Deansdale

Nem tudom miért Kowalskyék albuma jutott az eszembe, hiszen most nem zenélni akarok, hanem a vegetáriánusokkal foglalkozni. És ez nem lesz könnyű :)

A véleményem ugyanis eléggé kusza, de nem túl pozitív. Épp ezért jó lenne ha a vegák már az elején tudnák: semmi bajom velük személyesen. Csak az a véleményem, hogy butaságot csinálnak - és a legtöbbjük még az okát sem tudja megmondani, hogy miért teszi.

Pedig én magam is voltam vega, boldog fiatal éveimben, mikor az idealizmus felhőiből ki sem látszik az emberpalánta. Fél évig csináltam, aztán kezdtek legyűrni a negatív mellékhatások, meg igencsak kiéheztem már egy jófajta szelet húsra. Igen, a vega kajálásnak vannak káros hatásai - aki mást mond, az vagy tagad, vagy valami istenáldotta szerencsés ember, aki nem szenved olyan vitamin- és egyéb hiányoktól, amiktől a vegák többsége igen.

Vegának lenni nem egészséges. Az ember fogazata, emésztőrendszere és még egy sor "rejtett" rendszer a testben úgy van beállítva, hogy mindenevésre épül. Például az agy, aminek 60%-a olyan zsírsavakból áll, amik növényekben csak kínkeserves ritkasággal találhatóak meg. Őseink sosem vetették meg a húsevést, és ez egy fontos faktora volt annak, hogy kiemelkedtünk az állatvilágból. Vegán nem sikerült volna.

Persze ezeket az érveket valószínűleg már sokszor hallották a vegák is, de ez nem kezdte ki az elhatározásukat, sőt, talán inkább fokozta bennük a dacot. Fölösleges. A vegák 95%-a (tehát nem mind, csak majdnem) azért vega, mert ezzel erkölcsi magas lovon érezheti magát. Jó érzés azt képzelni, hogy az ember valamivel több, mint mások. De ez csak illúzió. Akinek van elég lelkiereje beismerni, hogy ezért csinálja, az akár hallgathat a jobbik eszére és elkezdhet újra teljesebben táplálkozni.

Egyébként a vegaságnak két alapvető változata van - és ennek semmi köze a tojásevéshez, vagy tejtermékek fogyasztásához. Az egyik változat az, aki normális ember, csak kerüli a húst. A másik a vallási fanatikus, aki keresztesháborút visel a józan ész ellen. Nem nehéz őket megkülönböztetni egymástól, ugyanis egy normális embert nem zavar, ha zabkásája edényében előzőleg húst is főztek, ha ugyanabban az olajban rántják a karfiolját, amiben előtte a karajt, vagy adott esetben még az sem, ha zellerkrémlevesét húsleves alaplével főzték. A normális vegát az érdekli, hogy ő nem akar húst enni, tehát nem eszik húst. Az összes többi a vallási fanatizmus asztala. Lásd a cikket: "Magyarországon vegának lenni büntetés". Persze, de csak annak, aki sültbolond. Csak annak kellemetlen, aki ügyet csinál belőle.

Visszatérve a táplálkozás-tudományi megközelítéshez: semmi nem indokolja a hús elhagyását. A hús nem egészségtelen és nem hizlal. Sőt, sok tekintetben egészségesebb, mint a zöldségek vagy gyümölcsök (hogy a gabonákat ne is említsük). Aki vega - legyen, szíve joga - az jó, ha igyekszik megmaradni a józan ész és a realitások talaján, és nem lovallja magát egyre elvadultabb elméletekbe. Például nem talál ki olyan hajmeresztő ostobaságot, hogy nem eszik többé mézet, mert az "állati munkával" készül. Ja, és ami fontos: a gyerekét hagyja ki ebből. Majd ha felnőtt, dönthet úgy hogy vega lesz, addig hadd egyen úgy, ahogy az a legegészségesebb.

--- UPDATE ---

A nők egyre kicsapongóbbak, mondja a dívány, mire fel kell hogy horkanjak: micsoda ostobaság. Mintha valaha is hűségesek lettek volna.

Az evolúció és a természetes kiválasztódás a szó szoros értelmében életre-halálra menő verseny, amiből rég kiperegtek már azok, akiknek a génjeiben nem volt benne az "optimális" párosodásra való hajlam. Ez a férfiaknál nem túl bonyolult, nagyjából annyit tesz, hogy "dugj meg mindent ami gyerekszülésre alkalmasnak látszik". Ez persze azt eredményezi, hogy a férfiakról mindenki tudja, micsoda kujonok.

De aki azt hiszi, hogy a nők ezzel szemben a hűség mintaképei, az semmit nem tud a női nemről. Ők is csalfák, csak muszáj rejtetten csinálniuk, hiszen ha kiderül a turpisság, komoly következményekkel kell számolniuk. A kutatások mindenesetre azt mutatják, a gyermekek nagyjából 10%-ának nem az az apja, aki azt hiszi magáról. Ha valaki kételkedik apaságában, és ezért csináltat DNS-tesztet, az esetek harmadában joggal kételkedett. Szóval a nők sem jobbak a Deákné vásznánál.

A nők evolúciós programozása kicsit bonyolultabb, mint a férfiaké, mivel számukra a túlélési és szaporodási stratégia teljesen más. Egy nőnek az az optimális, ha gyermeke jó genetikai tulajdonságokkal rendelkező apától származik, és olyan férfi neveli fel, aki jó apa (megbízható, vannak anyagi erőforrásai, nem túl erőszakos, stb). Ha ez két külön férfiból jön össze, hát istenem, annyi baj legyen. Csak meg ne tudja az "apa", hogy valójában nem az, mert akkor lelép, vagy még rosszabbat is csinálhat.

A cikket nem elemzem, azt a két bekezdést minek is?, csak két dolgot emelnék ki belőle:

"a fiatal lányokra egyre jellemzőbb a promiszkuis viselkedés, (...) valamiért szükségét érzik annak, hogy a fiúkkal rivalizáljanak"
Na vajon miért? Csak nem a feminista "you go grrrl" mentalitás az oka?

"A jelenség hatására egyre több szakértő érzi égető szükségét a nőket támogató kampányoknak."
Hát persze, hogy a nőket támogató kampányokra van szükség. Mindig nőket támogató kampányokra van szükség! Meg kell őket menteni mindentől, amit saját maguk csinálnak, saját szabad akaratukból. Isten őrizzen, hogy egy nőnek valaha is szembesülnie kelljen azzal, hogy a döntéseknek következményei vannak.

Talán ha nem erőltetnék a nemek közötti versengést és rivalizálást, akkor a lányok is lenyugodnának kissé és nem csúsznának önpusztító viselkedési formákba. Dehát ez azt jelentené, hogy le kell mondani a feminista dogmákról, és az kizárt. Inkább szenvedjen mindenki, de a feminizmus marad.

Különösebb kommentár nélkül:

Károsak a hozzáadott szénhidrátok?

A Kárpát-medencei Magyar Táplálkozástudományi Egyesület (KMTE) szerint a hozzáadott szénhidrátok - fruktóz, a cukor, továbbá egyéb keményítők, például a kukoricakeményítő - megbetegítő tényezők (...)
Példaként említi a közlemény, hogy a gabonák glutén tartalma az elmúlt évtizedek nemesítése után jelentősen megemelkedett. Ennek következménye a szervezet folyamatos túlterhelése gluténnel, amelynek megbetegítő hatása egyre inkább körvonalazódik az autoimmun betegségek kapcsán. Ugyancsak megemlítik, hogy a finomított szénhidrátoknak gyulladásfokozó hatásuk van.

Írtam már ebben a témában, de most a HVG legújabb szösszenete kapcsán kedvem támadt ismét tollat ragadni. A cikk írói szerint Magyarországon annyi a szexizmus, hogy más szinte nincs is. Tényleg?

"pont egyszerre ér egy ajtóhoz valaki mással! Mindketten befelé igyekeznek, a helyzet megoldást kíván: ki lépjen be elsőként? (...)
néha előfordul, hogy a helyzet kedvezményezett nőszereplője nem fogadja el az udvariasnak tételezett gesztust. Nem és nem; makacsul áll az ajtóban, és azt hajtogatja, hogy ő aztán nem megy előre, sőt, megpróbálja előre engedni a férfit. Szélsőséges esetben “szexistának” titulálja azt, és kikéri magának a megkülönböztető viselkedést Vajon miért reagálnak így egyes nők? Mi változott meg? És hogyan kell erre válaszolniuk a férfiaknak?"

Az utolsó kérdésre az én válaszom egy "mekkora idióta" felkiáltás lenne, és mennék a dolgomra, de azt hiszem ez valójában költői kérdés akart lenni.
Érdekesebb az, hogy mi a francnak kellett a társadalomba ez az ellenségeskedés, ami régen nem volt? Annak idején mindenki tette a dolgát, az udvariasabbja még mosolygott is. Manapság ehelyett a "szexistázás" megy, teljesen fölöslegesen, sőt, gyomorforgatóan. Kellett nekünk ez a feminista nemek háborúja? Meg tudja ezt nyerni valaki, és ha igen, jó az nekünk ha valaki megnyeri?
A nemek háborúját lehetetlen megnyerni, és ezt pontosan tudják azok is akik gerjesztik. Pontosan ezért gerjesztik: mert végtelen lehetőség az ideológiák terjesztésére. Akinek az az álma, hogy szétveri a családokat és a társadalmat, annak ez tökéletes eszköz a céljai elérésére.

"manapság egy nő már (...) nagyon sok mindent megtehet – eljuthat például a konyhától a belügyminiszteri székig, vagy a repülőgép utaskísérői ülésétől a pilótafülkéig – ám néha nagyon nagy árat kell érte fizetni."

Az árat nemtől függetlenül mindenkinek meg kell fizetni, aki pilóta akar lenni vagy belügyminiszter. Aki azt képzeli, hogy a férfiak csak "beleülnek a jóba", munka és áldozatok nélkül, az valamit csúnyán félreértett. Vagy a cikkírók szerint az lenne a természetes, ha a nők "ingyen" megkapnák azt, amiért egy férfinak keményen meg kell dolgoznia? Nem lehetetlen, végülis erről (is) szól a feminizmus.

"A hagyományos társadalmi berendezkedés a nemek közötti egyenlőtlenségekre épült. Igazságtalan volt, ám sokáig és egészen jól működött"

Hogy mi is volt benne az igazságtalanság, az kérdéses, főleg mivel a világtörténelem során mindennek, ami nehéz volt, veszélyes vagy kellemetlen, a 95%-át a férfiak végezték. És ez még ma is így van.
S van rá bármi garancia, hogy az új rendszer, ami a beváltat leváltja, szintén sokáig és egész jól fog működni? Szerintem semmi.

"a nőkkel szembeni megkülönböztetés már nem probléma Magyarországon"

- adják ezt elő, mint afféle eretnek gondolatot. Hát kérem, ez nem "tagadás", ez realitás. Ha létezik nőkkel szembeni megkülönböztetés, ami "probléma", az a nőkre nézve pozitív, lásd pl. nyugdíjkedvezmények.

"Ezeknek az ideológiáknak (szexizmusok) alapvetően két típusa van: jóindulatú és rosszindulatú. Utóbbi az olyan állításokban érhető tetten, mint például hogy „Sok nő az ártatlan megjegyzéseket vagy cselekedeteket is a nemi megkülönböztetés megnyilvánulásaként értelmezi.”"

Na álljunk meg egy pillanatra, mert úgy érzem valamit nem jól értek. Az, hogy sok nő túlérzékeny az ártatlan megjegyzésekre, az rosszindulatú szexizmus? Atyaszentég... Ahogy fentebb említettem, a nemek harca, amíg valakik szítják, örökké tart. Hogyan és miért? Ebből a példából látható meg könnyedén. Egy teljesen természetes, létező és értéksemleges dolgot - pl. hogy a nők egy része túl érzékeny az ártatlan megjegyzésekre - úgy tüntetnek fel, mintha ez valamiféle rosszindulatú háborús taktika lenne a nemek harcában a férfiak részéről, a nők ellen. Hát, kedves cikkírók: lópikulát. Igenis vannak nők akik mellékállásban mimózák, és már arra is hisztirohamot kapnak ha valaki megkérdezi, mennyi az idő.
Ha már szóba került a téma, jó példa az ilyen típusú nőre Rebecca Watson, aki nem kis vihart kavart a weben azzal, hogy ő "nemi erőszak túlélője", meg "szexuális zaklatás áldozata", mert egy konferencia után a liftben egy férfi megkérdezte tőle, meghívhatná-e egy kávéra a szobájába. Miután a nő nemet mondott, a férfi nem foglalkozott tovább a dologgal, kilépett a liftből és nem látták egymást többet.
Na jó, jó, ez talán nem volt jó példa ártatlan megjegyzésre, de túlérzékeny nőre igen. És a HVG-s cikkírók is tisztában vannak mindezzel, csakhát abból nem lehet cikket írni, hogy minden rendben, a feministák hisztije meg csak porhintés. Marad a szavak kicsavarása, a rémek látása, és persze a jó öreg meztelen király körbehurcolása. Mindenütt tombol a szexizmus, és ennek legfőbb bizonyítéka, hogy sehol sem látható.

"Az ellenséges szexizmus nőképe szerint tehát mi nők versengés útján, vagy szexuális eszközökkel igyekszünk kontrollálni a férfiakat."

Ez két teljesen külön téma, de egyiknek sincs semmi köze a szexizmushoz.
A férfi-nő versengés feminista kitaláció; amíg elő nem álltak vele valamivel több mint fél évszázada, addig senkinek eszébe sem jutott, hogy a nemeket egymással versengeni lássa. Ki lett volna az az őrült férfi, aki hivatalnokként vagy férfiszabóként a közös gyermekeiket otthon nevelő feleségével "versengeni" akart volna? A feministák ötlete volt a nőket betuszkolni a munkaerőpiacra, aztán meg ők találták ki a baromságot, hogy a munkaerőpiacon az emberek nem egymással versengenek - mint humán erőforrás a humán erőforrással -, hanem a férfiak a nőkkel. Mintha egy adott állásra mindig csak egy nő versenyezne egy férfival, vagy mintha egy adott utcaseprői vagy judo-instruktori állás betöltésével a nők vagy a férfiak valamiféle egymás elleni háborúban könyvelhetnének el győzelmet vagy vereséget. Hihetetlen.
A férfiak manipulálása szexuális eszközökkel tagadhatatlan tény, és egyidős az emberiséggel. A nők - ha máshogy nem hát tudat alatt - tisztában vannak vele, hogy a férfiakban 10-30-szor annyi a nemi vágyat fokozó hormon, tehát sokkal inkább akarják a szexet (az más kérdés, hogy ki mennyire élvezi - itt most az akarásáról beszélek). Manipuláció a "vegyél egy bundát különben nincs szex" pont ugyanúgy mint a kicsinyes bosszúként elsütött "fáj a fejem" amiért a férfi nem vitte ki a szemetet. Aki tagadja ennek a létét az vagy vak, vagy bolond, vagy elkötelezett istenítője a női nemnek (azaz vak és bolond), netán elkötelezett gyűlölője a férfiaknak (vak, bolond és rosszindulatú).

"ezek a képek a sikeres karrierrnőket, az asszertív feministákat vagy a „csábító” nőket írják le! Ők azok a „rossz nők”, akik „nem tudják, hol a helyük”."

Elnézést hogy meg merem kérdezni, de a túlérzékenységre vonatkozó megjegyzés milyen szempontból írja le a karrieristákat vagy a csábító nőket? Esetleg a feministákra vonatkozhat, amennyiben elismerjük, hogy a feministák kifejezetten túlérzékenyek a többségi társadalomban normálisnak tartott kommunikációs, vagy neadj'isten flörtölési formulákra. Hogy azért lesz valaki feminista, mert paranoid módon retteg a másik nem közeledésétől, vagy épp fordítva, attól változik valaki hajszálvékony porcelánná, hogy elterjednek a fejében a feminista eszmék, azt nem lehet tudni. Csak annyi bizonyos, a feministák nem reprezentálják a nők többségét.
Ja, és mi is ez a "nem tudják hol a helyük" szöveg? Senki nem mond manapság ilyet, egyedül csak a feministák. (Már megint ide lyukadtunk ki.) Férfiak között nem képezi beszélgetések tárgyát az, hogy a nőknek "vissza kéne menni a konyhába", de a feministáknál igen, tehát ki ellen harcol az a feminista, aki a "vissza a helyedre!" ellen küzd? Igen, a saját rémképzetei ellen.

"Az ilyen típusú nők teljesítményét gyakran elismerik ugyan, de általában nem tartják őket szeretetreméltónak."

Az, hogy ki kit tart szeretetreméltónak nem szexizmus kérdése. Már megint átcsúsztunk valami teljesen más témába, amivel úgy csinálunk, mintha arra vonatkozna amiről beszélünk, pedig nem. Az, hogy ki mennyire szereti a karrierista nőket, egyéni ízlés kérdése, sőt, még inkább egyedi/eseti megítélésé. Véleményem szerint valóban nem túl szeretetreméltóak, mivel legfőbb ismertetőjegyük a konfrontálódásra való hajlam, ami senkit nem tesz szerethetővé. Aki karrierista, az eleve számolhat vele, hogy nem sokan fogják kedvelni - akár nő, akár férfi.

"Milyen is a helyes út, és kik járnak ott? Azok a nők, akik kedvesek, gondoskodók, önalávetők, így nem veszélyesek, és ezért szerethetők."

Jujujuj. Már megint keveredik a normális józan ész a szerző beteg marxizmusával. Egy nőies nő általában kedves és gondoskodó, de ennek semmi köze az "önalávetéshez", vagy bármiféle "veszélyességhez" - és ezeknek a kitalációknak semmi köze a szerethetőséghez. Julist vagy Marist nem azért szereti a Géza meg a Pista, mert "önalávető" vagy mert "veszélytelen", hanem mert kedves és nem konfrontatív. Tipikus példa ez arra, hogy a hagyományos nőképet nem a férfiak értékelik alacsonyra, hanem a feministák. A feministák sározzák a hagyományos nőideált, mert az szerintük nem eléggé agresszív.

"a megelőlegezett jóindulat tehát a fizetség, a jutalom azért, ha egy nő a hagyományos szerepelvárásnak megfelelő “jókislány”"

Kedves cikkíró félreértett valamit, vagy talán csak a szülei nem magyarázták el kellőképpen.
A "jóindulat" neve odakint a valódi világban "udvariasság", és majd' minden emberbe belenevelik a szülei, ha maguk rendelkeznek ezzel a kvalitással. Persze a fiúkba-férfiakba egy kicsit jobban. Csakhogy, és itt jön a lényeg, udvariasnak lenni csak olyan emberrel szemben lehet, aki maga is birtokolja a megfelelő udvariassági sémákat. Ha én előreengedek valakit, az azért van, mert én egy udvarias ember vagyok, aki tudja mi az illem. Ha az az illető viszont ezen hisztériázni kezd, azzal csak annyit bizonyít, hogy egy neveletlen bunkó paraszt, aki a társadalmi érintkezés alapvető formáival sincs tisztában.

"nem nehéz észrevenni, hogy az ajtóban való előreengedés az utóbbi típusú nőknek szóló udvarias gesztus"

Kedves cikkíró akkor nem hazudna, ha én minden esetben tesztet íratnék az adott nővel mielőtt előreengedem. Persze mi tudjuk, hogy ez abszurd. Egyébként nem igazán látom át, hogy a cikkírónak mi is a problémája: azt szeretné, ha a férfiak semmilyen nővel nem lennének udvariasak, vagy azt, hogy minden nővel legyenek azok, akkor is, ha ezért az adott példány sikítófrászban tör ki? Netán az lenne az ideális, ha a férfiak gondolatolvasnának, és előre tudnák, hogy kit kell előreengedni és kit nem?

"Megköszönjük, és ezzel elfogadjuk az alárendelt pozíciónkat is."

Micsoda szégyentelen és pofátlan mellébeszélés! Akinek az egész élet egy státusz-szajhász társasjáték, amiben ha előreengedik az ajtóban az 2 pont levonást jelent, annak lehet hogy ilyen sületlenségek vannak a fejében. Normális emberek nem veszik alárendelt pozíciónak, ha pozitívan kivételeznek velük, inkább örülnek neki, vagy akár még azt is mondhatjuk, ez jelzi a magasabb pozíciójukat.
És ez kibukik abban is, hogy a feministák harcolnak a nőkvótákért, ami az ajtóban előreengedés eggyel komolyabb foka, csak mivel ott pénzben mérhető az eredmény, az már kóser. Az ajtóban még elítélendő, a kvótánál már harcolni kell érte. Most akkor hogy is van ez?

"Ennek – elvileg – világos üzenete van: köszönjük, de nem kérünk a lekenyerezésből. Mert sokkal jobban szeretnénk, ha úgy is szerethetők lennénk, ha sikeresek, önállóak és egyenrangúak vagyunk a férfiakkal."

Hajráf! De akkor kvótákért se álljanak sorba, mert aki egyenrangú, az ne kérjen nemi előnyöket.
Egyébként csak én tartom furcsának, ha az ELTE adjunktusa arról beszél, hogy ő a férfiak mellett (vagy miatt) nem lehet sikeres, önálló, vagy egyenrangú? A férfiak 98%-ánál magasabb a státusza, mi a túróról beszél még? Ha szegény gyufaáruslány lenne, akkor érthető lenne a sirám, de a saját iroda bőrfoteléből írkálni a sikeresség elérhetetlenségéről kicsit... visszatetsző.
Illetve ha a siker megvan, akkor szerethető akar lenni? Az személyiség kérdése, kérem. Léteznek közkedvelt bolti eladók és közutált bankárok is. Csak az, hogy valakinek puncija van, még nem ok arra, hogy "automatikus szeretést" követelhessen az emberektől.

"ez a tisztelet valójában az uralkodásról szól, még akkor is, ha ennek a férfiak nincsenek az ilyen helyzetekben tudatában."

Micsoda istentelen félkegyelműség. Igyekszem tartózkodni az erősebb szavaktól, de ez igencsak próbára teszi a türelmemet.
A kedves cikkíró beteges lelkivilága, na az szól a uralkodásról. És ezt maga is tudja, hiszen még ugyanabban a mondatban leírja, beismeri, hogy a férfiaknál nem az uralkodásról van szó. Csak és kizárólag a feminista fejekben zajlik ez a hatalmi játszma. És hát mi mást is akarhatna egy feminista, minthogy az egész világ alkalmazkodjon őhozzá, az ő végtelen és értelmetlen szellemi maszturbációjához?! Minden egyes férfi és nő változzon meg, mert az ő úri kedve úgy tartja; mert szerinte a feminista dogmák alapján újra kell írni az egész világot tetőtől talpig. Micsoda féktelen arrogancia és megalománia... És még csodálkozik, hogy nem nagyon szerethető.

"A patriarchális berendezkedésű világunkban a férfiak hatalma mindig biztosított a nők és más férfiak felett"

Hát ezen hangosan felnevettem. A férfiak hatalma biztosított a férfiak felett? Nocsak. Mi a francról beszélünk mi most egyáltalán? A kapitalizmus szúrja a cikkíró szemét, netán az isten által megalkotott hierarchia? Mindent le kell cserélni a tökéletes kommunizmusra, hogy senki ne legyen senki felett vagy alatt? Egyenlőség, testvériség, népirtás, kolhoz? Ha matriarchátus lenne, akkor semminek nem lenne vezetője, senki nem uralna semmit és senkit? Boldog egyetértésben élne az oroszlán és a bárány, ugye? Az antiutópiák poklához vezető út nem jószándékkal van kikövezve, hanem marxista cikkírók csúsztatásaival.
Ja, és ha már itt vagyunk, a férfiaknak semmiféle hatalma nincs a nők felett. Nincs olyan cég, szervezet, csoport vagy bármiféle társadalmi struktúra, ami arra épülne, hogy férfi(ak) irányít(anak) nő(ke)t. Még a házasságban is egyenrangúság van, sőt, köszönhetően a családjogi törvényeknek inkább a nők érezhetik magukat nyeregben. Ez az egész "patriarchális társadalom" még mindig csak kitaláció, egy megfoghatatlan szellemalak, ami rámutatásra automatikusan köddé válik. Meglátni, megtapintani, megérteni lehetetlen. Fogadjuk el mint dogmát, a feminista egyház szent kinyilatkoztatását, hiszen létezik az ősanya, és Dvorkin az ő prófétája, aki megmondta a nagy tutit, hogy a férfiak uralják a nőket és punktum.

"A „nemek harca” ezért a hatalomért folyik, aminek célja a szabadság elérése."

Kíváncsi lennék a cikkíró tudna-e valamiféle példát felhozni, hogy miféle szabadság ez amiről beszél. Az ajtóban előreengedéstől való szabadság? Most sírjak vagy nevessek? Az mindenesetre beszédes, hogy a nemek harcát ezek szerint ezek a valakik csinálják. Ők harcolnak a láthatatlan elnyomás ellen, tehát ők szítják ezeket a fölösleges és káros gyűlölködéseket, ellenségeskedéseket.

"Azé a szabadságé, amiben mindenki az lehet, és azt tehet, amit szeretne."

Úgy érzem cikkírónk feminista szeretett volna lenni, aki a társadalom lerombolására írkálhatja a cikkeit, és szabadságában állt, hogy azzá váljon. Akadályozta valaki? Nem. Akkor miről beszél? Mi az, amit nem tehet, mi az, ami nem lehet?

"A szexizmus alapja pedig az, hogy mindig és kizárólagosan biztosítsa ezt a szabadságot nekünk, férfiaknak."

A férfiaknak semmi olyan plusz szabadsága nincs, ami a nőknek ne lenne. Aki nem ért egyet mondjon egy példát. Ja, az állva pisilés. Bocs, az is kilőve. Sőt, azt kell hogy mondjam, a férfiakra sokkal erősebb társadalmi nyomás nehezedik, mint a nőkre. Egy nő előtt a következő lehetőségek állnak: főállású munka, részállású munka, főállású anyaság. Egy férfi előtt a következő lehetőségek állnak: főállású munka, főállású munka, főállású munka.

"más néven a hegemón maszkulinitás"

Nem kérem, ez a retardáció. Az a valami, aminek a létéről egy feminista röpiratban hall először az ember, az értelmes dolog nem lehet. Aki meg elhiszi, hogy ilyesmi létezik, az inkább tartózkodjon a cikkírástól.
Komolyan mondom, nagyra értékelem én az ELTE munkatársait, de mindennek van határa.

"A férfiak többsége továbbra is ezt a meghatározó férfiasság típust követi, még akkor is, ha ez az ideál elérhetetlen vagy élhetetlen."

Az előbb mintha a túláradó szabadságról lett volna szó. Ez mintha ellentétben állna azzal. Houston, we have a problem.

"az antifeminitás normája arra készteti a férfiakat, hogy elkerüljék a tipikusan nőies tevékenységeket és viselkedéseket."

Vagy az is lehetséges, hogy egyszerűen csak férfiak, és nem akarnak nők lenni. Persze tudjuk, manapság az a hivatalos álláspont, hogy mindenkinek nőnek kéne lenni, hiszen a nő jó, a férfi meg rossz.
Arról már ne is beszéljünk, hogy a nők semmi vonzót nem találnak a nőies viselkedésű férfiakban, tehát a férfiakat a saját jól felfogott érdekük készteti arra, hogy kerüljék a nővé változást.

"hagyományos férfiasság csak kevesek által élhető realitás, a többség számára frusztrációt jelent a megfelelés"

Már megint szembemegy a nagy férfi szabadság eszméjével. Döntse már el végre, hogy azért jó a feminizmus, mert a férfiak szabadságát akarja a nőknek is biztosítani, vagy mert a férfiak korlátai ellen is küzd. A kettő egyszerre nem megy. Persze mindkét elmélet badarság, de az azért külön emlékmű a feministák intellektuális kapacitásának, hogy egyszerre erőltetnek két elképzelést, amik kölcsönösen kizárják egymást.

"észre sem veszi, hogy ezt követve hamarabb hal meg, szegényesebb életterveknek él, és ez az, ami megakadályozza abban, hogy jó apa, barát és férj legyen"

Na, ez lenne az a sok patriarchális előny a nőkhöz képest? Mi ez a cikk, az önellentmondások lexikona?

"Ha megérti, mi is az a feminizmus, akkor megéli azt is, hogy ez nem csak a nőket szabadítja fel, hanem a férfiakat is."

A kevésbé nő (nem visz rá a lélek hogy férfit írjak - csak hogy fűtsem egy kicsit a szexizmus elleni elhivatottságukat) cikkírónak is jót tenne, ha megértené, mi az a feminizmus, mert egyelőre még csak annyit ért el, hogy telenyomták a fejét ezekkel az ostobaságokkal. Persze lehetséges, hogy csak azért szajkózza a feminista dogmát, mert különben nehéz helyzetbe kerülne a tanszéken, a 8 női kolléga mellett mindössze 2 férfi egyikeként. Nem elgondolkodtató, hogy a megmondóembereink 80%-a nő, és ezek többsége aktívan feminista? Ha létezne patriarchátus, vagy szexizmus, talán fordítva lenne a helyzet, és a 8 férfi mellett lenne 2 nő, akiknek a feminista véleménye nemhogy a HVG-ben nem jelenhetne meg, de még titkolniuk is kéne az állásukat féltve.

---

Utóirat:

Micsoda véletlen, hogy pont most jelent meg egy érdekes cikk (igaz nem a HVG-ben, csak) a díványon hasonló témában. Idézek pár sort:

"Amióta egyre több nő dolgozik, megváltoztak a velük kapcsolatos társadalmi elvárások - a férfiakkal szembeniek viszont megmaradtak, ami elég aszimmetrikus helyzetet eredményezett.  Hiába lett teljesen elfogadott, ha egy nő karriert épít a család mellett, a társadalom még mindig nem tudja kezelni azokat a férfiakat, akik otthon maradnak a gyerekkel."

Nem divat manapság művelődni. Különösen társadalmi ügyekben nem, amik esetleg a jövőnkre, és főleg gyermekeink jövőjére kihatással vannak. Az istenadta nép nagyobbrészt csak azzal foglalkozik, hogy a legújabb csapat ribanc a menőbbik tévé-csatornán mit csinál egymással meg a közéjük vetett teszkó gazdaságos dzsigolókkal. Akit ez nem elégít ki, az vigyázó szemeit Párizsra veti, vagyis megnézi a hírekben Strauss-Kahn bukását, aztán felhördül valami zsidózáson, majd elégedetten veszi tudomásul, hogy újabb másfél milliárdot adnak a cigányoknak. (A vörösiszap-katasztrófa idején lehetett hallani az illetékes elvtársakat, ahogy arról beszéltek, az érintett falvaknak a pármilliós gyorssegélyen felül ha megvesznek sem tudnak egy garast sem adni.)

Ki foglalkozik hát azzal, hogy mi is lesz velünk? Hová tartunk mint nép, mint ország, mint emberiség? Miért nem foglalkozik senki azzal, hogy a teljes kereszténységből kinőtt és kitört nyugati kultúrkör egyre nagyobb tempóban alakul át a szabadságot szerető emberek rémálmává *? Maholnap egy rendőrállamban fogunk felébredni, ahol mindenkit mindenhol megfigyelnek, és ahonnan nincs menekvés. A konzumidióták azt sem tudják, hogy a kevésbé menő tévé-csatorna műsorában az a bizonyos "nagy testvér", aki figyel téged, az tulajdonképpen honnan jön és kicsoda. Orwell víziójából huszadrangú szappanopera-reality lett, miközben az eredeti nagytestvér tényleg egyre inkább figyel minket. Sőt, ha erre haladunk tovább, elkerülhetetlenül be kell engednünk a családi otthon ajtaján is, hogy kedvére turkáljon a magánéletünkben.

A birkák újabban naponta állnak elő ilyenekkel: "Követeljük a jogszabályok alkalmas módosítását (..., hogy) titkos nyomozási eszközöket is be lehessen vetni." Kik ellen? Hát bárki ellen aki gyanús. Aki nem polkorrekt, aki nem konformizálódott, aki nem érte be a kék pirulával. Az sem baj ha ártatlan, sőt, még az sem nagy tragédia ha a hamis vádak öngyilkosságba kergetik, mint az azóta hatalmas rendőrfiaskóként elhíresült Operation Ore esetében 39 szerencsétlent.

Követelik.

Arra nem gondolnak persze, hogy a hatalom sokkal kevésbé "válogatós" a saját alanyaival, mint azt ők szeretnék - vagyis a hatalom, amivel szeretnének visszaélni, előbb-utóbb az ő seggükbe is beleharap. Ennyire hosszú távra nem képesek előre gondolkodni. Jó is az, ha az állam mindenféle feljelentések meg gyanúsítgatások hatására titokban turkálhat az emberek magánéletében, végülis ez már többször is jól bevált a történelemben. Mindig szép eredményeket hozott, mindig földhözverte magát a boldogságtól az a népesség amelyiken alkalmazták. Pontosabban szólva: amelyik ellen.

Orwell és Huxley az anti-utópiák két nagy lángelméje volt, akik hosszú-hosszú idővel ezelőtt papírra vetették azt, amit még unokáink is látni fognak. A modern emberek többsége persze azt sem tudja kik ők. Az utca embere jó esetben hallott már Orwellről, esetleg tudja, hogy van ez a jó kis "1984" című könyv. De hogy mi is az, és hogyan vonatkozik a mi hétköznapi valóságunkra, az rejtély. Hogy Huxley kicsoda, arról 10-ből 9 embernek fogalma sincs, pedig a "Szép új világ" is legalább annyira találó és félelmetes, mint az 1984. Azért félelmetes, mert találó.

Aldous Huxley érdekes figura volt. A Szép új világot megírta már 1932-ben... Ezerkilencszázharminckettőben. Szerepel benne a popkultúra térnyerése, a szexuális forradalom, a családok és közösségek szétesése, a szoros társadalmi kontroll, amiről az egyén nem is tud, észre sem veszi - vagy ha mégis, vállat von vagy egyenesen örül neki. Ami az igazán érdekes, és amiért ezt a cikket egyáltalán elkezdtem megírni, az az, hogy ugyanő 30 évvel később, 1962-ben (tehát számunkra még mindig valahol az elképzelhetetlen régmúltban) tartott egy beszédet a Berkeley egyetemen, amiben azon szomorkodott, hogy volt lehetősége megfigyelni, ahogy borúlátó jóslatai a társadalom felülről irányított elhülyítéséről és szétzilálásról, valamint természetesen az egyre szorosabb kontrollról valóra váltak. Ha valakinek kétségei lennének, azt megnyugtathatom: azóta ezek a folyamatok nem álltak le, sőt, egyre gyorsulnak. Aki odafigyelt, már 1932-ben előre láthatta, hogy milyen anti-utópia felé sodródik az emberiség, és már 1962-ben mesélhetett arról, hogy hogyan épül és fejlődik az a távirányított rendőrállam, amiről a tömeg nem tud - de nem is érdekli.

És a mai napon ott tartunk, hogy ha valaki arról beszél, hogy az oktatás színvonala nem azért rossz, mert lehetetlen lenne megjavítani, hanem mert lerontották, akkor a tömeg külön biztatás nélkül is szajkózza, hogy az illető sültbolond, aki ...ki merjem mondani? összeesküvés-elméletekben hisz! A gyereket a tévé neveli fel, és azon keresztül Győzike meg Virsliszáj, akik minden normális társadalomban a szutyok legaljának számítanának. (Győzike nem a származása, hanem a szellemi színvonala miatt.)

Normális társadalom ez?

Huxley arról beszél (ha eddig nem említettem volna: 1962-ben), hogy az oligarchák, akik (történelmi értelemben) mindigis léteztek, és létezni fognak, tudatosan és tetten érhetően azon dolgoznak, hogy létrehozzák azt a fajta elnyomást, amit a tömegek élveznek. Ahol a pláza meg a valóságshow betölti az emberek szellemi horizontját - apró képzavarral - faltól falig, és közben eszükbe sem jut, hogy míg az általános iskolában elszörnyedtek mikor meghallották, hogy szegény parasztoknak tizedet kellett fizetni, manapság az ember teljes (szuperbruttó?) keresetének hat-hét tizede vándorol az állam zsebébe járulékok, SZJA, ÁFA, és egyéb adók formájában. És közben bármelyik pillanatban börtönbe lehet dobni azt, akinek nem tetszik a képe - na ez hála Istennek még nem annyira jellemző szerény hazánkra, de a nyugati szomszédok életét már igencsak megkeseríti. Lásd az említett Strauss-Kahn esetét, akit egy prostituált egyetlen hazug szavára rács mögé penderítettek, és aztán csak kínkeservesen tudott kiszabadulni onnan, elvesztett állással és tönkretett ambíciókkal. Ki fogja ezért kárpótolni? Talán a jézuska.

És vannak szellemileg alultáplált, de annál nagyobb mellényű megmondóemberek magas lóháton, akik szerint ez jó. Sőt, ebből még több kell! Ártatlanok meghurcolása, a szabadság eltiprása, a rendőrállam térnyerése szerintük olyan cél amiért harcolni érdemes, amiért petíciót kell írni a kománynak. Mintha szüksége lenne bátorításra egy olyan kormánynak, amivel így is az a fő probléma, hogy mániája a hatalmat a saját kezébe összpontosítani.

Nevezzenek paranoiásnak, de úgy érzem addig jó nekem, amíg az állam nem kopogtat az ajtómon. Elvagyok én a magam csendes kis világában - egészen addig amíg valami fasiszta gondolkodású egyén úgy nem érzi, hogy rám kell uszítania a gestapót. Elég egy patriot act, és máris megyek a börtönbe konkrét vád, bizonyíték, tárgyalás, állampolgári vagy emberi jogok, ügyvéd és kilátások nélkül.

Orwell és Huxley pedig forog a sírjában. Figyelmeztettek minket, de hiába. Hagytuk szép lassan becsapni magunkat, hagytuk hogy a fagyi meg a mozi elterelje a figyelmünket arról, hogy a háttérben a nemzetközi bankár elit átvette a világ irányítását, és szépen egyengetik az útjukat az új világrend létrehozása felé, amiben nincs vallás, nincs kultúra, sőt, nincs egyén sem, csak boldog tömeg, ami örömmel dolgozik, hiszen mit is akarhatna azon felül, hogy vég nélkül - és kéretlenül - ömlik a nyakába a szex, a pia és a rock'n'roll. Illetve az a szenny, ami ezeket felváltotta.

* Aki esetleg nem tud angolul: a linkelt hír arról szól, hogy a tervek szerint a brit kormány 400M angol fontot szán egy új programra, aminek kereteiben 20,000 "problémás" család otthonába szerelnének fel megfigyelő kamerákat.

Mértéktartó előrejelzések szerint hamarosan az emberek fele cukorbeteg lesz. Szerinted ez normális?
Egyes - talán túlzó, talán reális - felmérések szerint a 40-50 évesek háromnegyede szenved valamilyen (pre-)diabétesszel összefüggő problémától.
http://www.lef.org/magazine/mag2011/jan2011_Glucose-The-Silent-Killer_01.htm

Találtam egy érdekesnek tűnő cikket a díványon, ami elméletileg a luxusprostikról szólt volna. Persze már a link fülszövege megadta az alaphangulatot ezzel: "Mire gondol ilyenkor a nő, még ha csak megvetett, lenézett prostituált is?" Hát kérem, aki ilyen ostoba, az ne írjon cikket/könyvet. A luxusprostikat legfeljebb a csúnyább nőtársaik vetik meg, a férfiak nemigen. Aki képes egy átlagos család 1-2 havi megélhetését jelentő összeget odaadni egy nőnek egy esti együttlétért, azért, mert az csodálatosan szép és szívmelengetően odaadó, az nem fogja egyúttal lenézni. Ez valami aberrált fantáziája egyes nőknek, hogy a férfiak szükségképpen lenézik a nőt akivel szexelnek. Hetedhétországra szóló baromság.

Aztán elkezdtem volna olvasni a cikket, de kiderült hogy - jobb szó nincs rá - moslék. Folyamatosan keveri a fikciót a valósággal, a véleményét a tényekkel, a feminista dogmát a realitással. Tele van bizonyítható tévedésekkel és önellentmondásokkal. Semmi kihámozható lényeg nincs az egészben, mindössze annyi a célja, hogy néhány kaotikus agyú nő jót szórakozzon olvasás közben. Az, hogy utána egy rakás téveszme és hazugság marad(hat) a fejükben, az nem gond. Terjesszék csak az olyan retardált feminista propagandát, mint hogy "Ha egy férj a rosszul működő házasságából képtelen kilépni, de elég lóvéja van, akkor úgy kompenzálja az asszony arcán elhelyezni kívánt pofonok vágyát, hogy felszed és összever egy prostit." Aki ilyet képes leírni az normális ember nem lehet, és az is teljesen biztos, hogy hozzávetőleges segédfogalma sincs sem a prostitúcióról, sem a férfiak szexualitásáról.

Így hát ebből a cikkből nem lesz komoly elemzés, inkább csak egy nehezen megfogalmazható vágy, hogy bárcsak normális újságírók is foglalkoznának a témával.

...hanem a feminista fajta. Csakhogy az legtöbbször rém.

Döntöttem, egyedül fogadok örökbe - mondja a cikk a Dívány portálján. Hogy miről is van szó, és miért mondom erre, hogy feminista rémálom?

"Margit egyedülálló anya lesz. Nincs ebben semmi különös, manapság senki nem lepődik meg azon, ha az apuka csak hétvégén vagy éppen akkor sem látja a gyermekét."
A magyar társadalom még nem tart ott, hogy ez teljesen normális és hétköznapi dolog legyen. Az angloszférában már lehet hogy így van, nálunk szerencsére még nem. Legfeljebb a feministáknak tűnhet úgy, hogy az apátlanság "normális", mindenki más tudja, hogy nem az.

"a most 42 éves asszony egyedül döntött úgy, hogy örökbefogad egy kislányt. Hogy mi vezette erre az útra? Az, hogy az igazit hiába kereste évekig, nem találta meg"
Aki az "igazit" 40 éves koráig hiába keresi, azzal a nővel baj van. Vagy ő maga elviselhetetlen, vagy teljesen beteg elvárásai vannak a férfiakkal szemben. Olyan nő nem létezik a földön, aki fizikailag képtelen lenne egy elfogadható párt találni magának. Csak olyanok vannak, akiknek semmi sem elég jó. Vagy akár azt is mondhatnám, ha a mi Margitunk 30 éven keresztül várta, hogy becsönget Brad Pitt vagy Kevin Costner és megkéri a kezét, akkor szörnyű önbecsapás áldozata, amiért senki mást nem hibáztathat - legkevésbé a férfiakat.

"Évekig ismerkedtem. Jó néhány sikertelen próbálkozáson vagyok túl. A leghosszabb együttélésem majdnem két évig tartott."
Árulkodó jel, nem is kicsi. Aki 2 évnél tovább senkivel nem bír meglenni...

"Újság- és internetes hirdetést is adtam fel, sőt, egy időben chateltem is. De aki írásban vagy éppen telefonon nagyon jó fejnek tűnt, arról is kiderült, hogy valami bibi van."
Az egyetlen bibi ami az olvasó szemét kiüti, az a túlságosan magasra helyezett léc, az irreális elvárások.

"Egy férfi volt, aki nagyon tetszett, igazi úriember volt, de valószínűleg nem volt kölcsönös a vonzalom, mert eltűnt."
Köh-köh.

"megfordult a fejében, hogy csak azért fekszik le az egyik partnerével, hogy teherbe essen tőle, de végül soha nem vitte rá a lélek. Márcsak azért sem, mert félt, hogy az alkalmi társa esetleg apai jogokat követel majd."
Na ez aztán egy érdekes gondolat. Hogy az a szemét apa esetleg részt akar venni a gyerek életében??? Mik nem vannak?! Persze a gyerektartást azért fizethette volna, gondolom. Ha az a kérdés, hogy fizetnie kell-e, akkor az az ő gyereke, de ha az a kérdés, hogy nevelheti-e, akkor köze sincs hozzá. Egy modern feminista nőnek ez a férfi: spermabank, aztán bankautomata. Azon felül lehet lekopni.

"Velem azonban egy ügyintéző kivételével nagyon rendesek voltak. Az az egy nő (...)"
Azt hittem a nők mind rendesek. Legalábbis a feminista dogma szerint.

"(...) azt feszegette, jól meggondoltam-e, tudom-e, milyen anyagi áldozatokkal jár egy gyerek"
Hát ez nekem nem szemétségnek tűnik, inkább realizmusnak.

"Nála csak titkos örökbefogadás jön szóba és csak lány. Hogy miért éppen lány? Talán, mert a lányokkal egyszerűbb."
Vagy mert ilyen korban élünk, ahol a férfiség kiment a divatból. Hát persze hogy lány kell neki, ahogy a teljes nyugati civilizációban minden utódra vágyó pár kétharmadának. Milyen jó példája ez is a "patriarchális elnyomásnak"... Pf.
És hogy a lányokkal "egyszerűbb"? Ilyet csak az képzelhet aki még nem nevelt egyet sem.

"De Margit hisz a sorsban, úgy érzi, hogy a neki ,,rendelt" kicsi hamarosan megérkezik."
Ha nem a feminista parasztvakítást követte volna, miszerint első a karrier, és minden férfi szemét disznó, akkor 42 éves korára már 3 iskolás korú gyereke lehetne, és egy férjjel együtt egy boldog család közepén várhatná a nyugdíjas éveket. Ehelyett magányosan ücsörögve az üres lakásban vakarhatja a macska hátát amíg a bürokrácia tologatja a papírjait, és ha sikerrel jár is, az a gyerek sajnos sosem lesz igazán az "övé".

De legalább intő példa a többi nőnek: előbb-utóbb megszólít az anyaság ösztöne, és ha kifutsz az időből, az isten sem tud segíteni rajtad (a feminista igék meg még kevésbé). Ha van csepp eszed, első a család, és csak aztán a karrier. A férfiak meg olyanok amilyenek - pont mint a nők. Tanulj meg kompromisszumokat kötni és együtt élni velük.

Az ember, az emésztése és az egészsége is összetett rendszerek. Egyik sem olyan, mint egy gép, ami vagy be van kapcsolva, vagy pedig ki. Az egészség egy skálán mozog, ahol a legtöbbünk valahol középtájon lavírozik. Megvagyunk, de lehetnénk jobban is. Ehhez mérten a táplálkozásról sem érdemes végletekben gondolkodni. Nem létezik olyan, hogy egyedül üdvözítő étrend, nem létezik olyan étek amit fővesztés terhe mellett kötelező vagy tilos lenne fogyasztani. Nyilván a patkányméreg és társai külön kategória, most a hétköznapi táplálkozásról szeretnék beszélni.

A lényege ennek a bevezetőnek annyi, hogy a táplálkozás egy hosszú távú folyamat, amiben dolgokat elrontani vagy megjavítani is csak hosszú távon lehet. Ha rosszul táplálkozunk, az csak évek múlva derül ki; ha aztán átváltunk egészséges életmódra, az is csak évek múltán fogja elérni a "teljes hatásfokát". Ez az egyik oka annak, hogy rövidtávú kúrában gondolkodni bolondság. A legtöbb ember, aki diétába kezd, nem gondolja végig ezeket a dolgokat, és össze-vissza variálja az étrendjét mindenféle divatoknak, félreértéseknek vagy éppen a leküzdhetetlen mohóságának megfelelően. Folyton váltogatja az éhezőkúrát a hízókúrával (anélkül hogy tudna erről vagy értené). Szentírásnak kezel bizonyos dolgokat, és aztán bűntudata van ha eltér a muszájtól vagy a tilostól. Besokall, megunja a szigort, legyőzi a vágy az orosz krémtorta vagy a kacsasült iránt, abbahagyja az egészet egy életre. Vagy legalábbis jövő tavaszig. Rosszabb esetben belegebed, belebetegszik vagy megszállott lesz, aki a környezetében élőket zaklatja a megváltó receptekkel és frázisokkal.

A táplálkozás egy nagyon rugalmas dolog. A szerveztünk sokkal okosabb mint hinnénk. Ha nem így lenne, hetek alatt megölhetnénk magunkat egy kiegyensúlyozatlan étrenddel. Létezik afféle optimális étrend, ami a szervezetünknek nagyon jó - de ezt követni nem kötelező. Ha eltérünk az optimálistól, attól még nem leszünk se betegek, se kövérek (legalábbis nem azonnal). A tökéletes táplálkozás olyan mint a jézusi szeretet: törekedni kell rá, de megvalósítani gyakorlatilag lehetetlen.

Amire az embernek a mindennapi életében szüksége van, az az, hogy lefektessen egy szilárd és egészséges alapot, ami biztosítja számára, hogy nem hízik el és nem nem lesz beteg. Ennek az alapnak mindenekelőtt tarthatónak kell lennie, vagyis nem lehet túl szigorú. Ha az embernek az evés önkínzássá válik, akkor nincs értelme az egésznek. A jó alapon kívül még egy nagyon fontos dolog van, amit az embernek meg kell értenie: az alap azért alap, mert attól el lehet térni. Szorongás és bűntudat nélkül eltérhetünk az egészséges étrendtől, ha tudjuk hogy mit csinálunk, miért csináljuk, és persze azt is tudjuk, hogy a kilengéstől függetlenül azért követjük az egészséges étrendet. Ezzel kapcsolatban van egy fontos alapelv, amit sokan nem ismernek, pedig elengedhetetlen egy normális diéta tartós fenntartásához: elég, ha 80%-ban követed a szabályokat, 20%-ban eltérhetsz tőlük "büntetés", elhízás vagy egészségromlás nélkül. Ez az amit 80/20 szabály néven szoktak emlegetni a hozzáértők.

Tehát a rövidtávú kúrák kilőve, a szigorú diéták szintén, akkor mi marad, és az miért és hogyan működik?

Kezdjük talán egy összefoglalással. Ha szeretnél fogyni és egészségesen de változatosan táplálkozni, akkor a következők a jó hírek:
- Nem kell végleg lemondanod semmiről amit szeretsz.
- Nem kell olyat enned amit nem akarsz.
- Soha nem kell koplalnod, vagyis mindig jóllakhatsz.
- Nem kell olyan szabályokat követned, amik megnehezítik a hétköznapjaidat, vagy a környezeted előtt "lejáratnának", vagy magyarázatra szorulnának.

Mindez azért van így, mert a tökéletes táplálkozáshoz semmi másra nincs szükséged, mint bizonyos arányok eltolására, bizonyos hangsúlyok áthelyezésére. Ebből kicsit kevesebbet, abból kicsit többet. Akinek még ez is túl szigorú, annak minden mindegy. Az éljen ahogy akar és élvezze a kövérséget :)

Vannak persze rossz hírek is:
- Szükség lesz némi önfegyelemre. A 80/20 szabály megfelelő lazaságot engedélyez, de ezt viszont tartani kell. Aki ezen átbukik annak küszködés lesz az egész.
- Van néhány szokás, illetve apróság, amiről jó ha tudunk - ezekről később esik szó bővebben.
- Lehet, hogy lesznek plusz kiadásaid. Nem nagyok, de ha pénztelenebb vagy akkor azért érezhetőek. Ez abból ered, hogy sok hízlaló és egészségtelen étel olcsó. Persze az is igaz, hogy ha már gyógyszereket szedsz táplálkozási eredetű bajaidra, akkor ezeknek az árát megspórolhatod.

Visszakanyarodva a bevezetőben elmondottakhoz: senki sem menthetetlen, és csak nagyon keveseknek van szüksége azonnali változtatásokra. Aki nem cukorbeteg vagy nincs egyéb táplálkozással összefüggésbe hozható problémája, annak semmi oka kapkodni. Még akkor sem ha kövér. Felejtse el mindenki a háromhetes káposztaleves-kúrákat, a hathetes spárgaturmix-diétát meg a hasonló önkínzó divatokat. Helyette készüljön fel inkább egy hosszantartó változásra.

Mindez persze mégiscsak egy apró "zökkenővel" kezdődik, de ennek igen jó oka van, és mindössze 4 napig tart. A "normál" egészséges táplálkozás nagyon jó dolog, nem nehéz fenntartani születéstől halálig sem, és nincs is benne túl nagy szigor - de ha már elhíztunk vagy betegek vagyunk, akkor valahogy jelezni kell a testünknek, hogy mostantól más idők jönnek. Ez a jelzés a testünk átállítása cukor felhasználásáról a zsír felhasználására, vagy másképpen szólva a ketózis beindítása. Ez a megfelelő módszerrel 3-4 napig tart, utána jó esetben egy életen át nem lesz gondunk vele.

Hogy miért van erre szükség? Mert amíg a szervezetünket szénhidráttal tömjük, és amíg azt használja üzemanyagnak, addig lefelé haladunk a lejtőn. Az "egészség" és a "szénhidrátban gazdag táplálkozás" egymást kizáró fogalmak. Át kell állnunk arra, hogy a szervezetünk zsírt égessen, mert egyrészt ettől fogunk lefogyni, másrészt ez a zsírégetés egyben azzal is jár, hogy nem fog ingadozni a vércukrunk, nem lesz bajunk az inzulinnal, tehát nem leszünk soha cukorbetegek, sokkal kevesebb szív- ér érrendszeri betegségünk lesz, stb. A ketózis mint a "gyógyító folyamatok beindítója" tehát kikerülhetetlen. Viszont 4 nap alatt megvalósítható, tehát ez még az akaratgyenge emberek számára is viszonylag könnyen elérhető. Aki 4 napra nem tudja letenni a kenyeret, sütit és kólát azért, hogy lefogyjon és meggyógyuljon, azzal a legjobb akarattal sem tudok mit kezdeni. Ennyit be kell tudnunk fektetni a saját egészségünkbe.

Miről van hát szó egész konkrétan? 4 nap totál szénhidrátmentességről. Ez alatt egyáltalán nem ehetünk szénhidrátot, de bármi mást igen, ráadásul annyit amennyit csak akarunk. Négy napig mellőzzük a kenyeret, tésztát, és bármi mást amiben búza, vagy bármilyen gabona van; a rizst; a krumplit és a kukoricát; a hüvelyeseket, vagyis a babokat és borsókat; az édes gyümölcsöket; és minden olyan ételt és italt amiben cukor van. Ehetünk ehelyett bármennyi húst, halat, tojást, szénhidrátmentes(!) zöldségeket, vajat és sajtot, zsírt. Ez lehet hogy nem túl nagy választék, de 4 napra azért bárkinek tartható. Ha valaki nem rajong ezekért az ételekért, annak nem kell tömnie magát velük, de szénhidrátot semmi esetre sem ehet.

Ezután a 4 napos ketózis-beindító folyamat után rátérhetünk a "normál" egészséges táplálkozásra, ami életünk végéig nyugodtan tartható, mert nincs benne semmi radikális, semmi elviselhetetlen. Ha valaha is visszaesnénk a régi "cukros" táplálkozáshoz - amit nem ajánlok - akkor sincs más dolgunk, mint újra lenyomni a 4 napos ketózis-beindító kúrát és újra felvenni az egészséges táplálkozás ritmusát.

Kicsit bővebben akkor a normál egészséges táplálkozásról. Ez a paleo, az atkins és a józan ész keveréke. Mindhárom szerint vissza kell szorítani a szénhidrátot; tegyünk hát úgy. Ez hétköznapi magyar nyelven annyit tesz, hogy:

1. A finomított cukorról nagyjából le kell mondanunk. Sem italokban, sem ételekben nem érdemes fogyasztani, mert ez a legkárosabb táplálék a szervezetünkre nézve. Ha mégis olyat eszünk/iszunk amiben cukor van, akkor fokozottan figyeljünk arra, hogy előtte-utána minimum aznap, de lehetőleg még másnap se fogyasszunk más szénhidrátot. (Itt látszik azért az is, hogy nincs kegyetlen vasszigor, csak erős de józan megfontolás.)

2. Gabonát csak akkor együnk ha valami speciális jelentősége van számunkra - mondjuk legyen az szülinapi torta, vagy havi 1-2 alkalommal a kedvenc spagettink, vagy édesanyánk házi sütésű kenyere. És ha már gabonát eszünk, akkor figyeljünk oda hogy aznap - és lehetőleg másnap is - ne együnk más szénhidrátot (lásd az 1. pont). Az ideális az, ha a kenyeret teljesen ki tudjuk zárni az étrendből, de ha havi egy-két szelet becsúszik attól még egészségesek maradunk. Heti egy szeletnél akkor se együnk többet ha az ég leszakad. Ez csak 2-3 hétig lesz furcsa és szokatlan, utána egyszerűen fel sem tűnik hogy leszoktunk róla.

3. Rizs. Határeset. Sok benne a szénhidrát, de nem annyira káros mint a búza. Ritkán fogyasszuk, de azért nem kell tőle rettegni. Heti egynél többször nem ajánlott.

4. Burgonya, kukorica: ezekben is viszonylag sok a szénhidrát, de már feleannyi sincs bennük mint a gabonákban, tehát ha azokat sikerült kiszűrni, akkor ezeket fogyaszthatjuk kicsit bátrabban. No ez nem azt jelenti, hogy ezeket zabálni kell, csak annyit, hogy nem szükséges őket nagyon korlátozni. Heti 1-2 alkalommal beférnek, de cukorbetegség, vagy gyors fogyás utáni vágy esetén érdemes még ebből is lejjebb venni.

Ha véletlenül megfeledkeztem valami fontos szénhidrátforrásról azt nézzék el nekem, mindenesetre szerintem a lényeg ennyi. Ha egyetlen mondatba akarnám sűríteni a teljes tökéletes étrendet, akkor az annyi lenne, hogy cukrot és gabonát csak egészen kivételes alkalmakkor fogyassz, rizst és burgonyát pedig csak akkor ha semmi jobb ötleted nincs köretre. Minden mást ehetsz kedvedre, és sose fogsz elhízni.

Az egész rendszernek az az alapelve, hogy beindítjuk a ketózist és aztán nem hagyjuk a testünket "visszaesni" a régi cukorégető üzemmódba. Egy-egy szénhidrátlökésre még nem áll vissza, tehát a ritka szénhidrátfogyasztással semmi gond nincs egészen addig, amíg az étrendünk szilárd alapja a fehérje és a zsír. Ha egymás után 3-4 napon fogyasztunk szénhidrátot, akkor visszaáll a test cukorégetésre, és újra előszedhetjük a fiók mélyéről a vércukorcsökkentőt, a vérnyomáscsökkentőt és stb. Használjuk az eszünket, és tartsuk kordában a mohóságunkat. Ha véletlenül mégis visszaestünk, akkor sem kell kétségbe szakadni: újra belekezdünk a 4 napos ketózisra váltó diétába és aztán visszatérhetünk a rendes egészséges étrendhez. Ha csak megettünk egy szelet tortát vagy két vajas kenyeret, akkor erre még nincs szükség.

Aki ezt a rendszert követi, az fogyni fog és egészségesebb lesz. Igaz nem máról holnapra, de ahogy a bevezetőben említettem, ilyet ne is várjon senki. Ha heti 1 kilót fogyunk, az már jó eredmény. Ha egyszer a meghízás évekig tartott, akkor várjuk ki a fogyás néhány hónapját. Aki türelmetlen, és gyors javulást szeretne, de egyúttal hajlandó is megfizetni az árát szigorral, az folytassa a 4 napos ketózis-diétát hosszabb ideig.

Nem szeretem ismételgetni magam, de muszáj hangsúlyoznom, hogy ha az alapétrendet követjük, amellett nyugodtan és bűntudattól mentesen kilenghetünk (80/20 szabály). Ehetünk mi vattacukrot vagy puffasztott rizst is, vagy bármi mást amihez kedvünk van, csak lehetőleg ne túl sokat, és ha egyszer ilyet ettünk, akkor 1-2 napig figyeljünk oda jobban a többi szénhidrátra.

Pár szó a jóval fentebb szóba hozott szokásokról és apróságokról:
Az ember életében sok olyan alkalom van, amikor egy ideig nincs étvágya. Betegség, stressz, túláradó jókedv, gyász, vagy csak spontán étvágyhiány, satöbbi. Ilyenkor semmi esetre se kövessük el azt a ballépést, hogy valamit leerőltetünk a torkunkon! Bízzunk a testünkben, az tudni fogja mi kell neki, és ha nem jelez éhséget, akkor ne tömjük feleslegesen. Örüljünk inkább a furcsa lehetőségnek, hogy fogyhatunk, ráadásul ha 1-2 napig alig csipegetünk valamit azt a gyomrunk is megszokja és utána később is jóval kevesebbet fogunk enni.
Egészségesebb ha egyszerre csak keveset eszünk, de napjában többször. Ha van rá lehetőségünk szokjunk át ilyen táplálkozásra.
Amint a jóllakottságnak a legelső halvány kis jelét érezni véljük, azonnal hagyjuk abba az evést. Ne együnk meg semmit csak azért, mert a tányéron van, mert "férne még", vagy bármi ilyesmi. Figyeljünk jobban a gyomrunk jelzéseire, és ha tele van, akkor ne együnk többet.
Igyunk sok vizet. Lehetőleg ezt is naponta többször, ne egyszerre sokat. Ha ránktör valami nagy éhség (ilyen is előfordulhat bárkivel), akkor igyunk közben pár korty vizet is.
Előfordulhat olykor, különösen ha "váratlanul" sok szénhidrátot eszünk, hogy a vércukorszintünk ingadozása miatt kellemetlen érzeteink lesznek. Ez egyáltalán nem veszélyes, és ne kövessük el azt a hibát, hogy a cukorral megrángatott vércukorszintet még több cukorral akarjuk helyrehozni. Ehetünk pár falat szénhidrátot "gyorssegélyként", de ne vigyük túlzásba. Igyekezzünk inkább lecsillapítani az ingadozást azzal, hogy eszünk valami "semlegeset", vagy egy kicsit leülünk nyugizni, pihenni. (Ilyet nem fogunk a mindennapokban tapasztalni, elsősorban csak azok kedvéért írtam ide, akik cukorbetegségben vagy metabolikus szindrómában szenvednek.) Aki vércukorszint-csökkentő gyógyszereket szed, és emellett leesik a vércukra, az ne a cukoradagot növelje, hanem a gyógyszeradagot csökkentse!
A "rágcsálást" alakítsuk át. Ne együnk chipset vagy édességet se a tévé előtt, se unalmunkban. Ha úgy érezzük, hogy jól esne "valami kis semmiség" akkor vagy együnk pár falat rendes kaját, vagy rágcsáljunk répát, gyümölcsöt, abszolút végszükség esetén próbálkozhatunk mogyoró- vagy diófélékkel. Ne feledkezzünk meg a vízivásról sem.
Hallhatunk esetleg olyat másoktól, hogy a diéta során az izmok is csökkenni fognak, nem csak a zsír. Igen ilyen létezik, de! Jó ha tudjuk, ez minden diétánál így van, egyáltalán nem csak a szénhidrátszegény diétánál. Sőt, azt lehet mondani, hogy a diétafajták közül még a szénhidrátszegény az, ami a legjobban kíméli az izomzatot.
Ja, és végül: ne használjuk a 80/20 szabályt arra, hogy legyen egy könnyű kibúvónk a folyamatos cukorevésre. A 80/20 szabály azért van, hogy az ember ne roppanjon bele a szigorba, amellett hogy a tökéletességre törekszik. Mérjük fel, hogy mit is jelent az a 20%, ne legyen napi 5 étkezésből 3 "kivétel" :)

Most az is nagyon figyeljen, aki nem szereti a borokat :)

A tokaji aszút 6-ig terjedő skálán "puttonyozzák". Ami erre a skálára nem fér rá a cukortartalma miatt, azt "aszú eszencia" névvel illetik. Mint bor, ezek a legfinomabbak a világon.

Létezik  a tokaji aszúnak egy mustja - jobb kifejezés híján nevezem így -, amit a borászok szimplán csak "eszenciának" neveznek. A "sima" mustra kevéssé hasonlít. Sűrű, mint a motorolaj, és a színe is olyan. Az íze nem :D

Szakértők leírásában: "Az egymásra ömlesztett aszúszemekből saját súlyuknál fogva méz sűrűségű folyadék préselődik ki."

Ha valaha is azon a vidéken járnánk, és módunkban áll találkozni egy bortermelővel, kérdezzük meg hogy ihatnánk-e ebből az eszenciából egy kortyot. Higgye el nyugodtan mindenki, megéri a fáradságot. Egészen elképesztő. Soha életünkben nem fogunk semmi ehhez hasonlót kóstolni. Hangsúlyozom: nem összetévesztendő az aszú eszenciával! Bolti forgalomban nem kapható, szerintem speciális borász körökben sem. Ezt vagy ott isszuk egy helyi gazdánál, vagy sehol.