minden állat megförmedt, kivéve egy aranyhörcsögös kísérletet, de ez így is okot ad az aggodalomra az immunológusoknak, és ezért nem volt készült vakcina soha eddig koronavírusokra, nem jutottak tovább az állatkísérleteknél, csak most hirtelen fél év alatt sikerült, wow. (na jó, ezt nem a cikk írója mondja, hanem én :-D)

Azt mondja, hogy elvileg a FDA jelezte, hogy ezt a jelenséget is figyelembe fogja venni az engedélyzés során, de ezt elég nehéz kutatni,
- egyrészt elég idő kellene rá, mivel a vakcinázás és az ADE-reakció között relaítve hosszú idő telik el, a dengue láz esetében ez pl 2 év
- másrészt az ADE reakció, és a klasszikus fertőzés tüneteit nehéz megkülönböztetni (nyilván mivel ugyanarról a vírusról van szó), szóval nehéz eldönteni, hogy a vakcina nem hatott és azért kapta el a betegséget az alany, vagy ADE reakció következtében betegedett meg
- harmadrészt meg azért, mert a laboratóriumi körülményekben végzett vizsgálatok és az állatkísérletek nem kielégítőek abban a tekintetben, hogy megjósolhatóak legyenek az emberi szervezetben végbemenő folyamatok.

Na és itt jön a konklúzió, ami a legfontosabb rész, ugyanis kimondja, hogy ha az aggodalmak beigazolódnak, és tényleg nagy számban előfordul a jelenség a tömeges oltás következtében, akkor ennek a VAED-rekaciónak az az egyetlen megelőzési módja, ha óvintézkedésként bevezetnek egy precízen beállított, gyakori emlékeztető oltásprogramot, ami biztosítja, hogy mindig egyenletesen magas legyen az antitestek szintje.

Mme.Brioche 2021.09.10. 10:17:25

Jó mi? ha egyszer elkezdesz oltakozni, akkor folytatni kell, különben megförmedsz (de legalábbis nagy esélyed van rá), és ha innen átevezünk az összeesküvés elméletek szintjére, akkor a közeljövőben előállhat egy olyan totálisan kontrollált helyzet, amikor ha nem úgy pattogsz, ahogy a rendszer ugráltat, akkor megtagadják a félévi rendes oltásadagodat és megförmedsz, ha te tagadod meg a vakcina beadatását, akkor kizárnak a társadalomból és még meg is förmedsz, és akkor az még nem is került szóba, hogy minden egyes beadott adagnál egyre nagyobb az esélye, hogy az vakcinázás miatt kialakuló automimmun mellékhatások gyötörnek vagy förmesztenek meg (vagy idővel éppenséggel hozzászokik az szervezet, az is benne van a pakliban), meg még ki tudja mit okoz hosszútávon. A mostani izraeli, angliai és francia adatok egyébként sajnos alátámasztják, hogy az ADE-reakció igenis egy komoly veszély, és talán tényleg kell az oltottaknak az a harmadik oltás majd meg a negyedik és a többi...

2021.09.10. 10:45:23

@Mme.Brioche: Kösz a cikk fordítást. Ez egybevág azzal, amiről az elméletek szóltak korábban, és valószínű ezért tetszett meg Bill Gates-éknek is.

Emellett még ott van az is, hogy egy doki megmérte a T sejt (vagy valamilyen más, az immunrendszer állapotát jól reprezentáló sejt) számot az oltottak vérében, és jóval alacsonyabb, mint a nem oltottakéban. Ez is azt támasztja alá, hogy az oltás gyengíti az immunrendszert. Lehet, hogy véd koronavírus ellen, csak épp minden más betegségben könnyebben meghalsz.

+ Grafén oxid áldásos rövid és hosszútávú hatásai

Gyakorlatilag van 3, már bizonyított "képessége" az oltásnak, ami már elég ahhoz, hogy többet ártson, mint használjon.

Láttam egy twitter posztot, amiben a WHO egyik nagytudásúja késleltetni akarja a 3. oltás beadását. Lehet, hogy pont azért, hogy a következő hullám nagyobbat üssön, és akkor nincs mese, "mindenki beadatja".

2021.09.10. 10:53:02

@vodkasprite: "ami már elég ahhoz" helyett -> "ami közül már 1 is elég ahhoz"

2021.09.10. 11:32:14

#greatreset
Szerintem nagyon fontos videó great reset témában:
www.bitchute.com/video/jfspFIcYB6RI/

KalmanBlog 2021.09.10. 13:48:48

@Mme.Brioche: Én is köszönöm az összefoglalót magyarul! Nagyon kemény idők jönnek, ha ez az elmélet valósággá válik.

2021.09.10. 16:33:26

@zriff: Azt vettem észre az indexen, hogy óvatosan, de lehoznak olyan híreket, amik nem igazán teszik az oltást népszerűbbé, pl. szokott lenni ritka vakcina mellékhatásról hír.

Nem is annyira jó a vakcina, mint vártuk:
index.hu/belfold/2021/09/10/adatok-koronavirus-magyarorszag/

De ezeknek a híreknek lehet, hogy csak annyi a céljuk, hogy közömbösek legyenek az emberek a témára. Hogy jaja, van nagyon ritkán mellékhatás, ez megesik, na mindegy, jöhet a következő oltás.

GABOR2 2021.09.10. 18:19:47

Deansdale mindig mondod, hogy van egy olyan fura dolog, hogy megvolt a nagy oltakozás, de mégis nagyobb a baj ezeken a helyeken.

Most itt van egy magyar virolúgus aki szerint a koronavírus körül valami itt nagyon bűzlik, nem úgy kéne lennie a dolgoknak ahogy vannak:

"Koronavírus: valami nem stimmel Magyarországon, furcsa dolgokról beszél a virológus"

www.portfolio.hu/gazdasag/20210910/koronavirus-valami-nem-stimmel-magyarorszagon-furcsa-dolgokrol-beszel-a-virologus-500140

"Az elmúlt héten gyorsabban, nagyobb ütemben nőtt a kórházban kezeltek és a lélegeztetettek száma, mint az új koronavírusos esetek száma, pedig ennek éppen a fordítottjának kellene történnie."

Bár a magyar statisztika hamis voltára már jó sokszor rámutattak...

Mme.Brioche 2021.09.10. 18:33:35

@GABOR2:
"Rusvai szerint egy nagyon jó plusz érv lenne a vakcinázás mellett, ha például kiderülne, hogy a súlyos esetek többsége oltatlan."

Ha oltatlanok lennének többségben, azt már akkora pofával harsogná a sajtó, hogy lobogna tőle a hajunk, szóval akár mérget is lehetne rá venni, hogy oltottak vannak Mo.-n is többségben, ahogy sok más országban is, csak megpróbálják agyonhallgatással elsumákolni, és szerintem ráadásul olyan mértékben lehetnek többen az oltottak, hogy azt már nem lehet elintézni egy szimpla hazugsággal a médiában, mert attól már tényleg rájuk borulna a bili.

valis47 2021.09.10. 19:13:34

@GABOR2: Nem kell ahhoz hamisítani, keveset tesztelnek, nem azon csoportokat tesztelik jellemzően, ahol most terjed stb.
Mondjuk a tesztelést nyugodtan be lehet fejezni, sok értelme nincs már. Nemrég valahol azt olvastam a németek októbertől befejezik az ingyenes covid tesztelést. Dánoknál meg állítólag szintén befejezték.

KalmanBlog 2021.09.10. 19:14:48

@GABOR2: @Mme.Brioche: Hehe, ez a Rusvai egy hatalmas LOL ember. Az egyik legnagyobb szekértolója a kísérleti oltásoknak, aztán bemegy az újságba, és oltott VS oltatlan statisztikát követel! Jó, hogy nem még a többi betegségre is kikéri, ahogy én szoktam írni, hogy az összes orvosi eseményből kellene statisztikát csinálni.

Pont azokat az adatokat akarja kikérni, amik lelepleznék a csalást? Komoly?

Számomra ez azt mutatja, hogy ez az ember még csak nem is fizetett hülye, hanem magától hülye. Tényleg LOL.

valis47 2021.09.10. 19:14:52

Persze ez azt is jelenti, hogy az oltatlanok vagy fizetik zsebből a 10-20 ezres teszteket 2 naponként, vagy beadják a derekukat, mindenhonnan ki lesznek zárva az oltási papír vagy friss teszt nélküliek.

valis47 2021.09.10. 19:16:04

@KalmanBlog: RUSVAI anagrammája AVIRUS. :) Tudtommal állatorvos, nem tudom, hogy lett belőle médiamegmondóember covid ügyben.

2021.09.10. 20:20:13

@vodkasprite: Azért vicces az index cikk:
"Gyorsabban emelkedik a kórházban vagy lélegeztetőgépen ápoltak száma itthon, mint tavaly ugyanekkor. Ez azonban nem magyar trend, más, magas átoltottságú országokban is ugyanezt látni."

Milyen jó, hogy kiemelte, hogy magas átoltottságú országok... Csak nem arra akar utalni, hogy ahol nem oltottak, ott nincs gond?

Mme.Brioche 2021.09.10. 20:41:50

@KalmanBlog: lehet hogy ebből az álsopánkodásból azt akarja majd kicsűrni-csavarni, hogy nem számítottak rá, hogy eza delta ennyira borzalmas-rettenetes lesz, és pont az oltottakat támadja meg, tehát kell a harmadik oltás.
Mert az egy dolog, hogy most kampány van rá hogy nyomást gyakoroljanak az oltatlanokra, de mindeközben a harmadik oltás presszionálására is ideje rákapcsolni... :-D

Miközben simán lehet, hogy pont az ADE reakció okozza az összes bajt.

KalmanBlog 2021.09.10. 21:10:26

@vodkasprite: Ez már bohózat, belenéztem az általad linkelt indexes cikkbe is, kicsit lejjebb:

"A hazai jelenség okaival kapcsolatban a lap az Emmit, a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK) és az operatív törzset is megkereste, akik válaszukban az oltás fontosságára hívták fel a figyelmet,"

Haláli. Régóta mondogatják, hogy a rajtunk uralkodók kedvenc szórakozása, hogy minden tervüket előre felfedik, minden információt a rendelkezésünkre bocsátanak, illetve kimondják az igazságot minimálisan burkolt formában. Aztán röhögnek, hogy mennyire hülyék vagyunk. De ennyire?

KalmanBlog 2021.09.10. 21:11:52

@Mme.Brioche: Igen, ebből is lehetne kétnyomógombos dilemma mémet csinálni:

* Az oltások hatékonyak, legyőzzzük a vírust, mindenki vegye fel az oltást!
* A kétszer oltottak veszélyben vannak, ha nem veszik fel a harmadik oltásukat!

GABOR2 2021.09.10. 22:25:55

@Mme.Brioche: Igen, igen, már most is itt van a 444-en a cikk, hogy hát ez az új delta variáns saaaaaajnos "átüti" a vakcinák védelmét, úgyhogy bár nem kéne karantén... mégis legyen karantén önszántunkból.

"Ha be vagyunk oltva, akkor hivatalosan nem kell izolálni magunkat. Miközben a delta variáns könnyebben átüti az oltások által nyújtott védelmet, és fertőzi meg azokat is, aki elvileg védettnek számítanak."

Most először írják meg tán... nagyobb eséllyel kapják el a vírust az oltottak:

"Május óta az mindenképpen fejlemény, hogy már itthon is a delta variáns dominál. Ami ellen kevéssé hatékony egy dózis a kétadagos vakcinából, sőt a kettő védelmét is jobban átüti, mint a korábbi verziók. Nagyobb eséllyel kapják el a fertőzést az oltottak, de a súlyos tünetektől továbbra is védenek a vakcinák."

Izrael itt mindenre a példa, arra is, hogyan kéne megfékezni a negyedik hullámot... hát újabb oltással:

"Ami még segített a negyedik hullám megfékezésében, hogy a fél év után gyengülő hatékonyságú Pfizerre ráoltottak egy harmadik adagot, ami megerősítette az oltottak szervezetét a delta ellen. "

KalmanBlog 2021.09.10. 23:29:19

@GABOR2: Jó volna látni, hogy hogyan mutatták ki ennek a delta variánsnak a létét, és hogyan azonosítják, hogy ki delta és ki alfa?

Eddig nem találtam róla semmi megbízhatót. Van nektek erről bármi ismeretetek?

Tudjátok, ameddig nem tudjuk, hogy egy dolgot hogyan lehet elkülöníteni egy másik dologtól, addig a két dolog lényegében ugyanannak tűnik. Már ha értitek mire gondolok.

2021.09.11. 07:11:46

"fél év után gyengülő hatékonyságú Pfizer"
Áltudományos dezinformáció, fogalma sincs az immunrendszer működéséről annak, aki ilyet leír. Az immunrendszer egyáltalán nem olyan mint az autó benzintankja, hogy amikor ürül, rá kellene töltögetni.

Deansdale 2021.09.11. 09:33:25

@Mme.Brioche: "ez a delta ennyira borzalmas-rettenetes lesz, és pont az oltottakat támadja meg, tehát kell a harmadik oltás"

Ilyesmit már hallottam pedzegetni több irányból is, csak az a vicces, hogy új, deltára fejlesztett vakcina még nem létezik, vagyis az alapoltással akarnak harmadik kört a delta ellen...?! Semmi értelme.

(Mindezt úgy írom, mintha elfogadnám hogy létezik ez a delta hülyeség, és nem csak kitaláció lenne pont azért, hogy az oltások haszontalanságát/károsságát leplezze.)

Deansdale 2021.09.11. 09:41:38

@KalmanBlog: "Jó volna látni, hogy hogyan mutatták ki ennek a delta variánsnak a létét, és hogyan azonosítják, hogy ki delta és ki alfa?"

Párhavonta dobnak be a köztudatba egy-egy újabb kamu variánst, hogy fenntartsák a pánikot és legyen indok hogy az oltás meg a lezárások miért nem tüntették el az influenzát. Aztán van amelyik ilyen kamu sikeresen megragad a köztudatban, mások meg nem. Az indiai meg dél-afrikai variánsokra emlékszik még valaki? Volt még valami más is, de annak már a neve sem ugrik be.

Mme.Brioche 2021.09.11. 11:51:11

@Deansdale: Viszont ha nincs delta, csak EDA-reakció van, amiről fentebb írtam, és amiatt nyomatják a harmadik oltást, akkor egyből helyükre kerülnek a puzzle-darabkák.

2021.09.11. 15:26:55

@Merész Vlagyimir:
"Áltudományos dezinformáció, fogalma sincs az immunrendszer működéséről annak, aki ilyet leír. Az immunrendszer egyáltalán nem olyan mint az autó benzintankja, hogy amikor ürül, rá kellene töltögetni. "

És tudod annyit kellene tennie az összes egésznapazinternetenfórumozok csoportnak, hogy rákeres az immunrendszer működésére, azon belül is az immunológia memóriára például.

Nincs olyan, ahogy írod, hogy "kifogyott az immunrendszer antitest" mert majd lesz akkor, amikor van egy ugyan olyan fertőzés, amit elkapsz ugyan, de sokkalta hatékonyabban küzd ellene a test.

De ennyit múlna az egész, hogy az emberek megtennék ezt és nem pártpolitikai oldalról közelítenék meg: miszerint aki nekem szimpatikus, az mondja az igazat és követem, mert ha bevallanám a hazugságát, akkor az én tévedésemet látnám be az őt követése miatt és olyan nincs, hogy én - az ego - hibázom.

Ami ma van, az mind az ego ilyen mértékű hatalma miatt van, többek közt.
Emelé jön a pénz, a hatalom és a hazugság szeretete ilyen módon.

És máris kész az, amit ma megtehet a Gonosz.
És ezt majd fokozni fogja az ember egy olyan időszakig, mikor a koncentrációs táborok csak a kezdeteknek tűnnek majd, az üldözésekkel együtt.

Figyeljetek és készüljetek!

2021.09.12. 11:12:45

Közben egy érdekes videó: www.tiktok.com/@sdrutik/video/6989647240180681989?lang=en

Emellett azt látom, hogy élelmiszerekbe is bekerül a grafén oxid, vagy valami más, ami szintén reagál a mágnesre:

www.tiktok.com/@smcg_motorcycles/video/6993874202797296898?lang=en

www.tiktok.com/@lorrsing57/video/6998274413447744773?lang=en&is_copy_url=1&is_from_webapp=v1

Több ilyen videót is láttam, az egyikben nestlé kávéporban, a másikban pedig valamilyen bio teafilter tartalmából szedett össze pár dolgot a mágnes.

Mme.Brioche 2021.09.12. 12:04:39

@vodkasprite: ezt én is láttam, és tegnap fél éjjel ezzel szórakoztunk, hogy az összesfajta teafiltert átturkáltuk egy erős mágnessel, meg a kávét is, és hát elég elképesztő eredménnyel zárult a kutakodás: a kávéba semmi nem volt, ami mágneses, a Pukka-márkájú teákban sem, a kamillateában volt egy kicsi, a Twinnings Earl Greyben, néhány almás-fahéjas fajtában, és egy-két gyümölcsteában közepesen sok, a két itthon lévő "szuperegészséges" zöldteás filterekben meg egészen meghökkentően sok mágneses morzsát találtunk, elég volt egy kicsit a cucc fölé vinni a mágnest, máris ugrottak rá belőle a darabok tömegével. Egy olyan kiskanálnyi mennyiségű darabkát összeszedtünk olyan 8-10 fajta filterből, és még többet is lehetett volna, csak meguntuk a bogarászást egy idő után.

Aztán mikroszkóp alá tettük a cucc egy részét, és arra számítottunk hogy ilyen kis fémforgácsok lesznek esetleg a gyártás során előforduló hulladék, egész pici drótdarabok, ilyesmik, de nem azt volt, még véletlenül sem találtunk semmi fémes hatásút, sem fémes fényű darabot, szárazon olyan szénszerűnek látszottak, aztán feloldottuk először meleg vízben, és akkor már kicsit ilyen szervesnek kinéző struktúrákra estek szét, némelyik meg kristályosnak látszott. Egy részét vérrel kevertük, de nem volt semmi extra hatás. Ma a maradékot még felgyújtjuk, hogy hogyan ég, egy részét meg egy másik mikroszkópban is megnézzük még. A telefonra nem reagáltak be egyáltalán.

Csináltunk egy csomó képet meg videót, de nem tudom hova töltsem fel.

KalmanBlog 2021.09.12. 18:29:30

@Mme.Brioche: Egészen elképesztő! Engem érdekel ilyen videó! Én az odysee.com-mal próbálkoznék, mert ott nem cenzúráznak.

Rendeltem magamnak pár neodímium mágnest, nekem eddig nem volt, de ezt ki kell próbálnom nekem is.

2021.09.12. 19:39:34

@Mme.Brioche: Köszi az infót, brutál. Meg tudnád úgy próbálni a telefonos részt újra, hogy a lakás egy olyan részén csinálod, ahol kisebb a térerő? Ezáltal a mobil kénytelen lenne nagyobb teljesítménnyel sugározni, hogy elérje az adótoronyt. Egy-két fal beiktatása a jel útjába segíthet. Továbbá, hogy indítasz egy hívást, illetve indítasz egy nagyobb méretű letöltést, ami legalább 10 másodpercig tart (pl egy 100MB-os fájl). Lényeg, hogy folyamatos adatforgalom legyen. Letöltést is tudsz kétféleképpen: WiFi kapcsolaton keresztül (a WiFi alapból max 100mW-on sugároz), továbbá 3G/4G-n keresztül. Emellett segít, ha minél közelebb van a telefonhoz a "gyanús anyag". Továbbá, ha van lehetőség, akkor a letöltés/hívás közben mikroszkóp alatt nézni, hogy mi történik.

Amúgy nekem is tegnap érkezett meg a neodium mágnesem :)

2021.09.12. 19:59:41

@Mme.Brioche: Kipróbáltam Lipton Yellow Label teával, és kis kicsi mértékben, de jól láthatóan és egyértelműen mutatkozik a jelenség. Összeszedett egy külön kis darabkát is a mágnes, amin egyértelműen látszik, hogy nem teaőrlemény, én fémes/grafitos csillogást látok rajta, míg a teaörlemény matt marad fényben is.

Nestlé kávépornál nem jelentkezett a jelenség.

2021.09.12. 20:00:48

@vodkasprite: Még annyit, hogy jól szétklopfoltam a teát, és elég erős neodimium mágnesem van, szóval nem egyszerű rábukkanni.

KalmanBlog 2021.09.12. 20:53:05

@Mme.Brioche: Köszönjük a megosztást! Ez tényleg egészen elképesztő.

@vodkasprite: > Amúgy nekem is tegnap érkezett meg a neodium mágnesem :)

Jó lesz majd a booster shotosokat is hajkurászni vele. Azt is ki akarom próbálni. Már az is érdekes kísérlet lesz, hogy magát a kísérletet bevállalja-e valaki?

Mme.Brioche 2021.09.15. 00:55:23

így kell felnyomni a statisztikákat, és kelteni a félelmet:
privatbankar.hu/cikkek/makro/uj-kutatas-nem-koronavirusban-hal-meg-a-nemet-covid-betegek-tobbsege.html?fbclid=IwAR2WbGTxYIEWdug-my2JXFhAX2nBltheOzK16F9U6oj8zji2se-v5_IDTbs
(sajnos nem tudom végigolvasni a cikket, pedig a folytatás is érdekelne)

2021.09.15. 15:25:24

Van egy videó, amit nem teszek be, mert "nyugalom megzavarására alkalmas". Azt mutatja be, hogy oltás után mágnessel egy helyre összegyűjtik, majd kikapirgálnak valamilyen fekete anyagot az emberünkből. A kikapirgált cucc tapad a mágneshez. Bitchuteon rá lehet keresni.

Következő kicsit beteg elképzelés, de az egyes hozzávalókat, puzzle darabokat már láttuk:
www.orwell.city/2021/09/COVID-lung.html
A fenti oldal azzal a feltételezéssel/összeesküvéselmélettel áll elő, hogy a covid tüneteket az okozza, hogy egyre több kajába, akár vízbe, sminkcuccba, oltásba raknak grafén oxidot, továbbá a levegőbe is permetezik. Azt állítják, hogy mágneses tér hatására gerjesztődik a grafén oxid, és ezzel kvázi gombnyomásra lehet megbetegíteni az embereket.

2021.09.15. 15:33:19

@vodkasprite: Tekintve, hogy brutál az elképzelés, ezért kicsit árnyalnám a fenti kommentemet: ezt mint összeesküvés elméletet dobtam be, amiről lehet, hogy 1 percen belül valaki meg tudja mutatni, hogy baromság, vagy évek kellenek ahhoz, hogy kiderüljön mi az igazság.

valis47 2021.09.15. 16:45:53

@Mme.Brioche: Nézd, ha a többlethalálozást nézzük a statisztikákban, akkor jól látható mindenhol a covid hullámainak hatása, akárhová könyvelték el a halottakat.

ourworldindata.org/excess-mortality-covid

KalmanBlog 2021.09.15. 17:55:47

@Mme.Brioche: @vodkasprite: Megjött a mágnesünk:

Elsőnek egy Cafe Frei Hajnali Szavanna fantázianevő Rooibos-t néztem meg. Nem filteres. Ezt ittam mostanában, és az alján maradt már csak egy kicsi, amikor rájöttem, hogy félreteszek belőle teszt céljára. Verdikt: TISZTA

Már azt gondoltam, hogy nem fogok találni semmit, de egyből a második termékben (vaníliás rooibos, márkát nem merek írni) volt kb 4 pici darab egyértelműen mágneses valami. Felkapdosta a neodímium ezeket a részecskéket.

Feleségem mondta, hogy biztos a vanília, úgyhogy kiszórt nekem egy kis burbon vaníliát megnézni. Ez is TISZTA volt. Sajnos ez márkátlan termék volt valami paleós boltból, nem tudom kit dicsérjek. (Ezért a vaníliáért kicsit kár volt, jó drága dolog.)

Karácsonyi filteres tea: több volt benne, mint az előző vaníliás roibosban.

filteres gyümölcstea: nagyobb darabokból áll, azt hittem ez nem lesz mágneses. De mégis volt benne 3 mágneses darab.

Most nincs mit innom, mert amiben nincs mágnesre reagáló anyag, az éppen el is fogyott. A kávéról pedig éppen most is leszokóban vagyok.

Ezt látnom kellett a saját szememmel. Nagyon kiváncsi vagyok mi lesz a magyarázat erre, hogy mit keres fémes (szabatosan mágnesre reagáló) anyag ezekben? Ráadásul ezek a darabok ránézésre növényi morzsák, amiket valami mágnesessé tett. Kísérteties.

Egyébként feltűnt nektek, hogy mindenki köhög mostanában? Akárhova megyek, mindenki. Rémeket látok?

KalmanBlog 2021.09.15. 17:57:37

@valis47: Vagy a bezárás, vagy a kórházak kiürítésének hatása is lehet. Ha egy komplex rendszerben egynél több változót változtatsz meg egyszerre, akkor nem lehet egyértelműen visszakövetni, hogy mi minek a hatása volt.

(És akkor még a sima statisztika hamisításról, vagy meredekebb dolgokról nincs is szó.)

Mme.Brioche 2021.09.15. 18:20:20

@KalmanBlog: nekem is az lett a végeredmény, hogy a filteres kiszerelésű teákban mindben volt mágnesizé, és klasszikus leszűrősökben nem. Most mindent kidobáltam és maradt egy doboz dobozos earl grey itthon, meg tegnap vettem a férjemnek a bioboltban gyógynövényként árult szárított csipkebogyót meg egy adag hibiszkuszvirágot, azt csekkoltam mágnesre és tiszta, összeöntöttem, azt leforrázom neki, és még teszek bele utána pár darab fagyasztott gyümölcsöt, az most a gyümölcsteája. Eddig is ezt kellett volna, de hát őszintén eszembe se jutott soha, hogy mágnes van azokban a drága puccos teafilterekben.

KalmanBlog 2021.09.15. 19:15:56

@vodkasprite: > Van egy videó, amit nem teszek be, mert "nyugalom megzavarására alkalmas".

"magnet vaccine black stuff" keresőszóra 0 találat van :-). Hogy kell megtalálni ezt? A Bitchute keresője legendásan szar.

Az AlcyonPlejádok és az AntikommunistaAntifasiszta csatornákon sem találtam a teteje környékén.

KalmanBlog 2021.09.15. 19:23:54

Na jó, nekem ezzel van vége, legalább 8 órát offline kell töltenem. Nem ellenőriztem a forrásokat, de állítólag vannak akik be akarják tiltani a neodímium mágneseket:

"Banning Magnets Amid Vax Weapon Magnet Controversy
Uwantsun Published May 29, 2021 13 Views
rumble.com/vhs1ln-banning-magnets-amid-vax-weapon-magnet-controversy.html

Rumble — NHS & BBC Call For Banning Magnets Amid MagnetGate Controversy …"

www.bitchute.com/video/6ScfK2s8MIwb/

KalmanBlog 2021.09.15. 19:25:11

@vodkasprite: Mindenesetre most már tényleg kell építenem csirkehálóból egy Faraday-kalitkát, és abban fogom altatni a családot. :-)

Mi lesz ebből? Betiltják a csirkehálót is?

2021.09.15. 20:06:53

@KalmanBlog: Graphene oxide-ra keress rá, de csak, ha letelt a 8 óra :D. Köszi, hogy megcsináltad te is a tesztet. Ennyi terméknél már nem lehet gyártási hibára fogni. Nyugodtan írd le a márkáját annak (esetleg tegyél bele x-eket, pl. LxIxPxTxOxN), amiben a legtöbb volt, akarok kicsit kísérletezni. :)

"állítólag vannak akik be akarják tiltani a neodímium mágneseket" Hát ez logikus lépés :D Kinek jó az, ha mi itthon rájövünk dolgokra.

"Egyébként feltűnt nektek, hogy mindenki köhög mostanában? Akárhova megyek, mindenki. Rémeket látok?"
Nekem néhány családtagom pár napja beteg (oltottak), plusz rajtuk kívül még 3 ismerős is megfázott, de nem dőlt ki. Az ivermectin FB csoportban is felpörgött az élet.

Ebben a videóban azt mondja a faszi, hogy a légúti vírusok egész évben jelen vannak, de csak télen gyengül le az immunrendszer annyira, hogy megbetegedjünk tőle. Most az egy új jelenség, hogy augusztusban nagyon sok légúti megbetegedés volt USA-ban (ennek nem néztem utána, hogy tavaly is így volt-e). Azt mondta a faszi azért, mert az oltás legyengíti az immunrendszert.
www.bitchute.com/video/gj4QoWWG5CO6/

valis47 2021.09.15. 20:16:41

@Mme.Brioche: Utánaérdeklődtem, elvileg az ilyen élelmiszerek fémdetektoron mennek keresztül, mielőtt forgalomba hozzák őket, szerinte inkább elektrosztatikusság okozhatja a jelenséget (elektromosan töltött apró cuccokra is hat a mágneses tér). A fémszennyezés (meg az üvegszennyeződés) állandó para az élemiszeriparban, ha ilyet találnak egy termékben, tömeges visszahívások szoktak lenni.

valis47 2021.09.15. 20:20:00

@vodkasprite: Inkább a már másfél éve kisebb-nagyobb intenzitással tartó távolságtartás és maszkhordás miatt gyengülhetett le az emberek immunrendszere. Elmaradtak az influenzaszezonok is gyakorlatilag mindenhol ilyen körülmények között.

2021.09.15. 20:26:55

@valis47: Ez is igaz, reméljük így van, és nem az oltás.

Mme.Brioche 2021.09.15. 20:52:22

@valis47: nem, nem lehet elektrosztatikusság, mert vízbe szórva is mágnesesek ezek a szemcsék. Lesüllyednek az edény aljára, és ugyanúgy tudom őket mozgatni a mágnessel alulról, mint a papír alól.

Wildhunt 2021.09.15. 21:32:59

@valis47: "elektromosan töltött apró cuccokra is hat a mágneses tér" - csak ha mozgásban vannak, a Lorentz-féle erő.

KalmanBlog 2021.09.15. 22:27:05

@valis47: @Wildhunt: > "elektromosan töltött apró cuccokra is hat a mágneses tér" - csak ha mozgásban vannak, a Lorentz-féle erő.

Pontosan, Wildhunt-nál van a pont. Álló statikusan töltött részecskére nem hat a mágneses tér. Mármint a töltése miatt nem. Ez nagyon alap fizika.

Én is úgy láttam, hogy akár állandó mágnes is lehet, de valószínűbb, hogy mint a "lágyvas", mágneses tér hatására válik mágnesessé ez az anyag. Akármi is ez.

Ezek a részecskék nagyon kicsik, és tuti, hogy a részecskének csak kis része kölcsönhat a mágnessel, mert a neodímium mágnes kell ahhoz, hogy érzékeljük ezt a hatást. (Bár én nem próbáltam "sima" mágnessel, de a hatás a neodímiummal sem volt túl erős, csak annyira, hogy egyértelműen létezik) Ha az egész részecske teljesen mágneses volna, akkor erősebb lenne a hatás. (fémreszelékkel is játszottam, az teljesen máshogy viselkedik.)

Ezt arra mondom, hogy azt a mennyiséget, ami ennyi mágneses hatáshoz kell fémdetektor tuti nem mutatja ki. És simán el tudom képzelni, hogy mindenféle egyezményes határértékeken alul van, nem lenne visszahívás belőle. Persze érdemes volna kimérni ezt, aki tudja, hogy hogyan kell.

valis47 2021.09.15. 22:44:54

@Wildhunt: Jogos, bár ha mozgatják a mágnest, akkor mozognak ahhoz képest.

F. Szabó 2021.09.16. 23:06:29

@vodkasprite: @KalmanBlog:
Feltettem ezt a linket a Dean legujjab cikkénél, de látom, inkább itt fut ez a téma. Egy kellemetlenül hosszú, mégis élvezhető előadás covidról és háttérhatalomról – orvosi szemmel. Nem mond újat azoknak, akik nemcsak a mainstream tömegtájékoztatásra hagyatkoznak, mégis érdemes megnézni, mert egy világosan, érthető, egyszerű egyenességgel fogalmazó, nem utolsó sorban magyar nyelven beszélő szakembertől halljuk a dolgokat. Szóba kerül grafén oxid, ivermectin, 5G stb. Érdekes szerintem.
www.youtube.com/watch?v=IbiculUgzsk&t=1046s

KalmanBlog 2021.09.16. 23:32:36

@F. Szabó: Láttam, én a /comments részt is szoktam nézni, és ott feljött. El is kezdtem nézni, de még nem értem a végére.

Pócs Alfrédot eddig is tiszteltem, ezen előadása után is így fog maradni.

Valóban sok új nem volt benne eddig, mivel végig követtem a történéseket.

grafén oxid, 5g eddig nem voltak, úgyhogy kiváncsi leszek mit mond ezekről.

Deansdale 2021.09.17. 07:43:01

@F. Szabó: Nem árt, ha a kommentek a cikkek témáihoz igazodnak :)

F. Szabó 2021.09.17. 11:09:55

@Deansdale: Mindegy miről írsz, mindig ugyanarról beszél itt mindenki, ha Fredericknek igaza van.

(legújabb a legujjabb, fáradt lehettem)

2021.09.21. 10:22:09

Dr. Zelenko, aki kezelte Trumpot, meg még pár híres embert.

www.bitchute.com/video/bglL7wo9w6Bt/

2021.09.21. 12:37:45

"Az FDA vakcina-bizottságában többen a halálos mellékhatások ellen szólaltak fel és az ártalmakra hívták fel a figyelmet."

Na még a végén a józan ész nyomokban fellelhető, és mégsem a pénz ural mindent? Vajon mikor hozza ezt le a mainstream media? Az FDA az a hivatalos narratíva része, nem? Tehát, amit ott döntenek, az elég hiteles az index.hu-nak is, nem?

www.alternativhirek.com/2021/09/bomba-fordulat-az-fda-vakcina.html

2021.09.21. 17:40:32

Néhány hír még az ébredés csoportból:
- Egy ausztrál nővér elmondja, hogy csak az oltottak kaphatnak ivermectint, amitől meggyógyulnak, és úgy mennek haza, hogy azt hiszik, hogy a vakcina megmentette őket
- Dr. Ryan Cole: Az oltás legyengíti az immunrendszert, egyes betegségek gyakorisága 20x-ra emelkedett az oltottak körében. Ezt már, ha jól emlékszem, másik dokitól is láttam videóban, úgyhogy megerősíteni látszik az 1 évvel ezelőtti próféciát.
- Ausztrál karanténtáborban szopatják az embereket, random lázmérést és PCR tesztet végeznek. Rendőrök, katonák járőröznek. Nem kapnak enni, ha megszegik a kisebb szabályokat.
- Bitchute/Pléjádok: a magasabb társadalmi rangon lévő emberek "másfajta" oltást kaphatnak

Mme.Brioche 2021.09.21. 19:47:39

@vodkasprite: a plejádoknál az Alexis Bugnolo-videót láttad? elég brutális jövőképet fest le.

2021.09.21. 20:07:59

@Mme.Brioche: Láttam, igen.

Amúgy most elég durván terjednek a hírek. Itt a project veritas, (ismerős a neve, de nem emlékszem rá, hogy milyen kontextusban találkoztam vele), 500e telegram, 1.12M youtube követővel, és kiraktak egy érdekes videót, amiben egy kormányalkalmazott, elmondja, hogy egy rakás szar a vakcina :). A videót törölték FB/Instagramról, youtuberól még nem, 2.5M megtekintésnél jár:
www.youtube.com/watch?v=obdI7tgKLtA

2021.09.22. 11:53:19

Amúgy az a durva, hogy az oltás hívők olyan szinten be lettek oltva, hogy egyik ismerősnél már olyan kommenteket látok, hogy miért nem mutatják meg, hogy a kórházban csak oltatlanok vannak, mert akkor mindenki beoltatná magát, meg hogy nem szabadna oltatlanoknak kórházi kezelést biztosítani. Ilyen szintű szektásodásból szerintem nincs vissza út. Ha megnéznék az FDA 8 órás ülését, ahol ugye 16-2 arányban leszavazták az oltást, akkor szerintem az agyuk felülbírálná amit látnak.
Költői kérdés: Miért van az, hogy mi nem ítéljük el az oltottakat, csak próbálunk rávilágítani neten elérhető információkat, és csak annyit akarunk, ha legalább minket ne oltsanak be, de az oltottak egy része szívesen kikaparná a szemünket?

KalmanBlog 2021.09.22. 14:33:33

@vodkasprite: Én ismerek olyat is, aki alig várja, hogy a Alexis Bugnolo féle alternatíva bekövetkezzen. Hipotetikusan érdemes belegondolni, hogy mi lenne akkor:

Onnantól kezdve nem volna aki betartassa a Covid szabályokat és újra szabadok lennénk. Oké, az "elit" rétegben sokat placebót kaptak (úgy sejtjük), de a végrehajtó rétegben már nem. Rendőrök, rosszindulatú szomszédok, a digitális infrastruktúra karbantartói, orvosok nélkül mire mennének? Ki oltana, ha csak a kilépő és a "csaló" valójában oltatlan orvosok maradnának életben?

A halottakat muszáj eltemetni? Egy idő után a természet megoldja a problémát magától is, nem? Úgy értem, hogy ha egyszerre van annyira sok, akkor ésszerűbb lehet kivárni inkább, mint annyit dolgozni...

Az mondjuk durva lenne, hogy ha belegondolsz kik maradnának életben... Lásd: www.youtube.com/watch?v=-akc0dAJKCE&t=138s Nehéz lesz együttműködnünk a fennmaradásunk érdekében. De talán nem lehetetlen.

Szóval ezen az antivaxer oldalon is van aki dühös lett a normikra. Valamennyire érthető is, mert a normik kollaborációja nélkül nem lehetne a mi jogainkat sem megnyírbálni.

Mindkét oldal úgy érzi a saját gondolatai keretében, hogy a másik oldal az életére tör.

2021.09.22. 15:32:04

@KalmanBlog: Nekem az a sejtésem, hogy a világ minden pontján rendőrállamot fognak bevezetni, azzal az indokkal, hogy a járványokat csírájában el kell fojtani, hiszen láttuk milyen durva volt a kovid. Pont most van arról szó, hogy EU szintű csendőrséget készítenek elő. Szóval, ha "kihal a rendőrség", akkor helyére fog lépni a hálózat katonasága. Tehát attól nem tartok, hogy nem lesz aki betartassa a kovid szabályokat.

Úgyhogy számomra marad a vidéki élet.

2021.09.22. 15:32:55

@vodkasprite: és ez annyira nem is scifi, ha megnézed, hogy Ausztráliában már a katonaságot is bevetették, és táborok vannak.

KalmanBlog 2021.09.22. 16:03:10

@vodkasprite: Jó, de ezeket a katonákat nem fogják oltani akkor? Vagy ők placebót kapnak a tudtuk nélkül?

Ezért nem hiszem ezt az Alexis Bugnolo szcenáriót, mert önmagába összedőlne a rendszer, ha az jönne be.

Mme.Brioche 2021.09.22. 16:08:33

@KalmanBlog: de hát pont arról beszél, hogy önmagába össze fog dőlni a rendszer, nem? (viszont annyira azért nem, hogy egy madmax-szerű világ legyen a vége, szóval a romjain azért még fel lehet építeni valamit) Én azért nagyon remélem, hogy nincs igaza.

Deansdale 2021.09.22. 16:37:35

@KalmanBlog: "Szóval ezen az antivaxer oldalon is van aki dühös lett a normikra."

Senki nem dühös a normikra, a düh azokra irányul akik kényszeríteni akarnak minket erre-arra, meg a jogainkat tiporják. Amúgy ki nem szarja le, hogy a szomszéd önként szaladt oltatni magát? Egészségére.

2021.09.22. 17:33:47

@KalmanBlog: Ha az emberek elszegényednek, akkor az életben maradásért bármit elvállalnak. Katonákat mindig lehet toborozni.

KalmanBlog 2021.09.22. 18:49:22

@Deansdale: Bocsánat, ebbe a mondatba az "ezen" szócska véletlen került bele: "ezen az antivaxer oldalon is van aki dühös lett a normikra."

Úgy értettem, hogy én konkrétan ismerek olyat, aki dühös a normikra. De ez egy harmadik személy, akit máshonnan ismerek. És ez egyáltalán nem általános az antivaxerek között sem, például én sem haragszom a normikra.

2021.10.02. 20:06:06

Az ICS figyelmeztet: a globális ellátási láncok teljes "rendszerösszeomlás" előtt állnak

Nemzetközi intézmények és munkavállalók a globális ellátási lánc közelgő összeomlására figyelmeztettek, ha a nemzeti kormányok nem tesznek azonnali lépéseket.

Az ENSZ Közgyűléséhez szerdán intézett nyílt levélben a Nemzetközi Hajózási Kamara (ICS) - a teherautó-vezetők, a tengerészek és a légiközlekedési dolgozók koalíciója - és más iparági csoportok "a globális közlekedési rendszer összeomlására" figyelmeztettek, ha a kormányok nem állítják vissza a közlekedési dolgozók szabad mozgását, és a közlekedési dolgozókat nem látják el prioritásként az Egészségügyi Világszervezet által jóváhagyott vakcinákkal.

de.rt.com/international/125088-ics-warnt-globale-lieferketten-stehen/

Nekem az a véleményem, hogy ezzel zsarolják a kormányokat a komolyabb oltóprogramok irányába. Ha nem oltatja be magát mindenki, akkor további ellátási nehézségek lesznek. Ha beoltatják magukat, akkor is. #greatreset

valis47 2021.10.02. 23:08:47

@vodkasprite: "az oltás legyengíti az immunrendszert"

Mit csinál szerinted a vektor, illetve mRNS vakcina? (a kínai vakcina inaktivált koronavírust tartalmaz, az csak kiváltja az immunreakciót, megismertetve az immunrendszert a cuccal.) Legyártat egy nagy csomó tüskefehérjét a sejtekkel, ugyanazzal a mechanizmussal, amivel vírus is legyártatja a saját másolatait. Ezáltal elpusztul viszonylag korlátozott, könnyen pótolható számú sejt és lesz egy csomó tüskefehérje a szervezetben, ami riasztja az immunrendszert, ami antitesteket termel, illetve "megjegyzik" az erre specializálódott sejtek. Az allergiás reakción kívül minden más mellékhatást vagy a tüskefehérje "gyártási folyamata" és a feláldozott sejtek pusztulása, vagy a legyártott tüskefehérjék okoznak. A vakcina elenyészően kis mennyiségű, 0,3-0,5 ml adagonként, aminek a túlnyomó része víz. Az oltóanyag nem aktív összetevői abban a mennyiségben túl sok dolgot nem tudnak okozni. (Még ha lenne is benne grafén-oxid, akkor sem tudna... ahhoz komoly méreg kellene, hogy legyen benne... higany pl. van egyes oltásokban, sok korábbi "kovid előtt" antivaxxer erre is hivatkozott, hogy a higany miatt nem oltat)
Ezzel szemben a vírus legyártatja önmaga másolatait gyártatja le a megfertőzött sejtekkel, exponenciálisan növekvő számban. A legyártott rengeteg vírus felületén ott lesz a tüskefehérje.
Az allergiás reakciókon (a segédanyagok okozta tüneteken) kívül a többi oltási mellékhatás a betegség során is jelentkezik, csak sokkal gyakrabban és súlyosabb mértékben. Így szívizomgyulladást, vérrögöt és a többi nagyon ritka, vagy még nem is igazolt, csak feltételezett oltási mellékhatást a covid fertőzés messze nagyobb esetszámban és súlyossággal okozza.
Az immunrendszert az oltás max. annyira gyengíti le, mint más vakcina vagy fertőzés. Gyanítom, hogy a sok karantén, távolságtartás, fertőtlenítési mánia nem tett jót az emberek immunrendszerének "tréningben tartásának" viszont. Ahogy az allergiákért is többek között a "túlzott higiéniát" hibáztatják egyesek, ami egy részüknél igaz lehet.

2021.10.03. 10:51:21

@valis47: Lényegtelen, hogy szerintem mit csinál. A "legyengíti az immunrendszert" dolgot természetesen nem én találtam ki, hanem több orvostól származó videóban láttam. Ők sem a hasukra ütöttek, hanem lemérték az mRNS oltással oltottak vérében lévő, az immunrendszer működésében szerepet játszó, rákos sejteket pusztító sejtek számát. Azt tapasztalták, hogy masszívan visszaesett ezeknek a számuk, és azt még nem tudni, hogy idővel visszaáll-e ez a szám normálisra. Mindenesetre hónapok alatt ez nem történt meg. Egy másik orvos pedig azt nyilatkozta, hogy a rákos megbetegedések száma az ő praxisában 20x-osra emelkedett.

Az a baj valis47, hogy szépen fel tudod mondani a leckét, hogy hogy működik az oltás, de a biztos csak az lesz, ha egy laborvizsgálaton megnézeted ezeket a számokat.

valis47 2021.10.03. 13:50:32

@vodkasprite: Hm, és ez a kovidon átesetteknél is így van?
Mert ha észleltek ilyet, az is a tüskefehérje miatt lehet valószínűleg.

Mia and Me 2021.10.03. 20:34:24

@valis47: Nyilván köze van ahhoz is hogy voltak lezárások meg sok munkahelyen távmunka hetek-hónapok, de az első hullám óta lényegében egy nátha se bírt elkapni szerencsére. (az első hullámnak nevezett fertőzés-sorozatban estünk bele.) Ellenben az azóta oltást is kapott családtagok feszt betegeskednek. (nátha jellegő tünetegyüttes, arcüreg-gyulladásos tünetek, szív -dobogás éjjelente, vese gondok, köhögés..)

Az is igaz, hogy vagyonokat költök c-d -e- k- b vitaminra :).

Ez persze csak saját tapasztalat. Nem tudományos érv vagy ilyesmi.

2021.10.04. 10:19:12

@valis47: Ha jól emlékszem, csak bizonyos oltásokkal hozta kapcsolatba, sima kovid megbetegedésről nem esett szó.

KalmanBlog 2021.10.05. 00:30:40

RooshV jobban van: gab.com/rooshv/posts/107044855263031074

Komolyan beteg volt, és utána kb 5 napig nem jelentkezett online: gab.com/rooshv/posts/107016059387852122

Wildhunt 2021.10.05. 00:39:52

@vodkasprite: Minden létező oltás legyengíti az immunrendszert, ezért volt eddig tilos járvány alatt oltani. Járvány idején ún. szérumot adtak be, ami a kész ellenanyagot jelenti. @Mme.Brioche: valószínűleg jobban el tudja ezt magyarázni. Mármint itt olyan jelentéktelen járványokra gondolok, mint feketehimlő, lépfene, etc. Erről rengeteget lehetett olvasni kb. 20 éve, mikor kb. minden hülye fehér porral telt levelekkel terrorizálta a világot. Csak azóta megváltozott a biológia, úgy látszik.

2021.10.17. 10:56:04

A korábbi FDA szakértői ülés kivonata (rájuk nem lehet azt mondani, hogy konteósok, a mainstream mégsem hozta le):
www.bitchute.com/video/5ovH89OmKrVX/

Mme.Brioche 2021.10.24. 10:46:05

Oroszországban is megy a propaganda ezerrel, ezt a videót egy orosz-magyar barátnőm küldte, lent van hozzá a fordítás:
(az első videón az van, ami lement a tévében, a másodikon meg a vágatlan felvétel, amit az operatőr rekkentett el és tett közzé a közösségi médiában)

www.facebook.com/marina.gribanova/posts/4884146024931422

"Az első videó az, ami lement a tévében, hogy milyen egészséges, erős sportos volt ez a férfi, de mióta van már kórházban, mert a tüdeje tönkrement, stb. A második videó a vágatlan verzió, a nő megkérdezi okoskodó hangon, hogy miért nem oltott, meggyőződés, félelem, nem volt rá ideje? A pasi meg kinyögi, hogy be van oltva. A nőnek meg a reakciója, hogy eeeee.... mi az, hogy be van oltva? Na jó, ezt a részt kihagyjuk és majd azt mondjuk, hogy oltatni kell, meg egyebek és gyorsan elmennek."

Mia and Me 2021.10.25. 18:28:57

@icipicicsipa: emlekszem erre, akkoriban nem volt tevenk, es nem vittem túlzásba a netezést sem. Tenyleg gaz volt, mindenki 3-4 napig 40 fokos lazzal amit gyógyszer nem vitt le. Hűteni kellett meg itattunk folyamatosan erőszakosan.. valtottuk egymást, így olyan ket hetes projekt volt :)

Deansdale 2021.11.02. 08:22:41

Új-zélandról repülővel szállítják az oltatlanokat karanténtáborokba?

www.bitchute.com/video/EQwMNg5hgJfT/

Deansdale 2021.11.02. 20:37:58

A VAERS rendszer szerint a nyugati oltások bizonyos gyártási tételeinél az átlagos számú mellékhatások/halálesetek sokszorosa lépett fel:
market-ticker.org/post=244109

188 országból származó adatok szerint ott a legtöbb a fertőzött, ahol a legnagyobb az oltottság:
theexpose.uk/2021/11/02/worldwide-data-proves-the-highest-covid-19-case-rates-are-in-the-most-vaccinated-countries/

Az mRNS oltás megváltoztatja a DNSt:
rightsfreedoms.wordpress.com/2021/08/13/mit-harvard-study-suggests-mrna-vaccine-might-permanently-alter-dna-after-all/

Borathan 2021.11.02. 23:19:56

@Deansdale:
"A VAERS rendszer szerint a nyugati oltások bizonyos gyártási tételeinél az átlagos számú mellékhatások/halálesetek sokszorosa lépett fel"
Nekem ez az oldal egyáltalán nem tűnik hitelesnek (el sem tudom olvasni, a szemem kifolyik tőle), de számokat nem találtam rajta. Mennyivel lett sokkal több haláleset?

"188 országból származó adatok szerint ott a legtöbb a fertőzött, ahol a legnagyobb az oltottság"
Érdekes, a lista élén igen szegény országok találhatóak, valószínűleg azok, ahol a legkevesebb tesztet végezték. ÚGy valóban kevés a fertőzött

GABOR2 2021.11.02. 23:52:21

@Deansdale: Én is találkoztam a VAERS adatokkal... durva nagyon.

Azért nagyon durva, mert a hivatalos statisztikákból kikerült pl. halálesetek is benne vannak.

Mert pl. ha beadták neked a vakcinát, de meghalsz másnap, akkor úgy kerülsz be a statisztikába mint aki nem vakcinázottként halt meg... meg még vannak ilyenek.

A VAERS viszont megírja, hogy beoltottak... és utánna meghaltál.

Sőt ami a kezdőoldalon van grafikon egyből mutatja... a legtöbb ember az oltás utánni napon halt meg.

vaxpain.us/

Megvan az oldal aztán mondjuk rákattintasz, hogy az összes haláleset, vagy ha horrort akasz egyből, akkor halál egy napon belülre rákattintasz aztán olvashatod a rengeteg esetet ami történt. A legtöbbet orvosok írák meg... a halál okának gyors összegzése. Plusz beállíthatsz dolgokat, korosztályt, férfi/nő.

Nagyon-nagyon durva... de angol.

Kommentcsárdás 2021.11.03. 13:26:16

@Borathan: a phizernel 395 tetelbol 350-nel kevesebb mint 10 halaleset tortent, egy specifikus tetelnel viszont 117, az odabasz

moderna 547 tetelbol 467-nel kevesebb mint 10 halal, a gyoztesnel egy teteleben 87

vagy durva gyartasi hiba, vagy valami rosszbb

sot, a vaersbe csak az esetek kb tizede kerul be, szoval lehet hummogni

arrol sem beszel sokat a sajto, hogy a vaers tobb evtizedes torteneteben osszesen nem volt anyi halaleset regisztralvc mint most havonta a covid vakcinakkal

Mme.Brioche 2021.11.15. 10:46:49

Ez már tényleg a legocsmányabb és legszükségtelenebb szivatás kategória... majd a pénztáros dönti el, hogy kinek mi az alapvető szükséglete, és mit kegyeskednek szíveskedni eladni az embereknek a pénzükért?!
t.me/uncutnewshungary/5698

békaapu 2021.11.15. 13:27:39

@Mme.Brioche:
Aki esetleg nem veszi föl ezt az arcába vágott kesztyűt - az azt írja a karácsonyi ajándék -ként becsomagolt kenyérre meg zacskóstejre, hogy idén ezt engedte hozni Jézuskának a Háttérhatalom.

..vagy a Sátán..

JusztinaEufrozina 2021.11.15. 13:42:32

@békaapu: a kereskedőknek is "ünnep" ez, hiszen ennyivel kevesebb árut tudnak eladni, ami főleg a Karácsonyi nagy vásárlásokat tekintve nem kevés bevétel.
Viszont valóban ünnep ez a webshopoknak, kérdés, hogy bírják-e majd emberrel, áruval, akár alkoholról, akár ajándékról lesz szó.
Érdekes gondolatok ezek a kormányoktól. Úgy gondolják, ezzel majd megoldják a helyzetet? És mi lesz, ha ennek ellenére sem lesz jobb a helyzet, ha a kétszer oltottak szavatossága is lejár, és oltottan, kártyával is terjesztik a vírust ilyen nagy számban?
Viszont, mint néhány országban már jelen lévő tény, hogy oltottak még benzinkútra sem mehetnek, nem használhatják a közösségi közlekedést, működik, kisebb zavargások, de nem akkorák, hogy megváltoztassák ezeket a szabályokat.

békaapu 2021.11.15. 13:55:21

@JusztinaEufrozina:
A valóság nem számít.
A valós vírushelyzet nem számít.
Az oltatlanok kirekeszthetősége és gyűlölhetősége nem számít.

Az számít, hogy a gazdaságok nem dőlhetnek be, mert hátulról öntik beléjük a szükséges pénzt. Az számít, hogy minden kormánynak hátulról parancsolnak.

És a kormányoknak a pénz parancsol, nem a valóság.
A valóság nekünk parancsol.

Az a kérdés, hogy mi hogyan tudjuk összeegyeztetni a valóságot az oltáskényszerrel.

JusztinaEufrozina 2021.11.15. 14:09:11

@békaapu: ismerve a gyógyszergyárak lobbis tehetségét és akaratát, félő hogy jó ideig ez így marad. Ha esetleg betegek lesznek az oltástól, akkor egy olyan tömeg szorul gyógyszerekre, ami szintén az ő zsebüket növeli.
Amit én tapasztalok, az az, hogy az oltottak többsége még tünetek mellett is foggal-körömmel ragaszkodik a hitéhez, hogy az oltás működik, hogy kell és mennek akárhanyadik oltás felvételére is.
Egy nőt ismerek személyesen, akinek komolyabb következményei lettek, ő azt mondta, hogy neki a harmadik oltást be nem adják, és ha újra az első előtt állna, nem oltakozna.
A két oltás ellenére betegek lettek, nem kicsit, ami növelte a nem tetsző tüneteit. Valamelyest csökkentek az oltás utániak, ezek után kapták el.
Persze nem tudni, hogy milyen lett volna a lefolyása az oltás nélkül. Talán ezért is nehéz az, amikor az oltott beteg lesz, akár nagyon is, mert ugye ismerjük a mantrát, ha nem lett volna oltva, akkor meg is halt volna és ezt akarják hinni.
Nemcsak az oltásban hisznek, hanem abban is akarnak hinni, hogy ők ezért úszták meg halál és intenzív és lélegeztetőgép nélkül. Aki ennek ellenére is odajutott, az volt a szabály kivétele, aki erősíti a szabályt.
Hogy az oltottak mikor jutnak nagy számban el oda, hogy az oltás nem jó hatással volt az életükre, nem lehet tudni, mert a különböző tünetekre ismét azt mondják a "szakemberek", hogy anélkül is lett volna.
Barátnőm egyik ismerőse rákos. Egészen jól volt (bőrrák), a körzeti orvosa szívesen adta neki az oltást, a második után rosszabbul lett, ismét műtétre került, majd mikor kicsit jobban lett, ismét a háziorvosa adta neki a harmadikat, a betegsége romlott. Persze simán lehet ez véletlen is. Ki-ki hogy gondolja...
Az, hogy nem teszik kötelezővé, csak megszorítások vannak, bennem szintén azt az érzetet kelti, hogy nem akarják vállalni a felelősséget az oltásért, aki élni akar, az oltassa be magát, saját döntésként.
kepkuldes.com/image/uwk2K3
:)

békaapu 2021.11.15. 14:26:40

@JusztinaEufrozina:

Akik gyűlölhetők és kirekeszthetők - azokat fogják is.
Most éppen ezt a játszóteret.. hm.. ebben a témában nyitották meg a régi játszóteret.

Majd bezár.. hm.. juk.

Kommentcsárdás 2021.11.15. 15:13:08

@Mme.Brioche: ugyan mar csak az egszseged vedik /s

Deansdale 2021.11.15. 16:58:57

@JusztinaEufrozina: "Érdekes gondolatok ezek a kormányoktól. Úgy gondolják, ezzel majd megoldják a helyzetet?"

Nem céljuk megoldani azt a szitut amit szándékosan hoztak létre. Régóta mondogatják már sokan, többek között pl. amerikai elnökök is, hogy a politikában semmi nem véletlen, és ami egy intézkedés eredménye, AZT AKARTÁK ELÉRNI, akkor is ha ezt a lakosság nem éri fel ésszel, vagy nem veszi be a gyomra. Jelen esetben az van, hogy elégedetlenséget és zavarodottságot gerjesztenek, pánikot, káoszt és dühöt, élelmiszerhiányt, közműkiesést, nyomort, és persze készülnek a következményként jelentkező tömeges erőszakra. Ez nem bug, hanem feature, ahogy a kockák mondanák, vagyis ez nem tévedés / hiba, hanem pontosan ezt akarják.
www.brainyquote.com/quotes/franklin_d_roosevelt_164126

JusztinaEufrozina 2021.11.15. 18:54:17

@Deansdale: ez a változat rosszabb bárminél...

Deansdale 2021.11.15. 19:08:52

@JusztinaEufrozina: Igen, de ez van, és nekünk eközben kell boldognak lenni, a minden szar ellenére.

JusztinaEufrozina 2021.11.15. 19:32:11

@Deansdale: a káosz és társai megteremtésére nincs egyszerűbb és gyorsabb módjuk?

Deansdale 2021.11.15. 20:18:14

@JusztinaEufrozina: Most érett meg a tervük erre a fázisra, úgyhogy eddig nem kapkodtak. Mostanára lettek meg a technológiai kellékek egy olyan globális rendőrállam kiépítéséhez, mint a kínai, és amit épp Ausztráliában kezdenek tesztelni a nyugati lakosságon.

Emellett úgy kell haladniuk, hogy a dolog ne üssön vissza rájuk, tehát látszatra 'organikusan' kell a problémáknak jönnie illetve egymásra hatnia. Covid, gazdasági problémák, EÜ összeomlás, ellátási gondok, energiaválság, közműkiesések, hiány, infláció, nyomor, ésatöbbi. Persze aki odafigyel az látja, hogy egyidőben és szándékosan hozzák létre ezeket, de amíg a TV be nem mondja, a birkák addig bármilyen hülyeséget benyelnek. Hát persze, hogy azért állnak konténerhajók ezrei az amcsi kikötőknél bebocsátásra várva már hónapok óta, mert kamionsofőr-hiány van, és nem azért, mert így generálnak mesterségesen hiányt és inflációt... Különben is, a fact checkerek megmondták hogy kamu az egész, aludjatok vissza nyugodtan. Pfff. Közben a hackerek meghackelik az olajvezetéket és ezért nincs benzin, meg a vádóhidakat és ezért nincs hús - totál világos, nem?

Hülye széljobb konteó, hogy a Klaus Schwab-féle világmérnökök elképzelései szerint zajlik minden, aki pl. személy szerint kijelentette ugye, hogy a covid jó lehetőség a terveik előmozdítására. Csak a kezemet figyeljék, mert csalok :)

Ja, még annyit, hogy a lassú kivéreztetéssel végig precízen kézben tarthatják a folyamatot és a középosztály teljes vagyona átmegy az ő zsebükbe (lásd a covid-éra gazdasági fejleményeit), így eszük ágában sincs a szerencsére bízni a dolgot gyors és kiszámíthatatlan lépésekkel. Káosz csak a lakosság fejében és életében van, a gazdaság és a politika olajozottan működik az ő érdekeiknek megfelelően.

békaapu 2021.11.15. 20:51:07

@Deansdale:
..azztakrrva.. talán jobb is nekem itt az isten háta mögött balra.

nem is tudom : ha jönnek értem (nem ellenem), akkor meneküljek-e, vagy fejszével a kezemben daráljanak le.. hm-hm.

A túlélők utólag már megmagyarázhatják, hogy én belülről bomlasztottam a rendszert - én meg kívülről harcoltam ellene

..de amikor megszólal a gong, akkor mindenkinek döntenie kell.

2021.11.15. 22:18:35

@békaapu: Vagy megpróbálhatod átgondolni, hogyan tudsz életben maradni úgy, hogy függetlenné teszed magad a rendszertől valamilyen szinten.

Amúgy Oroszország és a Világgazdasági Fórum közösen bejelentették, hogy 2022-től kínai típusú QR-kódos beléptetési rendszerre váltanak. Putin is Klaus Schwab tanítvány.

Szóval aki eddig azzal volt elfoglalva, hogy EU vs Oroszország, vagy baloldal vs jobboldal, annak van egy olyan rossz hírem, hogy csak cirkusz a népnek.

Egyedül a Mi Hazánk játszik nálam, ők ugye nem akarnak oltatlanokra vonatkozó korlátozásokat, de egy pártra nem építheti az ember a sorsát.

Deansdale 2021.11.16. 08:21:29

@vodkasprite: Politikai megoldás nincs. Én az MH-ra fogok szavazni, de nem azért mintha azt hinném hogy ők megmenthetik az országot, még akkor sem ha kétharmaddal vagy öthatoddal nyernének, hanem szimbolikus értelemben szeretnék a tömegnek üzenni, hogy az eszme amit az MH jelenleg képvisel az egyetlen ami amúgy megoldhatná ezt a szituációt.

Hah, lol, most ébredtem rá, hogy tökugyanaz a szitu mint a 2. VH idején: az internacionalista megnyomorítók ellen csak a helyi erőforrások autoriter összpontosításával lehetne felvenni a harcot, vagyis a bolsevizmus ellen fasizmussal. Amíg a saját erőforrásaink is a globalisták kezén vannak és a vezetőink az ő szolgáik, addig játszi könnyedséggel kényszerítik ránk az akaratukat - lásd pl. a covidhülyeséget. Szabadság addig létezik, amíg a marxisták nem támadnak.

békaapu 2021.11.16. 09:52:52

@Deansdale:
Nincs egy hónapja hogy egy magánlevélben azt olvashattam hogy a politikai oldalak jelenlegi felosztása teljesen értelmét veszítette.

A nemzetben gondolkozó világszemlélet áll szemben a nemzetek feletti felfogással.

És amíg nincsen ez a helyére téve az emberek fejében, addíg varázsolhatnak a határkerítések rémképével (a zöldhatáron beáramló ezreket én nemcsak láttam hanem szállítottam is Hh felé)
Nem marxisták, hanem nemzetköziek..

..hazátlanok.

valis47 2021.11.16. 13:44:11

@Deansdale: Hát végül is vityáék igyekeznek a helyi erőforrásokat összpontosítani.
@békaapu: A modern nemzeteszme kb. 230 éves, addig volt nemesi nemzet (nálunk vagy a lengyeleknél például), volt a hűbérúrhoz, koronához való hűség, meg persze a törzsi összetartás mindig is létezett. A marxizmus ezt mind le akarta cserélni osztálytudatra és nemzetköziségre. Az újmarxizmus meg a modern identitáspolitikára, azaz munkások helyett a nők, négerek, buzik stb. érdekeit állíják, hogy képviselik, mint elnyomottakét.
Szerintem az egész mögött nem áll más, mint hogy a zsidók rájöttek, hogy csak globális nyitott társadalomban élhetnek és uralkodhatnak... ezt tutdta ösztönösen Marx is anno.

valis47 2021.11.16. 13:45:09

Na de mindjárt jön Frederick2 leszidni, hogy mit zsidózok. :)

Deansdale 2021.11.16. 16:21:30

@valis47: "a zsidók rájöttek, hogy csak globális nyitott társadalomban élhetnek és uralkodhatnak... ezt tudta ösztönösen Marx is anno."

Hallottam olyan hangokat, hogy a nyugatra zúduló hülyeségcunami zöme tényleg nem összeesküvés a szó szoros értelmében, egyszerűen csak a zsidó néplélek/kultúra szép lassan felülírja a fehéret, és az alapból ilyen. Rengeteg zsidó művész és entellektüell neurotikus meg aberrált - ez annyira közhely, hogy ők maguk is beismerik, elég csak Woody Allenre gondolni, aki feleségül vette a nevelt lányát, meg a még rosszabbakra, a Weinsteinekre és Epsteinekre. Az aktivista természetű zsidók pedig ezt egyenesen vezérlő ideológiává emelik, támogatnak mindent ami abnormális, ami a szemükben "elnyomott" vagy tabu. Pl. a pedofíliát mentegetők között is a többség zsidó. És ők ezt nem csak a nyugatra akarják ráerőszakolni, hanem a zsidóságra is, aminek amúgy a normális része szintén nem kívánja ezt. Csak persze bánná a fene, hogy a saját hülyéik tönkrebombázzák a saját társadalmukat, csak a mieinket hagynák békén... De ránk dupla erővel nyomják, és megtehetik, mert az oligarcháik ehhez minden támogatást megadnak, és mivel övék a média, a civilszféra, a szórakoztatóipar, a politika, meg minden más releváns szar, így ezerrel tolják ránk az aberrált neurózisukat minden irányból, mi meg még védekezni sem tudunk.

Deansdale 2021.11.16. 16:28:28

@valis47: Az összetartozás-tudat viszont szerintem sokkal régebbi és teljesen természetes, amit a modern nemzeteszméről írtál az meg olyan mintha egy DK-s olvasókönyvből másoltad volna. Még ha van is benne valami féligazság, akkor is láthatóan támadásként van felállítva a modern európai nemzetállamok önvédelme ellen, szóval a helyedben újragondolnám a dolgot. Tökre nem számít, hogy pár kétes ideológiai hovatartozású történész szerint anno ez meg az volt, tehát a nemzet mint elképzelés hülyeség és nácizmus, ez csak a szokásos haladár agymosás. A nemzet a legoptimálisabb egység a magyarság érdekeinek képviseletére ill. kultúrájának megtartására, úgyhogy mindent meg kell tenni a megőrzésére és támogatására. Aki meg ellene tevékenykedik, azt el kell taposni.

Mia and Me 2021.11.16. 17:33:13

Nem tudom most hol a mind meghalunk téma. Két erdekes cikk
Van akik negatív tesztet produkálnak totalisan körbe veve fertőzöttekkel

hang.hu/belfold/kiderult-miert-lehet-negativ-a-tesztje-azoknak-is-akik-napokig-ossze-vannak-zarva-covidos-csaladtagjaikkal-133213?utm_source=projectagora&utm_medium=contentdiscovery

Termeszetesen mar jön a tapasz vakcina.. hogy mikorra tervezik a megváltást, az erdekes datum az összeesküvés elméletek menetrendje szerint, hiszen 2025 eleje...

hang.hu/kulfold/uton-az-evtizedes-vedettseget-ado-vakcina-133369

GABOR2 2021.11.16. 21:50:13

Párat berakok, remélem nem esik szét:

@Deansdale: Szolzsenyicin nagy anyagot rakott össze zsidók és oroszok együttéléséről...

A Szojvetunió előtt a legtöbb zsidó Lengyelország egy részének oroszokhoz való csatolásával került.

Sok-sok-sok száz oldal néhány dolgát próbálom összefoglalni.

- a zsidók kb. úgy éltek mint a cigányok, higénia és mondjuk a ház rendbentartása terén
- sok szegény volt és lesz@rta, hogy ennél neki legyen jobb
- viszont relatíve voltak szupergazdagok
- egyik csoport ami hagyományosan felügyelte a többi zsidót és visszatekintve... visszatartotta őket, hogy rászabaduljanak totál a társadalomra. Ezek a vezetők a többi zsidót is nyomorgatták, de bizonyos szinten el is látták őket. Volt közösségi vagyon.
- A másik csoport meg aki gazgag volt először jellemzően kocsmákat nyitott a falun és a leírtak szerint totál tönkretette a jobbágyok életét, odáig, hogy nemcsak az általuk megtermelt ételt vette el tőlük, hanem a szerszámokat is amivel dolgozhatna. Ez pedig egy általános jelenség volt, rengeteg helyen ahol zsidók voltak
- Az orosz uralkodók fejükbe vették, hogy rendes embert csinálnak a zsidókból és majd a jövőben nem másokon élősködnek majd hanem maguk is földetművelnek.
- Volt egy terület ahol élhettek, megkapták a legjobb földeket, mindent ami kell ahhoz, hogy műveljék a földet, de évtizedekig hiába nyomtak bele bármennyi pénzt kb. zéró eredménnyel járt.
- Nem művelték a földet, ették az állatokat, hanem általában rögtön leölték az állatokat amikkel művelni kéne a földet, aztán eladták az eszközöket és leléptek
- Folyamatosan nem fizettek adót, függetlenül attól, hogy nagyon gazdagok voltak, vagy szegények. Rengetegszer elengedték nekik, de utánna se kezdtek adót fizetni.
- Amivel el tudtak érni valamit, az az, hogy ha megcsináltak valamit, amit amúgy mindenki más csinál, akkor nem kell katonai szolgálatot teljesíteniük. Ez hatott valamennyire, akkor fizettek adót, meg immitálták, hogy földet művelnek kicsit.
- Sz. egyébként elmondja, hogy amikor kikerültek Izraelbe, hirtelen sokkkal rosszabb körülmények között megtanultak földetművelni... vagyis szándékosan szivattak mindeknkit korábban, hogy ők olyan népség, hogy erre elve képtelen.
- Sokkal több joguk volt mint az orosz jobbágyoknak és rengeteg kedvezényt kaptak, pénzt, mentességet a katonai szolgálat alól, ingyen házat, földet... de továbbra se voltak hasznára az országnak.
- Az uralkodók inkább jutalmakkal próbálták őket mindig rávenni valamire, minthogy erővel, de kb. zéró hatékonysága volt.
- Az orosz uralkodókat minthacsak Brüsszeli jogvédők látogatták volna egy idő után... mert jöttek nyugatról, ahol sokkal előrrébb jártak a poziciófoglalással, elmondani, hogy de sz@rok az oroszok a zsidókkal, miközben több joguk volt amint az orosz

GABOR2 2021.11.16. 22:04:34

... orosz jobbágyok millióinak.
- Rengeteget panaszkodtak állandóan, kiakasztva az orosz hivatali rendszert, mert nem bírták kapacitással
- Az orosz uralkodók egy idő után szerettek volna látni eredményeket és amikor jött volna az a rész, hogy valamit valamiért, a zsidók mindig elérték, hogy ne érje őket retorzió.
- Rengeteg törvényt, amit meghoztak az uralkodók amik kellemetlenek lettek volna a zsidóknak sohase hajtottak végre.
- És az a durva, hogy volt olyan uralkodó, akinek elfogyott a türelme és keményen követelte, hogy teljesüljenek az elvárásai, de még annál jobban nem teljesültek... A zsidók a közösségi vagyonukkal lefizették az uralkodó után a legnagyobb valakit és az elérte megint, hogy ne történjen meg amit a zsidók nem akarnak, hogy megtörténjen.
- Arról is rengeteg elemzés, bizottság írt, hogy tönkrevágják a kocsmákkal a jobbágyok életét teljesen, de azzal is az volt, hogy olykor ha meg is tiltották, nagyon gyorsan elérték a zsidók, hogy visszakapják a jogokat.
- A zsidók a földesuraktól megvették a kocsmázás, az adóbeszedés stb. jogát és sz@rrá adóztatták a jobbágyokat és... a földesurak ezt lesz@rták.
- A zsidó kereskedők tönrkevágták a konkurenciát, mert a határ mentén voltak telkeik és non-stop csempésztek és elkerülték a vámot
- Az orosz uralkodók mégis maguk alatt vágták a fát amikoris rendes embert akartak faragni belőlük. Szétverték a hagyományos hiearhiájukat, ami sok zsidót visszatartott, aztán berakták őket pl. népi iskolába, főiskolába.

- Az orosz uralkodók első csoportja úgy gondolta, hogy előbb át kell alakítani a zsidók belső gondolkozását, aztán kapjanak jogokat (mert le is írták... így kapnának jogokat életveszélyes lenne a Birodalomra)
- De aztán egy ponton túl mivel semmit se értek el kb. az újabb uralkodók már azt mondták, b@ssza meg, adjunk meg nekik minden jogot és tuti attól lesznek jó emberek.
- Szóval nem kis erőszakkal elérték, hogy a zsidók menjenek normális iskolákba, végezzenek felsőoktatást ( mentesség a katonai szolgálat alól, de csak zsidóknak ).
- Aztán kb. ezek az emberek elpusztították az orosz uralkodó réteget. Ezt utólag is lehet látni, hogy azok a gyerekek akik az orosz uralkodók miatt mentek iskolába és nem a régi rendszer szerint éltek voltak akik elpusztították az orosz birodalmi rendszert. De már korábban is pl. egy zsidó orvos végzet az egyik orosz uralkodóval, mert félrekezelte... korábban nem is lett volna orvos.

Szóval az orosz uralkodók vágya, hogy ne úgy éljenek mint a cigányok, kicsinálta őket, mert hipp-hopp elfoglalták a fontos poziciókat, kocsmák helyett megszerezték a bányákat stb. ( mert volt egy jobbágyfelszabítás és nem volt már olyan jó business ).

Deansdale 2021.11.17. 07:54:52

@GABOR2: Ez - többek között - azt a kretén városi legendát juttatta eszembe, hogy a zsidók azért lettek kocsmárosok meg uzsorások, mert "megtiltották nekik a földművelést". Baszod, miféle naivitás kell ilyesmit elhinni, hogy bármely nép az idegen betolakodóktól pont a legkeményebb munkát tagadná meg, és ezzel a könnyű, gyors pénzszerzésre kényszeríti őket?! Ilyen förmedvényekkel van tele a fehér emberek feje a zsidókról, nekünk reszeltek bakker.

Arról is időszerű lenne végre elbeszélgetni, hány országban esett meg hogy amikor a zsidók lehetőséget kaptak rá, akkor azonnal lemészároltak a helyi elitből akit csak bírtak, a pénzügyi, gazdasági és tudományos elitből éppúgy, mint az arisztokráciából. Nálunk is megesett, kétszer is, de még szóba hozni is tilos. És igen, pont azok a zsidók csinálták akiket ez az ország emelt fel, a Rosenfeld Mátyások és Kohn Bélák. A diverzitás már akkor is az erősségünk volt...

Deansdale 2021.11.17. 08:22:07

@Murometz köztársasági elnök: Ja, akkoriban baromira komolyan vették a földet, tisztára szent volt - pl. a jobbágyok a falvakban úgy osztogatták maguknak ahogy éppen tetszett, a friss házasok tökingyen kaptak telket a kalákában házépítéshez. De zsidóknak nem adtak, mert csak...

Vagy úgy érted nem lehettek nagybirtokos földesurak? Hát az érdekes is lett volna mindenféle jöttment bevándorlóktól, de ez a 99%-ukat úgysem érintette semmilyen formában. Amelyik akart az művelhetett földet, csak nem akartak.

Egyébként érdekelne, hogy honnan vetted az infót és miért ragaszkodsz hozzá ilyen erőszakosan :D

2021.11.17. 10:37:35

Kis látókör tágító:

t.me/uncutnewshungary/5739?single

"Csak hogy lásd, a gyógyszeripar irányítja a politikát!

Horst Seehofer jelenlegi német belügyminiszter, aki 1992-1998 közt volt egészségügyi-miniszter, egy 2003-as interjúban vallotta be, hogy olyan erős a lobbi a gyógyszergyárak oldaláról, hogy nem tudott bizonyos reformokat végig vinni. Ráadásul ez már 30(!) éve így van - mondja. Azaz a gyógyszerlobbi azóta uralja a politikát! (2003-at írunk!)
A második videóban egy másik interjúban azt mondja, hogy azok, akiknek döntési joguk van, nincsnek megválasztva. Akiket pedig választanak, azok nem dönthetnek. Ezzel utalt a politika mögötti hatalmas gyógyszeripari komplexumok óriási befolyására.

Nos akkor el lehet képzelni, hogy mi a helyzet most. A politikusok csupán a gyógyszerlobbi kötélen rángatott figurái. Azt csinálnak, amit mondanak nekik. Ha azt mondják járvány van, akkor járvány van."

2021.11.17. 10:54:08

Post covid szindrómára nem engedélyezett gyógyszer:
www.facebook.com/cpeptid.videok/posts/377367424176454

Arról tudtok esetleg valamit, hogy ez a készítmény hasonló okokból van betiltva, mint az Ivermektin vagy valóban veszélyes lehet?

Mia and Me 2021.11.17. 11:48:37

fidesz-eu.hu/hu/a_h1n1_panik_tanulsagai/

:D
Ma meg szembe jött hogy mondja hogy legyen eszünk és oltassunk.

JusztinaEufrozina 2021.11.17. 14:19:06

@Mia and Me: elrabolták a földönkívüliek és visszaadták átmosva.

Ma már ez is retro :)
metropol.hu/aktualis/aki-beoltatja-magat-elete-vegeig-vedettseget-elvezhet-151829/?fbclid=IwAR3mtUyA7jgSytOWw-7MgWkBJKl9oC7DnG96s5lDBNiaPwArwCO9n9Iqehs

merkely béla válaszai 2020.12.28.:

"Csak három hónapig, vagy akár egy életre védettséget ad a koronavírus elleni oltás?

„Közelebb áll az igazsághoz, ha azt mondom, hogy örök életre, mint az, hogy újra kell ismételni” – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az M1-en. Hozzátette: ha oltással közvetlenül a szervezetbe juttatjuk a jellegzetes antigéneket, azt a fehérjét, amit a vírus is hordoz, akkor sokkal erősebb és tartósabb védettséget lehet elérni, mint akkor, ha valaki megfertőződik.

Hány magyar embernek kell oltást kapnia ahhoz, hogy kialakuljon a nyájimmunitás és ne tudjon terjedni a járvány?

– Körülbelül négymilliónak. A lakosság 20 százaléka eshetett át a fertőzésen, és összesen 60 százaléknak kell védettnek lennie ahhoz, hogy a vírus ne tudjon tovább terjedni. Aki beadatja az oltást, nemcsak önmagát, másokat is véd."

Deansdale 2021.11.17. 15:49:34

@Murometz köztársasági elnök: Csak a "Tévedsz!" rámcsattanás tűnt fel, hogy az átlag dumcsizásnál kicsit pattogósabb :)

Mme.Brioche 2021.11.17. 16:32:00

@JusztinaEufrozina: én meg pont tegnap láttam egy tavalyi felvételt, amiben Fauci fejtegeti ellentmondást nem tűrő hangon, hogy olyan hogy tünetmentes fertőzés soha a világtörténelemben nem létezett, sőt amióta tudomány a tudomány, minden hülye tudja, hogy csak azok fertőznek, csak azok okoznak járványt, akiknek tüneteik is vannak, tünetmentesen fertőző egyedek márpedig nem léteznek. Mármint légúti betegségek esetében.

Hát ettől is elég távolra jutottunk mostanra. Most simán kirúgnak a munkahelyéről egy teljesen egészséges oltatlan tanárt, mert járványügyi kockázatot jelent, miközben a 2-3-szor oltott kollégák maszk nélkül, betegen taknyuk-nyáluk egybefolyva, nyugodtan szambázhatnak a gyerekek között...

GABOR2 2021.11.17. 21:06:51

@Murometz köztársasági elnök: "A föld birtoklását tiltották meg nekik és ez nem legenda."

Egészen addig amíg eleget nem nyavajogtak és megkapták ezt is az oroszoknál... Aztán rögtön el is adták a földeket, vagy - igazából már akkor is amikor csak használták - szépen befogták az orosz jobbágyokat, hogy dolgozzanak ők... előtte adóssá tették őket.

Az oroszok adtak nekik legjobb minőségű földeket, új háziat ( amit le is laktak gyorsan ), eszközöket, állatokat amik segítenek a munkában, oktatókat és pénzt... De mint írták sokszor egyből leölték az állatokat és megették, pedig azok nem arra valók voltak, az eszközöket eladták, aztán kértek az államtól ingyen újat, és sokszor nem művelték a földet, hanem inkább az egész környékről leléptek.

GABOR2 2021.11.17. 21:12:34

Na ezt sasoljátok... az egyik legnagyobb koronavírus fertőzöttség tesztelő, úgy van vele, hogy a tesztelések miatt hozzá került DNS adatokat szépen el fogja adni "harmadik feleknek" akár akarják ezt az emberek, akár nem... benne volt az apró betűkben, hogy a DNS-ek mostmár az övék... pedig nem ingyen volt a tesz, 35 font.

"Covid testing firm ‘selling swabs carrying customers’ DNA’ to third parties"

www.thelondoneconomic.com/news/covid-testing-firm-selling-swabs-carrying-customers-dna-to-third-parties-301236/

Gondolom a titkosszolgálatok első vevők között lesznek. Úgyis a biometrikus "azonosításé a jövő".

KalmanBlog 2021.11.17. 21:28:35

@GABOR2: Nahát, nahát, éppen emiatt gondoltam, hogy okosabb nem tesztelni. Nálunk is volt valami hasonló kacsa, hogy valakit Covid teszt alapján kaptak el, de nem emlékszem hol.

2021.11.18. 11:03:46

@KalmanBlog: M1 hírekben lement kacsa volt.

JusztinaEufrozina 2021.11.18. 11:19:05

@Mme.Brioche: számtalan ma már megdőlt "tény" elhangzott ezzel a vírussal kapcsolatban.
Kíváncsi lennék, hány nagyokos szakértő kezdte úgy a friss gondolatait, hogy hülyeséget beszéltem eddig, és ma már máshogy gondolom.
Persze lehet arra hivatkozni, hogy nem ismerték akkoriban, de igazából a közelmúltban is mondtak mást, mint tegnap, volt olyan észlény szakértő aki nyáron még azt mondta, hogy nem lesz negyedik hullám, miközben a vírus jelen volt a világban.
Vagy azt, hogy a meleg időben eltűnik, miközben olyan országokban, ahol éppen meleg volt a vírus élt és virult.
De ha arra hivatkoznak, hogy nem ismerték, akkor miért erőltették olyan vehemensen a véleményüket? Nem tudták, hogy még nem ismerik? Vagy szerencsejáték volt, eltalálják, vagy nem?
Éppen ez a baj az oltással is -szerintem-, hogy egy aránylag ismeretlen betegségre oltást dobtak össze, ismeretlen jövőbeni hatással sem számolva, illetve figyelmen kívül hagyva, amiről lehet, hogy egy év múlva legalább annyira mást fognak mondani, mint erről a vírusról, a terjedéséről, a testre gyakorolt hatásáról.
Vajon változtatnak valamit az új gyártású vakcináknál, vagy tök ugyanaz, mint az elején?
Tisztelem a kort -általában-, de van egy határ nálam, ami után nem kéne országok életét befolyásoló pozíciókat betölteni.
Biden, és Fauci ebbe a kategóriába tartozik. Nálam.
Őket látva nehezen tudom elképzelni, hogy észben még olyan állapotban vannak, hogy egy ekkora ország vezetői legyenek és hatással bírjanak a világra.

JusztinaEufrozina 2021.11.18. 14:52:00

Volt itt szó arról, hogy mit kell/lene csinálni, ha áram/víz/gáz/étel hiány keletkezne.

Egy FB csoportban, ami azért született, hogy erről beszéljenek, valaki felvetette ezt:
"Rengeteg áramszünettel kapcsolatos posztot olvastam mostanában. Egy problémát viszont még nem láttam hogy kitárgyaltatok volna:
Mi lesz a szennyvízcsatorna rendszerrel, ha napokig nincs áram?
Olyan településen lakom, ahol a házam és a szennyvíztisztító telep között vagy 3 helyen dolgozik átemelő szivattyú, hogy a szennyvizet eljuttassa a megfelelő helyre. Ha leáll a rendszer, csak idő kérdése, hogy a felgyüremlett csatornalé hol köt ki. Jobb esetben az úton jön elő az egyik aknából. Rosszabb esetven valakinek a fürdőszobáját önti el, vagy a patakparti átemelő telepet önti el és beszennyezi a patakot is. Nálunk most épült ki a csatornarendszer és vonakodok rákötni, mert az emésztőm jól működik, és annak a működése nem függ az áramszolgáltatótól.
Ti mit gondoltok erről? Van erre B-tervetek?"

békaapu 2021.11.18. 15:19:49

@JusztinaEufrozina:
Nna ez egy sarkalatos kérdés.
Ebben a pillanatban akkor nem fizetsz talajterhelési díjat, ha a csatornarendszerre kötsz rá. De ha nem töltöd fel az emésztőgödröt, akkor viszonylag könnyen újra használatba tudod állítani.

De ha napokig nincsen áram, akkor vezetékes víz sincsen, mert a vízműben is villanymotorok hajtják a szivattyúkat.

JusztinaEufrozina 2021.11.18. 15:33:23

@békaapu: nálunk ugye a FB-on is említett lehetőség van. Én földszinten lakom. Pisi/kaki nehezen elintézhető a szabadban, társasházas környezetben. Persze lehet ásni lépcsőházanként gödröt és fölé guggolni.
A szükség nagy úr.
De ez a visszajönacuccawcnlefolyón azért izgis lenne, mert akkor ha még víz se nagyon, amivel takarítani lehet, akkor a gödör mellé kellene kiköltözni, élni vele nem hiszem, hogy lehetne, még szükség esetén sem (lehet, hogy finnyás vagyok, de talán ez azért nem csak finnyásság).

békaapu 2021.11.18. 17:06:38

@JusztinaEufrozina:
Ez nem finnyásság, hanem jólneveltség.
Kultúremberi viselkedés.

Ezt a vetületét a közművek hiányának.. hm.. ezt én nem is gondoltam át.

De a szükség az ezen a téren is nagy úr
Biztosan lenne általános megoldás, és muszáj is lenne elfogadnunk.

Mia and Me 2021.11.18. 17:18:06

megvan az új migráns:

www.blikk.hu/aktualis/belfold/kormanyinfo-oltatlanok-eletveszely-maszk-vedettsegi-szigoritas-harmadik-oltas/d73f47p?utm_source=blikk&utm_medium=layer&utm_campaign=koronavirus

"az oltatlanok mások életét is veszélyeztetik"

csak eljutottunk onnan, hogy Soros a patás ördög, oda, hogy minden egészséges ember az...

Én ugye nem vagyok fidesz-fan, de amikor az volt hogy vett kínai oltást, meg az volt, hogy a magyarokat nem lehet kötelezni, akkor még el is hittem, hogy na ez egyszer végre úgy "harcol" a nyugattal, hogy az esetleg tényleg a nép javát szolgálja.
Még meg is sajnáltam, mikor cseszegették a kinai meg orosz oltások miatt, hogy életében egyszer tett jót -már szerintem :) - (még ha nyereségvágyból vagy jó üzleti lehetőség miatt is), aztán pont az okozza a vesztét.

De nincs itt semmi harc, ugyanúgy megkapták a nyugati pénzt az (oltandó) kvótáért és ha beledöglünk akkor is teljesítik.

Mia and Me 2021.11.18. 17:23:06

@JusztinaEufrozina: a szennyvizkiállásra rá kell kötni egy csövet és kivezetni az utcára. Amikor majd ott is jön vissza a csatornákból, akkor lesz az igazi :)

De addigra mindenki elindul szerintem harci eszközökkel vidék irányába.

Deansdale 2021.11.18. 20:12:33

@JusztinaEufrozina: Az alomszék megoldás a probléma egyik felére. Hogy a csatornából visszafolyást hogyan torlaszolod el, az fogósabb kérdés.
okovolgy.hu/wp-content/uploads/P2230016.jpg
Aki városi környezetben nem tudja komposztálni a végterméket, az a vödörbe tehet zacskót, azt pedig szállíthatja ahová akarja.

Deansdale 2021.11.18. 20:19:42

@Mia and Me: Annyival egészíteném ki a mondandódat, hogy a Soros-féléknek a covidhülyeséghez is köze van, csak ez most épp nem pont ő személyesen, hanem a Klaus Schwabok és Bill Gatesek. Egy brancs. A fityisz nyilván túltolta a sorosozást, de Soros attól még nincs felmentve hogy most Orbánék beszartak.

KalmanBlog 2021.11.19. 01:27:30

@JusztinaEufrozina: Ezt elég egyszerű megmondani: lefelé folyik a cucc. Legalul jelenik meg először, aztán utána onnan tölti fel. Az átemelők gátat képeznek, tehát az egy átemelő területen belüli legalacsonyabb ponton tör fel a szar.

Vannak területek, ahol az esővíz is a csatornába van kötve: ezeken külön fincsi lesz, amikor megáll az esővízzel együtt a szar.

Szóval a vészhelyzeti bázist domboldalon vagy dömbtetőn kell telepíteni.

Deansdale 2021.11.19. 19:40:00

@vodkasprite: "Hogyha tilos felmondani, akkor fizetetlen szabadságra azért még elmehetnek a dolgozok?"

Lázadni kell, itt már nincs más opció.

Mme.Brioche 2021.11.21. 20:54:28

@JusztinaEufrozina: megkérdezhetem mi ennek a facecsoportnak a neve? szívesen benéznék, hátha vannak jó tippek.

(abba, hogy egy áramszünet esetén előfordulhat, hogy se víz, se szennyvízelvezetés nincs, már beletörődtem, de az eszembe se jutott eddig, hogy vissza is folyhat a trutymó :-O)

JusztinaEufrozina 2021.11.21. 21:27:11

@Mme.Brioche: www.facebook.com/groups/399893810925546/?multi_permalinks=946720929576162

Legyen B-terved az önellátás! "Simple living, high thinking!"

Ez a visszajövetele annak amit már elengedtünk, nekem sem. :)

JusztinaEufrozina 2021.11.21. 21:45:36

@Mme.Brioche: elég vegyes társaság és sok ehhez a témához nem pont illeszkedő poszt van, de átnézve azért vannak jó dolgok, illetve lehet kérdezni és még válaszolnak is, nagyon sok poszt és hozzászólás van.

Mme.Brioche 2021.11.21. 22:00:06

@JusztinaEufrozina: köszi a linket! csak átpörgettem kicsit, de látom lesz bőven érdekes olvasgatnivaló :-)

Deansdale 2021.11.22. 20:55:17

Ausztráliában a hadsereg segítségével szállítják a covidos pácienseket ÉS A KONTAKTJAIKAT karanténtáborokba.
twitter.com/disclosetv/status/1462767223853010948

Emlékeztetném a nagyérdeműt, hogy Ausztráliának még nincs 2000 halottja a covid lassan kétéves pályafutása során.

Mme.Brioche 2022.05.15. 21:18:33

Széles körű vizsgálatot indítanak Skóciában a megduplázódott csecsemőhalálozás miatt, de biztosítják róla az olvasókat, hogy a terhes nőknek adott vakcina nem tényező, így azt eleve kizárják a lehetséges okok közül... Hát erre szavak sincsenek.

444.hu/2022/05/14/vizsgalat-indult-skocaban-mivel-ketszeresere-ugrott-az-csecsemok-halalozasi-aranya

KalmanBlog 2022.06.07. 16:13:56

@Mme.Brioche: Hehhehheh, most már próbálhatnak meggyőzni. Mondjuk ha kiadnák a kórházi statisztikákat különös tekintettel az érrendszeri betegségekre, oltottsági státusz szerint, az javíthatna a lelkesedésemen. Mármint ha el is hinném amik kiadnak, LOL.

Szóval ez a vonat már elment, a pszichológizálással már nem mennek semmire. Van az a mém, a cuki béka képpel szokták illusztrálni, hogy: "Just no, I won't take it. Sorry."

Olyat aki megbánta volna a döntését, csak oltottat ismerek. Kiváncsi leszek, hogy bele fogják-e tudni erőltetni a boostert ősszel.

Mme.Brioche 2022.06.07. 16:35:05

@KalmanBlog: attól tartok hogy nem igazán a valódi meggyőzés a céljuk már, mert ez szemmel láthatóan csak egy marketing tanfolyam, manipulációképzés, megdumálósuli, és hogy épp most invesztálnak ilyen programokba, engem azért aggaszt, mert ezek szerint távolról sem került még le az egész a napirendről, és a következő körök már nem biztos hogy választható opcióként lesznek meghirdetve, ez a kurzus csak azért kell, hogy ne visítozó embereket hurcoljanak a vágóhídra, hanem profi meggyőző technikával agyzsibbasztottak sorjázzanak be maguktól majd. (bár kérdés, hogy egy 3 napos tanfolyamon mennyire lehet profi meggyőzőembereket legyártani, de ki tudja :-D)

Mme.Brioche 2022.06.07. 21:49:22

itt egy jó riport egy magyar nővérrel, akik kitálal az elmúlt két év eseményeiről. Érdemes megnézni.

orvosokatisztanlatasert.hu/megtapsolt-hosbol-uldozott-kozellenseg-egeszsegugyi-dolgozo-az-ot-ert-diszkriminaciorol/#more-13845
süti beállítások módosítása