Deansdale

Figyelmeztetés: szövegfal! Csökkent türelműek csak részletekben fogyasszák.

Figyelmeztetés: ha már most tudod, hogy belekötsz, mert hülyeség, akkor ne olvass tovább, fölösleges.

Vannak olyan tények és igazságok, amikről nem beszélünk. A legtöbben azért, mert ezek a témák kívül esnek a szellemi horizontjukon; mások azért, mert érdekük fűződik az eltagadásukhoz; egy kevesen pedig azért, mert ezekről beszélni veszélyes. (Jön a toleránsok lincsosztaga, és nyílt színen tolerálják le a sárga földig a szerencsétlent, aki merészelt élni gondolati- és szólásszabadságával.) Olyan dolgok ezek, amik mindannyiunk életére hatással vannak, mégsem forognak közszájon. Bármelyiket elővezethetné bármilyen közéleti személyiség akár holnap, de úgy sejtem még legalább 30 évig a szőnyeg alatt fognak pihenni.

1. Az emberi társadalmak általában, a nyugati kultúrák pedig kifejezetten a nők érdekeit tartják szem előtt a férfiak kárára. Olyannyira, hogy kollektív "férfi érdek" nem is létezik.

Tegyük félre most a csapból is folyó feminista szlogeneket, és vizsgáljuk meg a nyugati világot tárgyilagosan, olyan szemmel, mint ha ma látnánk először. Egy rakás hivatalos statisztika szerint a férfiak többet dolgoznak, többet túlóráznak, többet maszekolnak, felvállalják a veszélyesebb, kellemetlenebb és alantasabb munkákat - miközben a pénzt a nők költik el. A férfiak betegebbek és korábban halnak, de a nyugdíjkorhatáruk mégis magasabb, és az egészségügy is a női problémákat helyezi előtérbe. A munkahelyi balesetet szenvedők, hajléktalanok, öngyilkosok túlnyomó többsége férfi. A férfiak több adót fizetnek, míg a segélyprogramok többsége a nőkre irányul. A férfiaktól elveszünk, a nőknek adakozunk - olykor kifejezetten szemérmetlen módon.

Közbeszúrnék egy egyetlen kérdésből álló kvízt (a helyes megfejtők között egy jobb élet reményét fogjuk kisorsolni): melyik politikusunk, és mikor beszélt utoljára arról, hogy a férfiak érdekében tenni kellene valamit? Orbán? Gyurcsány? Kádár? Mátyás, az igazságos? Ki mondott utoljára ahhoz hasonlító bármit, hogy a nők helyzete már elég jó (esetleg érdektelen), ideje a férfiak boldogulásával törődni?

Ha egy marslakó e bolygóra leszállva azt a megállapítást teszi, hogy az emberi társadalom (más funkciói mellett) egy hatalmas szivattyú, ami a férfiak mindennemű értékeit (nem csak pénzt, de munka- és életerőt, időt és energiát) a nőkhöz pumpálja, nehezen fogunk tudni vitába szállni vele.

A feminizmus ennek az egésznek nem cáfolata, hanem része. A feminizmus egy csatorna az ezerből, ami a férfiak értékeit szipkázza el a nők részére - a dolog pikantériája, hogy olyan ideológiai maszlaggal, ami abszurd módon a saját önfeláldozó munkájukért szapulja a férfiakat.

Ha dolgozó férfi vagy, a pénzed egyik fele a családi kasszába kerül, a másik az államiba. Az előbbi női kézen van, az utóbbival a nőket támogatják. A dolog lényege nem változik: gürcölsz és fizetsz, mert egy férfinak az a dolga. A munka-magánélet egyensúly női probléma, a férfiaknál szóba sem kerül. Dolgozol. Teljes munkaidőben. Iskolától nyugdíjig. Ennyi. Hogy a feleséged tartod el, vagy a szomszédét az adóddal, tulajdonképpen lényegtelen.

Az örök mantra is változatlan: csak akkor lesz jó nőd, és megvalósult amerikai álmod (4 kerék, 6 szoba, krizantém), ha kitartóbban dolgozol férfitársaidnál és nagyobb vagyont halmozol fel. Tudod ki fog téged önmagadért szeretni?! Legföljebb te magad, de még az sem garantált. Ha az élet társasjáték, akkor egy férfi úgy nyerhet, ha nagy vagyont tesz egy nő lába elé. A nő akkor nyer, ha ő a kiválasztott célpont.

A haldoklókat gyámolító ápoló könyvéből kiderül: a férfiak leggyakoribb panasza halálos ágyukon, hogy túl sokat dolgoztak, ami miatt nagyon kevés időt tölthettek szeretteikkel. Ha ez a férfiak csodás előjoga, amit a feministák elirigyelnek, ám vigyék. Ők ezt úgy adják elő, hogy szegény nőnek a családdal kell szenvednie míg a férfi lubickolva önmegvalósít a melóban - a lovon nem szimplán fordítva ülnek, menetiránynak háttal, de fejjel lefelé is, a hasa alá kötve. Persze, a férfiak többen vannak a társadalom tetején, mint a nők - de ennek az az ára, hogy öldöklő versenyt folytatnak, amire rámegy az életük, és amiből sokkal többen zuhannak ki vesztesként, mint amennyien nyernek. Minden miniszterre jut 1000 hajléktalan, akik a feministák számára láthatatlanok, hiszen nem passzolnak a "privilegizált fehér férfi" aberrált ideológiájához.

Egymást tiporjátok, hogy eltarthassátok a nőket úgy adókon, mint háztartásaitokon keresztül? Micsoda nőelnyomás! Hagynotok kellene, hogy a nők gürcöljenek, és ők adják haza a fizetést nektek...
...hátizé, az utolsó pár szó törölve.

Ha hihetetlen amit állítok, csak el kell képzelni, hogy mit mondanának a feministák fordított helyzetben. Képzeljük el a világot, ahol a nők dolgoznak többet, fizetnek több adót, adják haza a pénzt a férfiaknak, halnak korábban, kapnak nagyobb büntetéseket a bíróságon, veszítik el családjukat és munkájuk gyümölcsét váláskor, áldozzák fel az életüket ismeretlen férfiak kedvéért, halnak és nyomorodnak meg lövészárkokban, ésatöbbi, ésatöbbi. Képzeljük el, hogy mi lenne, ha mindaz a "patriarchális hatalom", amit a feministák a férfiak szemére vetnek, a nők vállát húzná. Az Antoni Riták és Jessica Valentik szóhoz nem jutnának a sokktól. Ha egy nőnek kell megélnie egy férfisorsot, az elnyomás és igazságtalanság. Ezzel szemben ugyanaz a sors férfiaknál nemhogy méltatlan lenne, de még szégyelljék is magukat amiért nekik "olyan jó".

A fiúkat gyakorlatilag már a bölcsőben elkezdjük arra nevelni, hogy nem számíthatnak senkire magukon kívül, és csak akkora értékük van a társadalom szemében, amennyit a nők lába elé tudnak helyezni. Kimutatások szerint a síró fiúcsecsemőket ritkábban veszik fel, mint a lányokat, ezzel mintegy előrevetítve, hogy miféle "férfiprivilégiumokra" számíthatnak az életben. A rajzfilmekből megtanulják, hogy az igazi férfi (a hős, a szimpatikus karakter akire mindenki felnéz) önfeláldozó, lovagias és önzetlen a nőkkel szemben. A szülők, a média, a közbeszéd jó alaposan belevési tudatalattijuk kőtáblájába, hogy ők feláldozható öszvérek az igában, akik még arra az egyetlen örömöre sem igazán méltóak az életben, hogy egy angyali lény hozzáférést engedjen nekik a szent vaginához.

Kedves 8 éves fiúcska, ma arról fogunk tanulni, hogy ha süllyed a hajó, te megdöglesz, mert fütyikéd lévén egy senkinek születtél, akinek az élete egy marék zabszalmát sem ér egy puncikával megáldott emberi lényéhez képest. És még csak nem is panaszkodhatsz, sőt, egyáltalán szóba sem hozhatod a témát, mert azt csak gyáva szarkupacok teszik. Ugye nem vagy gyáva szarkupac? Akkor bátran fogadd el, hogy értéktelen csavar vagy a gépezetben, ami a nőket szolgálja, és bátran kussolj róla egész életedben.

2. A tömegeknek alapvetően kétféle üzenetet lehet közvetíteni, és ez alapjaiban határozza meg, hogy merre halad a társadalom.

Ahogy Tyler Durden a harcosok klubjában megmondta,"Az egész elkúrt nemzedék benzint csapol, kaját tálal vagy nyakkendős rabszolgának állt. Reklámok parancsára kocsikra gyűjtünk, melózunk, hogy legyen pénzünk a sok felesleges cuccra. A történelem zabigyerekei vagyunk. Nincs se célunk, se helyünk." Ez nagyjából igaz, csak ott van a buktató, hogy máskor se volt másként. A társadalmi piramis tetején mindig csak keveseknek van hely - a túlnyomó többség régen földet túrt, ma benzint csapol, és nincs kilátása arra, hogy király legyen, vagy filmsztár. Van tehát egy hatalmas tömeg, kvázi a társadalom egésze, amit néhány pásztornak kell valahogy irányítani.

Szóval mit mond az elit a tömegnek? Ami a saját céljainak épp megfelel. Ha tartós nyugira és fejlődésre akar berendezkedni, akkor jön az A.) üzenet:

Találd meg és fogadd el a helyed a világban. Ha nem is tűnik minden igazságosnak, ne lázadozz, törődj a saját lelki békéddel, majd valahogyan (mondjuk spirituális módon, lásd mennyország) kompenzálva leszel az elszenvedett igazságtalanságokért.

Ha kapóra jönne egy kis elégedetlenkedés, lázongás, netán vérengzés (vagyis praktikusabbnak látszik az oszd meg és uralkodj) akkor jön a B.) üzenet:

Téged kiforgattak a jogos jussodból! Neked több járna, mint amid van! Az életed legtöbb nehézsége egy bizonyos embercsoportnak köszönhető, akik elnyomnak, kizsákmányolnak, gyűlölnek téged! Mi segíteni akarunk neked, de a kezünk meg van kötve, mert a gonosz brigantik befolyása mindenhová elér...

Ugyanaz a kilátástalan tömeg, két különböző életfelfogás. Hogy van-e az üzenetek mögött tartalom, vagyis igazság, az az eredmény szempontjából lényegtelen. Nem az a fontos, hogy a nép tisztában legyen a spirituális vagy politikai helyzettel, hanem hogy azt csinálja, amit az elit elvár tőle.

Nem kell sok ész belátni, hogy a B.) üzenet vérlázító hatású, és a mégoly jámbor embereket is kihozza a sodrukból elegendő sulykolás után. Ilyen üzenettel lehetetlen békét teremteni, mert a látszat-elnyomott mindigis vissza akarja majd kapni a látszat-jussát, és természetesen gyűlölni fogja azt a csoportot, ami attól látszat-megfosztotta.

Az A.) üzenet a kereszténységből lehet ismerős, ami társadalomirányító rendszerként fantasztikusan működött. Emberek milliói tűrték az igát majd' kétezer éven keresztül, mert az volt az ukáz, hogy ez van, ezt kell szeretni - de lesz majd még jobb is (valahol, valahogyan).

A B.) üzenet az emberiség ideológiai rákfenéje. Időről időre visszatér: az uszítás miértje és mikéntje nem változik, csak a célpontja. Ez persze jelenlegi megmondóembereink titkolt szándékaira is fényt vet. A liberálisok ezzel a gyűlöletet szülő maszlaggal etetik a cigányokat és a melegeket, a feministák a nőket, ésatöbbi. Csodálkozunk, hogy a közbeszéd köpködős, az ellentétek feszülnek, senki nem akar sehová integrálódni, de még csak békülni sem - közben a csapból is az folyik, hogy emberek, gyűlöljétek egymást, mert nektek több járna, csak ők kilopták a zsebetekből!

Az a bizonyos "több" elsősorban pénz, de lehet bármi: megbecsülés, státusz, pozíció.

Az a bizonyos "ők" jelenleg a fehér, keresztény, hetero férfiak. Faramuci módon így ők az egyetlenek, akiknek tényleg joga lenne lázongani, mert a politika őket veti egyszerre koncként és bűnbakként a felhergelt kisebbségek elé, az ő munkájuk ellopott gyümölcseivel kenyerezve le a potenciális szavazókat. Ők azok, akiknek tényleg mindent kilopnak a zsebéből - olyan adót fizetnek, amibe egy ökör is belegebedne, és közben látják, hogy mindenki más segélyeket meg támogatásokat kap. Lassan oda jutunk, hogy a politikai elit manővereinek hála mindenki mást koloncként kell a nyakukban cipelniük, de kussban kell szégyenkezniük még emiatt is, mert ezt is hibaként róják fel nekik. Bármiféle érdekképviseletük nem csak tiltott, de egyenesen bűncselekményszámba megy; fehér, férfi, vagy hetero érdekekről lassan már csak eldugott blogocskákon lehet társalogni, és ott is csak addig, amíg ki nem hozzák a legújabb gyűlöletbeszéd-törvényt. A fehér érdekképviselet rasszizmus és antiszemitizmus, a férfi érdekképviselet szexizmus és nőelnyomás, a hetero érdekképviselet homofóbia. (A keresztényekkel a kutya sem törődik, politikai és társadalmi erejük zéró, de ha mégis szólni mernek, a sajtó valamelyik képviselője garantáltan odacsördít egyet. Ebben szerencsére lemaradtunk a nyugathoz képest - ott már intolerancia és büntetendő az is, ha valaki egyáltalán merészel keresztény lenni.)

Ezt az egyszerű szempontot figyelve az is jól látszik, hogy melyik politikai/vallási/filozófiai rendszernek mi a célja. A kereszténység élhető emberi társadalmat akart építeni - Marx és utódai (manapság demokrata, liberális vagy progresszív cimke alatt) lázadást szítanak, hogy a zavarosban halászhassanak. Végy elő bármilyen eszmét, és nézd meg hogy a híveit nyugtatja vagy lázítja; azonnal kiderül, hogy jobbítani akar, vagy rontani.

De az átverés nem mehet örökké. Ha a tömeget folyton csak hergelik, akkor előbb-utóbb valami komoly zűr keletkezik: polgárháború, faji vagy vallási lázongások. Ezzel persze "odafent" tökéletesen tisztában vannak, amiből egyenesen adódik a következtetés, hogy ez a céljuk. Az egyik legnagyobb felismerés, ami az emberek ébredését kíséri, hogy a trágya amiben nyakig állunk nem hiba és nem tévedés, hanem szigorú akarat, pontos terv és gondos kivitelezés szándékos eredménye. (A legegyszerűbb példa az oktatás: nem a politikusok kétségbeesett próbálkozásainak ellenére romlik a színvonala, hanem pont azért. Ha jó oktatást akarnának, nem kellene semmi más, mint úgy csinálni, ahogy tegnap volt. De nem! Ma már máshogy van és rossz, holnap tovább rontjuk és még rosszabb lesz - közben folyamatosan tettetjük az értetlenkedést, hogy miért is nem akar megjavulni, pedig mi mindent elkövetünk.)

3. Az emberiség még nem gyógyult ki gyermekbetegségeiből, és ezzel számolni kellene a társadalomépítésnél.

Az emberek többsége szereti a saját rokonait, vallását, népét. Emellett - illetve ennek mintegy folyományaként - sokan kevésbé szeretik a másféle rasszokat, vallásokat, stb. A pszichológia ezt csoport-preferenciaként ismeri, és általános érvényű, ösztönszintű jelenség - ugyanúgy működik fehéreknél és feketéknél, zsidóknál és araboknál, a felvilágosult európában és afrika eldugott zugaiban. Hogy erkölcsi értelemben jó vagy rossz, azt mindenki döntse el magának - a lényeg, hogy létezik, és nem fog varázsütésre eltűnni.

A feladat tehát nem az, hogy úgy tegyünk, mintha a barbár múlt meghaladott csökevényeként múzeumokba száműzhetnénk gyerekeket riogatni, hanem hogy olyan társadalmat építsünk, ami ezzel együtt a lehető legtöbb embernek nyújt lehetőséget a békés, tartalmas életre. Vagyis hiába megy a szent papolás az inkluzivitásról, a diverzitásról és toleranciáról, ezek olyan üres varázsszavak, amik eltagadják az átlagember pszichés felépítésének alapvető részeit. A néger nem fogja csak azért szeretni a fehért, a protestáns a katolikust, a hetero a meleget, mert a vérzőszívű liberális azt szeretné, vagy mert rájuk parancsol, hogy márpedig muszáj lesz. A multikulti ideája arra épül, hogy az emberek 2-3 spirituális lépéssel saját maguk előtt járnak - megannyi Szent Teréz, Buddha, és ENSZ békenagykövet, akikre rá lehet bízni, hogy szeressék egymást különbözőségeik ellenére is.

Nem fog menni.

Pontosabban szólva ennek még nem jött el az ideje - majd térjünk vissza rá 500, vagy 1000 év múlva.

A legtöbb ember kicsinyes, önző és buta. Hiába dobjuk őket egy mesterségesen létrehozott "haladó" társadalomba, nem fognak gyökeresen megváltozni. Nem mert nem akarnak, hanem mert nem lehet. Kutyából nem lesz szalonna - szűkkeblű, gyenge jellemű emberből nem lesz kulturális fáklyahordozó. Fizikai képtelenség.

A dolgok jelenlegi állása szerint nem létezik emberi együttélés konfliktus nélkül. A legtöbb, amit egy bölcs vezető tehet, az a konfliktushelyzetek minimalizálása: az iskolai rendbontókat szétültetik, a bűnözőket bebörtönzik, a különböző vallású csoportokat nem járatják egy templomba erőszakkal.

A nyugati politikai elit viszont vagy nagyon-nagyon, önveszélyesen hülye, vagy pedig rejtett céljai vannak - hiszen ennek pontosan az ellenkezőjét csinálja. A különbözőeket összekeveri, a saját földjén a bevándorlókat támogatja az őslakosokkal szemben, de idegen földön erőszakkal terjeszti a saját ideológiáját, ésatöbbi. Ez a konfliktushelyzetek keresése, teremtése és fokozása, vagyis recept a katasztrófára. Szinte már mókás, ahogy közben fennen papolnak: ez az igazán haladó jó szándék, az út egy békésebb jövőbe.

4. Már meglévő faji ellentétekre két elméleti megoldás létezik: integráció és szegregáció. Az integráció sajnos nem mindig működik.

A progresszívek feje olyan mélyen van a homokba dugva, hogy lassan kikukkanthatnak Ausztráliában, de akkor is az az igazság, hogy nem lehet bármilyen népcsoportot bármilyen másikba integrálni. Szép álom, de az ideje lejárt. A probléma oka egy másik szent tehénben rejlik: a polkorrekt hitben, hogy minden népcsoport egyforma, kivéve a bőrszínét. A vak is látja, hogy ez nem igaz, de szóba hozni tilos. Dunát lehet rekeszteni a szédült utópisták irományaival, amikben hirdetik: a magyaroknak az a baja a cigányokkal, hogy más a pigmentációjuk. Mintha a barna szín lenne a gond oka, nem pedig a kulturális vagy temperamentumbeli különbségek, esetleg a tesztoszteronszinté vagy az átlagos intelligenciahányadosé. (Mert azt mondani, hogy sok a zsidó Nobel-díjas, hiszen a zsidók okosak, az rendben van. De azt mondani, hogy cigány Nobel-díjasból azért van kevés, mert nem okosak, tilos és maholnap börtönt ér.)

Alapvetően 3 lehetőség áll előttünk:
1.) Minden marad ahogy van. Ez nem igazán szerencsés, azt hiszem nem kell fejtegetni, hogy miért.
2.) Integrálunk. Volt rá többszáz évünk, nem ment. Másfelől kérdéses, hogy egyáltalán jó-e az nekünk, ha belénk integrálódik ez a népcsoport. (Erről már gondolkodni is nagyon tilos.)
3.) Szegregálunk. Éljenek a saját kolóniájukban, és azt csinálnak magukkal (illetve egymással) amit akarnak. Hogy ez miért lenne elítélendő? Én nem tudom - a liberálisok nagyon harcolnak ellene, de hogy miért, arra még nem adtak magyarázatot. Nem arról beszélek ugyanis, hogy lökjük a cigányokat a társadalom peremén túli semmibe, hanem hogy adjunk nekik autonómiát. (Ha a skótok szavazhatnak erről, és komolyan veszik őket, akkor urambocsá' nálunk is működhet.)

Ha a cigányok nem akarnak fehérek közt élni, vagy a fehérek a cigányok közt, akkor miért kényszerítjük mégis erre őket? Mert az egymás kényszer-közelsége okozta kultúrsokktól fölöslegesen szenvedni "nemes dolog"?

A negyedik lehetőség a polgárháború, amit papíron senki nem akar, de mégis arrafelé haladunk, hiszen a jelenlegi politikai vezetés impotens: nem tudja felvállalni a harmadik opciót, ezért fennen hirdeti a másodikat, miközben titkon reméli az elsőt. (Illetve szándékosan irányítják a dolgokat a háttérből a 4. lehetőség irányába, ami persze összeesküvés-elmélet.)

De nem csak mi szenvedünk ezzel, sőt, a mi problémánk eltörpül az USA-éhoz vagy Franciaországéhoz képest. Náluk küszöbön a polgárháború - mi kitartó ügyeskedéssel még legalább egy fél évszázadig kihúzhatnánk komoly vérontás nélkül.

Az emberi történelem 90%-a folyton ismétlődő tanmese arról, hogy közelség+különbözőség=háború, de az istennek sem akarjuk ezt megérteni. Ez a gondolat jelenleg ideológiailag nem támogatott. A műsorra tűzött utópia az igazságnak ezzel a szeletével nem foglalkozik, tehát kötelező úgy tenni, mint ha nem is létezne. A feladat erősen hinni a kiosztott jelszavakban, és becsukott szemmel, fogcsikorgatva várni a csodát. A cigányok márpedig integrálódni fognak, punktum! ...és ebben az fogja őket segíteni, hogy folyamatosan suttogjuk a fülükbe: boldogságuk egyetlen hátráltatója a magyarság, ami gyűlöli, elnyomja és üldözi őket, mert barnás színük van.

Hmmm.

Hogyan lehetne egy többszázezres kisebbséget szegregálni? Nincs olyan megoldás, ami mindenkinek tetszik, de gyorsan ki kellene találni egy elfogadható kompromisszumot, mert pokolgépen ülünk, és forog a számláló. A halogató taktika ez esetben az ostobák öngyilkossága.

5. Az egyenlőség ideája öntudatlanul keveri a spritualitást a földi létezés szabályaival, és ennek az eredménye borzalmasan destruktív.

A vallást kinevettük és kigúnyoltuk. Micsoda baromság egy láthatatlan trónon ülő mindeható vénemberben hinni, aki a szeretet és megbocsátás egyetlen igaz forrása, de ha rossz fiú voltál akkor örök tűzre vet, amiből nincs menekvés! Felvilágosodás, reneszánsz, tudomány, ésatöbbi. Nietzsche és József Attila, Kant és Marcuse. A (poszt)modern ember ateista, tudományhívő, és már nem fekete reverendás, hanem fehér laborköpenyes manipulátorok baromságait magolja be szóról szóra. A pap, aki a te tizededből a szomszédodban élt, nyilván hazudott, de az ismeretlen muksó a tévében, akit a multicsilliárdos ipar pénzel, biztosan igazat mond (hiszen olyan meggyőző ahogy körüllengi az autoritás szelleme).

A probléma, hogy a kisatírozott spiritualitás továbbra is létezik, csak tudat alatt. És nyom, ahogy azt a tudatalattitól már megszoktuk. A modern ember azt hiszi, hogy materialista, és mégis olyan eszményképeket üldöz, mint az egyenlőség, aminél megfoghatatlanabb, definiálhatatlanabb és értelmetlenebb lózung nem nagyon létezik. Mi egyenlő a természetben vagy az állatvilágban?

Semmi.

Az egyenlőség egy spirituális eszme, a keresztényi gondolat egyenes folytatása, ami szerint Isten színe előtt minden ember egyformán értékes. A teremtő nem ítél bőrszín, testi fogyaték vagy életkor alapján - neki minden gyermeke fontos, ő egyenlően szeret mindenkit.

Ez szép gondolat - amíg a spiritualitás síkján marad. Mi ugyanis nem vagyunk istenek, csak egyszerű halandók a magunk gyermekbetegségeivel. A mi világunk fizikai, természeti világ, annak sajátos törvényeivel. Isten tenyerén Hitler és Gandhi két ugyanolyan értékes színész, akik ugyanolyan hitelességgel alakították (mégoly ellentétes töltetű) szerepeiket. Isten nem vonja felelősségre Ian McDiarmid-et, amiért eljátszotta Palpatine szenátort - de a Csillagok háborúja univerzumában ez nem hatja meg a lakosokat, ők el akarják tenni láb alól a csúnya gonosz zsarnokot.

És itt van a kutya elásva: a progresszívek istent akarnak játszani, mikor elvitatják az emberektől a világi ítéletalkotás jogát. Pedig valójában nem minden ember egyenlő. Lehet elővenni a kövezés kellékeit, én egy maradi, begyepesedett ember vagyok, akinek az édesanyja fontosabb, mint egy vadidegen, aki szerint Gandhi értékesebb mint Hitler, és aki szerint minden joga megvan ezek alapján különbséget tenni, különbözőképpen cselekedni különböző emberekkel. Isten szeressen mindenkit egyformán, az az ő baja. Tőlem ne várják el ugyanezt, főleg ne törvénybe iktatva, börtönbüntetés terhe mellett.

Különösen ne képmutató, aljas politikai szándékokat a háttérben dugdosva. A melegeket szeretni muszáj, különben jön az elfogadás nyilasbrigádja és verbálisan meglincsel, kiközösít, lejárat, kirúgat, ellehetetlenít. A zsidókat, négereket, cigányokat szeretni muszáj, különben... dettó. Mi van, ha semmi bajom ezekkel, egyszerűen csak érdektelenek számomra, mint a szeretteimhez képest minden idegen? Akkor szemétláda gondolatbűnöző vagyok, akit ki kell túrni a közösségből. Mi van, ha nehezményezem, hogy mindet az én adómból etetik, miközben ellenem uszítják? Akkor rosszabb vagyok, mint Hitler!

A fehéreket viszont nem kell szeretni, rájuk nem vonatkozik a kényszer. A férfiakat sem. Valamiért a keresztények is kiesnek ebből a szórásból. Mindenki egyenlő, kivéve aki nem. És azt, hogy ki melyik serpenyőben ül, egyedül a progresszívek dönthetik el, hiszen ők toleránsak, nem ítélnek el senkit. Csak akit mégis. De azokat jogosan!

Az igazságosság mást jelent földi, mint spirituális értelemben. Hiába tettetik egyesek, hogy az erkölcs bajnokai, megvilágosodott csúcsfejek, akkor sem ítélhetnek spirituális, abszolút alapon mások felett. Emberként csak emberi ítéletek hozhatók, amik pedig olyanok, amilyenek. Aki lop azt börtönbe küldjük, aki öl azt kivégezzük, ésatöbbi. Ahogy az aranyköpés mondja, Isten majd kiválogatja. A társadalmi igazság harcosai elvakult idióták csupán, akik még azt sem tudják, hogy a saját tudatalatti mozgatórugóikat milyen vallási ideológiákból örökölték. Egyenlőséget akarnak teremteni ember és ember között, ami nem csak teljességgel lehetetlen, de kifejezetten káros is, mivel fizikai síkra vetítve az egyetlen megoldási lehetőség a kiemelkedő emberek leráncigálása, amíg le nem jutunk egy egészen kicsi közös nevezőig, ahol már mindenki képes egyenlő lenni. Ha Gipsz Jakab megélhetési semmirekellőt egyenlővé akarjuk tenni Da Vincivel, arra az egyetlen módszer, ha eltörjük az öreg mindkét karját, esetleg kiszúrjuk egy szemét is. Más út nincs, mert Gipsz Jakab sosem fog annyi értéket letenni az asztalra, még ha 100 évig nyomják az iskolapadba és 100 évig tömik a zsebébe mások adóforintjait, akkor sem.

Ugyanerről a tőről fakad az a téveszme is, hogy ha valaki elért valamit, azt csak csalással tehette. Mivel mindenki egyforma, ha valakinek többje van, az nyilván lopott, elnyomott, kihasznált. A cigány putriban lakik, míg te lakótelepi 50 négyzetméteresben, tehát valamit csináltál, amivel a cigány hátán felemelkedtél. Te rohadt szemét! Hát itt már mindenki rasszista??? Azonnal elveszünk tőled, és odaadjuk neki, hogy helyreálljon az igazság egyenlőség.

A "minden egyenlő" és az "ami mégsem az tisztességtelen" tévelvek közös unokái a kultúránkat tönkretevő áskálódások. Szeress mindent ami idegen, és ítélj el mindent ami saját. A bevándorló multikulti, a honfitársad kirekesztő. A saját kultúrád elnyomó csökevény, mások kultúrája az értékek szökőkútja. Akinek van, attól el kell venni, akinek nincs, annak oda kell adni - és nem csak munkát vagy pénzt, hanem kultúrát, életteret, emberi jogokat. Az elv univerzális, illetve majdnem: a különbözőség üldözendő, de csak amennyiben az előre meghatározott áldozat-csoportokot sújtja. Azt, hogy kinek van és kinek nincs (tehát honnan hová kell átrabolni az értékeket), nem az határozza meg, hogy kinek van és kinek nincs, hanem hogy a progresszívek szerint melyik csoport "elnyomó" és melyik "áldozat". Az egyéni megítélés divatjamúlt és gonosz, ma a csoportpolitizálás a menő. Minden nő elnyomott, akkor is ha Angela Merkel vagy Alice Walton. Mit nem lehet ezen megérteni?!

A halottnak nyilvánított jóisten vélt igazságosságát akarják ránk szuszakolni kényszer-egyenlőség képében, amiből a legtöbben nem kérnek - hiszen a téveszmék szent harcosai csak lerombolják ami értékes, hogy magasabbnak lássék az értéktelen.

6. A világunkban szinte minden fordítva működik, mint kellene, és csak azért nem vesszük észre, mert agymosott hülyék vagyunk.

Nem akarom igazságtalanul mások egóját piszkálni, úgyhogy az előző mondat jobbára rám is vonatkozik. Az emberek végtelen jóindulatában bízva egyre-másra építjük a társadalmi rendszereket, amik érdekeltté teszik őket egymás megkárosításában, átverésében, testi-lelki tönkretételében. Az csak egy dolog, hogy a kapitalizmus központi jelszava a minél olcsóbb termék minél drágábban történő eladása (ami magyarra fordítva a vevő lehető legdurvább átverését jelenti), de az orvos addig kap fizetést, amíg van elég beteg, a gyermekvédelmisnek addig van állása, amíg sok gyerek szenved, a rendőrnek létszükséglet a bűnözés, és a politikusok legelemibb, jól felfogott önérdeke a társadalmi feszültségek növelése.

Mit gondolunk miért nőnek a feszültségek? Magyarázza meg nekem valaki, hogy amíg Orbán a mi egymás közötti konfliktusainkból él, addig miért várjuk tőle, hogy megszüntesse azokat... Ha nem lenne ennyi társadalmi probléma, három egyetemista suhanc elirányítgatná az országot - a parlamentet haza lehetne zavarni házelnököstől meg interpellációstól.

A különböző orvosi, társadalmi és tudományos kutatásokat elsősorban az (ellen)érdekelt cégek szponzorálják. A cigi nem is káros, jelenti ki a M*rlboro által készített tanulmány. A gabona egészséges, mondja a N*stlé kutatója. A kőolaj fenntartható és környezetbarát, állítja a Sh*ll. A férfiak gonosz nőverők, állapítja meg az X egyetem feminista tanszéke.

Aha.

Mi meg úgy teszünk, mintha ennek az egész hülyeségnek lenne értelme azon felül, hogy valakik el akarnak adni nekünk egy terméket - cigit, müzlit, vagy ideológiát, egyremegy. Anyagi érdekük fűződik a hülyítésünkhöz - a szó legszorosabb értelmében az teszi a családjuk asztalára a kenyeret -, mi meg úgy hallgatunk rájuk, mintha a messiás szállt volna közénk esti mesét mondani.

De hát hivatalos, peer reviewed tanulmányok! Elismert magazinokban! Nagyhírű tanszékekről! Állami kutatásokból!

Ez mind lópikula, az illetékesség illúziójától hasra eső korlátoltak fecsegése. Kövesd a pénz útját, mert az az egyetlen megmaradt mozgatórugó. Hogy az erkölcs, az igazságérzet manapság legföljebb ezerből egy holdkórost vezérel, arra mérget vehetsz. És ők nem fognak magazinokban publikálni, tévében nyilatkozni.

De nem csak ezekkel van gond. Művészetünk, építészetünk, kultúránk teljesen elkorcsosult. Ezer évvel ezelőtt a kőműves a falba véste a nevét, mert büszke volt az alkotására, és hírnevét az utókorra akarta örökíteni. Manapság egy átlagos vakolás már a felkerülése évében elkezd leperegni - pedig a technológia közben fejlődött annyit, hogy egy idomított majom két kockacukor elmajszolása között örökéletű falburkolatokat lenne képes felvinni bárhová. Az erőforrásokban szűk és/vagy technológiailag fejletlenebb korokban olyan pályaudvaraink, templomaink, satöbbijeink épültek, hogy még ma is öröm rájuk nézni. Mostanában mi épül? Gyorsszerkezetű bevásárlóközpont, modern lakópark, egyik undorító kocka a másikra.

A művészetről nem is igazán szeretnék beszélni, mert elrontja a szám ízét. Az 1400~1700-as évek olyanokat adtak a világnak, mint Shakespeare, Rembrandt, Michelangelo, és nem akarom holnap estig sorolni. Amit a 18. században művészetnek neveztek, azt például itt lehet megtekinteni.

Korunk ünnepelt művészei olyan elfuserált hülyék, akik paintben rajzolgatnak, befőttes üvegnyi hugyba dobnak feszületet (ezzel díjat is lehet nyerni!) vagy vonalkódokat aggatnak múzeumfalakra. A művészet - mármint az igazi - teljesen a peremre szorult, mondhatni üldözött lett. Országonként 2-3 ember ha foglalkozik vele, többnyire utcán, kapucniban. Hasonlítsuk össze talán ezt meg ezt, úgy üzenetében, mint kivitelezésében. Dehát ez van: a szépség, a minőségi munka, az építő jellegű lelki-szellemi tartalom idejétmúlt és elitista. Ma már csak egyetlen szempont létezik egy mű megítélésében: az alkotó és a mű is legyen polkorrekt. Ezen belül hogy a férfiakat sározza gyermekkori abúzus okán vagy a magyarokat cigánygyűlölet miatt, mindegy. A művész legyen védett csoport tagja, támadjon egy nem védett csoportot, vagy simán csak terjessze a progresszív igét, és garantált a szakmai elismerés. Bármilyen más esetben fölösleges erőlködni, a mű silány.

Itt van ez példának, ha a fenti linkek elégtelenek. Meg ez.

Annyira meg akarjuk tagadni a múltat, hogy mindennek hátat fordítottunk, amit létrehoztak, amit értéknek tartottak. Ez a haladás modern eszméje; a gondolat, hogy aki megáll, az lemarad, és aki lemaradt, az maradi, vesztes, eltávolítandó tumor a társadalom testén. Közben pedig olyan világot építünk, amiben minden lovat egy-egy szekér húz.

S természetesen csodálkozunk, hogy nem jutunk ötről a hatra. Lángelmék vagyunk mindannyian.

7. A problémáink nem fognak megoldódni. Olyan küszöb előtt toporgunk, amin paradigmaváltás nélkül lehetetlen átlépni.

A társadalom jelenleg még működget, de szinte nem létezik olyan probléma, ami a közelmúltban csökkent volna, vagy a közeljövőben a javulás reményével fenyeget kecsegtet. Munkanélküliség, szegénység, társadalmi szakadékok, faji/vallási/nemi/nemi-irányultságbeli ellentétek, romló közerkölcs, közegészség és közhangulat, háborúskodás - ki nem ismeri ezeket unalomig? Melyik téren lépett fel javulás akár lokális, akár globális értelemben?

Mindennek a gyökere egyetlen pontra vezet: olyasmiktől várjuk a megoldást, amik azt nem tudják megadni.

Ezen impotens varázsszerek egy része olyan jóhiszemű idea, mint például az oktatás fejlesztése. Javítsuk az iskolarendszert, küldjünk több embert egyetemekre, stb. Ez elméletileg több problémára is univerzális ragtapasz. Valójában semmit nem ér.

Úgy az országban, mint nagyjából az egész világon, minden 3 munkahelyre 4 jelentkező van. Ezen az oktatás nem segít. Programokkal, kvótákkal, variálással legföljebb annyit érünk el, hogy megkavarjuk a munkások és munkanélküliek színét, nemi szervét, pártállását. Megold ez bármit? Senki nem fog munkát adni +20% mérnöknek csak azért mert vannak, tehát a túlképzés teljesen felesleges. Munkahelyeket egy már üzemelő gazdaságban elsősorban kreativitással lehet teremteni, amit az iskola elsőként fojt meg minden gyerekben.

A "megoldások" másik része nem több, mint illúzió. Ezekről már esett szó: inkluzivitás, multikulti, diverzitás, ésatöbbi. Mintha megszűnnének a társadalmi szakadékok ha minden településre és lakótelepre szétosztunk pár más vallású, más bőrszínű embert. Úgy oldjuk meg a gondjainkat, hogy szaporítjuk őket!

Aztán ott van a fentebb említett gond, hogy azoktól várjuk a megváltást, akik a bajból élnek. A pénzváltók közül választunk krisztust (szigorúan demokratikus alapokon, tehát népszerűség szerint), a farizeusokat tesszük meg papoknak, a rablóból csinálunk pandúrt. Illetve még rosszabb: jóhiszemű embereket teszünk olyan pozíciókba, amik deformálják, elfonnyasztják, a saját képükre alakítják őket. Kikerül a friss diplomás doki a nagybetűs életbe, és nem kell 5 év, hogy megtanulja: a gyógyszergyárak jóindulata a lényeg, a nyugdíjas néni fájós veséje huszadrangú kérdés. A honatya a saját fizetéséről szavaz, és a pártvezetéstől kapja meg hogy mit nyomkodjon, még mielőtt egyáltalán eszébe jutna, hogy a választók akik oda emelték valószínűleg az életük jobbulását várják tőle.

Ezek a gondolati sémák, ezek a rendszerek nem fognak kihúzni minket a slamasztikából. Aki a rendszeren belül akar újítani, az sajnos vak a szörnyű valóságra. 20-30 éven keresztül nevelnek mindannyiunkat arra, hogy naívan higgyünk pásztoraink jóindulatában, a tudomány fényében, a demokrácia hatalmában, a haladás megállíthatatlanságában, és bármiben, amit ezek nevében elénk terjesztenek. Eszünkbe sem jut a világunk alapjait kérdőjelezni meg. Minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel meg vagyunk elégedve - csak még egy kis finomhangolás kell, és eljön a kánaán. Egy százaléknyi emelés itt, egy fél foknyi csökkentés ott, és máris hawaii, dizsi, napfény.

Kedves olvasóm, a demokrácia valójában nem azt jelenti, hogy 4 évente egyszer választasz 2-3 multicégek által szponzorált paprikajancsi között. Ezzel maximum annyit döntesz el, hogy ki legyen a király a következő szavazásig. A demokrácia a te uralmadat jelenti. Mikor beszéltél utoljára Orbánnal, Vonával, Bajnaival, Gyurcsánnyal? Mikor hallgatták meg a szavad, mikor adtak utoljára a véleményedre, mikor volt a "népuralom" utoljára a nép kezében? Ami most van, az nem demokrácia, hanem szépségverseny, csak emelt díjas SMS helyett papíron szavazgatunk. De mivel a birkáknak ez is elég jó, elvannak nyugalomban, senki nem lázong.

És közben senkinek nem tűnik fel, hogy Kádár óta minden egyes vezetőnk ugyanazt csinálta (épp csak annyi változatossággal, hogy ne legyen egy gümőkóros tapírnak is azonnal feltűnő): kölcsönöket vettek fel nemzetközi bankoktól, amikből légvárakat építettek, amiknek a fedezetére aztán újabb kölcsönök kellettek. Antall, Horn, Medgyessy és a többiek egy előre lefektetett, jól kitaposott ösvényen mentek előre - és ha 2018-ban új ember kerül a székbe, változni akkor sem fog semmi. Hogy miért nem? Mert az egész világon ugyanez megy. Obama béke Nobel-díjat kapott még a megválasztása előtt, feltételezve, hogy demokrataként majd az ellenkezőjét teszi a nagy ellenség, a republikánus Bush tevékenységének - vagyis befejezi az arabföldi inváziót. Hehehe. Hát nem tette az ellenkezőjét, még csak nem is vett vissza a lendületből, sőt, fokozta. Mindenki azt képzeli, hogy a politikai ellenétetek valósak, holott ennek a folyamatos köpködésen kívül nincs semmilyen bizonyítéka. A legnyilvánvalóbb az amcsi helyzet, ahol a kampánytámogatások nyilvánosak, és a top 10 adakozóról tudni lehet, hogy egyformán pénzeli a demokrata és a republikánus elnökjelöltet. Mi ez, ha nem alig burkolt beismerése a teljesen nyilvánvaló mutyizásnak?

Közben az USA államadóssága 17764 milliárd dollár, Németországé 2300 milliárd euró, Szingapúré 309 milliárd dollár. A miénk 110 milliárd dollár. Nem kísérteties? Kinek tartozik mindenki és hogyan fogjuk megfizetni? És miért csinálja ugyanazt az öngyilkos baromságot szinte az egész világ, függetlenül attól, hogy az aktuális vezetés diktatórikus vagy demokrata, balos vagy jobbos, szélsős vagy közepes? Létezik erre a kérdésre olyan válasz, ami nem tartalmaz nyomokban összeesküvés-elméleteket, ugyanakkor van bármi köze a valósághoz?

Beleragadtunk a ránk szabott mentalitásba, mint szúnyog a borostyánba. Olyan módszerektől várjuk a javulást, amik eddig folyamatos romlást hoztak mindenre - olyanok vagyunk, mint a piócás ember, aki a "rossz vér" leszívásával gyógyítaná a meghűlést meg a rövidlátást egyaránt, és fényévekre van a betegségek okainak és gyógyításának modern elméletétől. A társadalom beteg, de rátesszük a liberalizmus piócáját, az leszívja a neonáci meg a rasszista rossz vért, és felhőtlen mosoly tapad mindenki vakbelére!

8. Minden problémánk megoldható lenne, ha az emberiségnek lenne elég esze.

Sajnos nincs. Akiknek a mi szenvedésünk üzlet, arra tették fel az összes zsetonukat, hogy az emberiség hülye mint a segg.

Nyertek.

Ők okosak voltak, mi meg kevésbé. Egymás szemét kaparjuk ki és blőd marhaságokban hiszünk, mint a diverzitás, miközben ők röhögnek rajtunk a Párizs környéki birtokaikon meg a Bilderberg találkozókon. A világ háttérben matató urai azok, akiknek az egész világ tartozik a GDP-je kétharmadával, háromnegyedével. Még az unokáink gatyája is rámegy erre a piramisjátékra, mert nincs elég intelligens ember aki kiállna az utcasarokra és szétkürtölné, hogy a "résztartalékos bankolás" átverés, amiben a bank nem létező pénzt ad kölcsön. Nincs elég ember, aki feltenné a kérdést, hogy ha valakinek joga van pénzt nyomtatni, akkor minek kér kölcsön.

(A magyar államról beszélek, ami évtizedek óta nem nyomtatott egyetlen új bankót sem, de évente vesz fel új hitelt külföldről. A hülyéknek szánt válasz az, hogy a pénznyomtatás inflációt okoz. A banki illúzió-pénz kihitelezése is azt okoz, csak így az egész hercehurca hasznát nem az állam teszi zsebre, hanem a bankok. Melyik hülye állam az, ami lemond a saját pénznyomtatási jogáról tőle független bankok javára? Kapaszkodj meg: mindegyik. Az MNB főnöke nem a magyar kormány, hanem az Európai Bankszövetség. Ha van haszon, az a banké, a deficitet az állam kifizeti az adónkból. Ez nekünk annyira, de annyira frankó...)

Viszont ebben a pontban nem is erről akartam igazából beszélni. Inkább arról, hogy minden problémánkra létezik megoldás - csak senki nem törődik ezekkel. Amíg az értelmesebb emberek is abban hisznek, hogy mindennek úgy kell maradnia, ahogyan van, épp csak hangyányit kell reszelni itt-ott, addig a paradigmaváltás gondolata értelmezhetetlen számukra.

Pedig radikális megújulásra van szükség. Annak hiányában percről percre közeleg a pillanat, amikor az izomból fűrészelt faág le fog szakadni alattunk, és mi nem maradunk fent a levegőben a progresszivitásba vetett erős hitünkbe kapaszkodva.

Mit jelent a paradigmaváltás?

Amit biztosan nem, az pl. a szirupos new age baromság, hogy töröljük el a pénzt, végezzenek minden munkát robotok, és mi emberek egymás szeretetébe és speciális lelkigyakorlatokba feledkezhetünk.

Amit igen, az egy racionálisabb, de első pillantásra mégis absztrakt csomag, amiből itt legföljebb mikroszkopikus részletekre tehetek futó utalást. El kell törölni a nemzetközi hiteleket. A jelenlegi bankrendszert gyökerestől kell kicsavarni, és egy teljesen újat állítani a helyébe. A lejárt politikusokat el kell zavarni. A pártokat, pártosodást be kell tiltani. Az oktatás állami támogatását és irányítását meg kell szüntetni, fizetőssé és opcionálissá kell tenni az egészet. Be kell zárni minden tőzsdét. Atomerőműveket kell építeni, az elektromosság irányába terelni mindent, hogy megszűnjön a fosszilis függésünk. Újra kell szervezni a médiát. Megszüntetni a katonaságot. Ésszerűsíteni (minél inkább lokálissá tenni) a mezőgazdaságot. Állami kézbe helyezni minden gyógyszergyártást. Visszaállítani a teljes gondolati, szólás- és sajtószabadságot. Vér és harc nélkül, ésszel forgatni fel mindent - mert ami most van, az több, mint katasztrófa.

Néhány mániákus habzsoló kedvéért nekifutásból pusztítjuk az erőforrásainkat, a természetet, a jövőt. Sivatagosodás, környezetszennyezés, ivóvízkészletek fogyása, olajkrízis, élelmiszerválság - ez mind hidegen hagyja az elitet, mert a már említett Párizs környéki birtokaikon ellesznek akkor is, ha az európai átlagember már a tiszta ivóvízért fog gürcölni. Nekik mindegy, hogy mit hoz a jövő, úgyis bevásárolják magukat a tutiba.

Nekünk viszont marhára nem mindegy. Ideje lenne felébredni, mert vezényszóra énekeljük vissza az ellenünk bevetett propagandát, mintha még mindig az iskolapadban ülnénk. Jól belénk nevelték ezt a fajta hiszékenységet és engedelmességet, meg kell hagyni. Ha nem én lennék a terv szenvedő alanya (meg ez a csodálatos bolygó), azt mondanám zseniális.

Ha nem akarunk az illúziók áldozataként egy zuhanó jelenbe ragadni, át kell menteni magunkat egy teljesen új jövőbe.

Elegendő erőforrásunk van ahhoz, hogy 7 milliárd pályatársunkkal együtt mindenkinek jusson elég élelem, fedél, és még szórakozás is. Megmenthetnénk a kipusztulás szélén álló fajokat, megvédhetnénk az óceánokat és esőerdőket, kivirágoztathatnánk a sivatagokat. Édenkertet csinálhatnánk a bolygóból, amit nem szennyez kipufogó és gyárkémény, nem mar csontig a monokultúrás mezőgazdaság, nem gyötör halálra egy zombiként tántorgó emberiség.

Na persze ebből nem lesz semmi. Száz olvasóból talán egy megérti, hogy nem viccelek, a többi meg béget tovább, hogy hülyeséget beszélek, mert a bankokra szükség van, az oktatás fontos, és a megoldás a folyamatos liberalizáció (hogyhogy mié, mindené), meg a kétpárti demokrácia libikókája, a toleriverzitás meg az inkluzikultiváció. Menni kell tovább vakon a jövőbe, annak ellenére, hogy minden lépésnél emelkedik egy centit a szenny - ha átbukott a fejünkön, majd akkor hirtelen meglátjuk, hogy a mocsok felszíne alatt egy varázslatos csodavilág van, amiben nincsen probléma és mindenki boldog!

Csak kihúzzuk addig valahogy vérontás nélkül.

Az imént felvázoltam a szövegkörnyezetet, most jöhet a lényeg.

Az adórendszert alapjaiban kellene felforgatni, mert a jelenlegi fölöslegesen bonyolult, tele van kiskapukkal és nem onnan szivattyúz, ahonnan kellene - ráadásul motiváló eszközként is rosszul van alkalmazva.

Kezdjük a személyi jövedelemadóval, társadalombiztosítással, ésatöbbi: egybe kell vonni mindet. Az állam a saját berkein belül utalja úgy a pénzeket ahogy akarja, de a fizetési cetliken teljesen fölösleges különálló tételeket fejtegetni. Feltételezem, hogy alapvetően két oka van a fölösleges variálásnak: 1. így sokaknak kevésbé felháborító a levonás, mint ha egyetlen százalékként látnák; 2. a bonyolítás miatt keletkezik egy rakás értéket nem teremtő munkahely: adószakértők, bérszámfejtők, stb. Ez teljesen fölösleges és értelmetlen. Legyen az adózás kristálytiszta, és egyszerű mint egy faék - hadd lássa az utolsó napszámos is, hogy az X fizetéséből Y százalékot levonva Z forint megy az államnak és kész. Felejtsük el az olyan baromságokat, mint a "természetbeni egészségbiztosítási járulék". Jelenleg a bruttó bér ~35%-a megy az államnak összesen (nem számolva a munkáltatói oldallal), tehát a fizetési papíron álljon ez: bruttó fizetés X; adó X*0,35; nettó fizetés X*0,65. Ennyi.

A középosztály szélesítésének szándéka szerint viszont optimalizálni kellene a rendszert úgy, hogy alul kevesebbet fizessenek, felül többet. Tudom, nemrég tértünk át az egykulcsos adóra, aminek a jól kereső emberek nagyon örültek, a csórók meg méreggel, kényszerből benyelték. Libertáriusként én sem nagyon hiszek a progresszív adózásban, ugyanakkor van bennem annyi empátia, hogy mégis törekedjek valamiféle kompromisszumra. Maradjon hát az egykulcsos rendszer - legalábbis egy bizonyos értelemben -, de a minimálbérig minden jövedelem legyen adómentes. Fölötte növelhetjük a kulcsot, hogy az államkasszát kompenzáljuk a kiesésért, illetve hogy nagyobb mozgásterünk legyen az adókedvezményes motivációkkal - legyen mondjuk 50%. Ez a további változtatásokkal együtt (amikről mindjárt szót ejtünk) nagyjából azt jelentené, hogy aki havi bruttó 500 alatt keres, az jobban járna, aki afölött, az rosszabbul. C'est la vie.

A csórókon a minimálbér emelgetése segít, amivel az a gond, hogy a munkaadók helyzetét nehezíti meg, ezért tömeges elbocsátásokhoz vezethet. Sokra megy a melós a nagyobb elméleti bérrel, ha gyakorlatilag utcára kerül. Hogyan lehet úgy emelni a minimálbért, hogy ezt a gondot kikerüljük? A munkáltatói járulékok reformjával. Mivel jelenleg a munkáltatók a dolgozók fizetése után még plusz ~28,5%-ot tejelnek az államnak, ha ezt elengedjük nekik, ugyanakkor pont ugyanennyivel növeljük a minimálbért, akkor mindenki jól jár - kivéve az államkasszát (amit később még tárgyalunk). Pontosabban fogalmazva a 28,5% felét elengednénk, a másik felét beépítenénk a bérekbe, és emellett a minimálbért 28,5%-al emelnénk. Ennek eredményeképpen mindenkinek emelkedne a fizetése legalább 14,25%-al, a maradék 14,25% egy része pedig a munkáltatóknál maradna. Ha a netnek hinni lehet, a minimálbér jelenleg 101.500 fitying, erre a fenti szorzót alkalmazva ~130.400 az eredmény, ami adómentessé téve már korrekt bér az egyszerű melósoknak. Legalábbis fényévekkel jobb, mint a jelenlegi levonások után maradó 66.483Ft, ami köztünk szólva a dolgozó emberek gúnyos szemenköpése.

Hogyan kárpótoljuk az államot a csilliókért, amik a melósoknál maradnak? Egyfelől a jól keresők emelt adójával, másfelől az ÁFA-bevétel növekedésével, amit a melósok által költött kétszer annyi pénz fog a konyhára hozni. (Ha majd' mindenki csóró és van pár vagyonos, aki a bankban tartja a nagy pénzt, akkor egyértelműen kisebb az áruforgalom, mint ha az alsóbb rétegeknek is van havi "költőpénze".) Harmadrészt a céges adózás reformjával, negyedrészt pedig a vagyonadóval, amit ideje lenne végre bevezetni. Mindig sokan ágálnak ellene, nyilván azok akiknek van miért, tehát rendre lekerül a napirendről ugyanazzal a lendülettel amivel felkerült rá. Most talán megint az asztalon van, de garantáltan elkaszálják, vagy valami hülyeséget csinálnak belőle, ami a középosztályt fogja sanyargatni a kőgazdagok helyett.

A vagyonadót nem az emberekre kell kivetni, hanem a vagyonra, birtokolja azt cég, alapítvány, egyház vagy vállalkozás. Meg kell határozni külön értékhatárokat ingatlanokra, járművekre, stb. - ebbe most nem megyek bele. A cél nem az, hogy az Ayn Rand szerint keményen dolgozó Atlaszokat tönkretegyük, hanem hogy az igazán tehetősek (a milliárdos magánszemélyek és cégek) vállaljanak egy pár ezrelékes terhet a középosztály sok százalékos sanyargatása helyett. Aki a fényűző vidéki kastélya vagy a magánrepülőgépe után sajnál befizetni évente egy számára jelképes összeget, az elmehet a büdös picsába, a libertárius nézeteim mellett is. Nem kell ahhoz komcsinak lenni, hogy azt mondjuk, inkább legyen pár bankszámlán a nagy számsorok végfelé egy kis változás, mint hogy emberek milliói süllyedjenek napról napra mélyebb trágyába, ami jelenleg zajlik.

Nyilván sok cég birtokol nagy vagyont, amit a pénzkereső tevékenységében használ - gyárcsarnokot, üzlethelyiséget, szállítóeszközöket, bárakármit. Ezeket is meg kell adóztatni, hogy ne maradjon semmiféle kiskapu (az igazán tehetősek vagyonuk nagy részét alapítványokban és cégekben tartják), de lehet a valóban piaci cégeket a más adóterheik csökkentésével kompenzálni. Egyértelmű, hogy a vagyonadó bevezetésében van sok potenciális probléma, de ezeket kellő odafigyeléssel el lehet simítani.

Ha már a cégek adójánál tartunk: bevétellel operáló adóalanyok esetén az adót a teljes bevételből kellene számolni, nem a nyereségből (ez a magánszemélyként munkát vállalókra értelemszerűen így van, vonatkozzon hát a vállalkozókra és cégekre is). Senki és semmi ne vonhasson ki az adóalapjából semmilyen alapon pénzeket, illetve ne kapjon különkedvezményeket, mert abból úgyis csak visszaélések vannak. Duplán vonatkozik ez a külföldi tulajdonú cégekre. Amelyik cég ilyen formában nem versenyképes, ahelyett majd lesz másik, ami az lesz. A felső szintű adózási ügyeskedésnek, az állam zsebéből kilopott milliárdoknak véget kell vetni. (A külföldi cégek ottani állami támogatásaival szemben versenyképtelen magyar cégeket más módszerekkel kell megvédeni, erről talán egy másik cikkben lesz szó.)

A cél az, hogy ne csak a magánszemélyek, de mindenki más adózása is egyszerű legyen, mint a bot. A cégeket "kézzelfogható" társadalmi hasznosságuk szerint csoportokra kell osztani: a mezőgazdaság fizessen 10% adót (a bevételből, és nem a nyereségből, ahogy említettem), az értékteremtő cégek 20%-ot, a kereskedelem az ÁFÁ-t és még valamennyit, a szolgáltatás és egyéb meg 30%-ot. Ezt a rendszert nyilván finomítani kell, de itt és most nem a végleges nagytutit mondom meg, csak alapötletekről beszélek. Talán van még az országban egy tisztességes szakértő, aki megfelelően be tudná lőni a pontos számokat, hadd ne nekem kelljen mindent letisztázni :)

...

Az adó- és járulékhelyzet immár áttekinthető. Mindenkinek tökéletesen egyértelmű, hogy mennyit kell fizetnie. Az adóbevallást magánszemélyek és cégek egyaránt percek alatt el tudják intézni. A csórók az új szabályokkal jobban járnak, a gazdagok kevésbé, de ha már annyit pofázunk társadalmi szolidaritásról, akkor talán tehetünk is érte valamit. A középosztály így szélesedik, a szegénység csökken, a pofátlanul és szemérmetlenül gazdagok száma talán egy kicsit visszaesik. (A társadalmi feszültségek csökkennek, halleluja.)

Viszont semmit nem tettünk még a munkanélküliséggel. Sőt, ha a fentiek megvalósulnak, akkor céges adószakértők, adóhatósági tintanyalók és bérszámfejtők hada kerül az utcára, mivel a munkájuk okafogyottá válik (egyébként eddig is fölösleges volt, csak mesterséges okokból szükséges). De ez az őket elbocsátó cégeknek és az államnak megintcsak spórolás - kicsit kevesebb vérszívó az értékteremtők nyakán. Aki eddig adószakértésből élt, az keressen hasznosabb elfoglaltságot...

A gond az, hogy a munkanélküliséggel nem is nagyon lehet mit tenni. Ez egy gépesített világ, ahol ráadásul a termelő munka nagy részét már a fillérek fillérein tengődő ázsiaiak és afrikaiak végzik, akikkel senki más nem versenyezhet árak tekintetében. Egyszerűen nem jut mindenkinek munka, ha a földhöz verjük magunkat akkor sem. A kormányzat hiába ígérget egymillió (vagy akár csak egyszázezer) új munkahelyet, ez üres választási ígéret átverés hülyéknek, akik még elhiszik az ilyesmit. Ha lenne egy csepp eszünk, akkor napirendre térnénk a megváltoztathatatlan fölött, és arra koncentrálnánk, hogy hogyan lehetne hozzá alkalmazkodni.

Ez a kérdés úgy kristályosul ki, hogy ha már nem jut mindenkinek munkahely, akkor kinek az otthon maradása okozza a legkisebb társadalmi gondot. Nem akarom sokáig kerülgetni a forró kását: az anyáké, tágabb értelemben a nőké. Nem azért, mert a konyhában a helyük, vagy mert hülyébbek a férfiaknál (nem azok). Sokkal inkább a következő gondolatmenet okán:

- Legyen minden családban legalább 1 kereső ember mielőtt egyes családokban több is lenne. Talán felfogható a mögöttes gondolat, miszerint jobb ha minden családot eltart valaki "belülről", mint hogy nagy részükben ne legyen kereső, és állami segélyeken keresztül kelljen őket eltartani azoknak a családoknak, amikben viszont több kereső is van.

- Szülni még mindig csak a nők tudnak, ami önmagában persze nem kötelez senkit semmire, de a jelenlegi helyzetben mint társadalmi probléma igenis figyelmet érdemel. Az államnak lábujjhegyen kell körbeóvakodnia a témát, mivel az emberek szabadságjogait tiszteletben kell tartania - de ez nem jelenti, hogy adókedvezményekkel ne motiválhatná őket a társadalom hosszú távú érdekeinek szolgálatára. Márpedig szülni kell(ene), és azt hiszem a leghülyébb radikálfeministákon kívül mindenki látja, hogy a dolgozó nők béréből élő családokban sokkal kisebb a szülési kedv, mint ott, ahol a nő háztartásbeliként eleve otthon van.

- Talán azzal sem mondok újdonságot, hogy a fiatalság egymást követő generációi egyre rosszabbul szocializáltak, ami nem kis mértékben köszönhető az anya-gyerek (tágabb értelemben a szülő-gyerek) kapcsolat modern elsatnyulásának. Nincs annak semmi értelme, hogy a GYES-ről minél hamarabb visszalökjük az anyákat dolgozni, miközben a jobb sorsra érdemes kisgyermekek agyából állami intézmények csinálnak fasírtot. Arról már nem is beszélve, hogy a bölcsöde- és óvodarendszer az államnak súlyos milliárdokba kerül, amit természetesen mi fizetünk az adónkkal. Inkább maradjon a szülők zsebében az adóforint, és vigyázzon ugyanabból a pénzből a gyerekre a saját anyja.

Tehát ha minden családba kell kereső, és a szülésre + minőségi gyereknevelésre nagyobb szükség van mint valaha, akkor adja magát a következtetés, hogy dolgozzon minden férfi, és csak a fennmaradó munkahelyeket töltsük fel nőkkel.

Tudom, ez sokaknál kiveri a biztosítékot, mert képtelenek az eszüket használni a valóság megértésére, és megrekednek az üres szlogenek szajkózásánál, mint pl. az emancipáció. Mintha az emancipáció fizetné a munkanélküli segélyt... Tiszteltetem azokat, akiknek az ideológia fontosabb, mint a valóság, és inkább nyomnak le egyeseket szegénységbe csak azért, hogy mások tetszeleghessenek a státuszukkal - miközben a társadalom kézikosárban zuhan a pokolba, ahogy az angolok mondanák. Szarunk a holnapba, csak ma hízzon a májunk, ugyebár.

Lényegre visszatérve: az államnak adókedvezményt kellene adnia minden olyan embernek, aki házas, és a háztartásában egyedüli kereső. Mégpedig olyan mértékű kedvezményt, hogy sokaknak megérje miatta otthon maradni; mondjuk az 50% adó helyett fizessen gyerek nélkül csak 20, gyerekkel csak 10%-ot (a kedvezmény összegének ésszerű maximalizálása mellett). Erre esetleg rá is lehetne dolgozni még egy lapáttal: a többkeresős gyermektelen családokra extra adókat kellene kivetni. Azt, hogy a nemileg semleges(!) adókedvezmény miért a nőket marasztalná otthon, bízzuk az egyes családokra - elvégre ez egy szabad ország. Kellene pár év a helyzet letisztulásához, dehát úgyis hosszútávon gondolkodunk, ugyebár.

...

Itt a mérleg még mindig azt mutatja, hogy többet vettünk ki az állam zsebéből, mint amennyit más forrásokból odatettünk (a vagyonadót nem kellene túlzásba vinni). Ezt a kiadási oldal reformjával lehet helyretenni (itt nem foglalkozok a teljes költségvetéssel, csak a magánembereknek adott segélyekkel és juttatásokkal). Erre két jó okunk is van: 1. jelenleg sok olyan célra osztunk pénzt, ami a társadalom szempontjából haszontalan vagy káros; 2. az adórendszer reformjával sokféle segély és juttatás okafogyottá válik. Sajnos manapság az is vita tárgyát képezi (köszönhetően a progresszív idiótáknak), hogy helyesebb-e segély helyett munkát adni a tömegeknek - szerintem ez teljesen magától értetődik. Inkább dolgozzon mindenki aki tud, és adókedvezménnyel támogassuk az előremutató viselkedést, mint hogy kizsigereljük a dolgozókat és két kézzel szórjuk a segélyt olyanoknak, akiknek esze ágában sincs a társadalom produktív tagjaivá válni. Magyarul a gyerekneveléshez kapcsolódó juttatásokat meg kellene szüntetni, leváltva azokat a fentebb említett adókedvezménnyel. (Esetleg valamennyi GYES-t meg lehetne tartani szigorúan a minimálbéresek számára.) Hogy az adókedvezménnyel sokan nem tudnának igazán élni? Ilyen a sors. Aki a társadalom céljaival ellentétes irányba evez, az ne számítson ahhoz állami támogatásra. Akinek nincs nagy keresete, amiből eltarthatna egy nagycsaládot, az elégedjen meg 1-2 gyerekkel. Az eugenikának sem vagyok híve, de van abban valami ridegen józan megfontolás, hogy ne az unintelligens tömegeket támogassuk a szaporodásban, hanem az intelligensebb és szorgalmasabb embereket. Ne azért szüljön vagy fogadjon örökbe egy-egy család, mert a gyerek után járó pénzből akarnak megélni. Szüljenek azért, mert utódot akarnak a világra hagyni, és ha csak 1-2 trónörökösre van pénz, akkor érjék be annyival. Akinél vasvillázni kell a pénzhalmokat, az csináljon akár száz gyereket is - saját kontóra. Nem akarom senki alapvető jogait elvenni, viszont az adóforintok senkinek nem járnak alanyi jogon; azokat felelőse(bbe)n osztogatni alapvető és jogos elvárása mindenkinek, aki a közös kasszába betesz.

A munkanélkülieket természetesen továbbra is támogatni kell valahogy, mert éhen veszni senkit nem hagyhatunk. Viszont segélyt csak azoknak kellene adni, akiknek nincs egyetlen kereső sem a családjában - talán át is kellene értelmezni a dolgot úgy, hogy az állami juttatás nem munkanélküli embereknek járna, hanem munkanélküli családoknak. Magát a segélyt is meg kellene reformálni: egy részét konkrétan élelmiszerben kellene kiadni (közkonyhai étkezés formájában?), másik részét utalványokban, és csak igen keveset készpénzben. És persze maximalizálni kellene: X számú eltartott fölött nem több segély jár, hanem a gyermekjóléti szolgálat jön elvinni a nyomorgó porontyokat.

Ez a cikk már így is vészesen hosszú, úgyhogy a további juttatásokat nem vesézem ki. Az alapelv adott: nyírbáljunk meg minden kiadást addig, amíg csak a tényleg rászorulók kapnak, és csak annyit, amennyi szükséges. Ne lógjon az állam csöcsén többszázezer ember - azon a csöcsön, ami a másik oldalról nézve a dolgozó emberek pénztárcája. Ne kapjon senki egy büdös vasat sem bőrszín, nemi jelleg, politikai vagy vallási elkötelezettség, stb. okán. Ne kapjanak semmit a pártok és egyházak - de ez már általános költségvetési téma, amit inkább az államszerkezet és/vagy a pénzrendszer tárgyalása alatt vesézek ki. Ne osszuk a pénzt ész nélkül, és akkor kevesebbet kell elvennünk azoktól, akik megtermelik. S így talán az ingyenélőket is rávehetjük arra, hogy munkát keressenek - amíg segély és nettó minimálbér között egy lufi meg egy fröccs ára a különbség, addig hiába várjuk, hogy kezük-lábuk törjék a munkábaállás érdekében. Ha az ingyenkonyha és a havi 130EFt között kell választaniuk, talán felemelik a seggüket.

Mielőtt rátérhetnénk az adórendszerre, politikára, gazdaságra, muszáj egy pár szót arra vesztegetni, hogy tulajdonképpen mit is szeretnék elérni ezekkel a "megoldásokkal".

A politikai párbeszéd régóta stagnál, nincs értékelhető előrelépés semmilyen területen, ami a parlament döntéseitől függ: oktatásban, egészségügyben, gazdasági vagy kisebbségi problémák terén, sehol. Mindenki csak zsonglőrködik a nagy szavakkal, miközben a konkrét kérdések fiókokban sorvadoznak. Kit érdekel, hogy mennyire van Magyarországon "liberalizmus"? Ez egy absztrakt fogalom, egy olyan idea, ami senki asztalára nem tesz kenyeret. Homályosan definiált politikai lózungokat hajszolunk, és közben hajléktalanok fagynak halálra az utcán. Nem lenne sokkal több értelme jelszavak és ellenjelszavak ordibálása helyett konkrét gazdasági döntésekről tárgyalni?

Az alapvető cél bármilyen emberi közösségben a tagok boldogulása. ...kellene, hogy legyen. Magyarország kormányának legalapvetőbb célja az, hogy a lehető legtöbb állampolgár számára tegye lehetővé a gyarapodást, az életben való előrejutást. Persze minden mondat után odaírhatnám, amit az imént: ennek így kellene lennie, de sajnos nincs így. A politikai és pénzügyi elit szarik bele a nép dolgába, magának kaparja a gesztenyét. Ezzel talán nem is lenne olyan hatalmas probléma, ha közben legalább tessék-lássék elvégeznék a munkájukat is, vagyis a törvények és intézkedések segítségével egy jobb jövő felé terelnék az országot. Mit érdekel engem Orbán zsebe, ha az enyémben is van annyi, amivel boldogulhatok?

De mint ahogy mindenhol, nálunk is nőnek a társadalmi szakadékok. A gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbek, és a kettő között sajnos van összefüggés. Ami még nagyobb gond, hogy közben zsugorodik a középosztály. Egyre kevesebb embernek van "normális" élete; amíg a középosztály alsó fele leszakad, addig a szerencsés felső csücske felemelkedik. Ez nem csak azért gond, mert a szakadékok társadalmi feszültségeket gerjesztenek, hanem mert egy rakás kellemetlen folyamatot indít el. Például kiirtja az elfogadható minőséget a boltok polcairól. Amíg 100 embernek van fejenként egy ezrese 20 deka szalámit venni, addig az élelmiszeripar ár/érték alapon versenyez. Amint 2 embernek van akár húszezre arra a 20 deka szalámira, a maradék 98-nak meg csak fémpénzek lötyögnek a zsebében a teljes bevásárlásra, a pultokban ennek megfelelően lesz némi pármai sonka meg spanyol chorizo aranyáron - amellett pedig emberi fogyasztásra korlátozottan alkalmas parizer ipari hulladék tonnaszám. Az emberek rákényszerülnek a filléres szemétre, amivel nem csak az egészségüket teszik tönkre, illetve fosztják meg magukat az evés élvezetétől, hanem a középosztálynak szánt termékeket szép lassan kiszorítják a piacról. (Még mielőtt valaki sikítozni kezd, ez nem hirtelen lezajló és végérvényes folyamat - ne jöjjön senki azzal, hogy továbbra is lehet a teszkóban rendes szalámit kapni. Elvekről beszélünk.)

Egy társadalom egészsége nagymértékben összefügg a középosztály szélességével, és azt kell mondjam, egyre betegebb az egész világ. A nagy forradalmak mindig akkor következtek be, mikor a társadalmi szakadékok erőszakmentesen már áthidalhatatlanokká váltak. A francia és orosz parasztok nem azért hágtak a gazdagok nyakára, mert annyira dagasztotta a keblüket az egyenlőség és testvériség szelleme, hanem mert a családjuk éhezett míg az elit dőzsölt. Most még nem tartunk ugyanitt, és egy darabig nem is fogunk, de az irány adott.

Visszatérve a fő témához, egy épkézláb államirányítási rendszer egyik legfőbb feladata a középosztály tágítása a két szélsőség csökkentésével. Itt viszont egy kellemetlen ideológiai problémába ütközünk: az emberek boldogulásának egyik fontos feltétele, hogy az állam lehetőleg ne pofázzon bele a dolgukba (libertárius szemlélet). Ugyanakkor az állam feladatainak ellátásához valahogyan társadalmi szintű kontrollt kell kialakítania (szociális szemlélet). Egy egyszerű példával: az állam ne szedjen adót, az emberek fizetése maradjon a zsebükben - de mégiscsak szedjen adót, mert valamiből fedezni kell az állami kiadásokat, illetve az adókedvezmény az egyik legjobb motivációs eszköz az állam kezében. A jelenlegi idióta jobb-bal politikai megosztás ezen a kompromisszumon (illetve a képtelenségén) lovagol kvázi egy évszázada szerte a világon.

Az arany középút megtalálását sokan úgy képzelik, hogy a két rendszer elvadult, szétbarmolt változatainak hibáit házasítják össze: a "szociális" szerintük azt jelenti, ha bőrszín/nemi szerv alapján kizsigerelünk mindenkit aki nem szimpatikus, és az egekbe toljuk azokat, akik igen (ezzel a valódi szegények éppúgy le vannak szarva, mint az exponenciálisan zsírosodó gazdagok); eközben a "szabadság" nevében porig romboljuk az erkölcsöt és a társadalmi normákat, viszont egyre drákóibb szigorral akarunk uralkodni mások magánéletén, amihez egyébként semmi közünk. Talán mondanom sem kellene, de nyilván a másik út a helyes: adjuk össze a két rendszer alapgonalataiból azt, ami pozitív. Hagyjuk meg a magánélet szentségét; az állam foglalkozzon azzal, ami a dolga; a közerkölcsöket igyekezzük megőrizni, már csak a békés egymás mellett élés kedvéért is; és persze a fölösleget adjuk a rászorulóknak, ne kisebbségi csoportok marakodjanak a középosztály szerencsétlenjeitől állami erőszakkal elmart koncon.

A libertárius rendszer alapgondolata jó. Az emberi szabadság mindenkinek alapvető joga, amit a saját magunk által fenntartott és működtetett államnak nem hagyhatjuk, hogy elvegyen tőlünk. Mi magyar emberek nem azért fizetünk adót és üzemeltetjük az államgépezetet, hogy az egy szűk elit képében, egy értelmetlen és pazarló bürokrácia közvetítésével a nyakunkra üljön és basáskodjon rajtunk. A demokrácia elméletileg azért jobb, mint egy monarchia, mert ebben az emberek mesterséges hierarchia nélkül, egyenlőkként, szabadon élhetnek - követeljük hát, hogy mint társadalom vegyük komolyabban ezt a gondolatot. Ne olyan törvények szülessenek, amik párszáz befordult és/vagy megalomán ideológus személyes álmait vagy nyerészkedését szolgálják, hanem olyanok, amik tükrözik a társadalom egészének érdekeit és elvárásait. Az általunk kinevezett kormány ne uralja, hanem szolgálja a népet.

Szép álom.

A szociális érzékenység alapgondolata jó, mert valahogyan kordában kell tartani a társadalmi ollót, amire a libertárius rend önmagában sajnos nem képes. A probléma ott van, hogy ez az eredetileg jóindulatú elképzelés teljesen szétesett: egyfelől Marxnak, másfelől a posztmodern progresszíveknek köszönhetően olyan nézetekkel azonosítják, amik jobb körökben vállalhatatlanná teszik. Vissza kell térni a gyökerekhez: a nyomorultakról való gondoskodás eszméjéről le kell vakarni a proletárdiktatúra, és a kisebbségeket a többség ellen uszító álszent politizálás mocskát egyaránt.

Meg kell találni azt a középutat, ahol csak a legszükségesebbet vesszük el azoktól, akiknél tényleg fölösleg halmozódott fel, és azoknak adjuk oda, akik tényleg rászorulnak. Vagyis egy olyan rendszert kell teremteni, ami az egyenlőtlenségeket úgy csökkenti, hogy közben nem válik az emberi szabadságjogok korlátozójává és az innováció, a gazdaság, vagy az átlagemberek boldogulásának kerékkötőjévé. Ez, némileg túlegyszerűsítve a dolgot, az alsó és felső 5-5%-nak szociális, mindenki másnak libertárius rendszer.

Amikor arról beszélek, hogy mi a megoldás a jelenlegi problémákra, akkor ez lebeg a lelki szemeim előtt. A társadalmi szakadékok csökkentése, de nem a jelenlegi szociális hálónak csúfolt katasztrófa toldozgatásával, hanem a nulláról történő újjáépítésével. Nem a jelenlegi politikai trágyadomb csinosítgatása, hanem emberbarátabb (zsarnokellenesebb?) rendszerek létrehozása. Nem etnikai, vallási vagy nemi identitásbeli csoportok egymásnak ugrasztása, erőforrásaik egymáshoz rablása, hanem individualista alapú, és az ellentétes érdekcsoportok közötti békét elősegítő társadalmi rend. És végül, de nem utolsósorban az emberek által megtermelt és megkeresett pénz olyan korlátozott újraosztása, ami a lehető legkevesebb embernek vág méltánytalanul a zsebébe.

Igen, ez álmodozás. Nem fog sem Orbán, sem az utódja a homlokára csapni ezen cikkek olvastán, hogy "jé, hát így is lehet!". Pontosan ez a probléma legfőbb gyökere, és pontosan erre akarom felhívni a figyelmet. Hogy lehetne jobban, és ezt a politikusok is tudják, csak szarnak bele. Nem akarják jobban csinálni. A rendszer nem azért működik rosszul, mert ne lehetne jobban, vagy mert a politikusaink tévednek, hibáznak. A rendszer azért ilyen, mert ilyennek akarják. A gondolat tűnhet abszurdnak, de akkor is fekete-fehér; ha máshogy akarnák, akkor úgy csinálnák. Ha Orbán az ország érdekeit nézné, akkor nem bohóckodna a paksi atomerőmű piszlicsáré jelképes bővítésével orosz hitelből, hanem új perspektívákat nyitó, jövőbe mutató programokat indítana még a várható olajválság előtt. Tudja ő, hogy mi a dörgés, hiszen ha a saját esze nem lenne meg hozzá (megvan), akkor felvilágosítanák a tanácsadói. Tudja, de nem ez határozza meg a döntéseit - nem az ország érdeke a lényeg, hanem valaki másé.

Na mindegy, a rizsából elég ennyi, hamarosan folytatjuk valami kicsit konkrétabb gazdasági témával.

A 16. és 19. század között észak-afrikai fosztogatók dúlták Olaszország, Spanyolország, Francia, Portugália, ésatöbbi partvidékét, és annyi embert raboltak el, hogy rabszolgapiacok sorát látták el anyaggal. A téma kutatója, Robert Davis professzor szerint (Ohio-i Állami Egyetem) a "Berber part" rabszolgakereskedelme fénykorában nagyobb elnéptelenedést okozott Európában, mint később a négerek elszállítása Afrikából. A buli csak akkor ért véget, mikor 1830 körül a franciák elfoglalták az észak-afrikai partvidéket.

[Fentebb angolul linkeltem, mert bővebb az anyag - aki magyarul szeretné olvasni, az ide kattintson.]

Egyes afrikai városokban már a rómaiak is rabszolgapiacokat találtak, bár azok akkor még Afrika belsejéből hozott áruval kereskedtek. Nem változott sokat a helyzet még az Ottomán uralom alatt sem, csak a kalózok szaporodtak el szemtelenül. A kereszténységet nem túlságosan kedvelő emberkereskedők számára ideális célpont volt az európai partvidék (egészen Izlandig eljutottak), és az adatok szerint 1-1,25 millió fehér embert hurcoltak el a kontinensről. Különösen híres eset Baltimore kifosztása 1631. június 20-án, amikoris a kalózok a város teljes lakosságát magukkal vitték, minek okán Baltimore generációkon át lakatlan maradt.

Örvendetes hírt olvastam az imént: tudósoknak sikerült laboratóriumi körülmények között olcsón kivonni széndioxidot a légkörből, ráadásul a módszer az óceán savasságát is csökkenti és még hidrogént is lehet nyerni vele, ami üzemanyagként felhasználható.

Halleluja.

De van egy kérdésem ezzel kapcsolatban: miből fogjuk felismerni, hogy sikerült legyőzni az ember okozta klímaváltozást? Honnan tudjuk majd, hogy nyertünk?

A klíma biztosan nem fog állandósulni, hiszen a föld klímája soha nem volt állandó. A légkör széndioxid-szintje szintén nem fog állandósulni, hiszen az sem volt soha állandó. Ha bármelyik mégiscsak megtörténne, az garantáltan ember által okozott természetellenes beavatkozás eredménye, és nincs rá semmi garancia, hogy nem pont az okoz egy újabb, nem várt katasztrófát.

Vagyis nincs semmilyen mérőszám vagy mutató, amihez a klímát hasonlíthatnánk. Mikor jelenthetjük ki, hogy visszatértünk az eredetihez? Soha. Holnap, száz év múlva, és kétmillió év múlva ugyanúgy fogalmunk sem lesz, hogy milyen lenne a klíma az emberiség jelenléte nélkül. Egy ismeretlen (és megismerhetetlen) változót kergetünk, ahhoz akarjuk igazítani a valóságot.

Szóval megint belecsaptunk a lecsóba, kartársak. Találtunk egy újabb permanens problémát, amit egész egyszerűen fizikai lehetetlenség megoldani.

Ezek a jó problémák, hiszen biztos állást és zsíros fizetést garantálnak egy csomó ingyenélőnek, akiknek ezentúl a legfontosabb érdeke az lesz, hogy minél nagyobb pánikot keltsenek és minél többet hazudozzanak a témában.

Ja, a második kérdés: mi van, ha tényleg befolyásoljuk a klímát, és a CO2 kibocsátásunk nélkül már beköszöntött volna az új jégkorszak? (Itt van a nyakunkon, a NASA is foglalkozik a kérdéssel.) Nem kizárt, hogy csak az akadályozza meg százmilliók halálát és még többek éhezését, hogy mi emberek melegítjük a bolygót. Ha ez így van, akkor is jó ötlet erőforrások végeláthatatlan tömegét ölni abba, hogy visszacsináljuk a nem szándékos klímaváltoztató hatásunkat?

Az írás eredetije itt található, és zseniális. Szokás szerint a lényeget próbálom átadni, ezért nem lesz betűpontos fordítás. Akinek ez problémát jelent az maradjon az eredetinél.

A logikátlanság logikája

Miért olyan rossz a modern sci-fi? Miért olyan rosszak a modern képregények?

Miért olyan hihetetlenül, borzalmasan szörnyű a modern művészet? Azt hihetnénk, hogy direkt csinálják rosszra.

És tényleg!

De ezekre az egyszerű kérdésekre bonyolult a válasz, az univerzum egyik sarkából a másikba vezet, a mennyből a pokolba.

A modern művészet felületes áttekintése is megmutatja, hogy a szépséget (ami elvileg a művészet célja és lényege) nem csak elutasítják, de egyenesen lenézik. Nem tévedésből vagy igénytelenségből készítenek olyan munkákat, amik visszataszítóak, esetlenek, retardáltak vagy obszcének. A modernség célja a szépség tökéletes ellentéte, vagyis minden ami ronda, felháborító, aberrált; bármi ami az embert zavarja és undorítja. Ha ezt megértjük közelebb kerülünk ahhoz, hogy miért zuhan és züllik a hivatalos sci-fi irodalom.

A hivatalos sci-fi rabszolgamód járja körbe a politikai korrektség fáradt kliséit, ostoba dogmáit. Hangsúlya a kollektivizmuson, az áldozat-kultuszon és a radikális egalitarianizmuson nyugszik - nincs már helye a hősöknek, kalandoknak, feltalálóknak, egzotikus színhelyeknek, űrhercegnőknek vagy emberbarát és embert szolgáló technológiának.

A polkorrekt sci-fi hihetetlenül szűklátókörű, mert úgy hiszi, a jövő világa mindörökké a viktoriánus korban megfogalmazott társadalmi problémák körül fog forogni, ahogyan Marx leírta azokat. A hagyományos sci-fiben a jövő különbözik a jelentől - a PC sci-fiben a jövő és a múlt egyforma, semmi sem változik.

Más szavakkal a polkorrekt sci-fi a sci-fi ellentéte.

A sci-fi mindigis a rácsodálkozásról szólt. A polkorrektség a reménytelenségről. A kettő szembenáll egymással. A PC sci-fi így önellentmondás.

Két példa

Íme az idei Nebula-győztes novella: "Ha dinoszaurusz lennél, kedvesem". Ezer szónál rövidebb, és a sztorija annyi, hogy pár rasszista fehér megver egy illetőt az esküvője napján, s ezután az ara azon mereng, hogy ha a szerencsétlen dínó lenne, akkor szétmarcangolhatta volna a támadókat. (Ő maga pedig virággá változna.) Tiszteltetem az írót, és gratulálok a díjhoz, de meg kell jegyeznem, hogy ennek a sztorinak semmi köze semmiféle tudományos fantasztikumhoz.

Második példánk a Hugo-díjra jelölt "Doi Saket tintaolvasói", ami arról szól, hogy Thaiföldi buddhista szerzetesek megölnek egy gyereket annak leplezésére, hogy nem tudnak kívánságokat teljesíteni. Egyetlen mondat erejéig megjelenik ugyan egy folyami istennő, aki a gyilkost elpusztítja, de a gyereket nem menti meg. A történet értelmetlen, a stílus száraz, a szóhasználat köznapi, a leírások felszínesek. Más szóval távolról sem díjnyertes kaliber, és egy fikarcnyi sci-fi sincs benne. Az egész a céltalanságról és a reménytelenségről szól - rácsodálkozásra nem ad okot.

A Hugo-díjra ezeken kívül még jelölt két novella szintén csak nyomokban tartalmaz sci-fi elemeket. A jelenben játszódnak, ezen a világon. Témájuk a "társadalmi igazságosság", mint például a melegek helyzete.

Miért olyan sztorik nyernek sci-fi díjakat, amik a sci-fi tökéletes ellentétei?

A modern múzeumok már jó ideje tele vannak olyan kacatokkal, amik ránézésre az öntelt modernisták tehetségtelen alkotásainak paródiái. És most a sci-fi irodalom is megtelik olyan szeméttel, ami mintha az önnön fontosságának tévhitében sütkérező posztmodern literatúra paródiája lenne.

A bukás megvilágítása

A különböző területeken bekövetkező sorozatos összeomlás nem szándékos olyan értelemben, hogy az illuminati vezetői összeültek volna a főhadiszállásukon, és megszavazták előbb a festészet, aztán az irodalom tönkretételét. Nincs összeesküvés. Van viszont nagy elmék, nézőpontok, filozófiák találkozása, ami a művészetet tönkretevők hozzáállásában közös. Ez a filozófia - amit néha politikai korrektségnek neveznek, néha pedig balosságnak - a logikátlanság trónra emelése.

Attól függetlenül, hogy egy filozófiai rendszernek nincs belső logikája, a belőle eredő következmények kiszámíthatóak. Figyelmen kívül hagyhatod a valóságot, de tetteid következményei akkor is létrejönnek. Ha valaki elfogad egy bizonyos kiindulópontot, akkor az abból eredő logikus következtetéseket is el kell fogadnia - hacsak nem akar hasraütéssel indokot gyártani arra, hogy miért nem. Ez akkor is igaz, ha az a bizonyos kiindulópont az, hogy "a logika illogikus".

Hét lépéssel jut el a politikai korrekt gondolkodásmód egy hibás, de értelmezhető alapgondolatból a gügyögő, viháncoló, sikító lovecrafti őrületig.

(Megjegyzés: nem minden balos viselkedik következetesen ezeknek megfelelően. Magától értetődik, hogy senki nem képviselhet következetesen egy filozófiát, ami nyíltan és szemtelenül képmutató. Bár mindegyiküknek erős motivációja van az út követésére, a motiváció nem végzet. Aki ezen az úton jár megállhat vagy megfordulhat. Valószínűtlen, de megeshet.)

Első lépés: Tudományimádat

Először is félre kell söpörni mindent, ami nem tudományos. Ha összeadjuk a természettudományok által okozott ipari és technológiai fellendülést azzal, hogy a vallások és filozófiák nem tudták megakadályozni a társadalmi szakadékok egyre gyorsuló növekedését, teljesen érthető az európai elit undorral teli igyekezete, amivel visszavonult az absztrakt, metafizikai és erkölcsi területekről. Arra koncentráltak, ami egzakt és kiszámítható: fizika, mérnöki tudományok, gyógyszerészet. Mindent nevetségessé tettek ami nem volt kísérletileg megfigyelhető és leírható.

Két módszer használatával lehet a nem kívánt tanokat féleállítani: (1) az általunk nem jóváhagyott tanokra azt mondjuk, hogy kizárólag személyes vélemény kérdései, és (2) a nekünk tetsző dolgokra rámondjuk, hogy tudományosak, vagy hamarosan azok lesznek. Mindkét módszer arra a gondolatra épül, hogy kizárólag a tudományos tudás valódi tudás. Sajnos ezt az alapgondolatot semmilyen tudományos módszerrel nem lehet bizonyítani - vagyis megcáfolja önmagát.

A végeredmény (lásd Hume, Kant és Nietzsche) a nyugat metafizikai fővesztése. Eddig bármit is hallottál a metafizikáról, az nem a New Age álspirituális kitalációira vonatkozik, hanem olyan gondolkodásmódbeli alapokra, amikre a tudomány és a logika épül.

Ironikus módon a metafizika elutasítása azzal, hogy az "nem logikus", csak "személyes vélemény", önbeteljesítő jóslattá vált: hiányában lehetetlen cáfolni, hogy a fizika önkényesen kialakított axiómákon alapszik, valamint teret kaptak az olyan inkoherens elméletek, miszerint a semmiből teremhet valami, a véletlen szerepet játszik a folyamatok alakulásában, stb.

Második lépés: A valóság fejreállítása

A szubjektív és objektív helyet cserél. A tény kitaláció és a kitaláció tény. A valóság irreális. Az igazság nem igaz.

Miután az emberi tudás összességét az egzakt tudományokra redukálták, minden más (a formális logikát, metafizikát, erkölcsöt is ideértve) a magánvélemény birodalmába száműzetett. Minden csak elbeszélés, mese, ami akkor igaz ha hiszel benne - ha nem hát nem. A személyes választás felmagasztosul: azzal, hogy egy ember valamit választ, isteni magasságokba emeli, kritizálhatatlanná teszi. A párbeszéd a kritizálhatatlan személyes választások birtokosai között elkorcsosul. Minden idézőjelbe tevődik - a szavak bármit jelenthetnek amit a beszélő beléjük gondol.

Ez azonnal megszabadítja a beszélőt a gondolkodás nyűgétől. Az emberek már nem igazságtartalom alapján választanak hitet, hanem a különböző csomagolások tetszetősségét összehasonlítva.

A jó reklám felváltja a logikát.

Ha előállsz egy jó egysoros, vagy akár egyszavas szlogennel, ami ugyan teljesen értelmetlen, de érzelmileg túlfűtött ("homofóbia", "szexizmus"), akkor a hitrendszeredet eladhatod a hiszékenyek tömegeinek. Te, akárcsak a médiaszereplők és a szórakoztatók, elmondod a tömegeknek, hogy szerinted miben kellene hinniük. Erre nincs semmi alapod vagy végzettséged, de ez lényegtelen. A vevők ránéznek az eszmék felhozatalára, épp csak odapislantanak, hogy ebben a hír-ciklusban mi megy műsoron. Általában márkahűség alapján választanak: a balosok maradnak a balos szlogeneknél, és így tovább.

A vevő magáévá teszi amit a szájába rágnak, és amíg bírja odafigyeléssel, úgy tesz, mintha az lenne az igazság. Ez megnyugtatólag hat, betájolja az életében és garantálja a hasonszőrű jólgondolkodók barátságát. Mindent megtesz, amit egy jó eszme, kivéve hogy bármit is mondana a valóságról.

A valóság untatja. Lusta, kövér, boldog, és a valóság évek óta nem harapta seggbe - ez az úgynevezett "valóság" talán már csak az őslénykutatók szakkönyveiben létezik.

A második lépés lényege, hogy az ideák fogyasztási cikkek. Persze ritkán mondják ki ilyen nyíltan - inkább úgy fogalmaznak, hogy minden embernek joga van saját vélemény megformálására (ami igaz), és hogy bárki véleménye ugyanolyan jó, mint bárki másé (ami nem igaz).

Tényszerű dolgokat (mint pl. közgazdasági törvények vagy erkölcsi szabályok) puszta magánvéleményként söpörnek félre arra hivatkozva, hogy a felek között véleménykülönbség van. Mintha elképzelés még soha nem lett volna téves.

Véleménykérdéseket (mint pl. az ember által okozott klímaváltozás) tudományos tényként kezelnek, arra hivatkozva, hogy a felek között nincs véleménykülönbség: kizárólag boszorkányok és sátánimádók vonják kétségbe a nagytestvér és a New York Times igazát. Márpedig a boszorkányok és sátánimádók véleménye elemzés vagy vizsgálódás nélkül félresöpörhető, hiszen gonoszak és boszorkányosak. (Ez persze csak hasonlat. A polkorrektség hivatalnokai a valódi sátánimádókat tárt karokkal fogadnák a diverzitás nevében.)

Ahogy fentebb, úgy "az igazság nem igaz" gondolat is megcáfolja önmagát, dehát a logika nem erős oldala az előrecsomagolt eszmék fogyasztóinak.

Harmadik lépés: De-racionalizáció

Ebben a fázisban a gondolkodás helyett az érzelmek válnak a megismerés és megértés fő eszközévé.

Ez a lépés annyira egyszerű és elkerülhetetlen, miután a valóság magánvéleménnyé degradálódott, hogy szinte említést sem érdemel. Mivel már nem az igazság a gondolkodás alapja, a logika értelmetlenné válik. Az az igaz, amit annak ÉRZEL. A szó, hogy "igazság" már nem valami logikai kapcsolatra utal tárgy és jelkép között, hanem az önbizalom érzésére, a szenvedélyes hitre bármilyen tárgy irányába.

Ennek mellékterméke, hogy a megismerést felváltja az érzelgősség; semmi sem igaz vagy hamis, csak van ami erős érzelmeket vált ki belőled, más dolgok pedig nem. Márpedig senki nem érez erős kötődést mély, rejtett, vagy absztrakt dolgok irányába. A felszín mozgatja az érzelmeket, mert a tárgyak, személyek, történelmi események felszíne az, amivel először találkoznak. Az ember, esemény vagy filozófia mélyebb megértése logikus gondolkodást igényelne, azt pedig szemétdombra vetették. Innentől a felszínesség uralkodik. A személyt kizárólag az alapján ítélik meg, hogy melyik társadalmi érdekcsoport (kisebbség) tagja. Az egyéni teljesítmény, jellem vagy érdem nem számít. Bármilyen vélemény azonnal érvényteleníthető mindössze annyival, hogy a hirdetőjének személyét egy már előre lejáratott csoporthoz csatolják - a boszorkányokhoz.

(Csak viccelek. A valódi boszorkányokkal semmi gond nincs. Akik manapság szemmel vernek és átkokat szórnak, azok a fehér hetero férfiak. Kivéve a zsidókat.)

Negyedik lépés: Sekélyesség

Ezen a szinten kifejlődik a hit, hogy minden konfliktus és háború oka az emberek közötti véleménykülönbség. A keresztes hadjáratokat istenhitbéli véleménykülönbség okozta, a hidegháborút meg gazdaságtani.

Természetesen csak egy nagyon sekélyes ember hihet ilyen hülyeségben. Egy teljes generációt kell az előző lépések erőszakkal ésszerűtlenített idiótaságában felnevelni ahhoz, hogy kellő számban álljanak rendelkezésre ilyenek.

De ez a fokozat két nagyon is csábító ígérettel kecsegtet, bár mindkettő hamis, és egymásnak is ellentmondanak:

(1) Mivel a valóság vélemény kérdése, te, és minden más ember istenszerű erővel rendelkezik, és maga definiálhatja a saját valóságát - feltéve, hogy hajlandó félrelökni a realitás, a közmegegyezés bilincseit.

(2) Mivel minden háború és konfliktus oka a véleménykülönség, minden szenvedés azonnal eltűnik a föld színéről amint mindenki elfogadja ugyanazt a standardizált, politikailag korrekt gondolkodásmódot. Ha a valóság vélemény kérdése, akkor minden egyes embernek oda kell rögzíteni magát a legszigorúbb konformista véleményhez, és addig szorítani a bilincseket, amíg vére nem fakad.

A két elképzelés közötti ellentmondás nemhogy nem állítja meg a progresszíveket, de még csak le sem lassítja. Sajnos e két idea logikus következménye a kritikus gondolkodás hiánya, sőt, a gondolkodásra való képesség teljes elvesztése.

A progresszív bármilyen elképzelését immunissá teszi a kritikára az első ígéret, mivel a magánvélemény szent. Te a globális felmelegedésben hiszel, én a globális lehűlésben, és ezeknek semmi köze a tényekhez - így hisszük, tehát nekünk így van. A klímáról éppúgy nem tudjuk meggyőzni egymást, mint arról, hogy a szőke vagy a barna tetszetősebb. Nincs miről beszélni.

A második ígéret ugyanúgy bármit immunissá tesz a kritikára, csak pont fordított gondolatmenet szerint: a kritizáló eretnek, boszorkány, érvénytelen személy. Bármit is mondjon a (progresszív) közmegegyezés ebben a hírciklusban, az a megkérdőjelezhetetlen valóság. A tudomány megállapította! Róma szólt, a dolog be van fejezve.

Ötödik lépés: Konformizmus

A második ígéret azt jelenti, hogy bárki aki ragaszkodik a magánvéleményéhez (ahelyett hogy elfogadná a progresszívek kollektív magánvéleményét igazságnak) akarva-akaratlanul magában hordozza a háború és konfliktus vírusát. Szükségtelen haragot provokál, ami faji lázongásokhoz és hasonlókhoz vezet. Ő egy boszorkány, démon, homofób-ciszmaszkulin-antiszemi-szexrasszista, vagy bármilyen új szitokszó amit az aktuális hírciklus feltalál.

Ő egy rossz ember; ő Emmanuel Goldstein, a két perces gyűlölet céltáblája. [Aki nem érti az utalást az nézze meg a linket, mert az író erre többször is visszatér - D]

Egy józan ember, egy igaz ember, egy becsületes ember meg tudja vizsgálni a saját és mások hitét egyforma szempontok szerint, és fel tudja ismerni a tévedéseket anélkül, hogy a másikat gonosznak bélyegezné. Egy sekélyes ember ilyesmivel egyáltalán nem foglalkozik - nem azért mert a komoly fejtörés fárasztó, hanem mert magánvéleményeket összehasonlítani, azokban hibát keresni "gyűlöletbűn".

A kritikus pont a lépcsőfokokon való lesiklásban ez, az ötödik, mert itt a gyűlölet kötelességgé válik, szórakozásmóddá és erénnyé - hogy a függőséget már ne is említsük. A véleményvezérek elmagyarázzák neked, hogy "a rossz emberek" gyűlölésével és elhallgattatásával minden háború, konfliktus és boldogtalanság beszüntethető. A rossz embereket már meghallgatni is tilos - és aki mégis megteszi, maga is gyűlöletkeltőnek minősül.

Ironikus módon az első lépés eredményeként a progresszív azt kell higgye, hogy ezek a vezérlő ideái kizárólag a saját - bátor és független! - gondolkodásának eredményei. A progresszív szekta legfőbb dogmája, hogy az ő dogmáik nem dogmák. Képtelen lennék közérthető formába öntve elmagyarázni azokat az egymásba ágyazott paradoxonokat, amivel a totális dogmatikus konformitás hívei önbecsapva hirdetik, hogy non-konformisták és dogmamentesek. Az ember csak bámulhat sokkos szótlanságban, mint vonatkatasztrófáknál vagy két lakott bolygó ütközésekor.

Hatodik lépés: Kritizálhatatlanság

Az imént kiderült, hogy aki ragaszkodik a saját eszméihez, az Emmanuel Goldstein. S mivel minden konfliktus oka a véleménykülönbség, a világ összes gondjáért Goldstein a felelős. Ő a bűnbak, a boszorkány; minden gonoszság és szenny forrása, ami az emberiséget sújtja.

Ha a világban bármilyen tökéletlenség tapasztalható - mint például a férfi és női aktok egyenlőtlen száma egy római kori művészeti kiállításon, vagy a litván és néger kosarasok eltérő száma a ligában -, az egyértelmű bizonyíték arra, hogy Goldstein ott járt és viszályt szított, elnyomást teremtett.

Bárcsak túloznék. A törvény szerint az Egyesült Államokban bármilyen területen bármiféle statisztikai eltérés a demográfiai adatoktól per definitionem rasszizmus, diszkrimináció. És ez akkor is igaz, mikor egyértelműen nem igaz; például a német sörfőzők számarányát vizsgálva.

Ha nyitok egy bisztrót és a két jelentkező séf egyaránt francia, a törvény elítélhet amiért diszkrimináltam az aztékokat, etruszkokat vagy bárkit. Eszerint bármi, a nagyívűtől a nevetségesen jelentéktelenig (az aktok számának különbözősége mint diszkrimináció nem kitalált példa volt), felhasználható egy két perces gyűlölet felizzítására az adott Goldstein ellen, aki az aktuális hírciklus fröcsögésének céltáblája. Nem számít mi történik, lényegtelen mik a tények - a rossz emberek akkor is rasszista szexista heteronormatív idegengyűlölők.

Ha a tények homlokegyeneset szembemennek a hirdetett tanokkal, az is bizonyíték. Egy négert szavazni az elnöki székbe csak annyit jelent, hogy az emberek gyávák párbeszédet kezdeményezni a rasszizmusról, vagyis mind egy szálig rasszista kutyák, akik méltatlanok az életre.

Minden, és az ellenkezője is csak arra bizonyíték, hogy a kiválasztottak jobbak és többek mint mi, közemberek: ők az igazság védelmezői, a civilizáció fáklyavivői, az adakozás bajnokai. Számszerű felmérések szerint a konzervatíok négyszer annyit adakoznak, mint a progresszívek, valahogy mégis ők azok, akik szívükön viselik a szegények sorsát - mi pedig fösvényeknek vagyunk bélyegezve.

A gyűlölet hisztérikus kell legyen, mivel félrelöktünk minden logikát és megfontolást. Az érzelmeknek sikítva és őrülten kell lángolnia, hiszen az eszmék piacán a legfeltűnőbb és legharsányabb hirdetés szerzi a legtöbb vevőt. Az eszmének pedig kritikán felül állónak kell lennie, hiszen az eszme a felháborodás motorja, ami az egész balos gépezetet hajtja - a gépezetet, amivel elveszik ami nem az övék.

Ezek rablók. Az egész gazdaságpolitikai platformjuk egyetlen dologra épül: rablásra.

A kritizálhatatlanság szükséges, sőt, kritikus eleme a politikai korrektségnek, mert előfeltétele a felháborodásnak, ami előfeltétele a rablásnak. Ha a hitük bizonyítékokkal alátámasztható vagy cáfolható lenne, akkor a polgárháborúnak vagy a polgárjogi törvénynek ki kellett volna elégíteni a színesbőrű jogok harcosait, a 19. alkotmánykiegészítésnek pedig a feministákat. De ha a hitük zárt, nem érheti kérdés, bizonyíték vagy vizsgálat, akkor semmi sem elégítheti ki, soha.

A rabló nem vezet nyilvántartást, ezért a felé való tartozásod végtelen.

Hetedik lépés: Morbiditás

A polkorrektség áldozata érthető büszkeséggel indul a tudomány eredményeire tekintve, nameg egészséges bizalmatlansággal a filozófusok és vajákosok handabandája iránt - és sikító őrültként végzi egy eszmerendszer fogságában, ami:

- kritizálhatatlan: az ideáit nem lehet semmilyen módon vizsgálni, mivel személyes hitre alapuló dogmák;

- konformista: a tömeg szava szent; az igazság nem érdekli;

- sekélyes: mindent egyszerű feketére és fehérre oszt szét, semmi sem összetett vagy mélyreható; minden gondolata lökhárító-matrica egyszerűségű;

- irracionális: az egysoros szlogenek nem képezik logikus értelmezés vagy vizsgálódás tárgyát;

- a valóságtól elrugaszkodott: a hite érzelmeken alapul, nem tényeken; minél félelmesebb és zavartabb az érzelem, annál jobb;

- tudománytalan: tetteti, hogy a hite tudományos és modern, de ennek az ellenkezője igaz.

Eljutottunk a diliház dohos pincéjébe, ahol az ápoltak maguk alá csinálnak és ordibálva verik magukat a falhoz. Közben pedig választott hivatalnokok, vezetők, médiaszemélyiségek, szerzők, akadémikusok és bírók. Hogyan tudnak egyáltalán létezni? Úgy, hogy a magánéletükben elfelejtik az eszmerendszert - mint a farizeus, aki szombaton házasságot tör és istent káromol, de vasárnap ott ül a templomi padon.

Kizárólag képmutatóként tudnak a társadalomban funkcionálni. A szent ideológiát mindössze három esetben veszik elő:

1. amikor szavaznak;

2. amikor egymást zsarolják a kihágásaik miatt (amiből mindig van bőven, hiszen az eszmerendszer gyakorlatilag követhetetlen);

2. amikor a kívülállókat kritizálják, támadják, rágalmazzák és gúnyolják.

Ez az egész felépítmény valójában nem világnézet, hanem vírus, ami egy másik világnézet elpusztítására hivatott. A vírus önellentmondó és értelmetlen, de nem is lényeges, hogy legyen értelme - feladata az értelem elpusztítása.

A progresszívek szerint a civilizáció személyes nézőpont kérdése, ahogyan a valóság is az. Úgy hiszik lefűrészelhetik az ágat amin csücsülnek, és a fa fog kidőlni, ők meg ott maradnak a levegőben a semmire támaszkodva.

Viszont itt beüt a valódi realitás kérlelhetetlen logikája. Az őrültek azt hiszik, hogy bármilyen hitüket a valóságra erőltethetik, mint Isten a "Legyen világosság!" parancsával (de természetesen Isten nemes céljaitól mentesen). A hitnek viszont ára van, és sokszor mellékhatásai. Amint valaki ledöntötte a racionalitást és a valóságot, amint szemétre vetette a dolgok hitelességét és mélységét, amint végleg kizárta a saját dogmáinak tényszerű vizsgálhatóságát, azzal elveszti a képességet bármilyen probléma megoldására, bárhol, bármikor. Teljesen reménytelenné és impotenssé tették saját magukat minden téren, kivéve az egyetlen dolgot amire a vírus képes: szaporodik és fertőzi a következő generációt.

A sátán lábnyomai

Nem írtam le, hogy milyen előnyökkel kecsegtetnek a mélybe vezető lépcsőfokok, de gyorsan össze lehet őket foglalni:

1. Bármely kijelentésedre ráfoghatod, hogy modern és tudományos, akkor is ha nem - ez jót tesz a kevélységnek.

2. Káposztalétől dagadó fejjel is komoly gondolkodónak hazudhatod magad, ha arra alapozol, hogy a realitás szubjektív, de a magánvélemény objektív. Ez kielégítheti az irigységet, amit az ostobák éreznek a bölcsek, a műveletlenek a tanultak irányába.

3. Az érzelmek felmagasztalásával út nyílik a vágyak kiélése előtt, legyen az nemi, vagy hatalom utáni.

4. A sekélyesség jutalma a gondolkodás fárasztó műveletének elhagyása, teret engedve a henyélésnek.

5. A konformitás jutalma a (jogosnak hazudott) harag szabadon engedése.

6. Ha mindig te vagy az áldozat - még ha ennek semmi jele vagy bizonyítéka nincs is -, akkor igényt tarthatsz "elnyomód" minden eredményére, tulajdonára. Ezzel a kifogással az egekig fokozhatod kapzsiságod, magadénak követelhetsz mindent ami szerinted neked jár az élettől. Ha a tulajdonlás lopás, akkor a te lopásod csak a jogos tulajdonod visszatérítése. S mivel az eszméd gyárilag kritizálhatatlan, sosem kell azt megvédened. A kifogásaid futószalagon jöhetnek, amiből sosem fogy ki a szufla.

Csakhogy van egy probléma. Ezek a dolgok, a kevélység, irigység, henyélés, harag, kapzsiság, és a vágyak hajszolása elviselhetetlenné teszik az életet, undorítóvá és elkeseredetté.

Ahogy a meggyötört lélek lassan ráébred, hogy élete keserű és kilátástalan, önpusztító viselkedések felé fordul. Gyógyszert szed a depressziójára, mértéktelen ivó lesz vagy kábítószerfogyasztó, esetleg a zabálásba menekül. Politikai szinten ugyanez az önpusztítás arra hajtja, hogy gyűlöljön mindent ami védi őt (hadsereg, rendőrség), de szeressen és bátorítson mindent, ami pusztít és öl (kommunizmus, dzsihád). A feminista nem annak ellenére, hanem pont azért mászik Bill Clintonra, mert az elnök múltjában ott a zaklatás, bántalmazás, nemi erőszak.

A torkosságban nem az a bűn, hogy sokat eszik valaki, hanem hogy tönkreteszi magát a félresiklott vágyai kiélésével. Az igazi öröm nem önpusztító: aki élvez egy sakkjátszmát, focizik egyet a gyermekével a napsütésben, táncol a feleségével a holdfénynél, olvas egy könyvet, megnéz egy színdarabot, meghallgat egy koncertet, az ezekkel nem árt önmagának. A hamis élvezet ennek az ellentetje: minél jobban belemerülsz, annál kevesebb örömet nyújt. Minden dózisnak meg kell haladni az előzőt, hogy ugyanazt az élvezetet elérd.

Következtetés: Élet a semmiben

Ha valaki kikapcsolja józan gondolkodását, hogy a polkorrektség kiméráját kövesse, annak jutalma változó mértékű érzelmi és spirituális üresség, morbiditás. A humor egy ideig takargathatja a meztelen valót - a tőke elé térdelő mondhatja a hóhérnak, hogy csak egy kicsit vágjon a tetejéből. De ez csak felszínes figyelemelterelés, és amúgysem tart ki sokáig. A polkorrekt népeknek nincs humorérzéke: mindig mindent túl komolyan vesznek, önmagukat is beleértve. Nem élcelődhetnek a kiválasztottakon és nem lehetnek engedékenyek a gonoszakkal szemben. Az ő céljuk a háború és konfliktus végleges eltörlése, ami szigorú feladat, nem tűr könnyedséget.

A másik dolog, amivel elfedhető az üresség, az a sekély élvezetek divatszerű követése, különös tekintettel a szexuális eltévelyedésekre.

A valódi örömök közül a művészet áll a legmagasabb fokon. Az állatok nem értik a szépséget; tehén sosem könnyezte meg a naplementét, pacsirta nem énekelte meg az éji csillagot. A szépség a Menny végső válasza az ember kicsinyes tévedéseire és figyelemeltereléseire. Az igazi szépség eksztázist hoz a lélekre, kihúzza az embert a beszűkült önvilágából egy tágasabb létezésbe - úgy, ahogy a nászágy felelős férfit és családfőt érlel a fiatalemberből, egy tágabb világba dobva őt.

Szóval miért olyan ronda, szándékosan undorító a modern művészet? Mert az üres, aberrált szex szinonímája a lélek számára: önkéntes amputálása a szervnek, amivel megkülönböztetjük a valódit a talmitól, a szépet a csúnyától, a tartalmast a felszínestől. A modern műkritikus felemeli a rondát és azt mondja tartalmas, de a szépségről azt mondja felszínes.

Az önző, önpusztító ember világnézete abszurd és keserű. A művészeteket ugyanúgy ki akarja önmagukból fordítani, mint a képregények és űroperák egyszerű világát. A polkorrektség egyaránt üldözi a mély, katartikus hatású szépséget és a könnyed mókát, kalandot, akciót. A rácsodálkozás, ami a sci-fi alapja, nem létezhet ebben a szellemi környezetben.

Persze senki nem állítja, hogy sci-fi csak optimista és utópista lehet. Egy rémálom is okozhat rácsodálkozást, illetve annak egy sötétebb válfaját, amit nevezhetünk megrázkódtatásnak vagy sokknak.

A disztópiák és pesszimista intések a kezdetektől részei a tudományos fantasztikumnak. Frankenstein és a Morlockok sötét karakterek, amint Eddore, Mordor és Z’ha’dum birodalmai sötét helyszínek - de a maguk csodás, földönkívüli és különleges módján azok. A pokol ígérete sejtelmesen lengi körül ezeket a neveket. Az Egyes Leszállópálya vagy a Ford után 632-vel világa közelebb áll földi realitásainkhoz, de még mindig túl van azokon.

Írhat valaki polkorrekt tanmesét egy világ veszélyeiről, amiben valami vallási csoport átveszi az uralmat, vagy polkorrekt utópiát a leszbikus amazonok paradicsomáról - de hogy ez mennyiben lenne science fiction, az kérdéses. Annyi bizonyos, hogy a sci-fi és a PC elemek ellentétben állnának egymással. Ha bárki is sikerrel könyvbe öntött egy ilyen sztorit, én még nem láttam.

A politikai korrektség természeténél fogva humortalan, irigy, keserű, hisztérikus, irreális, kicsinyes és szűklátókörű. A fantasztikus irodalom - beleértve a legsötétebb disztópiákat is - intelligenciát igényel, mélységet és nagyságot, valószerűséget és nyitottságot.

A rácsodálkozás a sci-fi fizetőeszköze - a polkorrektségé az elkeseredés, a valósággal szembeni sziszifuszi küzdelem törődöttsége, ahol Sziszifusznak még azt is tettetnie kell, hogy nem is görgeti a sziklát.

Azt hihetnéd, hogy egy sci-fi történet dínóval vagy folyami istennővel odavág, és valószínűleg csak ninjákkal vagy kalózokkal lehetne tovább fokozni. De nem. A progresszívek utálják magukat, utálják az életet, és mindenben csak a gyűlöletet látják maguk körül. Remény nélkül élnek és bátorság nélkül halnak. A menő dolgok, mint a dínók nem izgatják őket, csak a bosszúállás fantáziaképei...

...ellened.

Te vagy az akit gyűlölnek, kedves olvasó.

Csak nem hiszed, hogy szívesen szórakoztatnának egy jó sztorival?

Azt ugye tudjuk, hogy az illuminati meg a szabadkőművesek nem léteznek, és aki szerint mégis, az hülye alusapkás összeesküvés-huszár aki túl sok zabot hegyezett.

Ismerjük meg pár mondatban William Morgan sztoriját, aki New York állam lakója volt a 19. század elején, és leleplező könyvet akart írni a szabadkőművesekről. Erre a nem létező titkos társaság elrabolta és kinyírta. Először letartóztatta a rendőrség azzal, hogy tartozik valakiknek valami pénzzel, de ezt a barátai kifizették. Alig jött ki a sittről, órákon belül visszavitték azzal, hogy másvalakinek is tartozik, de ekkor már másféle barátai jöttek érte, benyomták egy postakocsiba és senki nem látta többet. (Egyes források szerint csónakon kivitték a Niagara vízeséshez és ott váratlan baleset érte.)

A tanulság, barátaim, hogy mindenféle titkos társaságok nemcsak hogy nem léteznek, de jobb is hogy nem léteznek, mert különben embereket tennének el láb alól.

Érdekesnek, sőt, abszurdnak tartom, hogy bár a progresszív mozgalom jelszava a diverzitás, valójában egységesíteni akarnak mindent. Egy optimális világban - legalábbis ami az egyéni szabadságot, a valódi diverzitást illeti - ezernyi kis ország ezernyi sajátos kultúrája közül lehetne válogatni. Lehetne Borsod megye egy külön ország, ahol a cigányvajda uralkodik a roma hagyományoknak megfelelően. Két megyével arrébb lehetne Jobbikország, ahol Vona miniszterelnöksége alatt hazafiaskodhatna mindenki. Mit ártanának ezek egymásnak, ha külön országok lennének? Semmit. Mi lenne a probléma ezzel a két miniállammal, ha szabadon lehetne ki- és beköltözni (nyilván az ottani szokások és szabályok tiszteletben tartása mellett)? Semmi. Valaki gárdista és Vonaországban érzi magát otthon, valaki más meg progresszív, és beköltözhet az első Középeurópai Vajdátusba, ha úgy tartja kedve.

Persze nem muszáj hülye magyar aktuálpolitikai példáknál leragadni. Létezhetne anarchista miniállam, kommunista és nihilista. Legyen a szunniknak és a siitáknak saját országa, hogy ne kelljen egymást irtaniuk. Virágozzék száz virág.

Ehelyett mi van? Például az EU.

Az EU végtelen diverzitásában egyszerre félmilliárd embernek mondja meg, hogy márpedig a kerti budit égszínkékre kell festeni, mert az az előírás. A törvény Portugáliától Bulgáriáig ugyanaz, és ha nem tetszik, esetleg elmenekülhetsz Afrikába. Ha zavar a legújabb femináci, kriptomarxista vagy bankárbarát EU-direktíva, akkor reklamálhatsz a sóhivatalban. Elmenni nincs hová, mert a nemzetközi politikai elit valójában az egész bolygón igyekszik ugyanazt a hatalmi struktúrát létrehozni. Vannak olyan egzotikus lehetőségeid, mint a Kongó deltája vagy Észak-Korea, de ha szeretnél még életedben fehér embert látni, akkor meg vagy lőve. Ausztráliában ugyanis miliméterre pontosan ugyanaz a progresszív agyfasz van érvényben, mint Kanadában vagy Brazíliában. A liberálisok diverzitása uralkodik mindenhol, ezért mindenhol ugyanazt a kultúrmarxista létrombolást találod. Ugyanaz a MekDönci mindenhol, ugyanaz a keresztényellenesség, ugyanaz a liberális identitáspolitika. Az első világ országai egymás fénymásolatai, minimális kirakatbéli látszatkülönbségekkel.

A progresszív diverzitás azt jelenti, hogy mindenféle különbözőséget egybe kell passzírozni. A mexikói chilisbabot, a svéd húsgombócot, a zsidó maceszt, a japán mizolevest és magyar rántotthúst benyomják a turmixgépbe, a keletkező moslékot pedig merítőkanállal basszák a tányérodba: megeszed, különben rasszista, antiszemita náci vagy és ha rajtunk múlik mész a börtönbe.

Beleszólásod vagy választásod nincs.

Szerinted a többnejűség oké? Sajnos az a divezitás nem elfogadott, itt csak a monogám diverzitás működik.

Szerinted a melegházasság nem oké? A kutyát nem érdekli a véleményed, itt ez a fajta diverzitás kötelező és kész.

Szerinted a gyerek jobban jár, ha otthon tanul, és nem állami iskolában? Ez a diverzitás törvényellenes, és ne is keress más helyet ilyesmire, mert már az USA is betiltani készül.

Majd mi megmondjuk, hogy milyen a helyes diverzitás, te meg kussoljál szépen, mert amit akarsz, azt én öttől húsz évig terjedő fegyházzal büntetem.

De miért is kell egyféle szabály szerint élni mindenkinek, miért nem lehet többféle szabály?

Hátizé.

A progresszív elképzeli a maga utópiáját, és legyen az mindenkinek kötelező. Hiszen a progresszív az erkölcs bajnoka, a jövő záloga, egy forradalmi látnok, akinek joga és kötelessége mindenki másra ráerőltetni a saját elképzeléseit. Annyival magasabbrendű a nem-progresszíveknél, hogy nyugodtan szőnyeg alá söpörheti az ő alantas vágyaikat, álmaikat, érdekeiket.

...

Merjünk nagyot álmodni.

Szívesen laknék vajon a Magyar Kultúra Honában, ahol be van tiltva Fekete Pákó zenéje, és ahol nem pizzéria van minden második utcasarkon, hanem magyar étterem? Nem tudom, de ha létezne ilyen hely, nem akarnám a lakóit arra kötelezni, hogy igenis szeressék Pákót, mert ő a helyes diverzitás.

Milyen lenne a hely, ahol tilos a reklám? Tévében, rádióban, utcán egyaránt tilos bármit is hirdetni. Cégnév megjelentetése büntetendő. Ezt valószínűleg a Józan Ész országának neveznék.

Elmennék-e turistának az Anarchia Esti Puncs területére, ahol egyáltalán semmiféle szabály nincs, még embert ölni is lehet?

Valószínűleg a Libertárius Kolónia lakója lennék, ahol lennének ugyan törvények, de egy délután alatt kényelmesen el lehetne olvasni az összeset, egy jó kávé vagy egy pohár whiskey mellett. Semmi nem lenne tilos, ami más személyes jogait nem sérti, és nem lenne semmi kötelező, ami... A fene tudja. Nem lenne semmi kötelező.

Valószínűleg gyakran átjárnék turistaként jókat röhögni az Egyenjogúság Paradicsomába, ahol az úgynevezett kisebbségi csoportoknak bármire joga lenne, a megmaradt mazochista 30-40 fehér hetero férfinak meg semmire.

De nem lenne gondom Allah Magyar Kalifátusával vagy a Repülő Spagettiszörnyet Imádók Rekettyésével sem. Ne járjanak át a határokon engem zaklatni, otthon meg azt csinálnak amit akarnak.

Micsoda hülye világ lenne, ahol mindenki megtalálhatná a neki tetsző helyet és kultúrát. Rossz belegondolni. Egyszerűbb így, föld nélküli jobbágyként röghöz kötve élni a mindenkire nézve kötelező progresszív kultúrmoslékban, és várni a világkormányt, ami majd elhozza az igazi sokszínűség utópiáját: ahol Sanghai pontosan ugyanolyan lesz, mint Nairobi vagy Budapest. Eleinte talán több lesz itt a matyó butik turistáknak, amott meg a buddhista szobrokat árusító trafik, de mikor a vezetés ráébred erre a szörnyű egyenlőtlenségre egy jó kis kvótával majd rögvest azonosra diverzifikálják.

Az USA-ból már hetente jönnek a hírek mindenféle dühöngő őrültekről, akik valahol a tömegben előrántanak egy lőfegyvert és durrogtatni kezdik. Az mondjuk erősen elgondolkodtató, hogy ezek a merénylők szinte sosem kerülnek rendőrkézre, mert legalább a háromnegyedük kinyírja magát, a többivel meg általában végez a rendőrség. Miért ölik meg magukat? Ha valaki gyűlöl valamilyen csoportot, ezért szívesen kiirtaná őket (mint a liberálisok a nemliberálisokat, ugye), az miért puffantja le magát egyszercsak útközben? Összeesküvéselmélet, persze, de sokan állítják, hogy az agymosott, beprogramozott emberekbe szokás öngyilkossági parancsot ültetni, mivel ezzel gyakorlatilag nyomozhatatlanná válik a dolog háttere.

Nade most nem is erről akarok beszélni, hanem hogy az amcsi média totál palira veszi a közönséget, és a jóelőre megtervezett ideológiai maszlagot nyomatja minden ilyen esetben, a tényektől függetlenül. Elliot Rodger esetét már tárgyaltuk: a gonosz "nőgyűlölő" áldozatainak kétharmada férfi volt. Most itt az újabb csámcsognivaló: egy "fajgyűlölő" házaspár három embert ölt meg, és horogkereszteket tettek rájuk - aztán menetrendszerűen agyonlőtték magukat, mindketten. Kíváncsi vagyok miféle fajgyűlölők azok, akik kizárólag fehéreket lőnek agyon, színesbőrűt még véletlenül sem. Persze elméletileg lehetséges lenne, hogy a lövöldöző házaspár fekete volt, és a fehér fajt gyűlölték (ez esetben a horogkereszt ugye azt jelezné, hogy szerintük a fehérek a nácik), de ha ez történt volna, a sajtó garantáltan nem így tálalja az esetet. És a képeket elnézve igen, ezek is fehérek voltak.

Nem sok ez így együtt egy kicsit? Túlságosan teátrális, túlságosan megrendezett, viszont nincs benne semmi logika. Miféle fajgyűlölő házaspár nyír ki három fehér embert, hogy aztán magukat is eltegyék láb alól? Miért nem lövöldöztek tovább? Miféle terv kinyírni két rendőrt és aztán öngyilkosnak lenni? Ez lenne egy forradalom kezdete?

A médiában senkinek nem tűnik fel, hogy a nőgyűlölő férfiakat öl, a rasszista meg fehéreket? A birkák meg szó nélkül beveszik és vezényszóra csámcsognak?