Roosevelt cirka egy évszázada mondta ezt, amit azóta is sokan idézgetnek tőle:

Magyarul nagyjából annyit tesz, hogy a politikában semmi nem történik balesetszerűen - bármi is az eredmény, azt úgy tervezték, úgy akarták.
Amilyen egyszerű ez az állítás, olyan nehéz megérteni, ill. elfogadni.
Amikor egy politikus kiáll a köz elé és azt mondja, hogy az alcsony szülésszámok problémát jelentenek, és ezt úgy fogják orvosolni, hogy ügyesebben és okosabban tolják be a nőket a munkahelyekre, akkor az óhatatlanul is bekövetkező eredmény, vagyis a születésszám további csökkenése NEM baleset, tévedés vagy hiba. Eleve tudták, hogy a nők munkahelyre tuszkolása tovább fogja csökkenteni a szülési kedvet, és ez volt a cél amit el szerettek volna érni. Ugyanakkor azt is tudták, ha a médiában elhintik, hogy ők ezzel segíteni akarnak, a tömeg el fogja hinni, mert a tömeg birka. Tehát amikor a valódi szándék megvalósult, és tovább csökkent a szülésszám, akkor a politikus egyszerűen széttárja a karjait és azt mondja, ő jót akart, csak valami érthetetlen okból nem sikerült.
A birkák pedig ezt is elhiszik, és legközelebb is rá szavaznak.
Ha az ember a modern nyugati világ jelenségeit nézi, a hivatalos médiamagyarázat MINDENRE az, hogy tévedés. Jó 50 éve semmilyen problémát nem old meg semmilyen politikai megoldási kísérlet, a helyzet folyamatosan csak romlik. Az oktatási rendszer döglődik. Az EÜ dettó. Igazságügy, migráció, vallási és faji villongások, hadügy, belügy, farügy, minden folyamatosan csúszik széjjel. (Az életszínvonal e tekintetben bonyolult kérdés, pl. mivel az ex-szoci blokk fellendülést mutat(ott), de ha a nagyobb nyugati országok statisztikáit nézzük az átlagember vásárlóerejéről, ott is egyértelmű a kép.) És a politikusok meg a médiájuk folyamatosan azt mondja, hogy a jószándék megvan, és az okos szakértők nagyon szakértenek, csak valahogy mégis homokszem kerül minden gépezetbe, és sosem azt kapjuk eredményként, amit a politikusok akartak.
Hmmmmmm.
Szalvador elnöke, Bukele megmutatta, hogy milyen az, amikor egy politikusnál egybeesik amit mond, és amit valóban akar. Azért szenzációszerű a dolog, mert ennyire ritka. És az embereknek mégsem esik le a tantusz, hogy a fehér holló példája rávilágít, a világ összes problémája faék egyszerűségű, csak egyetlen nyugati politikus sem akarja megoldani őket, mert ők pontosan abban érdekeltek, hogy minél több probléma legyen. Tehát amikor egy amerikai elnök ugyanazt mondja, mint Bukele, de az ellenkezőjét iktatja törvénybe, akkor tudni lehet, hogy a célja nem az amit mondott, hanem amit törvénybe iktatott.
És az eklatáns példa, ami 2 éve közszájon forog, hogy Putyin az ukrajnai háborúval tévedett, elszámolta, nem értette, rosszul gondolta, félrevezették a szakértői, satöbbi, satöbbi... Mind üres szócséplés. Nyilvánvalóan és egyértelműen itt is igaz Roosevelt kijelentése: Putyin pontosan azt kapja, amit eltervezett. És ha ez nem egyezik azzal, amit mondott, akkor nyugodtan félre lehet söpörni amit mondott, mert az volt a kamuzás.
Ugyanez igaz az ukrán és az amerikai félre is, mellesleg. Ők is pontosan azt kapják, amit ők elterveztek. Zelenszkij 3 új palotát és 2 yachtot akart, meg kiirtani a fehér ukrán férfiakat, az USA politikusai pedig dollármilliárdokat akartak átmosni a saját zsebeikbe, illetve a Blackrockéba, Ukrajnán keresztül. Az, hogy közben ott valami szerencsétlenek puskával lövöldöznek egymásra az istenhátamögötti lövészárkokban, nem érdekli őket - az csak a paraván, ami mögött a történések zajlanak. Ahogy a médiában naponta bemondják, milyen fontos érdek ennek vagy annak nyerni, és hogy ki milyen hibákat követett el a hadszíntéren, egyszerű parasztvakítás.
Putyinnak, Bidennek vagy Zelenszkinek egyetlen hibája vagy tévedése sem volt a háború során, és nem is lesz. Ami történik, az azért történik, mert úgy akarták, akkor is, ha úgy néz ki mintha baklövés lenne. Ebben persze sokat segít, hogy az említett politikusok pszichopaták, és ha meghal 20.000 katona meg 10.000 civil, azt tőből leszarják - szóval ha lehozza a sajtó, hogy az ukránok visszafoglaltak valami területet és meghalt x-ezer fehér férfi az egyik oldalon és y-ezer fehér férfi a másik oldalon, azt egyik vezető sem éli meg tragédiaként. A sajtó csámcsog rajta pár napig, meg néhány közember kitárgyalja, hogy a hülye Putyin már megint elk*rta, és dagadhat a keblük, hogy okosabbak mint az ex-KGB-s orosz elnök.
Az érdekes kérdés, hogy valójában mit is akar Putyin ezzel az egésszel, mert a többiek céljai olyan átláthatóak mint egy üres ablakkeret, de az övéi kicsit kevésbé. Persze ha minden jól megy akkor szerez valamennyi területet Oroszországnak, de szerintem ez őt személyesen nagyjából annyira érdekli, mint hogy ki lesz a következő szinkronúszó bajnok Tahitin. Már nem abban a korban élünk, hogy értelmes dolognak tűnjön feláldozni többszázezer embert és többszázmilliárd rubelt egy darab földért, miközben amúgy annyi földje van Oroszországnak, hogy nem tudja hova rakni. Különösen úgy, hogy előre számolhatóak voltak a következmények a nemzetközi embargókkal és szankciókkal, meg amúgy Putyinnak elég tiszta képe lehetett arról is, hogy a nyugat ezúttal messze túlmegy a hagyományos kéztördelésen és sipákoláson a számlazárolásokkal, cégkivonulásokkal, stb. Putyin nem hülye, maga a terület neki nem ért volna ennyit, szerintem ez világos.
Esetleg ha hozzávesszük, hogy azok oroszlakta területek, és onnan orosz embereket szabadítottak ki az ukrán elnyomás alól, az már jelenthet valamit, de kétséges, hogy Putyinnak ilyen erős nemzeti érzelmei lettek volna. A politika ezen szintjére gyakorlatilag csak pszichopaták jutnak fel, akiknek édesmindegy, hogy valahol külföldiában az ő honfitársaiknak sanyarú az élete. Arról nincs információm, hogy az orosz választópolgárok körében volt-e akarat Ukrajna lerohanására, de mivel ezt elsősorban az orosz média kontrollálta, ami azt csinált ezügyben amit akart, nem hiszem, hogy olyan nyomás nehezedett Putyinra ami az inváziót hozta ki belőle.
Persze vannak egyértelmű dolgok, pl. az orosz hadsereg megújítása és a modern harci techológiák ill. taktikák tesztelése, fejlesztése, de ez önmagában nem indokol egy háborút.
Mi az, ami történik, zajlik, létezik, és Putyin akarhatta, függetlenül attól, hogy mit mondott?
Akarhatta a szankciókat, hiszen azoknak a többsége roppant hasznos volt a ruszkiknak. Kivonult tőlük egy szekérderéknyi multicég, ami ezermilliárd dolláros felszabaduló piacot jelentett az orosz vállalatoknak, és csökkenő munkanélküliséget, miközben a nagyobb negatív hatásokat erősen tompította, vagy egyenesen lenullázta a BRICS kapcsolat. Az olajat, földgázt eladják Kínának, az EU meg bekaphatja. Csakhogy ehhez az kellett, hogy előre tudjon a szankciókról, ami simán lehetséges, viszont érdekes konklúziókra vezet.
Mindazonáltal ez a kép így kicsit fura, ugyanis úgy látszik, hogy a szankciók szerves részei voltak a háborús céloknak, viszont nem a harcoló felek csinálják és elsősorban nem rájuk irányul, tehát itt az arcunkba tapos a következtetés, hogy a háború olyan célokért (is) robbant ki, amik nem kapcsolódnak közvetlenül magához a háborúhoz. Az EU gondolkodás nélkül kihasználta a háborút arra, hogy saját magának alávágjon, aminek semmi értelme nem lenne, ha ez nem lett volna eleve egy tervezett cél. Azt ugye senki nem veszi komolyan, hogy az egész EU-ban egyedül Orbán épelméjű, egyedül neki jut eszébe, hogy télen fűteni kéne és ahhoz nem árt az olcsó földgáz...? És ugye azt se nyeli be senki húzóra, hogy a német és belga és portugál politikusok annyira odavannak Ukrajnáért, hogy a saját országaik alapvető stratégiai érdekeit és jólétét is félrerúgják olyan elvetélt hülyeségekért, hogy ha az oroszok az EU helyett Kínának adják el a földgázt, az majd meghátrálásra kényszeríti őket az ukrán fronton?
Roosevelt szavai alapján ami a szankciók eredménye lett, az volt a céljuk, viszont ez egyenesen vezet a felismeréshez, hogy a háború eleve része volt a terveknek amik elvezettek a szankciók meghozásához. Aki a szankciókat tervezte, az tervezte a háborút is, és volt annyi befolyása az EU politikusokra, hogy a rájuk nyomja a szankciótémát, illetve volt annyi befolyása Putyinra, hogy rányomja a háborút. Ha ez nem így van, akkor nincs értelme az egésznek, mindenki hülye és téved, mindenki ostoba, Putyin elmebeteg zsarnok, az EU-s politikusok az utolsó emberig (kivéve orbáncot) agyhalott baromállatok, többdiplomás emberek tízezrei képtelenek felismerni a legalapvetőbb tényeket amiket egy csoffadt vízfejű óvodás le tudna kottázni nekik, vagyis az egész világ egy diliház, színjáték, átverés. Ha az oroszukrán konfliktust nem a háttérhatalom tervezte, akkor minden értelmetlen, mindenki bolond, és minden vezető az ellenkezőjét cselekszi annak amit mond, ami az ellenkezője annak amit a választói elvárnak tőle.
Viszont ha az oroszukrán konfliktust a háttérhatalom tervezte, akkor teljesen világos minden ami történik, mindennek látszik az értelme és célja, ráadásul minden egyes résztvevő, Putyintól Zelenszkin át Wunderscheisse-ig tökéletesen racionálisan cselekszik. Ha létezik ez a terv, akkor kiveri a szemünket, hogy minden vezető ezt a tervet követi, és baromi frankón meg is valósítják minden egyes pontját, hiba nélkül.
Persze értem én, hogy alusapka. Az az elmélet, ami végig logikus és mindent megmagyaráz, az csak hülyeség lehet, mivel feltételezi, hogy a sokszáz éves nemzetközi bankárdinasztiáknak (akik a világ pénznyomtatását uralják) több hatalma van, mint a 4 évre választott nemzeti politikusoknak, és ez nevetséges elképzelés, hiszen a TV nem mondta be. Sokkal valószínűbb, hogy Putyin tévedett, Zelenszkij tévedett, az EU tévedett, meg úgy általában az egész nyugati világ egy gigászi, többszáz éves tévedéssorozat.
Roosevelt, az USA 32. elnöke pedig csak egy futóbolond volt a hülyeségével, hogy a politikában nincs baleset.
A politikában minden baleset, soha semmi nem történik szándékosan.
Utolsó kommentek