Deansdale

A másik fontos kérdés, amivel kapcsolatban nagy a köd, az az, hogy kinek is szól ez az egész. A leggyakoribb és egyben legtévesebb válasz az, hogy ezzel csak annak kell foglalkozni, aki egyedülálló, élete virágában van (vagy még előtte), és szeretne minden héten más nővel ágyba bújni.

Na ezek azok akiknek a legkisebb szüksége van arra, hogy a nőzésről tanuljanak, ugyanis a tizen- vagy huszonéves kezdő dzsigolóknak teljesen mindegy, hogy hetente, kéthetente vagy épp kéthavonta tudnak felszedni valami új macát.

A valódi válasz az, hogy két esetben lehet szüksége egy férfinak arra, hogy tanulmányozza ezt a szakirodalmat:
1. Ha az istennek se akar összejönni egy kapcsolat, pedig nagyon kéne.
2. Ha összejött egy kapcsolat, amit az ember szeretne meg is tartani - legyen az akár elhúzódó randizgatás, élettársi kapcsolat, vagy házasság.
Az első pont egyértelmű: a fuldoklónak kell a segítség. De a második?! Minek tanuljon nőzést az, akinek már van nője (és nem akar mellé másikat)? Az meg aztán főleg minek tanuljon, aki már házas ember, esetleg lurkókkal a fotel körül?

Mert neki van a legtöbb veszteni valója. A házasságok fele válással végződik, és ezek háromnegyedét nők kezdeményezik. Egyértelmű, hogy a pasiknak tenni kell valamit ez ellen, hiszen nagyon sokan veszítik el a családjukat, gyerekeiket különösebb ok nélkül. (Az csak feminista propaganda, hogy a válások alkolhol vagy asszonyverés miatt vannak - a valódi ok leggyakrabban egyszerűen annyi, hogy a nő megunja a pasit. Egészen pontosan az a helyzet, hogy ha egy szép napos vasárnapon 8 pár összeházasodik, közülük 4 el fog válni; 3 azért, mert a nő elégedetlen.)

Szóval ha egy egyetemista suhanc nem talál megfelelő randit, hát istenem, nem dől össze a világ - de ha valaki elveszti a gyerekeit, a feleségét és a házát, mert nem tudta a nőben ébren tartani a tüzet, az gebasz.

...

Hab a tortán, hogy ha az ember megtanul bánni a nőkkel, akkor pár nagy szikla legördülhet a saját mellkasáról is, nameg az élet bizonyos helyzeteiből jobban jöhet ki. Például a pincérlány szélesebben mosolyog és többet segít, a munkatársnő sárkányból elfogadható nyűggé szelidül, stb. És mindehhez nem kell velük kimondottan flörtölni, csak tudni kell, hogy milyen viselkedésre hogyan reagálnak. Nem egy rakétasebészet, ahogy a vicces angolok mondják.

A továbbiakban azt hiszem már valami "tartalmasat" is írhatok, tekintve, hogy a bevezetést milyen alaposan letudtam. De ha valami mégis kimaradt, akkor majd utólag pótlom :)

Mielőtt egyetlen szó is esne arról, hogy miről szól ez az egész, a legfontosabb dolgomnak érzem azt elmagyarázni, hogy mit ért félre az emberek 90%-a, mikor ez a téma kerül szóba.

A nőzés (tudománya) alapvetően két teljesen különálló részből áll: az elmélet és a gyakorlat. Az elmélet nagyon szép és jó, de valahogy át kell ültetni a gyakorlatba, különben sz*rt sem ér. Tehát vannak olyan emberek, akik arról beszélnek, hogy mit is kell konkrétan tenni ahhoz, hogy egy férfi vonzó legyen a nők szemében. Ez a dolognak a színes, hangos, csicsás része, ami legtöbbször elfoglalja a színpad előterét - de ne felejtsük el, hogy ott van mögötte az elmélet (sokszor láthatatlanul).

Namármost amikor az ember először találkozik bármiféle nőzési tanáccsal, 95% az esély rá, hogy valami gyakorlati "módszer" leírásába botlik, például: "Ahelyett, hogy megkérdeznéd, hogy hova valósi, mondd azt, hogy: „Nekem úgy tűnik, hogy pécsi vagy”.". Sok ilyen "módszer" első ránézésre egyáltalán nem tűnik jó ötletnek, és ezért a legtöbb ember aki ezekkel találkozik, visszautasítja a nőzés tudományának teljes koncepcióját, anélkül, hogy bármit is tudna róla. A csillogó, de sokszor gagyinak látszó felszín ne riasszon el senkit attól, hogy azt félresöpörve a valóban hasznos tartalom után kutasson. Ne higgyük el, hogy az egész téma megáll ott, hogy "kő kóla, g*ci?", mert ez csak hülyegyerekek baromkodása - a "tudományos rész", amiről a hülyegyerek nem beszél, ennél sokkal mélyebb.

Aki gyors sikereket akar, az persze arra kíváncsi, mi az a varázsmondat, amire a nők mind egy szálig rátapadnak. "Sajnos" senki nem fog ilyet találni. Senki nem lehet 5 perc gyorstalpalás után Casanova, akire buknak a topmodellek, akik előtte a létezéséről sem voltak hajlandóak tudomást venni. Az okos ember elsősorban az elveket igyekszik megérteni, hogy aztán a saját stílusában alkalmazza azokat, ugyanis egy okos ember tudja, hogy egy "jó csajozós duma" nem működik mindenkinél - se minden pasinál, aki löki a konzerv szöveget, se minden nőnél, aki hallgatja. Az előregyártott, netről leszedett leszólítós dumák, vagy társalgási fordulatok csak egy idióta máz egy pszichológiai és szociológiai szakkönyvön, amibe bele kell lapoznunk ahhoz, hogy hasznot tudjunk húzni belőle.

A nőzés tudománya egy láda arany, ami egy ocsmány paraván mögött rejtőzik. Tegyük meg magunknak azt a szivességet, hogy nem torpanunk meg a paraván láttán, és nem kezdünk el arra mutogatni, hogy ez az egész micsoda hülyeség.

A divatok jönnek-mennek, és azt hiszem elmondhatjuk, hogy most állunk a rost divatjának tetőpontján. Ha valahol a táplálkozás kerül szóba, biztosan megemlíti valami "szakértő", hogy a rostok milyen jók és fontosak.

Ehhez képest a napi ajánlott beviteli adagjuk 20-35 gramm. Elgondolkodtató; ha annyira jó lenne, talán többet is ehetnénk belőle. De a mondanivalóm lényege nem ez, hanem a következő: A legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy mik is azok a rostok és mit csinálnak az emésztésben. A wikiben nem nehéz utánanézni - már ha tud valaki angolul. A válasz:

A rostok emészthetetlenek. Egyetlen "pozitív hatásuk", hogy a bélrendszerben vizet szívnak magukba, és ezzel könnyítik a... székelést. Namármost nem nehéz rájönni, hogy ha valamit nem tud az ember megemészteni, akkor abból semmilyen tápanyag nem jut a szervezetbe. A rostokat tehát feleslegesen esszük meg, mert pontosan ugyanúgy jönnek ki hátul, ahogy bementek elöl. Illetve mégsem egészen pontosan, hiszen ott van az a kitétel, hogy vizet szívnak magukba. Csakhogy a beleinkben a "víz" az nem afféle kristálytiszta víz, hanem az a folyadék, amiben fel vannak oldva a tápanyagok. Adódik a csúnya következtetés: a rostok a bélben nemhogy tápanyagokat adnának az embernek, hanem egyenesen elveszik azokat előle. Egy kanálnyi élelmi rost több ásványi anyagot és nyomelemet visz ki az emésztésből, mint amennyivel bemegy. Emellett a rostok gyorsítják is a bélmozgást, ami szintén nem túl jó dolog, mivel egyes anyagok csak az emésztőrendszer elején tudnak felszívódni, és ha erre nincs elég idejük, akkor nem szívódnak fel és kész.

Erről persze a wiki nem beszél, mindössze annyit említenek, hogy a sok rost fogyasztása puffadást (gázokat) okozhat és székrekedést, ha nem iszunk mellé elég vizet. Helyette beszél néhány előnyről, amikről gondosabb ellenőrzésre kiderül, hogy mindössze azt mutatják, az ember kevesebb ételt fogyasztott, mivel annak egy részét emészthetetlen rostra cserélte. A kevesebb étel fogyasztása pedig számos előnnyel jár. Persze az kérdéses, hogy érdemes-e emészthetetlen dolgokat tenni a tányérra azért, hogy így fogyókúrázzunk - különösen, ha azok tápanyagokat vesznek el a szervezettől. Aki sok rostot eszik, annak - ellensúlyozásképp - tudom ajánlani, hogy szedjen étrendkiegészítőket.

Mindenesetre tanulságos ez az egész rost-biznisz. A nyílt elméjű embernek felnyithatja a szemét, hogy az élelmiszeripari propaganda nem az egészségünket szolgálja, hanem az eladások növelését. A "hivatalos álláspont" tulajdonképpen egy gabonaipari reklám, ami mellé elfelejtették odatenni a fizetett reklámcikkeket jelző (x)-et.

---

Félreértések elkerülése végett: a természetes élelmiszereinkben megtalálható természetes rostokkal semmi baj nincs. Nem kell a hüvelyeseket vagy a gyümölcsöket az étrendben azért korlátoznunk, hogy nehogy valami bajunk legyen a rostoktól.
A gond azzal van, hogy a boltok polcain egyre több olyan terméket találni, ami a (mesterséges) rost-gazdagságával hirdeti magát, például a teljes kiőrlésű kekszek, gabonapelyhek, stb. Ezeket a fűrészporokat és madáreledeleket teljesen fölösleges fogyasztani, sőt, ahogy a cikkből kiderül, a túlzásba vitelük egyenesen káros is lehet.
Megintcsak az a tanulság, ami szinte mindig: együnk természetesen és "normálisan", a józan eszünkre hallgatva, és lehetőleg olyan ételt amit már a nagyapánk is fogyasztott. A divatporokat és -pempőket hagyjuk meg azoknak, akik szeretnek ezzel flancolni a szomszéd előtt. Legalább annyit ártanak, mint amennyit használnak.

Aki esetleg nem tudná: a nőkkel való ismerkedésnek - jó egy évtizede - létezik afféle tudományos megközelítése. No nem arról van szó, hogy fehér köpenyes muksók számolgatnak valamit egy laborban, hanem arról, hogy néhányan rájöttek, az evolúciós pszichológiának (mint szigorúan vett tudományágnak) van hasznos mondanivalója azok számára, akik több sikert akarnak elérni romantika terén.

Persze mivel ez a téma elsősorban a 16-26 közötti férfiakat érdekli, ők csaptak le rá leginkább, és ez "kissé" rányomta a bélyegét a nőzés-tudomány szakirodalmára. Túlzás is lenne ezt valódi szakirodalomnak nevezni, hiszen 90%-ban blogokról és néhány "nagymenő" által személyesen összedobott anyagokról van szó, ami kifejezetten a célközönség (16-26, férfiak) számára készül, annak megfelelő tartalommal és nyelvezettel.

Itt és most, ez a cikk nem a nőzésről szól, hanem arról, hogy aki nem tud angolul, az mit talál ilyen témában, ha szétnéz a magyar weben. Sajnos nagyon keveset. A nemzetközi tábor - hogyismondjam - gyermeki lelkesedése a magyar határon átérve igazi infantilizmussá erősödik, és a magyar anyagok négyötöde kimerül abban, hogy arról beszél, menj be egy kocsmába, menj oda egy csajhoz és mondd neki azt hogy "kő kóla, g*ci?". Na nem szó szerint, de ezen a színvonalon. Ezzel két alapvető probléma van: az egyik, hogy az érdeklődők többségét azonnal elijeszti, sőt, "immunizálja" a nőzési tanácsokkal szemben, másrészt pedig a férfiaknak csak egy igen szűk rétegénél működhet egyáltalán. Aki nem tud angolul, az meg van lőve, mert magyar nyelven még jó esetben is legfeljebb az angol eredetik gagyi fordításait találhatja meg, nem ritkán pénzért. (Ez persze jellemzi a nőzés-tudomány szinte teljes spektrumát, hogy aki "szakértő", az szeretne vele pénzt keresni.)

Első szándékom az volt, hogy linkeket adok a magyar oldalakra, de elment tőle a kedvem. Az az érzésem, ha igényes anyagot akarok az érdeklődők elé tárni, kénytelen leszek magam megírni. Érdekes téma ez, ami igen nagy érdeklődésre tarthatna számot, és igen hasznos tudnivalókat tartalmaz férfiaknak, de sajnálatos módon hazánkban még nincs meg az a netes bázisa, ami túllépett volna a "vicces csajozós dumák" színvonalon, de mégsem kérnek érte tíz- vagy százezreket egy-egy 3 napos tréningért. (Sajnos inkább pont az ellenkezője jellemző: még a gyökér kocsmai csajozós dumákért is vagyonokat kérnek.)

Aki tud angolul, csak nem tudja merre keressen, annak némi segítség:

Akiket konkrétan az ismerkedés érdekel:

Roosh, Roissy, Assanova

Azoknak, akik szeretnék hosszú távú kapcsolataikat, netán házasságukat meg- vagy feljavítani:

Hawaiian Libertarian, Married Man Sex Life

És hát persze a saját angol nyelvű blogom, amit mindenkinek ajánlok :D

Deansdale

Ezt sem én találtam ki, hanem angol tudósok :)

Egyébként a hír igaz, még akkor is, ha az illető nő nem veszi észre magán. Hogyan is vehetné észre miként változnak az elvárásai évek hosszú sora alatt? De nem kis részben a romantikus regényeknek köszönhető (amit értő körökben női pornónak is szoktak nevezni, mivel ugyanazt az igényt elégíti ki a nőkben, mint a férfiakban a pornó), hogy a mai nők nagy részét egy stabil kapcsolat nem elégíti ki. A flört, a kaland, az oké, abban van az izgalom. Együtt élni valakivel 30 évig, na az viszont dögunalom. Legalábbis azok szerint, akiknek az elvárásai mesterségesen vannak tuningolva. Nem véletlen, hogy a válások háromnegyedét nők kezdeményezik.

"Köztudomású", hogy a férfiak irtóznak az elköteleződéstől. Ehhez csak azt felejti el hozzátenni a köztudomás, hogy bár a nők könnyebben hajlanak a kapcsolat mélyítésére, ugyanakkor azok is ők, akik előbb szeretnének kiszállni. Magyarul a nők könnyen házasodnak, de könnyen is válnak, míg a férfiak fordítva. Nincs oka tehát a pasiknak szégyenkezni a nőkkel szemben ezen a téren. Sőt. Mintha azt mutatná ez a felállás, hogy a férfiak pontosabban fel tudják mérni, hogy mit jelent a hagyomány szerint az a bizonyos "igen", és utána tartják is a szavukat, míg a nők beugranak bármibe, aztán könnyen megfeledkeznek az ígéreteikről. A modern nők jó részét nem a házas élet érdekli, csak az esküvő, mint ceremónia, amihez a pasi csak egy kellék.

És hogy hogy jön ez a romantikus regényekhez? A könyvek férfi főhőse mindig a szuper-alfa. A nagyon gazdag, nagyon jóképű, izgalmas és tehetséges pasi, aki persze rejtélyes is, meg még sorolhatnám. És az a nő, aki éveken keresztül ilyenekről olvas - és ilyenekről álmodozik - az nehezen tud utána tartalmas életet élni Kis József gépészmérnök mellett, aki egy irodában ül reggeltől estig, és se nem olajmágnás, se az alpokba nem jár síelni, de még csak a bőre sem barna és a haja is korpásodik olykor. Nem is csoda, ha a nő elválik, hiszen az igényei nincsenek kielégítve! De hogy ez a romantikus regények miatt lenne? Ugyan...

Az persze egy ilyen váláskor fel sem merül, hogy a kedves hölgy sem egy hamvas bőrű, bimbózó szépség, hanem egy megereszkedett mellű tehén, akinek semmi esélye nincs rá, hogy álmai következő hercege őt válassza a szexpiacon. A legtöbb ilyen elvált nő egyedül keseredik meg, miután a gyereknevelés küszködéssé válik és a macskáján kívül a kutya sem kíváncsi rá. (Ez képzavar volt vagy poén?)

Hogy ne csak általánosságokban beszéljek: a férfiak ösztöne poligám, vagyis annyi nőt akarnak, amennyit a szarka farka bír; a nők ösztöne hipergám, vagyis egyszerre csak egy pasi kell nekik, de az legyen az elérhető legjobb. Oscar Wild szavait adoptálva: a nők ízlése rém egyszerű, mindig beérik a legjobbal. Namármost nyilván a társadalom szabályozza ezeket az ösztönöket, ezért nem dug meg minden férfi minden nőt, illetve ezért nem veti magát minden nő a miniszterelnök, a futballsztár vagy a rocklegenda lábai elé. De az ösztön azért ott bújkál a mélyben, és ez okozza a válások egy nagy szeletét. Ezt a hipergám ösztönt elégíti ki a nőkben (irodalmi értelemben) a romantikus regény, ahol a főhős pasi a csúcsok csúcsa. Csakhogy nem csak kielégíti, hanem meg is erősíti. Egyszóval nem véletlen az angol kutatók felfedezése, miszerint "a romantikus regények torzítják a nők szerelemről és szexualitásról alkotott elképzeléseit".

És ez figyelmeztetés kell hogy legyen a párkapcsolatban élő férfiaknak: igyekezz a státuszodat, vagy legalább a látszatát megőrizni, mert ha a nő úgy érzi, lehetősége van téged egy "jobb modellre" lecserélni, valószínűleg le is fog. (Egy férfi nem lecserélni akar, hanem bővíteni.) De hogy a nőt megtartsd, nem kell feltétlenül pénz és hatalom. (Vagy ha a te nődnél igen, akkor részvétem.) A legtöbb esetben elég, ha tudsz bánni a nőkkel, és ez a képesség - mint majd' minden más - tanulható. Persze mint az étrendeknél, itt is vannak szkeptikusok, dehát na. Vannak akik szerint a föld lapos - de ez nem akadályozza meg az okosabb embereket abban, hogy felismerjék az igazságot, és fel is használják azt életük jobbítására.

A HVG cikke szerint a körülmetélés csökkenti az AIDS kockázatát. Most nem tudományos értelemben akarom vitatni az írást, bár jelent már meg nem egy felmérés, ami az ellenkezőjét bizonyította. Most inkább azt akarom kérdezni: nők esetében felmerülhetne-e egyáltalán a gondolata annak, hogy egy betegség kockázatát testi csonkítással csökkentsék?

Abszurd.

Mintha azt mondanák, a szürkehályog kockázata csökken, ha kinyomják valakinek a szemét, vagy hogy a középfülgyulladás hathatós megelőzése a dobhártya kiszúrása.

Miért tűnik természetesnek, hogy a férfiakról le lehet nyiszálni azt a darabot? Mert a zsidóknál ez vallási értelemben elfogadott? Akkor ezen az alapon engedélyezhetnénk az emberáldozatokat is, hiszen a majáknál, és még ki tudja hány vallásban aktívan gyakorolták.

A férfiak csonkítása szörnyű, a kisfiúké még inkább. Rengetegen szenvednek maradandó testi vagy lelki károsodást - de akinek nincsenek "feltűnő" tünetei, az is kevésbé élvezi a szexet. Ez valaki szerint normális? Nem véletlen, hogy az USA-ban komoly mozgalmak harcolnak azért, hogy a körülmetélést betiltsák, és erőfeszítéseik már konkrét törvényjavaslatok formájában is megjelentek.

Nade a kérdés még egyszer: elképzelhető, hogy nőknél valaki csonkítást javasoljon bármire? Egyértelműen nem. Akkor a férfiaknál miért beszélünk erről így? Miféle értelemben lehetne ezt a társadalmat "patriarchálisnak" nevezni, ha ilyen szembeszökő példákat láthatunk arra, hogy a nők mennyivel értékesebbnek vannak ítélve, mint a férfiak? Ha az egyenlítői afrikában egy kislányhoz késsel közelítenek, akkor azonnal felharsan a tiltakozó kórus (egyébként nagyon helyesen), de ha a szomszéd megcsonkíttatja a gyerekét, az rendben van, hiszen fiú.

Nem én találtam ki, az index írja, ők meg egyenesen a feministáktól vették át, akik büszkén ragasztották magukra a "ribanc" feliratot. Az idióták...

A sztori lényege - amit már a kezdetektől nyomon követek a nemzetközi férfiszférában -, hogy egy torontói rendőr azt találta mondani: egy nő csökkentheti a saját áldozattá válásának esélyeit (nemi erőszakról beszélünk), ha nem öltözik úgy mint egy prosti.

Aki nem érti, hogy mi ebben a felháborító, az ne csodálkozzon. A hülye is tudja, hogy az ember tehet azért, hogy ne váljon áldozattá. Például ha nem akarom hogy ellopják az autórádiómat, akkor nem hagyom letekerve az ablakot és kipattintom a rádió előlapját. Ha nem akarok lopás áldozata lenni, akkor odafigyelek hogy a pénztárcám ne a nyitott kosár tetején legyen. Ha nem akarom, hogy nyaralásom alatt betörjenek a házamba, akkor megkérek egy barátot hogy szedje ki a postaládából a szemetet. És ha nem akarom hogy megerőszakoljanak, akkor nem megyek késő sötét éjjel, egyedül és félrészegen egy sötét sikátorba miniszoknyában és tűsarkúban.

Namármost nyilvánvaló, hogy egyik esetben sincs "joga" senkinek ellenem bűncselekményt elkövetni. Ez nem vita tárgya. Csakhát akinek nem káposztalé lötyög a fejében (ellentétben a cikk főszereplőivel, a ribancokkal), az tudja, hogy egy bűnöző sz*rik arra, hogy mihez van joga vagy mihez nincs. Ezért bűnöző. És amíg létezik bűnözés, addig az okos ember számol vele, és tesz az ellen, hogy ő maga áldozattá váljék.

Micsoda bolondnak kell lenni ahhoz, hogy valaki felvonuljon az utcán azzal a szlogennel, hogy "szűnjön meg a bűnözés". A bűnözés nem fog megszűnni, mert vannak szegények, vannak hülyék, vannak betegek. Ezek bűnöket fognak elkövetni akkor is, ha minden törvény megszegése halálbüntetéssel jár. A bűnt nem lehet a világból kipurgálni törvényi eszközökkel - legfeljebb büntetni, ami egy teljesen más kategória. És egy nemi erőszak áldozata - valljuk be - nagyon keveset ér azzal, ha a tettest megbüntetik, hiszen attól az áldozat traumája még megmarad. Épp ezért sokkal okosabb dolog az áldozattá válást elkerülni, mint a tettesek büntetését szigorítani. És persze önkéntelenül is felmerül a kérdés, hogy mit gondolnak ezek a felvonulók: a nemi erőszakra hajlamosak majd meglátják őket az utcán vagy a tévében, és ettől "jó útra térnek"? Pfff.

Dehát a feministák nem okosak. Ők azt követelik, hogy lehessenek felelőtlenek, és valaki más változtassa meg a világot olyanra, hogy a feministák felelőtlenségének ne legyenek következményei. Azt követelik, hogy sarkig tárva hagyhassák a lakásuk ajtaját mikor nyaralni mennek, és valaki garantálja nekik, hogy nem megy be betörő. Azt követelik, hogy a kávézóban hagyhassák a pénztárcájukat, és valaki garantálja nekik, hogy azt senki nem fogja elvinni. Azt követelik, hogy fetrenghessenek részegen a sötét sikátorban, és valaki garantálja nekik, hogy nem fog arra járni egy erőszakoló.

Micsoda siralmas ostobaság.

Persze egyértelmű, hogy elérhetetlen célokért jó tüntetni, hiszen azokért örökké lehet.

Gyakran felmerül a nemi erőszakkal kapcsolatban "az áldozat hibáztatása". Ezt persze a feministák ugyanúgy félremagyarázzák, ahogy minden mást is. Szerintük ez valami nőellenes gyűlölet, ami abban nyilvánul meg, hogy hordák kántálják, hogy az áldozat "maga kérte, maga akarta". Ilyen nem létezik. Ami ennek a jelenségnek a hátterében áll, az az, hogy az emberek többsége még képes felismerni, ha valaki a saját hülyesége miatt válik áldozattá.

A bűnt a bűnöző követi el, és ezért a felelősség az övé, ez eddig magától értetődik. De ha valaki Olaszliszkán "utálom a cigányokat" felirató pólóban járkál, az önmaga növeli meg az esélyét annak, hogy megtámadják. Aki a keleti pályudvar melletti utcácskákban kilós fuxokkal sétálgat, az növeli annak az esélyét, hogy kirabolják. És aki piásan ténfereg valami elhagyatott helyen az éjszaka közepén provokatív öltözetben, az növeli az esélyét annak, hogy megerőszakolják. Nincs abban semmi hihetetlen vagy erkölcstelen, ha valaki felismeri ezt az összefüggést. Csak a polkorrekt feminista idióták igyekszenek úgy tenni, mintha a világ nem úgy működne, ahogy. Nem hallották még a régi tanmesét, miszerint könnyebb a lábadra papucsot húzni, mint az egész világot szőnyeggel borítani. Inkább hisztiznek, cikkeket írnak és felvonulnak, hogy a rajtuk kívül álló világot kényszerítsék arra, hogy behódoljon a követeléseiknek - akkor is, ha ez lehetetlen. Ténylegesen, a szó szoros értelmében fizikailag lehetetlen. Ez a legkevésbé sem zavarja őket, hiszen...

Hiszen ez a hiszti nem arra irányul, hogy történjen valami változás, amitől a nőknek jobb lesz. Ha a felvonulókat az érdekelné, hogy kevesebb legyen a nemi erőszak, ők maguk is a torontói rendőrfőnök ésszerű tanácsait szórnák szét röplapokon. Ehelyett ők két teljesen más dolgot akarnak: az egyik, hogy szabadon (következmények nélkül) csinálhassanak hülyeséget, a másik pedig hogy a kívülállók pofájába mászhassanak, hogy egy napra felvonulhassanak mint a melegek: kivagyin, exhibicionistán. Meg akarják mutatni magukat a világnak, ezzel megpróbálva elhitetni magukkal és a bámészkodókkal, hogy ők - személy szerint ők - vannak olyan jó nők, akiket férfiak légiói szeretnének megerőszakolni. Ez persze enyhén szólva is kétséges. Az igazán jó csajok bolondok lennének egy ilyen lotyófesztiválon lejáratni magukat. Ők többre tartják magukat ennél. Az ilyen parádékra csak azok mennek ki, akik csak álmodoznak arról, hogy első látásra megvadul bármilyen "kan" aki rájuk néz. Kicsit furcsa ez a mozgalom, mivel világszerte a hájasok és randák hátán cipelődik, akiknek vajmi kevés félnivalójuk van a nemi erőszaktól. És Indiában meg is buktak, mivel ott még tudják az emberek, hogy mi a normális, és mi nem. Csak a nyugat tűri el az ilyen fajta agyatlanságot, mert az itteni erkölcsöket hosszú-hosszú évtizedekig rombolta előbb a ruszkik-féle marxizmus, aztán az amcsi stílusú neoliberalizmus - ami lényegében ugyanaz.

És pont ez mutatja, hogy mit is jelent, és hol is tart manapság a feminizmus. Itt vannak az utcán, vonulnak, tüntetnek a józan ész ellen, valamiféle - csak általuk látott és értett - utópisztikus világért. Ki ne szeretne bűnözés nélküli világban élni? De ezért a célért ribancfesztivált rendezni? Röhej.

Tételezzük fel, hogy létezik egy valóban tökéletes életmód, és az ettől való eltérésért "büntetőpontok" járnak. Például egy cigi elszívása 100 büntetőpont, egy zacskó chips 125, satöbbi. Hál'istennek a szervezetünk képes feldolgozni, kiüríteni vagy semlegesíteni a káros anyagokat, ezért azt mondhatjuk, hogy szervezetünk képes napi 1000 büntetőpont "ledolgozására". Baj akkor van, ha rendszeresen túllépjük az 1000 pontos határt, mert akkor már hosszú távú hatások halmozódnak, és jön a betegség.

Nyilván ezekkel a pontértékekkel csak mint egy érdekes ötlettel foglalkozom, a valóságban lehetetlen lenne tényleges számadatokat rendelni egyes ételek ill. élvezeti cikkek egészségkárosító hatása mellé. Szóval ez az egész csak egy hasonlat, és kéretik is ennek megfelelően kezelni.

Az persze egyértelmű, hogy az "önpusztító" élvezetek, mint a cigi meg a pia, sok büntetőpontot jelentenek. Arról viszont, hogy a táplálkozásban mi egészséges és mi nem, még igencsak éles viták folynak tudományos berkekben. Mindenesetre részemről nagyjából úgy képzelem el a rendszert, hogy van egy rakás egészséges élelmiszer, ami nem jár büntetőpontokkal (hús, zöldség, a gyümölcsök sok fajtája), míg más élelmiszerek "enyhén" károsak (savótartalmú tejtermékek, hüvelyesek), tehát - hasraütök - 1 dl tej mondjuk 10 büntetőpont. És ezeken felül vannak az igazán károsak, a hírhedt cukor és gabona (dekánként 50-100 büntetőpont).

Ha vallási jellegű fanatizmussal közelítünk az étkezés felé, akkor azt tűzzük ki célnak, hogy egyetlen büntetőpontot se együnk soha. Normális ember számára ez persze "önsorsrontás", hiszen rengeteg élvezettől elzárja magát az ilyen fanatikus, ráadásul teljesen fölöslegesen, hiszen a szervezet képes feldolgozni napi 1000 pontot.

Azt hiszem innen már sejthető, hova akarok kilikadni :) Aki a nagy büntetéssel járó dolgokat félreteszi, az a kisebb pontértékűekből nyugodtan ehet-ihat. A lényeg, hogy ne lépjük túl a szervezetünk salakmentesítő képességének határait.

Ja, egy "opcionális" szabály ehhez a rendszerhez, hogy egymást követő napokon ugyanazon típusú büntetőpont értéke duplázódik. Ha minden nap piálsz, vagy minden nap eszel kenyeret, az sokkal-sokkal rosszabb, mint ha alkalmanként csinálod, és hagysz időt a szervezetednek pihentetni azokat a rendszereket, amivel az adott "szennyezést" tisztítja.

És ezért nem leszek én soha elkötelezett híve sem az Atkinsnek, sem a Paleonak, mert bár mindkét rendszer nagyon jó és egészséges, de túlságosan korlátozóak, és egy értelmetlen siker-vagy-bukás illúzió elé állítják az embert, aki egy idő után nem bírja a szigort, megtömi magát lekváros buktával, aztán feladja az egész küszködést egy életre. Ez pedig a legnagyobb baklövés. Egy ilyen "egészségi kreditrendszerrel" az ember élete végéig követhet egy élvezetes, változatos, de ugyanakkor egészséges életmódot, ahol nem fenyegeti semmiféle kudarc vagy bűntudat.

A lényeg az (lenne), hogy tisztázzuk magunkban a különböző élelmiszerek hozzávetőleges pontértékét, hogy megértsük, miből mennyit lehet "büntetlenül" fogyasztani. Miután ezen túlesünk, tudatosan dönthetünk arról, hogy mit eszünk és mennyit, és jó elképzelésünk lesz arról, hogy mit fog ez okozni a szervezetünkben.

Tara ajánlása:
"Dean, erről a cikkről mi a véleményed? Engem meglepett.
www.tesztoszteron.hu/emagazin_07_168_Inzulin.php"

Nagyjából-egészéből igaza van, legalábbis tudományos/orvosi értelemben. Vannak persze vitatható állításai, amikre később kitérek, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy nem látja a fától az erdőt.

Az inzulin nem egy "önmagában létező" valami a szervezetben, nem egy különálló faktor, amit magában lehetne vizsgálni. A termelődésének előzményei vannak, az inzulinnak pedig konkrét feladata. Teljesen fölösleges és értelmetlen az inzulin kérdését úgy vizsgálni, hogy ebből a "szövegkörnyezetből" kiszakítjuk.

Mire is gondolok? Arra, hogy nem az inzulinnal van gond, hanem a vércukorszinttel. A betegségnek vagy elhízásnak az elsődleges oka nem az inzulin, hanem a cukor.

A cukorban van az a fölösleges kalória, ami zsírpárnák formájában lerakódik. Ehhez nyilván kell az inzulin "segítsége", de arra gyorsan rájöhetünk, hogy ha nincs vércukor, akkor hiába van "fölös" inzulin a vérben, az nem fog zsírpárnákat építeni. Legfeljebb annyi történik, hogy a hasnyálmirigy "észreveszi", hogy már nem kell a vérbe inzulin, és ezért leállítja a termelést. Teljesen fölösleges azzal foglalkozni, hogy bizonyos fehérjék esetleg növelik az inzulintermelést, mert ennek vajmi kevés jelentősége van.

Hogy egy könnyen érthető képszerű hasonlattal éljek, az inzulin a testünk "gyógyszere" a "vércukormérgezés" ellen, és ezért ha a túlsúly és a betegségek ellen akarunk tenni valamit, nem a gyógyszert kell vizsgálgatnunk, hanem a mérgezést. Amíg nem fogyasztunk túl sok szénhidrátot, addig nem lesz bajunk sem a vércukorral, sem az inzulinnal.

Plusz egy fontos apróság a forrással kapcsolatban: a testépítők sok tekintetben speciális esetnek minősülnek. Olyan egyedi szempontjaik is vannak, amik a többség számára értelmetlenek vagy nem érvényesek. Aki heti 4-5 alkalommal keményen edz, az természetesen több kalóriát éget el, tehát megengedhet magának egy kis plusz szénhidrátot az átlagemberekhez képest. Ezt nem árt észben tartani mikor testépítő oldalakat olvasgat az ember.

A vitatható állításokra visszatérve...

Mítosz: A szénhidrátokban gazdag táplálkozás állandóan magas inzulin szinthez vezet.
Tény: Az inzulin csak étkezések után emelkedik meg egészséges embereknél.
Ez technikailag igaz, csakhogy a modern ember nem szigorúan napi háromszor étkezik, és nem "átlagos" mennyiségű szénhidrátot fogyaszt, tehát a grafikon kicsit hibás. Egy átlagembernél jóformán csak éjjel megy az inzulingörbe "minuszba".

Mítosz: A szénhidrátok felnyomják az inzulint, ami pedig nagy zsírtároláshoz vezet.
Tény: A tested tud zsírt szintetizálni akkor is, ha az inzulin szintje alacsony.
Nyilván ha sokezer (fölösleges) kalóriát viszel be zsírból, akkor is hízhatsz. Épp csak annyi a különbség, hogy szénhidrátból már feleannyi kalória is hizlal.

Mítosz: Az inzulin éhséget okoz.
Tény: Az inzulin étvágycsökkentő hatású.
Az éhségérzetet nem az inzulin okozza, hanem a vércukorszint "rángatása". Itt egy olyan mítoszt vitat amit félremagyaráz. A könnyen emészthető szénhidrát (liszt, cukor) hirtelen megemeli a vércukrot, amire sok inzulin termelődik, ami a vércukrot (relatíve) hirtelen lenyomja. Ez a vércukor-zuhanás az, ami éhségérzetet okoz.

Mítosz: A szénhidrátok az egyedüli felelősek az inzulin megemeléséért.
Tény: A fehérje is erős inzulin termelést ingerlő tápanyag.
Lásd fent. Plusz ott van még a glikémiás index kérdése, ami szintén befolyásolja a vonatkozó kísérletek eredményeit, amiről elfelejtett említést tenni.

...vagy ha nem akkor perel.

Az angol rendőrök munka-alkalmasságát 30 éve mérik "pajzsos futással", amiben 2:45 alatt kell lefutniuk 500 métert zavargók elleni védőruhában, pajzzsal.

Diane Bamber megbukott a teszten. Természetesen perelt, azzal az indokkal, hogy nemi, illetve életkori diszkrimináció áldozata, és a teszten való megbukását nagyon megalázónak élte meg. A bíróság 9,2 M forintnyi kártérítést ítélt meg neki.

Hajrá, csaj! Csak így tovább! Nemi egyenlőség, meg minden.